Az emberi fejlődésben sok átmenet van. Most csak kettőt említek: a szexuálisat és a komplexitásérzékbelit.
A szexuális biológiai alapú. A kisfiú szégyenletesnek tartja a lányokkal való foglalkozást, a nagyfiú meg büszke ugyanerre. Az átmenet egyéni: 5-8 éves kor között megy végbe normális embereknél. Az általános iskola 1. és 2. évfolyama érdekes: mert a fiúk egy része még kisfiús, más része meg nagyfiús már.
A komplexitásérzék kifejlődése már sok tekintetben lelki is, nem tisztán biológiai. A kisgyerek mesét olvas - olvastat fel magának -, rajzfilmet néz, bábszínházba akar menni. Ott ugyanis minden világos: vannak jók és rosszak, az első pillanatban tudható ki melyik táborban van, s ha nagy ritkán változás van, azaz valaki jóból rossz lesz vagy rosszból jó, az egy másodperc alatt zajlik le, jellemzően teljesen hihetetlen, életszerűtlen módon.
A kisgyerek képtelen felfogni nem tisztán jó vagy nem tisztán rossz szereplőket, ahogy képtelen a lassú változást is felfogni.
Tessék kisgyereket leültetni egy "felnőtt" film elé, először kérdezgetni kezd "kik a jók?", majd elveszti minden érdeklődését, kb. mintha egy felnőttel általa ismeretlen nyelvű előadást hallgattatnának.
Minden politikai rendszer alanya a kisgyerek mentalitású polgár.
Persze minden rendszer próbálkozott is ezzel. Személyes tapasztalatom persze csak a kommunista és a liberális rendszerről van.
A kommunizmusnak 4 verzióját - bolgár, kubai, magyar, orosz - is ismerem közelről, s elmondhatom: egyik se volt sikeres. Sose sikerült a társadalom döntő többségéből kisgyereket csinálni, sőt a rendszer kifejezetten termelte a hitetlenséget. Emlékszem, annak idején kifejezetten rácsodálkoztunk az olyanokra, akik komolyan vették a hivatalos propagandát. Mert az alapmagatartás a komolyan nem vétel volt.
A kommunisták jók voltak a jelképekben - zenében, szobrászatban, képekben, építészetben -, de a tartalmat illetően nagyon amatőrök voltak.
A liberális médiamesterek viszont nagyon profik, s ők sose a külsőre, hanem mindig a belsőre figyelnek oda. Így sokkal sikeresebbek a propagandában is.
Már meggyőződéses liberális koromban észleltem ezt, s akkor persze nagyon is zavart, hiszen akkor a saját eszmém hitelét rontotta ez a jelenség. Hogy a nyugati propaganda folyton "bábjátékot" nézet az emberekkel, ahol jók és rosszak harca zajlik.
Most éppen a jók az ukránok, a rosszak az oroszok. De ugyanez az utóbbi évtizedekben megismétlődött számtalanszor. Az elhülyült ember meg sokszor azt se veszi észre, amikor ugyanaz a szereplő egyszer jó, másszor rossz. Kedvenc példám erre az izraeli-palesztín viszály, annak is a megszállt területekkel kapcsolatos részkérdése:
a 90-es években még egyértelműen az volt a hivatalos álláspont, hogy a szegény, szerencsétlen, holokauszttúlélő, földművelő zsidók küzdenek az fundamentalista, barbár, vérszomjas, korrupt, terrorista arabokkal - nyilván minden rendes ember kiáll az antiszemita arabok ellen!,
az ezredforduló óta viszont immár állig felfegyverzett, vallási fanatikus, apartheidet gyakorló zsidók vannak, velük szemben meg elnyomott, békésen nyomorgó palesztínok - nyilván minden rendes ember kiáll az aparthiedsújtotta arabok mellett!;
miközben persze a fentiek közül egyik se igaz ebben az alakban.
S amint egy ügy lezárul a nyugat számára, arról onnantól médiazárlat van. Itt is van egy kedvenc példám: Líbia.
Amíg Líbiában nyugatellenes vezetés volt, s polgárháború robbant ki, a hírekben naponta többször szerepelt Líbia. Amikor azonban a nyugatellenes vezetést likvidálták - szó szerint, meglincselték az ország vezetőjét -, azóta nincs líbiai hír, pedig a polgárháború azóta 10-szer intenzívebb.
Évek óta a nyugati hírekre úgy nézek, mint az Oszkár-díjakra. Az Oszkár-díjakból tudom: mik a rossz filmek. A hírekből meg: vajon mit akar ezzel éppen takargatni a liberális propaganda.
A ballib beszélgetős műsorok egyik alapvető paradoxonja ez.
Ha az életszínvonal az országban éppen jó, sőt növekszik, akkor a ballib megmondóember azt mondja: hülye a szavazó, mert csak a saját zsebét nézi, képtelen az orránál távolabb látni. Mert ez egy ilyen szolgalelkű jobbágynép, aki mindig a nagyúr kegyességére számít. Bezzeg nyugaton, ahol az öntudatos, független polgárság eredetiben olvas Senecát és plurálisan gondolkodik, ott simán félreteszi saját önös érdekeit, s a közösség érdekében a fenntartható jövőre szavaz!
Ha viszont válság van, akkor a ballib megmondóember azt mondja: ezek a hülye szavazók képtelenek saját érdekeiket nézni, képtelenek még a saját zsebükre is figyelni! Mert ez egy ilyen fanatikus mentalitású nép, aki focidrukker módra viselkedik, kitarta csapata mellette akkor is, ha az veszít. Bezzeg nyugaton, ahol az öntudatos, független polgárság eredetiben olvas Senecát és plurálisan gondolkodik, ott képtelenség a szavazót átverni, mert az sose teszi félre saját érdekeit, nem hajlandó ködös és zavaros ígérgetések miatt lemondani saját jólétéről!
Az ortodox kereszténység esetében van egy erős megfogalmazási probléma: nincs egyértelmű elnevezés.
Magyarul különösen nagy a probléma. A középkori magyar udvarias elnevezés a "nem-egyesült keleti" volt, ami persze egy teljesen részrehajló katolikus szóhasználat. Azt érzékeltette: van az egyetlen katolikus egyház, ettől elszakadtak sokan a IV.-XI. század között, majd ezek egy része visszatért, ők az "egyesült keletiek", míg akik "még" nem tértek "vissza", azok a "nem-egyesült keletiek".
Ortodox szempontból nyilván mindez értelmezhetetlen, mert az ortodox szemszögből éppen a többiek szakadtak el, míg az ortodox vonal az eredeti folytonosság. Idősebb bolgár emberek szóhasználatában máig jellemző ez, lásd "keresztények és katolikusok", azaz mi vagyunk a keresztények, ők meg katolikusok, akik a kereszténységen kívüli, bár ahhoz hasonlító csoport.
További baj, hogy ma 3 külön csoport nevezi magát ortodoxnak:
azok akik csak az első két egyetemes zsinatot fogadják el, ez egykor egy hatalmas irányzat volt, mára csak pár százezer ember, elsősorban Irakban és Indiában, jellemzően mint nesztoriánusok ismertek, önelnevezésük jellemzően “asszír egyház”, "asszír katolikus", "keleti ortodox", “keleti egyház”,
azok akik csak az első három egyetemes zsinatot fogadják el, ez kb. 60 millió ember, elsősorban Egyiptomban, Örményországban, Etópiában, Szíriában, Indiában, önelnevezésük “ortodox”, angolul "oriental orthodox",
azok akik mind a hét egyetemes zsinatot elfogadják, ez kb. 300 millió ember, elsősorban Kelet-Európában, a szó szűkebb értelmében csak őket szokás ortodoxoknak nevezni, angolul "eastern orthodox".
Magyarul plusz probléma, hogy használt még a "pravoszláv", "görög ortodox", "görögkeleti" szó is, ráadásul az utóbbit összekeverik a "görögkatolikus" szóval is.
De most csak a listában szereplő utóbbi csoportról!
Íme, kb. 6 részre oszthatók:
kanonikus egyházak - 300 millió fő: az egymást által legalább részben elismert egyházak, melyek teljes szentségi közösséget alkotnak,
nem-kanonikus (szeparatista, nemzeti) egyházak - 1 millió fő: akik elszakadtak adminisztratív értelemben, de teológiában azonosak az előzőekkel,
óhitűek - kb. 5 millió fő: teológiában ők se különböznek, de valamilyen rítusbeli sajátosságuk van,
naptárkérdésben elszakadtak - kb. félmillió fő: azok akik nem értettek egyet az új naptár bevezetésével (értelemszerűen ikyen csoportok csak az új naptárt bevezető egyházakban jöttek létre),
tiltakozók - kb. pár százezer fő: akik valamilyen más kérdés miatt szakítottak a hivatalos egyházukkal, a legjellemzőbb eset a kommunista kontroll alá került egyházakkal szembeni tiltakozók, a legnagyobb, többmilliós csoport az Orosz Határontúli Egyház volt 1927-2008 között,
reformerek - kb. pár tízezer fő: az előbbi ellentéte, azaz azok, akik éppen hogy "haladni akarnak a korral", jellemzően belőlük protestánsok lesznek előbb-utóbb, azaz teljesen szakítanak az ortodoxiával, Sztálin alatt volt egy laza kísérlet ilyen csoport létrehozására, amolyan "szovjet békepap" mozgalom, de végül 1943-ban maga Sztálin dobta a mozgalmat mint hatástalant.
