A lényege: szakértők segítségével - élükön Szigeti Flóra parafenomén jogásszal - vissza lesz állítva a jogállam, mégpedig jogállamon kívüli eszközökkel, melyek azonban mégis jogállamiak. A terv egy része titkos, nehogy Zorbán fel tudjon készülni! Hiszen tudjuk, Zorbán bukása már biztos, ez abból is látszik, hogy menedéket adott az észak-macedóniai volt kormányfőnek, így jelezve Putyinnak, hogy kér egy lakosztályt magának Putyin titkos fekete-tengeri palotájában.
Annyit azonban azért tudhatunk a titkos tervből, hogy a nyertes választások után azonnal hatalomba fog lépni az új kormány, gondolom, már a választások utáni éjszakán. Áder ugyanis kénytelen lesz azonnal megbízást adni Fegyőrnek a kormányalakításra a hatalmas tüntetések miatt.
Zorbán emberei persze a választás napján igyekezni fognak pénzeket utalni, okmányokat hamisítani, majd este magánrepülőiikre szállva menekülni az országból. De - ha-ha-ha - felesleges lesz próbálkozniuk, mert a Momentum szakértői mindent tudnak és látnak, utólag majd feltárják a hamisításokat, leállítják az utalásokat, s a felszállni készülő repülők ellen repülési tilalmat vezetnek be. Aztán másnap az összes NER-oligarcha előzetes letartóztatásba kerül.
Fontos még, hogy a fideszes médiák nem kaphatnak majd hirdetéseket, így kénytelenek lesznek abbahagyni az álhírterjesztést.
Meg ezentúl senki se lehet majd kormányfő 2 ciklusnál tovább. Ez biztosítja, hogy ne lehessen megint diktatúra.
Röviden: kamudélután idiótáknak idiótáktól.
Annyi azért megfordult a fejemben: ha én gonosz NER-oligarcha lennék, mi okom lenne a választás napjának reggeléig várni az utalással, s kivárni az ellenzék győzelmét a repülőgéppel meneküléshez? Én pl. már ma utalnám a pénzemet, s a választások előtt repülőre szállnék! Persze megértem, hogy ezen tervem furfangossága olyan magas szintű, hogy erre nem gondolhatott a Momentum nemzetközi és hazai szakértői agytrösztje.
De komolyra fordítva a szót: lehet persze forradalmi törvénykezést hirdetni, de ezt mi ok lenne jogállamiságnak nevezni? A jogállamiság egyik alapvető jellemzője ugyanis, hogy a létező, hatályos jogrend alapján váltunk rendszert.
Egyébként ez a taktika teljesen téves. Nagyotmondásos marhaságok, mert azt mindenki tudja, hogy ha nyerne is az ellenzék, nem ezt tennék, amit itt vázoltak. Szóval nagyotmondással meg akarják nyerni a ballib törzsszavazók keménymagját, gyakorlatilag ez az üzenet Gyurcsányné ellen szól, hogy "lám, mi még Gyurcsánynál is jobban utáljuk Orbánt". Pedig ez nem fog működni sehogy se, mert ezzel éppen a semleges szavazókat, sőt a ballib perifériát vesztik el.
Nagy csalódás a Fake Famous című film. Pedig nagyon reklámozták alternatív médiák.
Bárhogy is értelmezem, én egy szál rendkívüli leleplezést se látok az egészben. A filmkészítő tegnap született, hogy rácsodálkozik, a reklámok nem a valóságot tükrözik?
A film lényege: ismeretlen emberekből sok erőfeszítéssel és pénzzel híres embereket készítenek, majd ezek tényleg híresek lesznek. Na és?
Pedig maga a film megadja a választ. A médiák száma exponenciálisan megnövekedett az utóbbi 30 évben, így már a valódi sztárok - színészek, sportolók, zenészek - száma túl kicsi, tehát gyártani kell. Ez pedig szakma. A szakma pedig kialakítja a maga működésének optimális szabályait.
Hogy az influencerek nem a valóságot mutatják be? Persze, de ki gondolt mást? Az influencer szimplán egy új típusú reklámozó, semmi egyéb.
Persze lehet egy internetes személyiség hiteles is. Egy adott témában adja magát, s ennyi. S ha reklámoz is, ez nincs rejtve. Lásd, vannak szakácsok például, akik egy adott étel elkészítését mutatják be, majd közben ajánlanak x márkájú hozzávalót az adott ételhez. Nyilvánvalóan ez is reklám, de hiteles, nem becsapós. Nem mint az álfogorvos a fogkrémreklámban.
Tulajdonképpen csak egy dolog tetszett a filmben: a vécédeszka mint repülőgépablak. Ez nekem nem jutott eszembe.
Gyakorlatilag ugyanezt a témát sokkal jobban feldolgozta egy 10 évvel ezelőtti film: The Greatest Movie Ever Sold.
Régi tervem, hogy megírom 1 oldalon a nyugati filozófia történetét. Persze rájöttem, képtelen feladat, de íme megközelítőleg az eredmény, 5 oldalon belül.
Előre szólok, erősen szubjektív lesz.
S még valami: "nyugati" alatt itt nem nyugat-európai értendő, hanem európai, azaz nem kelet-ázsiai, nem indiai, sőt nem muszlim és nem zsidó. (Más nincs: annak ellenére, hogy nagyon erőlködnek, nem sikerült amerikai indián, afrikai, ausztrál-óceániai filozófiát kitalálni utólagosan.)
A nyugati filozófia egyedisége - s ebben különbözik minden más filozófiától -, hogy nem része a vallásnak, még akkor se, ha vallásos.
A kezdet a preszókratikus iskolák (ez nyilván csak későbbi elnevezés). Az alapkérdés: mi a valóság alapja? A mögöttes gondolat: a sokféleség nem lehet öröktől való, kell lennie valamilyen kiinduló momentumnak. Íme a különböző válaszok hogy mi a kiinduló pont:
természetfilozófusok (milétosziak): valamilyen ősanyag, a szellem ennek csak tulajdonsága,
püthagoriánusok: a matematika, azaz szellemi tényező, az anyag másodlagos,
epheszosziak: nincs kiinduló pont, véletlenek kavargása van, a szellem másodlagos,
eleaiak: a valóság csak látszat, az igazi lét a szellem, mely egy és örök,
pluralisták: 4 alapelem van és 2 alaperő, azaz egyszerre anyagi és szellemi vezérelv,
atomisták: a világ örök és anyagi, alapja az atomok, melyek végtelen módon kapcsolódnak egymáshoz, ennek eredménye minden.
A filozófia máig legnagyobb neve Platón - aki tanárától, Szókratésztől elválaszthatatlan - tulajdonképpen az elaiak, a püthagorianusok és az epheszosziak elveit vonta egybe. A platonizmus lényege: két világ van, egy eszmei és egy anyagi, az utóbbi az előbbi tökéletlen másolata, az ember mindkettőben jelen van, az emberi értelem képes megismerni az eszmei világot, valójában az ember potenciálisan rendelkezik mindezzel a tudással, azt csak elő kell hívni.
Platón Akadémiája ma Athénben - mármint a helye, mert nem maradt fel belőle semmi, de ma már műemlék védettséget élvez a terület, lám, kerítést is felhúztak köré
Platón legnagyobb ellenségei a szofisták voltak, akik egyszerűen elhárították az alapkérdést, azt állítva, az ember szempontja a lényeg, s minden nézőpont kérdése, nincsenek örök igazságok. Szóval ők voltak az ókori posztmodern.
Arisztotelész leírható mint egyfajta reform, realista, miszticizmusmentes platonizmus. Nincs megkettőzött világ, csak egy, a dolgok fajtákba rendőzödnek, ezek azonban csupán közös jellemzők. A dolgok oka a céljuk, a legfelsőbb ok pedig Isten, bár ez keresztény teremtő Isten, sokkal inkább egyfajta világszellem.
A logika a fő eszköz a dolgok megismerésére, ezt már Platón megállapította, de a logikai alapelveket Arisztotelész írta le először.
Arisztotelész 2 fontos eredménye még:
a dolgok jellemzőinek felosztása lényegiekre és járulékosokra, az előbbiek miatt azok a dolgok amik, az utóbbiak pedig változhatnak,
a mozgás felosztása lehetőségsszerűségre és valóságszerűségre (potencialitásra és aktualitásra), az előbbi az, amire elvileg képes az adott dolog, az utóbbi az ami ténylegesen is bekövetkezik.
Arisztotelész Lükeionja ma Athénben (picit több maradt, mint Platón bácsitól, van pár rom)
A hellenizmus korában az erkölcs lett a filozófia központi témája. Ennek oka az is, hogy a kor filozófiai irányzatai erősen materialista világnézetet képviselnek, még inkább mint a korábbi iskolák zöme. Az egyes iskolák lényege:
hedonizmus: minden anyagi, ráadásul a világ nem ismerhető meg, csak az biztos, amit érzünk, az erkölcsöt illetően ezért a helyes magatartás úgy élni, hogy a lehető legkevesebb fájdalom érjen minket,
epikurenaizmus: tulajdonképpen az atomizmus újrafogalmazása, az anyag örök és kizárólagos, az erkölcsöt illetően a lélek békéje a fő cél, ez a semleges, szélsőségektől mentes, embertársainkat és az államot tiszteletben tartó magatartással érhető el,
cinizmus: nem foglalkozik a világ mibenlétével és eredetével, az erkölcs alapja a természet, az emberi társadalom szabályai feleslegesek, egyedül a természet szava szerint kell élni, az egyén célja az aszkézisen keresztül elérhető tökéletes nyugalom,
szkepticizmus: semmi se biztos, a valóság létezése se, így felesleges foglalkozni vele, erkölcsileg pedig: el kell fogadni a végcél, teljes nyugalmunk érdekében az általános nézeteket, semmi értelme küzdeni a társadalom ellen se, az általános társadalmai szokásokat is be kell tartani, tehát ez amolyan "cinizmus light",
sztoicizmus: a világ anyagi és racionális, ez a racionalitás nevezhető akár Istennek (de ez nem keresztény Isten, nem mindenható és teremtő), de a kettő ugyanaz (tehát panteizmus), az ember képes megismerni a világot, hiszen annak része, erkölcsileg: az ember ha lemond érzelmeiről, képes racionálisan gondolkodni, ezzel megismerni a világ természetes rendjét, majd ennek alapján cselekedni, ha pedig ezt megteszi, akkor erkölcsös lény.
Amikor az ókor elfáradt mindettől, mert a materialista korszellem egyre kevésbé elégítette ki a kisembert, eljött a kereszténység nagy pillanata. Tulajdonképpen azért is tudott a kereszténység olyan gyorsan akkora sikerrel terjedni, mert éppen jó helyen volt jó időben. A kereszténység az erkölcs mellett ismét foglalkozni kezdett behatóan a metafizikával is.
A kereszténység erkölcsében épített a sztoicizmusra, de metafizikájában a platonizmusra. A kereszténység egyes ellenségei, lásd Nietsche a kereszténységet egyenesen "platonizmus light" (nem ezekkel a szavakkal persze) névvel illették.
