Annak idején az Index úgy indult, hogy az Internettó szerkesztőségének egy része fellázadt a cég külföldi tulajdonosa ellen, s kiszakadva onnan új honlapot hoztak létre. Azért lázadtak fel, mert nem akarták követni a tulajdonos irányvonalát.
Az Index sose volt független, ezt húzzuk alá. Szeretném hozzátenni: semmi probléma azzal, ha egy média nem független, sőt eleve képtelenség, hogy egy média független legyen, ez ugyanis azt jelentené: nincs se irányvonala, se szerkesztősége, ami abszurd lenne.
Magyarországon a baj az, hogy a balliberális mitológia egyik pillére a független médiákról való fantáziális. A gyakorlatban persze mindig kiderül, a ballibek "független" alatt azt értik "ballib irányzatú".
Szóval az Index mindigis egyértelműen ballib volt, stílusa pedig bulváros közéleti publicisztika. Abban az értelemben nyilván független volt, hogy nem állt egyetlen ballib párt irányítása alatt se, s mivel pénzügyileg sikeres volt, nem állt Sorosék hatalma alatt se, hiszen az "adományok" nem játszottak szerepet a média életében.
Szóval az Index egy önálló, más szervezettől nem függő, de erősen részrehajló média volt. Ezzel semmi gond. A sajtószabadság lényege az, hogy létezhessenek egyszerre lehető legkülönbözőbb irányzatú, más-más módon részrehajló médiák. Ez az ideális helyzet, az olvasó így sokféle narratívát, értelmezést láthat, hallgathat, olvashat, majd maga dönti el, neki melyik a legszimpatikusabb.
Tehát ismétlem: nem az a sajtószabadság, amit manapság a liberális megmondóemberek hajtogatnak, hogy van az "igazat" író, "független" újságíró, aki részrehajlás nélkül tájékoztat, s mellette meg vannak az "álhíreket" gyártó "propagandisták", akik hazudnak, s félrevezetnek, ezért ezeket valahogy el kell lehetetleníteni "közérdekből".
Akkoriban, a 90-es évek végén, majd az ezredforduló után közvetlenül a magyar médiák 90+ %-a ballib volt. Az írott sajtóban talán a Népszabadság volt a legjobb, mert legalább néha beszámolt más véleményekről is, sőt az is megesett, hogy "ellenséges" cikket jelentetett meg. Emlékszem, amikor 1999-ben megjelentette a Népszabadság az egyébként általam sose kedvelt Lovas István egy cikkét, hetekig tartott a tombolás a ballib értelmiség köreiben, "sajtóetikai", sőt bírósági eljárást követelve, külön hecckampánnyal az "áruló" Eötvös Pál, a Népszabadság akkori főszerkesztője ellen, aki a végén még azzal is meg lett vádolva, hogy ő a hibás egy korabeli neves ballib megmondóember öngyilkosságáért! (A korabeli legenda szerint a megmondóember hölgy annyira elkeseredett az "antiszemita" Lovas "zsidógyalázó" cikke láttán a Népszabadságban, hogy emiatt saját életére tört.)
Az internetes médiák között az Index volt hasonló. Azaz meg volt adva időnként a lehetőség ellentétes vélemény kifejezésére is. Sőt, néha maga a szerkesztőség írt a ballib fősodorral szembemenő cikket. Lásd a 2009-ben közzétett Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek? című szerkesztőségi cikket, mely szintén hatalmas felháborodást váltott ki a ballib megmondóemberek körében.
Szóval az igazságnak meg kell adni a neki járót: az Index nem hagyományos ballib korszakában volt a legrosszabb. Valójában az Index akkor kezdett igazán lezülleni, amikor egy bosszúéhes milliárdos, Simicska fegyvert készített belőle Orbán ellen, ez 3 év, 2015-2018 között. Míg, mint igazoltan, a korábbi időszakban még az is megesett - persze nem gyakran, de azért előfordult -, hogy pl. kiemeltek a címlapra nem ballib blogokat is, 2015-től ez teljesen megszűnt.
két példa, hogy a szerkesztő a BircHang cikkét a címlapra lette, ráadásul két olyan cikket, mely teljesen szembent a korabeli balib narratívával (de nem csak ez a 2 cikkünk volt Index-címlapon, ez megesett kb. 20 alkalommal) - mindkét itt ábrázolt eset 2014-es
Simicska elment a fenébe tavalyelőtt, de szellemisége maradt. Ma már az Index a FB-profiljáról is tömegesen tilt le minden "ellenséges" kommentelőt.
Lassan, de biztosan az Index süllyed le a 444 szintjére, s ha így megy tovább, még mélyebbre zuhan, valahová a Nyugati Fény szintjére. (Persze a Nyugati Fény legalább őszinte, nem mondja magát függetlennek.)
Az Index pedig jelentős potenciállal rendelkezik ma is, fő erőssége a blog.hu-val való integráció. Egyszerű lenne a megoldás: különböző irányzatú blogcikkek felhelyezése a címlapra.
Most viszont nincs már más megoldás mint az utcára söpörni a jelenlegi szerkesztőséget.
Néhány közérdekű infó, amit a nem tapasztalt felhasználók nem tudhatnak.
A három legnagyobb liberális internet cégcsoport cenzúrázási technikája más és más.
Azért kell így írni, hogy "legnagyobb liberális", mert ma már - hála Istennek - a kínai cégek is bekerültek a legnagyobb netes cégek közé.
A valóságban a három legnagyobb ilyen cég az Amazon, a Google és a Facebook.
Az Amazon érdektelen a mi szempontunkból, ők csak az egyes termékekhez adott véleményeket cenzúrázzák, aminek a közéleti jelentősége kb. nulla. Marad hát a Google és a Facebook.
A Facebook nyílt sisakkal cenzúráz, egyszerűen jön a tiltás és kész, üzenetet is küldenek erről, s van lehetőség fellebezésre, ami azt jelenti, egy élő ember megnézi újra az esetet. A Facebook gyakorlatilag fenntartja a jogot bárminek a törlésére, ami nem tetszik nekik.
A Google sokkal rafináltabb. Igazi tiltást kapni tőlük nehéz, gyakorlatilag csak szerzői jogsértéssel, nyílt gyűlöletkeltéssel, tiltott pornóval lehet ezt elérni, s akkor is csak egy adott platformra vonatkozik a tiltás, lásd ha pl. letiltják valakinek a YT-profilját, attól még marad pl. a Blogger vagy a Gmail profilja.
Viszont a kommenteknél a Google nagyon érdekes. Egyrészt robotok törölnek kommenteket kulcsszavak alapján, pl. a magyar "zsidó", "holokauszt", "néger" szavak leírása szinte mindig törlést eredményez, fellebezni nem lehet, s nem küldenek üzenetet a törlésről. Másrészt az egyes YT-csatornák tulajai által letiltott kommentelők továbbra is kommentelhetnek az adott csatornán, de kommentjük csak a csatorna tulajdonosa és a kommentelő számára látható. A tapasztalatlan kommentelő nem is veszi tehát észre, hogy kommentje nem látható senki más számára. A módszer neve angolul "shadow ban". Szerintem a lehető legszemetebb megoldás: úgy tiltanak valakit, hogy arról nem is szólnak neki.
így kell csinálni (természetesen én ilyet sose alkalmaztam senki ellen)
Mivel a nyugati, modern világban élek, én is a nagy nyugati cégek szolgáltatásait használom. Pl. a Google keresőjében keresek, s csak akkor keresek valamit a cenzúramentes Yandex keresőben, ha a keresett téma érzékeny és feltételezhető, hogy a Google cenzúrázza a találati listát.
Hogyan buliztunk a 80-as években? Az akkori későkamasz és fiatalfelnőtt nemzedék, nagyjából 16-25. de inkább 18-22 között
Előrebocsátom: sose voltam egy nagy bulizós ember, azaz valószínűleg az én visszaemlékezéseim nem tipikusak.
A bulizás célja alapvetően valaminek a megünneplése, esetleg - ha nincs semmi ürügy - a szimpla szórakozás.
Milyen emberek jártak buliba? Az egyes archetípusokat érdemes felsorolni:
az olcsó ember,
a bálozós,
a filozófus,
a szexmániás.
a networkos.
Az olcsó ember: ő enni, inni járt buliba, minden más mellékes, viszont a kor bulijainak jellegzetessége volt, hogy ital mindig volt, de étel sokszor nem, vagy csak jelképes mennyiség, szóval az enni akarók gyakran nem találták meg számításukat. Az inni akarók viszont sose csalódtak.
Örök emlékem 18 éves koromból egy olyan születésnapi buli, ahol a születésnapi torta nem került felvágásra, mert mire erre sor került volna, már a fele társaság hazament, a másik fele pedig részeg volt. Akkor is érzékeny lélek voltam, így a végén szóltam a házigazda lánynak, szomorú, hogy a torta ott maradt a fal mellett egy dobozban. Ő meg furcsán nézett rám, először azt hitte, valami hátsó szándékom van, de amikor rájött, komolyan beszélek, megnyugtatott: nem fogja kidobni, megeszi ebédre, majd levágott belőle egy darabot, betette egy kisebb dobozba, s odaadta nekem, segítsek otthon én is a torta elfogyasztásában.
A bálozós ember elsősorban lány. A buli azért kell neki, hogy bemutassa új ruháját, ékszerét, frizuráját. Akkoriban nehéz volt azonban kitűnni a kinézettel, az a csillogás kora volt (lásd diszkó kor), minden lány igyekezett nagyon jól kinézni. Bevallom: én is nagyon szerettem lesni a lányokat, sőt máig nagyon vonzanak a csillogó nők. Különösen az én korosztályomat értékelem, mert aki ebben az életkorban is képes csillogni, az tényleg tud valamit, míg fiatalon csillogni az mégiscsak kisebb teljesítmény.
