Ez egy keresztény történet, de alkalmazható másra is. Utalható ez egyik korábbi írásomra is, mely a párttagság kérdését feszegette a kommunista diktatúrában.

A korai keresztény egyházban a III. században jelent meg először az „árulók”, s általában az elvhűség problémája.

Ez azzal kapcsolatos, hogy a Római Birodalom keresztényüldözése ekkor volt a legnagyobb mértékű. Keresztényüldözés volt már az első században is, de sosem tömeges mértékben, hanem jellemzően egyéni alapon. Ha valaki ellen feljelentés érkezett, azt felelősségre vonták és megbüntették, de a hatóság nem bántotta a többi keresztényt. Megesett az is, hogy a hatóság bement egy keresztény gyűlésre, letartóztatta azt aki ellen parancs volt, de a többieknek semmi bajuk nem esett eközben. Bárkinek akár a nyilvánvaló keresztény hite sem adott okot önmagában a letartóztatásra és büntetőeljárás alá vonásra. Azaz ebben a korban a római hatóságok jellemzően csak a hangadókat, az egyházi vezetőket, az aktívan hittérítő keresztényeket üldözték, nem az átlag keresztény egyháztagot. Az átlag keresztény szinte biztonságban érezhette magát.

A mai Szerbia területén született és 249-251 között uralkodott Traianus Decian császár határozta el, hogy végleg leszámol az egész kereszténységgel. Ekkor változott meg a módszer: immár minden keresztény ellen eljárás indult. A keresztényeket lista alapján szólították be a hatóságok, s mindenkinek áldozatot kellett bemutatnia a hivatalos állami tisztségviselő előtt, aminek megtörténte után az illető keresztény hivatalos igazolást kapott a hatóságtól, hogy ő törvénytisztelő állampolgár. Az áldozat a gyakorlatban azt jelentette, hogy a római császár képmása előtt egy illatos füstölőt kellett meggyújtani, ez volt a római vallás szerint a császár istenként való elismerésének a jele.

Ez a kötelezettség a Római Birodalom minden polgárára vonatkozott, egyedül a judaisták élveztek felmentést alóla. A zsidó vallás ugyanis - ugyanúgy, ahogy a kereszténység - tiltotta a római császár istenként való elismerését, de mivel a zsidó vallást nem tekintette a római állam veszélyesnek annak erősen etnikai és nem-térítő jellege miatt, így egyedül a zsidó vallás hívei mentességet élveztek e kötelezettség alól.

A kötelezettség elől ezúttal kibújni nem lehetett, s a büntetést sem lehetett elkerülni. Mivel az áldozat be nem mutatása a római állam elleni hűtlenséget jelentette, azaz hazaárulást, a büntetés ennek volt megfelelő: főbenjáró bűnként a halálbüntetés volt az egyetlen kiszabható büntetés.

Most tehát minden keresztény előtt fennállt a dilemma, mit tegyen. A választott út sokféle volt:

• megjelenni a hatóság előtt és nem bemutatva az áldozatot bátran kiállni a kereszténységért, majd meghalni,
• elbújdosni valahol, hogy a hatóság ne találja meg az embert,
• megjelenni a hatóság előtt és bemutatni az áldozatot, azzal a tudattal, hogy ez csak kényszer, s a keresztény hívő valójában mégsem tekinti istennek a császárt, azaz egyfajta külső, tartalom nélküli kényszerként megélni a kötelezettséget, ráadásul meg se kell az áldozás közben nyíltan megtagadni a kereszténységet, ezt a hatóság nem kérte, elegendő volt a haza iránti hűség igazolása egy félperces fadarab-égetés formájában.

Egyesek a halált választották. Az elbújdosás kevesek számára volt lehetőség, hiszen – ahogy ma is – az átlagembernek nem volt elegendő vagyona ahhoz, hogy teljesen életvitelét felrúgva hirtelen mindent hátrahagyva menekülni kezdjen.

Szóval a többség a harmadik lehetőséget választotta: szégyenkezve, de a saját életet fontosabbnak tartva, mint egy belső meggyőzés nélkül bemutatott áldozatot, engedelmeskedett: megjelent a hatóság előtt, égetett füstölőt a császár képmása előtt, majd átvette az erről szóló pecsétes igazolást.

Az Egyház vezetőinek zöme természetesen az első lehetőséget választotta: a halált. Így lett kivégezve többek között Fabianus római pápa és Alekszandrosz jeruzsálemi pátriárka (később mindketten szentté lettek avatva).

Az igazi probléma az üldözés vége után alakult ki azonban. Az Egyház kizárta az egyházi szentségekben és életben való részvételből az összes keresztényt, aki bemutatta az áldozatot, azonban lehetővé tette, hogy bűnbánat után mindenki ismét teljesjogú egyháztag legyen.

Ez ellen alakult ki - az alapító neve után - novacianizmus nevű eretnekség, mely szerint Krisztus megtagadása az ember keresztsége után végleg elszakítja a kapcsot Krisztussal és nincs többé visszút. A csoport tagjai katharoknak (tisztáknak) nevezték magukat (ezek nem ugyanazok a katharok, akik kb. 7 évszázaddal később léteztek Dél-Franciaországban, csak névegyezésről van szó).

Az Egyház rámutatott: nem létezik megbocsáthatatlan bűn, s ez alól akár Krisztus megtagadása sem kivétel.

A szóban forgó katharok fennmaradtak a mai Algériában és Tunéziában (melyek a VIII. század elejéig fontos keresztény területek voltak) egészen Észak-Afrika muszlimok általi meghódításáig. A muszlim hódítás 647-ben kezdődött és 709-ben teljes sikerrel ért véget, egész Észak-Afrika a muszlim kalifátus része lett, melynek eredményeképpen  – az egyedüli Egyiptom kivételével – gyakorlatilag teljesen megszüntet a kereszténység Észak-Afrikában.

Az már külön történet, hogy miért hagyták meg a muszlim hódítók a kereszténységet Egyiptomban, miközben a többi észak-afrikai területen tűzzel-vassal irtották, ez nem tartozik ugyan ide, de a teljesség kedvéért leírom. Az ok teljes mértékben politikai: Egyiptomban a keresztények szinte teljes egészében a miafizita alexandriai pápa alá tartoztak, külön csoportot alkotva, nem állva a V. sz. eleje óta közösségben az Egyház többi részével – sőt a két csoport egymást eretneknek tartotta. A muszlimok így szövetségest láttak a koptokban a Római Birodalom fővárosában, Konstantinápolyban székelő császárral szemben.

Ez részben válasz is erre a cikkre, nem azért mintha ott nem tudnék hozzászólni, de túl hosszú lenne ezt beírni hozzászólásként, meg részben másról is írok.

Az 1956-os eseménysorozat elsősorban nemzeti függetlenségi harc volt a szovjet irányítás ellen.

Az úgynevezett „antisztálinista felkelés” a korai Kádár-propaganda fantáziája, mielőtt még Kádár ellenforradalomnak minősítette volna az egészet.

Természetesen tény, hogy a hivatalos kádárista propaganda mindvégig úgy magyarázta midezt, hogy a „kezdeti jószándékú kommunista ifjak” jogosan léptek fel a „személyi kultusz” „tévelygései” ellen, majd azonban a sötét erők átvették az irányítást és klerikál-kapitalista-horthysta-fasiszta ellenforradalommá változtatták azt. Ennek a kettős magyarázatnak az oka egyedül az volt, hogy maga Kádár is részt vett a kezdeti „jó” szakaszban, mégpedig az MSZMP vezetőjeként és a Nagy-kormány befolyásos tagjaként. Valahogy ezt ki kellett magyarázni: hogy lehet, hogy Kádár támogatta a gonosz ellenforradalmat. Erre született a kétszakaszos abszurd, történelmietlen magyarázat.

Kádár emellett biztosítani akarta saját egyeduralmát, így feltételként szabta a szovjet vezetés számára, hogy a Rákosi-éra vezető személyiségei sosem fognak a jövőben támogatást kapni a magyar politikai életben való szerepléshez. Ezt a célt is szolgálta a következtetes kétoldali elhatárolódás: egy részről az említett „fasiszták” ellen, akik ellenforradalmat csináltak az igaz célokból, másrészt a „kommunista eszmét meghamisító” rossz személyikultuszos rákosisták ellen.

