Trombitás Kristóf alapvetően rendes gyerek. Azt hiszem, írhatom így, ez nem sértés: pont ugyanannyi idős, mint a nagyobbik fiam.

Bár Trombitás ősfideszes családból származik - apja Fidesz alapító tag, egy ideig országgyűlési képviselő -, ő maga nem azonnal lett fideszes. Az egyébként marginális tradicionalista mozgalomban kezdte, mely kezdetben sokkal inkább a Jobbikhoz állt közel, természetesen ez véget ért a Jobbik 2014-ben indult "néppártosodásával", azaz hithű liberális párttá való átalakításával. Aztán a tradicionalisták egy része a Fideszhez kezdett közeledni.

Ennek alapján tetszenie kellene nekem. A gond, hogy ez a tradicionalizmus a László András féle irány, mely az én ízlésem számára legitimista, formalista. Bocs, de szerintem a legitimizmus baromság. Eleve irtózom az ilyen beavatás szerű dolgoktól, ezek szinte mindig átverések.

Mindegy. A lényeg most a cikke, melyben ezt írja: "Nem kétlem, hogy a gyermek pszichés fejlődésének jobb, ha apát és anyát lát maga körül, de abban meg biztos vagyok, hogy két anya vagy két apa sokkal jobb, mintha egy se volna.".

A gond ezzel az, hogy ez ultraliberális álláspont. Hiányzik az elemi logika is: a nagyobb rossz és a kisebb rossz között mindig a kisebb rossz a helyes választás, mármekkora is a nagyobb rossz díszítése. Szülő nélkül felnőni rossz, de mégis ez a kisebbik rossz ahhoz képest, ha két perverzzel növünk fel.

Aki szülő nélkül nő fel, abban nagy eséllyel megmarad az érzés, hogy mi az, amit nem kapott meg: normális szülői környezetet. Míg aki álszülőkkel nő fel, az jó eséllyel kifordult értékrendben nő fel, melyből aztán talán képes lesz megszabadulni, talán nem.

Jó hír, hogy időközben ő maga is rádöbbent: hibázott, töröltette cikkét. Remélem arra is rájön, miért.

Én arra tippelek, az utóbbi időben Trombitás túlságosan az eretnek római pápa hatása alá került, szerintem innen eredeztethető ez a mélyen keresztényellenes cikke is.

A nyelv rossz viccet űz a ballibekkel.

Eddig minden EP-politikus, aki Magyarország ellen kampányolt, valami sajátos véletlen folytán kellemetlen nevet viselt.

2013-ben jött Rui Táváris. Kellemetlen volt a ballibeknek, hogy éppen egy ilyen történelmileg terhelt név jelent meg mellettük.

2018-ban jött Judith Szargentíni. Ezt magyarázni se kell.

Úgy tűnik, a modell maradt, mert most meg Petri Juha Szarvanma jelent meg.

El se merem képzelni ki lesz a következő.

A sors időnként viccet űz a sátánistákkal...

Széky János ballib megondóember panaszkodik.

Azt írja: "Lehet, hogy a mindenfajta populizmusok áttörése és az információtechnika fejlődése végzetesen meggyengíti a szabadság pozícióját az egész világon." és "(...) lassan két éve, hogy lemondtuk a családi tévé-előfizetést, miután már kedvenc amerikai állatorvosos valóságműsorainkat is a kormány kampányfilmjei szakították meg „társadalmi célú hirdetés” néven. De mondom, csapdában vagyunk, mert túl nagy befektetés meg gondosság kéne ahhoz, hogy a háztartásban minden eszközön és platformon kivédjük a rablóállami butítást.". Nagyon tipikus.

A leginkább jellemző a magyar ballib értelmiségi elitre ez a hármas: határtalan gőg, a nép lenézése, s ragaszkodás a saját buborékhoz.

Szerencsére mind a három sokat segít mindenkinek, aki küzd a ballib eszmeiség ellen. A kisember, még a legtájékozatlanabb is, utálja, ha egy törpe önkijelölt kisebbség lenézi őt, ráadásul büszkén és nyíltan.

A buborékból való kinézéstől idegenkedés pedig rendkívül hasznos a buborékon kívülieknek. Hiszen aki csak a saját dolgait ismeri, az nem képes hatékonyan küzdeni az ellenvéleményen lévőkkel szemben.

Szóval csak így tovább!

Viccesek ezek a ballib megmondóemberek: egyedül Trianont fogadják el lelkesen, míg Ukrajna esetében foggal-körömmel küzdenek a teljes revizióért, itt a "mindent vissza!" az alapelvük.

Ballib műbotrány: a humoristát nem engedték fellépni egy bizonyos művelődési házban.

Nem, nem eltiltotta az állami hivatal országosan, hanem egy adott hely nem adott neki lehetőséget fellépésre.

Egyébként marhaság ilyet tenni, minek mártírokat csinálni.

De képzeljük el mi lenne ellenkező esetben: ha a ballib vezetésű ház nem engedett volna fellépni egy ellentétes állású előadót!

Először is megjelenne pár alkotmányjogász, akik türelmesen elmagyaráznák: nem létezik alanyi jog fellépésre. Aztán jönnének a jogvédők, akik azt is tisztáznák a mucsai fogatlan fejekben, hogy a művelődési ház vezetőjének alkotmányos joga mérlegelni kit lát szívesen és kit nem. Aztán persze megjelenne több liberális is, akik azt is megjegyeznék: a liberalizmus nem jelent korlátlan szabadságot.

A fősodrú elképzelés szerint az indo-euróőai nyelvek őshazája a Fekete-tenger északnyugati partvidékétől a Kaszpi-tenger északkeleti partvidékéig terjedő terület, a nyelv beszélői itt éltek az i. e. 4. évezredig, majd innen indultak ki azok a migrációk, melyek hatására ma az emberiség majdnem fele valamely indo-európai nyelvcsaládbeli nyelvet beszéli anyanyelvként.

Az egyes ágak mai nagysága teljesen eltérő. Az indo-árja ág a legnagyobb, 1 milliárd feletti anyanyelvi beszélővel, az itáliai ág 900 millió, a germán ág 500 mllliós, a szláv 250 milliós. A legkisebb az illír, az örmény, s a balti ág 4-5 millióval, s utolsó pedig a kelta ág, ma 1 millió alatti anyanyelvi beszélővel.

Mint látható a balkáni ág az i. e. 5-3. évezredben vált ki. Ami érdekes: eddig a fő elmélet az volt, hogy az indo-európai migránsok kipusztították az eredeti lakosságot ott, ahová betelepültek, ez alól kevés kivétel volt pár hegyvidék, tehát csak a baszkok és egyes kaukázusi népek maradtak meg az eredeti lakosságból.

Az persze tény, hogy mint identitás csak a baszkok és pár kaukázusi nép maradt meg. De mára az derül ki: az eredeti lakosság nem lett kipusztítva szinte sehol. A migránsok nagyrészt üres területre jöttek, az eredeti lakosság közé, majd pedig, mivel sokkal többen voltak, lassan asszimilálták az őslakosokat.

A görögök esetében ennek írásos nyomai is voltak, ott már pár évtizede megdőlt a kipusztítás elmélet. Ő ógörögök külön elnevezést is használtak az őslakosokra: pelazgok.

A modern genetikai adatok most a trákok esetében is ezt igazolják. Amikor először megjelentek a Balkánon, elsősorban a mai északkelet-Bulgáriában, keveredtek a helyi lakossággal, tulajdonképpen így lettek "trákok". A G-haplocsoporttal azonosítják ezt a népességet, ennek aránya a mai Bulgáriában 5 %. Magyarországon pedig az arány 3 %.

Legnagyobb sajnálatomra, el kell mondanom, saját genetikai vizsgálatom szerint én nem tartozom a G-csoporthoz, ilyen vonal pontosan 0 % van bennem.

Cikk az Indexen: 9 mondat, ami azonnal szimpatikussá tesz mindenki szemében.

