A címet oroszul lett volna a legjobb írni, mert ott a legjobb pótlagos jelentése a köszöntésnek. Bár magyarul is lehet a "jó reggelt" kifejezést "na, rájöttél" értelemben használni, oroszul ez még erősebb. Ha pl. oroszul a "jó reggelt" köszönésre "здравствуйте" alakban válaszolunk, az kifejezetten humoros, ugyanis olyan másodlagos jelentése lesz, ami nem szándékolt, értsd "na, eszedbe jutott köszönni?".

Ez jutott eszembe a Mérce cikkét olvasva. Mert van olyan, hogy a valóság beköszönt.

Aki nem akarja az egész cikket, meg annak háttérét megismerni, annak röviden, mi is történt. Szóval Bernie Sander köré olyan emberek gyűltek, annyira a valóságtól elszakadt, elmebeteg, emberiségre káros alakok, hogy még a Sandersszel szimpatizáló demokrata szavazók is gyorsan átállták az egyébként dögunalmas, s pluszban ultrademagóg Bidenhez.

A cikk nem írja, de mindig mindenhol ez a modern baloldal útja. Előbb beállnak a liberálisok közé, majd amikor erre rádöbbennek, hogy nem vezet sehová, hirtelen kitalálják, hogy az igazi modern baloldal nem az, mely a tőke ellen harcol, hanem az, amelyik kezet fogva a tőkével gusztustalan bűnözőt, agresszív migránst, pedofilhomokost, magát nőnek képzelő férfit, s más kötözni valókat simogat.

Nekem egyébként mindegy, az újbal az utóbbi években bizonyította, hogy semmivel se jobb a középbalnál.

Amin azért röhögni kell, hogy a mércések most se veszik észre, hogy ez róluk is szól. Pedig még ki is emelték, íme:

Írtam évekkel ezelőtt egy részletes elemzést Trianonról. Az ott leírtakat nem ismételném meg, csak kiegészíteném.

Amikor egy ország elveszti az irányítást saját maga felett, annak következményei katasztrofálisak. Ezt igazolja a magyar történelem.

Amikor Magyarország a török megszállással idegen uralom alá került, az országnak nem maradt saját vezetése. Nem az a gond, hogy a király idegen volt, ez megesett korábban is, s ez nem sokat számított abban a korban, hanem a probléma onnan származott, egy idegen állam uralkodója lett a király, aki Magyarországot immár eredeti országa tartományaként kezelte (jogilag persze nem, de a gyakorlatban igen).

A magyar nemzetiség aránya a török megszállás előtt 80 % körüli volt Magyarországon (a teljes területet számítva, azaz Horvátországgal együtt!).

300 év alatt, a XIX. sz. elejére ez az arány 38 %-ra esett.

Amikor a magyarok ismét urai lettek az országnak - 1867 -, az arány 41 % volt (a Horvátország nélküli területen 45 %), s ezt 50 év alatt csak kicsit sikerült javítani, mégpedig 48 %-ra (a Horvátország nélküli területet számítva 55 %-ra). Tehát éppencsak egy kis egyszerű többség lett elérve 50 év masszív magyarosítási kampány és enyhe statisztikai trükközés után.

Egyszerűen nem létezik olyan alternatív történelmi vonal, melyben egy közepes nagyságú nemzetállam képes megtartani a területét, miközben azon a lakosság fele idegen. A baj a gyökerekben van: nem szabad megengedni, hogy a lakosság fele idegen legyen.

Az egykor egységes állam ma bonyolult rendszert tart fenn az utazásokat illetően. A szélsőségek: a teljes szabadságtól a teljes tiltásig mindenre van példa.

Két teljesen szabad övezet van jelenleg:

• a 3 balti állam mint Schengen-tagok természetesen teljes mozgási és telepedési szabadságot biztosítanak egymásnak, határőrizet sincs köztük,
• Oroszország-Belarusz esetében hasonló, a szárazföldi határon egyáltalán nincs határőrizet, más úton pedig személyi igazolvánnyal lehet utazni, korlátlanul, viszont a letelepedéshez engedély kell.

Ellentétben a híresztelésekkel a Független Államok Közössége nevű államközi szervezet (tagja minden nemzetközileg elismert ex-szovjet állam, kivéve a balti államokat, Grúziát, Türkmenisztánt, s Ukrajnát) nem biztosít szabad mozgást tagállamai között, ezek kétoldalú megállapodásoktól függenek, s csak Oroszország és Belarusz között van jelenleg ilyen megállapodás.

Ahol a helyzet különösen érdekes az a nemzetközileg el nem ismert ex-szovjet államok esete: Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Transznisztria. Mindegyik esetben más-más a megoldás.

Abháziát Grúzia saját részének tekinti, viszont sose volt a terület tényleges grúz kontroll alatt. A helyzet itt sajátos:

• mivel Grúzia Abháziát saját területének tekinti, ezért nem tiltja az átkelést Grúziából Abháziába, viszont az ellenkező irányba való mozgást csak akkor engedi, ha előtte az utazó Grúziából ment át Abháziába, kivéve a grúz állampolgárokat (ezek olyan abház állampolgárok, akiknek vannak grúz okmányaik is),
• mivel Abházia magát függetlennek tekinti (s ténylegesen is az), kienged bárkit Grúzia felé, s onnan beenged bárkit, kivéve ha az llető grúz állampolgár.

Az orosz-abház határon normál határőrizet van, vízum szükséges, ill. pl. az orosz állampolgárok részére vízummentes a belépés, ez fordítva is így van, bár ennek kevés jelentősége van a gyakorlatban, mivel az abház állampolgárok 90+ %-a rendelkezik orosz állampolgársággal is.

Dél-Oszétia esetében a helyzet egyszerű: Dél-Oszétia lezárva tartja Grúzia felé a határt, nem lehet átmenni rajta.

Karabah esete az azeri-örmény viszony része. Eleve a teljes határ le van zárva 30 éve Azerbajdzsán és Örményország között, s az Örményország és Karabah közti határ pedig jelképes, a gyakorlatban szabad mozgás van. Azerbajdzsán külön intézkedésként nem enged be senkit sehonnan örmény útlevéllel. Szóval Karabahba egyedül Örményországból lehet belépni,

Transznisztria esete a legszabadabb. Itt ugyan határőrizet működik Moldova és Transznisztria között, de azon bárki átmehet mindkét irányban.

Egyébként érdekes, hogy mind az azeri-örmény, mind az orosz-ukrán, mind a moldáv-transznisztriai, mint a grúz-abház és grúz-oszétiai viszály esetét minden közvetve nem érintett fél semlegesen kezeli. Azaz pl. Azerbajdzsán és Örményország a közöttük lévő háborús állapot ellenére egyszerre és egyformán barátok Oroszországgal. Vagy pl. Grúzia egyszerre tart fent baráti viszonyt Azerbajdzsánnal és Örményországgal, hivatalosan tudomást se véve a köztük lévő "helyzetről".

Ugyanez igaz az egyes el nem ismert államok politikájára. Pl. Karabah szolidáris Abháziával, Dél-Oszétiával, s Transznisztriával, de ezzel párhuzamosan egyoldalú vízummentességet biztosít minden moldáv és grúz állampolgár számára.

A Független Államok Közössége tagállamai - ez jelenleg 9 állam - között egyébként minden esetben van valamilyen utazási könnyebbség, természetesen a már említett Azerbajdzsán-Örményorszég viszonylatot, de ez a könnyítés nem egységes:

• legalább 30-napos vízummentesség (esetenként ez 90-napos, van eset, ahol 180-napos, sőt teljesen időkorlát nélküliség is van pár esetben),
• egyes esetekben az utazáshoz nem kell útlevél se, elég az igazolvány.

Ami Ukrajnát illeti, a többi fél úgy kezeli, mintha ma is FÁK-tagállam lenne, azaz legalább 30-napos vízummentesség. S ezt Ukrajna is viszonozza, még az orosz állampolgárokkal szemben is (jelenleg hatályos ideiglenes rendelkezés a katonakorú férfi orosz állampolgárok belépési tilalma).

Az orosz-ukrán viszály vicces oldala itt is jelentkezik:

• az orosz hatóságok beengednek minden ukrán állampolgárt Oroszországba útlevél nélkül, csak személyi igazolvánnyal,
• viszont az ukrán hatóságok tiltják, hogy ukrán állampolgár kilépjen Ukrajnából Oroszország felé útlevél nélkül, ezzel is akarván érzékeltetni, hogy külföld=útlevél,
• viszont az ukrán állampolgárok szabadon mehetnek Belaruszba csak személyivel, onnan meg tovább Oroszországba,
• mivel Ukrajna nem ismeri el a Krím Oroszországhoz csatlakozását, így a Krímben lévő orosz-ukrán határon is átmehet ukrán állampolgár csak személyivel, s onnan is tovább mehet Oroszország azon részébe, melyet Ukrajna is orosznak ismer el.

Ami Grúziát illeti, a helyzet hasonló: FÁK-országként van kezelve. Kivéve: Oroszország vízumkényszert tart fenn a grúz állampolgárokkal szemben, de Grúzia egyoldalúan vízummentességet biztosít az orosz állampolgároknak.

A volt szovjet térség lezárkózottabb országa Türkemenisztán: abszolút mindenkitől előzetes vízumot kér, s nem engedélyezi az egyéni idegenforgalmat se, azaz csak hivatalos vagy szervezett turistacsoport tagjaként szerezhető be vízum. Kölcsönösen is fennáll ez: azaz minden ex-szovjet állam is vízumot követel meg a türkmén állampolgároktól.

Azt írom, Közép-Ázsia, de ez alatt csak a volt szovjet Közép-Ázsiát értem. Viszont csak a térség 4 türk hivatalos nyelvét nézem (azaz kihagyom Tadzsikisztánt, a tadzsik nem türk nyelv), de hozzáveszem a szintén türk Azerbajdzsánt.

Ez tehát 5 nyelv: azeri, kazah, kirgiz, türkmén, üzbég, az 5 hivatalos nyelv.

Minf az ötre igaz:

• hagyományosan az arab ábécével voltak írva, s máig ez az ábécé van használatban a volt Szovjetúnión kívül (Irán, Afganisztán, Kína),
• a szovjet kormányzat a 20-as évek végén mindegyik nyelv esetében az arab írást lecserélte latinbetűs írásra,
• a szovjet kormányzat a 40-es évek elején meggondolta magát, s mindegyik nyelvre új, cirillbetűs alapú írást vezetett be,
• a Szovjetúnió megszűnése után az 5 állam közül 4 elhatározta a latinbetűs írás bevezetését, ez a folyamat különböző állapotban van.