A látszólag szocialista jelleg nem más, mint az, hogy a felkelés lavírozni igyekezett. Egyáltalán nem volt biztos, hogy a Szovjetúnió engedni fogja a rendszer bukását, de arra számítani lehetett, hogy a jugoszláv típusú nemzeti kommunizmus esetleg elfogadható lesz Moszkva számára. Ne felejtsük a kor történelmi eseményeit, hiszen 1956 előtt nem sokkal történt Moszkva és Belgrád kibékülése, melynek keretében a szovjet vezetés elismerte: lehetséges úgy is a kommunizmus építése egy adott országban, hogy az az ország nem áll szovjet irányítás alatt.

A felkelés maximális célja pedig az osztrák modell volt: azaz kapitalizmus és semleges sztátusz. Hozzáteszem: erre az opcióra is voltak komoly remények.

Sztálin halála után a szovjet vezetés a korábbi egyszemélyi vezetésből trimuvirátussá változott. Négy évig tartott, míg Hruscsov ismét egyszemélyi vezetést tudott bevezetni, ez csak 1957-ben következett be, de 1953-1957 között a helyzet egész más volt. A triumvirátus Hruscsovból, Berijából és Malenkovból állt: Berija volt a reformista irányzat vezetője, Hruscsov a konzervatív irányzatot képviselte, Malenkov pedig sodródott kettejük között.

Berija ötlete volt többek között az, hogy a szovjet blokkot le kell építeni, mert túl sokba kerül  a Szovjetúniónak, s helyette a jugoszláv típusú, független kommunista államok rendszerére kell építeni a szovjet politikát. Ausztria és Németország esetében Berija ötlete volt e két országban a négyhatalmi megszállási övetezet megszüntetése, s a nyugattal megegyezve e két ország semleges, kapitalista állammá változtatása. Ez Ausztria esetében be is következett 1955-ben, s Németország esetében csak azért nem történt meg, mert az USA ellenezte a tervet: az USA érdekei számára fontosabb volt az amerikai támaszpontok fenntartása Nyugat-Németországban, mint a szovjet csapatok kivonása Kelet-Németországból.

Alig egy évvel mindez után volt az 1956-os felkelés, s a felkelők joggal hihették: esetleg Mo. is követheti az osztrák példát. Sajnos azonban erre már nem volt lehetőség a moszkvai hatalmi változások miatt. Az 1953 végén meggyilkolt Berija ellen az egyik vád pont az volt, hogy elárulta a kommunista eszmét és meggyalázta a szovjet katonák emlékét azzal, hogy a „vérrel szerzett földet” vissza akarja adni a nyugatnak. Emellett a magyar kormány elleni bizalmatlanság fő oka éppen Berija volt: hiszen Nagy Imre mindenképpen Berija magyarországi fő emberének számított. A Szovjetúnióban ebben az időszakban éppen folyt a harc Berija hívei ellen: a végén – már 1957-ben – maga Malenkov is ennek esett áldozatul, ő is mint Berija volt barátja lett eltávolítva a vezetésből. (Érdekes momentum Malenkov életében, hogy kazahsztáni száműzetésében, már nyugdíjasként szakított a marxizmussal és hívő, aktív keresztény lett, többek között diakónusi szolgálatot is ellátott egy templomban.) E körülmények között Nagy Imre már csak azért is elfogadhatatlan volt Moszkva, hogy benne Hruscsov elsősorban a nemrég meggyilkolt fő ellenfél, Berija emberét látta.

Ami 1956 hivatalos rehabiltációját illeti Magyarországon, ez elsősorban az MSZMP népi szárnyának, s személyesen Pozsgaynak az érdeme. 1956 olyan összekötő pont volt, melyet szinte mindenki – a kádárista Grósz és köre kivételével – magának tudott tekinteni. Természetesen mindenki azt emelte ki belőle, ami számára fontosabb elem volt, dehát ez teljesen természetes.

Orbán szerepe ebben marginális volt. Az akkor még ultraliberális és fanatikus nyugatpárti Orbán egyszerűen fiatal életkora miatt lett kijelölve a Nagy-újratemetés egyik szónokaként. Tény viszont, hogy Orbán beszéde volt a legemlékezetesebb az összes elhangzott beszéd közül, gyakorlatilag ekkor lett Orbán országosan ismert személyiséggé. Meg merném kockáztatni: e beszéd nélkül a Fidesz 1990-ben parlamenten kívüli párt maradt volna.

Kitérnék még a „ruszkik haza” legendáriumra. Valóban Orbán volt az, aki először nagy nyilvánosság előtt kimondta a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának szükségességét, bár ezt manapság a fanatikus antiorbánista hívők tagadni szokták. De azt is hozzá kell tenni ehhez: a csapatkivonás már nem volt valódi téma, a Szovjetúnió is ki akarta vonni csapatait, csak kereste ennek a lehető legkedvezőbb formáját. Ez végül 1989 decemberében történt meg, amikor id. Bush és Gorbacsov találkoztak Máltán és megbeszélték a hidegháború végét, ami a gyakorlatban a Szovjetúnió feltétel nélküli kapitulációját jelentette. A naív Gorbacsovot ekkor csapta be Bush többek között a NATO nem-terjeszkedésének ígéretével.

Ezzel kapcsolatos még van az a népszerű tévhit, hogy a magyar-orosz kapcsolatok a magyarországi szovjetellenes kampány miatt romlottak meg. Ebből semmi se igaz. Az orosz politika ilyen kérdésekben nagyon pragmatikus volt a Szovjetúnió megszűnése után. Ami pedig a gazdaságot illeti, nem azért csökkent le a magyar-orosz kereskedelem, mert az orosz megsértődtek, hanem azért, mert az új körülmények között a magyar termék immár nem voltak versenyképesek az orosz piacon.

Visszatérve 1956-ra, mi lett volna, ha a szovjetek nem avatkoznak be? Ez mindenképpen a kommunista rendszer végét is jelentette volna. Nagy Imre nem maradt volna sokáig az ország élén, gyakorlatilag visszatért volna az 1945 utáni politika, s a 8 évnyi kommunista diktatúra csak rossz emlék maradt volna.

Meghalt Göncz Árpád, a ballib ikonember. Nyugodjon békében.

Azonnal el is öntöttek a netet a ballib kommentek. Néhány akkora bődületes baromság, hogy az ember a kommentelő helyett szégyenkezik, pár példa: „az egyetlen köztársasági elnök”, „az utolsó demokrata”, „csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla”, „az utolsó nagybetűs ember”. Mintha dokumentumfilmet néznék Sztálin haláláról és az azt követő tömeghisztériáról. Már eddig is gyomorforgató volt a Gönczet övező ballib személyi kultusz, de most sikerült mindent alulmúlni.

Lássuk csak valójában ki volt a volt köztársasági elnök!

Nem játszott komoly szerepet se a rendszerváltozás előtt, se alatta, s utána se. Aktívan részt vett az 1956-os felkelésben, újságíróként támogatta Nagyot, ezért később börtönben ült, ez volt élete jelentős politikai cselekedete. Pártjában, az SZDSZ-ben sosem tartozott a vezető személyiségek közé. 1990-ben véletlenül lett köztársasági elnök: az MDF-SZDSZ paktum miatt az SZDSZ-nek  jutott az egyébként tökéletesen ceremoniális jellegű köztársasági elnöki poszt, s Antall igyekezett olyan SZDSZ-est választani, aki ismeretlen volt és előélete miatt alkalmas volt arra, hogy az MDF is elfogadja őt: Göncz ideális jelölt volt, 56-os börtönviseltsége miatt, valamint amiatt, hogy 1945-ben és 1956-ban a Kisgazdapárt aktivistája volt, mely párt örökösének tartotta magát részben az MDF is.

Köztársasági elnökként Göncz mindig saját pártját támogatta, sosem volt független. Hozzáteszem: én ebben nem látok problémát, nem értem miért kellene valakinek feladnia politikai nézeteit csak azért, mert kinevezték köztársasági elnöknek. Csak azért említem ezt, mert egyes ballib nézetek szerint most Áderrel az a gond, hogy továbbra is fideszes.

