A süketelés magasiskolája. A Puzsér egyre butább.

Mi is a centrum? Azt jelenti nagyjából: nem mondunk semmit, s semmiről nincs határozott véleményünk.

Érdekes a ballib piaci logika.

Ha a liberális médiákban nem hirdetnek a gazdasági szereplők, akkor ennek oka: politikai nyomás. Azaz diktatórikus módszerek, fasizmus fennforgása van.

Ha viszont nem-liberális médiákban nem hirdetnek a gazdasági szereplők, akkor ez a gazdasági szereplők szabad akarata, ez a piac független döntése.

Jól emlékszem, 1990-től nagyjából 2006-ig minden olyan kérdésre, hogy vajon a nagy cégek miért nem hirdetnek a jobboldali médiákban, ez volt a válasz: a piac így döntött.

A Drága Bolgár Úr méltóztatott interjút adni:

Rosszabbra számítottam. Bolgár bácsi legalább nem hazudja át az egész időt. Elmondja, nem volt Kádár alatt sajtószabadság, ő és mindenki más is tudta a határokat, ezeket nem szegte meg soha.

Az interjúkészítő Gyűlölő Baszolcs viccesebb jelenség: alázatosan alákérdez. Persze érthető emberileg: Baszolcs bűnbánó ex-fideszes, igyekeznie kell, hogy befogadja őt a Szalon, különben a végén még el kell mennie dolgoznia, ami - valljuk be - tragikus fejlemény lenne, hiszen eddigi életében még sose tett ilyet.

A Drága Bolgár Úr mond azért egy apró füllentést: hogy neki nem kellett bizonyítania semmit, amikor az egyetem után munkát keresett. Pedig de.

Annak idején a Közgázon egyetlen szak volt, egységesen "közgazdaságtan", s a 3. évtől volt ezen belül szakosodás:

• nemzetközi kapcsolatok - ez volt a csúcs, a legjobb szakosodás volt, a leggyorsabb karriert jelentette,
• külkereskedelem - ez volt a második legjobb,
• politikai gazdaságtan - ez volt az elméleti szakosodás, tulajdonképpen csak halandzsázni kellett Marx- és Lenin-idézeteket, unalmas volt, s semmi karriert nem adott, ez tisztán egyetemi pályát jelentett,
• belkereskedelem - ide mentek azok, akik máshová nem jutottak be, ez volt a "büntetés" szakosodás.

Az én saját apám is oda járt, bár ő Bolgár bácsinál 6 évvel idősebb volt, a külkereskedelem szakosodás részre, 1958-1962 között. Amikor kérdeztem tőle, miért nem ment a nemzetközi kapcsolatok szakirányra, hiszen megvolt hozzá a megfelelő eredménye, azt mondta, "mert ott azonnal alá kellett volna írni a Belügynek".

Szóval ha Bolgár bácsi elvégezte a nemzetközi kapcsolatok szakirányt, akkor nyilván belügyes volt, más nem is lehetett. S ez nem feltétlenül erkölcsileg rossz, ott nem besúgók voltak, hanem leginkább kémek és kémelhárítók, s hát abban azért nincs sok kivetnivaló, hogy valaki saját országa hírszerzésének dolgozik, ez nem ugyanaz, mint jelenteni a szomszédokról és kollégákról. Csak vicces, hogy ezt úgy mondja el utólag, mintha semmi hasonló nem lett volna.

Az interjú vége azonban reménykeltő. Azt mondja Drága Úr, hogy - szerinte sajnos - már sose jön vissza az a világ, amikor mértékadó szerkesztőségek magas szakmai alapon határozták meg a közvéleményt. Nagyon remélem, ez tényleg így is lesz.

Honnan a félreértés?

Egyrészt van 3 ország, ahol ma számon tartanak Macedónia nevű tájegységet: Bulgária, Észak-Macedónia, Görögország.

Másrészt van az ókori Macedónia, a macedónok állama, ennek területe kiterjedt a mai Albánia, Koszovó, s Szerbia területére is.

Az ókori macedón állam az i. e. VII. században jött létre, a IV. században regionális nagyhatalom lett, majd bekebelezte az egész görög világot, de ennek folyamatában a macedónok átvették a görög kultúrát és nyelvet.

A mai görögök ezért is nagyon érzékenyek erre a témára: számukra a "macedón" szó a görög nép és történelem egy részét jelenti.

A II. sz. közepére Róma meghódította a macedón törzsterületet, onnantól római provincia lett.

A macedón nyelv kihalása az i. e. IV. században kezdődött, s nagyjából az i. sz. I. századra ki is halt teljesen. Ezzel együtt az identitás is megszűnt, a "macedón" egyszerűen "macedóniai görög" jelentést vett fel.

Miután mint önálló identitás kihalt, területnév lett a Macedónia szóból. Alapvetően arra a területre értették, mely az eredeti macedón törzsterület volt, de voltak időszakok, amikor attól délre és keletre fekvő területeket is Macedóniának neveztek. Pl. a VIII.-XI. sz. között Bizánc Macedónia nevű tartományának a székhelye a mai Edirne volt, mely messze keletre fekszik az ókori Macedóniától.

Ettől teljesen függetlenek a mai macedónok, Észak-Macedónia nemzetalkotó többsége. Alapvetően 3 elmélet létezik a mai macedónok eredetéről:

• kiemelt fantázia: az ókori macedónok megmaradtak, csak többször nyelvet váltottak, de utódaik a mai macedónok,
• mérsékelt fantázia: a szlávok VI. századi betelepülése során a térségben önálló macedón-szláv identitás alakult ki, ez máig megvan,
• tényekkel alátámasztott: a macedónok a bolgárokból lettek, a XIX. sz. vége és a XX. sz. közepe között.

A bolgár nemzetfogalomban Bulgária 3 fő történelmi régiója Moesia, Thracia, Macedonia - azaz az egész Macedónia integráns része a bolgár nemzeti területnek, s ez történelmileg akkor is igaz, ha az eredeti Macedónia területének nagy része elgörögösödött időközben.

A bolgár nacionalizmus ebben nem tekinti ellenségnek a görög nacionalizmust, azaz készséggel elismeri, hogy az ókori macedónok görögök lettek, s nincs közük egyetlen más mai néphez se. A bolgár nacionalizmus természetesen nem ismeri el a mai macedónokat, "kitalált" népnek tekinti őket.

A mai Görögországban hivatalosan nem ismernek el etnikai kisebbségeket, csak vallási kisebbségeket. Így nem létezik hivatalos statisztika. A görög álláspont szerint eleve nem létezhet macedón kisebbség, hiszen a macedónok görögök. Ami lehetséges az a "szlávajkú görög", s ma ez a lakosság zömében ténylegesen is görögként határozza meg magát. Az asszimiláció rendkívül erős volt a XX. sz. folyamán. Ma lehet pár tízezer idős ember, aki nem tekinti magát görögnek vagy nem csak görögnek tekinti magát: ezek egy része macedónnak, más része bolgárnak mondja magát.