A példa jellemzően a török nyelv, hisz ez mind az 5 nyelv legnagyobb rokonnyelve:

• az azeri és a török kölcsönösen érthetőek, sokan egyenesen török nyelvjárásnak tekintik az azerit,
• a türkmén és a török esetében is van jelentős kölcsönös értés, bár jóval kisebb fokú,
• a kazah, a kirgiz, s az üzbég esetében csak alapfokon van kölcsönös érthetőség a törökkel, ezek távolabbi nyelvek.

A török példa az oka, hogy nem az arab írás visszahozása volt a cél. Hiszen a török nyelv is áttért a XX. sz. 20-as éveiben az eredeti arab írásról a latinra. Az ok politikai is: az arabbetűs írás visszahozását jellemzően a helyi iszlamista ízű ellenzék szorgalmazta, míg az elit számára a cél a szekuláris Törökország utánzása volt inkább.

Ami a latinosítást illeti a konkrét helyzet:

• Azerbajdzsán 1991-ben elhatározta a latinosítást, s az azeri nyelv hivatalosan teljesen át is tért a latinbetűs írásra 2001-ben, minden hivatalos anyag így van írva, az oktatásban is kizárólag ez használatos, de az oroszországi azeri kisebbség máig párhuzamosan használja a hivatalos latinbetűs ábécé mellett a cirillbetűset is, továbbá az iráni azeri kisebbség máig kizárólag az arab írást használja (s Iránban több azeri él, mint Azerbajdzsánban),
• Kazahsztán a legkésőbb, 2017-ben döntött a latinosítás mellett, a kitűzött végleges áttérés időpontja 2025, máig sokkal nagyobb a cirillbetűs írás aránya, mint a latinbetűsé,
• Kirgizisztán az egyetlen mely nem latinosított, bár most, a kazah példa hatására a téma ismét a bekerült a viták terébe,
• Türkmenisztán 1993-ben vezette be a latinbetűs írást, azonnali hatállyal, a valóságban évekig tartott a folyamat, a türkmének kb. 20 %-a Afganisztánban és Iráűnban él, ők máig az arab írást használják,
• Üzbegisztán szintén 1993-ben döntött a latinbetűs írásról, de máig párhuzamosan használatos a cirill és a latin írás, sőt máig nagyibb a cirillebetűs írás aránya az állami szférán kívül, további az afganisztáni üzbég kisebbség - az üzbégek kb. 10 %-a - máig az arab írást használja.

Ami magukat a betűket illeti, érdekes, hogy a nyelvek rokonsága ellenére nem sikerült egységes áncét kialakítani. Bár minden esetben a török ábécé a minta, az átvétel nem volt egységes elvek alapján.

A török ábécé: a, b, c, ç, d, e, f, g, ğ, h, ı, i, j, k, l, m, n, o, ö, p, r, s, ş, t, u, ü, v, y, z. A magyarhoz képest a fő eltérések:

• a = röviden ejtett magyar á, esetenként magyar e,
• c = dzs,
• ç = cs,
• e = röviden ejtett magyar é,
• g = g vagy gy,
• ğ = eredetileg közelítőhang "g", a mai törökben sokszor néma,
• ı = magyar ü és i között, mint a román î vagy â (ez tehát egy pont nélküli "i" betű),
• j = zs,
• k = k vagy ty,
• s = sz,
• ş = s,
• y = j.

A törökhöz legközelebbi azeri nyelvnek volt a legkönnyebb dolga, mivel az összes török betű által jelölt hang megvan náluk, így csak 3 plusz betűt alakítottak ki a törökből hiányzó azeri fonémákra: ə, x, q, ezek jelentése sorrendben: e, erős h (ch), g (azaz nem gy).

A türkmén írást a törökhöz és az azerihez képest érdemes nézni:

• azeri ə = türkmén ä,
• török/azeri c = türkmén j,
• török/azeri ı = türkmén y,
• török/azeri j = türkmén ž,
• török/azeri v = türkmén w,
• török/azeri y = türkmén ý;

speciális jelenség a türkménben:

• ň betű = veláris n (lásd magyar "n" ejtése szó végén k/g előtt),
• s = nem sz, hanem mint az angol th a "thin" szóban,
• z = nem z, hanem mint az angol th a "the" szóban.

Ugyanezt a módszert alkalmazom az üzbég bemutatásához:

• üzbég a = török a,
• üzbég i = török i vagy török ı,
• üzbég q = uvuláris k,
• üzbég x = azeri x,
• üzbég ʼ = azeri/török ğ;

van 5 betű melynek kétféle írásmódja is létezik:

• ts = c = magyar c,
• sh = ş = magyar s,
• ch = ç = magyar cs,
• oʻ = ó= mint a magánhangzó az angol "bird" szóban,
• gʻ = ǵ = mint a francia uvuláris "r".

Ami a kazahot illeti, a mai napig nem létezik hivatalos ábécé-verzió, pontosabban több változat van használatban, az egyetlen hiavatalos változat kiválasztása folyamatban van.

Pár szó laikusoknak az egyes nyelvészeti iskolákról. A téma azért is érdekes, mert a nyelvészet egy olyan terület, melyről jellemzően mindenkinek van véleménye, s ezzel együtt sok a tévhit.

Erősen szubjektív leszek, s nem fogom a témát részletesen elemezni. Azt emelem ki, ami szerintem érdekes.

A nyelvészet egy olyan tudomány, mely sose volt képes eldönteni, hogy természettudomány (azaz szigorú törvényeket feltáró tudomány) vagy társadalomtudomány (azaz megfigyeléseket tevő tudomány), angolul az elhatárolás még jobb, mert ott csak a természettudomány "science", az utóbbi "arts" vagy "humanities", a magyar "társadalomtudomány" szó erősen félrevezető, egy elmúlt kor terméke.

A modern nyelvészet mint önálló tudomány a XIX. század terméke, mely az emberi történelem legmaterialistább korszaka volt. Éppen igazolódni látszódtak a felvilágosodás abszurd eszméi, a materializmus diadalkora volt.

A konszenzus az volt, hogy a világon mindent törvények igazgatnak, s csupán azért nem értünk még mindent, mert még nem gyűjtöttünk be minden elérhető adatot, s még nem fedeztünk fel minden természeti törvényt. Közismert a vicces, de igaz történet, hogy amikor 1878-ban Max Planck 17 éves korában beiratkozott az egyetemre és a fizika szakot választotta, a fizika tanszék vezetője azt mondta neki, rossz szakot választott, mert a fizika már minden fizikai törvényt felfedezett, s csak apró részletek maradtak, így egy tehetséges fiatalembernek időpocsékolás fizikát tanulnia.

Megjegyzem, a marxizmus is ennek az általános tévhitnek az egyik eredménye. De ez most nem tartozik ide. A lényeg: éppen a dolgok fordítottja derült ki a tudományban a XX. sz. elején: nemhogy a társadalomtudományokból nem lett természettudomány, de még a biztosnak hitt természettudományokba is belekerült az egzaktság hiánya.

Mivel éppen a XIX. században biológiában is a törvényesség lett a fő elmélet (darvinizmus), természetesen a nyelvészet is igyekezett "tudományos" lenni. A laikusok máig hisznek egy sor akkori, azóta cáfolt nyelvészeti alapelvben. Akkori az elmélet a nyelvek közti harcról, a fejlődésről és romlásról, többek között. Az elmélet szerint a nyelvek véletlenszerű képződmények, melyek aztán egymással harcolnak, ahogy a fajok az evolúcióban, s fejlődés tapasztalható: az erős nyelvek javulnak, szépülnek, a legyőzött nyelvek pedig romlanak, pusztulnak. Az egyes konkrét folyamatokat pedig felfedezhető nyelvi törvények irányítják.

Természetesen mindez részben igaz is. Hiszen nyilván vannak erősődő és gyengülő nyelvek, csak éppen ennek oka sose maga a nyelv valamilyen belső folyamata, hanem jellemzően külső, politikai okok: egy nép meghódít egy másikat, a a hódítók nyelve győz. Ami a fejlődést, romlást illeti, máig senki se tudta megmondani, mi számít fejlődésnek és mi romlásnak. Aki szereti saját nyelvét dicsőségesnek látni, az jellemzően az éppen arra a nyelvre jellemző változást tekinti fejlődésnek, aki viszont dicső múltat akar látni az adott nyelvben, amivel szemben gyarló jelent képzel, az az illető nyelv változását romlásnak tekinti. Mivel a magyar alapvetően egy pesszimista nép, így a magyarok között általános konszenzus van, hogy a magyar nyelv folyamatosan romlik, s megállíthatatlanul züllik a kihalásig vezető úton. Ez persze szimplán marhaság: a magyar a világ kb. 7 ezet nyelve közül a felső 1 %-ba tartozik, életerős nyelv, mely az élet minden területén használatos saját nyelvterületén.

Azaz erről értelmetlen beszélni, gyakorlatilag az egyetlen valós romlás az, ha egy nyelv kezd eltűnni, de mint mondtam, ennek oka külső.

A nyelvi törvények léteznek ténylegesen, elsősorban a hangtanban, de ezek sose általános, időtlen szabályok. Pl. a magyarban nem volt eredetileg "dzs" hang, a török hódoltság hatására jelent meg, a korai török jövevényszavakban a "dzs" a magyarban még "zs" lett (lásd zseb), de azóta van "dzs", s az új jövevényszavakban már simán van "dzs" (lásd menedzser és nem *menezser). De mind a mai napig a magyarban a "dzs" marginális, nem-jövevényszavakban szinte csak akkor fordul elő, amikor a "cs" zöngésedik.

Nagyon sok nyelvi tévhit alakult ki tehát ezen az alapon.

A XIX. sz. végén megjelent a szociológia és a pszichológia, ezek nyilvánvalóan és határozottan nem természettudományok. Ennek hatására a nyelvészet is elindult ebbe az irányba. A nyelv immár kulturális jelenség, melyet a közösség alakít egyes tagjai nyelvhasználatán keresztül, az egyén nyelvhasználata a "beszéd", s az egyes beszédek összessége meg maga a "nyelv", egy absztrakció. A nyelv tanulmányozás immár nem a történetének feltárása (ez persze megmaradt, de mint egy szakág, lásd történeti nyelvészet), hanem mindenkori belső szerkezetének bemutatása, az egyes nyelvi elemek egymáshoz való viszonya. Ezért is az irányzat neve strukturalizmus.

Ez az új hozzáállás gyakorlatilag máig a fősodor, persze ennek van több változata is. Ami pozitívum az a következők megállapítása:

• nincs értékbeli hozzárendelése a nyelvváltozásnak, se fejlődés, se romlás nincs,
• nincsenek fejlett és primitív nyelvek (ebben talán túlzásba is ment ez az irányzat, hiszen nyilván vannak kultúrnyelvek és nem-kultúrnyelvek, az előbbiek egyszerűen olyanok, melyeket az élet minden területén használnak),
• nincs helyes és helytelen nyelvhasználat, minden anyanyelvi beszélő "helyesen" beszél, a nyelvművelés áltudomány, az egyes eltérő nyelvhasználatok szimplán nyelvjárások és szociolektusok (társadalmi regiszterek).

