Az utolsó kettős valutarendszer is megszűnik a világon idén június utolsó napjával.

Kettős valutarendszer alatt nem az értendő, hogy egy országban több valuta van forgalomban, ez nem ritka jelenség (pl. elfogadnak hivatalosan valamilyen idegen pénznemet is), de az viszont ritkaság, hogy ugyanaz a szerv ad ki egynél több hivatalos pénzeszközt.

Ez egyébként több kommunista országoban is szokásban volt, korlátozott formában. Speciális valutahelyettesítő kuponokat adtak ki a helyi nemzeti bankok, ezek szerepe az volt, hogy jelentős valutás bolthálózat létezett, ahol máshol nem kapható hiánycikkeket lehetett venni valutáért, de presztízsokokból nem fogadtak el ezekben se valutát, hanem helyette speciális valutahelyettesítő kuponokat kellett használni.

A valutásboltok szerepe más-más fokú volt az egyes kommunista országokban. A legnagyobb szerepük Kubában volt, ahol még kenyeret is árultak valutáért! Magyarországon a szerepük drasztikusan lecsökkent a 70-es évek második felében, ekkortól már csak cigaretta, alkohol, libamáj, kaviár, téliszalámi, stb. kategóriában voltak fontosak - itt ezek a cikkek mindig megvoltak, s ráadásul jóval olcsóbban, mint forintért. Pl. jól emlékszem, erős dohányos édesanyám a normál bolti ár harmadáért vette meg a kedvenc nyugati cigarettáját a valutásboltban.

Budapesten alig pár helyen volt egyébként valutásbolt. Én személyesen összesen egy darab ilyen üzletre emlékszem, a Népköztársaság útján, pont az Operával szemben volt, onnan nem messze jártam iskolába.

Kínában, Észak-Koreában, Vietnámban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Lengyelországban, s a Szovjetúnióban léteztek ilyen kuponok. Míg más országokban - Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia - nem adtak ki valutakuponokat, nyugati bankjegyekkel lehetett fizetni, persze nem mehetett be bárki ilyen üzletbe vásérolni, ellenőrizték a valutabirtoklás jogos jellegét.

Alapvetően a vásárlási jogosultság ellenőrzése állami politika is volt. Ahol ezt egyfajta hangulatjavító intézkedésként kezelték, ott nem erőltették az ellenőrzést. Bulgária ilyen volt a 80-as évek végén. Nagyon sok hiánycikk volt, az országnak valutahiánya volt, így a politikai vezetés úgy döntött nemhivatalosan, hogy engedni kell azt is vásárolni, aki egyébként nem lenne rá jogosult, de valahogy valutája van. Én Bulgáriában 1987-1989 kööztt rendszeresen jártam ilyen üzletbe, s összesen egyszer kérték a nemlétező jogosultságom igazolását.

Bulgáriában a valutásboltok (hivatalos nevükön: Korekom-boltok) egyenesen társadalmi szerepet játszottak. A "korekomi árucikk" kifejezés lett, s egy rakás dolog csak ott volt. A jobb minőségű csecsemőtermékek csak ott voltak, de pl. a zuhanyozófüggöny is "korekomi" volt. Sőt, a női divatra is hatott. Amikor a 80-as évek közepén Sandra német diszkóénekesnő divatba hozta a cicanadrágot (leggings) utcai viseletként, ez a termék 1987 elején megjelent a bolgár dollárosboltokban is. Egy éven belül minden második bolgár csaj 30 éves kor alatt viselni kezdte (sajnos az is, akin nem is állt jól).

De, visszatérve a témára, a másik kommunista valutaügyi szokás a kettős árfolyam volt, azaz volt egy fő árfolyam, mely jellemzően nem sok kapcsolatban állt a valósággal, azaz a nemzeti valuta erősen felül volt értékelve. S volt egy korlátozottan használt, a pénz valódi értékét tükröző árfolyam is (Magyarországon "turista árfolyam" volt a neve). A kettő között országonként változó módon különböző szintű eltérés volt. Magyarországon nagyjából kétszeres volt az eltérés. Pontos számra nem emlékszem, de a 80-as évek elején 1 USA-dollár az egyiken 20 Ft körül, a másikon 35 Ft körül mozgott.

A kommunista táborban Magyarország elsőként szüntette meg a kettős árfolyamot, 1982-ben. (Bulgáriában pl. csak a kommunista rendszer bukása után szűnt meg, 1989 végén.)

A 90-es évek első felében mindenhol megszűnt az előbbi két sajátosság, ill. Észak-Korea csak 2002-ben szüntette meg. Viszont egy ország nemhogy megszüntette, hanem egyesen még jobban kiépítette ezt a rendszert. Ez Kuba.

Kubában már a 80-as évek közepére egy többszörös rendszer épült ki 4 azaz négy darab valutahelyettesítő eszközsel. Ezek neve "igazolás" (certificado) volt, s volt belőle A, B, C és D típusú:

• A-típusú valutakupon – keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag külföldiek részére,
• B-típusú valutakupon – KGST-viszonylatban átváltható pénz, külföldiek részére,
• C-típusú valutakupon – keményvalutát helyettesítő pénz, kizárólag belföldieknek (kubai diplomaták, külfüldön dolgozók, egyes privilegizált vezetői rétegek),
• D-típusú valutakupon – KGST-viszonylatban átváltható pénz, belföldiek, jellemzően más KGST-országokban dolgozó hivatalos kubai kiküldöttek részére.

A B- és D-típus használata  1991-ben, a KGST megszűnésével együtt, természetesen megszűnt. Az A- és a C-t pedig egyesítették 1994-ben "konvertibilis peso" néven, s immár megszűntettek minden korlátozást vele kapcsolatban, szabadon birtokolhatta és használhatta bárki.

Kubában hosszú éveken keresztül rögzítve volt az árfolyam az USA-dollárhoz, mégpedig 1 USA-dollár kb. 0,93 kubai pesót ért, azaz a kubai peso többet ért a dollárnál. Mondanom se kell, a valóság az volt, hogy 1 USA-dollárért feketén 5 pesót lehetett kapni. Ez a Szovjetúnió megszűnése után, a beállt gazdasági válság miatt ez még rosszabbodott, egy időben 1 USA-dollárért már 100 pesót is adtak feketén.

A kubai vezetés aztán sikeresen stabilizálta a helyzetet. A konvertibilis peso árfolyama maradt a korábbi - 1 USA-dollár =0,93 peso -, később ez módosítva lett 1 USA-dollár = 1 peso arányra. A "normál" peso szabadon átváltható lett konvertibilis pesóra, "nemhivatalos" árfolyamon, amit persze a kubai kormányzat állapított, szóval igenis hivatalos volt, s ez az árfolyam meg is felelt a valóságnak, azaz a feketepiaci árfoltamnak, ma ez az árfolyam - évek óta - 1 konvertibilis peso = 25 normál peso.

Gyakorlatilag a hatalom leértékelte a kubai valutát 25-szörösen, csak ez nyíltan nem lett kommuninálva. A két valuta leple alatt ez elsikkadt,

Pár éve döntés született Kubában: ezt a trükközést abba kell hagyni, csak egy valuta maradhat. Ez most január 1-jén lépett hatályba, s az átmeneti időszak fél évig tart. Június 30-án megszűnik a konvertibilis peso. S természetesen a "nem-hivatalos" árfolyam lesz az egyetlen, szóval most már hivatalosan is 1 USA-dollár = 25 kubai peso.

A politikailag korrekt nyelvészet állítása az, hogy minden nyelv egyformán nehéz, nincsenek könnyű és nehéz nyelvek. Ez azonban csak abból a szempontból igaz, hogy egy anyanyelvi környezetben felnövő kisgyerek bármely nyelvet képes azonos idő alatt megtanulni anyanyelvi szinten.

Viszont amint az idegennyelv tanulást nézzük, azaz egy már anyanyelvvel rendelkező - azaz legalább hat éves - ember által egy másik nyelv megtanulását, ott már a fenti állítás messze nem igaz. S nem csak arról van szó, hogy egy az anyanyelvéhez közelebbi nyelvet mindenki képes könnyebben megtanulni, mint egy távolabbi nyelvet, ez természetes. Arról is szó van, hogy objektív tényezők is vannak az idegennyelv tanulásban.

Ami szerintem a legfontosabb tényező: az egyes nyelvi kategóriák mivolta az anyanyelvben és a tanulandó idegen nyelvben. Minden nyelvben más és más az egyes nyelvi kategóriák tartalma. Van ahol ugyanaz a nyelvi kategória szélesebb (azaz pontatlanabb, kevésbé választékos) és van ahol szűkebb (azaz precízebb, választékosabb).

Hogy érthető legyen, kiválasztottam 2-2 olyan esetet, ahol a magyar választékosabb egy idegen nyelvnél és ahol a magyar kevésbé választékos.

A nyelvtanban a magyar egyik nagy sajátossága, hogy az igéknek van két külön ragozásuk (alanyi/határozatlan és tárgyas/határozott). Ez a magyaron kívül nagyon kevés nyelvre jellemző, azt hiszem csak egyes magyarral rokon uráli, továbbá egyes eszkimó nyelvekben van még ilyesmi. A magyar nyelv megköveteli minden tranzitív ige esetében, hogy külön jelöljük a határozatlanságot/határozottságot. Ehhez hasonló előfordul egyes más nyelvekben is, de sose ilyen kiterjedt és következetes módon (pl. a spanyolban "sé" és "lo sé", azaz "tudok" és "tudom azt", de használata csak egyes esetekben jellemző, s sose kötelező), míg a magyarban egyszerűen nem lehet használni tranzitív igéket e nélkül: mindig meg kell mondani, az ige határozott vagy határozatlan-e.

Na most, ez egy angol, spanyol, orosz anyanyelvű ember számára teljesen értelmetlen. Hiszen úgyis látszik a határozottság/határozatlanság, mondja ő. Szóval mi a fenének jelölni olyasmit, ami egyértelmű? Csak hát egy nyelv se úgy működik, hogy mi logikus és mi nem az. Magyarul ez így van és kész.

Szóval a magyart tanuló idegen kénytelen megtanulni azt a szabályrendszert, ami alapján egy ige a magyarban határozottnak számít. Ez kb. a következő, kicsit leegyszerűsítve:

• legyen tárgya az igének (akár kifejezve, akár kimondatlanul oda értve) - pl. "látod a kutyát", "látod a kutyát? - látom" (odaértve a tárgyat),
• ez a tárgy harmadik személyben legyen - azaz a "látod őt" az határozott, de a "látsz engem" határozatlan, ez persze logikailag teljes abszurdum, hiszen semmi értelme, hogy az utóbbi határozatlannak számítson, hiszen nyilvánvalóan az "engem" ugyanolyan határozott, mint az "őt", de így van és kész, szóval a magyart tanuló idegen egyszerűen megtanulja ezt szabályként*,
• kivéve ha a tárgy kérdő, vonatkozó, határozatlan vagy általános névmás, ill. ha határozatlan névelő van előtte - "kit látok", "akit látok", "valakit látok", "akárkit látok", "látok egy kutyát", de kivéve a "mindegyik" névmást.

Ezzel szemben egy pl. angolul tanuló magyarnak egyetlen dolga van: megtanulni, hogy angolul az alanyi/tárgyas ragozás ugyanaz, azaz nem kell vele törődni.

De rögtön jön a fordított eset. A magyar igeidőrendszer a mai magyar nyelvben rendkívül primitív. Gyakorlatilag két idő van: múlt és nem-múlt, még jövő sincs a szó szoros értelmében, hiszen a jövő megjelölése opcionális, csak akkor használjuk, ha kifejezetten alá akarjuk húzni a jövőbeliséget, simán mondhatjuk, hogy pl. "holnap megyek", nem kötelező, hogy "holnap menni fogok" - egy rakás nyelvben ugyanez egyszerűen nem tehető meg, nyelvtani hibának számít.

Szóval magyart tanuló idegen most megkönnyebbül: az alanyi-tárgyas ragozás idegesítő dolog, de legalább nincsenek igeidők! Bármi ami a múltban volt bármilyen módon, az múlt idő, s minden más meg jelen idő. Milyen egyszerű!

A magyarból az összes többi igeidő eltűnt a XIX. sz. végére, pedig korábban a magyarban is volt 7 idő, kb. ez volt a rendszer (egyes részei vitatottak):

• bejezetlen jelen (“csinál”) - ezen nincs mit magyarázni, csak annyit, hogy ez természetesen korábban nem jelenthetett soha jövő időt,
• befejezett jelen  (“csinált”) - kb. múltbéli cselekvés, mely a jelen pillanathoz kapcsolódik, érdekes, hogy ebből lett a mai magyarban a múlt idő,
• határozatlan múlt (“csinála”) - múltbéli cselekvés, melynek eredménye a jelenben van,
• befejezetlen múlt  (“csinál vala”) - jellemzően ismétlődő múltbéli cselekvés, történés,
• befejezett múlt  (“csinált vala”) - a beszédet megelőzően megkezdődött és befejeződött múltbéli cselekvés, történés,
• régmúlt (“csinált volt”) - múltbéli cselekvés előtti cselekvés,
• jövő (“csináland”) - jövőbeli cselekvés, történés.

Ha ezek megmaradtak volna, most könnyű lenne a sok igeidővel rendelkező nyelvek tanulása a magyarok számára, de mivel eltűntek, jellemzően kínszenvedés az átlag magyar számára ez.

Ha mondjuk a spanyolt nézzük a maga 11 igeidejével (csak a ténylegesen használatban lévőkat figyelembe véve), addig még kb. érthető a magyar anyanyelvű ember számára, hogy:

• spanyol egyszerű jelen idő = magyar jelen idő, de ne használjuk jövőre vonatkozóan,
• spanyol befejezett múlt = ha már vége van a cseledetnek és az egyszeri dolog volt, s nincs kapcsolata a jelennel,
• spanyol befejezetlen múlt = ha már vége van a cselekedetnek és az ismétlődött vagy folyamatot képezett,
• spanyol régmúlt idő = ha múltbeli cselekvés előtt volt egy korábbi múlt,
• spanyol befejezetlen jövő idő = a jövőben történik (szerencsére a modern spanyolban egyre kevésbé használják, helyette az "ir" (megy) igét használják főnévi igenévvel, ahogy az angolban a "going to" szerkezet).

De aztán jönnek a bajok a többi spanyol igeidővel:

• spanyol folyamatos jelen idő: meg kell különböztetni a spanyol egyszerű jelentől, nem mindig egyszerű ez, ahogy az angolban is gyakori magyar hiba az "I do" és "I am doing" következetes megkülönböztetése,
• spanyol folyamatos befejezetlen múlt: ahogy az előbbi, csak a múltban,
• spanyol határozatlan múlt: ez az, amit a magyarok nagyon nehezen tudnak megkülönböztetni a befejezett múlttól, azt jelzi, ami a múltban kezdődött, de ma is valamilyen módon folyatatódik (legalábbis Latin-Amerikában ez a jelentése, a spanyolországi spanyolban kicsit mást jelent),
• spanyol befejezett jövő idő: megint nehéz megtanulni, magyar szemmel teljesen felesleges, a logikája viszont érthetőbb: jövőbeli múltat jelez,
• a feltételes mód különbsége: magyarul minden feltételesség feltételes mód, spanyolul sok esetben kijelentő és feltételes (a spanyol nyelvtan egyébként emiatt eleve nem ismer külön feltételes módot, hanem időnek tekinti, de ezt most hagyjuk),
• s végül a spanyol felszólító mód (kötőmód) annak 2 igeidejével, míg a magyarban erre egyetlen igeidő van: magyarul "akarom, hogy csinálja", "akartam, hogy csinálja" - spanyolul a két "csinálja" külön-külön igeidő: "quiero que haga" / "quise que hiciera" vagy "quise que haya hecho", az előbbi egyidejűség, az utóbbi múltbeli múlt (eredetileg volt egy jövő idejű alak is, ez a mai modern spanyolban szinte teljesen kihalt).

De most nézzünk kiejtésbeli kérdést is. Ott ugyanezt a modellt találjuk.

Vegyünk egy olyan hangot, mely létezik a magyarban, de nem fonémaként: a veláris orrhang, IPA-jelölése ŋ. Magyarul mindig így ejtjük az "n" hangot, amikor "g" vagy "k" előtt áll. Ez magyarul teljesen automatikus, a magyar anyanyelvű ember észre se veszi, hogy ez nem ugyanaz az "n", amit máshol ejt, pedig ha mondjuk megnézzük hogyan ejtjük az "angolna" szót, s alaposan odafigyelünk, észre fogjuk venni: az első n ejtésénél a nyelv sokkal hátrább érinti a szájpadlást, mint a második n-nél: az előbbi veláris, az utóbbi alveoláris (magyarul: az előbbinél a nyelv a hátsó szájpadlással érintkezik, míg az utóbbinál az felső fogínnyel.

Na most, ugyanez a helyzet a spanyolban, az angolban, a bolgárban is, viszont az angolban szó végén is lehet ez a hang, írásban ez az "ng" - (azonban semmilyen "g" nem ejtődik ott). Már az angol ejtés is nehéz egy magyarnak, magyarul ez a hang egyszerűen nem lehet sehol, csak "k" vagy "g" előtt. Ahogy az orosz ejtés is abszurd egy magyarnak, az oroszban ugyanis nincs ŋ - "k" és "g" előtt sincs. A magyar ember nem tud nem ejteni ŋ-t "k" és "g" előtt, ugyanúgy ahogy nem képes ejteni bárhol máshol. (Nyilván megtanulható, de nem könnyű.)

Viszont van egy sor nyelv a világon, ahol az ŋ teljesértékű fonéma, egy ilyen anyanyelvű ember számára a n és az ŋ két teljesen külön hang, ő nem is érti, hogyan képes egy magyar azt hinni, hogy ez ugyanaz a hang, hiszen számára nyilvánvaló, hogy ez 2 külön hang. Egy koreai (az egyetlen kelet-ázsiai nyelv, mellyel foglalkoztam közelebbről is) számára ezek különböző hangok, a koreai írás is egész más betűvel jelöli az alveoláris n-t és a veláris n-t. S egy koreai nagyon meg van lepődve azon, hogy egy magyar aki képes kiejteni ezt a hangot "g" és "k" előtt, miért nem képes erre más helyzetben is.

De maradva a koreainál, íme az ellenpélda. Soha magyar embernek nem jutna az eszébe, hogy az "r" és "l" nem 2 külön hang. Miközben a koreaiban pont ez a helyzet. Egyenesen ugyanaz a betű jelöli a koreaiban az "r"-t és az "l"-t, egy koreai számára ezek ugyanannak a hangnak a verziói: a koreai ember magánhangzó előtt r-t ejt, mássalhangzó előtt és szó végén meg l-t. Egyébként - objektíven nézve - az "r" és az "l" valóban sokkal közelebb van egymáshoz, mint az alveoláris n és a veláris n, szóval végülis a koreaik közelebb állnak az igazsághoz.

Szóval minél "szélesebb" az anyanyelv a célnyelvhez képest, annál könnyebb a célnyelv a tanuló számára. Ha létezne egy maximálisan széles nyelv, akkor annak beszélői számára lenne a legkönnyebb bármely idegen nyelv. De ilyen nincs: valójában minden nyelv valahol széles és valahol szűk, persze nem azonos mértékben.

• * az egyetlen értelme ennek a magyarban, hogy ezáltal kihagyható a tárgy, azaz a "látsz engem" rövidíthető mint "látsz", míg a "látod őt" pedig mint "látod"

 

A kereső szellemi ember legnagyobb csapdája a szekta. A szekta nem feltétlenül vallási csoport, lehet bármi más is szekta. Sőt egy nemszektához is lehet úgy hozzáállni, mintha az szekta lenne.

Számtalanszor tapasztaltam már ezt az utat, sajnos túl sok embernél. A mechanizmus kb. úgy zajlik, hogy az útkereső, igazságkereső egyén egy nap rátalál valamire, ami nagyon megtetszik neki, majd expressz módon annak olyan szinten híve lesz, hogy minden szót immár elfogad tökéletes igazságként. Aztán híve is marad, míg egy nap nem talál egy másik abszolút igazságot, ekkor kijelenti, hogy ez a szekta az igazi, a régi pedig mindenben tévedett. S így tovább a végtelenségig. Ahogy ez a Brian életében van: "tudom, hogy te vagy a messiás, már több messiást követtem eddig".

Hiszen akkora öröm keresni, majd találni! Főleg ha a megtalálás a lehető legjobb! Legalábbis ez az általános vélekedés. Ami persze abszolút téves. Ez pont olyan abszurditás, mint egy MLM-piramisjáték balektoborzó nagygyűlése, ahol egyszerre több száz ember hiszi el, hogy most mindannyian nagyon gyorsan meggazdagodnak, pedig a valósában kevesek lesz gazdagok, éppen a többiek kárára.

Ilyenkor derül ki az, hogy még mindig sokkal jobb nem-szellemi embernek lenni, mint szektás szellemi embernek. A nem-szellemi ember ugyanis teszi a dolgát, tisztességesen megéli a hétköznapokat, s már csak ezzel többet tesz a világért, mint a gondolkodást felfüggesztő szektás, elvileg szellemi vágyakozású ember. Az ilyen nem-szellemi ember ugyanis hiteles a maga szintjén belül, míg a szellemi ember teljesen hiteltelen: a "szint" szó nem pontos, mert azt érzékelteti, mintha hierarchia lenne, pedig ezek egyenrangú szintek, szóval inkább "szféra" lenne a helyesebb megfogalmazás.

Az ellenkező véglet azonban nem megoldás, ez a "semmi se számít, semminek sincs értelme" vulgármaterialista hozzáállás.

Saját magamat sikeresen megóvtam a szektásságtól. Utoljára 17 éves koromban esett meg, hogy valaminek totálisan hittem. Pedig még vallási szektában is voltam tag 2 évig (1990-1992), de ott se szektás módon voltam tag.

TGM nagyinterjúja kapcsán, csak ismételni tudom magamat: imádom TGM-et, úgy hogy közben a szövegei háromegyedével nem értek egyet.