Vannak azért bálozós fiúk is, ők azért jöttek, hogy bemutassák új barátnőjüket.
A filozófus típus mindig férfi. Női verzióban sose láttam még. Ő az, aki nem kommunikál a társasággal, csak kiválaszt 1-2 embert, akiknek magyarázni kezd hosszasan. Ebben az is segíti, hogy előzetesen már elfogyasztott komolyabb mennyiségű alkoholt, A téma jellemzően olyasmi, aminek semmi köze az eseményhez. Az elméleti típus szeret pl. a világegyetem rejtelmeiről értekezni. A gyakorlatibb típus valamely magánéleti baját magyarázza el, általános következtetéseket levonva, pl. elhagyta őt a barátnője, amiből következik, hogy "minden nő kurva".
A szexmániás, mint neve is mutatja, ismerkedni akar, lehetőleg azonnali szex lehetőséggel. Elsősorban férfi, de nőben is láttam már ilyet. Ez a téma engem személyesen nemigen érintett, azokon a bulikon, melyeken részt vettem életemben az esetek 95 %-ában barátnővel, később feleséggel voltam.
Egyszer megesett velem, hogy egy ilyen csaj nagyon kedveskedett velem. Ki érti miért, mindigis igencsak távol álltam az ideális férfi kinézettől (bár azt hiszem, minden típus tetszik valakinek), de a barátnőm szemfüles volt, s gyorsan leszerelte a csajt.
ez én vagyok a 18. születésnapom után nem sokkal
Volt egy kedves haverom - máig tartom vele néha-néha a kapcsolatot -, aki minden egyes buli előtt elmondta, hogy most akkor ő szexelni fog. Majd minden buli után kiderült: már megint nem jött össze semmi.
A 90-es évek elején volt egy angol humoros tv-sorozat (Bottom), ahol az egyik főhős, az azóta meghalt kiváló angol színész Rik Mayall egy hasonló figurát játszott: egyfolytában szexről beszél, de sose sikerül semmi. A haverom még fizikailag is hasonlított Rik Mayallra, csak persze 10 évvel fiatalabb volt nála. Magyarországon Rik Mayall leginkább a magyar tv-ben is sugárzott Új politikus - The New Statesman - című sorozatból ismert.
a Bottom két főszereplője, jobbról Rik Mayall
Meg kell mondanom, én különösebb vadságot sose tapasztaltam bulin. Pl. kábítószerezést sose láttam. Ahogy orgiát se láttam soha. Olyan persze volt többször is, hogy szex zajlott 2 ember között, de ez diszkréten volt, egyetlen egyszer láttam meg ilyesmit akaratlanul, rossz helyre nyitottam be.
Persze mindenki mesélt vad bulikról, de ez mindig úgy volt, hogy a "haverom mesélte", olyannal sose beszéltem, aki személyesen volt ilyenen. Szóval ezek akár legendák is lehettek simán. Engem a kábítószer sose érdekelt, a saját agyam olyat anyagot termel, mely felér a legkeményebb kábítószerrel, szoktam mondani. Ami pedig az orgiát illeti, bevallom, azonnal szakítottam volna olyan nővel, aki mással akar szexet "orgia" fedőnév alatt.
A legnagyobb vadság ami megesett az akkori bulikon az az általános szofterotika hangulata volt, ami abban az időszakban jellemző volt. A 60-as évek végétől nyugaton egészen a 80-as évek elejéig a szexuális forradalom kemény része volt jelent, felfutott a pornóipar és annak mellékjellemzői. De ez a 80-as évek közepére lecsengett - kivéve azokat az országokat, lásd Spanyolország és Portugália, ahová ez a hullám nem volt időben beengedve -, s eleve ezt hozzánk Kelet-Európába be se engedte a hatalom. Szóval ránk már a későbbi, megenyhült verzió hatott, mely valamilyen módon a diszkó kultúrával is összhangban volt.
Ez pont egy átmeneti kor volt nyugaton szexuális szemszögből. A kemény pornó már marginális lett, elfoglalta helyét szubkultúraként, de kiment a fősodorból, viszont még a feminista hullám nem jött meg. Ebben a résben helyett kapott a játékos, sokszor kifejezetten bugyuta erotika. Ma már bármilyen ilyen szofterotika hatalmas tiltakozást váltana ki nyugaton mint "nők megalázása"
Vicces, hogy ezt ma magyarázni kell, meg talán nevetséges is mai szemmel. Aki nem élte ezt meg, annak egyes korabeli filmek és tv-műsorok megnézése segíthet. Az olasz Colpo grosso nevű tv-vetélkedőt ajánlhatom példának, ahol a műsor lényege, hogy táncosnők sztriptízt mutatnak be, s a két játékos pontokat gyűjt kérdésekre adott válaszokkal, bizonyos számú hibás válasz esetében pedig vetkőzniük kell (de teljes meztelenség kizárt, a versenyzőnő mindenképpen bugyiban marad), de jelentős nyeremény volt (ha jól emlékszem, a német verzióban több ezer márkát nyerhettek, s ez a 90-es évek eleje volt). Ennek a vetélkedőnek aztán született számtalan helyi verziója: spanyol, német, s még svéd is (a mai feminista Svédországban persze ez elképzelhetetlen lenne, de az a 90-es évek eleje volt), Magyarországon a német verzió - Tutti Frutti - volt ismert, mert a kábelhálózatokon jellemzően megvoltak a fő német tv-csatornák.
Emellett számtalan más tv-sóműsornak voltak hasonló elemei. Volt egy szintén olasz vetélkedő, ahol házaspárok versenyeztek, s a feleség egyes ruháit "elvesztette" (nem emlékszem a címére). A másik az indiai eredetű - valójában az ókori Egyiptomban is ismert - erotika behozatala, ahol meztelenség nélkül, csak mozdulatokkal és vízzel lett elérve a hatás.
Ez volt tehát a korszellem.
S végül, a legmodernebb típusú bulizó a networkos, azaz hálózatépítő. Ő abban hitt, hogy az ismeretség a legfőbb tőke, s a fiatal kor ennek felhalmozására a legjobb időszak. Ez a típus a lehető legtöbb buliba eljárt. Onnan lehetett megismerni, hogy mindig visszafogott volt, nem ivott különösebben, s nem használta ki az alkalmat nők szerzésére se, viszont ezzel együtt minden lánynak udvarolt alapszinten.
nem korabeli kép, ez későbbi retró visszaérzés, az eltérés: az ezredforduló idején ez már utcai viseletté vált, a 80-as években nemigen öltözött így senki bulin kívül
Bulin utoljára egyébként valamikor 1994-ban voltam. Azóta mik a szokások nem tudom, ill. csak másodkézből vannak infóim.
Minden kultúrában van valamilyen ünnep, mely a legfontosabb egy ember életében.
Magyarországon ez talán a házasság. A házasság számít a legsordöntőbbnek, hagyományosan nagyobb ünnepléssel jár, mint a gyerekszületés, a diplomázás. S a mostani házasodás elleni hullám még csak növeli is a házasság jelentőségét.
Indiában a magyarhoz hasonló a helyzet, a házasság mindent visz. A szegény családok évekig gyűjtenek rá, a gazdagok meg egyenesen bollywoodi körülményeket teremtenek.
Latin-Amerikában pl. két ilyen fő ünnep van. Ahol az indián kultúra máig hat, ott a halál a fő ünnep. A temetés a legfontosabb esemény, erre maga az is készül, aki meg fog halni. A másik ünnep a lányok 15. születésnapja, hatalmas a jelentősége.
Bulgáriában nagyon sajátos, de a legnagyobb ünnep az érettségi bál. Amikor, a II. vh. előtt még kevés embetnek volt érettségije, ez amolyan diplomázásnak számított, amihez képest az esetleges egyetemi diploma már csak kiegészítés. De amikor a kommunizmus alatt az érettségit immár a fiatal nemzedék 90+ %-a elérte, a szokás megmaradt.
A kommunista diktatúra utolsó évtizedében ez volt az a törvényesen engedélyezett hisztéria, mely alatt szabadon lehetett rendet bontani. A szokás szerint ilyenkor a családok nagy összeget költenek az érettségizők ruhájára (nyilván a lányokra többet), majd autók egymás után dudálva haladnak, megsértve a közlekedési szabályokat, így haladnak az iskolától a kinézett étteremig. Az átlag család simán elköltött 4-5 hónapnyi átlagbért 1-1 érettségizőre.
A rendszerváltozással a dolgok azonban elfajultak. A társadalom egy része iszonyúan leszegényedett (nagyobb mértékben, mint Magyarországon), egy kis része meg iszonyúan gazdag lett (ismét nagyobb mértékben, mint Magyarországon). A már közel azonos státuszú érettségizők helyett drasztikusan eltérő anyagi helyzetű diákok lettek.
Évről évre egyre drasztikusabbak lettek az érettségi bálok. A gazdag lányok és fiúk helyzete egyszerűbb volt, ők csak sok pénzt költöttek. A szegény lányoké és fiúké nehéz lett: nekik egyre kirívóbban kellett viselkedniük, hogy valahogy magukon tartsák a figyelmet. Hogyan tud egy fiú kirívóan viselkedni? Veszélyesen autót vezet, leissza magát a sárga földig, életveszélyes mutatványokat ad elő. Hogyan tud egy lány kirívóan viselkedni? Kurválkodásal és szexszel.
A helyzet nagyjából 25 évnyi idő után kezdett javulni. Ennyi idő alatt a rendszerváltáskori érettségizők immár szülők lettek, sokan immár saját érettségiző gyerekekkel, de legalábbis tinédzser gyerekekkel.
