Sokan nem értettek meg, amikor többször elmondtam: én a migráció oldalán állok a nyugattal szemben. Szerintem minél több néger és muszlim vándorol nyugatra, annál jobb lesz nekünk. Minél jobban kiszorítják az elhülyült helyieket, annál inkább javul a helyzet.
Mert ugyan nem agysebészek mennek oda, de mégis csak normális emberek, akik nem hiszik a feketét fehérnek, nem akarnak tűzhellyel házasodni, meg kövér férfit szépségkirálynőnek választani, továbbá nem csinálnak kötelező óvodai tananyagot a fajtalankodásból.
Mert egyszerűen rendkívül könnyű választani a nyugat és az iszlám között: én két kézzel szavazok az iszlámra egy ilyen választás esetében.
Nekünk, Kelet-Európának sokkal nagyobb esély a békés együttélés egy muszlim Nyugat-Európával, mint a mostani szivárványos-perverz-ateista-gyerekkúró-filantróger verzióval. Ennyi az egész. Pusztuljanak, nincs rájuk szükség.
S nem kell őket megmenteni. Menthetetlenek. Szóval süllyedjenek csak el a szarban, ha lehet, minél gyorsabban. S vigyék magukkal a belpesti értelmiségi elitet is, ha lehet kérni.
S aki nem hiszi, annak ott a foci világbajnokság múlt heti híre. Na, ki is lenne az, aki ne a katari sportújságírók oldalán állna szemben a náci gyerekkúróista díszmajmokkal?
Azt mondja Magyar Bálint, hogy a "maffiállam" kialakulását két stratégiai hiba alapozta meg, s mindkettő a rendszerváltozás terméke:
az államfői tisztség kiüresítése, a négyigenes népszavazás által,
az aránytalan választási rendszer kitalálása az 1989-es kerekasztal-tárgyaláson.
Az érdekes itt, hogy akkoriban - mert jól emlékszem, 22 éves voltam akkor - mindkét téma tabu volt.
Minden mértékadó liberális értelmiségi alapvető iés megkérdőjelezhetetlen igazságnak tartotta, hogy ne legyen valós hatalommal rendelkező, a kormánytól független államfő, mert ez diktatúrát okoz, de legalábbis kettős hatalmat. Én akkor is azt kérdeztem, hogy eleve minek akkor államelnök, legyen mondjuk a parlament mindenkori elnöke az államfő, vagy a mindenkori miniszterelnök legyen az. Sose kaptam érvet arra, minek kell gyenge köztársasági elnök. Ma sincs erre semmi szükség.
Ahogy az aránytalan választási rendszert is mindenki erősen támogatta. Az érv az volt, hogy ellenkező esetben folyamatosan kormányválság lesz. Ami egyébként nem igaz, mert a kormányválság elkerülhető a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményével.
Azért ez így rendkívül vicces. Hozzáteszem: akkor én se láttam át az aránytalan választási rendszer problémáit.
Amit értékelek Magyar Bálintban, hogy nem hazudik. Őszintén elmondja, a korai SZDSZ szavazótáborának kb. 95 %-a nem vallott liberális nézeteket, s az SZDSZ támogatottsága mögött valami egészen más volt.
Ez abszolút így van. A korai SZDSZ-szavazótábor legnagyobb része 1998-ben már nem szavazott az SZDSZ-re.
Az új ballib messiás, Pankotai-Trágár Lili iskolát vált. Katolikus iskolából mélyliberális iskolába megy át.
Az ok: korábbi iskolájából kiutálták, nem vállaltak vele szolidaritást se tanárai, se diáktársai.
Az ügy lényegéről nem is akarnék írni, mert csak közhelyeket tudnék mondani. A valóban érdekes a kettős erkölcs.
Képzeljük el ugyanis a fordítottját. Van XY diák egy mélyen ballib közösségben, aztán egy nap XY megjelenik egy tüntetésen, s ott olyan nyilatkozatot tesz, mellyel közössége nem ért egyet. Aztán pedig megfagy körülötte a légkör, elfordulnak tőle a közösség tagjai. Végül XY elhagyja a közösséget.
Mi lenne a ballib reakció? Kb. az, hogy győzött a közösség ereje, az erkölcs, a közösség civil kurázsit tanúsított, békés eszközökkel legyőzték a gonoszt. Hiszen ahogy XY-nak joga volt megnyilatkoznia, úgy diáktársai és tanárai is rendelkeznek ezzel a joggal, számukra pedig vállalhatatlan volt az illető nyilatkozat. S végül a közösség spontánul, demokratikusan kivetette magából az idegen testet. Hát van ennél nagyszerűbb dolog?
A The Peripheral című új amerikai sci-fi sorozat kb. olyan, mint a Westworld és a Matrix összevegyítése. Persze mindkettőből csak az értelmes részeké, mert a Westworld a 3. évadtól marhaság, sőt nézhetetlen marhaság, míg a Matrix esetében ugyanaz elmondható minden részről, a legelsőt leszámítva.
Bolgárul van erre egy jó szó: боза (boza), ami egy ital. Magyarországon régóta kihalt, de állítólag a magyarországi kunok még a XVIII. században is itták. Lényegében ez amolyan türk sörszerű izé, állítólag a türk őshazából, a mai Ujgúriából származik, alapvetően erjesztett passzírozott gabona, azaz sűrű barnás ital. Van olyan verzió is, hogy nem is ujgúriai és nem is ősi, hanem törökországi és középkori, s a közép-ázsiai ősi eredet csak fantázia, az oszmán-törökök marketingfogása.
A lényeg: Közép-Ázsiában mindenhol máig népszerű termék, s el van terjedve ott is, ahová kiterjedt a török hatás, Európában pl. a legnagyobb bozakészítők és fogyasztók az albánok. New Yorkban élő bolgár ismerősöm mondta, ha az ember jó bozát szeretne, akkor albán boltba kell menni New Yorkban.
A magyarok jellemzően nem ismerik, kivéve a romániaiakat, mert a románok is fogyasztják, bár náluk nem olyan népszerű, mint manapság Albániában és Bulgáriában.
Egyébként szerintem baromi rossz ital, én személyesen utálom. Mondják is nekem: látszik, hogy nem vagyok igazi bolgár, mert az igazi bolgárok szeretik a bozát.
Külsőre olyan, mint a tejeskávé, ez sokakat meg is zavar. De aztán csak egy kis korty kell, hogy az ember rádöbbenjen: nagyon nem tejeskávé. Olyan alacsony alkoholtartalmú nyálkás-tapadós folyadék az egész, kissé romlott szaggal.
De a lényeg: a bolgár nyelvben a "boza" szónak van egy másodjelentése: kb. értelmetlen, unalmas szövegelést jelent, valószínűleg onnan, hogy valaki csak önti magából a szöveget, ahogy ömlik a boza a szájba.
Szóval a dögunalmas, idegesítő filmeket is bozának nevezik bolgárul. A Westworld új évadjai és a Matrix új részei tehát boza.
De visszatérve: A The Peripheral című sorozat a maga módján jó alkotás, annak ellenére, hogy kicsit el van húzva a sztori. A lényeg: két időpontban játszódik a történet, a közeljövőben (30-as évek) és 2 nemzedékkel később, a XXI. sz. végén. A közeljövőben a főszereplők virtuális szimulációs játékokban játszanak, profi játékosokként, ezzel keresve pénzt, míg lassan kiderül: az egyik játék nem is játék, hanem valóság, mégpedig egy XXI. végi jövőbeli állapot.
Innentől a történet lényege: mi a viszony a 2 valóság között. Csak az utolsó részben derül ki.
Viszont maga az alapötlet az ami érdekes. Persze semmi új nincs benne, számtalan film foglalkozott már az "a világ nem valós" tézissel. Talán a legismertebb a Fassbinder féle Világ dróton című. Kevesen gondolják végig ezt így, de valójában ez a kereszténység alapállítása is: a világ a szó szoros értelmében nincs, mert virtuális, de ez megvan a hindu vallásban is.
A kérdés ilyenkor az, kb. 5 pontban:
mi a szimuláció célja,
mi a valódi valóság, az elérhető-e a szimulációból,
az "igazságot" meglátó egyénnek mi a feladata ezek után, hol kell "teljesíteni",
a szimulációban való lét megtagadandó vagy épp ellenkezőleg,
Tipikus eset ez. A magyar kisebbségi jogrend abszurditása.
Annak idején, a 90-es évek elején az egész magyar kisebbségi jogrend egyetlen szempont alapján lett kitalálva: lehessen mire mutogatni a szomszédos magyar kisebbségek esetében.
Ami abszurdum. Mert a magyar kisebbségi helyzet teljesen más, mint a magyar kisebbségi helyzet a szomszédos országokban.
Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában nagylétszámú, erős, öntudatos magyar kisebbség él. Míg Magyarországon ilyesmi egyszerűen nem létezik: Magyarországon kislétszámú, gyenge, kettős identitátású kisebbségek vannak.
A magyarországi helyzet valójában olyan, mint a magyar kisebbség Ausztriában, Horvátországban, Szlovéniában.
Szóval pl. a magyarországi románokat összehasonlítani a romániai magyarokkal az alma és a körte esete, teljesen értelmetlen az összevetés. Más történelmi háttér, más demográfia, egészen eltérő helyzet.