A kedvencem az a gyakori pillanat, amikor a ballib médiákban cikkezik vagy beszél szidva a ballibeket, s a ballib tömegember ezt észre se veszi, csak az orbánozós részt érti meg belőle, s tapsikol neki emiatt. A művelt ballib kisebbség meg őrjöng közben, miért lett ez az ember már megint beengedve a "szalonba".

Napjaink legnagyobb rossza a liberalizmus, így hasznos a rombolása, márpedig TGM éppen ezt teszi.

Kiválasztottam 8 kedvenc TGM-izmusomat, a fentiek fényében:

• Számtalanszor elmondja, a liberalizmus egy jobboldali eszme. Ami persze banális tény, de a magyar ballibaizmus egyik alaptabuját sérti. A magyar ballib mitológia szerint a baloldal és a liberalizmus szinonímák, s fő hordozói a "semleges szakértők". Hozzáteszem, a liberalizmus is szereti magáról azt állítani, hogy semleges, de azt, hogy baloldali lenne, azt nemigen. Sőt, a modern liberális eszme sokkal inkább a szélsőségektől távoli, azaz se nem jobbos, se nem balos, racionális centrum képzetét szereti hirdetni magáról.
• Ebből következik TGM állítása: ma nincs baloldal. Sőt bázisa sincs Európában, mert a munkásosztály a harmadik világban van. Ez történetesen persze nem igaz, de jó mint a ballibeket bosszantó állítás.
• TGM mindig megvédi a határontúli magyarokat - persze, ez személyes is -, ami már önmagában mínusz a ballib tábor feketeöveseinek, a gyurcsányista szektásoknak, de ezt ő még azzal is megtoldja, hogy a fideszes migránsozást azonosnak tekinti a ballib határontúlizással.
• Úgyszintén gyakori állítása, hogy a liberális demokráciát a tőke irányítja, nem a szavazópolgárok. Csúnya gondolat a nyugatot újjongva tapsolók számára. Ballibául ez csurkizmus, sőt kódolt antiszemitizmus.
• TGM azt állítja, a középosztályiság mint társadalmi cél egy mítosz. Teljesen igaza is van ebben, de ezzel ismét egy ballib tabut rombol le.
• Ami a gyakorlati politikát illeti, TGM mindig elmondja, az orbánizmus nem egyedi, provinciális, ideiglenes jelenség, hanem a "fasizálódó" korszellem része. Kedvenc pillanatom, amikor a ballib félistent, Macront kb. francia Orbánnak mondja. Ez persze marhaság, Macron iránya egészen más, mint Orbáné, de mindegy: ez is jócskán szédítő ütés a ballib átlagolvasó számára.
• Továbbá, azt is mindig elmondja, hogy az EU nem értékek mentén működik, hanem érdekek mentén, ezzel ismét pofont adva a ballib EUfóriának.
• TGM a törzstábort is szépen gyalázza. Pl. amikor elmondja a cigányozó kommentelő nem áll magasabb színvonalon, mint a zsidózó kommentelő.

Valójában lenne még, de azt hiszem ez pont elég.

Eltelt 10 év, így folytatni kell az előző cikket.

2011

• Dél-Szudán elszakad Szudántól és független lesz, nemzetközileg elismerve.
• Mayotte francia tengerentúli tartományból megye lesz (ez teljes integrációt jelent).

2012

• Magyarország hivatalos neve Magyar Köztársaságról Magyarországra változik.
• Elszakad Mali északi része Azawad néven - pár hónapon belül az új állam összeomlik és visszatér Maliba.
• Népszavazás Puerto Ricóban az USA-hoz államként való csatlakozásról, a többség igennel szavaz. Eredmény: nem válik állammá Puerto Rico (az USA döntési hatásköre ugyanis új államok felvétele).

2013

• A Fülöp-szk. déli részén a muszlim lakosság számára megalakul Bangsamoro független állam. Eredmény: pár hónapon belül az új állam összeomlik, a Fülöp-szk. hadserege leveri a szeparatistákat.

2014

• Az Iszlám Állam kikiáltása Irak és Szíria területén egy részén, 2019-ig létezik.
• Függetlenségi népszavazás Katalóniában, a többség igennel szavaz. A spanyol alkotmánybíróság törvénytelennek minősíti a szavazást.
• A Krím kinyilvánítja függetlenségét Ukrajnától, majd csatlakozik Oroszországhoz.
• Sint Eustatius - népszavazás az autonómiáról. A többség igennel szavaz, de a túl kis részvétel miatt a népszavazás érvénytelen.
• Függetlenségi népszavazás Skóciában, a többség nemmel szavaz.
• Szíriában megalakul Rodzsava, a kurd fél-független régió. 2019-ig létezik, amikoris a szír központi kormány egyezségre lép a kurdokkal, a terület autonóm régióként visszatér Szíriába.
• Megalakul Ukrajnában a Dpnyecki és Luganszki Népköztársaság, kinyilvánítva függetlenségüket.

2015

• Logone - Közép-Afrika muszlim többségű északi régiója - kikiáltja a függetlenségét Közép-Afrikától. Eredmény: máig tartó fegyveres harc.
• Ausztrália megszünteti a Norfolk-sz. autonómiáját, integrálva teljesen az országba.

2016

• (úgy tűnik, 2016-ban nem történt semmi...)

2017

• Dél-Jemen elszakadása Jementől. Eredmény: máig tartó polgárháború erősödése (maga a polgárháború, vallási alapon, már 2014 óta zajlik).
• Dél-Oszétia megváltoztatja a nevét, az új név: Dél-Oszétia - Alánia.
• Függetlenségi népszavazás Iraki Kurdisztánban, a nagy többség igennek szavaz. Eredmény: a kormányzat befagyasztja a függetlenség kikiáltását.
• Északnyugat-Kamerun kikiáltja a függetlenségét Ambazónia néven, eredmény: máig folyik a harc a kameruni kormányzat és a szeparatista erők között.
• Függetlenségi népszavazás Katalóniában, a többség igennel szavaz. A spanyol alkotmánybíróság törvénytelennek minősíti a szavazást. Eredmény: Katalónia kikiáltja a függetlenségét, ezt hatályon kívül helyezi a spanyol alkotmánybíróság, a függetlenséget kikiáltó katalán vezetők ellen büntetőeljárás indul.
• Népszavazás Puerto Ricóban az USA-hoz államként való csatlakozásról, a többség igennel szavaz. Eredmény: nem válik állammá Puerto Rico (az USA döntési hatásköre ugyanis új államok felvétele).

2018

• Függetlenségi népszavazás új-Kaledóniában, a többség nemmel szavaz.

2019

• Bangsamoro autonómiát kap a Fülöp-szk.-en belül.
• Bougainville (Pápua Új-Guinea) a függetlenségre szavaz, eredmény egyelőre nincs.
• Burundi áthelyezi a fővárosát, az új főváros Gitega.
• Kazahsztán fővárosának neve Asztana helyett Nur-Szultan lesz.
• Macedónia megváltoztja a nevét Észak-Macedóniára.

2020

• Azerbajdzsán meghódítja Karabah területének nagyobb részét, megszűnik a közvetlen örmény-karabahi határ.
• Népszavazás Puerto Ricóban az USA-hoz államként való csatlakozásról, a többség igennek szavaz. Eredmény: nem válik állammá Puerto Rico (az USA döntési hatásköre ugyanis új államok felvétele).
• USA: Seattle központjában megalakul a BLM-tüntetések során a Capitol Hill Autonomous Zone nevű terület, pár hétig létezik.
• Függetlenségi népszavazás Új-Kaledóniában, a többség nemmel szavaz.

A pánteizmus azt jelenti: minden Isten. Látszólag egyszerű meghatározás, de kérdés mit értünk "minden" és "Isten" alatt.

Ha a legszorosabb értelemben értjük, akkor semmi értelme a szónak, hiszen ez azt jelentené: van valami, ami teljesen független Istentől, de viszont ha van ilyesmi, akkor Isten sincs, hiszen Isten az, aki mindent megteremtettt, azaz nem lehet semmi se független tőle.

Azaz mindképpen kell valamilyen kapcsolat teremtő és teremtett között.

Ha azt mondjuk, csak a kettő közötti teljes azonosság a pánteizmus, akkor nyilván az egyetlen megoldás: a teremtett világ nem valós, az csak látszat, valójában csak Isten van. A hinduizmus egy része ezt vallja, de ugyanez megtalálható az ógörög filozófiában is (eleai iskola).

Az ellenkező véglet a deizmus: Isten megteremtette a világot, majd magára hagyta, azóta az Istentől független létező. Tulajdonképpen a materializmus is ide sorolható.

A legtöbb monoteista vallás a kettő között van, egyrészt fenntartja az elkülönülést teremtő és teremtett között, másrészt szükségszerű kapcsolatot is lát a teremtés aktusa miatt, de azon túl is.

A három nagy nyugati vallásban egyszerre megtalálhatók a panteizmust teljesen elutasító nézetek és az annak valamilyen mérsékelt változatát elfogadó nézetek. A panteizmushoz legközelebbi nézetek a judaizmusban a kabalisztikus tanok, az iszlámban a szufizmus, a kereszténységben a keresztény miszticizmus, mely elsősorban keleti jelenség, de nyugaton is megtalálható. Viszont ezek mindegyike "szoft" panteizmus - úgynevezett pánenteizmus - azaz az egységet úgy írja le, hogy az mégse azonosság: a világ része ugyan Istennek, de Isten nem csak a világ. Isten immanens is - a világban -, de emellett transzcendens is - a világon kívül -, így lehet megőrizni a teremtő és teremtett közti hierarchiát.

A világ országai - 2021. január 1-jei állapot.

Független államok kétségen kívül:

• Európa: 56 (ebből 6 nemzetközileg nem elismert),
• Ázsia: 41 (ebből 1 nemzetközileg nem elismert),
• Afrika: 55 (ebből 1 nemzetközileg nem elismert),
• Amerika: 35,
• Óceánia: 15);

összesen tehát: 202 (ebből 8 nemzetközileg nem elismert).

A "nem elismert" státusz jelentése: az ENSZ hivatalosan egy másik ország részének tekinti, miközben a valóságban az illető másik országnak nincs ott tényleges joghatósága. Ezek: Abházia, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria. (Tajvan esete persze duplán speciális, hisz önmagát nem tekinti függetlennek, itt valójában kettős kormány esete van, de a gyakorlatban ez el nem ismert függetlenségnek tekinthető.)

A 194 nemzetközileg elismert államból 193 ENSZ-tag, az egyetlen kivétel a Vatikán, melyet az ENSZ hivatalosan is minden szinten nem-tagállam országként ismeri el.

A 8 nem elismert országból Magyarország 1-et ismer el (Koszovót), még eggyel pedig fenntart nem-hivatalos viszonyt (Tajvannal).

Azt írtam az előbb, "kétségen kívül", de ezt azért pontosítani kell. mert a jogi helyzet körül sokszor zavar van. Íme azok az esetek, ahol fennáll a kétség mégis:

• Andorra jogilag kötődik idegen államokhoz (lásd, a 2 andorrai államfő mindig két külföldi személy). A régi időkben bevett szokás volt a gyarmat és a függetlenség közti "védnökség" állapot, amikor egy terület önálló, belügyeit önmaga intézi teljes mértékben, de hivatalosan elismeri maga felett egy idegen állam fennhatóságát, ennek utolsó mai hivatalos példája Andorra. Egy ideig Monaco is ilyen státusszal rendelkezett egyébként, de 2002 óta ez a viszony megszűnt. Érdekesség: ez volt Bulgária státusza is 1878-1908 között.
• Van három csendes-óceáni ENSZ-tagállam ország - Marshall-szk., Mikronézia, Palau -, mely olyan szerződéssel rendelkezik az USA-val, hogy az a gyakorlatban az USA legalábbis részleges szuverenitását jelenti. Ez is - kimondatlanul - védnökség státusz.
• Bosznia-Hercegovina esete is eléggé furcsa, a vétójoggal rendelkező külföldi főbiztos miatt.

Van továbbá 5 speciális eset a 202 mellett:

• 2 darab új-zélandi területet egyes országok országnak ismernek el, sőt az ENSZ is nem-tagállamként tart számon: Cook-szk., Niue. Ezek egyébként ténylegesen jóval függetlenebbek Új-Zélandtól, mint a fent említett 3 csendes-óceáni ország az USA-tól. Valójában az, hogy ezek nem függetlenek jogilag csak szubjektív döntés kérdése.
• Palesztína - nyilvánvalóan nem független állam, de sokan országnak ismerik el (Magyarország is), sőt az ENSZ is nem-tagállamnak tekinti.
• Nyugat-Szahara - kormányzata emigrációban van, valós kontrollja a terület felett erősen korlátozott, de több tucatnyi ország elismeri országként, az ENSZ gyarmatnak tekinti, bár nem tudni, kinek a gyarmata.
• Máltai Lovagrend - abszolút egyedi eset, egy rakás ország elismeri diplomáciai szinten (Magyarország is), az ENSZ-ben is megfigyelő státusza van, bár nem számít nem-tagállamnak, önmagát a római pápa joghatósága alatt lévőnek tekinti.

Ha ezeket is beleszámoljuk, akkor az összes szám 207 lenne. De én ezeket nem számítanám bele. Nem gondolom, hogy függetlennek kellene számítani azokat a nem ENSZ-tagállamokat, melyek se nem rendelkeznek tényleges kontrollal saját maguk felett (lásd Palesztína, Nyugat-Szahara), se nem tekintik saját magukat teljesen függetlennek (lásd Cook-szk., Niue, Máltai Lovagrend).

Van több ország is, melynek területe egyszerre több kontinensen terül el, ezeket mind oda számítom, ahol a fővárosuk van. Kivétel: hagyományból Ciprus, Kazahsztán, Törökország és a kaukázusi államok Európához vannak sorolva, bár területük legnagyobb része Ázsiában van. Ugyanez a helyzet Máltával, mely Európa és Afrika határán van, lehetne bárhová számítani őket, de hagyományból mindig Európához számítódik.

Mi a helyzet a gyarmatokkal, azaz függő területekkel? Nos, jogilag egy sor ország régesrég integrálta minden volt gyarmatát, azaz azok státusza azonos az anyaterületével, így ma már az összes volt ausztrál, dán, francia, holland gyarmat alkotmányosan az illető állam teljesjogú része (sok esetben plusz jogokkal, lásd autonómia).

Hivatalosan ma csak 4 országnak vannak gyarmatai: Egyesült Királyság, Norvégia, USA, Új-Zéland. Ezek közül Norvégia esete jelképes, egyetlen "gyarmata" egy lakatlan terület, az USA és az Egyesült Királyság esetében részben ugyanez a helyzet:

• Egyesült Királyság: a 16 függő területből 2 lakatlan (1 az Antarktisznál egy szigetcsoport, 1 az Indiai-óceánban),
• USA: a 13 függő területből 8 lakatlan (kis szigetek: 1 a Karib-tengerben, 7 a Csendes-óceánban).

Íme a nem-lakatlan "gyarmatok" listája:

• Egyesült Királyság:
  • a történelmi okokból hivatalosan nem csatolt európai területek: Guernsey, Jersey, Man-sz. - a valóságban ez inkább többletjogokat ad nekik, a brit törvények nem érvényesek automatikusan itt (pl. amikor Anglia EU-tag volt, ezek a területek akkor is kívül voltak az EU-n),
  • teljes autonómia: Bermuda, Gibraltár - joga van a helyi hatóságoknak a brit törvényeket hatályon kívül helyezni, ennek friss példája, amikor Anglia bevezette az egynemű házasság intézményét, de ezt Bermuda hatályon kívül helyezte a saját területére vonatkozóan,
  • nagyfokú autonómia: Anguilla, Brit Virgin-szk., Falkland-szk., Kajmán-szk., Montserrat, Turks- és Caicos-szk., Szent Ilona-szk.,
  • korlátozott autonómia: Pitcairn-szk.,
  • autonómia nélkül: Akrotíri-Dekélia - ez a gyakorlatban két NATO-támaszpont Cipruson;
• USA:
  • nagyfokú autonómia: Amerikai Szamoa, Északi-Mariana-szk., Puerto Rico,
  • korlátozott autonómia: Amerikai Virgin-szk., Guam;
• Új-Zéland:
  • Tokelau: a világ legviccesebb gyarmata, ez egy kisebb budapesti kerület méretű trópusi sziget, 1500 lakossal, polinéziai őslakosok, pálmákkal és tiszta tengerparttal, Új-Zéland hosszú évek óta igyekszik autonómiát adni a területnek, de ezt a lakosság minden népszavazáson elutasítja, valójában arról van szó, hogy pénzügyileg jobban megéri gyarmatnak lenni, jelenleg mindent Új-Zéland fizet a szigeten, míg ha autonómia lenne, akkor saját forrásokból kellene gazdálkodni.

Mi az oka annak, hogy egy ország nem integrálja a volt gyarmatait? Anglia esetében ez sok esetben szimpla adóügyi trükk, lásd a Brit Virgin-szk., a Kajmán-szk., s a Turks- és Caicos-szk. arról szólnak, hogy ide megy a világ ofsór pénzeinek hatalmas része, amiből kis részt kap a brit állam is.

Melyek azok a területek, ahol létezik jelentősebb támogatottsága a státusz megváltoztatásának, íme egy részleges lista:

• Chile:
  • Húsvét-szk.: autonómia elérése;
• Dánia volt gyarmatai, ma integrált területei:
  • Feröer-szk.: a lakosság kb. fele függetlenségpárti, alapvetően ez tisztán gazdasági kérdés, a terület annyira autonóm, hogy de facto a terület ma is független (pl. nem tagja az EU-nak se),
  • Grönland - többségi támogatottsága van a függetlenségnek, a népszavazás előkészítésben van, itt részben etnikai kérdés is van (a lakosság nagyobb része eszkimó), de itt is sok a gazdasági elem, jelenleg a dán fennhatóság azt jelenti, hogy Dánia pénzt ad, s ha enékül is biztosítható a túlélés, akkor a többség a függetlenségre fog szavazni;
• Franciaország volt gyarmatai, ma integrált területei, itt két régiót kell kiemelni:
  • a csendes-óceáni 3 francia terület, ahol jelentős őslakosság van, itt létezik a franciától eltérő nemzeti önazonosság, viszont a francia fennhatóság jelentős pozitív eredménye a francia állampolgárság és segélyezési rendszer, ami azt jelenti, hogy - ellentétben a szomszédos óceániai országokkal - jóval magasabb az életszínvonal, továbbá bárki, bármikor az európai Franciaországba költözhet, ott munkát vállalhat, ehhez nem szükséges semmilyen engedély - itt a francia politika az, hogy részben elismeri ezen területek sajátosságait, lásd hivatalos jelképek:
    • Francia Polinézia: 15-20 %-os a támogatottsága az elszakadásnak,
    • Új-Kaledónia: ez a legerősebben szeparatista francia terület, a lakosság kb. fele elszakadáspárti, a 60 %-nyi őslakos zöme elszakadáspárti, de a népszavazásokon alul maradnak mindig, elsősorban a betelepült európai lakosság elszakadásellenes szavazata miatt, a legutolsó függetlenségi népszavazáson (2020) 47 % szavazott a függetlenségre, 53 % ellene,
    • Wallis-Futuna: ez a legszegényebb francia terület, a lakosság kb. negyede elszakadáspárti - itt olyan szintű a francia regionalitás, hogy a francia állam elismeri a helyi törzsi királyságokat, ami azért kissé vicces a heves francia republikanizmust ismerve;
  • néger régiók, volt rabszolgákból álló lakosság, itt a lakosság francia önazonosságú, alapvetően az elégedetlenség szociális alapú (alacsonyabb az életszínvonal, mint Európában, nagyobb a munkanélküliség, stb.), de így is hatalmas előnyben vannak a régióhoz képest, pl. a brazil-francia határ (Francia Guayana) két oldala között nagyjából 15-szörös az életszínvonalbeli eltérés:
    • Guadeloupe és Martinique: egyedül itt van az 5 karibi francia terület közül függetlenségpártiság jelen, de itt se nagyobb 10-15 %-nál,
  • a két régión kívül:
    • Réunion: a helyi, kb. 15 %-os népszerűségű kommunista párt függetlenségpárti;
• USA:
  • Guam: magasabb fokú autonónia, azaz "társult állam" státusz elérése a cél,
  • Puerto Rico: teljes integráció az USA-ba (lásd 51. tagállam), gyakorlatilag csak a helyi kb. 5 %-os népszerűségű kommunisták akarnak függetlenséget.

