A bolgár szlengben számos új szleng szó van politikára is, ebben talán a bolgár ember még a szintén találékony magyarnál is fantáziadúsabb.

Az egyik még viszonylag udvarias szleng a "sötétkék". Arra utal, hogy a rendszerváltozáskori nagy antikommunista pártszövetség zászlaja kék volt. Innen sötétkék az, aki ennek az áramlatnak a turbó verzióját képviseli. Ma ez inkább azt jelenti: a hagyományos, elsősorban nagyvárosi jobboldal legfanatikusabban nyugatos része.

A sötétkékek viszonya a bolgár ex-cárhoz meglehetősen terhelt. Ami így első hallásra furcsán hangzik, hiszen az ember alapból azt gondolhatná, egy rendes konzervatív-liberális jobboldali biztosan a monarchia lelkes híve, s mélyen elutasítja a kommunisták által létrehozott köztársaságot (Bulgária csak 1946-ban lett köztársaság, a kommunista hatalomátvétel után).

S ez így is volt, egészen 2001-ig. Amíg a cár Madridban élte az ex-cárok nehéz életét, s csak ritkán látogatott haza, akkor is csak járni az országot és integetni.

De 2001-ben végleg hazaköltözött. S nemcsak hazaköltözött, de elindult a választáson is. Az eredmény: a "kék" párt leesett 52 %-ról 18 %-ra, magyarul: a kékektől a hívek kétharmada átpártolt a cárhoz. (Aztán 2013-re a kékek el is tűntek a parlamentból.)

A sokk hatalmas volt. A halványkékek csak szomorúan néztek, de az legvehemensebb sötétkékek egyenesen szidni kezdték a cárt. Aztán jött a második sokk: a cár képes volt pár szocialistát is bevenni kormányába! Ekkor a sötétkék megmondóemberek már nem fogták vissza magukat: a legvadabb konteókat kezdték terjeszteni. A kedvencem: a cár évtizedek óta - sőt, 1955 óta, 18 éves korától! - a KGB ügynöke, alezredesi rangig vitte, s azért lett hazaküldve, hogy levezesse Bulgáriát a NATO-tagság felé vezető útról. Elkezdtek "monarcho-kommunizmusról" beszélni - a bolgár kommunisták által az 50-es években kitalált "monarcho-fasizmus" mintájára.

A cár elleni szövegek olyan mértéket értek el lassan a hisztero-jobboldalon, melyet a kommunista diktatúra alatt is túlzásnak éreztek volna a rendszer vezetői.

2009 körül az ex-cár teljesen kivonult a politikából. Szófia határában él azóta a feleségével, apja volt magánkastélyában, melyet visszakapott 1991-ben (a Szófiából Plovdiv felé menő autópálya mellett, véletlenül én tőle 600 méterre laktam 1988-1992 között, akkor még senki se lakott ott, maga az épület kissé romos is volt, én párszor be is mentem sétálni akkor kisgyerek nagyobbik fiammal). Ritkán szólal meg, de amikor mégis, akkor mindig "baj" van vele.

A napokban megkérdezték tőle, mit gondol a hágai ICC által Putyin ellen kiadott körözésről. Erre a szabályos kék válasz az, hogy ez nagyon jó, végre győz az igazság, meg szlavaukraini. Szimeon viszont képes volt azt mondani: ez felesleges lépés, példátlan eset, s csak eszkalálja a válságot.

Na ugye, hogy KGB-alezredes!

Van ez a Balogh gyerek.

Én még szimpla bloggerként ismertem meg sok évvel ezelőtt. Sokban nem értettem egyet vele, de értékeltem kemény ballib-ellenességét. Ő akkor a korai Jobbik híve volt, én meg nem: a Jobbik által képviselt reformnyilas eszmét mindig marhaságnak tartottam.

Aztán ment tovább néppártosodni. Ekkor felfedezték, fizetős állást kapott, írhatott immár cikkeket teljes munkaidőben a Jobbik médiáiban.

Azért el kell mondani, hogy a néppártodás legvégső szakaszát, amikor Jakab Péter DK-tagozatot csinált a pártból, már Balogh gyomra se bírta, felmondott. Azaz a srác nem teljes erkölcsi nulla.

Átment az Azonnalihoz, de azt időközben likvidálta a nagyúr Ungár.

Most elszegődött a Soros Magyar Hangjához kiábrándult fideszesnek.

Kiváncsi vagyok mi lesz a sorsa. Sok reményt nem fűzök hozzá, dehát kiderül: ha kirúgják, akkor maradt még tartása.

Megírtam már mi az a kis nép, íme itt. Lényege egy mondatban: minden erőt arra fordítani, hogy a saját közösségünk hibáit felnagyítsuk, mindenki másét meg lekicsinyítsük.

Persze nem gond soha az önkritikusság, de beteges dolog mindenképpen minden rossz forrását magunkban keresni.

Idén volt a bulgáriai holokauszt 80. évfordulója, ennek kapcsán jelent meg ez a kis, de összetartó bolgár csoport már megint. Hozzá kell tenni: sokkal kisebb ez a csoport, mint Magyarországon, de azért van.

A megemlékezés hivatalos neve "A bulgáriai zsidók megmentésének 80. évfordulója", ez a név már önmagában hatalmas dühöt generál ezen csoportban.

Miközben ez a név sikeresen van használatban. Bár nem Bulgária az egyetlen állam, mely nem deportált zsidókat a II. vh. alatt Németországba. A kiemelkedő példa Finnország, ahol még zsidótörvényeket se vezettek be (persze az ottani zsidók száma eleve kb. 100 volt). Dánia átmentette a zsidóit Svédországba. De Olaszországból és Magyarországról is csak a német megszállás után volt deportálás. A hivatalosan semleges, de valójában Hitler-szövetséges Spanyolország se deportált. Sőt, Románia se, aminek azért van egy szépséghibája: a románok maguk öltek meg sok zsidót, bár tény, a román állampolgárságúakat csak munkatáborokba küldték.

Bulgária esetében a történelmi háttér a következő. 1941-ben bevezetik az első zsidótörvényt, mely keményebb volt a magyarnál: a zsidó lakosság teljes kitiltása is elő lett írva a nagyvárosokból, s a zsidók lágeresítése munkatáborokban bolgár területen. A jövőre nézve meg lett tiltva zsidók honosítása is. Minden másban kb. azok az intézkedések voltak, mint Magyarországon.

1943 elején aztán leszóltak Berlinből Szófiába, akkor most tudnák "fogadni" a zsidókat Bulgáriából, lehet őket küldeni Bécsbe. Persze nem lehet tudni pontosan mi zajlott, de valószínűleg III. Borisz cár nem akarta teljesíteni a német kérést, de ezt nyíltan nem mondhatta ki, így a parlament alelnökén és a bolgár ortodox egyház vezetőjén keresztül meg lett szervezni a deportálás ellen egy "civil" tiltakozás. Válaszul az akcióra március 17-én a cár rendeletet ad ki: nem szállítható ki bolgár állampolgár az országból akarata ellenére. A németeknek pedig meg lett magyarázva: egyébként is nagyon fontos a zsidók munkája, szóval maradniuk kell.

De most jön a fontos pontosítás. 1941 áprilisában Bulgária megtámadta Szerbiát és Görögországot. A katonailag elfoglalt terület egy részén csak katonai közizgatás lett bevezetve, de a nagyobb része - a mai Észak-Macedónia keleti és középső része, egy vékony sáv a mai Kelet-Szerbiában, a mai Koszovó délkeleti csücske, s a mai Görögország legkeletibb része - csatolva lett Bulgáriához. Minden lakos az új területeken automatikusan bolgár állampolgár lett, nemzetiségtől függetlenül, kivéve a zsidókat, hiszen az említett zsidótörvény tiltotta a zsidók honosítását.

Szóval az új területek teljes zsidó lakossága deportálva lett Bécsbe, 7200 fő a volt jugoszláv területről és 4100 fő a volt görög területről. Miközben a bolgár állampolgárságú kb. 50 ezer zsidóból senki se lett deportálva, köztük 500 dobrudzsai zsidó se, ők ugyanis még a zsidótörvény hatályba lépte előtt kerültek bolgár fennhatósága alá, így bolgár állampolgárságot kaptak.

Nyilván a történet szépséghibája a 11300 hontalan zsidó deportálása, de így is a tett elismert. Dimitar Pesevnek, a bolgár parlament események alatti alelnökének, szobra van Izraelben, s hivatalosan zsidómentőnek számít. Sőt amikor 1945-ben a bolgár Népbíróság sokakkal együtt halálra ítélte mint a volt rezsim egyik vezetőjét, amerikai zsidó szervezetek jártak közbe, s végül 15 év börtönt kapott golyó helyett.

De most a kis bolgár klubmozgalom ráugrott a témára. Röpködnek a követelések, hogy Bulgária azonnal ismerje el bűnösségét. Meg hogy a kormány nácibarát volt, beleértve a cárt.

A jó: az egésznek nincs politikai támogatása, egyetlen komolyabb párt se támogatja őket.

A bolgár hivatalos szervek reakciója meg a jól bevált módszer: nem mondanak semmit, nem is szállnak vitába. Ez sikeres a legtöbb esetben, mert a téma így egyszerűen feledésbe merül. Persze ez csak azért tud működni, mert a kis nép tényleg kicsi.

FAM írja a FB-on:

A műszaki fejlődés független a politikai rendszertől. A premodern korban is volt. Sőt, a modernkori se lehetett volna a premodern kori fejlesztések nélkül. Kb. mintha azt mondaná a szerző, kommunizmus nélkül nem lett volna űrkutatás.

A másik gyakori érv, hogy a tradicionalizmus konteó. Pedig éppen az ellenkezője az, de legalábbis XIX. századi determizmus az ellenvélemény. Nyilván nem összeesküvés, hogy az lett ami lett, de a fejlődés lehet sokféle. S abszurd feltételezni, hogy az emberi történelem determinisztikus, azaz csak az lehetett ami lett.