Mondjuk alapvető gyakorlati eltérés:
De - külpolitikai okokból - ki lett találva egy teljes kisebbségi rendszer. Két verzióban is: egy teljesen nyitott, szabad rendszer volt a kezdeti verzió, ami persze gyorsan összeomlott, végül diplomáciai botrányokat is okozott. Elmesélem hogyan.
A kisebbségi önkormányzatok tulajdonképpen kifizetőhelyek voltsk, nem nagy összegekről van persze szó, de azért egy-egy egyénnek ez jó jövedelemkiegészítés, ráadásul cserébe az égvilágon semmit se kell csinálni. Összeülünk én és még 4 haverom x településen, s mi leszünk ott pl. az örmény önkormányzat. Kapunk évente egymillió forintot, azaz mindenkinek jut 200 ezer. Persze nem lehet csak úgy elvenni a pénzt, valami papír kell, azaz mondjuk mindenki benyújtja a telefonszámláját. Nem nagy üzlet, dehát mégiscsak jó, ha az ember telefonszámláját ezentúl - a következő 4 évben - az önkormányzat fizeti.
Eleve az összeg olyan kevés, hogy valós célra nem is lehetne felhasználható.
Személyes eset. Egy félig bolgár származású ismerősömmel összefutottam 2000 körül. Mondja nekem, utazik Ciprusra konferenciára. Kérdezem, milyen konferencia. Mondja, kisebbségügyi. Dehát miért Ciprus, miért nem Bulgária? Mire ő: nem volt már hely nálunk, a bolgár önkormányzat "betelt", szóval ő most éppen görög képviselő.
A botrány 20 éve robbant ki. Annyi kamu román önkormányzat alakult az országban, hogy a valódi románok kiszorultak a magyarországi román kisebbség minden vezető testületéből. Ők meg a román államhoz fordultak. A román állam meg elmondott egy ésszerű érvet: ti mit szólnátok, ha ezentúl a romániai magyar képviselőket nem a magyarok választanák meg, hanem mi neveznénk ki őket, persze csupa románt?
Plusz majdnem be kellett zárni a gyulai román ortodox múzeumot, mert egyszerűen nem volt rá pénz. Miközben a magyarországi románok kaptak állami támogatást, csak abból semmi se jutott pl. Gyulára.
Akkoriban kismértékben ugyan, de részt vettem a kisebbségi életben, szóval még bizonyos belső infóim is voltak.
A kérdés annyira komoly volt, hogy az akkori két fő erő - MSZP és Fidesz - egyetértettek! S nem csak szakértői szinten, de politikai szinten is. Konszenzus lett: valamit itt mégis csinálni kellene.
Akkor lett kitalálva a ma is működő rend, azaz az előző teljes ellentéte, egy abszolút zárt rendszer:
csak az szavazhat kisebbségi választáson, aki magát előzetesen regisztrálta,
nem lehetnek független jelöltek a kisebbségi választásokon, csakis kisebbségi szervezetek indíthatanak jelölteket,
nem a bíróság, hanem a magyar kormány dönti el ki kisebbségi szervezet és ki nem az,
a pénz fő részét a kisebbségi önkormányzatok országos testülete kapja, nem a helyi önkormányzatok, így nagyobb összeg gyűlik össze, ami felhasználható akár értelmesen is.
A fő lépést viszont nem merte megtenni senki: a parlamenti képviselet megszüntetését. Az ok ismét külpolitikai, ha mi "kizárjuk" a kisebbségeket, akkor majd ők is kizárják az ottani magyarokat. Pedig marhaság. A legtöbb kisebbség olyan kis létszámú, hogy még elvileg se lehetséges a parlamenti részvétel, plusz ha a kisebbségi lista a pártlista szintjén van, kevesen fognak lemondani a pártválasztás jogáról egy jelképes szavazás érdekében.
Szóval: nincs igény az egészre. Ha pedig mégis mindenáron képviseletet akarna az állam biztosítani, a megoldás nem lehet a mostani. Horvátországban pl. az van, hogy a kislétszámú kisebbségeknek közös mandátuma van, így legalább 1 ember ténylegesen bejut.
Panaszkodik a bolgár kisemberek közélet iránt érdeklődő része, hogy lám a bolgár parlamenti képviselők a havi átlagbér 5-szöröséért lopják a napot. Jellemzően nem csinálnak semmit, ha meg mégis összeülnek, akkor pl. 5 órán keresztül egy törvényjavaslat nevéről vitáznak (tényleges eset, a múlt héten zajlott).
Én meg mondom: addig örüljenek, míg ez van, mert az alternatíva a nyugati parlamenti minta, ahol a képviselők éjt nappallá téves azon ügyködnek, hogyan tegyék tönkre saját országukat. Azaz nem marháskodnak, hanem ténylegesen kárt okoznak.
Mostanában zajlik az új spanyol családvédelmi törvény vitája.
A fő spanyol kormánypárt, a szocik - kb. a magyar ballibekhez hasonló irányvonallal, bár tőlük azért kissé balrább gazdaságilag - úgy képesek kormányon maradni, hogy a kormányba bevették a szélsőbalt, ez elsősorban az eredetileg újbalos, de ma már inkább progresszívista Podemos. Pedro Sánchez szocialista kormányfő úgy kormányoz, hogy magának tartotta meg az igazán fontos területeket, viszont a mellékes, de woke szemszögből jelképes tárcákat meg átadta a Podemosnak. Így van pl. fogyasztóvédelmi miniszter, szociális jogok minisztere, s - nem vicc - egyenlőségügyi miniszter is. Ez utóbbi egyenesen a Podemos egyik főembere, a Podemost megalapító Pablo Iglesias de-facto felesége (évek óta együtt vannak, van három közös gyerekük, de annyira progresszív emberek, hogy nem írják alá a "papírt").
Az egyenlőségügyi miniszterérium fő feladata, hogy hülyeségeket talál ki, majd ezeket elfogadtatja. A legújabb: a családvédelmi törvény. Persze a lényeg a család definíciója olyan módon, hogy rombolja a normális, valódi családokat. A szociálisjogi és az egyenlőségügyi minisztériumok szakértői ki is találtak eddig 16 (tizenhat) darab családmodellt. Nem vicc. Néhány családmodell neve ellentmond a spamyol nyelv szabályainak is, de ez nem izgatja a progresszív gondolatok lelkes híveit.
A kedvencem a "matriomonio monomarental". Sajnos nehéz ezt magyarra átadni. Viszont kiváló jelző arra, hogy a spanyol progresszívok nem értik saját nyelvüket. Igyekszem elmagyarázni. Spanyolul az "apa" szó: "padre", ez a latin "pater" szóból jön (a spanyol szavakban talán még az olasznál is több a latin szó!), az "anya" szó meg "madre" (latin "mater"). A "szülő" szó pedig "pariente" (latin "parens", a "paro" - azaz "szül" igéből).
Na most a spanyol progresszív, aki nem ismeri rendesen saját anyanyelvét, döbbenten észleli a hasonlóságot a "padre" és a "pariente" között, ráadásul ezek mellékneves alakja "paternal" és "parental", s azonnal "szexizmusra" gyanakszik: miféle dolog, hogy a szülő megnevezése a férfiakra utal!
Mint mondtam, a szülő megnevezése a spanyolban nem utal a férfiakra, a "paternal" és "parental" közti hasonlóság teljesen véletlen, ráadásul a "szül" szóból ered, ami nem éppen férfias dolog, de ez a tény nem izgatja a spanyol progresszív elméket.
Kb. mintha egy magyar felháborodna, hogy a Kúria neve miért ilyen obszcén, s miért kúrják meg az embereket a Kúrián dolgozó bírák.
Szóval spanyolul az egyszülős házasság az "matriomonio monoparental", ami nem utal arra, hogy a szülő apa vagy anya, csak nemsemlegesen "szülőt" jelöl. Viszont a progresszívok azt hitték, ez "egyapásat" jelent, így sikeresen kitalálták a "marental" szót, ami eddig nem is létezett, az "anyai" spanyolul "maternal". Szóval így született meg a "matriomonio monomarental" szörnyszó. Mondanom sem kell, hogy aki mer röhögni rajta, az fasiszta.
Szóval azt mondom a bolgár idegeskedőknek: örüljetek, hogy a bolgár parlament nem családromboló jogszabályokat szavaz, hanem ehelyett csak marháskodással lopja a napot!
a spanyol szociálisjogi és az egyenlőségügyi miniszter a spanyol parlamentben
Azt kérdezi Róna Péter: miért nem megy? A rövid válaszom: s miért menne?
Úgy tűnik, a választási bukás nyugtatóan hatott Rónára, már nem akar alkotmányozó felhatalmazás nélkül alkotmányozni.
Róna előadása persze primitív, nem olyan értelemben, hogy butaság, hanem a szint értelmében. Úgy tűnik ez a Pilvax Kör valamilyen általános iskolások önképző egylete. Róna rendesen elő is ad, igyekezve nem bonyolult szavakat használni: s tulajdonképpen korrekten el is magyarázza a modern államiságot.
Amint viszont aktuálpolitikai következtetésekre vetemedik, gyorsan belezuhan a ballib mocsárvilágba.
Az alaptétel: van a jó nyugat, ahol a független emberek alkotnak, s van a csúnya magyar puszta, ahol az alattvalók letérdelnek a hatalom előtt. Róna a történelemhamisítástól se riad vissza. Van pl. a jó katolicizmus, az ami spontán alakult ki nyugaton, s van a rossz katolicizmus, a magyar féle, amit az elnyomó magyar királyok kényszerítettek a népre.
