A madarak ketrecét nézve jutott eszembe ez.

Kamaszkoromban érdekelt a csillagászat. Azóta nem nagyon, csak a filozófiailag releváns része, szóval lehet, hogy nem minden adatom lesz tűpontos.

Alapnak vegyük a Föld bolygót. A Föld méret a Naprendszerhez képest 1 a 35 milliárdhoz, azaz 3,5 x 10¹⁰

A Naorendszer mérete a Tejútrendszerhez képest 1 a 250 millióhoz, ez már jobb arány, alig 2,5 x 10⁸.

A Tejútrendszer mérete a helyi galaxishalmazhoz képes 1:15, azaz 1,5 x 10¹ . Kis arány, aminek oka: a Tejút a második legnagyobb saját galaxishalmazában. Joggal lehetünk tehát tejúti lokálpatrióták!

A mi galaxishalmazunk mérete a mi szuperhalmazunkhoz képest mennyi? A szuperhalmaz a legnagyobb egység a látható univerzumban, 10 millió darab van belőle. A miénknek ma már neve is van, Laniakea. Hozzá képest a mi galaxishalmazunk 1:500, azaz 5 x 10².

S mennyi a Laniakea aránya a teljes látható világhoz képest. Nos, 1:100, azaz 1 x 10².

Összegezve: a Föld a látható világhoz képest: kb. 1:1x10²⁴.

A madárketrec a Földöz képest viszont csak kb. 1:2,5x10⁷.

Szóval panaszra semmi okuk.

Az idei váratlan iráni-szaúdi megállapodás lehet a vég kezdete. Ez a jemeni polgárháború ugyanis valójában Irán és Szaúd-Arábai harca harmadik országban, idegen harcosokkal.

Mai alakjában Jemen 1990 óta létezik, amikor Észak-Jemen és Dél-Jemen egyesült.

A terület a XVI. század előtt önálló törzsi államokra oszlott, az első egyesítést a törükök végezték el, amikor a XVI. század elején meghódították a területet. Azonban a század végén helyi siíta vezetássel felkelés kezdődött a szunnita törökök ellen: a felkelés sikeres lett, megalakult egy önálló jemeni állam. A törököknek több mint 200 évre volt szükségük a terület visszhódítására, ez csak a XIX. századra történt meg, de akkor is maradt egy kisebb független rész, a mai Jemen délnyugati csücskén található Lahidzs - ez a Báb al-Mandab szoros arábiai oldala, stratégiai jelentőségű, hiszen itt találkozik a Vörös-tenger az Indiai-óceánnal.

Lahidzs a XIX. sz. közepén de facto brit gyarmat lett. A britek lassan kierjesztették területüket, a XIX. sz. 70-es éveire az egész későbbi Dél-Jemen brit lett.

A Lahidzstól északra fekvő terület ezzel szemben maradt stabilan török. Ebből lett a későbbi Észak-Jemen. Amikor Törökörszág az I. vh. elvesztette területe 90 %-át, akkor alakult meg itt Észak-Jemen mint független állam, 1918-ban. Itt a monarchiát 1970-ben döntötték meg arab nacionalista erők.

Dél-Jemen 1967-ben lett független állam, ekkor ért véget a brit uralom. 1969-ben kommunisták vették át a hatalmat Dél-Jemenben, ezzel megalakult a világ egyetlen kommunista arab állama. A kommunista állam stabilizálódott, csak Gorbacsov idején szakított a kommunista ideológiával, amikor a szovjet segély mennyisége drasztikusan lecsökkent.

Sajátos módon, ellentétben a két Németországgal és a két Koreával, itt a kommunista rész volt a gazdagabb. Eleve történelmileg a leggazdagabb jemeni régió Dél-Jemenben volt, másrészt a szovjet segélyek miatt még növekedett is Dél-Jemen elsőbbsége. Ez természetesen relatíve értendő, mert egyébként Jemen a régió legszegényebb országa, lévén az egyetlen terület az Arab-félszigeten, ahol nincs jelentős kőolaj- vagy földgáz kincs.

1988-ban a két ország elhatározta az egyesülést, ami meg is történt 1990-ben.

Hamarosan azonban kiderült: súlyos ellentétek vannak. Az első polgárháború 1994-ben tört ki, amikor a déliek egy része vissza akarta állítani a független Dél-Jement, miután a volt északiak domináns szerepre tettek szert az egységes államban. A környező arab államok a délieket támogatták, a távolabbi arab államok pedig az egységpártiakat, a nyugat is az utóbbiak mellett állt ki. Az egységpártiak győztek.

2004-ben megjelenik egy új konfliktus, vallási alapon. A Jemen lakosságának harmadát kitevő siíták autonómiát követelnek. A siíták szinte teljes egészében a volt Észak-Jemen területén élnek.

2014-ben tör ki a második polgárháború, mely máig folytatódik. A siíta felkelők mára szinte egész Észak-Jement megszerezték, fő támogatjóuk a jemeni siíta lakosság, valamint a helyi arab nacionalisták nagyobb része, nemzetközileg pedig Irán. Ellenük harcol egyrészt a nemzetközileg elismert egységpárti kormány, másrészt a déli szeparatisták. Mára a lakosság kb. 60 %-a él a siíta felkelők irányítása alatt, 20-20 % pedig a déliek és az egységpárti kormány alatt.

A siíta felkelők aktívan harcolnak mind a déliek, mind az egységkormány ellen. A déliek és az egységkormány egymással ellenségesek, de nem folytatnak egymással aktív harcot, s mindketten közben jó viszonyban állnak Szaúd-Arábiával.

Kisebb csoportok is léteznek.

Google-térképen, a vörös vonal volt a határ a két Jemen között

2015 óta mind Irán, mind Szaúd-Arábia hatalmas fegyeveres segítséget nyújtanak az általuk favorizált csoportoknak. A másik két külföldi erő, mely segítséget ad Omán és az Arab Emirátusok, de kisebb mértékben. Az Emirátusok aktívan támogatják a délieket, semlegesek az egységpártiakkal szemben, s ellenségesek a siítákkal. Omán pedig minden félllel semleges, egyedül a déliek egyik, az omániakhoz etnikailag közel álló frakcióját támogatják. (Omán az egyetlen iszlám állam, ahol az állam nem támogatja se az iszlám szunnita, se a siíta ágát, ott egy harmadik irányzat a hivatalosan támogatott.)

Az idegen támogatás megszűnése valószínűleg gyengíteni fogja a harcok intenzítását, de nem lesz semmiképpen se ugyanaz az eredmény, mít Szíriában, az ottani polgárháborúban.

Szíriában mára, orosz és iráni támogatással, a központi kormányzat sikeresen visszaszorította a nyugatpárti iszlamista erőket, azok ma már csak egyes kisebb régiókat uralnak, de esélytelenek a központi hatalom megbuktatására. Ezek az egykor erős iszlamisták ma már csak a török támogatás miatt léteznek, s a törökök is csak annyira támogatják őket, hogy ki tudják őket használni a szír kormány és a szíriai kurdok ellen. Emiatt a szíríai kurdok viszont a korábbi ellenséges viszonyukat a szír kormánnyal szemben semlegességre változtatták. Mára az a furcsa helyzet alakult ki, hogy míg a kurdok jó viszonyban vannak mind az oroszokkal, mind az amerikaiakkal, akik viszont eközben más-más oldalt támogatnak a másik 2 erő közül, bár ma már az amerikai támogatás inkább jelképes, Trump alatt az USA gyakorlatilag beszüntette a katonai támogatást, s ezen Biden se változtatott

Jelemben azonban - ellentétben Szíriával - a háború belső viszályok miatt tört ki, az idegenek csak később kapcsolódtak be, kihasználva a helyzetet, így az idegen támogatás megszűnése csak enyhülést hozhat, nem megoldást.

Ballib halálhörgés van.

Egyik volt vezető emberük átment immár hivatalosan is az ellenoldalra. Erre a ballib szakszavak: gerinctelenség, köpönyegforgatás, szélkakasság.

Természetesen mindez csak akkor, ha valaki tőlük megy át az ellenoldalra.

Mert amikor fordítva zajlik, azaz valaki az ellenoldalról megy őhozzájuk, akkor annak neve érettség, fejlődés, szemkinyítás.

Ahogy a múlt esetében is. Csak akkor bűn az MSZMP-tagság, ha a volt tag aztán jobboldali lett. Mert ha a ballibekhez ment, akkor semmi gond. Tulajdonképpen erre lett kitalálva a "balliberális" szó a 90-es évek elején, valahogy elhitetni, hogy baloldal=liberalizmus.

Reich(sführ)er János mérges nagyon, modernül: "kiakadt".

Fel van háborodva, hogy valaki mert nyílt sisakkal szembemenni a nyugat hivatalos eszméjével, a szivárványkúrizmussal. Követeli Bencsik András azonnali kitiltását, letiltását, mert az kemény szavakkal lépett fel a homoklobbizmus ellen.

Természetesen Bencsik semmi elítélendőt nem mondott, ezt alá kell húzni. Egyszerűen kifejtette a keresztény álláspontot.

A műsorban egyedül Tompos mondott valami értelmeset. Megjegyezte, a magyarországi migránsválság alatt a Fidesz egyik érve az volt, hogy azért se szabad beengedni a "vadembereket", mert azok veszélyeztetik az európai szivárványtoleráns légkört.

Akkor is mondtam: súlyos hiba. Sose szabad rövidtávú célokból átvenni az ellenség narratíváját. A Fidesz sokszor esik ebbe a hibába, ennél súlyosabb eset volt feminista érvekkel szembenni egyes ballib celebekkel szemben. Ilyet sose szabad. Nekem éppen ez a legnagyobb bajom a Fidesszel: képes a hosszútávot feláldozni a rövidtáv kedvéért akkor is, amikor erre semmilyen kényszer nincs.

