Sok tekintetben a legsajátosabb latin-amerikai ország Paraguay.

Már földrajzilag is sajátos: az egyetlen, mely szárazföldi országként szerveződött, tengerpart nélkül. (Ma már Bolívia is tengerpart nélküli, de eredetileg volt tengerpartja, azt csak később vesztette el.)

A spanyol és portugál hódítás előtt a mai Paraguay területén guaraní indián törzsek éltek, államiság nélkül, bár a terület egy része a XV. sz. közepétől az Inka Birodalom határvidéke lett.

A térséget érintő spanyol és portugál hódítás párhuzamosan zajlott, konfliktus nélkül, csak a XVII. sz. közepétől lett kérdés hol kell lennie a portugál-spanyol határnak Dél-Amerikában.

1542-ben lett megszervezve a területen a spanyol közigazgatás, először Lima (Peru) központtal, majd ebből vált ki 1776-ban Buenos Aires központtal a mai Argentínát, Bolíviát, Paraguayt, s Uruguayt magában foglaló Río de Plata Alkirályság (neve a Plata folyóból ez, ez tulajdonképpen egy öbölnek is tekinthető torkolat, az Uruguay folyó és a Paraná folyó közös szakasza).

Az eredeti tervek szerint az egész területnek egységként kellett volna függetlenné válni a XIX. sz. elején. 1810-1816 között megszűnt a spanyol uralom, Egyesült Río de Plata-i Tartományok név alatt megszületett az új állam Azonban ez gyorsan részekre esett. Sokáig az is kétséges volt, a ma Argentínához tartozó részek együtt maradnak-e.

Paraguay 1813-ben döntött végleg úgy, hogy nem akar az új állam része lenni, hanem önálló lesz. Argentína egészen 1852-ig kitartott a mellett, hogy Paraguay a része, csak ekkor ismerte el a független Paraguayt.

Már a kezdetekkor Paraguay teljesen más úton indult el, mint a többi régióbeli ország. Míg a többi állam lelkesedett a francia forradalom eszméiért, a paraguayi vezetés úgy vélte: a nyílt spanyol gyarmati uralmat most fel fogja váltani a nyugati - elsősorban angol, akkor az USA még nem volt jelentős tényező - elnyomás, így a legfontosabb az ország szuverenitásának megvédése, nem csak politikai, hanem gazdasági szempontból is.

Paraguayban az első elnök, José Gaspar Rodríguez de Francia diktátori hatalmat szerzett magának 1814-ben és egészen 1840-ben bekövetkezett haláláig gyakorlatilag egyedül irányította az országot. Erős rendőrállamot épített ki, a külkereskedelmet államosította, a földek egy részét is állami tulajdonba vette, hatalmas gazdasági program indult az ország gazdasági önfenntartásának biztosítása céljából. Közben sajátos intézkedéseket is bevezetett: bűncselekménnyé nyilvánította a külföldre utazást, de az országon belül is engedélykötelessé tette a költözést. A külföldi sajtót kitiltotta, az országon belül bezárt minden felsőoktatási intézményt. Közben sajátos faji ideológiát terjesztett, mely szerint a legjobb emberfaj a fehér-indián keverék - ennek jegyében nem volt engedélyezve a fehérek egymás közti házassága. Bár spontán módon máshol is jellemző volt a spanyol telepesek és az indiánok keveredése, itt ezt egyenesen gyorsítani akarta az állam.

Mivel azonban a gazdasági és szociális politikája eredményeket hozott a lakosság jelentős részének, kifejezetten népszerű volt.

Politikáját folytatták utódai is. Mindennek az 1864-1870 közti Hármas Szövetség Háborúja vetett véget.

A kor két régiós hatalma Argentína és Brazília volt. Bár egymás vetélytársai voltak, sokban ugyanazt a politikát követték. Külpolitikában igyekeztek beintegrálódni a világrendbe, belpolitikában pedig egységes államot teremteni. Brazíliában az egység megteremtése gyorsabban ment, Argentínában sokáig polgárháború volt az "unionisták" és a "föderalisták" között.

Paraguay minden esetben igyekezett a szomszédos államokban a föderalizmust támogatni, hiszen jóval kisebb országként joggal félt az erős egységes szomszédoktól. A háború is emiatt tört ki: Uruguayban végképp megdőlt a föderalisták hatalma, Brazília fegyveresen avatkozott be az unionisták oldalán.

Válaszként Paraguay megtámadta Brazíliát, s - bár jóval gyengébb volt katonailag - kezdetben sikereket is ért el. Paraguay ezek után elhatározta, bevonul Uruguayba, visszaállítani az ottani korábbi hatalmat. Ehhez azonban további idegen területen kellett áthaladni, hiszen Paraguay nem határos Uruguayjal. Paraguay megtámadta végül Argentínát, abban bízva, hogy az ottani föderalisták támogatni fogják, de ez nem következett be.

Az események arra késztették Argentínát, Brazíliát és Uruguayt, lépjenek szövetségre Paraguay ellen. A kezdeti csatákat Paraguay megnyerte, különösen az argentín hadsereg ellen, de aztán képtelen volt ellenállni: a sokkal jobban szervezett brazilok ellen nem volt esélye. 1870-ban maga a paraguayi elnök is meghal a fronton. A brazil-argentín bosszú szinte népirtás szintű lett.

A háború végső szakaszában Paraguay immár 12 éves fiúkat is besorozott és a frontra küldött. Hasonlót akart Soros is Ukrajnától, ez a párhuzam a mával.

Az ország idegen megszállás alá került, ráadásul gazdasági káoszba süllyedt: gyakorlatilag nem maradt egészséges felnőtt férfi, szinte mindenki meghalt vagy megsebesült a háborúban. 190 ezer km² el lett csatolva Brazíliához és Argentínához, bár pár évvel később ebből Paraguay visszakapott 70 ezer km²-t.

Lassú emelkedés következett, melynek végén a liberálisok kerültek hatalomra a XX. sz. elején. Azonban a Bolíviával folytatott háború (1932-1935) folyamán megbuktak, ez után katonai irányítások követték egymást. A helyzetet végül 1954-ben Alfredo Stroessner altábornagy stabilizálta, egészen 1989-ig volt hatalmon, ezzel minden idők második leghosszabb ideieg uralkodó latin-amerikai vezetője lett (csak Fidel Castro volt hosszabb ideig hatalmon). Alfredo Stroessner apai ágon német, anyai ágon spanyol-indián keverék származású volt.

Jelenleg a régió egyik szegény országa. Sajátossága nyelvi: az egyetlen latin-amerikai ország, ahol a helyi indián nyelv valóban használatban van. Bár persze itt is a spanyol a fő nyelv, még a fehérek között is akad, aki beszéli guaranít.

Ez egy sajátos jelenség, társadalmi rejtély.

A kommunista rendszerben is létezett önkéntesrendőrködés egyfajta turbósított verziója: lényege, hogy valaki szabálytalanságot észlel, mire azt igyekszik megbosszulni, "megnevelve" így az elkövetőt.

Velem csak egyszer fordult elő ilyen. Haladtam városon belül főúton, de a megszokottnál lassabban, mert éppen a telefonomon akartam megnézni valamit. A mögöttem jövő nagyon mérges lett, majd megelőzött, végül büntetőfékezett.

Az eseményt én nyertem meg azonban, mert én csak lassítottam, majd vártam, nem mutattam semmilyen felháborodást, nem dudáltam, villogtam, csak vártam. Ez láthatóan nagyon elkedvetleníthette a büntetőfékezőt, így pár másodperc után egyszerűen nagyobb sebességre kapcsolva elviharzott.

Ahogy ezt mondják: az egyik legjobb katonai taktika az ellenség provokációjára nem reagálni, ha a reakció nekünk nem hoz hasznot.

A bombafenyegetések kapcsán több média azonnal kiderítette: az oroszok műve.

Ezt onnan lehet tudni, hogy "a leveleket egy orosz platformon hozták létre".

Hagyjuk itt a valóságtesztet: vajon hogyan lehet megállapítani egy levélről, hogy azt milyen "platformon" hozták létre. A válasz persze: sehogy.

De fogadjuk el: a leveleket egy orosz platformon hozták létre! Na most próbálom elképzelni, hogy pokoli tervet eszeltek ki az orosz szervek: bombafenyegetések lesznek kiküldve. Mire az egyik vezető titkosszolgálati megjegyzi: ne feledjük, hogy ezeket mindenképpen egy orosz platformon hozzuk létre!

