Egyébként ezt régóta mondogatják sokan. Most DNS-vizsgálat is igazolja.
Maga a téma nem érdekes, de akadt egy ostoba komment:
Ez egy ősi magyar liberális probléma, melynek eredete nacionalista, abból a korból, amikor a nacionalizmus és a liberalizmus ugyanazt jelentette.
E kor eredménye az "a zsidó az egy vallás" nézet. A rendszerváltozás után - nem függetlenül a folyamatos ballib antiszemitázástól - ez éjjel-nappal harsogva lett. Mára komolyan elhitték egyesek.
A mai helyzet: két csoport van a világon, mely szerint "a zsidó az csak egy vallás":
feketeöves magyar ballibek,
szélsőséges palesztínok.
Pár éve ballib ismerős azután szakította meg velem a kapcsolatot, amikor elmondtam, nekem van egy ismerősöm, aki zsidó és ateista, s Moszkvából költözött Budapestre. "Az egy orosz, zsidó származású orosz", próbálta mondani nekem, mire én elmondtam: ő magát zsidó nemzetiségűnek tekinti, kifejezetten aláhúzza, hogy nem orosz.
Az angol Wikipédiában a következő ábra van az ókori Mezopotámia államszintű periodizációjáról:
- az ábra elég jó, de magyarázat nélkül sok zavart okoz.
Én erre hosszú ismerkedés után döbbentem rá, megnézve több előadást a témáról angol, orosz, s spanyol szakértőktől. (Az általam megfelelő szinten ismert 5 nyelv közül ezen a 3 nyelven van a legtöbb elérhető anyag. Másik 2 nyelvemen - bolgár és magyar - nagyságrenddel kevesebb anyag áll rendelkezésre.)
A fő gond: így több nép önállónak tűnik, pedig nem az.
Először azok a népnevek, melyek önálló népet jelentenek, így nem okoznak problémát, a táblázat időrendi sorrendjében:
sumérok,
gutik,
elamiták,
amoriták,
kassziták,
hettiták,
perzsák,
médek.
Sumérok. Dél-Mezopotámia őshonos népe - legalábbis ott lett első igazolt megjelenésük -, az első ismert állam alapítói. Rokonságuk más népekkel nem tisztázott, a fő elmélet szerint nem rokonai más népnek . A nyelv kihalt az 1. Babilóniai Birodalom - a táblázatban mint "Paleo-Babylonian Empire" - kezdetén, de mint holt nyelv használatban maradt még 1500 évig, elsősorban vallási okokból. A sumér államiságot megsemmisítették az akkádok az i. e. XXIX. században, de a két nép együtt él ezek után, kétnyelvű lesz, melyben lassan az akkád kiszorítja a sumért.
Gutik. Őshazájuk a Tigris folyó alsó folyásának keleti partvidéke. Az i. e. XXII. században átkeltek a Tigris nyugati partjára, megsemmisítették ott az akkád uralmat, elősegítve a 2. sumér állam létrehozását. Rrokontalan népnek szokás őket tekinteni, de van olyan elmélet, hogy indo-európaiak. A kurdok legendái szerint ők a gutik utódai, de ez nem bizonyított.
Elamiták. Őshazájuk a Tigris folyó alsó folyásának keleti partvidéke, a gutik déli szomszédai. Az i. e. XXI. században ők semmisítik meg a 2. sumér államot. Majd az i. e. XII. században az 1. Asszír Birodalmat is. Rokonságuk más népekkel nem ismert, Indiában a dravida népekkel próbálják őket rokonítani.
Amoriták. Nyugati-szemita nép, mely egy időben több mezopotámiai államot is meghódított, azonban nyelvileg beolvadtak a meghódítottak közé. Ők alapították meg többek között Babilón várost is, ami egy akkád-sumér vegyes lakosságú város volt, csak a vezető réteg állt amoritákból.
Kassziták. Jellemzően rokontalan népnek számítanak, egyesek szerint az észak-kaukázusi népekkel rokonok. Az i. e. XVI-XII. sz. között ők voltak Babilón uralkodó rétege.
Hettiták. Bizonyítottan kis-ázsiai indo-európai nép. Egy időben a régió nagyhatalma voltak, a i. e. XV. században elfoglalták Babilont is, az asszírok vetettek véget nekik az i. e. XII. században.
Perzsák. Ezt nem is kell magyarázni, tulajdonképpen a zsidók mellett a másik nagy mezopotámiai nép, mely máig fennmaradt. Az i. e. VII. századtól egészen Nagy Sándorig az egész régió megkérdőjelezhetetlen urai (meg aztán is, de most csak a mezopotámiai korról van szó).
Médek. Eredetileg a perzsákkal közeli rokon nép a mai Északnyugat-Iránban, később beolvadtak a perzsák közé. Ők semmisítik meg a 2. Asszír Birodalmat az i. e. VII. században. A médek utódainak egy része később türkizálódott, ezek az azeriek.
De az igazi kérdés az akkád-babilóniai-asszír hármas itt. A három valójában ugyanaz a nép, ugyanaz a nyelv. Ez az egyik keleti-szemita nyelv.
Mára minden keleti-szemita nyelv kihalt, a szemita nyelvekből mára csak a déliek (ez elsősorban Etiópia egyes nyelveit jelenti) és a nyugatiak (arab, máltai, héber, arámi-asszír) maradtak meg (az arámi-asszír névről később).
Az eltérés: az akkád régió az az Eufrátesz-Tigris köz déli része, a babilóniai régió a középső, míg az asszír az északi. Azaz itt egyetlen nép helyi csoportjairól van szó. Az egyes váltások valójában egyes dinasztiák közti váltások.
Tulajdonképpen úgy lehet ezt elképzelni, mintha a brit gyarmatosítók egy része otthon maradt Angliában, mások elmentek Amerikába, megint mások Ausztráliába, majd ezek egymással küzdenek a Brit Birodalomban a vezető szerepért, de közben azonos fajt, vallást, nyelvet képviselnek - idővel persze kialakulnak eltérések, az amerikai és az ausztráliai britek is keverednek helyiekkel, de az identitás marad brit.
Míg az akkád és babilóniai dinasztiák kifejezetten békések voltak, azaz a meghódított területeket csupán behódoltatták, azokat megadóztatták, addig az asszír dinasztia igazi birodalomépítő politikát folytatott: feltétlen megadást követeltek, ellenkező esetben véres bosszút folytattak, tudatosan keverték az egyes népeket, széttelepítettek népeket (pl. a zsidók babilóni "rabsága" is asszír politikai döntés eredménye).
Mára persze mindezek a népek nem léteznek, csak nyomaik vannak az egyes helyi emlékezetekben. Kivétel a perzsák és a zsidók természetesen, ők sikeresen fennmaradtak. Minden más identitást elsöpört az iszlám terjedése miatt az arab identitás. Egyetlen kivétel a kb. félmilliós asszír nép, mely ma a legnagyobb részben Észak-Irakban él.
Persze mindenhol büszkék a múltra. Iránban a médek és az elamiták a nemzeti történelem fontos része. (Irán délnyugati részét máig hivatalosan Elamnak nevezik Iránban.) Irakban az akkád és sumér múlt ki van hangsúlyozva, Szaddam idejében még létezett "romok helyreállítása" program is, amin persze a régészek meg voltak döbbenve, hiszen ezt a maradványok eredeti állapotának megszüntetését is jelenti.
az Ur városi zikkurat vissza lett építve az 1980-as években Szaddam Huszein tervei alapján, szóval most ez egy létező épület
Az arámi-asszír név magyarázata. A asszír egy szerencsésen megmaradt kis nép. Eredetileg ez egy keleti-szemita nép, azonban az idők során nyelvet váltottak, átvették a nyugati-szemita arámi nyelvet. A nemzeti önazonosság hangsúlyozására azonban egy részük az arámit elnevezte "asszírnak".
Így ma az a helyzet, hogy az arámit beszélők 2 részre oszlanak: az asszír identitásúak "asszírnak" vagy "káldeusnak" nevezik, míg az ilyen identitás nélküliek simán "aráminak" vagy "szírnek", az előbbiek sokkal többen vannak.
Az identitás erős a vallás miatt: az arámi-asszírt beszélők 99 %-a keresztény, ami miatt könnyedén elkülönülnek mind a muszlimoktól, mind a zsidóktól. A vallási helyzet jelenleg az, hogy az asszír-arámi anyanyelvűek kb. 60 %-a katolikus - ők a "káldeus" nevet preferálják, 30 %-a nesztoriánus - ők az "asszír" nevet használják kizárólagosan -, 10 % pedig ortodox - ott a "szír" a fő elnevezés -. ez utóbbi "szír" használatos az egyes olyan felekezeteken belül is, ahol a nyelvet csak egyházi nyelvként alkalmazzák.
