A fideszes megmondóember ezt mondja:

- valamiféle igazi Európát hallucinál.

Pedig ilyen nem létezik.

Ez olyan mint amikor az i. sz. II. század végi Rómában is akadtak még akik ragaszkodtak ahhoz, hogy Róma köztársaság, s nem csak jogilag, de ténylegesen is, így egyszerűen az ezt zavaró elemeket meg kell szüntetni - miközben a valóságban a köztársaság megszűnt az i. e. I. sz. végén és csak névben maradt meg még 300 évig, sőt éppenhogy a "zavaró elemek" képezték a rendszer lényegét.

Európa is ez. Névben van csak. A valóságban nincs. Ma Európa pont az, ami ellen a szerző beszél. Lehet persze "igazinak" mondani a múltat, csak ez önbecsapás.

Egy cikk kapcsán: arról hogyan omlott össze a kelet-európai kommunizmus. Csak a kommentek érdekesek persze.

Ma a törzskommentelők jelentik a "baloldali" közvéleményt. Akkoriban ez nem volt, akkor maguk a médiák sugározták mindezt, hiszen nulla lehetőség volt a kisemberi hozzászólásra.

Ami érdekes: ugyanaz a politikai oldal ma szinte mindent másképp gondol.

Az akkori "baloldali" konszenzus az volt, hogy a kései Kádár-rendszer elitje nagyobb részben immár "reformerekből" és "szakemberekből" állt, így bármilyen igény lecserélésükre abszurdum. A baloldali mértékadók akarata ellenében végül mégis a "jobboldal" nyerte meg az 1990-es választásokat, s bár az Antall-kormány nem hajtott végre komoly tisztogatást még az államapparátusban sem - a gazdasághoz meg nem is nyúlt -, mégis az lett ellene az egyik népszerű baloldali érv, hogy üldözik a szakembereket, a hozzáértő független szakértőket pártkatonákkal cserélik le.

A mai baloldali vélemény pont az ellenkezője: "az előző rendszer hű szolgái átmentették magukat az új rendszerbe", ezzel megfertőzték a fiatal demokráciát, s ennek a tisztátalan állapotnak az eredménye minden későbbi rossz. S "nem volt semmiféle rendszerváltozás", hiszen nem volt határozott szakadás.

Én 1990-től a Magyar Fórum hetilap rendszeres olvasó voltam - kezdetben úgy, hogy egyáltalán nem értettem velük egyet -, s ilyen vélemények akkoriban csak ott jelenhettek meg. Aki emlékszik, annak érdekes ez a teljes fordulat.

Szóval akkor ilyeneket Csurka írt, hogy erkölcsi megtisztulás, teljes elszámoltatás, a régi rendszer elitjének kitiltása a közéletből és a gazdaság vezetéséből, stb.

Persze Csurkának se volt igaza. Csak nagyon durva rendszerváltozásokkor cserélődik le valóban az elit, máskor mindig átmenti magát: egyszerűen ez a dolgok rendes menete. Magyarországon pedig a rendszerváltozás teljesen enyhe volt, tulajdonképpen csak azért lett, mert Moszkvában így döntöttek.

A mai baloldali közvélemény azonban olyan konteókat épített ki, melyek felülmúlják a legmerészebb Csurka-elméleteket. E szerint van valami lappangó titokzatos erő, mely valahogy megvolt Kádár diktatúrájában, majd az a leszármazottai révén kiépítette Zorbán mai diktatúráját. Persze mindezt semmi se igazolja, dehát ez nem akadály.

A magyar gyakorlatot nem mondom el, úgyis mindenki ismeri. Elég annyit róla, hogy Rákosi alatt, pontosabban 1949-1955 között csak december 25. volt munkaszüneti nap, Fenyőünnep néven.

A másik 3 gyakorlat, amit átéltem: Bulgária, Kuba, Szovjetunió.

A kubai a legegyszerűbb. A kubai kommunista rendszernek tulajdonképpen, ideológiai értelemben 3 szakasza van:

• 1959-1961: a rendszer hivatalosan nemzeti, szuverenista,
• 1961-1991: a rendszer hivatalosan kommunista, a szovjet modell lelkes híve,
• 1991 óta: a rendszer hivatalosan kommunista, de igyekszik nyitni a nem-kommunista baloldal felé, s egyre erősebben hangsúlyozza a szuverenista eszméket (melyek Latin-Amerikában mindenhol az USA ellenzését jelentik).

A 60-as években a kubai vezetés fanatikusan hitt a kommunista eszmében. Ennek 2 irányzata volt: a radikális Che Guevara féle és a mérsékeltebb Fidel Castro féle.

Che annyira radikális volt, hogy az egyébként okos és művelt Fidel gyorsan észrevette, a Che-modell megvalósítása gyors összeomlást okozna (lásd tömeges kivégzések, a pénz megszüntetése, a gazdaságirányítás beszüntetése, munka-hadkötelezettség bevezetése, forradalmi háborúk indítása, stb.), így 1965-ben Che el lett távolítva a vezetésből, majd az országból is. Aztán sikeresen likvidálva is lett Che 1967-ben (a kubai suttogó hírek szerint a kubai vezetés a szovjet titkosszolgálaton keresztül értesítette a CIA-t hol van Che, hogy ki lehessen végezni). Ettől kezdve a szovjet modell került egyértelműen bevezetésre Kubában, persze egyes helyi sajátosságokkal.

A kubai vezetés ideológiai ellenséget látott a vallásban, így teljes erővel ment az állami ateista propaganda. Ennek részeként 1969-ben meg lett szüntetve a Karácsony mint munkaszüneti nap, sőt egyenesen államellenes cselekménynek kezdett számítani annak ünneplése. Egyedül templomokon belül volt tolerálva bármilyen ünneplés.

Amikor kimentünk Kubába 1980-ben, soha, sehol nem lehetett pl. semmilyen karácsonyi díszítést látni. Aki hívő volt, s ezt kimondta, az teljesen ki volt zárva minden előremenetelből. A Pártban való tagság, de még az UJC (= kubai KISZ) tagság esetében is kötelező volt az ateizmus.

A hivatalos hozzáállás az volt, hogy a vallás az elnyomók eszköze a kizsákmányoltak ellen, mellyel engedelmességre késztetik a tömegeket, s semmi helye egy kizsákmányolásmentes szocialista társadalomban, mely a kommunizmust építi. Aki pedig ünnepelni akar, azaz a Karácsonyt csak hagyományként kezeli, vallási tartalom nélkül, annak ott van 1 héttel később december 31. és január 1., amikor szépen kiünnepelheti magát.

S ez még forradalmi tett is, hiszen január 1. Kubában hivatalos ünnep - 1959. január 1-jén a kora hajnali órákban hagyta el az országot Fulgencio Batista korábbi elnök, s ekkortól számít az új hatalom hivatalos kezdete, bár ténylegesen ekkor már az ország 95 %-a nem állt Batistáék ellenőrzése alatt. Az 1956 novemberében kezdődött felkelés sorozatosan szerezte meg az ország egyre nagyobb részeit, dzsungel harcot városi terrorizmussal kombinálva, de idővel már nyíltan is küzdve az állami fegyveres erők ellen. Batista de facto elvesztette az országot, amikor képtelen volt megvédeni Santa Clarát - az ötödik legnagyobb kubai város, Havannától 250 km-re keletre -, s a legtöbb helyen már harcolni se kellett: a rendőrség és a katonaság egyszerűen átállt, több esetben egyenesen az illető helyőrség parancsnokával az élen. De a lényeg: Batista és családja, plusz pár közeli munkatársa csak 1959. január 1-jén látták úgy, hogy nincs mit tenni, így a szilveszteri buliból egyenesen egy havannai katonai repülőtérre mentek, majd onnan Dominikába, gondosan maguk mellé pakolva 700 millió dollárt bankjegyben, aranyban és műtárgyakban.

Tehát aki ebben az időszakban magánkörben karácsonyozott vagy templomba ment, az ellen nem volt semmilyen retorzió, de az ilyen ember lemondott ezzel bármilyen munkahelyi karrierről, s a gyanús alakok listájára került.

A 80-as évek közepén viszont a dolgok enyhülni kezdtek. Két vonalon is:

• egyes idegenforgalmi helyeken megjelentek karácsonyi díszek, a külföldi turistákra hivatkozva,
• a kubai vezetés észlelte, hogy a "kubai forradalom" kikerül a latin-amerikai fősodorból.

Ez utóbbi magyarázata egyszerű: bár sok latin-amerikai Kuba-párti, a keresztényellenesség sokakat nagyon zavart. Ez volt a katolikus felszabadítás teológia nevű áramlat csúcsidőszaka ugyanis. Nicaraguában egyszerre mondták magukat marxistának és katolikusnak felkelők, de máshol is hasonló folyamatok zajlottak.

Az első közeledés katolikus oldalról jött. A felszabadítás teológia két csúcsembere. a brazil Leonardo Boff és Frei Betto többször is Kubába látogattak. S sikeresen meggyőzték Fidelt! A felszabadítás teológia ugyanis valami olyasmit mond, hogy az első kommunista Jézus volt, Marx üzenete tehát keresztény, így súlyos hiba az ateizmus, mert valójában a kereszténység nem az elnyomók eszköze az elnyomottak ellen, hanem pont fordítva: az elnyomottak tanítása az elnyomók ellen.

S lassan jött ekkor a nyitás. Persze még hosszú út volt, de nagyjából 1984-től már nem számított ellenséges dolognak a Karácsony, bár hivatalosan továbbra se volt ünnepelve.

Az áttörés persze 1991: ki lett mondva, hogy a kommunista világnézet lehetséges ateista hit nélkül is, így a megvallott vallásos hit nem akadály a Pártba és a KISZ-be belépés előtt. 1992-ben a kubai alkotmány is módosítva lett, a korábbi "ateista köztársaság" meghatározás helyére "világi köztársaság" került.

1997-től már ünnep lett a Karácsony Kubában, sőt 1998-tól hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap. Azóta nincs ideológiai jelentősége a kérdésnek.

