Gyorsan igazam lett Bottoni Stefano kapcsán - itt írtam róla.
Megint beigazolódott: hiába orbánoz valaki hevesen, ha nem úgy, ahogy kell, gyorsan bekerül az alvó fideszes ügynökök fiókjába. Az első kiátkozás meg is van.
Mint a multi ügyfélszolgálaton: hiába oldja meg az ügyintéző az ügyfél gondját, ha a megoldás nem "process" szerinti, akkor mínuszt kap az ügyintézésre. A multivilág ugyanis - ellentétben a halivúdi sugallatnál - semmit se utál jobban az egyéni gondolkodásnál: nem azért fizetnek, hogy gondolkodj, hanem hogy szóról szóra azt csináld, ami le van írva! Hogy az ügyfél elégedetlen lenne? - az nem a te problémád!
Hát itt is, hiába kritizálja Botti gyerek ezerrel a Zorbánt, haknizza végig a ballib eseményeket, nem kóser! Képes pl. azt mondani, hogy a Kádár-kori ellenzék köreiben túltengtek a kommunista nomenklatúra gyerekei! De hisz ez csurkizmus, "apák és fiúk" szöveg, ami pedig kódolt antiszemitizmus!
Még jó, hogy Kardos nem olvasta el az egész könyvet, mert akkor megtalálta volna azt a részt is, ahol Bottoni nyíltan a zsidókra utal!
A ma élő legnagyobb filozófus, Alekszandr Dugin mondta pár éve: az ellenség elvette szavainkat, így nagyon nehéz a harc, mert az alapvető szavakat is magyarázni kell, visszaállítva azok jelentését.
Ilyen a "demokrácia" és a "diktatúra" is.
Az ókorban a diktátor jelenthetett pozitívumot és negatívumot is.
A rómaiak diktátor (dictator) alatt olyan vezetőt értettek, aki teljhatalmat kapott valamely rendkívüli körülmény miatt. A szó jelentése: "szabályalkotó", "parancsoló". Az első római diktátor Titus Larcius volt i. e. 501-ben. Ennek előzménye: 508-ban Róma eltörölte a királyságot, köztársasági államformát vezetett be, ami ellen a királyság hívei fellázadtak. A köztársaság elleni belső és külső ellenséggel szembeni hatékony fellépés érdekében Róma vezetői úgy döntöttek, szüneltetik az normális államrendet, helyette minden hatalmat egyetlen ember, a kor egyik sikeres hadvezére, Titus Larcius kezébe adnak át, 6 hónapra. Végül Titus nem tudta elvégezni a feladatot, így idő előtt lemondott, visszaadva a hatalmat az alkotmányos szerveknek, majd maga a veszély csak 5 évvel később lett elhárítva, a második római diktátor által, aki katonailag végleg legyőzte a királyságpártiakat (Regillus tavi csata, a tó mára kiszáradt, a helye ma Frascati kisvárosban van, a mai Róma agglomerációjában).
A görög gyakorlatban a "diktátor" (τύραννος) már egyértelműen negatív jelentéssel bírt, olyan embert jelent, aki egymaga teljhatalommal rendelkezik, s e hatalmát nem a közösség érdekében gyakorolja. Már a jelentése is ez: zsarnok. (Ha ugyanis teljhatalmú vezető, de a közösség érdekében uralkodik, az nem diktátor, hanem király - βασιλεύς.).
A "demokrácia" eredeti és fő jelentése: a közösség saját magát irányítja. Már az ókorban rámutattak ennek képtelenségére:
a közösség nem rendelkezik kellő tudással saját ügyei intézésére,
továbbá emiatt kontraszelekció is kialakul: a hatalmi pozíciókra a közösség nem az alkalmasokat választja meg, hanem a legjobb demagógokat, a legügyesebb csalókat,
a közösség nem képes hosszú távon gondolkodni, mindig a rövidtávú érdek győz,
mindezek miatt a közösség zuhanni kezd, aminek eredménye káosz, ami aztán kitermel egy erős egyéniséget, aki megszünteti a demokráciát - jó esetben ez egy király lesz, rossz esetben egy zsarnok,
ha a közösség zuhanása lassú, nem annyira látványos, akkor pedig az egész rendszer lassan rejtett oligarchiává/timokráciává alakul át, ahol a leggazdagabbak megveszik a közösség tagjainak szavazatát, azaz a demokrácia csak dísz lesz.
A modern elméletalkotók persze tudták ezt, ezért lett a "liberális demokrácia" koncepciója, ahol a többség nem rendelkezik teljhatalommal, a közhatalom részekre van osztva, s eleve a közhatalom nem jogosult mindenben dönteni, azaz a civil szféra rendkívül erős.
Csak hát természetesen ez képtelenség. A "liberális demokrácia" eleve, kezdettől beleesik az oligarchia - jó esetben a timokrácia - állapotába.
A valóságban a kínai "kommunista" rendszer közelebb áll az ókori demokráciához, mint az amerikai liberális demokrácia.
A liberális demokrácia az, hogy a hatalmat eleve kiszervezi, azaz a közösség által nem választott és nem ellenőrzött tényezők birtokolják a hatalom nagy részét, a választott vezetők pedig csak egy kisebb részét, azt is olyan módon, hogy szinte képtelenség bármilyen lényegi változtatást keresztülvinni.
Ehhez képest a kínai rendszer jobb: ott a vezető pozíciókban lévők ténylegesen is a hatalom birtokosai, nincs rejtett csoport.
Persze Biden nem diktátor, hiszen a diktátorság kötelező eleme a teljhatalom, neki pedig nemhogy teljhatalma, de hatalma sincs. Tényleges hatalma kb. annyi, mint Charles angol királyé: szabadon dönthet, hogy rezidenciája kertjébe milyen virágok kerüljenek elültetésre.
Biden csak egy csicskás, egy báb.
Mindenesetre az ókori görögök nagyon meglepődnének a mai nyugati renden: hogy a közösség nem rendelkezik saját maga felett hatalommal egy sor fontos területen, s erre még büszke is a rendszer!
A ballib megmondóemberek zöme azért óvatos volt, ezt el kell ismerni. A kommentelők kevésbé, ők belelovalták magukat keményen. S a pszichomegmondóemberek is persze, lásd Amerikai Népszava blog.
Június 24-én délután még forradalmár volt Prigozsin, s Putyin gyáván meghátrált. A következmény Magyaroszágra pedig mi más mint Zorbán bukása.
Aztán eltelt pár óra. Már éjfél után jött az új cikk. Prigozsin hátrált meg! A következmény Magyarországra persze maradt: Zorbán bukása.
Legalább a CNN-t nézhetné a butaságban megőszült blogger! Az USA-ban él 20 éve, csak tud annyira angolul, hogy megértsen híreket, interjúkat.
A CNN-t érdemes nézni - persze csak adatként, sose elfogadva következtetéseiket -, mert mindig igyekeznek legalább saját szakembereiket megkérdezni. S meg is kérdezték a legalkalmasabbat, a liberális Andrej Kozirevet, minden idők legrosszabb orosz külügyminiszterét - Jelcin alatt volt évekig külügyminiszter, majd óta amerikai alapítványok munkatársa és egyetemek előadója, 11 éve az USA-ban él állandó jelleggel. Minisztersége alatt Kozirev arról volt híres, hogy bármit is mondott a nyugat, azzal mindig egyetértett, el is nevezték Mr. Da névvel,
Kozirev pedig elmondta - még az események vége előtt, azaz nem utólag okoskodva! -, hogy felesleges reményeket táplálni, mármint nyugati szemszögből nézve mindent, mert ez nem nyugatosok és nyugatellenesek harca, hanem szimpla belviszály a nyugatellenesek között: s bárki is nyer, a végeredmény az Ukrajna elleni katonai támadás erejének növelése lesz. Azaz a nyugat csak akkor nyerne az egészen valamit, ha a belviszály elhúzódna, ami viszont nem valószínű. S ebben is igaza lett: nem húzódott el.
Időnként előjön a téma a volt kommunista ügynökökről. Alapvetőn teljes káosz van ez ügyben.
Ungvári videóblogja kapcsán jutott ismét eszembe:
Alapvetően azt hiszem, az egész kérdés túl van lihegve. Négy okból is.
Egyrészt abszurdum a rendszer vezetőit, a hálózat üzemeltetőit ártatlanoknak tekinteni, az ügynököket meg gonosz bűzözőknek.
Másodrészt, nem volt éles határ beszervezett hivatalos ügynök és a nem-ügynök között. Egy rakás munkakörben a munka része volt a jelentéstétel. Pl. minden kereskedelmi utazó jelentést készített minden egyes utazása után, ebből egy példány ment a céges "belügyeshez" - így nevezték a korabali köznyelvben a minden egyes munkahelyen meglévő állambiztonságist -, s ez a jelentés kötelezően tartalmazta a kollégák, üzleti partnerek "problémás" viselkedését is.
Más kérdés, hogy ez teljes formalitás volt, azaz az átlag elintézte a "nem tapasztaltam semmi gyanúsat" mondattal.