Sokszor mondtam akkor is: a migránsok nem vademberek, sőt sokszor egy magasabb erkölcsiséget képviselnek az európaihoz képest. A migráció nem engedése és a migránsok nem emberszámba vétele két teljesen különálló téma, amit nem értem, hogyan nem képesek egyesek megérteni. A migránsválság csúcsán egyedül Bogár Lászlótól hallottam az egész fideszes holdudvarból e témában értelmes megszólalást.

Pedig egyszerű: a lakásomba akkor se engedem be az idegent beköltözni, ha ő történetesen Nobel-díjas professzor és nagyszerű ember. A nem beengedés és az idegen minősége között nincs semmilyen logikai viszony. Azaz semmi szükség valakit levademberezni, mintha csak vadembersége miatt lenne szabad nem beengedni őt.

Szóval, ennek rámutatása valós kritika volt Tompostól, ezt el kell ismerni.

Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst parafenomén celeb, a Vatikán diktátora bocsánatot kért a hitérítés miatt az amerikai és afrikai őslakosoktól.

Szerintem nagyjából 2 év, s új bocsánatkérés lesz. Szóval várhatóan 2025-ben bocsánatot kár az európai és ázsiai őslakosoktól is a kereszténység ókorban zajlott terjesztése miatt.

Aztán pávatollat dug a seggébe, majd felhúzza a szivárványlobogót a Vatikánra.

A jó jel: nő az idegesség a patagóniai eretnek pofáján, egyre növekszik a düh a gonosz kis öregemberben. Ez azt jelzi, nagy az ellenállás "reformjai" ellen. Van remény tehát.

A tegnapelőtti bolgár választáshoz kis mellékes anyag.

Alapvetően minden nagyon hasonló a magyar választásokhoz.

Hideg volt, de sütött a nap, szóval lehetett menni kutyástul. Mi nem a lakóhelyünk szerint szavazunk, hanem egy kb. 900 méterre lévő másik szavazókörben, szóval ez hosszú séta. A trópusi azték kutya kicsit fázott is a végén, pedig kabátban volt:

Egy Billa-üzlet melletti iskolában van a szavazókörünk:

Az iskolába úgy jutunk be, hogy a hátsó kerítésen van egy kapu. Eredetileg itt nem volt kapu, csak valaki ellopta a kerítés egy részét kb. 20 éve, s onnantól sokan a nyitott résén keresztül mentek be az iskolába. Ez hosszú évek során hagyomány lett. Aztán amikor pár éve az iskola megjavíttatta a kerítést, direkt kaput tett oda:

Itt már közeledünk:

Ez egyébként egy szaktechnikum. A kommunizmus alatt még rádió- és tv-szerelés volt a fő profil, ma már 90 %-ban számítógép hardver és szoftver:

Ma már csak az intézmény nevéből látszik ez, A. Popovról van elnevezve, aki Guglielmo Marconival párhuzamosan, de tőle függetlenül feltalálta a rádiót:

Az iskola kapuján ki van téve mely szavazókörök vannak itt:

Mi az első emeleten vagyunk:

A mi szavazókörünk a 19-es számú, kicsit sorba kell állni:

Sorban állás közben van idő megbámulni a minden szavazókör elé kötelezően kitett tájékoztató anyagokat, a pártok nem tehetnek ki semmit, ez a választási bizottság kizárólagos feladatköre:

A legfontosabb anyag az összes bejegyzett pártlista, számmal, annak minden nevével, s annak is minden számával:

Egy ismeretlen, Covid-korban rekedt szavazópolgár tanulmányozza kire szavazzon:

Minek van a neveknek is számuk? A bolgár választási rendszer miatt. Ugyanis listás preferenciális szavazás van. Azaz a választó csak egy listára szavazhat, de azon belül kiemelhet egy nevet. Ha a kiemelt nevek közül valaki 5 %-nél több kiemelő szavazatot kap, akkor az előrébb ugrik a listán (de a listavezetőt nem lehet kiütni így). Nem kötelező kiemelni senkit, a nem-kiemeléssel a választó azt jelzi, egyetért a pártvezetás által megállapított sorrenddel.

Bent a helyiségben persze tilos fényképezni, de a folyósóról diszkréten befényképezni nem bűnös dolog. Itt látható, a fali táblára fel van írva pár fontos infó - a szavazókör országos azonosítószáma, az itt szavazásra jogosultak száma (505), s hogy egy adott időpontig hányan szavaztak, itt a 11 órás időpontig van adat (51 fő), mert mi fél 12 körül voltunk ott.

Azért a bizottság munkáját azért nem lehetett nem megörökíteni:

Bulgáriában 2 módon lehet szavazni:

• a Magyarországon is ismert módon, azaz mindenki kap egy papírt, azon pedig ikszelni kell,
• szavazógéppel, itt a gép kitölti az ember helyett a szavazólapot, képernyőn bejöli a szavazó mit akar, majd megerősíti, s a gép kidobja a kész papírt;

minden szavazónak jeleznie kell a legelején a bizottság kérdésére melyiket kéri, majd ez alapján kap vagy szavazólapot, vagy mágneskártyát a géphez.

A tilos fényképezés miatt sajnos nem tudok képet adni a gépes szavazásról, mert - azt hiszem, nyilvánvaló ez - minden hozzám hasonló számítógépmániás alak csakis géppel szavaz. Szóval csak a bolgár országos választási bizottság hivatalos tájékoztató videóját tudom megadni, itt 1:08-tól látható a gép, nem lehet beilleszteni videóként, íme a link: https://www.youtube.com/watch?v=M74_8KDHAQk.

A nyertesek választókerületi szinten: minden bolgár megye egy választókerület, kivéve Plovdiv megyét, mely 2, s a fővárost, mely 3. Jobboldalon alul kör = külföldi szavazatok:

Tegnap volt az ötödik bolgár parlamenti választás 2020 óta.

A legutolsó hitelesnek tűnő közvéleménykutatás a következőket jósolta:

• GERB - 25,9 %
• PP-DB - 25,4 %,
• DPSZ - 13,8 %
• Újjászületés Párt - 13,6 %,
• BSZP - 8,2 %,
• további 3 párt 1-4 % között, ezek nem jutnak a 4 %-os küszöb alatt,
• mindenki más 1 % alatt.

Az egyes pártok jellemzését megadtam sokszor, de íme még egyszer röviden:

• GERB - Bojko Boriszov - aki a rendszerváltozás óta a leghosszabb ideig volt kormányfő - pártja, euroatlanista, konzervatív-liberális, mérsékelten nacionalista,
• PP-DB - euroatlantista, konzervatív-liberális, egyes progresszív-liberális elemekkel,
• DPSZ - török-muszlim kisebbségi párt,
• Újjászületés Párt - nacionalista, oroszpárti, anti-euroatlantista,
• BSZP - az ex-kommunista állampárt, szociálliberális, de konzervatív fontos társadalmi kérdésekben.

A fő ellenfelek a GERB és a PP-DB, bármennyire is meglepő, hiszen valójában hasonlóak nézeteik. Az ellentét oka részben személyi, de még inkább Boriszov személye miatti: a PP-DB szerint Boriszov korrupt. A valós politikai irányt illetően az eltérés az, hogy míg a PP-DB erősen nyugatpárti, mintakövető, addig a GERB, bár szintén nyugatpárti, erősebben veszi figyelembe a helyi sajátosságokat.

Egy bolgár közvéleménykutató találó megjegyzése szerint a PP-DB "európai jobbközép", míg a GERB "balkáni jobbközép".

A többi párt lényegtelen. A DPSZ bárkivel szövetségre lépne, de nem igazán kedvelt partner egyik félnek se. A BPSZ volt már koalícióban a PP-DB-vel, de nem igazán kívánt partner, elsősorban külpolitikai iránya miatt: az orosz-ukrán viszályban nem áll ki az ukránok mellett, s euroatlantizmusa is fékezett habzású. Az
Újjászületés Párt pedig kizárt bárki másnak: nyílt nyugatellenessége miatt nem fogadható el a többieknek, bár a BSZP szavazótábora számára baráti pártnak számít, de a pártvezetőség ezt, nemzetközi okokból, nem ismerheti el.

Ezzel szemben a valós tegnapi eredmény:

• GERB - 26,7 %,
• PP-DB - 24,7 %,
• Újjászületés Párt - 14,6 %,
• DPSZ - 12,7 %,
• BSZP - 9,0 %,
• ITN - 4,3 %.

Ez még kicsit változhat, csak a szavazatok 80 %-a lett feldolgozva, s vannak még a külföldi szavazatok is. A külföldi szavazatok kétharmada mindig a DPSZ-hez megy, szóval kicsit javulni fognak.

A meglepetés: bejutott az egyik nem bejutónak jelölt párt, s az Újjászületés harmadik lett, nem negyedik.

A fő vesztes a PP-DB, még egyesülve se tudták megverni a GERB-et. Plusz még bejutott korábbi partnerük, az ITN is, akikkel tavaly összevesztek, s ami miatt a PP-DB kormánya megbukott.

Nyertes meg 4 is van:

• a GERB, bizonyították, nem lehet őket likvidálni,
• a BSZP, a vártnál kicsit jobban teljesítettek, s minden kihívójuk a 4 %-os küszöb alatt maradt,
• az ITN, hogy képesek voltak feltámadni,
• s persze az Újjászületés, hiszen most már középpárt, nem kispárt.

