Bulgária mai területe jóval több ideig volt a Római Birodalom része, mint Magyarország.

Az ország délnyugati része Macedonia tartomány része volt, már a köztársasági korban, az i. e. II. században a Római Birodalom része lett. Macedonia tartomány székhelye az idő legnagyobb részében a mai Thesszaloniké volt, azaz a mai Bulgárián kívül.

Macedonia mai bulgáriai része peremterület volt akkoriban.

Bulgária mai északi része - ez alatt a Balkán-hegységtől északra fekvő rész értendő - Moesia néven Octavianus császár alatt lett a Birodalom tartománya. Moesia szerepe a határok védelme volt, a Duna képezte a Birodalom északi határát a Balkánon, így a mai bolgár területen 40-50 km-enként római városok és erődítmények voltak a Duna déli partján, ezek nyugatról keletre, a legnagyobbak:

• Ratiaria - a Duna-kanyar bolgár végén - ahol a Duna észak-déli irányból nyugat-keleti irányúvá válik, a mai bolgár-román-szerb hármashatár környékén - római alapítású település, ma nem létezik itt település, egyébként nem messze van Vidintől, az egyik fontos bolgár dunai várostól, ott van a két bolgár-román Duna-híd egyike,
• Oescus - ez trák település, a rómaiak elfoglalták, ma egy kis falu Gigen néven, 2 ezer lakossal, annak idején fontos szerepe volt a dákok ellen vívott háborúban,
• Novae - római alapítású város, később a behataló gótok egyik központja lesz, majd a Balkánra való szláv betelepüléskor szláv, folyamatosan létező város, mai neve Szvistov, 20+ ezer lakosa van, a városnak volt középkori magyar neve is, ez Szisztova,
• Sexaginta Printa - elhagyott trák település helyén alapították a rómaiak, az avar és szláv támadások során megsemmisül, csak a VII. században települ újra, immár Rusze néven, a legfontosabb dunai kikötő lesz belőle, ma 140 ezres nagyváros, a XIX. sz. 70-es éveig a legnagyobb bolgár város volt, itt van a legkorábbi bolgár-román Duna-híd,
• Dorosturum - eredetileg trák város, stratégiai jelentőségű, mert ott található, ahol a Duna ismét északra fordul, 1913-1916 és 1918-1940 között Romániához tartozott, ma 30 ezres város, neve: Szilisztra.

Moesia belsejében is volt több fontos város, a legnagyobbak, nyugatról keletre haladva:

• Pautalia - eredetileg trák település, ma Kjusztendil a neve, 40 ezres nagyváros,
• Serdica - eredetileg trák település, ez a mai Szófia,
• Nicopolis - Rusze és Veliko Tarnovo között, római alapítású, a hunok semmisítik meg az V. században, azóta nincs helyén település,
• Marcianopolis - római alapítású, ma Devnja a neve, kisváros.

Természetesen Moesia tengerparti részén is voltak római városok. Ezek mind eredetileg görög városok. A legnagyobbak: Dionisiopolis (ma: Balcsik), Odessus (ma: Várna), Messembria (ma: Neszebar).

A legkésőbb meghódított terület Thracia tartomány volt, ez csak az i. sz. II. században lett római. Itt a 3 fő város:

• Nicopolis (azonos neve, mint a moesiai Nicopolisnak, így azt "ad Istrum", ezt pedig "ad Nestum" melléknévvel jelölték) - Szófiától 110 km-re délkeletre, ma nincs itt település,
• Philippopolis - messze a legrégebbi település Bulgáriában, nevét a macedón királytól kapta, folyamatosan létezik több ezer éve, mai neve Plovdiv, a második/harmadik legnagyobb mai bulgáriai város, tulajdonképpen csak azért nem lett Bulgária fővárosa a török uralom való felszabaduláskor, mert végül az 1878. júliusi berlini egyezmény alapján az ország határán kívül maradt, s amikor vissza lett szerezve 1885-ben, már be lett rendezve a főváros Szófiában,
• Augusta Traiana - Beroe néven trák település, a II. században a rómaiak megváltoztatják nevét, mai neve Sztara Zagora, 120 ezres nagyváros.

Természetesen Thracia tengerparti részén is voltak római városok. Ezek is mind eredetileg görög városok. A legfontosabb Anchialus, ez a mai Pomorie.

Fontos tudni, hogy Róma csak nyugaton bukott el az V. században, keleten nem. Így a római uralom itt folytatódott, Moesia keleti felében a VII. századig, a dunai bolgár állam megalapításáig, nyugatabbra a VIII. sz. elejéig, délen meg egyes részeken egészen a IX. sz. közepéig.

Szófiában, pár éve, amikor a metrót építették, rendesen láthatóvá tették a megmaradt római maradványokat:

A bolgár és román Schengen-csatlakozásnak sajnos a Szófia-Budapest utazás szempontjából szinte semmilyen jelentősége nincs.

Az egész bolgár úthálózat már a XIX. sz. óta úgy van megtervezve, hogy nyugat-kelet irányú legyen, az észak-dél irány ehhez képest mindig másodlagos volt.

Sokatmondó tény: a kérdés szempontjából legfontosabb határ a bolgár-román, ennek hossza 710 km, ebből a szárazföldi rész a legkeletibb szakasz, Szilisztra és a Fekete-tenger között, a legnagyobb rész - 470 km - a Duna, s ezen az első híd csak 1954-ben épült meg - Ruszénél -, akkor is csak szovjet unszolásra, hogy egy esetleges háború esetében legyen híd a két csatlós állam között. A második híd - Vidinnél - csak 2013-ban épült meg.

Magyarország felé Szófiából természetesen csak a vidini híd értelmes megoldás, elmenni Ruszébe hatalmas kerülő. Magyarországról ezt a ruszei útvonalat csak azok szokták használni, akik a bolgár tengerpartra akarnak eljutni, hiszen itt a nagylaki határátkelőhelytől egészen Bukarestig el lehet jutni az A1-es román úton, melynek 80 %-a autópálya (a maradék építés alatt van), Buakestből pedig a ruszei híd kb. 50 km, ahonnan aztán 100 km távolságra halad a várnai autópálya.

