A legújabb ballib érv: nem lehet választási körzeteket létesíteni más ország területén, erre az adott ország nagyon mérges lesz, hiszen sérti szuverenitását.

Teljesen fals.

Valójában minden ország, mely engedi a külföldön élő állampolgárainak a szavazást ezt teszi.

Jelenleg a következő verziók léteznek a világban. Alapvetőn minden 2 kérdéstől függ:

• Ki szavazhat?
  • minden állampolgár szavazhat, lásd pl. USA,
  • csak az adott országban élő állampolgár szavazhat, pl. Málta,
  • az előbbi kettő közti esetek, pl. csak az országban már élt állampolgár szavazhat bizonyos ideig még, vagy külön regisztráció kell, vagy csak bizonyos emberek szavazhatnak, erre számtalan példa van, pl. Németországban csak az a külföldön élő német szavazhat, aki kevesebb mit 25 éve hagyta el Németországot;
• Hol lehet szavazni?
  • bárhol,
  • csak belföldön,
  • a kettő közti eset: azaz van lehetőség külföldi szavazásra, de csak egyes emberek élhetnek ezzel, pl. Izrael: izraeli követségeken is vannak szavazóurnák, de csak az izraeli állam hivatalos kiküldöttjei szavazhatnak, mindenki másnak is van szavazati joga, de csak ha Izraelbe utazik a választás napjára.

Az minden ország számára irreleváns, hogy más országban mi a választási rendszer. Miért? Mert ez a másik ország belügye.

A szuverenitás kérdése egyetlen esetben merül fel: ha az idegen állam választásokat tart az adott ország területén, de ezt fizikailag értve, azaz idegen ország szavazóhelyiségeinek létesítése.

Ebben két modell van:

• az ország szuverenitása megsértésének tekinti, ha területén más ország szavazást tart: ennek eredménye az, hogy csak diplomáciai képviseleteken lehet szavazni, hiszen azok mentességet élveznek, lásd ilyen Németország, ott magyar választásokon csak magyar külképviseleten lehet szavazni, máshol a német hatóság nem enged szavazást, lásd a magyar követség nem bérelhet ki pl. egy termet a követségen kívül a választások céljára,
• az országot nem érdekli más ország szavazása, példa erre Magyarország: Budapesten pl. a bolgár választásokat jellemzően nem az Andrássy úti bolgár követségen szokták tartani, mert ott kicsi a hely, hanem máshol, én pl. voltam már választani a IX. ker., Fehér Holló utcai Rila Szállóban, ahol a követség kibérelte a nagytermet erre a célra.

Ami biztos: olyan nincs, hogy valaki amiatt tiltakozik mert ilyen vagy olyan egy másik ország választási rendszere.

Az, hogy egy ország hogyan szervezi meg külföldön élő állampolgárai szavazását, milyen rendszer szerint az teljesen belügy. Alapvetően itt 3 modell van:

• a külföldi szavazatokat a belföldiek közé számítják:
  • személyi alapon: pl. az USA ilyen: a külföldön élő amerikai legutolsó amerikai lakhelye szerint szavaz, s ha sose élt az USA-ban, akkor meg legközelebbi USA-ban élő rokona lakhelye szerint,
  • beosztásos alapon: azaz el van döntve, hogy egy adott helyen leadott szavazat hová számít, pl. Bulgáriában ez van, van 31 választókerület, s minden választáskor ki van sorsolva, hogy pl. a Magyarországon leadott szavazatok Sumen választókerületbe mennek,
• a külföldi szavazatokat a belföldiektől külön számítják, azaz van egy külön "külföld" körzet meghatározott számú mandátummal, ilyen pl. Horvátország - 3 mandátum jár a határontúli horvátoknak.

Karsai guru öngyilkos szektája nagyot bukott.

A bukás nagyon fáj a liberálisoknak, mert a döntést nem Zorbán vagy Putyin hozta, hanem az Emberi Jogok Európai Bírósága, ami egy általuk agyonéljenzett intézmény.

Nincs mit szépíteni ezen: kiütéses győzelem a liberálisok ellen.

A feketeöves ballib kommentelők búskomorságba estek: hát már Sorosék európai bíróságában se lehet bízni??? micsoda világ ez!

A reakciók 3 csoportra oszthatók:

• szitkozódás, bárcsak minden bíró lassú kínhalálban döglene meg,
• felháborodás, hogy még Nyugat-Európa is tudománytalan, középkori, vallásos mítoszok hatása alatt él,
• passzív beletörődés, hogy itt a vég.

Kedvenc kommentem:

Érdekes a liberális érvelés:

• ha nem lehet politikai szerv által valamit elérni, akkor jöjjön a "szakma" és a "független bíróság",
• ha viszont a "szakma" és a "független bíróság" rosszul dönt, akkor jöjjön a politikai döntés,
• persze a politikai döntés csak akkor jó, ha azt a helyes emberek alkotta szerv hozza meg.

Ilyen volt ez a Szovjetunióban is, bár ott ugyanezt egyszerűbben fogalmazták meg, úgy, hogy "a Pártnak mindig igaza van".

Amiben Magyarország egyedülálló.

Sok országot ismerek, de olyat egyet se, ahol politikai támogatás szerezhető azzal, hogy valaki szidja a saját népét.

Ebben Magyarország egyedi eset.

A magyar "baloldal", azaz a liberálisok, legalábbis a keménymag a legkönnyebben azzal hozható önkívületi düh állapotába, ha felmerül, hogy az ország határontúli magyarokat támogat.

Próbálom elképzelni ezt bárhol máshol, s nem megy sehogy se.

Ha mondjuk egy orosz nyugatos liberálisnak - akár olyan Nahalnij-típusnak is - azt mondanánk, hogy Oroszország ne támogassa pl. a kazahsztáni oroszokat, mert "nemittél, nemittadózik, meg eleve nemorosz-hanem-szemétkazah az illető", akkor először visszakérdezne, mert biztos lenne benne, hogy valamit nem jól értett. Ha meg megértené, hogy tényleg ez a felvetés, biztos lenne benne, ez valami kandikamerás beugratós műsor, ahol emberektől marhaságokat kérdeznek. S ha a végen rájönne, hogy mindez teljesen komoly, akkor pedig elmeorvost javasolna.

A bolgár emlékezet legfontosabb csatája az I. vh.-ból a dojrani csata (vagy Dojran-tavi csata).

A Dojran-tó jelenleg Észak-Macedónia és Görögország határán található, a Velencei-tónál kb. kétszer nagyobb méretű tó. Maga a település - szintén Dojran a neve - gyakorlatilag teljesen megsemmisült az I. vh. során, a mai település ugyanazon a helyen új építésű, új lakossággal. A csata helyszíne a mai bolgár-görög-macedón hármashatártól kb. 25 km-re található, délnyugati irányban.

A csata jelentősége bolgár szemszögből: a leghosszabb ideig tartó csata a vh. alatt bolgár részvétellel és a bolgár fél katonailag nem vesztette el. A csata 1916 augusztusában kezdődött és 1918 szeptemberében ért véget. Ez alatt a bolgár fél kb. 6000 katonát vesztett el, míg az ellenoldalon a brit, francia és görög erők 25 ezret.

A dolog háttere fontos. Bulgária csak későn, 1915-ben lépett be az I. vh.-ba, addig semleges volt. A bolgár politika egyszerűen félt, hogy meg fog ismétlődni a korábbi eredmény: azaz Bulgária megint veszít, mint a az 1912-1913-as balkáni háborúkban, így a semlegesség tűnt a jó megoldásnak. A bolgár elit és a nép akkor kezdett a háború pártjára állni, amikor biztosnak kezdett tűnni a központi hatalmak győzelme, így kockázatmentesnek látszott a háborús részvétel. (Tévedtek, dehát könnyű ezt utólag megítélni.)

Eleinte, 1915-ben, amikor Bulgária végül belép a háborúba a központi hatalmak oldalán, eleve csak Szerbia ellen voltak tervezve lépések. Románia egészen 1916-ig semleges volt, Görögország 1917-ig, Törökország meg szövetséges volt, így egyedül Szerbia kárára lettek tervek az etnikailag bolgár területek megszerzésére. Ez a gyakorlatban a mai Észak-Macedónia területét jelentette, kis résszel a környező a mai koszovói és albániai határterületekből.

Egyeztetve a német és az osztrák-magyar haderőkkel, a bolgár hadsereg 1915 októberében lépett be Szerbiába: egyrészt nyugatra, délnyugatra Macedónia szerb ellenőrzésű részére, másrészt északnyugatra, ahol el kellett érni a osztrák-magyar megszállási övezetet. Ez sikerült alig 2 hét alatt.

1915 decemberére Szerbia elesett, a szerb király és a kormány, a hadsereg nagy részével elmenekült a Korfura. Akkor még úgy tűnt, teljes a siker.

Az Antant azonban sikeresen ellentámadást szervezett. Itt 2 sajátos tényező jelentkezett:

• egyrészt kiderült, hatalmas hiba volt megengedni a szerb hadseregnek elvonulni Korfura, mert innen aztán át lettek dobva a szárazföldi Görögországba, ahol harcolni kezdtek a bolgár haderő ellen,
• Görögország furcsa módon semleges maradt, bár területén megjelentek angol, francia és szerb haderők - Bulgária javasolta ugyan Görögország megtámadását arra hivatkozva, hogy a görög semlegesség a valóságban nem létezik, de a németek ezt ellenezték, végig abban reménykedve, a görögök előbb-utóbb csatlakoznak a központi hatalmakhoz.

Így a bolgár katonai műveletek azt jelentették: megakadályozni az ellenség belépését az országba, ideértve az újonnan elfoglalt volt szerb területeket, melyekből egy rész az országhoz lett csatolva, másik rész pedig csak megszállási övezet volt.

Ezt bolgár szemszögből déli frontnak nevezik, nemzetközileg pedig macedón frontnak vagy thesszaloniki frontnak. Tulajdonképpen Thesszalonikitől kicsit keletre kezdődött és nyugaton egészen a mai albán Adriai-tengeri partvidékéig tartott.

A fő katonai műveletek a mai görög-macedón határon zajlottak, s kiemelkedett az említett Dojran-tó partvidéke. A terep itt könnyű, az ellátás problémamentes volt az Antant szempontjából, alig 55 km a távolság Thesszaloniki kikötőjéig, melyet az angolok és a franciák ellenőriztek.

