Előző, az apostoli kereszténységet felületesen és igencsak elnagyoltan bemutató írásomban szóba került, hogy az 5 nagy egyházi központ vezetői közül 3 címét többszörösen több személy is magáénak vallja.

Most ezt szeretném kicsit részletesebben bemutatni.

A khalkedóni ortodoxok azok, akik elfogadták a khalkedóni zsinat (451) döntéseit, őket a magyar köznyelv - tévesen ill. pontatlanul - "görögkeletinek" vagy "pravoszlávnak" is szokta nevezni, de a helyes - és szerencsére egyre inkább terjedő - név az "ortodox".

Értelemszerűen a nem-khalkedóni ortodoxok pedig azok, akik a khalkedóni zsinat döntéseit nem fogadták el. Az ő közkeletű nevük "monofizita" (ami egyébként téves, mivel a nem-khalkedóni ortodoxok nem vallanak monofizita nézeteket) vagy "miafizita" (ez legalább teológialag pontos) ill. "ókeleti" (sajnos ez sem teljesen pontos név). Nem gond őket is egyszerűen "ortodox" névvel illetni, ha tudjuk és nem felejtjük el, hogy kétféle ortodox van. Mivel a két ortodox irányzat közti megbékélés és újraegyesülés napirenden van immár 40 éve, nem kizárt, hogy a közeljővőben - akár már 10-15 éven belül - valóban nem lesz többé kétféle ortodox, így a 15 jelenlegi khalkedóni ortodox részegyház és 6 jelenlegi nem-khalkedóni ortodox részegyház helyett egyszerűen 19 ortodox egyházról fogunk beszélni. Igen, nem tévedés, ez esetben 15 + 6 = 19.

Amikor khalkedóni kereszténységről beszélünk, ez a nesztoriánusokon és a nem-khalkedóni ortodoxokon kívüli többi apostoli irányzatot jelöli. Praktikusan és e rövid cikk céljaira: khalkedóni keresztény = khalkedóni ortodox + katolikus.

A Keresztény Egyházban az ókor vége felé alakult ki az az állapot, hogy 5 püspökség körül szerveződött meg a Római Birodalom területén az egész egyházi struktúra.

Ez az 5 püspök adminisztratív értelemben "feljebbvalója" lett a környező területek püspökeinek is. Az 5 püspök a római pápa (pátriárka), a konstantinápolyi pátriárka, az antiókiai pátriárka, az alexandriai pápa (pátriárka) és a jeruzsálemi pátriárka. (A Római Birodalom területén kívüli keresztények pedig 4 autonóm szervezeti egységbe tömörültek, ezek az antiókiai pátriárka - erősen névleges - főhatalma alatt álltak.)

A katolikus értelmezés a fentieket vitatja, a katolikusok szerint ugyanis a római pátriárka (római pápa) hatalma a saját részegyházán (a Római Egyházon) kívül kiterjed mint legfelsőbb egyházfő az egész Egyházra. A katolikus értelmezést a többi apostoli keresztény irányzat nem fogadja el, szerintük olyan, mint legfelsőbb egyházfő sosem létezett az egyházi gyakorlatban. Az egyházi hagyomány, sőt az írásos korai egyházi források NEM támasztják alá a katolikus értelmezést. A niceai zsinat 6. kánonja pl. kimondja:

"Az ősi szokások Egyiptomban, Líbiában és Pentapoliszban érvényben maradnak, s az alexandriai püspök hatáskörrel rendelkezik ezeken a területeken, ugyanolyan módon, ahogy ez a római püspök esetében is történik. Hasonló módon történik ugyanez Antókiában is és a többi tartományban, minden egyház megtartja szokásos jogait."

Mai szempontból visszanézve az 1500-1600 évvel ezelőtti állapotba, kicsit leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a Római Egyházból származnak a mai katolikusok, a Konstantinápolyi Egyházból és a Jeruzsálemi Egyházból a mai khalkedóni ortodoxok, az Alexandriai és az Antiókiai Egyházból pedig a mai nem-khalkedóni ortodoxok. Ez azonban valóban csak durva leegyszerűsítés.

De most lássuk a bevezető után, hogy miért van több alexandriai pápa, több antiókiai pátriárka és több jeruzsálemi pátriárka és pontosan hogyan is alakult ki ez a helyzet!

Alexandriai pápa (pátriárka)

Történelmileg a szakadás a khalkedóniak (mint említettem, ez akkor nem csak a mai khalkedóni ortodoxokat foglalta magában, hanem a mai katolikusokat is természetesen) és a nem-khalkedóni ortodoxok között 451-ben következett be, az alexandriai pápai (pátriárkai) cím ez időpontttól kezdődően vita tárgyát képezte a két irányzat között.

Azonban egészen 536-ig mindig csak egy személy volt a pátriárka, egyszer a egyik, másszor a másik irányzatból, annak függvényében, hogy éppen melyik irányzat tudta saját jelöltjét a pápai trónhoz juttatni.

Tudni kell, hogy ezen időszak alatt az állam elsősorban a khalkedóni irányzat mellett állt, míg az Alexandriai Egyház területén a papok és a hívek többsége a nem-khalkedóni irányzatot favorizálta.

A végleges szakadás csak 536-ban következett be, Az  utolsó közös alexandriai pápa az 535-ben megválasztott I. Teodósziosz volt, akit 536-ban I. Jusztiniánusz császár leváltatott, életfogytig tartó száműzetésre ítélt, majd új pápát választatott I. Pál személyében. A nem-khalkedóni irányzat az új választást nem ismerte el, Teodószioszt tartotta továbbra is, egészen 567-ben bekövetkezett haláláig a legitím pápának, majd új pápát választott. Tehát ez időponttól kezdődően van - mind a mai napig - két alexandriai pápa, az alexandriai kopt pápa és az alexandriai görög pápa.

A két irányzat között a hitelvek mellett etnikai különbség is volt. Míg a helyi kopt lakosság elsősorban a nem-khalkedóni irányzatot támogatta, addig az egyiptomi görög diaszpóra és az egyéb elgörögösödött hívek pedig a khalkedóni irányzatot. A koptok a khalkedóni irányzat híveire mint az "idegen" bizánci császár helyi embereire is tekintettek. Egyiptom VII. században kezdődött arab meghódítása után mind a görög, mind a kopt lakosság lassan arabizálódott, így az etnikai különbségek nagy részben megszűntek, bár egy néhány tízezer fős görög kisebbség mind a mai napig megmaradt Egyiptomban. Ma már mindkét irányzat hívei elsősorban arab anyanyelvűek, s az istentiszteletek is elsősorban arab nyelven történnek, az eredeti görög és kopt nyelv elsősorban csak ünnepélyes istentiszteleti nyelv, ez nagyobb mértékben a koptokra igaz, kisebb mértékben a görögökre is, ahol - mint említettem - a hívők egy kisebb része mind a mai napig görög nemzetiségű.

A tervezett ortodox egység megvalósulása esetében, a khalkedóni és a nem-khalkedóni alexandriai ortodoxok (a "görögök" és a "koptok") egyházi struktúrája egyesülne, a két irányzat püspökei egy testületbe kerülnének, s közösen történne a pápaválasztás. Ez a gyakorlatban természetesen azt jelentené, hogy a sokkal nagyobb nem-khalkedóni irányzat "elnyelné" a khalkedónit, azaz a jelenlegi khalkedóni ("görög") irányzatból egy püspökség lenne a kopt pápa alatt. A két egyház egyébként már most kíváló kapcsolatban áll egymással, egymást elismerik 2001 óta hivatalosan is, az újraegyesülés előtt álló legtöbb akadály már el lett hárítva.

Igényei jelzésére a római pápa 1215-ben megalkotta az alexandriai latin pátriárkai címet, ezzel létrehozva a harmadik alexandriai pápaságot Ez a helyzet egészen 1964-ig tartott, amikor a Vatikán eltörölte ezt a tisztséget. Az alexandriai latin pátriárkai cím, létezése alatt, mindvégig jelképes volt, az alexandriai latin pátriárka székhelye mindvégig Rómában volt, a gyakorlatban ez valamelyik bíboros tiszteletbeli címe volt valamely valós egyházvezetői címe mellé.

Az eltörlés oka többek között az is, hogy eredeti célja szempontjából okafogyottá vált egy Róma-párti alexandriai latin pápaság, hiszen időközben a Kopt Egyház egy kis frakcióját (alig kétezer főt) a római pápa 1741-ben sikeresen a maga oldalára állított, az így létrejött Kopt Katolikus Egyház vezetőjének alexandriai pátriárkai címe ezek után - mind a mai napig - kellőképpen jelzi a katolikusok igényét a címre.

A mai helyzet:

A nem-khalkedóni ortodox alexandriai pápa (a kopt pápa) alá tartozó egyház - a Kopt Ortodox Egyház - tagsága kb. 16 millió fő, ebből kb. 12 millió Egyiptomban van, így tehát Egyiptom lakosságának kb. 15 %-a kopt keresztény. A tagság többi része Afrika más országaiban található (a kopt pápának a nem-khalkedóni ortodox irányzaton belül  kizárólagos joghatósága van egész Afrikára, Etiópiát és Eritreát leszámítva), valamint az - elsősorban észak-amerikai - kopt diaszpórában.

A koptok jelentős missziós tevékenységet is kifejtenek, Afrikán kívül is, elsősorban az USÁ-ban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Egyik erősen fejlődő autonóm részegyházuk a Brit Ortodox Egyház, mely angol nyelven folytat missziós tevékenységet elsősorban az anglikán hitből, annak elvilágiasodása miatt, kiábrándult hívei között.

A Kopt Egyháznak komoly befolyása van Egyiptomban. Többek között sikerült kiharcolnia az egyháznak, hogy 2002 óta a Karácsony és a Húsvét Egyiptomban munkaszüneti nap legyen. (Egyiptom így a 4. muszlim ország lett - Szíria, Libanon és Jordánia után -, ahol valamely keresztény ünnep hivatalos munkaszüneti nap.)

A khalkedóni ortodox alexandriai pápa alá tartozó egyház  -  az Alexandriai Görög Ortodox Egyház -  tagsága kb. 1,5 millió fő, ebből kb. 300 ezer fő él Egyiptomban. A tagság itt is elsősorban helyi (Egyiptomban tehát arab), azonban Egyiptomban a tagság közel harmada mind a mai napig görög nemzetiségű. Az egyház vezetésében szintén mind a mai napig a görög nemzetiségűek dominálnak. A khalkedóni ortodox irányzaton belül az egyháznak kizárólagos joghatósága van egész Afrikára, ez az egyetlen kontinens, ahol a khalkedóni ortodoxok képesek voltak egymással megállapodni e tekintetben. (A világ sok országában többszörös, egymással párhuzamos ortodox joghatóság van, ami kánonjogilag elvileg teljesen megengedhetetlen lenne. Magyarország erre az egyik példa, ahol 5 khalkedóni ortodox részegyház fejt ki párhuzamosan tevékenységet, a csúcspélda pedig az USA, ahol tíznél több a párhuzamos joghatóság.)

A katolikus alexandriai pápa alá tartozó egyház - a Kopt Katolikus Egyház - tagsága kb. 150 ezer fő. A tagság itt is elsősorban arab anyanyelvű, az egyház is elsősorban az arab nyelvet használja istentiszteli nyelvként.

A két ortodox egyház központja mind a mai napig Alexandriában van, a katolikus koptok székhelye pedig Kairó.

A pontosság kedvéért megemlítem, hogy a Melkita Egyház vezetője is használja az alexandriai pátriárkai címet, azonban ez nagyrészt névleges cím, a melkitákról a következő, az antiókiai pátriárkáról szóló részben lesz szó.

Mindenesetre elmondható, hogy így 4 darab alexandriai pápa van jelenleg, közülük 3 tényleges, 1 névleges.

Antiókiai pátriárka

Történelmileg a szakadás a khalkedóniak és a nem-khalkedóni ortodoxok között 451-ben következett be, az antiókiai pátriárkai cím ez időponttól kezdődően vita tárgyát képezte a két irányzat között. Azonban egészen 518-ig mindig csak egy személy volt a pátriárka, egyszer a egyik, másszor a másik irányzatból, annak függvényében, hogy éppen melyik irányzat tudta saját jelöltjét a pátriárkai trónhoz juttatni. A végleges szakadás csak 518-ban következett be, ez időponttól kezdődően van két alexandriai pátriárka, az antiókiai szír pátriárka és az antiókiai görög pátriárka.

