Pár megfigyelésem a mai magyar kiejtésről a magánhangzók terén.

A magas nyelvállású magánhangzók - i, í, u, ú, ü, ű - esetében egy eleve létező jelenség erősödését látom (hallom):

• egyre inkább elvész a megkülönböztetés a rövid és hosszú párok között a hétköznapi kiejtésben:
  • egyre több hosszú magánhangzót töviden ejtenek a magyarok - kedvenc példám a "Hűvösvölgy" helynév, amit a magyarok 99 %-a ü-vel ejt,
  • viszont van pár ellenpélda, ahol következetesen hosszabbodás van - lásd "kör" ejtése mint /kőr/,
  • egyedül a szóvégi magánhangzók esetében áll fenn a következetes megkülönböztetés - rendkívül jól jellemzi ezt pl. a "híradó" szó, ahol az általános ejtés /hiradó/, azaz az í-ből i lesz, de az ó marad ó,
  • s máshol pedig ott ahol ennek jelentésmegkülönböztető szerepe van (pl. "zug" és "zúg"), de egyes esetekben még ott se (lásd "áru" és "árú", szinte sose hallani az ú-s ejtést),
• természetesen mindez nem igaz a művelt ejtésre, de az eleve egy korábbi nyelvállapotot tükröz, másrészt mesterkélt, azaz ez az ejtés rendkívül ritka (tulajdonképpen csak tv-bemondók, rádió-bemondók, szónokok, kampányoló politikusok szoktak így beszélni).

A középső nyelvállású magánhangzóknál - é, o, ó, ö, ő - a párok esetében:

• szóvégi helyzetben gyakorlatilag teljesen hiányoznak a rövid magánhangzók, ez olyan erős tendencia, hogy bármilyen új idegen jövevényszó esetében is hat - "konteó", "portfólió", idegen nevek esetében is, pl. "Diego Armando Maradona" - /diegó armandó/ lesz magyarul, pedig az eredetiben mindkettő rövid, ráadásul hangsúlytan, azaz emiatt sincs valamiféle hosszabodás

Az alsó nyelvállású magánhangzók esetében - a, á, e - a helyzet stabil. Itt nyilván az ok az, hogy az a/á és az e/é pár sokkal erősebben különbözik egymástól, mint a többi 5 pár.

Az az érzésem, 20-30 év múlva az fog állni a magyar nyelvkönyvekben, hogy a magyarban nem 14, hanem 9 magánhangzó van: a, á, e, é, i, o, ö, u, ű. A többi mostani magángangzó nem fonémának (önálló hangnak), hanem allofónnak (hangváltozatnak) fog minősülni. Ahogy ma is van ā, ȧ, ē, ë mint ilyen hangváltozat (hosszú a, rövid á, hosszú e, rövid é).

Ami a kettőshangzókat illeti, a magyar köznyelv annyira elutasító velük szemben, hogy semmilyen idegen hatás nem képes ezt megváltoztatni. Az összes i-s vagy u-s hangkapcsolat sorsa, akár idegen szóról, akár magyar szóról van szó:

• a leggyakrabban: a kettőshangzóból a magyarban két szótag lesz, lásd "trauma" /tra-u-ma/,
• ritkán: a kettőshangzó "i" tagja "j"-vé változik, mindig csak idegen szavaknál fordul elő, de ott se feltétlenül, "normál" magyar szavaknál pedig sose, lásd "szeizmikus" jellemzően nem lesz "j", de "kaleidoszkóp" jellemzőbb a "j"-s ejtás, viszont magyar családneveknél - ahol gyakori az "ai" végződés - soha, pl. "Szalay" az egyetlen lehetőség a /sza-la-i/,
• még ritkábban, egyes csak u-s kettőshangzók esetében: az "u" kiesik, s az előtte lévő magánhangzó meghosszabodik: talán az egyetlen ilyen eset az "augusztus" szó, melyet a nagy többség /ā-gusz-tus/ alakban ejt, valamit az "Európa" szó, melyet azonban csak a magyar beszélők egy része ejt így: /ē-ró-pa/, a legtöbben szimplán /e-u-ró-pa/ alakban mondják (az augusztust én is hosszú a-val ejtem, az Európát viszont e-u alakban, engem személyesen kifejezetten idegesít a hosszú e-s ejtés),
• tulajdonképpen az egyetlen eset, amikor a magyarok zöme valódi kettőshangzót ejt, az az "auto" tartalmú idegen szavak, lásd "automata", de itt is egy kisebbség két szótagként ejti az "au"-t,
• nagyon marginálisan - amolyan sznobságként - megesik még az "Európa" és "euró" szavak kettőshangzós ejtáse, de még az értelmiség körében se általános,
• amikor gyerek voltam, a 70-es években még hallható volt a "Svájc" szó sajátos ejtése kettőshangzóval azaz /sveic/ az akkori nálam kettővel idősebb nemzedék egy részétől, de ez mára gyakorlatilag teljesen kihalt.

Sokféle politikai irányzat van, de alapvetően pár fő csoportba sorolhatók. Egy elnagyolt leírás ezekről.

A modernitás legfőbb eszméje természetesen a liberalizmus. Ennek egyenes következménye az, amit hagyományosan jobboldalnak neveznek. Az alapgondolat az, hogy szabad egyének társadalma kell, ahol jogi egyenlőség van minden ember között, racionális módon képesek a lehető legjobb társadalmat létrehozni. Az ilyen társadalomban nincs semmilyen ideológia, pontosabban az egyetlen kötelező ideológia a szabadság, abban az értelemben, hogy az egyének szabadsága a vezérlő elv, minden más eszme pedig az egyének magánügye.

Van persze a jobboldalból 3 alaptípus:

• mely mindent a szabadság eszméjének rendel alá,
• mely a szabadság eszméje mellett a hagyományokat is megtrataná bizonyos mértékben,
• mely a szabadságot közösségi szintre helyezi.

Tulajdonképpen az előbbiek a klasszikus liberálisok, aztán jönnek a konzervatívok (más néven: liberális-konzervatívok), s az utóbbiak a különféle szélsőjobb irányzatok.

Vele szemben áll a baloldal, mely a fentieket elfogadja, de azt vallja, a szimpla egyéni szabadság nem elegendő az igazságos társadalomhoz, ehhez valamilyen szintű vagyoni egyenlőség is kell, továbbá a versenyben lemradtak számára valamiféle kompenzáció.

Két verzió van:

• mérsékeltek: akik elégedettek a liberális rend reformjával,
• radikálisok: akik rá akarnak építeni a liberális rendszerre.

Előbbiek a szociáldemokraták, utóbbiak a kommunisták.

Új jelenség az újjobb és az újbal, mindkettőnek van több, egymásnak ellentmondó verziója.

Újjobb:

• újkonzervatívok: akik valamiféle visszatérést akarnak a klasszikus liberalizmushoz,
• tradicionalisták: akik az egész liberális eszmét hibásnak vallják.

Újbal:

• a kommunista eszme valamiféle felújított verziója,
• a liberalizmus elfogadása, azt kombinálva progresszívista identitáspolitikával.

Megírom a "lyukakat" is, mert bár ebben az időszakban nem éltem Magyarországon, minden eseményt követtem, s volt is hozzájuk viszonyom.

1994

Ez volt a Fidesz átmeneti időszaka. Már nem volt progresszív-liberális, de még konzervatív-liberális se volt. Ez az az eszme, amit máig dicsőítenek a "harmadik oldal" hívei. A Fidesz alapeszméje azon a fatális téveszmén alapult, hogy egyrészt vannak a csúnya komcsik, másrészt meg a múltban rekedt konzervatívok, mind a kettő rossz, így liberális harmadik oldalra van szükség. Persze látványosan meg is bukott az egész, hiszen a "csúnya komcsik" éppenhogy már liberálisok voltak, így az erősebb liberális párt - az SZDSZ - velük paktált le, nem a Fidesszel. Ez persze utólag öngyilkosságnak bizonyult az SZDSZ számára, de ez már más téma. Pozitívuma pedig az, hogy e csalódás hatására indult el a Fidesz lassú távolodása a liberalizmustól.

Mai szemmel, amikoris a ballib megmondóemberek egyik kedcenc szövege a csúnya "összeszerelőüzemek" elleni küzdelem, vicces, hogy az első ilyen üzemet éppen ők, a Horn-kormány hozta be, 1994 végén: ez a győri Audi.

A kor "nolimpiája" a bécsi-budapesti világkiállítás volt. Máig se értem miért, de ballib oldalról az Antall-kormány egyik főbűnének lett kikiáltva az 1996-os világkiállítás terve. Ezt vissza is mondta az új kormányzat a választások után. A választásokon totális MSZP-győzelem született, bár a 2010-es fideszes győzelemhez képest azért valamivel kisebb arányú.

A választások idején már nem voltam ballib, sőt a MIÉP-nek drukkoltam. Amit tudtam már akkor: az MSZP-SZDSZ olyan esztelen tombolást fog véghez vinni, aminek eredménye totális zuhanásuk lesz. Abban viszont tévedtem, hogy én ezt a zuhanást már 1998-ra vártam, miközben csak 12 évvel később következett be.

Mi volt a "jobboldal" totális vereségének az oka? Az, hogy ők voltak kormányon éppen. Ha a "baloldal" lett volna kormányon, ők zuhantak volna le. Hiszen egyik oldal se mondta el a valóságot az embereknek, azt, hogy a rendszerváltozás hatalmas gazdasági és életszínvonalbeli esést fog okozni, ehelyett mesék lettek előadva, hogy 1995-re osztrák életszínvonal várható.

A kormányzat egyoldalúan, az ellenzékkel és civilekkel való konzultáció néklkül, megváltoztatta a választási törvnyt. Teljesen legitím módon, megvolt a szükséges kétharmadjuk. Ez csak annak fényében érdekes, hogy 2010 óta folyton az "ellenzékkel és civilekkel való konzultáció hiánya" lett az egyik ballib vezérmotívum.

1995

A vidámságot a kormányon belüli viszály okozta. Az SZDSZ és a hozzá közeli kvázi-SZDSZ-es MSZP-sek totális liberalizálást akartak, míg az MSZP zöme érzekelte, ez öngyilkosság lenne, az emberekre is oda kell azért figyelni, így ellenállt. Végül azonban az erősebb fél, az SZDSZ győzött, s jött Bokros. Ezzel végleg, mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a Horn-kormányzat nem a rendszerváltás előtti időket hozza vissza, hanem éppenhogy gyorsítja a piacosítási folyamatokat. Azaz baloldal = gazdasági liberalizmus. Míg a jobboldal az, mely ehhez kritikusan viszonyul. Tehát nem a nyugat-európai model, ahol a jobboldal több piacot akar, a baloldal meg kevesebbet.

Ma már viccesen hangzik, de a fő ellenzék a Kisgazdapárt volt. A Fidesz jelentéktelen volt akkor. A MIÉP-nek meg olyan rossz volt a sajtója, hogy ez gátolta népszerűségének növekedését.

A pozitívum: alapvetően megdőlt az a nézet, hogy 1990-1994 között azért csökkent az életszínvonal, mert hozzá nem értő emberek, muzeológusok, folklórkutatók, halbiológusok, történészek vezették az országot, de lám, most jönnek a közgazdászok és pénzügyi szakemberek, akik mindent tudnak, így gyorsan helyre is hoznak mindent.

1996

Az MDF haláltusája: az egyébként is kis párt kettészakad, kiválnak a "nemzeti liberálisok", MDNP név alatt. Az már két évvel későbbi emlékem, az 1998-as kampányból, hogy az MDNP röhejes óriásplakátokkal kampányolt, melyeken 10-14 % közötti "tudományos" előrejelzéseket hangoztatott (a tényleges eredmény egyébként 1,4 % lett).

Közben az SZDSZ aktivizálja a kamunácijaikat. Ez Szabó Albert operettnáciskodásának csúcspontja.

A megmaradt MDF viszont ekkor kezd közeledni a Fideszhez, mely lassan kezdi magát elhatárolni a liberalizmustól, ekkor kezdődik a "polgári alternatíva" hangoztatása. Ugyanez zajlik a szintén kettészakadt KDNP-ben: az egyik szárny az MDF-hez és a Fideszhez közeledik, a másik a MIÉP-hez.

A legnagyobbik segítséget a Fidesz körül formálódó tömbnek és a többi ellenzéknek a Tocsik-ügy adja. Tocsik Márta 804 millió Ft jutalékot kapott azért, mert közvetítette a semmit két állami szerv között, ez hatalmas felháborodást okoz.

Én e 3 év alatt Bulgáriában voltam, ez idő alatt alig kétszer utaztam Magyarországra. Az időt kihasználtam őskutatásra is, ellátogattam többek között Draganovóba, apai nagyapám szülőfalujába.

Munka szinten egyébként először szabadúszó tolmács-fordító voltam, majd számítógépes programokkal kereskedtem, végül egy libanoni cég szófiai képviseletén voltam segéd-rendszergazda.

S persze a fő esemény, megszületett második fiam 1996-ban.

Nem akarok erkölcscsősz szerepbe kerülni. Eleve történelmileg nézve egy folyamat a modernista Európában a szűzesség elvesztésének korhatárában a változás.

Ma a szűzesség elvesztésének átlag életkora 15 év. Amikor pedig én voltam ebben az érzékeny korban - 80-as évek első fele - ez még 17 év volt.

Alapvetően én azt hiányolom, hogy a mai kamaszoknál kimarad egy fontos időszak: a semmi és a szex közti állapot. Mintha ismét a XIX. században lennénk, ahol a lopott csók és a házasságon belüli szex mellett más nem maradt tisztességes emberek számára.

