Az oroszok egyik szövege ez, amikor valaki rádöbben valamire, amit rajta kívül eddig is tudott mindenki, de ő csak most tudta meg: "jó reggelt!". Na most, teljesen ez az élmény érte el Halmai Gábor feketeöves ballib megmondóembert.
Élvezet látni nem csak azt, hogy a ballib elit egyes tagjai pont az ellenkezőjét mondják ma, mint 25-35 éve - ezzel semmi gond, csak nagyon ostoba emberek mondják mindig ugyanazt -, de hogy képesek azt is meglátni, mennyire abszurd volt az az egész szellemi építmény, melynek nevében akkor ezt mondták.
Ráadásul itt nem arról van szó, hogy az alapértékek változtak, mert az a könnyebb eset. Hanem itt azonos alapértékek megvallása mellett ment végbe a rácsodálkozás. Hiszen Halmai akkor is nyugatos, polgári, liberális - magyar szóval "baloldali", de az a valóságban klasszikus jobboldal - volt, ma is az.
Emlékszem a 90-es évek elején - amikor tök ugyanabban hittem, mint Halmai - az egyik engem már akkor is idegesítő - bár akkor még nem tudtam megmagyarázni, miért idegesít - liberális mondás az volt, hogy "bezzeg, a boldog nyugaton az átlagember azt se tudja ki a kormányfő, hiszen életére sehogy se hat ki a politika", s különösen az zavart, hogy ez egyszerre ment az "öntudatos polgár" szólammal. Na most, a kettő természetesen teljesen kizárja egymást.
Persze az akkor ballib narratívába pont bele is illett. Hiszen van a "polgár", aki nem is foglalkozik a politikával - ami persze marhaság: az ókor óta tudjuk, a polgár fő jellemzője, hogy politizál - , viszont ott vannak a "szakemberek", aki okosan irányítanak, hatalmas szaktudásuk alapján.
Ez a marhaság sajnos hosszú évekre megfertőzte a közéletet, még ma is van, aki hisz "szakértői kormányban", "ideológiamentes politikában", s más hasonló hazug és ostoba mesékben.
Halmai képes olyanokat mondani, hogy "túl gyorsan erőltetett liberalizmus"! S nyíltan elmondja: a koncepció az volt, hogy meg lesznek teremtve a liberális mechanizmusok, azokat az emberek megszokják, "beélik" azokat, s kész is a polgári társadalom!
Alapvetően teljesen azonos ez a marxista messianizmussal, a módszer és keret azonos, csak a célok különböznek.
S itt el is mondja, ez nem működhetett:
- "Az úgynevezett láthatatlan alkotmány koncepciója próbálta a hiányokat pótolni. Akkor, mivel még nem volt alkotmányos tradíció, nem volt alkotmányos kultúra, az Alkotmánybíróság magára vállalta azt a feladatot, hogy kialakítja ezt egyfajta elitista aktivizmussal.",
- "az Alkotmánybíróság kialakította az alkotmányos kultúrát, és ez majd meg fogja védeni az alkotmányosságot. Szerintem ez naivitás volt, mert az alkotmányos kultúra nem tudott kialakulni két évtized alatt",
- "olykor a parlament, nem akart-e túlságosan gyorsan haladni bizonyos liberális értékek érvényesítésében, vagy olyan döntések meghozatalában, ami nem élvezte a lakosság többségének támogatását",
- "a választópolgár meg azt gondolta, hogy itt van egy magát liberálisnak mondó elit intézmény, ülnek valahol fönt az elefántcsonttoronyban, és eldöntik helyettem, hogy mi legyen",
- "azt érezhette a választópolgárok többsége, hogy az ő szava itt nem számít. Valaki az elitből ezt eldönti helyette, akkor is, ha mindenki tudta, hogy a többség ellene van".
Kemény: a liberális főember rájön, hogy létezik valóság...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vasútihíd 2024.07.18. 06:34:07
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 08:00:36
Akkor nem volt hová írni. Talán csak kommentek a HIX-en.
ZorróAszter 2024.07.18. 09:26:00
A köponyegforgató szélkakasok önmentegető lózungja.