Hiába a határellenőrzés hiánya, ha a határig az út nem megfelelő. A román szakaszon a Nagylak-Bukarest autópályáról le kell térni vagy Lugosnál, Orsova felé, vagy - ez kicsit hosszabb - Dévánál Craiováig, majd onnan a vidini hídig, ez mind nem autópálya, sőt egy része másodrendű út: az előbbi útvonal kb. 220 km, az utóbbi 290 km.

A bolgár részen a probléma hasonló: Vidin és Szófia között közúton a távolság kb. 240 km, ebből azonban csak 50 km autópálya. Bár sokat javult az út minősége, most se igazán gyors. A teljes autópálya kiépítése csak a 30-as évek közepére várható.

Tehát nagyon nagy várakozásnak kell lennie a bolgár-szerb és a magyar-szerb határátkelőhelyen, hogy érdemes legyen ne Szerbián keresztül menni. A Szófia-Budapest út Szerbián keresztül ugyanis szinte teljesen autópálya, összesen 17 km hiányzik, az is épülőben van.

Először arra számítottam, szörnyű adás lesz Csalódtam pozitívan, Papp István azért nem akárki: hiába marxista meggyőződésű, azért ezt sose teszi szakmája kárára:

Persze maga a cím erősen kétséges, hogy "nem kommunizmus volt Kádár alatt, csak diktatúra", s ezt maga Papp cáfolja meg végülis, amikor szépen kifejti, mennyi sok dolgot jelent a kommunizmus.

Maga Gulyás se próbál már kommunistát játszani, így alig akadékoskodik. Rendes kérdéseket tesz fel.

Ami erősen pozitív az több dolog is.

Először is, tisztázza azt a korai ballib halandzsát, mely egyenlőségjelet tett baloldal és kommunizmus közé. Itt tisztázódik, a kommunizmus egy specifikus áramlat a baloldalon belül, nem pusztán "igazságos társadalmat akartak", hanem egy pontosan meghatározható ideológia.

Aztán azt a ma is divatos mítoszt is eloszlatja, hogy a "sztálinizmus" az valami idegen test, melynek semmi köze a kommunizmushoz. Papp szabatosan elmondja, a kommunista erőszak eredete Lenin, s az egész társadalmi környezet szinte kikényszerítette a "sztálinizmust".

S még a legújabb marhaságot, hogy "56-ban a nép szocializmust akart" is szépen cáfolják.

Bár a sci-fi műfaj nagy kedvelője vagyok 7 éves korom óta (addig meséket olvastam, 4 és fél éves korom óta tudok olvasni), s egy időben szinte csak sci-fi könyveket olvastam, mégis Nemerét sose szerettem.

Már kamaszként bulvárnak éreztem az egész munkásságát. A bulvárt meg akkor se szerettem, kalandregényt, ifjúsági irodalmat, indiános könyvet nem olvastam. (Beismerem: összesen 0 azaz nulla indiános könyvet olvastam, számomra pl. teljes homály Karl May munkássága.) Ahogy később se: máig képtelen vagyok kalandfilmeket nézni, egyszerűen elalszom rajtuk.

A Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban - ez és a Galaktika folyóirat volt a Kádár-rendszerben a sci-fi egyedüli két forrása - mindent elolvastam, így azt is, amit Nemere írt (ez egy könyv: a "Holtak harca – Játszma tízmilliárdért"), de nagyon nem tetszett.

Ezoterikus, paranormális írásait se olvastam, ezt se szeretem. Plusz taszított, amikor megtudtam, hogy lelkes eszperantista - viszketek az eszperantó "nyelvtől".

Ami miatt mégis megkedveltem emberként az az a pökhendiség, amivel sújtotta őt a korabeli író társadalom. Már több tucat, majd 100 feletti kiadott könyvvel a háta mögött se vette fel őt az Írószövetség soraiba.

Most, halála előtti interjújában olvasom, aztán 2014-ben végül fel akarták venni, de ekkor már ő mondott nemet. Igen, ezt így kell csinálni! - utólag is emelem kalapom.

Románia:

A bolgár politika problémája kb. ugyanez.

A nyomás nyugatról nagy, s az "européereknek" nagy többségük van a bolgár parlament.

A 8 bejutott pártból 4 teljesen Európa-párti, összesített mandátumok 155 az összes 240-ből. De ez a 4 párt nem tud egymással együttműködni:

• mind a GERB, mind a PP-DB számára kellemetlen együttműködni a török pártokkal,
• a második helyezett PP-DB arra épült, hogy leváltja a GERB pártot,
• idei fejlemény, hogy a török párt kettészakadt, s természetesen most ez a két párt egymással semmiben se működne együtt.

Még három kisebb párt van, mely szintén Európa-párti, ha nem is annyira lelkesen: mandátumszámuk együttesen 50.

Nyugatról az igény, hogy a GERB és a PP-DB legyen együtt, maga mellé véve valakit az előbb említett 3 pártból.

Mostanra a GERB kimondta, csak úgy működik együtt, ha a pártelnökük - Bojko Boriszov - lesz a kormányfő. Ami nagyon kellemetlen a PP-DB számára. A napokban fog kiderülni: a nyugati nyomás erősebb vagy az önvédelmi ösztön.

Ha az utóbbi, akkor tavasszal megint lesz választás.

Mint az Oszkár-díj, a Szaharov-díj, s tárai, de ma már az irodalmi és a béke Nobel-díj is ilyen: kamu.

Egyetlen dolgot tükröznek: ki fontos a hatalmasoknak. Kit akarnak felemelni, s kitől rettegnek.

Csak egy példa, miért nem valós mindez:

Bárki komolyan hitte 2018-ban, hogy Fegyőr fontos személyiség? Egyszerűen a választások előtt próbálták felturbózni, semmi más.

Bármennyire is undorítő alak ez a Talpramagyar Péter, el kell ismerni: rendkívül ügyesen kampányol.

Úgy képviseli a ballib célokat, hogy mindig - abszolút mindig - beletesz a mondandójába valamit, ami kiveri a biztosítékot a ballib törzsszavazóknál.

