Nem szeretem a számítógépes játékokat. Nagyon nem. Talán azért is, mert évekkel ezelőtt ilyen játékok értékesítésével foglalkoztam. De egyébkent sem szeretem az internetes és számítógépes játékokat. Untatnak. Ami kivétel az egyes logikai játékok, ill. a póker, de az nem játék, hanem sport.

Az egyik állítólag nemzetközileg legsikeresebb magyar fejlesztésű internetes játék a Honfoglaló. Ez egy úgynevezett műveltséginek hazudott játék.

A játék röviden

Egy térképen játszik 3-3 játékos. Van többféle játék, de a legjellemzőbbet említem, az úgynevezett hosszú csatát. Ennek két változata létezik: Magyarország térképén vagy Európa térképén. A magyar térképen több a magyar vonatkozású kérdés, míg az európain több a nemzetközi vonatkozású.

Négy kör van:

1. Minden játékos választ magának egy alapterületet, melyen a "vára" fog állni. A sorrend véletlenszerű: a játékosok között a gép kisorsolja a piros, a sárga és a zöld színt. Ebben a sorrendben megy a játék. Közvetlenül a már letett vár mellé nem tehetjük saját várunkat. Várát tartalmazó területéért minden játékos 400 pontot kap.
2. Miután mind a 3 játékos elhelyezte várát, kérdések következnek, melyekre 4 lehetséges válasz van felsorolva. Aki eltalálja a helyes választ, elfoglalhat egy új területet, azonban annak érintkeznie kell már valamely meglévő területével. (Kivétel: ha az összes lehetséges szomszédos terület foglalt, bárhová tehető az új terület). Minden új terület 200 pontot ér.
3. Amikor már csak 3 vagy kevesebb gazdátlan terület maradt a térképen, gyorsasági kérdések következnek. Olyan kérdéseket tesz fel a gép, melyekre egy számmal lehet válaszolni. Az nyer, aki eltalálja a helyes választ, ill. azt legjobban megközelíti. Holtverseny esetében az nyer, aki gyorsabban találja el a helyes választ. Minden ily módon elfoglalt terület 300 pontot ér.
4.  Támadás. A játékosok megtámadják egymás területeit. Csak olyan terület támadható, mellyel van szomszédos területünk. Ilyenkor egy 4 lehetséges választ tartalmazó kérdés következik. Ha a támadó eltalálja, övé a terület, s kap 400 pontot (ezzel együtt az eredetileg 200 ill. 300 pontos terület értéke 400 pontosra változik), s közben a megtámadott vesztes féltől levonódik 200 ill. 300 pont (annyi amennyi a terület aktuális, támadás előtti értéke). Ha a támadó nem találja el a helyes választ, de a terület gazdája helyes választ ad, akkor a terület sikeres megvédéséért ő kap 100 pontot. Amennyiben mindketten helyes választ adtak, következik egy gyorsasági kérdés, s ennek eredménye dönti el, hogy a támadás sikeres volt-e vagy sem.

Különleges támadás a vártámadás. Ilyenkor háromszor kell győznie a támadónak, hogy nyerjen. Amennyiben ez sikeres, övé a támadott fél vára, s összes többi területe, a támadott fél ilyenkor a játákból kiesik.

A támadás 6 körön keresztül folytatódik. A 6. kör után a pontszám szerint állapítódik meg, hogy ki az első, a második és a harmadik.

Minden játék után kiszámítódik összpontszámunk is. Az összpontszám egy bonyolult képlet alapján jön ki, értéke leginkább attól függ, hogy hány első/második/harmadik helyünk volt és mennyi a tudáspontunk. A tudáspont százalékosan azt fejezi ki, hogy eddigi játékainkban a feltett kérdések hány százalékára adtunk helyes választ. Ennél persze kissé bonyolultabb a pontszámítás, de a lényeg a leírtakból jól megérthető.

A játékosok összpontszáma alapján kategóriákba soroltatnak. Minden játékos 5000 összpontról indul. Legalul a fémkatonák kategóriái vannak, ezek azok akik visszaestek jóval 5000 pont alá, azaz a kérdések többségére nem tudják a választ és rendszeresen harmadik helyen végeznek. Aztán jönnek a sárgafülű újoncok, ők 5000 ponttól tartanak. Utánuk következnek a sárga örvezetők. A következő kategória a sárgakereszteseké, 6000 ponttól, ebből van kb. néhány ezer ezer. Náluk erősebb kategória a smaragdgyerekeké, 6800 ponttól, ez kb. néhány száz körüli játékost jelent. Felettük van kb. száz darab kékköves nagylovag, 7600 ponttól, s legfelül meg vannak a lila bíborosok, 8400 ponttól, ez 10 körüli játékost jelent jellemzően.

Egy érdeklődő iskolásnak nem gond a sárgakeresztes szint. Egy átlagos műveltségű, a világ iránt érdeklődő felnőtt pedig gond nélkül eléri a smaragd szintet maximum 500 játék alatt.

A smaragd szint felett már nem műveltségi játékról van szó, hanem tisztán játéktapasztalatról. Ugyanis itt már leggyakrabban az dönt, hogy kinek sikerül beírniai gyorsabban a helyes számválaszt. Bár állítólag nagyon nagy a kérdések adatbázisa, van néhány száz kérdés, mely igen gyakran ismétlődik, így a játéktapasztalat elsőrangú szempont.

Fontos még tudni, hogy a rendszer igyekszik hasonló összpontszámú játékosokat egymáshoz sorsolni.

A Honfoglalóról éveken keresztül hallottam, de úgy tudtam, hogy az valami stratégiai-civilizációs típusú ökörség. Aztán csak 2008 októberében léptem be először megnézni, s csodálkozva láttam, hogy valójában egy kvízjátékról van szó. Meg is tetszett kezdetben. Mivel lexikális tudás terén eléggé jól állok, nem volt gond 150 játék alatt smaragddá válnom, majd még kb. 300 játék után, játéktapasztalatot szerezve, a kékköves nagylovag szintet is elértem.

Maga a játék, el kell ismerni, nem rossz ötlet. De időközben sikerült elmagyarítani és gyakorlatilag tönkretenni. Ennek tudható be, hogy a játék külföldi változatai (német, orosz, angol, román, bolgár, stb.) kivétel nélkül csúfos kudarcba fulladtak.

A tönkretétel több vonalon ment.

Egy részről egy éretlen kisebbség kitalált illemszabályokat, hogy mit illik és nem illik tenni. Pl. nem illik nyerni bizonyos módon, nem illik várt támadni, nem illik egynél több felhasználói névvel játszani, nem illik a gyengébbet támadni, stb. A szabályok természetesen abszurdak és indokolatlanok. A legvitásabb kérdés a több felhasználói név. Valójában ennek az illemszabálynak az égvilágon semmi értelme. Természetesen egy második nick előnyt jelent, hiszen az esetek többségében igen könnyű ellenfelet kap, azonban néhány tucatnyi játék után ennek értelme elvész, hiszen amikor a második nicken játszó játékos eléri normál tudásszintjét, s ahhoz hasonló ellenfeleket kap, már semmilyen előnnyel nem rendelkezik. A tudásszint ugyanis marad ugyanaz, mindegy, hogy a játékos hány nickkel játszik - attól még ő marad, s szintje nem lesz jobb, akárhány nickje is van. A második, harmadik, stb. nicket regisztráló játékos megbélyegző elnevezése a renick.

Amikor egy jó tudású, tájékozott játékos először játszik, természetesen igen jó eredményeket ér el, s azonnal kiérdemli a renick nevet. Ez gyakran válogatott trágárságokkal párosul.

Sajnos az üzemeltetők és a moderátorok között is van egy kicsiny, de annál hangosabb kisebbség, mely mindenben a trágárkodók, sértegetők pártján áll. Ez a hangos csoport általában alacsony tudású, frusztrált egyéniségekből áll, akik személyes sértésként élik meg, hogy bárki is képes kevés játék alatt önerőből azt a szintet elérni, amihez nekik több ezer játékra és hozzáférésre a teljes kérdés-adatbázishoz (amit naponta magolnak) volt szükségük.

Amikor egy önerőből jó játékos jelenik meg, az üzemeltetők és a moderátorok vadászni kezdenek az ilyen játékosokra, sértegetve őt és alkalmazva ellene az összes előnyt, melynek birtokában vannak.

Az emailekre a szerkesztőség sosem válaszol, az alapelve az, hogy "az üzemeltetőnek és a moderátornak mindig igaza van".

Szémomra megdöbbentő volt a játékosok butasága és aljassága, melyben az első játékaimtól kezdődően volt részem. Az elejétől ki lett nyilvánítva, hogy egy új néven visszatért régi tapasztalt játékos vagyok (tehát úgynevezett renick) és egyébként is egy szemét csaló vagyok, mert képtelenség tudni ilyen sok kérdésre a helyes választ. Mikor megpróbáltam észérvekkel megvédeni magamat, káromkodást kaptam válaszul. Majd pedig csapatosan, összebeszélve kezdtek támadni engem többen is, szervezetten, sokszor több éves játéktapasztalattal rendelkezők. Irígység és bunkóság - ez az alaphang a legaktívabb játékosok igen jelentős hányadánál.

Még szerencse, hogy van egy civilizált, értelmes hányad is, ezért nem hagytam rögtön abba a játékot.

Az üzemeltetőkkel és a moderátorokkal szemben viszont meg kell dicsérnem a kérdésszerkesztőket. A kérdések 98-99 %-a pontos és hibátlan. A jelzett hibákat pedig a kérdésszerkesztők gyorsan javítják.

Amikor alig néhány száz játék alatt, nulla előzetes tapasztalattal,kékköves nagylovag lettem, ez dührohamot váltott ki a magukról megfeledkezett játékostársakból és a hangos, lumpenérzelmű moderátori kisebbségből.

A játék fórumából hamarosan örökös kitiltást kaptam, indoklás nélkül, miután kiderült, hogy képtelenek a szerveződött vadászok eredményemet lényegileg csökkenteni.

Miután elértem 999 játékot, a játékot abbahagytam, 2009 elején. Majd később folytattam. Idén másik nick alatt (BircaMan az addigi maxval nick helyett) ismét beléptem játszani, kb. 7-8 hónap kihagyás után. Természetesen - mivel már volt előzetes játéktapasztalatom - 80 játék alatt lettem immár smaragdszint, s még talán 50-60 játékot kellene lejátszanom a kék szintig. Mivel nem titkoltam, hogy ugyanaz vagyok, hamarosan megjöttek a szokásos sértések. Szinte hihetetlen, de a sértegetők személyes sérelemként élik meg, hogy valaki jobb náluk, ők életcéljuknak tekintik a nyerést, magolnak órákig, s dühbe gurulnak, amikor valaki magolás, hosszas felkészülés, segédeszközök nélkül képes jó eredményeket elérni. Néhány jellemző hozzászólás az ilyen, magukról elfeledkezett, lumpenlelkű játékosoktól:

Kurva anyádat, te mocsok!

Te tetves majom!

Szopj le, te buzi!

Ami a játékosok nagy többségét illeti, az átlagjátékos normális, de szava nem hallatszik az üzemeltetői és moderátori támogatással üvöltöző lumpenek hangzavarában.

Egy biztos: a játék cseppet sem műveltségi: a ranglisták elején az üzemeltetői segítséggel rendelkezők (pl. azok, akik hozzáférnek a kérdések adatbázisához), a mániákus csalók (lényegtelen számokat tartalmazó papírokkal monitorukat körberagasztók) vannak. Rajtuk kívül egyetlen normálisnak mondható rekorder versenyzőtípus az enyhén autista típus, aki napi 18 órát játszik és rendkívüli memóriával rendelkezik.

Nagyjából 7 játékostípust lehet elkülöníteni a Honfoglalón:

1. Gyenge tudású, jellemzően átalános iskolás korú játékos. Játszik ahogy tud, győzelemre törekszik, s csak játszik, azaz nem harcol, mintha az élete függne tőle. Alapvetően pozitív játékos, egyetlen negatív jellemzője, hogy hajlamos feladni a játékot további próbálkozás nélkül, ha túl erős ellenfélbe ütközik.
2. Átlagos tudású játékos, aki szórakozásként játszik. Semmi negatívuma.
3. Átlagos tudású játékos, aki nem játéknak, hanem mélyen átélve valamiféle életbeli próbatételnek fogja fel az egészet. Ez egy negatív játékostípus. Megsértődik, ha nála jobbal találkozik, értelmetlen szabályokat talál ki, melyet egyébként maga sem tart be, ha éppen olyan a kedve. Panaszkodik mindenkire, mindenre, mert képtelen elfogadni, hogy nem elég jó játékos.
4. Magas tudású, hobbiból játszó játékos. Játszik és kész. Esetleg valamely "illemszabályokat" betart, de játéknak fogja fel az egészet.
5. Magas tudású, a játékot személyesen átélő fanatikus. Meghajol a nála jobbak előtt, azon agyal milyen illemszabályokat kellene még kieszelni. Időnként úgy érzi, hogy lovagias kötelessége az általa csalóknak tartottak látványos legyőzőzése.
6. Autista típusú elmebeteg, aki azt hiszi, hogy a játékban él. Személyes sértésként éli meg, ha legyőzik. Harcol a "csalók" ellen, miközben ő is nyugodtan alkalmazza a "csalók" módszereit.
7. Autista versenyző, aki a játékért él, magol, memorizál, viszont mégis fő elve az, hogy ez egy játék, s a cél a nyerés, aminek érdekében minden megengedhető, ami szabályos.

A játékot - mely már így is leszállóágban van, hála Istennek! - tehát nem ajánlom senkinek. (Ha már játszani akarunk, inkább a Honfoglalót kifejlesztő cég Facebook-ra csinált új játékát javaslom, neve: Triviador.) Szociológiai tanulmányként ("milyen az átlag bunkó magyar internetező?") viszont nagy élmény. Hozzáteszem: kipróbáltam a játék angol, orosz és bolgár változatát is, s sehol hasonlót nem tapasztaltam... ott a játékosok játszanak, illemszabályokat ugyan nem eszelnek ki, de nem is fogják fel az egészet élet-halál harcként, így nem is káromkodnak vagy sértegetik egymást...

A teljes foglalkoztatottság elérése érdekében Kubában a lehető legabszurdabb foglalkozások léteznek.

Az egyébként szinte teljesen üres élelmiszerboltban pl. a tej vásárlása a következőképpen történik, amikor éppen kapható tej. Normál esetben ugyanis tej csak valutás üzletben kapható ill. a jegyrendszer keretein belül, de az utóbbi esetben csak 6 éven aluli gyerekeknek jár tejjegy (napi 1 liter). Néha, ritkán viszont megérkezik egy kis tej szabadon is, normál kubai pesóért árusító üzletbe. Ez régebben gyakrabban megesett, manapság már gyakorlatilag az összes jegyrendszeren kívüli tej a valutás boltokba kerül, ill. a korlátozott szabad piacra, ami ugyanaz, hiszen ott is CUC-ban folyik az árusítás.

Kubában kétféle hivatalos pénznem létezik: a CUP és a CUC. A CUC a "normál" kubai peso, ebben kapják az emberek fizetésüket (átlag havi fizetés jelenleg kb. 300 CUP, ami nagyjából 2000 - kettőezer - magyar forint), ebben kell fizetni az "állami" költségeket, pl. közüzemi díjak, s a jegyrendszer keretein belül  szintén ebben lehet vásárolni, valamint pl. könyvesboltban, egyes étkező helyen, moziban, stb is. Van ezen kívül a CUC, a konvertibilis kubai peso, ezzel lehet vásárolni a számtalan valutás boltban. A legtöbb termék kizárólag CUC-os boltban kapható. A két pénznem immár 15 éve szabadon váltható, 24-25 CUP ér 1 CUC-ot. A CUC árfolyam rögzítve van az amerikai dollárhoz, 1 CUC 1,08 USD-t ér. A korlátozott szabad piacon CUC-árak vannak szintén. Ez a kettős valutarendszer a 90-es évek elejétől létezik hivatalosan, azelőtt a rendszer csak a turistákra vonatkozott ill. a Kubában élő külföldiekre, valamint egyes magas rangú és privilegizált kubaiakra. A 90-es évek elején a reform lényege, hogy immár az egyszerű kubaiak is használhatnak valutát, vásárolhatnak valutás boltokban. A fentiekből következik, hogy egy átlagos kubai fizetés, 300 CUP alig 12 CUC-ot ér, s 1 liter tej a valutás boltban 2 CUC-ba kerül, tehát hihetetlenül alacsony az átlag kubai fizetőképessége, s ebből következően életszínvonala is. Magasabb fizetése csak egyes állami középvezetőknek és magasabb rangúaknak van, akik fizetésük egy részét CUC-ban kapják, azaz ily módon az átlagfizetés többszörösét keresik. Egyes külföldi idegenforgalmi cégek részére dolgozó kubaiak is jól keresnek az átlaghoz képest, hiszen akár 80-100 CUC fizetést is kaphatnak. Szintén CUC-hoz juthatnak a külföldön dolgozó kubaiak (pl. a Venezuelába és Bolíviába kiküldött kubai orvosok), s a legnagyobb csoport, pedig azoké, akik az USÁ-ban élő rokonaiktól kapnak pénzt, ugyanis az amerikai embargó nem vonatkozik személyes rokoni pénzküldésre, amennyiben mértéke nem haladja meg a 300 dollárt negyedévente, így a gyakorlatban az amerikai rokon küldhet havi 100 dollárt, ami tisztán 80 CUC, s ez Kubában óriási pénznek számít (hiszen ez az átlagfizetés 6-szorosa!). A gyakorlatban persze az egész trükk lényege: valahogy elkendőzni azt, hogy a "szocialista" kubai állam saját népének értéktelen pénzben fizet, míg egyes kiemelt személyeknek meg az egyébként elátkozott USA pénznemében, hiszen valójában a CUC amerikai dollár, melyet a kubai állam bocsát ki dollárbankjegyek helyett. A kettős pénzrendszer ma már odáig fajult, hogy egyes szolgáltatásokból kétféle van: rossz minőségű CUP-os és jó minőségű CUC-os, pl. a helyközi buszoknál is így van: vannak egy részről CUP-ért a rozoga buszok, kiszámíthatatlan menetrenddel, s többórás jegyért való sorbaállással, s más részről a modern, megbízható, légkondícionált buszok CUC-ért. Aki sem nem privilegizált, se nem kubai kiküldött, se nem dolgozik az idegenforgalomban, s még amerikai rokona sincs, az a nyomor küszöbön él, a legnagyobb szegénységben.

Tehát a tej bolti árusítása a CUP-os boltban. Bemegy az állampolgár a boltba, az ajtónál áll egy alkalmazott, aki végignéz az állampolgáron, s amint észleli, hogy 1 darab üres tejesüveg van nála, odairányítja az egyik asztalhoz, ahol egy másik alkalmazott ül, akinek feladata átvenni az üres tejesüveget. Oda is megy az állampolgár és átadja az üres tejesüveget, az alkalmazott pedig egy lepecsételt és aláírt papírral igazolja, hogy az állampolgár leadott egy darab üres tejesüveget. Ezután az állampolgár beáll a sorba, ahol tejet vehet. Miután ő következik, átadja az üres tejesüveget igazoló nyugtáját, mire az alkalmazottól kap egy másik nyugtát, mellyel beállhat egy újabb sorba, ahol ténylegesen kifizetheti a tej árát, melyről kap egy pecsétet az előző igazolásra. Aztán ezzel a lepecsételt papírral beáll immár a negyedik sorba, ahol ténylegesen meg is kapja az egy üveg tejet és persze a nyugtára kap egy igazoló aláírásos szöveget is arról, hogy az egy darab üveg tej ki lett adva. Ezután már majdnem mehet is haza az állampolgár, de kifelé a boltból még azért megállítja az ajtonálló alkalmazott az állampolgárt és elkéri tőle a legutolsó nyugtát, majd az betépi. Átlagosan 50-60 perc alatt meg is történik a teljes vásárlás.

Persze az álmunka nem korlátozódik a boltokra. Jellemzően minden munkát 4-5-ször annyi ember végez, mint amennyi kellene az illető munka normál elvégzéséhez. A szállodában dolgozik pl. lifthasználati engedélyt kiadó ember, van lifthasználati engedélyt ellenőrző alkalmazott, valamint még egy ember, akinek feladata a lift gombjainak kezelése.

A fagylaltozóban külön személy adja oda a tálcát kanállal, más teszi a tálcára a fagylaltot, más valaki önti le sziruppal a fagylaltot és megint más ad egy pohár vizet a fagylalthoz.

Létezik még az országúton széken ülő ember, aki feljegyzi az elhaladók számát. Aztán van a taxisöfőr navigátora, aki ül a taxiban, mintha autórally lenne.

Természetesen a legkisebb épületben is van recepció, ahol természetesen nem egy ember, hanem több "dolgozik". Az éttermekben van külön vajaspincér és vizes pincér. A vajaspincér pogácsákat hoz ki vajjal és teszi ezt a vendég elé (jobb helyeken pótolja is a megevett/elfogyasztott pogácsát és vajat), az utóbbi pedig a vizeskancsó tartalmának szinten tartásával foglalkozik.

S ez mind csak az egyszerű alkalmazott, vezetőségi munkatársból még több van, mint egyszerű alkalmazottból, ezek feladata, hogy az egyszerű alkalmazottak munkáját ellenőrizzék.  S persze nagyon sok szabályra van szükég, hogy aztán legyen mit betartatni. A legabszurdabb szabályokat kritizálni mengedettt, pedig legális független kubai humor alig-alig létezik egyébként, a kubai humor nagyjából a Hofi előtti magyar humor szintjén van, azaz fő feladata a pártpolitikai támogatása.

