Az Egyesült Magyar Baloldali-Jobboldali Nemzeti Szociális Demagóg Kisember Párt programjából.
Az adózási rész:
Átlagbérig az adó: 0 %. Átlagbér duplájáig: 10 %. Átlagbér triplájáig: 25 %. Átlagbér ötszöröséig: 50 %. Az új BTK szerint az átlagbér ötszörésénél többet keresni bűncselekmény. Így az ilyeneknél teljes vagyonelkobzás jár nyilvános megkorbácsolás után. Éljen Marx és Lenin!
Szinte hihetetlen, de a jelenlegi ismereteink szerint gyakorlatilag a világ jelenleg használt összes írásrendszere csupán 2 forrásra vezethető vissza.
1. A legtöbb írásrendszer az egyiptomi képírásra vezethető vissza. 2. A másik forrás a kínai írás.
Voltak ezeken kívül más források is, mint pl. a mezopotámiai ékírás és a középamerikai képírás, azonban ma már egyetlen nyelv sem használja ezeket.
Típusait tekintve, a mai írásrendszerek 4 típusra oszthatók:
1. Logografikus írás - az egyes írásjelek morfémákat jeleznek, ilyen tipikusan a kínai írás. A jelek száma hatalmas, több ezer, sőt több tízezer. A kínai nyelvet írása miatt mondják a világ legnehezebben megtanulható nyelvének. (Ha leszámítjuk az írást, akkor természetesen a kínai se nem nehezebb, se nem könnyebb más nyelveknél.) Minden jel külön megtanulandó és az egyes jelek alakja nem ad információt annak kiejtéséről.
Példaként a szinte mindenki által ismert két kínai jelet választottam:
中国 - jelentése Kína (szó szerinti jelentése "központi ország") - olvasata: "csonkua"
2. Szótagírás - az egyes írásjelek egy adott szótagot jelentenek, ilyen tipikusan pl. a japán írás. (Pontosítás: a japán azonban használja a kínai írást is!)
Japán példaként a SONY márkanevet választottam, elolvastam a fényképezőgépem japán használati utasításán.
ソニ - szoni
ソ - szo
ニ - ni
3. Mássalhangzóírás (más néven: abzsad) - minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése azonban jellemzően hiéányzik vagy opcionális, ez utóbbi esetben különböző mellékjelekkel történik. Ide tartozik: arab, héber, szír írás, stb.
Lássuk példaként a héber nyelvet. Legyen a példa az "Izrael" szó héberül: "Jiszráel". A héber írás jobbról balra olvasandó.
ישראל - Jiszráel (normál, hétköznapi írással, mely nem jelöli a magánhangzókat)
י - j
ש - s/sz
ר - r
א - néma betű (alef)
ל - l
יִשְׂרָאֵל - Jiszráel (a magánhangzókat jelölő mellékjelekkel, csak nyelvkönyvekben használatos)
יִ - j + az alatta lévő jel jelzi a következő "i" magánhangzót
שְׂ - s/sz a felső baloldali pont jelzi, hogy az ejtése "sz" és nem "s"
רָ - r + az alatta lévő jel jelzi a következő "á" magánhangzót
אֵ - néma betű (alef) + az alatta lévő jel jelzi a következő "e" magánhangzót
ל - l, nincs mellékjel, tehát nem következik utána magánhangzó
4. Mássalhangzóírás magánhangzójelöléssel (más néven: abugida) - minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése szintén kötelező, azonban nem külön betűkkel, hanem különböző mellékjelekkel történik. Ide tartozik jellemzően az óindiai brahmi írás össze leszármazottja: a devanagari és a többi indiai nyelv nyelv írása, a laoszi, a tibeti, a kambodzsai, a burmai, stb. írás.
Egy példa egy abugidára. Legyen ez az "India" szó hindi nyelven: Bhárat. A hindi a devanagari írást használja.
भारत - Bhárat
भ - önálló bh/bha betű (alapállásban minden mássalhangzó "a" hanggal együtt értendő, külön mellékjel jelzi, ha nincs "a")
भा - bh betű á magánhangzóval, ejtése: "bhá"
र - r/ra betű - nincs mellékjele, így ejtése: "ra"
त - t/ta betű - nincs mellékjele, mert a szó végén eleve eltűnik az "a", azaz nem kell jelölni, így ejtése: "t"
5. Betűírás (más néven: ábécé) - minden hangot saját jel jelöl. Ide tartozik gyakorlatilag a legtöbb írás: a görög, a latin, a cirill, az örmény, a grúz, a koreai ábécé. Erre azt hiszem nem érdemes példát adni. Bármely magyar szó lehet erre példa.
Milyen kellékekre van szüksége egy amatőr fényképésznek?
1. Kell egy rendes állvány. A lényeg: biztonságosan tartsa meg a fényképezőgép súlyát. Miért kell? Minden olyan esetre, amikor a zársebesség hosszabb, mintsem a gép ne mozduljon be kezed önkéntelen mozgásától.
2. UV-filer minden objektívhez. Miért? Mert védi az objektív lencséjét. Az UV-filter ára jóval kisebb, mint egy objektívé, így ha megsérülne, az objektív ép marad. Tengerparton, ahol a sós víz rámehet az objektívre abszolút szükséges. De pl. fák között sétálva is kell, hiszen mit tennénk, ha véletlenül egy faág megkarcolná a lencsét.
3. Kell egy tartalék elem. Lehet utángyártott is, nem szükséges eredeti.
4. Jó egy tartalék memóriakártya. 8-as vagy 10-es osztályút használjunk.
5. Tisztítókészlet, melyben van: lencsetisztító folyadék, törlőpapírok, egy lenspen nevű csoda, mikroszálas törlőrongy, s egy kis fújógumi. Mindez a lencse tisztíására szolgál.
6. Távirányító. Nagyon fontos bulb zársebesség használatához, hiszen nélküle magával az exponáló gomb lenyomásával mozgást idéznénk elő.
7. Több objektív. Én úgy vélem az ideális 3 darab objektív. Kell egy alapobjektív 50 mm rögzített gyújtótávolsággal, mert ez felel meg leginkább annak, ahogy az emberi szem lát. Kell mellé egy 300 mm gyújtótávolságig érő teleobjektív, ilyen nekem még sajnos nincs. (Persze jobbak is vannak, de azok már borzasztó drágák.) S jó egy extra széles objektív is pl. 10-20 mm gyújtótávolsággal, ez sincs még nekem. Nekem viszont van más: eleve adták a géphez: egy 18-55 mm-es gyújtótávolságú alap teleobjektív.
8. Természetesen kell fotótáska is. Nekem kettő van. Az egyikben maga a gép az éppen használt objektívvel + tisztító eszközök, tartalék elem, USB-kábel, elemtöltő, memóriakártya. A másikban a többi objektív.
Egy amatőrnek másra nincs szüksége! Természetesen kell még egy fényképezőgép is, de ez magától értetődik. A tükörreflexes gépek alsó kategóriája tökéletesen megfelelő. A bridge kategória már túl kevés a komoly amatőrnek. Ha több pénzünk van, a tükörreflexes gépek középső kategóriája ajánlott még.
Az absztrakt téma szerelmese voltam, ennek bizonyítéka, hogy első képemen a kedvenc mackómat fényképeztem le egy póznára akasztva.
első képem
(a kép 1973-ban készült)
Végülis a fényképezés nem lett a hobbim, nagyon ritkán fényképeztem.
Később volt egy kis Polaroid gépem, majd egy kis Kodak teljesen automata gépem. Aztán feleségem automata Fuji gépét használtam. A filmes fotózás azonban valahogy taszított a kép elkészítése és a kész kép megkapása közti nagy időtáv miatt.
egy örökzöld téma: a barátnő fényképezése ruha nélkül
(a kép 1986-ban készült)
Igazából csak 34 éves koromban, 2001-ben kezdett komolyabban érdekelni a fényképezés, amikor meglett az első gépem, egy Olympus Camedia 720UZ. Ez mai szavakkal kb. bridge kategória.
egyik kedvenc témám: az út
(a kép 2003-ban készült)
Sajnos a digitális gépek kategorizációja nem egyértelmű. Én nagyjából a következőket szűrtem le általános konszenzusként:
Kompakt gépek:
az objektíve nem cserélhető,
nincs manuális üzemmódjuk,
a gép kinézetre nem hasonlít a hagyományos filmes fényképezőgépekre.
Bridge gépek:
az objektíve nem cserélhető, de rátehetők kiegészítő elemek,
van manuális üzemmódjuk,
a gép kinézetre hasonlít a hagyományos filmes fényképezőgépekre.
DSLR gépek:
az objektív cserélhető,
van manuális üzemmódjuk,
a gép kinézetre hasonlít a hagyományos filmes fényképezőgépekre.