A Szovjetunió esetében az ideológiai harc ádáz volt, viszont nem volt harc a karácsonyi hagyományok ellen, ezeket sikerült világiasítani. A Szovjetunió lakosságának nagyjából 70 % volt keresztény, de ebből alig 2-3 % ünnepelte a Karácsonyt december 25-én, a nagy többség számára Karácsony január 7-én volt. Eleve amikor a karácsonyfa bekerült Oroszországba Németországból a XIX. sz. közepén, az "újévi fa" lett a két naptár közti eltérés miatt.

Így a szovjet állam harcolt a Karácsony ellen, de maguk a karácsonyi hagyományok problémamentesen át lettek helyezve december 31. és január 1. köré. Hiszen a karácsonyfa eleve oda kapcsolódott.

Az átlag szovjet keresztény hívő csinált karácsonyfát december 31-re, majd ünnepelt alatta mind Újévkor, mind január 6-án, 7-én. Sőt a kései szovjet korban az a szokás is kialakult, hogy a karácsonyfának állnia kell január 13-ig, mert akkor van a régi naptár szerinti Újév.

Hivatalosan a Szovjetunióban a Karácsony - január 7. - 1926-ig volt munkaszüneti ünnep, majd a Szovjetunió fennállása utolsó évében 1991-ben.

A mai Oroszországban a helyzet a kései szovjet folytatása: január 7. munkaszüneti nap, a karácsonyfát viszont december 31-re kell felállítani. Vannak hívők, akik egyesen támadják a karácsonyfát mint idegen nem-keresztény szokást, ezért az hangsúlyosan világi ünneplési szokásnak tekintik.

Az ortodox templomokban örök vita szabad-e karácsonyfát állítani a templomban. A többségük nem engedi a karácsonyfát a templomon belül, mivel ez nem-keresztény szokás.

Ami a poszt-szovjet országokat illeti:

• január 7. munkaszüneti nap még Abháziában, Dél-Oszétiában, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizstánban, Örményországban,
• a többségében katolikus-protestáns balti államokban december 25. Karácsony és munkaszüneti nap,
• Belaruszban, Moldovában, Transzniszriában mind december 25., mind január 7. munkaszüneti nap,
• a legtöbb muszlim utódállamban meg egyik se munkaszüneti nap,
• Ukrajnában 2022-ig január 7. volt, azóta december 25., tehát az ukrán hunta tulajdonképpen munkaszüneti napot csinált Karácsonyból, követve Sztálint.

Bulgária esetében a naptárkérdés még bizarrabb. 1947-1989 között nem volt hivatalos ünnep és munkaszüneti nap a Karácsony. Viszont gyakorlatilag mindenki ünnepelte.

Azonban a naptárkérdés súlyos zavarokat okozott.

Bulgária 1916-ban tért én az "új" naptárra, azaz a gregoriánusra. A Bolgár Ortodox Egyház azonban ezt csak 1968-ben követte. Azaz az egyházi naptár az államival nem egyezett 1916-1968 között.

Viszont amikor az állam áttért az új naptárra, természetesen figyelembe vette a lakosságát vallását, így december 25. megszűnt hivatalos ünnep és munkaszüneti nap lenni, helyette január 7. lett az állami ünnep.

A kérdés jelentőségét vesztette1947-től, amikor eleve megszűnt a hivatalos ünnepi státusz. A lakosság egy része az egyik naptárt nézte, a másik a másikat. Amikor 1968-ben az Egyház is bevezette az új rendet, általános lett a december 25-i Karácsony. Egy kisebbség maradt január 7. mellett - ilyenek ma is vannak, pár tízezer ember van, aki szerint az új naptár hibás, így a régi szerint kell ünnepelni.

A bolgár kommunizmus az ünneplést sose üldözte, de mindenképpen igyekezett annak vallási elemét csökkenteni, marginalizálni. A 80-as években már egyenesen odáig ment a helyzet, hogy a Karácsony az nem vallási ünnep, hanem a foklór része, így pozitív ünnep. Persze odáig azért nem jutottak el, hogy visszaadják mint hivatalos ünnepet. Ez csak a rendszerváltozás után történt meg: ma már háromnapos ünnep, december 24-26.

A Föld négy féltekéje:

• észak: az Egyenlítő és az Északi sark között,
• dél: az Egyenlítő és a Déli sark között,
• kelet: a 0^o hosszúsági foktól keletre a 180^o hosszúsági fokig,
• nyugat: a 0^o hosszúsági foktól nyugatra a 180^o hosszúsági fokig.

Egyszerre északon és délen vannak a következő országok:

• ezeket átszeli az Egyenlítő:
  • São Tomé és Príncipe,
  • Gabon,
  • Kongó-Brazzavile,
  • Kongó-Kinshasa,
  • Uganda,
  • Kenya,
  • Szomália,
  • Maldív-szk.,
  • Indonézia,
  • Kiribati,
  • USA (Baker-sziget),
  • Ecuador,
  • Kolumbia,
  • Brazília;
• az Egyenlítő nem szeli át őket, de külön terület van északon és délen is:
  • Egyesült Királyság,
  • Franciaország
  • Norvégia,
  • USA.

Ugyanez kelet-nyugat viszonylatban:

• átszeli az országot a 0^o hosszúsági fok:
  • Egyesült Királyság,
  • Franciaország,
  • Spanyolország,
  • Algéria,
  • Mali,
  • Burkina Faso,
  • Togo,
  • Ghána;
• átszeli az országot a 180^o hosszúsági fok:
  • Oroszország,
  • USA,
  • Kiribati,
  • Tuvalu,
  • Fidzsi;
• egyik sem szeli át őket, de külön terület van keleten és és nyugaton is:
  • Dánia,
  • Hollandia,
  • Norvégia,
  • Új-Zéland.

Látható melyek szerepelnek mind a 2 esetben:

• Kiribati - mind a 4 félteke,
• Egyesült Királyság - mind a 4 félteke,
• Franciaország - mind a 4 félteke,
• Norvégia - csak 3 félteke, a délnyugat hiányzik,
• USA - csak 3 félteke, a délkelet hiányzik.

A kérdés itt mindig az, hogy a távoli, törzsterülettől messzi területek minek számítanak. Jelenleg a következő országoknak van ilyen területe:

• Ausztrália,
• Chile,
• Dánia,
• Egyesült Királyság,
• Franciaország
• Hollandia,
• Norvégia,
• Portugália,
• Spanyolország,
• Új-Zéland,
• USA.

Országonként más-más a jogrend. Ausztrália, Chile, Dánia, Franciaország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Új-Zéland minden területét országa szerves részeként kezel. Az Egyesült Királyság minden ilyen terület külső területként kezel. Az USA pedig egyes területeit szerves részként kezeli, másokat külső területként.

Szóval széles értelemben 3 ország van mind a 4 féltekén: Egyesült Királyság, Franciaország, Kiribati, míg szűk értelemben 2: Franciaország, Kiribati.

Olyan ország azonban egy sincs, melyet szárazföldön szel át mind az Egyenlítő, mind a 0^o vagy a 180^o hosszúsági fok: vagy az egyik, vagy a másik van meg.

A Karib-térség alapvetően három egyenlőtlen részre oszlik.

Szűken számítva a térséget, azaz csak azokat a szigeteket számítva, melyek a Karib-tengerben vannak. Tág értelemben ide szokták venni ugyanis a Mexikói öblöt is, mely valójában északra, északnyugatra van a Karib-tengertől, sőt az Atlanti óceán Karib-tengerhez közeli részein lévő szigeteket is. Szóval tág értelemben a Karib-térség része a Lucayai-szigetcsoport is (Bahama-szigetek, Turks- és Caicos-szigetek), míg szűk értelemben nem.

Szűk értelemben továbbá nem érdemes a kontinentális részek közvetlen közelében lévő szigeteket ideszámolni, melyek nem szakadnak el a törzsterülettől.

A dél-amerikai és közép-amerikai kontinentális országok közül a következőknek vannak ennél távolabbi karibi területei: Belize, Honduras, Kolumbia, Nicaragua, Venezuela.

Valójában a terület 84 %-át és a lakosság 77 % 3 ország adja, a terület három nagy országa: Kuba, Dominika, Haiti.

Valójában csak a Karib-térség keleti részen, ahol egy sor sziget található egymástól nem túl messze, észak-déli irányban lehetséges az a helyzet, hogy a szomszéd olyan közel van, hogy szabad szemmel látható.

Északról-délre menve ezek a következő esetek:

• a Virgin-szk. eredetileg brit, dán és spanyol részre oszlott: a brit és a volt dán - ma amerikai - rész között a távolság egyes részeken 2 km alatt van,
• Anguilla és Szt. Márton-sziget között a legkisebb távolság 7 km, jó időben láthatóak egymásról,
• Szt. Márton délkeleti részéről jó időban St. Barthélemy is látható, bár ez nagyobb távolság,
• a holland St. Eustatiustól 13 km St. Kitts-Nevis, itt is van láthatóság jó időben,
• St. Vincent déli szigetei és Grenada északi szigetei között a távolság kicsi, a két legközelebbi sziget között 1 km alatti a távolság.

Továbbá az egyetlen karibi ország, mely látható a kontinensről: Trinidad-Tobago legközelebbi részei alig 10 km-re vannak a dél-amerikai kontinenstől.

Még jó, hogy másnak is eszébe jut ilyesmivel foglalkozni:

Kubában egyesek időnként előadták az a mesét, hogy látják az USA-t. Ez azonban fizikai képtelenség. A legdélibb floridai sziget - Ballast Key - is kb. 130 km-re van a legközelebbi kubai parttól. Ahhoz, hogy látható legyen Kubából, a szigeten egy legalább 4500 méter körüli magasságú hegynek kellene lennie, s ebben az esetben is csak a csúcsa látszódna.

A túlparton ebből üzletet is csinálnak. Lehet távcsövön nézni Kuba felé. Kubát meglátni persze nem lehet távcsövön se. Persze így is érdekes hely.