Ezt a területet ismerem a legjobban, hiszen saját apám egész életében külkeres volt, egészen 1962-től, legelső munkahelyétől kezdve, s 1966-tól utazott is gyakran. Amikor pedig tartós kiküldött volt, az anyámnak is mint házastársnak részt kellett vennie egy háromnapos "kiképzésen", ahol az állambiztonságisok elmagyarázták, milyen veszélyek leselkednek a szocialista kiküldöttekre és családjukra, hogyan kell felismerni az idegen ügynököket, stb., anyám vicces dolgokat mesélt.
S még valami: nagyon nehéz határt húzni a "gonosz" kommunista államvédelem a "jó" antikommunista államvédelem között. Államvédelem ugyanis mindenhol létezik.
Harmadrészt, erősen kételkedem, hogy a felgyülemlett adathalmazt bárki is feldolgozta. A kommunista rendszerben olyan mennyiségű jelentés keletkezett, ráadásul ezek zöme semmitmondó, hogy azt még a a mai számítógépesített világban is képtelenség használható alakba varázsolni. Szerintem a legtöbb dossziét soha senki nem nézte meg, azaz valakit eleve ki kellett pecézni, hogy aztán az ő adatait megnézzék.
Negyedrészt pedig, a kártevés kellene, hogy legyen a szempont, nem maga az ügynökösködés. Én is ismerek embert, aki csak azért írta alá a beszervezési papírt, mert félt, hogy baja lesz, ha megtagadja.
Saját apám személyi dossziéje megvan, írtam is róla.
A Kádár-rendszer élhetőségéenk kulcseleme volt az elnyomás mininalizálása. Legalábbis kései harmadában, melyről van már értelmes személyes emlékem, azaz a 70-es évek közepétől a rendszer bukásáig.
A rendszer nem lett semmivel se demokratikusabb, de egyre jobban csökkentette a kötelezően megteendő dolgok körét.
Már nem kellett a rendszer hivatalos ideológiáját dicsőíteni, elég volt nyilvánosan hallgatni, azaz nem mondani ellenvéleményt baráti körnél szélesebb téren.
A végén már a KISZ-be se volt kötelező belépni, s a párttagság is csak annak kellett, aki szeretett volna valamilyen munkahelyi karriert. Nem szóltak, ha az ember nem ment el a propagandaünnepségre, a felvonulásra. Persze ha valaki látványosan hiányzott minden eseményről, azt megjegyezték, s az ilyennek a karrieresélye nulla lett - ha meg párttag volt, akkor a pártitkára meg is mosta a fejét -, de ha valaki belenyugodott, hogy nem akar munkahelyi előremenetelt, akkor békén hagyták, nem szóltak rá, miért bojkottál mindent, nem rúgták ki.
Ennyire szabad kommunizmus csak Jugoszláviában volt még, ott a magyarnál is nagyobb szabadságfok volt. Ott még azt is szabad volt állítani, hogy az ember nem híve a kommunizmusnak, csak a jugoszlavizmus eszméje és Tito elvtárs gigantikus nagysága volt tabutéma.
A szovjet ember nem is álmodhatott ilyenről, gyakorlatilag nem lehetett olyan életet kialakítani a Szovjetunióban, hogy az embert békén hagyja a rendszer.
A bolgár és a kubai rendszer jelentősen enyhébb volt a szovjetnél, voltak egyes rések, de a magyarhoz képest bizony kőkemény volt mind a kettő. Bulgáriában pl. nem tagnak lenni a KISZ-ban automatikusan lemondást jelentett bármilyen felsőfokú tanulmányról.
Amikor 1965-ben felrobbantották a budapesti Nemzeti Színház épületét, folyamatosan napirendben volt egy új épület létrehozása. Végül ez 2002-ig csak terv maradt.
Az egyik felbuzdulás a 80-as évek elején volt. Ekkor történt egy szokatlan dolog: kötelező lett téglajegyet venni. Talán az utolsó ilyen eset volt a Kádár-rendszerben, de mindenkinek leszóltak: ez most nem lazulás, hanem tessék venni téglajegyet "önkéntesen".
A szüleim is vettek persze. Morogtak otthon, hogy micsoda marhaság, dehát a muszáj az muszáj.
Bulgária szinte mindenben le van maradva Magyarország mögött 10-15 évvel. Egyedül a tisztán műszaki dolgok jelentenek kivételt, hiszen azokból mindenhol a legmodernebb van jellemzően bevezetve, azaz pl. az internet infrastruktúrája, elterjedtsége, használata teljesen magyar szinten van.
Mégpedig úgy, hogy sokkal később kezdődött. Magyarországon bárki által elérhető internet szolgáltatás 1995 óta van, előtte csak egyes munkahelyeken keresztül volt lehetséges, s élvezhető sebesség csak 1998 óta van, de országosan elérhetően csak 2001-től. Ezzel szemben Bulgáriában még csak kis cégek szolgáltattak féllegálisan, teljesen megbízhatatlanul, 1999-ig egyenesen a Bolgár Posta engedélye kellett, mert valaki - sajátos módon - telefonos szolgáltatásnak minősítette az intrernetet. Nagyjából 2003 óta van rendes, bárki által elérhető szolgáltatás, jó minőségben. De innentől mindig a legújabb technológia lett bevezetve, szóval ma a bolgár internet ugyanolyan gyors, mint a magyar (sőt az átlagsebesség kicsit magasabb), ráadásul még olcsóbb is, bár a hozzáférés ma 65 % csak, szemben a magyar 75 %-kal. (S tényleg olcsóbb, nekem 100 Mbps hozzáférésem van, ennek az ára 28 leva/hó, ez 5700 Ft. Hozzáteszem, ez a 100 Mbps kissé csalás, fölékerekítés, a valóságban kevesebb, a reális sebesség inkább 80-90 Mbps között van.)
De ezt leszámítva a lemaradás tényleg 10-15 év szinte mindenben. Most eljött a homokmenetben is ez. Bár van Szófiában homokmenet 2008 óta (itt is látható a késés, Budapesten 1997 óta van), de csak most lett ez jelentős esemény, korábban ez törpeeemény volt 2 órás menet párszáz emberrel. Mára egész eseménysorozat része lett, megjelentek támogatók, külföldi követségek, s már megjelenik 10-15 ezer homokpárti résztvevő.
Alapvetően - ahogy Magyarországon - a támogatás szinte teljesen külföldi. A mostanit 28 nagykövetség támogatta: többek között az összes nyugati EU-tagállam Ciprust és Görögországot leszámítva (ezekben az ortodoxia de facto államegyház, ez gátolja a homoklobbit, ebben a két országban egynemű "házasság" se létezik), Kelet-Európából pedig csak Csehország és Románia. A támogató cégek listája pedig 100 %-ban külföldi cég helyi részlege, az egyiken dolgoztam is korábban.
Ami érdekes, hogy mára az ellentüntetés is komoly lett. Eddig csak amolyan spontán ökölrázások voltak, melyek kontraproduktívak, csak a "lám, az agresszív homofóbok" üzenetet segíti. De immár lett normálian ellentüntetés Menet a Hagyományos Családért névvel, ami ugyanakkor zajlik, mint a másik menet, csak párszáz méterre. Ez utóbbi szigorúan politikamentes, civil kezdeményezés. A Bolgár Egyház sem támogatja hivatalosan, viszont közvetve támogatja, hiszen az egyházi vezetőség hivatalos nyilatkozatot adott ki a homokmenet ellen, melyben többek között elmebajnak nevezi az eseményt, miközben a hagyományos családmenetről nem mond semmit.
A politikai támogatás gyér természetesen. A homokmenet mellett csak a jelenlegi kormánykoalícó kis része áll ki - hivatalosan ugyanis a kormánykoalíció két koalíció koalíciója, s az egyiknek csak egy része nyíltan homokpárti , de ők se jelennek meg az eseményen, csak üzenetet küldenek. Az ellenoldalon a nacionalisták és a szocialisták egyértelműen hagyományoscsalád-pártiak (emiatt évek óta konfliktus van az Európai Szocialista Párt és bolgár tagszervezete között). Míg mindenki más mélyen hallgat, köztük a jelenlegi kormány vezetőjét és legtöbb miniszterét adó, leginkább nyugatos PP párt is. Meg is haragudtak rájuk most a legnyugatosabb szavazópolgárok, miért nem mer kiállni a PP az európai értékek mellett, miért sumákolnak.
tipikus részlet: a szovjet háborús emlékműnél perverz transzok vonaglanak
az ellentábor egyházi szláv nyelvű plakáttal: "Isten velünk van"
A NATO készül bevonulni Orkrajnába. De óvatosan, azaz az amerikai hadsereg és a nyugati államok nélkül, sőt hivatalosan a NATO nélkül, azaz csak egyes NATO-tagállamok vonulnak majd be jogilag.