Ezzel semmi se veszélyeztet, hiszen a ballib szavazótábor legnagyobb részét már úgyis megnyerte a "bárki, csak ne Zorbán" jelszó mentén, akit meg nem nyert meg ezzel, az eleve megnyerhetetlen, azok a fanatikus DK-sok, de számuk egyre csökken.

Így viszont mehet rá a ballib törzstábor dühe, ami viszont más részről nehezíti a Fidesz ellenkampányát.

Mostani húzása: egyik fő célja rávenni a szlovák kormányzatot, adja fel a többes állampolgárság elutasítását.

Abszolút telitalálat. Ez egy olyan téma, mellyel garantált a dühroham a mértékadóknál ugyanis. A mértékadók ebben a témában nagyjából 3 csoportra oszlanak:

• feketeövesek: a szlovákiai magyarok szlovákok, s pont,
• barnaövesek: a szlovákiai magyarok nemzetiségileg magyarok, támogassuk őket, de minek nekik állampolgárság?,
• zöldövesek: a szlovákiai magyarok lehessenek állampolgárok, de szavazati jog minek nekik?.

S mind a három csoport szent dala a "nem itt adózik" refrénű nóta.

Minden Birodalom átmegy sok szakaszon.

Róma az archetípus.

Indult mint pár család magánprojektje, akik azt hitték, képesek lesznek maguknak megtartani a hatalmat. A rendszer 500 évig működött is, majd összeomlott. A kisebbség nem volt képes fenntartani a rendet, kénytelen volt megnyitni a hatalmat, előbb a saját népbelieknek, majd a rokon idegeneknek is.

Az első eset mint patrícius-plebejus harc ismert. Szemben a marxista tankönyvek marhaságaival, ez nem gazdag elnyomók és szegény elnyomottak osztályharca volt, hanem az alapító atyák és mindenki más harca a politikai hatalomért. A kezdeti időszakban, nagyjából a IV. sz. elejéig egyértelműen minden hatalom a patríciusoké volt, az állami tisztségviselők közülük kerültek ki: csak patrícius volt választható, a szenátorok esetében vagyoni cenzus is volt, de ott is csak patríciusok voltak megválaszthatók. Viszont a plebejus státusz nem jelentett szegénységet, sőt éppen a gazdag plebejusok elégedetlensége okozta a rendszer végét: a IV. sz. eleje és a III. sz. eleje között, kb. 80 év alatt fel lett számolva minden megkülönböztetés patrícius és plebejus között, sőt a plebejusok de facto kicsit több hatalmat kaptak. Onnan túl is maradt a patríciusok társadalmi presztízse, informális befolyása, de immár nem ők voltak a politikai hatalom monopolisztikus birtokosai.

Tehát a III. sz. elejétől Róma minden szabad polgár állama lett, s minden meghódított idegen területre úgy tekintettek mint közös tulajdonra. Az idegen területek lakossága természetesen nem rendelkezett egyenlő jogokkal, mint az "igazi" rómaiak.

Innen lett a következő kényszerű nyitás. Az itáliai nem-római területek fellázadtak. az I. sz. elején katonai erővel lépett fel ellenük Róma, majd azonban teljesítette követeléseiket. Innentől gyakorlatilag minden itáliai jogilag római lett, az állam egyenrangú polgára. (Természetesen ez mindig csak a szabad státuszú, felnőtt férfiakra vonatkozott.)

A külső - Itálián kívüli - terjeszkedés következtében jöttek az újabb és újabb területek. Ezek mind Róma birtokaiként voltak kezelve. Polgárjoggal csak az oda letelepedett rómaiak rendelkeztek, rajtuk kívül csak jutalomként, egyedi alapon kaptak helyiek polgárságot.

A rendszer működött hosszú ideig. Akkor szakadt vége, amikor megszűnt a római terjeszkedés, s immár konszolidálni kellett az államot meglévő határain belül. A következmény: a III. sz. elején minden lakos római állampolgár lett automatikusan.

Ez ismét visszahozta a Birodalom életképességét. A bajok akkor kezdődtek, amikor immár nem külső ellenségek lettek, hanem a Birodalom területére jöttek be olyan idegenek, akik aztán már nem akarták elfogadni a játékszabályokat. Az eredmény ismert: nyugaton a rendszer összeomlott az V. sz. végén, Róma helyén új államok jelentek meg.

Keleten a Birodalom megmaradt még ezer évig, Ennek oka inkább a szerencsés helyzet volt és az okosabb politika. Egyrészt jobban védhető terület volt, másrészt a szomszédok többnyire nem törzsek voltak, hanem államok, melyekkel ki lehetett egyezni, harmadrészt a keleti hadseregbe nem engedtek be idegen zsoldosokat, csak állampolgárokból állt.

Most Amerika valahol ott áll, hogy legyen-e vége a hódításnak vagy nem szabad abbahagyni. Az előbbi szerint kell egy védhető állam, mely időben megáll és belsőleg fejlődik. Az utóbbi szerint a hódítás szükséglet, nélküle megszűnik a pénz bejövetele, s ez végül összeomlást okoz.

Tulajdonképpen ezért van az, hogy az amerikai demokraták sokkal militaristábbak, mint a republikánusok.

A liberális demokrácia a valóságban a nagypolgárság diktatúrája.

Egyrészt a nyilvános politikai hatalom nem rendelkezik a teljes hatalommal, a hatalom nagy része sötétben van, hátul. Lásd, az USA-ban Soros gazdának több a hatalma, mint tucatnyi parlamenti képviselőnek, pedig rá senki se szavazott.

A nyilvános hatalom képviselőinek megválasztása pedig manipulálva van a médiák által. Amíg a médiákat a nagypolgárság uralta, ez ment zökkenésmentesen.

A liberális demokrácia válságának oka az internet: könnyű és olcsó lett véleményeket terjeszteni, ezzel a rendszerhű nagy médiák elvesztették a kontrolt.

Az internet a kitalálói ellen fordult. Eredeti célja az volt, hogy fellázítsák az embereket a nyugat által nem uralt országokban. Az eredmény meg az lett, hogy a nyugati háttérhatalom kezdi elveszteni a kontrolt saját országai felett is.