Akár az is lehetne a címe: "Miért népszerűtlenek az autisták?". Mert ez majdnem csupa olyan dolog, amit egy autista sose ejtene ki a száját, s ha ki is ejtene - mert azt olvasta, ilyeneket jó mondani -, akkor is úgy tenné meg, hogy abban köszönet nem lenne.

Íme a mondatok a cikk szerint:

Na most ezek közül 8 mondatot csak kényszer alatt mondana ki az autista:

• Örülök, hogy végre megismerhetlek/találkozunk! - Miért nem mondaná? Mert ezt mesterkélt és szinte sose igaz udvariassági fordulatnak hiszi.
• Észrevettem/hallottam, hogy milyen jó vagy ebben. Lenyűgöz az, hogy… - Miért nem mondaná? Ugyanaz, ez mesterkélt és szinte sose igaz udvariassági fordulat.
• Nagyon tetszik a ruhád/hajad/táskád… (itt mondhatsz bármit, amivel megdicséred) - Miért nem mondaná? Ez pont ugyanaz, mint az előző eset csak objektívizálva. Autista ilyet csak legközelebbi ismerősnek mondani és neki is csak akkor, ha tényleg így gpndolja ezt.
• Tényleg? Ez nagyon érdekes! - Miért nem mondaná? Mert ha a tartalom őszinte is, a forma mesterkélt.
• Teljesen egyetértek! - Miért nem mondaná? Mint az előbbi: az "egyetértek" az igazmondó alak, a "teljesen egyetértek" már hamiskás, sokszor egyenesen szarkazmusnak hat.
• Neked mi a véleményed arról, hogy…? (mondj olyat, ami témába vág, és szívesen beszél róla a másik, de kerüld a kényes témákat) - Miért nem mondaná? Mert ez egy érzelmi trükk, aljasság. Az autista utálja az aljasságot.
• Mesélj még erről! - Miért nem mondaná? Mint az előző, mert ha érdekel a téma, akkor ezt nem így fejeznénk ki.
• Teljesen átérzem a helyzetedet. - Miért nem mondaná? Mert nem igaz. Sose senki se képes más helyzetét teljesen átérezni, ez képtelenség, így ilyennek a kimndása a másik ember lenézése, nem más, mint a "gyertek máskor is bármikor" a vendégség végén.

Alapvetően az autizmus legfőbb jellemzője a korlátozott társadalmi kommunikációs készség. Az autizmusról számtalan hamis kép létezik a nem-autista nem-szakemberek körében: egyrészt azt hiszik, az autisták szuperintelligens magányos emberek, másrészt félhülye tömeggyilkos idegbetegek, pedig egyáltalán nem igaz egyik se.

Itt is erről van szó: egyes bevett társadalmi normák másképp felfogása. Az egészséges embereknek az a viszonya egyes magatartásokhoz, hogy ezeket nem szabad komolyan venni, ezek csak amolyan szokások. Lásd, ahogy szokás utcán ruhát viselni akkor is, amikor a nagy meleg meztelenséget indokolna, meg akkor se fingunk mások előtt, ha nagyon kell, miközben a fingás egy teljesen természetes dolog, vagy hogy agyon kell dicsérni a vendéglátó ételét, akkor is, ha az nem is érdemelne kiemelt dicséretet.

Élés határvonal nincs egyébként. Az átlag autista is tesz dolgokat csak szokásból, irracionálisan. Csak a nagyon durva fokú ateisták nem tesznek semmit racionális ok nélkül. S a másik vég is ilyen: még egy teljesen a közszokásokba beágyazott egészséges ember se teljesen rabja a társadalmi szokásoknak.

A határvonal ott van, hogy az autista a szürke zóna egyik végéhez közelít, míg az egészséges ember a másikhoz. Az egészséges ember nem érzi, hogy egyes udvariasnak számító magatartásokat, mondatokat komolyan kellene gondolni, ő abban hisz, a társadalom normái szerint ezek a normális együttélés részei. Miközben az autista számára kellemetlen lenne ezeket a normákat használni, mert ő ezeket komolyan veszi.

Az autista csak akkor akarja az ebédet "nagyon finomnak" minősíteni, ha az szerinte tényleg az, míg az egészséges ember abban hisz, hogy a "nagyon finom" jelentése nem "nagyon finom", hanem az, hogy "köszönöm, hogy meghívtál ebédre".

Egészséges ember ezt könnyedén átérezheti. Mégpedig kultúrsokk révén. Ez azt jelenti: egy x kultúrában szocializálódott ember átköltözik olyan y kulturális környezetbe, ahol egyszerűen nagyon más az össztársadalmi konszenzus abban, mi a "szokás".

Németországba költözött amerikaitól hallottam, hosszú ideig kellett szokni: nem szabad "csevegni", mert a németek vagy furcsán néznek, vagy - s ez a rosszabb - komolyan veszik. Amerikában pl. a "hogy vagy?" egy tartalmatlan köszöntés, nem valódi kérdés, a szabványos válasz rá az, hogy "hogy vagy?". Németországi amerikai mondta, a németek vagy szemtelen tolakodásnak vették a kérdést, azaz kb. "mi közöd hozzá hogy vagyok???", vagy komolyan vették, s leálltak hosszú percekig magyarázni hogy vannak.

Az autizmus kb. ugyanez, csak nagyobb mértékben. Az autista tehát a legrosszabbul olyan közösségben érzi magát, ahol sok az "értelmetlen" szokás. De neki alapvetően az emberi társadalom mint olyan okoz "kultúrsokkot".

Az autisták egyébként 2 módon szokták a helyzetet kezelni:

• megpróbálják megtanulni mikor szokás egy adott dolgot tenni, szinte tanulják a "normális" viselkedést utánozni: ennek a kockázata azonban nagy, mert mivel továbbra se érzik át a szokást, csak gépiesen másolnak, sokszor akkor is csinálják, amikor éppenséggel éppen nem kellene,
• beletörődnek az "udvariatlan, kellemetlen, antiszociális nagyképű alak" képbe.

Mint magam is autista, jól szoktam szórakozni az ilyen kultúrsokkos élményeken. Hiszen a mi szempontunkból itt arról van szó: az egyik értelmetlen szokáshoz szokott ember döbbenten áll a másik értelmetlen szokást alkalmazó közösséghez és viszont. Hát nem lenne egyszerűbb legalább egyeztetni írásban az értelmetlent, ha már nem lehet beszüntetni?

Az egyik legtipikusabb demagóg érv műsorba emelve:

Leginkább a nyugati rendszer legitimálására használatos: a rendszer jó, hiszen magasabb az életszínvonal.

Korábban ennek radikális alakja volt: az emberek Kubából úsznak át az USA-ba és nem fordítva, szóval aki kritizálja az USA rendszerét, az hülye.

Ennek verziója az a liberális dogma is, miszerint "mindenki annyit ér, amennyije van" - pénzügyileg ez nyilván igaz, dehát pénzügyileg véve ez egy közhely - kb. azt jelenti: "akinek sok pénze van, az gazdag" -, viszont másként való alkalmazása abszurd.

Gyakori ballib érv, hogy Magyarországon pártállam van, s nem számít, hogy van választás és több párt, mert egyes kommunista diktatúrákban is így volt ez.

A csúsztatás jelentős. Ugyanis nem akkor van többpártrendszer egy országban, amikor ott több párt működik. Hanem csakis akkor, ha a több párt versenyzik is egymással a hatalomért, legalább formálisan.

Tény: valóban voltak kommunista országok, ahol létezett több párt:

• a kommunista Csehszlovákiában 5 párt működött,
• az NDK-ban szintén 5 párt működött,
• a kommunista Lengyelországban 3 párt működött,
• a kommunista Bulgáriában 2 párt működött.

S a ma magát kommunistának tekinti 5 országból is így van ez 2-ben ma is:

• Észak-Koreában 3 párt működik,
• Kínában 9 párt működik

Viszont az egyes pártok között nincs verseny. Az egyes pártok nem is indulnak választáson, a kommunista párt sem indul!

