Régi tervem Magyarország és Bulgária életszínvonalának összehasonlítása az utóbbi 30 évre visszamenőleg.

Nincs jobb adat, mint a havi nettó átlagbér.

Bár ez önmagában is fontos adat, érdemes korrigálni ezt a pénz vásárlóértékével. Mit jelent ez? Azt, hogy egy adott összeg nem feltétlenül azonos értéket képvisel mindenhol. Ezt mindenki tudja, aki járt Magyarországon, valamint nála szegényebb és gazdagabb országban. Ezer forint kevesebbet ér Angliában, mint Magyarországon, de viszont többet ér Ukrajnában, mint Magyarországon.

Az egyes értékeket átváltottam euróra. A felhasznált árfolyam az év középértéke. Bulgária esetében 1991-től a mindenkori hivatalos árfolyamot használtam, mivel ez megegyezett azóta a piaci árfolyammal. 1980-1990 között Bulgária esetében a feketeárfolyamot használtam, mivel a hivatalos árfolyan jócskán elmaradt a valóságtól. Magyarország esetében 1982-tól a mindenkori hivatalos árfolyamot használtam, mivel ez megegyezett a piaci árfolyammal. 1980-1981 között Magyarország esetében az úgynevezett turistaárfolyamot használtam, mivel a normál hivatalos árfolyam jócskán elmaradt a valóságtól.

Az euró előtti időszakra német márkát használtam, megszorozva a márka/euró árfolyammal, melyen az euró bevezetésre került Németországban.

kék vonal – Magyarország, zöld vonal – Bulgária

Egy fontos megjegyzés: ezek az adatok csak a két ország összehasonlítására alkalmasak egy adott pillanatban, de nem az országokon belüli életszínvonal változásának mérésére. Miért? Mert ezek folyó értékek. Az életszínvonal változását egy külön cikkben fogom elemezni, ott rögzített értékeket fogok figyelembe venni. Hozzáteszem: a vásárlóértéken számított adatsor már ad valamiféle elképzelést életszínvonal változásáról, de még így sem alkalmas annak pontos meghatározására.

Jól látható: közel azonos volt a két ország szintje a 80-as évek elején. 1982-ben Bulgária meg is előzte kicsit Magyarországot, ez a magyar adósságválság ideje, mely Bulgáriát nem érintette: a hasonlóan nehéz helyzetben lévő Bulgária ugyanis hatalmas pénzügyi segélyt kapott a Szovjetúniótól, míg Magyarország nem, Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni.

Az adósságválság leküzdése után azonban Magyarország ismét beérte Bulgáriát, majd mindig feljebb volt Bulgáriához képest,

A rendszerváltást megelőző években mindkét ország hatalmasat esik, majd a rendszerváltás sokkal negatívabban éri Bulgáriát. Az első bolgár pénzügyi válság1990-1991 között volt.

A rendszerváltás utáni stabilizációt követően Magyarországon meredeken emelkedik egészen 2002-ig, míg Bulgária – bár 1994-ben beéri Magyarországot – sokkal lassabban növekedik, sőt 1997-ben ismét esik, ez a második bolgár pénzügyi válság ideje, miközben Magyarországon nem volt ebben az időszakban pénzügyi válság.

2002-től mindkét ország esik, közel azonos arányban, azaz a különbség köztük nem változik: Bulgária a magyar szint kb, 60-70 %-án áll ebben az időszakban.

2012-2015 között viszont Bulgária növekedése megmaradt, míg Magyarország csökkent, így csökkent a különség is: elérve a 80-90 %-os szintet.

A kelet-európai közösség tanulmányozása Kubában a 80-as években érdekes tapasztalat volt. Mint magam is a közösség része azonban csak később tudtam teljesen meglátni a nagy képet.

Mind a 9 kelet-európai ország képviselve volt Kubában.

Méret alapján a legkisebb közösség az albán, a jugoszláv és a román volt, a legnagyobb meg természetesen a szovjet. Míg a legkisebbek pár – 10-nél kevesebb! – kiküldöttet jelentettek, a szovjet közösség 25-30 ezer embert számlált. Az albánok esetében a kiküldöttek család nélkül voltak kint, hasonló lett a románoknál is, bár itt az ok pénzügyi volt inkább.

Jugoszlávia teljesen önálló világ volt, semmiben sem közösködtek a többiekkel. Ők de facto nyugatiak voltak, mind pénzügyileg (csak dollárban kaptak fizetést), mind életvitelben: pl. a jugoszláv gyerekek a havannai "nyugati" iskolába jártak.

A szovjet közösség volt az egyetlen, mely Havannán kívül is jelentős volt. Szintén a szovjet közösség volt az, mely a legheterogénebb volt: itt volt a legjelentősebb a magánszemélyek száma is, azaz Kubába házasodott szovjet állampolgárok, s ezek jellemzően kevert nemzetiségű gyerekei.

Az albánok és a románok szintén külön világ voltak, alig érintkeztek másokkal, meg hát – mint írtam már – nagyon kevesen is voltak.

Akkoriban egy kubai átlagember havi átlagfizetése 150 peso volt, ez akkor 2000 forintnak felelt meg, ami jóval kisebb volt az akkor magyar átlagkeresethez képest (ez a 80-as évek első felében 5000 forint körül mozgott), minden összeg egyszerre bruttó és nettó, hiszen akkoriban se Kubában, se Magyarországon nem létezett jövedelemadó vagy más állami elvonás.

Érdekességképpen: azóta a különbség sokkal nagyobbá vált, a jelenlegi magyar átlagbér nettó 140 ezer Ft körül van, míg a kubai 800 peso, ami kb. 9000 Ft, azaz a korábbi 2,5-szeres különbség mára 15,5-szeres lett. Hozzátenném: az életszínvonalbeli különbség ennél jóval kisebb, kb. 5-szörös lehet, ennek oka az, hogy míg Magyarországon az árszint kevéssé marad el a nyugatitól, addig Kubában az áram, a víz, a tömegközlekedés, az oktatás, az orvosi ellátás gyakorlatilag ingyenes, a kultúra – könyvek, mozi, színház – pedig annyira dotált, hogy az árak a magyar árak huszadát teszik ki átlagban. (Egy átlag kubai család rezsiköltsége egy hónapra nem éri el az ezer forintot, ami Magyarországon vicces összegnek tűnik.)

Lássuk most a kelet-európaik életszintjét Kubában, vegyük alapul azt az előbb megadott számot, hogy egy átlag kubai havi jövedelem 150 peso volt.

A kelet-európaiak a fizetésüket 3-féle pénznemben kapták, így az összehasonlítás nem egyszerű! A három pénznem:

• konvertibiis valuta (magyarul: USA-dollár): hivatalosan 0,90 pesót ért, de a feketepiacon 5 pesót, viszont nem feltétlenül volt érdemes átváltani, mert a “normál” pesóért nemigen lehetett kapni semmit, azaz aki dollárban kapott fizetést, az kénytelen volt ezen a hivatalos 0,90-es árfolyamon elkölteni azt a diplomataboltokban, ahol eleve nem is fogadtak el “normál” kubai pesót, azaz a csak dollár jövedelemmel rendelkezők kifejezetten magas árakon vásároltak,
• KGST-konvertibiis peso (magyarul: transzferábilis rubel): ezzel csak KGST-külföldiek rendelkezhettek, használható volt a diplomataboltokban (leszámítva az áruk egy kisebb részét, melyekért a diplomataboltokban is csak dollárt fogadtak el), emiatt ez a peso a valóságban a normál peso 3-szorosát érte,
• normál kubai peso: nem lehetett vele fizetni a diplomataboltokban, de egyes – csak kelet-euróiaknak fenntartott - üzletekben igen, s természetesen az utcán is.

A nem-KGST kelet-európaiak természetesen csak dollárban kaptak fizetést. A többiek között kifejezetten kasztrendszer működött.

A felső réteg kapott dollárt és KGST-konvertibilis pesót is.

A középső réteg KGST-konvertibilis pesót és normál pesót kapott.