Már nem működik az a színjáték, hogy "baloldal" harcol a "jobboldal" ellen, miközben mind a két oldalt ugyanazok irányítják, lásd szociáldemokraták kereszténydemokraták egymás elleni kamuküzdelme.

A valószínű kimenet: nyílt liberális diktatúra bevezetése. A hivatkozás az lesz, hogy "meg kell védeni a demokráciát, hiszen Hitler is demokratikusan jutott hatalomra".

Ez egy tényleg igencsak hasznos megfogalmazás.

Elsőre azért hallgattam meg, mert érdekelt a katolikus szégyenpüspök, Libeeró Miklós - a ballibek katolikus házikedvence - témája. Kiderült: van benne általános igazság is.

A mondás: "a kereszténység nem a tolerancia, hanem a megtérés vallása".

Jó hír, hogy vannak ilyen katolikusok is, nem mindenki rajong az átkozott vatikáni szivárványmakákóért. Azt hiszem érdemes lesz ezt az embert rendszeresen követni:

A bukott ifjú ballib megmondóember, Nagy-Trágár Blanka fel van dúlva:

Panasza lényege: micsoda világ az, ahol ő szabadon szidhat bárkit, viszont őt is szidhatja bárki! Hiszen ez ellentétes minden européer normával, melyek szerint a "civileknek" joguk van mindenre, viszont a "civilek" ellen nem szabad még kritikát megfogalmazni se. Ez diktatúra, fasizmus, antiszemitizmus!!!

A múltkor felmerült ez a kérdés Macedónia/Makedónia kapcsán.

Az ógörög írás -mely a főníciai íráson alapszik - még szinte teljesen fonetikus volt, "k" típusú hangból 3 volt, mindegyiknek külön betűje volt:

• Κ - a magyar "k"-val azonos, veláris zárhang,
• Γ - a magyar "g"-vel azonos, ez az előbbi zöngés változata,
• Χ - a magyarban ilyen nincs, ez a Κ hehezetes verziója.

(A mai görögben ezek közül csak a Κ ejtése maradt meg az eredeti, de erre most nem térek ki.)

A latin írás a görögből jön, de etruszk közvetítéssel, innen pár sajátossága. Egyes etruszk betűket a latinok átvettek, bár a latinban nem volt rájuk szükség, másokra meg nem volt saját betűjük. A legkorábbi latin szövegekben még látható ennek a nyoma.

A klasszikus latin ábécé az i. e. I. századra alakult ki. Pl. ekkorra jelent meg a latin G betű, mely az etruszkban nem létezett, ez önálló latin találmány. De hagyományból ekkor is megmaradtak egyes "felesleges" etruszk eredetű betűk a latinban.

Nem tudok nem kitérni ezzel kapcsolatban egy érdekességre. Beugratós kérdés szokott lenni egyetemeken klasszikus nyelvi vizsgákon, mi a pontos teljes neve Caesarnak, majd mutatják a nevét a szokásos rövidített alakban: C. Julius Caesar. Na most ilyenkor a nem eléggé tájékozott hallgató rávágja, hogy "Caius Julius Caesar", pedig nem, a neve valójában "Gaius Julius Caesar". Egyszerűen sokáig nem volt G, csak C, a "g" hangot is C-vel írták, s majd amikor lett immár G betű, a rövidítésekben - csak ott -akkor is C-t írtak.

Az egész történet bonyolult, a lényeg, hogy amikor kialakult a kapcsolat a görögök és a latinok között, felmerült az átírás szükségessége. A fentebb említett 3 "k" típusú hang átírása esetében a következő lett a helyzet:

• Κ - a latinban 3 betű is létezett erre, a C, a K, s a Q, ezek az etruszk átvétel eredménye (az etruszkban ez 3 külön hang volt), de saját latin szavakban kizárólag a C-t használták a "k" hangra, így a görög Κ is így lett átírva,
• Γ - a latinban ez lett a G, azonos hang, ez saját latin találmány, az etruszkban ugyanis ilyen betű/hang nem létezett - a C-ből lett egy vonal hozzáadásával,
• Χ - a latinban ilyen hang nem létezett, bár az etruszkban igen - ott 𐌙 volt a betűje -, de ez korán kihalt a latin írásból, így a latinok hallás után írták át, a CH kombinációval.

Mi van a magyar átírással? Alapvetően az, hogy a magyar szokás egészen a XIX. század végéig, XX. sz. elejéig az volt, hogy a görög neveket a latinon keresztül írjuk át, azaz magyar szövegben a latin verzió szerepel. Ez rendkívül jól látható pl. az ógörög irodalmi művek magyar fordításaiban:

(Nem akarom bonyolítani, de még korábban az Aeschyl verzió volt divatban, azaz germán-szláv szokás szerint a végződés levételével.)

A lényeg: a görög ΜΑΚΕΔΟΝΙΑ szó latinul MACEDONIA. Aminek ejtése csakis "makedonia".

A latin kiejtése, miután a nyelv kihalt, régiónként más és más lett. A magyar hagyomány teljes egészében a német kiejtést vette át. Ennek egyedisége, hogy a C-t "e", "i", "ae", "oe" előtt c-nek ejtjük - ez a germán világ egy részén kívül csak a szláv kultúrkörben szokás, dehát a magyar is ezt vette át, érthető okokból.

A magyaros latinságban tehát a Macedonia szó ejtése "macedonia" és nem "makedonia", mert minden latin szóban magyarul c-t szokás ejteni, ahol a C "e", "i", "ae", "oe" előtt áll - míg pl. angolul és spanyolul ilyenkor a szokott ejtés "sz", olaszul meg "cs".

Amikor a XIX. sz. vége felé megjelent az igény egész Európában az eredeti ejtés utánzására, ez először Angliában jelentkezett. Mára Angliában az iskolákban, ahol van latin tárgy, kizárólag a klasszikus ejtést tanítják.

Annyira, hogy az egyébként is társadalmilag rendkívül rétegzett angol nyelvben ez kifejezetten presztízskérdés. Pl. Newton főművének címét - Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica, rövidítve: Principia - az átlagember Angliában "prinszipia" alakban ejti, míg a művelt ember "prinkipia" változatban.