S azóta így forog a történelem kereke, a csúnya, mucsai magyarok kategórikusan elvetik a független létét, az önállóságot, a szabadságot, ehelyett követelik, hogy jobbágyrabszolgák lehessenek a gonosz nagyurak alatt. Ez az aka, hogy nem hajlandók ma se a polgári, európai Gyurcsánynére és MZP-re szavazni, hanem a feudális, félázsiai Zorbánt választják.
Róna tulajdonképpen a szokásos korai SZDSZ-es narratívát adja elő, csak kicsit nagyobb műveltséggel, s tapintatosabb alakban.
Alapvetően maga a nyugati fejlődés SZDSZ-es képe is hamis. Az alapvető eltérés Kelet- és Nyugat-Európa között, hogy nyugaton gyorsan omlott össze a szakrális hatalom, az állam gyorsan átkerült a nagypolgárság kezébem, míg keleten ez máig nem zajlott le: a mai Kelet-Európában ma sincs saját nagypolgárság, szerepét a gyarmatosítók, idegenek töltik be. De a kisember szemszögéből a nyugat se volt más: ott se kezdett a társadalom hirtelen független polgárokból állni, csupán a függés iránypontja változott.
Ezért is nevetséges az egész ballib gondolat. Azt akarják lemásolni, ami nem is létezik.
Miközben az elnyomás az idegen uralomtól jön, de ez ellen viszont nem küzdhetnek, mert ezzel kiírnák magukat a "szalonból".
A SZDSZ archetípusa pedig Ady Endre volt, aki ezt tökéletesen megfogalmazta versében, a Hortobágy poétája című írásában, ahol az okos SZDSZ-es képtelen megváltani a világot, mert ezt nem engedik a büdös, bamba mucsaiak, persze Ady - "szerényen" - saját magát érti a megváltó alatt:
Kúnfajta, nagyszemű legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág nőtt a szivében, A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, nőre, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett.
A kérdés persze abszurd: vajon minek kellene ezekhez a "jókhoz" idomulni? S ráadásul pont mostanában, amikor a "jók" rendje recseg-ropog. Ez eddig se volt erkölcsös, de most már egyenesen önsorsrontó is.
1979-ben voltam először nyugaton, mármint észlényként. Mert korábban is voltam, de akkor még kisgyerek voltam. Szóval 1979 az első alkalom, hogy értettem is hol vagyok és mit tapasztalok Akkor 11 éves voltam, majdnem 12 már.
3 hetet nyaraltunk, ebből 3 nap Ausztriában, a többi az akkori Jugoszláviában. Kocsival.
Először Bécsben 2 éjszaka, majd Grazban 1 éjszaka, majd onnan a Wörthi-tó érintésével a mai osztrák-szlovén határ, onnan Fiume, majd onnan Pula. Visszafelé meg Pula-Budapest megállás nélkül.
Maga a nyaralás érdektelen, semmi különöset nem lehet róla leírni, normál nyaralás, semmi más. Ami érdekes, az csupa mellékes körülmény.
Ott szembesültem azzal, hogy mennyire szegények vagyunk. Apám Magyarországon a jómódú rétegbe tartozott. 1978-ban a magyar átlagfizetés 3500 Ft/hó volt, apám ennek a 3-szorosát kereste. Mégis, ott helyben kiderült: mi vagyunk a szálloda koldusai. Gyorsan észrevettem, a szüleim sose esznek, isznak az eleve előre kifizetett étkezéseken kívül, először nem értettem az okát, aztán megmondták: nincs erre pénz. Nekem engedélyezve volt napi 1 kóla, de ők semmit nem fogyasztottak. Miközben mind a nyugati turisták, mind a helyiek simán iszogattak.
A nyaralásra úgy fizettünk be, hogy Bécsben vette apám a nyaralási csomagot, így olcsóbb volt, mint Magyarországon véve, plusz tudtuk: a KGST-turistákat diszkriminálják a helyszínen, rosszabb szobákat kapnak. S tényleg: így minket osztrákoknak számítottak, s tengerpartra néző szobát kaptunk.
Ami még megdöbbentő volt: szabadon mentek hajóutak Olaszországba. Ez teljesen elképzelhetetlen lett volna Magyarországon, hogy csak úgy át lehet menni a határon, egy sor papír és előzetes engedély nélkül.
A másik érdekesség számomra az árubőség volt. Ha az akkori magyar szintet 100-nak vesszük, akkor a jugoszláv szint 300 volt, alig elmaradva az osztrák szinttől, ami kb. 350 lehetett.
A legjobban az döbbentett meg, hogy az üdítős dobozokat az emberek eldobálták a szemétbe. Magyarországon akkor nem léteztek dobozos üdítők, voltak nyugati italok ugyan, de csakis üvegben. Az italdoboz hatalmas értéknek számított, nekem az osztályomban több gyerek is gyűjtötte őket. Mivel az iskolám az V. kerületi Szent István - akkor I. István - téren volt, s a Bazilikához sok turistabusz jött, volt olyan osztálytárs, aki képes volt rendszeresen átnézni a templom előtti szemeteseket, hátha valamelyik nyugati turista eldobott italos dobozt. Volt egy osztálytársam, aki 200 darabos egyedi - azaz minden doboz más italé volt - gyűjteményt halmozott fel: őt mindenki nagyon tisztelte. Még 2-literes sörösdoboza is volt, ami tényleg nagy ritkaságnak számított.
Jugoszláviában viszont mindenhol volt dobozos sör és üdítő, így a dobozok nem rendelkeztek semmilyen értékkel.
S persze az egész Jugoszlávia sokkal színesebb volt, mint Magyarország. Hazafelé a Goričan-Letenye határátkelő majdnem olyan élmény volt, mint később Berlinben átmenni nyugatról keletre. Tulajdonképpen az egyetlen eltérés Jugoszláviában Ausztriához képest az volt, hogy voltak Tito-képek és vöröscsillagok is az utcákon, valamilyen politikai jelszavakkal, nem csak reklámok, mint Ausztriában.
Persze az árubőség-sokk már Bécsben meglegyintett. A Kádár-féle 70-es évekbeli Magyarországon az élelmiszer-ellátás teljesen jó volt, nem voltak igazi hiányok (pár luxusnak számító terméket, lásd libamáj, téliszalámi, importcikkek leszámítva), de a bécsi élelmiszerbolt sokkoló volt, különösen a 20-féle péksütemény a kis sarki közértben.
Az ellensokk 2 évvel később Havannában ért, ahol - maradva a fenti skálánál - a helyi áruellátás 10 volt, de még a diplomatáknak fenntartott üzletekben is alig 40 körüli.
Alapból a nyugat híve voltam 6-7 éves koromtól, de ekkor döbbentem rá végleg: a kommunista rendszer abszurd. S ezzel a nézettel ki is tartottam 16-17 éves koromig, amikor elkezdtem meglátni a liberális rendszer visszásságait, bár ez ideiglenes időszakom volt, 18 évesen ismét visszatértem a nyugatimádathoz. Bár annyi mindig maradt bennem ezután, hogy a nyugatkritikus nyugatiak felé maradt bennem valamilyen sajátos tisztelet, mind a szélsőjobbosok, mind a szélsőbalosok felé.
Tulajdonképpen a kommunista rend legnagyobb öngólja az volt - így visszagondolva -, hogy sose magyarázta meg pl. az árubőséget nyugaton, s persze ennek hiányát a saját táborban, ahogy sose magyarázta el a kommunista cenzúrát, az egypártendszert se. Valós magyarázatok helyett ostoba szólamok voltak csak, melyeket a legostobábbak is spontán kinevettek.
Ha ezt mind őszintén elmondták volna, sose lett volna ilyen mértékű nyugatimádat, s sose lett volna ennyire kritikátlan hozzállás minden kommunista országban minden nyugati eszméhez.
ezen a Pula melletti félszigeten voltunk, már nem emlékszem melyik szállóban
Vita Puzsér és Toroczkai között. Őszintén: komolyan megemelkedett szememben Toroczkai.
Puzsér nyomta a rögeszméjét, az "István a nyugatot választotta, tehát mindenki aki a nyugatot kritizálja, az magyarellenes" című lemezt. Ezzel nem is foglalkozom, mert egyrészt marhaság, másrészt már részletesen cáfoltam, lásd itt.
Puzsér persze se nem vak, se nem ballib, azaz világosan látja mi a probléma a mai nyugattal. Szóval mint hajótörött a deszkába kapaszkodik az egyetlen kimagyarázó érvbe: igen, a mai nyugat nem az, amit István "választott", ez igaz, bajok vannak, de a nyugati "alapértékek" olyanok, hogy kitermelik idővel a gyógyszert.
Puzsér kb. olyan, mint amilyenek a nyugati őszinte kommunisták voltak a szovjet időkben, akik szembesültek azzal, hogy a marxista elmélet által ígértek nemigen vannak kapcsolatban a kelet-európai valósággal, de se azt nem akarta mondani, hogy baj van a marxizmussal, se azt, hogy a kelet-európai valóság rossz. Maradt az a ködös érv, hogy igen, sok a baj, de még így is jobb, mint a kapitalizmus, s aztán majd a rendszer "kigyógyulja" ezeket a hibákat. Itt aztán jöhetett még egy Marx-idézet is, mert Marx okos ember volt, s ezt még előre is látta, lásd "ez természetesen eleinte csak a tulajdonjogba és a polgári termelési viszonyokba való zsarnoki beavatkozások útján történhetik, tehát olyan rendszabályok útján, amelyek gazdasági szempontból elégteleneknek és tarthatatlanoknak látszanak, amelyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon" (Kommunista Kiáltvány).