Egyrészt a társadalom túltöltődött a hülyeséggel. Másrészt kialakult a fiatalok egy részében az ellenoldal: a kamaszok szeretnek lázadni, s ha a rendes állapot a hülyeség, akkor a kamaszkori lázadás akaratlanul is a jót segíti elő. Szóval lettek olyanok, akik direkt nem alkalmazkodtak az elvárásokhoz, s ezzel elvették az elvárások kötelezőségét. Amikor a romlottság a norma, akkor a lázadás normalizál.
Saját tapasztalatom: úgy 2015 óta a legdrasztikusabb jelenségek csökkennek, persze még mindig ez a fő ünnep, s sok pénzt igényel.
A magyar és a bolgár posztkommunista történelem különbözőségéről sokszor írtam, de most kulturális aspektusáról.
A magyar posztkommunista elit a lehető leghomogénebb. Eredete szinte kizárólag a volt kommunista technokrata elit, s az abból kialakult komprádor burzsoázia, mely az idegen tőke képviseletét ellátja. Se a maffia, se a Kádár-kori maszekok nem tudtak labdába rúgni, s új magyar nagytőke se alakult ki. (Ez utóbbiban az utóbbi pár évben van változás, a Fidesz tudatos tőkésépítése miatt, de ez a réteg ma se meghatározó.)
Kulturálisan ez a réteg a hagyományos polgári kultúra híve, vagy ténylegesen, vagy csak látszólag, de a látszólagosság is a polgári kultúrát erősíti.
Bulgáriában a technokrata réteg nem volt képes a teljes hatalmat átvenni, a maffia a 90-es években legalább azonos erőt képviselt. Az idegen tőke pedig csak a 90-es évek vége felé kezdett komoly szerepet játszani.
A maffia természetesen közelebb állt a kisemberekhez, mint az elithez. A gazdasági hatalma révén a maffia komoly befolyást szerzett a kultúrára is, s természetesen a magas kultúra helyett a populárist preferálta. Hiszen csak azt értette.
Az eredmény kettős:
egyrészt ez védelmet nyújtott az idegen kulturális imperializmus ellen,
de másrészt a legalacsonyabb, legbutább szórakozás hatalmas teret foglalt el.
Magyarországon a lakodalmas rock nevű műfaj máig marginális, míg Bulgáriában hatalmas jelentőségű, bolgár neve csalga. Erről részletesebben itt. Kezdetben még érdekes is volt, mert egyfajta új népi foklórt jelentett, de lassan az egész egy szimpla iparággá változott.
A csalga kultúra azonban túlment a zenén. Kihatott az új kapitalizmusra, annak fő ideológiája lett. Lényegi elemei:
szélsőséges individualizmus, senki se számít rajtam kívül,
minden alapja és oka a pénz,
az igazi férfi amolyan félig bűnöző, csencselő, ügyeskedő, lehetőleg cigányos stílusban felöltözve,
az igazi nő a prostituált típus, aki folyamatosan plasztikai műtéteket hajt végre magán, ki van szőkítve, kék szemlencsét hord, hatalmas műmellei vannak, s miniszoknyát csipkés harisnyanadrággal hord télen-nyáron, hatalmas sarkú cipővel.
Ennek hatása persze a felnőtt nemzedékben nem volt romboló, de a tinédzsereknél fokozottan az volt. Volt egy időszak, amikor a szilikonmellre elegendő pénzzel nem rendelkező fiatal lányok egyenesen szerencsétlennek érezték magukat.
Kezdetben egyfajta értelmiségi szubkultúraként, majd szélesebben is megszülett az ezredforduló után a csalga kultúra ellenzése mint mozgalom. Ennek fő megjelenése persze a zenei ízlés, ami bármi lehet, csak nem csalga. A férfi öltözködésben a másik tábor nem követése könnyű, bevallom, én máig nem szívesen lépek utcára rövidnadrágban, s szinte állandóan pólót hordok, amiatt, hogy a csalgás férfiaknál ez pont ellentétes módon volt: ott a papucs, a rövidnadrág, a köldökig kigombolt ing volt az alapviselet. A nőknél még egyszerűbb: elegendő egyes ruhadarabokat sose hordani, miközben szexisnek maradni.
a csalga kultúrát ellenzők protesztje mindenben az ellenkezője volt: lapos cipő, szűk, de testet teljesen takaró öltözék, nem szőke haj, semmilyen plasztika - az egyetlen elem, ami lehetséges a csalga kultúrában is az állatos textilminta
Mára a csalga kultúra visszaszorult ugyan, de ma is túl nagy a terepe. Bár talán a legrosszabb elemei már marginálisak. Ami pedig magát a zenét illeti, egyszerűen dögunalmas. Sajnos ma is túl népszerű azonban.
Egy tipikus mai (2020) csalga szám: fetrengő magas szőke nők, irreális környezet, monoton zene, abszurd szöveg (bocs, nem fordítom el, mert nem akarok erre időt pazarolni):
Úgy érzem, viszont Magyarországon hasznos fejlemény, hogy ez a típusú kultúra növelte a szerepét, mert a magyar kultúra meg az ellenkező végleten volt, túlságosan elitista volt. Szóval az ilyen Bunyós Pityu típusú zenék szerepe pozitív.
Hozzáteszem, én személyesen nagyon szűk zenei ízléssel rendelkezem. A könnyűzenében szinte csak pár előadó van, akit valóban szeretek, egy talán ismertebb példa:
Nemrég találtam rá sajátos feldolgozására:
S mivel Latin-Amerikában nőttem fel, van ottani kedvencem, aki azonban Kelet-Európában kb. ismeretlen:
Annyit tudtam tenni értd, hogy évekkel ezelőtt elkészítettem a magyar és a bolgár Wikipédia cikket róla. Tinédzserként szerelmes voltam belé, akkor persze még így nézett ki:
Annak a nemzedéknek vagyok a tagja, mely bőven a kommunizmusban született, abban nőtt fel, viszont fiatal felnőttként érte őt az új rendszer.
Ez a legrosszabb helyzet. Az idősebbek már kialakítottak egy adott életet a régi rendben, a fiatalabbak pedig már csak az újban kellett életet kialakítaniuk. Mi pont közepén ragadtunk, amolyan már nem, még nem állapotban. Persze szellemileg meg áldás ez: hiszen mind a két rendszert alaposan ismerjük úgy, hogy nem hiszünk egyiknek se komolyan.
Nemzedéknek viszont sok szerencsétlen tagja lett. Le szeretnék írni pár jellemző sorsot. Konkrétan nem írok senkiről persze, ez inkább több ember közös eleme együttesen.
Három fő típus található szélesebb magyar ismeretségi körömben.
Az első típus a megkeseredett típus. Ő ellenzéki volt a kommunista rend alatt, de nem aktívan, jellemzően azért mert szülei a nomeklatúra alsó részének tagjai voltak. Nagyon sokat várt azonban a rendszerváltozástól. Lelkes SZDSZ-es volt (s nem fideszes, mert a Fideszt kevésbé radikálisnak tartotta a SZDSZ-hez képest), majd persze kiábrándult az SZDSZ-ből. Ennek hatására 2 út valamelyikén indult el:
a MIÉP híve vagy esetleg nála is radikálisabb szélsőjobbos lett,
megutált minden politikát, 1990-ben szavazott utoljára, azóta sose.
Sajnos ezzel együtt jellemzően - az esetek nagy részében legalábbis - deviancia is megjelent. Ebből a csoportból sokan lettek alkoholisták, sőt drogosok, s nagyon sokan nem alapítottak családot, vagy alapítottak ugyan, de azóta a család szétesett. Most már 50+ évesek, már késő, szóval marad az önsorsrontás.
A második típus a karrierista. Ő már a régi rendszerben karriert épített (lásd KISZ), de aztán ezzel pofára esett a KISZ végétértével. Amikor megpróbált alkalmazkodni az új rend politikájához, gyorsan rádöbbent, nem volt jó időben jó helyen, így a legjobb esetben is csak lassú karrierre számíthat. S mivel a KISZ-karrierje is nagyon alacsony szintű volt életkora miatt, így a régi nomenklatúra utódszervezeteiben se volt esélye, hiszen nem voltak meg az elegendően jó kapcsolatai.
Egy rész elment ezután dolgozni valamilyen multihoz, s tudomásul vette, nem lesz soha karrierje. Egy másik rész vállakozó lett, azóta többször csődbe ment, sose ért el semmit.
Aki megbékélt magával, az ma közepes szintű, de normális, szürke életet él. Aki nem volt képes békét kötni a világgal, az ma jellemzően alkoholista.
A harmadik típus a cinikus, udvariasabban fogalmazva a realista. Ő mindig azt mondta, minden rendszer lényege ugyanaz, s a rendszerváltozás semmi különös, nincs mit tapsolni rajta. Ő már 1990-ben se ment el szavazni, már akkor mondogatta a mára közismert, eredetileg az USA-ban (!) keletkezett - tévesen Mark Twainnek tulajdonított, a valóságban ismeretlen eredetű - mondást, miszerint "ha bármi is függne a szavazástól, már betiltották volna". A cinikus típus szerint minden eszme fantázia, csak álca arra, hogy valakik másokon meggazdagodjanak, így értelmetlen bármilyen eszmét követni, szavazni meg egyenesen a hülyeség jele.
Ami érdekes: ez a cinikus típus sose cinikus a magánéletben, azaz a közéleti cinizmus nem társul magánéleti erkölcstelenséggel. Igenis fontosnak tartja a barátságot, a hűséget, a tisztességet, a segítőkészséget, de mindig csakis a kisemberek közti kapcsolatokban.