A végleges szakadás története erősen hasonlít az Alexandriánál leírtakhoz. Azutolsó közös antiókiai pátriárka az 512-ben megválasztott Szeverusz, akit 518-ban I. Jusztinusz császár (nem keverendő I. Jusztiniánusz császárral, aki az utóda volt) leváltatott, majd új pátriárkát választatott Pál pátriárka személyében. A nem-khalkedóni irányzat az új választást nem ismerte el, Szeveruszt tartotta továbbra is, egészen 538-ban bekövetkezett haláláig a legitím pátriárkának, majd 6 évvel később új pátriárkát választott. Tehát ez időponttól kezdődően van - mind a mai napig - két antiókiai pátriárka van, egy szír és egy görög.

A keresztes hadjáratok alatt a római pápa kihasználta a kínálkozott helyzetet, s 1098-ban saját emberét ültette az antiókiai görög pátriárka trónjára. Ez már az 1054-es, katolikusok és khalkedóni ortodoxok közti egyházszakadás után történt, így itt már két egyház harcáról volt szó. A khalkedóni ortodoxok természetesen nem ismerték el a római pápa emberét, aki mint Antiókia latin pátriárkája lett ismert. A khalkedóni ortodoxok a címet fenntartották, bár ténylegesen elvesztették hatalmukat a pátriárkai trón felett. A khalkedóni ortodox antiókiai pátriárka Konstantinápolyban élt, száműzetésben, tehát pátriárkai címe nagyrészt névleges volt. Így tehát ezzel már három antiókiai pátriárkátus létezett: egy szír nem-khalkedóni ortodox irányzat (melynek tényleges székhelye ekkor már a muszlim irányítás alatt álló területeken volt),  egy görög khalkedóni irányzatú (száműzetésben Konstantinápolyban) és egy katolikus irányzat (az 1098-ban létrehozott antiókiai latin patriarkátus).

A helyzet 1268-ban változott meg, ismét a politika hatására. Ekkor a keresztesek elvesztették Antiókiát, aminek következtében az antiókiai latin pátriárka Rómába menekült, ezzel címe névlegessé vált. (A Vatikán a helyzetet hivatalosan 1964-ig fenntartotta, ekkor lett hivatalosan is megszüntetve az antiókiai latin pátriárkai cím.) 1269-ben a Konstantinápolyban száműzetésben lévő khalkedóni ortodox antiókiai pátriárka visszatért Antiókiába, s a 170 éven keresztül névleges titulus ismét valóssá vált. Érdekes, hogy a szír-arab ortdodox keresztényeknél a muszlimok számítottak a kisebbik rossznak a katolikus nyugathoz képest, s ez kölcsönös volt: a muszlimok a nyugatiakat kiűzendő betokadóknak tekintették, míg az ortodoxokat "csak" alacsonyabbrendű, de mégis csak megtűrt alattvalóknak.

A Vatikán azonban a helyzetbe nem nyugodott bele, a névleges latin pátriárkátus nem volt elég, tényleges egyházi hatalmat szerettek volna a térségben. A kedvező alkalom 500 évvel később meg is jelent a khalkedóni ortodoxok belviszálya folytán - az egyházak századokban gondolkodnak... Pontosan 1724-ben történt az eset, ekkor a khalkedóni ortodox Antiókiai Egyház püspökei VI. Cirill személyében új pátriárkát választottak. Az új pátriárka Róma-barát ember hírében állt, amit Konstantinápolyban nem tudtak értékelni. Bár a konstantinápolyi pátriárkának jogilag nem volt hatalma az antiókiai pátriárka felett, igyekezett minden befolyását bevetni az új antiókiai pátriárkaválasztás érvénytelenítése érdekében. A "befolyásbevetés" sikeresnek bizonyult, az antiókiai püspökök egy része új választást hirdetett, s Szilveszter pátriárka személyében új, immár "igaz ortodox" pátriárkát választottak. Cirill és hívei a helyzetbe úgyszintén nem nyugodtak bele, s végül 1729-ben elfogadták a római pápa segítségét, így unióra lépve Rómával. Az addig - a később tárgyalandó maronitákat leszámítva - egységes khalkedóni ortodoxokról egy jelentős rész leszakadt ezzel. Így 1724-től immár még egy antiókiai pátriárka jelent meg, immár két katolikus antiókiai pátriárka volt a még kettő keleti mellé.

Miután a Vatikán sikerrel járt a khalkedóni ortodox antiókiaiak megosztásában, úgy gondolta, hogy érdemes megpróbálni ugyanazt a másik egyházban is, a nem-khalkedóni ortodox antiókiaiak egyházában. A sikeres jezsuita missziók hatására, sikerült egy kis részt kiszakítani a nem-khalkedóniai ortodox antiókiai egyházból, létrehozva így a Szír Katolikus Egyházat. Immár lett egy ötödik antiókiai pátriárka, s a harmadik katolikus köztük.

A tervezett ortodox egység megvalósulása esetében, a khalkedóni és a nem-khalkedóni antiókiai ortodoxok (a "görögök" és a "szírek") egyházi struktúrája egyesülne, a két irányzat püspökei egy testületbe kerülnének, s közösen történne a pátriárkaválasztás. Ez a gyakorlatban természetesen azt jelentené, hogy a sokkal nagyobb nem-khalkedóni irányzat "elnyelné" a khalkedónit, azaz a jelenlegi khalkedóni ("görög") irányzatból egy püspökség maradna a szír pátriárka alatt.

A XIX. sz. végéig még jellemző volt, hogy a khalkedóni ortodox irányzatú egyházban a főpapság soraiban a görögök domináltak, bár a tagság már akkor is szinte kizárólag arab volt, ma már azonban ez sem érvényes, a papok soraiban is ma már az arab elem dominál. A két egyház között természetesen továbbra is különbség a - khalkedóni zsinat elismerésének kérdésén túl - az istentiszteleti nyelv, a khalkedóniak a görögöt, a nem-khalkedóniak az asszír-arámi-szír nyelvet használják, azonban manapság ez már csak ünnepélyes nyelv, az istentiszteletek a gyakorlatban mindkét egyházban arabul folynak. A két egyház egymással kíváló kapcsolatot tart fenn, oly mértékben, hogy ma már nem lehet az egyik egyházból áttérni a másikba, kölcsönösen elismerik egymás szentségeit és szertartásait, a vegyes házasságokat. A tényleges egyesülés akadálya, hogy mindkét egyház várja saját - khalkedóni ortodox és nem-khalkedóni ortodox - testvéregyházait, hogy teljes megállapodás szülessen az egyesülésről. Hozzá kell tenni a két ortodox szír egyházat sok kritika is érte a túl gyors egyesülési vágy miatt, mindkét oldalról, saját testvéregyházaik részéről. Egyesek ebben  muszlim hatást is feltételeznek: elsősorban a muszlim Szíria érdeke egy baráti, nagy, egyesült keresztény "arab egyház" létrejötte.

Azonban van még egy katolikus antiókiai pátriárka, a maronita pátriárka. A maroniták eredetileg a khalkedóni irányzatot támogattak a nem-khalkedónival ellentétben, s mivel emiatt üldözésben volt részük a térségben domináns nem-khalkedóniaktól, ezért a mai Libanon északi részére menekültek, itt egy sajátos zárt közösséget létrehozva. A VII. századtól kezdődően saját pátriárkát választanak, aki később mint az antiókiai pátriárka jogutódjaként szerepelt a maroniták hite szerint. A maroniták saját hitvallásuk értelmében mindigis a római pápa alá tartoztak, azonban ez tényekkel nem bizonyítható. A valószínűbb az, hogy elszigeteltségük és zártságuk miatt kapcsolatuk a többi khalkedóni ortodoxszal megszakadt, majd amikor a keresztesek megjelentek a térségben 1182-ben, elfogadták a római pápa főhatalmát és azt a későbbiekben is - mind a mai napig - megtartották.

A mai helyzet:

Jelenleg 5 darab antiókiai pátriárkát sorolhatunk fel.

Legtöbb híve a nem-khalkedóni ortodox ("szír") antiókiai pátriárka egyházának - Szír Ortodox Egyház - van, a hívek száma kb. 6 millió. A mai Szíria lakosságának kb. 10 %-a keresztény, a keresztények 80 %-a ehhez az egyházhoz tartozik. Jelentős tagság van emellett Indiában is - 1 millió fő körül - az antiókiai szír pátriárka alá tartozó Szír Malankara Ortodox Egyházban, mely a Szír Ortodox Egyház autónóm része.

A khalkedóni ortodox ("görög") antiókiai pátriárka egyházának - Antiókiai Görög Ortodox Egyház - kb. 1 millió tagja van. Szírián és a környező országokon kívül jelentős tagsága van az USÁ-ban is. Az Antiókiai Amerikai Ortodox Érsekség fontos missziós tevékenységet folytat ott.

Mindkét ortodox egyház központja immár évszázadok óta nem  - az időközben teljesen muszlim várossá vált - Antiókiában, hanem Damaszkuszban van.

Végül jöjjön a három katolikus antiókiai pátriárka. Mindhárom egyház ma már teljesen arab nyelvű, már istentiszteleti nyelvként még használják az asszír-arámi-szír nyelvet is, a melkiták pedig az asszír helyett a görögöt.

Legjelentősebb a Maronita Egyház, 3,5 millió taggal. Központja Bkerkében van, néhány kilométerre Bejrúttól. Libanon lakossága  kb. fele-fele arányban muszlim és a keresztény. A libanoni keresztények között a maronita a legnagyobb felekezet, a libanoni keresztények közel fele maronita (a többi libanoni keresztény 20 %-a khalkedóni ortodox, további 20 %-a egyén  - nem-maronita - katolikus, 10 %-a pedig egyéb keresztény, elsősorban nem-khalkedóni ortodox és nesztoriánus).

A katolikus Melkita Egyház tagsága kb. 1,3 millió fő, központja Damaszkuszban van.

Legkisebb a Szír Katolikus Egyház, Bejrút központtal és kb. 150 ezer tagsággal.

Jeruzsálemi pátriárka

Történelmileg itt a khalkedóni szakadás nem idézett elő közvetlen szakadást a pátriárkai trónon. A pátriárkai trón a khalkedóniak kezében maradt. A nem-khalkedóni ortodoxok 638-ban hoztak létre egy saját jeruzsálemi pátriárkátust, Jeruzsálemi Örmény Pátriárkátus név alatt, a városban és környákén élő örmények számára, ez mind a mai napig fennáll, mint a nem-khalkedóni ortodox Örmény Egyház automóm részegyháza.

Miután a keresztesek 1099-ben meghódították Jeruzsálemet, az ott székelő khalkedóni ortodox pátriárkát elűzték, aki Konstantinápolyba menekült. 1187-ben, miután az muszlimok visszahódították Jeruzsálemet, a khalkedóni ortodox pátriárka visszatért Jeruzsálembe, s azóta folyamatosan mind a mai napig a városban van a khalkedóni ortodox jeruzsálemi pátriárkátus székhelye.

Ami a katolikus jeruzsálemi pátriárkát illeti, székhelyét először Akkóba (a mai Izrael északi részén) tette át, majd miután 1291-ben Akkó is - az utolsó, keresztes kézben lévő föld a Szentföldön - muszlim kézre került, a szélhely Ciprusra került, majd onnan 1374-ben Rómába, ezzel névlegessé vált a jeruzsálemi latin pátriárkai cím. A Vatikán és az Oszmán Birodalom (ahová Jeruzsálem akkor tartozott) közti megállapodás értelmében, 1847-ben az évszázadokon át névleges latin pátriárkai cím ismét ténylegessé vált, azóta mint a Szentföldön élő katolikusok vezetője a jeruzsálemi latin pátriárkátus mind a mai napig fennáll.

A mai helyzet:

Legnagyobb a khalkedóni ortodox jeruzsálemi pátriárka egyháza - a Jeruzsálemi Görög Ortodox Egyház -, a hívek száma kb. 130 ezer. Ma már a hívek zöme arab, azonban a főpapság körében mind a mai napig a görögök dominálnak. A hivatalos görög istentiszteleti nyelv mellett az egyház ma már elsősorban az arabot használja.

A nem-khalkedóni ortodox Jeruzsálemi Örmény Egyház tagsága kb. 20 ezer, szinte kizárólag az izraeli és palesztínai örmény kisebbség tagjaiból kerül ki.