Továbbá mindig jön a jobbágy érv, hogy mindenki jobbágy lesz, s milyen hülyék vagyunk, hogy azt hisszük, mi főnemesek lennénk. Senki se idealizálja azt ami volt, az se volt tökéletes társdalom, egyszerűen csak jobb volt a mainál.

Ahogy akkor nem lehetett a jobbágy gyermekéből nagyúr, most se lehet az irodai alkalmazott gyerekéből milliárdos.

Persze elvi lehetőség van. Ahogy akkor is volt: a jobbágy gyereke elment papnak tanulni, pap lett, majd ment felfelé a ranglétrán. S ő lett aztán az esztergomi érsek, hatalmas vagyonok felett rendelkezve. Lásd Bakócz Tamás. Ilyen esély ma is van, csak éppen ez ma is ritka kivétel. A mai elit zöme elit származású.

Senki se sírja vissza azt ami akkor volt. Az akkori rend egy adott kor körülményeire volt válasz. Ma akkor se lehetne megcsinálni, ha tényleg meg akarnánk csinálni. Komolyan: a mai műszaki szint mellett mit csinálna 95 %-nyi paraszt? Akkor azért volt ennyi, mert a gazdaság ilyen volt. Ma meg a legszegényebb afrikai országokban is alig 40 % az arány, nyugaton meg 1-2 %.

Ami pedig az embertelenséget illeti, éppen a modernitás torkollt eddig csak emberellenes dolgokba torkollott: lásd pl. a liberalizmus, mely kb. félmilliárd embert irtott ki, sokkal többet, mint a kommunisták és a fasiszták együttvéve.

A The Ark című új amerikai sci-fi sorozatról sok rosszat hallottam.

Aztán mégis elkezdtem nézni. Tulajdonképpen ha nem vesszük komolyan, nem is rossz alkotás.

Ráadásul kellemes meglepetés, hogy se transznemű, se soknemű szereplő nincs. Még homokosból is csak egy árválkodik, de ő se szexel vagy csókolózik, mert "házastársa" meghalt.

A sorozat progresszívitása kimerül abban, hogy a nők rendre okosabbak a férfiaknál, s a legokosabb emberek nem fehérbőrűek.

A fő hangsúly itt a globális melegedés nevű kamu, már csak a magasabb hegyek vannak szárazon a Földön.

De ha ezeket bizseregtető marhaságokat nem nézzük, végülis egy tisztességes sci-fi kalandfilm, a "zárt űrhajós" típusú, azaz szinte minden egy űrhajón játszódik. Az űrhajó a Földről indult a Proxima Centauri B bolygóra. Ez a bolygó ténylegesen is létezik, s a mai tudományos konszenzus szerint rajta kb. olyan viszonyok vannak, mint a Földön. persze vicces, hogy a tudományos konszenzus szerint éppen az üvegház-hatásnak köszönhetőn van földi hőmérséklet a bolygón, nélküle - 35-40 fok lenne: itt a melegedés pozitívum tehát, míg a Földön meg negatívum, de nem ez a film egyetlen logikátlansága.

Szerencsére a logikátlanságok nem a nagyon idegesítő típusúak, szóval el lehet vonatkoztatni tőlük.

Most ment le a 10. rész, még 2 van. Abban persze lehet még valami iszonyatos marhaság, szóval nem felelek az utolsó 2 részért.

s

Sokszor beszéltem már erről. De íme egy friss példa:

A szerveződni akaró, magát baloldalnak hazudó új magyar progresszívizmus legnagyobb baja ez. Ellentétben sok országgal, Magyarországon a rendszerkritikusság bivalyerősen "jobboldali".

Persze erről maga a "baloldal" tehet. Miután a nyugatot fanatikusan éljenzők, a rendszer legnagyobb hívei kinevezték magukat baloldalnak 1990 után, most nagyon nehéz lenne ezen változtatni.

Persze legyünk igazságosak, voltak olyan baloldaliak is, akik tényleg rendszer- és nyugatkritikusok voltak (pl. az Eszmélet köre, s hasonló 40-50-tagú klubok), de ezek jelentősége nagyjából nulla. Viszont a nagykép nézésekor ezeket el lehet felejteni.

Szóval Magyarországon a rendszerkritikusság 1990 után a jobboldalon jelent meg, az MDF-ben, később önállóan, az abból kiszakadt MIÉP-ben. S a MIÉP szellemiségének örököse manapság meg leginkább a Fidesz, ez akkor is igaz, ha a Fideszben máig létezik egy ezzel ellentétes, hagyományos liberális-konzervatív irány is.

A lényeg: a magyar közéletben a fősodrú vélemény az, hogy a rendszerkritikusság azonos a szélsőjobbbal. Sőt a rendszerkritikusság egyenesen kódolt zsidózás!

A progresszívizmust szívesen befogadja a ballib oldal, vagy megtűri vagy egyenesen átveszi, de ez nem rendszerkritika. A rendszerkritika ugyanis a gazdasági, politikai alapokra összpontosít, nem arra, hogy milyen neművé műti át magát a cégvezető és mi a bőrszíne. Viszont a magyar közéletben a nyugati gazdasági, politikai rendet megkérdőjelezni egyértelműen fasiszta dolog. Ami baj progresszív szemszögből.

Amit ez a Gulyás Marci gyerek is próbál: valahogy megoldani ezt a nagy gondot. A feladat persze abszurd:

• elterjeszteni, hogy a nyugati rend megkérdőjelezése nem fasizmus,
• közben meg együttműködni továbbra is a nyugati rend lelkes híveivel.

A módszere ennek két módon zajlik:

• a jobboldali rendszerkritika hiteltelenítése mint álkritika,
• a jobboldali rendszerkritika hiteltelenítése mint összeesküvéselmélet.

Az előbbi nagyon nehézkes. Hiszen azt kellene hitelesen előadni, hogy amit pl. Orbán csinál az valójában a nyugati rend része, azaz Orbán a nyugati rend lelkes híve, s csak látszatból beszél ellene. Ezt egy ballib törzsszavazó se veszi azonban be, hiszen élete alapja az a hit, hogy Orbán a nyugat esküdt ellensége.

Még azzal a csavarral se működik ez, hogy a nyugatot két részre osztják: a felvilágosult, jó nyugati politikusokra és a gonosz, pénzéhes nyugati tőkésekre. Lásd, a nyugatiak harcolnak Zorbán ellen, de ő megvette a nyugati tőkéseket "összeszerelőüzemekkel", olcsó rabosított munkaerővel. Az egyszeri ballib szavazó képtelen elfogadni, hogy a nyugati tőkés lehet bármi mint jó, hiszen a kapitalizmus a jólét záloga, meg egyébként is, a szabadpiac mindent megold.

Marad az összeesküvéselmélet. Ebben a videóben ez zajlik. A Marci azt cáfolja, amit a Toroczkay sose mondott.

Én elég sok emberrel beszélek politikai ügyekben, leginkább tök ismeretlenekkel, akik írnak nekem valamilyen írásom miatt, de még nem találkoztam emberrel, aki szerint pl. Soros György személye a probléma, s ha más lenne a helyén, akkor mindjárt megszűnne minden probléma. Természetesen mindenki a "mátrixot" okolja, nem annak képviselőit, s azt se hiszik sokan, hogy valamiféle tényleges pokoli összebeszélés lenne minden mögött, a rendszer rendes logikája helyett.

Szóval a jobbos rendszerkritika semmiben se különbözik a balos rendszerkritikától. Az eltérés csak az, hogy mit szeretne helyette. A balos verzió rendszerint valamilyen kommunista vagy anarchista utópiát. A jobbos verzió még inkább heterogén: vannak libertáriánusok, vannak tradicionalisták, vannak fasiszták is, talán ez a 3 fő áram:

• a libertáriánusok abban hisznek, maga a rendszer nem is rossz, ha eredeti alakjában működhetne: ez az áramlat nagyon jellemző Amerikában, az amerikai jobbos rendszerkritikában abszolút ez dominál,
• a fasisztákat nem kell túlságosan magyarázni, valamiféle korporatívista mechanizmusban hisznek, ha pedig emellett van valamilyen nacionalista/fajelméleti elem is, az meg már nácizmus,
• a tradicionalisták meg az egész felvilágosodást utasítják el, így jellemzően ők eleve nem is tekintik magukat jobboldaliaknak.

Tulajdonképpen csak valami nagyon durva konteóhívő hihetne abban, amit Gulyás cáfol.

Láthatóan a helyzet kellemetlen: tök ugyanazt mondja, mint a "fasiszták", de valahogy bizonyítani kellene, hogy mégse ugyanazt mondja.

Magyarországgal ellentétben, ahol a nemzeti himnusz spontán módon lett, Bulgáriában számtalan himnusz lett az idők során.

Amikor Bulgária 1878-ban ismét létezni kezdett országként, az orosz himnusz lett bevezetve, oroszul. Ennek oka: 1878-1879 között ideiglenes orosz katonai igazgatás volt az országban. Ez 1879 áprilisában szűnt meg, de az orosz himnusz maradt egészen 1885-ig, az "Egyesülésig", így nevezik a bolgár történelemben a Bulgáriai Fejedelemség és Kelet-Rumélia egyesülését 1885-ben.

A Bulgária Fejedelemség török vazallus állam volt, míg Kelet-Rumélia pedig Törökország autonóm tartománya. Az 1877-1878-as orosz-török háború végen megszületett nagy bolgár állam határai még 1878-ban meg lettek változtva drasztikusan a nagyhatalmak által. Ennek részeként a márciusban Bulgáriának adott terület kb. 70 %-a vissza lett véve, ennek nagy része teljesen visszaintegrálva Törökországba, egy kisebb része pedig mint Kelet-Rumélia autonóm török tartomány. 1885-ben az éppen kialakult nemzetközi helyzetet kihasználva a két terület egyesítve lett, bár ezt tiltotta a korabeli nemzetközi jog. De a pillanat jól volt megválasztva, kivételesen a bolgár politikai elit jól mérte fel a helyzetet. Aztán ennek örömére el lett fogadva nemzeti himnuszként egy már eleve népszerű dal.