A két talán legjellemzőbb irányzat ezen iskolán belül:

• dekriptívizmus: azaz a nyelvi jelenségek tiszta leírása, tulajdonképpen minden nyelvtankönyv ezen alapszik, egyszerűen részletesen leírja, hogy az adott nyelvet jelenlegi beszélői hogyan használják, milyen szabályok érvényesek benne éppen, pl. egy magyar nyelvtankönyv - nyilván nem egy magyar anyanyelvűeknek szóló iskolai tankönyv - elmondja, a magyar igéknek van határozott és határozatlan ragozása, s mikor melyiket kell használni,
• funkcionalizmus: az előbbi túlmenve, igyekszik magyarázot is adni az egyes nyelvi szabályokra, ez pl. igyekszik el is magyarázni, miért van a magyar igéknek kétféle ragozása.

Ami viszont probléma, hogy ez az irányzat tagadja, hogy lennének bármilyen általános szabályok, azt állítja, végtelen számú nyelv lehet, végtelen számú nyelvi szerkezet lehet, hiszen mindez esetleges, egyedül az adott közösségtől függ, azaz minden szabály nyelvfüggő és időfüggő. Az elmélet egyes verziói egyenesen afféle ösztönszerű reakciónak tekintik a nyelvet.

Erre válaszként lett a generatívista iskola a XX. sz. 50-es éveitől. Ez egy nagyon érdekes irányzat, mely iránt ma is erős érzelmi reakciók vannak: jellemzően vagy lelkes imádat vagy pedig mérges ellenzés övezi, semleges álláspont ritkán van. Az egyik csoport szerint ez a nyelvészet forradalmasítása, mely előtt minden más csak kisértékű előtörténet, míg a másik csoport szerint ez alkémia szintű sarlatánság. Az iskola alapítójának személye is szerepet játszik ebben: stílusa rendkívül agresszív (a más tudományos állásponton lévőket szereti "hülyéknek" nevezni), plusz sajátos politikai nézeteket vall (zsidó létére az Izrael elleni nemzetközi bojkottfelhívások egyik vezéralakja).

A generatívista iskola fő pontjai:

• a nyelv az ember veleszületett képessége, így egy minden nyelvre igaz általános szabályszerűség is,
• ahogy a strukturalizmusban van egyéni beszéd és ezekből összeálló nyelv, itt ennek a teljesítés és a képesség felel meg, viszont vizsgálni az előbbit kell, ez az egyetlen elérhető adat,
• a vizsgálat célja pedig azon mechanizmus megálapítása, mellyel egy adott nyelvben helyes mondatok képezhetőek, ez a nyelv láthatatlan mélystruktúrája,
• a mélystruktúra kifejezésének módjaira szabályok állapíthatóak meg, ezek képesek az egyes mondatokból más mondatok alkotni, ezek az átalakítási szabályok.

A kognitív irányzat a legújabb, nagy részt arra épít, hogy javít a generatívon, azaz azon, amit hibáinak tekint. Erősen a pszichológiához kötődik. Mintha felülről hozzáadna még egy szintet a generatív elmélethez: míg a generatívizmus a mondatból indul, addig a kognitívizmus a gondolatból, a jelentésből. A fő magyarázó elv: a hasonlat és a protípikus kategorizáció (azaz az egyes fogalmi kategóriákra nem egyformán jellemzőek azoknak a tagjai, hanem vannak jellemzőbb tagok és kevésbé jellemző tagok).

Kulcsszemélyek:

• korai: William Jones (1746-1794, brit), Jacob Grimm (1785-1863, német),
• strukturalizmus: Ferdinand de Saussure (1857-1913, svájci),
• deskriptívizmus: Leonard Bloomfield (1847-1949, amerikai),
• funkcionalizmus: Nyikolaj Trubeckoj (1890-1938, orosz), Roman Jakobszon (1896-1982, orosz-amerikai), Louis Hjelmslev (1899-1965, dán),
• generatívizmus: Noam Chomsky (1928-, amerikai),
• kognitívizmus: George Lakoff (1941-, amerikai), Ronald Langacker (1942-, amerikai).

George Lakoff amerikai nyelvésznek van egy érdekes könyve, ill. van neki több is, de most csak az egyikről fogok írni. Lakoff a nyelvészet mellett aktív a politikában is, s a Ne gondolj az elefántra! az egyik közéleti könyvének a címe.

Tudni kell, hogy Lakoff szélsőségesen liberális, progresszív megmondóember, azaz éppenhogy nem a mi táborunk. Amerikában persze a másik tábor se a miénk, ezt húzzuk alá. Amerikában a helyzet sajátos, a két tábor mindegyike ott nagyon heterogén:

• a baloldal mindent jelent a szocdemtől a liberálisig, közös vonásuk a progresszívizmus, de pl. egy rakás témában egymással ellentétes álláspontot foglalnak el,
• a jobboldal meg egyértelműen gazdasági liberális, ezen belül jellemzően liberális-konzervatív, a közös vonás a klasszikus liberalizmus, ez még a friss újjobbos és Trump-féle jobbra is teljesen igaz, de itt is nagyfokú a heterogenitás.

Tehát az amerikai politikai élet nem alkalmazható példaként Magyarországon, mert nagyon kevés a közös pont. De a módszer viszont alkalmas. Tehát Lakoff a demokraták balszélén áll, de mondjuk Bernie Sandershez képest jobbra. De mindegy, ezt csak megjegyzésként, a téma szempontjából mindegy, hogy Lakoff az amerikai jobboldalt támadja, s a baloldalnak ad recepteket, mert üzenete univerzális. Egyébként is teljesen lényegetlen a konkrétum, mert a magyar jobboldal nagyon más, mint az amerikai jobboldal (éppen a fő elvben, a piacpártiságban van hatalmas eltérés, az amerikai jobboldal abszolút liberális gazdaságilag, ez a fő kapocs a jobboldal különböző irányzatai között, míg a magyar jobboldal szellemileg mindigis harmadikutas volt, számára a kapitalizmus a legjobb esetben is csak kisebbik rossz), s persze a magyar baloldal se azonos az amerikai baloldallal (a magyar baloldal sokkal konzervatívabb, mint az amerikai. a szó szociális értelmében, s gazdaságilag meg sokkal liberálisabb). A magyar baloldal amerikai mércével kb. Clinton, de kissé konzervatívabb nála szociálisan, a magyar jobboldal meg egy szociális Trump és egy gazdasági Sanders keveréke.

A szerző azt mondja, Amerikában a konzervatívok úgy voltak képesek még a 70-es években átvenni a közbeszéd irányítását, hogy megértették ennek mi a módszere, míg a liberálisok ragaszkodtak ahhoz, hogy egyszerűen a liberális álláspontot igazoló tényeket kell felsorolni, ezek meggyőzik az embereket. A konzervatívok viszont rájöttek: hiába sorolják a konzervatív álláspontot igazoló tényeket, ezzel csakis az eleve saját híveiket győzik meg még egyszer, ami azonban egyrészt felesleges, másrészt mindenki másra - se az ellenfél híveire, se a semlegesekre - hatástalan. A megoldás a keretezés, azaz olyan keret létrehozása, melyben az ellenfél álláspontja is közvetve minket igazol.

A keret nem valamiféle manipuláció, s végképp nem hazugság, hanem az ember természetes gondolkodásához igazodó rendszer. Amikor valami ismeretlent látunk, az azonnal igyekszünk beilleszteni már meglévő ismereteink rendszerébe. Mondok erre egy teljesen politikamentes példát: amikor az oszmán-törökök behozták Magyarországra a padlizsánt, a magyarok először a törökparadicsom nevet adták neki, mert a már ismert, szintén viszonylag új paradicsomhoz hasonlították.

A magyar olvasó számára persze mindez jól ismert. A rendszerváltozás már liberális keretezésben ment, az volt jó, ami liberális, s minden más meg valamiféle kifejletlen állapot, melyet nevelni, oktatni kell. Minden ellenvélemény szimplán szalonképtelennek lett minősítve, azaz amivel vitázni se szabad, mert az ember "bepiszkolódik". Az első Fidesz-kormány pont azért nem tudott sikeres lenni, mert messzemenően elfogadta ezt a keretet, mindig csak azon belül próbált lépni. A Fidesznek 2 választási vereség kellett ezután, hogy rájöjjön: nyitnia kell a "szélsőséges" beszédmód felé, ha tényleg el akarja hitetni magáról, hogy mást akar, mint a baloldal.

A szerző vázol pár fontos pontot a helyes keret meghatározásához. Én kiemelnék kettőt.

Egy, megérteni, hogy az ellenfél nem buta, se gonosz, hanem van egy értékrendje, ami alapján álláspontja igaz. A magyar ballibek máig képtelenek voltak ezt az egyszerű alapelvet megérteni, máig ragaszkodnak ahhoz, hogy a Fidesz "pávatáncol", azaz nincs koherens eszméje, továbbá eleve csak "korrupt", azaz lopni akar, minden más ennek az álcázása.

Pedig ennek megértése rendkívül fontos, ugyanis ha nem értjük meg az ellenfél keretét, akkor az ellen nem a megfelelő eszközt állítjuk fel. A magyar ballibek korrupcióellenes kerete ezért is téves, mert nem a valóságra reagál, plusz maga a keret is erősen támadható.

A Fidesz ugyanezt a hibát követte el 20 éve. Lásd a "polgár" kampányt. Teljesen értelmetlen volt, ugyanis egyrészt a polgárság nem hívószó a lakosság legnagyobb részére számára, másrészt pedig senki se hitte el komolyan, hogy a ballibek kevésbé lennének polgáriak a Fidesznél, sőt sok tekintetben éppenhogy a szociális értelemben vett polgárság körében a ballib pártok jóval népszerűbbek voltak a Fidesznél. Ezért is fatális tévedés a "Fidesz Polgári Párt" név. Jelenleg a ballib ellenzék ugyanezt a hibát követi el az "európai" szóval egyébként, lásd a DK nevetséges "európai magyarok" kampányát.

Kettő, mindig nagyobb perspektívába kell helyezni az egyes kérdéseket. Ha ez megvan, akár egy konkrét intézkedés ellenzőjét is meg lehet tartani hívőként, ha az egyébként a nagyobb keretet elfogadja. Ha viszont az egyes ügyek nem alkotnak egyeséges értelmezési keretet, akkor az adott egyes ügyekkel egyet nem értők az egész pártnak esetleg hátat fognak fordítani.

