A kubai buli sajátos dolog. Magyar szemmel 3 fő sajátossága van:

• étel/ital alig van, hiszen mindez nagy hiány Kubában, ma is az, bár ma már kapható szinte minden Kubában, de az átlagnak megfizethetetlen, így senki se várja el a buligazdától, hogy etesse/itassa a vendégeket,
• a zene alap, de csak ha van áram, az áramszünet ugyanis olyan gyakori Kubában, hogy nem is zavarja az embereket, pl. minden kubai képes zene nélkül is táncolni - először látni ilyet hatalmas élmény, de aztán az ember megszokja,
• kubai szemmel a "meghívás" mint olyan értelmezhetetlen fogalom, a bulira bemegy bárki, az éppen arra járó vadidegen is.

A bulivendég szent joga az egész lakást használni, bárhová bemehet, bármit elővehet, egyedül lopni tilos. Viszont a hűtőszekrény kinyitása és az ottlévő bármi elfogyasztása nem lopás. Csak akkor lenne lopás, ha a vendég az ott talált bármit betenné a táskájába és elvinné. De ilyet rendes ember nem tesz, ő helyben megeszi, s még meg is dicséri hangosan a házigazdát, milyen finom volt. Szóval ha valamit nem akarunk megosztani a vendégekkel, akkor azt zárt szekrénybe kell tenni, ugyanez a helyzet ha van olyan szobánk, melybe nem akarjuk, hogy bemenjen vendég. Különben bemegy a vendég, esetleg szexel bent, vagy csak szimplán lefekszik aludni pár órára.

Ami szent és sérthetetlen az a foglalt nő. Vele még táncolni se szabad a "tulaj" előzetes engedélye nélkül. S beszélgetéskor nem szabad fél méternél közelebb kerülni hozzá.

Hogyan kell jelezni, hogy a nő a miénk? A legdiszkétebb mód a lábára tenné a kezünket. Fokozott alak: a vállát átkarolni, a fenekéhez érni tenyérrel. A legegyértelműbb: időnként megcsókolni. A nyílt ölelgetés nem divat, ez túl intimnek számít, rendes lány ezt csak kettesben engedi.

• Bocs, nem tudtam - fordul hozzám egy srác, miután megfogtam a múzsám derekát hátulról -. azt hittem, szabad, nem tudtam, hogy a mennyasszonyod.

Pedig semmit nem csinált, csak beszélgetni kezdett vele. De úgy érezte, jobb, ha "tisztázza" magát.

Kubában egyébként a "menyasszony" szó jelentése "barátnő", minden lány, akinek van partnere, az "menyasszony".

• Meg megzavart, ahogy öltözve van, te megengeded neki, hogy így öltözzön? - jegyezte még meg.

Én meg elgondolkoztam, mi annyira sajátos az öltözékén: egy enyhén testhez álló farmer volt rajta, rózsaszín cipő, s egy széles zöld pulóverszerű felső közepes sárga kivágással. Rájövök: nincs melltartója! Aláhúzom: a felső ruházata nem volt átlátszó, semmi se látszott abból aminek nem kellene, de annyi igen, hogy nincs melltartó rajta.

A melltartó pedig szent dolog Kubában. Kötelező viselni. Aki nem viseli, annak vagy nincs partnere vagy kurva.

• Mi kelet-európai népek vagyunk, nálunk nem kötelező - magyarázom.
• Tényleg furcsák vagytok - mondja - képesek vagytok még nyersen zöldséget is enni, meg kávét cukor nélkül inni! A múltkor láttam egy oroszt, aki fogott egy paradicsomot, s harapta mint egy almát - szürreális látvány, mintha nyúl lenne!

Rájöttem még képem is van a műzsám akkori öltözetéről. Valami véletlen folytán tök ugyanazt viselte 3 évvel később, a nagyobbiak fiam első születésnapján:

A Klub Rádióban vidámság, a két jóbarát, Para-Kovács guru és a magyar ateisták főbonca mindenben egyetértenek. Itt most a guru boncol, a bonc meg gurul.

Jó a hangulat, hahotázva konstatálják, hogy a magyarok 98-99 %-a ateista, köztük a történelmi egyházak vezetősége.

A módszer: mindig úgy határozzák meg ki a hívő, hogy kijöjjön a prekoncepciójuk.

Egy valamit nem értek: ha a magyar lakosság szinte teljes egészében ateista, akkor a gonosz, cigány Zorbán miért tartja fenn a KDNP "kamupártot" és a kamu álkeresztény egyházakat, hiszen ezzel valőjában csak magának árt. Ha komolyan vesszük a ballib érvelést, akkor Zorbánnak masszív ateista szövegeket kellene nyomnia, hiszen az a népszerű. Hülye ez a Zorbán, hogy magának csinál bajt?

Persze előjön a legbutább ateista érv: hinni fogok Istenben, ha bizonyítják. Ez kb. olyan, mint azt mondani: elhiszem az elektromos áramot, ha majd zölden világítva nyávog.

Egyébként meg ami biztos, hogy semmiképpen se szeretnék a ballib keresztény eszményképnek megfelelni.

Bemegyek az irodában a kávégéphez, én most kakaót szoktam inni keverve latte macchiatóval, cukor nélkül.

A kávégép ingyenes mindenkinek, akinek van kártyája a teremhez, ez a nagy multik előnye mindenképpen.

Ott van a teremben egy huszonéves orosz pár, legalábbis párnak látszanak és oroszul beszélnek egymással, olyan esetlen, kétbalkezes kinézetű, bölcsész srác, akinek mázlija volt, mert sikerült megkapnia a nála 3 szinttel szebb csajt, aki bár szőke - alapvetően nem kedvelem a szőkéket -, baromi szép, ideális testtel és arccal, az én ízlésem szerint megcsinálva ruha és smink szemszögből.

Persze nem tudok nem végignézni rajta - heteroszex férfiként ezt az ösztönt képtelenség kikapcsolni, a múzsám ezt sokáig nehezményezte, de aztén elfogadta, hogy csak homokosok képesek nem reagálni így -, de baromira figyelek, ez ne tartson fél másodpercnél tovább.

Erre 3 okom is van.

Először is szeretem a múzsámat, s nem akarnám megalázni őt - bár nincs is jelen -, azt a látszatot keltve hogy íme egy 50+ éves nő ami már a múlt, de íme az igazi 20+ éves lány. Plusz eleve nem lenne igaz, az 50+ éves múzsám inkább 40+ kinézetű.

Másodszor, tapasztalatom, a nagy korkülönbség ritkán sikeres. Átlag 10 ismerősömből 1 van, akinek sokkal fiatalabb a nője és jól megvan. Szóval még a látszatát is el akarom kerülni ilyen vágyak meglétének. Mert eleve nincs ilyen vágyam.

Harmadszor, mert nem akarok nevetséges lenni. Emlékszem, hogy amikor én voltam fiatal, hogyan reagáltunk a fiatal csajokat bámuló idős férfiakra. Szánalommal vegyes lesajnálás volt a jellemző hozzáállás.

Kedvenc emlékem 1992-ből az, amire mindig emlékszem. Szófiában vettünk új lakást. Panel lakótelepen, a város nyugati legszélén - a háztömbtől 300 méterre ment a nyugatra vezető fő szófiai kimenő főűt - most ugyanott van az épülő és félig kész "Európa" nevű bolgár autópálya, mely Szófiától a szerb határig megy (amikor kész lesz 2024-ben, majd 100 % autópálya lesz immár a Szófia-Budapest útvonalon). Szóval a ház csúnya panel volt, de eldöntöttük, belül a lakásban mindent újracsinálunk, teljesen új burkolatokkal, falfestéssel, stb.

Itt jött képbe a Mesterember. Több is volt, de most az egyikről van szó, az 55-60 közti gipszes emberről. Ajánlották őt, ő meg vállalta a munkát: minden falat kiegyenesített (a kommunista építkezések eredménye ritkán volt egyenes fal), plusz az összes plafont is megszépítette, még kis virágmintákat is csinált: az emberke valójában inkább művész volt, mint iparos. A pénz nem volt a fő szemponta, képes volt órákig vacakolni apró dolgokkal, mert nem tetszett neki adott esetben elsőre a saját munkája. Baromi hosszú ideig dolgozott, kb. 3 hétig, de tényleg minden szuper lett.

Aztán egyszer telefonált, menjek, mert kell neki valami szuper adalék, de éppen szervizben van a kocsija, s nem akar hosszú ideig utazgatni busszal, szóval vigyem el a boltba kocsival, ahol megveszi ami kell neki a munkához, majd vigyem vissza.

Mentünk érte ketten, én és a múzsám, az ember beszállt előre. Aztán a boltnál persze kiszálltunk mind a hárman. S ekkor jött a komikum.

A mesterember elkezdett hadarni, dadogni, a keze is megremegett. Meglátta ugyanis teljes méretben a műzsámat, akin csillogó fekete cicanadrág volt, testhez álló, de a testet mégse kidomborító felsővel, de végülis se félmeztelen nem volt, se nem látszott ki semmije, a felső ruházata is hosszúujjú volt, bár ez talán még jobban kiemelte karcsú termetét. Gyakorlatilag ez a korabeli Sandra nevezetű német diszkóénekesnő által népszerűsített stílus volt.

