7 évesen beirattak tenisziskolába. Ez 1974, akkoriban ehhez komoly protekció kellett.

A szüleim hetekig kerestek teniszedzőt. Egy akkori magyar világsztár bajnokhoz is eljutottunk (Taróczy Balázshoz), aki végülis befogadott abba az iskolába, ahol ő is foglalkozott edzői tevékenységgel.

Én végig tiltakoztam, hogy nem akarok teniszezni tanulni. De mivel a másik két alternatíva az úszás és a vívás volt, belenyugodtam: az úszástól féltem, hogy megfulladok, míg a vívástól, hogy átszúrnak, ehhez képest a teniszlabda általi pofánütés tűnt a legkisebb rossznak.

Szóval 1974 októberében megkezdtem heti háromszori tenisztanulmányaimat, már nem emlékszem hol, de valahol Budapest I. kerületében volt egy sporttelep.

Eleinte még illedelmesen átöltöztem, lementem a pályára, ahol külön-külön volt 3 csoport: kisgyerekek, kamaszok, felnőttek. Taróczy a kamaszokat oktatta időnként személyesen is, hozzánk, gyerekekhez csak párt percre jött az első órán, szóval minket valami fékezettebb habzású teniszcsillag oktatott. Azaz csak oktatni próbált, mert hamar kiderült, hogy csoportunk tagjainak fele csak szülői kényszerből van jelen és esze ágában sincs teniszezni. Így csoportunk már a 3. órán spontán módon 2 alcsoportra oszlott: a teniszezni akarók maradtak a pályán, a teniszezni nem akarók meg a pálya melletti padokra ültek le. A 3. héten már be se mentem az öltözőbe, hiszen minek kellene átöltözni teniszruhába a padon üléshez.

Lassan kinőttem magamat a teniszezni nem akarók vezéregyéniségévé, ami nagy teljesítmény volt, lévén én alig 7 éves, míg voltak 9-10 évesek is. Ezt történetek előadásával értem el, részben Hofi Géza számokat adtam elő (Hofi lemezeit több tucatszor hallgattam meg, s sokat fejből tudtam, kedvencem a Majakovszkij-paródiája volt, még ma is emékszem a szöveg kb. negyedére, pedig eltelt 44 év azóta!), részben meg saját szerzeményeket, pl. "amikor a hétvégén a Marson jártam" kezdettel, meg a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló, de igaznak előadott elbeszélésem a városligeti gonosz jósnőről.

itt azt írja, 1975, de biztos vagyok benne, hogy a szám korábbi

Egyes történeteim akkora sikert arattak, hogy a teniszezni akarókból is páran időnként felhagytak a teniszezéssel és átpártoltak a padon ülőkhöz. A kritikus pont a 3. hónapban el is jött. Immár túl kellemetlen lett a tenisziskola vezetőségének, hogy a szülők fizetik a tandíjat, a gyerekek meg nem haladnak, így nagyon diszkréten szóltak apámnak, hogy sajnos nem látnak bennem semmilyen lappangó tehetséget a teniszművészet iránt, így jobb lenne, ha a következő hónapra már nem fizetnének be.

A teljes tenisztanfolyamom alatt összesen kb. 1 órát töltöttem el a pályán, s nagyjából 10-szer próbáltam labdába ütni. Tenisztanulásom teljes eredménytelenségét jelzi, hogy máig nem értem mit jelentenek azok a furcsa számok, amiket mondogatnak a teniszmeccsek alatt a kommentátorok, mint 15:30:40, meg ilyesmi. Most is csak onnan tudom, hogy valaki nyert éppen, hogy taps hallatszik.

Szüleim nem törödtek bele a kudarcba. A következő évben beirattak úszótanfolyamra. Mondanom sem kell, nem tanultam meg úszni a 3-hetes tanfolyam alatt. Úszni tök egyedül tanultam meg 11 éves koromban egy jugoszláviai (ma: horvátországi) nyaralás során.

A mélyen ateista ír nép megszavazta önkéntesen az abortuszt.

Várható volt, hiszen pár éve megszavazták az egyneműek álházasságát is, ezzel szétzúzva a család és a házasság intézményét.

A rossz mindig rossz, de rosszabb, ha a csürke önként csinálja.

A mai, teljesen eltorzorzult liberális csürheértékrend már csak ilyen: egyhetes gyász a baleset okán meghalt szurikátáért, de sátáni vigyorral és melldöngetve emberek gyilkolása.

Nyilván van elvi politika és reálpolitika. A reálpolitika fontos, nem mehetünk fejnek a falnak, mégha igazunk is van. De ne hazudjuk akkor ezt elvi politikának, ha lehet.

Ezért utálom pl. a magyar KDNP nevű fantompártot. Magukat elvi alapúnak hazudják, miközben színtiszta reálpolitikát folytatnak. Sose semmit nem tettek a magyarországi ultraliberális abortuszszabályok ellen, csak mert a többség abortuszpárti. Pedig aki elvi alapon politizál, az akkor is kiáll a jó mellett, ha senki más nem ért vele egyet.

De itt csak egy kis párt állított ki magáról elégtelen bizonyítványt. Míg az ír nép esetében még ez a felmentő körülmény sincs. Mocskos gazemberek vagytok, ír csürhe!

A nők nem feltétlenül kurvák, de sok dolgot képtelenek férfi szempontból megérteni, s így bajt okoznak.

A saját feleségemnek volt egy ilyen esete. Az interneten "összefutott" gyerekkori barátjával, aki később a szeretője is volt több mint 30 éve, nagyjából másfél évig voltak együtt, amikor akkor még csak jövendő feleségem 20-21 éves volt. Az ember ilyenkor persze elbeszélget. Az emberke meg lassan elkezdte intím dolgait regélni, hogy most van a második házassága, de milyen rossz, meg milyen igazságtalan a felesége. Feleség meg elkezdett tanácsokat osztogatni. Az emberkéről közben lassan kiiderült, hogy valójában még most is szerelmes a feleségembe, s úgy véli, hogy elszalasztotta őt annak idején, amikor nem ajánlott neki házasságot, így hagyva, hogy feleség megismerkedjen másokkal, majd aztán meg is házasodjon (velem). Feleség meg mondta, hogy ő most is jó barátnak tekinti őt. Amint mesélgette a házasságbéli rémtörténeteit, fele ség is mondta neki, hogy bizony, ha ő élne ilyen rossz házasságban, elválna.

Aztán emberke el is vált. Majd megkereste a feleségemet, s de facto házassági ajánlatot tett neki azon az alapon, hogy már 20 éve házas, s biztos megunta, meg megromlott, stb. Feleség meg azt mondta, hogy nem romlott meg, s semmi kedve elválni tőlem, s őt meg csak barátként tudja elképzelni.

Az emberke meg megsértődött nagyon. Most már úgy lett a történet előadva, hogy a feleségem beszélte őt rá a válásra, s azzal hitegette, hogy majd ő is elvál, s összeházasodnak végre a "régi szerelmesek".