A pizzériában

Bemegy egy pár a pizzériába. Gyakorlott vendégként  a fiú meg sem nézi alaposan a háromféle pizzát felsoroló étlapot, hiszen egy részről tudja, hogy kizárt dolog, hogy "ekkora nagy" legyen  választék, más részről meg tudja azt is, hogy a pizzéria évek óta ugyanazt kínálja. Viszont örömmel észleli a alábbi szöveget az étlapon "a fogyasztó pizzájához jogosult rendelni 2 pohár italt, ami lehet sör, bor vagy üdítő".

Így miután megrendel a pincértől 1-1 darabot az egyetlen kapható pizzaváltozatból, gyorsan hozzáteszi:

- S legyen szíves kihozni nekem 1 pohár sört,  a barátnőmnek meg 1 pohár bort a pizza előtt, aztán pedig s pizza után nekem 1 pohár bort, a barátnőmnek meg 1 pohár sört!

- Ezt sajnos nem lehet - jelenti ki határozottan a pincér.

- Nincs sör, se bor?

- Dehogyis, éppen van mind a kettő, de  szabályaink értelmében a fogyasztó pizzájához jogosult rendelni  2 pohár italt, ami lehet sör, bor vagy üdítő, tehát vagy sör, vagy bor, vagy üdítő, keverni nem lehet.

- Dehát nem mindegy?

- Éppenséggel mindegy lehetne, de a szabály az szabály, s be kell tartanunk.

- Tudja mit, akkor hozzon ki nekem 2 pohár bort  pizzámhoz,  barátnőmnek meg 2 pohár sört az ő pizzájához, s aztán mi majd elcseréljük egymás között!

- Na látja, elvtárs, ugye mégsem olyan nehéz betartani a szabályokat!

A fagylaltozóban

Havanna központjában van egy hatalmas fagylaltozó, az éjjel-nappal nyitvatartó Coppelia. Délelőttől késő éjszakáig sorok állnak, csúcsidőban akár 2 órát is várni kell, hogy az ember be tudjon jutni. A várakozási káosz elkerülése végett vasrácsok vannak végig, hogy közöttük a várakozók káoszmentesen tudják végigállni a sorukat, a vasrácsok elvezetnek először a rendelésfelvételig, majd a pénztárig, végül pedig az ételkiadóhoz.

Egyszer egy állampolgár hajnali 5-kor megy be fagylaltozni, s éppen nincs sor a fagylalatozóban. Ezért az állampolgár nem áll be a vasrácsok közé, hanem elsétál közvetlenül a rendelésfelvételig és előadja mit akar.

- Elvtárs, maga nem felejtett el valamit? - néz az állampolgárra az eladólány.

Az állampolgár nem tudja mit felejthetett el, csodálkozva néz a eladólányra, aki gyorsan rámutatott a "Soron kívül nem szolgálunk ki fogyasztókat!" figyelmeztető táblára.

- Dehát nincs sor, nem vagyok soron kívül.

- Elvtárs, az hogy éppen van-e sor vagy nincs, nem fontos, a lényeg, hogy maga soronkívüli, így szabálytalan fogyasztó, tehát nem szolgáható ki.

- De, elvtársnő, én nagyon szeretnék fagylaltot enni.

- Ennek semmi akadálya, ezért van egy jó tanácsom az Ön számára: menjen ki, majd jöjjön vissza hozzám a vaskorlátok között végigmenve. Így Ön is fagylalthoz jut perceken belül, s én sem kényszerülök szabályt szegni Ön miatt. Meglátja, még a fagylalt is jobban fog ízleni, ha tudja, hogy szabályszerűen jutott hozzá!

Ez a bejegyzés 10 napig szerepelt egy  utazási magazin honlapján - csak a 11. napon eszméltek rá, hogy kamu és paródia...

*

Napok óta keresek egy fényképsorozatot és még egy külön képet. Mint ősszámítógépes, szokásom az volt a kezdetektől, hogy az érdekesebb dolgokat szépen elmentem.

Úgy kezdődött, hogy a XX. sz. 90-es éveinek elejétől, amikor először lett PC-m (előtte is volt számítógépem, de nem PC volt), hogy szépen floppikra gyüjtögettem dolgokat.

Egy időben azonban a helyzet kezelhetetlenné vált, mert már négy nagy dobozom volt floppikkal, mindegyikben kb. 120 floppi. Aztán lett 1996-ban cd-íróm, így a helyzet megoldódni látszott, az összes floppit átmásoltam cd-re, összesen 2 (kettő) cd elég volt hozzá.

Nagyon örültem, hiszen volt egy 20-darabos cd-tartóm, benne 2 megírt és 8 még üres lemezzel. Aztán az öröm lassan kezdett elpárologni, mert 1998-ra már megint ott álltam immár 6 cd-tartóval, s néhány közülük nem is 20-darabos, hanem 48-darabos volt.

Megint volt tehát 200 körüli cd-m - egy részük idegen cd volt persze. Hát nagy öröm volt ezért 2001-ben dvd-írót beszerezni, közben kiselejtezni az immár teljesen felesleges idegen cd-ket és a sajátokat meg dvd-kre másolni.

Az idegen felesleges cd-kből azért érzelmi okokból náhányat megtartottam, ezeket mind a mai napig egy 48-lemezes tokban tartom, van itt minden nyalánkság, mint pl. orosz kalóz cd Windows 3.11 installációs lemezzel, orosz CorelDraw korai változat (természetesen kalóz szintén), néhány ősrégi shareware-gyüjtemény (annak idején kb. 3 éven keresztül én is
shareware-kereskedő voltam, meg persze mellékesen kalózprogramokat is terjesztettem), eredeti DOS 5.0 lemez (máig a legjobb nem-grafikus operációs rendszer), de még olyan értékes ritkaság is, mint OS/2 Warp operációs rendszer eredeti installációs lemeze, na meg néhány eredeti program, melyek nem kompatibilisek többé a Windows-zal, az XP óta, de
sajnáltam őket kidobni.

A saját cd-ket mind átmásoltam dvd-kre, kb. 15-17 dvd lett összesen.

Aztán "sajnos" lett szélesszávű internet-hozzáférésem. Aki hozzám hasonlóan ősinternetes és már az internet valódi bejövetele előtt használta az elektronikus kommunikációt, az tudja igazán megérteni, hogy mit is jelent az ősinternetesnek a szélessáv, ez kb. olyan, mintha az alkoholistát beterelnének egy kocsmába több tucatnyi fajta itallal és azt mondanák neki,
hogy ezentúl bármikor ide betérhet - csak ő egyedül - és bármennyit fogyaszthat bármiből.

Amikor 1986-1992 között életvitelszerűen Bulgáriában éltem, kezdtem el foglalkozni az elektronikus kommunikációval. Szófiában akkoriban talán 4-5 ezer embernek lehetett saját számítógépe, s ebből talán ezer tudta, hogy a számítógép és a telefonvonal egymással összekapcsolható. Ha valakinek mondanak valamit az olyan szavak, mint "modem-inicializáció",
"BBS", "UseNet", "FidoNet", "Gopher", akkor tudja miről van szó, ha meg nem, akkor kár magyarázni...

Szóval a szélessáv első megtapasztalása felejthetetlen élmény volt. Még emlékeztünk, hogy a "hőskorban" 1 MB anyag letöltése kb. 1 órába (nem vicc: egy óra) telt, s közben imádkozni is kellett, hogy nehogy megszakadjon a vonal, mert akkor újra az egész a legtöbb esetben. Aztán ugyan javult az internet-szolgáltatás, s a szélessávot közvetlenül megelőző időben már egy jó modemmel az 1 óra lecsökkent 3-4 percre, de a szélessáv (még a kezdeti ma már lassúnak minősülő is) ezt levitte 20-25 másodpercre, s ma már ez nálam kb. 5 másodperc, pedig nem is a leggyorsabb kapcsolatra fizetek elő.

Szóval hihetetlen élmény volt, hogy az ember rákattint a letöltésre, s éppen annyi ideje marad, hogy megvakarja a seggét, s már vége is a letöltésnek.
A régi időkben a kattintás után ki lehetett menni sétálni a kutyával vagy elmenni bevásárolni, majd hazaérve lezuhanyozni, felöltözni, odaülni a géphez, s örömmel konstatálni, hogy a letöltés nem szakadt meg, s már alig pár perc van hátra.

A régi időkből származó történetem, hogy amikor immár harmadszor szakad meg a vonal egy 800 KB-os fájl átküldésekor, cseng a telefon és beleszól egy ismerős: "Figyelj, maxval, itt vagyok lent a megállóban a házatoknál, hozd már le a fájlt egy floppin, mert két és fél órája szarakszunk a modemmel!".

Ami a hálózati kapcsolatokat illeti, vicces volt, hogy szinte mindenki ismerte egymást, mivel
nagyon kevés volt a felhasználó. Ami a hálózati neveket illeti, a legtöbben csak a másik
hálózati nevét ismerék, a valódit egyáltalán. Miután néhány hálózati ismerőssel közelebbről
is megismerkedtem, elkezdték használni az igazi nevemet. Aztán amikor találkozó volt valahol
egy másik, távolabbi kollégával, az egyik haver megjegyezte - amikor én még nem voltam
ott -, hogy fog jönni az Iván is. Erre a másik megkérdezte: "Miféle Iván fog jönni? Az meg ki a
fene?", mire a haver megjegyezte, hogy "Hát, a Maximilian, a maxval.", mire a másik
visszaválaszolt: "Akkor jó. De légy szíves, használd az emberek RENDES nevét, ne mindenféle
hülye igazolványbeli nevet, amit az égvilágon senki nem tud!".

Annak idején volt egy telefonos trükk. Mivel egyesek külföldre is modemeztek, valahogy
meg kellett "oldani" a költségeket. Az egyik havernek volt telefonközpontos tapasztalata,
így ki is találta a következő egyszerű megoldást. A régi, analóg típusú telefonközpontokban a
számlázás úgy ment, hogy havonta egy bizonyos napon az alkalmazott leolvasta az előfizetők
által elhasznált egységmennyiséget. Ez egy mechanikus számláló volt, mely 4 számból állott.
Egy városi 3-perces beszélgetés jelentett 1 egységet, tehát városban 3 percenként ment egyet
előre a mechanikus számláló. A hónap egy bizonyos napján alkalmazott leolvasta, hogy pl.
843620-as telefonszám számláló-állása: 4524, majd beírta a gépbe, az kivonta belőle az
előző havi mondjuk 4489-es állást, s ment a számla a különbözetről. De mi történik, ha a
számláló elér 9999-ig? A haver megfigyelte, hogy semmi, akkor indul újra 0000 állástól.
Az ötlet ezek után már magától jött: egyszerűen két leolvasás között 10050 egységet kell
elhasználni, s akkor a rendszer csak 50-et számláz. Igen ám, de hiába tudjuk, hogy a leolvasás
a hónap melyik napján van, mégsem tudhatjuk biztosan, hogy éppen mennyi az állás, azaz
nagy bukás lehet, ha pl. 10050 egység helyett csak 9950 egységet beszélünk le. De haver
megoldotta. Megtudta a belső telefonszámot, s időnként telefonált "Jó napot, kolléga! A belső
ellenőrzéstől vagyok. Legyen szíves bemondani XY telefonszám aktuális számláló-egyenlegét!".
10000 egységet kb. havi 70 óra USÁ-ba való telefonállással lehetett lebeszélni, azaz nem pont jó
volt, hiszen napi két és fél óra modemezés amerikai bbs-sel az pont teljesen megfelelő volt.
Sokaknál működött a rendszer, egyszer valaki azonban nem figyelt oda, s kapott számlát 9900
egységről. De végül ő sem fizetett. Panaszt tett, hogy fel van háborodbva, mert ez abszurdum,
hiszen nyilván nem beszélhetett ennyit! Biztos a régi telefonközpont hibája! A végén el is
fogadták a panaszát, mondták, hogy fizesse be a számla 10 %-át (az sem volt kevés
pénz), s a többit meg törlik. Aztán meg jöttek a digitális telefonközpontok, s vége lett a
"régi szép időknek".

Szóval - visszatérve a szélessávra - a letöltési sebesség az embert arra késztette, hogy
minden letöltsön. Jöttek az mp3-fájlok. egy perc alatt lejött egy 4-5 MB-os szám, majd
videók is, s minden más. Persze aztán az ember lehiggadt és kitörölt egy sor
hülyeséget, de a hasznosnak ítélt anyagok kezdtek növekedni. Most már van ismét 3
nagy mappa egy csomó dvd-vel, ez csak a szigorúan vett saját anyagokat
értve, azaz nem számítva ide a kb. 200 filmet (a kedvenc filmeimet megszerzem dvd-n, s az
anyag 95 %-a - szinte hihetetlen - nem kalóz, hanem eredeti) és a kisebbik gyerekem saját
dvd-it (a nagyobbik gyerekem külön él).

A helyzet ismét beláthatatlan, holnap ismét elkezdem áttnézni a dvd-ket, arra emlékszem,
hogy az illető fényképsorozat valamikor 2003-2005 között, a kép meg 2007-ben készült, s
remélem, hogy rászánva erre 5-6 órát, meg is találom az anyagot.

A múltkori átnézés két hete sajnos sikertelennek bizonyult, sehogy sem találtam amit keresek,
viszont bónuszként találtam néhány régi vicces dolgot, amiből a legjobbakat megosztom most.

*

Elmentett viccek

- Hogy hívják a cd-árusítással foglalkozó cigány nemzetiségű személyt?

- CD-ROM.

Sztálin idejében történt.
Az egyik munkás öt percet késve érkezett munkába. 10 év kényszermunkára ítélték,
szabotázs miatt.
A másik munkás öt perccel hamarabb ért be. Ő is 10 évet kapott, kémkedés miatt.
A harmadik pontosan ért munkéba. Ő is 10 évet kapott, szovjetellenes
propaganda miatt - svájci órát viselt.

A szovjet-jugoszláv kapcsolatok normalizálása után Tito Moszkvába utazik. Az
egyik épületre a lakók a következő feliratot teszik ki: "Éljen Tito és
bandája!".

Beszélgetés 1961-ben Litvániában:
- Hallottad, az oroszok felrepültek az űrbe?
- Mindannyian?

- Hogy hívják Herkules feleségét?
- Frau Kules.

-Melyik tyúk tojja a kindertojást?
-A kindermagos.

- Mi a különbség a teológus es a geológus között?
- Ég és föld!

Egy vak ember keresgél a konyhaszekrény fiókjában.
Egyszer csak kezébe akad a sajtreszelő.
- Ki a fene írta ezt a hülyeséget? - morogja.

- Hogy hivják a magyar radióaktív nyulat?
- Paksifüles.

Amerikai iskolában az új tanárnő érdeklődik a gyerekek neve iránt:
- Téged hogy hívnak?
- Jule.
- Nem, a "Jule" az becenév, az iskolában mondd így: "Julius"!
A tanárnő továbbmegy a másik gyerekhez:
- S téged hogy hívnak?
- Billius.

Hogyan él Kubában egy átlagos kubai?

A XX, sz. hatvanas éveinek elejéig Kuba volt az egyik legmagasabb életszínvonaló ország a karibi térségben. Manapság az utolsó vagy az utolsó előtti helyen van, holtversenyben Haitivel.

Miután a kommunisták átvették az ország irányítását 1959-ben, a gazdaság rövid időn belül a teljes káoszba jutott. A kommunista diktatúra kezdeti szakaszában egyetlen személy, Ernesto Guevara (Che), a hírhedt argentín kalandor, a kubai diktatúra kettes számú vezetője, felelt a teljes kubai gazdaságirányításért. A szovjet marxizmus-leninizmushoz képest is balra álló szélsőséges Che, bár saját bevallása szerint sem értett semmit a gazdasághoz vagy a pénzügyekhez (eredeti foglalkozása: orvos), éveken keresztül töltötte be a kubai gazdaság legfőbb számú irányítójának szerepét. Mint tipikus voluntarista, a gazdaságot új, "forradalmi" módon képzelte el, szerinte egy forradalmi államban a forradalmi tömegek forradalmi hevületük alapján és lelkesedésükkel mozgatják a gazdaságot, így nincs is szükség végülis irányítani semmit. A "láthatalan kéz" elméletének marxista-forradalmi változata azonban nem jött be: az ország hónapok alatt a teljes káoszba süllyedt. Legvadabb ötleit - állami munkarabszolgaság, a pénz megszűntetése - már nem tudta megvalósítani Che, ekkor már Fidel is beleszólt a gazdaságirányításba és látva a teljes összeomlás rémképet, valamivel azzal együtt saját bukását, s a vezetés a Szovjetúnióhoz fordult gazdasági segítségért.

Minden ellenkező híresztelés ellenére azonban Kuba sosem lett szovjet csatlósállam, mindigis megtartotta saját politikáját. Bár külpolitikai téren mindig támogatta az aktuális szovjet külpolitikát, számtalan esetben még külpolitikai téren is sokszor tett lépéseket a szovjetekkel való konzultáció nélkül, sok esetben komoly gondokat okozva a Szovjetúniónak, mivel a demokratikus világ a kubai lépések mögött mindig a szovjet politikát sejtette, még akkor is amikor ez nem volt igaz, mint pl. az angolai polgárháborúba való aktív beavatkozás vagy a grenadai kalandorakció, melyek valójában kubai egyéni akciók voltak, s a Szovjetúnió ezekbe már csak akkor folyt bele, amikor a kubai vezetés kész helyzet elé állítva a szovjet vezetést, az nem tudott már mást lépni, mint utólag támogatni szövetségesét. Fidel ügyesen játszotta ki a helyzetet: tudván, hogy a Szovjetúnió presztizsből kénytelen Kubát támogatni, így az kénytelen szemet hunyni a kubai önálló politika felett is. Valószínűleg a kubai önállóság volt az oka annak is, hogy Castróék felvételi kérelmét a Varsói Szerződésbe a Szovjetúnió vezetése Brezsnyev idejében visszautasította.

Az összomlást ténylegesen tehát csak a Szovjetúnió állította meg, mely óriási mértékű pénzügyi injekciókkal végülis stabilizálta a kubai gazdaságot - a szakadék széli szinten ugyan, de már ez is több volt, mint a szakadékba való beesés szintje.

Így Kuba elvegetált 20-25 évet, részben a Castro-testvérek hatalomra jutása előtti - korához képest fejlett - infrastukturát kihasználva, részben a szovjet segítségen élve.

A korabeli vicc szerint:

Fidel beszédet mond:

- Ellenségeink, a jenki imperialisták és a férgek (férgeknek nevezi a kubai rendszer mindazokat a kubaiakat, akiknek nem tetszik a Castro-féle kommunista rend) azt terjesztik rólunk, hogy mi a Szovjetúniónak napi 10 millió dollárjába kerülünk! (hatásszünet) Ez hazugság! (hatásszünet) Mert mi a Szovjetúniónak napi 20 millió dollárjába kerülünk! (tapsvihar)

A dolgok azonban a 80-as évek vége felé egyszerre vettek rossz véget. A régi infrastruktúra elöregedése már szemmel látható mértéket öltött a gyengénlátók számára is, s ezzel egy időben a szovjet segítség megszűnt, majd maga a Szovjetúnió is. Castro ezt akkoriban így kommentálta:

"a Szovjetúnió megszűnése számomra olyan volt, mintha egyik este megtudtam volna, hogy a Nap másnap már nem fog felkelni".

Az eredetileg is siralmas helyzet még siralmasabbá vált. Mivel a rezsim nem léphetett sem a gorbacsovi útra, sem a kínai útra, hiszen mindkettő likvidálta volna a kubai rendszert, saját utat választottak. Ennek lényege a spanyol, mexikói és kanadai nagytőke beengedése az országba, korlátozott területen, elsősorban csak az idegenforgalmi szolgáltatások terén, kettős pénzrendszer bevezetése a kubaiak számára, s egyes "kapitalista" engedmények a lakosság számára.

Mindez természetesen erős korlátok mellett: a külföldi idegenforgalmi befektetők kötelesek a kubai állam részvételével vegyesvállati formában működni, viszont ennek fejében teljes hasznukat szabadon kivihetik. A lakosság felé tett engedmények azt jelentették, hogy bizonyos területeken engedélyezetté vált a magánvállalkozás, azonban kizárólag családi vállalkozás formájában, tehát pl. bérmunka alkalmazása szigorúan tilos. Amennyiben egy-egy ilyen vállalkozás túl sikeres, túl sok pénzt keres, a hatóságok le is csapnak rá valamilyen mondvacsinált okkal, nehogy kialakulhasson egy anyagilag független polgári réteg. A vegyesvállati formában működő, külföldi idegenforgalmi befektetők által működtetett vállalkozások számára természetesen nincs tilalom a bérmunkát illetően.

3 CUP bankjegy

(forrás: Banknote World)

Ami a kubai kettős pénzrendszert illeti, ez a Szovjetúnió összeomlását követően került bevezetésre. Maga a rendszer már az előtt is létezett csírájában, de nem vonatkozott az átlag kubaira, hanem csak Kubában dolgozó külföldiekre, turistákra (akkoriban számuk az évi 100 ezret sem érte, s ezek is nagy részben külföldön élő kubaiak voltak, azaz nem tipikus turisták), külföldön dolgozó kubaiakra, s magasrangú kubai tisztségviselőkre. Normál kubaiak csak a nornál kubai pesóhoz (CUP)  juthattak hozzá, sőt valuta jogosulatlan birtoklása egyenesen bűncselekménynek számított.

10-es címlet A és C certificado

(forrás: Banknote World)

Az eredeti rendszer szerint volt a normál kubai peso (CUP) és mellette a valuta (de facto az USA-dollár), valamint 4 azaz négy darab valutahelyettesítő eszköz. Ezek neve igazolás (certificado) volt, s volt belőle A, B, C és D típusú:

• Certificado A - keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag külföldiek részére
• Certificado B - KGST-viszonylatban átváltható pénz, külföldiek részére
• Certificado C - keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag belföldieknek (kubai diplomaták, külfüldön dolgozók, egyes privilegizált vezetői rétegk)
• Certificado D - KGST-viszonylatban átváltható pénz, belföldiek, jellemzően más KGST-országokban dolgozó hivatalos kubai kiküldöttek részére

A certificado B és D használata Kubában: egyes, Kubában dolgozó kelet-európai kiküldöttek részére fenntartott üzletekben lehetett velük vásárolni, melyekben a kínálat - bár elmaradt a valutás üzletekétől -, a jegyrendszer alapján működő átlagos kubai üzletekhez képest hatalmas volt. Értelemszerűen ez a két pénznem 1991-ben, a KGST megszűnésével együtt, megszűnt, s vele együtt a KGST-s üzlet fogalma is.