Természetesen az egyes kategóriákon belül vannak alkategóriák is. A telefonos fényképezőgépeket pl. szubkompaktként is elkülönítik a kompakt részeként vagy külön. Ugyanígy az MILC és a SLT gépeket elkülönítik a DSLR kategória részeként, ill. esetenként külön kategóriaként kezelik a bridge és a DSLR kategória között.
Azonban nem olvastam el cikkeket, könyveket a fotózás technikai részleteiről, spontán módon próbáltam fényképezni. Bevallom, ez hiba volt és sok frusztrációval járt.
A bridge gépet gyakorlatilag kompakt gépként használtam, automata üzemmódban, s amikor próbálkoztam a különböző manuális beállításokkal, akkor is ezt spontán módon tettem, nemigen tanulva semmit a próbálkozásokból.
Gépem elromlása - idén, 11 év használat és kb. 10 ezer fénykép készítése után történt (ami nevetségesen kevés, évi átlag 900 kép, látható, hogy nem fényképeztem sokat) - késztetett arra, hogy elhatároztam, tanulni fogok, igyekszem megtanulni a fényképezés alapjait, cikkeket fogok olvasni, mert szeretnék a spontán dilettáns "vagy sikerül vagy nem" alapról elrugaszkodni egy magasabb szintre.
Igyekeztem minden ismeretet magam megszerezni, elsősorban internetes cikkek olvasásával és a netre kitett képek tanulmányozásával.
Most összefoglalnám a legfontosabbakat, amit megtudtam. Tapasztalt fényképész számára bizonyára mindez nagyon vicces lesz, de azt hiszem, hogy a totál kezdőknek - amilyen magam is vagyok - érdekes lehet, hiszen elindíthatja őket ugyanazon az úton, mint amin én indultam el 3 hónapja. Aláhúzom, hogy az úton úgy indultam el, hogy kezdetben NEM volt fényképezőgépem, az új fényképezőgépem alig kevesebb mint 1 hónapja van meg. Végülis a gép kiválasztása is része volt önképző folyamatomnak.
Tehát, íme:
Tapasztalatok az automata beállításban kattogtató abszolút kezdő szempontjából a fényképészettel való ismerkedés folyamatában:
1. Nincs zoom! A zoomot el kell felejteni, mert ez nem értelmezhető a DSLR világában. Helyette ismerkedjünk meg a gyújtótávolsággal. Ha a gépen van zoom gomb - nekem van - az digitális zoom, nem optikai zoom. Mivel a digitális zoom valójában nem közelít, így használata gyakorlatilag felesleges. Én csak néha használom, próbálkozásképpen. A zoom használata ugyanaz, mintha felnagyítanám a kész képet a számítógépen, azaz teljesen indokolatlan, hiszen tulajdonképpen képminőség-romlást eredményez.
2. Az objektív adatainak ismerete. Kétféle objektív van: fix objektív és zoom objektív. A kettő között a különbség, hogy a fix objektív gyújtótávolsága nem változtatható, míg a zoom objektívé igen. Amikor zoomról beszélünk, ez a zoom objektívoknál a legnagyobb és a legkisebb gyújtótávolság hányadosát jelenti. Az emberi szem normál látásmódjához leginkább hasonló gyújtótávolság 50 mm, tehát ami ennél nagyobb a "tele" objektív, ami pedig ennél kisebb, az "széles" objektív. A "tele" közelít az emberi szemhez képest, a "széles" pedig az emberi látószögnél nagyobb területet fog be. (Természetesen a gyújtótávolság és a látószög egymással fordítottan arányos, azt hiszem nyilvánvaló, hogy miért.) A fix objektívok jelölésénel a gyújtótávolság jelölése egyetlen szám - pl. 50 mm -, míg a zoom objektívoknál két szám, a legkisebb és legnagyobb gyújtótávolság - pl. 18-55 mm. A zoom objektíveken a gyújtótávolság úgy állítható, hogy kézzel az objektív gyújtótávolság gyűrűjét eltekerem a kívánt értékre. (Biztos nagyon vicces, de én korábban azt hittem, ez biztosan valamilyen gombbal állítható, nem kézzel.)
3. Hasznos minden objektívhez uv-szűrő használata. Ez védelmet nyújt a sérülések és a por ellen. Az uv-szűrők mérete mm-ben van megadva, s minden objektív adatai között szerepel a szűrőméret is. A két adatnak egyeznie kell. (Hozzáteszem: ezt korábban is tudtam, már a bridge gépemhez is vettem uv-szűrőt.)
4. Az objektívek másik fontos adata a blendenyílás-méret. Mindig a maximális méret van megadva, pl. 1,8. Esetenként két szám is meg van adva, pl. 3,5-5,6 - ez egyes zoom objektívoknál fordul elő, ez azt jelenti, hogy a maximális blendenyílás-méret a legkisebb gyújtótávolságnál 3,5, míg a legnagyobb gyújtótávolságnál 5,6. Ha egy zoom objektívnál csak egy számot látunk, akkor ezt azt jelenti, hogy megadott blendenyílás-méret érvényes a legkisebb és a legnagyobb gyújtótávolságra is.
5. A blendenyílás-méret számai fordítva értendők, a kisebb szám jelenti a nagyobb blendenyílás-méretet, a nagyobb szám, pedig a kisebb blendenyílás-méretet. Miért? Mert ez a szám valójában 1/x formában értendő. Tehát pl. az 1,8-as szám azt jelenti, hogy a blende 1/1,8 arányban van nyitva. A blendenyílás-méretet F számnak is nevezik (F = focal, gyújtó).
6. Miután kiválasztottuk a megfelelő gyújtótávolságot (amennyiben zoom objektívet használunk), három alapértéket kell figyelembe vennünk minden fénykép készítésekor: a blendenyílás-méretet, a zársebesség értéket, s az ISO értéket.
A blendenyílás-méret azt szabályozza, hogy a blende mennyire nyílik ki. Nagyobb méret esetén több fény jut a képre, kisebb esetén kevesebb.
A zársebesség érték azt szabályozza, hogy a blende mennyi időre nyílik ki, ez másodpercben adják meg.
Az ISO-érték pedig a fényérzékenységet jelzi. A normál fényérzékenység 100.
E három jellemző megfelelő kombinációja szükséges minden kép elkészítéséhez. Lássuk mindegyiket külön-külön.
7. A blendenyílás-méret azt szabályozza, hogy a blende mennyire nyílik ki. Nagyobb méret esetén több fény jut a képre, kisebb esetén kevesebb. Ahhoz, hogy a kép ne legyen se alulexponált (alulexponált = a kép túl sötét a valósághoz képest), se túlexponált (túlexponált = a kép túl világos a valósághoz képest), a blendenyílástól függően valahogy kontrollálnunk kelle a képre eső fényt. Nagyobb blendenyílás-mérethez alapesetben gyorsabb zársebesség-érték járul, míg kisebb blendenyílás-mérethez pedig lassabb zársebesség-érték - azt hiszem ez teljesen logikus. Ha kisebb blendenyílás-mérethez a normálisnál gyorsabb zársebesség-értéket akarunk használni, akkor az ISO-értéket kell növelnünk.
8. A zársebesség érték azt szabályozza, hogy a blende mennyi időre nyílik ki, ez másodpercben adják meg. Nagyon fontos érték minden gépnél a legnagyobb sebesség, nálam ez 1/4000 másodperc. Miért fontos? Mert az erős teleobjektívek nehezen használhatük, ha a gép nem rendelkezik magas zársebességgel.
9. Az ISO-érték pedig a fényérzékenységet jelzi. A normál fényérzékenység 100. Alapesetben minél sötétebb van, annál magasabb az ISO-értek. Viszont minél magasabb az ISO-érték, annál szemcsésebb a kép, ez jellemzően nagyon magas ISO-értéknél látszik meg. Nálam 6400 a legmagasabb ISO-beállítás, mely még egyáltalán nem szemcsés, de a gépemen 25600 a legmagasabb beállítható érték.
10. A fényképezőgép automatikus beállításait (nekem több is van ilyen) gyorsan felejtsük el! Ha automata beállításokat használunk, akkor minek vettünk DSLR-gépet és eleve minek fogtunk hozzá a fényképezés tanulmányozásához? A gépen 4 fő beállítást látunk:
P - ez gyakorlatilag az automata beállítás továbbfejlesztett változata, a gép automatikusan beállítja a blendenyílás-méretet és a zársebesség-értéket, viszont az összes többi beállításhoz hozzá tudunk férni, használata csak akkor ajánlott, ha gyorsan akarunk valamit lefényképezni, én azonban még ez esetben sem használom, mert ezzel úgy érzem, mintha félig visszacsöppenék az automata kattingatás korszakába,
S - ezzel a zársebesség-értéket állítjuk, a gép hozzá állítja a megfelelő blendenyílás-méretet - ritkán használom, csak akkor ha - mint a beállítás neve is mutatja - a zársebességgel akarok valamit elérni,
A - ez az alapbeállítás, ezért A a neve - ez csak vicc volt, valójában a blendenyílás-méret állítható be, s a gép automatikusan hozzá állítja a zársebesség-értéket, de én ezt használom a leggyakrabban, ezért nevezem alapbeállításnak,
M - itt mind a blendenyílás-méretet, mind a zársebesség-értéket mi állítjuk be - egyelőre ezt nem használom, úgy érzem ehhez még kevés a tudásom.
