Ez az álcivil szervezet szabadság címszó alatt kizárólag egy dolgot osztályoz: az adott területen mekkorák a liberalizmus esélyei. Ha kicsik – mert pl. a szavazók demokratikusan nem-liberálisokat emeltek hatalomba -, akkor Frídom bácsiék alacsony osztályzatot adnak.

Alapvetően magával az osztályzás módjával is gond van. A szakértők pl. Magyarország esetében szinte kivétel nélkül elkötelezett SZDSZ-esek. Megnéztem Bulgáriát is: a Bulgária-osztályzók is kivétel nélkül olyan emberek, akik képtelenek este elaludni, ha az aznap nem tettek valamit az ország ellen.

Ha azt látod, valahol sajtószabadság van, a FH mégis rossz osztályzatot ad, tedd fel a kérdést: mi a valós helyzet!

S ha az osztályzat nem túl jó, örülni érdemes. Olyan ez, mint az Oszkár-díj: ritkán kapja meg jó film.

Álbotrány van Medgyessy körül Valószínűleg Soros áll az ügy mögött. 

Pedig hát miről is van szó? A magyar politikusoknak még nem volt idejük a nyugaton már hosszú idő óta bevett, halálbiztos jogszerű korrupciós technikákat rendesen kitanulni és alkalmazni.

Szerencsétlen Medgyessy még nem nőtt fel nyugaton bevállt korrupciós technológiákhoz, ennyi az egész.

Aki nem hiszi, az nézze meg mennyi pénze volt pl. a Clinton- vagy a Blair-családnak az elnökösködés/ miszterelnökösködés előtt és mennyi van nekik ma! S eközben nem voltak sosem sikeres vállalkozók. Természetesen minden a legutolsó vesszőig legális. 

A magyar politikusok még nem sajátították el ezeket a módszereket. Még 10-15 év, s ők is már kizárólag profi módon lesznek korruptak, nem lúzer, kelet-európai módra.

Az elsíbolt és hiszteroliberális kényszerzubbonyba öltöztetett Nol-Blog mára önmaga paródiájává lett.

Annyira, hogy érdemes viccelődni vele.

Vegyünk egy kitalált eseményt! Például legyen az, hogy Turbórex, a kutya megkergette Cirkócirmost, a macskát, majd esett az eső és nem történt semmi.

Lássuk, mit ír erre a Nol-Blog – miért hívják blognak, az persze rejtély – három központi bér-bulvárírója a témáról.

Íme Gusztustalan Jehuhu írása:

A patás Zorbán és zsidózó ebe

A brüsszeli, humanitárius, nagytőkebarát cica sorsa gyomorforgató. A zalaptákolmány szellemiségétől bevadult kutya megkergette őt, pedig erre nem volt ok: a cica éppen triplán hátrányos sorsú hajléktalanokat segített. Aztán – a jelenlévők közömbössége mentén – megeredt az eső. Olyan kódolt antiszemitán hullottak az esőcseppek, ez mindenképpen a Zorbán felelőssége. Utálom Zorbánt mint a szart, de az ellenzékét is, mert képesek vele egy teremben lenni az Orbánisztáni Parlamentben, ahelyett, hogy azonnal kivonulnának és valami történne. De nem történik semmi. Megy az idő csak. Én meg kénytelen vagyok gyűlölni mindenkit, néha saját magamat is, mert időnként amikor belenézek a tükörbe, saját arcomon is látens kódolt antiszemitizmust észlelek.  Na mindegy, aki demokrata, az jöjjön és okádjon velem együtt.

Íme Púposka írása.

Egy kergetés margójára

Turbórex megkergette Cirkócirmost, aztán esett az eső és nem történt semmi.

Amerika hibázik, hogy húzogatja az alvó orosz medve bajszát.

Orbán azt mondta tegnap este “jó estét”, ami azt jelenti, akkor reggel volt, mert Orbán mindig hazudik. Épül a diktatúra.

Szerintem minden magyar álampolgár elmebeteg, mert nem hajlandó azonnal királlyá kikiáltani az én kedvenc Bajnaimat, s mellé alkirálynak Gyurcsányt.

S végül Földtelen Péter:

Máshol és máskor

Orbán megígérte, hogy megvédi a felcsúti földikutyákat, ezért kiirtotta őket. Mert pont a kisvasútja nyomvonala mentén ástak az aranyos földikutyák. A földikutyákat Turbórex szagolta ki, aki egyes hírek szerint korábban Vajna és Habony háziállata volt. Turbórex látszólag megkergette Cirkócirmost, valójában nyilnvánvalóan összebeszéltek – a földikutyák ellen.

Ha nem most és itt lennénk, hanem máskor és máshol, akkor minden egész más lenne. Többek között nekem is sokkal magasabb lenne a tiszteletdíjam. De nem lesz, mert iszonyú a diktatúra és irtják a földikutyákat, mert Orbán a földikutyák vagyonából jöttment, nem adózó szavazókat vásárol Székelyföldön.

Csak nem lesz e kicsiny ballib hazában végre csak a nekem és Sorosnak tetsző párt a parlamentben! Hiába, ez a turáni átok, immár az őskőkor óta nincs e tájon liberalizmus, csak mocskos, mucsai, otromba orbánizmus.

Forog a gyomrom, mert nem elég a tiszteletdíjam. Orbán adja azonnal át a vagyona felét Gyurcsánynak,  a másik felét meg nekem. Miért? Mert csak, meg mert szeretem a földikutyákat

Ausztriában a volt szélsőjobb párt megnyerte az elnökválasztás első fordulóját. Ez igen fontos hír.

Hozzá kell tenni, Ausztria parlamentáris köztársaság, az országot a miniszterelnök irányítja. Az osztrák köztársasági elnök pozíciója középgyenge, azaz a gyenge magyar köztársasági elnökhöz képest valamivel több hatalommal rendelkezik, de így is ez egy elsősorban jelképes poszt. Viszont a poszt fontos mégis, ennek fő oka pedig az, hogy Ausztriában a nép közvetlenül választja a köztársasági elnököt.

Aláhúzom: nem a szélsőjobb nyert Ausztriában, hanem a VOLT szélsőjobb.

Egész Európában jól látható az a kb. 15 éve zajló folyamat, hogy a volt szélsőjobb és a volt szélsőbal szakít a szélsőséges nézetekkel, s komoly belső korrekciót hajt végre.

Különböző európai országokban különböző folyamatok zajlottak, de az irány hasonló. A hátsó ok pedig mindenhol azonos: a liberálissá züllött középbal és középjobb elvesztette hitelességét, így az lassan megsemmisül, helyét pedig átveszi az újbal és az újjobb. Az országok közti különbségek persze nagyok: van ahol a középbal semmisült meg szinte teljesen, máshol ez a középjobbal történt, emellett a változás módja is más országonként.

Ausztria arra példa, hogy mind a középbal, mind a középjobb lassan megy le, egyik se tud a másik gyengeségéből profitálni. A mostani elnökválasztáson egyik hagyományos osztrák nagypárt (se  a középjobb, se a középbal ) nem tudott bejutni az elnökválasztás második fordulójába.

Valójában a középbal és a középjobb között ma már egész Európában a különbség minimális. Gazdaságpolitikailag teljesen ugyanazt mondják, mindketten határozottan kiállnak a nagytőke mellett és támogatják a kisemberek eltaposását, a különbségek jellemzően egyes másodlagos kérdésekben jelentkeznek, azokban sem lényegiek. Pl. a középbal örömmel szavazza meg az azonosnemű „házasságot”, míg a középjobb homlokot ráncolva teszi csak ezt, de miféle különbség ez, mikor mind a kettő megszavazza ugyanúgy? Vagy vehetjük a migráció témáját: a középbal zászlólengetve és örömhimnuszt dalolva fogadja az országba érkező iszlamistát, míg a közéjobb csak egy hűvös kézfogással, de mindkettő egyetért: az iszlamisták szent alapjoga beköltözni.

A liberális konszenzus azonban véget ér, éppen napjainkban érik be a folyamat, melynek lényeg: a nép felkel liberális elnyomói ellen.

Szlovákiában például a középjobb tűnt el szinte teljesen, a középbal pedig teljesen, mégpedig a mindkét oldalról való támadás miatt. A posztkommunista középbalból lett szakadás útján az újbal párt, mely mára az egyetlen baloldali párt lett, ez a mai fő kormánypárt. Közben a szélsőjobb mérsékelt lett, majd megjelent egy új, radikális szélsőjobb párt.

Szerbiában a helyzet kissé más: ott a szélsőjobb pártból kiszakadt egy rész, mely középre húzódott, ez a mai fő szerb kormánypárt. A korábbi szélsőjobb marginális lett, s csak idén tudott ismét bekerülni a parlamentbe. A posztkommunista baloldal Szerbiában pedig sosem volt ballib.

Megemlíthető európai szinten: ahol hagyományosan erős a baloldal, ott a szélsőbalból újbal lett és a középbal marginális lett. Jó példa erre Görögország, ahol a középbalból kis párt lett, miközben a középjobb ma is jelentős erő, sőt a legnagyobb ellenzéki párt. Ahol pedig a jobboldal erős, ott a középjobb jelentektelenedett el.

Magyarországon a rendszerváltozás idején teljes volt még a liberális konszenzus, a fő ellentét faji és kulturális volt inkább, de mindkét tábor a nyugatot tekintette példának. Amikor elsőként Csurka István felmondta a konszenzust, gyorsan marginalizálódott, sosem tudott jelentős befolyásra szert tenni. A Fidesz pedig a 90-es évek közepén véghezvitt „nemzeti” fordulata után is alapvető része maradt a liberális konszenzusnak.

A magyarországi liberális konszenzus csak 2010-től tört meg. Megjelent a parlamentben egy szélsőjobb erő (a Jobbik), valamint egy újbalos erő is (az LMP) – más-más szempontból, de mindketten a liberális konszezuson kívül kezdtek politizálni. Megérezve az új idők szelét, a Fidesz is lassan szakított ezzel a konszenzussal, 2012 tájékára tehető a Fidesz nyilvánvaló irányváltása: ez már a Fidesz második irányváltoztatása alapítása óta. Ami magyar sajátosság: a hivatalosan még mindig középjobb Fidesz és a szélsőjobbos Jobbik egyszerre akarja az újjobb szerepét magának.

Jelképes és önkéntes száműzetésem véget ért. Több, mint 8 éven keresztül nem léptem át egyetlen országhatáron sem.

Ez nálam rekord, eddigi rekordom 6 év volt, még gyerekkoromban.

Mivel két hazám van, természetesen egyik hazámból a másikba való utazással fejeztem be száműzetésemet.

Azaz Bulgáriából elutaztam Magyarországra. Aztán persze visszajöttem. Odafelé Szerbián keresztül mentem, visszafelé Románián keresztül. Ezen az útvonalon utoljára 10 éve jártam, így most össze tudom hasonlítani a változásokat:

• a szerb-bolgár határ mentén a szerb falvak 10 éve még fejlettebbek voltak, ma a bolgár és szerb falvak egy szinten vannak,
• a külsőleg mindigis nyugatos Szerbia – mint mindig – most is saját móädon nyugatos: az országot sem háborúval, sem békével nem tudta letörni a nyugat,
• döbbenetes a fejlődés Romániában, mind az utak minősége, mind a házak állapota hatalmasat javult, ma már a román utak semmiben sem maradnak el a magyar utaktól, míg 10 éve nem ez volt még a helyzet,
• a román-bolgár határ bolgár oldalán lévő falvak elmarodottsága maradt a régi, nem véletlenül Északnyugat-Bulgária az EU legszegényebb régiója: a gyakorlatilag teljesen elcigányosodott községekben gond nélkül, külön díszlet alkalmazását mellőzve lehetne forgatni poszt-apokaliptikus tematikájú filmet.

De most a lényeg, ami inkább fogja érdekelni olvasóimat: Magyarország.

A közvilágítás maradt igencsak alacsony szintű: a nagyobb települések központi részeit leszámítva olyan az esti Magyarország, mintha még nem találták volna fel az elektromos áramot.

Budapest igencsak pozitívan változott az elmúlt 10 évben: a város színesebb és zöldebb lett, csökkent a romos részek aránya, s a legnagyobb siker talán a tömegközlekedés, mely korábban is nagyon jó lett, most viszont kiváló. Ennek persze van negatív oldala is: magasak a jegyárak, s mindenhol ellenőrök nyüzsögnek.

A magyar emberek viszont szegények, pont ugyanúgy, ahogy ez volt 10 éve. Növekedtek a bérek, de az élelmiszerárak is. Érezhető a városközpont felett működő hatalmas zöldes-sárga-szürke színű nyugati szivattyú, mely nyugatra szívja a dolgos magyar emberek jövedelmét.