A már említett Tokelaun és az adóparadicsomokon kívül számos olyan eset is van, ahol a függetlenségellenesség a fő nemzeti program. Erre példa:

• a fehér francia volt gyarmatok:
  • Saint Barthélemy - pici trópusi luxussziget, ahol az életszínvonal magasabb, mint az európai Franciaországban, plusz még az adók is alacsonyabbak,
  • Saint Pierre-Miquelon - az egykori Francia Észak-Amerika utolsó maradéka;
• egy egyáltalán nem fehér francia volt gyarmat:
  • Mayotte - eredetileg a Comore-szk. francia gyarmat része, a comorei 1974-es függetlenségi népszavazáson a 4 szigetből 3 a függetlenségre szavazott, viszont a negyedik, Mayotte ellene, így 1975-ben a Comore-szk. független állam lett, de Mayotte francia maradt, sőt 2009-ben egyenesen a teljes integrációt választotta a sziget, 2011-től Mayotte francia megye, az EU része, s az egyetlen muszlim és néger többségű francia megye - gazdaságilag mindenképp megérte: ma Mayotte-én az életszínvonal 4-5-ször magasabb, mint a Comore-szk.-en;
• egyes brit területek:
  • Gibraltár és Falkland-szk.: itt egy-egy idegen állam tart igény a területre (Spanyolország, ill. Argentína), ez ellen a brit identitású lakosság a brit hatalomban látja a védelmet,
  • Anguilla: híres, szinte komikus eset. A terület kénytelen volt hadat üzenni Angliának, hogy ne legyen független. Erről kicsit részletesebben, mert megéri. Anguillát a britek Saint Kitts-Nevis terület részeként irányították, ez akkor kezdett gond lenni, amikor ki lett tűzve a 60-as évek közepén Saint Kitts-Nevis függetlensége tíz-tizenöt éven belül. Emiatt forradalom tört ki Anguillán: 1967. május 30-án – ez mind  a mai napig Anguilla nemzeti ünnepe – a lakosság elűzte a szigetről a saint-kitts-nevisi rendőrséget, majd az amerikai kormányhoz fordult, hogy vegye át a sziget irányítását. Az amerikai kormány természetesen nem reagált egy brit belügyre. Ezután a sziget egyoldalúan népszavazást tartott, ahol 1813 igen és 5 nem szavazattal kimondták elszakadásukat az akkor még brit uralom alatt álló Saint Kitts-Nevistől. Tárgyalások indultak a brit kormánnyal, a britek megpróbáltak egy kompromisszumos egyezséget kidolgozni, de nem voltak hajlandók teljesíteni az anguillai fő követeléséket: hogy legyen Anguilla külön kezelve Saint Kitts-Nevistől, s ne kapjon függetlenséget soha. Ezek után az anguillaiaknak nem maradt más lehetőségük, mint kiűzni a brit tárgyalókat, majd kikiáltották a független köztársaságot, remélve, hogy ezek után komolyan veszik majd őket. Londonban erre nem számítottak, de most már lépniük kellett. Ismét tárgyalókat küldtek Anguillára, de az anguillaiak nem voltak hajlandók tárgyalni, remélve, hogy ezzel ki tudnak majd provokálni egy igazi brit reakciót. Miután a brit kormány kezdett nevetségessé válni, kénytelenek voltak lépni: megindult az Anguilla elleni brit invázió, egy 20 katonából és 40 rendőrből álló brit egység megindult Anguilla felé visszállítani az alkotmányos rendet. A brit „megszállókat” az anguillaiak a parton meleg üdvözlő szavakkal és koktélokkal fogadták, az anguillai „forradalmi köztársaság” vezetése pedig azonnal „kapitulált”, így fél óra múlva már teljesítette a misszióját a kiküldött brit egység. Ezek után a britek már nem tudtak mit tenni, megígérték, hogy teljesítik a követeléseket, ez meg is történt: 1980-ban Anguilla hivatalosan is le lett választva Saint Kitts-Nevisről, majd 1983-ben St Kitts-Nevis független állam lett, Anguilla meg mind a mai napig brit tengerentúli terület. A „forradalom” vezére később több ízben a sziget kormányzói tisztségét töltötte be,
  • Pitcairn-szk.: az 50 fős lakosság egyszerűen túl kevés a független államisághoz,
  • Montserrat: egy hatalmas vulkánkitörés 1995-ban lakhatatlanná tette a sziget nagyobb részét, brit fennhatóság hiányában éhínség lenne;
• Hollandia volt gyarmatai, a volt Holland Antillák 6 szigete:
  • 3 sziget autonóm terület Hollandián kívül, de a holland korona alatt:
    • Aruba a függetlenségre szavazott, de ezt később a kormányzat visszavonta, elsősorban a szintén volt holland gyarmatból függetlenné lett Suriname rossz példája miatt, ahol a függetlenség megkapása után évtizedes káosz és polgárháború következett be,
    • Curaçaón a lakosság 4 %-a szavazott a függetlenségre,
    • Sint Martinon a lakosság 14 %-a szavazott a függetlenségre;
  • 3 sziget egyenesen lemondott az autonómiáról is, ezek Bonaire, Saba, s Sint Eustatius (az első Venezuela partjainál, az utóbbi kettő a Szélcsendes-szigetek része), státuszuk 2010 óta: község Hollandián belül - a népszavazáson a függetlenségre mind a három szigeten kevesebb mint 1 % szavazott.

térképek: sárgával jelölve: nem eismert országok, külbirtokok, államok anyakontinensen kívüli részei (csak ha szigetek)

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az idő ismét szalad, a megváltoztathatalan ballib elvek megint változtak, így kénytelenek vagyunk kiadni a Rövid ballib értelmező szótár új, 2021-re optimalizált, immár 5. kiadását. Helyhiány okából ismét csak a legfontosabb szócikkeket közöljük:

A

Abortusz - alapvető emberi jog, aki ellenzi, az fasiszta

Alkalmatlanság - Zorbán tevékenysége, mivel vagy halogat vagy elsiet

Antall József - eredetileg horthysta magyar politikus, aki majdnem kikiáltotta a diktatúrát 1990-ben és törölte az 1994-es választásokat; mai megítélése viszont az, hogy még igazi konzervatív volt, szemben a mai fideszfasisztakomcsikkal

Antiszemitizmus - minden, nekünk nem tetsző kritika

Autoriter - nem azt teszi, amit Brüsszel parancsol

Á

Álcivil -  olyan szervezet vagy személy, aki nem ért velünk egyet

Álkeresztény - olyan ember, aki nem fogadja el a kereszténység ateista-liberális értelmezését

Állam - azonnal leépítendő, mert a szabad piac láthatatlan keze jobban tudja, viszont kötelessége azonnal és drasztikusan megemelni a béreket (kivéve akkor, ha mi vagyunk kormányon)

Állampárt - a választáson győztes párt, ha nem ballib

Állampolgárság - azok összessége, akik adót fizetnek, s a menekültek

Átlagbér - ballib kormány alatt bruttóban számítandó, nem-ballib kormány alatt nettóban, abból is levonva azok bérét, akik 300 ezer felett keresnek

Árokásás - amikor valaki nekünk nem tetsző véleményeket tartósan hangoztat, kritizálva minket

B

Bajnai - rendkívüli parafenomén, világsztár szakértő, ő mentette meg a világot 2009-ben, sajnos azonban közmondásos szerénysége miatt nem hajlandó most megbuktatni Zorbánt

Baloldal - aki azt mondja, amit mi

Baloldali eszmék - a kapitalizmus teljes és feltétlen támogatása

Bevándorló - a jó szinonímája, vigyázat: ha határontúi magyar, akkor viszont nagyon rossz, mert az sovinizmus, s szintén rossz, ha román, mert belőlük 22 millió jön egyszerre, sáska módjára lepusztítva az országot

Bérblogger/bérkommentelő - olyan internetes közíró vagy hozzászóló, aki nem támogatja a ballib eszmeiséget

Bunkó - aki nem ballib

C

Cenzúra - amikor más is megjelenhet, mint amit mi írunk

CEU - a világ legnevesebb, legmagasabb szintű egyeteme, a cigány Zorbán azért űzte Bécsbe bosszúból, mert neki csak a mucsai Oxford jutott

Cigány - ezt a szót nem szabad kimondani, kivéve ha Zorbánt rágalmazzuk, lásd "büdös cigány törpe pocakos kishitler"

Civil - olyan szervezet vagy személy, aki mindenben egyetért velünk; ellentéte az álcivil

Civilizált - ballib

CS

Család - elmaradott klerikálfasiszta fogalom, fő jellemzője, hogy a férj agyonveri a feleségét, egyetlen elfogadható alakja, ha két férfi és egy kuvasz alkotja

Csurka István - fasiszta író, politikus - Zorbánhoz képest liberális volt

Csürhe - nem ballibek gyűlése

D

Demagógia - nem liberális vélemény hangoztatása

Demokratikus - ballib

Demokrácia – olyan társadalmi rend, amiben a többség megszavazza azt, amit mi akarunk; ha a többség másképp szavaz, azt áldemokráciának, a demokráciával való visszaélésnek nevezzük

Diktátor - olyan állami vezető, aki nem fogad szót Sorosnak és haverjainak

Diktatúra – az az állapot, ha egy választáson nem mi nyertünk

E

Egybites - aki nem akar ránk szavazni

Egyházi iskola - kínzókamra az Inkvizíció vezetése alatt, ahol buta droidokat csinálnak a gyerekekből, továbbá a nagyszünetben meg is erőszakolják őket a papok

EU - egy szervezet, mely az igazság tévedhetetlen letéteményese, kivéve amikor nem buktatja meg Zorbánt

Európai - ballib

Európai értékek - a kapitalizmus, a perverzitás és az öngyilkos magatartás feltétlen támogatása

É

Éghajlat - a fasiszták miatt változik, hamarosan minden felforr, mint a mi agyunk Zorbántól

Éhezés - a lakosság életszínvonala nem ballib kormányzat alatt

Éhségmenet - dúsgazdag ballib aktivisták vidám fogyókúrás edzése

Értelmiségi - olyan diplomás, aki egyetért velünk; vigyázat: a velünk nem egyértő diplomásra a bunkó szó alkalmazandó!

Értékmentés - a kutyát sem érdeklő liberális tevékenység pénzelése

Érvelés - ballibekkel egyetérteni, ballib véleményeket alátámasztani - vigyázat, nem balib vélemények alátámasztása nem érvelés, hanem demagógia!

F

Fasizmus - ami más, mint amit mi mondunk

Fasiszták - a világ legszörnyűbb emberei, kivéve ha Ukrajnáról van szó, ott ugyanis ők a barátaink a sátáni Putyin ellen

Filantróp - liberális világnézetű tőzsdei spekuláns

Független - ballib, ellentéte a pártkatona

G

Gazdag - nettó havi 200 ezer forintot vagy többet kereső ember

GDP - a szabad piac láthatatlan kezének egyik alapjellemzője: ha a kormány nem ballib, akkor a láthatatlan kéz nyűgös, így zuhan a GDP, viszont ha a kormány ballib, akkor a kéz boldogan mosolyog, ezért emelkedik

Gender - fogyóeszköz, így jó, ha sok van belőle, a testvéri Kanadában már 29 van, többek között a ciszpedofil transzkrokodil gender

Gerictelenség - ha valaki úgy változtatja meg elveit, hogy új elvei nem ballibek - vigyázat, ha az új elvei bárkinek is ballibek, akkor arra a "szellemi fejlődés" szó használandó!

Gigatüntetés - ha elment 2 ezer főnél több és mi szerveztük

Göncz Árpád - Árpi Bácsi, szent, sérthetetlen személy, a zemberek zembere, az egyetlen igaz politikus, a világ csúcsa, jobb mint a friss csokis-diós palacsinta

Gréta Thorzonborz - cuki csodalény, majdnem olyan jó, mint Árpi Bácsi, de kislányban

GY

Gyerekjog - nem ihat alkoholt és nem dohányozhat, de nemét átoperáltathatja

Gyerekszülés - elavult, középkori, fasiszta ízű valami, a modern, liberális ember leszbikus, ciszpedofil, transzkrokodil, szingli

Gyurcsány - hobbija az igazságbeszéd-mondás, de sajnos mindig félreértik őt a bunkók; Zorbán retteg tőle

Gyűlöletbeszéd - nem egyetértés valamely liberális dogmával

Gyűlölködés - amikor valaki más elutasít bennünket; vigyázat: ha mi tesszük ezt, akkor az nem gyűlölködés, hanem bátor kiállás, civil kurázsi

H

Hagyomány - fasizmus

Hajléktalan - olyan személy, akinek alkotmányos joga az aluljáróban élni, ott pisilni és kakilni, onnan menhelyre való küldése fasizmus

Határkerítés - mint Auschwitzban, elsősorban terhes anyák és kisgyerekek akadnak fenn rajta, továbbá ártatlan kisállatok, elsősorban földikutyák

Határontúli magyar - szemét jöttment román, szerb, ukrán, szlovák, aki belepofátlankodik a mi dolgainkba, miközben a rohadék nem adózik

Házasság - elevult, felesleges, fasisztoid ízű valami, kerülendő - vigyázat: homoszexuálisok esetében teljes erővel támogatandó!

Holokauszt - a zsidó nép ellen elkövetett népirtás a II. vh. során - vigyázat: a szó más népirtásra nem használható, egyedisége nem vitatható!

Homofóbok - látens homoszexuális fasiszták

Homoszexualitás - hatalmas progresszív érték, így aki szégyenszemre nem homokos, az legalább támogatni köteles

Horthy - hozzá képest Hitler ártatlan volt

Humorista - mindig kötelezően ellenzéki, kivéve persze, ha éppen mi vagyunk kormányon

I

Idegenellenesség – borzasztó, gyomorforgató eszme, kivéve ha határon túli magyarok ellen irányul, ez utóbbi esetben ez az európai, civilizált hozzáállás

Igazi keresztény - aki nem szemforgató, hanem progresszív módon hisz Jézusban, pl. minden alapelvét elavultnak tartja

Infláció - Zorbán alatt úgy számítandó, hogy bármely kitalált számot 10-zel szorzunk, ballib kormányzat alatt viszont egyezményesen évi 0 %

Iszlamisták - nem léteznek, csak Zorbán hallucinálja őket

Iszlám - a béke vallása

Iványi - Árpi Bácsi ikertestvére, a szentek szentje, az igazi keresztény (ezt biztosan tudom, bár szerintem Jézus nem létezett és a kereszténység butaság), adakozzunk neki

Izrael - egy ország, melynek mindig igaza van, kivéve persze ha a pokoli Zorbánnal értenek egyet, mert éppen az antiszemita Netanjahu a főnök

J

Jézus Krisztus - sosem létezett mesehős, ha mégis, akkor ballib volt

Jobbik - korábban: az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében azonnal betiltandó náci szervezet; ma: fő reménységünk Zorbán megdöntésére, így szövetkezünk vele

Jobboldal - fasiszták, nácik, nyilasok, antiszemiták, putyinisták, nőverők, látens buzik, vallási fanatikusok, s más gazemberek

K

Kapitalizmus - a legigazságosabb társadalom, kiépítésére vágyik a baloldal évszázadok óta

Karaktergyilkosság - ballib politikus, megmondóember, neves személyiség életének, működésének, tevékenységének kritikája - vigyázat: ha egy ballib kritizál egy nem-ballibet, az nem karaktergyilkosság

Katolikus - szemét pedofil

Kádár János - bonyolult személyiség, mert egyrészt demokratikusabb volt, mint Zorbán, másrészt viszont csúnya mentalitást hagyott ránk, ami miatt nem vagyunk képesek ma fejlett és progresszív szivárványeurópaiak lenni

Kereszténység - antiszemiták, hazugok, képmutatók, kivéve Iványi Gábort, aki jó ember, bár fene se érti miért hisz ballib létére kitalált meselényekben - korábban Németh Sándor is hasonló jó ember volt, de azóta iszonyúan gonosz lett, mert lepaktált a sátáni Zorbánnal

Kertész Imre - egykori ballib megmondóember, aki halála előtt átállt a sötét oldalra, el kellene venni ezért tőle a Nobel-díját

Kiábrándult fideszes - megbocsátunk neki, de csak ha mindenben a mi szövegünket gágogja

Kirekesztés - amikor valaki más ellenez valakit, míg ha mi tesszük ezt, az nem nevezendő kirekesztésnek

KISZ - véreskezű terrorszervezet Kádár alatt, egyszerű tagjai mind terroristák voltak, egyedül a felső vezetősége állt antikommunista demokratákból

KISZ alapszervezeti titkárok - rettegett szadisták, a Kádár-diktatúra fő támaszai, ellenük küzdött a KISZ Központi Bizottsága

Kiszámítható jövő - magas bér

Komolyzene - érzékeny téma, mert ha Fischer Iván, akkor jó, de ha Mága Zoltán, akkor rossz

Kommunizmus - Kádár rendszere, akinek fő segítője Zorbán édesapja volt, az ellenzéke pedig Apró Antal körül összpontosult

Konzervatív - két típusú van: az európai, modern konzervatív, ő tök ugyanazt mondja, amit mi (Satana Mertkell), s a maradi, fasiszta típusú, aki nem hajlandó ismételgetni, amit mondunk neki

Korrupció – disznóság, amit nem ballibek csinálnak

Kódolt antiszemitizmus - bármi, amire mi rámondjuk, hogy az

Köves Slomó - zorbánista fasiszta antiszemita

Külföldi munkavállalás - menekülés Zorbán diktatúrájából

L

Lakájmédia - nem ballib szellemiségű média

Liberalizmus - minden jó, ami a világon van

Lopás - nem liberális vállalkozók gazdasági tevékenysége

M

Magyarok - mucsai, feudálfasiszta népcsoport, melyet mi nagylelkűen megmentünk és felemelünk a fénybe, de a szemetek hálátlanok nekünk

MANYUP - szent dolog, mert a nyugdíjat magánkézbe kell adni, de ezt Zorbán ellopta, tőlem pl. 158 millió Ft megtakarítást rabolt el, s mindebből stadiont épített

Marx - igaza volt sok mindenben, de mi mégsem fogadjuk el egyetlen elvét se, viszont védeni kell mégis, mert Zorbán csúnyát mondott róla

Második világháború - az USA és Anglia nyerte meg Hitler és Sztálin ellenében

Másság - bármi destruktív, ami segíti érdekeinket; vigyázat: a szimplán ellentétes álláspont vagy furcsa viselkedés nem másság, hanem fasizmus, ha érdekeinkkel ellentétes!

Meleg - Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak... buzukit

Menekültek - csodálatos lények, akik nélkül megállna a világ

Mértékadó - amit mi írunk más név alatt

N

Nagycsalád - a fasizmus melegágya

Nagytőke - a szabad piac láthatatlan kezének legjobb barátja, makulátlan lény, kivéve a német nagytőkét Magyarországon, mely nem hajlandó puccsot indítani Zorbán ellen

NATO - jótékonysági szervezet, már Kossuth és Petőfi is érte küzdöttek

Náci - mindenki, akit nem szeretünk

Nemzeti Színház - fasiszta, kirekesztő intézmény az ukrán maffia irányítása alatt, az épülete is iszonyúan ronda, de ideiglenesen megszépült, amikor Alföldi volt az igazgató

Néppárt - gerinctelen, fasisztagyanús nyugat-európai klub, mely nem meri kizárni Zorbánt

NY

Nyilas - ha nem elég erős a náci szó, akkor ezzel helyettesítendő

Nyitottság - amikor az emberek önként azt mondják, amit mi

Nyugati befektető - a tiszta jóság letéteményese, kivéve ha Zorbánnak épít összeszerelőüzemet

O

Objektív - velünk ért egyet

Oknyomozás - cikkírás arról, hogy Zorbán csúnya, rossz ember

Oligarcha - nem-ballib milliárdos

Olimpia - szörnyű barbárság, Hitler találta ki 1936-ban

Oroszország - fújj!

Ö

Önrendelkezés - mindenki szabad akaratból azt teszi, amit mondunk neki

Összefogás - ballib pártok külön indulása választáson

Összeszerelőüzem - nyugati befektető által akkor létesített beruházás, amikor nem mi vagyunk kormányon

P

Palesztínok - eredetileg kitalált, nem létező nép, de amióta Netanjahu kiállt Zorbán mellett, hirtelen létezni kezdtek

Pártatlan - azt mondja, amit mi

Pártkatona - aki nem velünk ért egyet, ellentéte a független

Pávatánc - nekünk nem tetsző külpolitika

Pocakos - Zorbán; vigyázat: ballib kövér emberre nem használható!

Pozsgay - rossz kommunista, mert nem volt hajlandó liberálissá vedleni, társai: Szűrös és Szili

Profit - a liberális tőkés jogos haszna - vigyázat, ha a tőkés nem liberális, akkor a lopás szó használandó!

Propagandista - olyan újságíró, aki nem azt írja, amit mi gondolunk

Putyin - Sátán földi helytartója, aki ellen minden eszköz megengedett, a legnagyobb bűne, hogy nem engedi a keresztény templomok megszentségtelenítését, kiskorúak homokosok által való megrontását, s nem hajlandó országát rablóbefektetőknek ajándékozni

Puzsér - Zorbán egyik alvó ügynöke, életcélja szavazatokat elvenni a ballibektől

R

Rabszolgaság - túlórázás; vigyázat: ballib kormány alatt ez a szó nem használható!

Rasszizmus - kizárólag heteroszexuális fehér férfiak veleszületett gyógyíthatatlan betegsége, egyetlen mód ha liberálisokká válnak, ez esetben ugyanis kigyógyulnak belőle csodaszerűen

Relativizálás - amikor az ellenség szövegébe másképp nem tudunk belekötni

Rezsicsökkentés - szörnyű fasiszta lépés, mert emiatt az oligarchák megtöltik medencéjüket olcsó meleg vízzel, viszont egy igazi demokráciában csak a monopolcégek állapíthatják meg az árakat, s kötelesek azokat minél jobban emelni, ellenkező esetben diktatúra van

Románia - régesrég leköröztek minket

Római pápa - én ateista vagyok ugyan, de le a kalappal Ferenc pápa előtt, hogy modernizálni, humanizálni akarja a velejéig romlott, fasiszta, pedofil Vatikánt

S

Sajtószabadság - ez van, ha minden média a miénk, ha viszont a médiák egy része nem a miénk, az a sajtószabadság eltiprása

Semleges - liberális

Simicska - a főgonosz, a korruptak korruptja, de 2015 óta ő a baloldal megmentője, 2018 óta viszont ismét gaz oligarcha lett

Soros György - a világ legjobb embere, makulátlan lény, egyetlen negatív tette, hogy ösztöndíjat adott a cigány Zorbánnak 1989-ben

Sport - bunkók szórakozása, kivéve az úszást, mert az ballib sport, de már az se az, mióta Kattinka átállt Zorbánhoz

Sötétség - amikor a többség elutasít minket

SZ

Szabad piac - varázseszköz, mindent megold, még a náthát is azonnal gyógyítja

Szabadgondolkodó - azt mondja szó szerint, amit mi

Szakember -  fizetett ballib ember, aki képes ugyanazt a gazdasági adatot biztató növekedésnek és katasztrofális zuhanásnak is elemezni, attól függően, hogy a kormány ballib vagy nem

Szakértő - aki velünk ért egyet - ha nem ért velünk egyet, akkor a pártkatona vagy a bunkó szó használandó

Szakszervezet - azért küzd, hogy megbukjon Zorbán; ha bármi mást tesz, akkor kilóra megvette őt Zorbán

Szalonképes - liberális

Szavazatszámlálás - demokratikus módja az, ha a nemszavazókat mindig a ballibekhez számítjuk

Szexizmus - a férfi férfinek és a nő nőnek nevezése

Szili - lásd Pozsgay

Sztrájk - nagyszerű dolog, ha Zorbán ellen van, viszont ha ballib önkormányzat ellen, akkor ez fasizmus

Szürkeállomány - több liberális gágogó együtt

Szűrös - lásd Pozsgay

T

Tolerancia - bármi társadalomromboló dolog tapsolása

Tőzsde - a szabad piac láthatatlan kezének lejobb barátja, félistenség, aki ideges, ha a kormány nem liberális

Troll - önálló véleményű, nem ballib ember

Túlóra - rabszolgaság

U

Ukránok - olyanok, mint a 22 millió román, de ők még milliós nyugdíjat is kapnak Zorbántól, cserébe rá szavaznak

Uniós támogatás - ebből él az ország, de Zorbán ellopja

USA - mindig igaza van; vigyázat: Trump alatt nem érvényes!