• Oké, tetszik neki, semmi gond - gondoltam -, dehát nem veszi észre, hogy nevetségessé teszi magát?

Persze az ember ilyenkor ösztönösen rá is játszik a helyzetre, megfogtam gyengén a múzsámat a fenekén, ősi jelzés "ez az én nőm, nem a tied".

Az ember lassan visszazökkent a normalitásba.

Én meg eldöntöttem: amikor annyi idős leszek, mint ő, nem fogok soha így viselkedni.

Annyi idős lettem, s ehhez tartom magamat. Semmiképpen se akarok a perverz öregember szerepébe kerülni, aki nyálat csorgat a fiatal csajokra - "biztos impotens, s a nője meg százkilós és bajuszos".

Viszont az ellenkező végletbe se szabad esni, azaz egyáltalán nem nézni meg a csinos lányokat, mert akkor meg: "ez az öregember biztosan full buzi".

Egyetlen egyszer kerültem zavaros helyzetbe. Valami tréningre kellett menni a munkahelyen, a tipikus felesleges "személyiségfejlesztések" egyike. Húszas csoportokban.

30 körüli kolléganő ideális szépség, az én kedvenc típusom legalábbis, ráadásul aznap éppen úgy öltözött, mintha én mondtam volna neki, mit vegyen fel: fekete bőrnadrág ezüst övvel, ezüst cipő, s fekete pulóver nagy ezüst ékszerekkel (a cicanadrág után a kedvencem a nőkön a hosszú bőrnadrág). S a véletlen szava: mellém ültetik. A csaj meg akaratlanul vagy direkt, de még hozzám is ér a lábával. Érzem, ez így nem lesz jó. A tréning végéig tudatosan kerülöm a csaj tekintetét, ő mintha még meg is sértődne kicsit, mi bajom lehet. De ez az a ritka helyzet volt, amikor a kisebb rossz volt homokosnak tűnni.

Az értelmiségi vágy, különösen a rendszerkritikus értelmiségé: elszakadni az anyagi síktól, függetlenné válni a hétköznapok nyomó terhétől. Mert akkor aztán teljes erővel képes lesz magát adni, nem lesznek korlátok, s ő lesz a nagy megmondó.

A gond az itt, hogy ha valóban sikerül elszakadni a gondoktól, ezzel együtt a nagy megmondó el fogja veszteni kapcsolatát a hétköznapokkal, s mondandója senkit se fog érdekelni.

Esetleg lehet egy szűk kör megmondója, vagy olyan valaki, akit majd a jövőben felfedeznek. Ami persze szintén nem rossz út.

A nagy veszély azonban marad: a teljes elszakadás. Meg a nevetségesség: mint amikor a dúsgazdag elmegy hakléktalant simogatni.

Teljesen pártatlanul nézve a dolgokat, a magyar "baloldal" és "jobboldal" között a fő eltérés a látóhatár különbözősége: a baloldal mindig csak az orráig lát, míg a jobboldal legalább az utca másik oldaláig. Az ok persze mélyen van: a liberalizmus fő szempontja az azonnali profit.

Ennek fő következménye a türelmetlenség a baloldalon, s a viszonylagos türelmesség a jobboldalon. A baloldal egyszerűen képtelen várni, mindent azonnal akar, s ezen akkor se képes változtatni, ha ezzel saját esélyeit rontja.

A legjobban ez most ismét kiviláglott a pedagóguskövetelésekkel kapcsolatban. De ugyanez volt a "rabszolgatörvény", meg előtte az internetadó ügye.

Mindegyik ügyet éppen a baloldal rontotta el, azzal hogy azonnal rájuk szállt, ezzel alapból csökkentve a tiltakozás társadalmi támogatottségát.

A jellemző menet: elindul valamilyen, jellemzően pártfüggetlen tiltakozás, erre azonnal rávetődnek a ballib politikusok és megmondóemberek, amire a Fidesz ügye nyertes is lesz azonnal, hiszen már mindenki ballib politikai akciónak látja az egészet, a ballibek pedig népszerűtlenebbek a Fidesznél.

Az internadós ügy kifejezetten vicces volt: amikor Orbánék visszavonták a tervet, a fellelkesedett ballib megmondók tovább akartak tüntetni, kb. "Zorbán hazudik, mégse vonja vissza" jelszóval. Persze ezzel csak még nagyobbat buktak, a korábban 25-30 ezres tüntetésből kb. 200-300 fős "gigatünti" lett.

A ballib logika szerint ha egy tüntetés miatt nem bukik meg másnap Zorbán, akkor az nem jó tüntetés. Feszíteni kell a húrt, hergelni, elmenni a végsőkig. Ami mindig a bukáshoz vezet.

2006 a példa az ellenkezőre. A Gyurcsány hazugságbeszéde miatti tüntetések esetében a Fidesz rászállt ugyan az eseményre, de éppen azért, hogy a radikálisokat leszerelje, csitítsa az egészet, a lassan pár hét alatt le is csengett az egész.

A ballibek megkönnyebbültek, mintha Orbán megoldotta volna a problémát. Pedig Orbán egyszerűen jobb hadvezér: tudta, az ellenség most elmenekülhet, ha bukik, majd újraszervezi magát, míg ha marad a csatatéren, csata nélkül, lassan lebontja saját magát, erre időt kell tehát adni neki. S ma már közhelyes igazság: ha Gyurcsány bukott volna 2006-ban, sose lett volna kétharmada a Fidesznek.

Csodálkozom, hogy ezt a ballib bábmesterek nem tudják. Hogy a tüntetések célja sose a kormánybuktatás, hanem a közhangulat áthangolása.

A szerencse nem Isten műve, így felesleges szerencséért imádkozni, pedig ez népszerű keresztény magatartás.

A véletlen egyszerűen a rendszer tervezett eleme, nem csodaszerű természetfeletti.

Imádkozni érte nem más, mint bármi anyagiért imádkozni. Azaz valójában nem a dologért magáért van az ima, hanem a megfelelő saját lelki állapotért.

Pl. a hívő le akar fogyni. Nem azért imádkozik, hogy holnap reggelre tűnjön el róla a felesleges súly, hanem azért, legyen képes olyan akaraterőt kialakítani magában, mely végig viszi egy sikeres diétán.

A gyerekkúrástudományok gráci docense, Messisásné Szent Perinta tulajdonképpen csak figyelemre éhes túlkoros kamaszlány.

Itt szépen elmondja, hogy alig van keresztény követője. Ő ugyanis az a "keresztény", aki az ateistáknak tetszik. Azaz nem keresztény.

Az elemi csapdákat se kerüli el, annyira lelkes, hogy akadt 40-50 hallgatója. Azt mondja, még nem lépett ki a katolikus egyházból, mert annak van nem-magyarországi, progresszív-ferencista része is. Nos, katolikus szemmel ez kétszeres abszurdum:

• az egyháztagság ugyanis sose a földi egyházra vonatkozik, hanem az égire, abból meg miért lépne ki egy katolikus,
• eleve nem létezik a katolikus dogmatika szerint kilépés, a keresztség sose vonható ugyanis vissza.

Ezt nem tanítják a Gráci Ateista Elmegyógyintézetben, ahol Perinta posztapokaliptikus kutató? (Kutatja Petagónia Szivárványos Ferkó római ellenpápa számára a keresztényellenes uszítás leghatásosabb módszereit.)

Alsó és középszinten csak, a felsőfok egészen más terület.

Tapasztalatom a magyar, a szovjet/orosz, a kubai, s a bolgár iskolarendszerből.

Alapvetően 5 típus létezik:

• a "pedofób", mondjuk gyerekgyűlölő: utálja az egész világot, hogy ilyen szar munkája van, de legalább van hatalma, szóval folyamatosan szívatja a diákokat,
• a megcsömörlött pedofób: ő már annyira utál mindent, hogy szívatni sincs kedve, így egyszerűen csak szabotálja a munkát, lásd óraadás helyett az "olvassátok el most a 125. oldalt" típus,
• a kistudású: láthatóan nem ért a tárgyához, ezt simán leleplezik az adott terület iránt érdeklődő hatodikosok is, akik ezek után szívatni kezdik a tanárt kamukérdésekkel, hogy aztán a háta mögött röhöghessenek a tanáron, a tanár lassan az alkoholizmusba menekül, aztán kirúgják,
• a zseni: ő ért a tárgyhoz, csak azt hiszi, egyetemen tanít, s mélyen megsértődik, hogy nem mindenkinek az ő tárgya a kedvence, jellemzően felmond, mert képtelen feldolgozni a helyzetet, s ha mégsem, akkor kiválasztja a tárgy iránt érdeklődő pár diákot, s csak nekik tanít,
• az ideális tanár: ez a legritkább, tudja mit kell csinálni, s fő motivációja, hogy magyarázhat.

A pedofób típus volt a legrettenetesebb kisgyerekként, mert szabályosan terrorizálta a gyerekeket. Jellemzően középkorú, erősen csúnyulásnak indult, szexmegvonásban szenvedő nő, aki képes a szirénánál is hangosabban üvölteni.

Fokozott alakja a fiatal, házas, kövér tanárnő, akinek valami súlyos családi baja van, s ezt a gyerekeken veri le.

