Érdektelen interjú, de szinte önparódia. Minden benne van, ami jellemző a műfajra.

Gyorsan fel is állítom a ballib szakértő 8 parancsolatát.

Íme tehát a Ballib Szakember Kódexe:

• 1. Beszéljünk leereszkedően, hiszen rajtunk kívül mindenki funcionálisan analfabéta mucsai barom.
• 2. Legyünk érzelemmentesek, egyedül enyhe megvetést éreztessünk, hogy mi kivételes emberek kénytelenek vagyunk ostoba átlagemberekkel közös levegőt szívni.
• 3. A legjobb nem venni levegőt a mondatok közt és enyhe fejhangon beszélni. Ha filmeznek minket, akkor nézzünk szigorúan, időnként a fejünket ingatva.
• 4. Használjuk gyakran a ballib hívószavakat, ezek nélkül a hívek elbizonytalanodnak, nem vett-e meg minket a Zorbán kilóra.
• 5. Bármilyen nehéz kérdést is kapunk, válaszoljunk határozottan, gondolkodás nélkül, így éreztetve, valójában az egyetlen probléma, hogy nem mi vagyunk hatalmon.
• 6. Éreztessük: minden teljesen világos, viták nincsenek, a világ egységes, valójában problémák sincsenek, hiszen a hozzánk hasonló szakemberek mindenre tudnak megoldást. Az egyetlen ok, hogy mégsincs megoldva minden az, hogy az ilyen zorbánok belepofáznak mindenbe és nem engedik a világ azonnali felvirágoztatását.
• 7. Ha bárki árnyalni akar valamit, határozottan tiltakozzunk: nem, Zorbán mindenben téved, amikor meg nem téved, akkor hazudik, ha meg nem hazudik, akkor lop.
• 8. Mindig jussunk el oda a végén, hogy minden baj oka az, hogy Zorbán nem hallgat ránk, szakemberekre.

A kedvencem egyébként Kéri Lászlóné, de ő mivel nő, mégis van benne valami csacska báj, ami enyhíti a röhejességet. Békesi elvtárs esetében ilyen nincs, nála vegytiszta az egész.

Van egy kérdés, amivel ezeket a "szakértőket" őrületbe lehet kergetni: hogyan lehet, hogy nem volt paradicsom, amikor ti voltatok hatalmon, ráadásul korlátlanul uraltatok mindent?

Viccesek ezek a ballibek.

Éljenezték a kijevi puccsot pár éve, azt forradalomnak nevezték. Most meg Brazília esetében rázzák az öklüket? Hogyan is van ez.

Nekem a helyzetem könnyű. Sose voltam legitimista, legelista, nem szenvedek jogállam-fétistől. Szóval szabadon tudom támogatni azt, ami tetszik nekem, s ellenezni azt, ami nem tetszik, független attól, hogy az adott dolognak éppen mi a státusza az adott pillanat törvényessége szemszögéből.

A jog mindig következmény ugyanis, nem alap. Persze az ideális eset az, ha a dolgok jogszerűen mennek, de nem létezik a világon társadalom, ahol ez mindig megvalósult volna. A magyar történelemben is sokszor megesett, hogy a jog megsértésével változott valami.

Már Géza-István uralma is az volt, a korabeli alkotmányos rendet súlyosan megsértve távolították el Koppányt. De aztán meg a modern időkben számtalanszor volt ilyen: Kossuth 1849-es alkotmánysértése, majd az 1867-es rendezés, majd Károlyi, majd Horthy, majd az 1944-es új rend, majd Kádár. Tulajdonképpen mind a mai napig az 1956-os Kádár-puccs törvényes rendje alapján élünk, hiszen azóta nem történt jogszakadás. Minden egyébként hatalmas változás azóta a mindenkori törvényesség szigorú betartásával zajlott. (A mostani alkotmány bevezetője mást mond, de az csak ünnepélyes szöveg, ténylegesen nem az a közjogi helyzet.)

De ha valaki éjjel-nappal a jogállamról szövegel, az ezt nem teheti meg. Annak ragaszkodnia kell a mindenkori törvényekez.

Egyébként a konkrét esetben abszolút semleges vagyok. Nem vagyok se Lula ellensége, se Bolsonaro híve. Már megírtam miért. Amikor megbuktatták pár éve Lula pártját, az ő oldalukra álltam, s amikor hatalomra került Bolsonaro, nem ujjongtam. Se a fideszesek, se a ballibek nem értik a helyzetet, ez nagy rejtély számukra. Amikor tavaly nyert Lula, ujjongott a Klub Rádió törzstábora, mert csak annyit értettek meg, Zorbán valahogy bukott ott. Amikor meg behívtak egy Brazília-szakértőt, szabályosan nem értették miről beszél.

A kedvenc részem az volt, amikor megérdezte a témához nem értő újságíró a szakértőt, vajon várható-e változás Brazília Oroszország-politikájában, abban a hiszemben, hogy a "rossz" Bolsonaro nyilván oroszpárti volt, míg a "jó" Lula meg nyilván oroszellenes, s a szakértő meg válaszolt "nem valószínű, hogy Lula túlságosan közeledne Oroszországhoz", amit a kérdező meg se értett. Pedig ez a helyzet: Lula oroszpártibb Bolsonarónál, bár Bolsonaro se oroszellenes. Magyar szemmel hihetetlennek tűnik, de a brazil politikában konszenzus van, hogy szuverenista gazdaságpolitika kell, s ehhez az egyik eszköz éppen a Kínához és Oroszországhoz közeledés, ezért is alapító tagja a BRICS-nek Brazília. A BRICS megalapítása pedig éppen Lula nevéhez fűződik, de Bolsonaro ugyanúgy támogatta a szervezetet Lula pártjának megbuktatása után is.

S a tavalyi brazil kampányban a brazil baloldal egyik vádja a jobboldal ellen az volt, hogy az nem eléggé BRICS-párti! Azaz nem az, hogy miért nem szakít a csúnya orosz és kínai "diktatúrával".

Mindez persze meghalaladja a Klub Rádió és a 444 törzsolvasójának képességeit.

Még a kommunizmusban jártunk, amikor egy bolgár haver megjegyezte: figyeld meg, a nagyfőnökök sose úgy élnek, ahogy ezt másoknak tanácsolják.

Pl. dicsőítik a panelprogramot (ez Magyarországon is megvolt, de Bulgáriában még fokozottabban), ők viszont kertes házban élnek, zöldövezetben, magas kerítés mögött, messze a szomszédoktól. S nem mintha rossz lenne a komcsi panel, valójában tényleg sok embernek jobb életet teremtett a korábbihoz képest, ráadásul olcsósága miatt tömeges is tudott lenni. Ha mondjuk ebből a pénzből szép kertvárosok épültek volna, harmadannyi embernek jutott volna lakás, ráadásul megfizethetlen lett volna a legtöbb ember számára.

Az én szüleim első saját lakása Budapesten szintén panel volt. Zuglóban, a későbbi Füredi lakótelep mellett. Még a jobbfajta panel volt, 4-emeletes házakkal, s saját kerttel, azaz nem volt annyira minden összezsúfolva, mint a későbbi budapesti lakótelepeken, pl. Havanna utca. A lakást 1973-ban kapták 303 ezer Ft-ért, persze nulla önrésszel, az egész vállalati és OTP-hitel volt, nevetséges kamattal. Jól emlékszem, mert akkor lettem általános iskolai elsős. A lakás persze kicsi volt, a balkonnal együtt 55 m² volt, dehát hatalmas eredmény volt a korábbi helyzethez képest, ahol nem volt folyó víz és a wc kívül volt. A 303 ezer Ft persze akkor hatalmas összegnek tűnt, valójában ez 10 évnyi átlagbért jelentett akkor: manapság örülne az átlagember, ha egy lakás ára csak 10-évnyi átlagbér lenne.

S azóta is ez a helyzet. Az ember úgy akar mással együttérezni, hogy közben ő maga ne szoruljon együttérzésre. Legyen nekem házam kiváló helyen, de más ne éljen ott, ha lehet. Adjunk segélyt a rászorulóknak, de nekem ne legyen szükségem segélyre. Magyarázzuk másoknak, hogy az igazi szépség belül van, de azért az én nőm legyen kívül is szép. S így tovább.

A tavalyi év utolsó napján hallgatam ezt az adást, kutyaséta közben. Komolyan mondom: a Spirit FM-et egyre érdemesebb hallgatni.

A két vendég szélsőbalos és szélsőjobbos, mindkettő persze a szó igazi, jó értelmében, nem szitokszóként.

Kiss Viktor gyakorlatilag kommunista, persze nem a szó szitokszó értelmében, hanem ténylegesen. Persze nem a kádárista, szovjet típusú kommunizmus híve, hanem a szovjetellenes nyugati marxista nem-reformer hagyomány híve, azaz természetesen nem progresszívista, se nem eurokommunista. "Ideológia, kritika, posztmarxizmus" című művét pl. kifejezett ajánlom olvasásra. Alapállításaival persze én se értek egyet, nem tartom a marxizmust helyes világértelmezésnek, de kritikája nagyon sok dologban abszolút pontos.

Megadja Gábor fideszes, de ezen belül a polgári eszmét elvető irányzat híve. Nyilván sokkal közelebb áll hozzám emiatt.

Persze Megadja nem beszélhet szabadon, mégicsak a kormány embere, ha nem is hivatalos állami vezető, de amit mond, az a kormányra nézve kényes lehet. Kiss teljesen szabadon beszélhet, bár megélhetése alapvetően ballib kifizetőhelyektől függ, s a fő hely eredetileg MSZP-s kötődésű volt, ő maga marginális személy, s maga a fő intézmény is mára függetlenedni tudott, s eleve nem vesz részt közvetlenül a politikai harcban.

Ami megdöbbentő: más-más szavakkal, de szinte ugyanazt mondják. Megadja persze a kormánnyal egyetértve, pozitív hangnemben írja le a Fidesz tevékenységét, míg Kiss pedig külső, szenvtelen elemzőként, sőt sajnálkozva, de ugyanazt látja.

Persze, mert amikor az abormalitás a fősodor, akkor annak minden típusú kritikája egyért egymással valamilyen szinten. Függetlenül a kiindulási ponttól.

Érdemes végighallgatni, bár az adás hosszú és több ponton jól ismert dolgokat hangoztat.

A legjobb liberalizmuskritikát Kiss mondja el: megdőlt az a hamis várakozás, mely szerint csak idő kérdése és mindenki nyugati szinten lesz, s erre a felismerésre a baloldal nem tudott választ adni, míg a jobboldal gyorsan alkalmazkodott.

A ballib megmondóemberek szeretik a teljhatalmat. Mindent ők akarnak megmondani, meghatározni.

Évek óta azt is meg akarják mondani, amihez semmi közük: milyen kereszténynek lenni.