A szerző megemlíti a homokos "házasságot" is. De nem az ő példáját mutatnám be, mert van egy érdekesebb verziója ennek. Hogyan sikerült a latin-amerikai progresszívoknak elérniük az egyneműek házasságának társadalmi elfogadottságát alig 15-20 év alatt? A történet érdekes. Azonnal tudták, hogy ha elkezdenek "meleg házasságról" beszélni, amerikai módra, az csak az ellenségnek ad adukat, hiszen azonnal egy sor ellenérv jelentkezik. Ezért kitalálták, hogy van a "házasság" mint olyan, s annak része a "hagyományos házasság", azaz ez egyfajta korlátozott, kisebb alakzat, majd megalkották az "egyenlőségi házasság" fogalmat (matrimonio igualatario). Ezentúl az ellenzők hirtelen az egyenlőség ellenzői lettek, ami nyilván csúnya dolog, hiszen az egyenlőség szép eszme. Az ellenzők ezután magyarázkodni voltak kénytelenek, hogy miért egyenlőségellenesek (biztosan a rabszolgaságot is támogatják... meg nőellenesek), s hosszasan kellett magyarázniuk, miért nem ellenzik az egyenlőséget, miközben ellenzik az egynemű házasságot. Azaz egy bonyolult, gondolkodást igénylő magyarázat áll szemben egyetlen frappáns kifejezéssel - nem kétséges ki nyer hosszú távon. Vessük össze ezt a homokos "házasság" magyar híveivel, akik jogkiterjesztésről beszélnek, amire viszont azonnal adódik az ellenérv, hogy minek egy kipróbált dolgon változtatni.

Tehát minden a nyelv átvétele, nem átengedése az ellenségnek. A magyar nyelvet illetően sok lett megtéve a liberális dominancia ellen, de még van teendő.

Miért adtam cikkemnek a Ne gondolj a tigrisre címet? Mert alkalmaztam Lakoff üzenetét: ha nem akarunk az elefántra gondolni, akkor nem azt kell mondanunk, hogy "ne gondolj az elefántra", hanem valami mást, akár azt is, hogy "ne gondolj a tigrisre", mert akkor tényleg nem fogunk az elefántra gondolni.

Az ex-kommunista országokban a sokszínű pártrendszer szinte sehol se alakult ki azonnal. A nagy kivétel Magyarország.

Íme miért. Lássuk az egyes országokat.

A legtöbb országban a felállás az volt, hogy kommunista állampárt az egyik oldalon, a másikon pedig valamiféle antikommunista sokszínű koalíció működött.

Lengyelországban a rendszerváltozás gyors volt, már a második szabad választásra széthullott részekre ez az antikommunista koalíció, de addig ez volt a felállás. Ott az elején ez a koalíció majdnem 100 %-kal nyert, ami valóban sajátos eredmény. Ami után persze az egész szétesett, hiszen ez teljesen különböző erőket jelentett, melyeket csak a volt rendszer elutasítása kötött össze. Ennek hatására a volt állampárt sikeresen megnövelte népszerűségét, s csak évekkel később jelentéktelenedett el.

A mai lengyel helyzet immár azonban az, hogy a 2 fő tábor a nyugatpárti liberális-konzervatívok és a nyugatszkeptikus jobbos populisták.

Csehszlovákiában is egy színes koalíció nyert, bár sokkal kisebb eredménnyel, mint Lengyelországban. A kommunisták azonnal kispárttá válták, s ez a térség egyetlen országa, ahol a kommunista párt sose reformálódott, azaz máig megmaradt marxista pártnak.

Románia speciális eset. Itt az állampárt megszűnt, s annak egyes volt második vonalbeli vezetői új pártot alakítottak, mely sokáig dominálta a politikai életet.

Az NDK-t felesleges említeni, mert ott a nyugati pártok gyakorlatilag azonnal átvették az országot, kiépítve helyi szervezeteiket.

Bulgária is a kommunista-antikommunista ellentét példája, azzal a sajátossággal, hogy az első szabad választást az ex-kommunisták nyerték meg, míg a széles antikommunista szövetség vesztett.

A balti államokban még ennél is egyértelműbb volt a helyzet. Ott a függetlenségpártiak küzdöttek a szovjetpártiakkal, az ideológia nem számított. Annyira nem, hogy pl. Litvániában 2 kommunista párt volt: az egyik szovjetpárti, a másik függetlenségpárti.

Van ahol máig megmaradt az a felállás, hogy az egyik fő tábor a volt kommunista, a másik meg a volt antikommunista. Ez így van egyes volt jugoszláv államokban (Horvátországban, Macedóniában, Montenegróban), valamint Albániában.

A Szovjetúnió legnagyobb részén az történt, ami Romániában: a kommunista párt megszűnt, majd annak másodikvonalbeli vezetése megmaradt a hatalomban más ideológiával, más név alatt. Kb. ez történt az összes ex-szovjet országban az emletítt balti államokat, Oroszországot, : Belaruszt, Ukrajnát, s Moldovát leszámítva.

A legsajátosabb talán Belarusz, ahol gyakorlatilag nincs pártrendszer, a képviselők zöme független, a hatalom nem párton keresztül tartja fenn magát, hanem személyes hálózattal. Moldova szintén kakukktojás, itt megmaradt a kommunista párt, de nem egyedüliként, viszont máig az egyik fő tábort képezi, azaz kb. ahogy ez Albánia esetében van.

Ukrajna és Oroszország, ahol elég gyorsan kialakult a pártrendszer, de mindig volt 1 vagy 2 domináns párt. Viszont nem játszik semmilyen szerepet az elválasztásban a volt állampárthoz való viszony.

Magyarország miért sajátos? Mert a legelső kezdetektől is már 3 tábor volt: ex-kommunista, liberális, konzervatív.

Nem az ember, hanem a dal a Boney M. együttestől. Amikor a magyar cenzúra nagyot bukott.

A Boney M. együttes a 70-es és 80-as évek második legnépszerűbbje volt a könnyúzenei kategóriában, azon belül is a diszkó-pop stílusban. A Boney M. egyébként egy német együttes volt, Németországban szerveződtek meg, de mind az eredeti 4 tagjuk karibi volt, majd a 80-as évektől lett egy afrikai ötödik tag is.

A diszkó-pop stílus volt az, melyet sose tiltottak a kommunista államokban, sőt még támogatásban is részesült sok esetben. Itt a szövegek jellemzően banálisak voltak, s mindenképpen teljesen politikamentesek. A rock vagy a - Magyarországon nem annyira, de pl a Szovjetúnióban csúcsnépszerű "bárd" stílus - veszélyes volt, ott lehetett tartani az esetleges "helytelen" mondanivalótól, de a diszkó-pop esetében nem kellett aggódni.

Az éber magyar cenzúra azért nyitva tartotta a szemét. A magyar előadókkal persze nem volt gond, minden dalszöveg engedélyeztetésen ment keresztül, de a nyugatiakra odafigyeltek.

Szóval amikor megjelent 1978-ben a Rasputin című dala ennek az együttesnek, a magyar hatóság reagált: hűha, ez a dal gúnyolódik az orosz történelmen, majd a dal utolsó sora meg egyenesen az, hogy "ó, ezek az oroszok!"! Így a dal gyorsan le lett tiltva magyar rádióban (akkor, ugye, ebből 1 darab volt), sőt a határon elkobozták az ezt a dal tartalmazó lemezeket is.

A röhej: a szovjet elvtársak nem érezték gúnyosnak a dalt, hanem éppen ellenkezőleg: pozitívan értékelték, hogy a kor második legnépszerűbb nyugati együttes orosz témát dolgoz fel. Plusz még az is benne van a dalban, hogy az orosz férfiak jó szeretők. Szóval nem tiltás lett, hanem Boney M. lett az első nyugati pop együttes, mely meghívást kapott, majd koncertezett a Szovjetúnióban.

De a magyar cenzúra nem reagált, maradt a letiltásnál még évekig, valószínűleg presztízsokokból már.

A mai Oroszország egyébként valószínűleg a világ egyetlen helye, ahol a 70-es, 80-as évek diszkósztárjai képesek tízezres koncerteket szervezni. Hihetelenül népszerű máig a pop-diszkó zenei kor arrafelé.

Puzsér az a típus, akit akkor is érdemes hallgatni, ha nincs igaza. Most pedig még igaza is van, egyik friss videójában azt mondja: a mohácsi vész idején alakult ki a mai magyar baloldal és jobboldal.

Azt mondja, Szapolyai Orbánnak felel meg, míg Ferdinánd meg Gyurcsánynak. A párhuzam nagyon jó. Megmondod őszintén: az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy ez nem nekem jutott az eszembe. Ráadásul ez olyan párhuzam, mely egyszerre negatív és pozitív is, nézőpont kérdése.

Egyrészt az a nézőpont van, mely feladja az identitást az erősekhez való csatlakozás érdekében, s ezzel jót akar: hiszen egy a közösség tagjai beléphetnek a gazdagok klubjába. Míg a másik azt vallja: fontosabb az identitás, mint a jólét.

Puzsér nagyon sok dolgot helyesen lát, a fő eltérésem vele éppen azonban az alapkérdésekben van. Ő liberálisként elutasítja a mai liberális demokráciát, az az eredeti "jó" liberalizmus valamiféle eltorzulásának hiszi. Úgy áll ő a liberalizmus, mint sok antisztálinista, antileninista kommunista áll a kommunizmushoz, azaz van valami jó, eredeti, marxi eszme, amit aztán Lenin/Sztálin elrontott. Én meg úgy állok a liberalizmushoz, ahogy egy antimarxista áll a kommunizmushoz, aki abban hisz: Lenin/Sztálin egyszerűen hűen megvalósította Marxt.

Továbbá, inkorensnek látom Puzsér világnézetét, amikor valahogy igyekszik összebékíteni a szakralitást a liberalizmussal, ez számomra fából vaskarika kategória. Én sehogy se értem, hogy hogyan lehet egyszerre szeretni Adam Smithet és Hamvas Bélát...

A magyar politikában pedig ő egy olyan valamit akar, ami egyenlő távolságban van a magyar jobboldaltól és a magyar baloldaltól. De ebben sem következetes, hiszen mégis közösséget vállal a baloldallal (lásd előválasztás). Hozzáteszem, azt a törekvést, hogy a jelenlegi magyar baloldalt leváltsa egy Schiffer András típusúval magam is erősen támogatom (ezért is szavaztam korábban az LMP-re), de látható: a magyar társadalom nem igényel ilyen baloldalt. A "Ferdinánd-párt" nem akar igazi baloldalt, hanem "európai" liberalizmust szeretne.