Bulgária 1992 óta ismét elismeri a macedón kisebbséget. A valóságban nincs ilyen, a legutóbbi népszámláláson kevesebb mint 2 ezer ember mondta magát macedónnak egész Bulgáriában. A macedón nacionalista becslések szerint viszont Bulgáriában több százezer macedón él, akik az utóbbi évtizedek erőszakos asszimilációja miatt mondják magukat bolgárnak.

Saját történet. Amikor először jártam Macedónia ma is Bulgáriához tartozó részében, ez 1989 nyarán volt, volt bennem egy sajátos érzés: hátha mégis legalábbis részben igazuk van a macedón nacionalistáknak, s tényleg vannak ott valamilyen macedónok. Nagyon figyeltem, de nem találtam egy szál macedónt se.

Egyébként Bulgáriában a "macedón" szó gyakran használt, csak nem nemzetiségi, hanem regionális értelemben, lásd erről amit írtam fentebb - Macedonia, Moesia, Thracia -, szóval ebben az értelemben szó van macedónokról, ami könnyedén megzavarhatja a témát nem jól ismerőket.

A dolog magyar nyelvi vonatkozása, hogy "macedón" vagy "makedón". Ez egy teljesen egyedi magyar kérdés. Az eredeti latin név MACEDONIA, melyben a "c" ejtése természetesen "k", de mivel a középkori magyarországi latinban az ejtés "c" lett, így ez terjedt el.

Bosszúhadjárat a mérvadók által: micsoda dolog, hogy fideszes doktorálhat!

Akkora demagógia megy, hogy a gyűlölködők azt se veszik észre, hogy Rácz András "független" szakértő szerint is Orbán Balázs doktorijának 87 %-a eredeti munka - ez jóval az elvárt arány felett van.

Az egész érvrendszer az, hogy a szerző idéz saját magától, meg a tartalomjegyzéke idegen gépen készült - egyik se szabálysértés.

Annak idején Semjénnek volt hasonló esete, s magasan megnyerte: egyszerűen nem szállt vitába a gyűlölködő libbant hordával. A horda pedig lassan elfogyott.

Pedig de, az volt: kár tagadni, Csurka antiszemita volt.

Egyébként számtalan érdeme volt, de nem volt ő se tökéletes.

Sok dolgot, ami ma már evidencia, ő látott meg először a 90-es évek elején már.

Én nagyon kedveltem őt, a 90-es évek második felében a kedvenc magyar politikusom volt, de ez nem jelenti, hogy el kellene hallgatni hibáit. S bizony volt pár nagy hibája:

• a zsidókérdés,
• a kommunizmus és a liberalizmus azonosítása, a nacionalizmus felmagasztalása,
• s persze maga az egész stílus.

Az első nyilvánvaló. A liberális világrend etnizálása súlyos hiba. Persze erre azt szokták mondani, ez nem „etnikai zsidó”, hanem „civilizációsan zsidó”, ami viszont így káros és értelmetlen kifejezés. Kb. mintha a „kommunista” szót a „politikailag orosz” szóval helyettesítenénk.

A második hiba alapja egy tény: hogy Magyarországon egy adott időszakban az új liberális elit tényleg nagyrészt a volt kommunista elitből lett. Csakhát ettől még itt nincs azonosság. Éppenhogy ez úgy is magyarázható, hogy a kommunizmus kései szakaszában megbújt a liberalizmus. De a Csurka féle szöveg, hogy Kun Bélából vezette le az MSZP-t és az SZDSZ-t teljesen komolytalan. Ez súlyosan téves leegyszerűsítés, nem kisebb, mint az ellenoldal antiliberális=náci szövege.

Azt se ismerte fel, hogy a nacionalizmus a liberalizmus találmánya. Hozzáteszem, ezt én se láttam még át akkor, csak valahogy zavart az egész. de képtelen voltam tisztázni a problémát. Aztán ehhez hozzátett a MIÉP egy bizarr kálvinizmust is, arra alapozva, hogy Magyarországon a legnacionalistább hagyományosan a református egyház.

A harmadik meg az, amiatt sose lett a MIÉP nagy párt. Minden rendkívül okos ember gyakori hibája, hogy lenézi környezetét, arról fel se tételezi, hogy esetleg megérti őt, ezért elkezd végletesen leegyszerűsíteni. Én ezt felnőtt gügyögésnek hívom, annak mintájára amikor a felnőtt kisgyerekül próbál beszélni, miközben a kisgyerek ettől meg van döbbenve, miért tesz ilyet a felnőtt.

Én 1999-ben ábrándultam ki Csurkából. Amikor képtelen volt átlátni az 1999-es szerbiai háború összefüggéseit.

A neves ballib újságíró kesereg: az emberek nem kiváncsiak rájuk.

Persze csúsztat. Szerinte a dichotómia úgy áll, hogy két alternatíva létezik:

• a liberális újságíró alapos cikke,
• az influenszer hülyegyerek 10-másodperces videója.

Miközben eltérés nincs, mind a kettő szubjektív vélemény. Persze, a hosszabb anyag mindig értékesebb, hiszen több munka fekszik benne, de maga a médiacsinálás lényege azonos: befolyásolás. Lásd: hiszek valamit a világról, ezt elmondom, hogy mások is ugyanazt higgyék.

A liberális médiamunkások rögeszméje: amit ők mondanak, az független és pártatlan, míg minden más meg álhír és manipuláció.

Pedig ilyen nincs: független és pártatlan vélemény nem létezik.

Valójában miről is van szó? Már nem csak ők képesek másokat befolyásolni. Ez a nagy bánat alapja.

Idén júliusban nagy szenzáció volt Bulgáriában: egy teljesen sértetlen egész szobrot találtak egy építkezésen.

Ez a Rupite nevű faluban volt, ami a bolgár-északmacedón-görög hármashatárnál található, a fő bolgár-görög határátkelőhelytől 12 km-re. A falu egyébként másról híres: itt jósolt a legnevesebb bolgár jósnő éveken keresztül, temploma is van a jósnőnek, mellyel számtalan botrány áll kapcsolatban, hiszen az ortodox kereszténység nem ismeri el legitím tevékenységnek a jóslást.

A falu most alig ezer lakossal rendelkezik, de az ókorban fontos város volt: a macedónok alapították az i. e. IV. században, majd a római időkben megmaradt jelentősége, csak az i. sz. V. századtól szűnt meg mint régiós központ, akkor szűnt meg város lenni.

A mai Bulgária egész területe a Római Birodalom része volt hosszú évszázadokon keresztül.