Ami a keményvalutát és az azt helyettesítő A és C cerificadót illeti, ezekkel a valutás boltokban lehetett vásárolni.

Magának a pénznek a birtoklása még nem jelentett vásárlási jogosultságot, ehhez megfelelő igazolvány kellett. Tehát hiába volt egy átlag kubainak bármilyenje a felsoroltak közül, nem költhette el, mert megfelelő igazolvány hiányában be se mehetett egy valutás boltba, így egy arra jogosultat kellett megkérnie, hogy vásároljon be neki helyette. Ez annyira szigorúan volt véve, hogy még a külföldi követségek kubai alkalmazottjai, akik jogosultan kaptak fizetést CUP-on kívüli pénznemben, sem mehettek be az illető üzletekbe, a kubai hatóság jellemzően csak követségenként 1-2 kubainak adott ki ilyen igazolványt, s aztán ők vásároltak az összes többi kubai alkalmazott nevében.

3 CUC bankjegy

(forrás: Banknote World)

A Szovjetúnió összeomlása utáni változás abban állt, hogy megszűnt a valutabirtoklás és az azzal való vásárlás tilalma, minden kubainak szabad lett a valuta és az azt helyettesítő A és C certficadók birtoklása és használata. 1994-ben az A és a C certificado megszűntetésre került, helyettük létrejött egy új pénznem: a kubai koncertibilis peso (CUC). Ezzel együtt az állam nagyon sok új valutásboltot hozott létre.

Tehát így alakult ki a jelenlegi kettős pénzrendszer:

• CUP - a jegyrendszerben való termékek kifizetésére, rezsire, más „állami" költségekre, népszerű és hivatalos neve „moneda nacional", azaz nemzeti pénznem,
• CUC - a szabadon árusító állami boltokban és a korlátozott szabadpiacon való használatra, a CUC népszerű neve „chavito".

A két pénznem szabadon váltható, 1 CUC = 25 CUP. Azaz kerekítve 1 CUP = 10 magyar forint, 1 CUC = 250 magyar forint.

A fizetéseket illetően négy osztályra oszthatóak a kubaiak:

1. Külföldi (vegyesvállalati) cégnél dolgozók.
2. Önfoglalkoztató maszekok.
3. Kiváltságosok.
4. Mindenki más.

Az idegenforgalomban dolgozók kubai szempontból jól keresnek. Ilyen helyeken 80-100 CUC a fizetés, tehát 20-25 ezer magyar forint. A legjobb helyen lévők még turista-borravalókra is számíthatnak, mely napi szinten elérheti egy átlag kubai havi fizetését is. Azaz egy kivételesen jó helyen dolgozó kubai akár havi 300-400 CUC-ot is megkereshet. Érthető tehát, hogy ezek irígyelt állások.

A maszek esetében fizetésről nem beszélhetünk, nem is érdemes itt átlagról beszéli, ráadásul ez a réteg az idegenforgalmi akalmazottaknál is vékonyabb.

A kiváltságosok körében a kiváltság foka szerint más és más a fizetés CUC-aránya. Vezető tisztségek esetében a fizetés teljes egészében CUC. Kevésbé kiváltságosok esetében ez csak egy kisebb rész. Mivel a két pénzem között a különbség 25-szörös, ez nagyon nem mindegy. Hiszen ha két embernek egyaránt 500 peso a fizetése, de az egyiknél ez 450 CUP-ot és 50 CUC-ot jelent, míg a másiknál ez 500 CUC, akkor valójában az utóbbi fizetése 8-szorosa az előbbinek. Egy átlag kiváltságos, pl. egy rendőr havi szinten 100-120 CUC-ot kereshet, azaz kb. egy idegenforgalmi dolgozó szintjén.

Lássuk azonban a lakosság 80-85 %-át, tehát mindenki mást. Itt a fizetések nyomorúságosak. Egy tanár, orvos nem keres 400-500 CUP-nál többet, ami 20-25 CUC-nak felel meg. Egy munkás ennél is kevesebbet keres, átlag 300-350 CUP-ot, ami 14 CUC-nak felel meg.

A jegyrendszer valamennyire csökkenti a nyomorúságot. A jegyrendszer állampolgári jogon jár. Személyenként bizonyos mennyiségű termék vásárolható meg állami elosztóhelyeken a szabadpiaci ár töredékéért. Ezért a teljes havi mennyiségért átlagban kb. 50 CUP-pesót fizet egy kubai. A személyenkénti havi fejadag kb. a következőket tartalmazza:

• 3 kg rizs
• 2 kg bab
• 10 db tojás
• 3 kg cukor
• 0,5 kg csirke
• 0,5 kg sertéshús
• 25 dkg marhahús
• 0,5 kg halkonzerv
• 25 dkg virsli
• 25 dkg sonka.

Hat évet be nem töltött gyerekeknek továbbá napi 1 liter tej vagy ennek megfelelő sűrített tek ill. tejpor.

Megjegyzés: a havi személyenkénti adagok magyar szemmel nagyon kevésnek számítanak, viszont a 3 kg cukor meg kilóg magyar szemmel a sorból, havonta és személyenként ez hihetetlenül soknak tűnik, pedig ez a helyzet, nem elírás. Tudni kell, hogy a kubai cukorfogyasztás valószínűleg a világon a legmagasabb, az átlag kubai egy kis pohár joghurtba 7-8 kanál cukrot, egy kis csésze kávéba meg 5-6-ot tesz bele és döbbenten nézi, amikor valaki képes kávét inni cukor nélkül, az ilyet valamilyen mazochista szekta tagjának vélelmezi. Így nem vicc, de tény: az átlag kubai egyik gyakori panasza, hogy a havi 3 kg cukor fejadag milyen szégyentelenül kevés!

Sokáig könnyebbség volt, hogy a gyerekek iskolai ebédet kaptak ingyenesen vagy jelképes összegért, s ugyanaz vonatkozott az munkahelyekre is. A munkahelyi ébedet éppen idén szűntette meg a kubai vezetőség.

A havi fejadag nagyjából egy hétre elég, spórolás esetében két hétre. Ami ezen felül van, azt csak CUC-ért tudja megvenni a kubai. A boltok árai magasabbak a magyarországi árszintnél, jó nagy haszonnal árusít a kubai állam saját állampolgárainak. Valamivel olcsóbb árak vannak a korlátozott szabadpiacon, de ezek is CUC-hoz mértek, azaz nagyon magasak az átlag állampolgár zsebéhez képest.

Bár a rezsire ill. lakbérre nem kell gondolni, mivel ezek fillérek, úgyszintén egyes szórakozási lehetőségek (pl. mozi, sportesemények) vagy nagyon olcsók vagy egyenesen ingyenesek, az élelmiszer beszerzése a hónap 2-3 hetére, kozmetikai cikkek vásárlása, ruházkodás, s minden egyéb berendezési tárgy óriási problémát jelent. Itt jön képbe a floridai rokon ajándéka - a kubai rezsim elleni amerikai embargó nem vonatkozik a Kubában élő rokonnak való pénzküldésre bizonyos összeghatárig, s emiatt a Western Union nevű cégnek felmentése van a kubai rezsimmel való pénzügyi műveletek tilalma alól. Természetesen Castróék az ajándékokat burkoltan megadóztatják, ugyanis USA-dollár CUC-ra vagy CUP-ra való váltásakor 10 % "különjutalék" van, míg más valuták esetében ilyen jutalék nincs, csak hát a Western Union-on keresztül nem küldthető más, mint USD.

Emellett természetesen fontos szerepet játszik a cserekereskedelem, az ügyeskedés, s a külföldi turistának nyújtott szolgáltatás. Szomorú látvány, hogy volt középosztálybeli kubai családok, akik hazaszeretetből Kubában maradtak a kommunista rendszer ellenére, eldugott értéktárgyaikat, ékszereiket, festményeiket szinte fillérekért adogatják el sokszor gátlástalan külföldi turistáknak, akik alaposan ki is használják a helyzetet. Rossz belegondolni, hogy a kubai állampolgárok vagyonának mekkora része tűnhetett és tűnik el ily módon az országból. Ennél csak az a látvány szomorúbb, hogy a fiatal és nem annyira fiatal lányok igen nagy számban szexuális szolgáltatásokat igyekeznek nyújtani külföldieknek sokszor egy flakon sampon ellenében. Az ilyen lányok/nők kubai neve "jinetera", ami kb. lovaglólány magyarul.

A havannai véreskezű elnyomó rezsim apologétáinak kedvenc szokásuk, hogy a jó kubai egészségügyi adatokra hivatkoznak. Csak elfelejtenek néhány egyszerű összehasonlítást megtenni...

Várható élettartam (1960)
Világátlag	50 év
Karibi térség átlaga	56 év
Kuba	64 év

Várható élettartam (2007)
Világátlag	69 év
Karibi térség átlaga	73 év
Kuba	78 év

Gyermekhalandóság (1960)
Fejlett világ átlaga	43 ezrelék
Karibi térség átlaga	155 ezrelék
Kuba	54 ezrelék

Gyermekhalandóság (2007)
Fejlett világ átlaga	6 ezrelék
Karibi térség átlaga	27 ezrelék
Kuba	7 ezrelék

A táblázatokból világosan látszik: Kuba sikeresen megtartotta eleve vezető helyét a térségben, azaz teljesen hamis a kasztróista propaganda, mely az állítólag nyomorgó, betegségekben szenvedő országot elvezette a jólét és egészség felé. Hozzá kell tenni: a valódi kubai adatok bizonyára rosszabbak a hivatalosan közzétetteknél, hiszen a kommunista statisztika nem igazán megbízható (a kubai gyermekhalandóság-statisztika pl. bizonyítottan kozmetikázott), de még a hivatalos adatok is azt mutatják, hogy a kommunista vezetés nem ért el semmilyen kiemelkedő sikert, hacsak nem tekinthető sikernek, hogy az eleve jó egészségügyi helyzetet nem rontotta le.

1000 pesós bankjegy a kommunizmus előtti Kubából, akkor 1 USD = 1 CUP volt

(forrás: Banknote World)

1953-ban 160 kegyetlen gyilkos terrorista és lumpen vett részt a Moncada-laktanya megtámadásának előkészítésében. Vezetőjük a két Castro volt.

Magára a támadás helyszínére 135-en érkeztek, közülük négyen az utolsó pillanatban meggondolták magukat. A többiek pedig egy másik, kisebb laktanyát támadtak meg a Moncada-laktanya megtámadásával egy időben, de ők be sem tudtak jutni az illető laktanyába, az őrség sikeresen likvidálta őket még az épület előtt.

Tehát effektíven 131 terrorista támadott. Az eredeti terv szerint a terroristák behatoltak volna és lemészároltak volna a többnyire alvó katonákat. Fidelnek köszönhetőnek ez nem így történt. Fidel ugyanis karambolozott pont az épület előtt, ezt a laktanya őrsége észlelte, s sikerült riadóztatnia az alvókat. Fidel csoportjának a központi irányító részleget kellett volna elfoglalnia, ez nem sikerült. Raúl csoportjának feladata viszont a kisegítő részek elfoglalása volt, ez sikeresen megtörtént, többek között a laktanya katonai korházát is elfoglalták, ahol sikeresen lemészároltak többek között ágyon fekvő, beteg katonákat.

Szerencsére a riadóztatott katonaság időben ellenállt. 61 terroristát tűzharcban likvidáltak. A maradék nagyobb része halálos sérülést szerzett, ők a következő órákban, napokban elhunytak.

A két Castro gyáván kiugrott az ablakon, amikor látták, hogy mi a helyzet, s hátrahagyva elvtársaikat elmenekültek még időben kb. 10-15 társukkal együtt.

Fulgencio Batista elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, s statáriumot vezetett be. A bujkálók egy része elfogásukkor ellenállt, őket a rendvédelmi szervek likvidálták. Fidel ennél jobban féltette életet, s nem állt ellent, így került bíróság elé. Az ügyész halált kért, de a bíró - Batista nyomására "ne csináljunk mártírt belőle" alapon - csak börtönbüntetést szabott ki. Időközben a kubai katolikus egyház elérte, hogy Kubában eleve szűnjön meg a halálbüntetés, Batista meg is szüntette (majd Fidel és Che vezették be újra 1959-ben).

A félhülye szélsőbalos USA-beli és nyugat-európai, a valóságot sosem ismerő, de mindig pofázó "közvélemény" nyomására Fidel alig néhány évvel később amnesztiát kapott, s sikeresen beindíthatta újra harcát, melynek hatására 1959-ben át is vette a teljes hatalmat, s máig tartó példátlan diktatúrát vezetett be. Ez a félévszázados nyomor és elnyomás ma már igazolta Batistát: visszatekintve most már az egyébként romlott, felelőtlen és totálisan korrupt Batista-rezsim jóléti jogállami demokráciának tűnik...

Pirézia flórája és faunája

Piréziában a legtöbb állat vízekben él. Egyik legjellemzőbb állat atengeri kacsa, ez egy kételtű lény, mely a víz alatt hápogva üldöz el mindenkit, akit nem hagyja őt békén. Megtalálható még a piréz tengerekben és tavakban a nyálkás aranyponty, a kacagó sügér és a csíkos delfin.

A csíkos delfin Pirézia legbutább lénye, még az embernél is butább. A csíkos delfin piros-fehér csíkozású. Egyik kedvenc szokása a magyarkodás: ilyenkor a delfinek egybegyülnek és alapszintű matematikai kérdésekről vitáznak, aztán a helyes választ adókat megverik és elkergetik, mint árulókat,  a legrosszabb választ adó delfint pedig példképként imádják a következő magyarkodásig. A magyarkodás szó eredete sajnos ismeretlen, a piréz nyelvészek mind a mai napi vitáznak, hogy vajon a "magyarkszik" (= összevissza halandzsázik) vagy a "magyakrik" (= ok nélkül veri a mellét) szóból ered-e a szó.

A halak egyetlen természetes ellensége a halfarkas, ez egy apró madár, mely a víz felett 5 cm-es magasságban pásztázza a víz alatti területeket és kegyetlenül lecsap bármilyen halra. A kb. 7 kg-os tömegű halfarkas képes testének többszörösét kiemelni a vízből, akár a 16 tonnás elefántbálnával is képes megbirkózni egy 4-5 halfarkasból álló halfarkas-banda, az apró madarak egyszerűen megemelik négy végén a bálnát, majd a madarak egyike egy szempillantás alatt belemélyeszti fogait a bálna torkába, mely azonnali halált eredményez. A halfarkasok ínséges időkben bemerészkednek mélyen a víz alá, s murénákat rángatnak ki vízalatti barlangjaikból.

A rettegett halfarkas egyetlen természetes ellensége a farkashal, ez egy apró kis hal, mely a vízfelszín alatt úszva pásztázza a levegőt, s amint halfarkast lát, kiugrik a vízből és leteríti azt egyetlen uszonymozdulattal.

Még egy kételtű lény is él a tengepartok közelében: a tengeri nyúl, ez szimbiózisban él a tengeri kacsával. A szimbiózis lényege, hogy a tengeri kacsának gyakran viszket a hónalja, ezért kimegy a partra, ahol a tengeri nyúl megvakarja neki, cserébe pedig a tengeri kacsa védelmezi a párzási időszakban a tengeri nyúl kicsinyeit.

A tápláléklánc tetején a süvöltő áll, ez egy eddig nem teljesen leírt és rendszerezett állat. Csak annyit tudunk róla biztosan, hogy két karma van. Eddig még nem sikerült a süvöltőt megfigyelni, mert aki megpróbálta, azt a süvöltő kegyetlenül lemészárolta.

A kelet-piréz tóvidéken az úr a taviróka, mely képes a vízen járni. Igen különleges a taviróka párzása. A hím tavirókák ilyenkor lefekszenek a fák árnyékába és társasjátékokkal foglalják el magukat, miközben rá se hederítenk a nőstény tavirókákra. A nőstény tavirókák eközben igyekeznek felhívni magukra a hímek figyelmét, énekelnek, táncolnak, majd falombokat és pipiskebőröket magukra aggatva viháncolnak, miközben kihívó tekintettel széttépik ruhájákat. Mivel a hímek erre se figyelnek oda, a nőstények megragadnak egy-egy hím tavirókát, elvonszolják és megerőszakolják.

A piréz szárazföld királya a piréz vikunya, ez egy világosbarna, rokonszenves nézésű páratlan-páros patás állat. A piréz vikunyának négy lába van, azonban van plussz még két pótlába is, ezeket egy hasi erszényben tartja, s amikor sietős a dolga, leereszti ezeket is. A vikunya igen kedves, barátságos állat, de ha szóba hozzák előtte a süvöltőt, a kedves kis állat bevadul és rohanni kezd 2-3 kilométeres távon, örjöngve elpusztítva mindent útjában.

A rovarvilág Piréziában igen szegény, egyetlen rovar a piréz óvantag. Minden év februárjában az óvantagok levedlik bőrüket. A levedlett óvantagbőröket a pirézek összeszedik és édesítőszerként használják.

A piréz légteret pedig a pipiske uralja, ez valójában a tengeri nyúl magasföldi változata. Abban különbözik a tengeri nyúltól, hogy nem kételtű, hanem hároméltű, ugyanis a vizen és a szárazföldön járás mellett képes a levegőben ülni. A pipiske bőre igencsak értékes, mert vízhatlan és természetes félvezető.

Kevés Piréziában a hegyvidék, de a meglévő néhány magasabb hegy legfőbb lakosa a rénfarkas. Ez kinézetre olyan, mint egy kárpáti-békési farkas, azonban növényevő és aggancsa van. A hím rénfarkas - ellentétben a nőstény rénfarkasokkal - szigorúan monogám, azonban aggancsa attól függően nő, hogy nőstény párja hány hím partnerrel lép kapcsolatra.

Régen, elsősorban 2000-2006 között fanatikus lottójátékos voltam. Akkoriban érdeklődtem a játék rendszere iránt is. Egy időben még majdnem nyitottam is egy lottózót.

Nem akarok a lottó történetéről írni, nem is néztem át hozzá elegendő anyagot, csak két érdekes esetet szeretnék megosztani. A lottó történetéről csak annyit, hogy bár már az ókorban ismert volt a lottó, igazi nagy népszerűsége a XX. sz. második felében kezdődött meg.

A lényeg: a lottó 95 %-ban szerencsejáték. 5 % ész kell hozzá, ez is csak azért, hogy az ember ne kövesse el a legnyilvánvalóbb hibákat.

Feleségem egyik nagyapja 30 éven keresztül játszott ugyanazokkal  a számokkal, melyek a következők voltak: 1, 2, 3, 4, 5, 6. Ez a hatos lottó volt, 6/49-es rendszerben. Szerencséje, hogy sosem volt telitalálata, mert valószínűleg megütötte volna a guta. Ugyanis halála után kb. 10 évvel bekövetkezett ez: kihúzták az "ő" számait: 1, 2, 3, 4, 5, 6. Nagy csodálkozás volt ez, s még nagyobb pofára esés.

A hatos lottón a telitalálat esélye nagyjából 1 a 14 millióhoz, ez 4-szer nagyobb  esély, mint a hagyományos magyar lottón (ötöslottó 5/90 rendszerben), így évente átlagban 15-20 alkalommal szokott lenni telitalálat.

Azon a héten, amikor ezeket a számokat kihúzták 150 (százötven) telitalálat volt! 150 ember akadt, aki csak a matematikához értett, de a pszichológiához egyáltalán nem.

A matematikusok fölényesen hangoztatták, hogy minden kombinációnak teljesen egyforma az esélye, azaz az 1, 2, 3, 4, 5, 6 kombináció semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint 6 véletlen szám kombinációja.

Ez persze igaz, azonban az 5 % ész ahhoz kell, hogy megértsük: a lottójátékos célja nem az, hogy telitalálatot érjen el, hanem az, hogy nagy legyen a nyereménye. Hiába találjuk el totón az összes meccset, ha minden meccsen az abszolút papírforma jön be: ilyenkor még tízezer ember tippelte ugyanazt, s a nyereményünk minimális lesz.

Ez esetben pontosan ez történt: az 1, 2, 3, 4, 5, 6 kombináció túl nyilvánvaló, ezért túl sokan játsszák meg, így nem is érdemes megjátszani.

A konkrét esetben a telitalálat egyenként alig 3-4-szer ért többet, mint egy ötös találat. Ha nem lenne az a szabály, hogy minden szelvénnyel csak egy nyeremény igényelhető, s mindig csak a legnagyobb eltalált kombináció, érdemesebb lett volna, ha a telitalálatos nyertesek hatos találatuk helyett ötös találataikra kértek volna nyereménykifizetést! (Minden telitalátos hatoslottós szelvény egyben 6 db ötöstalálatot is elér.)

Szóval egy tanács, annak aki lottózik: SOSE játsszunk nyilvánvaló kombinációkkal, mint pl. az utolsó vagy az első számok, vagy a szelvény sarkain és közepén lévő szám, mert ezeket aránytalanul sokan tippelik, ami miatt nem érdemes ilyen kombinációval nyerni. A telitalálat esélye minimális, így ne rontsuk helyzetünket még azzal is, hogy a nyeremény összegét is minimalizáljuk.

Egyébként lottózni - a közhiedelemmel ellentétben - ÉRDEMES. Azonban csak egy vagy maximum néhány szelvénnyel. Drága lottószisztémákat használni meg butaság, mert az esélyt nem növelik jelentősen.