Viszont, érdekes módon, mindennek ellenére, Puzsér értékelése konkrét kérdésekről a legtöbb esetben helyes. Azt mondanám: az esetek 80 %-ában osztom álláspontját. Egyetlen magyar "megmondóember" van, akivel ennél valamivel magasabb arányban szoktam egyetérteni (Bogár László az).

Azt mondja a Szemlélek Blog nagy álszenten: borzasztó, hogy egy Down-kóros nem lehet az év arca.

Persze mindenki tudja, a Down-kór egyik sajnálatos jellemzője a torz tekintet. Ami pedig torz, az nem lehet szép.

Ami pedig az "év arca", annak valami kivételesen szépnek kell lennie, márpedig egy beteg, torz arcú gyerek nem nevezhető szépnek. De ezt mindenki tudja, csak egyesek úgy tesznek, mintha nem tudnák.

Szemforgatás, ennyi az egész. S gonoszság. Több szempontból is. Először is a szavak kiforgatása. Ha nem gonoszság, akkor butaság: a szerző azt akarhatta mondani, ne rekesszük ki a betegeket, de ennek nem az a módja, hogy elhazudjuk betegségüket. Továbbá mindez gúnyűzés az érintett kisgyerekkel.

Pár éve a munkahelyemen a karácsonyi bulin volt szépségkirálynőválasztás. S a kollégák összebeszéltek, a legrondább csajt választották meg. Kedves csaj volt egyébként, de olyan 120 kilós 165 centi magasság mellett, plusz abszolút nőietlen. Persze a csaj rögtön értette, ez egy tréfa, s jót nevetett ő is saját szépségkirálynőségén. Csak az a csaj felnőtt, 25 éves volt, nem ötéves gyerek.

Jó lenne, ha a liberális virtuális pedofilek békén hagynák a gyerekeket, s különösen a beteg gyerekeket...

Ez a film - A Tanút - a bolgárnál jóval engedékenyebb magyar komunista viszonyok között se volt bemutatható sokáig: csak 1979-ben engedélyezte a filmcenzúra a bemutatását, pedig a film 1969-es.

Persze a bolgár kommunista filmművészetben – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – is már lehetett egyfajta rendszerkritikai hang, de semmiképpen se így ilyen direkten szóló típus.

Először a peresztrojka jegyében, 1988-ban mutatták be Bulgáriában a filmet, s hatalmas botrány lett belőle, pedig csak egy egyetemi filmklubban volt a vetítés, nem is normál moziban. S három hét után abba is hagyatta az egyetemi vezetés a film vetítését. Hiába hivatkozott az egyetemi Komszomol*-bizottság – mely szorgalmazta a film vetítését! – a film végén a Marx-idézetre, mindenki átlátott a szitán, nyilvánvaló volt, hogy a Marx-idézet csak a kötelező „vörös farok” a filmben.

A fiatalabbaknak, aki nem tudják mi a vörös farok. Nos, a vörös farok azt jelentette, hogy pl. az ember a kommunista diktatúra alatt cikket írt, kritikus hangvétellel valamilyen jelenség ellen, majd abba beletett valahová egy Marx- vagy Lenin-idézetet, hogy így bizonyítsa, a cikk marxista szellemiségben, "építő szándékkal" kritikus, s nem "népellenes", ellenforradalmi módon. Persze minden olvasó tudta, hogy a cikknek ezt a részét nem kell komolyan venni, sőt el se kell olvasni, ez csak a rendszer miatti „farok”.

Pedig az nem is volt vörös farok a konkrét esetben, legalábbis abszolút nem annak szánták. A Tanú eredeti célja éppenhogy a rendszer legitimálása volt, kb. ugyanúgy, ahogy a Húsz Óra című Fábry-film (szintén egy remekmű egyébként). Egyébként vicces, de Fábry szerepel A Tanúban, ő Dániel Zoltán miniszter, azaz Rajk László valójában.

Sok más kommunista államtól eltérően, a Kádár-rendszer legitimációja nem a "szocialista forradalom"** volt, azaz a kommunista hatalomátvétel a II. vh. után, hanem az, hogy Kádárék a jó, igazi kommunisták, szemben a korábbi Rákosi-féle rossz, hamis kommunistákkal. Persze más országokban is negatívan kellett megítélni a "sztálinista" időszakot, s ezen az alapon ünnepelni a "lenini normák visszaállítását" Hruscsov elvtárs által az 1956. áprilisi pártkongresszuson - ez volt a hivatalos szöveg -, de a kritika mértéke Magyarországon nagyobb volt, mint máshol.

A film tulajdonképpen erről szól. Van a kommunista Pelikán, akinek jó barátja a filmbéli Rajk (Dániel), meghurcolják őket, közben a nyilasok (Csetneky) és a reakciósok (a fogoly pap) jót mulatnak e kommunisták belviszályán. De szerencsére minden heppiend, a csúnya rákosistákat leváltják, vége a fanatizmusnak és a visszaéléseknek, s jön végre az igazi kommunista, a jótakaró Kádár.

Csak hát a rendező zseniális, s a mondanivaló jelentősen túlmegy mindezen. A Rákosi-kor parodizálása csak ürügy a sokkal szélesebb rendszerkritikára. Ezért is tiltotta le a magyar filmcenzúra az alkotást évekig. S Bulgáriában, ahol eleve hiányzott a Rákosi-Kádár ellentét kellő értése, csak a rendszerkritika érződött, ráadásul kifejezetten gúnyosan.

*

• * Komszomol - a bolgár KISZ népszerű neve, a hivatalos neve egyébként DKMSZ volt, de a köznapi nyelvben Komszolmolnak hívták, orosz mintára
• ** - nem vicc, de pl. a bolgár kommunista propaganda TÉNYLEG állította, a szovjet "felszabadítás" egy szocialista forradalom szerepét játszotta el

Az egyre jobban meghülyülő és ezzel párhuzamosan egyre agresszívabban tomboló Béndek mester kritikát ír Marx ellen.

Marxszal persze van baj, csak épp nem az, amiben a szerző kritizálja.

Az én bajom Marxszal az, hogy miután helyesen felismerte az elidegenedést, ami a modern társadalom alapvető és elkerülhetetlen baja, arra ment el a megoldásban, hogy minden oka a tulajdon, s emellett még ki is akarta számolni mennyi az, amit elvesznek a nagyurak a kisemberektől. Aztán a megvalósult kommunizmus - Lenin és utódai - bizonyította: nem a tulajdon a lényeg, s nagytőke nélkül is virágzik az elidegenedés.

Marx felismerte a problémát, de a rendszeren belül akarta azt megoldani. A liberalizmus fő jelszava - szabadság, egyenlőség, testvériség - jól mutatja a rendszer abszurditását:

• első helyen van az egyéni szabadság, melynek maximalizálása abszurd önelletmondás, hiszen az egyének szabadsága éppenhogy kizárja egymást, s egy erre épülő társadalom nagyon kevesek által gyakorolt totális elnyomás lesz,
• az egyenlőség jogi értelemben nem ér semmit, ha a gyakorlatban nem valósul meg sehogy se, hiszen hiába van mindenkinek törvényes joga palotában élni és a híd alatt aludni, ha ezen jogok közül csak az utóbbit képes mindenki a gyakorlatban is megvalósítani,
• a testvériség, más szóval nacionalizmus, éppenúgy szétverte a szakralitást, ahogy az előző kettő is, sajnos ezt a mai, magukat - tévesen - antiliberálisnak gondoló konzervatívok nem veszik észre.

Marx azt mondta:

• a testvériséget emeljük emberiség szintre, ez még egy értemes ötlet, bár materialista alapon képtelen vállalkozás,
• az egyenlőség legyen csak gyakorlati (s mivel ez csak a legalacsonyabb szinten lehetséges, így természetes, hogy a kommunista államok életszínvonala alacsonyabb lett a hasonló fejlettségű kapitalista államokénál), plusz a jog teljes kizárásához vezetett*,
• a szabadság pedig közösségi legyen, ami azonban mindenkit rabbá tett, hiszen ez ugyanaz az abszurdum kifordítva: nem-szabad emberek nem képesek szabad közösséget alkotni, ugyanúgy, ahogy az egyéni szabadság elsőbbsége se adhat nás a nagy többség számára mint alávetettséget.

A munka természetesen önmagában érték, s teljesen független a "piactól". Nyilván az értelmetlen mozgás nem munka.

A piacgazdaság pedig a modernitás legkártékonyabb találmánya, általa a munka célja immár nem valamiyen szükséglet kielégítése, hanem a profit. Nem véletlen, hogy még a legelvadultabb liberálisoknak se jutott soha komolyan eszüke telkesen piaci alapú államiságot bevezetni. A világ legliberálisabb államaiban is jócskán vannak piacidegen elemek, ezek nélkül ezek a rendszerek gyorsan összeomlanának.

Szerencsére jó korban élünk: a liberalizmus utolsó nemzedéknyi korszakát éljük. Szóval a Béndek-féle szellemi kártevők egyre inkább csak egy letűnő kor vicces bábjai, akiket kitömve egy múzeumban akár meg is lehet csodálni.

*

• * Alekszandr Szolzsenyicin orosz író a harvardi egyetemen 1978-ban tartott beszédében ezt így fogalmazta meg: "Egész életemet egy kommunista rezsim alatt töltöttem el, s elmondhatom, hogy egy objektív jogi mérce nélküli társadalomban élni valóban szörnyű dolog. De egy olyan társadalomban se érdemes élni, melynek egyetlen mércéje a jog. Egy olyan társadalom, mely kizárólag a törvény betűjén alapul és soha nem törekszik magasabbra, nagyon ritkán képes élni az emberi képességek biztosította hatalmas előnyökkel."

Sokáig gondolkodtam, megírjam-e ezt a gyerekkori történetet. Ugyanis szentségtörésnek tűnhet, gyalázkodónak. Pedig minden szava igaz.

A budapesti V. kerületi Szent István Általános Iskolába jártam 1973-1980 között, akkoriban persz a hivatalos neve nem "Szent István", hanem "I. István" volt, ez a Kádár kor virágzó szakasza volt, amikor a hatalom nem igazán "szenteskedett". Az iskola most nem az eredeti helyén van, onnan pár éve elköltözött, de akkor ténylegesen a Szt. István téren volt, a Bazilika mellett.

Szóval gyakran voltunk a templom környékén, annak közvetlen közelében. Pl. a templom udvarában jól lehetett télen hógolyózni. Templomba persze nem jártunk, akkoriban ez teljesen szokatlan dolognak számított. Néha persze bementünk a templomba is puszta kiváncsiságból, de maga a vallás annyira távol állt tőlünk, hogy azt elmondani se lehet.