Meg is kértem az AI-t, adjon nekem képet a feltételezett orosz titkosszolgáról, aki fenyegetéseket küld ki. Ezt kaptam:

Amikor a Twitter tulaja lett a "fasiszta" Musk, a legradikálisabb tagok elhagyták és átmentek az új Bluesky nevűre, mely tényleg amolyan szélsőprogresszív barlang lett.

Sajátos módon én is elhagytam a Twittert, persze egész más okból. Valójában sose használtam a Twittert, a legritkább esetben olvastam ott bármit, s nem posztoltam, viszont be volt állítva egy posztoló robot, mely linket tett fel minden BircaHang-cikkről.

Aztán amikor megvette Musk a Twittert, erős költségcsökkentésbe kezdett. Ennek keretében lassan minden tevékenység a Twitteren - az olvasást és normál posztolást leszámítva - fizetős lett.

Így én elhagytam a rendszert, mert fizetni nem akarok, manuálisan posztolgatni meg nincs időm. Kívülről úgy nézett ki, mintha része lennék az "antifasiszta" tiltakozóknak.

Aztán tavaly október végén rádöbbent Musk, ez így túlzás, így havi 500 hívás erejéig ismét ingyenessé tette a robot-aktivitást.

Nagy nehezen visszaállítottam a robotot. Szóval megint van működő profilom. Éppen tegnap óta aktív teljesen.

Persze az egész csak jelképes, a magyar nyelvterületen a Twitter se most, se korábban nem volt soha igazán népszerű. Bár még így is lett 74 követőm, magam se tudom honnan.

Kárognak a vén ballib rókák.

Pedig a technika mindenképpen a populizmus győzelméhez vezet.

A világon egyetlen ország van, ahol sikerült meggátolni az internet hatását: ez Észak-Korea. Ott egyszerűen nincs internet és kész, csak belső országos intranet van az átlagember számára, mobilon, az észak-koreaiak 70 %-ának van mobil telefonja, de a helyi hálózatról még a 2 baráti szomszédos országba (Kína és Oroszország) se lehet telefonálni, nemhogy netezni. Igazi internet csak egyes kiemelt helyeken van, a hozzáférés ott is csak kiválasztott emberek számára lehetséges.

Mindenhol máshol a világban van internet. A korlátozások nem érintik a hozzáférést magát, csak egyes honlapok vannak letiltva, de ezt jellemzően közepesnél kisebb műszaki tudással is ki lehet kerülni.

Amióta megy az orosz-ukrán háború, mind Oroszországban, mind Ukrajnában több tucat honlap le lett tiltva. A legnépszerűbb fórumokon részletes leírások vannak hogyan lehet ezeket "megoldani":

Ha pedig van sokféleség, még ott is kénytelenek ezzel az állami médiák szembenézni, ha csak azok engedélyezettek. Kubában simán megtehetnék pl. a hatóságok, hogy minden külföldi kubai médiát letiltanak, de a nagy részük mégis szabadon elérhető, s a vicces, amikor egyesekre még reagálnak is a hivatalos szervek. Mára pl. a kubai feketepiaci árfolyamok egyetlen forrása egy ellenzéki külföldi kubai média lett, az El Toque - a kiadó alapítvány székhelye az USA-ban van, a szerverek Lengyelországban, a szerkesztőség meg sok helyen szerte a világban. Amikor az átlag kubai meg akarja nézni most mi az árfolyam, ott nézi meg, s ezt mindenki elfogadja. Már hallottam olyat, hogy a kubai miniszterelnök - aki a kubai alkotmányos rendben nem az ország első számú vezetője - név szerint említette egy beszédében az illető médiát.

S ha ilyen a hatás ott ahol nincs sajtószabadság csírája se (amilyen pl. Kuba, ahol csak egyes személyes blogokat tolerálnak a hatóságok, de igazi újság nem lehetséges az államtól függetlenül), akkor mi a helyzet Magyarországon, ahol teljes sajtószabadság van.

Saját magamból indulok most ki. Egykor nagyon masszív újságolvasó voltam. Amikor pl. legutoljára életvitelszerűen Magyarországon éltem - 1997-2007 -, nagyon sok lapot vásároltam. Aztán itt ezt folytattam, s nagyjából 2017-ben hagytam abban minden újságvételt. Most, hogy nemrég pár napot Budapesten voltam, egy lapot se vettem.

Ráálltam arra: ami nincs interneten, arról lemondok.

Szóval ma ezekre az újságokra hír szempontból semmi szükség: mire kinyomtatják, rég elavult. Lehet még szükség rájuk publicisztika célból, de annak is hatékonyabb eszköze az internet.

A gépírónők szerint viszont csak az a valódi szöveg, amit szakképzett gépíró írt le írógépen, mert a jöttmentek által számítógépen, szövegszerkesztővel készített szöveg az csak populista, megbízhatatlan izé.

A Puzsérhez kötődő Szélsőliberális Portál nehezen viseli Trump beiktatását.

Még a hagyományos ballibeknél is nagyobb erővel támadják az eseményt. Próbálnak vicceskedni is a naplopók:

Szerencsére mindez csak növeli a kisemberek nyugalmát és derűjét, hiszen minél rosszabb a polgároknak, annál jobb a (kis)embereknek. A balfékek és agysúlyok ideje kezd lejárni.

Úgy tűnik, a nagyurak gatyája tele:

Egy ilyen lépés - ha tényleg megtörténik - csak egyetlen dolgot jelent: a Németországot uraló körök képtelenek fenntartani hatalmukat hagyományos parlamentáris eszközökkel, s kénytelenek nyílt liberális diktatúrát bevezetni.

A ballibbant média szerint: szertefoszlóban az álom, hogy az internet globális közösséggé formálja az emberiséget.

Valójában semmi ilyesmi nem történt. Csak annyi, hogy nem sikerült a liberális világhatalomnak a maga eszközévé téve az internetet, átmosnia az egész világ agyát, ezzel mindenkit liberális egyenruhás kispolgárrá átalakítani.

Az emberi szellem egyszerűen szabadabb annál, hogy tűrje a liberális rácsokat.

 Azt kérdezi a szélsőliberális média: Donald Trump tényleg egy meleghimnusz zenéjére fogja ünnepeltetni magát?

A kérdés érdekes, persze csak elméleti szinten.

Azért csak elméleti szinten, mert a szóban forgó dal nem homokos dal. Eleve ez a 70-es évek közepén született, amikor nem volt divat homokosnak lenni, s még Halivúdban csak jellemzően vicces alakokként szerepeltek csak homokos karakterek.

1975-1985 között egyszerűen volt egy diszkó korszak, amikor nagyon erős volt ez a műfaj a könnyűzenében.

A Village People ráadásul mindig vicces próbált lenni. S bár a csapat fele valóban homokos, erről szó se volt a dalokban, sőt pont a csapat vezetője - a rendőrnek vagy katonának öltözött zenész - nem homokos.

40 éves korom előtt nem voltam soha zenekedvelő, de nekem is tetszett a diszkózene. S ha már homokosság, a Bee Gees sokkal jobban rájátszott erre a témára, pedig ott senki se volt a homokos.

A Village People egyébként meg mindig azt csinálta, amiben pénzt látott. Amikor az amerikai Haditengerészet a 70-es évek végén toborzó videót rendelt tőlük, abban még a csapat tagjai se látszódtak, meg persze nulla homokos utalás, sőt az ellenkezője:

S most is szépen elmentek fellépni Trumphez:

Az én kedvenc homokos énekesem - bár nem diszkó - egyébként az orosz-zsidó származású amerikai Barry Manilow. Bár kissé zavar, hogy amiről énekel, azt nyilván sose élte át:

A másik pedig: egy mű átértelmezése kulturális jelenség. Még ha "meleghimnusz" is lenne az YMCA, akkor se jelentené használata az ideológia átvételét.

Gramsci igazát bizonyítja ami történik: a szellem mégis képes hatni a hatalomra.

A ballib, s általában a liberális álláspont eddig a Facebookról és más hasonló óriáscégekről az volt, hogy joguk van alapvető döntéseket hozni, pl. arról mi elfogadható hozzászólás és mi nem, mert ez a "piac önszabályozása", szóval tulajdonképpen a "civil társadalom" akaratmegnyilvánulása a politikával szemben.

Persze mindez csak addig érv, míg ezek a cégek a liberális elvek mentén nyilvánulnak meg.

Amint ezt kezdik hanyagolni, akár a legkisebb mértékben is, más nóta szól. Tipikus ballib kommentek:

• "El kell kezdeni kiszorítani jogi eszközökkel a köcsög Zuckerberget és Muskot Európából, férgekre itt nincs szükség."
• "Lementek kutyába."
• "Ennyi pénzzel a hátuk mögött se mernek ellenállni?"