Mindenki arra számított, a bolgár hadsereg képtelen lesz tartani a frontot. Azonban a frontszakasz bolgár parancsnoka, Vladimir Vazov ezredes kivételes tehetségnek bizonyult. Egyrészt értesülve a harci gázról, azonnal minden katonának gázmaszkot rendelt, használatát begyakoroltatta, így a gáztámadások hatástalanok maradtak. Másrészt bonyolult alagútrendszereket épített ki. Ezen kívül bevetett légi erőt az ellenség ellen, ami akkor még nem volt gyakori.

Végülis 2 év 1 hónapon keresztül állt a front.

1918 szeptemberében az egyesült brit, francia, görög erők el is hagyták a helyszínt, onnan 50 km-re nyugatra, Dobro pole térségében támadtak, egy addig áthatolhatatlannak hitt hágón. Ezzel végül össze is omlott a front, Bulgária kapitulált szeptember 29-én. A Dojran-tó térségét is feladja a bolgár hadsereg, de katonai vereség nélkül.

Tehát győztes csata, de vesztes háború.

Vazov ezredest még a háború alatt vezérőrnaggyá emelik ki, majd pedig altábornagy lesz a háború után. Nemzeti hős lesz a dojrani védelem miatt, a vesztes háború ellenére.

A háború után politikai pályára lép, több más volt katonatiszttel együtt megalapítja a Kubrat Népi Szövetséget, mely az olasz fasizmust tekinti mintának. (Kubrat kán - az első bolgár állam megalapítója a VII. században.) A kubratisták fő célkitűzése a kommunisták, a liberálisok, s az agrárszocialisták elleni harc. Bulgáriában akkor különösen az agrárszocialisták rendkívül erősek, 1919-1923 között az agrárszocialisták vannak kormányon, őket egy katonai puccs buktatja meg 1923 júniusában, a puccsot a kubratisták is támogatják. Ezzel párhuzamosan a Kubrat erősen oroszbarát szervezet, s ezzel együtt persze szovjetellenes, a kubratisták aktívak az Oroszországból menekülő fehér katonatisztek megsegítésében.

Vazov 1926-1932 között Szófia polgármestere.

1945-ben hal meg, élete utolsó 8 hónapját már a kommunista vezetésű Bulgáriában tölti el. A kommunista népbíróság persze őt is eljárás alá vonja, de I. vh-s hírneve és oroszbarátsága miatt "csak" kitelepítik Szófiából és elkobozzák vagyonát, de nem kap börtönbüntetést.

Vladimir Vazov bátyja Ivan Vazov (1850-1921), aki a legnagyobb bolgár írónak számít.

Az 1989-es rendszerváltozás után ismét hivatalosan hősnek számít, szobrai vannak, Szófiában egy főút a nevét viseli:

Még létezik Ungár műsora. A YT-csatornáját egyelőre nem szüntette meg, csak a FB-ról tűnt el.

Utolsó adásában Ceglédivel beszélget.

Nekem egyikük se szimpatikus. Ungár teljesen következetlen politikus: egyszer összefog a ballibekkel, másszor meg ellenük fordul, s egyik esetben sincs magyarázat miért teszi azt, amit éppen tesz.

Ceglédihez meg egyszer - 1-szer - kommenteltem, teljesen udvarias hangnemben (ritkán vagyok durva), de azonnali törlést és kitiltást kaptam. Ha nem lennének kamuprofiljaim, nem is tudnám olvasni őt.

De itt a személyes elem nem számít. Erősségem, hogy képes vagyok bárkinek elismerni a pozitívumát.

Ceglédi fejlődése bámulatos. Teljes fősodrú szabványos ballib megmondóemberből mára független ballib lett, azaz az alapokban nem változott, de láthatóan nem pártdirektívák mentén beszél, képes ellentmondani a mindenkori ukázoknak. Valószínűleg ebben az is segített, hogy a ballib törzstábor kikiáltotta őt árulónak, de ez mindegy.

Persze ez is érdekes: a ballib tábor nem tűr el ellenvéleményt, még akkor se, ha az baráti, azaz az alapkérdésekben egyetért, csak valami konkrétumban nem egyezik a hivatalos állásponttal. Ilyenkor elkezdik a renitenst szidni, aki pedig joggal megsértődik. S ez el szokott indítani egy hosszabb folyamatot.

A lényeg: Ceglédi meglátása, ami teljesen helyénvaló. Hogy a ballib politizálás alapja mindenből kormánybuktató kérdést csinálni teljesen értelmetlenül, ő az üvegvisszaváltást hozza fel.

Orbán titka ellenzékben az volt, hogy ezt sose csinálta, legalábbis másodszori - 2006 - bukása után, mert rájött, a 2002-2006 közti "minden rossz" kampánya nevetséges. A ballibek meg négyszeri bukás után se értették meg, hogy ez baromság.

Most csak 2 példa mennyire abszurd a vágyvezérelt újságírás.

Két ballib cikk. Ügyesen manipulatívak.

Először a HVG. Eddig mindig azt mondták, Magyarország a régió zuhanó országa, utolsó helyen van.

De most éppen a minisztert kellett cáfolni. Így a lap képes leírni: "egyáltalán nem kirívóak az adatok, a cseheket és a szlovákokat is előzi a magyar lakosság". Dehát akkor mégsincs zuhanás?

Aztán a 444: miért nincs lakhatási válság Bécsben?

Hosszú süketelés a cikk. Épp csak a lényeg marad ki: Bécsben az emberek alig 40 %-a él saját lakásban, míg Budapesten 70 %.

Ahol a fő lakhatási forma a bérlés, ott nyilván lehet hatni a lakáspiacra a bérleti díjak kontrolljával. Ennyi az egész.

Féltem, hogy Ungváry Zsolt bocsánatot fog kérni írása miatt. Az írás kifogásolt eleme az volt, hogy benne Donáth Annácskát szülei abortálják.

Szerencsére Ungváry Zsolt kemény keresztény srácnak bizonyult: nemhogy nem kért elnézést, de még meg is magyarázta miért lenne helytelen ezt tennie. Szövege annyira pontos, hogy érdemes szó szerint idézni: "Donáth - párttársával, Cseh Katalinnal együtt - elfogadta azt az EP-előterjesztést, amely az abortuszt alapjognak tekinti, szerintük az abortusz a "nő testével" való szabad rendelkezés, nem több egy vakbélműtétnél. Ha Donáth ezt gondolja - szemben velem, aki az abortuszt gyilkosságnak tartom -, akkor egyáltalán nem lehet rá oka, hogy hőbörögjön a felvetésen. Ha mégis, azt beszélje meg Cseh Katalinnal, aki egy rádióműsorban vihogva a botmixerhez hasonlította azt az eszközt, amivel kiszippantják az egészséges kisbabákat az anyaméhből. Mindenesetre, amit keresztény pártoknak, politikusoknak, életvédő mozgalmaknak hosszú évek alatt nem sikerült elérniük, azt én egy kétezer karakteres írással végül is kiprovokáltam: a legvadabb feministák, a legliberálisabb politikusok sorra ismerik el, hogy az abortusz gyilkosság.". Tökéletes magyarázat, nincs mit hozzátenni.

A dolog másodvonala persze a szokásos. A feketeöves ballibek hörögve követelik, legyen mindentől megfosztva Ungváry, rúgják ki munkahelyéről.

Ez közismert: a liberális szólásszabadság elve. Azt jelenti:

• aki liberális véleményt hangoztat, az ezt bárhol megteheti, senkinek nincs joga ezért őt szankcionálni, mindenki köteles tűrni szólásszabadsága gyakorlását - a antiiberális munkáltató pl. köteles elfogadni liberális alkalmazottja megnyilvánulását,
• aki antiliberális véleményt hangoztat, az ezt sehol se teheti meg, mert megsért ezzel egy sor gyűlöletbeszédet tiltó rendelkezést, s mindenki köteles elhatárolódni az ilyen embertől - a munkáltatójának pedig szent joga kirúgni őt, hiszen nem kötelezhető, hogy tűrje az antiliberális véleménymegnyilvánulást (sőt, ha mégse rúgja ki, akkor őt is szankcionálni kell!).

Szóval le a kalappal, Zsolt!

Persze tudom, a neriták élethossza rövid, jellemzően 1-2 év. Mégis sajnálatos a halál.

Mára 1 kivétellel minden vízicsigám elpusztult.

A dolog jó oldala csak az, hogy van 1 darab vízi csigám, mely szokatlanul egészséges, hosszú életű.

Most azt csinálom, hogy nem veszek újat, maradjon ez az 1 egyedül az akváriumában. A nerita csiga nem társas lény, simán megvan egyedül.

Amit megfigyeltem az sajátos magatartása: amíg fény van az akvárium körül, addig elbújik, egész nappal vagy egy kő mögött vagy egy ág alatt van, s nem mozdul. Amint kikapcsolom a világítást és a nap is lemegy, előjön, s táplálkozni kezd.

A halott csigával egyébként óvatosan kell bánni: néha csak hibernálják magukat rövid időre, s élnek valójában. Én azt a módszert alkalmazom, hogy egy külön dobozba teszem a halottgyanúsakat pár napra, így tesztelem mi a helyzet. Érdemes még óvatosan megérinteni testüket és megszagolni őket: az érintésre reagálnak hibernáltan is, s a halott csiga ammóniaszagot bocsát ki.

Halott csigát akváriumban hagyni díszként rossz ötlet. Bár nem halálos a csigákra az ammónia, nem is jó nekik. Eleve a vizet tesztelni kell időnként, s ha túl magas az ammónia-, keménység-, nitrát-, klorin-, nitrit-szint, akkor be kell avatkozni. (Viszont a PH- és a széndioxid-szint esetében pedig a túl alacsony nem jó.)

Az alacsonyrendű állatok nevelése kiváló keresztény gyakorlat. Hiszen itt képtelenség valós viszonyt kialakítani, mint kutyával, macskával, madárral, akár még hallal is, itt a kapcsolat szintje nulla közeli: egy csiga nem képes felismerni, hogy van gazdája, ő egyszerűen elfogadja tényként, hogy olyan helyen van, ahol nincs természetes ellensége, viszont sok az élelem, nem keres e mögött semmilyen okot.

Jól látható így milyen is Isten és az ember viszonya, hiszen az eltérés nagyobb, mint ember és csiga között.