11. EV. Jelentése expozíciós érték. A blendenyílás-méret és a zársebesség-érték kombinált értéke. Minden egész szám az előző egész szám kétszeresét jelenti fénymennyiségben. Az EV értékeket a következő táblázatban láthatjuk közérthető formában: http://en.wikipedia.org/wiki/Exposure_value#EV_as_an_indicator_of_camera_settings. A gépemen külön gombbal korrigálható lefelé vagy felfelé a mértéke, ez hívjuk EV-korrekciónak. EV-korrekció azokban a ritka esetekben szükséges, amikor a gép nem képes helyesen bemérni a valós fényviszonyokat, ami miatt a kép alulexponált vagy túlexponált lenne korrekció nélkül. Az EV-korrekció S üzemmódban a blendenyílás-méretet változtatja, míg A üzemmódban a zársebesség-értéket.
12. Fehéregyensúly. A fény minőségétől függően a fény különböző hőmérsékletű. A gép nem minden esetben képes a fény minőségét helyesen felismerni, ilyenkor ezt manuálisan állítani kell. (Ha nem állítjuk ezt be, akkor a kép színei hamisak lesznek.) A különböző fényforrásoknak megfelelő beállítások közül választhatunk ill. megadhatjuk a fény hőfokát is. Itt - http://en.wikipedia.org/wiki/Color_temperature#Categorizing_different_lighting - láthatjuk a főbb fényforrások hőmérsékletét.
13. Metering mode - ez azt a módszert jelenti, ahogy a fényképezőgép a fényt méri. Az alapbeállítás a széles, több pont alapján álló fénymérés. Egyes esetekben ezen változtatni kell.
14. A flash (vaku) beállításokat nem tanulmányoztam még alaposabban - ennek fő oka az, hogy nagyon sok a rossz vakus képem, így idegenkedem a vakutól. Annyit tudok jelenleg, hogy három változatú vakubeállítás van:
a fill flash az alapfunkció, ez esetben a vaku elsül teljes fényerővel,
a slow sinc - a vaku az expozíció elején sül el,
a rear sync - a vaku az expozíció végén sül el.
15. Mélységélesség (DOF). Na, ezt értettem meg a legnehezebben. A lényege: a DOF az a terület, mely még elfogadható élességgel látható a képen. Ha végtelenig tartó mélységéllességet akarunk, az úgynevezett hiperfokális pontra kell fókuszálni. Itt - http://www.dofmaster.com/doftable.html - számolható ki a megfelelő távolság.
16. RAW. Már a bridge gépem is képes volt RAW fájlban fényképezni, de az igazat megvallva erről csak annyit tudtam, hogy ez egy hatalmas fájl, melynek megnyitásához külön szoftver kell. Most azonban rájöttem, hogy a RAW formátum valójában azt jelenti, hogy a kép később korrigálható, mivel a RAW egyben tartalmazza a gép által felvett teljes adatmennyiséget. Úgy tapasztaltam, különösen a fehéregyensúly állításánal hasznos. Igyekszem az esetek legnagyobb részében RAW-ban fényképezni.
17. Focus lock és AE lock - bevallom, korábban fogalmam sem volt, hogy ezeknek mi a céljuk, pedig nagyon fontosak:
focus lock - a kép újraszerkesztése a fókusz beállítása után, iszonyúan fontos, ennek nem ismerete miatt volt az összes témám korábban a kép mértani központjában!,
AE lock - a fényesség kontrollálása a képen belül: ha világosabb témát akarunk, sötétetebb pontra fókuszálunk és aktiváljuk az AE lock funkciót, ha pedig sötétebbet, akkor fordítva.
18. Végül egy teljesen praktikus tanács, melyre magamtól nem jöttem rá: ha hosszan exponálunk állványon és félünk, hogy a kezünk által való gomblenyomás meglöki a gépet, s nincs távirányító a géphez, használjuk az önkioldó funkciót!
Azt hiszem, ez a 18 pont tartalmazza mindazt, amit megtanultam az utóbbi 2-3 hónapban.
Volt ugyanis merszem a hisztérikus antikatolikus propaganda ellen felszólalni. Bár magam nem vagyok katolikus, nincs személyes okom védeni a katolicizmust, mégis az igazság híve vagyok és utálom a demagógiát meg a hazugságot.
Egyébként inkább nevetek ezen a kitiltáson. Sok ideje gyanúval a lelkemben figyelem az Amerikai Magyar Kurucinfó Népszava tevékenységét. Ha nem tudnám, hogy szimpla vallási fanatizmus és valószínűleg súlyos elmebetegség áll fő helyen a lap tevékenységében, biztos lennék, hogy a szerkesztőség a jelenlegi magyar kormánytól kap pénzt tevékenységére.
De mindegy: eddig is sokszor feltettem magamnak a kérdést: helyes-e egy ilyen lapot rendszeresen olvasni, s időnként kommentálni. A dilemma most megszűnt: megoldották helyettem.
Pénzváltó előtt állok meg, nyilvánvaló, hogy miért. Be akarok váltani 1000 dollárt forintra. Akkori árfolyamon ez kb. 180 ezer forint.
Odajön 2 cigány fiatal és kíváló árfolyamot kínál. Valami teljesen irreális árfolyamot: 250 forintot egy dollárért. Mondom, hogy nem érdekel. Erre az egyik bedob a kocsi ablakán keresztül egy köteg pénzt! Mondja, hogy nyugodtan számoljam meg, mert ők nem csalók. Megszámolom: 250 ezer forint, 25 darab valódi tízezres, nem hamis (előzőleg bankpénztáros voltam egy ideig, megismerem).
Mondom: oké, elteszem a zsebembe a pénzt, majd előveszek 10 darab százdollárosot, s átadom nekik. Erre nagyon meglepődnek.
Mondja akkor az egyik, hogy valamit eltévesztett, adjam visza a pénzt, mert újra akarja számolni. Mondom: oké, kérem vissza én is az én pénzemet. Visszaveszem az 1000 dollárt, s visszaadom a 250 ezer forintot. Látom, hogy számolgatja, majd egy óvatlan pillanatban kicséreli egy másik pénzkötegre, s azt adja vissza, majd siettet, hogy gyorsan, mert menniük kell. Átveszem a köteget, persze az csak 20 ezer, mert a többi bankjegy valójában papírlap, csak az első és az utolsó valódi. Mondom, hogy ez nem jó, a MÁSIK köteget kérem.
Erre összenéz a két cigány fiatal, majd röhögni kezdenek, s megkérdezi az egyik: - Öreg, te honnan ismered ezt a trükköt?
Szinte baráti hangulat alakul ki a végén. Bemegyek váltani a pénzváltóba, s mikor kijövök, az egyik még búcsúként odaszól, hogy vigyázzak nagyon, mert ez egy veszélyes környék, s zsebesek dolgoznak errefelé.
A spanyol névadási szabályok nagyon szigorúak. Az alapállás szerint mindenkinek van keresztneve (egy vagy több) és két családneve (ezek mindegyike állhat több tagból is). Mindenkinek az első családneve az apja első családneve, a második családneve pedig az anyja családneve. Változtatni nem lehet, házasságkor sem változik a spanyol nők neve. (A férj nevét persze fel lehet venni, de úgy, hogy a két meglévő családnév után harmadikként kerül a férj első családneve egy "de" szócska után. Ez nem szokás, sőt régebben is csak arisztokratáknál volt leginkább szokásban.) A névváltoztatás is nagyon nehézkes. Ez a szokás Latin-Amerikában is ugyanígy van.
Tehát egy példával: ha János Kovács és Andrea Szabó spanyol állampolgároknak pl. egy Bálint nevű gyermekük születik, akkor a gyermek neve Bálint Kovács Szabó.
Na most az ismerősök: spanyol férj, lengyel feleség. A férj első családneve Pérez, a feleség egyetlen családneve Pawlikowska. Eddig minden rendben, születik egy fiúgyermek, s ebből jön a gond. A gyerek neve Jorge lesz. A hatóság be is jegyzi a gyereket: Jorge Pérez Pawlikowska. Szülők szólnak, ez így nem lesz kóser, mert a Pawlikowska az női név, egy fiú nem lehet Pawlikowska, csak Pawlikowski. Hatóság elutasítja a kérést, arra hivatkozva, hogy a gyerek második családneve az anya családneve, az pedig Pawlikowska és nem Pawlikowski. Majd a gyerek ha 18 éves lesz, névváltoztatási kérelemmel élhet a király felé, ha nem tetszik neki. Szülők magyarázzák, hogy egyszerűen röhejes, ha egy fiúnak női neve van. Hatóság hajthatatlan. Szülők végül kénytelenek pert indítani a spanyol állam ellen. A perben a spanyol bíróság filológus szakértők meghallgatása után dönt pár hónap múlva: igaza van a szülőknek.