Budapest felett is köröznek a NATO rombolói, melyek láthatatlan gázokat kibocsátva magukból próbálják agymosni az embereket. Az emberek viszont, nagyon nagy arányban, határozottan elvetik az idegen, nyugati téveszméket.

Hagyományosan Szófia és Budapest között az volt a különbség, hogy a bolgár nők divatosabban öltözködtek. Mára ez már nem így van, sőt ma már az mondható: a magyar nők nagyobb arányban vannak jól öltözve, mint a bolgár nők.

Az összkép Magyarországról pozitív: az emberek nyugodtak, az ország fejlődik, épül, szépül, a vicsorgók nagy bánatára, bár sajnos ennek gyümölcseit nem a magyar kisember szüreteli le, hanem a nyugati liberális oligarchák.

Schiffer, az LMP vezetője már megint rosszalkodott. Ahelyett, hogy vakon hallgatott volna a ballib agytrösztre, ismét könnyelműen szemlélni kezdte a valóságot, majd pedig – ez súlyosbító tényező – gondolkodott.

Schiffer azt merte mondani, hogy nem 100 %-osan helyes Satana Mertkell fűrer politikája, valamint azt is, hogy a liberálisok tévednek.

Ez botrány! Hol van ilyenkor a NATO, a rendőrség, az Afrikai Únió, a tűzoltóság, meg a partravetődött bálnákat visszadobók szava az ilyen antiszemita uszítás ellen???

A 90-es évek közepén dolgoztam nagyjából egy évet Szófiában, egy arab cégnél.

A cég fagylaltkereskedelemmel foglalkozott: azaz fagylaltkészítő berendezéseket adtunk el, minden hozzávalóval, ide értve a fagylaltporokat is. A termékek valóban kiváló minőségűek voltak, a fagylalt íze gyakorlatilag olyan volt, mint egy házilag készített fagylalté.

Egy egyszerű proletárnak persze teljesen mindegy, hogy mit árusít a munkaadó tőkése, de mégis jó érzés volt, hogy a cég legalább jó terméket árusít, nem szarokat.

Én az IT-osztályon dolgoztam és adatbázisokat tartottam karban.

Abban az időszakban Bulgária nagyon szegény ország volt, jóval szegényebb, mint most. Ma Bulgária az EU legszegényebb országa, szintje az EU-átlag kb. 39 %-a (Magyarországé kb. az EU-szint 51 %-a). Azaz jelenleg a bolgár szint a magyar kb. 76 %-a. Ezzel szemben a 90-es évek elején a bolgár szint a magyar alig harmada körül volt.

1995-ben a magyar átlagbér nettó 21 ezer Ft volt, ez akkoriban 130 eurót ért. (Természetesen akkor még nem létezett euró, a német márka árfolyamát használtam itt, euróra átszámítva.) Ma  a magyar nettó átlagfizetés 154 ezer Ft, ez 490 euró. A bolgár nettó átlagfizetés jelenleg 685 leva, ez 350 euró. Ezzel szemben 1995-ben a bolgár nettó átlagbér 4800 leva* volt, ez akkor 54 euró volt. Jól látható: azóta a bolgár-magyar különbség sokat csökkent, a bolgár szint nominálisan 6,5-szer lett magasabb, míg a magyar  csak 3,8-szer. (Valójában persze a szint nem nőtt ennyit 20 év alatt, hiszen van infláció, azaz az akkori forint és leva – és persze az euró, ill. a német márka- jóval többet ért vásárlóértékben, mint a mai, de ezek a számok jól érzékeltetik a két ország eltérését.)

 Az én akkori munkahelyem kifejezetten jó hely volt, tisztán kaptam 7 ezer levát, azaz az átlagbér másfélszeresét, ráadásul a munka könyű volt és sosem volt túlóra, ill. ha ritkán volt, azt megfizették. Természetesen ez a 7 ezer leva nem volt elég semmiképpen se, s ha nem lett volna szüleim segítsége, nem tudtam volna rendesen megélni. Hogy ezt érzékeltetni tudjam: ez a fizetés elég lett volna nagyjából egy egyszobás lakás rezsijére (lakbért nem számítva, azaz csak akkor, ha a lakás saját tulajdon), valamint tömegközlekedésre és alapvető élelmiszerre. Minden más már kívül lett volna a kereten.

Természetesen megvoltak a cégen belüli fizetési különbségek. Az én közvetlen főnököm – az IT-osztály vezetője – tisztán keresett 10 ezer levát, míg a takarítónő és az őr csak 3 ezret. Az ügyvezető meg természetesen 30 ezret. Nála is többet – 40-50 ezer között - kerestek az értékesítők, mert ők komoly jutalékokat is kaptak, hiszen végülis rajtuk állt az egész cég sikere: ők keresték meg a potenciális ügyfeleket és beszélték rá őket, hogy tőlünk vegyenek, ne mástól.

A tulajdonos (egy libanoni keresztény – maronita – arab) is a cégnél dolgozott. Nem volt közvetlen tisztsége, ő volt a „főnök”. Kifejezetten kellemes ember volt egyébként, pl. – mint Kádár vagy Semjén – igyekezett előre köszönni még a takarítónőnek is, meg udvariasan elbeszélgetett az utcaseprővel is bármikor.

Azonban bármit is tett, nem maradhatott meg a jó kapcsolat. Csak egy új printer vásárlása számára jóval nagyobb költség volt, mint egy dolgozó havi bérköltsége (akkoriban egy minőségi, középkategóriás nyomtató ára 300 dollár körül mozgott). Akkor ezt elmeséltem apámnak, ő sosem szeretett sokat beszélni meg elemezgetni, ekkor is csak egyetlen mondatot mondott fejét ingatva: „a legolcsóbb az ember”.

S sosem az volt a gond, hogy az egyes alkalmazottak között eltérés van, hiszen az értékesítő a takarítőnőhöz képest 15-szörösen jobban  keresett. Ez ellen nem volt az embereknek kifogásuk, sőt az ellenkezője lett volna az igazi baj: ha mindenki ugyannyit keres.

De ez, hogy van egy tulaj, aki bármit megtehet, ezt senki se tisztelte. A mégoly kedves tulaj minden emberi pozitívuma eltűnt, mikor pl. rendszeresen annyiért vacsorázott valamelyik ötcsillagos szállodában, mint amennyi egy alkalmazotta havi jövedelme volt.

Pluszban az is erősen negatívvá tette a légkört, hogy volt a főnöknek egy kedvence, egy nagyon ostoba olasz csaj (nem tudom, lehet, hogy a szeretője volt, bár a főnöknek volt egy nagyon szép dél-afrikai felesége), aki „külső szakértőként” nem csinált az égvilágon semmit, viszont ezért hozzánk képest hatalmas összegeket kapott. Mivel jó viszonyban voltam a cég könyvelőjével, ő mesélte gyakran: az olasz csaj átlagban heti 2-3 alkalommal alkalmanként 150-200 dolláros tiszteletdíjat vesz fel a főnök utasítására.

Az olasz csaj pedig annyira ostoba volt, hogy nem észlelte mi van körülötte. Egyszer bambán elmesélte: elment bevásárolni taxival, 15 ezer leváért vett termékeket egész hétre, aztán amikor a taxival hazaérkezett és kifizette a taxist, majd kiszállt, hogy kivegye hátulról a csomagokat, a taxis gázt adott és eltávozott a csaj összes bevásárlásával. Amikor fél óra múlva a csaj elment az irodából, az egész iroda ünnepelni kezdett a „bátor taxis” „jótette” kapcsán.

Akkoriban én erősen liberális voltam, talán én voltam a legkapitalizmuspártibb ember a cégnél, de azt én is éreztem, valami itt nem stimmel: ha a piac láthatatlan keze bajt okoz, akkor le kell keverni neki egy „láthatatlan” pofont.

*Az első látásra megmagyarázhatatlan eltérés oka a levánál: 1997-ben új levát vezettek be, 1000 régi levából lett 1 új.

A valutásboltoknak minden kommunista államban jelentős szerepük volt, egyedül Jugoszláviát kivéve.

A rendszer mindenhol eljutott oda, hogy a kivételezett réteget valahogy el kell látni nyugati termékkel, elfogadható áron.

A valutásboltok szerepe más-más fokú volt. A legnagyobb Kubában, ahol még kenyeret is árultak valutáért! Magyarországon a szerepük drasztikusan lecsökkent a 70-es évek második felében, ekkortól már csak cigaretta, alkohol, libamáj, kaviár, téliszalámi, stb. kategóriában voltak fontosak. Eleve Budapesten alig pár helyen volt valutásbolt. Én személyesen összesen egy darab ilyen üzletre emlékszem, pont az Operával szemben volt.

Ezekben a boltokban a jogosultak vásárolhattak konvertibilis valutaért. Ill. egyes országokban kiadtak speciális valutahelyettesítő kuponokat is, melyek egyfajta második bankjegyként funkcionáltak.

csehszlovák, keletnémet, lengyel és szovjet valutakupon a helyi valutásboltban való vásárlásra

Kínában is működött hasonló rendszer, csak a 90-es években szűnt meg.

A csúcsok csúcsa Kubában volt, ahol eredetileg 4 féle ilyen bankjegytípus volt. Ezek neve igazolás (certificado) volt, s volt belőle A, B, C és D típusú:

• Certificado A – keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag külföldiek részére,
• Certificado B – KGST-viszonylatban átváltható pénz, külföldiek részére,
• Certificado C – keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag belföldieknek (kubai diplomaták, külfüldön dolgozók, egyes privilegizált vezetői réteg),
• Certificado D – KGST-viszonylatban átváltható pénz, belföldiek, jellemzően más KGST-országokban dolgozó hivatalos kubai kiküldöttek részére.

A certificado B és D használata Kubában: egyes, Kubában dolgozó kelet-európai kiküldöttek részére fenntartott üzletekben lehetett velük vásárolni, melyekben a kínálat – bár elmaradt a valutás üzletekétől -, a jegyrendszer alapján működő átlagos kubai üzletekhez képest hatalmas volt. Értelemszerűen ez a két pénznem 1991-ben, a KGST megszűnésével együtt, megszűnt, s vele együtt a KGST-s üzlet fogalma is.

Ami a keményvalutát és az azt helyettesítő A és C cerificadót illeti, ezekkel a valutás boltokban lehetett vásárolni.

Magának a pénznek a birtoklása még nem jelentett vásárlási jogosultságot, ehhez megfelelő igazolvány kellett. Tehát hiába volt egy átlag kubainak bármilyenje a felsoroltak közül, nem költhette el, mert megfelelő igazolvány hiányában be se mehetett egy valutás boltba, így egy arra jogosultat kellett megkérnie, hogy vásároljon be neki helyette. Ez annyira szigorúan volt véve, hogy még a külföldi követségek kubai alkalmazottjai, akik jogosultan kaptak fizetést CUP-on kívüli pénznemben, sem mehettek be az illető üzletekbe, a kubai hatóság jellemzően csak követségenként 1-2 kubainak adott ki ilyen igazolványt, s aztán ők vásároltak az összes többi kubai alkalmazott nevében.

Kuba az egyetlen ország, ahol a kettős valutarendszer máig fennáll, de most már bárki rendelkezhet bármelyik típusú pénzzel és korlátlanul vásárolhat vele. A jelenlegi kubai pénznem a CUP és a CUC – az első  a “normál” peso, melyben az emberek a fizetésüket kapják és mellyel fizetni lehet állami szolgáltatásokat, utcai árusokat, moziba lehet menni, könyvet lehet venni, utazni lehet a tömegközlekedésen, valamint a jegyre kapható árucikkekért lehet fizetni, a másik a konvertibilis peso, mellyel minden másért kell fizetni.

“normál” és konvertibilis kubai peso bankjegy – az 1000 pesós normál bankjegy 40 konvertibilis pesót ér, ez kb. egy átlag kubai 3-havi fizetése

Mivel a 2-féle bankjegy ma már szabadon váltható (a vételi árfolyam 1:24, az eladási árfolyam 1:25), jelenleg már nincs jelentősége annak se, hogy melyikkel fizetünk. Ha az ár CUC-ban van kiírva, fiztehetünk CUP-ban is, csak meg kell szorozni az árat 25-tel.

Magyarországon – mint már írtam – a valutásboltok szerepe korlátozott volt. Apám külkeres volt (az MKB-ban dolgozott), azaz hivatalosan is jogosult volt ilyen helyen bevásárolni (ok: megspórolt valuta napidíj), s az egyetlen, amit rendszeresen vett az a Kent cigaretta volt anyámnak, mert a valutásboltban 2 és félszer olcsóbb volt, mint forintért normál üzletben.