Amikor a 80-as évek elején elmentem moziba a Barátnővel, s anyám kérdezte, mikor jövök vissza. Aztán csodálkozás, miért nem leszek otthon 6-7 órán keresztül a 2-órás film miatt. Mert éppen a mozin kívüli idő a lényeg: sétálgatni, rejtett helyet keresni, "beszélgetni".

Szóba se jöhetett semmilyen szex, bármilyen ilyen próbálkozást az átlag lány sértésnek vett volna, s akár még a kapcsolat végét is eredményezhette volna. Nem csak a szex, de bármilyen kvázi-szex is tabu volt.

Ami viszont abszolút elvárt volt minden lány részéről: átölelés, csók arcon, nyakon, vállon, simogatás minden nem erotikus részen (azaz mell és ágyék kizárva), s persze hosszadalmas csókolózás. Visszagondolva nem is értem, hogyan voltunk képesek néha másfél órás hosszan csókolózni, minden unalom nélkül.

Az már előrehaladott szerelmes viszony volt, hogy a lány a fiú ölébe ölt, s az végképp ha engedte a mellei simogatását ruhán keresztül. Az pedig, hogy meztelenül lehessen simogatni egy lány melleit, az nagyon-nagyon komoly dolog volt. Amikor egy találkára a Barátnő szokatlan módon nem testhez álló öltözékben jött, hanem tág pulóverben, először csalódott voltam, csak aztán derült ki a mesterterv: a szokásos csókolózás közben felszólított, nyúljak a pulóver alá.

Nyilván manapság is zajlik ugyanaz a fiataloknál, csak korábban, sokkal inkább a gterekkor végén, nem a kamaszkor elején. Ami ahhoz vezet, hogy nem eléggé kifejlett érzékkel jön az élmény. Mint amikor a gyereket elviszik olyan színdarabra, amit nem képes teljesen megérteni. Ez pedig érzelmi veszteséghez vezet.

Alapvetően ez a kifogásom a korai szex ellen.

A lélekbetegség/létbetegség az egyén szakralitás iránti tudatalatti vágyakozásának a tünete. A modernitás ketrecében ide-oda vetődő egyén előbb-utóbb rádöbben a nagy hiányra.

Mi hiányzik neki? Az, hogy teljesértékű helye legyen a világban. S ennek be nem teljesülése boldogtalansághoz vezet.

Sokan észreveszik, a szegényebb ember boldogabb. De ebből téves következtetés lenne az, hogy a pénz, a vagyon az okozója a hiányérzetnek. Egyszerűen ez egy járulékos jelenség. Íme hogyan.

Van 4 fő szint:

• biológiai szükségletek kielégítése,
• szociális szükségletek kielégítése,
• lelki szükségletek kielégítése,
• szellemi szükségletek kielégítése.

Minél nehezebb az alacsonyabb szintek elérése, annál inkább van az egyén elmerülve a hétköznapi életben. Ennek pedig sajátos mellékhatása: nem ér rá mással foglalkozni. S fordítva: minél több van elérve az adott egyén által, annál több szabad gondolata marad, s ezek mindenképpen eljutnak oda, hogy megjelenik a nagy hiány érzete.

A modernitás többféle gyógyszert kínál:

• a vallást annak pozitív vagy negatív alakjában: azaz lehet ez istenhit és annak hiánya, azaz ateizmus: az istenhívő hisz, reménykedik abban, hogy a túlvilágon megkapja a teljes életet a földi deszakralizáltság helyett, az ateista pedig meggyőzi magát, az ami van, valójában tökéletes, s ennek tökéletes kiélvezése a megoldás,
• a test manipulálását, mely elvezet a lélek elhomályosításához: azaz alkohol, drogok.

Valójában itt a vallás is csak pótszer, mert nem képes megoldást adni a földi életre. Hiszen azt mondja: várj, de nem ad receptet a földi élet helyrehozására. A legmélyebben hívő ember se képes magának szakrális környezetet teremteni, mert egyszerűen nem csak tőle függ ez.

Amikor egy adott területre jellemző zenei műfaj váratlanul második hazára lel egy olyan területen is, melynek semmi köze az eredeti területhez. Íme két sajátos eset.

A tangó a spanyol gyarmati uralom alól felszabaduló Argentínában és Uruguayban született meg, a Río de la Plata folyó torkolata vidékén, ahol a két ország fővárosa található: délnyugaton Buenos Aires, északkeleten pedig Montevideo. A helyi, sokféle térségből összejött lakosság egyik identitásképzője lett a helyi alsóosztályok sajátos új zenéje, a tangó, mely szintén sokfajta zenei stílus sajátos keveréke. A XX. sz. elejére a tangó már túlnőtt városi és alsóosztályi jellegén, gyakorlatilag ez lett az argentín és uruguayi nemzeti zene és tánc. A tangó eredeti nyelve a spanyol argentín-uruguayi nyelvjárása. A dalok tematikája pedig enyhén szomorkás stílusban nosztalgia a múlt iránt, az idő múlásának kérlelhetetlensége, szerelem, férfiak-nők közti kapcsolatok bonyolultsága, szinte sosincs társadalmi, politikai üzenet.

Persze a tangó elterjedt lassan az egész világon. De valószínűleg nem akadt volna élő ember, aki megjósolta volna, hogy a tangó második hazája a világ másik végén lesz, Finnországban. Ott társadalmi értelemben fordított folyamat zajlott le, az felső osztályok zenéjeként indult, majd nemzeti zene lett belőle. Egyesek azt mondják, a szomorúság az, ami megfogta a finneket.

A dzsessz az USA-ban jött létre, Louisiana államban, alapvetően a néger zenei alapok keveredése az európai klasszikus zenével. Legfontosabb eleme a spontán önkifejeződés, az improvizáció. A fő tematika a nagy kérdések kerülése, hanem helyettük a hétköznapi élet.

Itt megint lett egy második haza, ami ismét teljesen szürreális: egy teljesen fehér és muszlim ország, Azerbajdzsán. Az I. vh. után jelent meg a dzsessz Azerbajdzsánban, majd folytatódott a szovjet időkben is. Egy időben majdnem tiltás alá került mint "amerikai" zene, de végül mindig maradt a "tűrt" kategóriában, sőt időnként "támogatott" zene is volt: a legkeményebb sztálini időkben lett engedélyezve egy állami dzsessz zenekar alapítása, majd Sztálin után egyenesen dzsessz szak lett létesítve a szovjet zenei főiskolákon. Amikor Azerbajdzsán független lett 1992-ben, az államhatalom egyenesen megtalálta a dzsesszt mint az azeri nemzeti identitás egyik elemét. Manapság a legfelsőbb azeri vezetés - az Əliyev-család, mely majdnem 30 éve irányítja az országot - védnökségével zajlanak állami dzsessz fesztiválok.

Miről ismerszik meg a kiábrándult fideszes, másszóval az "igazi konzervatív"? Ez jutott eszembe a Soros Magyar Hangja által produkált Kötöttfogás múltkori adásáról.

Alapvető dupla erővel orbánozni az átlag ballib megmondóemberekhez képest. A Soros Magyar Hangja köréhez képest kifejezetten racionális viselkedésnek tűnik amit egy átlag nem ex-fideszes ballib megmondóember szokott produkálni. Továbbá: a lehető legultraliberálisabb elveket kell fejet és öklöt rázva, enyhén falcett sápítozással képviselni.

A legszánalmasabb alak Pörzse, aki 25 éve még kivont karddal zsidókat akart irtani, mert a csúnya zsidók mind magyarellenesek (persze a haverját, Lovas Istvánt leszámítva). Ma pedig mélyen átélve tombol, hogy nem engedi Orbán a gyerekek megrontását homokaktivisták által.

Bevallom, ez a kedvenc viccműsorom az utóbbi időben, sose szalasztom el, s az eléjétől a végéig megnézek minden adást.

Hogyan szavaztak a bolgár EP-képviselők a Magyarországot elítélő EP-nyilatkozat kapcsán?

• Európai Néppárt: 5 nem, 1 tartózkodás, 1 nem vett részt a szavazáson,
• Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége: 2 igen, 3 nem vett részt a szavazáson,
• Újítsuk meg Európát: 3 igen,
• Európai Konzervatívok és Reformisták: 2 nem.

A többi frakcióban nincs bolgár tag.

Az áprilisi eredményekhez képesti változások a tegnapi választáson.

Lényegi változás nem zajlott, továbbra sincs senkinek kormányalakításhoz szükséges többsége.

Az első két helyezett helyet cserélt, azaz a volt kormánypárt tehát második lett, de esése mininális, 1 %-on belüli: maradt 24 %-on. Azaz a helycsere oka, hogy a volt második több szavazatot tudott vonzani, 24 %-a lett.

Maradt a 6 párt, újak nem jöttek be.

Minden más változás apró: a szocialisták ismét picit lejjebb mentek, a Demokratikus Bulgária párt viszont 3 %-pontot javított.

A táblázat értelmezéséhez segítség, íme a pártok neve bolgárul és magyarázat magyarul – a friss eredmény egyébként itt látható (ez a csak bolgár nyelvű hivatalos bolgár választási bizottsági honlap):

• ПП ИМА ТАКЪВ НАРОД – Szlavi Trifonov pártja,
• ГЕРБ-СДС – GERB,
• БСП за БЪЛГАРИЯ – szocialisták,
• ДЕМОКРАТИЧНА БЪЛГАРИЯ – ОБЕДИНЕНИЕ (ДА България, ДСБ, Зелено движение) – Demokratikus Bulgária,
• Движение за права и свободи – ДПС – török-muszlim párt,
• ИЗПРАВИ СЕ! МУТРИ ВЪН! – ez a “tüntetéspárt”,
• БЪЛГАРСКИТЕ ПАТРИОТИ – ВМРО. ВОЛЯ И НФСБ – nacionalista párt,
• ВЪЗРАЖДАНЕ – nacionalista párt,
• ГРАЖДАНСКА ПЛАТФОРМА БЪЛГАРСКО ЛЯТО –  ez egy kamupárt, egy bolgár milliárdos szervezte.

Azt mondják a ballib médiák - s ebben nem hazudnak -, hogy sok nyugati, egyébként a Fidesszel sok mindenben hasonló nézeteket valló párt már nem homofób, sőt íme a "náci" AFD egyik vezetője nyíltan homoszexuális, s ki is áll az "alternatív nemiség" jogaiért (bár az egyneműek házasságát ő is ellenzi).

A gond ezzel az, hogy ez így hamisság. Az "alternatív nemiség" elismerése ugyanis felborítja az egész rendszert. Ez kb. olyan, hogy vegetáriánus vagyok, de minden szombaton rántott húst eszek. Vagy kommunista vagyok, de nem látok bajt a magántulajdonban, ha az nekem szimpatikus szexi tőkésnők kezében van. Vagy keresztény vagyok, de minden harmadik héten abban hiszek, hogy Isten nem létezik.

Egyszerűen vannak kötelező elemek, ahhoz hogy valami az legyen ami. Arisztotelésszel mondva, a nemi normatívitás nem συμβεβηκός, hanem οὐσία, azaz nem járulékos, hanem lényegi tulajdonság. (Ez az előbbi mondat amolyan TGM-paródia, ő imádja felesleges idegen szavakkal teletűzni cikkeit. De a mondatom mondanivalója természetesen nem vicc.) A normalitás alapja a természetes jó, az emberi társadalomban pedig jellemzői: Isten központi helye, a közösség az egyén előtt, s a család. A család pedig nem létezik nemi normatívitás nélkül.

Ez kb. olyan, mintha lefaragnánk egy háromlábú asztalka egyik lábát, majd meglepődnénk, miért nem áll meg, pedig a másik két lábát milyen szépen is gondoztuk, sőt a harmadik is csak félig lett lefaragva, most az egy "alternatív" asztalláb.

Megmondom őszintén: én jobban szeretem a normalitás nyílt ellenségeit, mint a normalitás olyan önjelölt harcosait, akik "alternatív" módon harcolnak.

Az az ellenérv pedig, hogy "oké, dehát mégis majdnek normálisok" rendkívül veszélyes.

Ha már megírtam mi az ortodox egyházszervezet, íme a katolikus is. Katolikus alatt az értendő: aki a római pápa vezetése alatt áll.

Figyelem: "ortodox" szóval csak a khalkedóni ortodoxokat értem itt, míg a nem-khalkedóni ortodoxokat "ókeleti" néven nevezem, az egyszerűség kedvéért.

A katolicizmus két nagy részből áll, nyugatiból és keletiből. A nyugati az a rész, mely a nagy egyházszakadáskor (1054) a római pápa alá tartozott, a keleti pedig minden más. Az arány a hívők számát illetően kb. 95:5.

A keleti részhez pedig azok tartoznak, melyek valamely egyházszakadás idején (431, 451, 1054) külön váltak, majd valamely későbbi időpontban csatlakoztak a római pápához. Ez összesen 23 keleti katolikus részegyház. Együtt ők a keleti katolicizmus. Teológiai értelemben nincs eltérés a nyugati és keleti katolikusok között, teljesen azonos a hitvallás, de más kérdésekben vannak fontos eltérések:

• a nyugati részegyházban valamely nyugati rítus van használatban (elsősorban a latin), míg a keletiekben valamelyik keleti (bizánci, szír, örmény, káldeus, kopt),
• míg a nyugati egyházrészben a hatalmi struktúra közvetlen, addig a keleti egy részében jelentős autonómiát élveznek egyes részegyházak (a nagyobbak jellemzően),
• külön egyházi törvénykönyv van a nyugati egyházrészre és a keletiekre, apróbb eltérésekkel:
  • az előbbiből következik a leglátványosabb eltérés: míg a nyugati egyházrészben kötelező papi nőtlenség van, addig a keletiekben nem, ennek megfogalmazása az, hogy míg nyugaton minden pap kötelezően szerzetes (s a szerzetesek mind nőtlenek), addig keleten van szerzetes pap és világi pap, s természetsen csak az előbbi kötelezően nőtlen, így a keleti katolikus papok 90+ %-a nős.

