A korai filozófiáról volt szó már.

A későit a koraitól Szókratész, Platón és Arisztotelész választják el. Platónt és Arisztotelészt nem lehet nem tágyalni külön, mert fontosságuk összemérhetetlen mindenki máséval, Szókratész pedig elválaszthatatlan Platóntól.

A szofizmust nem említettem külön sehol, ennek oka, hogy erről az áramlatról bőven szó esik Platón műveiben, Platón egyik kedvenc témája a szofizmus kritikája volt.

De mik azok az Arisztotelész utáni ókori áramlatok, melyekről mindenképpen tudni kell. Négyet említenék meg: hedonizmus, cinizmus, szkepticizmus, sztoicizmus. Érdekes, hogy mind a 4 szó -  hedonista, cinikus, szkeptikus, sztoikus - mára köznapi szó lett, az első kettő negatív, a másik kettő pozitív jelentéssel. De fontos észben tartani: a modern jelentés nem azonos az eredetivel, bár természetesen van kapcsolat a kettő között.

Itt se fogok részletes leírást adni, csak arról szólok, ami szerintem érdekes. De kicsit részletesebben mégis. Miért? Mert úgy tapasztalom, ez a korszak valahogy másodrendűnek van leminősítve, mintha csak valamiféle átmenet lenne egyrészt Platón és Arisztotelész, másrészről a középkor között. Pedig szerintem ez nem így van, nagyon értékes dolgok történtek ebben  a korban!

*

A hedonizmus korai irányzata az Arisztipposz által az V. sz. végén alapított kürénéi irányzat (Arisztipposz Kürénében született, ez a mai Líbiában van, innen a név). Ez az irányzat materialista, azaz semmi sincs az anyagi világon kívül. az emberi lélek is anyagi és meghal testünkkel együtt.

Szerintük a világ megismerhetetlen, csak abban lehetünk biztosak, amit érzünk. Se azt nem tudhatjuk mások mit éreznek, se azt, hogy a mi érzéseinket okozó dolgok milyenek a valóságban. Ebből következően az egyetlen jó az élvezet, az egyetlen rossz pedig a fájdalom, s az élvezetek között a legfőbbek  a testi élvezetek. Az ember célja ezen utóbbiak maximalizálása, aminek érdekében bármit megtehet, az egyetlen korlát a fájdalom és a józan belátás. Pl. ahhoz szükséges józan ész, hogy ha kell, lemondjunk egy adott élvezetről, mert tudjuk, hogy az később fájdalmat fog hozni.

A későbbi, s egyben sokkal nagyobb hatású hedonista irányzat az epikureizmus - alapítója Epikurosz nevéből -, mely tulajdonképpen felfogható úgy, mint a kürénei irányzat és az atomizmus egyfajta vegyítése.

Az epikureizmus nagyon érdekes filozófiai iskola, talán ez hasonlít az összes ókori áramlat közül a legjobban arra, amit modern, materialista, tudományos világnézetnek lehet nevezni. Ezért többet írok róla.

Az epikureizmus gyakorlatilag felfogható úgy, mint az atomizmus javított verziója, a rendszerből kiiktatta az atomizmus inkoherens elemeit. Minden alapja az atomok, az atomok szigorú fizikai szabályok alapján működnek, azonban mégsincs determinizmus. Ennek fő oka, hogy bár az atomok formája véges számú, azok időnként eltérnek szabályos irányuktól, mégpedig pontosan egy egységnyit. Ugyanis mind az űrben, mind az anyagban van egy legkisebb egység, az űrbeli legkisebb egység az a távolság, melynél kisebb nem tehető meg, míg az anyagban a legkisebb egység az atom. Ha nem lenne atom, a dolgok széteshetnének, az atom szilárdsága és feloszthatatlansága a garancia a dolgok létezésére. Az atomnak is lehetnek részei, de azok száma véges, mert van egy lehető legkisebb rész. Azaz kétféle lehető legkisebb anyagrész létezik: abszolút értelemben ezek az atom legkisebb alkotóelemei, relatív értelemben viszont maga az atom. Az abszolút legkisebb részek nem képesek önmagukban létezni, csak az atom részeiként.

A mindenség örök idők óta van, s örökké lesz, az anyag nem vész el, csak átalakul. Az űr egyben helyet és teret is jelent. Epikurosz az első, aki kitalálta a tér fogalmát. Korábban az űrről vagy azt állították, hogy nincs, vagy azt, hogy valamiféle láthatatlan anyag, mely helyet cserél a dolgokkal, azok mozgása során. A dolgok maguk is atomokból és űrből állnak, hiszen ha nem így lenne, nem lehetnének részei.

Az atomoknak vannak saját tulajdonságaik, azonban a dolgok rendelkeznek ezeken kívül másodlagos tulajdonságokkal is, melyek a dolgokat alkotó atomok összességének a tulajdonságai, ezek függenek a megfigyelőtől is. Az idő is csak a dolgok tulajdonsága, azok mozgásának mértéke, önmagában nem létezik.

A dolgokat alkotó atomok mindig mozgásban vannak, ez független a dolgok mozgásától. Ahogy egy nyugalomban lévő hangyabolyban az egyes hangyák mozoghatnak a bolyon belül, de ettől még az egész boly kívülről mozdulatlan lehet.

Az atomok mozgásának oka súlyuk és természetes hajlamuk a mozgásra, továbbá az atomok ütköznek egymással, ez is hatást vált ki. Mnt már mondtam, a mozgás szabályos, de az atomok képesek egy egységnyivel eltérni a szabályos mozgási irányuktól. Az atomok mozgási sebessége "elképzelhetetlenül nagy", ha képesek is lennénk látni az atomokat (akkoriban nem volt mikroszkóp), a mozgásukat akkor se lennénk képesek felfogni,

Világból nem egy van, hanem számtalanul sok. Lásd: XX. sz. végi multiverzum-elmélet! Minden világban másképp kapcsolódnak az atomok, ezért minden világ kicsit vagy nagyon más, mint  a miénk. Az, hogy a mi világunk éppen olyan amilyen szimpla véletlen eredménye, ez egyszerűen az egyik a számtalan lehetséges világ közül. A világunknak nincs semmilyen célja, senki se teremtette, tervezte.

Az élvezet az emberek fő célja, de ez sokkal kifinomultabb módon van magyarázva, mint a kürénléiéknél: a fő cél olyan élet, melyet a nyugalom ural, ezért olyannak kell lennie életvitelünknek, mely maximálisan semleges. A testi élvezeteket a lehető legszükségesebbekre kell csökkenteni. A szellemi élvezet fontosabb a testinél, mert tartósabb és képes a testi fájdalmakat is enyhíteni, de ebben is mérsékelten kell viselkedni, pl. az öncélú tudásszomj ugyanúgy káros, mint a falánkság: mindkettő csak felesleges vágyakat okoz, melyek kielégítetlensége aztán fájdalommal jár. Azaz a gyönyör mindenképpen magában foglalja az erények gyakorlását.

Az élvezet lehet statikus és lehet dinamikus. A dinamikus gyönyör pl. az, ha valaki éhes, majd jóllakik, ami által gyönyört érez. Ez azonban ideiglenes gyönyör. Ennél sokkal jobb a statikus gyönyör, amikor pl. valaki rendszereen étkezik, s sose éhes. Ez a tartós élvezet, erre kell törekedni, s ez a típusú gyönyör okozza az említett nyugalom állapotát is.

Istenek léteznek, de ők se természetfelettiek, s nem foglalkoznak az emberi világgal. Az istenek egyfajta szuperhősök vagy bölcsek, akik elérték a tökéletes nyugalom állapotát. Ezen állapotuk miatt ők be se avatkoznak az emberi világba. Emiatt az istenektől való félelem alaptalan. Lehetnek azonbna példaképeink mint az elért tökéletes nyugalom mintái.

A lélek anyagból van. Szerepe a gondolkodás és az öntudata fenntartása. A lékek csupán az anyag egyik alakja, az emberi test sajátossága, de nem transzcends, se örökké létező valami. Mindenkinek a lelke meghal testével együtt. A lélek speciális tulajdonsága, hogy képes hatni az atomok mozgására, többek között a már említett atom-kilengés előidézésére, azaz egy egységnyivel eltéríteni őket szabályos mozgási irányuktól. Ezért van szabad akaratunk, azaz bár nagyban meghatároz minket a testünk, mégse hat az ránk bénító erővel, azaz akaratunk és eszünk segítségével lelkünk képes eltéríteni testünket attól, amire született.

Érzékszerveink pontosan adják vissza a valóságot, ha valamit tévesen ítélünk meg annak oka csak az, hogy hibás következtetéseket vonunk le az érzékleteinkből. Helyes ítéleteink alapja az érzekleteinken kívül az előzetes felfogás és az érzés. Az előzetes felfogás nem olyasmi, mint Platón ideái, hanem egyszerűen az egyes dolgok többszöri szemlélete alapján kialakult információ. Az érzés pedig az élvezet és a fájdalom. A vélemények vonatkozhatnak nyilvánvaló és nem nyilvánvaló dolgokra. Az előbbi esetben a fentibb érzékelés, előzetes felfogás és érzés hármasa alapján tudjuk eldönteni, hog egy vélemény igaz-e, míg  a nem nyilvánvaló dolgok esetében akkor tudjuk, hogy egy vélenény igaz-e, ha nem találunk neki ellentmondó bizonyítékot a nyilvánvaló dolgok köréből.

A társadalmi szabályokat be kell tartani, de nem azért, mert ezt Isten vagy valamiféle erkölcs diktálná (a jó erkölcs önmagában értelmetlen), hanem mert ez az önérdekünk: egy rendezett társadalomban nagyobb az esélyünk saját maximális élvezetünk elérésére.

Epikurosz iskolájának alapszabálya megmaradt szerencsére, ez egy négysoros vers, a Tetrapharmakosz (= Négy gyógyszer):

Ne félj istentől,

Ne aggódj a halál miatt,

A jót könnyű elérni,

A szörnyűt könnyű kibírni.

Mára a „hedonista” szó pejoratívvá vált, de mint láthattuk, ez az eredeti értelem erős, sőt totális félreértelmezése.

*

A cinizmus alapítója Antiszthenész, de nála sokkal ismertebb tanítványa Diogenész.

Ez nem is olyan szinten filozófiai iskola, mint a többi, inkább egyfajta ókori hippimozgalom. Az alapvető tanítás, hogy az emberi kultúra a bajok oka, a természethez kell visszatérni, így érhetjük el szabadságunkat. A szabad ember tehát elutasít minden társadalmi értéket, helyettük a természetben is meglévő értékeket választja, így megszabadul minden negatív érzelemtől, természetellenes érzéstől és vágytól, ennek módja az aszketikus életmód, azaz megelégedni csak azzal, ami biológiai szükséglet az ember számára. Amint az ember eléri, tökéletes nyugalomban lesz, ami a boldogság feltétele.

Hogyan lett a „cinikus” szó negatív? A későbbi időkben egyes cinikusok nem követték a gyakorlatban is a tanítást, azaz mellőzték a szigorú aszketizmust, de ragaszkodtak eközben a társadalmi szabályok elvetéséhez.  Így a közvélemény a kezdeti pozitív véleményét negatívra váltotta: hiszen ezzel a cinizmus követői már hiteltelenekké váltak.

*

*

A szkepticizmus alapítója Pürrhón. A kiindulópont Szókratész - mint a másik 3 iskolánál is -, természetesen Szókratész valamely sajátos gondolatának radikális felfogása. Szókratész azt mondta, ő  a legbölcsebb ember, mert ő legalább tudja, hogy mit nem tud, míg a többiek ezt se tudják.  Pürrhón ezt tovább gondolja: ő még azt sem tudja, amit nem tud. Amiből a következtetés: mivel semmi se biztos, semmi értelme bármiről is álláspontot kialakítani. Ha így teszünk, teljes lelki nyugalmat érünk el, ami boldogsághoz vezet.

Vagyük észre: itt elsősorban nem a megismerhetőség problémájáról van azonban szó, azaz nem arról, hogy érzékszerveinkben és/vagy ítéletünkben nem bízhatunk meg, hanem arról: maga a valóság önmagában meghatározható-e. A szkeptikusok nem kételkednek a valóság létezésében, s az érzékelés problémája sem a lényeg, hanem maga a valóság természete a központi kérdés. A valóság meghatározhatatlan, önmagában se ilyen, se olyan, ezért kell a valóságról adott értékítéletet felfüggeszteni. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a jelenségeket ne kellene elfogadni, hogy olyanok lennének, amiknek tűnnnek, de ez nem azonos a jelenségek alapjául szolgáló dolgok értékítéletével.

A cinizmushoz képest a fő eltérés. hogy a szkeptikusok nem küzdenek a társadalom ellen, sőt az elfogadják: hiszen mivel a világ meghatározhatatlan, felesleges egy vagy más nézet ellen küzdeni, sőt érdemes elfogadni azt, amit a közvélemény állít, csak egyszerűen nem kell hinni benne. A cinikus egyfajta hippi, aki aktívan küzd a társadalom ellen, míg a szkeptikus agnosztikus tipusú példás tagja a társadalomnak, elfogadja  a közkeletű nézeteket, csak azokban nem hisz, hiszen alapelve, hogy minden lehet így is és úgy is. A szkeptikus átlagemberként reagál a jelenségekre, vagy emberi ösztönei alapján vagy a társadalmi szokások alapján, nem kételkedik magukban a jelenségekben, de nem mondja se azt, hogy egy jelenség helyesen, se azt, hogy helytelenül írja le az illető jelenség alapjául szolgáló dolgot.

A cél ugyanúgy a tökéletes nyugalom, mint a cinikusoknál és az epikureusoknál, de az út hozzá csakis az értékítéletek felfüggesztésén keresztül vezet. Az is elfogadható, hogy egyes nyilvánvaló dolgokról feltételezzük, hogy azok nagyobb valószínűséggel ilyenek, mint olyanok, más dolgokról meg azt állítjuk, náluk nem állapítható meg, mi a valószínűbb, de az első esetben se mondhatunk ki biztosan semmit.

Nagyon érdekes, hogy Pürrhón szerint mik az ítéletelkotás felfüggesztésének elvei, így ezeket leírnám:

• a megfigyelőtől függő elvek:
  • az élőlények különbözősége: pl. az illóolaj kellemes az embernek, de riasztja a szúnyogokat, nem tudhatjuk biztosan, hogy mi az illóolaj valódi természete, nem mondhatjuk, hogy nekünk van igazunk,  a szúnyogok meg tévednek,
  • az emberek különbözősége: az egyik ember egy pohár bortól lerészegedik, más meg képes több üveggel meginni, azaz ugyanaz nem ugyanúgy hat ránk, így azt se tudjuk eldönteni, mi a jó és mi a rossz,
  • az érzékszervek különbözősége: látjuk az alma színét, érezzük illatát, stb., de nem tudhathjuk ezek az alma valódi tulajdonságai vagy csak esetleg valami egész más az alma tulajdonsága, de azt érzékszerveink más-más módon érzékelik, továbbá az is lehet, hogy az almának van olyan tulajdonsága is, melyet nem tudunk érzékelni, mert nincs meg az ehhez szükséges érzékszervünk,
  • a körülmények különbözősége: pl. részegen hallucinálunk, míg józanul nem, csak azt tudhatjuk, hogy egy adott állapotban mit érzékelünk, de azt nem melyik állapotbeli érzékelés a helyes,
• a megfigyelttől függő elvek:
  • a dolgok felépítésének különbözősége: a dolgok részekből állnak, s a részek tulajdonságai nem azonosak az egész tulajdonságaival, pl. a levágott kos szarva fekete, de ha megőrüljük, fehér por lesz belőle,
  • az életvitel és a szokás különbözősége: Pürrhón korának példája erre, hogy míg pl. a görögök termászetes dolognak tekintik a homoszexualitást, addig a rómaiak büntetik, vagy egyes vallásokban van emberáldozat, míg másokban ez tilos,
• a megfigyelőtől és a megfigyelttől is függő elvek:
  • az elhelyezkedés különbözősége: a hajó távolról kicsinek és mozdulatlannak látszik, közelről nagynak és mozgásban lévőnek,
  • az összekeveredés különbözősége: a dolgok más dolgokkal együtt vannak előttünk, s a dolgok hatnak egymásra, pl. a hang másképp hallatszik vízen és levegőn keresztül,
  • az előfordulás különbözősége: pl. a Nap sokkal jelentősebb, mint egy üstökös, de mivel minden nap látjuk a Napot, nem tulajdonítunk neki olyan jelentőséget, mint egy ritka üstökösnek, vagy az aranyat azért értékeljük, mert ritka, viszont ha tele lenne arannyal a föld, úgy kezelnénk, ahogy most a kavicsot,
  • a viszony különbözősége: minden valaminek a viszonyában létezik.

A viszony a fő elv, a többi 9 voltaképpen ennek alelveként is felfogható. Minden jelenség valamilyen viszonyítási rendszerben van, nincs semleges és tiszta nézőpont. Aki ezt nem fogadja el, az éppen e tagadásával igazolja ezt a tételt, hiszen éppen ez a tagadás is egy viszony.

Hasonlóan érdekesek az indoklás elleni alapelvek, melyek azt mutatják ki, hogy minden indoklás téves, összefoglalva ezeket 3 fő pontban:

• az indoklás alapja egy axióma, mely nem bizonyítható,
• vagy, az indoklás alapja egy végtelen oksági lánc, ami - mivel végtelen - nem igazol semmit,
• vagy, az indoklás alapja körkörös érvelés, ami szintén nem indok.

Ami nagyon érdekes, s ezt teszi a rendszert koherensé: nincsenek dogmák. Azaz valójában még a szkepticizmus alapelvei se állíthatóak igazságokként, ezek is csak szimplán valószínűbb elvek. Például az is lehet, hogy a világ meghatározható, nem meghatározatlan, csak éppen ez utóbbi tűnik valószínűbbnek.

*

A sztoicizmus messze a legnagyobb hatású a 4 felsorolt irányzat közül. Ennek oka történelmi: mind a kereszténység, mind később az iszlám számára a sztoicizmus tűnt a legmegfelelőbbnek, elsősorban etikáját illetően, a 4 felsorolt irányzat közül. A sztoicizmus tulajdonképpen a cinizmus és az epheszoszi iskola tanításainak egyfajta összehangolása. Továbbá ez az irányzat majdnem egy évezreden keresztül létezett, s ennek egy részében mesze a legnépszerűbb filozófiai tanítás volt.

Az alapítója Zénón (nem az eleai Zénón!) , de mindenképpen a sztoicizmus két fő műve, szerintem legalábbis, Epiktétosz Kézikönyve és Marcus Aurelius Elmélkedései. Mindkettő rövid mű, ajánlom elolvasásukat mindenkinek. Magyarul mindkettő fent van ingyenesen letölthető formátumban a MEK-ben.

A világ anyagi, teremtetlen, determinisztikus. A világ maga Isten. A világ 2 alkotóeleme: a passzív anyag és az aktív logosz, ami Isten. Minden dolog a kettő összetétele. Isten nem mindenható, szüksége van az anyagra, melyet nem ő teremtett, hanem mindigis létezett. Az anyag 4 alapformája a tűz, a levegő,  a víz, s a föld. A passzív anyag víz és föld, az aktív tűz és levegő. A logosz lehelet formájában hat, ez a tűz és a levegő összetétele. A lehelet tehát egyszerre a világ és azt azt alkotó dolgok, köztük az ember aktív hatóereje is. A lélek is része a logosznak.

A világ megismerhető értelmünkön keresztül. Az ember rendelkezik a megismerés természetes képességével. Hiszen mi is a vilég részei vagyunk, az anyag és a logosz összetétele. Minden érzéki benyomás igaz, viszont különbséget kell tennük a benyomások és az azok alapján létrejött ítéletek között.

A dolgok benyomást okoznak érzékszerveinknek, ezt dolgozza fel értelmünk, pozitív esetben azt jóváhagyja, ez az ítélet. A megismerés hűen adja vissza a dolgokat, ha alapja létező dolog és mely világos és pontos módon képes megragadni az illető dolgot. A jóváhagyás automatikus a megragadó benyomás esetében, ez a nyilvánvaló dolgok megismerésének fő módja. Ha pl. látunk egymás mellett két különböző méretű hajót, tudjuk, hogy az egyik kisebb  a másiknál, ehhez nem szükséges külön kifejezett jóváhagyás, ha viszont az egyik hajó távolabb van  a másiknál, értelmünk képes feldolgozni azt, hogy a távolabb lévő hajó nem feltétlenül kisebb a közelebbinél, lehet, hogy csak  a távolsága miatt látszik kisebbnek, itt már kifejezett jóváhagyásra van szükség elménk által.

A dolgok felosztódnak fennálló és létező dolgok körére: ami tárgya lehet a gondolkodásnak az már fennálló dolog, de nem kell a valóságban léteznie is. Ezzel megoldódik a Parmenidész által felvetett probléma, hogy amit elgondolunk, az létezik is.

A dolgok lehetnek testek és testetlen dolgok, ez utóbbiak: a beszédtartalom, az űr, a hely, s az idő, a dolgok határai, s a képzeletbeli dolgok is ide sorolhatóak szélesebb értelemben. A testetlen dolgok a testek vonatkozásában léteznek csak, önállóan nem, azaz az idő sem önálló létező a sztoikusok szerint.

Elvetik a platóni ideákat, de az arisztotelészi immanens formákat is, ehelyett szimplán fogalmakról van szó, melyek az emberi ész teremtményei.

A dolgok lehetnek alanyok, minőségek, abszolút állapotok, s relatív állapotok:

• az alany maga az, aminek létezést tulajdoníttunk, ez maga az anyag, ami önmagában csak szervezetlen anyag, pl. az anyag, amiből testünk felépül,
• a minőség az ami átjárja az alanyt, s hat rá okságilag, ez lehet:
  • közös minőség: ami egy adott nem egészére igaz, annak minden egyedére, pl. a kezünk ujjai, közös jellemzőjük, hogy kezünkből indulnak ki,
  • saját minőség: ami egy adott egyedet kizárólagosan meghatároz, pl. a kisujjunk, mely a legkisebb ujj kezünkön.
• az abszolút álllapot egy minőség további differenciációja, pl. kisujjunk azon jellemzője, hogy kezünk szélén van,
• a relatív állapot olyan minőség, melynek megléte nem hat ki a dolog mivoltára, pl. az, hogy ha bal kezünket felülről nézzük, kisujjunk balra lesz, de ez nem lesz így, ha kezünket fordítva nézzük.

Míg Zenón - lásd eleai iskola - paradoxonjait az epikureizmus a legkisebb egységek feltételezésével cáfolja, addig a sztoicizmus a kontinuitás feltételezésével, a dolgok oszthatósága és a dolgok határai nem abszolút valamik, hanem az értelem által megállapított következtetések.

Ha egyszer a világot a logosz irányítja, miért tapasztaljuk mégis a rosszat? Ennek több oka is lehet:

• a rossz csupán a jó hiánya - ez egyezik a keresztény nézettel,
• a rossz látszólagos, azaz valójában egy nagyobb jó része,
• a rossz látszólagos, mert valójában semleges, azaz lehet jó is és rossz, csak éppen ezt nem ismerjük fel,
• a rossz egyszerűen szükségszerű része a jónak.

Az ember - és részben, de csak korlátozott módon az állatok - sajátossága a világ más dolgaihoz képest, hogy nem csak a logosz által beléjük épített automatizmus határozza meg létezésüket, hanem a késztetés is, melynek alapeleme az önmaga felismerése, az öntudat. A determinisztikus világrend így nem jelenti a szabad akarat hiányát, mert a világrend is rajtunk keresztül működik. Világunk a lehető legjobb világ a lehetséges világok közül, így bármit teszünk, meg fog valósulni a világ jó rendje, de ha ezt támogatjuk, erényesek vagyunk, míg ha ellenezzük, hitványak leszünk. Cselekedeteink ugyanis két okra vezethetők vissza: a kiváltó okra, ami következik az oksági anyagi viszonyától és a fő okra, mely lelkünktől függ. Pl. éhesek vagyunk, ez kiváltó oka annak, hogy enni akarunk, de az már lelkünk döntése, hogy hogyan jutunk élelemhez: azt elvesszük erőszakkal mástól vagy megszerezzük tisztességes módon. Mindkét esetben jóllakunk, azaz a világrend teljesül, de a mód minket hitvánnyá vagy erkölcsössé tesz.

Az erényes viselkedés a fentiek miatt a beletörődés, mert ez annak felismerése, hogy minden ami történik a természetes rend eredménye. Ez a természeti rend adja azt a képességünket is, hogy hitelesen megismerhessük a világot, így képesek vagyunk helyes döntéseket hozni. Ehhez úgy jutunk el, hogy lemondunk negatív érzelmeinkről. Az eredmény a világrend megértése, amiből egyéni boldogságunk származik, hiszen aki megérti a világ természetes rendjét, az mindig boldog, bármi is történjen vele. Ennek módja: a dolgok felosztása tőlünk függőkre és függetlenekre: csak az előbbiekkel kell foglalkoznunk, míg az utóbbiakkal felesleges. További a tőlünk függő dolgok feloszlanak hasznosakra és károsakra, de a hasznosakat se kell célként kitűznünk, az egyetlen valódi jó ugyanis csakis az erény. Miért? Mert önmagukban a hasznos dolgok nem jó dolgok, jóságuk csakis felhasználásuktól függ, az egyetlen mérce pedig az erény. Lásd: önmagában a futás hasznos, de se nem jó, se nem rossz, hiszen jó, ha egészségünk érdekében futunk, míg rossz, ha bűn elkövetése után menekülünk.

napjaink legismertebb sztoikusa Spock úr - a Star Trekben a vulkáni faj alapeszméje nagyon nagy részben a sztoicizmuson alapszik

Íme 7 jellemző idézet:

"Emlékezz erre: ha a természetüknél fogva függő dolgokat függetleneknek tartod és a más dolgait sajátaidnak tekinted, akkor minduntalan akadályokba ütközöl, bánkódni és háborogni fogsz, káromolod az isteneket és az embereket, de ha csak azt tartod a tiednek, ami valóban a tied, a más tulajdonát pedig a helyzetnek megfelelően a másénak tartod, akkor sohasem leszel a kényszer hatalmában, senki sem fog utadba állni, nem fogsz senkit szidalmazni és vádolni, és semmit sem kell majd akaratod ellenére végrehajtanod; senki sem árt neked, és nem lesz ellenséged sem, mert nem történik veled semmi baj."

"Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények."

"Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak, ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd hozzá az események alakulásához, meglátod, nyugodt lesz életed folytatása."

"Győzhetetlen lehetsz, ha nem bocsátkozol olyan küzdelmekbe, amelyekben a győzelem nem tőled függ."

"Ha a tested valaki odaadná annak, aki éppen szembejön, bizonyára rossz néven vennéd. Azért viszont nem szégyelled magad, hogy a józan eszed bárkinek odaadod azzal, hogy felindulsz és elveszíted nyugalmadat ha szidalmaz."

"Ha nincs érzelem, akkor erőszakra sincs ok."

"A logika nem a bölcsesség eredménye, hanem a kezdete."

Az első 5 idézet Epiktétosztól van, az utolsó 2 Spock úrtól.

*

Van egy hiányérzetem: a nem-nyugati filozófiáról szinte semmit se tudok, ezekből nagyon keveset olvastam, de ezt igyekszem bepótolni majd. A gond azonban az pl. ázsiai filozófiával, hogy megkülönböztethetetlen a vallástól. Itt azonban e négy irányzat leírásánál erősen szembeötlő a hasonlat a keleti vallásokkal: nagyon emlékeztet a boldogság leírása, ahhoz amit a buddhizmus nirvánának, a hinduizmus moksának hív, azaz az egyén teljes feloldása az istenségben, melyhez a nem-cselekvés vezet el, azzal az eltéréssel persze, hogy itt az egyén nem szűnik meg. A kereszténységben is létezik fő célként ez az Istenben való foldódás, az Istennek való egyesülés, ismét az egyén egyéniségének megszűnése nélkül, de a kereszténységben ennek útja éppen az erényes cselekvés.

A mű témája: az érvelések elemzése.

Mi az érvelés, és milyen fajtái vannak?

I. könyv

Az érvelés egy olyan folyamat, melyben bizonyos dolgokat lefektetünk, majd ezekből valami mást hozunk ki.

Három fő változata:

• apodiktikus (magyarázó, megcáfolhatatlan) érvelés - amikor a feltételek (a lefektetett alapok) elsődlegesen igazak vagy olyanok, melyek igaz állításokból származnak,
• dialektikus (bizonyító, valószínű) érvelés - a feltételek általánosan elfogadott vélemények,
• erisztikus érvelés (cáfolva vitázós) - a feltételek általánosan elfogadottnak tűnők, de nem igazán azok, vagy olyanok, melyek csak általánosan elfogadottnak tűnnek.

Elsődlegesen igaz mindaz, aminek ereje önmagából származik, pl. ilyenek a tudomány első elvei. Általánosan elfogadott az az álláspont, amit a tudósok, vagy többségük, vagy a legjelentősebb köztük igaznak mondanak.

Az erisztikus érvelés esetében, ha az elfogadottság csak nyilvánvaló látszat, az nem is érvelés a szó szűk értelmében, csupán szofizmus.

Külön kategória a paralogizmus. Itt az összes említett érvelésen túl félrevezető gondolatok is vannak, melyek a felhasznált tudományok sajátosságaitól erednek. Pl. geometriai érvelés hibásan lerajzolt vonalak alapján..

Mire szolgál az érvelés:

• az elme pallérozására,
• hétköznapi vitákra,
• filozófiai vitákra.

E tudás tökéletes ismerete szükséges, mert ellenkező esetben nem leszünk képesek az adott esethez szükséges módszer kiválasztására.

Feltevés és probléma. Ahány feltevés, annyi probléma. A kettő ugyanannak a különböző megfogalmazása. A feltevés az érvelés alapja, míg a probléma az, amiről az érvelés folyik. Mindkettő jellemzőre, fajtára, vagy járulékos tulajdonságra vonatkozik. A jellemző lehet a lényegre vonatkozó, míg lehet más, így fel kell osztani: az előbbi a meghatározás, míg az utóbbi a sajátosság.

Tehát a szillogizmus (következtetés) elemei:

• a meghatározás - a dolog lényegét jelzi, emellett a dolgok hasonlóságát és különbözőségét
• a sajátosság - csak a dolgot jelző állítmány, mely azonban nem lényegi, s cserélhető az alannyal, csak abszolút értelem igaz teljesen, relatív értelemben csak helyzetfüggő módon - a „kétlábú” pl. csak akkor sajátosság az emberre, ha kutyákkal verjük ö9ssze, ellenkező esetben nem, míg a „nyelvet tanulni képes” minden esetben az ember sajátossága,
• a nem - lényegi jellemző, konkrétan a nem, a lényeget jelző több azonos nemet lényegileg jelző faj esetében - pl. „az ember élőlény”,
• a járulékos tulajdonság - - ami tartozhat és nem tartozhat egyszerre egy dologhoz, pl. az ember fehérsége, hiszen vannak nem fehér emberek is, a járulékos tulajdonságból lehet bármikor relatív sajátosság. Pl. egy ülő ember egy adott csoportban, ha mindenki más nem ül.

Az azonosság 3 típusa:

• szám szerint: több mint egy név, de egyetlen dolog, pl. szinonimák - ez a legjellemzőbb használat,
• faj szerint: több azonos fajú dolog, pl. két ember
• nem szerint: több azonos nem dolog, pl. ember és ló.

A szám szerinti azonosság lehet szó szerinti:

• amikor másik név (szinonima) vagy meghatározás van jelen, pl. „ember” és „két lábon járó élőlény”,

de lehet még tágabb értelemben is:

• - amikor sajátosságra utal. pl. „tudás megszerzésére képes élőlény” és „ember”,
• - amikor járulékos tulajdonságra utal, pl. „ülő ember”.