A frontállamok önkéntes koalíciója készül tehát lépni, azaz azok a NATO-államok, melyek határosak közvetlenül Ukrajnával és/vagy Oroszországgal. A hivatalos ok: segítségnyújtás az ukrán erőknek.
Ezek a frontállamok jelenleg: Norvégia, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Törökország (bár a két utóbbi csak tengeren határos). Biztosan kimarad azonban Szlovákia és Magyarország, Szlovákia csak a fegyverszállítást támogatja, Magyarország azt se. S persze biztos kimaradó Törökország, mely NATO-tagsága ellenére semlegességet hirdetett az orosz-ukrán háborúban.
Bulgáriában a tervezet nagy indulatokat kelt. A kormányzó párt támogatottsága 10 % alatti. A valóságban az amerikai követség irányítja a bolgár bábkormányt.
Példa arra, milyen emberek vezetik Bulgáriát, íme a hadügyminiszter FB-profilja, bolgár zászló helyett ukrán, azon ukrán felirat:
Azt hiszem, lesz majd bőven dolga hamarosan az új Népbíróságnak...
Nagyjából ilyen lenne Magyarország is, ha tavaly nyert volna a Soros-MZP-Gyurcsányné féle egyesült "baloldal".
A Black Mirror sorozat egészen érdekesen indult 2011-ben.
Az első évad 3 fiilmjéből 2 egyenesen kiváló volt.
Ez ment a második évadban is 2013-ban, bár ott az utolsó résszel már gond volt, az ugyanis a liberális demokrácia választásait parodizálja. Aztán persze magyarázkodott az alkotó, hogy ezzel nem a liberális demokráciát akarta kritizálni, hanem az arra veszélyt jelentő "gátlástalan populistákat", dehát ez olyan, mint amikor a kommunizmusban az antikommunista alkotást úgy próbálta védeni az alkotója, hogy ő csak javítani akarta a rendszert építő kritikájával.
Az alkotó láthatóan megijedt, s a következő két évadban már biztos vizekre evezett: jött a homokosok "jogainak" védelme, meg a harc a szociális hálók túlhatalma ellen.
Onnantól ritkán volt figyelemreméltó rész.
A mélypont 4. és 5. évadja közti "interaktív" film nevű marhaság volt.
Most kijött a 6. évad is, megnéztem egyszerre mind az 5 filmet. Az első még legalább vicces, a többin volt ahol elaludtam. Szimpla szabványos filmek, semmi sincs bennük, ami miatt az első két évad érdekes volt.
Orbán beszéde, ami miatt országosan ismert lett annak idején, éppen 34 éve volt.
Nagy Imre újratemetésén mondta el. Én nem néztem, csak olvastam, s azt is csak azután, hogy botrány lett belőle. Botrány lett, pedig akkor Orbán még szín ballib volt. De akkoriban még ment a harc a technokrata kommunisták és a liberálisok között, még a későbbi értelemben vett ballibaizmus se létezett.
Akkoriban a mértékadó vélemény az volt róla: békétlenséget szít, provokálja a ruszkikat, s eleve csúnyán szembemegy a vértelen rendszerváltás és nemzeti megbékélés eszméjével. Eleve miért "kommuniztázik", hiszen Nagy Imre is az volt, meg eleve a kommunizmus csodás eszme!
Ma a mértékadó ballib vélemény az, hogy Orbán kommunista, mindig az volt, a KGB már gimnazista korában felfigyelt rá, s egyébként is azért lehetett akkor ilyen látszatbátor, mert az egésznek semmi tétje nem volt, a Németh-kormány már letárgyalta a szovjet kivonulást, de íme azóta felfedte magát, ma a komcsi Putyin mellett áll!
A Klub Rádió immár "bázisközösség". Vicces, de tényleg ezt állítják magukról.
Dobták Pankotai Lilit, mert Perinta Rita jobb választás, sokkal ügyesebben rugdossa a magyarságot és a kereszténységet. Lili még tapasztalatlan, túl mocskos a szája, Rita viszont képes rejtegetni magát.
Idézek: "Hodász furcsának találja, hogy az egyház miért épp a homoszexualitást jelölte meg a kereszténység ellenségeként, nem pedig a korrupt politikusokat.". Nos, ez mutatja, miért nem pap már Hodász. Rádöbbent, hogy alkalmatlan, hiszen aki azt se érti, hogy a korrupció sokkal kisebb bűn, mint a büszke homokosság, az tényleg nem való papnak.
Hodász láthatóan jól érzi magát. Megtalálta végre a helyét, a harcos keresztényellenesek között. Semmi gond, jobb is ez így. Az eddigi helyzet volt problémás: papnak hazudva magát rontotta a levegőt.
Jó lenne, ha Perinta is abbahagyná magát kereszténynek nevezni.
bolgár plakát, melyet a FB nem törölt, az algoritmus ugyanis nem érti az iróniát, a szöveg ez: "ünnepeljük meg az lgbtq+ történelmi hónapot"
Alapvetően ami rosszat Amerika a világra borít, az mind baloldali. Szinte mind.
Most nem mennék bele abba, hogy mi a valódi baloldal és a valódi jobboldal, egyszerűen csak használom ezeket a szavakat köznapi értelmükben. Szóval nyilvánvalóan baloldali érték Amerika három legfontosabb exportterméke: Hollywood, a genderizmus, s a homoklobbi.
Van azonban 2 nagy kivétel, melyek egyértelműen jobboldaliak, s ezek is Amerika világromboló exportjának fő elemei. Ezek a protestáns fundamentalizmus és a multi level marketing.
A protestáns fundikról sokat lehetne mesélni. Egyrészt undorító külsőségek, mint valami cirkuszi előadások. Mellette bizarr, a kereszténységben - még a hagyományos protestantizmusban is - ismeretlen hitelvek terjesztése. Aztán olyan típusú harc az ateizmus ellen, melyből az ateizmus biztos nyertesként kerül ki. Mindez kombinálva a klasszikus liberalizmus, a polgári értékrend kritikálatlan támogatásával.
Ennek is hatására alakult ki Amerikában az a bizarr kulúrharc, identitásharc, melyben a normális kisember nem szívesen csatlakozik egyik oldalhoz se: mert vagy kritikus lehetek a gazdasági rend ellen, de akkor ehhez szivárványzászlót is lengetnem kell, vagy magasba emelhetem inkább a keresztet, de akkor meg viszont ki kell állnom a nagytőke mellett is.
Ehhez a gazdagság- és egészség-fetisizmus. A hitszónok drága öltözékben, nulla túlsúllyal, kipihenten, jó arcszínnel, mindig mosolyogva. A nők, lehetnek bármilyen korúak, mindig karcsú Barbie-másolatok, mintha állandóan sportolnának és operaházi ünnepi előadáshoz lennének öltözve. Csupa tökéletes ember, de hisz nem is lehetne másképp, mivel Isten megáldotta őket!
A multi level marketing tulajdonképpen a protestáns fundamentalizmus vallásmentes verziója.
Engem összesen egyszer sikerült elrángatni mlm-toborzóra, persze átveréssel, azaz nem mondták meg előre, hogy mire megyünk, s bár az kiscsoportos találkozó volt alig 30-40 emberrel, már ott tapasztalhatók voltak a fő elemek. Nagy találkozón - számtalan videó van a neten - mindez teljes fényében van jelen.
A hitszónok helyén van a toborzó ember. A csodás megtértek helyett a magas jutalékot elértek vannak. S a hívők meg ugyanazok: örjöngő tömeg, aki elhitte, minden esélye megvan, hogy ő is a tökéletes emberek közé kerülhet hamarosan, már csak többet kell hallgatnia a gurura! Az egyik esetben a vezetőség Biblia-értelmezését kell vakon hinni, a másikban mag a vezetőség üzleti tervét.
Vásárhelyi Mária ballib megmondóember - aki egyébként az ex-fasiszta Vásárhelyi Miklós lánya - bojkottot hirdetett a Libri könyvesbolt-hálózat ellen, mivel annak tulajdonosi köre immár nem makulálátlanul ballib.
A ballibek ugyanis nem alkudnak, ők csak totális hatalmat fogadnak el. Ha valami az övéké, az semleges, ha nem akkor, az ellenséges. Kompromisszumról náluk szó se lehet.
Nem csak a politikában, ahol ha nem liberálisok vannak hatalmon, akkor az szerintük diktatúra. Hanem mindenben.
Ez van, ezek ilyenek. Ezért is sose szabad kiegyezni velük, náluk minden csak taktikai lépés a teljhatalmuk felé.
A modern liberalizmus egyik alapértéke a toleranciának nevezett valami.
Persze ez szómágia. A tolerancia valós jelentése ugyanis: eltűrni azt, amit ellenzünk. Azaz kulcselem az ellenzés. Amit nem ellenzünk, azt nem lehet tolerálni, hiszen azzal eleve vagy egyetértünk vagy semlegesek vagyunk vele szemben.
A liberális értelmű tolerancia jelentése: aktívan kiállunk valamiért, aminek nem vagyunk részesei. Pl. nem vagyunk homokosok, de minden eszközzel támogatjuk a homoklobbit.