Most, a bolgár alternatívok gyászos sztoriját szeretném vázolni röviden.
A kommunizmus bukása után, még 1989 végén megalakul egy nagy ellenzéki szövetség (a bolgár rövidítése SZDSZ, de ez csak véletlen egyezés a magyar párttal). Magyar párhuzammal: mintha 1990-ben az MDF, a Fidesz, az SZDSZ, a KDNP, a kizgazdák egyetlen szövetséget alkottak volna, de még pár MSZP-s reformplatformos is ide tartozott volna. Ennek a szövetségnek az egyik vezetőségi tagja lesz egy Hriszto Szabev nevű atomfizikus pap is (először atomfizikus volt, aztán teológiát végzett, s pappá is szentelték), egyházi nevén "Hrisztofor atya".
Hrisztofor atya sikeresen elfogadtatja az ellenzéki szövetséggel tézisét, mi szerint a Bolgár Egyház vezetése nem legitím, mert a kommunisták nevezték ki azt. Különösen az 1971-ben megválasztott Makszim pátriárka ellen küzd, akiről kiderült: az Állambiztonság informátora volt.
Persze nyilván a kommunista Bulgáriában a kommunista pártvezetés döntött mindenről, azaz az Egyházról is, azaz formailag még igaza is volt Szabevnek. Csakhát ezen az alapon minden illegitím volt 1944-1989 között, ami abszurd tézis. S természetesen minden fontos egyházi vezetőnek alá kellett írnia az együttműködési nyilatkozatot az Állambiztonsággal.
Egyébként bármennyire is abszurd, voltak hívei a "minden érvénytelen, mindent vissza" álláspontnak. Persze akik jobban értettek a témához, azok meg röhögtek az egészen. A korabeli vicc szerint: a kommunista címer alatt kötött házasságok érvénytelenek.
Az Egyház vezetése felvette a kesztyűt Szabev ellen. Egyrészt egyházi büntetést szabtak ki rá, másrészt 1991-ben összehívtak egy egyházi gyűlést, mely megerősítette Makszim és a Szent Szinódus státuszát.
Természetesen az ellenzék ezt nem fogadta el. Immár az egyházi kérdés politikai lett: aki komcsi, az Makszim pártján áll, aki meg demokrata, az Makszim ellen.
Amikor 1991 októberében az ellenzék megnyeri a választást és kormányt alakít, immár kormányszinten elkezdődik a támadás Makszim pátriárka és a Szent Szinódus ellen. A kormány a 13-tagú Szinódus két tagját (a plovidi és az amerikai érséket) "elbocsátja" állásából: az illetők azonban egyszerűen maradnak helyükön, nem fogadják el az állami egyházi hivatal és a bíróság határozatait, majd illegitímnek nyilvánítják a kormány egyházügyi lépéseit.
Immár teljes a konfrontáció a "kommunista" Szinódus és a "demokrata" kormány között. Egyébként mindezzel a posztkommunisták nyernek a legtöbbet: azonnal beállnak a Szinódus mögé, s gyakorlatilag pár hónap alatt sikeresen elfeledtetik a 45 évnyi kommunista uralom egyházellenes lépéseit, hiszen immár ők a keresztény hit és a bolgár nemzeti érdek bajnok-védnökei, szemben a gyanús nyugatbérenc és bizonyára bolgárellenes "demokraták" ellenében.
Tulajdonképpen ekkor alakul ki az a magyar szemmel sajátos helyzet, hogy Bulgáriában a nacionalisták inkább a baloldalhoz húznak, a nyugat kedvencei meg a jobboldaliak. Plusz az a magyar szemmel szintén furcsa szituáció, hogy a baloldali jobban védi a kereszténységet, mit a jobboldal. Azt hiszem így már jobban érthető az a magyar nézőpontból érthetetlen állapot, hogy Bulgáriában az Isztanbuli Egyezmény elleni harc fő kezdeményezője a Bolgár Szocialista Párt volt, míg a jobboldal inkább hajlamos lett volna valamilyen kompromisszumra, pl. az egyezmény elfogadására valamilyen különvélemény rögzítésével (a terv szerint ez az lett volna, hogy a nőjogokat elismerjük, de a kettőnél több nemet nem).
A Szent Szinódus az adott helyzetben rendkívül ügyesen reagál: a külföldhöz fordul. Az egyébként egymást nem kifejezetten kedvelő moszkvai és konstantinápolyi pátriárkák a kérdésben azonnal baráti egységfrontot alkotnak, s közösen állnak ki Makszim pátriárka mellett a bolgár kormányzattal szemben. Moszkvát ez ugyanis a szovjet korra emlékezteti, amikor a Kremlben döntöttek a Szinódus helyett, Konstantinápoly esetében pedig még súlyosabb az ügy: elképzelik, mi lenne, ha ezentúl a muszlim török kormány és bíróság kezdenének határozatokat kiadni a konstantinápolyi Szinódus ellen.
Szóval lassan a teljes ortodox világ, az összes kanonikus egyház kiáll Makszim és szinódusa mellett, kifejezetten demonstratív módon. A bolgár kormány balek módon reagál, megpróbál a Vatikánnal kapcsolatokat kiépíteni. Ezzel csak saját magának lő öngól, mert egyrészt immár megkapják a "katolikus ügynök" minősítést is, plusz a Vatikánban meg nem hülyék vannak döntési pozícióban, s persze elutasítanak bármilyen hivatalos kapcsolatot Makszim ellenzékével.
A konfrontáció csúcsa 1992 Húsvétje: a kormányzat bojkottálja a húsvéti ünnepséget, helyette Szabevvel az élen közterületen ünnepelnek. Ezen még én is részt vettem, az utolsó alkalom volt egyébként.
Húsvét után történik meg a kormány legnagyobb sikere. A 13-tagú Szinódus 6 tagja nyilatkozatot ad, mely szerint Makszim pátriárka és a Szinódus nem legitím, mert a kommunista országvezetéstől kapták hatalmukat, ezért új egyházi választás szükséges.
A kormányzat kimondja: Makszim pátriárka és a Szent Szinódus nem legitímek, nem képviselhetik a Bolgár Ortodox Egyházat. Ideiglenes egyházvezetés kerül kinevezére, az előbb említett 6-ok egyikének a vezetésével, a legidősebb tag, az akkor 86 éves Pimen nevrokopi érsek lesz az ideiglenes vezető.
A kanonikus vezetés nem adja át a hatalmat, a kormányzat nem meri a rendőrséget bevetni, így végül kormánypárti fiatalok - jellemzően sportolók - veszik át a hatalmat több egyházi épületben. Szófiában a hatalomátvétel majdnem teljesen sikeres, pár épületen kívül mindenhol az új, Pimen-féle vezetés veszi át a hatalmat. Vidéken a legtöbb helyen Makszim hívei megvédik magukat, nem adják át a hatalmat az újaknak.
Mivel állami erőszakot a kormány nem vet be, tudja, ebből botrány lenne, minden azé marad, aki képes erővel megvédeni azt. Időnként csaták is zajlanak, pl. Makszimékhez hű teológus hallgatók 1992 őszén visszafoglalják a szófiai Szemináriumot.
Részben az egyházügyi vita miatt is 1992 októberáben megbukik a kormány. A probléma azonban folytatódik, a "demokraták" által dominált felső bírósági szervek nem fogadják be a Szinódus panaszait. Közben az ellenoldal által dominált Alkotmánybíróság viszont hatályon kívül helyezi a "demokraták" által hozott Egyházügyi Törvényt.
1992-1996 között gyakorlatilag tűzszünet van, vannak Makszimhoz hű egyházközségek és Pimenhez hű egyházközségek. Pimenék csak Szófiában alkotnak többséget.
Pimenék azonban sikertelenek saját maguk elismertetésében, befolyásuk lassan csökken. Az eredeti 6 "lázadó" érsek közül csak 2 marad 1995-re: ketten meghalnak, 2-en pedig meggondolják magukat: hivatalosan bocsánatot kérnek, visszamenőleges érvényelenítenek minden általuk tett püspöki kinevezést, kezet csókolnak Makszimnak, aki ez után mindkettőjüknek visszaadja az érséki címet. 1996-ban csatlakozik hozzájuk még egy lázadó érsek.
1996-ra már csak Pimen volt érsek marad a lázadók közül, az ő szinódusa immár az ő kinevezettjeiből áll. Ők 1996 júliusában egyházi gyűlést tartanak, melyen Piment pátriárkának választják.
