Pedig én előre szóltam.

Latin-Amerika olyan bonyolult hely, hogy aztán a ballib törzsszavazó ésszel nem képes felfogni.

A magyar ballib agy kb. így működik:

• baloldal = imádja a kapitalizmust = ateista = a NATO legjobb haverja = utálja Kínát és Oroszországot = lengeti a szivárványzászlót = nem korrupt = jogállami = demokrata,
• jobboldal = az előbbi ellentétje.

Csápolt is keményen a magyar ballib a brazil elnökválasztáson, hiszen Bolsonaro az Zorbán, így Lula nyilván ballibbant, azaz jó ember.

Még a Telexen is bekommenteltem - mielőtt kitiltottak -, hogy a brazíl bal és jobb az nem az, amit gondolnak róla. Már csak a külpolitikában is: egyrészt mind a brazíl jobb, mind a brazíl bal szuverenista, nacionalista, azaz ballib szóval "mucsai", de ha a fokozatokat kell nézni, Bolsonaro tábora kicsit mégis USA-barátibb, mint Lula tábora. Már itt dől a ballib kép. De ha a gazdaságpolitikát nézzük, akkor is azt látjuk, mindkét tábor "korrupt", azaz a haveri helyi tőkét nyomja, nem akar "szabad versenyt", melyben aztán mindent amerikaiak nyernének.

A két tábor között persze valóban van különbség. A baloldal zöldebb, jobban adóztatná a gazdagokat, s kulturálisan a progresszív katolicizmus táborára támaszkodik. Míg a jobboldal zöldellenes, adóztatás helyett a növekedést helyezi előtérbe, s kulturálisan pedig az újprotestáns eszmeiségre támaszkodik.

De a helyzet semmiképpen se olyan, ami a magyar ballib elképzelésnek megfelel.

Most persze jön az értetlenkedés, hogyan is lehetséges, hogy a jó Lula nem hogy nem üzent hadat Oroszországnak, de még szajkózza is az orosz "álhíreket".

A "cápa" szó persze nem az én találmányom, én sose mondanék ilyet, de 25-30 éve még ez volt a ballib norma a római pápa megnevezésére.

Azóta persze nagyot fordult a világ. 10 éve különösen, hogy a világ nagyurai a saját emberüket jutatták be a vatikáni trónra. Az azóta a római pápa trónját bitorló egyén éjt nappallá téve rombolja a kereszténységet, igyekszik a katolicizmusból újprotestáns woke szektát fabrikálni, mindezt a teljes progresszív emberiség legnagyobb tapsvihara mellett.

Persze nekem könnyű. Hiszen eleve nem vagyok katolikus. De tudom, ez a helyzet nagyon nehéz egy hívő katolikus számára, akinek most számot kell vetnie a római pápát istenítő katolikus dogmákkal, s választania kell a dogma és a valóság között: a téveszmés dogma és Krisztus valósága között. Saját tapasztalat: a legtöbben Krisztust választották, s szégyellik a mostani római pápát, ezt amolyan ideiglenes állapotnak tekintve, mint a Borgiák idejét párszáz éve.

Persze a jelenlegi római pápa sztorija éppenhogy igazolja a pápaságra vonatkozó katolikus dogmatika hamisságát. Hiszen elvileg ő a hit megkérdőjelezhetetlen léteteményese. Azaz bármikor kinyilváníthatná marhaságait kötelező formában, s akkor azokból azonnal kötelező katolikus dogma lenne, melyet hívő onnantól nem kérdőjelezhet meg. Csakhát a gyakorlatban ezt nem teheti meg, ő a valóságban csak egy testület első embere, de nem teljhatalmú főnök, s szervezetének szokásjoga százszor erősebb nála - azaz pontosan az a helyzet, ami a teljesen abszurd "pápai tévedhetetlenség" 1870-beli bevezetése előtt volt.

Szóval van egy katolikus alapelv, mely szerint a római pápa abszolút uralkodó és minden tudás feje. Míg más részről van a valóság, hogy soha egyetlen római pápa se volt képes abszolút uralkodóként, mindentudó végső instanciaként eljárni. Úgy teszünk, mintha lenne egy gurunk, de vigyázunk, nehogy a guru mondjon bármit is. Mint a mormonoknál a próféta, aki sose mond semmit banalitásokon kívül.

Tulajdonképpen éppen ez az ellentmondás menti meg a mostani katolicizmust a teljes eretnekségbe eséstől. Hiszen így mit is látunk: a katolicizmus megy előre a maga megszabott útján, a woke római pápa meg egyedül apró, bátortalan, direkt kétértelmű nyilatkozatokra meri elragadtatni magát.

Orbánék meg ügyesen látták meg ezt a helyzetet. Teljesen helyesen átlátták: a kérdés politikai, nem vallási. Így pedig politikailag kell kezelni. Ehhez meg értenek.

Emelem kalapom azok előtt, akik ebben kénytelenek részt venni. Embert próbáló feladat lehet ugyanis a patagóniai főeretnek előtt hajlongani, vele együtt imádkozni, elviselni rezzenéstelen arccal sátáni vigyorát.

Én ehhez túl egoista vagyok. Képtelen lennék erre. Ezért is mondtam le harmincvalahány évesen már a politikusi pályáról, baromi nehezen vagyok képes diplomatikus lenni és kompromisszumokat tenni. Miközben tudom, valakinek ezt meg kell tennie, s ennek hasznát én is élvezem.

Olyan ez nálam, mint a húsevés. Szeretek húst enni, de képtelen lennék állat levágásában részt venni.

Egyszer voltam a patagóniai eretnektől 150 méterre. Amikor pontosan 4 éve Szófiába látogatott, s én is Szófiában voltam. Állami meghívásra volt Bulgáriában egyébként, a Bolgár Egyház nem hívta meg őt hivatalosan, direkt azért, mert nem akarta a meghívást teológiailag legitimálni. (Majd csak egy udvariassági találkozó volt, de a római pápa hivatalos fogadásán nem vett részt az ortodox egyházi vezetés, ezzel jelezve, hogy ez csak protokolláris, diplomáciai találkozó, nem keresztény esemény.)

150 méterre mentem el tőle, s bizony még így is érezhető volt a gonoszság kisugárzása. Szóval képzelem mi lehet tőle 1 méterre lenni. Nem irigylem a Semjént, akiről - személyesen ismerve őt - tudom, hogy tényleg hívő ember.

A ballibek meg dühösek, képtelenek a helyzetet kezelni. Bevezérelték magukat egy csapdahelyzetbe.

Az meg viszont baromira gyomorforgató, hogy minden fontosabb fideszes megmondóember hirtelen pápista lett. Tisztelet a kivételnek.

Persze az esemény hatalmas politikai siker Orbánnak, gyakorlatilag kiütéses győzelem született Ferike felett. A gond az, hogy ehhez nagyon kellett hazudni. S míg a politikában a hazugság nem probléma, ez szerves része a politikacsinálásnak, addig a vallásban ez az eszköz tiltott. Nekem ez a bajom az egésszel, számomra a vallás a politika felett áll.

A ballib agyak pörögnek.

Ukrajna kapcsán ballib axióma: egy centiméter földet se szabad adni az oroszoknak, mindent vissza kell venni, mert nincs kompromisszum az ellenséggel.

Vicces álláspont, mikor pl. Trianon kapcsán éppen az ellenkező axióma van kihirdetve a ballib agytröszt által: ptt egyenesen fasizmus akárcsak fájlalni is a területvesztést. Zorbán pl. megveszekedett háborús uszító, mert a dolgozószobájában van egy Trianon előtti Magyarország-térkép.

De még az egyébként szent tehén Izrael esetében is az a szabványos ballib "szakértői" álláspont, hogy Izrael mondjon le területekről a palesztínek javára, mert legyen béke.

Tulajdonképpen Ukrajna a világ egyetlen országa, ahol a ballib kötelező magatartás a végsőkig való harc, a szent föld védelme.

Persze nem vagyok naív, tudom az okot: a ballib fő elv a világ urainak való megfelelés minden pillanatban.