Érdemes tehát a "tolerancia" helyett más szót használni, a legjobb: tolerasztia.
A tolerasztia 2 fő megjelenése:
a már említett, azaz tapsolunk annak, ami minket közvetlenül nem érint,
de vigyázat, ez csak akkor érvényes, ha az a szóban forgó dolog megítélése pozitív! - ha ugyanis nem az, akkor szó se lehet semmi engedékenységről, ilyenkor a helyes megoldás az aktív ellenzés.
Tehát a toleraszta támogatja azt, amit pozitívan ítél meg, s ellenez minden mást. Ez gyakorlatilag éppenhogy a tolerancia - a valós értelmű tolerancia - szöges ellentéte, hiszen azt jelenti: ne tűrjük meg azt, amit nem kedvelünk.
Hiszen nem nehéz azt elfogadni, amit eleve pozitívan, de legalábbis semlegesen ítélek meg. Ha heteroszexuálisként azt hiszem, hogy a homoszexualitás nagyszerű, de legalábbis egy alternatív valami, nem betegség, perverzió, akkor könnyedén támogatom a homoklobbit, hiszen ők - legalábbis ezt hazudják - csakis a homoszexualitás diszkriminációja ellene küzdenek.
Viszont ha modern liberális vagyok, akkor nem tolerálhatom a homofóbiát, hiszen az azt mondja: a homoszexualitás betegség, bűn, perverzió, azaz nem emelhető a normál szexualitás mellé. Azaz köteles vagyok kirekesztő lenni a homofóbiával szemben. (Itt persze a "homofóbia" szót annak eredeti értelmében használom, azaz nem mint homokosok elleni erőszak, homokosok gyűlölete értelemben.)
Mondjuk ha valaki azt mondja, ne lehessen tömeges muszlim bevándorlás egy nem-muszlim közsségbe, akkor ki kell állni a muszlimok mellett, mert ezzel küzdünk a "xenofóbia" ellen, márpedig a xenofónia nem tolerálható! Ha viszont egy betelepült muszlim család arra oktatja a gyerekét, hogy a homoszex az bűn, akkor a muszlim család ellen kell fordulni azonnal, a gyereket el kell venni szüleitől, hiszen ez a család homofób, az pedig nem tolerálható!
A modern liberális kötelező eleme tehát a tolerancia hiánya.
Annak idején a Szovjetunióban is volt három T - támogatott, tűrt, tiltott -, de a tiltott szélesebb volt.
Még a teljesen politikamentes dolgokban is. Emlékszem, egyszer 1982-ben egy "szocialista" ifjúsági társaságban egy keletnémet ifjú hozott magával valami színes magazint, azt pedig két szovjet srác nézegetni kezdte. Eleve már a magazin is csillagászati szinten volt a szovjet folyóiratokhoz képest: a szovjet könyvkiadásban egyedül a fontos, ünnepélyes ideológiai kiadványokban és még a festményreprodukciókat tartalmazó könyvekben alkalmaztak színvonalas nyomdai technikát, minden másban a II. vh. előtti szint volt a divat, azaz rossz minőségű papír, csúnya betűtípus, s maximum 16-színű képek, de sokszor még ez se, csak szürke-árnyalatos képek. Ehhez képest a keletnémet lap csúcstechnológia volt.
Szóval lapozgatták az oroszok a magazint. Persze nagy része ideológiai cikkek voltak, de mivel ez ifjúsági lap volt, volt benne politikamentes rész is bőven, zene, divat, stb. S akkor jött a döbbenet: az egyik oldalon a divatrésznél későkamasz csaj teljes oldalon, handbra pózban, magyarul: meztelen felsőtesttel, saját kezével takarva a melleit. Az oroszok ledöbbentek "ez valami nyugati pornólap?", mire a németek meg válaszoltak, "dehogy, ez a FDJ folyóirata" (az FDJ volt a keletnémet KISZ).
A Szovjetunióban teljesen elképzelhetetlen volt ilyesmi, egyszerűen ott ez még simán "tiltott" kategória volt, míg lám, az NDK-ban egyenesen "támogatott".
Voltak tehát kemény eltérések az egyes országok között. A könnyűzenében a szovjet kultúrpolitika 3 dolgot engedett meg "támogatott" kategóriában a posztsztálini érában:
hazafias ének, ez az tipus, hogy az öltönyös ember kiáll a színpadra mintha beszédet mondó párttitkár lenne, majd ott egy helyben állva énekel pl. a győztes honvédő háborúról, ikonikus alakja a zsidó Kobzon volt, aki önmagában egy jelenség volt, írtam is róla, íme,
a hagyományos esztrád zene, fő alakja a máig aktív, ma már 74 éves Alla Pugacsova,
a diszkózene, nagyjából a 70-es évek végétől.
Pugacsova a 80-as évek közepén
Pugacsova tavalyelőtt - azóta kivándorolt Izraelbe (ő maga nem zsidó, de a nála 28 évvel fiatalabb férje az), már kb. 10 éve Putyin ellen fordult, de csak a háború kezdete után ment el az országból
talán ez volt az első szovjet rock zenekar, mely átmehetett a "tűrt" kategóriába
Ezeken kívül a dzsessz és a trubadúr-ének már csak "tűrt" volt, de a rock az kategórikusan "tiltott".
1981 volt, meg is kérdezte az iskolában egy srác a hivatalos személyt:
Nálunk miért nincs rock?
Mert okafogyott. A rock ugyanis a lázadás eszköze a nyugati kapitalista társadalom ellen. Ott rossz a társadalom, tehát a fiatalok lázadnak ellene. Nálunk viszont a társadalom már jó, hisz fejlett szocializmusban élünk, építjük a kommunizmust. Így nincs mi ellen lázadni. Ha pedig valaki mégis rockot csinálna, azzal a szocializmus ellen lázadna, ami a jó elleni lázadás lenne - magyarázta szabatosan a kérdezett.
Mindez a Mandiner cikke alapján villant az eszmbe, ott ismertetik egy német liberális szervezet álláspontját, mely szerint az AFD párt fő bűne, hogy "igyekszik elmozdítani a társadalmilag elfogadott diskurzus határait", magyarul: a társadalmi közbeszéd egyszer és mindenkorra rögzítve lett, minden már jó, így vitázgatni felesleges, sőt ellenséges dolog.
Nádasdy ilyen. Sokat tett a magyar nyelvészetben a Kádár-korban abszolút monopolhelyzetre szert tett preskriptívista iskola hatalmának megtöréséért. Ma már a két irányzat - a preskriptív és a deskriptív - jó egyensúlyban van, s mindkettőben a szélsőségek marginalizáltak.
Röviden. A preskriptívisták a nyelvet valamiféle természetudományos alapon nézik, azaz a nyelvészet megállapítja mik a nyelv szabályai, sőt küzd ezek érvényesítéséért. Azaz van helyes nyelv és van helytelen nyelv, az előbbit védeni kell, az utóbbi ellen kötelező harcolni. A nyelvész pedig valamiféle rendőr: jutalmaz és büntet. Kádár alatt az nagyon ment: Grétsy László bácsi bement havonta a rádióba, s ott dörgedelmes hangon megmondta, hogyan kell magyarul helyesen beszélni. Ezzel szemben a deskriptívisták számára a nyelv társadalomtudományos jelenség, azaz a nyelvet azok beszélői döntik el, s mindig az a helyes, ami egyezik a többségi állásponttal, a nyelvész meg semleges szemlélő csupán.
Mindkét irányzat megszülte a maga radikális verzióját is, ezek szerencsére ma már nem jellemzőek. Ma már mindkét irányzat erősen mérsékelt: a preskriptívisták se hirdetik az állandó nyelvromlás tanát, s a deskriptívisták se hiszik, hogy a nyelvművelés mindenképpen áltudomány.
A reflexek azonban tovább élnek. Nádasdy is elköveti ezt ebben az interjúban. Nagyon érzékeny téma ugyanis az egyes nyelvek közti értékkülönbség, ez ugyanis a rasszizmusra emlékeztet.
Pedig ma már csak elmebetegek hiszik, hogy mondjuk az angol és a cigány nyelv egyenértékűek - nyilvánvaló, hogy az angol értékesebb, hiszen csomó olyan dolog kifejezhető vele, amire a cigány alkalmatlan, s ennek az oka nem az, hogy a cigányok buta népség, az angolok meg felsőbbrendűek, hanem az, hogy nem lett kialakítva pl. megfelelő tudományos szókincs a cigányban, így nem lehet cigányul pl. természettudományos cikket írni.
Innen jön a "nyelvnehézség" kérdése. Az a hibás elképzelés alakult ki, hogy a nehezebb nyelv értékesebb. Emiatt minden nacionalista ragaszkodik ahhoz a tévhithez, hogy az ő nyelve a legnehezebb a világon, minden progresszív meg harcol a nyelvek nehézségének összehasonlítása ellen.