Ekkortól két bolgár pátriárka van. Pimenék azonban ezek után még sikertelenebbek. Gyakorlatilag már csak a "demokrata" keménymag áll ki mellettük.
1998-ban Makszimék egyházi gyűlést szerveznek, ezen demonstratívan megjelenik az összes kanonikus ortodox egyház képviselője. A csúcspont: megjelenik Pimen ellenpátriárka is, aki hivatalosan bocsánatot kér, lemond "tévesen" használt pátriárkai címéről, kezet csókol Makszimnak, aki hivatalosan "nyugalmazott érsek" címet ad neki. (1999-ben meghal Pimen.)
A pimeni ellenszinódus keménymagja még küzd, egyházi gyűléseket is rendeznek.
Az 1997-ben ismét hatalomra került "demokraták" még küzdenek, bár egyre enyhülő erővel. 1996-ban Sztojanov "demokrata" elnök még Piment hívja meg az eskütételére. Az utolsó lépés 2000-ben zajlik, amikor a bolgár Legfelsőbb Bíróság ismét az alternatív szinódusnak ad igazat.
Az alternatívokra a fő csapást azonban egy politikai esemény hozza: amikor a volt bolgár cár II. Szimeon 2001-ben visszatér a bolgár politikai életbe, egyértelműen Makszim oldalára áll, az alternatívokat ignorálja. Amikor 2001 júniusában leteszi a korm,ányfői esküt, ezt Makszim jelenlétében teszi, a második szinódustól nem hívva meg senkit.
2002-ben a Szimeon vezette kormány hivatalosan elismerte a Makszim-féle vezetást.
2002-ben újabb csapás az alternatívokra: II. János Pál római pápa Bulgáriába látogat, s csak Makszimékkal találkozik, az alternatív küldöttséget nem fogadja.
2003-ban új egyházügyi törvény születik, mely szerint a Bolgár Ortodox Egyház ügyében nem illetékes a normál cégbíróság, azaz nem lehet ezentúl a bíráságon megtámadni a képviseletét. Azóta csak a többi vallási felekezet esetében van bírósági bejegyzés.
Az alternatívok külföldön próbálnak küzdeni, az európai intézményeknél. Először sikeresek, az Emberi Jogok Európai Bírósága az alternatívoknak ad igazat, a határozatot azonban nem teljesítik Bulgáriában. A következő évben ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságára kerül az ügy, ekkor a kanonikus Szinódus nyer.
Az altarnatív szinódus 2010 májusában feloszlatja magát, a tagok visszatérnek a hivatalos egyházhoz. Az altarnatív papok zöme szintén ezt teszi, 2012-re nem marad senki, aki ne lenne a hivatalos egyházban. Pár ellenkező egyszerűen elhagyja a papságot, egy püspök meg átment a Milánói Egyházba, mely egy kb. ezer főt tömörítő szakadár ortodox csoport.
2012-ben 98 évesen meghal Makszim pátriárka. Utódja Neofit érsek, aki az egyházszakadás alatt végig Makszim táborában volt.
S mi lett a legelső kezdeményezővel, Hrisztofor atyával. Annyira radikalizálódott, hogy 1995-ban még az alternatívok is szakítanak vele. Ezután saját egyházat alapít, de ez még a legkeményebb "demokratáknak" is túlzásnak tűnik, így 10 főnél többet nem tud megnyerni magának. Végül 1995-ben felhagy az egésszel, s az USA-ba vándorol. Miután ott képtelen beilleszkedni, 6 évig munkanélküli, 2001-ben hazatér. Végül beiratkozik PhD képzésre, eredeti szakmája szerint, kvantumfizikából doktorál. Jelenleg 76 éves nyugdíjas.
2001-ben a Szent Szinódus egyik tagjával (Szimeon nyugat-európai érsek) látogatóban Mádl köztársasági elnöknél
A német ferencista Helmut "püspök" gondolatmenete érdekes, figyelemre méltó. Persze semmi köze a kereszténységhez, de érdemes figyelmesen tanulmányozni. Pl. már azért is, mert ha a mostani római pápa irányzata tartósan berendezkedik a Vatikánban, akkor 20 év múlva ez lesz a hivatalos katolikus dogma.
Jósolni nem mernék persze. Én adnék azért esélyt arra is, hogy a katolicizmus megbirkózik a patagónia-szivárványos veszedelemmel, a mosolygós sátánizmussal. Ferenc római ellenpápa ugyanis olyan, mint Alexander Dubček, csak ő nem az emberarcú kommunizmust, hanem az emberarcú sátánizmust képviseli.
Viszont ismerek azért elég sok katolikus hívőt, akik mind tisztességes emberek és gyűlölik Sátán Buenos Aires-i rendkívüli - rendkívül gusztustalan - követét, Szivárványbaszó Ferit. Szóval talán még nem késő a katolicizmus számára.
Persze a másik opció se zárható ki: a katolicizmus elindul az anglikanizmus útján, s lassan progresszívista újprotestáns szekta lesz belőle. Minden ünnepen szivárványos lobogók lengenek majd a templomokon, ott nyíltan homokos papok esketnek meg azonos neműeket egymással és háziállatokkal, a Biblia be lesz tiltva, s minden krisztusi tanítás meg át lesz értelmezve az ellenkezőjére.
De lássuk a beteg agyú álpüspök halandzsázását!
Egyrészt tesz egy alaptalan politikai nyiltkozatot: "Az egyháznak is őrködnie kell a demokrácia alapértékei felett." - nos, nem kell. Az Egyház nem politikai szervezet, s számára lényegtelen, hogy mi a társadalmi berendezkedés. Őrködnie meg végképp nem kell egy vagy más politikai eszme felett.
"Azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata." - mondja továbbá a sátánista mitugrász. De ha így van, akkor minek létezik egyáltalán szexuális etika?
Majd rátesz még egy lapáttal: "Az evangélium legfőbb értéke a másik ember szeretete és elfogadása – olyannak, amilyen.". Nos, ha ez így van, akkor nemcsak szexuális etikára nincs szükség, se semmilyen etikára. Hiszen mindenki csinál amit akar, ezt pedig mindenki más szeretettel elfogadja.
Minek van az egész krisztusi tanítás, melynek nagyjából 90+ %-a arról szól, mi a helyes és mi a helytelen magatartás.
Tulajdonképpen mi is lenne a keresztény élet az ilyen helmutok szerint? Összegyűlnek a haverok a kocsmában, jót beszélgetnek, majd hazamennek?
A legmegdöbbentöbb gondolat viszont mégis csak ez: "A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal. Ennek a hittételnek az igazságáról mélyen meg vagyok győződve. Olyan Istenben hiszünk, aki testet öltött ebben a világban, elfogadta a mi emberi mivoltunkat.". Ez nagyjából gnoszticizmus, nem kereszténység. A kereszténység szerint ugyanis a valóság Isten teremtése, tőle függő entitás, az embert pedig Isten nem "elfogadta", hanem megteremtette.
Előjön persze a demagóg ateista Gailei-érv is, kicsit más alakban: "De gondoljunk csak a kopernikuszi fordulat példájára. Mennyi ideig tartott az egyháznak Kopernikusz felfedezése után, hogy belássa, nem a Föld, hanem a Nap van a naprendszer középpontjában? Mennyire félt attól, hogy ez megingathatja a bibliai teremtéstörténetet? De csak elfogadta, hogy az emberi elme által feltárt valóság nem mondhat ellent a hitnek.". A gond az, hogy:
egyrészt nem valóságfeltárás az, hogy milyen erkölcsi alapon állunk, ez tudatos döntés kérdése,
másrészt, a csillagászati tudományos tételek mivoltának semmi köze a filozófiai alapokhoz.
"Emberek bármilyennemű üldözése alapvetően szembenáll az evangélium szellemiségével." - mondja még a náci származású nyomorult. Nyilván ez alól kivétel az az eset, ha az emberek nem azt csinálják és gondoljuk, amit a helmutok akarnak. Ha meg az egész gondolatot komolyan vesszük, akkor ez antiszociális álláspont, hiszen minden társadalom azon alapszik, hogy vannak szabályok, s ezeket a legitím erőszakszerv megvédi, többek között a szabálysértők üldözésével.
Ráadásul az elején éppen ő mondta, óvni kell a demokráciát, nyilván annak ellenségeivel szemben. Azaz üldözni kell őket. Tehát nem szeretni és elfogadni kell őket??? Pár percen belül inkoherencia.
Reménytelen eset ez a kis németke. A baj csak az, hogy a fajtája nagy hatalommal rendelkezik, s sokakat megtéveszt.
Élmény, amikor a ballib újságíróhoz képest a ballib megmondóember mérsékeltnek tűnik. De ez van ebben a beszélgetésben.
Para-Kovács nem tud levegőt se venni a felháborodástól: hogyan engedhetik (kik?), hogy megjelenhessenek oroszpárti álláspontok. Krekó meg igyekszik árnyalni, megmagyaráz egyébként banális dolgokat. Para meg láthatóan már szinte kezdi fideszesnek hinni Krekót, miért ilyen mérsékelt.