A megcsömörlött típust viszont imádtuk, mert az óráikon az égvilágon semmit se kellett csinálni.

Egyik iskolámban voltam én és egy másik srác, akik földrajz-mániában szenvedtünk. Ő jeles tanuló volt, én kettes, s mindketten jóval többet tudtunk a tanárnál. A szívatás meg ment: a tanárunk egyszer azt mondta kérdésre, hogy Pápua Afrikában van.

A zseniben volt egy nagyon sajátos esetem, egy gyakorlati foglalkozás tanár. Ami nagyon sajátos, mert a gyakorlati az típikusan pőttárgy, senki se veszi komolyan. De nem ő, ő komolyan vette. S körbevette magát pár fúrni-faragó akaró gyerekkel, akiknek csillogó szemmel magyarázott az esztergagépről meg a fúrásról. Mindenki más meg beszélgetett és várta az óra végét.

Ami közös minden típusban: határozottan állítja, hogy ő a munkája szerelmese és "professzionalista".

Az állatok mindenképpen materialisták, semmivel se törődnek, ami közvetlenül és azonnal nem érzékelhető. Se múlttal, se jövővel nem foglalkoznak, se feltételezésekkel, csakis a jelen van. Ha látszólag segítőkészek és önzetlenek, akkor is ez mindig hideg számítás eredménye.

A házi kedvencként tartott háziállat persze eltanul az embertől egyet és mást. De ez csak díszlet, a lényeg ott is a tiszta gyakorlatiasság.

Kétszer volt terhes és szülő kutyám: 1984-ben és 2005-ben. 1984-ben a németjuhászom 7 egészséges kölyköt szült, ill. a legkisebb beteg volt - asztmás -, de a lényeg, nem volt életet veszélyeztető betegsége. (A sors fintora: végül az asztmás kutya 18 évet élt le, többet mint az átlag.)

A másik eset viszont problémás volt: a szibériai höszkim 3 kölyköt szült, egyet halva.

Az anyakutya ilyenkor megtette azt, amit minden szabadon szülő kutya szokott: megrázta a mozdulatlan kölyköt, pár másodpercig nyalogatta a mellét és a fejét, majd mikor a kiskutya persze nem mozdult meg, egy utolsó pillantást vetett rá, majd megfordult, s visszament melegíteni a két élő kölyköt.

Mi meg ástunk egy lyukat - akkor kertes házban laktunk -, s eltemettük a halott állatot. Az anyakutya oda se nézett erre.

Emberi szemmel kegyetlen viselkedés, egy emberi anya ilyenkor zokogott volna, s képtelen lett volna egy ideig az élő gyerekekkel foglakozni.

A kutya viszont teljesen racionális: felesleges lenne erőt pazarolni a már úgyis halott kölyökre, mikor ott a két élő kölyök, akik várják a meleg anyai testet és persze az anyatejet, plusz meg kell őket alaposan nyalogatni, hogy lejöjjön róluk minden piszok, ami születésük közben rájuk ragadt.

A gazda iránti kutyaszeretet is inkább racionális. Amióta a farkas elszegődött emberi szolgának, az ember ad neki lakhelyet és ételt, így abszolút anyagi érdek, hogy a gazda le legyen kötelezve.

Az én mostani kedvenc kutyám - mert kettő van, de az egyikkel jobb a viszonyom - mindig üdvözöl, ha megérkezem valahonnan, ha lefekszem, mindig hozzám, a lábamhoz dörzsöli magát fél percig, ha pedig leülök a nappaliban a füleimet megnyalja, sőt ha a számítógép előtt vagyok, akkor néha az ölembe ugrik és megnyalja az orrom.

Igyekszik mindig jelen lenni. De ez se olyan önzetlen, emberi típusú szeretet. Ha más ember vette volna meg őt szülei gazdáitól, most más embernek igyekezné megnyerni a kegyeit.

Persze így is szeretem őt. A kutyabarát nagyszerű stresszoldó. S nincs negatív mellékhatása.

Mik is voltak azok a kérdések, melyek foglalkoztatták az európai értelmiséget a középkorban?

Persze akkoriban az értelmiség kisszámú volt, s ez is 95 %-ban egyházi személyekből állt. Viszont ezek a kérdések másokat is foglalkoztattak.

Rövid összefoglaló. Előre jelzem, leegyszerűsítve.

Íme a következő kérdések:

• mi a hit és a tudás kapcsolata,
• mi az általános és a konkrét viszonya,
• mi az egyed státusza.

A legkönnyebben persze az első érthető meg.

Alapvetően a hit és tudás viszonyáról a következő megállapítások lehetségesek:

• csak az egyik számít,
• mind a kettő számít, s a kettő közt ellentmondás van,
• mind a kettő számít, s a kettő közt nincs ellentmondás.

Az az álláspont, hogy csak az egyik számít szinte nem létezett. Egyrészt nem létezett a modern ateista álláspont, mely szerint a tudás minden, másrészt szinte kihalt az az ókorban még előforduló álláspont is, mely szerint a hit minden. Ez persze meglepetés azoknak, akik a felvilágosodáskori mantrában hisznek a "sötét középkorról", amikor állítólag a vallás betiltotta a tudományt, s aki nem hitte el, hogy a Föld lapos, azt máglyán égették meg élve.

Az akkori intellektuális csúcs, a teológiai tanári pálya feltétele volt pl. az úgynevezett 7 szabad művészetből a képzés elvégzése, az elképzelés az volt ugyanis, hogy aki nem érti a tudományt, az a teológiához képzetlen. Az áltudományos marhasásokat beszélő pap szóval modern, s nem középkori jelenség.

Az ellentmondást feltételező álláspont viszont népszerű volt, ez egyébként arab hatás volt Nyugat-Európában. Azt állította, hogy bár a hit és a tudás is igazság, a hit van az átlagembereknek, míg a tudás az elitnek. A hit tehát ugyanazt magyarázza, csak közérthetőbben, de mindkettő egyszerre igaz. Azaz az igazság nem egy, hanem kettő, s ezek között lehet ellentmondás, hiszen az egyik egy teljes sokrétű magyarázat, míg a másik egy leegyszerűsített egymondatos állítás.

A római pápa 1277-ban hivatalosan is eretnekségnek nyilvánította ezt az álláspontot.

Onnantól 2 fő verziója lett az ellentmondást tagadó álláspontnak (ezek persze nem ekkor keletkeztek, az ókorban is léteztek már):

• a tudás szerepe, hogy segítse a hitet, az ismert idézet szerint "a filozófia a teológia szolgája",
• a tudás és a hit módszertana egészen más, nem ugyanazzal foglalkoznak, van ami az egyik felségterülete, s van ami a másiké, így eleve nem is lehetséges a köztük lévő ellentmondás.

A modern kereszténységben jellemzően az utóbbi a domináns, kivételt csak egyes újprotestáns felekezetek jelentenek manapság, melyek közül a hagyományelvűek számára a hit minden, míg a progresszívek számára jellemzően a tudás minden. De a hagyományos kereszténység - katolicizmus, ortodoxia, sőt a történelmi protestantizmus is - jellemzően abszurdnak tekinti ezt a nézetet, annak mindkét alakjában. Miért?

Alapvetően mert ez az eredeti fősodrú keresztény hagyomány. A magyarázat alapja az, hogy az ember egyetlen sajátos vonása az élővilágban az értelem, azaz a bibliai teremtéstörténet értelmezése az, hogy az "Isten hasonlatosságra teremtés" azt jelenti: az értelem ez a hasonlatosság, azaz Isten a tiszta értelem, s ebben részesedik az ember. Ha pedig ez így van, akkor az értelem használata, azaz a tudomány, a tudás nem ellenkezhet a hittel, sőt a kettőnek teljes egysége kell, hogy legyen.

S a második kérdés.

Az általános és a konkrét, pontosabban a kategóriák és a fajok kérdése volt a legnépszerűbb téma. Ez osztotta meg a leginkább a gondolkodókat. Ezt nevezték univerzálé-vitának.

Röviden egy példa: létezik-e kutya mint olyan, vagy csak kuvaszok, németjuhászok, pomeránok, pulik, stb. léteznek, sőt csak Bodri és Rex léteznek-e. Bodrit és Rexet mindenki látta, de úgy általában kutyát senki, mégis mindenki tudja mi az a kutya, s azt is tudja, hogy mind Bodri, mind Rex kutya. Hogyan lehetséges ez?

A két szélső álláspont:

• az általános valóságos létező, a "kutya" tényleges létező,
• csak a konkrét valóságos létező, az általános nem más mint a konkrét dolgok alapján levont következtetés, csak Bodri és Rex van, s kizárólag elmei következtetés a "kutya", a valóságban nem tudható van-e egyáltalán "kutya", ez csupán egyfajta közmegállapodás, hogy van.

Hogy legyen kicsit tudományosabb hangzása a cikknek, nevezzük a két fenti álláspontot "universalia ante rem" és "universalia extra rem" alakban. Ugyanis minden eszmetörténeti cikkhez kötelező pár felesleges latin szó.

Azonban mindkét változat ritka volt, hiszen mindkettő ellentmond a józan észnek. Persze mind a kettő kimagyarázható. Csak hát az "ante rem" megalkotója maga Platón volt, aki aztán egyúttal megadta az elmélet cáfolatát is.

