Schiffer találata: amerikai liberális meghatározó média panaszkodik az argentín rasszizmus miatt, aminek jele a négerek hiánya a foci válogatottjukban.

Persze Schiffer nagyjából meg is adja a választ. De érdemes végig gondolni.

Tulajdonképpen a The Washington Post szerint a mai argentínok ősei rasszisták, mivel nem vásároltak annak idején elegendő számban néger rabszolgát! Azért ez így elég vicces.

A következtetás ebből: az igazi antirasszista az, akinek van rabszolgája, halálra dolgoztatja, majd felszabadítja, s bocsánatot kér tőle térdre ereszkedve.

Persze ha már szóba került, az eredeti, igazi okokat érdemes felidézni.

Közismert: az egyes volt spanyol gyarmatok faji-etnikai összetétele nem azonos.

Dél-Amerikában pl. az ottani 9 volt spanyol gyarmat demográfiája teljesen más, van:

• fehér országok: ahol a lakosság szinte teljesen európai bevándorló, az indiánokból alig maradt (részben kiirtva, részben egyszerűen számban felülmúlva), a ahová alig ment rabszolga-kereskedelem - ezek Argentína, Chile, Uruguay,
• indián országok: ahol a fehér bevándorlók keveredtek az indiánokkal, s nem volt jelentős rabszolga-kereskedelem, ezekben ma a lakosság zöme indián és mesztic, s van egy jelentős fehér kisebbség - ezek Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru,
• kevert országok: ahová sok fehér ment, az indiánok száma jelentős, kisebb volt a keveredés, s rabszolga-kereskedelem is volt (bár nem akkora, mint északabbra, a Karib-szigetvilágban), ma itt sok a fehér, ők a legnagyobb kisebbség, de van jelentős indián és mesztic lakosság is, valamint kevés, de azért látható számú néger - ezek Kolumbia és Venezuela.

Alapvetően mitől függött a rabszolga-kereskedelem? A gazdasági haszontól. Ahol hatalmas ültetvények voltak, melyekhez nehéz és állandó, de monoton munka szükséges, oda kellett ez a munkaerő. Hozzáteszem: nem voltak olcsók a rabszolgák, nem engedhette meg magának bárki. Nagyjából utána nézve - sokféle adat van -, egy átlag rabszolga ára kb. egy szabad mezőgazdasági munkás 5 évnyi bérének felelt meg a XVIII. században. Mondjuk mint manapság egy drága gép beszerzése egy vállalkozáshoz, ráadásul kockázatosabb, mert a rabszolga megbetegedhet, meghalhat, stb.

A mai Argentína területén elsősorban olyan típusú mezőgazdasági termelés volt, mint Európában, azaz erősen évszakfüggő. A tipikus rabszolgaültetvényes termény a cukornád, ez csak Argentína legészakibb részein terem meg, délebbre túl hideg van hozzá, ott jellemzően búzát termeltek. A búza meg tipikusan olyan termény, mellyel az év jelentősen részében nincs mit csinálni, csak várni kell. A földtulajdonos szemszögéből gazdaságosabb bérmunkást alkalmazni arra az időszakra, amikor van munka, mint egész évben etetni a rabszolgát, akkor is, amikor az nem dolgozik.

Szóval az argentín gazdaság úgy alakult, hogy jöttek a fehér telepesek, vettek kis földeket (kezdetben ingyenesen is kaptak kis parcellákat a betelepülők, így támogatta a spanyol állam a migrációt), azokat maguk művelték meg családi gazdaságban, aztán a meggazdagodottak pedig hatalmas földjeiken alkalmazták az elszegényedett volt gazdákat bérmunkásként. Egyszerűen nem volt szükség rabszolgára.

Máig az argentín népi hős a szabad tehénpásztor lovon, spanyolul gaucho, aki egész nap lovagol, óvja földjét, vigyázz az állatokra, s harcban áll a kereskedőkkel, bankárokkal és a "rabló" állam bürokratáival - ugyanis a kereskedők túl olcsón akarják megvenni a termékeit, bankok mindenféle kamatot akarnak, a bürökraták meg folyton adóztatnak. De a gaucho tisztességes ember, s túljár mind a három típusú "parazita" eszén, sőt ha kell, odacsap ostorával a pofájukba.

Olyannyira, hogy még az argentín foci válogatott egyik népszerű neve is "los gauchos", azaz "tehénpásztorok".

Van is egy nagy hasonlóság e tekintetben az argentín és a kelet-európai mentalitás között. Ott is él ez a mély hit, hogy az igazi munka a mezőgazdasági, minden más "ügyeskedés", nem tisztességes, de legalábbis kissé gyanús tevékenység.

A következő kép terjedt nemrég, még azelőtt, hogy a franciák végül elvesztették a foci vb döntőt.

Persze a képen sok hiba is van. Pl. a francia csapat szupersztárja Kylian Mbappé mellett algériai zászló is lehetne (ezért nem néger, hanem félvér), hiszen a színfehér berber anyja ott született. Plusz az etnikailag félig franciák mellett is másik szülőjük zászlaja van, ami így erős csúsztatás - lásd Lloris apja tényleg spanyol, de az anyja francia, ahogy Giroud apja francia, anyja olasz. Nem néztem végig, mert nem vagyok fociszakértő, de ezeket a hibákat még én is észrevettem.

Valójában a hivatalos francia nemzetkép az, hogy nemzet=állampolgárság, azaz pl. a francia etnikumú, francia nyelvű kanadai az nem francia, míg a nem-francia etnikumú, nem-francia nyelvű francia állampolgár meg francia. Éppen az mutatja ennek az abszurditását, hogy ma már nem működik. A volt francia gyarmatokról amikor azok függetlenek lettek sokan vándoroltak be, azok még integrálódtak.

Ahogy a mai Európán kívüli francia területek lakossága is jellemzően francia identitású, pl. az amerikai területeken - Guadeloupe, Guayana, Martinique - ahol egyébként 95 % a néger, de ezek mind franciává lett volt rabszolga leszármazottak, aki nem alakítottak ki magukban új identitást.

Örök élményem a Havannai Egyetemről egy néger francia diáktárs. Két méter magas, vékony testalkatú, Dél-Amerikából, Guayanából, ami Franciaország szerves része. Bár nagyon sötét volt a bőre, arcvonásai európaiasak voltak, tehát valószínűleg egy sötét bőrű mulatt lehetett. Kifejezetten intelligens ember volt, szabad idejében verseket írt (franciául, de próbálkozott spanyolul is), filozófiát olvasott (nem csak marxistát). S nagyon büszke volt franciaságára. Egy alkalommal a dékánhelyettes odafordult hozzá és megkérdezte: “elnézést, ugye maga kongói”. Nehezen írható le, hogy mekkora arculcsapás volt számára ez a kérdés. Teljesen felindulva válaszolt vissza: “milyen kongói? elnézést, én Guayanából érkeztem, francia vagyok!”. valószínűleg leütötte volna az illetőt, ha nem a dékánhelyettes lett volna. Kb. "ez engem leafrikaizott, csak mert fekete vagyok?!".

Na most, a 60-as évek végétől a helyzet kezdett változni. Immár nem lesznek franciává az újak, se az arabok, se a négerek. Maradnak kisebbségiek. Persze hivatalosan továbbra se szabad ezt észrevenni, de ettől még tény.

A liberális nemzetkép, mely állampolgárságon alapszik, persze sose működött. Amikor az egészet kitalálta a francia forradalom, akkor is csak a kisebbségek erőszakos asszimilációval működött, még a XX. sz. elején is gyakorlat volt a francia iskolákban, hogy a kisebbségi nyelvű - okszitán, baszk, breton - gyerekeket megverték, ha nem franciául szólaltak meg.

Most nincs már verés, se más erőszak, így nem működik. Mert a nemzet identitást jelent, nem papírt.

Erről egy nagyszerű orosz-zsidó vicc:

• Hallottad, Rabinovics, a hétvégén pogrom lesz? - mondja Rabinovicsnak a szintén zsidó ismerőse.
• Én nem félek, én az okmányaim szerint orosz vagyok.
• Ne hülyéskedj, nem az okmányokat fogják ütni, hanem a pofánkat.

A legutóbbi Apuban Puzsér nyíltan elmondja új politikai hitvallását. Persze egy szavával se értek egyet, de becsülöm őszinteségét.

Lényegében azt mondja: a "két kurzus" közti álláspontja már nem tartható azonos távolságtartással, mert az egyik hatalmasra nőtt, míg a másik marginalizálódott.

Nos, egyrészt nem igaz, a ballib kurzus csak a politikai hatalomban marginális, de nem a szellemi térben. A magyar médiák terén pl. ma is 50 % körüli a ballib súly.

De a másik szempont is alapvető: nem szabad csak a magyar szférát nézni. Márpedig nemzetközi, de akár csak regionális kitekintésben is nézve a ballib szféra masszív túlsúlyos.

Végülis én is a két tábor között vagyok, csakhát egészen más módon. Egyrészt nem tartozom a Fideszhez sehogy se (a ballib táborhoz meg végképp nem, de ez nyilvánvaló), másrészt viszont a Fidesz erősíti azt a vonalat, mely az általam legnagyobb rossznak tekintett eszmeiség ellenében küzd. Ennyi az egész.