Az alsó réteg csakis normál pesót kapott. De, mint említettem, ezzel jogosultság járt egyes, csak külföldieknek fenntartott boltokban való vásárlásra, azaz ez a réteg is privilegizált volt az átlag kubaiakhoz képest. Ezekben a boltokban is szerény volt a kínálat, Kádár-kori magyar szemmel nézve is, de a szinte teljesen üres átlag kubai boltokhoz képest komoly választék volt mégis. Csak érzékeltetésnek: az átlag kubai boltokban akkoriban kenyér, joghurt, pár magyar és bolgár konzerv, lengyel alma, sárgarépa, s még 4-5 zöldség, gyümölcs, kubai üdítő (Sprite- és Coca-Cola-másolat), stb. volt, míg ezekben a speciális külföldi boltokban akadt tej, lekvár, sajt, szovjet csokoládé, keksz, halkonzerv, gyümölcslé, tejpor, stb. is. Folytatva a párhuzamot, a diplomataüzletekben KGST-pesóért minden élelmiszer kapható volt és egyes más termékek is, dollárral csak egyes exportcikkekért (pl. televízió, magnetofon, Coca-Cola, svájci kakaó és csokoládé, márkás alkohol, amerikai cigaretta, stb.) és pár kiemelt minőségű kubai termékért (elsőosztályú kávé, jobb márkájú szivarok) kellett fizetni.

A „csatlósállamok” – NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária – jellegzetessége az volt, hogy egyetlen kiküldött sem tartozott az alsó réteghez, azaz csak normál pesót kapók nem léteztek.

Ezzel szemben a szovjet kiküldöttek nagyobb része ide tartozott: jellemzően ezek voltak a nem-vezető beosztású szovjet szakértők és az egyszerű, tiszti rang alatti katonák. Mivel nagyon sok szovjet haverom volt (szovjet iskolába jártam), jól ismertem a szovjet kiküldöttek helyzetét: az alsó rétegük alig élt jobban, mint egy akkori moszkvai átlagember  - a Szovjetúnióban a legmagasabb életszínvonal akkoriban a három balti köztársaságban, Leningrádban és Moszkvában volt, mindegyik bőven az akkori magyar átlagszint alatt egyébként. Ez a réteg jellemzően úgy tudott életszintjén javítani, hogy csencselt: ami jellemzően azt jelentette, hogy a speciális boltban vett kaja egy részét eladta kubaiaknak 3-szoros áron, majd a többletpénzből aranyékszert vett lllegálisan. Teljesen megszokott látvány volt az extra módon felékszerezett háztartásbeli szovjet hölgy, akinek férje egyszerű szakértőként dolgozott, havi 400-500 peso fizetéssel.

A románok sajátossága az volt, hogy náluk pedig felső réteg nem létezett, azaz dollárt senki se kapott. Ez pont az a kor volt, amikor a román vezetés célul tűzte ki az ország teljes külső adósságának visszafizetését, így minden dollár meg lett spórolva.

A szovjet felső réteg – a legmagasabb rangúak – kapták dollárt is, de messze ők voltak a legrossszabban fizetettek a KGST-kiküldöttek között. Kb. ezt úgy kell elképzelni, hogy a szovjet nagykövet fizetésének dolláros része kb. annyi volt, mint egy alacsonyrangú magyar diplomatáé, nagyjából 300 dollár körül.

Ami a KGST-pesós fizetéseket illeti, a magyarok álltak a legjobban 800 peso átlaggal, alul a szovjetek 300 körüli átlaggal. Egy ellenzéki érzelmű orosz barátom meg is jegyezte: úgy tűnik, a Szovjetúnió az emberi történelem első gyarmati hatalma, ahol a gyarmattartó rosszabbul él, mint a leigázott.

Érdemes megnézni az ATV-n ezt a műsort.

Aki nem érti, miért lenne katasztrófa Magyarországra nézve egy ismételt ballib irányítás, az megtudhatja ebből a videóból. S nem a nyíltan perverz Lakner Zoltánnal van a gond itt, az ő szövege kifejezetten mértéktartó, mérsékelt: liberális szöveg, de amit mond azt őszintén, nyugodtan fejti ki, amivel gond nincs, akkor se, ha az ember nem ért egyet nézeteivel. A baj a gonosz tekintetű Lengyel László, az ember aki immár 30 év óta a hatalmasok csicskásaként éli életét. Lengyel az a típus, aki akkor is ellenszenves számomra, amikor éppen véletlenül igazat mond: ez az ember egyszerűen hiteltelen, gusztustalan féreg, nem emberi lény.Most már idősebben képtelen türtőztetni magát, teljesen ki is kelt magából.

Nem mondom el amit mond, tessék megnézni, mert érdemes. A lényeg az a lelki, aljas toporzékolás, mellyel likvidálna bárkit, aki más gondol, mint ő. Ha Lengyel a 40-es években lett volna fiatal. elsők között követelte volna Hitler bevonulását, 1956-ban meg a szovjet tankokat vezényelte volna. Gondolatainak lényege: el kell törölni a demokráciát Magyarországon, mert ez veszélyezteti a liberális nyugat hatalmát. Lengyel követeli: az USA döntse meg a magyar kormányzatot bármi áron.

A korrupcióellenes harc nem más, mint a háttérhatalom eszköze a szófogadatlanok elhallgattatására.

Két ország, ugyanaz a példa.

Romániában a Washingtonból vezérelt Korrupcióellenes Különleges Ügyészség olyan teljhatalommal rendelkezik, amit Robespierre és Sztálin is kissé eltúlzottnak mondanának. Akire rámutat ez a hivatal, annak vége. Bíróság, bizonyítás nem szükséges, elég a hivatal szava.

A cél egyetlen: az USA ilyen módon igyekszik elérni, hogy Románia szófogadó terep legyen az Oroszország elleni harcban. Ma már amerikai agresszív támaszpont is épül az országban.

A másik példa Brazília. A demokratikusan megválasztott baloldali elnököt éppen a napokban távolították el hivatalából, korrupciós vádakkal. Washington keze ismét ott dereng, a kampányt több, Washington által támogatott brazil politikus vezényelte le.

Az üzenet egyértelmű: lophatsz, ha szót fogad nekünk, de ha nem fogadsz szót, akkor hiába nem vagy korrupt, akkor is rád fogjuk.

Ha manapság korrupt politikusról hallok a médiákból bárhol a világon, első gondolatom: vajon milyen amerikai érdekeket sérthetett meg az illető politikus?

Gyakori ballib érv, hogy a Fidesz manipulálta a választókerületeket 2010 után, ezzel segítette elő saját 2014-es győzelmét.

Ahhoz, hogy értelme legyen a választókerületelet manipulálni, van egy nagyon fontos feltétel azonban: szükséges, hogy legyenek politikailag stabil választókerületek. Ha ilyenek nincsenek, semmi értelme manipulálni (változtatni a választókerületek határait), hiszen az eredmény megjósolhatatlan.

Mivel 1990-2010 között az egyéni választókerületek száma azonos volt és területük sem változott, könnyű a dolgunk. Nézzük meg, hogy a 1990-2010 között létezett 176 választókerület közül hány politikailag stabil van, azaz olyan, mely mindig ugyanarra az irányzatra szavazott.

A 176 választókerületből 110 teljesen instabil, azaz nem állapítható meg stabil politikai szavazás bennük - mindig másra szavaztak. Nincs mit manipulálni Fidesz szempontból.

9 választókerület masszívan nem ballib, ezekben a ballibek sosem tudtak nyerni.  Itt sincs mit manipulálni Fidesz szempontból.

43 választókerület erősen nem ballib, ezekben a ballibek csak 1994-ben, csúcspontjukon tudtak nyerni, minden más alkalommal nem ballib erők nyertek.  Itt sincs mit manipulálni Fidesz szempontból.

Eddig összesen 162 választókerületnél tartunk, ahol a Fidesz "manipulátorainak" semmi dolguk.

Marad tehát 14 választókerület, ahol érdemes lenne manipulálni. Ezek azok a választókerületek, melyek masszívan vagy erősen ballibek.