Néha belebocsátkozom ilyen vitákba. A jellemző menet: hozzám vágják "te nem vagy keresztény, mert", majd következik valami marhaság, aminek semmi köze a témához.

Lassan kiderült: ballib szemszögből igazi keresztény az, aki elavultnak tekint minden olyan keresztény elvet, mely ellentétben áll a liberális-progresszív eszmevilággal, viszont cserébe kőkeményen támogatja a liberális politikai pártokat és személyiségeket.

Én büszke vagyok arra, hogy ballib szemszögből álkeresztény vagyok!

Mert valójában a keresztény magatartás pont az ellenkezője! Hihet egy keresztény bármely politikai eszmében, de nem azokat az egyes keresztény elveket hagyja el, melyek összeegyeztethetetlenek az adott politikai eszmével, hanem pont fordítva: a politikai hitéből hagyja el azokat a pontokat, melyek nem egyteztethetőek össze a kereszténységgel. Pl. simán lehet egy keresztény liberális, azaz hihet abban, hogy az ideális társadalmi rend a polgári demokrácia és a kapitalizmus, de az egynemű házasságot és az abortuszt nem támogathatja. Vagy simán lehet egy keresztény kommunista, azaz hihet abban, hogy az ideális társadalmi rend a népi demokrácia és a tervgazdálkodés, de a materialista világnézetet nem támogathatja.

Most kiderült: a ballibek szerint mindenki álkeresztény, aki nem tart szigorú böjtöt.

Ortodox szemszögből még a dolog valamennyire értelmes is lenne, mert az ortodox szabályok máig az ókoriak, azaz az év során 4 többnapos böjti időszak van - karácsonyi böjt: 30 nap, apostoli böt: 8-29 nap (a Húsvét dátumától függ), nagyböjt: 48 nap, Mária-böjt: 14 nap -, plusz több egynapos böjt, valamint szinte minden egyéb szerda és péntek. De ortodox szempontból se automatizmus ez, nem a böjt tesz valakit kereszténnyé. Jobb nem böjtölni, mint böjtölni, ha az ember nem érzi át az egész értelmét.

Katolikus szemszögből az egész teljesen abszurd. A II. Vatikáni Zsinat óta a böjti szabályok rendkívül lazák, pl. a nagyböjt alatt is csak szerda és péntek böjti nap. S persze a katolicizmusban is él az, hogy önmagában a böjt nem elég.

Ami pedig a legviccesebb: nem létezik olyan keresztény szabály, hogy temetés után böjtölni kellene. Sőt, a az ellenkezője a szokás, a halotti tor. Az ortodoxiában egyenesen odáig megy ez, hogy már a temetőben osztogatnak ételt a temetés után. A katolicizmusban ilyen ugyan nem szokás, de a közeli rokonok közös étkezése egyenesen általános szokás.

S persze még valami: a böjt alatt tiltott ételek listája nem tartalmazza a vízi állatokat, a halakat leszámítva. A katolicizmusnál szigorúbb ortodoxiában se. Pedig ott a szabályrendszer keményebb, vannak a következő fokozatok:

• semmit se szabad enni vagy inni,
• semmi állati termék, hal, olaj, alkohol,
• semmi állati termék és hal,
• semmilyen hús (hal és más tengeri állat nem számít húsnak),
• nincs böjt,
• tilos böjtölni.

Ezek a khalkedóni ortodoxia szabályai, a nem-khalkedóni ortodoxok szabályai kicsit másak. Ott pl. olyan is van, hogy "enyhített böjt", mely csak napkeltétől napnyugtáih tart - a muszlimok innen vették át saját szabályaikat.

Ezt kevesen tudják, de valójában a mai muszlim törzsterület nagy része egykor nem-khalkedóni ortodox volt, lásd Szíriát, Jordániát, Irakot, Egyiptomot. Ezek a területek a Mohamed próféta halála utána fél évszázadban lettek meghódítva az iszlám által, s a nem-arab lakosság lassan el lett arabosítva és iszlamizálva. (Az arabosítésnak valójában csak a perzsák voltak képesek ellenállni.) Az eredeti helyzetnek máig vannak nyomai, máig vannak kis nem-arab csoportok a régióban, s - nagyobb számban - arabok, akik nem tértek át az iszlámra: ez 5-10 % közti arány, a speciális helyzetű Libanont leszámítva, ahol máig a lakosság harmada keresztény, s ennek a 80-85 %-a arab nemzetiségű.

Ma van a juliánus naptár szerinti december 25.

A naptár megosztó kérdés. A gregoriánus naptár a bevezetésekor, a XVI. században is az volt. De egyházi, nem politikai kérdés.

Ami viszont most van Ukrajnában az teljesen abszurd. Az ukrán lakosság kb. 80 %-át kitevő ortodoxok egy része direkt a gregoriánus naptárat használja, legalábbis Karácsony kapcsán, s ezt kizárólag oroszellenes, politikai okokból teszi. A maradék 20 %-ot kitevő ukrán katolikusok - akiknek 90+ %-a görögkatolikus - természetesen mindig a gregoriánus naptárat használta, hiszen ez az egyetlen katolikus naptár, más naptár használata nem lehetséges.

A gregoriánus pártiak arra hivatkoznak, hogy ne szakadjon el a természeti valóság a naptártól. A juliánus pártiak pedig azt válaszolják, eleve el van szakadva a kettő egymástól, ez már a kereszténység előtti időkben is így volt. Már a rómaiak is rögzítették a Karácsony elődjét, a Legyőzhetetlen Nap Napját december 25-re, miközben a téli napforduló sok esetben akkor se mindig 21-én volt (attól 3 nappal később volt az ünnepnap kezdete), s amikor 20-ra vagy 22-re esett, akkor is maradt az ünnep 25-én, nem tették át. Azaz a nap rögzített dátumú volt.

Valójában amikor az ortodoxia egy része de facto áttért a gregoriánus naptárra (azért de facto, mert valójában a reformált juliánusra tértek át, de az történetesen 99 %-ban azonos a gregoriánussal), akkor csak amiatt tette, hogy egyezzen az állami és az egyházi naptár, s nem a természeti valósággal egyezés miatt.

A gregoriánussal való ellenérzés fő oka, hogy az áttérés időpontjában megszakad az egyházi ciklus, hiszen kiesik 13 nap.

Ezt az érvet el is fogadja szinte minden ortodox, így a naptárreformot elfogadó ortodoxok is jellemzően csak a fix dátumú ünnepeknél tértek át, míg a mozgó dátumúaknál. Ennek magyarázata: a mozgó dátumúak a Húsvét dátumától függnek, ez a keresztény főünnep, s hiba lenne ezt a ciklust megszakítani a naptár miatt.

Így most a helyzet az, hogy az ortodoxia 2 fő és egy kisebb részre oszlik naptárszempontból:

• vannak a réginaptáristák, akik csakis a juliánus naptárat használják:
  • mindig réginaptáristák voltak: a jeruzsálemi, a grúz, a csehszlovák, a szerb, a macedón, az ukrán egyház, s az athoszi autonóm egyház,
  • 1923 óta: az orosz (1923-ban pár hónapig újnaptárista volt),
  • 2014 óta a lengyel egyház (1924-2014 között újnaptáristák voltak);
• vannak újnaptáristák, akik a juliánus naptárat használják a mozgó ünnepekre, a rögzített dátumúakra viszont a gregoriánust:
  • 1924 óta a konstantinápolyi, a görögországi, a ciprusi, s a román egyház egyház,
  • 1928 óta az alexandriai és az antiochiai egyház,
  • 1937 óta az albán egyház,
  • 1968 óta a bolgár egyház,
  • 1996 óta a Konstantinápoly-párti észt autonóm egyház (van két egyház Észtországban, egy Moszkva- és egy Konstantinápoly-párti) - korábban, 1921-1945 között gregoriánuspártiak voltak, 1945-1996 között nem léteztek;
• vegyes használat: amerikai egyház, egyházközségenként változó a naptárhasználat,
• gregoriánusok: a finn autonóm egyház (1921 óta).

A kérdés eddig sose volt politikai. Pl. simán engedik az egyes egyházak, hogy valamely egyházközségül eltérjen az általános szabálytól. Budapesten a Petőfi téri orosz templomban pl. december 25-én és január 7-én is van istentisztelet, mivek a hívek egy része réginaptárista, más része meg újnaptárista.

A kérdésben persze volt egy sajátos Konstantinápoly-Moszkva elletént elem. Jól látható: az etnikailag többségében, de legalábbis hagyományban görög egyházak gyorsan bevezették az új naptárat. A nagy kivétel Jeruzsélem, ami mint a kereszténység szülőhazája ragaszkodik a reformok elvetéséhez, bár ez is alapvetően görög hagyományú egyház - etnikailag persze nem, ma már ez egy arab egyház alapvetően.

A teljesség kedvéért a nem-khalkedóni ortdoxia naptárhasználata:

• réginaptárista:
  • mindig az volt: kopt, etióp, eritreai, jeruzsálemi örmény autonóm egyház;
• újnaptárista:
  • 2010 óta az asszír ősi egyház (korábban: réginaptárista);
• gregoriánus:
  • 1912 óta: indiai egyház,
  • 1923 óta: örmény egyház,
  • 1968 óta: asszír keleti egyház,
• vegyes: szír egyház, egyházmegye-függő.

Az örmények nagy sajátossága egyébként az, hogy náluk egyáltalán nincs Karácsony. Jézus születését január 6-án ünneplik Vízkereszt-napon. Egyszerűen az örmények még azelőtt elszakadtak a többi kereszténytől, mielőtt általános szokássá vált a Karácsony. Emiatt nem alakult ki Karácsony ünnep egyáltalán.

Minden statisztika akkor értelmes, ha összehasonlítható és valós adatokat tartalmaz.

A szubjektív adat csak akkor ér valamit, ha a statisztika eleve szubjektív kérdést mér fel. Pl. a "hisz Istenben?" meg "mi a nemzetisége?" kérdéseknek van értelmük, ezekben ugyanaz éppen az önbevallás felmérése a cél.

Ha azonban objektív tényeket akarunk vizsgálni, nulla a kérdezés értelme. Itt fel kell először állítani egy mércét, majd vizsgálni kell a valóságot a mérce szerint.

Tipikus példa a nyelvtudás. Népszerű ballib mítosz: "a magyarok nem beszélnek nyelveket", majd jönnek a felmérések, melyek semmit nem igazolnak valójában.

Íme egy példa erre:

Egyrészt nincs meghatározva mit jelent a "nyelvtudás". Lehet bármi a "képes vagyok elmondani 2 mondatot a legegyszerűbb témában", pl. "jó napot kívánok, elnézést, merre van a mosdó?", vagy el tudok olvasni az adott nyelven egy klasszikus szépirodalmi művet.

