Hatalmas a felháborodás az ATV stúdiójában: már a ballib közvéleménykutatók szerint se azt gondolja a magyarok többsége, amit pedig gondolnia kellene a ballib megmondóemberek szerint.

Szerencsére jelen van Tarjányi bizonytalanságkamuzási szakember, aki gyorsan elmagyarázza: a baj oka az, hogy a magyar kormányzat nem követi a német és lengyel példát, s nem tilt be minden médiát, mely mást mond a "helyes" véleményhez képest.

Erre már Brezsnyevék is rájöttek: el kell zárni mindenkit minden ellenvéleménytől, s akkor az emberek zöme majd el is hiszi, hogy nincs ellenvélemény. Ott még a külföldi rádióadókat is zavarták.

Csodálkozom, hogy a németek és lengyelek még nem üzemeltettek be rádiózavaró tornyokat.

Az értéktelen díjak nagy sorozatában egyik a Szaharov-díj. Jelentősége kb. mint az Oszkár-díjé vagy az irodalmi és béke Nobel-díjé: semmi.

Aki nem hiszi, az mondjuk nézze végig az 1901-től kiadott irodalmi Nobel-díjasok listáját. A lista kb. 15-20 %-a olyan ember, akit ténylegesen is ismer egy irodalomkedvelő ember, a maradékot vagy csak irodalomtörténészek ismerik vagy ők se. A békedíjasok listája ennél is nevetségesebb, a díjazottak 90 %-áróol senki sose hallott a téma kutatóit leszámítva.

Ami éppen divat, annak találnak egy képviselőt, s azt jól megdíjazzák. Ha senkit se találnak, akkor valami sóhivatalt illetnek díjjal.

Néha az egész annyira izzadságszagú, hogy magukat se veszik komolyan a szivárványos skandináv zsűrizők. Lásd Barack Obama díját a semmiért 2009-ben.

Az egész kb. olyan mint a magyar "rangos" ballib díjak rendszere. Ballibbantak mindenféle nemlétező fantomegyletekbe tömörülnek, aztén ezek egymást megdíjazzák évente párszor, magukat megtapsolva. Amolyan "Gömbölyös Pulicer" típusú marháskodások.

Kb. mint amikor Brezsnyev elvtárs négyszer is megítélte saját magának a Szovjetunió Hőse díjat. A korabeli szovjet vicc szerint ezt azzal érdemelte ki Brezsnyev elvtárs a negyedik alkalommal, hogy kis gyakorlás után, de képes volt hibátlanul kimondani a "Szovjetunió Hőse" szóösszetételt (Brezsnyev már nagyon beteg volt, közismerten hibásan beszélt, gyakorlatilag alig lehetett érteni beszédeit).

Idén nagy volt a baj a Szaharov-díj bizottságában. Nyilván ukránnak kellett adni a díjat, hisz még az Eurovízió vezetősége is ukránt nevezett ki győztesnek az idei évre. Dehát kinek? Az azért mégse szokás, hogy háború alatt díjaznak. Meg csak nem adhatják a díjat az Azov Ezrednek vagy a CIA kijevi kirendeltségének. De még az Ukrán Hadseregnek se. Szóval Zelenszkij a CIA szupermene kiesett. Akkor a fejére csapott a Bizottság "kapja az ukrán nép!".

Így is lett, bármennyire is bizarr.

A világ legelső demokráciáiban merült fel először: ha demokrácia van - a szó eredeti jelentése az: a polgárok többsége dönt -, akkor lehetséges-e ez alól kivételt tenni. A korai athéni rendszerben a végletekig vitték a demokratikus elvet: még a hadvezéreket is demokratikusan választották, sőt időnként nem is szavaztak, hanem sorsoltak - az összes teljes jogú athéni polgár közül megnézték ki megfelelő egészségügyi és életkori szemszögből, majd közülük sorsoltak kik legyenek most éppen a tábornokok.

Persze hamarosan ezen változtattak, mert felismerték a "tábornok" az olyan, mint az "asztalos", azaz nem pusztán egy tisztség, hanem szaktudás is kell hozzá. Azaz nem választani kell, hanem kinevezni: onnantól persze megint a többség döntött, de immár nem lehetett bárkiből tábornok, csak a közismerten alkalmas emberekből lett kiválasztva kik legyenek azok.

A modern polgári demokráciában - mely egyébként a klasszikus görög rendszerosztályozás szerint nem demokrácia, hanem oligarchia - a kép sokkal egyszerűbb. Ha a liberális elit képes uralni a közvéleményt, akkor legyen demokratikus elv, ha viszont ez az elit nem képes éppen akaratát rákényszeríteni a társadalmi, akkor a "szakmaiság" lesz azonnal a vezérlőelv.

Erről mondta Csurka "a szakmaiság bolsevista trükk", persze "bolsevik" helyett "liberális" lett volna a helyes szó.

Ugyanez egyébként az alapelvek kérdése is a liberalizmusban. Minden a népakarat döntése, ha az elit képes a népakaratot irányítani, de ha éppen nem, akkor hirtelen "elidegeníthetetlen alapelv" lesz az adott kérdésből, melyről nemhogy szavazni, de még gondolkodni se szabad.

A legtöbb ország esetében triviális kérdés mi a fővárosa: az a település, melyet az alkotmány annak nevez, s ahol a legfelsőbb államigazgatás székel.

A kérdést jellemzően csak az szokta bonyolítani, hogy a legfelsőbb államigazgatás esetleg egynél több városban van, de ebből csak egyet nevez az alkotmány fővárosnak. Jó példa Németország, ahol az alkotmánybíróság Karlsruhében van, de a német alkotmány szerint Karlsruhe nem főváros mégse, csak Berlin az.

További eset: amikor a fővárost áthelyezik új helyre, de a folyamat nem ment végbe teljesen. Így aztán de facto 2 főváros van, egy jogi és egy tényleges. Lásd Elefántcsontpartot.

Aztán vannak történelmi jogok is. Ilyen volt Németország a német újraegyesülés előtt, ahol Bonn csak ideiglenes főváros volt.

A legabszurdabb eset azonban Hollandia, ahol a főváros Amsterdam, miközben nem ott van a legfelsőbb államigazgatás, hanem Hágában. A hollandok nem ismerik a "főváros" szó jelentését.

Epikurosz ateista érvelése ez:

Röviden magyarul a lényeg:

• ha létezik Isten és létezik a világban rossz, akkor:
  • vagy Isten nem mindenható,
  • vagy Isten nem mindentudó,
  • vagy Isten nem jó,
• azaz a vallások istenképe hamis, tehát Isten nincs.

Valójában az i. e. IV. sz. végén létrejött epikureizmust már annak idején megcáfolták. Mégpedig az első cáfolat a szintén az i. e. IV. sz. végén létrejött sztoicizmus találmánya.

Az alapcáfolat: nem igaz, hogy "a világban létezik rossz", mert csak jó és hiányos jó van. Rossz mint önálló létező nem lehetséges, hiszen a jó Isten nem teremthet rosszat. Miközben a sztoicizmus valójában nem is hit vallásszerű istenségben, a sztoicizmus istene valójában nem egy teremtő Isten, hanem maga a természet belső logikája, mozgatóereje, melyről még abszurdabb feltételezni, hogy rossz lenne.

Ami pedig a rossznak hitt hiányos jót jelenti, annak magyarázata lehet:

• a rossz látszólagos, azaz valójában egy nagyobb jó része, az ember egyszerűen ezt képtelen felismerni,
• a rossz látszólagos, mert valójában semleges, azaz lehet jó is és rossz, csak éppen ezt nem ismerjük fel, ismét hiányos tudásunk miatt,
• a rossz egyszerűen szükségszerű része a jónak.

A kereszténység egyébként a 4 fő hellenista filozófiai irányzatból - cinizmus, epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus - erkölcsi értelemben a legtöbbet a sztoicizmusból vett át, bár a metafizikai alapokban a kereszténység egy korábbi eszme újjáéledésére alapozott leginkább, a platonizmusra annak újplatonista alakjában.