Feleségem meg nem érti mi történt. Szerinte ő sosem adott okot ilyesmire. Amikor elmondtam neki, hogy szerintem a volt szerelmének van igaza, s valószínűleg én is így értelmeztem volna egy régi barátnő szövegét, legyintett és azt mondta "a férfiak idióták".

Összefoglalás a Platón-művekről.

Vannak olyan művek, melyeket a középkorban még Platón műveinek tulajdonítottak, de később a kritika inkább Platón kései követői által írott műveknek azonosított.

Ezek szerintem ugyanolyan fontosak. Miért? Mert bár valószínűleg nem Platón a szerző, a mű szerintem teljesen platóni, a "hamisító" Platón valamely hű tanítványa lehetett, aki abszolút hitelesen adta vissza mestere eszméit.

Platón műveinek felosztása hitelességi szempontból:

• általánosan elismerten Platón-mű:
  • Állam
  • Államférfi
  • Euthüdémosz
  • Euthüphrón
  • Gorgiasz
  • Ión
  • Kharmidész
  • Kis Hippiasz
  • Kratülosz
  • Kritiasz
  • Kritón
  • Lakhész
  • Lakoma
  • Lüszisz
  • Menón
  • Nagy Hippiasz
  • Parmenidész 1. 2.
  • Phaidón
  • Phaidrosz
  • Philébosz
  • Prótagorasz
  • Szofista
  • Theaitétosz
  • Timaiosz
  • Törvények
  • Védőbeszéd
• vitatott hitelességű mű:
  • Alkibiadész I.
  • Kleitophón
  • Levelek
  • Menexenosz
• általánosan nem eredetinek tekintett mű:
  • Alkibiadész II.
  • Axiokhosz
  • Az erkölcsről/erényről - lásd lejjebb!
  • Az igazságról
  • Démodokosz
  • Epigrammák - lásd lejjebb!
  • Halküón
  • Hepinomisz
  • Herüxiasz
  • Hipparkhosz
  • Meghatározások - lásd lejjebb!
  • Minósz
  • Szeretők
  • Sziszüphosz
  • Theagész

Íme azon művek, melyekről nem készítettem külön cikket:

• Az erkölcsről/erényről (Peri aretész) - a mű gyakorlatilag megismétli a Menón mondanivalóját
• Epigrammák - 18 rövid epigramma
• Meghatározások (Horoi) - rövid filozófiai szótár

*

Az ógörög átírása magyarra (az ejtés úgy, ahogy az magyarul ejtendő, tehát pl. a "ph" nem "f", hanem "ph"):

• alapesetek:
  • α = a vagy á
  • β = b
  • γ = g
  • δ = d
  • ε = e
  • ζ = zd
  • η = é
  • θ = th
  • ι = i vagy í
  • κ = k
  • λ = l
  • μ = m
  • ν = n
  • ξ = x
  • ο = o
  • π = p
  • ρ = r (szó elején: rh)
  • σ = sz
  • τ = t
  • υ = ü vagy ű
  • φ = ph
  • χ = kh
  • ψ = psz
  • ω = ó
  • ῾ = h
• speciális esetek:
  • ᾳ = ái
  • ει = é
  • ῃ = éi
  • υι = ű
  • ου = u
  • γγ = ng
  • γκ = nk
  • γξ = nx
  • γχ = nkh
  • τζ = zd

A közös vitákról.

Hogyan lehet összegyűlni és vitázni olyasmiről, amiben nem adható helyes tanács? Ha pedig adható is tanács, de nincs meg a hozzávaló szaktudás, akkor is mire fel a gyűlés? Hiszen ha vannak szakemberek, miért kellene nekik nem-szakemberekkel összegyűlni és vitázni? Ha van egy darab hozzáértő ember, már ő elegendő, s semmi szükség tanácskozásra.

Ahogy megszavaztatni is értelmetlen egy nagy gyűlést, hiszen több hozzá nem értő ember se tud többet, mint kevés hozzá nem értő ember. Mintha az emberek száma valahogy szaktudást lenne képes adni! Ha pedig a gyűlés meghallgat egy szakértőt, majd az alapján dönt, akkor meg a szavazás felesleges, hiszen valójában a szakértő szava döntött.

Továbbá még a szakértő kiválasztása is probléma. Honnan tudhatná ugyanis egy nem-szakértő, hogy az, aki szakértőnek mondja magát valóban az-e. Már ennek megítéléséhez is szakértői tudás szükséges.

Esetleg az értelem képes valahogy helyes véleményt formálni a kérdésekrtől? Ez csakis nyilvánvaló kérdésekben lehet igaz, ahol nem szükséges szaktudás.

Ezek után 3 történet leírása következik:

Első. Lehet-e véleményt alkotni két fél vitájában, mindkét fél meghallgatása nélkül? Azt mondják, hogy könnyebb megtalálni az igazságot, azt megkülönböztetni a hazugságtól, ha mindkét fél jelen van. Márészt, a felek nem tudnak egyszerre beszélni, csak egymás után. Kinek fogunk hinni?

Második. Egy ember panaszkodik az ismerősére, hogy az nem adott neki kölcsön pénzt. Valójában a hibás a kölcsönkérő, mert vagy nem tudta ismerősét meggyőzni, vagy annak nem volt lehetősége kölcsönt adni. Aki nem adott kölcsönt, az csak abban hibás, hogy ismerősét nem kezelte tisztelettel.

Harmadik. Kell-e hinni bárkinek? Azt mondják, csak baráratainknak és ismerőseinknek higgyünk, idegeneknek ne. De hát ezek az idegenek is barátai és ismerősei másoknak. Valójában a körülményektől függ, hogy kinek higgyünk és kinek ne.

1973-1978 között minden évben Csopakon üdültem a szüleimmel, a külkeres üdülőben (mindkét szülő külkeres lévén), ami kifejezetten amolyan elitüdülőnek számított akkoriban! 

Szóval itt, az elitmenzán voltak ám vicces dolgok. Egyik emlékem, hogy még 50 kilós, rossz étvágyú anyám is mindig éhes maradt vacsora után, s mindig mentünk fokhagymás lángosért vacsora után. Aztán volt, hogy ebédre pl. tökfőzelék volt hússal és KALÁCCSAL - miért kaláccsal, hát mert a reggeli kalács nem fogyott el, maradt belőle, így nem lett volna értelme kenyeret venni a menzára aznap. Érvelés: aki éhes, az megeszi a kalácsot is, aki meg nem éhes, az minek jön ebédelni, miért nem maradt a strandon napozni?

A csúcs a "hidegcsomag" volt. Amikor valaki nem akart menni a menzára, mert pl. elment kirándulni, az igényelhetett hidegcsomagot. Ez azt jelentette, hogy egy darab kis májkrém, 1 darab mackósajt, 1 kis dzsem, s két szelet félig elszáradt kenyér.