A magyar közbeszédben a "keleti katolikus" szó helyett a "görögkatolikus" használatos, ez azonban téves. Valójában igaz ugyan, hogy minden görögkatolikus keleti katolikus, de nem minden keleti katolikus görögkatolikus. A 23 keleti katolikus részegyházból 14 görögkatolikus. A "görög" jelentése: a használt rítus a bizánci

A másik népszerű tévhit: a keleti katolikusok valamiféle ortodox-katolikus keverék, a két felekezet között középen van. Nos, nem, ebből semmi se igaz, a keleti katolikusok 100 %-ban katolikusok, s az összes olyan vitás kérdésben, melyben vita van a 2 felekezet között, minden esetben a katolikus álláspontot fogadják el.

Mivel a részletes statisztika az egyes keleti katolikus csoportokról olvasható számtalan helyen, nem ezt ismételném meg, hanem rendszerezném őket történeti szemszögből.

A katolikus egyház célja az volt, hogy a római pápától független egyházak szűnjenek meg, azaz menjenek be a római pápa alá. A firenzei zsinaton (1439-1445) eltervezett újaregyesülés ugyanis kudarcba fulladt, bár az ott résztvevő nem-katolikus főpapok többsége beleegyezett az egyesülésbe, elfogadva a római pápa egyetemes egyházfőségét, azonban ez a gyakorlatban sose valósult meg, a papság és a hívők tiltakoztak a zsinat ellen, így a zsinati döntéseket az illető egyházak hamarosan fel is mondták.

Ezután az új megoldás az lett, hogy a meglévő nem-katolikus egyházakról részek legyenek leszakítva, majd ezek egyesítve Rómával.

Az egyesülés menete gyakorlatilag az jelentette, hogy uniót elfogadó egyházi struktúrák megtartották szervezeti felépítésüket, a papok megtartották rangjukat, megmaradtak az egyes specifikus szokásaik is (persze csak ha azok nem ellenkeztek a katolikus hitelvekkel), megmaradt a rítus, azaz a katolizálás nem jelentette a latin rítus átvetelét, viszont az összes vitás katolikus-ortodox hitelvi kérdésben a katolikus álláspontra kell áttérniük, melyek között természetesen a legfontosabb a római pápa egyházfőségének az elismerése.

Ha mondjuk az ember elmegy egy bizánci rítusú ortodox misére, majd egy görögkatolikus misére, a figyelmetlen néző azt hihetné, ugyanazt hallotta. S tényleg: a szöveg 99 %-ban azonos, csak ott tér el, ahol teológiai eltéréstől függ a pap beszéde: a hitvallás szövegében a katolikus verzióban van egy szó betoldás, s a fő egyházi elöljáró említése más (a katolikusban a római pápát említik, míg az ortodoxban az adott autokefál egyház vezetőjét).

Íme az egyes esetek régiónként.

Az alapmodel Kelet-Európában: a breszti unió

Az előzmény az, hogy a kijevi metropolita áthelyezte székhelyét a XV. sz-században keletebbre (a végső székhely Moszkva, ennek későbbi eredménye a moszkvai pátriárchátus), viszont a papság egy része folytatta a kijevi metropolitai címet Kijevben (egy időben Vilniusban), így létrejött két párhuzamos hierarchia: egy orosz befolyás alatt, egy másik pedig lengyel-litván befolyás alatt.

1596-ban a Vilnusban székelő kijevi metropolita aláírta az uniót Rómával. A hívők és a papság jelentős - nagyobb - része nem fogadta el a döntést, aminek következtménye lett az 1620-ban visszaállított ortodox kijevi metropolita, kezdetben a jeruzsálemi pátriárka alatt, majd átkerült Moszkvához, mivel a két párhuzamos ortodox hierarchia időközben egyesült.

Ami a sikerességet illeti, a breszti unió sikeresnek mondható, mert bár nem tudta az egész régió ortodoxiáját katolizálni, de egy jelentős kisebbséget siketesen elszakított, nagyjából az illető korban 1:4 körül volt a katolizáló otrtodoxok és az azt elusítók aránya.

A breszti unió közvetlen leszármazottja a mai Ukrán Görögkatolikus Egyház, mely többségi vallás 3 nyugat-ukrajnai megyében ma is, de Ukrajna más részein a lakosság 1-2 %-a csak a tagja (kivéve Káropátalját, ahol a lakosság 20 % görögkatolikus, de ennek más az oka: az ungvári unió, erről mindjárt).

A breszti unió magyarországi verziója az ungvári unió (1646) és a gyulafehérvári unió (1698), melyek célja a Magyarországon élő ortodox ruszinok, ill. románok katolicizmusra áttérítése volt. A románok esetében ez csak részsikernek bizonyult, nagy többségük maradt ortodox, viszont a ruszinoknál az arány fordított lett: a nagy többség katolizált. Így lett a mai Ruszin Görögkatolikus Egyház és a Román Görögkatolikus Egyház.

A ruszin egyházból származik a magyar és a szlovák görögkatolikus egyház, de ezek már XX. századi fejlemények. A Magyar Görögkatolikus Egyház gyakorlatilag a magyar nyelvű görögkatolikusokat fogja össze. Eredetileg a magyar nyugati-katolikus egyházszervezet része volt, 2015 óta önálló, közvetlenül Róma alá rendelt részegyház. A jelenlegi Magyarországon a görögkatolikusok aránya a legmagasabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de ott se ők a legnagyobb feleket.

Fontos adat: több kommunista államban a görögkatolicizmus be volt tiltva:

• Csehszlovákiában: 1950-1968 között,
• Romániában: 1948-1990 között,
• a Szovjetunióban: 1946-1989 között.

Jelenlegi taglétszám:

• ukrán görögkatolikusok: 8 millió fő,
• belarusz görögkatolikusok: 10 ezer fő,
• orosz görögkatolikusok: 8 ezer fő,
• magyar görögkatolikusok: 270 ezer fő,
• román görögkatolikusok: 750 ezer fő,
• ruszin görögkatolikusok: 600 ezer fő,
• szlovák görögkatolikusok: 370 ezer fő.

Igazi siker egyik esetben se mondható el katolikus szemszögből, mindegyik esetben csak kis részt sikerült áttéretíni véglegesen. A legnagyobb katolikus sikere a ruszinok esete, ahol kezdetben a lakosság 90 %-a katolizált. Azonban itt is létezett folyamatos visszamenés az ortodoxiához. A jelenlegi helyzet pedig az, hogy a ruszinok kb. fele ortodox és fele görögkatolikus, Kárpátalján pedig egyenesen 1:3 az arány az ortodoxia javára.

A balkáni görögkatolikusok - 5 kislétszámú részegyház

A próbálkozás a Balkánon az ortodox lakosság körében minimális sikerrel járt, a hívők 99 %-át sehol se sikerült áttéríteni a katolicmusra. Viszont mindenhol lettek kis létszámú katolikus csoportok. Ma létezik itt 5 darab görögkatolikus részegyház: az albán, a bolgár, a görög, a horvát, s a macedón - a legrégibb és legnagyobb a horvát kb. 40 ezer fő tagsággal. Ennek története a következő.

A 15-éves oszmán-habsburg háború (1591-1606) alatt a szerbek fellázadtak az oszmán uralom ellen, azonban a háború vége (zsitvatoroki béke – 1606) után a szerbek tömegesen menekülni kezdtek a Habsburg területekre, így először jelent meg jelentős ortodox vallású lakosság a Habsburgok irányítása alatti területen. A katolikus egyház igyekezett őket áttéríteni, ezért 1611-ben megalapításra került a zágrábi püpöknek alárendelt Stara Marčai Egyházmegye (Stara Marča – jelenleg Horvátországban), melyből 1771-ben hozta létre a római pápa a horvát latin szertartású katolikus egyházi közizgazgatástól független, közvetlenül az esztergomi, majd a zágrábi érsek alá tartozó bizánci szertartásrendű Körösi Egyházmegyét (Körös – jelenleg Križevci, Horvátország).

Az Egyházmegye tevékenysége totális kudarcnak bizonyult, sosem sikerült a tömeges áttérítés a katolikus hitre. Aminek fő oka nemzetiségi: a katolikus szerb horváttá válik előbb-utóbb, így a vallásváltás a nemzetiségi hovatartozást is megváltoztatja. A Körösi Egyházmegye mai utódja a horvát görögkatolikus egyház, mely egyesíti a horvátországi és szerbiai görögkatolikusokat. Jelenleg a hívők zöme a Vajdaságban van, s ruszin nemzetiségű.

A bulgáriai katolicizmus eredete XIX. századi, amikor alapvetően politikai okokból a konstantinápolyi bolgár diaszpóra egy része áttért a katolicizmusra: így számítottak nyugati segítségére Bulgária török uralom alóli felszabadításához. A történet másik eleme, hogy 1872-ben a bolgár papság önhatalmúlag - és a török állam segítségével - megalakította az autokefál bolgár egyházat, mely addig a konstantinápolyi része volt. Ez a lépés egyházjogialg természetesen törvénytelen volt, a bolgár egyház egyházjogi helyzete csak 1945-ben rendeződött, amikoris Konstantinápoly elismerte azt. Ez a zavaros helyzet is segítette a katolikussá válást. Később azonban a folyamat megfordult, a katolizált bolgárok legnagyobb része visszatért az ortodoxiába. A katolikus hiten megmaradt bolgárok száma ma kb. 50 ezer fő, ebből kb. 10 ezer görögkatolikus.

A görög és macedón görögkatolikusok száma ennél is kisebb, pár ezer fő. Ugyanez igaz Albániára is, de ott a katolikusok száma magas - a lakosság 10 %-a -, viszont ezek nagy többsége nyugati katolikus, de ezek eredetileg is katolikusok voltak, azaz nem későbbi katolikus térítés eredménye.

Olaszországban

Speciális eset az italo-albán görögkatolikus egyház, mely eredetileg a dél-olaszországi görögök egyháza volt, azonban később – a XV. sz. során – az albánok bevándorlása miatt albán jellegűvé vált. A VIII. századtól a római pápa hatalma alatt állnak, azaz ez nem is nevezhető a szó eredeti értelmében unitus részegyháznak. Speciális státusza annak köszönhető, hogy a bizánci szertartásrendet használja. A hívek száma kb. 60 ezer.

Nyugat-Ázsiában

Az egyetlen ázsiai központú görögkatolikus részegyház a melkita egyház, Damaszkusz (Szíria) székhellyel. Híveinek száma 1,3 millió.

Az ősi antiochiai patriárkátus területén a szakadás 451-ben kezdődött meg. A szakadás 518-ban lett végleges, ettől az időponttól lett két antiochiai pátriárka: egy “görög” és egy “szír” ókeleti: az arány kb. 1:4 a "szírek" javára.

Az 1054-es nagy egyházszakadás után a római pápa igyekezett innen is részeket átcsábítani magához. Ez 1724-ben sikerült is. Viszály támadt az egyházon belül, s a vetélkedő frakciók közül az egyik Rómához fordult, s Róma természetesen segített is katolizálás fejében. Így lett a Melkita Görögkatolikus Egyház. Ez egy jelentős egyház, a régióban ma a katolikusok és az ortodoxok között az arány 1:2. Tehát katolikus szemszögből ez a legsikeresebb görögkatolikus egyház.

Mindegyik felsorolt egyház ma már a helyi nyelvet használja, plusz a szláv egyházak még az egyházi szlávot is. Tehát pl. a melkiták arabul miséznek, ami rendkívül érdekes. A felületes szemlélő itt nagyon meg szokott lepődni, amikor az "Allah" szót hallja egy katolikus templomban, pedig az "Allah" szó - a közhiedelemmel ellentétben - nem valamiféle muszlim istenség neve, hanem szimplán annyit jelent arabul, hogy "Isten".

A nem görögkatolikus keleti katolikusok

S a 9 nem-görögkatolikus katolikus egyház.

Nyugat-Ázsia

Ezeknél a katolikus missziók sokkal nagyobb sikert értek el, mint Európában. A térségbeli keresztényeknek ma kb. a harmada katolikus.

Az örmények esetében a lakosság 10 %-a katolikus, 90 % ókeleti. A libanoni örmények egy csoportja 1742-ben csatlakozott a Vatikánhoz, így jött létre az örmény katolikus egyház. Jelenleg is Bejrútban van az egyház központja. Libanonban az örmény kisebbség kb. ötöde katolikus, a nagy többség ókeleti.

Ahogy a szír ortodoxiából lett egy rész katolikus, ugyanez történt a szír ókeletieknél is: ez a Szír Katolikus Egyház, 1781-ben jött létre, a hívek száma kb. 100 ezer. Ez külön áll a melkitáktól, mivel ennek az egyháznak a rítusa nem bizánci, hanem nyugati-szír.

Speciális csoport a maroniták. Saját elmomdásuk szerint mindig a római pápa alá tartoztak, de erre nemigen van bizonyíték. A maroniták egy vallási csoport, akik az iszlám hódítás során a mai Libanon északi részére menekültek, itt egy sajátos zárt közösséget létrehozva. A keresztes hajáratok sorám fogadták el hivatalosan a római pápa főhatalmát. Ők ma Libanon keresztény lakosságának legnagyobb felekezete, a gyakorlatban ma már a "maronita" etnizálódott, azaz nem szimpán egy vallás.