Az érdekes elem még az epikuroszi paradonban az, hogy azért se lehet rossz, mert:

• ha a rossz célja az ember szabad akaratának próbára tétele (azaz választási lehetőség a rossz és a jó között), akkor erre semmi szüksége egy mindentudó Istennek, hiszen ő előre tudja ki hogy fog választani, azaz ha ez mégis szükséges, akkor Isten nem mindentudó,
• de ha mégis kell ez a szabad akarat, akkor semmi se akadályozta meg volna Istent, hogy rossz nélküli világot teremtsen.

Itt a válasz a második kérdésre egyszerű: a rossz nem önálló létező, csak hiányos jó. A hiányos jó oka pedig az, hogy a teremtmények nem rendelkeznek isteni mindentudással. Azaz a hiányos jó nem Isten mindentudásának hiányát bizonyítja, hanem a teremtmények tökéletlenségét, lásd bűnbeesés.

Az első kérdés nehezebb. Erről már írtam: ez az isteni mindentudás és a szabad akarat látszólagos ütközése. A megoldás bonyolultabb, s 2 féle lehet:

• Isten a világon, téren és időn kívül van (valójában nem is létezik a szó világi értelmében), így a dolgokat kívülről látja, ezért a kérdés nem is szorul további magyarázatra,
• a másik elmélet viszont további magyarázatot próbál adni, lényege: Isten mindentudása 3 típusú:
  • kötelező tudás: ami így és csak így lehet, Isten így csinálta meg, s ő maga se változtathat rajta, lásd mondjuk: "a háromszögnek három oldala van", vagy "minden puli egyben kutya", azaz nem vethető fel tud-e Isten olyan pulit teremteni, mely nem kutya, ez nem érv mindenhatósága ellen, mert Isten eleve így teremtette meg a puli fogalmát,
  • lehetséges tudás: Isten tudja, hogy a szabad akarattal nem rendelkező teremtmények sorsa mi lesz, lásd "X vulkán ki fog törni ekkor és ekkor", egyszerűen az Isten alkotta természeti törvények miatt, miközben Isten alkothatott volna más törvényeket is,
  • s e kettő között a köztes tudás: Isten teremtményei szabad akaratának gyakorlása, Isten tudja, hogy az adott egyén adott helyzetben mit fog tenni, de a helyzetek száma hatalmas, s maga az egyén dönt nagyrészt a körülményekről is, Isten pedig minden olyan körülményről is tud, mely sose válik valóra, pl. "ha X elmegy síelni Svájcba, s szerdán reggel 7-kor kel és zöld pulóvert vesz fel, akkor müzlit fog reggelizni", miközben X sose megy Svájcba síelni ténylegesen, de ha menne, akkor se ekkor kelne, sőt nincs zöld pulóvere.

A lényeg: a kereszténység számára Epikurosz paradoxonja nem jelent problémát.

A Soros Magyar Hangja nevű média kezdi feleveníteni a legbutább ballib mítoszokat. Most a témájuk: a fideszes tábor egy szekta, Orbán guru, s az egész valójában nem politikai, hanem vallásos hit. A témáról cikkek és videók is születtek.

A videó különösen érdekes, mert a meghívott szakember finoman ellentmond a prekoncepciónak, a műsorvezető mégis köti az ebet a karóhoz, folyton nyomja a magáét. Már mondtam, Gulyás az új Kálmán Olga, s ez csak egyre erősödik.

Pedig hát az egész olyan egyszerű, hogy a hülye is érti. S a meghívott szakértő is utalgat rá. De egy egész másik műsorban őszinte ballib megmondóemberek nyíltan is kimondják miről van szó. Ezt tényleg ajánlom:

A lényege teljesen sallangmentesen leírva, abszolút semleges nézőpontból:

• a magyar emberek többsége baloldali, mármint a szó eredeti értelmében,
• amíg az MSZP-t hitte a magyar többség ennek a baloldalnak a képviselőséjének, addig rá szavaztak, azonban Bokros, majd Gyurcsány, végül Bajnai után ugyanez a többség leírta az MSZP-t, innentől a kisember számára a hivatalos baloldal számára nem baloldali, hanem elitista,
• ugyanezt a Fidesz ügyesen felismerte, s 2006-os bukása után az emberek felé fordult, egyesítve a nemzeti érzést a baloldali értékekkel,
• nagyon kevés a fanatikus hívő bármely oldalon, persze vannak ilyenek is, de nem ők döntik el a választásokat, a Fidesz se nyerne, ha csak a fanatikusaira számíthatna,
• az állami médiák fideszes dominanciája nem jelentős tényező, nem ezen múlik a választás,
• a Fideszt nem kedvelő választók is kisebb rossznak tekintik a Fideszt.

A ballib világban csak akkor lehet megélni a semmiből, ha az ember már a belső kör tagja. Oda bekerülni azonban rendkívül nehéz feladat.

Külső ember orbánozhat dupla hangerővel, éjjel-nappal, akkor is csak megveregetik a vállát pár napig, behívják pár libbant műsorba, majd dobják mint a túl koszos konyharuhát, melyet már nem érdemes kimosni, egyszerűbb fillérekért újat venni.

Az összetartás csak a belső kör tagjaira vonatkozik ugyanis. Ők bármit tehetnek, kapják a milliókat. Ők csak egy módon eshetnek ki onnan: ha hirtelen önálló véleményük lesz, mely történetesen éppen nem egyezik a Párt vonalával.

Lilike sorsa mint Blankáé lesz. Nagy-Trágár Blanka 2 hétig szerepelt minden létező ballib stúdióban, majd amikor komolyan azt hitte, hogy tényező lett és emiatt elindult egy választáson, a teljes ballib sereg kivonta mögüle a támogatást. Most már Blanka az olasz pornóiparban dolgozik. Lili csúnyácskább, neki valószínűleg ez a menekülő útvonal se nyílik majd meg.

Mivel azt mondta a szemorvos, pihentessen az új szememet, pár napig a korábbihoz képest sokkal kevesebbet olvastam és néztem számítógépet. Mi marad ilyenkor? Hát a tévénézés, az közepes távolság, kevésbé fárasztó.

A bolgár tévézés azonos a magyarral. Talán csak az egyetlen sajátosság, hogy itt léteznek párttévék is, ezek jellemzően kis nézettségű csatornák. Ill. még egy sajátosság: itt az állami csatornák nézettsége sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Ezeket eltekintve a helyzet azonos: van pár közéleti csatorna, de a legnagyobb csatornák a bulvártartalmúak, a magyar RTL és TV2 modellje alapján. Azaz folyamatosan közepesen régi akciófilmek, sóműsorok, bulváros beszélgetések, vetélkedők, stb.

Szóval most néztem pár napig ilyeneket. A legnézettebb bolgár csatornát figyeltem elsősorban, ez a btv nevű, ami az amerikai CME tulajdona (alapította Ronald Lauder, a neves kozmetikai milliárdosnő fia és Mark Palmer, volt amerikai nagykövet Budapesten). A CME Magyarországról ki lett rúgva még 1997-ben, ez figyelemreméltó sztori volt annak idején, lényege, hogy Horn és Orbán megállapodtak az SZDSZ háta mögött, így az RTL és a TV2 kapott frekvenviaengedélyt, a SZDSZ-közeli TV3 meg nem, pedig - mint később kiderült - ők jobb ajánlatot tettek az RTL-nél. Ez akkor közös érdek volt az MSZP és a Fidesz számára, egyrészt az MSZP nem akart még egy hatalmas nézettségű fórumot ajándékozni kényszerű koalíciós partnerének, az SZDSZ-nek, másrészt a Fidesznek akkor már az MSZP volt a kisebb rossz az SZDSZ-hez képest. Szóval a TV3 maradt kisnézettségű kábelcsatorna, majd meg is szűnt pár évvel később.

A politikai műsorok persze agymosóak, talán kevésbé kicsit, mint Magyarországon, de legalább olyan rosszak. Talán csak az jobb, hogy a bolgár médiahelyzet sose volt olyan kiegyensúlyozatlan, mint Magyarországon 1990-2010 között, így valamivel plurálisabb a hangvétel. De hátul ugyanúgy megy a kritikátlan euroatlantista-progresszív halandzsa, csak finomabban.

