Havanna az amerikai időkben Kuba kirakata volt, ahogy Kuba meg Észak-Amerika kirakata. Egy rakás dolog előbb volt Kubában, mint az USA-ban, az amerikaiak sokszor Kubát egyfajta tesztlaboratóriumnak használták. Pl. Kubában előbb volt színes tv-sugárzás, mint az USA-ban.

Amiben szintén megelőzte Kuba az USA-t az a többszintes lakások.

Havanna nagyjából 3 nagy részre osztható:

• a Havannai-öböltől keletre fekvő rész a keleti rész,
• az Almendaras folyótól nyugatra fekvő rész a nyugati rész,
• a kettő közti rész pedig a középső rész.

Az Almendares folyó Atlanti-óceéni torkolata nyugati részén egy kis félsziget van, ennek a félszigetnek a óceáni partján épült fel 1955-ban a 11-emeletes Hotel Rosita luxusszálló, mellette pedig 1957-ben az Edificio Riomar, szintén 11-emeletes, összesen 201 lakással: a lakások egy része kétemeletes.

1960-ban államosították az épületeket, s átnevezték őket, nevük Sierra Maestra lett, ezen belül A és B épület. (A Sierra Maestra egy hegység Kelet-Kubában.) Azok a lakások, melyeknek tulajdonosai nem mentek el Kubából, nem lettek egyébként államosítva! De mivel ezek luxuslakások voltak, azaz a tulajok jellemzően a felső osztályból és a felső középosztályból származtak, tehát elmenekültek az USA-ba, így a lakások 95 %-a állami lett végül.

Végülis így lett kb. 500 szabad lakás, kiváló állapotban, berendezve, fantasztikus helyen: az épületek külső fala 25-30 méterre volt a tengertől, lertesített környezettel, több gyönyörű medvencével, s közvetlen strandkapcsolattal.

A legkisebb lakások egyszobások voltak, ezek volt - viszonylag - olcsóbb szállodai szobák voltak, de ezek is kis erkéllyel az óceán felé. A legnagyobb lakások pedig 400 m² feletti panorámás, teraszos, kétszintes lakosztályok.

1960-ben meg is lett a 2 épület új szerepe: a megindult szocialista együttműködés során Havannába kiküldött szovjet, keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár szakértők és diplomaták egy része itt kapott bérlakást.

Bár mi nem ott éltünk, jól ismertem a 2 épületet, a havannai magyarok kb. negyede itt élt ugyanis. De aki nem élt ott, az is látogatta a medencék miatt.

Az én első személyes élményem 1980 nyara. Bár ekkor már láthatóak voltak a kopás határozott nyomai, még elég magas volt a színvonal, még jobb volt pl. a nagy medence, mint egy akkori budapest strand medencéje.

A múzsám pedig - bár az ő családja se ott élt - rendelkezik 1975-1978 közti élményekkel is, az apja akkor is Havannában dolgozott. Akkor pl. még kávézó, cukrászda, szendvicsbár is működött az épületekben.

Valójában folyamatos romlás zajlott. A 80-as évek közepére a medencék már erős rozsdásodást mutattak, immár az ember nem szívesen fürdött ott.

Személyes emlékem: 1985 szeptemberének végén a medence melletti füves területre ültünk le későbbi múzsámmal, ez volt a legelső alkalom, hogy valahová együtt mentünk, bár még teljesen haveri alapon akkor. Ekkor már eszünkbe se jutott volna használni a medencét, az átlagember ilyenkor csak a tengerbe ment be.

Szocialista kiküldöttek 1990-ig voltak Havannában. Amíg voltak, még volt valamilyen fenntartás, de ez már csak magukra az épületekre vonatkozott (legyen áram, víz), a külső részek lassan elvadultak, kezdtek építési területre válni.

1990-től viszont elindult a teljes káosz, a tulajdonos (kubai állami ingtlankezelő) immár semmit se csinált: lassan elkezdtek részek leomlani az épületekről, a liftek működése megszűnt. A B épület be is lett zárva, életveszályessé nyilvánítás után. Az A épület (a volt Riomar) máig nyitva, s a 201 lakásból 12 máig lakott: ezek mind kubaiak, ki nem vándorolt tulajok és azok utódai, akik küzdenek az elemekkel, reménykedve, hogy nem esik rájuk a plafon.

Érdekes statisztika: az utóbbi 32 év alatt hogyan változott az egyes kelet-európai országok lakossága. Természeteen az egyes országok esetében a mai területre számítva:

Van az adatok között 2 ország, ahol figyelembe kell venni, hogy a drasztikus lakosságváltozás fő oka háborús:

• Abházia: a lakosság 40 %-a grúz volt a szovjet kor végén, ennek 75-80 %-a elmenekült miután Abházia független lett és kitört a háború, ugyanakkor a grúziai abházok 90-95 %-a pedig áttelepült Abháziába,
• Dél-Oszétia: szinte azonos, mint az abház helyzet, csak Dél-Oszétiában eleve kevesebb grúz élt.

Még érdekes: 3 ország, ahol nagy a természetes szaporulat, de ezt ellensúlyozza a hatalmas kivándorlás - Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó.

Friss hír: a Facebook alkalmazottainak új neve ezentúl "metamate" - ezzel ugyanis "még egyértelműbbé vált, hogy mi a cég célja, és az is, hogy a munkavállalók egy nagy közösségként dolgoznak a metaverzum létrehozásán".

Minden nagy cég életében eljön ez a pillanat. Nincs már mivel foglalkozni, így elkezdődik a szavakkal való marháskodás.

Ha nem tapasztaltam volna egykor a saját bőrömön, nem hittem volna el.

Amikor 2007-2009 között nokiás voltam, egy szép nap, valamikor 2008-ban, jött a fenomenális döntés kiemelten magas szintről: ezentúl az úgyfélszolgálat neve nem Nokia Customer Support, hanem Nokia Care, s ez annyira alapvető koncepcionális változás, annyira 180 fokos változás a cég életében, hogy ez minden más nyelvre is érvényes!

Eleinte valaki még értelmesen megpróbálta elmagyarázni, hogy a Nokia Care nem fordítható le magyarra. Mert mondjuk a Nokia Gondoskodás az valami öregotthon elnevezésnek tűnik, a Nokia Törődés az meg betegszolgálatnak, a Nokia Gondozás valami fatális tévedésnek, míg a Nokia Aggodalom meg szimplán röhejes, de mind a 4 verzióban van valami közös: egyik se fejezi ki azt, amit az angol változat, azaz azt, hogy ügyfelek bajos ügyeivel való kiemelt gondoskodás zajlik.

A válasz az volt: ez a döntés, tessék betartani, pont. A mi dolgunk ugyanis nem a gondolkodás, hanem a teljesítés.

Ilyenkor persze a kelet-európai ember gyorsan feltalálja magát: legyint, bólint, majd nem teljesít.

A leglelkesebb dolgozók eleinte angolul mondták be a nevet, azaz "Nokia Kér", azért nem merték alapól nem betartani az utasítást, de hamar ők is abbahagyták, miután erre a válasz a "mi van? mit kér? én az ügyfélszolgálatot hívtam!" lett jellemzően.

A lényeg: a "fenomenális" koncepcióváltás után 2 héttel mindenki már csak a régi "Nokia Ügyfélszolgálat" nevet használta.

Fent pedig elkönyvelték: a koncepcióváltás teljes siker.

A nagy cégek szabálya: senki se tud semmit, annak amit mégis tud semmi köze a valósághoz, viszont minden teljes kirobbanó siker.

A biztos április ballib bukás már csak a ballibek butább része nem tudja, lásd a Jákob-Rosszabbik féle társaságot és az MZP rajongói kört.

Pedig az eredeti MZP-terv még működőképes is volt, emiatt rendkívül veszélyes. Nagyjából a lengyel példa lebeghetett MZP előtt kezdetekben, ahol két jobboldal küzd egymással, egy európaipárti konzervatív és egy európaszkeptikus konzervatív. Csakhát Magyarországon ez nem működhet, az meg mégse lehet, hogy a ballibek vezére folyton a ballib értékek ellen beszél. Mára MZP elfogadta az összes létező progresszívista értéket, miközben gazdaságpolitikai téren eleve nem volt nézeteltérés közte és az "óballibek" közt. Közte és a DK között ma már tulajdonképpen az egyetlen eltérés, hogy még nem szidja a határontúli magyarokat és nem követeli helyidegen álmenekültek tömeges betelepítését.

A ballib tábor okosabb része - a DK - már felkészült. A vereség biztos tudatában, s már most előre mindent megtesznek, hogy ez a vereség ne az övék legyen. Látványosan alig kampányolnak, nem határolódnak el MZP legbutább szövegeitől se, még Gyurcsányné is jó előre bejelentette, marad EP-képviselő. Minden jelzi: a DK MZP-t fogja felelőssé tenni a kudarcért.

Az MSZP nyerő útja az egyesülés lenne a két jellegtelen mikropárttal, az LMP-vel és a P-vel, ez legalábbis minimalizálná a vereséget. Majd valamilyen balos fordulat. De szerintem az MSZP-sek túl ostobák ehhez, szóval nagyobb az esélye, hogy erre nem jönnek rá, majd a DK beolvasztja őket.

A Jobbik sorsa azon múlik, bejut-e a Mi Hazánk. Ha igen, az a Jobbik vége lesz. Szerintem még az is simán megeshet, hogy egyes jobbikos képviselőkből idővel mihazánkos lesz.

Én tehát azt hiszem, csak a DK és a Momentum lesz talpon jövő ilyenkor. Kb. abban a viszonyban, mint a rendszerváltozáskor az SZDSZ és a Fidesz.

Gyurcsány pont az fogja tenni, amit Orbán 2006-ban: szavakban ki fog állni valamilyen tiltakozás mellett (lásd: lejt a választási rendszer, 1 millió ukrán szavazott, meghamisították a szervert, s hasonló ballibbant mítoszok), de közben arra játszik majd, hogy az egész összeomlik. Ő ugyanis tudja: nem "összefogás" kell, hanem egy erős ballib párt.

Jó móka lesz, az biztos.

Nyilván minden sportban van zsűrizés. De minél nagyobb a szerepe a zsűrizésnek, annál viccesebb az adott sport.

Ezért is a kedvencem a billiárd, ott a legkisebb a szerepe a zsűrinek. Nagyon-nagyon ritkán látni olyat egy sznúker meccsen pl., hogy a bíró aktív főszereplővé válik.

Aztán az ellenkező véglet a művészeti sportok, lásd ritmikus gimnasztika és műkorcsolya.

A Kamila Valijeva féle doppingügy megoldása frappáns lett, annyi pontszámot kapott a versenyző, hogy éppen lecsússzon a dobogóról.

Ráadásul most semmi oroszellenesség nem volt, hiszen az arany- és ezüstérem így is orosz lett.

Bevallom, én csak azért nézem néha ezeket a versenyeket, hátha valaki seggre esik. A pontozásban egyébként ez se számít: a "sztárnak" kikiáltott versenyző akár seggre is eshet, akkor is több pontja lesz végül, mint a csak "fejlődőnek" kikiáltott versenyzőnek.

Múlt héten volt a rendszerváltó alkotmányzás a Városligetben. A közhiedelem szerint ez egy a sok ballib marhaság közül, pedig nem. A rendszerváltó alkotmányzók ugyanis nem ballibek, hanem tényleges elmebajosok.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek az alkotmányozósdinak ismerem a legkorábbi eredetét. Az ötletgazda egy ballib blogger volt 2012 elején a 2016-ig működött NolBlog-on. Az eredeti ötlet csak 2 pontból állt:

• nem volt törvényes az új, 2012-es alkotmány elfogadása,
• az új alkotmánnyal egy új ország lett létrehozva;

persze még a legelején bizonyítottam, mindkét állítás marhaság, de ennek semmi hatása nem lett azon kívül, hogy az ötletgazda minden létező fórumáról kitiltott engem. Aztán az egész burjánzani kezdett, már már több oldalnyi baromság lett belőle.