1986-1992 között Bulgáriában éltem, s a kommunista Bulgáriában a dollárosbolt volt akkor a női divat csúcsa: amit ott árultak, az automatikusan divatosnak minősült. Persze ennek eleme volt az is, hogy elvileg az átlagember oda be se mehetett (a valóságban persze bemehetett, a hatalom nem vette komolyan saját tilalmát), így az ott kapható minden árunak amolyan elitista szaga volt. Ez nem vicc, Magyarországon a dollárosbolt szintén létező valami volt ugyanakkor, de cigarettán. libamájon, alkoholon, stb. kívül nem volt szerepe, ráadásul ugyanaz cigaretta és alkohol kapható volt normál boltban, forintért, csak dupla-tripla áron.

Amikor a 80-as évek közepén divat lett a cicanadrág (leggings) mint utcai viselet, ez a termék 1987 elején megjelenet a bolgár dollárosboltokban is. Egy éven belül minden második bolgár csaj 30 éves kor alatt viselni kezdte. (Ma már – érdekes – az idősebbek viselik inkább, ennek oka valószínűleg az, hogy ez ugyanaz a nemzedék, aki fiatalon elkezdte hordani, míg a mai fiataloknak ez olyan “anyám viselte” kategória, azaz nem feltétlenül érdekes.) Ha nem lett volna valutaboltos termék, valószínűleg ekkora divat se lett volna belőle.

Én is 1987-ben vettem először a feleségemnek: máig emlékszem az árára, 7 USA-dollárba került.

Bulgáriában a valutásboltok még a kommunizmus bukását is túlélték. Egészen 1991 februárig voltak valutásboltig, akkor lett a bolgár leva konvertibilis, s azon a héten – személyes élmény! – az összes valutásbolt hirtelen normál, levás bolttá vált.

A Szovjetúnióban pedig az ottani valutásboltok voltak az egyetlen forrás a nyugati technika beszerzéséhez. Orosz haveromnak csak azért lehetett pl. videómagnója és nyugati zenegépe, mert apja diplomata volt és így a fizetése egy részét valuta-jegyben (Berjozka-utalvány) kapta, Ezek a Berjozka-utalványok konvertibilis rubel-bankjegyek voltak a gyakorlatban – lásd fentebb a példát!

Természetesen létezett egy még speciálisabb bolthálózat is a kommunista államokban, ezek azonban inkább már az elitet ellátó speciális ellátórendszernek lehetne nevezni. Onnan rendelni lehetett leginkább. De erről személyes élményem – érthető okokból – nem lehet, csak hallottam dolgokat, de túl sok a mítosz, így nem igazán tudom, mi igaz és mi nem.

Állítólag Észak-Koreában máig léteznek valutásboltok, de az információ nem biztos. Észak-Koreáról nehéz biztos infókat találni: az egyik infó szerint 2002-ben bezárták az összes valutásboltot Észak-Koreában és immár normál helyi pénzért árusítanak, a másik forrás szerint viszont ezek ma is léteznek. Ha valaki tud erről valamit, írjon nekem!

A ballibaizmus mint az antihumanizmus Magyarországon egyik legelterjedtebb alakja mára eljutott oda, hogy szerinte butaság az utóbbi 200 év munkásmozgalma, minden munkásvédelmi szabály felesleges, mert hát döntsön a piac. Persze vicces ezt miért hívják baloldalnak, de most nem ez a téma.

Mindez mostanában hangzik el a vasárnapinyitvatartási hisztéria körében.

Azt mondják a fanatikus ultrajobbos liberók: aki nem akar vasárnap is dolgozni, az ne menjen ilyen munkahelyre. Ezen az alapon, felesleges a munkaidő napi 8 órára korlátozása, hiszen aki nem akar napi 16 órát dolgozni, az ne dolgozzon ilyen munkahelyen.

Azt is mondja a liberó közmondás, hogy kussoljon mindenki a szolgáltatási szférában, mert a vásárlók pénzéből élünk.

Nem, nem abból élünk, liberális emberszabásúak!

Bár, hála Istennek, normál üzletben még sosem dolgoztam, de dolgoztam már ügyfélszolgálaton és onlájn kereskedésben is. Ezek persze jobb helyek, mert nincs közvetlen, fizikai kapcsolat az ügyfelekkel.

A kereskedelmi alkalmazott a FIZETÉSÉBŐL él. s nem munkaadója profitjából. A kapcsolat a cég sikerességével csupán távoli és közvetett. Ez utóbbi a vállalkozó problémája, nem az alkalmazotté. Az alkalmazottnak nem feladata a cég sikerességét szem előtt tartania, őt nem erre alkalmazták (leszámítva most persze az alkalmazott cégvezetőket, akiket eleve erre a feladatra alkalmaznak). Ha cég nem fizet fizetést, az alkalmazott munkahelyet vált, s nem kezdi megpróbálni sikeressé tenni nemfizető munkaadóját.

Most pár nagyon alapvető ateista tévhit cáfolata következik. Azt hittem, ilyen kérdései nincsenek értelmes embernek, de az a Magyar Ateista Mémbázis meggyőzőtt, tévedek. Előre is bocsánat. 

Kiválasztottam a 8 leggyakoribb álérvet.

Hinni a nem bizonyíthatóban. Hol a bizonyíték? Miért nem hiszel akkor a zöld húsvéti tavinyúlban is? Az sem létezik.

A hit szó önmagában jelzi, hogy nem bizonyíthatóban hiszünk. Ha bizonyíthatóban hiszünk, az már nem hit, hanem bizonyosság. Az ateizmus ő hibája, hogy az hiszi, a világ csakis materiális, racionális, s ezen kívül más nincs. Nos, a vallás ezzel szemben azt állítja, a materiális, racionális csupán az egyik fele a valóságnak, de van egy másik fél is.

Természetesen a valláshoz is kell kapcsolódás a racionális világban. Istennek vannak jelei a materiális világban, míg zöld húsvéti tavinyúlnak nincsenek.

Isten bűnösnek mond ki mindenkit.

Nem igaz. Az eredeti bűn (a katolikus dogmatikában: áteredő bűn) NEM mondja azt, hogy mindenki bűnös. Azt mondja: mindenki viseli az eredeti bűn következményeit. De bűnösnek természetesen csakis egyénileg lehet lenni, a tévesen használt szabad akarat következményeként.

Utálni kell a más vallásúakat és a hitetleneket.

A keresztény alapvető parancsolata: nem kell senkit utálni, sőt bűn ezt tenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a téves tanításokat ne kellene ellenezni. A jó keresztény különbsége tesz a téveszme és annak hirdetője között.

Isten pokolra küldi azt, aki nem fogad szót neki.

A pokol nem büntetés, hanem következmény. Ahogy amikor az édesanyja tiltása ellenére konnektorba nyúló gyereket megrázza az áram, úgy jön a bűn miatt a pokol - ahogy az áramütést sem az édesanya küldi bosszúból, hogy a gyerek nem fogadott szót, ugyanígy a pokolra se Isten küld.

Noé hogyan tett fel a hajójára minden fajt?

A Biblia szó szerint való értelmezése eretnekség.Noé történetét sem szabad szó szerinti történelmi eseményként felfogni. Valószínűleg a történet alapja igaz, de szinte biztos, hogy a Bibliában leírt özönvíz nem terjedt ki az egész világra.

Miért segít Isten a kulcsát elvesztett hívőnek, s miért nem segít az éhező gyereknek?

Isten nem avatkozik bele közvetlenül szinte soha az emberek életébe, amikor ez mégis megesik, azt nem véletlenül hívjuk csodának. Ha folyton csodák lennének, elveszne az ember szabad akarata. Az imádkozó ember jellemzően úgy kap Istentől segítséget, hogy az ember természetes adottságait megerősíti. Most, gondoljuk el, vajon mi könnyebb: kicsit jobban elgondolkodni hol hagytuk el kulcsunkat, vagy megmenekülni az éhségtől.

A Bibliát emberek írták, tehát megbízhatatlan.

A Bibliát természetesen emberek írták, azonban ennek ellenére megbízható, mivel az Egyház által kanonizált mű, mely kiváló eszköz arra, amire ki lett találva: hitbuzgalmi célokra.

Miért van a templomon villámhárító? Ez azt jelenti, a papok sem bíznak meg Istenben.

A villám egy természeti jelenség, mely nem válogat, hogy hová üssön be. Sosem ígérte Isten, hogy védelemben fogja részesíteni a templomokat a természeti jelenségek ellenében. S Isten pedig nem az égben van eleve. A menny nem azonos az éggel.

A Téli Háború története közismert, ezért most egy kicsit más nézőpontból megvilágítva.

Sztálin fő célja természetesen a marxista eszme terjesztése volt, de a 30-as évek végétől ezt a célt kiegészítette egy másodlagos, hazafias cél is – ezt a tényt az antikommunista orosz emigráció is elismerte -, ez pedig Oroszország területi egységének visszállítása volt.

Az 1917-es puccs után sok terület leszakadt, ill. le lett szakítva Oroszországról. Ezek egy részét még a következő években sikerült visszaszerezni (Ukrajna, Kaukázus), de nyugati irányban sok elvesztett terület tartósan elszakadt: Lengyelország, Finnország, s a 3 balti állam.

Finnországot Oroszország az 1808-1809-es orosz-svéd háborúban szerezte meg. A háború közvetve része volt Napoleon háborúinak: ekkor Napoleon Oroszországot támogatta, míg a britek pedig Svédországot. Az autonóm Finnország e háború eredményeképpen lett Oroszország része, autonómiája az orosz uralom is alatt is megmaradt: a mindenkori orosz cár lett Finnország nagyhercege, akit Turkuban (az első finn fővárosban), majd Helsinkiben főkormányzó képviselt, viszont a nagyhercegség belügyeit legnagyobb részben a cár által helyileg kinevezett hatóságok intézték: a cár ügyelt, hogy mindig csakis helyieket nevezzen ki. A svéd vereség következménye volt az is egyébként, hogy a svéd királyi család kihalása után Napoleon egyik tábornoka, Jean Baptiste Bernadotte lett az új svéd király Karl XIV Johan (XIV. Károly János) néven – máig az ő leszármazottaiból áll a svéd királyi család.

1917 decemberében Finnország élt a lehetőséggel és kikiáltotta függetlenségét. Ezt követően polgárháború kezdődött a szovjetpárti és a szovjetellenes erők között, mely a szovjetellenesek győzelmével végződött, így Finnország stabilizálódott mint nem-kommunista független állam. A független Finnország a fenti események során sikeresen növelte saját területet: megszerezve a korábbi Finn Nagyhercegséghez sosem tartozott Proszozero (finnül: Porajärvi) és Reboli (finnül: Repola) járást, a történelmi Kelet-Karélia régióban.

A Szovjetúnió (pontosobban ekkor még: Szovjet-Oroszország) és Finnország 1920-ban normalizálták kapcsolataikat: Finnország visszaadta Proszozero és  és Reboli járást, viszont cserébe kijárást kapott a Jeges-tengerre, Oroszország lemondott Finnország javára a Pecsenga (finnül: Petsamo) vidékről, így megszűnt a norvég-orosz határ, bár a finn-szovjet békeszerződés értelmében megmaradt Oroszország joga a területen keresztül való áthaladásra a norvég-orosz kereskedelmi kapcsolatok fenntartása céljából.

A Téli Háború közvetlen előzménye: Sztálin ultimátumot intéz Finnországhoz, hogy Finnország egyezzen bele a finn-szovjet határ módosításába a Karéliai-földnyelv térségében: a Karéliai-földnyelv északi kétharmad akkor Finnországhoz tartozott, déli egyharmada a Szovjetúnióhoz (e területen található Szentpétervár is), valamint kapjon jogot a Szovjetúnió katonai támaszpont létesítésébe finn területen. Valójában ez utóbbi volt Sztálin fő célja: a szovjet balti flotta hatékony működéséhez szükséges volt egy tengerészeti támaszpont a Finn-öböl külső részén – ne feledjük, ekkor Észtország független állam volt még, így a szovjet flotta nem használhatta az észt kikötőket.

Finnország természetesen elutasította az ultimátumot, így 1939. november 30-án a Szovjetúnió megtámadta Finnországot. Magának a háborúnak a menete közismert: a szovjet csapatok vesztesége az 5-szöröse lett a finn veszteségeknek, s a háború első szakaszában a finn erők sikeresen megállítottak a szovjet erőket, sőt ellentámadásokat is végrehajtottak. Sztálinnak le kellett váltania a háborúért felelősöket, majd teljesen új taktikát kellett kidolgoznia, hogy végül a háború második szakasza szovjet győzelemmel végződjön.