Indiában

Indiában a kereszténység már az I. században megjelent. Az indiai keresztények kisebb része a nyugat-szír rítusú ókeleti irányzathoz tartozott, nagyobb a keleti-szír "nesztoriánus" irányzathoz.

Az indiai keresztények nyugati-szír részének egy része 1930-ban csatlakozott a Vatikánhoz. Ez a szír-malankara egyház. Központja: Trivandrum, Kerala állam fővára. A hívek száma kb. 400 ezer. A hívek nagyobb része viszont nem csatlakozott a Vatikánhoz, az ő létszámuk jelenleg kb. 2 millió. Azaz az arány 1:5. Ma már a malajalam nyelvet használják a templomban is.

Afrikában

Afrikában a katolikus sokkal kisebb sikerrel jártak, mint Nyugat-Ázsiában. A katolikus próbálkozások eredményei a kopt rítusú katolikusok. (Egyiptom "kopt" alatt, így jelző nélkül az ókeletieket értik, ami jogos is, hiszen ők vannak a legtöbben. Az ortodox koptokat "görög kopt", míg a katolikus koptokat "latin kopt" névvel illetik.)

A Kopt Egyház egy kis frakciója (alig kétezer fő) a római pápa oldalára állt 1741-ben sikeresen a maga oldalára állított, az így létrejött kopt katolikus egyház. A mai helyzet a térségben: a keresztények 95 %-a ókeleti, 3 %-a ortodox,  2 %-a katolikus.

Ugyanez igaz Etiópiára és Eritreára. A portugálok próbálták először áttéríteni az ókeleti lakosságot a katolicizmusta, még a XV. században. Az akció sikertelen lett, sőt az etióp állam a következő századokban betiltotta  a katolikus misszionáriusi tevékenységet. A XIX. sz. során engedélyezték a katolikus missziós tevékenységet, de csakis az etiópiai muszlimok körében, de ez sem járt sok sikerrel. A XX. sz. során már sikeresebb volt a katolikus missziós tevékenység. Ennek eredményeként ma Etiópia lakosságának kb. 1 %-a katolikus. Ez az etióp katolikus egyház. Összhasonlításképpen: Etiópia lakosságának 45 %-a ókeleti.

Eritrea függetlensége miatt az eritreai katolikusok ma már szintén önálló részegyházat alkotnak, ez az eritreai katolikus egyház. Itt a lakosság kb. 2 %-a katolikus, 60 % pedig ókeleti.

A nesztoriánusok ága

Nesztoriánusoknak azokat a keresztényeket nevezik, akik csak az első két egyetemes zsinatot ismerik el. Itt a katolikus misszók szinte teljes sikert értek el, ma már a keresztények zöme katolikus, egy kis rész maradt csak meg nesztoriánusnak.

1692-ben jött létre a mai Irakban a kelet-szír rítusú Káldeus Katolikus Egyház, a nesztoriánusokból. Ma az arány 1:6 a katolikusok javára, kb. 2,5 millió káldeus katolikus van, míg alig 0,5 millió ember maradt meg a nesztoriánus káldeus egyházban (hivatalos nevén: Asszír Keleti Egyház). Aki érdekel a történet részletesebben, annak ajánlom a magyar Wikipédia vonatkozó cikkét - ezt én írtam 95 %-ban, amikor még Wikipédia-szerkesztő voltam.

A nesztoriánusok indiai ágánál még inkább ez a helyzet. A hívők 95 %-a elfogadta az uniót Rómával, ez ma a kelet-szír rítusú Szír-Malabár Egyház. 4 millió tagjuk van, szemben az uniót nem elfogadó nesztoriánusokkal, akik alig 100 ezren vannak.

Én személyesen nagyon haragszom a Vatikánra a nesztoriánusok szinte teljes bekebelezése miatt, de ez az én egyéni problémám.

*

S egy kis kiegészítés. Amikor a felületes kutató rákeres anyagokra, könnyen összezavarodik. Ugyanis a "katolikus" és az "ortodox" szó teológiai jelentése más, mint a hétköznapi jelentés. Minden hagyományos keresztény felekezet katolikusnak (azaz egyetemesnek) és ortodoxnak (azaz hithűnek) nevezi magát, a tőle különbözőket meg nem. Egy kis ízelítő ebből:

• a katolikusok számára az ortodoxok "görögkeletiek", sőt egyenesen "nem egyesült görögök", az ókeletiek pedig "monofiziták", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• az ortodoxok számára a katolikusok "latinok", az ókeletiek pedig "monofiziták", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• az ókeletiek számára a katolikusok "latinok", az ortodoxok pedig "görögök", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• a nesztoriánusok számára a katolikusok "latinok", az ortodoxok "görögök", az ókeletiek pedig "monofiziták", s mind a három együtt meg a "nyugatiak".

Miközben mind a 4 saját magát "az Egyháznak" tekinti, mindenki mást meg belőle kiszakadt részeknek.

Puzsér új ATV-s műsora legutóbbi kiadásában a részvénytársaságok károsságát elemzi. Semmi gond ezzel, megállapításai helyesek. Partnere, Schiffer még pontosabban fogalmaz.

A probléma az egész vége, amikor elmondja a "megoldást", hogy szerezzük vissza jogainkat, legyenek a cégek számonkérhetőek. Ez kb. olyan, mint amikor a szépségkirálynő azt mondja legyen világbéke, majd a pontosító kérdésre kb. azt válaszolja, ezentúl senki se fegyverkezzen.

A probléma nem a részvénytársaságokkal van, sőt, ha bármilyen más cégforma lenne helyettük, akkor se lenne jobb. A probléma rendszerszintű: ezt a problémát törvényszerűen ki fogja termelni ugyanis a kapitalizmus, a liberalizmus (leánykori nevükön: piacgazdaság és polgári társadalom). A piacgazdaság alapelve, hogy a piac leuralja az embert, ezek után abszurdum azon csodálkozni, hogy jé, milyen borzasztó, a piaci érdekek fontosabbak az embereknél. A polgári társadalom alapelve pedig az, hogy formális egyenlőséggel van elrejtve a valós egyenlőtlenség, mely természetesen pénzalapú. Ezek után elég furcsa azon csodálkozni, hogy minél több pénze van valakinek, annál több a tényleges joga.

Az alapkérdés nem tudomásul vétele olyan, mintha folyton fájdalomcsillapítót szednénk fájó fogunkra, de sose mennék el a fogorvoshoz.

Mondtam már, hogy amolyan sci-fi rajongó vagyok. Nagyon sokat olvastam e tematikában, s szinte minden ilyen filmet megnézek, legalábbis elkezdem a nézést, mert ha iszonyatosan rossz, akkor abbahagyom, lásd Mátrix 2. és 3 része.

Philip K. Dick eleve az egyik kedvencem, így nyilván a belőle készült filmeket is láttam, többet között a 40-részes Az ember a magas várban sorozatot.

Nem mondom el a sorozatot, a lényeg itt, hogy a 30. részben a náci hatalom megsemmisíti az amerikai történelem legfontosabb műemlékeit, többek köztt felrobbantja a Szabadság-szobrot New Yorkban, miközben zeng az Európai Unió himnusza! Aztán az esemény miatt fellelkesült náci fiatalság szétszéled az utcákon, majd tör-zúz, többek között könyvtárat gyújt fel.

Eszembe ötlött: még jó, hogy a sorozat 2019-ben be lett fejezve, mert egy évvel később már lecsapott volna rá a cenzúra. 2020-ben ugyanis mindez a legbutább néző számára is a néger rasszista BLM-mozgalom kemény kritikájának tűnt volna.

Kezdetben ez a Fidesz éve volt, a Fidesz lett a legnépszerűbb párt. Ennek oka az MDF gyengülése volt. De aztán az év végére az MSZP visszavette a vezetést.

Ebben az évben szakadt az MDF. Kilépett a párt népi szárnya, MIÉP néven. Gyorsan a hívük lettem, bár se a nacionalizmussal, se a zsidózással soha nem értettem egyet, nem beszélve az ősmagyarkodós szubkultúrával. Mégis: a MIÉP volt az első, mely alapjaiban volt kritiikus, s nem pártkritikát, hanem rendszerkritikát gyakorolt. Nekem pont jól jött, mert nagyjából éppen addigra ábrándultam ki a ballib eszmevilágból.

Máig ez a magyar újbal legnagyobb bánata: hogy Magyaroszágon a rendszerkritikusság jobboldali, s nem baloldali jelenség.

A MIÉP indulását segítette a magyar-ukrán alapszerződés aláírása, ezt a MIÉP árulásnak tekinti ugyanis, úgy vélve, itt lett volna az esély Kárpátalja visszaszerzésére, amit a kormány elmulasztott.

Közben kialakult végleg a máig létező 2 nagy tömb: a liberális és a nemzeti. A Fidesz éppen amiatt szenvedett kudarcot, mert egyikhez se állt be, hanem amolyan nemzeti-liberális centrumot szeretett volna, amire azonban nem akadt kereslet. Kezdetben az SZDSZ még kiáll a Fidesz mellett ebben, de hamarosan a Charta-szellemiség győz: az SZDSZ az MSZP-hez közeledik, s a Fidesz marad a két szék között a földön. (Végülis 1994-ben a Fidesz éppenhogy bekerül a parlamentbe, ez után dönti el Orbán, hogy átigazol a nemzeti táborba.)

Antalléknak sikerül végre leváltania a liberális MTV- és MR-vezetést, de immár késő a közhangulat megfordításához. Különösen a Fidesz népszerűségének drasztikus csökkenése után már érezhető volt az MSZP jövő évi győzelme.

Ősszel megtörténik Horthy újratemetése az országban. Ez hatalmas hisztériarohamot vált ki a médiákban - a ballib megmondóemberek fasiszta diktatúrát hallucinálnak, s megjelenik ismét a demagóg szöveg a bepakolt bőrönd toposszal gyors menekülés céljából. Az akkor már ballib pártkatona Hofi Géza egyenesen halottgyalázó műsort ad elő ez alkalomból. Nem mintha Horthy híve lettem volna (most se vagyok az, rossz politikusnak tartom), de az ellene való mocskolódás olyan mértéket öltött, hogy kezdett már-már szimpatikus lenni.

Egyébként ebben az évben indul az internet, mai ismert alakjában (azaz böngészhető honlapok formában), nekem saját PC-számítógépem ekkor pont 1 éve van.

Végül az év folyamán elköltöztünk Bulgáriába. Alapvetően családi okokból, amik alapja az anyagiak voltak.

Ami pedig eszmei fejlődésemet illeti, jól látható az eddigiekből, hogy nem azért hagytam el a ballibeket (akiknek 1990 végéig határozott, majd még 1993-ig vonakodó híve voltam), mert megtetszett egy másik erő. Egyáltalán nem tetszett meg más erő. A ballibekkel lassan szakító Fidesz nem volt számomra szimpatikus, az ő eltávolodásuk a ballibektől számomra túl mérsékelt volt. Az MDF pedig teljesen idegen volt nekem nem csak eszmeileg, de leginkább stílusában. A MIÉP aztán tetszett valamelyest, de nem a MIÉP miatt szakítottam a ballibekkel.

Az én nemzedékben egyébként nagyon gyakori volt az SZDSZ-MIÉP váltás, egy rakás korombeli járta ezt az utat.

A kommunizmus bukásának egyik belső oka a hazudozáskényszer. Még a legmérsékeltebb kommunista rendszer se engedte meg a hivatalos narratíva nyílt ellenzését.

Aminek eredménye a rendszer lassú rohadása.

Ha ugyanis látszólag mindenki a rendszer híve, a végén az a paradox helyzet áll elő, hogy nemcsak hogy értékét veszti a rendszereszme, de a hatalom a végén már azt se tudhatja, ki a híve és ki nem az. Az eredmény: a valóban rendszerhű javító szándék is elsikkad, hiszen nem tudható, hogy az ami.

Kaliforniában élő, de a kommunista Magyarországon szocializálódott, magyar ismerösöm mondja, náluk ma már a szólásszabadság olyan szintű, mint a Kádár-rendszerben volt a 70-es években: rokonok, haverok között pofázhatsz bármit, de ha bárhol máshol ellentmondasz az hivatalos állami eszmének, jól megnézheted magadat. Ha krizálsz, annak mindenképpen rendszerhű kritikának kell tűnnie, s kell bele "vörös farok", azaz a rendszer alapvető dicsérete is. Ha nem így teszel, véged van: ha alkalmazott vagy, kirúgnak, ha pedig vállalkozó vagy, hirtelen minden üzleti partnered megszakít veled minden kapcsolatot. Csak ha az ember nagyon vagyonos, akkor engedheti meg magának a tényleg szabad véleménynyilvánítást.

Tudom, ebben élni szörnyű lehet. Nekünk, a szólásszabadság Kelet-Európájában könnyű. De a dolog pozitív oldala: az a rendszer, mely teljes egyetértést követel, rendkívül gyenge, s egyre gyengül.

Az UEFA azt mondja, a szivárványos zászló nem politikai jelkép. Ezt már az Eurovízió is meglépte, mely tiltja a részt nem vevő országok zászlaját, továbbá a politikát, de a szivárványos zászlót nem, mert "az nem politika". Természetesen mindez marhaság, hiszen a szivárványos zászló a homoklobbi jelképe, s a homoklobbi pedig egy politikai szervezet.

De most nem ez a téma, hanem a rasszizmus kérdése. Mindjárt ki is derül mi a kapcsolat.