A kereszténység metafizikája: az egyetlen valódi, változatlan létező Isten, minden más az ő akaratából lett teremtés útján, a dolgok pedig azért olyanok amilyenek, mert Isten így határozta meg a dolgok törvényszerűségeit. A teremtett világból kiemelkedik az ember, mert őt Isten olyan képességgel teremtette meg, hogy az képes "elérni" Istenhez.
Ehhez fontos tényező volt a platonizmus fejlődése is, ezt ma újplatonizmusnak nevezzük utólagosan. Az újplatonizmus részletesen kidolgozta Platón szellemi világának koncepcióját. Sok esetben nem keresztény alapon a keresztény tanítással megdöbbentően hasonló következtetésekre jutva, talán a leglátványosabb ezek közül az újplatonikus háromtagú istenség és a keresztény Szentháromság hasonlósága.
A kezdetekben még jelent volt a kereszténységben egyfajta filozófiaellenesség, különösen Nyugat-Európában gndolták azt, hogy a filozófia szükségtelen, pogány tanítás, "nekünk elegendő Krisztus". De hamarosan győzött az ellentétes álláspont, először a keleti egyházban, de aztán nyugaton is, s megjelent a keresztény filozófia, mely gyakorlatilag a platonizmus "kijavítása" volt. Ezt hívjuk patrisztikának.
A patrisztika megfogalmazza és megmagyarázza a keresztény dogmákat, azokat összekapcsolja filozófiai alapelvekkel, további kidolgoz olyan keresztény elméleteket is, melyekről nem szól a dogmatika.
A skolasztika a patrisztika folytatása. Szerepe: a már kidolgozott keresztény filozófia összekapcsolása a korai nem-keresztény filozófiákkal. Nyugaton ez kezdetben a platonizmus, majd a arisztotelianizmus beemelését jelenti, míg keleten mindvégig a platonizmus a fő erő. Tulajdonképpen ennek következménye, hogy a keresztény latin nyugat inkább racionálisabb, míg a keresztény görög és szír kelet inkább misztikusabb lett.
A skolasztika nagy kérdése tulajdonképpen az, Platónnak vagy Arisztotelésznek van-e igaza: van-e kettős világ vagy nincs. Természetesen Platónnak, de Ockham borotvája Arisztolésznek adott igazat.
A XVII. századtól indul a racionalizmus. Lényege: az emberi gondolkodás mindennek az alapja. Isten ezentúl opcionális elem. Mi csak azt tudjuk a világról, amit gondolatilag felfogunk, de nem tudhatjuk mi a kapcsolat a világ és a gondolataink között, csak remélhetjük, hogy az helyes.
További probléma: hogyan viszonyul a gondolkodás a testhez? A lehetséges válaszok:
valójában a kettő ugyanaz, csak másképp megfogalmazva,
Isten előre meghatározta vagy minden adott pillanatban meghatározza a kettő kapcsolatát.
A racionalizmus ellentételeként jött az empírizmus, mely szerint a tapasztalás mindennek az alapja, hiszen a gondolkodás csak azzal tud foglalkozni, amit tapasztaltunk. Itt is az az állítás, hogy nem tudhatjuk mi a világ valójában, az érzekeinken kívül.
Ha mondjuk fel kellene sorolni a legjelentősebb 5 filozófust, Kant biztosan bekerülne közéjük. Kant igyekezett egyesíteni a racionalizmust és az empírizmust, mindkettőt neghaladva. Az emberi gondolkodás része a világnak, képzeteink ugyanúgy eredményei a világnak, mint gondolkodásunk eleve létező működési módjának. Valóban két világ van, de nem úgy ahogy Platón mondta, hanem van a világ önmgában és az a világ, amit érzekelünk - de mivel az előbbivel nincs semmilyeb valós kapcsolatunk, nem is kell különösebben foglalkozni vele. Az erkölcsöt illetően azt vallja, racionális alapon is lehetséges erkölcsösnek lenni: egyszerűen csak olyan elv mentén szabad csalekedni, melyet elfogadnánk általános elvnek is.
ahol Kant tanított: a königsbergi Albertina Egyetem - neve 1945-2005 között Kalinyingrádi Állami Egyetem, 2005-tól: Immanuel Kant Balti Szövetségi Egyetem
ahol Kant sírja van: Kneiphof-sziget (ma: Kant-sziget), a nagy épület a XIII. században épült Königsgbergi Katedrális (ma: Kalinyingrádi Katedrális)
Hegel hozzáadja Kanthoz: maga a megismerés egy folytonosan változó folyamat, mely egyre jobban képes megismerni, s idővel eljut az abszolút ismerethez.
Kant egyik követője, Schoppenhauer tagadja Hegelt. Nem lehetséges az abszolút megismerés, a megismerhető világ pedig, mivel függ az egyénektől, szükségszerűen viszályt okoz az egyének között. A megoldás az ezt felismerő egyén számára a világtól való visszavonulás.
Hegel követője Marx, aki azonban materialista módon értelmezi át a fejlődést. Nem a megismerés tökéletesedése a mozgatő erő a történelemben, hanem az anyagi erő, az osztályharc, a gazdasági rendszerek változása. A vezető ideológia mndig az uralkodó osztályt kiszolgáló eszme, melyet azonban átvesznek az elnyomottak is, egészen addig míg az elnyomottak rá nem ébrednek erre a helyzetükre.
A kor - XIX. sz. - fő problémája az elidegenedés, erre a megoldás a forradalom, a magántulajdon megszüntetése, s a proletárdiktatúra bevezetése. Aztán kezdődhet az igazán szabad társadalom, a kommunizmus kiépítése.
Másik irány a nihilizmus,mely nem hisz semmilyen állandó értékekben. Az ezt felismerő egyén képes felülemelni magát társadalma szokásai fölé.
Az egzisztencializmus teljesen elutasítja a racionalitást, azt vallja hit szükséges a hiteles és erkölcsös élethez, ez lehet akár nem vallásos hit is. A cél a hiteles létezés.
Marx ellenében az ellentétes elmélet az utilitarizmus, mely sok tekintetben az ókori hedonizmus újrafogalmazása. Lényege: a kapitalizmus természetes, szükségszerű, ezért jó. Sőt a kapitalizmus a lehető legjobb rendszer, mert a lehető legnagyobb számú embernek képes boldogságot adni.
A pragmatizmus azt vallja, a filozófiának azzal szabad csak foglalkoznia, ami a valós életben jelentőséggel bír.
A Kant által felvetett két világ problémájára az egyik válasz a fenomenológia. Célja: az érzékelhető világ milyenségének feltárása, az emberi tudat tartalmának egzakt leírása.
A fenomenológia és az egzisztencializmus összeadásából származik Heidegger - valószínűleg a legnagyobb filozófus Platón óta - filozófiája. Visszamegy egészen az ókori filozófusokhoz, s felveti: éppen az alapkérdés megválaszolása maradt el az utóbbi 2000+ év során: mi a lét mint olyan? Az erre való válasz nélkül azt se tudjuk megválaszolni mi mint egyének hol vagyunk. Az egyén célja: a hiteles létezés, mely az által lehetséges, hogy magunk határozzuk meg kik vagyunk.
Heidegger sírja (Meßkirch, Baden-Württemberg)
Egészen más út az analitizmus, mely nyelvi problémáknak tekinti a filozófiai kérdéseket.
Az utóbbi évtizedek fő témája a filozófiában a tudatfilozófia: mi az emberi tudat. Azt hiszem, ez az irány visszavezethet a felvilágosodás előtti korba, azaz a tudat rejtemein keresztül ismét téma lesz a metafizika.
Azt mondják, az ellenzéki összefogás azért fog megbukni, mert összegyeztethetlenek az egyes pártok programjai.
Ezt én erősen kétlen, nem látok ilyen összeegyeztethetlen dolgokat, sőt valójában a 6 összefogó párt között alig van elvi eltérés.
Lássuk!
A DK egy klasszikus jobboldali liberális párt (a "jobboldali" nyilván nem a szó magyar értelmében értendő, hanem nyugati értelmében).
Az MSZP mindigis eszmementes párt volt, az eredeti cél a volt reformkomcsik átmentése volt, ez lezajlott régóta, azóta szerep nélkül maradva ténferegnek, szóval bármilyen eszmére vevők, jellemzően mindig alkalmazkodva az éppen erősökhöz, ez most a DK,
Az LMP elvesztette eredeti ideológiáját. Ma már csak valami kis zölséget akarnak csak. Majd a DK megígéri, hogy pl. a sárga útjelek ezentúl zöldek lesznek, ez elég is nekik.
A P nem párt, hanem pár ember klubja. Minden mindegy nekik.
A Jobbik naponta változik, programjuk nincs. Amit hivatalosan akarnak éppen - modern konzervatívizmus - arra nincs piac.
A Momentum a DK ifjúsági tagozata. Egyetlen eltérés a nagyokhoz képest, hogy nem utálják nyíltan a határontúli magyarokat.
Szóval nem lesz itt gond a programokkal.
Az LMP és a Jobbik úgyis megszűnnek 2022-ben. Az MSZP beolvad a DK-ba. A P már most se létezik a valóságban.
Csata lesz, a DK és a Momentum között. Majd azon vesznek össze, ki miatt nyert megint a Fidesz. A Fidesz ugyanis nyerni fog, mert ahhoz, hogy ez ne így legyen, valami hatalmas marhaságot kell elkövetniük a választások előtti 3 hónapban, aminek esélye kicsi.
Aztán pedig meg fog születni ismét egy harmadik oldal, én arra tippelnék, hogy ez valamilyen új LMP lesz, mert immár be fogja írni az alapszabályába: soha semmilyen megállapodás a ballibekkel.
Amióta a tudás mennyisége megfoghatatlan - úgy a középkor óta -, nagy probléma a szaktudás és az általános tudás közti ellentét.
Az ókorban még könnyű volt: egy művelt, elegendő szabadidővel rendelkező ember képes volt nagyjából 20-25 év alatt minden tudást felhalmozni. Ez az utóbbi kb. 700-800 évben immár képtelenség.
Azóta probléma mi jobb:
egy adott területen szakembernek lenni, elvesztve ezzel az összképet, vagy:
az általános képre törekedni, ezzel azonban egyetlen területen se lenni szakembernek.
A szakemberség hívei azt mondják a másik táborról: felületesek, csak össze-vissza halandzsáznak, semmi szükség "általános" összképpel foglalkozó emberekre, mert teljesen elegendő, ha összeállnak a szakemberek, mindenki ismer jól valamit, az összeredmény pedig az összkép, azaz semmi szükség emberekre, akik ezt megtennék önmagukban.
Ennek az elképzelésnek a népszerű következménye az úgynevezett "szakértői kormány" nevezetű ideálkép. Ami természetesen marhaság, szakértők nem képesek ugyanis kormányozni, a kormányzás valójában egy külön szakma, a politikusi szakma része, s a politikusi szakma pedig éppen arról szól, hogy nézzük az összképet.
Az összkép hívei természetesen pontosan ezt állítják, a másik tábort - túlzó módon persze - "szakbarbároknak" minősítve.