1995 tavaszán láttam meg a gyakorlatban is, milyen a tökéletes átverés.

Ez Szerbiában zajlott az egykori Dimitrovgrad-Niš országút mentén. Ez az útvonal valójában egy ókori út fontos része, ősi nevén Via Diagonalis. A római korban a Balkánt átszelő fő útvonal természetesen Konstantinápolyból (mai Isztanbul) indult, a fő állomások a mai törökországi Edirne (akkori neve: Hadrianapolis), aztán Bulgáriában Plovdiv és Szófia (akkori nevükön Philippopolis és Serdica), majd a végpont a mai Niš (akkor Naissus). Innen volt a két fő elágazás: egyrészt délnyugatra a mai albán tengerpartig, másrészt egyenesen északra, a mai Vajdaságig, magyar határig. Naissus volt tulajdonképpen a Balkán központja (ezt az is emelte, hogy Nagy Konsztantinosz császár itt született), mert a másik fő balkáni út, az észak-déli irányú is itt ment el, mely Naissustól egyenesen délre ment Thessalonicáig, az Égei-tenger partján.

A modern időkben se lett más a helyzet. Ma az EU-s útrendszerben az E-75 a Balti-tengertől az Égei-tengerig tartó út (a magyar M5 is ennek része), ennek része az előbb említett észak-déli balkáni szakasz is, míg az E-80 nevű európai útnak pedig az említett Isztanbul-Niš vonal a része, ez ma egyébként egészen Dubrovnikig tart.

Tulajdonképpen ez a Dimitrovgrad-Niš út mindig fontos volt, évszázadokon keresztül, kivéve a hidegháború pár évtizedét. Miután Bulgária és Jugoszlávia a vasfüggöny két oldalára kerültek, az utazások mennyisége hirtelen és drasztikusan lecsökkent. A Jugoszlávián keresztül Görög- vagy Törökországba igyekvő nyugati turisták se erre mentek már, hanem Nišnél közvetlen délre fordultak, azaz kihagyva Bulgáriát. Tulajdonképpen csak a kamionforgalom maradt meg itt, mert egyszerűen ez az útvonal valamivel rövidebb.

A jugoszláv vezetés számára se volt fontos ez az útvonal tehát. A kommunista Jugoszlávia számára a fő prioritás Belgrád és Zágráb összekötése volt, ez volt a "Barátság és Egység Autópálya"), s ennek az útnak a kiterjesztése Ljubljanáig és Szkopjéig, ezzel kifejezve a 4 fő "jugoszláv nép" egységét (Montenegró kívül esett távolsága miatt, a bosnyákokat pedig a kezdetben nem tekintették valóságos nemzetiségnek). Gazdaságilag is ez volt a legfontosabb, északnyugaton a Barátság és Egység Autópálya az osztrák határig ment, délkeleten pedig a görög határig.

S bár az útnak csak egy része lett igazi autópálya, a többi csak - magyar szóval - autóút, ez az útvonal hatalmas jelentőségű volt a 60-80-as években.

Ma már a volt Barátság és Egység Autópálya teljes egészében autópálya, persze a név más ma már, hiszen nincs se egység, se barátság.

Szerbiában A3 autópálya a neve Belgrádig, onnantól az A1 része. Horvátországban az egész szakasz neve A3. Szlovéniában a neve A2, az osztrák határnál ez beletorkollik az osztrák A11 autópályába. Észak-Macedóniában pedig M1 a neve, ez aztán beletorkollik a görög A1 autóútba (ami határtól kb. 50 km-en keresztül autóút, aztán autópálya).

A lényeg azonban, hogy az ősi Via Diagonalis elvesztette a jelentőségét kb. 50 évre, nagyjából a Sztálin-Tito szakítástól a Szerbia elleni NATO-agresszióig. A háborús vesztes Szerbia ekkor kezdett, a 2000-es évek elején megpróbálni mindenfelé kiutat keresni az elszigeteltségből, s ennek része lett a Dimitrovgrad-Niš út autópályává fejlesztése is, ami végül 2018-ra lett teljesen meg. Ma már Ništől a bolgár határig a teljes szakasz autópálya, ez a szerb A4 autópálya. S mivel az A4 rácsatlakozik az A1-re, így a bolgár határtól Budapestig minden autópálya: az utolsó hiányzó szakasz - a Belgrádot nyugatról kerülő autópálya - tavaly júniusban lett átadva (korábban át kellett menni Belgrádon egy kb. 15 km-es szakaszon).

Amig nem létezett az A4 szerb aupálya, az ősi római úton kellett haladni Dimitrovgrad és Niš között, sok települést érintve, egyébként rendkívül szép vidéken, nagyrészt a Nisava folyó mentén. (A Nisava a Morava mellékfolyója, a Morava meg a Duna egyik jobboldali mellékfolyója.)

Itt az egyik megállóhelyen - mert busszal utaztam éppen -, 1995-ben volt lehetőségem meglátni a tökéletes átverést. Először 1995 tavaszán, majd ősszel, s még egyszer 1996 elején.

Megértettem ekkor: a tökéletes átverés lényege, hogy az átvert azt higgye, ő veri át az átverőt! Mindenképpen ugyanis az átvert-jelölt gyanút fog, előbb-utóbb rájön mi zajlik, ha viszont azt hiszi, ő az átverő, akkor képes bármeddig elmenni.

Ez a Niš környéki átverés abszolút profi volt, mindenre gondoltak kitalálói és szervezői.

Az alap egyszerű „itt a piros – hol a piros” játék. Aki nem ismerné: ez 3 nem-átlátszó pohár és egy golyó, a játékmester a golyót mozgatja és elhelyezi az egyik pohár alá, ami után tétet kell tenni valamelyik pohárra: ha a megtett pohár alatt a golyó, a játékos visszakapja a tétjét és plusz a dupláját nyereményként, ha pedig rosszul tippelt, elveszti a tétjét. Végülis elvileg egy rendes szerencsejáték.

Csak persze itt nem volt semmi se véletlenre bízva.

Az egész aprólékosan ki volt dolgozva.

Az első lépés: kétség keltése. Látszólag kontraproduktív, pedig nem az sehogy se. Csak ismerni kell az emberi gondolkodást.

Megjelenik tehát három ürge, akik hangosan játszani kezdenek. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy ez egy csoport és az egész egy kamu, beetetés. Persze senki se játszik velük.

De jön a második lépés: a kétség eltüntetése.

Megjelenik hirtelen valahonnan egy "véletlenül" arra járó ember, persze a banda tagja, de mindenben különbözik tőlük, szóval direkt egy nagyon más kinézetű és magatartású ember. Ez az ember elkezd játszani, de itt jön az első csavar: veszít a játékos! Azaz nem lehet a banda tagja, hiszen ő nyerne, hogy másokat is berántson a játékba! - mindenki ezt gondolja.

A nézelődök számára a vesztes játékos immár hiteles. Már el van könyvelve mint valódi játékos.

A játszó ember ekkor ismét játszani kezd, s immár nyer, jellemzően 100 márkát tesz fel, majd távozik 300-zal, azaz megint óvatos a banda: egy extrém nagy összeg gyanút keltene. Majd el is megy a "nyertes", örülve a nyereményének.

Már mindenki elfelejtette mi is volt, így a nézelődök igazinak hiszik a játékot. S igazi is, semmi csalás nem történt. A nyerési esély 1:3, szóval ha nincs csalás, tényleg lehetséges, hogy igaz ami történt.

S jön a harmadik lépés: a valódi csalás.

A csalás-jelöltek még vacillálnak: hiszen a vesztés esélye 2:3, mármint ha a játék tisztességes.

De jön megint egy bámészkodónak álcázott bandatag és játszani akar.

S ekkor jött az igazi trükk: a játékvezető megindítja a játékot, pörgeti nagy sebességgel a golyót és mozgatja a poharakat, majd a golyót elhelyezi az egyik pohár alá, azonban mesterien megjátszott kisebb ügyetlenséggel, úgy, hogy az élesebb látású bámészkodók meglássák hol van a golyó!

A bámészkodók egy része persze megvadul: íme, biztos a tét, a nyerési esély 1:1, hülye aki nem játszik.

Még óvatosak is akadnak, akik kérik a játékvezetőt, mutassa meg van-e pénze a nyeremények kifizetésére. S semmi gond, az előhúz a zsebéből egy-két köteg pénzt, egyszer közel álltam, s láttam, kb. 100 ezer német márka volt nála 500-as és 1000-es bankjegyekben, s még pár 100-as (akkoriban Szerbiában de facto a német márka volt a fizetőeszköz).

Mindig akadt egy-két, sőt több ember, aki arra jutott: ilyen alkalmat elszalasztani vétek lenne. A legdurvább esetben, amit személyesen láttam, egy ember 6000 márkát tett fel a játékra. Hiszen látta a golyót, ez már nem szerencsejáték, neki meg mindjárt 18 ezer márkája lesz! Azt tervezte, vesz egy használt kocsit a pénzért, hát most ebből újat is vehet már.

Még kajánul vissza is néznek a játszani kezdők a többiekre, olyan „ti, élhetetlenek, hülyék, sose fogtok meggazdagodni ezzel a hozzáállással!” tekintettel.

S mindig akadt ilyen ember. Ha a 6 ezres tétű ember ritkaság is volt, mindig beszállt legalább 2-3 balek 100-200 márkával.

Persze mindenki leste a játékvezetőt, nehogy csaljon. S ő nem is csalt. De az egyik beszervezett álbámészkodó mesteri ügyességgel odagyúlt egy gyors mozdulattal, s - mivel az ő kezét nem is nagyon figyelte senki, mindenki a játékvezető kezét nézte - simán átpöckölte a golyót egy másik pohár alá. Én is csak a második alkalommal vettem észre, amikor már tudtam mire kell figyelni.

Jött a megdöbbenés: a biztosan golyós pohár alatt nem volt golyó! A téteket gyorsan zsebre tette a játékvezető, majd mikor valaki „csalás!” kiáltással vitázni kezdett, még meg is mutatta, hogy nincs csalás: a golyó tényleg valamelyik másik pohár alatt van.