A gond csak az, hogy se a szovjet rendszer nem tisztult ki, se a nyugati nem fog. S ezt nem is teheti meg. A mai liberalizmus nem tévút, hanem a rendszer egyenes főútvonala.
A napokban feldobott nekem a YT algoritmusa egy videót. 780 csatornát követek, s ezekkel kapcsolatban szokott feldobni dolgokat. Ezt most meg is néztem, mert kiváló lehetőség egy jelenség megértéséhez.
Ez egy amerikai méretekben közepes látogatottságú amerikai közéleti csatorna, mely erősen liberális üzeneteket ad át laza formában, sok humorral. A műsorvezető abszolút profi.
Az illető felvetette Magyarországot mint témát. Abszolút profi módon ezt is.
A siker elemei, 6 fő téma:
Tájékozottság. Láthatóan utána néztek a témának a műsor készítői. Egy alapvetően valós háttértörténetet vázolnak fel az országról, persze apróbb hibákkal, de ezeket csak a téma mélyebb ismerői veszik észre. A téma nem ismerősei és a téma közepes ismerősei számára viszont mindez a hitelességet és szaktudás látszatát adja.
Mondjuk tesztelhetjük ezt: vegyünk valamilyen anyagot pl. Belaruszról, persze feltéve, hogy nem vagyunk Belarusz-szakértők. Adjunk meg 10 adatot, ebből 4 legyen téves, de nem nyilvánvalóan téves, hanem hihetően téves, 1 meg abszolút téves. Észre fogjuk venni ezt? Nem. Sőt aztán még hirdetni is fogjuk ezeket a téves adatokat.
Ahogy itt se veszi észre senki azt a nevetséges tévedést, hogy a videó szerint a jó Károlyi Mihály a rossz Kun Béla után jött, sőt Károlyi egyenesen bebörtönözte Kunt, majd függetlenséget adott a magyar népnek, de aztán színre lépett a rossz Horthy, aki megsemmisítette Károlyi jó rendjét. A szokásos magyar ballib narratívával persze szembe megy a videó, de ne feledjük, ez amerikaiaknak készült anyag, akiknek pedig nem szabad mentegetni a kommunizmust, hiszen az átlag amerikai liberális is harcias antikommunista. Így az igyekezet: valahogy egy táborba terelni Kun Bélát és Horthyt, a nácikat és a szovjeteket - ez így konform az átlagamerikai világképével.
A nevek. A műsorvezető felkészült, megnézte azt is hogyan kell a magyar neveket ejteni, ez plusz hitelességet ad. Ráadásul a legtöbb esetben jó az ejtése, csak apró hibák vannak, lásd "gyurcsáni". Egy idegen nyelveket nem beszélő átlagamerikai számára ez hatalmas bennfentességet jelez.
Ellentétben a magyar nyelvvel, ahol az idegen ejtés hű utánzása sznobságnak és nevetségesnek számít, az angol anyanyelvűek ehhez másképp állnak: ott ez a műveltség jele.
Száraz leírás helyett laza, anekdotikus mesélés, folyamatos hivatkozásokkal a közönség számára ismert példákra. A száraz adatokat nem fogja soha megérteni a néző, míg a vicceskedős utalásokat igen.
Mondjuk ha le akarjuk írni Kína politikai rendszerét egy magyar számára, akkor egyszerűbb nem említeni a Népi Hazafias Egységfrontot, mert senki se érti mi az, hanem egyszerűbb Kádár-kori párhuzamot hozni: ez olyan, mint a Kádár alatti Hazafias Népfront, melynek egyedül volt joga jelölteket állítani a parlamenti választásokon, de ténylegesen ez a szervezet a Pártnak alárendelt volt és nem rendelkezett semmilyen valós hatalommal, ahogy nyertes jelöltjeitől se függött semmi.
Fekete-fehér minden. Azaz a sok infó mellett mindent gyerekes módon magyarázni. S mindig vannak jók és rosszak, ezt ki kell emelni minden esetben! A legjobb, ha bonyolult kérdéseket leredukálunk egyetlen okra.
Lásd: a "magyar demokrácia" bukásának oka az "ostoba" Gyurcsány hazugságbeszéde, amit aztán ki is használt a "diktátor" Orbán.
Csúsztatás. Azaz a tények közé rejteni nem-tényeket. Vannak ugyanis rendkívül fontos - a kívánt üzenet szemszögéből fontos - üzenetek, melyekhez szükséges pár nem-tény. Jellemzően ezek valójában vitatott ügyek, melyeknek lehet sok magyarázata. Ez azonban elvonná a figyelmét a közönségnek. Egyszerűbb tehát a kívánt véleményt ténynek beállítani.
Tipikus: Soros kritizálása minden esetben antiszemitizmus. Aki ezt tagadja, az egyszerűen csak leplezni akarja antiszemitizmusát, de mi átlátunk rajta! Nincs kiút: az egyetlen szalonképes megoldás Sorost támogatni, minden egyéb nyílt vagy szégyellős zsidóellenesség.
S persze a szovjet propaganda bevált módszere: sose hagyjuk az olvasót, hallgatót, nézőt gondolkodni! Annak idején ez volt a Pravda alapmódszere: sose szabad hírt közreadni magyarázat nélkül, sőt a magyarázat minden tartalom lényege. Ezt mesterien alkalmazza a műsorvezető itt is, minden érzékeny kérdésben a kívánt üzenet magyarázásának keretében ad adatokat.
A korabeli orosz vicc szerint: "Honnan tudjuk meg a híreket? A TASSZ cáfolataiból." - ez itt teljesen jelen van. Lásd: "a magyar választások nem tisztességesek", ez mint axióma hangzik el, semmilyen értelmes magyarázat nincs.
A végeredmény: a célközönség úgy érzi, mindent megértett, ráadásul ténylegesen is megtudott új adatokat. Most már "tudja": Magyarország faiszta, antiszemita, nőellenes, rasszista diktatúra, s ha nem vagyunk résen, az USA-ban is ezt fogja bevezetni Trump és tábora.
A valóságban: sikeres a propaganda. Az egyetlen lehetőség gyűlölni Trumpot, össze kell fogni ellene. Mert ellenkező esetben ő is elveszi Amerika szabadságát, Orbán mintájára. Az persze sose derült ki, mi is ez a minta, mit is csinált ez az Orbán, de ez nem fontos: a lényeg, hogy Orbán rossz.
Azt mondják a liberális médiák, az orosz háborús szerves részét képező energiahálózat-ellenes támadássorozat állami terrorizmus, mert a civil lakosságot sújtja.
A múlt héten halt meg egy neves kubai zenész. Neve Pablo Milanés.
A múlt század végén Kubában volt egy nagyon népszerű új műfaj. A neve: új trubadúrköltészet. A középkori nyugat-európai trubadúrság sajátos utóda, lényege a modern és a népi zene ötvözése, közéleti szövegekkel.
Egyrészt hasonlít a nyugati - főleg amerikai - protesztének műfajra, másrészt a kommunista országokbeli "hivatalos" zenére, lásd Dinnyés József vagy a Gerilla együttes, akik "bátran" tiltakoztak Amerika ellen, amikor a Párt felszólította őket, hogy tiltakozzanak. Viszont Latin-Amerikában ez a műfaj sose volt nevetséges, mint Kelet-Európában, ahol eléggé visszásan hatott, hogy pl. a művész tiltakozik az amerikai fegyverkezés ellen, viszont mélyen hallgat közben a szovjet fegyverkezésről.
Latin-Amerikában pl. az amerikaellenesség egyáltalán nem kommunista jellemző, még csak nem is baloldali, s persze teljesen népi jelenség, nem felülről kikényszerített divat. A latin-amerikai ember alapból utálja az USA-t, teljesen politikafüggetlenül, sokszor abszurd módon, mondjuk mint a lengyelek oroszellenessége.
A műfaj egyébként létezik Spanyolországban is. A Franco elleni ellenzék körében nagy zenészek követték ezt a stílust. Az én kedvencem a ma már veterán Ana Belén, aki egykor egyenesen kommunista párttag volt, a spanyol kommunista párt legalizálásakor a főtitkár mellett állt a színpadon, már a 90-es években kilépett, sőt ma azt mondja, nem hisz már a kommunista eszmében.
Most persze a sajátos helyzet az, hogy mára Kuba lett a legkevésbé USA-ellenes ország egész Latin-Amerikában. Ennek oka, hogy Kuba immár 70+ éve teljesen független az USA-tól, így aki ismeri az amerikai elnyomást személyesen, az ma már 90 éves aggastyán. Amit pedig az ember nem ismer rendesen, azt nem képes igazán ellenezni se. Szóval a mai Kuba ez: a hivatalos propaganda amerikaellenes, de az átlagember nem az. Talán ma Kuba az egyetlen latin-amerikai ország, ahol az átlagember nem USA-ellenes. Az átlag kubai USA-képe az, hogy ott nincs cenzúra, magasak a bérek, a boltok tele vannak áruval, s nem kerül egyhavi fizetésbe egy éttermi ebéd.