Tompos-Lompos Máston, alias Tompi, a magyarellenes européer Nomentum utolsó elnöke ideges: senki se akarja észre venni őt.

Nincs más: kamufeljelentésekkel viccelődik.

Van egy rossz hírem, Tompi: Zeli heteroszexuális, nem fogja viszonozni érzelmeidet!

Maga a cikk meg teljesen korrekt: Zelenszkij hazaáruló. A puccsista ukrán vezetés, az ő vezetése alatt, elvesztette országuk területének eddig ötödét - de hamarosan negyedét - idegen érdekek kiszolgálása miatt.

A karácsonyi ünnepek előtt pár nappal tajtékzás volt a bolgár jobbos körökben, azoknak is a fanatikusabb részében. Ezeknek a köröknek a népszerű bolgár népi elnevezése "az okosak és szépek" vagy "sárgajárdakövesek".

Már magyaráztam mindkettő jelentését, de röviden: ezek az emberek magukat a nemzet elitjének hiszik, innen a gúnyos "okosak és szépek", s kedvenc tüntetési helyük Szófia legbelsőbb központja, ahol a kövezet a XIX. sz. vége óta hagyományosan sárga színű.

Az ok: a Zorbán párórás látogatása Szófiában. S ha még csak a köztársasági elnökhöz jött volna a Zorbán, az nem lett volna baj, hiszen az elnök eleve el van könyvelve Putyin emberének. De második helyen a jelenlegi legnagyobb bolgár párt vezetőjével, Bojko Boriszov ex-kormányfővel is tárgyalt a Zorbán, ami már baj.

Boriszov alapvetően a balkáni életérzés megtestesülése, nem véletlen, hogy ő az egyetlen modern bolgár pártalapító, aki képes volt nem elsüllyedni a semmiben, hanem tartósan fennmaradni, s ő a kommunizmus bukása óta a leghosszabb ideig hatalmon volt bolgár politikus, sőt ennek nincs vége: most is ő a legnagyobb párt egyszemélyi vezetője, s közben minden más párt, mely ellene szerveződött, lassan, de biztosan megy az eljelentéktelenedés felé.

Én nagyon nem szeretem őt, sose szavaztam rá, de érdemeit nem elismerni nagy hiba lenne.

Miben is testesíti meg a balkáni életérzést? Alapvetően a sok évszázadnyi török uralom súlyos tapasztalatát összegzi:

• sose szabad az erős ellen nyíltan menni,
• sose szabadon komolyan hinni az erősnek;

szóval ha nem tudunk nyerni, akkor nem lázadni kell, hanem bólogatni, de közben soha nem elhinni az erős narratíváját.

Most a nyugat narratívájához való viszonyban Bulgáriában alapvetően 4 modell van:

• igaz hívők: komolyan hiszik, hogy igaz az, amit a nyugati elit mond,
• érdekből hívők: nem hisznek semmiben, de tudják, nem érdemes harcolni a túlerő ellen,
• óvatos kritikusok: nem akarnak elvtelennek látszani, így kritizálni próbálnak nyíltan, de mindig egyetértve az alapüzenettel.
• igazi ellenzők: nyíltan kimondják, a nyugati narratíva rossz és pont.

A kérdés konkrétan most azt volt: alá kell-e írni egy 10-éves együttműködési szerződést Ukrajnával. A 4 verzió tehát:

• "erkölcsi kötelességünk kiállni Ukrajna mellett, mert Putler le akarja rohanni a világot, eltörölve a szabad világot",
• "leszarom Ukrajnát, de a nyugat nagyon akar ott valamit, szóval keményen támogatni kell őket minden eszközzel",
• "Ukrajnát támogatni kell, de legyünk óvatosak, fegyveres segítséget inkább ne adjunk",
• "az oroszoknak van igazuk".

Boriszovval nem tudom mi történt, igazmondási rohama volt, mert nyíltan kimondta, "fél éve alá kellett volna írni, de most olyan, mint gyárat vásárolni 1944. szeptember 8-án" (a II. vh. után a kommunisták 1944. szeptember 9-én kerültek hatalomra). Majd még ki is fejtette: a nyugat akarata Ukrajna megsegítésére változóban van, ma már nincs egységes akarat a támogatás mellett. Szóval: nekünk se kell akkor jeleskedni ebben a kérdésben, ez utóbbit persze nem mondta, de ez volt az üzenet.

Aztán barátian találkozott a Zorbánnal, aki közismerten az Ukrajna megsegítését ellenző európai tábor jelképe.

De miért jó ez? Mert ha Boriszov mert így cselekedni, akkor az egyetlen dolgot jelent: nagy valószínűséggel tippel arra a kimenetre, hogy a nyugat el fogja engedni az ukrán kérdést, így ő is lassan kihátrálhat, ennek nincs komoly veszélye. Hiszen ő valójában nem "elvtelen", csak abban az értelemben elvtelen, hogy sose áll ki ügyek mellett, viszont maximálisan elvhű abban, hogy mindig biztonsági játékot kell játszani.

Másnapi karikatúra az egyik nagy bolgár erősen nyugatos, liberális lapban:

Talán az autizmus pozitív mellékhatása: elég jól átlátok az embereken. Ritkán képes engem bárki igazán átverni. Miért? Mert az autista nehezen értelmezi a metakommunikációt, aminek sok hátránya van, de van egy előnye: nem lehet őt megzavarni metakommunikációval, azaz észleli a másik ember valódi akaratát.

Puzsért sokáig érdemes volt hallgatni. Fontos szerepet játszott a ballib szellemi mopólium ledegradálásában. Ezt akkor is vitte, amikor ezért a ballib értelmiség őt fideszesnek mondta. Én is hallgattam őt, hasznos volt. De igazi személyes motivációját átláttam évekkel ezelőtt.

Amikor celeb lett 2012-ben, még nem követtem, irtózom a "tehetségkutatóktól". De már akkor látható volt: ő azért nem alkalmazkodik látványosan a szabványhoz, mert főnök akar lenne ott, nem egyszerű tag. Aztán amikor a celebségét átváltotta közéleti megmondóemberségre - én ekkor kezdtem el követni őt -, teljesen ugyanezt csinálta. Neki túl kevés lett volna mezei tagságot kapni a ballib megmondóemberek klubjában, így inkább harcolt ellenük.

Régi ötlet egyébként. Egy ismert sci-fi regénynek ez a mondanivalója - sajnos képtelen vagyok visszaemlékezni a címére -, hogy a lázadó küzd az elnyomó rendszer ellen, sikeresen el is jut az egész rendszer alapjaihoz, mire kiderül: ez volt a teszt, a rendszer urai így termelődnek újra, azaz aki sikeresen lázad, a meghívást kap: legyen tagja a vezető testületnek.

De a Black Mirror első évadjának második része is erről szól, kicsit másképp: az elnyomó rendszer elleni főlázadó lesz a rendszer egyik új arca, a Black Mirror idővel elkurvult, liberális lett, de ez a korai rész még telitalálat:

- 2018-ben megírtam, hogy Puzsér pontosan ez az eset.

Látom azonban most már, az akció sikeres lett. Puzsérünk belépett a Szalonba, de immár vezéregyéniségként:

- hiszen van-e nagyobb dolog, mint a ballib főpap, az élő Árpi Bácsi heppeningjén hivatalos vendégnek lenni.

Meglett, a Szalon befogadta!

Nagy változások lesznek Kubában.

Ahogy ezt augusztusban jósoltam, ma már szinte biztosan meglesz. Kubába lassan visszavezetik a dollárt hivatalos pénznemként.

1961-ig Kubában két pénznem volt: az USA-dollár és a kubai peso, párhuzamosan voltak használatban, azaz az is megszokott volna, hogy az ember vegyesen fizet velük. Egyetlen sajátosság az érmékkel volt, az italautomaták, telefonok, stb. csak kubai érméket fogadtak el, ennek vicces oka, hogy míg az USA-ban a cent érmék 1-5-10-25-20 névértékben voltak, addig Kubában ragaszkodtak a spanyol gyarmati modell folytatásához, ahol 1-2-5-10-20-40 névérték volt a váltópénznél, azaz csak az 1, 5 és 10 névérték volt azonos, de az érmék itt se voltak azonosak külsőleg - ez politikai kérdés is volt, nemzeti büszkeség ügye lett, hogy Kuba nem vette át az amerikai rendszert az érmékben.

Egyébként az árfolyam rögzített volt 1 USA-dollár = 1 kubai peso.

Úgy néz ki, hogy 64 évvel később jön vissza a régi rendszer. Csak persze sokkal torzabb alakban.

December 18-án volt a nagy bejelentés, persze megszokottan homályos alakban. A kubai kormányfő beszédet mondott a gazdaság helyzetéről. (A kubai alkotmányos rendszerben a kormányfő nem az ország vezetője, hanem amolyan fő közigazgatási felelős, alá van rendelve az államfőnek, az Államtanácsnak és a Párt vezető testületének, tehát kb. mint ahogy Kádár alatt volt a a miniszterelnök pozíciója.)

Ebben elmondta, a kubai magánszektor nem tartja be valutagazdálkodás szabályait, az állam pedig elvesztette a kontrollt a pénzügyek felett, így sajnos a kubai gazdaság jelentős része dollarizálódott, azaz vagy dollárban történnek az ügyletek vagy pesóban ugyan, de a dollár napi feketepiaci árát alapul véve. Ezért a kubai kormányzat célja: a dollarizáció felszámolása, ehhez azonban szükséges lépés a dollarizáció hivatalos bevezetése részlegesen - ez tipikus marxista halandzsa, a lényeg itt a "hivatalos bevezetés". Szóval ezentúl - a bezetés dátuma nincs megmondva - legális lesz a gazdaság "egyes szektoraiban" a készpénzes fizetés USA-dollárban. Egyelőre nem világos mely szektorokban, a kormányfő csak felsorolt párat, de úgy tűnik: kb. bárhol.