Az átvertek reakciója különböző volt. A korábban legmagabiztosabbak estek legjobban pánikba. Az intelligensebbek elkönyvelték, hogy hülyék voltak. A leginkább panaszkodósok könyörögni kezdtek, hogy adják vissza a pénzüket, legalább a felét, mert ők nagyon szegények, s nagyon kell nekik ez a pénz. A banda persze kiröhögte őket és még a „szegény ember ne játsszon szerencsejátékot” szöveggel meg is alázta őket. Az agresszívabbak meg pofozkodni, verekedni akartak, rendőrséget emlegettek, de gyorsan helyre lettek téve: a bandatagok pisztolyokat, késeket villantottak, a "rendőr" szón meg jót nevettek "olyan nálunk nincs, de ha lenne itt véletlenül egy, azonnal 50 márkát kapna és elmenne".

Összesen háromszor láttam ezt. Mindig ugyanaz volt, csak az átvertek száma és a kicsalt összeg változott.

Tulajdonképpen a tanulság egy: átverni azt lehet a legnagyobb hatásfokkal, aki komolyan hiszi, hogy most éppen ő az átverő.

Meséltem egy papnak az egész sztorit. Ő azt mondta: végülis megérdemelték az átvertek, igazság történt, hiszen ők ugyanolyan csalók, mint az áljáték szervezői, csak éppen a rossz oldalra kerültek az adott szituációban.

A világ egyik legbizarrabb dolga: kimenni üdvözölni a fontos embert, integetni neki. Hiszen semmi értelme, díszletek leszünk egy jelenetben.

Gyűlésre menni, beszédet hallgatni az már más, de itt a szimpla integetés a cél. Állunk valahol, s várjuk, haladjon el a fontos ember, majd elhalad, látjuk pár másodpercig és vége.

Egyszer voltam ilyen helyzetben, de az kényszer volt: Kádár elvtársnak és közeli bűntársainak kellett integetni a Hősök terén 1978-ban.

Esélyem lett volna hasonló élményre nyugaton is: a jelenlegi brit köztársasági elnök első esküvőjének idején éppen Londonban voltunk. Persze nem mentünk integetni.

Aztán elmentem még egyszer, önként. 1996-ban zajlott a volt bolgár cár első hazalátogatása Szófiában. Volt egy akció, hogy menjenek emberek és üdvözöljék őt. Hát mentem. Álltunk, vártunk. A körülöttem lévőktől közben válogatott marhaságokat hallottam, olyan volt a hangulat, mintha maga Isten jönne el nemsokára, s egy különösen ostoba nő nem messze tőlem kijelentette, hogy már az is felségsértés, ha valaki az ex-cárt nem "őfelsége II. Szimeon cár" néven említi, közben enyhén meghajolva, elcsuklott hangon és keresztet vetve, hanem csak úgy simán "Szimeon" alakban, normál beszédmódban. Én meg gondoltam egy nagyot és hazamentem.

Szóval végülis nem vettem részt az integetésben.

Mondom úgy, hogy egyébként pozitívan értékelem Szimeon szerepét a bolgár politikában. Gyakorlatilag ő volt az, aki likvidálta az akkori bolgár jobboldalt és az ortodox egyházon belüli nyugatos modernistákat.

Adtam még egy esélyt az Alapítványnak. Kár volt.

Amikor 2021-ben megfilmesítették Asimov Alapítványát, nézni kezdtem az első évadot. Aztán nem bírtam végig nézni. A fő ok persze az volt, hogy ez nem megfilmesítés, hanem az eredeti alapján valami teljesen új.

Plusz a sok pártdirektíva: a férfi hősök nagy része a filmben nő lett, a hadseregeket jellemzően nők irányítják, de még a főrobotból is nő lett!

Minek kell fehér férfiből néger nőt csinálni, nehezen értem.

Végül a második évad 3. részéig bírtam. Addig valahogy elfogadtam: oké, ez egy másik sztori, ne keressem benne az eredetit.

Az tette be végleg a nézési vágy végét, hogy a történet szempontjából jelentős Bel Rios tábornok - Asimov gyakorlatilag a legnagyobb bizánci hadvezér, a VI. századi Beliszariosz/Velaszariosz alapján alkotta meg a karaktert, Beliszariosz volt az, aki Bizánc részére sikeresen visszahódította Nyugat-Róma nagy részét, igaz ez nem lett tartós, alig fél évszázadig tartott ki halála után - magánéletéről sajátos dolog derül ki: a tábornok házas, mégpedig férje van! Érdekes, belőle a filmesek nem csináltak nőnemű hadvezért.

Szóval a halivúdi szabály: a hadvezérek néger nők, ha mégse, akkor fehér nők, de ha azok se, akkor homokos férfiak. A halivúdi futurológia előrejelzése szerint a távoli jövőben a heteroszex férfiak mind békés bárányok lesznek, ami alkalmatlanná teszi őket a hadvezéri karrierre.

Vicces egyébként Halivúd másik vastörvénye is: bárki színész játszhat bárkit, viszont progresszív karaktert csak progresszív színész játszhat. Mondjuk az nem gond, hogy a fehéret négert játssza, de fordítva nem szabad, mert az "kulturális kisajátítás", a legnagyobb bűn pedig az, ha heteroszexuális színész homokos karaktert játszik.

Szóval Bel Riost is homokos férfi alakítja. Hogy hogyan nem tudom, nem néztem tovább.

Annak idején a szovjet filmekben nem volt ennyi direkt propaganda, mint a mai halivúdiakban.

A rendszerváltozás után Bulgária két súlyos alkotmányozási hibát is elkövetett.

Egyrészt, hogy egyáltalán alkotmányozott. Hiszen erre semmi szükség nem volt, elegendő lett volna - magyar mintára - csak kivenni a kommunista alkotmányból a kommunista részeket, majd időt hagyni, hogy a dolgok kialakuljanak. Bulgáriában nemhogy időt nem hagytak, de még be is betonozták az alkotmányt: kétharmados többséggel csak bizonyos részeit lehet megváltoztatni, az alapvető réeszeket nem, ezekhez külön speciális szerv összehívása szükséges.

Aztán még az tetézi mindezt, hogy az új alkotmány atyjai az alkotmányjoghoz nem értő emberek lettek. Így összehordtak tücsköt-bogarat, egymásnak ellentmondó részeket tettek bele, plusz megtömték indokolatlan intézményekkel.

Sok példát lehetne ezekre mondani, de most csak a konkrét ügy.

Ez a "szolgálati kormány" nevű valami. Ez amolyan ügyvivő ideiglenes kormány, mely akkor lép életbe, ha a parlament nem képes kormányt választani, vagy leszavazza a kormányt, vagy a kormány lemond. A világ legtöbb országában ilyen intézmény egyáltalán nem létezik, hanem a kormány mandátumának megszűnése esetében ugyanaz a kormány marad hatalmon a választásokig, csak kissé korlátozottabb a jogköre (a magyar alkotmány szerint is így van, bár ilyen eset a rendszerváltozás utáni Magyarországon még sose fordult elő: minden kormány vagy kitöltötte teljes mandátumát, vagy ha mégse, akkor helyette azonnal lett választva új kormány).

A szolgálati kormány jogfilozófiai oka: ha valaki lemond vagy más okból elvesztette a parlament bizalmát, akkor ne maradhasson hatalmon ideiglenesen se, helyére független, nem-politikai kormány kerüljön, mely egyszerűen kormányoz a kiírt rendkívüli választásokig. Nem véletlen, hogy ezzel az indoklással szinte sehol se értenek egyet, hiszen pl. olyan, hogy nem-politikai, szakértői kormány a valóságban nem létezik.

Abban a kevés országban, ahol mégis létezik ilyen intézmény - pl. Görögországban van ilyen -, maximálisan egyszerű a kinevezés menete, a szabályok rögzítettek. Ezzel szemben Bulgáriában maximálisan meg van nehezítve az egész.

S ezt az egész abszurd rendszert a pártok támogatják, alapvetően politikai okokból:

• mindez tovább könnyíti a kormánybuktatást, hiszen ha a kormány bukik, eltűnik szinte azonnal,
• mivel a rendkívüli választások előtt szolgálati kormány van, így minden párt ellenzékiként kampányolhat.

Az eredeti szabályok szerint a köztársasági elnök választotta ki a szolgálati kormány fejét és az összes tagját is. Azaz ő felelt a szolgálati kormányért. Ez azonban problémás, ha a köztársasági elnök nem áll a parlament többségével azonos állásponton. Hiszen 2-3 hónapig olyan kormány van hatalmon, mely a parlamenti többség de facto ellenzéke.

Idén a rendszert módosították: a köztársasági elnök nem választhat meg bárkit szolgálati kormányfőnek, egy zárt listából választhat csak, s a kormány tagjait nem az elnök dönti el, hanem a megnevezett szolgálati kormányfő.

Azonban az alkotmánymódosítók elkövették azt a hibát, hogy a szolgálati kormány kinevezése az elnök által történik továbbra is, így hiába nem ő jelöli ki a tagjait, továbbra is ő a felelős. Mivel viszont felelős, így simán megtagadhatja a kormány kinevezését, ha abba a kijelölt kormányfő olyan embert jelöl, aki nem tetszik a köztársasági elnöknek.

Persze az is lehet, hogy ez nem hiba volt, hanem direkt politikai számítás: a jelenlegi köztársasági elnök nem áll a parlament többségével azonos állásponton több kérdésben, így a cél az lehetett, hogy olyasmiért legyen felelős, ami nem tőle függ. Az elnök azonban átlátott a csapdán, s egyszerűen nem nevezte ki a kijelölt szolgálati kormányfő kormányát. Amire viszont joga van, éppen a fent leírtak miatt.

Így most ott tartunk, hogy augusztus 12-én a köztársasági elnök megnevezte kit választ szolgálati kormányfőnek, majd miután az illető beadta a kormánytagok listáját, 19-én az elnök kijelentette, nem adja ki a kormány kinevezéséről szóló rendeletet.

Ezzel megszűnt a kijelölt szolgálati kormányfő megbízatása. Újat kellett keresni.