Pedig a megoldás egyszerű: vannak objektív módon is nehezebb és könyebb nyelvek. S nem csak az írásban, ott ez nyilvánvaló, hiszen nyilván sokkal egyszerűbb megtanulni a 44 magyar betűt, melyek mindegyike hangot is jelent, mint a több ezer kínai karaktert, melyek nagy része hangfüggetlen. De maga a beszélt nyelv is ilyen:
nem mindegy a fonémák száma, a latin 25 fonémájával nyilván egyszerűbb, mint a szankszkrit 47(49) fonémájával,
nem mindegy a nyelvtani kategóriák száma és ezek megvalósulása, nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvtani anyag az angolnak kb. a 10-szerese, azaz nehezebb,
nem mindegy a mondattan se, bár ez összefügg az előzővel, kevésbé szempont ezért.
A nehézség nem jelent jobbságot, persze ettől függetlenül az megvan, hogy maga a nyelvi struktúra jelent valamilyen gondolati sémát is. Minden fordító ismeri ezt a jelenséget.
Van azonban egy állítás, melyben én is hittem: minden nyelv végsősoron egyformán nehéz, mert minden kisgyerek anyanyelvi környezetben felnőve egyforma gyorsan szerzi meg saját nyelvén az anyanyelvi szintet. Viszont ennek igazsága ma már vitatott. Kiderült: nem igaz, hogy csak a kisgyerekek agyi képességeitől, környezetük nyelvi gazdagságától, s a felnövekedésük alatti ingerek számától függ az anyanyelv elsajátításának sebessége.
Amerikában vizsgálták. Direkt közel azonos helyzetű gyerekeknél, hogy ki lehessen zárni a többi hatást. Navaho gyerekeket figyeltek meg: az egyik csoportban angol nyelvű családokat, a másikban navaho nyelvűeket. (A navaho a legnagyobb indián nép az USA-ban, 400 ezer fős létszámmal. Ma már alig 1 %-uk csak navaho anyanyelvű, 40 % navaho és angol anyanyelvű, a többség csak angol anyanyelvű.) Megfigyelték: az angolban az anyanyelvi szintet 5 évesen érik el, ahogy az átlag amerikai gyerekek, míg navahóban csak 7 évesen.
Azaz a helyzet: igenis vannak így is nehezebb nyelvek. Az alsó határ 5 év, de a felső 7. A nehezebb nyelveken az anyanyelvi gyerekek csak 7 éves korra érnek el anyanyelvi szinte, míg könnyebb nyelvek esetében már 5 éves korra. A magyar valahol középen lehet, ehhez igazódik a magyar iskolarendszer is a 6 éves korral követelményként az iskola megkezdéséhez.
Kérdés lehet: mi is az az anyanyelvi szint? A válasz: az a beszéd, amit az anyanyelvi közösség egyértelműen sajátnak tekint. Lehet tehát a beszédmód regiszterszinten hibás (lásd: nem a sztendert nyelv használata olyankor, amikor pedig ez az elvárás), de nem lehet olyan, amit a közösség egyértelműen idegennek ítél meg. Magyar példa: ha valaki azt kérdezi egy pohárra mutatva "meg-e szabad inni", akkor tudjuk, ez egy magyar ember, aki egyszerűen műveletlen regisztert használ, nem ismeri a sztendert nyelv szabályát az "-e" pozíciójáról, de ha azt mondja, hogy "meg-e szabad iszni?", akkor tudjuk, ez egy külföldi, ahogy - másik példa - a "mit csinálsz?" kérdésre adott "eszek" válasz is csak regiszterszintű eltérés, de nem nyelvi hiba, míg az "eszek az ételt" válasz nyelvi hiba, így csak magyarul nem jól tudó külföldi beszél.
Kamaszként nagy lehetőség volt számomra a kommunizmussal annak legtisztább, orosz formában megismerkedni.
Hozzá képest a magyar verzió már erősen fékezett habzásúbb volt, de még az általam szintén jól ismert bolgár és kubai verzió is elmaradt az eredetitől. Az orosz volt az igazi! S jól megismerhettem, mert szovjet-orosz iskolába jártam 5 éven keresztül, ott is érettségiztem.
A három legviccesebb dolog akkoriban, amit megtapasztaltam: a szómágia, a teljes tudás képzete, s dramatizáltság.
A szómágia a legegyszerűbb dolog. Egyes szavakat betiltani, másoknak teljesen új értelmet adni. A szótiltás persze az én időmben - a 80-es évek eleje - már sose volt durva, nem büntettek senkit a megszegésért, de éreztették vele: illetlenséget követett el, kb. mintha fingott volna a villamoson. Jó módszer, hatásosabb is a közvetlen tiltásnál: a tiltás ellen lázadoznak az emberek, de a jó illem ellen nem nagyon. A jó illem tulajdonképpen a szabályrendszer interiorizálása, azaz magunk is elhisszük, hogy amit teszünk vagy nem teszünk, azt nem azért tesszük vagy nem tesszük, mert valaki ezt nekünk megparancsolta, hanem mély meggyőződésből, hogy ez egyszerűen így helyes.
Ezért is sokkal nehezebb az ilyesmi ellen küzdeni. Ha az ember fel is ismeri egy-egy illemszabály abszurditását, nehezen képes áthágni. Valahogy kényelmetlen, kellemetlen ezt megtenni.
A szómásítás is érdekes dolog. A kedvenc szovjet példám a "demokrata" szó (oroszul: gyemokrát демократ). A szovjet propaganda ezt eredetileg a kapitalizmus és a szocializmus közti állapot megnevezésére találta ki, azaz ahol még nincs "szocializmus" - értsd: nem a kommunista párt gyakorolja a teljhatalmat -, de az adott ország vezetése szimpatizál a szovjet táborral, amolyan baráti állam. A II. vh. után szívesen alkalmazták ezt azokra az országokra, ahol már szovjet befolyás volt, de még nem lett bevezetve a kommunista pártállamiság, mondjuk Magyarországra 1945-1949 között. Érdekes, hogy a szovjet hétköznapi nyelvben viszont a szó rögzült, a hivatalostól eltérő jelentésben, egészen a kommunizmus kelet-európai bukásáig az szovjet köznyelv "demokrata" alatt a csatlós államok polgárait értette, lásd a "demokraták" azok a csehszlovákok, magyarok, lengyelek, stb. együtt.
Ez sokkal jellemzőbb a liberálisokra egyébként ma már, lásd "tolerancia", "meleg", "gender", "homofób", s még tucatnyi szó ilyen szó. Mindig kérdés ilyenkor mi a teendő:
harcoljunk az adott szó eredeti jelentéséért, ezzel mindig hosszas magyarázatra kényszerülni,
fogadjuk el, hogy a szó az ellenségé, s mondjunk más szót helyette;
kiváló példa a "homofób" szó erre: teljesen azonos nézeteket valló rendszerkritikusok két táborra oszlanak, a "nem vagyok homofób, de" táborra és a "homofób vagyok, na és?" táborra.
A dramatizáltság könnyű téma. A filmművészetben érthető a legkönnyebben: minél egyszerűbb a műfaj, annál látványosabb ez, egy tipikus szappanoperában már maga a zenei aláfestés jelzi melyik szereplő jó és melyik rossz, de a magasabb szintű filmekben is alapvető a zene, mi lenne mondjuk a Star Warsból John Williams nélkül?
1997-1998-ban a múzsám úgy tanult magyarul, hogy a La usurpadora című mexikói szappanoperát nézte magyar szinkronnal (magyarul a címe: Paula és Paulina). A sorozat rendkívül primitív, ezért nyelvtanulásra kiváló: kb. 2 ezer szó a teljes szókincs, mindig tőmondatokban beszélnek, minden iszonyú lassú, ráadásul a helyzetből érthetőek a szavak szinte mindig. Magam is kénytelen voltam pár részt végigszenvedni. (Legalább az egyik mellékszereplőt, az egyik gonosz nőt alakító színésznő rendkívül szép nő volt. Általában nem szeretem a szőkéket, de ő tetszett.) Itt tökélyre volt víve a zenei aláfestés.
Engem diákként a teljes tudás képzete zavart azonban a legjobban. A séma az volt: nem tudtunk semmit, de az okosok rájöttek, majd átadták a tudást, azóta nekünk csak hallgatni kell rájuk. S amint bármi lyuk támadt a rendszeren, az utólagosan belemagyarázták, mintha azt is tudták volna.