Eleve az egész szubjektív. Egy szerény ember hajlamos a meglévő, jó közepes nyelvtudását is "nem beszélek" kategóriába sorolni, míg az ellenkezője is lehet, nyelvtudásnak mondja valaki azt, hogy kis gondolkodás után képes megérteni egy feliratot egy adott nyelven.

Mondjuk saját példa. Azt mondom, nem tudok szerbül, pedig tudok olyan A2 szinten, csak ezt túl alacsonynak tartom. Vagy képes vagyok értelmezni egyes görög feliratokat, mai modern görög nyelvűeket, pedig nem tudok újgörögül. Viszont van kevéske ógörög tudásom, s ez néha segít kis gondolkodással. Pár éve Thesszalonikiben észleltem, egy csomó helyen ki van írva, hogy τράπεζα (ógörög ejtéssel trapezda, újgörög ejtéssel trapeza). Na most a szó jelentése ógörögül "asztal", ráadásul a mai bolgárban is szerepel mint kissé elavult jövevényszó (трапеза). Dehát miféle marhaság ez, miért lenne egy csomó helyen kiírva a városban, hogy "asztal", ennek semmi értelme, ráadásul ezek a helyek nem éttermek. Aztán megfigyeltem, csupa bank kinézetű helyeken van kiírva! Innen már könnyű volt, hiszen közismert: a "bank" szó eredete az olasz "banca" szó, melynek jelentése kb. "pad" vagy "asztal", abból, hogy az első olasz bankok pénzváltó asztalok voltak. Szóval nyilván a görögök egyszerűen lefordították az olasz szót! Azóta tudom: újgörögül a "bank" az "τράπεζα".

De a térkép legviccesebb eleme: Bosznia-Horvátország-Szerbia: Boszniában a lakosság 61 %-a, Horvátországban a 27 %-a, Szerbiában a 21 %-a nem beszél idegen nyelvet. Na most, még ha fel is tételezzük, hogy a helyi kisebbségek tényleg csak a saját nyelvükön tudnak - pl. hogy a szerbiai magyarok nem tudnak szerbül -, akkor is baj van, hiszen:

• Boszniában a lakosság 97 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
• Horvátországban a lakosság 96 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
• Szerbiában a lakosság 86 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,

Az idegen nyelv nemtudása itt jelentheti: az illető ember:

• idegen nyelvnek tekinti a másik két nyelvet, de azt direkt "nem beszéli" valamiféle érzelmi okból,
• a három nyelvet nem tekinti önálló nyelveknek, ezért mondja, hogy nem beszél idegen nyelven.

Na ezért nem jelentenek semmit ezek a felmérések.

*

A nyelvtudás szintjei

Európában a legelterjedtebb skála a nyelvtudás érzékeltetésére a 6-fokú skála, a legalsó az A1, a legfelső pedig a C2. Jelentésük:

• A1: képes nagyon egyszerű gondolatokat kifejezni, sok hibával, s képes egyszerű dolgokat megérteni idegen nyelven
• A2: A1 + képes hatékonyan kommunikálni hétköznapi helyzetekben,
• B1: A2 + képes erre bonyolultabb helyzetekben is, s képes a saját bonyolultabb gondolait is előadni eegyszerűsített alakban,
• B2: B1 + képes egyes területeken hatékonyan vitázni, előadni,
• C1: B2 + képes a nyelv rejtett fordulait, apróbb jelentéskülönbségeit is megérteni, egyes témákban képes teljesen szabatosan kifejteni álláspontját,
• C2: képes anyanyelvi szinten használni az adott idegen nyelvet, esetleg csak a kiejtés és a szegényesebb szókincs terén ismerhető fel, hogy nem anyanyelvi beszélő.

A hagyományos magyar nyelvvizsga-rendszerben az alapfok A2-B1 között volt, a középfok B1-B2 között, a felsőfok meg B2-C1 között.

Nemhivatalosan van még olyan is, hogy C2+, ez azt jelenti: ténylegesen anyanyelvi beszélő, vagy az anyanyelvi beszélők nem veszik észre rajta, hogy nem az.

Én még hozzátenném az A0-s szintet is, ezt sokszor tapasztaltam a Balatonon a 70-es és 80-as években. Ez azt jelenti, hogy idegen nyelven úgy igyekszünk beszélni, hogy saját nyelvünkön beszélünk, hangosabban és szótagolva, s közben mutogatunk. Pl. bejön az ostoba turista és rámutat a palacsintára, majd a kezével 5-öt mutat, mire a boltos megkérdezi: “tú-rós vagy lek-vá-ros pa-la-csin-tát kérsz?”.

Sajnos az egyes szintek az élet során folyamatosan változnak, a gyakorlás hiánya súlyosan képes rontani. Ma már csak magyarul vagyok C2+, egykor spanyolul is az voltam, de mára visszaestem C1-re. Oroszul egykor C2 voltam, ma már csak B2. A szerb (bosnyák, horvát, montenegrói) szintem stabilan A2. A latinom olyan B1 volt egykor, ma már inkább A1. Az ógörögöm stabilan A1. (De mindkettővel tervezek foglalkozni, szeretnék felmenni B2-re e két klasszikus nyelvben.) Bolgárul C2 vagyok, de nem C2+, máig megesik, hogy rám kérdeznek "maga Macedóniából jött?" - "nem, Budapestről" - "Budapest? dehát az nem Macedónia" - "így igaz, nem Macedónia".

Ami pedig a Nemzetközi Nyelvet illeti, mindig tudtam kb. A1 szinten, már kisgyerekként. S onnan felküzdöttem magamat C1-re, bármilyen formális nyelvtanulás nélkül.

Meg persze van még egy rakás nyelvtanulásom, ahol valamit csináltam, de A1-ig se jutottam. A két kedvencem a héber és a szuahéli. Még emlékszem a 18 szuahéli nyelvtani nemre, sőt párnak a végződésére is, meg lassan, de képes vagyok olvasni héberül.

Már gyerekkoromban lázadtam az értelmetlen szokások ellen. Azt hittem később, ez csak kamaszkori lázadás, de megmaradt.

Aztán amikor elkezdtem ezen gondolkodni, arra jutottam: a szokások elleni lázadás is egy szokás. Amolyan hippiség. Szóval a szokások értelmetlen tartása még mindig jobb, mint a divatlázadás. Az előbbi csak sodródás a többséggel, míg az utóbbi öntelt hülyeség.

Azóta vigyázok, óvatos vagyok.

Az egyik nagymamám a szokások rabja volt. Pl. bárkit is várt a pályaudvaron, repülőtéren, vitt mindig egy csokor virágot. Pedig nincs nagyobb teher annál, hogy az ember megérkezik bőröndökkel, táskákkal, s plusz még a kezébe nyomnak egy virágcsokrot, amit aztán kénytelen cipelni, mert egyrészt nem akarja megsérteni a virágot ajándékozót, másrészt a virágot is sajnálja.

Kamaszként röhögtem a nagymamámon, később már megértettem: ezek a dolgai amolyan támaszok, melyekkel kapaszkodik az eltűnt múltba.

Alapvetően úgy lázadok az értelmetlen szokások ellen, hogy ezt nem mondom ki, s úgy teszek, mintha nem lázadnék. Ha egy szokás értelmetlen, de nagyon erős, akkor nem is lázadok ellen, mert feltűnne a lázadás.

Nemrég rokon esküvőjére kellett menni. Azt mondja a múzsám: rendelni kell valami hivatalos ruhát. Én meg mondom: minek, felesleges pénzkidobás, aztán meg úgy se lesz hordva, nem áll neked jól a Barbie-stílus. Kérdezi, dehát csak fel kell venni valamit. Én meg félig viccesen: a 20 darab cicanadrág közül kiválasztjuk az egyiket, s felülre meg valamelyik tunikát. Ő meg komolyan vette, pedig azt hittem, tiltakozni fog. Annyit még megkérdezett "nem parasztság így öltözni esküvőre?", de én megnyugtattam, hogy nem az. Megjegyezte: majd olyat vesz fel, ami csak fekete és/vagy fehér, az ünnepélyesen hat.

Aztán remek is volt. A sok kiskosztümös, estélyis, meg titkárnős öltözet mellett az egyetlen volt, aki nem szabványos. Senki se nézte ki. Engem már igen, mert a szokásos télen-nyáron rövidujjas pólótrikós divatomat követtem, s láttam, hogy egy nő furcsán néz rám. De lehet, hogy a szakállam miatt, akkor ugyanis Trockij-típusú szakállat viseltem.

Munkahelyen egyszer jön a nagyfőnök, a 3-mal felettem lévő szintű főnök. S mondja: jön a nagyon nagy főnök látogatni, business casual stílusban kéne jönni másnap. Én meg mondom: tényleg nagyon fontos, mert ha igen, akkor el kell mennem venni inget, nekem ugyanis csak pólóim és pulóvereim vannak. Laza srác volt, szóval mondta nekem: akkor ne fáradj, csak majd a teremben, ahol beszédet tart a nagyember, ne az első sorba ülj. Nekem meg eleve esze ágamba se volt az első sorba ülni.

Amikor nincs miről felháborodni, keresnek.

A legújabb ballib leleplezés: Zorbán megebédelt Rómában!

Azt hittem, nem lehet felülmúlni a 3 évvel ezelőtti Szíjjártó-"leleplezést": amikor "kiszivárgott", hogy minden utazása előtt a külügyminiszter listát küld a magyar követségre milyen dolgokra lesz szüksége tartózkodása során. S a listán szerepeltek magánigényei is, pl. mogyorós csoki és szénsavmentes ásványvíz.

Akkor még nem voltam kitiltva a legtöbb ballib médiáról, így megpróbáltam elmagyarázni: ez a normális ügymenet, kétlem, hogy ballib kormányok alatt ne így lett volna, sőt bárhol a világon ne így lenne. Persze sikertelenül, mert aki ilyet mond, az Habony bérkommentelője, más magyarázat nincs.

Most meg se próbálom. Még egy miniszterelnöknél jóval alacsonyabb rangú hivatalos személynél is bevett szokás, hogy magánprogramjaikat is a hivatal szervezi, rendezi.

A legelszálltabb kommenteken egyébként jót lehet mulatni. A kedvencem: Zorbán adócsaló, mert nem fizetett adót a követség szolgáltatása után.

Egyébként jó nekünk ez a ballib fanatizmus. Ezzel csak elriasztanak maguktól minden semleges szavazót.

Van Instagram-profilom. Csak mert másnak is van. Egyébként néha képeket teszek fel, de aktívan nem igazán használom.

Ami vicces: az idegenek ismerősnek jelölése és a kamu üzenetek.

Nagyjából a következő kategóriák vannak:

• a pornóelőadók,
• az átverők,
• az elmebetegek.

A pornósok olyan nők, lányok, akik arra akarnak másokat rávenni, hogy látogassák fizetős honlapjukat, ahol mutogatják magukat.