Legkisebb a katolikus jeruzsálemi latin pátriárka alá tartozó hívek száma, kb. 10 ezer a létszámuk. Sokáig a Vatikán idegeneket nevezett ki a pátriárkai székbe, 1987 óta azonban arab nemzetiségű papot nevez ki, mivel ma már a hívek túlnyomó többsége is arab, a jelenlegi latin pátriárka jordániai arab.

A pontosság kedvéért megemlítem, hogy a Melkita Egyház vezetője is használja a jeruzsálemi pátriárkai címet, azonban ez nagyrészt névleges cím, a melkitákról az antiókiai pátriárkáról szóló részben már szó volt.

Jelenleg tehát 4 darab jeruzsálemi pátriárkát sorolhatunk fel, közülük egy névleges cím.

Római pápa és konstantinápolyi pátriárka

Római pápa: ez a legegyszerűbb, hiszen ez egyezik a katolikus hívek számával, s ma már csak a Katolikus Egyház vezetője használja ezt a címet - eredetileg a konstantinápolyi pátriárka is használta az 1054-es egyházszakadás után, azonban a cím nincs használatban 1965 óta, amióta a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok visszavonták egymás kölcsönös kiközösítését.

Konstantinápolyi pátriárka:

- a khalkedóni ortodox konstantinápolyi egyház feje, egyben az egész khalkedóni ortodoxia tiszteletbeli feje, hívők száma: 3,5 millió,

- a nem-khalkedóni ortodox konstantinápolyi egyház (mely az örmény egyház autonóm részegyháza) feje, hívők száma: néhány ezer, hivatalosan is konstantinápolyi örmény pátriárkának nevezi magát.

Történelmileg létezett katolikus konstantantinápolyi pátriárka is, de 1965-ben a katolikusok hivatalosan megszűntették a címet (ami persze eleve csak jelképes volt), amikor a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok visszavonták egymás kölcsönös kiközösítését.

Egyes országok hivatalos nevét a magyar fordítás hibásan vagy pontatlanul adja át.

A legtöbb országnak van egy rövid, nem-hivatalos neve és egy hosszú, hivatalos neve. Lásd pl. Magyarország - Magyar Köztársaság.

Sok ország esetében a magyar nyelv két melléknévi alakot ismer: egyrészt az ország nevéből képzett alakot, pl. magyarországi, más részt az országnak nevet adó nép nevéből képzett alakot, pl. magyar.

Egyes országok a hivatalos nevüket az ország nevéből alkotott melléknévvel képzik, pl. Oroszországi Föderáció, azaz nem Orosz Föderáció. Más országok viszont az országnak nevet adó nép nevéből képzik hivatalos nevüket, tehát Olasz Köztársaság, s nem Olaszországi Köztársaság.

A gond szerintem az, hogy sok esetben a magyar nyelv az eredeti alakokat pontatlanul fordítja.

Az amerikai Külügyminisztérium pl. pontosan adja át minden ország nevének az angol változatát. Tehát pl. náluk Bulgária az Republic of Bulgaria, viszont Franciország meg French Republic, mivel az eredetiben is így van.

A magyar gyakorlat azonban ingadozó: nem követi az eredeti változatot nagyon sok esetben. Kérdés, hogy ez baj-e vagy nem. Sokak szerint ez nem baj, egyszerűen a magyar nyelv szegényesebb ebben a tekintetben, így a két alakot ugyannak tekinti.

Bizonyos esetekben azonban az illető ország nehezményezi a szerintük hibás magyar alakot. A Szovjetúnió széthullása utáni Oroszország esetében pl. а magyar alak ingadozott az Orosz Föderáció és az Oroszországi Föderáció között, majd mivel az oroszok kifejezetten politikai okokból az oroszországi alakot használták, ez el is terjedt a hivatalos forrásokban, majd többnyire a médiákban is, bár még manapság is lehet hallani azOrosz Föderáció alakot.

A másik közismert eset Németország. Az elterjedt alak Német Szövetségi Köztársaság, míg a kommunizmus idejében a budapesti nyugatnémet követség következetesen csak a Németországi Szövetségi Köztársaság alakot használta, sőt kifejezetten tiltakozott a Német Szövetségi Köztársaság változat ellen. Ma már, bizonyára, hiszen már nincs NDK, ez nem ad okot tiltakozásra.

Hozzáteszem: létezik egy hivatalos szerv is, mely ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ez a Földrajzinév Bizottság, mely jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik részlege. Én azonban úgy vélem, hogy nem következetesek a Bizottság döntései e tekintetben.

Vegyünk egy példát. Ausztriát. Az ország nevének - Republik Österreich - szó szerinti fordítása Köztársaság Ausztria, ami magyarul nyilván nem jó, hiszen ebben sorrendben ez magyarul értelmetlen. A magyar fordítás tehát Ausztria Köztársaság, azonban ez sem jó, mert magyarul kifejezetten rosszul hangzik, hiszen ez nem országelnevezésnek, hanem egy állításnak hangzik ("Ausztria köztársaság, s nem királyság"). Mivel angolul sem mondható az, hogy Republic Austria, ezért az angol hivatalos változat Republic of Austria. Ennek mintájára az a magyar alak, mely legjobban adja vissza az eredetit, az Ausztriai Köztársaság lenne. Azonban ez az alak szinte sosem fordul elő, mind hivatalosan, mind mindenhol másutt az Osztrák Köztársaság alak használatos. Az osztrákokokat ez pedig nem zavarja, annyira nem, hogy a Burgenlandban hivatalos kisebbségi nyelvként elismert magyar nyelven kiadott hivatalos osztrák okmányok is az Osztrák Köztársaság alakot használják.

A gond szerintem itt az, hogy eléggé szubjektív szempont az, hogy egy illető országot "zavarja-e" vagy nem hivatalos nevének a magyar fordítása. Ennél objektívabb támpontot kellene találni!

Mint megállapítottuk, az Ausztria Köztársaság alak teljesen idegen a magyar nyelvtől, s így nem is használható. Érdekes azonban, hogy amennyiben az ország neve egynél több szóból áll, ez már nem áll fenn, tehát pl. teljesen jól hangzik magyarul a Sierra Leone Köztársaság vagy a San Marino Köztársaság, nem kell helyette Sierra Leonei Köztársaságot vagy San Marinói Köztársaságot mondani.

Most lássuk az egyes eseteket! Időhiány miatt nincs lehetőségem mind a 192 ENSZ-tagállamot végigvenni, így csak az európai ENSZ-tagokat venném végig. Európát a legtágabb értelemben figyelembe véve, 49 európai ENSZ-tagállam. Mivel értelemszerűen Magyarországot nem kell felsorolnom, marad 48.

Először is lássuk azokat, melynek NINCS hosszú nevük, azaz a rövid és hosszú név ugyanaz. Ezek, mivel nincs mit lefordítani, nem is jelentenek problémát. Pl. Románia, melynek hivatalos neve egyszerűen Románia. A teljes lista:

A következő csoportban azok vannak, melyeknek a nevük egynél több szóból áll, azaz fordítható nevükAusztria Köztársaság módra. Ezek a következők:

A következő csoportban azok vannak, melyeknél magyarul az országnévből és a népnévből alkotott melléknév szerencsésen ugyanaz. A következőkről van szó:

A fentiek közül Moldávia esete érdekes, mert itt a moldáv, moldován, moldvai szavak is léteznek, de az ország esetében szerencsésen a moldovai terjedt el, így ide soroltam be az országot, bár kétségtelenül ez egy határeset.

Egy különleges esetre a fentiek szintén külön kitérnek, ez Belarusz. A Bizottság szerint az ország magyar neve Fehéroroszország, hivatalos neve pedig Fehérorosz Köztársaság. Hála Istennek ez az alak nem terjedt el, a Bizottság döntéseit vakon követő, erősen dilettáns magyar Wikipédián kívül szinte sem használja, de még ott is vitatottnak van megjelölve a Fehéroroszország alak!

Ami pedig az ország hosszú nevét illeti, a Bizottság a Fehérorosz Köztársaság alakot szorgalmazza, ami meglehetősen furcsa, hiszen ha Oroszországnál az általuk is támogatott alak oroszországi, s nem orosz, akkor miért gondolják ezt másképp Belarusz esetében? Én nemigazán látok ebben logikát...

Szerencsére a fenti probléma álprobléma, mivel a Fehéroroszország nevet a Bizottságon és a magyar Wikipédián kívül szinte senki sem használja... :-)

Ami viszont Belarusz hosszú nevét illeti, itt történetesen magyarul az ország rövid neve (Belarusz) egybeesik a népnévből képzett melléknévvel (belarusz), azaz alkalmazható az Ausztria Köztársaság minta, mert ez esetben, a melléknévvel egybeesés miatt ez jól hangzik. Azaz ebben a konkrét esetben nem szükséges a logikusnak látszó Belaruszi Köztársaság alak. Tekinthető úgy a Belarusz Köztársaság fordítás, mintha ez egy egynél több szóból álló név lenne.

A következő csoportban azok vannak, melyeknél a magyarul elterjedt fordítás egyezik az eredeti alakkal. Ezek a következők:

S végül jöjjenek azok az alakok, ahol a megszokott magyar fordítás NEM tükrözi az eredetit:

A fentiek közül figyelemre méltó Szerbia esete, ahol a szokásos magyar Szerb Köztársaság helyett Szerbiában a hivatalos szervek a Vajdaságban - melynek egyik hivatalos nyelve a magyar - magyarul kizárólag a Szerbia Köztársaság nevet használják, s budapesti szerb követség is csak ezt az alakot használja.

Végül csattanóként jöjjön egy nyelvész (igazi, jelenleg is nyelvészként dolgozó) ismerősöm véleménye, aki szerint szélmalomkerekekkel harcolok. Szerinte egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a magyar nyelv az országnevek terén szegényebb az indoeurópai nyelveknél, s nem tesz különbséget ausztriai és osztrák között, azaz a magyar osztrák alakot felfoghatjuk úgy, hogy egyszerre jelenti azt, hogy ausztriai és azt, hogy osztrák.

Ismerősömnek is rámutattam arra, hogy ha az álláspontja helytálló is, akkor is marad az a probléma, hogy egyes országneveket miért fordítanak egyszer ausztriai, egyszer osztrák mintára. Hiszen ha így van, akkor miért mondunk Azerbajdzsáni Köztársaságot, Oroszországi Föderációt, s időnként Németországi Szövetségi Köztársaságot, ez esetben bátran mondjunk Azeri Köztársaságot, Orosz Föderációt és mindig csakis Német Szövetségi Köztársaságot! S a határeset Moldáviai Köztársaság helyett is legyen Moldáv Köztársaság!

Ismerősem válasza erre: hát ebben bizony igazam van, dehát ez a kő nehezedjen a Földrajzinév Bizottság lelkén...

Ínyenceknek:

A neveket mindig pontosan fordítani igyekvő amerikai Külügyminisztérium az 1989-ben megalakult második Magyar Köztársaság nevét természetesen Hungarian Republic formában fordította, egészen addig, míg 1990-ben a magyar Külügy hivatalosan tájékoztatta amerikai partnerét, hogy az ország hivatalos neve angolul Republic of Hungary.

*

Ezek után azt hiszem érthető, hogy nem-fideszesként miért támogatom a "Magyar Köztársaság" név megszüntetését.

Hagyományos apostoli egyházak – katolikusok, ortodoxok (khalkedóni ortodoxok), miafiziták (nem-khalkedóni ortodoxok), nesztoriánusok (asszír keresztények)

Először is maga az elnevezés. Valójában mindegyik egyház katolikusnak (= egyetemes) és ortodoxnak(= igazhitű) vallja magát. A katolikus szót tehát a szó szűkebb értelmében használjuk, azaz szempontunkból katolikus az, aki a római pápa által vezett egyházhoz tartozik. Továbbá még az is katolikus, aki a római pápa által vezetett egyházhoz tartozott, de onnan, magát továbbra is katolikusnak tartva elszakadt – ezek a szakadár katolikusok.

Az ortodox elnevezés esetében nagyobb a probléma, ugyanis a szó szerepel a legtöbb ortodox és miafizita egyház nevében is. A hagyományos magyar, katolikus szempontú elnevezés a “görögkeleti” és a “monofizita”, azonban mindkettő erősen pontatlan, sőt a legtöbb érintett hívő által sértőnek is tartott elnevezés. Angolul az első csoportot eastern orthodox, a másodikat oriental orthodox néven szokás nevezni – sajnos ez nem alkalmazható magyarul, így maradjunk annyiban, hogy az első csoport az “ortodox”, a második pedig a “miafizita”. Alternatív elnevezésként – s ez semlegesebb – beszélhetünk khalkedóni és nem-khalkedóni ortodoxokról. Én ezt az elnevezést fogom használni.