A női válságról már írtam, ideje a férfi változatról is.
A férfiaknál nem okoz semmilyen komoly traumát a külső változása. Ez hatalmas előny. A férfiaknál az egyetlen biológiai probléma a szexuális képességek csökkenése, de pont erre van gyógyszer bőven. Szóval aki nagyon szeretné ismét fiatal férfiként élni életét, az megteheti ezt gyógyszeres segítséggel. Bár szerintem az érettség egyik jele, hogy ekkor már nem ez az ember fő prioritása.
A férfiaknál a fő baj a sikertelenség tudata. Azaz nem lettünk se milliomosok, se híres emberek - nyilván leszámítva azt a 0,01 %-ot, aki milliomos lett vagy híres ember. Pedig a modern liberális társadalom elvárja ezt mindenkitől. Aki nem teljesíti a liberális elvárást, az lúzer, aki pedig még tagadja is ennek szükségességét, az egyenesen lumpen.
Pedig éppen az utóbbi a megoldás: a liberális sikereszmény el nem fogadása. Sajnos kevesen jutnak el ide.
Pedig már Platón megmondta 2500 éve: az 50 éves kor a legalkalmasabb a filozófiával való foglalkozás megkezdésére.
Mi lesz azzal a többséggel, aki ezt nem látja át? A leggyakoribb megoldási próbálkozás fiatal csaj beszerzése, azon mágikus hit miatt, hogy majd a fiatal nő valahogy átsugározza ránk fiatalságát, mintha a nemi közösülés egyfajta tápláló köldökzsinór lenne.
Ha ez nem megy - s sokaknak nem megy, mert pl. nincs elég pénzük fiatal nőre -, a legkézenfekvőbb alternatíva az alkoholizmus. Különösen Kelet-Európában népszerű ez.
Nekem még a legszimpatikusabbak a hobbimániások. A késő kádári kor idősödő férfitípusa, aki se nem iszik, se nem csajozik:, a szombat kora reggel az autója alá fekvő ember, aki aztán érthetetlen szerelési műveleteket hajt végre egész vasárnap késő délutánig, jellemzően furcsa tisztogatási rituálékkal együtt: kedvencem volt kamaszkoromban az autókerekeket órákig fogkefével pucoló szomszéd. Az informatika széles elterjedésével ez a típus ma már otthon van a szobájában és állandóan javítja a számítógépét, ha kell, ha nem.
Az egyik ballib módszer az alkalmatlan számokkal való bűvészkedés. Van egy ábra, melyre rendszeresen hivatkoznak, íme ez:
Ezek persze valós adatok, de önmagukban semmit se mondanak. Először a minimálbér nem sokat árul el az életszínvonalról. Másodszor: a vásárlóérték szerint nem korrigált béradat értelme kb. nulla. Harmadszor: a bruttó összegek nem értelmesek az életszínvonal céljából.
Mi a vásárlóérték szerinti korrekció? Nem azonos az árszint minden országban, így ugyanazért az össszegért nem ugyannyi termék vehető.
Régiónkban (melyet most a 11 EU-tag kelet-európai országként értek) a legdrágább ország Szlovénia, a legolcsóbb Bulgária. 100 magyar forint Szlovéniában 76 forintot ér, míg Bulgáriában 122 forintot.
Íme a teljes lista. Beletettem összehasonlításként a legszegényebb 6 nyugat-európai EU-tagállamot is:
Íme mi történik ha a minimálbéreket összehasonlítjuk:
Amit látunk, az érdekes, pl. a ballib bezzegország, Észtország minimálbére immár alig 4 %-kal van a magyar felett. A román viszont magasabb, mint a cseh. Persze az igazi összehasonlításhoz nettó összegek kellenének, ezek kiszámolásához viszont nincs időm.
De talán objektívebb a nettó átlagbérek összehasonlítása:
Megint érdekes: Szlovákia szegényebb, mint Románia. De ami a legfontosabb: egyedül Szlovénia emelkedik ki jelentősen, az se sokkal.
Ami a helyzet: az egész régió együtt mozog, a ballib narratíva a magyar zuhanásról és mindenki más erőteljes felzárkózásáról egyszerűen nem felel meg a valóságnak.
A kitörés napja kapcsán ismét kiderült, a ballibek nem értik a "hős" szó jelentését katonai kontextusban.
Pedig egyszerű: katonai hős az, aki katonaként meghal. A szó nem jelenti azt is, hogy feltétlenül támogatandó az az ügy is, melyért az illető katona harcolt.
A ballib Ungváry kezdeményezése viszont támogatandó, szinte egyedüliként kibeszélt a ballib kórusból. Ez bizony bátor tett.
Bulgáriában ez a téma jól megoldott. Mivel Bulgária mindkét oldalon harcolt a háborúban, 1941 márciusától 1944 szeptemberéig a tengelyhatalmak oldalán, majd 1944 szeptemberétől 1945 májusáig a szövetségesek oldalán, az az általános hozzáállás, hogy a két időszak között nincs eltérés a hősiességet illetően. Csak kisszámú szélsőségesek - mindkét oldalon - utasítják el ezt.
A későkommunizmusban, a 80-as években, a későkamaszok előtt nem sok választási lehetőség állt. Ez talán még jobban kimutatta az egyéni jellemet.
Akiket a legjobban utáltunk: a karrieristák. Ők voltak azok, akik komolyan vették a KISZ-t, de legalábbis úgy tettek, mintha komolyan vették volna.
Összesen 3 ilyen embert ismertem. Az egyikről aztán kiderült, valójában nem is KISZ-karriert akar, hanem az Ifjú Gárdában akar szerepelni (ez a Munkásőrség fiatal verziója volt), mert imád menetelni, maga az ideológia nem is érdekli. Ezt az is igazolta, hogy istenítette az amerikai hadsereget, ami azért nem volt szabványos viselkedés egy KISZ-aktvista szájából. Szóval mindezt elfogadhatónak tekintettük, "megbocsátottunk" neki. Aztán az illető katonai pályára is lépett, ma már ezredes vagy alezredes, nem láttam évek óta. Végül semmi gond: van aki bélyeget gyűjt, más biciklizik, megint más könyveket olvas - s hát olyan is akad, aki egyenruhában menetelni szeret.
A másik ismerős egyszerűen kommunista volt, ténylegesen. Nem karriert akart, hanem komolyan hitte az egészet. Ez is megbocsátható.
A legkellemetlen az az ismerős volt, aki egyszerűen tudta, a karrier a leggyorsabb mindig politikai vonalon. S komolyan örültem, hogy az illető pofára esett a rendszerváltozással. Minden igyekezete a semmibe esett ugyanis. Pár évnyi KISZ-karrierrel nem tudott még olyan magasra jutni, ahonnan át tudta volna menteni magát az új rendszerbe. Kezdetben még megpróbált átállni, de akkor is elhagyta ösztöne: az MDF-hez ment, pedig az SZDSZ-hez kellett volna vagy a Fideszhez. Végülis az MDF-től átment ugyan a Fideszhez a 90-es évek végén, de már túl késő volt és ismét nem volt kiépítve helyzete, nem tudott soha több lenne, mint sokadik alkalmazott valamely másodrendű politikus csapatában. A 2002-es kormánybukás számára a vég lett, de azt hiszem megtalálta nyugalmát: ma szürke középvezető egy multinál, minden politikai ambíció nélkül.
A másik magatartás az ellenzékiség volt, ami persze kamaszkorban teljesen normális. Ellenzékiség nem csak mint politikai hozzáállás, hanem általánosan társadalomellenes módon. Ez persze gyerekes magatartás, szinte mindig elmúlik.
Egyetlen egy akkori ismerősöm van, akinél ez nem múlt el. Belőle alkoholista lumpen lett - ez az utolsó infóm róla, 15 éve nem láttam. Ráadásul sértődött ember, még most 60 évesen is nagyon haragszik minden 30-40 évvel ezelőtti "ellenzéki" haverjára, aki azóta "elárulta" az eszmét, s megbékélt a "rendszerrel".
Aztán volt még egy csoport: a szakemberek csoportja. Akik választottak maguknak valamilyen szakmát, s azt mondták, őket ez érdekli, s minden más nem számít. Akkor nem volt szimpatikus ez a magatartás, de most utólag be kell ismernem: én voltam a hülye.
De nyilván a végére marad az én csoportom, ezt talán hullámzóknak tudnám nevezni. Ez eléggé népszerűtlen csoport: a karrieristák szerint ambíció nélküli lumpenek voltunk, az ellenzékiek szerint megalkuvóak, a szakemberek szerint pedig össze-vissza halandzsázó komolytalan alakok.
A hónap vicce: Biden elnök aggódik a Klub Rádió miatt. Próbálom elképzelni, s sehogy se megy. Röhej.
Egyébként: ha én a Fidesz illetékese lennék, mindent megtennék, hogy a Klub Rádió ismét frekvenciát kapjon. Ugyanis aligha van olyan média még, mely ennyire segítené a Fidesz kampányát, mint a Klub Rádió.
A Klub Rádió lényege: a ballib törzstábor folyamatos heccelése, hergelése, a fő közömség a kommentekben minden fideszest felakasztani akaró gyurcsányista kisnyugdíjas. Ez olyan szinten ellenszenves azonban mindenki más számára, hogy még a Fideszt nem különösebben kedvelő semleges szavazókat is elgondolkoztatja, nem kellene-e mégis inkább a Fideszre szavazni.
A csúcsműsor persze Bolgár Gyuri bácsi beszélgetős adása. Egy időben minden nap hallgattam, azóta csak időnként, mert már nem adott semmi újat, de máig mindig hatalmas élmény belehallgatni. Bolgár bácsi ugyanis abszolút profi keménykötésű liberális szakember a megmondológiában: mézes, békes hangon úgy képes hergelni, hogy sose lehessen megfogni őt. Sose mond semmi konkrétumot, mindig csak sejtet, de olyan hanghordozással, hogy a reakció halálbiztos. Nagyon-nagyon ritkán veszti el önuralmát, de akkor is képes magát türtőztetni.
Szóval nem csak budapesti frekvenciát kellene adni a Klub Rádiónak, hanem több regionálisat is. Feltételként szabnám, hogy ezentúl Bolgár bácsi műsora napi 5 órán át menjen.
Ennek van egy specifikus időszaka mind a férfiaknál, mind a nőknél. Most jöjjenek a nők.
A nőknél az egész folyamat rendkívül látványos. Hiszen alapja biológiai: a peteérés megszűnése. A nők ilyenkor elkezdenek látványosan öregedni, egyes típusoknál ez a folyamat hosszabb, lassabb, s már korábban kezdődött, másoknál hirtelen, szinte pillanatszerű. Nyilván vannak szerencsés típusok is, akiknél a folyamat későn kezdődik és lassú, de náluk is megvan.