A Magyarországon is így volt ez: az 1947 választás után először 1990-ben volt olyan parlamenti választás, melyen pártok indultak, a 2 dátum között csak egy szervezet, a Hazafias Népfront (neve 1954-ig: Magyar Függetlenségi Népfront) indíthatott jelölteket.

Azaz - minden népszerű tévhittel ellentétben - Kádár MSZMP-je nem indult soha választáson!

Bulgáriában a helyzet teljesen azonos volt: bár 2 párt működött, 1947-1990 között csak a Hazafias Frontnak lehettek jelöltjei. A 2 párt között előre el voltak osztva a mandátumok. Az utolsó kommunista "választáson" 1986-ban a Bolgár Kommunista Párt kapta a mandátumok 69 %-át, 25 %-ot kapott a Bolgár Földműves Népi Szövetség, s még 6 % független jelölt is volt.

A peresztrojka jegyében bevezett reform se okozott gondot: már lehetett minden választókerületben 2 jelölt közül választan, szemben a korábbi gyakorlattal, ahol mindenhol 1 jelölt volt.

Hogyan oldotta meg a rendszer, hogy az előre rögzített arányok megmaradjanak? Nagyon egyszerűen: minden választókerületben 2 azonos jelölt indult, azaz ahol pl. független jelölt volt, ott annak "vetélytársa" is független volt, ahol meg BKP- vagy BFNSZ-jelölt, ott is azonos identitású volt a másik. Így bárkire is szavazott a választó, maradt az arány.

Persze az egész eleve egy színjáték volt: a parlament csak ünnepi üléseket tartott évente 5-6 napig, melyeken beszédek hallgatása mellett megszavaztak mindent egyhangúan, amit az Államtanács - a magyar Elnöki Tanács bolgár verziója - előterjesztett. Tulajdonképpen számomra máig nem világos minek kellett ezt az egészet eljátszani 5-évente.

A vicces időszak 1989 novembere és 1990 áprilisa között volt. Az 1986-os kamuválasztáson megválasztott parlament a rendszer bukása miatt hirtelen elvesztette feletteseit, nem tudott már működni a bevált rendszer. A képviselők mint a karámból kiszabadult, kiengedett bircák kezdtek el viselkedni. Mivel hirtelen nem volt aki egyértelmű utasításokat adjon mit csináljanak, elkezdtek állandóan ülésezni, s folyamatosan felszólalni. Különösen emlékszem egy képviselőre, aki néha másfél órás beszédeket tartott, abban előadva visszaemlékezéseit, hogy mekkora sérelmek érték őt a volt vezér, Todor Zsivkov részéről. Persze akkora nagy sérelmek nem igazán érhették, ha egyszer Zsivkov képviselői helyet biztosított neki.

Tulajdonképpen csak azért nem fulladt az egész közröhejbe, mert az Államtanácsban ott volt több ember is, aki részt vettek a Zsivkov elleni november 10-i puccsban, s ezek valahogy képesek voltak a szálakat irányítani.

Egy időben - úgy 20+ éve - magam is Wikipédia-szerkesztő voltam. Hosszú ideje kiléptem onnan, az egésznek semmi értelme. Azaz pontosabban, az eredeti angol verzió hasznos onlájn enciklopédia, sok adattal, bár ott is érdemes a dolgoknak máshol is utána nézni, de tény: ez hasznos legalábbis mint kiinduló forrás, leszámítva persze a kortárs liberalizmus által erősen fertőzött témákat.

Ami érdekes manapság az 2 jelenség: a különböző ideológiai táborok harca a cikkek felett, s egyes kistudású de magabiztos emberek szélmalomharca.

Ez utóbbi kifejezetten humoros. Emlékszem, 15 éve volt egy amerikai szerkesztő, aki pár hónapos magyartanulás után immár teljesen kompetensnek érezte magát a magyar nyelvet illetően, így több teljesen megalapozatlan rögeszméjét is beleírta cikkekbe. A legviccesebb: a magyar nyelv neve szerinte "magyarul", s ehhez hosszú ideig ragaszkodott is. Angol anyanyelvéből kiindulva jutott erre a következtetésre, hiszen "you speak Hungarian" az "beszélsz magyarul", szóval ez nyilván a nyelv neve a mondatban tárgyként. A srác nem volt egyébként hülye, végül azzal győztem meg, hogy ha ez tényleg így lenne, akkor a helyes alak "beszélsz magyarult" lenne, hiszen minden ilyen esetben kötelező a tárgyrag. Ez rádöbbentette: téved.

A különböző ideológiai táborok harca pedig érdekes, mert mutatja a közhangulatot. Ha valami iszonyatos marhaság képes többség által elfogadott tényként megjelenni, akkor az sokat elmond a többségről.

Nemrég tanulmányoztam az Ukrajnában uralkodó szélsőnacionalista őrjöngést a Wikipédián. Íme ennek egy sokatmondó példája: mikor alakult Oroszország és mikor alakult Ukrajna.

Az ukrán verzió szerint az ukrán állam kezdete 882, majd ebből lett - szakadt ki? - 1283-ban az orosz állam. Többszörösen téves. Eleve még ha igaz is lenne ez a sajátos elmélet, hogy a Kijevi Rusz identitása ukrán, amihez képes az orosz identitás új valami, akkor is 1157 lenne a helyes dátum, ekkor alakult meg ugyanis a Moszkvai Nagyfejedelemség előállama, a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség.

Az angol Wikipédiáig nem tudott eljutni ez a nevetséges verzió, bár próbálták, így ott valós adatok vannak:

Az angol Wikipédia a KIjevi Ruszt mind az orosz, mind az ukrán állam kezdetének tekinti - ez teljesen korrekt. Az oroszt csak azért adja 3 évvel korábbra, mert Kijev csak 882-ben lett az állam fővárosa, az állam pár évvel korábban Novgorodban alakult ki, majd lassan kiterjedt. Persze így is indokolatlan eltérő éveket megadni, de az a 3 éve hibahatár kategória.

Érdemes az orosz Wikipédiát is megnézni, lám, ott nincs hisztéria, Ukrajna nem szerepel mesterségesen kései dátummal:

Az orosz Wikipédia egységesen 882-t írja alapításnak, azaz a KIjevi Rusz egyszerre része mindkét ország történelmének. A kis trükk csak annyi, hogy Oroszországnál szerepel a 862-es dátum is, ez az állam alapításának lehető legkorábbi dátuma, melyet csak legendák igazolnak, de a történelmi adatok nem.

A korrekt persze az lett volna, ha a 862-t oda írták volna Ukrajnához is. De ez a kis csúsztatás eltörpül a másikhoz képest.

A valós helyzet ez:

• az orosz őskrónika szerint 862-ben két szláv és két finnugor törzs elhívják Rurikot, hogy uralkodjon felettük, ez a Rusz állam kezdete,
• 879-ben az állam már biztosan létezett Novgorod központtal, erre bizonyíték van,
• Rusz terjeszkedik, délre, a főváros 882-től Kijev
• a XII. században Rusz kezd részekre esni, a három legerősebb rész:
  • a Novgorodi Köztársaság, kezdete: 1136-ban, fővárosa: Novgorod (Moszkvától kb. 200 km-re északkeleti irányban)
  • a Vlagyimir-Szuzdali Nagyfejedelemség, kezdete: 1157-ben, főváros: Szuzdal (Moszkvától kb. 400 km-re északkeleti irányban)
  • a Galíciai-Volhíniai Fejedelemség, kezdete 1199-ben, főváros: Vlagyimir (csak névegyezés, ez a Vlagyimir a mai északnyugat-Ukrajnában van, 20 km-re a lengyel határtól)

Már sokszor írtam a kommunista cenzúra egyik sajátos eredményéről: a rejtett üzenet lázas kereséséről.

Az emberek képesek voltak a sorok között olvasni ott is, ahol a sorok között nem volt semmi. A cenzorok meg keresték szintén, nehogy legyen valahol becsúszott rossz üzenet.