Szóval ez elitség csak a szó igencsak tág értelmében volt csak igaz,

A legnagyobb vicc egyébként annak idején a falra kifüggesztett "házirend" volt, kb. 60 ponttal, mely tételesen tiltott szinte mindent, ami az embernek eszébe juthatott volna. Pl. tilos hangosan labdázni az üdülő kertjében, tilos a szobába beengedni bárkit, tilos saját elektromos eszközt a konnektorba dugni, tilos a szobában kártyázni, tilos 22 óra után a vécét használni, stb. (Annak idején egy humorista írt is egy kabarétréfát az üdülői házirendekről.)

Biztos háttér kell a családhoz?

Család vagy munka?

Van aki a munkát helyezi teljesen az első helyre, s aztán megbánja, mert mindig arra gondol, hogy "na, még egy kicsit várni kell, s meg lesz az anyagi helyzetem a családhoz", aztán amikor ez összejön MÁR TÚL KÉSŐ. Számtalan ilyen ismerősöm van. Most meg már sajnálják, hogy nem lett családjuk.

Ezen kívül a család és munka nem feltétlenül ellentétes egymással.

Különösen férfiaknál látom, hogy mekkorra csapda, hogy 45 éves korban jutnak el oda, hogy most már szerintük is van elég pénzük családhoz, de most meg már annyira megszokták, hogy nincs, hogy már képtelenek családot alapítani.

Azt mondták annak idején, hogy én felelőtlen vagyok, hogy nulla alappal csináltam családot, de most meg már irigyelnek ugyanazok.

A dolgoknak megvan a maga ideje. Tanulni, kvalifikációt szerezni, új munkát találni idősebben is lehet, de családot fiatalon jobb csinálni.

Aki mostanában 45 éves férfi, az vagy hasonkorú nővel jöhet össze, aki jellemzően már elvált, van gyereke, nem akar többet, vagy már nem is tudna szülni, vagy pedig fiatalabbal, az meg sok esetben veszélyforrás. Ezt végiggondolja, s marad inkább család nélkül.

15-20 éve szinte az összes magyar tv-vetélkedőben részt vettem. Nyerni soha sehol nem nyertem egyébként, nincs szerencsém az ilyesmihez.

De volt egy érdekes eset az Áll az alku című műsorból.

A játékos hibás választ adott, kiesett. Ekkor hangmérnök beszól: nem lett rendesen felvéve a hang.

Rendező bejön, szól a kiesett versenyzőnek, hogy most akkor újra veszik a jelenetet, legyen szíves újra a rossz választ megadni, s ha lehet hihetően adja elő a történetet.

Az illető abszolút színészi tehetségnek bizonyul, még az arcmozdulatokat is eljátssza, hogy kezdetben reménykedik, hogy jó válasza, majd arca borús lesz, amikor "kiderül", hogy a válasz hibás volt, s kiesett.

Rendező elő is jött, s átnyújtott egy autós cd-lejátszót a csodás színészi képességért. Szóval így mégis nyert valamit.

Egyszer kénytelen voltam elmenni egy jelmezbálba.

De aztán erre a farsangra nem vettem fel semmilyen jelmezt.

Úgy mentem, ahogy mindig szoktam.

Megkérdezték:

• Hol a jelmezed?
• Rajtam van.
• Minek öltöztél?
• Szürke átlagembernek.

Többeknek is elmondtam ugyanazt, így végül első díjat nyertem a legjobb jelmez kategóriában.

Egy hiteles történetem, melyet hiteles forrásból hallottam.

Apám ismerősével történt ez Mexikóban kb. 50 éve. A Mexikói Egyetemen tartott előadást a magyar reformokról, azaz ez 1968-ban, vagy 1969-ben lehetett.

Rögtön feltűnt neki az első sorban egy sétálóbotos öreg ember, aki figyelmesen hallgatta az előadást és jegyzetelt is. Mivel elég ritka egyetemi előadáson 80-éves emberek jelenléte, hát furdalta is a kiváncsiság, s előadás után odament hozzá érdeklődni, hogy miért van itt.

Az öregember ezt mondta:

• Bár magam nem vagyok kommunista, nagyon érdekel a kommunista mozgalom története, elmélete, gyakorlata. Végülis személyesen is érintett vagyok a kérdésben, orosz nemzetiségű vagyok, bár már 50 éve emigrációban élek. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, nevem Kerenszkij.
• Ön esetleg rokona annak a bizonyos Kerenszkijnek?

Öregember erre elmosolyodott:

• Én vagyok az a bizonyos Kerenszkij...

Ezek után persze az előadó másopercekig nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől.

A 80-as évek vége előtt Magyarországon csak valutás boltokban lehetett kapni dobozos italokat. Nem volt se dobozos sör, se dobozos üdítő.

Azokból az italokból se volt, melyek egyébként kaphatóak voltak üveges verzióban.

Így a dobozoknak hatalmas értékük lett, hiszen csak külföldről, esetleg valutás boltból (úgynevezett Konsumex-üzletből) lehetett hozzájuk jutni.

Ami pedig ritka, sőt értékes, abból hobbi alakul ki

Az iskolámban a 70-es években a legmenőbb gyerekek azok voltak, akiknek sok különböző sörösdobozuk volt. Egy osztálytársamnak volt egy ötliteres német sörösdoboza is, persze üres, őt mindenki irigyelte. Egyszer be is hozta, becsomagolva egy párnába nehogy sérüljön a hatalmas érték... csak bámulni engedte, azt nem, hogy bárki kézzel hozzá is érjen...

Amikor elmondtam a nagyobbik fiamnak (1988-ban született) ezt, azt mondta, hogy valószínűleg mi elmebetegek lehettünk, hogy üres pléhdobozokat kincsnek hittünk.

Van ez a közhely arról, hogy már I. István is a nyugatot választotta a kelet helyett. Különösen ma szoktak rá léptek-nyomon  hivatkozni, minden kontextusból kivéve az egész ügyet.

Nem akarom a témát mélyében elemezni, bár érdemes lenne valamikor ezt megtenni, most csak pár gondolat.

Először is: az egész kérdés álkérdés volt a X. sz. végén. A harmadik – azaz a nagy – egyházszakadás 1054-ben volt, amikor István már régóta halott volt. Azaz István és édesapja, Géza idejében a kérdés nem ugyanazt jelentette, mint 1054 után, amikor ez már két külön, egymást kiátkozó egyház közti választást jelentett.

De mit is jelentett akkor a nyugati és a keleti egyházrész közti választás? Egyházilag csupán a szertartásrendet és az enyhén eltérő adminisztrációt. Akkoriban a nyugati egyházrész a latin szertartásrendet jelentette (a mai katolicizmus ma már nem 100 %-ban azonos vele, de ma is 95 %-ban a latin szertartásrendet jelenti), a keleti egyházrész meg a bizánci szertartásrendet  jelentette. A kettő között akkor a fő eltérés a nyelv volt, míg a latin rend kötött volt a latin nyelvhez, addig a bizánci rend akkor 3 nyelvet jelentett: görög, grúz, szláv, s új nyelvek is lehettek. (Ma már a latin rend is lehetséges számtalan nyelven, de ez már  modern fejlemény.)