Minden tétel vagy meghatározásra, vagy sajátságra, vagy fajbeli jellemzőre, vagy járulékos tulajdonságra alapszik. Így tudhatjuk meg melyik az:

• az állítmány felcserélhető az alannyal:
  • meghatározás: ami kifejezi a lényeget,
  • tulajdonság: ami nem fejezi ki a lényeget,
• az állítmány nem cserélhető fel az alannyal:
  • szerepel az alany meghatározásában: nembéli hovatartozás vagy fajkülönbség,
  • nem szerepel az alany meghatározásában: járulékos tulajdonság.

Az állítmányok típusai, mint ahogy a Kategóriákban meg lett nevezve:

• lényeg,
• mennyiség,
• minőség,
• viszony,
• hely,
• idő,
• hely,
• elhelyezkedés,
• állapot/birtoklás,
• cselekvés,
• szenvedés.

Mindegyikben lehet meghatározás, sajátosság, faj, járulékos tulajdonság. Mindegyik kifejez valamit, a lényeg lehet nem, a sajátosság a lényegben van, a járulékos tulajdonság pedig mindaz ami nincs benne a lényegben.

A dialektikus elmélkedés dialektikus feltevésekből áll. a dialektikus felvetés eltérése más feltevésektől abban áll, hogy a valószínűségre utalnak. Kizárandók mind a nyilvánvaló és a képtelen feltevések. Így a dialektikus elmélkedés kapcsolatban áll a vélekedéssel is, de ez csakis olyan vélekedés lehet, ami többségi vagy legalábbis a tudósok által állított.

A dialektikus probléma pedig egy konkrét eldöntendő eset. Minden feltevés probléma, de nem minden probléma feltevés.

A dialektikus elmélkedés két módszere a szillogizmus és az indukció. Indukció = az egyediből az általánosra való következtetés. A szillogizmus is lehet indukció, de nem feltétlenül az, hiszen lehet alapja általános tétel is. Az indukció jellemzően hatásosabb, mivel közérthetőbb. Vele szemben a szillogizmus a legjobb az ellenvélemények cáfolatára.

Az érvelés 4 alapja:

• a feltevések biztosítása - a leghelyesebb különböző álláspontok bemutatása, a helyesnek hitt álláspont igazsága az ellentétével szembeállítva tűnik ki a legjobban, a feltételek 3 típusa: erkölcsi, logikai, természettudományos,
• a kifejezés használati módjának megállapítása - itt szükséges a magyarázat:
  • elsősorban a nevek mentén, vajon a név jelent egy több dolgot, akár önmagában, akár faj vagy nem szerint,
  • a nevek ellentétei értelmében: egyes dolgoknak van ellentéte, másoknak nincs, pl. „szeret” és „utál”, de a „szeret” használható „szeretkezik” értelemben is, aminek már nem ellentéte az „utál”,
  • az ellentétek köztesei: nem minden ellentétpárnak vannak köztes elemei, egyes ellentétpároknak meg több köztes eleme is van, pl. „világos” mint fény és mint hang, „sötét hang” nincs,
  • ha az ellentétnek van több jelentése, akkor a pozitív állításnak is, pl. „nem lát”, jelentheti, hogy „vak”, de azt is, hogy „nem képes most látni”,
• a dolgok különbségeinek feltárása - ez elsősorban nembeli, hiszen ez jellemzően fajbeli különbség,
• a hasonlóságok vizsgálata - ez viszont a nemek közt történik.

Az utóbbi három is bizonyos értelemben feltevés. A fentieket figyelembe véve elkerülhető a hamisságba esés, továbbá a feltételezések alapos és helyes biztosítása. Ezáltal módon elkerülhetők a paralelizmusok is.

Hiszen:

• ha nem állapítjuk meg a szavak többes jelentését, nem tudjuk melyikre vonatkozik az adott tétel,
• a dolgok különbségeinek feltárása nélkül nem tudjuk megismerni a dolgokat lényegét,
• a dolgok hasonlóságainak megállapítása nélkül pedig nem lehetséges a helyes indukció, sem a következtetés, sem a helyes meghatározások megtétele.

II. könyv

Vannak általános és egyedi problémák. Az általánosakkal érdemesebb foglalkozni, mert azok az egyedieket is tartalmazzák. A járulékos tulajdonság az egyetlen, melynél az állítás lehet csak feltételesen igaz. Ugyanez meghatározás és sajátosság esetében képtelenség. A sajátosság a lényeg minősége, míg a járulékos tulajdonság az, ami benne van valami másban.

Gyakori hibák:

• a nemet járulékos tulajdonságnak mondani, pl. a szín lehet járulásosan fehér, de a fehérség nem lehet járulékosan a szín, hanem a szín a fehérség neme,
• a fajok esetében nem eljutni a legalsóbbig, az oszthatatlanig,
• nem meghatározni a járulékos tulajdonság és maga az alany mibenlétét, pl. lehet-e irigy a derék ember, azonnal kitűnik a válasz, ha meghatározzuk mi az irigység.
• a dolgok nevének nem tisztázása, azaz mit takar az adott név,
• a nemre vonatkozó tulajdonság automatikus átvitele a fajra,
• a szükségszerű ellentétpárok elmulasztása, egyes esetekben egy ellentétpár kötelezően jelen van, vagy az egyik vagy a másik, pl. egészség és betegség.

Hat lehetséges pár alakítható ki állításoknál. Ezek közül az első kettő nem képez ellentétet, míg az utolsó négy igen:

• az állítás ellentételezése:
  • jót tenni a barátokkal és rosszat tenni az ellenségekkel,
  • rosszat tenni a barátokkal és jót tenni az ellenségekkel,
• mindkét állítmány összekapcsolása az alannyal:
  • jót tenni a barátokkal és rosszat tenni a barátokkal,
  • jót tenni az ellenségekkel és rosszat tenni az ellenségekkel,
• ugyanaz az állítmány ellentétes alannyal:
  • jót tenni a barátokkal és jót tenni az ellenségekkel,
  • rosszat tenni a barátokkal és rosszat tenni az ellenségekkel.

Fontos:

• ha két ellentétről beszélünk, s az alanyuk azonos, akkor nem tartozhat hozzá mindkettő ugyanabban az időben, pl. az ideák vagy állandóak, érthetőek vagy mozgásban vannak és nem érthetőek,
• ugyanez másképp: ha valaminek valami nem lehet a járulékkos tulajdonsága, rámutatunk az illető tulajdonság ellentétére, pl. „a vágy tudatlan”, látható, hogy nem igaz, hiszen ha így lenne, a vágy képes lenne tudásra is, viszont ha a helyzet az ellenkező, azaz nm kizárt az ellentétes tulajdonság, az nem annak meglétét, csupán lehetőséget igazolja,
• ha egy járulékos tulajdonság fokozása fokozza az alanyt, akkor az biztosan valós járulékos tulajdonság, ja pl. a nagyobb öröm nagyobb jó, akkor az öröm valós tulajdonság.
• ha egy állítmányt két alanynak tulajdonítanak, akkor ha az nem tartozik annak a tárgynak, amelyhez nagyobb valószínűséggel tartozik, akkor valószínűtlen, hogy a kisebb valószínűségűhez tartozna, s ha fordítva: ha tartozik a kisebb valószínűségűhez, akkor valószínű, hogy a nagyobb valószínűségűhez is,
• ha két állítmány két alanynak van tulajdonítva, s ezek nem tartoznak ahhoz, melyről általában azt szokás gondolni, hogy hozzátartoznak, akkor a másik alanyhoz is valószínűtlen, hogy hozzá tartozzanak, s fordítva: ha hozzá tartoznak a kevésné általánosan hozzátartozónak vélt alanyhoz, akkor az általánosabban gondolthoz is hozzátartoznak,
• ha egy dolog hozzáadása egy másikhoz az utóbbinak olyan tulajdonságot ad, melyek az korábban nem rendelkezett, ez bizonyítja, a hozzáadott dolog rendelkezik az illető tulajdonsággal,
• mindig megvizsgálandó, hogy egy adott állítmány ugyanakkor és ugyanabban a tekintetben értendő-e.

III. könyv

Választás két dolog között, akkor értelmes, ha ezek valamilyen módon kapcsolatosak. Ha ez így van, az választandó, mely előnyt ad. Ez a következő szabályok alapján dönthető el:

• jellemzően a jó dolgok előnyösebbek, mint ellentéteik,
• jellemzően a tartósabb dolgok előnyösebbek,
• a szakértelmet igénylő ügyekben a szakértő által jobbnak tartott dolgok előnyösebbek,
• a jó nemhez tartozó, a jó lényegű előnyösebb a jó járulékos tulajdonságúnál, pl. a igazságosság előnyösebb az igazságos embernél,
• ami önmagában jó az előnyösebb annál, mint ami másért jó, pl. a testedzésnél jobb az egészség,
• a tökéletesebben jó jobb a részlegesen jónál, jobb az egészség mint az orvosi műtét,
• a lehetséges jobb a lehetetlennél,
• a több jó előnyösebb a kevesebb jónál, kivéve ha az egyik eszköze a másiknak,
• a cél jobb a hozzá vezető eszköznél, több eszköz közül meg az a legjobb, mely a legközelebb vezet a célhoz,
• a hasznosabb előnyösebb, pl. az igazságosság jobb a bátorságnál, hiszen ha mindenki igazságos volna, nem lenne szükség bátorságra, míg ha mindenki bátor lenne, még akkor is szükség lenne igazságosságra,
• a nem szükségszerű dolgok jobbak a szükségszerűeknél, pl. a boldog élet jobb az életnél, viszont mégis a szükségszerű a kívánatosabb, ha az nincs biztosítva,
• a jobb következményekhez vezető előnyösebb,
• jobb az a dolog, melynek elvesztése nagyobb kárt okoz,
• jobb az a dolog, mely láthatóbb, nehezebben elérhető, kevésbé kapcsolatos kellemetlen élménnyel,
• ha egy csoport jobb egy másik csoportnál, akkor az előbbi csoport legjobb tagja is jobb az utóbbi csoport legjobbjánál, s fordítva,
• jobb az, ami jobban megosztható barátainkkal,
• jobb az, ami önmagában is jó, mint ami csak a másikkal együtt az, pl. a bölcsesség jobb, mint a hatalom, mert a hatalom csak bölcsességgel együtt értékes,
• jobb az, aminek hiánya kevésbé elítélendő bosszúságot okoz,
• azonos fajú egyedek közül jobb az, mely az adott kívánt tulajdonságot tartalmazza, s ha mindkettő tartalmazza, az mely azt nagyobb fokban tartalmazza,
• jobb az a dolog, mely a kívánt jó hatást nagyobb mértékben éri el,
• megfigyelendők a szóképzések is: ha pl. az „igazságosan” jobb, mint a „bátran”, akkor az igazság is jobb, mint a bátorság.
• ha valaminek a többlete jobb, mint másnak a többlete, akkora maga az előbbi dolog is jobb a másiknál, pl. túl sok barátság és túl sok pénz,
• jobb az, amit az ember szívesebben szerez meg magának saját maga által, mint amit más által. pl. barátság és pénz,
• ha két dolog közül az egyiknek a hozzáadása egy harmadik dologhoz azt jobbá teszi, mint a másik dolog hozzáadása, akkor az előbbi dolog a jobb, s ugyanez fordítva is, az illető dolgok elvétele esetében,
• jobb az, ami önmagában jó, mint ami csak annak a látszata, pl. az egészség és a szépség,
• ha két dolog egyformán jó, az a jobb, mely tiszteletreméltóbb, s fordítva: jobb az, mely kívánatos, mint az ami kívánatos és kifogásolható,
• jobb az, aminek a célja jobb.

A határozott és határozatlan feltétezések cáfolása:

• Ha a feltételezés határozatlan, akkor megcáfolás módja az, hogy pl. a „minden öröm jó” állítás esetében, hogy rákérdezünk az állítás okára: miért minden öröm jó?
• Ha a feltételezés határozott, akkor a cáfolat még könnyebb. Pl. „ez az öröm jó” - tisztázandó itt, hogy vagy minden öröm jó vagy egyik öröm se az.
• Ha pedig az hangzik el, hogy „csak ez az öröm jó”, elegendő bizonyítani, hogy az örömök vagy egyetemesen jók, vagy nem azok, ill. vagy egyesek azok, vagy több mint egy az.

IV. könyv

Egy csoport nembeli besorolásánál elegendő a csoport egyetlen tagjánál bizonyítani, hogy az nem része az illető nemnek. Pl. ha egy örömfajta nem jó, akkor egyetlen öröm se az.

Továbbá: meg kell állapítani, hogy ami nembeli hovatartozásnak tűnik az esetleg nem inkább járulékos tulajdonság. Pl. a fehérség nem a hó neme, hanem csak járulékos tulajdonsága. Ahhoz, hogy ezt a legkönnyebben megtegyük, annyi szükséges, hogy megállapítsuk mi a kérdéses dolog lényege.

A különbség nem keverendő a nemmel. Pl. a halhatatlanság nem az istenség neme, hanem ez egy járulékos tulajdonság az élőlényeknél. Ahogy pl. a számok esetében a páratlan nem nem, hanem minőségbeli különbség. Az összes ilyen eset alapelve az, hogy a nem tágabb maghatározású, mint a faj és annak különbözetei.

Fő elvek a nembeli állítások cáfolását illetően:

• Meg kell vizsgálni, hogy az ami az adott nemben van, megvan-e az illető nem ellentétében is. Ha megvan, akkor ez kizárt.
• Meg kell vizsgálni, hogy a fajnak van valami olyan jellemzője, mely egyáltalán nem nem tartozik az illető nemhez. Például a léleknek jellemzője az élet, a számoknak meg nem, azaz a lélek nem szám.
• Meg kell vizsgálni, hogy a faj homonim-e a nemmel.
• Meg kell vizsgálni, hogy a nemnek van-e másik faja. Ha nincs, akkor erősen valószínű, hogy nem is nemről van szó.
• Meg kell vizsgálni, hogy a nemet csak metaforikusan tulajdonítják-e egy dolognak. Például "a mérsékeltség harmónia".
• Meg kell vizsgálni, hogy a fajnak nincs-e valamilyen ellentéte:
  • Meg kell vizsgálni, hogy a faj ellentéte ugyanabban a nemben van-e, feltéve ha a nemnek nincs ellentéte. Ebben az esetben ugyanis az ellentétes fajoknak egy nemben kell lenniük.
  • Meg kell vizsgálni, hogy a faj ellentéte ellentétes nemben van-e, feltéve ha a nemnek van ellentéte. Ebben az esetben ugyanis az ellentétes fajoknak ellentétes nemekben kell lenniük.
  • Meg kell vizsgálni, hogy a faj ellentéte egyáltalán tartozik-e valamilyen nemhez. Ha ugyanis nem, akkor az nem faj, hanem nem. Pl. a jó és a rossz nem fajok, hanem nemek.
• Meg kell vizsgálni, hogy létezik-e közbülső kifejezés mind a nemre, mind a fajra, ha mindkettőjüknek van ellentéte. Mert ha a nemnek van közbülsője, akkor a fajoknak is kell, hogy legyen, s ugyanez fordítva. Pl. „bűn” és „erény”, ill. „igazságtalanság” és „igazságosság”.
• Meg kell vizsgálni, hogy ha létezik-e közbülső kifejezés mind a nemre, mind a fajra, akkor az hasonló módon viszonyul-e hozzájuk, hanem a szélsőségek puszta elutasítása vagy egy alany. Mindkét esetben hasonlónak kell lennie. Pl. „bűn” és „erény”, ill. „igazságtalanság” és „igazságosság” - ezek közbülsői puszta tagadások
• Ha a nemnek nincs ellentéte, akkor mind az ellentéteknek, mind a közbülsőknek benne kell lenniük. Lásd „fekete” és „fehér”, s minden köztük lévő szín a „szín” nemben.
• Ha a nemnek van ellentéte, de a fajnak nincs, akkor a fajok tartozhatnak az ellentétes nemekhez, lásd ismét „bűn” és „erény”.

Ezek voltak a cáfolat módszerei. Az érvelés alapja ugyanebben a tekintetben:

• először, ellenőrizni, hogy a faj ellentéte megtalálható-e a nemben, hiszen ha a nemnek nincs ellentéte, akkor azonos nemhez kell tartoznia,
• másodszor, a közbülső faj megtalálható-e a nemben, hiszen ha megtalálható, akkor a szélsőségeknek is ott kell lenniük,
• harmadszor, ha a nemnek van ellentéte, akkor akkor az ellentétes fajoknak ellentétes nemekben kell lenniük,
• negyedszer, használjuk a szóképzést, a képzett szavaknak azonos helyen kell lenniük, lásd: ha az „igazságosság” tudás, akkor az „igazságos” ember tudós ember..

Sok szó hasonlósági kapcsolatban áll egymással, ez gondot okozhat. Mondhatjuk, hogy ami kellemes az örömteli, amiből oda jutunk, hogy a hasznos jó. Ez azonban hiba: hiszen a kellemes nem hasznos, se az öröm nem jó.

Az viszont megállapítható, hogy a kellemes a jók egyik faja, Ugyanez fordítva, ellentétesen is: ami nem kellemes, az nem jó. A nem tagadása a faj tagadása is.

Meg kell vizsgálni továbbá, hogy a faj és a nemzetség viszonylagos-e, azaz mindkettő egy-egy külön dolog-e. Például a tudomány (nem) relatív, de a nyelvtan (faj) nem az. A nem és a faj közötti kapcsolat mindig egymással jár. Ha van nem, akkor léteznek fajok is.

A nemet és a fajokat soha nem szabad részlegesen felfogni. Az ember nem részben élőlény, ahogy a nyelvtan se részben a tudomány.

Hiba történik, ha a nemet megváltoztatjuk. Pl. a halhatatlanság örök létezés. Ebben az esetben a halhatatlanság a létezés valamiféle faja lenne. Viszont ez csak akkor lenne igaz, ha a halandó halhatatlanná tudna válni. Azaz a létezés nem a halhatatlanság neme.

V. könyv

Minden tulajdonság vagy állandó jelleggel vagy egy bizonyos ideig áll fenn. Pl. Isten esetében ez a halhatatlanság, ez állandó jellegű, míg az ember esetében, hogy sétál, ez időleges jellegű.

Az állandó jellegű tulajdonság lényegi, az időleges nem az.

Továbbá, minden tulajdonság lehet abszolút vagy viszonylagos. Az abszolút minden más dologtól megkülönbözteti az adott dolgot, pl. „tanulni képes lény” az ember esetében. A viszonylagos tulajdonság pedig a dolgot csak egyes más dolgoktól különbözteti meg, pl. az erény és a tudás, az előbbi több képességben jelenik meg, míg az utóbbi csak a gondolkozási képességben.

A viszonylagos vagy időleges tulajdonságokat illetően a járulékos tulajdonságokra vonatkozó vitaérvek alkalmazandóak.

A lényegi tulajdonságra, azaz a sajátosságra vonatkozóan a következőkre kell tekintettel lenni:

• Gyakran előfordul, hogy össze akar hasonlítani valaki két olyan dolgot, melyeknek ténylegesen nincs kapcsolatuk. Ezért mindig szükséges a sajátosságot ismert tulajdonsággal meghatározni. Pl. azt mondják, hogy a tűz és a lélek hasonlítanak egymáshoz, miközben a lélek nem ismert, míg a tűz igen, ha pedig így van, az összehasonlítás alaptalan.
• Ez előbbi hiba fordítva is előfordulhat: ismert dolgokhoz ismeretlen tulajdonságot rendelünk.
• Szükséges az is, hogy olyan szavakat alkalmazzunk, melyeknek nincs sok jelentésük. Pl. az „érzés” szó használata nem célszerű, mert jelentheti az érzékelés képességét és valaminek a tényleg érzékelését is.
• Nem ajánlott túl sok szóismétlés. Akár úgy, hogy magát a szót ténylegesen ismételjük, pl. „a tűz az a test, mely a legkönnyebb a testek között”, akár úgy, hogy az illető szót felcseréljük annak meghatározásával.
• Kerülendő az univerzális tulajdonságokra hivatkozás, pl. „egység”. Ha bármilyen dologról beszélni akarunk, akkor olyan tulajdonságot kell említenünk, ami azt megkülönböztető valamilyen más dologtól.
• Kerülendő az egynél több tulajdonság említése, ha nem említjük meg külön, hogy ez több tulajdonság.
• Kerülendő a nyilvánvalóság. Pl. értelmetlen azt mondani az „állatról”, hogy ez az a nem, melyhez az ember tartozik.
• Kerülendő az ellentét használata. Pl. a „hideget” a meleg ellentéteként meghatározni.
• Kerülendő változó dolog használata. Pl. „az ember tulajdonsága, hogy ül”. Ha változó dolgot használunk mégis, hozzá kell tenni: „pillanatnyilag”.
• Kerülendő az ellenőrizhetetlen érzések használata. Pl. nem mondható a Napról, hogy sajátossága a keringés a Nap körül, ebben ugyanis képtelenek vagyunk meggyőződési, hiszen naplemente után nem láthatjuk mit csinál.
• Kerülendő a meghatározás használata sajátosságként. Pl. az ember mint kétlábú állat. A lényeg elrejthető: pl. mondható az, hogy az ember természetes módon szelíd állat.

Hogyan állapítható meg egy sajátosságnak mondott dolog valóban az-e? A sajátosságnak állandónak kell lennie és minden tekintetben érvényesnek. Pl. az, hogy egy matematikust nem tudunk meggyőzni egy hibásan lerajzolt geometriai testtel nem jelenti az, hogy a matematikus nem győzhető meg érvekkel. A dolog nevének és meghatározásának is helyesnek kell lennie. Ha pl. az „élőlény” az, hogy „aminek lelke van”, s ez fordítva is így van, akkor ez helyes így.

Azonos dolgok sajátosságai azonosak, Pl. ha a „törekvés megfelelő tárgya” nem az, hogy „bizonyos személyek számára jó”, akkor a „kívánatos” tulajdonsága se lehet az, hogy „bizonyos személyek számára jó”.

Nemen belül sajátosság az, ami azonos típusú, s fajokra oszt, kivéve, ha az olyan, melynél az egyik csak egy fajhoz tartozó, míg a hasonló típusú tulajdonság többhez is. Mivel a „képes megállni saját akaratából” nem sajátossága a lónak, így az embernek se az, hogy „képes mozogni saját akaratából”. Az viszont sajátossága az embernek, hogy „kétlábú szárazföldi”, mert a madárnak meg az, hogy „kétlábú légbeli”. A „négylábú szárazföldi” viszont nem sajátosság, mert sok fajra igaz.

Ami az azonosságot és a különbözőséget illeti a dolgok között, ez úgy igazolható a legkönnyebben, hogy ellenőrizzük, hogy a sajátosságnak mondott tulajdonság megmarad-e a dolognál, ha ahhoz hozzáadunk vagy elveszünk járulékos tulajdonságot. Pl. ami igaz a „fehér emberre”, annak igaznak kell lennie az „emberre” is, s fordítva, ha ez valóban sajátosság. A „fehér ember” más mint az „ember”, de nem teljesen különböző.

A sajátosságnak természetes módon kell meglennie. A féllábú ember is ember. Megjelölhető ilyenkor pontosításkén, hogy „természetes módon”.

Ami igaz egy dologra, az igaz az abból származó dologra is. Pl. ha a felület tulajdonsága, hogy „színes”, akkor a felületekből álló testé is az.

Ami igaz a részre, az nem feltétlenül igaz az egészre, s fordítva. Pl. a levegő az ami belélegezhető, de ez nem igaz minden levegőre.

Viszonylagos ellentétek esetében, ha az ellentétpárhoz hozzárendelhető egy másik ellentétpár, de az nem valamelyik sajátossága, akkor a másiké se lesz. A "dupla" és a "fél" párhoz hozzátartozik ugyan a "több" és a "kevesebb", de egyik se sajátosság. Az viszont valóban sajátosságuk, hogy "2:1 arány" és "1:2 arány".

Állítás és tagadás viszonya. Ha valaminek egy dolog a sajátossága, akkor annak ellentétének annak tagadása is az. Az „élőlény” élő, akkor a "nem élőlény" élettelen. S fordítva is: ha a „nem élőlény” sajátossága az, hogy élettelen, akkor az „élőlényé” az, hogy élő.

Párhuzamos dolgok és tulajdonságok esetében, ha a egyik tulajdonság se sajátossága egyik dolognak se, akkor a vele párhuzamosak se lesznek azok. Ha egyetlen élőlény sajátossága se, hogy „érzékelhető”, akkor Istené se, hogy „elgondolható”. De viszont a „bölcsesség” és a „mértékletesség” esetében már igaz ez: „a gondolkozó képesség természetes erénye” és „a vágyakozó képesség természetes erénye”.

Érdemes megvizsgálni a szóképzést is. Ha a „szépen” nem tulajdonsága az „igazságosan” szónak, akkor az „szép” se az „igazságosnak”. Ugyanez ellentétes szavaknál is: az „igazságtalanság” nem sajátossága a „rossz” szónak, így az „igazságosság” se lehet a „jónak”. Viszont mivel „a jó” tulajdonsága a „legjobb”, így „a rossz” tulajdonsága is a „legrosszabb”.

Hasonlósági kapcsolatban álló dolgoknál, hasonlóságszerű kapcsolat kell, hogy legyen a sajátosságoknál is. Mivel az orvosnak a viszonya az egészséghez hasonló, mint az építésznek az épületekhez, s az orvosnak nem sajátossága az egészség előállítása, így az építésznek se lehet az épület előállítása. Viszont sajátossága az orvosnak az egészség előállításának képessége.

Az azonos módon viszonyuló dolgok esetében, mindenkét dolog sajátosságának is hasonló módon kell viszonyulnia egymáshoz. Ha a körültekintés hasonlóan viszonyul mind a nemességhez, mind az aljassághoz, hiszen mindkettőt ismernie kell annak, aki körültekintő, akkor egyiknek az ismerete se lehet a sajátossága, lehetetlen ugyanis, hogy ugyanaz több dolog sajátossága legyen.

A „van” ige akkor jelez sajátosságot, ha felcserélhető a „lesz” és „megszűnik lenni” igékkel. Az „ember” sajátossága a „halandó”, mivel igaz az is, hogy „emberré lenni” az „halandóvá lenni”, s az „ember megsemmisülése”az „halandó megsemmisülése” is.

A tulajdonságot illetően megvizsgálandó vajon önmagára a dologra vonatkozik, vagy csak az ideájára, ha ez így van, akkor nem sajátosság. Pl. a "nyugalomban levés" nem az "ember" tulajdonsága önmagában, hanem csak idea módjára. Viszont pl. a "testből és lélekből állás" már valóban az "élőlény" mint olyan sajátossága.

Ami sajátosság egy dolog számára, az nagyobb mértékben van jelen abban, ami nagyobb mértékben az illető dolog. Pl. a fejlettebb élet fejlettebb érzékeléssel jár. S fordítva: mivel az "erényesség" nem sajátossága az "embernek", így az erényesebb ember sem emberebb.

Valószínűség szerint, ha hasonló dolgok közül az egyiknek a valószínűbb tulajdonság nem sajátossága, akkor valószínű, hogy a kevésbé valószínű se az a másik dolgot illetően. S fordítva: ha a "civilizáltság" az "ember" sajátossága, akkor az "élés" is az "állaté".

Lehetőségszerűség: ha egy tulajdonság csak lehetőségszerű, akkor az nem sajátosság. Pl. "levegő" és "belélegezhetőség", hiszen ez utóbbi csak akkor lehetséges, ha van aki belélegezze. A lehetőségszerűség csak akkor lehet sajátosság, ha az amihez kötődik, szükségszerűen létezik, pl. a „létezés” lehet „ami képes cselekedni vagy cselekvést elszenvedni”, hiszen utóbbi szükségszerűen következik az előbbiből.

Felsőfok használata nem megfelelő, mert a vele jelölt dolog megszűnésével valami más dologra lesz igaz. Pl. a „tűz” mint a „legfényesebb test”, de ha kialszik, más lesz ez.

Ez mondjuk kicsit furcsa, hiszen korábban mondta a szerző, hogy „természetszerűleg”.

VI. könyv

A meghatározás elemzése:

• alkalmazható-e általánosan valamire, pl. ha az embert határozzuk meg, annak minden emberi lényre igaznak kell lennie,
• tartalmazza e magában nemet, s ha igen, a helyes nemet tartalmazza-e,
• közvetlenül kapcsolódik-e a meghatározott dologhoz,
• megjelöli-e a dolog lényegét,
• végül: helytálló-e.

Továbbá: a meghatározás nem inkább járulékos tulajdonság? Ha igen, meg kell állapítani, helyetálló-e vagy sem, ez segíteni fog a megfelelő meghatározás megtalálásában.

Hibás a meghatározás, ha:

• zavaros, érthetetlen:
  • többértelmű szavak használata,
  • metaforák használata,
  • szokatlan szavak használata;
• túlmagyarázó jellegű, felesleges elemeket tartalmaz:
  • olyan elem használata, mely már része a nemnek,
  • olyan elem használata, mely sok dologra igaz,
  • szerepel benne maga a meghatározandó szó is.

A meghatározás lényege: kifejezni a dolog lényegét, alapvetőbb és érthetőbb szavak használatúval. Az alapvető jellemző a nemből való kiindulás a faj felé, de ez nem minden esetben van így, sokak számára sok esetben az egyediből az általános felé vivő gondolat az érthetőbb.

A nyugalmi állapot jobb a meghatározáshoz, mint a mozgásban lévő állapothoz képest, mert elsődleges.

Ellenpéldák:

• viszonylagos dolgok esete, ahol az ellentétek alapján áll a meghatározás: lásd „dupla” és „fél”, ez elfogadható, de az, hogy „az igazságosság az igazságtalanság ellentéte” már hibás, meghatározás,
• burkolt ismétlés, lásd „Nap” és „nappal is látható csillag”, itt a „nappal” szóval már benne van a „Nap” szó (magyarul ráadásul még szó szerint is, görögül nem mert „hailiosz” és „amera”!), ez helytelen,
• szintén helytelen az ellentéttel való hibás magyarázat, lásd „páros szám” és „páratlan szám + 1”.

Egyén jellemző tévedések:

• pontatlanság, pl. „a nyelvtan az írás tudománya”,
• szóképzés: szóképzéssel állapítható meg sok tévedés, pl. ha a „jótékony” kifejezés jelentése „egészséget létrehozó”, akkor a „jótevő” meg az a személy, aki konkrétan ezt megteszi.
• idea: megvizsgálandó, a meghatározásban szereplő fogalom annak Ideájára is vonatkozik-e, platóni értelmében pl. az „ember” halandó, míg az ember ideája halhatatlan, ez eltérés – ez inkább platóni ideatan cáfolata itt, nem vitaérv, azaz csak a platonistákkal való vitában értelmes érv.
• szócsere: nyilvánvaló szóval való meghatározás, pl., „fehér ember” mint „fehér halandó”.
• eltérő hozzáállás: valós dolog valótlannak való meghatározás, pl. „fehér szín” és „színnel kevert tűz”, ez utóbbi képtelenség.
• több szó kombinációja: pl. „igazságosság” mint „bátorság és mértékletesség”, ez csak akkor lehet helyes, ha pontosan meg van mondva a szavak milyen módon kapcsolódnak egymáshoz.

VII. könyv

Itt gyakorlatilag megismétlődik az ami már le volt írva az azonossággal kapcsolatban, ezt nem írom le újra.

Mindig könnyebb cáfolni, mint bizonyítani egy meghatározást és egy nemet. A többit illetően, legkönnyebb bizonyítani a járulékos tulajdonságot, míg legnehezebb a sajátosságot, s cáfolásuk esetében pedig a nehézség fordított.