A szenzációéhes újságírók persze valami ógörög szoborban reménykedtek. Mára kiderült: a szobor az i. sz. I. sz. elejének tömegtermeléséből van.

A történet érdekes. Az első de facto római császár - Octavianus - egy dologban nagyon sikertelen ember volt: az örökös kiválasztásában.

Egyetlen gyereke volt, egy lány - Julia -, aki a korabeli szokások szerint nem lehetett császár. Így húga fiát, Marcellust nevezte meg örökösének, akit a biztonság kedvéért össze is házasított Juliával. Azonban i. e. 23-ban nagy járvány érte Rómát, melyben az egész család megbetegedett, de míg a többiek meggyógultak, a 19 éves Marcellus belehalt.

Octavianus ekkor újra lépett: lányát feleségül adta legközelebbi barátjához, aki tulajdonképpen megnyerte Octavianusnak a polgárháborút, Agrippa tábornokhoz, aki 24 évvel volt idősebb a lánynál. A cél: Agrippa legyen az utód. Azonban ő is meghalt idő előtt.

Maradtak a gyerekek. Szerencsére lett 2 fiú is Agrippa és Julia házasságából: a 20-ban született Gaius és a 17-ben született Lucius. A biztonság kedvéért Octavianus a két gyereket fiává is fogadta, az öröklés biztosítására.

A két fiú természetesen teljesen ismeretlen volt a közéletben. Így Octavianus hatalmas kampányt indított népszerűsítésükre, ennek része volt tömegesen szobrok előállítása róluk, s a szobrok szétküldése az egész Birodalomban.

Kiderült: ez a most megtalált szobor is innen származik.

Persze így is fontos lelet. De azért mégse világszenzáció.

A történet vége persze az lett, hogy Octavianus ismét kudarcot vallott: Gaius elment harcolni Örményországba, Lucius pedig Spanyolországba, azonban mindketten megbetegedtek a csatatéren, majd mindketten meghaltak, az idősebb fiú 23 évesen, a fiatalabb 18 évesen.

Octavianus ekkor lemondott, hogy vérrokona legyen az utódja: fiává fogadta a felesége előző házasságából származó Tiberiust, aki aztán i. sz. 14-ben, Octavianus halálakor, ténylegesen az új császár lett.

A dolgokban fantáziát látó csodavállalkozó előad:

Ez szinte egy tökéletes kabarészám. Megpróbálom előadni a lényegét:

Szóval egyrészt van a jó nép és jó ország, a zsidók és Izrael. Őket nem szabad bántani! Persze köztük is akadnak csúnya, rossz emberek néha, ez a Netanjahu például pont ilyen ember: zsidó létére rossz ember. Honnan tudható, hogy csúnya, rossz ember? - egyszerű: hát onnan, hogy haverkodik a Zorbánnal!

Na de milyen ez a Nemzetközi Büntetőbíróság? Természetesen tiszteletreméltó szervezet! Csak most egy icipicit tévedtek: mert a jó Izrael ellen döntöttek.

Igaza van akkor a rossz Zorbánnak, hogy azt mondja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság tévedett? Na, itt jön a nehéz rész! Egyrészt az tény, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság tévedett, de Zorbán attól még rossz, szóval ő ilyet nem mondhat, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság a nemzetközi jog alappillérre.

A megoldás brilliáns: igen, nem kell elfogadni a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, de jogállami módon kell nem elfogadni, s nem putyinista-zorbánista fasiszta-kommunista diktátori módon!

Ez van, a ballibbant csodavállalkozói kiművelt koponyák szerencsére működnek!

A ballibaizmus persze egy abszurd eszme, hiszen nem lehet egyszerre baloldalinak és jobboldalinak lenni (hiszen a liberalizmus a legtisztább jobboldaliság).

Most egy műsorban ismét láthatjuk ezt:

Az idők során folyamatosan változott a ballib hozzáállás a munkavállalói jogokhoz, különösen a bérek tekintetében.

A ballibaizmus megszületése nagyjából 1991, de szélesebben nézve a kezdete már 1989. Nagyjából 1989-2010 között a ballibaizmus liberális oldala dominált minden tekintetben. Ebben az időszakban a "független" szakértők szigorú arckifejezéssel rámutattak minden lehetséges alkalommal: addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér! Szóval a bérharc hülyeség, mert előbb gazdaságfejlesztés kell, növelni kell a hatékonyságot, s majd abból lesznek a magas nyugati bérek.

Ebben az időszakban a ballib szakértők rámutattak, hogy Zorbán béremelése összeomlást fog hozni. Emlékeztető: az Orbán-kormány 2001-re 40 ezer Ft-ra emelte a havi minimálbért az MSZP-SZDSZ-időszak 19500 Ft-os szintjéhez képest. A szakértők elmondták: ez kalandorság, összedől az ország, minden befektető elmenekül, ezer % infláció lesz, éhínség fog tombolni. A ballib törzsszavazók is mélyen fel voltak háborodva, hogy a Zorbán emeli a bérüket, egymás után telefonáltak be a nyugdíjas nénik a Drága Bolgár úr műsorába, zokogva tiltakozva a csillagászati béremelések miatt, melyek miatt a csupaszív nyugati befektetők éhen fognak halni.

2010 után lassan jött a ballibaizmus baloldali része, persze nagyon óvatosan, mert a független szakértők ódzkodnak a "populizmus" ellen, de ki lett mondva: Zorbánisztánban nyomor van, mert a bérszint nem skandináv.

Úgy tűnik, az idősebb nemzedékbeli klubrádiós szakértősereglet képtelen ehhez alkalmazkodni. Őket a szívük visszahúzza a régi időkhöz, így ismét vészjósló hangon mutatnak rá: termelékenységnövekedés és beruházások nélkül csúnya végük lesz a béremeléseknek!

A ballib mitológia fontos eleme: aki nyugatra megy élni keletről, az ezt mértéktelen liberalizmusimádata miatt teszi.

A Zorbán pl. ezért nehezíti a nyugat-európai magyarok szavazását: mert mind ballib szavazó! - szól a ballib monda.

A román elnökválasztás első fordulójának térképe érdekes. A második fordulóba 2 jelölt jutott be, a két legellentétesebb. A második helyezett a messze legnyugatosabb Elena-Valerica Lasconi, aki kb. a román Momentum irányát képviseli, szóval ez az Elena magyarra fordítva Donáth Annácska, csak picit idősebb korban. Az első helyezett pedig a messze leginkább nyugatellenes Călin Georgescu.

Elég érdekes kép rajzolódik ki: keleten szinte tarolt a nyugatos jelölt, míg nyugaton az országok zömében a nyugatszkeptikus jelölt nyert. (A magyarországi román szavazók esete nyilván egyik se, ez etnikai kérdés itt, azaz nyilván az egyetlen magyar elnökjelölt nyert az első fordulóban, ezért se nem piros, se nem zöld Magyarország.)