Felhívom a figyelmet: a közhiedelem ellenére akkor még a cölibátus se volt eltérő jellemző, a nyugaton csak a XI. sz. végén let  bevezetve a minden papra kiterjedő kötelező nőtlenség.

A két egyházrész között a legnagyobb eltérés a hierarchiában volt, míg a latin rend esetében volt egy egyértelmű központ: a  római pápa, addig a bizánci rendben ilyen nem létezett: a konstantinápolyi pátriárka csak első volt az egyenlők között, de hatalma nem terjedt túl saját részegyházán túl. Azaz központosított egyház nyugaton, s nemzeti egyházak szövetsége keleten. De ez csak elmélet. Ugyanis a XI. sz. 70-es évei előtt az elmélet és a gyakorlat erősen eltért: a római pápa hatalma formális volt, a gyakorlatban az egyes országokban a helyi uralkodó nevezte ki a helyi főpapságot, mely neki volt lekötelezve.

Azaz István idejében ez a szempont fel se merülhetett. Ha a keletet választotta volna, lett volna egy formálisan is önálló Magyar  egyház, de a nyugatot választva is neki alárendelt lett a gyakorlatban a magyar egyház, a Rómában székelő pápa hatalma nem  volt több jelképesnél abban a korban. Ezt alátámasztandó emlékeztetnék Istvánék határozott egyházjogi harcára: a Dunántúlon  már jóval a magyarok előtt is létezett egyház, ezek ugyan megszűntek később, de a jogutódlás a későbbi salzburgi érsekségre  száll, így a kereszténység Géza általi felvétele idején jelentkezett is a salzburgi érsek, hogy akkor a megszervezendő új Magyar  egyháznak hozzá kell tartoznia (különösen, hogy a IX. sz. során létezettek pannóniai szláv fejedelemség még egyházjogilag
Salzburghoz tartozott!), mire azonban Géza és István ezt elutasítva, a közvetlenül Rómának alárendelt esztergomi érsekséget  szervezték meg, amit Salzburg kénytelen volt elismerni.

Mit látok esetleg relevánsnak? A nyelvet. Egy bizánci magyar egyház a magyart használta volna egyházi nyelvként, s abban a  korban a magyar jobban kötődhetett az Istvánt ellenző párthoz. Míg a latin nyelv – melyet a lakosság 99 %-a nem értett – nem jelentett veszélyt István hatalmára. Továbbá, a politikai szempont. Szerintem ez lehetett a fő tényező. A nyugati kereszténység fő támasza a korban a Német Birodalom volt, a keleti kereszténység fő támasz pedig a Római Birodalom (népszerű nevén: Bizánc). Mindkét állam éppen felmenő szakaszában volt. A kérdés az lehetett: melyik a nagyobb veszély a magyar független államiságra, hiszen akkor érdemesebb a másikkal szövetkezni. Akkoriban egyértelműen Konstantinápoly volt gazdaságilag az erősebb, s éppen második legnagyobb csúcsát érte el: a X. sz. 80-as éveiben magához csatolta Szerbiát (a tartomány székhelye a mai Vajdaság területén volt), majd Horvátország is bizánci függő állam lett. István uralkodásának második felében Magyarország déli határán mindenhol a Római Birodalom lett a szomszédos állam.

Esetleg kulturált nyugat és elmaradott kelet között választott? Nos, István idejében a nyugat elmaradottabb volt a keletnél, a nyugat ezt a XII. sz. elején kezdi behozni.

Szóval dehogy civilizációs választás, meg nyugat-kelet harca! Szimpla reálpolitika.

Szókratészt egy hang szólította egy útja során. Kliniasz volt az társaival együtt. Kliniasz elmondja, apja, Axiokhosz élete végén van, kéri Szókratészt jöjjön el megvigasztalni őt.

Aksziokhoszt jajveszékelve találja meg. Mi ennek az viselkedésnek az oka, kérdezi őt Szókratész, hová tűnt a múltbéli dicsekvése és az erények fitogtatása? Mint egy harcos, aki kiváló volt a kiképzés során, de elesett magában a csatában. Hiszen eddig azt mondta Axiokhosz, hogy az élet csak egy szakasz, melyen túl kell jutni, most pedig ily nehezen viseli sorsát! Axiokhosz elmondja: most, hogy a pillanat elérkezett, hirtelen eltűnt minden korábbi bölcs gondolata, s csak a rettegés maradt meg benne.
Szókratész szerint ez abszurd érzés, hiszen aki meghal, azzal nem történik más, mint ami születése előtt volt vele: átmegy az egyik állapotból a másikba. Abba kell hagyni ezeket a téves gondolatokat, hiszen a lélek halhatatlan, s a test csak börtöne. A halál csak azt jelenti, hogy a lélek elválik a rossztól, haladva a jó felé.

Axiokhosz viszontválasza: ha Szókratész tényleg ilyen biztosan hisz abban, hogy az élet csak egy betegség, akkor miért folytatja életét és miért csinál bármit is. Szókratész elmondja: amióta mindezt megértette, szinte vágyik a halálra. Hiszen maga az élet az elejétől a végélig teli van szenvedésekkel. A sors a jobb embereket gyorsabban megszabadítja az élettől.

Ezek után Szókratész részletes példákat hoz az élet nehézségeire.

Axiokhosz elmondja, az élet jó dolgait sajnálja. Mire Szókratész válasza: ezek értelmetlen érzések, a rossz dolgok érzése nem mond ellent a jó dolgoktól való megfosztásnak. A megfosztást nem érezhető az által, aki nem létezik. Hogyan lehet olyasmit sajnálni, ami nem ad tudást arról, ami fájdalmat okoz?

Axiokhosz érvelése tehát alaptalan, hiszen ha a halállal megszűnnek érzései, akkor azt se fogja érezni, hogy nincsenek érzései. Viszont lelke nem fog megszűnni, azaz ez képtelenség. Egyik esetben sincs miért gyászolnia.

A halhatatlan lelket az is bizonyítja, amit az emberek tesznek életük során. Hiszen ki tenné meg azokat a nagyszerű dolgokat, pl. államok alapítását és a tudományok művelését, ha a lélek meghalna?. A halállal nem hogy nem veszítjük el a jót, hanem növeljük azt magunkban, sőt olyan gyönyöröket fogunk átélni, melyek a testünk miatt az életünk során fájdalmakkal kevertek.
Akinek az élete gonosz módon telt el, arra örök büntetés vár. Aki viszont igaz módon élt, az boldog lesz mindenképpen.

Axiokhosz végszavai: szégyelli magát korábbi félelméért, már szinte kívánja a halált. Már lenézi az életet, mivel egy jobb hely vár rá. Megbékélt magával, s várja a pillanatot.