Miről is van szó: az emberek akiknek van valutájuk, azt inkább készpénzben tartják, nem fizetik be a bankba, hacsak ez nem abszolút szükséges. Jelenleg nem lehet USA-dollár bankjegyeket használni Kubában, a dollárt előbb be kell fizetni bankba, amiért a bank bankkártyát ad ki, majd ezekkel lehet vásárolni a valutás boltokban - mégis, az átlagember csak akkor teszi ezt meg, amikor vennie kell valamit, sőt kialakult a bankkártyák másodlagos piaca is.

A reform másik része a "rugalmas árfolyam", azaz - megint nincs megjelölve a bevezetés dátuma - ezentúl a kubai bankok önállóan kereskedhetnek valutával. Ez azt jelenti, vége a hivatalos árfolyamnak: eddig jogi személyek 24 pesót kaptak 1 dollárért, magánszemélyek pedig 115 pesót, miközben a feketepiaci váltás már 300-350 között van. S az igazi baj nem is az árfolyam mértéke, hanem a tényleges dollarizáció, azaz mindenki dollárban számol.

Tehát úgy tűnik, a kubai állam át fog térni a feketepiaci árfolyamra, legalábbis azt meg fogja közelíteni. Sőt, még az is lehet, hogy a bankok nem csak venni fognak dollárt, hanem eladni is.

Egyébként ha mindezt jól csinálják, még akár stabilizálhatja is a helyzetet. Hiszen ha kialakul a lakosságban a biztos tudat, hogy a pénz értéke stabil és a bank megbízható, akkor értelme lesz a pénzt bankban tartani, sőt mindegy lesz a pénz neme is egy idő után.

Politikailag persze az egész egy hatalmas kudarc, hiszen szembemegy mindennel, amit a kubai állam hirdet az 1961-es kommunista fordulat óta. Ezen kívül immár teljesen hivatalos lesz a hatalmas szakadék azok között, akiknek van dollárjuk és akiknek nincs.

Persze, a gazdag világ hóbortja, de én is része vagyok. A felvilágosodás börtönében élő, természettől elidegenedett ember próbálkozása a normalitásra: ez a háziállat hobbi. Abszolút benne vagyok: kutyák, macskák, madarak, csigák élnek együtt velem.

Valójában a recept egyszerű: nem profi tenyésztőt kell keresni, hanem semmilyen tenyésztőtől nem kell venni semmit.

Két biztos forrás van: a menhely és a magánszaporulat. Persze a kóbor állat is megoldás.

Három macskám közül kettő ex-kóbor, egy pedig családban született.

Eddigi 9 kutyám közül 1 ex-kóbor, 4 családban született, 4 pedig saját szaporulat (kutyám kölyke).

A 90-es években a libbant elit kedvenc frázisa az volt, hogy rettegnek, mert jön a diktatúra (bár valójában ők voltak hatalmon), ezért elő van készítva a bőrönd az előszobában.

A mai libbant elit már nem reménykedik, hogy el fog tudni menekülni a készülő diktatúra elől, így nem készít bőröndöt. Tudják, hogy nemsokára jön Zorbán rendőrsége és elviszi őket Recskre.

Közben Soros Magyar Hangjának kárókatonái követelik a szivárványos polgárosodást, valamint a nemzet totális hadba állítását a keleti fronton.

A műsor fele háborús uszítás. Nagyon tele lehet a gatyájuk ezeknek az önkéntes euroatlantista bértollnokoknak!

Puzsér tajtékzik, hogy akadnak emberek, akik nem hajlandóak támogatni új idolját, Talpramagyar Pétert:

Vicces. Úgy látszik teljesen elfelejtette, hogy alig 5-6 éve ellene volt ugyanez az érv: nem fog össze a "demokratikus ellenzékkel", azaz a Zorbánt támogatja.

Nagyon megváltozott a véleménye.

Meglepődtem a dubaji édességen:

Számomra semmi új nincs ebben.

Egyrészt ez tulajdonképpen csokis halva, ami egy ókori perzsa édesség csokoládéval, mely elterjedt az araboknál, majd a törököknél, s így a Balkánon is. A Balkánon számtalan verziója létezik.

Viszont az arabok révén spanyol étel is lett belőle (a VIII.-XV. sz. között Spanyolország részben arab uralom alatt állt). Annyira spanyol lett, hogy a spanyol karácsonyi étkezés egyik fontos részévé vált.

Természetesen emiatt elterjedt Latin-Amerikában is. Én Kubában ismertem meg, Kubában mint turrón ismert. Ez a spanyolországi név átvétele, Spanyolországban is ez a neve. Spanyolországban a legjobbnak a valenciai turrón számít:

A turrón a latin torreo szóból jön, jelentése "süt". Mellesleg az angol "toszter" is ennen van, ez a szó 4. alakja (torreo, torrere, torrui, tostus).

Kubában 2 fő változata van: a lágy és a kemény. A keményben egész magvak vannak, jól ki van sütve, olyan kemény nápolyi szerű. A lágyban ugyanez van, de jól meg van őrölve. Nekem a lágy jobban tetszik. A mostani dubaji édesség viszont jobban hasonlít a kemény verzióra.

Persze jellemző a kubai helyzetre, hogy annak idején amikor ott éltem a 80-as években, egyáltalán nem volt kapható kubai átlagembereknek. Egyrészt akkor még a kubai vezetés keményen harcolt a Karácsony ellen, márpedig a turónnak van egy erős karácsonyi asszociációja, másrészt a kommunista vezetés alatt a kubai ipar nagy része megszűnt, különösen az élelmiszer iparágban. Szóval akkor csak spanyol import turrón volt Kubában, persze csak valutás üzletekben.

Kubában, tgudomásom szerint, ma sincs gyártás. A neten fellelhető összes "kubai turrón" valójában amerikai, USA-ban élő kubai vállalkozók gyártanak sok kubai terméket, hatalmas kereslet van erre, szóval turrónt is gyártanak.

Persze lehet csinálni házilag is:

Nem kevesen, a mostani természeti katasztrófáról szóló hírek kapcsán, értesültek, hogy Mayotte egyáltalán létezik.

Igencsak sajátos eset.

Bár Afrikában van, Mayotte Franciaország egyik megyéje, teljes jogú megye 2011 óta. Összesen 101 megyéje van Franciaországnak, ebből 96 Európában, 5 pedig Európán kívül. Ezen kívül van még 8 egyéb területe Franciaországnak Európán kívül, ezeknek nincs megye státuszuk.

Az alapvető eltérés: a megye státusz nélküli területek rendelkeznek bizonyos autonómiával, azaz elfogadhatnak saját jogszabályokat, míg a megyéknek ilyen joguk nincs, ők normál francia terület. Persze a legtöbb esetben vannak saját szabályok az Európán kívüli megyékre, de ezek a központi kormányzat döntései, pl. az Európán kívüli francia megyékre nem vonatkozik a Schengen-szerződés és nincs EU-s ÁFA sem.

Alapvetően a helyiek döntésére van bízva a pontos státusz. A teljes integráció - azaz a megye státusz - jár pozitív és negatív jellemzőkkel is. Megtörtént, hogy egy adott terület az idők során változtatott státuszán.

Ezek egyike Mayotte, mely 2011-ig megye státusz nélküli terület volt, majd népszavazással megye lettek. Gazdaságilag biztosan pozitívum, ez jelenleg Franciaország legszegényebb megyéje. Demográfiai értelemben is sajátos: ez az egyetlen muszlim többségű francia megye.

Földrajzilag Mayotte a Comore-szk. része, a 4 nagy sziget egyike. Az egész szigetcsoport francia gyarmat a XIX. sz. közepe óta. Majd 1974-ben a franciák népszavazást hirdettek, a szigetcsoport maradjon-e francia gyarmat autonómiával vagy legyen független állam. 95 % a függetlenségre szavazott, azonban ez úgy alakult, hogy 3 szigeten 99 % szavazott a függetlenségre, míg az egyiken - Mayotte-on - ellenkező eredmény született: 63 % a francia gyarmati státusz folytatását választotta.

A kérdés máig vitás a Comore-szk. és Franciaország között: a Comore-szk. kormányzata szerint a népszavazást az egész tereültre kellett számolni, míg Franciaország szerint szigetenként. A lényeg: 1975-ben megszületett a Comore-szk. nevű új állam, de csak 3 sziget lett része, Mayotte maradt francia.

Franciaország eleinte nem is ragaszkodott Mayotte-hoz, különösebb stratégiai jelentősége nincs a szigetnek, így 1976-ban ismét népszavazást rendeztek nem-e akar mégis Mayotte csatlakozni a Comore-szigetekhez, de ezen 1 % alatti igen szavazat született.

Ritka esemény, mert a francia gyarmati uralom szinte sehol se volt népszerű, mindenhol máshol ahol helyi őslakosságból állt az adott terület lakossága, a nagy többség mindenhol függetlenségpárti volt mindig mindenhol, tulajdonképpen Mayotte az egyetlen kivétel a francia gyarmatbirodalomban.

Okként azt szokták mondani, hogy a Comore-szk. 4 nagy szigete mindigis önálló identitással rendelkezett, nem volt közös szigetcsoport-identitás. Ráadásul a népszavazás idején az egész Comore-szk. összlakossága 400 ezer fő volt, s ebből csak 50 ezer Mayotte-on, így Mayotte lakossága félt, hogy képviseletük el fog veszni a nagyobb egységben, azt jobban látták érvényesülni a távoli európai uralom fenntartása mellett. (Az aránytalanság most is megvan: Mayotte lakossága kb. 300 ezer, a maradék 3 szigteből álló Comore-szk. államé meg 1 millió.)

Természetesen a gazdasági tényező is sokat hatott azóta: Mayotte hiába a legszegényebb francia megye, afrikai mércével így is gazdag, bár a Comore-szk. se tartozik Afrika mélyszegény államai közé.