Sajnos nem vagyok a megfelelő ügyfél ehhez, ingyen se érdekel az ilyesmi.

Az ilyen ízléses mutogatás, a szofterotika viszont érdekel, de ezért se adnék pénzt. Eleve ilyesmi is van ingyenesen a neten. S minél művészibb, annál gyakoribb.

Az átverősök két alcsoportra oszlanak. Az egyik milliókat akar küldeni meghalt nagybátyja hagyatékából, azaz a tipikus "nigériai" csalás. A másik meg be akar szervezni mlm-piramisába.

Sajnos az elmebeteg a legritkább kategória, pedig ők a legviccesebbek. Ők nem akarnak pénzt, nem akarnak senkit átverni semmivel, csak van valami kényszeres üzenetük.

Egy időben Havannában volt egy Murmaszkból érkezett osztálytársam.

Én is kilógtam a sorból, én is teljesen kívülállónak számítottam, azaz pl. haverok nélkül, engem se kedvelt egy lány se, de ő ugyanez volt turbó verzióban. Valószínűleg totál autista volt, mint én. De én addigra már legalább megtanultam sok esetben sikeresen leplezni magamat. Ő meg teljesen őszintén adta valós mivoltját, ezzel kiröhögtetve magát.

Egyébként nem voltunk haverok, egyszerűen azért szegődött mellém, mert mindenki más elzavarta.

Az apja katonatiszt volt, de csak olyan középrangú, nem főtiszt vagy tábornok. Ha magas rangú lett volna az apa, legalább ezért tisztelték volna a srácot. A szovjet időkben a katonai rang magas presztízst jelentett. Már a közepes rang is, de a magas abszolút mértékben. De egy egyszerű hadnagy vagy százados azért ahhoz túl kicsi volt, hogy a tisztelet kiterjedjen a fiára is.

Szóval a Kubában állomásozó - hivatalosan nem létező - szovjet kontinengens tagja volt az apa. Mivel hivatalosan nem létezett szovjet katonaság Kubában, így a hivatalos nem létező kontingens tagjai hivatalosan nem is Kubában voltak. Az okmányaikban is csak valami fantázianév szerepelt, hogy pl. "szolgálati hely: 4587. egység, Moszkva", ezt most kitaláltam, de kb. ilyen volt, s csak a felsőbb vezetés tudta, hogy ez valójában Kuba. Mivel nem mentek ki külföldre - papíron -, útlevelük se volt, s mivel nem volt útlevekük, nem is utazhattak normál emberekként. Tehát csak közvetlen hajóút a Szovjetunióból katonai hajóval, vagy légiúton szovjet géppel, de nem polgári járaton. A normál Moszkva-Havanna Aeroflot-járat ugyanis leszállt, vagy Shannonban (Írország) vagy Ganderben (Kanada).

A gyereknek ez volt az ötödik iskolája. Apját ugyanis párévente áthelyezték. Mesélte, az első osztályt Kalinyingradban (az ex-KönIgsberg Kalinyingradban, nem a Moszkva közelében lévőben, melyet aztán át is neveztek a szovjet rendszerváltozás után).

S az utóbbi 3 évben Murmanszk. Kemény hely, az északi szélesség 68 fokán van, azaz északabbra az északi sarkkörnél (ami a 66 fokon van). A tél októbertől májusig tart, iszonyú hidegek vannak, bár Szibériához képest meleg van. A tengervíz viszont sose esik nulla alá, ennek oka a Golf-áramlat. Szóval ez egy fontos, egész évben használható orosz kikötő.

Decemberben jellemzőn délben mínusz 10 a hőmérséklet, éjszaka meg mínusz 25.

A gyerek november végén érkezett Kubába. Aztán pont december 1. volt, kiment a folyosóra, mely az iskola belső udvarára nézett. Ott 25-26 fok, minden zöld, süt a nap, iskolások egy szál ruhában, s még így is megizzad, aki mondjuk labdázik. Nézett, nézett, majd azt mondta:

• December 1.!

Kb. olyan hagnemben, mint a székely viccben a bácsi, aki amikor az állatlertben zsiráfot lát, kijelenti "ilyen állat nincs!".

Egyik kedves szórakozásom a ballib törzskommentelők követése.

Sok vidámságot okoz ez. Persze vannak ballib közírók is ezen a rendkívül alacsony szinten - Föld S. Péter, Tótha W, Szele Tamás, Bartus László, Vogronics András, hogy csak a leghírhedtebb alakokat említsem, vannak mások is, most hirtelen ez az 5 név ugrott be -, de azért ők is kénytelenek vigyázni valamilyen szinten arra, hogy mit írnak. Az igazi ballib autentikus hangot a törzskommentelőtől lehet megkapni.

A ballib törzskommentelő rendszerint teljesen tudatlan. Nem, nem azt akarom mondani, hogy a fideszes törzskommentelő meg zseni, mert ott is van egybitesség bőven, de saját felmérésem szerint a ballib törzskommentelő jóval keményebb buborékban él, s már emiatt is kevesebbet tud.

Amit legújabban megfigyeltem, az az erdélyi tematikában való tudathasadás.

Egyrészt két axióma küzd egymással a fejekben: a "primitív bunkó románok" és a "már lehagytak minket". Persze ezeket még lehet egyeztetni: "lám, Zorbán annyira gonosz tolvaj, hogy még a szőröstalpasok is leköröztek minket".

De ott van a határontúli magyarok kérdése. Eddig a helyzet tiszta volt: ők románok és kész, s csak azért kérnek magyar állampolgárságot, mert azonnal átjönnek a határon, segélyeket vesznek fel és Zorbánra szavaznak, pedig valójában színrománok, hisz ott születtek. Ezt pár éve így fogalmazta meg a pár évvel ezelőtti ballib blogger-celeb Juhász Söpredék Zoli:

Azóta szerencsére Zolika csillaga leáldozott. A sajátjai unták meg, hogy évente kétszer-háromszor forradalmat szervez Zorbán ellen, erre pénzt gyűjt, majd hirtelen nyomtalanul eltűnik a pénz, aztán meg gettócigányoknak gyűjt segélyre, majd sose számol el, csak zavaros képeket tesz közre pár csirke átadásáról valamilyen koszos udvaron adatok helyett, s aki kiejti az "elszámolás" szót, azt fideszbérencnek kiáltja ki. Kifejezetten ballib-szimpatizáns médiában olvastam ellene leleplező cikket pár éve. Régebben követtem őt, ma már nem, mert tábora a korábbi huszadára csökkent. De mindegy is, most eleve nem róla akartam írni.

Aztán valami pislákolni kezdett a ballib agyakban, hogy ez így kontraproduktív. Időközben találtak is maguknak egy erdélyi ballib sztárt Borocă Parázna személyében.

Szóval most bajban van a ballib törzskommentelő: nem lehet egy az egyben szidni az erdélyieket.

Jött a hír: a romániai magyarság létszáma 11 év alatt 1,2 millióról 1,0 millióra esett, arányosan pedig 6,5 %-ról 6,0 %-ra. Ennek nyilván örülni kellene a korábbi ballib direktíva szerint. De most meg kell találni a módját hogyan lehet ezt orbánozásra használni.

A probléma komoly: hiszen ha Románia már lehagyott minket, miért mennek el onnan az emberek? A válasz meg is lett: mert Zorbán állampolgárságot adott! Felvették a magyar állampolgárságot, majd a magyar útlevéllel nyugatra távoztak!

S ezt olvasom mindenhol, százszorosan terjesztve.

Komolyan lehetséges, hogy ezek az emberek nem tudják, hogy Románia az EU-tagja, s román útlevéllel 2007 óta teljes mozgási, 2014 óta pedig teljes letelepedési és munkavállalási szabadság van az egész EU területén?

Valójában a román útlevél a világ egyik legjobb útlevele! A világ 174 országába/területére lehet vele belépni szabadon, a magyar csak kicsit jobb nála (a magyarral 183-ba). Most nem néztem utána az eltérések listájának, de így kapásból: román útlevéllel vízum kell az USA-ba és Dél-Afrikába, míg magyarral Dél-Afrika vízummentes, az USA pedig elektronikus vízakérelemmel látogatható. Ami biztos: Nyugat-Európát illetően a két útlevél teljesen azonos erejű, mindenhová vízummentes.

December 30-án lett volna a Szovjetunió 100. évfordulója, ha nem szűnt volna meg 20 éve.

Sokan keverik a kommunista hatalomátvétellel, 1917-tel. Pedig maga a megalakulás egy 3-4 éves káosz után lett csak.

1917-ben - már a novemberi kommunista hatalomátvétel előtt - megkezdődött Oroszország szétesése. Jellemzően pontos határok nélkül, a kivétel Finnország és Lengyelország, melyeknek eleve volt meghatározott területük Oroszországon belül, mindkettő autonóm terület volt Oroszországon belül, már ez a valóságban csak Finnország esetében érvényesült.

A szétesés szinte mindenhol polgárháborút okozott. A jellemző ellentét a kommunista-nacionalista. Kivéve Ukrajnát, ahol anarchisták, agrárszocialisták, nacionalisták, s kommunisták folytattak egymás ellen négyes harcot, s Grúziát, ahol a fő ellenállás a kommunista-szociáldemokrata viszály volt.

S maga Oroszország központi része, az etnikailag orosz törzsterület is ilyen volt. A kommunisták, a monarchisták, s az 1917 február-november közti rezsim hívei (szocdemek, agrárszocialisták, polgári demokraták) voltak a 3 fő erő.

A polgárháborúk mindenhol befejeződtek 1922-ig. Ahol a kommunisták vesztettek - Finnország, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia -, azokból független állam lett. Ahol pedig a kommunisták nyertek - Oroszország, Belarusz, Ukrajna, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia -, ezek lettek a Szovjetunió megalapítói.

Az azeri-örmény viszály már akkor létezett. Ennek oka részben történelmi, részben földrajzi. A történelmi ok: az azeriek tulajdonképpen eltörökösödött perzsák és kaukázusiak származásilag, az Oszmán Birodalom hű szövetségesei voltak, míg az örmények meg meghódított, leigázott népként tekintettek magukra. Plusz a földrajz: az örmény etnikai terület egy fontos része, Karabah azeri földekkel van körülvéve (kb. amolyan "örmény Székelyföld"), míg az azeri terület pedig 2 részben van, egy nagy rész a Kelet-Kaukázusban, míg egy kisebb - Nahicseván - nyugatabbra, a mai török-örmény-iráni határ mentén.

Moszkvában a kérdést úgy intézték el, hogy Azerbajdzsánt, Örményországot, Grúziát egyszerűen egyesítették Transzkaukázia néven. Más kérdés: ez még a szovjet hatalmi viszonyok között se működött, 1936-ban megszüntették Transzkaukáziát, visszaállítva a 3 korábbi államot mint szovjet szövetségi köztársaságokat, a 4 "problémás" terület - Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Nahicseván - pedig autonómiát kapott.