V

Vallás – nevetséges elmaradott maradiság, esetleg eltűrhető, ha használható politikai céljainkra

Vasárnapi munkavégzés - hagyományos baloldali érték, a szakszervezetek végre kiharcolták, hogy minden munkáltató dolgoztathasson bárkit vasárnap, ennek ellenzése fasizmus

W

Weber - gerictelen zorbánista, azaz gerinces európai, azaz gerinctelen zorbánista, mindjárt megnézem, most éppen mi

Z

Zorbán - pocakos cigány diktátor, még Putyinnál is rosszabb ember, az a hobbija, hogy diktatúrát vezet be hetente átlag kétszer, szerencsére viszont biztos, hogy meg fog bukni legkésőbb tavalyelőttig

ZS

Zsidó - a szót nem szabad kimondani, kivéve ha az antiszemitizmust ostorozzuk

Zsidózás - a zsidó szó bármilyen említése bárki más által

Ha minden felesleges elemet és halandzsát lekaparunk a ballib eszméről, egyetlen egy állításhoz jutunk: van olyan alternatíva, mellyel Magyarország bekerülhet a nyugati magállamok közé.

Tegyük félre azt a történelmi tény, hogy Magyarorszég utoljára nagyjából 600 éve tartozott a magállamokhoz! S azt is hagyjuk, vajon jó lenne-e magállamnak lenni.

Nézzük csak azt: ez lehetséges-e egyáltalán!

A magállamok nemhogy nem növekednek, de még csökkennek is. Az ok: ha az elosztható vagyon kevesebb, a felek nem akarják a résztvevők számát még növelni is, sőt éppenhogy igyekeznek maguk közül is kiszórni egyeseket, hogy a bentmaradóknak több maradjon.

A legritkább esetben következik be a magállamok közé bejutás. Ennek a legtöbb esete a hidegháború alatt zajlott, amikor a nyugat kooptált politikai okokból több államot is, pl. Japánt és Görögországot, ill. meg volt engedve pár kelet-ázsiai államnak a fejlődés, lásd Tajvant, Dél-Koreát, Szingapúrt. Viszont kiesni a magállamok közül könnyű, erre a tankönyvi példa Argentína, de az utóbbi 20 év eredménye Görögország és Portugália kihullása, s még Spanyolország, sőt még Olaszország sincs messze ettől a "lehetőségtől".

Pár térkép: zöld - fejlett államok, kék - feltörekvő államok, sárga - fejlődő államok, piros - alulfejlett államok

• 

• 

• 

• 

• 

Érdekes: Európában nincs "piros" állam, Amerikában 1 van: Haiti. A "piros" államok zöme Afrikában van.

Az összes zöld állam Nyugat-Európában és Észak-Amerikában van, plusz Ausztrália, Új-Zéland. A kivételek: pár muszlim olajállam, Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan.

A beavatás iránti igény nem csökken a materializmus és a liberalizmus győzelme óta se.

A beavatás azt jelenti, az ember részese valami nála nagyobbnak, mégpedig úgy, hogy kevesek nyerik el ezt a jogot.

Írják, a késői pogány Rómában hatalmas piaca volt a beavatásoknak, a különböző titkos tanoknak. A talajt vesztett emberek menekültek a szellembe.

A nagy világvallások jellegzetessége - nem csak a kereszténységé! -, hogy könnyedén bárki beavatott lehet, s a titkos tanítás mindenki számára nyitott, annak titkossága nem a tartalom, hanem maga a tanítás. De egyes tömegmozgalommá vált politikai eszmék is így épültek fel.

Amint azonban a helyzet elkezd zavaros lenne, mindez kevésnek bizonyul egyesek számára, s ezen egyesek száma növekszik párhuzamosan a zavarral. Még nagy emberek is beleesnek ebbe a csapdába néha.

Pedig a hagyományhoz nem is kell beavatás. A hagyomány a természetes jó kisugárzása, melyből közvetlenül meríteni lehet. Nyilván létezhetnek teljesen érvényesen intézmények, melyek tagsági hálót építenek fel, de önmagukban ezek nem képesek hagyományt teremteni, csak azt esetleg segíteni.

A gyökértelen intézmény pedig olyan, mint a népviselet, melyet nem hordanak.

A modern keresekedelem is él ezekkel az eszközökkel, innen a "csak neked, csak most" szöveg, s persze a legnagyobb példa az mlm-piramisjátékok, ahol a kiválasztottság érzésével csábítják ideig-óráig az új "híveket".

Írtam már a "téli háborúról", azaz az 1939-es finn-szovjet háborúról. lásd korábbi cikkemet. De most azt szeretném bemutatni, a hivatalos állami tankönyvek hogyan mutatják be ezt az eseményt.

Ugyanis a mindenkori állami iskolai tankönyvek mutatják be mindig a legjobban mi az éppen "hivatalos" álláspont egy adott országban, akkor is, ha hivatalosan nem is létezik hivatalos álláspont.

Elővettem két orosz tankönyvet: az 1983-ban kiadott Szovjetúnió történelme című, 10. osztálynak szánt tankönyvet és a 2000-ben kiadott, 9. osztálynak szánt Oroszország történelme címűt. Az előbbiből sajnos személyesen is tanulnom kellett annak idején.

Direkt a téli háborút választottam, mert maximálisan megosztó téma, nemigen lehet semlegesen elemezni, mert vagy az egyik oldalon áll az elemző vagy a másikon.

A szovjet korban a téma teljesen háttérbe volt szorítva, nem is volt róla szó, ezt jelzi a tankönyv is. A tankönyvben a téma még csak nem is önálló lecke, hanem a "Szovjet népek testvéri családjának kiszélesítése" című lecke része, ami persze vicces megoldás, de ez a tényhelyzet. A lecke Kelet-Lengyelország, a Baltikum és Moldávia Szovjetúnió általi 1939-es bekebelezéséről szól, amit a Molotov-Ribbentrop megállapodás tett lehetővé (erről a paktumról kicsit részletesebb anyag van a tankönyvben egyébként, a szóban forgó leckét megelőző leckében). A lecke részletesen leírja az eseményeket, természetesen kizárólag a szovjet nézőpontot említve:

• a szovjet csapatok felszabadították a lengyelországi ukrán és belarusz kisebbséget a lengyel burzsoá elnyomás alól,
• majd bevonultak a három balti köztársaságba megelőző céllal, mivel az ottani nácibarát kormányzatok provokálták a Szovjetúniót, s fennállt a veszélye, hogy a Baltikumból náci hadszíntér lesz a szovjet nép ellen, továbbá ez a bevatkozás teljesen legitím is volt, mivel az észt, lett és litván progresszív erők kifejezették kérték a szovjet segítséget,
• majd a németbarát fasiszta Románia is kénytelen volt visszadni az 1918-ben jogtalanul elvett Moldáviát, ahol a moldáv munkásság és parasztság kemény román kizsákmányolás áldozata volt.

Ezután a fejezet annak leírásával folytatódik hogyan zajlott az újonnan szovjetté lett területeken a szocializmus építésének kezdete.

Ebben az leckében van aztán két darab rövid bekezdés a téli háborúról. Ennek lényege:

• a Szovjetúnió északnyugati határán feszültség alakult ki (nem derül ki hogyan és miért, se az, miben rejlett),
• az angol, a francia, s az amerikai kormányzat remélte, hogy Hitler Lengyelország megtámadása után a Szovjetúnió ellen fordult, ezért a reakciós finn kormányt szerették volna rávenni szovjetellenes provokációra (nem magyarázza meg a könyv a logikai kapcsolatot, valószínűleg azért, mert nincs is, de a provokáció mivolta se derül ki),
• szerencsére az angolok, franciák, amerikaiak pokoli tervei sikertelennek bizonyultak (erről se ír semmi konkrétat a tankönyv),
• 1940 márciusában alá lett írva a finn-szovjet békekötés (nem vicc, magáról a háborúl egy szó nincs leírva!).

Magyarul: lapos propagandaszöveg. Mi is a lapos, buta propaganda? Az, ha a tények be sincsenek mutatva, csak az értelmezés van megadva. Ahogy a korabeli orosz vicc mondta:

Honnan értesül a szovjet nép az ország eseményeirről?

A TASSZ cáfolataiból.

Nézzük most a új, posztkommunista orosz tankönyvet! Itt a leckék jóval részletesebbek. A téli háború az "A II. világháború kezdete - német-szovjet kapcsolatok" című leckében szerepel.

Le van írva a korabeli történelmi helyzet abszolút korrekt módon:

• Anglia és Franciaország arra számított, Hitler megbékél, miután megszerezte a német többségű területeket, Ausztriát és a Szudéta-vidéket, de ez a várakozás tévesnek bizonyult,
• Hitler megállapodást javasolt Sztálinnak, ezzel akarta biztosítani a keleti határait, amíg Lengyelországra és nyugatra támad,
• Sztálin előtt csak rossz lehetőségek álltak, ő a Hitlerrel való megállapodást választotta, mert ezzel elodázta az elkerülhetetlen német támadást a Szovjetúnió ellen, valamint ezzel ki tudni tolni a szovjet nyugati határt, ezzel jobban biztosítva az osrzág védelmét,
• Sztálin döntését a mongóliai helyzet is befolyásolta, ahol a japán erők megtámadták a szovjet erőket, így a Hitlerrel kötött paktum felszabította a szovjet erőket nyugaton,
• a paktum több országot a szovjet érdekszférába sorolt,
• a paktum pozitív szerepet játszott, egyrészt Sztálin vissza tudta szerezni az I. vh. után elvesztett orosz területek egy részét, másrészt áthúzta a nyugati várakozásokat, hogy azonnal kirobban a szovjet-német háború,
• a paktum titkos megállapodásait Sztálin azonnal ki is használta, az országhoz csatolta a Baltikumot, Lengyelország kleti részét, Moldáviát.

Ebben a kontextusban jön a téli háború leírása. A tankönyv leírja, Sztálin terjeszkedési tervei egyetlen egy esetben ütköztek akdadályba: ez Finnország. A finn kormány elutasította a barátsági szerződés megkötését, majd a határterületek cseréjének javaslatát is. Végül Finnország mobilizált.

Sztálin ezután, mivel a finn hadsereget könnyű ellenségnek hitte, egy apró, finnek által végrehajtott határsértésre hivatkozva megindította a háborút. Azonban kiderült egyrészt a szovjet haderő felkészületlensége, másrészt a finn védelem hatásossága. 5 hónap harcba és hatalms veszteségekbe került, hogy a szovjet hadsereg képes legyen áthatolni a finn védelmi vonalakon. Ekkor Finnország tárgyalást javasolt. A békeszerződés értelmében a Szovjetúnió jelentős finn területeket kapott meg, további jogot kapott egy katonai támaszpont létesítésére finn területen.

A téli háború tehát - ez a tankönyv következtetése - fordított hatást ért el, hiszen megmutatta Hitlernek, hogy a szovjet hadsereg rendkívül gyenge, s ezzel megerősítette a német terveket a Szovjetúnió elleni támadásra. Viszont a pozitív hatás pedig az lett, hogy Sztálin lefolytatta a fegveres erők átépítését, sok változtatást bevezetve, így végülis megerősítve a hadsereget.

Azt hiszem, a különbség óriási. A mai tankönyv tényeket közöl, majd csak aztán értelmez. Persze van amit elhallgat: miért utasították el a finnek a békét, s mi volt az eredeti sztálini cél Finnország felé, de ez csak résztények elhallgatása. Az adatokból végülis a finn pozíció is érthető.

A kommunista rendszer egyik alapvető hibája a tények tagadása volt, ez 2 bajt is okozott:

• az emberek már azt se hitték el a hivatalos propagandának, ami történetesen igaz volt,
• egy idő után már a vezetés se tudta mi az igaz adat és mi a kitaláció.

Lassan a modern liberalizmus is eljut ida, ahol a szovjet iskolai tankönyv. A tényeket immár nem magyarázzák, nem is átértelmezik, hanem egyenesen tagadják. Ez pedig nekünk jó.

A fideszes gondolkodás ma kb. a kereszténydemokrácia és a populizmus között mozog, szerencsére az előbbitől az utóbbiig. Ami kereszténydemokrata benne, az rossz. Ami populista benne, az pedig jó.

Az egyik legidegesítőbb kereszténydemokrata beidegződés máig a fideszes táborban a Reagan-Thatcher-Pinochet trió istenítése. Ezek közül valójában egyetlen egy ember nyújtott értékelhető teljesítményt: Ronald Reagan, s ő is kizárólag külpolitikai téren: zseniális módon sikerült, békés eszközökkel, legyőznie a Szovjetúniót. Reagan képes volt megérteni a szovjet gondolkozást, s ki tudta használni annak gyengeségeit.

De a trió nevéhez leginkább az kötődik, hogy megkezdték a szocdem ihletésű jóléti államiság gondolatának tagadását. Ezt szokták a baloldaliak "neoliberalizmusnak" csúfolni, pedig semmi "neo" nincs benne, ez szimplán visszatérés a klasszikus liberalizmushoz.

Ha ugyanis valaminek van egy alapelve, az nem változhat. Ha pedig változik, az már valami más. Ellenkező esetben én egy modern vegetáriánus vagyok, aki húst eszik. Ugyanez a liberalizmus. A lberalizmus legszentebb alapja, hogy a lehető legnagyobb egyéni szabadság a kulcs a lehető legjobb társadalomhoz. Ezek után a szocdem alapú jóléti államot nem lehet betuszakolni a liberalizmus alá, mert a jóléti állam éppenhogy egy erős államot hirdet, mely fokozottan akar újarelosztani. A "neoliberalizmus" viszont éppen az koncepció, mely meg szeretné tisztítani a liberális rendszert annak nem-liberális, szocialista, szociáldemokrata elemeitől. Hiszen a jóléti állam zavar, rendszeridegen elem a liberalizmusban.

Szóval a Reagan-Thatcher-Pinochet trió alapgondolata az, hogy a liberalizmus egy nagyszerű eszme, mindent megold, de vannak mindenféle akadékoskodó kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták, akik miatt a rendszer képtelen jól működni. A megoldás tehát: kivezetni minden nem-piaci elemet, az államot minimálisra csökkenteni, leépíteni minden újraelosztási mechanizmust, legyen ezen túl ismét szabad az egyén, s akkor mindenki boldogulni fog. Egyesek persze nagyon gazdagok lesznek, de ez nem gond, mert az ő jólétük végsosoron az önállóságra képtelen, tehetségtelen, ezért szegény rétegekre is lecsorog majd. Az állami bevatkozás viszont csak rosszat okoz, hiszen képtelen a piac erejét helyettesíteni - lám, a szovjer rendszerben az emberek sorba állnak alapvető árucikkekért is! -, de ha felszabadítjuk a szabad, vállalkozásra éhes, okos, fantáziadús, találékony egyéneket az őket gúzsba kötő kommunista szagú jóléti rendszer terhei alól, akkor hamarosan beköszönt a földi paradicsom. A legvadabb alakjában ezt lásd Ayn Rand műveiben.

Ez volt tehát a 70-es évek nagy reformgondolata. Alapvetően jobboldali gondolatnak számított ez akkoriban. Hamarosan azonban átterjedt a baloldalra is: a tükörkép a Clinton-Blair-Schröder trió. De ez csak történelmi érdekesség, hogy azóta tűnt el minden lényegi különbség bal és jobb között.

Természetesen persze ez az egész gondolat marhaság. A liberalizmus eredménye az elnyomás és a szegénység, s nem mert a gazdagok csúnya, rossz emberek, hanem mert ez a rendszer alaplogikája. Hiszen ha az egyéni szabadság maximális, s mellé az állam még gyenge is, akkor a legerősebb egyének lehengerlik az egész társadalmat. Ez az erőfölényt persze el lehet keresztelni "szabad piacnak", de ez a lényegen nem változtat, csak így jobban eladható. A nyelvi manipuláció nagyszerű politikai eszköz volt mindig. Lásd erről korábbi cikkemet.

A "neoliberalizmus" ellen halandzsázó baloldaliak szerint valamiféle szakadék van a jó liberalizmus és a rossz neoliberalizmus között. Pedig a kettő ugyanaz. Ezen baloldaliak egyetlen értelmes érve az, hogy a neoliberalizmus kis állama furcsa módon sose vonatkozik a nagytőkére, lásd a 2008-as válság esetében az állam igenis támogatta a nagytőkét, miközben ezt nem lett volna szabad a klasszikus liberalizmus szerint. Ez részben még igaz is, csakhogy a klasszikus liberalizmus ugyanezt tette annak idején, elég csak az angol nagytőke és az angol állam együttműködésére gondolkodni a gyarmatosítás során, lásd Nyugat-Indiai Társaság és hasonlók.

Az abszurd liberális gondolat kifejezhető egy híres mondatban, ez Margaret Thatcher leghíresebb mondása: "A szocializmus problémája az, hogy végül mindig elfogy a mások pénze." - ami egyébként igaz mondás, csak éppen pont fordított értelemben.

Thatcher ugyanis azt értette alatta tökéletesen liberális módon: vannak a szocialisták, akik elveszik mások - a tehetséges, okos, ezért gazdag emberek - pénzét, azt szétosztják a lusta, tehetségetlen, ezért szegény tömegeknek, akik ezért rájuk szavaznak, de aztán egy nap elfogy a pénz, s már nincs mit szétosztani, mert már nem maradt gazdag ember, aki termelne.

A valóság persze más. A jóléti magállamok onnan finanszírozták rendszerüket, hogy máshonnan, a világ 90 %-áról elvontak erre pénzeket. S ez a pénz valóban fogy, hiszen a periféria és a félperiféria erősödik.

Márpedig egy matematikai igazság: a világ vagyona nem elég ahhoz, hogy a világ minden lakosa úgy éljen, mint egy 70-es évekbeli nyugati jóléti állam átlag polgára. Azaz a rendszer nem fenntartható, ha csökken a máshonnan elvonható pénz.

Nem az történik tehát, hogy vannak a találékonyak, dolgosak, akik értéket teremtenek, hanem vannak a jó erőpozícióban állók, akik képesek a másét elvenni. Thatcher egyszerűen a fejére állította az egyenletet, a valóságban éppen a "lusta, tehetségetlen, szegény" tömegek a mások, s az ő pénzüket veszik el a "tehetséges, okos, gazdag" emberek.

S semmi gonoszság, se összeesküvls, csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak. Majd amikor csökken az elvétel lehetősége, azt mondja a kiszolgálóknak "dolgozzatok többet, nem etethetlek benneteket ingyen".

Én nagyon örülök az összes jelentősebb ballib párt összefogásának. Mert jegyezzük meg, ezek ma már mind ballib pártok, a korábban különvéleményt hangoztató Jobbik és az LMP is az már.

De miért is örülök? Azért mert ez tiszta helyzetet fog teremteni 2022-re: a választás nyilvánvaló lesz, visszatérni az 1990-2010-es liberális görénykurzushoz, ahol a fő jelszavak a "nincs pénz", a "merjünk kicsik lenni" és a "másság szép", vagy folytatni a 2010-ben kezdődött lassú kiugrást a zuhanó, mocsári, nyugati liberális rendből. Valójában mindigis ez volt a fő kérdés, s ezen belül az apró eltérések jelentéktelenek.

Ha jósolni kell, szerintem a ballib teljes összefogás csúnyán el fog bukni. S most már nem is lesz mire hivatkozniuk.

De ha mégis ballib győzelem születne 2022-ben - erre most kb. 10 % az esély -, az se baj, hiszen ez azt fogja jelenteni, hogy a magyarok ismét megpróbálják: hátha előrébb lehet jutni a nagyurak seggének nyalásával, hátha most végre sikerül ez.

Személyesen persze remélem, hogy nem ez lesz, dehát azt is jól tudom, hogy nem lehet senkire rákényszeríteni a jót, ha az mindenáron a rosszat akarja.

A volt Szovjetúnióban 6 tagköztársaság volt hagyományosan muszlim többségű: 5 Közép-Ázsiában és 1 a Kaukázusban. Mindegyik 1991 augusztusa és decembere között lett jogilag független, a gyakorlatban a függetlenség dátuma persze egységesen 1992. január 1., hiszen 1991. december 31. dátummal ért véget a gyakorlatban az államszövetség hatálya.

Az csak jogi érdekesség, de a valósághoz sok köze nincs, hogy 1991. december 12. után a Szovjetúnió jogilag egy tagköztársaságból állt pár napig, s ez Kazahsztán volt, ugyanis Kazahsztán később jelentette be a Szovjetúnióból való kilépését, mint Oroszország.

Természetesen 1992. január 1-jén se lett minden hirtelen új, képtelenség egy 70-éves rendet pár hét alatt lerombolni. Sok esetben még a határok se voltak pontosan kijelölve az új országok között, de egy sor gyakorlati kérdés se volt megoldva: adózás, állampolgárság, valuta, jogrend, fegyveres erők, stb. Megint egy érdekesség a valutával kapcsolatban: Oroszország 1993-ben cserélte le a szovjet rubelt az új orosz rubelre, míg pl. Tadzsikisztán csak 1995-ben vezet be saját valutát, utolsóként.