Az ötletgazda legelőször ex-SZDSZ-es körökben házalt fantáziáival, de akkor ott még nem Fleck Zoltán volt az alkotmányjogász szakértő, hanem a témához ténylegesen is értő emberek, így gyorsan lekapcsolták a lelkes bloggert, majd örökre melegebb éghajlatra tanácsolták. Ennek eredménye csak az lett, hogy a lelkes nyugdíjas blogger szakított a ballibekkel, de viszont egyre jobban belelovalta magát az "alkotmányozásba".

A szakítás a ballibekkel a szó teljes értelmében értendő. Csak mivel a Fideszhez nem mehetett - hisz éppen a Fidesz alkotmánya ellen küzdött -, gyorsan olyan arcok körében találta magát, akikhez képest a korai jobbikos szubkultúra is erősen liberálisnak tűnt. Ma már ez a réteg nem annyira ismert, de a 90-es évek végén még egész komoly súlyt képviseltek: ez a Szűz Mária magyar volt, a sumérek színmagyarul beszéltek, s a hunok évszázadokkal Jézus előtt is már keresztények voltak áramlat, s egyetlen konkrétum a máról, hogy Magyarországon "cionista diktatúra" van.

Szóval az ex-ballib blogger bácsi kiöregedett 90-es évekbeli nemzetiradikális ex-fiatalok körébe került. Ebben a körben a joghoz kb. annyit értettek, hogy van a zsidó bíróság, mely meghurcolja az igaz magyarokat, így az ehhez képest mégiscsak képzett blogger szavait mindenki áhítattal itta. Ő meg igyekezett alkalmazkodni: bár eleinte még nem zsidózott, de beleszőtte az alkotmányozásba a Csodaszarvast, Attilát, a Fehérlófiát, s a Szentkoronát, így lassan teljesen nemzeti jellege lett az egész, eredetileg liberális agymenésnek. Később persze sikerült eljutni odáig, hogy Orbán "bolsevik zsidó".

Aztán a hívek kiderítették pár évvel később, hogy az alapító alkotmányozó blogger bácsi is "zsidó" - értsd: ex-SZDSZ-es -, így végül kizárták mindenhonnan mint befurakodott ellenséget. Ma már nem aktív a bácsi a közéletben. Csak időnként hadakozik a Facebook-on egyes volt hívei ellen. Személyes sorsa viszont jóra fordult: összejött egy nála kb. 30 évvel fiatalabb csajjal, aki messiásként imádja őt, szóval már nincs egyedül.

De a mozgalom nem halt meg. Sőt! Bár részekre szakadt, megmaradt a keménymag. S mivel immár a joghoz teljesen nem értő lelkes emberek kezdtek jogi szakvéleményeket írni, egyre nagyobb marhaságok születtek. Ma már olyanokat írnak, amihez képest az eredeti ötlet kifejezetten értelmesnek tűnik.

Szinte hihetetlen, de egy fiatalabb lelkes harcos mára odáig emelte a mozgalmat, hogy az képes volt idén február 12-én összetrombitálni 20 ezer embert!

A legfrissebb ötletük ugyanis: össze kell gyűlnie az országlakosság 1 %-ának és ezzel azutomatikusan megszűnik az államhatalom, a nép veszi át a hatalmat. Ez állítólag egy nemzetközi jog elv, persze csak szerintük.

A másik fejlemény: időközben a ballibek egy vonulata - Fleck és Róna vezérletével - eljutottak az eredeti ötlet részleges elfogadásáig. Ez meglepő, mert ők azért rendelkeznek diplomával.

Fel lehetne vetni, miért nem egyesülnek fleckék-rónáék a rendszerváltó alkotmányozókkal? Persze a nyilvánvaló okot leszámítva: a zsidózást. Alapvetően a külsőségek miatt, mert azért nehezen lehetne elképzeni a ballib keménymagot Székely Himnusz éneklése közben.

A belső csoportjuk a Facebook-on nem nyilvános, de ez igen - vannak videók a múlt heti gyűlésről.

A Kádár-alatti magyar humorral kapcsolatban nyilván csak a középső és kései szakaszról lehetnek személyes megfigyeléseim. Középső alatt a virágzó kádárizmust értem, azaz az 1969-1980 közti időszakot. Nyilván az én személyesen tapasztalataim valahol 1973 végén kezdődnek, 6 éves koromban, nagyon szerettem akkor pl. Hofi Majakovszkij-paródiáját. De aktívan csak 10 évesen kezdtem hallgatni pl. a rádiókabarét.

Akkoriban a rádiókabaré, s különösen a szilveszteri hatalmas erejű intézmény volt: onnan lehetett megtudni mi a hivatalos álláspont, mettől meddig szabad a szó. Az emberek felvették az adást, s adogatták egymásnak, mert az eredeti felvételt szilveszterkor kevesen hallgatták, hiszen olyankor a legtöbben jellemzően ünnepeltek.

A fő eltérés a két időszakasz között: míg a középső szakaszban még jelen volt az aktív rendszerhűség-propagálás, míg a későbbiben ez szinte teljesen hiányzott.

Az utolsó emlékem a hivatalos magyar humorban az aktív rendszerpropagandára 1982, az alkalom Lech Wałęsa Nobel-díja volt. Ekkor pl. megjelent olyan karikatúra a Lúdas Matyiban, melyben egy békegalamb álarcos dögkeseselyű Nobel-díjat hord a csőrében. Ezt leszámítva semmi más hasonlóra nem emlékszem.

Ill. volt egy sajátos eset, de erről később.

Ezután pl. a lengyel eseményekkel kapcsolatban se ez a direkt módszer ment, hanem a sokkal kifinomultabb burkolt. Ez a kései szakasz "összekacsintós" humora: az üzenet sose az volt, hogy jó a rendszer, hanem az, hogy nem lehet változtatni rajta - a lengyelek is nem azért ítélendőek el, mert nincs igazuk, hanem azért mert "bajt kevernek", "ugrálnak".

A kabaré fő területe persze teljesen politikamentes volt, de a közéleti elem folyamatosan növekedett. A 3 fő terület, amiben szabadon mehetett a kritika nagyjából a következők voltak:

• a hanyagság és szakértelemhiány ekézése, azaz az illetékesek rosszul dolgoznak, itt akár a felsővezetés alsó szegmensét is lehetett kritikával illetni, lásd a kormányt: mindenkit itt emlékeztetnék arra, hogy a Kádár-rendszerben a kormány - ellentétben a mai helyzettel - nem az ország vezető szerve volt, hanem bár vezető, de alárendelt, adminisztratív jellegű intézmény, mely a magasabb szervek utasításait hajtotta végre,
• rosszul működik a magyar gazdaság, a termékek vacakok, ami nyugati, az sokkal jobb,
• egyes intézmények totális kritikája, talán a legelterjdtebb téma az volt: miért ilyen unalmas a magyar tévéműsor.

Természetesen Kádár kedvence, Hofi engedhette meg magának a legtöbbet, de más is elmehetett nagyon messze a fentiekben.

Természetesen a rendszer alapjai tabuk voltak Hofi számára is: Kádár, a pártvezetés, a Szovjetunió, 1956, a szocialista államrend.

Az említett sajátos eset a kései időszak végefelé volt, ha jól emlékszem az 1984-es szilveszteri kabaréban. Az akkor népszerű olasz popegyüttes Ricchi e Poveri népszerű dalát átköltötte Verebes István egy Kádár-dicshimnusszá (a szöveg egy része: "van pótolhatatlan ember, egyetlen, ott van az ő helye, az mindig is rá vár, a neve nem titok, úgy hívják: Kádár - mindenképp, mindenhol hangzik, ott üljön bisz hundertcvancig"). Baromi gázos volt ez akkor is, jól emlékszem: az emberek meg voltak döbbenve ezen a kényszeres Ceaușescu stíluson, ami pedig nagyon nem volt divatban Magyarországon: pl. az egyetlen alkalom, ahol ki lehetett tenni Kádár fényképet a május 1-jei felvonulás volt.

Különösen, hogy ekkor már kezdtek megjelenni a rendszer alapjait finoman ugyan, meg áttételesen, de teljesen nevetségessé tevő számok, lásd Markos-Nádas: Kőbe zárt lélek (de jobban ismert "Húgyos Józsi" néven).

Nagyjából 1988 elején szűnt meg a kabaré hatalma az országban, egyszerűen kicsúszott akkorra a talaj az "odamondogatás" alól. A legnagyobb profi, Hofi se volt képes alkalmazkodni, előbb elkezdett végtelenül trágárkodni, majd beállt a ballib csapatba jellegtelen és egyre tehetségtelenebb mellékszereplőként. Hofi a leggusztustalanabb 1989-1990-ben volt, amikor még nem tudta eldönteni mit vár el tőle a hatalom, így igyekezett úgy kritizálni, hogy egyik oldalt se sértse meg halálosan: az már biztos volt, hogy a kommunizmust szidni kell, de azt még nem lehetett tudni, hogy ezt nép-nemzeti vagy liberális alapról "kell"-e csinálni.

Összhasonlítva más országokkal, a magyar kabaré sajátos volt: nagyon sok meg volt engedve neki. Az általam személyesen ismert 3 másik országban - Bulgária, Kuba, Szovjetunió - ez a műfaj ebben a formában nem is létezett, ott az volt az igazi eredmény, hogy a kabaré mentes maradhatott a közélettől, azaz nem kellett a hivatalos propagandát közvetítenie. A rendszer apró visszásságait ott is lehetett kritizálni, de nem ebben az alakban, hanem a kisebb közönséghez eljutó műfajokban, mint irodalom, zene, film.

Az átlagos bolgár szilveszteri műsor pl. kb. így nézett ki a 80-as években:

• rövid vicces sztorik: helyzetkomikum,
• balett, hiányos öltözetű táncosnőkkel,
• egy rakás népszerű bolgár könnyűzenész,
• meghívott szocialista sztárvendégek (pl. Neoton Família),
• kötelezően élőben valamilyen népszerű, de már másodvonalbeli nyugati sztár,
• néptánc, népdal,
• felvételről nyugati könnyűzene.

Ami elmondható összegzésként: mindenhol az volt a modell, hogy a közéleti humor a harcos rendszerpártiságtól indult, majd a rendszerpárti él egyre csökkent. Ez Magyarországon ment a megmesszebb, ott eljutott az óvatos rendszerkritikáig is. Míg Kuba ment a legkevésbé idáig: Kubában mindig maradt egy kis rendszerpárti eleme. Míg a bolgár és szovjet eset a kettő közé esett: rendszerkritika nem lett, viszont megszűnt a rendszerpártiság is.

Az az ősi hedonista gondolat majd annak modern liberális, még radikálisabb verziója, hogy kevés az emberélet hossza, ezért a minden egyes pillant kellemességét kell célként kitűzni, csak a józan ész lehet ennek korláta (lásd: hiába okoz gyönyört a szomszéd nő megerőszakolása, ha aztán emiatt börtönben kell eltöltenünk pár évet, a végső összesítés negatív, azaz nem érdemes megerőszakolni a szomszéd nőt).

Nem véletlen, hogy az eredeti ókori hedonizmus gyorsan eltűnt, helyét hamarosan átvette az epikureizmus - egy sokkal kifinomultabb hedonista tanítás, mely tulajdonképpen máig hatást gyakorol.

A kérdést kicsit másképp ugyan, megfogalmazta József Attila is Két hexameter című versében: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.".

Esetünkben nem csupán a tisztesség a kérdés. Hanem egy sokkal nagyobb keret: az önérdek tartalma. De ez csak keresztény hittel érthető. Viszont van egy középső keret is: eleve az élet értelme, ez pedig megérthető akár materialista, ateista hittel is (végülis az epikureusok is ilyenek voltak).