Szóval Puzsér ugyanezt mondja, csak fordítva: számára a legnagyobb rossz a liberalizmus, a kapitalizmus, a felvilágosodás erejánek csökkenése.

Kissé megkésve a témáról.

De valójában nem is, mert maga amit elmond Tölgyessy, az banális. Mert mi az. amit elmond? Kb. ez fő pontokban, nem mindent írok le - tessék megnézni az egészet, érdemes -, de mondjuk ez a 8 fő mondandó:

• önmagában egy válság se eredményezi az ellenzék sikerét,
• eleve Orbán képes jól kezelni a válságot,
• Orbán sikeresen harcolt a nyugati nagytőkével, azt kompromisszumra késztette, mára a nyugati nagytőkések elfogadták ezt az alkut és nem harcolnak Orbán ellen,
• ezzel párhuzamosan Orbán sikeresen kiépített egy hozzá hű hazai nagytőkés réteget, ezzel szétzúzva a magyar nagytőkében a korábbi szinte teljes ballib súlyt,
• Orbán rájött, a gazdasági háttér mellett médiaháttér is kell, ezt is sikeresen kiépítette, itt is megtörve a ballib dominanciát,
• Orbán külpolitikája sikeres, ellenségei is tisztelik határozottsága miatt, míg a reflexből hajbókoló ballibeket senki se veszi komolyan, Orbán egyszerűen nemzetközi tényező lett, amilyen senki se volt a magyar vezetők közül Kádár óta,
• a ballibek nyugatimádata zsákutca, a külföld nem fogja soha elvégezni a piszkos munkát, akkor se, ha szimpatizál a ballibekkel, ehhez Orbánnak nagy hibát kellene elkövetnie, de ilyet nem tesz, emellett a nyugat maga is hatalmas válságban van, ami tovább könnyíti Orbán dolgát,
• az ukrán ügyben Orbán elszámolta magát, de itt is sikeresen kezeli a helyzetet, ráadásul a ballib szavazók zöme is egyetért vele, s az adatok szerint a nyugat is lassan elfordul az ukrán kérdéstől

Tulajdonképpen ez a helyzet semleges leírása.

Ami igazán érdekes az a ballib düh. Meg általában a reakció.

Nagyjából 3 szint tapasztalható a ballib kommentelők között:

• a teljesen hülye szint: ő lelkendezik, hiszen Tölgyessy válságról beszél, kritizál, orbánozik,
• a félművelt típus: ő érzi, hogy valami nincs rendben, de maga se tudja pontosan mi, így személyeskedik, megállapítja, hogy Tölgyessy szava értéktelen, hiszen ex-fideszes,
• az értelmiségi ballib: ő érti, Tölgyessy még ott is a Fideszt erősíti, ahol kritizál, emiatt dührohamot kap.

Ha mondjuk a Gulyás Marci helyett egy ostobább újságíró csinálta volna az interjút, mondjuk a névrokon Gulyás Balázs, már rángatózott volna az adás felétől az interjúvoló feje. Marci profi, csak pár alkalommal látszik a fején, hogy rádöbben: elvesztette az irányítást az interjú felett.

Az ilyen statisztikák tipikusan semmit se mondanak.

Érdemes a kamuadatokat tanulmányozni. Pl. "megtudhatjuk" belőle:
- messze a legjobb az élet Kelet-Európában Litvániában van,
- Románia lehagyta nem csak Zorbánisztánt, de a liberális bezzegállam Észtországot is,
- de még a nyugati adatok is "bűzlenek", lásd azonos az életszínvonal Németországban és Svájcban.

Szerintem az adatok úgy születtek, ahogy pár éve egy ismerősöm dolgozott egy bulvárlapnál. A feladata az volt, hogy átnézett angolnyelvű paranormális kamuhíreket, majd ezekből szerkesztett valamit, pl. "4-méteres óriás terrorizálja a lakosságot Guatemalában". Aztán egy nap plusz feladatot kapott, ő lett a lap asztrológusa. Hozzá is fogott, csinált 12 pársoros "elemzést" olyan "Ma fontos esemény fog Önnel történni. Ne habozzon élni a lehetőséggel, de legyen körültekintő." stílusban, aztán randomnumber generátorral számokat hozott létre, a 12 leírást szétosztva. Így lett meg a különböző állatövi jegyek napi "horoszkópja".

De az is lehet, hogy ez egy "független" jelentés. Értsd: Soros gazda alapított 2 céget, aztán az egyiket megbízza az EU, s az aztán a másikra hivatkozik. Mindig érdemes megnézni a "független" adatsorok forrásait, szinte minden esetben valamilyen hasonszőrű "független" szervezet áll a lánc végén.

Egyébként az ilyen jelentések hasznosak. Jól mutatják mi a nagyurak pillanatnyi kedve, éppen kit szeretnek és kit gyűlölnek. Más értékük nincs.

Nagyjából 35 éves koromig mentem a fősodorral. Tartottam a modern liberalizmus karácsonyozási szokásait.

Tulajdonképpen gyerekként nevelték belem. Ateista családban nőttem, ahol az év főünnepe a Karácsony volt. Tulajdonképpen ez volt körömben az átlagos. Legtöbb haverom, osztálytársam pont ugyanebben a helyzetben volt. Volt két hívő keresztény haverom, rájuk csodálkodva néztünk, s nem értettük sehogy se, náluk a Karácsony miért Jézusról szól és nem az ajándékozásről. Meg volt egy zsidó haverom, azaz több zsidó haverom is volt, de az egyik hívő zsidó volt, aki direkt nem karácsonyozott "nem az én ünnepem" alapom, persze ott is csodálkoztunk.

Nagyjából 30 évesen lettem tudatos keresztény hívő. De még 5 évig vitt a megszokás: szóval a Karácsony a vendégeskedésről, az ajándékozásról szól.

Aztán egy nap az ezredforduló környékén valamelyik hipermarketben sorba állva megvillant a fejemben: ez az egész egy marhaság. Megosztottam a múzsámmal is, kiderült, hasonló gondolatok foglalkoztatják. Aztán elkezdtük onnantól szisztematikusan leépíteni a karácsonyozást.

Első lépésben abbahagytuk az ajándékozást felnőttek részére. Ezzel párhuzamosan a sorbaállást az ünnepek előtt. Aztán a gyerekek ajándékát is elhagytuk. Majd a vendéghívást. Aztán a furcsa fények ablakra aggatását.

Vettünk egy műanyag fát, ezt időnként felállítjuk. Már nem minden évben, mert a macskák csak rámásznának.

Tulajdonképpen ma már csak a hagyományos karácsonyi ételeket csináljuk meg. Saját magunknak.

Megmaradt a tiszta karácsonyi hangulat.

Kifejezetten felemelő érzés nem részt venni a tömeghisztériában.

Ballib műbotrány: a Deutsche Telekom reklámja úgy lett lokalizálva Magyarorországon, hogy a pedagógus szereplőből buszsofőr szereplő lett.

A ballib agytröszt ítélete: a német multi letérdelt Zorbán előtt.

Képzeljük csak el, mi lett volna fordított esetben! A multicég mondjuk szivárványos értékrendet támogat reklámjában. Mi lett volna az ítélet a lelkendezés mellett: az, hogy ez a szabad piac dolga, senki se pofázzon bele, akinek meg nem tetszik, az ne használja a cég termékeit.

Mellesleg: a lokalizáció hiánya volt a 90-es évek nagy marketinghibája. Leadtak egy az egyben nyugati reklámokat, majd csodálkoztak, miért nem hatnak. A legjobb példa egy német kávémárka bukása Magyarországon. A reklámban vidám család boldogan issza nagy bögrékben a kávét, a magyar vásárló meg következtet "ez nem igazi kávé", hiszen a magyarok erős kávét isznak jellemzően, kis csészékben.

Az egyik sajátos bolgár étel a jufka. Ma már Bulgáriában se túl népszerű, amolyan félig elfeledett termék. Meg amolyan "primitív, falusi, olcsó kaja" híre van.

A bolgár konyha természetesen keverék, alapja az ősi balkáni szokások és a közel-keleti behatások összevegyülése. A szláv hatás minimális, ezért - a közeli nyelvek ellenére - egészen más pl. az orosz és a bolgár konyha, de pl. a bolgár és a lengyel is.

A jufka alapja: kovásztalan tészta. A tésztát vékonyan kifőzik kemény darabokra. Ha a cél a kenyérként fogyasztás, akkor nagyobbak a darabok, kicsit vastagabbak - ez a "lavas" kenyér, a magyarok az erdélyi örményektől szokták ismerni, az örmény konyhában ez alapvető élelmiszer.

A lavas hasonlít a Magyarországon sokkal jobban ismert zsidó kenyérre, a maceszre (neve héberül egyébként macah, de Magyarországon a jiddis névváltozat az ismert, ami macosz vagy macesz). Viszont a macesz az így keményen fogyasztandó, eleve ropogósabb. Vele ellentétben a lavast evés előtt meg szokás vízzel hinteni, majd hagyni pár percig, s így félig nedvesen eszik az örmények.

A jufka tulajdonképpen a lavas nem kenyérként. Azaz elkészítik a terméket, majd az elraktározható, majd evés előtt megfőzendő vízben. A főzési idő 2-3 perc. A végtermék egy magyar lapostésztához hasonló, de annál jóval vékonyabb étel. Vagy így eszik, vagy tesznek rá reszelt sajtot, reszelt fetát, akár tejfölt is lehet. Nagyon modern verzióban lehet sonka és kecsup is, de az már nagyon nyugatos dolog, nem szokás - aki ilyet akar, az spagettit csinál, nem jufkát.