VIII. könyv

Hol van helye a dialektikus vitának. Hogyan kell felkészülni rá, hogyan elemzendő a vitapartner állítása?

Alapvető támpontok:

• a téma megállapítása, szükséges, megalapozott axiómák használata, valamint a szóban forgó dolog alapos ismerete,
• a kérdések és azok folyamatosságának megállapítása, a folyamatosság alapvető a dialektikus vitához, míg ez a filozófus számára nem lényeges, hiszen az ő feladata lényegében az alapvető állításokból való következtetések levonása, nem vita lefolytatása,
• mindez felvetése a vitapartner felé.

A felvetések közül:

• szükségesek azok, melyekből a szillogizmus felépül – tanácsos a szükséges felvetést kevésbé világosan megfogalmazni, így azt cáfolni is nehézkesebb, kivéve a nyilvánvaló felvetéseket, melyekkel felesleges játszani, a szükséges felvetések bizonyításának módja a szillogizmus vagy az indukció, ill. a kettő együtt,
• kiegészítőek (melyek kifejezetten a vita miatt kellenek, ha a szükséges feltevések alapján nem záródott le a vita):
  • az indukció miatt, ezzel ugyanis könnyebb mind meggyőzni az ellenfelet, mind cáfolni is – mindig az ismertből és az egyediből indul az ismeretlen és az általános felé, az alap jellemzően az, ami érzékileg adott,
  • a következtetés elrejtése céljából, ennek oka: a vita 2 fél között zajlik, a cél mindezzel: az ellenfél ne jöjjön rá, hogy hová visszük őt, hiszen a szükséges felvetésekre vagy szillogizmussal vagy indukcióval juthatunk el, vagy mind a kettővel – az ellenfél így pedig észrevétlenül jut el állításunk elfogadásához, a fő módszerek:
    • a proszillogizmus (újabb szillogizmust eredményező szillogizmus), a köztes következtetések elrejtése a proszillogizmusok sorozatában,
    • a szillogizmus elemeinek nem egymás utáni levezetése, egyedi elemek bevezetése, általános meghatározások helyett,
    • a témához látszólag nem kapcsolódó elemek felvetése, öncáfolatok felvetése, majd azok megvitatása, hasonlóságok felvetése,
    • a vita mesterséges meghosszabbítása, azzal, hogy beleviszünk kiegészítő elemeket, így elrejtendő mind az igazi célt, mind az esetleges érvelési hibát,
    • metaforák bevetése, hiszen így nem lesz világos, hogy ez egy meghatározásra való törekvés vagy csak egy metafora,
  • a kérdés megvilágosítása céljából: példák és hasonlatok felhozása,
  • a következtetésnek nagyobb súly adása céljából:
    • indukcióval, mert ez hasznosabb a dialektikus vitákban, mint a szillogizmus:
    • kérdések felvetésével, melyek rávezetnek az általánosra:
      • kérdések egyetemes módon való megfogalmazása útján,
      • ha ez nem lehetséges, akkor olyan megfogalmazások útján, mely nem hagy lehetőséget a vitapartnernek, hogy kételyét fejezze ki, a vizsgált dolog egyetemes bekategorizálását illetően,
      • ha nem lehetséges kérdésekkel eredményre jutni, fel kell szólítani a vitapartnert fogalmazza meg ellenérveit,diarézissel (a dolgok kategorizáló felosztásával).

Egyéb vitajavaslatok:

• kerülendő a lehetetlen következtetésre hivatkozás,
• helyes a sok esetre hivatkozás, hogy vagy ne legyen ellenük egyáltalán ellenérv, vagy legalábbis ne legyen nyilvánvaló ellenérv,
• a következtetés ne legyen kérdés alakú, mert ebben az esetben úgy fog tűnni, hogy nem is lett volna szillogizmus,
• dialektikus kérdés csak az, amire igennel vagy nemmel lehet válaszolni, ezért a nem-dialektikus kérdések átalakítandók, hogy ily módon lehessenek megválaszolhatók,
• nem szabad ugyanazt a kérdést ismételgetni, hiszen a helyes szillogizmus kevés kérdés feltevésén alapszik – kivéve ha a partner nem válaszol, ez azonban azt jelenti, az illető nem veszi komolyan a vitát.

A dialektikus elmélkedés problémái:

• az első és utolsó elvek nehezen cáfolhatók és könnyen igazolhatók:
  • az elsőket nem lehet bizonyítani, hiszen meghatározást igényelnek,
  • az utolsókhoz meg csak sok lépésen keresztül lehet eljutni, hiszen bizonyítások sorozatára van szüksége az első elvektől kezdődően,
• az első elvekhez közeli elvekre is igaz ez, mivel a bizonyítások száma kicsi az első elvektől számítva addig vezető lépések kis száma miatt, különösen fennáll ez, ha a meghatározásokkal kapcsolatban bizonytalan, milyen értelemben használatosak,
• hibás meghatározás,
• amikor a kiinduló pont vitatottabb a feltevésnél: kérdéses egyáltalán van-e értelme ebben az esetben a vitának.

A vita menete:

• a kérdező adja meg a vita menetét, igyekszik olyan kérdéseket feltenni a témáról, melyek a felvetés fenntarthatatlanná teszik,
• a válaszoló igyekszik bizonyítani, hogy a fenntarthatatlanság a kérdésekben van, nem a felvetésben.

A kérdezőnek mindig a válaszadó által ismert feltételekből kell kiindulnia. A válaszoló igyekezni fog nem tűnni eleve legyőzöttnek. Szükséges továbbá, hogy a válaszadó rendelkezzen valamilyen állásponttal, mely ellentmond a másik fél álláspontjának. Előfordulhat, hogy a válaszadó mások gondolatára alapoz, de ebben az esetben azok logikáján belül kell maradnia.

A helyes érveléshez érdemes minden álláspont feltevése előtt az azt magfogalmozónak önmagában megtalálnia az álláspont cáfoltait, majd azokat cáfolni, hiszen ez lesz a feladata a vita során is. Óvatosnak kell általában elutasított feltevésekkel, akár abszurditásba torkolnak ezek, akár erkölcstelenségbe.

A hamis következtetésre vezető érvek esetén a megoldás a tévedést okozó elem elvetése, de csakis ez az elem elvetendő. Óvatosnak kell lenni, mert hiszen sokszor nem megoldás önmagában a tévedést okozó elem elvetése, ha nem azon múlik az érvelés helyessége. Ezért mindig rá kell mutatni a tévedés okára is.

Négy mód arra, hogy megakadályozható legyen valaki, hogy érvelésében eljusson a következtetéshez:

• a tévedést okozó elem elvetése,
• közvetlen ellenvetés megfogalmazása, ezzel meg lehet akadályozni, hogy a vitapartner folytassa érvelését,
• ellenvetés megfogalmazása magával a feltett kérdésekkel szemben, ha a vitapartner szándéka nem áll összhangban kérdéseivel, mert pl. rosszul kérdezett,
• a legrosszabb mód a vita időbeli kereteire hivatkozni.

Fentiek közül csak a legelső megoldás, míg a többi csak akadály a következtetés elérésében.

Az érvek öt romboló kritikája:

• semmilyen következtetés nem következik a feltett kérdésekből, a feltevések többsége hamis vagy általánosan elutasított, továbbá, amikor sem az elvétel, sem pedig a hozzáadás, sem mindkettő együtt nem vezet sehová,
• bár az érv helyes, s a feltétekből indul ki, de a következtetés irreleváns az eredeti álláspont szempontjából,
• bizonyos hozzáadás lehetővé teszi a következtetést, de ez a hozzáadás gyengébb lenne, mint a feltett kérdések, s kevésbé általánosan elfogadott, mint a következtetés,
• ugyanez elvétel esetében, amikor az elvétel sem járul hozzá a következtetéshez,
• a feltételek kevésbé általánosan elfogadottak, mint a következtetés, s bár igazak, de nehezebben bizonyíthatóak nála.

Az érv tiszta akkor, ha minden további kérdés nélkül vezet el a következtetésre: ha a feltételek egyszerűen kikényszerítik a következtetések, s az érvelés olyan közbülső feltételeken halad át, melyek maguk is következtetések.

Az érv hibás:

• amikor látszólag elér egy következtetést, de mégsem egészen így van – ezt neveztük szoros értelemben vett téves érv,
  amikor elér egy következtetést, ám nem a kívántat – ez történik a lehetetlenre való visszavezetés esetében,
• amikor eléri a kívánt következtetést, de nem azon a módon, mely a vizsgálatot meg kell, hogy illesse,
• amikor a következtetéshez hamis feltevéseken keresztül jutunk el.

A körkörös érvelés öt típusa:

• a bizonyítandó dolog olyan érvvel való látszólagos bizonyítása, mely valójában csak a bizonyítandó dolog szinonimája,
• az egyedi bizonyítandó dolgot ugyanannak az általános megfogalmazásával való látszólagos bizonyítása,
• az előbbi fordítottja,
• a bizonyítandó dolog részekre bontása, majd azok egyenként való kijelentése,
• egymásról szükségszerűen következő dolgokra hivatkozás.

Ellenmondástípusok:

• állítás és tagadás egyszerre való felvetése,
• ellentétek egyszerre való állítása,
• az általános állítás azzal való cáfolása, hogy egyedi ellentéteit hozzuk fel,
• valami állítása és az abból szükségszerűen következő tagadása,
• valami állítás és olyan állítások állítása, melyekből következik az előbbi cáfolata.

A legmegfelelőbb módja a vitázás gyakorlásának a következtetés megfordítása, azaz ha tudjuk egy következtetésről, hogy az hamis, akkor meg tudjuk állapítani azt is, hogy valamelyik feltevés téves. Szintén hasznos minden érv esetében az azt megerősítő és tagadó nézetek átnézése.

Minden feltevés esetében hasznos az azt támogató állítások külön-külön való megvizsgálása, hiszen megtalálhatjuk a legerősebbeket. Jó gyakorlás az önmagunkkal folytatott vita, válasszunk érveket és ellenérveket. Így jó előre felkészülünk a későbbi ellenérvekre. Mindehhez az egyetlen szükséges valódi természetes képesség csak az a hatalom, mellyel különválaszthatjuk az igazat a hamistól.

Hasznos tudni a leggyakoribb kérdésekre fejből az érveket. Fontos az érvek felosztása részekre, s e folyamat elrejtése mások élől. Fontos az egyedi esetekből az általános szabály levonása, de kerülendőek az általános érvelések a vita során, viszont az ellenfél érvelését mindig vizsgáljuk meg ebből a szempontból.

Tapasztalatlanabb vitapartnerek ellen az indukció, míg tapasztaltabbak ellen a dedukció a hatásosabb, Meg kell védenünk magukat az előbbiek esetében a párhuzamos példáktól, míg az utóbbiak esetében a feltevéseiktől. A érvelés során felmerülő gyakorlatokból is meg kell próbálni elérni valamilyen szillogizmushoz valamilyen témában, vagy cáfolathoz, ill. feltéveshez vagy annak cáfolatához. Ez az ami megadja azt a képességet, ami által az emberből képzett dialektikus vitázó lesz.

Ne vitatkozzunk bárkivel, mivel vannak emberek, akik semmilyen érvre nem hallgatnak. Az ilyen emberekkel való vita csak arra vezet, hogy rossz érvelést eredményez.

A legegyszerűbb pedig, ha készen állnak fejünkben olyan érvek, melyek nagyon sok alkalommal hasznosíthatók.

A metrón utazó emberekről.

Két metrót ismerek jól, a budapestit és a szófiait. Ezért először egy kis összehasonlítás.

Mindkét városban a metróhálózat összhossza 40 km.

Az eltérés, hogy Budapesten 4 vonal van, 52 megállóval, míg Szófiában 2 vonal 35 megállóval.

A hálózat kora nagyon más. Az első budapesti vonal még 1896-ben lett átadva, míg az első szófiai vonal 102 évvel később, 1998-ban!

A szófiai metró sajátossága, hogy a 35 állomásból 13 mindkét létező vonalon rajta van.

A kettes vonal ugyanis masniszerű alakzatban halad.

Az egyes vonal Szófia észanyugati részén indul, onnan délkelet felé haladva átmegy a városközponton, majd az irányt folytatva elér a szófiai körgyűrű déli szakaszáig.

A kettes vonal pedig a keleti irányban lévő repülőtér kettes termináljáról indul, majd 6 megálló után csatlakozik az egyes vonalhoz, ezután jön a közös 13 megálló, majd onnan elmegy északkeletre, majd dékeletre, így átfogva a véros északnyugati részeit - egyik megálló a központi pályaudvar - aztán áthaéadva a városközponton elhalad a város déli részéig.

Jelenleg épül a hármas vonal 12 állomása, mely 1-1 helyen találkozik az egyes és a kettes vonallal.

Ami az üzemeltetést illeti, a különbség kevés. Budapesten sokkal több az ellenőr, drasztikusan több, Szófiában pl. ismeretlen jelenség a jegyellenőrzés a metrókocsikon kívül.  Számomra a legviccesebb jelenség Budapesten, hogy a végállamoson nem csak azt mondják be, hogy "hagyják el a metrót", hanem azt is, hogy "figyelmeztessék erre utastársaikat is". Szófiában viszont terrorizmusellenes figyelmeztető szöveg hangzik el pár állomásonként, hogy jelentsük azonnal, ha őrizetlen, gazdátlan csomagra lelünk.

piros: egyes, kék: kettes, zöld: épülő hármas vonal

Nagy különbség az árban is van, egy normál jegy Szófiában 260 Ft, míg Budapesten 350 Ft. A normál havi bérlet árában a kölö9nbség: Budapesten 10500 Ft, míg Szófiában 8200 Ft, Szófiában egyébként teljesen megszüntették pár éve a papíralapú bérleteket, már csak plasztikkártya alakú bérlet van.

De ez csak egy ismertető volt, most jön a lényeg: az embertípusok.

A reggeli és a délutáni csúcsforgalom legnagyobb része a dolgozók, őket nézzük meg. Öt főtípust sikerült megtalálnom. Ezek: a karrierista, a meselény, a proli, a reménylény, s a cinikus.

Karrierista. Ő az, aki átlátja a rendszert, s elhatározta, abban vezető szerepet fog betölteni. Nincs illúziója, kiröhögi a meséket, tudja, úgy tud feljutni egyre magasabbra, ha ezért konkrét lépéseket tesz. Nem jónak kell lenni, hanem jónak látszani. Meg kell szerezni a megfelelő emberek ismeretségét, kapcsolati háló kell, hűnek kell mutatkozni, más nem kell. A vezető szakember, s abben szakember, hogy vezető. Ezek után már csak szerencse kell, de a legjobb a szerencsét elősegíteni, pl. a konkurrensek ügyes, finom, nem átlátszó fúrásával.

Egy irodában ő az, aki folyton haverkodik a megfelelő emberekkel. Képes a legkülönbözőbb emberekkel szót érteni. Ha nő, akkor titkárnőnek öltözik. Ha férfi, akkor mindig ingben van, s valószínűleg mindig van nála eltéve egy nyakkendő.

Meselény. Ő az, aki nagyon nem érti a rendszert, de meg van győződve, érti azt. Kiépít magának egy alternatív valóságot, ebben megerősítik őt a hollywoodi mesék is. Ebben a fantáziavilágban a jók, a szorgalmasak nyernek előbb-utóbb, a jó mindig győz, a rossz veszít. A jutalom mindig megjön, ahogy a büntetés is. Mivel mindez sose jön bele, hisztériás lesz, s mindenkit hibáztatni kezd. Elkezd hinni összeesküvéselméletekben. Majd lassan a két szék között a földre esik, mind a karrieristák, mind a prolik megutálják őt.

Egy irodában ő az, aki igyekszik túlteljesíteni. Perfekcionista, túlórázik, képes hozzá tanulni a munkához szabadidejében. Ha nő, extravagáns stílusú leginkább.

Proli. Őt nem érdekli a rendszer, de ő is érti. Azt választja azonban, hogy a rendszer marginálisa lesz. Ő az antielit, míg a karrierista az elit (és a cinikus meg a kontraelit). Vagy erős dohányos, vagy iszik keményen, vagy a szex a fő témája, esetleg lehet valamilyen, sok időt igénybevevő hobbija.

Egy irodában ő az, aki igyekszik a lehető legkevesebbet dolgozni. De rendkívül aktív mindenféle szociális tevékenység szervezésében. Ha nő, akkor sportosan öltözik. Ha férfi, szintén, ez az típus, aki képes strandruhában, papucsban bejönni nyáron dolgozni.

Reménylény. Folyton azon imádkozik, történjen valami csoda, s többet ne kelljen bemennie dolgozni. Nem érti a rendszert, de nem is akarja érteni. Ő be van zárkózva a saját világába, s más nem is érdekli.

Egy irodában ő az, aki alig kommunikál másokkal. Az utolsó pillanatban érkezik, s azonnal megy. Ha nő, akkor jellemzően szürke típus, azaz öltözködése se nem extravagáns, se nem titkárnős, se nem sportos. Ugyanez férfiben.

Cinikus. A rendszert jól érti, legalább olyan jól, mint a karrierista, csak - vele ellentétben - annak lerontásában hisz.

Egy irodában ő az, aki elvégzi mindig a munkát, de sose többet a szükségesnél, s folyton hangoztatja, mekkor hülyeség az egész. Jellemzően kihúzza magát a programok alól, azt is a munka részének tekinti. Ha nő, bárhogy lehet öltözve, még váltogatja is a stílusokat. Férfiben minden stílus lehet, az üzleti kivételével.

Egy érdekes cikkre válasz.

Jó cikk, Péter, de az alapokat nem látod át. Túlbonyolítod, mert magad is ultraliberális vagy.

Egyszerűen a liberalizmus hibás alapokon áll, de eddig még mindig túl tudott élni, mert ügyesen alkalmazkodni tudott, s nem is voltak erős ellenségei.

A XX. sz. végére azonban a liberalizmus elérte saját határait, s nincs tovább.

A materializmus, a profithajsza, s a globalizáció immár a rendszer alapjait kezdték ki. Közben eszmeileg is meghasonlott magával a liberális eszme, immár az ember ellen fordult.

Mára a liberális rend csak egy törpe, oligarchikus kisebbségnek jó, s mindenki másból meg ellenséget csinált.

S nem az álhír a nagy csapás, hanem az, hogy a hírgyáűrtás monopóliuma kicsúszott a globálkulákság kezéből, a szólásszabadság az internet révén a rendszer alapjait is kikezdte.

A PC volt a liberalizmus utolsó nagy próbálkozása, mellyel el akartta terelni a figyelmet a valós társadalmi problémákról az álproblémákra, lásd külön wc mind a 70+ gendernek, de szarjuk le a kizsákmányolás kérdését. A mai baloldal ultrajobbos gazdaságpolitikailag, s ezt leplezi kamuügyekkel, pedofilek, homokosok, más perverzek érdekeinek védelmével.

A hazug marketingipar - ezt helyesen látod - meg a rendszert kikezte szintén, az emberek ugyanúgy kezdtek viszonyulni a liberális hatalmi gépezet politikai önreklámjához, mint a hazug kereskedelmi reklámokhoz. S jött a szabad internet, mely immár betöltöte az űrt, az antiliberális eszmék terjesztőjévé válva.

A liberális demokrácia nem tudta magát megvédeni, ami persze jó hír, hiszen ezzel elősegítette saját zuhanását.

De jó, hogy eljutottál, Péter, oda, hogy a liberális rendszer egyes alapgazságait is már megkérdőjelezed. Még a szent Uber ellen is beszélsz, ami pedig pár éve egyfajta Orbán elleni jelképpé nőtt ki az iszonyúan ostoba magyar-ballib közbeszédben. Mindez dicséretes, most már oda is el kellene jutnod, hogy felismerd: mindaz amit leírsz nem a rendszer torzulása, hanme annak legautentikusabb kiteljesedése.

Olyan vagy, mint a kései szovjet reformisták, akik még 1992-ben is komolyan hitték, hogy a rendszer alapvetően rendben van, csak a torzulásokat kell megoldani, hogy végre felragyogjon a szinte őseszme.

Rossz hírem van: a liberális őseszme maga a probléma.

Viccesek a keveset gondolkodó véleményezők. Minden oldalon, a Fidesz oldalán is.

A fideszes fősodor máig álomvilágban él, amit nem ment az, hogy a ballibek is álomvilágban élnek, s a ballib álomvilág nyilván jóval rombolóbb.

A klasszikus eset 2000 ősze, amikor a republikánusok nyertek az amerikai elnökválasztáson, s a teljes fideszes médiavilág – mely akkor elég csekélyke volt -, különösen a Demokrata című hetilap annyira belelovalta magát az amerikai kampányba, hogy aztán valamiféle saját győzelemként kommuninálta Bush választási győzelmét.

Ellentétben Trump tavelyelőtti győzelmével, mely valóban komoly változásokra adhatott reményeket, Bush győzelme 2000-ben Gore ellenében semmilyen reményekre nem adhatott semmilyen lehetőséget. A két fő amerikai párt között az eltérés eleve minimális, mint mondjuk a német kereszténydemokraták és szocdemek között van.

A Fidesz újabb kormányzása – 2010 – óta sajnos ugyanezt látjuk, bár tény, hogy vannak már józan hangok is. De a fősodor még mindig valamiféle összeurópai jobb-bal ellentétbe igyekszik beleszuszakolni a magyar belpolitikát, értsd, van a rossz „komcsi” baloldal és a jó „keresztény” jobboldal.

Pedig a valóság az, hogy Nyugat-Európában se a kereszténydemokrata középjobb nem kereszténydemokrata, se a szocdem középbal nem szocdem: mindkettő színliberális. Mikroszkóppal kell keresni a két irányzat eltéréseit.

Remélem, most már a Néppárt agyatlan dicsőítése véget ér lassan. A Néppárt a nemzetközi tőke csicskása, s semmivel se jobb kamu ellenfelénél, a Szocialistáknál, sőt sokszor, retorikájában még rosszabb is: míg a szocialisták legalább a látszat kedvéért, szavakban meg-megszólalnak a kisemberekért, addig a néppártiak bőszen dicsőíték a szabad piacot.

Nyilván megértem, van taktika is a világon, de ne keverjük a kényszerű taktikát a valósággal.

Mindenesetre köszönjük meg Szargentíninek, hogy akaratlanul is segítette a fejek tisztulását.

Mint neve is mutatja, a lélek vizsgálata a téma. Mi a test és a lélek kapcsolata?

A test képes befolyásolni a lelket, pl. ez a testi szükségletek érzete. De a gondolkodás csakis a lélek sajátossága. Arisztotelésznél az emberi lélek 2 részre oszlik: értelmes és értelem nélküli részre, ez utóbbi engedelmeskedik az előbbinek, továbbá az értelmes rész 2 alrészre oszlik: gondolkodó és cselekvő részre. a értelem nélküli is 2 alrészre: tápláló lélekrészre és érzékelő-törekvő lélekrészre.

Itt elsősorban azonban csak a fizikailag releváns lélekről lesz szó, azaz nem az erkölcsi lelki szerepre.

Létezhet-e a lélek test nélkül? A lélek felfogható mint az élőlény mozgatója. A különböző filozófusok véleményét összegezve, megállapítható, hogy a lélek kérdésében 3 szempont van: mozgás, érzékelés, testetlenség.

Tud-e a lélek mozgatni, ill. önmagában képes-e mozgatni saját magát?

Ha a lélek mozog, akkor ez 4 fajta mozgástípust jelent: helyváltoztatás, átalakulás, csökkenés (pusztulás), növekedés. De van-e a léleknek természetes helye, mely szükséges, ha mozog? S ha képes mozgatni magát, ez azt jelenti, képes a testet elhagyni, ami képtelenség. Minden arra utal, a lélek csakis gondolkodás és akarat útján mozgat, maga pedig nem mozog. Az igazi megvizsgálandó kérdés: mi a kapcsolat a lélek és a test között.

Korábbi elképzelések

Arisztotelész elveti mind a lélek anyagi mivoltát, mind annak különállását a testtől. Platón elképzelését, hogy a lélek egyfajta harmónia is elveti, mivel a harmónia aligha lehet mozgató erő.

Platón 3 részre osztja a lelket: eszes, bátor és vágyakozó részre. De mi tartja a telekrészeket egyben? A test nem lehet az, hiszen az független a lélektől, Ha viszont valami más köti össze a részeket, akkor a lélek nem alapelv. Nyilvánvaló, hogy a lélek megosztottsága nehézséget jelent a kérdés magyarázata szempontjából.

Mi a lélek?

A természetben vannak élő és élettelen testek. Az élő testek három alapjellemzője: a táplálkozás, a növekvés és az öregedés. Minden test alany és anyag.

A test metafizikai értelemben anyag és valóságszerűség, míg a benne lévő lélek külön dolog, mely meghatározza a lelket, azaz lehetőségszerűség és forma. Az élőlény test és lélek elválaszthatatlan egysége: a testben lévő lélek adja meg az élőlény mivoltát.

Élőlény

Mitől élőlény valami? Jellemzők: ész, érzékelés, mozgás, táplálékozás.

A növények sajátos élőlények, mert nem rendelkeznek a mozgás képességével, mely jellemző a többi élőlényre. Csak azérzékelés képességével rendelkeznek.

A tapintás az emberi lény legegyszerűbb érzékelése. Ez az az érzékelés, mely szinte minden élőlényben jelen van. A tapintást nélkülöző élőlények a nap és a víz segítségével táplálkoznak.

Általában véve a léleknek tápláló, érzékelő, gondolkodó és mozgató képessége van.

Azonban vannak egyes ellentmondások, pl. vannak olyan növények és rovarok, amelyek darabokra vágva is életben maradnak. Itt tehát megmarad a mozgás, az érzékelés, a táplálkozás is. Ami viszont nem lehet a levágott részben az az észbéli képesség.

A lélekbeli képességek alapján lehetséges az élőlényeket csoportosítani. Van, melynél mindegyik képesség megvan, s van ahol csak egy, továbbá ezek közti átmenetek. A felsőbb képességek megléte esetében az alsóbbak is jelen vannak.

A növények csak táplálkozási képességgel rendelkeznek, egyes állatokban pedig a táplálkozó és az érzékelő képesség van meg. Mivel a táplálkozás egyfajta vágy eredménye, ezeknél az állatoknál megvan a vágyakozó képesség. A vágy, az indulat és az kívánság a vágyakozás három alakja. Viszont mivel a vágyakozásnak szükséges eleme az érzékelés, így ezzel a növényeknek is kell rendelkezniük.

Az érzékelő állatok rendelkeznek vágyakozó képességgel is. S vannak olyan állatok is, melyek ezen túl rendelkeznek mozgó, ítélő és szellemi képességgel is, ilyen állat az ember.

Táplűlkozás, utódnemzés

A táplálkozás a lélek egyik alapvető szükséglete. Nem csak azt teszi lehetővé, hogy az állatok táplálják magukat, hanem lehetővé teszi utódok létrehozását is általuk. Ez örökössé teszi az állatokat (tovább élnek utódaikan), s az táplálkozás alapvető fontosságú ebben a folyamatban.

A lélek mint a test oka

A lélek a test alapelve és oka is, a test lényege, célja és mozgásának alapja. Az anyag (ami a lehetőségszerűség) nem értelmezhető lényeg nélkül. Ebben az értelemben a test anyag és lehetőség lenne, míg a lélek a forma és valóság.

A lélek cél is egyben, mivel a természet mindig valami célból van. Minden cél táplálkozással és mozgással érhető el, azaz a lélek mindenben ott van, ami a táplálkozással és a mozgással kapcsolatos.

Táplálkozás

A táplálkozás egyszerre az „azonos azonossal” és az „ellentétek” elvén alapszik. A táplálék annak felhasználása előtt ellentétes, majd a táplálkozás folyamata alatt azonossá válik a testtel. A táplálék feldolgozása az élőlényben lévő tűz elem által zajlik.

Érzékelés

Az érzékelés lehet valóságszerű és lehetőségszerű. Maga a képesség lehetőségszerűség, míg a konkrét érzékelés valóságszerűség.
Az érzékelés feltétele mindig egy külső tárgy. Tehát a külső tárgyak mindig képesek elszenvedni az érzékelést, innen a lehetőségszerűség. Ez akkor válik valóságszerűvé, ha megjelenik az érzékeléshez szükséges eszköz, azaz az érzékszerv. A meglévő képesség realizálása annak teljesülése.

Az érzékelésnek három típusú tárgya van: kettőt önmagból következő, így pedig járulékos:

• olyan tárgyak, melyeket egyetlen érzékkel tapasztalhatók, pl. a hang a hallás által, a szín a látás által, ezek egyedi érzékek,
• olyan tárgyak, melyeket több érzékkel is tapasztalhatók, pl. mozgás. alak, ezek közös érzékek,
• járulékos érzékelés: "ez a fehér Diarész fia", nyilvánvalóan a „fehér” nem szükséges elem.

A szó szoros értelmében csak az első kettő érzékelés.

A látás

A látási képesség tárgya az ami látható. A látott dolog a szín, ami egy olyan jellemző, mely elmozdítja az átlátszóságot a lehetőségszerűségből a valóságszerűségbe, ennek feltétele fény jelenléte.

A sötétség az átlátszó testeket képviseli lehetőségszerűen.

A hallás

A hang ismét a lehetőségszerűség és a valóságszerűség alapján fogható fel. Egyes dolgoknak van hangjuk, másoknak nincs.

A látáshoz hasonlóan a hangnak is szüksége van egy másik tárgyra, a két tárgy ütközése révén jelenik meg. Ez jellemzően a levegő vagy a víz, melyek hullámokat keltenek, melyek eljutnak a fülbe.

Olyan tárgy képes tehát hangot kiadni, mely képes mozgatni folyamatosan a levegőt vagy a vizet, míg ez a hatás el nem éri a fülünket.

A hangzás ugyanolyan, mint a fény. Ahogy a színek nem láthatók, ha nincs fény, hangszín sincs hang nélkül. A magas hangszín az, ami sok levegőt mozgat gyorsan, a mély hangszín pedig az, amelyik kevés levegőt mozgat lassan.

Saját hangot csak élőlények képesek kiadni, bár erre nem minden élőlény képes (lásd halak). Ennek az oka, hogy szükséges egy bizony szerv, a gége megléte a hangképzéshez. A levegőáram összeütközik a gégével, így lesz hangkibocsátás.

A szaglás

Az ember legfejletlenebb érzékszerve a szaglás, sokkal rosszabb, mint pl. a kutyánál.

Mindegyiknek az alapja egy adott tárgy, pl. a méz édes szagot áraszt.

A szagok közege a levegő és a víz. Az emberek számára csak a levegő, a vízi állatok számára a víz. Míg az ízeknek nedves tulajdonsággal kell rendelkezniük, addig a szagoknak szárazakkal.

Ízlelés

Ez a érzékelés nem igényel se közeget, se más testet. Az ízleléshez az ízlelendő dolognak nedvesnek kell lennie. Az ízlelést végrehajtó szervnek is enyhén nedvesnek kell lennie.

Íztípusok:

• édes - keserű - ez a két fő ellentét,
• eléőbbiek határsai: az oljaos és a sós,
• köztük van: a csípős, a fanyar, a kesernyés, s a savanyú.

Tapintás

Ez a legszélesebb lefedettségű érzékelés, mivel sokféle ingert képes lefelfogni. A bőr alatt lennie kell egy vékony, vízből és levegőből álló rétegnek, mellyel ez megtörténik.

Érzékek általában

Általános értelemben az érzékelés az a képesség, hogy az érzékelhető dolgokat felfogjuk - érzelés akkor van, ha jelen van mind az érzékelhető dolog, mind az adott érzékelés képessége. Az egyes érzékszervekre gyakorolt túlzó ingerek gátolják e szervek működését. Nyilvánvaló, hogy az érzékszerv mindig lehetőségszerűségben van.