A kommunista Bulgária legsikeresebb énekesével is megesett ez. Neve Emil Dimitrov, stílusa a hagyományos esztrád zene volt, erős sanzon elemekkel. Ez a zenei stílus államilag támogatott volt, szemben a csak a 70-es években engedett könnyebb műfajokkal mint diszkó és rock.

Dimitrov született tehetség volt, sikerült leküzdeni azt a hátrányát is, hogy származása miatt kilógott a kánonból: félig nyugati volt ugyanis, az anyja francia volt. Emiatt szabadon utazhatott is, sok időt töltött teljesen legálisan Franciaországban, miután szülei elváltak és anyja hazament.

Franciaországban is próbált énekes karriert - anyanyelvi szintén beszélt franciául is -, de ott csak már befutott bolgár énekesként lett ismert, bár sose annyira ismert, mint Bulgáriában. Szóval karrierjét Bulgáriában alapozta meg.

Dimitrov egyébként homoszexuális volt, ez látszott is egész fellépésén, de ezt végig titkolta. Tehát hoszú évekig házas volt, gyereke is lett, ezzel párhuzamosan volt egy másik, férfi partnere is, aki dalainak fő zeneszerzője és ügynöke volt.

Dimitrov ideológialag egyébként rendben volt: hívő kommunista volt, ez a rendszerváltozás után lett nyilvánvaló - nyilvánosan támogatta a poszt-kommunista utódpártot, majd halálakor úgy rendelkezett, hogy egyes dalainak jogdíj-jogosultságát a pártja kapja meg.

Romantikus dalokkal alapozta meg karrierjét, de egyszer úgy döntött, hazafias dal is kellene. Így egy eredetileg romantikus francia nyelvű számát, a Monica címűt új szöveggel látta, hazafias tartalommal, persze új címmel, ami Országom.

Itt kezdődött a baj. A szövegben ugyanis az szerepel többször, hogy "visszatérek" meg az, hogy az énekes hazája Bulgária. A szemfüles cenzor azonnal leleplezte a turpisságot: de hisz ez egy disszidálásra felszólító ellenséges dal! Hiszen az rendben van, hogy vissza akar térni Bulgáriába, de eleve most hol van, miért nincs Bulgáriában, miért ment el, na és a szöveg szerint hosszú ideig álmatlanul forgott és szenvedett, miért kellett ilyen hosszú idő, hogy eldöntse a visszatérést, netán annyira rossz a szocialista Bulgáriában élni, hogy e miatt hosszasan szenvedni kell? Meg hogy a családja miatt tér vissza a dal szerint, szóval egyébként maradna nyugaton? Nyilvánvalóan ez ellenséges propaganda, a visszatérés ürügye alatt azt sugallja, milyen jó nyugaton élni!

Szóval a dalt nem engedték játszani évekig. Csak 1980-ra sikerült meggyőzni a hatóságot, hogy Dimitrov elvtárs ezt nem ellenforradalmi célzattal csinálta, hanem a szöveg az ő személyes életrajza kontextusában értelmezendő, azaz ő mint bolgár-francia állampolgár Bulgária mellett döntött, mert mélyen hisz a szocializmus ügyében, meg egyébként is, az eredeti szöveg a szerelemről szól, a szerelmeshez való visszatérésről.

Egyébként teljesen idegen tőlem ez a zenei stílus, csak a politikai vonatkozás érdekel ebben a történetben.

Nagyon népszerű dal lett aztán, különösen amikor 1989-tól megindult a masszív kitántorgás Bulgáriából.

Amikor pár éve egy cigány énekes a zenekarával paródiát csinált belőle, nagy botrány lett az esetből:

A Kolozsszaros "portál" - valójában egy szimpla blog - rögeszméje, hogy nekik tartozik a társadalom.

Most is fenyegető-könyörgő cikkel kezdték az évet: micsoda dolog, hogy ez az 5-tagú szerkesztőség nem képes fejedelmi módon megélni napi átlag 5-6 rövid cikk megírásából, melyek mind egy kaptafára készülnek, nagyjából minden a következő 3 dologról szól:

• Zorbán a hibás mindenért,
• a magyarok idióták,
• a ballibaizmus a megoldás a világ minden bajára.

A szerkesztőségi emberek valószínűleg keményen drogoznak, ezért hiszik azt, hogy napi fél óra munkáért ultramagas bér jár. Csalódottak, mert ezt még a fanatikus ballib közönségük se veszi be, s nem gondolja, hogy szimpla orbánozós cikkekért fizetniük kellene a "becsületkasszába".

Igen, ez nem vicc, ezek a valóságtól teljesen elszakadt orkok komolyan azt hiszik, hogy aki olvassa őket, majd nem hullat rájuk aranyesőt, az becstelen!

Persze értem én: ki szeretne dolgozni, s ki nem szeretne milliomos életvitelt cserébe a semmiért? Bevallom, én se szívesen dolgozom, bár szerencsés vagyok: jelenlegi munkám laza és viszonylag kis erőfeszítést igényel, de még így is jobb lenne, ha egyáltalán nem kellene dolgoznom, csak meglenne a biztos anyagi hátterem.

Csakhát nekem legalább annyi eszem azért van, hogy nem kezdem el szidni az egész világot, hogy az nem ad nekem milliókat!

Ébresztő, majmok!

A ballibek szerelmesek az "oligarcha" szóba. Valami nagyon sátáninak tekintik.

Az ünnepi ÉS-ban személyesen Bokros messiás igyekszik indoklást adni ehhez a szómágiához.

Az elején még - Arisztotelészt idézve - teljesen korrekten leírja: az oligarcha az, aki vagyont halmoz fel, majd a vagyona alapján politikai hatalmat szerez.

De itt észbe kap Bokros: rájön, ez nem jó, mert akkor Orbán rendszere nem oligarchia, az orbánista milliárdosok pedig nem oligarchák, hiszen itt nyilvánvaló: nem az történt, hogy milliárdosok megcsinálták az Orbán-rendszert.

Szóval elkezdi a fogalmat szélesíteni, már-már a Rövid ballib értelmező szótár mélységeibe menően, ahol "oligarcha - nem-ballib milliárdos". Egyrészt immár nem kell politikai hatalom, elég "politikai befolyás", másrészt immár az is oligarcha, aki eredetileg szegény volt, majd hatalomra került, s hatalmi pozícióját vagyonszerzéssel támasztotta meg.

Mulatságos különösen, hogy a bokrosított definíció szerint mindenki oligarcha, akinek nem csak a profit a célja. Mulatságos, mert itt egy elefánt van a szobában, amit persze Bokros nem akar észrevenni: a legtipikusabb példája ennek ugyanis nem más mint Soros György!

A cikk egyébként marhaság, tulajdonképpen egyetlen érdeme, hogy cáfolja az "újfeudális orbánizmus" című ballib mítoszt. De a cikk többi részére felesleges időt vesztegetni, mert a már említett átdefiniálásból kiindulva érvel.

Zavaros, súlyosan prekoncepciós cikk: Két novemberi nap: az „all in kapitalizmus” megérkezése.

Felteszi a kérdést "Az elmúlt évtizedek legsürgetőbb kérdése az, hogy éppen azok a rétegek, amelyek a baloldal célkeresztjében állnak, miért szavaznak inkább mégis a radikális jobboldalra és a jobboldali populistákra – nem pedig az őket elvileg képviselni akaró baloldalra?". Eleve a kérdés hibás, összemos mindenkit.

Ezt hosszú ideje észlelem a liberális médiákban, de még a ténylegesen - azaz nem csak névleg - baloldali médiák nagy részében is: kitaláltak egy egyszer "szélsőjobb", másszor "radikális jobb" vagy "populista jobb", megint máskor meg "konzervatív-jobb" nevű tömböt. Gyakorlatilag ide sorolnak mindenkit, akit nem tekintenek baloldalinak és kilóg a liberális jobbos szabványból, így összeterelve teljesen ellentétes irányzatokat. Ez kb. olyan, mint amikor a brezsnyevi időkben a szovjet médiákban két kategória volt a nyugati politika leírására: "népi erők" és "polgári erők", s utóbbiba mindenki beleszámított újfasisztától szocdemig.