A bolgár név eredetileg török, a török yufka szóból. A Balkánon elsősorban Bulgáriában és Észak-Macedóniában ismert, emellett Törökországban, Iránban, s a türk nyelvű ázsiai országokban. A szerbek és a görögök is jól ismerik, de náluk ma már szinte kihalt ebben a formában.

A csúnya cigány Zorbán általi béremelés megzavarta a ballib törzskommentelőket.

Három verzió van:

• Atya Isten, ezt nem tudják kitermelni a cégek! Mindenki csődbe megy!
• Hahaha, nettó 600 euró??? Az infláció meg 200 %. Ez fekete-afrikai szint. Romániában ennek a háromszorosa a bérszint vásárlóerőben!
• Hazudnak! Én magam és az összes ismerősöm 120 ezret keresünk napi 25 órás munkanappal, plusz hétvégén meg is ver minket a fideszes munkáltatónk, eleve a nettó médiánt kell nézni, nem a bruttó átlagot.

Régi, feledhetetlen élményem 2001-ből és 2002-ből: amikor Orbánék drasztikusan megemelték a minimálbért, Bolgár Gyuri bácsi műsorában hetekig szörnyülködtek a betelefonálók, s előadták a fenti első verziót.

Aztán nem valami fideszes gonosztevő, hanem Pogátsa Zoltán kikutatta: országosan összesen pár ezer ember vesztette el a munkáját az emelés miatt, s a cégek kb. 0,05 %-a zárt be ugyanebből az okból. Persze azonnal ki lett kiáltva komcsi fideszbérencnek.

A háziállatok alapvetően 3 típusba oszthatók: munkaállatok, haszonállatok, társállatok.

A munkaállat célja valamely feladat elvégzése. Tipikusan ilyen a ló. Szállításra van. Lehetséges a haszonállatként használat is (lásd lóhús), de ez másodlagos, ahogy társ is lehet (ember kedvenc lova), de ez is kiegészítő funkció.

A haszonállat egyértelműen megevés célra van, tipikusan a disznó. Itt a legritkább a másként való használat.

A társállat tipikusan a kutya és a macska. Jellemzően - eredetileg - munkafunkciója is van, de ez kiegészítő.

Jellemző, hogy egy adott kultúrában minden állatnak van egyértelmű szerepe. Mondjuk a tengerimalac Európában egyértelműen társállat, míg Dél-Amerikában egyértelműen haszonállat. Az Inka Birodalom idejében ínyencségnek számított, s volt inka területen máig népszerű étel, vannak utcai árusok, akik sütve árulják, fogyasztásra készen.

A legritkább jelenség, hogy egy adott állat szerepe sokrétű egy adott kultúrán belül. Ilyen voltak aztékok: a kutyát tartották munkaállatként, őrzésre (különösen a csivava fajtát, mert rendkívül kicsi, így a tolvajjelölt nem észleli messziről a házőrzöt), használták a húsa miatt is, léteztek kutyahízlaldák, de sok ember meg társként tartotta őket, pont ahogy ezt manapság szokás.

A festmény a cuscói (Peru) katedrálisban, amin az európai turisták rendszeresen megdöbbennek:

Próbálom elképzelni, hogy máshol betiltanak vagy csak korlátoznak egy népszerű netes platformot. Halálhörgés lenne az égig, hogy ez a szabadság vége.

De ha az USA teszi, akkor semmi gond. Hiszen "nemzetbiztonsági kockázat".

Meg eleve idegen országban van a központ, ami iszonyatos veszély. Amikor Oroszország törvényt hozott, hogy a Google köteles oroszországi szerveren tartani az oroszországi felhasználók adatait, széles nemzetközi kampány indult az orosz "cenzúra" ellen.

S még: "Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még december elején egy beszédben arra hívta fel a figyelmet, hogy kínai állami tisztségviselők széles körű hozzáféréssel rendelkeznek a TikTokhoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy manipulálják annak tartalmát és vélemények befolyásolására használják fel." - Atya Isten, vélemények befolyásolása? Mondják ezt a liberalizmus központjában, ahol állítólag sérthetetlen elv a véleményszabadság.

Egyébként az egész alapállítás még hamis is, a TikTok ketté van választva, csak a tulajdon közös és egységes, de egyébként a Kínán kívüli tevékenység szerverei az USA-ban vannak.

Bevallom, egy kicsit gondolkodtam e cikk megírása előtt: mert 2 okom is van, hogy nem akarom védeni a TikTokot - nem részletezném ezeket egyelőre -, de végül arra jutottam, könnyű lenne csak azt védenem amit meg akarok védeni.

Amikor idegen nyelvet tanulunk, sokszor előkerül a kérdés: miért vannak ilyen abszurd írási szabályok, miért nem egyszerűsítik az egészet?

Nyilván ez hangot visszadó, elsősorban betűírások esetében téma csak.

Hiszen a betűírás célja az: egy hang csak egy betűvel legyen jelolve, s minden betű is csak egyetlen módon legyen olvasható. Jellemzően ez érvényesül is a klasszikus betűírások esetében, lásd latin, ógörög.

Alapvetően 3 ok szól a helyesírás-reform ellen: nemzedékbeli, etimolőgiai, nyelvváltozati.

A nemzedékbeli: kívánatos, hogy minden új nemzedék írása azonos legyen a korábbiéval, így nem vész el a kapocs köztük. Amikor változás áll be, az automatikusan egyfajta régi-új törést okoz. Gondoljunk csak bele: ha magyar szövegben "c" és "cs" helyett "cz" és "ts" alakot látunk, tudjuk azonnal, ez régi könyv.

Az etimológiai ok: ha mindig alkalmazkodnánk az aktuális ejtéshez, akkor sok esetében elvészne a szó eredete. Mondjuk a magyar "óvoda" szót a magyarok 99 %-a "ovoda" alakban ejti, de ha így is írnánk, elveszne annak tudata, hogy az "óv" szó az alap.

A nyelvváltozati ok a magyarban nincs meg, mert a magyar egységes nyelv, csak egy szabványa van. De többközpontú nyelvek esetében azonnal felmerülne, melyik ejtésváltozathoz igazítsuk az írást. Így a megoldás: nem igazítani, hagyni az eredetit.

Pl. az angolban számtalan eset van, amikor az "a" betű ejtése rövid magyar á-szerű a brit verzióban, míg az amerikaiban inkább a magyar e-hez közelít. A spanyolban a "ll" ejtése hasonló eset: lehet magyar "j"-szerű, lehet magyar "ly" (eredeti ejtés) féle, s lehet "zs"-szerű is, nyelvjárásfüggő: Dél-Amerika északnyugati részén és Spanyolország középső részén "ly", Argentínában és Uruguayban "zs", mindenhol máshol meg "j". S ezek mind bevett szabványok.

A nagy helyesírási reformok oka jellemzően politikai. Az 1918-as orosz helyírási reform célja ez volt: az írásképben is elhatárolni a "régi", "elmaradott", "elavult" könyveket az "új", "modern", "haladó" könyvektől.

S ez hat. Rám is, aki tudatában vagyok ennek. Ha régi írású szöveget olvasok, eleinte kicsit zavar a helyzet.

A párkapcsolatok nehézségéről egy teljesen autentikus, saját eset.

1985 vége volt. Havannában.

Pont amolyan átmeneti állapotban voltunk a jövendő múzsámmal, azaz már egyértelműen nem csak barátok voltunk, de még nem volt rendes szexuális viszonyunk se (tudom, mai szemmel ez furcsa, de akkor ez megesett emberekkel, hogy nem azonnal feküdtek le egymással).

Az én szüleim anyagilag kb. dupla jól álltak, mint az övéi, plusz az én szüleim nem takarékoskodtak, az övéi viszont mániákusan spóroltak, meg csencseltek. A csencselés alatt az értendő, hogy külföldieknek fenntartott boltokban bevásároltak kaját, aztén azt eladták 3-szoros áron kubaiaknak, majd ebből aranyat vettek. De ezt is mind eltették.

Eleve a magyar kiküldötteket jobban fizették, mint a tobbi KGST-országbelit, különösen jobban, mint a szovjet kiküldötteket, akik messze a legalacsonyabb béreket kapták az összes komcsi kiküldött között, Igen, furcsa volt ez a szovjet gyarmatbirodalom: a legszarabbul a gyarmattartó hatalom állampolgárai éltek, a gyarmatok állampolgárai meg hozzájuk képest jólétben. Még a külföldre kiküldött szovjet emberek is, pedig ők privilegizáltak voltak az átlag szovjet polgárhoz képest!