Pedig miről is van szó? Amint a nagy cégek megérezték a közhangulat változását, igyekeznek ehhez valamennyire legalább igazodni.

A következtetés? A szellemi harc rendkívül fontos, mert csak az hat ki a közhangulatra. Nem szabad marxista módon gondolkodni tehát, mert Marx tévedett: nem a lét határozza meg a tudatot.

A Szikra ballibant törpepárt vicces kérdést tesz fel:

- visszavehető a biztonság fogalma a jobboldaltól? - ezt kérdezi a középosztálybeli polgár Jámbor, aki szeret éhes gettólakó proletárt játszani.

A cikkben még az osztályharc is szóba kerül. Ez a jómódú szikrásoknál azt jelenti: harcolnak a lerobbant épületek feljavítása, a leszakadt környékek szanálása ellen - amit egyébként a mostani ballib vezetésű önkormányzat is ugyanúgy csinál, mint a korábbi fideszes kerületi vezetés -, mert ha nem marad nyomortanya a kerületben, akkor nem lesz hová menni mélyszegényeket simogatni.

Ez ilyen divat ezekben a körökben, Diánától, a Szívek Hercegnőjétől lesték el, akinek kedvenc hobbija volt napi fél óra sírást-rívást beiktatni mozgalmas programjába, mely alatt rákos kisgyerekek ágyánál fényképezkedett. Egy beteg kisgyerek meggyógyulását személyes sértésnek tekintette a Kishercegnő, a rák ellenszerének feltalálását pedig összeesküvésnek élte volna meg. Na, valami ilyen a progresszív "baloldal" és a mélyszegénység viszonya.

A lényeg: a biztonság fogalma nem vehető vissza a jobboldaltól, mert a baloldal biztonság alatt mindig a deviánsok biztonságát érti. Lásd, legyen hol drogozni, a rendőrség veregesse vállon a drogkereskedőket, viszont szóljon bele a családok magánügyeibe, s mindenki szabadon szarhasson az aluljáróban, miután részegen belekötött a járókelőkbe.

A jelenség nem új: már a 90-es évek eleji SZDSZ-esek is bölcsen megmondták: a házak falának összefirkálása alapvető emberi jog, míg az ez elleni tiltakozás kódolt antiszemitizmus.

Viszont mindenképpen megnyugtató, hogy a szabad köztéri szarásért szervezett tüntire 20 embert se sikerült összetrombitálni:

Az indoárja és az iráni népek mentalitása teljesen eltér saját eredetmítoszukat illetően.

A fősodrú nyelvészeti elmélet szerint az indoeurópai őshaza a Fekete-tenger északi partvidéke, s onnan terjedt el a nyelv minden irányban.

Az indoárják ezt felháborítónak tartják. Szerintük ők mindigis Indiában voltak, nem jöttek sehonnan, s a nyelvük is helyben jött létre. Szóval ez valami fehér európai ördöngösség.

A nem-indoárja indiaiak (a dravidák és kisebb egyéb népek) viszont nincsenek mindez ellen, hiszen ez is csak saját mítoszukat erősíti, mely szerint ők India őslakosai, az árják meg kései betolakodók. Ma már nem erős ez, de így időben még komoly volt Indiában az észak-dél konfliktus: a "dravida dél" az "árja észak" ellen, ennek néha ma is vicces megjelenési formái vannak, pl. amikor indiai szövetségi törvény született, hogy a hindi kötelező tantárgy minden indiai iskolában, a tamil nyelvű régióban egyszerűen megszüntették a hindi tantárgyat még azokban az iskolákban is, ahol addig tanították, s az angolt vezették be helyette kötelező jelleggel - arra hivatkozva, hogy nekik a hindi ugyanannyira idegen, mint az angol, de utóbbinak legalább nagyobb a használati értéke.

Az iráni népeknek viszont semmi bajuk azzal, hogy állítólag a Fekete-tenger északi partvidékéről jöttek ők vagy legalábbis a nyelvük. Azt mondjuk "igen, jöttünk és győztünk, erősebbek voltunk az eredeti őslakosoknál, pont".

Grönland USA általi megvételi kérdése kapcsán: egyszer már volt ilyen, Dánia eladta egy gyarmatát az USA-nak.

Ez a Virgin-szigetek esete. A Virgin-szigetek a karibi Kis Antillák legkeletibb szigetcsoportja. Történelmileg úgy alakult, hogy a 9 nagyobb és több tucat kisebb szigetből álló szigetcsoport egészét kezdetben Spanyolország szerezte meg, azonban a későbbiek során csak a nyugati része maradt spanyol, az északkeleti része Angliáé lett, míg a délkeleti része Dániáé.

Az eredeti indián lakosság ki lett irtva még a gyarmatosítás kezdeti szakaszában, helyükre mindenhol négerek lettek betelepítve, cukornád termesztés és feldolgozás céljából. A rabszolgaság megszűntetése után azonban a szigetek kis mérete miatt itt veszteséges lett ez az üzletág, gyakorlatilag megszűnt a cukoripar errefelé.

Dánia meg akart szabadulni ezek után veszteséges területétől, azt először a németeknek akarta eladni, de nekik nem kellett.

Végül az USA vette meg 25 millió dollárért, ez mai értéken kb. 700 millió dollár, ami persze semmi. Ma ennyiért itt kb. 350-400 darab nagyobb méretű kertes házat lehet venni.

Közben a Spanyol Virgin-szigeteket Spanyolország elvesztette minden más karibi területével együtt az 1898-es amerikai-spanyol háborúban, a Spanyol Virgin-szk. Puerto Rico részeként amerikai terület lett, máig az: Puerto Rico az USA társult állama.

Anglia presztízs okokból nem mondott le területéről, bár a rabszolgaság eltörlése után immár veszteséget hozott csak. Hatalmas kiadások is lettek, az angol törvények szerint a rabszolgaság eltörlése azt jelentette, hogy a volt tulajdonosoknak az angol költségvetés kifizette volt rabszolgáik piaci árát. Ezek után a terület szegénységbe süllyedt, többször is felkelések zajlottak, a volt rabszolgatartó fehérek elhagyták a szigeteket, az infrastruktúra nagy része megsemmisült.

Tulajdonképpen csak az I. vh. után kezdte Anglia ismét fejleszteni a területet, de az igazi felemelkedést a II. vh. után az idegenforgalom, majd a 70-es évektől a pénzügyi szolgáltatások megjelenése hozta. A Brit Virgin-szigetek jelenleg a világ második legnagyobb ofsór központja a világon, hatalmas összegek mennek keresztül itt, s bár ezek a pénzek nem maradnak helyben az esetek 99,99 %-ában, de az az 0,01 % is elég arra, hogy viszonylag rendes életszínvonalat adjon a helyieknek.

Az USA-nak nem volt érdeke a hasonló út, így az Amerikai Virgin-szigeteken ez a pénzmosás-adómenekítés iparág nem létezik, ott minden az idegenforgalomról szól.

Ez tulajdonképpen 3 nagy és több kisebb sziget, csak a 3 nagy sziget lakott: 2 közvetlenül a Brit Virgin-szk. szomszédságában van (Saint John és Saint Thomas szigetek), a harmadik - Saint Croix sziget, ez a legnagyobb Virgin-sziget - 60 km-rel délebbre. A főváros, Charlotte Amalie a Saint Thomas szigeten van.

Ahogy a Brit Virgin-szigeteken, úgy az Amerikai Virgin-szigeteken is a lakosság legnagyobb része néger, az eredetileg behurcolt rabszolgák utódai. Nyelvileg mindenki angol anyanyelvű, ez kettős nyelvet jelent: az eredeti nyelv, a karibi kreol, ez az angol helyi nyelvjárása, de ma már - a 100 %-os írástudás és iskolázottság miatt - mindenki beszéli az irodalmi angolt is. Egymás közt, laza témákban kreolul beszélnek, minden más esetben "normál" angolul.

Míg korábban innen el akartak menni a helyiek máshová a szegénység miatt - ez 1917 óta problémamentes, aki ott születik, az automatikusan amerikai állampolgár -, ma az ellenkezője a jellemző: szegényebb karibi szigetekről mennek oda emberek dolgozni az idegenforgalomban, ezen kívül amerikai nyugdíjasok telepednek le a szép természet miatt: ez utóbbi persze csak a gazdagoknak nyitott lehetőség, az Amerikai Virgin-szigeteken az ingatlanok árszintje jóval magasabb, mint az USA-ban.