A virtuális világról a számítógépes játékok jutnak eszünkbe, azaz valami nem valós, csinált dolog, ahol a mi akaratunk érvényesül, az ottani szereplők nem többek báboknál.

Pedig ez nem feltétlenül van így. Képzeljünk el egy olyan játékot, melyben csak a játék keretei vannak létrehozva, de maguk a szereplők autonóm entitások, akaratszabadságuk van.

Nos, ezzel le is írtuk világunkat. Isten megteremtette a "játékot", a keretein nem tudunk változtatni, mindezt objektív valóságként fogjuk fel. De azon túl csinálhatunk bármit.

A keresztény teológia - sőt, más vallások is korábban - régen hirdeti, egyetlen valóság van, az egyetlen valós létező Isten, minden más ideiglenes, teremtett, álomszerű, virtuális.

Vajon mi a játékszereplő feladata? Sok sci-fi elképzelés szerint modellezésről van szó, egy magasabb civilizáció így vizsgálja saját magát. Csak hát itt nem magasabb civilizáció van, hanem Isten, aki ráadásul mindentudó, nem kell semmit se vizsgálnia.

Sok vallási miszticizmus szerint a cél az istenesülés, valahogy az, hogy a játékszereplő felmenjen a teremtő szintjére, felemelkedjen.

A misztikus tanítások ezt tűzik ki. Azonban aligha lehet ezt csak misztikus úton elérni. Az ok kettős:

• egyrészt a játékot játszani kell,
• másrészt igencsak nehéz a miszticizmust az álmiszticimzustól megkülönböztetni.

S ez utóbbi a különösen nagy probléma. Az ortodox hagyomány ezt tévedésnek vagy csalódásnak nevezi (egyháziszláv прѣльсть tévedés, görög πλάνη csalódás) - azt jelenti, misztikus élményünk van, mely azonban nem valós. Nem véletlen, hogy az ősi társadalmakban a túlvilággal való érintkezés zárt kaszt számára volt csak engedélyezett, olyanok számára, akik képesek voltak fenti megkülönböztetésre.

Ami pedig a játék játszását illeti, azt hiszen Arisztotelész arany középuta a megoldás. A gond itt az, hogyan állítjuk fel a koordinátarendszert, melyen középre helyezhetjük a célt. Lásd, a rossz és a jó között nem a középút a helyes megoldás, hanem az egyik "véglet": a jó, azaz itt nem ez a tengely a helyes.

Bármely módon is tévedünk, az eredmény a természetes jó ellen való cselekvés. Mert a természetes jó nem más, mint az egész virtuális létezés céljainak való megfelelés, azaz a felső (külső) végtelen rend igenlése.

Az ember könnyen esik hibába. Mert lelke mélyén még a maximálisan szekuláris ember is vágyik a végtelen megtapasztalására. S annyira akarja ezt, hogy a legkisebb jelbe is belekapaszkodik, majd ragaszkodik hozzá. Pedig - profán példával - az, hogy a monitoron vonalak hullámzanak nem feltétlenül jelenti azt, hogy földönkívüliek kódolt üzenetet küldenek nekünk, sokkal valószínűbb, hogy a videókártya elromlott.

Amikor egyszer régen egy szektában voltam tag másfél évig, ezt többször láttam. Egy szintén tag csaj nyíltan kimondta nekem "nem akarok kiábrándulni!". Pedig aki már ilyet mond, az már tudja mi is a valós helyzet.

Mi azonban a kinti végtelen és teljes viszonya a benti végeshez és részlegeshez? A kinti engergia korlátlan, viszont nem használható fel bent korlátlanul. Ahogy a sikeresen felemelkedő egyén se képes bármire, csak arra, ami megyezik a céllal. S nem mert ne lenne rá képes szó szerint.

Materialista szemmel ez paradoxon: minden akarhat az egyén, minden vágya igazzá válhat, de minnél erősebben képes mindent elérni, annál kevesebbet akar, legalábbis látszólagosan.

Ez a keret segít megérteni számtalan teljesen értelmetlennek tűnő krisztusi elvet is. Nem csak a már említett "a hit hegyeket mozgat" tant. Hanem pl. az ellenség szeretetének parancsát, s e parancsolat összeegyeztethetőségét az ellenség likvidálásával szükség esetén.

Érdekes beszélgetés, bár van egy kis ballib vörös fonal.

Vitáznak, pedig a helyzet nyilvánvaló.

Mint amikor saját eredeti szakmámban csinálják, a nyelvészetben. Lásd megkérdezik "hány eset van a magyarban?", amire döbbenetet kelt, hogy erre nem tudnak rendes választ adni a magyarok. Pedig teljesen logikus: az "eset" egy indoeurópai nyelvtani kategória, s egyszerűen nem működik a magyarnál, mely egy uráli-altáji nyelv. Szóval a "hány eset van a magyarban?" kérdésre való válaszhoz előbb tisztázni kell pontosan milyen magyar nyelvtani jelenségeket kell betenni az "eset" kategóriájába.

Miközben indo-európai nyelvek esetében a kérdés pofonegyszerű. Nem lehet vitázni róla, mert a válasz objektív. Az indo-európai alapparadigma 8 eset. Van ahol ez megmaradt, van ahol csökkent, sőt van ahol 1 eset maradt csak, de minden esetben a válasz egyértelmű.

Itt ugyanez a helyzet: egy alapvetően nyugati viszonyra tervezett pártideológia-rendszer nem tud működni a nyugaton kívül. Magyarországon mind a "bal", mind a "jobb" mást jelent.

Alapszinten Magyarországon:

• baloldal = a nyugat követése, antinacionalizmus, lokalizmus, a kapitalizmus lelkes igenlése,
• jobboldal = önállóskodás, nacionalizmus, globalizmus, a kapitalizmus óvatos igenlése.

A Fidesz baloldalibb párt a ballibeknél, persze csak a szó nyugati értelmében. Ezért támogatja a nyugati értelemben többségében baloldali szavazótömeg a Fideszt. Ennyi az egész.

Hol a vörös fonal? Ott, hogy Pogátsa piacifundamentalistának nevezi Orbánt. Ezt minden ballib törzsszavazó is kiröhögné, de egyszerűen Pogátsa abszurd skandinavizmusa így tud beilleszkedni legalább külsősként a nagy ballib narratívába.

Az egyik ateista rögeszme szerint a vallás a háborúk legfőbb oka.

Persze háborús statisztikát nehéz csinálni. Az adatok sose pontosak.

De több forrást nézve, a 12 leghalálosabb háború az emberi történelem során ez, halálossági sorrendben, ahol nem teljesen világos mi volt, tettem egy kis megjegyzést:

• II. világháború (1939-1945),
• I. világháború (1914-1918),
• Tajping felkelés (1850-1864) - Kínán belüli polgárháború, felkelés az uralkodó Qing (Csing) dinasztia és annak nyugati támogatói ellen,
• An Lusan felkelése (755-763) - Kínán belüli polgárháború,
• 2. kínai-japán háború (1937-1945),
• Bangladesi háború (1971),
• Orosz polgárháború (1917-1922),
• Koreai háború (1950-1953),
• Dungan felkelés (1862-1877) - ez az egyetlen a listából, ahol tényleg volt erős vallási elem,
• Nigériai polgárháború (1967-1970),
• Kínai polgárháború (1927-1949),
• Napoleoni háborúk (1799-1815).

A legnagyobb valóban vallási alapú háború, a Harmincéves háború (1618-1648) nem fért rá a tizenkettes listára - bár kicsivel maradt csak le, ebben a háborúban kb. 400 ezer az éves átlag áldozatszám. S még a Harmicéves háború is átment lassan tisztán geopolitikai viszállyá: az eredetileg katolikus-protestáns vallásháború úgy ért véget, hogy katolikusok harcoltak katolikusok ellen, protestánsok meg protestánsok ellen, tisztán nemzeti alapon.

A listán említett Dungan felkelés az egyetlen, ahol tényleg vallási volt az alap, de ez is inkább etnikainak tekinthető. A Kína nyugati részén élő muszlim lakosság, akik azonban a kínaitól önálló etnikumot alkotnak, lázadt fel.