De ez a 70-es és 80-as években még nem így volt. Akkor még az átlag kubai is amerikaellenes volt.
A hatalom tehát erősen támogatta az új trubadúrokat. Azok pedig nagyfokú szabadsággal rendelkeztek. S a trubadúrok rendszerhűsége kétségen kívül állt, hiszen őszintén egyetértettek a rendszer alapértékeivel. Viszont ezzel együtt kritikusok lehettek a rendszerrel szemben, hiszen ez a rendszer szemszögéből építő kritikának számított. A rendszer ezért nem is követelte meg tőlük, hogy direkt módon propagálják a fennálló rendet.
S természetesen baromira népszerűek voltak ezek az előadók. A két fő alak a 80-as években Pablo Milanés és Silvio Rodríguez voltak.
Aztán a szovjet kommunizmus bukása után Kuba gazdasági csődbe került. A hatalom a kultúra pénzelését is kénytelen volt beszüntetni. A trubadúrok pedig két részre váltak:
az események hatására a rendszer fanatikus híveivé lettek, immár nem kritizálva semmit,
az események hatására egyre jobban kiábrándultak a rendszerből, bár az alapok ellen sose tiltakozva.
Az első kategória érdektelen, fő képviselője egyébként az említett Silvio Rodríguez, aki manapság az egész amerikai kontinenst rendszeresen végig haknizza, agitálva a kubai kormányzat mellett.
A második az érdekes. A sajátos helyzetük az lett, hogy gyanúsak lettek mindkét oldal számára: az amerikai-kubai emigráció számára maradtak "büdös komcsik", hiszen nem szakítottak a rezsimmel, a rezsim számára meg hirtelen "gyanús alakok" lettek, mert már nem voltak a rendszer propagandistái.
A kubai rezsim persze idővel felismerte: jobb nem ellenséget csinálni ezekből az emberekből, hiszen bár nem "megbízhatóak", mégis laza szövetségesek. Például Milanés elköltözött 20 éve Spanyolországba, de szabadon visszajárhatott Kubába koncertezni.
Ma már az egész műfaj Kubában nincs divatban. A fiatal nemzedék számára ez amolyan "öregek zenéje", a kubai fiatalok műfaja a rap és a borzalmas reggaeton - spanyolul: reguetón, erről bővebben itt -, s nem a trubadúr műfaj. Persze a népzene rendkívül népszerű Kubában máig, azaz a státusz nem olyan, mint Magyarországon, hogy csak a foklór része.
Jellemző, hogy a kubai elnök gyászjelentést is közzétett Twitter-fiókjában Milanés haláláról:
utolsó koncert Kubában - dal tipikus szöveggel: "elmúltak a dicsőség napjai", "hamis ígéretek", "szellemekkel élek"
Amikor magyarok Bulgáriába költöznek, előzetes tudás nélkül, jellemzően csak annyit tudnak, hogy furcsa "orosz" betűk vannak, meg "fordítva" bólogatnak az emberek. Sok ilyesmit megírtam már.
De a jelenség fordítva is létezik, általános visszajelzésekből leszűrve a 8 leggyakoribb említés:
egy - A nemköszönés. A magyarok nem köszönnek egymásnak, ha nem ismerik egymást.
kettő - A ballagás jelentéktelensége. Magyarországon ez amolyan diákdolog, nem életreszóló esemény, ellentétben Bulgáriával, ahol a ballagás az esküvővel vetekedő családi esemény.
három - Az állami ünnepek idegensége. Magyarországon az állami ünnepek külső események, senki se ünnepli őket a hivatalos ünneplésen kívül. A helyzetet nem ismerő bolgár ráköszöntött egy magyar ismerősére, hogy "boldog augusztus 20-át!", mire az döbbenten visszanézett, s nem mondott semmit. Szóval a bolgároknak el kell mondani: a magyarok csak születés- és névnapon, meg vallási ünnepeken köszöntik egymást, nemzeti ünnepeken sose.
négy - Tegeződés. Alapból tegeződnek a magyarok pl. oktatási intézményben és munkahelyen. Bulgáriában ehhez jellemzően kell valamilyen minimális ismertség.
öt - A tatárbifsztek. A bolgár ész számára a "nyers hús" abszolút tabu.
hat - Mértékegységek. Lásd deciliter és dekagram. Az átlagbolgár nem is érti őket, s aki érti is, az se használná soha. Különösen sajátosnak hat a "deci" és "deka" rövidített alak.
hét - A borravaló. A borravaló Magyarországon - bolgár szemmel - egy pandémia, teljesen eluralt mindent, aki nem ad, az is kifejezetten szégyelli ezt. Bolgár szemmel szemtelenségnek tűnik, hogy elvárják a borravalót, már a "mennyiből adjak vissza?" kérdés is nevetségesnek hat.
nyolc - Szinkron. Nagyon nehéz Magyarországon moziban filmet eredeti hanggal nézni. Bolgár szemmel a szinkron nevetséges, s elrontja az eredeti filmet.
S plusz egy, ami eszembe jutott: a közösköltség. Bulgáriában a háztömbökben filléres tétel a közösköltség, pl. itt ahol most lakom, ez 10 leva, ami 2000 Ft. Magyarországon viszont ez több ezres tétel, sokszor 10-20-30 ezer is lehet. Amikor Budapesten a VII. kerületben laktam, a nyári rezsiköltségem több mint fele a közösköltség volt. A Magyarországra költöző bolgárok rendszesen megdöbbennek a magyar típusú ilyen költségeken. A bolgár szokás szerint nincs tartalékképzés, na és persze lakáskezelő cégek se léteznek, s eleve minimális a költés a közös részekre.
A katari vb fő politikai jelentősége: a liberális szövegelés ismételt önlelepleződése.
Vannak akik azt mondják, igenis támogatni kell a liberálisokat, amikor igazat mondanak éppen. Az ő narratívájukon belül kell mozogni.
Most kiderült: ez zsákutca. A vb megnyitón volt minden, ami jellemzően liberális-progresszív kellék: néger celebszínész, mozgássérült gyerek, az emberiség egysége, testvériség, közös bolygó, stb. S mégis fanyalognak a liberálisok. Persze okkal: a számukra legfontosabb kimaradt: se az orosz zászló nem lett ünnepélyesen széttépve, se nem öltözött a stadion ukrán színekbe, s még szivárványos zászlók tengere se volt sehol.
Ez a szektásodás egyik jellemzője. Annak idején, amikor 30 éve kapcsolatban álltam jehovistákkal, tőlük hallottam "ha valaki 99,9 %-ban azt mondja, amit mi, az ádáz ellenség, Sátán embere, mert csakis a 100 %-os egyezés Jehova igaz egyházának jele, ehhez képest még az is jobb, aki 0 %-ban ért egyet velünk".
Én a bolgár állami csatornán néztem az eseményt. Bulgáriában szólásszabadság van, vicces volt a bolgár műsorvezető megjegyzése "kap még ezért a fejére Morgan Freeman". Hiszen ő egy liberális ikon, aki most szembement a Párt vonalával, az árulókat pedig megbosszulják arrafelé, sokkal keményebben, mint a nyíltsisakos ellenségeket.
A következtetés: nem szabad egyetérteni akkor se a liberálisokkal, ha éppen igazat mondanak. Mert a mögöttes szándék mindig valami elfogadhatatlan. Lám, ők bátran így viselkednek fordított esetben - mint pl. most.
Gyurcsány azt mondja, hogy Orbán náci, s erre 12 okot sorol fel.
Semmi értelme részletesen elemezni az okokat, csak röviden, ezek 3 csoportra oszthatók:
nem igaz állítások, példa: "Igaz-e, hogy mindennek célja, a magyarság, más népektől elkülönülő, azoknál nagyszerűbb, azok felett álló népként való bemutatása? Igaz.",
igaz állítások demagóg ferdítése: "Igaz-e, hogy mindennek célja, a magyarság, más népektől elkülönülő, azoknál nagyszerűbb, azok felett álló népként való bemutatása? Igaz.",
teljesen igaz állítások, mely azonban az egész világra igazak: "Igaz-e, hogy Orbán alatt a magyar múlt dicsőségesnek, heroikusnak, mondott, persze sokszor hazug elemekkel is tűzdelt, hétköznapi leegyszerűsítő propagandává silányított bemutatása a nemzeti karakter építés hivatalos eszközévé vált? Igaz.".
Természetesen Orbán nem náci, a náci eszmének ugyanis megvannak a maga ismérvei, s ezek nem állnak Orbánra. Persze lehet szitokként használni a "náci" szót, de ez meg értelmetlen szokás, mert akkor ezen az alapon egy étel is lehet náci, ha nem tetszik nekem.
Tök ugyanaz, mint a komcsizás. Amikor a kommunizmus alapelveit nem valló embereket neveznek kommunistának.
Orbánnak egyébként rendkívül jó ez a nácizás, emeli népszerúségét.