De az 1922-es Szovjetunió-alakuláskor még Transzkaukázia volt az egyik aláíró.

Ukrajna esetében először nyerésre álltak az antikommunista erők. A Kijev központú Ukrán Népköztársaság 1919 nyarán egyesült a Lvov központú Nyugat-Ukrán állammal, ezzel hatalmas területet magáénak mondva. Magyar szempontból érdekes, hogy ez az állam magának vallotta a mai egész Kárpátalját, sőt a mai Kelet-Szlovákia egy részét is. Végül a lengyelek háborút indítottak az ukránok ellen, mert az ukránok által követelt területen sok lengyel élt. Ez után a független ukrán állam zuhanása folytatódott, 1920 áprlisára győztek a Harkov központú ukrán kommunisták, átvéve a hatalmat egész Ukrajnában. Aztán ez a vezetés írta alá a Szovjetunió megalakulását ukrán részről. A legnagyobb csapást persze az okozta a független Ukrajna számára, hogy a fő támogatója Németország volt, mely időközben elvesztette a háborút.

Belarusz esetében a történet hasonló, csak kisebb intenzitással és gyorsabban. Ott is megalakul német segítséggel a független belarusz állam, majd nyernek a kommunisták.

Érdekesség, hogy mind Ukrajna, mind Belarusz esetében az utolsó nem-kommunista kormányzat külföldön végig folytatta tevékenységét jelképesen. Személyes élményem Torontóból, 1983-ből: épületen hatalmas ukrán zászló, s kiragasztva egy ismeretlen ember fényképe - persze utána néztem akkor, kiderült, ő az "Ukrán Népköztársaság" elnöke. Egészen 1992-ig meg is maradt ez a jelképes ügymenetet, amikor az emigráns "kormány" feje elutazott Kijevbe, s lemondott, ezzel jelképesen elismerve, hogy immár a független Ukrajna tényleges vezetősége az egyetlen ukrán vezetés. Belarusz esetében viszont ez az emigráns kormány máig létezik Ottawa (Kanada) székhellyel: a belarusz emigráns kormánynak nem tetszett a független Belarusz vezetése, így azt sose ismerte el.

Ezzel világos hogyan is lett a 4 alapító tag, ill. 6, hiszen az egyik fel lett osztva 3 részre 1936-ban.

Lenin és Sztálin a legnagyobb veszélynek az orosz nacionalizmust tekintették, így a cél az Oroszországi Köztársaság gyengítése volt.

Közben megkezdődött a környező államok bekebelezése. A környéken még 4 államban lett kommunista vezetés: Buhara, Híva, Mongólia, Tuva.

1924-ben meg lett szüntetve Buhara és Híva függetlensége.

Tehát 1924-ben az Oroszországi Köztársasaág közép-ázsiai régiójának egy részéből létre lett hozva Türkmenisztán és Üzbegisztán, hozzájuk csatolva Buharát és Hívát.

(Tuva 1944-ben lett csatolva a Szovjetunióhoz, de már nem kapott tagköztársasági státuszt. Mongólia esetében pedig fel se merült, hogy csatlakoztatni kellene.)

1929-ben el lett csatolva Üzbegisztán egy része, ebből lett Tadzsikisztán.

1936-ban el lett csatolva az Oroszországi Köztársasaág közép-ázsiai régiójának maradék része is, így lett Kazahsztán és Kirgizsztán.

1940-ben jöttek a háborús szerzemények: 4 sikeres és 1 sikertelen. A sikeresek: a 3 balti köztársaság és Moldávia. A sikertelen: Finnország.

A moldáv és a finn eset erősen hasonlít. Moldávia visszaszerzéséhez a jogi eszkös az volt, hogy Ukrajnából ki lett hasítva egy vékony övezet - ez a mai Traniszniszria -, s ott ki lett kiáltva a moldáv köztársaság, majd ehhez lett csatolva a Romániától megszerzett terület. Finnország esetében ugyanez, Karéliában ki lett kiáltva a karél-finn köztársaság, amihez csatlakoznia kellett volna Finnországnak, csak aztán a szovjet csapatok nem tudták megszerezni Finnországot a Téli háborúban. Végül mivel okoagyott lett, meg is szűnt a karél-finn köztársaság 1956-ban.

Az eredeti szerződés szerint egyébként a Szovjetunió inkább konföderáció volt, nem szövetségi állam. Hatalmas jogok maradtak a tagköztársaságoknál, beleértve a Szovjetunióból való kilépés jogát is. A későbbi fejlemény az volt, hogy ezek a jogon mind meg is maradtak, egyszerűen csak az egységes központi hatalom lassan mindenhová a saját embereit helyezte, így bár a jogok megvoltak, ezekkel nem élt senki.

Pár jelképes dolog egyébként megmaradt. Pl. nem volt hivatalos nyelv a Szovjetunióban, hivatalos nyelvek csak az egyes tagköztársaságokban voltak, de központi szinten nem volt erről semmilyen jogszabály. Persze a valóságban az orosz volt a hivatalos nyelv, csak éppen ezt nem mondta ki jogilag semmi. A másik az oktatás: hivatalosan az áltaklános és középiskolák mindig valamelyik tagköztársasághoz tartoztak, központilag nem voltak iskolák. Így pl. a havannai orosz iskolán az volt a felirat "Szovjetunió Követsége - Oroszországi Köztársaság Oktatási Minisztériuma".

Aztán a gorbacsovi szétesés idején pont az lett felhasználva, hogy jogilag ez egy nagyon gyenge szövetségi állam volt. Tulajdonképpen mindenhol azt kezdte csinálni a helyi vezetőség, amit akart, Moszkva szava már nem számított, jogi korlátok meg alig léteztek.

Az eredeti ötlet már Sztálin alatt elhervadt. Az eredeti ötlet ugyanaz az volt, hogy a Szovjetunió világállam. Azaz amint valahol győz a "forradalom", az az ország csatlakozik a Szovjetunióhoz. A jelképekben is megvolt ez, az eredeti szovjet himnusz az Internacionálé volt, Sztálin csak 1944-ben íratta meg a ma is orosz himnuszként használt himnuszt (a zene azonos, a szöveg persze más). A szovjet címer és zászló pedig sose tartalmazott semmilyen nemzeti jelképet.

Aztán a 30-as évek végére Sztálin rájött, szovjet identitás nem létezik, még a leghűebb kommunisták se rendelkeznek szovjet nemzeti identitással, így lassan el lett tolva minden az eleve létező felé. Ennek része lett az is, hogy nem kell a Szovjetunióhoz csatolni olyan területeket, melyek kívül voltak a kommunizmus előtti Oroszország területén.

A mém annyira hatásos eszköz, hogy a keresztények is használják.

Hosszú évek óta nézek ilyeneket. Persze a legtöbb mémkészítő keresztény amerikai. Alapvetően 3 típus van: a katolikus, a protestáns, s a politikus.

A katolikusok és a protestánsok persze néha egymást támadják, viccet csinálva egymás tanításából. Íme a példák:

A másik fő kategória a modernizmusellenesség:

Persze van olyan is, ahol erős a politikai üzenet, íme itt egy a ritkább típusból, azaz a "baloldali" identitásúból:

Kevés ugyan, de vannak ortodox gyártású mémek is:

A szerintem legviccesebb:

Manapság az igazi háború nem az, ami a harctéren folyik. Persze hagyományos háború is akad, lásd azt ami Ukrajnában zajlik, de nála fontosabb az, ami a szellemi térben van, sőt a hagyományos háborúk is a szellemi háború következményei.

Az alapvető kérdés a taktika minden esetben. A hagyományos háborúban se szabad mindent a végsőkig védeni, időnként vissza kell vonulni, sőt tartósan átadni területet az ellenségnek.

Ugyanez a szellemi térben. S a marxista Gramsci a legfőbb mértékadó ebben, akinek elméletei teljesen megállják helyüket a marxizmuson kívül is. Tulajdonképpen Gramsci volt az, aki Marxot kijavította legfőbb tévedésében, hogy a gazdaság mindent meghatároz. Ő éppen az ellenkezőjére mutatott rá: hogy a szellem olyan erős, hogy képes a gazdaságra is visszahatni.

A szovjetellenes kommunisták rendszerint Gramscival magyarázták a szovjet kommunizmus kudarcát: lásd, hiába lett átvéve a gazdasági és politikai hatalom, ha a kommunisták nem tudták az emberek tudatát átformálni.

De a marxizmuson kívül is teljesen igaz mindez. Az ember nem állat, nem lehet anyagi lényként kezelni. Hiszen még az emberközeli állatok, a társállatok se anyagiak: a kutya akkor se fog a gazdája ellen fordulni, ha a gazda ellensége finom falatokkal hízeleg neki.

De a lényeg itt: nem szabad mindent a végsőkig védeni. Ha egy fogalom, egy forma ellenséges tartalommal telik meg, akkor azt el kell hagyni.

Amikor írtam a karácsonyi ünneplésről, pontosan erre gondoltam. A kereszténység kezdetén a karácsonyi ünneplés is így indult. Eleve volt egy ünneplés, teljesen függetlenül a kereszténységtől. A kereszténység ezt sikeresen átvette, elvette a pogányságtól, saját tartalommal töltötte meg. S ez századokig működött.

Most hogy az ateisták elkezdték az ünnepet átvenni tőlünk, nyilván az első reakció az önvédelmi harc: védjük meg azt, ami a miénk. De ha az események úgy fordulnak, hogy az ellenség nyerésre áll, akkor bizony hagyni kell az egészet. Semmi értelme nyerhetetlen harcot folytatni.

Jó példa a Mandiner karácsonyi cikke:

Tipikus példa: a "karácsonyi vásár". Kelet-Európában ezt még csak a profitéhség vette át, de Nyugaton már a nyíltan ellenséges ideológiák is. Keresztény ember nem vesz részt ilyesmiben, akkor se ha szerepel a nevében a "karácsonyi" szó. A csomagolást nézni, nem figyelembe véve a tartalmat abszurd, öngyikos magatartás.

Mert ha nem így van, akkor mondjuk szervezek szexbulit, ahol kicseréljük 1-1 órára egymás feleségeit. Elnevezem aztán "húsvéti feleségszeretetnek", s akkor ez már keresztény esemény lesz? Dehogy lesz, ez ugyanúgy a keresztény szexuális erkölcs megsértése lesz. Persze, aki ezt szereti, azt csinálja csak - van ilyen: szvinger klub, meg ilyesmi -, de ne hazudja ezt aztán keresztény eseménynek.

Ha pedig annak van hazudva, akkor ezt észre kell venni.

Bevallom, én már a "karácsonyi ünnepek" szótól is kezdek pár éve borzongani, mert az esetek 90+ %-ában aztán valami marhaság van az egész mögött.