A válasz itt nevetséges: kb. az, hogy ha az elmúlt "aranykort" akarjuk vissza, az "konzervatív" érték. Ez persze játék a szavakkal. A "konzervatív" szó persze kétértelmű, de a két értelem egész más: attól, hogy valaki valamit "konzerválni" akar, még nem lesz politikailag konzervatív - ez pont ugyanaz, mint a "liberális" szóval szokásos hasonló játék, lásd "aki nem liberális, az ellenzi a szabadságot".

Azt írja "a baloldal máig képtelen volt egy radikális jövőbeli társadalmi víziót megjeleníteni" - dehát egyrészt ezt megtette és ez nem működött, másrészt a baloldal zöme nem képtelen erre, hanem nem is akarja ezt, a baloldalon belüli szétválás alapja éppen az, hogy a kommunistáknak és az anarchistáknak van radikális víziójuk, míg a szocdemeknek nincs, ők inkább a polgári társadalmon belüli reformokban hisznek.

Amiben a szerzőnek igaza van az a woke kritikája. Dehát ez nem ok, hanem okozat.

S persze a javasolt megoldás igaz, csak nem úgy, ahogy a szerző hiszi: "a legátlagosabb és legártatlanabb dolgok, a legszürkébb hétköznapok válnak később meghatározóvá" - csakhát ebben semmi baloldali nincs persze. A baloldal csődöt mondott, ahogy persze a jobboldal is.

Tipikus YT-videó: szenvedő vagy kétségbeesett helyzetben lévő kóbor kutya, de szerencsére megtalálják őt a jószívű, lelkes állatvédők, meggyógyítják, megfürdetik, megetetik, majd pár héttel később a kutyának már van gazdája, s boldogan játszik az állat a kertben.

Ki ne akarna akadozna ezeknek a jószívű állatbarátoknak, hogy még több kóbor állatot mentsenek meg?

Persze a YT-algoritmus egyénszintű, nyilván nekem azért hoz fel folyton ilyesmit, mert állatbarát vagyok.

S mindig van egy furcsa érzésem. Amit már az embervédelmi segélyezésnél is nagyon éreztem.

1996-ban ugyanis részt vettem egy szófiai segélyakcióban, én voltam az egyik kulcsszemély. Rossz szociális helyzetű, de nem árvaházakban, hanem családok által gondozott nyomorék kisgyerekek kaptak ajándékcsomagot, egyenként akkor kb. 50 dollár értékben, azaz nem jelképes ajándék volt, hanem hasznos. 1996 volt Bulgária abszolút mélypontja, 500 % feletti infláció, az átlagfizetés egy időben havi 14 (tizennégy) dollárra esett. Már nem emlékszem a pontos számra, de kb. 45-50 gyereknek jutott csomag.

Baromi kellemetlen volt, hogy amikor fényképek készültek az eseményről, a profi PR-szakértő fényképész alaposan végignézte a segélyt kapó családokat, majd kiválasztotta a lehető legvisszataszítóbb külsejű kisgyereket - cigány, súlyosan értelmi fogyatékos, félig béna, Dawn-kóros, csorgó nyálas volt -, s aztán róla készült a képek zöme. Pedig voltak ott szellemileg egészséges, kifejezetten szép 6-7 éves, mosolygós, normálisan viselkedő kislányok is, akiknek "csak" valami külső nyomot nem adó betegsége volt. Dehát ők nem voltak eléggé "segélyes" kinézetűek, lehettek volna akár az én gyerekeim is. A PR meg PR: ki a fene fog legközelebb adakozni olyan kislányokért, akikből akár szépségkirálynő is lehet 10 évvel később? Az adományozó nyomort és szemvedést akar látni, ez készteti adakozásra, nem a tök normális gyerekek látványa.

Soha többet nem vettem részt segélyakcióban.

Az állatmentőknél valami hasonló furcsa érzésem van. Mivel kutyás ember vagyok sok ideje, képes vagyok megállapítani én is, nagy valószínűséggel, mi kamu és mi nem az. Nem azt akarom mondani, hogy minden segélyszervezet csal, de szerintem minden harmadik, negyedik biztosan csaló.

Teljesen hihetetlen dolgok történnek ugyanis: elhagyatott területen, lyukban kutya, valószínűtlen helyekre beszorult kutya és hasonlók. Gyanítom: összeszednek kóbor kutyákat, aztán ezeket valami siralmas helyen lefilmezik, majd látványosan "megmentik" őket onnan. Lehet egyébként, hogy ezt jó szándékkal teszik, ahogy mi is 1996-ban: nem szereztünk semmilyen személyes anyagi hasznot a segélyezésből, csak kellett az a csorgó nyálas nyomi cigánygyerek reklámnak. De így is visszataszító.

A Katolikus Egyház jelenlegi eretnek kurzusa kapcsán - ezt egy ortodox teológus nemrég udvariasan woke-katolicizmusnak nevezte - van természetes módon 2 tábor.

Az egyik tábor azt mondja, pl. a legutóbbi Fiducia supplicans irányelv kapcsán, hogy az ellenkezik a keresztény tanítással, azaz érvénytelen.

A másik tábor meg azt mondja, nagyszerű dolog ez a nyilatkozat, hiszen végre nyit az egyház az egynemű párok és az LGBTQHRPRWC-emberek iránt. Mert a "szeretet" a lényeg, nem az ami a tanításban van.

Mindkét tábor koherens, logikus módon érvel.

Igazán bajban a két tábor közé helyezkedők vannak. Ezek azok, akik mentegetik a római pápát és embereit, azt állítva, ők továbbra is homofóbok, azaz nem sértették meg a keresztény tanítást.

S ez nem csak Magyarországon van jelen. A katolikus hitnek persze fontos eleme a római pápában való hit, hiszen ő a katolikus elvek szerint az egész egyház teljhatalmú uralkodója, sőt egyes esetekben egyenesen tévedhetetlen, így egy katolikus számára lelkiismereti problémát is okozhat ez a kérdés.

Más keresztény felekezetekben ez nem jelentkezik, hiszen a hit nem tartalmazza a vezetőben való vakhitet is, simán lehet valaki pl. anglikán és közben elvetheti amit az egyházfő mond. Az ortodoxiában meg ez precedens is: amikor 1439-ben II. Joszif konstantinápolyi pátriárka aláírta a római pápának való alávetésról szóló dokumentumot (Laetentur Caeli), az alá tartozó templomok zömében abbahagyták a misék alatt a pátriárka nevének említését (ami egyenlő a nem elismeréssel), végül 1450-ben egy új pátriárka, II. Atanasziosz hivatalosan vissza is vonta az 1439-es aláírást. (Szóval jogilag unió volt Róma és Konstantinápoly közöt 1439-1450 között, de a gyakorlatban egy napig se volt, a Konstantinápoly alá tartozó templomok közel 90 %-a nem teljesítette az egyezséget, arra hivatkozva, hogy az semmis, mert ellentmond a keresztény tanításnak.)

Magyarországon persze van ennek politikai vetülete is. Orbán elsősorban politikusként tekint a római pápára, magyarországi meghívása is ilyen célt szolgált, a fő cél: a vatikáni politika ballib oldalról való felhasználásának megakadályozása. Ez sikeres is volt. Azonban egyes fideszesek úgy érzik, nem lehet a dolgot ennyiben hagyni, minden csak fekete-fehér lehet, így folyamatosan vért izzadnak, hogy fehérre mossák a római pápát.

A fő csapásvonal: a római pápa derék, keresztény ember, de facto Fidesz-tag, csak meghamisítják szavait a csúnya liberális médiák. A Fiducia supplicans esetében is ez az érv: semmi se történt, csak a homoklobbi magyarázza az egészet félre.

Persze mindez könnyedén cáfolható:

• ha semmi se változott, akkor minek adtak ki a Vatikánban nyiltakozatot?, mióta szokás, hogy a katolikus egyházvezetés a semmiről irányelveket ad ki?,
• a homoklobbi tényleg fogalmatlan idiótákból áll, mely nem tudja mi zajlik, s ok nélkül örül, mint majom a farkának?