A helyi ortodox hívek legnagyobb része saját magát arabnak vallja, nem asszírnak, számukra a helyzet ugyanez: azaz "szírnek" nevezik az egyházi nyelvet. Az arab ortodoxok egyébként az arabot használják a templomokban, a szír szerepe ma már inkább jelképes - nagyjából mint egy magyar katolikus templomban a latin nyelv szerepe.
Az arámi nyelv egykor a régió közvetítő nyelve volt. A Római Birodalomban is fennmaradt ez a helyzet. A Római Birodalom ázsiai részein az arámi a göröggel azonos rangú nyelv volt. A legtöbb itteni nép saját nyelvét lecserélte arámira, többek között a zsidók is (a hébert ekkor már csak vallási célra használták). Azaz ami az asszírokkal történt, az nem kivételes. A kivételes inkább az, hogy ellentétben a legtöbb arámi nyelvű néppel, ők mentesültek később az arabosítás alól.
Politikailag sajátos a mai perzsa-zsidó harc egymás likvidálására. Miközben sose se tudták egymást megsemmisíteni, s más se tudta őket kiiktatni, azaz most se fog menni.
Átlag 10 Kolumbusz-filmből 9-ben benne van egy olyan jelenet, hogy a buta, gonosz spanyol katolikus főpapok nem engedték a tudós Kolumbuszt hajózni, mert az utazása csapás lett volna a katolicizmusra, mely szerint a Föld lapos.
A valóságban semmi ilyesmi nem volt, sőt éppenhogy a főpapoknak volt igazuk, nem Kolumbusznak a nevezetes vitában, mely nem a Föld laposságáról szólt (akkor már 1500 éve konszenzus volt, hogy a Föld gömbölyű), hanem arról, milyen messze van India nyugat felé hajózva, s elérhető-e.
A vitában tehát Kolumbusz súlyosan tévedett, a valós távolság alig felét becsülve, míg az egyházi vezetők a tényleges adatot állították, kb. 15 ezer km-t tippelve, ami nem volt bejárható a korabeli hajókkal, egyszerűen félúton elfogyott volna a hajó vízkészlete.
Viszont felmerül a kérdés: akkor mégis hogyan tudott elindulni Kolumbusz. Hiszen bár gazdag ember volt, ez a vagyon ahhoz semmiképpen se volt elegendő, hogy egy ilyen hatalmas expedíciót megszervezzen. Ezen kívül tapasztalt hajósokra volt szüksége, márpedig tapasztalt hajós nem indult volna el öngyilkos misszióra.
Közismert, hogy az olasz nemzetiségű Kolumbusz először Portugáliában próbált segítséget találni tervéhez, hogy nyugat felé hajózva eljut Indiába.
Kolumbusz 26 évesen költözött Portugáliába, ott egy kereskedelmi hajózással foglalkozó cégnél dolgozott, maga is több hajóúton vett részt. Ekkor hallott először az akkor elterjedt, de a tudomány által elvetett elméletekről, hogy nyugatra, a XIV. században felfedezett Azori-szigeken túl léteznek még további szigetek. Ezeket Kolumbusz az India vagy Japán partjai előtt fekvő szigeteknek gondolta, innentől egyetlen célja egy expedíció szervezése lett.
Kolumbusz 28 évesen megházasodott. Apósa Madeira felfedezője és első kormányzója volt, aki komoly gazdasági és politikai kapcsolatokkal rendelkezett. Az após először összehozta Kolumbuszt portugáliai zsidó bankárokkal, hogy finanszírozzák meg az expedíciót (a zsidók csak 1496-ban lettek kiutasítva Portugáliából), majd a portugál király udvarába is bejuttatta ugyanezzel a céllal - mindkét akció sikertelen lett, mind a zsidók, mind a király konzultáltak tudósokkal, akik megállapították: Kolumbusz elképzelései tévesek.
1485-ben meghal Kolumbusz felesége, ő maga ekkor dönt, hogy Spanyolországba költözik.
Először itt is elutasítást kapott, a téma szakértői egyhangúan mondták: 15 ezer km a valós távolság Ázsiáig, s nem 7-8 ezer, amennyit Kolumbusz számol. Végül két pap ismerős segített Kolumbusznak, akik ismerték a spanyol királynő gyóntatóját.
Kolumbusz végül azzal győzte meg a papot, hogy előadta neki egy Alonso Sánchez nevű huelvai hajós történetét, aki - saját elmondása szerint - 1484-ben hatalmas viharba keveredett a Kanári-szigetekről Madeirára haladva, a vihar elsodorta őket nyugatra, 4 hétig sodródtak, majd partra értek egy ismeretlen szigeten, ahol rézbőrű emberek éltek. Sánchezék rövid időt töltöttek a helyiek között, megjavították a hajójukat, vízkészletet pakoltak, majd visszatértek. Azt is megosztotta Sánchez Kolumbusszal, hogy visszafelé északra kellett haladniuk először, mert csak ott fújnak a szelek nyugat-keleti irányban.
A gyóntatópap mélyen megdöbbent, s hitt az elbeszélésnek. Végülis így sikerült meggyőzni a királynőt, majd a királyt is.
A történet máig nem bizonyított. Ami viszont sajátos:
Kolumbusz eleve egy adott irányban ment, a megadott sziget felé (ez a mai Hispaniola-sziget), s kicsivel tévesztette el, nagyjából 400 km-rel északabbra haladt,
a szelek tényleg így fújnak, a délebbi útvonalon a szélirány kelet-nyugat, míg kicsit északabbra a fordítottja (ez ma is érezhető: a jellemzően északi útvonal mentén haladó repülőkkel kicsit gyorsabb az út Amerikából Euópába, mint fordítva, saját tapasztalat: Madrid-Havanna az 9 óra, míg Havanna-Madrid csak 8 óra).
Alonso Sánchez emléke megmaradt, Huelvában még szobra is van.
Huelva központjában a park róla van elnevezve, benne áll a szobra is:
piros: Alonso Sánchez feltételezett útja, zöld: Kolumbusz tényleges útja
Jók ezek az értelmiségi műsorok. Az ilyen helyeken résztvevők szabadabban beszélhetnek, mint egy hivatásos politikus.
Az ilyen beszélgetéseket annak idején is követtem, amikor még csak tv-ben és nyomtatott alakban folytak.
A műsor nagy része marhaság, lásd "Zorbán ügynökaktája" címmel Puzsér ámokfutása - lásd az ismert konteót, hogy Zorbánt már gimnazistaként/sorkatonaként beszervezte a KGB, erről csak egy moszkvai archívumban van nyom, de az annyira titkos, hogy nyilván csak Putyin és Puzsér tudnak róla. De engem csak a rendszerváltozásról szóló része ihletett meg.
Nagyjából a következő megállapítások hangzanak el a rendszerváltozásról:
hiba volt, hogy az ellenzék megegyezett a komcsikkal, ez erkölcsi fertőt eredményezett, plusz legitimálta a komcsikat,
a nép ki lett hagyva mindenből, a komcsi elit magához emelte az ellenzéki elitet, majd megállapodtak egymással a nép feje felett,
az embereket megrontotta Kádár, semmi se érdekelte őket, a rendszerváltozás számukra a szabad nyugati utazást jelentette egyedül.
Annak idején mind a 3 pontban a mérvadó értelmiségi álláspont ennek teljesen az ellentétje volt. S még a legradikálisabb hangok - lásd Csurka - is érezhetően mérsékeltebben szólaltak meg erről, mint a mostani beszélgetőpartnerek.
Az első pontot illetően a "hivatalos" vélemény az volt, hogy béke kell, csendes átmenet, ne folyjon vér, ez a legfontosabb. A kommunisták diszkriminálása eleve indokolatlan lenne, hiszen ők is a rendszerváltozásért dolgoztak. A Nagy Imre újratemetésén elhangzott Orbán beszéd ellen akkor az volt a fő kritika, hogy békétlenséget szít. Az 1989 decemberi romániai eseményre pedig a mérvadó reakció az volt "de jó, hogy nekünk ezt sikerült elkerülnünk".
A második pontban az volt a szöveg, hogy itt "szakértők dolgoznak", hiszen a kisember nem is értheti ezeket a bonyolult kérdések.
A harmadik esetben meg egyenesen jónak lett mondva a magyar nép apolitikussága. Számtalanszor elhangzott az a süket szöveg, hogy nyugaton az átlagember azt se tudja hogy hívják a kormányfőt, hiszen nem kell tudnia, az ő egész élete teljesen független a politikától, eleve az állam iciri-piciri, minden a civil társadalom és a szabad piac állandóan mosolygó láthatatlan kezének a hatásköre.
Most mindennek az ellenkezője hangzik el. Ami érdekes.
Örömhullám a ballibeknél: a Tisza majdnem beérte a Fideszt:
Miközben 2021 teljes második felében ennél jobb eredményeket is elértek a ballibek:
Ráadásul az egy egyesült ballib front volt, míg most a DK és a Tisza egymás ellenségei.
Én nagy pofáraesésre számítok 2026-ban.