Mi is történt? Sztálin és közvetlen környezete komolyan elhitte, hogy az ideológia képes helyettesíteni a katonai szaktudást. Az eredeti terv az volt, hogy a szovjet gyalogság behatol finn területre, ott megalakul az új szovjetpárti kommunista finn kormány, aminek hatására a finn munkásosztály fellázad a finn polgári kormány ellen, így a szovjet hadseregnek majd nem is kell igazán harcolnia, hamarosan megalakul a Finn Szovjet Szocialista Köztársaság, s az csatlakozik a Szovjetúnióhoz.

E naív terv megvalósítása egyébként meg is kezdődött: az első elfoglalt finn kisvárosba oda lett szállítva Otto Kuusinen, a Szovjetúnióban élő finn kommunista, aki azon nyomban ki is kiáltotta a Finn Demokratikus Köztársaság nevű államot. Miután ennek a lépésnek nulla eredménye lett és a háborúban a szovjet erők elkezdtek vesztésre állni, a szovjet vezetés rádöbbent december végén: a háborúhoz katonai ismeretek kellenek, nem röplapok és támogatottságot nélkülöző bábkormányok.

A Téli Háború több fontos változtatást hozott a szovjet haderőt illetően, melyek nem következtek volna be, ha nem lett volna a háború első, szovjet szempontból katasztrofális szakasza:

• az 1917-ben eltörölt katonai rangok, melyek 1935-ben részlegesen vissza lettek állítva, 1940-ben teljesen vissza lettek állítva a szovjet fegyveres erőkben, ismét létrehozva a katonaságban alapvető fontosságú alá-felérendeltség rendszerét.
• az addig legfontosabbnak tekintett politikai tisztek szerepe ezentúl  a második ember szerepe lett a vezető katonai szakember mögött, a politikai tisztek ezentúl nem dönthettek,
• Sztálin rájött, a nagyszámú gyalogság sem elegendő egy háborúhoz, a modern háborúhoz elsősorban haditechnika kell, nem embertömeg.

Amit biztosan el lehet mondani: ha a szovjet haderő nélkülözte volna e háború tapasztalait, a német hadsereg 1941-ben komolyabb eredményeket tudott volna elérni a Szovjetúnió ellen. A történet furcsasága: a finn-szovjet Téli Háború alatt Németország a szovjet oldalt támogatta.

A másik érdekes tényező Anglia és Franciaország szerepe. A két állam ekkor már háborúban állt Németországgal, Németország pedig az agresszor Szovjetúniót támogatta Finnország ellenében. Bár Finnország már a háború elején kérte Anglia és Franciaország segítségét, egyik állam sem sietett segíteni. Ugyanígy tett Németország összes szövetségese is, de ez érthető volt: Magyarország pl. hivatalosan semlegességet nyilvánított a kérdésben, bár a magyar kormány nem gátolta meg magyar önkéntesek részvételét, így párszáz magyar ténylegesen is harcolt a háborúban a finn oldalon. Németország szövetségesei közül egyedül Olaszország küldött segítséget: az olaszok sem embereket küldtek azonban, hanem haditechikát – a szállítmányt Németország azonban elfogta, s csak a szovjet győzelem után engedte azt tovább. Anglia és Franciaország magatartása viszont megmagyarázhatatlan volt. Anglia és Franciaország csak azzal a feltétellel volt hajlandó segíteni, ha ehhez felhasználhatja a semleges Norvégia és Svédország területét, amit természetesen ezek az országok visszautasítottak. Végül a britek és a franciák hajlandóak lettek volna segíteni elfogadhatóbb módon is, de ekkor már a finnek megértették, ebben a két országban nem lehet megbízni, így inkább megfogadták Hitler tanácsát és aláírták a kedvezőtlen békefeltételeket a szovjetekkel.

Mi lett volna, ha Anglia és Franciaország ténylegesen segít a finneknek?

A következmény az lett volna, hogy Anglia és Franciaország háborúba keveredett volna a Szovjetúnióval 1940-ben, Németország pedig belépett volna szintén ebbe a háborúba, Finnország ellenében, a szovjet oldalon. Ennek eredménye az lett volna, hogy az egész világháború teljesen másképp alakult volna. A német-szovjet szövetség a tényleges 2 éves időtartam helyett sokkal hosszabnak bizonyult volna, s Hitler pedig mindenképpen Angliát támadta volna meg először, nem a Szovjetúniót. Az USA vagy semleges maradt volna, vagy csak Japán ellen háborúzott volna ebben az esetben. S a legfontosabb: a háború valószínáleg még az 50-es évek elején is tartott volna, s nem végződött volna egyik fél teljes győzelmével sem. A német-szovjet szövetség természetesen így is szétesett volna az egymást ütő érdekek miatt, csak ez sokkal később történt volna meg.

Végül, a pontosság kedvéért a történet vége.

A szovjet győzelem után Finnország átadta a Szovjetúniónak a kért Karéliai-földnyelv teljes finn részét, valamint Lapplandiában Salla-megye keleti részét, további Petsamo egy részét. Ezen kívül 40 évre bérbe adta a Szovjetúniónak Hankót, tengerészeti támaszpont létesítése céljából.  (A támaszpontot a Szovjetúnió 1956-ban elhagyta, azóta nincs szovjet támaszpont finn területen.)

1941-ben Finnország az összes fenti területet visszahódította, plusz egész Karéliát is. A II. vh. végeztével visszállt a Téli Háború végén kialakult határ a két ország között, azonban most már egész Petsamo szovjet lett: ezért van ma közvetlen norvég-orosz szárazföldi határ.

S mi lett a csődöt mondott Finn Demokratikus Köztársasággal? 1940-ban meg lett szüntetve, területének egy része csatolva lett az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársasághoz, másik részéből pedig – csatolva hozzá Kelet-Karélia egyes részeit – ki lett alakítva az új Karél-Finn Szovjet Szocialista Köztársaság, mely egészen 1956-ig létezett, elnöke mindvégig Otto Kuusinen volt. 1956-ban Hruscsov megszüntette a Karél-Finn Szovjet Szocialista Köztársaságot, helyette lett az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaságon belüli karéliai autonóm köztársaság, mely jelenleg Karéliai Köztársaság néven Oroszország egyik autonóm területe. A terület ma etnikailag 83 %-ban orosz, 7 %-ban karél – finn lakosság sosem élt itt nagy számban, bár fontos adat, hogy a finnek a karélokat a finn nép részének tekintik. Ami pedig a Karéliai-földnyelv Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolt részét illeti, innen a II. vh. után a többségben lévő finn lakosságot deportálták Finnországba.

Kuusinen aláír

Otto Kuusinennek pedig szerencséje volt. Sztálin nem büntette meg őt a kudarcért. Sztálin halála után pedig erősen felívelt karrierje, 1964-ben halt meg az SZKP KB egyik titkáraként. Finnország viszont sosem bocsátott meg neki: bár a hidegháború éveiben Finnország külpolitikailag teljes mértékben a Szovjetúnió elkötelezettje volt, amikor Kuusinen, 1964-ben bekövetkezett halála előtt, kérvényezte a finn kormánynál, hogy engedélyezzék számára a hazalátogatást néhány napra, mert szeretné utoljára látni szülőföldjét, a kérést a finn hatóságok azonnal elutasították.

térkép az 1918. január 1. utáni helyzet változásokról:

• idegen államok: világosszürke – Svédország, sötétszürke: Norvégia, piros: Észtország (1940-1941, 1945-1991 között a Szovjetúnió része)
• sötétzöld – Finnország, világoskék – Oroszország (1991 előtt: Szovjetúnió)
• világoszöld – 1918-1920: Finnország, 1920-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
• középzöld – 1918-1940: Finnország, 1940-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
• bordó: 1918-1920: Szovjetúnió, 1920-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
• lila: 1918-1920: Szovjetúnió, 1920-1940: Finnország, 1940-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
• rózsaszín: 1918-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
• fekete vonallal jelölve: a Karéliai Köztársaság területe

A bulgáriai helyzet a rendszerváltozás idején jelentősen különbözött a magyarországitól.

Ennek fő oka az volt, hogy az átlagbolgár sokkal kevesebb ismerettel rendelkezett a világról, mint az átlagmagyar. Ennek pedig az oka az ország eltérő földrajzi elhelyezkedése és a kommunista diktatúra keményebb mivolta.

Míg Magyarországnak ott volt a nyugati élbolyba tartozó Ausztria jó példának és a Magyarországnál jóval szegényebb Szovjetúnió ellenpéldának, addig Bulgária nem volt határos a Szovjetúnióval és mindkét kapitalista szomszédja – Görögország és Törökország – pedig Európa legszegényebb kapitalista államai közé tartoztak.

Plusz az utazási korlátozások. Magyarországról a 80-as években már szinte mindenki szabadon utazhatott nyugatra háromévente egyszer, Bulgáriából viszont egészen a rendszer bukásáig csakis a korlátozott létszámú csoportos utazás és a meghívólevélre történő kiutazás volt opció.

Azaz az átlagmagyar tudta félig-meddig milyen az élet a gazdag nyugaton, az átlagbolgár meg nem. Ennek következménye pedig az volt, hogy az átlagbolgár értékítélete a nyugatról sokkal irreálisabb volt, mint az átlagmagyarnak. Az átlagbolgár meg volt győzödve róla, hogy a nyugat valamiféle mesebeli csodavilág, ahol mindenki mosolyog, nincs kizsákmányolás, alig kell dolgozni, s csillagászati fizetések vannak.

Így hát a kommunista rendszer bukása, majd a kapitalizmus bevezetése után minden bolgár várta, hány hét ill. legfeljebb hány hónap után fog beköszönteni Bulgáriában is ez a tejjel-mézzel folyó csodabirodalom. Voltak persze pesszimista bolgárok: szerintük esetleg várni kell 3-4 évet a csodaállapotokra. De az egész ország várta a csodát. A politikai ellentáborok között is inkább geopolitikai nézeteltérések voltak: azaz nyugatpártiak oroszpártiak ellen, de – mivel Oroszország is rendszert váltott – ez nem hatott ki a vázolt csodavárásra. Az oroszpártiak ellenezték pl. a NATO-t, de nem kevésbé hitték, hogy a kapitalizmus csodavilág.

Aztán csoda történt valóban, csak fordított csoda: az életszínvonal viszaesett és nem nőtt. (Valójában Bulgária csak 2010-re érte le az 1989-es életszínvonalat ismét, csak 2011 óta enyhén magasabb az a kommunista korszakbelihez képest. Azt, hogy ez így lesz SENKI se hitte volna el a 90-es években…)

Jöttek a kérdések: miért nem köszöntött be a csodavilág? Többféle álmagyarázat is született, a főbbek:

• a csúnya kommunisták ellopták az ország vagyonát – részben igaz, hogy a volt kommunista nomenklatúra sok pénzt lopott el, de ez nem lehetett valódi ok,
• a mi bolgár kapitalistáink csúnya, buta kapitalisták, nem tudják helyesen építeni a kapitalizmust – ez meg részben se igaz, a bolgár kapitalista semmiben sem különbözik a nyugatitól,
• a nagyfokú bűnözés gátolja a femelkedést – talán ez volt az egyetlen értelmes és releváns érv, valóban túl erős volt a bolgár maffia a 90-es évek közepéig és valóban sok mindent gátolt ez, de a maffia visszaszorítása után sem változott a helyzet, azaz mégsem lehetett ez a fő ok.

Aztán a tömeges bolgár migráció és a nyugattal való közeli megismerkedés meghozta az eredményt: az átlagember rájött, hülyeség volt minden, amiben hitt. Akkor született egy vicc:

• Két fő oka van annak, hogy utálom Marxot: az egyik, hogy minden, amit a kommunizmusról mondott röhejes butaság volt, a másik meg, hogy minden, amit a kapitalizmusról mondott, az meg bezzeg igaznak bizonyult!

Pár ismert és kevéssé ismert területről szeretnék rövid összefoglalót írni.

Befagyasztott nemzetközi konfliktusok esetében megesik, hogy senkiföldjét jelölnek ki a harcoló felek között.

A legrégibb ilyen európai övezet Cipruson van. Miután 1974-ben Törökország megtámadta Ciprust, kialakult a nemzetközileg nem elismert független észak-ciprusi állam. Az ENSZ a két terület – a Ciprusi Köztársaság és az Észak-Ciprusi Török Köztársaság – határán alakította ki a ciprusi ütközőzónát, melynek összterülete 364 km². Az ütközőövezet néhol – Ciprus fővárosában – alig pár méter széles, míg máshol több kilométer szélességű.

Nemzetközi jogilag az egész terület a Ciprusi Köztársasághoz tartozik, azonban az ország hatóságainak szuverenitásgyakorlása fel van függesztve.

 A fenti térképen az ütközőövezet mindenhol ott van jelen, ahol a zöld és a narancssárga rész érintkezik egymással: a zöld szín az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot jelzi, a naracssárga szín a Ciprusi Köztársaságot. A piros szín a ciprusi brit területet jelzi, a brit és a török terület között természetesen nincs ütközőövezet.