Az eredeti egy XIX. századi német dal:

Ehhez egyszerűen bolgár szöveg lett csinálva, nem az eredeti fordítása, hanem teljesen más szöveg, a zenélése egy kicsit módosítva lett, ne legyen annyira "poroszos", de azonnal felismerhető a ritmus:

A kommunista rend bevezetése után se lett a dal tiltva, de himnuszként nem lett már használva. A kommunista alkotmányból eleve ki lett hagyva mi az ország himnusza. Két kísérlet is volt új himnuszra, az egyikben Lenin és Sztálin is említésre kerültek. Míg 1964-ben az a döntés született, hogy egy korábbi dalt kell visszahozni, az 1885-ös bolgár-szerb háború alatt írt "Drága hazám" című dalt. A szöveg ugyan ki lett egészítve egy plusz kommunista versszakkal, de ettől eltekintve maradt az eredeti. Máig ez a himnusz, persze a plusz versszak nélkül 1990 óta:

Máig vannak egyébként viták, nem kellene-e inkább visszaállítani a kommunizmus előtti himnuszt, de ma már ez nem politikai kérdés. Alapvetően szubjektív kérdés: a himnusz inkább vidámabb, pörgősebb legyen, vagy inkább csendesebb, romantikusabb. Szerintem az előbbi a jobb.

A modern baloldali ismertetőjele: a nagytőke pénzeli.

Sajátos eset. Az egyetlen Hitler döntő részvételével megcsinált békés európai területi revízió, mely nem lett visszacsinálva Hitler bukása után.

A többi mind semmisnek lett nyilvánítva a II. világháború után:

• a Saar-vidék Németországhoz csatolása 1935-ben,
• a német többségű csehszlovák területek átadása Németországnak 1938-ban,
• ugyanekkor a cseh-lengyel határ kiigazítása (Transzolza átadása a lengyeleknek),
• ugyanakkor Ausztria csatolása Németországhoz,
• Memel átadása Litvániától Németországnak 1939-ben,
• s természetesen a két, Magyarországot érintő bécsi döntése: a Felvidék és Kárpátalja déli részének visszaszerzése, valamint Észak-Erdély visszaszerzése.

A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án lett aláírva. Mintájára szeptember 7-én lett aláírva a craiovai megállapodás. Ez kimondja Dél-Dobrudzsa átcsatolását Romániától Bulgáriának, s előírta a kötelező lakosságcserét: a román lakosság kitelepítését Dél-Dobrudzsából, s a bolgárt meg Észak-Dobrudzsából.

Az elnevezés megtévesztő. Azt lehetne hinni, a dél és az észak kb. azonos méretű, miközben a valóságban a terület egyharmada a dél, kétharmada az észak. A elnevezés úgy alakult ki, hogy amikor 1878-ban meg lett osztva Dobrudzsa Bulgária és Románia között, északnak kezdték nevezni a román részt, délnek a bolgár részt.

Az 1878-as felosztáskor a területen a bolgár lakosság aránya kb. egyharmad volt, de így is a bolgárok alkották a relatíve legnagyobb etnikumot. Szintén egyharmadot tett ki a török etnikum, s mindenki más együtt a többit, a románok aránya 10 % alatt volt.

A megosztottság egészen 1913-ig tartott, ekkor egyesítve lett Dobrudzsa román uralom alatt, annak következményeként, hogy Bulgária elvesztette a 2. balkáni háborút.

A két világháború közti időszakban a bolgár politika fő célja - ahogy a magyaré - a területi revízió volt Görögország, Szerbia, s Románia ellen. Tulajdonképpen Románia ellen volt a legkisebb méretű területi igény ezek közül. Maximális célként egész Dobrudzsa megszerzése volt kitűzve, minimális célként legalább az 1878-1913-as határ visszaállítása.

A náci Németország arra törekedett, két szövetsége között ne legyenek komoly konfliktusok, így nyomást gyakorolt a román vezetésre, legyen megállapodás. A negyedszázados román uralom során tudatos román betelepítés folyt, így a tárgyalások idején már kb. 45 % román és 25 % bolgár volt a lakosságarány. A német fél ezért a nem etnikai alapú rendezést javasolta, hanem az 1913 előtti határ visszaállítását, lakosságcserével.

A megállapodás meg is történik, főbb elemei:

• délről minden 1913 után betelepült román köteles kitelepülni, mindenki más román maradhat,
• északról minden bolgár köteles kitelepülni, kivéve azokat, akiknek román házastársuk van,
• minden nem-dobrudzsai romániai bolgár és nem-dobrudzsai bulgáriai román szintén áttelepülhet, de ez szigorúan önkéntes,
• minden kitelepülő elveszti teljes ingatlan vagyonát, ez a területet birtokló államé lesz, mely szétosztja azt saját betelepülői között,
• mivel északon kevesebb a bolgár, mint délen a román, így a bolgár állam plusz kompenzációt fizet a román félnek 1 milliárd román lej összegben (akkor ez 53 millió amerikai dollár volt, mai értéken kb. 1,1 milliárd dollár), a román állam ebből kártalanítja a kitelepült románokat, akiknek már nem jutott ingatlan északon,
• minden áttelepült 1 éven belül rendezett jogi státuszt, teljes állampolgári jogokat kap új hazájában, s legkésőbb másfél éven belül megkapja az ingatlanbeli vagy pénzbeli kártérítést elvesztett vagyona miatt.

A rendezés szinte teljes sikerrel jár. 110 ezer román települ át északra, s 75 ezer bolgár délre. Ezernél kevesebb bolgár marad északon és ezernél kevesebb román délen. Kényszer is volt alkalmazva, mert akadtak mindkét oldalon olyan, ingatlanjukhoz ragaszkodó emberek, akik hogy ne kelljen menni, hamis nemzetiséget mondtak be a hatóságnak. Ennek megoldására született az a pontosítás, hogy a háziállat az ingó vagyon, tehát elvihető, így sok falusi ember a határon áthajtotta az állatait. Nemzetiségbeli hovatartozásban szabad döntést azonban csak vegyes házasságból származóknak engedtek.

Ma már északon 85 % a román arány, délen pedig 70 % a bolgár (ez az egyik török kisebbségi régió, ezért csak ennyi, a lakosság 25 %-a török).

Persze máig vannak mindkét oldalon ultranacionalisták akik szerint igazságtalanság történt: a bolgárok szerint az, hogy észak Romániában maradt, a románok szerint meg az, hogy a világháború után nem lett visszacsinálva a craiovai egyezmény.

Ez utóbbi a legérdekesebb kérdés: hogyan lehetséges, hogy ez az egyetlen, Hitler közreműködésével végrehajtott revízió, mely meg lett erősítve a világháború után is?

A legvalószínűbb válasz: Sztálin. Sztálin jobban szerette a bolgár kommunistákat, mint a román kommunistákat, ezen kívül szerette volna ezzel jelezni, érdemes nem megtámadni a Szovjetuniót - hiszen a II. világháború alatt Románia küldött csapatokat a Szovjetunió ellen, míg Bulgária nem.

Szerintem véletlenek szerencsés egybejátszása az egész.

Nem hittem volna, hogy valaki a valóságban is képes megrendezi a Brian élete vitajelenetét:

Jellemzően csak a genderkérdés kapcsán szokták idézni, pedig mélyebb a tartalma. A valóságtól elszakadt, belterjes társaságok parodizálása a fő mondanivaló. A 70-es években még nem volt genderkérdés, szóval nem az ellen akartak beszélni.

Nos, Gulyás Marci megcsinálta a valóságban is, 2 és fél órás hosszban (!), hihetetlen, de igaz:

Egyrészt adott TGM zavaros, inkoherens cikke.

Másrészt itt arról vitáznak lényegében: miért nem akarják az emberek azt, amit "mi szerintünk" akarniuk kellene.

Ehhez képest a legdurvább középkori katolikus skolasztika is hatalmas tudományos teljesítmény!

A "nem mer tüntetni" az új ballib érv. Ezzel magyarázzák a Soros-szervezte pedagógushőbörgés-hullám látványos bukását: egyre csökken a támogatottsága az érintettek között.

A "nem mer tüntetni" eredete valószínűleg a "nem mer a ballibekre szavazni" magyarázat új változata.

A hollywoodi filmekből ismert egyébként ez. Egyik gyakori klisé, hogy a szerelmesek egymásra találnak, majd elszakadnak egymástól, valami "az életemet is adnám érted, de a jövő héten fontos üzleti megbeszélés lesz a munkahelyemen Los Angelesben, ezért nem költözhetek hozzád New Yorkba, szóval a sors úgy akarta, ne legyünk együtt".

Ennek Kádár-kori verziója a magyar vicc:

A vőlegény táviratot küld vidéken tartózkodó menyasszonyának:

• Szerelmem! Bármit megadnék érted, tűzbe mennék, kútba ugranék, megküzdenék vadállatokkal, ha ezzel tehetnék érted valamit. Utóirat: ha szombaton nem esik, leugrom hozzád.

Persze nem mondom, akadhat eset, amikor valaki valamit értelmezhető okból nem mer. De ha 10 emberből 9 ezzel jön, annak kamuszaga van erősen.

Puzsér kezd kacsingatni a humorista pálya felé:

Igazi klasszikus nevetésmentes. Kell persze előtapsoló, hogy lehessen tudni mikor kell nevetni. A nagy előd, Sas József szerintem most nagyon büszke Robira.

Annak idején Sas volt a műfaj nagyja. Képes volt másfél óráig színpadon szerepelni egyetlen vicces mondat kiejtése nélkül. Viszont áradt belőle a szánalmasság, az izzadságszagúság, s a hatalomnak lefekvés.

Annak idején színháza, a Mikroszkóp Színpad csak azért nem bukott meg teljesen, mert volt Sas körül pár tehetséges ember is, itt elsősorban Sas első számú emberére, Beregi Péterre gondolok. Beregi legalább néha mondott valami vicceset.

A kommunizmusban, s különösen annak kelet-európai verziójában nagy igény volt a dolgok egységesítésére.