A negyedik keresztény apostoli ág – egyben a harmadik keleti-keresztény ág – a nesztoriánus is pontatlan elnevezés. Alternatív név az “asszír keresztény”. Mivel azonban az asszír keresztények sem tartják sértőnek a nesztoriánus nevet – bár pontatlannak minősítik – itt használhatjuk párhuzamosan a két elnevezést.

Összesen közel 1,6 millárd fő tartozik ezekhez az egyházakhoz. Ezek azok az egyházak, melyek nemcsak hitbéli értelemben, hanem “adminisztratív” értelemben is az eredeti egyház közvetlen mai folytatásának tartják magukat, s hitük forrása jellemzően nem csak a Biblia, hanem a Hagyomány is. Valójában – bár ez így nincs kimondva – az első helyet éppen a Hagyomány foglalja el, s annak írásos része a Biblia, azaz a lényeg maga az Egyház, s a Biblia meg a Hagyomány már az Egyház következménye.

Ezek az eredeti (“eredeti” alatt az V. századi állapotot értve)* 5 apostoli részegyház örökösei – ezek a Jeruzsálemi Egyház, a Római Egyház, az Alexandriai Egyház, az Antiókiai Egyház, s a Konstantinápolyi Egyház. Kicsit leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a Római Egyházból származnak a katolikusok, a Konstantinápolyi Egyházból és a Jeruzsálemi Egyházból a khalkedóni ortodoxok, az Alexandriai és az Antiókiai Egyházból pedig a nem-khalkedóni ortodoxok.

Fontos pontosítás, hogy az 5 részegyháznak a korai egyházban csak a Római Birodalom területén volt közvetlen juriszdikciója. A Birodalmon kívül megszervezett egyházi területek autonóm státuszt, kvázi független státuszt kaptak az Antiókiai Egyház ellenőrzése alatt, vezetőjük rangja pátriárka/pápahelyett katolikosz lett. Négy ilyen egyházi egység jött létre: a mai Grúziában, a mai Örményországban, a mai Azerbajdzsánban és a mai Irakban.

Az azerbajdzsáni katolikoszi cím megszűnt az idők folyamán, az örmény katolikosz alá került volt területe. A grúz katolikoszi cím örököse a mai grúz khalkedóni ortodox egyház feje. Az örmény katolikoszi cím a nem-khalkedóni ortodoxokhoz került, később a katolikusok felállítottak egy saját örmény-katolikus katolikátust is. Ami az iraki katolikoszt illeti, ennek örökösei a nesztoriánusok ill. a nesztoriánusból keleti-katolikussá vált káld egyház, valamint több indiai nem-khalkedóni ortodox és keleti-katolikus egyházfő is e cím jogutódjának tartja magát. Ma már a független egyházak katolikoszai a katolikosz és a pátriárka címet színonímaként használják, sok esetben a katolikosz-pátriárka címet alkalmazva.

Érdekes összehasonlítani, hogy az egyes ősi pátriárkai és katolikoszi címek mai viselői milyen létszámú hívői mennyiségű egyházakkal rendelkeznek, mert sokszor tévedést okoz, hogy ugyanazt a címet használja több egyház. A legtöbb esetben arról van szó, hogy a cím a gyakorlatban egyetlen felekezeté, a többiek pedig hozzájuk képest eltörpülnek.

1. Római pápa: ez a legegyszerűbb, hiszen ez egyezik a katolikus hívek számával, s ma már csak a Katolikus Egyház vezetője használja ezt a címet – eredetileg a konstantinápolyi pátriárka is használta az 1054-es egyházszakadás után, azonban a cím nincs használatban 1965 óta, amióta a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok visszavonták egymás kölcsönös kiközösítését.

2. Konstantinápolyi pátriárka:

– a khalkedóni ortodox konstantinápolyi egyház feje, hívők száma: 3,5 millió,

– a nem-khalkedóni ortodox konstantinápolyi egyház (mely az örmény egyház autonóm részegyháza) feje, hívők száma: néhány ezer, hivatalosan is konstantinápolyi örmény pátriárkának nevezi magát.

Történelmileg létezett katolikus konstantantinápolyi pátriárka is, de 1965-ben a katolikusok hivatalosan megszűntették a címet (ami persze eleve csak jelképes volt), amikor a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok visszavonták egymás kölcsönös kiközösítését.

3. Alexandriai pápa (pátriárka):

– a nem-khalkedóni ortodox alexandriai kopt egyház feje, hívők száma: 16 millió,

– a khalkedóni ortodox alexandriai egyház feje, hívők száma: 1,5 millió,

– a keleti-katolikus melkita egyház feje, hívők száma: 1,3 millió,

– a keleti-katolikus kopt-katolikus egyház feje, hívők száma: 150 ezer.

Hozzá kell tenni ehhez, hogy a melkita egyházfő ezen címe jelképes, egyházának nincsenek struktúrái az alexandriai egyház törzsterületén. Ami pedig a khalkedóni ortodox egyházat illeti, az 1,5 millió fő egész Afrikára vonatkozik, viszont Egyiptomban alig 300 ezer híve van, azaz ötvenszer kevesebb, mint a nem-khalkedóni ortodox kopt egyháznak.

4. Jeruzsálemi pátriárka:

– a khalkedóni ortodox jeruzsálemi egyház feje, hívők száma: 130 ezer,

– a keleti-katolikus melkita egyház feje, hívők száma: 1,3 millió,

– a katolikus egyház jeruzsálemi latin pátriárkátusának feje, hívők száma: 5 ezer,

– a nem-khalkedóni ortodox jeruzsálemi egyház (mely az örmény egyház autonóm részegyháza) feje, hívők száma: 10 ezer.

Hozzá kell tenni ehhez, hogy a melkita egyházfő ezen címe jelképes, egyházának nincsenek struktúrái a jeruzsálemi egyház eredeti területén.

5. Antiókiai pátriárka:

– a nem-khalkedóni ortodox antiókiai egyház feje, hívők száma: 6 millió,

– a khalkedóni ortodox antiókiai egyház feje, hívők száma: 1 millió,

– a keleti-katolikus melkita egyház feje, hívők száma: 1,3 millió,

– a keleti-katolikus maronita egyház feje, hívők száma: 3 millió,

– a keleti-katolikus szír-katolikus egyház feje, hívők száma: 150 ezer.

Ami az örmény, a grúz és mai Irak területén létezett katolikoszi cím örököseit illeti, a helyzet pedig a következő:

1. A grúz katolikosz címet ma egyedül a khalkedóni ortodox grúz egyház vezetője használja, hívők száma: 3,5 millió.

2. Az örmény katolikoszi címet használja:

– a nem-khalkedóni ortodox örmény egyház feje, hívők száma: 8 millió,

– a keleti-katolikus örmény-katolikus egyház feje, hívők száma: 550 ezer.

3. Kelet katolikosza:

– a nem-khalkedóni ortodox indiai egyház feje, hívők száma: 2 millió,

– a nem-khalkedóni ortodox indiai szír egyház (a nem-khalkedóni ortodox antiókiai egyház autonóm része) feje, hívők száma: 1,2 millió,

– a nesztoriánus Asszír Keleti Egyház feje, hívők száma: 600 ezer,

– a nesztoriánus Ősi Keleti Egyház feje, hívők száma: 300 ezer,

– a keleti-katolikus káld egyház feje, hívők száma: 2,5 millió,

– a keleti-katolikus szír-malankár egyház feje, hívők száma: 400 ezer,

– a keleti-katolikus szír-malabár egyház feje, hívők száma: 4 millió.

*

Most a katolikusok, khalkedóni ortodoxok, nem-khalkedóni ortodoxok és nesztoriánusok fő közös vonásait részletezném:

• mind a 4 magát tartja az eredeti egyháznak, azaz folyamatos, megszakításmentes történetet hirdet, a másik hármat úgy tekinti, hogy azok elszakadtak tőle a történelem folyamán,

• az apostoli jogfolytonosságot hirdeti,

• hit a Szentháromságban,

• a szentek tisztelete, a szentek között a legnagyobb Szűz Mária,

• a hit forrása a Biblia és a Hagyomány, melyet kizárólag az Egyház képes teljes mértékben hitelesen értelmezni,

• 7 szentség vagy legalábbis 7 fő szentség, melyek közül azonos: papság, keresztség, eucharisztia, gyónás.

• 3 papi rend: püspökök, papok, diakónusok,

• a eucharisztiában Jézus tényleges jelenlétét hirdeti (átlényegülés),

• a megváltást, az üdvözülést Isten minden embernek felajánlja, ez a hit és a jó cselekedetek eredménye.

Főbb különbségek:

*

Egy kis teológia…

Mielőtt belekezdenénk az egyes irányzatok prezentálásába, szükséges egy kis alapdogmatikai bevezető. A keresztény vallás egyik legnagyobb sajátossága a Szentháromság-tan. Bár a korai egyház úgy tartotta, hogy a Szentháromság magyarázata amolyan isteni titok, s ember nem képes megérteni teljes mértékben, szükséges volt valahogy mégis megmagyarázni, hogy mi is az a Szentháromság. A különböző magyarázási kísérletek álltak sok esetben az egyházi viták középpontjában.

Hozzá kell tenni egy fontos elemet: a nyelvit. Míg nyugaton a latin nyelvet, addig keleten a görög és az asszír-arámi (szír) nyelvet használták az egyházatyák és a teológusok. Sok esetben ugyanazt más szóval fejezték ki. A valóban létező dogmatikai különbségek mellett sok esetben nyelvhasználati különbözőségekre vezethető vissza több félreértés is.

Maga a Szentháromság-tan viszonylag gyorsan győzött az azt elutasító egyéb elképzelésekkel szemben. A két véglet a gnosztikus és az ariánus elképzelés volt, mindkettő elutasította a Szentháromságot más-más szempontból. A gnosztikusok Jézust egyszerűen szellemi lénynek tekintik, aki az emberek előtt emberként jelent meg. Az ariánusok pedig Jézust egyszerű embernek tekintették, akit Isten kiválasztott, így Istenhez hasonlatos lett. Később a reformáció során újra megjelent egyes csoportok körében az ariánus nézet, sőt gyakorlatilag ez az iszlám vallás álláspontja is Jézusról. A mainstream keresztény álláspont ezzel kapcsolatban a niceai zsinaton (325) írásban is megfogalmazásra került, mint az egyetlen érvényes álláspont: azaz Jézus nem hasonló az Atyához, hanem ugyanaz, mint ő. Bár az ariánus álláspont még hosszú ideig létezett ezzel párhuzamosan, hivatalosan már eretnekségnek minősült.

A niceai zsinat által meghatározott hitelv azonban csak a Szentháromságnak a meghatározását adta meg, a Szentháromság három személyének kapcsolatáról, s különösen Krisztus magyarázatát illetően több álláspont létezett.

Az első kérdés az volt, hogy Krisztus emberi mivolta milyen kapcsolatban áll isteni mivoltával. A nesztorianizmusnak nevezett álláspont szerint Krisztus két személy, emberi és isteni, bár a mai nesztoriánusok ezt sosem vallották történelmük során, sőt szerintük Nesztoriosz – akiről a nesztorianizmust nevezték el – sem tanította sosem ezt. A nesztoriánusok szerint a két különbözi krisztusi személyről vallott tan Nesztoriosz félreértésén alapszik, melynek oka nyelvi és fordításbeli: a szír asszír-arámi nyelven (Nesztoriosz anyanyelve) megfogalmazott vélemény félre lett értve görögre való fordításakor! A mai nesztoriánusok álláspontja az, hogy Krisztus egy személy két természettel, azaz ugyanaz, mint a khalkedóni ortodox és a katolikus álláspont, bár tény, hogy a nesztoriánus értelmezésben a két természet közti különbség hangsúlyosabb, ennek folyománya Szűz Máriára a Krisztusszülő/Krisztusanya elnevezés favorizálása az Istenszülő/Istenanya elnevezéssel szemben.

Tehát végülis egyetértés volt abban a kérdésben, hogy Krisztus egyetlen személy. A vita abban maradt, hogy az egyetlen krisztusi személyben az isteni és az emberi természet milyen módon van jelen.