A ciprusi ütközőövezet sajátossága, hogy nem lakatlan, a területen 4 település van, összesen kb. 10 ezer lakossal.

Az ütközőövezet északi oldalán határkerítés van, ezeket az Észak-Ciprusi Török Köztársaság építette, míg délről nincs fizikai határ, így de facto az ütközőövezetben a Ciprusi Köztársaság jogrendje van hatályban.

*

A világ legrégibb, jelenleg is működő ütközőövezete a koreai, 1953-tól létezik. A két Korea határán van, területe kb. 1000 km². Lakott terület mindkét oldalon, az északi oldalon egyetlen település van, míg délen több is. Nemzetközi jogilag a terület egyik országhoz sem tartozik, a valóságban mindkét Korea szuverenitást gyakorol a terület saját felén, egyes jogok átadásával az ENSZ számára. Északon a területre való belépéshez engedély kell, déle nem. Délen a terület részben adómentes: az ott lakók nem fizetnek bizonyos adókat.

*

1967-től létezik egy hasonló övezet Izrael és Szíria között. A Golán-fennsík nemzetközi jogilag Szíria részének számít, azonban 1967-ben Izrael megszállta, majd annektálta. E terület és Szíria között található 235 km² nagyságban az ütközőzóna. Nemzetközi jogilag a terület egésze szír, a gyakorlatban izraeli, de az izraeli hadsereg nem léphet be a területre. A lakosság szinte teljes egészben drúz nemzetiségű, ezek egy része izraeli állampolgár, a többség szír állampolgár vagy hontalan.

*

Néha megesik, hogy két ország megegyezik abban, hogy semleges övezetet alakít ki határán. Jelenleg egyetlen ilyen övezet sincs, de Szaúd-Arábia két ilyen övezetet is fenntartott határán:

• a szaúdi-iraki semleges övezet 1922-1981 között létezett, területe 7000 km² volt
• a szaúdi-kuvaiti semleges övezet 1922-1970 között létezett, területe 5800 km² volt.

*

Egyes esetekben vitás területekből megpróbálnak független államot létrehozni.

Saarföld zászlajai, időrendi sorrendben, utolsó helyen a mai szövetségi állam zászlaja

Ilyen volt pl. Saarföld – jelenleg Németország egyik szövetségi állama – mely 1920-1935 között brit-francia igazgatás alatti védnökség volt, majd ugyanez megismétlődött a II. vh. után: 1957-ig a terület francia gyámság volt. Mindkét eset közös jellemzője: nem sikerült az új államnak saját identitást adni, így az végül mindkét esetben visszatért Németországhoz.

Rheineland zászlaja

Részben hasonló eset a Rajna-vidék (Rheineland), mely azonban nem lett jogilag elszakítva Németországtól, de francia katonai igazgatás alatt állt 1918-1925 között.

Memel zászlaja

Németországhoz kapcsolódó eset még Memel – a terület lakosságának fele német, negyede litván nemzetiségű volt. Az első világháború után francia gyámság lett, azonban Litvánia 1923-ban a területet elfoglalta, amit végül Franciaország és a többi hatalom elfogadott. Németország 1939-ban a területet visszafoglalta és annektálta. 1945-ban Memel szovjet lett, a teljes német lakosság deportálva lett, így lett a terület liván többségű. 1991-től a terület Litvánia része.

Danzig zászlaja, jelenleg ugyanezt a zászlót használja Gdańsk

Szintén Németországhoz kapcsolódik Danzig esete. A 95 %-ban német többségű Danzig az I. vh. után lett elszakítva Németországból, új státusza független terület lett Lengyelország gyámsága alatt. 1939-ben lett visszahódítva Németország által. 1945 után a teljes német lakosság deportálva lett, így lett a terület lengyel többségű, azóta Lengyelország része (Gdańsk).

*

Trieszt Szabadállam zászlaja, egyezik a mai városi zászlóval

A kevert olasz-szlovén-horvát lakosságú Trieszt független állam 1947-1954 között létezett. 1954-ben fel lett osztva Olaszország és Jugoszlávia között. A volt jugoszláv rész ma kb. fele-fele arányban oszlik meg Szlovénia és Horvátország között.

Fiume zászalaja

Hasonló eset a volt magyar Fiume, mely 1920-1924 között független államként működött, majd Olaszországé lett, a II. vh. után pedig Jugoszláviáé. Jelenleg Horvátország része. Magyar vonatkozása: ez Kádár János szülőhelye.

*

Tangier zászlaja

A jelenleg Marokkóhoz tartozó Tangier 1923-1956 között nemzetközi város volt.

Marokkó függetlensége 1912-ben megszűnt, ekkor az ország fel lett osztva egy francia és egy spanyol gyámsági övezetté. A spanyol övezet Marokkó északi és déli sávján volt, a francia középen. Ezen kívül a mai marokkói területen Ifni városa már 1860-tól spanyol gyarmat volt. (Nyugat-Szahara úgyszintén spanyol gyarmat volt 1884-től, ez a terület is Marokkóé ma, bár ez nincs nemzetközileg elismerve.)

Tangier a legfontosabb kereskedelmi város volt Marokkóban, így az európai gyarmatosítók – elkelürendő a viszályt – a városnak nemzetközi státuszt adtak, a város három kezdeti gyámja az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország volt, ehhez később csatlakoztak más európai államok is, majd 1945 után az USA és a Szovjetúnió is. A területet a II. vh. alatt Spanyolország megszállta, de a nemzetközi státuszt a spanyolok nem változtatták meg, majd 1945-ben Spanyolország visszavonta egyedüli fennhatóságát, visszaállítva a többi állam jogát.

1956-ban a gyámságot gyakorló államok megyeztek a gyámság megszüntetéséről, s visszaadták a várost Marokkónak.

*

A Krakkói Szabad Város zászlaja, azonos Krakkó jelenlegi városi zászlajával

Krakkó esete hasonló az előbbihez. Az 1815-ös bécsi kongresszus a várost nemzetközi várossá nyilvánította Ausztria, Oroszország és Poroszország védnöksége alatt. A város lakossága 80 %-ban lengyel volt. A nemzetközi státusz 1846-ben lett eltörölve, ekkor a terület Ausztria része lett.

Az I. vh. után a helyreállított Lengyelország része lett a város. 1939-1945 között Krakkó a Főkormányzóság fővárosa. A Főkormányzóság a két vh. közti azon terület volt, mely nem lett csatolva se Németországhoz, se a Szovjetúnióhoz, hanem német irányítás alatti gyámsággá lett kikiáltva.

*

Nyugat-Berlin zászlaja, azonos a mai egyesített Berlin zászlajával

A legismertebb eset Nyugat-Berlin. Sajátossága, hogy sosem lett tisztázva teljesen a státusza, pedig 1945-1991 között létezett ténylegesen. De végül megszűnt, mielőtt státusza teljesen tisztázva lett, pedig 46 évig állt fenn.

A II. vh.-ban győztes hatalmak felosztották a várost négy szektorra: amerikai, brit. francia és szovjet szektorra. Miután megalakult 1949-ben az NDK és az NSZK, a szovjet hatóságok megszüntették saját berlini szektorukat, Kelet-Berlin jogilag az NDK része és fővárosa lett. A három nyugati hatalom ezt a lépést nem ismerte el, saját berlini szektoraikban fenntartották hatalmukat, bár abba beleegyeztek, hogy a három nyugati szektor gyakorlati értelemben kerüljön az NSZK irányítása alá – azaz a lakosok nyugatnémet állampolgárok lettek, s képviseletet kaptak a nyugatnémet szövetségi szervekben. Miután 1961-ben a keletnémet hatóságok falat építettek a három nyugati szektor köré, Nyugat-Berlin fizikailag is le lett választva a könyező területekről.

A 4 győztes hatalom 1971-ban megkötötte a Berlini Egyezményt, de Berlin jogi státuszát ez sem rendezte, az egyezmény csupán rögzítette a tényleges helyzetet. Berlint illetően a két ellentétes tábor továbbra is másképp látta a jogi helyzetet:

• a Szovjetúnió szerint Kelet-Berlin az NDK része, Nyugat-Berlin pedig speciális terület, a 3 nyugati hatalom igazgatása alatt, melyet gyakorlati kérdésekben jogosult az NSZK képviselni.
• a három nyugati hatalom szerint az egész Berlin speciális terület, a 4 győztes hatalom igazgatása alatt, a terület nyugati részét  gyakorlati kérdésekben jogosult az NSZK képviselni, míg keleti részét pedig az NDK.

Hozzá kell tenni érdekességképpen:

• a szovjet álláspont nem volt koherens, mert bár saját megszállási övezetüket még 1949-ben megszüntették, ennek ellenére továbbra is elismerték mind a 4 győztes hatalom jogait egész Berlinre, azaz a nyugati hatalmak hivatalos képvislesői 1949-1990 között szabadon mozoghattak Kelet-Berlinben, s a szovjet képviselők is mindvégig éltek ezzel a jogukkal Nyugat-Berlint illetően,
• az NSZK hivatalosan nem ismerte el a 3 nyugati hatalom álláspontját, azaz mindvégig saját egyik szövetségi államának tekintette Nyugat-Berlint.
• az NDK is sajátos értelmezést fejlesztett ki, mely nem egyezett teljesen a szovjet állásponttal: Nyugat-Berlint gyakorlatilag egy független államnak tekintették, melynek semmi köze az NSZK-hoz.

Mindebből sok vicces és furcsa helyzet keletkezett, például:

• Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin határán a nyugati részről nem volt határellenőrzés, mivel nem volt elismerve, hogy ott határ lenne,
• a Kelet-Berlinben lévő nyugati képviseletek magukat “képviselet az NDK-ban és Kelet-Berlinben” kifejezéssel illették, ezzel aláhúzva, hogy Kelet-Berlin nem része az NDK-nak.

Az NDK hatóságai szintén minden lehetőséget megragadtak saját álláspontjuk igazolására. A 80-as évek közepén a keletnémet vezér Honecker eldöntötte, hogy bevezeti mindenki számára a határellenőrzést, azaz egyoldalúan hatályon kívül helyezi a négy győztes hatalom megállapodását a szabad mozgásról a 4 hatalom hivatalos képviselői számára. A szovjet vezetéssel nem is konzultak ez ügyben, ez a Brezsnyev halála és Gorbacsov vezetővé válása közti interregnum idején volt, amikor a Szovjetúnió élén félig halott személyek álltak. Honeckerék tehát döntöttek: a félhülye szovjet vénembereket nem kérdezzük, mi függetlenek vagyunk, s kész helyzetet csinálunk, aztán meg majd csak beletőrödik mindenki.

Az új rend első napján persze az amerikaik rögtön le is tesztelték azt. Pár amerikai diplomata elment a szektorhatárra, ott bemutatták diplomata igazolványukat. Mivel egyéb okmányt is kértek tőlük a keleti határőrök, vita alakult ki, s nem engedték át az amerikaikat. Ők gyorsan vissza is mentek a követségükre, telefon Washingtonba, hogy az NDK nem ismeri el az USA korlátlan mozgási szabadságát a szektorokon keresztül. Fehér Házból meg telefon a Kremlbe, hogy “tessék mondani, mi a Szovjetúnió hivatalos álláspontja, tartja-e magát a Szovjetúnió a négyhatalmi egyezményhez”, mire onnan persze döbbenten válaszoltak, hogy “természetesen, igen” és nem értették miért kérdeznek ilyet tőlük Washingtonból.

Ekkor az amerikaik kicsit megnyugodtak, hogy akkor ez mégsem egy új szovjet berlini blokád, mint 1949-ben és 1961-ben, hanem valami más, s vázolták a helyzetet, hogy az NDK hatóságai, úgy tűnik, nem ismerik el a 4 hatalom szuverén felségjogait Berlin területén, ezért az USA kéri a Szovjetúnió vezetését, hogy vesse be befolyását az NDK kormányánál a “félreértés” tisztázására. Igencsak jó lenne, ha a szovjet bevatkozás sikeres lenne mondjuk 24 órán belül, mert ellenkező esetben az  USA kénytelen lesz az ügyet komolyan venni és kiadni a parancsot a Nyugat-Berlinben állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának, hogy egy tankot indítson meg a szektorhatár felé, majd erőszakkal nyisson utat Berlin keleti szektora és nyugati szektorok között, s ott létesítsen átkelőhelyet, ezzel megszüntetve a a jogellenes állapotot. Az amerikaiak hozzátették, hogy természetesen e harci cselekmény során nem kívánják megsérteni a Szovjetúnió jogait a szovjet megszállási övezetre vonatkozóan semmilyen formában, azaz természetesen az új átkelőhelyet azonnal 4-hatalmi ellenőrzés alá fogják helyezni.