A politikai kérdésekben persze ez érthető, hiszen ezek a rendszer alapjai. De még a nem kifejezetten politikai dolgokban is volt megdöbbentő egység, teljesen megmagyarázhatatlan párhuzamok. Inkább az volt a sajátos, amikor valami mégis különbözött: lásd pl., hogy Bulgáriában nem volt egypártrendszer, mint Magyarországon.

Az egységes tudat kialakításának része volt a baráti országok történelmének magyarázása is. A cél az volt: egyfajta torz marxista szellemiség kialakítása, hogy minden nép egyforma, s minden az osztályharc alapján áll. Így a baráti országok történelme át lett magyarázva, s amikor meg nem lehetett végképp valamit átmagyarázni, akkor el lett hallgatva.

Ez utóbbiban vicces példája a lengyel történelem --Bulgáriában. Az 1877-1878-as orosz-török háborúban az orosz erők katonai fővezére ugyanaz az orosz tábornok volt, aki később Lengyelország főkormányzója volt, s a lengyel nemzettudatban az egyik legkeményebb lengyelellenes elnyomónak számít - szóval a bolgár kommunista történelemkönyvekben egyszerűen nem volt említve a tábornok későbbi életrajza, hiszen nem volt az egész beilleszthető a korabeli fekete-fehér marxista narratívába.

A bolgár-magyar esetben kevesebb "baj" volt. Thököly és Rákóczi törökpártisága persze el lett hallgatva, sőt Thököly nem is volt említve, nehéz lett volna kimagyarázni, hogy ő "magyar hős", miközben a "rossz törökök" embere volt. Hiszen a magyarok jók, nem? De ezek legalább 300+ éves események.

A fő tér persze az a történelem, mely benne él aktívan a nemzettudatban, leginkább a XIX. századi romantikus nacionalizmus. Szóval a bolgár kommunista történelemkönyvek így vért izzadva teremtették meg az azonosságot: a magyarok is rabságban éltek, csak nem török rabságban, hanem osztrák rabságban, s ugyanúgy fellázadtak ellene, s ugyanúgy elbuktak! Az osztrák-magyar államiság meg a magyar 49-es hagyomány radikális szellemében lett magyarázva, azaz valamiféle bújtatott osztrák rabságként. Kossuth véleménye el lett mondva, Deák véleménye nem.

Innen jött a "Petőfi, a magyar Botev", ahogy Magyarországon is egyébként a "Botev, a bolgár Petőfi". Pedig azon kívül, hogy lázadtak, majd fiatalon meghaltak kevés a közös.

Eleve maga az egész helyzet más volt, de erről írtam már, most nem ismétlem. De maga a két költő személyisége is nagyon más.

Egyrészt Petőfi egy költő, akinek vannak más írásai is, míg Botev legalább annyira költő, mint közíró. Utóbbi tevékenységének vannak elemei, melyek ma is teljesen megállnak, van pl. egy "Találós kérdések" című írása, melynek egyik bekezdése így szól: "Nincs szája, de eszik, nincs keze, de lop, mi az? Jótékonysági egylet.".

Emellett Petőfi romantikus, bohém, fizikailag gyenge ember volt. Botev meg nemcsak fizikailag edzett, hanem céltudatos, s illúzióktól mentes ember. Rövid élete során számtalanszor járt a törvényesség határán, s nem csak politikai okokból, sose semmilyen rendet nem fogadott el, képtelen volt alkalmazkodni, mindenkit kritizált.

Petőfi úgy halt meg, hogy egy rendes csatában meghalt a csatamezőn, azaz szervezett katonaság tagjaként, nyilván betartva a katonai rendet. Botev meg úgy, hogy bármiféle hozzáértés nélkül egy kis felkelőegység egyik vezetőjéként harcolni kezdett az 1876 áprilisi felkelésben: eleve későn tud csak bekapcsolódni az egység, az induláskor szólnak, már ne is menjenek, mert az egész felkelés sikertelen, de ő mégis megy. Május 16-án felszállnak egy osztrák Duna-hajóra, azt hatalmukba kerítik, a kapitányt kényszerítik tegye ki őket a török parton. Ezután 3 napon keresztül megpróbálnak valamit tenni: de se nem tudnak a felkelés parancsnokságával kapcsolatba lépni, se nem képesek helyieket magukhoz vonzani. Viszont találkoznak a török hadsereg hivatásos egységeivel. Az egészből öngyilkos misszió lesz. Botev menekülés helyett tudatosan ezt választja. S meg is hal május 20-án.

Persze jól számolt, az egyébként semmilyen közvetlen pozitív hatást nem elért felkelés ügyében. Az ország területének nagy részén semmilyen felkelés nincs, csak pár önálló egység jelenik meg, melyek gyorsan vereséget szenvednek. A középső országrészén - Veliko Tarnovo környékén - van ugyan felkelés, de már Botev bekapcsolódása előtt leverik a törökök. Egyedül az ország délnyugati részén van komolyabb harc, de persze ott is leverik május közepére. Botev tudta, semmi esélye, ő az ország észajnyugati részén van, tudatosan ment a halálba, azon az alapon, hogy minél több a halott az ő oldalán, annál nagyobb a hírértéke nyugaton az eseménynek. S mint mondtam, jól számolt: 1 évvel később, 1877 áprilisában, éppen a felkelés leverésének kegyetlenségére hivatkozva üzent hadat Oroszország Törökországnak.

A halálhelyéhez legközelebbi hegycsúcson a XX. sz. 30-as éveiben emlékművet emeltek neki, ez máig létezik, a konkrét halálhelyen is van egy kisebb emlékmű, de az elég nehezen megközelíthető:

Elég gyakran nézem/hallgatom a magyar megmondó műsorokat. Ezek jellemzően jobbak, mint a cikkek és a hírműsorok.

Mára kialakult egy kb. 50 fős magyar megmondó elit, mely állandóan szerepel mindenhol, s láthatóan ez megélhetése fő forrása.

Volt idő, amikor még irígyeltem őket, végülis milyen jó lenne ilyennek lenni: véleménymondásból megélni. Persze eleve alkalmatlan vagyok, én írni tudok, beszélni nem: egy darab emberrel még tudok beszélgetni, de a kettő már baj, s a nyilvánosság már egyenesen megbénít. De gyorsan rájöttem, ha alkalmas lennék, akkor se lenne jó ilyen szerepben lenni.

S teljesen mindegy mi a politikai irány. Lehet a megmondóember nemzeti, lehet ballib, lehet ezek szélén mozgó fél-független típus, meg lehet hivatásosan mind a két irányt ostorozó típus, be van zárva mindig egy ketrecbe.

Valójában csak addig szabad, míg irányt választ magának, aztán azonban kötelezőek rá az irány dogmái. S onnan persze átpártolhat, de akkor meg a másik irány dogmáit kell elfogadnia kötelezően.

Persze mindez az alapelvek szintjén egyáltalán nem baj. Hiszen pl. aki húst eszik, az nem vegetáriánus, azaz nem lehet, hogy valaki a vegetáriánus klub rendezvényén vegetáriánusként a húsevést propagálja. A baj akkor van, ha az alapelvekhez nem tartozó nézetek is dogmásodnak.

Mondok is egy példát. Egy ismerős hosszú évekkel ezelőtt. Ballib ismerős, teljesen hithű, a ballibaizmus minden jellemzőjét produkálta. Egyszer azt találta mondani egy ballib társaságban, hogy neki az egyik kedvenc írója Wass Albert. Hát, megfagyott körülötte a levegő! S onnantól orbánozhatott teljes hangerővel, maradt körülötte egyfajta feszengés.

A magyar médiák eleve nem értenek a témához: keverik az ICC és az ICJ-t.

Az ICJ a Nemzetközi Bíróság, az ENSZ szerve, s csakis államközti kérdésekkel foglalkozik. Benne van az ENSZ alapokmányában, azaz nem kell külön csatlakozni hozzá, az ENSZ-tagsággal együtt jár.

Ezzel szemben a szintén hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, az ICC 1998-tól létezik, s külön csatlakozni kell hozzá. Az ENSZ BT 5 tagjából 3 nem tag: Kína, Oroszország, USA.

Persze a Nemzetközi Büntetőbíróság döntései kötelezőek a csatlakozott tagállamok területén bárkivel szemben, azaz akár nem-tagállamok állampolgáraival szemben is.

Most, hogy Putyin ellen adott ki határozatot a Bíróság, ennek mi a jelentősége? Amíg Putyin államfő, semmi, ugyanis a diplomáciai nemzetközi szabályok szerint minden ország államfője, kormányfője, külügyminisztere diplomáciai mentességet élvez saját országán kívül, azaz nemhogy nem ítélhető el, de még eljárás alá se vonható.

Sokan emlegetik Szlobodan Milosevics esetét, csakhát a párhuzam hamis.

Milosevics csak 2000-ben bekövetkezett letartóztatása után lett kiadva Hágába. Miután Szerebiában az ellenzéke jutott hatalomra, gyakorlatilag amerikai bábkormány került hatalomra Belgrádban, ez adta ki őt 2001-ben. A belgrádi bábkormány feje Zoran Dzsindzsics volt, aki végülis azért adta ki honfitársát, mert képtelen volt őt politikai eszközökkel semlegesíteni.

Egyébként Dzsindzsics nem sokáig örülhetett ellenfele eltávolításának. 2003-ban egy szerb földalatti hazafias népbíróság halálos ítéletet mondott ki rá, ami sikeresen végre is lett hajtva 2003. március 12-én: a végrehajtás már februárban meg lett próbálva, de ez még sikertelen volt, viszont második alkalommal színházias módon lett megcsinálva, a kocsijában ölték meg a kormányfőt, az autó üvegén keresztül lőve, a kormányzati székhelynél, nagy távolságból, a szomszédos lakóház egyik ablakából - a kivégző csoport vezetője korábban a jugoszláv rendőrség terrorelhárító egységénél dolgozott.

Egyébként aztán 2012-2014 között teljesen meg is buktak Szerbiában a szerbellenes erők.

Ugyanez Oroszországban nem valószínű, az USA nem képes katonailag legyőzni Oroszországot, azaz bábkormányt se képes hatalomba emelni Moszkvában.