A modern liberalizmus egyre jobban halad ezen az úton. Nap mint nap látom. Jó jel, ez a vég jele ugyanis.
az illető színésznő, itt énekel, egy előző nemzedékbeli nagy mexikói szupersztár dalát adja elő - elég szerény az énektehetség az eredeti előadóhoz képest, aki törtpnetesen a kedvenc latin-amerikai énekesnőm
az eredeti, a ma már 69 éves Lupita d’Alessio itt még 30+ évesen, azt hiszem világos, hogy ez egy jóval magasabb szint az énektehetségben - annak idején én csináltam róla cikket a magyar és a bolgár Wikipédiában, bár a magyar verzióhoz akadt még egy rajongó, aki aztán kiegészítette a cikket
A nyelvek életerősségére van egy 13-fokú skála, ezt érdemes használni, röviden a skála fokozatai:
A – az illető nyelv életerős, nincs veszélyben, terjedése biztosított:
0 – a nyelvet széles körben használják a nemzetközi életben,
1 – a nyelvet országos szinten használják, az élet minden területén,
2 – a nyelvet regionális szinten használják, az élet minden területén,
3 – a nyelvet széles körben használják, az élet minden területén, a hivatalos állami használat kivételével;
B – az illető nyelv állapota sérülékeny, azaz terjedése biztosított, de a nyelvhasználat nem általános:
4 – létezik az adott nyelven széleskörű oktatás, irodalom, a nyelvnek van sztendertizált változata,
5 – létezik sztendertizált nyelvváltozat, de elterjedése csak részleges, viszont nyelvfejlesztési politika van,
6a – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra;
C – veszélyeztetett nyelv, átadása csökkenőben:
6b – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra, s beszélők aránya az életkorral csökken,
7 – a gyerekek még megtanulják a nyelvet szüleiktől, de már nem adják át azt saját gyerekeiknek;
D – erősen veszélyeztetett nyelv:
8a – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet,
8b – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet, s csak egymás közt;
E – kihalt nyelv:
9 – a nyelv tudata van csak meg a közösségben, azt csak mint identitásuk elemekét használják néha, de a nyelv már senkinek se az anyanyelve,
10 – teljes kihalás állapota.
Nagyon nehéz megmondani hány nyelv van a világon, mert nem világos mi nyelv és mi nyelvjárás, sok esetben ez politikai kérdés is. De az általánosan elfogadott szám 7 ezer.
Ebből 1500 nyelv 1000 fő alatt anyanyelvi beszélővel rendelkezik, még 2 ezer nyelv pedig 1-10 ezer közti anyanyelvi beszélővel rendelkezik. Ez a 3500 nyelv szinte mind legalább C kategóriájú, egyszerűen a közösség túl kicsi. Csak nagyon extrém esetekben életképesek az ilyen nyelvek: pl. őskori körülmények között élő elszigetelt törzsek, melyek tudatosan nem illeszkednek be országukba, melynek elvileg részei. Lásd szentineléz nyelv Indiában, a szentinelézek egyszerűen megölnek mindenkit, aki a szigetükre próbál lépni.
A másik végleten van a 8 nyelv 100 millió feletti anyanyelvi beszélővel (sorrendben: kínai, spanyol, hindusztáni, angol, portugál, bengáli, orosz, japán), 75 nyelv, melyet 10-100 millió közti ember beszél (köztük a magyar), s 320 nyelv 1-10 millió közti anyanyelvi beszélővel.
A maradék 3000 nyelv a kettő között van: 1000 nyelv 100 ezer és 1 millió közti beszélővel, 2000 pedig 10-100 ezer köztivel.
Bár általában igaz, hogy a kis nyelvek veszélyeztettek, a nagyok meg nem, ez nem mindig igaz. Létznek 1 millió alatti nyelvek, melyek abszolút A kategóriások, pl. az izlandi és a máltai. S az ellepélda a belarusz 5 millió anyanyelvi beszélővel, mely azonban csak B kategóriás.
Alapvetően ha a beszélők száma 1 millió, még inkább, ha 100 ezer fő alatti, akkor az a nyelv kihalásra ítélt középtávon. Csak akkor nincs így, ha az adott közösség elzárt valamilyen okból, homogén, s kevés a kommunikáció a külvilággal.
A hivatalos státusz önmagában persze nem jelent sokat. Sok esetben egy nyelvnek csak jelképesen van hivatalos státusza, lásd belarusz és ír. Írországban egyenesen vicceket csinálnak az ír nyelv nemtudásából:
Jelenleg a 7 ezer nyelv kb. 10 %-a A-kategóriás.
Viszont a hivatalos státusz hiánya ellenható tényező. Akkor is, ha a státusz A. A talán legsajátosabb eset 2 indonéziai nyelv: a jávai és a szundai, az előbbit 80 millióan, az utóbbit 40 millión beszélik anyanyelvként. Viszont az indonéz nemzetépítési politika az, hogy mindenki legyen indonéz tudatú és nyelvű, minden más nyelv csak kulturális örökség, de nem szolgálja a modern államiságot. Mára sikerült is elérni: szinte mindenki kétnyelvű, s teljesen elfogadott lett, hogy minden "fontosabb" tevékenység indonézül van. Jávai nyelvű oktatás az iskolákban csak alsó tagozaton van, magasabb szinten az oktatás indonéz nyelvű.
A magyar nyelv stabil, nincs veszélyeztetve, ennek megváltozása se várható.
A ballib miszterológia szerint a krími tatárok a Krím jogszerű urai, s Sztálin semmisítette meg őket. Számtalan helyen olvastam ez a marhaságot.
Először is furcsa ballib szájból történelmi jogokról hallani, mikor ilyeneket minden más esetben kinevetnek.
Másrészt tényszerűen se igaz az egész narratíva.
A krími tatárok mint nemzeti identitás a késő középkorban jöttek létre a terület mongol uralma idején. Alapjuk a terület kun lakossága, melyhez azonban más népek is csatlakoztak. A mongol uralom sajátossága volt, hogy türk nyelvet használtak mindenhol, a mongol nyelvet sose terjesztették a mongol őshazán kívül.
A mongol uralom vége felé a krími tatárok már autonómiát élveztek, ez volt a Krími Kánság. A mongol uralom megszűnése idején rövid ideig ez független állam volt, majd az Oszmán Birodalom autonóm része lett.
A VI. orosz-török háborúban, 1774-ben a Krími Kánság elszakad az oszmánoktól, ez 1783-ig tart, amikor Oroszország csatolja magához a területet. A krími tatárok nagy többsége helyben marad, de a lakosság gyér, szervezett betelepítés indul meg: orosz és ukrán parasztok költöznek be tömegesen.
Az etnikai arányok ekkor kezdenek változni. A korábbi majdnem 100 %-os krími tatár többség a XIX. sz. 60-as éveire 50 % lesz. 1900-ra a krími tatárok már csak 35 %, az orosz és ukrán lakosság együtt 50 %. Ez a szovjet korban tovább nő, a II. vh. kezdetekor már 50 % az orosz, 20 % az ukrán, s a krími tatár arány alig 20 %.
1944-ben a szovjet hatóságok 8 nemzetiséget kollektív bűnösnek neveztek meg mint náci kolaboránst: ezek a balkárok, a csecsenek, az ingusok, a kalmükök, a karacsajok, a krími tatárok, a törökök, a volgai németek (csak őket, a nem volgai németeket nem érintette ez). A volgai németek sose lettek mentesítve a kollektív büntetés alól, a krími tatárok és a törökök csak Gorbacsov alatt, a többi 5 nép már Sztálin halála után az 50-es években.
A 80-as évek végén megkezdődik a krími tatárok visszatérése a Krímbe. A krími tatárok kb. fele azonban maradt ott, ahová Sztálin alatt lettek deportálva, ez a mai Üzbegisztán.
E héten megülte Washington apraja és nagyja Amerika látványos bukását 34 éve Pekingben.
1989. június 4-én történt a CIA és a Soros Alapítvány által szervezett pekingi Tienanmen téri "diáklázadás" felszámolása. Az amerikai irányítók akciójának célja az volt, hogy elvéve Kína szuverenitását legyen az ország újgyarmatosítva, majd felosztva kisebb liberális bábállamokra.
Még áprilisban kezdődött a "felkelés", hetekig henteregtek fizetett és átvert kínai diákok drogfelhőben amerikai zászlókat lengetve, szidva a kínai népet. Sokáig a kínai vezetés tágyalt a diákvezetőkkel. Amint azonban világossá vált, hogy a diákok célja nem követeléseik teljesítése, hanem Kína megszüntetése, a kínai vezetés átgondolta további lépéseit.
Szerencsére a kínai vezetés józan maradt. Deng Xiaoping felismerte, hogy határozott, kemény kéz kell pár napig, mimimalizálni lehet így az elkerülhetetlen halálos áldozatokat, s aztán a nyugat beletőrödik akciójának bukásába, így a kínai állam megmarad, a kínai népnek megmarad saját független államisága. Igaza lett.
Washington számára ez máig gyásznap.
Mivel nem sikerült a Bush-Soros kormányzat pokoli terve 1989-ben, mára Kína gazdasági nagyhatalom lett és – hihetetlen fejlemény – az USA fő hitelezője. Nincs messze az idő, amikor katonailag is nagyhatalom lesz Kína. Teljesen érthető tehát a hisztérikus tombolás Washingtonban.
Mindig örülök, ha valakinek megváltozik a véleménye pozitív irányban.