Aztán egy nap amikor bementünk páran, azt hiszem négyen, a Bazilika előterébe, ahol amolyan kisebb kiállítás volt, pár fénykép és pár műanyag doboz. Ez 1976 késő őszén lehetett, negyedikesek voltunk akkor. Az egyik plexiüveges dobozban ott volt egy ember keze. Nyilván semmit se tudtunk róla, akkoriban senki se beszélt a Szent Jobbról, valószínűleg csak a katolikus hittanra járó gyerekek tudtak erről valamit (érzékeltetem az arányokat, osztályunkban 32 gyerek volt, 2-ről tudtam, hogy járnak katolikus hittanra, ez akkor természetesen iskolán kívüli hittan volt), de akkoriban augusztus 20-án se volt szó a Szent Jobbról.

Csoportunkból a legvagányabb gyerek megfogta a doboz fedelét, s döbbenetünkre, az kinyílt: még csak le se volt zárva. Az osztálytárs persze benyúlt és megrázta a kezet, viccesen kezet fogott vele. Számunkira ez olyan volt, mint a biológiai szertárban a csontváz, melyet el is neveztünk Samunak. Azt hiszem, megbocsátható tett 9-10 éves gyerekeknek.

Egy másik gyerek megjegyezte, ebből baj lehet, ez egy múzeum. Mire én megjegyeztem: nincs semmilyen őrizet. S valóban se kamera, se zár, se őrség - csak egy 70 éves körüli bácsika szunyókált egy széken, de ő is jóval beljebb a templomban, a perselyek környékén.

Hozzászólásom hatott a vagány osztálytársra, aki indítványozta: vigyük el a kezet. S simán megtehettük volna. Végül az egyik osztálytárs elolvasta a címkét a dobozon, majd kijelentette: ez István király keze, nem lenne helyes viccelődni vele. Hihetetlen, de ez a legvagányabb osztálytársat is meggyőzte, így rövidesen távoztunk a helyszínről.

Sajnálom, de mind a mai napig amikor hallok a Szent Jobbról, ez a majdnem 45 éves sztori jut eszembe. S bár akinek eddig elmondtam, kétkedett, arra hivatkozva, a Szent Jobb valóban a Bazilikában volt, de alaposan elzárva. Én nem tudom, mi történhetett, de akkor, abban az időszakban nagyon nem volt elzárva sehogy.

Pár nappal ezelőtti A guruság népszerű című cikkem kapcsán kiegészítés korábbi Egyház és szekta cikkemhez.

A szekta halott tárgy. Lezárt rendszer, melyhez nem lehet hozzátenni, az értelmezés is kizárt. Persze változhat a szekta, de csakis akkor, ha teljhatalmú és transzcendentálisan kapcsolt vezetősége így akarja. Az ilyen változás lehet drasztikus is, de mindig azonnali. A dolgok feketék vagy fehérek, átmenet nincs.

Az egyház élő szervezet. Nyilván itt is van zárt rendszer, azonban messze nem érint mást, csak az alaptanítást. A továbbgondolás nemhogy nem tilos, hanem egyenesen kívánatos. Az egyház a valóság bonyolultságát tükrözi.

Amikor a 90-es években, huszonévesen 2 éven keresztül egy amerikai szekta tagja voltam, megdöbbentett, a kreatívást kevésbé támogatják, mint annak idején a kommunista iskolarendszerben. Volt egy olyan része az istentiszteletnek, hogy egyes tagok felolvastak rövid beszámolókat. Ezek a beszámolók mindig a hivatalos egyházi irodalomból vett szó szerinti idézetek voltak. Meg is kérdeztem egyszer egy amerikai ősszektatagtól: mi értelme van annak, hogy minden vasárnap 3-3 gyülekezeti tag felolvas fél oldalnyit abból a pár könyből, amit úgyis mindenki ismer, nem lenne értelmesebb, ha valami saját gondolatot tennének hozzá? Mire az illető döbbentett nézett rám: mi értelme lenne saját gondolatnak, ha az szinte biztosan téves lenne, mikor pedig már rendelkezünk ellenőrzött, hibátlan gondolatokal a vezetőségünktől? Azóta emlékszem a kulcsmondatra "the thinking has already been done".

Van abban valami hátborzongató, amikor a fiatal ballib nemzedék elkezdi ugyanazt a nótát, amit csak történelemkönyvekből ismerhet.

Pottyondy Edina, volt momentumos politikus videóblogot indított. Első száma megdöbbentő: Kövér Lászlót szidja trágárkodva. Önmagában még nem lenne baj Kövér szidásával, hiszen aki nem ért egyet vele, az bátran szidja őt, bár sose értettem, az alaptalan agresszívitás és trágárkodás miért jó kritikai módszer.

De mi is az igazi baj? Az, hogy Edina előveszi azt a ballib értelmiségi diskurzust, ami akkor volt divatban, amikor ő óvodás és kisiskolás volt, ennek lényege: mindenki antiszemita, aki nem ballib. Sőt, az is antiszemita, aki nem az, mert az ilyen meg kódoltan és tudatalatt az.

Röhejes, hogy valaki puzséros stílusban ballibául gágog. Persze a puzsérság nyilván családi hatás, hiszen Edina blogger Puzsér Róbert felesége, de akkor is nyugtalanító jelenség mindez.

Az oktatásra való vágy mindenklben megvan, talán csak a legmarginalizáltabb, leglumpenebb réteget leszámítva.

A modernitás, különösen annak technológiailag fejlett része viszont nem tűri meg a lassú fokozatosságot, hanem minden azonnal és gyorsan akar, ráadásul teljeskörűen.

Ezt az igényt ki lehet elégíteni azonban jó és rossz módon is.

A jó mód az ismeretterjesztő előadás. Ez érthető nyelvezeten elmagyarázza bonyolultabb dolgok alapjait. Hasznos, mert egyrészt keretet ad, másrészt fel tudja kelteni a mélyebb érdeklődést. Direkt nem politikai példát fogok adni, mert ez nem politikai cikk, szóval pl. jó magyar példa az ELTE Atomcsill sorozata, mely laikusoknak magyaráz fizikiáról, csillagászatról, kozmológiáról.

Sajnos azonban a rossz mód a gyakoribb. Ennek menete az, hogy megjelenik a színpadon a mindentudó guru, aki elmondja, mindent sikeresen áttanulmányozott (esetleg - ez a rosszabb eset - transzcedentális forrásból jön mindentudása), s magtalálta az igazságot. Aztán elmondja az "igazságot". Egyetlen feladatunk ezután szó szerint megjegyezni azt. Majd jobb esetben csak utánozni kell a mestert, rosszabb esetben meg kell vásárolni nélkülözhetetlen kellékeket tőle. Magyar példa is van, de inkább egy sokkal jellemzőbb nemzetközit mondok: gaia.com, ahol egyenesen egymással konkurráló mindentudók anyagait követhetjük.

Én az ilyesmiken rögögni szoktam. Miféle ismeretterjesztés az, mely egyrészt mlm-piramisjátékra hasonlít, másrészt valami bizarr vallási szektára? Az ilyesmire felülről nézünk le.

Nagy tragédia érte a ballib agytrösztöt és kapcsolt részeit: Zorbán visszavonja a felhatalmazási törvényt. Ilyenkor gyorsan kell lépni a magyarázatok kidolgozásában, ellenkező esetben a végén még fasiszta narratívák terjednek el a ballib táborban.

Szerény módon ugyan, de mi is igyekszünk segíteni a ballib agytrösztnek. Ki is dolgoztunk 12 magyarázatot, a lehető legkülönbözőbbeket a nemkívánatos történés ideológilag helyes megmagyarázására. Íme:

• 1 - Ez már a végidők jele! Zorbán megijedt. Retteg, ezért hátrálni kénytelen. Fél a népharagtól / Brüsszeltől/ a demokrata gyíkemberektől.
• 2 - A BMW utasította Zorbánt erre, a pocakos cigány csicskás meg azonnal szót fogad, ha-ha-ha!
• 3 - Zorbán már megint gerinctelenül pávatáncol!
• 4 - Zorbán megkapta a titkos adatokat, melyek szerint a gazdaság / oktatás / egészségügy öszeomlott, s most így próbál menekülni az egyszemélyi felelőség elől.
• 5 - Zorbán ezzel akarja elterelni a figyelmet az ország ellopásáról.
• 6 - Mert már indítja Putyin a migráncsokat!
• 7 - Igen, visszaadja, de maga a visszaadás is diktatórikus, hiszen nem készült háttértanulmány, s nem konzultált a civilekkel, az ellenzékkel, meg a gyíkemberekkel.
• 8 - Trükk! Ez csak a bétateszt volt. Ősszel újra bevezeti, sokkal keményebben.
• 9 - A nép már forrong, nem lesz képes ezzel Zorbán senkit se átverni. Buksz, Viktátor!
• 10 - Zorbán már bevezette az utolsó szükséges intézkedéseket a diktatúra bevezetéséhez a felhatalmazási törvény hatálya alatt, így már nincs szüksége a törvényre.
• 11 - A sok marha bezzeg beveszi ezt, mikor pedig közismert: már 2010 ősze óta kőkemény és kegyetlen diktatúrában élünk!
• 12 - Uuuuuuuuú, Európa! Diktatúra!!!

Reméljük, pontjainkból legalább egy pár hasznosítva lesz hamarosan.

A ballib álomvilágban beköszöntött a Rákosi-terror: embereket a diktatúra pribékjei kegyetlenül elhurcolnak, majd bestiális módon kihallgatják őket 2-3 órán keresztül, aztán... hazaengedik őket.

Ez ám a diktatúra! Közismert, hogy demokráciákban a rendőrség nem nyomoz, hanem egyetlen feladata egész nap mosolyogni, s vak embereket átsegíteni a zebrán.

De komolyra fordítva a szót, engem egy mondatért nyomtak fel a liberálisok. S a rendőrség nyomozott, ki is hallgattak. Kihallgattak a rendőrségén! Kb. 3 órámba telt, s persze "rabosítottak", ez része a folyamatnak.

A mondat egyébként ez volt: nem volt "meleg" holokauszt.

Ez a ballib provokátor miért nem vállalja fel magát? Hisz állítólag nagyon bátor... Ráadásul nála már a rendőrség megállapította, hogy nincs meg bűncselekmény alapos gyanúja, míg nálam a rendőrség továbbította az ügyemet az ügyészségre, s csak pár hónap után határozott úgy az ügyész, hogy az ügy alkalmatlan bíróságra továbbításra, vádemelésre.

Az én mondatom, gondolom, a legnagyobb probléma volt akkoriban, a mai ballib logika szerint. Megint ez a nevezetes kettős mérce.