Kínában a muszlim lakosság kb. 45 %-a ujgur, 45 %-a huj, s 10 % mindenki más. Ezek közül a hujok érdekes eset, ők kínai származásúak, kínai anyanyelvűek, de az iszlám miatt nem tekintik se ők magukat, se őket a többiek kínaiaknak, ma is hivatalosan elismert kisebbségnek számítanak. Kicsit olyan, mint a balkáni szláv nyelvű muszlimok esete, a vallás etnizálódott náluk.

Szóval a Dungan felkelés a Kínában élő muszlimok nagy részének felkelése volt a központi hatalom ellen. Külföldi segítséggel, az angolok a felkelőket támogatták, míg az oroszok a kínai császárt. Mert angolk érdeke volt kína szétesése, míg orosz érdek volt az angol kudarc a térségben. Oroszország be is avatkozott katonailag, Kína területének egy részét magához csatolta, aztán a kínai központi hatalom győzelme után a területet visszadta Kínának 1881-ben. Máig ez az 1881-es megállapodás szerint van a mai immár kazah-kínai határ a Balhas-tó környékén.

Tudom persze mi lesz az ellenvetés: nem hasonlíthatóak összes az egyes korok, lásd a II. vh. ideján 600 millió volt Európa lakossága, míg a Harmincéves háború során ennek az ötöde. Ha lenne ilyen korrekció, akkor persze felkerüne a Harmincéves háború a listára, kb. a 7.-8. helyre.

De a mondanivalón ez nem változtatna. А lényeg: az emberiség történelmének háborúi jellemzően egyáltalán nem vallási okúak, s még ha van is vallási elem, az nem kizárólagos.

Van ez a ballib mém:

Akárhogy is értelmezzük, hatalmas ballib öngól.

Az első értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei Soros hű hívei. De hát akkor mi a baj velük? Hiszen Soros jó ember, nem? Netán a ballibek Soros ellen vannak???

A másik értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei felvették a támogatást, majd az ellen fordultak, aki pénzelte őket, oda piszkítanak, ahonnan esznek! Az viszont 2 súlyos következtetést is jelent:

• Soros nem önzetlen filantróp, hanem embereket vesz - ez sehogy se egyezik a pozitív ballib Soros-képpel, mely szerint ő osztogatja a pénzét a jó érdekében, minden személyes érdek nélkül,
• a véleményváltozás súlyos bűn - ezek szerint a ballibek bűnösök szintén?

Rendkívül vicces: volt MSZMP-tagokkal szövetkezve kritizálni, hogy az ellenfélben vannak volt MSZMP-tagok. Ráadásul a "kommunista" szót az MSZMP-tag szinonímájaként használni, sértésként, miközben a szövetségeseid közt vannak kommunisták.

Dehát ennyi a Momentum értelmi szintje. Persze a szónokló hülyegyerek eleve a kommunizmus bukása után született, szóval fogalma sincs az egészről, olvasni meg nem olvasott semmit - ez azért enyhítő körülmény.

A gond az, hogy egyre több az olyan, akinek nincs értelmezhető emléke a kommunista rendszerről.

Ez minden volt kommunista országban így van. Bulgáriában számtalanszor tapasztaltam. S mivel a legtöbb esetben munkahelyeimen szinte minden kolléga fiatalabb nálam - a kólcenteres üzletágban a huszonéves nemzedék alkotja a munkaerő 80+ %-át -, rendszeresen engem kérdeznek a múltról.

Jellemzően mindenki röhejes túlzásokban hisz. Vannak akik túl pozitívan látják a volt rendszert, annak csak a kellemes vonásait említik - a legjellemzőbb 3: olcsó volt a kultúra, nem volt munkanélküliség, az állam adott lakást a fiataloknak -, nem említve egy negatívumot se.

A többség viszont túl negatívan értékeli a volt rendszert. Sokszor teljesen fals módon, lásd, akkoriban a fiatalok egyenruhában meneteltek, nem volt szabad szórakozniuk. A kedvencem: csak vanília és csoki fagylalt volt kapható, a többit a komcsik betiltották, s még e kettőből se lehetett választani, mert a fagylaltos - aki persze az Állambiztonság informátora volt kötelezően - mindig keverve adta. Amikor egyszer egy ilyen "emlékezőnek" elmondtam, tény, nem volt akkor 50 különböző ízű fagylalt, de azért volt pár féle, pl. puncs, citrom, menta, karamell, s szabadon lehetett ízt választani, meg lettem gyanúsítva, hogy én védem a gulág-lágereket.

Ez a Butuscsér Ferike is valami ilyesmi.

Eleve az MSZMP-tagok döntő többsége sose volt kommunista. Egyszerűen kötelező volt bellépni egy csomó területen, s a párttagság semmilyen valós elköteleződést nem jelentett.

Az öncenzúra azt jelenti: nem mondjuk ki azt, amit szeretnénk, mert érezzük, mondandónk elfogadhatatlan a köz számára.

Alapszinten, széles értelemben, még az udvariasság is öncenzúra, hiszen sokszor hazudunk csak illemből.

Persze a szót érdemesebb szűken értelmezni, azaz kivéve belőle minden normál társadalmi együttélési norma miatti önvisszafogást.

A liberális eszme trükkje: minden ellenvéleményt, nem liberális megszólalást átteni a széles értelemben vett kategóriába. Azaz a nem liberális vélemény nem egyszerűen más, esetleg hibás vélemény, hanem egyenesen modortalanság, illemtelenség. Így az ilyen vélemények elnyomása nem is a szólásszabadság sértése, hanem szimplán a szellemi higiénia megőrzése.

Így pl. a homofób kijelentések elnyomása már nem a más vélemény üldözése, hanem csak a kulturált légkör őrzése. Pl. azt mondani, hogy "a házasság ellenkező neműek számára lett kitalálva" immár nem szimplán helytelen vélemény, hanem szalonképtelen, civilizálatlan állítás. Az ilyet pedig nyilván nem szabad engedni, hiszen a köpködést is tiltjuk az utcán, s senki se mondja, hogy a köpködés tiltása a szabadság elnyomása lenne.

Volt Angliában egy vicc a 40-es években a kommunistákról.

Ül 3 kommunista a kávéházban (mert a kommunisták sose munkások, sose dolgoznak, jellemzően kávéházban naplopó értelmiségiek).

Éppen beszélgetnek. A pártvonal szerint természetesen. Mindenki elmondja, mindenben egyetért a Párt határozataival.

Aztán egyikük kimegy a vécére.

Amikor visszatér, megdöbbenve látja, 2 elvtársa az ellenkezőjét mondja, mint amit 5 perce.

Ugyanis időközben megváltozott a pártvonal.

Na, valami ilyen élménye lehetett a bulváríró Stephen Kingnek.

Nem követte rendesen a pártvonalat. Ő még a tegnapi feminista ukázok szerint mondott véleményt, melyek kimondták: a nőknek mindig igazuk van, az abortusz pedig nagyszerű, vidám dolog, s természetesen alapjog. Ennek szellében King elmondta: az abortuszt a csúnya férfiak tiltják, s azért, mert őket nem érinti, bezzeg ha érintené őket, akkor senki se lenne abortuszellenes.

King bácsi nagy hibát követett el, nem olvasta el a mai ukázokat. A pártvonal pedig tegnap óta megváltozott: ma már a férfiakat is érinti az abortusz, hiszen semmi akadálya, hogy férfiak teherbe eshessenek. A tegnapi feminizmus ma már elnyomó ideológiának számít, mert felváltotta őt a genderizmus! Olyat ma már csak megveszekedett fasiszták állítanak, hogy férfiak nem szülhetnek.

Így lett rendes progresszív harcosból a neves bulváríró Ku-Klux-Klan szimpatizáns.

A normálisok körében fel szokott merülni ilyenkor: mi a teendő, az aberráltak belső vitáival kapcsolatban mi a helyes álláspont? Alapvetően 2 verzió van:

• védjük a kisebb rosszat, azaz álljunk ki a kevésbé libbantak mellett,
• kívülről halkan röhögjünk.