Persze a negatív irány se gond. Az ember gondolkozik, változik a világ, változik az ember maga is. Azt csak a legfanatikusabb ballibek hirdetik, hogy pl. Orbán mekkora gazember, mert 1989-ben éljenezte Sorost, most meg ellene beszél.
Szóval jó dolog, hogy a fideszes médiaértelmiség keménymagja nem koszovázik már. Ugyanezek az emberek ugyanis 1999-ben versenyt koszováztak, értsd: az addig magyarul csak Koszovó vagy Rigómező néven ismert területet hirtelen elkezdték “Koszova” alakban emlegetni, csak mert a terület albán neve ez (Kosova).
Persze a háttérok érthető: a revízió. Hiszen ha lehet albán revízió, akkor lehet majd magyar is, ez volt a háttérben rejlő motiváció. Azaz ha Koszovó elszakadhat Szerbiától minden nemzetközi jogi elv ellenére, s ezt egyenesen a nagyhatalmak csinálják, akkor majd visszatér Erdély egy része is, a Székelyföld biztosan, meg legalább Kárpátalja déli sávja, esetleg Szabadka és Zenta környéke, stb.
Annak idején tulajdonképpen ezért szakítottam a MIÉP-pel. Az 1999 március-június közti Szerbia ellen NATO-agresszió során döbbenve tapasztaltam, szinte minden MIÉP-es ismerősöm nagyban kiáll a NATO mellett, annak ellenére, hogy a Magyarország NATO-csatlakozásáról szóló népszavazáson még a csatlakozás ellen voltak.
Próbáltam elmagyarázni miért kell Szerbia mellett állnunk és a NATO ellen, de csak egybites válaszokat kaptam, hogy "szemét szerbek, megérdemlik, vesszen Trianon", s hasonlókat. Amikor elmondtam, hogy Amerika célja nem a történelmi igazságszolgáltatás, hanem egyszerűen így akarják megbuktatni Milosevicset, aki ki mert állni Amerika ellen, csak legyintést kaptam. Hiába mondtam: ha Milosevics nyugatpárti lenne, most akkor Amerika a szerb erőkkel vállvetve küzdene az albán iszlámfundamentalista-nacionalista-narkókereskedő-vegyifegyvertrejtegető terroristák ellen, azaz az albánok csak egy ürügy, semmi egyéb. (Egyébként a hivatalos amerikai szövegek se beszéltek soha albánokról ott, ki lett találva a sose létezett "koszovár" nemzetiség.)
S az akkori fideszes médiamegmondók is mind ezt hangoztatták. A fideszes körökben máig érdemtelenül éljenzett Lovas István volt a legmocskosabb euroatlantista megmondóember. Lovas persze elmebeteg, mentségére mondva, abba őrült bele, hogy képtelen volt saját zsidó nemzetiségét feldolgozni, ami miatt éjjel-nappal mindenről a zsidók jutottak az eszébe. Akkori neves mondása az volt a NATO-agresszió kapcsán, hogy "égő szerb házak - csodás látvány". (Hozzáteszem, amikor megkérdeztem Bencsiket magánúton, szerinte ez normális szöveg-e, azt mondta nekem, ő nem ért egyet ebben Lovassal, sőt részben osztja azt, amit én mondok.)
Örömteli, hogy az azóta eltelt események sokakat más gondolatokra késztetnek immár.
Egyébként nem vagyok én jogfanatikus legitimista, se albánellenes. A koszovói albánok láttak akkor egy megnyílt politikai lehetőséget, éltek vele, pont: nincs ezzel semmi gond. Nem is velük van baj, hanem a mérhetetlen demagógiával az események körül.
Lásd: sérthetetlen nemzetközi jog, kivéve amikor "mi" azt mondjuk meg lehet sérteni, de ezt utánozni másnak akkor is szigorúan tilos, meg az ENSZ csak akkor számít, amikor "nekünk" tetszően dönt. Egyébként akkor azt is megmondtam: lesz ennek utóélete. Én akkor Kínára tippeltem, hogy majd Tajvant visszacsatolja a következő években, az 1999-es Oroszország akkor még egy gyenge, liberális, nyugati gyarmat volt, nem gondoltam, hogy meg tud erősödni. A történelem másképp alakult: nekem meg másképp ugyan, de igazam lett - Oroszország alig 8 év alatt visszaszerezte szuverenitását, s onnantól nem vette figyelembe a nyugat szabályait, s ennek lett az eredménye a Krím visszacsatolása ia 2014-ben, teljesen a koszovói precedens alapján.
Ilyen utoljára 2017-ben volt, amikor az andorrai foci válogatott legyőzte a magyart. Akkor örömtüzek lángoltak fel a belpesti európai érzelmű értelmiség köreiben, hogy az európai andorraiak legyőzték a zorbánisztáni fasiszta csapatot.
Most ismét hasonló esemény zajlott: Sandu moldovai elnök elhárította Zorbán kézcsókját, azt kézfogássá redukálva!
Egyébként ez a kézcsók dolog abszolút idegen tőlem. De ez más kérdés.
Bottoni Stefano ugyan magyar identitású (mármint az is), de nem Magyarországon nőtt fel, nem ért dolgokat, melyek Magyarországon nyilvánvalóak. Kicsit olyan, mint én a bolgárokkal: persze sok mindent tudtam eleve az országról, meg a szokásokról, de nem éltem bennük aktívan, így amikor 19 évesen Bulgáriába mentem életemben először, tartós tartózkodásra, bizony nem kevés dolog akadt, amin megdöbbentem, s nem tudtam mi a helyes reakció - hiába minden kötődés, néha bizony "hülye turista" viselkedést prezentáltam. Plusz olyan dolgokat nem tudtam, melyeket mindenki tud, aki az országban nőtt fel. (Pár éve el is kezdtem pl. a bolgár irodalom alaposabb megismerését, mert zavart, hogy nem vagy alig ismerek olyan dolgokat, melyeket a helyben felnőtt művelt ember alapból tud.)
Valószínűleg hasonló tájékozatlanság az oka, hogy Bottoni bátran beszél arról, amiről nem szabad szólni. Tulajdonképpen ez a pár perc a beszélgetés egyetlen érdekes része. Ez pedig a zsidókérdés és az SZDSZ.
Gulyás csak néz maga elá a sok tabuellenes mondaton, de Bottoni rendületlenül mondja a magáét. Igyekszem átfogalmazva elmondani, mit mondott, de érdemes őt megnézni egyébként. Elmondja, természetesen nem faji kérdés ez, nem etnikai se, még csak nem is igazán kisebbségi. Hanem egyszerűen egy jól meghatárolt csoport sajátos szemlélete, melynek oka, hogy ez a csoport vagy személyesen vagy felmenőin keresztül olyat élt át, amit más nem, s mindez annyira meghatározta gondolkodásmódját, hogy szektásodott. Magyarul: aki áldozata volt a zsidóellenességnek, vagy áldozat leszármazottja, az nem képes a történelmet nem ezen keresztül nézni, s emiatt minden más szemléletet automatikusan támadásként él meg. Mivel pedig a magyar nép többsége nem úgy élte át mindezt, mint ez a csoport, az egész magyar nép valamiféle veszélyfaktorként tűnik a csoport számára. Az eredmény pedig az elszigetelődés a társadalomtól. S hozzá kell tenni: nem zsidókérdés ez a szó igazi értelemben, hiszen a csoport egyrészt gond nélkül befogadja a nem-zsidókat, ha azok hajlandók a csoportnarratívát átvenni, másrészt kiközösíti a másként gondolkozó színzsidókat. Szóval az SZDSZ lassan a zsidó áldozati narratíva pártja lett, s ezzel természetesen marginalizálódott, az SZDSZ először megpróbálta szektanarratíváját nemzeti eszmévé emelni, ez persze nem sikerülhetett, viszont ezzel a liberalizmus eszméje is lezuhant, hiszen mindenki összekötötte már a két témát - kb. ez a végkövetkeztetés.
Egyébként amit Bottoni elmond, ugyanazt írta le Csoóri Sándor 1990-ben a Hitelben Nappali hold című cikksorozata egyik részében - abból akkor többhónapos botrány lett. Az akkori totálisan ballib dominancia gyakorlatilag élete végéig - 26 éven keresztül - ellehetetlenítette Csoórit. A cikk után már csak az akkori marginális szélsőjobb tekintette sajátjának őt, saját pártja - az MDF, melynek egyik alapítója volt - nem védte meg. Mindenhol máshol szalonképtelen alaknak számított. Csak 2006 után, az immár lassan ismét ideológiát váltott Fidesznek köszönhetően tudott ettől kicsit megszabadulni.
Maga a beszélgetés egyébként nem túl érdekes: semmi újat nem mond a srác. A ballib keménymag pedig utálni fogja heves Gyurcsány-ellenessége miatt, plusz még azt is bevallja, hogy 2015-ig Fidesz-szavazó volt.
A téma bolgár, de teljesen érvényes más viszonyokra is, akár Magyarországon is.