Miért lett plurálisabb a bolgár médiaközeg? A fő ok - bármennyire is meglepő - a kommunisták! A bolgár komcsik ugyanis megreformálásuk után is sokáig ellenségei maradtak a hivatalos euroatlantista vonalnak, majd pedig amikor ezt végül elfogadták, mindig maradt bennük valami tartózkodás, szkepszis. Ellentétben magyar elvtársaikkal, akik szinte azonnal a nyugat lelkes hívei lettek, a bolgárok más utat választottak. S mivel az ex-komcsik hatása Bulgáriában is nyomasztó maradt a kommunizmus után, ez a hatás segítette a pluralizmust: olyan eszmék, melyek Magyarországon csak 2010 után lettek "szalonképesek", Bulgáriában mindig léteztek a médiatérben.

De a politikai adás kevés, minden a szórakozás. Én mondjuk nem szórakoztam, inkább röhögtem a szánalomtól. Eddig ugyanis ezen a csatornán szinte csak a LÖIM bolgár adását néztem, most meg hirtelen mindent.

Amitől erősen viszketni kezdtem, az a reality só típusú zenei vetélkedők. A legnépszerűbb jelenleg a The Voice bolgár verziója, ez korábban a magyar TV2-n is ment Magyarország hangja néven. Nos, itt máig megy, s abszolút a legnézettebb.

A menet: válogatások hosszú menete a versenyzőkből ki jobb énekes.

Önmagában semmi baj, de az egész nevetségességig víve. Íme a 8 röhejes elem:

• a zsűritagok úgy viselkednek mintha be lennének drogozva, indokolatlanul felugrálnak, táncolnak,
• plusz a zsűritag nők kb. cirkuszi bohócnak vannak öltözve, úgy is mozognak, gesztikulálnak (hangsúlyozom, bohócöltözet, nem extravagáns stílus, én imádom az extravagáns nőket),
• minden versenyzőről kiderül, hogy hatalmas egyéniség, kivételes tehetség, s világhírű szintű előadó,
• a műsorvezetés mindent eltúloz, minden "fantasztikus", a "közönség tombol", akkor is amikor egyébként mindenki nyugodtan ül a helyén diszkréten tapsolva,
• mindenki ismer minden dalt, a tök ismeretleneket is, olyan szinten, hogy tökéletesen ismerik a szövegüket is,
• a meghívott díszvendégek "fenomenálisak", "megismételhetetlenek", "nagybetűs művészek", kb. mint Szent Árpi Bácsi a magyar ballib mondavilágban,
• a normális viselkedésű versenyző hátrányban van a problémással szemben, láthatóan sokkal fontosabb a reklámérték a zenetudásnál,
• amikor kirúgnak egy versenyzőt, az mindig "nehéz döntés", "hatalmas veszteség".

Azt hiszem, Puzsér népszerűségének nagy titka, hogy annak idején - celeb karrierje kezdetén - direkt nem tartotta be ezeket a szabályokat.

S persze zeneileg abszurd az egész. Bár nem vagyok a modern zene híve, meg zenész se vagyok, énekelni nem tudok, de azért elemi hallásom van, képes vagyok megállapítani ki csinál valamit jól és ki nem, s bizony sokszor a rosszul éneklő ember jut tovább. Egyszerűen teljesen világos, hogy marketing szempontok alapján van megállapítva kinek kell tovább jutnia.

Az Index pár napja cikket írt a poena cullei - zsákbüntetés - nevű ókori kivégzési módról, azt a legszörnyűbbnbek nevezve.

Ez egyrészt nyilván nem igaz. A kivégzések szörnyűségének fokmérője az időtartam és a fájdalom. A megfulladás általi halál pedig nyilvánvalóan egyik tekintetben se rekorder.

Másrészt az ilyen cikkek sose térnek ki a miértre. A modern korban a halálbüntetés egyetlen célja az elítélt likvidálésa, s ez minél gyorsabb, annál hatásosabbnak számít. Ahol ma is van halálbüntetés, a kivégzendő ember jellemzően másodpercek alatt meghal.

Az eredeti verzióban az elítéltet bevarrták egy zsákba 4 élő állattal együtt: majom, kutya, kígyó, kakas. A középkorban az állatokat már inkább kihagyták, az emberek ugyanis visszásnak érezték az ártatlan állatok büntetését.

Az ok valójában a halálhoz való viszony. Szadisták voltak akkoriban az emberek?

Nem. Abban a korban a természetes halál rendkívül gyakori volt, így az emberek nem érezték büntetésnek azt, aki valaki csak úgy meghal. A hangsúly így nem az élet elvesztésére, hanem annak módjára irányult: a bűnhődés a szenvedés, nem maga a halál.

Pl. manapság a világ legsötétebb helyein is 10 % alatti a csecsemőhalálozás, míg az ókorban az akkori fejlett társadalmakban is 30-35 % körüli volt. Akkor egy sor betegség halállal járt, ma ezek száma nagyságrenddel kevesebb. Ma egyszerűen a halál sokkal ritkább. A hatalmas afrikai népességnövekedés fő oka is ez: az emberek még úgy szaporodnak, mintha nagy lenne a halálozás, miközben ma már a legrosszabb helyeken is életben marad a született gyerekek 90 %-a.

Na, túlestem rajta, legalábbis félig.

Megvolt a műtétem.

Sokat olvastam róla előzőleg, s minden szöveg azt mondta, hogy gyors és fájdalommentes. Nos, ezt túlzásnak tartottam, míg át nem éltem, de tényleg igaznak bizonyult.

A műtőasztalra lefekvéstől az onnan felállásig 6 - hat - perc telt el. S egyetlen egyszer éreztem, kb. fél másodpercig így kis nyomást, fájdalom egy szál se.

A dolog menete a műtőasztalon kb. ez:

• szem kipöckölése valami gumi karikával (hogy ne lehessen pislogni), de abszolút nem kellemetlen érzés, nem szorít, az érzés kb. mintha odatartanám a szememet valamihez,
• cseppentés a szembe (érzéstelenítő),
• cső ráirányítása a szemre (lézer - ez részekre töri az eredeti szemlencsét) - na, innentől teljesen megszűnik a normál látás, csak 3 forgó színes gömböt láttam homályosan, mintha diszkóban lennék,
• folyadék a szembe (a szemlencsedarabok lemosása),
• robotkar odanyúl a szemhez és rányom (ez a mesterséges szemlencse betétele) - ez a pillanat, amikor nyomás érzés van, de nem erősebb, mint amikor az ember kézzel megtörli a szemét,
• szemtapasz feltétele (1 napig kell hordani) - mivel ez 3-4 másodperc, tudtam már látni, s azonnal észrevettem: minden homály eltűnt.

Új világ nyílt ki előttem, pl. eddig azt hittem, a kdvenc kutyám szürkés-bézs színű. Kiderült, a szürke árnyalat az én rossz szemem eredménye, aranybarna-bézs valójában. Ja, s már látom, hogy a közlekedési lámpa mikor zöld és mikor piros, eddig mindkettő szürkésnek látszott.

Most meg kell szokni a normális látást újra, most hogy írok, pl. még kicsit remegnek a betűk. De a legfontosabb: képes vagyok fehér alapon fekete betűket olvasni, ez eddig meghaladta a képességeimet: fehér köd volt csak előttem ilyen esetekben.

1680 leva (= 862 euró) volt egyébként a költség. Itt sajnos nincs erre állami finanszírozás, szóval zsebből megy. Magyarországon ingyenes, csak persze van másfél éves várólista.

Hanarosan - pár hónapon belül - a másik szememet is megcsináltatom, mert most látom milyen jó ez így. A bal szememen "csak" olyan 20 %-os a hályog, dehát jobb, ha 0. (A jobb szememen 80 % volt.)