A fentiek miatt Bulgáriában sokkal több választás és kormány volt, mint Magyarországon, a rendszerváltozás óta:

• parlamenti választás:
  • Magyarországon: 9 - 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2018, 2022,
  • Bulgáriában: 16 - 1990, 1991, 1994, 1997, 2001, 2005, 2009, 2013, 2014, 2017, 2021 április, 2021 július, 2021 november, 2022, 2023, 2024;
• kormány:
  • Magyarországon: 11 - Antall, Boros, Horn, Orbán 1., Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Orbán 2., Orbán 3., Orbán 4., Orbán 5.,
  • Bulgáriában: 22 - Lukanov, Popov, Dimitrov, Berov, Indzsova (szolgálati), Videnov, Szofijanszki (szolgálati), Kosztov, Szakszkoburgotszki, Sztanisev, Boriszov 1., Rajkov (szolgálati), Oresarszki, Bliznaski (szolgálati), Boriszov 2., Gerdzsikov (szolgálati), Boriszov 3., Janev (szolgálati), Petkov, Donev (szolgálati), Denkov, Glavcsev (szolgálati).

A magyar rendszer persze az ellenkezője: extrém módon stabil, sose bukott kormány (formailag bukott Gyurcsány 2009-ben, de ez is csak egy sima lemondás volt valójában), sose volt előrehozott választás, s természetesen sose működött kornány korlátozott ügyvivői mandátummal.

Most Bulgáriában augusztus 19. óta az zajlik, hogy a zárt listát nézi az elnök, de többen nemet mondtak, egyes pozíciók meg eleve betöltetlenek. Megoldást keresnek azóta egy olyan problémára, mely nem is létezne, ha nem lenne a szolgálati kormány felesleges intézménye.

22-én végül az elnök megbízta a jelenlegi szolgálati kormányfőt, legyen ismét szolgálati kormányfő. S 26-án ki lett nevezve a szolgálati kormány, melyből kimaradt az a személy, aki miatt az elnök nem írta alá az egy héttel korábbi kinevezést. Október végén megint választás lesz tehát.

A ballibekre mindig lehet számítani.

A mostani augusztus 20-i ünnepen a fő téma nem az lett, hogy miért van fasiszta tűzijáték. Én egyébként alapból tűzijáték-ellenes vagyok, marhaságnak gondolom, de amióta a ballibek elkezdték támadni, valahogy kezdem meglátni benne a szépet.

De most hatalmas leleplezés történt: kiderül, az új magyar Nobel-díjasok fideszesek!

Ez a Krausz most nem hogy elfogadta a díjat a Zorbántól, de még át is vette, kezet fogott, sőt köszönetet mondott. Már Karikó asszonyság is bajos eset volt, mert nem mondott ugyan köszönetet, de elment Zorbánnal együtt mosolyogni a Karmelita teraszára.

Pedig feladatuk azt lett volna, hogy köszönetet mondanak Gyurcsány Ferencnek vagy feleségének, az Okos, Nyelveket Beszélő, Szakember, Européer Nőnek, esetleg Talpramagyar Péternek, majd csatlakoznak hozzájuk, s gigatüntetést szerveznek - ha lehet, fegyveres felkelést - Zorbán ellen!

Ez van, nem lehet a Nobel-díjasainkra se számítani, a Zorbán megveszi őket egymillió zsák krumpliért. Mint múltkor a Kertész Imrét, aki halála előtt átállt a sötét oldalra...

Eleve mi ez a fasiszta, antiszemita név, hogy "Szent István Rend"? Hát, mi van itt, horthyfasiszta diktatúra?

Kedvenc kommentem:

Egy csata, amiről a történelem iránt egyáltalán nem érdeklődő bolgárok is tudnak: a 811-es csata a Varbica-hágónál.

Hozzá persze a történelmi környezet. Az első bolgár állam ideje a többségi vélemény szerint 681-1018, kisebbségi vélemények szerint a vége 1025, a kezdete meg 632.

A középkorban minden állammeghatározás esetleges volt, innen az eltérések. A 681-es dátum a dunai bolgár állam Bizánc általi elismerése volt: 680-ban a bolgárok áthaladtak a Dunán, közvetlen a Duna torkolatánál, ezzel betörve bizánci területre, s miután a bolgárokat kiűzni próbáló bizánci haderő vesztett, a következő évben a bizánci vezetés elismerte a terület feletti bolgár fennhatóságot - ez a terület a mai Északkelet-Bulgária volt és még a mai Délkelet-Románia része.

Az egyszerűség kedvéért a "Bizánc" szót használom, de meg kell jegyezni, ez anakronizmus, a korban senki se beszélt Bizáncról, se maga Bizánc, se mások. Bizáncot mindenki Rómának nevezte, a bizánciakat pedig rómaiaknak. A "Bizánc" szó újkori találmány, a német történelemtudomány újítása, hogy legyen külön név a Római Birodalom keleti felére, különösen a 476 utáni időszakra, amikor a nyugati fele de facto megszűnt.

Maga Bizánc önelnevezése Ῥωμανία volt (latin átírással Rhomania), jelentése "Róma ország", a románok egyébként innen vették a XIX. században országuk nevét.

A 632-es dátumot meg egy kisebbség mondja, akik szerint a dunai bolgár állam nem új állam, hanem a 632-ben a Fekete-tenger északi partján megalapított bolgár állam terjeszkedése. A nagy többség ezt nem fogadja el, azaz a 632-es államot önálló képződményként kezeli.

Ami pedig a végső 1018/1025 vitát illeti, itt egyesek az első bolgár állam utolsó cárjának a fiát tekintik az utolsó bolgár uralkodónak, ő pedig csak 1025-ben ismerte el a bizánci fennhatóságot. Ezt azonban kevesen fogadják el, a történelmi források szerint maga a nevezett személy se tekintette magát teljesértékű uralkodónak, saját magát nem cárnak, hanem csak fejedelemnek nevezte.

Szóval a legszűkebb számítások szerint ez 337 év. S ez a leginkább elfogadott meghatározás.

Röviden ez az időszak arról szólt, hogy a bolgárok és a bizánciak egymás ellen harcoltak. A bolgárok igyekeztek országukat megerősíteni, míg a bizánciak meg valójában sose fogadták el a bolgár államot, mindvégig vissza akarták azt szerezni. Aztán az erőviszonyok szerint egyszer az egyik fél győzött, másszor a másik.

A X. sz. elején még olyan időszak is volt, amikor a bolgárok majdnem megszerezték a bizánci trónt, s a bizánci vezetés pár évig bolgár befolyás alatt működött. Ekkor a bolgár cár magát hivatalosan "bolgárok és rómaiak császára" néven nevezte.

Végsősoron persze Bizánc nyert: a X. sz. végén meghódították Kelet-Bulgáriát, majd a XI. sz. elején Nyugat-Bulgáriát, ez utóbbinak a dátuma 1018 vagy 1025, a már említett narratívaeltérés miatt. Más kérdés, hogy aztán a bolgárok ismét saját államot hoztak létre, de ez már mint "második bolgár állam" ismert, s a két államiság között kb. 170 év bizánci uralom volt.

Persze sokszor hosszú békés időszakok is voltak az első bolgár állam alatt Bulgária és Bizánc között, amikor kellett, a két fél együttműködött közös ellenségek ellen. De mindig a leglátványosabb minden történelmi emlékezet számára a csatanyerés és csatavesztés.

Több fontos csata volt ez alatt a majdnem 3 és fél század alatt a két ország között, nagyjából fele-fele arányban született győzelem/vereség.

Sajátos módon a mai bolgár történelemtudat szémára nem a legnagyobb bolgár győzelmek a legfontosabbak, hanem egy fontos, de mégse annyira elsőrangú bolgár győzelem. Ez a 811-es csata a Varbica-hágónál.

Ekkor I. Niképhorosz bizánci császár elérkezettnek látta az időt Bulgária megsemmisítésére. Bizánc éppen békét kötött a frankokkal nyugaton és az arabokkal keleten, így bátran támadhatott északra. A bolgár vezetés, élén Krum kánnal arra jutott, a bizánci hadsereg túl erős, nyílt csatában a bolgár sereg biztosan vereséget szenvedne, így visszavonultak, beengedve a bizánciakat a Balkán-hegységtől északra, szabad utat adva az akkori bolgár főváros Pliszka felé (a kommunizmusban minden magyar ismerte a Pliszka szót, róla volt elnevezve egy népszerű bolgár konyak). A bizánciak elfoglalták és kifosztották a várost, azonban akkor jött a meglepetés. A bolgár haderő elrejtőzött a Konstantinápoly felé vezető legközelebbi hágó környékén - ez a Varbica-hágó -, s megtámadta a győztesen haza menetelő bizánci hadsereget.

A terepet nem ismerő bizánciak körében pánik tört ki, képtelenek ellenállást mutatni a bolgárokkal szemben. Az eredmény: a kb. 25 ezer fős bizánci hadsereg 90 %-a meghal a hágóban, köztük maga a császár. Az ezeréves bizánci történelemben összesen 3 császár van, aki csatában meghal, ő az egyik.

Politikailag egyébként az egésznek nincs is igazán jelentősége: a felek békét kötnek, s a háború előtti határokat ismerik el.

Viszont ami miatt az egész máig ismert mindenki előtt: Krum kán a halott bizánci császár fejét levágatja, majd a koponyát ezüsttel rakja kis, drágakövekkel ékesítteti, s onnantól ebből iszik ünnepi alkalmakkor.

Ez mindenki fantáziáját megmozgatja, szóval sajátos módon az egész első bolgár állam legismertebb eseménye ez a "Krum iszik Niképhorosz koponyájából" jelenet.

A csata helyszíne ma is nehezen járható, ez egy 17 km hosszú, szűken kanyargó hágó a Balkán-hegység két oldala között:

Észak- és Dél-Bulgária között máig problémás a közlekedés. A kb. 450 km hosszú országban 3 ponton lehet áthaladni vasúttal az északi-déli részt elválasztó Balkán-hegységen, ezen kívül elvileg több ponton közúton, de ezek közül kevés az egész évben használható, széles út.

Az írott szövegből van alacsony és magas szint.

Az alacsony szint lényege: egy adott elképzelést népszerűsíteni, mégpedig kizárólagos jelleggel. Jellemzően ilyenek pl. a kampányszövegek.

A magas szint viszont gondolkodást ösztönöz, nem ad egyértelmű választ, hanem csak egy adott értékrendet fogalmaz meg.

Sajnos ahogy az idő telik, egyre kevesebb ember alkalmas az utóbbira. S ha valami magas szintű iromány meg népszerű, akkor azt is igyekeznek beszorítani egy szűk értelmezési keretbe.