Magyarországon az iskolai oktatásban viszont máig ragaszkodnak a magyaros latinhoz - jellemzően az iskolai latin könyvekben csak megemlítik, hogy létezik egy másik, klasszikus ejtés is -, ami persze nem hiba, hiszen ez egy létező hagyomány.

A mai magyarban a kérdés pár esetben zavart okoz. Hiszen vannak görög szavak, melyek egyszerre több forrásból jöttek be és/vagy különböző korokban. Lásd pl. "cyberbűnözés" és "kiberbűnözés" - ez tipikus öszvér eset, mindenki "kiber" alakban ejti, senki "ciber" alakban, miközben ha már "kiber", akkor "küber" kellene, hogy legyen, valójában angol hatás, a görög alak vegyítése a latin alakkal az angolon keresztül.

A macedón/makedón megkülönböztetést pedig abszurdnak tartom. Az állítólagos magyar szokás, hogy az ókori az "makedón", a modern meg "macedón", tudomásom szerint sehol a világon máshol nem létezik. Angolul és spanyolul pl. mind az ókorira, mind a modernre "sz"-szel mondják, kivéve ha valaki nagyon műveltnek akar látszani, mert akkor meg mind a kettőt "k"-val. A magyar szokást rossznak tartom, mert arra a félreértésre ad okot, mintha a két szó különböző lenne.

Nagyon szófogatlanok, haszontalanok voltak a román szavazók!

Micsoda dolog csak úgy ellenzéki jelöltre szavazni!

- Mars a sarokba, arccal a fal felé! akkor jöhetsz ki, ha majd helyesen szavazol - szóltak a románoknak. New Yorkból, a román alkotmánybíróság székhelyéről.

A progresszív emberiség ünnepel: győzött a demokrácia. De még sokat kell dolgozni az ilyen pajkos szavazókkal, szóval lesz bőven munka... Felháborító, hogy állampolgárok csak úgy szavazgatnak szabadon! Ez ellentétes minden civilizált, européer normával!!!

A fényképészet szakmai íve érdekes.

Kezdődött mint tudományos kísérlet, aztán lett művészet és magas szaktudást igénylő elfoglaltság, majd pénzes emberek hobbija, végül átlagemberek kicsit költséges hobbija. Végül: szinte ingyenes rutin.

A digitális áttörés mindent megváltoztatott. Digitális fényképészet valójában már a XX. sz. közepén létezett, de a költsége olyan volt, hogy csak hadseregek és komoly tudományos kutatóintézetek engedhették meg maguknak. (Kelet-Európában meg végképp: a szovjeteknél titkosítva volt az egész terület, csak a hadsereg intézeteiben foglalkoztak ezzel.)

A gyakorlatban csak a 90-es évek közepén estek le annyira az árak, hogy már drága, de megfizethető lett a technika. Az én első gépem egy Olympus márkájú volt, akkor a második legjobb típus volt a márkán belül, mai szemmel nevetségesen alacsony képességekkel, de így is 300 ezer Ft-ba került Budapesten 2001-ben.

Nagyjából 2003-tól zuhan a nem-digitális fényképészet. Mára visszament a művészeti szektorba.

A fényképész mint szakma pedig teljesen visszaszorult: mára csak egyes hivatalos és ünnepi eseményeken maradt meg.

Egyik emlékem a 70-es évekből a repülőtéri fényképész. Ismeretleneket fényképezett le, majd odament hozzájuk és el akarta adni nekik a képet (persze úgy, hogy pár nappal később elküldi postán). Kevesen utaztak akkor, a repülőutazás még luxus volt, s akadtak emberek, akik fizettek: hiszen jó emlék, hogy az emberről van emlék. Voltak ilyen fényképészek persze nem csak repülőtereken, hanem neves műemlékeknél is.

Már ez teljesen megszűnt. Mindenkinél van valamilyen fényképezőgép, ha más nem, akkor telefon. S senki se fog másnak fizetni azért, mert lefényképezi.

A 70-években, kisgyerekként, folyamatosan láttam ilyen fényképészeket. 1970-1973 között Peruban éltünk, persze minden nyáron hazautazva, aztán vissza, így egy csomó országon mentünk keresztül. Budapestről Limába és vissza alapvetően 2 útvonal volt: Madridon keresztül és New Yorkon keresztül, az utóbbi esetben ez plusz egy átszállás volt Frankfurtban, hiszen nem volt akkor Budapestről New Yorkba közvetlen járat. Viszont míg a New Yorkból Limába menő járat közvetlen volt, addig a Madrid-Lima és Lima-Madrid leszállt útközben 1 vagy 2 helyen, ezek vagy Caracas, vagy Bogotá vagy Quito.

New Yorkban csak egyszer voltam így. Szüleim nem szerették ezt a verziót, mert ott az átszállást a repülőtéren kellett eltölteni, a belső tranzit teremben, nem lehetett kimenni onnan, akkoriban nagyon nehezen adtak az amerikaiak vízumot kommunista hivatalos kiküldötteknek, még tranzitvízumot se igen adtak könnyedén.

Ezzel szemben Madrid a szabadság földje volt vízum szempontból: valószínűleg furcsán hangzik, de a Franco-rendszer heves antikommunizmusa nem terjedt ki a kommunista hivatalos személyekre, szóval egyrészt adtak vízumot minden további nélkül, másrészt tranzit esetében meg se követeltek vízumot, azaz azt kiadták a repülőtéren bárkinek, aki szólt, hogy ki akar menni a városba - 72 órás engedélyt jelentett ez automatikusan, de meg lehetett hosszabbítani bármely spanyol rendőrkapitányságon 21 napig, ismertem embert, aki élt ezzel. (Aztán a spanyol hatóságok ezt a gyakorlatot folytatták, csak az EU-csatlakozási tárgyalásaik során, 1984-től vezettek be immár szigorú vízumpolitikát: akkortól megszűnt minden francóista lazaság.)