Ez könnyedén megérthető: vajon nem károsítja-e meg a pillanatnyi örömöt is akár, ha az örömhöz helytelenül jutottunk? S itt nyilván nem szigorúan vett erkölcsről van szó, nem határesetekről, hanem teljesen egyértelmű ügyekről.

Valójában éppen azért nem szabad hedonistának lenni, mert egy életünk van!

Apáméknak volt egy nagyon jó kubai haverjuk annak idején Kubában. Én is szimpatizáltam vele, kellemes és művelt ember volt. Most halt meg 3 éve, 80+ évesen, nem Kubában, mert onnan végülis elvándorolt a 90-es évek közepén.

Külsőleg is érdekes volt. Színnéger volt, nulla fehér vérrel, de nem a tipikus kubai néger. Az amerikai spanyol gyarmatokra ugyanis a rabszolgakereskedők a rabszolgákat 95-97 %-ban a nyugat-afrikai partvidékről szerezték be, nagyjából a mai Gambia és Észak-Angola között, de ezen belül a legtöbb a mai Guineai-öböl északi részéről - a mai Benin, Nigéria és Togó volt a fő terület.

Ma a témáról hivatalosan nem szabad beszélni, tagadni illik a rasszok létezését, de attól persze még vannak. A totál amatőr is látja, hogy ahogy a fehérek csoportokra oszlanak, ugyanez igaz a négerekre is. A nyugat-afrikai típus közepesen magas, erős, míg a délnyugat-afrikai alacsony, gyenge testalkatú, a kelet-afrikai pedig inkább magas, erősen állóképes. De még az egyes hajlamoknál is látható: pl. a nyugat-afrikaiak könnyebben híznak meg. Ezt jelenleg kutatni persze nem szabad. Pedig mindennek a tagadása kb. olyan, mintha azt állítanám az én két kutyám azonos, s csak kulturális, társadalmi eredetű eltéréseik lennének - a nagyobb kutyám pomerán-csivava keverék, a kisebb meg csivava-pincser, mondanom sem kell, az előbbi a főnök, mert kb. 3-szor erősebb, s ennek oka nem "kulturális", hanem biológiai.

A lényeg: a kubai néger haver nem nézett ki kubainak! Magasabb volt 186 cm magas apámnál, szikár és atlétikus volt, hosszúkás fejjel, azaz mindenben más, mint az átlag kubai néger - nem tudni hogyan, de az ősei csakis kelet-afrikaiak lehettek. Én egyébként ezt el is mondtam neki, ő meg azt mondta, hát sajnos nem lehet sehogy se kutatni az őseit, hiszen az állatok módjára átszállított emberekről semmi értelmezhető adat nincs. De ő is egyetértett: sokkal inkább hasonlít egy amharára, mint egy jorubára.

Konkrétan vele ma is lehetne a rassz-kérdésről beszélni, de akkor a 80-as években azért ez lehetséges volt még nyilványosan is. Még amerikai filmben is láttam ilyen viccelődést. A 3rd Rock from the Sun vígjáték sorozat 6. évadjának 8. részében még lehetett olyan, hogy miután a földönkívüliek megismerkednek az USA történelmével, s ezen belül elhangzik a Mayflower hajó neve, majd kiderül, az egyik szereplő Dr. Albright ősei a Mayfloweren érkeztek Amerikába, a földönkívüli Dr. Albright néger asszisztenséhez, Nina Campbellhez fordul:

- Nina, a te családod is a Mayfloweren érkezett?

- Nem, mi egy másik hajón jöttünk, de biztos vagyok benne, hogy aztán gyorsan összebarátkoztunk a többiekkel.

Tehát - folyatva a történetet - a kubai ismerős a kubai kommunista hatalomátvétel első évében már Kelet-Európába került. Be tudott kerülni az első cserediák csoportba 25 évesen, s az első kubai ösztöndíjas csoport tagja lett Krakkóban, az ottani egyetemen.

Mesélte, a lengyelekkel a fő baj beteges Amerika-imádatuk volt. Mindenben istenítették Amerikát, bár rendes információjuk nem is volt, milyen az igazi Amerika. Az egyik rögeszme az volt, hogy "Amerikában verik a négereket, tehát azok nem emberek". Ennek voltak vicces jelei is. Az egyik sztorija az volt, hogy egyszer amikor a piacon vásárolt, odament hozzá egy idős néni, s megkérdezte tőle "megsimogathatlak a fejeden?", ő erre megdöbbent, de gyorsan kapcsolt, a néni életében először látott élő négert, s furdalta a kiváncsiság milyen az a furcsa néger haj. Szóval lehajolt, mire a néni megsimogatta a fejét, majd azt mondta nevetve "juhocska, juhocska!".

De a csúcssztori egy krakkói színházban játszódott. Amikor még elég jól értette a nyelvet, az ismerős elkezdett színházba járni. Egy alkalommal, a színház előterében odament hozzá egy 60 év körüli lengyel férfi, megállt előtte egy méterrel, majd feltépte a saját ingjét, azt szaggatni kezdte, s felüvöltött "megfizetsz még ezért, néger!".

Nekem ez jutott eszembe Zelenszkij ukrán elnök és társai abszurd viselkedéséről. Nem is tudom pontosan hogyan...

Érdekesek eddig a választási adatok.

Kb. 8,2 millió ember választásra jogosult, ebből kb. 7,8 millió belföldi lakos.

430 ezer jelentkezett be leveles szavazásra, s 10 ezer ember követségi szavazásra.

A leveles szavazók döntő többsége határontúli (Trianon) magyar, akinek sose volt magyarországi címe, így itt eleve csak a leveles szavazás lehetséges.

Levelesen egyébként bárki szavazhat, akinek nincs magyarországi lakcíme, de egyszerűen nem szokás az országból elmenéskor megszűntetni a lakcímet. Nincs ugyan erről megbízható statisztikám, de személyes megfigyelésem: az emberek 98-99 %-a megtartja magyar lakcímét. (Ez egyébként 2013-ig jogellenes volt, de akkor se tartotta be senki, ma pedig már nem is jogellenes.)

Mennyi a kitántorgók száma? Alapvetően csak becslések vannak erről, hiszen 1990 óta a magyar állam nem rendelkezik erről adattal, hiszen teljesen szabad az utazás és költözés. A fideszes becslések szerint 300 ezer, a ballib becslések szerint 1 millió. Most ne foglalkozzunk azzal mennyi pontosan, vegyük a kettő átlagát, azaz legyen 650 ezer. (Én egyébként 500 ezerre tippelnék.)

Ezek mondjuk kétharmada legyen szavazókorú, s vonjuk le belőle az 1-2 %-nyi címmegszüntetőt. Marad így 420 ezer ember.

Azaz: 420 ezerből 410 ezer nem regisztrált. De mondjuk az, 10 % majd hazalátogat a szavazásra, s még 20 % nagyon messze lakik a legközelebbi követségtől, ezért nem regisztrált. A végeredmény: 290 ezer.

Azaz a kitántorgottak 96-97 %-a nem regisztrált a szavazásra, alig 3-4 %-ot érdekli az ügy.

Ezzel rögtön megdől a ballib narratíva, mely szerint a kitántorgók mind sikeres, magasan képzett, lelkes, fiatal ellenzékiek, akik elmenekültek Zorbán diktatúrájából. Dehát miféle lánglelkű ellenzéki az, aki nem hajlandó még regisztrálni se Zorbán elüldözése céljából?

Persze a valós magyarázat más. Aki elmegy egy országból, az jellemzően elveszti érdeklődését volt országa iránt. Persze mindig van egy erősen érdeklődő kisebbség, akik továbbra is követik volt országuk eseményeit, ők jellemzően kiemelten tájékozottak, de nem ilyen az átlag.

Egy emlék saját forrásból. Apai nagymamám - bár élete 90+ %-ában Magyarországon élt - mindig csakis bolgárnak tekintette magát. Dehát az évi átlag egy darab egyhetes bulgáriai tartózkodás nem tette őt bevatottá a bolgár ügyekben. Pedig annyira büszke volt nemzetiségére, hogy nem vette fel a magyar állampolgárságot se nagyon sokáig, egészen addig, míg egyszer, már a 90-es években le nem szállították egy buszról a magyar-szlovák határon: befizetett egy 3-napos szlovákiai üdülésre, a busz meg olyan határátkelőn ment át, ahol csak magyar és szlovák állampolgárok mehetnek át. Szóval természetesen szavazni is járt a budapesti bolgár követségre. Ennek első alkalma - 1990 tavaszán - viccesre sikeredett: nekem telefonált - mint a bolgár belpolitikában leginkább jártas rokonnak -, hogy "itt van vagy 40 párt, egyiket se ismerem, most kire szavazzak?".

Szóval vonjuk le a következtetést: a kitántorgottak zöme le se szarja magyar választásokat.

Én persze regisztráltam, a regisztráció kezdete 1. napján, már régesrég meg is kaptam a visszaigazolást.

Ez most egy nyugatpártoló cikk. Persze teljesen politikamentes értelemben.

Még amikor fiatal voltam, s nem is érintett a kérdés személyesen sehogy se, észrevettem egy hatalmas eltérés a nyugati és a keletei divatipar között.

A kelet-európai divatlapokban, s különösen a csomagküldős cégeknél, majd az internetes divatcégeknél feltűnt egy hatalmas sajátosság: minden fotómodell, aki az adott ruhát bemutatja, fiatal, 30 év feletti nincs, de 50 feletti meg teljesen kizárt. Ugyanez a divatipar kísérő ágazatainál, lásd kozmetika.

Ez a 90-es évek végén egyenesen komikus volt, lásd a menopauza elleni szereket is 30 év körüli nők reklámozták, ami eléggé vicces. Ez kb. olyan, mint kutyaeledelt macskával reklámozni.

Ennyire végzetes dolgok már nincsenek, de maga a tendencia megmaradt. Csak fiatal modellek vannak. Míg nyugaton vannak mindenféle korúak.

Mi is az ok? Egyrészt persze mítoszok, a legnagyobb talán az, hogy a tisztességes idős nő ne "mutogassa" magát, mert csak kiröhögik.

De másrészt pedig vannak teljesen racionális okok is:

• a nyugaton az életkor előrehaladása jellemzően több pénzt jelent, nem kevesebbet, a kelet-európai nyugdíjas nőnek rendes ételre sincs pénze, nemhogy "felesleges" vásárolgatásra,
• Kelet-Európában a 49 éves kor marketing szempontból a felső határ, aki e felett van, az nem számít - nyugaton ez abszolút nem így van, a 49 feletti jellemzően jó vásárlóerő, sőt jobb a fiatalabbnál, mert annak még pl. a gyerekeire is kell költenie,
• az idő fatalista értelmezése: a keleti alapállás az, hogy az idősek legyenek szerények, ne próbáljanak fiataloskodni, míg nyugaton jobban felismerik, hogy minden korosztálynak megvan a maga helye (hozzá kell tenni, ez nyugaton túlzásba is van víve, lásd idősek megpróbálnak úgy viselkedni, mintha fiatalok lennének).

Persze nyugaton is a fiatalok vezetik az iparágat, de a középkorúak és az idősek szektorát az illető korosztály viszi. Mert fontos a helyes targetálás. A 90-es évek nagy reklám bukásai is a helytelen targetálásból jöttek, lásd amikor nyugati reklámokat adtak le keleten, nem figyelve arra, hogy nem azonos az üzenet, sőt sokszor az üzenet egyenesen rombolja a termék hírét. Legendás magyar példa: német kávécég rekláma a magyar tv-ben - ül a boldog család a reggelizőasztalnál, s mosolyogva isszák nagy bögrékből a gőzőlgő kávét. A termék meg nem megy előre. Aztán valaki szólt: a magyarok erős kávét isznak kis csészékben, szóval a magyar néző azt a következtetést vonja le a reklámból, ez "nem igazi" kávé, hanem valami más, amit felesleges megvenni.