Természetesen az utóbbi a helyes: szerintem kifejezetten kellemes dolog, amikor a libbantak egymást ütik. S nagy hiba lenne közülük legitimálni a picit kevésbé elmebetegeket, ez csak az elmebetegségnek segítene.

A szélsőjobb sajnálatos sajátossága, hogy amikor nincs népszerűsége, marhaságokkal hergel.

A már szélsőjobbossá lett alkotmányos ellenállók eddig is sok marhaságot mondtak. Lásd pl., hogy ha a lakosság 1 %-a összegyűl egy tüntetésen, akkor a hatalom elveszti legitimítását, s ilyenkor az ENSZ ideiglenes kormány nevez ki. Meg, hogy Magyarország egy "magánállam", s cégként van bejegyezve a New York-i tőzsdén.

Azért mondom, hogy "szélsőjobbossá lett", mert eredetileg ez az "alkotmányos ellenállás" kifejezetten SZDSZ-közeli volt. Személyesen emlékszem a kezdetekre, ez 2011-ben volt, egy kifejezett SZDSZ-buzgó blogger, aki magát alkotmányjogásznak hallucinálta, kezdte el az egészet, mégpedig a NOL Blog hasábjain. Aztán persze az SZDSZ-es jogászok hamar leintették őt, így később maga az ötletgazda is átment szélsőjobbosba. Ma már az alkotmányos ellenállók leginkább a Szent Turul szárnyai alatt zsidózva orbánoznak.

A legsikeresebb alkotmányos ellenálló egy kamionsofőr egyébként, ő még egy 20-ezres tüntetést is meg tudott szervezni egyszer. Azóta a népszerűsége meredeken zuhant, így kénytelen új marhaságokat terjeszteni.

A legfrissebb: a társasházi törvény változása Zorbán és a zsidók trükkje, hogy elvegyék az emberektől lakásukat. Az elmélet - persze zsidózásmentes verzióban - elterjedt ballib rajongói körökben is. Még a HVG is kénytelen volt cikket szentelni a témának. A HVG törzskommentelői fanyalogtak is a cikken: biztos Zorbán megvette a lapot kilóra, ezért minősíti a HVG az egészet alaptalan rémhírnek.

Ami érdekes: az első bolgár sikeres szélsőjobb párt - a Támadás Párt - népszerűségének esése idején hasonló dolgot találtak ki. Persze zsidózás nélkül, a bolgár történelem más, mint a magyar, a zsidó tematika marginális, így antiszemitizmussal nem lehet semmit elérni. De a szöveg: aki részt vesz az államilag támogatott társasházi lakóház-szanálási programban, az a szerződés aláírásával átadja lakása tulajdonjogát az EU-nak.

A 2-án megválasztott parlament első ülése 12-én.

Vicces pillanat: az eskületétel. Ami után jön a bolgár és az európai himnusz.

Az Újjszületés párt képviselői leültek a bolgár himnusz után, így ültek az európai himnusz alatt.

Közérdeklődésre egy hétköznapi leírás a bulgáriai árakról.

Kiválasztottam a 12 legnépszerűbb terméket bolgár szemmel. Az árakat euróra számoltam át, nem forintra, mert a forint-euró árfolyam folyton változik, míg a leva-euró rögzített.

Könnyű dolgom van, mert ritkán járok boltba. Rendesen interneten rendelek, szóval csak a megszokott internetes szolgáltatóm oldaláról kell kimásolnom a képeket.

Igyekeztem nem választani se túl rossz, se túl jó minőséget, hanem jó közepeset, mellőzve viszont a termékutánzatokat, azaz ez mind igazi termék. Ahogy akciós árú terméket se választottam.

A bolgár szegénységkép az, hogy akinek nincs legalább étkezésenként egy szelet kenyere, ahhoz pár olajbogyó, szelet paradicsom, s kis szelet fetesajt, majd legalább fél doboznyi joghurt, az éhezik. Továbbá legalább hetvégén tudjon meleg ételt enni: legalább főtt krumplit valami fasírttal.

A spanyol baloldal hülyeségéről már írtam, íme újabb elem.

Eddig csak nemlétező szavak kitalálásával foglalkoztak a progresszívek, most már a nyelvtant is kezdik támadni.

A cél az úgynevezett genderinkluzívitás elérése. A "baj" a spanyol nyelvvel:

• egyrészt több esetben különbséget tesz hímnem és nőnem között,
• másrészt sok esetben a hímnemű alak az általános alak, azaz jelenti egyben a hím- és nőnemet is.

Szerencsére az igékkel nincs gond, a spanyolban az igéknek nincs neműk.

A melléknevek egy része viszont két alakkal rendelkezik, pl. rojo/roja, jelentése piros, az előbbi a hímnem, az utóbbi a nőnem, ugyanez a blanco/blanca - fehér - vagy a negro/negra - fekete - szó is, s még több száz meléknév, bár sok spanyol melléknév meg egyalakú, pl. verde - zöld -, vagy azul - kék - az egyszerre hím- és nőnem . A progresszívisták szerint ez addig nem gond, míg tárgyra vonatkozik. Bár nem értem miért nem gond progresszív szemszögből, hogy egyes főnevek önhatalmúlag hímneműek, de gondolom, ez majd csak a haladás következő szakasza lesz, hisz nyilvánvalóan felháborító, hogy pl. az "ejército" - hadsereg - szó hímnemű, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a fegyveres harc a férfiak előjoga!

De most még nem itt tart a küzdelem. Egyelőre az emberekre utaló szavak vannak elővéve. Hiszen micsoda dolog, hogy pl. a "niños" szó egyszerre jelenti azt, hogy "gyerekek" és azt, hogy "kisfiúk", miközben a nőnemű verzió, a "niñas" csak "kislányok" jelentéssel bír. Továbbá mi van azokkal a kiskorú emberekkel, akik nem szeretnék magukat se fiúnak, se lánynak meghatározni, hanem valamely további 40-80 nem valamelyikéhez tartoznak?

Persze gyorsan meg lett alkotva a megoldás. Ahol a főnév/melléknév kétalakú, s ez az -o/-a végződésben jelentkezik, ott a sose létezett -e végződés alkalmazandó. Azaz pl. "niños blancos" - fehér gyerekek, fehér kisfiúk - vagy "niñas blancas" - fehér kislányok - helyett "niñes blanques"! (Aki nem ismeri a spanyolt: itt a "c"-ből "qu" azért lesz, mert ez a spanyol helyesírás előírása, "c" csak a, o, u előtt lehet a magánhangzók közül, ha "k" hangértékű, ez csak az írásalak, ejtésben c = qu, azaz nem ahogy sajnos elterjedt a magyar médiákban, ahol pl. a spanyol que "kve" vagy "kue" alakban van ejtve.) Ez a gendersemleges többesszám, további használható minden nem hagyományos neműekre is.

De ez nem elég, mert pech, de a spanyol névelőknek is van nemük. Van el és la, többesszámban meg los és las. Sőt van lo is, ez a semlegesnemű ő, de ez csak absztrakt tárgyakra, fogalmakra használható. Nosza ki lett találva a le, les alak is, mint gendersemleges egyes- és többesszám. Szóval maradva az előzőnél: "les niñes blanques".

Még nagyobb baj a személyes névmások. Az ő az vagy él vagy ella, az ők pedig vagy ellos vagy ellas, ismét hím vagy- nőnem. Van itt is ello, semlegesnemű ő, de megint csak absztrakt fogalmakra. Nem gond, lett hát elle és elles!

Sajnos a spanyol "mi" is nemfüggő, nosostros és nosotras, dehát így megy a korábbi recept: "nosotres". A spanyol "ti" esete ugyanez, de ez szerencsére Latin-Amerikát nem érinti, a spanyol nyelvterületen csak Spanyolországban van többes szám 2. személy.

A magázás nem gond, itt eleve egyalakú a névmás. Eleve a magázást a spanyol progresszívek igyekeznek tiltani.