Külsőleg nézve érthetetlen jelenség, miért harcol a modern ukrán nacionalizmus az "orosz" szóért.

Egy időben még olyan ötlet is volt az ukrán nacionalizmusban, hogy az "ukrán" szó orosz találmány, így fel kell venni helyette az "orosz" szót. Persze a mérsékeltebbek elvetették, hiszen egyrészt az "ukrán" szó nem orosz találmány - az oroszok a XIX. sz. vége előtt a "kisorosz" szót preferálták -, másrészt egy ilyen változás a mai modern körülmények között az egész világon oroszpártiságnak lenne értelmezhető, túl bonyolult lenne kimagyarázni.

A sajátos keleti-szláv történelem eredménye ez az ellentét.

Az "ukrán" név eredete: tulajdonképpen egyfajta kompromisszum. Az ukrán nép törzsterülete a nemzeti ébredés korában alapvetően két ország területén oszlott meg: Ausztria és Oroszország. Az ausztriai ukránok (Kelet-Galíciában abszolút többségben voltak, de Bukovinában is relatív többséget alkottak) magukra a "rutén" nevet használták, míg az oroszországi ukránok esetében a "kisorosz" volt az állam által terjesztett elnevezés. A XIX. ukrán nacionalizmus alkotta meg az "ukrán" szót a kettő egyesítésére, s ezt idővel elfogadták az ausztriai ukránok is.

Az I. vh. után, amikor Lengyelországé lett az említett Kelet-Galícia, már saját magát is "ukránnak" nevezte a helyi ukrán kisebbség. A szovjet hivatalos politika is egyértelműen az "ukrán" szót támogatta.

Onnantól a "rutén" szó csak a ruszinoknál maradt meg, de ők eleve magukat önálló népnek tekintik, bár az ukrán nacionalizmus a ruszinokat egyértelműen ukránoknak tekinti.

Tehát a mára vonatkozóan az ukránok szava saját magukra egyértelműen "ukrán", ebben semmi vita nincs. De a múlt más kérdés.

A kérdés: amit a külső, semleges nyelvészet kelet-szláv ősnyelvnek nevez, azt maguk az érintettek sose hívták így. S mind az oroszok, mind az ukránok "ősorosznak" nevezik. Nem is lehetne másképp, hiszen az első keleti-szláv állam neve is ez volt, azaz Rusz (ami lefordítva valójában "Oroszország", de magyarra nem szokás lefordítani, a félreértések elkerülése végett).

Az ukrán nemzeti mitológia szerint Rusz XII-XIII. századi szétesése után ők a jogfolytonos utódok, az oroszok meg valahogy "kiváltak". A semleges tudomány és az orosz elképzelés szerint viszont ez abszurd állítás: sok utód lett, s aztán ezek 3 nagy központ köré tömörültek - nyugaton ez Kijev, északkeleten ez Novgorod, míg keleten és délkeleten ez Vlagyimir (majd Vlagyimir szerepét Moszkva veszi át a XIV. sz. végétől).

A sajátos körülmény: Kijev nem tudott önálló állammá válni, Litvánia része lett. Litvánia ekkor furcsa képződmény volt: litván uralkodó réteg, de területének legnagyobb része szláv volt, s az állam hivatalos nyelve is az óorosz lett.

Kialakult ekkorra immár 3 irodalmi nyelv: a litván Kijev körül, Novgorod körül és Vlagyimir-Moszkva körül. Saját magát mind a 3 nyelv egyszerűen "orosznak" nevezte.

Novgorod esete megoldódott, Moszkva bekebelezte a XV. sz. végén, ezzel az önálló novgorodi nyelv is megszűnt, bár a mai észak-orosz nyelvjárásokban nyomai vannak máig.

Szóval tulajdonképpen lett egy nyugati és egy keleti "orosz".

Az elnevezés modern harca innen van a ketté válás utáni állapotra:

• nyugati nyelv:
  • ukrán részről az elnevezés egyszerűen "orosz", ezt tekintik a belarusz és az ukrán nyelv közös ősének, esetleg pontosítási céllal "óoroszként" nevezik még,
  • orosz részről "nyugat-orosz" néven nevezik, esetleg hozzáteszik még, hogy ez azonos az "óukrán" és az "óbelarusz" nyelvvel,
  • nyugati, semleges részről az általános név a "rutén";
• keleti nyelv:
  • ukrán részről itt "oroszországi" nyelv az elnevezés, s ez ezentúl következetes, azaz pontosításként "óoroszországi", az ukránok nem adják az "orosz" nevet,
  • orosz részről meg egyszerűen "óorosz",
  • nyugati, semleges részről az általános név az "orosz".

Amiben már nincs vita: a nyugati nyelv vált ketté, a XIX. sz. elejétől: északon belarusz lett, délen ukrán. Természetesen abban már vita van az ukránok és a belaruszok között, melyik nyelv közvetlenebb utódja a nyugati nyelvnek: a belaruszok szerint a Litvániában hivatalos "rutén" a későbbi belarusz területek nyelvén alapszik, míg az ukránok szerint éppen az ukrán a tisztább verzió, mert a belaruszra erősen hatott a lengyel, így az eltért az eredetitől. Az oroszok természetesen a belarusz elméletet támogatják, de hozzáteszik, valójában kései a belarusz-ukrán elválás.

Az, hogy az ukrán erősebb lett a belarusznál elsősorban annak köszönhető, hogy az osztrákok elismerték hivatalos nyelvként az ukránt, így annak kialakult irodalmi nyelve. Ezzel szemben a belaruszt mindvégig az orosz változatának számították, ezen csak a szovjet kor változtatott, amikor ki lett mondva, hogy a belaruszok külön nép, nyelvük pedig önálló nyelv.

Puzsérék megidézik Antallt 1992-ből, persze mélyen egyetértve.

Antall József arról híres, hogy magát nagy politikusnak képzelte, viszont alapszinten se értett a politikához. Persze ebben is tévedett, azaz igaza volt, de egy idegen érdek szemszögéből, csakhát ő magyar vezető volt, így ez tévedésnek minősíthető.

A mondandó egyébként nem eredeti, ez nem Antall gondolata, hanem ezt Zbigniew Brzeziński lengyel-amerikai elemző fogalmazta meg a 90-es évek legelején, lényege: most azon ritka pillanatok egyike van, amikor Oroszország a padlón van, ilyen sose volt a XIV. század óta, szóval itt az idő az oroszok eltaposására, mert ha ezt nem teszi meg Amerika, akkor az orosz nép előbb-utóbb feléled és ismét kikerülhetetlen birodalommá válik.

Antall mint fanatikus nyugatnyaló persze ezzel mélyen egyetértett, ezt mondta ki beszédében, melyből egy részt Puzsérék levetítenek, s mellyel mélyen egyet is értenek.

Persze Brzezińskinek igaza volt, kiváló elemző volt, ezt el kell ismerni:

• valóban az 1990-es évek az első pillanat volt 600 éve, hogy Oroszország le lett győzve,
• valóban alkalom nyílt az orosz nép eltiprására,
• s valóban alig 15 év alatt újjáéledt az orosz szellem, s ma már megint nem lehet legyőzni őket.

Tulajdonképpen az igazi kérdés: miért nem élt az amerikai elit a lehetőséggel, miért nem hallgatott Brzezińskire. Egyrészt Brzeziński már nem volt hatalmon, nem tudott közvetlenül hatni. Másrészt a másik szellemi erőközpont - Henry Kissinger körül - éppen az ellenkező következtetésre jutott, mely szerint Oroszország végleges meggyengítése rendkívül veszélyes, mert ennek nyomán több kisebb atomhatalom jöhet létre, köztük akár radikális iszlám államocskák is, így helyesebb Oroszországot nem gyengíteni tovább, hanem meghagyni regionális hatalomként.

Kicsit leegyszerűsítve: a zsidók legyőzték a lengyeleket, így menekült meg Oroszország a 90-es években. (Persze ez pontatlan, hiszen Soros gazda a "lengyel" és nem a "zsidó" oldalon állt már akkor, azaz a kérdés természetesen nem etnikai.)

S aztán az amerikai elitet végképp meggyőzte a 2001-es Oszama-féle akció, hogy ez helyes politika volt. Amikor az amerikai elit rádöbbent, már nem képes korlátozni Oroszországot, próbáltak a helyzeten változtatni: ez volt a 2008-as grúz háború, de erről szól a 2022-ben kezdett ukrán háború is - mindkettő bukással végződött a nyugat számára.