Sajnos azonban már van egy réteg, mely tényleg bevette a nyugati propagandát, példa:
- ha ez az embertípus elszaporodik, azaz valóban européerek lesznek zömükben a magyarok, akkor valós veszély van, hogy az egyesült libbantak választást nyerjenek. Én úgy számolom, 2034 előtt még nem lesz ilyen helyzet.
Ül 3 zsidó a stúdióban és panaszkodnak miért nincs a médiákban pártatlanság.
Pártatlanság alatt azt értik, miért nem áll mindenki a zsidó oldalra a palesztín-zsidó viszályban.
Egyébként én nem várom el egy zsidótól, hogy a zsidó érdekek ellen beszéljen vagy hogy pártatlan legyen egy zsidó szemszögből érzékeny kérdésben. Sőt, normális, ha ezt nem teszi. De az durva hazugság és képmutatás, hogy a zsidópártiságot semleges, mérvadó nézetnek hiszik.
S nem vagyok palesztínpárti. A palesztínpárti szélsőséges szövegeket pont ugyanannyira nevetségeseknek tartom, mint a zsidópárti szélsőséges szövegeket. Alapvetően semleges vagyok a palesztín-zsidó viszályban.
Egyébként pedig tény, hogy a nagy liberális médiák ma láthatóan a palesztín oldallal szimpatizálnak - ebben igazuk van a stúdióban ülőknek. S még meg is értem emiatt érzett keserűségüket. Bár a zsidók elleni előítélet liberális oldalon máig nem jutott el arra a szintre, ahol az oroszellenesség van. Lásd, izraeli művészeket, sportolókat nem kényszerítenek arra sehol, hogy ítéljék el országukat, mert ha nem, akkor kizárják őket mindenhonnan - miközben oroszokkal szemben ez folyamatosan zajlik.
Válogatott baromságok is elhangzanak a műsorban, lásd az antiszemitizmus egy örök eszme, mely a barbárság jele, s a zsidóság meg a progresszió zászlóvivője. Meg hogy a szovjet propagandában 1967 után antiszemitizmus volt - egyszerűen tényszerűen nem igaz.
Köszönet a 444-nek, az eredeti adást nem néztem végig, csak belenéztem és pont ez a részt nem vettem észre, eleve nem izgat különösebben a bethleni országépítés, azt hittem, az egész erről szól:
A gondolat teljesen világos és igaz. Én hosszú ideje mondom ugyanezt:
nem létezik jó polgári oldal, jó kereszténydemokrácia, jó kapitalizmus - sajnos a jobbos szavazók zöme is hisz ebben a liberális fantáziában, mely szerint egykor volt a jó nyugat, majd azt - valamikor a XX. sz. második felében - elrontották a csúnya komcsik,
az euroatlanti érdekrend egy keresztényellenes, ultraliberális értékhalmaz, valójában nem más mint a jelenleg USA központú világoligarchia hódító eszméje, semmi alap, hogy ezt magunkénak mondjuk.
Az persze más kérdés, jó-e taktikailag ezt nyíltan kimondani kormányközeli emberek szájából. De kétségtelenül a kimondott szavak igazak.
Reformnyilas pártként indultak, aztán elkezdték mérsékelni magukat. Egyre nagyobb sebességgel zajlott ez, így nem csoda, hogy végül a polgári-szivárványos lobogó alatt találták magukat.
Daron Acemoğlu és társa régi harcosok. Szent embereknek számítanak a progresszív polgári baloldalon.
Ő a szerzői a Miért buknak el nemzetek? című könyvnek, tulajdonképpen ezért is kaptak Nobelt.
A könyv lényege: ki kell építeni a megfelelő intézményrendszert, a hatalmi ágakat el kell választani, politikai váltógazdaság kell, de a gazdaságot alapvetően a szabadpiacnak kell irányítania, be kell fektetni az oktatásba és az egészségügybe, s akkor hamarosan minden csodás lesz és jön a jólét.
Könnyedén belátható, ez marhaság. Semmilyen szervezési rendszer nem képes pótolni a rossz kiindulási feltéteket és a külső tényezőket.
Miért? Egyszerű:
a plurális hatalom megbénítja az államot, gyakorlatilag oligarchák kezébe mennek át a döntések,
a politikai váltógazdaság lehetetlenné teszi hosszútávú állami programok működtetését,
a szabadpiac csak a gazdagokat segíti, még hatalmasabbak lesznek,
a jó egészségügy növeli a lakosság számát, így még több kiszolgáltatott ember lesz,
a jó oktatás termeli ingyen a képzett embereket a gazdag világ számára.
Valójában a tények azt mutatják: soha sehol nem lett jóléti állam a fentiek bevezetésével, sőt ahol sikerült jólétet teremteni, ott éppen a fentiek megszegésével lett az. A legnagyobb európai példa Norvégia, ahol a szabadpiac helyett máig az állam irányítja a kőolaj és a földgáz kitermelését. Semmi szabadpiac. Vagy Katar: a teljes kitermelés egy darab állami cég kezében van, melyet egy direkt erre létrehozott minisztérium igazgat, a minisztert pedig természetesen egyszemélyben az emír nevezi ki. Szóval se váltógazdaság, se hatalmi ágak szétválasztása, se szabadpiac.
Tulajdonképpen a könyvnek egyetlen kérdésben van igaza: hogy ha egy adott társadalomban létrehozott haszon nincs elég szélesen szétterítve, akkor ez nem hoz fejlődést. Dehát ez eleve nyilvánvaló.
Igen, ez az a párt, mely olyan rendszerkritikus baloldaliakat adott eddig az országnak mint pl. Bokros Lajos, Medgyessy Péter, Békesi László, Gyurcsány Ferenc - csupa lelkes kommunista, akik minden erejükkel küzdöttek a kapitalizmus és a polgári demokrácia ellen!
Vicces, mert az MSZP 1989-ben úgy alakult, hogy egy nem rendszerkritikus párt, sőt a szociáldemokrácia jobbszélén álló párt, mely egyenesen közelebb áll a polgári liberalizmushoz, mint a hagyományos szociáldemokráciához. Majd pedig mindig az volt az MSZP iránya, hogy a jobboldallal szemben védi a liberalizmust, s nem csak annak eszmei, hanem gazdasági értelmében is.
Szóval ha még nyílik is tér egy rendszerkritikus baloldali párt számára Magyarországon - amit kétlek -, akkor az arra fog alapozni, hogy mindenben elhatárolódik az MSZP-től.
Persze a megszólaló MSZP-alelnök fején eleve látszik: ő maga se hiszi el, amit mond. Neve azt jelenti: kiharangoztak, kicsengettek az MSZP nevű ultraliberális szerveződménynek.
Én bizonyára az ellenkező véglet vagyok, ami szintén nem jó megoldás.
Azt hiszem az ideális, ha az ember igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez, de közben nem veszti el önmagát. Meghúz egy vonalat, meddig megy el, s odáig elmegy, de nem lép túl rajta.
A két véglet nem jó.
Én a direkt nem alkalmazkodós véglet vagyok. Aminek persze a fő eredménye a közutálat. De van egy szellemi következménye is: az ember hajlamos saját magát mértéktelenül felmagasztalni, ilyen "na ugye én milyen rendes ember vagyok!" gondolat mentén.
Szóval nem az én saját magatartásomat tartom ideálisnak.
De azt hiszem, mégis az én végletem a kisebbik rossz a másik véglethez képest: a folyamatos kényszeres alkalmazkodáshoz képest.
Van mostanában egy éppen világhírű halivúdi bolgár színésznő, neve Marija Bakalova. Nem mondom, hogy tehetségtelen színésznő, mert nem az, de semmiképpen se az a katagória, ami a szakma csúcsa lenne.
3 éve feszülten figyeltem az Oszkár-ünnepséget, pedig sose szoktam nézni. Akit ott díjaznak, az az esetek kb. 90 %-ában szart se ér. De akkor miért követtem mégis figyelemmel? Mert abban az évben a legjobb női mellékszereplő kategóriában Bakalova is jelölt volt! Mégpedig erősen esélyesnek volt mondva, mert egy agyonreklámozott és agyondicsért, persze iszonyúan rossz és tehetségtelen alkotásban, a Borat-2 című filmben játszott.
Szóval emiatt a bolgár médiák éjjel-nappal Bakalováról zengtek. S nagyon meg voltam ijedve: ha nyer, akkor még hónapokig zengenek róla. Így megkönnyebbültem, szerencsére abban az évben a Párt agitprop osztálya leszólt az Oszkár-bizottságnak, hogy diverzitás fennforgás van, nem szabad fehérnek adni a díjat, így Bakalova kiesett, s nem ő nyert.
De Bakalova hírneve maradt. Nem kis dolog eleve bekerülni az 5 jelölt közé, ez hatalmas eredmény. Ám ő is érezte - ez balkáni veleszületett tulajdonság, a török uralom alatt alakult ki -, hogy itt most keményen kell küzdeni. A balkáni ember mindig megérzi, hol a hatalom, ki a főnök.