Egyébként ez a titka a teljes ballib csődnek. A ballib törzszavazók kicsiny táborának kénytelen politizálni minden ballib politikus, mert az egész ballib tábor buborékban él, gyakorlatilag nem jut külső információhoz, sőt büszke rá, hogy a ballib médiákon kívül más nem követ. A ballib médiákban pedig fanatikus emberek dolgoznak, pont ilyen Para-félék.
Aztán a ballib politikus vagy alkalmazkodik vagy villámgyorsan eretnek lesz. Utóbbi esetben pedig "fideszes ügynök" lesz belőle a ballib tábor számára, amivel vége is a karrierjének.
Szóval gyakorlatilag pár tucat fanatikus ballib újságíróhoz alkalmazkodik a teljes ballib politikai spektrum.
Jó példa: az MSZP új díszéhező társelnöke. Enyhébben, de tulajdonképpen azt próbálgatja amit pár éve Botka: pedzegeti, hogy talán mégse pár aranykalitkában élő belpesti megmondóember számára kellene politizálni, hanem esetleg érdemes az emberek igényeit is időnként figyelembe venni.
S már le is csapott rá a szent ballib harag. Komjáthi Imre ugyanis szent tabut sértett: nagyon finoman, nagyon udvariasan, de kritikával illette Hadházit, óvatosan megemlítve, Hadházi kb. 4-5 ezer embert érdeklő mániái talán mégse recept a sikerre. Pedig Hadházi ma a ballib törzs élő szentje, kb. Árpi bácsi reinkarnációja: ahogy nem szabaad igazat mondani "Árpi bácsiról", úgy a teljesen valóságszakadt Hadháziról se.
A Fidesz nagy könnyebbsége, hogy a ballib tábor ennyire balek.
A legnépszerűbb tudatlan liberális érv a cölibátusra: az Egyház kapzsi, s ha nincs gyerek, akkor a pap vagyona az Egyházra száll.
Na most, ez 2 okból is baromság:
egyrészt a pap által kezelt egyházi vagyon az Egyházé, nem az övé, azaz azt nem örökli senki, mint ahogy a villamost se örökli a villamamosvezető gyereke,
másrészt a pap személyes vagyona nem száll az Egyházra, ezt igenis öröklik az örökösei, örökösök pedig nem csak a meghalt személy gyerekei lehetnek.
A cölibátus egyetlen oka: a papnak ne legyenek családi problémái, élhessenek teljesen a hivatásának.
A dolog negatív oldala persze az, hogy nagyon kevés ember képes teljesen a hivatásának élni, s szinte mindenki akar családot.
A korai Egyházban kialakult: legyen kétféle pap, "fehér" és "fekete", az előbbi a világi pap, aki házas, családos ember, az utóbbi meg a világtól elvonult, cölibátusban élő ember.
A katolicizmus a XI. században megszüntette a "fehér" papságot, azóta náluk általánosan kötelező a cölibátus. Viszont ez a katolicizmusban is csak a latin rítusra igaz, a többire nem (jelenleg a katolicizmus 95 %-a latin rítusú).
Az ortodoxia megmaradt az eredeti megoldásnál: "fehér" és "fekete" papság.
Az ortodoxiában szinte kötelező elvárás. hogy a pap válasszon, s ha nem akar családot, akkor ne akarjon világi pap lenni. Történelmileg ennek az az oka, hogy a pap felesége hagyományosan egyházközségi gondnok, házvezető szerepet lát el, amiért nem kap fizetést, a férje tartja el őt.
Jelenleg az ortodoxiában szinte csak idős világi papoknál fordul elő, hogy nincs feleségük: mert az meghalt.
Persze lehet érvelni a cölibátus mellett és ellen is.
Ami biztos: teljesen abszurd, hogy valaki egy szervezet tagja lesz, majd utólag elkezd küzdeni a vállalt követelmények ellen.
A Saolin-fivérek - kínai-magyar sportolók - országot váltanak, eddig anyjuk országának zászlaja alatt voltak, most apjuk országzászlója alatt lesznek. Mi ebben a hír?
A ballib hörgés vicces, egyrészt miért költ Zorbán sportra, másrészt miért nem költ sporra. A végén majdnem odáig jutottak, hogy Saolinék Zorbán diktatúrája elleni tiltakozásként váltanak országot.
Pedig közismert, Kína állami politikájának része kínai származású külföldi sportolók megvásárlása. Számtalan ilyen eset van.
Egyébként ezzel semmi gond. Kína legalább csak kínai származásúakat vesz. Sok nyugati ország meg bárkit. Sőt nem csak nyugaton, Azerbajdzsán és Katar is szívesen űzi ezt. Egy időben a teljes azeri súlyemelőcsapat bolgárokból állt, egyszerűen évi 1 millió dolláros fizetéssel csábítottak el több bolgár súlyemelőt.
Egyébként Saolinék engem nem érdekelnek, azt se tudom pontosan mi a versenyszámuk. A téli sportokhoz még kevesebbet értek, mint a nyáraikhoz, pedig a nyáraiakban se vagyok profi.
Az USA lassan kezd kihátrálni Kijev és Varsó mögül.
Tegnap este nem erősítették meg az ukrán-lengyel híreket. Aztán éjszaka elkezdték terjeszteni a híreket, hogy a hibás Ukrajna: ukrán rakéták csapódtak Lengyelországban.
Azóta a lengyelek is kezdenek enyhülni. Óvatosan csökkentik a hangerőt, igazodnak Amerikához.
Kijev magára maradt. Ráégett a provokáció. Szóval nagy ukrán öngól volt.
Az ukrán hunta arra számított, képes lesz bevonni a NATO-t nyíltan a háborúba, de legalábbis megállítani a zajló titkos amerikai-orosz tárgyalásokat.
Most viszont csak erősödni fognak a zajló titkos amerikai-orosz tárgyalások.
Az úgy kezdődött, hogy az emberes illusztrációkon emberek voltak, persze rajzolt emberek, de valós emberi kinézettel.
A progresszívisták körében felmerült: a rajzok kirekesztőek, mert nem sokszínűek.
A fehér bőrszín persze valóban probléma, hiszen olyan társadalmakban, ahol a lakosság nem csak fehér, semmi ok a nem-fehéreket nem reprezentálni. Talán a vallási szekták léptek először, a Jehova Tanúi kiadványaiban már a 70-es években elég jól reprezentálva volt az amerikai valóság: szóval a többségi fehérek mellett lettek négerek, sárgák, s a fehéren belül is alverziók, lásd "barnák".
Mellékesen: plusz, az amerikai közhiedelem szerint a fehér latin-amerikaiak nem fehérek, hanem "latinok".
Aztán egyre fejlődött a progresszív eszme, s már nem a bőrszín lett a baj, hanem a sztereotípiák: miért van toll az indiánon, miért mosolyog mindig a vietnámi, aki mellesleg csakis háromszögletű sapkát hord, miért van minden japánon kimonó, miért komor, szemüveges, szőke minden német, miért kosárlabdázik minden néger, stb.
Ez is megoldható.
A végső szint azonban: miért van mindenkinek határozottan férfi vagy nő kinézete? Hol a többi 70 nem?
A különféle illusztrációkat használó cégek számára lett ez a legnagyobb probléma. A vallási csoportok simán ragaszkodhatnak a normalitáshoz "mert Isten ezt parancsolta" alapon, de egy cég esetében száz szempont merül fel. A végén még valami bojkott lesz a cég ellen, mert "kirekesztő"!
A jellemző menekülő út: pálcikaemberek használata, olyan kisgyerek szintű rajzok. Ami azonban rendkívül bosszantó, ráadásul valóságidegen. Plusz a célt se éri el, mert egyszerűen unalmas. Márpedig az elődás alapszabálya az unalom kerülése. Apám egy időben vendégoktató volt a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán, valami tőzsdügyi izét tanított (még a 70-es évekből ebből doktorált, pedig akkor ez a téma teljesen valóságidegen volt Magyarországon), ő mondta, 15 percenként kell mondani valami vicceset vagy legalább furcsát, mert különben a hallgatók elalszanak.
2007 óta több multicégnél dolgoztam, mindenhol jellemző eszköz a prezentáció. Akár az új alkalmazottak képzése során, akár később bármilyen előadáson. S amikor előjönnek a pálcikaemberek, a figyelem is lankad.
Szóval marhára meglepődtem, hogy új munkahelyemen hirtelen észleltem a korábbi trendet, azaz emberszerű emberek vannak a rajzokon. Atya Isten, ez valami fasiszta cég???
Múlt heti cikk, lényeges eleme csak maga a hangulat: "Egyre több felhasználó hagyja ott a Twittert, amióta Musk megvette a céget".
Jól jellemzi a liberalizmus fő baját: miért nem lehetséges liberális demokrácia, elméletileg se. De persze az egész piaci rendszer abszurditását.