Sajnos a nők legnagyobb része - én ezt 90-95 %-ra saccolom - szélsőségesen reagál. Vagy "most már minden mindegy" alapon beltörődik a vég kezdetébe, lassan búskomorságba esve, vagy extrém módon küzdeni kezd az öregedés ellen, lásd különféle műtétek végzése és fiatal szeretők beszerzése. A celebvilágban ez utóbbi a jellemző. Gyerek- és kamaszkori magyar nőidolom, Szűcs Judit pl. olyan arcplasztikát csináltatott magának, amitől kirakati bábunak kezdett kinézni, ezzel pont az ellenkező hatást elérve: látva a mozdulatlan arcát mindenkinek azonnal beugrik az "öreg nő" archetípusa.
Szűcs Judit 2017-ben 64 évesen: a teljesalakos képen még rendben van, de a portrénél már látszik a túlplasztikázás (a teljes videó itt)
Egy 5-10 %-os kisebbség az, mely megtalálja az arany középutat: tudomásul veszi, hogy nem lesz ismét fiatal, de ez nem ejti depresszióba, hanem fenntartja magát az ideális szinten.
Már írtam arról, hogy mennyire fontos a harc a nyelvért. Ha uraljuk a szavakat, az ellenség beszorul a sarokba, ahonnan kétségbeesett kapálózása már csak minket segít.
A ballibek is kiválóan értik ezt. De szerencsére nagyon rosszul csinálják. Tulajdonképpen az utóbbi 10 évben egyetlen sikerük volt, a "rabszolgatörvény" szó. Az összes hasonló meccset mind a Fidesz nyerte meg.
A nyelv élő organizmus, nem lehet kapkodni, se erőszakoskodni vele. De finoman lehet irányítani. Ehhez odafigyelés, türelem, kitartás kell. Ezek mind hiányoznak a ballibekből, ők azonnal akarnak mindent. Jól látható ez a tüntetésekhez való viszonyukból: mára sikerült saját törzstáborukat kétségbeesésbe kergetni azzal a hamis hozzáállással, miszerint az igazi tüntetés az, mely miatt a kormány megbukik, minden más csak idővesztés, céltalan sétálgatás. Pedig a tüntetések célja sose a kormánybuktatás, hanem a hangulatkeltés, mely lassan növekszik, majd esetleg egy adott pillanatban elvezethet a kormány bukásáig. Azzal, hogy minden egyes tüntetéstől elvárják a kormány bukását éppen ezt a hatást nullázzák le.
A nyelv még finomabb eszköz. Kitartó ismételgetés szükséges a hatáshoz.
Nemrég két esetben láthattuk a ballib nyelvi politika kudarcát: "asszonyság" és "közjószág".
Az előbbi egy bizalmaskodó, műnépies szó - szerintem használata nevetséges, leszámítva az enyhén humoros stílust, de hogy képtelenség belőle feminista fegyvert kovácsolni az biztos, hiszen inkább dicsérő, mint lenéző. A fejlett nyugaton valószínűleg valóban tényleges botrányt okozna, de ott a nő előre engedése a liftnél is botrányos. Magyarországon viszont ez alkalmatlan a botránykeltésre, még a legvadabb magyar liberális is csak kényszerből háborodik fel, de a lelke mélyén ő se érti, mi ebben a botrány. Szóval ebből ügyet csinálni kb. ugyanaz, mint azok a szerencsétlenek, akik tavaly Black Lives Matter tüntetést szerveztek Budapesten - még a feketeöves ballib megmondóemberek nagy része is nevetségesnek tartotta a kezdeményezést.
Ami pedig az utóbbit - "közjószág" - illeti, ez egy szakszó, a közgazdaságtan használja. Használata a köznapi nyelvben szokatlan. De ismét képtelenség belemagyarázni azt, amit a ballib propaganda állított: kb. hogy Orbán államosítani akarja a gyerekeket. A szóhasználat világos.
A nagy többség eleve nem is ismerte a szót eddig, így emiatt se képes felháborodni. Aki pedig ismerte, az meg is érti jelentését. Nincs kit meggyőzni.
A ballib igyekezetek mögött látható azonban valami mély érzelem: a 90-es évek utáni vágyakozás, amikor szinte minden média ballib kézben volt. ha ugyanis uralja az ember a nyilvánosságot, akkor van valós esélye, hogy ténylegesen is botrányt csináljon egy nembotrányból. Hiszen ha minden tévé és lap egymás után szólaltatja meg a "szakértőket", akik mind egybehangzóan állítják mekkor nagy botrány van, akkor előbb-utóbb a kisember is elhiszi, itt botrány van, de legalábbis "helyzet" van, azaz felmerül a célszemély felelősége.
Csak hát van egy rossz hír a ballib megmondók számára: a magyar médiák kb. fele nem az ő irányításuk alatt van, így nem képezhető egységes narratíva. Pechjükre pluralizmus van.
A koronavírus járványban is kiváló lehetőséget láttak a liberális nagyurak egy kis oroszellenes kampányra.
Ki lett adva az ukáz, s azóta minden igaz demokrata ismételgeti "én csak Fájzerrel oltatom be magamat".
Ez a narratíva azonban már január közepén kezdett szétesni, mára pedig kezd egyenesen nevetségessé válni: az összes oltás közül a legtöbb negatív tapasztalat éppen az egyik nyugati szerrel kapcsolatban merült fel, míg az orosz esetében a visszajelzések kifejezetten jók. Ezek a hírek dührohamot váltottak ki sok magyar ballib megmondóemberből. Az okosabbak persze igyeznek most már kihátrálni a zsákutcából, melybe büszkén meneteltek be, de a legbutábbak még kitartanak mint a dzsungelben 1946-ban is harcoló japán katona.
Mai szemmel hihetlennek tűnik, de a kommunista rendszerben voltak a felsőoktatásban úgynevezett kötelező ideológiai tárgyak. A témát csak személyesen szeretném érinteni, azaz azt leírni amin személyesen is keresztül mentem.
Kubában az első évben volt egy Marxista-Leninista Filozófia nevű tárgyunk. Ezen 1985-1986 közt vettem részt.
Magyarországon az 1986-1987-es tanévben tanultam, de még az első félévben évet halasztottam, szóval gyakorlatilag nulla kapcsolatom volt a tárggyal. Erről tehát nem is írnék.
Bulgáriában az első két évem ment le a kommunista időszakban, első évben volt a Bolgár Kommunista Párt Története nevű tárgy, másodikban meg a Marxista-Leninista Filozófia nevű tárgy, ez utóbbit megúsztam, bemutattam a Kubában sikeresen letett vizsgát, azt elismerték, így nem kellett a témával foglalkoznom.
Szóval a kubai Marxista-Leninista Filozófia és a bulgáriai Bolgár Kommunista Párt Története tantárgyról fogok beszámolni.
A kubai oktatás tulajdonképpen 2 teljesen különböző félév volt. Az első félév egy teljesen normális filozófiatörténet volt. Minden ideológia ellenére ezt Kubában teljesen európacentrikusan adták elő, azaz egy halvány szó se volt kínai, indiai, sőt iszlám filozófiáról. Azaz ahogy ez szinte minden átlagos filozófiaitörténeti könyvben van, lásd: preszókratikusok, Platón, Arisztotelész, hellenizmus, patrisztika, skolasztika, racionalizmus, empirizmus, Kant, Hegel, Marx, nihilizmus, egzisztencializmus, fenomenológia, analatizmus. A második félév pedig a marxizmus volt részleteiben.
Az eltérés: az első félév miatt tanulni is kellett, hiszen valós adatok voltak jelen a tananyagban. A második félévet viszont meg lehetett úszni minden tanulás nélkül, tulajdonképpen csak 3 mondatot kellett megjegyezni, mert ezek kombinálásával aztán minden kérdésre válaszolni lehetett:
minden anyagi, az anyag mozog, a mozgás 3 fő alakja: az elentétek egysége és harca, a mennyiség átcsapása a minőségbe, s a tagadás tagadása,
minden ideológia alapja a gazdasági érdek,
az emberi történelem az osztályharcok története, a kommunizmus győzelme elkerülhetetlen.
Az ellentétek egysége és harca volt a fő vicctéma egyébként. A klasszikus korabeli orosz vicc erről:
Mi az oka annak, hogy a rádióban, tévében, a lapokban arról értesülünk, hogy bőség van, miközben a boltokba elmenve, ott áruhiányt tapasztalunk? Ez nem más, mint a marxizmus-leninizmus egyik alaptételének az igazolása: az ellentétek egysége és harca.
Szóval bármilyen tételt húzott is az ember a vizsgán, simán ki lehetett magyarázni egy kis fantáziával.
Sajnos a bulgáriai Bolgár Kommunista Párt története tantárgy már megúszhatatlan volt. Hiszen semmilyen halandzsázási képességgel se lehetett kitalálni a válaszokat. Odáig persze tiszta volt a kép, hogy 1944 előtt minden rossz volt, a kommunisták meg küzdöttek a jóért, aztán 1944-től meg a győztes kommunisták megvalósítják a jót, persze apróbb hibákat vétve a "személyi kultusz" időszakában, de ez egy mondatra volt csak elég, s úgy 10-15 mondat alatt nemigen lehetett átmenni a vizsgán. Szóval meg kellett tanulni egyes adatokat is.
A kommunista rendszer előtti időszak legalább még valamennyire érdekes volt, de az 1944 utáni, s különösen megszilárdult kommunista hatalom (1946-) időszaka dögunalmas volt megtanulásra. Az egyes kongresszusok számának és évének bemagolása már segített picit, mert el lehetett mondani legalább azt, hogy:
a kongresszus elemezte a korábbi időszakot,
fontos döntéseket hozott a következő időszakot illetően
de ezek után jött a probléma: az embernek valahogy emlékeznie kellett mi volt a pártvezér fő témája az adott időpontban. Mivel ezeknek a témáknak gyakorlatilag nem volt valós értelmük, csak bemagolni lehetett az egészet, mert pl. a "Hatékonység és minőség" című Zsivkov-beszéd évét nem lehet kikövetkeztetni logikailag sehogy se. Viszont már ismerve a címet, lehetett a továbbiakban halandzsázni - aki nem teljesen idióta, az könnyen kitalálhatja a "Hatékonység és minőség" beszéd tartalmát. Valószínűleg nem volt élő diák, aki elolvasta volna a beszéd rövid tankönyvi kivonatát, de mégis mindenki kiválóan el tudta mondani miről szólt.
Pár éve dézsavű érzésem van a liberális megmondóemberek kapcsán. Csak a téma címét kell elolvasnom, s már előre el tudom mondani a cikk/interjú/beszéd szövegének fő mondatait.
A friss Bliss című film kapcsán a divat az ami zavar. Nagy a divatja ennek a témának, a virtuális valóságunk témának. Én pedig utálok divatos lenne.
Bár nem vagyok analitikus filozófus, s nem Wittgeinstein a kedvencem, itt bizony pontosan arról van szó, hogy a szavak jelentése hordozza magát a problémát, amit aztán elkezdenek mindenhonnan elemezni, pedig csak észre kellene venni a jelentést.
Mert mi is az a virtuális szimuláció? Az ami a valóságban nincs, csak tudatunk valóságnak hiszi. De mi a valóság? Az ami objektíven létezik. Viszont a legtöbb világnézet szerint éppenhogy nincs objektív valóság. Az Isten által teremtett világ szubjektív, Istentől függő, s az egyetlen önmagában létező maga Isten.