Göncz köztársasági elnökként átlagos, szürke volt, végülis jól ellátta ezt a ceremoniális feladatot. Schmitt Pálhoz képest valóban nagyformátumú alak volt, dehát a gyomorforgatóan nyálas Schmitthez képes majdnem mindenki nagyformátumú.

Valami kiemelkedő valóban köthető hozzá: több  tucatnyi amerikai és brit sci-fit kíválóan magyarra fordított. A jövő történelemkönyvei csak ezt fogják írni róla.

Ennyi. Nincs miért hisztizni és hallucinálni.

S az elhunyt pedig nyugodjon békében.

Ne ítélkezz!

Ne ítélkezz, azaz minden olyan keresztény, aki rosszat mond másról, az nem igazi keresztény, hiszen az igazi keresztény nem ítélkezik.Ez az ember emellett nem szereti felebarátját sem, azaz ebben is megsérti  a keresztény tanítást. Így szól ez a népszerű téveszme.

Lássuk azonban mi a valóság!

Egyrészről a vélemény kinyilvánítása és az ítélkezés két különböző dolog. Ha azt mondjuk, hogy XY butaságot mond,  azzal nem ítélkezünk XY lelke felett.

Másrészről, éppen a felebaráti szeretet követeli meg, hogy ellent mondjunk tévedésben élő felebarátunknak. A szeretet parancsával ellentétes éppen az lenne, ha tévedésben hagynánk a másik embert.

A nem ítélkezés mindig csak a másik ember lelkére vonatkozik, sosem jelent tilalmat arra, hogy a másik ember cselekedeteiről és álláspontjáról negatív véleményt mondjunk.

Azok a rohadék komcsik és a szemét köpönyegforgatók!

Ahhoz, hogy a párttagság ideológiai és politikai szimpátia kérdése legyen, legelőször is az kell, hogy demokrácia legyen egy országban.

Direkt nem írtam egypártrendszert, ugyanis nem ez a lényeg. A közhiedelemmel ellentétben, sok kommunista rendszerű államban NEM volt egypártrendszer. A kelet-európai államok közül az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában többpártrendszer működött. (Ma is többpártrendszer van Észak-Koreában!)  Természetesen ezek a pártok ugyanúgy álpártok voltak, ahogy a választások is álválasztások, a valóságban ezek a diktatúra szervezetei voltak egytől egyik.

A kommunista diktatúrák konszolidálódása után a párttagság mindenhol elvesztette ideológiai jelentőségét, a tartalma ugyanaz kezdett lenni, mint a úttörőszövetségben, a KISZ-ben, az egyetlen szakszervezetben való tagságé.

Úttörőnek lenni kell, mert minden tanuló úttörő. Emlékszem, a 70-es években a budapesti általános iskolámban az is úttörő lett, akit fel se avattak úttörővé. Egyszer egy szemfüles osztálytársam meg is kérdezte az osztályfőnököt, hogyan van az, hogy egyes diákok nem mentek el az avatásra, most mégis úttörők – a tanár gyorsan lezárta a vitát azzal a kijelentéssel, hogy „minden diák úttörő, s kész”.

A KISZ-tagság pedig szükséges volt az egyetemi felvételihez. Ebben a Kádár-rendszer meglepően laza volt, pl. Bulgáriával összehasonlítva. Magyarországon a 70-es években már nem volt kötelező a KISZ-tagság, bár a nem-tagoknak is kellett KISZ-jellemzés, míg Bulgáriában a bolgár KISZ-ben való tagság nélkül még a papképzőbe se lehetett menni.

Személyes élményem: apámra rászóltak a munkahelyén 1983-ban, hogy én miért nem vagyok KISZ-tag. Végül aztán jó magyar módon sikerült az ügyet elsumákolni, így nem kellett végül belépnem a KISZ-be.

A szakszervezeti tagság meg egyetlen okból kellett: az osztogatta a beutalókat a vállalati üdülőkbe, így érdemes volt jóban lenni velük.

Így lett a párttagság is lassan politikai állásfoglalásból elintézendő bürökratikus akadállyá. Egy ismerősöm mesélte: szóltak neki, ki akarják nevezni magasabb pozícióba a munkahelyén, de addig „intézze el” a párttagságot, mert feltétel hozzá. Ő meg elintézte. Olyan, hogy az illető egyetért-e a Párttal egyáltalán fel se merült. A Párt az állam része lett, s a valóságban megszűnt párt lenni.

Bulgáriában  a rendszer nem mutatott Kádár-féle lazaságot, a helyzet mégis pontosan UGYANEZ volt. Jól emlékszem, 1987-ben Szófiában mesélte egy ismerősöm, hogy sikerült belépnie a Pártba, mire én – ismerve az illető nem éppen kommunista politikai nézeteit – viccesen megjegyeztem, hogy ezek szerint kommunista lett, mire ő azt válaszolta: á, dehogy, a munkahelyen kell, szólt a főnök.

De emlékszem egy másik szófiai eseményre is: az egyetemen éppen párttagjelölti gyűlést tartottak a KISZ-tagok részére. Az előadó elmondta: diákokat gyorsabban felvesznek a Pártba, mint értelmiségit, így érdemes még most, diploma előtt jeletkezni. Arról, hogy esetleg hinni is kellene a Párt eszméiben szó se esett.

1989-ben az MSZMP-nek 850 ezer tagja volt, ez az akkori felnőtt lakosság kb. 20 %-át tette ki! Bulgáriában még nagyobb volt ez a szám: a felnőtt lakosság 25-30 %-a párttag volt!

Amikor az MSZMP kimondta önfeloszlatását 1989-ben, alig 35 ezren jelentkeztek át az MSZP-be! Ha ehhez hozzávesszük még azt a 20 ezer főt, aki a Thürmer-féle Munkáspártba igazolt, akkor is az derül ki: a tagság közel 95 %-a nem újította meg párttagságát sehol, egyik utódpártban sem.

Pontosan ez a 95 % volt a kényszerpárttagok tömege.

A Bolgár Kommunista Párt a magyarhoz képest fél évvel később alakult át „szocialistává”. A bolgár vezetők már ismerték a magyar testvérpárt katasztrofális átalakulási folyamatát, így azt a bölcs döntést hozták, hogy minden BKP-párttag automatikusan BSZP-taggá válik. Így kicsit lassabban ment a tagság lecsökkenése, hiszen a pártszabály alapján a tagdíj 12 hónapon keresztüli nemfizetése szüntette meg a tagságot, de az eredmény ugyanaz lett: az egymilliós tagságból százezres lett a létszám alig másfél év alatt.

A mai demagógia szerint aki párttag volt a régi rendszerben, majd ma más elveket vall az köpönyegforgató, gerinctelen, stb.

Pedig ez 2 okból sem igaz.

• 1. ok: az, amit itt hosszasan vázoltam, azaz az állampárti tagság nem valódi párttagság, hiszen eleve egy diktatúráról van szó. Lehet vádolni a párttagokat, hogy miért feküdtek le a diktatúrának, de ugyanez a kérdés szinte bárkinek feltehető, aki élt a diktatúra alatt, s nem lázadt ellene, legalább passzív módon.
• 2. ok: valójában ezek a pártok olyan mértékben változtatták meg ideológiájukat, hogy ha valaki annak idejük hívük volt és ma is ugyanazt vallja, semmiképpen sem lehet az utódpárt híve. Pl. az MSZP kommunista pártból polgári liberális párt lett.

Ezért is vicces, amikor a mai pártok egymást komcsizzák X vagy Y párttagsága miatt. Persze mindig csak az ellenkező felet.

A Nobel-háborúdíjas Obama vezette Amerika nagy gondban van.

Nem sikerült megállítani Oroszországot nemcsak Oroszország közvetlen szomszédságában, de immár Szíriában sem.

Ráadasul Oroszország mindezt a nemzetközi jog teljes és szigorú betartásával teszi: a nyugat nem tud fogást találni a keresztény orosz beavatkozáson.

Csak eszembe jutott  a határátkeléssel és a migrációval kapcsolatban.

Manapság elég csoportba verődni és okmányokat eldobni, s máris szabadon lehet közlekedni egész Európában, bármiféle korlát nélkül. Sőt, aki ez ellen szót emel, az jól megnézheti magát, hiszen ez fasiszta vélemény.