De itt a kérdés: Antall gondolata helyes volt-e, vajon magyar szemszögből jó lett volna-e egy egész Eurázsiát hatalma alatt tartó amerikai elit. Természetesen nem: a magyar népnek sose volt jó egy egységes világbirodalommal szemben.

S most teljesen függetlenül az eszmei résztől: vajon jó-e keresztény szemszögből a keresztény Oroszország eltaposása az ateista Amerika által.

Antall nem magyar és keresztény, hanem nyugati liberális érdekeket védett. Nyilván persze ez Puzséréknak tetszik.

Ki gondolta volna?

Puzsér, aki pár éve még röhögött a ballib gigatüntiket szervező ballib szalonon, most hogy a szalon némán tátog, úgy gondolta, átveszi a szerepet, s a Ballib Reformkor Párttal közösen gigatüntit szervez.

Úgy tűnik azonban Puzséréknak rosszabbak a kapcsolataik, így nem sikerült elérni a szabványos 800 fő résztvevőt. Nem küldtek ezek szerint a CEU bécsi k(r)ampuszáról bértüntizőket.

Sokszor magyaráztam, magyarok számára hihetetlen, de így van.

Ami Magyarországon baloldali, az Bulgáriában jobboldali, s ez sok tekintetben fordítva is így van.

Persze az ok történelmi elsősorban. Magyarországon az ex-kommunista nomenklatúra gyorsan megadta magát, elfogadta a nyugat győzelmét, sőt nagy része eleve titkon mindigis nyugatpárti volt, így aztán egyesülése a nyugatpárti ex-ellenzékkel problémamentesen lezajlott expressz idő alatt. Ezzel szemben a magyar rendszerkritikusok, nyugatszkeptikusok inkább a jobboldalra kerültek az előbbi folyamat miatt, olyanok is - pl. a népiek -, akiknek egyébként, minden észszerűség szerint, baloldaliaknak kellene lenniük a szó eredeti értelmében. Szóval Magyarországon az lett a "baloldal" értelme, hogy "nyugatos, liberális, polgári, progresszív", míg a "jobboldal" értelme meg "keresztény, nacionalista, konzervatív, harmadikutas".

Bulgáriában azonban mindez nem történt meg. Egyrészt a kommunista nomenklatúrában a nyugatpártiság kisebb méretet öltött, s ez a rész is gyorsan átment a gazdaságba, abbahagyva a politizálást, másrészt a nagy rész éppenhogy abban látta a kiutat, ha nacionalista irányba nyit. Így az ex-kommunista nomenklatúra sokkal inkább az ex-ellenzék nemzeti, keresztény részével került szövetségbe.

Szóval Magyarországon az antikommunizmus liberalizmusa nem jelentett problémát az ex-kommunista nomenklatúrának, hiszen az ex-kommunista nomenklatúra is liberális lett. Míg Bulgáriában az ex-kommunista nomenklatúra nacionalizmusa természetes szövetségessé tette az kommunista nomenklatúrát a nacionalisták, keresztények számára.

A következmény: a tipikus rendszerkritikus Magyarországon jobboldali, míg Bulgáriában baloldali. Aminek egyenes eredménye: míg Magyarországon a nyugati "civil" szervezetek, alapítványok, más pénzosztó központok klientúrája "baloldali", addig Bulgáriában ugyanezeknek a szervezeteknek a klientúrája "jobboldali", miközben maguk ezek a nyugati szervezetek nem mondanak mást a két országban.

Néha már-már komikus. De amit nemrég láttam, az tényleg a vicc kategóriája: mivel a rosszak a komcsik, s mivel Trump rossz, így nyilvánvaló, hogy Trump komcsi! Neves bolgár megmondóember pár nappal ezelőtti kirohanása Trump ellen:

A bolgár nyelvű rész fordítása: "Amikor a kommunisták átveszik a hatalmat, először a legközelebbi szövetségeseikre csapnak le. Trump/Musk azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja Kanadát, Britanniát, Grönlandot, Mexikót és Panamát. Nem fenyegette meg Putyint, Xit, Orbánt, Kimet vagy Ficút. Trump kommunista. Úgy jár, mint egy kommunista, úgy beszél, mint egy kommunista, úgy viselkedik, mint egy kommunista. Tehát kommunista." (A műveltségi szintre jellemző: Fico nevét "Ficu" alakban írja.)

Külsőre úgy néz ki egyébként az emberke, mint a mi Konok Péterünk, szinte mintha az ikertestvére lenne, persze ennek semmi jelentősége, csak vicces. Éveken keresztül ő volt a szófiai Soros Alapítvány elnöke.

Akadt valami, amiben igaza van az ellenzéknek: ez a DÁP kérdése. Ritkaság, de akad ilyesmi.

Én szeretem az ilyen digitális és netes dolgokat. Eleve szinte mindenre ilyen dolgokat használok, pl. listát papírra sose írok, mindent digitálisan jegyzek fel, stb. Ez részben személyes preferencia, részben kényszer: pár éve súlyosan beteg voltam, annak visszamaradt része, hogy nem tudok rendesen tollal-ceruzával írni, nagyon megerőltető számomra a betűk megformálása, már az aláírás is zavar. Viszont szerencsém van: kezdetben a gombnyomogatás is problémát okozott, de ez elmúlt, szóval azóta az a helyzet, hogy az átlagosnál is gyorsabban tudok írni billentyűzeten, miközben papírra írni nehéz ügy.

A lényeg: természetesen elsők között aktiváltam a Digitális Állampolgárságot. Pontosabban: próbáltam aktiválni.

Minden feltételnek megfelelek: van NFC-képes telefonom friss Android-verzióval és új kiadású személyi igazolványom is. Azonban akik megcsinálták a DÁP-ot, nem voltak maguknál.

A rendszer leírása kb. érthetetlen, nagy rész nem is igaz, meg nem működik semmi úgy, ahogy ott le van írva. Én az átlagnál azért hozzáértőbb vagyok az ilyen IT-dolgok terén, de képtelen voltam a leírt lépéseket követni. Azaz követtem őket, de sose az történt, aminek kellene történnie.

10-szeri próba után is az történt, hogy az eSzemélyiM mobilalkalmazás egyszerűen bezárta saját magát, majd a DÁP alkalmazás megnyitása után kiírta "eszemélyi nincs aktiválva".

Nagyjából fél nap gondolkodás és elmélkedés után lett meg a megoldás, ami persze nincs leírva sehol a több tucatnyi oldalas használati utasításban:

• az eSzemélyiM mobilalkalmazás telepítése telefonra,
• az eSzemélyi Kliens Windows-alkalmazás telepítése számítógépre,
• a telefonon eSzemélyiM mobilalkalmazás elindítása, majd belépés a Kártyaolvasó menüjébe,
• a számítógépen az eSzemélyi Kliens elindítása, a kártyaolvasó segédprogramja QR kódot generál,
• az előbbi QR kód beolvasása az eSzemélyiM mobilalkalmazásban,
• az eSzemélyiM mobilalkalmazással a telefonon NFC-jén keresztül a személyi beolvasása,
• ezek után a számítógépen az eSzemélyi Kliens kéri a személyi CAN-kódját, miután aktiválható az eSzemélyi,
• végül a telefonon az eSzemélyiM engedi a regisztrációt, s kész.

Most működik. De kíváncsi vagyok, hány embernek sikerült ezt megtennie. Szerintem mindenkinek járna valamilyen "kiemelt IT-szakember" oklevél a DÁP-hoz.

Egyébként nekem az egész nem is kellett, mert eleve volt Ügyfélkapu+ hozzáférésem, szóval az egészet csak a "móka" kedvéért csináltam végig.

Sír-zokog minden mértékadó ballib: megbukott a budapesti amerikai nagykövet.

Présman olyan magasságokba emelkedett a mértékadó européerek nedves álmaiban, hogy még a pár évvel ezelőtti André Veesenmayer Badfriend ügyvivőét is felülmúlta a rajongás.

Persze, mint mindig a fanatikus progresszívek, Présman túltolta a dolgokat, szóval köszönet illeti: idétlenkedésével csak ellenfeleinek segített.

Nem vagyok egyáltalán trumpista. Persze abban az értelemben igen, hogy neki kellett nyernie Amerikában, nem az ellenfelének.

Ami leginkább bizakodásra ad okot: rettegnek tőle a rendszerkonform erők.

Szóval nem tudom pontosan mit akar Trump, de biztosra vehető: amit tesz, az a rendszerkritikus erőket segíti.