Ezért inkább ezek mérsékelt verziója volt jellemző:

• az általános létezik a szellemi térben, de nem az anyagi világban, azaz van "kutyaság", valóságos jellemzőkkel, ez egy objektív szellemi létező, mely viszont csakis konkrét dolgokon keresztül van jelen az anyagi világban ("universalia in rem"),
• az általános létezik a szellemi térben, de nem az anyagi világban, azaz van "kutyaság", valóságos jellemzőkkel, de ez nem egy objektív szellemi létező, hanem csak egy objektív eszmei következtetés a konkrét dolgok alapján ("universalia post rem").

Ez a kérdés abszolút nem tiszta teológia, bár kezdetben nyilván ez volt az egyik fő következtetés. Tulajdonképpen a kérdés máig létezik a filozófiában.

Könnyen felismerhető: az "ante rem" egyfajta örök, statikus világképet eredményez, mely mindig volt és mindig lesz, s soha semmi nem változik benne. Ez eleve ellenkezett a keresztény tanítással, mely szerint a világ nem örök, így ahhoz, hogy egyáltalán összegyeztethető legyen a kereszténységgel, módosítani kellett. A nézet keresztény verziója jellemzően az, hogy az "általános" Isten elméjében létezett a dolgok előtt, azaz ez valamiféle közbülső elem a teremtésben.

Ha viszont nincs semmi "általános", az meg a teljes parttalansághoz vezet, hiszen ez kihúzza a talajt szinte minden tudományág alól, mivel a tudomány éppenhogy az általánost keresi. Egyébként baromi jól passzol mindez a modern, progresszívista nézetekhez, melyek szerint minden "társadalmi" képződmény, s tulajdonképpen semmi sincs objektív módon, lásd a genderizmust, mely szerint végsősoron nem léteznek emberi nemek, ezek csupán az adott közösség ideiglenes és helyi képzetei.

S az utolsó kérdés. Mely részben összefügg a másodikkal. Miben térnek el az azonos fajú dolgok, mi státuszuk oka?

Azaz - maradva a példánál - ha Bodri és Rex is kutya, akkor miért nem azonosak?

A lehetséges válaszok:

• eleve a kérdés értelmetlen, hiszen nincs objektív módon általános, minden egyedi - ez az extra rem egyenes következménye, persze nevetséges, mindenki "érzi", ez abszurdum,
• minden más eset abból indul ki, hogy van általános a szó valamilyen értelmében, ebben az esetben a lehetőségek:
  • az egyediben az adott általános különböző fokban van meg - ez is abszurdum, mert pl. azt jelentené, hogy Bodri kutyasága erősebb, mint Rexé,
  • az egyed az adott általános mint eszme és valami más keveréke, az általános azonos, míg a más eltér:
    • ez a más a semleges anyag, az eltérés az anyag miatt van, azaz Bodri és Rex egyformán kutya, egyszerűen csak más az anyaguk, innen az eltérés - a gond ezzel ott van, hogy ezek szerint az anyag nem egységes, ami megint ellentmond a józan észnek (meg mellékesen a modern tudománynak is), szóval a semleges anyag nem semleges, ami önellentmondás,
    • a megoldás az lehet, hogy nem az anyagban van az eltérés, hanem magában az álatlánosban, mégpedig úgy, hogy a meghatározó általános mellett vannak járulékos tulajdonságok is, ezek is általánosak, de az adott esetben kiegészítő szerepet játszanak, lásd Rex simaszőrű, Bodri meg gyapjasszőrű, de nyilván nem szőrük adja kutyaságukat,
• olyan megoldás is lehetséges, hogy az egyediség csak képzet, ez az első tézis megismétlése, csak éppen ellenkező alapon: azaz csakis egység, csakis általános van, s csak látszat ennek felosztása.

A modern tudomány egyszerre vallja az egyediséget és annak hiányát. Az elemi részecskék szintjén nem létezik egyediség (lásd, minden elektron azonos, az eltérés csak számbeli), míg minden, az elemi szintnél magasabb szinten igen. Az meg már világnézeti kérdés, ezt ki hogy magyarázza.

Az USA-ban - azért USA, mert a legtöbb film az amerikai valóságot állítja bemutatni, ezért az a legismertebb - egy átlagos kólcenter szerű munkahelyen egy nem vezető beosztású alkalmazott nagyjáből havi nettó 3 ezer dollárt keres. Ott ez a szellemi munka legalja, pl. egy átlag középiskolai tanár ennek a másfelét keresi, egy felsőoktatásban dolgozó oktató meg a 2,5-szeresét.

Az EU legszegényebb országában, Bulgáriában ugyanez a munka átlag havi nettó 1 ezer dollárt eredményez. S ezzel ez a szellemi munka felső része, egy átlag középiskolai tanár nyugdíj előtt, 3 évtized munkaviszonnyal is kevesebbet keres.

Az USA-ban a kólcenteres álma, hogy máshol kapjon munkát, mert szinte bármi más több pénzt jelent. Bulgáriában meg az értelmiségi álma, hogy felvegyék egy kólcenterbe.

Nyugati kólcenteres kollégák mesélték, náluk a dolgozók 80-90 %-a részmunkaidős diák, aki nem akar fizikai munkát vállalni tanulmányai alatt.

Az ideális helyzet persze, amikor a nyugati kollégát kiküldik Bulgáriába pár hétre, nyugati fizetéssel, hogy mondjuk tartson képzést, csináljon tapasztalatmegosztást.

Korábban Kelet-Európában sose járt angolok ámultan mondták, sose éltek még ilyen jól, mint Szófiában: egész este ettek-ittak, s még így is csak annyit költöttek, mint otthon egy gyorsbüfében.

S a fő szám a sör: egy korsó sör otthoni árából öt korsó, fantasztikus!

Rosszkedvűen mentek haza Staffordshire-be, ahol az ember kénytelen számolni a pénzét a kocsmában, mert különben nem marad lakbérre. Minek mennek ezek a bolgárok Angliába, ahol drága a sör, s még az időjárás is szar?!

Gyakori érv: a nyugatellenesek miért nem keletre mennek élni, befektetni, tanulni, nyaralni?

A kérdés valójában nem tartalmatlan, azaz ténylegesen is foglalkozni kell vele, nem lehet szimpla marhaságként lesöpörni mint a legtöbb ballib érvet.

Én először akkor szembesültem ezzel, amikor még messze nyugatpárti és liberális voltam. Szöget ütött a fejemben az a latin-amerikai sajátosság, hogy teljesen általános Latin-Amerikában 2 teljesen összeegyezhetetlen dolog együttes megjelenése:

• vágy az USA-ba költözésre,
• mély megvetése mindannak, amit az USA jelent.

Persze nem teljesem azonos a párhuzam, de erősen létezik.

Én azt hiszem a természetes emberi gyarlóság a legjobb magyarázat. A legjobb példa talán a nőkhöz való viszony az átlag férfiben. Az átlag kamasz fiú, fiatal férfi egyszerre csinál 2 teljesen ellentétes dolgot:

• imádja a nagyon "nyitott" viselkedésű nőket, nem haboz élni az adódó lehetőségekkel e tekintetben,
• amint azonban érzelmi köteléket alakít ki egy adott nő iránt, elvárja, hogy az a nő ne legyen nyitott, csakis az övé legyen minden tekintetben.

Kubában ez pl. teljesen patológikus méreteket ölt. Távolról meg lehet állapítani melyik kubai nőnek/lánynak van stabil párkapcsolata, akinek ugyanis van, az még az öltözködésben is visszafogott, ugyanis a partnere nem engedi neki a nőiesebb öltözéket.

Én ezt személyesen sose vittem ilyen végletekig. Számomra az volt a cél, hogy a mindenkori csajom legyen csak az enyém, ebben legyen "zárt", de ezzel együtt pl. az öltözködésben legyen maximálisan nyitott.

S - talán ebből következően - sose szerettem a nyitott viselkedésű nőket. Akkor se, ha a helyzet kedvezményezette lettem vagy lehettem volna.

Múzsámmal - persze nyilván nem most, amikor már öreg, hanem amikor még fiatal volt és az átlagvélemény szerint is szexis, csinos volt - sokszor megesett, hogy megkérdezték tőle, hogyan nézhet így ki, nem haragszom-e rá ezért én. Majd amikor elmondta, akkor haragudnék, ha nem így nézne ki, sokan nem értették.

De jól tudom. én vagyok a kisebbségi nézet.

Ahogy a nyugathoz való viszonyban is kisebbségi nézet az, hogy valaki nem szereti a nyugatot és nem is él a nyugat bájaival. Sokkal-sokkal gyakoribb az a választás, hogy megvetjük a kurvát, de azért élünk szolgáltatásaival.

Csak aztán ezt a nyugat hívei félreértik. Egyrészt azt hiszik, hogy a nyugat bájai nyugatpártiságot teremtenek. Másrészt azt, hogy a bájak népszerűsége egyben a nyugati rend valamiféle felsőbbrendűségét is jelenti.