Szóval 1976 óta Mayotte lakossága a lehető legerősebb integrációra szavaz minden alkalommal. A legutolsó a 2009-es népszavazás, amikor a speciális státusz (azaz Franciaország része megyei státusz nélkül) vagy a teljesen integráciió (normál francia megye) között kellett választani, s 95 % a megye státuszra szavazott. Ez azt is jelenti, immár Mayotte hivatalosan része az EU-nak is. Azaz ez egy EU-bővítés is volt 2011-ben.

A lakosság ma már franciának is tekinti magát, bár csak a lakosság harmada francia anyanyelvű. Az integráciü nagy fokára mutat: a 2022-es francia elnökválasztáson az 1. fordulóban Le Pen nyert, 43 %-kal, ahogy a 2. fordulóban is, amikor 59 %-ot szerzett.

A szerző nyilvánvalóan elmebeteg. Ez a jobb eset. A másik lehetőség: gonosz embergyűlölő.

Cikk, mely dicséri a szovjet kommunizmus egyik legtorzabb vonását: Milyen az antikapitalista szex?.

Aki csak a középső és kései szovjet valóságot ismeri, annak hihetetlen, de a korai szovjet elmélet és gyakorlat valóban forradalmi volt e tekintetben: forradalmian családellenes volt. Teljes szabadság a szex területén, a homoszex teljes elfogadása, a házasság formalitásként kezelése, az abortusz alapjog, stb. Az 1917-1936 közti szovjet gyakorlat haladóbb volt, mint a mai modern progresszió a család és a házasság kérdésében - ez szimpla tény.

A szovjet kommunizmus egyik legtorzabb, leggonoszabb, legemberellenesebb alakja, a kommunista feminizmus megalapítója, Alekszandra Kollontaj pozitív példa a cikkben - hát erre azért nem számítottam, hogy lehetséges 2024-ben.

Mindez azért kevéssé ismert, mert amikor Sztálin hatalma megszilárdult, mindez vissza lett csinálva a Szovjetunióban. A forradalmi család- és házasságellenesség annyira radikális volt, hogy még egyébként kommunista hívőkben is megbotránkozást okozott, így lassan, de határozottan minden vissza lett csinálva a normalitáshoz közeli állapotba. Amikor a kommunizmus eljött Magyarországra, már a visszacsinált verzió volt az, ahol tulajdonképpen a hagyományos keresztény modell lett hirdetve csak mint "szocialista család" név alatt.

Kubában a 80-as években ezt tökélyre vitték. Diákoknak szánt brosúrákon magyarázták az illemet. Le voltak írva alapvető illemszabályok, pl. "add át a helyedet az idősnek", "engedd előre a lányt", "ne üss a gyengébbre", stb., teljesen szabványos dolgok, melyek bárhol megjelenhettek volna, az egyetlen marxista eleme az egésznek a címe volt: "a proletár lovagiasság szabályai". Persze először ezen a "proletár lovag" szóösszetételen elmosolyodtam, mert mintha viccnek szánták volna, de aztán megszoktam.

Itt ebben a cikkben vannak olyan mondatok, melyek már a szovjet sajtóban is kissé túl brosúraízűnek számítottak volna. Az egyik mondat gyöngyszem, idézem szó szerint: "Bár az emberi testnek vannak alapvető transzhistorikus adottságai, amelyek meghatározzák a termelési módot és a társadalom lehetséges formáit, de ugyanígy a termelési mód és a társadalom is alakítja az emberi testet." - az ilyen mondatokon aludt el annak idején mindenki, ezek a tipikus sablonmarxista állítások, melyek csak azért vannak leírva, mert valamit írni kellett, de értelmük nulla.

Aztán még: "Ennek előfeltételeként határozza meg a házimunkák kiszervezését a nukleáris családból, hogy a nukleáris család ne gazdasági egységként működjön, és ne legyen a nők alárendelésének elsődleges helyszíne.". Ennek kritikája még a szovjet irodalomban is megjelenhetett, persze csak sci-fi alakban.

Vagyim Sefner (1915-2002) szovjet-orosz sci-fi író műve a Szerény zseni c. novella. A főhős egy fiatal tudós, aki folyamatosan feltalál fantasztikus dolgokat, melyek azonban az égvilágon semmire se használhatók a gyakorlati életben. Fő találmánya a hibátlan konzervnyitó, melyet elnevez Gépi Univerzális Konzervnyitó Egységnek, mellyel azonban van egy kis gond: 5 tonna a súlya és vasbeton alapozás szükséges hozzá. De semmi baj, a feltaláló ezt is megoldja, Konzervnyitó Egység ugyanis nem minden háztartásban lesz, hanem minden városnegyedben egy-egy, mégpedig Egységes Városi Konzervnyitó Központ néven. A háziasszony fogja a kinyitandó konzervjét, elutazik a legközelebbi Egységes Városi Konzervnyitó Központba, ott leadja a konzervet a recepciósnak, kifizeti az 5 kopejka díjat, majd nyugtát kap. A recepciós címkét tesz a konzervre, azt szállítószalagra helyezi. A háziasszony pedig leül a váróteremben egy kényelmes karosszékbe, megnéz egy rövidfilmet a konzerviparról, majd hamarosan szólítják nyugtája alapján, aztán nyugtája leadása ellenében megkapja a kinyitott konzervet, s már utazhat is haza.

Eszembe is jutott egy 70-es évekbeli orosz vicc:

Az elmegyógyintézetben a beteg halandzsázik, mire az orvos már nem bírva tovább, odamegy a beteghez: ráüt enyhén a fejére, majd azt mondja:

• Halló, van ott bent valaki?

Mire a beteg hirtelen abbahagyja a halandzsázást, megszólal értelmesen:

• Valaki kopog!

Az új választóvonal a legnagyobb bolgár templom neve. A kérdés már korábban is felmerült, de most ismét előkerült.

Ez a templom a szófiai Alekszandar Nevszki Székesegyház, ez a bolgár pátriárka főtemploma. Bulgária török uralom alól való felszabadulása (1878) után jött az ötlet a felépítésére, közadakozásból lett a pénz, s az eredeti terv az volt, hogy emlék legyen a Bulgária felszabadulását is eredményező XI. orosz-török háború orosz hősi halottainak (egyesek forrásokban más a számozás: ott ez a X. orosz-török háború, de a lényeg, hogy ez az 1877-1878-as háború).

Azaz ezért lett az a döntés, hogy bár ez lesz a bolgár egyházfő temploma, ne bolgár, hanem orosz neve legyen. Így lett elnevezve egy orosz szentről, Alekszandr Nyevszkij orosz hercegről, aki a XIII. században tevékenykedett, fő tette a svédek és a németek megverése, kiszorítása az országból. Az orosz nemzettudatban Nyevszkij szerepe rendkívül fontos: amikor az orosz földek egyszerre álltak nyugatról és keletről is támadás alatt (nyugatról főleg a svédek, keletről a mongolok), Nyevszkij egyértelműen a nyugatot tekintette fő ellenségnek, hiszen a mongolokkal kiegyezett, miközben a svédek ellen háborút vívott.

(Nyelvészet: Nyevszkij = Nevszki, az egyik orosz, a másik bolgár. A szláv nyelvek között nem szokás a pontos átírás, hanem alkalmazzák a neveket a célnyelv szerint. Szóval amikor magyarul a bolgár templomról van szó, akkor "Nevszki", míg amikor az orosz szentről, akkor "Nyevszkij".)

Szerepe azért is fontos, mert egyértelműen jelzi a XII. században három fő részre és több kisebb részre szakadt orosz állam újraegyesülési folyamatát. A XII. században Oroszország 3 fő részre szakadt: északon Novgorod központtal, nyugaton Kijev központtal, keleten pedig Vlagyimir központtal. Élete utolsó éveiben Nyevszkij egyszerre volt Novgorod fejedelme, Kijev nagyfejedelme, s Vlagyimir nagyfejedelme.

Jogilag egyébként Novgorod csak a XV. században szűnt meg, de ténylegesen már a XIII. sz. közepe óta a Vlagyimiri Nagyfejedelmeség alá tartozik, II. Jaroszlav vlagyimiri nagyfejedelem - Nyevszkij apja - hódította meg.

Ami pedig a Kijevi Nagyfejedelemséget illeti - ezt mai ukrán történelmszemlélet azonosítja a mai Ukrajnával -, az sokáig részekre oszlott, egy keleti részre, a vlagyimiri nagyfejedelem uralma alatt, s egy nyugatira, litván uralom alatt. Maga Kijev város 1654-ben került litván - akkor már lengyel-litván - fennhatóség alól orosz fennhatóság alá.

Az orosz nemzettudatban a Vlagymiri Nagyfejedelemség az, mely "összeszedte" az orosz földeket a XII. században kezdődött szétesés után. Moszkva úgy lett a központ, hogy 1389-ben a vlagyimiri nagyfejedelem áthelyezte székhelyét Vlagyimirból Moszkvába, miután már 1331-ben perszonálunió jött létre az akkor jóval kisebb Moszkvai Fejedelemség és az erősebb Vlagyimiri Nagyfejedelemség között. Innentől az új név: Moszkvai Nagyfejedelemség, mely 1547-ben át lett nevezve Orosz Cárság névre, majd pedig 1721-ben Oroszországi Birodalom névre.

Amikor megépült 1912-ben a szófia templom, úgy lett tervezve, hogy a második legnagyobb legyen a Balkánon, csak a tiszteletbeli főtemplomot, az mai isztanbuli Szent Szófia templomot ne előzze meg. Ma már azonban a később - 2004-ben - megépült belgrádi Szent Száva nagyobb. Ha pedig Romániát is a Balkánhoz számítjuk, akkor a 2010-ben elkészült bukaresti Nemzet megváltása székesegyház mindent felülmúl, az isztanbuli Szent Szófiánál is nagyobb - a román megalománia jele: a bukaresti székesegyház ma a világ legnagyobb ortodox temploma.

De a szófiai templom így is hatalmas, ma is benne van a világ 10 legnagyobb ortodox temploma között.