Az egyetlen fájdalom a műtét előtt volt. Meg kell ugyanis keresni a vénát, beleszúrnak tűt, hátha szükség lesz rá - ez nálam rendkívül bonyolult feladat, mert egyrészt vastag a bőröm, másrészt enyhe vérszegénységben szenvedek (tudom, hogy viccesen hangzik, hogy egy 120 kilós ember vérszegény, de van ilyen), így most is 15 percig tartott a vénám megtalálása, persze 4-5 szúrás után.

A mesterséges szemlencse azonosan viselkedik az eredetivel, azaz nem okoz se viszketést, se idegentest-érzést.

Közben vicces volt a "kommentelés", mert két sebész volt jelen, az idősebb kb. velem egykorú láthatóan betanította a fiatalabbat, s magyarázott neki, ami nekem is hasznos volt, pl. "látod, tipikus cukorbeteg-hályog, nem olyan, mint az öregkori". A plusz vicces elem: az idősebb orvos neve Dr. Marinov volt.

Szóval mindenkinek ajánlom, akinek hasonló baja van.

A kommunista rendszerek sajátossága, hogy valami érthetetlen okból ragaszkodtak a parlamethez mint intézményhez, miközben egyébként elvetették a polgári demokráciát, melynek intézménye a parlament.

Az eredeti kommunista elképzelés egyébként a parlament elvetése volt, hiszen semmi szerepe az épülő kommunista államban, mivel a tőke már nem politikai tényező.

Máig nem tisztázott az ok, de tény: Sztálin 1936-ban eltörölte a korábbi tisztán marxista szervezeti rendet, s helyére egy felemás marxista-polgári államszerkezetet tett, legalábbis formailag. A 1936-os szovjet alkotmány - melyet gyakorlatilag egyszemélyben Sztálin írt meg pár jogásszal konzultálva - egyik újdonsága: a parlament visszállítása a Szovjetúnióban.

A lenini rendszer ugyanis mág egészen más volt: ott választás csak a legalsó szinten volt, minden más delegálás volt. Azaz a legalsóbb szintű tanácsokat megválasztották a jgosultak, majd ezek a tanácsok delegáltak, a legefelső szinten pedig a Tanácsok Kongresszusa volt, a legfelsőbb államigazgatási szerv. Az alapszintű tanácsok pedig nem csak területi alapúak voltak, hanem munkahelyalapúak is.

Természetesen ez a rendszer - a legkorábbi időszakot keszámítva - teljes párthatalmat jelentett a valóságban, minden szinten a helyi pártszervezet döntött. Mégis, ezt a rendszert megváltoztatta Sztálin, s gyakorlatilag lemásolta a nyugati parlamentáris rendszert. Persze csak a nagy külsőségekben, mert a lényeget tekintve a szovjet parlament nem működött: nem ülésezett, csak évente pár napot, viták akkor se voltak, nem voltak parlamenti bizottságok és frakciók, az egész teljesen jelképes volt.

Az érdekes akkor lett, amikor a rendszer kezdett omladozni. A bábnak megválasztott - valójában kinevezett - képviselők hirtelen szabadnak érezték magukat, mert már nem volt egyértelmű felső utasítás.

S ez minden szovjet rendszerű országban megtörtént. Magyarországon kevésbé volt érezhető, mert 3-4 éven keresztül mentek a politikai reformok, így a dolgok lassan változtak. Bulgáriában pont ellenkezőleg: a rendszer bukásának napjéig semmilyen reformfolyamat nem volt, majd hirtelen beszakadt minden. S az utolsó állampárti parlament 6-7 hónapon keresztül vegetált és bohóckodott.

A kedves pillanatom: 1990 februárjában a vezetőség leváltotta a régivágású kormányfőt, s helyére Andrej Lukanov került, a Todor Zsivkovot megbuktató 4-5-tagú kommunista össszeesküvő csoport egyik tagja. Hivatalosan persze ez úgy volt alkotmányosan, hogy az államfő jelölte őt, majd a parlament megválasztotta. A valóságban persze a pártvezetés döntött, a parlament meg - mint mindent mindig a kommunista rendszer alatt - automatikusan megszavazta.

De íme a vicc. Már szabadok voltak a képviselők, nem volt mindenre utasítás, így elkezdtek spontánul viselkedni, pl. felszólalni. Ekkor az egyik erősen buta, de őszintén naív képviselő felállt, szót kért, majd azt mondta "Lukanov elvtárs, de örülök, hogy maga lett a kormányfő". Mintha nem ő és társai választották volna meg épp az előbb! Csakhát az emberke most teljesen őszintén elmondta, hogy valójában mennyire is felesleges intézmény volt ez a kommunista parlament.

Minden zárt eszme, mely ráadásul szektaszerűen működik, kötelezően gyűlöl valakit.

Eleve minél zártabb valami, annál fontosabb a gyűlölet. Nem pusztán ellenérzés - mert ez minden szervezett eszmére igaz -, hanem az éles, izzó utálat.

S a dolog sajátossága: minél közelebbi az ellenség eszméje, annál jobban kell gyűlölni őt.

Ez pl. a Kádár-rendszerben is kiválóan megfigyelhető volt. A későkádári rendszerben pl. már szabadon kaphatók voltak nagyobb újságosoknál a nyugati fősodrú, azaz progresszív-liberális és konzervatív-liberális sajtótermékek, míg a szovjet vonaltól eltérő nyugati kommunista lapok meg nem. Az előbbi ugyanaz eleve ellenség volt, könnyedén meg volt magyarázható, nem volt vele különösebb gond, míg az utóbbi komoly problémát jelentett, hiszen egyszerre marxista és nem szereti a marxista rendet.

Ugyanez szerzőkkel is. A végén már simán kiadták a nyíltan marxistaellenes szerzőket, míg a másképp marxistákat nem lehetett kiadni semmiképpen.

Pontosan ez a magyarázata annak a jelenségnek, hogy a ballib törzstábor fő ellensége még Zorbánnál is nagyobb mértékben azok az emberek, akik ellenzik ugyan az orbáni rendszert, de közben ellenzik a ballib alapgondolatokat is.

Amikor a budapesti választáson elindult Puzsér, nagyobb gyűlöletet kapott a ballibektől, mint Tarlós. Ma már Puzsér igyekszik ballib-konformabb hangnemet megütni, ezért ez csökkent.

Ma az ősellenség Schiffer. Az ő esetében súlyosbító tényező, hogy egyrészt hibátlan balos pedigréje van származásilag, másrészt zsidó - s képes mindezek ellenére nem ballib lenni! Ez akkora botrány ballib szemel nézve, hogy nem lehet rá szavakat találni.

A napokban ballib kommenteket olvastam Schifferről, tulajdonképpen a "büdös zsidó" kommentet leszámítva minden létező sértés megvan, a büdöszsidózás is csak azért nem, mert ez szent tabu arraféle (ballib körökben csak oroszozni, románozni, cigányozni szabad). A kedvcenc kommentjeim:

• "Hányadék alak, hozzá képest a Bayer Zsóti rendes ember",
• "Degenerált fasiszta féreg",
• "Tetves putyinista patkány",
• "Fidesz által legyártott műellenzéki",
• "Ugyanolyan pincsije Orbánnak, mint Orbán Putyinnak",
• "Húsosbödönhöz húzó, szégyentelen, gátlástalan politikai hulla",
• "Családilag frusztrált, nyugatgyűlölő Fidesz-troll",
• "Schiffer! Mi itten nagyon utálunk téged! Jobb ha tőlem tudod. Áruló!".

A Bella Ciao eredetileg egy olasz népdal. Eredetileg nem is kommunista dal. Azonban mai verziója a II. vh. alatti kommunista partizánokhoz kapcsolódik.

Kérdés: a mai európai álbaloldaliak a Szocinternben meg a PES-ben vajon partizánok vagy kommunisták? A válasz: se nem partizánok, se nem kommunisták, hanem egyszerűen csak ostoba libbant véglények, a globális nagytőke, a homoklobbi, a gyerekkúrás, s a családrombolás lelkes kiszolgálói.

A magyar szocik tehát nem kivételes barmok, hanem européer majmok. Lásd amikor az MSZP milliárdosai Internacionálét énekeltek. Vagy amikor Che Guevarát zászlóra emelve éljenezték Gyurcsányt az ifjú szocik.