Pedig a folyton kurvázó, feleségét megcsaló férfi is kellemetlenül meglepődne, ha a feleségéről megtudná, hogy időnként hobbiból kurva. Az meg egyenesen felbőszítené, ha a saját lányából lenne "szexmunkás" típus.

Csak két út van, mondta a korombeli, nálam pár évvel idősebb spanyol ismerős mostantól számítva 27 éve. Spanyolországban.

Spanyolország sajátos hely, sok mindenben ugyanúgy eltér az európai fősodortól, ahogy Kelet-Európa, bár egész más módon.

Spanyolországban a történelem úgy alakult, hogy a liberális demokrácia csak a XX. sz. 70-es éveiben jelent meg, a korábbi időszakban előbb káosz, majd egy totális diktatúra lett, mely persze lassan enyhült, a 60-as évek második felére már egy élhető autoritárius hatalommá vált. De a fősodrú nyugati típusú rend csak 1978-tól számítható, sőt megszilárdulása csak 1981-től.

Egyébként a spanyol diktatúra nagyon furcsa volt. Bizonyos dolgokban kőkemény volt, másoknban meg hihetetlenül engedékeny. Pl. simán engedték, hogy az országban repülőgéppel tranzitáló külföldiek vízum nélkül beléphessenek az országba, csak jelezni kellett az igényt a repülőtéri rendőrörsön, ahol így bemondásra kiadtak engedélyt ingyenesen. S bárkinek, azaz a hivatalosan ellenséges államok polgárainak is, lásd a kelet-európaiakat.

Múzsám gyerekként a szüleivel sokszor volt így Spanyolországban a 70-es években. Az apja Kubában, majd Mexikóban volt hivatalos kiküldött, s jellemzően Madridon keresztül utaztak.

Szóval Spanyolországban ment folyamatosan ugyanaz, ami nálunk, csak úgy 15-20 évvel korábban, ez a "csatlakozunk Európához" hullám. 1982-ben lettek NATO-tag, 1986-ban EU-tag: az 1982-es NATO-csatlakozás elleni aláírásgyűjtésben majdnem részt vettem, megállítottak az utcán szocialista aktivisták, hogy írjam alá, majd csalódva vették tudomásul, hogy hiába nézek ki helyinek, nem vagyok spanyol állampolgár. Később a spanyol szocik lettek egyébként a NATO legfanatikusabb hívei, sőt a volt vezérük NATO-főtitkár is lett (Javier Solana), de ez már más ügy, ami persze szinte hasonlít a magyar helyzethez, ahol a NATO-csatlakozást először éppen az MSZP vetette fel.

Ment is mindez a folyamat lelkesen, gyakorlatilag csak marginális csoportok ellenezték az egészet, egyes pár százalékos kommunista és anarchista csoportok, s még kisebb francóista csoportok. De még ezeknek a köröknek a zöme is európaista volt, a kommunisták nagy tönbbsége is. A francóisták zöme meg megreformálta magát, s átállt az átlag nyugati középjobb konzevatív-liberális vonalra. (A spanyol Néppárt de iure a francóista állampárt utóda.)

Kicsit mint a magyar helyzet, Spanyolországban is simán átmentette magát a diktatúra elitje, csak persze a másik oldalon.

A 90-es évek elejére kialakult a "nincs más út" ideológia, azaz aki ellenzi a rendszert, az hülye és vagy fasiszta vagy kommunista.

A mélyben ez teljes erkölcsi széthulláshoz vezetett. Minden szemszögből. Franco annyira túltolt mindent, hogy utána megjelent mindenben az ellenkező véglet. Franco alatt a rendőr megbírságolta az utcán egymást megcsókoló párokat (normál heteroszex párokat!), mert ez közbotrányokozásnak minősült, utána meg minden tele lett színültig homokosokkal, s immár semmilyen erkölcsi érv nem számított, az emberek mindenre legyintettek. Spanyolország lett a világ harmadik országa, ahol bevezették a homokos "házasságot", megelőzve pl. Skandináviát, Angliát, Németországot.

Az egész hangulat apokaliptikus lett. A korábbi mérsékelt optimizmus helyett. Ma gyakorlatilag a spanyol az egyetlen spanyol nyelvű nép, ahol az életérzés nem "latinos". A spanyol életszínvonal kb. tizedén élő átlag kubai pl. teljesen idegen bármilyen pesszimizmustól, pedig hát lenne rá oka.

1995-ben ezt legjobban ez az ismerős fogalmazta meg: itt vagy dolgozol, kicsit csalsz, trükközöl, pénzt spórolsz, majd kis üzletember leszel, vagy ha ez nem sikerül, akkor drogos leszel, harmadik út nincs.

Pedig ő utálja mind a két utat, de nem tud mit tenni - mondta.

S valójában máig ez a helyzet. A spanyol rendszerkritikusság máig nem következetes. Az újbaloldalból tipikus woke-szekta lett. De a magyar fideszes sajtóban népszerűsített újjobb, a Vox is abszolút ultraliberális a gazdaságpolitikában, valójában magyar viszonylatban a Momentumhoz áll közel, nem a Fideszhez - a Fidesszel való közös elem a kulturális mező és a szoft EU-szkepticizmus.

Persze ha spanyol lennék, a Voxra szavaznék, de csak szigorúan kisebb rossz alapon. Nem rendszerkritikus párt, csak rendszerreformista párt ők, s alapvető axiómájuk téves.

Az ismerőssel meg nem tudom mi lett. Hamarosan személyes konfliktus alakult ki. Szerelmes lett a múzsámba, még házassági ajánlatot is tett neki. Ez meg aztán persze meggátolta a további kapcsolatot.

Teljes tévhit, hogy a polgári engedetlenség törvényes. Sőt éppen az a lényege, hogy nem törvényes.

A polgári engedetlenség azt jelenti, nem értek egyet a fennálló törvényes renddel, azt tudatosan bojkottálom. S a legfontosabb: valamilyen magasabb érték nevében vállalom a következményeket, jellemzően a törvényes rend válaszát.

Úgy polgárilag engedetlenkedni, hogy elvárom nem lesz semmi bajom ebből az minden csak nem polgári engedetlenség. Ez kb. olyan, mint úgy éhségsztrájkolni, hogy közben fel vagyok háborodva miért vagyok éhes.

Mindez azzal a ballib szöveggel kapcsolatban jutott eszembe, mely szerint a hatalom törvénytelenül rúgta ki a polgári engedetlenkedéssel élő fanatikus ballib pedagógusokat, akik csak éltek törvényes jogukkal.

Néha - tényleg nagyon ritkán - belemegyek vitákba a ballib buborék tagjaival. A legnagyobb ballib fórumokról persze ki vagyok tiltva örökre, így erre kevés hely adódik: valami csoda folytán a Telex elfelejtett kitiltani, így ott ez lehetséges.

Íme egy átlag vita menete, amikor elhangzik ellenvélemény bármilyen ballib felvetésre, mondjuk nevezzük a ballibbant agymenés 8 lépcsőjének:

• 1 - Röhögő fejet tesz a hozzászólásomra, majd megjegyzi, nem igaz, amit írok.
  • Megkérdezem, pontosan mi nem igaz.
• 2 - Kijelenti, hogy amit írok az tényszerűen nem igaz.
  • Persze, hogy nem igaz. De hogyan is lehetne tényszerűen igaz vagy nem igaz egy vélemény?
• 3 - Kijelenti, hogy a véleményem nem az enyém, hanem a fideszes propagandmédiák szövegét szajkózom, meg egyébként is megvettek 2 zsák krumplival. Meg Mészáros ma is 100 milliárdot lopott, plusz Kaleta és Szájer, meg a pedofil papok.
  • Megjegyzem, hogy minden vélemény valamilyen idegen hatás eredménye, senki se találja fel a melegvizet, azaz ez eleve nem lehet érv. Továbbá megjegyzem, hogy mégis nagyon kevés ember van, aki egy az egyben másol mást, szinte mindenki hozzátesz valami egyedit. Minél intelligensebb egy ember, annál inkább felismeri, hogy az ő saját véleménye nem a sajátja, hiszen már évezredek óta gondolkodik az emberiség. Hozzáteszem: magyar médiafogyasztásom 90 %-a ballib, pl. a Telexet naponta olvasom, az Origót meg havonta. Ahogy mondjuk a Demokratát is csak havonta, míg a HVG-t meg naponta.
• 4 - Kijelenti, ez nem igaz. Ha tényleg gyakran olvasnám a Telexet és a HVG-t, akkor nem mondanék ilyen hazugságokat.
  • Megkérdezem: valaminek az elolvasása agymosó hatású-e, azaz aki x-t olvas, az egyet is ért vele. Ugye itt vezette magát csapdába, hiszen az előbb még saját gondolatról beszélt. Ráadásul ismét előjön a hazug és igaz vélemény kérdése, ami teljes abszurditás, egy vélemény sose lehet hazug, ill. csak abban az értelemben lehet az, ha valaki tudatosan nem azt mondja, amit gondol, de ez egy egészen más eset.
• 5 - Kezdi észrevenni, hogy saját maga ellen adott érvet, így kijelenti, hogy nem fogja velem az idejét vesztegetni, mert annyira buta vagyok, hogy úgyis képtelen lennék megérteni a szent igazságot.
  • Szó szerint megismétlem neki ugyanezt.
• 6 - Elmondja, íme csak papagájkodni tudok. Kifejezi reménységét, a fajtám kipusztul, új idők jönnek, s beköszönt a racionalitás kora, amikor a sötét, vallásos, mucsai agyak kisebbség lesznek, majd kihalnak.
  • Megjegyzem, jelenleg éppen az ő életterük csökken, nem a miénk. Az egész világon.
• 7 - Ez már dührohamot indít be. Elkezd átkozódni.
  • Megjegyzem, íme nincsenek érvei.
• 8 - Felkeresi a FB-profilomat, s elkezd hülyeségeket beírni a képek és posztok alá.
  • Ezeket sose törlöm. Ill. csak ha más embert is érintenek. Mondjuk aki Darja Dugina halálával szemétkedik, annak a kommentjét törlöm. Meg aki mondjuk kurvázza a múzsámat, az a komment is törlődik. Aki viszont velem trágárkodik, annak marad a kommentje.
• +1 - A legagresszívebb típus küld személyes üzenetet is, trágárságokkal, aztán blokkol, ne tudjak válaszolni. A legfrissebb üzenet:

Szórakoztató. Köszönöm Istennek, hogy ilyen ellenséget adott nekünk. Mely csak erőpozícióból képes megszólalni, érvelni nem képes, s komolyan elhiszi, hogy minden ellenvélemény egyetlen oka a butaság.