A monofizita és a miafizita álláspont szerint egyetlen természet van, egyszerre isteni és emberi: a monifizitizmus szerint az isteni rész elhomályosította az emberi természetet, míg a miafizitizmus szerint mind az isteni, mind az emberi rész jelen van az egyetlen természetében, mind a kettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül.

A diafizitizmus szerint viszont két természetről kell beszélni, egy isteni és egy emberi természetről, melyek mindegyike a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül van jelen.

Látható, hogy itt leginkább ugyanazt mondja a miafizita és a diafizita álláspont. A viták során a miafiziták a diafizitákat burkolt nesztorianizmussal vádolták, a diafiziták a miafizitákat pedig burkolt monofizitizmussal. Valójában a két álláspont között lényegi különbség nincs, hiszen az egy természeten belüli isteni és emberi, mindkettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül valójában nem igazán más, mint a két külön isteni és emberi természet, mindkettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül. Azonban azokban az időkben ezeket a különböző megfogalmazásokat súlyos tartalmi különbségként értékelte a közösség, így szűnt meg az egység 451-ben a nem-khalkedóni ortodoxok és a “többiek” között.

Ami pedig a nesztoriánusokat illeti, ahol az egység 20 évvel korábban szűnt meg, itt a különbség még ennél is kevesebb, hiszen a nesztoriánusok diafizita elveket vallanak, a diafizita meghatározáson belüli értelmezésben vannak a különbségek a nesztoriánus diafizitizmus és a khalkedóni ortodox és katolikus diafizitizmus között. A nesztoriánus értelmezés szerint a khalkedóni ortodox és katolikus diafizitizmus ellentmond annak, hogy mind az isteni, mind az isteni természet keveredés nélkül van jelen Krisztusban. A nesztoriánus értelmezés szerint dogmatikailag pontatlan, amikor a khalkedóni ortodoxok és a katolikusok Isten születéséről és szenvedéséről beszélnek, hiszen Krisztus isteni természete sem nem születhetett, sem nem szenvedhetett, ez csak emberi természetével történhetett meg. A többi irányzat pedig a nesztoriánus álláspontot úgy értékeli, hogy az bár egyetlen krisztusi személyről beszél, azonban a két természet közti kölönbség túlzott hangsúlyozásával gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint a két krisztusi személyt tanító eretnek tan.

*

Katolikusok

A keresztények kb. fele katolikus. Ennek 98 %-a római katolikus (ebbe beleértve a szűkebb értelemben vett római azaz latin katolikusokat és a keleti katolikusokat), a többi 2 % “szakadár” katolikus. A katolikusok száma kb. 1,2 milliárd fő. Fontos pontosítás, hogy mind itt, mind a továbbiakban a megadott számok nem a hívők, hanem az egyháztagok számát jelentik, az egyháztagot a szó nominális értelmében használva.

A katolicizmus a fő vallás Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Dél- és Közép-Európában, Közép-Afrikában és a Fülöp-szigeteken. A protestáns és khalkedóni ortodox többségű területeken a katolicizmus jellemzően a második legnagyobb keresztény vallás.

A katolicizmus önálló identitása 1054-től kezdődik a khalkedóni ortodoxiával történt szétválás óta. Természetesen a katolicizmus magát tartja az Egyetemes Egyháznak, s a khalkedóni ortodoxokat pedig eretnekeknek. A khalkedóni ortodoxok eretnekeknek való minősítését a katolikusok 1965-ben visszavonták. Az eretnek minősítés visszavonása csak annyit jelent, hogy a katolikusok elismerték a khalkedóni ortodoxokat “érvényes egyházként”, azonban ez nem változtat azon az állásponton, hogy szakadárnak tartják őket, azaz a két egyház között nincs hitközösség. Hitközösség nem is alakulhat ki, hiszen fontos dogmatikai különbségek vannak a két egyház között (e különbségek száma egyébként nem sok, de alapjellegűek), melyek nem egyeztethetőek össze. Az esetleges egyesülést a katolikus fél úgy képzeli el, hogy a khalkedóni ortodoxok minden vitás pontban átveszik a katolikus értelmezést, majd betagalódnak a keleti-katolikus egyházak közé, azaz a római pápa egyházfői hatalma alá. Ezzel szemben a khalkedóni ortodoxok az egyesülést úgy képzelik el, hogy a katolikusok minden vitás pontban átveszik a khalkedóni ortodox értelmezést, majd elismerik, hogy a római pápa csak a Római Egyház feje, s a Római Egyház pedig csak egyik az egymástól független részegyházak közül, melyeknek nincs közös egyházfőjük a szó felérendeltségi értelmében. Tehát ez egy megvalósíthatatlan egység.A római katolikusok száma kb. 1175 millió fő, belőlük a legtöbb, 1150 millió a latin (szűkebb értelemben vett római) katolikus, a többi keleti katolikus (pl. görögkatolikus), akiknek a létszáma kb. 25 millió fő. 

A keleti-katolikusok olyan egyházak, melyek nem tartóznak a szűkebb értelemben vett Római Egyházhoz, de a római pápa egyházfősége alatt állnak. Hagyományosan a római pápának több címe van: Róma püspöke, Itália prímása, a Nyugat pátriárkája, s végül római pápa. A latin-katolikusok a római pápa alatt állnak annak nyugat-pátriárkai minőségében is, míg a keleti-katolikusok nem állnak Nyugat pátriárkája alatt, csak a római pápa alatt. Emiatt külön egyházi törvénykönyv vonatkozik a latin katolikusokra és a keleti katolikusokra. A dogma természetesen ugyanaz, azonban a kánonban vannak egyes különbségek, a legismertebb: a keleti-katolikus papok nősülhetnek.

Tehát a római katolikus egyház valójában 23 részegyházból áll: a latin egyházból és a 22 keleti-katolikus egyházból. Ez a 23 részegyház azonban nem független egyházak, hanem az egységes katolikus egyház részei, azaz hibás a helyzetet összehasonlítani a khalkedóni ortodoxiával és a miafizitizmussal, ahol valóban 15 ill. 6 adminisztratív értelemben teljesen független egyházról beszélhetünk, melyek között nincs adminisztratív függőség, “csak” a közös hit köti őket össze. A katolikus részegyházak a római pápa egyházfősége alatt állnak adminisztratív értelemben, azaz ezek nem külön egyházak.

A 22 keleti-katolikus egyház státusza eltérő. Autonómia szempontjából négy csoportra oszlanak: pátriárkai egyházak, nagyérseki egyházak, érseki egyházak, egyéb egyházak. A pátriárkai egyházak (káld katolikusok, kopt katolikusok, maroniták, melkiták, örmény katolikusok, szír katolikusok) saját maguk választják meg vezetőjüket, a nagyérseki egyházak (román görögkatolikusok, szír-malabárok, szír-malankárok, ukrán görögkatolikusok) szintén saját maguk választják meg vezetőjüket, de a megválasztás csak a római pápa jóváhagyása után lép hatályba. Ezzel szemben a 3 érseki egyház (etióp katolikusok, ruszin görögkatolikusok, szlovák görögkatolikusok) vezetőjét a pápa nevezi ki, bár jelentős önállóságot élveznek az adott terület katolikus egyházszervezetén belül. A többi 9 “egyéb” keleti-katolikus egyház (albán görögkatolikusok, belarusz görögkatolikusok, bolgár görögkatolikusok, görög bizánci katolikusok, horvát görögkatolikusok, italo-albánok, macedón görögkatolikusok, magyar görögkatolikusok, orosz görögkatolikusok) pedig részei a rendes helyi katolikus egyházszervezetnek.

A keleti-katolikus egyházak eredete az esetek nagy többségében a katolikus missziós tevékenység a khalkedóni ortodox, nem-khalkedóni ortodox és nesztoriánus egyházak között. Így a legtöbb khalkedóni ortodox, nem-khalkedóni ortodox és nesztoriánus felekezetnek jellemzően mindig (szinte mindig) van egy keleti-katolikus “változata”, jellemzően ez jelentéktelen méretű az eredeti egyházhoz képest. Pl. nem-khalkedóni ortodox örmény egyház – 8 millió fő, örmény-katolikus egyház – 0,5 millió fő. Ebben egyetlen kivétel van: a nesztoriánusok, a nesztoriánus egyházak kisebb létszámúak, mint a nesztoriánus egyházból kiszakadt keleti-katolikus káld egyház. Egyedül a Maronita Egyház, a szír-malabárok és az italo-albánok nem származnak valamelyik keleti egyházból, ez a három keleti-katolikus részegyház mindigis a római pápához tartozott, az összes többi mind katolikus missziós tevékenység eredménye khalkedóni ortodoxok, nem-khalkedóni ortodoxok vagy nesztoriánusok között.

A latin-katolikusok a latin nyelvet és az adott közösség helyi nyelvét használják egyházi nyelvként. A keleti-katolikusok egyházi nyelve az egyházi szláv, a görög, a szír (arámi), a kopt, a geez, az örmény, valamint a helyi nyelvek. A szír asszír-arámi nyelv nagy büszkeségre ad okot használói körében mind a mai napig, ugyanis ez volt Jézus anyanyelve. Íme a Miatyánk ezen a nyelven:A keleti-katolikus egyházak eredete az esetek nagy többségében a katolikus missziós tevékenység az ortodox, miafizita és nesztoriánus egyházak között. Így a legtöbb ortodox, miafizita és nesztoriánus felekezetnek jellemzően mindig (szinte mindig) van egy keleti-katolikus “változata”, jellemzően ez jelentéktelen méretű az eredeti egyházhoz képest. Pl. miafizita örmény egyház – 8 millió fő, örmény-katolikus egyház – 0,5 millió fő. Ebben egyetlen kivétel van: a nesztoriánusok, a nesztoriánus egyházak kisebb létszámúak, mint a nesztoriánus egyházból kiszakadt keleti-katolikus káld egyház. Egyedül a Maronita Egyház, a szír-malabárok és az italo-albánok nem származnak valamelyik keleti egyházból, ez a három keleti-katolikus részegyház mindigis a római pápához tartozott, az összes többi mind katolikus missziós tevékenység eredménye ortodoxok, miafiziták vagy nesztoriánusok között.

A latin-katolikusok a latin nyelvet és az adott közösség helyi nyelvét használják egyházi nyelvként. A keleti-katolikusok egyházi nyelve az egyházi szláv, a görög, a szír (arámi), a kopt, a geez, az örmény, valamint a helyi nyelvek. A szír asszír-arámi nyelv nagy büszkeségre ad okot használói körében mind a mai napig, ugyanis ez volt Jézus anyanyelve. Íme a Miatyánk ezen a nyelven:

A független, szakadár katolikusok olyan katolikusok, akik az I. vagy a II. vatikáni zsinat döntései ellen tiltakozva szakadtak el a katolikus egyháztól. A számuk kb. 25 millió. Ugyanazokat a hittéleket hirdetik, mint a római katolikusok, egy részük nem ismeri el a római pápa tévedhetetlenségét (s ezzel együtt Szűz Mária szeplőtelen fogantatását sem), más részük elismeri ezt, de a római pápai trónt betöltetlennek tekinti. A független katolikusok egy része nem valamely zsinati döntések miatt, hanem politikai okokból szakadt el, önkéntes alapon vagy kényszerből. Az önkéntes alapra példa a közel egymillió hívővel rendelkező független brazíl katolikus egyház, mely kommunistaszimpatizáns elveket vall, s a Vatikán és a brazíl katonai diktatúra közti kapcsolatok miatt szakadt el. A kényszerelszakadásra példa a kínai független katolikus egyház: a kínai hatóságok megtiltották a XX. sz. 50-es éveiben, hogy Kínában olyan egyház működjön, melynek külföldön van a székhelye, mire válaszként a kínai katolikus egyház egy része illegalitásba vonulva ellenszegült az új rendelkezésnek, míg egy másik része azt elfogadva, szakított a római pápával, megtartva egyébként a katolikus dogmákat.

A szakadár katolikusok egy része kizárólag a latin nyelvet használja egyházi nyelvként, a többiek a latint és az adott közösség helyi nyelvét.

*

Khalkedóni ortodoxok

A khalkedóni ortodoxok száma kb. 300 millió. Ebből kb. 280 millió tagja van a kanonikus, elismert khalkedóni ortodox felekezeteknek, jelenleg 15 ilyen khalkedóni ortodox részegyház létezik (konstantinápolyi, alexandriai khalkedóni ortodox, antiókiai khalkedóni ortodox, jeruzsálemi khalkedóni ortodox, orosz, román, görög, bolgár, szerb, amerikai, grúz, ciprusi, lengyel, cseh-szlovák, albán). A többiek egy része vagy valamely általános el nem elismert felekezet tagsága, vagy valamely khalkedóni ortodox egyházból valamilyen kánonbéli különbség miatt elszakadt csoportok tagsága.