Miért érdemes játszani kevés szelvénnyel? Mert a potenciális nyereség olyan mértékű, hogy a kis pénz, ami befizetünk érte nevetséges befektetés. Minimális pénz áll szemben nagyon nagy nyereséggel, így érdemes játszani, akkor is, ha az esélyünk a nyerésre minimális.

Aki pókerezik, az érti ezt. Mivel a póker félig sport, félig szerencsejáték, pókeres példával jobban bizonyítható, hogy ez így van. Ha 9 ember játszik pl. 1/2 dolláros alapon, s a kasszában (pot) már van 1500 dollár, s az utolsó körben vagyunk, amikor valaki betesz 50 dollárt, s szinte biztosak vagyunk benne, hogy vesztettünk, MEG KELL adnunk a hívást, mert 50 dollárért nyerhetünk 1500+ dollárt. Egyetlen esetben nem kell megadnunk a hívást: ha tudjuk, hogy vesztettünk, de ez a csalás kategóriája már, s itt normál, szabályos pókerezésről beszélünk.

De most áttérek a lényegre.

A lottóban az esély minimális, mint mondtam. A magyar ötöslottón egy szelvény ára 225 forint jelenleg. Egy átlagos dzsekpot 1,5-2 milliárd forint. Ha biztosra akarnánk menni, 54 millió szelvényt kellene feladni. 54 millió szelvény ára azonban 12 milliárd forint. Tehát semmi értelme biztosra menni. Az eddigi legnagyobb dzsekpot is ennek alig a fele, kb. 6 milliárd forint volt. Azaz a befektetés biztos veszteség lenne.

Közel egy évig kellene halmozódnia a dzsekpotnak, ráadásul rekordforgalommal, hogy már érdemes legyen biztosra játszani. Ennek kivédésére van beépítve a lottóba a dzsekpot-korlát. A magyar lottójátékokon maximum 52 hétig halmozódhat a dzsekpot, azaz ha 52 hétig folyamatosan nincs telitalálat, az 53. héten a felhalmozódott összeget szétosztják mindenképpen a nyertesek között. Előfordult már olyan eset, hogy a magyar ötöslottón másfél évig nem volt telitalálat, de ez még a kommunizmusban volt, a dzsekpot-rendszer bevezetése előtt volt. (A kommunista rendszerben a dzsekpotot ideológiai okokból tiltották: nehogy "túl sokat" lehessen nyerni.)

Hozzáteszem: külön probléma a "biztosra menésben", hogy nem biztosítható, hogy csak a mi szelvényünk nyer. Ez a fő kockázati tényező!

Vannak azonban nagyobb esélyű lottórendszerek. Az egyik ilyen az ír 6/36-os rendszerű hatoslottó, ahol a telitalálat esélye kb. 1 a 2 millióhoz. Írországban  1992-ben történt meg - ahol egyenként fél ír fontba kerül egy szelvény -, hogy a dzsekpot elérte az 1,7 millió ír fontot, azaz elérte, sőt majdnem kétszeresen meghaladta a "biztosra menési" küszöböt. Hiszen 2 millió szelvény került 1 millió fontba, a dzsekpot meg 1,7 millió.

Stefan Klincewicz, ír-lengyel állampolgár gyorsan észbe kapott. 20-tagú baráti körének minden tagja befizetett 50 ezer fontot, s Klincewicz megjátszotta az összes kombinációt. A nyeremény végül 2 millió ír font (1 ír font = kb. 1,3 euró) lett.

Sajnos három személynek lett telitalálata, így kevesebb, mint 700 ezer fontot ért a baráti társaság egyetlen nyertes szelvénye. Azonban a veszteségtől az mentette meg őket, hogy természetesen még töménytelen ötös, négyes és hármas találatuk lett, így végül összesen 1,2 millió fontot nyertek. Tehát a műveletet 200 ezer font tiszta nyereséggel zártak. Minden egyes barát az eredetileg befizetett 50 ezer fontja helyett kapott így 60 ezer fontot. Nem egy csillagászati összeg, de azért semmiképpen sem mondható rossznak egy hét alatt 20 % tiszta nyereséget elkönyvelni.

A havannai szovjet-orosz iskolában érettségiztem 1985-ben.

Azért mondom szovjet-orosznak, mert hivatalosan a Szovjetúnióban nem léteztek szovjet iskolák, ugyanis az iskolarendszer a tagköztársasági szinten működött, azaz mindegyik szovjet iskola valamelyik szovjet tagköztársasághoz tartozott. A Szovjetúnió határain túli szovjet iskolák természetesen az Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság alá tartoztak. A havannai iskolában így vicces módon kétféle felirat volt: kint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Nagykövetsége, a papírokon meg az Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság Oktatási Minisztériuma szöveg állt. Ez utóbbi szöveg szerepel az érettségi bizonyítványomon is.

Az iskola még 1970-ben jött létre, amikor a szovjet-kubai kapcsolatok különösen intenzívvé váltak. A csúcs a 80-as évek első felére esett, pontosan arra az időszakra, amikor én ebbe az iskolába jártam (1980-1985 között tanultam ott), ekkor 20 ezer (húszezer!) szovjet kiküldött dolgozott Kubában a legkülönbözőbb minőségben.

Természetesen a 20 ezer szovjet kiküldött Kuba legkülönbözőbb részein dolgozott, csak egy rész Havannában. Ez az iskola a Havannában dolgozó szovjet kiküldöttek gyermeikenek oktatását szolgálta. A szovjet szabályok szigorúan tiltották, hogy szovjet kiküldött gyermeke külföldi iskolába járjon, a „baráti szocialista” kubai iskolába járás is tilalom alá esett.

Az iskola hatalmas méretű volt. Eredetileg egy katolikus szerzetesrendé volt, amit aztán a kommunista hatalomátvétel után elkoboztak a katolikus egyháztól. Két emelet volt, négyzet alakzatban fogott körbe az épület két hatalmas belső udvart. Az egész egy, négy utca határolt, teljes háztömböt foglalt el. Emeletenként volt kb. 60 tanterem.

A méret szükséges volt teljes mértékben. Az iskolában nagyjából 2500 tanuló volt. Összesen 10 osztály, minden osztályban volt legalább 5 tagozat, de a rekord az egyik osztályban a 8 tagozat volt: A, B, V, G, D, E, ZS és Z osztállyal! Ha jól emlékszem a rekord osztályonkénti tanulószám 55 körül volt.

Természetesen az iskolában nem csak szovjet kiküldöttek gyermekei voltak. Volt több keletnémet, lengyel és bolgár gyerek is, bár nekik volt saját iskolájuk is Havannában, tehát volt keletnémet, lengyel és bolgár iskola is, egyes keletnémet, lengyel és bolgár gyerekek mégis inkább a szovjetbe akartak járni az orosz nyelv tanulásának lehetősége miatt. Rajtuk kívül voltak még csehszlovák és magyar gyerekek is, e két országnak nem volt saját iskolája, s bár e két ország gyermekeinek zöme inkább kubai iskolába járt, egyesek a szovjetben voltak. Volt még néhány mongol és afgán gyerek is. Más nemzetiség nem volt, a szóba jöhető egyéb „szocialista” országok gyermekei nem jártak oda, vagy mert volt saját iskolájuk, ahová kötelező jelleggel járniuk kellett (Észak-Korea, Vietnám és Kína esete ez volt) vagy pedig – bár nem volt nekik saját iskolájuk – saját országuk tiltotta, hogy szovjet iskolába járjanak (ez volt pl. Románia és Albánia esete).

De természetesen volt még egy nemzetiség az iskolában, hogy a legfontosabbat ne felejtsem el: a kubaiak. A tanulók 10-15 %-a kubai volt. Ezek egy része szovjet-kubai vegyes házasságból származó, Kubában élő – tehát nem kiküldött – gyerekek, nekik egyes esetekben engedélyezte az iskola, hogy oda járjanak (nem mindig). Más részük a kubai elit gyermekei: részben kubai diplomaták gyermekei, akik valahol külföldön már jártak szovjet iskolába, s így "jogot nyertek", hogy folytassák az iskolában tanulmányaikat, részben pedig egyszerűen a kubai felső vezetés gyermekei.

A kubai iskolarendszernek már 10 éves kortól szerves része a munka. Nem jelképes munka, hanem valódi. Minden kubai gyerek évi 45 napot dolgozik, erre az időre a gyerekeket elviszik egy „táborba”, bentlakásos iskolába, s ott 45 napig mezőgazdasági munkát végeznek. Csak komoly egészségügyi papírokkal lehetett ez alól kibújni. Mivel a legfelsőbb kubai vezetés nem akarta gyermekeit ilyen "élményben" részesíteni, a szovjet iskolába járatta őket, ily módon mentesítve őket a kötelező tanulói munka alól. Miniszterek, kormánybizottság-elnökök (a kormánybizottság több mint a minisztérium a kubai rendszerben), tábornokok gyerekei jártak oda, s más kivételezett személyiségek gyermekei. Egy időben osztálytársam volt pl. a kubai űrhajós egyik fia többek között.

Ami a szovjet gyerekeket illeti, legérdekesebb tapasztalat a nemzetiségi összetétel és a nyelvhasználat megfigyelése volt. Talán kétharmad volt az orosz, az ukrán és a belarusz nemzetiség. Ők természetesen orosz anyanyelvűek voltak, bár az ukránok egy része ukránul is beszélt, de mind az orosz nyelvet használták. Pontosabban volt egy kivétel: egy ukrán gyerek, aki nem tudott oroszul. Akkoriban ez nagy csodának számított. Voltak még kazahok, zsidók, moldávok és kisebb nem-orosz oroszországi nemzetiségek, ők mind orosz anyanyelvűek voltak. A nem-orosz oroszországi nemzetiségiek között az egyik érdekes eset egy komi gyerek volt, aki – bár orosz volt az anyanyelve – valamennyire beszélt komiul is, s nagyon büszke volt magára, igyekezett magyarokkal kommunikálni minden áron, hangoztatva a finnugor testvériség eszméjét. Őtőle tudtam meg akkor, hogy a komi nyelvnek volt a középkorban egy saját ábécéje is, persze aztán nyelvészként már ezt megtudtam, de akkor nekem ez új információ volt. A komi ábécé (pontos neve: abur) egészen a XVIII. századig használatban volt, akkor szorította ki az cirill ábécé komi változata.

A nagy kakukktojás 5 nemzetiség volt: észtek, grúzok, lettek, litvánok, örmények. Ezen öt nemzetiség gyerekei nem voltak orosz anyanyelvűek, s az oroszt idegen nyelvként beszélték, sőt saját nyelvüket haszálták saját nemzetiségűekkel való kommunikációjukban.  A grúzok és az örmények még spanyolul is képesek voltak megtanulni, ez nagyon nem volt jellemző a többi szovjetre, ők általában addig jutottak, hogy több éves kubai tartódkodás után sem tudtak mondani többet annál, hogy „jó napot!”.

Az iskola jelenleg is létezik, mint az orosz követség iskolája. A gorbacsovi éra vége felé a tanulók létszáma drasztikusan lecsökkent néhány százra. 1992-ben az iskola el is költözött, azóta egy jóval kisebb épületben van. Hogy jelenleg mi működik a régi iskolaépületben, sajnos nem tudom biztosan, de úgy tudom, hogy semmi. De műhold-képen azért megnéztem alaposan...

forrás: http://www.cubaschool.z83.ru

A világ 194 nemzetközileg elismert független államából jelenleg 44 államformája monarchia.

A monarchikus államrendet két fő típusba szokás rendezni: alkotmányos monarchia és abszolút monarchia. Egyes szerzőknél öt típus létezik: alkotmányos monarchia, parlamentáris monarchia, abszolút monarchia, rendi monarchia, hagyományos monarchia. Bár az utóbbi sokkal pontosabb felosztás, sajnos a szerzők többsége és a médiák nem használják: a parlamentáris monarchiát az alkotmányos monarchia kategóriájába teszik vagy egyenesen azonosítják vele. Ez utóbbi, azaz az "alkotmányos monarchia" kifejezés kizárólag parlamentáris monarchia értelemben való használata a legkárosabb a terminológiai tisztaság szempontjából.

Hozzá kell tenni, az egyes kategóriák eleve szélesek. A hatalmi mechanizmus az ugyanabban a kategóriában lévő egyes országok között csak hasonló, de nem feltétlenül teljesen azonos.

Én most a kettős felosztást fogom használni, mert nem akarok szembemenni a magyar médiák szóhasználatával...

Alkotmányos monarchia (36 ország)

Alapvetően ez azt jelenti, hogy a monarcha hatalma korlátozva van az alkotmány által oly módon, hogy a szuverenitás alapja vagy csak a nép, vagy a nép és monarcha együtt.

Több altípusa van, lássuk ezeket!

Parlamentáris monarchia - a monarcha államfő, tényleges hatalma azonban nincs (22 ország)

Ezekben az országokban a monarcha szerepe kb. ugyanaz, mint egy parlamentáris köztársaságban egy nagyon gyenge jogosítványokkal bíró köztársasági elnöké. Nem feje formálisan sem a végrehajtó hatalomnak, a kormány ülésein nem vesz részt, s nem rendelkezik vétójoggal sem a törvények kihirdetésekor.

Ilyen rendszer működik a következő országokban: Antigua és Barbuda, Ausztrália, Bahama-szigetek, Barbados, Belize, Egyesült Királyság, Grenada, Jamaika, Japán, Kanada, Lesotho, Pápua Új-Guinea, Saint Kitts-Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent, Salamon-szigetek,  Spanyolország, Svédország, Thaiföld, Tuvalu, Új-Zéland.

Hasonló rendszer működik Andorrában, ahol azonban a kormány által kötött nemzetközi szerződéseket illetően a monarcháknak (Andorrának ugyanis két hercege van) vétójoguk van.

Ami a következő 16 országot illeti - Antigua és Barbuda, Ausztrália, Bahama-szigetek, Barbados, Belize, Egyesült Királyság, Grenada, Jamaika, Kanada, Pápua Új-Guinea, Saint Kitts-Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent, Salamon-szigetek, Tuvalu, Új-Zéland - a monarcha személye közös, a mindenkori brit uralkodó egyben uralkodója a többi 15 országnak is. Azonban fontos tudni, hogy ez tisztán perszonálunió, egyéb közjogi következmények nélkül, azaz pl. II. Erzsébet Ausztráliában nem "brit királynő", hanem kizárólag "ausztrál királynő", s ausztráliai tartózkodása során a brit zászlót sosem használja, hanem kizárólag az ausztrál zászlót és saját királyi zászlóját, annak is kizárólag ausztrál változatát. Kivételt képez Grenada és Kanada, ahol a királynő hivatalos elnevezése "brit és grenadai királynő" ill. "brit és kanadai királynő", azonban e két országban a királynő látogatásakor szintén nem használatos semmiféle brit zászló ill. címer, hanem kizárólag a helyi zászló és a királynő saját zászlaja.

Parlamentáris monarchia - a monarcha államfő és a végrehajtó hatalom feje, tényleges hatalma azonban nincs (7 ország)

Ezekben az országokban a monarcha jogilag a végrehajtó hatalom feje, azonban minden döntése a parlament által megválasztott miniszterelnök vagy egyes miniszterek  ellenjegyzéséhez kötött, önállóan nem hozhat döntést. A miniszterelnök és miniszterek kiválasztása is a választott törvényhozó testülettől függ, a monarcha nem szólhat bele ebbe sem. A monarcha szerepe elsősorban ceremoniális. A politikára személyisége révén tud hatni, hiszen mint a végrehajtó hatalom feje, ő elnököl a kormányüléseken, így hozzá tud szólni a napirendi pontokhoz, azonban a döntés többségi, nem az övé, bár a kormány az ő nevében dönt. Kicsit olyan ez, mintha a kormánynak lenne egy plusz tagja, aki a kormánytól független személyiségként hozzászolhat. Ezt a szerepet a helyi hagyományoktól függően minden országban másképp gyakorolja a monarcha, van ahol ez szerepe szinte csak ceremoniális, azaz a monarcha a kormányülés megnyitásán és bezárásán kívül meg sem szólal, s van ahol jelent valamilyen tényleges tevékenységet. Olyan országok is vannak, ahol a monarcha általában ceremoniális módon tevékenykedik, de kivételes helyzetekben aktívabban gyakorolja meglévő jogait. Természetesen a hivatalos kormányüléseken kívüli rendes kormányzati munkát kizárólag a miniszterelnök irányítja, ebben a monarchának már nincs szerepe.

Államfőként a monarcha szerepe egy parlamentáris köztársaság nagyon gyenge köztársasági elnökéhez hasonlítható, pl. van ugyan vétójoga a törvények kihirdetése előtt, ezt azonban hagyományosan soha - vagy szinte soha - nem gyakorolja.

Ilyen rendszer működik Dániában, Kambodzsában, Luxemburgban, Norvégiában.

Belgiumban, Hollandiában és Malájziában a helyzet hasonló, azzal a különbséggel, hogy ott a kormányüléseken a monarcha nem vesz részt, a kormányüléseket a miniszterelnök vezeti, azonban a monarcha rendszeresen találkozik a miniszterelnökkel és a miniszterekkel, akik tájékoztatják a monarchát a kormányülésekről.

Alkotmányos monarchia, ahol a monarcha államfő és a végrehajtó hatalom feje, s a választott testületekkel együtt tényleges hatalmat gyakorol (7 ország)

Ez a rendszer egy elnöki köztársasághoz hasonlítható, ahol az államfő a végrehajtó hatalom feje, viszont a nép által megválasztott törvényhozás teljesen független tőle. Törvényeket csak a választott parlament hozhat, azonban az államfőnek vétójoga van.

Bhután, Jordánia, Kuvait, Liechtenstein, Marokkó, Monaco, Tonga tartozik ebben a csoportba.

Monacóval kapcsolatban érdekesség és ez ország tényleges szuverenitásának fokát jelzi, hogy a mindenkori kormányfő személyét illetően - aki a végrehajtó hatalom napi munkáját irányítja -,  a monacói herceg a francia kormány egyetértése után nevezheti ki.

Tulajdonképpen Liechtenstein az utolsó valódi szuverén alkotmányos monarchia Európában, ahol a monarcha tényleges hatalommal rendelkezik.

Bhutánnal kapcsolatban érdekesség, hogy a királyt a parlament kétharmados többséggel elmozdíthatja hivatalából.

Abszolút monarchia (8 ország)

Alapvetően ez azt jelenti, hogy a monarcha hatalma nincs korlátozva, azt legfeljebb csak a szokások és hagyományok korlátozzák.

Itt is érdemes megkülönböztetni több típust.

"Átmeneti" monarchia, mely az abszolút és az alkotmányos közti átmenet formájában működik (3 ország)

Leginkább a régen létezett rendi monarchiára hasonlít. A hatalom a monarcháé, azonban tőle függetlenül léteznek választott vagy más hagyományos testületek, melyekkel a monarcha a hagyomány szerint együttműködik.

Ilyen rendszer működik Bahreinben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Szváziföldön.

Teokratikus abszolút monarchia (1 ország)

Egy vallási testület vezetője egyben az abszolút uralkodó: Vatikán.

Hagyományos monarchia (4 ország)

Itt a monarcha hatalma korlátlan, csak a meglévő szokásjog korlátozza. Választott testületek vagy egyáltalán nincsenek vagy azok kizárólag tanácsadói szerepet játszanak.

Ebbe a csoportba tartozik: Brunei, Katar, Omán, s Szaúd Arábia.

A monarchikus cím öröklődése

Szeniorátusi elv alapján (4 ország)

Jordánia, Liechtenstein, Luxemburg, Marokkó.

Fiúi elsőszülöttségi elv alapján (25 ország)

Bahrein, Bhután, Brunei, Egyesült Királyság (+ a 15 további ország, ahol a monarcha személye egyezik a mindenkori brit monarcha személyével), Japán, Monaco, Omán, Spanyolország, Thaiföld, Tonga.

Egyenlő (fiúi és lányi) elsőszülöttségi elv alapján (5 ország)

Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia, Svédország.

Választott monarcha (7 ország)

Kambodzsa - egy, az ország legfőbb közjogi méltóságaiból álló speciális testület nevezi ki.

Katar - az emír családja választja meg.

Kuvait - a mindenkor emír nevezi meg örökösét a szokásjog alapján, a kinevezést a parlamentnek jóvá kell hagynia.

Lesotho - a hagyományos klánok vezetőinek tanácsa választja meg.

Szaúd Arábia - a királyi család választja meg.

Szváziföld - a mindenkori király halálakor a királyi család eldönti, hogy a király feleségei közül melyiket illeti az "Elefántnő" cím (ez bármelyik feleség lehet, kivéve az elsőt és a másodikat), majd a kinevezett "Elefántnő" egyik fia új királynak lesz megválasztva (ez lehet bármelyik fia, de sosem az elsőszülött fia - általában a második fiú szokott lenni). Szváziföldön a király többnejűsége kötelező, ugyanis a hagyomány szerint a királynak minden egyes szvázi törzsből választania kell magának legalább egy feleséget. Az első két feleséget nem is a király választja ki, hanem kijelölik számára, ez a két feleség kötelezően nemesi származású, azonban az ő gyerekeik nem lehetnek királyok, mivel a vérkeveredés érdekében a szvázi szabályok kötelezően előírják, hogy a király nem származhat anyai ágon nemesi családból. A jelenlegi királynak eddig összesen 14 felesége van.

Vatikán - a monarcha a mindenkori római pápa, akit életfogytig választ a választójoggal rendelkező bíborosokból álló Pápaválasztó Konklávé.

Egyéb (3 ország)

Andorra - két herceg van, az egyik a mindenkori francia államfő, a másik Urgell katolikus egyházmegye (Spanyolország) mindenkori püspöke.

Egyesült Arab Emirátusok - az ország 7 emirátus szövetsége, Abu Dhabi mindenkori emírje a közös uralkodó, akinek hivatalos címe, egyedülálló módon egy monarchiában, "elnök".