Bonyolult volt eleve a KGST-kiküldöttek bérezése, 3 részből állt: otthoni pénz, helyi pénz, s amerikai dollár. Mondjuk az átlag magyar kiküldött kapott valamennyi forintot, ezt a magyarországi számlájára utaltak, ennek összege kb. annyi volt, mint egy magyarországi hasonló pozíció alapbére. Aztán kapott dollárt, összege pozíciótól függött, a Kubában dolgozó magyarok esetében ez kb. 150 és 1000 dollár között volt havonta, de ezt csak évente 10-szer fizették ki, nem járt a nyári 2-hónap szabadságra, ekkor ugyanis a kiküldött otthon volt, azaz nem volt ok plusz külföldi bérének utalására. (Mondjuk a nagykövet kapott ezer dollárt, az egyszerű nem-vezető beosztású szakértő meg 150-et.) Ugyanígy csak évente 10-szer járt a helyi pénz, ami esetünkben kubai pesót jelentett, de ez olyan kubai peso volt, amivel lehetett vásárolni a kubai "különleges" boltokban, ahová mezei kubai a lábát se tehettte be. Ezekben a különleges boltokban volt áru, persze nem valami nyugati árubőséget kell elképzelni, de minden alapvető élelmiszer megvolt, ráadásul nem volt a jegyrendszer ott érvényben.

Minden KGST-ország ezt a rendszert alkalmazta, persze a szovjetek megint a legrosszabbul jártak, Az átlag szovjet kiküldött ugyanis nem kapott egy szál dollért se, csak rubelt és pesót. Míg a magyar és a bolgár kiküldöttek közül a legalacsonyabb beosztásúaknak is járt dollár. A szovjeteknél viszont csak közepes rangtól felfelé járt dollár!

A legelitebb áruk csak dollárért voltak kaphatóak. Ilyennek számított pl. a nem-kubai cigareta, alkohol, csokoládé, igazi kávé (a normál boltokban csak cikóriával kevert kávé volt), az amerikai üdítők, jobb kozmetikai szerek, rendes minőségű műszaki cikkkek, s minden más hasonló.

Na most, a kakaó is "csak dolláros" luxuscikk volt. Jövendő múzsám szülei inkább meghaltak volna, mintsem hogy vegyenek bármit is dollárért. Szóval kakaó nem volt náluk a lakásban.

Aztán megtudtam, szereti a kakaót. Hát bementem otthon a spejzba, leemeltem 1 doboz kakaót a polcról, s másnap elvittem neki. Gondoltam, most milyen jó fej vagyok!

Két hónap múlva derült ki mi is történt. Mint ez jellemző rám, nem figyeltem oda, hanem rutinból cselekedtem. Szóval tévedésből egy bontott doboz kakaót adtam oda, nem egy bontatlant.

Aztán valamikor februárban már amikor teljes kapcsolatunk volt, egyszer azt mondja nekem "mire volt jó így megalázni engem?". Én persze őszintén meglepődtem, mit is követtem el. Lassan megtudtam: félig megevett, felbontott doboz kakaót ajándékoztam,

- S miért nem szóltál? - kérdeztem.

- Hogyan is szóltam volna, azt hittem direkt csinálod, hogy jelezd, te mennyivel gazdagabb vagy, Egész éjszaka zokogtam!

- Komolyan elhiszed, hogy direkt elviszek egy felbontott kakaót a barátnőmnek, hogy az megsértődjön? Ennyira hülyének nézek ki? Ráaádásul akkor még szex se volt, szóval direkt megharagítom azt, akitől akarok valamit, hogy aztán biztos ne legyen semmi? Ha ennyire forr bennem a megalázási vágy, akkor nyilván várok, s majd ha odaadja magát a titokban gyűlölt barátnő, aztán csapok le rá a felbontott kakaóval, nem?

Persze aztán tisztáztuk Ockham borotvája alapján: sokkal logikusabb, hogy mint mindig egyszerűen nem figyeltem oda, mint hogy pokoli tervet dolgoztam ki, melynek ráadásul lehet akár nagatív eredménye is rám. 

De ha mondjuk egy filozófiában nem jártas lány lett volna, aki nem ismeri Ockham borotváját, akár lehetett volna rossz vége is.

Amikor tavaly megszüntették Kubában a kettős pénzrendszert, azt hittem, a helyzet javulásnak indul.

Azóta kiderült: a reform csak növelte a szegénységet.

Hogy érthető legyen, elmondom röviden eddig mi volt.

Az eredeti állapot a forradalom győzelme után kezdődött. Volt a normál kubai peso és a dollár, de ez utóbbit csak külföldiek és kevés kubai jogosult használhatta, más számára akár 1 dollár birtoklása is büntetőeljárást vont maga után. Szóval ha egy kubai szerzett is dollárt, olyan embert is szereznie kellett még, aki jogosult dollárt költeni.

A helyzet 1972-ben változott, amikor Kuba belépett a KGST-be. Ekkortól lett egy harmadik pénznem is: a KGST-konvertibilis peso. Ez amolyan köztes pénz volt, jobb volt a normál pesónál, de a dollárnál rosszabb. S ismét csak jogosultak használhatták.

1985-től lett immár dollárhelyettesítő peso is, státusza a dollárral volt azonos.

A szovjet rendszerbukás után a kubai kormányzat totális csődbe került (valójában már Gorbacsov uralmának vége előtt beszüntette a Szovjetunió a segélyezést Kuba felé), így minden korlátozást eltöröltek: immár bárki használhatott dollárt. 1994-től megjelent egy új dollárhelyettesítő pénz is, a kubai konvertibilis peso. Természetesen 1991-ben a KGST-peso megszűnt, hiszen KGST se volt többé.

A hivatalos árfolyam szerint 1 dollár rögzítve lett 25 normál peso árfolyamon, természetesen visszafelé nem lehetett váltani, azaz dollárt csak feketén lehetett venni. Ahogy konvertibilis pesót is csak feketén lehetett venni. Az emberek a konvertibilis pesót preferálták a dollár helyett, a 90-es évek végén eleve betiltották a dollár közvetlen használatát, azt előbb át kellett váltani konvertibilis pesóra bankban, a bankok viszont 10 % jutalékot szedtek be átváltáskor.

Az eredmény természetesen az lett, hogy a fekete árfolyam a hivatalos többszörösére nőtt. A 2010-es években immár 150 normál pesóba került feketén 1 konvertibilis peso.

Tavaly a kubai vezetés lemondott a teljes abszurd, ideológiailag motivált 1 dollár = 1 peso árfolyamról (mely eleve már csak a konvertibilis pesóra volt igaz). Megszüntették a konvertibilis pesót. 1 éve csak normál pesónak kellene lennie.

Aztán gyorsan kiderült: a helyzet nem tartható, a lakosságban hatalmas mennyiségű pénz van, s a boltok kiürültek. Egyszerűen nem képes az állam annyi árut a kereskedelmi forgalomba beengedni, hogy az elég legyen. Ráadásul nyomott áron, azaz hatalmas veszteséggel.

A kubai közgazdászok kitalálták a megoldást: valahogy vissza kell vezetni a dollárt, de úgy, hogy ez ne legyen nyíltan kimondva.

Tehát létre lett hozva egy új bolthálózat a egész országban, ahol egyáltalán nem lehet készpénzzzel vásárolni (dollárral se!), csak speciális bankkártyákkal. Ilyen kártyát bárki kiválthat, sőt névtelen, előre meghatározott össszegű kártyák is vannak. A kártyák neve: MLC, ami a "szabadon váltható pénz" kifejezés spanyol rövidítése.

Hogyan tölthető fel egy ilyen kártya? Kubai pesóval sehogy. A módszerek a feltöltéshez:

• kubai bankban vezetett számláról, melynek a pénznem amerikai dollár, kanadai dollár, euró, angol font, svájci frank, mexikói peso, dán korona, svéd korona, norvég korona, vagy japán jen,
• készpénzben a fenti valuták valamelyikében, kivébe az amerikai dollért,
• külföldi bankból utalással (amerikai érdekeltségű bankból nem kehet utalni, ahogy nem-amerikai bankból se amerikai dollárban).

Az újítás idén: immár legálisan is vehető MLC kubai pesóért! Mégpedig piaci árfolyamon, ami még sose volt 100 alatt, de inkább kicsivel 100 felett szokott lenni., bár 180 is megesett már.

Tehát a gyakorlatban olyan 500 % az infláció 1 év alatt.

A helyzetet csak az szépíti, hogy az összes állami ár továbbra is "történelmi", azaz a tömegközledés, a lakbér, a rezsi, minden állami ár filléres. Mondjuk így a teljes infláció nem 500, "csak" 400 %. Mindez egy olyan országban, ahol eleve szegénység volt.

A kubai átlagbér jelenleg kb. 4500 peso/hó, ez jó esetben 45 dollár/MLC.

Kisgyerekként Peruban éltem 3 évet.

Abban az életkorban, amikor az ember megtanulja a saját anyanyelvét. Emiatt én spanyol anyanyelvű is voltam akkoriban. Más kérdés, hogy 6 évesen elkerültem a spanyol nyelvterületről, ami miatt teljesen elfelejtettem spanyolul. Alig 1 év alatt sikerült eljutnom a totális nyelvvesztés állapotába, 7 évesen már csak a spanyol számokra emlékeztem 1-től 15-ig (fene érti miért pont 15-ig), meg kb. 5-6 szóra, pl. "málna", "barát", "mackó".

Annyi maradt, hogy Budapesten első osztályosként logopédushoz járattak, mert spanyol hanglejtéssel és pár spanyolos kiejtési sajátossággal beszéltem magyarul, ami miatt a szüleimet leszámítva senki se értett. (Pl. a magyar "v" hangot bilabiálisan ejtettem, ami magyarul amolyan "így beszélnek a részegek" stílus. Magyarul a "v" ejtése erős légárammal zajlik az ajak és a fogak majdnem érintésével, míg spanyolul gyenge légárammal, a két ajak egymáshoz közelítésével.)