Ízlelés, szaglás, hallás, látás, tapintás - más érzék nem létezik. Mindegyikre van egy adott bizonyos szerv a testben, mely lehetővé teszi az érzékelésen keresztüli megismerést.

Mindegyik szerv megfelel egy-egy elemnek: levegő - fül és orr, víz - látás, föld - tapintás, víz és tűz - ízlelés.

Nem szükséges külön érzékszerv, olyan dolgok érzékelésére, mint a nagyság, a számok, az alak, stb. Ezek a mozgásnak vagy annak hiányának köszönhetően érzékelhetők.

Általánosságban elmondható, hogy minden érzés lehetőségszerűség, míg maga az érzékelés valóságszerűség. De ez is kétszintű: hiszen ami képes hallani, az nem hall mindig mindent. Az érzékelés szerepe: megkapni a dolgok alakját, de nem magukat az anyagukat.

Képzelet

A lékek egyik sajátossága az ítélés és a gondolkozás. Ezek is érzékelésnek tekinthetők, de kevés élőlényre jellemzőek csak.

Az érzékelés nem azonos ítéléssel. Az érzékelés tévedhetetlen, az ítélés nem az.

A képzelet eltér az érzékeléstől és a gondolkodásból, azaz az utóbbi sajátos esete. Képzeletalkotáshoz elengedhetetlen az érzékelés mint alap, s a gondolkozás is mint az előbbit követő folyamat.

A képzelet teljes mértékben alá van rendelve akaratunknak. Képzelet lehetséges értelem nélkül is, egyes állatok képesek képzeletalkotásra.

Értelem

A lélek képes megismerni, ítélni és gondolkodni. Az értelem nem kapcsolódik a testhez, ha így lenne, akkor hatnának rá a testi állapotok, hideg, meleg és egyéb testhelyzetek lehetnek, miközben az értelem csak érzékeli és megérti a test állapotát.

Az értelem lehet két féle: aktív és passzív. Az aktív cselekszik a dolgok tekintetéében, míg a passzív a dolgokkal azonosul. Az értelemnek szüksége van az anyagra mint dologra, ez a passzív rész. Továbbá szüksége van arra is, hogy a dolgokat formává tegye, így azokat megértse, ez az aktív rész. A két résznek szüksége van egymásra.

Az egyszerű dolgok esetében az értelem képtelen hibázni, míg összetett dolgok esetében ez lehetséges.

Értelem nem alakulhat ki képzelet nélkül. A lélek soha nem tud értelmezni, ha nincs képzelet. Az értelem értelmezni a képzeletet.

A tápláló, érzékelő és értelmes képesség nem mozgatják a lelket. A tápláló képesség alapja a vágy. Az érzékelő képesség pedig lehetséges mozgás nélkül is. Az értelmes képesség se lehet mozgató, mert nincs feltétlenül gyakorlati szerepe. A vágy és a gyakorlati értelem a mozgató erő, de elsősorban a vágy. A gyakorlati értelem már a vágy következménye. A vágy azonban lehet téves is, ezért szükséges, hogy a vágyat az értelemmel összekapcsoljuk, az értelem ugyanis sohasem téved. Viszont mégis lehetséges, hogy a lélek csak a vágy által mozgatva cselekszik. Tehát: a vágy és a gyakorlati értelem mozgatják a testen keresztül az élőlényt. Ami az elsőt illeti, azt mondhatjuk, hogy két formája van; mozgó és mozdulatlan, előbbi a vágyakozó képességgel. utóbbi a cselekedet megítélését végső értelmi képességgel kapcsolatos.

A tökéletlen állatokban (melyeknek csak a tapintásuk van) láthatjuk, hogy éreznek örömet és fájdalmat, ezért képesek étvágyat érezni. Kérdéses van-e képzeletük. Valójában az érzékelő képzelőerő értelem nélküli élőlényekben fordul elő, míg a vágyó képesség az értelmes állatokban, az embernél fordul elő. Tehát az állatok is képesek sokféle képzeletekre, de csak az ember képes azokat megfontolni, míg az állatok a legtöbbször vágyaik rabjai.

Lélektípusok

A lélek azonos azzal, ami a valóság. A valóság dolgai vagy érzákelhetőek vagy elgondolhatóak, azaz vagy az érzékelés vagy a tudás területe.  Az lélek nyilván nem magukkal a dolgokkal azonos, hanem azok formáival.  Ahogy a kész az eszközök eszköze, úgy az ész a formák formája. Az észnek halhatatlannak kell lennie, mert a lélek alapelve.

Minden élőlénynek van tápláló lelke, hiszen minden lény szükségszerűen fejlődik, öregszik, ami lehetetlen élelem nélkül. Az érzékelés nem minden élőlényben fordul elő, mert vannak olyan lények egyszerű testtel, de az állatok mind rendelkeznek érzéssel. A táplálkozó lényeknél szükségszerű legalább a tapintás, különben nem tudnának táplálkozni.

A testek egyik legfontosabb érzéke a tapintás. Az egyszerű testekben (tűz, föld, víz, levegő) csak a föld képes önmagában érzékelni. Ezek az egyszerű testek megtalálhatók az emberi testben, így a földnek köszönhetően közvetlenül érezhetünk dolgokat. Minden más érzék pótlólagos az élőlényekben, szerepük a tökéletesebb létezés biztosítása.

• Tápláló lélek: jelen van minden emberben, állatban és növényben, lehetővé teszi a táplálkozást, az utódnemzést, a fejlődést, az öregedést.
• Érzékelő lélek: jelen van minden állatban és az emberben - táplálkozás, utódnemzés, érzékelés, mozgás, vágy.
• Szellemi lélek: csak az emberekben van jelen, lehetővé teszi az előbbieken kívül a gondolkodást is.

Hogyan szavaztak a bolgár EP-képviselők a Soros-Szardzsentíni dokumentumról?

Bulgáriának 17 EP-képviselője van, ezek csoportok szerint:

• Európai Konzervatívok és Reformerek - 2 képviselő (1 kormánypárti, 1 ellenzéki),
• Európai Néppárt - 7 képviselő (6 kormánypárti, 1 ellenzéki),
• Európai Szocialisták és Demokraták - 4 képviselő (ellenzékiek),
• Liberálisok és Demokraták - 4 képviselő (ellenzékiek).

Szavazatok:

• Európai Konzervatívok és Reformerek - 0 igen, 2 nem, 0 tartózkodás, 0 nemszavazás;
• Európai Néppárt - 1 igen, 5 nem, 1 tartózkodás, 0 nemszavazás;
• Európai Szocialisták és Demokraták - 1 igen, 1 nem, 0 tartózkodás, 2 nemszavazás,
• Liberálisok és Demokraták - 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodás, 1 nemszavazás.

Gyakorlatilag csak az ALDE-csoporthoz tartozók szavaztak határozottan Magyarország ellen, ők mind a bulgáriai török kisebbségi párt képviselői.

Olyan érvelésekről van szó, melyek valójában érvelési hibák. Az érvelési hibák igaznak tűnő, de hamis ellenérvek valamely állítással szemben.

Ezek az ellenérvek olyan állításokra épülnek, melyek által valami más, bennük nem foglalt dolog állítása következik látszólag. A fő ok:  beszélgetésben nem lehet a tárgyalt dolgokat szerepeltetni, hanem ehelyett a nevüket mint jelképeket használjuk, abból kiindulva, hogy ami a nevek közötti kapcsolat, az a dolgok közti is. Viszont míg a nevek száma véges, addig a dolgoké végtelen, így ugyanannak a névnek több jelentése is lehet.

A szofizmus tudománya - melynek lényege, hogy bölcsességet színlel annak valós megléte nélkül - abban áll, hogy a fentieket kihasználva a benne jártasak képesek becsapni a tapasztalatlanabbakat.

Érvtípusok

A párbeszéd formájú érvek négy típusa:

• oktatási célúak (didaktikusak) -  a témának megfelelő elvekből indulnak ki,
• dialektikus vita -  általánosan elfogadott kiinduló pontokból érvelés valamivel szemben,
• erisztikus vita -  látszólag általánosan elfogadott kiinduló pontokból igazol valamit, érvelés vagy látszólagos érvelés útján,
• vizsgálati érvek -  a vitapartner által elfogadottból indul ki, mely általános elfogadottságúnak számít.

Itt az erisztikus vitabeli érvekről lesz szó, mivel a szofisták ezeket alkalmazzák.

Erisztikus - ahol minden vitapartner igyekszik a maga igazát bizonyítani, az ellenfelét pedig cáfolni. Dialektikus - ahol a cél annak bizonyítása, hogy az adott álláspont valójában a vitapartner álláspontja is.

Vitacélok

Mik a célok ezekben a vitákban:

• cáfolat - a másik fél álláspontjának  visszautasítása,
• tévesztés - a másik fél általi tévesztés kimutatása,
• ellentmondás -  a másik fél ellentmondásba kergetése,
• nyelvhiba  - a másik fél arra késztetése, hogy nyelvileg hibás kifejezést használjon,
• fecsegés - a másik fél arra késztetése, hogy önmaga ismételgetésébe kényszerüljön.

Módszerek

A cáfolat esetében kétféle módszer létezik: nyelvfüggő és nyelvfüggetlen.

Nyelvfüggőek:

• kétértelműség - kihasználni azt, hogy egy szó több dolgot jelenthet, pl. „megtanul”, ami jelentheti azt is, hogy „ismeretet szerez” és azt is, hogy „megért”,
• félreérthető mondatszerkesztés - az eredeti görög példák magyarul sajnos lefordíthatatlanok, a magyar mondatszerkesztés kötöttebb az indoeurópai nyelvekénél, magyarul talán az „a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” mondat jut eszembe,
• helytelen szókapcsolás - a megoldás itt a helytelenül összekapcsolt szavak szétválasztása, a szerző példája „az ülő ember sétálhat”, ami nyilvánvalóan igaz abban az értelemben, hogy az ülő ember képes felállni és sétálni kezdeni, de nyilvánvalóan hamis abban az értelemben, hogy nem lehet egyszerre ülni és sétálni.
• helytelen szóelkülönítés - a megoldás itt a helytelenül szétválasztott szavak összekapcsolása, a szerző példája „a kettes szám páros, a hármas szám páratlan, tehát összegük páros és páratlan”, nyilvánvalóan téves, a részekből nem következik azok kapcsolata ilyen módon,
• hangsúly - magyarul ez nem lehetséges, mert a magyarban a hangsúlynak nincs jelentésmódosító szerepe, magyarul ez csak a  mondathangsúly lehet, pl. „nem te tetted” és „nem, te tetted”,
• alaki hiba - a nyelvtani forma túl merev értelmezése, pl. „virágzó”, ami jelentheti szó szerint az, hogy valaminek virága van, de azt is, hogy állapota nagyszerű.

Nyelvtől függetlenek:

• járulékos tulajdonságtól függők - lásd „Koriszkosz nem azonos Szókratésszel, aki ember, tehát Koriszkosz nem ember”, lényegileg: valami járulékos tulajdonságára hivatkozás, miközben a járulékos tulajdonság éppen azért járulékos, mert nem kötelező, azaz Koriszkos nem azonos Szókratésszel, mégis ez nem akadálya, hogy mindketten emberek legyenek,
• kifejezés használata módja szerint, abszolút vagy nem abszolút módon - pl. az etiópiaiak fekete bőrűek, azaz mondható az, hogy az etiópiaiak feketék, de ebből nem következik, hogy a fogaik is feketék, mint ahogy fogaik fehérségéből sem következik, hogy az etiópiaiak fehérnek lehetnének mondhatók.
• a cáfolat értelmének figyelmen kívül hagyásán alapulók - azaz olyan cáfolat hangoztatása, mely nem cáfolja a valóságban az eredeti állítást, lásd „nem igaz, hogy a kettes szám az egyes szám duplája, mert nem lehet dupla szám, hiszen nem a duplája a hármas számnak”,
• feltételes állításon alapulók - pl. tételezzük fel, hogy a lélek és az élet ugyanaz, majd mondjuk, hogy az élet és a halál ellentétesek egymással, ahogy a létrejövés és a pusztulás is, majd vonjuk le a következtetést, hogy a halál a pusztulás, az élet pedig a születés, miközben a valóságban az élet nem születés, hanem már megszületett dolog,
• körkörös érvelés - azaz a feltétel tartalmazza a köveztetést, lásd „mindig igazat mondok, tehát sose hazudom”,
• téves okon alapulók - pl. abból, hogy esett az eső, következik, hogy a föld vizes, de a föld vizességéből nem következik, hogy esett,
• több kérdés egyetlen kérdéssé egyesítésén alapulók - erre talán a vicces újságírói kérdés a politikushoz  a jó példa: „abbahagyta Ön a hazudozást?”, ami valójában azt feltételezi, hogy a politikus korábban hazudott, s azt is, hogy azóta már nem teszi ezt.

Általánosan a módszerekről

A legkönnyebben észrevehető hibák azok, melyek a szavak többes értelmén alapszanak. A többiek jóval nehezebben cáfolhatók. A szofisták minden esetben hamis és nyilvánvaló érveket is felhasználnak. Céljuk az összezavarás és a tudatlanságba kergetés. Valójában a szofisztikus cáfolat egyáltalán nem cáfolat. Mind az igazi, mind az álcáfolatok száma végtelen.

A szavak és gondolatok valóban lehetnek másak? Nem, a gondolkodás érvelése irányítja a szavak érvelését, s a dolgokkal kapcsolatos kételyek a szavakon keresztül valósulnak meg.

A szofisták további céljai

A szofista fő célja nem megengedni vitapartnerének, hogy világos álláspontot alakíthasson ki. Ezért ragaszkodik, hogy a vita csak a szofista által feltett kérdések mentén folyjon le. Ez ellen az egyetlen hatásos módszer a saját érvelés erős megfogalmazása, ami azonban persze nem mindig helyes.

A másik cél a vitapartner ellentmondásba vezetése. Lásd a Gorgiaszban a természetes és a társadalmi rend látszólagos ellentmondása.

Más cél az önismétlésbe kergetés és a nyelvbotlás.

A szofista módszer lényege általánosan, hogy  elrejtik valódi gondolataikat. Alaptechnikájuk a gyorsaság, hogy ne maradjon idő a vitapartner számára a módszer leleplezésére, s a vitapartner saját gondolata ne legyen kifejezhető zavartalanul. Amikor pedig a vitapartner ragaszkodik a szofista igazi gondolatainak megismeréséhez, az - jellemzően harag színlelésével - abbahagyja a  vitát.

A szofista igazi gondolatainak megismeréséhez a legjobb módszer a tagadás és a színlelt közömbösség módszere.

Az álérvek ellenszerei

A szofistákat megcáfolandó a legjobb nem valódi dolgokról, hanem látszólagos dolgokról beszélni, így ugyanis könnyebb eljutni oda, hogy az ő dolgaik is látszólagosak.

A kétértelműség és a félreérthetőség elkerülése könnyű: tisztázni kell a dolgok többes jelentését. Így rá lehet mondani, hogy ugyanarra a szóra egyszerre két ellentmondó állítás is igaz lehet, mindegyik a szó külön-külön értelmében.

Ami a hamis következtetéseket illeti, alapvető a kiinduló tételek cáfolása.

A szókapcsolás/szóelválasztás esetében lásd a példát, amit itt leírtam. Minden esetben a megoldás az aprólékos tisztázás.

A hangsúly esetében nyilván a hangsúlyra való kifejezett rámutatás a megoldás.

Félreérthetőség esetében ismét hasonló a megoldás: külön ki kell emelni a mondandót, akár körülírva is azt. Hallgatni egy adott zeneszerzőt nyilván nem azt jelenti, hogy hallgatom őt, amint beszél, hanem művének előadását hallgatom, s ha mégis az előbbit jelenti, azt ki kell emelni.

A harmadik kizárt elve

Mint ez már más műveiben is előadja, itt is megemlíti. Nem létezhetnek platóni ideák, mert ha van egy x idea, mely kifejeződik sok x dologban, akkor maga az x idea is egy x dolog, így kell lenne még egy x ideának, mely kifejeződik x ideában és x dolgokban, s így tovább a végtelenig. Azaz x idea mint valamiféle önálló entitás nem létezhet.

A nyelvfüggetlen álérvek ellenszerei

Járulékos érvelési hiba esetében rá kell mutatni a tulajdonság járulékos jellegére.

Abszolút és nem abszolút módon való szóhasználat esetében fel kell tárni a kettő közti ellentétet.

Téves cáfolat esetében meg kell jelölni, hogy csak az a cáfolat helyénvaló, mely ugyanabban a tekintetben cáfol, mint ahogy az állítás állít. Lásd a kettes szám dupla jellegét - rá kell mutatni, hogy ugyanaz a szám lehet adott tekintetben dupla, más tekintetben meg nem dupla.

A körkörös érvelés esetében rá kell mutatni a kiinduló érvelésben rejlő következtetésre.

Téves ok és feltételes téves állítás esetében szükséges az eredeti, igazi ok feltárása.

Bújtatott többes kérdés esetében szükséges a kérdések szétválasztása, s azokra való külön-külön válaszadás.

Következtetés

A szofista érvek minden esetben arra irányulnak, hogy direkt ne hozzanak  megoldást egyetlen kérdésre se, mivel nem foglalkoznak se az érvek alkalmazhatóságával, se az érvek kialakításának módjával, se a dolgok valós okaival.

Kicsit jobb lesz mindig a világ, amikor egy hétpróbás gazember eltávozik örökre a pokolba.

Meghalt pár napja Káinfi Szidni János, kamumegkínzott háborús bűnös, agresszív héja, tömeggyilkosságok szónoka.

Gyászban úszik az egész magyar ballib tábor, kamuhősük már nincs az élők sorában. Ez is nagyon jellemző a magyar úgynevezett baloldalra: a nyugati rend legagresszívebb vonalának lelkes hívei. S messze nem csak azért népszerű, mert 4 éve Orbán lefasisztázta.

Semmi személyes, Dzsoni, egyébként, reméljük, hogy most megbánod bűneidet.

Mi lesz majd, amikor Káinfi főnöke, Soros gazda távozik a pokolba? Nehéz is elképzelni... valószínűleg fekete címlappal jelennek meg majd a magyar ballib lapok, s neves liberális megmondóemberek ruhájukat szaggatva fognak napokig sírni.

Magyarul Hermeneutika néven ismertebb.

Első látásra rövid, könnyű szöveg. Aztán gyorsan kiderül: összetett és sok helyen nehezen érthető.

Írás, beszéd, gondolat

Az írás a beszéd jelképe, a beszéd pedig a gondolaté. Míg az írás és a beszéd emberenként változó, a gondolat nem az. Magyarul: ugyanaz kifejezhető több módon, a kifejezés meg leírható több módon.

A gondolat lehet egyszerű és összetett. Az egyszerű gondolat különálló dolgokra vonatkozik, névszókra vagy igékre, így esetükben nem lehet szó se igazságról, se hamisságról. Az összetett gondolatok esetében állítás/tagadás hangozhat el, mely lehet igaz vagy hamis.

Névszó

Névszó - ami nem kapcsolatos az idővel,

Egy névszó tagadása = határozatlan névszó.

A névszók ragozott alakjai névszói esetek.

Ige

Az ige - ami kapcsolatos az idővel. Nincs független értelme, de jelentést ad másnak.

Egészség - főnév, de egészséges - ige, mert másnak az állapotát jelenti.

Egy ige tagadása = határozatlan ige.

A nem jelent idejű ige = igeidő.

Az önmagában álló ige nem fejez ki állítást vagy tagadást, csak felhívja a figyelmet.

Vegyük itt észre, ez az "ige" sokkal szélesebb értelmű, mint a kifejezés mai jelentése.

Mondat

A mondat független jelentéssel bíró beszédrész.

A mondat tétel. ha lehet igaz vagy hamis, s nem az, ha nem lehet az, pl. ilyen az ima.

Tételek típusai

Hogy lesz az összetett dolgokból egy?

Egyszerű tétel, mely egy adott valós tényre utal. Kötelezően tartalmaz igét vagy igeidőt.

Összetett tétel - ami több, összekapcsolt tényre utal, ami így lesz egy.

Állítás, tagadás

Az állítás valaminek a megerősítése, a tagadás az ellenkezője.

Minden állításnak van tagadása. Ugyanarra az alanyra kell vonatkozniuk, s ez az alany nem lehet kétértelmű.

Általános, egyedi

Általános = ami több alanyra vonatkozik.

Egyedi = ami nem lehet más határozmánya.

A tételek néha egyedi, néha általános alanyokra vonatkoznak. Maga a tétel is lehet általános (univerzális) és nem-általános (részleges).

Általános jellegű tétel általános alanyra pl. a "minden ember fehér" vagy az "egyetlen ember se fehér". Nem-általános jellegű állítás általános alanyra pl. az "egyes emberek fehérek" vagy az "egyes emberek nem fehérek".

Azt hiszem, itt érdemes lesz az egyszerűség kedvéért a bevett latin eredetű rövidítéseket használni: AEIO. Ezeket Arisztotelész latin fordítói találták ki, de szerintem egyszerűbb lesz most így leírni a lényeget.

Tehát az általános alanyra vonatkozó tételtípusok:

• A - Affirmo - „minden ember fehér”
• E - nEgo - „egyetlen ember se fehér”
• I - affIrmo - „egyes emberek fehérek”
• O - negO - „egyes emberek nem fehérek”

(affirmo - állít, nego - tagad)

Négyféle kapcsolat lehet az egyes tételek között:

• ellentmondás: a két tétel nem lehet se egyszerre igaz, se egyszerre hamis, ez áll fenn A-O és E-I viszonyban, példa: nem lehet egyszerre igaz, hogy minden ember fehér és egyes emberek nem fehérek, de ezen tételek egyszerre hamisak se lehetnek, hiszen ez azt jelentené, hogy igaz, hogy minden ember nem-fehér és egyes emberek mégis fehérek, ami nyilvánvalóan képtelenség,
• ellentét: a két tétel nem lehet egyszerre igaz, de lehet egyszerre hamis, ez áll fenn A-E viszonyban, példa: nem lehet egyszerre igaz, hogy minden ember fehér és egyetlen ember se fehér, de ezen tételek lehetnek egyszerre hamisak, hiszen ez azt jelentené, hogy nem minden ember fehér és egyes emberek fehérek, ami lehetséges,
• fordított ellentét: a két tétel nem lehet egyszerre hamis, de lehet egyszerre igaz, ez áll fenn I-O viszonyban, példa: nem lehet hamis egyszerre, hogy egyes emberek fehérek, egyesek meg nem fehérek, hiszen ez azt jelentené, hogy egyetlen emberre se igaz, hogy fehér vagy nem-fehér, de ezen tételek lehetnek egyszerre igazak, hiszen semmi akadálya, hogy egyes emberek fehérek, egyes emberek pedig nem fehérek,
• alárendeltség: ha a tétel igaz vagy hamis, az alárendeltje is ugyanaz, ez áll fenn A-I és E-O viszonyban, példa ha igaz, hogy minden ember fehér, akkor az is szükségszerűen igaz, hogy egyes emberek fehérek.

Az ellentmondás esetében a fenti fennáll nem általános, azaz egyedi alany esetében is: "Szókratész fehér" és "Szókratész nem fehér", az egyik szükségképpen igaz, a másik meg szükségképpen hamis.

Álcázott összetett tétel

Ha egy szónak két külön jelentése van, a róla szóló állítás nem egységes. Ez esetben ez egy összetett tétel két alanyra.

Ilyen esetben természetes az állítás és a tagadás egyszerre igaz vagy egyszerre hamis lehet.

Jövő

Mi a helyzet a jövőre vonatkozó állításokkal?

A jelenbeli és az elmúlt dolgok esetében szükségszerű, hogy a vonatkozó ellentmondó tételek valamelyike igaz legyen.

Jövőbeli egyedi eseményekre vonatkozó tételek esetében nem lehet ugyanez a helyzet. Ha az lenne, akkor a jövő előre meghatározott lenne. Hiszen ebben az esetben a jövőre vonatkozó tétel igazságából következne az illető jövőbeli esemény szükségszerűsége. Nem lehetne a jövő tetszőleges.

Ez esetben megfontolásra se lenne szükség cselekedeteinket illetően.

Nem is szükséges az, hogy valaki megfogalmazzon egy tételt a jövőről. Hiszen semmi se azért következik be, mert valaki állította azt. Elegendő az a tény, hogy minden időben minden igaz állítás a jövőről mint szükségszerű eseményről szólt.

Mindez azonban képtelenség, hiszen látjuk, hogy a jövőbeli események kiindulópontja a megfontolásban és tettben van, olyan dolgok ezek, melyeknek megvan mind a megvalósulási, mind a nemmegvalósulási lehetősége, azaz mindkét lehetőségnek megvan az eshetősége.

Nyilvánvaló tehát, hogy nincs és nem megy végbe minden szükségszerűségből adódóan. Egyes dolgok tetszőleges kimenetelűek, azaz esetükben semmivel sem inkább igaz az állítás, mint a tagadás, míg más dolgok esetében az egyik kimenetel valószínűbb, de a másiknak is van eshetősége.

Ami van, az nem szükségszerűen van, s ami nincs, az se szükségszerűen nincs. Viszont minden szükségképpen vagy van vagy nincs, lesz vagy nem lesz, de a kettő egyikét nem szükségképpen kell állítani. Pl. szükségszerű, hogy holnap tengeri csata lesz vagy nem lesz, de nem szükségszerű se az, hogy legyen, se az, hogy ne legyen. Az azonban, hogy bekövetkezzen vagy ne, szükségszerű.

Ilyen esetekben tehát a két tétel egyikének igaznak, a másiknak meg hamisnak kell lennie, ám ez tetszőleges, hogy melyik. Azaz nem minden állítás, illetve tagadás esetén szükségképpen igaz a ellentétek egyike és hamis a másika.

Határozatlan névszavak

A létige nélkül nem lehetséges állítás vagy tagadás.

(Ez persze a magyarra pont nem igaz, jelen időben és harmadik számban nem használunk létigét tételekre. Szóval képzeljük oda a „van” szót, ill. ha kell kiírom mint „(van)” szót.)

A lehetséges kombinációk, állítás/tagadás és meglét/hiány szerint:

• Ember (van) - Ember nem (van)
• Nem-ember (van) - Nem-ember nem (van)
  (mindkét esetben olyan értelemben, hogy „egyes emberek”, ill. meghatározatlanul a "minden" és az "egyes" között, ez nem igazán világos számomra)
• Minden ember (van) - Minden ember nem (van)
• Minden-ami-nem-ember (van) - Minden-ami-nem-ember nem (van)

Minden állítmány meg is fordítható. Lássuk tehát az „igazságos” szóval az összes lehetőséget:

• alfa: állítás: az ember igazságos
• béta: tagadás: az ember nem igazságos
• gamma: állítás: az ember nem-igazságos
• delta: tagadás: az ember nem nem-igazságos

Az alfa-gamma és a béta-delta párok egyszerre igazak.

Továbbá::

• alfa1: állítás: minden ember igazságos
• béta1: tagadás: nem minden ember igazságos
• gamma1: állítás: minden ember nem-igazságos
• delta1: tagadás: nem minden ember nem-igazságos

Itt az alfa1-gamma1 pár nem lehet egyszerre igaz, de a béta1-delta1 pár igen.

• alfa2: állítás: a nem-ember igazságos
• béta2: tagadás: a nem-ember nem igazságos
• gamma2: állítás: a nem-ember nem-igazságos
• delta2: tagadás: a nem-ember nem nem-igazságos

Ezek azonosak az első négy esettel.

Ugyanez a helyzet van, ha a létige helyett más ige van a mondatban.

A „minden” ellentmondása nem a „nem minden”, hanem az „egyetlen se”, lásd „minden ember élvezi az egészséget” és „egyetlen ember se élvezi az egészséget”.

Egyedi alany esetében a helyzet: ha igaz a tagadás, akkor az ellentétes állítás igaz. Lásd: ha igaz, hogy „Szókratész nem bölcs”, akkor igaz, hogy „Szókratész nem-bölcs”

Ugyanez általános alany esetében természetesen nem így van, hiszen ha igaz annak tagadása, hogy „minden ember bölcs”, abból nem következik, az, hogy „minden ember nem-bölcs”. Itt a levonható helyes következtetés a „nem minden ember bölcs”. Az előbbi az ellentétes, míg az utóbbi az ellentmondó mondat.

A „minden-ami-nem-embet igazságos” és ennek ellentmondása nem azonos egyetlen más mondattal se. De a „minden-ami-nem-ember nem igazságos” azonos „semmi-ami-nem-ember igazságos” mondattal.

(Bevallom, hogy ezt nem értem.)

Az alany és az állítmány felcserélése nem változtat az értelmen.

Valódi egység

Mikor van valódi egység? Azaz ha egy alanyt több szó jelöl vagy egy alanyról többszavas állítmányt mondunk. Ugyanis nem lehet több dologról állítani vagy tagadni valamit, hacsak ez a több dolog valójában nem alkot egységet. A valódi egység akkor áll fenn, ha az elemek az adott alany lényegét fejezik ki. A „kétlábú állat” egység, mert az embert jelenti, de a „jó cipész” nem az. Az se egység, ha olyan szavakat használunk egyszerre, melyekből az egyik tartalmazza a másikat, pl. „kétlábú ember”. Nem mondható azonban olyasmi egy alanyról, ami ellentétes lényegével. A halott ember nem mondható embernek.

Az egyedről azonban elmondható az ami a fajtája, akár fajtája kombinálva valamely járulákos elemmel. Nem tehető ez meg, ha ez a járulékos elem ellentmond a fajta lénhyegének. Azaz egy adott emberről elmondható, hogy fehér ember, de egy halott ember nem nevezhető szimplán embernek.
Az egyed tehát lehet alany mind egyszerű, mind összetett tételek esetében, ha nincs az összetett állítmány részei közt ellentmondás, vagy amikor az állítmány részei lényegiek.

A két „van”

Arisztotelész megjegyzi a „van” két értelmét:

• mint valami van, azaz létezik,
• mint létige kötőszóként.

Lehetőség, eshetőség, lehetetlenség, szükségszerűség

Ezek a kifejezések az állítás és a tagadás „határvidéke”.

Az igazi tagadás az, mely az állítmányt tagadja. Ugyanígy itt a „lehet” ellentéte a „nem lehet”. Azonban ami lehet, pl. amikor egy ember sétálhat az azt is jelenti, hogy az illető tartózkodhat is a sétától. Képtelenség, hogy ellentmondó mondatok igazak ugyanarra az alanyra, így ebből az következik, hogy a „nem lehet” nem ellentmondó tagadás a ”lehet” állítással szemben.

A megoldás:

• egyszerre igaz ugyanarra az állítás és a tagadás, vagy,
• nem a létezés és nemlétezés a kérdés itt.

Az előbbi nyilvánvalóan képtelenség, így marad az utóbbi. Tehát: a „lehet, hogy legyen” ellentmondása a „nem lehet, hogy legyen”. Ellentétesen pedig: „lehet, hogy ne legyen” és „nem lehet, hogy ne legyen”. Ugyanez igaz a többi esetre.