Örülök, hogy egy alkalommal apám kifizette az alkalmi kéretlen fényképészt, így van egy darab képem, ez 1972, hogy éppen leszállok a limai repülőtéren:

Van egy ilyen közhely, hogy nem kell pénz a rendhez. Pedig de, nagyon is kell,

Anyai nagyszüleim kifejezetten szegények voltak. Pl. sose lett pénzük a víz bevezetésére a házukba (Budapest XVI. ker.), ez egyszerűen olyan nagy egyszeri költség lett volna, amit nem engedhettek meg maguknak. Én tulajdonképpen abba a házba születtem, szüleimnek saját lakásuk csak 3 éves koromban lett. Szóval a ház 1978-ban el lett adva, s csak az új tulaj fejlesztette fel a házat modern szintre - ők meg a pénzből venni tudtak egy kisebb lakást, mely már összkomfortos volt.

De csak szimpla szegények voltak, nem nyomorgó szegények. Ez egy hatalmas eltérés. A nyomorgó szegény képtelen tervezni, nem tudja biológiai szükségleteit kielégíteni, mindez olyan lelkiállapotba helyezi, melyben nem tud törődni a környezetével. Aztán erre jön az alkohol és a hasonlók. De ha nem is jön, kialakul egy olyan depressziós érzés, melyben az ember nem is akar törődni semmivel.

Ahol nyomor van, ott szemét van és kosz - egyszerűen ez a természetes következmény.

Amint a nyomor szimpla szegénységgé változik, a helyzet automatikusan javul: az emberek elkezdenek figyelni a környezetükre.

Szófiában rendkívül jól látható ez. Elsősorban persze a cigányok között. Hivatalosan 7 ezer cigány él a városban, a valós becslések szerint inkább 40 ezer (sok cigány nem mondja meg, hogy cigány). Bár Szófiában igazi nagy cigánygettó nincs - ellentétben pl. Plovdivval, ahol Európa legnagyobb cigánygettója működik -, de van 20-25 kisebb méretű, jellemzően pár egymás melletti ház, utcarész.

Íme egy jól jellemző helyzet: ez Szófia negyedik legnagyobb panel lakótelepe, neve "Druzsba", ebben van egy 3 épületből álló rész, melyben szinte mindenki cigány - azt hiszem, ezek eredetileg munkásszálások voltak, aztán emiatt nagyon olcsón voltak megvehetőek:

Azaz az igénytelenség a nyomor eredménye, s nem fordítva. Lám, még a félanalfabéta szófiai cigány is képes kiemelkedni, ha van valami kilátás előtte.

Pont ahogy a korrupció a szegénység eredménye, s nem a szegénység a korrupció eredménye, ahogy ezt a ballib axióma hirdeti.

Azért választottam ezt a környéket, mert ezen a lakótelepen éltem 1988-1991 között, majd pedig ott dolgoztam 2009-2014 között, szóval elég ismerős környék számomra.

A lakótelep elhelyezkedése Szófián belül (ma már persze nem tisztán panel, van sok új építésű, sokkal jobb minőségű ház is):

Az elvesztett doktorivédés-csata önkívületi állapotba sodorta a ballibek fanatikusait. Képtelenek feldolgozni, hogy Orbán Balázs fölényes győzelmet aratott a mértékadók felett.

Az egyik igazikonzervatív, valami Pőszegödör Lajos emiatt egyenesen államellenes cselekedetekre szólít fel a "nácik" ellen:

Mindenképpen elgondolkodtató: 1990-ben ilyen emberek képviselték a jobboldalt.

Kezdődik a liberális közvélemény megdolgozása.

Valahogy ki kell magyarázni most, hogy hirtelen "béke" kell, nem "egy centi földet se Putyinnak".

A legkeményebb atlantisták, mint mindig, a magyar ballib törzskommentelők között vannak, ők NATO-pártibbak a NATO vezetőségénél is. Máig nyomatják a végső győzelem szöveget, reménykednek Hitler Soros csodafegyverében, s amikor látják nagy nehezen mi a valóság, akkor is árulásra gyanakszanak.

Én meg jobban ismerem az oroszokat. Öt évet mindennap köztük éltem. Ezért tudtam már a háború kezdetekor, 2022-ben, hogy Oroszország ezt sose fogja tudni elveszteni. Mert:

• egyrészt az ország rendelkezik elegendővel, hogy kibírjon bármilyen blokádot,
• másrészt, ez a blokád sose lesz globális, a világ nagyobb része nem fog kiállni a nyugat mellett,
• harmadrészt pedig a csökkenő orosz életszínvonal erősíteni fogja az orosz vezetés iránti bizalmat a lakosság részéről, s nem csökkenteni, ahogy ezt kiszámolták a New York-i füstmentes dolgozószobákban.

S ismerek sok ukránt is. Még itt, a biztonságos NATO- és EU-környezetben is, csak egy kisebbségük kemény euroatlantista, azaz messze nem az a helyzet, amit a nyugati médiák sugallnak.

Úgy néz ki, a Soros-féle Drang nach Osten újabb kiadása is megbukott , s ezt a nyugat tudomásul vette. Jó hír.

Semmi se lett volna borzalmasabb régiónkban egy erős, fejlett, euroatlantista Nagy-Ukrajnánál.

Zelit emberileg azért sajnálom. Én ismerem őt még abból az időszakból, amikor senki se ismerte őt nyugaton: kifejezetten jó humorista volt, társulata számait érdemes volt nézni, mert tényleg eredeti humor volt bennük. Jól játszotta most is az elmebeteg amerikai lobbista és ukrán ultranacionalista fűrer szerepét, pedig ő valójában se nem amerikai, se nem ukrán, hanem egy oroszajkú zsidó színész. (A zsidó humornak komoly hagyományai vannak abban a térségben egyébként, az orosz kultúrában az "odesszai vicc" egy külön kategória.)

Arra jutottam, tulajdonképpen jól döntött a kínai emberke.

A perverz álművészet ellen kiváló eszköz a nevetségessé tétel.

Persze megtehette, ez a pénz, amit kifizetett nagyjából vagyona 0,4 %-a (megnéztem mennyi a vagyona), persze ez se kevés, de azért nem okoz nála nyomorba esést, s a cél pedig nemes.

Persze eredmény: ma már az álművészek se veszik a fáradságot, ők se veszik komolyan magukat.