A "forradalom" itt jelenleg áll. Nem lehet kitalálni tárgy- és részesesetet a személyes névmásoknak! Az "őt" ugyanis lo vagy la, az "őket" los vagy las, a "neki"/"nekik" meg le vagy les. Azaz nem lehet a magától adódó le/les alakot használni tárgyesetre, mert az már használatban van részes esetre. Plusz még egy baj: a spanyolországi középső és északi nyelvjárásokban - azaz Madridban is - ma is használatos a le alak hímnemben tárgyesetben.

Szóval objektív akadály van a forradalom útjában.

Szerencsére a spanyol progresszívek nem túl műveltek, így pl. a mutató névnmások fejezetet már nem olvasták el a nyelvtan könyvben. Mert ott aztán kemény meglepetés érné őket, egyes kétalakú szavaknál nem -o/-a a váltakozás, hanem -e/-a, azaz nincs mód e-síteni gendersemlegesen. Pl. a spanyol "ez" az este vagy esta, nem szerint. Nem lennék a progresszív nyelvreformerek helyében!

Most tehát a fent leírtak erőltetése megy, nem sok sikerrel. Az átlagember röhög ezen, még a baloldali érzelműek nagy része is. Olyan progresszívista vélemény is akad bőven, hogy a nyelverőszakolás látszattevékenység, s valójában a "jobboldalt" segíti azzal, hogy nevetségessé teszi a progresszíveket. Az egyébként nagy spanyolországi bal-jobb ellentét ellenére, mely nagyrészt kulturálissá vált mára. A másik két spanyolnyelvű ország, ahol szintén létezik erős bal-jobb harc Argentína és Chile. De ott se túl sikeres a nyelvreform.

Chilében a bal és jobb gyakorlatilag a volt Pinochet-ellenes és Pinochet-párti tábor kultúrharca. Amióta tavaly átvette a hatalmat a baloldal, s az új elnök az anarchokommunista Gabriel Boric lett, nagy erőkkel megkezdődött a felzárkózás a spanyolországi baloldalhoz a nyelvreform ügyében.

A napokban kiadott egy felhívást a chilei Szociális Minisztérium Gyermekügyi Államtitkársága, ebben felszólít a helyes nyelvhasználatra:

Az egyik ellenzéki, nyíltan Pinochet-párti chilei ellenzéki közíró erre azt írta: "A progresszívizmus gyógyíthatatlan mentális betegség, rendkívül ragályos, még azok számára is, akik az ellenfelei. A betegség egyik leggyakoribb tünete az úgynevezett befogadó nyelv."

Egyébként baromira utálom Pinochetet, de hát ebben konkrétan igaza van kései híveinek.

S persze a szakmai körök is ellenzik az egészet, teljesen politikamentesen is. A RAE - a spanyol nyelv fő testülete, a Spanyol Királyi Akadémia, melyet minden spanyol nyelvű ország elismer legfőbb nyelvi tekintélynek - tavaly azt nyilatkozta: a gendersemlegesség és a befogadó nyelvezet teljesen idegen a spanyol nyelv nyelvtani rendszerétől és hagyományától.

Szerintem a magyar progresszívek átkozódnak, hogy a magyarban - mint minden uráli-altáji nyelvben - nem létezik a nyelvtani nem fogalma, így nincs mi ellen harcolni!

A progresszívek érve: a nyelv változik. Ez persze igaz, ez alapvető nyelvészeti tény, csak a holt nyelv nem változik. S az is változik mi a helyes nyelvhasználat. Igaz, hiszen ami ma helyesnek számít, az 100 éve helytelennek számított. De minden változás demokratikus, a beszélők többsége dönt. Olyan nincs, hogy valaki fentről dönt. Mert ehhez egyszerűen nem alkalmazkodnak az emberek.

Annyira tipikus, hogy érdemes megemlíteni.

A Mérce nevű ballib média szerint a lázadás azt jelenti: pénzt adunk nekik.

Persze nem egyedi magyar jelenség. A nemzetközi baloldalon ez a szokás.

A spanyol névhagyomány magyar szemmel kissé furcsa.

Egyrészt a nők nem váltanak nevet soha házasságkor. Ez ősi szokás. Egyedül a főnemesség körében volt szokás utalni a férjre, de ebben az esetben is csak "de" + férj vezetékneve alakkal, azaz sose az eredeti vezetéknév helyett. De még a legfelsőbb körökben se volt ez kötelező, lásd Franco 36 éven keresztül tartó diktatúrája során a felesége sose viselte a férje nevét, még "de +" alakban se.

Ma is így van Spanyolországban, nevet változtatni csak államfői rendelettel lehet, s minden engedélyezett esetet közzétesznek a közlönyben.

Alapvetően a fő elv: az ember a nevét születésekor kapja, semmi ok nincs ezt megváltoztatni.

Továbbá minden embernek 2 vezetékneve van: az első apja első vezetékneve, a második pedig anyja első vezetékneve.

Így a normál spanyol név: 1 vagy több keresztnév + 2 vezetéknév. Pl. Fidel Alejandro Castro Ruz - a "Fidel Alejandro" két keresztnév, a "Castro" az apa első vezetékneve, a "Ruz" az anya első vezetékneve.

Castróék 1959-es hatalomra kerülése után - a kommunista országokhoz képest szokatlan módon - nem változtattak a jelképes dolgokon, se az ország neve nem változott, se a zászló, se a címer, se a himnusz. A a kubai zászlón/címeren lévő ötágú csillag nem kommunista jelkép, hanem XIX. századi szabadkőműves jelkép. Volt ugyan egy forradalmi zászló is kitalálva Castróék által, de ezt csak másodlagosan használják, sose a nemzeti lobogó helyett.

Szóval a névhasználatban se történt változtatás, matadt a régi spanyol hagyomány. Az egyetlen reform: a nevek "felszabadítása", azaz már nem csak keresztény keresztnevek lehettek, hanem bármi.

Ezzel be is indult a kubaiak fantáziája. Egyrészt jöttek a híres filmekből vett nevek. Aztán a politikailag motivált nevek, pl. a vietnámi hábori alatt sok kubai a "Hanoi" nevet adta gyerekének. Továbbá a bármilyen élmény alapján álló nevek, nekem volt egy Csajkovszkij nevű kubai ismerősöm, a szülők nagyon szerették Csajkovszkij zenéjét, így a gyereknek a "Csajkovszkij" (Chaikovski) nevet adták mint keresztnevet. Ennél csak a teljesen fantázianevek bizarrabbak. Kedvencem a Yotuel név, ez magyarul Énteő lenne.

Nemrég találkoztam a csúcsnévvel. Egy kubai filozófia professzor cikkét olvastam. Aztán rápillantottam a nevére: "Marxlenin Pérez Valdés". S nem, ez nem álnév, ez a valódi neve. Utána is olvastam ki ez: szóval ez egy harmincas csaj, ráadásul Fidel Castro egyik unokájának a felesége.

Fidelnek összesen 10 gyereke volt. 1 az első feleségétől, 5 a második feleségétől (özvegyétől), s 4 bizonytalan: 2 biztosan a két feleség közt lett, még 2 pedig nem megerősített. A legnagyobb fia az első feleségétől lett, akitől még a hatalomra kerülés előtt elvált, aztán a feleség volt férje hatalomra jutása után kivándorolt az USA-ba gyerekestül. Ez a gyerek aztán kamaszkorában Kubába látogatott apjához a 60-as évek közepén, majd váratlanul ott maradt. Apja aztán kiküldte őt a Szovjetunióba atomfizikát tanulni. A kis Fidel - mert a gyerek is Fidel volt - komoly tudományos karriert futott be, végül hazament és a kubai atomenergenetika főembere volt. Aztán a 80-as években a kis Fidel azt hitte, apja egyenrangú partnere, s valamiben összeveszett a nagy Fidellel, ennek eredményeképpen apja leváltotta őt. Végül csak a 2010-es években békültek ki. Apja halála után súlyos depresszióba esett, végül 2018-ban öngyilkos lett.

Szóval a kis Fidel orosz feleségétől született az említett ember, aki az említett Marxlenin nevű professzornő férje.