Először azt hittem, hogy a baszóember specifikus bolgár jelenség.

A baszóember a Fekete-tenger partján létezett jelenség. Már a 60-as években megjelent. Lényege: szexuális szolgáltatásokat nyújtani egyedülálló, unatkozó turistanőknek, de nem durván, egy-egy alkalommal pénzért, hanem "romantikusan", azaz ugyanazzal a nővel eltölteni annak 1- vagy 2-hetes nyaralását, sőt még levelezni is vele egy ideig aztán.

Bulgáriában a legnagyobb vevői kontingens a középkorú lengyel nők és a bármilyen korú keletnémet nők voltak. Amikor aztán beindult a 70-es években a nyugati turizmus is, a szerencsésebb baszóemberek akár nyugatnémet vevőt is kaptak, ez volt a főnyeremény.

Annyira elterjedt volt a jelenség, hogy a bolgár szlengben külön szót kapott: "sirály".

Ismertem személyesen is egy sirályt. Azt mondta, egyetem alatt minden nyarat sirályként dolgozik le. Kérdésemre mi a jó ebben, elmagyarázta: megismerkedik sok nővel, s azok szépen eltartják egész nyáron, sokszor még ajándékok is vannak. Sokkal kellemesebb, mint valami szar diákmunkát végezni.

Azt is elmondta, minden nyári szezon előtt szoláriumra jár. Ugyanis a sirályságra vevő ügyfelek valami érthetetlen okból a nagyon lesült, bronzos srácokra vevők, plusz mesélte, minél szőrösebb egy srác, annál keresettebb, ahogy az alacsonyabb termet is előny. Mesélte: egyszer Albenában - Albena egy hosszú strandövezet Várna és Balcsik között, hivatalosan a Várnától 25 km-re északra lévő Balcsik része, de valójában mintha önálló település lenne sok hotellel, kifejezetten a nyugati turizmus elősegítésére kezdődött kiépítése a 60-as évek végén - pechje volt. Éppen akadt egy nyugatnémet viszonylag fiatal, alig 50-55 körüli özvegy vevő, de aztán a nő dobta őt a második napon, ugyanis meglátott egy szinte néger kinézetű gorilla szőrzetű tömzsi cigányt, akire le is cserélte őt. Ekkora konkurrencia mellett nem rúghatott labdába.

Nem tudom miért, de a jelenség az ezredforduló körül szinte teljesen megszűnt. A mai unatkozó turistanők már csak egy-egy gyors aktusra fizetnek be, nem igénylik a "romantikát".

Viszont pár éve volt egy bahamai kollégám. Ez is furcsa: hogy a fenébe költözik valaki a Bahama-szigetekről a Balkánra, dehát megesnek ilyen dolgok. Ő mesélte, náluk a sirályság bevett szakma, máig sokan űzik. S érdekes elem: elmondta, hogy náluk is a legjobb sirályok a sötét négerek, a valamivel világosabbak nehezebben kapnap munkát. Ezt kicsit szomorúan mondta, de azt hiszem a magyarázat az lehetett, hogy ő pont kevert fajú volt, az apja fehér angol volt, csak az anyja bahamai (a bahamaiak 95 %-a néger), szóval nyilván teljesen esélytelen volt erre a szakmára.

Kérdeztem nőt is, persze a múzsámat, vele tudok csak nyíltan beszélni: mi a jó sötétre sült, tömzsi, szőrös férfiakban. Azt mondta, ez olyan, mint fordítva a magas, szőke, kékszemű nő - ahogy az utóbbi tetszik a férfiak egy részének, úgy az előbbi a nők egy részének, s az a tévhit alakult ki, mintha ez általános tetszés lenne, pedig nem az, a nők nagyobb része nem bukik erre a típusra.

A bolgár választási rendszer egyik sajátossága, hogy teljes egyenlőséget akar a kampányban.

Persze ez a valóságban megvalósíthatatlan. Hiszen a kampány 95 %-a nem az állam által biztosított fórumokon zajlik, hanem pénzes fórumokon, ahol egy tőkeerős párt nyilván 100-szor több lehetőséget kap, mint egy kis párt szponzorok nélkül.

Önmagában persze nem is lenne baj, hogy egy kis párt is megszólalhat legalább az ingyenes fórumokon. A baj onnan van, hogy túl könnyű indulni a bolgár választásokon.

Jelenleg a feltétel a listállításhoz (Bulgária csak lista van, nincsenek egyéni körzetek):

• legyen a szervezetnek bírósági bejegyzése,
• befizett 2500 leva (kb. félmillió Ft),
• 2500 aláírás bolgár állampolgároktól, bárhonnan az országban, azaz ha ez megvan mind a 31 választókörzetben indítható lista.

Mivel félreérthető, hogy egyrészt azt mondtam nincsenek körzetek, másrészt körzetekről beszéltem, elmagyarázom: ellentétben Magyarországgal, ahol 2014 óta csak országos lista van, Bulgáriában mind a 28 megyében van lista (a két legnagyobb megyében pedig 2 ill. 3 lista van). De ez valójában csak technikai kérdés, az összeszámolás és eredményszámítás Bulgáriában is országos szintű.

Még egy bolgár sajátosság: a bolgár szabályok szerint a pártoknak nincs utólagos szabad rendelkezésük a listáik felett, azaz ha egy megválasztott képviselő lemond, a helyére a következő kerül a listán, azaz nem úgy van, mint Magyarországon, ahol már esküt tett listás képviselő lemondása/halála esetén a párt szabadon nevezhet meg a helyére bárkit - lásd Ráczné Földi Judit esetét, aki idén lett képviselő Kordás László helyén, pedig nem ő volt a listán a következő DK-s jelölt. Szóval Bulgáriában minden pártvezetésnek jól meg kell gondolnia kit tesz listára, mert utólag nincs korrekcióra lehetőség. Megesett már, hogy olyan lett képviselő, aki időzközben összeveszett pártjával, s aztán a parlamentben volt pártja ellenében politizált.

Szóval csak az nem indul választáson, aki nem akar. Az idei április 2-i választásra 21 párt/pártszövetség jelentkezett. Ezek 70 %-a teljesen esélytelen, ezek a típusok vannak:

• eleve nem a választás miatt indul az adott párt, hanem mert pl. bűnözők vannak a listán, akik így kapnak 2 hónapra igazságszolgáltatás alóli immunitást mint jelöltek,
• a költségvetési támogatásra játszanak, ez jár 1 % elérése esetében (magára a kampányra nem jár semmi),
• valós, de régen levitézlett politikusok próbálkozása a figyelemkeltésre
• máshol híressé vált emberek, aki szeretnének politikusok lenni,
• gyakorló elmebetegek, aki élvezik, hogy szerepelhetnek a tv-ben.

A mostani helyzet:

• 5 biztosan bejutó párt,
• 3 párt, aki 2-4 % között mozog, szóval szerencsével elérheti a 4 %-os küszöböt.

Az összes többi teljesen esélytelen. Ezek a pártok jellemzően 0,1-0,2 %-ot kapnak. S ha valamely ismert személyt nyernek meg, akkor akár 0,7-0,8 %-ot is. Eddig 2 esetre emlékszem, amikor valaki elérte az 1 %-ot, s mindkettő valós kispárt volt, nem kamupárt.

Az eredmény: az ingyenes választási műsorok nevetségesek, a komoly pártok sokszor részt se vesznek, nehogy összemosódjanak az esélytelenekkel.

Én azért igyekszem ezeket a dolgokat megnézni, hacsak nem alszom el közben. Szerencsére az elalvás esélye kicsi, a monoton hangon papírt olvasó jelölt ritka, inkább a gesztikuláló, ordító, veréssel fenyegető a jellemző, különösen elterjedt szokás olvashatatlan grafikonok felmutatása, pl. a következő szavakkal "itt van leírva az igazság, de a hatalom nem akarja, hogy tudják ezt az emberek!".

Az idei kedvencem az Igazság És Csak Az Igazság Nemzeti Párt nevű kamupárt. A pártvezető korábban kábítószercsempész volt, s börtönben is volt pár évig. Amióta letelt a priusza, politikus lett. Jellemzően csak a baráti köre szavaz rá. Legjobb eredménye tavaly volt, 2500 szavazatot kapott, azaz legalább azok rá szavaztak, akik aláírták neki az ajánlást: ez már jó eredmény, a legtöbb esetben a szavazatok száma kevesebb az ajánlások számánál.

Ez az illető a múltkori vitán elmondta: az Európai Bizottság chemtraileket irányít Bulgária fölé, továbbá beoltat százezreket Pfizer-vakcinával, emiatt 700 ezer rákos lett az országban, mert Iz-ra-el így akarja (az "Izrael" szót szótagolva mondja mindig) - a megoldás pedig megvan: mindenkit fel kell akasztani.

Ezek után még volt vicces momentum: az ukránpárti nacionalista jelölt - aki zakóján az Azov címerét hordja - verést helyezett kilátásba az oroszpárti nacionalista jelöltnek. Az erről szóló videót fel se tette a YT-ra a bolgár állami tv, mert az agresszióval fenyegetés nyilvánvalóan szabálysértésnek számít ott.

A legjobb a műsorvezetők nézése. Látszik, hogy most nagyon szeretnének betegszabadságon lenni, s nem végig szenvedni az ilyen adásokat. Volt már, hogy a műsort meg kellett szakítani, mert nem csak fenyegetés volt veréssel, hanem tényleges verés, s a rendőrség avatkozott be a stúdióban.

A múltheti veréses eset műsorvezetője így nézett a következő műsor kezdetén:

A bolgár állami tv egyik nagy neve, hosszú évek óta politikai újságíró. Egyébként enyhén mosolyogni szokott, de most látszik rajta, nem igazán akar itt lenni, s retteg, nehogy megint tényleges verekedés legyen.

De volt egy olyan műsor is a napokban, amikor az egyik résztvevő majdnem elaludt és nehezen beszélt, láthatóan részeg volt, s így adta elő, hogy az infláció oka az, hogy a Fény Galaktikus Szövetsége leigázta a Föld bolygót. Erről sajnos képet nem tudok adni, még a tv honalpjáról is törölték ezt az adást.