Az ügyről ezt írta a legnagyobb független amerikai ortodox blog szerzője vicces hangnemben: "Ferenc pápa végül áldását adta a homoszexuális kapcsolatokra. Pontosabban: ez nem a kapcsolat megáldása, hanem két azonos nemű ember megáldása egyenként, ha ezek valami véletlen folytán együtt jelennének meg egy pap előtt. Ez nem házasság, s nem is tévesztendő össze vele, de ha pl. mindkét egyén szmokingban jelenik meg, meg ott van egy fényképész is, esetleg virágok, majd ünneplés később, hát az csak véletlen. A lényeg: ne nézzük a bosszantó részleteket, hiszen ez nem a kapcsolat megáldása, hanem kizárólag a kapcsolatot alkotó egyének megáldása. Még mindig nem világos? Pedig krisztálytiszta, mint a sár."

A komolytalan EU-s politika gyöngyszeme ismét: Bulgária és Románia 2024. március 24-én Schengen-tagok lesznek, de egyelőre csak részlegesen.

Na most, ilyen "részleges" tagság eddig nem létezett. Pl. Ciprus esetében sose merült fel a részleges tagság, pedig semmi elvi akadálya nem lett volna.

Jelenleg 4 EU-tagállam nem Schengen-tag: Bulgárián és Románián kívül Ciprus és Írország.

Írország azért nem tag, mert inkább Angliával egyezteti a vízumpolitikáját, s nem akar kemény határellenőrzést Dél- és Észak-Írország határán, amit be kellene vezetni, ha belépnének a Schengen-egyezménybe.

Ciprus viszont praktikus okokból nem Schengen-tag: az EU az egész Ciprus-szigetet Ciprus Állam részének ismeri el - ez alól csak Akrotiri és Dekelia települések jelentenek kivételt -, miközben ténylegesen a sziget 36 %-a nincs a ciprusi kormány ellenőrzése alatt, ez az EU által nem elismert Észak-Ciprus területe. Szóval egyszerűbb nem belépni a Schengenbe, mint aztán küzdeni a káosszal. Hiszen észak-ciprusi személyivel szabadon be lehet lépni Ciprusba (útlevéllel nem, azt nem ismeri el a ciprusi hatóság!), s Észak-Ciprus pedig sok betelepülőnek adott állampolgárságot.

De mit is jelent Bulgária és Románia részleges tagsága: azt, hogy vízen és levegőben részei lesznek a schengeni övezetnek. A levegős tagság azt jelenti: ha a repülő Bulgáriából/Romániából indul az övezet más részébe, nem lesz útlevélellenőrzés. A vízes tagság meg nem jelent semmit: Bulgária és Románia ugyanis csak egymással határosak vízen, egyetlen más övezeti taggal se.

A fontos tagság a szárazföldi lenne, de erre nincs dátum. Pedig ott van a forgalom 99 %-a.

Kicsit olyan ez, mint a vicc a zsidó boltosról, aki olcsón árulja a tojást, amikor éppen kifogyott belőle.

Tulajdonképpen csak a bolgár idegenforgalom örülhet, hogy Bulgária nem lehet rendes Schengen-tag. Ugyanis Szófiából közelebb van az Égei-tenger, mint a Fekete-tenger! S jelenleg csak a bolgár-görög határon lévő kiszámíthatatlan időtartamú ellenőrzés miatt nem mennek egyesek az Égei-tengerhez. (Közúton Szófiától a Fekete-tenger kb. 350 km, míg az Égei-tenger csak 230 km.) Bulgária Schengen-tagsága esetében sokkal többen mennének Szófiából a görög tengerpartra strandolni, mint a bolgárra. (S még így is sokan megkockáztatják az utat a görög tengerpartra.)

Teljes zavar a juliánus naptárat orosz hagyománynak nevezni.

Amikor lett kereszténység, az I. században, azt a naptárat kezdte használni, ami akkor egyedüliként létezett: a római naptárat, melyet az i. e. I. században Julius Caesar reformált meg, ezért nevezték "juliánusnak". Természetesen ez csak az I. római-zsidó háború (66-74) során lett kizárólagos, amikor a keresztények és a zsidók között immár teljes szakadás képződött - addig sok keresztény a zsidó naptárat használta.

A juliánus naptár egyetlen dologban különbözik a ma használatos gregoriánus naptártól, a szökőévek számításában: míg a juliánusban minden negyedik év szökőév, a gregoriánus esetében ez alól kivétel minden századik év, kivéve ha az egyben négyszázadik is (magyarul: 1900 nem volt szökőév, 2100 se lesz, de 2000 az volt).

Azaz az egyházi naptár egyezett az állami naptárral.

A XVI. századra kezdett zavaró lenni, hogy a túl sok szökőév miatt egyre csúszik a naptár a tényleges csillagászati helyzethez képest, a XVI. századra már a naptári tavasz 10 nappal korábban volt a ténylegesnél. Innen XIII. Gergely római pápa reformja: 1582-ben október 4. után rögtön október 15. lett, s meg lett változtatva a szököév-szabály.

A reform folyamatosan lett elfogadva az egyes országok által: Magyarország 1587-ben tért át a gregoriánusra (Erdély csak 1590-ben).

A legkésőbb az ortodox keresztény többségű államok tértek át, ők csak a XX. sz. elején: pl. Bulgária 1916-ban, Oroszország pedig 1918-ban. A legkésőbbi áttérő Görögország volt 1923-ban.

Amint ez megtörtént, azonnal felmerült a kérdés az ortodox egyházban: legyen hozzáigazítva az egyházi naptár az államihoz vagy sem. A hozzáigazítás mellett szólt a pragmatizmus, az ellenoldal mellett pedig az, hogy fontosabb az ünnepi ciklusok megszakítatlansága, mint a gyakorlati könnyebbség.

A kérdésben rendezett 1923-as összortodox megbeszélésen az a döntés született, hogy nem szabad megszakítani az ünnepi ciklust, azaz a nem rögzített dátumú ünnepeket mindenképpen a juliánus naptár szerint kell ünnepelni, de a rögzített dátumú ünnepek áttehetők. Mivel nem született konszenzus, így a döntés az lett: mindegyik autokefál és autonóm részegyeház maga dönthet, a kérdés kanonikus, nem dogmatikus, azaz senki se lesz eretnek vagy szakadár attól, hogy így vagy úgy dönt.

Így alakult ki a 2 tábor:

• a réginaptáristák: akik maradtak a juliánus naptárnál,
• az újnaptáristák: akik a rögzített dátumú ünnepeknél áttértek a gregoriánus naptárra, de a mozgó dátumúknál maradtak a juliánus naptárnál.

(Magyarul: a Húsvét az ugyanakkor van a régi- és az újnaptáristáknál, de a Karácsony a réginaptáristáknál 13 nappal később van, mint az újnaptáristáknál.)

Mivel az újnaptárizmus fő támogatói a görög egyházak voltak - azaz a konstantinápolyi, a ciprusi, s a görögországi -, ők azonnal bevezették az új naptárat. Ez alól az autonóm Athosz-hegy (szerzetesi közösség) képez máig kivételt, ők ragaszkodtak az eredeti hagyományhoz.

Őket követték a románok, majd az a 3 részegyház, melynek vezetése görög, bár a hívek nem azok: az albán, az alexandriai, s az antiochiai egyház.

Az egyetlen görög vezetésű, bár szintén nem görög tagságú részegyház, mely nem vezette be az új naptárat a jeruzsálemi egyház volt, arra hivatkozva, hogy ők az első egyház, így inkább ragaszkodnak az eredeti naptárhoz.

Az észt és a finn egyház addig az orosz egyház részei voltak, állami törvánnyel lettek elszakítva, s ők a gergoriánus naptárt vezették be, mágpedig a mozgó ünnepekre is.