De témám a nemzetépítés kérdése. A szóban forgó 6 új állam egyike se rendelkezett állami múlttal (ha nem számítjuk az 1918-1920 közti sose stabilizálódott azeri államot), ezeket az országokat a szovjet nemzetiségi politika hozta létre a XX. sz. 20-as és 30-as éveiben. Sok esetben saját nemzeti múlt se volt meghatározott, vitán felüli módon.

Azaz a 1992-ben kezdődő függetlenség után hosszú évekig tartott a nemzetépítés nehéz feladata: nyelv, történelem, önazonosság.

A következő szempontok befolyásolták a folyamatot:

• mennyire homogén az új állam,
• mekkora az orosz nyelv elterjedése, a saját államnemzeti lakosság viszonya a "saját" nyelvhez,
• milyen nemzeti múlt építhető ki.

Ami a homogenitást illeti, íme az adatok a Szovjetúnió utolsó évében fennállt állapotokról:

• Azerbajdzsán: 83 % azeri, 6 % orosz, 6 % örmény (jelenlegi helyzet: 92 % azeri, 1 % orosz) - a változás oka: az örmény kisebbség száma nullára csökkent, az oroszok kétharmada elköltözött, asszimiláció - pl. az azeri-orosz vegyes házasságokból származók korábban orosznak mondták magukat, ma viszont azerinek,
• Kazahsztán: 40 % kazah, 38 % orosz (jelenlegi helyzet: 69 % kazah, 19 % orosz) - a változás oka: részleges orosz elvándorlás, határontúli kazahok betelepülése,
• Kirgizsztán: 53 % kirgiz, 22 % orosz, 13 % üzbég (jelenlegi helyzet: 74 % kirgiz, 6 % orosz, 15 % üzbég) - a változás oka: az orosz lakosság jelentős elköltözése,
• Tadzsikisztán: 63 % tadzsik, 8 % orosz, 24 % üzbég (jelenlegi helyzet: 85 % tadzsik, 14 % üzbég) - a változás oka: az orosz lakosság szinte 100 %-a elköltözött, az üzbégek kb. fele szintén,
• Türkmenisztán: 72 % türkmén, 10 % orosz, 9 % üzbég, 3 % kazah (jelenlegi helyzet: 86 % türkmén, 5 % orosz, 6 % üzbég) - a változás oka: az orosz és üzbég lakosság részleges elköltözése, a kazahok szinte teljes elköltözése,
• Üzbegisztán: 72 % üzbég, 8 % orosz, 5 % kazah, 5 % tadzsik (jelenlegi helyzet: 71 % üzbég, 6 % orosz, 5 % kazah, 4 % tadzsik) - itt nem történt jelentős változás.

De most az adatok után az igazi érdekességek.

Azerbajdzsán

Az azeriek tulajdonképpen két népcsoport összeolvadása: egyrészt olyan perzsák, akik a török uralom alatt nyelvet váltottak, asszimilálódtak a törökökhöz, de megtartották korábbi siíta iszlám vallásukat, másrészt az előbbiekhez csatlakozott eredeti északkelet-kaukázusi lakosság. Maguk az azeriek se tudták sokáig eldönteni, ők valójában törökök-e vagy csak egy törökökkel közeli rokon, de önálló nép. Nyelvileg a mai török és a mai azeri nyelv közelebb áll egymáshoz, mint a cseh és a szlovák, gyakorlatilag teljes a kölcsönös érthetőség.

Olyan szinten volt ez az identitásbeli kérdés, hogy a független Azerbajdzsán első éveiben politikai vita tárgya volt, mi szerepeljen az azeri alkotmányban: a hivatalos nyelv neve "török" legyen vagy "azeri", végül a kompromisszumos "azerbajdzsáni nyelv" megoldás lett elfogadva.

A független Azerbajdzsán a kezdetektől elsőrendű fontosságúnak tartotta az orosz nyelv lecserélését az azerire minden szinten. Ezt elősegítette, hogy az ország gyorsan 90+ %-ban azeri lett, a csak oroszul és örményül tudó örmények teljes egészében távoztak, s az orosz lakosság száma is csökkent, valamint a falusi azeri lakosság nagy része csak azeriül beszélt, csak a városokban volt erős az orosz nyelv, de az azeriek ott is beszéltek nagy többségükben azeriül.

Az orosz nyelv és minden kisebbségi nyelv lassan ki lett szorítva az állami életből. Külön törvény lett hozva arról, hogy ezt ellenezni is tilos: "az államnyelv elleni propaganda" ugyanis bűncselekmény Azerbajdzsánban.

Az Oroszországgal való jó viszony mindig prioritás volt az azeri vezetés számára, de az orosz kisebbség kis aránya miatt nem okozott államközi problémát az orosz nyelv kisebbségi státusba való leminősítése. A kérdés itt nem az orosz kisebbség volt, hanem a kétnyelvű azeri-oroszajkú azeri városi lakosság "azeresítése".

A vezetés azonban óvakodik a végletektől. Azerbajdzsán erősen autoritárius állam (nem diktatúra azonban), a hatalom egyetlen család kezében van, s pl. ez a család sem állt ki a szláv névvégződések eltörlése mellett: nacionalistább érzelmű azeriek nevet változtattak a 90-es években, levéve nevükről a szláv -ov/ev végződést, az elnöki család ezt nem követte: az elnök neve İlham Əliyev, a felesége pedig Mehriban Əliyeva.

Az utóbbi 30 év alatt az oroszul tudók aránya sikeresen le lett csökkentve 60 %-ról 25 %-ra. Ma már az azerbajdzsáni iskolák 95 %-a azeri tannyelvű. Az orosz kisebbség jogai viszont nem sérültek, mert máig vannak orosz tannyelvű iskolák is, ahol az azeri nyelv csak tantárgy. Ami viszont az idegen nyelvet mint tantárgyat illeti, az orosz máig azonos pozíciót foglal le, mint az angol: az orosz nyelv tanulása népszerű, elsősorban az Oroszországban való munkavállalás lehetősége miatt.

Azerbajdzsán mindenképpen a sikeres nemzetépítés példája. Mára stabilan létezik az azeri nemzet.

Kazahsztán

Mind az 5 közép-ázsiai államra elmondható, hogy alapja ugyanaz a népesség. A terület őslakosságát egyszerre érte türk és perzsa hatás. Jellemzően a nomád népesség türk lett, míg a letelepedett lakosság perzsa.

A múltépítés úgy zajlik, hogy jellemzően az egész régió történelmét "sajátnak" tekintik, majd valamikor az utóbbi századokban kiválasztásra kerül valamilyen törzs vagy korai állam, s aztán abból van levezetve a mai. A valóságban az egyes nemzeti identitások egymástól való elkülönülése és megszilárdulása csak a XX. sz. során következett be.

A kazah nemzettudat az Arany Horda szétesésekor, 1465-ben alapított Kazah Kánságot tekinti a kazah államiság eredetének.

Kazahsztán a leginkább kétnyelvű ország a régióban. Az orosz nyelv máig erősebb a kazahnál. A hivatalos politika is az, hogy mindkét nyelv szükséges a kazah állam életében. S talán Kazahsztán az egyetlen, mely magát nem a kazah nép államának, hanem az ország minden lakosa államának mondja, Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének jelentős erőfeszítések a kazah nyelv terjesztésére. De máig hatalmas az orosz nyelv presztízse, az iskolák fele kazah tannyelvű, negyede-negyede pedig orosz és kettős orosz-kazah tannyelvű. A felsőoktatásban pedig az orosz tannyelv aránya nagyobb a kazahénál.

Kazahsztánban problémamentesen lehet élni ma is a kazah nyelv ismerete nélkül, csak orosztudással. Csak egyes magas állami pozíciók esetében van előírva a kazah nyelv ismerete.

Kirgizsztán

Az egyetlen ország a térségben, ahol az orosz nyelv státusza jogilag is megmaradt mint a két hivatalos nyelv egyike. A kirgiz nyelv fejlesztése folyik, de nem az orosz rovására. Az orosz súlya annak ellenére nem csökkent, hogy az orosz lakosság nagyobb része elvándorolt a Szovjetúnió szétesése óta. Ennek fő oka nem csak az, hogy a városi kirgiz lakosság kétnyelvű, sőt egy része jobban tud oroszul, mint kirgizül, hanem az is, hogy hatalmas méretű gazdasági elvándorlás van a kirgizek körében, s az egyetlen elérhető célország Oroszország, így az orosztudásnak gazdasági értéke is van. Máig kétszer annyi orosz tannyelvű iskola van Kirgizsztánban, mint amennyi kirgiz tannyelvű - a kirgiz szülők általánosan magasabb színvonalúnak tartják az orosz tannyelvű iskolákat, így igyekeznek ilyenbe iratni a gyerekeiket.

Politikailag érdekes, hogy Kirgizsztán az egyetlen a térségben, ahol próbálkoztak a nyugati típusú liberális demokráciával.

A kirgizek története egyébként ugyanaz, mint a kazahoké, A kirgizek tulajdonképpen azok a kazahok, akik később teleleptek le a nomád életmódból.

Tadzsikisztán

Tadzsikisztán az egyetlen ország a felsoroltak közül, ahol a vallás szerepe jelentős. Míg az összes többi országban minden jelentős politikai erő világi, Tadzsikisztánban létezik - illegálisan - iszlamista ellenzék.

Továbbá Tadzsikisztán messze a legszegényebb a felsoroltak közül. Ha a tadzsik életszínvonalat 1-nek vesszük, akkor a kirgíz 2, az üzbég 3, a türkmén 5, a kazah pedig 8.

A felsoroltak közül Tadzsikisztán az egyetlen nem türk állam. A tadzsik nyelv gyakorlatilag a perzsa változata. Itt tehát nem Oroszország és Törökország a fő érdekelt külföldi államok, hanem Oroszország és Irán.

A nemzeti újjáéledés itt arról szól, hogy az emberek beszéljenek "szebb nyelven", azaz iráni perzsául. A tadzsik alkotmány eleve a hivatalos nyelvet "tadzsik (perzsa)" formában határozza meg. Az egyetlen hivatalos nyelv a tadzsik, de jogrend elismeri kisebbségi nyelvként az oroszt és az üzbéget, ezeken a nyelveken is lehet hivatalos ügyet intézni.

Tadzsikisztán már a szovjet időkben is az a tagköztársaság volt, ahol az orosz nyelv elterjedése a legkisebb volt, a nagyvárosokon kívül nagyon kevesen tudtak oroszul. Furcsa módon, a független Tadzsikisztánban ehhez képest nőtt az orosz iránti érdeklődés, ennek fő oka az oroszországi munkavállalás lehetősége. Az egyetemi oktatásban jelentős máig az orosz szerepe (a szakok harmada orosz tannyelvű), ennek fő oka, hogy kevés tadzsik tankönyv van, az iráni könyveket pedig nem tudják használni az eltérő írásrendszer miatt.

A múlt keresésével itt nincs gond, hiszen Perzsia történelme nehezen lehetne vitatható. A nemzettudat erős.

Érdekes, hogy ez az egyetlen nyelv, melynél nem vezették be a latin ábécét, s ezt nem is tervezik, maradnak a cirillnél. Ennek oka: az arab ábécét tartják a legjobb megoldásnak, de attól viszont komoly félelmek vannak, mind politikai, mind gyakorlati szempontból.

Türkmenisztán

Türkmenisztán az egyetlen az országok között, mely klasszikus diktatúrának tekinthető.

Itt radikális lépésekkel lett építve a nemzet. Az állami vezetés kimondta, az ország a türkmének állama, mindenki más csak vendég. Az összes állami alkalmazott számára elő lett írva a türkmén nyelvvizsga 2000-ig, s aki ezt nem tudta teljesíteni, azt elbocsátották. A kisebbségi - orosz és üzbég - tannyelvű iskolák viszont működhettek, de nyilvános helyen tilos a türkménen kívül más nyelv írásban való használata, míg azonban mindet bezárták 2002-ben. Az orosz tannyelvűeket viszont később újraengedélyezték, amikor kiderült, esetleg Oroszország emiatt abbahahagyja a türkmén földgáz vásárlását.

Létezik orosznyelvű sajtó - minden média Türkmenisztánban állami -, idegen médiák csak külön engedélyezés után érhetők el. Többek között az Oroszországban kiadott könyvek is csak engedéllyel hozhatók be. A kábeltévék késleltetéssel sugározhatnak csak orosz tv-adásokat, a türkmén cenzúra letiltja az adást, amennyiben azt problémásnak ítéli meg. Ami az internetet illeti, Türkemenisztán az utolsó előtti helyen áll a felhasználók arányát illetően (csak Észak-Koreát előzi meg), központi kontroll van a hozzáférésre.

Az orosz szavak kidobása a türkmén nyelvből vicces méreteket öltött, többek között a hónapok is át lettek nevezve, hogy ne hasonlítsanak az - egyébként latin eredetű - orosz hónapnevekre.

A korábbi türkmén elnök betiltotta a mozikat, az operát, s a cirkuszt, miután megállapította, hogy ezek a türkmén hagyományokkal ellentétes jelenségek. A jelenlegi elnök ehhez képeset kifejezetten mérsékelt, míg az előző elnök a "türkmének atyjának"nevezte saját magát, addig a mostani csak a "türkmének védnőkének".

Üzbegisztán

Üzbegisztámban a függetlenség idején a lakosság 30-40 %-a nem beszélt üzbégül, még a városokban lakó üzbégek egy része se beszélte a nyelvet megfelelő szinten. Így a gyors üzbégesítás súlyos akadályokba ütközött. Ezért az orosz nyelv párhuzamos státusza megmaradt a hivatalos életben is, annak ellenére, hogy az ország egyetlen hivatalos nyelveként az üzbég lett meghatározva.

A városokban élő üzbég lakosság máig inkább oroszul beszél. Az összlakosság több mint 90 %-a beszél oroszul, üzbégül viszont csak 75 %. Az orosz lakosság aránya alig 6 %-a, viszont az iskolák 15 %-a orosz tannyelvű, a felsőoktatásban az orosz aránya egyenesen 40 %.

Ami a 6 ország közti viszonyt illeti, a következő mondható el:

• az azeriek, a kazahok és a türkmének mindenkivel normális viszonyban vannak,
• a tadzsikok és az üzbégek utálják egymást, ez még a korai városi-falusi ellentét folytatása etnizálva.
• a kirgizel és az üzbégek utálják egymást, egészen a fegtveres összetűzésig fajulva.

A kisemberek 3 fő célja, gyakorisági sorrendben, csökkenő felsorolásban: pénz, hírnév, bölcsesség.

Valójában önmagában véve egyik cél se rossz, de minél előrébb van a fenti felsorolásban, annál károsabb, ha öncéllá válik.

A világ egyetlem modern eszméje, mely szerint nem hogy nem rossz, de egyenesen pozitívum a pénz öncélú hajszolása - a liberalizmus. Romlott eszmeiség. Vele szemben született meg a kommunista válasz, mely azonban nem old meg semmit, mivel arra az utópisztikus elképzelésre épít, hogy lehetséges olyan anyagi bőség, melynél egyszerűen elveszti értelmét a pénz.

Létezik olyan - elsősorban vallási - válasz is, mely elutasítja a pénz szükségességét. A kereszténység ezt azonban elveti, mert elutasítja az anyag rossz mivoltának képzetét, márpedig ha elvetjük az anyagiság értékét, akkor Isten ellen vagyunk. A helyes tehát a kérdés nem elvetése, hanem helyén kezelése. Ebből következően, a keresztény erkölcs számára a fizikai munka sose alantas, megvetendő. (Egyébként nem a kereszténység az egyetlen vallás, mely ehhez így áll hozzá.)

Amennyiben elfogadnánk a liberális eszményt, ki kellene dobnunk minden nem "piaci" értéket. Hiszen mi helye lehetne mindannak, ami nem racionális. Kiválóan írja le ezt Szathmári Sándor magyar író Kazohínia című művében (szerintem a legjobb magyar könyv a XX. században), ahol bebizonyítja: egy maximálisan racionális társadalomban a lélek nem lenne más mint súlyos betegség.

De lássuk a kissé magasabb életcélt, a hírnevet. Nyilván nem a sok pénz általi hírnévről van szó, ez jellemzően csak nyűgös mellékhatás. Persze van összefonódás, a hírnév pénzt is hoz szinte mindig, de mégis: nem mindegy melyik a cél és melyik a következmény.

A hírnév iránti vágy hatalomvágy. A hatalom nem feltétlenül jó és nem feltétlenül rossz, minden attól függ mire van használva. Ezért is kevésbé rossz az öncélű hírnévre szomjazás, mint az öncélú pénzimádat.

De legfelül a bölcsességvágy van, melynek öncélúsága extrém esetekben tud csak rossz lenni. Egy ismerősömmel esett meg ez például: örökölt egy kisebb összeget, mely elegendő lett volna romos állapotú lakása felújítására, ezzel normális életkörülmények teremtésére ismerősöm és az általa egyedül nevelt kamaszkorú gyereke számára, ismerősöm azonban inkább befizetett egy háromhetes dél-amerikai útra, mert számára a tudásvágy fontosabb volt, mint az, hogy legyen rendes és kényelmes fürdőszobája és konyhája lakásában.

 

Többször írtam már a cirill ábécéről, de most egy egészen más szemszögből. Hozzáteszem: leegyszerűsítve, a teljesség igénye nélkül.

A cirill ábécét eredetileg a szlávra találták ki, pontosabban a bolgár nyelv alapján találták ki a morvák közti hittérítésre a IX. században. Hozzáteszem, máig vitás, hogy a IX. században kitalált 2 szláv ábécének - glagolita és cirill - mi az egymás közti viszonya, de ez most nem is érdekes, hiszen tény: a glagolita ábécé marginalizálódott, a cirill pedig sose tudott elterjedni az ortodox szlávokon kívülre.

A XX. sz előtt a cirill írás kizárólag egyházi okokból tudott meghonosodni nem-szláv népeknél. A legismertebb eset a románoké, akik lévén többségükben ortodox vallásúak a cirillt használták. Ennek oka: a román ortdodox templomokban az istentiszteleti nyelv az egyházi szláv volt, s csak a XVIII. sz. első felében indult meg az egyházi szláv lecserélése a románra, de a románra is ugyanazt az írást használták, mint az egyházi szlávra.

Csak miután a románok fél-függetlenséget kaptak a törököktől 1859-ben, lett elindítva az ábécé megváltoztatása, így 1860-ban kezdődött az új latinbetűs román ábécére való átállás. Érdekesség: a Szovjetúnióban vissza lett állítva a cirill ábécé 1926-ban az ottani románok számára, sőt Transznisztriában máig a cirill ábécé van használatban a román nyelv számára.

Ezt leszámítva, a cirill ábécé még hittérítésre volt használva oroszországi finnugor népek között, de egyedül a komi esetében lett kidolgozva és elterjesztve önálló cirillalapú írás.

A cirill ábécék hatalmas elterjesztése nem-szlávok között alapvetően XX. századi esemény. Sztálin eldöntötte 1934-ben, hogy minden szovjet népnek egységes, cirill alapú írást kell adni, s ahol más az írás, ott pedig azt meg kell változtatni. Ez alól csak nyomós történelmi okok alapján lehetett kivételt tenni. (Vicces, hogy Sztálin a saját anyanyelve, a grúz, esetében látott nyomós okot, így a grúz nyelv nem lett cirillizálva.)

Érdekes, de a mai orosz jogszabály ugyanezt mondja ki: az oroszországi népek írása cirill alapú, kivéve ha nyomós történelmi okok mást határoznak meg. Amikor pár éve Tatársztán kimondta, ezentúl a tatár írás latinbetűs lesz, ezt a határozatot az orosz alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte.

Mára a függetlenné vált, korábban cirillizált szövetségi tagköztársaságok közül egyedül Tadzsikisztán tart ki a cirill mellett, mindenhol máshol vagy már átálltak a latin ábécére vagy pedig ez folyamatban van.

Számomra a legérdekesebb, hogy hogyan lett megoldva az egyes oroszországi nem-szláv népek írása a cirill alapján.

Az egyik fő cél az orosz nyelvű szavak maximális befogadása volt, azaz az orosz szavakat egy az egyben használni lehessen, átírás nélkül. Így minden ilyen új cirill ábécé jellegzetessége, hogy megvan bennük a 33 orosz betű, azok is, melyek egyébként feleslegesek az adott nyelv szemszögéből. (Ez persze a magyarban is ismert, lásd a magyar számára felesleges 4 "idegen" betűt: q, w, x, y.) A konkrét esetben jó példa erre a щ betű, melynek jelenlétét egyedül az indokolja, hogy vannak ilyen betűs orosz szavak.

Lássuk a 4 legnagyobb oroszországi finnugor nyelvet! Ezek: komi, mordvin, mari, udmurt.

A komiban az oroszban fonémaként nem létező ə hang írása ӧ. Mivel az orosz ч jelentése mindig lágy cs, így a kemény cs-re a komi írás a тш betűkombinációt alkalmazza.

A mari írás rendkívül fonetikus. Az orosz е/э betűt csak a zárt e-re használja, a nyíltra külön betű van: ӓ. Az ö hangra külön betű lett létrehozva: ö, azaz német/finn/magyar mintára. Az ü hangra szintén: ӱ. Az ə hang írása pedig ӹ, azaz eltérően a komitól. Egyes nyelvjárásban használatos még az ҥ mássalhangzó is a veláris n jelölésére (magyarban is létező hang, de nem fonémaként), továbbá 2 magánhangzó jel: у̊ és ӱ̊, redukát u-ra és ü-re, ill. láttam ezeket leírva ө és ӫ alakban is, de ezt magam se értem, magyarázatot pedig nem találtam rá.

A mordin esetében az ábécé kitalálója lusta volt. Két mordvin magánhangzóról úgy döntött, ezeket nem jelöli az írásban. Így a mordvin írás nem írja külön betűvel a zárt e-t és a nyílt e-t, továbbá az ə hang írása lehet а, о, е is.