Nincs nagyobb marhaság, mint a gusztustalan hiteltelenség.

Inkább a Bella Ciao kutyaverzióját ajánlom, az bevallottan vicc:

A multidolgozókkal kapcsolatban már érintettem a nőket. Őket elsősorban az öltözködés különbözteti meg: üzletasszony, hanyag, szürke, sztár.

De ami a karriert illeti, ez ma is sokkal inkább a férfiakat érinti. Ott pedig az öltözködés másodlagos kérdés.

Alapvetően itt is 4 típus van: a komoly, a laza, a depressziós, s a trükkös.

A trükkös egyszerűen ki akarja játszani a rendszert. Semmi kedve dolgozni, ezért felküzdte magát valamilyen kisebb főnöki pozícióba, mert azt hitte, akkor nem kell dolgoznia. Jön aztán a meglepi: ott még többet kell dolgozni, ráadásul immár elvárják tőle, dolgozzon munkaidőn túl is. A probléma feloldhatatlan, jellemzően a trükköst előbb-utóbb kirúgják, hacsak nem alakított ki közben erős ismeretségi hálót a felsővezetéssel, mely aztán sose engedi őt lezuhanni.

A depressziós fő célja szintén a semmittevés, de ő ezt nem is titkolja. Nem akar másnak látszani. Főnökként nagyszerű ember, mert kiválóan képes szolidáris lenne az alatta levőkkel, akik szintén nem akarnak dolgozni. Mivel a kötelezőt mindig elvégzi az utolsó pillanatban, ritkán rúgják ki. Módszere: valahogy kitölteni az időt, hogy végre mehessen haza.

A laza jellemzően gonosz. Ő maga laza, de lefelé eltapos mindenkit, aki szintén laza próbál lenni. Ő az ideális nyugati embertíous egyébként, őt szeretik aztán egyre magasabb pozícióba emelni a legmagasabb főnökök.

A komoly humoros alak. Ő az, aki komolyan elhiszi a cég szövegét, lelkesen hisz mindenben. A felette állók hülyének nézik emiatt, s alkalmatlannak találják magasabb karrierre. Az alatta levők meg röhögnek rajta.

Ő az, aki minden szabályt betart és betartat, teljesen függetlenül attól, a szabályok értelmesek-e. Továbbá elolvas minden üzenetet, ami fentről jön, s még ténylegesen el is gondolkozik azok tartalmán.

Róla mindig Schultz parancsnok esete jut eszembe a Nagy Diktátor című filmből. Schultz parancsnok kiadja az utasítást, ideiglenesen nem szabad bántani a zsidókat. Aztán Schultz parancsnokot leváltják. Ezután két rohamosztagos a következő beszélgetést folytatja le:

• Dehát szigorú parancs van Schultz parancsnoktól, hogy ne bántsunk itt senkit!
• Schultz parancsnokot leváltották. Kiderült, hogy áruló és a zsidók barátja.
• Igen, de a parancsát még nem helyezték hatályon kívül.

Pedig Chaplin ezt nem a multivilágról találta ki.

A minap egy buta blogcikk kapcsán jutott eszembe egy régi történet.

1996 elején a Gran Canarián jártunk (ez a Kanári-szigeteket alkotó 7 nagy sziget egyike). Egyéni utazás volt, csak maga az üdülés volt szervezett, szóval a repülőgépes út, s ott helyben a buszos szállítás a szállodáig, meg vissza (ezt újmagyarul "transzfernek" nevezik, de én bojkottálom ezt a szót, kb. annyira utálom mint a "médium" szót "sajtótermék" értelemben).

Nem tudom miért, de volt idegenvezető, bár szerepe nem derült ki. Gondolom, ő is érezhette, hogy a buszra való felszálláson túl semmi szerepe, így igyekezett magát hasznossá tenni. Szóval a buszon pofázott kihangosítva.

Összesen az első mondatát hallgattam meg, ez az volt "Isten hozta Önöket Európa egyetlen részén, ahol szabadon nőnek pálmafák". Na, gondoltam, ez a csaj se ért semmihez, s többet nem hallgattam.

Mert először is pálmafa van máshol is Európában, ő kókuszpálmára gondolhatott, ami viszont sehol sincs Európában. Viszont a súlyosabb baj: a Kanári-szigetek Afrikában van, nem Európában.

Sajnos ez gyakori tévedés. Közhiedelem, hogy Spanyolország európai ország, miközben Spanyolország európai és afrikai ország. Természetesen területének 98+ %-a Európában van, de nem 100 %.

Ráadásul itt ez nem is vitatéma. Mert az pl. vitatéma, hogy hol van Európa és Ázsia határa, erre van több elmélet is, ahogy mondjuk Ázsia és Óceánia elhatárolása se egyértelmű. Viszont Afrika esetében ez teljesen vitamentes kérdés: a legdélibb 2 olasz szigetcsoport, a legdéibb portugál sziget, s a Kanári-szk, az bizony Afrika, ahogy bizony egy jemeni sziget is. Az egyetlen vitás téma Málta: Európa vagy Afrika - egyébként kicsit közelebb van az afrikai kontinenshez, mint az európaihoz, de valójában félúton.

Mert ha a Kanári-szk. az a terület Európában, ahol szabadon nő a kókusz, akkor Tahiti meg Európa azon része, ahonnan látszik az égen a Crux - Dél keresztje - csillagkép. Szóval marhaság.

Amerikai egyetemi történet, persze valószínűleg kitalálták a bölcsészek, de azért jó.

Megkérdezik a filozófia professzort, mit szeretne születésnapjára, mire ő:

• Semmit. S remélem, ezt be is tartjátok.

Ekkor kezdődik el a gondolkodás. Hogyan lehetne teljesíteni kérését.

• Adunk neki egy üres dobozt - mondja valaki.
• Nem jó, az nem semmi, hanem egy doboz - jön az ellenvetés.
• Azt mondjuk neki, csak a doboz tartalma az ajándék, magát a dobozt kérjük vissza.
• A doboz belsejében levegő van, az pedig nem semmi.
• A természettudományi karon a kollégák készítenek egy hermetikus dobozt, melyből ki lehet szívni a levegőt!
• Akkor nem lesz benne levegő, de még maradnak szubatomi részecskék, ilyen kvark izék meg hasonlók.
• Én nem értek a fizikához, de azokat nem lehet kiszívni?
• Ha lehet is, a különféle mezők, mint pl. a gravitációs mező a dobozban marad, azaz megint nem semmi a doboz tartalma.
• Antigravitációs doboz nincs?
• Azt még nem találták fel, de ha lenne is, akkor is maradna tér és idő a dobozban.
• Szóval természettudományos megoldás nincs, nekünk bölcészeknek kell megoldanunk a kérdést.

Megint gondolkodnak.

• Akkor azt csináljuk, hogy nem köszöntjük fel születésnapján!
• Nem jó. Nem azt mondta, hogy nem kér ajándékot, hanem azt, hogy ajándékként semmit kér.

Végül megszületik a megoldás: felköszöntik, azt mondják "kedves kolléga, köszöntünk születésnapod alkalmából, kérünk fogad el ezt az ajándékot", majd senki semmit se ad át, csendben marad és vár.

El is jön a nap, minden megy a terv szerint. A prof elmosolyodik:

• Á, a semmi. Köszönöm, pont erre számítottam.

A filozófia erőssége: megválaszolni olyan kérdéseket, melyeket soha, senki nem tesz fel.

Friderikus YT-csatornája sose aktuális. De ez benne az érdekes, időnként felteszi régi anyagait.

A minap egy 2006-os beszélgetést adott közre újra. Baromi röhejes a mai események tudtában nézni.

Az első fele semmi különös, a második viszont csúcs. Az első rész egyetlen értelmes eleme: Kéri legalább hiteles ember, nem csinált akkor se hülyét magából, pedig ehhez akkor bátorság kellett.

Radicstól megtudjuk: az igazán helyes magatartás a "töprengás", s veszélyes a "nagy igazságok" kimondása. Különösen a Kossuth téren, Meg a sok zászló polgárháborút okoz. Reméljük, nem nézi/hallgatja őt se Noár, se a ballib pedagógus hisztivezérek!