Engem a mostani 10-20-30 %-os infláció nem hoz lázba. Persze nem örülök neki, de nem is hoz rám kétségbeesést. Ennek oka, hogy átéltem sokkal rosszabbat is.

Magyarországon ilyet csak 1945-1946-ban lehetett átélni, szóval akinek személyes emléke van erről, az ma minimum 85 éves, de ők is szinte mind csak gyerekkori emlékekkel rendelkeznek. Az 1945-1946 infláció utáni legmagsabb magyar infláció 1991-ben volt: 35 %. Ami persze sok, de kevés a hiperinflációs élményhez.

Bulgáriában viszont a legtöbb embernek személyes tapaszatalata van. 1990-1991-ben volt az első hiperinfláció, 1996-1997-ben a második. Mindkét esetben éves szintre számítva 500 % körüli volt. Az első esetben ez alapvetően áruinfláció volt, egyszerűen nem volt elég áru a boltokban. A szinte teljesen állami termelés átmeneti állapotban volt: az állam már nem tudta érvényesíteni tulajdonosi jogait, de a cégek még nem voltak magánkézben se. Ez azt eredményezte, hogy a végek vezetői szabotálták a tevékenységet, a cél a cégek átvetele volt magántulajdonba, így az adott cég csődje segített a vezetőségnek, ez csak csökkentette a cég árát, azaz olcsóbban meg lehetett aztán venni. A logika sikeres lett: valóban a volt kommunista gazdasági vezetés kezébe került szinte minden a 90-es évek közepére.

Az 1996-1997-es hiperinfláció volt az érdekesebb. Mert ekkor már nem volt áruhiány, mindent a valutaárfolyamok elszabadulása okozott.

Az előző szakaszban az árfolyam nem is változott annyira drasztikusan. A kommunizmus bukásakor 1 amerikai dollár kb. 5 levát ért szabadpiaci módon (a hivatalos átfolyam 1,60 volt, de ezen csak eladni lehetett dollárt, venni nem). Ez az 1990-1991-es hiperinfláció csúcsán felment 30-ra, majd meredeken visszaesett. A hiperinfláció sikeres lezártakor leesett 15-re. Aztán stabilizálódott 18-19 közti szinten. Ez után lassan ment fel az árfolyam, de teljesen elfogadható ütemben: a 30-as szintet csak 1993-ban érte el ismét, majd 1996 tavaszára 80 lett.

Erről a szintről, 1996 nyarán kezdett a helyzet elszabadulni. A hírek szerint - melyeket persze nem lehet megerősíteni - az ING Bank és a Raiffeisen Bank intézett támadást a bolgár leva ellen. Az ok politikai volt: ekkorra kiderült, hogy az 1995-1997 között hatalmon lévő szocialista kormányzat elzárkózik a NATO-ba való belépéstől, a semlegességet támogatja - akkor még a bolgár ex-kommunisták NATO-ellenesek voltak. Megszületett tehát a döntés illetékes helyen: a szófogadatlan bolgár kormányt meg kell buktatni, s ennek legolcsóbb módja a nemzeti valuta tönketétele.

Szóval május elején már 90 leva volt 1 dollár, május végén már 160. A Bolgár Nemzeti Bank megpróbált beavatkozni, ennek voltak részsikerei, de csak az lett, hogy lassult az ütem, csak augusztusra érte el az árfolyam a 200-at. Novemberre már 400 lett, decemberre 500.

Novemberben az elnökválasztást megnyerte az egységes antikommunista ellenzék, s bár az elnöki pozíció jelképes, ez az esemény tovább destabilizálta a kormányt. A kormányfő lemondott, de ügyvezetőként helyén maradt: a parlamentben abszolút többséggel rendelkező szocialisták saját emberüket akarták a lemondásban lévő kormányfő helyére. Ez ellen hatalmas tüntetések kezdődtek, általános sztrájk lett egy csomó iparágban, a vasúti és a közúti közlekedés meg lett bénítva sok helyen. Január végén már 1000 levát adtak 1 dollárért, február 13-én a szocialista kormány teljes lemondásakor - a parlamenti többségülk ellenére sem neveztek meg kormányfőjelöltet - meg 3000 levát.

Ezután az árfolyam esni kezdett, stabilizálódott 1500-2000 közti szinten. Így ment egészen júliusig, amikor az árfolyam rögzítve lett 1 német márka = 1000 leva szinten, ez akkor kb. 1 dollár = 1700 leva szintet jelentett. Máig ez az árfolyam van hatályban, tehát immár majdnem 26 éve!

Ballib elemzők néha ezzel lyukra futnak. Megnézik mennyit romlott a forint, s a többi régióbeli valutával mi van, s ekkor meglátják, hogy a bolgár leva nem romlott. Persze hogy nem, hiszen az árfolyam rögzített több mint 25 éve.

1997-ben egészen augusztus elejéig Bulgáriában éltem. Szóval személyesen átéltem. Az 1997-es január-februári időszak élménye, hogy egy hosszú villamosvonalon utaztam, s vicces volt látni, hogy az utazás kezdetekor a környező valutaváltó helyeken 1600 levát adtak 1 dollárért, majd az utazás közepén 1620-at, a végén már 1650-et, mindez 1 óra leforgása alatt.

Kifejezetten szeretem a ballib tábor veszélyes oldalvízein evező Pogátsát. S most ismét remekelt:

A ballib körök egyik nagy sajátossága, hogy - ellentétben a fideszes körökkel - semmilyen kibeszélés nem engedélyezett. Nem elég pl. utálni Zorbánt, ez kevés, csak az a kóser, ha az ember a szabványos módon utálja őt. Mint egyes kólcenterekben: hiába teljesíti a dolgozó a feladatot, ha közben nem követi a "process" előírásait: személyesen sokszor tapasztaltam, hogy jobb betartani a processzt és nem intézni el az ügyfél problémáját, mint elintézni, de nem processz-szerűen.

Ahogy 30-35 éve a mormonoknál láttam. Az amerikaiak egyik jó tulajdonsága, hogy őszinték, azaz a legnagyobb marhaságot is képesek nyíltan bevallani. A következő szöveg tényleg szerepelt egy hivatalos utasításban, nem vicc, idézem az eredetit is: "When our leaders speak, the thinking has been done. When they propose a plan – it is God’s plan. When they point the way, there is no other which is safe. When they give direction, it should mark the end of controversy. God works in no other way. To think otherwise, without immediate repentance, may cost one his faith, may destroy his testimony, and leave him a stranger to the kingdom of God." - magyarul: "Amikor a vezetőink beszélnek, előtte a gondolkodás már megtörtént. Amikor ők valamilyen tervet javasolnak, az Isten terve. Amikor utat mutatnak, akkor nincs más biztonságos út. Amikor irányt adnak, az a viták végét jelzi. Isten csak így működik. Ha ilyenkor másképp gondolkozunk, azonnali megbánás nélkül, az hitünk, bizonyságtételünk megsemmisülését jelentheti, s így idegenekké válunk Isten országában.".

A mormonok a világ legszarabb szektája. Pont azért, mert kívülről nem látszanak annak.

Szóval ez a Pogátsa pont ilyen rakoncátlan kólcenteres dolgozó, szófogadatlanul gondolkozó szektatag! Megy a maga feje után, gondolkodik, miközben ez súlyos hiba: hiszen a gondolkodás már megtörtént a ballib agytröszt belső körében, s aki nem tag ott, annak csak gondolkodás nélkül teljesítenie kell a kigondoltakat.

A fideszes körökben ezzel szemben elég az alapvonalakat betartani, a szent dogmákat, de azontúl lehet beszélni elég szabadon.

Szóval Pogátsa persze gyűlöli Zorbánt és rendszerét, de nem szabályszerűen. Képes például egyes zorbáni intézkedéseket megdicsérni, sőt a szent tabukat is rendszeresen sérti. Az egyik emlékezetes eset, ami miatt ki is került annak idején Pogátsa a szalonból a manyup kérdése volt: Pogátsa ugyanis többszörösen visszaeső módon képes volt azt nyilatkozni, hogy a kötelező magánpénztárok rendszere marhaság, szakmailag is abszurdum, s megszüntetésük jó volt. Persze hozzátette a vörös farkat, hogy "nem úgy kellett volna a megszüntetést végrehajtani, ahog Zorbán csinálta", de ez csak még jobban bevadította a ballib megmondóembereket. Ugyanis manyup kérdésben az egyetlen elfogadható álláspont, hogy a manyup a jövő záloga, meg illik hozzátenni, hogy pl. "tőlem Zorbán 23,8 millió Ft megtakarításomat rabolta el".

Pogátsa meg nemhogy nem tartott autodafét, de még rá is tett egy lapáttal: elmesélte, hogy pénzt ajánlottak neki, ha manyup-párti előadást tart.

Most az óvatlan szerkesztő megint lyukra futott. Pogátsa a következő eretnek dolgokat képes mondani:

• A 2010 előtti, ballib vezérletű, vagyonhalmozás se volt tisztességes - itt a szabályos ballib vélemény az, hogy az piaci mechanizmus volt, míg a mai lopás;
• A távol-keleti kapitalizmus modell pont arról szól, hogy a politika jelöli ki a nagytőkéseket - itt a szabályos ballib vélemény szerint ez korrupció, s sehol nincs semmi hasonló, csak a zorbáni Magyarországon és esetleg még a putyini Oroszországban;
• Zorbán kevésbé árusítja ki az országot a multiknak, mint a 2010 előtti kormányok, Zorbán több pénzt ad a magyar középvállalkozói rétegnek - a szent Magyar Bálint téved tehát!
• Nem igaz, hogy csak Zorbán rendszerében van kiosztva megbízható embereknek ez vagy az a tevékenység - itt a ballib dogma szerint ez képtelenség, nyugaton ilyen nem létezik, minden csődbe megy, ami nem a szabad piac láthatatlan kezének áldása alatt zajlik.
• Hiba volt mindent külföldre privatizálni a rendszerváltozáskor - itt a ballib dogma azt mondja, ez volt az egyetlen helyes út, akár ingyen is oda kellett volna adni mindent idegen tőkéseknek, mert az állam rossz gazda, a nyugati tőke hozzáértő, hiszen nyugaton csak hozzáértő emberek gazdagodnak, s csak fatális véletlen, hogy végül nem lett paradicsomi állapot az országban.