A khalkedóni ortodoxia a fő vallás Kelet-Európában, a Balkánon, valamint Cipruson. Jelentős khalkedóni ortodox kisebbség van Szíriában, Libanonban, s Izraelben.

A khalkedóni ortodoxia önálló identitása 1054-től kezdődik a katolicizmustól történt szétválása óta. Természetesen a khalkedóni ortodoxia magát tartja az Egyetemes Egyháznak, s a katolikusokat pedig eretnekeknek. A katolikusok eretnek minősítését a khalkedóni ortodoxok 1965-ben visszavonták. Az eretnek minősítés visszavonása csak annyit jelent, hogy a khalkedóni ortodoxok elismerték a katolikusokat “érvényes egyházként”, azonban ez nem változtat azon az állásponton, hogy szakadárnak tartják őket, azaz a két egyház között nincs hitközösség. Hitközösség nem is alakulhat ki, hiszen fontos dogmatikai különbségek vannak a két egyház között (e különbségek száma egyébként nem sok, de alapjellegűek), melyek nem egyeztethetőek össze. Az esetleges egyesülést a katolikus fél úgy képzeli el, hogy a khalkedóni ortodoxok minden vitás pontban átveszik a katolikus értelmezést, majd betagalódnak a keleti-katolikus egyházak közé, azaz a római pápa egyházfői hatalma alá. Ezzel szemben a khalkedóni ortodoxok az egyesülést úgy képzelik el, hogy a katolikusok minden vitás pontban átveszik a khalkedóni ortodox értelmezést, majd elismerik, hogy a római pápa csak a Római Egyház feje, s a Római Egyház pedig csak egyik az egymástól független részegyházak közül, melyeknek nincs közös egyházfőjük a szó felsőbbségi értelmében. Tehát ez egy megvalósíthatatlan egység.

A nem-elismert khalkedóni ortodox egyházak mindenben a közös khalkedóni ortodox dogmákat követik. El nem ismertségük fő oka elsősorban juriszdikciós vita.

A kánonbéli viták miatt elszakadt khalkedóni ortodox szakadárok elsősorban azért szakadtak el, mert valamely kánonbeli kérdésben valamely régebbi hagyományt favorizálnak. Ami a dogmákat illeti, nincs különbség köztük és a többi khalkedóni ortodox között.

A khalkedóni ortodoxok egyházi nyelve az egyházi szláv, a görög, valamint a helyi nyelvek.

*

Nem-khalkedóni ortodoxok (miafizitizmus)

A nem-khalkedóni ortodoxok száma kb. 80 millió. Ezek jelenleg 6 részegyházra oszlanak (alexandriai, antiókiai, etióp, örmény, eritreai, indiai).

A miafizitizmus a fő vallás Örményországban, Etiópiában és Eritreában. Jelentős kisebbség van Egyiptomban (15 %), Libanonban (10 %), Szudánban (5 %), Szíriában (3 %), s az indiai Kerala államban (8 %).

A miafizitizmus önálló identitása 451-től kezdődik az akkor még közös katolicizmustól és khalkedóni ortodoxiától történt szétválása óta.

Természetesen a miafizitizmus magát tartja az Egyetemes Egyháznak, s többieket pedig pedig eretnekeknek. A katolikusok eretneknek való minősítését a nem-khalkedóni ortodoxok 1984-ben visszavonták. A khalkedóni ortodoxok eretneknek minősítése hivatalosan nem lett még visszavonva, azonban több találkozó volt már a két egyház között, s a cél a tényleges hitközösség visszaállítása, A nem-khalkedóni ortodox antiókiai egyház és a khalkedóni ortodox antiókiai egyház félhivatalosan már hitközösségben vannak 1991 óta. Ugyanez mondható el a két alexandriai egyházról. Mivel a nem-khalkedóni ortodoxok és a khalkedóni ortodoxok között dogmabéli különbség nincs, azaz egyetlen dogmában van különbség (hány természete van Krisztusnak), de itt is inkább megfogalmazásbéli, mint tartalmi különbségről van szó, az egyesülés reálisan elérhető, így a kölcsönös kiátkozás visszavonása a tényleges egyesülés időpontjában várható

Ma már a khalkedóni ortodoxok és a nem-khalkedóni ortodoxok egyetértenek, hogy valódi dogmatikai különbség nincs a két irányzat között. A khalkedóni ortodox diofizita dogma Jézus két természetéről, melyek nem keverednek, de egymástól elválaszthatatlanok valójában ugyanaz mint a miafizita dogma arról, hogy Jézusnak egy természete van, mely isteni és emberi, melyek nem keverednek, s egymástól elválaszthatatlanok. A tényleges egyesülést inkább az gátolja, hogy a khalkedóni ortodoxok által elismert 4., 5., 6., 7. egyetemes zsinatokon egyes nem-khalkedóni ortodox személyek elítélve lettek, akik sok esetben szentek a nem-khalkedóni ortodoxok számára, s fordítva is megtörténtek hasonló események.

A nem-khalkedóni ortodoxok egyházi nyelve a kopt, a geez, az örmény, a szír (arámi), az örmény, valamint a helyi nyelvek.

*

Nesztoriánusok

A nesztoriánusok száma kb. 1 millió. Jelenleg kánonbeli vitás kérdések miatt 2 külön egyházra oszlanak, dogmatikai különbség nincs köztük.

A nesztoriánusok, mint kis létszámú felekezet, sehol sem alkotnak többséget, nagyobb nesztoriánus közösségek vannak a következő országokban: Irak, Irán, India, Szíria, Libanon, USA, Ausztrália.

A nesztorianizmus önálló identitása 431-től kezdődik az akkor még közös katolicizmustól, khalkedóni ortodoxiától és miafizitizmustól történt szétválása óta. Természetesen a nesztorianizmusm magát tartja az Egyetemes Egyháznak, s többieket pedig pedig szakadároknak. A katolikusok és a nem-khalkedóni ortodoxok szakadárnak való minősítését a nesztorianizmus 1994-ben visszavonta.

A nesztoriánus egyház őse az Edesszai Királyságban az apostoli időkben létrejött keresztény egyház. Az Edesszai Királyság akkoriban amolyan kicsi ütközőállam volt, melynem semlegességét mindkét akkori nagyhatalom – a Római Birodalom és Perzsia – elismerte. A III. sz. végén az egyház központja a mai Irak területére költözött, s innen komoly missziós tevékenységet fejtettek ki egész Ázsiában. Az iszlám vallás terjedése miatt az egykoron hatalmas egyház befolyása erősen lecsökkent, de mindvégig elegendő számú hívő maradt meg, ami biztosítani tudta az egyház túlélését. A XX. sz. elején, elsősorban a mai Törökországban, de Irakban is, a török hatóságok és azok elsősorban kurd hívei megismételték ugyanazt, amit a törökországi örményekkel szemben már elkövettek: irtóhadjárat indult az asszírek (káldeusok) ellen azok törzsterületén. A manapság asszír holokausztnak is nevezett népírtásnak 700 ezer ember lett áldozatává (a pontos szám vitatott, a legkonzervatívabb adatok is 250 ezer meggyilkolt emberről beszélnek). Az áldozatok kb. 1:2 arányban voltak az Asszír Keleti Egyház és a keleti-katolikus Káld Egyház hívei. Az üldözés olyan mértéket öltött, hogy az Asszír Keleti Egyház vezetősége kénytelen volt Ciprusra menekülni a brit hatóságok oltalma alá, majd onnan 1933-ban az USÁ-ba. Így ma az a furcsa helyzet van, hogy egy “keleti” egyház központja “nyugaton” van: Chicagóban. Ma már a mai Irakban a helyzet rendezettebb, az ott élő hívek viszonylag szabadon élnek, azonban a radikálisabb nézeteket valló iszlám vallású lakosság sok esetben most is “nyugati ügynököknek” tekinti az asszíreket – pl. amikor egy dán lap néhány éve Mohamed-karikatúrákat jelentetett meg, iraki muszlim radikálisok ezt egy iraki nesztoriánus templom kerítése elleni robbantással “bosszulták” meg.

Valójában a nesztoriánus jelző inkább egy külső jelző, a nesztoriánusok hivatalosan ezt nem használják. Ráadásul a nesztorianizmus név alatt ismert nézetet (Krisztus két külön személy: ember és Isten) valójában sosem vallották sem a nesztoriánusok, sem – véleményük szerint – maga Nesztoriosz pátriárka. Az asszír keresztények szerint ez valójában csak egy hamis vád volt Nesztoriosz pátriárka és hívei ellen. Ami pedig a másik fő történelmi konfliktust illeti a nesztoriánusok és a “többiek” között, hogy vajon Szűz Mária istenagya-e vagy sem, a különbség leginkább megfogalmazásbeli. A nesztoriánusok egyszerűen az istenagya kifejezést pontatlannak tartják, szerintük a pontos kifejezés “Krisztus anyja”, hiszen Mária nem Istent szülte meg, hanem Jézust, aki Isten. A modern nesztoriánusok ezt viccesen úgy magyarázzák, hogy egy mai államfő édesanyjára sem azt mondjuk, hogy “elnökanya”, mert ő nem elnököt szült, hanem valakit, aki elnöki posztot töltött be. Azaz itt nem igazi dogmabéli különbséget tapasztalunk, hanem inkább ugyanazt másképp megfogalmazva, bár a kérdés továbbra is vita tárgyát képezi.

Ami a szokásokat illeti, a nesztoriánusok mindenképpen a legrégebbi, legősibb szokásokat mutatják. Ennek oka, hogy már az apostoli időkben a Római Birodalom területén kívül működtek, így kevés befolyás gyakorolt rájuk a Birodalom kultúrája. A házasság szentségét pl. nem ismerik, ez ugyanis később elem a kereszténységben, helyette a kereszt szentségét fogadják el. Ez a kereszttel való megáldás szertartása. Valójában a szertartást elsősorban házasság esetén gyakorolták, így alakult ki az idők folyamán, hogy a szertartás már kizárólag házasság esetében lett gyakorolva. A mai nesztoriánusok is elsősorban házasság esetében gyakorolják, de megmaradt más esetekre is. Ami a többi egyház esetében létező bérmálást illeti, ezt a nesztoriánusok a keresztség részének tekintik – tény, hogy az ortodoxoknál és a miafizitáknál a keresztség és a bérmálás egyszerre, egymás után történik, mind a mai napig. A többi egyházban megszűnt az élesztő-szentség, mivel nem volt alapja. Az eucharisztiai kenyér a nesztoriánusoknál mind a mai napig visszavezetődik fizikai értelemben is Jézusig, amolyan “apostoli folytonosság” van a mai eucharisztiai kenyér és az eredeti között. Mivel a többi keresztény nem rendelkezett ezzel, ilyen szentség nem volt náluk, ennek betöltésére lett kettéválasztva a keresztség a szó szoros értelemben vett keresztségre és a bérmálásra, hogy így megmaradjon a “büvös” hetes szám a szentségeket illetően.

A nesztoriánusok egyházi nyelve a szír (asszír-arámi).

Megjegyzések:

* Valójában az 5 központ koncepciója a szó szoros értelmében a V. sz. elejére érvényes. Ezen időpont előtt folyamatosan csak 3 központ létezett: Alexandria, Antiókia és Róma. Konstantinápoly eredetileg Antiókia alá tartozott, Jeruzsálem pedig – bár kezdetben önállónak számított – a II. században szintén Antiókia alá került, s önállóvá csak a V. sz. folyamán vált ismét. Az V. századtól kezdődően pedig sorra jelentek meg az újabb önálló egyházi központok, bár bár abban a tudatban, hogy “tiszteletbeli rangsorolás” szempontból ezek nem egyenlőek az “eredeti” 5 egyházi központtal.

A kommunista Magyarországról sokan disszidáltak a szabad világba, erről kár is beszélni, ez közismert. De disszidálni Magyarországról egy másik kommunista (szocialista) országba? Na, ez már valóban érdekes történet...

1987-ben disszidáltam Magyarországról Bulgáriába.

A fiatalabb nemzedékek kedvéért megemlítem a háttért azzal kapcsolatban hogyan lehetett Magyarországról egyáltalán külföldre utazni a kommunista rendszer idejében. A helyzet pontos értékelése érdekében érdemes az egész útlevélrendszerre röviden kitérni, de valóban csak nagyon röviden és nagyon nagy vonalakban.