Íme az összes egymásnak ellentmondó mondatpár:

• lehet - nem lehet
• elfogadható - nem elfogadható
• lehetetlen - nem lehetetlen
• szükségszerű - nem szükségszerű
• igaz - nem igaz

Egyes állításokból és egyes tagadásokból ugyanaz a jelentés következik. Íme a 4 azonos jelentésű mondat:

A:
lehet, hogy legyen
elfogadható, hogy legyen
nem lehetetlen, hogy legyen
nem szükséges, hogy legyen

B:
nem lehet, hogy legyen
nem elfogadható, hogy legyen
lehetetlen, hogy legyen
szükséges, hogy ne legyen

C:
lehet, hogy ne legyen
elfogadható, hogy ne legyen
nem lehetetlen, hogy ne legyen
nem szükséges, hogy ne legyen

D:
nem lehet, hogy ne legyen
nem elfogadható, hogy ne legyen
lehetetlen, hogy ne legyen
szükséges, hogy legyen

A lehetetlen és a nem lehetetlen az elfogadhatóból, a nem elfogadhatóból, a lehetőből és a nem lehetőből következnek ellentmondás alapon. Fordítva pedig, a „lehetetlen” tagadása következik a 'lehet”-ből. Azaz minden A ellentmondása minden B-nek, s minden C minden D-nek, az első három-három mondat esetében.

A negyedik, a szükségszerűség esete viszont más. Itt látható, hogy a „nem szükséges, hogy legyen” nem tagadása a „szükséges, hogy ne legyen” állításnak, hiszen mindkettő lehet egyszerre igaz. Hiszen amikor egy dolog nem lehet, akkor szükségszerű, hogy ne legyen, míg amikor viszont egy dolog nem lehet, hogy ne legyen, akkor szükségszerű, hogy legyen.

Tehát míg a lehetetlenséget vagy nem lehetetlenséget kifejező mondatok az alany változtatása nélkül következnek az adott állítmányokból, addig a szükségszerűséget kifejezők esetében az alany ellentétére kell vonatkozniuk az állításoknak. Hiszen a "lehetetlen" és a "szükséges" nem egyenértékűek, hanem fordított kapcsolatban állnak egymáshoz.

Viszont ha egy dolognak szükségszerűen lennie kell, akkor az is igaz rá, hogy lehet, hogy legyen. (A másik lehetőség, hogy „nem lehet, hogy legyen” abszurd.) A gond: a „lehet, hogy legyen” következménye, hogy „nem lehetetlen”, abból viszont az, hogy „nem szükséges”. Ennek az az abszurd következménye, hogy ami szükségszerűen van az nincs szükségszerűen.

De a "szükséges, hogy legyen" nem következik a „lehet, hogy legyen” állításból. Valójában a "nem szükséges, hogy ne legyen" következik belőle. A „nem szükséges, hogy ne legyen” a "nem lehet" ellentmondásából jön. Hiszen a „nem lehet" mondatból következik,, hogy "lehetetlen, hogy legyen" és "szükséges, hogy ne legyen", és ezek ellentmondása a "nem szükséges, hogy ne legyen".

Kérdéses tehát, hogy vajon a „lehet” állítás következik-e a "szükséges, hogy legyen" állításból. Ha nem, akkor az ellentmondása következik belőle, azaz a „nem lehet”, vagy ha valaki szerint ez nem az ellentmondása, akkor a „lehet, hogy ne legyen” következik. Mindkettő azonban nyilvánvalóan téves, hiszen ellenkező esetben az következne, hogy aminek szükségszerűen lennie kell az lehet, hogy mégse legyen.

Nyilvánvaló azonban, hogy nem minden eset olyan, melyben a lehetőség kétoldalú. Vannak kivételek ugyanis. Elsősorban ilyenek az értelem nélküli dolgok, lásd a „tűz melegíthet”, hiszen ebben az esetben a tűz nem képes nem melegíteni. Értelem szükséges ahhoz, hogy a lehetőség egynél több eredményt hozhasson, azaz ellentétes eredmények is lehessenek. Viszont egyes értelem nélküli dolgok is képesek ellentétes eredményekre. A lényeg: nem minden lehetőség ad ellenkező eredményeket, akkor is, ha a szót egy értelemben használjuk.

Egyes esetekben viszont a szót kétértelműen használják. Az "lehetséges" kifejezés kétértelmű:

• valóságszerűre való hivatkozásként, pl. valaki sétálhat, mert már sétál, azaz egy lehetőségszerűség valóságossá vált,
• amikor a valóságszerűség feltételei fennállnak, pl. a séta lehetséges valaki számára, azaz a séta, bár nem feltétlenül valósul meg, nem lehetetlen.

Az utóbbi csak mulandó dolgoknál lehet, az előző örök dolgoknál is. A szó szűk értelmében a szükségszerűség csak az előbbire igaz.

A következtetés: mivel az általános az egyediből van, az ami szükségszerű az egyben lehetséges is, bár nem a szó minden értelmében. Talán a szükségszerűség és annak hiánya a létezés és a nem-létezés alapelvei, s minden más utánuk következik. A szükségszerűség tehát valóságszerű. Ami örök az előbbi, így a valóságszerűség a lehetőségszerűség előtt áll.

Néhány dolog valóságszerű lehetőségszerűség nélkül, ezek az első elvek. Más dolgok valóságszerűek és lehetőségszerűek is, ezeknek a dolgoknak ezek valóságszerűsége a természetben megelőzi a lehetőségszerűségüket, de időben ez fordítva van. S ismét a dolgok más csoportja, melyek soha nem valósulnak meg, azaz tiszta lehetőségszerűek.

Tagadások

Az állítás ellentéte a tagadás vagy egy másik állítás: lásd „minden ember igazságos” - „egyetlen ember se igazságos” - „minden ember igazságtalan”.

Az értelmi ítéletből következik-e az adott kimondott mondat? Ha igen, akkor pl. a „minden ember igazságos” ellentéte a „,minden ember igazságtalan”. Ha viszont az értelem szerint sincs ez a kettő ellentétben, akkor inkább a tagadás az igazi ellentét, azaz az „egyetlen ember se igazságos”. Ez a megvizsgálandó kérdés.

Ha 3 mondatot nézünk, az első igaz, mert a jóról azt állítja, hogy jó, míg a másik azt, hogy az nem jó, míg a harmadik azt, hogy az rossz, akkor az utóbbi 2 közül melyik az első ellentéte? Ha pedig mindkettő az, mi a 2 között a különbség?

Az ami jó az egyszerre jó és nem rossz. Az előbbi lényegi, az utóbbi járulékos tulajdonság. Az igazi mondatnak a lényegre kell vonatkoznia. Az az állítás a jóról, hogy nem jó hamis állítás, hiszen a lényeget illetően téves. Az az állítás róla viszont, hogy rossz, járulékos tulajdonságot illet. A lényegi tévedés a fontosabb.

Viszont az az állítás a jóról, hogy rossz összetett, hiszen aki ezt állítja, az azt is állítja, hogy a jó nem jó.

Az ellentmondó állítás a leginkább ellentétes.

Az általános tagadás tehát ellentét: „minden ember jó” - „egyetlen ember se jó”. Az ellentmondás pedig: „minden ember jó” - „minden ember rossz”. Az ellentétek nem lehetnek egyszerre igazak. Az ellentét tagadja valaminek a meglétét az alanyban, ami megvan benne, azaz hamis, az ellentmondás pedig egy hamis állítás ugyanarról az alanyról ugyanabban a tekintetben. Harmadik lehetőség nincs igaz és a hamis között.

A múlt héttől új munkahelyem van. Ez a hatodik helyem 2007 óta, amióta kólcenterekben dolgozom.

A gyakori munkahelyváltás nem ritkaság egyébként ezen a területen. Az emberek megunják a munkát jellemzően. Bár én nem emiatt váltottam eddig munkahelyet, hanem vagy a több pénz vagy a munkakörülmények változása miatt.

Ezzel kapcsolatban osztom meg egy tapasztalatomat.

Alapvetően kólcenterből van kétféle: ahol eladni akarnak valamit, s ahol szolgáltatnak. Az előző típus nagyon rossz, az utóbbi tűrhető.

A szolgáltató típusú kólcenterek fenntartását csak a legnagyobb cégek engedhetik meg maguknak nemzetközi szinten. Mivel én csakis ilyen helyeken dolgoztam, mindig nagyon nagy multicégek ügyfélszolgálatát láttam el.

A kezdet mindig valamilyen tréning, hiszen a kólcenteresség segédmunka, kb. az építőipari segédmunkás értelmiségi változata, azaz nem kell semmilyen előzetes tudás, mindent el lehet sajátítani a betanítás alatt. Mindenhol a tréning kezdete az, hogy bemutatják a képviselendő céget, elregélik történetét.

Ennek van egy kötelező eleme, a következők mindig elhangzanak az adott cégről:

• a legjobb, de legalábbis az egyik legjobb a maga üzletágában,
• innovatív, a jövő felé nyitott,
• környezettudatos, zöld, segíti a fenntarthatóságot,
• szociálisan érzékeny, segíti  a küzdelmet a társadalmi problémák ellen,
• az alapító, a főtulajdonos, a főrészvényes, stb. filantróp.

A felsoroltak közül az első kettő persze igaz, hiszen ha nem lenne igaz, az adott cég nem lenne versenyképes. A többi három pont viszont baromság. Ha egy cég valóban környezettudatos lenne, csődbe menne, mert nem bírná a versenyt a nem környezettudatos versenytársaival. A szociális érzékenység önellentmondás, hiszen ha valaki egy olyan rendszer oszlopa, melynek alapértéke a piacpártiság, az per definitionem nem lehet szociálisan érzékeny. A filantrópság meg röhejes, egyszer egyik cég esetében ki is számoltam, hogy a millárdos tulaj által adományozott pénz úgy aránylik vagyonához, ahogy az én vagyonomhoz az, hogy adtam 3000 Ft-ot egy kóbor kutya ellátására. Lehet, hogy én is filantróp vagyok? Meg szociálisan érzékeny?

Az azért mindenképpen pozitívum, hogy szinte minden tréner a corporate bullshit részeként tekint ezekre a dolgokra.

Az előző cikkek tapasztalatából okulva, most igyekezni fogok rövidebb és lényegtörőbb lenni.

Ez a mű ugyanazt a témát elemzi, mint a Metafizika, részben más részről kibontva.

Szóelemzés

Homonímia – amikor ugyanaz az alak, de más a jelentés, azaz egy szó több dolgot jelent.

Szinonímia - amikor ugyanaz az alak és ugyanaz a jelentés.

Paronímia – amikor végződésében eltérő, s a jelentés is ugyanaz, pontosabban származékos.

Szótípusok

Egyszerű, melyek önállóan állnak. Ezek a kategóriák.

S összetett, melyben szavak kapcsolódnak egymáshoz.

A 4 lehetőség:

• Egyes dolgok lehetnek alanyok határozmányai, ezek sose szerepelnek magában az alanyban, az alanyban szerepelés nem azt jelenti, hogy része, hanem azt, hogy önmagában nem képes létezni tőle (azaz járulékos tulajdonság). Ezek az általános lényegi elemek, azaz általánosak és önállóan létezők.
• Más dolgok nem lehetnek alanyok határozmányai, de szerepelnek magában az alanyban. Ezek az egyedi járulékos elemek, azaz egyedik, de önállóan nem létezők.
• Megint más dolgok lehetnek alanyok határozmányai és szerepelnek is bennük. Ezek az általános járulékos elemek, azaz általánosak, de önállóan nem létezők.
• Végül olyan dolgok is vannak, melyek se nem lehetnek alanyok határozmányai, se nem szerepelhetnek bennük. Ezek az egyedi lényegi elemek, azaz egyedik és önállóan létezők. Az önállóan vett egyed sosem lehet határozmány, de egyes esetekben szerepelhet az alanyban.

Általános

Ami egy dolog határozmánya, az automatikus határozmánya annak is, aminek ez a dolog határozmánya lehet.

Természetesen azonban egymással nem összefüggő nemek esetében a fajtáik nem kapcsolhatók össze.

Kategóriák

A 10 kategória:

• lényeg,
• mennyiség,
• minőség,
• viszony,
• hely,
• idő,
• hely,
• elhelyezkedés,
• állapot/birtoklás,
• cselekvés,
• szenvedés.

A lényeg

A lényeg lehet elsőrendű és másodrendű. Elsőrendű az - ezt a Metafizikában a szerző egyszerűen csak lényegnek nevez, „elsőrendű” kiegészítés nélkül - ami maga az egyedi dolog, mely nem lehet semmilyen alany határozmánya, sem képes egy alanyt meghatározni.

A másodrendű lényegek a fajták - fajok és nemek. A faj neve és meghatározása is határozmánya az adott faj egyede számára.

Az alanyban meglévő dolgokból a név néha lehet határozmány, de a meghatározás sosem.

Az elsődleges lényegeket leszámítva minden lehet vagy határozmánya egy elsődleges lényegnek, vagy része lehet.

A másodlagos lényegek közül a faj lényegibb a nemnél.

Az elsődleges lényeg a lényeg a szó szoros értelmében, mert ő az, mely minden dolog mögött áll, s minden más vagy a határozmánya vagy tartalmazza őt.

Ugyanez a kapcsolat van a faj és a nem között. A faj alany a nem számára, melyről a nem határozmányt alkot, míg fordítva a faj nem lehet a nem határozmánya.

A másodlagos lényegek azok, melyek ismeretet adnak az elsődleges lényegről. Ezek az ismeretek sosem szerepelnek magában az alanyban.

Minden ami lehet határozmánya egy egyednek, az lehet az őt tartalmazó fajnak is.

A lényeg sajátossága, hogy nincs ellentéte. Ahogy a fajoknak és a nemeknek sincs.

A lényegre a fokozás se lehetséges.

A lényeg fontos jellemzője, hogy bár egy és ugyanaz, képes ellentétes minőséget felvenni, ez a lényeg egyedülálló tulajdonsága. Pl. egy szín nem lehet egyszerre fekete és nem-fekete. De ugyanaz a lényeg lehet egy adott pillanatban fekete, majd nem az.

Mennyiség

A mennyiség vagy különálló vagy folyamatos. Különálló: szám, beszéd. A különállóknak nincs közös határuk. Folyamatos: vonal, felület, szilárd anyag, idő, hely.

Egyes mennyiségek viszonylagosak mint rész az egészhez.

A mennyiség lehet egymástól viszonylagos helyzetű részek összessége vagy nem. Pl. a felületnek egymás mellet lévő részei vannak, míg az idő nem áll maradandó részekből.

Bizonyos dolgok csak járulékos módon mennyiségek. Pl. a fehér nagy, de az alatt pl. egy nagy fehér felületet értünk valójában.

A mennyiségnek nincs ellentéte. A „kicsi” és „nagy” nem mennyiségi, hanem viszonybéli ellentét.

A mennyiség nem fokozható. Az „öt” az nem erősebben öt, mint amennyire a „három” három.

A legnagyobb megkülönböztető jele a mennyiségnek az egyenlőség és az egyenlőtlenség. Minden típusú mennyiség vagy egyenlő vagy egyenlőtlen egy másik azonos típusú mennyiséggel.

Ugyanez nem igaz pl. a minőségre, ahol csak a hasonlóság és különbözőség lehetséges.

Viszony

Amikor egy dolog egy másik dologhoz képest van meghatározva.

Lehetséges ellentét. Továbbá fokozás is.

A viszony lehet kölcsönös viszonosság alapú vagy nem. A rabszolga és a rabszolgatartó feltételezik egymást, míg a tudás és a tudás tárgya lehet független egymástól.

Ami a lényegeket illeti, nem lehetnek egymással viszonyban.

Minőség

Amikor egy dolog milyenségére utalunk.

Négy változata lehetséges:

• magatartás/tulajdonság - mely tartósabb minőséget jelez.
• állapot - mely könnyebben változó minőséget jelent,
• szenvedő minőség - olyan tulajdonság, mely valami más tartós részvétele miatt van jelen,
• alak - dolgok külső alakja.

A minőségek esetében lehetséges az ellentét és a fokozás is.

Cselekvés és szenvedés

Mind a cselekvés, mind a szenvedés esetében lehetséges az ellentét és a fokozás is.

A többi kategóriát illetően Arisztotelész azt mondja, azok maguktól érthetőek.

Egyéb határozmányok

Most azoknak a szavaknak a vizsgálata következik, melyek állíthatóak mindegyik kategóriáról.

Szembenállás

A szembenállás négy dolgot jelenthet:

• viszonylagosság, pl. dupla és fél,
• ellentét, pl. rossz és jó,
• meglét és hiány, pl. látás és vakság,
• állítás és tagadás, pl. ül és nem ül.

A viszonylagosság esetében a két szembeálló dolog függ egymástól.

Ellentét esetében nincs ilyen függőség. A jó nem a rossz jója.

Ellentétből kétféle van:

• egymást kizáró ellentét, itt nincs közbülső, pl. páros és páratlan,
• egymást nem kizáró ellentét, itt van közbülső, pl. fekete és fehér.

A meglét és a hiány, valamint az állítás és a tagadás mindig ugyanarra az alanyra vonatkozik.

Nemlétező alany esetében minden rá vonatkozó ellentétes típusú megállapítás hamis lesz. Ugyanez meglét és a hiány esetében.

Ha azonban a nemlétező alanyra állítás és tagadás típusú megállapítás van, akkor a tagadó állítás igaz. Ha Szókratész nem létezik, akkor igaz róla az állítás, hogy nem beteg.

A szembeálló tulajdonságoknak ugyanazon fajhoz vagy nemhez tartozó alanyokban kell jelen lenniük. Az ellentétpároknak pedig vagy ugyanazon nemhez, vagy ellenkező nemekhez kell tartozniuk, vagy ők maguknak kell nemeknek lenniük.

Előzetesség

Az előzetességnek 5 értelme lehetséges:

• időbelileg,
• folyamatban való elhelyezkedést illetően,
• bizony rend szerint,
• jobbság és tiszteletbeliség alapján,
• a tétel és a tény kapcsolata alapján (a tény fennállásából következik az erről szóló tétel igazsága).

Egyidejűség

Az egyidejűség:

• dolgok, melyek létrejövése ugyanakkor történik.
• dolgok, melyek természet szerint egyek, azaz az egyik létezése feltételezi a másikát, anélkül, hogy egymás okai lennének, pl. dupla és fél.
• fajta szerint: az adott nem felosztásából eredő fajok.

Mozgások

Hat féle mozgás létezik:

• létrejövés,
• megsemmisülés,
• növekedés,
• csökkenés,
• változás,
• helyváltoztatás.

A változás más a többi mozgástípusnál. A megváltozott dolog nem feltétlenül növekszik, csökken, vagy szenved el más mozgást, ahogy ez fordítva is így van: a növekvő, csökkenő, más módon mozgó dolog nem feltétlenül változik meg.

Mindegyik mozgásfajtának van ellentéte, kivéve a változást és a helyváltoztatást, hacsak nem tekintjük a változás ellentétének a minőségben maradást, a helyváltoztatás ellentétének pedig a nyugalomban maradást.

Birtoklás

A birtoklás értelmei:

• minőség alapján, pl. van tudásunk,
• mennyiség alapján, pl. valaki adott magasságú,
• szűkebb értelemben vett birtoklást illetően, pl. valakin van valamilyen ruházat,
• tartalmat illetően, pl. egy adott hordónak van bora, a bor benne van,
• szerzeményt illetően, pl. valakinek van egy háza,
• viszonyt illetően, pl. valakinek van felesége, azaz vele él.

Közimert, hogy a populáris szórakoztatásból leginkább a sci-fi sorozatokat szeretem.

Minden fontosabb sorozatot láttam. Persze a legrosszabbakat nem néztem végig, de azokba is belenéztem.

Amikor azonban fantasy elem is van egy adott sorozatban, azt nem nézem meg, irtózom a fantasytől, pl. emiatt nem tudtam magamat rászánni a Game of Thrones nézésére. Ebből kikövetkeztethető, hogy a túl mesés sci-fit se bírom.

Ha 5 kedvencet kellene választani, ezekt mondanám, nem tetszési sorrendben:

• Babylon 5,
• Black Mirror - az első 2 évad után a minőség erősen zuhant,
• Counterpart,
• Outer Limits,
• Philip K. Dick's Electric Dreams - egyes részei sajnos egyszerűen el lettek kapkodva,
• Sliders - ez az a sorozat, melyet időben hagytak abba, így szinte végig érdekes maradt,
• Stargate - a legutolsó sorozatok sajnos már unalmasra sikeredtek,
• Star Trek - beleértve a The Orville című paródiasorozatot is.
• The Man In The High Castle,
• Twilight Zone.

Gyerekkorom nagy élménye volt még a Space: 1999 című sorozat is, ezt a magyar televízió Alfa Holdbázis címen sugározta 1976-1977-ben. Ma már nem tetszene, akkor nagyon tetszett.

Mindenképpen elmondható, hogy a Star Trek a mintapéldánya a műfajnak. A kitalálója valóban egy zseni, ezt nem is lehetne tagadni. Ha élne, már rég a meetoo hisztéria célpontja lenne, közismert volt arról, hogy a sorozat egyes színésznőit erősen "baráti" alapon kezelte. De nem ezért érdekes a Star Trek, hanem azért mert jól bemutatta a mndenkori hollywoodi ízlésdiktatúrát, mindig az "egyetlen helyes" álláspontot tükrözte. Míg élt Gene Roddenberry, azt ezt sikerült művészi módon csinálni, sajnos a legújabb Star Trek sorozatban ez már nem így: a 2017-ben indult Star Trek: Discovery immár a pofánkba nyomja az aktuális propagandát, minden korlát nélkül: tele a sorozat heves szerelemmel a fehérbőrű hímnemű főmérnök és a feketebőrű hímnemű hajóüorvos között.

Vicces, hogy míg a Discoveryben vannak homokosok, a TNG-ben viszont nincsenek, s az előbbi a XXIII. században, míg az utóbbi a XXIV. században játszódik. Ebből arra következtetek, hogy az orvostudomány valahol a XXIII. sz. végén találja fel a homoszexualitás ellenszerét. Ez mégis csak jó hír, s a Star Treknek köszönhetően tudunk róla.

Ami Roddenberryt illeti, politikailag kb. ma progresszív baloldalinak számítana, a "baloldal" szónak az eredeti értelmében: a sorozatbeli jövőben az emberiség pézn nélküli társadalomban él, nincs tőke, csak személyes tulajdon van, az erőforrások korlátlanok. Ugyanekkor ateista is volt, a szó legteljesebb értelmében materialista volt. Mindez egy röhejes szintű amerikai hazafisággal kombinálva. A legviccesebb jele ennek az Omega Glory című rész, az eredeti sorozatból, ahol egy idegen bolygón a jó jenkik és a rossz komcsik állnak harcban egymással. 

Ami viszont megmaradt a nőcsábász Roddenberry hagyatékából: a női szépség dicsérete átzengi az egész Star Trek világot. A XXIII. és a XXIV. században nincs se harmadik nem, se nőietlen feministák, a női hősök mind sminkelnek, láthatóan óvják kinézetüket. Ez mindenképpen megnyugtató.

Nem panaszkodni akarok. Sőt.

Annak idején Szolzsenyicin mondta, hogy az az ellenzéki, akit sose zaklatott a hatalom, nem is igazi ellenzéki.

Manapság is így van ez. Akit sose tilt ki a Facebook, az vagy sose foglalkozik közélettel vagy nem ellenzéki. Ma ugyanis a Facebook a nemzetközi médihatalom fontos része, így akit nem tilt le soha, az a hatalom érdekeit szolgálja.

Most van a hetedik letiltásom. De a mostani eset különösen vicces, mert nem arra hivatkozik a cenzor, mint eddig mindig, hogy pl. megsértettem mások vallását, "nemi kisebbségek" jogait, gyűlölködtem, hanem most az a baj, hogy extrém trágár voltam. Íme, mi a gond:

S íme mire válaszoltam ezt:

Érdekes, hogy a hatalom mellett állók szabadon sértegethetnek, akár faji, nemzeti alapon is, nem szankcionálják őket, de az erre való viszontválasz már sérti "közösségi" normákat.

Egyébként a Facebook felajánlja a fellebbezés lehetőségét, de ezt se bárkinek. Íme, ha az ember megpróbál felebbezni, most megpróbáltam, mivel nem politikai alapon lettem letiltva:

A fellebbezés nem küldhető el. Erre mondja a viccben Kohn bácsi: "ügyes".

Hamis és sajnos népszerű tanítások. Nem a politikában, hanem egy sokkal mélyebb szinten.

A legfontosabb 8-at vettem elő.

Pozitív gondolkodás

Állítólag elkerülhető a negatív hatás, ha az azokat kiváltó dolgokról pozitívan gondolkodunk.

Mi a valóság? Alapvetően tényleg hasznos a dolgokban a jót keresni, de a rosszat direkt nem meglátni bennük szimpla agyatlan struccpolitika, ami kifejezetten káros. A rosszat nem meglátni oda vezet, hogy nem is teszünk ellene semmit.

Az elfogadás

Állítólag másokat el kell fogadni, különösebb reakció nélkül.

Mi a valóság? A tényeket valóban el kell fogadni, de semmi ok arra, hogy mindent semlegesen nézzünk. Valójában ez a hozzáállás önellentmondás is: hiszen ha másokat el kell fogadnunk, akkor semmi ok, hogy másoknak ne kelljen minket is elfogadniuk, azzal is, hogy egyes dolgokat nem fogadunk el. Ha mindenki mindent elfogadna, akkor mindenki egyforma lenne, s már eleve nem is beszélhetnénk elfogadásról.

A megbocsátás hatalma

Állítólag mindent meg kell bocsátani.

Valójában ez a jézusi tanítás kiforgatása. Megbocsátani a tettét megbánónak kell, minden feltétel nélkül. De egyoldalúan megbocsátani annak, aki rosszat tesz, szimpla butaság, sőt bűnpártolás, hiszen ez csak további bűneket fog eredményezni. Ha a rosszat tevő nem szembesül soha tette következményeivel, esélye se lesz rádöbenni, hogy rosszat tesz.

Ne ítélkezz!

Hiszen állítólag minden relatív. A jó és a rossz változó fogalmak.

Ez is a jézusi tanítás kiforgatása. A "ne ítélkezz" azt jelenti, ne ítéld el a másikat, mert nem tudhatod, bűnös-e, ez Isten feladata. De ez abszolút nem jelenti azt, hogy a bűn relatív lenne, s ne kellene azt a leghatátrozottabban elítélni. Ugyanis a jó az jó, s a rossz az rossz, ezt relativizálni pedig különösen nagy rossz.

A szeretet mindenek felett

A szereret eszköz lehet, de nem áll az igazság és a jó felett. A hazugságot és a rosszat nem szeretni kell, hanem éppen ellenkezőleg: gyűlölni.

Csak akarni kell.

Állítólag csak hinni kell célunkban, s mindent elérünk.

Két szempontból is marhaság ez. Először is az anyagi világban cselekvés is szükséges, nem elég az akarás. Másodszor pedig, a hit valóban hatalmas erő, de segítségével sose fogunk bármit elérni. Minél nagyobb a hit, annál kevésbé akarunk helytelen célokat. Tehát nem akarni kell bármit, hanem a jót kell akarni.

Minden vallás jó

Az tény ugyan, hogy minden vallás alapjaiban jó célt szolgál, hiszen a cél a természetfeletti iránti kutatás, de ahogy minden másban, itt is van elkalmasabb és kevésbé alkalmas eszköz. Aki azt állítja, hogy nincs értékesség szerinti eltérés a tömeg emberáldozatokat követelő vallások és a kereszténység között, az szimplán buta.

A boldogság mindenek felett áll

Nem, nem áll. Az igaz boldogságon a jón alapszik, az álboldogság hamis érzeteken. Hamis módon boldognak lenne veszélyes önámítás.

Bizonyos értelemben ez a mű a másik két etikai témájú mű összefoglalása. Nem akarom elkövetni az olvashatatlanság hibáját, melyet azt hiszem elkövettem az egyik műnél, így itt maximálisan tömöríteni fogok. Aki nem akarja elolvasni a másik két művet, olvassa el mindenképpen ezt: igen jól igyekszik összefoglalni Arisztotelész etikai nézetrendszerét.

Az erkölcs az államtudomány része, mert állami ügyekben semmit se tehető erény nélkül..

Mik az erény forrásai?

Az erény nem lehet tudás, mert a tudás összes fajtája következtetéssel párosul, a következtetés pedig a lélek gondol­kodó részében keletkezik. Márpedig az erények a lélek értelemmel nem rendelkező részében vannak.

Minden képességnek a célja jó, nyilvánvaló, hogy a legjobb képesség célja a legjobb. A legjobb képesség az államtudo­mány, így az ő célja a legjobb.

Az állami életben megnyilvánuló jóról kell tehát beszélni. Ezt hogyan határozzuk meg?

A jó nem idea, hanem közös jellemző, mely megvan az egyes jó dologban. Az a jó egyetemes érvényű, amelyet önmaga végett választunk.

Minden azonban ami jó csak az adott terület részjójával foglalkozik, az államtudomány esetében is ez a helyzet: a jóról mint saját céljáról kell beszélni.

Ennek meghatározásához a tárgyhoz tartozó kiindulópontokat kell választani.

Vannak feltétlen és feltételes javak. A feltétlenek azok, melyek választása mindig és minden körül­mények között méltó, ilyen pl. az igazságosság. Míg feltételes az, ami használható méltóan és azzal ellentétesen is, ilyen pl. a gazdagság.

A másik lehetséges felosztás: céljavak és nem céljavak. Az egészség például céljó, míg az egészséget létrehozó eszköz nem az. Mindig a cél a jobb, ahogyan az egészség jobb, mint az őt létrehozó eszközök. Általános igazság, hogy mindig az a jobbik, ami végett cselekszünk, annak pedig eszközeiként létezik a többi dolog.

A célok közül mindig jobb a teljes cél a nem-teljesnél. Teljes cél az, amelyet ha elértünk, semmi egyébre nincs szükségünk, nem-teljes az, amelyet ha elértünk is, szükségünk van egyébre is. Pl. ha az igazságosságot elértük is, sok mindenre van még szükségünk, ám ha a boldogságot értük el, nincs már szükségünk semmi egyébre.

Tehát ez a számunkra legjobb, melyet keresünk: a teljes cél. A teljes cél pedig a jó és a javak célja. Ez pedig a boldogság.

Vannak többféle javak:

• lelki javak: belátás, erény, gyönyörűség,
• testi javak: pl. az egészség, a szépség,
• külső javak: pl. a gazdagság, a kitüntetés.

Ezek közül a legjobbak azok, amelyek a lélekben vannak.

A cél kifejezés azonban kettős értelmű: használat és birtoklás. A használat érdemesebb a választásra, mint a birtoklás, hiszen az igazi cél a használat: pl. senki sem kívánná, hogy legyen szeme, ha nem látni akarna vele.

Azon dolgok esetében, amelyeket használhatunk és birtokolhatunk is, mindig jobb és választásra érdemesebb a használat, mint a birtoklás.

Ahogy nem az egyik fajta tudás alkotja meg a házat és a másik fajta meg a jó házat, hanem mindkettőt a házépítő mesterség, úgy van ez minden másban is, a jó oka ugyanaz - mesterséggel, derekassággal megtöltve.

Ugyanaz alkotja a lelket és a lélek kiválóságát, de a lélek kiválósága következtében fogunk helyesen élni. A élet pedig nem más, mint a boldog élet. Helyesen az él, aki az erények szerint él. Ez tehát a cél is, meg a boldog­ság is és a legfőbb jó is.

A boldogság egy bizonyos fajta használatban és tevékenységben van benne. Hiszen ahol létezik birtoklás és használat is, ott az utóbbi a cél. A lélek használata az erény birtoklása. A boldogság tehát az erény szerinti életben van.

Minthogy a legfőbb jó a boldogság, s a boldogság a cél, mégpedig tevékenység révén megvalósított teljes cél, akkor lehetünk boldogok és rendelkezhetünk a legfőbb jóval, ha az erény szerint élünk. Az erények szerint való élet, amely a tevékenység értelmé­ben vett élet a boldog élet.

A léleknek van egy bizonyos része, amelynek a segítségével táplálkozunk, s amelyet táplálónak nevezünk. Ha van is erénye ennek a résznek, akkor sincs tevékenysége. Hiszen amiben nincs törekvés, abban tevékenység sem lesz. Ebben a lélekrészben nem vehető észre törekvés, hanem ösztönös. Ez a rész tehát semmivel sem járul hozzá a boldogsághoz.