A liberális dogmatika szerint az erős állam rossz, mert elveszi az emberek szabadságát.

Ellenben még a klasszikus liberalizmus is azt vallotta, kell egy túlerő az emberek felett, mely biztosítja az egyéni szabadság kereteit. Thomas Hobbes ideális állama egy felvilágosult abszolút monarchia, mely egyrészt olyan erőfölénnyel bír, mely ellen a társadalom legerősebb tagjai se képesek felvenni a harcot, másrészt ez az államhatalom csakis a társadalmi béke érdekében gyakorolja ezt a hatalmát. Azaz szerinte éppenhogy az erős államhatalom a biztosíték a szabad polgári társadalomhoz. Ellnekező esetben ugyanis mindenki mindenki ellen küzd, anarchia van, s csak a legagresszívebb egyének lesznek szabadok, de még ők sem érezhetik biztonságban magukat.

Könnyen belátható: a gyenge állam csakis a legerősebb egyedek érdeke. Ez a legjobban a lehető legspontánabb emberi közösség, kisgyerekek csoportja vizsgálatával látható be. Ha jelen van az óvónéni, a kisgyerekek szépen játszanak, figyelnek egymásra, még segítik is egymást, ha azonban nincs óvónéni, a legerősebb kisgyerekből diktátor lesz, aki pár havert maga köré gyűjtve terrort vezet be, elveszik a többi kisgyerek játékait, ételét, esetleg meg is verik őket. Az átlag kisgyereknek a lehető legkisebb rossz az erős óvónéni, aki ugyan az ő szabadságát is korlátozza, pl. nem feküdhet be a pocsolyába és nem ehet csokit alma helyett, de egyúttal azokat is visszafogja, akik egyébkén elvennék játékát, ételét, sőt megvernék őt.

A liberális polgári demokrácia tehát önellentmondás. Ha az állam eleve gyenge, hiába minden demokrácia, hiszen a megválasztott szervek jogosultsága olyan gyenge lesz, hogy nem lesznek képesek ellátni feladatukat. Ha viszont az állam erős, két lehetőség van: vagy az államhatalom önkényes lesz vagy a közérdeket segíti elő.

Az ideális megoldás a nem-liberális demokrácia. Azaz a hatalom erős és demokratikus.

Én nagyobb fogyasztója vagyok a ballib tartalmaknak, mint egy ballib törzsszavazó.

De alapvetően kell legalább egy érv ahhoz, hogy az ember neki nem tetsző dolgokat kövessen:

• legyen az színvonalas, azaz fejtse ke a saját álláspontját szabatosan, értelmesen,
• ha ez nem megy, legyen legalább olyan rossz, hogy röhögni lehessen rajta.

Amt viszont sose követek: ami színvonaltalan, hülyeség, s egyszerűen csak középszerűen unalmas. Itt nincs értelme a tájékozódásnak.

Pottyondy Edina pont ez a kategória: tehetségtelenül adja elő az unalmas közhelyeket. Amikor megjelent, meghallgattam pár adását, aztán abbahagytam.

Most a lecsengett celebek jól ismert trükkjével él: bejelenti, hogy abbahagyja, hogy aztán folytathassa.

Ásít a kisember.

Az utóbbi 10-15 év egyik legidiótább divatja a seggrázás, eredeti nevén twerking.

Akik művelik, azt hiszik, ez valamiféle szexis, kellemes, izgató dolog.

Én egyébként fenékpárti vagyok, a nőkön mindig a bokát, a feneket, s az arcot nézem meg legelőször, a mellet csak később.

Ennek ellenére nem látom, mi a jó a seggrázásban. Nem erotikus, nem izgató, nem érdekes, sőt kifejezetten nőietlen.

A spanyolok okosak, "kutyázásnak" fordítják a seggrázást.

A szakszervezetek szerepe az utóbbi 30 évben drasztikusan csökkent.

Ma Európában az átlagszám 25 %, azaz a dolgozók átlag 25 %-a szakszervezeti tag.

Egykor egyes nyugati országokban - elsősorban Franciaország és Olaszország - a dolgozók 90 %-a szakszervezeti tag volt, ma ennek nyoma sincs. Ma egyedül Skandináviában szakszervezeti tag a dolgozók több mint fele, mindenhol máshol a többség nem tag. A negatív rekorder ma Franciaország, ahol 10 % alatti a szakszervezeti tagok aránya.

Kelet-Európában a kommunizmus alatt a szakszervezeti tagság persze 99 %-os volt, ez automatikusan ment, hiszen a szakszervezet az állam része volt. Ahogy a diákból automatikusan úttörő lett, úgy a dolgozóból meg szakszervezeti tag, abszolút formalitás volt mindez.

A kommunizmus bukásakor szinte mindenki ki is lépett, hiszen ezt addig csak kényszernek tekintették. Ma Kelet-Euróában egyedül az ex-jugoszláv országokban magasabb a szakszervezeti tagság aránya, ott is csak 35 %, máshol 10-20 % közti. Magyarországon az arány 12 %. Bulgáriában 15 %.

A kelet-európai helyzet nagy furcsasága: a legtöbb szakszervezeti tag állami cégeknél van, nem ott, ahol kellene, azaz a tőkés cégeknél. Magyarországon is ez van: a legerősebb szakszervezet olyan helyeken van, mint MÁV és BKV.

Bulgáriában a helyzet szinte teljesen azonos. Vasút, tömegközlekedés, állami hivatalok, iskolák - ezek a fő helyek, ahol van értékelhető szakszervezeti tevékenység.

Egy csomó multinál dolgoztam az utóbbi 15 év során, a közös vonás: szakszervezet nem létezett egyikben sem.

Egy érdekes eset: 2008-ban az akkori multi munkahelyemen egy idősebb kolléga, aki korábban sokat élt Lengyelországban, elkezdett szakszervezetet szervezni. Én nem léptem be, nem hiszek az ilyesmiben. De biztos voltam benne, az egész csődbe megy. Egyrészt, alig lépett be valaki, a nagy többség hülyeségnek minősítette az egész próbálkozást. Másrészt, a szervezőt hivatta a vezetőség, s felajánlotta neki, közös megegyezéssel távozzon a cégtől azonnal, kompenzálásként kap plusz 2 havi munkabért. Ő meg látva az egyébként is gyér érdeklődést simán belement. Így a szerveződő szakszervezet meg is szűnt.

Egy időben, amikor még kevés volt az internet, azaz valamikor a 90-es években, sokat néztem tv-t.

Ekkor még nem létezett a letöltés se tartalmilag, se műszakilag. Egyszerűen olyan lassú volt a net, hogy megoldhatatlan volt bármi nagy anyag fel- és letöltése.

Én 1992 óta használom a netet, azaz még a világháló létrejötte - 1995 - előtt óta. Tehát végigéltem a leglassabb adatátviteltől mindent a szélessávig. Ma az otthoni nethozzáféresemmel 1 GB letöltése kb. 5-szer gyorsabban megy, mint 25-30 éve 1 MB letöltése, azaz kb. 5000-szeres a növekedés.

Szóval volt akkor videókölcsönző, meg persze a tv-sugárzás. Ha egy film nem volt népszerű, akkor ahhoz nem lehetett sehogy se hozzáférni.

Az ember nézett pl. sorozatokat tv-ben, számtalan reklámszünettel. Kellemetlen volt, de más nem volt.

Párszor megesett velem: elalszom a reklám alatt, majd a reklám végén nem ébredek fel. S mire felébredek, már egy másik film megy.

Ilyenkor először megpróbáltam mindig értelmezni a cselekményt. Hosszú percek kellettek rájönni, ez nem ugyanaz a film. Különösen vicces volt, amikor még álmodtam is közben, így már 3 eseményvonal keveredett.

A ballibaizmus egyik vonása a súlyos képmutatás.