A mindig szarkeverő, iszonyúan buta és kiemelten gusztustalan "igazijobboldalikonzervatív" Ungváry aztán műfelháborodik a "nyilasok" és a Fidesz nem elég határozott nyilasellenessége miatt. Mert aki Gyurcsány ellen tüntet, az zsidókat akar akasztani.

Persze a végkövetkeztetés: Gyurcsány "igazságbeszéde" a világtörténelem sorfordító eseménye, s mindenki hülye és demagóg, aki ezt nem érti. Meg biztosan nyilas, aki zsidókat akar akasztani.

Ez a Friderikusz nagyon meg lehet sértődve a ballibekre!

Amikor hallgattam/néztem, munkahelyen voltam, s nem túl jó hangulatban. A műsor végére már vidám voltam, egyes kollégák rám is néztek: "ez meg minek örül, mikor mindenki a munkaidő végét várja?" - dehát az ilyen dolgoktól nem tud az ember nem jó hangulatba kerülni.

Pont 18 éve, még büszke Pest megyei lakosként.

Éppen megbuktatták Medgyessyt a sajátjai. A ballibek győzelmi lázban égtek, s ezt igazolták az objektív adatok is: minden népszerűtlenség ellenére az MSZP és fő ellenzék, a Fidesz kb. azonos szinten álltak a közvéleménykutatások szerint.

Én abszolút nem voltam mai nézeteimnél, sokkal polgáribb és liberálisabb voltam még akkor. A Fideszt egyáltalán nem kedveltem, szövegeiket alapszinten demagóg hülyeségeknek láttam, továbbá meg iszonyúan rossznak taktikailag. (Ezt persze igazolta is a történelem, a Fidesz bukta 2006-ot, s csak ez a bukás indította el a Fidesz-vezérkart a rendszerkritikusság felé. Dehát ez nyilván nem tudhattam 2004-ben.) A 2006-os választáson nem is a Fideszre szavaztam, hanem az MDF-re.

Tulajdonképpen az egyetlen pozitívuma a Fidesznek számomra az volt akkor, hogy azért mégse annyira gusztustalnok, mint a ballibek. Szóval éles helyzetben - lásd második forduló - leszavaztam volna a Fideszre, de erre nem került végül sor, mert erősen "jobbos" választókerületben éltem, ahol a Fidesz már az első fordulóban mandátumot szerzett.

Szokásom volt minden szombaton megvenni mind a Népszabadságot, mind a Magyar Nemzetet, ez utóbbi nem volt túl jó lap, de ez alól a szombati melléklet kivételt képezett.

Szóval bemegyek a biatorbágyi MOL-benzinkútra. ez forgalmas helyen volt, s döbbenve látom: Magyar Nemzet nincs. Pedig akkor a médiák 85-90 %-a ballib volt, egyszerűen abszurd volt az egyetlen nem-ballib napilapot nem árulni.

• Ennek meglesz a böjtje, s akkor lesz sírás-rívás - gondoltam magamban.

Megmondom őszintén, ez az oka, amiért máig röhögök a ballib hisztin. A Fidesz semmi mást nem tett, mint amit ők, amikor hatalmuk volt: minden ellenvéleményt el akartak lehetetleníteni. Sőt ma még így is több a ballib média, mint amennyi nem-ballib média volt az ő uralmuk alatt.

Ráadásul míg ma a fideszes oldalon senki se vonja kétségbe az ellenvélemény jogosultságát, miközben akkor a nem-ballib vélemény egyszerűen levegőnek, nemlétezőnek, "szalonképtelennek" volt tekintve.

Bulgáriában nagy tabutéma pozitívumot mondani az oszmán hódoltságról. Nacionalista körökben még az "oszmán hódoltság" kifejezés használata is nemzetellenesnek számít, mert a szerintük helyes szó a "török rabiga", s bármilyen más kifejezés "relativizálás" és "törökpárti".

Persze érzelmileg indokolt mindez, végülis majdnem 500 évig semmilyen bolgár államiság nem volt (1393-1878 vagy 1422-1878 között, attól függ, hogy számoljuk). s ez az oszmán-török hódítás eredménye.

Az utóbbi idők pozitív eredménye viszont, hogy a nyilvánosság megengedőbb, s lehet jót is mondani az egyébként nyilvánvalóan negatív török uralomról.

Az egyik meglepő jelenség: míg Nyugat-Európában még a XIX. században is voltak pusztító éhínségek addig az egész oszmán időszakban egy szál éhínség se volt. Nagyon furcsa, mi is lehetett az oka ennek?

Egyrészt, a sajátos oszmán államrend. Teljesen centralizált állam volt, a szultán minden állami és vallási hatalom feje volt, egyedi döntési joggal, ráadásul a kezdetektől a végéig egyetlen család - nem nehéz kitalálni: az Osman-család - kezében volt mindig a szultáni szék. S mindez a tulajdonra is kiterjedt: egyedül az építmények lehettek magánkézben, a föld - a Birodalom miden földje - a szultán tulajdona volt, csak haszonélvezeti jogot lehetett rá szerezni. S ez mindenkire vonatkozott, a legnagyobb földbirtokosra és a legszegényebb kisgazdára is, minkettőjük földje de facto állami volt, nem volt eladható.

A szokásjog alapján a szultán a mindenkori birtokos jogát annak halálakor átadta az örökösnek, s ez minden mezőgazdasági termelő eetében be is volt tartva, a gyakorlatban valamilyen bűncselekményt kellett elkövetni, hogy a meghalt gazda fiai ne kapják meg a haszonélvezetet.

A nagy gazdák ás az egyház esetében volt kivétel. A nagy gazdák jellemzően nyugalmazott sikeres hadvezérek voltak, akik kifejezeten csak élethosszra kaptak földet jutalomként, s ez nem volt örökölhető. Az egyházi birtok meg - nyilván ez elsősorban a muszlim felekezetet jelentette, de kivételesen az ortodox kereszténységnek is voltak kisebb birtokai - nyilván örökös volt, hiszen a jogi személy sose halt meg.

Tehát a bolgár lakosság 95 %-a szabad paraszt volt, nem jobbágy. Persze jogilag a "szultán jobbágya" volt, de ez de facto nem jelentett többet, mint az ország adófizető lakosát. Az átlag bolgár tehát úgy élt, hogy nem volt helyben közvetlen "főnöke" - még bolgár közmondás is van erre "Isten magasan, cár messze", "cár" alatt a szultán értendő, "messze" alatt meg a főváros. Komstantinápoly (Istanbul).

Már a bolgár terület elfoglalásakor tiszteletben tartotta az új hatalom a birtokviszonyokat. A török hódítás előtti tulajdonosok automatikusan megkapták saját földjük haszonélvezetét, ha helyben maradtak és hűséget fogadtak az új nagyúrnak. A gazdag rétegből nem kevesen az iszlám vallást is felvették, ezzel biztosítandó helyüket az új elitben - ez is amolyan szégyenfolt, melyet nem szokás bevallani, a kommunista történelemtanítás meg ügyesen felhasználta ezt "lám, az osztályellenség hazaáruló volt már akkor" alapon.

Szóval a paraszt gyakotlatilag szabad ember volt, maga döntött mit csináljon a földjén, nem volt helyi "zsarnok". Csak az évente 1-2 alkalommal előkerülő állami adóhivatalnoktól kellett félni, aki megjelent beszedni a szultán jussát.

A kor primitív nyilvántartásai pedig pontatlanok voltak. A adóhivatalnok leginkább saccolással döntötte el kinek mennyit kellene fizetnie, mennyi az adóalap, ami után x % fizetendő.

A % meg központilag volt megállapítva, ügyelve, nehogy olyan magas legyen, mely lerontja az adóalapot. Ugyanis az oszmán államban csak a nem-muszlimok adóztak, azaz rájuk volt alapozva a költségvetés.