Sajnos persze az amerikai "alkotmányos jogállam" nem fog összeomlani tőle, pedig ez lenne a jó, de remélhetőleg sikerülnie fog neki repedéseket okozni a "jogállamban", s mindenképpen tesz olyan lépéseket, melyektől a világ kicsit jobb hely lesz.

Boldog felvonulók nemigen voltak.

Valójában a rendszernek olyan kevés volt a lelkes híve, hogy amikor ilyet láttunk, rácsodálkoztunk.

Magyarországon az emberek, eszmélésem idején - ez a 70-es évek -, nagyjából a következő 2 embertípusúak voltak:

• aki szerint ez van, túl kell élni, így alakult, nincs mit tenni,

• aki szerint még mindig jól jártunk, hogy Kádárunk van és nem Ceaușescunk, szóval örülhetünk.

Ellenzéki nemigen volt, azaz olyan, aki szerint harcolni kellene, hogy valami más legyen. S a kevés ellenzékin belül is volt egy egzotikus rész, a balos ellenzéki, aki szerint Kádár azért nem jó, mert nem építi jól a kommunizmust.

A legritkább embertípus az volt, aki szerint a rendszer jó és pont, azaz nem kisebb rossz pl. Ceaușescuhoz képest.

Szóval az ilyen felvonulásokon résztvevők kb. 99 %-a sose volt önként résztvevő.

Hogyan történt a kényszerítés a részvételre? Alapvetően munkahelyi alapon. A felsőbb pártszervezetek irányszámokat határoztak meg, ezeket aztán az agitproposok leosztották munkahely szintre, pl. ha x munkahelyen van ezer dolgozó, akkor az a munkahely állítson ki ötven résztvevőt, ez 5 %, teljesíthető problémamentesen. Kádárék óvakodtak a nagy számoktól, a május 1-jei felvonuláson eleve nem is akartak százezer fő fölé menni.

Aztán a munkahelyek vezetői megadták a 3 fő felelősnek - párttitkár, KISZ-titkár, szakszervezeti titkár - a számokat, s ők már kijelölték ki menjen felvonulni. A feladat kellemetlennek számított, de a kollektívák összetartottak: "ha idén megyek én, akkor jövőre nem kell mennem" alapon lett a kiválasztás - állandóan nemet mondani udvariatlanság volt a kollégákkal szemben, hiszen akkor másnak kell mennie az ilyen helyett.

Én kétszer voltam felvonulni: 1977-ben és 1980-ban. 1977-ben apám éppen a "szerencsés" "önkéntesek" közé került, munkahelye pártszervezetében ő is bekerült a résztvevők közé, s vele mentem. Jól emlékszem, a Dózsa György út és a Gorkij fasor (ma: Városligeti fasor) sarkán volt a gyülekező pont, oda mentünk, köszöntünk a kollégáinak, aztán meneteltünk a Hősök teréig, majd apám azt mondta, ezzel teljesítve is lett a feladat, ekkor felszálltunk a földalattira, majd elmentünk enni valahol a Körúton.

Még egyszer voltam, 1980-ban, iskolástul. Az iskolás gyerekek beszervezésére a módszer az volt, hogy a gyerekeket lefizették. Mi pl. ingyenes vidámparki jegytömböket kaptunk a felvonuláson való részvételért.

Aztán Kubában megláttam mi is egy igazi kommunista felvonulás, s nem a laza kádárista verzió, ahol le lehet tudni az egészet pár évente 20 perc sétával. Ott Fidel Castro presztízskérdést csinált az egészből, így milliós tömeget akart egész többórás beszéde alatt. Kubában nem is a munkahelyek, hanem a helyi lakóegységek szervezték a részvételt, minden egyes háztömbben ugyanis volt CDR-bizottság (CDR = Forradalmi Védelmi Bizottságok), mely nyilván tartott minden lakót, s személyesen kellett indokolni a nem-részvételt. Az indoklás nélküli nem-részvételnek súlyos következményei lehetettek.

Tegnap ellenzéki áttörés következett be Tolnában.

A fő nyertes a Tisza Párt: a választók 66 %-a nem ment el szavazni, hallgatott a Tisza bojkott felhívására, azaz a Tiszára szavazott. Ez majdnem kétharmados többség!

De az ellenzék többi része is komoly sikereket ért el.

A DK 10 % felett kapott, ezzel bizonyítva, hogy a ballib összefogdosás kikerülhetetlen része.

Szépen teljesített az MSZP is: 2 %-ot kapott, ez a duplája a közvéleménykutatók által kimutatott országos népszerűségüknek. Szóval csalnak a közvéleménykutatók, a Zorbán megvette őket kilóra.

A Vona-párt is kapott majdnem 2 %-ot, ezzel igazolva: igenis szükség van igazikeresztény, igazijobboldali erőre!

A nagy vesztes a Fidesz: csak a választópolgárok 34 %-át tudta urnákhoz vinni, s ebből is alig 64 %-ot szerzett, szóval a Fidesz eredménye 22 %! Most már biztos a Zorbán bukása az idei előrehozott választáson!

A vágyalapú liberális újságírás gyöngyszeme:

- a lényeg: a művelt européer polgár ül otthon és tajtékzik, hogy megszűnt a liberális cenzúra, ezért törli magát a Facebookról.

Mert ilyenek ezek az igazi polgárok: nem bírnak óvónéni nélkül létezni, akik törölnek, engednek-tiltanak, s gondolkodnak helyettük.

Kissé ellentmondásos: a független polgár nem képes ezek szerint elviselni a függetlenséget!

Még szerencse, hogy az egész egy álhír.

A valóságban a Facebook-profil megszűntetése egy divat, elsősorban a fiatalok körében.

Volt régen egy ilyen ismerősöm:

Mondjuk nem ez a durva típus, ennek az enyhe változata. Azaz nem megerőszakoltatta másokkal a saját feleségét, hanem normál szexpartnereket szerzett neki.

Először azt hittem: csoportszexet akar. De kiderült, nem: ő csak nézni akarja.

Aztán - s ez volt utolsó beszélgetésünk - megkérdezte, mi a véleményem. Én meg elmondtam: "szerintem homokos vagy, meztelen férfiakat akarsz nézegetni szex közben, s a nő csak ürügy". Nagyon megsértődött.

Aztán nem is keresett soha többet. Évekkel később egy közös ismerős mesélte: az illető nyíltan homokos lett!

Nem most, hanem az ókor vége felé.

Amikor a vallás politikai kérdés lett, miután a Római Birodalom hivatalosan keresztény lett:

• 313: a kereszténység legalizálása a Birodalomban,
• 380: a kereszténység államvallássá nyilvánítása,
• 392: a pogányság betiltása, a más vallások közül egyedül a judaizmus és a zoroasztranizmus korlátozott engedése,
• 632: a kereszténység kötelező mindenki számára.

Az immár kereszténnyé lett Római Birodalom számára a keresztény vallás birodalmi érdek lett, így a keresztény egyház egysége is állami kérdéssé vált.

Míg korábban az egyes alternatív értelmezések a kereszténységen belül egyházi belügy voltak, ekkortól mindebből politikai kérdés is lett. Az erőviszonyok kérdése lett mi és hogyan van engedélyezve.

A történelem sajátossága: a legtöbb germán törzs a kereszténységnek nem a niceai, hanem az áriánus verzióját fogadta el, s csak lassan tértek át a niceai kereszténységre. Közben a germán törzsek erős ellenfélnek számítottak, az V. századtól a Birodalom nyugati felét meg is hódították. Így a Birodalom politikai érdeke volt az áriánizmus valamilyen tolerálása külpolitikai okokból.

Közben az áriánizmus volt a III. sz. második felének, a IV. sz. első felének legnagyobb eretnek mozgalma a kereszténység fősodra számára. A niceai és az áriánus kereszténység között az eltérés Isten személyeinek viszonya, azaz az Atya és a Fiú egyek-e vagy csak hasonlóak. A niceai kereszténység szerint a Fiú egylényegű az Atyával, míg az áriánus kereszténység szerint a Fiú az Atya teremtménye, bár különleges teremtménye.

A niceai zsinat kimondta, ez a hitvallás 2. bekezdése:

"(Hiszünk) az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki az Atyától született, világosság világosságból,
valóságos Isten valóságos Istentől, született, de nem teremtett, egylényegű az Atyával (...)."

De külpolitikai okokból még Konstantinápolyban is működtek áriánus templomok az áriánizmus hivatalos elítélése - 325 - után is, sőt akadtak császárok, akik szimpatizáltak vele.