Malájzia - az ország 13 szövetségi állam és 3 szövetségi terület szövetsége. A 13 szövetségi államból 9 monarchia, ahol a monarcha tényleges hatalommal nem rendelkezik. A 9 monarcha maga közül választja meg 5 éves mandátummal Malájzia mindenkori királyát.

Különös esetek

A legérdekesebb esetek azok, ahol egy meglévő államon belül vannak almonarchiák. Az esetek nagy többségében ezek valódi hatalommal nem rendelkező monarchák, akiknek státuszát az állam ily módon ismeri el.

A már említett Egyesült Arab Emirátusok és Malájzia esete világos, hiszen itt az ország eleve szövetség, így az előbbiben 7 emirátus, míg az utóbbiban 9 szultanátus van.

Többi afrikai ország elismer saját területén hagyományos törzsi királyságokat. Beniben 1, Dél-Afrikában 1, Kongóban 2, Ghánában 2, Nigériában 8, Ugandában 5, Zambiában 1 ilyen hagyományos királyság létezik.

Afrikán kívül is létezik ilyen rendszer. Indonéziában 15 szultánság van elismerve, közülük az egyik tényleges hatalommal is rendelkezik, Indonézia 33 közigazgatási egysége közül az egyik, Yogyakarta vezetője a mindenkori yogyakartai szultán.

Új-Zélandon hivatalos elismert a maori király, mint a maori őslakosok vezetője.

A legfurcsább eset a hagyományosan antimonarchista Franciaország, ahol Wallis és Futuna tengerentúli területen a francia alkotmányjog hivatalosan elismeri a terület három hagyományos királyságát.

Egyéb érdekes tények

A legutóbbi ország, ahol a monarchiát eltörölték Nepál volt, a monarchia eltörlése 2008-ban következett be.

A legutóbbi ország, ahol az eltörölt monarchiát visszaállították: Kambodzsa, a kommunisták 1976-ban eltörölték a monarchiák, majd a kommunista utódpárt által uralt kormány 1993-ben visszaállította.

A világ legnagyobb királyi palotája a brunei szultán központi palotája, melynek teljes beépített területe pontosan 200 ezer négyzetméter.

A legutóbbi népszavazás a monarchia visszaállításáról Albániában történt 1997-ben, azonban a szavazóknak csak az egyharmada szavazott a monarchiára.

A legutóbbi eset, amikor egy volt monarcha választott politikusként kezdett politikai tevékenységbe: II. Szimeon volt bolgár király (cár), aki 1943-1946 között uralkodott (kiskorúként), megnyerte a 2001-es bolgár parlamenti választásokat, majd 2001-2005 között a miniszterelnöki posztot töltötte be civil nevén (Szimeon Boriszov Szakszkoburgotszki).

Ismét kezd tetőfokára hágni a magyarkodás*. Nyilas magyarok magyarnak az utcákon, magyarnak a médiáikban, magyarnak éjjel-nappal. Elfelejtették, hogy úgy 60 éve akkori elvtársaik az akasztófán végezték...

Talán manapság még elegendő a könnygázillatú gumibot a nyilas magyar csürhe megfékezésére, de azért érdemes előkészíteni a sufniból az ácsszerszámokat, hátha holnap újra akasztófákat kell ácsolni, a mai újnyilas vezérek ártalmatlanítására...

 

*

*magyarkodás = magyar nemzetiségű, elsősorban szélsőjobbos aktivisták hőzöngése, gyűlölködőse, kirekesztése, majd emberiségellenes cselekvése

Padtársam Andrej magas, vékony, fekete szemű és hajú gyerek. A távoli Vlagyivosztokból érkezett. A legjobb szó rá: az osztály hülyéje (XXI. századi magyarul: lúzer). Annyira lúzer, hogy hozzá képest még én is vagány macsónak néztem ki. Az a típus, aki inkább nem száll le a zsúfolt buszról annál a megállónál, ahol le kellene neki, mintsem megkérje utastársait, hogy engedjék előre az ajtóhoz.

Az egyik hűvös trópusi decemberi reggelen (kora reggel alig 18 fok), amikor szokásom szerint éppen arról elmélkedtem, hogy mit is keresek én ebben az iskolában, enyhe szagot éreztem: Andrej szellentget enyhén az orrom alá. Csodálkozva nézek rá, de ő nem kapja el pillantásomat, mert éppen nagy műgonddal latin betűket kaligrafál füzete hátsó, belső, kemény borítólapjára. Alig hiszem el, amikor odanézek, ugyanis az URSS THE BEST AND FORCE COUNTRY szöveg rajzolódik ki.

Hihetetlen, hogy még az osztály hülyéje is birodalmi felsőbbrendűségtől szenved. Ez az igazi agymosás: még a közösség megvetett tagja sem képes akár enyhe kritikát is táplálni a közösség közös elmebaja iránt.

Évvel később újra láttam Andrejt. Az éppen felbomlóban lévő Szovjetúnió hadseregének tagja volt, őrmesteri rangfokozatban. Egyetlen kérése volt hozzám: küldjek neki vodkát, ha lehet, egy ládányit. Kérdése is volt: tiszteljük-e a szovjet emlékműveket?

Néhány hónap múlva levelet írt: a vodkát nem kapta meg. Én visszaírtam neki: azt hittem, hogy emlékművei bőven ellátják itallal...

Azóta nem írt Andrej.

Viszont évekkel később, már a XXI. században, egy internetes fórumon, ahol az iskolánk (a havannai szovjet-orosz iskola) volt diákjai cseréltek eszmét, egyszer egy volt orosz osztálytárs megkérdezte tőlem: "ugye, akkoriban mi nagyon nagyképű alakok voltunk, biztosan nagyon szar volt nektek (ez alatt a "nektek" alatt a Szovjetúnión kívüli országokból érkezett diákokat értette) az iskola, nem volt könnyű elviselnetek bennünket?". Nagyon meglepődtem a kérdésen, mire ő pontosította: "elgondolkodtam ezen, s arra jutottam, hogy akkoriban mi szovjetek olyanok lehettünk, mint manapság az amerikaiak, nagyképűek, a világ urai, akiket senki más nem érdekel". Igen, ilyenek az oroszok, ezért szeretem őket, képesek önkritikusak is lenni - pedig ez nagyhatalmak polgárai ritkán jellemző...

Három részre választottam a statisztikai adatokat. Az első kategória a kulturális-oktatási-egészségügyi szint. A második a gazdasági szint. A harmadik a szabadság szintje.

Kizárólag hivatalos forrásból származó adatokat használtam. Azokban az esetekben, amikor nem volt elegendő adat, az illető országot nem kategorizáltam, ezek a térképen fehér színűek. Nem elegendőnek nyilvánítottam az adatokat, ha nem volt meg legalább az adott kategóriához tartozó adatok fele. A nem-független területeket minden esetben üresen hagytam, ezek is fehérek.

*

Kulturális-oktatási-egészségügyi szint:

Itt a különféle adatokat vettem figyelemben az adott területről: orvosi ellátás, várt élettartam, írástudók aránya, stb.

• 1. Bordó - világátlagot meghaladó szint
• 2. Rózsaszín - világátlag körüli szint
• 3. Zöld - világátlag alatti szint
• 4. Sárga - világátlagtól jelentősen elmaradó szint

Gazdasági szint:

Itt az adatok: össztermék/fő, átlag nettó jövedelem, stb.

• 1. Bordó - világátlagot jelentősen meghaladó szint
• 2. Rózsaszín - világátlag feletti szint
• 3. Zöld - világátlag körüli szint
• 4. Fekete - világátlag alatti szint
• 5. Sárga - világátlagtól jelentősen elmaradó szint

Politikai szint:

Demokrácia-szint, politikai szabadságjogok, sajtószabadság, stb.

• 1. Sötétzöld - teljesen szabad
• 2. Világoszöld - részben szabad
• 3. Sárga - korlátozottan szabad
• 4. Piros - egyáltalán nem szabad

Életem első kommunistáját Kubában ismertem meg.

Egyébként sok párttagot ismertem. Családban is volt, rokonok között is, sőt még igen magas rangú pozicióban lévő is volt a rokonok között. De kommunista egyik sem volt, egyik sem hitt a kommunista elméletben. Így nagyon érdekes volt megismerkedni egy igazi hithű kommunistával.

Az illető egy 2 méter magas, vékony francia néger volt, Francia Guayanából. Bár nagyon sötét volt a bőre, arcvonásai európaiasak voltak, tehát valószínűleg egy sötét bőrű mulatt lehetett. Kifejezetten intelligens ember volt, szabad idejében verseket írt (franciául, de próbálkozott spanyolul is), filozófiát olvasott (nem csak marxistát). Kedvenc témája a társadalmi egyenlőtlenség volt és úgy érezte, hogy szent ügye ez ellen harcolni. Marx, Lenin, Che és Fidel volt számára az Isten, de nem amolyan primitív módon, hanem ténylegesen is olvasta műveiket, elsősorban Marxot és Lenint, mert az utóbbi kettőről azért még ő sem gondolta, hogy nagyon sok olvasandó művük lenne.

Kis kitérő. Nagyon büszke volt franciaságára. Egy alkalommal a dékánhelyettes odafordult hozzá és megkérdezte: "elnézést, ugye maga kongói". Nehezen írható le, hogy mekkora arculcsapás volt számára ez a kérdés. Teljesen felindulva válaszolt vissza: "milyen kongói? elnézést, én Guayanából érkeztem, francia vagyok!".

Amikor megismertem szeptember végén, nagyjából egy hónapja volt Kubában, mint ösztöndíjas. Lelkes volt, hogy ott lehet a "szabadság szigetén", álmai országában, ahol már épül a kommunizmus, mely mindent megold, felszabadítja az embert, egyenlőséget teremt, mindenkinek megadja a tiszteletet. Kérdeztem, hogy milyenek a viszonyok a diákszálláson, mire megmondta, hogy hát bizony nagyon szerények, viccesen hozzátette, hogy valószínűleg az ükapja élhetett ilyen módon, amikor még rabszolga volt, dehát végülis nem fontos, mert neki az a tény, hogy a szabadság földjén lehet, mindent megér. Meg egyébként is: az imperialisták, az amerikai blokád miatt van szegénység és nyomor Kubában!

A második hónapban panaszkodott, hogy úgy érzi az emberek nem elég lelkesek Kubában, nem érzik át, hogy micsoda áldás egy kommunizmust építő társadalom tagjának lenni. Azt már elfogadta, hogy mi - európai kommunista államok polgárai - nem vagyunk lelkes kommunisták, erre ő azonban azt a sajátos magyarázatot adta, hogy ez azért van, mert hozzánk a kommunizmus nem forradalom útján érkezett, hanem egy idegen hatalom, a Szovjetúnió megszállása miatt jött el, s ezért van az, hogy nem vagyunk képesek látni a kommunizmus kíválóságát, mert mi azt tudatalattilag idegen megszállással azonosítjuk. Így ő, bár nem ért egyet antikommunista beállítottságunkkal, megérti annak okát. Egyébként pedig örülnünk kellene, mert a legrosszabb kommunizmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál! Én megjegyeztem, hogy lehet, hogy egy Kubában született kubai talán mégis jobban tudhatja, hogy milyen a kubai élet, s nem biztos, hogy ő, aki 2 hónapja van az országban jobban tudja értékelni ezt, mire ő kijelentette, hogy sajnos az ember önző lény és mindig panaszkodik, pedig Kubánál jobb nincs a világon.

A harmadik hónapban arról beszélt, hogy bajok vannak a megvalósítással Kubában, de erről az emberek tehetnek, akik nem élnek jogaikkal. A rendszer mind elméletben, mind gyakorlatban tökéletes, de az emberek túl passzívak. Amikor elmagyaráztam neki, hogy a rendszer romlott és diktatórikus, üldöz minden független és szabad gondolatot, s az emberek azért passzívak, mert el vannak nyomva, mérgesen legyintett, hogy ezt megint a CIA által pénzelt Martí Rádióból (az amerikai kormány által finanszírozott floridai kubai rádióállomás, mely az intenzív zavarás ellenére is elég jól hallható az egész szigeten) hallhattam, s ez nem igaz, mert az ember a legteljesebb szabadságban éppen a szocializmusban van, mely a kommunizmus felé vezető út, s a legfejletlenebb szocialista államban is százszor nagyobb az ember önkifejeződésének lehetősége, mint a legdemokratikusabb kapitalizmusban, ahol valójában a szabadság csak képzet, nem valóság.

A negyedik hónapban történt az első "baljós" jel. Kommunistánk kijelentette, hogy furcsállja, hogy a kötelező filozófia órán nem kötetlen beszélgetés van, ahol mindenki szabadon választhat kedvenc filozófiát magának, hanem megmondják, hogy van az igaz marxizmus-leninizmus és van az összes többi hamis filozófia. Bár őszerinte is az igazi a marxizmus-leninizmus, viszont szerinte erre a meglátásra mindenkinek saját magának kellene eljutnia, s nem úgy, hogy valaki hatalmi szóval kijelenti, hogy ez a jó és kész. Mondtam neki, hogy ez a rendszer ilyen, s minden másban is ilyen: megmondják mindenről, hogy mi a jó és mi a rossz, s ellentmondani az aktuális hivatalos álláspontban kissé életveszélyes.

Aztán a következő két hónapban sokasodtak a "baljós" jelek. Kommunistánk kifogásolni kezdte, hogy a kubai sajtóból, kubai médiákból nem lehet megtudni szinte semmit, sem a külföldi, sem a belföldi eseményekről, mert a médiák tartalma 5 % hír és 95 % kommentár. Elmondta, hogy ha nem lenne hozzáférése időnként a francia sajtóhoz, sok eseményről nem is tudná, hogy megtörtént. Az is feltűnt neki, hogy a kubaiak nem mernek vitatkozni nyilvánosan semmiről, az egyetlen nyilvános téma szinte csak a sport (elsősorban a bézból), az emberek nem vitatják meg pl. országuk fejlődését, a folyamatokat, s a külföldi eseményeket sem kommentálja senki. Aztán észlelte azt is, hogy a "néphatalom" legjobban saját népét diszkriminálja: az átlag kubai be sem teheti a lábát egy csomó helyre, ahová ő francia útlevelét felmutatva bármikor bemehet: szállodai bárok, Varadero, stb. Azon is megdöbbent, hogy az egyetemi kommunista ifjúsági szervezet (UJC) gyűlése abból állt, hogy valaki felolvasott valami előre elkészített papírt, majd mindenki mindent megszavazott, s szóba se került, hogy fel lehetne szólalni, esetleg vitázni, s pont ilyen módon történt a képviselők megválasztása is. Ezt a gyűlést ő is színházi komédiának minősítette. Amikor elmondtam neki, hogy pontosan ugyanez történik minden szinten, a parlamenti képviselőket és a párt vezetőit pontosan ugyanígy "választják" meg, nem mondott semmit, ezúttal nem is mondott ellen.

Az ötödik hónap végén egyik reggel azzal jött, hogy meghalt az a 7 szerencsétlen űrhajós, élőben hallgatta a rádióban. A Challenger űrrepülőgép katasztrófájáról van szó. Mivel én is hallgattam, s tudtam, hogy ezt egyetlen kubai rádió sem közvetítette, így derült ki, hogy a kommunista egyetemi társ a Martí Rádió hallgatója! "Te a Martí Rádiót hallgatod???" - csodálkoztam rá, mire ő szégyellősen bevallotta, hogy hát igen, elkezdte hallgatni, mert ott van a legtöbb kubai hír, persze a kommentárok nem érdeklik, de maguk a hírek jók, mert sajnos Kubában egyetlen hasonló hírforrás sincs.

Aztán egyre "ellenforradalmibb" dolgokat kezdett mondogatni. Sok dolognak utána nézett. Megdöbbentő információkat talált kedvenceiről, Cheről és Fidelről. Megtudta, hogy a népbíróságok Fidel-Che-Raúl hatalomátvétele után úgy működtek, hogy az ítélet előre meg volt írva, még a "tárgyalás" kezdete előtt, hogy Che kedvenc terve az állami ingyenes munkarabszolgaság volt, hogy Che esetenként saját kezűleg ítélt el "bűnösöket": egy szimpillantással eldöntötte, hogy ki az ellenforradalmár, s megspórolva még a látszattárgyalást is szimplán főbe lőtte az illetőt, hogy Che tönkretette 2 év alatt a teljes gazdaságot mint gazdasági-pénzügyi "szakember" (valójában persze orvos volt, de hitte, hogy csak lelkesedés kell, s ez mindent megold, márpedig lelkesedésből nem volt benne hiány). Megtudta azt is, hogy Fidel atomháborút akart indítani 1961-ben, s csak a szovjet vezetés akadályozta meg ebben, mégpedig úgy, hogy egyszerűen nem engedték be a szovjet atomfegyver közelébe. Az is nagyon szöget ütött a fejébe, hogy a Fidel-Che-Raúl csoport 1959 januárjában szabad választásokat ígért, melyek sosem történtek meg - "miért nem voltak választások, mikor állítólag a nép őket támogatta és megnyerték volna?", ezt nagyon nem értette.

A nyolcadik hónapban egyik nap elkeseredett arccal láttam ülni az egyetemi kar előtti padon. "Mit fogok mondani otthon az elvtársaknak?" - kérdezte. Mikor megkérdeztem, hogy pontosan mire is gondol, elmondta, hogy mindenki várja, hogy az év után hazamenjen és beszámoljon, hogy milyen volt az eltelt év a "szabadság szigetén". "Hát meséld el, hogy mit tapasztaltál", javasoltam neki, de erre elkeseredetten legyintett, s elmondta, hogy hogyan is tehetne ezt meg, az elvtársak otthon sosem fogják megérteni, hogy semmi se úgy van, ahogy azt gondolják ők és gondolta ő maga is - néhány hónapja elküldték őt Kubába, hogy aztán visszamenve erősítse az elvtársak meggyőződését, ezt pedig nem teheti már meg, mert az igazságnál semmi sem lehet fontosabb. "Pedig ha az igazságnál semmi sem fontosabb, akkor mondd nekik ezt: az igazságot", javasoltam neki.

Aztán elutazott ő is, mi is. Legközelebb 1989-ben jelentkezett levélben. Megírta, hogy nagyon örül, hogy Kelet-Európában leomlott a kommunista rendszer, s reméli, hogy hamarosan Kubába is elér ez a folyamat (sajnos ebben nem lett igazi, 20 év elteltével még mindig kommunista rabigában szenved a kubai nép). Magáról annyit mesélt, hogy 1986 nyarán hazament, bocsánatot kért az "elvtársaktól", majd kilépett a Francia Kommunista Pártból. Soha többé nem ment vissza Kubába, Mexikóban folytatta az egyetemet. Aztán kapcsolatba lépett a Human Rights Watch nevű szervezettel, valamint levelezett a kubai emigráció egyes szervezeteivel is, s felajánlotta segítségét, hogy számíthatnak rá, ha a kubai nép szabadsága érdekében és a kommunista diktatúra ellen segíthet a maga szerény módján.

Alig 10 hónap tartózkodás a "szabadság szigetén" kigyógyította egyetemi társamat a kommunizmusból, leninizmusból, marxizmusból, s Kuba csodálatából.

Készítettem egy listát, a világ országairól (az ENSZ 192 tagállamat figyelembe véve, ez a tavalyi állapot), olyan magyarok kedvéért, akik nem akarták elhinni, hogy Magyarország nem a világ szegény országainak az egyike.

8 csoportot különítettem el, az egy főre jutó, vásárlóerőn számított GDP és a nettó átlagbért figyelembe véve.

Csoportok:

• 1. Mélyszegénység szint - 28 ország, ebből 21 Afrikában.
• 2. Nagyon szegény - 25 ország, ebből 16 Afrikában.

Ebben az első két csoportban NINCS európai ország.

• 3. Szegény - 26 ország. 3 európai ország van itt: Grúzia, Moldova, Örményország.
• 4. Szerény körülmények - 30 ország, köztük 5 európai: Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia, Macedónia, Ukrajna.

barna - mélyszegény, narancs - nagyon szegény, sárga - szegény, világoszöld - szerény körülmények

• 5. Világátlag szint - 31 ország, köztük 7 európai: Belarusz, Bulgária, Lettország, Montenegró, Oroszország, Románia, Szerbia.
• 6. Szerényen gazdag - 11 ország, köztük 8 európai, az egyik MAGYARORSZÁG.
• 7. Közepesen gazdag - 17 ország, köztük 9 európai.
• 8. Nagyon gazdag - 24 ország, köztük 15 európai.

sötétzöld - világátlag, kék - szerényen gazdag, piros - közepesen gazdag, fekete - nagyon gazdag

Amikor megmutattam a kétkedőnek, tátotta a száját, de nem szólt többet. Azóta nem mondja, hogy iszonyatos szegénység van Magyarországon, hanem csak azt, hogy "rosszabb, mint nyugaton", dehát ezt eleve nem is vitatatta senki...

Ezt eredetileg 2010. január 4-én írtam...

Magyarkodók ne olvassák tovább, mert sérteni fogom érzéseiket!

Magyarország a modern korban mindigis Európa butább országai közé tartozott. Az emberek ebben az országban az európai átlag alatt voltak szinte minden szempontból ezen időszak folyamán.

A rendszerváltás első évtizedében még úgy tűnt, hogy van esély arra, hogy az ország felzárkózik és a lakosság meg civilizálódik. Úgy tűnt, hogy eljön egy új aranykor, ami 1867-1914 között volt - ekkor volt az ország a legközelebb a legfejlettebb államokhoz.

Aztán az évezredforduló környékén valami megint elromlott. Az emberek között megint elkezdett növekedni az értelmileg és főleg civilizációilag visszamaradottak aránya. Pedig már-már úgy tűnt, hogy ezekből csak törpe kisebbségnyi marad. De sajnos nem így történt, a trend megfordult. A civilizációilag alacsonyabb minőségű lakosság aránya ma már - durva, nem-reprezentatív számításaim szerint - 70 %-os arányú, s sajnos a fiatalok között ennél is magasabb, azaz nem sok jót ígér a jövő. A hülyeség és a bunkóság erősen terjed.