Moszkvából leordították Honeckerek fejét 5 percen belül, “meg vagytok bolondulva? háborúzni akartok az amerikaiakkal? s minket is bele akartok keverni? azt hiszik, hogy mi találtuk ki az egészet!”. Szóval végülis fél óra múlva tájékoztatta az NDK kormánya az amerikai követséget, hogy “félreértés történt, a határpont parancsnoka hibát követett el, félreértette az új szabályzatot, ezért megrovásban lett részesítve, természetesen semmilyen változás nem állt be a 4 hatalom státuszában berlini jogaikat illetően”.

a szerző – hátulról, táskával a hátán – éppen belépni készül Nyugat-Berlinbe 1985-ben, elől a híres 4-nyelvű tábla (“Ön belép az amerikai szektorba”), jobbra az amerikai-brit-francia katonai őrposzt

jelenleg így néz ki a hely (Google Street View), a táblát ott hagyták dísznek

A jogi helyzet végül csak 1990-ben lett rendezve, amikor a 4 győztes hatalom megállapodott: megszüntetik minden jogukat Németországot illetően, aminek eredményeképpen Berlin egyesítve lett, valamint az NDK megszűnt és teljes területe az NSZK része lett.

A mai napon a ballib agytröszt nyílt levélben tette közzé álláspontját a vasárnapi üzletbezárással kapcsolatban. Íme a nyilatkozat szövege:

Igen nem tisztán csúnya, cigány Orbán diktátor úr!

Követeljük a vasárnapi boltbezárás folytatását, sőt kiterjesztését. Értse meg, mindent erre a lapra tettünk fel, erre kaptunk pénzt Soros úrtol és Pedo Buzikson úrtól, a Norvégiai Köztársaság elnökétől. Az, hogy Ön most vissza akarja vonja a boltbezárást nem-európai, súlyosan diktatórikus lépés. Követeljük, legyenek a boltok szombaton is bezárva!

Ha nem teljesíti követelésünket, 800-fős gágogó felvonulást rendezünk a hétvégén!

*

Te mit mond a kedves Birca minderről?

De lássuk most mi is történt. A Fidesz megijedt és visszahátrált egy jó, kőkemény baloldali intézkedéstől - ha ezt nézzük, vesztett a Fidesz valóban. De a propagandaháborút megnyerte kőkeményen.

Mi egyébként a Fidesz helyében nem így léptünk volna, többet nyerhettek volna bátrabb hozzáállással. De ez a lényegen nem változtat: a Fidesz a kisebb kockázatot választotta és nyert. Ha minket hallgattak volna meg, nagyobb kockázattal ugyan, de nagyobb nyereség lett volna az eredmény.

Fontos aláhúzni: a Fideszben megbízni botorság. Lehet támogatni egyik vagy másik intézkedésüket, de megbízni bennük általánosan óriási hiba lenne.

Nyugaton a baloldal a munkavállalók védelméért harcol, ennek része a hétvégi munkavégzés erős korlátozása. A magyar ballibek természetesen ultrajobbosok, így a bolttulajok érdekeiért harcolnak, de ebben nincs is semmi különös. A vasárnapi nyitvatartás lényege az ember elállatosítása és a profit növelése. A dolgozóra pofájára ver a kulák és vesz magának aztán még egy jachtot Monacóban. Ennyi az egész. A ballibek természetesen a monacóiak oldalán állsz, de ez így koherens viselkedés. A furcsa az lenne, ha egy ballib a kisember oldalára állna.

Áll a Monte Carlo-i kikőtőben Gyurcsány, Bajnai, Vágó István és a többi balliba gyászhuszár és pezsgős kaviárt zabálnak a jachtjukon, örömmel konstatálva: ismét sikerült a magyar kisemberre ütni egyet. De egyszer majd a kulákok pofájára fagy a vigyor, amikor a nép felkel és lesöpri őket jachtostul a földgömbről!

Az elmúlt 10 év alatt összes munkahelyem – egyet leszámítva – nagy nemzetközi cég volt. Teljesen politikamentesen most az ilyen helyeken dolgozó nők osztályozása következik. Ugyanis megfigyeltem: az ilyen munkahelyeken vannak erős közös tendenciák.

Négy típust tudtam eddig megfigyelni, íme ezek:

A titkárnő típus.

Üzletasszonynak öltözik, ami azt jelenti jellemzően: magassarkú cipő, kiskosztüm, sőt esetenként estélyi ruha, de lehet elegáns nadrág is rajta. Smink, mindig megcsinált frizura, állandó mosolygás, intenzív szociális kapcsolatépítés. Ez a típus nagyon akar karriert építeni, a lehető leggyorsabban. Ha ez a típus a főnököd, akkor jellemzően bajban vagy: ő ugyanis nem fogadja el, hogy valakinek nem élete központi eleme a munkahely. Ha ő veled egyenrangú munkatárs, érdemes barátkozni vele, ellenkező esetben bajban leszel.

A szürke veréb típus.

Ő szakértőnek öltözik. Hétköznapi öltözék, jellemzően farmer, egyszerű blúz. Nem sminkel vagy csak nagyon enyhén teszi. Kommunikációja átlagos, se nem zárkózott, se nem hálózatépítő típus. Karriert épít, úgy véle ehhez az a megfelelő, ha kihangsúlyozza: ő szakértő, nem nő, így egyszerű öltözéke mögött az rejlik, hogy annyira elfoglalja őt munkája, hogy nincs ideje nőnek lenni. Főnökként pozitív: ha a beosztott elvégzi a munkát, az neki abszolút elég, semmi mást nem akar. Ha ő veled egyenrangú munkatárs, bajban leszel, ha azt gondolja rólad: te is karriert akarsz.

A hanyag bölcsész típus.

Éhes proletár típus. Kihangsúlyozza: ő csak dolgozik, neki a munka nem az élete. Két verziója van: az egyik a kócos, sminkeletlen, férfiasan öltözködő típus,  a másik igyekszik nőies lenni, de van benne mindig valami furcsa: pl. jól látható bizarr tetoválás vagy valamilyen furcsa típusú smink. Ő nem akar sosem karriert, a lényeg neki: a munkaidő lejártakor azonnal hazamenni. Ha véletlenül főnök lesz, jellemzően kellemes főnök, mert mástól se követel meg mást, mint amit maga képzel a munkáról, viszont ha bajba kerül beosztottja, nem védi meg azt sosem. Ha ő veled egyenrangú munkatárs, semmi problémád nem lesz vele soha.

A fotómodell típus.

Ő elsősorban nő, nem alkalmazott. Mindig nagyon rendezett kinézetű, mint a titkárnő típus, de öltözéke egészen más: imádja a csillogást, az extravagáns ékszereket, kedvence a sztreccs nadrág és a cicanadrág (leggings). Ha nincs párja, munkaideje nagy része párkereséssel zajlik. Ha már van párja, akkor sok a munkahelyen a barátnője. Legjobb barátnője szinte mindig egy nagyon előnytelen kinézetű kolléganő, így az ő tökéletessége még jobban látszik mindenki számára. Dolgozni nagyon nem szeret, de ha kell, megcsinál mindent a szabályok szerint, de sosem tesz semmi többet a kötelezőnél. Ritkán lesz főnök, de ha ez megtörténik főnökként pozitív, de viszont ha baj van, képtelen lesz a helyzetet kezelni. Egyenrangú munkatársként teljesen problémamentes, az a ritka típus, aki mind férfiakkal, mind nőkkel képes együttműködni. Ő meg van győződve róla, hogy a legtökéletesebb, így nem lát senkiben ellenfelet.

(Az illusztrációk divatlapok honlapjairól vannak.)

Bár régóta kifejezem azt a véleményemet, hogy az, ami Magyarországon baloldalnak nevezi magát nem áll semmilyen kapcsolatban a baloldallal, az ember néha mégis meglepődik.

Mint az ATV csatorna gyakori nézője, tegnap ismét ilyen megdöbbenés ért.

Ez az érzés az Egyenés Beszéd egyik adásának nézese közben ért. Érdemes végignézni. Az ízig-vérig jobboldali hisztérikus minidiktátor Vágó Isván, aki magát ki tudja miért baloldalinak véli semmi gondot nem lát abban, hogy a munkavállalók ki vannak szolgáltatva munkaadóiknak, és minden ezt csökkentő próbálkozást demagógiának vél.

Röhejesek vagytok, ballib véglények... Csak az ilyen vágók ne kerülhessenek többé hatalomra, mert kő kövön nem fog maradni.

Ismét egy ateista, aki nem ismeri azt, amit kritizál.

Az egyik magyar ateista szervezet aktivistája próbál cáfolatot mondani az Újszövetségről, miközben nem is ismeri kellően a témát.

A videót végigszenvedtem – a stílusa bántóan ignoráns és arrogáns -, íme ellencáfolatom, pontokba szedve:

• Nem igaz, hogy minden keresztény hite a Biblián alapszik. Ez csak a protestánsokra igaz, akiknek az egyetlen forrásuk a Biblia. Az apostoli keresztények számára a Szent Hagyomány a forrás, melynek része – de csak része! – a Biblia.
• Csak egyes marginális keresztény csoportok vallják, hogy az Ószövetség nem része a kereszténységnek. Azaz amikor ezt “cáfolod”, valójában árnyékbokszolsz, ugyanis az általad cáfolt állítást NEM vallja a kereszténység.
• Valójában a kereszténység egyes áramlatai között a vita csak az, hogy mi a viszony a Ó- és az Újszövetség között. A vita azonban a lényeget nem érinti: minden áramlat szerint az Ószövetség Jézus előtörténete, az ő várása. S szinte minden keresztény áramlat egyetért abban, hogy az Ószövetség szabályai nem érvényesek Jézus óta. Azok is egyetértenek ebben, akik szerint Istennek jelenleg két párhuzamosan működő szövetsége van hatályban: teológiailag ezt úgy mondják, diszpenszaciolizmus és szuperszesszionizmus, az előbbi szerint – ezt vallják egyes újprotestánsok – Istennek ma is érvényes a szövetsége a zsidókkal, s ezek kívül van egy másik szövetsége is, Jézuson keresztül, míg az utóbbi szerint – ezt vallják az apostoli egyházak és a hagyományos protestánsok – Isten zsidókkal kötött szövetsége megszűnt Jézus óta. Viszont mindkét csoport elkülöníti egymástól az Ószövetség erkölcsi és egyéb szabályait, s csak az erkölcsieket tartja hatályosnak. Ez alól csak egyes nagyon marginális újprotestánsok képeznek kivételt.
• Az Ószövetség nem hagyagolható el, viszont valóban nem az a lényeg. A lényeg Isten (Jézus), s Jézus közvetlen működése az Újszövetségben van, ezért is ez a legfontosabb.
• Máté, Márk, János és Péter annyira találkoztak Jézussal, hogy az apostolai voltak, pontosabban Márk nem volt apostol, de Jézus egyik követője volt. Azaz ismerték személyesen Jézust. A többi újszövetségi szerző közül Júdás és Jakab Jézus unokatestvérei voltak, azaz nemcsak ismerték Jézust, de rokonai is voltak. Lukács és Pál valóban nem ismerték Jézust, ők Jézus mennybemenetele után lettek csak keresztények. Hozzáteszem: nincs jelentősége annak, hogy ki ismerte személyesen Jézust.
• Plagizálás. Ez nem plagizálás. Az egyezések oka: a szerzők ugyanazt a forrást alkalmazták, ugyanazt az eseményt írták le. Ha te és én elmegyünk megnézni a Csillagok Háborúja VII. részét és írunk róla, biztosan lesznek egyezések a két cikkben. Ez azt jelenti, egymásról plagizáltunk? Vicces, hogy egyszer az a bajod, hogy eltérések vannak az egyes biblia szerzők között, majd meg az, miért nincs elég eltérés köztük…
• Hiteles történelmi bizonyíték. A Biblia nem hiteles történelmi bizonyíték, hanem hitbuzgalmi írás. Ez az egyetlen célja: tudatosítani Istenről, a megváltásról. A Biblia azonban se nem történelemkönyv, se nem enciklopédia, de még teológiai szakkönyv se.
• Igen, vannak elletmondások a Bibliában. Ennek oka: nem egy ember írta az egészet. Ha többen beszámolnak ugyanarról, mindig lesznek eltérések. Ezt megláthatod magad is: elmész a haverjaiddal, családoddal valahová (buliba, kirándulni, színházba, mindegy), majd megkérsz mindenkit, írjon az eseményről. Meg fogod látni: lesznek komoly eltérések a leírásokban. Miért? Mert így működik az emberi agy: mindenki mást tart fontosnak, ami miatt egyesek pontatlanul emlékeznek majd.
• Az Újszövetség – és az egész Biblia – tökéletes, de ez nem azt jelenti, hogy hibátlan. Tökéletes arra, amire íródott, de másra nem.
• Kevered az egyes írások megírásának idejét (ez minden esetben az I. sz. közepe és vége, talán legkésőbb a II. sz. eleje) és a Bibliába való bekerülésük idejével. A Biblia mai alakját hivatalosan csak a IV. sz. végén nyerte el, a hippói zsinat hozott erről döntést 393-ban. A gyakorlatban azonban már a II. sz. végén egyetértés volt az Egyházban, hogy mely újszövetségi iratok tekintendők a Biblia részeként.
• Jézus egyes tanításai valóban nem újak, a kereszténység nem vadonatúj. Viszont ebben a formában a keresztény tanítás igenis új, senki más nem foglalta ezt az egészet pont így egybe. Logikád alapján a paprikás csirke nem új étel, mert már korábban is létezett rántott csirke és töltött paprika, azaz a paprikás csirke “lopás” – nem, nem igaz, a paprikás csirke új étel, annak ellenére, hogy egyetlen összetevője se új. Ami pedig a kereszténységet illeti, a helyzet még egyértelműbb: igenis vannak olyan elemei, melyek annak idején, az első században igenis nagyon szokatlannak számítottak, teljesen újnak.
• Csak szellemi lényként Jézust csak egyes eretnekek képzelték. A keresztény tanítás szerint Jézus egyszerre Isten és ember, s ez az egyik legalapvetőbb dogma. Azaz nem igaz, hogy sokféle elképzelés volt Jézusról.
• Jézus mint zsidó rabbi, aki nem Isten – ezt csak egyes eretnekek mondták, a zsidó-keresztények, akik egy I. sz. eretnekség voltak. A keresztény tanítás ezt mindig elvetette. Természetesen zsidó rabbi is volt (hiszen tanított, s a tanítókat rabbinak mondták), de nem csak ez.
• Az Újszövetség nem él meg az Ószövetség nélkül – így igaz, ezt mondja a kereszténység is…