Visszaemlékszem a 90-es évek elejére és középére Bulgáriára. Vicces a kontraszt a két helyzet között.

Bolgár állampolgár akkoriban nyugatra gyakorlatilag nem utazhatott. Amint Bulgáriában megszűnt a kiutazási engedély 1990-ben, minden nyugat-európai ország vízumkötelezettséget vezett be a bolgárok számára. A vízumkérelemhez TÖBB papír kellett, mint a kommunista korban a kiutazási engedélyhez. S az elutasítások aránya óriási volt.

A szófiai német követségen pl. állig felfegyverezett, géppuskás őrök voltak, mintha háború lenne a követség területén.

Sokszor pénzes emberek se kaptak vízumot. Az átlagemberekkel pedig folyamatosan szórakoztak. Egy Spanyolországban élő lányához kimenni akaró nőtől pl. még a lánya spanyolországi lakásának építési dokumentációját is megkövetelték.

Arról nem is beszélve, hogy egy kicsit is sötétebb bőrárnyalatú bolgár azonnal cigánynak minősült, s az ilyennek esélye se volt vízumra. Mindez a nyugati antirasszista harc jegyében.

Akkor nem jutott eszembe hogyan segítsek az embereknek: hiszen nem is kellett volna vízumot kérni, hanem elég lett volna azt tanácsolni, hogy egyszerre ezer ember menjen el a határra okmány nélkül, s máris szabadon utazhattak volna egész Európában.

Most pedig egyék meg nyugaton, amit főztek. Lepje csak el őket a kriminális kontingens. Ha a liberális, agyatlan, hazug és kétszínű nyugat-európaiak és az arab segélyvadászok és iszlamista terroristák között kell választani, én az utóbbiak mellett állok!

Örülök annak, hogy Magyarország hírneve manapság minden korábbinál magasabb Európában: mind a baloldalon, mind a jobboldalon példaértékűnek tartják a magyar kormány kiállását a migránskérdésben. Csak a liberálisok hisztiznek, de hát érdekel ez bárkit is???

A másolt, hamis vallásról szóló téveszmék.

A kereszténység másolt vallás, elemei megtalálhatók korábbi vallásokban is, azaz a kereszténység egy innen-onnan összehordott lopott tákolmány, szól a népszerű tévhit.

Ez a tévtan különösen az utóbbi években vált népszerűvé.

Eleve ha egy elem nem teljesen új valamiben, az nem lopás. A kereszténység legtöbb eleme valóban megtalálható más, korábbi vallásokban, csak hát ezt a kereszténység sosem tagadta. Miért is tagadná? Az emberiség Jézus előtt is kereste Istent, s a természetes vallásosság sok mindenben helyes úton járt egyes részterületeken.

Azonban a kereszténység mégsem lopás, nem más elemekből összehordott zagyva valami, hanem eredeti konstrukció, mert ezek az elemek ebben a kombinációban csakis a kereszténységre jellemzőek. Ezen kívül számos olyan központi eleme van a kereszténységnek, mely egyedi: pl. a semmiből való teremtés tanítása (az I. században ez keltett a legnagyobb megbotránkozást a görög filozófia által formált közgondolkodás számára), valamint a háromtagú, de mégis egyetlen Isten képzete, s a feltétlen szeretet tanítása.

Eleve ha a keresztény annyira összelopkodott vallás lenne, miért keltett annak idején akkora botrányt? Ha minden csak unalomig megszokott elem lenne, a kereszténység a kor sok vallásának egyike lett volna csak, nulla körüli érdeklődést keltve maga iránt.

Megindítjuk Ateista téveszmék sorozatunkat, melynek célja széles körben elterjedt, ateista gyökerű tévhitek megcáfolása a kereszténységgel kapcsolatban.

Ez az első rész, melynek témája a Biblia.

Lássuk az öt legfontosabb és leggyakoribb álérvet!

A Bibliát meghamisították, többször átírták, köztük Konstantin császár a niceai zsinaton.

A valóság: a Biblia szövege ugyanaz kanonizációja óta. Az egyes keresztény felekezetek között az eltérés csupán annyi, hogy nem ugyanazokat a könyveket tartják a Biblia részének. Röviden: a protestánsok csak azokat az ószövetségi könyveket fogadják el, melyek szerepelnek a zsidó kánonban is (ez eredetileg 24 könyv, melyet azonban a protestánsok 39 könyvre osztottak fel),míg az apostoli egyházak elfogadnak egyes, a zsidó kánonban nem szereplő könyveket is: a katolikusok 46, az ortodoxok és az asszírek pedig 47-51 könyvet fogadnak el, legtöbbet az etióp hagyományú ortodoxok.

Ami pedig az Újszövetséget illeti, szinte minden felekezet 27 könyvet fogad el, egyedül az etióp hagyományú kereszténységben van az Újszövetségben 35 könyv.

Az egyes korok verziói között nincsenek eltérések. A modern bibliafordítás igyekszik a legkorábbi anyagokból fordítani.

S Niceában nem is foglalkoztak a Bibliával.

A Bibliából kivettek részeket, sok evangélium hiányzik belőle.

A Biblia meghatározása az Egyház munkája volt, eleve az Egyház állapította meg mi a Biblia tartalma. Az került be a Bibliába, ami bele való.

Azt mondani, hogy valamit kivettek belőle kb. olyan, mint az állítani: a mosógép szervízkönyvét meghamisították, mert hiányzik belőle a hűtőszekrény használati utasítása.

A keresztények szemezgetnek a Bibliából, pl. esznek disznóhúst, viszont elutasítják a homoszexualizmust. Viszont tanítanak olyasmit is, ami meg nincs benne a Bibliában.

A Biblia egyes parancsolatai nincsenek már hatályban.

Nem található meg a keresztény tanítás teljessége a Bibliában, ezért nem érv az, hogy egy adott tanítás nincs meg a Bibliában.

A Bibliában vannak ellentmondások, sokféle értelmezése van.

Ez igaz, viszont az egyetlen érvényes értelmezés az apostoli tanítás szerinti értelmezés. Minden más értelmezés emberi tévtanítás.

A Biblia ezt és ezt írja, miért nem tartják be ezt szó szerint a keresztények.

A Biblia szószerinti értelmezése tévtanítás. Az apostoli hagyomány szerint a bibliai szöveg 3 féle jelentésű lehet: szószerinti, átvitt, jelképes.

Eleve ha a Bibliát az apostoli hagyományon kívül igyekszünk értelmezni, azzal a Bibliából egy egyszerű könyvet csinálunk. A Biblia része az apostoli hagyománynak, nélküle nem értelmezhető.

Ötödik hadoszlop-e az, aki él egy diktatúrában, s e diktatúra politikai rendszerének nem híve? Árulás-e abban az esetben, ha esetleg ennek az országnak – az ország politikai rendszerének – a külföldi ellenségei is a rendszer ellen vannak?

Nem, ez nem árulás, sőt ötödikhadoszloposság sem.

Természetesen azonban, ha az ötödik oszlop fogalmát kitágítjuk, akkor minden ellenzéki az, sőt minden passzív ember is, aki nem támogatja elegendő mértékben az adott rendszert. Dehát van értelme ilyen meghatározásnak? Ilyen értelmezést utoljára Sztálin alkalmazott a II. vh. során, amikor minden szovjet állampolgárt, aki a német megszállók által ellenőrzött területen rekedt és ott nem folytatott partizán tevékenységet, automatikusan az ellenség cinkosának tekintett.

Konkrétan a magyar kommunista diktatúra esetében történelmi tény, hogy ez  a rendszer 1948-1990 között fennállt, rövid megszakítással 1956-ban.

Ez a rendszer sosem élvezte a nép többségének akaratát. Eleve úgy lett bevezetve, hogy alig a lakosság ötöde szimpatizált a rendszerrel. A kommunista párt sosem nyert szabad választást a II. vh. után, a rendszer alapja nem volt legitím.

Mi lett volna a teendője annak, aki nem kedvelte ezt a rendszert? Az emigráció vagy a fegyveres felkelés? Abszurdum: az átlagember nem akarja se elhagyni megszokott lakóhelyét, se fegyveresen harcolni. Az átlagember egyszerűen eltűri, ha olyan rendszer van, melyet nem kedvel, s túléli azt.