Amikor 12 évesen ismét spanyol nyelvterületre kerültem, nulláról tanultam újra a nyelvet. S persze már sose jutottam el újra az anyanyelvi szintig. 

Abban az időben, a II. vh. idejétől a 80-as évek végéig az volt a perui helyzetkép politikailag, hogy az amerikapárti jobboldal harcolt a nacionalista baloldallal, az elit és a középosztály az előbbiek bázisa, az utóbbiaké meg mindenki más. Ezt fűszerezte aztán a kommunista felkelés és az indián felkelés. A kommunista felkelés 20 éven keresztül ment, a harcosok nagy része indián volt, bár a főnök egy színfehér, baszk szérmazású filozófiaprofesszor volt, aki a kommunista eszme maoista verziójáért lelkesedett, Az indián felkelésnek is volt egy kommunista szárnya, de a nagyobb része mérsékeltebb volt, s - ellentétben a maoistákkal - szinte sose támadtak civileket.

A perui hadsereg fontos politikai tényező volt, S ellentétben több környező országgal, a perui hadsereg inkább nacionalista volt, azaz baloldali. Amikor mi kimentünk, az éppen az egyik katonai puccs - 1968 - után volt, melynek hatására Peru megerősítette kapcsolatait a szovjet tömbbel, azaz Magyarországgal is. Az akkori magyar kereskedelmi kirendeltségen 3 tisztviselő volt, ami abszolút rekord, az átlagos akkoriban az volt, hogy a régióban a magyar Külker csak egyszemélyes képviseleteket tartott fenn: ez a nagy szám tehát az ország fontosságát jelezte.

Aztán egyébként 1975.ben megromlottak a kapcsolatok, mert egy másik katonai frakció megdöntötte az előzőt, s az újak mérsékeltebbek voltak, többet között javítani akarták a kapcsolatokat az USA-val.

De ez most csak a háttér érzékeltetésére.

Az ország úgy néz ki, hogy van 3 régió: a Csendes-óceáni partvidék, az Andok, s az Andok "mögötti" - attól keletre fekvő - Amazonasz-vidék. A partvidék az ország kevesebb, mint 10 %-a, de ott él a lakosság 60 %-a. 

A partvidék fajilag fehér és fehér-indián keverék. Országos szinten a fehérek a lakosság kb. 10 %-a, a fehér-indián keverék kb. 60 %. S a partvidék jellemzően spanyol nyelvű, a fehér-indián keverék emberek rendszerint csak spanyolul tudnak.

Az indián lakosság aránya országosan 25 %, s a hegyvidéken és az amazonaszi részen többségben vannak. Még egy olyan kis rész is van, aki nem beszél spanyolul.

Amikor mi ott éltünk a 70-es években, még hétköznapi jelenség volt a spanyolul nem tudó indián. Ma már ez ritkaság, Az oktatás fejlődése automatikusan csökkenti az indián nyelvek szerepét. 

A fejlődés mindenképpen azt jelenti, hogy az indián spanyolul kezd beszélni. Máig teljesen így van. A jogi helyzet nem számít: hivatalosan a két legnagyobb indián nyelv hivatalos a spanyol mellett, a valóságban minden spanyolul van, a két indián hivatalos nyelv - az ajmara és a kecsua - kb. olyan, mint Írországban az ír, azaz kb. foklór státuszt élveznek, mindenki nagyon büszke rájuk, de a valős .életben "magasabb" hekyzetben senki se használja őket.

Persze a kecsua még így is erős, máig a legnagyobb beszélt indián nyekv az egész amerikai kontinensen, s tényleg léteznek falvak, ahol beszélik családi szinten. S a presztízse is nagas, hiszen ez volt az Inka Birodalom hivatalos nyelve.

Viszont a kecsuának máig tartó hatása van, Az andoki spanyol nyelvjárás (Perun kívül még Ecuador és Bolívia is) területe szinte teljesen egyezik az eredeti kecsua vidékkel. A spanyolban van a ll betű, ez kísértetisen hasonlít a magyar ly-re: eredeti kiejtése "ly" (ahogy ez a magyarban volt 200 éve, ma már csak a palócban maradt meg), de ma csak a közép-spanyolországi és az andoki nyelvjárásban ejtenek "ly"-t, mindenhl máshol az "ll" és a "y" betűk azonos hangot jelentenek. S az andoki furcsaság oka: a kecseuában is van "ly" hang. Szóval míg pl. egy kubai gyerek nem tudja hallás után eldönteni mit kell írni, ll-t vagy y-t, ezt be kell magolnia, addig egy perui gyereknek ez nem probléma.

De az indián helyzet pontosan ez: a kiemelkedés egyenlő a kultúravesztéssel, s az eredeti kultúra folklorizálódik. A spanyol kultúra elutasítása meg együtt jár az írástudatlansággal.

A helyzet egyébként sokat javult. De magyar szemmel most is hihetetlen eltérések vannak. Míg Magyarországon a felső 10 % szintje az alsó 10 % szintjének kb. a 8-szorosa, addig ez Peruban 30-szoros. Fajilag kb. az mondható, hogy minden indián szegény, de a szegények zöme nem indián. S a fehérek felülreprezentáltak az elitben, bár önmagában lehet valaki fehérként szegény is.

Ma is így van, de amikor ott voltunk még inkább így volt, Gyakorlatilag párhuzamos társadalmak vannak. Ha valaki legalább középosztálybeli, már nem élhet úgy, ahogy a többség, S vannak íratlan szabályok, melyeket nem lehet nem betartani. Pl. cselédlény tartása. A középosztálynak van cselédlánya, akár kell, akár nem. Nem tartani olyan, mint öltöny nélkül menni hivatalos ünnepségre vagy belepisilni a szökőkútba. Nem veszik komolyan azt, akinek nincs legalább 1 cselédlánya.

S a latin-amerikai sajátosság: a pénz számít csak. Azaz ha egy indián meggazdagodik, simán megnyílik előtte a legelitebb klub is. Ahonnan meg a fehér koldust simán seggberúgva kidobják.

Amikor kimentünk 1970-ben, először egy emeletes házban éltünk, a portán gépfegyveres őrök voltak. Aztán kertes házba költöztünk, itt már szóltak nekünk, kell cseléd, mert komolytalan, hogy egy külföldi diplomata cseléd nélkül él. Pedig nemigen akadt sok cselédmunka, kis ház volt, A cselédlány fő dolga az volt, hogy velem beszélgetett. Én voltam 4-6 éves, ő meg 12 évvel idősebb. Egynyolcad fehér, hétnyolcad indián lány voilt - ezt ő maga hangsúlyozta "nem vagyok indián, mesztic vagyok!" -, kb, amolyan idősebb nővérként fogtam fel. Magyarul is tanítottam.

Ami a legfurcsább volt: mi mint egyszerű kelet-európaiak a peru elit részei voltunk. Annyira a helyi 80-85 %-nyi szegény réteg felett álltunk.

Az egyik nagy liberális mítosz: a nyitottság a liberalizmus szinonímája.

Ezért hívják Soros alapítványát is Nyitott Társadalom Alapítványnak. Az alap Soros gazda tanítója és példaképe, Karl Popper, aki szerint kétfajta emberi társadalom van, zárt és nyitott. A zárt típus igazságot keres, aminek érdekében dogmákat állít fel, majd ez alapján alakítani akarja a társadalmat. Popper szerint ilyen minden premodern társadalom, a főbűnösek pedig az ókori görögök, akik elterjesztették azt a szerinte tévhitet, hogy az állam célja a polgárok nevelése a jóra. S ezt a "szörnyű" hagyományt vitte el a végletekig a XX. századi totalitarizmus, a fasizmus és a kommunizmus. Az ellentét a felvilágosodás, mely tudományosan, dogmamentesen áll hozzá a kérdéshez, s nem a valóságot akarja átalakítani, hanem teljesen gyakorlati módon a valósághoz igazítja a gyakorlatot. S ennek legmodernebb alakja a liberális demokrácia.

Ebből következik, hogy mivel - az elmélet szerint - a nyitottság és a racionalitás áll a liberalizmus alapjában, így a nyitottság, a racionális gondolkodás, a pluralizmus terjedése automatikusan elvezet a liberalizmus terjedéséhez.

Csak meg kell adni például a bő információt egy zárt társadalom alattvalóinak, s belőlük teljesen automatikusan liberális, öntudatos állampolgárok lesznek, akik szétfeszítik aztán a zárt társadalmukat.

Az elmélet legradikálisabb képviselői immár azt is állítják: maguk az eszközök és a másodlagos termékek terjedése is elhozza a lazítást. Amint a zárt társadalom tagjai, pl. az ottani fiatalok a kezükbe kapnak mobiltelefont, internetet, nyugati popzenét, hollywoodi filmeket, gyorsan rádöbbennek: de jó is a liberális nyugat!, majd ez a nemzedék nyugati mintájú rendet teremt az adott országokban.

Persze könnyen belátható, hogy ez marhaság. Kb. mintha azt mondanánk, a műholdak kommunizmust teremtenek, hiszen a kommunista Oroszországban lettek feltalálva és először alkalmazva.

De mélyebb szinten mi is a hatás?

Mondjuk ül a mozambiki dzsungelben a kamasz srác kezében mobiltelefonnal. Ma már ilyen helyeken is van mobil internet, ha lassú is magyar szemmel nézve. S döbbenten szembesül vele: nyugaton az emberek 100-szor jobban élnek.