A nyugat, elsősorban az USA, nagyon szeretne egy GERB és PP-DB közti koalíciót, de ennek megvalósíthatósága erősen kétséges: egy ilyen koalícióval a PP-DB elvesztené teljes hitelességét, hiszen eddig mindent a "korrupt" GERB elleni harcra alapozott.

Pár tipikus plakát:

Sikerült megnéznem végül az új Blokád filmet. Eddig nem lehetett sehonnan letölteni, ezért nem tudtam megnézni.

Nos, jól van megcsinálva, el kell ismerni. A másik új magyar politikai sztárfilmet, az Elk*rtuk címűt nem szerettem, nagyon szájbarágós film, csak Gubás Gabi alakítása tetszett benne mint Gyurcsányné.

Persze nem lehet tudni valóban igaz-e a film narratívája, de mindenesetre igaz lehet, azaz nincs benne alapvető logikátlanság, abszurditás. Ilyen a jó történelmi film: egy adott narratívát mutat be, mely nem ellentétes a tényekkel.

Ami viszont problémás az a nemzetközi környzet bemutatása. A film legeleje. Itt az látható, hogy 1990 júniusában Antall moszkvai látogatásakor Gorbacsov fenn akarja tartani a Varsói Szerződést, s teljes erővel harcol érte. Ez a valóság teljes meghamisítása. A valóságban a berlini fal leomlása után pár héttel a szovjet vezetés egyértelműen kimondta: feladja a csatlósállamokat. 1989 decemberében ezt a máltai értekezleten egyenesen beemelték a nemzetközi politikai elvekbe, a Bush-Gorbacsov találkozón. A szovjet cél ekkor az volt egyedül: a NATO ne terjedjen keletre, s ha lehet, az egyesült Németország lépjen ki a NATO-ból, ez utóbbiról hamar lemondtak.

Eleve 1990 közepén Gorbacsov már a káosz közepén volt, legkisebb gondja se volt a Varsói Szerződés.

Hozzáteszem: mindez nem lényeges a film narratívájával kapcsolatban.

Az egyébként csúcs, hogy a Gorbacsovot alakító kárpátaljai magyar színész szinte anyanyelvi szinten beszél oroszul, s még Gorbacsov sajátos kiejtését is utánozza. Gorbacsov ugyanis csak 46 évesen került Moszkvába, s sose sajátította el a sztendert moszkvai kiejtést, mindvégig megmaradt otthoni dél-orosz nyelvjárási beszédénél. Gorbacsov családja az Észak-Kaukázus oroszlakta részéről származik.

Egyébként az orosz nagyon homogén nyelv, kicsik a nyelvjárási eltérések. De azért az ejtésben van 3 régió, ezek egyike a dél-orosz. S Gorbacsov is ezt beszélte. Ez a nyelvjárás azért is érdekes, mert nyugaton gyakorlatilag átmegy az ukrán nyelvbe délen és északon meg a belaruszba. A mai kelet-ukrajnai és délnyugat-oroszországi régióban a nyelv folyamatosan megy át egyikből a másikba, éles határ nélkül, ugyanez Belarusz esetében.

Persze a cél világos: ez valójában nem egy taxisblokád-film, hanem egy Antall-film. S a szovjet valóság elferdítése is ezt a célt szolgálja. Szerintem így is butaság ez: Antallnak 1990-ben nem kellett a szovjet fenyegetés ellen küzdenie, mert ilyen akkor már nem volt.

Ami zavar: ez egy szentfilm. Olyan, mint a ballib Göncz-kultusz a másik oldalon. A valóságot kellene terjeszteni, nem az elletétes marhaságot, a valóság pedig az: se Göncz, se Antall nem volt jelentős személyiség, még belföldön se, de nemzetközileg meg egyáltalán nem. Minek kell utólag valamiféle világhőst készíteni Antallból?

Múlt vasárnap voltak a parlamenti választások Kubában. Új idők kezdődnek.

Persze nem úgy, hogy lett bármiféle elmozdulás a diktatúra rendszerétől.

A választások kamuválasztások természetesen, mint ahogy Magyarországon volt minden parlamenti választás 1949-1985 között.

Egyrészt van az a sajátos helyzet, hogy a kommunista állam ragaszkodik a parlamenthez, pedig ennek semmi szerepe. S nem csak a gyakorlatban, hanem elméletben is.

Ahogy Magyarországon 1989 előtt, Kubában az alkotmány kimondja: a társadalom vezető ereje a Párt. Azaz tulajdonképpen a Parlament nem is vezető erő, minek ezek után létrehozva. De létre van hozva, Sztálin óta ez a rend minden kommunista rendszerben: van parlament.

Ezen kívül a parlament évente kétszer ülésezik, minden alkalommal pár napra, a képviselők nem kapnak fizetést, van rendes civil munkájuk. A parlamentben nincsenek bizottságok, nincs vita se. A félévenkénti párnapos üléseken ünnepi beszédek vannak, s más szervek döntéseinek megszavazása. Az egész egy abszolút formalitás, de fenn van tartva mégis.

Szóval ha be is jutna bárki a parlamentbe, semmit se tehetne, hiszen alkotmányosan is erősen korlátozott a szerv szerepe.

S persze nem is juthat be bárki. Eleve a rendszer az, hogy a 470 képviselő felét "társadalmi szervezetek" jelölik, ezek mind a Párt irányítása alatt állnak, s csak 235 képviselő jelölhető közvetlenül közigazgatási beosztás szerint, nagyjából 40 ezer szavazóként van 1 képviselő. Itt a rendszer ugyanaz, mint nálunk volt Kádár alatt: elvileg bárki jelöltetheti magát, aztán a jelöltek közül a helyi jelölőgyűlés választja ki ki legyen az adott körzet jelöltje. Mivel a jelölőgyűlést az állam szervezi, bármikor elérhető, nehogy "nemkívánatos" alakok jelöltséget szerezhessenek.

Aztán a választás napján az állampolgárok egy listát kapnak nevekkel. Annyi név van a listán, amennyi az adott járásban a mandátumok száma. A legutóbbi kubai közigazgatási rend szerint 15 megye van 167 járással és 1 darab megyéhez nem tartozó járás, így összesen 168 járás van. Lakosságarányosan megy a szavazás járásonként.

A demokratikus újítás: míg korábban vagy az egész listát meg kellett szavazni vagy az egészre nemmel szavazni, most lehetséges a nevekből válogatni, azaz csak egyesekre szavazni.

Aki eléri az 50 %-ot, az képviselő lesz. Ha valaki nem éri el, akkor az a mandátum üres lesz, azaz kisebb lesz a parlament létszáma. Ez persze sose fordult még elő.

A demokratizáció fontos eleme: míg korábban kötelezték az embereket szavazásra, rosszul lehetett járni, ha valaki nem megy el, ilyenkor az illetőhöz kimentek mozgóurnával, szavazzon, s a szavazás megtagdása már nyíltan rendszerellenes cselekedetnek számított, ezzel szemben manapság csak érzékeltetik, "nem jó nem elmenni szavazni", de aktívan nem üldözik a nemszavazókat.

A demokratizáció tény: most alig 76 % ment el szavazni, míg korábban sose volt 99 % alatti részvétel.

További demokartikus jelenség: a szavazók 20 %-a nem szavazott igennel az egész listára, hanem arról kiválasztott neveket.

S még renitensebb emberek is akadtak: 6 % nemmel szavazott az egész listára, 4 % pedig érvénytelenül szavazott.

Szóval meglett most a 470 képviselő. S ismétlem: a képviselőknek tulajdonképpen semmilyen hatalmuk nincs.

Pár nap és összül a Parlament, aztán megválasztják a 31-tagú Államtanácsot. Ez hivatalosan a Parlament állandóan ülésező testülete, mindenkori elnöke a Parlament elnöke is. A valóságban az Államtanács a tényleges kormányzati testület, tagjai fontos funkcionáriusok.

Az Államtanács megválasztása úgy történik, hogy a Párt egyik vezető tisztségviselő feláll és elmondja a 31 nevet, amit aztán a Parlament egyetlen szavazással, vita nélkül megszavaz.

Az Államtanács ezután kinevezi a Minisztertanácsot. A Minisztertanács végzi a központi végrehajtást, míg az Államtanács inkább elvi döntéseket hoz. A Minisztertanács létszáma nem rögzített, jellemzően 30-50 közti.

Mind az Államtanácsnak, mind a Minisztertanácsak van "belső" testülete, ezek a legfontosabb tagok. Aki ezen kívül van, az kellemzően csak végrehajtó, azaz az érdemi vitákban nem vesz részt.

Mindezek mellett van a Párt vezetése: ez a Politikai Bizottság és a Titkárság, a kettő taglétszéma jellemzően 15-20 fő.

Ha a valóságot nézzük, akkor a döntések tényleges vitafóruma az Párt vezetésének, az Államtanácsnak és a Minisztertanácsnak a közös ülése, az utóbbi kettőből csak a "belső" tagok. Ez összesen nagyjából 25 ember, ez Kuba tényleges vezetése.

Miért csak 25?, merülhet fel a kérdés az előbbiek alapján. Mert a 3 testület tagsága nagyban azonos, az igazán fontos emberek mind a 3 testületben tagok. A jelenlegi kubai főember Miguel Díaz-Canel Bermúdez pl. egyszerre tölti be következő funkciókat:

• köztársasági elnök,
• képviselő,
• az Államtanács tagja (de nem elnöke),
• a Minisztertanács tagja (de itt se az elnöke),
• a Párt első titkára,
• a Párt Politikai Bizottságának elnöke.