S innen a második ok. A ravasz balkáni ember gyorsan megtanulta hogyan kell alkalmazkodni. A fő módszer, mely máig része a bolgár nemzetmentalitásnak: mindig mutasd magad szegényebbnek, mint amilyen vagy!

Tehát a többlet bevételt sose szabad elkölteni, hanem el kell rejteni. A házat pl. csak akkor kell felújítani, ha nagyon szükséges, csak úgy szépítgetni értelmetlen magatartás. Mert a végén jön az adóhivatalnok, ránéz a szép házra, majd hirtelen dupla annyi adót kell fizetni, mint a ravaszabb szomszédnak, aki inkább elrejtette a pénzt a pincében.

S mi a mellékhatás? Az, hogy minden családban mindig volt tartalék. Ha másra nem, hát kenyérre telt. Ha semmi se volt, akkor is tudtak legalább lisztet venni és kenyeret sütni.

Szóval hiába jött az éhínség, a régióban senki se halt bele, mert hát üres kenyérrel meg lehet előzni a meghalást. Nem egészséges táplálkozás, de a haláltól megvéd. S ha még van egy kis olívaolaj, nem is rossz.

Valóban Zelenszkij az ukrán Nagy Imre?

Hogyan is lett az eredeti Nagy Imréből Nagy Imre? Úgy, hogy szembefordult gazdáival. Akik ezért megölték őt.

Nagy Imre egész karrierja arról szólt, hogy kiszolgálta a szovjet kommunista vezetést. Aztán szakított ezzel élete utolsó 2 évében, s bátran kiállt főnökei ellen. Amiért halállal fizetett. (Most hagyjuk azt, hogy egyes adatok szerint nem is a szovjet vezetés akarta leginkább megölését, hanem Kádár. A kérdés szempontjából mindegy, hiszen a korai Kádár a szovjet vezetés jelképe volt.)

Zelenszkij sose fordult szembe főnökeivel. Ha majd ezt megteszi, azaz szembemegy washingtoni gazdáival, s azok bosszúból megöletik, akkor ő lehet az ukrán Nagy Imre.

Addig semmiképpen. Jelenleg ő az ukrán Kádár, annak is korai verziója.

Puzsér elismétel egy hatalmas mítoszt. Most itt is egy beszélgetésben.

Puzsér általában mítoszmentes, de van pár dolga, melyben következetesen hamis dolgokat terjeszt. Az egyik pl. az a tévhite, hogy Kádár alatt választani lehetett az MSZMP és a Hazafias Népfront között a parlamenti választásokon - természetesen ilyen nem létezett sose, se a klasszikus, se a kései Kádár-korban,

A másik ez a Gyurcsány-Orbán ismertség. Állítólag a KISZ-ből ismerik egymást. Szerinte.

Nos, ők ketten majdnem egyidősek, Gyurcsány 61 éves, Orbán 59.

Az előbbi 1975-ben, az utóbbi 1977-ben lett KISZ-tag. Orbán sose csinált KISZ-karriert, míg Gyurcsány KISZ-karrierje főiskolás korában, 1981-ben kezdődött.

Gyurcsány a KISZ csúcsára 1988-ben ért el, amikor a KISZ KB tagja lett. Ugyanabban az évben, amikor megalakult a FIDESZ, melynek egyik vezetője lett Orbán.

1988 végén a kommunista rendszer egyik rövidéletű kísérlete volt a MISZOT - Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa - létrehozása, ennek amolyan tanácskozási szervezetnek kellett volna lennie az összes ifjúsági szervezet számára. Hiszen immár nem a KISZ volt az egyetlen ilyen szervezet.

A MISZOT fő 2 tagja természetesen a KISZ és a FIDESZ lettek, ill. pár kisebb, szintén nemrég alakult ifjúsági szervezet.

A FIDESZ 1989-ben ki is képett a MISZOT-ból, onnantól kezdve a szervezet elvesztette minden jelentőségét. Ezzel egyidőben a KISZ nevet változtatott, majd elvesztette minden jelentőségét, gyakorlatilag a volt KISZ-vezetés vagyonsíbolási szerve lett.

1988-1989 között azonban a MISZOT valóban tartott pár valós megbeszélést, s ezek egyikén volt jelen Gyurcsány a KISZ, Orbán meg a FIDESZ képviseletében.

Innen ismerik egymást, nem a KISZ-ből.

Tudhatná Pizsér is ezt, aki akkor már nagykamasz volt.

Most a héten volt az utolsó munkanapom jelenlegi munkahelyemen. Jogilag egyébként november 4. az utolsó munkanapom, de ténylegesen most volt, a fennmaradő időt sikeresen kitöltöm pár nap szabadsággal és leginkább betegszabadsággal, legalábbis ez a tervem.

Már előre dörzsölöm a tenyeremet, mert annyi felhasználatlan szabadságom maradt, hogy egy egész havi bért fizetnek majd nekem pluszban.

Ez volt egyébként 2007-es Bulgáriába költözésem óta a 6. - nettó az 5. - munkahelyem. Teljesen átlagos hely, se igazán jó, se igazán jó. Majd írok róla részletesebben 1 év múlva.

A búcsú érdekes dolog, minden megszépül.

Kb. mint amikor balatoni nyaralás után a Kádár-korban visszanéztünk az étkezdére. Amolyan kedves érzés volt megnézni utoljára az épületet, ahová 2 héten át naponta 3-szor bementünk. Már maga ez a bemenés marad csak az emlékezetben, a részletek elfelejtődnek, hogy száraz volt a kenyér, undorítóan lisztes a leves, mócsingos a hús, s minden egyéb sajátossága a nagyüzemi étkezésnek.

A nosztalgiát persze gyorsan megszakítja az a gondolatkísérlet, mi lenne, ha megint be kellene mennünk enni oda. Erre megborzongunk, s gyorsan múlik a nosztalgikus hangulat.

Na, ez pont ugyanaz.

Kihasználni ezt azonban csúnya dolog. Ez a korábbi munkahelyére visszalátogató kolléga című jelenség. Bejön valami átlátszó ürüggyel, de egész testtartásán és arckifejezésén látszik a "beee, én már nem vagyok itt!" mondás.

• Ne tömjénezze magát! - mondaná erre Bástya elvtárs.

Természetesen készítettem videót utolsó napi munkába menetelemről, csak pár vágás van benne:

 

A napokban történt egy banális eset Szófiában, mely azonban kiválóan megvilágítja milyen kevés kell az átlagember befolyásolásához, a közvélemény áthangolásához.

Az esemény, eredeti, legelső változatában, azaz a hír kezdetekor. Egy huszonéves fiatal megölt egy negyvenéves taxist a városközpontban késő éjszaka, dulakodás közben.

Íme az egyes számú narratíva. Valami hülyegyerek bulizás után, biztosan részegen és bedrogozva belekötött a taxisba, majd annyira megverte, hogy az belehalt. Felháborító, hogy ezek a munkanélküli fiatal majmok bármit megtehetnek, meg eleve hogy simán jogosítványt kaphat ilyen fiatal ember! Szegény taxis meg nem elég, hogy éjszaka dolgozik, még bele is halt!

Jönnek az új részletek. Egy majdnem baleset volt a dulakodás oka, az egyik segítséget kért haverjaitól, akik ki is mentek a helyszínre, s verték a másik felet.

Mindenki levonja a következtetést: az ittas-drogos fél okozott majdnem balesetet, aki még tetézte is a helyzetet, mert a drogos haverjait hívta telefonon, így egy egész banda ölte meg a taxist.

Persze a taxisok tiltakoznak a legjobban, meg a meghalt taxis rokonsága. Egyenesen blokád alá veszik az illetékes kerületi rendőrkapitányságot, ahol a "korrupt rendőrök" "védik" a "szemét gyilkost".

Szóval a narratíva plusz erőre kap. Én pont akkor mentem egy taxival pont arra, láttam a saját szememmel a blokádot. (Várok a szemműtétemre, s nem vezetek kocsit mostanában, ezért voltam taxival.)

Aztán megjön 2 hír, ami csitítja a narratívát:

• a "szemét gyilkos" kórházban van, súlyos sérüléseket kapott ő is, nincs is a kapitányságon,
• gyanúsan sok a cigány a rendőrkapitányság körüli tüntin.