Kevesebbet ér a világ csak amiatt, hogy szimulált? Ez a legnagyobb tévedés. Egy egyszerű példa erre: nézzünk meg egy focimeccset! Mindenki tudja, hogy a focimeccs nem a "valóság", hiszen kívülről nézve nem más, mint pár ember által labda ide-oda rúgása, mindenféle furcsa szabályok alapján. Mégis: a nézők élvezik. Pedig az egészből semmi valós hasznuk nincs, csak a szimpla szórakozás élménye, sőt még vesztenek is rajta, mert elvesz idejükből, pedig ez idő alatt akár valami pénzkereső tevékenységet is folytathatnának.
Ki lehet-e lépni a szimulációból? Természetesen igen, sőt ez pl. a kereszténység végcélja: egyesülni Istennel.
a film női főszereplője
A film kapcsán elmerengtem egy mellékes körülményen is: az angol nyelv hatalmas előnyén. A női főszereplő spanyol anyanyelvű, s angol kiejtése meglehetősen rossz. Mégis: simán lehet belőle színésznő Amerikában. Képzeljük ezt el magyar esetben: egy nem magyar anyanyelvű színész Magyarországon nem tudna a szakmájában dolgozni soha.
A megoldás: mivel a világ tele angolul hibásan beszélő emberrel, s az angol nyelvű országokban is sok ilyen ember él, így teljesen életszerű, hogy a filmbéli szereplő is rossz kiejtéssel beszél. Egyszerű adni kell neki egy idegenes nevet, s már minden rendben is van.
Januárban láthattuk a gyakorlatban is mit jelent a kettős liberális mérce a személyes sorsokban.
Bauer Tamás DK-s politikus dicshimnuszt ad elő saját gyilkos apjáról, aki a kor szelleméhez képest is kiemelt kegyetlenkedésekben vett részt személyesen, mindez a ballib tábor egy jelentős résznek vastapsa mellett. Bedobja a zsidó kártyát is, azzal a közismert ballib hazugsággal, mintha a sztálini Szovjetunió antiszemita lett volna, s csak Sztálin hirtelen halála akadályozta volna meg a zsidóirtást a kommunista rendszerekben.
A 444.hu című Soros-média pedig filmet készít a XII. kerületi nyilas gyilkosságokról, a központi szereplő Pokorni Zoltán fideszes politikus nagyapja, aki tevőleges részt vállalt a gyilkosságokban.
Mi Pokorni reakciója? Kimondja "egy nyilas gyilkos unokája vagyok". A ballib tábor egy jelentős részének reakciója: Pokorni nem határolódott el.
Van azért valami különbség itt, úgy érzem...
S mégis: a tomboló ballib keménymag szerint felmerül a Fidesz felelőssége Pokorni nagyapjáért, míg Bauer apja esetében ez múlt, amit ne hánytorgassunk.
Vicces mellékes elem. A 444.hu kétféle kommentet hagy bent: az egyetértőt és az antiszemitát. Minden más kritikus kommentet törölnek. Átlátszó módszer: be kell mutatni, hogy aki nem ért egyet a Soros-csicskásokkal, az a nyilasok híve. 90-es évek a gyakorlatban. Serencsére ez ma már senkire se hat, csak az egyébként is tomboló ballib keménymagot hergeli.
Egyébként, senki se felelős őseiért. Se Pokorni, se Bauer. Persze, könnyű nekem, bár minden ősöm mindig az éppen hatalmon lévő rendszer támasza volt, senki se követett el embertelenségeket.
Mivel Nemzetközi Bálint Nap van, bulvárcikket írok ma.
A női divat hogyan változott, amióta erről vannak személyes ismereteim is? Bár a 60-as évek második felében születtem, nyilván a 60-as évekről nincsenek emlékem, senkinek sincsenek koherens emlékei a 6 éves kora előtti időkról. Szóval a 70-es évektől a 10-es évekig. Úgy igyekeztem, hogy előbb elképzeltem mit akarok, majd aztán kerestem hozzá képet a neten. Korabeli képet nem mindig találtam 1990 előttről, így ott retróképeket használok. Igyekeztem 25 éves körüli nőket találni, ez a közízlés szerinti szabványmodell életkor.
Aláhúzom: az akkori átlagos nők/lányok öltözködését vettem figyelembe. S nem ünnepi, sem munkába járós divatot néztem, hanem a hétköznapit, annak viszont a felső szegmensét, mondjuk úgy tudnám meghatározni: a nő/lány ezt vette fel, amikor elment vendégségbe közeli barátokhoz, vagy moziba, esetleg találkája volt valakivel, de olyan kapcsolatban, mely már stabil volt, azaz nem volt cél a "kiöltözés".
Igyekszem megírni akkori érzéseimet is persze, különben nem érne az egész cikk semmit.
70-es évek
Az ember kisgyerekként persze nem a nők ruháját lesi. Én úgy 6-7 éves korom óta érdeklődöm szexuálisan a lányok iránt, persze ez kezdetben csak egyfajta meghatározatlan bizsergés volt. (Jól emlékszem, amikor először tapasztaltam, hogy merevedésem van, nagyon megijedtem, azt hittem, beteg vagyok.) De akkor még nem a ruhákat néztem annyira, inkább csak megcsodáltam a kislányok különbözőségét, s a lányok arcát néztem elsősorban.
Akkoriban a plafonom kb. +8 év volt, azaz a nálam 8-évnél többel idősebb nőket már "néniknek" láttam, így nem is figyeltem rájuk. Ami viszont megmaradt bennem: azok a csúnya extraszéles nadrágok! Emlékszem, egyszer még - valamikor 8-9 évesen - anyámat is megkérdeztem, miért ilyen szélesek a nadrágok, amire azt a mellbevágó választ kaptam "mert ez a divat" - gyorsan ki is ábrándultam a divatból, aki ilyen dolgokat talál ki, plusz annak kezdtem nagyon örülni, hogy nem vagyok lány, így nem kell követnem a divatot.
Valószínűleg a cicanadrágok 10-15 évvel későbbi megjelenésének azért is örültem annyira, mert az extraszéles nadrágok gyökeres ellentétét képezték.
Nem is véletlen, hogy az ellendivat akkor a csőnadrág volt, de nem érdekelt, mert jellemzően rendezetlen, nőietlen külsővel párosult (lásd mocskos hajú, káromkodó csöves lány támasztja a falat az aluljáróban).
80-as évek
Ez a csillogós időszak volt, amit pozitívan értékeltem, ráadásul kamasz is voltam az időszak első felében. Ami nem tetszett: túl meztelenek voltak a nők, én jobban szerettem a sejtetősebb stílust. Tény: ez a harisnyafetisiszták paradicsoma volt, de én sose tartoztam közéjük. Talán elmondható: ez az időszak, amikor az átlagos divat a legjobban megfelelt annak, amit az átlag férfi "szexisnek" mond. Máig ha egy átlag nő "szexis" akar lenni, valahogy ezt a stílust próbálja közelíteni.
Személyes elem: amikor először láttam 1985-ben azt a személyt, aki mára a múzsám lett, ő is így volt öltözve: kicsivel a térd felett végződő virágmintás ruha, meztelen karokkal, meztelen vállakkal, kissarkos cipő (a kezdetben is értékeltem nála, hogy nem hord nagyon magas sarkút), persze tökéletes sminkkel és hajjal, ékszerekkel.
90-es évek
Amikor ez kezdett megjelenni - még a 80-as évek végén voltak az első jelei -, majd terjedni, megdöbbentem: íme, a divat lehet szép is. Tulajdonképpen megvalósították azt, amit mindig is hiányoltam: testet kidomborító ruhák, meztelenség nélkül. A legkülönbözőbb típusú cicanadrágok és szűk normál nadrágok, mindenféle felsővel kombinálva. Máig ezt a stílust kérem számon minden nőn.
a múzsám tavaly októberben, nálunk a 90-es évek vannak hatályban divatilag ma is
Nyaranta a nők bokája is jól látszott, ez külön tetszett, de a láb kiemeltsége télen is jól látszódott.
korabeli kép (1992) - a múzsám, kezén fogva a nagyobbiak fiammal - ez még kordokumentumnak is elmegy: a budapesti utcán még a kelet-európai autómárkák dominálnak
A jó az, hogy ez a stílus máig rendelkezik követőkkel. Különösen az idősebbeknél, tapasztalatom az, hogy a 40 év feletti nőknél népszerűbb, mint a fiatalabbaknál.
00-ás évek
Akkoriban kezdtek visszajönni a 70-es évek, ez egyébként jellemző divatciklus: nagyjából 30 év alatt nőnek fel a kislányok annyira, hogy kisgyerekkori anyjuk divatja már érdekes legyen nekik.
Itt szerencsénk volt: kicsit enyhébben jött vissza a korábbi divat. S ami még fontosabb: nem terjedt el totálisan, párhuzamosan maradtak akik az 1-2 évtizeddel korábbi trendet követték.
Nekem ez slampos, de nem nőietlen legalább. Volt benne egy kis feminizmus is sajnos, de szerencsére nem túl erősen. Máig ez a munkamániás nők kedvenc stílusa egyébként.
10-es évek
Ez nagyon extrém időszak volt. Ma is meghatározó részben. Sose értettem, miért kell extrém magas cipőt hordani, s még lyukat is vágni a nadrágban. Ami vígasztalt: legalább az megmaradt, hogy a szűkebb fazonú nadrágokon vágtak lyukat, nem jöttek vissza a széles nadrágok.
Eddig legszürreálisabb élményem pár éve: jócskán 50 feletti kolléganőm megjelenik a munkahelyen akkora lyukakkal a nadrágjában, mekkorrákat még a fiatalok se csináltak maguknak. Bizonyára így akart fiatalabbnak látszani.
Összegezve: káros, amikor a divat diktátummá válik, s elnyomja az egyéniséget, de mércének mindenképpen jó. Ami biztos: a nőknél az öltözködés és a külső általában az egyéniség fontos része.
Tudatában vagyok, hogy a férfiak között kisebbségben vagyok. A férfiak zöme - velem ellentétben - a fent leírt 80-as évek stílust szereti a legjobban, abban látja a nőket a legszebbnek.
múzsám az általános többségi ízlés szerint öltözve
Apai nagyapám 1925-ben költözött Bulgáriából Magyarországra, 12 éves korában. Mai szemmel elég furcsa, hogy egy gyerek a szülei nélkül idegen országba költözik, iskolába járás helyett. Hozzá kell azonban tenni 2 fontos kiegészítést:
akkoriban Bulgáriában 4 osztály volt a kötelező tanulás, nagyapám pedig ezen akkor már éppen 1 évvel túl volt,
legidősebb bátyja, aki nála 17 évvel volt idősebb (ez a báty volt a 6 testvér közül a legidősebb, míg nagyapám a legfiatalabb), szóval nagyapám tulajdonképpen nem a semmibe ment, hanem 29 éves bátyjához.