Azt még valahogy meg tudom érteni, hogy valaki pl. homokbeteg, s ezt megpróbálja kimagyarázni. Ez alapvetően természetes emberi reakció. Senki se szeret önmagával ellentétben lenni. Ha mondjuk kleptomániás lennék, akkor esetleg igyekeznék kitalálni valamilyen elméletet, mely igazolja e mániámat.

Ez mellesleg nehéz téma. Minden ember hajlamos arra, hogy az, ami iránt pozitív érzelmei vannak, azt automatikusan jónak is állítja. Pedig esetleg az rossz, de legalábbis semleges. Ezzel máskor is vigyázni kell.

Szóval - visszatérve - érthető, hogy valaki aki valami egyértelműen rosszat művel, igyekszik azt legalábbis semlegesnek beállítani. Természetes reakció, az önvédelem alakja.

Ami viszont a perverzió csúcsa: nem művelni valamit, azt mégis hirdetni, de megtapsolva tartózkodni tőle.

A friss bulvárhír szerint Donáth Annácska gyereket szült. Semmi gond ezzel. Azonban a hírek szerint fiút szűlt, ez viszont már teljesen megmagyarázhatatlan. A Donáth-félék szerint ugyanis emberi nemek nem léteznek, ezek csak társadalmi konstrukciók. Szóval honnan tudja Annácska, hogy kisfiúja van? Esetleg megkérdezte a gyereket, aki szabadon nyilatkozott neméről? Ez kizárható.

Én azt sejtem, hogy Annácska ránézett gyermekére, azon egy hím nemi szervet tapasztalt, s ez alapján - fasiszta, kirekesztő, gendertudománytalan módon - arra következtetett, hogy a gyerek fiú. Azaz úgy tett, mint ahogy egyébként minden normális ember.

Viszont Annácskáék européer szektája szerint a normalitás elvetendő, s nemet megállapítani így nem szabad.

Na most, mikor mond igazat Annácska, amikor a saját esetében normálisan viselkedik, vagy amikor politikusként tagadja a normalitást? Ez a vizet iszik, bort prédikál magatartás, ami sokkal-sokkal rosszabb a vizet prédikálva borivásnál.

Annál ugyanis nincs rosszabb, mint amikor valaki normális, azonban ennek ellenére harcol szavakban a normalitás ellen. Ennél egy perverz abnormális is jobb, neki legalább megvan a mentsége, hogy saját magát védi.

A munkavégzés, az üzleti élet egyik fontos eleme az érdeklődés felmutatása. Ennek két alakja lehetséges: a kamuhozzászólás és a kamukérdezés, nyilván utóbbi a rövidebb út.

Egyébként mindez teljesen független a társadalmi rendszertől. Semmilyen értékelhető eltérés nincs egy kommunizmuskori gyűlés és egy mai modern multis üzleti értekezlet között.

A kamuhozzászólás a nehezebb műfaj. Módszere: kitapogatózni mi éppen a kötelező vélemény a cégnél, majd azt előadni kicsit más szavakkal, a legjobb ha beleszúrunk egy vicces mondatot is, hogy aztán emlékezzenek ránk. A kommunizmusban ez a típusú beszéd jellemzően úgy kezdődött, hogy "csatlakozva az előttem szólókhoz". A liberális verzió kicsit nehezebb, ott ugyanis már szimulálni kell valamilyen egyedi ötletet is. A legbiztosabb megoldás: figyelmesen meghallgatjuk, elolvassuk a vezetőség legfrissebb szövegeit, majd azokat elismételjük. Persze hozzátéve valami egyedit. Mondjuk javasoljuk, minden második pénteken legyen sárga nap, ekkor a kollégák vegyenek fel egy sárga ruhadarabot. Miért? Hát mert növeli a csapatszellemet!

Nem vicc. Egyik korábbi munkahelyemen időnként volt egészség nap. Ez azt jelentette, aznap ne a liften menjünk fel az emeletre, hanem a lépcsőn. Szerencsére ritkán volt, átlag félévente. Egyszer még én is felmentem a lépcsőn, a következő alkalmakkor már nem, csak azt mondtam "köszönöm" a lift előtt álló aktivistáknak, majd beszálltam a liftbe. Furcsán néztek rám, de eleve furcsa ember hírében álltam.

A legjobb, legegyszerűbb a kamukérdés. Nem kell hosszasan beszélni. Óvatosnak kell lenni, olyat ne kérdezzünk, ami pár perce elhangzott, mert ezzel csak saját figyelmetlenségünket áruljuk el. Olyat kérdezzünk, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt előre tudjuk a választ. Fontos azonban, hogy a kérdésünk ne tűnjön szarkazmusnak, ezt nem szeretik a vezetők. Legyen mindig valami teljesen banális ügy.

Mondjuk mondhatod azt, szerinted nagyon fontos az ökológiai felelősség, mert globűális melegedés van, s mindjárt fél kilométerrel nő a tengerszint, ha nem teszünk semmit. S ezzel kapcsolatban kérdésed: lesz-e idén is több akció e tekintetben.

Ha ezt nem követed, sose lesz a cégnél karriered. Ugyanis a multik pont ugyanúgy működnek, mint a kommunista vállalatok, szinte minden teljesen a személyi kapcsolatoktól függ, s ehhez alapvető a saját személy reklámozása.

Még liberális koromban komolyan hittem, a profitéhes magáncégek jobban működnek, mint a kommunista állami vállalatok. Az első multi munkahelyemen el kellett töltenem 3 hónapot, hogy rájöjjek, fatálisan tévedtem. Fő megállapításaim ezek voltak:

• a profit ötödrangú szempont, a jó személyi kapcsolatokkal rendelkező vezető vagy részleg simán lehet vesztességes, akkor se lesz eltávolítva, míg a nem megfelelő személyi hálóval rendelkező meg akkor is el lesz távolítva, ha pénzt hoz a cégnek,
• alapvetően nyerő magatartás a munkaszimulálás, a csajok ezt nagyon tudják, még ebédidőre is úgy állnak fel, hogy panaszkodnak a sok munka miatt,
• az elvárt modellek utánzása.

Ez utóbbiról egy vicces sztori. Volt egy kollégám, aki karriert akart, de ennek ellenére velem valahogy és valamiért szimpatizált, szóval simán vette a rendszerkritikus szövegeimet. Nagy nehezen elért egy kisfőnöki pozíciót. Aztán látom, a folyosón szalad egy laptoppal a kezében és mosolyog, siet az egyik konferenciaterem felé. Mondom neki "már alakul, öregem, de még dolgozni kell a mosolyon: az igazi vezető gondterhelten néz maga elé, sose mosolyog".

Persze lehet semmit se csinálni ebből, amit leírtam, de akkor nincs karrier, s az első leépítésekor is téged rúgnak ki.

Én sose követtem ezt, még sose szólaltam meg semmilyen értekezleten, kizárólag hozzám intézett direkt kérdésre válaszolok. Dehát én eleve harcolok minden karrier ellen.

A humor a legjobb eszköz mindennek az elviselésére. Már a régi rendszerben éltem ezzel.

Amikor orosz iskolába jártam még a 80-as években, a legjobb orosz haverom apja magasrangú KGB-tiszt volt, rendkívüli karrierrel, pl. az USA-ban éltek évekig, a New York-i szovjet ENSZ-képviselet alkalmazottja volt, hivatalosan tolmács, a valóságban hírszerző. Apja magas rangja miatt a fiút az iskola vezetősége folyamatosan pátyolgatta. Ő meg baromira utálta az egészet, azt akarta, hagyják békén, de nem hagyhatták, pl. beválasztották az iskolai Komszomol-bizottságba tagnak. Ő meg eljárt a bizottsági ülésekre, de folyton hallgatott, ami egy idő után kezdett kellemetlen lenni. Mondja nekem a srác, mi a baja, valamit végre mondania kellene, de nem tudja mit, mert utálja az egészet. Ő tulajdonképpen csak elektromos zenét akar hallgatni (lásd Kraftwerk), meg nyelveket tanulni, nem Komszomol-marhaságokkal bajlódni. Erre előadtam neki egy bizottsági gyűlés paródiát.

A következő héten röhögve meséli, minden szuper, a paródiám egyik mondatát komolyan előadta a gyűlésen. Az én paródiámban volt egy rész "az elvtársak önéletrajzának megvitatása" címmel, itt elmondtam az összes akkori szovjet banalitást, lásd a nagymamája személyesen látta Lenint beszélni, az apja meg Berlinig jutott géppuskával 1945-ben, stb., majd "és rendkívül szerény egyéniség". Szóval a srác előadta a "rendkívül szerény egyéniség" megjegyzést, s végre lett egy hozzászólása a gyűlésen.

Az előző cikkhez kiegészítés.

Minden úgy lett, ahogy írtam, a sorrend nem változott. Apró korrekciók csak.

Az összesített eredmény szerint 7 párt jutott be:

• GERB: 25,3 %
• PP: 20,2 %
• török-muszlim: 13,8 %
• Újjászületés: 10,2 %
• BSZP: 9,3 %
• DB: 7,4 %
• Bolgár Felemelkedés: 4,6 %.

Területi eloszlásban a 31 belföldi választókerületben nyertes:

• a PP nyert 2 választókerületben: Szófia-főváros 3 választókerületéből 2-ben: északkelet és dél,
• a török-muszlim párt 5 választókerületben: Kardzsali, Razgrad, Sumen, Szilisztra, Targoviste,
• a GERB nyert a többi 24 választókerületben.