Az azeri baltás gyilkos kapcsán ismét előjöttek a félreértések. Egyes magyar médiák szerint az örmények katolikusok, s ezt állítólag azt is mutatja, hogy az Örmény Egyház vezetőjének rangja katolikosz.
Természetesen ismét fatális félreértésről van szó.
Az örmények alig 10 %-a katolikus - Örményországon belül pedig alig 2-3 % -, az örmények nagy többsége a nem-khalkedóni ortodox Örmény Apostoli Egyházhoz tartozik, mely a nem-khalkedóni ortodoxia egyik részegyháza.
A katolikosz címnek a katolicizmushoz nincs köze azon kívül, hogy ugyanaz a két szó eredete (egyetemes).
Létezik Örmény Katolikus Egyház is - székhelye Libanonban van. Ez egy keleti-katolikus egyház, az katolicizmus egyik keleti részegyháza.
A Örmény Apostoli Egyház és az Örmény Katolikus Egyház közös vonása, hogy mindkettő az örmény rítust használja istentisztelein. Történetileg az Örmény Katolikus Egyház az Örmény Apostoli Egyházból szakadt ki a XVIII. században, amikor az Örmény Apostoli Egyház híveinek egy kisebb csoportja elfogadta a római pápa egyházfőségét és a katolikus tanokat. Teológialag a két egyház teljesen más hitelveket vall: az Örmény Katolikus Egyház a katolikus hitelveket vallja, míg az Örmény Apostoli Egyház a nem-khalkedóni ortodox hitelveket.
A katolikosz cím pedig hagyományosan a korai kereszténységben azon autokefál/autonóm egyházfők címe volt, akiknek a területe a Római Birodalom területén kívül esett. Mivel az Örmény Egyház területe is a Római Birodalom határain kívül esett, így vezetője nem pápai vagy pátriárkai címet kapott, hanem katolikoszi címet. A katolikoszok hiavatalosan az antiochiai pátriárka alá tartoztak. Az örmény katolikosz 451-ben lett teljesen önálló az antiochiai pátriárkától.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 18 mm - F 6.3 - 1/640 - ISO 100 - WB: auto
*
Ugyanaz a másik oldalról.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 18 mm - F 16 - 1/60 - ISO 100 - WB: auto
*
Panelcsendélet. Jobboldalon az a sárga rúd nagyon nem hiányozna, ha nem lenne ott. Na és ez a sok ferde vonal is elég borzasztó. Erre szokás mondani: jó elképzelés rosszul kivitelezve.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 18 mm - F 16 - 1/80 - ISO 100 - WB: auto
*
A nyertes alkotás a "hogyan NE fényképezzük a Holdat" kategóriában. 3200-as ISO, ugye ez valami vicc? Következtetés: SOHA többé Holdat állvány nélkül.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 45 mm - F 7.1 - 1/5 - ISO 3200 - WB: auto
*
Na igen, ez az objektív nem erre való. Legnagyobb gyójtótávolságnál 5.6 a legnagyobb rekesznyílás, szerintem túl kevés. Ennek ellenére sikerült mégis izolálni a témát, szóval nekem így is tetszik.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 55 mm - F 5.6 - 1/100 - ISO 100
Közjogi szakadások a magyar történelemben azaz Miért nincs értelme a legitimizmusnak?
Hét közjogi szakadás történt a magyar történelemben, ennek azonban nincs semmilyen gyakorlati jelentősége. A jog sosem lehet az alap, hanem éppen ellenkezőleg: a jog következmény. Szerencsés országok persze meg tudják úszni a közjogi folytonosság szakadása nélkül, de ez szintén külső, történelmi tényezőktől függ.
Mi a közjogi folytonosság és mi annak megszakadása? A közjogi folytonosság az, amikor egy társadalomban a változások mindig az éppen hatályos közjog alapján, annak betartásával jönnek létre. A megszakadás pedig az, amikor nem ez történik, a hatályos joghoz képest jogellenes változás következik be.
Az első szakadás maga a Magyar Királyság megalapítása I. István által. Hiszen a korabeli jogszabályok értelmében az államfői posztot mindig az Árpád-dinasztia legidősebb tagja örökölte (szeniorátusi elv). A hatályos jog szerint Géza fejedelem halálával a jogszerű utód Koppány volt. István azonban bevezette az elsőszülöttségi elvet, így ő lett az új államfő. Majd ennek fegyveres harccal szerzett hatályt, legyőzve egy, mai szóval polgárháborúban nevezhető harcban Koppányt.
Ez a közjogi rend tartósnak bizonult, egészen 1848-ig hatályban maradt. A szakadást Kossuthék trónfosztási nyilatkozata okozta. Ugyanis a fenálló jog értelmében Kossuthéknak nem volt joguk erre, az 1723. évi II. tc. 7. paragrafusa értelmében Magyarország feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul volt kormányzandó Ausztriával együtt mégpedig a mindenkori osztrák uralkodó alatt. De érdemes erre külön kitérni, mert a továbbiak szempontjából is fontos lesz.
1547. évi V. tc. 5. paragrafusában a magyar országgyűlés kijelentette, hogy ezentúl a trónt az akkori király - I. Ferdinánd - örökösei fogják elfoglalni. Azaz megmaradt a magyar országgyűlés királyválasztási joga, de az országgyűlés köteles I. Ferdinánd törvényes utódai közül megválasztani a mindenkori magyar királyt. A szabad királyválasztás joga csak abban az esetben száll vissza a magyar országgyűlésre, ha I. Ferdinánd vérvonala kihal.
Gyakorlatilag mindez egy történelmi változás következménye. 1541-ben a Magyar Királyság mint független állam megszűnt, s egy nagyobb állam, a Habsburg Birodalom részben autonóm tartománya lett. Az 1547-es jogszabályt ezt teszi hivatalossá.
A királyválasztás jogát az 1687. évi II. tc. tovább szűkítette. Ekkor a magyar országgyűlés örökre lemondott az adddig őt megillető királyválasztás jogáról is, kijelentve, hogy ezentúl I. József király mindenkori elsőszülött fiúleszármazottja külön megválasztás nélkül magyar király, s őt az országgyűlés köteles megkoronázni. Amennyiben nincs ilyen leszármazott, akkor a királyválasztás joga visszaszáll az országgyűlésre az említett 1547. évi V. tc. 5. paragrafusa korlátain belül.
Az osztrák és magyar közös uralkodó intézménye jogilag csak a már említett 1723. évi II. tc-kel kezdődütt. Ennek a tc-nek az 5-10. pontjai kimondták azt is, hogy a magyar királyi poszt betöltése női ágon is automatikusan zajlik. Azaz III. Károly - a törvény meghozatalakor uralkodó király - elsőszülött fiú vagy lány örököse a mindenkori magyar uralkodó.
Az 1849-es trónfosztás tehát jogellenes volt, Kossuthék állama jogszerűtlen volt. Hiszen örök időkre hozott rendelkezés nem tehető hatályon kívül. Ez tehát a második jogszakadás a magyar közjogi történelemben.
Egészen 1867-ig jogon kívüli állapot volt. Az osztrákok visszaállították ugyan Ausztria és Magyarország törvényes közös kormányzását, az államfő kérdését azonban nem oldották meg. Ugyanis az utolsó magyar uralkodó, V. Ferdiánd lemondott posztjáról 1848-ban. Ezzel a magyar országgyűlésre visszaszállt a korlátozott királyválasztás joga, hiszen V. Ferdinándnak nem voltak törvényes örökösei. Össze kellett volna hívnia V. Ferdinándnak a magyar országgyűlést utódja megválasztása céljából. Erre azonban politikai okokból nem volt lehetőség. Ausztriában a császári címet Ferenc József kapta, ő azonban a már említett törvények miatt nem vált automatikusan magyar királlyá is, azaz kifejezetten meg kellett volna választania őt a magyar országgyűlésnek. Mindezt maga Ferenc József császár is tudta, így nem nevezte magát magyar királynak, hanem osztrák császárként uralkodott Magyarország felett az 1723. évi II. tc. 7. pontja alapján, a magyar trón pedig betöltetlen volt.
A trón betöltetlensége azonban disszononáns helyzet volt, hiszen Magyarországnak így nem volt államfője, márpedig egyes hatalmi funkciókhoz államfői szerep szükségeltetett. Az országnak, az Osztrák ill. Habsburg Birodalomnak volt államfője, de Magyarországnak mint annak részének nem, pedig erre az alkotmány szerint szükség volt.