Beszélgetés a közeljövőben:

• Voltál a karácsonyi vásáron?
• Nem, nem vagyok buzi.

Amióta rendszeresen tartok fenn honlapot - ez 2012 közepe -, érdekes és váratlan dolgok zajlanak.

Egyrészt a fő honlapomon sokkal kevesebb a látogató, mint a blog.hu-s utánközlésen. A bircahang.org-on a napi átlag egyedi látogatószám 400, a bircahang.blog.hu-n meg 1600. Még a rekordokben is látszik az arány: a legolvasottabb cikk egyedi látogatottsága az előbbin 1700, míg az utóbbin 9300.

А kommentelők aránya megfelel a nemzetközi trendnek: átlag minden századik látogató kommentel.

Lehet ezzel pénzt keresni? Természetesen nem. Nagyjából 100 ezer napi látogató az a szám, ami már adhat valamilyen értékelhető jövedelmet. Dehát eleve nem a pénz a cél.

A legnagyobb probléma a hibajavítás nehézsége. Ma már 3200-nál több cikk van fent. Persze ha elírást, értelmi hibát látok, kijavítom - mindig csak a fő honlapon. De az igazi gond a linkek, ezek időnként meghalnak. Van most egy automatikusan halottlink-keresőm, s pár hete találtam egy YT-linkjavítót is, ez utóbbi nagyon hasznos.

Alapelvem: tartalmat sose változtatok.

Nemzedékem első nagy csalódása volt az eset. 1983 októbere.

Addig nemzedékem alaphangulata a nyugatimádat volt, persze spontán módon, nem ideológialag megindokolva. Mi akik a 60-as években születtünk abban nőttünk fel, hogy nyugat=jó és kelet=rossz, s történelmi balszerencsének éltük meg, hogy mi a keleti táborba kerültünk a világháború eredményeként. Így alakult, nem lehet semmit tenni ellen, hiszen minden próbálkozás - 1953, 1956, 1968 - elbukott.

Persze a nyugat se hibátlan, lám eladtak minket, de mégis az a jó világ. Ebben hittünk. S nagyon kevesen voltak, akik másban hittek.

Ez a hangulat az egész keleti táborban megvolt. Múzsám mesélte, mekkora döbbenetet váltott ki, amikor Bulgáriában 1979-ben bemutatták a mozikban a Capricorn One című amerikai filmet - az átlag bolgár kommunista propagandának hitte azt. (Aki nem ismeri: ez egy amerikai sci-fi krimi, a lényege: Amerika embert akar küldeni a Marsra, de kiderül, nincs meg az ehhez szüksége technikai háttér. Viszont politikai okokból ezt Amerika nem vallhatja be, így szimulálják az egész Mars-küldetést, hamis képekkel, videókkal. Majd a 3 űrhajóst a CIA meg akarja ölni, ne maradjanak elvarratlan szálak.) Az átlag bolgár azt mondta: ez képtelenség, Amerika rendes ország, nem csinál ilyet.

1983 októberében hatalmas csapás volt erre a naív hitre ami történt: az USA megtámadta Grenadát, majd ott leváltotta a kormányt, azt neki tetszőre cserélve. Közben nevetséges okokra hivatkozva, kb. az 1968-as csehszlovákiai bevatkozás szelllemében, lásd "behívtak minket", "náci bandák", "internacionalista segítség", s a többi mágikus marhaság.

A dolog háttére: a volt brit gyarmat Grenada 1974-től független állam, az Amerika vezette regionális együttműködés oszlopos tagja. Egyébként az egész ország Budapest méretű, 100 ezres lakossággal, gyakorlatilag egy közepes sziget és körülötte pár kis sziget Trinidad-Tobago és St. Vincent-Grenadines között, a lakosság 99 %-a volt néger rabszolgák leszármazottja, s van kb. 1 % fehér és indián.

Aztán 1979-ben marxista katonatisztek veszik át a hatalmat - vezetőjük Mauirice Bishop, aki egyébként nem is született grenadai volt, hanem arubai bevándorlók gyereke, aki később, londoni tanulmányai során lett marxista -, s elkezdenek jó kapcsolatokat kialakítani elsősorban Kubával és Nicaraguával, majd az NDK-val és a Szovjetunióval.

A grenadai marxista kormányzat nyíltan sose szakított a nyugattal, pl. a monarchiát se számolták fel (az ország formális államfője II. Erzsébet angol királynő maradt), de mindenképpen lépéseket tettek az amerikai és brit gazdasági hatalom visszaszorítására, s sok szociális intézkedést léptettek életbe. Szóval nem egy hisztérikusan amerikaellenes kormányzatot kell elképzelni, hanem inkább amolyan mérsékelten szuverenista célokat: a grenadai kommunisták nyilván ismerték Allende esetét, hiszen 6 évvel utána kerültek hatalomra, s óvatosak voltak emiatt, nem akarták provokálni Amerikát, inkább meg akartak egyezni vele, csak Grenada számára kicsikarva előnyöket.

Amerika azonban hisztérikusan reagált. Megpróbálták először belső szövetségeseikkel megbuktatni a kormányzatot, majd amikor 1983-ban belharcok indultak a grenadai vezetésben, azonnal léptek. 1983. október 25-én megtámadták Grenadát, s 4 nap alatt győztek, amerikabarát kormányzatot kinevezve.

Mit is mondtak akkor a korombeliek? Az általános vélemény: "ezek ugyanolyanok, mint az oroszok".

Azóta persze sok idő eltelt már Grenadában. Ma már a többség pozitívan értékeli az 1979-1983 közti kommunista irányítást. 2009-ben Grenada nemzetközi repülőterét átnevezték Maurice Bishop Nemzetközi Repülőtérré. A vicces ebben: annak idején 1983-ban az USA erre a repülőtérre hivatkozott mint közvetlen ürügyre, az volt a hivatalos amerikai állítás, hogy Kuba és a Szovjetunió Grenadában gigantikus katonai repülőteret épít, ahová majd százával fognak leszállni a szovjet bombázók, az egész régiót kommunistává alakítva, míg a grenadaiak végig azt mondták, ez egy normál polgári repülőtér, amit egy kanadai cég épít.

Perinta új fényképe láttán (ezen a saját könyvét olvassa) eszembe villant az egyik klasszikus orosz Sztálin vicc.

Új Puskin-szobrot terveznek Moszkvába. A zsűri átnézi a terveket:

• Első pályázat: Puskin 1-méteres alakja, kezében Sztálin-kötet. Ideológialag kiváló, de történelmileg kissé problémás - szól a zsűri ítélete.
• Második pályázat: Sztálin elvtárs 3-méteres alakja, kezében Puskin-kötet. Történelmileg rendben van, de az ideológiai üzenet nem megfelelő.
• Szerencsére van még egy pályázó: Sztálin elvtárs 5-méteres alakja, kezében Sztálin-kötet. Ez nyeri a pályázatot.

Az ultra ballib ostorozza a Klub Rádiót - meghallgatható itt, az első betelefonáló -, mert nem elég eszmehű.

A fő panasz: magyarok képesek kimondani a "néger" szót, még hithű ballibek is! Pedig alkalmazkodni kellene a szent angol nyelvhez, sőt átvenni minden ottani szokást. S legfőképp azt, hogy az angol nyelvterületen az "n-betűs szó" a legszentebb tabu, hozzá képest még a zsidózás is inkább megbocsátható.

A kérdés persze nyelvészetileg is abszurd. Az angolban a latin "niger" szóból lett a "Negro", s annak gúnyverziója, a "Nigger". A "Negro" szó eredetileg teljesen normálisnak számított, többek között az abolicionisták is ezt használták. Aztán a "Nigger" szóval való hasonlósága miatt lett nemkívánatos, s helyére a "Black" került, ami nem más, mint a szó lefordítása angolra. Ma már a "Black" is kissé kényelmetlen, "Afro-American" az új divat, ami viszont sok esetben abszurd.

Ismert eset, hogy amikor Nelson Mandela lett Dél-Afrika elnöke, az amerikai újságíró úgy tudósított az esetről, hogy "Dél-Afrika első afroamerikai elnöke", ami röhejes, hiszen Mandela nem amerikai, de az újságíró nem merte a "Black" szót mondani, mert az akkor már túl konzervatívnak számított Amerikában.

Magyarul viszont a szintén latin "niger" szóból lett "néger" sose volt gúnyszó. Eleve hogyan is lehetett volna, mikor a magyar történelemben a négerek kb. nulla szerepet játszottak.

Eleve az egész nagyfokú nyelvi tudatlanságot takar. Egy abszurd példa: ezen az alapon nem lenne szabad a magyar "puszi" szót használni, mert nagyon hasonlít az angol "picsa" szóra (pussy) - minden angolnyelvű ember nevetni szokott, amikor meghallja a magyar "puszi" szót.

Na most, a "néger" ugyanez - a magyar szó nem ugyanaz, mint az angol szó, hiába hasonlítanak, s hiába azonos az eredetük.

Sajnos a nyelvi gyarmatosítás egy igancsak meglévő jelenség. Íme egy teljesen politikamentes példa. Máig sok magyar ragaszkodik a "média" szó fetisizálásához, lásd "nincs médiák, mert a média már többes szám", s a példa itt is az angol, ahol a művelt nyelvben a "media" szó valóban többesszámként használatos. Az angol hajlamos erre, sok idegen szót eredeti alakjában használ, az eredeti latinban pedig a "media" valóban a "medium" többesszáma. Viszont magyarul ilyen nem létezik, magyarul a "média" nincs többesszámban, ezért az "a média már többes szám" állítás nem más, mint önkéntes nyelvi gyarmatosodás.

S mellékes infó. Se a franciák, se a spanyolok nem mondanak hasonlókat. Spanyolul "medios", franciául "médias" a többes szám (magyarul mindkettő: "médiák"), s senki se mondja, hogy ez hibás, mert a "média" már többes szám. De még az egyébként mindenben amerikamajmoló németek is azt mondják, hogy "Medien", azaz "médiák".

Alapvetően az antiszemitizmus nem más, mint bármely más nép elleni ellenérzés. Az csak modern magyar és nyugati hiszti, hogy ezt valamiért ki kell emelni és külön kell kezelni.

S mikor alakul ki egy más nép ellen ellenérzés? Alapvetően valamilyen sérelem miatt. Magyar falvakban máig élő jelenség, hogy a betelepülő idegeneket (akik jellemzően szín magyarok) idegen testként kezelik. S lassan minden bajt az idegenekhez kötnek, azt is, ami nélkülük is megvolt. Amikor pedig valós bajok jelentkeznek az idegenek miatt (mert ilyenek mindig vannak), azok felnagyulnak óriásira a közösség képzetében.

S különösen problémás, ha az idegen nagyon más: sokkal szegényebb, sokkal gazdagabb, más vallású, más nemzetiségű, furcsa szokásai vannak, stb.