Egyébként meg ki kommunista és ki náci. A valóságban, nem szitokszóként. Mondjuk 5-5 ismérv, persze nyilván erősen leegyszerűsítve a képet:
kommunista:
a liberális demokrácia elutasítása,
a kapitalizmus elutasítása,
a marxi üdvtörténet elfogadása (minden baj oka az elidegenedés, ezt a magántulajdon okozza, így a magántulajdon felszámolása megoldja a társadalmi alapproblémákat),
internacionalizmus, mert a nép természetes közösség, az egyes népek közti ellentétek csak a kapitalizmus miatt vannak, a kapitalizmus világméretű megszűnése elhozza tehát a világbékét,
totalitárius államszervezet (ez aztán lassan elhal az elmélet szerint, de a kezdetekben szükséges);
náci:
a liberális demokrácia elutasítása,
a szabadversenyes kapitalizmus elvetése, helyette erős állami kontroll alatti kapitalizmus,
szociáldarvinizmus, fajelmélet,
ultranacionalizmus, mert a nép a természetes közösség, s a népek közti harc is a darvinizmus természetes jele, világbéke akkor lesz, ha az alacsonyabb rendű népek elfogadják természetes helyüket a világban,
totalitárius államszervezet (mert ez a természet rendje).
S persze ezekből nem csipegetni kell, hanem ezeknekj így együtt kell megjelenniük. Ha ugyanis bármelyikből 1-2 elegendő lenne, akkor az egész világ náci és kommunista.
Párhuzamként álljon itt a liberális eszme jellemzése is:
a liberális demokrácia az ideális társadalmi rend,
a kapitalizmus a legjobb gazdasági rendszer, ez természetes következménye az egyén szabadságának, gyenge állami kontroll szükséges csak a gazdasági szabadság felett,
az egyén önérvényesítési joga a társadalom alapvető értéke,
antinacionalizmus, mert a nép egy konstruált közösség, s ha fennáll, az kizárólag az azt alkotó egyének szabad akaratából lehet,
gyenge államszervezet, az szabad egyének képesek maguk megoldani közös problémáikat, ezekhez az állam csak keretet ad (mert az egyéni szabadság a természetes rend).
Nyilván a liberális eszmének vannak "jobbosabb" és "balosabb" árnyalatai is, a jobbosak jellemzően nem erős antinacionalisták, a balosak meg kicsit nagyobb államot akarnak a szociális jogok miatt. de ezek már csak árnyalatok az alapképleten belül.
Megkérdeztek: mi az oka annak, hogy a foci vb-n a rendező ország neve angolul Qatar és nem Katar vagy Catar.
Nos, bár nem vagyok arab-szakértő, arabul nem is tudok, csak alapismereteim vannak, de a kérdést sokszor tanulmányoztam.
Az alapvető ok: míg a magyar átírás a magyarhoz legközelebbi ejtést igyekszik visszaadni, addig az angol átírás filozófiája más. Szaknyelven: a magyar átírás inkább transzkripció, míg az angol inkább transzliteráció. A transzkripció a kiejtésre fordít nagyobb hangsúlyt, az eredetit igyekszik visszaadni a lehető legjobban, míg a transzliteráció az eredeti írást igyekszik inkább visszaadni.
Na most, a magyarban egyféle "k" hang van - zöngétlen, veláris zárhang. Az angolban is így van, bár ennek a hangnak van egy hehezetes verziója is, de ez nem önálló fonéma. Ezzel szemben az arabban (a szabványos arabban, erről külön később) kétféle "k" van, a magyarral egyező zöngétlen, veláris zárhang és egy zöngétlen, uvuláris zárhang (a zár hátrább van, mint a magyar "k" esetében).
A "normál" veláris "verzió" írása arabul ک vagy ك - ez ugyanaz mint a héber ך betű (neve: kaf), azért írom ezt, mert Magyarországon a héber írás sokkal jobban ismert, mint az arab. Az arab és a héber írás egymás közeli rokonai, ez megkönnyíti a magyarázást.
Az uvuláris "verzió" írása arabul ق vagy ڧ- ez ugyanaz mint a héber ק betű (neve: kof).
Arabul ez 2 teljesen önálló hang, egy arab nem keveri őket.
Az angol átírás pedig a kaf-betűket k-val írja át, a kof-betűket pedig q-val. Ennyi az egész.
A fontos kiegészítés, amiről már írtam: az arab valójában nem egységes nyelv, csak - politikai okokból - annak tekintik. A létező kb. 25 arab nyelvjárás valójában mind önálló nyelv, hatalmas eltérésekkel, melyek a kölcsönös megértést is nehezítik, a különbség akkora is lehet, mint mondjuk a portugál és a román között.
Viszont ezeket a helyi "nyelvjárásokat" csakis szóban használják, informális helyzetekben. Írásban és "fontosabb" helyzetekben az emberek "szabványos arabot" használnak (ennek népszerű arab neve "fuszha").
Kb. az a helyzet, mintha ma minden újlatin nyelv magát máig nyelvjárásnak tekintené. S mondjuk Spanyolországban az emberek csak egymás között beszélnének spanyolul hétköznapi beszélgetésekben, de írásban, az oktatásban, a politikai életben a latint használnák. Azaz minden mai arab kétnyelvű, ill. minden művelt arab. Tulajdonképpen a műveltséget az jelzi leginkább az arab világban, hogy egy arab mennyire ismeri a fuszhát. Ahol széleskörű az állami kötelező oktatás, ott az emberek 100 %-a ismeri a fuszhát, míg a fejletlenebb arab országokban a lakosság 70-80 %-a csak, persze alapszinten passzív módon gyakorlatilag mindenki érti (aki muszlim, az eleve nem tudja nem érteni legalább, mert a Koránt ő is olvassa, annak nyelve pedig a szabványos arab alapja), de aktívan csak az iskolázott emberek képesek használni.
S természetesen az egyes nyelvjárások között kiejtési eltérés is van. Többet között a legtöbb mai arab nyelvjárásban már nincs uvuláris "k", az arabok zöme csak akkor használja, amikor "művelten" beszél. Katar esetében is ez van: helyi arabul "g" az ejtés és nem "q", de szabványarabul persze "q". Lásd a katari emír beszédét a vb megnyitó ünnepségén, amit természetesen nem "katariul" mondott, hanem szabványarabul.
nem Gatar, hanem Qatar
Egyébként a héber helyzet hasonló. A modern héberben a kaf és a kof olyan, mint magyarban a "j" és "ly", azonos az ejtés, mindkettő mint a magyar "k"- az izraeli kisgyerekek kénytelenek megtanulni mikor melyik írandó. Az ok történelmi. A mai Izraelt jellemzően germán és szláv anyanyelvű európai zsidók, kisebb részben újlatin nyelvű zsidók csinálták, közülük senki se volt héber anyanyelvű. Márpedig ezekben a nyelvekben nincs uvuláris "k", s emiatt a hébert idegen nyelvként megtanuló emberek egyszerűen elhagyták. Azaz a modern héber kiejtés erősen germán-szláv-újlatin hatású, a "szokatlan" eredeti héber hangokat elhagyták. S immár ez lett az új szabvány.
Az eredeti "q" ejtést használó mizrahi zsidók (= keleti zsidók, azaz akik nem menekültek el Európába az eredeti régióból a zsidó állam I. századi megszűnése után) utódai is ma már alkalmazkodtak az izraeli szabványhoz. Ma már csak a direkt archaizáló ejtésben, lásd Biblia-kutatók és vallási célok, fordul elő a "q" ejtés.
Kicsit olyan, mint a mai latin ejtés. Mindenki valamilyen középkori ejtést használ, s a legtöbben nem is tudják, hogy ezek nem az eredeti ejtés. Egyedül a bölcsészek mániája a klasszikus ejtés. S aztán amikor szóba kerül, hogy "juliusz kajszar", "kikero", meg "veni vidi viki", az átlagember nagyot csodálkozik.
az "Izrael Hangja" rádió központi épületén a felirat, olvasva "kol jiszrael", az első betű - jobbról nézve az első - kof
Talán a legviccesebb ballib megmondóember az igazikonzervatív Ungváry Rudolf elvtárs. Ő tulajdonképpen a kiábrándultfideszes archetípusa, amolyan ős-MZP, a Soros Magyar Hangja korai verziója. Csak míg pl. Gulyás Balázs csak pár éve döbbent rá, hogy mindenben Gyurcsánynak van igaza, Ungváry elvtárs erre már 25 éve rájött. Azóta folyamatosan mindig 100 %-ban egyetért az éppen aktuális ballib direktívákkal. Szóval ballibül: Ungvári moderneurópaijobboldali, igazijobboldali, igazikonzervatív, igazikeresztény.
Igyekszem őt mindig követni, mert sokat lehet röhögni rajta. Ráadásul annyira fanatikus, hogy szinte mindig sikeresen addig hergeli magát, hogy az már vígjátékszerű. Szóval mindig képes jó kedvet hozni.
Most is remekelt. A végefelé már az egyébként párthű neves ballib megmondóember Dési János is kissé fideszesnek és fasisztagyanúsnak tűnik hozzá képest, ugyanis megpróbálja többször is a valóság talajához közelíteni interjúalanyát - persze sikertelenül, Ungváryra ez úgy hat, mint testépítőre a bedurrantó szer.
Háromnegyed óra, de érdemes végighallgatni, mert gyöngyszem.
A fő témavonal: mi a megfejthetetlen rejtély magyarázata, hogy szinte a teljes magyar lakosság hozzáfér a Zorbán hatókörén kívül eső médiatartalmakhoz, lásd mindenkinek van valamilyen internet-hozzáférése, mégis a csúnya magyarok nem olvassák, nézik, hallgatják a ballib tartalmakat. Az adás persze nem fejti meg ezt, de Ungváry sikeresen eljut oda, hogy Szálasi jobb ember volt, mint Zorbán.