Mára ez domináns típus lett más korosztályokban is. Ez a politikailag passzív kisember, aki csak akkor megy szavazni, ha protesztszavazni akar, s akkor is mindig valami ellen szavaz, sose valamiért.
a korosztály képviselője ő is, de a nőknek mindig könnyebb
Személyeskedés: én egyik csoporthoz se tartozom, direkt nem akartam magamat belekeverni.
A Magyar Hang nevű ultraliberális propagandakonglomerátum egyik friss adásában a téma a küzdelem az "álhírek" ellen.
Elhangzik sok zöldség, ahogy ez szokás. Az alkalomra Széll Berni külön Dobrev Klárának maszkírozta magát.
Meglepő módon Vona Gábor az, aki egyszer kimondja a lényeget: az álhír valójában egy szubjektív fogalom, nem írható le szabatosan. Persze hozzászólása nem vált ki semmilyen érdemi reakciót, mindenki más tovább darálja az előre leírt, engedélyezett szövegét.
Mi is a valóság? Az álhír ellen küzdők sose a nyílt hamisítás ellen küzdenek. Ennek régi hagyománya van, az egész bulvár erre épül. Az igazi bajuk az, hogy az értelmezés plurális lett az internet elterjedése óta, s az újságíró már nem egy zárt, privilegizált, könnyedén megvehető kaszt.
Szerencsére semmi esélyük ezek a gágogó Soros-varjúknak, hogy visszatér régi, szép világuk. Ők persze cenzúráznak hevesen, de ezzel csak magukat teszik nevetségessé.
A Jobbik egyik fő YT-csatornájának a főhőse Havas Henrik. Általában csak csúsztat, néha egyenesen hazudik. Hetet-havat hord össze, s mélyén lenézi saját rajongóit.
Most külön adag demagógiát is belevisz a sorosista propagandába. A cél: bizonyítani, hogy Magyarország fatálisan lemaradt. Majd saját magát cáfolja, hiszen ő maga mondja el, hogy a jelenlegi magyar életszínvonal a 2 évvel ezelőtti cseh szinttel azonos. Pedig Csehország a térségen belül a második helyen áll, Magyarország meg hátulról az 5. helyen.
A tény: az egész térség együtt mozog, minimálisak az eltérések.
Ritkán írok a bolgár politikáról, mert jellemzően unalmasabb és bulvárosabb a magyarnál. De most érdemes.
Az egyik ellenzéki bulvárlap képeket közölt a jelenlegi miniszterelnökről, amint alszik a kormányzati rezidencia egyik hálószobájában, külön mutatva az éjjeliszekrényt, melyben hatalmas pénzösszeg és aranytömbök vannak.
Tudni kell, hogy Bulgáriában az ellenzéki médiák zöme nem kötődik egyetlen párthoz se, s legnagyobb részük kifejezetten bulvár.
Ami a másik bolgár sajátosság: Magyarországgal ellentétben Bulgáriában tényleg vannak oligarchák. Mármint a szó eredeti értelmében. Az oligarcha ugyanis olyan ember, aki meggazdagodott, majd gazdagsága révén képes a politikát befolyásolni. Magyarországon ilyen ember egyszerűen nem létezik, még az ehhez talán legközelebb álló Csányi Sándor se igazi oligarcha, politikai segítség sosem lett volna belőle milliárdos, ráadásul óvatosan kerüli a nyílt politizálást minden kormány alatt.
Bulgáriában viszont tényleg vannak "piaci" alapú milliárdosok, azaz akik nem a politikából lettek gazdagok, nem valamely kormány segített nekik, hanem - jellemzőn volt titkosszolgálati - kapcsolataik révén és szinte mindig maffia módszerekkel - érték el helyzetüket, majd azután kezdték befolyásolni a politikát.
Amikor tehát egy politikusról kompromitáló anyagok jelennek meg, az esélye annak, hogy ez az ellenzék műve kicsi. Sokkal valószínűbb, hogy egy sértődött oligarcha bosszút próbál állni, mert valamely kormányzati intézkedés ügyében nem teljesült az akarata.
Most az egész ország azon röhög, ki gondolhatta komolyan, hogy ennek lesz bármilyen hatása. Még Boriszov legádázább utálói se hiszik el ugyanis, hogy a miniszterelnök képes egy nyitott éjjeliszekrényfiókban pár százezer eurót és néhány aranytömböt tartani, ráadásul mindezt nem a saját otthonában (ahol állandó jelleggel lakik), hanem egy kormányzati rezidencián (ahol csak kivételesen tartózkodik).
Pedig hát alapvető szabály a másik elleni támadás esetében:
csak a vád kis része lehet hamis, a nagyobb résznek igaznak kell lennie,
minden túlzás segíti a célszemélyt,
a józan paraszti ész szabályait be kell tartani.
Az eredmény most: enyhén nőtt a kormányfő népszerűsége. Meg kell mondanom, bár sose szavaztam rá, most kicsit szimpatikusabb lett nekem.
Röhejes kifejezetten, amikor azok nyavajognak a humor miatt, akik szerint a szólásszabadság szent része akár a gyilkos gúny is. Emlékezzünk csak a liberális "törvényre", mely szerint a Charlie Hebdo nevű francia gusztustalan bulvárlapnak mindenben igaza volt, s mindenki hülye, aki szerint ez nem így van. Még fel is vonultak tömegesen Párizsban ezt kifejezendő.
Persze a mérce kettős. A ballib álláspont szerint pl. Bayer Zsoltot szigorúan meg kell büntetni, mert trágár, vele szemben viszont a szent szabadság jele trágárkodni.
Ami a mostani esetet, a budapesti főpolgármester KariGeri(nctelen)t illeti, senki se trágárkodott vele. A mém kifejezetten vicces.
A történetben egyetlen gusztustalanságot látok: hogy a kép közzétevője, a Fidesz budapesti szervezete utólag magyarázkodni kezdett. Miközben nem volt miért magyarázkodni. Sajnos még komoly liberális reflexek élnek a Fideszben.
KariGeri(nctelen) egyébként láthatóan kifejezetten örül a képnek, ezért is tette ismét közzé saját FB-profilján.
Miért van az, hogy manapság a leghevesebb cenzúrapárti ideológia a liberalizmus?
Az ok egyszerű: egyedül a modern liberalizmus hiszi magáról, hogy nem ideológia, hanem egyfajta, ideológiák feletti tudományos racionalitás. Márpedig aminek az alapja az értelem és a tudás, az nyilván nem eszmei áramlat, hanem szimplán a valóság igaz tudata. S nyilván az ami ellene van a valóságnak az vagy elmebaj vagy tudománytalanság.
A liberálisok számára ezért nem kirekesztés mindenki más kirekesztése, hiszen az nem másként gondolkodók elhallgattatása, hanem szimplán szellemi köztisztasági művelet: az elmebaj és a tudománytalan kipucolása az emberek életéből.
Egy őszintén hívő liberális ezért is sose gondolja, hogy rossz lenne más vélemények elhallgattatása.
Hasonló eszme volt a marxizmus is, de a kommunisták odáig azért sose jutottak el, hogy tagadták saját eszme mivoltukat. A kommunisták csak annyit állították, minden eszme mögött egy gazdasági-hatalmi érdek húzódik meg: azaz a marxista eszme mögött az elnyomottak érdeke áll, minden más eszme mögött pedig az elnyomók érdekei. Az eszmék harca tehát valós, s bár a harc a háttérben jó és rossz között zajlik, ez mégis eszmék harca, nem az igazság és a hazugság küzdelme.
S a vallási szekták is így állnak ezzel.
Csak a modern liberalizmus akar őszintén és nyíltan mindent letarolni.
17 éve volt a magyar EU-népszavazás. Állítólag sorsdöntő szavazás, a népszerű tévhit szerint Szt. István választásának megismétlése. (Ami Szt. István úgynevezett választását illeti, erről már írtam, lásd.)
Az EU-népszavazás nem erről szólt. A A két alternatíva akkor valójában ez volt:
legyünk a nyugat szolgái továbbra is, kis beleszólási joggal,
legyünk a nyugat szolgái továbbra is, minden beleszólási jog nélkül.
Az, hogy rombolnak semmi különös, minden nagy tüntetéshullám, felkelés, forradalom mellékes eleme. Hibát követnek el azok, akik erre összpontosítanak. Mármint az éppen zajló progresszív-néger lumpenforradalom kapcsán az USA-ban.
Ami a legborzasztóbb az a totalitárius düh, minden ellenvélemény és független szemlélet megsemmisítésének vágya. Csak az egyetlen új igazság maradhat, minden másnak pusztulnia kell.
Lenin kommunistái is mérsékeltebbek voltak ebben annak idején.
Pedig tudhatnák - s erről sokat tudnának mesélni a kommunisták -, hogy az erőszakos múltépítés sose sikeres. A sikeres narratívához persze fontos a múlt felépítése is - a múlt sose valami egzakt, mindig egy adott jelen adott irányú ideológikus építménye -, de a siker itt a lassú, szívós, folyamatos harc.
Annak idején a kommunista eszme is így bukott el. Gyorsan próbálták az új múltat felépíteni, majd mikor nem ment, fel is adták.
Az ugyanis nem siker, ha elnyomjuk a más múltakat, azokat a föld alá kényszerítve, mert aztán előbb-utóbb feltör a föld felszínére az, ami nem lett legyőzve nyílt harcban, hanem csak el lett hallgattatva.
Hála Istennek, ez lesz az mostani "rendőrmentes, szolidáris autonóm zóna" nevű totalitárius kísérlettel. (Nem vicc, így nevezi tényleg a Mérce.)
Nehéz dolog frissen alakult nemzetnek, népnek lenni.
Görög-macedón mintára megalakult 2 éve a bolgár-macedón bizottság is, hivatalos nevén Bulgária És Észak-Macedónia Közötti Soktárgyú Vegyes Bizottság.