A ballib kommenteket olvasva íme megállapítottam a 3 leggyakoribb mesefigurát.

A kiábrándult jobboldali. Csecsemő kora óta antikommunista, utálta a Kádár-rendszert, mindig polgári Magyarországot akart. Lelkesen csápolt Zorbánnak, de aztán Zorbán becsapta őt, mert keleti autokráciát épített ki polgári állam helyett. Azóta ezért a DK tagja.

A keresztény ateista. Kádár alatt buzgó keresztény volt, állandóan misére járt (rendszeresen bérmálkozott), hittanra is járt gyerekként, ugyanis Kádár alatt teljes vallásszabadság volt, nem mint most, amikor üldözik az igazikeresztény Iványit. Aztán azonban látta, hogy a papok pedofilok, s mind Zorbán mellett kampányol. Ettől megrendült hite Istenben, így ma már meggyőződéses ateista. De most is hisz Krisztus krisztálytisztán balliberális üzenetében.

Az igazi tehetség. Mindegy mit csinál, nem is kell tudni mit. Egyetlen ismérve: mindig kiáll a ballib agytröszt mellett. Aki pedig kiáll mellette, az független, tehát ballib, tehát tehetség és szakértő.

Az utóbbi sajnos tényleg létezik.

Én - sokakkal ellentétben - örülök az ilyen híreknek, eseményeknek.

Teljesen logikusnak, sőt helyesnek tartom, hogy Európa kiáll alapértékei mellett. Márpedig a homoklobbi ideológiája alapvető európai érték. S mi se természetesebb, mint hogy az ember kiáll saját értékei mellett, harcol az azok ellen irányuló próbálkozásokkal szemben.

Magyarország nyilván nem tartja be az európai alapértékeket. Ahogy Kelet-Európa nagyobb része se, de Magyarország nyíltabban, mint a többi régiós állam.

Ki kell mondani, az európai értékeket elvetjük, érdekünk Európa összomlása, nem fejlődése.

Természetesen olyan sok helyről vagyok letiltva, hogy egyszerűbb lenne azokat a médiákat sorolni, ahonnan nem tiltottak le.

Régebben ez még zavart, ma már nem. Egyrészt így kevesebb időt pazarolok kommentelésre, több idő marad olvasára, másrészt személyem pozitív értékelésének tekintem a tiltást.

Van viszont egy hardkór letiltós csoport. Ők azt se szeretnék, hogy bizonyos emberek olvashassák őket. A Facebookon ez könnyedén megoldható: létezik olyan funkció, hogy a profilom, oldalam profilja ne legyen látható megjelölt más profilok számára. A YT-on csak régiós letiltás lehetséges.

Van még az IP alapján való tiltás. Ez már nehezebb ügy, az átlag felhasználó nem is tudja hogyan kell csinálni.

Rám persze egyik tiltás se hat, csak kb. 5-10 mp többletidőt igényel. Informatikus már régen nem vagyok, utoljára a Windows 3.1 korában értettem a dolgokhoz magas szinten, ma már csak tapasztalt felhasználói a szintem. De minden tiltás könnyedén leküzdhető.

Egyrészt van a igazi FB-profilom mellett még 4 - négy darab -, teljesen kamu adatokkal. Amíg az ember nem használja nyíltan a kamuprofilt, azt sose veszi észre a FB algoritmusa. Elegendő csak sose lájkolni, sose hozzászólni, s kerülni a nevetségesen hamis adatokat.

Még 2015-ben lett az első kamuprofilom, az ma már nincs meg, mert direkt "elrontottam". Azt még munkához használtam. Egy internetes cégnél dolgoztam, ahol munkaköri feladat volt a céget illegálisan reklámozni. Ez azt jelenti: mintha egyszerű vásárlók dicsérnék a céget. Magyarul: bérkommentelés. Megjegyzem: előbb volt céges bérkommentelés, mint politikai, a pártok a cégektől lesték el ezt a hatékony eszközt.

Szóval nyilván nem adtam a cégnek oda a valódi profilomat, így csináltam egy kamut. Csak erre. Maga a cégvezetés is mondta: senkitől se várják el, hogy valós profilján dolgozzon.

Kamuprofilt csinálni könnyű. Kellenek valósnak tűnő adatok, képek a netről, pár ártatlan poszt, s kész is. Ja, s barátok, a barátmentes profil gyanús. De rendkívül könnyű igazi barátokat szerezni. A trükk: női profilt kell csinálni, érdemes valami viszonylag csinos nős profilképet feltenni (de semmiképpen se durvát, túl szexiset, mert azt mindenki magát hirdető netes prostinak hiszi), majd a kitalált kamu életrajz szerint keresni vadigeneket, s bejelölni őket.

Én pl. a legelső kamuprofilom szerint Mohácson születtem 1987-ben, s a Pécsi Egyetemre jártam főiskolai képzésre 2008-2011 között angol-kommunikáció szakra. Aztán Budapestre költöztem, ahol egy biztosító cégnél helyezkedtem el mint ügyintéző. Közben éltem másfél évig Londonban, de hazaköltöztem, mert nem találtam meg számításomat. Hobbim: a női divat, az erdőjárás, a kosárlabda, s a fitnessz. Plusz vegetáriánus vagyok. A politika nem érdekel egyáltalán, s szingli vagyok. A teljes nevemre már nem emlékszem, csak arra, hogy a keresztnevem Boglárka volt.

Egy óra alatt meglett a profil. Aztán bejelöltem 100 idegent, akinek valamilyen kapcsolata van adatlapja szerint a kamu munkahelyemmel vagy a kamu egyetememmel. 80 férfit és 20 nőt jelöltem be. A nők közül alig 3-4 jelölt vissza, a férfiak közül viszont 50-en!

50-55 ismerős az már jó, sőt hamarosna jöttek az ismerősjelölések nőre vadászó vadidegen férfiaktól. Meg a hülye üzenetek. Így értettem meg, nem jó dolog csinos nőnek lenni, az embert folyamatosan zaklatják erősen elmebeteggyanús alakok.

Aztán amikor kiléptem a cégtől, lebuktattam a profilt. Majd csináltam még párat magáncélra, ezek közül 1 azaz egy bukott le azóta.

Arra használom, hogy ha valaki letilt teljesen, kamuprofilon keresztül nézhessem így is mit tesz közzé.

Az IP-s tiltás meg teljesen gyerekes. Elegendő hozzá az Opera ingyenes VPN-je.

Komoly tiltás esetében - ahol nem a hozzáférőt korlátozzák, hanem a hozzáfértet - meg ott van a Thor böngésző és társai. Pl. amióta tavaly Sorosék letiltattak az EU-ban több orosz médiát, ezeket így kell könnyedén elérni. Pl. az "orosz youtube", a rutube.ru rendesen csak így érhető el, pedig ez fontos média, itt lehet megnézni az ukrajnai háborús videókat liberális cenzúra nélkül.

Szóval mindig vicces, hogy van aki képes ilyen tiltásokat alkalmazni, miközben teljesen hatékonytalanok.

Az persze lehetséges, hogy valaki mindent tilt szinte, csak egy kis kör számára nyitott, de az öngyilkosság minden média számára.

Hatalmas botrány rázta meg a múlt héten a ballib közönséget: gyerekekkel Húsvét-ünnepeltetés történt!

A mezei ballibbantak csak hörögnek, a keményebbek egyenesen gyermekmegrontásról beszélnek. Van aki szerint ez egyenesen bűncselekmény.

A ballib kánon szerint a gyerek szent: nem szabad nevelni se, mert ez befolyásolás. Egyetlen kivétel: a felvilágosítás. Mi számít felvilágosításnak? Minden olyan információ átadása, ami liberális szemszögből pozitív. Pl. a gyerek elvitele homoknapra az teljesen rendben van. Ahogy az iskolai perverzió is teljesen oké. Hiszen ezek nem a papi pedofília részei, hanem a nyitottság eszközei.

S valami fontos: a legnagyobb baj itt nem a fanatikus ballibekkel van, ők csak adják magukat. Az igazi baj azokkal a "mérsékeltekkel" van, akik szerint gyereket ne vigyenek se Húsvétre, se homoknapra.