József Attila a Kádár-rendszer kedvenc költője volt. Persze nem volt szabad említeni szakítását a kommunistákkal, kései kommunizmus-kritikus írásait, viszont ki kellett emelni minden olyan írását, melyet még elkötelezett kommunistaként írt. A "Világosítsd fel" című versét egyenesen titkolták a benne lévő "fasiszta kommunizmus" sor miatt.

Sok esetben pedig egy adott versnek kötelező értelmezése volt, ennek legismertebb esete a "Levegőt!" versé. A korabeli kánon szerint itt József Attila a náci és a fasiszta eszme ellen küzd. Nehogy már valaki véletlenül is az akkoriban magától adódó értelmezésre "tévedjen", hogy a kommunista rendszer elnyomja a szabadságot! Mert nagyon csábító volt ez, a "számon tarthatják, mit telefonoztam" és a "szívünk, míg vágyat érlel, nem kartoték-adat" sorok nagyon nem Hitlerre, Horthyra asszociáltak a 70-es, 80-as években, hanem a létező Kádár-rendszerre.

A rendszerváltozás után a ballibek nagyon mérgesek voltak miatt. Ők át akarták vinni József Attilát a ballib táborba, valahogy belőle is "kommunista, azaz baloldali, de valójában liberális" hőst csinálva.

Az okosabb ballibek elfogadták azóta, József Attila a jobboldalnak is kedvence, mert túl magasan van, s túl univerzális. Nem lehet belőle ballib ikont csinálni.

A intellektuáliusan alacsonyabbrendű ballibek meg máig nyomatják a hülyeséget. Íme, a minap a magyarellenes Kolozsszaros Blog valamiféle Orbán elleni lázadót akar legyártani József Attilából.

Ráadásul manapság, a modern kései liberalizmus korábban, egyértelműen nem a "jobboldal" akarja a szabadságot elvenni, hanem a "baloldal". Elég csak az internetre gondolni: nem "jobboldali", hanem "baloldali" elvek alapján működik a cenzúra a legnagyobb platformokon.

Olyan ez, mint az angol Black Mirror sorozat. Csináltak pár filmet, melyek egyértelműen a modern polgári társadalmat kritizálták. Aztán rendkívül népszerűek lettek emiatt az alt-right körökben. S akkor jött a baj: magyarázkodniuk kellett, hogy ők nem alt-right alkotók, hanem lánglelkű progresszívek, s valójában a "szélsőjobb populizmus" ellen küzdenek.

Viszonylag közeli ismerősöm: az átlaghoz képest csillagászati fizetéssel egy úgynevezett civil szervezetnél. Persze nem az aktatologató és koordinátor kategória, azok nem keresnek többet, mint egy irodai munkás normál cégnél, hanem középvezető ember, szóval ez a "tanácsadó", "projektfelelős", "részlegigazgató" típus.

Beszélgetünk, mire lassan kiderül: az ügyek 90+ %-ában egyetért velem.

Mire meg is kérdezem: dehát te egy olyan szervezetet képviselsz, mely mindenben ennek az ellenkezőjét képviseli! mire jó ez neked?

Elmondja: megváltozott a véleménye, de csapdában van. Nincs elegendő vagyona a független élethez, dolgoznia kell, maximum fél évet bírna ki megtakarításaiból, ha rendszeres munkajövedelem nélkül maradna. Elmehetne tanárnak egy gimnáziumba - mert eredetileg angol-magyar tanár diplomája van -, de ez akkora esés lenne jövedelemben, hogy egész családja megszenvedné. Persze, mindenképpen fel fog mondani, mert zavarja a helyzet, de előtte keresni próbál egy jobb multi cégét, a civil szférában - mármint valóban civilt, azaz normál profitéhes kereskedelmi céget -, ahol el tud csípni valami középvezetői állást, mondjuk havi bruttó 1,5-1,6 millió Ft körüli jövedelmezéssel, ez a minimum, ameddig még le tud menni.

Addig meg tűr, hiszen nincs más. Azt mondja, ez nem szégyen, hiszen ez volt a múlt rendszerben is. Én meg mondom: "persze, ez volt, dehát nem azért volt rendszerváltozás, hogy ne így legyen?".

Aztán mesél meg. Hogy amint elkap a rendszer, nincs menekvés. S mindegy melyik oldalon - a fideszes álcivilség tök ugyanaz, mondja, csak ott kevesebb a pénz, mint a liberális álcivileknél -, mert az egész rendszer lényege: kinevelni jövőbeli politikusokat, parkolópályát adni visszavonultaknak, persze kiléphetsz, de akkor az utcán találod magad. Csak a nagy nevek, a vezető személyiségek igazán szabadok, ők ugyanis képesek akkor is megélni, ha szakítanak a rendszerrel. De az átlag számára ilyen nincs. Mint a maffia: kilépni sose lehet, itt csak annyival jobb, hogy nem ölnek meg, csak egzisztenciálisan lehetetlenülsz el.

Én ezt mindig tudtam. Ezért nem fogadtam el soha semmilyen támogatást senkitől.

Életemben egyszer kaptam pénzt kifizetőhelyről. 1992-ben a Soros Alapítványtól. Azt se személyesen, hanem egy egyetemi projekt tagjaként, tulajdonképpen párszáz dollár volt utazási költségre. A projekt felelősének jó kapcsolata volt az Alapítvánnyal és elintézte. Kétszer kellett bemenni: egyszer aláírni és átvenni a pénzt, majd aztán más alkalommal elszámolni, beadva a felhasznált repülőjegyeket. Baromira nem tetszett az egész sznob-nyakiggombolt-helyidegen-hurráoptimista környezet az alapítványi irodában - bár akkor még liberális voltam -, szóval másodszorra nem is mentem be, hanem ajánlott tértivevényes levélben küldtem be az elszámolást a felhasznált repülőjegyekkel.

Amikor néha sajnálom magamat munka közben, hogy már megint pénzhiány miatt marhaságokkal töltöm az időmet, mindig eszembe jut: sokan nálam sokkal rosszabb helyzetben vannak, pl. ez az ismerősöm.

Furcsa dolog a modern liberalizmus: egymásnak ellentmondó dolgokat kell egyszerre állítani.

Hiszen egy részről azt kell hangoztatni, hogy a nők és férfiak között egyenlőség van, bármi megkülönböztetés elavult fasizmus. Sőt - fokozott verzióban - a nem eleve egy társadalmi konstrukció, legalább 72 van belőle, így eleve nem lehet csak nőről és férfiről beszélni.

Ezzel párhuzamosan meg szörnyülködni kell, ha férfi nőt ver... Dehát miért? Nincs egyenlőség? Meg eleve, megkérdezték Győrffyt férfi identitása van-e? Mert ha nem, akkor ez a külső alapján tett fasiszta előítélet!

Itt bújik elő a valóság: valójában még a legvadabb liberális se gondolja komolyan amit mond. A legfeketeövesebb libbant is tudja a lelke mélyén, hogy csak 2 nem van, látszik ki férfi és ki nő, minden más marhaság, s hogy nők fokozott védelme társadalmi érték (aminek egyetlen oka pedig az, hogy csak a nők tudnak szülni, s ők képesek a legjobban gyereket nevelni, így létfontosságú védelmük a közösség szempontjából).

Szóval felháborodni azon, hogy férfi ver nőt önleleplező vallomás. Igaz hívő liberális nem háborodna fel ilyesmin.

Győrffy Balázs egyébként a hibát ott követte el, hogy Budapesten vert nőt. Párizsban kellett volna, ott aranyérmet kapott volna ezért.

Milyen gyorsan lehet az ember szabadságharcosból hétpróbás bűnöző - szinte hihetetlen!

Pavel Durov (neve magyarra fordítva: Hülye Pál) a VK és a Telegram megalapítója pár éve még hős volt a liberális médiákban. Ugyanis 2018-ban nemet mondott az orosz titkosszolgálatoknak, amikor azok hozzáférést követeltek a Telegram lenyomozhatatlan és szinte feltörhetetlen titkosításához, ami miatt bárki teljesen anoním maradhat a rendszerben.

Durov ekkor a demokrácia és a szólásszabadság hőse lett. Csak ez mentette meg a Szaharov-díjtól és a többi hasonló nyugati liberális kamudíjtól, hogy Durov határozottan elhatárolódott minden politikai szereptől, azaz az orosz ellenzéktől is, nem csak Putyintól.

Durov még Oroszországból is elköltözött.

Aztán azonban hatalmas hibát követett el: az amerikai titkosszolgálatoknak is nemet mondott, amikor azok hozzáférést követeltek a Telegram lenyomozhatatlan és szinte feltörhetetlen titkosításához, ami miatt bárki teljesen anoním maradhat a rendszerben.

Durov képtelen volt felfogni, csak az orosz titkosszolgálatokkal való együttműködés megtagadása jelenti a demokráciát, a szabadságot, a cenzúraellenességet. Az amerikai titkosszolgálatokkal való együttműködés megtagadása pont az ellenkezőjét jelenti: a diktatúra és az elnyomás pártolását!

Mára tehát ki is derült: Durov nem szabadságharcos, hanem kábítószer-pedofil-iszlámradikális-gyerekpornó-nemzetközicsaló-szerzőijogsértő-terrorista gazember! Valószínűleg vegyifegyver raktárak is vannak a kertjében. S szinte biztos, hogy Putyin közeli haverja, az egész összeveszés az orosz hatóságokkal nyilván csak megrendezett volt!

Egyébként nekem is van Telegram-csatornám. Durov ugyanis kevésbé kapzsi, mint Elon Musk. Szóval ingyenesen engedi a posztrobotokat. Mert én magam nem posztolok soha semmit, csak beállítottam egy robotot, hogy tegyen fel linket minden új cikkemről:

Korábban a Twitter is engedte ezt, bár néha törölték a linkjeimet mint "közösséget sértő tartalmat". Amióta Musk megvette a Twittert, nincs ugyan cenzúra, viszont fizetni kell a robotért. Én meg nem fizetek, így 2023. május 19. óta a Twitter-fiókomon nem jelent meg semmi: én magam nem posztolok, a robotért meg fizetni kellene. Nekem sajnos arra nincs időm, hogy külön tegyek fel kézileg linkeket a cikkekről ide-oda. Meg számomra eleve sok jelentősége az egésznek nincs is: a követőim 99+ %-a vagy közvetlenül olvas vagy a Facebookon keresztül. Szóval a Facebook melletti összes egyéb profilom csak amolyan jelképes, "nekem olyan is van" alapú.