A megoldás 1867-ben született meg, s ez okozta a harmadik közjogi szakadást a magyar történelemben. A szakadás oka, hogy az országgyűlés nem tudott összeülni uralkodói összehívás nélkül (Ferenc József császárként ezt nem tehette meg), viszont így nem volt szerv, mely uralkodót választhatott volna. A megoldás a már lemondott király általi összehívás vagy az 1848-as országgyűlés új ülése lehetett volna, de mindkettő politikai okokból elképzelhetetlen volt. Így Ferenc József összehívta az országgyűlést - bár nem volt joga erre -, az országgyűlés pedig első intézkedésként magyar királlyá választotta őt - sajátos Münchausen-trükk.
A negyedik szakadás 1918-ben történt a köztársaság kikiáltásával, erre nem volt meg a jogi felhatalmazás.
Az ötödik szakadás 1921-ben történt. A Horthy-rendszer látszólag igyekezett visszaállítani a törvényességet, valójában azonban nagyobb bűnt követett el, mint az 1918-as köztársaság: a királyság államforma fenntartása mellett kimondta a törvényes magyar uralkodói ház trónfosztását - 1921. évi XLVII. tc. -, s ténylegesen is meggátolta a törvényes király hazatérését.
A hatodik szakadás a debreceni ideiglenes kormány tevékenysége volt. Új alapokon hozott új közrendet a megelőző rend figyelmen kívül hagyásával. (1945. évi I. tv.)
A hetedik - s utolsó szakadás - 1956-ban történt, amikor Kádár és társai de facto puccsot hajtották végre a törvényes Nagy-kormány ellen.
A közhidelemmel ellentétben 1989-ben nem történt közjogi szakadás, az új rend a régi jogrendje alapján lett bevezetve. Ugyanez a helyzet a féldiktatórikus jellegű új orbáni hatalmi renddel kapcsolatban - az előző jogrend alapján került bevezetésre az alapját képező új alkotmány (Alaptörvény).
Ismétlem azonban: a közjogi szakadás önmagában nem probléma, hiszen előfordulnak olyan történelmi, politikai események, amikor a helyzet kikényszeríti a szakadást.
Szeredőc Druzsba-2 nevű irdatlan panellakótelepének az eleje északnyugati irányból. Imádom a keskenyülő, összetartó vonalakat. Ez a kép majdnem jó.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 35 mm - F 13 - 1/100 - ISO 100 - WB: auto
*
Az előbbi út baloldali sávja. Érkezik a trolibusz. Most már nem így csinálnám ez a képet. A buszt a kép jobb harmadába szerkeszteném. Ebben a formában zavaró és nem látni mi a téma.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 35 mm - F 13 - 1/100 - ISO 100 - WB: auto
*
Tipikus szar kép, túl van exponálva. S a csövek is rossz helyen vannak. Dehát szar képből tanul az ember, nem?
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 30 mm - F 8 - 1/200 - ISO 100 - WB: auto
*
Szeredőc nyugati része egyik lakónegyedében egy utca. A gond, hogy a fasort kicsit más szögből kellett volna fényképezni. Így nem látszik kellőképpen a perspektíva.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 35 mm - F 4.5 - 1/60 - ISO 125 - WB: auto
*
A szeredőci repülőtérre vezető felüljáró. Az ég nem rossz, de a felüljáró alulexponált.
Sony SLT A37 / Sony DT 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL-1855) 30 mm - F 5.6 - 1/640 - ISO 100
A latin igék szótári alakja a kijelentő mód, jelen idő, egyes szám, első személy cselekvő alakja. Után még 3 alak van a szótárban. A második a főnévi igenév jelen idejű cselekvő alakja. A másik két alakkal egyelőre nem foglalkozom ebben a részben. Miért nem? Mert a 6 latin igeidőből egyelőre csak hármat tárgyalok, s e háromhoz csak az első két alak szükséges a szótárból. (A többire ne is számíts a közeljövőben, nem fogok új táblázatokat csinálni pillanatnyilag.)
Az egyes kategóriák egymással részben összefüggnek. A következő táblázatokban jelzem, hogy mik az összefüggések.
Néhány rendhagyó igét leszámítva (ezeket tanuld meg külön!), az összes latin ige öt igeragozási paradigmába tartozik: I., II., III., III./i., IV. Hogyan ismerhetőek fel? Így:
A fenti táblázatból látható, hogy a jelen idejű cselekvő főnévi igenév végződése az I., a II. és a IV. ragozásban -RE, míg a III. ragozásban -ERE. A végződés a szótő után következik közvetlenül, kivéve a III/i. ragozást, ahol a szótő utolsó -i- hangja kiesik az -ERE végződés előtt, a szótőből kieső hangot * jellel jelöltem.
Figyeljük meg, hogy az I., a II. és a IV. ragozásban a szótő mindig hosszú magánhangzóra végződik. Ezt megjegyezni különösen azért fontos, hogy ne keverjük össze a II. és a III. ragozás jelen idejű cselekvő főnévi igenevét: a II. ragozásban a végződés tehát nem -ĒRE, hanem -RE mely a szótő utolsó -Ē- hangja után áll, míg a III. ragozásban a végződés -ERE.
Figyeljük meg szintén, hogy a szótő utolsó hangja a II. és a IV. ragozásban rövidül, míg az I. ragozásban teljesen el is tűnik. A röviddé váló szótői magánhangzót ! jellel jelöltem.
Tehát összegezve:
Mindezt nagyon fontos jól megjegyezni, mert ezek után az egyes ragok megtanulása sokkal egyszerűbb lesz!
A határozószók jellemzően melléknevekből képződnek.
Az első/második ragozású mellékneveknél a tőhőz -ē járul, míg a harmadik ragozású mellékneveknél -ter. Az -ns végződésű mellékneveknél (melyek valójában igenevek), a végződés -ntter lenne, de ez rövidül -nter alakra.
Egyes melléknevékből és névmásokból úgy is képezhető határozószó, hogy a szó semlegesnemű tárgyesetét vagy határozói esetét használjuk.
Ennyit elég is tudni a képzésről, hisz úgyis külön tanuljuk meg az egyes szavakat.
A határozószók fokozásáról viszont érdemes tudni, hogy:
a középfok megegyezik az illető melléknév - melyből a határozószót képeztük - középfokú, semleges nemű alanyesetű alakjával,
a felsőfok pedig az illető melléknév - melyből a határozószót képeztük - felsőfokú alakjának tövéhez illesztett -ē végződéssel kapható meg.
A szabálytalan határozószókat nem sorolom, úgyis megtanulod őket külön.
A melléknevekről már szó volt, a ragozásnál. Így csak fokozásuk maradt:
a középfok a tőhőz adott -ior hím- és nőnemben, s -ius semlegesnemben,
a felsőfok a tőhöz adott -issimus, -issima, -issimum, viszont az alapfokban -er végű melléknevek felsőfoka -rimus, -rima, -rimum, mely az -er végződéshez adódik.
A ragozás ugyanazon szabályok alapján zajlik, mint az alapfokú mellékneveké.
Van egy pár szabálytalan alak (nem sok), ezeket a nyelvkönyvedből lesd ki!
Számnevek:
A táblázatokhoz nincs mit hozzáfűzni, világosan látható az egyes alakok logikája.
Ragozott alakok:
Az I ragozásáról már szó volt róla a speciális 9 melléknévnél.
Az egyéb, ritkábban használatos számnév-kategóriákat kihagytam, ezeknek nézz utána nyelvkönyvednek, amikor szükséged lesz rájuk.
Először a személyes névmások, a visszaható névmás, a személyes névmásként is használatos mutató névmás, a birtokos névmások, s az egyik meghatározó névmás.
Ezeknek a névmásoknak a használatáról pár szót:
A személyes névmások használata a magyarhoz hasonló első és második személyben (ego, tū, nos, vos). Harmadik személyben azonban nincsenek a latinban személyes névmások, helyettük a személyes névmásként is funkcionáló is, ea, id mutató névmások használatosak.
Visszaható névmás - ez nyilvánvaló.
Birtokos névmás - első és második személyben (meus, tuus, noster, vester) magától értetődő, a suum azonban jellemzően "saját" jelentése, harmadik személyben jellemzően az is, ea, id birtokos esetű alakjai használatosak.
Az idem, eadem, idem meghatározó névmás ("ugyanaz").
Külön figyelmet kell fordítani a kérdő főnévi (quis, quid), a kérdő melléknévi (quī, quae, quod) és a vonatkozó névmás (quī, quae, quod) elhatárolására. A vonatkozó névmás a magyarhoz hasonló, nincs mit magyarázni. A kérdő főnévi névmással azonban általában a főnévre kérdezünk rá (ki? mi?), míg a kérdő melléknévi névmással a főnév tulajdonságára (kb. kiféle? miféle?).
Látható, hogy a idem, eadem, idem meghatározó névmás teljesen az is, ea, id személyes névmásként is használható mutató névmás -dem végződéssel ellátott változata, csak a sárgaval jelölt alakokat kell külön megjegyezni, valamint azt, hogy az -m végződés a -dem hatására -n alakká változik.