A Vatikánt ideiglenes megszállás alatt tartó argentín celeb-parafenomén és neves ateista és keresztényellenes aktivista, Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst ismét produkálta magát.

Sikerült a katolikus Pünkösd napot kiválasztani a Szentlélek leokádására.

Nem értem: a katolikus hívők miért nem üldözik el vasvillával ezt a gazembert?

Sokszor beszéltem arról, hogy Magyarországon 1990-2010 között ugyanaz a rendszer volt hatalmon, sőt ehhez hozzávehető a rendszerváltozás kezdetei - 1988 - és az 1990 közti kb. 2 év is.

Arról is sokat szóltam, hogy e rendszer támogatottsága hatalmas volt, gyakorlatilag a politikailag aktív lakosság 90+ %-a kiállt mellette. A politikai szereplők közül pedig csak a kommunisták (a szó eredeti értelmében, azaz Grószék, majd Thürmerék), majd kicsit később a MIÉP ellenezte.

Csak azt fogom leírni, amiben nem volt vita, íme:

1. Az elmaradottság mítosz. Bár az ország nem tartozott a világ legfejlettebb osrzágai közé, elmaradott egyáltalán nem volt, A valóságban - ha a világot felosztjuk 5 egyenlő részre fejlettség szempontjából - az ország a második csoport közepe táján volt. Ahol egyébként MA is van, nem furcsa?

Magyarország túl volt 3 erős modernizációs szakaszon már: a kiegyezés után, főleg a Tisza-kor, a Horthy-kor, azon belül leginkább Bethlenék tevékenysége, s - bár ma már szeretnék sokan ezt elfelejteni - a kommunista modernizáció, ezen belül leginkább Káderék politikája a 60-as évek végétől.

Hasonlattal élve: mint egy megkopott, de kényelmes és stabil ház lett volna az ország, amelyet aztán felújítás helyett inkább leromboltak, arra fel, hogy reménytelenül elavult, s inkább romboljuk le, majd építsünk új házat.

2. Ragaszkodás a jogfolytonossághoz foggal-körömmel. A jelszó "legyen béke, csak vér ne folyjon". Ennek keretében elmaradt minden történelmi igazságszolgáltatás, ki lett vonva minden erkölcs a jogból, s még a tisztán gazdasági ügyekben is ragaszkodás volt a folytonossághoz. Ez utóbbiban Magyarország még a többi kelet-európai ország közül is kitünt azzal, hogy direkt nem kért soha semmilyen részleges adósságelengedést, sőt mindenki marha büszke volt, hogy mi bezzeg minden adósságot fizetünk, mert úriemberek vagyunk.

3. A tőkeszegénység fantáziája. Kis ország, tőkeszegény ország, s a többi marhaság. A valóságban Magyarország egy közepes méretű álam, közepes gazdasági lehetőségekkel. E káros mítosz következménye lett a spontán privatizáció szabad engedése, majd a rablóprivatizáció, miközben pont ezek megtörténte bizonyíotta a mítosz abszudritását: hiszen ha valóban olyan tőkszegény lett volna az ország, nem lett volna mit ellopni.

4. A magántulajdon fetisizálása. Annyira rossz minden közösségi tulajdon, hogy mindent magánkézbe kell adni, mert ez akkora veszély, hogy még az ellopott érték is jobb magánkézben, mint a közösségi tulajdon. A magántulajdonos olyan hasznos, jóságos személy, hogy mindent rá kell bízni.

Az eredmény akkora magántulajdon arány lett, mely a legliberálisabb nyugati államok arányait is felülmúlja. Az állam ezzel minden lehetőséget elvesztett a folyamatok befolyásolására.

5. A nyugat majmolása. Másolni kell őket, mindenben. Itt a "baloldal" és a "jobboldal" között az az eltérés volt, hogy a "balosok" kulturális értelemben is nyugatmajmolók voltak, míg a "jobbosok" legalább ebben a józan eszet választották a nyugat helyett. De a gazdaságpolitikában és eleve a rendszerkérdésekben ugyanazt mindta a két oldal. Mindkét oldal valamiféle "szociális piacgazdaságról" fantáziált, amire az országban semmilyen
feltétel nem létezett, s mely rendszer nyugaton is csak egyes államokban létezett.

A legröhejesebb a skandinávmodellezők voltak, ők gyakorlatilag elmebeteggyanús egyének voltak. A skandináv modell mai magyar hívei legalább felismerték, az alapfeltétel ehhez az erős állam és az erős hazai tulajdon.

6. A kisember lenézése. Jobbról azért, mert ezt valamiféle kádárista csökevénynek nézték, míg balról azért, mert ez afféle nem-piacpárti kérdésnek állították be.

Az eredmény: megfelelni akarás mindenkinek, kivéve az egyszerű állampolgároknak. Az egyszerű emberek csak fogaskerekek a hatalmas tervekben, melyek célja valamiféle absztrakt, makrogazdasági célszámok elérése, sőt örüljenek az emberek, hogy magasztos fogaskerekek lehetnek ezen fontos ügyekben.

Vanak a vállalkozók, akik "fantáziát látnak", s ezért jogosultak milliárdokra, hiszen értékes emberek, míg a kisember igénye szerény fizetésemelésre szörnyű istenkáromlás, mert ő csak egy bunkó, s benne legalábbis Sztálin szelleme van a háttérben.

Máig ezért is szitokszó a "populizmus", még a mai "jobboldal" nagy részében is.

7. A semlegesség mint szörnyűség. Ha nem vagyunk NATO-tagok, azonnal meg fog minket támadni az összes szomszéd állam. Meg kis ország vagyunk.

Az eredmény: az országot az elitje bűntárssá tette a nyugat terjeszkedésében, miközben még pluszban ezen nyugati agressziókra azt se lehet mondani, hogy bármi gazdasági hasznot hoztak volna.

Egyébként meg történelmi igazság: aki nem védi meg magát, az idegen kezekbe kerül, s idegen érdekekért fog harcolni.

8. Liberális varázsszavak komolyan vétele. A 3 kedvencem: "a tőke idegesen reagál", "a termelékenység nem növekszik", s "a hitelértékelők rontottak besorolásunkon". Mindhárom közös tulajdonsága, hogy a valósághoz a közük nagyjából nulla.

A tőke reakciója és a hitelértkelők tevékenysége egyetlen dolgot jelez: a legmagasabb pénzügyi tőkéseknek mi éppen az érdekük. A termelékenység meg bűvésszó, hiszen a termelékenység egyedül a bérszinttől függ, s nem fordítva. A nyugati dolgozó pl. csak azért "termelékenyebb" a keletinél, mert magasabb bért kap. Szóval bátran használjuk a "magasabb termelékenységű" szó helyett a "több a fizetése" szót.

Azt hiszem, ez a 8 pont kifejezi alapjában mindazt, ami a szerencsére már elmúlt rend alapjait. Sajnos egyes pontok, legalábbis részben ma istovábbélnek, ezt tegyük hozzá.