Nos, itt csend kezd kialakulni. Egyrészt a halott immár nem "szerencsétlen taxis", hanem "valami cigány", másrészt ha gyilkolt is a srác, immár nem "semmirekellő hülyegyerek", hanem "bolgár fiatal", plusz őt is megverték, hiszen kórházban van, azaz nem is gyilkosság, hanem verekedés, mely elfajult, de valójában nem a srác a hibás, egyszerűen mázlija volt, hogy nem ő halt bele. Ez tehát a második narratíva.

Már csak taxis szervezetek szólalnak meg, nincs közfelháborodás. Semmi szolidaritás a tüntetőkkel, sőt "menjenek ki a rendőrök, igazoltassák őket, biztos minden második tüntető körözött bűnöző", eleve immár nem "dühös polgárok", hanem "összeverődött cigányok" tüntetnek.

Végül jön a vizsgálat. Először is kiderül, a taxis infarktust kapott, eleve szívbeteg volt, a kapott ütések nem lehetnek okozói a halálának. Másrészt a taxis szabálytalanul haladt, a srác beszólt neki, mire a taxis kiszállt, s megütötték egymást. A taxis sokkal erősebb testalkatú volt, a srácot legyőzte, a földre került, majd még hívta pár rokonát is, akik együtt ütlegelték őt. A srác feltápászkodott, s összesen egy ütést tudott leadni a taxisra.

Bizonyíték: a srác barátnője, aki vele volt, s tucatnyi arra haladó járókelő, plusz utcai kamerák.

Ja és senki se volt se ittas, se drogos.

Három nap után már nem téma az egész. Az egyetlen ami maradt: "ideje keményebb kézzel fellépni, meg fell fékezni az egyre szemtelenebb cigányokat". A "drogos semmirekellő" ma már "szegény srác, akit majdnem agyonvertek a cigányok", a halott meg nem "szegény taxis", hanem "balhés cigány, aki megkapta, amit keresett". Immár a taxis se - annak a taxinak a taxisa, melyben utaztam harmadnap - is kb. "a cigók hőzöngenek" stílusban kommentálta az ügyet.

Ez a végső narratíva. Mintha a japán Rasomon című filmet nézném. Csak ez valóság.

Nemrég írtam a középkor 3 fő szellemi kérdéséről. Volt azonban még egy, bár arra már az ókor végén választ adtak, viszont mégis folyamatosan felmerül, sőt manapság ismét megjelenik.

Ez a szabad akarat és az isteni mindentudás látszólagos ütközésének kérdése.

Hiszen ha Isten mindent tud, akkor ez magában foglalja a jövőt is, azaz tudja, hogy az egyén mit fog tenni. Ha pedig ez így van, akkor az egyén csak azt teheti, amit Isten előre tud, azaz a szabad akarat csak látszat.

Látszólag csak 2 megoldás van:

• Isten nem mindentudó, a jövőt ő se tudja - ez azonban ellentmond a keresztény eszmének, ez az álláspont egyszerűen nem lehetséges a kereszténység teljes elvetése nélkül,
• tényleg nincs szabad akarat - ez is ellentmond a keresztény eszmének, bár akadt olyan irányzat, mely ezt mégis elfogadta (a korai reformációban létezett ilyen elmélet, bár később elvetették ők is), viszont ez még abszurdabbnak hangzik, hiszen ezek szerint Isten csak egy bábjátékos, ráadásul igazságtalan bábjátékos: teremtményei vagy jót vagy rosszat tesznek, egyiket se saját akaratukból, Isten meg az előbbieket megdicséri, az utóbbiakat meg megbünteti - ezek szerint Isten valamiféle unatkozó kisgyerek, aki a játszótéren műanyag alakokat mozgat.

Az ókor végén megtalált keresztény megoldás, amit aztán máig hirdet a kereszténység szinte kivétel nélkül, hogy Isten a világon kívül van, nem hat rá se a tér, se az idő, így számára a múlt és a jövő azonos a jelennel. Szóval amolyan isteni módon tud mindent, azaz képes tudni az egyének szabad akaratának eredményét is. Ez a tudás pedig már nem befolyásolja a szabad akaratot, hiszen ha a szomszédom tudja, hogy minden nap kimegyek a lakásból reggelente - mert ez a szokásom -, az még nem jelenti azt, hogy holnap nem tudok másképp tenni, mint kimenni.

Persze ezt akár el is lehetne fogadni. A gond az, hogy általában - Istent kihagyva - is létezik a kérdés. A jellemző trükk: a "szabad akarat" szó tartalmával játszani. Van pl. olyan népszerű nézet, mely annyira szűken értelmezi a szabad akaratot, hogy az nem is lehetséges, lásd csak az a szabad akarat, ami nem függ semmi előző dolog hatásától, márpedig ez képtelenség, hiszen maga az ember döntési mechanizmusa is egy lánc, azaz minden függ valami előzőtől. (Legutoljára Pogátsától hallottam nagy lekesen tagadni a szabad akaratot ilyen alapon.)

A fő gond a szabad akarat tagadásával persze az erkölcs. Hiszen ha a cselekedet előre meghatározott, akkor nyilvánvalóan igazságtalan büntetni a rossz cselekedetet, hiszen elkövetője nem tehetett mást. Persze el lehet menni ebbe az irányba is, s el is mentek pl. egyes magyar liberálisok, akik szerint a társadalom a hibás mindenért, így maga az elkövető valójában áldozat. De ez a társadalom teljes összeomlásához vezetne, azaz mindig ki kell találni más érvet. Jellemzően az érv az szokott lenni, hogy a büntetés akkor se igazságtalan, ha a bűnös nem szabad akaratából cselekedett, mert a büntetés társadalmi, oktató hatása a lényeg.

Viszont mindent megold a legmodernebb magyarázat, mely XVI. századi, ez egyenesen arra mutat rá, hogy a kérdésfelvetés egyszerűen hibás. Az egész egy logikai paradoxon és nincs megoldása, mert eleve nem is lehet, amolyan "ha Isten mindenható, akkor miért nem képes négyoldalú háromszöget teremteni" típusú álkérdés.

Ez rámutat arra, amit már jeleztem: ha a szomszédom tudja, hogy holnap reggel kimegyek a lakásomból reggel, az nem jelenti azt, hogy kénytelen vagyok holnap reggel kimenni, s amikor kimegyek, azt szabadon teszem, bármiféle kapcsolat nélkül a szomszéd tudásával - nyilvánvalóan én nem is tudok az ő tudásáról, az sehogy se hat rám. S lám, ez még a szomszédra is igaz, aki nem mindentudó és mindenható lény, s nincs kívül a téren és időn.

Egyszerűen az emberi nyelv trükközik itt velünk. Nem képes a nyelv helyesen kifejezni ilyen ritka, a hétköznapi élettől távoli eseteket. Az emberi nyelv ugyanis ösztönösen oksági kapcsolatot alakít ki két egymás utáni esemény között, akkor is, ha nincs ilyen kapcsolat. Egyszerűen az emberi agy nem tesz különbséget az "X azt mondta Y-nak menjen el"/"Y elment" és "X tudta, hogy Y el fog menni"/"Y elment" között, pedig a kettő két egészen más típusú állítás: az előbbi ok/okozat, az utóbbi meg ugyannak az eseménynek a leírása kétféle módon - az utóbbi esetben pedig semmilyen ellentmondás eleve fel se merülhet.

Istennel beszélgetni nehéz műfaj. Ugyanis tudja mit fogunk válaszolni és mit gondolunk.

Ami a legnagyobb probléma: megadjuk az elvárt választ, miközben nem azt gondoljuk, de azt amit gondolunk, úgy érezzük, nem mondhatjuk, mert azt helytelennek hisszük.

S ennek fordítottja: megvalljuk olyan hibánkat, melyet valójában nem hiszünk hibának, de úgy érezzük, most az önostorozás a szükséges magatartás.

Nagy művészet megtanulni mindezt elkerülni, s tényleg nem hazudni, egyik irányban se.