2 választókerület van, ahol mindig  a ballibek nyertek, ezek a budapesti 19. és 20. választókerület (ezek a XIII. ker. egy részét ölelik fel). Továbbá van 12 olyan választókerület, ahol a Fidesz csak népszerűsége csúcsán, 2010-ben tudott nyerni, minden más alkalommal ballib jelölt nyert. Ezek:

Baranya 3. - Pécs 3. - a jelenlegi 1. evk. és a 4. vk. egy része, az egyikben a ballib jelölt 5 %-kal, a másikban 17 %-kal maradt le,
Borsod-Abaúj-Zemplén 11. - Szerencs - a jelenlegi 6. egy része, a ballib jelölt 17 %-kal maradt le, harmadik lett,
Budapest 6. - IV. ker. 2., XV. ker. 1. - 2014-ben ballib győzelem született, lásd lentebb,
Budapest 22. - XIV. ker. 2. - 2014-ben ballib győzelem született, lásd lentebb,
Budapest 23. - XV. ker. 2. - a jelenlegi 12. evk. egy része, a ballib jelölt kevesebb mint 1 %-kal maradt le,
Budapest 31. - XXI. ker. 2. - 2014-ben ballib győzelem született, lásd lentebb,
Heves 4. - Hatvan - a jelenlegi 3. evk. egy része, a ballib jelölt 20 %-kal maradt le,
Jász-Nagykun-Szolnok 1. - Jászberény - a jelenlegi 2. egy része, a ballib jelölt 22 %-kal maradt le, harmadik lett,
Komárom-Esztergom 1. - Tatabánya - a jelenlegi 1. evk. egy része, a ballib jelölt 11 %-kal maradt le,
Komárom-Esztergom 3. - Kisbér - a jelenlegi 3. evk. egy része, a ballib jelölt 23 %-kal maradt le,
Pest 12. - Szigetszentmiklós - a jelenlegi 8. evk. és a 11. evk. egy része, a ballib jelölt 8 %-kal maradt le,
Somogy 1. - Kaposvár 1. - a jelenlegi 1. evk. egy része, a ballib jelölt 12 %-kal maradt le,

Tételezzük fel, hogy a választókerületek 176-ról 106-ra csökkentése során (ez 2011-ben zajlott, a 2014-es választások már az új rendszerben történtek) az összes ilyen választókerület határa úgy lett módosítva, hogy az a Fidesznek kedvezzen valamilyen módon.

Ahol a ballib jelölt 15 %-nál kevesebbet maradt le, tételezzük fel, hogy nyerhetett volna a régi rendszerben. Lássuk hány ilyen körzet van. A fentiekből látható: 5 darab! 5 a 106-ból.

A 2014-es választásokon ballib győzelem 10 választókerületben született, ezek:

Borsod-Abaúj-Zemplén 2. evk. - ez a korábbi 2 evk. és 4. evk., valamint a 3. egy része, mind a három ingadozó volt, most  ballib győzelem születt,

Budapest 5. evk. - ez a korábbi 6 . és 7. evk,, instabil politikailag, most éppen ballib nyereség születt,

Budapest 7. evk. - ez a korábbi 19 . és 20. evk, nagyobb része, mindig ballib volt (ez az a két választókerület, ahol csak ballibek nyertek, minden választáson), s most is éppen ballib győzelem születt,

Budapest 8. evk. - ez a korábbi 21. evk. és a korábbi 22. evk, nagyobb része, az előbbi instabil volt politikailag, míg a másik erősen ballib volt, most ballib győzelem születt,

Budapest 9. evk. - ez a korábbi 14. evk. és a korábbi 28. evk, nagyobb része, mindkettő instabil volt politikailag, most  ballib győzelem születt,

Budapest 10.evk. - ez a korábbi 3. evk. és a korábbi 4. evk, része, mindkettő instabil volt politikailag, most  ballib győzelem születt,

Budapest 11. evk. - ez a korábbi 5. evk. és a korábbi 20. evk, nagyobb része, az előbbi erősen ballib volt politikailag, míg mindig ballib volt, most ballib győzelem születt,

Budapest 16. evk. - ez a korábbi 13. evk. és a korábbi 28. evk, nagyobb része, mindkettő instabil volt politikailag, most  ballib győzelem születt,

Budapest 17. evk. -  ez a korábbi 29. evk. egy része, valami a korábbo 30. és 31. evk, volt, ezek közül a 31. erősen ballib volt, a másik kettő ingadozó, most  ballib győzelem születt,

Csongrád 1. evk. - ez a korábbi 1 evk. és a 3. egy része, mindkettő ingadozó volt, most  ballib győzelem születt.

Azaz megállapítható: a ballibek az új rendszerben ugyanúgy nyertek ott, ahol korábban is nagyon erősek voltak. Azoknak a választókerületeknek a száma pedig, ahol a választókerület határainak más módon való megállapítása esetén a ballib jelölt esetleg nyerésre esélyes lehetett volna összesen 5.

Azaz a parlamentáris választások eredményen mindez nem változtatott volna, egyszerűen a fideszes és ballib egyéni képviselők közti arány nem a jelenlegi 96:10 lett volna, hanem 91:15. S tegyük hozzá: már ez is csak egy feltételezés.

Ellenzed, hogy Gyurcsányból és más hozzá hasonló volt kommunista nomenklaturistákból milliárdos lett? Azt gondolod, ez igazságtalan? Bezzeg nyugaton nem ilyen ócska, gazember, hazug alakok a milliárdosok, hanem józan, okos, ügyes emberek, akik a munkájukkal, ötleteikkel emelkedtek fel?

Ki kell ábrándítsalak két pontban is.

A leggazdagabb magyar milliárdos is csak egy apró halacska a világelit óceánjában. S Gyurcsány még a magyarok között sincs az élvonalban. Igen, gazdag ember, de messze van az elittől. Megszerzett vagyonának hozama tulajdonképpen csak arra elég neki, hogy egész családja munka nélkül bőségesen megélhessen, s ő pedig bátran politizálhasson, nem aggódva a jövőért.

A másik pont fontosabb. Nyugaton valójában a nagy vagyonok eredete pontosan ugyanaz, mint keleten. A nyugati elit semmivel sem tisztességesebb az ex-kommunista elitnél. Nagyon-nagyon ritka dolog, hogy valaki gazemberség nélkül milliárdos lesz.

Szóval ne hidd el a hollywoodi meséket!

Pár éve - pontosabban 2012-ben - fedeztem fel magamnak Immanuel Wallerstein amerikai szociológus munkásságát. Mivel talán nem mindenki hallott róla, íme számomra legfontosabb eszméinek ismertetése.

Wallerstein a kizsákmányolást egészen másképp határozza meg, mint Marx. Engem a marxizmusban mindig zavart sok alapvető dolog, köztük éppen az alapok alapja, az értéktöbblet-elmélet, s az ezen keresztül meghatározott kizsákmányolás. Mivel nyilvánvaló, hogy ez így teljesen hamis, sosem vettem komolyan a marxizmust, azaz csak egyszer 16-17 éves koromban volt egy olyan időszakom, amikor megpróbáltam marxista lenni.

Wallerstein számára a kizsákmányolás nem matematikai kérdés, hanem tisztán egy hatalmi helyzet: amikor valaki a hatalma alatt tart más valakit anyagi haszonszerzés céljával, az kizsákmányolás, teljesen függetlenül attól, hogy megtörténik-e ténylegesen az anyagi haszonszerzés. Ezzel meg is oldódik a marxizmus alapjának abszurditása: pl. az, hogy a marxi alapot elfogadva a következtetés az, hogy a veszteséges tőkés nem zsákmányolja ki a munkását, sőt esetleg ő van kizsákmányolva munkásai által.

Mi a kapitalizmus Wallerstein szerint? Nem, nem a kizsákmányolás, hiszen az más társadalmakban is létezik. A kapitalizmus alapja az a csak rá jellemző sajátosság, hogy a rendszer alapcélja a tőke felhalmazása a további tőkfelhalmozás céljából, azaz végtelen a tőkefelhalmozás ciklusa.

Wallerstein fontos állítása: mítosz, hogy a tőke és a szabad piac barátok. Sőt, a tőkének nem érdeke a szabad piac, mert ha a piac valóban szabad lenne, ami azt jelenti, hogy minden piaci szereplő tökéletesen informált és akadálymentesen cselekvőképes, ez azt eredményezné, hogy a piac vásárlói oldal képes lenne az árakat olyan alacsony szintre lenyomni, melyen a nyereség műr olyan alacsony lenne, hogy a tőke immár nem lenne érdekelt a termelésben.

A tőke érdeke tehát a nem-szabad piac, az állami kontroll, melyben az állam a tőke érdekeit előtérbe helyezve szabályozza a piacot. A tőkének a legkedvezőbb a kvázi-monopolisztikus piac.

Wallerstein szintén állítja: nem igaz, hogy a globalizmus végcélja, a Világállam kialakítása a tőke érdeke lenne. Sőt, ellenkezőleg, a tőkének a globalizmus kizárólag annyiban érdeke, amennyiben ez a tőke szabad áramlását jelenti. Politikailag a globalizmus káros lenne a tőkére, hiszen ez egységes állami kereteket hozna, ami elenegedhetetlenül oda vezetne, hogy a tőke egyik mai fontos eszköze, az állami ellentétek kihasználása eltűnne.