Miguel Díaz-Canel egyébként semmiképpen se nevezhető diktátornak. A Fidel Castro halála és Raúl Castro visszavonulása közti átmenet során (2016-2021) a gyakorlati kubai hatalmi mechanizmus teljesen át lett alakítva. Míg Fidel tényleges diktátor volt, még a testvére is időnként utólag értesült a döntésekről, addig ma kb. az a rend van, ami Magyarországon volt Kádár alatt: egy 15-25 tagú testület irányít mindent, a nagyfőnök meg csak első az egyenlőek között.

Fidel alatt legendák voltak vezetési stílusáról. Hogy pl. hétfőn reggel kiderült mit döntött a Párt, s a döntésekről Raúl is csak hétfőn értesült. Fidel a hétvégén minden átveszélt a feleségével, majd döntött és kész. Már az is államtitoknbak számított, hogy Fidelnek van felesége. Az ünnepélyes "first lady" funkciókat Raúl felesége, majd annak halála után Raúl lánya látta el.

Fidelnek hivatalosan nem volt felesége. Egyrészt a "lázban égő forradalmár" képbe nem illett a családi élet, másrészt a hagyományos latin mácsó képpel se működött volna a monogám, 1961 óta házas, 5 gyerekes házas ember ténye. A hagyományos latin mácsó képben az ilyen ember erősen buzigyanús: hiszen miféle férfi az, aki nem csalja meg rendszeresen a feleséget, s még kedvenc hobbija is otthon lenni. Persze így is akadt házaságon kívüli ügye Fidelnek, de nem volt elég a mácsó szinthez.

A 80-as években mesélték, Raúl úgy látogathatta meg otthonában Fidelt, hogy előzetesen telefonált Fidel feleségének engedélyért.

Csak a 90-es években lett nyilvános tény, hogy Fidelnek van felesége, s tőle 5 fia.

Szóval a nagy vezér leginkábba saját feleségével szerette megvitatni az államügyeket, nem a hivatalos szervekkel. Mindez teljesen megváltozott Raúl reformjai alatt: a hagyományos posztsztálini kollektív vezetési elv lett bevezetve, maga Raúl is példát mutatott, minden tisztségből lassan visszalépett, ma már csak ünnepségeken jelenik meg, de mindig csak Miguel Díaz-Canel kíséretében.

Ami engem legjobban megdöbbentett: a szavazásra jogosultak 30 %-a nem szavazott vagy szavazott ugyan, de nem nem szavazta meg a képviselői listát, s még furcsább, hogy ezt nem titkolják a hivatalos szervek.

A műveltségi vetélkedők színvonala rohamosan csökken.

Egyrészt látható: műveltségi kérdések helyett egyre gyakoribbak az ilyen találgatós kérdések, melyeket normál művelt ember nem tudhat, hacsak nem foglalkozott éppen az adott területtel. Ezek jellemzően tizedrangú adatokra kérdeznek rá, ilyen "ki volt Kossuth Lajos legfiatalabb másodunokatestvére?" típusú marhaságok.

A Legyen Ön Is Milliomos arról volt híres, ügyel a minőségre. Ha becsúszik hibás kérdés, azt utólag elismerik. Hibás kérdés lehet:

• a 4 lehetséges válasz egyike se helyes válasz,
• a 4 lehetséges válasz közül egynél több helyes válasz,
• a kérdés rosszul van megfogalmazva,
• a szerkesztők hibás választ fogadnak el helyesnek, vagy helyeset hibásnak.

A műsor alapkoncepciója az, hogy minden hibás esetben utólagos korrekció van. A hibásan kiejtett játékos választhat: megkapja az utolsó kérdésére járó összeget, vagy visszatér a műsorba és újra kap kérdést a hibás helyett.

A legnevezetesebb eset Angliában volt eddig: a 15. kérdés volt hibás, s emiatt a játékos 468 ezer fontot vesztett. A műsor elismerte a hibát, újra ment játszani a játékos, kapott új 15. kérdést, amire azonban nem válaszolt, hanem megállt, 500 ezer font nyereményt szerezve így.

Az egyik ilyen hiba esetében én is részt vettem az akcióban, hogy a műsor ismerje el a hibát. 2000-ben volt a magyar verzióban, még az RTL-es kiadásban, Vágó Istvánnal. A kérdés az volt: melyik ország határos a legtöbb országgal szárazföldön a felsoroltak közül, a lehetséges válaszok pedig: Németország, Franciaország, Kína, Oroszország.

A játékos okos volt, pontosabban művelt a politikai földrajzban, azonnal kizárta Németországot - 9 országgal határos - és Franciaországot - 12 országgal határos -, majd gondolkodni kezdett és Oroszországot mondta. A válasz hibásnak jelölődött, a magyarázat szerint Kína 16 országgal határos, Oroszország csak 14-gyel. A játékos is furcsán nézett, így Vágó felolvasta a magyarázatot a képernyőjéről, s azonnal kiderült a hiba: 16 azért, mert Hongkong és Makaó is benne volt.

Én még aznap jeleztem ímélben: Hongkong és Makaó Kína részei, azaz nem lehet Kína saját magával határos, mert ha igen, akkor Magyarország határos 8 országgal, ezek egyike Vas megye. Szóval Kína csak 14 országgal határos.

Azaz ha Oroszország is 14 országgal határos, akkor eleve rossz a kérdés, mert 2 helyes válasz van.

Plusz, ha viszont "ország" alatt nem csak az ENSZ tagállamait értjük, hanem mindent, akkor Oroszország 16 országgal határos, mert ott van még Abházia és Dél-Oszétia.

A kérdés persze akkor vitás volt, hiszen Oroszország akkor még nem ismerte el Abháziát és Dél-Oszétiát, szóval lehetett úgy okoskodni, hogy nem 16, hanem 14. (Ma már a kérdés nem lenne vitás.)

De bárhogy is nézzük, a játékos kiejtése súlyos hiba volt.

Végül a versenyzőt visszahívták. Az első ilyen eset volt a vetélkedő magyarországi történetében.

Az ilyesmi megtörténhet. Mindenki hibázhat. Ami engem inkább zavar az a marhaságok kérdezésén kívül a pontatlan kérdés.

Kérdés: ki az egyetlen államfő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott? Lehetőségek: Atatürk, Churchill, Gorbacsov, Havel. Na most, Gorbacsov béke Nobel-díjat kapott, kizárható, ahogy az irodalmi Nobel-díjas Churchill is kizárható, mert nem volt államfő. Atatürk nem volt író, ő se kapott. Marad Havel, én ezt jelöltem volna kizárásos alapon, bár sose hallottam Nobel-díjáról, dehát ő államfő is volt és író is, szóval elvileg logikus következtetés.

Persze a versenyző nem tudta, hogy Churchill nem volt államfő, de tudott díjáról, így őt jelölte. S a szerkesztőség szerint is ez a helyes válasz.

Azóta se mondta sehol a műsor szerkesztősége, hogy a kérdés hibás volt. Ma már ez a szokás.

Amióta ez volt, már nem nézek meg minden adást. Ez így teljesen komolytalan ugyanis.

Nem mostani anyag, de érdekes, mert ugyanazt mondja, amit magam is tapasztaltam, bár akkor nem tudtam értelmezni:

A kommunista Szalai azt mondja: a nyugat végig a formailag kommunista technokráciát támogatta akkoriban, a rendszerváltozáskor, s nem a gyanús, harmadikutas elképzeléseket is mondó népieket, de még a nyugatos urbánusokat se.

Pedig de sok tévhit volt akkoriban! A 90-es éveig léteztek aozk az elképzelések, hogy van egy baloldali, pontosabban liberális nyugat, mely az SZDSZ és a Fidesz mellett áll (a Fidesz mellett persze csak a 90-es évek közepéig), s van egy jobboldali, pontosabban konzervatív nyugat, mely az MDF-et akarja. Lásd, a naív hitet, hogy a németek az MDF mögött állnak, az angolszászok meg az SZDSZ/Fidesz mögött - mintha létezne Amerikától független német politika!

S még az 1994-es SZDSZ-MSZP összeborulás se törte meg ezt a hitet. Az abszurd tévhit még 2000-ben is jelen volt, amikor a jobbos magyar értelmiség komolyan elhitte, hogy Amerikában a konzervatív Bush és a liberális Gore harca valódi. Az egyébként rendkívül tisztességes Bencsik András nagy bukása volt ez, hogy teljesen beleélte magát, hogy Bush a "jobboldali", míg Gore a "baloldali", s személyes győzelemként ünnepelte hetilapjában Busht.

Még korábbi emlék, amikor még nem is létezett internet mai alakjában, csak hírcsportok és levelezőlisták voltak, s hirtelen egymásra döbbent a magyarországi és a magyar emigrációs nyilvánosság. Volt egy fazon, 56-os magyar, aki akkor diákként vándorolt az USA-ba, nálam nagyjából 20 évvel idősebb, szerintem már nem él, nem hallottam róla évek óta. Nagy magyar nacionalista volt és ezzel párhuzamosan Amerika imádója, akkor ez így együtt még lehetséges volt, akinek világképe alapvetően "jó Amerika harcol a rossz komcsikkal" volt. Már azt se volt képes megérteni, hogyan lehetséges, hogy Amerika nem üldözi a rossz magyar komcsikat, sőt barátkozik velük, ahogy a magyar komcsik is látványosan szeretik Amerikát, másrészt meg hogyan lehet, hogy az akkor formálódó csurkisták egyszerre magyar nacionalisták és utálják Amerikát.

Az ember teljesen összeomlott mindennek hatására. Aztán persze feloldotta a kognitív disszonanciát az antiszemitizmussal, melynek friss híve lett: lásd, a magyar komcsik zsidók, s Amerikát is a zsidók irányítják. Innentől már nem olvastam miket ír, mert nem maradt benne semmi értelmes.