Magyarországon maga a diktatúra vezetése is erre épített a kádári konszolidáció során: immár nem várták el az emberektől a lelkes támogatást, elegendő volt a passziv lojalitás.

Most viszont utólag kiderül: a szimpla lojalitás valójában az ellenséggel való cimborálás. Vicces.

Én ötödik hadoszlopnak kizárólag két embercsoportot ismerek el:

• aki idegen megszálló haderőt támogat,
• aki pénzért idegen érdeket szolgál.

Az átlagember lenne a hibás, hogy egy rendszer, melyet nem kedvel, rosszul működik? Dehogy. Ha a rendszerurak jobban csinálták volna  a rendszert, a hívei is növekedtek volna.

Szóval pofán váglak, s aztán te vagy a hibás, hogy nem volt tökéletes az ütésem, sőt te vagy a hibás, hogy nem tudok profi bokszoló módjára ütni, te szabotáltad el a profi bokszolói karrieremet, te rohadék! :-)

Döglenek szerencsétlen civilek, mint a legyek.

Oroszország még csak második napja folytat hadműveleteket Szíriában, de a liberális médiákban már meg is jelentek a civil áldozatok, nyilván terhes anyák és kisgyerekek (pont olyanok, mint akiket a fasiszta, cigány Orbán bérrendőrei  támadtak meg ok nélkül Röszkén), akik a vérszomjas, hatalommániás Putyin miatt haltak meg.

Szerencsére eddig a nyugati katonai akciók miatt egyetlen civil sem halt meg se Szíriában, se Irakban, se Líbiában, se Afganisztánban, se máshol. Így tegnap óta jelentek meg a térségben az első civil áldozatok.

Civil áldozatok nyugati katonai akció miatt utoljára 1999-ben voltak, a Szerbia elleni humanitárius akció alatt. Ezt a NATO akkori szóvívőjétől tudom. Persze ő rögtön hozzá is tette, hogy ezek sajnálatos járulékos áldozatok, melyek nélkül sajnos nem vívható ki a világon a demokrácia, a liberalizmus, s az emberi jogok feltétlen uralma. Azaz gyakorlatilag büszkék lehetnek ezek a halottak, hogy a jó ügyért haltak hősi halált. Sajnos ugyanezt most nem mondhatják el magukról az orosz bombázások áldozatai: ők a KGB-ortodox-antiliberális-rémuralmi-kommunistafasisztavallásifanatikus-imperialistaantidemokrata hatalmi érdekekért halnak meg.

A ballib gágogás utolsó idejét éljük.

Magyarország kezd végleg kiszabadulni a liberális elnyomás alól.

A 80-as évek végén kezdődött nagy liberális kulturális forradalom annak kezdeti sikerei után saját magát temette el. A magyar ballib hunvejbinek elhatározták a 80-as évek végén, hogy mindent eszközt bevetnek a magyar nép átnevelése és liberális példanemzetté alakítása érdekében. S valóban: nem ismertek pihenést, hanem éjt nappallá téve haladtak előre pokoli terveik megvalósítása érdekében.

Minden nem liberális vélemény, sőt minden nem eléggé liberális vélemény antiszemitának, fasisztának, horthystának lett minősítve. Ezzel persze a ballib megmondóemberek pont az ellenkezőjét érték el: terjedt az antiszemitizmus, a jobboldali radikalizmus, s az egyébként teljesen jellegtelen Horthyból – érdemtelenül – nemzeti hős lett sokak szemében.

Vallomással tartozom ezzel kapcsolatban: töredelmesen bevallom, hogy nagyjából 1995-ig egyetértettem a ballibekkel, magam is hittem komolyan, hogy az általuk vázolt út helyes.

A mai fiatalok el se hinnék, de a 90-es évek első felében az akkor 95 %-ban liberális magyar médiák még a nemzeti liberálisokat (pl. az akkori MDF balszárnyát) is fasisztának mondták, sőt Antall miniszterelnök is horthystának minősült.

Dehát – szerencsére – a liberálisok túltoltak mindent. Annyira erőszakosan romboltak és terrorizáltak, hogy a 90-es évek végére drasztikusan lecsökkent népszerűségük, 10 évvel későbbre pedig törpekisebbségi értékrenddé vált mondanivalójuk.

A magyar liberálisok utolsó reménysége a külföld maradt ezek után. 2010 után agresszív magyarellenes kampányba kezdtek, követelve, hogy a külföld döntse meg a “fasiszta” magyar kormányt. Az EU ezt eleve csak részben támogatta, így a fő támasz az USA lett volna.

Az USA azonban miután tett egy utolsó próbálkozást, látván a totális kudarcot, lemondott a további bevatkozásról és kiegyezett Orbánnal: a paktum lényege, hogy Washington nem fogja támogatni az erőszakos kormányváltást, cserébe viszont Budapest támogatja az USA külpolitikájának stratégiai elemeit (lásd: TTIP, iraki és afganisztáni agresszió). Ezt a paktumot jelezte többek között André Veesenmayer Badfriend ügyvivő sürgős hazapaterolása, majd a magyar belpolitikához semlegesen viszonyuló nagykövet kiküldése.

Ami az EU-t illeti, a menekültválság végképp megszüntette a magyar ballibek reményeit. A ballibek számára váratlan módon, az EU elárulta a liberális dogmákat, s gyakorlatilag ugyanarra az oldalra állt ebben a kérdésben, ahol Orbán is áll.

A kérdés természetesen nem csak magyar. Itt egy nagy esély nyílt meg, hogy az EU mégis megmenthető, azzal, hogy rothadt, liberális alapjait humanista értékekkel helyettesítjük.

Nem sikerült Európából ultraliberális Norvégiai Köztársaságot csinálni, s elfogadtatni az ateista, liberális álértékeket. A balliba haldoklik.

Sajnos az utóbbi években erősen növekszik az antiszemitizmus Magyarországon.

Most három darab hétpróbás főantiszemita kútmérgezőt mutatnánk be.

- Szia, Raúl, hogy van az angolul, hogy "papa"*?

- Potato.

- Köszönöm, elvtárs!

* papa spanyolul = papa, pápa, krumpli

Mégis van remény: vesztett a liberális őrület, győzött a józan ész Brüsszelben.

Persze a magyar ballibek megint csúfosan leszerepeltek. A kezdetben magát a problémát sem ismerték el, azt a csúnya Orbán fantáziájának minősítették, majd amikor a puszta tények miatt tarthatatlanná vált ez az álláspont, igyekeztek a nyugati liberális elmebetegeket is túlszárnyalni hülyeségben.

Látszólap épeszű emberek képesek voltak olyanokat leírni, mintha valamiféle univerzális alanyi jog lenne Nyugat-Európába költözni, s egy ország határainak megvédése pedig nem más, mint diktatórikus, fasiszta intézkedés.

Ballib álcivilek eközben bőkezűen etették a sokszor az átlag magyarnál gazdagabb álmenekülteket. Volt minden: halott gyermek emlékével való visszaélés, demagógia síró kisgyerekekkel és terhes anyákkal, vad röszkei összeesküvéselméletek.

Az áttörést Kelet-Európa hozta el. A kelet-európai EU-tagok – különböző módon, de hasonló érvekkel – nemet mondtak a német kormány felelőtlen politikájának és a Brüsszelben idétlenül gágogó liberális eszmeiségnek. A magyar kormány kemény, elvi alapú fellépése sokat nyomott a latban.

Mindesetre le a kalappal az MSZP előtt. Egyedüliként a ballib táborban, az MSZP vezetése ráébredt, a liberális dogmák bukni fognak a menekülkérdésben, így igyekeztek semlegességet tanúsítani az utóbbi időben. Későn jött ez a felismerés, de jobb későn, mint soha.

A magyar ballib agytröszt előtt pedig nehéz hetek állnak: valahogy ki kell magyarázni miért fogadta el a jóságos Európa a gonosz Orbán eszméit. Nem könnyű feladat, de biztos vagyok benne, hogy megoldják ezt is.