Na most jönnek a problémák!

Első probléma: vajon ha az emberek azért menekülnek nyugatra, mert imádják a nyugati rendszert, miért szavaznak ott a legkevésbé nyugatos jelöltre?

Második probléma: ezek szerint a társadalom krémje, a leginkább képzett, művelt emberek nem nyugatra, hanem keletre migrálnak? Hiszen keleten szavaz a többség a nyugatos jelöltre! Dehát miért mennek a vad keletre ezek a kiművelt emberfők, mit keresnek ott?

Harmadik probléma is van. Van ugyanis egy trükkös liberális magyarázat - tegnap olvastam -, mely szerint keleten azért szavaznak a nyugatos jelöltre, mert ott benne élnek a rossz rendszerben, érzik milyen szörnyű az, így természetesen annak ellenzésére szavaznak.

Viszont itt akkor két kimenet van:

• az emberek nyugaton hülyék, nem veszik észre, hogy milyen csoda jó világban élnek - de hisz akkor mégse ők a társadalom elitje!,
• Putyin propagandagépezete manipulál - de akkor miért nem manipulál keleten is?;

egyik se kedvez a ballib narratívának.

Természetesen a valóság más: az emberek nem politikai, eszmei okból mennek külföldre. Csakhát ezt nem szabad mondani, mert ellenkezik a ballib mondákkal.

A háttérhatalom óvatlan volt: "nemzetközi" "bírósága" személyzetét rosszul válogatta meg, az egyik "bíró" Netanjahu ellen is elfogatóparancsot adott ki. Pedig tudható: ezt az USA nem tűri el.

A folyamat persze szerencsés, a hágai kamubíróságok ideje lassan lecseng. Most ők maguk teszik nevetségessé magukat. Hiszen minél kevesebb a teljesítés, annál nevetségesebb minden teljesítést követelő intézmény hírneve.

Jogi szaknyelven mondva, a hágai "bíróság" desuetudóba megy át, azaz nem-érvényesítés miatt megszűnik.

Jó hír!

Hatházi Mákos, a fanatikus ballib megmondóember nehezen dolgozza fel a helyzetet.

Idén tavalyig még ő volt a Soros Központ által kijelölt teljhatalmú messiás. Aztán se szó, se beszéd leváltották. Pedig Mákos mindent teljesített.

Napokig zokogott Mákosunk. Próbált fellebezni, de mintha csak a Facebook moderátori döntése ellen lépne fel: falakba ütközött.

Érthető tehát kirohanása most, valójában "Lázár János" alatt "Soros gazda" értendő persze.

Mint a metoo kampány idején, a jobbos magyar médiák hibát követnek el: rövidtávú érdekek miatt elvesztik a hosszú távot.

Akkor az volt: öröm hangulat alakult ki minden alkalommal, amikor a metoo-aktivisták megvádoltak ballib személyiségeket. Miközben éppenhogy szolidárisnak kellett volna lenni velük, rámutatva az egész kampány abszurditására.

Aki elveket véd, az akkor is kiáll elvei mellett, ha azok éppen az ellenségeit segítik. Mert tudja mi fontosabb: a pillanatnyi győzelem egy kisebb ellenség ellen, vagy a nagyobb ellenség elleni küzdelem.

A pedofilozás ugyanaz. Az agyatlan pedofilozásra teljes hibás reakció az ellen-pedofilozás.

Egyrészt a serdült kiskorúak iránti nemi vonzalom nem pedofília. Egyedül a serdületlenek iránti nemi vonzalom pedofília. Nyilván el lehet ítélni azt, hogy felnőttek serdült kiskorúakat szereznek meg maguknak szexuális céllal, de ez akkor is egy külön téma.

Alapvetően a fiatalság dicsőítése egy férfi jelenség, s egyaránt igaz heteroszexuális és homoszexuális férfiakra is.

Míg nőknél korral jellemzően változik a kor-preferencia. A fiatal lányok, nők jellemzően valamivel idősebb férfiakhoz vonzódnak, majd később azonos korúakhoz, az idősödő nők pedig valamivel fiatalabbakhoz. Ezzel szemben a férfiaknál jellemzően nem változik ez korral: az átlag férfi minden korában a fiatal nőket kedveli, függetlenül attól ő éppen mennyi idős.

Hozzáteszem, ez az általános tendencia, van egy kisebbség, mely nem ilyen. Én is a kisebbséghez tartozom, én mindig a korosztályombeliekhez vonzódtam a legjobban, bármennyi éves is voltam éppen. Most is így van: sőt a korosztályombelieket nagyra értékelem, különösen mert az én korosztályomban a nők 90+ %-a már egyáltalán nem néz ki jól, így a kevés kivétel még inkább érdekes.

A homokosoknál hasonló tendencia van. A homokos férfiak zöme mindig a fiatalokat kedveli. Talán az egyetlen sajátosság, hogy ez erősebb tendencia, mint a heteró férfiaknál. A kutatások szerint arányaiban valamivel több a pedofil is a homokosoknál, de mégis: a homokosok 90+ %-a nem pedofil.

A lényeg szerintem:

• a homokosság és a pedofília összemosása kontraproduktív,
• a serdült kiskorúak iránti nemi vonzalom pedofíliának minősítése abszurd,
• végsősoron az egész téves hozzáállás oda vezet, ahol a homoklobbi is van: hogy a homokosság a normalitás része.

Azt mindenki tudja, hogy a Brit India felosztásakor 1947-ben lett egy muszlim többségű és egy hindu többségű rész, az előbbi Pakisztán, az utóbbi India nevén, majd pedig 1971-ben Pakisztán 2 részre szakadt: a keleti részből lett Banglades, a nyugati meg maradt Pakisztán néven.

Valójában az eredeti terv sose lett teljes. Nem mindenki ment el vallása szerint "hazájába", a mai Bangladeseben és Pakisztánban máig van pár % hindu, Indiában pedig a lakosság 15 %-a muszlim. Ami pedig az etnikai feloszlást illeti, ma egyedül Banglades egynemzetiségű ország: ott a lakosság 99 % bengáli. Indiában a fő nemzetiség a hondi, de aránya csak 44 %. Pakisztánban a helyzet még színesebb: a fő nemzetiség a pandzsabi, de aránya csak 34 %, viszont az ország hivatalos nyelve az urdu, mely alig a lakosság 9 %-ának az anyanyelve, de hagyományosan ez a régió muszlim presztízsnyelve. (Az urdu azonos a hindivel egyébként, ez kb. mint a szerb és horvát közti viszony.)

Brit Indiának azonban része volt még 3 mai ország: Bhután, Mianmar, Nepál.

Az okok eltérőek miért lettek ezek mára önálló országok.