Szerencsére az ügy annyira nevetséges, hogy még a legvadabb ballib médiák is csak egy-egy kötelező cikket írtak róla, majd ejtették a DK-s provokátor "bácsit".

*

Ügyem teljes anyaga egyébként itt olvasható.

Jelenleg az emberiség vagyoni helyzete a következő:

• mélyszegény: 15 %,
• szegény: 60 %,
• alsó-középosztálybeli: 10 %,
• felső-középosztálybeli: 10 %,
• gazdag: 5 %.

Hogy érthető is legyen, példa mindegyikre:

• mélyszegény: szegényebb fekete-afrikai ország átlagembere (pl. Mozambik, Niger),
• szegény: átlag indiai, bangladesi ember,
• alsó-középosztálybeli: átlagos magyar, lengyel, román, cseh, bolgár,
• felső-középosztálybeli: átlagos amerikai, nyugat-európai ember,
• gazdag: Norvégia, Svájc, egyes muszlim olajállamok átlagpolgára.

Már az alsó-középosztálybeli is jobban él a világnál, így már ő se érdekelt a nagyobb egyenlőségben.

Továbbá, az emberek 99+ %-a képtelen reálisan megítélni saját helyzetét. A gazdagok magukat szimpla jómódú középosztálynak hiszik, s meg vannak győződve, hogy saját munkájuk eredménye a vagyonuk. A középosztály, különösen az alsó része meg magát mindig felfelé viszonyítja, így szegénynek hiszi magát. Ezt erősíti is az ebben érdekelt politika. Elég csak a magyar ballib propagandára gondolni, mely szerint az átlag magyar kb. éhezik.

Emellett az emberek sajátossága, hogy sose az abszolút szegénység zavarja őket (nyilván, hanem sokkal inkább a relatív szegénység. Ha egy munkahelyen a velem hasonló státuszú, azonos munkát végző ember 20 %-kal több fizetést kap, mint én, az jobban zavar, mint az, hogy a cég vezetője a bérem 10-szeresét kapja - az előbbire azt mondjuk "de hát miért?", míg az utóbbira hajlamosak vagyunk legyinteni "az más!".

Korábbi A szélsőballibek lelkivilága című írásomnak szerettem volna megítni az ellentétjét, a szélsőfideszesekrőól, de rájöttem, ennek semmi értelme, mert ilyenek már nincsenek, így a normál fideszes kommentelők jellemző hibáiról fogok írni.

Természetes a mai Fidesz híveire gondolok, a 2009 utáni Fideszre.

Kiválasztottam ismét 8 számomra fontos jellemzőt.

1 - Gyarmatosítás, dekolonizáció. A mítosz szerint a jó fehér európaik szétvitték a fejlődést a világba, s amióta megszűntek a gyarmatok, azok nyomorba zuhantak, mert az ottani fejletlen népség képtelen saját magát irányítani.

• A valóságban persze, bár nyilván van pozitív eleme is a gyarmatosításnak, az alapvető eleme negatív: kizsákmányolás, idegen minták kényszerítése, pusztítás. S a gyarmati kizsákmányolás máig tény, a politikai gyarmat státusz megszűnése óta is.

2 - Kommunizmus. A kommunizmus és a liberalizmus összemosása alapvető hibája a jobboldalnak. Semmi gond, ha valaki mind a kettőt ellenzi, de legyen szíves ezt külön-külön tenni. Az egyenlőségjel tevése közéjük először is tudatlanságot jelez, másodszor pedig abszurd taktika.

• Utálom a komcsizást, amikor nem kommunisták ellen irányul.

3 - Konzervatívizmus. A konzervatívizmus nem önálló eszme, hanem a liberalizmus mérsékelt alakzata. Az lehet, hogy kisebb rossz a progresszív liberalizmushoz képest, de nem megoldás semmire. S amint ez a tényekből is látható, a konzervatívok folyamatosan csúsznak lefelé, s nem mert gonoszak, hanem mert ideológiájuk futóhomokra épült tákolmány.

• 30-50 évvel előtti középjobb politikusokat dicsérni, maiakat alázni abszurdum, mikor köztük az eltérés nem nagy.

4 - Pinochet. Van valamiféle megmagyarázhatatlan magyar jobboldali rajongás Pinochet chilei diktátor körül, aki állítólag országát megmentette a kommunizmustól.

• A valóságban Pinochet a lehető legliberálisabb gazdasági rendszert vezette be Latin-Amerikában, országát nagyrészt átadva amerikai cégeknek. Pinochet megmentette országát... a chilei néptől Amerikának.

5 - Túlnépesedés. A modern liberális mítoszok közül van egy, melyben az átlag fideszes fanatikusan hisz: ez a túlnépesedés mítosza. E narratíva szerint a harmadik világ azért van rossz állapotban, mert túl sokan vannak.

• A valóságban a Föld elbír 30-40 milliárd embert is, s a legfantasztikusabb előrejelzések se szólnak 15 milliárd embernél többről, sőt a konszenzus inkább 12 milliárdról szól.

6 - Dél-Afrika. Ez az egyes pontból ered részben. Konstans vélemény: Dél-Afrikában a demokrácia előtt paradicsom volt, amit a néger komcsik elrontottak. Nyilván paradicsomot lehet teremteni egy kisebbségnek a többség totális elnyomásával, de ha ezt igeneljük, akkor mi okunk harcolni, ha éppen minket nyomnak el?

• A rossz oldalra akkor se állunk, ha éppen hasznot hoz.

7 - Horthy. Horthy kifejezetten jól teljesített békeidőben, de amint a helyzet bonyolulttá fordult, képtelen volt irányítani. Gyenge, habozó egyéniség, nem szupersztár.

• Horthy kora Kádára volt.

8 - Trianon. Nyilván Mohács után a kettes számú magyar sorstragédia, de ennek ellenére érdemes kontextusában látni, mítoszoktól mentesen.

• A sorstragédiák ellen úgy lehet a legjobban harcolni, ha a valós, s nem a mitologizált verziót nézzük.

Nem fontossági a sorrend, ezt szeretném aláhúzni.

Azt hittem, érdekes lesz a vita, de csalódtam.

A fideszes vitapartner egyszerűen kevés volt, a feketöves liberális feminista ellenfél az agyagba döngölte, pedig még csak igaza se volt.

Emília egyszerűen nem volt rendesen felkészülve. Láthatóan tanulmányozta ugyan a feminista típusérveléseket, azokra tudott válaszolni, de a mögöttük lévő logikát nem nézte meg.

Így amint a feminista vitapartner nem pontosan azt mondta, amit várt tőle Emília, egyszerűen ledöbbent, s nem tudott adekvátan reagálni, majd gyorsan igyekezett visszamenekülni a megszokott gondolati sávba, de ez meg csak újabb előnyhöz juttatta Nórát.

Nóra végül sikeresen belekergette Emíliát egy sor önellentmondásba. A legszebb pillanat a vége felé, hogy az ultraliberális műsorvezető - aki nyilván egyébként Nóra oldalán állt - megsajnálja Emíliát, s segíteni próbál neki, de Emília így se tudott rákapcsolódni a váratlanul jött mentőövre.

Ha egy teljesen kívülálló nézi ezt a vitát, az a benyomása, hogy a felek mindenben egyetértenek, csak az egyik - a fideszes - egy picit másképp szeretné elérni ugyanazt, de képtelen megmondani, mi is a baja konkrétan.

Emília egyébként érezte az igazságot, ez pozitívum, csak azt képtelen volt megindokolni, s a végére lassan már csak az maradt, ne veszítsen túl nagy pontkülönbséggel. Valószínűleg gyakorlatlan is, meg nem is ismerte jól az ellenfél álláspontját.

De mi is a valós helyzet az isztanbuli egyezmény alaplogikájával? Csak 3 pontot említek.

Egy. Az egyezmény preambuluma eleve tényként kijelenti, hogy van valamiféle történelmi háttér, strukturális állapot, melynek lényege, hogy a nők ellen a férfiak erőszakot követnek el. Erről semmit nem mondott Emília, s amikor a másik fél megemlítette, még egyet is értett vele.

Kettő. Gendermeghatározás. Itt belekezdett Emília a témába, de amikor az ellenfele azt mondta, ő se támogatja a legradikálisabb genderfogalmat, s rámutatott, az egyezmény se ezt mondja, Emília megdöbbent, majd elkezdett össze-vissza beszélni. Pedig csak azt kellett volna mondania, bármilyen genderfogalomnak eleve semmi köze a családon belüli erőszakhoz, így nincs ilyesminek helye az egyezményben.

Három. A legfontosabb, hogy pont azok követelik a családon belüli erőszak fokozott hatósági úton való megoldását, akik egyébként magánügyről beszélnek minden más magánéleti kérdés kapcsán. Emília szájából ez megvillant ugyan kezdetleges alakban, de ezt se tudta következetesen átadni. Pedig csak vállalni kellett volna azt a liberális körökben elátkozott álláspontot, hogy a családon belüli erőszak az esetek nagy többségében megoldódik a családban, külső behatás nélkül, viszont a külső kényszer, különösen a hatósági büntetőintézkedés csak elmérgesíti a konfliktusokat, eleve szétrombolja a családokat, ezért nem növelni kell a bevatkozást, hanem ellenkezőleg: csökkenteni. Bízni kell a család intézményében, ennyi az egész, pont ez a keresztény álláspont alappontja, s nem az, hogy "avatkozzunk be, de óvatosabban, s közben ne legyen szó genderről". A bevatkozás akkor is rossz, ha közben nem is beszélünk se genderista, se feminista marhaságokat. Kizárólag nagyon súlyos esetekben indokolt a külső beavatkozás egy család életébe.

Hozzáteszem, a nyílt vita nehéz műfaj, sokszor még olyanoknak se való, akik ismerik az adott témát mélyen. Hány és hány kiváló egyetemi oktató van pl. a világon, aki csodás cikkeket ír, de képtelen értelmesen előadni szóban. Hegelről mondják: alig voltak hallgatói az egyetemen, mert olyan zavarosan fejezte ki magát, hogy csak pár elkötelezett hallgató volt képes végigülni az előadásait.

Amióta Gulyás Márton ballib aktivistából átvedlett újságíróvá, kezd egész jó műsorokat gyártani. Pár napja készült produkciója a Bauer-Schiffer vita.

Bauert nagyon kedvelem, régivágású ballib, aki ráadásul rendkívül őszinte ember, nem hajlandó taktikázni, hanem nyíltan kimondja mit gondol, lehet az akár a legnagyobb marhaság is.

Gyakorlatilag ő a két lábon járó 90-es évek. S mit ad Isten, most is elmondja 3 fő alapelvét:

• a rendszerváltás jól sikerült,
• a baloldal nem azt jelenti, hogy a munka oldalán állunk, hanem azt: szociálisan érzékenyek vagyunk,
• a persze a legfontosabb: merjünk kicsik lenni.