A korosztályombeli nőknél látom ugyanezt: pont az fő gátló erő, hogy a terméket a "lányom korosztálya hordja", azaz "nem nekem való".

A tavalyi év végén halt meg egy neves argentín publicista és filozófus, José Pablo Feinmann. Akinek ez a vezetéknév kérdést vet fel: igen, az apja zsidó, aki Németországból menekült Argentínába még amíg lehetett. Argentínában akinek német neve van, az vagy közép-európai zsidó származású, aki a háború alatt vagy előtt menekült, vagy náci származású, aki a háború után menekült oda - furcsa módon az argentín kormányzat mindkét csoportot szívesen befogadta.

Alapvetően baromira szélsőbalos ember volt, bár nem kommunista, se nem anarchista. Baloldali perónista volt, ami egy sajátos argentín specialitás: eredetileg ez egy antikapitalista, de nem marxista irányzat volt konzervatív társadalmi értékekkel (bár az utóbbi időkben ez utóbbi már kevésbé igaz, ma már a legtöbb balos perónista progresszívista).

Hivatalos csatornája a YT-on ez. Minden kizárólag spanyol nyelvű. Gyakran néztem, hallgattam.

A perónizmus eredeti jelszava “se nem jenki, se nem marxista”, azaz semlegesség mind az USA-val, mind a Szovjetúnióval szemben, továbbá se nem jobboldali (liberális), se nem baloldali (kommunista), valamint a “három zászló elve”: társadalmi igazság, gazdasági függetlenség, nemzeti függetlenség. A baloldali szárny marxistább volt, a szakszervezetekre támaszkodott, s nagyobb állami szerepet akart a gazdaságban, míg a jobboldali liberálisabb, de szabadpiaci rendszer nélkül, azaz fő célja az argentín nemzeti tőke erősítése volt.

Van egy rövid cikkem Argentína történelméről, íme itt.

A 2015-ös argentín választások kapcsán mondta Feinmann: könnyű dolga van, mert nem kell kedvelnie az egyik jelöltet, elegendő utálnia a másikat. Arra utalva, hogy középjobb liberális-konzervatív jelölt annyira gusztustalan, hogy gondolkozás nélkül leszavaz fő ellenfelére.

Valami hasonló a helyzet Magyarországon is 2022-ben. Csak abban kell reménykedni, a többség ne Orbánt lássa gusztustalannak, hanem az ellenoldalt.

Február 10-én volt Putyin híres müncheni beszédének 15. évfordulója.

Ebben ki lett jelentve 3 rendkívül fontos elv:

• Oroszország nem ismeri el többé az USA vezető szerepét a világban,
• a nyugati magállamok gazdagságának forrása a világ kizsákmányolása,
• Oroszország ezentúl a saját érdekei szerint fogja folytatni külpolitikáját, s nem a nyugat által létrehozott, a nyugat érdekeit szolgáló szabályok szerint.

A nyugat annak idején nem reagált a beszédre, az általános álláspont az volt: ez csak egy szöveg, semmi más. 1 évvel később tesztelve lett azonban mindez, amikor az USA ráuszította Grúziát Oszétiára.

De miért fontos mindez nekünk, akik nem vagyunk oroszok? Ugyanazért, amiért Kína felemelkedése is fontos számunkra.

Egyrészt ellensúlyt képez ez az erő, amivel csökken a minket megalázó és fogva tartó nyugat hatalmas.

Másrészt, fontos a nyugati eszme hatalmának csökkenése is. A szivárványos, gyerekkúrós, genderista, ateista, kizsákmányoló nyugati ideológia ellen jobban tudunk küzdeni ebben a helyzetben.

A bolgár nacionalizmus kezdetei nem késtek az általános európai divathoz képest, de alapvetően sokkal gyengébb folyamat volt.

Ennek oka elsősorban az eltérő környezet. Míg a korai európai nacionalizmus alapvetően liberális, szekuláris volt, s fő ellenfele pedig a keresztény univerzalizmus, addig a bolgár nacionalizmus egy muszlim állam keretein belül volt, ráadásul egy olyan államban, mely etnikailag semleges volt. A török állam ugyanis valójában nem török állam volt, hanem muszlim állam. A török nacionalizmus csak a XIX. sz. végén jelent meg, s mindvégig a hivatalos török hatalom ellensége volt.

Törökországban tehát a szultánság alatt a nemzetiség nem számított, az állampolgárokat egyedül vallási alapon különböztették meg. Aki nem volt muszlim, az másodrendű állampolgár volt, akkor is, ha török volt (lásd gagauzok). Aki viszont muszlim volt, az lehetett bármi, akár az állam legfelsőbb vezetésének tagja is, teljesen függetlenül nemzetiségétől és anyanyelvétől (s tény: a nagyvezírek kb. fele nem volt török), egyedül a szultáni pozíció volt zárt, ez is csak azért, mert egyetlen családon belül öröklődött az állam egész történetében (Osman-dinasztia: az első uralkodó - I. Osman - 1299-ben lett, az utolsó - VI. Mehmed -1922-ben lett megdöntve a köztársaságpártiak által). (Egyébként a dinasztia máig létezik, 1974 óta a török hatalom megszüntette a dinasztia kitiltását az országból, azóta a dinasztia legtöbb tagja ismét Törökországban él, persze immár csak egyszerű állampolgárként.)

Mivel a fő ellentét muszlim és nem-muszlim között volt, a nem-muszlimok közti differenciáció nehezen ment. A térségben szabad átmenet volt bolgár, görög és szerb között emiatt. Valójában csak a XIX. sz. vége felé lettek az egyes identitások rögzítettek. Ezzel magyarázhatók látszólag érthetetlen jelenségek: pl. a mai szerbiai Niš város és környéke a XIX. sz. elején mint színbolgár terület volt leírva a török hatóságok által, 80 évvel később pedig a szerb nacionalizmus egyik bölcsője volt immár. S közben az eredeti lakosság nem lett kiirtva, elüldözve, s jelentős betelepítés se történt.

Van egy vicces történet erről. Valamikor a XIX. sz. eleji görög szabadságharc idején brit újságíró kérdezget embereket Thesszalonikiben: "maguk bolgárok, görögök, vagy szerbek?", mire az emberek összenéznek, majd megszólalnak "mi keresztények vagyunk".

De most vissza a témára. Íme a történések folyamata nagy vonalakban.

A XVIII. sz. végére nyilvánvalóvá vált, hogy Törökország leáldozóban van, immár nem csak Közép-Európából lettek kiverve a törökök, hanem Kelet-Európából is: 1764-ben az oroszok mai Dél-Ukrajnát elhódították a törököktől (ez lett az Újoroszország nevű tartomány), 1783-ban a Krím is átkerült török kézből orosz kézbe, közben ment a kaukázusi török területek folyamatos meghódítása is.

Ez folytatódott a Balkánon is:

• az 1804-1817-es szerb felkelés sikerrel végződött: Szerbia hivatalosan autonóm török tartomány lett, a valóságban független állam,
• az 1821-1829-es görög felkelés eredményeképpen Görögország egyenesen független állam lett.

A bolgár lakosság nagy része félanalfabéta volt, Törökországban nem létezett szervezett oktatási rendszer, az oktatás kis templomi iskolákban zajlott, rendkívül alacsony színvonalon.

Az első komoly könyv, mely elősegítette a bolgár nemzettudat erősítését egy szerzetes, Paiszij Hilendarszki (Szamokov, 1722 - Aszenovgrad, 1773) műve volt, Szláv-bolgár történelem címmel, melyben leírja a kora előtti bolgár történelmet, ezzel azt az akkor meglepőnek számító információt, hogy egykor volt saját bolgár állam. Paiszij egy gazdag kereskedő fia volt, ennek köszönhetően tudott utazni, sok ismeretet összeszedve. Magát a könyvet az Athosz-hegyi, Hilendar szerb kolostorban írta, innen a szerző neve is (eredeti neve nem ismert).

A könyv nagy hatást vált a kevés művelt ember között. Elsősorban a papok között, akik rendelkeztek megfelelő ismeretekkel. Több követője is akad. Szofronij vracai püspök (Szofronij Vracsanszki, eredeti nevén: Sztojko Vladiszlavov (Kotel, 1739 - Bukarest, 1813)) kiadja az első modern bolgár nyelvű könyvet 1806-ban (a Szláv-bolgár történelem még egyházi szlávul íródott!). 1824-ben pedig a Münchenben diplomát szerzett Petar Beron (Kotel, 1799 - Craiova, 1871), az első nem-pap szerző, kiadja az első bolgár nyelvtankönyvet.

1835-ben Gabrovóban megnyílik az első nem papnevelde középiskola, az Aprilovi Gimnázium - csoda, de máig létező intézmény, íme a honlapja -, mely alapítójáról egy Gabrovóban született, Bécsben diplomát szerzett, majd Oroszországba költözött, ott milliomossá váló bolgár kereskedőről lett elnevezve, Vaszil Aprilovról (Gabrovo, 1789 - Galați, 1847).

Az orosz győzelemmel végződő orosz-török háborúk hatása, hogy a bolgár értelmiség az orosz segítségben kezdi látni a bolgár állam visszaállításának lehetőségét. Összesen 12 orosz-török háború zajlott a történelem során, ezek közül a most relevánsak:

• I. orosz-török háború (1568–1570): Oroszország megszerzi a Volga torkolatvidékét, immár a Kaszpi-tenger teljes északi partja orosz kézben.
• II. orosz-török háború (1676–1681): Oroszország megszerzi a mai egész Kelet-Ukrajnát és Kijev vidékét,
• III. orosz-török háború (1686–1700): Oroszország kijut az Azovi-tengerre,
• IV. orosz-török háború (1710—1711): az első orosz vereség, Oroszország visszaadja Azovot (a Don folyó torkolatánál a legfontosabb város),
• V. orosz-török háború (1735–1739): Azov ismét orosz,
• VI. orosz-török háború (1768–1774): Oroszország először szerez területet az Észak-Kaukázusban, Kercs orosz lesz, a Krím Oroszország vazallus állama lesz,
• VII. orosz-török háború (1787–1792): egész Dél-Ukrajna orosz lesz, Oroszország kijut a Duna torkolatához,
• VIII. orosz-török háború (1806–1812): Besszarábia orosz lesz,
• IX. orosz-török háború (1828–1829): a két addig török vazallus román fejedelemség orosz vazallus államok lesznek,
• X. orosz-török háború (1853–1856): ez a krími háború, melyben Oroszország veszít.

A VIII. orosz-török háború az első, melyben már vesznek részt bolgárok, az orosz oldalon. Kb. 3 ezer főt számlál a Bolgár Földi Haderő nevű szervezet, melyben a román fejedelemségekben élő bolgár emigránsok vesznek részt. A cél nyilvánvaló: kiprovokálni, hogy Oroszország folytassa a háborút, átkelve a Dunán, így szabaduljon fel a bolgár terület a török uralom alól. A célt természetesen nem sikerül elérni: az orosz külpolitika ekkor nem akar a Balkánra lépni.

Emiatt a bolgár értelmiség egy része csalódik Oroszországban. Kezd kialakulni az a vélemény, hogy nem szabad az orosz segítségre alapozni, hanem saját erőből kell elérni a célt.

Ennek az irányzatnak a fő ideológusa Georgi Sztojkov (Szava) Rakovszki (eredeti neve: Szabi Sztojkov Popovics: Kotel, 1821 - Bukarest, 1867). Ő az első, aki megkezdi földalatti fegyveres egységek szervezését bolgár területen.