Ezt saját rokonságomban is sokszor átéltem, mármint apai oldalamon, csak az balkáni. A családtagok reakcióiból mindig lehetett tudni - hibátlanul - ki van az országban hatalmon. A Kádár-rendszerben Kádárt és közeli embereit csak suttogva kritizálta mindenki, míg a rendszerváltozás után harsányan kritizálták Antallékat, viszont csak halkan az ellenzék fő emberei ellen - ebből lehetett tudni, az MDF a valóságban nem volt hatalmon. S ez nem azt jelentette,hogy az éppen hatalmon lévőket szerették - a balkáni ember természetes állapota, hogy minden hatalmat gyűlöl -, csak annyit, hogy tudomásul vették: ezek és ezek hatalmon vannak, nem érdemes velük szemben pofázni, mert a kisember megütheti a bokáját, aminek semmi értelme, míg amazok meg nincsenek hatalmon, így őszintén és nyíltan szabad beszélni ellenük, ennek nincs kockázata.
Szóval a balkáni ember ezt érzi a zsigereiben.
Bakalova is tudja ezt. Dehát ő karriert épít, nem csupán túlél! Nemsokára 30 lesz, az idő szalad. Lépni kell. Nem elég belépni a Pártba és csendben bólogatni, itt a pódiumra kell képni és lelkes beszédet mondani, hogy az elvtársak észrevegyék az embert!
Sikerült. A 2024-es amerikai választásokra készült Trump-ellenes propagandafilmben Bakalova főszerepet kapott, ő játssza Trump egykori feleségét - Ivana Zelníčkovát -, pont alkalmas, hiszen a haláláig idegen, szlávos akcentussal angolul beszélő nőt nem nehéz utánoznia Bakalovának.
Persze Bakalova nem pihen. Keményen lenyilatkozik, hogy ő nem csak eljátssza a szerepet, de ő tényleg nagyon utálja a fasiszta Trumpot. Mint Brian a Brian életében, aki csak akkor léphet be a Júdea Népe Frontba, ha tényleg nagyon utálja a rómaiakat:
Ez rendkívül váratlan fejlemény. Amióta 1992-1994 között egyesült a liberális és a posztkommunista elit, ez valami teljesen váratlan, szokatlan: sose hittem volna, hogy ez lehetséges.
Tulajdonképpen ismét szétváltak. Egyik oldalon Talpramagyar Péter, a másikon a volt posztkommunisták, ide számítva a később hozzájuk csatlakozott erőket.
Az alábbi interjúban az ős-SZDSZ-es volt politikus szabályosan alkalmatlannak és feleslegesnek minősíti a teljes Tiszán kívüli ellenzéket. Még azt is megengedi magának, hogy a hagyományos ballib ellenzék tüntetéseit nevetségesnek minősíti, pedig ez korábban szentségtörésnek számított, s aki ilyet mondott, azt fideszesnek minősítették a mérvadó ballib értelmiségiek:
itt Magyar Bálint nevet változtat, új neve: Talpramagyar Bálint
közben ilyeneket terjesztenek a máig hű DK-sok: van benne önkritika is, hiszen azt látjuk, hogy Talpramagyar Péter magával visz egyes ballibákat, akik nem ismerik fel, hogy a megoldás valójában Gyurcsány
Szerintem a végkifejlet az lesz, mint a 90-es évek elején. Lesz egy nagyobb SZDSZ, csak most Tisza Párt lesz a neve, s lesz egy kisebb MSZP, csak most DK lesz a neve.
Én úgy látom, hogy Magyarországon van egy stabil 5-15 % közti polgári réteg, melynek alapeszméje az, hogy vakon kell másolni a nyugatot.
Nevük változik az idők során, időnként "labanc", aztán "polgári radikális", majd "liberális", mostanában "baloldal" a nevük, de a lényeg mindig ugyanaz: a nyugat feltétlen imádása. Ezt az igényt legjobban a DK képviseli jelenleg.
Balszerencséjük Talpramagyar Péter berobbanása, emiatt estek most 10 % alá. De ennek a rétegnek Tapramagyar legalábbis "gyanús", nem eléggé nyugatimádó.
Szóval szerintem a DK-soknak nem kell pánikolniuk, fel fognak ők ismét menni a stabil 10 %-ra.
Lázár azt mondta: "aberrált, belvárosi, libsi gyerekek", erre azt mondja a Mazsihisz alelnöke "azok mi vagyunk, miért sértegetsz minket?".
Nógrádi Péter a 90-es években rekedhetett, amikor a leghasználtabb ballib vitamódszer a zsidózással vádolás volt. Akkor volt ez: bármilyen antiliberális, rendszerkritikus mondatra az volt mondva, az kódolt zsidózás.
Ennek csúcspontja 1995 volt. Akkor akadt olyan túlbuzgó ballib megmondóember (sajnos a nevére nem emlékszem), aki még az egyébként ballib szent státusszal rendelkező TGM-re is képes volt rámondani, hogy zsidózik, miközben TGM - nemsokkal újabb politikai fordulata után - csak valami tipikus marxista antikapitalista gondolatot fogalmazott meg, melyben a zsidókra a legtávolabbi utalás se volt. Dehát: antikapitalista = nem szereti a kapitalistákat = na és kik a tipikus kapitalisták? = a zsidók! - szóval TGM zsidózott.
A mostani esettel kapcsolatban azért figyelemreméltó, hogy a mértékadó ballib értelmiség is megérezte, kontraproduktív lenne az ügy habosítása, így alig kapták fel. A látszat kedvéért persze született pár cikk, de gyorsan el lett felejtve. Már érzik jól, az antiszemita kártya ásítást hoz még a legfeketeövesebb ballib szavazóra is.
A szovjet korban persze minden vallást elnyomtak egységesen. Még pluszban az iszlámot és a judaizmust is, mert ezeknek politikai jelentősége is volt.
Míg pl. a kereszténység "csak" ideológiailag volt problémás, addig az iszlám etnikai és politikai problémát is jelentett. Jellemző adat: 1985-ben az egész Szovjetunióban 1 azaz egy darab muszlim felsőfokú teológiai iskola működött. A judaizmus esetében a plusz elnyomás 1967-ben kezdődött, amikor a Szovjetunió szakított Izraellel, innentől minden szovjet zsidó potenciálisan ellenségesnek számított.
A kommunista rendszer után minden vallásban hatalmas újjászületési hullám indult. Eleinte ez sok új vallást is eredményezett, jellemzően 2 irányban:
nyugati, elsősorban újprotestáns missziós tevékenység eredménye,
pogány csoportok.
Utóbbiak között jellemzően van 2 típus:
valóban folyamatosan létezett, marginalizálódott csoportok megerősödése, ezek zöme etnikai alapú, pl. a Csumarij Jüla vallás a mariknál, ennek ma is vannak követői, ez a marik kereszténység felvétele előtti sámánista típusú ősvallása, a szovjet időkben is működött, persze titokban vagy "folklór" álca alatt, azóta meg normál vallás, a marik egy része máig követi, sokan a kereszténységgel párhuzamosan,
teljesen új elképzelések, melyek vissza akarnak "állítani" valami régen megszűntet, pl. szláv ősvallást hirdető új felekezetek.
Jelenleg 7 oroszországi régió van, ahol az iszlám a többségi vallás.
Ezek közül 2 a Volga-régióban: Baskíria és Tatársztán. Mindkettőben a muszlim többség oka etnikai. A baskírok és a tatárok hagyományos vallása az iszlám, s mivel ebben a 2 régióban többségben vannak (Baskíriában az oroszok aránya 38 %, Tatársztánban 39 %), így a vallásuk is többségi.
A kaukázusi 5 muszlim többségű régió 2 csoportra osztható:
ahol jelentős - 30 % körüli orosz lakosság van -, azaz az iszlám többségi, de a kereszténység jelenléte is nagy, ezek: Kabardino-Balkária, Karacsajevo-Cserkeszia,
a 95+ %-ban muszlim régiók, ezekben az orosz lakosság minimális, 5 % alatti, ezek: Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia.
Az egész Észak-Kaukázus keleti és központi része egyértelműen muszlim, ez alól egyedül Oszétia kivétel, az iráni népekhez tartozó oszétek hagyományosan keresztények.
Érdekes, hogy a muszlim vallás mindig segítette a nemzeti tudat fennmaradását Oroszországban. A leginkább kisebbségellenes időkben - ez nagyjából a Brezsnyev-kor -, amikor a kisebbségi nyelvű tanítás erősen vissza lett szorítva az általános iskolai szintre, Baskíriában és Tatársztánban akkor is megmaradt a baskír és tatár nyelvű oktatás középiskolai szinten.
A 2 buddhista régió: Kalmükia és Tuva.
Tuva kivételes eset. Az egyetlen Észak-Kaukázuson kívüli régió, ahol az orosz etnikum aránya minimális. Jelenleg az orosz arány alig 10 %, ez folyamatosan csökken, az ok: ez Oroszország egyik legszegényebb régiója.