Van egy rossz hírem ungváryék számára: addig jó, míg a többség nem néz a neten ballib tartalmat, mert ha ezt elkezdené, ezzel jelentősen csökkenne a ballib szavazótábor.
Én pl. a ballib tartalmak fanatikus fogyasztója vagyok, valószínűleg pl. benne vagyok a Klub Rádió 100 leghűebb hallgatóinak listáján is. Ennek hatása rám: mindig amikor valamilyen fideszes marhaság elkedvetlenít, gyorsan észhez térek, mert konstatálom: lám, ezek lennének hatalmon, ha nem lenne a Fidesz.
A foci vb kapcsán rendszeres érv, hogy ez egy rabszolgaállam.
Maga a vád még igaz is. A Perzsa-öbölmenti 6 gazdag arab állam - közülük 4 szupergazdag: Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, 2 pedig mérsékelten gazdag: Omán, Szaúd-Arábia - mindegyikére jellemző ez.
Egyedül Szaúd-Arábiában nem alkotnak többséget a külföldiek (ott is 40 % az arányuk!), míg Katarban a lakosság 90 %-a külföldi. Hatalmas eltérés van az állampolgárok és a nem-állampolgárok között, az óriási szociális támogatások pl. csak az állampolgárokra vonatkoznak. Ahogy a bérek szintjén is óriásiak az eltérések: az átlagos katari bér nettó 5000 euró/hó, míg az idegen állampolgároknak nettó 1000 euró. Az állampolgárság viszont gyakorlatilag sose szerezhető meg. Egyedül az Arab Emirátusok és Bahrein állampolgárai rendelkeznek reális esélyekkel az állampolgárság megszerzésére - ennek oka a 3 ország közti történelmi kapcsolat, annak idején, az eredeti tervek szerint az Arab Emirátusok mind a 9 régióbeli emirátust egyesítette volna, azonban később csak 7 emirátus (Abu-Dhabi, Adzsman, Dubaj , Fudzsajra, Rasz al-Hajma, Sardzsa, Umm al-Kajvajn) csatlakozott, 2 nem: Bahrein és Katar.
Mivel a bahreiniek és az emirárusbeliek is szupergazdagok, nemigen van állampolgárságváltás. A valóságban tehát hacsak az ember nem barátja az emírnek, sose lesz belőle állampolgár.
Szóval igaz: van egy elitréteg, az állampolgárok, s van mindenki más, a szolgák.
Csakhát ez a rendszer honnan is ismert? Hát ez a liberális világrend. Csak ott nem 5-szörös az eltérés, hanem 20-30-szoros.
Az meg valahogy furcsa, hogy Katart bojkottálni kell, míg a nyugatot meg tapsolni.
Mikor okoz egy munkahely sok örömöt? Ha a munka kevés.
A tőkés és a proletár közti ellentét ugyanis feloldhatatlan: a tőkés ingyenes kiváló munkát akar a nap 24 órájában, míg a proletár a tőkés teljes hasznát kéri munkavégzés nélkül. Mindig az adott ország politikai viszonyai döntik el hol legyen a kompromisszum: ez a tűzszüneti vonal a két fél között. Aztán ezen belül persze van egy sáv, s ha a helyzet szerencsés, akkor a bérmunkás képes a sáv felső végéhez közelíteni, míg persze ha a szerencse a tőke oldalán áll, akkor a sáv alsó végéhez tart a bérszint.
Az ideális amikor a munka kevés, de mégse szüntethető meg. Ilyenek pl. az ügyeleti típusú állások: az ügyeletes akkor is kap pénzt, ha aznap semmit se csinál, hiszen az ügyeleti pozíció nem szüntethető meg.
A kólcenteres állás akkor lehet jó, ha nem maga a cég csinálja, mert ha maga csinálja, akkor ki van pontosan számítva hány ember kell.
Az USA-ban egy kólcenteres havi átlagbére 2200 dollár bruttó - ez rossz fizetésnek számít, hiszen az amerikai átlagbér 4500 dollár. Jellemzően ott csak egyetemisták mennek el kólcenteresnek részállásba, mert azért mégiscsak jobb ez, mint a McDonald`sban dolgozni.
(Egy amerikai McDonald`s átlag 1500 dollár körül fizet.) Esetleg még friss bevándorlók, akiknek nincs piacképes képzettségük.
Mennyi az átlagbére egy kólcenteresnek a világ 3 legnagyobb kólcenter-"nagyhatalmában":
Indiában havi bruttó 200 dollár (150 dollár általános átlagfizetés mellett),
a Fülöp-szigeteken havi bruttó 450 dollár (320 dollár általános átlagfizetés mellett),
Costa Ricában havi bruttó 1200 dollár (900 dollár általános átlagfizetés mellett).
Persze nyilván a fenti számokhoz hozzá kell számítani az élet valós költségeit is:
Indiában a 200 dollár fizetés annyi, mintha az USA-ban ez 500 lenne,
a Fülöp-szigeteken a 320 dollár fizetés annyi, mintha az USA-ban ez 900 lenne,.
Costa Ricában az 1200 dollár fizetés annyi, mint az USA-ban ez 2200 lenne..
Ezek után világos miért telepítik ki Észak-Amerikából és Nyugat-Európából az ilyen állásokat. Még a drága Costa Rica is félár amerikai szempontból. S arról nem is beszélve, hogy jellemzően szinte minden más költség is kisebb, mint az USA-ban.
S az is világos, miért nincs tömeges kivándorlás Costa Ricából. Hiszen egy kicsit jobb munkahellyel simán elérhető az a szint, amit egy tipikus friss bevándorló el tud érni az USA-ban, azaz nincs miért odamennie.
A legnagyobb cégek pedig nem is maguk telepítik ki az állásokat, hanem megveszik a szolgáltatást egy kifejezetten kólcenteres cégtől.
Ez zsákbamacska munkás szemmel, mert lehet, hogy a kólcenteres cég egyrészt túlterhelt állást vállal fel, másrészt túlvállalja magát. Egy volt munkahelyemen pontosan ez történt az egyik orosznyelvű részleggel: a szerencsétlen alkalmazottak napi átlag 120 telefonhívást kaptak és még ugyannyi ímélt, mindezt személyenként - ez már a kezelhetetlen mennyiség kategóriája, s azt jelenti, az embernek egy szabad perce sincs munkaidő alatt.
Most egyelőre úgy néz ki, a szerencse rám mosolygott: itt nem szabad percek, hanem egyenesen szabad órák vannak. Plusz nem kell sehová se menni, minden otthonról: még egyszer se jártam munkahelyem irodájában, a szerződést is a neten írtam alá.
Nyilván azonnal utánéztem a háttérnek: a megrendelő cég mögött álló 2 fizikai ember kicsoda, s láttam, mindketten benne vannak a világ 100 leggazdagabb emberének a listáján. Úgy tűnik, nem gond számukra nagyvonalú szolgáltatást megrendelni, ahol 50 emberre fizetnek havi átlag 5-6 ezer ügylet intézésére.
Joggal felmerülhet a kérdés: miért nem megy minden ilyen cég Indiába, ahol átlag 6-8 kólcenteres alkalmazható 1 darab bulgáriai kólcenteres költségén? A válasz egyszerű: a nyelv. Elképzelem, hogy pl. Karnataka államban szlovák, magyar, észt, stb. nyelvű alkalmazottat találnak: az esélye valószínűleg a nullához közelít. Valószínűleg még a portugál vagy holland nyelv is gondot okozna, pedig azok jóval honosabbak a régióban arrafelé. S ha mondjuk meg is lelnék pl. az egy darab észtül tudó karnatakait, az valószínűleg az átlagbér 10-szeresét kérné.
saját munkahelyem otthon: az eszközök kb. 40 %-a céges
S egy tipikus kólcenter Karnatakában:
azért erőltetem ezt a Karnatakát, mert az indiai kólcenterek 90+ %-a két államban van: Karnatakában és Telanganában
Hát nem lett semmivel se szimpatikusabb Nagy-Bandó, életinterjúja meghallgatása után se.
Ő volt a 80-as évek első fele új humorista nemzedékének oszlopos tagja. Akkoriban én későkamasz koromban voltam, így eleve a szokásosnál is érzékenyebb voltam. De azt hiszem, nem voltam/vagyok vele szemben igazságtalan.
Alapvetően olyan Hofi-utánérzés, csak sokkal kisebb tehetséggel és hatalmas dózis demagógiával. S nem a hatalom iránti hűséget róvom fel - Hofi se volt ellenzéki -, akkor másképp nem is lehetett, azaz egy tényleg ellenzéki ember sose kapott volna lehetőséget. Csakhát Hofi nem volt gusztustalan, nem volt seggnyaló, ő egyszerűen csak hallgatott a tabutémákban.
S ami legjobban zavart: Nagy-Bandót imádta az átlagember. Ahogy Kádárt is. Az átlagember egyszerűen nem vette észre mi van az egész mögött: a buta viccek mögött a hatalom kritikátlan éljenzése rejlik.
Aztán persze Nagy-Bandó azonnal váltott, a ballib megmondóemberek megbecsült tagja lett.
Életében egyetlen alkalommal volt önálló: amikor az LMP korai időszakában LMP-s lett, ezzel szembemenve a hivatalos vonallal. Persze aztán gyorsan visszament az akolba.