A konstantinápolyi zsinaton - 381 - még határozottabban fellépett az Egyház az áriánizmus ellen, a fent idézett hitvallás módosítva lett, hogy végképp ne lehessen félreérteni, áriánus szellemben értelmezni.

Aztán megszűnt a politikai ok is: az áriánus germánok vagy meg lettek hódítva niceánus szomszédjaik által, vagy maguk áttértek. Az áriánizmus kihalt. A mai, modern áriánusok - pl. a jehovisták - már kései fejlemény, nem utódai szervesen ókori kollégáiknak.

A hosszabb probléma az áriánus kérdés megoldása és a muszlim hódítás között zajlott. A muszlimok meghódítotték a VII. sz. közepére Kis-Ázsia legnagyobb részét és Észak-Afrikát. A terület kereszténysége azonban megosztott volt az V. sz. elejétől.

A keresztény tanítás megfogalmazása mindig az ellentétes nézetek ellenében jött létre a korai időszakban. Ennek terepe a korai időszakban mindig a kelet volt, így lett a 2 fő teológiai központ Alexandria és Antiókia (eredetileg: Antiokhea - ma ez a török Antakya).

Az alexandriai iskola fő célja az áriánizmus elleni harc volt, maga az áriánizmus alapítója Areosz (Ariosz) is eredetileg Alexandriában működött, a közeli Líbiából származott. Így a cél az volt, hogy bizonyítva legyen, az Atya és a Fiú egy, s nincs köztük fontossági sorrend.

Ezzel szemben az antiókiai iskola fő célja a másik korai népszerű tanítás, az adopcionizmus tagadása volt, mely szerint nincsenek személyek Istenben, Isten egy, Krisztus csak látszat vagy Isten által befogadott ember. Így itt a cél az volt, hogy bizonyítva legyen, Isten 3 személy, s Krisztus valóságos ember és valóságos Isten egyszerre. (Tulajdonképpen később az iszlám sok tekintetben átvette az adopcionizmust, a Korán szerint: "S azt mondták: „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét” – holott valójában nem ölték meg őt és nem feszítették keresztre, hanem valaki más tétetett nekik Jézushoz hasonlóvá és azt ölték meg.".)

Mind a két törekvés összhangban van az eredeti tanítással, de mindkettő félreértelmezhető. Az alexandriai iskola tanítása félreértelmezhető volt úgy, hogy tagadja Krisztus emberségét, míg az antiókiai pedig úgy, hogy Krisztust két személynek tekinti.

A politikai hatalom magatartása pedig azonos volt mindig, egységet akart, azaz egy darab egységes álláspontot:

• ha a császár híve volt valamelyik álláspontnak, akkor azt akarta győztesnek,
• ha pedig a császár éppen semleges állásponton volt, akkor azt mondta: mindegy mi, de legyen egység.

Ádáz harc zajlott a két iskola között mi a helyes meghatározása Krisztusnak. A 431-es zsinat elvetette az antiókiai iskola radikális formáját, az úgynevezett nesztorianizmust, mely szerint Krisztus két személy, helyette megállapította: Krisztus egy személy, isteni és emberi egyben. A nem egyetértők távoztak, többnyire Perzsiába.

Ők máig léteznek - mint "asszír keresztények" -, viszont ők tagadják, hogy Krisztus két személyiségét vallanák, a hivatalos álláspontjuk az, hogy egy személyiséget vallanak ők is, de azon belül két "elkülönülő, de egyesült" természetet.

A probléma pontosan itt ment tovább. Az antókiaiak ragaszkodtak a két természet elvéhez, bár elvetve annak nesztoriánus képzetét, azaz nem "elkülönülő, de egyesült", hanem "nem elkülönülő, szétválaszthatatlan" egységről beszélt.

Alexandria számára ez az antókiai formula így is nesztoriánizmust jelentett, így a "két természet" helyett az "egy természet" elvét hirdetették meg. Közben aláhúzva, hogy elutasítják az "egy természet" szélsőséges értelmezését, mely szerint ez valamiféle új természet, az isteni és az emberi természet helyett.

449-ben zsinat szerveződött, mely kimondta az "egy természet" elvét kötelezően. Ez az alexandriai iskola teljes győzelmét jelentette. Nagyban segített az a tény, hogy az éppen uralkodó II. Theodosziosz császár maga is az "egy természet" elv lelkes híve volt.

A zsinat odáig ment, hogy az "egy természet" szélsőséges értelmezésének terjesztőjét, Eutükhészt visszaállította egyházi méltóságába, bár tanítását nem fogadta be. Ez plusz érvet adott az antiókiaiaknak, így az egész alexandriai iskola meg lett vádolva, hogy Eutükhész híve.

Tehát az antiókiaiak nem fogadták el a zsinat döntését. A konstantinápoliyi pátriárka ellenezte, emiatt megölték a zsinati döntés hívei, majd a római pápa se írta alá a zsinati dokumentumot, sőt levelet intézett Konstantinápolyba, melyben megfogalmazta miért tekinti hibásnak a zsinat meghatározását. Ennek a később elhíresült levélnek a népszerű neve: "Leó tomosza".

A későbbi katolikus-ortodox vitákban rendszeres hivatkozás lett ez. A katolikus oldal szerint íme a bizonyíték, hogy a római pápa a zsinat felett áll. Míg az ortodox oldal szerint nem erről van szó, hanem a konkrét esetben egyszerűen a római pápa képviselte a Szent Hagyományt, s nem a zsinati többség.

A megoldás a császár halálával jött. Theodosziosz meghalt 450-ben, utódja Markianosz a "két természet" híve volt, különösen felesége Pulkheria volt mélyen hívő ember, aki sokat tett a "két természet" elv győzelméért. Végül az a döntés született, hogy a 449-es zsinat semmis, új zsinatot kell összehívni, melyen a két nézetet alaposan meg lehet vitatni. Ez meg is történt 451-ben, Khalkédónban.

451-ben a "két természet" győzött. Az ellenoldal kivált, azóta is külön ágat alkotnak. Ez a mai kopt, örmény, szír, etióp, eritreai, s indiai egyház (az indiai egyház a szírből lett, az etióp és az eritreai meg a koptból).

Különösen botrány okozott az "egy természet" hívei körében, hogy maga Nesztoriosz is üdvözölte a 449-es zsinat semmissé nyilvánítását, a római pápa 449-es levelét helyesnek nevezve. Sőt egyes hírek szerint meg volt hívva a khalkédoni zsinatra, azon csak azért nem tudott részt venni, mert pár héttel a zsinat előtt meghalt. Nesztoriosz ugyanis nem követte a "nesztoriánusokat" Perzsiába, ő maradt a Birodalomban, egész idő alatt száműzetésben élve Dél-Egyiptomban.

Így az "egy természet" híveinek meggyőződése: Khalkédónban a nesztorianizmus győzött! Ez persze nem igaz, hiszen a khalkédoni hittan nem azonos a nesztoriánussal, bár kétségtelenül közelebb áll hozzá, mint az "egy természet" tanításhoz.

Ettől kezdve a császári hatalom célja az lett, hogy valahogy egyesítse a pro-khalkédóni és az anti-khalkédóni tábort, hiszen az egységes Egyház politikai cél volt. Ez sokkal nagyobb probléma volt, mint a nesztoriánusok kiválása 20 évvel korábban, hiszen azok legnagyobb részükben elhagyták a Római Birodalom területét. (Ez máig így van, ma a legtöbb nesztoriánus a mai Észak-Irakban van.)

Mai ésszel persze mindez nehezen fogható fel. De az akkori emberek számára mindez mély jelentőségű volt. Az egy rendkívül vallásos társadalom volt, az emberek rettegtek attól, hogy egy hibás vallási tétel lehet rájuk erőltetve.

A racionális érvek a két nézet ellen:

• a "két természet" nem jó, mert éket vág Krisztusba, mintha isteni és emberi természete külön lények lennének, ez vagy az istenségének vagy az emberségének tagadásához vezet,
• az "egy természet" nem jó, mert Krisztust eltávolítja az emberektől, hiszünk nekünk embereknek nincs isteni természetünk, így a vegyes isteni-emberi természetű Krisztus annyira távol van tőlünk, hogy nem lehet számunkra reális példa.