Egyrészt a piaci szereplők döntenek egy nem piaci kérdésről, hiszen a szociális hálók - melyek közt az első 10 közt van a Twitter, de pl. az USA-ban ennél előkelebb helyezésen van - mégiscsak a felhasználóktól függnek, nem a hirdetőktől. Ugyanis ott ahol nincs felhasználó, oda hirdető se megy. Viszont a hirdetők ezután olyan helyzetet érnek el, hogy ha a cég nem azt teszi, amit a hirdetők akarnak, akkor vége a bulinak. Tulajdonképpen ez ugyanaz, amiről magyar viszonylatban a ballibek panaszkodnak, csak sokkal nagyobb mértékben: a magyar nagy cégek sokkal inkább támogatnak fideszes médiákat, mint ballibeket (s persze ez épp fordítva volt 2010 előtt).
A folyamat pedig öngeneráló: amint megindul a hullám, az is kénytelen csatlakozni, aki nem akart, nehogy kimaradjon a haladók táborából. S jönnek is közben a különböző "civilek", akik listázzák a renitenseket. A végén immár szimpla üzleti érdek csatlakozni.
De mi is ez végsősoron: pár száz cégtulajdonos eldönti mi a jó és mi a rossz, s aki ezt nem fogadja el, az megnézheti magát.
Végül immár a felhasználók is alkalmazkodnak. Mert nincs más reális lehetőségük.
A végső kimenetel jellemzően: a renitens cégtulaj beáll a sorba. Itt a konkrét probléma: Musk nem hajlandó alkalmzni a bevett liberális cenzúrát. Még pár hét és beadja a derekát.
A végeredmény: mint a parlamenti választás Kádár alatt. Se értelme nincs, se valós tartalma.
Aktív politikai tevékenységem (úgy értem, a valós életben) régóta nincs.
Utolsó párttagságom megszűnt 1993-ben, párttag-jelöltségem meg 1999-ben. Politikai gyűlésen meg Magyarországon utoljára 1988-ban jártam (a neves "falurombolás" elleni megmozduláson), Bulgáriában meg 1991-ben egy "alternatív" ortodox gyűlésen. Ez utóbbit utólag rendkívül sajnálom, dehát nincs miért meghazudtolnom múltamat.
Ha persze pontosak akarunk lenni, voltam egy 1996-os bulgáriai tüntetésen a volt bolgár cár hazalátogatása kapcsán, majd Budapesten a 2006-os Gyurcsány-elleni tüntetésen is, de mindkettőn csak inkább bámészkodóként, nem valódi tüntetőként, s mindkettőről eloldalogtam: az előbbiről még a fele előtt, miután hallottam több résztvevő válogatottan primitív marhaságát, az utóbbi esetben meg eleve csak a tüntetők pereméig jutottam, de már ők visszariasztottak.
Amit viszont mindig megláttam, mi a titka az erőszakos megmozdulásnak.
Egyrészt a kritikus és aktív tömeg, másrészt a motivált vezetés.
A tömeg semmit se ér, ha csak "demonstrál", elégedetlen úgy általában, s csak ködös távlati céljai vannak. Ez pont olyan, mint a kövér ember, aki "majd valamikor" le akar fogyni, az ilyen sose fog lefogyni. Az olyan viszont tényleg lefogy, aki nem mindent akar egyszerre, "valamikor", hanem e hónap végén 3 kilóval kevesebb akar lenni.
S ha van is tömeg, de nincs vezetés, semmi se lesz. Lehet spontán vezetés is akár, de az legyen az adott alkalomra összpontosított, ne a világot akarja megváltani, hanem az adott célt.
Személyesen tapasztaltam mindezt 1990 nyarán a bolgár tengerparton. Ráadásul egy teljesen politikamentes eseményen.
Zenei fesztivált szervezett a 90-es évek egyik nagy bolgár szórakoztatásipari főembere 1990 nyarán az egyik tengerparti üdülőhelyen. Hangzatos szövegekkel. Aztán kiderült: 45 perc az egész előadás, ráadásul iszonyú rosszan megszervezve, az elején káosz, aztán rossz hangosítás. A 45 perc végén mindenki azt hitte, ez csak szünet, majd jön a második rész. Hatalmas csalódás. Az emberek indultak haza, mire egy kis csoport akcióba lépett: felugrottak a színpadra, az egy darab idő biztonsági őrt elsöpörték, majd berohantak az öltözőbe. A szervezők megpróbáltak ellenkezni, egyszer arra hivatkoztak, ez bűncselekmény, mert most már ez magánterület-sértés, jön mindjárt a rendőrség, majd arra, a pénz már el lett szállítva, nem tudnak visszaadni semmit.
A kis csoport lendülete is kezdett megtörni, mire akadt egy ember, egyetlen ember, aki hangosan kijelentette, mindez marhaság, s igenis jogunk van a pénzünkre, s a rendőrséget meg mi fogjuk kihívni csalás miatt. Megindult pár ember, majd látva őket még sokan. Már olyanok is, akik addig a színpadra se mertek felmenni. Már 60-70 ember állt az öltözőben szemben a 7-8 fős szervezői csapattal.
Ezt látva, a helyszínről kimenő emberek zöme is visszafordult. A végén már a nézők kb. 80 %-a bent volt a helyszínen.
A főszervező remegni kezdett, majd azt mondta már, legyen valami szervezett mód, s egyenként mindenkinek visszafizeti a belépési díjat. Akadt egy éppen szabadságon lévő rendőr, azt mondta, ő majd sorba terel mindenkit.
Minden le is zajlott 2 óra alatt nagyjából.
Az egész kulcsa egyetlen ember volt, aki a színpadi öltöző előtt nem fordult vissza, majd ezzel magával ragadott másokat is. A főszervező meg okos ember volt, amikor arra került sor, hogy ennek az embernek adja vissza a jegyárat, ránézett és keserűen elmosolyodott mintha azt mondaná "miattad van az egész cirkusz".
2022. november 2-án Bulgária csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez. Persze most a hivatalos neve Katonai segítségnyújtás Ukrajnának, de a lényeg ugyanaz.
Az eredeti csatlakozás 1941. március 1-jén volt egyébként.
A háború után aztán a bolgár események a magyaroknál keményebbek voltak. Többet között a Háromhatalmi egyezményhez csatlakozást 1941-ben támogató összes bolgár politikust halálra ítélték, s az esetek 90+ %-ában ez végre is lett hajtva 1945 elején. S persze minden közeli családtagjuk ki lett telepítve, teljes vagyonelkobzással.
Nekem ez jutott eszembe.
1945 februárjában Szófia központjában az első csoport halálra ítélt kísérése kivégzésre
Néha igaza van a rendbontónak. Amikor látványosan bontja a liberális konszenzust és rendet.
Az utóbbi évek taktikája immár nem a kereszténység nyílt támadása, erről ugyanis rájöttek, hogy ez csak ellenreakciót szül. Lásd amikor a Lidl leradírozta egy görög fetasajt csomagolásáról a keresztet, ez pár éve volt.
Ma a taktika a kisajátítás.
Pár éve észrevehető, a kereskedelemben Karácsony nem december végén van, hanem szeptember és október közt kezdődő valamiféle többhónapos ünnep. A liberális hagyományok szerint ilyenkor mindenki köteles felesleges dolgokat vásárolva sorba állni, ok nélkül mosolyogni, majd ünnepelni a Szivárvány Jézuska nevű akcióhős debilkedését.
Szivárvány Jézuska halivúdi lakos, reggelente drogozik, aztán filantrógerkedik, majd este beszédeket mond. Szivárvány Jézuska mindig jókedvű, mindenkire mosolyog, egyedül akkor lesz kissé mérges, ha valaki Jézus tanítását emlegeti, ez ugyanis intolerancia.
Persze semmi gond, hogy a libbantak kitaláltak maguknak egy új ünnepet, legyünk tényleg toleránsak. Csak jobb lett volna, ha liberális-ateista akcióhőseik mondjuk a "prájd" alatt osztanának gyerekkúrás közben ajándékokat, s nem a mi ünnepünket utánoznák, azt parodizálva.
Szóval a válasz a "nálunk már Karácsony van" októberi plakátra: "nálunk viszont, baszdmeg, még nincs". Egyszer rá is írtam egy bolti plakátra. Persze a liberális prájdfa földhöz vágása jóval merészebb tett.
Tegnap volt 33 éve, hogy megbukott a bolgár kommunizmus. Bulgáriában ez ugyanis egyetlen dátumhoz köthető: 1989. november 10-én kora délután volt a párton belüli puccs Todor Zsivkov ellen.
Én akkor is Szófiában éltem, otthon voltam, s a hírt délután 16 óra körül hallottam meg a Szabad Európa Rádió bolgár adásából. Aztán megjött a múzsám, ő is mondta. Majd este 19-kor már a normál bolgár tv is bemondta, persze akkor még a kommunista nyelvezeten, de ez nem számított. Az új hatalom képtelen volt már megtartani az eseményekt kontroll alatt, alig pár nap alatt összeomlott minden: az emberek tömegesen úgy érezték, már nem kell komolyan venni az állami vezetést.