A tőke fő barátja tehát az állam, de államból mindenképpen több kell, nem csak az előbb leírt ok miatt, hanem azért is, mert egy Világállam túl erős lenne, s vele szemben a tőke nem lenne képesen hatékonyan harcolni.

Az állami szabályozás fontos, nem csak mert képes kedvező feltételeket teremteni a tőke számára. Az állami szabályozás által meghatározott terheket a nagyobb tőke képes tűrni, míg a kisebbek csődbe mennek, azaz a nagytőkének ez érdeke még a komkurrencia kiküszöbölése miatt is.

A tőkekoncentráció elengedhetetlen, viszont nem vezet oda, ahová Marx szerint vezetni kellett volna, nem csökken végletesen a profit, azaz a rendszer nem vezet el saját pusztulásáig. Wallerstein szerint ugyan cégek mérete folyamatosan nő, de ciklikus felfelé ívelő modellben zajlik ez, azaz a szereplők cserélődnek.

Wallerstein első számú meglátása azonban a világ három részre osztottságának elmélete: magállamok, perfiféria, a közbenső állapot, a félperiféria.

A vagyon és a profit megy a magállamokba a világ többi részének kizsákmányolása révén. Ennek első foka a nyílt fosztogatás, lásd a klasszikus gyarmatosítást.

Mint ahogy sikeresebb a folyamatos haszon az egyszeri nagy csapásnál, úgy hatásosabb a folyamatos vagyonporszívózás is a nyílt fosztogatásnál. Ennek mechanizmusa az erős tőkés elveszi a gyenge tőkés profitját, s mivel a periféria tőkése a priori gyengébb a magállami tőkésnél, így ez a periféria által megtermelt profit folyamatos áramlását eredményezi a magállamokba.

A magállami tőkésnek azonban hasznos a periféria befektetésre is: azt a tevékenységét, melyben a verseny túl nagy, ami miatt a profitráta is alacsony előbb-utóbb kitelepítik a perifériára. Ennek következménye az is, hogy így a magállami proletáriátusra is képes hatni, hiszen ez munkanélküliséget eredmányez a centrumban.

Wallerstein meglátása: a periférián és a félperiférián szabadabb a piac, aminek az az eredménye, hogy gyengébb az ottani tőke érdekérvényesítő képessége, mint a magállamokban, ami miatt ezek az államok is gyengébbek.

Vége az idei eurovíziós dalfesztiválnak. Persze a fesztivál csak nevében zenei.

Az idei verseny azonban létfontosságú politikai következtetések levonására ad alkalmat.

Oroszország álláspontja messze a legnépszerűbb, az orosz résztvevő fölényesen első helyet ért el a közönségszavazáson. A pánikba esett háttérhatalom csak a zsűriszavazatok intenzív manipulálásával tudta megakadályozni az orosz győzelmet.

Az összes nyíltan homokos szám csúnyán leszerepelt, elsősorban a izraeli perverz srác. Európa nép nem akar homoszexuális lenni!

Az ukrán számmal a háttérhatalom valamiféle oroszellenes hisztériát igyekezett kelteni, ez azonban csúnya félreértés. A grúz Sztálin által 1944-ben deportált krími tatárok ügye nem Oroszország sara, az mindenki számára nyilvánvaló.

Érdekes volt az ATV pénteki Szabad Szemmel adása.

Régi észrevételem, hogy a legvadabb liberálisok KOMOLYAN hisznek a legvadabb antiszemita összeeskövéselméletekben. Ezt bizonyította most Szigetvári Viktor, az egyik marginális ballib törpepárt elnöke.

Emberi sajátosság: felhevült lelkiállapotban, fokozott idegi terhelés mellett az ember spontán kimondja amit gondol, olyat is kimond ilyenkor, amit egyébként normál lelkiállapotban bölcsen elhallgatna.

Érdemes az elejétől megnézni az adást. Amikor Németh Szilárd kőkemény érvei miatt Szigetvári lassan dühbe gurul, gyakorlatilag a következőket mondja ki:

• a magyar ballibek zsidó érdekeket képviselnek,
• a magyar ballibek támogatják a terrorizmust.

Ezek az emberek nem csak tévednek és hülyék, ők TÉNYLEG elmebetegek!

A demagóg propaganda fő baja annak alattomos és hazug jellege.

Mint a kommunizmusban élt ember akkoriban figyeltem fel erre a jelenségre. Először ösztönösen, még 8-9 éves koromban, majd pedig 16-17 évesen már tudatosan is.

Kamaszkoromat Kubában töltöttem, gyakorlatilag ott szocializálódtam. Itt egyszerre hármas hatás ért:

• egyrészt a kubai valóság hatása,
• másrészt a szovjet iskolám hatása,
• harmadrészt a magyar valóság hatása, hiszen apám magyar kiküldöttként volt Kubában.

Mind a három marxista állam volt (Kuba ma is az), de különbségek is voltak. Most csak a propagandát illető módszerek közti különbségekre térnék ki.

A szovjet propaganda volt a leginkább hagyományos. Ennek lényege: a mi igazságunk tudományos alapú, ezért aki másképp látja a dolgokat, az egyszerűen nem eléggé képzett, művelt ember. Ennek következménye: a más vélemény szimplán egy alacsonyabb szintű, fejletlen, elmaradott vélemény, melyet tudományos eszköztárunkkal könnyedén le lehet győzni.

A magyar propaganda inkább az összekacsintós aljasságon alapult. Azaz „mi is tudjuk, hogy hülyeséget mondunk, de ezt így kell csinálni”. Aki ezt a szabályrendszert nem fogadja el, az egyszerűen szalonképtelen alak, mint az, aki fürdőgatyában és papucsban megy az operába. Mivel sok hivatalos magyar személyt láttam, s sok beszélgetést volt lehetőségem meghallgatni, mindig megdöbbentett a magyarok határtalan cinizmusa.

Személyes tapasztalataim szerint a magyar hivatalos emberek 70 %-a ehhez a típushoz tartozott: azaz semmiben se hitt, de borzasztóan haragudott mindenkire, aki a dolgokat másképp látta. Ez a típus volt számomra a legutálatosabb: ők utálták egyébként mind a két másik csoport tagjait, melyekről most fogok írni.

Az egyik az őszinte hívők csoportja volt. Ők tényleg marxisták voltak, hittek komolyan a rendszerben és annak elveiben. Amikor kritizálták a rendszert, azt is ilyen elvi alapról tették, azaz a hittel, hogy ők a rendszer negatív, az eszmétől idegen elemei ellen harcolnak. Fontos megjegyzés: ez a csoport nem volt eszmeileg egyébként egységes, mert egyformán volt köztük – akkori szóval - „balos”, azaz ortodox, „sztálinista” marxista, s – szinté akkori szóval – eurokommunista. Ennek a csoportnak az aránya kb. 10 %-ra saccolnám.

S végül volt az antimarxisták csoportja. Látszólag furcsa, hogy lehettek hivatalos pozícióban antimarxisták egy marxista diktatúrában, de a késő-kádári korban ez lehetséges volt. Komoly csoport volt, minden ötödik hivatalos személy ilyen volt a 80-as években! Egyébként ez a csoport se volt egységes, mert ugyanúgy voltak benne nacionalisták, mind liberálisok.

A magyar rendszer propagandája az összes fenti jellemző miatt romlott volt, undorító.

Nála csak a kubai volt demagógabb. Az egyszerűen azt hazudta, hogy az egész világ kommunista! A módszer: kommunistának volt beállítva szinte minden álláspont, mely valamilyen szempotból egyezett a kommunizmuséval, akkor is, ha ugyanaz az álláspont sokkal több dologban viszont ellentétes volt a  kommunizmuséval. Ügyes, nem?

A marxizmus világméretű bukása után a liberalizmus vette át a terepet.

A mai üzleti élet magatartása a semmiben sem hívők magatartásához hasonló: nem hiszik el a liberális dogmákat, de kiközösítik azt, aki azokat nyíltan kritizálja.

A liberális hangadók korábbi módszere a szovjet volt: azaz egyszerűen megpróbálták marginalizálni az ellenvéleményt, azt elmaradottnak, tudtlanságnak beállítva.

Mivel ez csúnyán bukott, ma a kubai módszer a divat: mindent liberálisnak beállítani. Így lehet például egyszerre liberális az ultrajobbos kapitalizmuspárti és a szélsőbalos kapitalizmusellenes, egyszerre a kettő!

Ugyanez a módszer a divatosság képzetének erőltetése. A liberalizmusnak kedves ügye valamiféle kedves, jópofa, divatos dolgok. Lásd pl. a homoszexualizmust. Az nem annak van beállítva ami, hanem jópofa, kedves, derék, fiatalos ügynek.