Összesen 10 oroszországi régió van, ahol az orosz lakosság aránya 50 % alatti: az ebben a cikkben említett 7 régión kívül még:
Csuvasia - 31 % orosz, 64 % csuvas,
Észak-Oszétia - 15 % orosz, 66 % oszét,
Jakutia - 32 % orosz, 55 % jakut.
Tuvában a buddhizmus rendkívül mély gyökerekkel rendelkezik, erősen összefonódik a tuvai sámánista ősvallással (ez a buddhizmusban teljesen megszokott dolog).
Sajátossága még: ez Oroszország egyik legkevésbé eloroszosodott régiója, Tuvában az utca embere is tuvaiul beszél, sokan nem is tudnak rendesen oroszul. Ehhez hasonló Oroszországban még 2 régióban fordul elő: Csecseniában és Ingusétiában, ahol szintén inkább a helyi nyelven megy a kommunikáció, nem oroszul.
A tuvaiak kevesen vannak, alig 300 ezres nép, de mivel etnikailag szinte homogén területen élnek, ráadásul földrajzilag szinte elzárva, az identitás erős. S a tuvaiak jelenléte az orosz politikában is erős, elég csak Sojgu tábornokra, volt honvédelmi miniszterre gondolni.
A másik eset Kalmükia. A kalmükök Európa egyetlen buddhista népe, egyébként távolra szakadt mongolok. Ez a legnyugatibb pont, ahová egykor eljutottak a buddhista misszionáriusok.
zöld - muszlim többség, narancs - buddhista többség
Amikor egy adott nyelvben hiányzik egy adott kategória, akkor arról a másik nyelvű ember jellemzően nem képes tudomást se venni (hacsak nem nyelvi tehetség vagy szakember).
A magyarban pl. - ha nem számoljuk külön a rövideket és a hosszúakat - 25 mássalhangzó van. Ezzel szemben az oroszban 33 van. Az oroszok számára egyetlen magyar mássalhangzó teljesen idegen - a "h" -, minden más vagy létezik az oroszban van, vagy könnyedén elképzelhető és tanulható. Ezzel szemben a magyarok számára 11 orosz mássalhangzó teljesen idegen. Ezeket a magyar fül vagy nem hallja meg vagy félrehallja őket. Minden esetben a keménység/lágyság megléte vagy hiánya okoz nehézséget.
Ennél sokkal látványosabb a zöngésség/zöngétlenség keverése nyelvek között. Az ok ugyanaz.
Az obsztruens mássalhangzók alapállapota a zöngétlenség. A zöngétlenség egyetlen dolgot jelent: kiejtéskor a hangszálak nem remegnek.
A szonoráns mássalhangzók alapállapota a zöngésség. A zöngésség egyetlen dolgot jelent: kiejtéskor a hangszálak remegnek.
Obsztruensek – a hang a légáram akadályozásával képződik, szonoránsok – a hang folyamatos légáram áramlással képződik.
(A magyarban szonoráns a "h", "j", "l", "m", "n", "ny", "r" - az összes többi obsztruens. A "h" lehet obsztruens is egyes esetekben.)
Mint mondtam, a szonoránsok alapesete a zöngésség. A világ nyelveinek alig 5 %-ában léteznek zöngétlen szonoránsok. A magyarban sincs ilyen, legalábbis nem fonémaként - egyes esetekben a "h" zöngétlen, de ez se fonéma soha. (Fonéma = az adott nyelv anyanyelvi beszélője a hangot önállóként azonosítja, azaz nem egy másik hang változatának. Lásd itt: a nem szakember magyar nem is ismeri fel, mikor ejt zöngés és mikor zöngétlen "h"-t, a kettőt egynek hiszi.)
Európai nyelvekben zöngétlen szonoráns nagyon ritka, pl. a velszi nyelvben van ilyen. A velszi ábécében "ll" betűvel van jelölve a "zöngétlen l". Szóval ahol angolban "ll" van nevekben, ott valójában az eredeti ejtés nem angol "l". Aki sose hallotta a helyes ejtést, megdöbben:
Az obsztruens mássalhangzók esetében viszont a helyzet fordított: bár az alapállapot a zöngétlenség, nagyon gyakori a zöngésség is. Pontos számot nem tudok, de 90 % körüli az arány. Különösen zárhangok esetében ez nagyon gyakori. (A magyar zárhangok: a zöngétlen "p", "t", "ty", "k" hangok, s ezek zöngés "párjai": "b", "d", "gy", "g".) Az eltérés: ez fonéma szintű-e vagy csak hangváltozat szint.
A dolgot bonyolítja a hehezet nevű jelenség, ez egy plusz légáram a mássalhangzó ejtésekor. A magyarban a jelenség ismeretlen, de sok nyelvben megvan: Európában pl. az angolban - szó elején a "p", "t", "k" hehezettel ejtendő, ha utána magánhangzó következik, sok más nyelvben pedig ez egyenesen fonéma szintű eltérés, sok ázsiai nyelvben ez így van.
Az érdekesség: ha egy nyelvben egyszerre van zöngés obsztruens és hehezet, akkor annak a nyelv anyanyelvi beszélői a hibás ejtést, azaz a hehezet nélkül ejtett zöngétlen hangot zöngésnek vélik. Egy angol anyanyelvű számára úgy tűnik, mintha a hibásan, hehezet nélkül ejtett angol "ten" szó valójában "den" lenne.
Az ok tudományosan fogalmazva: a zöngésségben lévő plusz rezgés erősen emlékeztet a hehezetben lévő plusz légáramra, a kettő tehát egymást kizárja: képtelenség a már meglévő rezgéshez még plusz légáramot adni. Így a plusz légáram megléte automatikusan zöngétlenségre utal, míg hiánya zöngésségre.
Az ógörög hasonló eset: zöngétlen lehet hehezetes és hehezet nélküli, zöngés csak hehezet nélküli. Csak, ellentétben az angollal, az ógörögben ezek önálló fonémák. Az őket jelző betűk is önállóak: a "g" az γ, a hehezet nélküli "k" az κ, a hehezetes "k" pedig χ.
Tehát: ha van hehezet, akkor az csakis zöngétlen lehet, ha viszont nincs, akkor az lehet bármi, de szinte biztosan zöngés ilyen esetekben.
Egyes ázsiai nyelvek beszélőinek egyenesen embertpróbáló feladat zöngés obsztruenst ejteni ott, ahol nem kellene lennie. Vannak nyelvek ugyanis, ahol a zöngésség nem fonematikus, hanem egyszerűen bizonyos helyzetekben a zöngétlen hangot zöngésen kell ejteni, ilyen pl. a koreai. Koreaiul pl. nincs külön „k” és „g”, a hangkörnyezettől függ melyik ejtendő, ha viszont hehezet van rajta, akkor csak "k" lehet, sose "g".
A másik végletre példa az indiai nyelvek zöme. Ott teljes paradigma van: azaz zöngétlen és hehezet nélküli, zöngétlen és hehezetes. zöngés és hehezet nélküli, s zöngés és hehezetes (ez utóbbi valójában nem "igazi" hehezet, de ahhoz nagyon hasonló, így mégis hehezetnek szokás nevezni).
A szanszkrit ábécében - melyet a hindi és pár rokonnyelve használ ma is - 4 külön betű van:
क - hehezet nélküli "k",
ख - hehezetes "k",
ग - hehezet nélküli "g",
घ - hehezetes "g".
Egy angol anyanyelvű ember ebből képtelen ejteni hehezetes g hangot, s hehezetes k hangot meg csak szó elején ejt, akkor viszont mindig. Az angol anyanyelvűek nevetnek az indiaiak angol kiejtésén, valójában azonban fordítva ez sokkal viccesebb: az angol anyanyelvűek hibásabban beszélnek indiai nyelveken.
Amit sose értettem az indiaiak angol beszédében: miért nem mondanak soha hehezetes "k" hangot ott ahol ez szükséges lenne. Több magyarázatot találtam erre, nekem a leghihetőbbnek az tűnik, hogy az angol hehezet ereje jóval gyengébb az indiai hehezeténél, így az indiaiak az angol hehezetet hehezetlenségnek érzik.
Valami olyasmi, mint hogy az oroszok a "h"-t szeretik "g"-nek mondani, mert közelebbinek érzik, lásd "Hitler" helyett "Gitler". Ami magyar szemmel vicces, hiszen magyarul meg egyértelmű, hogy az "erős h" közelebb van a "gyenge h" hanghoz, mint a "g" hang. De ennek oka persze az, hogy a fonémahatárok minden nyelvban mások, s ez végülis minden idegen akcentus egyik fő oka.
- Ugye a magyarok és a szlovének megértik egymást? - kérdezte a csinos kazah kolléganő.
Először elgondolkoztam, azt híve, arra kérdez, a két nép jól kijön-e egymással, baráti-e a viszony. De kiderült: arra utal, a magyar és a szlovén annyira közeli rokonnyelvek-e, hogy megértik-e egymás nyelvét az emberek.