Ilyenkor mindig eszembe jut az osztrák álművész Hermann Nitsch Magyarországon rendezett 1999-es kiállítása. Ő még közvetlenebb üzenetet sugárzott: állatokat darabolt, majd állatvérrel fröcskölt keresztény jelképeket.

A lényeg: amikor egyes magyar politikusok - először Semjén Zsolt, de aztán a kultuszminiszter Hámori József is - tiltakozott a kiállítás ellen, hatalmas ballib médiakampány lett a tiltakozók ellen: hogy mind múltban rekedt, álszent, maradi, ostoba alak, lám ilyenek az elavult mucsai kereszténydemokraták, akik nem hajlandók felnőni a modern nyugati kereszténydemokráciához! Aztán Hámori szintet lépett, elmondta őszintén, hogy ő egyébként sose hallott a "művészről", most tudta meg, hogy egyáltalán létezik - erre aztán jött a még keményebb ballib támadás: miféle kultuszminiszter az, aki nem ismeri a világ egyik legnagyobb élő művészét, s erre még büszke is?

S persze az ügy azzal végződött - ez 1999 volt, ne feledjük! -, hogy Nitsch ellenzése kódolt antiszemitizmus - ezt persze ki kellett magyarázni, mert Nitsch nem zsidó, sőt színárja németosztrák. De ennek bizonyítása meg az lett, hogy a kiállítás emlékkönyvébe egy Nitsch-ellenző - valószínűleg persze egy Soros-aktivista lehetett az illető - beírta: „Soros, vigyázz! A kurva anyádat, Demszky!”.

A nevetségessé tétel nagyon sok esetben hasznos és jól működő eszköz.

A DK nagyon kétségbe lehet esve: elmozdult soviniszta irányba.

Hiszen eddig úgy tudtuk tőlük: magyar az, aki Magyarország születik, él, adózik. Minden más nézet pedig sovinizmus. Aki pl. Romániában lakik és magát magyarnak mondja, az hazudik vagy téved, hiszen ő román! Ahogy ezt pár éve agyonlájkolt Facebook-posztban meg is fogalmazta egy fanatikus DK-rajongó:

Komoly kétségbeesés lehet arrafelé, ha ilyenek kezdődtek:

Tessék mondani: nem kellene ezt Rónai Sándort kizárni a DK-ből szélsőséges sovinizmusa miatt?

A hisztérikus oroszfóbia kötelező divat minden európéernél.

Ez a "szakértő" bácsi olyan okos ember egyébként, hogy 2 éve bizonyította: a kétharmados többséggel elfogadott alkotmány semmis, viszont a feles többséggel elfogadott meg jogállami alkotmány.

A valóságban fordítva van ez: Isten kitagadja az oroszok ellenségeit. S nem azt jelenti ezt, hogy el kellene fogadni az orosz érdekeket - én se fogadom el őket, hisz nem vagyok orosz. Csak annyit jelent: aki az miatt oroszellenes, ami miatt ez a mostani háborús hisztéria zajlik, az jó ember nem lehet.

A liberális demokrácia azt jelenti: az állam nem csak gyenge, de még a gyenge állam vezetőit se szabad csak úgy kiválasztani. Ugyanis helyes embereket kell megválasztani!

Ha a nép "rosszul" választ, akkor első körben csalásra kell hivatkozni, s ha ez nem megy, akkor arra, hogy a nép tiltakozik.

Ez egyébként egy érdekes dolog liberálisoknál: ha jó nekik a választási eredmény, akkor győzött a demokrácia, vége a vitának, de ha rossz, akkor az ellen tüntetni kell. S a liberalizmus egyik parancsolata kimondja: a tüntetés felülírja a választást, mert a liberális tüntetők valamiféle magasabb értékrend - civil kurázsi, humanizmus, polgári étosz, európai értékek, stb. - nevében jogosultak mindig mindenkor megmondani mi a jó.

Viszont ha ez így van, akkor minek pénzt költeni választásokra? Egyszerűen meg kell kérdezni a mértékadó liberális elitet mi a jó, s az lesz.

A süketelés magasiskolája. A Puzsér egyre butább.

Mi is a centrum? Azt jelenti nagyjából: nem mondunk semmit, s semmiről nincs határozott véleményünk.

Érdekes a ballib piaci logika.

Ha a liberális médiákban nem hirdetnek a gazdasági szereplők, akkor ennek oka: politikai nyomás. Azaz diktatórikus módszerek, fasizmus fennforgása van.

Ha viszont nem-liberális médiákban nem hirdetnek a gazdasági szereplők, akkor ez a gazdasági szereplők szabad akarata, ez a piac független döntése.

Jól emlékszem, 1990-től nagyjából 2006-ig minden olyan kérdésre, hogy vajon a nagy cégek miért nem hirdetnek a jobboldali médiákban, ez volt a válasz: a piac így döntött.

A Drága Bolgár Úr méltóztatott interjút adni:

Rosszabbra számítottam. Bolgár bácsi legalább nem hazudja át az egész időt. Elmondja, nem volt Kádár alatt sajtószabadság, ő és mindenki más is tudta a határokat, ezeket nem szegte meg soha.

Az interjúkészítő Gyűlölő Baszolcs viccesebb jelenség: alázatosan alákérdez. Persze érthető emberileg: Baszolcs bűnbánó ex-fideszes, igyekeznie kell, hogy befogadja őt a Szalon, különben a végén még el kell mennie dolgoznia, ami - valljuk be - tragikus fejlemény lenne, hiszen eddigi életében még sose tett ilyet.

A Drága Bolgár Úr mond azért egy apró füllentést: hogy neki nem kellett bizonyítania semmit, amikor az egyetem után munkát keresett. Pedig de.

Annak idején a Közgázon egyetlen szak volt, egységesen "közgazdaságtan", s a 3. évtől volt ezen belül szakosodás:

• nemzetközi kapcsolatok - ez volt a csúcs, a legjobb szakosodás volt, a leggyorsabb karriert jelentette,
• külkereskedelem - ez volt a második legjobb,
• politikai gazdaságtan - ez volt az elméleti szakosodás, tulajdonképpen csak halandzsázni kellett Marx- és Lenin-idézeteket, unalmas volt, s semmi karriert nem adott, ez tisztán egyetemi pályát jelentett,
• belkereskedelem - ide mentek azok, akik máshová nem jutottak be, ez volt a "büntetés" szakosodás.