A játékosok kötelesek elfogadni a rasszizmus elvetését, antirasszista jelképek vannak a pályán. Persze lehet egy játékos titokban rasszista, ha közben látszólag leteszi az esküt az antirasszizmusra. Dehát ez teljesen abszurd. Ezen az alapon az is előírható lenne, hogy minden játékos tegyen hitet a vegatarianizmus mellett. Mi értelme ennek? Valójában racionális módon egyetlen dolog kötelező: a labdarúgás szabályainak betartása.

Hiszen mi a köze a labdarúgásnak az antirasszizmushoz? Semmi. Tegyük fel: XY játékos rasszista. Mi történne emiatt, hogyan hatna ez ki a játékra? Sehogy.

Persze ilyenkor jön az ellenérv: különböző fajú (rasszú) játékosok játszanak, így egy olyan játékos nem fogadható el, aki ellenérzéseit kimutatná más rasszal szemben. Nos, az érvelés hibás. A játékban az jelentene problémát, ha egy játékos tegyük fel sértegetne más játékost rassz alapon, hiszen a játékosok kölcsönös tisztelete alapvető. Azaz a magatartás tiltandó, de nem ilyen vagy olyan meggyőződés. Egy nem-rasszista játékos tiszteletlen viselkedése problámát okoz, míg egy rasszista játékos tiszteletteljes viselkedése pedig problémamentes.

Az ellenérv: a rasszista ember képtelen tiszteletet tanúsítani olyan ember iránt, aki más rasszhoz tartozik. Ez azonban természetesen nem igaz. Egyrészt, az ember nem ösztönlény, nem állat, így képes arra, hogy ne élje meg belső gondolait külső cselekedetekben. Másrészt pedig, a rasszizmusnak nem feltétlen eleme a más rasszúak elleni cselekvés, lehet a rasszista meggyőződés tisztán elméleti is.

Azaz a kötelező antirasszimus teljesen indokolatlan. Ez megalázó minden rasszistával szemben, hisz arra kényszeríti, vagy ne játsszon, vagy hazudjon, hogy játszhasson.

Szóval már maga az kötelező antirasszizmus egy rossz precedens. S láthatjuk, ma ezen a példán keresztül akarják behozni a homoklobbizmust is, hiszen ha azt lehet mondani, hogy az antirasszizmus nem politikai kérdés, akkor joggal mondhatja a homoklobbi: az ő ideológiájuk se az.

1992-ben kezdődött el a jugoszláv háború második, legvéresebb szakasza, Szerbia és Horvátország, valamint Bosznia-Hercegovina 3 nemzete között.

Egy időben egyenesen veszélyes volt Szerbián keresztül utazni, még az autópályán is katonaság volt.

A fő magyar esemény a médiaháború erősödése volt. Antall miniszterelnök elszánta magát, hogy valamit tegyen azzal a helyzettel, hogy szinte minden magyar média SZDSZ-es irányítás alatt áll, s a kormány képtelen megszólalni, így megpróbálta leváltani az akkor mág hatalmas nézettségű/hallgatottságú Magyar Televízió és a Magyar Rádió ellenzéki kötődésű elnökeit, de ennek aláírását a szintén ellenzéki kötődésű Göncz Árpád köztársasági elnök megatagadta. Eleinte még kormánypárti alelnökök kinevezését is megtagadta Göncz. Az Alkotmánybíróság nem döntött érdemben az ügyben, de annyit kimondott: Gönvz nem tagadhatja meg az aláírást. Mégis, patthelyzet alakult ki, az első jele volt ez annak a később általánosan elterjedt mítosznak, hogy a liberálisok a független szakértők, minden más meg pártkatona, valamint, hogy egy "igazi" média csakis ellenzéki lehet.

A Fidesz - mely akkor még ballib párt volt - igekezett a helyzetet kihasználni, valamiféle harmadik erőnek beállítva magát, mely távolságot tart mind az MDF-től, mind az SZDSZ-től. Végülis ez a terv kudarcba fulladt, de mindenképpen ez az év, amikor a Fidesz felmondta "SZDSZ ifjúsági szervezete" státuszát.

Antall kormányának közben egre csökkent a népszerűsége. Elsősorban a népi támogatás csökkent le, mert az életszínvonal nemhogy nem lett osztrák, de még zuhant is a korábbihoz képest. A liberálisok kb. fasisztának kiáltották ki Antallt - a kor egyik jellemző liberális álhíre az volt, hgy Antall diktatúrát készül kikiáltani, s 1994-ben már nem is lesznek választások -, közben pedig az MDF radikális szárnya (a későbbi MIÉP) pedig határozatlannak, megalkuvónak, a lberálisokkal kollaborálónak minősítette.

A Kisgazdapárt hivatalosn kilépett a kormánykoalícióból, de a kisgazda képviselők többsége szakított pártjával, s bent maradt a parlamentben függetlenként, a kormányt támogatva. E nélkül megbukott volna a kormány még ebben az évben.

Torgyán József megtartotta "féregirtós" beszédét, erről a lapok hetekig cikkeztek, mintha legalábbis Hitler hirdette volna a végső megoldást. Egyébként személyes elem: Torgyán a szüleim szomszédja volt akkoriban, a XII. kerület hegyvidéki részén (Tállya utca).

Ez volt a Demokratikus Charta csúcséve, képesek voltak több tízezres tüntetéseket szervezni. A Charta volt az a szerv, mely többek között megalkotta a "ballib" szót, azt állítva, hogy az MSZP volt reformkommunistái és az SZDSZ nyugatpárti antikommunistái között valójában sokkal több a közös, mint az eltérő elem, így együtt kell küzdeniük a fasiszták, klerikalisták, antiszemiták, más gonosz retrográd erők ellen.

Én nagyjából 1993-1994-ig ballib nézeteket vallottam, bár első kételyeim még 1990 őszén jelentek meg a taxisblokád miatt. A médiaharc, s különösen a Demokratikus Charta demagógiája volt a következő pont, mely eltaszított a ballibektől megint kicsit távolabbra. De hozzáteszem, az MDF nem vonzott cseppet sem, teljesen idegen volt számomra az ájtatós, népies, tépelődős stílusuk. Szóval amolyan "kiábrándult ballib" voltam, aki még nem állt át ugyan az ellenoldalra, de már a "saját" oldalban se hitt. Jól emlékszem, amikor 1992 szeptemberében hívtak ballib ismerősök, menjek én is a Charta tüntetésre a "szürke eső ellen", már határozottan azt mondtam: nem támogatok hülyeségeket. Amikor furcsán néztek rám emiatt, azt válaszoltam "elhatároztam, inkább fasiszta leszek", persze viccnek szánva.

A Fidesz számomra nem volt opció, bár hivatalosan még tagja voltam 1993-ig, mert az ő irányvonalulat kb. SZDSZ-esnek tartottam, csak mérsékeltebb kiadásban.

A ballib médiák az év végén hetekig azzal foglalkoztak, hogy bőrfejűek kifütyülték Gölcz Árpádot október 23-i beszéde alatt. Erről kb. úgy beszéltek, mintha legalábbis a jövő héten vonatok indulnának Auschwitzbe. Akkor se értettem, mi akkora baj van egy kifütyüléssel, bár a bőrfejűeket én se kedveltem. Viszont Göncz Árpádot se szerettem, akkor csúcsra járó kötelező személyi kultuszát képtelen voltam elfogadni.

A vicces sztori a kifütyüléssel kapcsolatban: Molnár Zsolt jelenlegi MSZP-s parlamenti képviselő volt az egyik szervezője a Göncz-kifütyülésnek, ugyanis akkoriban Molnár még aktív bőrfejű volt.

Személyes sorsunk: 4 és fél év Bulgária után mentünk Magyarországra, s nem találtuk meg helyünket. Plusz elkövettem azt a hibát, hogy munkakeresés helyett hallgattam apámra, s elmentem tanulni. Erről már írtam külön cikket.

A bolgár nyelv egyik sajátossága nemcsak a sok igeidő, de ezen túl a sok igemód is.

A magyarban 3 igemód van: kijelentő, feltételes, felszólító. A bolgárban e 3 mellett van még 3: 3 darab elbeszélő igemód.

Az elbeszélő igemód egyébként ősi jelenség, a legtöbb nyelvész egyetért, hogy ilyen volt a legkorábbi időkben az indoeurópai nyelvekben, de mára csak maradványai lelhetők fel, pl. az angolban és a németben, de használatuk opcionális, továbbá nem alkotják a nyelvtan részét, sokkal inkább kifejezések.

Ugyanez igaz az uráli és altáji nyelvekre is. De az altáji nyelvekben és az uráli nyelvek egy részében megmaradt az elbeszélő igemód teljes értékű nyelvtani kategóriaként.

A magyarból ez a kategória kihalt, nem tudni mikor. A Balkánon viszont megmaradt részben. Vitás a jelenség eredete: ma ez a nyelvtani kategória az albánban, a bolgárban, s a törökben van meg a régióban. Az egyik elmélet szerint ez albán jelenség, független a töröktől (az albánt a Nyugat-Balkán egykori ősnyelve, az illír nyelv folytatásának tekintik). A másik elmélet szerint ez szimplán török hatás, mely a mai albán-bolgár területekig terjedt, északabbra viszont már nem.

A mai bolgárban 3 elbeszélő mód van:

• megállapító,
• elbeszélő kijelentő,
• elbeszélő megállapító.

A megállapító és a megállapító kijelentő mód alakjai azonosak 1. és 2. személyben, csak 3. személyben térnek el.

A 9 darab igeidőből 8 szerepel ezekben a módokban, de közülük egy régies, kihaltnak tekinthető. Voszont több igeidő azonos ezekben a módokban, így tulajdonképpen csak 4 igeidő van aktív használatban az elbeszélő igemódokban:

• jelen (befejezetlen jelen) és befejezetlen múlt.
• befejezett múlt,
• határozatlan múlt (befejezett jelen) és régmúlt,
• egyszerű jövő és múlt-jövő.

Ezek az alakok viszont abszolút kötelezőek. Keverésük a kijelentő móddal komoly hiba, egyes esetekben mosolyt vált ki. Nem egyszer megesett ez velem is. Bár a bolgár majdnem az anyanyelvem, mégis a "majdnem" szó aláhúzandó, szóval hajlamos vagyok magyaros hibákat véteni, ha nem figyelek oda.

Magyarul teljesen lényegtelen, hogy egy eseményt láttam-e személyesen, vagy nem láttam, de biztos vagyok megtörténtében, vagy nem vagyok benne biztos, de semleges a hozzállásom a megtörténtét illetően, vagy nem vagyok biztos benne, s arra hajlok, nem is történt meg. Bolgárul viszont ez mind nagyon fontos:

• az adott eseményben biztos vagyok, mert személyes tudomásom van róla = kijelentő mód,
• az adott eseményben biztos vagyok, mert következtetek rá valamilyen körülményből = megállapító mód,
• az az adott eseményben nem vagyok se biztos, se bizonytalan, csak úgy elfogadom = elbeszélő kijelentő mód,
• az az adott eseményben nem vagyok biztos, s hajlok arra, hogy nem is történt meg = elbeszélő megállapító mód.

Bolgárul egyenesen értelemzavaró egyes esetekben ezek keverése. Ha mondjuk azt mondom "a kolléga ebédelt", az bolgárul kijelentő módban mondva azt jelenti, láttam a saját szemeimmel a kollégát, hogy ült az asztalnál és evett. Ha mondjuk láttam kijönni a kollégát az gyorsétkezdéből, de ebédelni nem láttam konkrétan, viszont arra gondolok, nyilván ebédelni volt bent, akkor az megállapító mód. Ha a kollégát nem is láttam, de valaki más mondta nekem róla, hogy ebédelt, akkor az elbeszélő kijelentő mód. Ha viszont arra gyanakszom, a kolléga csak kamuzott, valami mást csinált éppen, szóval nem is ebédelt, akkor az elbeszélő megállapító mód.

Nyilván magyarul is ki lehet ezt fejezni:

• láttam a kollégát ebédelni,
• úgy tűnik, a kolléga ebédelt,
• azt mondják, a kolléga ebédelt,
• állítólag ebédelt a kolléga;

de magyarul ez teljesen opcionális körülírás, pontosítás.

Bolgárul viszont nem mondhatom ezt kijelentő módban, ha nincs saját tapasztalatom róla. S végképp nem használhatok kijelentő módot, ha nem is lehettem az esemémy szemtanúja. Lásd, magyarul semmi gond azzal a mondattal, hogy "apám kisgyerek korában szeretett zongorázni", míg bolgárul ez nem mondható kijelentő módban, hiszen nyilvánvalóan én meg se voltam még születve, aikor apám kisgyerek volt, szóval nem lehettem szemtanú se.

Egyedül történelmi tények esetében lehetséges kijelentő mód használata, ezzel aláhúzva az esemény biztos jellegét. De a választékos beszédben ez nem javasolt itt sem, de ez nem okoz legalább félreértést. Saját nem-reprezentatív felmérés: a kijelentő mód használata történelmi eseményekre 4-5-ször ritkább, mint valamely elbeszélő mód használata.

Ellenvetés szokott lenni: a bolgár (és persze macedón) médiák miért használnak szinte csak kijelentő módot múltbéli történésekre? Az ok egyszerű: ezzel húzza alá az adott média, hogy elsőkézből van ismerete az adott eseményről, az nem csak valamiféle hallomás vagy következtetés. Lásd a lap azt mondja "Biden rendkívüli állapot hirdetett ki", kijelentő módban, pedig valószínűleg a lap tudósítója nem volt jelen a kihirdetéskor, de ezzel a lap azt akarja sugallni, gyakorlatilag jelen volt, s az infó halálbiztos.