A kommunista Magyarország útlevélrendszerében a legfontosabb dátum 1961. Míg 1961 előtt - hihetetlen, de igaz - a magyar állampolgárok utazásait TITKOS rendeletek szabályozták, addig 1961-től a szabályok már nyilvánosak voltak. 1947-1961 között az állampolgár beadta a kiutazási kérelmét és várt, majd kapott egy igen vagy nem választ, indoklás nélkül. Ezzel szemben 1961-től már nyilvánosak voltak, hogy milyen követelményeknek kellett megfelelni az utazáshoz, bár persze mindvégig - egészen a rendszerváltásig - megmaradt az indok nélküli elutasítás lehetősége, a "kiutazása közérdeket sért" gumiindok.

Az 1961-es dátum oka természetesen a berlini fal, hiszen addig egy lyuk volt a "népi demokráciák" falán, melyen bárki átmenhetett. Ezért is volt alapállásban tiltva Magyarországon úgy általában a külföldi utazás, azaz a "baráti" kommunista országokba ugyanúgy, mint a szabad világba, hiszen az NDK-ba való utazás de facto a Nyugat-Berlinbe való szabad beutazást is jelentette.

A rendszer tehát az volt alapesetben, hogy minden egyes utazáshoz útlevelet kellett kérni, az útlevelet pedig hazautazás után a hatóság elvette az állampolgártól. A szocialista országokba pedig betétlapot adtak ki, mely a személyi igazolvánnyal együtt volt használható. A betétlapok kezdetben csak Csehszlovákiára voltak érvényesek, majd érvényességük ki lett terjesztve az NDK-ra, Lengyelországra, Romániára és Bulgáriára. Kezdetben minden egyes utazáshoz külön betétlap kellett, majd megjelentek a többszörös utazásra jogot adó betétlapok.

A rendszer racionalizálása 1970-ben (vagy 1972-ben, utána kellene most ennek nézni) történt. Ekkor jelent meg a magánszemélyek részére a kék és a piros útlevél. A piros útlevél a betétlapok helyett jött be. A piros útlevéllel a szocialista országokba lehetett utazni, kezdetben kiutazási engedély is kellett a kiutazáshoz, majd ez megszűnt és már nem kellett kiutazási engedély, csak az a korlátozás maradt, hogy minden egyes kiutazás időtartama maximum 30 nap lehet. A kék útlevekkel lehetett utazni bárhová, de itt minden egyes kiutasáshoz külön kiutazási engedélyre volt szükség, mely meghatározott országokra és időtartamra szólt.

Fontos tudni, hogy a NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária között közös állampolgár-korlátozó egyezmény létezett. Ennek értelmében ezen országok hatóságai kölcsönösen ellenőrizték egymás állampolgárait és ezen országok területe "tömbként" működött utazási szempontból, néhány példa:

- a csehszlovák hatóság csak akkor engedte kilépni a magyar állampolgárt Ausztria felé, ha megvolt neki a magyar hatóságtól az engedélye, hogy kiléphessen Ausztria felé,

- ha egy magyar állampolgár egyszeri nyugati kiutazási engedéllyel rendelkezett, majd Magyarországról kiutazott Ausztriába, onnan pedig Csehszlovákiába, a továbbiakban már nem utazhatott ki Csehszlovákiából pl. az NSZK irányába, hiszen egyszeri nyugati kiutazási engedélyét már felhasználta,

- a Csehszlovákiába kitelepedett (pl. házasság miatt) magyar állampolgár a csehszlovák hatóságoktól volt köteles engedélyt kérni nyugati utazásához, a csehszlovák szabályok alapján,

- külföldön élő (akár szocialista országban élő!) magyar állampolgár engedélyt volt köteles kérni Magyarországra utazásához - ez utóbbi megszűnt a 70-es évek végén a más szocialista országokban élő magyar állampolgárok számára.

Tehát a 70-es évek végére kialakult az a rendszer, hogy piros útlevéllel majdnem korlátlan számban lehetett utazni az említett 5 ország területére (évente nem több, mint 180 napot külföldön töltve, alkalmanként maximum 30 napot), kék útlevéllel pedig évente egy alkalommal, azonban ezen belül magáncélból nem meghívásra csak 3 évente egy alkalommal.

1984-ben megszűnt a piros útlevél, a szocialista országokba is már kék útlevelet kellett használni, egyszerűen a kék útlevél 5. oldalára be volt pecsételve az állandó kiutazási engedély a szocialista országokba, viszont nyugati utazásokhoz továbbra is minden utazáshoz külön egyedi kiutazási engedélyre volt szükség.

Aztán 1988-ban vezette be Grósz Károly a "világútlevelet", azaz megszűnt a kiutazási engedély. Az utolsó korlát még megmaradt: azaz továbbra is létezett a "kiutazása közérdeket sért" gumiparagrafus, azaz bizonyos emberek nem kaphattak útlevelet. A teljesen szabad utazást már az 1989-es útlevéltörvény vezette be.

Tehát a kádárizmus utolsó szakaszában nyugatra huzamosabb időre kimenni de facto a következőképpen lehetett:

- kivándorlás - hosszas folyamat, melynek eredményeképpen a szerencsés kérelmező úgynevezett "külföldön élő magyar állampolgár" útlevelet kapott (a népnyelv szerint "konzuli útlevél"), aminek nagy hátránya az volt, hogy tulajdonosának belföldi magyarországi címe nem lehetett, "devizakülföldinek" minősült,

- illegális ottmaradás - ez akkoriban már csak szabálysértésnek, nem bűncselekménynek minősült, az útlevél lejárata esetében a magyar hatóság automatikusan "külföldön élő magyar állampolgár" útlevelet adott a delikvensnek, magyarul kivándoroltnak minősítette,

- engedélyt kért a magyar hatóságtól 30 napon túli külföldi tartózkodásra, ehhez kellett meghívólevél, egyetemi hallgatói jogviszony, munkaszerződés, kiküldetés, stb., de valami mindenképpen kellett, a hatóság "jogalap" nélkül nem adta meg az engedélyt.

A kivándorlás és leginkább a kivándoroltnak minősítés árnyoldala 1990 után jelentkezett, mikor kiderült, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok egyetlen ceruzavonással magyarországi választójog nélkül maradtak, mivel a választási törvény bejelentett belföldi lakcímhez köti a szavazati jogosultságot, viszont akinek a státusza "kivándorolt", annak nem lehet belföldi lakcíme. Hozzáteszem: aki nagyon akart választani, az megoldotta a problémát, hiszen elegendő volt Magyarországon bemenni a legközelebbi polgármesteri hivatalba és bejelentkezni a rokon/barát/haver címére és máris belföldi címmel rendelkező személlyé vált az illető.

Szóval nagyjából meg volt oldva, hogy hogyan lehet egy másik országban tartózkodni. Meg voltak a legális utak, na és ott volt az illegális.

Na de mi van, ha valaki egy másik szocialista országban akar tartózkodni? Ezt a rendszerurak nem igyekeztek annyira szabályozni, hiszen az állampolgárt elsősorban abban kellett gátolni, hogy nyugatra mehessen, s nem abban, hogy az egyik szoc államból a másikba.

Megvoltak a lehetőségek:

- turistautazás, évente maximum 180 nap, minden egyes utazás maximum 30 nap,

- kivándorlás, eredménye szintén "konzuli útlevél", aminek ebben az esetben az a kellemetlen következménye is volt, hogy az állampolgár utazásáihoz már a letelepedés országának hatóságához kellett engedélyért fordulni, ami igencsak előnytelen volt, hiszen Lengyelország kivételével a többi országban a magyarnál szigorúbb volt a kiutazási jogszabályi háttér,

- valamilyen jogcím keresése.

De ha nincs jogcím? Olyan nincs! Csak hát én felvázoltam a hatóságnak, hogy én csak úgy Bulgáriában leszek, nem küld ki az égvilágon senki, nincs szerződésem se, nem tud senki sem hivatalos meghívólevelet adni. Erre mondta a magyar hatóság, hogy oké, nem gond, de ez nem az ő kompetenciájuk, hanem a bolgár hatóságé. Megkérdeztem a magyar hatóságot: akkor mi lesz, ha a magyar határőr észleli, hogy 30 napnál többet voltam külföldön, akkor ez nem szabálysértés? A magyar hatóság ezen kissé elgondolkodott - hiszen valóban engedély kellett mindenképpen 30 nap felett -, majd kijelentette, hogy ez a "demokratikus országokra" (ezt a kifejezést használta, ez alatt az NDK-t, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát és Bulgáriát értette) nem vonatkozik, ezen 5 ország esetében a tartózkodási engedélyt az ottani hatóság adja. Megkérdeztem, hogy nem lehetne-e ezt látni esetleg írott formában is, mire elzavartak, hogy ne akadékoskodjak, mert ez így van és kész.

Két baráti szovjetköztársasági címer: balról a fogaskeréken ugráló munkás-paraszt oroszlán, alatta Bulgária születésének (681) és halálának éve (1944) a korabeli vicc szerint, jobbról pedig a Szovjet-Magyar Barátság Termelőszövetkezet logója.

Miután kiutaztam Bulgáriába, az ottani második hetem vége felé el is zarándokoltam az ottani hatósághoz, tartózkodási engedélyért folyamodva. A hatóság megdöbbenve nézett rám: hol a magyar hatóságok engedélye? Miután felvázoltam, hogy nekem ilyenem nincs, s egyébként pedig a magyar hatóság szerint a bolgár hatóság fog nekem engedélyt adni, a bolgár hatóság jót nevetett, majd baráti hangnemben ("menj oda, fiú, ott elintézik") elküldött a szófiai magyar konzulátusra. Ott az átlagnál is rosszabbul dolgozó konzulátusi alkalmazott úgy fogadott, mintha az anyját szidtam volna, majd beütött egy pecsétet az útlevelembe, hogy "tartózkodási engedélye 90 nappal meghosszabbítva", de rám szólt, hogy ez volt az utolsó alkalom, s legközelebb be ne merjek menni a konzulátus épülete idétlen kéréseimmel. Ezután visszamentem a bolgár hatósághoz, aki ki is adott egy engedélyt a magyar pecsét dátuma alapján 90 napra. Miután felvetettem, hogy én legalább egy évig akarok maradni, az alkalmazott széttárta a kezét, s kijelentette, hogy fogalma sincs, hogy ilyen különös esetben mi a teendő, de javasolja, hogy utazzam el Budapestre 2-3 hétre, ez az idő TALÁN elég lesz a probléma megoldására.

Tényleg visszamentem Budapestre. Ott még a hatósági főember is fogadott, de ő is azt mondogatta, hogy hát ők ebben nem illetékesek, mert a bolgár hatóság ad majd engedélyt...

A kör tehát bezárult. Ezek után jött a mentő ötlet: zavarba kell hozni a bürokráciát, minden hatóságnál egyszerre lépni, sok papírt produkálni, majd azokat nem rendeltetésszerűen használni:

1. A budapesti bolgár konzulátuson beszerezni egy elő-vízumot, ez egy elvi engedély arra, hogy letelepedhetek az országban, ha a magyar hatóság kiadja a kivándorlási engedélyt. Természetesen közben kivándorlási kérelmet NEM adtam be a magyar hatósághoz, ugyanis nem akartam kivándorolni és elveszíteni magyarországi státuszomat.

2. Bemenni a budapesti Oktatási Minisztériumba és megpályázni állami ösztöndíjat Bulgáriában, a megpályázás tényéről papírt kérni, hogy az kell a "hatóságnak". Persze közben nem menni végig az ösztöndíjas pályázaton, mert nekünk csak a papír kell.

3. Vissza Szófiába, ott bemenni az ottani Oktatási Minisztériumba, komoly arccal bemutatni a magyar Oktatási Minisztérium semmitmondó, de szép pecsétes, vízjeles papírját, hogy akkor szükség van egy igazolásra a bolgár Oktatási Minisztériumtól, hogy majd ha a magyarok kiküldenek ösztöndíjasnak, akkor a bolgár fél fogad. Szakember eleinte akadékoskodni akart, hogy egy ilyen papírnak semmi értelme, meg soha életében még nem is hallott ilyesmiről, de mikor bólogatva és egyetértve kijelentjük, hogy hát tényleg értelmetlen, de "a magyarok" ezt kérik, nagy nehezen kiad egy pecsétes papírt. Hűha, most már mindkét minisztériumtól van egy-egy semmitmondó, de vízjeles és pecsétes papírunk!