Eddig azt gondoltam, hogy mindez az én erősen szubjektív nézetem csupán, de most egy cikk igazolta, hogy sajnos nem én vagyok borúlátó, hanem rendes statisztikák is engem igazolnak.

Röhej, hogy a magyarországi emberek többsége úgy utasítja el a kommunizmust és a "kommunistákat" - a szó magyarországi jelentése ma már nem ideológiai, hanem amolyan általános ellenségfogalom -, hogy közben kommunista elveket szeretne viszontlátni valamilyen bizarr, Európában egy évszázad óta szalonképtelen eszmékkel vegyítve. A XIX. századi elavult marxizmus együtt dühöngő XX. századi nacionalizmussal! Két elavult, egyaránt téves eszme kombinálása.

Röhej, hogy a jobboldal és baloldal különbsége Magyarországon nem ideológiai, hanem "nemzeti" alapú. A két fő erő elsősorban ideológiamentes, populista, kriptokommunista zagyvalékot kínál - na jó, legyünk igazságosak, az MSZP valamivel közelebb áll azért az európai civilizációhoz. A harmadik erő - ha szerencsénk van csak harmadik marad és nem lesz második - meg egy újnyilas csőcselékbanda. A többiek meg vagy eleve esélytelenek, vagy esetleg éppencsak bejutnak a parlamentbe idén.

Hihetetlen! A gondolkodó emberek jelentős része zavaros szélsőjobbos megoldásokat favorizál. Közben már megjelent a szélsőbal is zavaros neokommunista elképzelésekkel, bár nekik még nincs bázisuk és a gyakorlatban teljesen ártalmatlanok.

Még néhány év és Magyarország Európa pöcegödre lesz, egy sötét lyuk a földrészen, s az Európai Únióban azon fognak elmélkedni, hogy hogyan kezeljék a "helyzetet". Sőt még ennél is rosszabb lehet: nem kizárt, hogy bandába verődött "átlagpolgárok" fognak a közterületeken viháncolni-magyarkodni hallgatólagos állami jóváhagyással.

Sajnálom. Nem vagyok sem nacionalista, sem hazafi, nemzeti identitásom "külföldi", így alakult, s már én is beleszoktam, sőt már "büszke" is vagyok rá, hogy én mindenhol "külföldi nemzetiségű" vagyok, de végülis Magyarország sorsa nekem mégis fontos.

1986-ban Kubában szereztem jogosítványt.

Miközben Magyarországon mindig nehéz volt a jogosítványszerzés, emlékszem, panaszkodtak az emberek, hogy milyen sok pénz, milyen nehéz a vizsga, direkt meghúzzák aztán az embert a vizsgán, hogy megint fizessen, s milyen sok idő az egész, én mindebből semmit sem tapasztaltam.

Tulajdonképpen apám sofőrje tanított nagyjából 40-50 órányit. Dehát a cél az volt, hogy legyen meg a papír, hogy aztán így meg lehessen spórolni a sok pénzt, meg az időt. Hiszen a kubai jogosítványt, nemzetközi egyezmény alapján, honosítani lehetett minden további nélkül.

Így jelentkeztem a rendőrségen vizsgára. A kubai szabály szerint a jogosítvány feltétele a sikeres vizsga, semmi egyéb. Kötelező óraszámról, elvégzett tanfolyamról nem is hallottak arrafelé. Eleve Kubában nincsenek is autós iskolák. Meg eleve kocsik se nagyon vannak. Akinek még működik az 50-60 éves autója, az használja. Ezek múzeumi autók. De kevesen használják őket, hiszen egy kubai havi átlagfizetés árából kb. 10 liter benzint lehet venni. Új autója csak „kiemelt” embereknek lehet, ők vásárolhatnak az államtól hosszú várakozás után. Abban az időben ezek elsősorban Lada 1500-asok voltak, melyek a kubai éghajlaton 3-4 év alatt olyan állapotba rohadtak, hogy rosszabbul néztek ki, mint a 40 éves amerikai matuzsálemautók.

Szóval a kubai rendszer az volt, hogy a vizsgázó átmegy egy egészségügyi vizsgálaton, majd egy írásbeli teszten és aztán jöhet a gyakorlati vizsga.

Az egészségügyi vizsgálat és az írásbeli teszt egy napon volt. Az egészségügyi vizsgálat komolyságát már az is jelezte, hogy a rendőrség épületében zajlott, ugyanott, ahol az írásbeli. A következőképpen zajlott le:

- Jó napot – léptem be kopogás után a szobába.

- Szia, add a papírt – mondta egy asztalnál ülő ember, aki eközben nem hagyta abba az újságolvasást.

Miután odaadtam a papírt, az ember egy pillanatra rámnézett, majd megkérdezte:

- Egészséges vagy?

Igenlő válaszom hallatán feltett egy pótkérdést:

- Na és jól látsz?

Miután mondtam, hogy jól, ráütött egy pecsétet a papíromra, s elbúcsúzott.

Hamarosan kezdődött a teszt. Mindenkinek kiosztottak egy fénymásolt tesztet és ceruzákat. Felhívták a figyelmünket, hogy a kiosztott ceruzákkal töltsük ki a tesztet. Akkor még nem értettem miért. A kérdések egyszerű feleletválasztósak voltak, be kellett karikázni az a/, b/, c/ vagy d/ választ. Csupa közlekedési kérdés volt. A Magyarországon megszokott motortani, meg hasonló kérdések szóba sem kerültek Kubában. A közlekedési kérdések is a legegyszerűbbek voltak, aminek oka az lehetett, hogy KRESZ Kubában a gyakorlatban nem létezik: olyan kevés az autó az utakon, hogy tulajdonképpen nincs is rá szükség, meg eleve úgyse tartja be senki. A legtöbb autónak évtizedek óta már nem működik semmilyen lámpája, így pl. indexelést megkövetelni abszurd lenne. Ennek hatására a kevés új autó sem használ jelzéseket, ha a sofőr jelez is, kézjelzéseket ad le az ablakon kilógatott kezével.

A kész teszteket a bizottság ott helyben ellenőrizte. Akinek megvolt a 20 kérdésből a 15 helyes válasza, attól elköszöntek. Akinek nem, azt magukhoz hívták, s megbeszélték vele, kb. így:

- Figyelj, gyerek, nézd csak meg jobban azt a 14. kérdést, miért válaszoltál ilyen butaságot? Ugye hogy a c/ válasz a jó? Na, fogd gyorsan ezt a radírt, s javítsd ki gyorsan!

Így mindenki sikeresen levizsgázott.

Aztán a következő héten jött a gyakorlati vizsga. Oda kellett menni a rendőrségre, várni a vizsgabiztosra. Kijött, beült mellém, majd kiadta az utasítást, hogy  a rendőrség tök üres parkolójában menjek el a parkoló végéig, ott forduljak meg és menjek vissza oda ahol voltunk. Összesen kb. 45 másodperc. Aztán kiszállt, mondta, hogy 2 hét múlva mehetek a jogosítványért, s ne felejtsek el hozni magammal 1 kubai pesót (akkori árfolyamon ez 13 akkori magyar forint volt, egy mozijegy ára Havannában), mert ez a jogosítvány díja.

Aztán Magyarországon honosítottam a jogosítványt néhány hónappal később. Amikor másokkal beszélgettem a témáról, s mások elmondták, hogy nekik 10 ezerbe jött ki  a jogosítvány, de valakinek alig 5 ezerbe, én mindig elmondtam, hogy nekem 13 lett.

- 13 ezer?

- Nem. 13, ezer nélkül.

Ezen mindenki nevetett, hogy milyen vicces ember vagyok.

A kommunista jelképrendszert és a kommunista üzeneteket szeretném néhány érdekes példával bemutatni bankjegyeken keresztül.

A traktor és a kombájn elmaradhatatlan jelkép, a forradalmi parasztság munkáját jelképezi:

Jól látható az egyes népi demokráciák közti különbség is: a lengyel paraszt saját földjén arat saját kis traktorával, míg Romániában nagyobb a szocializmus fejlettségi foka: ott sok géppel arat egyszerre az egész termelőszövetkezet.

A kínai traktoros lány meg egyszerűen csak boldog, hogy megengedték neki, hogy beüljön a traktor volánja mögé.

Itt viszont az albán lány kézi erővel is segíti a modern termelőszövetkezeti munkát.

Igen fontos azonban nem megfeledkezni a munkásságról, hisz a munkásság a szocialista társadalom fő támasza. Alapként a ronda gyárépület csúnya kéménnyel szinte kötelező elem:

De a gyárak belső élete az igazán fontos:

Szinte érezhető a forradalmi szerelem munkás és gép között...

A kambodzsai munkás sem tétlenkedik. A háttérben nem lazsáló szabatőröket látunk, hanem azt, ahogy éppen a gyári pártbizottság aktívája beszéli meg röpgyűlésen a termeléssel kapcsolatos aktuális kérdéseket.

Az igazi munkás mindig munkás marad: a két albán munkás ebédszünetben sem válik meg munkaruhájától, sőt a kohászati dolgozó szerszámát is magával hordja.

Ne feledkezzünk meg azonban a munkásosztály és a népi parasztság szerves kapcsolatáról:

Az észak-koreai munkás és paraszt jó barátok. Ebédszünetben is magukkal viszik legkedvesebb szerszámaikat, ami azért is előnyös, mert ha éber tekintetük bárhol dél-koreai imperialista ügynököt lát, azonnal le tudnak rá sújtani.

Az észak-koreai lányok szabadidejükben sem tudnak megfeledkezni osztálystátuszukról: a munkáslány egyméteres fogaskereket görget maga mellett séta közben, paraszt barátnője meg bár ünneplőbe öltözött, de mégis magával visz 10 kiló frissen szedett levendulát.

De a gyárak mellett ne feledkezzünk meg a tudományos kutatóintézetekről sem:

Etióp tudós kutatja a levélhullás titkát...

Jobboldalon láthatjuk, hogy a tudományos munkatárs arra is időt talál, hogy a munkásságnak tanácsot adjon a termelés fokozása érdekében: a szövészeti és hímzési tudományok fiatal kisdoktora fontos tanácsokkal látja el a mozambiki textilipari munkásnőket.

Építészet:

Albániában a csákány és a puska a két legfontosabb eszköz az építkezéseken...

Itt nem az látható, hogy a tőkés erőműtulajdonos bemutatja örökösének, hogy a jövőben mit fog örökölni...

Természetesen a fiatal nemzedékek marxista-leninista szellemiségű oktatása is hatalmas fontossággal bír:

Nagyon fontos, hogy a nép aktívan részt vesz az ország irányításában...

A kínai nép képviselői sietnek a népképviseleti szerv ülésére.

Mozambikban pedig a nép ismét 100 %-os többséggel választotta meg képviselőit, ezzel csapást mérve a burzsoá áldemokráciára.

Baloldalon az albán nép képviselői tanácskoznak az aktuális kérdésekről az ülés szünetében, míg jobboldalon albán néptáncos együttest láthatunk, akik izgalommal várják esti fellépésüket.

De nem elég dolgozni, a néphatalmat meg is kell védeni!

A koreai parasztság kévével, a munkásság Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Kim Il Szung műveivel, a értelmiség és a katonaság pedig olimpiai lánggal küzd a belső és külső ellenség ellen.

Dehát a munka után eljön a szórakozás ideje is... ilyenkor büszkék lehetünk sikereinkre...

Egy észak-koreai átlagcsalád: a férj rendőr, a feleség balettáncos, melletük két gyermekük.

Időnként elég az önfeledt játék:

Végre megvalósult a mozambiki nép álma, melyért harcolt a portugál gyarmati uralom alatt: az útkereszteződésben ötágú csillag alakú útakadályt avathat.

Amire büszkék lehetünk:

Az antiimperialista védőfal, mögötte a nyugat-berlini kizsákmányolt lakosság szenved.

S legvégén - de nem utolsósorban - sose feledkezzünk meg vezetőinkről!

Mao elvtárs három ikertestvérével együtt.

Che elvtárs, aki bokros teendői mellett talál időt cukornád-betakarításra is.

S természetesen nem hagyhattuk ki Kim Il Szung elvársat, a világ első emberét, aki halála után is állami tisztséget tölt be, s ez nem vicc, hanem a forradalmi valóság - ő mind a mai napig Korea örökös elnöke.

Néha olyan fontosak vezetőink, hogy minden bankjegyen szerepelnek... mint ez Kuba és Fidel Castro elvtárs esete...

Fidel csoportja megtámadja a Moncada-laktanyát, ahol ágyon fekvő fegyvertelen katonákat gyilkol meg a nép és a haladás érdekében.

Miután Batista véres rendszere amnesztiában részesítette Fidelt, ő új csapatot szervez.

Fidel folytatja a harcot... majd győz!

Majd bejelenti: ezentúl ő lesz a haladás érdekében az ország örökös és leválthatlan ura.

A forradalom sikert sikerre halmaz: itt éppen elkobozza a gonosz nemzetközi cégek vagyonát - a világ egyetlen bankjegye, melyen cégek neve van...

*

(forrás: Banknote World)

A Havannai Egyetem az egyik legrégibb az egész nyugati féltekén.

A tanítási koncepció szuperelitista, azaz az sem baj, ha egy adott évben egy adott szakon egy szál ember sincs, de a lényeg a minőség. Mi spanyol filológiára jártunk két félévet. Az első félévben beiratkozáskor voltunk 70-en, a második félévre viszont csak 25-en maradtunk. Nekem is kétszer kellett utóvizsgáznom az egyik tárgyból, ógörög irodalomból, míg nagy nehezen meglett a gyenge kettes.

Fidel viszonylagos utazási szabadságot, külföldi tanulmányokat, szinte cenzúramentes publikációs lehetőséget biztosít az egyetemi oktatóknak, hogy azok ne vándoroljanak külföldre. Emellett az egyetemi oktató társadalmi presztízse félisteni magaslatokban van. A cenzúramentesség persze nem vonatkozik a szigorúan ideológiai szakokra, valamint nem terjed ki a kubai politikai rendszer bármilyen - akár a legkisebb mértékű - kritizálásának lehetőségére. De - bármennyire is hihetetlen - az egyetemi ideológiamentesség nagyobb, mint ami a kádárista Magyarországon volt. Pl. szóba se kerül, hogy mondjuk a középkori irodalmat a marxizmus szellemében kellene elemezni, vagy pedig nyelvészetben nincs kijelentve, hogy x elmélet marxista és jó, míg a többi burzsoá és rossz. Annak idején a szovjet elvtársak kritizálták is Fidelt, hogy nem marxista-leninista a felsőoktatási politikája.

Nagyon gyakori úgyszintén külföldi tankönyvek használata, bármiféle változtatás nélkül. Nagy segítség a hallgatóknak, hogy Fidel nem ismeri el a szerzői jogokat, így a kubai állami könyvkiadó kiadja egy az egyben a legkülönbözőbb külföldi anyagokat. Pl. Webster-szótár: identikus az eredetivel, az egyetlen különbség, hogy az első oldalon van egy kis szöveg alul: "Forradalmi kiadás - Havanna, Kuba". Persze a papír és a nyomtatás minősége jóval rosszabb az eredetinel, de ez elhanyagolható szempont, amikor egy ilyen szótar egy fagylalt árába kerül. A Larousse-szotar meg még olcsóbb, mint egy fagylalt. Egyébként egy fagylalt árát csak az ajánlott irodalomra kell kiadni, mivel a kötelező irodalmat az egyetem ingyen odaadja mindenkinek a beiratkozáskor egy-egy példányban.

Az egyetemi KISZ-szervezet (melyben a tagság nem kötelező, sőt ez inkább amolyan elitképződmény) minden évfolyamon rendelkezik besúgókkal, akik folyamatosan jelentik, hogy milyen esetleges politikai témákrol beszélgetnek a hallgatók, azaz érdemes az embernek ilyen témában nem nyitogatni a száját, mert a politika iránt érdeklődő hallgató nemcsak, hogy kirepül az egyetemről, hanem a börtön se kivételes eszköz az ilyen emberkékkel szemben. De már az első hónap vége felé mindenki rájött, hogy kik a besúgók, igy ezután a dolgok könnyebbek lettek.

Az egyetemen ideológiai oktatás az ideológiai tárgyak mellett elsősorban a kötelezőtestnevelés órán zajlik, itt komédiába illő módon történik. Pl. a sorakozó: a tanár és a felsorakozott hallgatók egymásnak jelszavakat ordítanak, csak nem valamiféle sportjelszavakat, hanem politikai jelszavakat. A politikai jelszavak aszerint változnak, hogy éppen milyen témára mászott rá Fidel. A kedvenc jelszavam az volt, amikor a tanár odaordít a hallgatóknak, hogy "la deuda externa" (a külföldi adósság), mire a sor "es impagable" (visszafizethetlen) jelszóval ordít vissza. Ez abban az időszakban volt, amikor Fidel mindenkit igyekezett rávenni, hogy ne fizesse vissza a gonosz nemzetközi imperialista bankoknak a felvett hiteleket, miközben persze Kuba minden hitelt percre pontosan fizetett ugyanazoknak a gonosz imperialistáknak...

A kubai rendszer hihetlenül elnyomó, a legkisebb ellenvéleményre lecsap, viszont a nem-politikai jellegű magánéletbe nem avatkozik bele. Ebben erősen különbözött a szovjet rendszertől, mely politikailag engedékenyebb volt, mint a kubai (Brezsnyev idejében egy enyhén disszidens vélemény gazdáját inkább csak kirúgták munkahelyéről és nem vitték börtönbe), viszont sokszor beleavatkozott az alattvalók nem-politikai jellegű magánéletébe, pl. szexuális erkölcs. Kuba ennek az ellenkezője: ami nem politikai téma, az nem érdekli a hatalmat, viszont csírájában és azonnal elfojtják a legkisebb "disszonáns" hangot. Példa: az egyik hallgató képes volt komolyan venni egy egyetemi irodalmi pályázatot, s szociográfiai igényű művet nyújtott be. Azonban elkövette azt a súlyos és megbocsáthatatlan hibát, hogy nem az alabamai négerek vagy a floridai prostituáltak szörnyű életét ecsetelte, hanem a külföldiekkel egy szappan ellenében szexelő kubai lányokat választotta témául. Nemcsak megírta, de be is adta. Az eredmény: kitiltották az összes kubai egyetemről, majd 5 éves szabadságvesztést kapott mint ellenforradalmár.

Miután már jobban megismertük egymást az évfolyamon és már tudtuk, hogy ki kicsoda, velünk is megosztották többen valódi érzéseiket. Egyik kubai lány súgva mondta az egyetem előtt: "ti külföldiek, nem láttok mindent ugyanúgy, ahogy az valójában van, látjátok, hogy hogyan élünk, de mégsem érzitek át, pedig tudnotok kell, hogy ez egy végtelenül elnyomó és véres rendszer".

Ami az anyagiakat illeti, azok ugyanúgy katasztrofálisak, mint a politikai és polgári szabadságjogok. A vidéki egyetemisták olyan diákszálláson éltek, hogy az Magyarországon szükség-munkásszállásnak sem menne el.

Az Eurovíziós Dalfesztivál a 90-es évek közepe óta egyre inkább nem a zenéről, hanem a politikáról szól.

A napokban rábukkantam a két tökéletes eurovíziós dalfesztivál paródiára. Mint ismeretes, az Eurovíziós Dalfesztivál ma már önálló stílussá nőtte ki magát, angol nyelvterületen rágógumi popnak is nevezik. A stílus jellemzője: egyszerű és könyen megjegyezhető, ismétlődő dallam, diszkótánc, basic english szótárkészlet, kevés és nagyon buta szöveg. Íme Juliet Jeske amerikai humorista hölgy szenzációs paródiája:

https://www.youtube.com/watch?v=oaKbUwtIQj0

Egy másik tökéletes paródiát két ír humorista talált ki:

https://www.youtube.com/watch?v=UGNXJLS8xZs

Persze vannak és voltak kivételek ezen a dalfesztiválon is. Egy részről néha becsúsznak stílusidegen előadók, ezekről nem írnék, mert ismertek. Más részről időről időre megjelennek a fesztiválon humoristák, akik eleve paródiát adnak elő, azaz magán a fesztiválon parodizálják a fesztivált.

De lássuk az eddigi évek legjelentősebb eurovíziós parodistákat, akik ténylegesen is részt vettek a fesztiválon.

Ausztriából Alf Poier a 2003-as dalfesztiválon:

https://www.youtube.com/watch?v=nZJt6Gv4XPk

2006-ban egy litván humoristacsoport keltett megdöbbenést:

https://www.youtube.com/watch?v=0-fAe7SwdqE

2007-ben egy paródiaszám majdnem megnyerte a dalfesztivált, a végen a második helyet nyerte el. Ez az ukrán Verka Szergyucska:

https://www.youtube.com/watch?v=hfjHJneVonE

Következik a 2008-as, Belgrádban rendezett dalfesztiválról az észt résztvevő humorista-csoport, szerb-angol-német-finn nyelvű dala:

https://www.youtube.com/watch?v=LRh9PzNYD-8

A szerb rész lényegét lefordítom:

Ki vagyok én? Legyen szíves a számlát!

Kifogyott a benzinem.

Két dupla dobostortát.

S zöldbabot, ez elég lesz!

Krumplit, borsót, hagymát.

Rákot, ez elég lesz.

Szardellát, ez elég lesz!

Ez a 2008-as év egyébként a humoristák éve volt. Több paródia volt ezen a fesztiválon.