Mianmar esete a legegyszerűbb: a buddhista többségű területet a britek már 1937-ben leválasztották Brit Indiáról, így eleve önállóan lett független, bár Indiával egyidőben.

Nepál sose volt hivatalosan brit gyarmat, de ez a mai India nagy részére is igaz: egyes részek gyarmatok voltak, más részek jogilag szövetséges államok. Az ok, hogy aztán a függetlenségről fel se merült Nepál csatlakozása Indiához, hogy pont jónak tűnt ütközőállamként Kína és India között.

Bhután esetében a helyzet hasonló volt. Csak míg Nepál jogilag független állam volt, Anglia által elismerve, addig Bhután a független szövetséges és a gyarmat státusz között volt mint védnökség. A bhutáni uralkodó ragaszkodott ehhez India függetlensége után, egyszerűen azt javasolta: Anglia védnöki státusza legyen felváltva India védnöki státuszával. Az ütközőállamiság miatt ezt India elfogadta, így egészen 2008-ig Bhután jogilag India védnöksége volt. 2008-ban ezt megszüntették, azóta jogilag Bhután teljesen független, de a gyakorlatban ma is Indiához van igazítva teljes külügyi és hadügyi politikája.

Amit kevesen tudnak: Sikkim esete. Ez a Nepál és Bhután közti terület. Története Bhutánéval volt azonos: védnökség előbb Anglia, majd India alatt, egészen 1975-ig. 1975-ben India része lett, ma India legkisebb állama.

Sokáig nem értettem mi az oka az elletétes fejleménynek. Leginkább azt a magyarázatot találtam, hogy míg a bhutáni királyság népszerű volt, a sikkimi nem, s míg Bhutánban a lakosság rendelkezett saját nemzeti identitással, addig Sikkimben a lakosság zöme magát egynek tekintette a sok indiai nép közül.

Kína csak 2003-ban ismerte el Sikkim csatlakozását Indiához.

Afrika az a kontinens, ahol a nyelvi helyzet a legkevésbé ismert. A többi kontinens nyelvi helyzete jól ismert: Amerikában és Óceániában az európai nyelvek dominálnak, míg Európában és Ázsiában a helyi nyelvek.

Afrika lakossága kb. 1,5 milliárd fő.

A jellemző: számtalan kis nyelv, melyek egyébként európai szemmel nem is kicsik, hiszen pár milliós számban beszélik őket anyanyelvként, de helyi szinten ezek elvesznek a kontinens méretéhez képest.

Íme az a pár nyelv, melyek anyanyelvként legalább 20 millióan beszélnek Afrikában:

• arab (afro-ázsiai, szemita) - 214 millió fő,
• hausza (afro-ázsiai, csádi) - 68 millió fő,
• angol (indo-európai, germán) - 55 millió fő,
• joruba (niger-kongói, volta-nigeri) - 42 millió fő,
• oromo (afro-ázsiai, kusita) - 36 millió fő,
• fulfulde (niger-kongói, atlanti) - 36 millió fő,
• portugál (indo-európai, újlatin) - 33 millió fő,
• amhara (afro-ázsiai, szemita) - 32 millió fő,
• igbo (niger-kongói, volta-nigeri)- 31 millió fő,
• malgas (ausztronéziai, nyugati) - 29 millió fő,
• berber (afro-ázsiai, berber) - 28 millió fő,
• szomáli (afro-ázsiai, kusita) - 26 millió fő,
• kinyarvanda (niger-kongói, bantu) - 25 millió fő,
• francia (indo-európai, újlatin) - 23 millió fő.

Az afrikai országok többségében nincs domináns anyanyelv.

Ahol mégis van, az a legtöbb esetben külső hódítás eredménye.

A legsikeresebb természetesen a VII-VIII. századi arab hódítás Észak-Afrikában. Az arabok bevonultak a térségbe, eleinte csak vékony uralkodó elitet alkotva, majd azonban a lakosság nagy része asszimilálódott hozzájuk. Az eredeti nyelvek lassan marginalizálódtak, az egyiptomi teljesen kihalt (ma csak a kopt keresztények használják egyházi nyelvként), míg a berber megmaradt, de háttérbe szorítva.

Korábban a berbert amolyan nemkívánatos elmaradott dolognak tekintették, ma már inkább a támogatás a jellemző: Algériában és Marokkóban már második hivatalos nyelv szintre lett emelve, bár ez inkább jelképes, hiszen ténylegesen ezekben az országokban minden arabul zajlik. De tény: ma már a berber múlt nemzeti büszkeség tárgya.

Eredetileg egész Észak-Afrika Egyiptomtól nyugatra berber volt. Genetikailag persze ma is az, "csak" nyelvileg lett arab. Sőt, egyes részeken máig megmaradt a berber nyelv az arabbal jellemzően párhuzamosan.

Történelmileg a berberek fontos szerepet játszottak a kereszténységben, egykor egész Észak-Afrika kereszténység. A nyugati keresztény első évezredének első számú teológusa - Szent Ágoston - is berber volt. Ennek mára semmi nyoma, az arab hódítás után a berberek nagyjából 100 %-a áttért az iszlámra.

Szóval vannak egyértelműen arab országok Afrikában.

Az európai nyelvek jellemzően nem tudtak ilyen sikert elérni. Az angol, a holland és a francia ma sehol se többségi anyanyelv Afrikában. Ennek oka, hogy ők nem telepítettek tömegesen embereket, s nem törekedtek asszimilálni se, az egyetlen kivétel Dél-Afrika, de ott is csak részlegesen történt ez, így se az angol, se a holland (afrikaans) nem lett ott a többség nyelve - ma a dél-afrikaiak 9 %-a angol anyanyelvű, 12 %-a afrikaans anyanyelvű.

10 % feletti angol anyanyelvű lakosság csak 3 afrikai országban van: Ghána, Nigéria, Uganda, de ott is kisebbségben vannak. A francia esetében is hasonló a helyzet, a legtöbb volt francia gyarmaton van 2-3 % francia anyanyelvű, pár országban egészen 10-15 % között. Jellemzően a nagyvárosokban, ahol együtt élnek különböző nyelvű emberek, s ezek gyerekei aztán az adott európai nyelvet veszik fel.

2 európai nyelv viszont sikeres: a spanyol és a portugál. Ez a két ország ugyanis tudatosan asszimilált, s ennek az eredménye máig megvan:

• a lakosság többsége portugál anyanyelvű: Angola, Bissau-Guinea, Sao Tomé és Príncipe, Zöld-foki-szk. (Mozambikban viszont nem, ott nem lett sikeres a portugál gyarmati nyelvi politika),
• a lakosság többsége spanyol anyanyelvű: Egyenlítői Guinea.