Következzenek a kérdő és a vonatkozó névmások:
Látható, hogy csak a sárgával jelölt esetekben van különbség, valamint abban, hogy főnévi kérdő névmásként - értelemszerűen - nincsenek nőnemű alakok, kizárólag hímnemű és semlegesnemű alakok.
Az előbb nem felsorolt névmásoknak a használatáról pár szót:
Mutató névmások: a hic, haec, hoc jelentése "ez", az ille, illa, illud jelentése pedig "az". Az iste, ista, istud jelentése kb. "amaz". Az ille és az iste között a különbség kb. az, hogy míg mindkettő távol van a beszélőtől, az iste attól is távol van, akihez beszélünk, az ille viszont közel van hozzá.
Az ipse, ipsa, ipsum meghatározó névmás ("maga").
-dam utótag ("egy bizonyos").
-quam utótag (a magyar "bár-" előtagot jelzi).
-cumque utótag (a magyar "bár-" előtagot vagy a "csak" kiegészítést jelzi).
-que utótag (a magyar "bár-" előtagot jelzi).
-libet utótag (a magyar "bár-" vagy "akár-" előtagot jelzi).
-vis utótag (a magyar "bár-" vagy "akár-" előtagot jelzi).
ali- előtag (a magyar "vala-" előtagot jelzi).
ec- előtag ("vajon").
Szintén alakítható névmás az alapforma megkettőzésével (a magyar "bár-" előtagot jelzi).
A 9 speciális melléknév egy része névmási szerepet tölt be - ezek: ūllus ("valamely"), nūllus ("senki, semmi, semmilyen"), uter ("melyik a kettő közül"), neuter ("egyik sem a kettő közül"), alter ("egy a kettő közül", "egyik - másik").
Mutató névmások:
Meghatározó névmás:
Látható, hogy a mutató névmásoknak és a meghatározó névmásnak szinte teljes azonos a paradigmája, így én a következő táblázatot javaslom egyszerűbb megjegyzésre. Sárgával jelölve a szabálytól eltérő alakokat, melyek külön megtanulandók:
Határozatlan névmások:
Láthatjuk: a már tárgyalt kérdő és vonatkozó névmásokhoz képest csak a sárgával jelölt esetekben van eltérés.
A fenti névmásokoz ragasztott tagokkal kapunk meg más határozatlan névmásokat is:
-dam utótag - a "d" hatására az előtag utolsó "m" betűjéből "n" lesz,
-quam utótag,
-cumque utótag,
-que utótag,
-libet utótag,
-vis utótag,
ali- előtag,
ec- előtag.
Szintén alakítható névmás az alapforma megkettőzésével.
A ragozás mindegyiknál az alapforma ragozásával egyezik.
A 9 speciális melléknév egy része névmási szerepet tölt be - szó volt már róluk a melléknevek ragozásánál.
A nyelvkönyvekben - különösen a régimódiakban - az a szokás, hogy egymás után veszik az 5 darab főnévragozást, majd a 3 melléknévragozást, aztán a többi szófaj ragozását is. Én egész másképp csináltam, mert mint egyszerű paraszt, igyekeztem saját dolgomat maximálisan megkönnyíteni.
Így az első részben az I. és a II. főnévragozást, valamint az I. és a II. melléknévragozást mutatom be. Ide vehetném az igenevek egy részét is, de ezt mégsem teszem, mert el akarom kerülni a túlbonyolítást. Az igenevek ragozása úgyis könnyű lesz, ha már tudjuk a főnévek és a melléknevek ragozását.
Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: a szótárból. A szótárban minden főnév után esetében annak szótári alakja - mely az egyes számú alanyesetű alak - után szerepel a szó egyes számú birtokos esetragos alakja. (Kivétel: a csak többes számban használatos főneveknél a szótári alak a többes számú alanyesetű alak, utána pedig a többes számú birtokos esetű alak következik.)
Tehát a főnév az I. főnévragozáshoz tartozik ha a szótárban:
-A, -AE
alakot látunk,
s a II. főnévragozáshoz tartozik, ha a szótárban:
-US, -Ī,
-UM, -Ī,
-ER, -Ī,
-IR, -Ī
alakot látunk.
Tehát az I. főnévragozáshoz -A végű főnevek tartoznak. Ezek szinte mindig nőneműek. Kivételként hímneműek az -A ra végződő "férfias" foglalkozások nevei, egyes férfi személynevek, valamint a Hādria helynév - ezek hímneműek.
A II. főnévragozáshoz -US, -UM, -ER, -IR végű főnevek tartoznak. Az -UM végű, II. főnévragozáshoz tartozó főnevek kivétel nélkül semlegesneműek. Az -US, -ER, -IR végű, ide tartozó főnevek szinte minden esetben hímneműek, azonban itt vannak kivételek is. Nőneműek az országnevek, a városnevek, szigetek nevei, a legtöbb növény neve, a legtöbb drágakő neve, egyes görög eredetű szavak, valamint az alvus, carbasus, colus, humus, vannus szavak. A semleges nemű kivételek pedig: pelagus, vīrus, vulgus.
Ide tartozik szintén a melléknevek kisebb része, mégpedig oly módon, hogy a melléknév nőnemű alakja az I. melléknévragozás szerint ragozódik, míg a hímnemű és a semlegesnemű alak a II. melléknévragozás szerint.
A végződéseket tekintve, az I. melléknévragozás teljes egészében egyezik az I. főnévragozással, a II. melléknévragozás pedig teljes egészében egyezik a II. főnévragozással, tehát csak egyszer kell megtanulni ezeket a végződéseket.
Az -ER végű főnevek és melléknevek két csoportra oszlanak. Egyik részüknél az E kiesik az egyes szám alanyeseten kívüli összes többi esetben, másik részüknél nem esik ki. A szótárból tudhatjuk meg, hogy az illető szó melyik csoportba tartozik, ugyanis a szótárban jelezve van az egyes számú birtokos eset a főnevek szótári alakja (egyes szám, alanyeset) után. Melléknevek esetek pedig a szótári alak (hímnem, egyes szám, alanyeset) után szerepel a nőnemű és a semlegesnemű alak, melyekből látszik, hogy van-e E-kiesés. (Sok esetben, ha nincs E-kiesés, a szótár csak a hímnemű alakot közli.)
Megjegyzések:
deA, fīliA, lībertA, stb. - többes szám részes és határozó esetben előfordul a deĀBUS, fīliĀBUS, lībertĀBUS alak is, ennek oka a szó hímnemű változatától való különbségtétel,
a familiA szó esetében előfordul a familiĀS forma is egyes szám birtokos esetben,
egyes szavak esetében a többes szám birtokos esetben előfordul az -UM rag is, különösen mértékegységeknél, pénznemeknél,
a -VUS, -VUM, -QUUS végű szavak esetében az egyes számú ragoknál az U hang helyett O is szerepelhet,
-IUS és -IUM végű főneveknél az egyes szám birtokos esetben a szótő utolsó I betűje kieshet, azaz a kialakuló -IĪ helyett -Ī lehet a szó vége,
a deUS szónál a többes számban a következő alakok is lehetségesek: alanyeset dĪ, birtokos eset deUM, részes és határozói eset dĪS.
Továbbá van 9 speciális melléknév - ūllus, nūllus, uter, sōlus, neuter, alius, ūnus, tōtus, alter -, melynek a ragozása kicsit másképp alakul.
Vegyük észre, hogy ragok valójában néhány típusra vezethetők vissza:
Jegyezzük meg, hogy az -US és -UM alapvégződés esetében a többi rag ezen alapvégződés helyére kerül, míg az -ER és -IR alapvégződés esetében az alapvégződés utánra kerül. Ha ezt megtettük, észleljük, hogy a végződések ugyanazok.
Szintén észleljük, hogy nincs semmilyen különbség a főnévek és a melléknevek végződései között. Azaz nem kell ezt sem megtanulnunk.
Jegyezzük meg, hogy többes szám részes és határozó esetben mindig azonosak a ragok.
Jegyezzük meg, hogy semlegesnemben mindig azonos az alanyeset és a tárgyeset, mind egyes, mind többes számban.
Jegyezzük meg, hogy a 9 speciális melléknév esetében csak az egyes szám birtokos és részes esetben rendhagyóak a ragok, jegyezzük meg, hogy minden nemben azonos a birtokos rag és ugyanígy minden nemben azonos a részes rag.
Jegyezzük meg, hogy a 9 speciális melléknév egyikének a semleges nemű alakja rendhagyó: alius, alia, aliud.
Ezek után az I. és a II. főnévragozásról és az I. és a II. melléknévragozásról valójában csupán a következő táblázatot kell memorizálni:
Most pedig a III. főnévragozás és a III. melléknévragozás következik. A legtöbb főnév és melléknév ide tartozik.
Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: a szótárból. A szótárban minden főnév után esetében annak szótári alakja - mely az egyes számú alanyesetű alak - után szerepel a szó egyes számú birtokos esetragos alakja. (Kivétel: a csak többes számban használatos főneveknél a szótári alak a többes számú alanyesetű alak, utána pedig a többes számú birtokos esetű alak következik.) Minden olyan főnév a III. főnévragozáshoz tartozik, melyi szótára alakja után -IS végződéses alak következik.
A III. főnávragozás nehézsége, hogy - ellentétben az I. és a II. főnévragozással - a szótári alakból nem tudható meg egyértelműen az egyes számú birtokos esetű alak, mivel maga a szótő is gyakran változáson megy keresztül. Márpedig e megváltozott tőhöz járulnak az esetragok, azaz ezt az alakot meg kell tanulnunk. Praktikus így minden III. ragozáshoz tartozó főnévnél eleve két alakot megtanulni: az szótári alakot, s a szótárban második helyen szereplő alakot.
Az III. főnévragozáshoz mind hímnemű, mind nőnemű, mind semlegesnemű főnevek tartoznak. Igencsak hasznos, ha megjegyzünk pár szabályt. Ezek megjegyzése nagyon sokat fog segíteni a jövőben, legalább az alapszabályokat jegyezzük meg! E szabályok által megtudhatjuk, hogy a III. főnévragozáson belül mely főnevek milyen neműek:
hímneműek:
az -OR végű főnevek, kivéve: a nőnemű arbor, valamint a semlegesnemű ador, aequor, cor, marmor szavakat,
az -Ō végű főnevek, kivéve a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűeket,
az -ŌS végű főnevek, kivéve nőnemű cōs, dōs, valamint a semlegesnemű ōs szavakat,
az -ER végű főnevek, kivéve a nőnemű linter, valamint a semleges nemű cadāver, iter, tūber, ūber, ver szavakat, az -ER végű növények és fák szintén jellemzően semlegesneműek,
az -EX végű főnevek, melyek egyes számű birtokos esetű végződése -ICIS,
az -ES végű főnevek,
a -NIS végű főnevek,
a -GUIS végű főnevek,
nőneműek:
a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűek, kivéve a hímnemű cardō, harpagō, ligō, margō, ōrdō, pāpiliō, pugiō, turbiō, ūniō szavak,
az -ĀS végű főnevek, kivéve a semlegesnemű vās szó,
az -ĒS végű főnevek, kivéve a hímnemű ariēs, acinacēs, celēs, lebēs, pariēs, pēs szavak,
az -IS végű főnevek, kivéve a hímnemű axis, caulis, collis, cucumis, ensis, fascis, follis, fustis, lapis, mēnsis, orbis, piscis, postis, pulmis, vomis szavak, valamint a -NIS és -GUIS végűek,
az -YS végű főnevek,
az -ŪS végű főnevek, kivéve a hímnemű mūs, s a semlegesnemű crūs, iūs, pūs, rūs, tūs szavak,
a mássalhangzó + -S végű szavak, kivéve a hímnemű dēns, fōns, mōns, pōns szavakat,
az -x végűek, kivéve a hímnemű -EX végűeket, melyek egyes számú birtokos esetű alakja -ICIS, valamint kivéve a szintén hímnemű calix, fornix, grex, phoenix szavakat,
semlegesneműek:
az -AR, -UR, -US végű szavak, kivéve a hímnemű vultur, lepus, s a nőnemű pecus szavakat.
a -C és T végűek,
az -A, -E, -I, -Y, -L, N, kivéve a semlegesnemű sāl, sōl, pecten szavakat.
A nyelvkönyvek jellemzően itt hosszasan magyarázni szoktak mássalhangzó tövű, igazi i-tövű és kevert i-tövű főnevekről. Tapasztalatom azt mondja: ezek a szabályok feleslegesek. Miért? Mert bizonytalanok és ráadásul ingadozóak, egyszerre több alak is használatban volt több főnév esetében is. Én tehát azt az utat választottam ebben az esetben, hogy megadom a fő végződést, majd zárójelben megadom az előforduló másik végződést is. Szerintem érdemesebb a gyakorlatból megtanulni, hogy egyes szavak esetében a zárójeles végződés használatos, ill. az is használatos. Nekem ez a kedvenc módszerem mindig, amikor több a kivétel, mint a szabály...
A táblázatokban csillaggal jelöltem a szótári alakot, mivel itt nincs értelme konkrét végződést írni, hiszen - mint láttuk - számtalan végződés lehetséges a III. főnévragozás szótári alakjában.
Ami a mellékneveket illeti, itt 3 változat lehetséges:
melléknevek, melyeknek külön végződése van minden nemben,
melléknevek, melyeknek kétféle végződése van: egy hímnemre és nőnemre, egy pedig semlegesnemre,
melléknevek, melyeknek egyféle végződése van mindenben nemben.
Azonban mindez csak a szótári alakokra érvényes (s természetesen egyes szám tárgyesetre is a semlegesneműek esetében, hiszen az mindig egyezik az alanyesettel), más esetben a végződések ugyanazok!
Mivel tehát nincs lényegi különbség a főnevek és a melléknevek között a III. ragozásban, így egyben láthatók a végződések a következő táblázatban:
Megjegyzések:
négy darab rendhagyó ragozású főnév a III. főnévragozásban: bōs, Iuppiter, sūs, vīs.
Vegyük észre, hogy ragok valójában néhány típusra vezethetők vissza:
Jegyezzük meg, hogy semlegesnemben mindig egyezik az alanyeset és a tárgyeset, mindkét számban.
Jegyezzük meg, hogy többes szám részes és határozó esetben mindig azonosak a ragok.
Észleljük, hogy azonos a végződés egyes szám határozó esetben, a különbség csak az, hogy a főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -Ī végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -E végződés.
Az előző ponthoz hasonló a helyzet a többes szám birtokos esetet illetően: főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -IUM végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -UM végződés. Ezt és az előző pontot megjegyezve, az esetek 90 %-ában meg is tanultuk a helyes végződést.
S végül következik az utolsó két főnévragozás: a IV. és az V.
Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: ismét a szótárból:
a IV. főnévragozásba tartozó főnévek szótári alakja minden esetben -US vagy -Ū végződésű, míg a egyes számú birtokos esetragos alak mindig -ŪS,
az V. főnévragozásba tartozó főnévek szótári alakja minden esetben -ĒS, míg a egyes számú birtokos esetragos alak mindig -ĒĪ vagy -EĪ.
Szerencsére a nyelvtani nem is könnyebben megjegyezhető itt:
a IV. főnévragozásban az összes -Ū végű főnév semlegesnemű, míg az -US végűek többnyire hímneműek, a következő nőnemű kivételekkel: acus, anus, colus, domus, idus, manus, nurus, porticus, quinquatrus, socrus, tribus,
az V. főnévragozásban az összes főnév nőnemű, a következő hímnemű kivételekkel: diēs, merīdiēs.
Íme a végződések:
Megjegyzések:
a IV. főnévragozást illetően:
rendhagyó ragozása is van a domus főnévnek,
néha előfordul az -Ū végződés az -UĪ helyett,
néha előfordul az -Ī végződés -ŪS helyett egyes szám birtokos esetben,
néha előfordul az -UBUS végződés az -IBUS helyett,
az V. főnévragozást illetően:
egyes szám részes és határozói esetben a végződés -ĒĪ amikor a szótő magánhangzóra végződik, míg mássalhangzóra végződő tő esetében -EĪ,
A latin írásban vannak nagybetűk és kisbetűk. Használatuk azonban egészen más volt, mint manapság.
A klasszikus korban a feliratokat, ünnepélyes szövegeket, irodalmi műveket kizárólag nagybetűkkel írták. Tehát pl. azt, hogy Római Birodalom úgy írták, hogy IMPERIVM ROMANVM. A kisbetűket kizárólag kézírásban használták, mint a nagybetűk "gyors" változatát. Ugyanezt kézírással tehát imperivm romanvm formában írták. A kettőt sosem keverték.
A középkorban alakult ki az a szokás, hogy a kétféle betűt keverjük. Ekkortól írjuk a mondatkezdő szó és a tulajdonnevek első betűjét nagy betűvel, minden más betűt pedig kicsivel. Ez a szokás mind a mai napig megmaradt, a klasszikus latin szövegeket is így szokás írni.
Úgyszintén nem használtak írásjeleket a klasszikus korban, s a szavak között is csak kézírásban hagytak szünetet. A középkortól alakult ki a szavak között szünet hagyása, s vessző, pont, felkiáltójel, kérdőjel használata. A klasszikus latin szövegeket is így szokás írni manapság.