A legnyugatosabb bolgár értelmiségiek szemét mindig szúrta, hogy a templomnak orosz neve van. 1916-ban sikeresen el is érték, hogy legyen átnevezve Cirill és Metód névre, arra hivatkozva, hogy az I. világháborúban Bulgária és Oroszország ellenségek. Azonban a háború után a templom eredeti neve vissza lett állítva.

Azóta ez a neve. Természetesen a kommunizmus bukása után mindig előkerült újra a kérdés. A nyugatpártiak nagyobb része se akarta a név eltörlését.

Most eljött újra az alkalom: az orosz-ukrán háború. Hogy az orosz "agresszor" támogatása ez a név, meg kell változtatni. Szerencsére a kérdés már kizárólag egyházi hatáskör, a pátriárka pedig szokatlanul keményen fogalmazott, "hazátlanoknak" nevezte azokat, akik a nevet meg akarják változtatni.

Erre az egyik legfőbb nyugatos civil szervezet, a Bolgár Atlanti Tanács - a Soros Alapítvány pénzéből műkődik - hatalmas nyilatkozatot adott ki, immár bocsánatkérést is követelve a pátriárkától.

Ami jó dolog. A legkeményebb atlantista szervezet durva kiállása csak nekünk segít. Ez még sok olyan embert is elriaszt, aki egyébként nem ért egyet velünk.

A Bolgár Atlanti Tanácsot egy ismert bolgár jobboldali politikus, volt külügyminiszter alapította, még mielőtt miniszter lett. Egyszer felvették egy mondását, óvatlanul beszélt ugyanis. Azt mondta "legyőztük a kommunizmust, most már csak egy nagy ellenségünk maradt, az ortodoxia" - ez bizony olyan mondás, amit sok egyébként nyugatos értelmiségi se fogad el.

Beírtam kommentként hozzájuk: "javaslom, a templom új neve legyen Szent Soros Euroatlanti Igazság Temploma" - annyira ostobák Atlantisz kitartottjai, hogy nem vették észre, hogy ez gúny.

Puzsérunk szerencsésen eljutott a ballibaizmus legfelsőbb fokára.

Alaptétele: a magyar emberek csúnya mucsaiak, akik nem akarnak szabadok lenni. Ez egy ősi feketeöves ballib "bölcsesség". Még megzenésítve is létezik, íme:

- én ezt úgy szoktam énekelni, hogy "gyere légy szabad - különben pofán baszunk!".

Most hogy Puzsér is már megtollasodott, így gyorsan csatlakozott a szegényszidó ballib narratívához, mely szerint gonosz rossz ember az, aki törődik megélhetésével, ahelyett, hogy mindent félredobva sztrájkolna a "szabadságért", mármint a Puzsér-félék jogáért, hogy pöffeszkedhessenek a társadalmon.

Röhejes az egész szánalmas gágogás:

-s persze most se felejti el elmondani kedvenc marhaságát, hogy "az Orbán és a Gyurcsány a KISZ-ből ismerik egymást".

Kemény intézkedések a román influenszerek ellen, akik támogatták az ellenzéki elnökjelölt kampányát.

Vizsgálják őket 2 módon is: titkosszolgálati és adóügyi vonalon is.

Tessék most elképzelni mi lenne fordított esetben! Bárhol a világon nyugatpárti, liberális aktivisták kampányolnak az interneten, mire a hatóságok intézkedéseket foganatosítanak ellenük.

Ki lenne jelentve: az adott ország diktatúra, ahol sárba tiporják a demokráciát, a szólásszabadságot, mondvacsinált ürügyekkel zaklatják a demokratákat. Az aktivisták neve pedig nem "alattomos influenszer" lenne, hanem "bátor civil". Semmi se mentené meg az aktivistákat pár Nobel-, Pulicer-, Szaharov-, s más kamudíjtól!

Valószínűleg Oszkár-díjas film is készülne az esetről. Mint ahogy készült is. 2003-as amerikai film, a főszerepet nagyszerűen játssza benne Jeff Goldblum amerikai színész, a film címe Spinning Boris - arról szól, az amerikai kormányzat hogyan küld 3 választási szakértőt Moszkvába, majd azok hogyan befolyásolják sikeresen az 1996-os orosz elnökválasztást, hogy azon az Amerikának tetsző jelölt nyerjen. Mondanom se kell: a film nem fantázia, valós történést dolgoz fel.

A modern progresszív baloldal egyik mániája a természetvédelem, az egész zöld gondolat.

Valójában tipikusan olyan dolog, ami teljesen idegen a világ kb. 80 %-át kitevő szegény és mélyszegény lakosságától.

A természet rendje az, hogy legyőzzük. A növényeket learatjuk, az állatokat megöljük - mert éhesek vagyunk. Ha valamit érintetlenül hagyunk, annak oka is az önérdekünk: mert az adott erőforrásra nincs szükségünk.

Közben viszont mindenki szereti a természetet. A legszívesebben hagyná békén a természetet, persze csak miután van biztos lakóhelye, élelme, megélhetése.

Amikor 1997-2006 között a budapesti agglomeráció egyik közepes méretű településén éltem, ezt komikus formában személyesen is tapasztaltam. Első lépésben ki lett vonva a mezőgazdasági termelésből a falu külterületének egy része, ahol eredetileg kukoricamezők voltak (s persze már ez is emberi beavatkozás eredménye, hiszen nyilván eredetileg nem kukorica nőtt ott már az ókortól). Aztán fel lett parcellázva, s szépen beépítve, nem luxusházakkal, de azért a magyar átlag feletti szintű házakkal. Amikor aztán tovább akart menni az önkormányzat, a már felépült házak tulajai hirtelen zöldek lettek, harcolva mint anyatigrisek a "környezetrombolás" ellen. Mindenféle képtelenség lett kitalálva emellett: a balosabb érzelműek világon egyedi rovarfajokat hallucináltak a területen, a jobbosabbak mint ott vélték megtalálni Attila titkos sírját, de abban egyetértettek: nekik szent joguk van házaik teraszáról szemlélni a természetet, s nem szomszédos házakat.

Szóval a gazdag - de legalábbis nem-szegény - ember már hirtelen természetvédő, miután az ő igényei meglettek.

Ugyanez világméretben.

Tudom, hogy szinte hihetetlen, de én többet olvasom/nézem a kubai kommunista médiákat, mint az ellenzékieket.

Az ellenzékieket azért nem szeretem, mert ez a "minden rossz" hangulat árad belőlük, ami semmivel se jobb, sőt talán még rosszabb a hivatalos álláspontnál. Az amatőr kubai anyagokat jobb nézni, olvasni.

De a hivatalos kommunista médiákat rendszeresen követem. A napokban jót nevettem a Kubai Kommunista Párt KB-ülésén, szinte önleleplező az egész hivatalos beszámoló. Íme a lényegi rész:

Direkt lefordítom szó szerint az adott részt, aki legalább 45 éves ma, az felismeri a megmásíthatatlan kommunista műnyelvet:

"Így fogalmazott a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Miguel Díaz-Canel Bermúdez a Politikai Bizottság elszámolási jelentésének vitájában a KB 9. plenáris ülése előtt, ami az esemény első napjának egyik napirendi pontja volt.

A vezető javasolta, hogy a következő évben legyen folytatva a 2024-re kijelölt négy alapvető munkaprioritás, melyekre a Párt, az Állam, a Kormány, a Fiatal Kommunisták Szövetsége (UJC) és a tömegszervezetek összpontosították erőfeszítéseiket:

• 1. Az egység erősítése.
• 2. A politikai-ideológiai munka javítása.
• 3. Előrejelzések végrehajtása a torzulások kijavítására és a gazdaság újbóli fellendítésére.
• 4. Figyelem a jelenlegi kubai társadalomban jelenlévő torzulásokra és negatív tendenciákra.

Egyik pont se lett kimerítve, mindez átfogó és pontos, ezért szükséges a folyamatosság biztosítása, az aktualizálásuk mellett – fejtette ki Díaz-Canel, különös tekintettel arra, hogy 2025-ben a PB-nek be kell kapcsolódnia a IX.. kongresszus előkészítésébe, amelyet megtartanak. 2026-ban."

Lefordítom emberi nyelvre: vannak problémák, de mindenekelőtt ezekről ne vitázgassunk, s magyarázzuk ki a bajokat, majd ha marad idő, a problémákkal is csináljunk valamit.

Teljesen tipikus. Tulajdonképpen a kubai történelem az utóbbi 65 évben ez:

• romboljunk le mindent, mert a rendszer teljesen függ az idegen tőkétől, s a lakosság nagy része szegény, sőt egy kis rész nyomorban él,
• a rendszer független lesz az idegen tőkétől, közben megszűnik a belföldi magántőke is,
• a nyomor megszűnik, immár az egész ország egyformán szegény,
• az állam képtelen gazdálkodni, az embereknek meg tilos,
• nem omlik minden össze, mert jön a pénz külföldről, politikai okokból (szovjet segélyek), sikerül ezáltal stabilizálni a szegénységet,
• a vezetés nem használja ki a lehetőséget a gazdaság átalakítására, hanem azt hiszi, az idegen segély örökké lesz,
• megszűnik az idegen segély (80-as évek vége), meglepődés a kubai vezetésben, kezd minden összeomlani,
• a kapitalizmus kényszerű lassú visszaengedése, még torzabb alakban, mint ami volt a kezdet előtt: sokkal nagyobb társadalmi különbségek, mint valaha, a nép legnagyobb része kiszolgáltatottabb, mint bármikor korábban.

Ha az ember sokáig él és emlékszik, hajlamos felvidulni.

A ballib médiák számon kérik miért nem szólal meg közéleti ügyekben:

Emlékszem mi volt pont 18 éve, amikor az akkori államfő megszólalt Gyurcsány őszödi beszédének nyilvánosságra hozatala után. Akkor sorban átkozódtak a ballib médiák és megmondóemberek, hogy a "független elnök" miért avatkozik be politikai kérdésekbe. S amikor akadt ballib megmondóember, aki támogatta Sólyom László megszólalását - pl. ilyen volt Hajós András -, azt szidták a többiek.