A fegyveres felkelés első előzménye egy 1835-re tervezett akció Tarnovóban és Szilisztrában. A szervező egy Georgi Mamarcsev nevű orosz-török kettős állampolgárságú bolgár (az előbb említett Rakovszki nagybátyja). Az orosz kormányzat ellenzi a felkelést, nem tartja megfelelőnek az időpontot, így eleve kudarcra van ítélve. Ezen kívül a török hatóságok még a felkelés kirobbanása előtt letartóztatják a főszervezőket - a rossznyelvek szerint az oroszok szólnak a törököknek -, mindenki halálos ítéletet kap, kivéve Mamarcsevet, akit orosz állampolgársága miatt csak száműzetésre ítélnek.

A következő években kirobban több felkelés is, de egymástól függetlenül és kis méretekben. A bolgár nacionalista értelmiség levonja a következtetést: központosított szervezetre van szükség. 1862-ben megalakul Belgrádban a Bolgár Légió nevű fegyveres szervezet Georgi Rakovszki vezetésével, mely azonban végül sose folytat semmilyen harci tevékenységet bolgár területen, mivel nem sikerül tömeges támogatást szereznie a tervezett felkeléshez, ezen kívül a szerb kormány hamarosan be is tiltja a szervezet tevékenységét, magát Rakovszkit pedig kiutasítják az országból, ezért ő Bukarestbe költözik.

A X. orosz-török háborúban (1853–1856) elszenvedett orosz vereség végképp meggyőzi a bolgár értelmiséget: Oroszország meggyengült, ezért se szabad számítani rá. Megjelenik egy új irányzat is: mivel se Oroszország nem fog segíteni, de a saját erőből való felszabadulás meg reménytelen, meg kellene próbálni kiegyezni a török hatalommal. Erre nagy lökést ad az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés híre, ennek mintájára terveznek egyesek török-bolgár kiegyezést, melyben Törökország kettős állammá válna, egy autonóm muszlim és autonóm keresztény államrésszel, melynek közös uralkodója a mindenkori török szultán, de a két rész saját kormányzattal rendelkezik, a központi hatalom csak egyes közös ügyeket intézne.

Ez az irányzat azonban sose tud népszerű lenni, lassan el is veszti minden befolyását. Az irányzat fő ideológusai ma már későbbi tevékenységük miatt ismertek: Evlogi Georgiev és Hriszto Georgiev testvérpár ugyanis már a bolgár felszabadulás után, 1888-ben saját pénzükből megalapítják az első bolgár egyetemet, a Szófiai Szt. Kliment Ohridszki Egyetemet.

A romániai bolgár emigrációban végül a fő szerepet a Rakovszki közeli munkatársa, Ljuben Karavelov (Koprivstica, 1834 - Rusze, 1879) vezetésével megalapított BRCK (Bolgár Forradalmi Központi Bizottság) veszi át. A szervezet ellenzi az orosz bevatkozást, s végső célja egész Törökország demokratizálása, valamint a bolgár földek kiszakítása Törökországból, s bolgár-román-szerb konföderáció megalakítása. A szervezet bolgár területen tevékenykedő fő személyisége Vaszil Levszki (Karlovo, 1837 - Szófia, 1873), ő máig a fő bolgár nemzeti hős.

A szervezetre legnagyobb csapást éppen Levszki halála méri. Mint minden szervezetben, ahol nem létezhet szigorú rend, viszont titkosságra van szükség az államellenes tevékenység miatt, súlyos gondot jelentenek a túl erős egyéniségek. Hiszen erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki felvállalja a lehető legveszélyesebb feladatot, a fegyveres harcot a legitím államhatalom ellen, viszont aki ilyen erős egyéniség, az nem olyan típus, aki csak úgy parancsokat teljesít, egy adott pillanatban egyszerűen nem teljesíti a parancsokat, mert hirtelen jobb ötlete támad. Itt is ez történt: a szervezet egyik vezető egyénisége minden egyeztetés nélkül a központtal, rosszul szervezett támadást intéz 1872-ben az egyik török postahivatal ellen, ahol a régióból beszedett adókat őrzik. A cél: a szervezet pénzügyi gondjainak megoldása. Azonban a török hatóság nem csak sikeresen megvédi a postát, hanem le is tartóztat több BRCK-harcost. Aztán az ezt követő nyomozás során egyes harcosok beismerő vallomást tesznek a halálos ítélet elkerüléséért cserébe, aminek eredményeképpen a törökök elkapják magát Levszkit, halálra ítélik, majd felakasztják.

A BRCK vezetősége végül 1876-ban megfelelőnek ítéli meg a helyzetet az általános felkelés kirobbantásához. Az ország négy részre lett osztva, mindenhol helyi központi szervezettel. Délkeleten és északnyugaton eleve nem lett rendesen megoldva az előkészítés, minimális számú ember kapcsolódik be a harcba, a tényleges harcosokat pedig gyorsan leverik a törökök. A nagy bolgár költő, Hriszto Botev (Kalofer, 1848 - Vraca környéke, 1876) is részt vesz a harcokban északnyugaton, s el is esik - a rossznyelvek szerint a kudarc után, amikor a csapata készül visszavonulni a Dunához, hogy átkeljenek Romániába, nem a törökök ölik meg harc közben, hanem egyik elkeseredett bajtársa lövi le.

Északkeleten a felkelők pár hétig ellenállnak, de végül vereséget szenvednek. A legsikeresebb a felkelés délnyugaton, ezért az itt is bekövetkező vereség után itt a legnagyobb a bosszú is.

Tulajdonképpen az egész felkelés eredménye csupán, hogy a török bosszú hír lesz egész Európában, így a nagyhatalmak kénytelenek valamit lépni a törökök ellen. S végülis ez vezet el a XI. orosz-török háborúhoz (1877–1878), melynek fő eredménye Bulgária felszabadulása.

A BRCK szerepe persze így is jelentős: az orosz-török háborúban az orosz haderő megengedi a BRCK jelenlétét a harcokban, azzal a feltétellel, hogy minden egyes bolgár egység orosz parancsnok vezénylete alatt áll és vállalja a katonai fegyelem szabályait. A becslések szerint így összesen kb. 7500 bolgár felkelő vesz részt a háborúban az orosz oldalon, ennek kb. harmada elesik a csatákban. Bulgária visszaállítása után az életben maradt harcosokból lesz a bolgár hadsereg első személyi állománya.

A háborúban a bolgár felkelők szerepe a neves Sipka-szorosi csatában (1877 augusztusa) a legjelentősebb. Miután majdnem egész Észak-Bulgária (ez Bulgária a Balkán-hegységtől északra fekvő részét jelenti) orosz ellenőrzés alá kerül, a törökök megpróbálnak az egyik balkáni szoroson, a Sipka-szoroson keresztül átdobni északra egy 40-ezres haderőt. A szorost északről örző 5 ezer bolgár felkelő és 3 ezer orosz katona azonban sikeresen blokkolja a túlerőt, Ioszif Gurko belarusz nemzetiségű orosz altábornagy (a háború után 2 rangfokozatot átugorva marsall rangot kapott) és Nyikolaj Sztoletov orosz vezérőrnagy vezetése alatt - Sztoletov a bolgár felkelők parancsnoka volt, míg Gurko a teljes ottani orosz haderőé.

Amivel elérte fő célját a bolgár nacionalizmus: lett saját állam, ha nem is az okkal a határokkal, melyeket szerettek volna.

Fentiek miatt eléggé nehéz dolga van annak Bulgáriában, aki vad oroszellenes szövegeket szeretne terjeszteni. A mai Szófiában az utcák egy jelentős része olyan személyekről lett elnezve, akik a fenti folyamatot elősegítették, köztük orosz tábornokokról. S ezek az elnevezések nem a kommunizmus éveiben születtek, hanem előtte. Inkább az volt, hogy a kommunizmus alatt egyeseket igyekeztek óvatosan átnevezni. Ennek vicces példája: ahol korábban a cári palota volt, ez Szófia abszolút központja, s vele szemben Dimitrov mauzóleuma, itt rendezték a kommunizmus éveiben a nagy felvonulásokat - az út neve eredetileg "Felszabadító cár út" volt - ez utalás II. Alekszandr orosz cárra, aki az orosz-török háború alatt volt az uralkodó -, aztán a kommunista uralom kezdetén valaki disszonánsnak érezte, hogy azért mégse lehet a nagy vezér Dimitrov sírja egy ilyen "monarchista" nevű helyen, dehát az oroszokat se lehet megsérteni drasztikus átnevezéssel, így kitalálták a megoldást, s az út neve 1990-ig "Orosz út" lett.

Amikor magyarok jönnek Szófiába, rendszeresen megdöbbennek, hogy telefonjuk több száz méter magasságot mutat. Szófia központja kb. Budapest legmagasabb pontja - a János hegy - magasságán fekszik. Ahol most ezt írom - s Szófia egy alacsonyabb pontján vagyok -, a tengszerszint feletti magasság 562 méter.

Télen jön a következő meglepetés, hiába van Szófia 5 szélességi fokkal délebbre Budapestnél, télen a hőmérséklet rendszerint pár fokkal hidegebb.

Bár abszolút nem látszik, Szófia egy hegyvidéki város. Azért nem látszik, mert a város egy hegyek által körbevett medencében van. Viszont ez egy hegyvidéki medence, nem egy tengerszint közeli síkság, ami Budapestre - legalábbis annak keleti részére - jellemző. (De a nyugatira is: elég elindulni Budapesttől Zsámbék felé, az út a János-hegy környékétől meredeken lefelé vezet. Elég csak csúcsforgalomban ellátogatni Budakeszire, látványos a fővárosba bemenni akaró autók tömege a meredeken felfelé ívelő főúton.)

A mai Bulgária 5 nagyon eltérő régióra oszlik földrajzi értelemben:

• Tengermellék,
• Észak-Bulgária (Dunai-síkság),
• Balkáni régió,
• Dél-bolgár hegyvidék (Oszogovo-Rila-Pirin-Rodope vidék),
• Átmeneti régió (Kraiste, Észak-Trákia, Tundzsa-vidék).

A legegyszerűbb eset a Tengermellék, ez a tengerpart vidéke, átlagosan 20 km távolságra a tengerparttól (északon keskenyebb, délen szélesebb). Az Emine-fok választja a régiót 2 részre, ennek turisztikai szempontbül is van jelentősége: az északi tengerpart drágább, mint a déli. Az Emine-fok Várna és Burgasz között kb. félúton van.

Itt természetesen erős a tenger hatása, több a csapadék, s az átlaghőmérséklethez képest mérsékeltebb, télen nincs olyan hideg és nyáron nincs olyan meleg.

Bulgária lakosságának kb. 15 %-a itt él. Ez a régió etnikailag 90+ %-ban bolgár, vallásilag ortodox. Itt van Bulgária 3. és 4. legnagyobb városa, Várna és Burgasz.

A Dunai-síkság az, mely legjobban hasonlít a Budapest környéki tájra. Északi határa a Duna, nyugati határa Szerbia, keleti határa az északi Tengermellék keleti határa. Déli határa pedig az Elő-Balkán hegység, mely a fő Balkán-helységgel párhuzamosan futó, 30-40 km-rel északabbra lévő hegyvonulat.

A Duna-síkság a legkeskenyebb nyugaton, a legszélesebb keleten.

Itt van Bulgária 5., 7., 9. és 10. legnagyobb városa, Rusze, Pleven, Dobrics, Sumen.

Nyugaton és a középső részén a lakosság 90+ %-ban bolgár, keleten jelentős török kisebbség van. Sőt, Razgrad megyében több a török, mint a bolgár. A vallási helyzet ugyanez: a bulgáriai törökök 98 %-a szunnita muszlim. A bolgárok szinte mindenhol 100 % körüli arányban ortodoxok itt, de van pár Duna-menti település, ahol az átlagosnál nagyobb katolikus kisebbség van, de ez is 10 % alatti arányt jelent.