Теljesen egyéni szemmel nézve mi változott azóta, kiemeltem 8 látványos jellemzőt, politikamentesen:
a lakosság harmada eltűnt, elsősorban kivándorlás, másodsorban a kevesebb születés miatt, ennek érezhető pozitív eleme, hogy kisebb a zsúfoltság a tömegközlekedésben,
ennek következménye: a gyerekek száma drasztikusan lecsökkent, ma a háztömböm melletti játszótéren sokkal gyakoribb a kutyás gazda, mint a gyerekes szülő,
az összesített városkép maradt ami volt, azaz szürke, de akkor a lakónegyedekben alig volt valami a lakásokon kívül, míg aztán minden tele lett kis üzletekkel,
akkor a lakosság szinte semmit se tudott a nyugatról, hatalmas tévhitek voltak (mind negatívak, mind pozitívak, de elsősorban pozitívak), ennek oka a Magyarországhoz képes nagyobb elzártság (pl. Magyarországon 3-évente egyszer szinte mindenki utazhatott nyugatra, míg Bulgáriában ilyen nem létezett), ezzel szemben ma a kis falvakban is ismert a nyugati élet, szinte nincs ember, akinek ne élne rokona nyugaton,
az ostoba kommunista jelszavak helyén megjelentek a köztereken az ostoba reklámok,
az 5-6 éves szovjet kocsik helyett a 8-10 éves nyugati kocsik lettek jellemzőek az utcákon,
egyes szolgáltatások normálisakká, mindennapivá váltak mára, ma már pl. nem kell protekció a fodrászhoz, nem kell könyörögni a taxisnak, hogy vigyen el minket, s nem kiváltság mondjuk magánünnepséget rendezni étteremben,
ezt már sejtettem: a háziállatok tartása drasztikusan megnőtt, korábban egy nagy "bérházban" akadt 1-2 kutyás család, ma ahol lakom az egy 8-lakásos épület, s 4 lakásban van ebből kutya.
Az életszínvonal persze megnőtt. 2015-ben lett ismét elérve az 1989-es életszínvonal, azóta ez ismét lassan nő. Magyarországgal ellentétben Bulgáriában kétszer is lezuhant az életszínvonal. Magyarországon egyetlen zuhanás volt, 1990-1995 között, azóta vagy stagnálás vagy lassú növekedés, míg Bulgáriában 1990-1992 között volt egy a magyarországinál jóval keményebb zuhanás, majd egy még nagyobb zuhanás 1995-1997 között.
A különbségre jellemző még az árfolyam is. 1989-ben 1 bolgár leva 13 forintot ért, a 1997-es mélyponton ez már 1 leva = 0,10 forint lett. Pedig közben a forint is sokat vesztett értékéből. S az árfolyam ma is alig 1 leva = 0,21 forint, a forint utóbbi hónapokban való esése mellett is (a félreértések elkerülése végett, ma nominálisan 1 leva = 210 forint, de ennek oka, hogy 3 nulla le lett vágva a levából 1999-ben).
Hogy érzékeltessem az esést, ha hasonló mértékű zuhanás zajlott volna le Magyarországon, ma 1 euró nem 410-420 forint körül lenne, hanem 14-15 ezer forint körül.
Dimitrov mauzóleuma - 1990 közepéig még volt díszőrség, közben a halottat tisztességesen eltemették, majd az épület vandalizálva lett, 1999-ben le is lett bontva
Az anarchista szélsőbal jellemzően a kommunista szélsőbalnál is hülyébb. A kommunisták legalább látják a valóságot, amiből persze téves következtetéseket vonnak le, de ez mégiscsak több az anarchizmusnál, melynek már a valóságlátással is baja van.
Hiszen a kommunizmus - s ez történetéből jól látható - már kezdetben az elméletben, majd később is a gyakorlati megvalósítás során felismerte: önkéntesség kizárva, csak totális erőszak útján lehetséges az eszme sikere. Ezért marhaság a reformkommunizmus, mely elítéli Sztálint - miközben valójában éppen Sztálin volt a hű marxista, nem a reformerek.
Ahogy a liberalizmus is: nem hisz semmilyen önkéntességben, de most nem ez a témám.
Annak idején sokat vitáztam a ma már halott ZeitGeist Mozgalom pár aktivistájával. Ők amolyan ateo-techno-anarcho-kommunizmusban hittek. S bár akkor részben még liberális érveket is felhoztam, melyekben ma már nem hiszek, akkori fő megállapításaimat ma is igazaknak tekintem.
Aki nem emlékszik, a ZeitGeist Mozgalom 2007-ben indult Amerikában, egy ostoba, hibákkal teli, de rendkívül hatásosan megcsinált filmmel - mely milliókat megmozgatott, leginkább olyanokat, akik nem rendelkeztek semmilyen ismeretekkel a témában. A ZG Mozgalom Magyarországon is megjelent, a csúcsponton talán 10 ezer körüli hívük volt, aztán az egész persze megszűnt rendkívül gyorsan (már a magyar honlap se létezik évek óta), szinte azonnal miután páran kipróbáltak néhány ötletet a gyakorlatban is.
A probléma amit senki se tud megoldani: na és mi lesz az olyan munkákkal, melyeket senki se akar megcsinálni önként? Hiszen olyan ember mindig akad, aki szeretne csillagász, orvos, színész, író, mérnök, stb. lenni, de kukás, takarító, csatornatisztító, kólcenteres, építőipari segédmunkás, stb. hobbija senki épeszű embernek nincs. De még a kedvelt munkák között is akadnak részfeladatok, melyeket senki se akar önként megcsinálni. Mondjuk nem biztos, hogy a filozófus önként értékelni akarná 200 diák jellemzően hülyeséggel teli esszéjét, pedig egy egyetemen ez egy alapfeladat. Na most, ezzel akkor mi a teendő?
A liberalizmus válasza: aki nem kap jobb munkát, az kénytelen rosszat vállalni, mert különben nem lesz pénze és éhenhal. A kommunizmus válasza: aki nem megy a szar munkára, az megy a börtönbe, s mivel hozzá képest mégis kisebb rossz a szar munka, szóval van aki elvégezze azt.
A ZG válasza az volt "majd megcsinálják a gépek", s sose ismerték el, hogy van, amihez ember kell.
A premodern társadalom válasza meg az volt: rabszolgák vagy kötött státuszú szolgák vannak a társadalomban, s nekik ez a feladatuk, pont. Ha megtagadják, akkor egyrészt éhenhalnak, másrészt a büntetőjog foglalkozik velük.
Az anarchizmus válasza: ilyen helyzet nem létezik, ami persze szabad szemmel látható abszurdum.
A legjobban a nem-idegenforgalmi videókból ismerhető meg egy idegen hely. Bevallom, az ihletet kubaiaktól kaptam, akik videóznak Kuba-szerte minden olyat, amit a normál turista sose néz meg.
Ma ez a vidék - ahol a kutyákat sétáltatjuk - Szófia központjának külső részéhez tartozik, azaz nem külváros. Budapestiül mondjuk Zugló lenne a párhuzam.
Szófia 24 kerületre oszlik, ez az egyik, a neve Ilinden. Egyébként az egyik legkisebb kerület.
Azonban ez a vidék alig száz éves. Az I. vh. előtt nem volt semmilyen lakosság, kukoricamezők voltak a területen. Aztán a XIX. század végén a belga Solvay cég - ma is létezik, íme a honlapjuk - megveszi a mai Ilinden kerület északnyugati csücskét, s ott felépíti az első szófiai cukorgyárat. Akkor ez Szófia határán kívül volt, pont alkalmas helyen, hiszen a gyár mellett megy el mind a Szerbia felé menő főút, mind az Thesszaloniki felé menő főút.
Maga a gyár beszünteti működését a kommunista időszak alatt, az épületek nagyrészt megsemmisülnek, ami megmaradt, az ma műemlék, jellemzően bozasztó állapotban. Maga a belga Solvay cég egyébként visszajön Bulgáriába a kommunizmus bukása után, de ezt az objektumát nem kéri vissza, túl rossz állapotban van már, hogy meg lehessen menteni gazdaságosan. Ehelyett a Solvay északkelet-Bulgáriában vesz meg egy volt állami cukorgyárat, ez működik ma is.
Viszont a szófiai cukorgyár működése alatt a környéken kialakul egy lakónegyed (neve magyarul "Cukorgyár negyed", ma is így hívják), ahol először a gyár munkásai bérelnek lakást, majd normál szófiai lakónegyed lesz belőle.
tipikus rom a volt gyár területén
A kommunizmus alatt egész Szófia minden irányból körbeépült panel lakótelepekkel, így ma már Ilinden a városközpont külső része, innen a városhatár kb. 6-7 km-re van. Ilinden és a városhatár közt van éppen a legnagyobb szófiai panel lakótelep, közel 120 ezer fő lakossággal.