Ugyanaz azonban hétköznapi eseményeknéál kizárt. Akkor se beszélhetek kijelentő módban személyesen nem tapasztalt dolgokról, ha alá akarom húzni teljes bizonyosságomat.

S legyen egy macedón példa is:

Hosszú ideje figyelem a ballib szakértői újságírás rejtelmeit. Íme lassan összegyüjtöttem a 12 alapvető panelt. Ha csak ezeket alkalmazzuk, már teljesen "független", szakértői, civil, szakmai, azaz más szóval párthű ballib cikket tudunk írni.

Első pont. A magyar kormány és a külföld viszonya. Itt, ugye, két eset lehetséges: a kormány ellenkezik vagy egyetért valamelyik külföldi tényezővel. Mindkettő könnyedén kommunikálható "szakértőileg":

• a kormány nem azt teszi, amit a külföldi tényező: Orbán szembegy a konszenzussal, nem-európai viselkedés,
• a kormány nem azt teszi, amit a külföldi tényező: Orbán becsicskult, felmosták vele a padlót.

Persze a fentiek csak akkor érvényesek, ha a külföldi tényező "jó", azaz ballib. Ha nem az, mert pl. orosz, kínai, stb., más gonosz állam, akkor az ellentétet nem szabad kommunikálni, csak az egyetértést, ilyen esetben: Orbán becsicskult, zsarolják, megvették, stb.

Második pont. Választási kampány alatti kormányzati tevékenység.

Az intézkedés az átlagembernek:

• pozitív: Zorbán szavazatot vásárol,
• negatív: Zorbán elnyomja a népet.

Harmadik pont. Pénzügyileg kedvező intézkedés születik. Itt csak egy opció van, ez könnyű, ilyenkor az elemzés mindig ugyanaz az intézkedésről:

• megkésett / túl korai,
• megondolatlan, nem volt egyeztetés előtte,
• túl kicsi a mértéke,
• miért nem vonatkozik több emberre, mint amennyire vonatkozik.

Negyedik pont. Bírósági ítéletek.

Az ítélet ballib szemszögből:

• kedvező: a független bíróság döntött, a jogállam utolsó maradványa!,
• kedvezőtlen: a kézivezérelt bíróság politikai döntést hozott.

Ötödik pont. Népszerűtlen intézkedéstervezet születik. A kormányzat:

• megvalósítja az intézkedést: az emberek lenézése, arrogáns kormányzati politika,
• visszavonja a tervezetet: az ellenzék győzelme, tele a gatya, kiborult a bili.

Hatodik pont. Orbán nem megy el valahová, pedig arra lehetett számítani, hogy elmegy. Alapeset, a megoldás mindig:

• Zorbán megijedt, megfutamodott.

Hetedik pont. Leleplező cikk született.

A cikk célpontja:

• fideszes személy: bátor, oknyomozó cikk,
• ballib személy: karaktergyilkosság, mocskos propaganda.

Nyolcadik pont. A kormányzat változtat külpolitikai álláspontján. A változtatás ballib szemszögből:

• pozitív: Zorbán pávatáncol,
• negatív: újabb mélység.

Kilencedik pont. Verekedés tör ki átlagemberek között, vagy más fizikai erőszak zajlik, politikai felhanggal:

• fideszes ver ballibet: kormányzati szinten szervezett erőszak, fasiszta rohamosztagok garázdálkodása,
• ballib ver fideszest: civil kurázsi, polgári engedetlenség.

Tizedik pont. Egy médiában nem jelenik meg egy cikk, újságírót elbocsátanak:

• fideszes média: a sajtószabadság eltiprása, hallatlan önkény, cenzúra,
• ballib média: a sajtószabadság érvényesülése, a szabad piac normál működése, szerkesztési szabadság.

Tizenegyedik pont. Bármilyen pozitív adat jelenik meg az országról. Ez egyszerű, itt csak egy megoldás van ugyanis:

• nem igaz, hamis adat,
• az EU-nak köszönhető,
• nem fenntartható.

Tizenkettedik pont. Választások. A nyertes:

• a liberálisok: öntudatos polgárok megfontolt szavazása, a demokrácia győzelme,
• mások: megvetett bunkók, alacsony képzettségű, unintelligens csürhe tombolása, a demokrácia alkonya.

Végülis most az EU leleplezte magát.

Egyetlen eddigi ügynél se reagált olyan keményen Magyarország ellen, mint most.

Látszik, mi igazán fontos nekik: a szivárványos kérdés.

Ami a politikai helyzetet illeti, volt egy sarokba szorított MSZP-SZDSZ kormány, mely immár nem mert semmit se lépni, s volt a Fidesz, mely folyamatosan rúgdosta a kormányt, de óvatosan, nehogy az tényleg megbukjon. Közben az MSZP és az SZDSZ is egyre keményebben összevesztek egymással. Az országnak nagyon rossz volt ez a 3 év patthelyzet, de a Fidesznek sokat segített.

Nincs mit írni más a 2007-es magyar politikai helyzetről, mert egyszerűen más tényleg nem történt.

Az év nemzetközi eseménye természetesen Putyin februári beszéde Münchenben, melyben felmondja a konszenzust a nyugattal. Hozzáteszem: nem akarom azt állítani magamról, hogy "én már akkor tudtam", mert nem tudtam, akkor azt hittem, ez csupán egy protokolbeszéd, semmi más. Csak 2008 augusztusában derült ki: Putyin komolyan gondolta. Én is kb. ekkor lettem Putyin híve 2008 augusztusában. De ez már egy másik történet.

2007 tavaszán már eldöntöttük, hogy elmegyünk az országból. Tervünk pontosan nem volt, de mivel magyarországi anyagi helyzetünk nem volt jó, úgy gondoltuk: majd csak lesz valami.

Amikor kérdezik, miért mentem el, azt szoktam viccesen mondani, hogy a Gyurcsány-diktatúrából menekültem el, de ez persze csak vicc. A valóságban semmilyen politikai elem nincs az országváltásunkban. Egyszerűen nem tudtunk sehogy se olyan jövedelemforrást találni Magyarországon, amiből megélhettünk volna nagyjából rendesen. Így logikus lépés volt Bulgáriába menni, ahol legalább olcsóbb az élet.

Ráadásul ma már nem sokat számít a lakóhely. Amióta nem vagyok Magyarországon, ugyanúgy foglalkozom a magyar közélettel, mint korábban, s ugyanúgy naprakész vagyok a történésekből.

Pár adat az ortodox egyház szervezetéről.

Előre bocsátom: itt "ortodox" alatt csak a magyarul sokak által, tévesen "görögkeletinek" nevezett egyházat értem, azaz azokat, melyek 7 egyetemes zsinatot fogadnak el. Tehát nem fogok írni a magukat szintén ortodoxnak nevező 2 vagy 3 egyetemes zsinatot elfogadó egyházakról.

Az ortodox egyház fő sajátossága katolikus szemmel, hogy nincs központi szervezete. Van ugyan egyházi vezető - a mindenkori konstantinápolyi pátriárka -, de ez csupán tiszteletbeli rang, nem jelent semmilyen hatalmat az egész egyház felett, még csak nem is képviselheti mások előtt az egész egyházat.

A rendszer lényege: vann 14 autokefál (adminisztratív értelemben független) részegyház. Az egyes részegyházak maguk döntik el belső struktúrájukat. Lehetnek autonóm - amolyan fél-autokefál - szervezeti egységek is.

Mivel nem létezik pontos mechanizmus arra mi vagy ki jogosít fel az autokefál vagy autonóm státuszra, így ebből viták szoktak lenni. A jelenleg létező jelentősebb vitás ügyek listája:

• Észtország - az észtországi ortodox egyházközségek egy része Moszkva alatt van, más rész Konstantinápoly alatt (a hívők aránya nagyjából 80:20). Alapvetően politikai ügyről van szó, a két világháború között az észtországi ortodoxok nem akartak az akkor kommunista uralom alatt álló Moszkva pátriérkátus alatt maradni, így elszakadtak, majd amikor Észtország a II. vh. alatt szovjet lett, a döntés hatósági erővel vissza lett csinálva. Aztán amikor a Szovjetunió megszűnt, ismét vissza-vissza lett csinálva, de hívek többsége hű maradt Moszkvához. Ma etnikai elem is van az ügyben, a "konstantinápolyi észt" egyházban a hívek szinte csak észtek, míg a "moszkvai észt" egyházban észtek és oroszok is vannak. (Észtország lakosságának kb. negyede orosz nemzetiségű.) Ennek ellenére egyéni szinten jó viszonyban vannak egymással a két hivatalosan ellenséges csoport tagjai, a fő összekötő erő az egyre erősebb észt ateizmus elleni szembenállás. Az észtek többségi vallása egyébként a protestantizmus (evangélikus egyház), de létezik egy kb. 5-6 %-os etnikailag észt, de ortodox kisebbség.
• Moldávia - itt a bukaresti pátriérka és a moszkvai pátriárka áll vitában. A helyzet hasonló az észthez, az arány 80:20 Moszkva javára. Bár az ellentét kisebb fokú, a két adminisztráció együtt szokott működni gyakorlati kérdésekben.
• USA - a legnagyobb USA-beli ortodox csoport az Orosz Egyház helyi szervezete volt, autonóm státusszal. 1970-ben Moszkva autokefál státuszt adott ennek a szervezetnek, ezt Konstantinápoly nem ismeri el. Máig ahelyzet: a 14 ortodox részegyház egy része elismeri az autokfeáliát, a többi máig autonóm orosz egységnek tekinti.
• Abházia - a grúz-oszét háború után a teljes abház egyház kimondta autkefál státuszát. Ez azonban egyelőre senki se ismeri el, a moszkvai pátriárka se támogatja.
• Montenegró. Az egyházközségek egy része kikiáltotta az autokefál Montenegrói Egyházat. Másik rész maradt a belgrádi pátriárka alatt. Az arány 70:30 Belgrád javára.
• Macedónia - itt az egész észak-macedóniai egyházszervezetről van szó. Eredetileg - a terület törükuralma alatt, azaz 1912 előtt - az egyházszervezet megosztott volt Konstantinápoly és Szófia pátriárkái között. Amikor szerb uralom lett, minden átkerült Belgrád alá. A szerb pátriárka 1958-ban autonóm státuszt adott a macedóniai egyháznak. Majd az macedón egyház 1967-ben autokfeálnak nyiláníyotta magát, de ezt máig senki se ismeri, még a Szerb Egyház se. Egyébként a hivatalos elismerés hiánay ellenére kapcsolatokat tartanak fenn minden környező ortodox egyházzal.
• S végül a legismertebb eset, Ukrajna. Itt kánonjogi vita indult, Konstantinápoly szerint az ő joguk az autokefália megadása, így azt megadták 2019-ben, pedig az ukrán egyház nem az ő részük volt. A konstantantinápoolyi érvekre nemigen van történelmi indok, az ortodox részegyházak zöme máig nem fogadta el az új státuszt. A hívek körében az arány 3:1 az autokefálok javára.

Fontos hozzá tenni, a fenti esetekben a "nem elismerés" minden esetben a szervezeti, kánonjogi nem elismerést jelenti, sose a szentségi, teológiai értelmű nem elismerést. Azaz pl. egy el nem ismert egyházközség általi házasságkötés, keresztelés, stb. ugyanúgy érvényes az azt nem elismerő egyházközségben is, hiszen itt nem az illető szentség ortodox jellege a vitatott, hanem csupán az adminisztratív státusz. Ez a papokra is vonatkozik: amikor egy pap átmegy két vitában álló szervezet esetében az egyikből amésikban, nem szentelik őt újra pappá, hiszen az eredeti felszentelése általánosan érvényes.

Íme a belső rend a 14 általánosan elismert ortodox részegyházban + Amerika és Ukrajna (a senki által elismerteket kihagyva).

Az egyházvezető megnevezése:

• a vezető rangja: pátriárka - Alexandriában ehhez járul a pápa rang, míg Grúziában a katolikosz rang - a 4 történelmi pátriárkátus (Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem Konstantinápoly) és a "nagy" nemzeti egyházak a görög kivételével (tehát: bolgár, grúz, orosz, román, szerb),
• a vezető rangja: érsek - Albán Egyház, Ciprusi Egyház, Görögországi Egyház - ennek oka jellemzően az, hogy ezek az egyházak így fejezik ki tiszteletüket anyaegyházuk pátriárka rangjú vezetője iránt, hogy nem veszik fel ugyanazt a rangot,
• a vezető rangja: metropolita - Amerikai Egyház, Cseh-Szlovák Egyház, Lengyel Egyház, Ukrán Egyház.

Maga az egyes egyházak területi beosztása többféle modellt követ:

• a metropolita magasabb rang, mint az érsek:
  • pátriárka - metropolita - érsek - püspök: ez van a grúz egyházban, az orosz egyházban, a román egyházban,
    • ugyanez pátriárka nélkül, tehát metropolita - érsek - püspök: ez van az amerikai egyházban, a cseh-szlovák egyházban, a lengyel egyházban, az ukrán egyházban,
  • pátriárka - metropolita - püspök: az érsek rang önállóan nem használatos, így a metropolitát sokszor érsek-metropolitának is nevezik, ez van a bolgár egyházban,
• az érsek magasabb rang, mint a metropolita:
  • pátriárka - érsek - metropolita - püspök: ez van az alexandriai egyházban, az antiókiai egyházban, a jeruzsálemi eghjázban, a konstantinápolyi egyházban,
    • ugyanez pátriárka nélkül, tehát érsek - metropolita - püspök: albán egyház, ciprusi egyház, görög egyház,
• egyik se:
  • pátriárka - püspök: egyes kiemelt egyházmegyéket érsekségeknek neveznek, így vezetőjük érsek, azonban ez nem jelent magasabb tisztséget, ez van: szerb egyház.