Semmi kifogásom a nekem nem tetsző eszmék propagálása ellen, de ne tessék hazudni a propagandában. Csak ezt kérem!

Ma is vezetnek minden komolyabb munkahelyen az alkalmazottakról személyi dossziét. A kommunizmusban azonban ennek politikai része is volt. Manapság ilyesmit kevés emberről vezetnek, míg a kommunizmusban szinte mindenkiről volt ilyen.

1990-ben ki lehetett kérni az addig titkos személyi dossziét. Apám ezt meg is tette saját magáról. Most kezembe került ez az anyag: kb, 100 (száz) oldalas, vastag dosszié, ahol az első bejegyzés még apám gimnáziumi éveiből van, az utolsó pedig 1989-ből. Kifejezetten vicces, de érdekes olvasmány is ez.

A dossziéban minden benne van, még egy apám ellen írt levél is. 1980-ban apám eladta kocsiját (ok: készültünk már kubai kiküldetésbe), majd a vevő beperelte őt a kocsi állitólagos rejtett hibái miatt. Az illető ezek után képes volt levelet írni apám munkahelye pártszervezetének a perindítás mellett. Hozzáteszem: a pártszervezet korrekten járt el (a dossziéban benne van a pártszervezet válaszlevele is!), leírták egymondatos válaszukban a panaszosnak “nem foglalkozunk tagjaink polgári peres ügyeivel”.

A belügyesek is emberek, különböző képességekkel. Vannak jellemzések, melyek tökéletesen leírják apámat, s vannak, melyek erősen tévednek.

A dossziéban benne van apám összes önéletrajza is. A legviccesebb itt az idők szava, azaz ahogy apám alkalmazkodott a mindenkori hivatalos elvárásokhoz. Nagyapámnak volt egy saját péksége Miskolcon a 40-es években, egészen 1947-ig, amikor elvették tőle. Kis pékség volt, de volt 7-8 alkalmazott is, szóval inkább közepesnek volt mondható. Nos, nagyapám jellemzése apám önéletrajzában az 50-és és a 60-as években “apám sütőipari segéd-. majd szakmunkás volt”, ami persze igaz, csak nem a teljes igazság. Az önéletrajzokon érezhető  a kádári egyhülés, a 70-es és 80-as évekbeli életrajzokban már a “apám sütőipari kisiparos volt” mondat szerepel – ekkor már ki lehetett ezt mondani. Persze, az óvatosság érthető volt: annak idején apámat első körben “rossz származása” miatt nem vették fel az egyetemre az első körben.”

A számomra legkedvesebb dokumentum mégis egy teljesen politakamentes tartalmú:

A magyázat: ez akkor volt, amikor már léteztem meg nem született emberként, s a késés oka én voltam: anyán gyakran rosszul lett terhesen, s leszállt a buszról, apám meg nem hagyta őt egyedül, így ez néha késéssé fajult.

Majdnem egy évet dolgoztam egy amerikai-bolgár cégnél, mely táplálákkiegészítők importjával és forgalmazásával foglalkozott.  Ez a cég az iparág messze legnagyobbja Bulgáriában, de a román és a görög piacon is az egyik piacvezető. A cégnek nemcsak onlájn üzletei vannak, de léteznek offlájn is, azaz üzlethelyiségeik is vannak.

Mondanom sem kell, az ilyen helyen a legtöbb alkalmazott maga is az iparág szerelmese, azaz elsősorban fanatikus sportolók, testépítők. Olyan típus, aki Szilveszteszkor sem hajlandó meginni egy pohár perzsgőt, mert az alkohol hátráltatja az izomfejlesztést, munkanapokon meg munka előtt és után megy edzeni 1-1 órát, s legnagyobb panasza, hogy nincs a közelben edzőterem, mert akkor ebédiőben is edzene még 1 órát.

Ennek az embertípusnak egyik mellékvonása: hogy is mondjam, nem kedvenc területük a művelődés és a gondolkodás. Ezt maguk is mondják saját magukról, az egyik kedvenc vicces mondásuk az volt, hogy a gondolkodás fejleszti az egysejteket, ami energiapocsékolás, mert ez az erő felhasználható lenne hasznosabban is, az izmok fejlesztésére.

Persze nem én voltam a cég egyetlen kakukktojása, mert volt még ott marketing és művészi részleg is, ahol többnyire szintén sportolást csak évente egyszer, tévéből látó alakok dolgoztak. De mind korommal, mind kinézetemmel (akkoriban 46 éves voltam és 120 kg) én voltam mindenképpen a legfurcsább alak. A kollégák leginkább azon voltak meglepődve, hogy egész nap ültem a képernyő előtt, s ha éppen nem volt hivatali feladatom, olvastam valamit állandóan (blogokat olvastam leginkább és kommenteltem) – míg ők hasonló esetben kimentek súlyzózni meg beszedni a legújabb energianövelő tablettákat, porokat,  stb. (voltak ingyenes minták a legtöbb termékből a dolgozóknak, meg lehetett venni normál kiszerelések is, jelentős munkavállalói kedvezménnyel) vagy – a marketingesek és a művészek – kiálltak az iroda elé dohányozni. Ha nem kellett volna a cégnek egy angolul, bolgárul és magyarul egyaránt tudó ember, soha az életben nem is alkalmaztak volna engem, ez halálbiztos.

A hiererchia legalján az őr állt. 35 év körüli emberke, olyan ki nézettel, hogy Schwarzenegger is utat adna neki, ha éjszaka találkoznának. Nem az a szimpla ajtonálló őr volt, a cég mint alapvetően internetes vállalkozás technológiailag magas szinten állt, azaz a megfigyelés is a neten keresztül ment. Azaz az őr nem állt, hanem ült és nézte 3-4 képernyőnkeresztül  a kamerákat.

Erősek az előítéleteim az izompacsirták felé, bevallom. Aztán megszólalt az őr telefonja, a csengőhang a Hattyúk tava főtémája. Hát, ezen nagyon meglepődtem, bevallom. Számítottam csengőhangként valami artikulálatlan hörgésre, vagy a valami „megbasználak éjjel-nappal holdfényes éjszakán” típusú slágerre, esetleg a gumimacik címdalára, a legjobb esetben valamilyen filmbeli dalra, de erre nem.

Amióta a liberalizmus legvadabb áramlata, a homoklobbi vette át totálisan az Eurovíziós Dalfesztivált, a színvonal évről évre csökken. Nem csoda, hiszen amikor egy érdekcsoport kisajátít mindent, ez még akkor is jellemzően rossz eredményekhez vezet, amikor ez a csoport jó célokért küzd – hát mi várható, ha rosszak a célok?

Kevesen ismerik pl.  a fesztivál álságos „politikamentességét”, s ennek részeként zászlópolitikáját . A politikamentesség azt jelenti: politikai téma csak olyan lehet, mely tetszik a liberális agytrösztnek. Ennek része a zászlópolitika: csakis a résztvevő államok és az EU zászlója vihető be a nézőtérre, minden más tiltott, még az egyes résztvevő államok regionális zászlói is (azaz nem illegális, szeperatista mozgalmak zászlói, hanem HIVATALOS zászlók is!) – egyetlen kivétel van: a homoklobbi szivárványos zászlaja, azt lehet vinni, sőt manapság már ez a leggyakoribb zászló a fesztiválon!

Hozzátenném: a homoklobbi zászlaja egyébként lopás, ez az ősi inka zászló, melynek természetesen semmi köze a perverzióhoz. Ahogy Hitler lopta a horogkeresztet Indiából, ugyanúgy lopta a homoklobbi a szivárványos zászlót Dél-Amerikából.

Csodálkoztam is, hogy a két műsorvezető egyike se volt homokos, ez mindenképpen eredmény  a bécsi szörnyszülőtt szakállas álnőhöz képest, bár sikerült azt azért elérni, hogy az egyik műsorvezető egy erősen maszkulin típusú, 210 centiméter körüli nő volt: de – utánanéztem – legalább egy normális, heteroszexuális nő mégiscsak, ami megnyugtató hír.

Idén az előadók két nagy csoportra voltak oszthatók: az énekelni nem tudó, tehetségtelenek csoportja, s a szánalmasak csoportja. Az énekelni nem tudó, tehetségtelenek csoportja volt a népesebb.

Az énekelni tudó versenyzők  – pl. San Marino és Oroszország képviselője – is fokozottan szánalmas produkciót mutattak be.