Eleve persze vicces, hogy államok, kormányok között bizottságok vannak, melyek nem államközi, diplomáciai, politikai, gazdasági, kereskedelmi kérdésekről egyeztetnek, hanem történelemről és nyelvészetről, de itt pontosan ez a helyzet.
A görög-macedón bizottság munkája sikerrel zárult 2018 júniusában, majd végül az egyezmény hatályba lépett 1 évvel később. Közben volt róla egy népszavazás is, mely sikertelen lett, a szavazati joggal rendelkezők alig 37 %-a vett részt rajta, majd a macedón parlament botrányos körülmények között döntött a szerződés elfogadásáról.
Ebben az egyezményben is már elég sajátos pontok vannak:
az ország neve Észak-Macedóniai Köztársaságra változik,
a macedón autókon az országjel MK helyett NMK lesz,
Észak-Macedónia elismeri, hogy a "macedón" szó önmagában használva elsősorban az ókori hellén Macedóniára utal,
Észak-Macedónia hivatalos nyelve nevezhető macedónnak továbbra is, de Észak-Macedónia kijelenti, hogy ez a nyelv délszláv, s nincs köze az ókori macedón nyelvhez,
Észak-Macedónia átnézi szobrait, műemlékeit, s azokat szükség esetén átalakítja, ha sértik az egyezmény szellemiségét, többek között, ha azokon jelen van az 1992-1995 között használt macedón zászló (nyilván a szöveg mindkét félre vonatkozik, dehát a valóságban Görögországra nem, hiszen képtelenség, hogy Görögország nemlétező macedón jelképek használatával megsértse az egyezség szellemét).
az 1992-1995 közti macedón zászló, mely egyezik egy ókori macedón jelképpel
Azonban a görög-macedón viszály egyszerűbb, hiszen itt végülis a 2 fél elismeri egymást, a viszály lényege csupán az, hogy a görög kultúrkörhöz tartozó ókori macedón tematikát ne sajátítsa ki Macedónia.
A macedón önkép 2 verzióban létezik:
a mai macedón nép az ókori macedón nép folytatása, de ha nem is folytatása, erős kapocs van a kettő között,
a mai macedón nép a VII-VIII. század során alakult ki szláv kulturával, helyi szláv törzsek hatásával, sokféle etnikum részvételével, melyek elszlávosodtak.
a mostani zászló
Nyilván a göröket csak az első pont zavarja, a második számukra lényegtelen, legfeljebb humoros, de nem érint görög érdekeket. Míg bolgár szempontból az első pont vicces, de érdektelen, míg a második dühítő.
A macedón kitalált történelem sok vicc tárgya, talán a legjellemzőbb:
Mit mond az első macedón űrhajós, amikor leszáll a Holdra?
Egy könnycseppet ejt és azt mondja “Hold, Hold, te ősi macedón föld…”.
Lássuk a tényeket!
Nyilvánvaló, hogy az ókori macedónok nem tűntek el nyomtalanul, azaz akár a mai macedónok ősei között is lehetnek ókori macedónok. Ez azonban minden más környező népre ugyanúgy igaz. A lényeg: a görögtől különálló macedón identitás utoljára az i. e. IV. században létezett.
Utána az ókor fennmaradó része és a teljes középkor során egyetlen nyom sincs macedónokról mint népről. A macedón kizárólag mint “macedóniai lakos” szerepel. Bármiféle önálló macedón identitásról vagy önálló macedón nyelvről sincs egyetlen adat sem, sehol: se Macedóniában, se máshol.
Az első modernnek mondható oszmán nemzetiségi felmérések a XIX. században készültek, ezek mindig csak görögökről, szerbekről, bolgárokról, albánokról, törökökről szólnak, egyetlen egy sem szól macedónokról. Úgyszintén egyetlen egy európai forrás sem tud macedónokról.
Érdekes módon az első lexikon, melyben szerepelnek macedónok mint önálló entitás, a magyar Pallas Nagylexikon 1897-es kiadása. De többségükben még az I. vh. utáni európai kiadványok sem tudnak macedónokról. A macedón nyelv első említése 1903-ból származik.
Annak pedig az első nyomai, hogy az akkor még oszmán uralom alatt lévő Macedónia felszabításáért küzdők a macedón identitást mint önállót fogadják el, a XIX. sz. 90-es éveiből származnak. Azonban ezek a vélemények mindigis abszolút kisebbséget alkottak a macedón felszabadító mozgalmakon belül.
Amikor Macedónia 1913-ban felszabadult a török uralom alól, a szláv nyelvű lakosságot senki se tekintette macedónnak. A görög álláspont szerint ezek bolgárok vagy elszlávosodott görögök, akik elfelejtették görög identitásukat, a szerb álláspont szerint pedig "déli szerbek". A szláv nyelvű macedóniai lakosság legnagyobb része szerb uralom alatt élt 1913-tól, az első Jugoszlávia (1918-1941) idején szó se volt macedón nemzetiségről vagy nyelvről, Jugoszlávia hivatalos nyelve a "szerb-horvát-szlovén" volt, a macedón területen a szerb volt a kormányzás, az oktatás nyelve.
A bolgár identitás még a II. vh. idején is élt, Jugoszláv Macedónia Bulgáriához való 1941-es csatolását felszabadulásként élte meg a helyi lakosság. Még a helyi kommunista partizánmozgalom is az illegális Bolgár Kommunista Párt keretein belül tevékenykedett.
Viszont tény, hogy a II.vh. után elkezdett kialakulni egy önálló macedón nemzettudat a jugoszláviai macedón tagköztársaságban. Titóék messzemenően sikeresek voltak a nemzetiségek létrehozásában. Ahogy az eredetileg szerb népcsoport montenegróiakból sikeresen lett önálló nép, ahogy a muszlimokból nép lett, úgy macedónok is lettek. E sikeres nemzetépítés fő jellemzői, okai:
a szerbek lemondtak a "déli szerbek" koncepcióról, eleve Tito fő ellenségének a legerősebb helyi nacionalizmust, a szerbet tekintette, így igyekezett azt gyengíteni, ennek része volt a hagyományos szerb nacionalista tézis betiltása arról, hogy a macedónok valamiféle öntudatukat vesztett szerbek, akiket most vissza kell vezetni a szerbségbe,
a korábbi - II. vh. előtti - jugoszláv koncepcióhoz képest, mely egyetlen államalkotó nemzetet ismert el, a jugoszlávot (a cél minden szerb, horvát, szlován, bosnyák, montenegrói, macedón egyesítése volt e név alatt), a második, kommunista Jugoszlávia immár 6 államalkotó nemzet szövetségének tekintette magát, melyben a 4 szerb-horvát nyelvű néppel - szerb, horvát, muszlim (bosnyák), montenegrói - egyenrangú a másik 2 délszláv, de nem szerb-horvát nyelvű nép: a szlovének és a macedónok,
a politikai, gazdasági, életszínvonalbeli tényező is jelentős: mai szemmel, amikor Bulgáriában magasabb az életszínvonal, mint Észak-Macedóniában, s a bolgár útlevél benne van a világ legjobb útlevelei között ez nehezen érthető, de a XX. sz. 60-as éveitől a 90-es évekig ez abszolút fordítva volt: Bulgária a szovjet blokk legszegényebb országa volt, egy sor tiltással, míg a jugoszláv Macedónia átlagpolgára kb. egy szegényebb osztrák színvonalán élt, azaz a bolgár életszínvonal többszörösén, plusz bárhová utazhatott, az országon belüli szabadság foka is nagyobb volt, hiszen a jugoszláv kommunista diktatúra jóval engedékenyebb volt a bolgárnál.
A helyzet tehát súlyosabb a görög-macedónnál. A macedón nemzetépítés módszere, hogy utólagosan mindent és mindenkit, ami Macedónia területéhez kötődött bármely múltbéli pillanatban, kinevez macedón nemzetiségűnek, s minden ellenvéleményt pedig bolgár sovinizmusnak minősít.
A valós macedón történelem 130 éves, de ha ebből is levonjuk a kétséges részt, akkor csak 60 év. Így gyakorlatilag a teljes macedón fantáziatörténelem bolgár.
A vegyesbizottság kevés eredményt ért el eddig, ez jellemzően egyes történelmi személyiségek emlékének közös ünneplése: azaz a macedón fél elismerte, hogy ezek nem csupán macedón, hanem bolgár személyiségek is.
A háttérértelmezés természetesen egészen eltérő:
a macedón verzió szerint egyszerűen sajátos történelmi körülmények miatt azonos helyen, keveredve élt a macedón és a bolgár nép évszázadokon keresztül, sőt sokszor a "bolgár" szó is macedónt jelentett,
a bolgár verzió szerint pedig a macedón egy új nép, melynek eredete bolgár, ezért van közös történelem.
Hozzá kell tenni, már ez a 2 verzió is engedmény. A hagyományos macedón nacionalista felfogás szerint nincs semmilyen közös történelem, a macedónokat a szomszédos népe évezredek óta elnyomják, s az egyik elnyomó a bolgárok, akik immár a macedónokat a történelmüktől, nyelvüktől is meg akarják fosztani. A hagyományos bolgár nacionalista felfogás szerint viszont macedónok seose léteztek, s ma se léteznek, így eleve nincs miről beszélni, az egyetlen feladat a macedónok oktatása, hogy felismerjék bolgár identitásukat.
A gond: a macedónok nyilván nem engedhetnek mindenben, hiszen ezzel elismernék, nincs macedón történelem a XIX. sz. 90-es évei előtt. Most éppen Goce Delcsev törökök elleni felkelő személye miatt szünetel a bizottság ülésezése. Goce Delcsev a XIX. sz. végén, a XX. sz. elején harcolt a török uralom ellen Macedóniában és Trákiában, a VMRO - ez egy fegyveres szervezet volt, neve: Belső-Macedóniai és Odrini Forradamai Szervezet - egyik legfontosabb vezetője volt.