Fontos tudni, minden ilyen főpapi rang kánonjogilag egyenlő: püspök. Az egyes további rangok csupán tisztségek.

Pár adat a 16 említett részegyházról:

• többségi vallás törzsterületén: bolgár, ciprusi, görög, grúz, orosz, román, szerb, ukrán egyház:
  • a legnagyobb arány a Grúziában, ahol az etnikailag grúzok 99 %-a ortodox vallású, a legkisebb Ukrajnában, ahol kb. 75 %,
• eredetileg többségi vallás, de a történelem során a hívek elpártoltak:
  • albán egyház: eredetileg az albánok ortodoxok voltak, egy jelentős katolikus kisebbséggel Észak-Albániában, azonban a török uralom alatt jelentős áttérés ment végbe az iszlámra, így ma már az albánok 80 %-a muszlim, 10-10 % pedig ortodox és katolikus,
• kisebbségi eredetű vallás:
  • lengyel egyház: a lakosság kb. 1 %-a ortodox, alapvetően a hívek ukrán vagy belarusz nemzetiségűek, vagy ilyen gyökerekkel rendelkező asszimilálódott lengyelek,
  • cseh-szlovák egyház: a lengyelhez hasonló eset, alapvetően a kelet-szlovákiai ukrán kisebbségből van a hívek zöme,
• eredetileg kisebbségi eredetű, ma már annak nem tekinthető vallás:
  • amerikai egyház: eredetileg egyértelműen ortodox országokból való migráció volt az egyház alapja, ma már azonban a hívek nagyobb része nem-ortodox származású áttért, ez a legsikeresebb missziós egyház az ortodox egyházak között, fantasztikus munkát végezték, pl. abszolút mindent lefordítottak angolra, ma már a főpapok között is többségben vannak a nem-ortodox származásúak, mind a jelenlegi, mind az előző amerikai egyházfő az anglikán vallásból áttértek, nem volt családi kapcsolatuk az ortodoxiával,
• az egyházszakadások miatt súlyukat vesztett egyházak:
  • alexandriai egyház: az V. századi egyházszakadás után a hívek kb. egytizede maradt ortodox, a nagy többség az antikhalkedóni irányzathoz csatlakozott, aztán az iszlám hódítás alatt a hívek 80 %-a áttért az iszlámra mindkét irányzatban - jelenleg Egyiptom lakosságának kb. 10 %-a keresztény, ebből az ortodox kb. 1 % (a katolikusok aránya 0,5 %, a anti-khalkedóni egyházé pedig 8 %),
  • antiókiai egyház: az előbbihez hasonló eset, de itt kb. egyötöd maradt ortodox az V. században, az iszlám hódítás hatása hasonló - jelenleg az eredeti törzsterületen (Szíria, Libanon, Irak) a keresztények aránya összesen 6 % körüli, ebből 1 % ortodox (2 % pedig katolikus, 3 % meg anti-khalkedóni és nesztoriánus), a legnagyobb keresztény arány egyébként Libanonban van, ahol ez 40 %,
• az iszlám miatt jelentőségüket vesztett egyházak:
  • jeruzsálemi egyház - ezt a területet alig érintette az V. századi egyházszakadás, viszont az iszlám hatása drasztikusnak bizonyult, gyakorlatilag keresztény szigetek maradtak egy hatalmas muszlim tengerben, az eredeti törzsterületen (Izrael, Jordánia) ma a lakosság kb. 3 %-a keresztény, ebből 2,5 % az ortodox,
  • konstantinápolyi egyház - az eredeti törzsterület nagy része ma nem tartozik hozzá (a görögországi egyház elszakadt tőle politikai okokból: nem akarták a görög főpapok, hogy vallási vezetőjük egy muszlim országban éljen), a megmaradt részen pedig 0,1 % körüli az ortodox keresztény arány, az eredeti területből keresztény többség csak amiatt van pár részen, hogy a görög egyház egyes görögországi területeket meghagyott Konstantinápolynak (ezek: az Athón-félsziget, Kréta, Rodosz-szigetcsoport), szóval az egyházhoz tartozó kb. 5 millió hívő 95 %-a emigráns közösségekben van, elsősorban görög egyházközségek az USA-ban és Ausztráliában (meg pár ezer fő Magyarországon).

Az arab identitás rendkívül sajátos. Minden arab egyszerre két nemzet tagja: az arabé és saját arab országáé.

A nyelv esetében a párhuzam a latin és az újlatin nyelvek esete lehet. Képzeljük el, hogy a románok, a franciák, az olaszok, a spanyolok, stb. mind azt vallanák, ők a latin nemzet részei, s nyelvük pedig nem igazi nyelv, csak nyelvjárás, mégpedig "romlott, hibás" nyelvjárás. Nos, az arab helyzet pontosan ez.

Az arab nyelv nyelvészetileg nyelvek csoportja, melyek nem is kölcsönösen érthetőek teljes mértékben, de mind a kb. 25-30 arab "nyelvjárás" beszélője hisz abban, hogy egy nyelvet beszél.

Az egyes nyelvjárás-csoportok és az azokat használó arab országok:

• maghrebi: Algéria, Líbia, Marokkó, Mauritánia, Tunézia,
• egyiptomi: Csád, Egyiptom, Szudán,
• levantei: Jordánia, Libanon, Palesztína, Szíria,
• mezopotámiai: Irak, Szíria,
• Arab-félszigeti: Arab Emirátusok, Bahrein, Jemen, Katar, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia.

Ami közös jellemző:

• csak beszédben használatosak,
• az élet minden területén használatosak, kivéve a magasabb rendűnek tekintett helyzeteket,
• anyanyelvi beszélő alacsony nyelvjárásnak tekintik.

De akkor mit használnak az arabok íráshoz és milyen nyelven folytatnak magasabb tevékenységet? Nos, ez a senki által anyanyelvként nem beszélt szabványos arab, népszerű arab nevén "fusah". A fusah a klasszikus arab nyelv modernizált, egyszerűsített verziója.

Tehát - visszatérve az újlatin példához - mintha Spanyolországban az emberek hétköznapi helyzetben spanyolul beszélnének, de írásban és fontosabb helyzetekben a középkori latint használnák.

De honnan tudnak az arabok fusahul? Hát onnan, hogy minden arab országban az oktatási rendszer a fusahot használja kizárólagos oktatási nyelvként és ez a hivatalos kormányzati nyelv is. Nyilván a fusah ismerete iskolázottság-függő, minél kevésbé iskolázott valakit, annál inkább csak a saját "nyelvjárását" ismeri. A felmérések szerint az arabok 70 %-a képes kielégítő szinten beszélmi fusahul, a maradék pedig csak alacsony szinten.

Olyan arab, aki csak a saját "nyelvjárását" ismeri, de a fusahot egyáltalán nem, csak nem-arab és nem-muszlim országokban élő arab kisebbségek esetében fordul elő.

A helyzet viszont fordítottan is igaz. Ahogy senki beszél "nyelvjárási" arabul fontos helyzetben, úgy senki se beszél fusahul hétköznapi helyzetben. Aki mondjuk egy arab országban hétköznapi helyzetben fusahul szólal meg, arról azonnal tudja mindenki: idegen, esetleg más arab országból származú arab, aki nem ismeri a helyi "nyelvjárást".

Egyetlen kivétel van: van egy arab nyelvjárás, mely független lett, s magát önálló nyelvnek tekinti. Ez a máltai nyelv. A maghrebi, s azon belül különösen a tunéziai arab nyelvjárás beszélői megértik a máltaikat, s azok is őket.

Nincs igyekezet a saját nyelvjárások felemelésére, a fusah kiszorítására, ahogy ez történt mondjuk Spanyolországban? A spanyol nyelv történetében kb. a következő helyzet volt:

• 300-ig: latin nyelv, egyes nyelvjárási sajátosságokkal,
• 300-800: latin nyelv, de hétköznapi szinten erősődő vulgarizáció, helyi elemekkel,
• 800-1300: latin és spanyol párhuzamosan, a spanyol írásban szinte soha,
• 1300-1800: spanyol írásbeliség, a latin marad a felsőoktatás, a kormányzat nyelve, ünnepélyes alkalmakra,
• 1800-tól: minden spanyol, a latin egyértelműen idegen nyelv.

Az arabok tehát maradtak a 800-1300 közti spanyol állapotban, s miért nem akarnak "fejlődni"? Alapvetően a fő ok, hogy így megszűnne a közös arab identitás, továbbá: mivel a beszélt nyelv csak nyelvjárásnak számított mindig, senki se végezte el a szabványosításukat, ami pedig elengedhetetlen lenne, ha ténylegesen használható nyelveket akarunk.

Nemhogy nincs nép nyomás a fusah feladására, hanem éppen az ellenkező folyamat van. Amikor pl. 3 éve Marokkóban kiadtak egy egyébként fusah nyelvű alsós iskolai tankönyvet, de bele lett téve pár marokkói-arab szó is, országos botrány tört ki, a tankönyv szerzője arabellenes aktivistának lett kikiáltva, aláírásgyűjtés indult, hogy legyen állami állásából eltávolítva, a végén a kormányfő is kénytelen volt az ügyben megszólalni.

Az év fő eseménye nem a választás, hanem az ösződi "igazságbeszéd". Ez furcsa, de tény.

A Fidesz ismét 50-60 ezer szavazattal kevesebbet kapott az MSZP-nél a választáson, ahogy 2002-ben is, de ezúttal a végeredmény rosszabb lett, ugyanis az MSZP egyéniben is több helyen tudott nyerni. Az MSZP-SZDSZ koalíció nemhogy nem veszített, de még javított is 2002-hez képest.

Ráadásul bekerült negyedikként az MDF is, mely immár a Fidesz ellenében politizált. S én rájuk szavaztam. Miért is?

Elmondtam már, 1999-ben szakítottam a szélsőjobbal, s ismét liberális lettem, annak konzervatív verziójában. Ehhez pedig az MDF közelebb állt, mint a Fidesz.

A kor játszámája az volt az MSZP és a Fidesz között is, hogy ki hitelesebben liberális és ki európaibb. Az ellentét nem a liberalizmusban volt, hanem az identitáspolitikában: a Fidesz magyar nacionalizmussal akarta fűszerezni a liberalizmust, míg az MSZP globalizmussal. Mert akkor az MSZP se volt még progresszívista, ez hozzá kell tenni, ez csak az SZDSZ-re volt igaz.

Viszont az MDF mindenképpen az az erő volt, mely a legjobban kombinálta a gazdasági liberalizmust a kulturális konzervatívizmussal. Lásd erre akár a 2004-es népszavazást is: csak az MDF adott hagyományos középjobbos választ, azaz igen az állampolgárságra, s nem a kórházügyre.

Én csak 2008 körül kezdtem kételkedni a hagyományos középjobb kereszténydemokrata értékrend igazában.

Szóval, az MSZP-SZDSZ nyert, 54 %-os mandátumaránnyal (4 évvel korábban még csak 51 %-uk volt), azonban sokáig nem tudtak örülni ennek. Jött a Gyurcsány-féle "igazságbeszéd", amiről meg vagyok győződve, hogy maga Gyurcsány szivárogtatta ki, csak egyszerűen elszámolta magát, ezúttal becsapta őt egyébként mindig jó PR-szimata.

Jöttek a tiltakozások Gyurcsány ellen, ezeket sose támogattam egy percig se. Két okból:

• nem gondolom, hogy pártízezres tüntetések jogosan leválthatnak egy kormányt,
• a tüntetések magva a Jobbik volt, s az általuk képviselt szélsőjobbos eszméket mélyen utáltam (most is utálom), talán leginkább azért, mert korábban magam is ilyen eszmékben hittem.

Mindenesetre itt derült ki először Orbán államférfi minősége: képes volt a helyzetet átlátni, majd saját hasznára átfordítani. Minden ballib elmélettel szemben ugyanis, a Fidesz nem volt a tüntetéssorozat kezdeményezői között. Már kinézetre látni lehetett, hogy a keménymag a Jobbikból áll. Azon a híres napon, amikor a "szemkilövetés" zajlott, én a kutyáimmal direkt arra sétáltam, ahol már gyülekeztek a Fidesz hívei (a nagygyűléstől 1 km-re laktam), majd később megnéztem a kemény utcai harcosok táborát is, persze csak tisztes távolságból - ránézésre látni lehetett, hogy ez két teljesen különböző társaság.

Orbán mit is tett? Leszerelte a Jobbik-tábort, mely azonnali kormánybukást akart, de úgy, hogy közben folyamatosan szidta Gyurcsányékat. Olyan helyzetet hozott létre, melyben az MSZP és az SZDSZ kénytelen volt beállni Gyurcsány mögé, annak ellenére, hogy pártérdekük egy új kormányfő kijelelölése lett volna. Ugyanis ha az ellenség támad, akkor nem cserélhető le a hadvezér, mert ez a gyengeség jele lesz. Orbán pedig ezt kiválóan átlátta: azért támadta az ellenséges vezért, hogy az ne legyen lecserélve semmiképpen.

S számítása be is jött. Három évig szenvedett sarokba szorítva a kormány, s csak három év után cserélték le Gyurcsányt, pedig azonnal le kellett volna. Ezzel sikerült elérni a korábban elképzelhetetlent:

• az SZDSZ kiesett a parlamentből, örökre, magával rántva az MDF-et is,
• az MSZP annyira leesett, hogy a Fidesznek kétharmada lett.