Ami érdekes: van itt minden, százéves épületek, ezek az eredetiek, aztán volt egy kora-kommunista panelezés az 50-es években, 4-emeletes panelek, majd a 70-es években pár 8-emeletes panel, de sose volt teljes letarolás, így minden együtt látható. Plusz színes elem az EU-s szigetelési program, melyben egyes házak részt vettek, míg mások nem. Így ma totális káosz az egész kerület, szuper rendes ház, mellette életveszélyes állapotú, de mégis valahogy emberi léptékű az egész. A teljes letarolás elmaradása miatt megmaradtak az eredeti utcák, nem jelent meg az embertelen panelkáosz sártenger. Persze szinte minden közterület elhanyagolt, de Szófiában ez a norma, nagyon-nagyon kevés közterület van normális állapotban.
Jó hírek Szent Perintától, úgy tűnik szakít a kereszténységgel hivatalosan is, s nyíltan ateista lesz.
Ez nagyszerű, mert ezzel tisztul a helyzet.
Lássuk a fő mondandókat! Csak 4 pontot választottam ki.
egyes - "az embert az teszi a leginkább boldogtalanná, ha nem lehet önmaga" - tipikus materialista, humanista erkölcs. Nos, semmi gond ezzel, csak ez mélyen nem keresztény nézet. De még a normális ateisták is egyetértenek itt a keresztény erkölccsel. Hiszen csak elmebetegek gondolják, hogy az "önmagának levés" abszolút, korlátlan érték. Még a liberalizmus sem állítja, hogy létezne korlátlan boldogság joga, ők is azt mondják, igenis vannak "hibás" egyének, s igenis szükséges a kényszeres szocializáció.
kettes - "minden olyan kormányzat és minden olyan vallás, ami rákényszeríti az embereket arra, hogy minden egyes nap önhazugságokban éljenek, társadalomromboló és lélekgyilkos" - szinte ugyanaz, mint az előző. Valójában tehát minden nevelés gyilkolja a lelket, minden törvény is ezt teszi? Megint olyasmi, amit a vallástalanok zöme se hisz. Ez radikális hedonizmus. Itt a vita csak az, hogy kinek van joga erre a kényszerítésre, a vallásnak vagy az államnak, de gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy önmagában semmi gond a kényszerítésben.
Dosztojevszkij neves kérdésére "ha nincs Isten, akkor mindent szabad?" ez a válasz. Hiszen ha nincs külső erő, mely késztet az erkölcsre, akkor lehet belső erő: a közösség többségi akarata. Ami azonban ugyanúgy "lélekgyilkos", hiszen egyeseket arra kényszerít, hogy ne legyenek "önmaguk".
Azaz az önmagunknak levésnek mindig vannak korlátai, a vita csak az, hogy ezek mik legyenek. De a perintaista korlátlanság egyszerűen nem létezik, a legszélsőgesebb anarchista eszmék se hisznek ebben, a hagyományos baloldali anarchizmus a közösségi büntetésben látja a megoldást, míg a jobboldali anarchizmus meg csak a kérdés nem-állami megoldását utasítja el. Az ősember idejében a megoldás a baloldalihoz állt közelebb: az antiszociális egyént egyszerűen elűzték, ami akkor persze gyakorlatilag halálra ítéléssel volt egyenértékű.
"Minden olyan hatalom, ami a totalitarizmusba hajlik" - nos, ez viszont már ateizmus. Nincs ugyanis totalitáriusabb hatalom, mint Isten, hiszen ott nincs szavazás, hanem Isten megmondja mi a jó és mi nem az, s ezzel csak egyetérteni lehet. Azaz lehet nem egyetérteni, csak éppen az nem mentesít a következmények alól.
"Mintha az élet örökké tartana és lenne holnap. Pedig csak a ma van. Az itt és most." - igen, ez az ateista, materialista világnézet. Teljesen koherens persze, de vajon hiheti-e ezt egy keresztény? Miféle keresztény az, aki nem hisz az örökkévalóságban?
A lényeg: jó dolog, hogy mindig kiderülnek a dolgok. A vallásreformerekről előbb-utóbb mindig kiderül, hogy vallásellenesek.
Az egy héttel ezelőtti brazil választások kapcsán jól látható: az ottani helyzet értelmezhetetlen mind a magyar baloldal, mind a magyar jobboldal számára.
Alapvetően nem csak Brazíliára, de egész Latin-Amerikára igaz: a baloldal nacionalista, míg a kifejezetten kommunisták is, míg a jobboldal meg jellemzően az USA talpnyalója.
Plusz Brazíliában van egy sajátos vallási kérdés is: a katolikusok jellemzően balosok, míg a protestánsok jobbosok.
Ennek az is a következménye, hogy a baloldal progresszívista ugyan, de mérsékelten.
Mondjuk magyar párhuzammal azt mondanám: a brazil baloldal az kb. olyan, mint az eredeti LMP volt Magyarországon még Schiffer alatt: azaz hazafias, antikapitalista, mérsékelten progresszívista. A ballib öröm tehát alaptalan, a brazil baloldal nagyon messze van tőlük.
A brazil jobboldalra nemigen van magyar párhuzam, mert az meg olyan mint a Fidesz és a ballibek sajátos keveréke: ötvözi a Fidesz antiprogresszívizmusát és nacionalizmusát a ballibek ultraliberális és globalista gazdaságpolitikájával.
Azt hiszem világos miért nem voltam soha Bolsonaro-drukker.
Lukácsi Kati, ballib vetkőzőművész és ateista hitszónok letargiában volt hónapokig, képtelen volt feldolgozni, hogy a CIA és Soros gazda buktak az április magyar választásokon.
Kati annyira el volt keseredve, hogy fél évig nem ment be egy stúdióba be, pedig korábban ebből élt.
Most úgy tűnik feldolgozta bánatát. Valószínűleg az is motiválhatja, hogy az álkeresztény-homoklobbista fronton azóta akadt egy nála is butább és agresszívabb vetélytársa Perinta személyében. Így most megjelent Kati, megpróbálja behozni a lemaradását.
Remélhetőleg lesz alkalom, hogy valami ellen "tiltakozva" megint sztriptízt mutasson be, el kell ismerni, hogy ebben a műfajban Kati született tehetség.
Eddig 2 dologból élt meg: abból, hogy kilépett a KDNP-ből és abból, hogy MZP lesz a kormányfő. Ma már mindkettő csak ásítást kelt, szóval valami más kell.
A műfelháborodás a kezdeti elem, erre a nők általában képesek. Kati műfelháborodik tehát, hogy a Fidesz visszahozza a középkort. Valójában miről van szó? Ez pont ugyanaz mint a felháborodás nemműködő alkotmányos elvek kapcsán. Kedvencem a "lakhatáshoz való jog" nevű gumicsont, ami semmit nem takar, de lehet róla a végtelenségig vitázni. Ez pont ugyanez, eddig is mindenki elsősorban maga gondoskodott saját jólétéről, de nem volt szabad ezt nyíltan kimondani. Most ki lesz mondva, ennyi a változás, azaz semmi.
Lásd még a "nem adó, hanem járulék" álvitát is, hasonló téma.
A többi vendég hasonló marhaságokat mond, de Kati ezt sírósan adja elő.
Hatalmas a felháborodás az ATV stúdiójában: már a ballib közvéleménykutatók szerint se azt gondolja a magyarok többsége, amit pedig gondolnia kellene a ballib megmondóemberek szerint.
Szerencsére jelen van Tarjányi bizonytalanságkamuzási szakember, aki gyorsan elmagyarázza: a baj oka az, hogy a magyar kormányzat nem követi a német és lengyel példát, s nem tilt be minden médiát, mely mást mond a "helyes" véleményhez képest.
Erre már Brezsnyevék is rájöttek: el kell zárni mindenkit minden ellenvéleménytől, s akkor az emberek zöme majd el is hiszi, hogy nincs ellenvélemény. Ott még a külföldi rádióadókat is zavarták.
Csodálkozom, hogy a németek és lengyelek még nem üzemeltettek be rádiózavaró tornyokat.
Az értéktelen díjak nagy sorozatában egyik a Szaharov-díj. Jelentősége kb. mint az Oszkár-díjé vagy az irodalmi és béke Nobel-díjé: semmi.
Aki nem hiszi, az mondjuk nézze végig az 1901-től kiadott irodalmi Nobel-díjasok listáját. A lista kb. 15-20 %-a olyan ember, akit ténylegesen is ismer egy irodalomkedvelő ember, a maradékot vagy csak irodalomtörténészek ismerik vagy ők se. A békedíjasok listája ennél is nevetségesebb, a díjazottak 90 %-áróol senki sose hallott a téma kutatóit leszámítva.
Ami éppen divat, annak találnak egy képviselőt, s azt jól megdíjazzák. Ha senkit se találnak, akkor valami sóhivatalt illetnek díjjal.