Nagyapám ezután péksegédként dolgozott, majd 1940-ben saját pékséget hozott létre - Miskolcon, a Vörösmarthy Mihály u. 86. alatt - ez egy háromszintes ház volt, a pince volt a pékség, a földszint az ület, az emeleten meg lakott a család: nagyapám 1939-ben házasodott meg, felesége szintén bolgár bevándorlók gyereke, s pont 1940-ben született meg első gyerekük, az apám.
korabeli újsághirdetés
Sokáig nem tudta élvezni a saját pékséget, 1947-ben államosítva lett.
a két Marinov közül a Miklós a nagyapám, a Jordán pedig a nagyapám idősebb bátyja
Az ő péksége is része lett 1949-ben a Miskolci Sütőipari Vállalatnak. Viszont legalább nem érték őt retorziók, sőt kinevezték a saját volt üzlete üzletvezetőjének. A családi legenda szerint ebben a "zsidók" segítsége volt benne: ugyanis amikor 1942-ben hatályba lépett a 4. zsidótörvény, alig maradt Miskolcon pékség, ahol zsidó ételeket lehetett készíteni, viszont nagyapám ekkor elvállalta ezt a feladatot - a miskolci zsidók körében ő lett a megbízható keresztény pék. Aztán amikor fordult a kocka, a háború után, valamelyik immár fontos kommunista pozícióba került zsidó úgy fejezte ki a háláját nagyapám iránt, hogy elintézte "antifasisztaként" való elismerését, így mentesült a kitelepítés alól.
nagyapám (a hosszúnadrágos férfi) az üzlet előtt, 50-es évek eleje
Nagyapám hamarosan rokkantnyugdíjas lett, sose volt képes az üzlet elvesztését lelkileg feldolgozni. De maga az üzlet még működött a 60-as évek végéig, mikoris le lett rombolva az egész környékkel együtt - a Budapest felé vezető autópálya miskolci bevezető szakaszának építésével kapcsolatban.
60-as évek vége, valamikor a lerombolás előtt
Én egyébként jártam még a helyszínen, csak semmilyen emlékem nincs róla. Az ember nemigen emlékszik 1-2 éves kora élményeire.
az üzlet helye ma, 4-sávos utca (Google Street Map szerint)
Magyar diplomaták a Kádár-korban - személyes emlékeim.
Bár apám sose volt diplomata a szó szoros értelmében, értsd sose volt a Külügyminisztérium alkalmazottja, de kétszer is diplomata státuszban volt. A magyarázat: Kádár alatt minden magyar hivatalos kiküldött kvázidiplomata volt, függetlenül attól, hogy a kiküldő szerv a Külügyminisztérium volt vagy más intézmény.
Akkoriban minden külföldi tartózkodáshoz engedély kellett. Beleértve külföldi magáncégeknél való munkavállalást is, oda is engedély kellett. Magyar ember csak magyar állami cégen keresztül mehetett dolgozni külföldre (a legfőbb ilyen cég neve egyébként Tesco volt, vicces névegyezés), ez alól csak egyes kiemelt értelmiségiek voltak kivételek, akik pl. vállalhattak munkát tanárként külföldi egyetemeken.
Még az egyetemi tanulás is központosítva volt. Ki lehetett menni külföldi egyetemre tanulni magyar ösztöndíj nélkül is, magánúton, de ehhez is engedély kellett, a Művelődési Minisztérium adta ki a vonatkozó "önköltséges ösztondíjas" engedélyt. Ehhez persze be kellett mutatni az illető külföldi egyetem engedélyét, mely tartalmazta, hogy az illető egyetem hajlandó a jelentkezőt felvenni diák státuszba.
Felmerülhet egy mai emberben a kérdés: mi értelme volt engedélyt kérni, hiszen az ember kimehetett turistaként, majd tett amit akart? Nos, a válasz, ez persze lehetséges volt, de ez 1988. január 1. előtt disszidálásnak minősült, aminek eredménye többek között az volt, hogy aztán az illető nem jöhetett haza, ill. ha hazajött, nem mehetett ismét vissza. Szóval aki úgy akart kimenni, hogy aztán nem akarta további hazautazási lehetőségeit elvágni, kénytelen volt végigmenni a többhetes engedélyezési folyamaton. Hozzáteszem: az engedélyt gyakorlatilag mindenki megkapta, aki kérte, a későkádári korban már szinte csak az 56-os ellenállók, azok gyerekei, unokái számíthattak arra, hogy nem kapják meg az engedélyt.
Emlékeztető: 1987. december 31-ig a magyar útlevéltörvény kimondta: évente csak egyszer szabad külföldre utazni, maximum 30 napra, s ehhez az egyszeri utazáshoz is külön pecsét szükséges az útlevélbe (úgynevezett "kiutazási engedély"). A pontosság kedvéért: 5 ország esetében nem kellett kiutazási engedély: NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, de a 30 napos korlát ott is megvolt.
Szóval a hivatalos kiküldöttek vagy diplomata útlevelet kaptak, vagy - alacsonyabb beosztások esetében - szolgálati útlevelet, ez utóbbi egyfajta "diplomata light" kategória volt, mely hivatalosan ugyan nem, de a gyakorlatban diplomata előjogokat biztosított.
Szóval én két ízben voltam diplomata-családtag: 1970-1973 között Peruban, s 1980-1986 között Kubában. Mindkét esetben apám a Külkereskedelmi Minisztérium kiküldöttje volt.
Az előbbi kisgyerek koromban volt, keveset tudnék róla írni. Legerősebb emlékem akkorból, hogy a játékmackóm beesett a vécébe, ki kellett mosni. Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy az illető mackó máig az éjjeliszekrényemen van, ami - azt hiszem - elég nagy ritkaság, kevés ember őrizgeti kisgyerekkori játékait, ráadásul aktív módon.
Amigo Osito személyesen - az 52 éves mackó (igen, Peruban élve adtam neki nevet, s mivel a spanyol akkor egyik anyanyelvem volt, spanyol nevet adtam neki, a spanyol név jelentése egyébként "Macika Barát")
De az utóbbi időszak már kamaszkoromra és felnőttségem első évére esett, így erős nyomott hagyott bennem.
Kádár egyik érdekes hatalmi politikája a mérsékelt ellenzékével való bánásmód volt. Tulajdonképpen minden ellenzék mérsékeltnek számított, mely nem vállalt nyíltan közösséget 56 szellemiségével vagy Rákosival, s nem terjedt túl a morgáson. S Kádár legfőbb mérsékelt ellenzéke a balos ellenzék volt, más szóval a "munkásellenzék", ez azt a kommunista áramlatot jelentette, mely Kádárt balról támadta, azzal, hogy túl engedékeny az antikommunistákkal, 56-osokkal szemben, valamint hogy a kádárista reformok már túl messzire mentek és így veszélyeztetik a "szocializmust".
Kádár egyik kedvenc módszere a balos ellenzéke ellen annak külföldre küldése volt. Emiatt minden magyar diplomata közösségben aránytalanul sok volt a "balos". Ez alól Kuba se volt kivétel. Az ember ott olyan szövegeket hallhatott magyaroktól, hogy el kellett gondolkodnia, nem él-e valójában egy vígjátékban. Pedig nem, teljesen komolyan gondolták, hisz nem volt érdekük ilyen szövegeket hangoztatni. Kiválasztottam a három csúcs narratívát, melyet ténylegesen hallottam ott személyesen, azaz nem másodkézből származó infók:
"Nálunk ma már mindent megevett a fene. A zánkai úttörőrtáborban voltam tavaly mint pártmegbízott segítő, majdnem elájultam: a gyerekek cigiznek, rockzenét hallgatnak, az úttörőnyakkendőt nem hordják, az ideológiai oktatásra csak debilen vigyorognak. A lányoknak meg csak a sminken és a divaton jár az eszük, meg hogyan riszálják magukat. S amikor szóltam a táborvezetésnek, még én lettem a hibás, hogy zaklatom a gyerekeket, nem hagyom őket pihenni! Bezzeg itt! Kubában még van lelkesedés, az úttörők büszkén tisztelegnek a vörös zászlónak és forradalmi indulókat zengve menetelnek. Könnyes lesz a szemem, amikor látom a lelkes kubai fiatalokat! S szégyelem, hogy magyar vagyok."
"A magyaroknak semmi se elég. A boltok roskadoznak az árutól. Amikor otthon voltam a múlt hónapban, bementem egy cipőboltba: vagy 50-féle cipő volt! Minek ez az őrüt pazarlás, ez a fogyasztói társadalom? Észbe kellene kapnia Kádárnak, míg nem késő. Jegyrendszer kellene, minden cipőméretből 1 férfi és 1 női, s slussz! A rengeteg elpazarolt pénzből meg inkább fegyvereket küldeni Nicaraguába és Angolába, ahol élet-halál harcot vívnak a szocializmusért!"
"Na, beléptünk az IMF-be, ez a vég! Értem én, hogy kénytelenek voltunk az adósságok miatt, dehát nem ez a megoldás. Kádár kezd szenilis lenni, nem veszi észre maga körül az ellenséget a Pártban. Sajnos Moszkvában még rosszabb a helyzet: agyalágyult haldoklók irányítanak éppen. Fiatalítani kellene, 40-50 éveseket az élre mindenhol a szocialista táborban, képzett fiatal, lelkes kommunistákat. Aztán közösen dönteni: lezárjuk határainkat, s pénzt többet nem fizetünk! Csatlakozni Kuba adósságbojkott kezdeményezéséhez!"
Viszont egy érdekesség: amiben viszont a balosok józanabbak voltak a mai átlag liberálisoknál az mindenképpen a határontúli, elsősorban a romániai magyarok kérdése. Ceaușescut kb. egyöntetűen a "szocialista tábor szégyenének" nevezték, s időnként megjegyezték: ha nem félhalottak lennének éppen a kormányrúdnál Moszkvában, már rég bevonultak volna az oroszok, rendet teremteni Romániában.
Abban a korban a külföldi kiküldöttség hatalmas életszínvonalemelkedést jelentett egyébként. Egy átlag magyar kiküldött kb. egy akkori magyar miniszterhelyettes bérét kapta kézhez.
Hogyan reagáltak a magyar kiküldöttek a hirtelen jött sok pénzre? Alapvetően a legáltalánosabb a spórolás volt, sokan eleve ezért mentek külszolgálatba. Ennek azonban volt 2 beteges verziója is: a kapzsiság és a szarevés.
A szarevők paradox módon úgy reagáltak a sok pénzre, hogy csökkentették életszínvonalukat, minél több legyen a spórolt pénz. Erről legendák terjengtek, szabályosan éhező magyarokról, meg mániákusokról, akik pl. 15 wattos villanykörtékre vadásztak, ezekre lecserélendő a meglévőket - pedig a nevetségesen alacsony kubai áramárak mellett ez komikus volt.