A végeredmény: kialakul az elnyomott "mi" és az agresszív "ők" kép. Minden probléma elleni harc immár nem maga a probléma elleni harc, hanem az idegenek elleni harc. Hiszen a hit az, hogy nélkülük nem lenne probléma.

Alapszinten persze mindez szimpla önvédelem, az adott közösség egészséges reakciója. Ha nem megy túl egy bizonyos határon, semmi gond vele.

Tulajdonképpen egyetlen eszköz van mindez ellen: nem megengedni, hogy idegenek tömegesen jelen legyenek egy meglévő közösségben. Ami persze nem mindig lehetséges, mert az emberi történelem már csak ilyen.

Nagyon kivételes, hogy aztán mégis van menekülés a kialakult helyzetből. Egy ilyen a haiti rabszolgafelkelés. 1791-ben Haitin a néger rabszolgák fellázadtak a hatalom ellen. A vezetők felszabadított négerek voltak, akik jól ismerték a történelmet és a hadművészetet. Végülis szinte csodaszerűen legyőzték a világ akkor egyik legerősebb hadseregét, a franciát, ennek következtében 1804-ben Haiti független állam lett. A harcok során a teljes fehér lakosság, a félvérek legnagyobb része le lett mészárolva a felkelők által, sok esetben még a gyűlölt házirabszolgákat is irtották (ezek egy része Kubába menekült, ezért van a kubai négerek egy részének francia neve). De lett egy híres kivétel.

A fekete felkelők ellen harcoló egyik egység lengyel volt. Napoleont a lengyelek felszabadítónak tekintették, így sok lengyel csatlakozott a francia hadsereghez, ez volt a Lengyel Légió. A Légió egy 5000-fős egysége Haitira lett kiküldve segíteni a franciákat. A helyszínen azonban a lengyelek arra jutottak, hogy a négerek csak a szabadságukért küzdenek a francia elnyomóik ellen, pont ahogy a lengyelek saját orosz, német, osztrák elnyomóik ellen, s ennek hatására átálltak a néger felkelőkhöz.

Az első haiti elnök, Jean-Jacques Dessalines az általa elrendelt mészárlás (a maradék fehérek kiirtása) előtt rendeletet adott ki, a lengyel légiósok törvényileg négereknek számítanak, s teljes jogú haiti állampolgárok, így mentességet élveznek bármilyen fehérellenes intézkedés alól.

A bolgár zsidóellenesség hiánya se azért van, mert a bolgárok speciális emberek, hanem történelmi okokból. Alapvetően 3 fő ok nevezhető meg.

Egyrészt, mindig kevés volt a zsidó, az összlakosság 2 %-a volt a csúcs (ma 0,1 % sincs). S ez a lakosság mindig el volt különülve, a tömeges asszimiláció és a kettős identitás ismeretlen. Olyan, hogy "zsidó vallású és bolgár nemzetiségű" egyszerűen nem létezhetett, a bolgár nemzetiség vallásilag abszolút zárt, a bolgár nemzeti tudat pl. az iszlámot felvett bolgárokat "törököknek" tekintette és ma is így van ez - a bolgár népnyelv máig "török vallásra térésnek" nevezi az iszlám felvételét. Lehet persze egy törökből vagy egy zsidóból bolgár, de csak teljes szakítással: azaz ortodox keresztény vallás kell, "rendes" bolgár név, s a bolgár szokások átvétele.

Vannak is ilyenek nem is kis számban, pár tízezer család lehet, aki a XIX. században zsidóból bolgár lett. Ezek ellen még a II. vh. alatti legkeményebb bolgár náciszimpatizánsok se szólaltak fel. 1941 januárjában lépnek életbe a bolgár zsidótörvények, ezek több pontban szigorúbbak a magyar zsidótörvényeknél (pl. a bolgár zsidótörvények kimondják a teljes zsidó lakosság kitelepítését Szófiából vidékre), viszont - ellentétben a magyar verzióval - sose nézik a származást, azaz aki 1940. december 31-én nem zsidó, az nem számít zsidónak, akkor se ha származásilag az.

Másrészt, a bulgáriai zsidók sose lettek "nagyurak". Se a török időkben, se azután nem lettek nagy számban az elit tagjai. Ahogy a kapitalizmus kiépítésében se játszottak kulcszerepet. Bár az első bank bolgár területen történetesen zsidó alapítású volt, a bankszektorban se lett soha túl erős zsidó részarány. Emiatt sose alakult ki a gazdag=zsidó kép az emberekben. A "gazdag" kép az inkább a meggazdagodott bolgár gazda, aki ügyeskedett, átverte a többieket a faluban, kihasználva helyzetüket, szóval nem tisztességes ember. Miközben a zsidó meg városi ember kis bolttal, esetleg gyógyszerész, vagy valamilyen mesterember, pl. órákat javít. A kommunista "zsíros kulák" kép később sokkal jobban hatott, mint a náci "zsidó parazita" kép.

S ebből következik a harmadik ok. A zsidó nem veszély, így harcolni ellene abszurdum. Közösködni velük nem jó, de ellenségeskedni velük se az.

Persze ma már van bolgár antiszemitizmus. Jellemzően importdivat. De egyszerűen teljesen marginális az egész, tulajdonképpen kimerül abban, hogy kamaszok látnak valamit a neten, s aztán horogkeresztet festenek egy falra.

Van egy komolyabban vehető szervezet, egy párt, mely következetesen terjeszt antiszemita szövegeket. Idén pl. azzal borzolták a kedélyeket, hogy az orosz-ukrán háború kérdésében teljes erővel az ukrán oldalra álltak, ezzel alaposan megzavarva a "független" és "civil" elemzőket, akik pedig bizonyították, a neonácik mögött mindig a Kreml áll.

A közhiedelem ellenére a kommunista Bulgária nem volt sokkal szegényebb a kommunista Magyarországnál.

Az igazi nagy különbség a két ország között a II. vh. előtt, s különösen az I. vh. előtt volt, ez utóbbi időszakban a magyar annyival volt a bolgár előtt, mint ahogy manapság az osztrák a magyar előtt.

Aztán azonban a háborús pusztítás jobban érintette Magyarországot, emiatt a szint kiegyenlítődött. Közel azonos volt a két ország szintje a 80-as évek elejéig, jellemzően Magyarország picit előrébb volt, de 1982-ben Bulgária meg is előzte kicsit Magyarországot, ez a magyar adósságválság ideje, mely Bulgáriát nem érintette: a hasonlóan nehéz helyzetben lévő Bulgária ugyanis hatalmas pénzügyi segélyt kapott a Szovjetúniótól, míg Magyarország nem, Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni.

Aztán Magyarország keményen megelőzte Bulgáriát 1989-től: ennek oka, hogy a posztkommunista visszaesés Magyarországon nagyon kicsi volt a bulgáriaihoz képest. Talán a legsokatmondóbb adat: az 1990-es infláció Magyarországon 30 % volt, Bulgáriában meg 320 %. Tulajdonképpen csak 2000 körül kezdett csukódni a hatalmas eltérés, ma már a bolgár szint a magyar 80-90 %-a, a 90-es évek közepén ez még 40-50 % is volt.

Az árfolyamban is látszik. A teljesen piaci 1989-es árfolyam 1 leva = 13 forint volt, ma ez 1 leva = 0,20 forint (nomimálisan persze ez 200 forint, mivel 1 új leva = 1000 régi leva). 65-szörös leértékelődés ez.

Szóval a kommunista Bulgáriában nem az életszínvonal volt igazán baj, az nem volt sokkal alacsonyabb, mint a kommunista Közép-Európában. Az elégedetlenséget a szürkeség okozta. Volt áru, de nem volt választék. Én csak 3 évet éltem a bolgár kommunizmusban - 1986-1989 között -, de magam is tapasztaltam ezt, pl. egy akkori budapesti közértben volt átlag 10-15 féle sajt, míg egy szófiaiban meg 2-féle. Sokkal kevesebb nyugati termék volt ezzel párhuzamosan, bár mindennek volt helyi megfelelője, pl. volt kakaópor, de nem import, míg Magyarországon nyugati is volt.

Amikor aztán elment a bolgár kisember nyaralni, meglepődött. Mert szinte mindenki nyaralhatott évente két hetet a tengerparton. S ott találkozott a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar turistával - ez a 4 ország adta a legtöbb külföldi turistát a bolgár tengerparton.

S a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar elővette a színes törülközőt, gumimatracot, gumicsónakot, napernyőt, stb. Ezek mind luxuscikkek voltak Bulgáriában. Az átlagbolgár fürdőszobai fehér törülközőt, sőt lepedőt használt, s a kis gumi gyerekcsónak már jómódnak számított. S még a nők fürdőruhái is mennyivel szebbek!

Így aztán a bolgár képzeletben kialakult a hit, hogy az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon tombol a jólét.

Magyarország megsérti az európai értékrendet - állítják Brüsszelben és a környező tanyákon.

Teljesen igazuk van!

Az európai értékrend szerves része évek óta a perverzió, a szivárványosság, a családellenesség, az erkölcsi relativizmus, a normalitás sárba tiprása. Lehet ezt sajnálni, de attól még tény.

Nyilván ezt reálpolitikai szinten nem lehet így beismerni. Úgy kell tenni, mintha az európai értékrend mellett lennénk, pedig - teljes joggal - gyűlöljük azt. De az európai értékrend mögött álló sötét körök hatalma még túl nagy, így a nyíltsisakos csata nem vállalható fel.

Olyan ez, mint a kommunista diktatúrában az antikommunizmus. Őrültség volt nyíltan felvállalni, öngyilkosság lett volna. Be kellett csomagolni reformkommunista, a rendszert csak javító akaró színű dobozba.

Ebben viszont kiválóak vagyunk. Kelet-európai veleszületett szokás a sorok között olvasás, a rejteles üzenés.

Egy egyébként teljesen jelentéktelen interjú, de korábbi Tölgyessy-cikkemhez kapcsolódik.

Szóval adott egy ember, aki alapjaiban a ballib értékrendet vallja, semmilyen alapkérdésben nem renitenskedik. Viszont nem csatlakozik a ballib hergeléshez, nem mondja vissza a legbutább ballib sablonokat.

Mit csinál tulajdonképpen Júlia? Semmi mást, csak egy hisztériamentes kritikát ad elő Orbánról, magyarázva a gyökereket.

De a magyar ballib törzsmag ezt nem akarja. Ő a gonosz, csúnya, cigány, tolvaj Zorbán és a jóságos nyugat közti gigantikus háború koordinátarendszerében hajlandó csak mozogni. Bármi, ami kimutatna valami mást is Zorbán mögött mint a gonosz lopási vágyat, s bármi, ami a legenyhébben is krizálná a nyugatot az nem más mint aljas árulás. Júlia tehát nyilván Zorbán aljas ügynöke! Ballibnak mondja magát, de nem hajlandó visszamondani a kötelezőt - kriptozorbánista tehát!