Néha az egész annyira izzadságszagú, hogy magukat se veszik komolyan a szivárványos skandináv zsűrizők. Lásd Barack Obama díját a semmiért 2009-ben.
Az egész kb. olyan mint a magyar "rangos" ballib díjak rendszere. Ballibbantak mindenféle nemlétező fantomegyletekbe tömörülnek, aztén ezek egymást megdíjazzák évente párszor, magukat megtapsolva. Amolyan "Gömbölyös Pulicer" típusú marháskodások.
Kb. mint amikor Brezsnyev elvtárs négyszer is megítélte saját magának a Szovjetunió Hőse díjat. A korabeli szovjet vicc szerint ezt azzal érdemelte ki Brezsnyev elvtárs a negyedik alkalommal, hogy kis gyakorlás után, de képes volt hibátlanul kimondani a "Szovjetunió Hőse" szóösszetételt (Brezsnyev már nagyon beteg volt, közismerten hibásan beszélt, gyakorlatilag alig lehetett érteni beszédeit).
Idén nagy volt a baj a Szaharov-díj bizottságában. Nyilván ukránnak kellett adni a díjat, hisz még az Eurovízió vezetősége is ukránt nevezett ki győztesnek az idei évre. Dehát kinek? Az azért mégse szokás, hogy háború alatt díjaznak. Meg csak nem adhatják a díjat az Azov Ezrednek vagy a CIA kijevi kirendeltségének. De még az Ukrán Hadseregnek se. Szóval Zelenszkij a CIA szupermene kiesett. Akkor a fejére csapott a Bizottság "kapja az ukrán nép!".
A világ legelső demokráciáiban merült fel először: ha demokrácia van - a szó eredeti jelentése az: a polgárok többsége dönt -, akkor lehetséges-e ez alól kivételt tenni. A korai athéni rendszerben a végletekig vitték a demokratikus elvet: még a hadvezéreket is demokratikusan választották, sőt időnként nem is szavaztak, hanem sorsoltak - az összes teljes jogú athéni polgár közül megnézték ki megfelelő egészségügyi és életkori szemszögből, majd közülük sorsoltak kik legyenek most éppen a tábornokok.
Persze hamarosan ezen változtattak, mert felismerték a "tábornok" az olyan, mint az "asztalos", azaz nem pusztán egy tisztség, hanem szaktudás is kell hozzá. Azaz nem választani kell, hanem kinevezni: onnantól persze megint a többség döntött, de immár nem lehetett bárkiből tábornok, csak a közismerten alkalmas emberekből lett kiválasztva kik legyenek azok.
A modern polgári demokráciában - mely egyébként a klasszikus görög rendszerosztályozás szerint nem demokrácia, hanem oligarchia - a kép sokkal egyszerűbb. Ha a liberális elit képes uralni a közvéleményt, akkor legyen demokratikus elv, ha viszont ez az elit nem képes éppen akaratát rákényszeríteni a társadalmi, akkor a "szakmaiság" lesz azonnal a vezérlőelv.
Erről mondta Csurka "a szakmaiság bolsevista trükk", persze "bolsevik" helyett "liberális" lett volna a helyes szó.
Ugyanez egyébként az alapelvek kérdése is a liberalizmusban. Minden a népakarat döntése, ha az elit képes a népakaratot irányítani, de ha éppen nem, akkor hirtelen "elidegeníthetetlen alapelv" lesz az adott kérdésből, melyről nemhogy szavazni, de még gondolkodni se szabad.
A legtöbb ország esetében triviális kérdés mi a fővárosa: az a település, melyet az alkotmány annak nevez, s ahol a legfelsőbb államigazgatás székel.
A kérdést jellemzően csak az szokta bonyolítani, hogy a legfelsőbb államigazgatás esetleg egynél több városban van, de ebből csak egyet nevez az alkotmány fővárosnak. Jó példa Németország, ahol az alkotmánybíróság Karlsruhében van, de a német alkotmány szerint Karlsruhe nem főváros mégse, csak Berlin az.
További eset: amikor a fővárost áthelyezik új helyre, de a folyamat nem ment végbe teljesen. Így aztán de facto 2 főváros van, egy jogi és egy tényleges. Lásd Elefántcsontpartot.
Aztán vannak történelmi jogok is. Ilyen volt Németország a német újraegyesülés előtt, ahol Bonn csak ideiglenes főváros volt.
A legabszurdabb eset azonban Hollandia, ahol a főváros Amsterdam, miközben nem ott van a legfelsőbb államigazgatás, hanem Hágában. A hollandok nem ismerik a "főváros" szó jelentését.
ha létezik Isten és létezik a világban rossz, akkor:
vagy Isten nem mindenható,
vagy Isten nem mindentudó,
vagy Isten nem jó,
azaz a vallások istenképe hamis, tehát Isten nincs.
Valójában az i. e. IV. sz. végén létrejött epikureizmust már annak idején megcáfolták. Mégpedig az első cáfolat a szintén az i. e. IV. sz. végén létrejött sztoicizmus találmánya.
Az alapcáfolat: nem igaz, hogy "a világban létezik rossz", mert csak jó és hiányos jó van. Rossz mint önálló létező nem lehetséges, hiszen a jó Isten nem teremthet rosszat. Miközben a sztoicizmus valójában nem is hit vallásszerű istenségben, a sztoicizmus istene valójában nem egy teremtő Isten, hanem maga a természet belső logikája, mozgatóereje, melyről még abszurdabb feltételezni, hogy rossz lenne.
Ami pedig a rossznak hitt hiányos jót jelenti, annak magyarázata lehet:
a rossz látszólagos, azaz valójában egy nagyobb jó része, az ember egyszerűen ezt képtelen felismerni,
a rossz látszólagos, mert valójában semleges, azaz lehet jó is és rossz, csak éppen ezt nem ismerjük fel, ismét hiányos tudásunk miatt,
a rossz egyszerűen szükségszerű része a jónak.
A kereszténység egyébként a 4 fő hellenista filozófiai irányzatból - cinizmus, epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus - erkölcsi értelemben a legtöbbet a sztoicizmusból vett át, bár a metafizikai alapokban a kereszténység egy korábbi eszme újjáéledésére alapozott leginkább, a platonizmusra annak újplatonista alakjában.
Az érdekes elem még az epikuroszi paradonban az, hogy azért se lehet rossz, mert:
ha a rossz célja az ember szabad akaratának próbára tétele (azaz választási lehetőség a rossz és a jó között), akkor erre semmi szüksége egy mindentudó Istennek, hiszen ő előre tudja ki hogy fog választani, azaz ha ez mégis szükséges, akkor Isten nem mindentudó,
de ha mégis kell ez a szabad akarat, akkor semmi se akadályozta meg volna Istent, hogy rossz nélküli világot teremtsen.
Itt a válasz a második kérdésre egyszerű: a rossz nem önálló létező, csak hiányos jó. A hiányos jó oka pedig az, hogy a teremtmények nem rendelkeznek isteni mindentudással. Azaz a hiányos jó nem Isten mindentudásának hiányát bizonyítja, hanem a teremtmények tökéletlenségét, lásd bűnbeesés.
Az első kérdés nehezebb. Erről már írtam: ez az isteni mindentudás és a szabad akarat látszólagos ütközése. A megoldás bonyolultabb, s 2 féle lehet:
Isten a világon, téren és időn kívül van (valójában nem is létezik a szó világi értelmében), így a dolgokat kívülről látja, ezért a kérdés nem is szorul további magyarázatra,
a másik elmélet viszont további magyarázatot próbál adni, lényege: Isten mindentudása 3 típusú:
kötelező tudás: ami így és csak így lehet, Isten így csinálta meg, s ő maga se változtathat rajta, lásd mondjuk: "a háromszögnek három oldala van", vagy "minden puli egyben kutya", azaz nem vethető fel tud-e Isten olyan pulit teremteni, mely nem kutya, ez nem érv mindenhatósága ellen, mert Isten eleve így teremtette meg a puli fogalmát,
lehetséges tudás: Isten tudja, hogy a szabad akarattal nem rendelkező teremtmények sorsa mi lesz, lásd "X vulkán ki fog törni ekkor és ekkor", egyszerűen az Isten alkotta természeti törvények miatt, miközben Isten alkothatott volna más törvényeket is,
s e kettő között a köztes tudás: Isten teremtményei szabad akaratának gyakorlása, Isten tudja, hogy az adott egyén adott helyzetben mit fog tenni, de a helyzetek száma hatalmas, s maga az egyén dönt nagyrészt a körülményekről is, Isten pedig minden olyan körülményről is tud, mely sose válik valóra, pl. "ha X elmegy síelni Svájcba, s szerdán reggel 7-kor kel és zöld pulóvert vesz fel, akkor müzlit fog reggelizni", miközben X sose megy Svájcba síelni ténylegesen, de ha menne, akkor se ekkor kelne, sőt nincs zöld pulóvere.
A lényeg: a kereszténység számára Epikurosz paradoxonja nem jelent problémát.