A Kettős Mérce nevű álbaloldali, ultraliberális médiában cikksorozat jelent meg a populizmusról.

A két fő álláspont e témában jellemzően:

• a hagyományos liberális álláspont: a populizmus hazugság és szélsőség,
• a kisebbségi álbalos liberális álláspont: van jó és rossz populizmus, a jó az, mely valójában, valami rejtélyes módon a liberalizmust erősíti.

Eddig semmi újdonság, csak a megszokott hülye szöveg. De most megjelent egy érdekesebb, bár demagógia szempontjából nem kevésbé fertőzött cikk, melyet érdemes alaposabban is megvizsgálni.

Az alaphazugság a megszokott: azaz a liberalizmus és a baloldal azonosítása, ami totális abszurdum, mert a liberalizmus valójában a legtisztább jobboldal. Emlékeztetnék: a bal és a jobb csakis a modernitáson belül értelmezhetők, s így viszont mindigis csakis az egyén és a közösség közti ellentét kérdésen alapult az elválasztás. A jobboldali az aki szerint az egyén az alapelem, s a közösség az egyének összessége, míg a baloldali szerint a közöség több mint az azt alkotó egyének összessége. Az, hogy ma sok magát baloldalinak és jobboldaliank nevező nem ezt vallja, csak a fogalmak elhasználódását és - legalábbis részben - hazug módon való használatát jelzi.

Amiben a szerzőnek igaza van, hogy a populizmus és demokrácia elválaszthatatlan egységet alkotnak, hiszen mindkettő alapja a népszuverenitás teljessége. Éppen ezért is a liberalizmus nem demokráciát akart sose, hanem liberális demokráciát, ahol a "liberális" fosztóképző jellegű. Már a korai liberalizmus is két ponton antidemokratikus volt:

• korlátozta a népszuverenitást a vagyonosokra, azzal az érvvel, hogy a vagyontalan ember képtelen felelősségteljesen dönteni, ez ma már nem igaz, a modern liberális demokráciákra a cenzusmentes általános választójog jellemző,
• a gazdasági hatalmat kivette a demokratikus kontroll alól, ez máig is így van, sőt erre a liberalizmus kifejezetten büszke.

A cikk csúsztat a nacionalizmust illetően, ez valójában a liberalizmus találmánya ugyanis. A jobboldalinak nevezett populizmus nem feltétlenül nacionalista, ezek egybemosásuk indololatlan. Ebben az értelem a jobb és bal nem más, mint hagyományőrző és progresszív, de nincs semmilyen gazdaságpolitikai jelentése, azaz kár bűvészkedni itt a bal/jobb többes lehetséges értelmezésével.

Ahogy a baloldali populizmus, úgy a jobboldali populozmus is demokrácia-párti, s nem áldozza fel semmilyen módon a jogállamiságot. A jobboldali populizmus esetleges nacionalizmusa csupán a hagyományőrzés része. Azaz a közösségi identitás része. A szerző szerint jó a közösségi identitás, azt írja ez szükséges mind szubnacionális, mind szupranacionális szinten, csak nacionális szinten káros: vicces elképzelés ez, s indoklás nincs.

A megszokott liberális demagóg frázisokról nem szólnék, csak azt az manapságban egyre terjedő álbalos liberális hazugságra térnák ki,  mely szerint a jobboldali populizmus a "neoliberalizmus" része, a globális kapitalizmus eszköze. Az igazi baloldaliság természetesen az antikapitalizmus, ezt a szerző is elismeri, dehát vajon miért lenne nagyobb rossz a nemzeti tőkésosztályt szemben a globális tőkévek, s miért lenne bármilyen szempontból helyes a "globális verseny", s miért lenne gonoszság az attól való védelem? S hogy  a fenében lesz a nemzeti tőkét támogató populista a globális kapitalizmus része, miközben a globális tőkét támogató populista meg a globális kapitalizmus ellenfele lesz? Ennek az égvilágon semmi értelme.

A szavak mögötti elgondolás persze átlátszó: az álbalos liberálisok a globális tőke segélyezettjei, az egész világon ez így van, de különösen Kelet-Európában. Innen az a fura kelet-európai "antikapitalizmus", mely kígyót-békát okád a helyi nagytőkére, de közben a globális tőkének valamiféle haladó és támogatandó szerepet láttat. Ennek talán leglátványosabb jele volt az Uber contra helyi taxisok vita, melyben minden haladó, állítólag balos liberális két kézzel szavazott az Uberre, mely a valóságban egy ofsór, adót nem fizető spekulatív vállalkozás, mely nagyjából nulla hasznot hoz a közösségnek.

Szóval maradjunk annyiban: a szerző színliberális, csak újabb, értelmesebb módon igyekszik immár baloldali populizmusnak hazudni a liberalizmust. Ezen az se változtat, hogy ő ma is leírja: "a baloldal túl sokáig álmodta a neoliberális kapitalizmus és liberális demokrácia álmát és ideje abból felébredni". A szerző se ébredt fel...

Mi a valóság? A csatatér egyik oldalán vannak a liberálisok (azok minden balos és jobbos verziójában, lásd "középbal", "középjobb", "szocdemek", "kerdemek", stb.),  a másik oldalon pedig a néptömegek érdekei, amiknek kifejeződése a populizmus annak mind jobbos, azaz hagyományőrző, mind balos, azaz progresszív verziójában. Minden más erő - a valódi nacionalisták az egyik oldalon, s a kommunisták a másikon - marginális.

Soros zsebipapagája abbahagyta a drogozást, így rájött, hogy eddig hülyeségeket gágogott. Szerintem ez a valós ok.

Már írtam róla. 

Van ez a jamaikai vicc a reggae zenéről:

Egy nap mindenki abbahagyja a fövezést Jamaikában. Másnap az emberek elkezdik kérdezgetni egymástól "mi ez a szar zene?".

Valami ilyesmi történhetett itt is.

Pedig másfél hónapja még egymaga akart forradalmat indítani, ha a bunkó nép nem szavaz arra aki neki szimpatikus...

Egyébként meg sok sikert neki, egy kamaszgyerek joga a hülyeség, a többségük ki is nővi.

Drukkoljunk neki is!

Érdekes tapasztalat volt megnézni a neten a május 8-i budapesti, parlamentkörüli tüntetéseket. Alaposan megnéztem több média segítségével is.

Amikor a ballib megmondóemberek és Soros nem avatkoznak be egy ballib eseménybe, az még jobban elfajul. Most is ezt láthattuk a május 8-i, valóban spontán tüntetés alkalmából. Lehet szidni okkal Sorost, de azért az ő hivatásos bértüntizői ilyen szintre sose süllyednek. Most tehát láthattuk milyen a valódi és spontán ballib ultra jellem. Akasztani akartak, betörni a Parlamentbe, szidták a rendőröket, kurvaanyáztak minden politikust és meghívott parlamenti díszvendéget, majd bónuszként megköpködtek pár református főpapot. Persze ismerjük ezeket az emberek a netről, pont ugyanilyen stílusban kommentelnek, de most láthattuk őket az utcán is. A jó hír: alig 150-es keménymag volt ez, ennél még egy focicsapat is képes bármikor sokkal népesebb bandát kiállítani randalírozási céllal.