A liberális médiák nem tudnak dönteni, mi a helyes értelmezése a romániai liberális választási csalásnak.

Az egyik verzió szerint végre sikerült lecsapni a demokrácia ellenségeire, mert nem jár nekik demokrácia, hiszen a demokrácia ellenségei eleve meg akarják semmisíteni a rendszert, azaz ha engedjük őket hatalomra jutni, a rendszernek vége:

A másik, kicsit agyasabb, vélemény azonban rámutat a dolog kettős természetére - íme a demokrácia ellenségei hivatkozási alapot kaptak, hiszen ezentúl ők ugyanezt mondhatják:

Mindenképpen érdekes, eddig érv volt pl. Oroszország és Irán ellen, hogy ott a hatóságok egyszerűen kizárnak jelölteket a választásból. Iránban erre van egy Őrök Tanácsa nevű szerv, az egyszerre Alkotmánybíróság, legfelsőbb Választási Bizottság, legfelső fellebbviteli Bíróság, s nemcsak az iráni alkotmány alapján dönthet, hanem az iszlám szokásoknak való megfelelés alapján is, többek között kizárhat jelölteket bármilyen választásból, csak arra hivatkozva, hogy az illető "nem méltó" az adott posztra, bár az nem követett el semmi törvényelleneset. Oroszországban ilyen nincs, ott le van írva konkrétan törvényben, kit lehet kizárni és miért, mégis ezt a nyugat antidemokratikusnak nevezi.

Most kiderül: a román eset viszont demokratikus. Rendkívül sajátos.

A logikai ellentmondást még liberális kommentelők is észrevették, persze nem a feketeöves kategóriából. Rámutatták - teljes joggal -, hogy akkor vagy demokrácia van és dönt a nép, melynek része a rossz döntés joga is, vagy az emberek éretlenek, s akkor felvilágosult diktatúra van, mely dönt a hozzá nem értő nép helyett, de annak érdekében.

Gyönyörű volt látni a "szakmaiság" bukását.

A Till-ügy kapcsán a rendőrség rosszul olvasta el a jogszabályt. Dehát, mint tudjuk, az Zorbán rendőrsége, mely nem szakmai.

De hogy a "független" sztárügyvéd is úgy értelmezte, ahogy a rendőrség? Csak arra tudok gondolni, hogy a Zorbán megvette őt kilóra... mert az nem lehet, hogy szakmailag tévedett...

S most már nincs visszaút: bármi is lesz, a előkészített politikai szál elhalt.

A mormonok friss botránya érdekes sztori. (Több mormon felekezet létezik, itt "mormon" alatt a legnagyobbat értem.)

A mormonizmus alapköve a Mormon Könyve nevű szentírás.

Az egyházalapító Joseph Smith, állítása szerint, az első isteni jelet 15 éves korában kapta, amikor egy angyal megtiltotta neki, hogy bármilyen felekezethez csatlakozzon, mivel azok mind rosszak: az egész kereszténység letért a helyes útról valamikor az I. és a IV. sz. között, mind elfajzott, így újra kell alapítani az Egyházat. Joseph hamarosan utasítást kapott, hogy hol ásson a közelben: egy közeli domb belsejében aranylemezek vannak elásva, melyek az amerikai kontinens őslakosságának történetét tartalmazzák. Ezek „reformegyiptomi” nyelven íródtak, ezeket Joseph sikeresen lefordította angolra – ez a fordítás a Mormon Könyve.

A Mormon Könyve tartalma röviden: a amerikai őslakosok az i. e. VI. és az i. sz. V. század közötti időszakban, ők az amerikai indiánok ősei, eerdetileg zsidók, akik az i. e. VI. században Arábiából vándoroltak Amerikába, ott hatalmas civilizációt létrehozva. Ezek az amerikai zsidók az I. században elfogadták Jézust, aki feltámadása után járt náluk, majd azonban Istentől elpártoltak és virágzó kultúrájuk elenyészett.

A mormonok nagy pechje: igyekeztek tudományosak lenni. Azaz alkalmazkodtak koruk tudományos konszenzusához. Így olyan adatokat adtak meg a könyvben, melyek azóta cáfolva lettek.

Egyrészt egyes adatok teljesen cáfolva lettek. Másrészt, olyan adatok lettek azóta, melyek nem egyeztethetők össze a könyv tartalmával. Pár ilyen adat:

• olyan betegségek szerepelnek a könyvben, melyek nem léteztek Amerikában Kolumbusz előtt,
• időközben lett genetika, kiderült: nincs kapcsolat a zsidók és az indiánok között,
• vaskorról ír a könyv, pedig az amerikai népek csak a bronzkorig jutottak el,
• európai és ázsiai állatok, növények szerepelnek a könyvben, ezek nem léteztek Amerikában az európai gyarmatosítás előtt.

Természetesen soha senki semmilyen nyomot nem talált Amerikában, ami bármiben is igazolná a könyvet.

Veszélyes műfaj tévedhetetlen szentírást írni, melyben aztán nyilvánvaló tévedések derülnek ki.

Idővel a dolgok kezdenek kellemetlenek lenni. Persze mindig van dolog, amit ki lehet magyarázni. Meg van olyan, amit lehet jelképesen érteni. Csak nem mind ilyen.

Ateisták azzal szoktak érvelni, hogy dehát ilyen a Biblia, a Korán, a védák, az upanisádok, stb. is. Csak hát ez nem igaz, egyikben se szerepelnek tudományosan cáfolható adatok.

A Mormon Könyve bevezetése a kérdés most. Ennek eredeti verziója sok problémás dolgot tartalmaz. A magyarnyelvű Mormon Könyve még ezen az eredeti verzión alapszik, íme:

A problémák:

• tartalmazza az örökkévaló evangélium teljességét,
• a lámániták - az Amerikába vándorolt zsidók - az amerikai indiánok elsőleges ősei,
• a könyv fordítás,
• ez a leginkább hibátlan könyv a földön, a vallás alapja, s aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez, mint bármely más könyv által - azaz a Mormon Könyve erősebb a Bibliánál,
• s végül az ima-érv: "minden embert felhívunk, hogy olvassák el Mormon Könyvét, szívükben gondolkozzanak el a benne foglalt üzeneten, s azután Krisztus nevében kérdezzék meg Istent, hogy a könyv igaz-e - akik ezt az utat követik, s hittel kérdeznek, a Szentlélek hatalma által bizonyságot nyernek annak igaz voltáról és isteni eredetéről".

A legnagyobb probléma a indián genetika. Amióta vannak genetikai kutatások, tarthatatlan az az állítás, hogy a zsidók az indiánok fő ősei. Az 1980-es években a szöveg módosítva is lett, immár a lámániták nem az amerikai indiánok elsőszámú őse, hanem "őseik között vannak". Ez a magyar verzióban nem látható, azt az eredetiből fordították, de íme az angol verzió:

Az utóbbi 20-30 évben igyekezet van a mormonoknál a kereszténységhez való közeledésre. Így igyekeznek egyre inkább protestáns nyelvezeten fogalmazva.

Az a furcsa helyzet van, hogy van egy rakás mormon tanítás, melyet nem töröltek el, máig léteznek, viszont nem beszélnek már róluk. Másik módszer a szavak átmagyarázása, lásd "mi is hiszünk a Szentháromságban", miközben mást értenek alatta, mint a keresztények.

Idén augusztusban jött a megdöbbentő újdonság: a Mormon Könyve hivatalos netes verziójában teljesen át lett írva a bevezetés:

Mint látható:

• kimaradt az örökkévaló evangélium teljességének ígérete,
• minden utalás hiányzik az indiánokról
• nincs szó arról, hogy a leginkább hibátlan könyv lenne, a vallás alapja,
• a konkrét ima ígéret teljesen fel lett vízezve, immár Isten csak "adott időben" és "a maga módján" fog tanúskodni a könyv igazságáról,
• sokkoló mellékszál: meg sincs említve Joseph Smith,
• s egy teljesen nevetséges elem: hinni Jézusban, Jézus születése előtt!

A változtatás megrökönyödést okozott a mormon híveknél és röhögést az ellenzőknél.

Valószínűleg előkészítésnek szánták, hogy idővel a nyomtatott verzióba is át legyen víve a változtatás. A következő változtatás bizonyára a "fordítás" átváltoztatása "kinyilatkoztatás" szóra lett volna, így meg lehetne oldani a teljesen abszurd eredeti tanítást.

A dolog azonban visszaütött, a mormon egyházvezetés a múlt héten levette az új bevezetést, s visszaállította az előző változatot - az új szöveg egy külön rész lett, a magyarázat szerint a célja ez egy magyarázat nem-mormonoknak. Az internet hatalma: olyan sok profi és még több amatőr mormonológus foglalkozott az üggyel az interneten, hogy védhetetlenné vált az egész.

Minden írásban a törekvés az egyértelműség: azaz az írás és az ejtés utaljon egymásra egyértelműen.

A probléma ott kezdődik, hogy az ejtés mindig lassan változik, sőt idővel egész más lehet. Ilyenkor a kérdés mindig az, hogy mi legyen az írással: változzon-e meg.

A spanyol esetében sajátos bonyodalom, hogy a spanyol tulajdonképpen egy tovább fejlődött latin.

A spanyol nyelv kezdete az i. e. III. század: amikor Róma meghódította a mai Spanyolországot, ahol a lakosság lassan – a következő 2-3 század során – átvette a latint (kivétel az északkeleti régió, a mai Baszkföld nem latinizálódott soha teljesen, ezért létezik ma is a baszk nyelv).

Az. V. században a római uralom véget ért a területen - germán törzsek hódították meg az egész Ibériai-félszigetet -, de a latin nyelv már megmaradt: annyira, hogy a germánok is lassan nyelvileg asszimilálódtak, felvették a latin nyelvet. Spanyolország legdélebbi részét egyébként később Róma - Bizánc - visszaszerezte a germánoktól az VI. sz. közepén, de ez alig 70-80 évig tartott ki. A VIII. századtól pedig az arabok szerezték meg a félsziget legnagyobb részét, egyedül Asztúria nem került arab uralom alá. De mindez már nem változtatott a nyelvi helyzeten: az arabok nem törekedtek a nyelvi arabosításra.