A sajátos mordvin zöngétlen közelítő és pergőhangok esetében pedig betűkombináció lett a megoldás: йх, лх, рх jelöli a zöngétlen j, l, r hangokat. Ez magyar füllel nagyon furcsa, magyarul minden közelítő és pergőhang csakis zöngés lehet, de mordvinul nem így van (s pl. ilyesmi van a kelta nyelvekben is, pl. a velszi eredetű angol Lloyd névben az "ll" az eredetiben zöngétlen l-t jelent).

Az udmurt ábécé pontosabb a mordvinnál. Az ə hangra külön betű lett létrehozva: ö - a komival azonos módon. A dzs és a dz hangra nem az orosz betűkombináció van használva, hanem szintén külön betűk: ӝ és ӟ. Mivel az orosz cs mindig lágy, így külön betű lett alkotva a kemény cs-re: ӵ. Mivel az orosz i mindig lágyít, így meg lett alkotva egy nem lágyító i is: ӥ.

Nézzük most az oroszországi türk nyelveket! Kiválasztva közülük 5-öt: baskír, csuvas, jakut, tatár, tuvai.

Speciális, oroszból hiányzó betűk:

• a törökben ğ betűvel jelölt hang: ғ - baskír, ҕ - jakut,
• zöngés angol th: ҙ - baskír,
• zöngétlen angol th: ҫ- baskír,
• veláris n: ң - baskír, jakut, tatár, tuvai.
• magyar h: һ - baskír, jakut, tatár,
• torokban képzett k: ҡ - baskír,
• cs réshangként (a magyarban ez zár-réshang): ҫ - csuvas,
• magyar dzs: җ - tatár,
• nyílt e: ә - baskír, tatár,
• magyar ö: ө - baskír, jakut, tatár, tuvai,
• magyar ü: ү - baskír, jakut, tatár, tuvai, ӳ - csuvas,
• ə: ӑ, ӗ - csuvas.

Krausz Tamás Mérce-cikke kapcsán érdemes sorra venni az egyes magyar baloldali áramlatokat.

Egyébként kifejezetten kedvelem Krausz Tamást, ő az a személy, akit akkor is érdemes olvasni, követni, amikor semmiben se ért vele egyet az ember. Lapjának, az Eszméletnek is rendszeres olvasója vagyok. Olvasni szeretem őt, nem nézni/hallgatni, mert beszédstílusa idegesítően agresszív.

De lássuk témámat!

A legnagyobb magyar baloldali csoport valójában jobboldali. Ez a hagyományos ballibaizmus, mely a valóságban egy színliberális áramlat, annyira jobbos, hogy neki már a keynesiánus iskola is vörös posztó, nemhogy bármilyen, akár lájtos marxizmus.

A második legnagyobb magyar baloldali csoport a kádáristák. Ezek azok, akik különösebb marxista hitelvek nélkül egyszerűen azt vallják, a rendszerváltozás óta rossz, előtte meg jó volt. Ez se baloldal a valóságban, sőt ez semmilyen oldal. Ez szimpla nosztalgia klub. Ezen csoport hívei zömükben ma már Fidesz-szavazók.

Aztán jönnek a törpe csoportok.

Azok a kádáristák, akik párhuzamosan marxisták is - ez Thürmerék pártja és a hasonlók. Ez valóban baloldal. Logikájuk kb. ez: Marx elmélete helyes, ezt sikeresen adaptálta Lenin, majd Sztálin kissé félrevitte ugyan, de sikerült utána visszatérni a lenini útra, majd a rendszert megdöntötte a nemzetközi nagytőke és az áruló kommunista nomenklatúra szövetsége.

Vannak aztán a progresszívok, akik azt hiszik, hogy a progresszívista eszmék helyettesíteni tudják a baloldalt. Mondjuk erre kiváló példa a Thürmer-pártnál is kisebb Párbeszéd Párt.

Vannak aztán a szocdemek, ez egy párszáz fős csoport. Komolyan hiszik, hogy a rendszer megváltoztatása nélkül, csak jobb elosztással szocializmust lehet csinálni. Valószínűleg a Húsvéti Nyúlban is hisznek, bár a tojástojó nyulak léte azért kissé valószínűbb a kapitalista szocializmusnál. Példa: Pogátsáék haveri társasága.

Vannak aztán az antimarxista balosok, lásd anarchisták. Ez olyan 10 ember nagyjából, a tv-kben levakarhatatlan szereplő közülük Konok Péter. Arról lehet őket felismerni, hogy soha semmi konkrétumot nem mondanak semmiről.

Aztán pedig vannak a különféle balos reformkomcsik. Kiállnak Marx mellett, elvetik Sztálint, Lenint pedig részben vagy teljesen elvetik. Ez utóbbi a fő eltérés az egyes alcsoportjaik között: milyen mértékben vetik el Lenint. Ha teljesen elvetik Lenint - lásd mondjuk TGM-et -, akkor a megszűnt kommunista rendszert "államkapitalizmusnak" nevezik, ha pedig inkább egyetértenek Leninnel, de mégse teljesen - lásd Krauszék -, akkor meg "államszocializmust" emlegetnek.

Vannak aztán posztmarxisták is, akik a létezett kommunizmust elutasítják, sőt Marxot se fogadják el egészében. Nekem a Fordulat c. lap köre tűnik leginkább idevalónak.

S kétségtelenül létezik ma is a Kádár-rendszer volt baloldali ellenzéke, akik a Marx-Lenin-Sztálin egyenes kontinuitásban hisznek. Ők talán valamivel többen lehetnek, de nem alkotnak semmilyen szervezett klubot.

Volt még zöld baloldal is, mely részben marxista, de nagyrészt környezetvédő is. Ilyen volt sok tekintetben az LMP a liberális tábor általi bezúzásuk előtt.

Egy időben meg lett próbálva a marxizmus és a nacionalizmus összekapcsolása is - latin-amerikai módra -, de ez gyorsan elhalt teljesen helyidegen jellege miatt. Lásd a rég megszűnt 4K Párt nevű kezdeményt.

Az orosz kisebbségi politika mai helyzete alapvetően a történelmi előzmények fényében érthető meg.

Az orosz állam alapítása 862-ben történt. Kezdetben az állam lakossága kb. fele-fele arányban lehetett szláv és finnugor, vékony viking uralkodó réteggel. A vikingek azonnal, míg a finnugor lakosság pár nemzedék alatt elszlávosodott. 

A XII. században az orosz állam meggyengült, majd három részre szakadt. Hamarosan mindhárom rész önállósága megszűnt. A XVI. században indult meg Moszkva központtal az újraegyesülés folyamata. Ez XVII. század középére be is fejeződött, akkora minden korábbi orosz terület ismét egy államba került.

Ezzel együtt, innen indult az új területek megszerzése:

• XVI. század: az Urál-vidék európai részének meghódítása (finnugor lakosság), a Volga-vidék meghódítása (türk lakosság),
• XVI-XVIII. század: Szibéria megszerzése,
• XVIII. század: a Baltikum (észt, lett, liván, német lakosság), Dél-Ukrajna, a Krím (türk lakosság) és Karélia (finn lakosság) megszerzése, a Kaukázás meghódításának kezdete,
• XIX. század első fele: Alaszka, Finnország, Lengyelország, Moldávia, a teljes Kaukázus-vidék,
• XIX. század második fele: Közép-Ázsia (türkök, irániak) és a Távol-Kelet megszerzése,
• XX. század: Kelet-Poroszország, Tuva.

Hogyan zajlott a újonnan szerzett területek integrálása?

• Ahol a lakosság alacsonyabb civilizációs szinten élt, gyakorlatilag törzsszövetségi szinten, ott az őslakosok kereszténnyé térítése, orosz nyelvre tanítása ment, párhuzamosan orosz telepesek érkezésével.
• Ahol más állam területe volt, ott katonai igazgatás bevezetése, majd annak fokozatos polgárivá változtatása orosz vezetéssel.
• Behódolt területek esetében a helyi vezetés helyben hagyása, annak vazallusi státuszának biztosításával (ennek utolsó példái Hivat és Buhara 1873-ban, s Tuva 1912-ben).

Az eltérő helyzetek következtében az egyes területeken más-más nemzetiségi helyzet alakult ki. Ha megnézzük a mai adatokat, azt látjuk:

• az eredeti orosz törzsterületen az orosz lakosság aránya 90 %,
• a délorosz területeken az oroszlakosság aránya 85 % körüli,
• Szibériában és az orosz Távol-Keleten az orosz lakosság aránya 80-85 % körüli,
• az Urál-vidéken az orosz lakosság aránya 80 % körül van,
• a Volga-vidéken az orosz lakosság aránya 65 % körüli,
• az észak-kaukázusi régióban az orosz lakosság aránya 30 % körüli,
• a ma külföldön lévő baltikumi régióban az orosz lakosság aránya 15 % körüli (ez egyébként rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg, Litvániában kevés az orosz, míg a másik két balti államban jelentős kisebbséget képeznek),
• a ma külföldön lévő közép-ázsiai régióban az orosz lakosság aránya 10 % (ez szintén egyenlőtlenül oszlik meg, a nagy többség Kazahsztánban van),
• a ma külföldön lévő dél-kaukázusi régióban az orosz lakosság aránya 2 % körüli.

1917 előtt a fő politika az oroszosítás volt, etnikai értelemben ez persze elsősorban a keleti-szlávokra vonatkozott (belaruszok, ukránok), akiket a korabeli orosz politika eleve elszakadt, elidegenedett oroszoknak tekintett, nyelvileg azonban mindenkire. Az oroszosítás sikere függött a célnép civilizációs szintjétől. Alapvetően a következő jellemzők figyelhetők meg:

• a keresztény népek gyorsabban oroszosodtak, mint a muszlim népek,
• a nomád törzsek nem oroszosodtak, míg a letelepedett népek nagyobb mértékben,
• a falvak idegenek maredtak, a városok orosszá lettek,
• az orosz betelepülés erősen segítette az oroszosodást.

A legérdekesebb azonban a szovjet korszak kezdete, amikor - először az orosz történelemben - fordított folyamat működött, azaz a hatalom pozitívan kezdtediszkrimináltni a kisebbségeket. Az ok: a kommunista állam legnagyobb ellenfelének az orosz nacionalizmust tekintette, így a kisebbségek természetes szövetségeseknek számítottak. Ennek a politikának fő megjelenése formái:

• nemzeti alapú autonóm területek lettek kialakítva, több szinten: szövetségi köztársaságok - autonóm köztársaságok - autonóm területek (a szövetségi köztársaságok megkapták az országból kiválás jogát is!),
• a határok kialakítása az oroszlakosság kárára történt, ennek máig ható következménye pl. hogy a ma is orosz többségű Kelet-Ukrajna az ukrán köztársasághoz lett csatolva, ugyanez igaz Észak-Kazahsztánra is,
• a nemzetiségi területek egy-egy kisebbség nevét kapták, az adott kisebbség nyelve az orosszal együtt hivatalos státuszt kapott,
• meg lett szervezve minden kisebbségi nyelven a közigazgatás,
• meg lett szervezve a nemzetiségi nyelvű oktatás, nagyobb nyelvek esetében általános és középiskolai szinten, kisebb nyelvek esetében átalános iskolai szinten,
• a nemzetiségi nyelvű oktatásban való részvétel sok esetben kötelező lett a helyi orosz lakosság számára is, de az orosz nyelvű iskolákban is mindenhol kötelező tárgy lett a helyi nemzetiségi nyelv, viszont a nemzetiségi tannyelvű iskolákban az orosz nyelv nem volt kötelező tárgy,
• a kisebbségi nemzetiségű kommunisták előnyt élveztek az orosz nemzetiségűekkel szemben, minden nemzetiségi területen a hatalom igyekezett, hogy ott a vezetőség helyi nemzetiségűekből álljon többségében,
• a nemzetiségi területen élő orosz funkcionáriusokat kötelezték a helyi nyelv megtanulására.

Ezek az intézkedések részben sikeresek is lettek, átmentek a gyakorlatba is. A legkisebb siker talán a közigazgatás orosztalanításában volt, mert sok kisebbségi nyelv egyszerűen nem rendelkezett a megfelelő szakszókinccsel, továbbá a lakosság is már hozzá volt szokva, hogy a hivatalos ügyeket oroszul kell intézni.

Egyébként a konkrét lépések sokszor teljesen logikátlanok voltak. Pl. a zsidó autonóm terület a Távol-Keleten lett lérehozva, s nem mondjuk Belaruszban, hol kompakt zsidó lakosság létezett. Vagy az 1 milliós létszámú észtek szövetségi köztársaság voltak, míg az 5 milliós tatárok csak autonóm köztársaság.

Amikor a hatalom megszilárdult azonban, a 30-as években a szovjet vezetés leállt az itt leírt politikával. Immár veszélyesnek tűnt, hogy a kisebbségek pozitív kezelése szeparatista tendenciákhoz vezethet, így ismét a központi hatalom erősítése lett a fő cél, ez pedig természetesen maga után vonta ismét az oroszosítást. A közigazgatásban mindenhol visszatértek az orosz nyelvre, kötelező lett az orosz nyelv minden iskolában mint tárgy, a kisebbségi tannyelvű iskolák szerepe vissza lett szorítva, a gyakorlatban a kisebb nyelvek esetében a nemzetiségi tannyelv csak az általános iskolák alsó tagozatán maradt meg, a nagyobb nyelvek esetében pedig folyamatosan csökkent az ilyen iskolák aránya.

Ami viszont sose változott: a központi hatalom mindig tartotta magát ahhoz, hogy kisebbségi nemzetiségű kádereket képezzen ki és nevezzen ki a kisebbségi területeken. Sőt, ez annyira be volt tartva, hogy a leghevesebb oroszosítás ideje alatt is meghaladta a kisebbségi káderek aránya az autonómiákban a kisebbség arányát a teljes népességhez képest - a hivatalos politika az volt, hogy az oroszosítást semmiképpen se oroszokkal kell elvégeztetni, ez emlékeztetett volna a cári időkre, hanem lojális kisebbségi káderekkel.

A szovjet kisebbségi rendszer sajátossága volt, hogy jogi úton is gátolta az orosszá válást. A cél ugyanis - a kemény oroszosítási időszakban is - az egységes új "szovjet nép" létrehozása volt, mely orosz nyelvű ugyan, de nem az oroszsággal azonos. Ennek egyik eszköze a nemzetiségi hovatartozás megváltoztathatatlansága volt. Ha a szüleim x nemzetiségűek, akkor én is az vagyok, majd a gyerekem is az lesz, akkor is, ha semmi közösséget nem érzünk az illető nemzetiséggel, már asszimilálódtunk az oroszok közé, pl. ha mondjuk egy jakut elköltözött Moszkvába, az unokája is maradt jakut. A vegyes nemzetiségű házasságok esetében a szülők kötelezően kiválasztották az egyik nemzetiséget a gyerekük számára annak születésekor, s ezen a gyerek egyszer változtathatott a felnőttkor elérésekor, persze akkor is csak a másik szülője nemzetiségére válthatott. Ez a nemzetiségi adat benne volt a személyiben, de pl. még az iskolanaplókban is szerepelt minden diák neve után fontos adatként a nemzetisége.

Csak így érthető meg a korabeli orosz-zsidó vicc:

Rabinovics találkozik a haverjával:

• Rabinovics, vigyázz, mert holnap pogrom lesz.
• Nekem nincs miért rettegnem, az igazolványom szerint orosz vagyok.
• Van egy kis baj, Rabinovics, nem az igazolványunkat fogják verni, hanem a pofánkat.

A már meglévő területi egységek se lettek soha visszavonva az oroszosítás alatt. Kivétel ez alól a Sztálin által kollektív büntetésként a 40-es években megszűntetett csecsen-ingus, kalmük, krími és a volgai német autónómia - ezek közül csak a német nem lett visszaállítva Sztálin halála után.

Sztálin halála után az új hatalomnak ismét szüksége lett szövetségesekre Sztálin megmaradt hívei ellen, így az oroszosítás megint le lett állítva. Majd az 50-es évek végén megint az oroszosítás lett a fő politika egészen Gorbacsov idejéig, amikor a hatalom lassan elvesztette a kontrolt a nemzetiségi kérdés felett is. Gorbacsov többek között ehhez se értett, ennek első jele volt, amikor 1986-ban a brezsnyevista kazah pártvezért leváltotta, s helyére a saját emberát tette, de arra nem figyelt oda, hogy a korábbi vezér kazah nemzetiségű volt, míg az új meg orosz - az emiatt kitört tüntetés leverése kb. ezer halálos áldozatot követelt.

A legérdekesebb azonban a kommunizmus bukásának hatása a nemzetiségi kérdésre. A Szovjetúnióban a rendszerváltozás fő jellemzője, hogy az éppen hatalmon lévők mindenhol megtartották hatalmukat, csak jellemzően ideológiát váltottak. A volt szövetségi köztársaságok közül egyedül a 3 balti államban, Grúziában és Örményországban nem a volt kommunista vezetés maradt hatalmon (és ideiglenesen Belaruszban is), mindenhol máshol a volt vezetés első vagy második vonala lett az új vezetés. Még inkább ez történt az alacsonyabb szintű nemzeti autónóm közigazgatási egységekben.

A korábbi pozitív diszkrimináció miatt a rendszerváltáskor minden autonómiában a helyi kisebbségek a számarányukhoz képest erősebb pozíciót élveztek, így a demokratikus időszak is így indult, hiszen - mint írtam - a szovjet-orosz rendszerváltás a legritkább esetben járt a káderek cseréjével. Egy példa: Tatársztánban a tatárok aránya a Szovjetúnió megszűnésekor kicsivel 50 % alatt volt, de a tatársztáni politikai elitben a tatárok aránya majdnem 60 % volt.

Mindez tovább erősítette azt a tévképzetet, hogy az autonómiák valamilyen rejtélyes módon az autonómia névadó népének a tulajdona, s mindenki más betolakodó, de a legjobb esetben is megtűrt idegen. Ez máig problémát okoz sok helyen. A kezdeti időszakban pedig egyenesen oda vezetett, hogy a nacionalista és kisebbségi jogvédő mozgalmak a demokratikus választások ellenségei lettek, hiszen ha mindenki szavazhat, akkor a helyi oroszok és más nem névadó nemzetiségűek is, de ha ez így van, akkor eltűnik az autonómia "nemzeti" jellege.

Mellékes, de mégis érdekes: a nyugat örök szégyene, hogy Lettország és Észtország esetében kifejezetten támogatta - oroszelleneség miatt - ezt a jogfosztó politikát a nem-lettek/nem-észtek ellenében.

A Szovjetúnió megszűnése előtt ez volt a helyzet:

• 21 autónom köztársaság (16 az orosz köztársaságban, 5 máshol),
• 8 autonóm terület (5 az orosz köztársaságban, 3 máshol),
• 10 autonóm kerület (mind az orosz köztársaságban).

Ami itt most érdekes az az orosz vonatkozású autonómiák kérdése. Bár a nem-orosz vonatkozásúak a legtöbb esetben súlyos későbbi konfliktusok tárgya lettek: Abházia és Adzsária autonóm köztársaságok voltak Grúzián belül, Dél-Oszétia autonóm terület ugyanott, Karabah autonóm terület Azerbajzsánban, a Krím pedig - de ez már az utolsó idők fejleménye - autonóm köztársaság Ukrajnában.

A Szovjetúnió megszűnése utáni Oroszország 20 autonóm köztársasággal indult, ez az eredeti 16 autonóm köztársaság + az 5 autonóm területből 4 fel lett minősítve autonóm köztársasággá, máig az egyetlen megmaradt autonóm terület a Zsidó Autonóm Terület, mely sose volt sikeres, a szovjet zsidók tömegesen bojkottálták az oda költözést, Sztálinnak se sikerült 20 % fölé emelnie a zsidó arányt, ma pedig a zsidó arány csupán 1 %, a szovjet rendszer vége után a helyi zsidók 90 %-a Izraelbe költözött, viszont megszűntetését ellenzik a zsidók történelmi okokból. Jelenleg az autonóm köztársaságok száma egyébként 22, a 2 plusz oka: az egyik fel lett osztva 2 részre, s a Krím csatlakozása.

Tehát ha nem számítjuk az alacsonyabb autonómia fokkal rendelkező autonóm kerületeket (számuk eredetileg 10 volt, ma már csak 4) és a Zsidó Autonóm Területet, adott 22 autonómia, ahol megvannak a részleges államiság elemei, s létezik kisebbségi nemzetiségű vezetői réteg is. De mi is a tényleges helyzet?

Mivel az orosz lakosság szinte sehol se beszéli a kisebbségi nyelvet, így ahol a lakosság többsége orosz, ott a helyi kisebbségi nyelv szerepe nem több jelképesnél. Az autonómia joga tehát itt tényleges ugyan, de ennek pénzügyi-gazdasági jelentősége van leginkább, a nemzetiségi jogokra gyakorlatilag nem hat ki: egyszerűen arról van szó, hogy az illető autonómia elitje - mely vegyesen orosz és kisebbségi - kisebb mértékben függ a központi hatalomtól, mint egy normál, tehát nem-autonóm orosz megye.

A 22 köztársaságból 9-ben az orosz lakosság abszolút többséget alkot, a legnagyobb arány Karéliában van, ahol az orosz arány 82 % - Karélia az egyetlen oroszországi autonómia, ahol csak az orosz a hivatalos nyelv. További 2-ben az orosz a legnagyobb nemzetiség. A másik oldalon 2-ben a kisebbség relatív többségben van, 9-ben abszolút többségben (a legtöbb Csecseniában, ahol a lakosság 96 %-a csecsen).