Szerintem a csúcs a spanyol előadó. Sajnos a dalszöveget meg kellett kicsit változtatni, mert az eurovíziós dalfesztiválon tilos nyíltan politikai szöveget előadni, ez már eleve kissé elvett a szám értékéből. Ezen kívül ismerni kell a spanyol nyelvet, s hogy mit is parodizál a humorista: a latin-amerikai úgynevezett "haladó", szociálisan elkötelezett zenét, a reggaetont. Az előadó kitalált életrajza szerint Argentínában született, s édesapja egy szociálisan elkötelezett gyorsíró volt, aki megtanította őt zenélni. Valójában az előadó egy spanyol humorista. A táncosnők pedig személyes ismerősei, akiknek semmi közük a művészi világhoz, sosem léptek fel sehol. A humorista egyébként viccből nevezett be a spanyol eurovíziós versenyre, de az internetre kitett produkciója nagyon hamar akkora siker lett, hogy végülis ténylegesen ő nyerte meg a spanyol eurovíziós részvételi jogot.

Igyekszem lefordítani a dalszöveget, ahogy az az eredeti változatban volt:

Kutyálj, kutyálj!

A csiki-csiki nagyszerű
Táncolják Kínában és Alcorcónban*
Adj csiki-csikit ennek a kreol lánynak
Mert a csiki-csiki megőrjíti

Táncolja José Luis*
Táncolja Hugo Chávez*
Táncolja Mariano*
Tudod, kedvesem

Táncolják a testvérek
Táncolja a bátyám
Táncolja a mulatt csajom
Kezében a harisnyanadrágjával

S a csiki-csikit így kell táncolni:
Első: a break tánc
Második: a keresztezés
Harmadik: a Michael Jackson
Negyedik: a Robocop

Táncold a csiki-csikit
Táncold a csiki-csikit
Tácolják a heavy metálosok
S szintén a különcök

Táncolják a börtönben
Táncolják a suliban
Táncolja az anyám
S szintén a nagyanyám

Táncolja a pumatigris
Csíkos öltönyében
S János Károly* szól neki:
“Miért nem hallgatsz el?”*

Damián atya ravatalozójában
Csiki-csikit kezdtek játszani és a halott elkezdett táncolni,
Táncolni, táncolni, táncolni"

•  Alcorcón - spanyol város, Madrid aglomerációjában
•  José Luis - José Luis Rodríguez Zapatero, spanyol szocialista politikus, akkoriban Spanyolország miniszterelnöke
•  Mariano - Mariano Rajoy, spanyol konzervatív politikus, akkoriban a legnagyobb spanyol ellenzéki párt vezetője, jelenleg ő a miniszterelnök
•  Hugo Chávez - Venezuela populista, kriptokommunista elnöke
•  János Károly - I. János Károly, spanyol király
• "Miért nem hallgatsz el?" - a 2007-es, Chilében rendezett spanyol-latinamerikai konferencián, miután Hugo Chávez venezuelai elnök hosszú perceken keresztül sértegette Spanyolországot, az egyébként hidegvérű I. János Király kilépve a diplomatikus stílusból, hangosan félbeszakította Chávezt a "Miért nem hallgatsz el?" mondattal, majd mérgesen elhagyta a tanácskozás helyszínét.

A videóból is az eredetit linkelem, mert a végleges, a dalfesztiválon ténylegesen előadott változat szövege - politikai okokból - kicsit más:

https://www.youtube.com/watch?v=H_yoUnC8lgk&t=1m39s

Az ember saját társaságát kedveli. Hát, így aztán az is kialakult, hogy nekünk ismerőseink, barátaink köre elsősorban nem kubaiakból állt, hanem más Kubában élő külföldiekből.

A legtöbb külföldi természetesen szovjet volt. Összesen talán 20 ezer család. Viszont saját kasztot alkottak, s ők még a "baráti" Kubában is ellenőrzés alatt álltak, tömbökben éltek, s az egyes tömbök között a szovjet gyerekek,  fiatalok nem mászkálhattak. Csak a nagyon renitens szovjet fiatalok mozogtak. A szovjetek különös ismertetőjele az volt, hogy 95 %-uk évek alatt sem tanult meg egyetlen szót sem spanyolul. Szinte disszidens cselekedetnek minősült megtanulni idegen nyelvet. Kivétel a grúzok és az örmények voltak, ezek amolyan állandóan pénzkeresésről gondolkozó, csencselő alakok voltak, akik bizony beszéltek is mind valamilyen szinten spanyolul, hiszen kellett a kereskedéshez. Eladtak és vettek, már 13-14 éves korban is. Hihetetlenül élelmes népek ezek, anyira a vérükben volt ez a kereskedési vágy, hogy a szovjet kommunizmus sem tudta ezt belőlük kitörölni.

Volt még kb. 1500 keletnémet család, 800 bolgár, 300 csehszlovák, valamint 100-100 körüli létszámban lengyel és magyar család. Persze voltak még románok, mongolok, afgánok, észak-koreaiak, vietnámiaiak, kínaiak, jugoszlávok, de olyan kevés létszámban, hogy mintha ott sem lettek volna. Ugyanez volt elmondható a nyugatiakról is és a harmadik világiakról. Azaz a baráti, ismerősi kör zöme az európai szovjet tömb fiataljaiból állt.

A keletnémetek zöme saját maguk társaságát kereste, elsősorban nyelvi okokból, mert nem jeleskedtek ők sem idegen nyelvekben. Egy részük - akik orosz iskolába jártak - persze beszéltek oroszul jól-rosszul. A többségük saját keletnémet iskolájukba járt, egyetemen meg kevesen voltak.

A lengyelek zöme amolyan csencselő és egyben harcos antikommunista és demonstratívan vallásos fiatal volt (persze ki tudhatja, hogy ki volt valóban hívő, mindenesetre keresztet nem viselő lengyel fiatal nem nagyon létezett).

A bolgárok zöme természetes módon kommunikatív volt, s talán ebben a csoportban volt a legnagyobb a nyelvtudás. A bolgár hozzáállás pragmatikus volt mindenhez, talán még cinikus is: a jellemző az volt, hogy az átlag bolgárt nem érdekelte semmi, ami túlmenne az anyagi világon. Az átlag bolgár fiatal számára a kommunizmusban hívő csehszlovák vagy magyar fiatal (volt ilyen!) és a harcos antikommunista lengyel fiatal eszmerendszere egyformán felesleges és buta fecsegés volt.

Mentalitásban a magyarokhoz legközelebb a csehszlovákok álltak. Ez a két csoport volt a legheterogénebb: e két ország fiataljai oszlottak a legtöbb alcsoportra érdeklődés és világnézet szerint. Azt lehet mondani, hogy nem is volt sem tipikus magyar, sem tipikus csehszlovák.

Voltak bulik. Kubai módra általában, azaz simán jöttek vadidegenek is. Akkor a bulikat vadaknak gondoltam, de azóta, hallva a későbbi nemzedéki szokásokat, bizony szolídak voltak: beszélgetés, ivás, zene, tánc, a többség még nem is lett részeg, s a szex legfeljebb az volt, hogy egyes párok külön vonultak, de ez sem volt jellemző minden párra és minden alkalomra. Talán a kubai szexuális erkölcs is hatott: a kubaiak nagyon gyorsan jutnak el a szexig, viszont szigorúan monogámok egy adott kapcsolat alatt és a kubai férfi sosem engedné partnerének, hogy akár csak szexisebb ruhában mutatkozzon, nemhogy azt, hogy meztelenkedjen. (Persze hallhatók voltak extrém dolgok, ma "szvingelés" néven neveződő csoportszex, de mivel én magam nem voltam ennek híve, így nincs is saját tapasztalatom, a valószínűleg erősen felnagyított, s valószínűleg nem is igaz híreket meg nem látom értelmesnek itt leírni...) A párkapcsolatban lévő kubai lányok nagy része fürdőruha alatt is melltartót és bugyit visel, pólót vesz a fürdőruha fölé, s amint megszáradt a strandon, nadrágot húz magára!

Sok kubai nem értette, hogy hogyan lehetséges, hogy én "megengedem" az - egyébként Bulgáriából származó - barátnőmnek, hogy ne mindig viseljen melltartót, testhez álló nadrágban jelenjen meg, sok ékszert hordjon, tigrismintás szuperkicsi fürdőruhát viseljen, erősen sminkelje magát, átlátszó kígyómintás pulóvert vegyen fel (persze alatta melltartóval), vagy úgy menjen haza a strandról, hogy alul rövidnadrágban és felül csak fürdőruhafelsőjében sétál hazafelé. Amikor mondtam egy kubai ismerősnek, hogy nekem meg ez kifejezetten tetszik, sőt éppen én vettem neki ajándékba egy rózsaszín sztreccsnadrágot rózsaszín felsővel, megcsóválta a fejét és annyit mondott, hogy "ti, európaiak, furcsa emberek vagytok".  Volt olyan is aki félreértette és bepróbálkozott, hiszen ha egy lány szexis és nagyon ügyel magára, akkor az csak azért lehet, mert fiút keres magának. Az egyik udvarló megdöbbenve tudta meg, hogy a "fiúkereső kinézetű" lánynak hónapok óta van barátja, de aztán felvilágosították, hogy a barátja is külföldi, ezért nem tiltja a lánynak, hogy így nézzen ki. A másik csaja meg tabu kubai szempontból, az átlag kubai ilyen esetben azonnal abbahagyja az udvarlást, miután megtudja, hogy nem szabad a lány. (Viszont a kubai szexuális erkölcs nem tiltja, hogy egy fiúnak több szabad csaja legyen, ez csak a lányok számára tiltott.) Aztán pedig néhány hónappal később azért lettem furcsa, mert még mindig ugyanaz a barátnőm. A kubaiak szerint ilyen esetben vagy házasodni kell vagy szakítani, mert fura dolog hónapokig csak együtt járni. (Aztán persze igazuk lett, az illető barátnő jelenleg a feleségem.)

Az egyik legviccesebb eset - 1985-ben - az volt, amikor egy kisebb társaság gyűlt össze: egy szovjet-ukrán gyerek, két bolgár lány, egy keletnémet lány, két lengyel, két cseh fiú, és én. Valahogy szóba került, hogy szar dolog ez az áruhiány. Erre váratlanul az ukrán fiú közbeszólt: "Hála Istennek, nálunk Kijevben ez nem jellemző, nálunk még kolbászt is lehet kapni a boltokban!". Erre a beszólásra a szerényebbek elmosolyodtak, de a többség röhögni kezdett. Még a Szovjetúnión kívüli legalacsonyabb életszínvonalú Bulgáriából érkezett két lány is csak nevetni tudott azon, hogy valaki büszkén említi a kolbászt valamiféle luxuscikként, s elmeséli, hogy nálunk még ilyen luxuscikk is kapható, azaz nem beszélhetünk áruhiányról. A legfélelmetesebb persze az volt, hogy az ukrán gyerek komolyan nem értette, hogy mi a vicces abban amit mondott, mert ő ezt komolynak szánta. Ő csak Kubát és a Szovjetúniót ismerte, s számára az üres bolt volt az alap.

Ugyanez megtörtént kubai viszonylatban is. Mint már meséltem, barátnőm nagyon odafigyelt magára (ez mostanáig így van), az egyetemen minden szünet azzal kezdődött, hogy bement a vécébe és megnézte, hogy rendben van-e a smink, nem kell-e javítani rajta, én meg emiatt persze mindig álldogáltam 3-4 percet női vécé előtt. Kubai barátnője sokszor bement vele, megcsodálni sminkkészletét. Pedig alapvetően bolgár sminkkészlet volt, semmi különös, benne alig 1-2 nyugati termék (az egyik a kedvenc, valutás boltban vett Charlie's parfüm), minden nyugati lány lenézte volna ezt a szegényes és nem is túl magas minőségű készletet, de a kubai barátnő számára ez olyan volt, mintha a francia elit szuperdrága divatjával találkozott volna össze. A kubai barátnő meg is mondta "nekem ilyenem soha az életben nem lesz". A kubai átlaglányok szimpla ceruzát használtak szemceruza helyett, téglaport kevertek el pirosítónak, sampont meg úgy csináltak házilag, hogy lereszeltek mosószappant és hozzáadták pl. narancshéjat illatként. Ha meg körömlakkhoz jutottak, azt felhígították 5-szörösen, hogy sokáig kitartson. Ugyanígy csináltak az esetleg nagy nehezen beszerzett parfümmel, gyógyszertári alkohollal hígították fel. Az egyébként leginkább rovarírtószerre hasonlító szovjet parfüm nagyobb értéket képviselt, mint az akkori Magyarországon egy francia drága termék.

Még kamaszként néhány évvel korábban sikerült egy háromnapos úttörőtábori víkenden is részt vennem. Hozáteszem: ez egy elit úttörőtábor volt, amit az is jelzett, hogy Varaderóban volt (ahová a átlag kubai nem teheti be a lábát), meg eleve egy szép épületkomplexus volt az egész a tengertől 50 m-re, sportpályákkal, úszómedencével. A rend persze katonás volt ott is: az étkezdében nem tányérok voltak, hanem hatalmas alumíniumtálcák lyukakkal, s alumíniumpoharak. Az elit táborba sem sikerült normális minőségű élelmet hozatni, a külföldiek zöme nem evett semmit, annyira rossz volt az étel. Az alapétel a kihűlt babfőzelék volt szelet kenyérrel. Viszont volt ebédre deszert, ami legalább jó volt, mármint azoknak akik bírják a kubai különlegességeket (sajnos akkoriban én még nem kedveltem a kubai deszerteket, később viszont én is ráéreztem egyediségükre), pl. a legnépszerűbb kubai deszert, a sajttal felszolgált sűrű guayabalekvárt (Magyarországon egyes nagy áruházakban kapható maga a gyümölcs guajava néven), ez annyira nevezetes, hogy Floridában az egyik helyi mondás szerint onnan lehet megkülönböztetni, hogy kí kubai és ki más latin-amerikai, hogy az a kubai, akinek otthonában mindig van a konyhában guayabalekvár. Kubában ez egy darab sajtot jelent, rátéve a sűrű nagyon édes guayabalekvárt. Később megtudtam amerikai kubaiaktól, hogy a deszertnek több változata van: pl. guayabalekvárral töltött sült sajtgombócok, rántott kecskesajt lekvárral, palacsintába töltött guayabalekvár reszelt sajttal, stb.

Az úttörőtáborban egy nagy szobában aludtunk 40-en. Itt volt aztán 3 kubai, aki nagyon komolyan vette magát és el volt borzadva az idétlen külföldiektől. Még a néhány keletnémet is igyekezett komolynak látszani, de amikor az egyik cseh rájuk szólt, hogy "heilhitler", ők sem bírták tovább röhögés nélkül. Mellettem egy erősen túlkoros, vagy 25 éves angolai úttörő volt, aki a nap 24 órájából 18-at alvással töltött. Időnként felkelt cigarettázni. Egy ilyen cigarettázás alkalmával megkérdezte, hogy honnan jöttem. Mikor mondtam, hogy Budapestről, nagyon felélénkült és "Magyarország! Neoton Família!" kiáltást adott ki magából. Utána már megbántam, hogy az igazat válaszoltam, mert ezután több órán keresztül Neoton-dalszövegeket kellett neki diktálnom spanyolra fordítva.

A víkend csúcspontja az utolsó előtti napon történt, amikor elfogyott a vélcépapír, s egy éppen vécézni akaró úttörő az alsógatyájával törölte ki a fenéket, amit aztán be is dobott a vécébe és lehúzott, amitől az eldugult, majd kiöntött, s így hamarosan 2 cm magas szaros víz lepte be a vécéhelyiséget. Ez mérsékelt éghajlaton sem a legjobb esemény, de szubtrópuson meg kifejezetten nagyon nem jó, s ezzel enyhén fejeztem ki magamat... Néhány élelmes bolgár úttörő téglákat hozott be a vécére, így építve utat, hogy legalább pisilni lehessen. Vidámság is volt, mert egy úttörő elvesztette az egyensúlyát a téglákon lépkedve és teljes testével beleesett a koszos vízbe. Mivel fürödni nem lehetett, mert elig csorgott a víz, a bepiszkolódott úttörő azon nyomban (éjfél tájékán) két barátjával leugrott a teraszról (2. emelet) és elindultak a strandra, ott lemosni a lemosnivalót. Nagyon hamar vissza is jöttek, mert az egyikük beúszott mélyebbre, s sikeresen takálkozott egy barrakudával, ami nem egy kellemes úszópartner.

Szerencsére mánap volt a "trabajo volungatorio" ahogy a kubai köznyelv hívja,  a volungatorio a "voluntario" önkéntes és az "obligatorio" kötelező szavak kombinálása, jelentése: olyan önkéntes munka, melyet muszály (muszáj, azoknak akik ebbe bele fognak kötni) elvégezni, mert különben megnézheted magadat. Egy krumpliföldre vittek ki minket segíteni a parasztoknak. Kifejezetten sajnáltam a krumplit, mert a hozzá nem értő "segítők" sikeresen összetaposták a termés egy részét, ami nem szép látvány sehol sem, de egy élelemhiánnyal küszködő országban mégkevésbé az.

Aztán szerencsére indultunk haza.

A kommunizmus fő baja nem a gazdasági abszurditása és kegyetlen politikai praktikái. A gazdasági abszurditás is önmagában elég baj, a kegyetlen politikai módszerekről nem is beszélve. Azonban van egy még nagyobb gond: a rendszer erkölcsi tarthatatlansága.

Bár én pont abban az évben - 1967-ben - születtem, amikor a magyarországi kommunizmus elhatározta, hogy gazdasági reformokat fog bevezetni, azaz nem éltem át a magyarországi kommunizmus Rákosi-féle kezdeti romboló szakaszát, sem a kádárizmus kőkemény időszakát, 22 évet éltem át kommunista viszonyok között, de ez pont elegendő ahhoz, hogy a rendszer alapjaiban kihasson rám. A 22 évből az első hat évemet nem számolva (hiszen akkor még nem éreztem semmit a politikából), azt lehet mondani, hogy tudatosan 16 évig szenvedtem a kommunizmus csizmája alatt elnyomva.

Szerencse, hogy a 16 évből kilencet másik kommunista országokban töltöttem, 3 évet Bulgáriában és 6 évet Kubában, így lehetőségem volt megismerni a kommunizmus két másik változatát is: mindkettő keményebb rendszer volt a kádárista változathoz képest.

Az ember gyerekkorában ösztönösen hajlamosabb a jóra, mint felnőttkorában. Egy gyereknek az igazságérzete erősebb, még nem akar az "egyszerűség kedvéért" hazudni, sőt a kényszerű hazugságokat sem szokta még meg. Azt megértettem már akkor, hogy nem mondhatjuk meg véleményünket egyes dolgokról, melyek valakihez kapcsolódnak, mert azt a valakit ezzel esetlegesen feleslegesen megsértjük, hiszen lehet, hogy az a valaki másképp gondolja ugyanazt a személyes kérdést. Nem mondjuk senkinek, hogy pl. nevetségesen van felöltözve, mert neki lehet, hogy pont az tetszik, ami nekünk nevetséges. Az evő ember ételére nem mondjuk, hogy rossz, mert nekünk bármennyire is nem tetszik az az étel, neki attól még lehet akár a kedvence is. Ezt megértettem, de képtelen voltam megérteni, hogy egy jelenségről nem szabad véleményt mondani, hogy egy dolgot nem lehet többféle módon elemezni.

Különösen a kamaszkor elején jött elő ez a probléma igen éles módon. Akkoriban iskola után szinte minden nap jártam könyvesboltba vagy antikváriumba, volt heti 40 Ft zsebpénzem, s akkoriban ez nagyon sok dologra elég volt, az antikváriumokban voltak 3-5 Ft-os könyvek is, de az újak sem kerültek 10-12 Ft-nál többe. Kedvencem a sci-fi és a politika volt. A politika akkoriban természetesen csak a hivatalos, kommunista propagandát jelentette, s én bizony elolvastam ilyen kiadványokat, elsősorban az ismeretterjesztő kategóriát, hiszen a komolyabbakat nem értettem. S látványosan nem értettem egyet velük.

Mind a mai napig emlékszem Ipper Pál (akkoriban neves tévés újságíró) fiataloknak szóló propagandakönyvére, melyben vehemensen védte a "szocialista" rendszert a kapitalizmussal szemben. A stílus könnyed volt, amolyan kitalált (vagy valós, ezt nem tudom) beszélgetések formájában, melyben 14-18 éves fiatalok osztották meg kérdéseiket elsősorban közéleti kérdésekben, majd azokat a "bölcs" újságíró megválaszolta. Pl. az egyik fiatal megemlítette, hogy tavaly Olaszországban volt 1 hónapig, rokonánál, s megfigyelte, hogy ott a tévéműsorok milyen változatosak, érdekesek, sok film, sok zene, vetélkedők, szemben az unalmas magyar tévéműsorral, s nem érti, hogy miért nem csinálnak a magyar tévések is hasonló, érdekes műsort. A válasz az volt, hogy Olaszországban kapitalizmus van, a munkásokat kizsákmányolja a tőke, s a tőke kezében lévő médiák feladata, hogy a munkások figyelmét elvonja az osztályharcról és a szocializmus felé való törekvésről, ezért a műsor nagyon érdekes, hogy a munkás egész este a tévé előtt szórakozzon, viszont nálunk a szocialista Magyarországon a dolgozó nép kezében a hatalom, többek között a televízió is a népé, így a feladat nem a munkások figyelmének elvonása az osztályharcról (hiszen a nép már győzött, nincs szükség osztályharcra), hanem a munkásság és a társadalom többi részének művelése, ezért vannak látszólag unalmas műsorok, melyek azonban művelik a népet. Nagyot nevettem a demagógián, de a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a könyvbeli fiatalok - pedig nálam idősebbek voltak - simán lenyelték a hazug érvet. (Ezért is gondoltam, hogy valószínűleg nem is volt beszélgetés, melynek alapján a könyv született, hanem a beszélgetőpartnerek csupán az szerző agyszüleményei, hiszen ilyen könnyen meggyőzni valakit képtelenség.)