Most, hogy a ballibek látszólag győztek a népszavazás kérdésében, a téma aktuális lett ismét.

Alapként megjegyezném: szükséges a népszavazás nagyobb szerepe, s ennek érdekében többek között el kellene törölni a népszavazás intézményét jelenleg korlátozó elemeket, melyekből három a legfontosabb:

• a népszavazás a magyar jogrendben csak másodlagos, ez abszurdum, egyenlővé kellene tenni a közvetett népszuverenitás-gyakorlással,
• eltörlendő az az elv, hogy népszavazás nem lehetséges olyan kérdésben, melyet az alkotmány vagy nemzetközi szerződés rendez,
• s végül eltörlendő az az elv, hogy nem lehet ugyanabban a témában egyszerre több népszavazási kedvezményezés.

Érdekes viszont a ballib tehetetlenség a konkrét ügyben. Hisztérikusan igyekeznek bosszút állni a Fidesz 2008-as népszavazásán, amikor Orbán egy teljesen kamu, látszólag politikamentes kérdés kapcsán hatalmas ütést mért Gyurcsányra. Azonban a ballibek ismét mohók, ami képtelenné teszi őket a racionális, logikus gondolkozásra.

Pedig át kellene csak nézni a különbségeket a két helyzet között!

2008-ban egy nagyon népszerűtlen kormány volt hatalmon. A kormány népszerűtlensége 2006-tól kezdődött, s kezdő lökése maga a miniszterelnök Gyurcsány rosszul kiszámított taktikázása volt. Gyurcsány megpróbálta átvenni a teljhatalmat saját pártjában, elsöpörve minden pártbeli hatalmi tényezőt, s ehhez azt a módszert választotta, hogy nyilvánosságra hozatta saját titkos, direkt szenzációhajhász beszédét. A számítás azonban rosszul jött be: nem a pártban nőtt meg Gyurcsány hatalma, hanem sosem látott módon süllyedt le az egész párt Gyurcsányustul.

Ebben a helyzetben a Fidesz mint fő ellenzék feladata csak az volt: folyamatosan támadni minden fronton a kormányt, hiszen tudta, bármilyen ügyből politikai propaganda kovácsolható.

Ezzel szemben jelenleg a kormány népszerű, de legalábbis ma a kormány fő ellenzéke népszerűtlenebb a Fidesznél. Azaz nem kovácsolható általános politikai propaganda még egy népszerű konkrét ügyből sem.

S itt van még egy másik fontos elem is: míg 2008-ban nem volt nyilvánvaló harmadik erő (mert az ezt a szerepet betölteni akaró MDF ehhez túl gyenge volt, a Jobbik pedig nem volt relevánsan megkülönböztethető a Fidesztől), most itt van a szerény, de biztos parlamenti bejutással kecsegtető népszerűségű LMP, valamint – és ez még fontosabb – a Jobbik, mely azonnal rácsapott a hatalmas lehetőségre, hogy magát meg tudja végre különböztetni a Fidesztől. Mi ennek a következménye? Hiába is vesztene a 2016-os népszavazáson a Fidesz, a győzelem nem legitimálná a ballibeket.

A ballib agytröszt ezt képtelen megérteni, pedig ez alapvető stratégiai elv: felesleges totális győzelemre törekedni, ha az a győzelem nem lesz egyértelműen a mi hasznunkra. Másnak megnyerni egy csatát szimplán butaság. Pedig ez a helyzet: a ballib győzelmi mámornak a fő eredménye a Jobbik megerősődése lesz. Ez csak akkor lehet jó a ballibeknek, ha már titokban készítik elő a Jobbik-ballib együttműködést… szerintem nem  ez az ok, hanem csak szimpla ostobaság.

Mit tennék én, ha a ballibek egyik politikai tanácsadója lennék? Aláhúznám először is, hogy a népszavazás nem parlamenti választás, hanem pár konkrét dologról szól csupán. Kijelenteném, hogy nem a Fidesz leváltása a cél, hanem a Fidesz rákényszerítése, hogy lemondjon egyes rossz. népszerűtlen politikáiról. Így a Fidesz zsákutcába kerülne a boltbezárási kérdés kapcsán: ha vissza is vonná a rendelkezést a népszavazás előtt, akkor is a ballibeknek hozna ez pluszpontot.

Én csak egy egyszerű szürke aktatologató vagyok egy multinál, nem egy többmilliós bérű hivatásos politikai PR-szakértő, mégis: én megértem ezt. Tényleg annyira hülyék, hogy ők ezt nem értik meg?!

Egy vicces, de igaz és tanulságos történetet fogok most leírni röviden.

Részt vettem pár hónapig egy nyelvészeti témájú FB-vitacsoportban.

A múlt héten egy résztvevő felvetette: létező jelenség-e, hogy valaki azért nem akar tanulni egy adott nyelvet, mert az a nyelv egy negatív jelenséggel kapcsolódik össze. Az ő példája az volt, hogy ő mint homoszexuális negatív érzelmekkel viseltetik az orosz nyelv iránt, mivel Oroszország homofób ország.

A vita közben én megjegyeztem, hogy a homofóbia eleve egy pozitív érdek, azaz bizony erősen szubjektív álláspont alapból rossznak minősíteni.

Erre beindult ellenem a támadás. Leírom a támadás fokozatait:

1. Felvetődött nem viccelek-e, hiszen a homofóbiát védeni NYILVÁNVALÓAN hibás álláspont. Kiderült: nem viccelek.
2. Meg lett kérdezve, miért gyűlölködöm, miért utálom embertársaimat. Kiderült: nem utálok senkit, nem a homokosokat ellenzem, hanem a homoszexualizmust.
3. Jöttek az ezerszer megunt vallási álérvek: a Biblia nem is ellenzi a homoszexualizmust, ill. ellenzi valóban, de mást is ellenez. El lett magyarázva a keresztény tanítás, az ellenfél vesztett.
4. Elindultak a személyeskedések: az enyhe sértésektől a durva, trágár szövegeik. Miután nem reagáltam hasonló módon, az ellenfél csúnyán vesztett.
5. Jött a felszólítás a csoport moderárorához, miért nem tesz lépéseket a „gyűlöletbeszéd” leállítására. A moderátor nem reagált: ő támogatja a véleményszabadságot.
6. Ment a levél a FB ügyfélszolgálatához. Most már meglett az eredmény: törölve lett a véleményem.

Egyébként a FB ügyfélszolgálatára nem haragszom: tudom, hogy ha a FB nem úgy táncol, ahogy a homoklobbi muzsikál, akkor annak súlyos üzleti következményei lehetnek számukra, s ezt nem mernék felvállalni a véleményszabadság miatt. Ha dönteni kell üzleti érdek és elvont elvek között, MINDEN nagy cég az előbbit választja – s ez valahol természetes is, hiszen minden cég célja a profit, ezt nem írhatja felül semmi. Jelenlegi munkahelyem pl. az USA-ban a homoklobbi egyik támogatója, míg Oroszországban - UGYANAZ A CÉG! - erősen hallgat e tekintetben, nem véletlenül teszi ezt: mindkét országban bojkott érhetné a céget, ha másképp cselekedne - s mivel Amerikában a cégnek elsősorban a homoklobbitól kell félnie, Oroszországban meg a keresztény lobbitól, hát a cég ennek megfelelően választja meg helyi stratégiáját.

A lényeg viszont marad: a toleranciát követelők mindig úgy értelmezik a toleranciát, hogy az azt jelenti, hogy mindenkinek jogában áll egyetérteni velük. Ha valaki mégse ért egyet és ezt fel is meri nyíltan vállalni, akkor jön az eltaposás.

Még egy ok, hogy ne engedjünk semmiben a homoklobbinak. Olyanok ők, mint annak idején a nácik: amint hatalom kerül a kezükben,  azzal azonnal vissza is élnek.

A panami offshore botrány sok ismert és kevésbe ismert nevet hozott nyilvánosságra. Gyakorlatilag azonban az összes név jelentéktelen: hiszen kit is érdekelne cégvezetők, államfők, kormányfők, vezető politikusok, nemzetközi szervezetek és alapítványok vezetői, valamint ezek közeli rokonainak érintettsége? Valljuk be: mindez teljesen érdektelen és unalmas információ.

Viszont van pár szenzációs név is a listában. Nem csoda, hogy minden vezető nyugati média ezeket emlegeti napok óta. Például a listában szerepel Putyin általános iskolai osztálytársa szomszédjának a sógora, valamint – és ez már tényleg igazi botrány! – Putyin 25 évvel ezelőtti kollégájának a testvére!

Le vagy leplezve, Putyin, mondj le azonnal!

Sosem értettem, miért kellett ezt az embert utálni.

Azt hiszem, a magát jobboldalnak nevező magyar politikai áramlat fő hibája az etnocentrizmus, erről már írtam máskor is. S a hagyományos magyar nacionalizmus hagyományos antiszemita eleme egy teljesen értelmetlen, mára erősen kontraproduktívvá vált jelenség. S bár az utóbbi 2 évben érzem az antiszemitizmus csökkenését olyan magyaroknál, akiknél ez alaptéma volt korábban, a jelenség még ma is túl erős.

Kertész egyetlen könyvét se olvastam Nobel-díja előtt, csak a Nobel-díja késztetett arra, hogy kezembe vegyem írásait. S azonnal pozitív meglepetést okozott számomra. Elfogultan azt hittem, a Sorstalanság valamiféle századik, régesrég megunt, dögunalmas zsidó holokauszt-jajjgatás lesz, amiből az ember ma már ösztönösen elalszik. S nem, a könyvről 10 oldal után rádöbbentem: nem, ez nem az, ez tényleg értékes, s általánosan fontos írás.

Ha van valaki, aki zsidóként felszólalt a holokausztkultusz ellen, az pont Kertész. S ha van valaki, aki nem áll ki a zsidó holokauszt bántóan rasszista egyediségtana mellett, az is pont Kertész.

Kertész gondolkodó ember volt, utálta az igazságtalanságot és a demagógiát, s képes volt saját magát is felülbírálni. Ez utóbbi az oka annak, hogy utolsó éveiben a ballib agytrösz már erősen fanyalogva emlegette Kertész nevét. A ballibek Kertésze ma már nem az Imre, hanem az Ákos nevű szerencsétlen véglényke...

Az meg, hogy amolyan Szentmihályi Szabó Péter - nyugodjon persze ő is békében - féle tehetségtelen ősbunkók gyalázták Kertészt teljesen lényegtelen kérdés.

Az utóbbi 6 évben történt kormányellenes tiltakozások nagyjából 3 csoportra voltak oszthatók.