Aztán rájöttem, egy a Kaszpi-tenger parti volt Sevcsenkóból származó (ez volt a mai kazahsztáni Aktau szovjet neve, a nagy ukrán nemzeti költő, a modern ukrán irodalmi nyelv egyik megalkotójának nevét viselte 1991-ig) 35-éves körüli kazah lány fejében Közép-Európa össze van mosódva. Azt még tudja, hogy Magyarország fővárosa nem Bukarest - tehát az amerikai szinthez képest tájékozottabb -, de arról már fogalma sincs, az egyes nyelvek milyen nyelvcsaládba tartoznak.
Az átlag kazah ember ismerete a régiónkról odáig terjed, hogy volt a Római Birodalom, aztán valamikor később jöttek a Habsburgok és Hitler, majd a szovjetek bevonultak 1945-ben, aztán kivonultak 1991-ben (azt nyilván minden kazah tudja évre pontosan mikor ért véget a Szovjetunió), s azóta Európai Unió van.
Én nem akartam megalázni a lányt, eleve miért kellene ismernie Közép-Európa történelmét. Meghát szép is volt. Közép-Ázsia őshonos népei etnikailag a sárga és a fehér faj keveredésének terepe, az emberek zöme inkább fehér, de egyes sárga vonásokkal. Ennek oka, hogy alapvetően a mongol népek keveredtek az iráni népekkel. Ez a kombináció viszonylag sok esetben igencsak kellemes eredményt adott, szóval meglepően sok a szép nő.
Szóval én viccesen válaszoltam: igen, tökéletesen megértik egymást a magyarok és a szlovénok, pont mint a kazahok és a tadzsikok. Gyorsan felfogta a vicces választ, hiszen a kazahok és a tadzsikok egyáltalán nem értik egymást, ez két teljesen idegen nyelv, a kazahok és a tadzsikok egymás közt oroszul beszélnek, ill. ma már az angol használata is megesik a fiatalabb nemzedékben.
Aztán persze elmondtam: a magyar és a szlovén nemhogy azonos nyelvcsalád két ága, mint mondjuk a kazah és a türkmén (az egyik kipcsák, a másik oguz), hanem két eltérő nyelvcsalád, azaz mint a kazah és a tadzsik (az egyik türk, a másik indoeurópai).
Persze most már a kazah lány csodálkozott, én honnan tudom mindezt. Hát, mert érdekelnek az ilyen dolgok - magyaráztam.
S valóban: a kazahok és a kirgizek képesek egymással szabadon beszélgetni, annyira közeliek a nyelvek, mondjuk mint a dánok és a svédek, vagy a csehek és a szlovákok. Közben a türkmének a többiekkel nem tudnak szabadon beszélgetni, csak egyes szavakat ismernek fel, azaz nagyjából értik miről van szó, de nem lehetséges a folyékony beszéd, tehát ha egy kazah és egy türkmén beszél egymással, ezt jellemzően oroszul teszik. (A türkmének valójában jobban megértik a török beszédet, mint a kazahot.) Az üzbég meg valahol a kettő között van, azaz kicsit több az értés, mint a türkménnel, de megint ez nem olyan szint, mint ami lehetőséget ad szabad beszélgetésre.
Annak idején, a szovjet kor előtt az egész régió kétnyelvű volt. Minden iskolázott ember beszélt "türkül" - ez alatt a csagatáj nyelvet értették, ami tulajdonképpen a mai üzbég korábbi változata - és perzsául. Az egyes türk nyelveket nyelvjárásoknak tekintették.
Tulajdonképpen a sztálini nemzetiségi politika teremtette meg a külön irodalmi nyelveket és identitást. A szovjet vezetés semmiképpen se akart egy közös erős identitást, így a kommunista hatalom mindenhol segítette a kulturális szeparatizmust. Meg lett alkotva a kazah, a kirgiz, a tadzsik, a türkmén, s az üzbég "szocialista nemzet".
Ez abszolút sikerrel járt: ma már ezek tényleg önálló nemzetek, s mindenki csak a saját nyelvén beszél, második nyelvként meg persze oroszul (bár az orosztudás folyamatosan csökken a Szovjetunió megszűnése óta). A csagatáj nyelv ma már kihalt, utódai - az üzbég és az ujgúr - meg csak az adott népek által beszélt. S perzsául meg ma már csak a tadzsikok beszélnek (a tadzsik a perzsa 3 változatának egyike, viszonya a fárszihoz (iráni perzsához) kb. mint a szerb és a horvát, azaz teljes kölcsönös értehetőség van, 99 % azonosság, csak az írás problémás: a fárszit arab betűkkel, a tadzsikot cirill betűkkel írják).
Ma az egész régió 3 külső hatalom terepe: Kína, Oroszország, Törökország. Gazdaságilag Kína mára ezt messze megnyerte. A törökök nyomulnak kulturálisan, de ez jelképes, a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, soha nem lesz itt már nagy-török egység, szóval a törökök sikere csak jelképes dolgokban mérhető: a türkmének és az üzbégek átvették de facto a török latin ábécét a cirill helyett, a kazahok és a kirgizek meg tervezik ezt. Oroszország abban erős, hogy oda a legkönnyebb elmenni munkát vállalni és egyetemre járni, meg kereskedni, tulajdonképpen ez a 3 tényező tartja fent mind a mai napig az orosz nyelv tanulási igényét a régióban.
A tadzsikok meg örök kakukktojás. Egyrészt a legszegényebbek, másrészt rokonaik leginkább a volt Szovjetunión kívül vannak - Iránban és Afganisztánban -, viszont magukat tekintik az egész régió kulturális elitjének, ami tulajdonképpen történelmileg indokolt is, hagyományosan a régióban a perzsa volt a magaskultúra nyelve. S erős a Trianon-szindrómájuk: a sztálini határmeghúzások annak idején az üzbégeknek kedveztek, így az eredetileg tadzsik többségű mai Délkelet-Üzbegisztán ma Tadzsikisztánon kívül van, benne a 2 legfájdalmasabb pont: Buhara és Szamarkand városok.
Vicces módon így a cirill ábécé megmaradása a legbiztosabb Tadzsikisztánban. A latin ábécét sokan ellenzik azon az alapon, hogy az "idegen üzbég dolog" és "nem vagyunk törökök, perzsák vagyunk". Az arab ábécé felé pedig politikai ellenérzés van, az alapvetően csak kulturálisan muszlim tadzsik elit az "iszlamizálódás" jelének tekinti az arab ábécé felvételét. Így marad a Sztálin által bevezetett tadzsik cirill ábécé, mert az "semleges".
a türk lakosság aránya a volt szovjet Közép-Ázsia utódállamaiban
Sikerült a nagy EP-terv: az EU ismét növelte a Zorbán népszerűségét.
Az egyébként teljesen felesleges sóhivatal, az EP eleve nem áll jól: tulajdonképpen még az EU-eszme fanatikus hívei se értik mire van az EP, mikor semmi se függ tőle. A jelenlegi EP-alkotmány szerint az EP az kb. olyan, mint a Kádár-rendszerben a parlament: időnként összegyűlik, de az égvilágon semmi jelentősége dönt-e bármiről is és mit.
Tulajdonképpen az zajlik, hogy mindenki elordítja saját álláspontját, reménykedve, hátha észreveszik őt. Persze ez nem semmi azért: hiszen fontos az álláspontok propagálása. A baj csak az, hogy az EP-üléseket 99 %-ban politikusok, újságírók, politológusok nézik, akiknek már eleve megvan a maguk sziklaszilárd véleménye.
Orbán sikeresen eltanulta a brüsszeli kamunyelvet, s kiválóan alkalmazza is. Látszott az arcán: baromira élvezi, hogy virtuális golyózápor alatt áll, s a brüsszeli baromságokat használva válaszol vissza.
A legtöbbet az EP kommunista frakciója kedveskedett a Zorbánnak, ők még dalra is fakadtak:
Érdemes megnézni a kommenteket a videó alatt: nagyjából 80 % Orbán-párti (a YT elég jól fordít, nem kell hozzá tudni spanyolul).
A ballib törzskommentelő egyszerű lény, mint a laboratóriumi egér (bár az egér talán picit intelligensebb). Csak be kell mondani pár hívószót, s a ballibbant a 100 %-ban megjósolható magatartást tanúsítja. Szerintem ha tudósok kutatni kezdenék a ballib keménymagosokat, arra jutnának: ezek nem értelmes lények, hanem számítógépes algoritmusok.
A hívószó: "Fico nemet mond a NATO-nak".
Az alapreakció: sajnálkozás, hogy nem lett sikeres az idei merénylet Fico ellen.
Megállapításra kerül: Fico gonosz ember, hiszen a NATO az jó, így aki ellene szól, az nyilván csúnya, rossz ember.