Persze nem akarok magamnak érdemeket kitalálni, én se értettem a dolgokat ahogy kell akkoriban. De mondjuk odáig azért nem süllyedtem, hogy vad, faji alapú konteókkal magyarázzak mindent.

Örök emlékem még egy beszélgetésem 1990 elején egy volt tanárommal. Az illetőről a rendszerváltozás folyamatában derült ki mik valódi nézetei, ezt korábban nyilván senkiről se lehetett tudni. De amikor már szabadon lehetett véleményt mondani, kiderült róla: kommunista. S nem szitokszóként, hanem ténylegesen. Szóval ő mondta 1990 februárjában: a nyugat a liberális, az ő szavaival "komprádor" MSZP mögött áll, az MDF és SZDSZ/Fidesz közti kultúrharc csak füst, a nyugat számára kellemetlen fejlemény, mely gátolja az MSZP hatalmon maradását, s a nyugat mindent meg fog tenni az MSZP érdekében.

Arra a felvetésemre, hogy dehát a nyugatos SZDSZ/Fidesz nyilván közelebbi a nyugat számára, mint a részben harmadikutas MDF, azt mondta, ez olyan, mint a vita a címerről: amíg mindenki arról vitázik, koronás címer vagy Kossuth-címer legyen, a háttérben az MSZP emberei elajándékozzák az ország vagyonát a nyugati tőkének cserébe zsíros állásokért és jutalékokért.

Azt jósolta: a választás el lesz csalva, s az MSZP lesz kihozva győztesnek, a nyugat Némethre, Kovácsra és Hornra épít. Persze ez nagyon nem jött be. De azért azt is hozzátette: ha esetleg mégse lenne kihozható az MSZP győztesnek, akkor is az új kormány az MSZP programját fogja megvalósítani, mert ha nem, a nyugat nem ad pénzt. Ez viszont tényleg bejött.

Az egyetlen ami zavar engem: én is simán benyeltem az egész akkori narratívát, nagyjából 1993-ig, bár már 1990 végén akadtak apróbb kétségeim.

A bolgár főváros nem turistalátványosság. Egyszerűen csúnya.

Az ok részben földrajzi. A legnagyobb balkáni hegyvidéki mélyedésben található, de ennek mérete se túl nagy, nyugat-kelet irányban kb. 70-80 km, észak-dél irányban kb. 10-20 km. Északra, keletre, délre magas hegyektől zárt, egyedül nyugat felé zárt alacsonyabb hegyektől.

Mindigis regionális központ volt, hiszen mind az Égei-tengertől a Dunáig tartó egyik fő útvonal, mind a Fekete-tengertől az Adriáig tartó egyik fő útvonal itt halad el, de mérete mindig kisváros volt. A török kor végén 20 ezer alatti volt a lakosságszám.

Ekkor Szófia csak a 6. legnagyobb bolgár város volt. Tisztán politikai okokból lett fővárosnak választva mégis: mert kb. félúton van a bolgár etnikai területen nyugat-kelet irányban. Aztán persze ennek a területnek a nyugati része nagyobbrészt nem lett Bulgáriáé, így most Szófia a szerb határtól alig 50 km-re van.

A főváros státusz miatt a lakosság drasztikusan növekedni kezdett, ami miatt a levegő minősége kibírhatatlan lett télen: a szénnel való fűtés miatt állandó szmog volt a teleken. Ezt persze részben megoldotta az árammal való fűtés és a központi fűtés, de ma már az autók okoznak szinte ugyanilyen problémát: a környező hegyek miatt a levegő gyakran bent reked a városban, nagy szél kell, hogy ez ne így legyen.

A kommunizmus alatt a helyzet súlyosbodott: a már így is túl magas 400 ezres lakosságszám drasztikusan emelkedett, a 70-es évekre elérte az egymilliót. Ma hivatalosan 1,4 millió a lakosság, de mivel a kommunizmus bukása óta Bulgáriában nem szokás a lakcímbejelentés, lehet ez a valóságban 2 milllió is, az ország lakosságának a harmada.

A kommunizmus fő károkozása azonban nem ez, hanem a panel lakótelepek. Magyarországon is épült sok panel, de jellemzően üres területeken, s sose olyan eltúlzott mértékben, mint Bulgáriában. Míg Magyarországon a legnagyobb lakótelepen is alig 50 ezer ember él (Budapest, XIV. ker.), addig csak Szófiában van 4 ugyanekkora és 2 nagyobb lakótelep, a legnagyobb 130 ezer fős!

Ráadásul míg Budapesten volt igyekezet a lakótelepek humanizálására, lásd legyenek járdák, intézmények, kereskedelmi egységek, parkok, addig Szófiában a tipikus lakótelep félkész kinézetűen lett átadva, sokszor még az utcák se lettek leaszfaltozva. Ami pedig eleve rossz, az csak tovább romlik.

Vicces emlékem, amikor a múzsám először járt Budapesten a Havanna utcai lakótelepen, ez 1986 végén volt, azt hitte, ez valami elit hely fontos emberek számára. Amikor mondtam neki, hogy ez számít az egyik legszarabb helynek Budapesten, meglepődött. Nem tudta mire vélni: hogy hogy mindenhol van útburkolat, járda, játszóterek, parkoló, padok, rendesen elkerített virágágyások, s csak a kukák körül van egy kis szemét, meg falfirkák a házakon.

Persze most a szófiai helyzet sokkal jobb már. A kapitalizmus legalább abban hatott, hogy mindenhol lettek boltok, más intézmények. Egy időben még az ellenkező végletbe is elmentek a dolgok: amikor minden negyedik földszinti lakásból bolt lett, s a pincékből meg vagy boltok vagy más intézmények. Ezen kívül az emberek egy részének lett több pénze, így sokan költöttek a lakások rendbe hozatalára.

De a túl sok panel ma is nagyon kellemetlen látvány. Van ahol most már normálisan néz ki a házak környéke, de ma is vannak nagyon elhanyagolt részek.

Ami viszont megdöbbentő: a hatalmas kereslet miatt az árszint nagyon magas. Éveken keresztül az átlagár magasabb volt, mint Budapesten, csak a legutóbbi magyar lakásár-emelkedés óta nincs ez így. De ma is 1200 euró/m² az átlagár a legrosszabb lakótelepeken, s ez is csak a felújítanadó lakásokra igaz. Egy jobb lakótelepen egy felújított szép lakás, 2- vagy 3-szobás, mondjuk 75 m² mérettel nehezen kapható 120 ezer euró alatt.

Nem értek egyet a kommunizmussal, de százszor inkább kommunisták, mint liberálisok.

A napokban feltették a YT-ra az egyik magyar kommunista törpeklub tanácskozását. Bár vannak unalmas részek is, de vannak érdekesek is.

Különösen Schiffer hozzászólása érdekes.

Teljesen szabatosan levezeti, hogy mi a különbség a lobbi szervezet és a civil szervezet között. Az előbbi valakinek az érdekeit képviseli, a másik kisemberek önszerveződése. A nemzetközi lobbista szervezetek fő baja pedig az, hogy bármiféle felhatalmazás nélkül teszik lehetetlenné választott kormányzatok munkáját. S azt is elmondja: a globális tőke leghatékonyabb ellenfele a nemzeti autokrácia.

A kommunisták látják a problémát, csak éppen megoldani nem tudják. Persze nem is oldható meg kommunista nézőpontból. De legalább látják.

A megoldás meg természetesen az, hogy a gyökerekben keresendő a hiba. A hiba pedig maga a polgári rendszer, a liberális demokrácia. Az, hogy ma hatalmas, milliárdokkal rendelkező "civil" szervezetek diktálnak szerte a világon, s senki se mer velük szembeszállni, mert azonnal bekerül a főgonoszok kategóriájába az nem valami furcsa véletlen, hiba, hanem éppenséggel a rendszer természetes fejlődése.

A protestantizmus által megalapozott felvilágosodás és liberalizmus terméke az a gondolat, hogy a politikai hatalom legyen gyenge, mindent amit lehet ki kell szervezni magánkézbe. Márpedig ha így van, akkor a magánkezek előbb-utóbb átveszik a politikai hatalmat is.

Amire megoldás a visszatérés a normalitáshoz. Ennek fontos része a bivalyerős állam, mely nem szervez ki egyetlen társadalmilag fontos tevékenységet se magánkézbe. Hiszen az állam célja a társadalom szervezése, védelme, ezért teljesen abszurd ezt átadni magánérdekek prédájának.

Megjegyzem: a kommunisták is csak elméletben voltak államellenesek, a gyakorlatban ők is erős államot építettek ki.

Bolgár anyósom 1956-ban érettségizett.

Nagy baj volt azonban. Az érettségi májusban volt, Hruscsov győzelmi kongresszusa meg februárban.

S ekkor "kiderült" a kongresszuson: Sztálin elvtárs rossz bácsi volt. Ez lett az abszolút örök igazság. Igenám, de akkor stornó a korábbi abszolút örök igazság, hogy Sztálin elvtárs jó bácsi volt, s neki köszönhetünk mindent.

Volt is erről egy korabeli szovjet vicc:

A kisgyerek kérdezi a nagyapját:

• Nagyapa, igaz, hogy Lenin bácsi jó ember volt?
• Igaz.
• Na és Sztálin bácsi?
• Ő rossz ember volt.
• Na és, nagyapa, Hrucsov bácsi milyen ember?
• Azt még nem tudjuk. Amikor meghal, ki fog derülni.

Változott tehát a pártvonal. Viszont mivel a Pártnak mindig igaza van, a vonal változása nem vallható be, úgy kell tenni, mintha mindig az új vonal lett volna.