A legviccesebb, ha az ember megnézi a főbb Wikipédia-verziókat, a régió nyelvei csak:
macedón: "македонски национален херој" - macedón nemzeti hős,
bolgár: "един от най-значимите български революционери" - az egyik legjelentősebb bolgár forradalmár,
albán: "figurë e rëndësishme revolucionare Bullgare" - fontos bolgár forradalmár személyiség,
görög: "Βούλγαρος επαναστάτης" - bolgár forradalmár,
szerb: "У Бугарској се Гоце Делчев сматра Бугарином, док се у Северној Македонији сматра за Македонца. Гоце Делчев је за себе говорио да је Бугарин." - Bulgáriában Goce Delcsevet bolgárnak számítják, Észak-Macedóniában macedónnak számítják. Goce Delcsev magát bolgárnak tekintette.
A kérdés politikai tétje: a bolgár kormány ígéretet tett, meg fogja vétózni Észak-Macedónia EU-csatlakozását, ha addig a macedónok nem ismerik el, hogy a teljes macedón történelem és kultúra része a bolgár kulturális örökségnek is.
Gondolkodtam, hogyan lehetne ezt az egész kérdéset elmagyarázni magyarul. A székely párhuzam nem jó, mert az egész más helyzet. Talán azt tudnám példaként kitalálni, hogy Magyarország Trianonban elveszti a Dunántúl középső részét is, ott kialakul egyfajta helyi nacionalizmus csehszlovák és jugoszláv segítséggel, s mivel a Honfoglaláskor az volt a Nyék törzs szállásterülete, ki lesz találva, hogy a nyékek valami, a magyaroktól különböző nép, mely folyamatosan létezett az utóbbi évezredben is, a magyar elnyomás ellenére is, s ezzel együtt jogfolytonosai az avaroknak is. S most a független Nyékföld tárgyal Magyarországgal, többek között arról, a Tihanyi Alapítólevél az magyar vagy nyék okmány.
*
Megjegyzés a c/k problémáról. Magyarul néha szokás az ókori macedónokat maKedónoknak hívni, s csak a modernkoriakat maCedónoknak. Ez egyrészt erősen abszurd, másrészt a régió nyelvein értelmezhetetlen.
Az eredeti görög név MAKEΔONΊA, a második mássalhangzó "k", ebből lett a szláv МАКЕДОНЇꙖ (mai írással: МАКЕДОНИЯ vagy МАКЕДОНИJА, a második mássalhangzó "k" ismét. S a latinra való átírás pedig MACEDONIA, amiben a második magánhangzó ejtése az ókorban "k" volt. Az már kései, középkori latin fejlemény, hogy Németországban a latin "c" ejtése "e" és "i" előtt "c" lett, ezt vette át a magyar hagyomány.
Én alapvetően szimpatizálok az amerikai néger polgárjogi mozgalommal. Ami a néger rabszolgákat érte, az egy példátlanul tömeges és brutális történet. A liberális rabszolgaság sokkal keményebb, kegyetlenebb volt, mint a hagyományos ókori rabszolgaság. Aminek oka az, hogy a kapitalizmus sokkal embertelenebb, mint az ókori társadalom.
Pár példa az ókori görög-római rabszolgaság és a modern, liberális, XVIII-XIX. sz. közötti eltérésre:
a társadalmi választóvonal: az ókorban alig volt eltérés egy szabad és egy rabszolga között, a modern verzióban szakadék volt,
a társadalmi szerep: a modern verzióban a rabszolga olcsó gép, mely növeli a profitot, az ókorban a társadalom alávetett, de mégis szerves, nélkülözhetetlen része,
a faji szempont: az ókorban a rabszolga külsőleg nem különbözött a szabad embertől,
a szabadság: az ókorban nem volt ritkaság se az, hogy szabad emberből rabszolga lett, se a fordítottja, a modern verzióban a rabszolga szabaddá válása ritkaságnak számított.
Azt hiszem, érthető, hogy a liberális rabszolgatartók és a néger rabszolgák közdelmében én az utóbbiak oldalán állok. Életemből 9 évet éltem olyan helyen, ahol éltek volt rabszolgák leszármazottai, szóval személyes tapasztalataim is vannak.
Peruban, ahol gyerekként éltem 3 évet, a lakosság kb. 5 %-a néger és néger-fehér, vagy néger-indián keverék. Kubában pedig, ahol kamaszként éltem egészen 19 éves koromig, a lakosság 40 %-a néger és fehér-néger keverék.
Szóval tudom, a néger rabszolgaság egy hatalmas történelmi bűn, s a későbbi diszkrimináció indokolatlan. Valahogy baromira erkölcstelen, hogy egy ország uralkodó elitje előbb barmok módjára beszállít embereket, azokat állati sorban tartja, majd amikor kénytelen őket felszabadítani, hirtelen rácsodálkozik, miért nem viselkednek a tegnap még állati sorban élők ma úgy, ahogy kellene minden civilizált embernek.
Ennyit a dolog egyik oldaláról. De van másik oldala is. Mégpedig az, hogy több mint egy évszázaddal a rabszolgaság megszűnése után, miután a volt rabszolgák leszármazottai immár a társadalom minden részében jelen vannak, utólag bocsánatot kérni vagy szánalmas demagógia vagy mély butaság.
Arra, hogy egykor bűn volt négernek lenni, nem válasz az, hogy ma érdem annak lenni, s szégyellni kell, ha valaki nem az. Liberális elmebaj semmi egyéb.
Kötelező néma csendet tartani egy tisztázatlan baleset miatt, ez már szánalmas. De a szervezők nem elégednek meg a szimpla megemlékezéssel, nem elég mondjuk az egy perc felállás. Nem, itt nagyobb jelkép kell. Szóval most le kell térdelni majdnem 9 percre, ez az ukáz.
Sajnos nem vagyok olyan helyzetben - vagy inkább: szerencsére nem vagyok -, ahol a térdelést elvárnák tőlem, de ha ez megtörténne, én demonstratívan felállnék.
Az ember néha ingatja a fejét hitetlenül. Amikor pl. ezt olvassa.
25 év nagy idő, ezalatt a minden más nézet alá esik. Spiró György az egyik ballib ikonember, a 90-es évek mindent uraló liberális elitjének egyik teljhatalmú főmuftija. (Egyébként meg egy jó író, ellentétben mondjuk Eszterházy Péterrel, de ez most mellékes.)
Szóval ha azt amit most 2020-ben elmond Spiró azt valaki más mondta volna el mondjuk 1995-ban, Spiró és társai valószínűlegt fáklyás felvonulást szerveztek volna ellen "tiltakozzunk a barna eső ellen" jelszóval.
A kulcsmondat: "Az unió valódi döntéshozói nem érdekeltek abban, hogy a periférián gazdaságilag és társadalmilag fejlett államok létezzenek. A nagyhatalmi, polgári demokratikus Anglia is abban volt érdekelt, hogy Indiát és a többi gyarmatot a kasztrendszerben tartsa." - nos ilyesmi 1995-ban csak a Magyar Fórumban jelenhetett volna meg.
El is mondom, hogy egy 1995-ös Spiró hogyan leplezte volna le ezt a gondolatot:
szóval a szerző kétségbe vonja a polgári demokráciát,
a szerző rejtett, láthatatlan hatalomra utal, ez összesesküvéselmélet, biztosan a lapos Földben is hisz,
"igazi urak", ez kódolt zsidózás, kik mások lehetnek ezek a rejtett urak, mint a zsidók, náci beszéd ez a javából,
a kapitalisták a nagyobb profitban érdekeltek, ehhez az kell, hogy több ember többet költsön, azaz éppen az a nyugat érdeke, hogy a kelet felzárkózzon, abszurd hallucináció tehát, hogy az ellenkezője bárkinek is érdekes lenne,
a szerző megkeseredett, sikertelen, mucsai magyar bunkó, aki saját eredménytelenségéért másokat hibáztat, folyton ellenséget keresve.
Egyébként persze Spirónak teljesen igaza van, mármint a 2020-as Spirónak. De ez nem kérdés eleve.
Amikor a ballib propaganda saját maga áldozata lesz, vicces sztori.
A legsikeresebb ballib jelszó az összeomlott egészségügy, ez kétségtelen, hiszen annyira sikeres, hogy az átlag fideszes törzsszavazó is elhiszi. Ebbe csúnyán beleköpött azonban járvány: kiderült az "összeomlott" magyar egészségügy jobban tudta kezelni a járványt, mint sok nyugati állam nem összeomlott egészségügye.
Persze lehet magyarázgatni, próbálják is a ballib médiák, hogy lám az összeomlás ellenére sikeres, mert a nap 24 órájából 25 órát teljesítő hős egészségügyisek, meg hasonlók, de valahogy nem kerek ez a történet, ezt a magyarázgatók is érzik.
Nos, hát akkor a végül feleslegesnek bizonyult túlzott óvatosságba kell belekapaszkodni, lásd, kórházi ágyak kiürítése. De ez se jó, mert sehol semmi adat a megjósolt kórházból kidobott haldokló tömegekről.
Aztán egy nap bekopogtat az MSZP kapuján egy első láttásra is megzakkantnak látszó, egy mondaton belül is önmagának többszörösen ellentmondó hölgy. Aki a narratívába illő sci-fi horrort ad elő. - Végre, végre! Nyertünk, s még a csúnya DK-t is lekörözzük, hogy náluk is jobban utáljuk Zorbánt! - mondták az MSZP-nél.