Az én saját apám is oda járt, bár ő Bolgár bácsinál 6 évvel idősebb volt, a külkereskedelem szakosodás részre, 1958-1962 között. Amikor kérdeztem tőle, miért nem ment a nemzetközi kapcsolatok szakirányra, hiszen megvolt hozzá a megfelelő eredménye, azt mondta, "mert ott azonnal alá kellett volna írni a Belügynek".

Szóval ha Bolgár bácsi elvégezte a nemzetközi kapcsolatok szakirányt, akkor nyilván belügyes volt, más nem is lehetett. S ez nem feltétlenül erkölcsileg rossz, ott nem besúgók voltak, hanem leginkább kémek és kémelhárítók, s hát abban azért nincs sok kivetnivaló, hogy valaki saját országa hírszerzésének dolgozik, ez nem ugyanaz, mint jelenteni a szomszédokról és kollégákról. Csak vicces, hogy ezt úgy mondja el utólag, mintha semmi hasonló nem lett volna.

Az interjú vége azonban reménykeltő. Azt mondja Drága Úr, hogy - szerinte sajnos - már sose jön vissza az a világ, amikor mértékadó szerkesztőségek magas szakmai alapon határozták meg a közvéleményt. Nagyon remélem, ez tényleg így is lesz.

Honnan a félreértés?

Egyrészt van 3 ország, ahol ma számon tartanak Macedónia nevű tájegységet: Bulgária, Észak-Macedónia, Görögország.

Másrészt van az ókori Macedónia, a macedónok állama, ennek területe kiterjedt a mai Albánia, Koszovó, s Szerbia területére is.

Az ókori macedón állam az i. e. VII. században jött létre, a IV. században regionális nagyhatalom lett, majd bekebelezte az egész görög világot, de ennek folyamatában a macedónok átvették a görög kultúrát és nyelvet.

A mai görögök ezért is nagyon érzékenyek erre a témára: számukra a "macedón" szó a görög nép és történelem egy részét jelenti.

A II. sz. közepére Róma meghódította a macedón törzsterületet, onnantól római provincia lett.

A macedón nyelv kihalása az i. e. IV. században kezdődött, s nagyjából az i. sz. I. századra ki is halt teljesen. Ezzel együtt az identitás is megszűnt, a "macedón" egyszerűen "macedóniai görög" jelentést vett fel.

Miután mint önálló identitás kihalt, területnév lett a Macedónia szóból. Alapvetően arra a területre értették, mely az eredeti macedón törzsterület volt, de voltak időszakok, amikor attól délre és keletre fekvő területeket is Macedóniának neveztek. Pl. a VIII.-XI. sz. között Bizánc Macedónia nevű tartományának a székhelye a mai Edirne volt, mely messze keletre fekszik az ókori Macedóniától.

Ettől teljesen függetlenek a mai macedónok, Észak-Macedónia nemzetalkotó többsége. Alapvetően 3 elmélet létezik a mai macedónok eredetéről:

• kiemelt fantázia: az ókori macedónok megmaradtak, csak többször nyelvet váltottak, de utódaik a mai macedónok,
• mérsékelt fantázia: a szlávok VI. századi betelepülése során a térségben önálló macedón-szláv identitás alakult ki, ez máig megvan,
• tényekkel alátámasztott: a macedónok a bolgárokból lettek, a XIX. sz. vége és a XX. sz. közepe között.

A bolgár nemzetfogalomban Bulgária 3 fő történelmi régiója Moesia, Thracia, Macedonia - azaz az egész Macedónia integráns része a bolgár nemzeti területnek, s ez történelmileg akkor is igaz, ha az eredeti Macedónia területének nagy része elgörögösödött időközben.

A bolgár nacionalizmus ebben nem tekinti ellenségnek a görög nacionalizmust, azaz készséggel elismeri, hogy az ókori macedónok görögök lettek, s nincs közük egyetlen más mai néphez se. A bolgár nacionalizmus természetesen nem ismeri el a mai macedónokat, "kitalált" népnek tekinti őket.

A mai Görögországban hivatalosan nem ismernek el etnikai kisebbségeket, csak vallási kisebbségeket. Így nem létezik hivatalos statisztika. A görög álláspont szerint eleve nem létezhet macedón kisebbség, hiszen a macedónok görögök. Ami lehetséges az a "szlávajkú görög", s ma ez a lakosság zömében ténylegesen is görögként határozza meg magát. Az asszimiláció rendkívül erős volt a XX. sz. folyamán. Ma lehet pár tízezer idős ember, aki nem tekinti magát görögnek vagy nem csak görögnek tekinti magát: ezek egy része macedónnak, más része bolgárnak mondja magát.

Bulgária 1992 óta ismét elismeri a macedón kisebbséget. A valóságban nincs ilyen, a legutóbbi népszámláláson kevesebb mint 2 ezer ember mondta magát macedónnak egész Bulgáriában. A macedón nacionalista becslések szerint viszont Bulgáriában több százezer macedón él, akik az utóbbi évtizedek erőszakos asszimilációja miatt mondják magukat bolgárnak.

Saját történet. Amikor először jártam Macedónia ma is Bulgáriához tartozó részében, ez 1989 nyarán volt, volt bennem egy sajátos érzés: hátha mégis legalábbis részben igazuk van a macedón nacionalistáknak, s tényleg vannak ott valamilyen macedónok. Nagyon figyeltem, de nem találtam egy szál macedónt se.

Egyébként Bulgáriában a "macedón" szó gyakran használt, csak nem nemzetiségi, hanem regionális értelemben, lásd erről amit írtam fentebb - Macedonia, Moesia, Thracia -, szóval ebben az értelemben szó van macedónokról, ami könnyedén megzavarhatja a témát nem jól ismerőket.

A dolog magyar nyelvi vonatkozása, hogy "macedón" vagy "makedón". Ez egy teljesen egyedi magyar kérdés. Az eredeti latin név MACEDONIA, melyben a "c" ejtése természetesen "k", de mivel a középkori magyarországi latinban az ejtés "c" lett, így ez terjedt el.