Összesen egy résztvevőt fedeztem fel az elődöntőn, aki énekelni is tudott, de szánalmas se volt: az osztrák résztvevőt. Ő csak szimplán unalmas volt, de ez most ebben a mezőnyben nem is számít.

A magyar versenyző nagyot alakított: sikerült mindkét csoportba bekerülnie: a magyar énekes nemcsak énekelni nem tud, de sikerült röhejessé is tennie magát. Érezhető volt a produkción a homoklobbi keze is: miközben egy elmeháborodott sámánhasonmás ok nélkül egy hatalmas dobot ütögetett, a három darab háttérénekes srác vetkőzni készülő mozdulatokkal vonaglott, valószínűleg az egész koreográfia egy homokos bárból lett ellesve.

Valójában az Eurovízió manapság a haldokló, álkonzervatív, Merkel-Cameron féle agymenés zenei aláfestése. Ez talán a legjobb kifejezés az egészre.

Eljutottunk oda, hogy pár eredetileg is paródiának szánt “eurovíziós” szám dallamosabb, mint bármelyik valódi szereplő…

Az eddigi adatok Aczél igazságát sejtetik.

Le a kalappal Aczél előtt, hogy a totális médiaterror ellenére ki mert állni nyílt sisakkal.

Bár Aczél politikailag ballib, azaz nem az én eszméimet osztja, el kell róla mondani: mindigis a gondolkozó ballibek közé tartozott, aki a saját véleményét mondta, s nem a ballib agytröszt éppen aktuális álláspontját papagájkodta.

Íme egy példa: az emberi hitelesség fontosabb, mint a politikai vélemény tartalma.

El a kezekkel Aczéltől!

Nem állandóra, csak egy napra.

Az ok: gyűlöletbeszéd. Nem szabad ugyanis gyűlölködni többek között emberek ellen, azok "nemi orientációja" alapján.

Ezt a gonosztettet azzal valósítottam meg, hogy feltettem oldalam profiljára egy hivatkozást egy cikkemre.

Mint látható cikkemből, abban egy szál gyűlölködés sincs. Egyszerűen leírtam álláspontomat, mely szerint az egynemű párkapcsolat nem család. Ez kb. olyan tény, mint az, hogy nyáron hosszabbak a napok - közismert adat. De manapság ez már gyűlöletbeszédnek számít.

Egyébként nem haragszom a Facebookra: megértem, hogy üzleti érdekük nem ujjat húzni a rettegett amerikai homoklobbival.

A többi általam használt szolgáltató - Google Plus, Twitter, Tumblr - nem tiltotta le ugyanazt. Ki érti ezeket???

Felkértek, hogy reagáljak egy ateista videóra. Íme az eredmény!

Sajnos a videó nagy része ismételgetés, így nincs sok mindenre reagálni.

Szubjektív abszurditás. A gondolkodás szó nem azt jelenti, hogy valaki úgy gondolkozik, hogy annak eredményeképpen eljut oda, hogy az ellenkező álláspontot képviselő vitapartner álláspontját elfogadja. Kisebb több tolerancia kellene: elfogadni, hogy valaki a dolgokat másképp látja, mint te.

Passzív ateista. A passzivítás nem eszmefüggő. Vannak erőszakos ateisták és nagyon passzívak is - pont mint ahogy ez a hívők között is van.

Egyes hívők csúsztatnak és rosszul érvelnek? Igen, így van. Vannak bizony hívők, akik kellő vitakultúra és teológiai ismeretek nélkül leállnak vitázni: azt hiszik, a hitük elegendő a vitához. Nem, nem elég. Az ilyen hívők erős hite sajnos önmagában nem elég a vitákhoz, sokszor a felkészületlen hívő így nevetségessé válik. A hitvitázás is egyfajta szaktudás, nem elég hozzá a lelkesedés.

Honnan lehet biztos a hívő, hogy Isten szól hozzá és nem saját elméje játszik vele? Konkrétan: sehonnan. Egy egyedi eset önmagában nem elég. Folyamatos bizonyosság kell.

Jézus tudta mi lesz vele, azaz a szenvedése nem számít? Abszurdum. Jézus egyszerre volt ember és Isten. Az, hogy Istenként tudta mi lesz a vége, nem jelenti azt, hogy emberként ne lett volna mindez számára szenvedés, amit - mint minden normális ember - el akart kerülni.

Az eredeti bűn lényege nem egy adott gyümölcs megevése. Ez egy jelkép csupán. Az eredeti bűn lényege: Ádám és Éva elhitték, hogy nincs szükségük Istenre, maguk is képesek élni, Isten nélkül.

Kígyó - ez egy jelkép. A Biblia nem enciklopédia, hanem nagyrészt jelképes mű. A kígyót azért választotta ki a szerző, mert az ő kultúrájában (a zsidó kultúrában) a kígyónak - ami kifejezéssel - rossz volt a sajtója.

A velem személyesen foglalkozó részt illetően. Isten valóban átruházta a felelősséget, Isten nem robotot teremtett, hanem embert. Az ember szabad akaratú, aminek része a szabályok felrúgása is. A te logikád alapján, ha megölöm a szomszéd nénit a konyhakéssel, ez a kés gyártójának a felelőssége.

Tudomány mint végső forrás? Ez is vallásos hit, szcientizmus. Ráadásul folyton változó hit. Pl. 500 éve az akkori tudomány alapján azt állította, a Föld a világ központja, 400 éve azt, hogy a Nap a világ központja, 150 éve az, hogy a Nap egy csillag a Tejút egyik külső karjában, 50 éve meg az, hogy maga a Tejút is csak egy a sok galaxis között és nincs is közepe a világnak, mert állandóan tágul. Mostanában meg olyanokat is felvet, hogy az ősrobbanás esetleg nem is a világ kezdete, hanem pl. egy világegyetem kiválása egy másikból. Ez lenne a biztos talaj?

A tartalom a lényeg, nem a tekintély. Na, ezzel egyetértek. A kereszténységben egyetlen ember sem jelent tekintélyt a tanítást illetően, az egyetlen tekintély Isten.

A vita, melyben mindkét fél hazudik.

A taxisok valójában nem akarnak változást a piacon, elzárkóznak az újításoktól.

Az Uber pedig magát közösségi szolgáltatásnak hazudva szeretne kibújni minden szabályozás és adózás alól.

Egyébként az Uber hamarosan maga szünteti be saját magát. Az ügyfélszolgálatukat rohamosan építik le, bocsátják el az ügyfélszolgákat. Valójában az egész Uber egy rövid távra tervezett, milliárdokat elsíboló vállalkozásnak lett tervezve. Lassan az egész világon betiltják, ill. olyan – taxisszolgálattal azonos – feltételeket szabnak ki rájuk, melyek mellett már nem éri meg. Ez egy eleve extraprofitra felépített cég. az Uber haszna onnan van, hogy nem tartja be a sok pénzbe kerülő szabályokat és nem adózik.

A ballibek a külföldön élők szavazásának kérdésében totális, 180 fokos fordulatot tettek.

Eddig a ballib dogmák szerint aki nem él az országban és szavaz, az csúnya, gonosz, jöttment, élősködő, xenofób vadállat, meg a rohadék nem adózik! Emlékszünk még az állampolgársági népszavazás idején a ballib xenofób kampányra, majd pedig ballib megmondóemberek éveken át tartó sipítozására, hogy micsoda tragédia az, ha egy állampolgár él szavazati jogával.

Most viszont követelik, hogy a Londonban mosogató magyarok is szavazhassanak levélben.

Mindegy, persze mindenkinek joga van véleménye megváltoztatásához...

A valódi kérdés valójában egész más: A leveles szavazást nem kiterjeszteni kellene, hanem teljesen megszűntetni.

Aki nem veszi a fáradságot és nem megy el az urnához, az NE szavazzon. Ilyen egyszerű az egész. Ennek semmi köze a jogosultsághoz. Minden állampolgár szavazhasson, ez így helyes, de ne legyen senki priveligizált  helyzetben csak azért, mert nem él belföldön. Azaz ne legyen leveles szavazás senkinek, mert igazságtalan és indokolatlan.

Egyébként meg a jelenlegi ballib sírás nem őszinte. Valójában mi gátol meg bárki, a Londoni Kalifátusban mosogató magyart is abban, hogy felmondja magyarországi lakcímét, s így szavazhasson aztán levélben?

Fischer flashmobozik.

Fischer flashmobozik, mert még több pezsgőt és kaviárt akar a csúnya Orbántól - emberileg ez teljesen érthető.