A külföldi szavazatokban természetesen - mint mindig - a török-muszlim párt nyert.

Mivel Bulgáriában se jelent semmit a szó eredeti értelemben a baloldaliság és jobboldaliság, a legegyszerűbb úgy érzékeltetni a bolgár politikát, hogy elhelyezzük az euroatlantizmus szerinti tengelyen.

Az egyértelműen euroatlantista erő a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP nevű párt (a PP a "Folytatjuk a változást" mondat bolgár rövidítése):

• a Demokratikus Bulgária a 90-es évekbeli bolgár antikommunisták maradványa, sokáig aztán parlamenten kívüli erő, majd lassan felépítették magukat újra, egyértelműen kötődnek a nagy amerikai pénzosztó alapokhoz, köztük a Soros Alapítványhoz,
• a PP tavaly alapított új párt, talán azt lehetne mondani róla, hogy a Demokratikus Bulgária emberarcú verziója, tele van fiatalokkal és hazatért bolgár emigránsokkal, az irány ugyanaz, de azt kevésbé dogmatikusan és sokkal lazábban adják elő.

Magyar párhuzam nehezen található. Talán mint a 90-es évek elején az SZDSZ és a Fidesz, amikor a Fidesz még nem kezdett kifarolni a ballib táborból.

Arról is szó volt, hogy együtt indulnak, de a szakértők kiszámolták, ez csak csökkentené a szavazatszámot.

Bulgáriában még ezek az erők se vállalják be egyébként a nyugati progresszívista értékrendet. Az ortodox kereszténység hatása miatt ez nagyon tabu téma, azaz pl. senki se beszél nyíltan homokos jogokról, genderizmusről, ateizmusról. (A bolgárban a "gender" szó elterjedt pár éve, kissé megváltozott értelemben, sértés jelentéssel, kb. magyarra a "köcsög" szóval fordítható, lásd "hé, te gender".)

Szóval az identitárius progresszív tematika egyszerűen nem téma, mert hivatalosan mindenki elutasítja. S ha valakit megvádol az ellenfele, hogy e téma híve, az azonnal igyekszik tiltakozni, kijelentve, ő keresztény ember és a hagyományos családokat támogatja. Még azok a politikusok is, akik közismertek homokosok.

Szóval ezek az egyértelműen euroatlantista erők se beszélnek ilyesmikről, ők csak a "nyugat része vagyunk" szöveget nyomják (ami egyébként nem igaz, Bulgária még annyira se volt soha nyugati, mint Magyarország, pedig Magyarország is csak nagyon tág összefüggésben volt az), meg utalgatnak arra, hogy a nyugat a nyertes erő, jólétet ad, szóval már csak haszonelvűségi alapon is a lehető legjobb megoldás nyugatosnak lenni.

A tengely másik vége az Újjászületés Párt, mely egyértelműen anti-euroatlantista. A NATO-tagságot ellenzi határozottan, az EU-tagságot félig-meddig.

Az összes többi párt a két véglet között van.

A volt miniszterelnök Bojko Boriszov pártja, a GERB egyértelműen az euroatlantista állásponthoz van közelebb, talán olyan, mint a Fidesz volt 2010 előtt. Az Európai Néppárt egyértelműen a GERB mellett kampányolt.

Viszont együttműködés egyrészről a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP, másrészről a GERB között nem lehetséges. Ennek oka, hogy a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP egész léte Boriszov elutasításán alapszik, sőt a PP-t eleve arra alapították, hogy megdöntse a GERB-kormányt.

Nyugatról egyébként komoly nyomás van, hogy legyen ilyen hármas koalíció, különösen most az ukrajnai háború miatt. A PP még azt is felvetette, egy Boriszov nélküli GERB esetleg partner lehetne, csak hát GERB Boriszov nélkül olyan, mint Fidesz Orbán nélkül, képtelen ötlet.

A bolgár szocialisták - meglepő módon magyar szemmel - még egy kicsit távolabb vannak az euroatlantizmustól, bár hivatalosan kiállnak mellette. De számtalan konkrét kérdésben nagyon kilógnak az Európai Szocialista Pártból, egyértelműen homofób álláspontot visznek, nem állnak ki Ukrajna mellett, s ellenzik a szekularizmust, plusz jó adag nacionalizmus van bennük.

Eddig ők voltak a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP koalíciós partnere, de ez is erősen kényszerszagú volt. Nyugaton a bolgár szocik oroszpárti hírben állnak, s a legjobban azt szeretnék, ha nem kapnának kormányzati szerepet. Mindenesetre a Demokratikus Bulgária és a PP számára egyértelműen a BSZP a kisebb rossz a GERB-hez képest.

S persze van egy tengelyen kívüli erő, a török-muszlim párt. Mely bárkivel koalíciót köтne, de vele senki se akar: aki eddig megtette, az vesztett ugyanis. Egyrészt nagyon korrupt párt hírében állnak, másrészt ez mégis egy "idegen" párt bolgár szemmel. Egyébként formailag a török-muszlim párt liberális, de ennek sok valós jelentése nincs. Néha elképzelem, amint a török-muszlim párt EP-képviselői elmennek valamelyik színtörök faluba valahol Kardzsali vagy Razgrad mellett és elmagyarázzák a helyi fejkendős muszlim néniknek, hogy 72 gender van és házasodjanak az azonos neműek, hülyeség az iszlám, kínzás a kisfiúk körülmetélése, s egyébént meg mindenki azonnal dobja el a kendőjét. Valószínűleg a kövekkel megdobálás lenne a legenyhébb reakció.

Az előzetes eredmények szerint nyert a GERB, 25 % az eredménye (a bolgár választási rendszer majdnem teljesen arányos, azaz ez kicsivel nagyobb mandátumarányt jelent,, nagyjából 26-27 % körül).

Második a PP, 19 %. Harmadik a török-muszlim párt, 15 %. Negyedik az Újjászületés 10 %-kal. Ötödik a BSZP 9 %-kal. Hatodik a Demokratikus Bulgária 7 %-kal.

További 2 pártnak azt jósolták a közvéleménykutatások, hogy talán elérik a 4 %-os küszöböt, talán nem. Mindkettő közelebb áll az anti-euroatlantizmushoz, mint a pro-euroatlantizmushoz. Az egyik - ITN - a kettővel ezelőtti választásokat még megnyerte! Ez mutatja a bolgár pártrendszer hihetetlen dinamikusságát, a semmivel létrejött pártok simán nyerni tudnak, majd meg simán elsüllyednek.

Az előzetes eredmények szerint az ITN nem jut be, kicsivel 4 % alatt marad, míg a másik párt, a Bolgár Felemelkedés nevű új párt meg éppen 4 % felett van, azaz bejut. A Bolgár Felemelkedést a volt hadügyminiszter alapította, aki azért mondott le tavasszal, mert nem értett egyet a kormány túl ukránpárti irányával. Ez is sajátos bolgár valami: az oroszpárti NATO-tábornok jelenség.

Az eredményekből látszik: hamarosan megint választás lesz, képtelenség így stabil kormányr alakítani.

Pontosítás: éjszaka - hacsak nem nagyon kötelező mást tenni - a kedvenc hobbim az alvás, szóval a cikket lezártam a hivatalos eredmények bejövetele előtt. A külföldi szavazás eredményei még hozhatnak apró változást, elsősorban kicsit növelni szokták a török-muszlim szavazatok számát, mert a külföldön élő aktív szavazók átlag kétharmada rájuk szavaz.

Épületes interjú, csak semmi értelme.

Különösen nők szeretik ezt a védekezési módszert: hülyének tettetik magukat.

Az interjúból kiderül, hogy Lendvai kb. egy ostoba liba, aki soha semmit nem tudott, értett, fogott fel. Persze tudjuk, hogy ez marhaság, a nő maximálisan intelligens, ellenkező esetben 5 percig se lett volna képes fennmaradni abban a ballib elitben, melyben pedig évekig fontos tényező volt.

Dehát így a legegyszerűbb: direkt hülyeségeket beszélni.

A kedvencem: rossz az államosítás, de jó a közösségi tulajdon. Namármost, ha nem vagyunk anarchisták - márpedig Lendvai nem az -, arra gyorsan rájöhetünk, hogy minden közösségi tulajdont valahogy irányítani, igazgatni kell, még akkor is, ha a közösségi jogosult kisszámú. S ha nagyobb számú? Mondjuk egy ország méretű? Nos, akkor is. S mi a neve az igazgató, irányító szervnek? A neve állam. Innentől pedig halandzsa a "közösségi tulajdont akarok, államit nem" szöveg. Kb. mint a "csak állatélet elvételét nem gyakorló mészárszéktől veszek húst".

Tulajdonképpen egy dologra azonban jó ez az egész: az egyik fő ballib archetípus bemutatására. Alapvetően 3 fő ballib archetípus létezik:

• a mindent és mindenkit lenéző gátlástalan gazember,
• a szolgalelkű, igazodó pondró,
• a hatalomban lubickoló nagyokos.

Azt hiszem, nyilvánvalóan ez a harmadik típus.