Hozzátennénk: a megoldás nem teljes. A balkáni fronton valószínűleg a probléma meg lesz oldva nagy mértékben, ha sikerül valóban lefizetni Törökországot, hogy védje meg saját határait a kimenő forgalomtól, s ezért cserébe a törökök nem támasztanak majd teljesíthetetlen követeléseket. Van mégis egy olyan érzésem, hogy Törökország bele fog menni az üzletbe, azonban ezt zsarolásra fogja felhasználni, elsősorban Szíria kapcsán. Ott pedig nyilvánvaló mi Törökország érdeke: a szíriai kurdok veresége. Elég nehéz lesz most már lenyomni a nyugati közvélemény torkán, hogy a kurdok hirtelen gonosz terroristákká váltak, s legyőzésük fontosabb az Iszlám Állam vereségénél – ez ugyanis jelenleg a török álláspont. A szíriai válságot csak az orosz bevatkozás fogja tudni megoldani, de ez most más téma.

Viszont a másik front, az itáliai továbbra sem megoldott. Ott nincs kit lefizetni, miután pár éve a nyugat megdöntötte a legitím, fejlődést hozó, magas életszínvonalat biztosító Kadhafi-féle vezetést, s jelenleg az országban nem létezik működő államszervezet, hanem helyette három darab párhuzamos „kormány” üzemel, melyek közül egyik se képes a legalapvetőbb állami feladatokat ellátni. Persze ez egy eleve nehezebb útvonal a „menekülteknek”, onnan kevésbé is jönnek emiatt, a tenger pedig elvégzi a nemlétező líbiai kormány dolgát: egyszerűen elnyeli a migránsok egy részét útközben. Szóval igazi, vérbelien liberális megoldás.

Mi a fő általános tanulság azonban? Nem a meghajlás, az alázatos viselkedés a nyerő a brüsszeli gyarmati központtal szemben, hanem pont az ellenkezője: a határozott ellenállás.

Ballibisztán állatfajairól már szó volt.

Most ismerkedjünk meg e csodálatosan szép ország legjellemzőbb állatfajának, a ballibának a négy alfajával.

A négy alfajnak sok a közös jellemzője, szokásaik is nagyban közösek, pl. ilyen szokás az összefogás, amikor mind a négy alfaj egyedei összegyűlnek és közösen a homokba dugják a fejüket, majd gágogni kezdenek, ami után egymásnak esnek, egymást vádolva, hogy ki gágogott túl halkan.

Az együttliba nevét onnan kapta, hogy ezen alfaj tagjai szeretnek együtt lenni mind a 800-an és drogos állapotban közösen nácizni, aztán orbánozni, váltogatva a kettőt, hogy ne legyen túl unalmas az esti műsor.

A PM-liba nevének eredete rejtély. Egyes tudósok szerint a PM délutánt jelent (post meridiem), arra utalva, hogy ez a madár délig alszik, s csak délután aktív. Más tudósok azonban ezt vitatják, szerintük a PM jelentése post mortem, azaz halál utáni, utalva arra, hogy ez az alfaj olyan kevés egyedből áll, hogy gyakorlatilag kihaltnak tekinthető.

A legagresszívabb alfaj a dékáliba. A neve valószínűleg a görög deka (tíz) szóból ered, arra utalva, hogy ez az alfaj tízszer hosszabb  ideig képes gágogni minden más alfajhoz képest. A dékáliba képtelen egy helyben maradni, még álmában is gágogva táncol, ébren pedig megállás nélkül járja az erdőket ellenséget keresve. Ha nem talál ellenséget, saját magát veri pofán, majd azon nyomban tüntet is az őt ért erőszak ellen.

A legidősebb alfaj a szekfűliba. Ők nem szeretnek sokat mozogni, jellemzően csak a faágakon ülve halkan gágognak. Mivel a szekfűliba a leggazdagabb, rendszeresen tőle kér pénzt a többi három alfaj libatápra és az összefogások költségeire. Az összefogások során a szekfűliba időnként kihúzza a fejét a homokból , ami miatt a többi három alfaj az utóbbi időben árulógyanúsnak bélyegzi őt.

A liberalizmus agóniája megszüli az új válaszokat. Természetesen ezek sokfélék lehetnek. Mind baloldali, mind jobboldali irányban.

Magyarországon két tényező hátráltatja a folyamatot: a ballibek és a Jobbik.

A ballibek nem hagynak teret egy valódi baloldali kibontakozásának. Az erre próbálkozó LMP nagyobb ellenség a ballib agytröszt köreiben, mint a Fidesz. Gyurcsány nyilvános terve az egész baloldal liberalizálása, még a jelenleginél is nagyobb mértékben.

Gyurcsány persze csupán egy hataloméhes intoleráns alak, aki mindig megtalálja mi az ország érdeke, majd azonnal az azzal ellentétes oldalra áll. Ballib körökben ez eleve valamiféle genetikai sajátosság lehet: mindig az ország ellen lenni.

A jobboldalon pedig a hagyományos magyar rasszizmus, s annak is fő alakja, az antiszemitizmus a fő akadály. Miközben nyugaton a nem-liberális jobboldal évekkel ezelőtt szakított már a rasszista eszmékkel, s nem hisz semmiféle náci típusú, százszor megcáfolt elméletekben, Magyarországon mindez nem így van. A magyar nem-liberális jobbosok nagy része ma is komolyan hisz mindenféle zsidó összeesküvéselméletekben.

A menekültválság most ezen kezd változtatni: egyre többen jönnek rá, hogy az izraeli-palesztín konfliktusban nem feltétlenül mindig és mindenben a palesztínoknak van igazuk, ahogy ezt eddig hitték. A magyar jobboldali átlagos álláspont e kérdésben pont olyan szélsőséges volt, mint annak tükörképe, a ballib nézet,  mely szerint mindig Izraelnek van igaza.

A válság egyik pozitív mellékhatása ez, s ez jó hír. Elindult a gondolkodás.

Elolvastam most a teljes beszédet. Kiemelném azokat a részeket, melyeket kiemelten fontosnak tartok, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Először is: Orbán egyfajta tervezett, végiggondolt ívként írja le eddigi politikai útját. Erősen kétlem, hogy ez így lenne a valóságban. Azt hiszem hitelesebb lett volna elismerni: többször tévedett, s helytelen úton járt. Erőltetettnek tűnik ez a jövőbelátó, mindent előre eltervező utólagos belemagyarázás.

Aztán itt van ez az alkotmányos fetisizmus, ugyannak a tükörképe, amit a ballib oldalon is látunk. Valójában teljesen mindegy, hogy az alkotmány régi vagy új. Abszurd fetisizmus arra büszkének lenni, hogy az alkotmány formailag új. Igen, van amire büszkének lehet lenni, pl. arra, hogy az új alkotmány megvédi a házasságot és a családot, azonban ezt meg lehetett volna valósítani a korábbi alkotmány módosításával is.

“Az állításom az, hogy, amit most tapasztalunk, egy korszaknak, egy szellemi-ideológiai korszaknak a vége. Mellőzve minden nagyképűséget, ezt egyszerűen a liberális blabla korszakának nevezzük. Ennek a korszaknak van most vége, és ez óriási kockázatokat rejt magában, de egyben új esélyt is kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény
eszmerendszer, gondolkodásmód, megközelítés visszanyerje a dominanciáját immáron nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában.”

Itt keveredik az igazság a dolgok nem értésével. Egyrészről tény, hogy a liberalizmus végnapjait éljük (hála Istennek!). S tény az is, hogy nincs magyar politikus, aki Orbánnál többet tett volna a magyarországi liberális rémuralom szarvának letöréséért. Másrészről viszont a “nemzeti-keresztény” gondolat zsákutca, bárhogy is nézzük. A nemzeti, nacionalista eszme egy eredetileg liberális eszme, melyet a liberalizmus elterjesztett más eszmék között is. A nacionalizmus eredeti feladata: a keresztény univerzális eszme elleni harc, az ateizmus előkészítése. Zsákutca tehát egy liberális eszmét emelni ki a liberalizmus elleni harchoz. Ugyanígy a “keresztény” eszme: keresztény állameszme nem létezik, így kár eleve beszélni róla.

A liberalizmus helyére nem “keresztény-nemzeti” eszme kell, hanem a normalitás, a humanizmus, a józan ész társadalma.