A lengyel egyház szintén elszakadt Moszkvától, s áttért az újnaptáristákhoz.

A II. vh. előttig a helyzet tehát ez volt:

• újnaptárista: Albánia, Alexandria, Antiochia, Ciprus, Görögország, Konstantinápoly, Lengyelország, Románia,
• teljesen gregoriánus: Észtország, Finnország,
• réginaptárista: mindenki más.

A II. vh. után új részegyházak alakultak. Moszkvától független lett az amerikai és a cseh-szlovák egyház, Belgrádtól pedig a macedón. Az amerikai és a cseh-szlovák egyház újnaptárista lett, a macedón maradt réginaptárista.

A bolgár egyház 1968-ban átment a réginaptárista táborból az újnaptáristába.

A Szovjetunió megszűnése után 2 országban az egyház sajátos módon 2-2 részre oszlott: Észtországban és Ukrajnában van 1-1 Moszkva-párti és Moszkva-ellenes szárny. Észtországban a hívők kb. fele-fele arányban oszlanak meg a 2 rész között, Ukrajnában pedig senki se ismer valós adatokat éppen mi van, a háború előtt a Moszkva-párti rész kicsit nagyobb volt.

Még egy fejlemény: a lengyelek 2014-ben visszaálltak a régi naptárra.

A mai helyzet tehát:

• újnaptárista: Albánia, Alexandria, Amerika, Antiochia, Bulgária, Ciprus, Cseh-Szlovákia, Görögország, Konstantinápoly, Románia + Észtország (a Moszkva-ellenesek), Ukrajna (a Moszkva-ellenesek),
• teljesen gregoriánus: Finnország,
• réginaptárista: Athosz-hegy, Grúzia, Jeruzsálem, Lengyelország, Macedónia, Oroszország, Szerbia + Észtország (a Moszkva-pártiak), Ukrajna (a Moszkva-pártiak).

A kérdés - mivel nem dogmatikus - nem kizárólagos, azaz a legtöbb részegyház engedi, hogy egyes templomjaiban a másik naptárat használják a hivataloshoz képest. Az amerikai egyházban van nem kevés réginaptárista templom, de sok Oroszországon kívüli orosz templomban meg újnaptárista, sőt kevert is van: a budapesti Petőfi téri - Moszkvához tartozó - templomban pl. a nagyobb ünnepeket kétszer is tartják a különböző preferenciájú hívek miatt. (Lásd a templom háromnyelvű honlapját.)

A többi keleti egyház esetében a kérdés egyszerűbb. (Ezek azok, melyeket magyarul "ókeleti" néven szokás nevezni.) Ott a választás: réginaptárista vagy teljesen gregogoriánus. A jelenlegi állapot:

• ráginaptárista: koptok, Eritrea, Etiópia,
• teljesen gregoriánus: szírek, India, Örményország.

Itt is igaz azonban, hogy templom szinten ez változhat, de csak a gregoriánusok esetében fordul elő, hogy egyes templomok réginaptáristák, fordítva soha.

Ami biztos: teljesen abszurd, hogy ebből Ukrajnában politikai kérdést csináltak. A szintén keményen oroszellenes Észtországban senkinek se jutott eszébe, hogy a naptárnak politikai üzenete van.

S még abszurdabb orosz örökségnek nevezni a juliánus naptárat.

Mert az még rendben van, hogy az ukrán görögkatolikusok - mely a legnagyobb keleti-katolikus egyház - idén áttértek a juliánus naptárról a gregoriánusra, eddig éppen az volt a sajátos náluk, hogy katolikus részegyházként nem használják saját vezetőjük, a római pápa által bevevezett naptárat. De itt? Mikor az egyik identitáselem éppen az volt, hogy máskor ünneplik a Karácsonyt, mint a világ zöme.

A szórakoztatóiparág bevett módszere: amikor a celeb kezd kimenni a köztudtból, akkor valami kamuhírrel vissza kell őt hozni. Mert a végén még elfelejtik, s akkor nem lesz többé eladható a neve.

Valami ilyesmi Alex Nahalnij Oroszország határain kívül neves ellenzéki CIA- és Soros-ügynök esete.

A srácnak semmi komoly jelentősége nincs, de a gyanútlan olvasó számára már az egekig magasztalt szuperhősnek tűnik, aki egy 101 %-ban halálos titkos KGB-mérget is képes túlélni: amitől más meghal fél másodperc alatt, az neki párnapos gyengeséget okoz.

Most már hónapok óta semmi se történt vele. A gazdái sok pénzt fektettek bele, így nem hagyhatják veszni. Hát szét lett kürtölve: eltűnt. Aztán harmadnapra meglett: az ügyvédje is beszélt vele.

Ezolyan, mint amikor a bulvárlapokban kell valamilyen celebet reaktiválni. Ma már a magyar bulvárlapok is jól teljesítenek ebben, pár éve egyik kedvenc cikkem arról szólt, hogy Anettka fényes nappal bement egy ismeretlen férfivel egy étterembe - a hosszú cikk részletesen elemezte az eseményt, volt hozzá gazdag képanyag is Anettkáról, amint rövidnadrágban és pólóban megteszi a 30-méteres utat egy leparkolt kocsiból az étterem ajtajáig.

De régen még, amikor nem volt még magyar bulvár, a spanyol lapok igazi csemegék voltak ebben. Kedves emlékeim Diána "a szívek hercegnője" röhejes sztorijai a spanyol lapokban - valamiért imádták őt Spanyolországban -, s ha nem volt semmi konkrétum, akkor olyan cikkek születtek, hogy pl. "a hercegné majdnem napozni ment, de eleredt az eső, s szegény csupajó teremtés szomorúan konstatálta, hogy most az idő nem alkalmas napozásra".

Valami ilyesmi van ma is: Nahalnij, minden ruszofóbok szuperhőse tölti börtönbüntetését, lelkes New York-i csapata közben meg a nevében bőszen marhaságokat. talál ki.

A ballib felfogás sajátos a diplomáciáról.

Az derül ki, szerintük minden jó kapcsolat alapja a teljes egyetértés. Lásd, mekkor baj, hogy az Izrael-Palesztína ügyben Orbán az előbbiket, míg Erdoğan az utóbbiakat támogatja.

Pedig nem, nem baj. Még a magánéletben se baj. A párkapcsolathoz se kell teljes egyetértés, sőt az ilyen párkapcsolat unalomba fulladna. Simán jó, ha egyetértünk egyes dolgokban, másokban meg nem.

Csak az én házassági viszonyomat tudnám azonnal felhozni. Ő szereti a balettet és a fentezit, én mindkettőt utálom (a balett zenéjét kedvelem, ha jó, de zavar, hogy emberek táncikálnak közben). Ő a macskákat kedveli, én a kutyákat. S még mondhatnék sok mindent.

Ez még inkább így van a diplomáciában: a közös érdekek menti együttműködést nem zavarja, hogy vannak kérdések, melyekben a felek ellentétes álláspontot képviselnek.

A diplomácia pont arról szól: találjuk mik a közös érdekek, s ezeket ne zavarják az ellentétek.

A progresszív hivatkozás mindig az, hogy Isten a szeretet istene.

S szeretet alatt az értendő, hogy mindenki tehet bármit, ezt Isten szerető mosollyal jutalmazza. Aki pedig azt merészeli mondani, vannak Istennek tetsző és nem tetsző dolgok, s utóbbiakat Isten egyáltalán nem szereti, az gyűlöletbeszédet mond.

Engem ez a kései szovjet tudományos ateista propagandára emlékeztet. A minap találtam rá a következő gyöngyszemre a 60-as évekből. Szovjet plakát, rajta Gagarin "elvtárs", aki a templomtornyok felett repülve megállapítja, hogy nincs Isten az égben.

Az elvtárs szó azért idézőjelben, mert a valóság nagyon más a hivatalos verzióhoz képest. Egyrészt Gagarin meg volt keresztelve, ami persze önmagában nem jelent semmit, hiszen kisgyerekként keresztelték meg, de ami fontosabb: mindkét lányát - jelenleg 60+ évesek - ő maga kereszteltette meg titokban. Meg hát eleve nem volt idióta, szóval olyat biztos nem gondolhatott komolyan, hogy nincs Isten, mert nem találkozott vele űrutazása során.