A határok a gyarmati időkben teljesen függetlenek voltak az etnikai-nyelvi helyzettől, így ma csak véletlenül vannak olyan országok az arab országokon kívül, ahol a többség azonos nyelvű, ezek a térképen pirossal láthatók:

A legnagyobb afrikai nyelvek tragédiája, hogy hiába erősek nyelvileg, politikai esélyük nulla. Ennek oka, hogy a legnagyobb őshonos afrikai nyelvek pont többnemzetiségű országokban vannak. A fenti listából ilyen az amhara-oromo esete. Az amhara és az oromo szinte teljesen Etiópiában beszélt nyelv, de az előbbi ott csak a lakosság 29 %-ának, utóbbi csak a 33 %-nak az anyanyelve.

Még inkább ez van Nyugat-Afrikában: a hausza igbo-joruba esetében. Mind a 3 hatalmas nyelv, több tízmilliós embertömeggel, hagyományokkal, mégis: egyrészt mindhárom törzsterülete Nigéria, másrészt "átlógnak" szomszédos országokba.

Mivel mind a 3 nagy nigériai nyelv erős, s kötődik egy adott etnikumhoz, az eltérő nemzetiségű emberek inkább angolul beszélnek egymással. Ahogy a hivatalos életben is az angolhoz ragaszkodnak, mert csak az semleges. Annak ellenére, hogy az európai gyarmatosítás előtt mind a hauszát, mind a jorubát használták regionális közvetítőnyelvként is.

A joruba jelen van még Kubában is. Ugyanis a Kubába vitt rabszolgák egy jelentős része joruba volt, s bár maga a nyelv kihalt lassan, a rabszolgák idővel felvették a spanyolt, egyes szavak megmaradtak. Különösen igaz ez a santería vallásra, melyben egyes szakszavak máig joruba nyelvűek.

Személyes élményem a nigériai nyelvi helyzettel kapcsolatban. Amikor a PartyPoker dolgozója voltam pár éve, az angol nyelvű ügyfélszolgálaton dolgozott egy nigériai lány, kiválóan beszélte a szabványos brit angolt. Hogyan és miért került a lány Szófiába, azt nem tudom, nem voltam vele annyira bizalmas kapcsolatban, hogy ezt megkérdezhessem. Aztán egy nap jött egy nigériai csoport tanulásra hozzánk, valamilyen továbbképzésre, kb. 10-15 ember. Az egyikük valamiből rájöhetett, hogy a "mi" lányunk nigériai - eleve összesen 2 néger volt a cégnél, de hogy miből látta, hogy pont nigériai, azt nem tudom -, s odament hozzá, hausza nyelven szólva, nem értem mit mondott, nyilván üdvözölni akarta. Tőlük pár méterre ültem, láttam jól az esetet.

A hauszát meg tudom különböztetni a jorubától és az igbótól. A jorubát és az igbót egymástól már nem, arra kevés a tudásom. De míg a joruba és az igbo olyan "négeres" hangzású, azaz sok benne a prenazalizált és dupla-ejtésű mássalhangzó - lásd mondjuk a francia focista Mbappé nevét - az ilyen "kp", "gb", "mb", "nt", "nz", stb. hangokról könnyű felismerni az őshonos afrikai nyelveket, addig a hausza meg "arabos" hangzású, szóval össze se lehet őket keverni.

A csaj erre felnézett, majd angolul válaszolt "bocs, én déli vagyok, velem angolul".

Aztán össze is ismerkedtem egy nigériai sráccal. Bizalmába fogadott miután észlelte, én nem tipikus buta fehér ember vagyok, akinek fogalma sincs mi Afrika, s pl. azt hiszi, a nigériaiak "nigériaiul" beszélnek, meg állatbőrökben táncolnak a tűz körül. Ő aztán mesélt szépen rémsztorikat az életről ott. Pl. a cég busszal szedi összes reggelente az alkalmazottakat, így mennek az irodába, s a buszban a sofőr mellett egy gépfegyveres testőr ül, aki kilógatja a fegyvert az ablakon - ha ugyanis nem teszi ezt, utcai fegyveresek megtámadják a buszt, jó esetben csak kirabolják az utasokat, rosszabb esetben túszokat is ejtenek. Olyan hogy utcán séta eleve nem létezik, mert rendkívül veszélyes: a fehér embert azonnal megtámadják, ahogy a gazdagnak kinéző négert is. A nigériai idegenforgalmi vállalkozások eleve "csomagot" kínálnak: ebben benne van a turistacsoportot kísérő gépfegyveres testőr is. A srác mondta: az ilyen neten lévő sétálós videók is úgy készülnek, hogy a videózó mellett fegyveres kíséret van.

A teljesen egyenlő választási rendszer és a koalícióalkotás szokásának hiánya megbosszulta magát.

Eleve Bulgáriában mindigis előfordultak kormánybukások és előrehozott választások, de ami 2021 óta megy az már világrekord.

Amióta Bojko Boriszov, Bulgária rendszerváltozás óta leghosszabban kormányzó miniszterelnöke (2009-2013, 2014-2017, 2017-2021) megbukott 2021-ben, nem sikerül egyszer se stabil kormányt alakítani, sőt legtöbbször semmilyet se sikerült, ügyvivő kormány volt. Azóta a 7. választás volt: 2021-ben 3 választás, 2022-ben és 2023-ban 1-1, 2024-ben 2.

A legutolsó a múlt hónapban volt.

A bolgár hagyomány egészen 2021-ig az volt, hogy van egy nyertes erős párt, mely aztán vagy egyedül vagy kisebb pártokkal közösen alakít kormányt. Amikor Boriszovot megbuktatták, is ez volt a cél: azonban az ellene fellépők vagy meg se tudták nyerni a választást, vagy csak kicsivel nyertek.

Az egyenlő listás választási rendszer (az egyetlen egyenlőtlenség benne a 4 %-os küszöb) eredménye az, hogy sok a kis párt, s így még nehezebb megegyezni. S mivel egyre kevesebb ember megy el szavazni, egyre kevesebb szavazattal el lehet érni a 4 %-ot. Most októberben már 8 párt jutott be a parlamentbe, sőt majdnem 9, mert volt egy párt, melynek 21 (huszonegy) szavazat hiányzott a küszöb megugráshoz.

Most kialakult a teljes káosz. Az új parlament első ülése november 11-én volt, ma 22. van, s még mindig az első ülésnap folyik jogilag. Ez nem vicc, hanem tény: az alkotmány szerint a parlament az első ülésnapon megválasztja elnökét, minden más ez után következik. Viszont immár 12. napja nem tudott egyetlen jelölt se többséget kapni, így nincs elnöke a parlamentnek. Ideiglenes korelnök vezetésével mennek a szavazások arról ki legyen az elnök, s minden szavazás eredménytelen.