Orbán aktuálpolitikai elemzése viszont teljesen helytálló, helyesen mutat rá, hogy a menekültválság valódi oka a liberális nyugat mérhetetlen lenézése a harmadik világ iránt, s az ebből következő katonai agressziók sorozata, lásd “arab tavasz”,

Felmerül viszont a kérdés: ha mindezt Orbán ilyen jól látja, miért támogatja ezeket az agressziókat? Persze a válasz az lesz: taktikai kényszerből, mint ahogy Horthy a 40-es években.

“Meggyőződésem, hogy jólétben élni és ezzel egy időben liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges. Ezt úgy is megfogalmazhatnám, hogy a legveszélyesebb kombináció, amit az ember ismer a történelemben az, ha az ember gazdag és gyenge.”

Ez valóban igaz, helytálló gondolat.

Alapvetően pedig a népvándorlások, s más hasonló agresszív demográfiai változások szinte mindig természetes folyamatok. Az életképesebb népek meghódítják a haldokló népek területeit. Így ment ez mindig, most is ez van.

Ha egy nép nem akarja, hogy elvegyék a területét, akkor bizonyítania kell életképességét: azzal, hogy megvédi a területét.

Pont ez a nagy baj az európai liberalizmussal: belülről támad, s életképtelenné teszi Európát. A muszlim hadak csak meglátták ezt a lehetőséget. Hülyék lennének nem élni vele. Azaz nekik az ő saját szempontjukból IGAZUK van. Ezt kár lenne tagadni.

Van erről egy régi bolgár közmondás “не е луд този, който яде баницата, а този, който му я дава” (“nem az a bolond, aki megeszi  a rétest, hanem az, aki odaadja neki”).

“A dolog lényege az, hogy ma a liberálisok uralják Európát – félreértés ne essék, a konzervatívok is liberálisok ma Európában, nem mondom, hogy őszintén, de engedve az erőszaknak.”

Igen, vártam, hogy ezt kimondja végre egy hatalmon lévő politikus. (Orbán, nyilván magyar belpolitikai okokból direkt kihagyta a szocialistákat.) A mai európai liberálisok, szocialisták és konzervatívok mind liberálisok valójában, ez a három áramlat valójában csupán a liberális eszme árnyalatai. Pontosan ezért forrong Európa: alakulnak ki mind jobboldalon, mind baloldalon az új antiliberális mozgalmak: Sziriza, Podemos, Nemzeti Front, UKIP, stb.

“Ha a kommunikációs, kulturális és egyéb távolságot, szakadékot nem tudjuk áthidalni, ha nem tudjuk vonzóvá tenni a fiatalok számára a mindennapi nacionalizmust, és nem is valami rendezetlen, rossz szájszagú, radikális jobbos tempóban, amitől az embert kiveri a hideg igazából, és inkább rossz kedve támad tőle, tehát ha ettől különböző, friss és fiatalos nyelven nem tudjuk megtenni, akkor ezt a csatát nem mi fogjuk megnyerni. Ez a legnagyobb feladat.”

Ismét egy nagyon igaz gondolat. Csak persze ismét nem nacionalizmust kellene propagálni, ahogy ezt már megmondtam. S teljesen igazi: a jobbikos szöveg tükörképe a ballib szövegnek, s ugyanúgy csak zsákutca. Az alternatíva a humanizmus, a normalitás, s nem a ballib ámokfutás tükörképe.

Van egy izraeli humoros műsor (azaz volt, már megszűnt), amit egy az USA-ból Izraelbe vándorolt amerikai zsidó hölgy hozott létre. Én szinte minden adását láttam. Színtiszta közéleti humor, hangsúlyosan antiliberális szellemiségű, természetesen izraeli és zsidó szempontból, bár az üzenet érthető más nemzetek, népek számára is. Ebben a műsorban volt a következő vicces szkeccs, amit nem kell nagyon magyarázni (héber nyelven, angol felirattal):

Végezetül: az irány helyes, de pár kérdésben félreérti a dolgokat Orbán.

Az egyik nemrégi cikkem kapcsán ismét meg tudtam győződni az emberi butaságról.

Az egyik oldalról megkaptam azt, hogy kripto-antiszemita vagyok, mert ez a cikkem “zsidózás”.

A másik oldalról meg azt, hogy a cikkem cionista, mert kigúnyolja a palesztín harcosokat, akik az izraeli elnyomás ellen küzdenek.

Vicces…

Miután szeptember 15-én az Orbán-rezsim bevezette immár pont századik alkalommal 2010. óta a diktatúrát, kénytelenek vagyunk ismét ünnepélyes tiltakozó nyilatkozatot kiadni.

Annál is inkább mert a rezsim egyre véresebb és kegyetlenebb.

A tegnapi napon az orbánista bérrendőrök békésen allahakbározva és randalírozva téglákat dobáló terhes anyákra és kisgyerekekre  támadtak! A kegyetlen hatósági erőszaknak súlyos következményei lettek: egy kisgyerek sírni kezdett, egy közelben elhaladó sündisznó pedig ijedtében húsz méterrel távolabb ment szokásos útvonalától. Látható: Orbán immár nemcsak az embereket, hanem az állatokat is veszélyezteti!

Követeljük, hogy Orbán viselkedjen európai módon, szerelje lesz az összes fegyverest, vonjon vissza minden jogszabályt, majd oszlassa fel az országot, aztán pedig azonnal mondjon le.

Ha ez nem történikmeg 72 órán belül, 800-fős tömegtüntetést szervezünk a jövő hét közepén!

Éljen a Köztársaság!

Liberóné Balliba Emese, szóvívő, Ballib Agytröszt

U. i.: Ezt a nyilatkozatot elküldtük a horvát és a szlovén ballib agytrösztnek, hogy lefordítva, picit változtatva fel tudják ők is használni, mivel e két diktatúra is rohamtempóban fasizálódik.

Azt álmodtam tegnap, hogy Magyarországon kitört a háború.

A fasiszta Orbán kőkemény diktatúrája ellen kitört a fegyveres ellenállás.

A Soros Önkéntesei csoport elfoglalta Csopakot, s onnan lövik a környéket, már az övéké a Balaton északi partja és a túlparton Siófok, sőt ők ellenőrzik a Balaton vízfelületének jelentős részét, ahaonnan víz-levegő-föld rakétákkal lövik Veszprémet. Kezdetben velük együtt harcolt a Fegyveres Norvég Szabadságharcosok csoport is, de közben összevesztek egymással azon, hogy mikor legyen bevezetve az egynemű, a pedó és a kutya-ember házasság – a sorosisták ez utóbbikat ellenzik, míg a norvégisták szerint ezek elidegeníthetetlen alapjogok, a demokrácia alapértékei. Így azóta ők egymás ellen is harcolnak az orbánista laktanyákból zsákmányolt tankokkal. Az utóbbi időben keményebb harcokat folytatnak egymással, mint az orbánistákkal.

Felkeltek a Szabad Cigányok is. Ők elsősorban a norvégisták ellen küzdenek, mert azok be akarták vezetni, hogy a cigány gyerekek ezentúl közös, nemileg nem elkülönített vécéket használjanak és kötelező legyen számukra a homoszexuális felvilágosítás. A Szabad Cigányok Északkelet-Magyarország függetlenségéért és a Kelet-Szlovákiai Cigány Autonóm Körzettel való egyesüléséért is küzdenek.

Budapest, a Csepel-sziget, valamint a megyei jogú városok – Békéscsaba kivételével, ahol a Románia támogatását élvező Brüsszeli Front rendezkedett be – az orbánisták irányítása alatt állnak, bár az utóbbi időben öngyilkos sorosista merénylők időnként bemerészkednek Soroksárra és Kispestre, valamint norvégista kamikádzék is meg-megjelennek Nagykanizsa felett.

Miután a körülmények egyre keményebbek lettek – pl. nem lehetett rendesen blogokban kommentelni az internetkapcsolat gyakori akadozása miatt -, elindultam magam is külföldre. Szlovénia felé szöktem át a határon, majd az Adria partján felszálltam egy dél-szudáni embercsempész hajóra. A hajóval végighaladtam a Földközi-tengeren, majd a Gibraltári –szoroson át észak felé haladva végül elértem a norvég partokat. Ott sikeresen átmentem a norvég-svéd határon, most  viszont megrekedtem a  svéd-finn határon!