Van aki ezt külső testi jegyekkel igazolja: azért csúnya ember Fico, mert gonosz.
De miért is gonosz Fico? Két fő narratíva alakul ki:
mert kommunista, máig az, s visszasírja a Szovjetuniót, ezzel hazaárulást is elkövetve, hiszen megtagadja 1968 és a prágai tavasz szellemiséget,
Putyin megvette őt.
A kicsit mérsékeltebb hozzászóló megjegyzi: nem baj, majd megbukik úgyis Fico, s európai szellemiségű kormányfő lesz helyette. Csak ki kell várni a jobb időket, míg leáldozik ez a mai "populista" hullám.
Jön még a kisországozás. Hiszen Magyarország is icipici jelentéktelen ország - rendes szivárványos européer azt se tudja hol van a térképen! -, melyre senki se hallgat, de ez a még picibb Szlovákia még jelentéktelenebb. Szóval a NATO eleve meg se kérdezi majd Szlovákiát, hiszen senkit se érdekel a lényegtelen törpeállamok ostoba véleménye. Ha meg a hülye szlovákok erősködnek, kizárják őket a NATO-ból, s pont.
Hiába, ez van, a NATO nagy kosarakban hozza a jólétet - lám Fico is euróban kapja a fizetését, nem rubelben! -, de ezek a degenerált kelet-európai, szovjetek által itt hagyott emberszabásúak útakadályként fekszenek a progresszió dübörgésének útjába, márpedig a haladás egyik fontos lépése Orkrajna NATO-tagsága...
Láttam ezt a címet. Maga az ügy érdektelen, semmi szokatlan. De eszembe jutott valami.
Amikor kint voltunk Kubában 1980-1986 között, szüleim egyik feladata volt az intenzív kapcsolattartás. Ez teljesen normális dolog, nem csak a diplomaták feladata volt ez, hanem a diplomata státuszú nem-diplomatáké is.
Ez azt jelentette, a normál munkaidőn kívül is volt munka, járni kellett vendégségbe, fogadásokra, sok más protokoll eseményre, s ilyeneket szervezni is kellett. A konkrét esetben - Kuba - ez legalább annyira jelentette a kapcsolatot Kubában lévő külföldiekkel, mint kubaiakkal, sőt az előbbi volt nagyobb mértékű.
Ennek oka egyszerű: a kubai-magyar kereskedelem 95+ %-a KGST-keretekben ment, ami a valóságban minden volt csak nem valódi kereskedelem: gyakorlatilag évente volt egy megállapított kvótaösszeg, s ezt mindkét fél a lehető legrosszabb termékeivel igyekezett teljesíteni, lehetőleg kerülve minden egyenlőtlenséget, hogy ne képződjön sehol többlet, mert ez a sehol se használható KGST-rubelben volt számolva, amivel aztán nem lehetett mit kezdeni.
De ez már a KGST nevű működésképtelen szervezet sajátossága volt. A mából visszanézve szinte hihetetlen, de tényleg ez volt a KGST.
Szóval apám fő feladata az volt: gátolni a kapcsolatokat, nehogy legyen valódi kereskedelem, mert ez megingatta volna a kvóta egyenlegét. S mivel ez volt a helyzet, kubaiakkal nem is igazán kellett túlzottan kapcsolat. Hiszen a kubai gazdasági illetékesek feladata az volt, találjanak a kubai termékeknek keményvalutás piacot, s eszük ágában se volt Magyarországra eladni KGST-rubelért. S pont ugyanez volt a magyar gazdasági illetékesek célja: ők se akartak eladni magyar terméket Kubába KGST-rubelért. (Magyar oldalról kicsit bezavart a képbe, hogy akkor már a magyar állami cégek bizonyos fokú önállósággal rendelkeztek, így megesett, hogy érdekük volt KGST-rubelért is eladni, hiszen ők ezt be tudták váltani forintra az MNB-ben. Dehát pont erre volt a Külkereskedelmi Minisztérium és annak havannai kirendeltsége: ezt akadályozni.)
A sok kapcsolat persze zömében protokolláris volt. Ritkán szövődtek olyan kapcsolatok, melyekből aztán valami személyes viszony is lett.
Apám alapvetően rendkívül gyanakvó ember volt, meg túl barátságos se volt soha. Ha valaki megosztott vele bármi bizalmasabb infót, első gondolata az volt, az illető biztosan egy hivatásos besúgó, provokátor. Szóval aki közeledni akart hozzá, annak erősen bizonyítania kellett, hogy tényleg jóhiszemű ember, aki egyszerűen beszélgetni akar.
Így hát 6 év alatt 1 kézen megszámolható lett azok száma, akikkel ténylegesen barátibb viszonyt létesítettek szüleim. Az egyik ilyen a havannai osztrák kereskedelmi tanácsos volt.
Ő mesélt egy teljesen hihetetlen dolgot 1985-ben, januárban. Lényege: bivalyerős kubai lobbi működik a osztrák kormányszervekben, s ez folyamatosan hatalmas összegeket juttat a kubai államnak, az összeg több, mint amennyit akár Magyarország, akár már szocialista állam ad Kubának segélyként (persze a Szovjetuniót leszámítva).
A dátumra azért emlékszem ilyen jól, mert a híres Reder-botrány után volt egy héttel. Az osztrák Walter Reder Sturmbannführer, az 16. Waffen-SS páncélos egység parancsnoka, akit eredetileg életfogytiglanra ítéltek - 1944-ben olasz kommunista partizánok ellen harcolt, kb. 700 partizánt likvidált egysége -, ekkor lett elengedve olasz börtönéből. Ez nem keltett problémát, több mint 30 évet töltött börtönben, a botrány onnan lett, hogy az osztrák igazságügyminiszter személyesen üdvözölte a repülőtéren a hazatérő Redert.
Ezen az állításon a segélyekről erősen meglepődtünk. Ausztriában nem volt akkoriban erős kommunista párt, azaz nem az volt a helyzet, mint Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban (tulajdonképpen csak idén erősödtek meg az osztrák kommunisták, de most is a parlamenti küszöb alatt maradtak).
Ő meg elmondta, Ausztria egy "operettország". Egyrészt a 2 fő párt között szét van osztva az államapparátus, mindegyik csinál, amit akar a saját területén, ezen kívül az 1955-ös semlegességi szerződés értelmezése az, hogy az ország nem áll ellen egyetlen nagyhatalomnak se, s egyikkel se szövetséges. Tulajdonképpen mindenki csinál amit akar osztrák területen.
Szóval a szovjet titkosszolgálatoknak gyakorlatilag alárendelt Osztrák Kommunista Párt ezt a feladatot találta magának. A "törjünk borsot az amerikaiak orra alá" program része volt, hogy mindenféle összegek mentek az osztrák államkasszából Kubába.
Felmerült "dehát ezt miért hagyják a többiek?". Válasz: "mert ők is ezt csinálják, csak ők más projekteket, országokat pénzelnek". Ilyen az "osztrák semlegesség" koncepció: mindenki kijátszhatja a másikat, csak közben ne haljanak meg osztrák állampolgárok.
Mielőtt megírtam ezt, meggyőződtem, hogy az illető osztrák ember már nem él.
Újdonság a liberálisoknál: immár cigányozni is szabad.
Eddig a szabály az volt: lehet bármely nép ellen gyűlölködni, a tabu a zsidók és a cigányok.
Most a cigányok kikerültek a védett kategóriából.
A talpramagyarok szombati tüntijén a volt kádárista tehetségtelen író és humorista kielégítette a hallgatóság igényeit, kimondta: Orbán cigány, persze nem nyíltan, de erre utalt.
Picikebandó Bandi erről régóta híres: kimond bátran dolgokat, melyeket egyébként a ballib suttogó propaganda terjeszt, lásd amikor pár éve ő elmondta: Orbán egyrészt veri a feleségét, másrészt Grazban kezelik.
Alapvetően Mező Gábor munkásságával ugyanaz a baj, mint Borvendég Zsuzsannáéval.
Mezei kiskamasz volt a kommunizmus bukásakor, gyakorlatilag nincs értelmezhető személyes tapasztalata. S valahogy felfújta magát egy olyan állapotba, ahonnan már nem tud visszamenni a valóságba. Pedig nincs rosszabb kritika a túlzó kritikánál: ez mindig csak annak segít, akit/amit kritizálunk.
Miközben egyébként elmond egy csomó valóban fontos, teljesen igaz dolgot.
Pl. elmondja, a Kádár-korbeli merész kritikusok legnagyobb részben azért tudtak merészek lenni, mert ez meg volt engedve nekik. A rendszer erőszakot csak akkor alkalmazott, amikor más nem volt, megoldotta ezt finomabban. Bár ilyesmi más kommunista rendszerű országokban is létezett, Kádárék ezt mesteri szintre emelték.
A legismertebb példa persze Hofi Géza. Ő hivatalos szelep volt, közeli tagja volt Kádár legbelsőbb körének. Ha más ugyanazt elmondta volna, amit ő, baja esett volna. Ő viszont tehetett bármit, persze eleve tudta hol a határ, de maximálisan megbíztak benne, hogy ő ezt magától is betartja.