Számomra az alap a Szabad Európa Rádió volt akkoriban, egész délután őket hallgattam, sokszor még leckeírás helyett is. Minden szavukban hittem, éreztem, hogy én "oda" tartozom, nem "ide". Megérintett a szabadság szelleme, ami a rádióból sugárzott. Persze, később már tudtam, hogy a SZER-nél is voltak kissé zavaros dolgok, hiszen mint amerikai kormányintézmény, bizonyos témákban nem volt teljesen szabad - de összehasonlítva a kommunista magyar médiákkal a különbség így is ég és föld volt.

Nem akartam hazudni, én el akartam mondani a véleményemet mindenről. De a családban azt tanultam, hogy az embernek csukva kell tartania a száját, mert "baja lesz". "Azt akarod, hogy apádnak baja essék?" - hallottam, én meg ezt nem akartam.

Amikor 1980-ban a "felszabadulás" 35. évfordulóját "ünnepeltük" az iskolában, rajzórán készíteni kellett egy rajzot az alkalomra, s aztán a legjobbakat kiállították az iskolánk egyik falán. Én nagyon találóan fejeztem ki érzelmeimet, nem rajzoltam semmit Magyarországról, nem másoltam semmilyen meglévő képről, hanem egy nagy A3-as rajzlapra rárajzoltam két teljesen egyforma tankot, egyiket a lap baljára, másikat a lap jobboldalára. A két tank között  egyetlen különbség volt: a baloldali tankra egy hatalmas horogkeresztet rajzoltam, a jobboldalire egy hatalmas vörös csillagot. A két tank egymásra irányított csővel volt, de mindkettő sértetlen. Alul pedig látható volt Magyarország határvonala a két tank alatt. A rajztanárnő nem értette meg rejtett üzenetemet, s be is került a kiállításra az én képem is. Aztán magán az április 4-i ünnepségen tapasztaltam, hogy az egyébként zárt vitrinben lévő közel 40 kép közül az enyém hiányzik, s az utolsó pillanatban vehették ki, mert látszott a hűlt helye, azaz nem volt már idő a képek átrendezésére. Úgy tűnik, hogy valaki, egy, a rajztanárnál "ideológialag képzett" valaki észlelte, hogy a rajz "furcsa" és kivette, mielőtt még megérkeztek volna a hivatalos vendégek (kerületi pártbizottság, munkásőrök, minisztérium) az iskolai ünnepségre.

De ez egy kellemes emlék a sok kellemetlen között. Én megtanultam, hogy nem szabad az igazat mondani.

Aztán 16-17 éves koromban már benőtt a fejem lágya, s tudtam, hogy a hivatalos butaságok ismételgetése nem hazugság, mert nem a véleményem a fontos, hanem a propaganda visszaadása. De előtte megéltem 5-6 pokoli évet, amikor kényszerből hazudtam, s mélyen szenvedtem a hazugság miatt.

Akkor tanultam meg hazudni, s mindent értelmetlennek gondolni. A kommunizmus tanított meg a gátlástalanságra, az erkölcstelenségre. Sajnos a negatív példa mind a mai napig kihat rám, alapvetően becstelen embernek tartom magamat most is. Bár sikerült sok dolgon felülemelkedni, s a szellemi tér felé orientálódni, valahol legbelül megrontotta értékrendemet a kényszerű hazugság. Mindezért Marxot, Lenint, s elsősorban Kádárt vádolom, ezt az emberromboló szörnyeteget, aki politikai nézetek terjesztése érdekébben nem átallott gyermekek lelkébe gázolni. Ennél nagyobb gazemberség nehezen található...

Néhány érdekes politikai földrajzi adat.

A világ 3 legnagyobb és 3 legkisebb területű nemzetközileg elismert független állama:

1. Oroszország - 17 millió 98 ezer km² (a világ szárazföldi területének 11,5 %-a)

2. Kanada - 9 millió 985 ezer km² (a világ szárazföldi területének 6,7 %-a)

3. Kína - 9 millió 640 ezer km² (a világ szárazföldi területének 6,5 %-a)

...

192. Nauru - 21 km²

193. Monaco - 2 km²

194. Vatikán - >1 km² (44 hektár)

*

A világ 3 legnagyobb és 3 legkisebb lakosságú nemzetközileg elismert független állama:

1. Kína - 1 milliárd 337 millió fő (a világ lakosságának 19,7 %-a)

2. India - 1 milliárd 180 millió fő (a világ lakosságának 17,3 %-a)

3. USA - 309 millió fő (a világ lakosságának 4,5 %-a)

...

192. Nauru - 14 019 fő

193. Tuvalu - 12 373 fő

194. Vatikán - 826 fő

*

A világ 3 legnagyobb és 3 legkisebb népsűrűségű nemzetközileg elismert független állama:

1. Monaco - 16 923 fő/km²

2. Szingapúr- 7 023 fő/km²

3. Vatikán - 1 877 fő/km²

...

192. Ausztrália - 2,9 fő/km²

193. Namíbia - 2,6 fő/km²

194. Mongólia - 1,7 fő/km²

*

A világ 3 leghosszabb összes szárazföldi határral rendelkező országa:

1. Kína - 22 116 km (14 szomszédos ország)

2. Oroszország - 20 017 km (16 szomszédos ország)

3. Brazília - 14 691 km (10 szomszédos ország)

A világ 3 legtöbb szárazföldi szomszéddal rendelkező országa:

1. Oroszország - 16 szomszédos ország

2. Kína - 14 szomszédos ország

3. Franciaország - 11 szomszédos ország

A világ 3 leghosszabb szárazföldi határa két ország között:

1. Kanada-USA - 8 893 km

2. Kazahsztán-Oroszország - 6 846 km

3. Argentína-Chile - 5 308 km

A világ 3 legrövidebb szárazföldi határa két ország között:

1.  Gibraltár-Spanyolország - 1 km

2.  Botswana-Zambia - 2 km

3.  Olaszország-Vatikán - 3 km

A világ 3 leghosszabb egybefüggő határszakasza:

1. Kazahsztán-Oroszország - 6 846 km

2. Kanada-USA (déli határszakasz) - 6 414 km

3. Argentína-Chile (fő határszakasz) - 5 150 km

A világ 3 legrövidebb egybefüggő határszakasza:

1. Marokkó-Spanyolország (Peñón de Vélez de la Gomeránál) - >1 km (87 méter)

2. Gibraltár-Spanyolország - 1 km

3. Botswana-Zambia - 2 km

*

A világ 3 leghosszabb és 3 legrövidebb tengerparttal rendelkező nemzetközileg elismert független állama:

1. Kanada - 202 080 km

2. Indonézia - 54 716 km

3. Oroszország - 37 653 km

...

148. Tuvalu - 24 km

149. Bosznia-Hercegovina - 20 km

150. Monaco - 4 km

Országok tengerpart nélkül:

47 ország (43 nemzetközileg elismert független állam + 4 egyéb)

"Duplán" tengerpart nélküli országok (melyeknek minden szomszédjuk szintén tengerpart nélküli):

2 ország (Liechtenstein, Üzbegisztán)

Országok száma, melyek csak egyetlen más országgal határosak szárazföldön:

20 - 17 független állam + 3 egyéb (Európa: 8, Ázsia: 5, Afrika: 1, Amerika: 5, Óceánia: 1)

*

Mesterséges szárazföldi határ:

Bahrein és Szaúd-Arábia

Dánia-Svédország

Egyesült Királyság és Franciaország

Malájzia-Szingapúr

Sziget legtöbb határral: 3

Borneo (Brunei-Malájzia-Indonézia)

Ciprus (Akrotiri és Dekélia, Ciprus, Észak-Ciprus).

*

Legtöbb időzóna:

Oroszország - 11

Legnagyobb eltérés a csillagászati helyi idő és a zónaidő között:

Kína északnyugati része - Kínában egyetlen időzóna van, kizárólag a GMT+8 zónát használják, pedig Kína északnyugati része a GMT+5 zónába esne, így ezen a területen a nap délután 3 óra után delel

Legnagyobb időeltolódás időzónahatáron:

3,5 óra az afgán-kínai határon

Általában mindigis nagyon rossz tanuló voltam, mert untam a tankönyveket és lusta is voltam mindenhez, ami nem érdekelt. De nagyon szeretettem tájékozódni és olvasni, bármit, kivéve a kötelező irodalmat.

Viszont az úgynevezett ideológiai tárgyakból mindig a maximális osztályzatot kaptam. Tankönyveket ezekből sem olvastam, de mint már akkor is meggyőződéses antikommunistaként érdekelt a kommunista ideológia, s sokat olvastam róla - antikommunista forrásokból. Aztán az ideológai tárgyak esetében csak vissza kellett emlékeznem antikommunista olvasmányaimra, s az ott megjegyzetteket előadni kommunista körítéssel. Mivel a marxizmus-leninizmus egy hihetetlenül primitív valami (filozófiának nem nevezném, mert nem akarom megsérteni a valódi filozófiai rendszereket), ez nagyon is könnyű volt - elég volt megjegyezni néhány alapfrázist és azokat kombinálgatni.

Első alkalmam érettségi idején nyílt, 1985-ben. Szovjet-orosz iskolába jártam, s bár ideológiai tárgy nem volt az érettségi-tárgyak között (egyébként volt ilyen tárgy, de nem tartozott az érettségi-tárgyak közé), a történelmi érettségi vizsga erősen ideológiai jellegű volt, különösen annak szovjet része. Ugyanis két tételt kellett húzni: egyet világtörténelemből, egyet meg „szovjet" történelemből. A szovjet történelemből azt a tételt húztam, melyben az úgynevezett kettős hatalom időszakáról kellett beszélni - ez az 1917-es februári forradalom és az októberi/novemberi államcsíny közti időszakot jelenti nagyjából. Ez az az időszak, amikor Leninék lassan elérték, hogy minden hatalom csakis az övék legyen. Az esemény csúcspontja maga az októberi „forradalom" és az alkotmányozó nemzetgyűlés szétverése, ezzel a Lenin-féle kommunisták hatásosan eltávolítottak minden „veszélyt", hogy nehogy a végén még működni kezdjen az 1917 februárjától lassan meginduló demokrácia Oroszországban. Egy különösen jellemző időszak, mely szépen bemutatja, hogy a kommunisták - hűen Marx eszméihez - mindigis csakis diktatúrát akartak, s az orosz demokráciától jobban féltek, mint a félfeudális-félkapitalista cári rendtől. Ezt kellett elmondani a tételnél is, csak persze fordítva, azaz a gátlastalan lenini ténykedést állítva be pozitívumnak. Nekem történelemből hármasom volt (a szovjet iskolarendszerben nem 5, hanem csak 4 érdemjegy van, a legrosszabb a kettes, s legjobb az ötös, azaz a hármas ROSSZABB jegy, mint a magyar hármas, kb. „kétharmad" vagy hármas mínusz), így hát az iskolai párttitkár - éppen hozzá jutottam a vizsgán, egyébként eredetileg természetesen történelemtanár volt a szakmája - meg volt döbbenve, hogy külföldi létemre, ráadásul évközbeni hármasom ellenére ilyen kíválóan igazodom el a szovjet történelemben, s ideológiai képzettségem is milyen magas fokú. A vége az lett, hogy a vizsgázók közös értékelésénél - először mindenki levizsgázott, s csak aztán közölték az eredményeket közösen - külön kiemelt, hogy milyen példamutató voltam és ötös osztályzatot adott, majd pedig a bizottság évközbeni hármasomat feljavította négyesre, s ez került az érettségi diplomámba.

Aztán a Havannai Egyetemen az első évfolyamon újabb nagyszerű alkalmam volt ideológiai „felvértezettségem" demonstrálására. Volt ugyanis egy marxista-leninista filozófia nevű tárgyunk, melyből szóbeli vizsgát kellett tenni. Az anyag első harmada még valamennyire értékes is volt (az előadásokra mindig bejártam, csak egyszer hiányoztam, mert éppen szexuális természetű elfoglaltságom egybeesett az eladással), ez a filozófia történetét elemezte Marx idejéig. Aztán azonban jött az összes kisebb és nagyobb ökörség, élükön a történelmi materializmus nevű nesze-fogd-meg-a-semmit izével (másképp nehezen tudom nevezni), amit tényleg nagyon hosszasan tárgyaltak az előadásokon. A végén pedig még jött  az általános kommunista propaganda is egy kicsit. Szerencsére éppen azt a tételt húztam, melyben arról kellett értekezni, hogy mi a különbség a gonosz kapitalista burzsoá rohadék áldemokrácia és az igazi becsületes szocialista-kommunista gyerekfej-simogató népi demokrácia között. Nagyszerű tétel: csak el kell mondani a demokrácia pozitívumait és a szocialista rendszer negatívumait, kiemelve, hogy a fekete az fehér valójában. Itt is nagy dicséretet kaptam, még azt is megkérdezte a vizsgabizottság egyik tagja, hogy nem vagyok-e párttag, mert ritkán hallani ilyen alapos, s ideológialag képzett választ elsőéves hallgatótól. Ötös lett (Kubában 5 osztályzat, mint Magyarországon, ugyanaz a rendszer e tekintetben).

Majd a Szófiai Egyetemen jött ismét a marxista-leninista filozófia és a „Bolgár Kommunista Párt története" nevű tantárgy. Természetesen mindkettőből hatost kaptam - Bulgáriában öt osztályzat van, a legjobb a hatos, a legrosszabb pedig a kettes. Marxista-leninista filozófiából Lenin meghatározását kaptam az anyagról. Ez egy igencsak vicces tétel: a lényege az, hogy Lenin elvtárs kimondta, hogy az anyag az anyag, s ezzel hatalmas csapást mért az imperialista-burzsoá-klerikális-kapitalista átkos idealizmusra, s sosem tapasztaltan magas tudományos szintre emelte a materializmust. Én ezt jól ismertem, mert a Szabad Európa Rádióban hallgattam éppen néhány hónappal azelőtt egy  műsort, melyben egy lengyel filozófussal beszélgettek, aki többet között cáfolta Lenin materializmusát. A „Bolgár Kommunista Párt története" nevű tantárgy vizsgáján is kellemes tételt kaptam: azt kellett bizonyítanom, hogy Bulgáriában hogyan győzött a proletárdiktatúra forradalom nélkül, ami kicsit ellentmondásos dolog marxista szempontból is, hiszen ha egyszer a „munkások" nem keltek fel és nem csináltak forradalmat, akkor hogy a fenében győzhetett a proletárdiktatúra. Bár persze Oroszországban sem volt soha kommunista forradalom, de Bulgáriában méginkább hiányzott valami az összképhez. Bevallom, itt a napi sajtó alapos, mindennapos tanulmányozása segített, így tudtam, hogy a hivatalos álláspont szerint Bulgáriában a szovjet „felszabadítás" játszotta a „szocialista forradalom" szerepét - ez NEM vicc, tényleg ez volt a hivatalos bolgár kommunista propagandában (mellesleg a felszabadítás szó Magyarország esetében még félig-meddig indokolható, de Bulgáriában meg egyáltalán nem, mert nem volt mit felszabadítani, hiszen a bolgár kormány átállt a szövetségesek oldalára a szovjet haderő bejövetele ELŐTT). A vizsgáztató itt megérezhette, hogy nagyon hatékonyan halandzsázok, mert megbombázott csapdakérdésekkel, pl. éppen azt firtatta amit az előbb leírtam, hogy hogyan lehet, hogy a bolgár kormány már szakított a náci Németországgal a kommunista hatalomátvétel és a szovjet bejövetel előtt. Erre a hivatalos választ nem tudtam, de „sziklaszilárd marxista ösztöneimre" támaszkodva rögtön megadtam a lehetséges marxista magyarázatot. Hát a burzsoázia, mely addig a fasiszta uralmat támogatta, megérezte a kommunista néphatalom veszélyét, ezért ügyesen takikázva mepróbált visszatérni a hagyományos burzsoá demokráciához, megpóbálva ezzel átmenteni kizsákmányoló osztályhatalmát! Dehát ez nem sikerülhetett, mert a népi erők átláttak a szitán, s egyébként meg - a jó marxista halanzsa alapeleme az idézet, nem  fontos, hogy releváns legyen, de kell egy darab mindenképpen! - Dimitrov elvtárs is aláhúzta, hogy a történelem kereke forog, forog, forog, addig forog, míg nem győz világszerte a kommunizmus! A tanár vigyorgott már majdnem a végén, de beírta a hatost.

Ezután közbejött valami: megbukott a kommunizmus, megszűntették az ideológiai tárgyakat, s azontúl - gonoszan burzsoá-áldemokratikus módon! - már a vizsgákon az ember a saját véleményét mondhatta. Pedig már éppen örültem, mert a „tudományos kommunizmus" nevű tantárgy, ami valóban a halandzsázás mesterfoka, következett volna, októberi beiratkozásnál - Bulgáriában októberben kezdődik a tanév a felsőoktatásban - még beírtuk az indexbe, de novemberben megbukott a rendszer, s decemberben törölték a tantárgyat. Bevallom, eleinte még én is furcsállottam, hogy ezentúl nem lehet halandzsázni, félrebeszélni, ökörségeket mondogatni komoly arckifejezéssel, s ténylegesen gondolkodni kell, majd a gondolatokat kifejteni közérthető módon, de azért beleszoktam hamar...

Felvételi vizsga, általános műveltségi elbeszélgetés. Megvolt egy fájlban nekem, már nem is emlékszem honnan van. Nem az én gyűjtésem! De most is vicces, bár tízéves a gyűjtés…

- Mivel ért véget az I. világháború?

- A Varsói Szerződéssel.

*

- Mit tud az 1054-es egyházszakadásról?

- Az  1054-es  egyházszakadás  előtt volt az avignoni-római kettős pápaság, utána lett az avignoni-római-moszkvai hármas pápaság.

*

- Mit tud Széchenyiről?

- Fő műve a Tőke.

*

- Kik voltak a honoratiorok?

- Honoráriumért dolgozó parasztok.

*

- Mikor tört ki az 1848-as forradalom?

- Február 1-jén.

*

- Ki kötötte a Bethlen-Peyer-paktumot?

- Az SZDSZ és az MDF.

*

- Mondjon magyar kormányzókat!

- Göncz Árpád, Fráter György.

*

- Ki volt Szent Imre nevelője?

- Várszegi Asztrik.

*

- Mikor  alapították a Szovjetuniót?

- XVII. század?

- Nem. Mikor szűnt  meg?

-1450-es,  1460-as évek.

- Nem jó. Azt mondja meg, mely országok tartoztak hozzá!

- Az északiak!

- Például?

- Norvégia!

*

- Mit tud a pápáról?

- A pápa református vallású.

*

- Kik a vatikáni svájci gárdisták?

- A Vatikán hadserege, papokból és bíborosokból áll.

*

- Mely országokban élnek többségében ortodox keresztények?

- Nem tudom.

- Gondoljon keletre!

- Ja igen, Japánban és Indiában.

*

- Mit tud a keleti kereszténységről?

- A keleti kereszténység vezetője a tibeti láma.

*

- Mondjon  párat  a  Tízparancsolatból!

- Felebarátod  feleségét szeresd!

*

- Mondjon magyar szenteket!

- Szűz Mária.

*

- Mondjon nemzetközi szervezeteket!

- Pl. a volt Szovjetúnió, s a tűzoltóság.

*

- Foglalja  össze  a  keresztény  tanítás lényegét!

- Hát, ezt így Anschluss nem tudnám megmondani.

*

- Ki volt az első pápa?

- VII. Gergely.

*

- Ki volt Luther Márton?

- Luther   Márton  templomi  könyvnyomtatással  foglalkozott,  és egyet-kettőt ki is szögezett a templomkapura.

*

- Mi a feminizmus?

- A  feminizmus azt jelenti, hogy a nők el vannak nyomva a férfiak alatt.

*

- Mi az eutanázia?

- Az  eutanázia  például  azt jelenti, hogy ha valakinek az anyósa lélegeztetőgépen van, s kikapcsolja a lélegeztetőgépet.

*

- Mit takar az RMDSZ rövidítés?

- Az RMDSZ egy román alapítvány, a kuratórium elnöke Tőkés László.

*

- Ki jelenleg a köztársasági elnök?

- Nem   tudom,  mert  szerintem alkalmatlan.

*

- Ki jelenleg a köztársasági elnök?

- Nem   tudom.

- Segítek… Gondoljon egy madárra!

- Ja, igen. Sas József.

*

- Ki a Munkáspárt elnöke?

- Csurka István.

*

- Ki volt kormányon 1994-1998 között?

- A MIÉP és az MSZMP.

*

- Milyen  jogi  pályákat  ismer?

- Van  a jogász, az ügyvéd és a védőbíró.

*

- Soroljon fel alkotmányos szabadságjogokat!

- Két szabadságjogot ismerek: a vallásit és a szexuálisat.

*

- Mi az Alkotmány?

- Az Alkotmány egy intézmény, szervei: az Alkotmánybíróság, a zászló, s a címer.

*

- Mi az Alkotmánybíróság szerepe?

- Az  Alkotmánybíróság létrehozza az Alkotmányt és belefoglalja az
alkotmányos jogokat.

*

- Melyek Svájc hivatalos nyelvei?

- Az egyik a  svéd,  mert  Svájc Svédországgal határos.

*

- Sorolja fel Magyarország szomszédait!

- Magyarország szomszédai: északon Románia és Szlovénia, Kárpátalja Csehországban és Koszovó délen.

*

- Hol van Bős és Nagymaros?

- A Tiszán.

- Hol?

- Elnézést, a Maroson!

*

- Bős-Nagymarosról mi jut eszébe?

- A víziorgona.

*

- Mit tud mondani Szent Istvánról?

- Szent István kért egy koronát, majd megfogalmazta a szatmári tizenkét pontot.

*

- Hogyan ért véget a Rákóczi-szabadságharc?

- Károlyi Mihály Világosnál letette a fegyvert.

*

- Ki volt Szent István felesége?

- Bajor Gizi.

*

- Ki volt Rákosi Mátyás?

- Személyikultusz-miniszter a Kiegyezés után.

*

- Mi a Szentháromság?

- Jézus Krisztus, Mária Magdaléna és a galambjuk.