Személyesen ez a régió érint a legjobban. Mind apai nagyanyám, mind apai nagyapám innen származik, mindketten a Duna-síkság déli, középső részéről származnak, nem messze - északkeletre - a mai Veliko Tarnovo várostól. Nem véletlen, hogy a magyarországi bolgár kertészek 80+ %-a ide valósi, egyszerűen az ittani viszonyok hasonlítanak a legjobban a magyar mezőgazdasági, éghajlati viszonyokra.

A Balkáni régió a központi, északi határa az Elő-Balkán, közepe maga a Balkán-hegység (melyet Bulgáriában nem szokás Balkánnak nevezni, hanem Öreg hegynek (Sztara planina)), déli határa pedig a Balkán-hegységgel délre párhuzamosan futó Szrednogorie-hegylánc (a szó jelentése magyarul: Középső hegység).

Ebben a régióban több hegyvidéki medence is van: összesen 11 darab, az ország lakosságának harmada az egyikben lakik, ez a Szófiai-medence.

Etnikailag ez bolgár térség, csak a keleti részen vannak törökök.

Itt van Bulgária 1., 6. és 8. legnagyobb városa: Szófia, Sztara Zagora, Szliven.

Az éghajlat alacsony-hegyvidéki és hegyvidéki.

A Dél-bolgár hegyvidék fő részei az Oszogovo-, Rila-, Pirin-, s Rodope-hegységek. Az ország délnyugati csücske is ide tartozik, ez síkvidék, s ez az egyetlen mediterrán éghajlatú része a mai Bulgáriának. Itt van a Balkán-félsziget legmagasabb hegycsúcsa is, a Muszala, mely a Rilában fekszik, s egyébként a görögországi Olimposz folytatása - csak a Muszala 8 méterrel magasabb az Olimposznál.

A Muszala neve egy időben komoly vitákat keltett, mert mai neve a török időkből ered, ez a név arab, jelentése "imahely". 1949-ben a bolgár kommunista hatalom átnevezte, akkor Sztálin-csúcs lett a neve, de 1962-ben ez vissza lett csinálva.

A térség nyugati része etnikailag bolgár, középső része keverten bolgár ortodox és bolgár muszlim, keleti része pedig török. Bulgária egyetlen megyéje, ahol 50 % feletti török lakosság van - Kardzsali - itt található.

Az Átmeneti régió Bulgária második legnépesebb régiója, itt van az ország második legnagyobb városa - Plovdiv - is.

Etnikailag 90+ %-ban bolgár. Érdekesség: itt van Bulgária egyetlen katolikus többségű járása: Rakovszki.

Itt az éghajlat mérsékeltebb természetesen.

Bulgária legnagyobb földrajzi problémája a vízhiány. A Duna-menti térségen kívül nincsenek nagy folyók. Az átlagos bolgár folyó kb. a magyar Sió vagy Hernád kategóriája.

A Partizán 60 jó műsor, bár a legutóbbi adást Annácskával nagy megpróbáltatás volt végignézni.

A műsor jó oldala: vágatlan, s az interjúalany kénytelen spontán lenni, azaz azt adja, ami belső valója. Ez ellen csak igazi profik tudnak fellépni, pl. Gyurcsánynét ezzel se lehetne legyőzni, ő már ugyanis egy igazi profi európai politikus, aki álmából felriasztva is képes 20-25 mondatot mondani bármiről, ráadásul mindig hibátlanul és teljes összhangban a liberális eszmével.

Anna tulajdonképpen egy női Fekete-Győr, csak Fegyőr mint minden átlagos heteroszex férfi, képtelen hitelesen félrebeszélni: amikor Fegyőr ööözne vagy furcsán vakarná a fejét, akkor Anna előveszi a női bájait, s teljesen spontánul halandzsázik.

Mindehhez járul az óvónénis hanghordozás, mintha közönsége kissé fogyatékos hülyegyerekekből állna. Annácska gyakran felnevet röviden, ennek oka minden esetben a "buta" kérdés kinevetése.

Az üzenet: mi mindent tudunk, sose hibázunk, igyekszünk nektek egy kis világosságot csempészni sötét agyatokba, de hát még ezt se értitek. Tudjuk, merjük, tesszük!

Felnőtt az új SZDSZ/Fidesz-es fiatal nemzedék. Annak idején a 90-es évek elején pont így beszéltek az SZDSZ és Fidesz emberei.

A ballib keménymag egy nagy része nem kedveli a Momentumot. Pont ezért: hasonlítanak a korai Fideszre. S mivel a korai Fidesz aztán "áruló" lett, logikus a következtetés: esetleg ez lesz a Momentummal is. Ez nyilván nem zárható ki, de a téma szempontjából lényegtelen is.

1990. június 10. volt Szófiában. Kora délelőtt.

Mentünk éppen szavazni az első posztkommunista bolgár választáson. Azaz a múzsámat kísértem szavazni, mert én akkor még nem voltam bolgár állampolgár.

Ugyanis 1958-1992 között de iure - ebből de facto 1958-1990 között - senki se lehetett egyszerre bolgár és magyar állampolgár. 1958. júniusában lett aláírva erről államközi egyezmény, s nem volt alóla kivétel: nemcsak akaratlagos állampolgárság, de születés alapján se volt kivétel. Így pl. amikor én megszülettem 1967-ban, bolgár állampolgárságú apám és magyar állampolgárságú anyám nyilatkozni voltak kötelesek, melyiket választják számomra - a magyart választották. Miért? Vicces, de a fő ok az volt, hogy akkor Bulgáriában 3 év volt a sorkatonai szolgálat, míg Magyarországon csak 2 év.

Az egyezményt Magyarország betartotta egészen 1992-ig, amikor hivatalosan fel lett mondva. Bulgária azonban már 1990-ben abbahagyta az egyezmény alkalmazását, még a formális felmondás előtt, ugyanis született egy törvény, mely az összes kommunizmus alatti, állampolgárságot korlátozó vagy megszüntető bolgár jogi aktust visszamenőlegesen semmisnek mondta ki. Ennek oka persze nem a bolgár-magyar viszony volt, hanem az a gyakolat, hogy a kommunizmus alatt tübb nyugati bolgár állampolgárságát a hatóság megszüntette - s ennek megoldása egyszerűbb volt az egyedi esetek kivizsgálása helyett egy egyszeri semmisségi aktussal.

De a lényeg: az én bolgár állampolgárságom csak 1991-re intéződött el. Esetemben ugyanis nem a semmiségi tv. volt releváns, hanem a normál állampolgárságszerzés. Persze annak speciális esete mint "határontúli bolgár".

De visszatérve a választás napjára, aztán aznap, a választási helységben viccesen alakultak a dolgok. Én csak álldogáltam szépen a múzsám mellett, mire rám szólt a választási bizottság elnöke "te nem szavazol?", mire én szóltam, hogy nem vagyok állampolgár. Erre a bizottsági elnök szólt, adjam oda az igazolványomat (ez rezidens külföldieknek kiadott igazolvány volt), majd odament a választópolgárok listájához, nézelődött benne, majd azt mondta "ne viccelj, te benne vagy a listában, gyere aláírni", aztán felszólított, vegyem át a szavazócédulákat és szavazzak. Első hallásra furcsának tűnt, de aztán arra jutottam: ha ennyire invitálnak, akkor miért ne?

Szóval egy évvel az állampolgárság megkapása előtt már szavaztam! A posztkommunista átmenet káoszában valaki betette a rezidens külföldiek listáját a szavazók listájához.

De mi is az igazi témám?

A szavazóhelyiség 2 megállónyira volt, s busszal mentünk. A buszmegállóban félig-meddig belénk kötött egy enyhén részeg ember: nem zaklatás volt a célja, hanem beszélgetés. Az a típusú magányos ember, aki egyedül maradt, s beszélgetnie sincs kivel. Annyi idős lehetett, mint most én, azaz 50-60 között, talán csak éppen 50, de az alkohol öregít.

Persze a téma a választás lett köztünk. Az emberke lassan elmondta teljes álláspontját, hogy ő kommunista, s semmi értelme az egész szavazásnak, mert az emberektől semmi se függ, mindenképpen jön Amerika, mert Gorbacsov elárulta a rendszert és kilóra eladott minket. Azt azért megkérdeztem, dehát akkor miért nem szavaz a kommunistákra? A válasza rendkívül tiszta lett, szinte már kijózanodott: egyrészt ezek a kommunisták már nem a régi kommunisták, ezek a mostaniak Amerika szolgái, mászrészt még ha igaziak is lennének ezek a kommunisták, akkor se lenne mozgásterük, mert ha bármit tennének ami ellenkezik a Gorbacsov-Bush máltai paktummal, azonnal megbuktatná őket Amerika.

Aztán megint alkoholmámorosabb hangon kijelentette: aki szavazni megy, az idióta. Az okos emberek nem mennek önként bábunak egy megrendezett bábszínház-előadásba.

Ebben maradtunk. Még kért egy kis pénzt, azt mondta, cigarettára. Aztán elköszönt, a végén még ránk kiáltott "ti is rá fogtok jönni, csak még túl fiatalok vagytok!".

Az egész helyzet akkor nagyon zavart. Egyrészt teljes eszemmel tiltakoztam a szövege és egész világnézete ellen - akkor egyértelműen a nyugatpárti, mélyen liberális oldalon álltam. Másrészt azonban volt egy teljesen irracionális, intuitív érzésem: ennek az embernek sajnos igaza van. Persze elhesegettem magamtól gyorsan mindezt, de maradt bennem egy keserű íz.

Belenéztem a Hit Rádió Lukácsi-interjújába. Nehéz volt, sokszor kellett átugrani egyes részeket. Végülis Lukácsi semmi konkrétumot nem mond. Minden éles kérdésre elkerüli a választ.

Ami azonban rögtön megragadta a fantáziámat: ateista családban nevelkedett, majd tinédzserként hívő lett, s emiatt lépett be a KDNP-ben, jelenleg meg a ballib összefogdosásban ő az egyházügyi árnyékszék-miniszter, s valamiféle "reformkatolicizmust" képvisel.

Van valami, amiben mind a keresztények, mind az álkeresztények egyetértenek: hogy a kereszténydemokrácia az egyfajta keresztény politizálás. Sajnos azonban ez abszurd állítás. A "keresztény vagyok, ezért KDNP-s lettem" állítás kb. olyan értelmes, mint a "vegetáriánus vagyok, ezért az Adrián nyaraltam tavaly" mondat.

Keresztény ember valójában lehet bármely politikai irányzat híve: lehet kommunista, fasiszta, liberális, balos, jobbos, s bármi egyéb, sőt lehet teljesen apolitikus is.

A kereszténydemokrácia egy liberális, azon belül liberális-konzervatív politikai eszme (bár ma már a konzervatív elemek egyre csökkennek), alapja az az téveszme, hogy a liberalizmus alapvetően egy helyes eszme, de ennek vannak egyes hiányosságai, s ezen hiányosságok megoldhatók a kereszténység egyes erkölcsi elemeinek bevételével.

Történelmileg a kereszténydemokrácia arról szól: mivel a liberalizmus győzött és legyőzhetetlennek tűnik, adjuk fel a vele való harcot, legyünk mi leresztények is liberálisok, mert ily módon átmenthetünk valamit a keresztény értékekből. Mélyen defetista eszmeiség tehát.

Maradjunk tehát annyiban: nyilván egy hívő keresztény dönthet úgy, hogy kereszténydemokrata lesz, de erre a keresztény hite semmilyen módon se prediszponálja.

Az interjú legjobb része a vége - nagyjából 1:07-től -, amikor a hitgyülis újságíró gyakorlatilag - bár rendkívül udvariasan - sarokba szoítja Katit.

Tapasztalatom: 3 olyan megpróbáltatás van az emberek életében, melyek sajnos nem tud a nagy többség sikerrel átmenni.