De azt is mindenki tudta, hogy a legkritikusabb cikkek nem jelenhettek meg bárhol, de voltak lapok, ahol ez nagyobb mértékben volt meg az engedékenység. Pl. a Népszabadságban és az Élet és Irodalomban megjelent az is, ami mondjuk a Magyar Nemzetben vagy az Esti Hírlapban soha.
Vagy hogy simán kiadták lemezen Bródy Sárga rózsa című dalát, s hasonlók.
Szóval ebben teljesen igaza van Mezeinek, voltak kiválasztottak, akiknek meg volt engedve, hogy szelepek legyenek.
S az is igaz, hogy ezek a kiválasztottak aztán, a rendszerváltozáskor, legnagyobb arányban a baloldalra álltak, majd mutogattak vissza, hogy ők milyen bátrak voltak, míg a "jobboldal lapított". Ha meg akadt köztük, akik a jobboldalra álltak, azoknak persze felrótták, hogy "kollaboráltak a komcsikkal", miközben ugyanazt csinálták, amit ők.
Tehát sok igazság hangzik el, de van egy alapvető tévedés: éles vonal van húzva a kommunizmus és a posztkommunizmus közé, pedig ilyen nincs. Lásd "egy egész nemzet tanult meg hazudni". Valójában minden rendszer elnyom és hazugságra kényszerít. A kommunizmus ezt erősebben tette, szűkebb volt a keret, de ne tegyünk úgy mintha most szabadság lenne. Most ugyanúgy hazugságkényszer van, csak legfeljebb nem annyira van jelen a mindennapokban.
Az eltérés Mezeiék szerint minőségi, szerintem meg csak mennyiségi.
Minden társadalom megköveteli az alkalmazkodást. A társadalom arról szól: az egyén feladja szabadságát. Az egyén nyilván azért adja fel szabadságát, mert ennek több a pozitívuma, mint negatívuma, azaz ez a szabadságfeladás önkéntes. De hiába önkéntes ez, mindig van olyan rész, amivel az egyén képtelen egyetérteni: az alapelvekkel szinte mindenki egyetért, de a másodlagos kérdésekben szinte sosincs egyetértés. Ez ma is így van, s mindig így volt. Az egyén pedig kénytelen úgy tenni, mintha mindennel egyetértene, azzal is, amivel nem, ha az egyébként tabusított téma. S ez pedig élethazugság: szóban mást mondok, mint amit gondolok. De ez kényszerűség, nagyon nehéz a tabuk ellen menni.
Az átlagember kibírja ezt, a társadalmi lét szükséges elkerülhetetlen elemének tekinti. Főleg ha az ilyen hazugságok száma mérsékelt.
A Kádár-rendszer egyik titka éppen az volt, hogy a fentről kikényszerített hazugságok száma kisebb volt, mint a szovjet tábor többi országában. A szovjet, kubai, bolgár kommunista rendszert személyesen ismertem. De másodkézből - haverok, ismerősök - jól tudtam a csehszlovák és keletnémet gyakorlatot. Ezek közül messze a legkevésbé elviselhetetlen a magyar verzió volt.
Pl. 5 ismérv a bolgár és a magyar kommunista rendszer közötti eltérés érzékeltetésére, a magyar verzió volt a legélhetőbb, a bolgár meg az egyik legélhetetlenebb (bár nem a legélhetetlenebb, a szovjet és a román verzió rosszabb volt nála):
Kádár-rendszer: a KISZ-tagság formalitás volt, sőt el lehetett sumákolni - Zsivkov-rendszer: a Komszomol-tagság alapvető volt, kizárt volt, hogy nem tag bekerüljön egyetemre (már a felvételi kérelemhez is kellett Komszomol-papír),
Kádár-rendszer: 3 évente szinte bárki utazhatott nyugatra - Zsivkov-rendszer: egyéni nyugati utazás nem létezett, csak társas szervezett utak, ezekre a létszám erősen alacsony szinten volt tartva,
Kádár-rendszer: a rendszer nem szólt bele a politikamentes lázadó magatartásba, pl. "csövesek" szabadon járkálhattak, gyülekezhettek - Zsivkov-rendszer: a rendőr bevitte a "deviáns" öltözetű fiatalokat (főleg a fiúkat, mert a lányok esetében magasabb volt a tolerancia, ott ez elment "modern női divat" címszó alatt),
Kádár-rendszer: az amatőr könnyűzene bizonyos határig engedve volt, még fel is léphettek, bár a lemezkiadás nem volt engedve - Zsivkov-rendszer: sokszintű kontroll, az ifjúsági klubszerű helyszínek is szigorúan ellenőrzés alatt voltak, létezett külön "szövegbizottság", melynek engedélyeznie kellett a dalszövegeket,
Kádár-rendszer: létezett egy sor magánvállalkozás, korlátozottan - Zsivkov-rendszer: még azokat is üldözte a rendőrség, akik könyveket, hanglemezeket vettek és eladtak üzletszerűen.
Nekem elég nagy megvilágító pillanat volt életemben, amikor erre rádöbbentem. Ez olyan 15-20 éve lett. Szerintem Mezei is rájön erre valamikor.
Az meg vicces, hogy az alkoholizmust Kádárból vezeti le. Az alkoholizmus növekedése és elterjedése Magyarországon egyértelműen a XIX. sz. második fele, amikor világos lett: a mezőgazdaság képtelen felvenni a versenyt az iparral, s ezzel vége annak az ideális álomképnek, hogy az egyéni gazdálkodó paraszt a saját kis földjén dolgozva tisztességesen megél. (De a kérdést nem tanulmányoztam behatóan, szóval elfogadok kritikát.)
Erős dohányos vagyok. Mármint ha beleértjük a dohányzásba a levegővételt is, hiszen ott is befelé szívunk.
Eleve mindegy mit nevezünk dohánynak. Dohány lehet bármi, nem kell itt leragadni az enciklopédiák és botanika tankönyvek sivár, kirekesztő világánál, melyben a "dohány" név csak a burgonyafélék családja Nicotiana nemzetségéhez tartozó növényfajokra van alkalmazva.
Egy igazi, szabad társadalomban mindenki dönthesse el, mi az ő "dohánya"!
Én személyesen csodálom a dohányzást, miközben sokszor vitázom a dohányosokkal.
Korábban is hallottam róla, de csak most szántam el magamat végignézni.
Elég jól visszaadja a 80-as évek hangulatát. Különösen jók az archetípusok:
az idős komcsi, aki hisz az eszmében, viszont őt senki se kérdezi semmiről, az események a feje felett történnek,
a belügyes, aki maga se veszi komolyan munkáját, s erőszak helyett kizárólag a finom lelki nyomás eszközeivel dolgozik,
a fiatal ellenzéki, aki a rendszer támaszát képező szülők gyereke, rendszerellenessége részben lázadás a szülei ellen,
a pénzügyes-gazdasági-külkeres nomenklatúra tagja, aki nincs beavatva semmibe, de időben kapcsol, hogy bent maradhasson az elitben,
a pártnomenklatúra hatalommal bíró értelmiségi tagja, aki nemhogy félne a rendszerváltozástól, hanem egyenesen aktívan elősegíti azt, egyedül ő érti, hogy minden előre el lett döntve Moszkva és Washington szintjén, s semmilyen magyarországi tényezőtől se függ semmi.
Tulajdonképpen csak 2 komoly kritikám van:
a pénzügyes-gazdasági-külkeres nomenklatúra tagja úgy van ábrázolva mint hívő kommunista, aki a változások miatt elrejti nézeteit, amikor tőkéssé válik: semmi ilyesmi nem volt, ez a réteg sose volt hívő kommunista, nézeteit éppenhogy a rendszerváltozás előtt rejtette, nem utána,
a fiatalok beszélgetése el van túlozva, lásd komolyan veszik a KISZ-t és a Pártot: ez teljesen fals, ha valaki komolyan vette a politikai intézményeket, azt körberöhögték a többiek.
A ballib narratíva Orbánékról alapvetően 3 típusú:
Orbánék köpönyegforgatók, hiszen lánglelkű progresszív antikommunista liberálisokból mára szovjetpárti kommunista-fasiszta illiberális antidemokraták lettek,
Orbánék akkor is azok voltak, mint amik most, csak titkolták sokáig,
Orbánéknak nincs ideológiájuk, sose volt: a mindenáron való érvényesülést keresték minden pillanatban.
Ez utóbbit, az érvényesülés narratívát most még a ballib marhaságokat jellemzően nem ismételgető FAM is előadja:
A gond ezzel csak egy dolog: aki a 80-as években fiatalként a mindenáron való érvényesülést kereste, az a KISZ-ben csinált karriert, márpedig Orbánék nem ezt tették.
Erre sose tudnak az elmélet terjesztői választ adni.