Fischer még amolyan régivágású balliba, aki képtelen feldolgozni, hogy a nép nem akar ballib kormányzatot.

Május 8-án, ill. - orosz számítás szerint - 9-én van az európai világháború végének évfordulója.

Ennek kapcsán kaptam a kérdést: miben volt jobb a Szovjetúnió Németországnál, egyáltalán jó volt-e bármiben is.

A hasonlóságok valóban nagyok: mindkettő világuralmat akart, mindkettő totalitárius rendszert terjesztett, mindkettő kegyetlenkedett, mindkettő agresszor volt.

De mégis, akkor mi az, amiben a Szovjetúnió jobb volt?

Nos, pár dologban:

• a szovjetek által erőszakolt eszme minden népre vonatkozott, nem voltak felsőrendűek és leigázandóak,
• a szovjetek nem likvidáltak egész falvakat, nem akartak kiirtani senkit etnikai vagy vallási alapon,
• a szovjetek céljai között nem szerepelt a német nép kiirtása vagy orosszá változtatása,
• a szovjetek nem akartak a megszállott országok területére szovjet telepeseket elhelyezni,

Mert egyébként sosem voltam a szovjet eszme híve, bár ma már differenciáltabban kezelem ezt is, mint korábban, de most is távol áll tőlem a mai oroszok egy részének hozzállása, mely a szovjet időszakot idealizálni igyekszik.

A liberális megoldások  a kérdésre két véglet között mozognak.

Az egyik: lefeküdni az iszlám előtt és feladni önmagunkat. Lásd a Londoni Kalifátus napjainkban történő megalapítását: iszlamista vadembert segített hatalomra a nagytőke Londonban. ez kísértetiesen emlékeztet Adolf Hitler hatalomrajutására 80 éve…

A másik: kőkeményen újragyarmatosítani az iszlám államokat, azokra liberális elnyomást kényszeríteni fegyveres erővel.

Mindkét “megoldás” bugyutaság.

A probléma többrétű ugyan, lényege azonban egy: a liberális ámokfutás beszüntetése.

• 1. Békén hagyni a Közel-Keletet, ugyanis azt a liberálisok kizsákmányolják, tapossák. Ez a fő oka az iszlamizmusnak. Az iszlamizmus alapvetően egy reakció a nyugati liberális gyarmatosításra és kizsákmányolásra.
• 2. Európának identitás, a jelenlegi alaktalan, liberális-homokos-pedofil-ateista toleranciaőrület helyett.
• 3. Kemény fellépés csak ezek után, önmagában a keménykedés nem elég semmire.

Távolsági buszon utaztam nemrég.

Az utasok fele cigánynak bizonyult. Mit tesz ilyenkor az ember? Már kisgyerekként megtanítottak: vigyázz fokozottabban értékeidre, cigány van a buszon! Szóval táskám zsebét magam felé fordítottam, s erősebben szorítottam magamhoz a táskát. Végig se kell gondolni ezt, ez egy belémnevelt ösztön. Egyébként nem voltam sosem cigányellenes: volt cigány haverom, sőt rokonom is, egyik nagybátyám felesége cigány volt. Ha lettek volna gyerekeik, most lennének félcigány unokatestvéreim.

Szóval megy a busz. Aztán megszólal az egyik cigány – egy különösen sötétbőrű, olyan tipikus „körözés alatt” kinézetű emberke – telefonja. A telefontól éppen pár sorra állt annak tulaja, valakivel beszélgetett, így hosszasan csengett ki a készülék, 15 másodpercig tartott, míg a telefon tulaja felvette azt.Ennek következményeként a beállított csengést sikerült hosszasan hallgatnom. Nem hittem a fülemnek: nem valamiféle bunkó zene vagy valami álvicces hülyeség volt beállítva a cigány telefonján, hanem a L’Estro Armonico egyik tétele. Bevallom, ezt a hangversenyt A. L. Vivalditól én még a Négy Évszaknál is nagyobb remekműnek tartom.

– Ezek nem bűnöző cigányok… – futott át az agyamon, s elkezdtem kevésbé magamhoz szorítani a táskát.

A ballibeknek is vannak időnként értelmes ötleteik, ezt el kell ismerni.

Jól emlékszem, 15-20 éve még szinte kódolt antiszemitizmusnak számított a téma, hiszen az akkori hivatalos ballib tabu szerint a nép által választott államfő egy parlamentáris köztársaságban gyengíti a demokráciát, demagógia, valamint kibicsaklik miatta a piac láthatatlan keze.

Jó hír: a ballibek a fenti ökörségüket felülvizsgálták. Persze az ok nem elvi, hanem gyakorlati: így remélik a Jobbikkal és az LMP-vel közösen legyőzni a Fideszt egy esetlegesen kiírandó közvetlen elnökválasztáson. De ez nem von le semmit a jó ötlet értékéből.

Észre kell venni: a közvetetten választott elnök a parlamentáris köztársaságban egy teljesen felesleges figura, értelme nulla. Régóta javaslom:

• vagy tessék megszüntetni a köztársasági elnök posztját, esetleg azt a mindenkori miniszterelnök lássa el, azaz legyen a két szerep egy (ritka megoldás ez, Európában csak Svájcban van így, s még pár Európán kívüli parlamentáris köztársaságban),
• vagy tessék súlyt adni a posztnak azzal, hogy azt a nép közvetlenül választja meg!

Hozzáteszem: a közvetlenül megválasztott elnök egy parlamentáris köztársaságban sem lesz ellenzéki figura. Hiszen a parlamentáris választásokon nyertes párt jelöltje szinte biztosan meg fogja nyerni az elnökválasztást is, ennek ellenére azonban ez mégis egy önálló legitimitással bíró tényező lesz.

A Fidesz, ha van kellő stratégiai érzéke, ki fog állni szintén a közvetlen elnökválasztás mellett, akkor is, ha ez most nem taktikai érdeke, hiszen a jelenlegi szabályok mentén a poszt biztosan a Fidesz kezében marad Áder mandátumának lejárta után. Viszont itt államférfiúi okosság kell belátni: nem szabad rövidtávú taktika miatt elveszteni egy stratégiai csatát.

Jelenleg a világ 202 országából 48 parlamentáris köztársaság. Ezek közül:

• 23 országban közvetett az elnökválasztás, közülük 18 országban a parlament választja meg, 5 országban aparlament valamely más szervvel együtt,
• 19 országban a nép választja meg közvetlenül az elnököt,
• 6 országban az államfői és a kormányfői tisztség egyesített, a tisztség viselőjét a parlament választja meg.

Homoklobbista aktivisták terjesztenek a neten egy gyalázatos ábrát. Íme ezt:

Lássuk azonban mi a valóság! Ez:

Most, Húsvét kapcsán érdemes kitérni a kettős veszélyre.

Amikor az Egyházat támadás éri, lehetséges két olyan reakció, mely egyformán veszélyes:

• a közösség felmondása, a tévedéstől való szervezeti elhatárolódás,
• a minden áron való közösség fenntartása.

Nagyon nehéz konkrét esetben dönteni.

Napjainkban a kérdés ismét erősen aktuális. A katolicizmus elleni sajnos sikeres ateista hadjárat gyakorlatilag lezajlott, a ferencista – a név “Ferenc” argentín római ellenpápa nevéből ered – eretnekség tűzzel-vassal küzd Krisztus ellen az egész világon. A ferencista ateoliberális-szabadkőműves erők és cinkosaik jelenleg őrült fanatizmussal kutatják fel a megmaradt Krisztus-hű erőket és minden ellenállót virtuális máglyán égetnek meg.

Természetes, hogy most eljött a nyugati szekulár-ateo-lberális totalizmus utolsó szervezett ellensége, az ortodoxia sora is. A keresztényellenes erők nagy reménysége az idén júniusban megtartandó Összortodox Konferencia, mely Krétán lesz megrendezve az összes kanonikus ortodox részegyház részvételével.

Sátán egyik célja az úgynevezett “keresztény egység” demagóg megteremtése, ami önmagában hamis cél, hiszen már megvan az egység: az Egyház egységben van saját magával az I. század óta. s az elszakadt csoportok számára is mindig nyitott az út: lemondhatnak téveszméikről és újra az Egyház részévé vélhatnak, minden egyéb feltétel nélkül. Amit az egységhívők propagálnak, az valami más: ők olyan egységet akarnak, melyben az Egyház egyesül szakadárokkal oly módon, hogy mindkét fél úgymond “kölcsönös engedményeket” tesz. Csak van egy gond, ez nem diplomáciai tárgyalás, ahol lehet engedményeket tenni, hanem egy egyházi ügy, márpedig engedményt tenni Krisztus tanítását illetően nem lehetséges, sőt ez teljesen ki is zárt: egyszerűen nem létezik olyan ortodox egyházi hatalom, mely változtathatna bármilyen dogmán, hiszen Isten kötelező szabályait ember nem változtathatja meg soha.