Az első kivétel, ezen szinte senki bukik meg. Ez 6-8 éves kor között van. Amikor a gyerek rádöbben, nem szégyelni való az ellenkező nem tetszése. Amikor én ebben a korban volt, első általánosban a fiúk nagy többsége még leplezett bármilyen érdeklődést a lányok iránt, míg harmadikban már senki se leplezte. Ezen a próbatételen az emberek átjutnak, gyakorlatilag csak a fogyatékosok buknak el.

A második lépcsőfok az elithez tartozás büszkesége, de legalábbis vágya. Ez kamaszkortól indul, s van akinél halálig tart. Az alapállapot: a mindenki más fölé emelkedés vágya. S ha sikerül, akkor büszkeség érzése.

A felemelkedés megtörténte indifferens. Aki alul maradt, de vágyakozik valami másra, az ugyanúgy része, mint a büszke felemelkedett.

Kevesen ismerik fel: megalázóbb fent lenni, mint lent. Egyszerűbb és jobb fázni a szeles esőben egy megállóban várva a buszra, mint kényelmes autóban elsuhanni a megálló előtt.

A harmadik a legnehezebb. Ez a jó és a szenvedés elválasztása. Hívő keresztényeknél is látom, szenvedésnek, lemondásnak, önkínzásnak élik meg a jó megcselekedését. Kevesen jutnak el oda: a jó megcselekedése önérdek.

MZP katolikusként ellenzi az egyneműek házasságát, de politikusként támogatja.

Óvodás szint. A mondat azt feltételezi, hogy van a vallás mint magánügy, s vannak a közügyek, melyek semlegesek.

Ami a vallást mint magánügyet illeti, ez egy liberális, cseppet sem objektív vélemény. De most ezt hagyjuk. Lássuk a másodikat!

Van-e a közügyek semleges intézése, van-e valamiféle általános, tudományos kormányzástan, van-e értéksemleges politika? Természetesen nincs, hiszen ha lenne, létezne kormányzástan mint tudomány: mely meg tudná megmondani, ez és ez a politika téves, az és az meg helyes, ahogy a matematika is meg tudja mondani, hogy a 2+2=5 az téves állítás, míg a 2+2=4 az helyes állítás.

Minden politika értékválasztáson alapszik. Olyan, hogy semleges érték nem létezik. A kérdés egyedül az: az adott politika milyen értékek mentén áll.

A következtetés: lehet, hogy magánemberként MZP keresztény, de közéleti személyként ateista. S mint ilyen, ateista ideológiájú államrendet tart megfelelőnek. Azaz sajátos keresztény hite teljesen irreleváns.

A mai nem-házasodás kezdete még a későkádári romlottság. Amit sose gondoltam volna azonban, a nem-kádári Bulgáriában még rosszabb lett a helyzet. Ezért ma már nem Kádárt hibáztatom, hanem a nyugatot.

A legócskább érv: a papírnak nincs szerepe, mert az együttélő felek vagy szeretik egymást vagy nem, ezen semmilyen papír nem fog változtatni. Továbbá: hiába minden papír, aztán a végén az esetek felében úgyis válás van.

Én ilyenkor az ógörög érvelési módot szoktam alkalmazni: azaz tételezzük fel az ellenfél igazát, majd nézzük meg ez hová vezet, lásd Zénón apóriáit. Nos, ha a papír ennyire lényegtelen és haszontalan dolog, mi ok ennyire tiltakozni ellene? A papírellenesség hevülete éppen azt jelzi tehát, hogy a papír valami rendkívül fontos dolog!

A végkövetkeztetés: a papír elköteleződést jelent, s cseppet sem lényegtelen. Aki pedig ellenzi a papírt, az éppen ezért ellenzi.

Mindig a "nincs más út" eszme képviselőit utáltam a legjobban.

Ma már, újbalos köröjben egyenesen kultusza van a nincsmásutasok kiröhögésének, rövidítése is lett az eszmének, lásd TINA (There Is No Alternative). Most ez teljesen független attól, hogy éppen az újbalosok azok, akik amint hatalmat kapnak kezükbe, a leggyorsabban simulnak be a TINA-logikába.

Belesimulás. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, más a belesimulás és más az alkalmazkodás. A kisember mindig minden rendszerhez alkalmazkodik. Meséltem már családi példámat: az anyai nagyapám 15 éven belül felesküdött Horthyra, Szálasira, a Köztársaságra, s a Népköztársaságra. Miközben egyiknek se volt a híve, egyszerűen az volt a hozzáállása: jelenleg ez a magyar állam, így ehhez kell alkalmazkodni.

Belesimulás alatt meggyőződéses alkalmazkodást értem. Akik hittel vallották 40 éve a szocializmus megdönthetetlenségét, s akik ma meg az euroatlantista és a liberálisdemokrata eszme örökkévalóságát hirdetik.

A legviccesebb: amikor változik a paradigma, s a régi nincsmásikút helyére új nincsmásikút lép.

Egyébként meg mindig van más út.

A bolgár nacionalizmus hivatkozási alapja alapvetően 3 okmány:

• az 1870. évi török szultáni rendelet a bolgár ortodox egyház függetlenségéről,
• az 1876-1877-es konstantinápolyi nagyköveti konferencia határozata,
• az 1878-as békekötés előzetes okmánya az 1877-1878-as orosz-török háború után.

Az 1870. évi török szultáni rendelet a bolgár ortodox egyház függetlenségéről egy sajátos eset. Hiszen egy muszlim állam hatósága rendelkezik itt egy keresztény egyházról. Egyházjogi szempontból ez természetesen semmis, emiatt a bolgár egyház 1870-1945 között ex-lex állapotban volt, a világegyház nem ismerte el. Ez természetesen adminisztratív nem-elismerést jelent, nem teológiai nem-elismerést.

A kettő az ortodoxiában elválik egymástól. Erre friss példa az ukrán egyház esete, mely 2018-ban kimondta függetlenségét az orosz egyháztól, de ezt még csak egyes ortodox egyházak ismertek el (eddig a konstantinápolyi, az alexandriai, a ciprusi, s a görögországi egyház ismerték el, az albán, a lengyel, a cseh-szlovák, a jeruzsálemi, az antiochiai, az amerikai, a román, s az orosz egyház a nem-elismerésről döntöttek, míg a bolgár és a grúz egyház az udvarias nem-elismerést választották: azaz azt mondták, a kérdést majd később vitatják meg, de egyelőre ez még nem aktuális). De természetesen az adminisztratív nem-elismerés nem jelent teológiai értelemben semmit: a szertartások ugyanúgy érvényesnek vannak elismerve, hiszen a vita csak adminiszratív jellegű, arról szó sincs, hogy az ukránok bármiféle eretnekséget tanítanának.

Az 1870-es döntés viszont etnikai szempontból fontos, hiszen a török állam ezzel kimondta, a Birodalom mely területén van a keresztény többség, s emellett a keresztények között hol domináns bolgár lakosság. Gyakorlatilag az aktuális népszámlálási adatok alapján lett kiadva a határozat.

Valójában ez az döntés a bolgár-görög viszályt erősítette, ezért is hozta meg az állami hatalom.

Az 1876-1877-es konstantinápolyi nagyköveti konferencia lényege: az európai nagyhatalmak igyekeztek megelőzni a háborút, ezért Ausztria-Magyarország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, s Oroszország képviselői javaslatot tettek a török kormánynak egy autonóm bolgár állam létrehozására. (Az osztrák-magyar képviselő egyébként Zichy Ferenc gróf volt, aki az 1848-as Batthyányi-kormányban még Széchenyi helyettese volt, majd azonban amikor a kormány a Habsburgok ellen fordult, Bécsbe távozott, átállva az osztrák oldalra.)

Itt a konferencia tulajdonképpen elfogadta az 1870-es egyházterületet mint a tervezett autonóm terület kiterjedését, egyetlen korrekcióval: az Égei-tengeri határ 50-60 km-rel északra lett tolva, ugyanis a brit fél ellenezte, hogy új erő jelenjen meg a "tengereken".

Volt még egy korrekció, de ez a téma szemszögéből nem fontos: a konferencia nem 1, hanem 2 autonóm területről döntött, azaz létre akarta hozni a nyugat-bolgár és a kelet-bolgár autonóm területet, a határvonal a mai Veliko Tarnovótól kicsit nyugatra húzódott volna.

A döntésnek gyakorlati jelentősége nem volt, hiszen azt a török fél nem fogadta el. Éppen ez lett a formális ok, mely miatt Oroszország hadat üzent Törökországnak.

Az 1877-1878-as orosz-török háború orosz győzelemmel zárult. S ekkor megszületett a békeszerződés. Ennek aláírásának napja a bolgár nemzeti ünnep egyébként.

Az itt bolgárnak ítélt terület a fenti térképen minden beszínezett terület, kivéve a rózsaszín részeket.

A keleti rózsaszín részt (Észak-Dobrudzsa) Románia kapta meg kompenzációként, mert Oroszország magához csatolta a román többségű Besszarábiát. A nyugati rózsaszín részt (a Niši szandzsák keleti fele, s a Morava-vidék) pedig Szerbia kapta meg, cserébe hogy nem kapta meg a szerb és szerb nyelvű muszlim többségű Bosznia-Hercegovinát és a szerb nyelvű muszlim Novi Pazar-i szandzsákot.

Ez utóbbi oka pedig osztrák-magyar igény volt: Ausztria-Magyarország a háború előtt titkos szerződést kötött Oroszországgal, hogy semleges lesz az orosz-török hánorúban, ha cserébe:

• elfoglalhatja Bosznia-Hercegovinát, s ezt a lépés Oroszország támogatni fogja a nemzetközi színtéren,
• a Novi Pazar-i szandzsák nem lesz Szerbiáé: ugyanis ezzel Szerbia és Montenegró közös határral rendelkeztek volna, amit Ausztria-Magyarország úgy ítélt mint egy nem kívánt közös szerb-montenegrói állam kialakulásának előzményét.

Végül azonban bolgár szemszögből ennél is sokkal rosszabb vége lett az egésznek. Németország semleges maradt, alapvetően kiállt az osztrák-magyar álláspont mellett, ahogy Olaszország se túlságosan tiltakozott. Viszont a britek és a franciák követelték az egész szerződés újratárgyalását.

Még 1878-ban új megállapodás született Berlinben tehát. A teljes sárga színnel jelölt területet elvesztette Bulgária: a mai Szerbia területén lévő részt Szerbia akkor kapta meg, minden más pedig vissza lett adva Törökországnak. Berlinben Ausztria-Magyarországot szintén egy magyar, Andrássy Gyula gróf képviselte. (A legnépszerűtlenebb magyar a bolgár köztudatban máig Andrássy gróf, ezért különösen vicces, hogy a budapesti bolgár követség az Andrássy úton van.)

Ami maradt bolgár terület, az is két részre lett osztva:

• sötétzöld: Bulgáriai Fejedelemség, fővárosa: Szófia, Törökország vazallus állama,
• világoszöld: Kelet-Rumélia Tartomány, fővárosa: Plovdiv, Törökország autonóm tartománya.

Máig vitatéma miért történt így. Alapvetően a britek féltek, hogy ezzel az orosz befolyás immár nem csak Közép-Ázsiában nő meg (ez veszélynek értékelték az akkor brit India szempontjából), hanem a Balkánon is. Az orosz fél pedig úgy értékelte, egy újabb háborúban vesztene, így inkább elfogadta a brit követeléseket.

Ami biztos: így lett megalapozva az I. világháború. Erről részletesen írtam. Ha nem lettek volna ezek a furcsa döntések a XIX. században, valószínűleg még ma is állna Ausztria-Magyarország és sose került volna hatalomra a kommunizmus Oroszországban.

Egyébként Berlinben a megvalósultnál is vadabb javaslatok hangoztak le. Olyan brit és francia javaslat is volt, ne legyen bolgár-szerb határ (hátha a két ország kibékül, majd oroszbarát közös államot alakítanak), ezért a mai Északnyugat-Bulgáriát is vissza kell adni Törökországnak, azaz a mai Szófiát is. De ezt már a másik 4 tárgyaló fél abszurdnak minősítette, s el lettek vetve.