Nemrég bukkantam rá: a katolicizmus "megújítását" követelő nyakikgomboltak honlapjára. Önleleplező, gyomorforgató olvasmány.

A cél tulajdonképpen a mai Németországban a katolicizmusban már többségben lévő Synodaler Weg mozgalom meghonosítása a magyar katolicizmusban is.

A Synodaler Weg 5 éve létezik, több ponton is reformot követel a katolikus tanításban és gyakorlatban. Természetesen a legfontosabb követelésük a Biblia és a jézusi tanítása átírása a homoszexualizmust illetően. Így szerintem a mozgalom helyes neve nem szinodális, hanem buzonális, én ezt az elnevezést használom a jobb érthetőség érdekében.

Mekkora az erejük Magyarországon, nem tudom. Szerintem törpe kisebbség, s csak ilyen Lukácsi, Perinta, Szaravány, Libeeró, s Szemtelenlélek típusú fanatikusan ballibbant jómadarak vesznek részt benne.

Tukajdonképpen azt csinálják, amit a patagóniai főeretnek, a Vatikánt ideiglenes megszállás alatt tartó Francisco Conchita Wurst Borgia is tenne, ha szabadon cselekedhetne. Csak hát ő nem szabad ember, kénytelen taktikázni, nem hirdetheti ki nyíltan Sátán tanítását a szószékről, bár mocskos pofáján jól látszik, ez legbelsőbb vágya.

Magyarországon - ez nagy szerencse - esélytelenek. Aki Magyarországon katolikus reformokat követel, az gyorsan ujjongó ateisták körében találja magát, s ezzel el is veszt maga alól minden egyházi talajt. Lásd Perinta Messiás esetét.

Mindenesetre az óvatosság nem árt. Bármilyen kevesen is vannak, érdemes a magyar buzonálisokat szem előtt tartani, hiszen alapvető stratégiai szabály: az ellenséget sose szabad lebecsülni.

Hörög a halivúdi celebvilág Trump alelnökjelöltjének kijelentése miatt, hogy „gyerektelen macskás nőknek” és "gyermektelen emberek" irányítják Amerikát.

Pedig a kijelentés teljesen igaz. Aki nem képes normál családot létrehozni, az miért akar társadalmat irányítani? Ez alól csak az képezhet kivételt, aki önhibáján kívül nem rendelkezik családdal.

Mert egyébként semmi gond, ha valaki szereti a háziállatokat, sőt ez egy plusz. De aki gyerek helyett szeret háziállatot, az közveszélyes beteg.

Mondom ezt mint nagy háziállat-barát. Macskából is három darabom van:

Bár egyébként kutyapárti vagyok.

Magyarországgal ellentétben, Bulgáriában az olimpia sose volt akkora nagy nemzeti ügy.

Míg Magyarország csak egyetlen alkalommal nem vett részt önszántából az olimpián (1984-ben), addig Bulgária egy csomó olimpiát kihagyott. Egyszerűen az állam nem támogatta a részvételt pénzzel, így nem nevezett be senki.

Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázatban máig az első 10-ben van, Bulgária meg a 20-30. hely között, csak a kommunizmus alatt állt a 10-20. helyeken.

Vicces módon, viszont az első modern olimpián, 1896-ban részt vett Bulgária, mégpedig 1 sportolóval. A sztori kifejezetten érdekes.

Amikor Bulgária felszabadult a török uralom alól 1878-ban, az egyik nagy probléma a szakemberhiány volt. A bolgár kormány igyekezett külföldieket csábítani az országba, jó anyagi feltételekkel (pl. így kerültek az országba tömegesen magyar cukrászok, erről írtam már).

Az első szófiai gimnázium - sokáig az egyetlen a városban - 1879-ben lett megalapítva. Itt éppen szakképzett tornatanárra volt kiírva pályázat. Erre jelentkezett egy Charles Champaud nevű svájci testnevelés-tanár. Vele együtt összesen 12 svájci tanár érkezett az országba. Charles Champaud gyorsan beilleszkedett, egy időben tréfásan a "Sarl Sampov" nevet használta.

Champaud nagy sportrajongó volt, egyrészt részt vett a bolgár labdarúgás megszervezésében, másrészt amikor értesült, hogy olimpia lesz Athénben, felkereste az illetékes bolgár szerveket, Bulgária miért nem vesz részt. Nagy érdeklődést nem sikerült kiváltania, de azt mondták neki: ha nem kér pénzt erre, akkor miért nem megy ő, képviselje ő Bulgáriát.

Akkor még nem voltak bonyolult szabályok ki kit képviselhet, így Champaud - bár csak svájci állampolgár volt - tényleg elment az olimpiára, ahol talajtorna, lólengés, s korlát versenyen vett részt mint Bulgária képviselője. (Csak az 1908-as oliompiával kezdve lettek szabályok megállapítva ki képviselhet egy adott országot.) Érmet nem szerzett ugyan, de máig híres ember Bulgáriában - Szófiában utca van elnevezve róla -, hiszen a legelső bolgár olimpiai résztvevő és legelső pontszerző egyben (lólengésben 5. lett).

Champaud aztán abbahagyta sportoló pályafutást (egy focimeccsen súlyos sérülést kap, ugyanis focista is volt a tornászi pályáján kívül), így elhalt a bolgár olimpiai mozgalom. Bulgária a legközelebb csak 1924-ben vett részt.

Az igazi csúcs a kommunizmus alatt volt, akkor szovjet mintára a sport állami prioritás lett Bulgáriában. De ekkor se lett a bolgár olimpiai részvétel soha olyan sikeres, mint a magyar.

A rendszerváltozás után persze teljes összeomlás jött.

Most már eljutottunk oda, hogy az emberek minden éremnek örülnek.

Bár annak megítélése sajátos, hogy sok az import-sportoló. A mostani párizsi olimpia 7 bolgár érmese közül 2 aranyérmes és 2 bronzérmes de facto külföldi: orosz, ukrán, iráni, kubai. S közülük 3 nyilvánvalóan "sportállampolgár", azaz csak a versenyzés miatt lett bolgár állampolgár. Egyedül a kubai valós eset: ő tényleg Bulgáriában él évek óta, bolgár felesége van.

A neves megmondóember magyar- és keresztényellenes szózata őszinte.

Az a baja, hogy a nép hagyta, ne valósuljon meg az a nyugatos, modern, kapitalista, polgári álom, amiről a rendszerváltozás szólt.

S személyesen is érintett vagyok. Én is hittem fanatikusan ebben az álomban, nagyjából 1993-ig. Aztán már inkább racionálisan, immár lelkesedés nélkül, de továbbra is, nagyjából 1999-2008 között.

Pedig tévedtünk. Ez az "álom" nem csak téves volt, de nem is létezett: a társadalom 90+ %-ának ez sose volt az álma. Ez a felső 10 % álma volt, s talán még olyanoké is, akik szerettek volna bekerülni a felső 10 %-ba, de a nép ilyet sose akart.

A nép normalitást akar, jobb életet, nem polgári szörnyrendet.

Csodacikk a Mércében, annak testvérlapja, a Fordulat kapcsán. Míg a Mérce alapvetően ballib, néha kommunista cikkekkel, addig a Fordulat őszintén komcsi.

A valóságtól való rugalmasan gyorsuló elszakadás mintapéldája az egész mű. A legjobb az egészet viccnek felfogni, mert különben a másik megoldás: a szerzők dühöngő elmebetegek.

Először is elmondom mi a probléma. A probléma lényege az, ami minden - majdnem minden - modern szélsőbalost izgat évek óta: hogyan lehet egyszerre kommunistának lenni és közben szidni a létezett kommunista rendszereket. (Azért írtam, hogy "majdnem minden", mert tény, hogy van egy kisebbség a szélsőbalon, mely helyesnek tartja a létezett kommunizmust, így számukra a probléma nyilván nem is létezik. De ők valóban csak egy törpe kisebbség.)

Sok kreatív magyarázat született erre. Valójában maga a Kádár-rendszer is egy ilyen mítoszon alapult. A Kádár-eredetmítosz: volt a horthyfasizmus, ez alól felszabadultunk, de aztán - ó jajj! - jöttek mindenféle magukról megfeledkezett kommunisták, ilyen csúnya személyikultusz emberek - élükön Rákosi személyikultusz miniszterrel -, akik - segítség! - eltávolodtak a lenini elvektől, de aztán ismét kisütött a Nap a történelem egén, mert a jó Kádár elvtárs visszaállította a lenini normákat, így azóta békében és boldogságban élünk.

A klasszikus szélsőbalos magyarázat persze az, hogy "de hiszen az nem is volt kommunizmus!", de ez nagyon hamiskás, meg kontrapoproduktív is, hiszen az elég hihetetlen, hogy minden egyes kommunista hatalomátvétel álkommunistákat helyez hatalomba, akik azonnal le is térnek a jó útról. Szóval valami kifonomultabb narratíva kell.

Itt a cikkíró azt a mellbevágó következtetésre épít, hogy:

• 1949-1969 minden szép volt Kínában, épült a szocializmus rendszere, bár folyamatosan válságok jelentkeztek (azt nem mondja, honnan),
• a nép aztán korrigálni próbált még 1976-ig, de végül a néptől rettegő vezetés legyőzte a népet,
• 1976-tól meg jöttek a burzsoá reformok, a hatalmat a pártnomenklatúra és a műszaki szakemberek kivették a nép kezéből, államkapitalizmus lett lassan,
• majd pedig, már az ezredforduló környékén, az államkapitalizmus részben magánosítva lett, a "vörös burzsoáziából" immár nem csak informálisan, de jogilag is tőkés osztály lett.

A csúcsmondat: "A kulturális forradalom általánosságban egy alulról szerveződő eseménysorozat volt (..) Ezt megtorlások, a termelés militarizációja, valamint a párt, a hadsereg és az államhatalom teljes összeolvadása követett. Ekkor szűnt meg a valódi, bázisdemokratikus és egalitárius szocializmus létrehozásának materiális alapja és lehetőségének reménye."

Szóval a sztálini típusú rendet követő korai kínai vezetés bázisdemokrata volt? Nekem van 2-3 sztálinista-kommunista ismerősöm, de ezen még ők is halálra röhögnék magukat. Meg persze azonnal felmerül: miért lázadt fel a nép e csodás bázisdemokrácia ellen, hiszen a cikk szerint a kulturális forradalom szinte népfelkelés volt.

A valóságban persze mi történt Kínában. A nem működő marxista gazdaság le lett váltva, helyette kapitalizmus lett, de egyrészt a politikai hatalom sose lett átadva az új gazdasági elitnek, másrészt az ország sikeresen megőrizte politikai-gazdasági függetlenségét. A kínai kommunisták megcsinálták teljesen ugyanazt, amit korábban Japán, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, csak épp ott nem nevezték ezt "szocializmusnak".

Mindenképpen fontos persze, hogy az esélyegyenlőség jegyében immár az értelmi fogyatékos makákóknak is van elméleti folyóiratuk. Ez állatvédelmileg is jelentős eredmény.

Kossuth ükunokái tiltakoznak, mert a balatonfogasi Kossuth utcában a megkérdezésük nélkül a padok zöldre lettek festve! Ők kék-sárga csíkos színt akartak volna.

Hadd tiltakozzanak. Majd megunják és hazamennek drogozni!

Ilyen ez az uborkaszezon. A belpesti feketeöves libbantak éppen búskomorságba estek, nincs min műfelháborodni. De akkor jön az örömhír: a Szabadság-szoborra Zorbán keresztet erőszakol, ezzel megsértve a... nem tudjuk mit, ha mást nem, hát biztosan az európai jogállamiságot!

Szerencsére a tiltakozás már el is halt, ezt bizonyítja, hogy indult petíció is:

A ballib petíciók jelentése: az ügyet már ők is leírták veszteséglistájukba, de mégis kell pro forma hisztizni még pár napig.

A magyar kiküldöttek között Kubában a 80-as években igazi esettanulmányokat lehetett volna csinálni, mi az a 3 embertípus, amit a kommunista eszme és rendszer kinevelt.

Az ember jelleme leginkább akkor jön ki, ha ő van felül, erős pozícióban. Gyenge pozícióban ugyanis könnyű jó embernek lenni, hiszen sose lehet tudni, ennek oka belső erkölcsi meggyőződés vagy csak szimpla félelmen alapuló önzés.

Kubában pedig minden kiküldött erős pozícióban volt, sőt nagyon erős pozícióban a helyiekkel szemben. A kiküldöttek:

• sokkal jobb helyeken laktak, mint az átlag kubai, pl. ezeken a helyeken sok esetben nem voltak alkalmazva az egész országra jellemző közműszolgáltatás-leállítások, lásd Kubában akkor a legtöbb lakásban átlag napi 8 órán keresztül volt víz és 12 órán keresztül áram (ma ez sok helyen még rosszabb!), viszont az átlag külföldi lakta helyeken mindkettőből 24 órás szolgáltatás volt, gyakorlatilag a külföldiek lakta lakóhelyek be voltak minősítve a privilegizált kategóriába, ahová pl. a hadsereg és a rendőrség intézményei, az egyetemek, a kórházak, mozik, színházak is tartoztak, azaz abba a kategóriába, ahol nemzeti érdeknek számított, hogy ne legyen soha áram- vagy vízszünet,
• a hozzáférésben a dolgokhoz szakadék volt, egész bolthálózatok voltak csak valutás vásárlóknak és csak külföldieknek is (ma ebben jelentős javulás van, ma minden kubai szabadon vásárolhat valutás boltban, ha van rá pénze, már nincs kubaiellenes bolt-"apartheid" se) - még a legendásan legrosszabb életszínvonalú szovjet szakértők is 3-szor jobban éltek emiatt az átlag kubainál, mert ők is hozzáférték a "csak külföldieknek" boltokhoz,
• s persze maga a jövedelem: a már említett legendásan legszegényebb szovjet kiküldöttek is kaptak minimum 500-600 peso fizetést, míg egy átlag kubai 200-250 peso körül keresett (akkor feketén váltva kb. 5 peso volt 1 USA-dollár).

Ez utóbbiban a magyar kiküldöttek persze a szovjetekhez képes nagyurak voltak.

A korabeli szovjet gyarmatbirodalom egyik nagy sajátossága volt: a legrosszabb életszínvonal a gyarmattartónál volt, a gyarmatokon meg mindenhol jobban élt az átlagember. S ennek semmi köze a kádári reformokhoz! A teljesen reformmentes Bulgáriában is sokkal magasabb volt az életszínvonal, mint a Szovjetunióban.

A Szovjetunióban mindennapos látvány volt, hogy hatalmas sor áll a bolt előtt virsliért - ilyesmi Bulgáriában elképzelhetetlen volt, az olyan alapvető termékek mint amilyen pl. a virsli mindig kaphatóak voltak, szóval sorok csak egyes "magasabb" rendű árukért alakultak ki, pl. kávé, banán, nyugati kozmetikum.

S ez a privilegizált kiküldöttek esetében is így ment: a szovjet kiküldöttek fizetése jóval kisebb volt, mint bármely más szovjet csatlósállam kiküldötteié. Egy átlagos magyar kiküldött keresett havi 200 dollárt és 1000 pesót (azaz volt eleve dollár rész is mindenkinél, míg pl. a szovjeteknél csak a diplomaták kaptak dollárt is), a diplomaták meg nyilván többet ennél: most nyilván nem emlékszem konkrét számokra, de ha jól emlékszem, a legtöbbet kereső magyar, a nagykövet havi 1000 dollár és 2500 peso körül keresett.

(Persze a magyarok keresete is eltörpült a nyugatiakhoz képest. Pl. az osztrák nagykövet 6000 dollárt keresett, erre az adatra jól emlékszem.)

Szóval a legszegényebb külföldi kiküldött is gazdag volt a kubaikhoz képest. A többi dologgal együttvéve ez hatalmas erőfölényt adott.

Szóval hogyan is bántak a magyarok a kubaiakkal (mert persze ezt láttam a legjobban)?

Visszagondolva megfigyelhető volt egy kapcsolat a hivatalos állameszméhez való hozzáállással.

E tekintetben alapvetően 3 típus volt: a hívők, a karrieristák, s a liberálisok. Persze mind a 3 megnevezés pontatlan, most csak nem találtam jobbat, hiszen pl. volt hívő karrierista és liberális karrierista is, tehát az elnevezések csak esetlegesek.

Hívő alatt olyan ember értendő, aki komolyan hisz a kommunista eszmében. Persze ez akkor már ritkaság volt, de létezett, különösen az idősebbek között (aki akkor 60 felett volt, azaz a 20-as években született).

Ez a csoport igyekezett a eszmét átvinni a gyakorlatba is, azaz folyamatosan haverkodott a kubaiakkal, éreztetni akarta velük, hogy ő egyenlő velük.

Volt egy legendás eset, egy magyar, akiről mindenféle sztorik keringtek. Az illető zsidó volt, megjárta Auschwitzet, aztán ennek hatására kommunista lett, majd az ÁVH-ban folytatta, majd 56 után külkeres lett - egyébként tipikus életpálya, a 60-as években nagyon sok külkeres került ki a volt ÁVH-ból -, s végül, már nyugdíjas állásként, amolyan "jutalomból menj nyaralni 5 évre" diplomata lett.

Egyrészt megtanulta tökéletesen a kubai beszédet, hogy ő is az utca nyelvén tudjon beszélni, másrészt folyamatosan minden kubait meghívott beszélgetni, akit csak lehetett. A kubai alkalmazottak elkezdtek egy idő után félni tőle, mert egyszerűen nem hagyta őket dolgozni. Az egyik kertész mesélte, már miután az illető ember hazament, hogy volt, hogy nem hagyta egyáltalán dolgozni a kertben, mert XY elvtárs beszélgetni akart, s az meg udvariatlanság lett volna, ha nemet mond neki, aztán persze a kertészt lebaszta a főnöke "te miért nem vágtad le a füvet, mit műveltél egész délután?" - "XY elvtárs már megint azt akarta, meséljem el, mi volt az 1950-es években és hogy mi a nép viszonya a Forradalomhoz".

Persze ez a típus végülis tűrhető, hiszen barátságos. Az azonban ezek az emberek sose veszik észre, hogy ez sokszor kényszerbarátság a másik oldalról, hiszen az alul lévő egyszerűen nem mer nemet mondani a barátkozásra.

A másik kategória, a liberális, se nem ereszkedett le így, de nem is fölényeskedett. Ők amolyan üzletként néztek az emberek közti viszonyokra: te fizetést kapsz, megcsinálod amit kell, aztán szia, nincs miért mást belelátni a viszonyba.

Nem is volt ezzel gond, ha ez a típus nem kezdett nyerészkedni. Sokan sajnos azonban pont ezt csinálták. Pl. ennek jellemző módja volt az 1:3 "árfolyam". Azaz jön pl. egy kertész, aki havi 120 pesóért vállalja, hetente eljön kétszer és levágja a füvet, de erre a nyerészkedős azt mondja "120 utcai peso az 40 külföldiboltos peso, 3-szoros az értékeltérés", azaz mondja meg a kertész mi kell neki a csak külföldieknek fenntartott boltból, s mivel oda ő nem mehet be, nem vásárolhat, így a megbeszélt összeg harmadát számoljuk.

Persze az átlag kubainak így is megérte, de ez nagyon kemény visszaélés volt az erőfölénnyel. Megalázás nélkül, de mégis visszaélés.

S persze a legrosszabb típus a "karrierista". Ő anyagilag is visszaélt jellemzően az erőfölényével, de meg is alázta az embereket. Ilyenre is volt legendás eset.

Volt egy magyar kiküldött, akit a háta mögött kiröhögtek, ilyenek miatt. Az emberke és a felesége azt hitték, hogy valami csoda folytán a Hyppolit a lakáj filmbe kerültek, s elkezdtek tényleg így viselkedni, valamiféle furcsa szabályokat találtak ki hogyan kell visekedniük az alkalmazottaknak, ki mikor hogyan mehet be a lakásba - pl. alacsonyabbrendű ember csak "bejelentés" után léphetett be.

Bár ezen a típuson lehetett nevetni, de azok szemszögéből, akik az áldozataik voltak, a helyzet egyáltalán nem volt vicces.

Gyorsan kiderült: az anyagi kihasználás kevésbé megalázó, mint a személyes lenézés.

Persze más rendszer is kitermel típusokat. De akkor csak az a rendszer volt.