Persze a fő baj vele nem gerinctelensége, hanem tehetségtelensége: szar viccek, közhelyek, seggnyalása, demagógsága, szappanoperás romantikája.
Az független ami az övék, s ami egyben kizár minden ellenvéleményt.
Dánia és Anglia fontolgatja a kilépést a FIFA-ból, mert az nem akarja engedni a meccseken a focival nem kapcsolatos megnyilvánulásokat.
Mi lenne ellenkező esetben? Mondjuk ha valaki a mi oldalunkról kitalálná, hogy ezentúl minden úszóversenyen keresztet kell vetni medencébe ugrás előtt. Röhögés, nevetségessé tétel. S még igazuk is lenne, mert tényleg minek kellene keresztet vetni kötelező jeleggel egy sporteseményen. S ha mondjuk valaki "le az ateista hamis tanokkal!" feliratot akarná viselni? Elmondanák neki, teljes joggal, ez nem hittérítő esemény, hanem úszóverseny, máshol küzdjön az ateizmus ellen.
Ugyanez a Twitter ügye. A platform lazított a cenzúrán, ez felháborodást kelt a progresszív körökben. Ők ugyanis olyan "szólásszabadságot" akarnak, melyben más nem szólalhat meg. Hiszen az ellenvélemény nem legitím vélemény, hanem "visszaélés" a szólásszabadsággal.
Ez a fő elvi különbség a két oldal között. A liberális/progresszív oldal mindent ki akar sajátítani, az ellenvéleményt nemcsak ellenségesnek állítja, hanem egyenesen nemlétezőnek. Lásd a mai magyar ballib konszenzust, mely szerint a nem-ballib médiák nem médiák, a nem-ballib újságírók meg nem újságírók. Ahogy a szakértő is csak az, aki velük egyetért, mindenki más kontár. Meg csak a ballib humorista igazi humorista. Az ellenvélemény nem is ellenvélemény, hanem a rendszeren kívül álló illegitím valami. A magyar 2010 előtti világ pont ez volt: a nem ballib megnyilvánulások egyszerűen ignorálva voltak. Amilyen a mai nyugati világ is.
Ezzel szemben az ellenoldal, a mi oldalunk sose viselkedik így. Mi a legellenszeves véleményt is elismerjük véleményként.
A ma élő legnagyobb orosz filozófus, Alekszandr Dugin mesélte pár éve. Moszkvában nyilvános vitát akart szervezni liberálisok és antiliberálisok között. Felkereste a legismertebb orosz liberális szervezeteket. A baj akkor kezdődött, amikor Dugin azt mondta, legyen a helyszínen 200 néző, fele-fele arányban. Amire a liberálisok azt mondták, ez igazságtalan lenne, hiszen "mellettetek van az egész államhatalom, a médiák nagyobb része, ez a látszólagos egyenlőség leplezné ezt". Dugin azt mondta, oké, akkor ti hívhattok 150 nézőt, mi meg 50-et. Az se volt jó, de a 180:20 arányt is még "igazságtalannak" mondta a liberális fél. Kiderült: csak akkor vállalják a vitát, ha mind a 200 néző az övék, azaz képesek teljesen kisajátítani a teret. Dugin megkérdezte, viccelnek-e, de erre teljes komolysággal azt a választ kapnta "mi a racionális, tudományos, szakszerű tényeket képviseljük, ti meg a propagandát és a ferdítést, indokolatlan tehát, hogy ti részt kapjatok, mert ha részt kaptok, akkor az már egy propagandaesemény lesz, nem vita".
A kommunizmus legbizarrabb vonása volt, hogy bár hivatalosan az osztálytársdalom megszűnt - a marxizmus szerint ugyanis egyedül a tőketulajdonhoz való viszony osztályképező tényező -, sőt káros maradványai is lassan elhalóban voltak, valójában sokkal nagyobb tényleges osztálykülönbségek voltak, mint egy liberális-oligarchikus parlamentáris rendszerben.
A legfejlettebb kommunista rendszerben, az oroszban volt ez a legabszurdabb módon jelen. Még a vállalati üdülők szintjén is volt szigorú különbségtétel: ki melyikbe jogosult menni, hivatali beosztása szerint.
Magyarországon ilyen nem volt: csak a legfelsőbb szint volt elkülönítve, rajtuk kívül egyetlen szint volt.
Ami volt az a valuta szerinti elkülönítés: csak nyugatiaknak fenntartott létesítmények. Pl. élő magyar ember nem szállhatott meg a budapesti Hiltonban, ez "valutás" szálló volt ugyanis.
Valamilyen alakban ugyanez megvolt minden kommunista országban, az egyetlen Jugoszláviát leszámítva, ahol a pénznem eleve konvertibilis volt, azaz csak a mennyisége számított, mint nyugaton, s nem a minősége.
A legfelsőbb szint kiváltságai persze máig mindenhol léteznek, s jellemzően pénzzel se vehetők meg. New Yorkban pl. vannak olyan épületek, ahol a szupergazdag se vehet lakást, csak ha előzetesen megszavazza a meglévő tulajdonosok többsége, hogy az új embert maguk közé engedik, "befogadják". Ahogy vannak olyan elit klubok is, ahová nem vehető meg a tagság, mert kizárólag ajánlás alapján lehet bekerülni.
A kommunista és a liberális társadalom között a fő eltérés: az előbbiben a hivatali/szociális státusz dönt mindenben, az utóbbiban a pénz, s csak a legfelsőbb szinten a szociális státusz.
Kubában pl. a 80-as években lehetett bármennyi pénze egy kubainak, új autót akkor se vehetett. Új kocsira csak bizonyos szakmák művelői - pl. orvosok - és az államapparátusban dolgozók voltak jogosultak adott szint felett, s ezek a tulajdonosok aztán csak más jogosultnak adhatták el az autót.
Bulgáriában új autóhoz kétféle módon lehetett jutni: a "magyar" módon, azaz Merkúr-típusú várolistával, vagy azonnal valutával, csakis legális valutával. Viszont a továbbadás szabad volt, így az a sajátos helyzet volt, hogy a használt autó ára magasabb volt, mint az újé: akinek nem volt ugyanis legális valutája, az hajlandó volt a bolti ár 120 %-át fizetni frissen vett, alig használt autóért, hogy ne kelljen kivárnia a 3-5 éves várólistát.
Hogyan reagál a valamilyen módon privilegizált ember? Alapvetően 3 módon:
büszke sikerére, kifejezetten villog a többiek előtt,
nem foglalkoztatja a kérdés, adottságnak tekinti,
szégyelli helyzetét, él vele, de rossz a lelkiismerete.
Én mindig szégyelltem, s igyekeztem rejteni a tényt, hogy éltem helyzetemmel. A "villogókat" meg mélyen sajnáltam, hogy nevetségessé teszik magukat.
Schmitt Máriának nincs igaza. Németország még létezik, sajnos. S tovább rombol.
Íme a német focicsapat tiltakozik, hogy Katarban nem szabad a perverzió:
A német tudósító pedig köteles gyerekbaszónak öltözni munkához, ellenkező esetben elbocsátják:
A normalitás beköszönte után egyik elsőrendű feladat lesz Németország tényleges megszüntetése, területének felosztása a szomszédos államok között. A német nyelv betiltása is megfontolandó.
Azért nagy öröm volt, hogy Japán megalázta a német focicsapatot.
A pedagógus kamutüntetések fő érdekessége, hogy nincsenek követelések, ill. kb. olyan szintűek, mint a Brian életében, lásd "48 órát adunk Pilátusnak, hogy lebontsa az imperialista Római Birodalom teljes államrendjét".
Szóval megnéztem a Perinta Szekta legújabb gyűlését - s tényleg, végül kimondják mi fáj annyira a "tanároknak".
Nos, addig hergelték magukat a tésztvevők, hogy végül kibökték mi a 2 fő bánatuk:
bukjon meg Zorbán,
legyen biztosítva a homoklobbista szervezetek hozzáférése az iskolákhoz.
Nem vicc, tényleg ez a "politikamentes" és "pedagógus" tiltakozás lényege.
A csúszós lejtő érv alapvetően egy érvelési hiba. Viszont nem minden esetben.
A szépségversenyek tipikus példa.
Úgy kezdődött, hogy elhízott és elhanyagolt kinézetű nők kezdtek díjakat nyerni. Aztán jöttek a nyomorékok, féllábúak, kéznélküliek, Dawn-kórosok, mindenféle torzszülöttek. Majd lettek nyertesek férfiből nővé átoperáltak. Ma már eljutottunk oda, hogy szimplán magukat nőnek mondó, nem átoperált ronda férfiak is nyerhetnek.
Egyelőre csak egy helyi amerikai versenyen, de hamarosan magasabb szinten is.
Szerintem a következő lépés: háziállatok is indulnak, akikről gazdájuk azt mondja, emberek az illető állatok. Aztán majd tárgyak is. Végülis miért ne vehetne részt egy tárgy a szépségkirálynő-választáson? Miért rekesztenénk ki őket?
Szóval, ha jól számolom, 2030 körül a leghaladóbb nyugati országok szépségversenyein egy vécékefe fog nyerni, a másik két dobogós helyen pedig egy hímnemű tengerimalac és egy mikrohullámú sütő osztoznak majd. S gyűlöletbeszédnek fog minősülni, ha mondjuk egy női ruhába bújt férfi megjegyzi, ez így mégse normális.