Majd jött a ballib megmondóemberek rágalomhadjárata Kásler Miklós új miniszter ellen, aki bátran, nyílt sisakkal vallotta meg hitét. A szekulárateista megmondóembersereg tombolva szembesült Kásler azon kijelentésével, hogy minden betegség alapja a Tízparancsolat be nem tartása.

Erről egy emlék villan be, még a Kádár-rendszerből, azaz nem valamiféle középkori, klerikális államból. Amikor az 1986-1987-es tanévben pszichológia szakra próbáltam járni (a valóságban pár hónap után felmondtam, máshol már leírt okokból), az egyik első előadáson a tanár azzal kezdte, hogy a lábtörést leszámítva minden betegség oka lelki, de bizonyos szempontból, áttételesen még a lábtörésnek is lelki az oka. Gyakorlatilag ez ugyanaz, mint amit Kásler mond, csak persze 1986-ban egy magyar egyetemen nem volt ajánlott szó szerint említeni a Bibliát.

A lélek mindenképpen a test vezérlő ereje. S ehhez, ennek elfogadásához még hívőnek se kell lenni. Lehet hinni valamiféle felsőbb erőben kifejezett istenhit nélkül is. De lehet akár materialistának is lenni, s abban hinni, hogy a szellemi erő a testi világ sajátos formája. Bárhogy is: mindenképpen az első a lélek, akár platóni módon (a lélek az alap, a test a lélek börténe), akár arisztotelészi módön (a lélek a test formája, s együtt alkotják a személyiséget), akár a korai hedonisták alapján (az anyag kisugárzása a lélek), s bármely modern verzió szerint: a test oka a
szellemi tér.

Szóval a ballib megmondóemberek artikulálatlan hörgése Kásler ellen nem csak keresztényellenes, de tudománytalan is.

Remélem, hogy Orbán ezt nem gondolja komolyan, azaz a "kereszténydemokrácia" csak egy üres jelszó.

Ha ugyanis valamire határozottan nincs szükségünk, akkor az a kereszténydemokrácia. A kereszténydemokrácia ugyanis nem más mint a hagyományos, bukott liberális-konzervatív középjobb egyik kódneve.

Egy komolyan vett kereszténydemokrácia nem jelentene mást, mint visszatérést az 1990-2010 közti liberális görénykurzushoz.

Dehát ki akarna visszatérni egy csődbe ment, garantáltan rossz irányhoz?

Emlékeztetnék mindket, az 1990-2010 közti liberális görénykurzust mindegyik kormány vitte 1990-2010 között, sőt már az MSZMP-kormányzatok is az 1988-ben elkezdett átmenet után. Nem is volt igazi választási lehetőség Magyaországon 1990-2010 között: gyakorlatilag mindenki a liberó vonalat
vitte, csak marginális pártok voltak hozzá képest ellenzékben (a Thürmer-féle Munkáspárt és a Csurka-féle MIÉP).

Egyébként csak kulturális ügyekben volt eltérés a "jobb" és "bal" között, lásd:

• koronás címer vagy Kossuth-címer,
• magyar hagyományok vagy inkább az idegen szépsége,
• a székelyeket istenítsük vagy a zsidókat,
• Trianon vagy a zsidó holokauszt a nagyobb tragédia,
• jó vagy rossz ember volt-e Horthy,
• vallás vagy ateizmus,
• nagycsaládok vagy homokosok,
  stb.

Nyilván ezekről a kérdésekről is lehet, sőt kell is vitázni, de az ország jólétét mégis más alapozza meg: az általános gazdaságpolitikai
eszmerendszer, s ebben teljes volt akkor a konszenzus "bal" és "jobb" között: azaz éljen a nyugat, az állam mindent adjon el, nem fontos a magyar
tulajdon, stb.

Most más idők járnak. A kapitalizmus és a liberális demokrácia visszafordíthatatlan válságban vannak. Óriási bűn lenne nem kihasználni a nyugat
gyengeségét. A lényeg tehát most kihasználni a kinyílt ablakot, s erősödni, harcolni, nem megpróbálni az utolsó pillanatban egy vesztes, ráadásul
erkölcstelen rend részévé válni.

A magyar politikában ehhez minden adott. Nem csak a Fidesz áll ezen elvek mögött, hanem ide sorolható a Jobbik és az LMP is, akkor is ez utóbbinál merültek fel erős kétségek az utóbbi időszakban.

Mi a tanácsadás?

A tanácsadás valami olyasmi, amikor az ember részben tud valamit, részben nem tud. De hogyan lehet tanácsod adni, melynek célja az, hogy előnyhez jutassuk azt, akinek tanácsot adunk, ha nem ismerjük teljesen azt a dolgot, amiről tanácsot adunk? Lehet, mert pl. amikor valakit keresünk, tudjuk, kit keresünk, de nem tudjuk hol van. Ez viszont nem érv, hiszen aki keres valakit, csak azt akarja, amit nem tud, azaz hol van az illető, nem azt amit tud, azaz ki az illető. Tehát mindig csak abban kell tanács nekünk, amit nem tudunk. Azaz a tanácsadónak éppen azt kell tudnia, amit a másik nem tud.

Aki nem tud valamit, az hogyan cselekszik a leghelyesebb módon? Ha tanul, olyanoktól, akik tudják az illető dolgot. Pontosan tudás kell, nem sejtés vagy zavaros jóslás. Hogyan lehet eleve jósolni? Mi az alap annak megállapításában, hogy ki helyesen és ki helytelenül mond meg valamit? Amikor pl. íjászokat hasonlítunk össze, nem tudnánk megállapítani, ki a jobb, ha nem céltáblára lőnének, hanem mindenki csak vaktában, ahová akar. A jövő nem létezik, még nincs, azaz ez ugyanaz: nincs alap, nincs mérce. Akkor pedig hogyan tudjuk, ki jó tanácsadó és ki rossz tanácsadó?

A végkövetkeztetés ezek szerint: csak arról lehet tanácskozni, amit tudunk, s az nem lehet jövőbeli dolog.

Vannak ezek a diplomagyártó elitkifosztó iskolák.

A sokat összeharácsolt paraziták debil gyerekeinek lettek kitalálva.

Ilyen még itt is van, a sötét Balkánon. S személyes élmények is vannak, a saját feleségem egy ilyenben spanyolt tanított 2 éven keresztül.

Mesélte: negyedannyi munka, háromszoros bér, központilag tilos rossz jegyet adni, meg nem mosolyogni a debil gyerekekre, mert a gazdag szülő megsértődik és átviszi a gyereket a másik hasonló iskolába, s akkor ugrik a csillagászati összegű tandíj.