A helyi identitás állapota azonban fontosabb tényező. Ha kivesszük a speciális helyzetű - mert hagyományosan orosz identitású és orosz nyelvű - Karéliát és Krímet, a többi 20 autonómia helyzete így csoportosítható, térképpel:

• keresztény, közép-oroszországi, finnugor népek: Komi, Mari, Mordóvia, Udmurtia (narancs színnel),
• muszlim, kaukázusi, északnyugat- és északkelet-kaukázusi népek: Adigea, Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia, Kabardin-Balkária, Karacsáj-Cserkeszia (a balkárok és karacsájok türk népek, a 10 dagesztáni őshonos nép közül türkök a kumikok és a nogájok) (piros színnel),
• keresztény, kaukázusi, iráni nép: Alánia (Észak-Oszétia) (sárga színnel,
• muszlim, közép-oroszországi, türk népek: Baskíria, Tatársztán (sötétzöld színnel),
• keresztény, közép-oroszországi, türk nép: Csuvasia (világoszöld színnel),
• buddhista, szibériai, mongol népek: Burjátia, Tuva (világoskék színnel)
• keresztény, szibériai, türk népek: Altájia, Jakutia, Hakaszia (hozzá kell tenni, ezeknél a népeknél a kereszténység erősen formális, a keresztény felszín alatt tovább él a régi sámánista hit, ugyanez igaz az előbb említett Burjátiára, s különösen Tuvára, csak ott a felszín buddhista) (barna színnel),
• buddhista, európai, mongol nép: Kalmükia (sötétkék színnel).

A kisebbségi kultúra megmaradásának módja alapvetően sokkal inkább függ a kisebbségi lakosság hozzáállásától, mint attól, hogy mik a nemzetiségi arányok. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a szovjet rendszer végetértével megszűntek az adminisztratív korlátozások a kisebbségi nyelvekkel szemben.

Három modell írható le:

• a "folklór" modell,
• a kisebbségi nacionalista modell,
• az előbbi kettő közti kompromisszumos modell.

Ezekről most részletesebben.

Az egyik jellemző út tehát folkorizációnak nevezhető. Ez azt jelenti, a nyelv lassan eltűnik, a kultúra pedig büszkén, de bekerül a múzeumba.

Erre jó példa az összes finnugor autonómia, de egyes mások is. Most Udmurtia adatait venném elő. Az udmurtok a három legnagyobb oroszországi finnugor nép egyike, s az egyetlen nép a három közül, ahol a nyelv nagyrészt egységes, nincsenek jelentős nyelvjárási eltérések. Tejhát elvileg megvannak a feltételei a nemzeti újjáéledésnek, de ennek még sincs nyoma.

Udmurtia területe 42 ezer km², lakossága 1,5 millió fő, ebből 60 % orosz, 30 % udmurt, 8 % tatár. A nem udmurtok 2 %-a beszél udmurtul, oroszul viszont az udmurtok 99 %-a beszél. Az udmurtok 1 %-a kizárólag udmurt nyelvű, 66 %-a kényelvű (orosz és udmurt), 33 %-a nem tud udmurtul, csak oroszul. S a kétnyelvű udmurtok alig fele vallotta azt, hogy udmurt tudása magas szintű, azaz a kétnyelvűség csak egy lépcsőfok az eloroszosodás felé. Megnézve a korábbi adatokat, kiderül: az utóbbi 100 év alatt folyamatosan nőtt az oroszok aránya, csökkent az udmurtoké, továbbá drasztikusan nőtt a csak orosznyelvű udmurtok aránya.

Hatalmas a szakadék a városok és a falvak között, a falvakban élő udmurtok fele még ma is csak udmurtul beszél rokonaival, míg a városokban ez az arány alig 20 %. Természetesen ez is korosztályfüggő: minél fiatalabb egy korosztály, annál kevésbé használja az udmurtot. Larisza Sirobokova udmurt nyelvész (aki egyébként az ELTE-n tanult és beszél magyarul) írja Etnikai identitás és az udmurt nép című tanulmányában, hogy ma már a falvakban is egymás közt oroszul beszélnek az udmurt gyerekek.

Ami az oktatást illeti, ahelyzet a következő:

• az összes udmurtiai óvoda orosz tannyelvű, a falusi óvodák közül van olyan, ahol van udmurt nyelvű foglalkozás is, kiegészítő jelleggel,
• általános iskola alsó tagozata: a falvakban vannak udmurt tannyelvű iskolák, a városokban minden iskola orosz tannyelvű, de van udmurt nyelv mint tantárgy (ez 2017-ig kötelező tárgy volt, azóta csak választható),
• általános iskola felső tagozata, középiskola: kizárólag orosz tannyelv, választható tantárgy az udmurt nyelv,
• felsőoktatás: kizárólag orosz tannyelv, kivéve az izsevszki Udmurt Állami Egyetem udmurt filológia, finnugor filológia, s udmurt újságírás szakát, ahol az oktatás részben udmurt nyelvű.

Az egyetlen pozitív változás a nyelvhez való érzelmi viszony. Az utóbbi 30 évben csökkent annak a nézetnek a népszerűsége, mely szerint az udmurt nyelv teher, alkalmatlan a modern életre, ez csak idős, iskolázatlan, falusi emberek elavult "nyelvjárása". Az internet megjelenésével és elterjedésével immár vannak olyan városi fiatalok is, akik érdeklődnek őseik nyelve iránt, persze ez a réteg is mindig jobban beszél oroszul, mint udmurtul, viszont legalább valamilyen szinte megtanulja a nyelvet.

Ami segíti még az eloroszosodást, hogy az udmurtoknál a nyelvi eloroszosodás után további akadály nincs: a nevek azonosak a szokásos orosz nevekkel, a vallás ugyanaz (ortodox kereszténység), továbbá faji, genetikai eltérés sincs: külsőre nem lehet megkülönböztetni egy udmurtot egy orosztól.

A leírt "folklorizáló" modellnél láthattuk, teljesen mindegy a nemzetiségi arány, az hogy a hatalomban részt vesz a kisebbség, mivel az általános hozzáállás az, hogy a kisebbségi nyelv nem több a szép múlt emlékénél. Olyan mint a népviselet Magyarországon: szép dolog, elő is vesszük a falunapon és a népdal fesztiválon, de aki elkezd Budapesten ilyen ruhában járni huzamosan, azt elmeorvoshoz tanácsolják.

Ezekben az autonómiákban mindezek miatt marginális a kisebbségi nacionalizmus, így az sose volt politikai tényező. Itt a kisebbségi mozgalmak teljesen békések, semmi másra nem irányul tevékenységük mint a kisebbségi kulrőra népszerűsítésére, politikai akciókat csak kizárólagos kulturális, nyelvi ügyekben végeznek, lásd a 2017-es nyelvtörvény esetét, amikor új orosz törvény született, mely megtiltotta az autonómiáknak, hogy a kisebbségi nyelvet kötelező iskolai tárgyként határozzák meg - ez a törvény természetesen tiltakozást váltott ki.

Lássuk azonban most azokat az autonómiákat, ahol a nem-orosz nemzeti tudat kifejezetten erős. Azaz a "nacionalista" modellt. Ahol ez a helyzet, ott ez a politikában is szerepet játszik. Ez mindenképpen elmondható a két Volga-menti muszlim autonómiáról, Baskíriáról és Tatársztánról, úgyszintén két buddhista autonómiáról, Kalmükiáról és Tuváról, de úgyszintén igaz ez az egész Észak-Kaukázusra.

Itt a nemzeti érzés oka történelmi, a tatárok és a baskírok máig emlékeznek területük XVI. századan történt meghódítására (a Kazanyi Kánság legyőzése és annektálása 1552-ben az orosz haderő által - ez a csuvas és a közép-oroszországi finnugor népek területét is magában foglalta, de mivel a Kánság tatár állam volt, érthető módon ez a tatár, s a szintén muszlim baskírokat sérti a legjobban, amit az is erősít, hogy legyőzése előtt a Kánság Oroszországgal azonos erejű regionális hatalom volt, mely az útját állta a keleti irányú orosz terjeszkedésnek). Ugyanaz elmondható a XIX. században orosszá lett Észak-Kaukázusról is, ahol ráadásul máig alacsony az orosz lakosság aránya. Továbbá ez a helyzet a csak a XX. sz. során Oroszországhoz csatolt, teljesen elszigetelt dél-szibériai Tuva esetében is.

Itt a rendszerváltáskor a hatalmát átmentő elit jellemzően nacionalista lett, hiszen itt - ellentétben a "folklór" autonómiákkal - létezett valós igény a nemzeti újjáéledésre, így ez hasznáéható lett a politikai harcban is, melyet az ex-kommunista helyi elit vívott Moszkvával szemben. Ez a nacionalizmus azonban csak 2 esetben lett radikális: Csecsenia és Tatársztán.

A politikai furcsaság mindezek miatt az lett, hogy a szovjet kor végén megjelenő különféle kisebbségi mozgalmak bár a szovjet rendszert hibáztatták a kisebbségi kultúra elsorvadásáért, ezzel együtt országos szinten Gorbacsov ellenzékét támogatták a megjelenő kommunista-nacionalista szimbiózis miatt. Példa: Tatársztán első demokratikus elnöke - a tatársztáni kommunista pártszervezet első titkára korábban -, aki aztán 1992-ben egyenesen kikiáltotta a független Tatársztánt, az 1991-es Gorbacsov elleni augusztus puccs alatt nyíltan kiállt a puccsisták mellett. Kivételes volt, ahol a nacionalisták a liberális oldalt támogatták, mint ahogy ez a 3 balti köztársaságban zajlott.

Baskíriában és Tatársztánban mindig, a szovjetkori oroszosítás idejében is több kisebbségi jog volt, mint máshol az országban - e két autonómiában pl. akkor is megmaradtak a kisebbségi tannyelvű felső tagozatú és középfokú iskolák, amikor máshol a kisebbségi tannyelv vissza lett szorítva az általános iskola alsó tagozatára. Valamivel kisebb mértékben, de ez igaz a baskírokkal és tatárokkal rokon, de keresztény Csuvasiára is.

Az egész Észak-Kaukázusban máig pozitív diszkrimináció jellemző a nem-orosz lakosság irányában. A 7 darab észak-kaukázusi autonómiából még az egyetlen orosz többségűben (Adigea) is mindig kisebbségi nemzetiségű volt és az a mai napig a helyi vezető, s a lakosság kisebb részét alkotó cserkesz nemzetiségűek erősen felül vannak reprezentálva a politikai és gazdasági életben. (Az adigék és a kabardinok a cserkesz nép regionális alcsoportjai, a viszony kb. mint a székely-magyar.)

Különösen az Észak-Kaukázusban van jelen legerősebben az a Putyin-féle kisebbségi politika, melyet a II. csecsen háború óta alkalmaz a központi orosz hatalom: azaz pozitív diszkrimináció a helyi nem-orosz nemzetiségek részére, e nemzetiségek elitjének bőséges finanszírozása, s ezzel annak biztosítása, hogy ezek a nem-orosz nemzetiségek ellenálljanak minden szeparatista gondolatnak. A helyi muszlim elitek felveszik a harcot a radikális iszlám ellen, s e hűségüket Moszkva megjutalmazza. Ez az egész modell lényege. A helyi orosz lakosság meg kénytelen tudomásul venni mindezt, ill. ha nem veszi tudomásul, marad az elköltözés Oroszország más részeire.

Mint közismert Csecsenia volt az egyetlen orosz autonómia, mely fegyveresen is harcolt a függetlenségéért, s 1991-2000 között a terület nem is állt orosz irányítás alatt. Ugyanakkor Tatársztán is kimondta a függetlenségét, de ott fegyveres harcig nem fajult a helyzet, a függetlenségi nyilatkozat később Tatársztán visszavonta.

Az Észak-Kaukázusban is létező jelenség az eloroszosodás - leginkább az oszéteknél, legkevésbé az ingusoknál és a csecseneknél (Csecseniában és Ingusétiában az utca nyelve se az orosz) - de ez itt csak nyelvi, nem nemzetiségi eloroszosodást jelent, az orosznyelvűek is megtartják erős nemzeti kötődésüket nemzetiségükhöz.

Végsősoron a keményebb nacionalisták mindenhol elbuktak a 90-es évek közepére (kivéve persze Csecseniát), éppen az abszurd követelések miatt, mint pl. az orosz nyelv hivatalos státuszának megszüntetése az autonómiákban, valamint a névadó néphez nem tartozók negligálása.

A harmadik modell a kompromisszumos. A helyi kisebbségi és orosz elit együttműküdik maximálisan, közös érdek a gazdasági-pénzügyi nagyfokú függetlenség a központtól, az orosz elit elismeri a másik fél nemzeti érdekeit, a kisebbségi fél pedig nem törekszik az orosz nyelv szerepének csökkentésére. Természetesen a sikerhez itt két elemre van szükség: legyen az illető régió gazdag, s a kisebbség akarja fenntartani saját kultúráját.

Erre talán a legjobb példa Jakutia, a területileg legnagyobb oroszorországi autonómia, területe akkora mint Nyugat-Európa, de lakossága alig 1 millió fő. Itt meglepő adatokat láthatunk: a jakut lakosság aránya nő, ma már 50 % felett van, alig 10 %-uk nem beszél jakutul, s még a jakutiai oroszok 40 %-a is tud valamilyen szinten jakut nyelven (5 % jól beszéli, 35 % nem, de érti). Továbbá: a jakutok nem csak családban használják a nyelvet, hanem egymás közt is. Talán a legfontosabb: a jakutok 70 %-a jakutul beszél gyermekeivel, így a jakut gyerekek zöme is ismeri a nyelvet. s a jakutul nem beszélő jakutok is azt mondják, tervezik a nyelv megtanulását, mert úgy érzik, nyelvtudás nélkül nem igazi jakutok. A jakutiai falvakban az iskolák 60 %-a jakut tannyelvű, s csak 15 % kizárólagos orosz tannyelvű, de még a városokban is az iskolák 20 %-a jakut-orosz vagy csak jakut tannyelvű. Ami meglepő: még a jakutiai orosz lakosság 40 %-a is olyan orosz tannyelvű iskolába járatja a gyerekét, ahol van jakut nyelv mint tantárgy.

*

Kiegészítés

A Szovjetúnió utolsó stabil évében (1988) a következő volt a kisebbségi nyelvek helyzete az szovjet kisebbségi oktatásban az Oroszországi Köztársaság területén:

• kisebbségi tannyelv érettségiig, az orosz nyelv csak kötelező tantárgy: baskír, tatár,
• kisebbségi tannyelv 8. osztályig, az orosz nyelv csak kötelező tantárgy + 9. osztálytól orosz tannyelv, a kisebbségi nyelv csak kötelező tantárgy: jakut, tuvai,
• kisebbségi tannyelv 4. osztályig, az orosz nyelv csak kötelező tantárgy + 5. osztálytól orosz tannyelv, a kisebbségi nyelv csak kötelező tantárgy: altáji, csuvas, hakasz, komi, mari, mordvin, udmurt + Dagesztán nagyobb hivatalos nyelvei (avar, azeri, dargvin, kumik, lezgin, lak, tabaszaran),
• orosz tannyelv érettségiig, a kisebbségi nyelv csak kötelező tantárgy: burját, cserkesz, balkár, ingus, kalmük, oszét,
• orosz tannyelv érettségiig, a kisebbségi nyelv csak választható tantárgy: minden egyéb nagyobb nyelv.

S a jelenlegi oroszországi helyzet:

• kisebbségi tannyelvű rendszer a felsőoktatásban is (nem számítva az adott nyelvhez kötődő szakokat): tatár,
• kisebbségi tannyelvű oktatás rendszer, egészen érettségiig: baskír, jakut, tatár,
• kisebbségi tannyelvű oktatás 7. osztályig: cserkesz, kalmük, mordva, tuvai, ukrán,
• kisebbségi tannyelvű oktatás 3. osztályig: altáji, avar, azeri, burját, csecsen, csuvas, dargvin, hakasz, ingus, komi, krími tatár, lak, lezgin, mari, oszét, tabaszaran, udmurt,
• csak orosz tannyelv + a kisebbségi nyelv csak tantárgy: abaza, agul, cahur, tatár, kumik, nogáj, rutul, tat.

A hír Baranyi Krisztina "antiszemitizmusa". Az eset, amikor a Fidesz saját magát ejti csapdába.

A háttér: Demeter Szilárd 2 hete írt egy cikket Sorosról, mely ellen műbotrány és bérretegés tört ki a ballibbant megmondóemberek között. Mára az eset már úgy terjedt el, hogy Demeter náci antiszemita módon zsidózott.

Természetesen a cikk se nem náci, se nem antiszemita, se nem zsidózás:

Na most, a Fidesz reakciója erre: keresni valamilyen hasonló esetet az ellenoldalon, majd műbotrányt kelteni. Az eset meg is lett: Baranyi Krisztina polgármester pár mondata.

A gond az, hogy Baranyi szövegében az antiszemitizmus és zsidózás ugyanannyi, mint Demeter szövegében: azaz nulla.

Meg kellene valamit érteni: a hülyeségre a válasz nem az ellenhülyeség, hanem a hülyeség leleplezése, cáfolása. Az ellenhülyeség ugyanis erősíti a hülyeséget, s ez sose lehet annak érdeke, aki az igazságot akarja.

Jelenleg a világon beszélt nyelvek száma 6000-7500, az eltérő szám oka: nem egyértelmű, hogy egy adott beszélt nyelv mikor önálló nyelv, mikor nyelvjárás.

Korunk sajátossága: a nyelvek száma drasztikusan csökken. A XXI. sz. végére a mai nyelvek kétharmada ki fog halni. Ami furcsa látszólag: a műszaki fejlődés és az oktatás általánossá válása segíti a nyelvek kihalását.

A nyelvek életerősségére van egy 13-fokú skála, ezt érdemes használni, röviden a skála fokozatai:

• A - az illető nyelv életerős, nincs veszélyben, terjedése biztosított:
  • 0 – a nyelvet széles körben használják a nemzetközi életben,
  • 1 – a nyelvet országos szinten használják, az élet minden területén,
  • 2 – a nyelvet regionális szinten használják, az élet minden területén,
  • 3 – a nyelvet széles körben használják, az élet minden területén, a hivatalos állami használat kivételével;
• B - az illető nyelv állapota sérülékeny, azaz terjedése biztosított, de a nyelvhasználat nem általános:
  • 4 – létezik az adott nyelven széleskörű oktatás, irodalom, a nyelvnek van sztendertizált változata,
  • 5 – létezik sztendertizált nyelvváltozat, de elterjedése csak részleges, viszont nyelvfejlesztési politika van,
  • 6a – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra;
• C - veszélyeztetett nyelv, átadása csökkenőben:
  • 6b – a nyelvet széles körben használják, de csak személyes célokra, s beszélők aránya az életkorral csökken,
  • 7 – a gyerekek még megtanulják a nyelvet szüleiktől, de már nem adják át azt saját gyerekeiknek;
• D - erősen veszélyeztetett nyelv:
  • 8a – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet,
  • 8b – csak az idősebb nemzedék használja a nyelvet, s csak egymás közt;
• E - kihalt nyelv:
  • 9 – a nyelv tudata van csak meg a közösségben, azt csak mint identitásuk elemekét használják néha, de a nyelv már senkinek se az anyanyelve,
  • 10 – teljes kihalás állapota.

Európára jellemző a legkevésbé a nyelvek kihalása. A világ 203 országából Európában van 56. Összesen alig 6 európai ország van, melynek van olyan hivatalos nyelve, mely nem A kategóriájú, azaz nem életerős nyelv a fenti kategorizáció szerint:

• Abházia - az abház nyelv B kategóriájú, azaz sérülékeny, ennek oka, hogy bár az abházok szinte 100 %-a beszéli, a családi életen kívül az orosz teljesen átvette a szerepét, csak a legidősebb nemzedék körében akadnak emberek, akik nem beszélnek oroszul is anyanyelvi szinten, viszont az abház állam legalábbis igyekszik terjeszteni a nyelvet,
• Belarusz - a belarusz nyelv B kategóriájú, azaz sérülékeny, ennek oka, hogy bár a belaruszok legnagyobb része beszéli, a családi életen kívül szinte egyáltalán nem használják, sőt a nagyvárosokban a családi élet is oroszul zajlik,
• Dél-Oszétia - az oszét nyelv, C kategóriájú, azaz veszélyeztett, ennek oka, hogy bár az abházok szinte 100 %-a beszéli, a családi életen kívül az orosz teljesen átvette a szerepét, csak a legidősebb nemzedék körében akadnak emberek, a fiatalok még kétnyelvűek, azaz oszét-orosz nyelvűek, de ma már a többség az oroszt jobban beszéli,
• Írország - az ír nyelv D kategóriás, azaz erősen veszélyeztetett, ennek oka, hogy az írek nagy többsége egyáltalán nem beszéli, használata egyes falvakon kívül abszolút ünnepélyes csak,
• Luxemburg - a luxemburgi nyelv B kategóriájú, beszélői hagyományosan nem használják mindenre, viszont erős identitásképző szerepe van,
• Svájc - a romans (rétoromán) nyelv D kategóriás, azaz erősen veszélyeztetett, ennek oka, hogy bár a közösség beszéli, de ez közösség kis létszámú (kb. 40 ezer ember), s mindenkinek van másik anyanyelve is, a német vagy az olasz.

Az állami kampány egy nyelv érdekében egyébként ritkán sikeres. Az egyetlen példa, hogy egy nyelvet visszahoztak a pusztulásból Izrael esete a héber nyelvvel. Ha viszont nem pusztulásból kell visszahozni egy nyelvet, hanem csökkent státuszát növelni kell, ott van példa több sikerre is. Például a velszi nyelv D-ből fel lett hozva C-státuszba, miközben a rokon skót nyelv esetében ez nem volt sikeres.

Ami az egyes európai országok regionális hivatalos nyelveit illeti, ott már sok a nem A-státuszú, sőt az kivételes, ha egy regionális nyelv A-státuszú. Íme a teljes lista:

• D-státuszú: alsó-szorb, fruliai, isztro-román, kasub, ladin, lapp, normand, ruszin, skót, északi-fríz, keleti-fríz, nyugati-fríz, szárd,
• C-státuszú: alnémet, felső-szorb, gagauz, jiddis, limburgi, mirandai, velszi,
• B-státuszú: baszk, feröeri, galíciai, luxemburgi.