Az erény a legjobb lelki alkat.

A lélek két részre oszlik: az értelmes és az értelem nélkül való részre. Az értelmes lélekrészben jön létre a belátás, az éleselméjűség, a bölcsesség, a jó felfogás, az emlékezés, stb., az értelem nélkül való részben meg azok, amelyeket erényeknek nevezünk: a mértékletesség, igazságosság, bátorság, stb.

Az utóbbiak alapján mondanak ugyanis bennünket dicsérendőnek, míg az értelmes lélekrészhez tartozó dolgok alapján senkit sem szokás dicsérni. Hiszen senkit sem szoktak megdicsérni amiatt, hogy pl. bölcs. Persze az értelem nélkül való lélekrészt sem szokták dicsérni, csak akkor, ha ez szolgálatot tesz, mégpedig az értelmes lélekrésznek tesz szolgálatot.

Az erkölcsi erény a hiány és túlzás állapotában elpusztul. Pl. a testgyakorlásban túl­ságosan sok gyakorlás esetén ugyanúgy elpusztul az erő, mint a túlságosan kevés gyakorlás esetében.

Látható: ugyanazok a dolgok növelik és pusztítják el az erényt.

Az erények meghatározhatók a fájdalom és a gyönyör segítségével is. Hiszen a gyönyör miatt cselekszünk hitvány dolgokat, s a fájdalom miatt nem cselekszünk erkölcsileg szép dolgokat.

Általában lehetetlen erényre és erkölcsi hitványságra szert tenni fájdalom és gyönyör nélkül. Az erény tehát gyönyörökkel és fájdal­makkal kapcsolatos.

Az erkölcsi erény alapja a szoktatás, nyilvánvaló, hogy az értelemmel nem rendelkező lélekrész erényei nem természettől fogva jönnek bennünk létre. Hiszen egyetlen olyan dolog sem változik meg szoktatás hatására, mely természettől fogva létezik, pl. a kő nem szoktatható rá, hogy ezentúl felfelé essen.

Lelki jelenségek: az érzelmek, a képességek, a lelki alkatok. Világos, hogy az erény ezek egyike.

Érzelmek: az indulat, a félelem, a gyűlölet, a vágyódás, a féltékenység, a szánalom, stb., melyeket fájdalom és gyönyör szokott kísérni.

Képességek: melyek révén az érzelemre képesnek mondanak bennünket, melyek révén képesek vagyunk például haragudni, bánkódni, szánakozni, stb.

Lelki alkatok: melyek révén az érzelmek tekintetében helyesen vagy helytelenül viselkedünk. Ha nagyon harag­szunk, akkor helytelenül viselkedünk a harag tekintetében, ha meg egyáltalán nem haragszunk, amikor kellene, akkor is helytelenül viselkedünk a harag tekintetében.

A közép szerint való viselkedés az, amikor az ember sem nem túl haragos természetű, sem nem teljesen érzéketlen. Amikor így viselkedünk, akkor lelkiállapotunk megfelelő.

A lelki alkattal kapcsolatos az érzelmek tekintetében tanúsított helyes és helytelen viselkedés.

A helyes viselkedés az érzel­mekkel szemben az, mely nem mutat sem túlzást, sem hiányosságot, hanem a középsőre irányul. Az erkölcsileg helytelen viselkedéssel kapcsolatos lelki alkat pedig a hiányra és a túlzásra irányul. Az erény az ezekkel az érzelmekkel kapcsolatos közép, az érzelmek pedig: fájdalmak vagy gyönyörök, vagy legalábbis nem fájdalom vagy gyönyör nélkül való dolgok. Az erény tehát fájdalmakkal és gyönyörökkel kapcsolatos.

Vannak azonban olyan érzelmek is, melyeknek erkölcsileg hitvány volta nem valamiféle túlzásban vagy hiányban áll, például a házasságtörés. A fegyelmezetlenséggel kapcsolatos gyönyör az alap, mely szintén túlzó vagy hiányos voltánál fogva ilyen.

Mi ellentétes a középpel: vajon a túlzás, vagy a hiány? Egyes esetekben a középpel a hiány áll ellentétben, más esetekben meg a túlzás. Például a bátorsággal nem a vakmerőség - a túlzás - ellentétes, hanem a gyávaság mint hiány.

Viszont a mértékletességgel, azaz a gyönyörökkel kapcsolatos mértéktelenség és érzéketlen­ség közötti középpel nem az érzéketlenség - a hiány - tűnik ellentétesnek, hanem a mérték­telenség, vagyis a túlzás.

De mindkettő ellentétes a középpel, mind a túlzás, mind a hiány, a közép ugyanis hiányosabb a túlzásnál, de túlzóbb a hiánynál.

Nehéz dolog derekasnak lenni, hiszen minden egyes esetben a közepet megragadni nehéz. Kört rajzolni például mindenki tud, de már a kör középpontját meghatározni nehéz dolog. Hasonlóképpen: haragra lobbanni is könnyű meg az ellenkezője is, de már a közép szerint viselkedni nehéz.

Lehetséges-e ennek a megvalósítása? Hiszen mindeni az erényességet választaná. A törvényhozó is azért nem engedi meg a hitvány cselekedeteket, viszont buzdítja a a szép és derekas dolgokat. Mi értelme lenne ennek, ha a dolgok meg­tétele nem rajtunk múlna?

Rajtunk múlik, hogy derék vagy hitvány emberek leszünk-e. A dicséret és az elmarasztalás se a nem-szándékos dolgok illeti. Hiszen senkit se marasztalnak el, mert betegek vagy csúnya. De elmarasztalunk embereket még efféle dolgokért is, ha megbetegedésüknek vagy csúnyaságuknak ők maguk az okai.

Azaz az erényhez és az erkölcsi hitványsághoz is kell cselekvésben megnyilvánuló szándékosság.

Minden szervezet képes arra, hogy önmagához hasonló lényeket hozzon létre, adott princípiumokból alapján. A fa például a magból jön létre, a mag ugyanis egy bizonyos princípium. Amilyenek a princípiumok, olyanok a princípiumokból létrejövő dolgok is. Az ember bizonyos princípiumok alapján cselekszik. Ez a princípium lehet az elhatározás, a kívánság, s mindaz, ami értelmen alapul.

Mindig mi magunk önként választjuk meg az adott princípiumot. Tehát rajtunk áll, hogy derekasak vagy hitványak vagyunk-e.

Ki ne akarna azonban a legderakasabb ember lenni? Viszont nem az lesz a legderekasabb, aki ezt elhatározza, hacsak nem ilyen a természete, de mindenképpen jobb lesz mindenki ahhoz képest, mint ami volt.

Mivel rajtunk múlik, hogy derekasak legyünk, szükséges, hogy ezek után az önkéntességről beszéljünk. Az erény szempontjá­ból ugyani a legfontosabb az önkéntes jelleg.

Önkéntes az a tett, melyet nem kényszer hatására cselekszünk. Törekvés hatására cselekszünk, a törekvésnek pedig három fajtája van: vágy, indulat, kívánság.

A vágy hatására történő cselekvés önkéntes, mert minden kényszer hatására történt cselekedetet fájdalom követ, míg ami ezzel ellentétes, azzal gyönyör jár együtt, tehát mivel a vágy gyönyörre irányul, így a vágy alapú cselekvés csak önkéntes lehet.

A fegyelmezetlen ember azonban, bár tudja, hogy a megcélzott dolog hitvány, mégis cselekszik, mégpedig a vágy hatására. Azaz nem önként cselekszik. Viszont a vágy hatására való cselekvés mégse tekintethető kényszerbeli cselekvésnek, mert a vággyal gyönyör jár együtt, amit pedig gyönyör végett cselekszünk, azt nem kényszerből tesszük.

Az embert önkéntes cselekedetei alapján szokás megdicsérni.

Ha viszont a vágyon alapuló cselekvés önkéntes jellegű, akkor a vágy ellenére bekövetkező cselekvés nem az. Csakhogy a fegyelmezett ember éppen a vágya ellenére cselekszik, a fegyelmezett ember tehát mintha nem önként lenne fegyelmezett. Ez nyilvánvalóan nem igaz, tehát a vágyon alapuló cselekedet nem önkéntes jellegű. Ez tehát önellentmondás.

Az indulaton alapuló cselekvés esetében ismét hasonló a helyzet. Itt ugyanaz az ellentmondás alakul kil

Marad a kívánság önkéntes jellegének vizsgálata,

A fegyelmezetlen emberek amire törekszenek, azt rögtön kívánják is. A fegyelmezetlen emberek tehát a hitvány dolgokat úgy cselekszik, hogy közben kívánják is. Senki sem cselekszik azonban önként hitvány dolgot, tudva, hogy az hitvány. A fegyelmezetlen ember viszont, a hitványról tudva, hogy hitvány, s kívánságától vezérelve megcselekszi. Nem önként teszi tehát, s a kívánság sem önkéntes jellegű.

Viszont ez az érv megszünteti a fegyelmezetlenség és fegyelmezetlen fogalmát, hiszen ha nem önként cselekszik az ember, nem is marasztalható el miatta. Mégis, a fegyelmezetlen ember elmarasztalható, azaz önként cselekszik, tehát a kívánság önkéntes jellegű.

Itt ismét ellentmondás van. Ennek feloldásához meg kell vizsgálni az önkéntesség fogalmát ismét.

MI a kényszer és a szükségszerűség?

A kényszer az, ha egy lény valamit külső okból tesz, saját természete vagy kívánsága ellenére. Ha viszont az ok belső, az nem kényszer.
Amikor a hitvány ember azt állítja, hogy egy hitvány cselekedetre a vágya kényszerítette, az nem igaz, hiszen a vágy benne belül van.

Nem szükségszerű a gyönyör végett cselekednünk. A szükségszerű csak az, ami külső körülményekben jelenik meg,

Mivel ki lett zárva a törekvés, marad az, ami a gondolkodásból fakad és az elhatározás.

Ami nem önkéntes, az szükség­szerűségen, kényszeren alapulva, s nem gondolkodással párosulva keletkezik. Ami a gondolkodásból fakad, az szükségszerűen önkéntes.

Az elhatározás törekvés-e vagy sem?

Törekvés létrejön az állatokban is, de elhatározás nem. Az elhatározáshoz ugyanis értelem szükséges, értelem pedig csak az emberben van. Azaz az elhatározás nem azonos a törekvéssel.

Esetleg az elhatározás kívánság? A kívánság vonatkozhat lehetetlen dolgokra is, de ezeket nem határozhatjuk el. Továbbá az elhatározás nem a célra vonatkozik, hanem a célhoz vezető eszközökre. A célokat kívánjuk, nem az eszközöket hozzá. Azaz az kívánság és az elhatározás két különböző dolog.

Az elhatározás tehát gondolkodáson alapuló tett? Ez sem, hiszen sok mindent elgondolunk, amit nem határozunk el.

Az elhatározás tehát külön-külön egyikkel a felsoroltak közül se azonos, viszont szükségszerű, hogy az elhatározás kapcsolatban álljon velük. Hiszen az elhatározásnál gondolkodnunk kell az eszközökön, meg kell fontolnunk őket, s ily módon már létezik bizonyos törekvés és kívánság is, melyek alapján végül az illető cselekedetet végrehajtjuk.

Ha az elhatározás egy bizonyos, gondolkodással párosuló megfontolt törekvés, akkor az önkéntes jellegű nem azonos az elhatározáson alapulóval. Hiszen sok mindent megteszünk önként, még mielőtt gondolkoztunk volna rajta, például leülünk, efféle dolgot önként teszünk ugyan, de anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, míg mindaz, ami az elhatározáson alapul, gondolko­dással párosul.

Tehát az önkéntes jellegű nem azonos az elhatározáson alapulóval, de ami elhatározáson alapul, az önkéntes jellegű. Hiszen ha megfontoltuk a dolgot, és elhatároztuk magunkat a cselekvésre, önként cselekszünk. Ezért szokták súlyosabban büntetni a szándékos bűntetteket.

Az elhatá­rozás tehát a tettekben van jelen, mégpedig azokban a tettekben, amelyeknek megtétele vagy meg nem tétele tőlünk függ, s melyekben megragadható a cselekvés oka.

De ez az ok nem egyszerű, matematikai jellegű ok. itt ugyanis nincs rögzítve semmiféle meghatározott kiindulópont, hanem itt a szabad döntésünk ez az ok. Hibázhatunk cselekedeteinkben.

A gondolkodás nem olyan, mint az érzékelés: a látással senki sem tehet semmi egyebet, mint hogy lásson, míg a gondolkodással megtehetjük ezt is és azt is. Itt már helye van a megfontolásnak.

A javak megválasztásánál a hiba nem a célokkal kapcsolatos, hiszen abban például mindnyájan egyetértünk, hogy az egészség jó, hanem a célszerűvel van kapcsolatban, például, hogy az egészség szempontjából jó-e egy adott cselekedet. A gyönyör és a fájdalom csalja meg leginkább az embert ezekben a dolgokban, az előbbit választjuk, az utóbbit kerüljük.

Mire irányul az erény, a célra vagy a célhoz vezető eszközre?

Minden mesterségben ugyanaz ért a célhoz és az ahhoz vezető eszközökhöz, ugyanígy áll a dolog az erénnyel is: inkább feladata a cél szemmel tartása, mint a célhoz vezető eszközöknek, hiszen a cél az a bizonyos princí­pium, melynek kedvéért vannak a hozzá vezető eszközök. Következésképpen az erény esetében is nyilvánvaló, hogy az inkább a célra, mint a célhoz vezető eszközökre irányul.

Az erény célja az erkölcsi szép, tehát inkább erre irányul az erény, mintsem azokra, amikből az erkölcsi szép létrejön, bár ez utóbbiak is az erény körébe tartoznak.

Az erénynek feladata, hogy az erkölcsi szépet elébünk állítsa.

Valaki ellentmonhatna: itt miért nem a tevékenység fontosabbnak a birtoklásnál? Valójában ez itt is így van, a tevékenység jobb a birtoklásnál. A kiváló embert tettei alapján ítélik meg, hiszen az, hogy kinek mi az elhatározása, lehetetlenség megmutatni. Hiszen ha minden ember nézetét meg lehetne ismerni, hogy miként viszonyul az erkölcsi széphez, akkor cse­lekvés nélkül is tűnhetne kiválónak az ember.

Most egyes konkrét példák!

Mi a bátorság? Miben jelentkezik?

A bátorság sohasem jön létre érzelmek és törekvések nélkül. A törekvésnek az értelemből kell fakadnia, s az erkölcsi szépre kell irányulnia. Akinek a törekvése tehát az értelem révén, az erkölcsi szép végett irányul a veszélyre, és a veszélyes helyzetekben félelem nélkül viselkedik, az ilyen ember: bátor.

Nem bátor az, aki tudatlanságból nem veszi észre a veszélyt, se az aki tapasztalata alapján áll ellen egy sokak számára veszélyesnek tekintetett helyzetben. Az igazi bátor ember félelmet érez, hiszen valós veszélyre reagál, de mégis képes helytállni.

A mértékletesség a gyönyörökkel kapcsolatos mértéktelenség és érzéketlenség közötti középhatár.

A legjobb lelki alkat a legjobbra irányul, a legjobb meg a túlzás és a hiány közötti közép. Hiszen mindkettőre, a túlzásra és a hiányra áll az, hogy az ezeken alapuló tetteket elmarasz­taljuk.

Következésképp, ha a közép a legjobb, a mértékletességnek valamiféle középnek kell lennie a mértéktelenség és az érzéketlenség között. Nos hát, egyrészt ezek között a közép, másrészt a mértékletesség a gyönyörökre és a fájdalmakra vonatkozik, de nem mindegyikre és nem is mindenre, ami ezekkel kapcsolatos. Hiszen ha valaki egy kép, vagy szobor, vagy más efféle dolog szemlélésével szerez magának örömet, attól még az ilyen nem mértéktelen, hasonlóképpen az sem, akinek az öröme hallással vagy szaglással kapcsolatos, hanem a mértékletesség csupán a tapintással és ízleléssel kapcsolatos gyönyörökre vonatkozik.

Az az ember nem mértékletes, akire a gyönyörök egyike sincs hatással, az ilyen ugyanis érzéketlen ember. A mértékletes emberre hat a gyönyör, de nem olyanformán, hogy túlzásba vigye, s minden egyebet mellékesként kezeljen, továbbá magának az erkölcsi szépnek a kedvéért, nem pedig egyébért kell mértékletesen cselekednie. Aki ugyanis a túlzó gyönyöröktől félelemből vagy valami más ilyesfajta érzés miatt tartja távol magát, az nem mértékletes.

Csak az ember lehet mérték­le­tes, mert a többi élőlényből hiányzik az értelmi képesség, melynek segítségével megvizsgálhatná az adott dolgot és a szépet választhatná.

Következik több más lelki alkat részletes elemzése: a szelídség, a nagyvonalúság, a becsvágy, az áldozatkészség, a felháborodás, az önérzet, a szemérem, a barátságosság, az igazmondás leírása részletesen. Ezeket kihagynám.

Az igazságosságról szóló részt viszont érdemes részletesebben leírni.

Az igazságos kifejezés jelentése kettős: az egyik törvény szerint való, ami a saját magunkkal szembeni derék magatartást jelenti, a másik pedig az, ami másokra vonatkozik.

A törvény azoknak a dolgoknak a megtételét írja elő, melyek az erényen alapulnak, tehát az az ember, aki a törvényen alapuló igazságos dolgokhoz ragaszkodik, tderekas ember lesz, azaz az igazságosság valamiféle tökéletes erény. Azonban a másokra irányuló igazságosság másféle. Akik mással szemben igazságosak, nem korlátozzák az igazságos jelleget önmagukra. S éppen ezt a típusú igazságosságot kell meghatároznunk.

A mással szemben megnyilvánuló igazságos: az egyenlő. Hiszen az igazságtalan meg az egyenlőtlen. Amikor az emberek a javakból maguknak a nagyobb részt, a rossz dolgokból meg a kisebbet juttatják, az egyenlőtlenség. Általános vélemény, hogy ez igazságtalanság.

Tehát az igazságtalanság az egyenlőtlen dolgokban, míg az igazsá­gos­ság egyenlőségben nyilvánul meg. Nyilvánvaló, hogy az igazságosság: valamiféle közép a túlzás és a hiány, a sok és a kevés között.

Az igazságtalan embernek ugyanis igazságtalankodása révén többje lesz, annak pedig, akivel igazságtalanság történik, ennek következtében kevesebbje. Ezek között a közép az igazságosság.

A közép egyenlő, az igazságos ember egyenlőt kíván birtokolni. Legalább két ember viszonya az, amiben az egyenlő jelleg megnyilvánulhat. Tehát egyenlőnek lenni a másikhoz való viszonyunkban igazságos dolog.

Az igazságosság tehát az egyenlőnek és a középnek a keveréke. Ez az arányos egyenlőség. Az arányos egyen­lőség legkevesebb négy tag között jön létre. Mert ahogyan A aránylik B-hez, úgy aránylik C a D-hez. Arányos például az, hogy akinek nagy vagyona van, az sokkal járul hozzá valamihez, akinek meg kicsi, az kevéssel, viszont ugyanígy: aki sokat dolgozik, az sokat szerez, aki meg keveset dolgozik, keveset.

Az igaz­ságosság tehát az arámyos egyenlőségre vonatkozó, a lelki alkaton alapuló, elhatározással párosult törekvés: az arányos kölcsö­nösség.

Az állami igaz­ságosság elsősorban az egyenlőségben jut kifejezésre, ez egyenlőség teljes mértékben csak a teljesjogú polgárokat illeti meg.

A jogok közül néhány a természettől való, mások pedig szokáson alapulnak. Az előbbiek is változhatnak, de ez jellemzően csak hosszú időn keresztül következik be.

A természeten alapuló jogos jobb a szokáson alapuló jogosnál, de amit keresünk, az az államilag jogos, az pedig szokáson és nem természeten alapul.

A jogtalan dolog és a jogtalan tett nem azonos. A jogtalan dolgot ugyanis a törvény határozza meg, míg a jogtalan tett az, ha az ember már megtette a jogtalan dolgot. Hasonlóképpen a jogos dolog és a jogos tett sem azonosak.

Mikor beszél­hetünk jogos dologról? Amikor az ember elhatározás alapján és önként cselekszik, tudatában annak, hogy kinek az érdekében, milyen eszközzel és milyen cél érdekében tesz.

Amikor valaki egyik körülménynek sincs tudatában, miközben jogtalan dolgot cselekszik, akkor az ilyen nem jogtalan, hanem szerencsétlen.

Tehát nem mindig követ el jogtalanságot, aki jogtalanul cselekszik, minthogy tudatlanságban van a tette felől. Mi a tudatlanság? Ha a tudatlanság az oka annak, hogy valamit cselek­szünk, akkor nem önként cselekszünk, úgyhogy nem követünk el jogtalanságot. De ha az ember maga az oka a tudatlanságnak, s olyan tudatlanságból cselekszik valamit, aminek ő maga az oka, az ilyen ember már jogtalanságot követ el, s joggal nevezik az ilyet jogta­la­nnak.

Akik azonban nem maguk az okai, de az ő esetükben is a tudatlanság okozza, hogy ilyesmit cselekszenek, nem követnek el jogtalanságot. Az efféle tudatlanság a termé­szetben gyökeredzik, például a kisgyermekek tudatlanságukban ütik meg az apjukat.

De mi a helyzet a jogtalanság elszenvedésével? Vajon önszántából szenved-e az ember jogtalanságot, vagy nem? Mert jogtalanságot nem önként szenvednek el az emberek. Vannak emberek, akik noha jogosan igényelnek valami egyenlőt, mégis engednek az igényükből mások javára. Mármost ha egyenlővel rendelkezni jogos, akkor kevesebbel rendelkezni annyi, mint jogtalanságot elszenvedni. De az ilyen ember önként rendelkezik kevesebbel, tehát önként vállalja, hogy jogtalanság történjen vele. Viszont nyilvánvaló, hogy nem önként vállalja. Mindazok, akik a kevesebbet veszik el, ezt vagy kitüntetésért, vagy dicséretért, vagy hírnévért, vagy barátságból, vagy valami más hasonlóért teszik. Aki pedig arra cserél el valamit, amire akarta, azzal semmiféle jogtalanság nem történt.

Az ilyen és ehhez hasonló érvekkel ellentétben áll a fegyelmezetlen emberről mondott érv. A fegyelmezetlen ember ugyanis önmagának okoz kárt azáltal, hogy hitvány dolgokat cselek­szik, mégpedig önként cselekszik ilyesmit, tehát tudatosan árt önmagának, így önként, ön­magától szenved jogtalanságot.

De itt fölvethető egy olyan megkülönböztetés, amely lerontja ezt az érvet. Ez a megkülönböztetés az, hogy jogtalanságot elszenvedni senki sem kíván. A fegyelmezetlen ember azonban önként cselekszik olyasmit, ami a fegyelmezetlenségen alapul, így hát önmagával szemben követ el jogtalanságot, mert hát hitvány dolgot akar cselekedni önmagával szemben. De azt, hogy jogtalanságot szenvedjen, nem kívánja senki, így a fegyelmezetlen ember sem követhet el önként jogtalanságot önmagával szemben.

Továbbá, aki jogtalankodik, az ezt önként teszi, míg akivel jogta­lanság történik, ezt nem önként szenvedi el,  így hát ha lehetséges volna, hogy valaki ön­magával szemben kövessen el jogtalanságot, az is lehetséges volna, hogy valamit egyidejűleg nem-önként és önként cselekedjünk. Ez viszont lehetetlen. Így nem lehetséges tehát, hogy az ember önmagával szemben jogtalanságot kövessen el.

Lehet persze léleken belüli jogtalankodás. A léleknek ugyanis van rosszabb és van jobb része. ezek egymás ellen elkövethetik ezt, ha a rosszabb a jobb rész ellen irányul, azaz az ember magával szemben lehet igazságtalan. De ennek nincs köze az állami jellegű jogtalan­kodáshoz.

Ki követ el jogtalanságot és kin múlik a jogtalan tett? Azon-e, aki jogtalanul kap valamit, vagy azon, aki igazságtalanul dönt és juttat valakinek valamit, ahogyan ez a versenyeken szokott történni? Jogtalanságot nem az követ el, aki pl. elfogadja a díjat a verseny döntőbírójától, még ha az helytelenül is döntött, hiszen lehet, hogy az igazságtalanságot követett el, de az is lehetséges, hogy nem.

Mi a szabály tehát? A léleknek van egy értelemmel bíró és egy értelemmel nem rendelkező része. Az értelemmel bíró résznek is két része van: a megfontoló és a megismerő lélekrész, az előbbi elgondol, az utóbbi érzékel.

Más az a lélekrész, amely az érzékelhetőre, és megint más, amely az elgondolhatóra vonatkozik.

A megfontoló - és elhatározó - lélekrész az érzékelhetőre vonatkozik, mindarra, aminek van keletkezése és pusztulása. Megfontolni ugyanis olyasmit szoktunk, amivel kapcsolatban tőlünk, az elhatározásunktól függ mindaz, hogy megtesszük vagy nem tesszük meg a dolgot, másban nincs helye se a megfontolásnak, se az elhatározásnak.

Milyen is az igazság? Mire vonatkoznak a megismerés formái:

• a tudományos megismerés - arra, amit bizonyítás és érvelés segítségével lehet megismerni,
• a belátás - azokra a tettekre, melyeket választani és elkerülni egyaránt lehet, amelyekkel kapcsolatban tőlünk függ az is, hogy megtegyük-e vagy sem: itt a megalkotás és a megcselekvés folyamatában nem azonos az alkotó és a cselekvő elem, hiszen míg az alkotótevékenység mellett létezik még egy másik cél is, addig a cselekvő elem esetében a cselekvés folyamata mellett nem áll semmi egyéb cél (példa házépítés és lanton játszás) - a cselekvésre a belátás vonatkozik, az alkotásra meg a mesterségbeli képesség inkább, a belátás egy bizonyos lelki alkat, önmagában erény, míg a megismerés többi fajtájának van erénye, de önmagában nem az,
• az ész - a gondolkodás tárgyainak és a létezőknek elveivel kapcsolatos, azaz ellentétben a tudományos megismeréssel, itt bizonyíthatatlan elvekkel dolgozik, továbbá az ezen elvekből bizo­nyítás útján nyert tételekkel,
• a bölcsesség - az észből és a megismerésből tevődik össze: foglalkozik az elvekkel is, meg az elvekből bizonyítás útján nyert tételekkel is, melyekre a megismerés vonatkozik,
• a feltevés - olyasmi, aminek segítségével a dologgal kapcsolatban bizonytalanságban maradunk.

Azonos-e a belátás és a bölcsesség? Nem, mert a bölcsesség tárgyai a bizonyítható és mindig ugyanúgy létező dolgok, a belátás viszont nem ezekre, hanem a változásban levő dolgokra vonatkozik. A hasznos dolgokra tehát a belátás vonatkozik, ám a bölcsesség nem vonatkozik rá.

Erény-e a bölcsesség? Nyilván­való, hogy az, hiszen a belátás erény, ám a belátás kevésbé értékes, mint a bölcsesség, tárgya ugyanis alacso­nyabb rendű, hiszen a bölcsesség az örök dolgokkal foglalkozik, míg a belátás a hozzájuk képest alacsonyabb rendűekkel.

Mi az értelmesség? Ugyanazon a területen nyilvánul meg az értel­messég, mint a belátás, a cselekvés területén. Arra mondjuk, hogy értelmes ember, aki képes a megfontolásra, s tud helyesen tud dönteni és ítélni. Csakhogy döntése kis dolgokkal kapcsolatos, s jelentéktelen helyzetekben nyilvánul meg. Az értelmesség tehát a belátásnak része, mely nem lehet meg nélküle.

Hasonló a helyzet az ügyesség esetében is. Az ügyesség nem azonos a belátással, mégis a belátó ember ügyes, ezért a belátással bizonyos mértékig együtt jár az ügyesség is. De ügyesnek szokták nevezni a hitványat is. Az ügyesség jellemzője, hogy megvizsgálja, milyen eszközökkel hajthatja végre az egyes tetteket, azután megszerzi az eszközöket hozzá.

Ahogyan az ügyesség viszonyul a belátáshoz, olyannak tűnik az összes erény viszonya. Vannak erények, amelyek természettől fogva is megvannak minden emberben, de vannak olyanok is, amelyek szoktatáson és elhatározáson alapulnak. Csupán a megfontolással párosultak tekinthetők teljes erényeknek és ezek dicséretre méltóak is, amikor a törekvéshez csatlakozva megjelennek. A természetes erény megfontolás nélkül való. A megfontolástól elkülönítve csekély mértékű, s dicséretre nem méltó, de hozzátéve a megfontoláshoz és az elhatározáshoz, tökéletessé teszi az erényt. Azaz erényre irányuló természetes törekvés együttműködik a megfontolással, s nincs is híjával ennek. Másrészt a megfontolás és az elhatározás sem válhat teljesen tökéletessé mint erény a természetes törekvés nélkül. Az a cselekvés dicsérendő, mely együtt van megfontolással párosult, az erkölcsi szépre irányuló törekvéssel.

A belátás miért erény? Mivel az igazságosság és a bátorság meg a többi erény amiatt, hogy az erkölcsileg szép dolgok megvalósítása a céljuk, dicsérendők is, nyilvánvaló, hogy a belátás is valamiféle dicsérendő dolog, hiszen amely dolgok megcselekvésére a bátorság, ugyanazokéra indít a belátás is. Ahogyan a belátás rendeli, úgy cselekszik a bátorság is, tehát, ha a bátorság dicsérendő, akkor az is, ami ezt elrendeli neki: a belátás.
A belátás egyfajta tervező mester az erények között, mert ahogyan ő előírja, úgy cselekszenek az erények.

A belátás uralkodik a lélekben? Nem, hanem egyfajta felügyelő a bölcsesség mellett, gondoskodik, hogy a többi lélekrész a munkáját végezze azáltal, hogy az érzelmeket zabolázza és mérsékli.

Mi a méltányosság? A törvénnyel szabályozott dolgok enyhítése. Mivel a törvény általános viszonyokat szabályoz, így esetenként szükséges az enyhítés egyes indokolt esetekben. Ez valójában a törvény szellemének érvényesítése, nem azzal ellentétes tevékenység.

A megértő gondolkodás ugyanarra vonatkozik, mint a méltányosság, azokra az esetekre, melyek a törvényhozó pontatlan meghatározásai következtében kimaradtak.

Aki döntést hoz a törvényhozó által elhanyagolt dolgokban, s felismeri, hogy azok jogos dolgok, az megértő gondolkodású. A megértő gondolkodás feltétele a méltányosság.

A jó megfontolásnak ugyanaz a tárgya, mint a belátásnak, mivel a választható és elkerülhető dolgokra vonatkozik, s nincs meg a belátás nélkül. A belátás a cselekvő elem ezen a területen, a jó megfontolás pedig az a lelki alkat, mely alkalmas arra, hogy a cselekvések területén megtalálja a legjobbat. Azok a dolgok nem tartoznak a jó megfontoláshoz, melyek önmaguktól a legjobb módon történnek. Ott ugyanis az értelemnek nincs szerepe.

Vajon feladata az igazságos embernek az, hogy a társadalmi élet minden területén mindenkinek egyenlőt nyújtson? Legyen mindenkihez hasonló? Nem, semmiképpen. Viszont mindenkinek meg kell adnia azt, ami őt megilleti.