Ha nem lett volna Orbán bölcs taktikája 2006-ban, a Fidesz csak egy sima 55 % körüli győzelmet ért volna el 2010-ben. Pedig ókori kínai hadtudományi alap, hogy a gyenge ellenséget hagyni kell tovább gyengülni, semmi értelme döntő csapást mérni rá, míg még gyengül magától - Gyurcsány ezt valószínűleg nem olvasta.

Szóval Orbán pár hónappal a 2006-os választás után megnyerte a 2010-es választást. Az ösződi ügy után ugyanis már minden mindegy volt.

Személyes sorsunkban két fontos változás állt be. Egyrészt elköltöztünk Pátyról Budapestre, ez sokban csökkentette költségeinket. Másrészt felfedeztem az onlájn pókert, s sikerült ezzel plusz jövedelemhez jutnom. Kiderült: az átlagosnál jobb játékos vagyok, de az is aztán, hogy a havi ezer dolláros jövedelem fölé nem tudok eljutni, annyira ugyanis mégse vagyok jó.

Anyagi helyzetünket mindenképpen javította az, hogy a devizahitelünket visszafizettük. Volt egy projekt egy haverral, hogy beszállunk az erotikus üzletágba, de ezt végül nem csináltam, úgy ítéltem meg, hogy - bár nem volt benne semmi pornográfia - nem illene hozzám az ilyen tematikával való üzletszerű foglalkozás. Meg valahogy furcsának éreztem, hogy idegen nőket fényképezek erotikusan, akkor is, ha azok nem meztelenek. (Azóta mások - sőt, többen is - megcsinálták ugyanazt a projektet egyébként.) Én mindig fényképeztem a saját múzsámat szofterotikusan, de az más dolog: ez nem sérti értelmezésem szerint a házastársi erkölcsöt.

Afrika sajátossága, hogy a legtöbb ország esetében még csak közös nyelv se létezik az adott országban, s a hivatalos államnyelv nem anyanyelve a lakosság zömének, sőt a lakosok nagy része nem is beszéli.

Ez egy hatalmas térség: összlakossága 350 millió fő. S a világ 10 leggyorsabb természetes népessegnövekedésű országa közül 4 itt található! A legszerényebb növekedést felmutató Zöld-foki-szk. népességnövekése is +1,4 %/év (a magyar adat -0,4). Jelenleg Nyugat-Afrika lakossága Európa lakosságának kb. 45 %-a, de az előrejelzések szerint 2100-ben már a 210 %-a lesz.

Íme a térség vázlatos térképe (az arab országokat Észak-Afrikához számítom, ezért nem színeztem be Mauritániát, melyet egyes források szintén Nyugat-Afrikához sorolnak):

A térség minden országára igaz: a hivatalos nyelv a volt gyarmattartó nyelve, azaz angol, francia, vagy portugál. (Libéria esetében az angol, Libéria az USA-beli rabszolgafelszabadítási mozgalom furcsa mellékterméke. Egyes amerikai körök a XIX. században komolyan gondolták, hogy a felszabadított rabszolgákat "haza" kellene küldeni Afrikába, így a mozgalom földet vásárolt Afrikában, majd oda át lett telepítve pár tízezer volt rabszolga. Az eredmény egyébként katasztrofális lett: a volt rabszolgák lettek az új ország elitje, s gyakorlatilag rabszolgasorba taszították a helyieket. 1980-ig ők vezették az országot, jelenleg a lakosság 5 %-át teszik ki az USA-származásúak, akik máig külön etnikumnak számítanak. Fajilag is külöböznek az amerikai-libériaiak az őslakosoktól: ugyanis a USA néger lakosságának túlnyomó része eredetileg nem innen, hanem jóval délebbről származik.)

Mi a hivatalos nyelv tényleges helyzete azonban, ez nagyon változó országonként.

Ami a volt francia gyarmatokat illeti:

• francia anyanyelvű lakosság gyakorlatilag nincs, egy 1 % alatti nagyvárosi elit van csak egyes országokban, mely francia anyanyelvű,
• idegen nyelvként a lakosság kisebb része beszél franciául, változó szinten - ahol a legerősebb a francia nyelv a térségben, ott is csak a lakosság kb. harmada beszéli.

De mi is az a nyelv, amin a nem azonos nyelvű emberek kommunikálnak országon belül? Melyet vagy beszélnek, vagy legalábbis ezen a nyelven keresztül tolmácsolnak. Íme:

• francia:
  • Benin - egyszerűen nincs olyan helyi nyelv, mely kiemelkedne számbelileg a többi közül, így a francia - a lakosság kb. harmada beszéli - máig a közvetítő nyelv - aki nem beszéli, az is támogatja, mert máig ez a műveltség egyik jele, az oktatás nyelve minden szinten a francia, így az iskolázottság egyben a francia nyelv ismeretét is jelenti (nyilván nem azonos szinten),
  • Burkina Fasso - a lakosság 20 %-a beszél franciául, a lakosság fele mosszi anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád felső-voltai ágának legnagyobb nyelve), az oktatás nyelve a francia,
  • Elefántcsontpart - a legfranciapártibb ország a térségben, a benini helyzet van itt, még fokozottabban, a közvetítő nyelv a francia, annak több szintjén, a műveltebbek irodalmi franciát beszélnek (a lakosság kb. 5 %-a), sőt a fővárosban van egy kisméretű francia anyanyelvű elit is, az átlagember pedig helyi nyelvjárási verziót beszéli (ezt további 30 %), mely azonban nem tekinthető pidzsinnek, az oktatási nyelv az iskolarendszerben kizárólag a francia, a helyi nyelvek tantárgyak alsó tagozaton,
  • Guinea - térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a francia játszik ilyen szerepet, a lakosság 20 %-a beszéli, a fővárosban van egy minimális elit réteg, mely francia anyanyelvű,
  • Niger - az oktatási rendszerben alsó tagozaton használatosak helyi nyelvek is, a legnagyobb a hausza nyelv (mely afroázsiai nyelv), ez a lakosság felének anyanyelve, de csak az ország déli és középső részén használatos, így a közvetítő nyelv országos szinten a francia, melyet a lakosság 20 %-a beszél,
  • Togo - térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a francia játszik ilyen szerepet (a lakosság 40 %-a beszéli, elsősorban helyi nyelvjárási verzióban), ráadásul a helyi nyelvek írásban egyáltalán nem használatosak;
• helyi nyelv:
  • Mali - a lakosság 40 %-a bambara anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád mandé ágának legnagyobb nyelve, egyébként az amerikai Gyökerek című sorozatból ismert Kunta Kinte is mandé anyanyelvű, bár nem bambara), s még 50 % beszéli idegen nyelvként, gyakorlatilag csak az ország gyéren lakott, északi, berberek által lakott részén nem beszélik tömegesen, így itt a hivatalos életen kívül a közvetítő nyelv a bambara, nem a francia (melyet a lakosság 15 %-a beszél), ma már az iskolák alsó tagozatában is ezt a nyelvet használják, de a francia hivatalos státuszának megszüntetéséről nincs szó, ez ugyanis ellenérzést okozna a nem bambara anyanyelvű lakosságnál (a helyiek egyébként a "bambara" nevet sértőnek tekintik, európai torznévnek, s ragaszkodnak, hogy a nyelvet európai nyelveken is nevezzék helyi módon, azaz "bamanankan" alakban),
  • Szenegál - a lakosság 40 %-a wolof anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád atlanti ágának második legnagyobb nyelve, s még 50 %-a beszéli idegen nyelvként, szerepe olyan szintű, hogy - ez a francia Nyugat-Afrikában egyedülálló -, hogy mára beszivárgott a kormányzati szférába is, ereje akkora, hogy Szenegálban a nem-wolof anyanyelvű lakosság is wolof anyanyelvűvé válik, amint beköltözik a nagyvárosokba, tulajdonképpen itt egy kezdődő európai típusú nemzetállamiság van, a franciát alig 10 % beszéli.

Vajon hogyan lehet az, hogy emberek nem akarják saját nyelvük felemelését állami szintre? A fő ok az, hogy az európai gyarmatosítás megszakította a szerves fejlődést Afrikában, s ennek következményeként a helyiek identitástudata gyakorlatilag premodern maradt, emiatt:

• vidéken a törzsi identitás a fő tényező, simán megesik, hogy 2 különböző nyelvű törzs baráti viszonyt ápol egymással, míg 2 azonos nyelvű meg ellenséges viszonyban van, a nyelv és az etnikum nem a fő identitásképző elem,
• a nagyvárosokban már fontosabb a nyelv, de ott se meghatározó, a vallás pl. fontosabb elem,
• míg Európában alapjognak tűnik, hogy mindenki anyanyelvi oktatást adó iskolába küldhesse a gyerekeit, Afrikában éppen ellentétes a hozzáállás: az átlag szülő azt várja az iskolától, az tanítson meg a gyereknek új nyelvet, s ne azt oktassa neki, amit már úgyis beszél.

A volt brit gyarmatokon - és Libériában - a helyzet annyiban más, hogy az angol népszerűbb nyelv a franciánál. Így itt a hivatalos nyelv ismerete rendszerint magasabb, mint a francia esetében. Íme az egyes országok:

• Gambia - van egy szűk angol anyenyelvű elit, a lakosság több helyi nyelvet beszél, az ország elhelyezkedése miatt - három oldalról Szenegál határolja, mely egyetlen szomszédja, a Szenegálban beszélt francia és wolofot nagyon sokan beszélik,
• Ghána - az angol a közvetítő nyelv, van egy angol alapú pidzsin is, a kru, de csak a fővárosban beszélik,
• Libéria - a lakosság kb. 3 %-a angol anyanyelvű, elsősorban az amerikai-libériaiak leszármazottjai, az általuk beszélt libériai angol - egyedülálló módon Afrikában - nem a brit angolhoz, hanem az amerikaihoz áll közelebb, a lakosság további 70 % beszéli idegen nyelvként a kreyol nevű pidzsint, ez az általános közvetítő nyelv - iskolázottság függvényében változik az angol használata, az iskolázott réteg képes beszélni mind "normál" angolul, mind kreyolul, a legkevésbé iskolázottak csak a kreyolt ismerik, az iskolarendszer célja éppen az, hogy növelje az előbbi ismeretét,
• Nigéria - 3 fő nagy helyi nyelv van (hausza, igbo, joruba), melyek regionálisan közvetítő szerepet is játszanak, de az országos közvetítő nyelv az angol - a lakosság 75 %-a beszél vagy angolul vagy angol alapú nigériai pidzsinül, ez utóbbi valójában kreol nyelv, a lakosság 15 %-ának egyenesen ez az anyanyelve, ez elsősorban a nagyvárosi lakosságra jellemző - iskolázottság függvényében változik az angol használata, a művelt réteg képes beszélni mind a 3 regiszterben (brit angol, nigériai angol, nigériai pidzsin), a legkevésbé iskolázottak csak a kreolt ismerik, de senki se törekszik a kreolt fejleszteni, azt a beszélők "romlott" angolnak tekintik, anyanyelvi beszélői is pidzsinként viszonyulnak hozzá,
• Sierra Leone - térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a krio játssza ezt a szerepet: a krio angol alapú kreol, ez a lakosság kb. 10 %-ának az anyanyelve, de még 80 % beszéli idegen nyelvként, ahogy Libéria és Nigéria esetében a "normál" angol és a kreol között itt is folyamatos átmenet van iskolázottság és helyzet függvényében: kiemelt helyzetben mindenki igyekszik szabványos angolt használni, míg hétköznapi helyzetben a kreol használatos.

A pidzsin az a nyelvállapot, amikor egy adott, nyelvileg heterogén lakosság megtanul, pontosabban kialakít egy közös új nyelvet, mely azonban csak kiegészítő szerepet játszik, senkinek se az anyanyelve. Itt jellemzően ez az európai gyarmatosító nyelvének helyi nyelvekkel kevert, egyszerűsített verziója. A kreol pedig a pidzsin továbbfejlődése, amikor a pidzsin immár sajátjogú nyelvvé válik.

A legsajátosabb a térség 2 volt portugál gyarmata. Míg a franciák egyáltalán nem terjesztették nyelvüket kis helyi hivatalnokok képzésén kívül, az angolok pedig terjesztették ugyan a nyelvet, de nem közösködtek a helyiekkel, addig a portugálok telepeseket küldtek gyarmataikra és aktívan asszimilálni akartak. Ennek következménye: a portugál nyelv szerepe a volt portugál gyarmatokon jóval erősebb, mint az angolé és a franciáé a volt angol/francia gyarmatokon. Íme a helyzet a 2 volt portugál gyarmaton:

• Bissau-Guinea - a lakosság 20 %-ának anyanyelve a helyi portugál alapú kreol, további 50 % idegen nyelvként beszéli, a szabványos portugál nyelvnek kevés anyanyelvi beszélője van, ismerete az iskolázottságtól függ,
• Zöld-foki-szk. - itt egyenesen a teljes lakosság kreol anyanyelvű, a helyi portugál alapú kreol neve kriolu vagy kabuverdianu, s lakosság kb. 80 %-a beszél sztendert portugálul is, a két nyelv párhuzamosam használatos, helyzetfüggően.

Ami az életszínvonalat illeti, a térség minden országa mélyszegény, a magyar szint ötöde alatt vannak, a legszegényebb Libéria. Kivételt 2 ország képez: Nigéria a magyar szint ötödén van, míg a térség leggazdagabbja, a Zöld-foki-szk. pedig a magyar szint negyedén.