A kapzsiság is megvolt. Abban az időben nagyon olcsón lehetett Kubában aranyhoz jutni, átlag kubaiak árulták ékszereiket, s az átlag kubai még nem volt tudatában az arany értékének, így olcsón árultak. A legtöbb esetben plusz árengedményt lehetett elérni az élelmiszerben való fizetéssel. Voltak családok, akik kilószámra gyűjtöttek összes aranyat. A gond a Magyarországra való bevitellel nem volt, a Kádár-rendszer kifejezetten támogatta a magánimportot nemesfém tárgyakból. Viszont a Kubából való kivitel súlyos bűncselekménynek minősült. A kubai vám a csak szolgálati útlevéllel utazókat át is kutatta kiutazáskor, márpedig a nagy többségnek ilyen útlevele volt, így bőven akadtak csúnya lebukások. A diplomatákat a kubai vám nem ellenőrizte, a bécsi egyezmény miatt, de a szóbeszéd szerint a kubai illegális aranykereskedők a valóságban mind a kubai titkosszolgálat informátorai voltak, s a nagyobb mennyiséget vásárlók ügyleteiről titkosszolgálati eszközökkel felvétel készült, mely későbbi zsarolásokra lett tartalékolva. Emiatt a titkosszolgálatokból mitikus módon rettegő apám soha egy gramm aranyat se vásárolt.
Persze voltak "dzsentrik" is a magyarok között, akik egyszerűen úgy használták fel a több pénzt, hogy többet költöttek.
Ami a helyiekkel való integrálódást illeti, a magyarok középtájon voltak az idegenek között. A kelet-európai népek között a kubaiak iránt a legbarátságosabb a bolgárok voltak, a legtartózkodóbbak pedig a szovjetek. Ez a nyelvtudásban nagyon jelenketkezett: a bolgár kiküldöttek között alig akadt, aki ne tudott volna spanyolul, míg a szovjetek éppen az ellnekező véglet voltak, az átlag szovjet kiküldött több év után se tudott egy szót se, ez volt a jellemző. Mint mondtam, a magyarok e tekintetben középtájon voltak.
Hozzáteszem, az integrálódást eléggé tágan kell értelmezni. A legszegényebb külföldi is beláthatatlanul jobban élt még egy ottani állapotok szerint jómodú kubaihoz is képest. Csak a kubai nomenklatúra felőbb része élt olyan színvonalon, mint a külföldiek, de ez a réteg viszont társadalmilag magasabban is állt, mint az átlag külföldi kiküldött.
Nekem volt valami belátásom a kubai elibe, azok gyerekei révén, mivel a havannai orosz iskolába jártam, ahová a kubai elit nagy része is járatta gyerekeit. Egyik volt osztálytársam a kubai űrhajós egyik fia volt, de volt olyan osztálytársam is, akinek apja kétcsillagos tábornok volt és minisztergyerek is. Ezek az emberek az átlag kubai szintjének sokszorosán éltek, de nem jobban, mint egy magasabbrangú külföldi diplomata. Azt, hogy a legfelsőbb elit hogy élt, nem tudom, ehhez a réteghez még a távoli belátás is kizárt volt, de a közvetlenül alatta lévő réteg milliomos fényűzéséről szóló floridai beszámolók mind hazugságoknak bizonyultak.
Hogyan álltam én akkor ehhez? Kiskamaszként alapvetően sodródtam az általános hangulattal, örültem, hogy sokkal jobb életem van, mint a 99 %-nak. Aztán 15-16 évesen szégyellni kezdtem ezt. Kb. 1 évig még kommunista is lettem ennek hatására, persze nem rendszerhű kommunista, hiszen éppen a kommunista rendszerben tapasztaltam ezt a kirívó igazságtalanságot. Ami biztos: akkor utáltam meg a celebvilágot, mely még rá is játszott erre, ez máig bennem van. S azóta szimpatikusak azok a celebek, akik tartózkodnak a celebkedéstől.
Mai ésszel átgondolva: az akkori egyenlőtlenségek mai szemmel nézve nevetséges mértékűek voltak.
Ma időnként csodálkoznak az emberek, miért vagyok ilyen toleráns a kommunisták és a fasiszták iránt, s miért vagyok sokkal keményebb a liberálisokkal szemben. Az ok valószínűleg kamaszkoromban rejlik megbújva: míg a kommunizmust és a fasizmust elhibázott, naívan téves, de jóakaratú próbálkozásnak tekintem a gonoszság felülmúlására, addig a liberalizmust a gonoszság nyílt igenlésének.
Szélsőbalos ismerőseim nem értik, hogyan lehetek egyszerre toleráns az ő eszméik és főgonoszuk, a szélsőjobb iránt is toleráns - persze szélsőjobbos ismerőseim pedig pont fordítva nem értik ugyanezt -, de az én nézőpontomból nincs ellentmondás. Mind a kettőnek megértem a jó magvát, de egyiknek se vagyok a híve.
Egy dologban a ballibeknek igazuk van: a KSH által kiszámolt átlagbér nem alkalmas az átlag életszínvonal bemutatására. Ennek oka egyszerű: nem hamisított az adat, hanem egyszerűen statisztikailag alkalmatlan a célra.
Célom most a 2020-as adatok alapján annak bemutatása, a világ 202 országában mi a valós átlagos életszínvonal. Ehhez három dolog szükséges:
a medián bér nézése az átlagbér helyett,
a pénz vásárlóértékének nézése az árfolyamérték helyett,
a mesterséges adatok kiszűrése (lásd adóparadicsomok, ahol papíron hatalmas pénzek termelődnek, a valóságban ez azonban nem hat ki a lakosok életére);
mivel mind a három adat nehezen és csak körülbelül hozzáférhető, minden statisztika csak megközelítőleg helyes lesz. De mégis az adat képet ad arról, az egyes országok egymáshoz képest hol helyezkednek el.
Nos, az alapadat a világ medián életszínvonala. Ez 2020-ben 100 ezer Ft/hó magyar vásárlóértéken természetesen. Ez azt jelenti, a világ lakosságának pont fele kap ennél kevesebb és másik fele ennél több jövedelmet.
világátlag szintjének tripláján vagy többen lévők:
Ázsia: Arab Emirátusok, Bahrein, Brunei, Japán, Katar, Kuvait, Szingapúr,
Észak-Amerika: Kanada, USA,
Nyugat-Európa: minden eddig nem felsorolt ország.
Óceánia: Ausztrália.
Azt hiszem, hasznos adatok ezek.
A két szélső adat egyébként Katar és Dél-Szudán, az előbbi a világmedián 800 %-án, az utóbbi a 4 %-án áll. Bár szerintem azért adják meg Dél-Szudánt, mert onnan van adat, míg pl. a háborús káoszban lévő Líbiából és Jemenből nincs - ha lenne, szerintem ezek Dél-Szudán alatt lennének.
A legszegényebb kontinens Afrika, ennek megjelenítése térképes alakban is:
piros - negyed alattiak, narancs - negyedesek, zöld - felesek, kék - átlagosak, lila - másfelesek (sárga = európai országok területei)
René Guénon (1886-1951) francia-egyiptomi filozófus három fő okot említ miért hibás rendszer a demokrácia.
Egy. A kormányzottak és a kormányzók sose lehetnek azonosak. Ez két teljesen elkülönülő szerep. Akkor is az, ha a kormányzók tartalma személyileg változik. A többség ugyanis sose érti miről is van szó, mindig manipuláció áldozata.
Tegyük hozzá, Guénon kora óta az internet megjelenése javított ezen a helyzeten. Ma már a manipuláció nem kizárólagosan a hatalmasok kezében van. Az egész gigantikus harc az "álhírek" ellen pl. éppen erről szól: a hatalmasok nem képesek elviselni a konkurrenciát, hogy immár nem csak az ő álhíreik uralnak mindent.
Kettő. Nem létezik hiererchiamentes társadalom. A hierarchia mindig jelen van, a kérdés csak az, min alapszik, s hogy őszintén jelen van-e vagy rejtett. A hagyományos társadalmakban a hiererchia nyílt, őszinte, s szakralitás alapú. A demokráciában viszont elhazudott, s pénz alapú.
Tegyük hozzá, a kapzsiságon, a mások kizsákmányolásának képességén alapuló hiererchia, a lehető legrosszabb a világon. Ezért van az, hogy a legrosszabb eszmén alapuló rend is jobb a liberális demokráciánál, melynek egyetlen alapelve a pénzhatalom.
Én azt hiszem, a liberális demokrácia valójában - az arisztotelészi államformatan szerint - nem is demokrácia, hanem oligarchia. Szóval itt nem osztom Guénon hozzáállását, aki kész elfogadni a modern demokrácia önmeghatározását.
Három. Az egyenlőség mítosz. Az emberek természetüktől fogva nem egyenlőek, minden egyénnek más-más a társadalmi szerepe. Az atomizált egyének összessége pedig csak káoszt eredményez. Az eredmény valójában egy materiális, minden szentségtől független öncélú hatalom.
Guénon megjegyzi: korunk jellemzője az egyes demokráciatípusok közti harc, miközben valójában minden demokráciatípus téves, káros. Az igazi elit nem a rendszeren belül harcol, hanem ellene. Gyakorlatilag ezzel Guénon ugyanazt állítka, amit a marxista Gramsci, aki ugyanerre a következtetésre jutott egészen más kiindulópontról.
Az ultraliberális, ferencista aktivista Lulácsi Katalin, aki egyszemélyben a ballib összefogdosás celeb szexszimbóluma is, a múlt hónapban úgy emlékezett meg a holokauszt ünnepnapról, hogy meztelen fényképet tett közzé saját magáról, íme:
Lukácsi szövege a képhez: "Ma van a nemzetközi holokauszt emléknap. Auschwitzban pár kiló hússá, és ledarálandó csonttá vált az ember. Az ember, akinek értéke meghaladja az univerzumét. Hús és csont, pár négyzetcentiméternyi bőr. Nem ez az ember. Az ember az, aki a húsba lehelt lelket, a szembe szökő világmindenséget egy gázkamrába képes zárni, de mindennap dönthet úgy, hogy nem teszi meg. Képes keresztre feszíteni, és képes keresztre feszülni. Ez az ember. A holokauszt nem a zsidóságról szól, de hívő emberként nem tartom véletlennek, hogy éppen a zsidósággal történt meg. A Golgotára követték testvérüket. A Golgota csöppet sem volt értelmesebb, mint Auschwitz, igaz, Jézusnak megadatott, hogy önkéntesen járja azt végig. A holokauszt az ember tragédiája és az emberről szól. Rólam. Pár négyzetcentiméternyi bőr, hús és csont vagyok én is, aki egy gázkamrában megölhető. Dolgozhatok azonban azért, hogy se engem, se mást, soha ne akarjanak többé megölni. Hogy soha többé ne legyen csak csont és hús az ember, hanem hús-vér szentség. Isten-gyilkosság és Szentély rombolás valójában minden kioltott élet. Ezt kell megtanulnunk. Ezt kell megtanulnunk a Golgotából, ezt kell megtanulnunk Auschwitzból. Egyenlők vagyunk. Egyenlően értékesek. Egyenlően felbecsülhetetlenül értékesek, többek, mint hús, csont és bőr. "
Magával a képpel semmi gond, ízléses erotika, én a saját múzsámról pontosan négyszer készítettem szinte ugyanilyen képet: 1986-ban, 1998-ben, 2003-ban, 2007-ben. Azóta is csináltam volna ilyet, de a múzsám azzal hárította el a felkérést, hogy túl öreg már az ilyesmihez.