Az én kedvenc részem: Zorbán és Kásler parancsára félig nyitott hasú agonizáló betegeket szállítanak ki a mentősök a kórházakból. Athina - neve alapján - biztosan imádja az ógörög tragédiákat, ez valami ottani elem lehet. De az MSZP-nek ez az ordítóan nagy baromság se tűnt fel. Valószínűleg az se tűnt volna fel, ha a történet úgy folytatódik, hogy aztán a has teljes szétnyílt, a beteg halálhörgött, majd előjött onnan egy nyálas lény, aki be is mutatkozott "a nevem Nosztromó, Zorbán gonosz gyíkembere vagyok!".
Szóval tessék nézni, nem a sokkal harciasabb és agresszívebb DK kapuján kopogtat a zakkant nő, aki 57 éves létére már 43 éve mentőorvos, sőt már Kádár alatt magánmentős volt (gondolom a földalatti ellenzék részeként), ott ugyanis vannak annyira profik, hogy 20 perc alatt kiszűrték volna, az egész egy hatalmas kamu egy kétségbeesetten figyelmet kereső embertől. Esetleg még arra is jutottak volna, az egész egy fideszes provokáció. Egy biztos azonban: a DK nem dőlt volna be ennek a röhejes kamunak.
De az MSZP nem ilyen, ők minden ellenőrzés nélkül azonnal hatalmas kampányt szerveznek a kamu köré, majd... alig 72 óra alatt pofára is esnek. S hatalmas a vidámság a Fidesz és a DK központjában.
Pedig alapvető propaganda elv: az alapténynek igaznak kell mindig lennie, a sikeres propaganda valóságot magyaráz, színez, eltúloz, de sose talál ki nemlétezőt. Hazudni a magyarázatban lehet, de nem a tényállásban. Hazudni a tényállásban is biztos út az öngólhoz.
A bolgárok összlétszáma világviszonylatban 8-10 millió fő, azért ez a két szám, mert a 8 millió a szűken vett bolgárokat illeti, a 10 pedig mindenkit. Lásd később.
Bulgária lakossága 7 millió fő. Ebből 5,9 millió bolgár (beleértve 200 ezer pomákot is), 600 ezer török, 400 ezer cigány, 100 ezer mindenki más (orosz, örmény, román, görög, tatár, zsidó, stb.). Ezek a számok azonban önbevalláson alapszanak, a valóságban a cigányok száma inkább 700 ezer, de a cigányok fele magát bolgárnak vagy töröknek vallja (a keresztények bolgárnak, a muszlimok töröknek).
A másik kérdés a pomák (muszlim bolgár), mely sokkal inkább sajátos, etnikai identitás nélküli csoport, mint ténylegesen a bolgárok része. Ténylegesen tehát Bulgáriában a bolgár nemzetiség létszáma inkább 5,5 millió.
A külföldi bolgárokat illetően érdemes különbséget tenni a hagyományos bolgár etnikai területen élők és a kivándoroltak között. A hagyományos etnikai terület a mai Bulgária mellett Románia keleti, tengermelléki része, Szerbia keleti része, nagyjából Ništől keletre, Koszovó délkeleti része, egész Észak-Macedónia, Albánia északkeleti sávja, Görögországból egész Macedónia tartomány (Dél-Macedónia) valamint Nyugat-Trákia, továbbá Törökország európai részének délnyugati és északkeleti része.
Lássuk a számokat! Az albániai, koszovói, törökországi bolgárok szinte 100 %-ban muszlimok, Törökországban pomákoknak nevezik őket (ahogy Bulgáriában), míg Albániában goránoknak. Törökországban ez a lakosság kb. félmillió, ma már legnagyobb részük török anyanyelvű is. A pomákok helyzete idegen mindenki számára, hiszen a vallásuk a törökökkel köti össze őket, míg a nyelvük a bolgárokkal, így őket jellemzően se egyik, se másik nép nem tekinti sajátjának. A fiatal nemzedék igyekszik alkalmazkodni, azaz vagy a nyelvet hagyja el, vagy a vallást.
Albániában és Koszovóban a goránok száma kb. 10-10 ezer. Az albánok közé való asszimiláció előrehaladott fokú. Ide kell számítani a kb. 80 ezres macedóniai torbeseket is, a torbes a gorán macedóniai verziója.
Romániában - legalábbis a volt bolgár területen - ma gyakorlatilag nincsenek bolgárok, az 1940-es bolgár-román lakosságcserével közel mindenki ki lett telepítve.
Szerbiában 20 ezer körüli bolgár maradt, az eredetileg ennél sokkal népesebb lakosság elszerbesedett, azok maradtak, akik a I. vh. végén lettek elcsatolva.
Görögországban összesen 300 ezer bolgár van, ezek harmada muszlim. A keresztény kétharmad nagyobb része ma már kettős identitású, azaz magát görögnek is tekinti. Görögország nem ismer el semmilyen etnikai, nyelvi kisebbséget, a nyelvhasználat szabad ugyan, de ez egyéni, nem kollektív jog, azaz kisebbségi nyelv a gyakorlatban csak családon belül használható. A görög jog "szlávajkú görögöket" ismer csak el, őket se kisebbségként, hanem sajátos görög etnikai csoportként.
Az előbbiekből látható, az egyetlen életerős, identitásában határozott bolgár kisebbség a szerbiai. Számuk ma alig 20 ezer, pedig még 30 éve is 60 ezren voltak. A hatalmas csökkenés oka a kivándorlás az utóbbi 2-3 évtizedben részben Bulgáriába, részben nyugatra.
Ami a kivándorolt kisebbségeket illeti, itt a legfőbb rész a rendszerváltozás óta eltelt 30 év migrációja. A fő célpontok: USA, Kanada, Németország, Spanyolország, Olaszország, Anglia, Görögország. Ezek még nehezen nevezhetők kisebbségnek a szó szoros értelmében, magukat is jellemzően inkább ideiglenesen dolgozni menteknek tekintik.
Korábban, a XIX. sz. vége és a II. vh. vége között 3 fő migrációs hullám volt:
politikailag motivált, baloldali migráció: az 1923-as puccs (mely eltávolította a hatalomból a baloldali agrárpárti kormányt) után sok kommunista és más baloldali elmenekült az országból, s a fő célpont Dél-Amerika volt, így jelentős 250-300 ezres bolgár közösség alakult ki ott, elsősorban Argentínában, Uruguayban, Brazíliában, e közösség talán leghíresebb leszármazottja Dilma Rousseff volt brazil elnök, akinek édesapja 1929-ben Bulgáriából elmenekült kommunista aktivista volt,
politikailag motivált, antikommunista migráció: ez kisebb létszám az előzőnél, 150-200 ezer ember, aki az 1944-es kommunista hatalomátvétel után távozott, itt a fő célpont az USA, Nyugat-Európa, Dél-Amerika,
politikamentes migráció, a "bolgárkertészek", itt a kimentek száma kb. 100-120 ezer fő, a célpont az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint annak utódállamai, jelen sorok írója is ebből a csoportból származik apai ágon.
bolgár gyűlés Miskolcon a 30-as években
Mindhárom csoportot nagyfokú asszimiláció jellemző. Aminek az oka persze az, hogy ezek a bolgár migránsok idegen környezetbe kerültek, amihez egyénileg alkalmazkodtak, talán csak a kertészközösségek voltak erősebbek, itt megvolt bizonyos fokú szervezettség és szolidaritás. De ha mondjuk a magyarországi helyzetet nézzük, ott is elmondtható, a kb. 20 ezer emberből, aki egykor Magyarországra települt talán 5 ezer leszármazott lehet, akinek jelent valamint ma is a bolgár eredet.
Érdekes módon a korábbi migránsok körében sokkal erősebb a bolgár öntudat. Ennek oka, hogy ott egész közösségek vándoroltak ki, együtt, s jellemzően az új hazában is együtt maradtak, kompakt módon.
Az egyik ilyen csoport a romániai bolgár kisebbség, a Bánátban, mely a szerbiai Bánáttal együtt összesen kb. 15 ezer ember manapság. Eredetileg ők Magyarországra vándoroltak, a XVII. század végétől, egy sikertelen törökellenes felkelés után, a mai Északnyugat-Bulgáriából. A XVII. sz. második felében úgy tűnt, a törökök hamarosan súlyos vereséget fognak szenvedni, hiszen 1683-ban Bécsnél megalázó vereséget szenvednek, majd az osztrákok elfoglalják Belgrádot 1688-ban. Csak aztán az osztrákok visszavonulnak, sőt sok felszabadított területet vissza is adnak a törököknek (lásd karlócai béke), így a bolgár felkelés is elbukik. Az osztrák vezetés viszont felelősnek érzi magát, így az elbukott felkelés résztevőinek menedéket ajánl fel, a végső terület Temesvár környéke.
A másik, jóval nagyobb, jelenleg is kb. 300 ezres bolgár közösség a besszarábiai, a mai Ukrajna és Moldova területén. Eredetük hasonló a bánátiakéhoz, csak itt nem az osztrák, hanem az orosz tényező volt a kiváltó ok. Oroszország a VIII. orosz-török háborúban, 1812-ben elfoglalja Besszarábiát, a lakosság Kelet-Bulgáriában arra számít, hogy az orosz offenzíva folytatódni fog dél felé, ami miatt felkeléseket szervez, valamint kémtevékenységet folytat az oroszok részére. Miután Oroszország azonban befejezi a háborút, békét köt a törökökkel, a fentiekben részt vett bolgárok menekülni kénytelenek, s az orosz hatóságok az éppen megszerzett Besszarábiát jelölik ki számukra letelepedési területként. Ezután ugyanez megismétlődik a IX. orosz-török háború (1829) után is. (Végülis az oroszok a XI. orosz-török háborúban - 1878 - szabadították fel Bulgáriát.)