Ráaádásul amióta nincs szovjet rendszer, s immár lehet szabadon visszaemlékezni, megjelentek adatok arról, hogy Gagarin hívő volt. Miközben a kiképzett 6-os csapatban volt tényleges ateista is: German Tyitov, aki aztán a második szovjet űrhajós lett.

Maga az a tény, hogy Gagarin lett kiválasztva az első űrhajósnak már annak idején csodálkozást váltott ki a szovjet közvéleményben. Mert ez egy jelképes dolog, ilyenkor olyan embert szokás választani, aki mindenben jelképe a rendszernek. Míg Gagarin nem volt az, mert bár anyai nagyapja őskommunista volt, már 1917 előtt aktív kommunista aktivista volt, de az apai vonala nagyon nem-rendszerkonform: az űrhajós ugyan szegény családból származik apai ágon, azaz szociálisan rendben volt, de ez a XIII. században nemesi címet szerzett Gagarin-család elszegényedett ága.

Egyszerűen a szovjet űrprogram vezetője Szergej Koroljov akkora befolyással rendelkezett, hogy még a Kremlben is hallgattak rá, s végül ő a kiképzett 6 emberből Gagarint nevezte meg, mert ő volt a legalacsonyabb és legsoványabb, Koroljov pedig úgy ítélte meg, kritikus jelentősége van az űrhajós méretének abban, hogy sikeres legyen a misszió.

A celebkedés felsőfoka: celebkedést szidva celebkedni.

Ez olyan mélypont, amihez képest még a szabványos celebkedés is magaskultúra.

Puzsértől idézet: "Virslizés, lencsézés, fingás, petárdázás, rémült állat riogatás, babonáskodás, fogadkozás, szerpentin-konfetti széthajigálás, műanyag malacálarcban pojácáskodás, viszonylag józan jelenlévők pofájába trombitálás, papírtrombitával egymást csapkodás, visszaszámlálás, koccintás, bebaszva himnusz óbégatás, elnökasszonysági köszöntés, fos tévéműsor nézés, szidalmazás, átkapcsolás, visszakapcsolás, pezsgőzés, borozás, sörözés, töményezés, alkalmi smárolás, proliduhajkodás, sárba vagy hóba hugyozás és hányás, seggrészegen karácsonyfának nekiesés, ledöntés, magyarázkodás, szégyenkezés, csodálkozás, hogy megint egy szar év elkezdődés."

Persze önvizsgálatot tartottam: a hosszú listából én egyetlen pontot követtem el: a fingást.

Rendkívül mulatságos produkció: Szaravány mester vezénylésével.

Kiderül a migráció ügyében: ez valamiféle univerzális jog, mely minden más jog felett áll.

Tulajdonképpen az a végkövetkeztetés: mindenkinek joga van mindenhová menni, s ebben semmilyen korlát, de még kontroll se alkalmazható.

Olyan vicces "érvek" is elhangzanak, hogy az emberiség Kelet-Afrikában jött létre, s onnan migráció útján terjedtek el az emberek. Kb. olyan érv ez, mint az, hogy szexeltem a feleségemmel, tehát jogom van a szomszéd nővel is, neki pedig nem szabad ellenkeznie.

A műsorbeli dzsungelharcosok mondják máig a tegnapi lemezt, pedig ma már a nyugati fősodor se hirdeti a korlátlan migrációs jog elvét.

A rendes évi magyar ballib karácsonyi-újévi ünnepi ciklus egyik fontos napja Krisnás Melldöngetés Nap.

Ilyenkor a krisnás szekta egynapos PR-akciót tart: összecsődít párszáz embert, akiknek ételt ad, hatalmas reklámkampánnyal. Mélyen keresztényellenes akció, persze a krisnás szekta eleve nyíltan keresztényellenes, szóval végülis ez nem róható fel nekik.

Egyébként a hinduizmus - melyből származik a krisnizmus - se támogatja egyértelműen a krisnás vallást, kb. olyan a fősodrú hozzáállás, mint ami egy hívő katolikusnak valamely újprotestáns felekezethez: azaz teljes elítélés nincs ugyan, de van egyfajta bizarr idegenkedés. A hívő hinduk fő kritikája a krisnások ellen az szokott lenni, hogy a krisnás vallás egy zárt szekta, totalitárius vonásokkal, mely a hinduizmust leredukálja egyetlen hagyománnyá, ráadásul azt is erősen leegyszerűsítve adja elő.

De most a vallási oldal mindegy is.

Maga az akciózás gyomorforgató. Aki adományoz őszintén, az biztosan nem így teszi. Az adományozás sose lehet az adományozó reklámozása.

A ballib médiák annyira oda vannak az egésztől, hogy időnként képesek olyan mondatokat is leírni, hogy "Magyarországon a leggazdagabb magyaroknak két hónapra jut annyi, mint a legszegényebbeknek egész évre", át se gondolva, ez a mondat mit jelent. Mert ennek jelentése: a leggazdagabbak és a legszegényebbek között az eltérés 1:6 arányú.

Na most, ha igaz ez az 1:6, akkor Magyarország a világ egyik legegyenlőbb országa! S igaz is az adat, csakhát ez éppenséggel egy jó adat, teljesen abszurd negatív éllel említeni.

A világ 90 %-án ez a szám sokkal nagyobb. Afrikában az átlag 1:30, Ázsiában, Latin-Amerikában 1:20. De még Észak-Amerikában és Nyugat-Európában is 1:8.

S egyébként tényleg: az ENSZ-adatok szerint Magyarország valóban benne van a felső 10 %-ban. Az ENSZ adatai szerint Magyarország 1:5,5, ami egyébként Európában csak Skandináviára és a közép-európai régióra jellemző. (Az ENSZ adatai szerint a világ legegyenlőbb országa Japán, ott 1:4,5.)

A megvalósult szabadkőművesség első államának alapító okmányában nyíltan szerepel az a téveszme, hogy mindenkinek joga van a boldogságra. Idézem: "Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz,
valamint a jog a Boldogságra való törekvésre."

Természetesen ilyen jog nem létezik, még kevésbé mint alapjog. Könnyű megérteni: mindenki más módon boldog, az egyéni boldogságképek sokszor kifejezetten ütik egymást. Amiből következik: kell lennie objektív mércének. Ennek alapvető formája: a valláserkölcs. Lényege: az objektív mércének megfelelő egyéni törekvés dicséretes dolog, míg a vele szembemenő szankcionálandó.

A szabadkőművesség és az igazság védelmében meg kell jegyeznem: a szabadkőművesség sose hirdette a szubjektív boldogságot vagy az egyéni szabadság mindenek felettiségét. A klasszikus szabadkőművesség sose tagadta Istent, ahogy az objektív igazságot se. Dehát az idők során a szabadkőműves eszmék mindig ide futottak ki. Olyan ez, mint a marxizmus és annak megvalósulása: az eszme sok mindent nem mondott abból ami lett, de az eredmény mégis az lett, mert más nem is következhetett belőle.

A legnagyobb baj, amikor a vallás veszi át ezt a téveszmét, s le akarja cserélni az objektív, isteni mércét emberire. A jelenlegi vatikáni vezetés pontosan ezen dolgozik: az egyéni boldogságvágyra cserélni Isten parancsolatait. Az egész "reformkatolikus" homoklobbista kampány pontosan erre épít: "nem tehetnek róla" - "szegények szenvednek" - "csak boldogok akarnak lenni" - "ki vagyok én, hogy elvegyem tőlük ezt?" - "az igaz keresztény szereti embertársát" - "az igazi krisztusi hozzáállés: erősítsük meg tehát őket vágyaikban!".

Jól látható: lázas munka folyik Szent Péter trónja körül, hogy véglegesen ki legyen kiáltva az ateizmus mint új hivatalos ideológia.