Az illetékes elvtársak az Oktatási Minisztériumban azonnal átlátták a problémát: jövőre lesznek majd új iskolai történelemkönyvek, de mi lesz az idei érettségivel? Mert az mégse lehet megtenni, hogy a teljes XX. századot ideiglenesen kivesszük az anyagból, dehát az se járható út, hogy a meglévő tankönyvek alapján lesz az érettségi, mert ezekben még a régi pártvonal tükröződik! S nincs idő új könyveket nyomtatni, majd ebből felkészíteni a diákokat.

Meg is alakult emiatt a Válságbizottság. Szerencsére okos elvtársakból állt, akik pár nap alatt előjöttek az elmés tervezettel:

• lista készült a hatályos történelem tankönyv "hibáiról", oldalszám, sorszám szerint,
• minden tankönyv, ami nincs érettségizős diáknál, összeszedendő és bezúzandó.

A vezetőség el is fogadta a tervezetet. S az ki lett küldve minden iskolaigazgatónak az ország területén.

Aztán az érettségiző diákok egy napra fel lettek mentve a tanulás alól, ezen a napon meg kellett jelenniük történelem tankönyvükkel. Majd az igazgató egymás után mondta melyik oldalon melyik sor satírozandó át, néhol egész bekezdések, máshol csak szavak. Az is megesett, hogy az egész lap "hibás" volt, itt az adott lapot ki kellett tépni.

Úgy 2 és fél óra alatt minden kész is lett. Immár pártvonal-konform lett minden diák tankönyve.

Egy diák éppen beteg volt aznap. S lustán nem csinálta meg a tankönyv-revíziót, képes volt az esemény után 2 héttel is még a "hibás" tankönyvvel megjelenni az órán. Nem maradt más hátre, tőle elkobozták a könyvét, a diák magatartás jegyét pedig lerontották a félévre.

Ha azt mondták volna akár még csak 10 éve, hogy ez a módszer lesz a modern liberalizmus egyik eszköze, nevettem volna. S mégis:

A ferencista-sátánista Felszabtér Blog csodás megállapítása: "A kárpátaljai magyarok között is van ilyen és olyan is. Vannak köztük a politika által agymosottak, akik nem akarják megtanulni az ország nyelvét, inkább elszigetelődnek, mert erre hecceli őket a magyar kormány. Pedig ők elsősorban ukrán állampolgárok, és csak utána tartoznak a magyar kisebbséghez. Ezt tudomásul kellene venniük. De közöttük is találkoztam olyanokkal, akik jól álltak hozzá ehhez és az ország népévé tudtak válni."

Persze nincs min meglepődni, ez az a blog, mely körül ilyen Hodász, Perinta, Iványi féle sötét alakok forgolódnak. A magyarellenesség viszont újdonság, eddig csak a krisztusellenességben nyomultak.

Lássuk csak! Bűn, hogy valaki Ukrajnában nem tud rendesen ukránul, s nem akar ukrán lenni, ezt mondják. Nos, pont Ukrajnában még az ukránok jelentős része se tud ukránul rendesen, mert orosz anyanyelvű. Eleve miféle abszurd logika, hogy amint egy határváltozás miatt kialakul egy új ország, mindenki azonnal köteles parancsszóra az új identitást befogadni. Ehhez mindig idő kell.

Amikor a szóban forgó terület a Szovjetunió része volt, szinte minden ottani magyar megtanult oroszul. Azaz beilleszkedett, de orosszá akkor se vált. Ha még sokáig lesz ott Ukrajna, s az ténylegesen is az ukrán nyelvet fogja használni, bizonyos idő után általános lesz az ukrán nyelv ismerete a kisebbségek között is. De addig minek?

A NATO-vérzsoldos Fazekas László megbüntetése pedig dicséretes dolog. Bár valószínűleg nem büntethető, hiszen erősen elmebeteg-gyanús.

A történelem szubjektív, folyamatosan változik.

Rövid távon is. Még a viszonylagosan tényeknek tekinthető adatokat is felváltja a róluk való emlékezet.

Orosz ismerős mondja: a szovjet rendszer bukására az orosz átlagember a 90-es években mint pozitívumra emlékezett, a 00-as években mint semleges eseményre, a 10-es években pedig mint negatívumra. S egyik se volt végülis hazugság, csak más-más szempontú elemzése volt ugyannak.

Amint nincs stabil emlék, azt felváltja a hamis emlék. Mivel a rendszerváltozás ma rossznak számít Oroszországban az emberek zöme számára, hirtelen megszépült minden ami előtte volt. S nem relatíva szépült meg, hanem egyenesen abszolút értelemben.

A saját fülemmel hallottam az én korosztályombelitől a "minden volt a boltokban" állítást, ami egyszerűen semmilyen szempontból se igaz. Hiszen ha mondjuk a korabeli osztrák szintet 100-nak vesszük, akkor a magyar szint 40 volt, a bolgár 10, a szovjet meg 3. Örök emlékem: szovjet turisták Szófiában 1988-ban amint ámulnak a hatalmas "árubőségen".

Dehát ha a változás rossz volt, akkor előtte nyilván jó volt! Ennyi az egész.

A politikai propagandában mindez ügyesen kihasználható.

Pl. korábban balib oldalon a kommunizmust mentegetni volt szokás, ma pedig sátánizálni kell. Mivel egyre kevesebb ember van, akinek személyes emlékei is vannak a kommunizmusról, az átlag nem tud semmit róla, csak valaki narratíváját ismétli.

Cikk, mely szinte direkt keveri a fogalmakat.

A leghazugabb állítás: "A liberalizmus olyan világnézet, ami nehezen válik a kemény rendteremtés motorjává." - miközben keményebb rendet ideológia még sose teremtett, mint amit a liberalizmus. A liberalizmus megjelenésekor, majd a hatalom megszerzésekor mást se tett, mint ellehetetlenített minden alternatívát.

Eleve súlyos hiba a liberalizmus-konzervatívizmus szembeállítás. A gyanútlan szemlélő azt hihetné, van eredetileg a régi szép konzervatícizmus, majd jön ellene a liberalizmus. A valóságban a konzervatívizmus egy üres eszme, sose volt, s csak később, reakcióként jelent meg a liberalizmusra válaszként, de sose ellentétes válaszként, hanem mérséklésként. A két eszme célja azonos: az emberi társadalom sátánizálása, csak a sebesség más: a klasszikus liberalizmus gyorsabb eredményt akar, míg a konzervatívizmus kicsit még várna inkább. A liberális szerint már a jövő héten legyen alapjog a gyerekkúrás, míg a konzervatív kivárna jövő januárig ezzel.

Abban persze igaza van a szerzőnek, hogy a liberalizmus modern szélsőségesei megeszik a klasszikus liberalizmus híveit. Dehát mi ezzel a gond? A kisember csak örül, ha egy gonosz eszme saját magát teszi tönkre.

Hatalmas felháborodás.

Ami érdekes: az állatkínzás általános felháborodást kelt, de az abortusz nem. Pedig az abortusz sokkal kegyetlenebb.

Egyébként persze a tett elítélendő: perzselni disznót a disznó meghalta után szokás, nem előtte. A konkrét eset egy kontár disznóvágás.

A ballib törzskommentelői tábor persze gyorsan megfejtette a rejtélyt: mucsai fideszesek voltak a disznó-szadisták, s a hibás az "állatkínzó" Semjén. Orbán szerencséje, hogy a foci a hobbija, nem a vadászat, különben ő lenne a hibás.

A bolgár szlengben számos új szleng szó van politikára is, ebben talán a bolgár ember még a szintén találékony magyarnál is fantáziadúsabb.

Az egyik még viszonylag udvarias szleng a "sötétkék". Arra utal, hogy a rendszerváltozáskori nagy antikommunista pártszövetség zászlaja kék volt. Innen sötétkék az, aki ennek az áramlatnak a turbó verzióját képviseli. Ma ez inkább azt jelenti: a hagyományos, elsősorban nagyvárosi jobboldal legfanatikusabban nyugatos része.

A sötétkékek viszonya a bolgár ex-cárhoz meglehetősen terhelt. Ami így első hallásra furcsán hangzik, hiszen az ember alapból azt gondolhatná, egy rendes konzervatív-liberális jobboldali biztosan a monarchia lelkes híve, s mélyen elutasítja a kommunisták által létrehozott köztársaságot (Bulgária csak 1946-ban lett köztársaság, a kommunista hatalomátvétel után).

S ez így is volt, egészen 2001-ig. Amíg a cár Madridban élte az ex-cárok nehéz életét, s csak ritkán látogatott haza, akkor is csak járni az országot és integetni.

De 2001-ben végleg hazaköltözött. S nemcsak hazaköltözött, de elindult a választáson is. Az eredmény: a "kék" párt leesett 52 %-ról 18 %-ra, magyarul: a kékektől a hívek kétharmada átpártolt a cárhoz. (Aztán 2013-re a kékek el is tűntek a parlamentból.)

A sokk hatalmas volt. A halványkékek csak szomorúan néztek, de az legvehemensebb sötétkékek egyenesen szidni kezdték a cárt. Aztán jött a második sokk: a cár képes volt pár szocialistát is bevenni kormányába! Ekkor a sötétkék megmondóemberek már nem fogták vissza magukat: a legvadabb konteókat kezdték terjeszteni. A kedvencem: a cár évtizedek óta - sőt, 1955 óta, 18 éves korától! - a KGB ügynöke, alezredesi rangig vitte, s azért lett hazaküldve, hogy levezesse Bulgáriát a NATO-tagság felé vezető útról. Elkezdtek "monarcho-kommunizmusról" beszélni - a bolgár kommunisták által az 50-es években kitalált "monarcho-fasizmus" mintájára.