Az oroszországi regionális hivatalos nyelveket külön írom le nagy számuk miatt:

• D-státuszú: krími tatár, mari,
• C-státuszú: abaza, burját, kalmük, hakasz, komi, mordva, nogáj, udmurt,
• B-státuszú: altáji, baskír, csecsen, cserkesz, csuvas, ingus, kabard, karacsáj-balkár, tatár, tuvai.

Mik a lassú pusztulás fő oka:

• a beszélő közösség túl kicsi létszámú - önmagában persze a kis létszám nem ok, ha egy közösség önállóan él, hiszen vannak alig párszáz fős életerős nyelvek is, melyeket elszigetelt törzsek beszélnek csak, de ha a közösség másokkal együtt él kisebbségként, elkerülhetetlen a lassú beolvadás, erre jó példa a romans nyelv Svájcban,
• az előbbi okhoz hasonló: a közösség egy adott területen többségi ugyan, de azon kívül a nyelv használhatatlan, a lakosság mobilis, így a területet elhagyás a nyelv elvesztését is eredményezi a következő nemzedékek számára, erre példa a lapp vagy a szorb,
• a nyelvre annak beszélői nyelvjárásként tekintenek, így csak családi, helyi célra alkalmazzák azt, minden "komolyabb" dologra az "irodalmi" nyelvet, lásd alnémet, luxemburgi, limburgi, kasub,
• történelmileg olyan domináns idegen kultúra hatása a közösségre, mely nem tudta ugyan asszimilálni a közösséget, annak identitása megmaradt, de az áttért a domináns kultúra nyelvére, erre tipikus példa az ír, lásd ír nemzeti érzés nagyon erős, csak éppen ezt angolul fejezik ki, de az orosz Kaukázusban is hasonló a helyzet egyes nyelvekkel.

Természetesen ezek mindig hosszú folyamatok. S nem mindig egyirányúak, megesik az is, hogy egy nyelv lassan megy lefelé, majd elindul a felfelé haladása. Erre akár a magyar is példa: a XVIII. sz. végére a magyar családi nyelv lett, a "fontosabb" dolgokhoz a latin és a német kellett, majd a XIX. sz. elejétől a folyamat megfordult, míg a magyarból teljesértékű nemzeti nyelv lett ismét.

De mik a nyelvelhalás első jelei? Azt hiszem, ez a legérdekesebb, nem a nyelvek listázása. A folyamat kb. ez:

• idegen szavak tömeges átvétele olyan dolgokra is, melyekre már volt saját szó,
• idegen szavak eredeti alakjának megőrzése, azaz nem honosítása, nem hozzáillesztése a saját nyelvhez, mondjuk mintha a magyarban hirtelen megjelenne az angol "w" hang, s így kezdenénk ejteni az ilyen szavakat, pl. viszki helyett wiszkit mondanánk,
• a nyelvtan rendszerszintű változása idegen hatásra - önmagában a nyelvtan minden nyelvben változik folyamatosan, ezzel semmi gond, míg nem tömegesen idegen hatásra zajlik, lásd a magyarban az ikes ragozás lassú kihalása teljesen belső folyamat - az idegn hatás lehet egyszerűsödés, de bonyolódás is, a lényeg itt az idegen mintha,
• szókincs befagyása, azaz a belső szóképzési folyamatok leállása, helyette idegen szavak vagy körülírás, pl. mintha az olyan új szavak, mint "netezik" nem jelentek volna meg,
• stílusok megszűnése, azaz egyetlen egy nyelvi kifejzési szint marad meg - az élő nyelvek jellegzetessége, hogy ugyanaz megfogalmazható sokféle stílusban, lásd a "foglaljon helyet", az "üljön le" és a "csüccs le" ugyanazt jelentik, de más-más stílust jeleznek,
• a nyelvi logikában egy domináns idegen nyelv módszerének átvetele, pl. mintha a magyarban megszűnne az alanyi/tárgyas ragozás, mert ez egyetlen szomszédos nyelvben sincs, viszont megjellenének nyelvtani nemek, mert ez viszont van minden szomszédos nyelvben,
• a nyelvi közösség minden tagja - kezdetbecsak minden művelt tagja - beszél más nyelvet is anyanyelvi szinten,
• a nyelvi közösség tagjai egyes témákban képtelenek magukat szabatosan kifejezni, így ha ilyesmi merül fel, a másik nyelvre váltanak,
• a nyelvi közösség nem látja értelmét, hogy használja a nyelvet a családi életen, hagyományos kulturális szférán kívül,
• a fiatal nemzedék már nem tanítja meg gyerekeit a nyelvre,
• a nyelv az ősök hagyománya immár csak, aktívan nem használja senki anyanyelvként.

Ami a magyart illeti, természetesen semmi nyomát nem adja annak, hogy gyengülne, tért vesztene. Ugyanez igaz az európai nyelvek 90 %-ára.

Mark Fisher Kapitalista realizmus c. könyvében a kapitalizmus központalanságára azt mondja: "A legtöbb ember legközelebbi talkálkozása a kapitalizmus központalanságával a kólcenter. Fogyasztóként a kései kapitalizmusban egyre inkább két valóságban létezünk: az egyikben problémamentesen szolgáltatásokat kapunk, míg a másikban bekerülümk a kólcenterek őrült, kafkai útvesztőjébe, mely egy emlékezet nélküli világ, ahol az ok és az okozat titokzatos, felfoghatatlan módon kapcsolódik össze, ahol csodaszámba megy, ha valami elintéződik, s az ember elveszt minden reményt, hogy valaha is visszakerülhet a másik valóségba, ahol a dolgok zavartalanul mennek. Semmi sem példázza jobban a neoliberális világ képtelenségét, hogy megfeleljen a saját PR-jának, mint a kólceter. S mégis, a kólcenterekkel való általános rossz tapasztalatok ellenére, senki se bizonytalanodik el a kapitalizmus hatékonyságát illetően, mintha a kólcenterek működési logikája nem a tőke logikájának rendszerszintű következménye lenne, azaz annak, hogy a cégek annyira a profitszerzésre összpomtosítanak, hogy valójában még eladni se képesek."

Ezután a szerző meg is nevezi, mi a helyzet abszurditása:

• mndent sokszor el kell ismételni, felesleges részletekkel,
• s ha a sok ismétlés után meg is érti valaki mi a gond, a kólcenteresek akkor se értenek igazán ahhoz, amit csinálnak,
• de még ha hozzá is ért a kólcenteres, akkor se tud segíteni, mert nincs meg hozzá a megfelelő jogosultsága,
• az ügyfél azonban mégse lehet senkire dühös, hisz a kóülcenteres is áldozat, így a dühe csak őt magát nyugtatná meg, maga az igazi felelős mindig elérhetetlen.

A következtetés: a központtalan, "piaci" bürokrácia abszurdabb, mint a totalitárius, ahol legalább van egy központi hatóság.

Mindezt mint 13 éve kólcenteres alá tudom írni. A legviccesebb típusú kólcenter a terméktámogatás típusú. Magam is dolgoztam már ilyen helyen. Itt tulajdonképpen az van, hogy a témában nem szakértő embereket kiképeznek 1-5 hét "tréning" alatt a téma alapjaira, a nulláról indulva. A tréning után a dolgozók jó esetben kb. olyan szintű tudással rendelkeznek, mint a termék egy átlagos, nem szakember használója. Az átlagember azoban nem szokott terméktámogatást kérni olyan kérdéshez, amit ezzel a tudással meg lehet oldani. Így a jellemző az, hogy a kólcenteres, amikor kérdést kap az ügyféltől, nem tud mit mondani neki, sőt halvány fogalma sincs a témáról, így a következő lépés a segédanyagok megnézése. Ha nagy szerencse áll fenn, akkor megvan a válasz valahol leírva, s ezt a kólcenteres elmondja aztán az ügyfélnek. De ez viszonylag ritka. Ekkor jön a következők valamelyike:

• kamuválasz adása, aki volt már kólcenteres, az ezt művészi szinten képes végezni,
• ügyfél lepattintása: visszahívjuk, eszkaláljuk, menjen el a szervizbe, az ügyfél a hibás, stb. - a vonatkozó amerikai vicc szerint, amikor az ügyfél telefonál a villanykörte kólcenterbe, azt a választ kapja "kiégett??? ez képtelenség, nálunk itt ugyanolyan villanykörte van, s az nem égett ki! nézesse meg a csillárját!",
• újabb és újabb, rendszerint felesleges részletek bekérése az ügyféltől, míg az maga bele nem fárad az egészbe.

Valójában kell 5-6 hónap munkavégzés minden kólcenterben, hogy az ott dolgozó ember eljusson egy úgy ahogy tapasztalt felhasználó szintjére. 5-6 hónap alatt ugyanis sokszor megkapja ugyanazt a kérdést, így már fejből tudni fog válaszolni. Viszont a kólcenteresség rendkívül lélekölő, monotón munka, így nagyon ritka az olyan ember, aki egy helyen 2 évnél tovább marad. Az eredmény: az átlag kólcenter tömve van hozzá nem értő emberekkel, akik udvariasan nem segítenek, s valójában az ügyfél akkor jár a legjobban, ha saját maga megpróbálja megoldani problémáját.

Egy példa. Előfizető vagyok tárhelyre egy amerikai cégnél. Egyszer tavalyelőtt tapasztaltam, hogy nem megy rendesen a feltöltés. Írtam is gyorsan egy ímélt a kólcenterüknek, megkérdezve mikor lesz megint rendben a szolgáltatás, hiszen biztos voltam benne, valami ideiglenes szerverhiba.

Jött is a válasz 30 perc múlva, melyben képernyőképet kértek tőlem (a semmiről, mert arról nehéz képernyőképet küldeni, hogy valami nincs), valamint felszólítottak, használjak antivírus alkalmazást, továbbá telepítsem újra az operációs rendszert. Másfél óra múlva persze visszállt a szolgáltatás. Mint bennfentes persze rájöttem: a "policy" bizonyára tiltja a szerverleállások közlését az ügyfelekkel, viszont van valami "target" mennyi időn belül kell válaszolni az ügyfélpanaszokra. Szóval a gyakorlott kólcenteres alkalmazott bemásolt nekem válaszként egy teljesen irreleváns sablont, ezzel teljesítve lett a target, továbbá tudta, úgyis hamarosan ismét üzemelni fog a szerver.

Másnap még jött egy kérdőív is, mennyire vagyok elégedett a szolgáltatásukkal, ebben rákérdeztek:

• gyors volt-e a válaszuk,
• udvarias volt-e a munkatársuk,
• megoldódott-e a probléma,

csak azt nem kérdezték, volt-e bármilyen ok-okozati összefüggés a gyors, udvarias válasz és a probléma megoldódása között. Az egésznek semmi értelme, de mégis mindenki elégedett - abszolút tipikus eset.

S ha valami igazi, komoly probléma jelentkezik, nincs megoldás. Hiszen egyik "policy" és segédkönyv se írja le az esetet, az eszkaláció ide-oda pattog, az eszkalációt elbírálók se értik az egészet, meg jogosultságuk sincs, így ők is hárítani kezdenek. A valós döntéshozók viszont magasan vannak, a fellegekben, ők csak a "nagy képpel" foglalkoznak, továbbá azt mondják "arra van a kólcenter, hogy intézzék a problémás ügyfeleket, mi nem értünk hozzá, időnk sincs erre".

Tényleg az a következtetés, hogy a kommunizmusban ez jobban működött, ott legalább lehetett levelet írni Kádár elvtárs titkárságára. Persze a szemfüles kelet-európai ember ezt itt is megpróbálja: megkeresi a cég főemberét, ír neki, majd... nagy meglepetésére választ kap ugyanattól a kólcentertől, mely eddig se tudott érdemi választ adni neki. Nem tudja ugyanis, hogy a nagy vezetőhöz küldött, nem rá tartozó üzeneteket nem a főember titkársága kezeli, hanem ezek átküldésre kerülnek az "illetékeshez", azaz tök ugyanoda, ahová eredetileg is fordult az ügyfél.

A kapitalista Kádár elvtárs sose szánja meg az egyszerű embert, nem segít neki, hiszen ez irracionális, nem kifizetődő lenne.

 

Kapcsolódva ismét korábbi írásomhoz, a vetélkedő még egy népszerű televíziós műfaj.

Hagyományos verziója a műveltségi vetélkedő, ami persze nem műveltséget mér, hanem lexikális tudást. De itt még legalább vannak kérdések, melyekre válaszok születnek. A műfaj még korlátozottan hasznos is.

E műfaj fő eleme az óvatos kasztingolás. Gondosan be kell lőni a játékosok tudásszintjét. Ha a játékosok nagyon tájékozatlanok, senki se fogja nézni a műsort. De ha túl professzorosak, akkor se. Olyan erős középszinthez képest kicsit alul lévő, kicsit felül lévő játékosok az ideálisak, a nagyon jó és nagyon rossz szereplőkből nagyon kevés kell (ez tehát más, mint a tehetségkutatókban).

Az emberek sikeres elbutítása következtében azonban ezek a műveltségi vetélkedők mennek ki a divatból. A mai trend: nem is kell tudás, hanem szerencsejáték szinten megy a "vetélkedés". Korábban ez csak az erotikus vetélkedők esetében volt divatban, de ma az erotikus vetélkedők immár feminista tiltás alá esnek.

Ma már azonban mind a pajkosság, mind a műveltség ki vannak zárva. A vetélkedők le lettek butítva. Ezek csúcsa valószínűleg a hatalmas nemzetközi sikert befutott Deal or No Deal (a magyar verzió Áll az alku? név alatt futott), ahol 60 percen keresztül dobozokat nyitogatnak a versenyzők, s közben komolyan arról beszélnek, vajon mi lehet egy-egy zárt dobozban. Önmagában persze ezzel semmi gond a résztvevők szempontjából, ez egy egyszerű lottó- vagy pontosabban sorsjegyjáték, a gond azzal van, hogy több százmillió ember képes azt nézni, hogy vadidegenek a képernyőn lottóznak. Hisz ha a nézők részt vennének, akkor ez racionális lenne, de itt nem ez történik.

Valószínűleg e műfaj szülte meg a vetélkedők csúcsát, ahol már vetélkedés látszata sincs: a valóságsót. Ennek lényege, hogy a műsor az, hogy azt nézzük mit csinálnak vadidegenek összezárva egy lakásban.

Kamaszkorom kezdetén, a 70-es években, egy haverommal kitaláltuk az abszolút koncertet. Ez azt jelentette elképzelésünk szerint, hogy kiáll a színpadra pár zenész és énekes, majd nem játszanak semmilyen hangszeren és nem is énekelnek, sőt nem is mozognak, nem is szólnak semmit. Álldogálnak pár percig, majd elmennek. Siker esetében még visszajönnek többször, szóval több "számot" is előadnak akár. Ki gondolta volna, hogy ilyen tényleg lehetséges...

Megjósoltam előre, hogy mi lesz ebben az ügyben, az EU contra Lengyelország/Magyarország ügyben: Brüsszel meg fog hátrálni, ügyelve persze az arcvesztés elkerülésére. Miért? Mert a megállapodás sokkal inkább brüsszeli érdek, mint magyar.

S megjósoltam, hogy erre a ballib reakció az lesz, hogy "Orbán bukott, gyáván megadta magát, győzött az EU", stb.

Így aztán kicsit meg is lepődtem, hogy a legelső nap csak a legostobább ballib médiák és politikusok zengtek győzelmet, a nagyobb rész megmondta az igazságot. Ennyire rossz jós lennék? Elbizonytalanodtam. Vagy a ballibek kezdik érzékelni a valóságot? De hát, ez képtelenség!

Szóval gondolataim kuszák voltak. Szerencsére azonban a második naptól minden visszatért a normalitáshoz, immár az a ballib hivatalos álláspont azóta, hogy hatalmas ütés érte Orbánt, s aki mást mond, azt megvette Orbán kilóra. Megnyugodtam, mégse ment el jósképességem.

Sok rosszat lehet mondani Soros gazdáról, de egy valamit nem: hogy buta ember, aki nem képes átlátni a dolgokon. Úgy nagyjából 10-szer több esze van, mint a legokosabb ballib megmondóembernek. Még jó, hogy a most "győzelmet" ünneplő ballib törzsszavazó nem olvas semmit magyar médiákon kívül, mert lám mit ír a témáról személyesen a gazda:

Kapcsolódva korábbi írásomhoz, a konyhasó is egy rendkívül népszerű televíziós műfaj. Szóval nem a NaCl, hanem a szakácskodással foglalkozó tv-műsorok.

Az alapváltozatnak még volt is valami értelme. Ott a lényeg: áll a konyhában a hölgy/férfi, mutat alapanyagokat, majd bemutatja a főzés folyamatát. Mondjuk az archetípus a mindig tökéletesen kisminkelt, de kicsit túl sokat mosoiygó Giada De Laurentiis, vagy a komoran vicces Jamie Oliver.

Ezt lehetett még fokozni utazási filmekkel, amikor elmegy a szakács x helyre, s megmutatja ott miket esznek az emberek. Ennek talán legjobb példája egy idősebb angol emberke műsora, aki annyira komolyan veszi a valóságot, hogy rendszeresen beszél még az őt filmező stábról is, továbbá nem alkalmazza az ilyen műsorok hagyományos trükkjeit (lásd, azonnal kész van az étel, mert már előre megcsinálták).

De mivel ez kevésnek bizonyult, hozzá kellett adni sóelemeket is. Az egyik irány a "híres ember főz", itt ostoba celebek abszurd dolgokat készítenek el, pl. cápaorr parasztosan, hidegen sült kakaduval töltve, kókusztejes mangóágyon, flambírozva. A celebek közben dumálnak, össze-vissza csevegnek, majd kijelentik egymásról, könnyezve tapsolva, hogy mindenki hatalmas konyhaművész.

De kell a kisember részvétele is, mert az az igazi só. Szóval jönnek a versenyzők, akik aztán több körben kiesnek, az egyes körökben pedig értelmetlen feladatokat teljesítenek, pl. 15 perc alatt süssenek meg egy fél malacot. A versenyzők átélik a versenyt, hatalmas az érzelmi teher, mintha az életükért küzdenének, de amint kihirdetik a győztest, csoda történik: az összes vesztes önfeledten örül a győztesnek.

Azt hittem, ezt nem lehet alulmúlni, de tévedtem. Aztán megtudtam, van olyan műsor is, ahol a téma az, hogy nézzük valaki hogyan főz rosszul. Hála Istennek, elfelejtettem a műsor címét.

A liberálisok azt mondják, a marxizmus azért rossz, mert utópia. Pedig a liberalizmus is utópia, csak rosszabb módon. Mert ha a marxista utópia megvalósítható lenne, nem lenne rossz benne élni. Míg a liberális utópia ténylegesen meg is valósítható, csak szerencsére a liberálisok 99+ %-a se akarja megvalósítani, mert még ők is értik, hogy ha ez megtörténne, a lehető legrosszabb lenne benne élni úgy a lakosság 99+ %-a számára-

A liberális eszme alapja ugyanis az egyéni szabadság abszolutizálása, ennek következménye, hogy a rendszer azokat az egyéneket támogatja, akiknek erősebb az érdekérvényesítő képességük az adott társadalomban.

A liberalizmus tulajdonképpen azt állítja: minden egyén élje ki a lehető legnagyobb mértékben saját szabadságát, ennek a korláta csak egyes állam által kikényszerített büntetőjogi elvek, ill. a legfontosabb korlát a többi ember szabadsága. A liberális utópia lényege: mivel mindenki a saját szabadsága maximalizására törekszik, így egymást kioltják ezek a vágyak, s a végeredmény egy gazdagodó, egyenlőség felé haladó, harmonikus, nagyon szabad társadalom.

Csakhát a valóság nagyon más: a versenyben ugyanis mindig győz valaki, s a győztest egyre nehezebb korlátozni. A végeredmény a valóságban: kicsiny abszolút szabad elit, s teljesen alávetett többség.

A liberális utópia gyakorlatilag az ököljog.

Nem véletlen, hogy a mai liberális demokráciákban egy sor olyan jellemző van, melyek ellentmondanak a liberális elveknek. Így próbálja a rendszer biztosítani saját működőképességét. Lásd pl. a munkaidő szabályozása, a minimálbér, a szabadságolás, a szakszervezet, a sztrájk, stb., ez mind ellentmond a liberális elveknek. Ugyanez más területeken is, lásd monopóliumellenes szabályok, fogyasztóvédelem, stb.

Sőt még az általános választójog is. A XIX. században a liberális érv az általános választójog ellen éppen az volt, hogy csak szabad, független ember szavazzon, mert mindenki más valakinek a befolyása alatt áll: ezért ne szavazhassanak a cselédek, az alkalmazott munkások, a nők, hiszen igazán szabad ember csak a tőkés, az önálló mesterember, a parasztgazda, a szabadúszó értelmiségi, szóval csak nekik kell megadni a szavazati jogot.

Valójában a létező liberális tásradalmak története arról szól az utóbbi 200 évben, hogy a liberalizmus folyamatos hátrál, kénytelen elfogadni egyre több nem-liberális szabályt.

Erre válasz a klasszikus liberalizmus feléledése a 80-as években, amit valakik elneveztek "neoliberalizmusnak", miközben nem "neo", hanem éppenhogy klasszikus, eredeti liberalizmus. Ennek lényege: a nem-liberális elemek folyamatos és lépcsőzetes kivezetése a rendszerből, visszatérés a klasszikus liberális ideálokhoz.

Láttuk ezt már a marxizmusnál. A Sztálin utáni szovjet model egyre rosszabbul működött, így lassan kezdtek bevezetni liberális elveket, melyek persze teljes ellentmondásban voltak a rendszer alapjaival. Aztán a 80-as évek elején komolyan felmerült: vagy kapitalizmus lesz vagy vissza a sztálini modellhez. A havannai KGST-csúcson ez szóba is került, a sztálini modell visszahozása, csak nem kapott többségi támogatást, s ami a legfontosabb, a szovjet képviselő tartózkodott, márpedig a KGST-ben kötelező volt a szovjet egyetértés minden döntéshez.