Az amerikai kormányzat súlyos problémátészlelt Bulgáriában: terjed az ellenséges propaganda az országban, melynek célja az ország euroatlanti orientációjának aláásása! S ez nem minden: a bolgár iskolarendszer és a bolgár közbeszéd nem fordít elegendő figyelmet arra, hogy a bolgárok képesek legyenek elvetni minden olyan dolgot, mely ellentétes a nyugati értékrenddel!
Persze akadnak emberek, akik ezt felismerték, de ők se képesek hatékonyan fellépni e csúnya jelenség ellen, a hatalmas korrupció, forráshiány, az intézményi háttér nemlétezése miatt. Így sajnos egyre hatásosabb az ellenséges propaganda, ami miatt ma már nincs is semmilyen összehangolt politikai fellépés mindez ellen.
A helyzet tehát veszélyes és tűrhetetlen. Szerencsére Amerika egy jóságos és önzetlen ország, ezért segít a buta balkánmucsaiaknak! A bőkezű Amerika tehát hajlandó 878 ezer dollárt ajándékozni annak, aki képes javítani a fent leírt borzalmon: hogy emberek csak úgy képesek híreket olvasni és azokat nem úgy értelmezni ahogy azt Blinky bácsi és haverjai szerint kellene!
Egyedül a hatékonyság számít: jelentkezhet akár olyan személy/szervezet is, akinek nulla saját forrása van, azaz a teljes költség mehet kizárólag amerikai pénzből.
Alapvetően ez a liberális gondolkodású "okosak és szépek" fő problémája: tényleg meg vannak győződve róla, hogy csak tudás és műveltség, kellő tájékozottság kérdése, s mindenki "szabadelvűvé" válik. Valójában ennek az ellenkezője történik: minél több infó, annál kevesebb a liberális. Saját tapasztalatom az oroszokkal a kommunizmus idején és a kommunizmus után. A kommunizmus idején az orosz ismerőseim 90+%-a szilárdan meg volt győződve arról, hogy nyugaton minden nagyszerű, nincs gond, az emberek szabadok és jómódban élnek. Mivel 1992 óta az oroszok szabadon utazhatnak nyugatra, s hozzáférhetnek bármilyen nyugati információhoz, ez az arány drámaian csökkent. 2020-ban már valahol 10% körül volt csak.
Ismertem bolgár embert, aki ilyenből épített magának új házat. Az illető egy teljesen ideológiamentes csaló volt, de kifejezetten a rokonszenves típusból, azaz kisembert sose csapott be. Azt mondta viccesen, ő egy félig Robin Hood - Robin Hood ugyanis elvett a gazdagoktól és a szegényeknek adta, míg ő szintén elvesz a gazdagoktól, de megtartja magának. Szóval ő is az volt, amit a bolgár népnyelv elnevezett az újbolgár грантаджия (grantadzsija) szóval, mely az angol "grant" (adomány) és a török eredetű "cı" (foglalkozást jelölő rag) bolgárosított verziójából jön, magyarra nehéz lefordítani, talán "adomány-élősködő", de ez se adja vissza igazán, mert az "élősködő" negatív konnotációjú, s elmarad így a foglalkozásszerűséget jelölés.
Kérdeztem tőle: nem veszélyes ez? Azt mondta: egyáltalán nem, ha az ember okos és nem mohó. Szóval teljesíteni kell valamit mindenképpen, de abszurd módon drágán, s minden guruló centet jól meg kell fogni. Nyilván kell egy alapítvány, ennek kell elnök, aki persze ő maga, szép fizetés jár, ez nem is gond, Amerika se várja el, hogy ingyen dolgozzon bárki is, aztán kell legalább egy adminisztrátor: hát van alkalmasabb a feleségénél?! S tudni kell tárgyalni mindig. Hiszen kellenek vállalkozók az egyes részfeladatokra. Mondjuk kiadunk egy könyvet. A szerző eleve legyen a haverunk, fizessünk neki a piaci ár többszörösén, fontos a megbízható baráti kör, aztán ha a havernak lesz alapítványa, ő majd viszonozza. Majd jön a nyomda. Odamegyünk a nyomda tulajdonosához, megkérdezzük mennyiért vállalja - ha azt mondja, hogy 10 ezer, akkor mondjuk azt "mit szólnál inkább 20 ezerhez, de tudnál adni számlát 40 ezerről?", még nem akadt élő ember aki ne mondott volna igent.
S mi lesz a könyvvel, hiszen a kutya se veszi meg? Nem is kell, hogy megvegye! Ingyen szétküldjük iskoláknak, könyvtáraknak, azok meg beteszik valahová porosodni, pont ugyanoda ahová 50 éve betették Todor Zsivkov elvtárs műveit, majd 10 év múlva leselejtezik, a cigány gyerekek meg leadják papírhulladéknak, ezzel még a szociálisan hátrányos kisebbségek megsegítése is be lett ikszelve! Eleve hol itt a csalás? Mindenki jól jár, a washingtoni bürökratától az Isten háta mögötti cigánygyerekig mindenki boldog!
Azért megkérdeztem tőle: - Neked hogy sikerült mindezt a széles tudást elsajátítanod? - A kommunizmusnak köszönhetek mindent, - mondta, majd elmagyarázta részletesen - 1984-ben végeztem Leningrádban ifjúsági vezető szakon, akkor ott képezték a Komszomol jövendő alkalmazottait. Én is dolgoztam pár évig a Komszomol apparátusában, persze a legalacsonyabb posztokon. Nem mondom, az is jó volt, de ingyen nyaraláson, pár ingyen vacsorán kívül más nem esett le. A komcsik nagyon fukarok voltak. De el kell ismerni, a képzésük kiváló volt, máig abból élek, amit akkor tanultam. Amikor a rendszernek vége lett, azt hittem, bajban leszek, de nem, kiderült, az új gazdák bőkezűbbek is és ostobábbak is - fejezte be sikertörténetét.
A legviccesebb: egymást másolják ezek a "civilek". Valaki pl. biztos kemény pénzt akaszthatott le tavalyelőtt, amikor Budapesten BLM-tüntetést szervezett kb. 25 fő jelenlétével. A grantot kiutaló szervezet meg boldog volt: íme Budapesten is van BLM végre. Az meg tök mindegy, hogy Magyarországon nem volt soha néger rabszolgaság, eleve négerek sincsenek, csak párezer friss bevándorló, mind külföldi, elnyomatás nélkül. A másik ilyen a 2000-es belgrádi diáklázadás Milosevics ellen, ahol teljesen abszurd módon megjelent egy fehér zongora a téren - gondolom, többszörösen leszámlázva a zongora. Aztán lett fehér zongora minden második "spontán" tüntetésen világszerte, legutoljára a 2021-es minszki "forradalom" idején.
A kedvenc vitám: amikor az erősen cenzúrázott fórumon összekap egymással a válogatott ballib közönség.
Persze emberileg érthető: mivel ellenség nincs - hiszen minden akár a leghalványabban is fideszesgyanús ki van tiltva -, s egy idő után dögunalmas a diktatúrázás és orbánozás, kell valami igazi vérpezsdítő akció.
Szóval kutatják a válogatott ballib kommentelők egymás hozzászólásait, minden szótagot elemeznek, az esetleg nem lehet-e burkolt fideszes propaganda.
Múltkor is vicces helyzet a Böjte-hecckampány egyik őrült cikke alatti ádáz vita. (Nem, nem adok linket.) Persze nem maga a téma a vita, abban nyilván mindenki egyetért, hogy a román Böjte pedofil fideszes gazember milliárdos álpap, akit halálra kellene ítélni emberiség elleni bűntettei miatt.
De jön egy felvetés: a román hatóságok miért nem lépnek fel, hiszen eleve nem szeretik a magyarokat, tehát érthetetlen, hogy a román kormányzat, ügyészség, rendőrség miért nem él a lehetőséggel! Vajon Zorbán cinkosai a korrupciómentes európai jóléti Románia hatóságai? De miért?
Na, ki is tör a vihar! Egy kis rész azt mondja, mert a románok csak örülnek, hogy Böjte irtja a magyar gyerekeket, hiszen így kevesebb magyar marad ott. A nagyobb rész viszont hörögni kezd.
Hiszen mindez a logika Zorbán narratívája! Hiszen magyar az, aki Magyarországon született, ott él és adózik, meg még a nyugatra az országból a diktatúra elől elmenekültek. Romániában románok élnek, pont. Persze ezek egy kis része beszél magyarul, de attól még nem magyar, ahogy az emberi hangot utánzó papagáj se ember! Szóval Böjte román, a tettestársai is, a gyerekek is!
Még azt az erősen elmebeteggyanús kommentelőt is megróják "nacionalizmusa" miatt, aki "Európa legutolsója a magyar mindenben" és "Böjte egy határon túli moslékmagyar" típusú szövegeket nyom, ezt még ebben az alakban se szabad, mert így is segíti bújtatott módon Zorbánt!
Szóval nagyon ébernek kell lenni. Lehet az ember fanatikus ballib, mégis seperc alatt fideszes alvó ügynökké válhat, ha nem figyel oda!