A cár elleni szövegek olyan mértéket értek el lassan a hisztero-jobboldalon, melyet a kommunista diktatúra alatt is túlzásnak éreztek volna a rendszer vezetői.

2009 körül az ex-cár teljesen kivonult a politikából. Szófia határában él azóta a feleségével, apja volt magánkastélyában, melyet visszakapott 1991-ben (a Szófiából Plovdiv felé menő autópálya mellett, véletlenül én tőle 600 méterre laktam 1988-1992 között, akkor még senki se lakott ott, maga az épület kissé romos is volt, én párszor be is mentem sétálni akkor kisgyerek nagyobbik fiammal). Ritkán szólal meg, de amikor mégis, akkor mindig "baj" van vele.

A napokban megkérdezték tőle, mit gondol a hágai ICC által Putyin ellen kiadott körözésről. Erre a szabályos kék válasz az, hogy ez nagyon jó, végre győz az igazság, meg szlavaukraini. Szimeon viszont képes volt azt mondani: ez felesleges lépés, példátlan eset, s csak eszkalálja a válságot.

Na ugye, hogy KGB-alezredes!

Van ez a Balogh gyerek.

Én még szimpla bloggerként ismertem meg sok évvel ezelőtt. Sokban nem értettem egyet vele, de értékeltem kemény ballib-ellenességét. Ő akkor a korai Jobbik híve volt, én meg nem: a Jobbik által képviselt reformnyilas eszmét mindig marhaságnak tartottam.

Aztán ment tovább néppártosodni. Ekkor felfedezték, fizetős állást kapott, írhatott immár cikkeket teljes munkaidőben a Jobbik médiáiban.

Azért el kell mondani, hogy a néppártodás legvégső szakaszát, amikor Jakab Péter DK-tagozatot csinált a pártból, már Balogh gyomra se bírta, felmondott. Azaz a srác nem teljes erkölcsi nulla.

Átment az Azonnalihoz, de azt időközben likvidálta a nagyúr Ungár.

Most elszegődött a Soros Magyar Hangjához kiábrándult fideszesnek.

Kiváncsi vagyok mi lesz a sorsa. Sok reményt nem fűzök hozzá, dehát kiderül: ha kirúgják, akkor maradt még tartása.

Megírtam már mi az a kis nép, íme itt. Lényege egy mondatban: minden erőt arra fordítani, hogy a saját közösségünk hibáit felnagyítsuk, mindenki másét meg lekicsinyítsük.

Persze nem gond soha az önkritikusság, de beteges dolog mindenképpen minden rossz forrását magunkban keresni.

Idén volt a bulgáriai holokauszt 80. évfordulója, ennek kapcsán jelent meg ez a kis, de összetartó bolgár csoport már megint. Hozzá kell tenni: sokkal kisebb ez a csoport, mint Magyarországon, de azért van.

A megemlékezés hivatalos neve "A bulgáriai zsidók megmentésének 80. évfordulója", ez a név már önmagában hatalmas dühöt generál ezen csoportban.

Miközben ez a név sikeresen van használatban. Bár nem Bulgária az egyetlen állam, mely nem deportált zsidókat a II. vh. alatt Németországba. A kiemelkedő példa Finnország, ahol még zsidótörvényeket se vezettek be (persze az ottani zsidók száma eleve kb. 100 volt). Dánia átmentette a zsidóit Svédországba. De Olaszországból és Magyarországról is csak a német megszállás után volt deportálás. A hivatalosan semleges, de valójában Hitler-szövetséges Spanyolország se deportált. Sőt, Románia se, aminek azért van egy szépséghibája: a románok maguk öltek meg sok zsidót, bár tény, a román állampolgárságúakat csak munkatáborokba küldték.

Bulgária esetében a történelmi háttér a következő. 1941-ben bevezetik az első zsidótörvényt, mely keményebb volt a magyarnál: a zsidó lakosság teljes kitiltása is elő lett írva a nagyvárosokból, s a zsidók lágeresítése munkatáborokban bolgár területen. A jövőre nézve meg lett tiltva zsidók honosítása is. Minden másban kb. azok az intézkedések voltak, mint Magyarországon.

1943 elején aztán leszóltak Berlinből Szófiába, akkor most tudnák "fogadni" a zsidókat Bulgáriából, lehet őket küldeni Bécsbe. Persze nem lehet tudni pontosan mi zajlott, de valószínűleg III. Borisz cár nem akarta teljesíteni a német kérést, de ezt nyíltan nem mondhatta ki, így a parlament alelnökén és a bolgár ortodox egyház vezetőjén keresztül meg lett szervezni a deportálás ellen egy "civil" tiltakozás. Válaszul az akcióra március 17-én a cár rendeletet ad ki: nem szállítható ki bolgár állampolgár az országból akarata ellenére. A németeknek pedig meg lett magyarázva: egyébként is nagyon fontos a zsidók munkája, szóval maradniuk kell.

De most jön a fontos pontosítás. 1941 áprilisában Bulgária megtámadta Szerbiát és Görögországot. A katonailag elfoglalt terület egy részén csak katonai közizgatás lett bevezetve, de a nagyobb része - a mai Észak-Macedónia keleti és középső része, egy vékony sáv a mai Kelet-Szerbiában, a mai Koszovó délkeleti csücske, s a mai Görögország legkeletibb része - csatolva lett Bulgáriához. Minden lakos az új területeken automatikusan bolgár állampolgár lett, nemzetiségtől függetlenül, kivéve a zsidókat, hiszen az említett zsidótörvény tiltotta a zsidók honosítását.

Szóval az új területek teljes zsidó lakossága deportálva lett Bécsbe, 7200 fő a volt jugoszláv területről és 4100 fő a volt görög területről. Miközben a bolgár állampolgárságú kb. 50 ezer zsidóból senki se lett deportálva, köztük 500 dobrudzsai zsidó se, ők ugyanis még a zsidótörvény hatályba lépte előtt kerültek bolgár fennhatósága alá, így bolgár állampolgárságot kaptak.

Nyilván a történet szépséghibája a 11300 hontalan zsidó deportálása, de így is a tett elismert. Dimitar Pesevnek, a bolgár parlament események alatti alelnökének, szobra van Izraelben, s hivatalosan zsidómentőnek számít. Sőt amikor 1945-ben a bolgár Népbíróság sokakkal együtt halálra ítélte mint a volt rezsim egyik vezetőjét, amerikai zsidó szervezetek jártak közbe, s végül 15 év börtönt kapott golyó helyett.

De most a kis bolgár klubmozgalom ráugrott a témára. Röpködnek a követelések, hogy Bulgária azonnal ismerje el bűnösségét. Meg hogy a kormány nácibarát volt, beleértve a cárt.

A jó: az egésznek nincs politikai támogatása, egyetlen komolyabb párt se támogatja őket.

A bolgár hivatalos szervek reakciója meg a jól bevált módszer: nem mondanak semmit, nem is szállnak vitába. Ez sikeres a legtöbb esetben, mert a téma így egyszerűen feledésbe merül. Persze ez csak azért tud működni, mert a kis nép tényleg kicsi.

FAM írja a FB-on:

A műszaki fejlődés független a politikai rendszertől. A premodern korban is volt. Sőt, a modernkori se lehetett volna a premodern kori fejlesztések nélkül. Kb. mintha azt mondaná a szerző, kommunizmus nélkül nem lett volna űrkutatás.

A másik gyakori érv, hogy a tradicionalizmus konteó. Pedig éppen az ellenkezője az, de legalábbis XIX. századi determizmus az ellenvélemény. Nyilván nem összeesküvés, hogy az lett ami lett, de a fejlődés lehet sokféle. S abszurd feltételezni, hogy az emberi történelem determinisztikus, azaz csak az lehetett ami lett.

Továbbá mindig jön a jobbágy érv, hogy mindenki jobbágy lesz, s milyen hülyék vagyunk, hogy azt hisszük, mi főnemesek lennénk. Senki se idealizálja azt ami volt, az se volt tökéletes társdalom, egyszerűen csak jobb volt a mainál.

Ahogy akkor nem lehetett a jobbágy gyermekéből nagyúr, most se lehet az irodai alkalmazott gyerekéből milliárdos.

Persze elvi lehetőség van. Ahogy akkor is volt: a jobbágy gyereke elment papnak tanulni, pap lett, majd ment felfelé a ranglétrán. S ő lett aztán az esztergomi érsek, hatalmas vagyonok felett rendelkezve. Lásd Bakócz Tamás. Ilyen esély ma is van, csak éppen ez ma is ritka kivétel. A mai elit zöme elit származású.

Senki se sírja vissza azt ami akkor volt. Az akkori rend egy adott kor körülményeire volt válasz. Ma akkor se lehetne megcsinálni, ha tényleg meg akarnánk csinálni. Komolyan: a mai műszaki szint mellett mit csinálna 95 %-nyi paraszt? Akkor azért volt ennyi, mert a gazdaság ilyen volt. Ma meg a legszegényebb afrikai országokban is alig 40 % az arány, nyugaton meg 1-2 %.

Ami pedig az embertelenséget illeti, éppen a modernitás torkollt eddig csak emberellenes dolgokba torkollott: lásd pl. a liberalizmus, mely kb. félmilliárd embert irtott ki, sokkal többet, mint a kommunisták és a fasiszták együttvéve.

A The Ark című új amerikai sci-fi sorozatról sok rosszat hallottam.

Aztán mégis elkezdtem nézni. Tulajdonképpen ha nem vesszük komolyan, nem is rossz alkotás.