Mi is a következtetése? Az, hogy akkor most tüntetést kell szervezni, nyugati társadalmat kell létrehozni Mozambikban, mert akkor ott is ugyanilyen életszínvonal lesz? Nem. Az első gondolat: valahogy ki kell vándorolni oda, ahol aranyból vannak a tetők, s minden sarkon lisztet osztogatnak, meg kolbászból van a kerítés.

Ha pedig a srác olyan értelmiségibb típus, s elkezd a dolgoknak után nézni, előbb-utóbb kifejezetten nyugatellenes lesz belőle, mert arra fog jutni: ami náluk nincs, ugyanaz van nyugaton, s a kapcsolat nem véletlen.

A széles tájékozottság tehát éppenhogy gyengíti a nyugat vonzerejét.

Sokszor mondtam, személyesen ismertem a szovjet embereket. 1980-1985 között szovjet iskolába jártam, ott is érettségiztem 1985 májusában. Ráadásul ez egy kifejezetten elit iskola volt, nem a szovjet kisember gyerekei jártak oda, hanem a priveligizált szovjet rétegek gyerekei (mondjuk ezek alsó és középső része, nyilván a felső szovjet elitet nem ismerhettem, az teljesen elszeparált kaszt volt). Szóval láttam a szovjet alsó és középső nomenklatúra 12-17 éves gyerekeinek a viselkedését nap mint nap 5 éven keresztül.

E korban magam a nyugat lelkes híve voltam, nem voltam rendszerkritikus egyáltalán, egy kis időszakot leszámítva 1983-1984-ben, amikor erősen hatott rám a marxista George Orwell munkássága. De meg kell mondanom, én szinte komcsinak számítottan a szovjet osztálytársakhoz képest! A szovjet gyerekek olyan naív és kritikátlan nyugatimádók voltak, hogy rosszul voltam tőlük, pedig - mint mondtam - magam is nyugatbarát voltam.

De én jártam is nyugaton, s láttam, hogy ott problémák is vannak, míg a szovjet osztálytársak vagy sose voltak nyugaton egy percet sem, vagy esetleg volt 1-2 óra tapasztalatuk Írországból, akkoriban az Aeroflot egyik járata Moszkva-Havanna között úgy közlekedett, hogy Shannonban leszállt üzemanyagfeltöltésre, s ez alatt az utasok járkálhattak a repülőtér tranzittermében.

Szóval a szovjet iskolatársak fejében tényleg ez a "kolbászből van a kerítés" nyugatkép volt! Amikor párszor elmondtam, hogy ez így túlzás, mert pl. Madrid központja tele van koldusokkal, sőt Nyugat-Berlinben is láttam szemétben guberálót, sokan legyintettek, hogy ez nem lehet igaz, én csak a hivatalos propagandát ismétlem, biztos félek elmondani az igazságot, hogy nyugaton minden szuper.

Aztán Gorbacsov utolsó éveiben megnyílt minden, már szabadon mehetett az információ. Alig pár év kellett, s már fehér holló kategóriájú lett a nyugatiámádó orosz.

S persze továbbra is hallgat az orosz ember nyugati zenét, használ nyugati eszközöket, de ezek nem tették őt sehogy se nyugatbaráttá. Sőt, épp ellenkezőleg.

Ahogy Kína esetében is pofára esett a nyugat. A kínai gazdag osztály immár 1 millió ember, a középosztály meg 350 millió, ami több mint az USA teljes lakossága, s mégis: mindezek jól megvannak a "kommunista diktatúrában", a kevés nyugatpárti kezdeményezés semmilyen támogatottságot nem kap, még a teljesen nyugatos Honkongban is jóval többen állnak a vezetés mellett, mint amennyiben ellene.

Ez is az oka, hogy ma már a pluralizmus, a nyitottság legfőbb ellenségei a liberálisok. Immár mintha zárt liberális térsadalmat akarnának...

a South Park zseniális szerzőitől egy dal, mely pont ugyanezt illusztrálja, persze kicsit másképp

Miért vásárolnak férfiak szexet? - kérdezi a feminista, valóságtól elrugaszkodott cikk. 

Először is nem vásárolnak. A célközönség a férfiak kis része.

Aztán jön a csúsztatás: a pornónézés és a prostitúció összekeverése. Na most, a teljesen járatlan ember is tudja: a pornóipar összeomlott nagyjából az ezredforduló körül. Egyrészt, az illegális tartalommegosztás a törekedére csökkentette az eladásokat. Másrészt amióta olcsó lett az egész mulatság, tömegesen megjelentek az amatőrök. S hát a saját magát filmező amatőrt prostutuáltnak nevezni kőkemény csúsztatás.

Külön vicces, hogy ugyanazok az emberek, akik éjt nappallá téve küzdenek a drogokért és az abortuszért, arra hivatkozva, hogy a tiltás nem old meg senmmit, a prostitúció és a pornó esetében totális tiltást akarnak.

Jó helyzetben vagyok: utálom a pornót és a prostitúciót, sose érdekelt, így semmilyen személyes érdekeltségem nincs. Azaz nyugodt szívvel védhetem meg őket a hazug támadásoktól. Úgy vagyok ezzel mint a dohányosok jogaival: én magam hülyeségnek tartom a dohányzást, így teljesen semleges szemmel tudom védeni a dohányosokat.

Nem azt akarom mondani, hogy nincsenek áldozatok. Én is tudok esetet prostitúcióra kényszerítésről. Csakhát ilyen a drogozásnál is akad szép számban.

Dehát alapvetően ez egy teljesen önkéntes dolog. Az csinálja, aki többszörös jövedelmet akar elérni kevés erőfeszítéssel. Ennyi az egész.

Az életstílusbeli eltérés egyik oka természeti.

Kubában élve ezt nagyon is tapasztaltam. Havanna a 23 északi szélességi fokon van, míg Budapest a 47.-en. Budapest az északi mérsékelt övezetben van, mivel az Északi sarkkör és a Ráktérítő között fekszik, míg Havanna a tróousi övezetben, mert a Ráktérítő és a Baktérítő közti övezetben van.

Egyébként Havanna éppen hogy bent van a trópusi övezetben, a Ráktérítő Havanna északi határától 30 km-re északra fekszik.

A fő következmény nem is a hőmérsékleti, ez ugyanis sok egyébtől is függ, hanem a nappal-éjszaka hosszában tapasztalt.

Budapesten a tél kezdetekor a Nap fél 8 körül kel és 16 előtt nyugszik, a nappal alig 8 és fél óra. Míg a nyár kezdetekor 5 előtt van napkelte, napnyugta meg 21 előtt, azaz a nappal 16 órás.

Havannában is van kilengés - hiszen majdnem a Ráktérítőn van -, de mértéke sokkal kisebb. A legrövidebb nappalok napjain a napkelte kb. ugyanaz, mint Budapesten, valamivel 7 után van, de napnyugta ilyenkor is kicsivel 18 előtt történik, azz a nappal hossza kb. 10 és fél óra. S a leghosszabb nappalok se olyan hosszúak, mint Magyarországon: ilyenkor a napkelte kicsivel 7 előtt van, a napnyugta meg 20 után nem sokkal, azaz a nappal maximum 13 és fél óra.

Reggeli felkeléskor a Nap állásból mindig meg lehet mondani kb. hány óra van, kicsi az eltérés. Ismeretlen az a magyar jelenség, hogy ugyanabban az időpontban lehet teljesen világos és tök sötét is.

Este már nagyobb az eltérés, de a magyarhoz képes nem jelentős. Normál munkaidő esetében az átlagember hazaér munkából tél elején is még nappal.

Az esti program pedig mindenképpen sötétben van, annyira, hogy a normál kezdés az 21 óra, sőt 22 óra is akár. Bulit szervezni 19 óra kezdéssel rendkívül furcsa dolog, ilyet csak egy ott élő külföldi képes tenni.

Az európai ember hajlamos azt hinni, hogy minél délebbre, annál hosszabb a nappal, pedig ez csakis az északi mérsékelt övezeten belül igaz. A trópuson, s leginkább annak közepén, az Egyenlítőnél ez abszolút nincs így. A majdnem az Egyenlítőn fekvő Szingapúrban vagy Quitóban az egész évben a nappal 12 óra és az éjszaka is annyi, a napkelte 6-kor van (Quitóban, Szingapúrban 7-kor), a napnyugta meg 18-kor (Quiitóban, míg Szingapúrban meg 19-kor). (Az 1 órás eltérés oka a használt időzóna miatt van, Ecuadorban a helyi időhöz közeli zónaidőt használják, míg Szingapúrban a használt idózóna jóval keletibb az ország fekvéséhez képest.)

Persze az évközbeli változásnak is van előnye: az ember megszokja a sokszínűséget, kénytelen alkalmazkodni. A kevés változás viszont nagyobb nyugalmat ad.

Kubában az öngyilkosság fele olyan gyakori, mint Magyarországon, pedig hát a körülmények sokkal rosszabbak. A depresszió ritka betegség. S az állandó panaszkodás szokása ismeretlen.

Mindez teljesen független a politikától. A kommunista Kuba jellemzői semmiben sem mások, mint a szomszédos karibi, nem-kommunista országoké.