Tehát a klasszikus korban 23 betűt használtak. A mai szokás szerint 24 betűt használunk, az egyetlen különbség a klasszikus korhoz képest, hogy a klasszikus kori V betűt ma U betűként írjuk, amikor magánhangzóként szerepel, azonban sok mai latin szövegben ez nem érvenyesül csupa nagybetűs szövegekben, azaz ilyen esetben szintén nem használatos az U.
*
Íme a Magyarországon elterjedt latin kiejtések összehasonlítása:
Magyarázat a betűk ejtéséhez:
å = kb. röviden ejtett magyar "á"
ë = kb. röviden ejtett magyar "é"
w = mint az angol "w", kb. készülődj magyar "u" ejtéséhez, majd mondj "v" hangot
µ = mint az "n" ejtése a magyar "cseng" szóban
h = hehezet, a megelőző mássalhangzó h hanggal való együttes ejtése (egy hangként)
^ = kettőshangzó, a két hang együtt ejtve
Felmerül a kérdés: melyik kiejtést használjuk? Szerintem a válasz pofonegyszerű: ha a klasszikus latint tanuljuk, miért használnánk bármi mást, mint a klasszikus kiejtést? Én csak egyszerű paraszt vagyok, de nem értem, miért kellene más kiejtést használni? Mert a jogászok és az orvosok a magyaros ejtést használják? Dehát ők nem beszélnek, írnak, olvasnak latinul, ők csupán egyes latin szavakat használnak!
Azaz ha nem az a célunk, hogy csak jogi, orvosi, egyéb tudományos szakszavakat akarunk tanulni, akkor ne a magyaros ejtést használjuk. S ha nem is katolikus papok, apácák, stb. szeretnénk lenni, akkor nincs okunk a katolikus egyházi kiejtést alkalmazni. Ha a latint maga a latin miatt tanuljuk, akkor egyetlen értelmes megoldás van: a klasszikus ejtés!
Tehát a következő kiejtést használjuk, megismétlem itt érthetőbb alakban a klasszikus ejtés szabályait:
Magyarázat a betűk ejtéséhez:
å = kb. röviden ejtett magyar "á"
ë = kb. röviden ejtett magyar "é"
w = mint az angol "w", kb. készülődj magyar "u" ejtéséhez, majd mondj "v" hangot
µ = mint az "n" ejtése a magyar "cseng" szóban
h = hehezet, a megelőző mássalhangzó h hanggal való együttes ejtése (egy hangként)
^ = kettőshangzó, a két hang együtt ejtve
Látjuk, hogy több betűnél, mégpedig a magánhangzóknál - A, E, I, O, U, Y - kétféle ejtés lehetséges. Mikor melyik a helyes, bármelyik? Nem, minden esetben csak az egyik ejtés a helyes. A latin magánhangzók lehetnek rövidek vagy hosszúak. Sajnos a latin írásban ritkán jelölték a magánhangzók hosszúságát, viszont szerencsére a szótárak jellemzően jelölik, s természetesen a latin nyelvkönyvek is.
A hosszúságot fontos megtanulni minden szónál, mert ettől függ a szótagok hosszúsága is (ez a latin nyelvű költészetben nagy szerepet játszik), több esetben pedig ettől függ a szó hangsúlyának a helye, valamint ezen kívül pedig egyes esetekben csak a magánhangzó hosszúsága különböztet meg egyes szavakat.
A hosszúság általános jelölése a betű felett lévő vonal, pl. így Ā vagy "magyar" módra vessző a betű felett, tehát pl. Á, ez utóbbi a ritkább. A rövid magánhangzók általában nincsenek jelölve, onnan tudjuk tehát, hogy rövidek, hogy nincs rajtuk hosszúság jel. Néha jelölve vannak szintén egy felettük lévő "sapkával", tehát pl. Ă, de mint mondtam ez a ritkább jelölés, elsősorban verselésben használatos. Én itt a hosszú magánhangzókat az Ā jellel fogom jelölni, a rövideket pedig úgy, hogy nem teszek rájuk jelet.
Na és mi a helyzet az Y betűvel? Ott látható, hogy ejtése lehet i/í és ü/ű is. A kettő itt cserélhető egymással. Az Y betűt görög szavakban lévő Y (üpszilon vagy ipszilon) átírására használták. Az ógörögben e betű eredeti ejtése "ü", azonban sok római nem tudta ezt helyesen ejteni, helyett "i"-t mondott, így általános ejtése "i" volt. Ráadásul a klasszikus latin kor vége felé a görögök is egyre kevésbé mondtak "ü"-t, egyre inkább "i" lett a populáris ejtés, bár a művelt nyelvben még sokáig az "ü" volt a szabvány. (A mai görög nyelvben nincs "ü", az üpszilon/ipszilon ejtése "i".)
Az utolsó kérdés: az I mikor magánhangzó és mikor mássalhangzó? Ez igen egyszerű. A szavak elején és két magánhangzó között. Minden más esetben magánhangzót jelöl az I. Azonban van egy kivétel: összetett szavak esetében az összetett szó részét alkotó eredeti szóban mássalhangzót jelentő I megmarad mássalhangzónak az összetett szóban, akkor is, ha ott már nem felel meg a fenti szabálynak.
*
Hangsúly.
Először is megnbsp; kell érteni, hogy mi a szótag a latinban.
A szótag legfontosabb sajátossága, hogy egyetlen magánhangzót tartalmazhat csak, s minden szótag kötelezően tartalmaz pontosan egy magánhangzót. Magánhangzó nélkül nincs szótag. Fontos tudnivaló azonban, hogy a kettőshangzók egy magánhangzónak számítanak. A kettőshangzók a következők: AE, AV, EI, OE, OV, UI. Szintén egyetlen hangnak számít a CH, PH és TH.
A mássalhangzók a következőképpen kapcsolódnak a magánhangzókhoz:
a szó elején lévő mássalhagzó(k) a szó első magánhangzójával alkot(nak) szótagot,
a szó végén lévő mássalhagzó(k) a szó utolsó magánhangzójával alkot(nak) szótagot,
két magánhangzó között lévő egy darab mássalhangzó mindig a következő magánhangzóhoz kapcsolódik,
ha két magánhangzó között egynél több mássalhangzó van, a legutolsó mássalhangzó a következő magánhangzóhoz kapcsolódik, a többi pedig a megelőző magánhangzóhoz,
KIVÉTELek:
ha B, C, D, F, G, K, P, T után R vagy L következik, a két mássalhangzó nem választódik el egymástól, tehát a következő magánhangzóhoz kerül mind az R/L, mind az előtti lévő felsorolt mássalhangzó,
az X és a Z két hangnak számít, de nem választódik ketté - ha X vagy Z van két magánhagzó között, az X azonban az ELŐZŐ magánhangzóval alkot szótagot, míg a Z a következő magánhangzóval,
összetett szavak esetében az elválasztásnál megmarad szótaghatárként az eredeti szavak határa.
Mint látjuk, a szabályok azonosak a magyarban meglévő szabályokkal, csak az első kivételre kell figyelemmel lennünk, mivel csak ez különbözik a magyar szótagelválasztási szabélyoktól.
Megkülönböztetünk egymástól hosszú és rövid szótagokat:
a szótag hosszú:
ha mássalhangzóra végződik,
ha magánhangzóra végződik, s ez a magánhangzó hosszú magánhangzó vagy kettőshangzó,
a szótag rövid:
ha magánhangzóra végződik, s ez a magáhangzó rövid magánhangzó.
Ami a hangsúly illeti, a hangsúly a következő lehet:
egyszótagú szavakban, az egyetlen szótag a hangsúlyos,
kétszótagú szavakban, az utolsó előtti szótag a hangsúlyos,
három vagy többszótagú szavakban:
az utolsó előtti szótag a hangsúlyos, ha az utolsó előtti szótag hosszú,
a hátulról harmadik szótag hangsúlyos, ha az utolsó előtti szótag rövid.
Ma van a születésnapom, így könnyedébb témát vetek fel.
Számtalan fórumon, blogban, cikkben látok elítélő véleményeket a leggings nevű (másképpen cicanadrág, streccsnadrág) nevű ruhadarabról.
Valójában ez a legjobb és leguniverzálisabb női ruhadarab. Minden korosztályon jól áll. S a nagyon kövéreket és nagyon magasakat leszámítva, mindenkinek jól áll.
Viselhető sportosan, elegánsan, hétköznapian.
Számtalan változata van: az egyszerűbb anyagoktól a drágábbakig. Van egyszínű, kétszínű, sokszínű, egyszerű mintás, minta nélküli, rajzos.
Van teljesen szűk változata és van kicsit lazább változata is.
Nyáron hűt, télen melegít.
S a legfontosabb: mindig szép, csinos. A rossz alakból átlagosat csinál, a közepesből szépet, a szépet pedig tovább szépíti.
Viselhető önállóan nadrág helyett vagy harisnyanadrágszerűen ill. - ez a leggyakoribb - a kettő kombinációjaként.
Egyetlen hátránya van: csak nőknek áll jól. Férfiakon nevetséges.