Ellentmondás lehet, hogy a jogtalankodás azt jelenti, hogy az ember kárt okoz önként és tudatosan, azaz a jogtalankodónak tudnia kell, hogy melyek a jó és melyek a rossz dolgok, márpedig ez a a be­látás jellemzője, azaz a jogtalansággal a leg­nagyobb jó, a belátás jár együtt. Valójában azonban ez nem így van, mert belátásnak éppen az a sajátossága, hogy helyesen képes szemlélni a dolgokat. A jogtalan ember is általánosságban tudja ugyan, hogy mi a jó. de azt már nem, hogy az számára jó-e. Azaz a jogtalansággal nem jár együtt a belátás.

További kérdés: létezik-e jogtalanság a hitvány emberrel szemben is? Ha ugyanis a jogtalanság abból áll, hogy kárt okozunk, a károkozás meg javaktól való megfosztásból, akkor úgy tűnik, mintha nem okozhatnánk kárt az ilyennek, hiszen azok a javak, amelyekről ő úgy véli, hogy azok jók a számára, azok valójában nem azok. Ahogy pl. a gazdagság kárt okoz a hitvány embernek, mivel nem tud helyesen élni vele. Ha tehát kárt okozunk ilyen embernek, nem követünk el jogtalanságot. Aki lélekben hitvány, annak számára megfelelő eljárás, ha nincsenek javai.

Létezhet-e túlzás az erényekkel , abban az értelemben ahogy ez megesik egyes külső javakkal, pl. a a nagy vagyon pökhendivé teheti birtokosát. Az erénnyel is lehetséges ez: azaz pl. ha valaki túl igazságos, az rosszabbá válik? Nem, mert a derekas ember abban is derekas, ahogy él erénye jótéteményeivel, hiszen kötelező eleme a közép hiány és túlzás között. Az erény tehát, ha naggyá nő, nemhogy nem rosszabbá, de jobbá tesz.

Három olyan lelki jelenség van, amelynek az alapján hitványnak nevezünk embereket:

• lelki rosszaság,
• fegyelmezetlenség,
• állatiasság.

Az elsőről már volt szó, lássuk a fegyelmezetlen­séget és az állatiasságot.

Az állatiasság túlzott rosszaság. Ez az erkölcsi rossz túl van az emberi mértéken, ugyanúgy a vele szemben álló erény is, mely az istenek természete.

Szókratész azt állította, hogy fegyelmezetlenség nem létezik, mondván, hogy senki sem választaná a hitvány dolgot, ha tudná, hogy az hitvány. Viszont a fegyelmezetlen ember nem ilyen, hanem olyan, aki tudja, hogy valami hitvány dolog, de mégis - érzelmétől sarkallva - azt választja.

Vajon a fegyelmezetlen embernek van-e valamiféle meghatározott ismerete, amelynek a segítségével szemléli és vizsgálja a hitvány dolgot? Ez nem lehet így, mert értelmetlenség volna, hogy ami bennünk a legerősebb és legszilárdabb, alá legyen vetve másnak. Ugyanis a tudás az, amely a bennünk levő összes dolog közül a legállandóbb és leginkább kényszerítő erejű, azaz a fegyelmezetlen ember nem tudás alapján cselekszik.

De ha nem tudás, akkor vélekedés-e? Ha a fegyelmezetlen embernek vélekedése van, nem marasztalhatjuk el, hiszen ha valami hitvány­ságot cselekszik, annak nincs pontosan tudatában, csupán vélekedik róla, így meg kellene bocsátani neki amiatt, hogy hitványságot cselekszik, hiszen nem tudja pontosan, hogy az hitványság, csupán tévesen vélekedik. De mégis elmarasztaljuk a fegyelmezetlen embereket. Itt tehát ellentmondás van.

Újabb ellentmondás, hogy mivel a mértékletes ember fegyelmezett, képes-e benne bármi heves vágyakozást ébreszteni? Hiszen ha fegyelmezett, akkor heves kell hogy legyen ez a vágyakozás, mert különben miben fegyelmezett? De ha viszont vágyai hevesek, akkor meg ez az ember nem mértékletes, hiszen az a mértékletes, aki sem nem vágyakozik semmire, sem nem szenved semmitől.

Továbbá, néha a fegyelmezetlen ember dicsérendő, a fegyelmezett meg elmarasztalandó. Hiszen aki téved a megfontolásban, de vágyától vezérelve a szépet választja, az dicsérendő. A fegyelmezett ember esetében ez nem fog megtörténni, hiszen értelme nem fogja megengedni neki, hogy hallgasson vágyára. Azaz fegyelmezetlen ember választ helyesen, így dicséretre méltó. A fegyelmezett ember pedig elmarasztalandó, hiszen tévedése miatt nem választja a szépet. Ez persze abszurd következtetés.

Mi a megoldás? Először is, az erős vélekedés és a tudás között ebből a szempontból nincs különbség. Fegyelmezetlen az olyan ember, akinek van ugyan tudása az erkölcsileg szép dolgokról, de nem aszerint cselekszik. A bennük levő tudás nem tevékeny. A fegyelmezetlen ember rendelkezik ugyan általános tudással arra vonatkozóan, hogy az efféle dolgok hitványak és kártékonyak, részlegesen azonban nem ismeri, hogy az éppen adott dolog rossz, úgyhogy az efféle tudás birtokában fog hibázni. Mert az általános tudással rendelkezik ugyan, de a részlegessel már nem. Tehát egyáltalán nem lehetetlen az sem, hogy ez történik a fegyelmezetlen emberrel: a tudás birtokában valami hitványságot cselekszik.

Továbbá, a fegyelmezett ember az, aki a helyes szabály birtokában és ezt alkalmazva ítéli meg a rosszat és a jót, s akit nem a vágyai vezetnek. Azaz akkor se érdemelhet dicséretet a fegyelmezetlenség, ha az a jót választja, s akkor se megrovást a fegyelmezettség, ha tévesen ítél.

Aki a testi vagy a külső javakkal kapcsolatban fegyelmezetlen, az feltétlenül fegyelmezet­lennek számít. A feltétlenül fegyelmezetlen ember ugyanis a testi gyönyörökkel és fájdalmakkal kapcsolatban ilyen.

Azonos-e vajon a mértéktelen és a fegyel­mezetlen Nem, mert mértéktelen az olyasféle ember, aki úgy véli, hogy amit tesz, az számára a legjobb és a legkedvezőbb, s aki nem rendelkezik semmiféle helyes szabállyal, mely ellenkezésbe kerülne mindazzal, ami számára gyönyörűségnek tűnik. A fegyelmezetlen emberben viszont megvan a helyes szabály, mely ellenkezésbe kerül vele, amikor vágyát követi.

Vajon melyik gyógyítható könnyebben, a mértéktelen vagy a fegyelmezetlen ember? A fegyelmezetlen emberben az alapelve megvan jó állapotban van, a mértéktelen emberben viszont nincs meg, ezért a fegyelmezetlen ember jobb a mértéktelennél, s könnyebben gyógyítható.

A fegyelmezetlenségnek két fajtája van. Az egyik valamiféle megfontolatlanság, mely hirtelen keletkezik és hirtelen cselekedetre késztet, a másik egyfajta erőtlen jelenség, amely akadályozó jellegű megfontolással párosul.

Az első fajta nem kárhoztatható túlságosan, hiszen megjelenik a derekas emberekben is, mégpedig azokban, akik forróvérűek és tehetségesek. A másik fajta viszont a hideg és melankolikus emberekben jelenik meg; az ilyenek megrovást érdemelnek.

Aki értelmével előre tisztázza a dolgokat, még ha a friss élményekkel kapcsolatban fegyelmezetlen is, akkor sem ragadja el a szenvedély. De aki értelmével látja ugyan, hogy ezt meg ezt nem kellene megtennie, mégis átadja magát a gyönyörnek, fokozottabb mértékben érdemel megrovást. A derekas ember soha nem is lehet ilyen módon fegyelmezetlen.

Ezek után a gyönyörről kell beszélni, mivel boldogság a gyönyör és kellemes élet, vagy legalábbis olyan élet, mely nincs híján a gyönyörnek. A gyönyör nem feltétlenül szükségeltetik a fájdalomban, ez csak egyes testi gyönyörökre igaz. A látás, a hallás és a szaglás esetében nincs szó előzetes fájdalomról, hiszen senki sem érezt fájdalmat azelőtt, hogy a látás vagy a szaglás gyönyört okoz neki. Hasonlóképpen a gondolkodás esetében se: aki szemlél valamit, az gyönyörűséget érez anélkül, hogy előbb fájdalma lett volna.

A gyönyöröket fajta szerint meg kell különböztetni. Vannak bizonyos hitvány gyönyörök is. Minthogy a természetek különbözők, ezért különbözők a gyönyörök is, s mert a gyönyör visszatérés a saját természet szerinti állapothoz, a hitvány természet esetében hitvány, derekas természet esetén pedig ez derekas gyönyör.

Nyilvánvaló, hogy a látásból, hallásból, gondolkodásból fakadó gyönyörök jobbak, mint a testi gyönyörök, melyek a feltöltésből – az üres állapotból a telített állapotig tartó folyamatból - származnak.

A cselekvő ember cselekvéséből fakadó gyönyör nem akadály, hiszen a gyönyör, ha a tevékenységből fakad, még fokozottabb tevékenységre serkenti. A derekas ember cselekvése az erényen alapul, s számára kellemes, hogy ezt cselekszi. Cselekvése ezután még tevékenyebb lesz. Ha örömmel cselekszik, derekas ember, ha meg fáj neki, hogy erkölcsileg szép dolgot cselekszik, akkor nem derekas. Fájdalom ugyanis ott van, ahol kényszerből történik valami, így hát ha fájdalmat érez valaki, amikor szép dolgot cselekszik, akkor azt kényszerből cselekszi. Aki pedig kényszerből cselekszik, az nem derekas ember.

Nincs olyan, az erényen alapuló dolog, amit ne fájdalommal vagy örömmel tennénk. Középút nincs, mert az erény az érzelmekben nyilvánul meg, az érzelem meg a fájdalomban és a gyönyörben, s nincs semmi, ami a kettő között lenne. Nyilvánvaló tehát, hogy az erény is fájdalommal és gyönyörrel párosul.

A külső javak nélkül, melyeknek a területén döntő szerepet játszik a szerencse, lehetetlenség boldognak lenni. Ki a szerencsés ember? A szerencse oka nem lehet a a természet, mert ha így lenne, akkor a szerencse szabályszerű lenne, márpedig ennek éppen ellenkezője a helyzet: rendszertelen és véletlenszerű a szerencse.

A szerencse az észre se vezethető vissza, hiszen itt is jellemző a rendszeresség és a szabályszerűség. Sőt ahol a leginkább van jelen a szerencse, ott van legkevésbé jelen az ész.

A szerencse esetleg valamiféle isteni gondviselés? Kizárt, hogy az istenség érdemtelenül osztana javakat.

A szerencse egyszerűen véletlenül keletkezik. Ami viszont a természet része. Ez ellentmondás.

A szerencse és a sors a nem tőlünk függő dolgok közé tartoznak, hanem azok közé, amelyeknek nem vagyunk urai és amelyeket megcselekedni nem áll hatalmunkban. Ezért pl. az igazságos embert mint igazságos embert senki sem mondhatja szerencsésnek, hiszen tőle függ, hogy olyan amilyen. Ugyanez igaz más erényekre is.

De egyes esetekben már megfelelőbb szerencséről beszélni. Az előkelő származású embert ugyanis szerencsésnek nevezzük, ahogy általában azt, akinek olyan javak jutnak osztályrészül, amelyeknek nem ő az ura. De itt sem teljesen helyénvaló talán szerencséről beszélni. A szerencsés kifejezést ugyanis több értelemben használjuk. Akinek a számítása ellenére sikerül valami jót cselekednie, szerencsésnek mondjuk, s akinek számítása szerint veszteséggel kellene zárnia egy ügyet, de mégis nyereséges, szintén szerencsésnek nevezzük. Akkor beszélünk tehát szerencséről, ha számításunk ellenére jön létre valami jó, s ha nem szenvedjük el azt a kárt, amire számíthatunk. De inkább van jelen a szerencse ott, ahol az ember valami jóra tesz szert. Hiszen az, hogy szert teszünk a jóra, már önmagában szerencsés esetnek számít, míg az, hogy nem szenvedünk kárt, csak járulékos módon szerencsés eset. A szerencse tehát értelem nélküli természet.

A szerencsés ember ugyanis az, aki az értelem irányítása nélkül rendelkezik a jóra irányuló törekvéssel, s el is éri a célját. Ez a természet hatása.
Mert a lélekben természettől fogva megvan az, aminek segítségével az értelem irányítása nélkül törekszünk arra, ahol megvan számunkra a jó állapot lehetősége. Ez olyan, mint az ihletett állapotban lévők esete: értelem nélkül való törekvés alapján cselekszenek.

A szerencse a dolgok változékonyságából ered, ahol magában az emberben benne van a javakra irányuló törekvés princípiuma.

Összefoglalásként az egyes erényeket alá kell rendelnünk valaminek. Ez a kalokagathia, azaz „szépjóság”.

Vannak szép és vannak jó dolgok, az erények egyszerre vannak a két kategóriában. Vannak feltétlenül jó és szép dolgok, s vannak olyanok, melyek nem feltétlenül azok. Az erkölcsileg szép és jó ember számára a feltétlenül jó dolgok jók, s a feltétlenül szép dolgok szépek. Az erényeken alapuló helyes cselekvés a helyes szabály alapján való cselekvés.

De mi ez a helyes szabály? Azt jelenti, hogy a lélek értelem nélkül való része nem akadályozza az értelemmel bíró lélekrészt abban, hogy az a maga tevékenységét végezze. Ahogy a test van a lélek kedvéért, úgy van a lélek gyengébb része van a jobbik részéért. A test akkor működik helyeen, ha nem akadályozza, sőt elősegíti a lélek munkáját. Ugyanígy: az érzelmek helyes működése az, ha nem akadályozzák az ész munkáját.

Milyen állapotban legyenek az érzelmek, hogy ne akadályozzanak? Ez nehéz kérdés, hiszen az embernek magának is hozzá kell járulnia, hogy észrevehesse ezt. Nem elég maga a tudás, hanem annak használata is szükséges. A boldogság nem abban áll, hogy ismerjük mindazt, amiből létrejön, hanem akkor jön létre, ha mindazt használjuk is.

Mi a barátság? A barátság tökéletes fajtája a derekas emberek sajátja, belőle származnak a barátság egyéb formái: a kellemesen és a hasznoson alapuló barátság. Van továbbá egyenlő és egyenlőtlenség barátsága és a tökéletes barátság. A barátság összes említett formái közül a rokonok barátságában jelentkezik leginkább a szeretet, ott is az apa fia iránti barátságában.

A jóakarat nem azonos a barátsággal, de feltétele annak.

Az egyetértés közeli kapcsolatban áll a barátsággal, a cselekvés területén jelentkezik, párosulva az azonos célra vonatkozó kívánsággal.

Létezik önmagunk iránti barátság is. Az önzően önmagát szerető ember, aki mindent önmaga érdekében cselekszik, hitvány, míg a derakas ember más érdekében cselekszik, nincs önző önszeretet. Viszont minden ember a javakra törekszik, s mindegyik úgy véli, elsősorban neki kell hogy legyenek javai. A derekas ember lemond a javakról - elsősorban a gazdagságról és a hivatalról - más javára, nem mintha nem őt illetné meg leginkább, hanem mert látja, hogy más ezekkel többre képes, mint ő. A többiek tudatlanságuk folytán nem tesznek így, mert nem gondolnak arra, hogy ők esetleg rosszul élnek ezekkel a javakkal.

A derekas emberben egyedül a széppel kapcsolatban lehet önző önszeretet, ez az az egyetlen, amit nem enged át másnak, míg a hasznost és kellemest átengedi.

Vajon önmagát szereti-e leginkább a derekas ember? Nos, egyrészt önmagát szereti leginkább, másrészt meg nem. Hiszen a derekas a hasznos javakról lemond a barátja javára, ekkor a barátját jobban szereti önmagánál, de amikor ezt teszi, saját magának örömöt szerez, azaz önmagának adja a szépet, ezért is mond le a hasznos dolgokról. Ez azonban a jó szeretete, nem pedig önző önszeretet, hiszen önmagát egyedül saját jósága miatt szereti.

Az önmaga számára elégséges embernek van-e szüksége barátságra? Igen, mert önmagunkat megismerni egyrészt a legnehezebb dolog, de a legkellemesebb is, viszont önmagunkból kiindulva nem szemlélhetjük önmagunkat, a barát pedig második énünk. Sok barát kell vagy kevés? Egyik se.

Harmadik, befejező rész (X-XIV. könyv), folytatás innen.

Az egység alapjelentései

Az egység 4 féle értelemben:

• ami folytonos, vagy feltétlenül, vagy ami főként benső természete, nem pedig külső ok miatt az, így aminek a mozgása kevésbé osztható és ennélfogva inkább egyszerű,
• ami zárt egész, s így valami alakja és formája van, főként, ha ezt a formáját a természetének, s nem valami külső erőnek köszönheti, amiért összefüggő, így a térben és időben oszthatatlan mozgása van,
• a fogalmuk egy, amit egy gondolattal lehet megragadni, aminek fogalmát nem lehet tovább tagolni:
  • száma szerint ez az az egyed,
  • fajtája szerint pedig az általános, a lényeg fogalma.

Egyiknél a mozgás, másiknál a gondolat vagy a fogalom a részekre nem bontható.

Mérték

Más azonban a fenti értelemben vett egység a mérték értelmében vett egységnél.  Mérték az, aminek segítségével a mennyiség megismerhető. A mennyiség pedig mint mennyiség vagy az eggyel vagy a számával ismerhető meg, minden szám viszont az eggyel. Azaz minden mennyiség az egység útján ismerhető meg mint mennyiség. Tehát az egység a számnak mint számnak az elve.

A mérték és az elv valami egységet és oszthatatlanságot jelent, mint ahogy a hosszúságnál is azt, ami pl. egy lábnyi mint tovább nem oszthatót szokás használni. Ugyanis mindenütt olyasmit keres az ember mérték gyanánt, ami egy és oszthatatlan, s ez lesz aztán az egyszerű, akár minőség, akár mennyiség szerint.

A szám mértéke a legegzaktabb, a számegységet ugyanis minden tekintetben oszthatatlannak szokás tételezni. Másutt csak az egzaktság megközelítésére törekszünk.

A mérték mindig rokon a megmért dologgal. Pl. a térbeli nagyság mértéke térbeli nagyság.

A dolog mértékének mondjuk a tudományos megismerést és az érzéki megismerést is, mert megismerünk velük valamit, noha a megismerést inkább mérjük, semmint hogy ezt használnánk mérték gyanánt. De úgy vagyunk ilyenkor, mint mikor pl. a szabó mér bennünket, s abból tudjuk meg, mekkorák vagyunk, hogy ő hányszor rakja ránk a mértékegységet.

Az egység vagy feltétlenül oszthatatlan, vagy annyiban, amennyiben egység,

Az egy mint határozmány

Az egység vajon önmagában megálló lényeg? Nem, mert a lényeg általános, s ezért nem állhat fenn úgy, mint egy a sok mellett, hanem csak mint azok állítmánya.

Az egy sem lehet más, a létet és az egységet ugyanis mindenről mint a legáltalánosabb állítmányt szoktuk állítani.

Tehát sem a dolgok osztályai nem valami önálló és a többiektől külön megálló természetek, sem az egység nem lehet osztályfogalom éppen azon okoknál fogva, melyek alapján a lét és a lényeg sem lehetnek azok.

A többi kategóriákra nézve is szükségképpen ugyanazt a viszonyt találjuk meg. A lét ugyanis annyi értelemben használatos, mint az egység.
Nem elegendő azt mondani, hogy az egységnek éppen az a természete, hogy egység.

Ha a dolgok változó tulajdonságaiban, a minőségekben, a mennyiségekben és a mozgásban mindenütt számok vannak és egység van, s pedig bizonyos dolgok száma és egy bizonyos egység, ám nem úgy, hogy ez maga a lényeg, akkor így kell ennek lennie a légyegeknél is, mert mindenütt hasonló a helyzet.

Látható tehát, hogy az egység minden fajtában egy meghatározott természet, s hogy egyik fajtának se maga ez az egység a természete.

Lét és egység

A lét és az egység bizonyos értelemben azonost jelentenek, nyilvánvaló először is abból, hogy mindketten egyformán járulnak hozzá a kategóriákhoz, s mégsem esnek egyik alá sem, pl. sem a lényeg, sem a minőség kategóriája alá. Sőt az eggyel éppúgy vagyunk, mint a léttel: nyilvánvaló abból, hogy a dolog lényegén semmit se változtat.

Ahogy a létezés jelzése sem jelent semmi újat a mibenléten, minőségen vagy mennyiségen kívül, úgy egynek lenni és ennek meg ennek lenni ugyanazt jelenti.

Egy és sok

Az egy és a sok több értelemben alkot ellentétet. Elsősorban is úgy állnak egymással szemben, mint az oszthatatlan és az osztható, a szétosztható ugyanis sokaság, a szét nem osztható pedig egység.

Az osztható jobban az érzékek körébe esik, mint az oszthatatlan, ezért van az egy hiányról elnevezve.

Azonosság, hasonlóság és egyenlőség

Az egység körébe tartozik az azonosság, hasonlóság és egyenlőség fogalma, a sokaság körébe pedig a különbözőség, hasonlótlanság és egyenlőtlenség.

Azonosság:

• száma szerint,
• fogalma és száma szerint,
• az első lényeg fogalma egy.

Hasonlóság:

• a dolgok összetett lényegük szerint különböznek, de azonos a formájuk,
• azonos a formájuk és amelyekben a nagyobb és a kevesebb megvan, de azért ez sem inkább, sem kevésbé nem jelentkezik,
• forma szerint megegyező tulajdonságokkal nagyobb vagy kisebb mértékben bírnak,
• amiknek több azonos, mint eltérő tulajdonságuk van.

Másság:

• mint az azonos ellentéte,
• sem az anyaga, sem a fogalma nem egy,
• a matematikában, ahol a más nem ellentéte az azonosnak, ezért nem is nemlétező dolgokról állítjuk ezt.

A különbözőség nem azonos a mássággal.

Minden, ami létezik, az vagy más vagy azonos. Ami azonban különböző, az valaminek az alapján különböző valamitől; tehát kell lenni valami azonosnak is, amire vonatkoztatva beszélhetünk különbözőségről, Ez az azonos pedig a nem vagy a faj. Ami különböző, vagy nem vagy faj szerint különbözik egymástól. Nem szerint, ha nincs közös anyaguk és nem alakulhatnak át egymásba, faj szerint pedig, ha ugyanazon nem körébe tartoznak.

Ellentét

A legnagyobb különbség az ellentét. Amik nem tekintetében különböznek, azok összehasonlíthatatlanok. Ellenben amik csak faj szerint különböznek, azoknál a keletkezés folyamata az ellentétből mint legszélsőből indul ki;,a szélső tagok távolsága pedig a legnagyobb, tehát az ellentét tagjaié is.

Ami pedig egy-egy nemben a legnagyobb eltérés, az a teljes eltérés, melynél nagyobb nem lehetséges. Azaz egy dolognak csak egy ellentéte lehet. A különbség fogalma nem alkalmazható ott, ahol nem egy nem alá tartozó tárgyakról van szó. Az egy nem alá tartozók között azonban ez a legnagyobb különbség.

Hiány

A legnagyobb ellentét a bírás és hiány között van, a teljes hiányra vonatkozóan. A hiány az ellentmondás egyik faja. Azon a tárgyon van meg, amelyik vagy egyáltalában képtelen a bírásra, vagy amelyik nem bírja azt, amit természete szerint bírnia kellene.

Az anyagban minden keletkezés az egyik ellentétesből a másikba való átmenetet jelenti, s pedig vagy a forma bírásából vagy a forma hiányából kiindulva. Nyilvánvaló tehát, hogy minden ellentét hiány, ellenben nem minden hiány ellentét. Ennek oka az, hogy sokféle értelemben nevezhető egy alany hiányosnak. Ellentét azonban csak a változási sor két szélső tagja között áll fenn.

Az egyenlő ellentéte

Hogyan van az egy ellentétben a sokkal, s az egyenlő a naggyal és a kicsivel? Az "olyan vagy nem olyan?" kérdést csak ellentét fennállásakor szokás feltenni. De akkor mi a helyzet a "nagyobb vagy kisebb vagy egyenlő?" kérdéssel? Hiszen se csak az egyikkel, se mind a kettővel nem lehet az egyenlő ellentétben.

Az se lehet a megoldás, hogy az egyenlő a nem-egyenlővel van ellentétben, hiszen akkor is két ellentét van, mivel mind a nagyobb, mind a kisebb nem egyenlő.

Tehát az egyenlő valójában közbülső helyet foglal el a nagyobb és a kisebb között. Ami pedig közbülső, az nem lehet ellentét a meghatározásnál fogva. Az ellentét ugyanis nem lehet teljes, ha közbülső tagról van szó.

Tehát az egyenlő a nagyobbal és a kisebbel úgy áll szemben, mint azok tagadása, hiánya. Hiányt jelentő tagadása mind a kettőnek. Ezért lehet háromtagú vagylagos kérdés.

Az egyenlő tehát az, ami se nem nagyobb, se nem kisebb, ellenben természeténél fogva alkalmas arra, hogy vagy nagyobb, vagy kisebb is legyen, mind a kettővel ellentétben áll mint hiányt jelentő tagadás és így közbülsőt jelent közöttük.

Ilyen közbülső  léte azonban nem szükségszerű következmény. Az ellentétek együttes tagadása csak ott lehetséges, ahol van valami közbülső tag s ahol van valami távolság is az ellentétes tagok közt.

A sok és az egy

Hasonló kérdés az egy és a sok viszonya. A sok nyilvánvalóan nem lehet az egy ellentéte.

A egy és a sok úgy állnak egymással szemben, mint a mérték és a megmért dolog, relatívan ellentétes módon.

A sokaság sem ellentéte a kevésnek, sem az egynek. Az egyik értelemben ellentéte, mert a sokaság osztható, az egy meg oszthatatlan, a másik értelemben meg relációban vannak, azaz a sokaság számot jelent, az egy pedig a szám mértékét.

A közbülső

Minthogy az ellentétes tagok között létezhet közbülső, a közbülsőnek az ellentétes tagokból kell állnia. Minden ilyen közbülső ugyanis ahhoz az osztályhoz tartozik, amelyhez az ellentét tagjai. Azt nevezzük közbülsőnek, amin előbb keresztül kell mennie annak, ami változik.

Ahol az ellentét ellentmondást jelent, nem lehet közbülső tag. Az ellentmondás ugyanis éppen az az ellentét, melynek vagy az egyik vagy a másik tagja mindenféle dologra érvényes.

A többi ellentét pedig részint viszony, részint hiány, részint az ellenkező tagok ellentéte. A viszony ellentéteinél nincs közbülső, ennek oka az, hogy tagjai nem szoktak ugyanazon osztályhoz tartozni. Mi lehetne pl. a tudás és a tárgya között közbülső? De a nagy és kicsi között már van közbülső. Mert az ellentét tagjai vagy egy osztályhoz tartoznak vagy nem. S ha egy osztályhoz tartoznak, akkor van valami, ami korábbi mint az ellentétes tagok, az ellentétes különbségek, melyek úgy hozzák létre az ellentétes tagokat, mint az egy osztályhoz tartozó fajtákat, az osztályból és a különbségekből keletkeznek ugyanis a fajták.

A közbülső tagok vagy mind összetettek, vagy nincsenek. Az ellentét mindegyik tagjánál ugyanis van egy „kevésbé“ és egy „inkább“, s éppen ez a kevésbé és inkább a közbülső a két szélsőség között. Azaz minden más közbülsőnek is összetettnek kell lennie.

Fajokon belüli ellentétek

Ami faj szerint más, az valamitől valamiben különbözik, ami mind a kettőben megvan. Tehát amik faj szerint különböznek, azok  szükségszerűen egy nemhez tartoznak.

A nem azt jelenti: amire vonatkoztatva két dolgot egynek és ugyanannak lehet mondani, melyek ugyanakkor nem járulékosan különböznek egymástól, anyagban, akár másképpen. A közös jegynek meg kell lennie bennük tehát, de másképp. Ezért van az, hogy a közös jegy is faj szerint eltérő.

Ez a különbség a nem szükségszerű különbsége. A nem különbsége az a belső különbség, mely magát a nemet mássá teszi, továbbá belülről tagolja. Ami e tagolás folytán létrejön, az ellentét lesz. Minden ugyanis ellenkező fogalmakkal osztódik részekre, s az ellentétek egy nem körébe tartoznak.

Az ellentét a teljes különbség. A faj szerint való különbség pedig mindig valamitől valamiben való különbség s éppen ez a valami az, ami mindkettőben ugyanaz, azaz a nem.

Faj szerint különbözőnek lenni éppen azt jelenti mint ugyanabban a nemben, tovább már oszthatatlan tagokként, ellentétben állni. Faj szerint azonosak pedig azok a fogalmak, melyek nincsenek egymással ellentétben, mert a felosztásnál és a közbülső tagoknál mindig lépnek fel ellentétek, amíg csak el nem érünk a tovább már nem osztható fajokhoz.

Nő és férfi

A nő miért fajilag más, mint a férfi, bár ellentétek? Azaz miért fajalkotó az egyik ellentét miért, s miért nem az a másik? Mert az egyik a nem fogalom sajátszerű tulajdonságait tárja föl, míg a másik kevésbé mondható ilyennek, továbbá mert az az egyik fogalom, a másik meg anyag. Az anyagi ellentétek pedig egyedi ellentétek. Ezért a nő és a férfi, ahogy a fehér ember és a néger ember se alkotnak külön fajt. Ezek sajátszerű tulajdonságok, de nem lényegük szerint, hanem anyagukban és testi mivoltukban rejlik ez a különbség.

Az örök/állandó és az ideiglenes/mulandó

Az ellentét tagjai faj szerint különbözők. A mulandó és az állandó szintén ellentétek. Az állandónál azonban a mulandóság mint hiány bizonyos meghatározott képtelenséget jelent, tehát szükségszerűen másnak kell lenni nem szerint a mulandónak és az állandónak.

A mulandóság és az állandóság nem lehet járulékos, ez mindig a lényeg része. Úgy tűnik, mintha azoknak, amik mulandók és amik állandók, nem kellene szükségszerűen nem szerint különbözőknek lenniük. Azonban vannak ellentétek, amik csak járulékosan vannak meg némely tárgyon, s olyanok is, melyeknél ez lehetetlen. Az utóbbiak közé tartozik a mulandó és az állandó ellentéte. Nincs ugyanis olyan tárgy, amelyik járulékosan volna mulandó.

A mulandó és az állandó tárgyaknak tehát lényegükben kell mulandóknak/állandóknak lenniük. Mind a kettő ugyanis szükségszerű fennállási módot jelent. Az elv tehát, amely által és amely szerint az egyik tárgy mulandó, a másik meg állandó, ellentétet zár magában, ennélfogva szükségképen nem értelmében különbözőnek kell lenniük.

Következmény az ideákra

Nem létezhetnek ideák, mert akkor volna olyan ember, aki mulandó és olyan, aki állandó. Hiszen az ideákról azt állítják, hogy faj szerint azonosak az egyedi dolgokkal s nemcsak névben hasonlítanak hozzájuk; ám amik nem szerint különbözők, azok messzebb állanak egymástól, mint amik faj szerint különböznek.

A XI. köny leírását kihagyom, ez ugyanis más részeket fogalmaz újra.

Háromféle lényeg

Ha a mindenség egységes egész, akkor a lényeg az első része, utána következik a minőség, aztán meg a mennyiség.

A lényeg három féle lehet:

• érzéki valóságbeli lényeg, melynek egy része örökkévaló, a másik meg mulandó,
• mozdulatlan lényeg,
• az ami változik.