Bauer gyakorlatilag egy élő Fidesz választási kampány. Hagyni kell szabadon beszélni, s ugrik is a Fidesz népszerűsége pár százalékpontnyit felfelé.

Egy 29 évvel ezelőtti vita, ami akkor hatalmas port kavart. Érdemes visszanézni ma is, szinte egy elfeledett kor alapvető dokumentuma.

Azok közé tartozom, akik emlékeznek a vitára személyesen is. Nem akarom a múltat megmásítani, szóval elismerem, akkor sokkal közelebb álltam az SZDSZ-hez, mint az MDF-hez, bár az egy évvel korábbi taxisblokád miatt már messze nem voltam az SZDSZ és a Fidesz hű híve. Azt hiszem, már mondtam, hogy az SZDSZ-Fidesz által képviselt liberalizmussal való első szakadásom a taxisblokád volt, melyet kicsinyes bosszúnak tartottam a választási vereség miatt.

Valójában a két tábor (a nemzeti és a liberális) között akkor a politikai különbség minimális volt, gyakorlatilag minden alapkérdésben tökéletes egyetértés uralkodott: mindkét oldal liberális, polgári demokráciát akart, mindkét oldal nyugatpárti, euroatlantista volt, mindkét oldal elítélte a kommunizmust, mindkét oldal kapitalizmust akart. Pontosan ezért lehetett az, hogy másodrendű, de jelképes kérdésekben viszont ádáz vita folyt.

Ez az igazságtételi vita olyan volt, mint másfél évvel korábban a címervita: lásd Kossuth-címer vagy koronás címer. Ott végül az SZDSZ józanabb fele engedett, amikor igennel szavazott mind a Kossuth-címerre, mind a hagyományos koronás verzióra. Így lett a hivatalos magyar címer ismét az 1946 előtti koronás verzió.

Az igazságtételi törvény lényege: ne vonatkozzon az elévülés azokra a súlyos bűnökre, melyeket a kommunista rendszer alatt politikai okokból nem üldöztek.

Az SZDSZ azt mondta: fontosabb mindennél a jogállamiság, nem szabad még a legtisztább erkölcsi elvek miatt se visszamenőleges törvényhozást alkalmazni.

Az MDF álláspontja pedig az volt: nem lehet a jog elszakítva az erkölcstől, nem szabad absztrakt jogelvek miatt lemondani a bűnösök felelősségre vonásáról.

De mi volt mindezek mögött a valós politikai háttér? Ugyanis a valóságban egyik tábor se akarta büntetni a volt rendszer nagyembereit, pl. teljes elutasítás volt bármilyen lusztrációs terv ellen. Mindkét párt ugyanis jóbarátokkal, szövetségesekkel rendelkezett a volt MSZMP vezetésében.

Az SZDSZ a technokrata reformkommunistákkal szimpatizált, s éppen a videón látható vita előtt pár héttel született meg a Demokratikus Charta, mely békekötés volt az MSZP liberális többsége és a liberális SZDSZ között, valamint együttműködési megállapodás a kormány ellenében.

Az MDF pedig az MSZP bár lecsökkent, de még létező népi szárnyával szimpatizált, melynek eredete a volt MSZMP-vezetésben a Pozsgay-Szűrös féle nagyimreista reformkommunisták voltak.

Az igazságtételi tervezet valószínűleg soha senkit sem állított volna bíróság elé, s ha mégis, abból évekig tartó, unalomba fulladó perek lettek volna. Senki se mondta ezt ki őszintén akkor, pedig tény: egy 100 %-ban törvényes és teljesen békés rendszerváltozás után nem lehet úgy tenni visszamenőlegesen, mintha legalábbis forradalom döntötte volna meg a régi rendet. Ill. volt erre utalás, ez volt Antall híres "tetszettetek volna forradalmat csinálni" mondása.

Az MDF-kormánynak szüksége volt egy jelképes győzelemre a gazdasági nehézségek miatt. Az SZDSZ meg elég okos volt, hogy elvegye ezt a győzelmet a kormánytól. S az SZDSZ fölényes győzelmet aratott, azaz kiütéses győzelmet aratott az "igazságtalan, de törvényes" formula. Más kérdés, hogy hosszú távon ezzel elásta magát az SZDSZ, mind bármilyen liberalizmus, dehát ez más téma, meg egyébként is: távolból nézve ez végülis pozitív fejlemény.

Mit is értek szélsőballib alatt? Nem a ballib pártok törzsszavazóit, s természetesen azokat a független szavazókat sem, akik a kisebb rossz elve alapján a ballibekre szavaznak. Szélsőballib az a radikális ballib, aki a ballib pártokat is szidja, mivel azokat nem tarja az "Orbán-diktatúra" határozott ellenségének.

A szélsőballib persze éles helyzetben, választáskor, leszavaz a ballibekre, de tényleg "befogott orral", s maga is úgy érzi, szavazata elveszett voks, azaz lelkileg nem áll ki a ballibek mellett. A szélsőballib időnként persze lelkes lesz, egy-egy ballib politikus elnyeri tetszését, jellemzően olyan ballib politikus, aki éppen radikálisabban viselkedik, de belőle is hamar kiábrándul.

A szélsőballibek kevesen vannak, pár tízezer ember. Leírom a szélsőballibek 8 legfontosabb jellemzőjét.

1 - Magukat többségnek hiszik. Legjellemzőbb, hogy a politikailag passzívakat, a nem szavazókat saját híveiknek gondolják, ezeket csak fel kellene "ébreszteni", s azonnal fellázadnának.

• Amikor felhívom a figyelmet arra, hogy nem mutatható ki, hogy a passzívak preferenciája eltérő lenne az aktívakéhoz képes, erre nem szoktam értelmes választ kapni.

2 - Forradalmi retorika egy nem-forradalmi eszme mellett. A szélsőballib határozottan antikommunista, viszont szereti a kommunista retorikát. A zavaros elképzelések szerint a nép felkel és végre "igazi" kapitalizmust harcol ki.

• Polgári forradalom egy régóta polgári államban? Erre a válasz az szokott lenni, hogy nincs igazi polgári társadalom, hanem feudalizmus van. Szerintem meg vegetarianizmus van! Miért? Mert ennek pont ugyanúgy nincs értelme, mint a "feudalizmus van" megállapításnak.

3 - Nem szereti nem csak a kommunizmust, de bármilyen baloldali rendszerkritikát se. (Nyilván a jobboldali rendszekritikát se szereti, de ezt nincs miért magyarázni.) Ez nagyon érdekes jellemző, oka részben pszichológiai, részben taktikai. Mivel Orbán nyugatellenes, legalábbis ennek van értelmezve ebben a narratívában, a nyugat nyilvánvalóan jó, tehát az elleni való kritika akkor is rossz, ha az nem orbánista alapokról indul ki.

• A kapitalizmus a lehető legjobb világ ezek szerint?

4 - Komolyan hiszi, hogy a nép felébresztésének legjobb módja a szidása.

• Pedig közismert, a szidott ember már csak ezért is kitart magatartásában, ha támadás éri.

5 - Meg van győződve, hogy a választás csalás, a Fidesz valamilyen trükkel átírta az eredményeket, de képtelen megmagyarázni, ez hogyan történt.

• A hogyanra ilyenkor a válasz mindenféle obskurus adat, plusz az, hogy a szerver leállt 2 órára a választás estéjén. Persze azzal senki se törődik, hogy nem maga a szavazatszámláló szerver állt le (azaz az eleve zárt rendszer), hanem a tájékoztató oldal szervere.

6 - Szerinte Orbánnak nincsenek politikai célja. Csak lopni akar, ehhez pedig a legjobb keret a "fasiszta diktatúra".

• Erre azt szoktam mondani, a lopáshoz a legjobb keret éppen a legteljesebb liberális demokrácia.

7 - Hiszi, hogy bármiben egyetértés a kormánnyal árulás, ezért is tekinti az ellenzéki pártokat Orbán embereinek, hiszen azok pl. bejárnak a parlamentbe, így "kolaborálnak".

• Szerintem aki így vélekedik, az kezdjen fegyveres felkelést. Csak így lesz hiteles.

8 - Hiszi, hogy csak egyszer kellene egy hatalmas tüntetést szervezni, s az egész rendszer megbukna.

• Erre azt szoktam mondani, hogy nem szoktak rendszerek tüntetésektől megbukni. Másrészt,ha ez meg is történik, vajon a fideszes szavazók nem fognak másnap szintén nagy tüntetést szervezni?

A jó bennük, ezekben a szélsőballibekben egyébként az, hogy nevetni lehet rajtuk. Ahogy annak idején a másik oldal radikálisain is lehetett, szerencsére azokat elnyelte a múlt.

A szélsőballibek egyébként a legnagyobb kárt a ballib politikusoknak okozzák. Ugyanis a szélsőballibek rendkívül aktívak, hangosak, mind a valós, mind a virtuális térben. S a kicsit is mérsékeltebb ballib politikusi, megmondóemberi fellépésre azonnal árulást, Fidesz-bérencséget kiáltanak. A ballib szereplők meg ettől rettegnek, hiszen a "fideszbérenc" címkének hatalmas a kihatása, kihat a normál ballib táborra is, így aztán igyekeznek mindig rendkívül radikálisak maradni, magyarul marhaságokat beszélnek, ezzel viszont elriasztanak minden pártfüggetlen szavazót.

Michael Moore amerikai demagóg propagandista bugyrából jött elő a Planet of Humans című produkció.

Moore rendkívül veszélyes ember. Ő ugyanis nem a hivatalos amerikai propaganda terjesztője, de cserébe olyasmit ajánl, ami rosszabb. Ráadásul sok meglátása kifejezetten igaz, de az egész mondanivalója úgy van a végén összegyúrva, hogy a következtetés abszurd és hamis.

Ez a film pontosan ugyanez a kategória. A film legnagyobb része zöldellenes. Részletesen be van mutatva, hogy a zöld energia nem képes ellátni az emberiséget, továbbá egy sor zöld energia nem működőképes a hagyományos energia nélkül.

Ez mind tény. A legtöbb zöld alapú tevékenység csak máshová helyezi át a szennyezést, nem szünteti meg azt. Lásd, dízel vagy benzines autó, vagy elektromos autó, melyhez szükséges a nem zöld módon előállított technológia, valamint a jellemzően nem zöld erederű áram. Az elektromos autó előnye az, hogy a városi levegőt nem szennyezi, de nem igaz, hogy egyáltalán nem szennyez.

De mi is a film megoldási javaslata? A jó öreg régi szöveg, hogy túl sok ember van, ezért le kell csökkenteni a népesség számát. Régi háttérhatalmista álom.