A finnek valami kerítést építettek, meg papírokat akarnak. Hiába mondom nekik, hogy én csak Észtországba szeretnék eljutni (azt olvastam, hogy az észt király azt nyilatkozta, hogy mindenkit befogad, s nagyösszegű segélyt, meg gyors internetet biztosít), de a fasiszta finnek nem engednek.

Én azonban elhatároztam, nem tágítok. Ultimátumot adtam a finn kormányzatnak, hogy ha nem engednek be, akkor éhségsztrájkba kezdek. Sőt, egy haverommal már most is lépcsőzetes éhségsztrájkot tartunk: egy órán át ő nem eszik, aztán egy órát én nem eszem. Ha emiatt megromlik az egészségünk, a teljes felelősség a finn kormányzaté!

Emelett egyik kezemben egy megafont tartok, másikban meg egy féltéglát. A téglákkal dobálom a finn határőröket, a megafonban meg tégladobálás közben ordítok különféle vallási hittételeket, pl. azt, hogy „a Fiú egylényegű az Atyával!” vagy azt, hogy „Krisztusnak két természete van!”, hogy lássák az ateista, fasiszta finnek, hogy mindenre elszánt vagyok.

Szerződtettem pár terhes nőt és síró kisgyereket is, hogy mögéjük bújva jobban tudjak dobálózni és üvölteni. Sokat segítenek egyes finn balliba médiák is (nem tudom pontosan, hogy a „balliba” szó mit takar, de mindegy, a lényeg, hogy az én oldalamon állnak), akik szerint nekem alapvető, elidegeníthetetlen  emberi jogom a haárőröket dobálnom, míg ha ők megvédik magukat, az világraszóló botrány és olyan sötét fasizmus, hogy ahhoz képest Adolf Hitler, múltszázadi német politikus antifasiszta volt.

Érzem, győzni fogok!

Látom, hogy a Gáza-övezet határán a Hamasz aktivistái küzdenek az izraeli megszállók ellen. A szemét izraeliek meg képesek voltak megvédeni magukat, pedig a szabadságharcosok között volt 3 nő és 5 gyerek is! Botrány!

Pedig a szakemberek szerint Izraelben demográfiai válság van: kevés a magasan képzett kődobáló, gyújtogató, allahakbarozó szakember, így ebből az ország sürgősen behozatalra szorulna.

(a 444.hu tudósításából Izraelből)

Most már nagyon valószínűnek tűnik Orbán győzelme.

Egész Európa ünnepli Orbánt és Magyarországot, természetesen a liberális törpe kisebbségeket leszámítva. Mind baloldalon, mind jobboldalon helyeslik a határvédelemmel kapcsolatban véghezvitt politikáját.

Ha Orbán határvédelme kitart a következő órákban és napokban, abszolút győztes lesz. Ha nem, azaz sikerül a provokátoroknak botrányt kelteniük és áttörni a határvédelmet, az viszont egész Európa számára vereség lesz.

Európa veresége a liberálisok létérdeke, ezért minden követ igyekeznek megmozgatni. A ballib álcivilek folyamatosan tüzelik a Röszkénél várakozó tömeget.

Magyarországon pedig a ballib agytröszt elérte a szinte lehetetlent: a Fidesz lassan csökkenő népszerűségét sikerült nemcsak megállítaniuk, hanem a folyamatot vissza is voltak képesek fordítani. Nehéz, embert próbáló feladat volt, de a ballibek még ezt is képesek voltak elérni. A ballib agytröszt sikeresen visszaterelte a Jobbikhoz átpároltakat vissza a Fideszhez, valamint a passzívakat aktivizálta Orbán mellett.

Pedig ezt azért Orbán nem érdemli meg. Nem jó az senkinek, ha egy párt ennyire népszerű és alternatíva nélküli. Ez nem egészséges dolog. Dehát a ballibek ezt akarják...

Gágogás letudva, most vasárnap.

A Ballib Agytröszt kiválóan tud időzíteni. Akkor szervez tömegtüntetést a fokozott és kontrollálatlan bevándorlásért, amikor a nyugat is kezd rájönni: a tömeges beáramlás tarthatatlan, s szakítani kell az erre vonatkozó liberális dogmával.

A német határzárás bejelentése után ez a tüntetés olyan volt, mintha Galilei után tüntetne valaki a geocentrikus világképért.

De a lényeg, hogy Narkójuhász elmondhatta hisztérikus gyűlöletbeszédét, mely szerint majdnemhogy Orbán a hibás a szíriai polgárháborúért.

Az összesen – mindenkit beleszámolva - 4 ezer fő budapesti tüntető csak egy dolgot bizonyít: van Magyarországon 4 ezer ember, aki akkor is a ballibekre szavazna, ha azok választási programja mindenki kivégzését helyezné kilátásba. Hiába, ilyen a fanatizmus. Csak egy dolgot nehéz érteni: miért lenne ez jobb bármiben is az Orbánnak kezet csókoló, őt isteni magasságba tevő ellenoldali fanatikusnál.

A szíriai rendezés alapjairól.

Hogy kezdődött az egész?

Az Arab Tavasz kódnevű nyugati újgyarmatosítási akció során Szíriában is meg kellett volna dönteni a legitím, népszerű kormányzatot.

A nyugat felfegyverezte ezért az Iszlám Állam nevű szervezetet, a kormány megdöntése céljából. A nyugat arra számított: a győzelem után majd el fog tudni bánni az iszlamistákkal. Azonban a szír kormány ellenállt, visszaverte az Iszlám Államot, az Iszlám Állam pedig megharagudott a nyugatra, s megtámadta a nyugat-párti Irakot is. Azóta az Iszlám Állam harcot folytat mind  a szír kormányzat, mind a nyugatpárti terroristák, mind a kurdok ellen.

Tehát kialakult egy nyugatpárti terrorszervezet, a Szabad Szír Hadsereg, melyet a nyugat mellett támogat a legtöbb muszlim állam is. Ez a szervezet a szíriai Al-Kaidával szövetségben egyszerre próbál harcolni a szír kormányzat és az Iszlám Állam ellen.

Megjelent a Kurd Felkelés is, mely csak az Iszlám Állam ellen harcol: hallgatólagosan szövetségben vannak mind a szír kormányzattal, mind a nyugatpárti Szabad Szír Hadsereggel.

Szíria többnemzetiségű és vallású ország. A lakosság kb. 55 %-a szunnita muszlim arab. 10 %-a szintén szunnita kurd. 15 %-a siíta muszlim arab. 3 % drúz, mely egyben vallás és etnikum is. 15 % keresztény vallású arab is van (a 20 %-uk katolikus, a 35 %-uk nem-khalkedóni ortodox,  a többi khalkedóni ortodox). A további 2 % pedig szintén keresztény asszír és örmény.

A siíták, a drúzok, s a keresztények szinte teljes mértékben a szír kormány mellett állnak. (Magában a a szír kormányzatban vezető pozícióban szinte csak siíták vannak,) A szunniták nagyobb része szintén a szír kornányt támogatja. A Szabad Szír Hadsereg és a vele szövetségben lévő Al-Kaida mögött egyes szunniták állnak, ugyanez a helyzet az Iszlám Állammal. A kurdok pedig csak a saját érdekeiket nézik a konfliktusban, nem harcolnak se a szír kormány, se a nyugatpárti terroristák ellen.

Mik a küldő érdekek?

A nyugat számára az egyetlen elfogadható megoldás, ha a polgárháborúban vereséget szenved mind az Iszlám Állam, mind a szír kormányzat.

Törökország számára a szíriai kurdok megerősödése elfogadhatatlan, ehhez képest még az Iszlám Állam is kisebb rossznak számít.

Irán és Oroszország számára a fő cél a szír kormányzat győzelme, a kurdok nem jelentenek számukra problémát. Viszont e két ország számára elfogadhatatlan mind a Szabad Szír Hadsereg, mind az Iszlám Állam győzelme.

Izrael számára mindegyik fél ellenség, így nekik az az érdekük, ha a lehető leghosszabb ideig folytatódik a szíriai polgárháború.

Szaúd-Arábia és a legtöbb arab állam számára a fő ellenség a szír kormányzat.

Gyakorlatilag elmondható: az egész válság alapja az Arab Tavasz, azaz a nyugat elhibázott bevatkozása Szíria belügyeibe.