A GERB - Boriszov pártja - arra hivatkozik, a legtöbb európai országban a mindenkori legnagyobb frakció adja a parlamenti elnököt. Márpedig a GERB-nek 69 mandátuma van, a 2. helyezettnek meg 37, szóval egyértelműen a GERB nyerte a választást. Mások viszont abban hisznek, kormányzó többségről kellene megegyezni.

Kívülről teljesen érthetetlen a helyzet: a legnagyobb ellentétek nem ideológiaiak, hanem személyesek. Tulajdonképpen az egyetlen valós ideológiai ellentét a 3. helyezett - 35 mandátum - Vazrazsdane párt és a többiek között van: a Vazrazsdane ellenzi a NATO-tagságot, Ukrajna bármilyen támogatását, s EU-szkeptikus. Az összes többi párt NATO- és EU-párti, Ukrajna ügyében ugyan nem egységesek, a katonai segítség adásától a csak humanitárius segély álláspontig minden megvan, de igazán áthatolhatatlan akadály nincs.

Reménykeltő esemény: immár nyugaton is ellenállás van a gyermek- és családmegrontó tombolás egyik jelképe, az Eurovíziós Menetelés ellen.

Az utóbbi években a helyzet egyre romlott ezen az izén.

Egykor még néztem is, 3 éve hagytam abba, most már csak azt szoktam megnézni utólag, pontosan miben is perverz a szörnyszülött nyertes.

Tavaly végül egy nemét se tudó zombi nyert. Mit énekelt nem tudom, direkt nem néztem/hallgattam meg, nincs miért, mivel ez nem zenei fesztivál. Csak a nyertes dalok szövegét szoktam elolvasni.

A tavalyi nyertes dal immár nyílt kiáltvány volt a normalitás ellen, 3 kulcssora:

• I'm done playing the game, I'll break out of the chains (Befejeztem a játékot, elszakítom a láncaimat) - azaz hadat üzen a társadalomnak, immár nem tartok be semmit,
• Who dеcides what's wrong, what's right? (Ki dönti el, mi a rossz és mi a jó) - nyílt sátánizmus, minden relatív, semminek nincs értéke,
• Everything is balance, еverything's light (Minden egyensúlyban van, minden fény) - utalás a Fényhozóra, azaz Luciferre, s így a felvilágosodásra.

Mintha csak Soros gazda munkatársai fogalmazták volna a CEU bécsi k(r)ampuszán!

Remélhetőleg, a svájci népszavazás nyer.

A multilét sok szabálya közül az egyik a munkahelyi ünneplés.

A cél itt is ugyanaz: a dolgozók csapattá kovácsolása.

Valójában a cél rossz, s a módszer is. Akik szimpatizálnak egymással, azok úgyis csapattá lesznek, akik meg nem, azok kötelező ünneplés után se. A szimpátiák meg leginkább a munka alatt alakulnak ki, melyek aztán kivirágozhatnak a munka alatti szünetek alatt.

Sokan el se mennének ünnepelni, így a trükk: munkaidő alatt kell ünnepelni.

Alapvetően 3 féle magatartástípus van ilyenkor a dolgozók részéről:

• normál buliként fogja fel az egészet, s úgy viselkedik, mint amikor a bulin idegenek jelennek meg,
• lelkes igyekszik lenni, azt híve, ez a karrierépítés útja,
• elbújik, meghúzódik, igyekszik túlélni az egészet.

Nekem szerencsém szokott lenni. Mivel sokan tudják, hogy fényképész típus vagyok, így sokszor sikerül bekerülnöm a "fényképész" szerepbe, azaz az ünnepen képeket készítek. A fényképezőgép kiváló álca: el lehet bújni mögötte, s a fényképészt senki se szokta zaklatni, hiszen ő "fényképez".

Több képet emberekről nem teszek közzé, hiszen erre nem kértem senkitől engedélyt. Ez a kép kivétel volt, mert eleve fent volt a cég honlapján.

A bizarr multis jelszavak része a falakon jól látható. Jelentésük nincs. Pl. "people first culture" - ez kb. olyan, mint a kommunizmusban a "mélyítsük el népi demokráciánkat", az égvilágon semmi köze a valósághoz.

Egyszer még összegyűjtöm az összes multis jelszót, nagy mulatság lesz!

A szent teheneket még akkor se szeretem, amikor igazak.

Budapesti általános iskolai létem során, annak első részében minden tele volt vietnámos plakátokkal. Az is idegesítő volt, pedig még nem is volt hazugság: végülis igaza volt a vietnámiaknak, hogy ellenálltak az amerikai hódításnak, ez teljesen független attól, hogy az akkori hivatalos álláspont nem ezért támogatta Vietnámot, hanem azért mert Vietnámban kommunisták voltak az ország élén.

A mostani ukrán hisztizés hasonló, csak még hazug is a narratíva.

Valójában teljesen függetlenül mindentől az alapkérdés: miért kellene Ukrajnának euroatlanti gyarmattá válnia? S ennek megvalósulása kinek lenne jó az euroatlanti nagyurakon kívül?

Az meg külön vicces, hogy a magyar ólibbantak és újlibbantak egymással abban versenyeznek, ki nagyobb orkrán.

A YT-algoritmus haszna ismét előjött. Hiába minden ideológiai részrehajlás, azért az első a profit.

A népszerű tévhitekkel ellentétben az óriáscégek mindig a profitot választják, ha ellentétbe kerül egymással a profit és az eszme. Erről saját magam is meg tudtam győződni, amikor 2 év és 1 hónapon keresztül a TikTok cenzoraként dolgoztam 2020-2022 között.

A YT mögött álló Google a TikTok-nál is nagyobb. A pénzek még nagyobbak. A YT-on a cél a reklámidő eladása. Így az algoritmus a felhasználó profilja alapján dönt: olyat ajánl, ami aztán az meg is fog nézni. Lásd, nekem sose ajánl sportot, modern zenét, valóságsót, számítógépes játékot, szoftpornót, s még sok mindent.

Szóval feldobott egy hosszú előadást egy általam teljesen ismeretlen spanyol filozófustól, neve José Ramón Ayllón. Csak úgy belehallgattam, azt hittem, semmi érdekes, majd képtelen voltam abbahagyni: kiderült, nem egy megszokott történelmi-filozófiai leíró előadás, hanem keményen saját gondolatokkal vegyített előadás.

Persze utána meg is néztem ki ez, miket írt, honnan jött, stb. Biztosat nem tudok mondani - ezek bizalmas dolgok -, de arra tippelek a katolikus Opus Dei szellemi holdudvarába valósi ez az ember.

Egyébként hozzám képest mérsékelt: nem az egész felvilágosodást veti el, csak annak francia verzióját.

Alapvető tézise: a francia felvilágosodás minden káros modern eszme szülőanyja. Íme egy ábra tőle:

Nyilván most nem mondom el az egészet - megnézhető a neten, az angol fordítás működik -, meg olvashatók a könyvei (sajnos csak spanyolul), de pár gondolata igencsak érdekes.