Voltak spontán, politikamentes tiltakozások egy konkrét téma ügyében. Ezekre senki se tudott rászállni politikailag, hiszen maga a tiltakozás nem is akart más kormányt. Lásd az internetadó elleni tiltakozást, melynek résztvevői többségükben a kormány támogatói voltak. Amint jött a ballib rászállási próba, pillanatok alatt el is halt az egész.

A legtöbb tiltakozás eleve kamutiltakozás volt. Ezeket a ballib agytröszt szervezte mindig, idegen segítséggel (Soros vagy  a Norvégiai Köztársaság jellemzően) vagy nélküle. Ezeken rendre meg is jelent mind a 800 ballib bérttüntető, s kész. Az ilyemiken maguk a ballibek is röhögnek valójában, amikor a négy fal között magukban gondolkodnak. Példának jó az úgynevezett Éhségmenet, melyen luxusvillában élő meghízott ballib milliomosok is meneteltek, bizonyára fogyókúrás céllal.

A ballibek tanultak hibáikból, így immár szakmai alapú kamutiltakozásokkal próbálkoznak, melyek nem rögtön követelik a valódi célt: a demokratikusan megválasztott kormány menjen azonnal, s helyére kerüljön választás nélkül a „szakértő” Gyurcsány, Bajnai, vagy más háttérhatalmista komprádor burzsoá. Persz itt is hamar kilóg a lóláb, s jó nagyot bukik az egész. Lásd a Pumukli féle elől kockás, hátul soros mintás kamuakciót.

A Sándor Mária féle kezdeményezés mindehhez képest teljesen új volt. Nem lehetett ballib háttérrel vádolni, ez tény, s politikai követelések sem voltak. Így nem is kapott támogatást az egész a ballibektől. Részben a Jobbik állt mögé, de ez se volt komoly támogatás.

Aztán maga a szervező ölte meg saját akcióját: elment a soros-pumuklikhoz szónokolni.

Pont.

Gyakori ballib érv, hogy a Fidesz többségének az oka a Fidesz által kialakított választási rendszer.

Ez alapból hamis érv a 2010-es választásokkal kapcsolatban. Magyarországon az országgyűlési választások 1990-2010 között az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokon kialakított modell alapján történtek, nagyon apró változtatásokkal.

Az 1989-ben kialakított modell lényegében átvette az akkori nyugatnémet modellt, azonban egy fontos ponton változtatott azon: kivette a német rendszerben meglévő arányosítási elemet. A német parlamenti választási rendszer ugyanis - hasonlóan a magyarhoz - azon alapszik, hogy minden szavazásra jogosult két szavazattal rendelkezik, az egyikkel egyéni képviselőre szavaz, míg a másikkal egy adott pártlistára. Az 1989-es kerekasztal-megállapodások 4 fő pontban tértek el a német választási rendszertől:

• 5 %-os küszöb helyett 4 %-osat állapítottak meg (aztán a 90-es évek elején ez fel lett víve a magyar rendszerben is 5 %-ra) - ennek oka az volt, hogy a magyar rendszerváltók nem szerették volna teljesen elvenni az esélyt a kisebb pártoktól, végül ez nem működött, egyetlen párt sem akadt, mely az 5 % helyetti 4 %-os küszöb miatt jutott be, viszont két párt is akadt, mely bejutott volna a parlamentbe, ha a küszöb csak 3 %-os lett volna (a Munkáspárt és az MSZDP),
• lehetetlenné lett téve a külföldön élő magyar állampolgárok szavazása (ez a 90-es évek végén lett enyhítve a magyar rendszerben, majd 2010-ben teljesen megszüntetve) - ennek oka az, volt, hogy az MSZMP/MSZP félt attól, hogy magyar emigránsok tömegesen fognak szavazni, s közülük senki sem az MSZMP/MSZP-re, ez gyakorlatilag alaptalan félelem volt, a magyar emigránsok ma sem szavaznak tömegesen, pedig most már ennek semmi akadálya sincs,
• a német egyéni választókerületekben lévő egyetlen forduló helyett a magyar választási rendszerben két forduló lett (a magyar rendszerben ez 2010-ben lett megszüntetve, azóta a magyar rendszer is egyfordulós) - a magyar rendszerben ennek oka, hogy így igyekezett a rendszer kivédeni a Németországra jellemző domináns kétpárti rendszer kialakulását, valamint szerette volna növelni a koalíciós lehetőségeket,
• s a legfontosabb: a német rendszerben az egy adott párt által megszerzett egyéni képviselői helyeket levonják az illető párt listás mandátumaiból, így a rendszer szinte teljesen arányos lesz! - a magyar rendszerből pont ez az elem lett kivéve 1989-ben, a cél: a kormányzati többség legyen stabil.

A pontosság kedvéért hozzátenném: míg a kerekasztal-tárgyalások 362-fős parlamentetet írtak elő, melybe 210 fő került volna be listás alapon és 152 fő egyéni alapon, a parlament 1989-ben ezen változtatott - gyakorlatilag az MSZMP által 1985-ben kijelölt képviselők fellázadtak saját pártjuk ellen - és az egyéni képviselői mandátumok száma így 176 lett, azaz a parlament összesen 386-fős lett.

Azaz a kerakasztal-tárgyalások egy eleve erősen aránytalan választási rendszert alakítottak ki, a nagyobb stabilitás céljából. S az aránytalanságot még növelte is picit a parlamenti 1989-es változtatás.

Az 1990-2010 magyar választási rendszer lényege tehát: lehetővé tenni, hogy aki megnyer sok egyéni képviselői mandátumot, annak a parlamenti többség jóval nagyobb legyen, mint ami az országos támogatottsága! S így is lett:

• az MDF 1990-ben 25 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 43 %-át
• az MSZP 1994-ben 31 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 54 %-át
• az MSZP 2002-ben 42 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 46 %-át
• az MSZP 2006-ban 43 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át
• a Fidesz 2010-ben 53 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 68 %-át.

S a legérdekesebb eset 1998-ban történt: a 32 %-os támogatottságú MSZP megszerezte a mandátumok 35 %-át, míg a 28 %-os támogatottságú Fidesz a mandátumok 38 %-át, s ezzel a népszerűségben első párt elvesztette a választásokat.

Az aránytalanság oka az összes esetben: az egyéni mandátumok megszerzése egy adott párt által, olyan arányban, mely meghaladta az illető párt országos népszerűségét. Ezt erősíti az a magyar sajátosság is, hogy Magyarországon nemigen léteznek hagyományos pártszinezetű vidékek. Az emberek pártprefenciája nagyon gyakran változik: így lett lehetséges az, hogy míg 1994-ben a 176 egyéni választókerületből az MSZP 150-et megnyert, míg 2010-ben a Fidesz még ezt is túlszárnyalta, amikor a 176 egyéni választókerületből 173-at nyert meg.  Alig pár választókerület van az országban, melynek nem változott jelentősen a pártpreferenciája az utóbbi években.

Lássuk most azt az állítást, hogy ha 2014-ben a korábbi választási rendszer lett volna, a Fidesz nem nyert volna!

A választási reform lecsökkentette az egyéni választókerületek számát 176-ról 106-ra, ebből a Fidesz megnyert 96-ot. Ez kb. az, mintha a korábbi 176-ból megnyert volna 155-öt, azaz rosszabb eredmény, mint a 2010-es, de jobb, mint az MSZP eredménye 1994-ben. A Fidesz ezt az eredményt 45 %-os országos támogatottsággal érte el, míg a második helyezett - a ballib választási koalíció - eredménye 26 % lett. Ez hatalmas 19 % különbség, amit - az előző választások tapasztalata szerint - képtelenség behozni.

Nem igaz az a ballib érv se tehát, mely szerint az egyfordulós választás segített a Fidesznek. Valójában az egyfordulós rendszer a ballibeknek segített, nélküle esetleg nem lett volna meg az a 10 körzetük se. Miért? Két okból:

• a ballibeknek nem volt egyetlen koalíciós parnerük se a két forduló közti megállapodásokhoz, sem az LMP, sem a Jobbik nem asszisztált volna ehhez,
• a Jobbik-szavazók szinte biztosan a Fideszre szavaztak volna a "kisebbik rossz" elve alapján azokban a körzetekben, ahol a ballib választási koalíció jól állt az első forduló után, csak egyetlen egy választókerület volt - Budapest XIII. ker. -, ahol a ballib jelölt fölényesen verte meg a fideszes jelöltet.

Már említettem: alig pár választókerület van az országban, melynek nem változott jelentősen a pártpreferenciája az utóbbi években. Azaz hamis az a ballib érv is, hogy a Fidesz által megállapított körzethatárok segítették a Fidesz győzelmét.

Összegezve, hogy mi lett volna a 2014-es választás eredménye, ha azt a korábbi szabályok alapján tartják meg:

• a Fidesz abszolút többsége meglett volna, az eredményük aligha esett volna 60 % alá,
• ami a kétharmados többséget illeti, valószínűbb, hogy az nem lett volna meg (a fő ok a töredékszavazatok számítási módszerében a változtatás), de az sem kizárt, hogy ez meglett volna így is a plusz egyéni mandátumok miatt.

Azzal a gyerekes érvvel pedig, hogy az ellenzéket a polgárok 72 %-a támogatja, mert a szavazásra jogosultak alig 28 %-a szavazott a Fideszre nem foglalkoznék, hiszen ez nyilvánvalóan abszurdum.

Az Örülök Vincent blog azon kevés magyar politikai blogok egyike, melyet nem olvasok rendszeresen: felesleges, mert minden cikk ugyanarról szól: miért nem hajlandó a rohadék és genetikailag silány magyar nép 90 %-os többséggel hatalomba emelni még ezen a hétvégén a ballibeket. De most a napokban egyik cikkük megjelent az Index címlapján, így végigolvastam. 

A cikket a blog hiszteroliberális főmuftija, Jótündér nick írta: ez már eleve biztosíték, hogy a cikken jót lehet majd röhögni.

Maga a cikk konkrét aprópója nem érdekes: a Jobbikról ír. Magam nem vagyok híve a Jobbiknak: valójában egyetlen pártnak se vagyok a híve, de a Jobbik irányvonalát kifejezetten totális zsákutcának tekintem, mely hosszú távon csak a ballibeket segíti. Hozzáteszem: elismerem, hogy a Jobbik sokat javult az utóbbi pár évben, a legidegesítőbb ökörségeiket – keresztényellenes pogánymánia, őstörténeti magyarkodások, krónikus zsidófixáció - már levetette, de még most sem ért el arra a szintre, hogy az ember hajlandó legyen tiszta lelkiismerettel rájuk szavazni.

A Jobbik-téma mögött azonban maga a cikk szimptomatikus: gyakorlatilag az egész egy hatalmas segélykiáltás a ballib agytröszt részéről. Panaszkodás az egész: vajon miért van az, hogy még a fiatalok sem liberálisok, sőt ők még kevésbé azok. (Tény: Magyarország korosztályilag legliberálisabb rétege a nyugdíjasok!) Szívszaggatóan jajjveszékel a cikkíró: hogyan lehetséges, hogy a nyugat 25 év alatt sem volt képes saját értékrendjét ráerőszakolni az  országra.

A valóság: nem Magyarország a kivételes hely, mely disszonáns módon másként gondolkozó, hanem az egész térség ilyen. Az ok: a kelet-európai embernek még megvan a természetes értékrendje, melyet nem képes a liberális agymosás se megváltoztatni. Sőt, van egy rossz hírem a ballibeknek: a nyugat-európai emberek is ébrednek. Hosszú távon ugyanis a rossz sosem képes győzni.

S igen, populisták vagyunk, s büszkék vagyunk erre! A populista szó nem más, mint a háttérhatalom szitokszava, amikor valakire nem sikerül ráilleszteni a náci vagy fasiszta jelzőt. De mit is jelent populistának lenni valójában: az elnyomás ellen harcolni, a liberális kizsákmányolást ellenezni, a népet védeni, a kisember oldalán állni – ki ne akarna ezek után büszkén populista lenni?

Meghalt Biszku Béla, s ismét előjött a vita az elvhűségről, gerinctelenségről, meg hasonlókról.

S megint előjöttek az abszurdabbnál abszurdabb álláspontok.

Szóval tisztázzuk az alapokat!

Az elvhűség NEM azt jelenti, hogy valaki nekünk tetsző véleményt hangoztat, hanem csupán azt, hogy az illető önmagával koherens. Az iszlamista terroristákkal szinte semmiben se értek egyet, de nem merném kétségbe vonni egy pillanatra se elvhűségüket: hiszen ez akkora mértékű, hogy saját életüket is készek feláldozni elveikért, ez pedig hatalmas bátorság mindenképpen.

A gerinctelenség pedig NEM azt jelenti, hogy valakinek nem változik a véleménye, hanem csak azt: véleményváltozásának oka nem valamely vélt vagy valós érdek.