Ráadásul kellemes meglepetés, hogy se transznemű, se soknemű szereplő nincs. Még homokosból is csak egy árválkodik, de ő se szexel vagy csókolózik, mert "házastársa" meghalt.

A sorozat progresszívitása kimerül abban, hogy a nők rendre okosabbak a férfiaknál, s a legokosabb emberek nem fehérbőrűek.

A fő hangsúly itt a globális melegedés nevű kamu, már csak a magasabb hegyek vannak szárazon a Földön.

De ha ezeket bizseregtető marhaságokat nem nézzük, végülis egy tisztességes sci-fi kalandfilm, a "zárt űrhajós" típusú, azaz szinte minden egy űrhajón játszódik. Az űrhajó a Földről indult a Proxima Centauri B bolygóra. Ez a bolygó ténylegesen is létezik, s a mai tudományos konszenzus szerint rajta kb. olyan viszonyok vannak, mint a Földön. persze vicces, hogy a tudományos konszenzus szerint éppen az üvegház-hatásnak köszönhetőn van földi hőmérséklet a bolygón, nélküle - 35-40 fok lenne: itt a melegedés pozitívum tehát, míg a Földön meg negatívum, de nem ez a film egyetlen logikátlansága.

Szerencsére a logikátlanságok nem a nagyon idegesítő típusúak, szóval el lehet vonatkoztatni tőlük.

Most ment le a 10. rész, még 2 van. Abban persze lehet még valami iszonyatos marhaság, szóval nem felelek az utolsó 2 részért.

s

Sokszor beszéltem már erről. De íme egy friss példa:

A szerveződni akaró, magát baloldalnak hazudó új magyar progresszívizmus legnagyobb baja ez. Ellentétben sok országgal, Magyarországon a rendszerkritikusság bivalyerősen "jobboldali".

Persze erről maga a "baloldal" tehet. Miután a nyugatot fanatikusan éljenzők, a rendszer legnagyobb hívei kinevezték magukat baloldalnak 1990 után, most nagyon nehéz lenne ezen változtatni.

Persze legyünk igazságosak, voltak olyan baloldaliak is, akik tényleg rendszer- és nyugatkritikusok voltak (pl. az Eszmélet köre, s hasonló 40-50-tagú klubok), de ezek jelentősége nagyjából nulla. Viszont a nagykép nézésekor ezeket el lehet felejteni.

Szóval Magyarországon a rendszerkritikusság 1990 után a jobboldalon jelent meg, az MDF-ben, később önállóan, az abból kiszakadt MIÉP-ben. S a MIÉP szellemiségének örököse manapság meg leginkább a Fidesz, ez akkor is igaz, ha a Fideszben máig létezik egy ezzel ellentétes, hagyományos liberális-konzervatív irány is.

A lényeg: a magyar közéletben a fősodrú vélemény az, hogy a rendszerkritikusság azonos a szélsőjobbbal. Sőt a rendszerkritikusság egyenesen kódolt zsidózás!

A progresszívizmust szívesen befogadja a ballib oldal, vagy megtűri vagy egyenesen átveszi, de ez nem rendszerkritika. A rendszerkritika ugyanis a gazdasági, politikai alapokra összpontosít, nem arra, hogy milyen neművé műti át magát a cégvezető és mi a bőrszíne. Viszont a magyar közéletben a nyugati gazdasági, politikai rendet megkérdőjelezni egyértelműen fasiszta dolog. Ami baj progresszív szemszögből.

Amit ez a Gulyás Marci gyerek is próbál: valahogy megoldani ezt a nagy gondot. A feladat persze abszurd:

• elterjeszteni, hogy a nyugati rend megkérdőjelezése nem fasizmus,
• közben meg együttműködni továbbra is a nyugati rend lelkes híveivel.

A módszere ennek két módon zajlik:

• a jobboldali rendszerkritika hiteltelenítése mint álkritika,
• a jobboldali rendszerkritika hiteltelenítése mint összeesküvéselmélet.

Az előbbi nagyon nehézkes. Hiszen azt kellene hitelesen előadni, hogy amit pl. Orbán csinál az valójában a nyugati rend része, azaz Orbán a nyugati rend lelkes híve, s csak látszatból beszél ellene. Ezt egy ballib törzsszavazó se veszi azonban be, hiszen élete alapja az a hit, hogy Orbán a nyugat esküdt ellensége.

Még azzal a csavarral se működik ez, hogy a nyugatot két részre osztják: a felvilágosult, jó nyugati politikusokra és a gonosz, pénzéhes nyugati tőkésekre. Lásd, a nyugatiak harcolnak Zorbán ellen, de ő megvette a nyugati tőkéseket "összeszerelőüzemekkel", olcsó rabosított munkaerővel. Az egyszeri ballib szavazó képtelen elfogadni, hogy a nyugati tőkés lehet bármi mint jó, hiszen a kapitalizmus a jólét záloga, meg egyébként is, a szabadpiac mindent megold.

Marad az összeesküvéselmélet. Ebben a videóben ez zajlik. A Marci azt cáfolja, amit a Toroczkay sose mondott.

Én elég sok emberrel beszélek politikai ügyekben, leginkább tök ismeretlenekkel, akik írnak nekem valamilyen írásom miatt, de még nem találkoztam emberrel, aki szerint pl. Soros György személye a probléma, s ha más lenne a helyén, akkor mindjárt megszűnne minden probléma. Természetesen mindenki a "mátrixot" okolja, nem annak képviselőit, s azt se hiszik sokan, hogy valamiféle tényleges pokoli összebeszélés lenne minden mögött, a rendszer rendes logikája helyett.

Szóval a jobbos rendszerkritika semmiben se különbözik a balos rendszerkritikától. Az eltérés csak az, hogy mit szeretne helyette. A balos verzió rendszerint valamilyen kommunista vagy anarchista utópiát. A jobbos verzió még inkább heterogén: vannak libertáriánusok, vannak tradicionalisták, vannak fasiszták is, talán ez a 3 fő áram:

• a libertáriánusok abban hisznek, maga a rendszer nem is rossz, ha eredeti alakjában működhetne: ez az áramlat nagyon jellemző Amerikában, az amerikai jobbos rendszerkritikában abszolút ez dominál,
• a fasisztákat nem kell túlságosan magyarázni, valamiféle korporatívista mechanizmusban hisznek, ha pedig emellett van valamilyen nacionalista/fajelméleti elem is, az meg már nácizmus,
• a tradicionalisták meg az egész felvilágosodást utasítják el, így jellemzően ők eleve nem is tekintik magukat jobboldaliaknak.

Tulajdonképpen csak valami nagyon durva konteóhívő hihetne abban, amit Gulyás cáfol.

Láthatóan a helyzet kellemetlen: tök ugyanazt mondja, mint a "fasiszták", de valahogy bizonyítani kellene, hogy mégse ugyanazt mondja.

Magyarországgal ellentétben, ahol a nemzeti himnusz spontán módon lett, Bulgáriában számtalan himnusz lett az idők során.

Amikor Bulgária 1878-ban ismét létezni kezdett országként, az orosz himnusz lett bevezetve, oroszul. Ennek oka: 1878-1879 között ideiglenes orosz katonai igazgatás volt az országban. Ez 1879 áprilisában szűnt meg, de az orosz himnusz maradt egészen 1885-ig, az "Egyesülésig", így nevezik a bolgár történelemben a Bulgáriai Fejedelemség és Kelet-Rumélia egyesülését 1885-ben.

A Bulgária Fejedelemség török vazallus állam volt, míg Kelet-Rumélia pedig Törökország autonóm tartománya. Az 1877-1878-as orosz-török háború végen megszületett nagy bolgár állam határai még 1878-ban meg lettek változtva drasztikusan a nagyhatalmak által. Ennek részeként a márciusban Bulgáriának adott terület kb. 70 %-a vissza lett véve, ennek nagy része teljesen visszaintegrálva Törökországba, egy kisebb része pedig mint Kelet-Rumélia autonóm török tartomány. 1885-ben az éppen kialakult nemzetközi helyzetet kihasználva a két terület egyesítve lett, bár ezt tiltotta a korabeli nemzetközi jog. De a pillanat jól volt megválasztva, kivételesen a bolgár politikai elit jól mérte fel a helyzetet. Aztán ennek örömére el lett fogadva nemzeti himnuszként egy már eleve népszerű dal.

Az eredeti egy XIX. századi német dal:

Ehhez egyszerűen bolgár szöveg lett csinálva, nem az eredeti fordítása, hanem teljesen más szöveg, a zenélése egy kicsit módosítva lett, ne legyen annyira "poroszos", de azonnal felismerhető a ritmus:

A kommunista rend bevezetése után se lett a dal tiltva, de himnuszként nem lett már használva. A kommunista alkotmányból eleve ki lett hagyva mi az ország himnusza. Két kísérlet is volt új himnuszra, az egyikben Lenin és Sztálin is említésre kerültek. Míg 1964-ben az a döntés született, hogy egy korábbi dalt kell visszahozni, az 1885-ös bolgár-szerb háború alatt írt "Drága hazám" című dalt. A szöveg ugyan ki lett egészítve egy plusz kommunista versszakkal, de ettől eltekintve maradt az eredeti. Máig ez a himnusz, persze a plusz versszak nélkül 1990 óta:

Máig vannak egyébként viták, nem kellene-e inkább visszaállítani a kommunizmus előtti himnuszt, de ma már ez nem politikai kérdés. Alapvetően szubjektív kérdés: a himnusz inkább vidámabb, pörgősebb legyen, vagy inkább csendesebb, romantikusabb. Szerintem az előbbi a jobb.