A jóvátétel egy bizonyos idő elteltével nem jóvátétel, hanem káros és igazságtalan.

Annak idején, 1990-ben ez volt talán az egyetlen kérdés, melyben az SZDSZ-nek igaza volt: igazságtalan a reprivatizáció, mert ártatlanok fizetik meg az árát.

Alapvetően ezért voltak a római jogban már 2500 éve is határidők, elevülési idők. Mert egy bizonyos idő után az igazság öncélú keresése igazságtalanságot okoz.

A bolgár példa a gyakorlatban is igazolta. Bulgáriában a kommunizmus bukása után teljes reprivatizáció volt, mindent visszaadtak az eredeti tulajdonosoknak vagy azok örököseinek. Az eredmény: pár tízezer ember nagyon jól járt, pár millió ártatlan kárán. Gazdasági haszna emellett nulla lett, sőt a mezőgazdaságban kifejezetten károkat okozott mindez: volt egy többéves időszak, amikor a mezőgazdasági földek legnagyobb része üresen állt, mert a régi-új tulajok se megművelni nem akarták a földeket, se eladni, hanem vártak valamilyen csodás áremelkedésre.

Pedig ott csak 50 év telt el. A tulajdon elvétele 1945-1959 között zajlott le, a visszaadás meg 1991-1992-ben.

A néger rabszolgaság esetében ez pedig sokkal hosszabb időszak. Az USA-ban 1865-ben lett betiltva a rabszolgaság, Franciaország esetében már 1848-ban, Anglia 1833-ban, Spanyolország 1811-ben (az akkor Spanyolországhoz tartozó Kuba ez alól akkor mentességet kap, mert a kubai gazdaság összeomlott volna rabszolgaság nélkül, végül Kubában csak 1886-ban lép hatályba a tilalom).

Hozzáteszem: alkapvetően mindig a gyarmatosítás ellen voltam, azaz a rabszolgaság ellen is. Sose osztottam azt a népszerű nézetet, hogy a bölcs liberális Európa segített a rabszolgasággal a gyarmatoknak.

Viszont teljesen abszurd, hogy pl. a mai USA teljes lakossága, melynek 95 %-a nem rendelkezik rabszolgatartó ősökkel, kollektívan bűnössé legyen nyilvánítva, s fizessen annak a kb. 10 %-nak, akinek voltak rabszolga őseik. Anglia esetében még inkább abszurdak ezek az arányok.

Eleve a jóvátátel azt jelenti: az fizet, akinek haszna volt, s nem mindenki.

Különösen vicces az a valós tény, hogy ha már fizetne valaki a rabszolgaságért, akkor nem a rabszolgák leszármazottainak kellene, hanem azoknak az afrikai országoknak, ahonnan elhurcolták a rabszolgákat.

Az angolok pl. rabszolgáik 90+ %-át a mai Ghába és Kamerun közti területről szerezték be. Itt a mai átlagos életszínvonal még a legszegényebb volt amerikai angol gyarmathoz - Belize - képest is a fele, az átlagos szintnek meg a 25-30 %-a. Teljes joggal elmondható: az átlag rabszolga-leszármazott néger sokkal jobban él, mint az átlag rabszolga ősökkel nem rendelkező néger. Mondjuk egy mai átlagos bahamai néger életszínvonala milliomos életvitelnek tűnik pl. egy mai kameruni szemével.

Ma tulajdonképpen csak egyetlen ország van az amerikai kontinensen, ahol ténylegesen afrikai életszínvonal van, ez Haiti, de pont itt nehéz lenne a gyarmatosítást okolni.

Meglepő cikk a múlt hétről a Mércében.

Persze az én életutam nagyon más, mint a szerzőé. Én a kádári nomenklatúra alsó részéből származom családilag, anyai ágamon alacsony rangú, részben kisnemesi rangú, de elszegényedett tisztviselők és kisvállalkozók, apai ágamon bevándorolt balkáni zöldségtermesztők. Sikeresen belesimultak szüleim a rendszerbe, így bár alacsony pozíciójú, de megbecsült tagjai lehettek a kádárista elitnek. Az elit annak a részének, mely mindvégig nyűgnek, külső kényszernek érezte a marxista eszmét, s titokban mindig a nyugati, liberális értékrend híve volt. Az az elitrész, mely győzelemként élte meg a kommunizmus bukását, annak ellenére, hogy látszólag éppen az ellenkező állásponton kellett volna állnia.

De ez csak egyfajta személyes elem. A cikk lényege ez:

Ez tényleg ritkaság a túloldalon: TGM és Csurka együtt említése. Persze a ballib tábor egyszerű szavazói szintjén ezt folyamatosan hallottam: "ez a TGM olyan lett, mint a Csurka, csak még nem zsidózik, de csak mert ő maga is zsidó".

Nem azt akarom mondani, hogy bármelyik rendszerkritikusság helyes lenne, mert mindkettő súlyos hibáktól szenved. Az újmarxista verzió arra válasz, hogy a klasszikus marxizmus a gyakorlatban bizonyította be alkalmatlanságát. S bár maguk az újmarxizmus nagy alakjai mondták el - a szerző is idézi -, hogy a kultúrharcot a rendszer könnyedén befogadja magába, ahogy a XIX. században a liberalizmus büszkén volt nacionalista, ma büszkén progresszív, s ha úgy adódna, simán visszatérne a nacionalizmushoz - egyik se okozna gondot, a liberális alapszmének így is jó, úgy is jó, mégis ezek az újmarxisták mindig bemennek ugyanabba a zsákutcába.

Kedvenc példám a spanyol Podemos párt, mely 2016-ban rendes kis rendszerkritikus újmarxista pártként indulva harmadik párt lett az országban, alig elmaradva a második helyezett hagyományosan szoclib-szocdem balközép párttól, 20 % feletti pártként, majd lassan elmerült a mocsárban: ma már csak kitalált genderekkel foglalkoznak, a bikák emberi jogaival, meg fasiszta emlékművek és utcanevek elleni harccal. Immár teljesen rendszerkonformak, s a következő spanyol választáson örülhetnek, ha elérik a 10 %-ot.

Magyarországon persze ilyen veszély nincs. Thürmer óta nincs értelmezhető rendszekritikus baloldal, s ő is elsősorban nosztalgiapárt volt. Nem azok alkották a tagságot, akik szerint a kapitalizmus rossz, hanem azok akik könnyes szemmel emlékeznek, milye szép is volt a 70-es években munkásőr-egyenruhában kirándulni a Mátrában.

A klasszikus jobboldalt pedig eleve nem kellett rendszerhűvé tenni, mert maga volt a rendszer. A modern nacionalista jobboldal se nagy gond, ha a klasszikus liberalizmust dicsőíti a progresszívizmus ellenében. Ha kell, a nagytőkés simán leszedi a szivárványos lobogót, s keresztet állít a helyébe.

Persze ez utóbbi mindig kockázatosabb. A nagytőke jobban szereti a baloldali kritikát, mint a jobboldali kritikát, mert az előbbi veszélytelenebbül integrálható.

Szintén spanyol példa. Figyelem a spanyol fősodrú humort. Ami természetesen mindig a progresszív, liberális szellemiség talaján áll. Hogyan is ábrázolják a baloldali és a jobboldali rendszerkrikutsokat? A baloldali rendszerkrikusok képe kb. a "megtévedt, de szerethető hülyegyerek", azaz zavaros alak, aki vicces dolgokat beszél, de alapvetően nem kell félni tőle, mert csak egy naív, szerethető, infantilis ember, aki nem ért semmit. Ezzel szemben a jobboldali rendszerkritikus: számító gazember, gerinctelen alak, aki maga se hisz abban amit mond, csak ki akarja használni a "mucsaiak" tudatlanságát.

Természetesen a jobboldali identitásharc ugyanúgy pótcselekvés, ahogy a baloldali. A jobboldali verziónak tulajdonképpen csak az ad erőt, hogy éppen az ellenoldali identitás része jelenleg a hivatalos ideológiának.