Közben kezdett elválni egymástól a latin és a spanyol: az utóbbi egyre távolodott a latintól, de senki se tekintette még önállónak, az amolyan „műveletlenek latinja” státuszban létezett, s az iskolázatlan ember is igyekezett „rendes” latinra váltani, ha valami fontosabb téma került elő. Még az volt az általános nézet, hogy aki spanyolul beszél, az egyszerűen hibásan beszél latinul.

Lassú átmenet után, a XV. század végétől lett általános, hogy a spanyol az egy önálló nyelv, a latin ekkortól visszaszorult egyházi, tudományos, s ünnepélyes szerepbe.

Az írás egyik problémája, hogy a spanyol szókincs 70-75 %-a latin eredetű, természetes igény volt tehát, hogy ezek írása azonos legyen a "megszokott" latin írással. Miközben az ejtés nem volt már azonos. A messze legismertebb jelenség: míg a latinban a B és V betű két különböző hangot jelez, addig a spanyolban ezek ugyanazt a hangot jelölik.

A spanyol anyanyelvű kidiákok számára ez máig probléma: a magyar "j"/"ly" mintájára külön tanulniuk kell mikor írandó B és mikor V a szavakban - kiejtés alapján ugyanis nem dönthető ez el.

A másik probléma már a spanyol saját fejlődéséből lett. A latintól már önállósodott spanyol ejtésre ki lett találva egy meglehetősen pontos írásmód. A kialakult /c/, /dz/, /z/ hangok írása "ç", "z", "s" lett, a normál /sz/ hang írása pedig "ss". Megjelent a latinban nem létező /s/ és /dzs/ is, ezek írása "x" és "j" lett. Azonban a középkor végén a spanyol hangrendszer "felborult".

A /s/ és /dzs/ megszűntek, ejtésük egységesülve /h/ lett, írásuk viszont sokáig maradt vagy "x" vagy "j" az eredeti ejtés szerinti írás alapján, csak a XIX. sz. eleji írásreform szüntette meg a "x" betűt /h/ hangértékben. Kivétel lett téve már meghonosodott személy- és helynevek esetében, ez az oka, hogy spanyolul Mexikó leírható mind "Méjico", mind "México" alakban, de az utóbbi hagyományos írásmód messze a legelterjedtebb: nem számít hibásnak a "Méjico" alak, de a "México" a hivatalosan preferált.

A /c/, /dz/, /z/ esetében a helyzet még bonyolultabb, ugyanis nem mindenhol azonos módon szűntek meg. A /z/ hangból mindenhol /sz/ lett, de a /c/ és /dz/ hangból Latin-Amerikában, a Kanári-szigeteken, s Spanyolország délnyugati részén /sz/, míg máshol /th/.

Az "ss" kettősbetű megszűnt, felváltotta az "s". A "ç" írása "z" lett, de ejtése a nyelvterület egy részén /sz/ lett, más részén /th/. A "z" betű "c" lett, ejtése a "c"-re vonatkozó szabályok szerinti: mindig /k/, kivéve "e" és "i" előtt, amikor - régió szerint - /sz/ vagy /th/. Az "s" betű maradt "s", de ejtése immár /sz/ lett természetesen.

A spanyol anyanyelvű kidiákok számára tehát most van még egy helyesírási nehézség:

• spanyolországiak számára: mikor kell "c"-t és mikor "z"-t írni (mármint itt ez csak "e" és "i" előtti "c"-re vonatkozik),
• latin-amerikaiak számára: mikor kell "c"-t, mikor "s"-t és mikor "z"-t írni, nekik még nehezebb, hiszen ott az "s" ejtése is azonos a másik kettőével.

Még egy regionális eltérés az "ll" betűkapcsolat ejtése: ez a nyelvterület nagy részén azonos a "y" betű ejtésével, de egy kisebb részén - elsősorban Észak-Spanyolországban - az "ll" tartja eredeti ejtését, ami kb. mint a magyar "ly" eredeti ejtése. Ez is egy helyesírási nehézség tehát a spanyol nyelváek nagy részére számára: mikor kell "ll"-t, mikor "y"-t írni.

Még 2 hang van, melyek esetében a helyesírás lehet többféle: ez a /h/ és a /k/ hang.

A /g/ ejtése /h/ lesz, amikor "e" vagy "i" elé kerül, viszont a /h/ hang normál írása "j" - így ha /h/ hang van /e/ vagy /i/ előtt, sose tudható mit kell írnai: "g"-t vagy "j"-t, ez külön megtanulandó. A XIX. vége előtt a művelt réteg tudott latinul, könnyű dolga volt: ha az adott szó latinul is megvan, akkor "g", ha meg nincs, akkor "j", de ma kevesen tudnak latinul. Pl. a spanyol "gente" szó (ejtése /hente/), azért nem "jente", mert a latin "gens" (nép, nemzedék) szóból van.

A /k/ hang esetében hármas írás lehetőség van: "c" - nyilván kivéve ha "e" és "i" előtt áll -, "k", s "qu". Alapvetően az általános szabály az, hogy ha lehetséges, akkor mindig "c", míg ha "e" és "i" előtt, akkor "qu". A "k" betű sose fordul elő saját spanyol szavakban, ezek mindig valamilyen idegen szóból jönnek: korábban jellemzően görög, ma meg angol szavakból.

Egy időben a spanyol nyelvvédők egyenesen be akarták tiltani "k" betűt mint felesleges idegen betűt, minden esetben kötelezővé téve a "c" vagy - amikor ez nem lehetséges - a "qu" írását helyette. Ma ez már nem jellemző, egyes idegen szavakban abszolút szokás a "k", pl. a "kilométer" szó normál írása "kilómetro", miközben a "quilómetro" alak bár nem hibás, de nagyon szokatlan ma már. Más idegen szavakban nevekben pedig ingadozik a használat, vannak nevek, ahol a "k"-s alak a domináns, s vannak, ahol meg nem. Amikor az idegen szóban a /k/ a szótag végén, különösen a szó végén van, gyakoribb a "k", ilyenkor a "c" ritkább.

Ami viszont a "q" betűt illeti - mármint a "qu" betűkapcsolaton kívül - ebben eléggé egységes a spanyol közvélemény és használat: nem szabad használni, ez felesleges idegen hatás. Pl. az "Iraq" típusú szavakat angol hatásnak tekintik, helyettük az "Irak" alak számít a művelt változatnak.

A spanyol ábécé tartalma is vita kérdése volt sokáig. Ma 27 betűből áll a spanyol ábécé: az angol ábécé összes betűje + a "ñ" betű.

Van azonban plusz 5 betűkombináció: "ch", "gu", "ll", "qu", "rr". A "gu" és "qu" sose számított betűnek, az "rr" sok esetben igen, míg a "ch" és az "ll" egészen 2010-ig szerepelt mint hivatalos betű. A Spanyol Akadémia 2010-ben döntött úgy, csak az egy karakterből álló betűk tekinthetők betűknek.

Fentiek közül a "ll" és a "qu" már szóba került. A többi: "ch" = /cs/., "gu" = /g/, "rr" = /r/ pergőhang. (Ez utóbbi nagyon fontos: a magyarban az /r/ hangot lehet legyintőhangként ejteni - ez kb. azt jelenti: egyszer pörög a nyelv -, és lehető pergőhangként is - azaz többszörös a pörgés -, de a spanyolban ez 2 külön hang, a spanyolok pl. ebből kiszúrják ki külföldieket - vannak spanyol szavak, ahol ennek jelentés-megkülönböztető szerepe van.)

Minden mellékjel másodlagos, ez lehet a vessző a magánhangzó felett - használata bonyolult, nem vázolnám - és a két pont az "u" betű felett egyes esetekben - de egyik se eredményez új hangot, ezek a kiejtést segítő jelek.

Természetesen mindig akadtak reformerek. Elsősorban Latin-Amerikában, ezzel is kifejezve a Spanyolországtól való függetlenséget. A XIX. század közepén pár latin-amerikai ország egyszerűsítette a spanyol helyesírást, az ebben a cikkben is leírt problémák zömét megoldva ezzel. Azonban idővel mindenhol felismerték: butaság lenne a nyelv egységét megbontani, így lassan mindenki kihátrált a reformból, utolsóként 1927-ben Chile szakított a helyesírási reformmal.

A "Faj Napja" kifejezés ma már politikailag inkorrektnek számít, van ahol máig így hívják, de sok országban átnevezték "Spanyol Kultúra Napja" alakra vagy a még semlegesebb "Kolumbusz-nap" verzióra, magában Spanyolországban meg hivatalosan "Spanyolország Nemzeti Ünnepe" a neve. Mexikóban a progresszívista elnök átneveztette "Multikulturális Nemzet Napja" névre. A legviccesebb Venezuela: amikor Hugo Chávez éppen heves harcot folytatott Spanyolország ellen, átnevezte "Indián Ellenállás Napja" változatra. Kubában meg Castróék azt a "megoldást" találták ki, hogy egyszerűen nem beszélnek róla, azaz nem hivatalos ünnep: az valahogy mégis vicces lett volna, ha a 100 %-ban fehér kubai kommunista vezérkar "indián ellenállást" hirdet.

A lényeg a helyesírással: egységes az egész spanyol nyelvterületen, ma már senkinek eszébe se jutna saját verziót kialakítani. Persze van sok regionális eltérés a nyelvben, de ezeket ma már a Spanyol Királyi Akadémia is elismeri, ezek szerepelnek a hivatalos akadémiai szótárban mint regionális változatok.

Chávez halála után az új elnök, Maduro tovább csinálta a balhét, most már "Indián Ellenállás és Dekolonizáció Napja". Maduróéknak se igazán van indián ellánálló kinézetük: spanyol anya és zsidó apa származéka, a feleség meg színspanyol, elég humoros ez az "indián haza" szöveg: