A Bese-ügy mellékszála szerencsésen alakult. Nem is véletlen, hogy a magyar katolicizmus ultraferencista áramlatának legismertebb megmondóembere, Perinta-Messiás Rita iszonyúan mérges.

A mindezt nem a jobboldali médiák tették, hanem a baloldaliak!

A baloldali médiák ugyanis nem bírták ki, hogy ne csináljanak a valósnál nagyobb botrányt Bese Gergely lebukásából. Normál esetben ugyanis csak arra kellett volna rámutatni, hogy egy pap hiteltelen, megsérti fogadalmát, ráadásul jöhetett volna a szokott érv, hogy aki ellenzi a homokosságot, az titokban maga is homokos.

De nem, ezt kevésnek éreztek, így jött a szimpla buzizás, meg a kaletázás. Aminek üzenete kettős: a homoszex az rossz dolog, s kapcsolat van a pedóság és a homokosság között.

A gond az, hogy ez nem alkalmas a jobboldal elleni harcra, hiszen a jobboldal éppen ezt állítja. Azaz a ballib médiák a Bese-ügy kapcsán megerősítették a jobboldali álláspontot. Ami elég vicces.

Perintáék őrjöngenek: a sajátjaik tették tönkre több év munkáját, mellyel arra mentek, hogy tudatosítsák: a homokosság jópofa, progresszív, tapsolandó dolog, míg a pedóság meg fújjfújj és akasztófát érdemel, s a kettő szinte egymás ellentéte.

Szóval ez a Bese gyerek még halálában - nyilván nem fizikai értelemben, hiszen él mint ember - is tudott ütést mérni. Ami azért nem semmi.

Ez egy jobb interjú volt. Még a Soros Magyar Hangjától Gyűlölő Baszolcs se volt olyan idegesítő: nem engedte őt sokat megszólalni a FAM.

Alapvetően 3 dolog van, amiben súlyosan téved az interjúalany.

egy - Elismétli a ballib mítoszt a Fidesz-vallásról. Semmi alapja. Nem részletezem, sokszor leírtam. Sőt ő maga is érvel ellene, hiszen elmondja: ismerőse aki korábban fanatikus MSZP-szavazó volt most fanatikus Fidesz-szavazó. Nincs itt semmi vallás, egyszerűen van egy magyar kisemberi világkép, korábban az emberek azt hitték, ezt az MSZP képviseli, most meg azt, hogy a Fidesz. Ha a Fidesz elmegy megint polgári irányba, el fogja veszteni ezt a tábort.

kettő - A Churchill-érv: "rossz a nyugati rend, de minden más még rosszabb nála". Történetesen én is ezt hittem, kb. 2008-ig biztosan. Teljesen hamis az a szöveg, hogy még mindig jobb a woke, mert az alternatíva az ablakból kiesés - nincs ilyen ellentét.

három - Azt mondja: de jó lenne egy polgári rend, de sajnos semmi esélye, a magyarok sose akartak ilyet. Én meg azt mondom nem sajnos, jól van ez így. A polgári rend egy specifikus nyugat-európai rendszer, egy adott kultúrára épül, azon kívül semmi alapja, s ma már őshazájában se működőképes. Vajon kinek kellene olyan rend, mely egy kisebbség hatalmára épül, márpedig a polgárság mindenhol kisebbség, pár gazdag nyugati államon kívül pedig egyenesen törpe kisebbség?

Sok dologban meg igaza van persze, szinte minden másban.

A kedvencem: Baszolcs kényelmetlenül feszeng, amikor a FAM előadja: a Fidesz szüntette be a zsidózást, nem az antifasiszta ballibek. A Párt direktívája itt ugyanis az, hogy Zorbán antiszemita, de gonosz módon titkolja, kódoltan zsidózik azzal, hogy a zsidókat élteti, de ezt antiszemita hívei értik és dekódolják zsidózásként.

Nem igazán szoktam idegen cikkeket idézni kritika nélkül, de most kivételt teszek.

Egy neves bolgár jobboldali megmondóember írta, azaz ellenoldali ember (Bulgáriában a "jobboldal" azt jelenti: nyugatpárti, euroatlantista, prokapitalista, szekuláris, modern módon nacionalista, jellemzően liberális-konzervatív, ritkábban liberális-progresszív). A szerző jelenleg a Deutshe Welle egyik kulcsembere, de korábban volt már a Soros Alapítvány bulgáriai elnöke is.

A cikk nem paródia, hanem keserű fájdalmat fejez ki. Amit ír, az nem ellenséges kritika, hanem építő kritika belülről.

S a cikk teljesen igaz.

A cikk címe: "Az Európa-párti politikusok dicstelen sorsa Bulgáriában".

Nem fogom lefordítani, de a lényeg íme, adaptálva, hogy érthető legyen.

A szerző leírja mi történik Bulgáriában a rendszerváltozás (1989) óta minden egyes új jobboldali, nyugatos, Európa-orientált politikai kezdeményezéssel.

Az öt korszak, amin minden bolgár jobboldali párt keresztül megy:

első - A lelkesedés. Az egész nép velünk van! Csak az ellenség nincs velünk, s még pár szerencsétlen áldozat, akiket az ellenség átvert.

kettő - Belépés az örökkévalóságba. Nyertünk! Nincs visszaút, előttünk a jövő, most már lassan mindenki mellettünk lesz. Kezdődik a frakcióharc - ki igazibb jobboldali és ki ellenséggyanús -, közben az ellenség nem komolyan vétele: valós politikai harc helyett személyeskedés.

három - A nép éretlen. Kiderül: a nép nem elég fejlett, képtelen megérteni magasztos eszméinket. Előbb őszinte csodálkozás emiatt, majd a következtetése levonása: a nép agyát átmosta az ellenség, ezért nem érti mi van. A megoldás: az egyszerű kisember nyelvén próbálunk beszélni a néppel. A nép meg levonja a következtetést: komolytalanok vagyunk. Közben észre se vesszük: megjelennek azok, akik nálunk sokkal jobban képesek a kisember nyelvén beszélni, s ők legalább hitelesek a nép számára, mert náluk koherencia van eszme és beszéd között.

négy - A nép megbukik. A jobboldal elkezd választásokat veszteni. Le is vonja a következtetést: a nép rossz. A nép keleti gondolkodású, a nép oroszbarát, a nép fejletlen. Nincs más megoldás mint alkalmazkodni ehhez az elmaradott néphez: kicsit kevésbé kell nyugatosnak lenni, kicsit kevésbé kell haladónak lenni, kicsit mérsékelni kell az európaiságot, hogy ne ijesszük el annyira az embereket.

öt - Az eltűnés. Pártunk megsemmisül, a hívek elpártolnak, a nép meg nem szereti, ha hülyének nézik. Semmi gond azonban: megjelenik egy teljesen új jobboldali, Európa-párti erő, mely nyugdíjba küldi a levitézlett hiteltelen pártot. Immár az új erő kezdi újra a ciklust, lásd első szakasz.

Szerintem a magyar olvasók számára is elég ismerős a felvázolt kép.

A keresztény korban a népvándorlásokkal kapcsolatban az alapvető tapasztalat az volt, hogy a keletről jövő "vad" népek úgyis csak rövid időre maradnak, mert vagy beolvadnak, vagy visszamennek, vagy teljesen megsemmisülnek.

S tényleg, a legtöbb akkori bejövő nép ma nincs, csak régészeti emlék. Egy kisebb rész meg visszament, megfogyatkozva, lásd pl. az avarok, akik ma egy 1 milliós nép a Kaukázusban, megtartották identitásukat, de messze vannak attól ami egykor voltak, amikor Pannóniától a Kaukázusig hatalmas területet uraltak. (Sokan eleve külön népeknek tekintik azokat az avarokat és ezeket az avarokat, de ezt a mai avarok sértésnek veszik. Az avar nemzettudat szerint ők a hunok egyik alkotóeleme voltak, keveredtek türk és iráni népekkel, majd a nyugati avar jelenlét megszűnése után visszahúzódtak a Kelet-Kaukázusba, ahol helyi őshonos népekkel keveredtek.)

Tulajdonképpen csak a bolgárok és a magyarok a két nagy kivétel: mert jöttek és maradtak.

Dehát ezt akkor nem lehetett még tudni. Amikor 680-ban a bolgárok behatoltak Bizánc területére a Duna torkolatánál, Bizánc erre úgy tekintett mint egy ideiglenes behatolásra, mely majd elmúlik, ahogy korábban is volt hasonló.

A bolgár állam tehát el lett ismerve 681-ben Bizánc által, de a remény az volt, hogy nem lesz hosszú életű. Ahogy ez szokott is lenni az ilyen korai államoknál, az uralkodó dinasztia kihalása káoszt okozott. Bulgária esetében ez 753-ban következett be. Ekkor a Dulo-diansztia kihalt egyeneságon. A Dulo-dinasztia magát Attila harmadik fiától, Ernáktól származtatta. Egyébként a név szerepel a Kézai Simon krónikájában - a "Hunor és Magor a meotiszi ingoványok közzé költöznek" fejezetben - "Dula" alakban, csak nem bolgár, hanem alán névként.

Az alapító dinasztia kihalása után 3 fő probléma jelentkezett:

• folyamatos harcok a trónért,
• a megerősödő Bizánc támadásai,
• az etnikai kérdés: az akkor még bolgár és szláv lakosság eltérő érdekei, a vezetésben csak a bolgárok vettek rész, a hadsereget is csak bolgárok alkották, a szlávok viszont szinte mind keresztények voltak és ki akartak egyezni Bizánccal.

Azonban még a VIII. sz. vége előtt visszatér a hatalomba Dulo-dinasztia oldalága, s lassan sikerül stabilizálni a hatalmi helyzetet.

A kulcsévnek 792 számít, amikor a bolgár állam annyira erős, hogy képes csatát nyerni a bizánciak ellen. Ez a Markeli (latin: Marcellae) vár melletti csata. Az eredmény: megmaradt Bulgária mint állam.

Ezt a csatát a folyamatos erősödés időszaka követte. Közben megindult az etnikai kérdés megoldása is. A hadsereg és a kormányzás megnyílt a szlávok előtt is.

A vallási kérdés 864-ben lett megoldva: a bolgár uralkodó felvette a kereszténységét, majd államvallássá tette.

Az etnikai kérdés végleges megoldása a szláv írás megalkotása után következett be. Az első keresztény uralkodó, I. Borisz 886-ban egyedüli államnyelvvé a szlávot teszi, korábban párhuzamosan használták a bolgárt, a szlávot és a görögöt. Mindez a bolgár nyelv lassú kihalását eredményezi, onnantól bolgár nyelvnek immár a szlávot nevezik.

Pontos adatok nyilván nincsenek, de a legtöbb kutató szerint a X. sz. vége előtt már nem létezik etnikai különbség, mindenki asszimilálódik mint "bolgár", viszont a nyelv szláv lesz egységesen, ennek lesz a neve "bolgár", az eredeti bolgár meg teljesen kihal a X. sz. vége előtt. Viszont csak 997-ben lesz olyan bolgár uralkodó, aki nem származik az eredeti bolgár főurak közül, azaz valószínűleg még egy ideig a felső réteg körében számon volt tartva ki tartozik az országalapítók utódai közé.

Nagyjából 20 szó van, mely átment az eredeti bolgárból a szláv bolgárba, ezek egyike persze maga a "bolgár" szó.

Ez az egész kérdés máig hatalmas vitákat kelt. A komoly kutatók között konszenzus van, hogy a mai bolgár nép alapvetően szlavizált trákokból és szlávokból jött létre egy a VII. században bejött bolgár elit hatalma alatt, mely lassan magához asszimilálta a helyieket, de ez a közösség idővel nyelvet váltott és nyelvileg szláv lett. A vita csak abban van, hogy az eredeti bolgár elit nyelve milyen volt: a fő elmélet, hogy türk nyelv volt, de vannak jelentős számban komoly tudósok akik iráninak hiszik, s még kisebb elméletek is, melyek szerint ugor, hun, mongol, kaukázusi nyelv. Alapvetően kevés az adat, így míg nem találnak valamilyen jelentős írásos emléket, nemigen lesz ez eldöntve.

A tudósokon kívül, az amatőr dilettánsok között persze a legvadabb elméletek léteznek. A "kedvenceim":

• nem volt nyelvváltás, az eredeti bolgár azonos a mostanival, azaz szlávok nem léteznek, ők mind bolgárok, akik elfelejtették identitásukat,
• valójában a nyelv trák, a nép is: a VII. században egyszerűen hazatértek a korábban a Pamírba vándorolt trákok, nem kellett egyesülniük, mert simán értették egymást, hiszen ugyanazt a nyelvet beszélték,
• buddhista földönkívüliek, tibeti ufók, Húsvét-szigeteki óriások, keresztény bolgárok évszázadokkal Jézus előtt, s társai.

Ami a legutóbbit illeti: a bolgár alternatívok nem jutottak el közép-európai társaik szintjére, azok sokkal viccesebbek. Régi kedvencem az egyiptomi szövegek szlovák "olvasata". Pl. az óvodás is látja, hogy Tutankhamon fáraó neve egyedül szlovákul értelmes: "tu je kameň" (ez itt egy kő), s tényleg, mindenki látja a piramist, ami egy szép nagy kő, ki merné cáfolni ezek után!

Bonyolult a magyar progresszívek helyzete.

A feladat megoldhatatlan. A nemzetközi progresszív előírás: szivárványzászlót kell lengetni palesztín kendőt viselve, közben slavaukraini harci üvöltést kiadva.

A magyar progresszív viszont bajban van: a slavaukraini és a szivárványzászló kipipálva, nem jelentenek gondot, de a palesztínkodás problémás.

Magyarországon ugyanis a palesztínkendő nem baloldali, hanem szélsőjobb jelkép. Meg eleve a magyar baloldali gondolat szerves része a szélsőséges cionizmussal való egyetértés.

Nemzedéki problémát látok:

• az idős magyar baloldaliak szerint a zsidók jók, az arabok rosszak, a palesztínok meg nem léteznek, meg eleve terroristák mind,
• a fiatal magyar baloldaliak szerint a zsidók rosszak, az arabok jók, a palesztínok pedig a zsidó imperialisták általi gyarmati elnyomás alatt szenvednek.

Nehéz feladat lesz ezeket egy nevezőre hozni, el kell ismerni.

Taylor Swift felvállalta, Kamala Harrist támogatja az elnökválasztáson.

Erről a régi orosz vicc jut eszembe:

1934, Moszkva. Sztálin magához hivatja Nagyezsda Krupszkaját:

• Krupszkaja elvtársnő, ha tovább ellenzékieskedsz, leváltalak Lenin elvtárs özvegyének posztjáról!

Elképzelem: Taylor Swift nem vállalja fel ezt, hanem szembemegy a Párt ukázával. Már másnap kiderülne, nem is annyira népszerű celeb, sok ezren mínuszolnák a szociális hálókon, csökkenne a meghívásai száma, a végén még azt is kiderítenék róla független szakértők, hogy tehetségtelen!

A különböző országok szabványos történelemkönyveit olvasva meglepő élmény volt már nagyon régen is, hogyan is lehet ugyanazt teljesen ellentétesen értelmezni.

S itt nem az ilyen primitív dolgokra gondolok, mint hogy amikor minket támadnak, akkor az "gonosz leigázás", amikor meg mi támadunk, akkor meg "dicső hadjárat". Ez a módszer azért ma már nem is igazán jellemző.

Inkább arra, hogy ugyanaz az objektív esemény teljesen másképp is megítélhető.

Ilyen az egyházalapítás kérdése. A bolgárok és a magyarok képtelenek máig megérteni egymást ebben, legalábbis az átlagember, aki a témával nem foglalkozott.

A magyar tankönyvekben az I. István általi egyházalapítás kapcsán az szokott leírva lenni, hogy:

• elérte a római pápánál, hogy a salzburgi (vagy regensburgi, esetleg passaui, már erre nem emlékszem) érsek véleménye ne legyen figyelembe véve, mely szerint Magyarország területe az ő főegyházmegyéjének része, így a magyar egyház ennek része kell legyen, hanem ehelyett a római pápa a magyar egyházat új alapításúnak nyilvánította, azaz az esztergomi érsek közvetlenül alá lett rendelve,
• maga a római pápa küldött koronát, nem a német császár, ezzel az ország nemzetközileg elismerten független lett, Magyarország ezzel a nyugat része lett.

Az utóbbi egyébként anakronizmus. István koronázásakor a római pápa kb. a német császár udvari papja volt. Csak a XI. sz. végén, VII. Gergely alatt lett a római pápa világi főúr, önálló nemzetközi tényező. Szóval a római pápa által küldött korona teljesen ugyanazt jelentette, mint a császár által küldött. A függetlenséget éppen az jelentette, hogy a császár elismerte egyenlőnek Istvánt, amit egyébként nem gondolt komolyan, mert amint lehetett, megpróbálta - sikertelenül - meghódítani az országot (1030).

Mindezzel szemben a bolgár kereszténység felvétele államvallásként 864-ben egészen másképp van megmagyarázva a bolgár tankönyvekben:

• Borisz kán 852-től az ország uralkodója, a belső bolgár pogány utódlási szabályok szerint, ami után újabb keresztény koronázás nem történt, hanem miután Borisz keresztény lett 864-ben, egyyszerűen megváltoztatta a pogány "kán" elnevezést a keresztény "fejedelem" (szláv: кънѧзь) címre, meg kapott új keresztény nevet (Mihail) - bár ezután is használta a korábbi nevét, leggyakrabban dupla alakban: Borisz-Mihail -, s kész, azaz senkitől se kapott semmilyen koronát, koronára nem volt szüksége, hiszen már meg volt koronázva a pogány szabályok szerint, azaz ezzel országa függetlenségét fejezte ki,
• az első bolgár uralkodó, akit keresztény módon megkoronáznak Borisz második fia, I. Szimeon cár 913-ban, mivel ő már keresztényként örökli meg az uralkodóságot, természetesen ő se kapott sehonnan koronát, a meglévőt használta,
• ki van emelve, Borisz mennyire ügyes volt, hogy kijátszotta a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka közti ellentétet, ők ketten harcoltak ki nevezze ki az első bolgár egyházfőt, ami miatt mindketten beleegyeztek, Borisz mondhatja meg ki legyen ez a személy,
• Borisz végül Konstantinápolyt választotta Róma helyett, mert Róma a rendes egyházszervezeten belüli érsekséget ígért - más nem is volt szokásban a római gyakorlatban -, míg Konstantinápoly autonóm státuszt ajánlott, ami amolyan fél-független jogi helyzet, s ez be is lett tartva: 870-ben a IV. konstantinápolyi zsinat határozata szerint a Bolgár Egyház a konstantinápolyi pátriárka alatt álló autonóm egyház,
• Borisz óvakodott a bizánci befolyástól, így az egyházi szláv nyelv megalkotása után, 893-ben megtiltotta a Bolgár Egyházban a görög nyelv használatát, be lett vezetve helyette az egyházi szláv nyelv,
• 919-ben - már I. Szimeon alatt - további lépés lett téve: a bolgár érsek felvette a pátriárkai címet, az egyház pedig kinyilvánította teljes függetlenségét - ezt 927-ban hivatalosan elismerte a konstantinápolyi pátriárka, azaz onnantól vele egyenrangú lett a bolgár pátriárka,
• természetesen amint lehetséges volt, ezt Konstantinápoly visszavonta, de még Bulgária bizánci uralom alá kerülése (1018) után se lett megszüntetve a Bolgár Egyház függetlensége, csak a vezető címe lett pátriárka helyett érsek, s az egész szervezet csak 1767-ben lett megszüntetve, amikor szultáni rendelet kimondta: minden törökországi ortodox kötelezően egyetlen szervezethez, a Konstantinápolyi Egyházhoz tartozik.

Szóval bolgár szemmel nézve István idegen koronája alávetettséget fejez ki, míg Boriszé meg nem, hiszen nem volt neki, az igazi szuverén uralkodó nem kap mástól koronát. Azaz a bolgár olvasó nem érti, mire annyira büszke István, aki alávetette magát a német császárnak és a római császárnak - miféle függetlenség ez?

Bolgár szemmel egyértelmű: a római pápa választása lemondás a függetlenségről.

S, ugye, itt nem lehet vallásválasztásra se hivatkozni, hiszen István döntése az 1054-es egyházszakadás előtt volt.

Én persze el szoktam magyarázni, Magyarország a valóságban meg tudta védeni függetlenségét egészen a XVI. sz. közepéig. S még a vallási alávetettség is inkább jelképes volt: jogilag hiába volt alárendelt Rómának a magyar egyházszervezet, a valóságban a magyar király jóváhagyása nélkül a római pápa nem tudott kinevezni magyar főpapot.

Egyébként érdekesség: mivel az eredeti bolgár korona kikerült bolgár tulajdonból, a harmadik bolgár monarchia (1879-1946) idején nem volt koronázás, csak áldás, ima és nyilatkozat felolvasása. Az utolsó bolgár uralkodó, akinél megvolt a korona Ivan Sisman cár (1371-1393) volt, aki amikor fővárosát elfoglalták a törökök, a koronáját átadta a győzteseknek. A törökök megőrizték a koronát, majd 1605-ben Bocskai István erdélyi fejedelemnek adományozták. A cél egy Habsburg-ellenes török vazallus magyar királyi cím megalkotása volt. Bocskai azonban nem vállalta a szerepet, megalkudott a Habsburgokkal 1606-ban és ennek keretében a koronát elküldte Bécsbe. Mind a mai napig ott látható mint Bocskai-korona a bécsi Hofburg-palota múzeumában. Hozzáteszem, a történészek egy része ezt nem fogadja el, hanem azt állítja, a szultán által Bocskainak küldött korona csak hasonlít a bolgár koronára, de nem azonos vele, török ékszerészek készítették el balkáni koronák mintájára, utánozva a bizánci, a szerb, s a bolgár koronát, az eredeti pedig elveszett.

Rövid leszek. Vicces, de rövid.

"Nem szívesen, de inkább külföldön tervezik karrierjüket a frissen felvett egyetemisták" - mondja a ballib média.

Nekem erről saját apám jutott eszembe. Élete utolsó 20 évében folyamatosan azt tervezte, vesz magának egy új Mercedes S450-es gépkocsit, sok extrával.

Aztán nem vett soha. Mert soha nem lett elegendő pénze ehhez.

Korábbi cikkem kapcsán többen kérdeztek, melyek ezek az egyes említett kormányzati rendszerek.

Nos, leírom.

Elöljáróban meg kell említeni: típusok vannak, nincsenek teljesen azonos rendszerek, s sok a határeset.

A könnyű eset: a monarchia. Ennek alig 3 alesete van:

• Parlamentáris monarchia. Az államfő leszármazási alapon tölti be tisztségét, viszont gyakorlatilag semmilyen valós hatalma nincs, kb. amolyan "élő zászló" a szerepe, még egy állami jelkép, de saját hatásköre a közéletben nincs. Ezek de facto köztársaságok, ahol hagyományszeretetből meghagyták az uralkodót, hogy legyen aki integet a turistáknak. Szinte minden mai európai monarchia ilyen.
• Alkotmányos monarchia. Itt is természetesen leszármazási alapon dől el ki az államfő, viszont az államfő nem jelkép, hanem valós politikai tényező. Jellemzően az van, hogy a hatalom megoszlik az államfő és a nép által választott parlament között. Általában az a helyzet, hogy a kormányt az államfő nevezi ki, de parlamenti szavazás is kell, azaz az államfő és a parlament kompromisszumra kénytelenek egymással. Ahogy törvények esetében is: se az államfő, se a parlament nem képes egymás nélkül törvényt hozni. Pl. Európában Liechtenstein ilyen.
• Hagyományos monarchia. Ez a tiszta helyzet: minden hatalom az államfőé. Ha van is kormány, parlament, más szerv, azok csupán az államfő tanácsadói, minden döntés az államfőé. Ma már ritkaság, példa rá az Egyesült Arab Emirátusok vagy Brunei.

A köztársaságok esete bonyolultabb. Igyekszem értelemszerűen ezt előadni.

Egyrészt van a hatalommegosztás liberális eszményét leginkább megvalósító elnöki köztársaság. A nép választ elnököt, övé a végrehajtó hatalom, s ettől függetlenül a nép választ törvényhozó hatalmat is - a kettő alig keveredik, egyes kiemelt esetekben szükséges ugyan a két hatalom egyetértése, de a legtöbb esetben ez nem szükséges, hiszen eltérőek a feladatok. Lásd USA.

Ennek tiszta formájában eleve nincs külön állam- és kormányfő, hiszen az államfő kormányfő is.

Speciálisabb verziójában van külön kormányfő is, de ő az államfő megbízottja, amolyan adminisztratív főember. Pl. Dél-Korea.

Ha a külön kormányfő nem csupán az elnök kinevezettje, hanem ennél szélesebb a függése és hatásköre, akkor az már félelnöki rendszer. Jellemzően: a kormánynak van saját hatásköre, egyeztetnie kell az államfővel, de a parlament jóváhagyása is kell. Azaz a kormányfő önálló szereplő, de függése kettős, az államfő és a parlament bizalmát is élveznie kell. Lásd Franciaország.

Ha viszont a kormányfő teljesen önálló tényező, akkor az államfő szerepe annyi, mint egy uralkodónak egy parlamentáris monarchiában: jelképes. Ezt nevezzük parlamentáris köztársaságnak. Az államfő szerepe persze lehet teljesen nulla, azaz csak protokolláris, vagy lehet valami kevés önálló joga, de utóbbi esetben is az ország vezetője nem ő, hanem a kormányfő, s egyedül a parlamenttől függ ki lesz a kormányfő. Lásd Magyarország.

Az is lehet, hogy az államfőt a nép választja meg, meg az is, hogy a parlament - ettől függetlenül nem az államfő a főember. Nyilván a nép választotta államfő súlya nagyobb, de ez már nem jogi, hanem politikai ügy.

Ennek a rendszernek nagyon speciális alakja, amikor nincs külön állam- és kormányfő, a kettő együtt van, de a tisztség birtokosát a parlament választja meg és a parlamenti többségén múlik a sorsa. Ez teljesen azonos tehát a "normál" parlamentáris köztársasággal, csak meg lett spórolva a külön államfő posztja: a mindenkori kormányfő az államfő is egyben. Lásd Dél-Afrika.

Olyan verzió is lehet, hogy egyáltalán nincs önálló állam- és kormányfő: maga a parlament intézi a végrehajtást: az erőviszonyok arányában javasolhat minden parlamenti párt tagokat az irányító tanácsba, ezek a tagok a leggyakrabban maguk is képviselők. E rendszer sajátossága: nincs kormánypárt és ellenzék, hiszen mindenki javasolhat embereket a tanácsba, s többségi szavazással se lehet ezt felülírni: ha valamelyik párt jelöltjét a többség nagy ritkán nem szavazza meg, akkor megint ugyanaz a párt jelöl, valaki mást. Továbbá a már megválasztott embert nem lehet leváltani, míg mandátuma él. Sőt bizalmatlansági szavazás se létezik, hiszen nincs ellenzék. Ez a rendszer annyira sajátos, hogy egyedül Svájcban van ilyen.

S végül 2 speciális rendszer: a teokrácia és a pártállam.

A teokrácia azt jelenti, van egy legfelsőbb vallási szerv, mely bárkit elmozdíthat, bármit eltörölhet. Olyan, mint egy alkotmánybíróság, de korlátlan hatalommal. Tipikus példa Irán, ahol minden van, kormány, államfő, kormányfő, parlament, bíróság, de legfelül áll egy speciális papi tanács. Az esetek 99 %-ában persze ez a szerv nem szól bele semmibe, de bármikor megteheti, amikor beszélyt lát az iszlám értékrendre, a nemzeti érdekekre vagy a jó erkölcsre: megsemmisíthet bármilyen jogszabályt, bírósági ítéletet, elmozdíthat bárkit posztjáról, megtilthat indulást bárkinek választáson, s véglegesen értelmez minden rendelkezést. (A legutóbbi iráni elnökválasztáson pl. 80 személy akart indulni, ebből 74-et alkalmatlannak nyilvánított a testület.)

A pártállamot Kelet-Európában nemigen kell magyarázni. Azt jelenti, alkotmányosan ki van mondva egy párt hatalma, így az adott párt vezető testülete irányítja az országot. Lásd a mai Kubát: van parlament, kormány, államelnök, kormányfő, de mindez alá van rendelve a Kubai Kommunista Párt vezetésének. Azaz a parlament, kormány, államelnök, kormányfő mind a Párt felsővezetésének döntéseit hajtják végre. Tulajdonképpen mint a teokrácia, de itt a "papi tanács" nem csak időnként beavatkozik, hanem maga végzi az irányítást.

A világ 201 országát megnézve a leggyakoribb egyébként az elnöki köztársaság: 67 országban van ilyen.

A bolgár történelem 1913. június 16-át nevezi így: a bűnös őrület napja.

Ezen a napon döntött úgy I. Ferdinand bolgár cár, hogy fegyveres úton változtatja meg az I. balkáni háborút (1912-1913) lezáró, 1913. május 30-án aláírt úgynevezett Londoni egyezmény feltételeit.

Az I. balkáni háború lényege: a 4 balkáni keresztény állam - Bulgária, Görögország, Montenegró, Szerbia - orosz közreműködéssel szövetségre lépnek abból a célból, hogy kiszorítsák Törökországot megmaradt európai területéről. Oroszország oka erre az volt, hogy félt: ha nem lép, akkor Ausztria-Magyarország vagy Németország fog lépni, hiszen mindenki számára ismert volna, Törökország összeomlás előtt áll, így valaki mindenképpen a helyére lép. Orosz szempontból a legjobb megoldás az volt, ha Oroszország ebben közvetlenül nem vesz részt, a 4 baráti ortodox keresztény nép - bolgárok, görögök, montenegróiak, szerbek - egymással szövetségben megoldják a kérdést.

A háború rendkívül sikeres, 8 hónap alatt a törökök vesztenek, komoly ellenállást csak a mai albán-görög határvidéken és a mai török Edirne városnál tanúsítanak, de itt is nyernek a szövetségesek, az előbbi esetben a szerb és montenegrói csapatok, az utóbbiban a bolgár hadsereg. A hadműveletek olyan dinamikusak, hogy a bolgárok fontolgatják Isztanbul megtámadását is, ezt a nagyhatalmak akadályozzák meg, köztük Oroszország, mely diszkréten jelzi a bolgár vezetésnek: ha a bolgárok belépnek Isztanbulba, akkor a Fekete-tengeri orosz flotta beavatkozik török oldalon - az európai török területeket kell megszerezni, s nem likvidálni Törökországot, ez a nemzetközi helyzet teljes destabilizálásához vezetne, ami nem orosz érdek.

1913. májusára ez marad Törökországból:

Az új helyzet elfogadtatásában segít, hogy a nagyhatalmak nem rendelkeznek azonos érdekekkel, így kompromisszumok születnek:

• Anglia hivatalosan Törökország szövetségese, de "kisebbik rossz" alapon támogatja Görögországot Szerbia ellenében, mert Szerbia orosz szövetségesnek számít,
• Németország hivatalosan Törökország szövetségese, de titokban támogatja Bulgáriát, remélve, hogy szövetségese lesz Anglia és Franciaország ellen,
• Ausztria-Magyarországnak nem tetszik a szerb állam megnagyobbodása, ezt azzal enyhíti, hogy követeli önálló albán állam létrehozását a területen, azaz ne legyen Szerbiának kijárata az Adriára,
• Oroszország célja, egyik balkáni állam se legyen túl nagy, inkább korlátozzák egymást, azaz egyik se legyen képes olyanra nőni, hogy veszélyeztesse a fő orosz érdeket: Isztanbul későbbi megszerzését,
• egyedül Franciaország áll ki egyértelműen a törökök mellett, de a francia vezetés úgy dönt, annyit mégse ér meg az egész, hogy egyedül harcoljanak a törökökért.

A nagyhatalmak részvétele mellett aláírásra kerül 1913. május 30-án Londonban a megállapodás a háború befejezéséről. Gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy a megszerzett volt török területen minden azé, akinek a hadserege ott van, kivéve Albániát, melynek egy része szerb és montenegrói megszállás alatt van, innen ki kell vonulnia Szerbiának és Montenegrónak a független albán állam megalapítása érdekében.

Az állapot a következő tehát, a volt török terület felosztása:

A Londoni egyezmény hatalmas felháborodást vált ki Bulgáriában, mert bolgár szemszögből a fő cél éppen Macedónia volt, miközben a megállapodás Macedóniának csak a keleti részét juttatja neki, s éppen az etnikailag leginkább bolgár központi részt osztja el egymás közt Görögország és Szerbia.

Máig nem tisztázott, pontosan mi történt, de a lényeg: 1913. június 16-án Ferdinand cár és Mihail Szavov tábornok, a cár hadügyi főtanácsadója kettesben eldöntik, a kormányt nem bevonva a döntési folyamatba, hogy a megoldás: meg kell támadni Görögországot és Szerbiát a macedóniai fronton.

Ez meg is történik. S bár eleinte a bolgár hadsereg képes tartani a pozícióit a szerbek ellen, a görög fronton a helyzet rosszabb, a görögök sikeresen ellentámadnak. Mindez a legjobban a törököknek segít egyébként: a vesztes háború miatt puccs zajlik le Törökországban, az új kormányzat pedig, látva a káoszt volt ellenségei között, hadat üzen Bulgáriának. A törökök visszaszerzik Kelet-Trákia egy részét, benne Edirnét. Július 10-én Románia is megtámadja Bulgáriát, követelve Dél-Dobrudzsa átadását. Északon egyáltalán nincs bolgár hadsereg, így a románok elsétálnak Szófiáig.

Közben sikerül a görög közvéleményt is felbőszíteni: kitudódik Ferdinand terve, hogy elfoglalja Isztanbult, majd kikiáltja ott a Római (Bizánci) Birodalom visszaállítását, saját magával az élen. Maga a visszaállítás ellen persze a göröknek nincs kifogásuk, de azt, hogy ezt a bolgár cár akarja megcsinálni súlyos sértésként élik meg.

Ezek után a bolgár hadsereg összeomlik, képtelen 4 országgal harcolni egyszerre. Augusztus 10-én megszületik az új megállapodás, a Bukaresti egyezmény, mely még rosszabb bolgár szemszögből, immár csak Macedónia északkeleti része marad bolgár:

Persze ez a térkép mai szemmel nézve jól néz ki, dehát akkor senki se tudhatta, lesz ez rosszabb is még.

1914-ben Szavov tábornokot hadbíróság elé állítják az 1913-as ügy miatt, végül csak nyugdíjazzák a hadseregből, majd diplomáciai pályára irányítják át: bolgár nagykövet lesz Belgiumban és Franciaországban.

A balkáni háború kitörésének 100. évfordulóján, 2012-ben rehabilitálják, poszthumusz megkapja a legmagasabb állami kitüntetést, az I. balkáni háborúban tanúsított hősiességéért.

Friss hír: a Kopt Egyház megszakítja a kapcsolatokat a Katolikus Egyházzal a kölcsönös egységre vonatkozó tárgyalásokat illetően.

A márciusi kopt központi dokumentum magyarázata az egyik amerikai kopt főegyházmegye honlapján eredetiben arabul és angol fordításban (a koptok az arab nyelvet használják, a kopt nyelv használata ma már csak egyes imákra és egyházi himnuszokra korlátozódik). Tulajdonképpen meg van nevezve az egyetlen lényegi ok: a homoszexualitás katolikus értékelésének változása.

Ezek az egységtárgyalások a 60-as évek óta mennek a történelmi kereszténység máig létező 4 nagy ága között.

Eddig a problémát az ősi dogmatikai eltérések jelentették csak.

Új jelenség, hogy új dogmatikai eltérések is megjelentek az utóbbi időben, amióta a jelenlegi római pápa vezeti a katolicizmust.

Az eredeti dogmatikai eltérések, melyekben az egy oldalon a katolicizmus áll, másikon a többi három ág:

• a dogmafejlődés tana: a katolicizmis szerint az idő folyamán lehetnek új dogmák, mert az eredeti tanításban sok minden csak magvában volt meg, s ezeket az Egyház idővel értette meg - a többiek szerint minden dogmafejlődés és változás kizárt,
• a római pápa szerepe: a katolicizmus szerint a római pápa az Egyház teljhatalmú uralkodója és tévedhetetlen hitbéli kérdésekben - a többiek szerint a római pápa csak első az egyenlőek között az egyházi vezetésben, nincs teljhatalma, s ahogy senki más, úgy ő se tévedhetetlen,
• a Mária-dogmák: a katolicizmus szerint Szűz Mária szeplőtlenül született - a többiek szerint ugyanúgy született mint mindenki más

Nem soroltam fel 4 gyakran említett eltérést - filoque, purgatórium, lényeg és hatás különbözősége, áteredő vagy eredeti bűn -, ezek ugyanis megoldottak. A filioquét illetően a katolicizmus elfogadja mindkét álláspontot, azokat ugyanannak tekinti, más megfogalmazásban. A lényeg és hatás különbözőségét illetően a katolicizmus azt egy lehetséges magyarázatnak tekinti. A purgatórium esetében pedig a többiek mondják azt, ez egy értelmezés, nem dogmatikai probléma. A bűn felfogásában is ez van: azaz alternatív magyarázatoknak tekinthetők az egyes megfogalmazások.

Persze a bűn mibenléte és a purgatórium esetében vigyázni kell a levont következtetésekkel. De önmagában maga az állítás nem problémás.

S a krisztológiai probléma, amiben az eltérés bonyolultabb, itt három tábor van. A kérdés: milyen Jézus természete, isteni vagy emberi. Azt, hogy "csak isteni" vagy "csak emberi" a kereszténység a kezdetektől elveti, az ilyeneket vallókat kiközösítették az első 3 század során, hiszen ezek ellentétesek az egész hitrendszerrel. Hiszen ha csak isten, akkor hogyan lenne ez példa az emberek számára, mi nem tudjuk Istent utánozni. Ha meg csak ember, akkor Jézus csak egy próféta volt, azaz nem megváltó, akkor meg eleve minek az egész, ebben az esetben várnunk kell még.

Azaz a kérdés az: nyilván egyszerre emberi és isteni, de hogyan?

A három lehetséges válasz, ami alapján egyházszakadások lettek:

• Jézusnak két természete van, isteni és emberi, ezek időnként kapcsolódnak, időnként nem: ezt vallják azok, aki 431-ben szakadtak el a többiektől, ez ma az "asszír kereszténység" néven nevezett ág,
• Jézusnak egy természete van, ez egyszerre isteni és emberi: azok, aki 451-ben szakadtak el a többiektől, ez ma a "nem-khalkedóni ortodox kereszténység" néven nevezett ág,
• Jézusnak két természete van, isteni és emberi, ezek elválaszthatatlanul együtt vannak: ez a fősodor, ez ma a khalkedóni ortodoxia és a katolicizmus.

A koptok a nem-khalkedóni ortodoxia egyik fontos egyháza. Nem ők ugyan a legnagyobb nem-khalkedóni ortodox egyház - ma már az etiópok többen vannak -, de történelmileg ők a központ. Ahogy a khalkedóni ortodoxok számára a tiszteletbeli első a konstantinápolyi pátriárka, úgy a nem-khalkedóni ortodoxok számára tiszteletbeli első a kopt pápa.

Szóval amit a kopt vezetés mond, azzal nem fog vitába szállni senki más. Ez egyértelműen vitán felül álló dogmatikai kérdés: a szex a házasság kelléke, s a házasság fogalma pedig megváltoztathatatlan. Az a katolikus trükközés, hogy "mi nem a homokos párokat áldjuk meg, csak egyenként a párok tagjait" meg hogy "az áldás célja nem a bűnös cselekedet legalizálása, hanem a bűnös kivezetése a bűnből" kiverte a biztosítékot, hiszen ezek nyilvánvalóan nem igaz állítások. Miért? Mert meg lehet áldani a bűnösöket, de nem párban, továbbá bűnbánó bűnöst kell megáldana, s nem olyat, aki szerint amit tesz, az nem bűn.

Aczél György a Kádár-rendszer egyik legfelsőbb vezetője volt. Gyakorlatilag ő volt a kulturális szféra egyes számú, teljhatalmú vezetője egészen 1988-ig, amikor Kádár le lett váltva.

S bár hivatalosan csak 1967-ben lett a legfelsőbb vezetés tagja, korábban is fontos személy volt. Amikor pedig 1967-1988 között a legfelsőbb vezetés tagja lett - PB-tag, KB-titkár, időnként kormánytag is, de ez utóbbi akkor nem számított legfelsőbb vezetői beosztásnak -, hatalma akkor is sokkal nagyobb volt, mint tisztsége. Ennek oka: Kádárnak személyes barátja is volt, többek között tegezte, ami ritka privilégium volt akkoriban.

A hiányos műveltségű Kádár maximálisan megbízott a formailag szintén nem képzett, de autodidakta módon rendkívül művelt emberré lett Aczélban, gyakorlatilag ő dönthetett minden kultúrpolitikai kérdésben, legalábbis övé volt az utolsó szó.

De most nem erről, hanem arról, hogyan találkoztam vele egyszer, 1984-ben.

Az akkori szokás szerint a legfelsőbb vezetők nem jártak külföldre nyaralni, ezek mindig valamilyen hivatalos útnak voltak álcázva. Az álcázás nem is jó szó, mert jellemzően valóban volt valamilyen hivatalos út, csak mesterségesen meg lett hosszabbítva időtartama.

Itt is ez történt. Aczél elvtárs Havannába érkezett valamilyen megállapodást aláírni, ez 2 nap lett volna normál esetben, de 10 napig maradt, azaz 9 napot ott nyaralt.

Aczél elvtárs nem utazott egyedül. Testőrség nem volt szokás akkoriban, a helyszínen eleve a kubaiak biztosították ezt. De egy ember ment Aczéllal, mert beteg és idős volt már, meg nem beszélt spanyolul. Ez az ember volt az akkor az MSZMP KB kulturális osztályán dolgozó másodunokatestvérem, aki később, 1988-1989 között országosan ismert ember lett, mert ő volt az MSZMP első és egyben utolsó szóvivője. (Aztán 1989 októberében bukott, sose többet nem volt politikai tényező. Ennek oka: az MSZMP megszűnésekor ő a Grósz-tábor tagja volt, a Grósz-tábor meg kiütéses vereséget szenvedett el az akkor ellene ideiglenesen egyesült Németh-Horn-Nyers- és Pozsgay-tábortól.)

A korabeli protokoll szerint ilyen magas rangú ember nem lakhatott szürke halandókkal együtt. A kubai fél egy szuperzárt villában helyezte el, amolyan kettes fokozatú őrizet mellett. (Az egyes fokozat csak Fidel Castrót illette meg.)

Ilyen helyre persze normál esetben sose juthattunk volna el, apám rangja ehhez nevetségesen alacsony volt. Normál esetben a közelbe se mehettünk volna.

De itt mehettünk mégis, annak alapján, hogy "a magasrangú magyar elvtárs titkára kéreti", hogy jelenjünk meg.

Szóval mentünk az egyik este. Későn, amikor Aczél elvtárs már biztosan pihen, szóval a titkára szabad.

Beszélgettünk is vidáman a földszinti belső kertben, mikor hirtelen megjelent az emeleti korlátnál Aczél elvtárs pizsamában, lenézett, majd azt mondta "Laci, kik ezek az elvtársak?". A Laci bácsi erre azt mondta "semmi különös, az én magánvendégeim, az unokatestvérem a magyar követségen dolgozik, ő van itt a családjával". Erre Aczél elvtárs ránk nézett, majd azt mondta "jó estét kívánok!", mire mi ugyanezt válaszoltuk. Aztán Aczél elvtárs eltűnt.

Pedig valójában nem az unokatestvére volt ott. De ehhez magyarázat.

Bolgár apai nagyapai dédapámnak - aki sose költözött Magyarországra, Bulgáriában halt meg 1939-ben - 6 gyereke volt: 3 fiú és 3 lány, a legidősebb 1897-ben, a legfiatalabb 1913-ban született.

Tehát hatalmas volt a korkülönbség, a nevezett Laci bácsi a legidősebb gyerektől származott, apám meg a legfiatalabbtól. Ráadásul a legidősebb és a legfiatalabb gyerek halálig közeli barátok maradtak, nagyapám amolyan második apának tekintette a nála 16 évvel idősebb bátyját. Így a családok is összejártak. Így kialakult az, hogy 1940-ben született apám és az 1944-ben született Laci bácsi egymást unokatestvéreknek tekintették, miközben valójában én voltam a Laci bácsi másodunokatestvére, de lám én is "bácsinak" nevezem, mert így alakult az évek során.

Külön érdekes, hogy a családnevet alig sikerült átörökíteni.

A dédnagyapa 3 lánya nyilván nem vitte tovább a nevet.

A 3 fiúból 2-en magyar nőt vettek feleségül, az egyiknek volt egy fia, de további utód nélkül, a másiknak 3 lánya. Ezek mind élő ágak, dehát a név ott se öröklődhetett át. Az egyik nevezett lánytól származik az a Laci bácsi is, akiről szó volt. Ő tehát negyed bolgár, csak az anyai nagyapja volt bolgár.

Szóval úgy alakult, hogy csak a legkisebb gyerek, az 1913-ban született vitte tovább a nevet. Ez ugyanis az én nagyapám, akinek nemcsak hogy lett fia, de fiú unokája is, azaz én. Sokáig én voltam az egyetlen ember, aki tovább vitte a nevet a dédnagyapától, most már van 2 fiam és 1 fiúunokám, azaz már négyen vagyunk.

Bár semmi titkosat nem írtam le - nem is lenne mit -, nem írtam volna semmit, ha már nem halt volna meg minden érintett. Laci bácsi 2008-ban halt meg, alig 64 évesen.

A ballibek mesterek ebben: belelovalják magukat biztos vereségekbe.

Öröm látni, hogy hogyan csináltak apró vereségből hatalmas bukást maguknak.

Onnan indultunk, hogy a "tudomány bizonyítja, óra alatti tiktokozás és csetelés nélkül képtelenség tanulni" és "csak fasiszta diktatúrák tiltják a telefont", meg "a tanár tanítsa meg a digitalizálás helyes használatát". Aztán még a ballib elkötelezettségű szakértők zöme se állt bele ebbe a marhaságba. Ma már ott tartunk, hogy "igen, korlátozni kell, de nem úgy, ahogy Zorbán, hanem másképpen" és "de hogyan tiltsuk a telefont iskola után".

Közben ugyanis észlelve lett, a pedagógusok zöme jobboldali, de a nem jobboldaliak 90+ %-a se áll bele a ballib hisztibe. Csak az ilyen Pankotay Liliput - álneve: "a vasággyal együtt 40 kilós gyermeklány" - féle figurák voltak hajlandóak támogatólag fellépni, de az ő részvételük csak tovább taszítja a potenciális támogatókat.

Sokat mondó tény: Talpramagyar Péternek volt annyi esze, hogy egyetlen pillanatban se támogatta a ballib telefoncsatázókat. Péter még nem elég ballib, megmaradt a józan esze egy része fideszes korából, márpedig nem lehet teljesértékű ballibnek lenni a józan ész elvesztése nélkül.

A ballibek fő baja, hogy oda a médiamonopóliumuk. Ha még a 90-es évek liberális vészkorszakában élnénk, simán átmenne a hisztijük. Akkor most minden média, komolytól bulvárig, híradótól Heti Hetesig azt harsogná éjjel-nappal, hogy a diákok alapjoga a telefonálás, ez az európai jogállamiság egyik alappillére.

Mivel Latin-Amerikában szocializálódtam, jobban ismerem az ottani zenét, mint ezt Kelet-Európában szokás.

Zeneileg Latin-Amerika kicsit olyan, mint az iszlám világ, azaz független tudott maradni az amerikai-nyugati modern zenétől. Kelet-Európai szemmel ez sajátos, Magyarországon a modern zene legnagyobb része nyugati zenék utánzása. Ezzel szemben egész Latin-Amerikában nagyon sok a helyben létrejött stílus, s ezek máig népszerűek, a nyugati zene nem tudta ezeket az országokat meghódítani. Amikor bemegy Latin-Amerikába a nyugati zene, az is jellemzően lokalizálódik. Sőt ma már az ellenkezője igaz: latin-amerikaiak képesek betörni a nyugati zene törzsterületére.

A napokban halt meg Sérgio Mendes, brazil zenész, aki a 60-as és 70-es években abszolút szupersztár volt, akkor talán a világ legismertebb brazil zenésze volt. Az ő nagy tette: a brazil-néger eredetű bossa nova stílust vegyítette modern popzenei elemekkel. Majd miután megismerkedett egy korabeli nagy amerikai dzsessz zenésszel, Herb Alperttel, közös munkásságuk miatt az egész új stílus ismert lett az USA-ban is. Albert már gazdag volt ekkor, így meg tudta finanszírozni Mendes indulását.

Vannak olyan zenéi is, melyeket azok is hallották, akik nem is ismerik Mendes nevét:

Amikor először meghallottam ezt a zenét, azonnal megtetszett. Ez amolyan szelídített rabszolgazene, nekem az eredeti afrikai rabszolgák zenéje túl vad, ez viszont, bár megtartja az alapokat, jobb az európai fülnek. A kubai néger zene pl. ennél sokkal vadabb, sose tudtam megkedvelni. Nekem három szám után mindegyik tök ugyanannak tűnik. Példa népszerű kubai afro-kubai zenére:

A kubai zenében is nekem sokkal közelebbi a szelídített verzió, tulajdonképpen az amerikai-kubai Gloria Estefan egész munkássága erre alapszik:

Egyébként baromira ellenszenves emberként a Gloria Estefan, de ettől függetlenül: rendkívül tehetséges a zenében.

De vissza a brazil ügyre.

Azonnal felfigyeltem az egyik énekesnőre is (a fenti videóban a két fehér nő közül az alacsonyabb). Ő aztán függetlenül is karriert csinált. Ő Lani Hall, aki egyébként Alpert felesége 1971 óta máig (mindketten ma is életben vannak).

Persze Lani is kevéssé ismert Latin-Amerikán kívül, mert elsősorban ebben a stílusban működött. A kevés kivétel, amikor sikerült elnyernie az egyik James Bond film főzenéjének előadását 1983-ban. Szóval aki ismeri nyugaton, az innen ismeri:

Ma már csak retró eseményeken lép fel:

Itt pedig hármasban 2013-ban:

Amikor először megláttam a jelenlegi feleségemet 1985-ben, azonnal feltűnt: indulhatna Lani-hasonmás versenyen. Ez plusz személyes elem.

A bolgár kommunista valláspolitika alapvetően két időszakot ölelt fel.

Az első a 70-es évek elejéig volt, ez a hagyományos leninista hozzáállás volt, azaz a vallás ellenség. A bolgár sajátosság csak az volt, hogy szovjet módszerek drasztikussága sose lett átvéve, azok mindig enyhített alakban lettek alkalmazva. Azaz Bulgáriában - szemben az oroszországi módszerrel - sose romboltak le templomokat, alakították át más célra, hanem hagyták lassan lerohadni az egész egyházi rendszert, nem adva lehetőséget, hogy az rendben tartsa magát. Ennek oka: a nyílt keresztényellenesség emlékeztetett volna a török korra.

Ugyanez a bulgáriai iszlám esetében. A XIV. század végen kezdődött török uralom hatására - egyrészt betelepülés, de áttérés is kisebb arányban - az iszlám a XIX. sz. közepére már majdnem 50 %-os arányt ért el. Ez a felszabadulás után lecsökkent 25 % körülire (a muszlimok kb. fele elhagyta az országot), majd tovább csökkent, de mindig 15-20 % körül maradt, ma is kb. ennyi. A lefrissebb statisztikák szerint a bulgáriai muszlimok 75 %-a török, 14 %-a bolgár, 11 %-a cigány nemzetiségű. Nem számítva az 5 muszlim többségű európai országot, ma Bulgária a harmadik helyen van a muszlim lakosság arányát illetően Európában.

Az iszlám esetében se volt nyílt erőszak, ott a "felszabadítás a középkori elmaradottság alól" volt a hivatalos szöveg.

Aztán a 70-es években a kereszténység esetében teljesen új politika jött. A kezdeményező a nagyfőnök lánya volt, Ljudmila Zsivkova, aki egyre fontosabb pozíciókat töltött be az ország vezetésében, az 1981-ben bekövetkezett halála előtti években már kulturális miniszter és PB-tag volt, de már ez előtt is amolyan "bolgár Aczél György" szerepet játszott. Zsivkova célja a rezsim nyitása volt a kulturális téren, teret adott nem-marxista alkotóknak, s teljesen át lett értékelve a vallás.

Ő maga elég zavaros nézeteket vallott. Ma ezt neo-ezotériának neveznénk, akkor ez még nem létezett: amolyan sajátos buddhista-hindu elemekkel vegyített gnosztikus szellemi áramlatokban hitt, asztrológiával foglalkozott, beszüntette a Bulgáriában eléggé elterjedt jelenség, a különböző jövendőmondók, jósnők, halottlátók állami üldözését. Példaképe az Indiában élő orosz misztikus filozófus és festőművész Szvjatoszlav Rjorih volt (a név valójában Rörich, a család balti német származású, az ősök XVIII. században költöztek Németországból Oroszországba, sok más némettel együtt), aki maga is egy új vallási mozgalmat alapított, melynek célja az "ősvallás" kutatása volt. Rjorih ebben hasonlított a tradicionalistákra, de ő nem foglalkozott közélettel, politikával, hanem kizárólag az egyén szellemi tökéletesedésével, pontosan emiatt volt megtűrt a Szovjetunióban is, bár azért ő is jobbnak látta, hogy nem ott él, hanem Indiában.

Zsivkova tehát az ortodox kereszténységet is beillesztette ebben az egészbe. Így ellenség helyett már inkább "kulturális értékhordozó" lett a hivatalos értékelése a kereszténységnek.

Ez persze bizonyos enyhülés volt a kereszténység számára, de hosszú távon rosszabb eredményt hozott, mint a korábbi nyíltan ellenséges harcos ateizmus.

A hivatalos ideológia kb. az lett, hogy persze a kereszténység úgy ahogy van csak zavaros babona és üzenete nevetséges, de a mélyén van valami misztikus igazság, ami miatt nem szabad bántani a keresztény egyházat. Sajnos nagyon elterjedt ez Bulgáriában, még a rendszerváltozás után is rendkívül népszerű maradt. Szinte ugyanaz, mint ami Magyarországon létezik neo-ezoterizmus terén. Ilyen, hogy - ezt szoktam mondani viccesen - "Jézus, Buddha és a földönkívüliek közösen néptáncot járnak".

Természetesen ennek a legjobb szövetségesei a hasonló vallási irányzatok voltak. Már a kereszténység előtt létezett ilyesmi, a kereszténység korai időszakában meg egyenesen hatalmas erőt képviselt az úgynevezett gnoszticizmus.

A kereszténység első 2 évszázadában a kereszténység fő szellemi ellensége éppen a gnoszticizmus volt. Különösen azért volt veszélyes, mert magát "igazi kereszténységnek" nevezte. Alapvetően az az alaptétel, hogy Jézus nyilvános tanításán kívül létezett egy titkos tanítása is, csak kiválasztottaknak, s ez az igazi kereszténység, melyet most megismerhetünk nekik - a gnosztikusoknak - köszönhetően.

S aztán mindig újra megjelent ez az "ezotérikus kereszténység". A legnagyobb és legsikeresebb verziója a bolgár eredetű bogumilizmus volt a X. században.

Bár a bogumilizmus nem Bulgáriában lett kitalálva, a legelfogadottabb elmélet szerint örmények hozták be a Balkánra, akik valamiféle egységet akartak előállítani a zoroasztrianizmus, az iszlám és a kereszténység keveréséből, felhasználva korábbi gnosztikus tanításokat, mégis bolgárnak számít, mert fő alakját a vallás Bulgáriában nyerte el, s legnagyobb hirdetői bolgárok voltak.

A fő tanítás az, hogy Isten csak egy a két isten közül, vele egyenrangú Sátán. Isten a jó teremtője, Sátán meg a rosszé. Az emberiség anyai ágon Istentől származik, Éván keresztül, apai ágon viszont Sátántól, aki emberi alakot öltve Éva szeretője volt. Évának volt gyereke Ádámtól is, ő volt Ábel, de féltestvére Káin meggyilkolta őt. Azóta a két isten folyamatosan küzd az emberiségért, Mózes pl. Sátán követe volt, így az Ószövetség gonosz irat, míg Jézust Isten küldte, de meghamisították tanítását. Most a feladat: az eredeti jézusi tanítást hirdetni és követni, ennek fő eleme, hogy lényünk legyen teljesen szellemi. Ugyanis fizikai testünk Sátántól van, míg halhatatlan lelkünk Istentől.

A bogumilok hierarchikus közösségeket alkottak: felül voltak a tisztaságban és szegénységben élő "tiszták", a közösség vezetői, alul az egyszerű hívők, akik nagyjából normál életet folytattak, ők biztosították a közösség túlélését. A tiszták nem dolgoztak, nem foghattak fegyvert, nem szexelhettek, egész nap imádkoztak. A normál hívők kényszerű bűnben éltek, hiszen földi dolgokkal foglalkoztak, de egy sor rituális cselekedettel igyekeztek tisztulni.

A rituális tettek legfurcsábbja a homoszexuális szex volt. Természetesen negatív céllal: mivel tanításuk szerint a test rossz, hiszen sátáni, így annak megalázásának egyik módja az egyneműek közti rituális szex.

Természetesen akkor is ez keltette a legnagyobb figyelmet. Egész Europában elterjed a bogumilok elnevezése mint "bolgár szekta", a rituális homokos szex miatt pedig minden homoszexuálisra elterjedt a "bolgár" szó: franciául bougre, angolul bugger, olaszul buzero, németül Buserant - s igen, a magyar "buzi" szó is innen van.

A bogumilok ellen persze a központban, Bulgáriában zajlott a legnagyobb harc. Már a bogumilizmus megszületése idején több akciót indít I. Petar bolgár cár (927–969) a bogumilok ellen, több egyházi határozat is születik ellenük. Miután Bulgária bizánci uralom alá került 1018-ban, az állam gyakorlatilag megsemmisítette a bogumilokat, akkor volt Bizánc hatalma második csúcsán, csak kisebb titkos közösségek maradtak Plovdiv környékén.

A legtöbb bogumil elmenekült nyugati irányba. A legjobb fogadtatásban Boszniában részesültek. De innen tovább mentek Észak-Olaszországba és Dél-Franciaországba is, ott "kathar" néven lettek ismertek. A legnagyobb elterjedés azonban Boszniában lett, ahol a XI. sz. végére a helyi arisztokrácia is áttért a bogumil hitre, sőt maga az uralkodó, Kulin bán (1180-1204) is. Így lett Bosznia a világ egyetlen bogumil állama.

Mivel ezek már eredetileg nem ortodox, hanem katolikus területek voltak, a római pápa keresztes hadjáratot rendelt el a két gócpont ellen: Dél-Franciaország ellen a francia központi hatalom indult el 1209-ben, Bosznia ellen pedig a római pápa a magyar királyt szólította fel cselekvésre. A dél-franciaországi akció 20 év után sikerrel zárult, a katharokat megsemmisítették. A boszniai akció kevésbé lett sikeres: 1235-ben Kálmán herceg - II. András második fia - vezetésével elindult ugyan a magyar sereg Bosznia ellen, de mivel 1241-ben közbejött a tatárjárás, nem sikerült megdönteni a boszniai hatalmat, Kálmán hazament a tatárok ellen küzdeni, majd elesett a muhi csatában.

Később a római pápa elrendelt több újabb hadjáratot is, de már egyik se volt ilyen méretű. A boszniai uralkodók inkább kiegyeztek, visszatértek a katolikus vallásra, de közben nem tettek semmit a bogumilok ellen. Egészen a török hódításig Bosznia maradt a bogumilok menhelye Európában.

A boszniai bogumilizmust végül a törökök szüntették meg: a bogumilokat áttérítették az iszlámra. Vitatott, hogy az erőszakosan történt-e vagy önkéntes alapon. Mindenesetre tény, hogy míg a törökök a keresztényeket eltűrték, addig a bogumilokat pogányoknak tekintették, azaz megtérítendőknek.

A megmaradt bulgáriai bogumilokra is igaz ez: legnagyobb részük muszlim lett. Egy kis rész maradt meg, őket a XVII. században katolikus szerzetesek térítettek meg a katolicizmusra. Emiatt érdekes sajátosság: a bolgár katolikusok egy jelentős része ex-bogumil származású.

Zsivkova persze nagyon kedvelte a bogumilokat, őket könnyen be tudta illeszteni a neo-ezoterikus hitébe. Az is ki lett találva, amolyan vörös farokként, hogy a bogumilok valójában "antifeudális parasztmozgalom" voltak, így be lettek illesztve a marxista üdvtörténetbe is.

Bogumilok ma már nincsenek, de vannak kései maradványok, jellemzően szelídebb alakban. Ezek egyike a Fehér Testvériség, szintén bolgár alapítású. Ismertebb nevük: danovizmus, az alapító Petar Danov nevéből. Bulgáriában pár ezer hívük van, de vannak nyugaton is híveik, nem nagy számban. Homoszexuális szex helyett misztikus zenére táncolnak. Röhejes, de teljesen veszélytelen szekta. Egyszer én is találkoztam danovistával, olyan halkszavú, mesterkélten szerény emberek.

Tanításuk titkos, de maguk a rituálék nem azok, a YT-csatornájukon is megnézhetők, példa:

Zsivkova működése csúcsán, 1979-ben megszerezte az Unesco támogását, s Bulgáriában "Béke zászlaja" néven nemzetközi gyerektalálkozót szervezett, erre az alkalomra egyfajta műemléket állítva kvázivallásának. Ez máig létezik a szófia körgyűrű nyugati részén:

Amikor a Coca-Cola alkalmazottja voltam, onnan 100 méterre mentem el minden hétköznap. Ma jellemzően kutyagazdák járnak arra sétáltatás céljából.

20 évvel a megnyitása után Evgenija Zsivkova divattervező - Ljudmila lánya - felújította az eredetileg rendszeresre tervezett összejövetelt, de - mivel már nem állt az egész mögött állami támogatás - elég szerény sikerrel: pár tucat résztvevő szokott lenni az eseményeken.

A legnagyobb baj az, hogy ma is nagyon sok bolgár pozitívan értékeli mind a bogumilizmust, mind a danovizmust. Az ortodox egyház mindkettőt veszélyes szektának tekinti, de ez máig nem tudott kihatni a közvélekedésre.

Egyre több az olyan honlap, ahol a AI ingyenesen rajzol, fényképez.

A legtöbb le van korlátozva szexuális és politikai vonalon, azaz e két szemszögből problémásnak tűnő szavakat nem enged.

Én tulajdonképpen onnan indultam, hogy kellett kép egy gyorsétteremben ebédelő mosómedvéről:

Miután ez sikeres lett, megpróbáltam pár dolgot.

Alapvető dolgokat tud, csak ügyesen kell kérdezni.

Gondoltam tesztelem a nőtudását. A helyzet ugyanaz: "fiatal nő gyorsétteremben ebédel", csak a nemzetiséget változtattam:

A helytudása viszont nagyon hiányos. Íme az "átlagos utca" feladványra a válaszai:

Viszont az óvatosan kérdezett politikai képeknél kiderült, az AI-nak van humorérzéke.

Íme "tipikus politikus gyorsétteremben ebédel":

De a legjobb: "tipikus politikus a házastársával", direkt nem feleséget írtam, hátha lesz egynemű pár is:

A "tipikus politikus a házastársával" feladványra, azaz nemzetiség, hely nélkül egyébként ezt adja:

Hardcory Mihály azt mondja, a Magyar Rádió volt épülete kapcsán, persze szarkasztikusan, hogy "a hit ereje azért mégiscsak fontosabb a józan észnél".

Ősi felvilágosodáskori mítosz, miszerint egyrészt van a józan ész, másrészt a babona. Az egyik ateista babona ez valójában, mely szerint a hit az a tudás hiánya.

Ez a nézetvilág a legszívesebben betiltaná a vallást. Vagy legjobb esetben olyan jótékonysági egyletté degradálná le.

Majd történelmi emlékeket mesél a szerző. Ebből egy megállapítás teljesen igaz: "a Magyar Rádió volt az a szakmai műhely, ahol elkezdték komolyan feszegetni a diktatúra határait" - ez igaz, valóban a Magyar Rádió volt az egyik intézmény a későkádári korban, mert igyekezett tágítani a cenzúrán, ezt felesleges lenne nem elismerni.

A folytatás viszont szemtelen hazugság: "Ahogy az sem volt véletlen, hogy 1994 tavaszán a vesztét érző jobboldali hatalom éppen 129 rádiós, meg néhány Egyenleg-es tévés kirúgásával, a hatalom brutális erejével akarta meghódítani azt, amit sem pénzzel, sem zsarolással, sem árulókkal nem tudott megszerezni. Emlékszem a szolidaritási tüntetésre a Pollack Mihály téri épület előtt. Akkor még ezrek töltötték meg a placcot, mert akkor még fontos volt a szabad szó, a független rádiózás." - a valóságban ez a liberális vészkorszak csúcsa volt, amikor a Rádió munkatársai tömegesen átálltak a liberális oldalra, s minden más véleményt üldöztek, ezt elnevezve "független rádiózásnak".

Orbánék nagy érdeme 2010 után, hogy ezt a "független" rádiózást likvidálta.

A mai nap - szeptember 9. - tiszteletére.

Bulgária a felszabadulása (1878) óta a puccsok és felkelések országa volt, egésze a kommunista hatalomátvételig (1944). Szinte latin-amerikai viszonyok voltak ebből a szemszögből.

Íme ezek, a szükséges történelmi háttérrel.

A bolgár történelmi hagyományban csak "hónap és nap" vagy csak "hónap" alapján nevezik ezeket az eseményeket, ez alól kevés kivétel van.

1881. április 27-én lezajlik az elő önpuccs: a bolgár fejedelem leváltja a kormányt, ideiglenesen hatályon kívül helyezi az 1879-ben megalkotott bolgár alkotmányt, majd rendeletekkel kormányoz egészen 1883-ig. Az ok: az alkotmány alkotmányos monarchiát ír elő, míg a fejedelem növelni szeretné saját hatalmát. Kezdetben Oroszország támogatja a fejedelmet, de aztán az megretten a túl nagy orosz befolyástól, így inkább kiegyezik az ellenzék mérsékelt részével, ami után 1883-ban visszaállításra kerül az alkotmány hatálya.

Az első igazi puccs az Augusztus 9-i puccs (1886), amikor oroszpárti tisztek lemondatják a bolgár fejedelmet, aki akkor már súlyos konfliktusban áll Oroszországgal. Az ok: a megromlott viszony a fejedelem és Oroszország között. Ez a puccs csak pár napig tart, mert 11-én ellenpuccs kezdődik, mely leveri az augusztus 9-i puccsot.

A következő esemény 1918-ben van, amikor a vesztes világháború végén kb. 8 ezer bolgár katona fellázad és megindul Szófia felé. A kormány a legnépszerűbb ellenzéki háborúellenes párt, az agráriánusok vezetőjét küldi a helyszínre, hogy kezelje a helyzetet. Alekszandar Sztambolijszki azonban inkább csatlakozik a felkelőkhöz, akik kikiáltják a köztársaságot. A "Radomiri köztársaság" - ez a bevett neve az eseménynek a történelemben - 8 napig tartja magát, ez után a bolgár hadsereg kormányhű egységei és német csapatok leverik őket.

A bolgár agráriánusok sajátos ideológiával rendelkeznek. Amolyan magyar kisgazda eszme, de annál balosabb, viszont határozottan antimarxista. Ma már gyakorlatilag nem léteznek - számtalan törpepárt van, mely magát utódnak tekinti -, de a XX, sz. 40-es éveinek végéig a legnépszerűbb párt voltak a társadalom alsó rétegeiben. Olyan szinten, hogy jogilag az Agrárpártot a kommunisták se tiltották be, az formailag létezett mindvégig a kommunista diktatúra alatt, persze a valóságban a kommunista hatalom bábjaként, de jelképeiben megvolt: pártkongresszusok, pártház, zászló, címer, parlamenti képviselők, saját lap, stb.

Az I. vh. utáni káoszban a hatalom annyira meggyengül, hogy Alekszandar Sztambolijszki a felkelésben játszott szerepe ellenére amnesztiát kap, majd visszatér a politikába. 1919 elején már miniszter, októbertől miniszterelnök. Az 1920-as választásokat az Agrárpárt meg is nyeri, innentől teljes legitimációval kormányoz.

A bolgár cár ekkor még súlytalan személy. I. Ferdinand kénytelen lemondani 1918-ban a vesztes háború miatt, helyére fia, III. Borisz kerül, aki akkor még alig 24 éves, s egyáltalán nincs felkészítve a szerepére. Tehát Sztambolijszki az ország szinte teljhatalmú vezetője. Sztambolijszki lassan mindenkiből ellenséget csinál: mind a szociáldemokraták és a kommunisták, mind a polgári pártok ellene fordulnak.

Mindennek eredménye a Június 9-i puccs (1923). Az ellenzéki pártok, a hadsereg és macedóniai felkelők együttes erővel átveszik a hatalmat, a kormány tagjait és az agrárpárti parlamenti képviselőket bebörtönzik, magát Sztambolijszkit pedig meggyilkolják. A puccsban az összes ellenzéki párt aktívan részt vesz, a kommunistákat leszámítva, akik semlegességet hirdetnek: saját magyarázatuk szerint nem kívánnak részt venni a "két burzsoá tömb” egymás közti belharcában, de ezzel végülis ők is támogatják a puccsot közvetve.

A puccs után koalíciós kormány alakul, melyben a fő szerepet egy magát részben fasisztaszimpatizánsnak nevező párt viszi, de pl. szociáldemokrata miniszterek is vannak.

Vannak ellenállási próbálkozások, Egyes helyeken agráriánusok ellenakciót próbálnak még június folyamán, de gyorsan elbuknak. Szeptemberben pedig a kommunisták felkelést robbantanak ki.

Ez a híres Szeptemberi felkelés (1923), a kommunista Bulgáriában ez fontos hivatkozási pont volt, s el volt nevezve "a világ első antifasiszta felkelésének". A kommunista felkelés kudarc, sak Bulgária északnyugati részén ölt komolyabb méreteket. A felkelést a kormány 2 hét alatt leveri.

III. Borisz cár lassan beleszokik szerepébe, s kormányozni akar. Ezt segíti a közhangulat, mely kiábrándul a pártokból, s a gazdasági világválság miatti problémák miatt eleve nem hisz az egész rendszerben. Az 1923-ban hatalomra kerültek között is konfliktusok alakulnak ki, a puccs eredeti vezetői ki is kerülnek a hatalomból 1931-ben.

Az uralkodóhoz hű katonatisztek és a Zveno nevű, olasz fasizmussal szimpatizáló, de náciellenes szervezet aktivistái megszervezik a Május 19-i puccsot (1934). Az összes politikai pártot és szakszervezetet betiltják, jelentős államosítást hajtanak végre. A puccsisták nagy része republikánus, de végül kiegyeznek a cárral. A cár elfogadja az új helyzetet, kinevezi a puccsista kormányt, azonban lassan eléri, hogy a vele ellenséges személyek kikerüljenek a kormányból.

1935-1943 között a cár gyakorlatilag az ország tényleges vezetője, a kormányban átveszi a hatalmat, a döntések immár a cár által születnek meg, ebben az időszakban a kormányfők a gyakorlatban a cárnak alárendelt személyek. 1938-tól ismét vannak parlamenti választások Bulgáriában, de azon nem vehetnek részt pártok, csak pártfüggetlen civilek, ügyelve, hogy azok többsége cárpárti legyen, így a tényleges hatalom a cár kezében van.

A kommunista diktatúra alatt ennek az időszaknak a hivatalos neve "monarcho-fasizmus" volt. Vicces módon ez elfelejtődött nagyon gyorsan a rendszerváltozás után, mikor a posztkommunisták megdöbbenve tapasztalták, hogy a volt cár - III. Borisz fia - nem ellenséges velük szemben. Miután 2001-2009 között a kormánykoalícióban együtt voltak jelen a volt cár párja és a posztkommunisták, már kellemetlen lett volna lefasisztázni a koalíciós párt vezetőjének édesapját.

S persze az utolsó puccs a Szeptember 9-i puccs (1944). Ez volt a kommunista Bulgária nemzeti ünnepe. A "puccs" szót persze 1989 előtt nem volt szabad mondani, akkor "felkelésnek" kellett nevezni.

Miután 1944 augusztusában Románia átáll a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok harc nélkül eljutnak a bolgár határra. Augusztus 26-án Bulgária kinyilvánítja, hogy kilép a háborúból, semleges. Miután ez nem hoz eredményt, szeptember 2-án a kormány lemond, s átadja a hatalmat a legális, szövetségespárti ellenzéknek. Szeptember 5-én a Szovjetunió mindennek ellenére hadat üzen Bulgáriának, majd 8-án a szovjet csapatok átlépik a bolgár határt. A következő napon Szófiában a kommunisták és szövetségeseik – az úgynevezett Hazafias Front – veszik át a hatalmat. Sajátos módon a Hazafias Front oszlopos tagja a fasiszta Zveno mozgalom is, mely az 1934-es puccsban központi szerepet játszott. Persze a Zveno hírneve makulátlan, hiszen már akkor náci- és németellenes volt, amikor a náci Németország még hatalma teljében volt.

Így lehetséges az az első hallásra furcsa esemény, hogy a kommunista Bulgária első kormányfője Kimon Georgiev, a Zveno elnöke, 1944-1946 között, amikor a kommunisták még koalíciós kormányban irányítják az országot. Georgi Dimitrov, a kommunisták vezetője, csak 1946 novemberében veszi át tőle hivatalosan a kormányfői posztot, de Dimitrov kormányában is miniszteri posztot kap egészen 1949-ig.

Kimon Georgiev egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő, persze ennek 1946 után már csak jelképes jelentősége van.

Georgievet viccesen hivatásos puccsistának hívják, mert mind az 1923-as, mind az 1934-es, mind az 1944-es puccsban aktívan részt vesz, sőt az 1934-es és az 1944-es puccs után bizonyos ideig ő a kormányfő.

Maga a konkrét ügy nem érdekes, az elméleti rész a fontos.

Igencsak gyakori élethelyzet: az ember tudja mi a helyes cselekedet, mégse azt teszi. Mindenkivel előfordul. Persze a legtöbb embernél ezek kis jelentőségű esetek, de néha súlyos alakban is előfordulnak.

Nekem gyerekkori problémám volt pl. az igazmondás kérdése. Hiszen mindenhonnan mindenki azt harsogta, igazat kell mondani minden körülmények között. Még az úttörők 12 pontja is tartalmazta "Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.". Viszont ez nem volt kivitelezhető a valóságban. Gyerekként még nem értettem, hogy nem kell mindig igazat mondani.

Lásd a kereszténység, nem véletlenül, nem is tiltja a hazugságot - a közhiedelemmel ellentétben nem "ne hazudj", hanem "ne tanúskodj hamisan" van a 10-parancsolatban. Aztán feloldottam az ellentétet: akkor nem szabad hazudni, amikor ezzel ártunk másnak. Az önzetlen, jószándékú hazugság nem erkölcstelen, sőt sokszor ez a helyes magatartás.

Azonban nem minden oldható fel ilyen könnyen.

Itt a konkrét eset:

• az illető tudja, hogy a homokosság betegség, gyakorlása pedig bűn,
• az illető homokosságban szenved, azaz homokos nemi orientációja van,
• az illető képtelen magában legyőzni a vágyat, hogy kiélje betegségét.

Ilyen esetben alapvetően 2 megoldás van:

• megpróbálni az elvet átmagyarázni, lásd "a homokosság betegség, gyakorlása pedig bűn, kivéve..." és kitalálni mikor mégse bűn - ez megnyugtató érzés, hiszen akkor nem is történt szabálysértés, csak épp ezzel a szabály értelmét vesztette,
• titokban tartani a megsértést, azt bűntudatosan tenni - a személynek ez nem megoldás, hiszen bűntudata folyamatos, de a szabály legalább marad tisztán.

Nyilvánvaló, hogy az utóbbi a helyes magatartás.

Meglepődtem, mert azt hittem ez tisztán bolgár jelenség.

Bulgáriában két témában hatalmas az általános mítoszhit: a vallásban és a jogban. Sokszor hallani, hogy pl. "a Biblia azt írja, hogy", majd elhangzik valami iszonyatos marhaság, amit nem ír a Biblia. S ez nem a Magyarországon is ismert ateista-keresztényellenes belemagyarázás, hogy pl. "Jézus támogatta a homoszexet" és társai, hanem teljesen hátsó szándék nélküli szimpla baromság. Lásd: "a Biblia azt írja, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, hanem elment prédikálni Tibetbe". A kérdésre, mutassa meg ezt a részt, két válasz szokott jönni "sajnos elfelejtettem, de biztos így van, egy pap ismerős mondta" és "ez a Biblia titkos részében van, amihez csak papok férnek hozzá".

Egyébként tényleg van vallás, mely azt hirdeti, Jézus kereszthalál és feltámadás helyett elment Tibetbe és környékére prédikálni.

Az eredetileg muszlim vallású indiai Mirza Gulam Ahmad alapította meg ezt a vallást a XIX. század végén. Célja az volt, hogy "megtisztítsa" az iszlámot a "hibáktól", visszaállítsa az "igazi iszlámot". S ennek keretein belül találta ki a "Jézus Tibetben" sztorit: Jézus keresztre lett feszítve, de túlélte, majd a mai Pakisztán területére költözött, ahol vígan élt 100 éves koráig. Mirza Gulam Ahmad még Jézus sírját is "megtalálta" Szrinagarban (ez Kasmír ma Indiához tartozó részén van), a helyet máig mutogatják turistáknak. Egyébként Ahmad kifejezetten sikeres volt, sokakat meggyőzött. Ma 10 millió feletti ahmadi vallású van a világban. Természetesen mind a keresztények, mind a muszlimok ellenséges vallásnak tekintik az ahmadizmust, különösen a muszlimok, mert az ahmadizmus a legjobban az iszlámra hasonlít, viszont magát az egyetlen igaz eredeti iszlámnak mondja.

De vissza. Szóval sok az ilyen tévhit.

A másik téma meg a jog. Itt a jellemző mondás "azt mondja a törvény, hogy", majd következik valami, amit nem mond. Sajnos sokan el is hiszik ezeket a marhaságokat.

Az egyik nagyon elterjedt tévhit az előzetes letartóztatás lényege. Szerintem a lakosság fele komolyan hiszi, hogy az előzetes letartóztatás egy büntetés. Miközben nem, ez egy kivételes intézkedés, azt jelenti, hogy a terhelt/gyanúsított/vádlott még jogerős ítélet előtt börtönbe kerül. A cél: nehogy kivonja magát az eljárás alól, nehogy ismét bűncselekményt követhessen el, nehogy befolyásolhassa szabadlábon az eljárást - s alapos gyanú kell valamelyikre, hogy megtörténjen ez az intézkedés.

A büntetőeljárások 99+ %-ában nem történik előzetes letartóztatás, mert ez az alaphelyzet. Eleve csak nagyon indokolt esetben szokás.

Mégis az átlagember reakciója, amikor valakit elkapnak, majd kihallgatnak, aztán elengednek, miközben folyik az eljárás az, hogy "kiengedték!", mintha nem ez lenne a normál eljárási menet.

Most meglepődtem, hogy ez Magyarországon is létezik:

Eleve olyan esetben, amikor valószínűleg nem lesz jogerős letöltendő börtönbüntetés nem is szokás senkit előzetesen letartóztatni, hiszen aztán kártérítés járna neki az indokolatlan börtönért.

Természetesen az előzetes letartóztatás nem jelent bűnösséget, ahogy elmaradása se ártatlanságot.

Amikor kikapcsolom a FB-on az algoritmusblokkolót, gyakran látok ilyet. (Az algoritmusblokkolóm nem megy Android alatt, így telefonon nézve a FB-ot, mindig az eredeti FB-algoritmus szándéka szerint látok ilyet.)

Alapvetően ezek a feladatok rendkívül népszerűek. Logikai feladványok címen mennek.

A valóságban a 90 %-uk nem ez, hanem átverés vagy nemtudásra alapozás. Amit megfigyeltem: ezek hozzák a legtöbb vitát. S minél kisebb valakinek a tudása, annál többet vitázik.

A nemtudásos feladványok alaptípusa a "számold ki ezt!" feladvány, majd jön több művelet. Pofonegyszerű, ha az ember tudja mi a matematikai műveletek sorrendje, de a többség ezt nem tudja. Az amerikai iskolákban ezt Pemdas-szabályként oktatják, itt a "pemdas" szó minden betűje egy műveletet jelent: parentheses, exponents, multiplication/division, adition/subtraction. Azaz ez a sorrend, de oda kell figyelni, hogy nem mindenhol vessző van, hanem az utolsó négy valójában 2 pár, ezért van / jel.

Egyszer láttam többezer kommentet a 6 / 2 (2 + 1) feladvány alatt, 85 %-ában különböző hibás megoldásokat támogatva. Pedig a szabály szerint 6 / 2 (2 + 1) = 6 / 2 (3) = 3 (3) = 9, s más válasz nem lehetséges. Ahhoz, hogy a válasz 1 legyen - mert ez szokott lenni a fő hibás megoldás - a feladatnak 6 / (2 (2 + 1)) alakban kellene lennie, de nem ebben van.

Ennél jobb feladat nem a nemtudásra alapszik, hanem a félreérthetőségre.

Íme a legnépszerűbb: 40 osztva 1/2-del, hozzáadva 15, mi az eredmény? Itt az eredmény: (40 / (1/2)) + 15 = 80 +15 = 95. Egyesek mégis 17-et mondanak, mert az 1/2-et "félnek" olvassák, s úgy értik "40 fele", akkor pedig tényleg (40 / 20) + 15 = 2 + 15 = 17. Ez azonban olyan értelem hozzáadása a feladványhoz, ami nem szerepelt benne.

Vannak persze valóban érdekes feladványok is, melyeknél tényleg végig kell gondolni a kérdést, s első gondolatként szinte mindenki hibás választ ad, majd csak azután döbben rá, a válasz nem nem lehet jó. Íme 3 kedvencem, melyekben az emberek nagy többsége belebukik, legalábbis elsőre.

első - A boltban egy pingpongütő és egy pingponglabda együtt 11 dollárba kerülnek, de külön is megvehetők, ebben az esetben a labda ára 10 dollárral kevesebb, mint az ütő ára. Mennyi az ütő és a labda ára?

Mindenki rávágja: a labda 1 dollár, az ütő meg 10 dollár. Pedig nem jó, ebben az esetben az árkülönbség köztük csak 9 dollár, márpedig 10-nek kell lennie. Aztán persze mindenki rájön: az ütő ára 10,50, a labdáé meg 0,50.

második - Az órás kérdés: egy nap alatt hányszor keresztezi egymást a kis- és a nagymutató egy hagyományos órán?

Meginti mindenki rávágja: 24-szer. Pedig megint nem. Csak azt kell végig gondolni, hogy a percmutató mindig kicsit később keresztezi az óramutatót, mégpedig minden órában 1/12 az elmozdulás: lásd éjfélkor mindkét mutató a 12-es számnál keresztezi egymást, 1 órával később már az óramutató nem a 12-es számnál van, hanem az 1-es számnál, s itt keresztezi őt a percmutató, azaz nem 1 órakor, hanem 1 óra 5 perckor.

Szóval egy 12 órás körbeforgás alatt nem 12, hanem 12 - 12(1/12) keresztezés van, ez pedig 11. Azaz naponta a keresztezések száma 22.

harmadik - Ez a legjobb feladat, mert semmi matematika nincs benne, hanem tiszta logika. A kérdés: X gyerek megette pizzája 4/6 részét, Y gyerek pedig pizzája 5/6-ot részét, mégis X gyerek evett több pizzát, hogyan lehetséges ez?

Itt egyébként nem estem csapdába, azonnal átláttam a kérdést. De a legtöbben azt a választ adják, hogy "nem lehetséges, hiszen 4/6 az kevesebb, mint 5/6".

Pedig világos a válasz. Hiszen nem ehető meg egy pizza 4/6 + 5/6 része, ez több mint az egész pizza, azaz világos, nem ugyanazt a pizzát ette a két gyerek. Az pedig nem tiltott sehol a feladatban, hogy a két különböző pizza különböző méretű legyen.

Ma van az egyik bolgár nemzeti ünnep, az Egyesülés napja.

Ez a Bulgáriai Fejedelemség és a Kelet-Ruméliai Autonóm Tartomány egyesülésének napja 1885-ban. (Valóján a szeptember 6-i dátum a juliánus naptár szerinti dátum, Bulgária 1916-ig a juliánus naptárat használta, de a szokás az, hogy az ilyen ünnepeket úgy ünneplik, hogy nem vesznek tudomást a naptárváltásról. Valójában az egyesülés a gregoriánus naptár szerint szeptember 18-án történt.)

A dolog előtörténete: amikor az 1877-1878-as XI. orosz-török háború eredményeképpen ismét megjelenik a térképen Bulgária mint állam, jelentős eltérések mutatkoznak abban, az országnak hol legyenek a határai.

Az 1878. március ideiglenes orosz-török megállapodás által meghatározott terület 170 ezer km² , s a Szerbiának ítélt Ništ és környékét, valamint a Romániának ítélt Észak-Dobrudzsát leszámítva tartalmazta a teljes bolgár igényelt területet.

A nagyhatalmi megállapodás júliusban - ez a Berlini kongresszus - azonban már csak 62 ezer km²-t engedélyez.

Azóta ez az 1878. márciusi országnagyság a bolgár hivatkozási alap. Ma már persze nem, mert azóta drasztikusan megváltoztak az etnikai viszonyok.

A lényeg: ez a Berlini kongresszus számít "Trianonnak" Bulgáriában, mivel következményei sokkal súlyosabbak, mint az I. világháborút lezáró békéé.

A 1878. júliusi berlini kongresszus a márciusi döntéshez képest:

• független Bulgária helyett létrehozza 62 ezer km² területtel az török szultán főhatalma alatt álló Bulgáriai Fejedelemséget,
• 7 ezer km²-t Romániához csatol, ez Dél-Dobrudzsa északi fele,
• 14 ezer km²-t Szerbiához csatol, ez a mai Délkelet-Szerbia,
• 87 ezer km²-t visszaad Törökországnak, ebből 33 ezer km²-n létrehozza Plovdiv központtal a Kelet-Ruméliai Autonóm Tartományt.

A bolgár nemzetpolitika fő célja onnantól kezdve a berlini határozatok revíziója.

A "szuzerenitás" kérdése, azaz hogy Bulgária nem független, hanem a török szultán főhatalma alatt áll csak jelképes kérdés volt, így gyorsan kiderült, ezzel nem is kell foglalkozni. Hiszen a valóságban Bulgária független volt, a török hadsereg nem léphetett területére, a külső határokon nem tarthatott határőrséget, nem volt közös adószedés, nem volt közös pénznem, a szultán nem rendelkezett semmilyen hatáskörrel Bulgáriában.

Az egész kimerült vicces ünnepélyes dolgokban. pl. a Bulgáriába küldött külföldi diplomáciai képviseletek vezetői nem viselhették a "nagykövet" címet, hivatalosan "konzul" címet használtak, hiszen formailag az adott ország isztanbuli nagykövete alá tartoztak. Ezen kívül nem volt diplomáciai kapcsolat Bulgária és Törökország között, a de facto diplomatákat nem lehetett így nevezni, hiszen formailag Bulgária nem volt külön ország.

A területi kérdés viszont súlyos volt.

A bolgár vezetés meglátta: a revízió csak apránként lehetséges, s a leggyengébb helyen érdemes kezdeni. Ez volt Kelet-Rumélia.

Kelet-Rumélia autonómiája tényleges volt, azaz a külügy, hadügy és pénzügy kivételével önállóan irányította magát, de még ebben is voltak engedmények: volt bizonyos adóügyi autonómia, s fenntarthatott saját csendőrséget, a török hatalom viszont csak háború idején állomásoztathatott hadsereget a tartományban. A tartománynak 3 hivatalos nyelve volt: bolgár, török, görög. Lakosság terén egyértelműen bolgár volt a többség, 70 % körül, második helyen török és muszlim bolgár 20 %, s minden egyéb 10 %, ebből a legtöbb görög.

A bolgár elit abnormálisnak tekintette mind a Fejedelemségben, mind Kelet-Rumáliában ezt a helyzetet. A kezdetektől minden arra irányul, hogy valahogy egyesíteni kell a két területet. Kelet-Ruméliában ráadásul a legelejétől a bolgár nemzetiségűek sikeresen dominálják a hatalmat, a kelet-ruméliai vezetés közel 90 %-a bolgárokból áll.

A kérdés nem az, legyen-e egyesülés, hanem hogy mikor. Az egyesülés ellenzői is csak azért vannak ilyen állásponton, mert félnek a nemzetközi reakciótól.

Végül 1885. szeptember 5-én kitör felkelés Kelet-Rumáliában, majd a csendőrség egyik vezetője puccsot követ el 6-án kora hajnalban, elfoglalja a kormányzati épületeket. Ellenállás nincs. Az áldozatok száma 1: az egyik felkelőt elküldi a parancsnoka, adjon fel táviratot a postán, a postahivatal vezetője tévesen ítéli meg a helyzetet, s lő, megölve a felkelőt.

8-án I. Alekszandar bolgár fejedelem - aki persze előre tudott a felkelésről és a puccsról - ünnepélyesen kinyilvánítja: ő ezentúl "Észak-Bulgária és Dél-Bulgária fejedelme", azaz átnevezve Kelet-Ruméliát Dél-Bulgáriává.

Egyébként ezért is nem veszi senki komolyan az "autonómia" fogalmát a Balkánon: az mindigis csak egyetlen dolgot jelentett, az elszakadás előtti utolsó lépést.

Az egész abszolút hazárdjáték volt, tulajdonképpen szerencsés volt a nemzetközi helyzet és sikerült az egyesülést elfogadtatni emiatt:

• Oroszország nem ellenzi az egyesülést, csak annak ideje és módja ellen van kifogása, emiatt meg is romlik a bolgár-orosz viszony,
• Anglia, Franciaország és Németország, éppen az orosz reakció miatt, nem tesznek semmit, jelképes tiltakozáson túl,
• Ausztria-Magyarország nem akar közvetlenül lépni, viszont a szerbeket - akik akkor még Ausztria-Magyarország szövetségese - ráveszi, támadják meg Bulgáriát, a háborút azoban a demotivált szerbek elvesztik,
• Törökország nem érzett magában erőt, hogy egyedül választ adjon, inkább a nagyhatalmakra bízta, majd miután azok nem tettek semmit, megállapodott Bulgáriával - cserébe enyhe határkiigazításért elismeri az új helyzetet (a lenti térképen a három sötétzöld terület át lett csatolva Törökországhoz, ezek eredetileg Kelet-Ruméliában voltak),
• a legnagyobb tiltakozás Görögországból jött, hogy sérülnek a helyi görögök jogai, meg hát eleve Görögország úgy képzelte, a törökök kivonulása után a Balkánról a Bizánci Birodalmat kellene majd visszaállítani, s nem az egyébként is "felesleges" bolgár és szerb államot növelni.

A tegnapi cikkbe már feltettem egy sematikus térképet, most íme egy jóval pontosabb:

Egyébként vicces a dolog nemzetközi jogi rendezése a nagyhatalmak által: a formalitásba bújt hazudozás mintája az egész.

Azt kellemetlen lett volna elismerni, hogy az 1878-as, örökéletűnek szánt Balkán-rendezés 10 évet se tartott ki, így formailag fent lett tartva részbe az eredeti rendezés. Így a következő szabályokat találták ki:

• Kelet-Rumélia megszűnik Törökország autononóm tartománya lenni, helyette a török szultán főhatalma alatt álló fejedelemség lesz, azaz azonos státusza lesz, mint a Bulgáriai Fejedelemségnek,
• a Bulgáriai Fejedelemség és a Kelet-Ruméliai Fejedelemség nem egyesülhetnek, viszont perszonálunióban állnak, a Bulgáriai Fejedelemség mindenkori fejedelme automatikusan fejedelme a a Kelet-Ruméliai Fejedelemségnek is,
• minden más kérdésben a "két ország" politikája, gazdasága közös lehet.

S ez a játék ment egészen 1908-ig, amikor Bulgária hivatalosan is felmondta a török szultán addig is jelképes főhatalmát, s persze ezzel el is felejtődött Kelet-Rumélia.

Lásd mint ma a koszovói kérdés. A nyugat megszegte saját szabályait a határok erőszakos megváltoztatásának tilalmáról. Megszegte, mert éppen meg kellett büntetni a szerbeket. De bevallani ezt nem lehet. Így le lett írva: Koszovó nem albán állam, hanem "koszovói" állam, miközben ilyen nem létezik, s nem csatlakozhat más államhoz. Persze a tényeket meg mindenki tudja: Koszovó albán állam, s csak idő kérdése, mikor mondják ki Albánia és Koszovó egyesülését.

Egyébként törökül mai is Ruméliának - Rumeli - nevezik az egész Balkánt, a szó jelentése "Róma földje", ez még a XIV. századból származik, amikor a törökök megkezdték a Balkán meghódítását. A török nemzeti mitológia szerint a Római Birodalom nem szűnt meg, hanem egyszerűen 1453-től a török szultánok a római császárok örökösei, s ez csak az I. világháború után szűnt meg, amikor a szultánátust felváltotta a köztársaság, s az ország birodalomból immár török nemzetállammá vált.

De pl. a balkáni török nyelvjárásokat máig "ruméliai töröknek" nevezik.

- Most mi jövünk! - mondta a bácsi, 1989 végén.

Nem is olyan idős, annyi lehetett, mint én most (57).

Arra utalt, vége a kommunizmusnak, most a kommunizmus áldozatai lesznek felül.

Nem akartam elkeseríteni, szóval nem vettem el lelkesedését, eleve nem vett volna komolyan egy 22 éves embert.

De legszívesebben azt mondtam volna: - Dehogy jöttök ti...

A bácsi pedig pont beleillett az áldozati körbe: apja gazdag volt a Horthy-rendszerben, komoly vállalkozása volt, a jövedelméből sikeresen vett magának 2 bérházat, melyeket kiadott, szóval az akkori gazdag felső 10 % része volt, bár politikával nem foglalkozott. Ő maga pedig sose békélt meg a rendszerrel, tartózkodott a minimális karriertől is, nehogy be keljen lépnie a Pártba.

Azt nem hitte, hogy vagyonhoz fog jutni, úgy vélte, ez is nem lenne helyes: a mai emberek pénzén kompenzálni a rendszer áldozatait. De abban biztos volt, hogy a hozzá hasonlók fontos politikai szerepet játszanak majd mint "tiszta" emberek.

El is járogatott mindenféle bizarr új pártokhoz. Akkor nagyon ilyen párt volt, jellemzően 1945-1948 közti megszűnt pártok mindenféle részei, sokszor emigrációból hazatért emberekkel, akik nem vették észre, hogy eltelt 40 év. Meg ilyen "kommunizmus áldozatai" civil szervezetekhez is járt.

1990-ben még majdnem 60 párt indult a választáson. Természetesen legnagyobb részük nulla eséllyel, hiszen teljesen ismeretlenek voltak, a médiákban pedig csak pár párt kapott széles lehetőséget, a nagy többség csak az ingyenes kampányműsorokban szerepelt. Legalább egy ismert személy kellett volna, húzónév, de sokszor ez se volt elég - lásd csak a népszerű író Fekete Gyulát, aki hiába vállalt szerepet a Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt nevű szervezetben, az az 1 %-ot se tudta elérni.

Én meg elég jól átláttam mi lesz:

• csak az új pártok fognak bejutni, s még a visszaállítottak közül a Kisgazdapárt, mert ők a botrányaik miatt folyamatosan szerepeltek a médiákban - ezt nem találtam el, mert a KDNP is bejutott (pár vidéki katolikus pap érdeme ez, sikeresen kampányoltak), s a Fidesz esetében is tévedtem, azt hittem, esélytelenek, mert minden Fidesz-szavazó inkább az SZDSZ-re szavaz majd, akkoriban a Fidesz amolyan nem hivatalos SZDSZ ifjúsági részleg volt, de végül a nyugdíjas nénik bejuttatták a Fideszt amolyan "adjunk esélyt a tiszta, bűntelen fiataloknak" alapon,
• a nemzetközi erők masszívan az akkor már egyértelműen liberális-nyugatos MSZP mellett vannak, így kormányon maradnak, bevéve valamelyik ellenzéki pártot, az MDF-et vagy az SZDSZ-t - hát ezt se találtam el, az MSZP annyira alulteljesített, hogy a masszív nyugati támogatás se tudott belőle kormánypártot faragni,
• amiben viszont nem tévedtem: itt nem lesz elitváltás, ez békés átmenet, az ex-kommunista elit valahogy szövetségre lép az ex-antikommunista erők neves embereivel, s ez meggátol bármilyen igazságtételt, számonkérést, volt áldozatok kiemelkedését.

De nem mondtam ezt el neki. Aztán magától rájött. Bánatában ki is vándorolt Kanadába, még 1990 folyamán.

A bolgár nemzeti emlékezet leginkább ellentétesen megítélt alakja a XIX. századból egy Sztefan Sztambolov nevű ember volt. Már korában így volt, ma is így van.

Az egyik tábor számára hatalmas nemzeti hős és országépítő, sikeres politikus, a másik tábor számára áruló és diktátor.

A bolgár kultúrharc kicsit hasonló a magyar népi-urbánus ügyhöz, csak éppen Bulgáriában ez egyetlen kérdésre szűkül le: oroszpárti vagy oroszellenes. Sztambolov az oroszellenes tábor nagy nemzeti hőse máig.

1854-ben született, még a török uralom alatt, Veliko Tarnovóban. Korai élete tipikus az akkori bolgár felkelők között: elhagyja az országot, előbb Oroszországban, majd Romániában él, nem szerez semmilyen szakmát, 18 éves korára már Bukarestben élő "hivatásos felkelő". Az 1875-ös Sztara Zagora-i felkelés fő szervezője, a felkelés katasztrófába torkollik: a felkelők egy része meg se jelenik a helyszínen, a többieket a török hatóságok gyorsan likvidálják, majd egy sor büntető intézkedés következik a civil lakosság ellen.

A nagy 1876-os felkelés - a bolgár történelemben mint "Áprilisi felkelés" ismert - Sztambolov az 5 felkelő körzet egyikének a vezetője. Ez is kudarchoz vezet, az 5 körzetből csak egyben zajlik komolyan harc. Sztambolov körzetében is gyorsan elbukik a felkelés. Összességében alig 10 ezer ember csatlakozik a felkeléshez az egész ország területén, a felkelést a török állam pár hét alatt leveri, részben a hadsereg, részben muszlim önkéntesek segítségével.

Sztambolov mindkét felkelésben részt vesz személyesen, tehát nem csak Romániában ülve irányít, de a bukás után sikeresen elmenekül, ismét Romániába. Onnan csak a következő évben tér vissza, már az 1877-1878-as orosz-török háború alatt, immár civilként, tudósítóként tevékenykedik az orosz hadseregben.

A felszabadulás után politikai pályára lép. Mivel akkor a 30 éves kor volt a minimális életkor a bolgár parlamenti képviselőséghez, s Sztambolov meg csak 25 éves az első választás idején 1879-ben, csinál magának új születési anyakönyvi kivonatot, mely szerint már elmúlt 30 éves.

Nevezetes mondása, amikor a parlementben egyik ellenfele megjegyzi, hogy ő nem is lehetne képviselő: "na és ki tudja jobban, mikor születtem, maga vagy a választók, akik rám szavaztak?". Egész életére jellemző ez a "kreatív" hozzáállás a törvényekhez.

Politikai álláspontja az évek során drasztikusan változik. Lelkes oroszpártiból lassan radikális oroszellenes lesz.

1886-ban megalapítja a Nemzeti Liberális Pártot, ez a fő oroszellenes párt, mely egészen az I. világháborúig az egyik fő bolgár politikai párt.

1885-ban Sztambolov - 31 évesen - már a bolgár parlament elnöke, s az ország egyik vezető politikusa. Országos hírneve ekkor kezdődik: kulcsszerepet játszik Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülésében 1885-ben.

A Bulgária felszabadítását követő 1878. júliusi berlini kongresszus döntése szerint az oroszok által felszabadított területnek csak egy kisebb részén alakulhatott meg a bolgár állam, a nagyobb rész visszakerült Törökországhoz, s ennek egy kisebb része autonómiát kap Kelet-Rumélia néven.

1885-ben a bolgár vezetés képes kihasználva a nemzetközileg kedvező helyzetet, felkelés tör ki Kelet-Ruméliában, mely kimondja a terület csatlakozását Bulgáriához. Törökország nem reagál katonai erővel, csak Szerbia támad - osztrák-magyar politikai támogatással -, a szerb támadást viszont Bulgária képes visszaverni. Alig egy év után a kész tényt elismeri a nemzetközi közösség is. Maga Törökország is elfogadja az új helyzetet 1886-ban, cserébe apró határkiigazításért (Kelet-Rumélia két kis határmenti részét átcsatolják Törökországhoz).

Ez az akció azonban Oroszország jóváhagyása nélkül zajlik, ami miatt az orosz cár árulásnak tekinti: már elve voltak konfliktusok Oroszország és Bulgária között ekkor, de ez a nem egyeztetett külpolitikai lépés végképp elrontja a viszonyt. Sajátos módon azonban éppen ez segít a Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülésének nemzetközi elismerésében: mivel Oroszország elégedetlen, így Ausztria-Magyarország és Anglia inkább beletörődik az egészbe, meggyőződve, hogy ez nem "titkos orosz lépés", tehát csak jelképesen tiltakoznak a nemzetközi jog megsértése miatt.

Oroszország sikeresen puccsot szervez a bolgár uralkodó ellen. 1886. augusztus 9-én - a bolgár szokás szerint "augusztus 9-i puccs", minden bolgár puccsot így neveznek "hónap és nap" néven - oroszpárti katonatisztek elfoglalják a bolgár fejedelem palotáját, a fejedelmet kényszerítik, mondjon le, majd az egyik Duna-parti bolgár kikötőbe szállítják, ahol felteszik egy Oroszországba menő hajóra (akkor a Duna-torkolat északi része orosz terület volt).

Sztambolov azonban augusztus 11-én ellenpuccsot szervez, s augusztus 15-re az első puccs vezetői megadják magukat. Közben I. Alekszandar bolgár fejedelem engedélyt kap az orosz cártól Oroszország elhagyására, Lembergbe távozik, majd onnan augusztus 17-én visszatér Bulgáriába, semmisnek nyilvánítva lemondását. I. Alekszandar ezután megpróbál kiegyezni az oroszokkal, de ez sikertelen, így - Sztambolov véleménye ellenére - augusztus 26-án megint lemond, ekkor már véglegesen, s Bécsbe távozik, ahol 1893-ban bekövetkezett haláláig él.

Sztambolov innentől nemzeti hős az oroszellenesek számára, s hálátlan áruló a másik tábor szempontjából.

Az uralkodó távozása után ő lesz az uralkodót helyettesítő kormányzó, majd pedig 1887-től, amikor megválasztásra kerül az új bolgár fejedelem, miniszterelnök lesz. Sztambolov egészen 1894-ig marad hatalmon, s ez idő alatt szinte diktátori hatalmat épít ki.

Gazdasági téren kifejezetten sikeres, de nagyon sok ellenséget szerez magának. Az oroszpártiak ellenszenve mellett megutáltatja magát másokkal is, amikor törökpárti külpolitikát kezd, a külföldön maradt bolgár területek megszerzését török segítséggel képzeli el, még odáig is eljut, hogy bolgár-török államszövetséget javasol.

Oroszellenessége drasztikussá válik, a végén már az 1877-1878-as orosz-török háborút is "orosz hódító akciónak" mondja - ez ma is egyik kedvenc elmélete a nyugatos bolgár értelmiség legkeményebb részének. S persze ez a legsúlyosabb sértés minden oroszpárti számára, de még a mérsékelt oroszellenesek is gyalázatosnak tekintik az ilyen vélekedéseket.

Az új bolgár fejedelem, I. Ferdinand is az ellensége lesz, bár őt éppen Sztambolov választotta ki, mert a fejedelem ceremoniális szerepre van visszaszorítva, pedig az alkotmány jelentős hatalmat biztosít számára. Innen van Sztambolov másik híres mondása "ha Bulgária és a bolgár alkotmány között kell választani, akkor én az előbbit választom".

1894-ben végül I. Ferdinand lemondatja Sztambolovot, tisztán magánéleti botrányok miatt. Nem nehéz: Sztambolov korrupció terén tiszta ember, de egyrészt fanatikus szerencsejátékos, másrészt zavaros nőügyei vannak, szeretői között vezető politikusok feleségei is megtalálhatók.

1895-ben macedóniai felkelők leszúrják Szófia központjában - testőrét a merénylők beszervezik előtte -, 3 nappal később belehal sebeibe. A fegyver direkt egy klasszikus török kard, ezzel jelképezve, hogy Sztambolov a "törökök embere". A merénylők vezetőjét szimpatizánsok átsegítik a bolgár-török határon, így csak távollétében tudják elítélni.

Később persze Sztambolov érdemeit azok is elismerik, akik nem szimpatizálnak politikai nézeteivel: gazdaságfejlesztése miatt (többek között ő fejezi be a Bécs-Budapest-Belgrád-Isztanbul vasútvonal hiányzó bulgáriai szakaszát), s Kelet-Rumélia csatolása nemzetközi elismerésében játszott szerepe kapcsán.

A nemzeti béke érdekében a többi bolgár bankjegy - 5, 10, 50, 100 - egyikén - a 100-leváson - egy oroszpárti népszerű író található, így biztosítva van az egyensúly.

A legújabb ballib érv: nem lehet választási körzeteket létesíteni más ország területén, erre az adott ország nagyon mérges lesz, hiszen sérti szuverenitását.

Teljesen fals.

Valójában minden ország, mely engedi a külföldön élő állampolgárainak a szavazást ezt teszi.

Jelenleg a következő verziók léteznek a világban. Alapvetőn minden 2 kérdéstől függ:

• Ki szavazhat?
  • minden állampolgár szavazhat, lásd pl. USA,
  • csak az adott országban élő állampolgár szavazhat, pl. Málta,
  • az előbbi kettő közti esetek, pl. csak az országban már élt állampolgár szavazhat bizonyos ideig még, vagy külön regisztráció kell, vagy csak bizonyos emberek szavazhatnak, erre számtalan példa van, pl. Németországban csak az a külföldön élő német szavazhat, aki kevesebb mit 25 éve hagyta el Németországot;
• Hol lehet szavazni?
  • bárhol,
  • csak belföldön,
  • a kettő közti eset: azaz van lehetőség külföldi szavazásra, de csak egyes emberek élhetnek ezzel, pl. Izrael: izraeli követségeken is vannak szavazóurnák, de csak az izraeli állam hivatalos kiküldöttjei szavazhatnak, mindenki másnak is van szavazati joga, de csak ha Izraelbe utazik a választás napjára.

Az minden ország számára irreleváns, hogy más országban mi a választási rendszer. Miért? Mert ez a másik ország belügye.

A szuverenitás kérdése egyetlen esetben merül fel: ha az idegen állam választásokat tart az adott ország területén, de ezt fizikailag értve, azaz idegen ország szavazóhelyiségeinek létesítése.

Ebben két modell van:

• az ország szuverenitása megsértésének tekinti, ha területén más ország szavazást tart: ennek eredménye az, hogy csak diplomáciai képviseleteken lehet szavazni, hiszen azok mentességet élveznek, lásd ilyen Németország, ott magyar választásokon csak magyar külképviseleten lehet szavazni, máshol a német hatóság nem enged szavazást, lásd a magyar követség nem bérelhet ki pl. egy termet a követségen kívül a választások céljára,
• az országot nem érdekli más ország szavazása, példa erre Magyarország: Budapesten pl. a bolgár választásokat jellemzően nem az Andrássy úti bolgár követségen szokták tartani, mert ott kicsi a hely, hanem máshol, én pl. voltam már választani a IX. ker., Fehér Holló utcai Rila Szállóban, ahol a követség kibérelte a nagytermet erre a célra.

Ami biztos: olyan nincs, hogy valaki amiatt tiltakozik mert ilyen vagy olyan egy másik ország választási rendszere.

Az, hogy egy ország hogyan szervezi meg külföldön élő állampolgárai szavazását, milyen rendszer szerint az teljesen belügy. Alapvetően itt 3 modell van:

• a külföldi szavazatokat a belföldiek közé számítják:
  • személyi alapon: pl. az USA ilyen: a külföldön élő amerikai legutolsó amerikai lakhelye szerint szavaz, s ha sose élt az USA-ban, akkor meg legközelebbi USA-ban élő rokona lakhelye szerint,
  • beosztásos alapon: azaz el van döntve, hogy egy adott helyen leadott szavazat hová számít, pl. Bulgáriában ez van, van 31 választókerület, s minden választáskor ki van sorsolva, hogy pl. a Magyarországon leadott szavazatok Sumen választókerületbe mennek,
• a külföldi szavazatokat a belföldiektől külön számítják, azaz van egy külön "külföld" körzet meghatározott számú mandátummal, ilyen pl. Horvátország - 3 mandátum jár a határontúli horvátoknak.