Pedig Rózsa az értelmesebb ballib megmondóemberek egyike. De kapkodja a fejét. S láthatóan megmentésnek érzi a műsor végét.

Érdemes megnézni/meghallgatni, fantasztikusan mókás.

Latin-Amerikai ismerős kérdezi mikor lett Magyarország független állam. Mondom neki. Bólint. Bár azon csodálkozott, miért 2 nap.

De aztán amikor hozzáteszem, hogy a magyarok 90 %-ának fogalma sincs erről a napról, s a maradék 10 % se ünnepli, sőt a nap nemhogy nem nemzeti ünnep, de még másodrendű hivatalos ünnep se, meglepődött. Ugyanis Latin-Amerikában mindenhol az adott ország függetlensége a nemzeti ünnep, ez alól egyetlen kivétel van, Kuba.

Kubában ideológia okokból a függetlenség napja nem ünnepnap: ennek oka, hogy Kuba 1902-es függetlenségét a jelenleg uralkodó kommunista hatalom álfüggetlenségnek tekinti, így helyette saját magát ünnepli: a saját hatalomra jutását 1959-ben és az ahhoz vezető harc kezdetét 1953-ban.

Van ugyan Kubában is egy "függetlenség napja" nevű hivatalos ünnepnap, ez másodlagos azonban az előbbi kettőhöz képest, de ez se az 1902-es függetlenséget ünnepli, hanem az 1868-as spanyol uralom elleni felkelést.

Persze elmagyaráztam. Európa más világ. Hiszen az ország függetlensége a legtöbb esetben nem azonos az adott nemzet megakulásával, azaz az adott nemzet történelmi tudatában a kezdettől. Miközben Latin-Amerikában ez nem kérdés, hiszen nem vitás, hogy a nemzeti tudat kialakulása a függetlenséggel áll kapcsolatban.

S mondom neki a példákat:

• az osztrákok nem gondolják, hogy fontos dátum lenne az 1918-as vagy 1945-ös függetlenségük, az ő tudatuk ezeréves, akkor is, ha az még nagyrészt a német tudat része volt,
• a franciák mai fő ünnepe az 1789-es forradalom napja, de nem akkor alakultak, ténylegesen a kezdet 843.

S utána is néztem. Az európai országok kb. 60 %-ában fő nemzeti ünnep a függetlenség napja. A többiben:

• másodrendű hivatalos ünnep, helyette más a fő ünnep,
• nincs is számon tartva mikor lett az állam független.

Olyan eset is van, ahol kultúrharc témája a kérdés. Ez Belarusz. Ott a Szovjetuniótól való függetlenség ünneplését népszavazás törölte el 1996-ban, ez Lukasenka elnök nyugat ellen fordulásának jelképes része volt. Miközben a belarusz ellenzék az 1918-as függetlenség napját ünnepli nemzeti ünnepként, amit a Lukasenka-párti többség szintén nem ünnepel.

Oroszországban a helyzet ehhez képest enyhébb, a poszt-szovjet kor kezdete ünnepnap ugyan, de tartalma ma már sokkal szélesebb. S persze semmi köze a nemzeti érzéshez.

Magyarországon az államalapítás ünnepe augusztus 20., azonban ez se magát az államalapítást jelzi, hanem az első magyar király szentté avatását.

A bolgár helyzet is vicces. 10 bolgárból 8 nem tudja mikor lett Bulgária független. S ez már javulás, pár éve még 10-ből 9 nem tudta, hogy 1908. szeptember 22-én. Eleve csak 1998-ban lett hivatalos ünneppé nyilvánítva a nap. A bolgár nemzettudatban egyszerűen ez amolyan másodlagos, sőt harmadlagos ügy. Sokkal fontosabb nap a török uralom alól való felszabadulás napja, ez 1878. március 3., máig ez a fő nemzeti ünnep. Az átlag bolgár nem is tudja, hogy a török uralom megszűnése utáni 30 évben, 1878-1908 között Bulgária még nem volt jogilag független, hanem Törökország vazallus állam volt, kb. ugyanabban a jogi státuszban, mint Erdély 1570-1711 között.

Persze ténylegesen ekkor is független volt Bulgária, a török szultánnak semmilyen valós joga nem volt, pl. nem álltak irányítása alatt a bolgár fegyveres erők, sőt a normál török fegyveres erőket nem irányíthatta bolgár területre. Tovább saját alkotmány volt, saját pénznem, önálló állampolgárság, saját zászló, a török zászló nem volt kitűzhető, nem volt szabad mozgás se a két terület között, s a határ vámhatárként is működött, s persze a bolgár-szerb és bolgár-román határon (akkor csak ezek voltak) is csak bolgár határőrizet volt.

Tulajdonképpen az alávetettség formális dolgokban nyilvánult meg csak: a szófiai idegen külképviseletek vezetői csak konzuli címet kaphattak, követi címet nem, hivatalosan alá voltak rendelve az adott állam konstantinápolyi nagykövetének, a szófiai török de facto követet meg "képviseletvezetőnek" hívták, ahogy a törökországi bolgár diplomaták pedig nem a "normál" diplomatákkal együtt vettek részt az ottani hivatalos eseményeken, hanem a török tartományi vezetőkkel azonos státuszban voltak.

Az átlag bolgár annyit tud 1908-ról, hogy a bolgár uralkodó ekkor lett fejedelem/herceg helyett cár/király. A bolgár álláspont szerint a "cár" nem azt jelenti, hogy "császár", azaz több király feletti uralkodó, hanem azt: szuverén, aki felett nincs más szuverén, persze Istent leszámítva.

Az első bolgár cár I. Borisz is így lett cár 864-ben, ezzel akarta jelezni, hogy magát egyenlőnek tekinti a római (bizánci) császárral. Onnantól kezdve csak a következő esetekben fordult elő más rang használata:

• amikor a hatalom nem volt stabil, nem érvényesült az ország egész területén - ilyenkor a herceg/fejedelem/despota/szevasztokrátor cím volt jellemzően (ez utóbbi nem azt jelenti, hogy a krátor udvariasan köszön, hanem görögül azt, hogy "tisztelt uralkodó"),
• pár évig a XIII. sz. elején, amikor az uralkodó tárgyalásokat folytatott a római pápával az ország katolikussá válásáról - ekkor a "király" címet használta pár évig,
• egy felkelővezér, aki a XVII. században sikertelen törökellenes felkelést vezetett, nyugati segítséggel - emiatt a nyugati szokás szerint "királynak" nevezte magát,
• s a már említett 1879-1908 közti időszak, amikor egyszerűen a bolgár uralkodó jogilag alá volt rendelve a török szultánnak.

Ami pedig Magyarországot illeti, a függetlenség napja Trianon előzménye, így természetes, hogy semmilyen ünnepléshez nem kötődik.

Ahogy számítottam rá, az Everything Everywhere All at Once című film lett az idei Oszkár nyertese. Bár kicsit meglepő, hogy nem egy ukrán alkotás lett a győztes, s még Zöldi elnök se mondott beszédet az ünnepségen. Plusz kínai színésznő nagydíja is zavaros üzenet politikailag. De mindennek az oka bizonyára orosz és kínai hekkerek bevatkozása.

A filmet még tavaly próbáltam megnézni. Egyszer elaludtam rajta, aztán másodszor is, végül harmadszorra sikerült végignézni.

Tulajdonképpen zagyva marhaság, álmiszticizmus. Az egész egyetlen értelmezhető mondanivalója, hogy a homokosok nagyon jó emberek, s mindenki tapsoljon nekik.

Ami engem zavar, hogy nem tudom az egészet mégse sárba tiporni. Ennek oka a főszereplő, akit imádok. S igen, még ezt a marhaságot is képes volt rendesen eljátszani.

Gondoltam, meghallgatom, megnézem 8-10 forrásból mik a liberális buborék hírei az ukrajnai háborúról.

Megtudtam a következőket:

• az ukrán hadsereg éppen megkapja a legmodernebb helyből induló lézerkardokat a NATO-tól, miközben az oroszok ma már csak ásókkal és gallyakkal harcolnak,
• különben is mindjárt meghal a halálos beteg Putyin,
• de még haldoklása vége előtt puccs robban ki ellene,
• az orosz tankok elmerülnek a sárban, míg az ukrán tankok légpárnán siklanak a sár fölött,
• az ukrán hősök lelkesedése erősebb az atombombánál, kismacskákat simogatnak csata közben és operaáriákat hallgatnak, míg az orosz kényszersorozottak dezertálnak, de előtte elevenen sütnek meg macskákat (mint Don Carlos), s mosógépeket lopnak részegen,
• az oroszok elfogynak lassan, az ukránoknak viszont alig vannak veszteségeik,
• az ukránok nem hátrálnak, mert pozíciók fontosak,
• amikor az oroszok véletenül elfoglalnak valamit, annak oka ukrán taktikai kivonulás,
• ha egy civil elmenekül a térségből, akkor: ha nyugatra menekül, akkor menekült, ha viszont keletre menekül, akkor az oroszok elrabolták őt,
• ha a menekült gyereke iskolába jár nyugaton, akkor az iskolába járás, ha viszont keleten, akkor az orosz agymosásban részesítés,
• az ukrán katonák mind csodaszép árják, sok köztük a tökéletesen kisminkelt fotómodell lány, mind frissen mosott egyenruhában, míg az oroszok ferdeszemű. torz, mogoltörök aljanépek, lehányt, szakadt ruhában,
• az ukránok az euróatlanti értékekért, a szivárványzászlóért harcolnak, míg az oroszok azért, hogy Putyin építhessen magának még pár luxuxvillát.

Hatalmas tüntetések zajlanak egész Gúziában Soros-közeli szervezetek szervezésében. Az ok: egy törvényjavaslat, mely megjelölné azokat a civil szervezeteket, melyek elsősorban külföldi forrásból finanszírozzák magukat.