Mi is történik? A hallgatók, a kommentelők, s persze a neves ballib megmondóemer műsorvezető is fel vannak dúlva. Nagyon mélyen. Tölgyessy pont erről beszél Partizán-interjújában, bár pont ezt a részt nem említettem cikkemben. Azt mondja: van egy vérig sértődött ballib belső mag, mely képtelen máig feldolgozni, hogy félre lett téve: nekik már az is személyes sértés volt, hogy 1990-ban nem az SZDSZ nyerte a választást, de a 2010-es Orbán-győzelem meg véghisztériát okozott, s ennek a sértett körnek van egy párszázezres tábora, az ellenzék meg csak ezeknek az embereknek dolgozik.

Szerintem nem is lesz Júlia hónapokig meginterjúvolva a Klub Rádióban.

Na, pont ebben sokkal okosabb a Fidesz. Simán elfogadja a nem-fideszes ballibelleneseket.

Minden politikai rendszereltérés ellenére a kubai oktatási rendszer az amerikai másolata: a középiskola szintje nem túl magas, s az egyetemi szint meg jellemzően magas.

Ennek következménye: az egyetemi oktatás elején olyan dolgokat tanítanak, melyek Magyarországon gimnáziumi szint.

A Havannai Egyetemen bölcsészkarán abszolút ez van - legalábbis volt a 80-as években -, magyar szemmel sajátos volt, hogy a spanyol szakon ógörög és latin irodalmat tanítottak. Mert az alapfeltételezés: a diák ezt nem ismeri. Márpedig ismernie kell, hiszen különben a spanyol irodalom se érthető meg.

Szóval ógörög irodalom. Amihez a 3 alapvető háttér a görög mitológia, a trójai háború, s a görög-perzsa háborúk. Ezeket ismerni kell valamilyen szinten, hogy el tudja az ember helyezni a sztorikat oda, ahová valók.

Szóval nyilván ezek mind szóba kerültek, persze inkább irodalmi szemszögből, nem mint történettudomány. Azaz teljesen szubjektív görög szemszögből. A mitológia nem gond, ahogy a trójai háború se, ma senki se azonosítja magát trójaiként. Viszont perzsák ma is léteznek.

Itt jön képbe az afgán diáklány a csoportban. Egyébként baromi szép lány volt, hófehér bőrű, karcsú. fekete szemű és hajú - ugyanaz a típus, mint a jövendő múzsám, csak 15-20 centivel magasabb verzióban (a múzsám 154 centis). A tanév elején még szerelmes is voltam belé, de aztán október közepén átnyergeltem a jövendő múzsámra.

Tudni kell, a mai perzsák nem csak Iránban élnek. Valójában 3 országban alkotnak jelentős népességet, plusz még más országokban is jelen vannak kisebb számban. Ez a 3 ország Irán, Tadzsikisztán, s Afganisztán.

Iránban a lakosság 60 %-a perzsa (farszi néven). Tadzsikisztánban a lakosság 85 %-a perzsa (tadzsik néven). Afganisztánban pedig tadzsik és hazár - nem kazár - név alatt a lakosság kb. 45 %-a, ők dari néven említik a nyelvüket. Tulajdonképpen a farszi-tadzsik-dari hármas az olyan, mint a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói négyes. Tökéletes a kölcsönös érthetőség, egyedül az olvasás problémás, mert a tadzsikot cirill betűkkel írják, míg a másik kettőt arab betűkkel.

A mi diáklányunk konkrétan pastu etnikumú volt, ez a tadzsikok és a hazárok mellett a harmadik nagy etnikai csoport Afganisztánban, a lakosság kb. 35-40 %-a. A pastuk a perzsák rokonai, a pastu és a perzsa nem kölcsönös érthető, de közeli nyelvek. Viszont Afganisztánban máig a perzsa a közvetítő nyelv, s minden művelt ember beszéli is, nem csak a dari-anyanyelvűek. Bár amióta az I. vh. vége után Afganisztán visszaszerezte függetlenségét, az Afganisztánt hagyományosan irányító pastu elit igyekszik folyamatosan növelni a pastu szerepét (az afgán kommunista vezetés is ezt követte, mely szintén főleg pastu volt), a dari máig hivatalos nyelv, s szerepe sok területen még fontosabb is a pastunál. Szóval a perzsa ott a nem perzsák számára is "saját" érték.

A ógörög tematikát előadó tanár persze nem tudta, hogy van egy afgán diák is, ill. tudta, csak nem gondolt erre. Így simán nyomta az ógörög életérzést a sötét, primitív, kegyetlen perzsákról, akikkel szemben állnak a művelt, okos, humánus görögök.

Persze mindez történelmileg marhaság. Két civilizáció harcolt, mindenki a saját érdekeiért, ezt jó-rossz alapon felosztani komolytalan. Dehát minden propaganda így működik. Az I. vh. idején is azzal fűtötte az angol propaganda a sajátjait, hogy a németek valamiféle emberiségen kívüli, mérhetetlenül gonosz lények, akiknek egyetlen céljuk a jóság eltörlése a bolygóról. Ahogy a mai nyugati propagandában is ez van az orosz-ukrán viszály kapcsán: az ukránok valamiféle fogtündér-szerű nemes és mosolygós fénylények, míg az oroszok meg mosógéplopó, ittas barbárok, akiknek életük célja a kamudomor megismétlése. Nyilván ez volt a görög életérzés is 2500 éve. Meg biztosan a perzsa is, csak hát perzsa irodalmat nem tanulunk, mert nem számít az európai kultúra alapjának.

Egyre jobban lovalta is bele magát a tanár az embertelen perzsák és a nemes görögök leírásába. Az afgán csaj meg eleinte csak csodálkozott, majd egyre borúsabban nézett. De humorérzéke volt, szóval a végén megjegyezte:

• Borzasztó mekkora barbár emberevők vagyunk mi!

A tanárnak akkor esett le, mi is van. Értelmes ember (nő) volt, azonnal kapcsolt.

• Jajj, Rahela, te is érted mire utaltam. Nem tényeket mondtam, hanem az akkori görög emberek képzetét írtam le. Bocs, hogy ezt nem tettem világossá.

Schiffer találata: amerikai liberális meghatározó média panaszkodik az argentín rasszizmus miatt, aminek jele a négerek hiánya a foci válogatottjukban.

Persze Schiffer nagyjából meg is adja a választ. De érdemes végig gondolni.

Tulajdonképpen a The Washington Post szerint a mai argentínok ősei rasszisták, mivel nem vásároltak annak idején elegendő számban néger rabszolgát! Azért ez így elég vicces.

A következtetás ebből: az igazi antirasszista az, akinek van rabszolgája, halálra dolgoztatja, majd felszabadítja, s bocsánatot kér tőle térdre ereszkedve.

Persze ha már szóba került, az eredeti, igazi okokat érdemes felidézni.

Közismert: az egyes volt spanyol gyarmatok faji-etnikai összetétele nem azonos.

Dél-Amerikában pl. az ottani 9 volt spanyol gyarmat demográfiája teljesen más, van:

• fehér országok: ahol a lakosság szinte teljesen európai bevándorló, az indiánokból alig maradt (részben kiirtva, részben egyszerűen számban felülmúlva), a ahová alig ment rabszolga-kereskedelem - ezek Argentína, Chile, Uruguay,
• indián országok: ahol a fehér bevándorlók keveredtek az indiánokkal, s nem volt jelentős rabszolga-kereskedelem, ezekben ma a lakosság zöme indián és mesztic, s van egy jelentős fehér kisebbség - ezek Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru,
• kevert országok: ahová sok fehér ment, az indiánok száma jelentős, kisebb volt a keveredés, s rabszolga-kereskedelem is volt (bár nem akkora, mint északabbra, a Karib-szigetvilágban), ma itt sok a fehér, ők a legnagyobb kisebbség, de van jelentős indián és mesztic lakosság is, valamint kevés, de azért látható számú néger - ezek Kolumbia és Venezuela.

Alapvetően mitől függött a rabszolga-kereskedelem? A gazdasági haszontól. Ahol hatalmas ültetvények voltak, melyekhez nehéz és állandó, de monoton munka szükséges, oda kellett ez a munkaerő. Hozzáteszem: nem voltak olcsók a rabszolgák, nem engedhette meg magának bárki. Nagyjából utána nézve - sokféle adat van -, egy átlag rabszolga ára kb. egy szabad mezőgazdasági munkás 5 évnyi bérének felelt meg a XVIII. században. Mondjuk mint manapság egy drága gép beszerzése egy vállalkozáshoz, ráadásul kockázatosabb, mert a rabszolga megbetegedhet, meghalhat, stb.

A mai Argentína területén elsősorban olyan típusú mezőgazdasági termelés volt, mint Európában, azaz erősen évszakfüggő. A tipikus rabszolgaültetvényes termény a cukornád, ez csak Argentína legészakibb részein terem meg, délebbre túl hideg van hozzá, ott jellemzően búzát termeltek. A búza meg tipikusan olyan termény, mellyel az év jelentősen részében nincs mit csinálni, csak várni kell. A földtulajdonos szemszögéből gazdaságosabb bérmunkást alkalmazni arra az időszakra, amikor van munka, mint egész évben etetni a rabszolgát, akkor is, amikor az nem dolgozik.

Szóval az argentín gazdaság úgy alakult, hogy jöttek a fehér telepesek, vettek kis földeket (kezdetben ingyenesen is kaptak kis parcellákat a betelepülők, így támogatta a spanyol állam a migrációt), azokat maguk művelték meg családi gazdaságban, aztán a meggazdagodottak pedig hatalmas földjeiken alkalmazták az elszegényedett volt gazdákat bérmunkásként. Egyszerűen nem volt szükség rabszolgára.

Máig az argentín népi hős a szabad tehénpásztor lovon, spanyolul gaucho, aki egész nap lovagol, óvja földjét, vigyázz az állatokra, s harcban áll a kereskedőkkel, bankárokkal és a "rabló" állam bürokratáival - ugyanis a kereskedők túl olcsón akarják megvenni a termékeit, bankok mindenféle kamatot akarnak, a bürökraták meg folyton adóztatnak. De a gaucho tisztességes ember, s túljár mind a három típusú "parazita" eszén, sőt ha kell, odacsap ostorával a pofájukba.

Olyannyira, hogy még az argentín foci válogatott egyik népszerű neve is "los gauchos", azaz "tehénpásztorok".

Van is egy nagy hasonlóság e tekintetben az argentín és a kelet-európai mentalitás között. Ott is él ez a mély hit, hogy az igazi munka a mezőgazdasági, minden más "ügyeskedés", nem tisztességes, de legalábbis kissé gyanús tevékenység.