"Alapvetően teljesen azonos ez a marxista messianizmussal, a módszer és keret azonos, csak a célok különböznek."
Nincs "marxista messianizmus". Maga is máskor azzal vádolja a marxizmust, hogy túlságosan aláértékeli az egyén szerepét a történelemben. És a politikában.
Dehát az olcsó propaganda csiki-csuki malmai, ugyi.
"liberális mondás az volt, hogy "bezzeg, a boldog nyugaton az átlagember azt se tudja ki a kormányfő, hiszen életére sehogy se hat ki a politika", s különösen az zavart, hogy ez egyszerre ment az "öntudatos polgár" szólammal. Na most, a kettő természetesen teljesen kizárja egymást."
Csak az erőltetett olcsó propagandában zárja ki egymást ha épp azt kell sulykolni. De logikailag nem.
Az első ugyanis azokra vonatkozik, akiket egyáltalán nem érdekel a politika, a másik meg arra, hogy az lenne a kívánatos, hogy minden embert érdekeljen és vegyen is részt benne.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 09:38:38
"A köponyegforgató szélkakasok önmentegető lózungja."
A szélkakas és a köpönyegforgató nem változtat véleményt, hanem mindig azt mondja, ami a vélt vagy valós érdeke.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 09:39:41
"Nincs "marxista messianizmus"."
Dehogy nincs. Az egész teljesen a keresztény üdvtörténet másolása.
Még a Kommunista Kiáltvámyban is benne van feketén-fehéren.
ZorróAszter 2024.07.18. 13:58:04
"A szélkakas és a köpönyegforgató nem változtat véleményt, hanem mindig azt mondja, ami a vélt vagy valós érdeke."
Láttam én már ugyanabban kérdésben is megváltoztatott véleményt is.
"Még a Kommunista Kiáltvámyban is benne van feketén-fehéren."
És mit ír, ki a Messiás?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 14:08:34
Nyilván. Hiszen aki alkalmazkodni akar, az azt mondja mindig, amit jónak vél gondolni az adott helyzetben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 14:14:31
Kommunista KIáltvány:
"A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele."
Gery87 2024.07.18. 14:19:59
Hol van ebben a messiás?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.18. 14:29:27
"Eddig minden szar volt, de majd szuper lesz."
Mint a kereszténységben a paradicsom a mennyekben.
Gery87 2024.07.18. 15:05:02
Inkább üdvösségvárásnak hívd akkor.
Messianizmus Szoros értelemben véve a messiás-váradalmat jelenti = azt a reménységet, hogy el fog jönni a MESSIÁS, aki Isten teljhatalmú megbízottjaként az emberiség számára el fogja hozni a megígért szabadítást.
ZorróAszter 2024.07.18. 15:59:50
"Kommunista KIáltvány:"
Szóval megint blöffölt.
vasútihíd 2024.07.19. 07:46:12
Ott találtam maxval által írt jó sok hozzászólást
www.hix.com/arch/?page=find_authors&search=maxval
igaz a legkorábbi olyan 96-os de azok a hozzászólások már mind liberalizmusellenesek
mint mundjuk ez
www.hix.com/arch/?page=issue&issueid=74338#2
konkrétan ebben azt írja maxval bulgáriai email címről hogy a liberalizmus egy rossz ideologia szerinte és nincs mit rajta javitgatni
kár hogy nincsenek korábbiak ott mert érdekes lenne látni hogyan ment ez a változás. persze mondjuk orbán esetében ez sokkal nyilvánosabban megvalósult de mivel ő mindig is politikus volt már akkor is kevésbe tudott erről teljesen nyíltan beszélni
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.19. 08:06:14
Orbán lassabban változott, persze az ő esete nehezebb, hiszen politikus.
vasútihíd 2024.07.19. 15:58:07
a bircahang-os cikkek alapján eddig az volt a benyomásom hogy akkoriban inkább liberális voltál de legalább is vacilláltál. jó látni hogy vagy 30 vagy mégtöbb éve stabilan ugyan azon a jó úton jársz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.19. 16:50:04
Balllib koromban is nem-ballib álláspontom volt 3 kérdésben:
- homokosok,
- abortusz,
- vallás.