Pedig hát a civilség mint fogalom maga azt jelenti, polgárok megszerveződnek, majd együtt lépnek fel valamilyen ügy érdekében. Ha valaki ezt kívülről szervezi, annak neve nem civilkedés, hanem lobbizás.

Kinek az érdeke a kettő egybemosása? Hát nem a civileknek.

Az USA természetesen azonnal lépett. Aggodalmát fejezte ki. Hiszen ha ezentúl tudni lehet, hogy melyik civil álcivil, az meg fogja nehezíteni az amerikai befolyás érvényesítését.

A furcsa az, hogy ugyanakkor ugyanez az USA mélyen fel van háborodva, hogy orosz és kínai szervezetek befolyásolják az amerikai közvéleményt. Ez az amerikai álláspont szerint megengedhetetlen. Évek óta téma viszont az orosz bevatkozás az amerikai választásokba, miközben az USA simán beavatkozik más választásokba, pl. a tavalyi magyar választásokba, ahol dolláreső hullott az ultraliberális MZP-re. Ez az amerikai álláspont szerint megengedhető.

Az amerikai álláspont röviden: nekünk szabad, nektek nem, pont.

A vicces: a kanadai kormány egy hasonló szabályt tervez éppen most. Az ellen nincs aggodalom, hiszen az majd az orosz és kínai befolyás ellen irányul.

A bolgár nevekkel magyarul 2 baj van:

• egyrészt simán átírják valamilyen angol átírással,
• másrészt az idősebbek emlékeznek még az oroszra, s oroszon keresztül akarnak átírni.

Az angol átírás fő baja, hogy kb. tíz változata van. Ennek fő oka maga Bulgária: egy rakás hivatalos átírás volt eddig elfogadva, s egyik se volt kizárólagosan használva, még a kommunizmus alatt se kontrollálta az állam az elvileg kötelező átírást.

Így aztán rendkívül vicces latinbetűs feliratokat nézni Bulgáriában: gyakorlatilag az összes létező verzió előfordul párhuzamosan. A helyzet a mobiltelefonok és számítógépek megjelenésével csak nőtt: a digitális kommunikáció kezdeti időszakában nem lehetett problémamentesen cirill betűket használni, mert több, egymással nem kompatibilis, szabvány létezett, így az átlagember inkább latin betűket használt, kb. saját ötletek alapján. Mondjuk a "zs" betűt írták a következő módokon: g, j, v, z, zh. Voltak persze zseniális ötletek is, a mobilozó első nemzedék a 90-es évek végén vicces módszereket talált ki a cirill betűk helyettesítésére az sms-üzenetekben, pl. a Ч betű így lett jelölve: 4, a külső hasonlóság alapján.

A helyzet elsősorban a cirill betűket nem ismerő külföldiek számára probléma, hiszen a sokféle átírás miatt képtelenség megállapítaniuk éppen mi a kiejtés az adott esetben.

2009 óta bolgár törvény írja elő a latinbetűs átírás egységes módját, de ez az átírás se teljesen logikus, kivételek vannak benne, másrészt tömegesen használnak az emberek más átírásokat máig. Pedig a törvény célja, hogy minden idegen nyelv csak ezt használja! Miközben még Bulgáriában sincs betartva, még a hivatalos szervek által se.

Íme egy példa, ez az állami Bolgár Rádió egyik honlapja: egyetlen oldalon belül ugyanaz a név 2 módon átírva. A bolgár ВАСИЛ egyszer VASIL, egyszer meg VASSIL:

Aztán a magyar újságíró látja a bolgár nevet valamelyik latinbetűs átírásban, s azt vagy hagyja ahogy van, vagy annak alapján alkot találomra magyar átírást. Az eredmény sokszor abszurd. Mondjuk látja, hogy VASSIL, s csinál belőle VASSZIL verziót.

Attól, hogy súlyosabb bajok legyenek csak az emlékezet ment meg minket. De szerintem az lassan elmúlik, s amint eltűnik pl. annak tudata, hogy egykor volt Budapesten egy DIMITROV tér, számítok a szörnyszülött GYIMITROV átírás megjelenésére is.

Elvileg létezett egy hivatalos magyar szabályzat erre "A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása" címmel, de a hatályos magyar helyesírási szabályzat már nem tartalmazza - a jelenlegi szabályzat a 12. változat, ez 2015-ben lépett hatályba, ez csak hivatkozik egy 1985-ös kiadványra.

Aki ismeri is ezt, de nem tud bolgárul, csak a már angolosított verzióját ismeri egy adott névnek, nem tudja eldönteni mi a teendő egy-egy konkrét esetben.

Plusz eleve ez a szabályzat súlyos hiányosságban szenved: átveszi az egyik bolgár nyelvészeti iskola hozzáállását, pedig annak tévedését laikus is könnyen belátja.

Az említett kérdés érdekes, szóval elmesélem. Minden nyelv nyelvészetében akadnak ilyen viták, pl. a magyar nyelvészetben vitás, hogy van-e "dz" fonéma, ahogy az is, hogy a "gy" és a "ty" rés-zárhang vagy zárhang, erre van két külön iskola, plusz egy harmadik, mely szerint időnként zár-réshang, időnként zárhang (én is ez utóbbinak vagyok a híve). Nos, a bolgárban ilyen a kemény-lágy vita.

Szóval az egyik bolgár nyelvészeti iskola szerint a bolgárban 22 mássalhangzó van, míg a másik szerint 35. Az eltérés onnan adódik, hogy az előbbi iskola szerint a bolgárban van gy, ny, ty fonéma, valamint még lágy b, lágy c, lágy f, lágy l, lágy m, lágy p, lágy r, lágy sz, lágy v, lágy z fonéma.

Miközben bárki aki hallgat sztendert bolgár beszédet, azonnal meg fogja állapítani, nem hall lágyságot, míg pl. a rokon oroszban egyértelműen hall ilyet.

Ráadásul még a 35 mássalhangzós elmélet hívei szerint is, a bolgár lágyság nem olyan, mint az orosz, hanem helyileg kötött, korlátozott. Laikus is azonnal felismeri: az orosz beszéd kifejezetten lágy - az orosz akcentus parodizálása szinte mindig ezen alapszik -, míg a bolgár egész másképp hallatszik, kifejezetten durva a hangzása az oroszhoz képest.

Szóval sokkal meggyőzőbb a 22 mássalhangzó elmélet, mely szerint:

• a legtöbb lágy mássalhangzó nem lágy mássalhangzó, hanem kemény mássalhangzó + j,
• a d, g, k, l, n, t esetében egyes nyelvjárásokban van ugyan lágyság, de ez csak magánhangzó előtti, s ez se képez fonémát,
• a sztendert köznyelvben csak a d, n, t esetében tapasztalható valamilyen lágyság egyes ejtésekben, ez se általános, s persze ez szintén sose képez fonémát.

A témát vizsgáló új kutatások szinte mind 22-pártiak, pl. gépes vizsgálatok nem igazolják a 35-ös iskolát.

A magyar hivatalos átírási szabályzat viszont a 35 mássalhangzó elmélet alapján áll, azaz ДЯ/ДЬО/ДЮ, НЯ/НЬО/НЮ, ТЯ/ТЬО/ТЮ alakokat GYA/GYO/GYU, NYA/NYO/NYU, TYA/TYO/TYU alakban rendeli átírni.

Én ezért is sose alkalmazkodom ehhez a szabályzathoz.

Fordított esetben is vannak bajok, csak más jellegűek. Az egyik baj: a régies írású magyar nevek, pl. a "Tóth" név az mi: van "h" hang a végén vagy nincs, ezt egy magyarul nem tudó ember nem tudja megállapítani csak az íráskép alapján.

Aztán ugyanaz, ami bolgár-magyar esetben: az angol hatása. Sok esetben hajlamosan azt hinni emberek, valahogy angolul kell ejteni. Időnként besegítek ez ügyben a bolgár Wikipédiába.

Múlt heti besegítésem: Toroczkay cikkében jeleztem, hogy "torockai" és nem "torockaj":

A napokban láttam ezt a képet az Amerikai Magyar Népszava blogban:

A cikk marhaság, épp csak az első 2 bekezdést olvastam el, szokásos gondolatmentes Bartus-hőbörgés, de a kép csúcs.

Azonnal eszembe villantak a 70-es és 80-as évek magyar, bolgár, szovjet párttitkárai. Mármint a tényleges hatalmú párttitkároké, a függetlenített pártitkároké (oroszul egyébként "felszabadított párttitkár" volt a nevük).

Ugyanis abban az időben hatalmas volt a Párt szervezete. A Szovjetunióban a lakosság 7 %-a volt párttag, Bulgáriában a 11 %-a, Magyarországon pedig 9 %-a (a teljes lakossághoz képest!). Azaz az alsó egységekből - az alapszervezetekből - Magyarországon kb. 15 ezer volt, a Szovjetunióban meg 300 ezernél több! A legtöbb alapszervezetben ezért a párttitkár társadalmi munkában működött, s csak az igazán fontos esetekben volt a párttitkár teljes mukaidőben párttitkár. Az ilyenek voltak a függetlenített pártitkárok. Ők voltak a nomenklatúra politikai alaposzlopai.

S ezeknek az embereknek volt egy sajátos kinézetük. Az azonos feladat valahogy egyformára formálta őket.

Nekem ezek az emberek jutottak eszembe a kép láttán. Tulajdonképpen az egyetlen különbség az egykori szovjet verzióhoz képest, hogy azok komoran bámultak maguk elé, sose mosolyogtak.

De ezt leszámítva ugyanaz: az átlagnál valamivel jobban fizetett emberek, valamennyi hatalommal, de tudatában annak, hogy ha túllépnek a láthatatlan szabályokon, akkor gyorsan leesnek a semmibe.

A kisugárzás más azért: az egykoriakról az ember azt feltételezte, a 4 fal között eszméletlenre isszák magukat, míg a mostaniakról inkább azt, hogy gyerekeket kúrnak.