Az érzéki lényegek a természettudományhoz tartoznak, mert mozgással vannak egybekötve. A mozdulatlan lényeg másik tudomány tárgya. Lehetséges, hogy valami közös elvük van.

A mulandó érzéki lényeg azonban változó. A változás alapja az egyenesen ellenkezőből vagy egy közbülső tagból jövő mozgás. Így szükségszerű, hogy legyen valami, ami ellentétessé változik, hiszen nem maguk az ellentétek változnak.

Van ami megmarad, míg az ellentét nem marad meg. Van tehát még egy harmadik valami is az ellentét két tagján túl, ez az anyag.

Négy féle változás

A változás négy féle:

• a lényegé: abszolút keletkezés és pusztulás,
• a minőségé: tulajdonságváltozás,
• a mennyiségé: növekedés és fogyás,
• a helyé: térbeli mozgás.

A változás minden egyes esetben az ellentétre irányul, s az anyagnak kell ebben az irányban változnia, mert az mind az egyik, mind a vele ellentétes másik irányba való mozgásra képes. Minthogy pedig a létező kettős természetű - lehetőség és valóság -, minden dolog lehetőség szerint létezőből valóságosan létezővé változik át. Hasonló az eset a növekedésnél és a fogyásnál. Tehát nemcsak azt állíthatjuk, hogy a nemlétezőből esetlegesen keletkezik valami, hanem hogy minden létezőből jön létre: olyanból, ami lehetőség szerint ugyan létező, de valóság szerint még nem létező.

Anyag

Mindannak, ami változik, van anyaga, még pedig mindegyiknek más és más. S azoknak az örökkévaló testeknek, melyek nem keletkeznek, de a térben elmozdulnak, szintén van anyaguk, csakhogy nem a keletkezés, hanem a helyváltoztatás értelmében.

Három ok

Miféle nemlétező az, amiből a keletkezés történik?

Ha valami lehetőség szerint létezik, az nem bármi, hiszen a különböző dolgok különböző dolgokból származnak - ha nem így lenne, nem lennének különböző dolgok egyáltalán. Az ok egy és az anyag is egy, akkor annak kell valóságosan lennie, ami lehetőségszerűen megvolt az anyagban.

Az okok/elvek pedig a következőek:

• a fogalom és forma ellentéte,
• a bírás és a hiány ellentéte,
• az anyag.

Az anyag formálása

Sem az anyag nem keletkezik, sem a forma, mármint a végső anyag és a végső forma. Minden változásban van valami, ami változik, s aminek hatására változik, s végül, amivé változik. Az, aminek hatására változik valami, az első mozgató, az, ami változik, az anyag, s amivé változik, a forma. Nem mehet vissza a folyamat a végtelenségig.

Minden egyes lényeg hasonló fajtájú, azaz vele egynevű lényegből van. Ami keletkezik, az vagy művészet vagy természet, vagy véletlen folytán vagy pedig önmagától keletkezik. Művészet az ok, ha a keletkezés elve a dolgon kívül rejlik, természet, ha magában a dologban található

Három féle lényeg

A lényeg szintén háromféle:

• először is az anyag, ami már mint valami meghatározott létező tünetileg létezik, mert mindaz anyag és lényeg ami részeinek érintkezése és nem természetes egyesülése által létezik,
• másodszor a belső természet mint egyedi meghatározottság és pozitivitás, amely lesz valami, bizonyos fajta készség,
• harmadszor az egyedi valóság, mely ezekből alakult.

A mozgató okok és a fogalmi okok

A mozgató okok már eleve léteznek, azaz megelőzik hatásukat, a fogalmi okok ellenben a tárggyal egy időben léteznek.

A fogalom létezhet külön? Igen, de csak bizonyos esetekben, s nem teljesen.

Okok/elvek kétféleképpen

A különböző tárgyak okai és elvei egyik szempontból nézve különbözők, a másikból azonban, ha általánosan és analógia szerint nézi őket az ember, valamennyi tárgy számára ugyanazok.

Egyrészt különbözőknek kell lenniük, hiszen az egyes elemek nem lehetnek azonosak azokkal az elemekkel, melyekből állnak. A gondolható dolgoknak se lehet közös elemük, pl. a létezö vagy az egység, mert ezek minden tárgyhoz hozzátartoznak.

Tehát nem minden tárgynak azonosak az elemei.

Bizonyos értelemben viszont mindennek azonosak az elemei, hiszen mindennél megvan a forma, a hiány, az anyag. Azaz analogikusan ezek megvannak, bár más és más tartalommal.

Külső okok

Ugyanígy a fenti belső okok mellett ez a helyzet a külső okokkal is, melyekből - mint mint már korábban láttuk - négy van.

Első mozgató

A három mozgatón - a saját természet, a forma és annak hiánya - mellett van még egy negyedik, mely valamennyi tárgy közt legelsőként mozgat mindent.

Önálló lényeg

A tárgyak részint önállóak, részint nem önállóak, s közülük az önállóak a lényegek. Ennélfogva ezek mindennek az okai, mert nélkülük a tulajdonságok és a mozgások sem lennének. Ilyen lényegi okok bizonyára a lélek és a test, vagy az ész, a törekvés és a test.

Az analóg módon azonos dolgok elvek

Egy másik értelemben analógia szerint minden dolognak azonos elvei vannak: a valóság és a lehetőség. Azonban ezek is különbözők a különböző tárgyaknál és különböző tartalmúak.

Analogikus okok

Bizonyos okokat mint általánosakat foghatunk fel, másokat viszont nem. Minden dolognak első elvei valami meghatározott ez meg ez, ami valóságosan létezik és egy másik meghatározott ez meg ez, ami lehetőség szerint létezik. Ezekben tehát nem láthatjuk a keresett általánost, az egyednek ugyanis az oka is egyed.

Az dolgoknak analógia szerint azonos okai lesznek: mivel minden dologban közös az anyag, a forma, a hiány, s a mozgás, mindezek azonban csak az általános fogalom szemszögéből azonosak.

Bizonyos értelemben a lényegek okai úgy foghatók fel, mint mindennek az okai, mert ha ezek megszűnnek, velük együtt megszűnik minden. A fő ok pedig a mozgató ok.

A mozdulatlan lényeg

Az egyik lényegtípus a mozdulatlan. Ez az örök, mozdulatlan lényeg szükségszerűen létezik. A lényegek ugyanis elsődleges létezők, így ha mind mulandó lenne, akkor minden mulandó lenne. Viszont lehetetlen, hogy a mozgásnak akár kezdete, akár vége legyen, hiszen mindig volt, így van az idővel is.

Ha pedig volna valami olyan tényező, amelyik tudna ugyan mozgatni és alkotni, de valósággal még sem teszi ezt, akkor mozgás sem volna. Feltehető ugyanis, hogy az, ami tud mozgatni, valóságosan még nem mozgat.

Nem segít, ha örökkévaló valóságokat tételezünk fel (pl. ideákat), hiszen nincs meg bennük az a képesség, hogy mozgást tudnak létrehozni. Olyan lényegre van tehát szükség, melynek sajátos valója a tevékenység, s azonfelül anyagtalannak és örökkévalónak kell lennie.

Csakhogy itt egy nehézség bukkan elő: ami tevékeny, a tevékenység képességét is bírja, ami ellenben ezt a képességet bírja, az nem mind tevékeny, ennélfogva a tevékenységet megelőzné a képesség. Azonban, ha ezzel így állna az eset, akkor semmi sem létezne, mert feltehető volna, hogy képes ugyan a létezésre, de még nem létezik.

Hiszen az anyag sem mozgatja magát, ezért kell valamilyen örök tevékenység. Viszont mi ennek az oka? Mert semmi sem mozog magától úgy, ahogy mozog, hanem kell, hogy mindig legyen valami, ami mozgatja. Továbbá melyik az első, eredeti mozgás?

Ha pedig azt akarjuk, hogy legyen keletkezés és elmúlás, akkor egy másik oknak is kell lenni: ez az egyik módon önmagában tevékeny, másik módon pedig másra való vonatkozásban, ez a más lehet valami harmadik vagy önmaga. Szükségképen az utóbbi feltevés a helyes, mert ez önmagának is oka meg a másnak is.

Az ég örökkévaló

Van valami, ami mindig mozog szüntelen mozgással és pedig körben. Ezt a tények tapasztalata is nyilvánvalóvá teszi. így tehát az első égi szféra, az állócsillagok köre, örökkévaló.

Az első mozgató szükségszerűsége

Van tehát valami olyan is, ami mindezt mozgatja. Mivel azonban a mozgó egyúttal mozgat, ennélfogva a középen is van valami, ami bár nem mozog, de mozgat, ez örökkévaló, lényeg és tevékenység egyszerre.

A törekvés és a gondolat tárgya mozgat így. Ezek ugyanis mozgatnak anélkül, hogy maguk mozgásban volnának. Ezek eredeti formájukban azonosak is. A vágy tárgya ugyanis az, ami jónak mutatkozik, az akarásé első sorban az igazi jó. Ha valamire törekszünk, az azért van, mert jónak tűnik, s nem azért tűnik fel valami jónak, mert törekszünk rá. Mert a kezdet a gondolkodás.

Az észt pedig a gondolkodás tárgya hozza mozgásba, az ész önmagában is tárgya a gondolkodásnak mint az elemi fogalmak egyik sorozata, melyen az első a lényeg, s különösen az egyszerű és a valóban létező lényeg.

De a jó és az önmagáért kívánatos a tárgyak ugyanazon sorozatba tartoznak, s ez első mindig a legjobb vagy ami hozzá hasonló.

A cél a mozdulatlan dolgok közé tartozik, kétféle cél van ugyanis: az egyik, ami meglétében jó, s a másik, ami a feléje való törekvést teszi jóvá. Az utóbbi tehát úgy mozgat, mint a szeretett lény, míg a mozgatott való másnak adja tovább a mozgást.

Ha tehát valami a mozgását kívülről nyeri, akkor lehetséges, hogy meg is változzon. így ha első tevékenysége térbeli mozgás, akkor erről feltehető, hogy ha nem is lényegére, de térbeli helyzetére nézve, megváltozik. De mivel van valami létező, mely úgy mozgat, hogy maga mozdulatlan és valóságos tevékeny létező, róla fel sem tehető, hogy megváltozik. A változások közül ugyanis első a térbeli mozgás, még pedig a körmozgás, s ezt az a mozdulatlan mozgató hozza létre. Ennek létezése tehát szükségszerű.

A szükségszerűnek többféle értelme van. Először jelenti a külső erőszakot, ami a benső hajlam ellen van, másodszor a feltételt, ami nélkül nincsen jó, s harmadszor azt, ami másképpen nem lehet, ami tehát feltétlen. Egy ilyen elvtől függ tehát az ég és a természet.

Élete olyan, mint a mienk abban a rövid időben, mikor a legjobbat érjük el. De mindig ilyen, ami nekünk persze elérhetetlen. Tevékeny léte csupa boldogság.

A magábanvaló gondolkodás tárgya a magábanvaló legértékesebb tárgy, s minél inkább magábanvaló az a gondolkodás, annál inkább ilyen a tárgya. Saját magát gondolja az ész, mikor megragadja a gondolat tárgyát, mert ő maga lesz a gondolat tárgya abban, ahogyan megragadja és elgondolja a tárgyat, s így azonos lesz az ész és a gondolatban megragadott tárgy.

A leggyönyörűségesebb és legjobb a tiszta megismerés. Ha tehát Isten azt a gyönyörűséget élvezi állandóan, amit mi néha-néha, akkor csodálatos! Ha pedig még nagyobb mértékben jut ez osztályrészéül, még csodálatosabb! S még az élet is megvan benne. Az ész tevékenysége ugyanis élet, ő pedig a tiszta tevékenység. S a magábanvaló tiszta tevékenység a legjobb és az örökkévaló élet. Tehát Isten az örökkévaló és tökéletes élő lény, ennélfogva az örökkévaló lét a tulajdona.

Van valami örök, mozdulatlan és az érzéki valóktól különálló lényeg. Semmi kiterjedése sem lehet ennek a valóságnak, hanem egységes és oszthatatlan. Mozgató hatást fejt ki ugyanis végtelen időn át, s véges lénynek nincsen végtelen ereje. Minden nagyság pedig vagy végtelen vagy véges. Ámde véges nem lehet, végtelen viszont azért nem, mert végtelen nagyság egyáltalában nem lehetséges. Továbbá, a benyomások iránt nem fogékony, minőségi változásnak nincs alávetve. Minden egyéb mozgás sorrendben a térbeli mozgás után következik.

Az örökké mozdulatlan lényegek és az ég

Vajon egy vagy több ilyen lényeg van?

Ha valami mozog, akkor kell, hogy valami mozgassa, de az első mozgatónak önmagában mozdulatlanak kell lennie. Az örökkévaló mozgás pedig örökkévaló mozgatótól, s az egységes mozgás egy mozgatótól származhat.

Azonban azt látjuk, hogy a mindenségnek egyszerű mozgásán kívül vannak még más örökkévaló mozgások, a bolygóké, melyek örökké és megállás nélkül mozognak körben kell tehát, hogy e mozgások mindegyikének önmagában mozdulatlan és örökkévaló valóság legyen a mozgatója.

Ugyanannyi természet szerint örökkévaló és önmagában mozdulatlan s az előbb említett oknál fogva kiterjedés nélküli lényegnek kell lennie, mint ahány ilyen mozgás van.

Viszont az égitestek mozgása több, mint azok száma. Összesen 55 féle ilyen mozgás van a csillagászat szerint.

Ez mai szemmel persze vicces, de Arisztotelész korában a csillagászat a csillagokat mozdulatlan testeknek tekintette, melyek az égbolttal együtt mozogtak, annak forgása miatt, míg a bolygókat örökké létezőknek és körpályán mozgóknak a Föld körül. Az ókori csillagászat 55 féle ciklikus mozgás alapján írta le az eget, s ennek alapján tudta meghatározni a Nap, a Hold és a bolygók mozgását.

Ha minden mozgás oka egy másik mozgás, akkor kell lennie egy végpontnak, ahonnan minden mozgás ered.

Égbolt csak egy van, így csak egyetlen dolog mozog folyamatosan és állandóan. Egy tehát mind fogalmára, mind számára nézve az első mozdulatlan mozgató. S az örökké és folytonosan mozgó valóság is egy, tehát a világ is csak egy.

Az isteni gondolkozás

A tapasztalatunk körébe eső dolgok közül az észtevékenység a legistenibb. Isten nem gondolhat azonban úgy, ahogy az ember, mert ebben az esetben a gondolkodás csak képessége lenne és nem lényege. De így nem lenne a legtökéletesebb lény.

Továbbá: akár a gondolkodó képesség, akár a gondolkodás tevékenysége az ő lényege, mi lehetne gondolatainak tárgya, mint saját maga? Nyilvánvalóan egy tökéletes entitás nem gondolkodhat tökéletlen dolgokról.

A tudásnak, az észlelésnek, a gondolkodásnak mindig más a tárgya, mint ami saját maga, kivéve ha a gondolkodás tárgya nem anyagi. Ami nem anyagi, az oszthatatlan. Az emberi gondolkodás az időben zajlik, az örökkévalóságban való gondolkodás viszont saját magát alkalmazza tárgyként.

A világrend

Hogyan tartalmazza a világegyetem természete a legmagasabb jót? Mind különállóként, mind a dolgok rendjét illetően, de leginkább különállóként, mert attól függ a rend. A világban minden egyfajta rendet alkot, de nem egyforma módon. Egy célnak van minden alárendelve, s minden rész kiveszi a maga részét a rendből.

A XIII. és XIV. könyv tárgya legnagyobb részt a matematika, itt erősen rövidíteni fogok.

Matematika, egység

A matematika tárgyai nem léteznek az érzékelhető valóságban. Azonban önállóan sem létezhetnek, mert csak az anyaggal együtt lehetségesek.

Az egységek összeadhatók, az egység része a kettősségnek, a hármasságnak, stb. Minden egység egyesíthető és egymástól nem különbözik, így jön létre a matematikai szám.

Azt se mondható, hogy az egység és a szám megkülönböztethetők a mennyiségi kategóriáján belül, ugyanis a számok csak a mennyiségi kategóriában különböztethetők meg, míg az az egység nem, mert ha így lenne, akkor két, ugyanannyi egységet tartalmazó szám is különbözne egymástól. Nem lehet minőségi különbség se, hiszen a számok együtt járnak a mennyiséggel, pl. a kettes szám kétszerest jelent.

Az egység anyag, míg a szám a formája. Másrészt az egység a kettősség előtt van.

A nagyság a tárgyakban lévő nagy és kicsi anyagához viszonyított, a szám viszont oszthatatlan egységekből és nem nagyságokból áll. A számok azonban nem létezhetnek a nagyságrendtől függetlenül, hiszen minden egyes szám nagyobb vagy kisebb lehet egymástól. Szorosan összefügg tehát egymással a két szempont.

A számok az érzéki tárgyakban vannak, de azok nem származnak tőlük.

Az egység nem lehet alapelv, az első mozgatónak a jónak kell lennie. A számok sem lehetnek a dolgok hatékony okai, mert valójában ezek anyagok, nem képviselik a dolgok lényegét. A számok nem különülnek el az érzéki dolgoktól, s nem is a dolgok kezdetei

A számok tehát nem képesek megmagyarázni a dolgok létezését, mert az anyagban vannak, attól nem választhatók el.

Az egység leginkább a dolgok mérésének fogalma. Ahogy a mennyiség is. Tehát az egység egy bizonyos mennyiség mértéke.

Az ideák és az ellentétek

Az ideák nem okozhatnak mozgást. Valójában az idea nem szükséges feltétele semmi létrehozásának. Továbbá, az ideák se nem keletkeznek, se nem pusztulnak el, így nem lehetnek okok se.

Az ellentétek se lehetnek alapelv, mert nem léteznek ellentétek a dolgok előtt. Az ellentétek mindig a dolgokban vannak, azok jellemzőiként.

Ha az örök lények elemekből állnak, akkor anyagiak, mert ami elemekből áll, az anyagi. Ami azonban anyagi, az lehetőség szerinti. Ami viszont lehetőség szerinti, az nem lehet örök.

Ha azonban ezek a lények anyagiak, mindkettő létezhet, és nem létezik, mert az anyag hatalom. Ezért a nem-lét fogékonnyá válása nem lenne örökkévaló, és nem lehet elemek, vagy nem alkotható.

A nemlétezés

A nemlétezés két dolog lehet: a hamisság és a lehetőségszerű létezés.

Sokaság

Hogyan létezhet sok lényeg? A lényeget összekötve a mennyiséggel, látható, hogy a dolgoknak csak egyik jellemzőjük a lényeg.

*

Most pedig megkísérlem az egész mű lényegének lényegét összefoglalni kb. egy A4-es oldal terjedelmében:

Az ember természetes törekvése a tudás. A tudomány az általánosított tapasztalat útján levont rendszerezett, elméleti tudás.

Az első filozófia (metafizika) az a tudomány, mely a legáltalánosabb az összes közül, s a létezőt csak mint létezőt vizsgálja, annak alapelveit, alapokait. A létező mint létező jelentése: a létező dolog lecsupaszítva minden járulékos jellemzőjétől. Magábanvaló jellemző az, ami a dolog kötelező eleme, mely nélkül a dolog nincs, járulékos jellemző pedig az, ami csak hozzáadott jellemzője a magábanvaló dolognak. A magánbanvaló dolog azonos annak lényegével.

A 4 ok: anyagi ok, formai ok, ható ok, célok. A korábbi filozófusok csak egy-egyet vettek figyelemben, esetleg kettőt ezek közül. Arisztotelész szerint csak a 4 együtt ad kielégító magyarázatot. Mind a 4 ok tekintetében kell lennie valamilyen végső és örök alapnak.

Van egy általános alapelv, mely minden tudomány módszertani alapja: ez az ellentmondásmentesség elve.

A létező kérdése a létező lényegének kérdése, nem figyelembe véve a létező járulékos tulajdonságait. Ez a létező mibenléte.

A mibenlétet a rá vonatkozó fogalom, meghatározás jelöli meg. A mibenlét azonos a magukban való dolgok esetében azok lényegével.

Ez a meghatározás egy részekből álló fogalmi állítás, mely csak a formára vonatkozik, nem az anyagra, s csak az az általánost jelöli, nem az egyedit. Az anyag azonban szükséges, s 2 féle lehet: érzékelhető és elgondolható. A meghatározás az általánosra vonatkozik.

A dolgok keletkezése egy adott eleve már létező forma eleve létező anyagba helyeződése. A mibenlét valójában éppen ez a forma, a dologban lévő forma alakjában, de nem anyagi, hanem oksági értelemben.

A létezés két értelme: a lehetőségszerűség és a valóságszerűség. A lehetőségszerűség egy adott változás képessége. A valóságszerűség a megvalósult lehetőségszerűség és korábbi. A lehetőségszerűség az anyaghoz kötődik, a valóságszerűség a formához. Arisztotelészmél nem kérdés a dolgok eredete, nincs nála teremtés: az anyag és a fogalom örök dolgok, viszont ezek különbözévé válása, azaz a mozgás/keletkezés kérdése számára az alapvető kérdés, azaz a mindig meglévő örök dolgokból miért lett más.

Azaz a lényeg a forma mint ok, mely azonban nem egyedileg, hanem általánosan (faj szerint) határozható meg, az a fogalmi elem, továbbá az anyag, de csak mint lehetőség. Az egyedi dolog lényege annak mibenléte, melyet fajilag határozunk meg.

Szükséges egy mozdulatlan első mozgató, mely elindította mozgást/keletkezést, ez egyúttal a formák formája is.

A Kettős Mérce neve álbaloldali, ultraliberális média érdekes cikket közöl.

Címe: Orbán nem elnyomott Európában, hanem a vadkapitalizmus erős embere.

Na most, van itt egy kis hitelességi gond. Ugyanez a média teljes mértékben kiállt a ballibek mellett a választási kampányban, mely során a ballibek éppen az ellenkezőjét állították: Orbán üldözi a külföldi tőkét, s minden bajok oka, hogy Orbán saját hazai tőkéseket akar a nyugati multitőke helyett.

De hagyjuk ezt, mert van valami még furcsább. Mégpedig az, hogy különösen érdekes a cikk utolsó mondata: "ez az a helyzet, amely meghaladásával hosszú távú, fenntartható jólétet tudunk teremteni Magyarországon", az "ez" alatt azt értve, hogy az országban a külföldi tőke dominál, s emiatt nincs esély a bérek jelentős növekedésére. Itt a gond az, hogy a mondat kivételesen igaz, viszont teljesen szembemegy azzal a ballib alapdogmával, hogy a külföldi tőkére épített gazdaság az út az üdvözítő jövőhöz.

Most akkor mi van, tessék mondani! Azért kell megdönteni azonnal Orbán "diktatúráját", mert nem fogad szót a nyugatnak, vagy azért mert szót fogad neki?

Tegyük hozzá, a cikket nem egy véletlenül odakeveredett vendégszerző, hanem maga a főszerkesztő Jámbor András írta.

Haragudni fog Soros gazda ezért a fejetlenségért.

Amikor egy ballib bérblogger cikket ír, majd azt törli a kommentek miatt, de ez az infó nem jut el az Indexhez, akik képesek a törölt cikket is feltenni a címlapra.

Ostoba cikk a Népszavában, de érdemes olvasni, mert kiválóan felmondja a ballib mítoszokat a témában.

Lássuk a cikk főbb abszurd állításait:

"Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál."

Nos, nem, nem maradhattunk ki. Magyaország nem volt akkor független ország, s a külpolitikai döntésekbe a magyar kormányzatnak csak részben volt beleszólása.  Az osztrák félnek pedig fontosabb volt mindennél Németország törekvéseinek támogatása.

Hozzáteszem: Magyarországnak nem állt érdekében ez a háború, szóval miféle nacionalizmus vagy irredentizmus? Akkoriban a magyarok közül csak a csángók voltak a határon túl, Romániában, Románia pedig éppenhogy semleges állam volt a háború első 2 évében.

"Az elszakított területek lakosságának kétharmada nem magyar volt, és azok a nemzetiségek, akik többségben éltek az elcsatolt területeken, boldogok voltak, hogy elszakadhattak Magyarországtól. Ez a tragédia. Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bánt velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne."

Az állítás első fele persze igaz, a magyarországi kisebbségek örültek Trianonnak. Mert ők is nacionalisták voltak, mint a magyarok. A szerző kettős mércét alklamaz: a nem-magyarok nacionalizmus, úgy tűnik, pozitívum, míg a magyaroké meg negatívum, furcsa...

A második fele az állításnak viszont teljesen téves. A valóság az, hogy semmilyen kisebbségi politikával nem lehet harcolni az ellen, ha egy kisebbség eleve el akar szakadni az országtól. Példaként lásd a mai katalánokat. Katalónia olyan mértékű autonómiával rendelkezik, hogy szinte már önálló állam, s lám, mégis önálló államot akarnak. Nos, Magyarországon ugyanez volt, a délvidéki szerbek Szerbiához akartak csatlakozni, az erdélyi románok Romániához, az autonóm Horvátország el akart szakadni, stb. A magyar nemzetiségi politikai bármit is tett volna, ezen változtatni nem tudott volna.

Végül az aktuálpolitika:

"Ezért a magam részéről elutasítom, hogy a fideszes-jobbikos parlamenti többség – visszaélve a trianoni békeszerződés következtében más államokban kisebbségi helyzetbe került magyarokkal való természetes együttérzéssel – politikai gesztusokkal, az állampolgárság és a választójog határon túliakra való kiterjesztésével, a Jobbik részéről a területi revízió követelésével mérgezi Magyarország és szomszédai, illetve az anyaországi és kisebbségi magyarok kapcsolatát."

A 90-es évek ballib dogmái ezek, hogy legyünk kicsik. A történelem viszont másra tanít: csak az lehet sikeres, aki kiáll érdekeiért, azokat hangoztatja.

Sokban szimpatizálok az újbaloldallal.

Az mindenképpen hatalmas eredmény, hogy sikerült hátat fordítaniuk sok esetben a hagyományos, liberálissá züllött baloldalnak. A gond az, hogy ez a hátat fordítás nem elég határozott, ezért sokszor nem tűnik hitelesnek.

Magyarországon az újbalosok persze marginális csoport. Szavakban persze vannak ilyenek. Ezek nagy része eleve álbaloldali színliberális, mondjuk talán erre a legjobb példa Jámbor András megmondóember és köre, gyakorlatilag a Kettős Mérce szerkesztósége - náluk baloldali érvek csak akkor merülnek fel, ha éppen így lehet a legjobban orbánozni, de a ballibekkel szemben összefogás van minden szinten. Gyakorlatilag TGM is ide sorolható, bár ő legalább őszinte, a Kettős Mércéhez képest. Aztán vannak olyanok is, akik valójában kommunisták, csak magukat ma már újbalosoknak is nevezik, pl. az Eszmélet köre vagy az Új Egyenlőség (vannak más, még kisebb csopotok is). Ez a két társaság mérföldekkel áll a Kettős Mérce féle majmok felett, ezt el kell ismerni mindenképpen. De így is indokolt velük az óvatosság: az Eszmélet képtelen bármilyen kritikára a ténylegesen létezet kommunista államokkal szemben, a nyilvánvaló bűnöket is igyekeznek eltussolni, az Új Egyenlőség pedig masszívan kultúrliberális. Amiben viszont rendkívül hasznosak: mindkét csoport határozottan rámutat, hogy a ballibek nem baloldaliak.

A másik gond, hogy - mint ezt az előbb jeleztem - ezek a mozgalmak szinte mindig ultraliberálisak a kulturális tengelyen, ebben sokszor felülmúlva a hagyományos baloldalt is. Ez pedig a nagytőkéhez köti őket. A gazdaságpolitikailag antiliberális, kulturálisan liberális újbal bizony kőkeményen segíti a gazdaságpolitikailag liberális, kulturálisan liberális erőket. Erről szól a nagytőke és progresszió összefonódása. Ezt szokták - tévesen - a fideszesek kultúrmarxizmusnak nevezni.

Szóval összegezve: míg a hagyományos baloldal abban falaz a nagytőkének, hogy teljesen átállt a tőke oldalára a tőke és a munka harcában, addig az újbalosok abban falaznak a nagytőkének, hogy azt kulturálisan legitimálják.

Mára a nagytőke és a progresszió összefonódott. A legnagyobb kizsákmányolók a progresszió élén állnak. Lásd, Amerikában a nagytőke homoklobbizmus, a bangladesi telephelyén meg extraprofit a gyerekmunkásokkal.

Szóval értékelem a újbalosok szerepét a liberális gazdaságfilozófia rombolásában, de távolságot tartok tőlük mégis a kulturális liberalizmusuk miatt. Kicsit úgy vagyok velük, mint az újjobbal, mely - helyesen - elveti a nacionalizmust, de valamiféle bizarr középkorpárti alapon, s parttalan miszticizmusba téved a racionalitás szintén helyes elutasítása okán.

A populizmus mégis valami más, nem azonosítható egyikkel se.

Születésnapomra:

Három lény él lelkem mélyén évtizedektől:
Békés birca, sötét farkaslény, jókora medve,
Bölcsen okos, bár kissé furcsán ótvar a birca,
Nem kegyes, ütlegel, ordít, dúl, birkózik a lompos,
Udvarias, félénk, sőt kedves a marcona mackó.

Kérdezik: élhet-e együtt három hősi e szóló?
Éjszaka a mély fátylak alatt az idilli, a béke,
Reggel súlyos néha a kollektív lebegés, bú,
A természetes, a szép és az igaz hatalom szól,
S így az felső akarat mindent lenyomó jó.

Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy egyes magyar ballib médiák letiltanak, mert kellemetlen számukra valamely hozzászólásom.

Persze ebben is sokféleség van. Van, aki teljesen tilt, van aki csak részben (pl. a HVG csak a belső kommentrendszerükről tiltott le, a Facebookról nem).

Viszont nem kifejezetten ballib média ritkán szokott letiltani.

Ezért is hírértékű, hogy a magát határozottan nem ballibnek mondó Magyar Hang letiltott. Az ok: kicsinyesség, képtelenek voltak elviselni, hogy rossz értékelést adtam róluk.

Hozzáteszem, sose értettem, miért zavarna bárkit is az ellenvélemény. Dehát ezek liberálisok, akikeket rémiszt a szabad vélemény...

ha valaki le van tiltva, az onnan látható, hogy számára nincs jelen a Like gomb

Én imádom a Kálmán Olgát. Szóval kicsit sajnálom is most.

Ahogy nyomja teljes beleéléssel a ballib lemezt, a tényektől nem zavartatva magát - ez már mestermű. Ráadásul antifeminista nő a gyakorlatban, azaz mindig ügyel a külsejére, szóval látványnak kellemes.

A legszebb pillanatok a beszélgetéseiben, amikor a meghívott vendég bármiben eltér a ballib kánontól. Az ilyen dolgokat Olga személyes sértésként éli meg, ilyenkor durcás kamaszlánnyá vedlik vissza, akinek nem vették meg szülei a vágyott ruhát.

Az ATV-n a Krug Emília próbálja utánozni az Olgát, néha be is jön neki, de fiatalabb, így még nem érte el a nagy mesternőt.

Egyébként ha én médiamilliárdos lennék, sose törekednék ilyen csatornára, mely állítólag független, ami a valóságban mindig függést jelent. S nem azt csinálnám, hogy a műsorokba meghívnék egymással ellentétes véleményű embereket (ezt sok csatorna csinálja, bár éppen a Hír Tv-re nemigen volt jellemző az utóbbi időben, onnan minden fideszes ki volt tilva, a vita legfeljebb a Jobbik és a ballibek közt mehetett). Hanem azt tenném, hogy maguk a műsorvezetők lennének egymással ellentétes véleményűek.