Azt lehetne hinni, egy centralizált, különvéleményt nem engedő rendszerben képtelenség a belső viszály, hisz mindenki csak a "központ" ukázait teljesíti. Pedig az mindig kialakul. Csak a keretek mérete más.

Keret mindig van, a mai nyugati liberális demokráciákban is van számtalan tabu, s sok olyan dolog, mely vitán kívül áll - ennek a hivatalos liberális magyarázása kb. "demokratikus alapelvek", "elidegeníthetetlen jogok", "emberi jogok", "a szabadpiac miatt", "békefenntartás", "biztonság", s más zagyva bűvészszavak.

A kommunizmus tök ugyanez volt, csak keskenyebb volt a mozgástér, ott több volt a vitathatlan alapelv.

De ahol emberek vannak, ott kialakulnak csoportok, s aztán ellentétek is lesznek.

Ez még egy szereteten alapuló közösségben is elkerülhetetlen, hát még inkább egy politikai közösségben.

A klasszikus példa a szovjet titkosszolgálatok. Még az is megesett, hogy a GRU és a KGB inkább segítettek a közös ellenségnek, a nyugati szolgálatoknak, csak hogy egymást ne segítsék. (A GRU volt a szovjet hadsereg titkosszolgálata, ez máig létezik. A KGB pedig önálló szerv volt, ez ma nem létezik, mai utódai az FSZB és az SZVR.)

De ez minden kisebb szinten is megjelent.

Aki fiatal, annak elmondom: a Kádár-rendszerben nem a kormány volt a legfelsőbb irányító szerv. Akkor a kormány csak egyfajta igazgatási központ volt, mely önmaga nem hozhatott fontos döntéseket, hanem máshol meghozott döntéseket ültetett át a gyakorlatba.

A döntések megszületésének helye a Pártközpont volt, legfelül a Politikai Bizottság és a Titkárság, ez összesen 10-15 embert jelentett, akik között ki voltak osztva az egyes területek, legfelül pedig Kádár volt, aki azonban nem rendelkezett diktátori hatalommal, inkább amolyan első az egyenlőek között funkciója volt. Ezeknek az embereknek a munkáját segítette a Központi Bizottság szervezete, hierarchikusan megszervezve, osztályvezetők, helyetteseik, stb.

A miniszterség semmiképpen se volt tehát a karrier csúcsa. Az igazi csúcs a PB-be vagy a Titkárságba való bekerülés volt.

A későkádári korban a "bal" és a "jobb" így jelent meg a rendszeren belül.

A hamvasbélaizmus a 90-es években kezdett terjedni, mint életmód, nem mint eszme.

Lényege ennek az életmódnak: értelmiséginek lenni úgy, hogy az ember nem él értelmiségi életet. Hamvas a kommunizmus alatt eleve teljesen kívül volt a közéleten, raktáros volt, de a Horthy.korban se volt több szellemi segédmunkásnál, sose vett részt az értelmiségi lett egyik bevett formájában se. S mégis: a XX. sz. legnagyobb magyar gondolkodója, mikozben a század intézményes gondolkodói hozzá se mérhetők, Nemzetközileg rajta kívül csak még egy XX. századi magyar ismert, Lukács György.

E lét hatalmas előnye: a teljes függetlenség lehetősége. Hiszen az ember nem abból él, amit ír és mond. Azaz tehet bármit, Miközben egy intézményesült közíró pl. nehéz helyzetben van: ha mondjuk egy fideszes vagy ballib alkalmazott közírónak hirtelen "eretnek" gondolata támad, jobban teszi, ha azt megtartja magának, mert esetleg jövedelem nélkül marad: alapból az összes, táborához tartozó kifizetőhely hirtelen be fog zárulni számára. Nagyon nagy névnek kell lenni ahhoz, hogy az ember menengedhesse magának a függetlenkedést.

A 90-es években volt egy jelentős fiatal nemzedéki csoport, mely SZDSZ-esből MIÉP-lett, nekem nagyon sok ilyen haverom volt és persze magam is ide tartoztam. így jelent meg a vágy "legyen valami jövedelmem, de ne terhelje meg a lelkem, maradjak szabad". Szóval vonuljunk ki a társadalomból, de mivel erre nem vagyunk képesek, valahogy bújjunk meg a társadalom szélén.

Ismeretségi körömben lassan ez lett a norma. Emiatt elkezdett idegesíteni az egész. Mert amikor valamiből fősodor lesz, az engem ellenállásra késztet, Azt mondtam: ez ugyanaz a tévút, mint korábban a "ne lépjünk be a Pártba, maradjunk tiszták", ezzel csak a rossznak adtunk volna nagyobb teret, Önzőség tisztának maradni, mindenki más kárán. Igenis lépjünk be a rendszerbe, s ott próbáljunk javítani!

Szóval én nem maradtam ki. Megpróbáltam a rendszer része lenni. Vállalkozó lettem, meg jó helyeken alkalmazott, állami állásra is jelentkeztem. 

Aztán lassan a rendszer kivetett magából, mindig és mindenhol. Lassan tényleg oda kerültem, ahová a haverjaim vágytak: a rendszer peremére. Csak én kényszerből, akaratomon kívül. 

Valószínűleg a rendszer önvédelme ez: érezte, veszélyes lennék.

Visszagondolva, örülök ennek. Nekem így sokkal könnyebb. Azt hiszem - legalábbis ez titkos önképem -, hogy én képes lettem volna ellenállni a rendszer csáberejének, de így végülis egyszerűbb, hogy meg se próbált elcsábítani. Könnyebb fogyókúrázni, ha az ember nem is éhes. Könnyebb nem megcsalnia az embernek a feleségét, ha eleve vonzónak látja a feleségét.

Érdekes vita Mihályi Péter és Pogátsa Zoltán között.

Mihályi a ballib holdudvar jeles tagja, bár sose volt vezető pozícióban. Amit értekelni lehet benne: máig nem tagadja meg, amit korábban állított. Nem magyarázkodik, kinyilvánít, de nem bújik ki.

Valahogy elsikkad a kérdés: ha egyszer mindent ilyen szuper módon csinált a nagyar elit a rendszerváltozáskor és utána, akkor hogy lehet hogy nem lettek meg az eredmények. Mert azt mondja, a recept szuper volt. Kicsit olyan ez, mint a kommunisták, akik szerint a marxizmus receptje hibátlan, s tulajdonképpen rejtély, mert nem hozta el a kívánt eredményt.

Pogátsa viszont a valóságból indul ki, bár rögeszméi neki is vannak. Mert felismeri, a rendszerváltozáskori út hibás volt, s e hibában az akkori magyar elit 100 %-a részt vett (Csurka se lett azonnal rendszerkritikus). S azt is felismeri, a nyugat masszívan érdekelt volt, hogy ez így legyen.

Annak idején, 1990 legelején volt egy masszívan komcsi - igazi komcsi, azaz MSZP-ellenes komcsi - tanárom, aki azt mondta akkor, "meglátod, az MSZP fog nyerni a választáson". Majd el is magyarázta: a nyugati tőke áll a szocializmus megbuktatása mögött, s a nyugati tőke fő szövetsége az MSZP, tehát minden meg lesz téve az MSZP győzelme érdekében, mert az MSZP emberei vannak kulcspozícióban, miközben az MDF bizonytalan, még megzabolázandó erő, az SZDSZ meg ideolőgialag rendben van ugyan a nyugat számára, de emberei nincsek sehol döntőképes helyen a gazdaságban.

Mivel jóslata nem jött be - hiszen nem az MSZP nyert -, az egészen nevettem, pedig végülis igaza volt, magát a konkrét következtetést leszámítva.

Szóval Pogátsa is kihagyja ezt: hogyan is lehetett volna másképp csinálni, ha egyszer ő is látja a nyugati nyomást.

Ahogy azt se veszi észre, hogy rögeszméje, azaz legyen nagyon jó oktatás, semmit se old meg. Ez ugyanis csakis jól képzett munkaerőt termelne ingyenesen a nyugat részére.

Ahogy erre számítani lehetett: Horvátországot bevették a Schengen-térségbe, míg Bulgáriát nem. Abszolút politikai okokból.

A valóságban a horvát-boszniai és a horvát-szerb határ sokkal kevésbé biztonságos, mint pl. a bolgár-török. A horvát-szerb zöldhatáron pl. csak az nem megy át, aki nem akar rajta átmenni.

Eleve abszurd a nyugati médiák szövege. Ezek gyakorlatilag átverik a helyi nyilvánosságot. Úgy tesznek, mintha a schengeni-tagság nemmegadása nehezítené a bolgárok – s románok – bevándorlását.

Miközben a mozgás szabadságának semmi köze a schengeni egyezményhez.

A bolgár állampolgárok szabadon utazhatnak be az EU bármely tagállamába, ott engedély nélkül telepedhetnek le, sőt engedély nélkül dolgozhatnak, korlátlanul. Erre az EU-tagség ad lehetőséget, semmilyen Schengen nem kell hozzá.

A Schengen-tagság annyi változást jelentene bolgár szemszögből, hogy megszűnne a határellenörzés a bolgár-görög határon.

Bolgár szemmel az ügy vicces és szánalmas. A kommunizmus bukása utáni első nagy észheztérés pillanata volt a nyugati vízumpolitika annak idején, Miután évtizedekig harsogta a Szabad Európa Rádió és a többi nyugati propagandamédia, hogy micsoda jogtiprás, hogy a szemét komcsik nem engedik a szabad utazást, 1990-től egymás után az összes nyugati állam vízumkötelezettséget vezetett be Bulgáriával szemben.