Volt egy igen tanulságos történet a XV. század közepén, érdemes visszaemlékezni rá.

Akkoriban a Római (“Bizánci”) Birodalom utolsó éveit élte. A Római Birodalom területe már csak a mai Isztambul európai részére és annak környékére, valamint az attól földrajzilag külön eső Peloponnészosz-félszigetre, s pár Égei-tengeri szigetre korlátozódott. A Birodalmat szinte minden oldalról az oszmán-törökök vették körül, leszámítva pár velencei és genovai területet. A Római Birodalom vezetői kétségbeesetten nyugati segítséget kerestek a törökök elleni harcra. Ennek részeként az állam vezetői meggyőzték az államegyházi státuszú ortodoxia főpapjait, köztük magát II. Joszif pátriárchát, menjenek el a katolikus egyház firenzei zsinatára, s ott igyekezzenek meggyőzni a római pápát arról, hogy a katolikus nyugat támogassa a Római Birodalom védelmét a törökök ellen.

A logika az volt: jobb megegyezni a nyugati szakadárokkal és elfogadni cserébe segítségüket, mintsem, hogy a maradék keresztény terület muszlim hatalom alá kerüljön. Politikailag nézve ez egy teljesen elfogadható cél volt, el kell ismerni.

A római pápa örömmel fogadta a segítséget kérő keletieket, nagy esélyt látott ebben az Egyház újraegyesítésére, természetesen saját vezetése alatt és saját szabályai alapján. Az ortodox főpapok fontosabbnak látták a törökök elleni védelmet, mint Jézus hitelveihez való ragaszkodást, így 1439-ben aláírták az újraegyesülésről való dokumentumot (Laetentur Caeli), melyben elismertek minden olyan katolikus dogmát, melyek ellenkeztek az ortodox hitelvekkel, többek között elismerték a Filioquét, s persze a legfontosabbat: a római pápa elsőbbségét az Egyházban mint az egész Egyház felett álló uralkodói hatalmat.

Amint a hír elért Konstantinápolyba, általános felháborodást keltett a főpapok árulása a nép és a papság körében. A miséken abbahagyták a császár és a pátriárcha nevének említését. (Időközben II. Joszif meghalt, utóda azonban szintén egy úniópárti főpap lett.) A reakciót látva, a firenzei zsinatról hazatérő egyes főpapok felismerték az elkövetett hibát, s utólag visszavonták aláírásukat a firenzei dokumentum alól. 1450-ben pedig maga a konstantiápolyi pátriárcha kényszerült lemondani és Rómába menekülni a hívők nyomására. Utódja már hivatalosan is felmondta az úniót, 1450-ben, 3 évvel Konstantinápoly eleste előtt. Ekkor született a híres mondat “inkább muszlim turbán a város felett, mint latin kereszt a templomon”.

Az egyik ortodox főpap pedig, aki részt vett a firenzei zsinaton és már akkor, ott a helyszínen megtagadta az egyesítési dokumentum aláírását – Markosz, efeszoszi érsek – a hit bajnokának számít mind a mai napig. 1734-ben avatták szentté, az egyik legfontosabb szentnek számít, nem-hivatalos neve “az ortodoxia oszlopa”, rajta kívül még két szentet illetnek ezzel a névvel.

A történet bizonyítja: nem lehet semmi se fontosabb a hit tisztaságánál, s hiába is próbálja egyik vagy másik egyházi vezető – aljas érdekből vagy akár jóhiszeműen! – dogmatikai változtatást elérni, a vége ennek mindig a kudarc. S az eredmény is erős bizonyíték: a hit megmaradt tisztán az idegen politikai uralom ellenére is. Hiszen minek maradjon meg a tisztátlan hit erővel? A tiszta hit viszont marad mindenképpen.

Viszont a bármi miatti szakadás a másik hiba, mely nem kisebb tévedés. Nem-dogmatikai jellegű vita esetében elszakadni súlyos hiba. ilyen esetben a vitás kérdéseket az Egyházon belül kell megoldani. A nem-dogmatikai jellegű viszály ugyanis nem lehet ok az egyházszakadásra.

Az ortodoxia történetében több ilyen indokolatlan szakadás is lezajlott.

Az óhitűek elszakadása XVII. századi folyamat, ekkor a Nyikon moszkvai pátriárjka (1652-1681) reformokat vezetett be, s e reformok ellenzői szakadtak el. Ezek ma több csoportra oszlanak, összesen kb. 1,5 millió óhitű hívő van a világon, 90 %-uk Oroszországban. A Nyikon-féle reformok nem érintettek egyetlen dogmát sem, sőt fő céljuk az volt, hogy pár Oroszországban elterjedt egyházi szokást visszaváltoztassan annak eredeti, bizánci változatára: pl. az óhitűek két ujjukat összetéve vetnek keresztve, szemben az eredeti háromujjas szokással.

A másik szakadás a XX. sz. folyamán zajlott, a fő okok: a naptárkérdés, az ökumenizmus kérdése, s az ateista hatalomhoz való viszony kérdése.

1923-ban az ortodox konferencia javasolta egy új naptár, az újjuliánus naptár bevezetését. A kérdésben nem született sosem azonban egyetértés: egyes részegyházak maradtak a juliánus naptárnál, mások pedig bevezették részlegesen (csak a fix dátumú ünnepekre). Ez nem okozott semmilyen szakadást a két csoport között, azonban egyes újnaptárista részegyházakban a hívek egy része az újjuliánus naptárt eretnekségnek tekintette, így elszakadt. Ma több ilyen csoport van, elsősorban Bulgáriában, Görögországban és Romániában, összesen pár tízezer fővel.

Ugyanez az ökumenikus tevékenységet illetően. Egyes hívek ezt eretnekségnek tekintették.

Ami az ateista hatalomhoz való viszonyt illeti, a probléma Oroszországban jelentkezett leginkább. Szergij érsek-metropolita, az Orosz Egyház ügyvezetője (1943-1944 között moszkvai pátriárka) 1927-ben hűségesküt tett le a szovjet hatalom felé. Ezt sokan nem csak hibának, de eretnekségnek is tekintették, így elszakadtak belföldön és külföldön is (külföldön Határontúli Orosz Ortodox Egyház néven). Ma is kb. 1 millió hívük van ezeknek a csoportoknak. Az Orosz Ortodox Egyház 1990-ben hivatalosan visszavonta Szergij 1927-es nyilatkozatát, de aláhúzta: bár a nyilatkozat az állami hatalom kényszere miatt született, abban nem volt egyetlen eltérés sem az egyházi dogmáktól.

Szergij pátriárka Sztálin-képpel a háta mögött mond beszédet

A Határontúli Orosz Ortodox Egyház 2007-ben felülvizsgálta korábbi álláspontját, s újraegyesült az Orosz Ortodox Egyházzal, kijelentve, hogy elismeri, hogy a “hivatalos” egyház hibázott ugyan az 1927-es nyilatkozattal, de nem követett el eretnekséget.

Lavr, New York érsek-metropolitája, a Határontúli Orosz Ortodox Egyház feje és II. Alekszij, moszkvai pátriárka aláírják Moszkvában az újraegyesülési nyilatkozatot

az eseményen beszédet mond Vlagyimir Putyin is

Mindhárom modern szakadásról el kell mondani: nincs semmilyen dogmatikai vagy kánonjogi különbség a szakadárok és a “hivatalos” ortodoxia között, leszámítva az említett konkrét kérdést. Lehet vitázni minderről, sőt kell is, de mivel egyik sem dogmatikai kérdése, nem ok szakadásra.

Visszatérve a mára, ma a keresztényellenes erők valamelyik szakadékba akarják taszítani az ortodoxiát. Krétán a háttérhatalom emberei “Ferenc” argentín eretnek celeb képviselői személyében – ők meghívott vendégekként vesznek részt – meg fognak mindent tenni, hogy az ortdoxia vagy eretnekségbe essen, vagy – ha ez nem megy – legalábbis komoly szakadásálljon elő.

Nagyon oda kell tehát figyelni, s elővenni Krisztus ostorát az első pillanatban, amikor a gonosz felüti fejét a trágyadomb alól…