Ezt a típusú képet a szakirodalom "handbra" néven emlegetí, s 1996-ban lett közismert, amikor a Striptease című amerikai film hivatalos plakátján a főszereplő Demi Moore teljesen meztelenül pózol, azonban nem látható mégse belőle semmilyen pornográf részlet - egyszerűen úgy ül, hogy teljes takarásban vannak nemi szervei.
1996-ban az akkor 34 éves Demi Moore
Lukácsi képével sincs semmi bajom, a modell szép, a kép jó, talán csak a mérges tekintet értelmezhetetlen. Még azzal sincs bajom, hogy egy politikusnő kihasználja szépségét politikai célokra.
Egyetlen bajom van az egésszel: az álságos hazudozás. Mert ezen az alapon felteszek egy képet a meztelen, szőrös lábamról, majd hozzáteszem, hogy ezzel tisztelgek az örmény népirtás áldozatai előtt, hiszen ők menekültek voltak, s a lábammal szeretném érzékeltetni a menekülés szörnyűségeit.
Le is fordítanám Katalin üzenetét, hogy mit is akart ténylegesen mondani: "Félek, hogy a ballib összefogdosás elfelejt engem, s nem tesz be választható helyre jövőre. Ezért igyekszem kis botrányt kelteni, mellékelek hozzá a biztonság kedbéért csipetnyi zsidó tematikát is, s kis keresztényezést is, erre valaki ugrani fog, valamelyikre, de jó esetben mind a 2-re. Sajnos Zorbán nem hajlandó üldözni engem, pedig erre kérem évek óta! Így azt hallucinálom magamnak, hogy áldozat is lehetnék, ha saját nedves álmaimban élnénk. De mivel ez így önmagában túl közhelyes, hiszen évek óta minden valamirevaló ballib megmondóember bérretteg, így arra gondoltam: még senki se bérrettegett eddig meztelenül! Meg is van! Szóval irány a telefon, ledobom felsőmet, majd írok hozzá pár dögunalmas közhelyet. Kész!".
S még valami. Tessék elképzelni, ha egy fideszes közölt volna magáról egy ilyen képet a holokauszt emléknap alkalmából. Mondjuk tessék elképzelni a fideszes szexszimbólum Varga Juditot! Valószínűleg még a New York Times is arról cikkezett volna, hogy a magyar miniszterasszony kódoltan antiszemita, gyalázó képekkel, alantas szexista ösztönökre építve, röhögi ki a náci gyilkosságok áldozatait.
Most, hogy Nahalnij leleplezte Biden titkos palotáját, a Fehér Házat, én is igyekszem leleplezni magamat.
A legnagyobb ház, melyben éltem valaha 1980-1986 között Kubában volt, Havannában. Ez a ház az egyik nagy kubai szivargyár tulajdonosa lányának volt a tulajdona. A tulaj 1959-ben az USA-ba költözött, a házat 1961-ben államosították. Ezt a házat 1964-1991 között folyamatosan a magyar állam bérelte, felhasználása: kereskedelmi tanácsosi rezidencia, majd egyben rezidencia és iroda volt.
1991-ben a bérlés abbahagyásának oka két dolog volt: egyrészt a KGST megszűnésével a magyar-kubai kereskedelmi kapcsolat nagyjából nullára esett vissza, emiatt Magyarország meg is szüntette az önálló kereskedelmi képviseletet Havannában (szerepét az egyik követségi tanácsos vette át), másrészt a bérleti díjak piaciak lettek. A kommunista rendszer alatt ugyanis Kuba és Magyarországon kölcsönösen csak jelképes összegeket fizetett egymásnak a bérleményekért, ennek a háznak a havi bérleti díja pl. 850 akkori magyar forint volt, ez mai vásárlóértéken kb. 25 ezer Ft (nagyjából 3000 % a forint értéktelenedése akkortól számítva). Ennyiért egy szobát is nehezen lehet bérelni, ehhez képest ez egy 1500 négyzetméteres telken álló 500 m2-es ház volt (plusz az alagsorban egy kétkocsis garázs, nagy pincék, s egy komplett kétszobás cselédlakás saját konyhával, vécével, fürdőszobával). A méretekről: a 3 hálószoba közül a legkisebb is 30 m2 volt, plusz volt 2 nappali, 2 dolgozószoba, hatalmas méretű konyha, mosókonyha, 1 ebédlő bárhelyiséggel, ez akkora hogy a közepén álló 5 méter hosszú üvegasztal kényelmesen elfért benne. A garázsnak távirányítós ajtaja volt (ez akkor ritkaság volt), a pincében pedig volt egy 5 ezer literes víztartály - ez Kubában létszükség, mert naponta csak pár órán át volt központi vízellátás.
Összegezve: nagyjából az 50-es évekbeli amerikai felsőosztály lakásának kategóriája volt, abból viszont a szerényebb verzió, ez abból látszott, hogy nem volt kerti úszómedence, s a ház a városon belül volt, nem kerítéssel ellátott, teljesen elszeparált kertvárosi negyedben. Ez a ház a tulajának csak a második, kisebbik háza volt Havannában - ez volt a belvárosi ingatlanja, míg a fő lakása egy 3-szor ekkora ház volt Havanna külső részében, gondolom, hétköznap itt élt, míg hétvégén meg a nagyobbik ingatlanban. Egyébként a nagyobb házat is a magyar állam bérelte (sőt, máig bérli), az a magyar nagyköveti rezidencia. Mára csak 2 magyar állami ingatlan maradt Kubában: maga a nagykövetség épülete és a nagyköveti rezidencia, ha jól tudom, a nagykövetség épülete tulajdon, nem bérlemény.
Google Maps térképen bejelöltem a telket
Mindenesetre nagy sokk volt ide beköltözni 1980 augusztusában. Előtte Budapesten szüleimmel egy 55 m2-es panel lakásban éltem, ahol a konyha és a fürdőszoba közti folyosóban egy ember is csak kicsit oldalazva fért el. Szóval ehhez képest a havannai ház, ahol komoly sétát jelentett elmenni a hálószobából a konyhába furcsa élmény volt.
a kutyám (1980-1996) a terasz mellett, a kertben 1980 végén
Én egyébként nehezen szoktam meg a kubai életet. Elsősorban az éghajlat megszokásához 3 hét kellett, nehéz volt a párát megszokni, de amint megszoktam, kiderült, sokkal egészségesebb. Továbbá minden nagyon más volt.
A hálószoba ablakokon fareteszek voltak ablaküveg helyett, ez a meleg miatt. Még a vécék is máshogy voltak: az amerikai típusú vécékben több víz van alul, mint az európaiakban.
Kuba kultúrája furcsa keveréke az amerikai és a spanyol szokásoknak. A volt spanyol gyarmatok közül a 3 karibi sziget - Kuba, Domnika, Puerto Rico -hasonlít a legjobban az USA-ra. Ez most is igaz, a kommunizmus ellenére, csak ma már Kuba nem a mai USA-ra hasonlít, hanem a 60 évvel ezelőttire. Csak 2 példa az amerikanizálódásra: a fő kubai sport nem a futball - mint Spanyolországban -, hanem a bézból, s a kedvenc kubai ételapanyag nem a disznóhús - mint Spanyolországban -, hanem a marhahús.
Megmondom őszintén, már akkor kamaszként rájöttem, nekem a gazdagok élete nem jön be. Egy ilyen házhoz már személyzet kell ugyanis (ami nekünk persze nem volt, ez nem járt a magyar kiküldötteknek), s egyszerűen a méretek már túl kényelmetlenek. Az egyik hálószoba és fürdőszoba közelébe gyakorlatilag sose mentünk, az alagsori cselédlakás szép méretű bogarak paradicsoma volt, emiatt a pincéket se használtuk. Az ebédlő csak hivatalos alkalmakra volt használva, egyébként a konyhában étkeztünk. A kis dolgozószoba alig volt használva.
Ha egy ilyen ház az enyém lenne, nem érezném benne jól magamat, s igyekeznék eladni. Amit még értelmesnek látok: saját szauna, esetleg tornaterem, s egy olyan szoba, ahol elfér egy billiárdasztal, de ehhez nem kell hatalmas villa. Amikor volt családi házam, a dupla garázs felét elfalaztuk gipszkartonnal, s az egyik részben csináltunk mini "billiárdtermet", s ez a ház a havannai negyede volt.
A múlt héten a HVG-ben jelent meg egy elemzés Daniel Dettling - akit nem ismerek, de biztosan valami fűrer, hiszen "vezető német elemző" - cikkéről, melynek címe Új Felvilágosodás kell Orbán és társai ellen. Gondoltam, elolvasom, de a második bekezdéstől fizetős a cikk. Megkerestem hát az eredeti cikket, de láss csodát, az is fizetős!
Ezek a libbantak teljesen eszüket vesztették, most már a saját propgandájukon is nyerészkedni akarnak. Persze a pozitív oldala az egésznek: így kevesebb embernek jutnak el marhaságaik. De mindegy, lássuk a mondanivalót.
Annyi azért kiderült, hogy rettegni kell, mert a buta népek csalódtak a demokráciában, ezt pedig csúnyán kihasználták gonosz populista depoták, de hála Istennek van megoldás a felvilágosodás.
90-es évek magyar légköre ez volt: mindent a liberális elit hatalmába kell helyezni, az majd megnevel minden "bunkó" magyart, s jön a paradicsom. Németországben eleve az egyetlen és kötelező narratíva, s aki ellentmond, az náci.
Az idő viszont halad, s a liberalizmus térvesztése egyre érezhetőbb, ott is, ahol erről tilos beszélni. A liberális elit segéderői pedig vészharangoznak: új felvilágosodás kell. Pedig az eddigi egy darab felvilágosodással már elgonoszították a világot, de úgy tűnik, makacs "fasiszta" ez a szemét világ, s kezd magához térni. Liberálisék ezért szeretnék ismét elővenni a vasdorongokat és minden ellenkezőt agyonverni.
Rossz hírem van számukra: amit az emberek már egyszer megtapasztaltak, azt képtelenség újra megtenni. Az ilyen Dettli féle makákók hatalmas bukást fognak elkönyvelni.
A ballib szakértő pont olyan, mint a nemzetközi szervezet "független" küldötte: mindig pontosan az ellenkezője teendő, mint amit mond.
Manapság így zajlik a ballib szakemberek fellépése a médiákban, megköszörüli a torkát majd azt mondja, hogy pl.: "A minimálbér nem emelhető, mert a versenyképesség nem nőtt, se a termelékenység. S ha mégis emeli a kormányzat, tönkre fog menni minden kis- és középvállalkozás!"
Aztán megáll, a fejéhez kap, s azt mondja: "Ja, bocs ez a korábbi ballib lemez volt, stornó!"
Aztán ugyanolyan határozottsággal folytatja: "Zorbán azonnal emelje meg a minimálbért ezer %-kal, mert az emberek nyomorognak, a kisdiákok éhesen zuhannak ki a padból!".
"