A modern ideológiák - mondja - nem az igazságot keresik, hanem ráerőltetik az emberiségre saját előzetes elképzelésüket a dolgokról, mindig sematikus, materialista és utópisztikus módon. Erre példákat is állít:

• a felvilágosodás és a pozitivizmus a tudományosságra akarnak mindent leredukálni,
• a nacionalizmus legfőbb igazsága a mások feletti hatalom, ez rendszerint erőszakos és rasszista,
• a liberalizmus az emberi életet az egyén politikai és gazdasági jogaira szűkíti,
• a marxizmus megerősíti a liberális nézetet, sőt nála immár az egész egyetemes történelem a gazdasági szereplők és viszonyok küzdelmének eredménye,
• a pszichoanalízis és a feminizmus az egyén végcéljának a szexuális szabadságot tekinti,
• a radikális evolucionizmus az embert állattá, biológiai folyamatok véletlen eredményévé redukálja.

A fő eszköz a szavak feletti hatalom: szabadság, demokrácia, igazságosság, etika, haladás.

A közös ezekben az ideológiákban a keresztényellenesség. De az modern eszmék előrehaladása és terjedése lassan eltünteti a normalitás másik két alapját is Európában: a görög és a római kultúrát.

Magyar jobbos szemszögből persze azonnal szemet szúr, hogy a szerző antinacionalista: a nacionalizmust negatív ideológiaként festi el. De aki az egész képet egyben nézi, az kénytelen megérteni: ez teljesen így van. Hiszen ahogy a többi, úgy a nacionalizmus esetében is igaz: boldog világot ígér, mely soha nem jön el, miközben a kilátásba helyezett utópia növeli az ideológia népszerűségét és megkönnyíti annak gyakorlati végrehajtását.

Buta cikk ballib blogon, nem is vitázom vele, de maga a téma fontos.

A Római Birodalom az egyik legsikeresebb projekt ebben a tekintetben: különböző fajú és nyelvű emberek egyben tartása hosszú időre. Mi volt ehhez a kulcs?

Három tényező:

• nyilván az erő, kell az az erőszak, mely képes monopóliumot szerezni, kizárva minden más erőszakot,
• az idegeneknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megszűnjenek idegenek lenni, ez a befogadás külső eleme,
• az idegeneket be kell vonni a közös értékrendbe, hogy azt maguknak érezzék, ez a belső elem.

Az első nyilvánvaló, nem is kell beszélni róla. Gyenge állam nem tud tenni semmit, nem hogy integrálni másokat.

A másik kettő viszont csakis együttesen hoz eredményt.

Miért volt sikeres Róma és miért sikertelen a modern Nyugat-Európa? Pont ezért.

Róma megadta az idegeneknek a részvételt (akár császár is lehetett egy nem-itáliai ember), de megkövetelte a közös értékrendet is tőlük. Amikor ez utóbbi megszűnt, s megjelentek Rómában az első homogén idegen népek, saját értékrenddel, elindult az állam válsága.

Míg Nyugat-Európa pedig sose tette meg ezt: az úgynevezett "semlegesség" alapján állt, azaz nem kell integrálódni, hiszen nem is lehet a semlegességet értékrendként elfogadni, ezt senkit se egyesít.

A semleges állam az olyan, mint a független média - csak beteg liberális agyakban létezik.

Az amerikai liberális militaristák engedélyezték az orkránok számára, hogy oroszországi célpontokat is támadjanak amerikai eszközökkel.

Úgy tűnik, rettegnek a békétől.

A legkomikusabb a magyar progresszív értelmiség reakciója: követelik az azonnali háborúba lépést.

A liberalizmus nem képes háború nélkül élni.

Elég érdekes beszélgetés:

Ráadásul ismerek embereket hasonló helyzetből.

Annak idején az általános iskolai osztályomban 3 emberrel volt közeli viszonyom, közülük az egyik szintén hitgyülis, mégpedig ő is őstag, azaz már a kezdeti, illegális szakaszban is tag volt, amikor még - a 80-as években - csak Budaörsön működtek Németh Sándorék.

S a volt osztálytársam - ellentétben Pajorral - nem zsidó. A kezdetekben ugyanis a Hit Gyülekezete tényleg nagyon zsidó volt a tagsága viszonylatában. De az általuk vallott keresztény-cionizmus nem innen van, ez amerikai hatás: az USA-ban szinte a teljes újprotestáns pünkösdizmus keresztény-cionista.

A zsidóság viszonya a keresztény-cionizmushoz ambivalens:

• egyrészt politikailag jól jön, mert vallási szintre van emelve az izraeli állam feltétlen támogatása,
• másrészt viszont vallásilag problémás, mert a végcélja a keresztény-cionizmusnak minden zsidó megkeresztelése.

A lényeg: a volt osztálytársamat is a Hitgyüli mentette meg. Bár ő nem a drog rabja volt, mint Pajor, de élete veszélyben volt, talán még súlyosabb módon.

Szóval kétségtelen a haszna az újprotestáns szektáknak: erős közösségi élményt adnak, plusz tényleg törődnek híveikkel, ez sok beteg embernek tényleg segítséget ad. S ez kiegészül egy nagyon fontos lelki élménnyel: ez a megtérés.

Néha irigylem is őket kicsit a megtérés élmény miatt. Persze a hagyományos kereszténységben is van megtérés, de ez jellemzően egy hosszú, lassú folyamat, keveseknek adatik meg ez a csodaszerű, hirtelen, villámszerű tapasztalat.

Én azt hiszem, ez a kulcs: ez a különleges élmény az, ami aztán képes akár évtizedekig is hatni.

Az ukránzászlós magyar mértékadó értelmiségi ELTE-alkalmazott Pulyka mélyén fel van dúlva: az egyeteméről nincsenek kitiltva a nem-ballib doktoránsok. Az illető tanszékvezető, gondolom a Hatvannégy Nemű Kékhajú Gyermekmolesztáló Orkránok tanszékét vezeti.

A srác akkora idióta, hogy nyíltan kiírja: szeretne politikai alapon diszkriminálni. Szóval becsüljük meg őt: ő egy hasznos idióta.

Sokan követelik most, legyen eltávolítva az egyetemről. Nos, ez hiba. Maradjon csak, emlékként arra, mi lenne, ha megint a mértékadók lennének kormányon Magyarországon. Az ilyen madárijesztők szerepe rendkívül hasznos. Szóval nem kirúgni kell, hanem kitömni és kiállítani, majd mutogatni.

Persze az tény: ha ez fordítva lenne, már az EP is ülésezne a témában: hogy Zorbán fasiszta diktatúrájában üldözik az állami egyetemeken a másként gondolkodókat.