Itt maga a szerző belátja, az igazi rendszerkritika "irracionális". De akkor hogyan dicsőítheti ezzel párhuzamosan a racionalizmus diktúráját valló felvilágosodást?

A liberális vészkorszakban, még pontosabban a 90-es évek legelején lett kitalálva a ballib axióma, hogy "nincs kormánypárti humor, a humor kötelezően ellenzéki".

Persze marhaság, hiszen ez azt jelenti, hogy az x nézetű humorista köteles hallgatni, amikor az x eszméjű párt van kormányon, esetleg köteles azonnal teljes véleményváltásra.

Nyugaton, pl. Amerikában igenis tudható melyik humorista milyen irányzatot képvisel, s ezzel semmi gond.

A 90-es évek elejei "kötelezően ellenzéki" humor azt eredmémyezte, megmaradt a korábbi cenzúra, életveszélyes volt nem igazodni a mindenkori ballib pártvonalhoz. S még a tényleg tehetséges Hofi Géza is megtette ezt: amint világos lett mi a helyzet, kb. 1990 közepén igazodott, s onnantól afféle ballib udvari humoristaként működött. S mivel láthatóan ez kényszer volt nála, a színvonala is drasztikusan esett.

Páran persze megpróbáltak a ballib pártvonal ellenében humoristának lenni, sajnos a legtöbbjük szerény tehetséggel rendelkezett a téren, lásd Szuhay Balázs próbálkozásait.

A liberális vészkorszak lassan kidolgozta az általános axiómáit a művészetre vonatkozóan:

• az igazi művész csakis független lehet, mert bármilyen elköteleződés megöli a művészi szabadságot,
• a függetlenség azt jelenti: az ember liberális, mert a liberalizmus nem elköteleződés, nem ideológia, hanem a tiszta szabadságszeretet megvallása,
• aki tehát nem független, s ezt még meg is vallja, az egyszerűen nem igazi művész, a függetlenség hiánya azonos a tehetségtelenséggel.

Azóta is, elvárt, hogy minden művész segítse a ballib ügyet. Hiszen ezzel bizonyítja függetlenségét, tehát tehetségességét is. Ha nem áll ki nyíltan, az még megbocsátható, hiszen pl. esetleg retteg Zorbántól, de ha valaki nyíltan vállalja ballib-ellenességét, azzal elismeri: ő tehetségtelen!

Egy időben még a sportra is igyekeztek ezt kiterjeszteni a ballib megmondóemberek, bár ott rendkívül nevetséges ez, hisz az eredmény vagy van vagy nincs, az nem művészet, hogy lehet róla vitázni.

Pedig ez a kontraszelekció biztos receptje. Bödőcs Tibor pl. azért tetszik a ballib keménymagnak, mert hevesen orbánoz. Miközben teljesen szerény tehetségű ember, sőt vannak jobbak nála a ballib oldalon, de azok nem orbánoznak direktben és éjjel-nappal. Pl. az én egyik kedvencem a szintén ballib, de nagyon tehetséges Varga Ferenc József:

A Bagi-Nacsa duó esetében érdekes: ők eleve nem közéleti humort visznek, a számaikban kevés a politika. Mégis, mivel a magánéletükben a Fidesz mellé álltak, hirtelen tehetségtelenek lettek a ballib szalonban. A szalon bosszúja irtózatos.

a hivatalos ballib axióma

Bár én magam az intillegencia-tesztek nagy kedvezményezettja voltam mindig, mert kiemelkedő eredményeket tudtam elérni, ettől még abszurd marhaságnak tartom a tesztelést.

Már gyerekként sokat profitáltam ebből. Annak idején, 1978-ban budapesti iskolám is részt vett az első magyarországi, kísérleti IQ-felmérésben. Hatodikos, iszonyúan rossz tanulóként első lettem iskolám diákjai között, legyőzve a nyolcadikosakat is. Addigi “sötét hülyegyerek” minősítésem “meg nem értett zseni” minősítéssé nemesedett, így bár ugyanúgy rosszul tanultam, mint előtte, jegyeim javulni kezdtek. Korábbi éves 2,7-es átlagom felment 3,6-ra. Szóval a nyertesek között voltam.

Ennek ellenére marhaság az egész. Az IQ-tesztek nem intelligenciát mérnek, hanem rejtvényfejtési tudást.

Már 6-évesen érdekeltek a rejtvények, a Füles magazinból csak ezeket néztem, a keresztrejtvényeket nem szerettem soha. Aztán 11 évesen persze, hogy könnyedén megcsináltam az IQ-tesztet. Míg egy ugyanolyan intelligens gyerek, aki történetesen a Füles magazin nézegetése helyett pl. focizott, az meg nem tudta megoldani.

Az IQ-tesztes kérdések nagy része továbbá kétértelmű: nem a kreatívitást mérik, hanem a rejtvény-rutint. Plusz a feladat lényege találgatás: ki kell találni a rejtvénykészítő logikáját.

Íme egy MENSA-teszt példa:

Nézzük a 11-es feladatot: hogyan folytatható a bal oldali sorozat, válasszuk ki a 4 jobb oldali lehetőség közül a helyeset. A hivatalos válasz - s csak ez számít helyesnek! - a D opció, mégpedig a logika ez:

• az első figura két vonal, ha a kép központját vesszük alapnak,
• a második három vonal már,
• a harmadik öt vonal,
• a vonalak száma a harmadik figuránál az előbbi kettő összege, tehát a negyedik figuránál szintén ez, azaz nyolc vonal.
• csak a D opció tartalmaz 8 vonalat.

Na most, eleve abszurd a logika, teljesen valószínűtlen.

Sokkal valószínűbb lehetőségek:

• a nem keresztezett vonalak száma számít, az elsőn 1, a másodikon 3, a harmadikon 5, azaz a növekedés 2, tehát a negyedik figura 7 vonalas, ennek csak a C felel meg,
• az egy vonással meghúzható vonalak száma számít, az elsőn 1, a másodikon 2, a harmadikon 3, azaz a növekedés 1, tehát a negyedik figura 4 vonalas, ennek csak a D felel meg, azaz ugyanaz az eredmény, amit a Mensa akar, de teljesen más logikával,
• prímszámokat kell nézni a vonalak száma szerint.

A tesztet kitöltő hiába talál meg teljesen jó logikát a rejtvényben, 0 pontot kap, ha az egyébként jó megoldása nem egyezik a rejtvénykészítő logikájával.

Azaz csakis a rejtvényrutin számít. Aki sokat fejtett ilyen rejtvényeket, az egyszerűen tudja mi a szokás, mik a bevett gyakorlatok. Semmi intelligencia tehát, csak gyakorlat.

A madarak ketrecét nézve jutott eszembe ez.

Kamaszkoromban érdekelt a csillagászat. Azóta nem nagyon, csak a filozófiailag releváns része, szóval lehet, hogy nem minden adatom lesz tűpontos.

Alapnak vegyük a Föld bolygót. A Föld méret a Naprendszerhez képest 1 a 35 milliárdhoz, azaz 3,5 x 10¹⁰

A Naorendszer mérete a Tejútrendszerhez képest 1 a 250 millióhoz, ez már jobb arány, alig 2,5 x 10⁸.

A Tejútrendszer mérete a helyi galaxishalmazhoz képes 1:15, azaz 1,5 x 10¹ . Kis arány, aminek oka: a Tejút a második legnagyobb saját galaxishalmazában. Joggal lehetünk tehát tejúti lokálpatrióták!

A mi galaxishalmazunk mérete a mi szuperhalmazunkhoz képest mennyi? A szuperhalmaz a legnagyobb egység a látható univerzumban, 10 millió darab van belőle. A miénknek ma már neve is van, Laniakea. Hozzá képest a mi galaxishalmazunk 1:500, azaz 5 x 10².

S mennyi a Laniakea aránya a teljes látható világhoz képest. Nos, 1:100, azaz 1 x 10².

Összegezve: a Föld a látható világhoz képest: kb. 1:1x10²⁴.

A madárketrec a Földöz képest viszont csak kb. 1:2,5x10⁷.

Szóval panaszra semmi okuk.