Velem simán megesett: 1992-ben a múzsámat nem tudtam magammal vinni Bécsbe, mert az osztrákok nem adtak neki vízumot. Hiába volt nemcsak vízummentes státuszú férje, de vízummentes gyereke is, akkor se kapott vízumot. Indoklás mint Kádár alatt az útlevél nem megadásakor: beutazása közérdeket sértene.

Aztán sok hasonlót éltünk át még. 1993-1997 között egy spanyol cég számára dolgoztunk, a cél ingatlanok értékesítése volt Alicante környékén. A spanyol követség annyi papírt követelt meg vízumkiadéshoz, mintha a Szovjetunióban adtunk volna be útlevélkérelmet Brezsnyev idején. Minket már nem érintett - nekem eleve volt magyar útlevelem, a múzsám meg ekkor már privilegizált státuszt kapott, mert a spanyol ingatlancég főtulaja az akkori spanyol király haverja volt, s így csak le kellett szólnia a spanyol Külügybe, hogy az ő "problémás" állampolgárságú alkalmazottai esetében legyen azonnal vízum, "formalitások" nélkül -, de sokszor végig néztük az ügyfelekkel való packázást.

Az egyik kedves emlék, amikor egy bolgár újgazdag - aki végül 2 házat is vett Spanyolországban - képtelen volt vízumot kapni. Folyamatosan szórakoztak vele, mint amikor a közlekedési rendőr büntetni akar és már a pótégők pótégőit keresi az autóson. Először a fényképe nem tetszett a követségnek, aztán miért nincs pecsét ott, ahol nem is kellene pecsét, a végén meg miért nem igazolta, hogy képes eltartani magát 15-napos tartózkodása alatt. Ez az ember az egyik rablóprivatizált bolgár alkoholgyártó cég tulaja volt, Egy akkoriban 200 ezer márkába kerülő BMW7-essel járt és állandó testőre volt, mellesleg egy volt olimpiai birkózó bajnok.

Mondjuk neki viccesen "a spanyolok azt hiszik, nincs pénzed". Ezen jót mulattunk. S az emberke meg is trollkodta a helyzetet, hozott egy bankszámlakivonatot a teljes számlájáról, kb. "igazoljuk, hogy ügyfelünk egyenlege a következő" szöveggel, aztán a szám:15,5 millió dollár. Másnap mutattuk a követségen "reméljük, elég lesz 15 napra". Nagyot néztek, ez tény, de lett vízum.

Elképzelhető mit csináltak átlagemberekkel a nyugati követségek, ha az elit egy tagjával így bántak. A követségi épületekben fegyveres őrök, a vízumkérelmezőket meg bűnözőkként kezelték.

Örök élményem: a szófiai német követségen farkaskutyás, géppisztolyos őrök. Mondtam is a múzsámnak: régi emlékek jönnek vissza, ugyanilyet már láttam 1984-ben a Berlini Falnál, a friedrichstrassei átkelőnél, a keleti oldalon, de ki sejtette volna, hogy az NDK-s határszakembereket az újraegyesítés után alkalmazza a demokratikus német Külügy mint követségi őröket...

Cikkében Schiffer András rámutat a progresszívizmus és másság tisztelete közti alapvető ellentmondásra. Persze a téma nem új, de fontos, hogy ő mondja ki ezt.

A lényeg: a másság tisztelete ellentmondásban van az univerzalizmussal. Hiszen pl. nem állíthatom azt egyszerre, hogy minden szokás érték és ezzel együtt azt is, hogy vannak feltétlenül kötelező általános szokások. Ha ugyanis vannak általános értékek, akkor egyes szokásokat támogatni kell, másokat meg ellenezni.

Ez pont olyan, mint a ballib elképzelés a szólásszabadságról: "szent jog a szólásszabadság, de minden rendes ember velünk ért egyet minden kérdésben, s aki mégsem, az szalonképtelen, az ő megszólálása pedig visszaélés a szólásszabadsággal". Azaz az "igazi" szólásszabadság végsősoron az, ha nincs ellenvélemény!

Épületes dolog pl. a muszlim-progresszívista vitákat követni, kb. ez a menet:

• P: Ti elnyomjátok a nőket, akik kénytelenek az utcán eltakarni magukat!
• M: Nyugaton járhat meztelenül egy nő az utcán? Ugye, nem?
• P: Igen, nem járhat. Mert ezzel sértené a közszeméremet.
• M: Na, nálunk ugyanaz. Sérti a közszeméremet a kitárulkozós nő.
• P: Nem ugyanaz. Egy dolog meztelennek lenni, más dolog fedetlen vállú pólót hordani.
• M: Ki dönti el, mi fér bele a közszemérembe és mi megy túl rajta?
• P: A társadalmi konszenzus.
• M: Hát nálunk a társadalmi konszenzus úgy döntött, a fedetlen váll nem fér bele.
• P: Ez elnyomás, nem dönthettek így.
• M: Mi nem dönthetünk, de ti igen? Miért kellene nekünk a ti nyugati konszenzusotokhoz alkalmazkodnunk?

S valóban ez a lényeg. A XIX. századi liberális gyarmatosítás logikája ez: a buta, fejletlen, kulturálatlan népek képtelenek magukat irányítani, még azt se képesek látni mi a jó és mi a rossz, ezért mi elmegyünk hozzájuk, s megtanítjuk őket késsel-villával enni , sajnos kénytelenek vagyunk időnként gyilkolni is őket, mert ezek az átkozott barbárok ellenállnak, nem ismerik fel, hogy mi csak jót akarunk.

Ezért is mondtam sokszor, a fideszes fősodrú közbeszéd rendkívül rövidlátó. Amikor pl. megtámogatják az idegen szokások elleni liberális harcot, lásd a fideszes médiák pár éve hatalmas győzelemként élték meg, hogy Franciaországban korlátozták a muszlim ruhaviseletet. Mintha ez az európai normalitás győzelme lenne!

Miközben az a kéz, mely Franciaországban lerántja nőkről a fejkendőt azok akarat ellenére ugyanaz a kéz, mely Kelet-Európát kötelezni akarja az iskolai szivárványos érzékenyítésre. Egy a kéz: az egyik nap fejkendőt ránt le, a másik nap "Meseországot" ír. S ezt nem észrevenni masszív butaság.

Lehet nem szeretni az iszlámot, nem akarni a muszlim migránsokat, de emiatt vaknak is lenni nem szükségszerű.

A fideszes holdudvar legokosabb embere Bogár László, a kevesek egyike, aki ezt helyesen látja. Tulajdonképpen ugyanazt mondja, mint Schiffer, csak éppen az ellenkező oldali alapelvek mentén.

A szőke, magas, karcsú, világosszemű, hosszúhajú nő nagyon büszke.

Azt mondták a munkahelyen, ideiglenesen nem lesz 1 hétig homeoffice. Az ok: nem kóser, hogy a munkatársak sose látják egymást, szóval legalább 1 hétig lássa mindenki a másikat.

Kellemetlen, de ki lehet bírni. Eleve ez a munjkahely jobb helyen van, átszállás nélkül elérhető 35 perc alatt.

Az egyik munkatárs román, s pont az előbb leírt típus. S bár már 35 év körüli és van gyereke, úgy néz, mint egy szépségkirálynő. Nem úgy néz ki, de úgy néz, látszik rajta a "na ugye gyönyörű vagyok!" tekintet. Lesi, ki néz utána.

Jól ismerem a jelenséget.

Sok éve volt. Egyetemi szórakozás a 80-as évek stílusában. Az ötlet egy olasz-spanyol vetélkedőből. Páros játék, amolyan műveltségi vetélkedő. Jelképes nyeremények. De ez igazi csúcspont nem is a nyerés, hanem a vesztés.
A két legkisebb pontszámot elérő versenyzőnek - csakis a 2 vesztes pár lánytagjának - be kellett mennie egy-egy amolyan zuhanyfülkébe, majd közülük az egyikre ráeresztett egy "csap" megnyitéséból nagyjából 15-20 liter vizet a nyertes versenyzőpár lánytagja. Amolyan korai ice bucket challanenge, csak nem jéggel. Nyilván erotikus cél részben, részben meg vicces.

De hogy ki legyen a végső vesztes a két vesztes közül, azt szavazás döntötte el. A közönség nmegszavazta.

Aztén a két vesztes csaj ott állt: egy büszke szőke lány, meg egy pont ellenkező típus.

A szőke előre mosolygott. Aztén a közönség "sajátosan" szavazott, a másik csajt akarta "eláztatni". Én meg azonnal átláttam a helyzetet, pár méterről jól láttam a szőke döbbent arckifejezését "hát mi van ezekkel, nem látják, hogy én vagyok a szebb?". Aztán kijött a zuhanyfülkéből tök szárazon, s láthatóan nehezen rejtette csalódottságát. Neheztelve nézett a múzsámra, pedig ő csak a csapot nyitotta meg a szavazás alapján, nem ő hozta a döntést. Mintha megkínáltak volna a társaságot, hogy választhatnak a májkrémes és a kaviáros szendvics kozött, s a többség a májkrémre szavazott volna.

- A lányok biztos irigyek, a fiúk meg buzik! - gondolhatta.