A dolog sajnos etnizálódott is. Mivel a konstantinápolyi császári udvar a legtöbb esetben a "két természet" híve volt, így kialakult az ellentáborban az a nézet, hogy ez a "görög hatalom" nézete. Ez szerencsétlen módon egybeesett azzal, hogy az "egy természet" hívei a legnagyobb arányban Egyiptomban éltek, így lett egy "mi igaz keresztény koptok a görög eretnekek" ellen képzet. Kisebb mértékben ugyan, da hasonló kialakult Kis-Ázsia szír nyelvű lakossága körében is, ahol szintén az "egy természet" dominált, bár nem akkora arányban, mint Egyiptomban.

A korabeli nyugati kereszténység mindig a "két természet" elvet támogatta, de ennek akkor csak jelképes jelentősége volt. Bár az Egyház fejének a római pápa számított, így véleménye fontos volt, de a politikai hatalom egyértelműen Konstantinápolyban volt. A szóban forgó kor kezdete a nyugati Római Birodalom végnapjai, majd különböző germán államok időszaka, a római pápa politikai hatalma csak jóval a kor után, a VIII. századtól indul meg. Bár Konstantinápoly igyekezett mindig visszaszerezni a nyugati területeket, a gyakorlatban ezek a területek "külföldre" kerültek, még a sikeres visszahódítási szakaszban - 533-tól pár évtizedig - is csak a volt nyugat egy része lett visszacsatolva. A hangsúly tehát a Birodalom biztos keleti területein volt, ezeket kellett stabilizálni.

451- ben tehát győzött Khalkédónban a "két természet", ez az antiochiai iskolai mérsékelt - azaz nem nesztoriánus - hitmeghatározásának a győzelme volt. Innentől kezdődtek meg és folytatódtak kb. 90 éven keresztül a folyamatos próbálkozások a császári udvar részéről, hogy valahogy meg legyen teremtve az egység a két "párt" között.

Zénón császár (474-475, 476-491) az "egy természet" híve volt, de ezt nem tekintette létkérdésnek, azaz mérsékelt volt teológiai értelemben. 482-ben dokumentumot adott ki - neve: Henotikon -, mely azt az elmés megoldást találta ki, hogy egyszerűen nem mondta meg Krisztusnak hány természete van, így próbálva kielégíteni mindkét tábort.

A trükk azonban nem működött. Egyrészt a római pápa elítélte a dokumentumot, másrészt az alexandriai pápa se írta alá. Erővel Zénón kikényszerítette a dokumentum hatályba lépését, az alexandriai pápa száműzve lett, s Egyiptomban mindenhol olyan papok lettek kinevezve, akik elfogadták a császár döntését. Az eredmény azonban az lett, hogy az "egy természet" hívei tömegesen bojkottálták a császárhű templomokat. Ekkortól származik az "egy természet" hívei körében a "melkita" gúnynév, így nevezték a császárhű papokat és híveket (héberül "melek" = király, az araboknál és zsidóknál ez máig gyakori vezetéknévként, lásd magyar példaként: Malek Miklós zeneszerző).

Közben a császárhű konstantinápolyi pátriárka kiközösítette a római pápát 484-ben, ezzel immár újabb szakadás állt be az Egyházban. Ez 519-ig tartott, amikor az akkori császár és az akkori konstantinápolyi pátriárka kibékültek Rómával. Ez viszont azt jelentette az "egy természet" hívei számára, hogy visszállt az eredeti helyzet.

A következő komoly próbálkozás 544-ben volt, ekkor I. Jusztianosz császár dokumentumot bocsátott ki - ez az úgynevezett "Három Fejezet" -, melyben eretneknek nyilvánított három fontos antiókiai teológust, ezzel aláhúzva az "egy természet" hívei számára, hogy a khalkédóni "két természet" tanítás nem azonos a nesztoriánus "két természet" tanítással.

553-ben ennek megerősítésére zsinat is össze lett hívva - ez az V. egyetemes zsinat, mely meg is erősítette az elítélést. Azonban az "egy természet" híveinek ez kevés volt, ők az egész khalkédóni zsinat semmisnek nyilvánítását akarták. Közben a "két természet" híveinek meg így is sok lett mindez: miután a római pápa is aláírta a zsinati határozatokat, egyes területei - a mai Észak-Olaszország és a mai horvát tengerpart északi része - elszakadtak tőle, ez a szakadás - neve: aquileiai egyházszakadás - egyes részeken egészen a VIII. sz. elejéig tartott.

Az utolsó próbálkozás Hérakleosz császáré (610-641). Ez a monothelétizmus és monoenergétizmus tanának bevezetése. Lényegük: igaz, hogy Krisztusnak két természete van, de ezeknek egyetlen akarata (thelészisz) és egyetlen hatása (energea) van. A monoenergétizmus tana nem talált lelkes követőkre, a római pápa azonnal felszólalt ellene. A monothelétizmus azonban népszerű lett, I. Honoriusz római pápa se ellenezte. Ezen kívül szinte az egész "két természet" irányzat elfogadta, a másik oldalról is elfogadta az alexandriai pápa és az örmény pátriárka. Végül azonban mindkét oldalon a kisebbség győzött: az "egy természet" irányzat antiókiai pátriárkája és a jeruzsálemi pátriárka - "két természet" - ellenezték, a "két természet" oldalról Makszimosz szerzetes teológus állt az ellenállás központjában.

Azért kell így fogalmazni, mert ekkor már Alexandriában és Antiókiában mind a két irányzat saját hierarchiával rendelkezett - Alexandriában 536-tól, Antiókiában 518-tól.

A VI. egyetemes zsinat végül eretnekségnek nyilvánította 681-ben Hérakleosz ötletét, Makszimoszból pedig szent lett. Ekkor ennek már politikai jelentősége nem volt. Inkább egyházdogmatikai jelentősége lett később, már a XIX. században, hiszen ez a zsinat elítélte a római pápa tanítást, ami nehezen egyeztethető össze a római pápa tévedhetetlenségének katolikus dogmájával, hiszen közben a katolikusok elismerik ezt a zsinatot. Azóta is Honoriusz esete az egyik hivatkozás a tévedhetetlenségi dogma ellenében.

Amikor az arabok elfoglalták, a VII. sz. közepétől kezdve Kis-Ázsiát és Észak-Afrikát, az egész kérdés okafogyottá lett. Hiszen ezzel az "egy természet" hívei nagyjából 95 %-ban arab területre kerültek, azaz bizánci szemszögből külföldre. Innentől megszűnt az egésznek a politikai szerepe.

A muszlimok természetesen az "egy természet" keresztényeket preferálták, hiszen bennük nem láttak Bizánc "ügynökeit". Egyiptom a keresztények nagy többsége támogatta is az arab hódítást, ebben egyfajta felszabadulást látott a bizánci önkény alól.

Mi lett az új arab területeken a keresztényekkel? Legnagyobb részükben áttértek az iszlámra. Mivel azonban az iszlám nem törekedett mindenki áttérítésére, így megmaradtak erős keresztény kisebbségek.

Az eredeti ókori, Bizáncon kívüli 3 keresztény etnikai-nyelvi csoport mai helyzete ez:

• szírek - 14 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 9 millió fő (kb. 3 millió katolikus és 5 millió ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 4 millió fő
  • nesztoriánus: 1 millió fő;
• koptok - 12 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 1 millió fő (kb. 300 ezer katolikus és 700 ezer ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 11 millió fő;
• örmények - 10 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 1 millió fő (katolikusok),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 9 millió fő;

természetesen ma már a koptok arab nyelvűek, ahogy a szírek nagyobb része is (az arabbá válás egyedül a nesztoriánusoknál és a nesztoriánus gyökerűeknél nem következett be, ott máig él az "asszír" identitás).

Az egyes felekezetek létszáma nagyobb, a koptok és a szírek is folytattak missziós tevékenységet törzsterületükön kívül: a koptok Afrikában, a szírek pedig Indiában. Ezeknek a misszióknak az eredménye ma:

• szír eredetű keresztények - 6 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 4,5 millió fő (katolikusok),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 1,5 millió fő.
  • nesztoriánus: pár tízezer fő;
• kopt eredetű keresztények - 60 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 3 millió fő (kb. 500 ezer katolikus és 2,5 milió ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 57 millió fő.

Persze az egység próbálkozások újra indultak a XX. században. Annyit elértek, hogy ma már baráti a viszony. Hívő, sőt teológusi szinten egyre népszerűbb az a felfogás, hogy tulajdonképpen minden fél ugyanazt mondja, csak másképp, más hangsúllyal megfogalmazva. Az igazi hivatalos egység leginkább azért nem lehetséges, mert sok a múltbéli kölcsönös sérelem, de egyébként kölcsönösen el vannak ismerve a szentségek, s nem lehet az egyik egyházból a másikba átlépni.