Ezen iskoláknak egyetlen valós értelmük van: a sok hülyegyerek összeismerkedik egymással, így amikor majd megöröklik szüleik lopott vagyonát, könnyebben tudnak a hasonszőrűekkel üzletelni, hiszen volt iskolatársak.

Az idei tavasz kedcenc itala!

Ez a Balliba Gágogás Extra Zéró üdítő.

A Soros Művek terméke, Brüsszelisztánban gyártják. A termék alapja: libák bal lábának szőrzetéből készült extraktum, az keverve marihuánás csapvízzel és vadgágoginnal, Soros-ürömmel ízesítve, romkocsma szaggal dúsítva.

A történelmi választási vereségüket kiheverni nem képes balliba ultrák kedvenc itala. Gágogin tartalma gátolja az agy gondolkodási folyamatát, így elkerülhető, hogy a fogyasztó esetleg felismerje, hogy szabad és demokratikus választások zajlottak, vagy, ne adj Isten, fasizálódjon, azaz bármit elolvasson, ami nem ballib média. Továbbá a Soros-üröm - ez egy eredeti magyar találmány, Dr. Balliberó Emese okleveles műköröm- és tömeghisztéria-szakértő találta fel - pedig lezárja a béltraktust, így a fogyasztó sokásig képes tüntizni, vécéremenés szükséglete nélkül. Ez a komnbináció erőt ad, így sokáig lehet bírni a gágogást.

A termék marihuána tartalma is rendkívül előnyös. Többek között délibábokat láttat a termék fogyasztóival, pl. 800-fős tüntit népforradalomnak, ill. választási csalásokat hallucinál bárhol, ahová néz.

Egyetlen előnytelen mellékhatása van: egyes fiatalabb fogyasztóknál tapasztalható jelenség, hogy ott is zorbánista ügynököt lát, ahol nincs, a legsúlyosabb esetekben a diák saját tükörképét is zorbánistának látja, ami idegrohamot okoz. Szerencsére a mellékhatás nem tartós, a rohamot kapott diákfogyasztóra elég rágágogni, majd a zsebébe dugni egy húszezres bankjegyet, s rendbe is jön.

Milyen a magyar életszínvonal? Nem a ballib nedves álmokban, hanem a valóságban.

A világ 85 %-ához képest jól élünk, s 60 %-hoz képest meg egyenesen nagyon jól.

Ezek szimpla tények.

Persze lehet azon sajnálkozni, hogy rosszabbul élünk, mint a világ 10 %-a.

Mert ez is tény.

S van még egy tény: az 1990-2010 közti liberális görénykurzus egy centivel se vitt minket közelebb ehhez a 10 %-hoz, sőt távolabb kerültünk.

A 2010 óta folytatott korrekció csak jót hozhat. S tény: az életszínvonal nem romlott 2010 óta.

Magyarország életszínvonala a legmagasabb a hetvenes évek közepén volt, s ezt újra 2012 körül értük el.

Ez is egy tény.

Hacsak nem lesz csoda, az LMP-nek vége lett.

Az eredeti LMP 3 fő részből lett:

• a sötétzöld, balos keménymag - amolyan félig marxista, félig zöld, de mindenképpen antiliberális csoport, ez volt a fő csoport, s maga Schiffer is innen volt,
• a hajléktalanná vált SZDSZ-esek, akik utálták Gyurcsányt, ezért nem mentek el a DK-ba - ezek hamar kiestek, már a PM megalakulásakor kivált nagy részük, ma viszont ez ismét megjelent a Hadházy-féle szárnyban, s sajnos egyre erősödnek,
• mindenféle zavaros, eszmeileg heterogén tömeg, aki utálta mind a Fideszt, mind a ballibeket, s csak egy alternatívát keresett - ezek mind el fognak távozni, ha tovább ballibásodik a párt.

Schiffer távozása erősíteni fogja a Hadházy-féle beépített ballib lobbit. Széll alkalmatlan embernek bizonyult, képtelen volt megvédeni magát a ballib támadásoktól, S pont emiatt hagyta ott a pártot Schiffer is most. Tényleg az abszurdomok abszurdumja, hogy egy baloldali és zöld párt befogadja a frakciójába a Wall Street és Soros eszméinek leghűbb szervezete, az Együtt képviselőjét! Az Együtt a magyar ballib palettán belül is szélsőségesen liberális.

Már a Schiffer utáni vezetés is tett sok abszurd, furcsa dolgot, de ez most mindennek a teteje.

Ahol bajnaisták és hadházysták diriginálnak, ott valóban nincs helye rendes embernek.

Nekem személyesen persze mindegy, sose volt számomra az LMP több, mint a ballibek helyére esetleg benyomuló kisebb rossz. Egy ballib LMP-nek viszont semmi értelme, nyugodtan csak tessék belépni a DK-ba, ott egyesülni az MSZP-vel...

Az eheti keddi tüntin ismét felmerült a "nem létezik Magyarosrzág" és "a korábbi alkotmány van hatályban" című baromság, s mivel felmerültek új érvek, ezeket most cáfolnám.

Kiválasztottam a legjellemzőbbeket.

 "A "lex posterior derogat legi priori" jogelv egyáltalán nem értetődik magától. Azaz az Alaptörvény nem helyezte hatályon kívül az Alkotmányt."

Dehogynem, ez római jogi alaptétel. Továbbá: a külön jogszabályban elfogadott Átmeneti rendelkezések kifejezetten hatályon kívül is helyezte az Alkotmányt, lásd 31. cikk (3). Lásd egyébként az Alaptörvény EREDETI szövegét.

"Az Alkotmány 19. § (3) a) pontja nem adott felhatalmazást az Alkotmány hatályon kívül helyezésére."

Alkotmányozásra adott felhatalmazást, ami magában foglalja a hatályos alkotmány hatályon kívül helyezését is. Ha ez nem így lenne, az azt jelentené, egyszerre több alkotmány is párhuzamosan hatályban lehetne.

"Az Átmeneti rendelkezéseket az Alkotmánybíróság megsemmisítette."

Nem az egészet semmisítette meg az AB, lásd: 45/2012. számú AB határozat. Az 31. cikk (3) nincs a megsemmisített rendelkezések között, s ez mondja ki a korábbi alkotmány hatályon kívül helyezését.

"Az AB kimondta, hogy az Átmeneti rendelkezések nem részei az Alkotmánynak, sem az Alaptörvénynek."

Ezért lett a 4. Alaptörvény-módosítás, mely inkorporálta az Átmeneti rendekezéseket az új alkotmányszövegbe.

"Az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatala nem jelenti új Alkotmány megalkotását."

De igen, mivel maga az alkotmányozás joga is az alkotmányban szerepel.

"Az Alaptörvény nem volt része az Alkotmánynak."

Így igaz, nem része, mert ő maga az alkotmány. Az "Alaptörvény" a hatályos alkotmány neve. Ahogy a korábbi alkotmány neve meg "1949. évi XX. tv." volt.