Aki 1991 után járt Kubában, az már nem tudhatja milyen volt az igazi kubai kommunista rendszer. Különösen meg az nem, aki 2021 után járt.

1991-ben megszűnt a tilalom az idegen pénznemek használatára kubaiak által. Ez a gyakorlatban vissza lett állítva 1994-ben, de immár csak a gyakorlatban, nem mint bűncselemény: akkor lett bevezetve a konvertibilis kubai peso nevű pénznem, s a valutás boltok csak ezzel dolgoztak. Ezzel ki lett szűrve az a kiskapu, hogy amerikai kubaiak beutaztak, majd rokonaiknak dollárt adtak, amiből az állam nem kapott semmit.

2021-ben meg lett szüntetve a kubai konvertibilis peso. Ezzel a rendszer végleg feladta az a korábbi rögeszméjét, hogy 1 USA-dollár = 1 kubai peso. Ennek ugyanis politikai jelentősége volt: a kommunista uralom előtt a kubai peso az amerikai dollár része volt, egyesített volt a két ország pénzügyi rendszere, s emiatt mindkét pénznem forgalomban volt, egyedül az érmékben volt eltérés: a két pénznem érmerendszere nem volt kompatibiis egymással, míg a kubai peso érméi 1, 2, 5, 10, 20 és 40 centavo voltak, addig az amerikai dolláré 1, 5, 10, 25, 50 cent - azaz pl. a kubai italárusító automaták és érmés telefonok csak kubai érmékkel működtek, amerikaiakkal nem. Ezt leszámítva keverve is lehetett fizetni a kubai boltokban, nem volt semmi jelentősége ennek.

Az 1=1 árfolyam ugyanis fontos emlék, mindig így volt, amióta Kuba független állam (1902). Így bár 1961-ben megszűnt a kubai peso és az USA-dollár kapcsolata, az árfolyamot fenn kellett tartani továbbra is. Érzésem szerint az egész hókuszpókusz a kétféle kubai pesóval éppen ennek elfelejtésére szolgált. Sikerrel. Ma már senki sincs meglepődve azon, hogy 1 USA-dollár = 25 peso.

1991 előtt viszont egészen bonyolult rendszer létezett, sokféle de facto pénzeszközzel és különböző szintű jogosultságokkal. Összesen 6-féle péneszköz volt forgalomban:

• "normál" kubai peso: ezzel bárki rendelkezhetett, de nemigen lehetett rajta vásárolni, mert alig volt áru, különösen élelmiszer - mi könvesboltokban tudtuk költeni, még egyes "normál" - értsd: nem idegenforgalmi célú - étkezdékben, időnként kenyér is kapható volt, s pár típusú konzerv,
• idegen valuta: ezzel csak külföldiek rendelkezhettek, s valutás boltokban, egyes turisztikai helyeken lehetett költeni,
• "A" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak külföldiek részére,
• "B" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak KGST-külföldiek részére,
• "C" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,
• "D" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,KGST-külföldiek részére.

Az adott pénzeszköz birtoklása önmagában nem volt elegendő, vásárláskor ugyanis ellenőrizték a jogosultság meglétét is.

Valutásboltba kubai be se léphetett, de ha esetleg bejutott, a pénztárnál már nem tudott volna fizetni, mert nem tudott megfelelő igazolványt bemutatni.

A KGST-pénznemek jogosultságát is szigorúan ellenőrizték. Egyszer leteszteltük. Apám jó havarja volt egy osztrák diplomata, s egyszer adtunk neki "B" típusú pénzt, vásároljon vele. A pénztárnál megnézték az igazolványát, majd szóltak neki "Ön nem szocialista, csak "A" típúsúval fizethet".

Az összes KGST-külföldi ennek következtében a gyakorlatban hatalmas árengedményt élvezett.

Élelmiszert Havannában szinte minden külföldi egy helyen vásárolt, egy kétemeletes nagy volt szupermarketben, ez volt a "Diplomercado" (= "Diplomata piac"). Itt rendes választék volt. A földszinten voltak a "normál" termékek, az emeleten a "kiemelt" termékek: az előbbieket "B" és "D" típusú igazolással is meg lehett venni, az utóbbiakat csak "A" és "C" típusúval. Az emeletet a kubai magyarok egyszerűen csak "dolláros részlegnek" nevezték.

Normál élelmezéshez fel se kellett menni az emeletre, ott jellemzően nyugati alkoholok voltak, nyugati cigaretták, svájci csokik, jobb minőségű kávé, jobb kakaó, egyes nyugati élelmiszerkonzervek, amerikai üdítők, stb.

A földszinten minden termék ára csak egy szám volt, pl. 1 kg marhahús 3 peso, erre emlékszem, s ezt kellett a pénztárnál megfizetni: a KGST-külföldiek 3 egységnyi "B"-t adtak, a nyugati külföldiek meg 3 egységnyi "A"-t. Csak éppen míg - korabeli magyar forintban számolva - 1 "A" 50 Ft-ot ért, addig 1 "B" alig 13 Ft-ot. Magyarul: a "B" és "D" igazolásért is kapható termékek a KGST-idegenek és a kubai privilegizáltak számára majdnek 4-szer olcsóbbak voltak! Apámék osztrák barátai nem véletlenül pakaszkodtak a drágaság miatt, hogy Havanna drágább, mint Bécs belvárosa, míg nekünk meg minden olcsóbbnak tűnt, mint a budapesti árak (s tényleg: 1 kg marhahús Budapesten 50-60 Ft volt ekkor, Havannában meg 40 Ft alatt kicsivel). De hiába próbáltunk segíteni nekik: átváltottunk nekik 50 "A"-t 100 "B"-re, a "B"-t nem tudták felhasználni. Ismerve sok élelmes kubai magyart, szerintem akadtak akik hasonló üzletek lebonyolításából gazdagodtak meg.

A normál kubai peso haszontalansága miatt, a külföldiekkel kapcsolatban lévő kubaiak jellemzően nem pénzt kértek szolgáltatásaikért, hanem árut. Legviccesebb emlékem: egy fiatal, nagyjából 28-30 éves srác járt hozzám felsőbb fokú spanyolt oktatni, s az óradíjak megbeszélésekor nagy nehezen kinyögte: legyen 3 peso egy óra, de mi ezt számítsuk át forintra, aztán ő ad majd egy listát, mi kellene, s mi meg megvesszük, amikor Budapesten vagyunk, ő inkább vár akár 1 évet is, de készpénz nem kell neki, mert csak pizzára és fagylaltra tudná költeni. S aztán az egész éves oktatás díja 3 pár cipő, 8 hosszúujjú fehér ing, s 2 hosszúnadrág lett.

A rendszer gondolkodott azonban a legnyomorultabb külföldiekről is, ezek a szovjet szakértők voltak. A szovjet kiküldöttek ugyanis éles hierarchiában éltek:

• a felső réteg kapott "A" és "B" igazolást is bére részeként,
• a középső réteg csak "B"-t kapott,
• az alsó réteg meg csak normál kubai pesót!

Ez utóbbiak részére voltak speciális boltok, ahol lehetett normál pesóért vásárolni, de csak egyes jogosultak vásárolhattak ott. Itt a választék jóval nagyobb volt, mint egy átlagos üres kubai üzletben, de meg se közelítette a Diplomercado földszintjének választékát. Továbbá ezekben a boltokban feljegyezték az egyes jogosultak fogyasztását, meg voltak határozva maximális mennyiségek (pl. havonta maximum 5 darab mirelit csirke), nehogy valaki kereskedni kezdjen kihasználva helyzetét.

Ezekben a boltokban minden KGST-idegen vásárolhatott, nem csak a szovjetek, de ennek számukra sok jelentősége nem volt, a magyarok pl. mind - a legalacsobb státuszúak is - kaptak "A" és "B" igazolást is, s senkinek nem volt bére "normál" pesóban.

Volt még egy diplomata üzlet Havannában, ennek neve "Diplotienda" volt (= Diplomata bolt). Itt ruhatermékek, iparcikkek voltak - itt már csak egy kis rész volt "B"-s termék. Itt vettem életemben először ajándékot a jövendő múzsámnak: vékony aranyláncon függő elefántcsontékszert. 1986 Bálint-napra volt, máig emlékszem, 22 "A"-igazolásba került, akkor ez marha sok pénznek tűnt.

Egy időben abban hittem, naprakészen tájékozottnak kell lennem a mai valóságban. Mert különben nem leszek képes véleményt alkotni.

Aztán kiszámoltam, napi 10-12 óra megy el munkára és a vele kapcsolatos melléktevékenységre, még 6-8 óra olvásra, azaz átlag napi 18 órám foglalt teljesen felesleges, legalábbis közvetlenül haszontalan dolgokra. Valójában tehát alig napi 6 óra szabadiőm van valami értelmesre.

Ha viszont ezt arra használom fel, hogy naprakész legyek, az időm zömét el fogja vinni.

Ezért nagyjából 20 éve úgy döntöttem, szakítok a naprakészséggel. Azóta a következőket nem csinálom:

• nem nézek sóműsorokat,
• nem nézek sorozatokat tv-ben: ha valami nagyon jó, akkor megnézem letöltve, hogy legalább a reklámokat megspóroljom,
• nem tájékozódom bulvárügyekben,
• nem nézek/hallgatok modern zenét,
• nem böngészek hosszasan szociális hálókat: itt sajnos a munkám miatt néznem kell egyes szociális hálókat, de munkaidőn kívül soha.

Csak a fentiekkel hatalmas időm szabadult fel. Ráadásul nem tömődik el a fejem marhaságokkal. Ugyanis nem igaz, hogy mindezt lehet felületesen csinálni, mindez mindenképpen hat az emberre: egyetlen megoldás a kizárás.

Milyen öröm is néha: az emberek tömegesen beszélnek valamiről, én meg azt se értem miről van szó, s külön rá kell keresnem az adott témára, amikor is kiderül, hogy tényleg felesleges lett volna ismernem ezt a témát. Egy példa: amikor pár éve világszám lett a Gangnam Style című koreai szám, én akkor tudtam ezt meg, amikor megjelentek róla paródiák.

Persze bennem is van azért bulvárvágy valamilyen szinten, szóval töredelmesen bevallom, az időm egy részét én se magasztosan töltöm el, a következő 5 bűnöm van e tekintetben:

• Megbabonáznak a billiárdversenyek, így ezeket képes vagyok órákig nézni, szerencsére évente csak párszor van ilyen esemény, a kedvencem a sznúker, ott évente 3 fő verseny van. Tavaly amikor éppen sehol se lehetett nézni élőben ingyenesen a döntőt Brecel és Xintong között a UK Championshipen, képes voltam kifizetni az Eurosport fizetős csatornájának a díját, hogy ne kelljen másnapig várnom a felvételről való ingyenes megnézésre. S rászoktattam a múzsámat is, már ő is nézi.

• A sci-fit szeretem, így ha egy sorozat sci-fi, képes vagyok akkor is megnézni, ha csak közepesen jó.
• Érdekel a női divat, ezért időnként megnézek egyes YouTube-os divatcsatornákat: öltözködési, sminkelési, frizura tanácsok. Ez hasznos valahol a gyakorlatban is, gyakorlatilag én öltöztetem a múzsámat évek óta.

• A művészi erotika mindig érdekelt. Kizárólag olyan, ahol nincs semmilyen meztelenség, se pornográf elem. A kedvenc műfajom: a vízes/nedves ruhás nők. Meg szoktam nézni egyesek új anyagait, beléjük nézek, s ha unalmas, nem nézem végig.
• A műveltségi vetélkedők. Ez az egyetlen sóműsor típus, amit szeretek nézni.