Emiatt ma Moldova lakosságának 2 %-a, Transznisztria lakosságának 3 %, s Ukrajna lakosságának 0,5 %-a bolgár (a bolgárok többen vannak tehát Ukrajnában, mint a magyarok).
S hol marad még 1,5 millió ember? Nos, ezek a macedónok. A bolgárokból alakultak ki a XIX. sz. vége és a XX. sz. 60-as évei között, új nép.
Amikor jön a központból az új divathullám, nincs mese, menni kell tüntetni, akkor is, ha az egésznek helyben semmi relavanciája.
A liberális médiák felkapták a néger rassziszta Black Lives Matter mozgalmat, manapság nem lehet az ember liberális celeb, ha legalább jelképesen nem támogatja az amerikai néger rasszisztákat.
Ilyenkor Kelet-Európában a háttérhatalmista liberális aktvisták nagy bajban vannak: csatlakozni kéne, hiába nincsenek nálunk négerek, csak pár egyetemi hallgató és vegyes házasságok néger fele, s hiába nem létezik négerellenes rasszizmus, menni kell tehát, akkor is, ha mindenki röhög aztán rajtunk.
A múlt hétvégen Szófiában is lezajlott egy 80-fős Black Lives Matter tünti. Kik szervezték? A legszófogadóbbak, egy Soros által finanszírozott homoklobbista szervezet.
Kis gond azért volt, csak 2 darab négert sikerült összetrombitálni, az egyik turista, szóval színfehér homokosok vonultak fel. Volt próbálkozás a cigány téma belekeverésére is, de a cigányok se jöttek lázba, így végül egy színfehér homokos volt kénytelen cigány zászlóba öltözni.
A legviccesebb, hogy a jelszavak 90 %-a angolul volt. Persze, minek is lefordítani, úgyse a helyieknek szól, hanem az óceán túloldalán lévő gazdáknak.
Csodálkozom mit lazsálnak Soros gazda magyar alkalmazottai, hogy hogy nem szerveztek még semmit? Azt hiszem, erre a negyedévre bónuszmegvonás lesz...
U. i.:Időközben jött a hír, a budapesti amerikai követség előtt 80-fős tünti volt, mely kifejezte szolidaritását a néger rasszizmussal. Szóval akkor mégis marad a bónusz.
Látszólag hasonló a bolgár területvesztás a magyarhoz, de mélyebben a helyzet egészen más. Ezért is másak a reakciók.
Magyarország Trianon előtt az összes magyarlakta területet magában foglalta, egyetlen kivétellel: a Csángóföld Trianon előtt is román volt.
Ezzel szemben a Bulgária számára nem Trianon párhuzama, a Neuillyi békeszerződés (1919) hozta a legnagyobb veszteséget, ez csak egy volt a sok veszteség között.
Az alábbi térképen a mai határok vannak megjelülve. A narancs, zöld, s sárga szín jelöli azt a területet, melyet a XIX. sz. 70-es éveiben közmegyezéssel bolgárnak lehetett tekinteni. Narnacssárga színnel van jelölve az a terület, melyet az 1878-ös orosz-török ideiglenes békeszerződés a visszállított bolgár állam területének jelölt meg. S sárga az a rész, melyet a Neuillyi békeszerződés vett el.
Bulgária veszteségei
Tehát a Neuillyi békeszerződés jóval kevesebbet vett el, mint ami korábban, 1878-1919 között már elveszett. A Neuillyi békeszerződés által elvett terület összesen 11 ezer km2, ez 6 területrészt jelentett:
Jugoszlávia javára összesen 2600 km2:
Kula járás nyugati része (ma Szerbiában, bolgár lakosság aránya ma: 1 %, ez a terület az elcsatolásakor román és szerb volt etnikailag),
Caribrod város és környéke (ma: Dimitrovgrad, Szerbia, bolgár lakosság aránya ma: 54 %),
Boszilegrad város és környéke (ma Szerbiában, bolgár lakosság aránya ma: 77 %),
Sztrumica város és kornyéke (ma: Észak-Macedónia, macedón lakosság aránya: 92 %);
Görögország javára összesen 8600 km2:
a jelenlegi görög Paraneszti járás északi része (ma Görögországban, gyakorlatilag lakatlan terület, az eredeti bolgár-muszlim lakosság ki lett telepítve Törökországba a 20-as évek végén),
Nyugat-Trákia (ma: Görögország, bolgár lakosság aránya: 5 %, a békeszerződés idején a bolgár lakosság 14 % volt, a többségi lakosság török volt 68 % arányban, ez a 20-as évek végi kitelepítés miatt mára 25 %-ra csökkent).
A Bulgária által elvesztett lakosság 1919-ben 2 millió fő volt, de ebből csak 600 ezer volt bolgár nemzetiségű. Az igazán súlyos veszteséget 2 dolog okozta:
Bulgária elvesztette Égei-tengeri tengerpartját, mely pedig gazdaságilag jóval fontosabb volt, mint a Fekete-tengeri,
az idegen területre került bolgár lakosság jelentős része elmenekült a megmaradt bolgár területre, sőt Görögország esetében ez egyenesen kötelező volt.
Viszont a bolgár néplélek számára volt 2 másik terület, melyet az ország nem ekkor vesztett el, hanem korábban: ez Macedónia és Dobrudzsa.
Macedónia 1913-ig török terület volt, majd a török uralom megszűnésekor Bulgária súlyos vereséget szenvedett a szerb-görög megállapodás miatt, mely két fél gyakorlatilag elosztotta egymás közt a területet, Bulgáriának csak az északkeleti csücskét hagyva a régiónak. Ez kb. 60 ezer km2. A Bulgáriának adott macedóniai terület alig 6800 km2.
Dobrudzsa északi része már 1878-ban Romániához került, annak ellenére, hogy a lakosság alig 20 %-a volt román. Ezzel kompenzálta Oroszország Romániát, amiért megtartotta magának a 75 %-ban román lakosságú Kelet-Moldovát.
Dobrudzsa déli részét Bulgária 1913-ban vesztette el Románia javára. Itt a románok nem rendelkeztek semmilyen etnikai érvekkel, a román lakosság alig 2 % (kettő) volt, a hivatkozás az volt, hogy Macedóniában jelentős román kisebbség van, de mivel ott nem kaphat a távolság miatt Románia területet, így máshol, Dobrudzsában kér kompenzációt.
Dél-Dobrudzsa 1940-ben fel lett osztva Bulgária és Románia között - kb. mint Erdély felosztása a 2. bécsi döntéssel -, a déli rész vissza lett adva Bulgáriának, az északi maradt román, ezzel együtt kötelező lakosságcsere is lezajlott. Ez az egyetlen Hitler közreműködésével kötött revíziós szerződés, melynek hatálya meg lett erősítve a háború után is.
Ami miatt a bolgár Trianon nem része a fentiek szerint a bolgár nemzettudatnak akkora mértékben, mint a magyar Trianon a magyar nemzettudatnak az tehát, hogy:
nem akkor veszett el a legtöbb terület,
csak a pár tízezer fős szerbiai bolgár kisebbség maradt meg eredményeképpen, máshonnan a bolgár lakosság nagyrészt ki lett telepítve, elmenekült.
Szóval bár a Neuillyi békeszerződés bolgár történelmi sérelem, de hatása a mai időre nem jelentős.
A 20-as évek (XX. sz.) nagy angliai sztrájkhulláma során volt egy vicces eset: a kommunista szakszervezetisek elfoglalták a gyárat, ahol dolgoztak, majd kiment a rendőrség. A felek farkasszemet néztek egymással. Moszkvában Lenin elvtárs örült, lám a világ vezető kapitalista államában is érik a proletárforradalom.
Aztán jött a kijózanító hír: egyik délután, a feszültség levezetése és bizalomépítés céljából, a rendőrök és a sztrájkolók barátságos focimeccset rendeztek egymás közt, ami után persze mindenki visszatért farkasszemet nézni. Lenin elvtárs örjöngött: Angliában sose lesz proletérdiktatúra, ha még a legharcosabb angol kommunisták is feszültséglevezetésben és bizalomépítésben gondolkodnak.
Valahogy így érezhet Soros gazda is magyar elvtársait illetően. Magyarországon még a leghaladóbb fiatal libbantak se hajlandóak tombolva törni-zúzni, hanem ehelyett leülnek békésen drogozni és zenét hallgatni az úttestre, majd hazamennek aludni. A "rabszolgatörvény" elleni tüntizés során se sikerült radikalizálódni, a végén Soros gazdának külföldieket kellett hozatnia Budapestre e célból, lásd pl. a szánkó- és fenyőfaellenes antifasiszta megmozdulást a Parlament előtt.
Soros gazda nézi a mostani amerikai tüntetéseket, s sóhajtozik, ennek még a tizede se elképzelhető Magyarországon. Úgy néz ki, Magyarországon még a haladóbb fiatal libbantak is antiszemita fasiszták a lelkük mélyén...
A celebipar is felkapta immár a rendőri brutalitás miatt meghalt néger bűnöző ügyét. Ez jelzi azt mi történik, amikor a liberális médiák rátelepszenek valamire.
Természetesen a rendőrök alapból erőszakos emberek, ez a szakma követelménye. Ahol pedig akkora a bűnözés, mint az USA-ban, ott természetesen, hogy az erőszakosság brutalitássá fokozódik.
De mi is lehet az oka olyan fokú ellenbrutalitásnak, ami a mostani tüntetéseket jellemzi?
Két ok lehet. Az egyik, hogy a tüntetés oka csak ürügy, s olyan mértékű feszültség van a háttérben, ami csak kereste a kirobbanás lehetőségét. A másik: szervezett provokációt szemlélünk. Persze lehet akár egyszerre a kettő is.
Mi egy fehér négyzettel tiltakozunk a demagógia ellen.