4. Egy univerzális mondat kidolgozása, ha valahol valaki tényleg megkérdezné komolyan, hogy végülis ez vagy az a felesleges papír mire is kell. Ez a mondat így hangzik: "nem tudom, de úgy hallottam, hogy jogszabály írja elő", közben kezet érdemes széttárni és szégyenkezve fejet félig lehajtani, hogy a hatóság lássa, itt egy példás állampolgár esete forog fenn, aki megpróbálja betartani a sok egymásnak egyhén és nem csak enyhén ellentmondó jogszabályt. Ilyen példás állampolgár láttán a leggonoszabb hatóság szíve is megenyhül és igyekszik könnyeit visszatartva "segíteni".

5. Beszerezni egy papírt a bolgár autómentőtől, hogy gépkocsim lerobbant és javítás alatt áll! Egy kis probléma volt, hogy NEM volt gépkocsim, de ez nem bizonyult akadálynak, a papírt megkaptam. Egy segítőkész bolgár hatósági alkalmazott mondta, hogy jó ha van ilyen papír, mert erre lehet aztán hivatkozni, hogy miért tartózkodtam határidőn túl az országban: hát azért, mert lerobbant a kocsim, s azt alkatrészhiány miatt hónapokig javítják!

6. Segítőkész hatósági szakember megjegyezte, hogy nekem gyereket kellene produkálnom, mert aztán a kis újszülőtt megbetegedhetne - gyorsan hozzátette, hogy természetesen csak papíron, nem a valóságban -, amire aztán végtelen ideig tudok majd hivatkozni, hogy kisgyermekemet ápolom és ez sajnos nem teszi lehetővé, hogy tartózkodási engedélyem lejártával hazamenjek. Hatósági ember még végignézte a feleségemet, majd a fülembe súgta barátságosan, hogy ha nem megy a gyermekprodukálás, akkor ő szívesen segít. Én kijelentettem, hogy majd csak valahogy boldogulok magam is, s egyébként meg szóltam neki, hogy a gyermekprodukálás kezdeti próbálkozása és a gyermek tényleges megjelenése között általában kilenc hónap szokott eltelni, s nekem már 3 hónap múlva lejár az engedélyem.

Miután a sok papírral sok helyen voltunk, kiderült, hogy az égvilágon semmit sem értünk el. Eldöntöttük, hogy ha végül mégsem jön össze semmi, akkor elmegyünk Jugoszláviába, s onnan majd átszökünk Olaszországba és politikai menedékjogot kérünk arra hivatkozva, hogy a kommunista hatóságok szét akarnak minket választani törvényes házasságunk ellenére. De abban a helyzetben ez lett volna az utolsó megoldás. De feleség mondta, hogy kizárt dolog, hogy a sok papírból, sok hivatali eljárásból ne legyen semmi eredmény. Én nem hittem, de igaza lett.

Egy nap - másfél hónap múlva - találkoztunk  egy hatósági személlyel, a helyi bolgár rendőrörsön dolgozott, aki csodálkozva mondta, hogy hol a fenében vagyunk, nem tud minket elérni, pedig már két hete nála az igazolványom. Ezen megdermedtünk: miféle igazolvány? Másnap bementünk, s ott volt egy bolgár letelepedési igazolvány az én nevemre. Örültünk, de az öröm nem tartott sokáig, az alkalmazott (nem ugyanaz, aki előző nap szólt), kérte, hogy akkor adjam át a magyar hatósági "fehér lapomat", ami mint kiderült a Magyarországról való kivándorlást jelentette. Mondtam, hogy hát nekem ilyenem nincs. Alkalmazott mondta, hogy hát akkor kérjem a követségtől, s hozzam be. Mivel ilyen lapom nem lehetett, hát ez rossz hír volt. De feleség észbe kapott: minden nap elmentünk újra délelőtt és délután a rendőrségre várva, hogy az ablaknál mikor lesz az az alkalmazott, aki az utcán szólt nekünk. Második nap délután siker! Bemegyünk az illetőhöz, átadom az útlevelemet, ő belepecsétel, hogy "xxxxx számú igazolvány kiadva", majd kiadja az igazolványt és még kacsintott is egyet. Feleség mondta, hogy hatalmas tahó vagyok, hogy még egy doboz bonbont sem jutott eszembe venni és odaadni. Aztán persze vitt neki ő egyet.

Így lettem egyszerre állandó lakos magyar papírjaim alapján Magyarországon és bolgár papírjaim alapján meg Bulgáriában. Ma már a demokráciában ez nem nagy teljesítmény, de akkor... lehet, hogy az egyedüli eset voltam...

Aztán persze előbb-utóbb kiderült volna a turpisság valahol, de közben 1988 lett, megjelent a magyar világútlevél, majd pedig megdőlt a kommunista rendszer mindkét országban. Végül felmondásra került a országok közti, kettős állampolgárságot kizáró egyezmény, majd megszületett a bolgár állampolgársági jogszabály, mely preferenciális alapon nyújtott bolgár állampolgárságot a "határon túli bolgároknak". (Aki esetleg nem tudná: én bolgár származású vagyok, de facto a magyarországi bolgár kisebbségből jövök.) Így végülis bolgár állampolgár lettem, azaz már nem is kellett soha többet semmilyen engedély. Azóta éltem sokat mindkét országban, nagyjából fele-fele arányban. Bulgáriában bulgáriai állandó lakos vagyok, Magyarországon pedig magyarországi állandó lakos.Egyébként nem élek vissza ezzel: bár joghézag miatt kétszer szavazhatnék az Európai Parlamenti választásokon, egyszer magyarként a magyar pártlistákra, egyszer meg bolgárként a bolgár listákra, sosem éltem ezzel vissza, mindig csak abban az országban szavaztam, ahol éppen voltam a szavazás napján. A parlamenti választásokon viszont mindkét országban szavazni szoktam. Nagyon szeretek szavazni, s így sokkal több lehetőségem van szavazásra... :-)

Azért még van csattanó is. Egyszer bementem a magyar követségre Szófiában. Ott aztán észrevett a valamilyen tanácsos és csodálkozva kérdezte, hogy én miért nem jelenek meg sosem ösztöndíjam ügyében. Egy kicsit csodálkoztam, de aztán kiderült, hogy végülis a bürokrácia láthatatlan erői az egykor a budapesti minisztériumban beadott papírjaim miatt ösztöndíjast csináltak belőlem. S egy teljes évig kaptam havi 120 USA-dollárt. Időközben Sorosék is adtak pénzt (sőt ők kétszer még repülőjegyet is adtak), meg egy bolgár cég is. Egyszerre három ösztöndíjam volt.

A legérdekesebb időszak 1989-1991 között volt. Ilyenkor már kapitalizmus volt, de még agonizáltak a kommunista szervezetek is, pl. a KGST. Ügyes trükköket lehetett csinálni. Pl. a Malév járata Szófia-Budapest között 128 leva volt oda vissza turistaosztályon, s 158 leva komfortosztályon, ez kb. 2200 ill. 2700 forintnak felelt meg. Nem volt ez kevés pénz akkoriban. De ez az árfolyam (1 leva = 17 forint) reális csak a 80-as évek végéig volt, aztán a leva inflációja jóval nagyobb lett, mint a forintnak, azaz az addig teljesen reális KGST-árfolyamnak már semmi köze nem volt a valósághoz. Magyarországon a dollár feketárfolyama 60 forint körül volt, Bulgáriában meg már 15 leva körül, azaz egy leva már valójában 4 forint volt, azaz több mint négyszer kevesebb az árfolyamnál. Így Malév-repülőjegyet kizárólag az elmebeteg és a céges utazó (neki úgyis mindegy) vett Budapesten forintért, mindenki más Szófiában. Szófiában ugyanis a Malévre oda-vissza komfort osztályon 10 dollárért lehetett megvenni a jegyet. 1991 júliusában aztán véget ért a "jó világ", KGST megszűnt az abszurd árfolyamokkal együtt. Amikor bementem érdeklődni, hogy mennyi most a repülőjegy, azt a mellbevágó választ kaptam, hogy oda-vissza turistaosztályon 1950 leva. Magyarországon meg felvitték 8 ezer forintra. Na, akkor kezdtünk rászokni a buszozásra...

Kevesen tudják, hogy a kommunista berendezkedésű államok között a leginkább kisebbségellenes állami politika éppen Magyarországon volt, jellemzően leginkább a Kádár-korszakban. Az egyetlen régióbeli ország, ahol gyakorlatilag sikerült a nemzetiségek megsemmisítése: Magyarország.

A II. vh. előtt háromféle nemzetiségi iskola létezett:

• 'A típusú' - tiszta anyanyelvi, nemzetiségi tannyelvű oktatás volt, ahol minden tantárgyat – a magyar nyelv és irodalom kivételével – nemzetiségi nyelven tanítottak,
• 'B típusú' - kétnyelvű oktatás, ahol a tantárgyakat kb. fele részben magyarul, fele részben pedig nemzetiségi nyelven oktatták,
• 'C típusú' - nyelvoktató oktatás, ahol a tanítás nyelve magyar volt, s a nemzetiségi nyelvet csupán tantárgyként tanították.

1945 után a 'B típus' megszűnt. Az 1945-1946-os tanévben összesen 92 'A típusú' és 62 'C típusú' iskola működött.

1960 tavaszán indult be az 'A típusú' iskolák fokozatos átalakítása 'B típusúra' – A Művelődésügyi Minisztérium 44 167/1960. számú, valamint 44 159/1960. számú utasítása a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a természettudományos tárgyakat és a testnevelést immár kötelezően magyar nyelven kellett oktatni.

Az 1960-1961-es tanévben összesen 31 'B típusú' és 329 'C típusú' iskola működött.

Csak az 1985. évi I. törvény adott ismét lehetőséget a nemzetiségi tannyelvű oktatás („A” típus) fokozatos visszaállítására.

Tehát 25 éven keresztül nem volt az országban nemzetiségi iskolarendszer, helyette a gyakorlat látszatkisebbségi, magyarul tanító, a kisebbségi nyelvet csak egyszerű tantárgyként oktató iskolák voltak. Ennek eredménye a kisebbségek teljes asszimilálása lett.

A kettős mérce a magyar nacionalizmus részéről különösen nevetséges. Felháborodást keltett 10 évvel ezelőtt az a szlovák döntés, hogy ezentúl a KIZÁRÓLAG magyar nyelven oktató szlovákiai magyar iskolákban a bizonyítványt nem csak magyarul, hanem két nyelven, magyarul és szlovákul is ki fogják állítani, azaz az ország hivatalosan nyelvén IS. Tiltakozó hullám indult el ezen teljesen ésszerű lépés ellen, s a végén a szlovák kormány kénytelen volt visszakozni. Ezzel szemben: 1985. óta ismét lehetséges a nemzetiségi tannyelvű iskola Magyarországon, van is már néhány tucat ilyen (persze még mindig nem érte el azt a szintet, melyen 60 éve volt a nemzetiségi iskolarendszer), de olyan őrült ötlet, hogy ne legyen a bizonyítvány az ország hivatalos nyelvén is kiadva (sőt, eleve csak azon adják ki a legtöbb esetben) még a legvadabb "magyarellenes" aktivistának sem jutott eszébe.

Munkahelyemen volt olyan régebben, hogy Fitnessz Program. Ez azt jelentette, hogy minden nap délelőtt, tízórai időben megjelentek markos legények és leányzók valami futárcégtől és becipeltek mázsányi mandarint, almát, körtét és banánt.

A jobban taktikázó dolgozók már előre álldogáltak ebben az időben, az ajtóra szegezve szemüket, majd lerohanták a futárokat és kereskedelmi mennyiségű banánt foglaltak le maguknak, hogy kitartson estig és ne kelljen ebédre költeni.

Egyesek meg sérelmezték, hogy mire odaértek, a kosarakban már nem volt egy szem banán sem. Aki pedig még lassabban ment oda, annak csak az alma maradt, ez számított ugyanis a legkisebb presztízsértékű gyümölcsnek.

Egyszer össze is veszett két kolléganő:

- Figyelj, te nem szégyelled magadat, hogy 45 éves nő létedre, mint egy tinédszer szaladsz és egy egész fürt banánt meg 5-6 narancsot zsákolsz be?

- Miért szégyellném? Gyorsabb voltam, nyertem. Legközelebb te is légy gyors. Irigy vagy, hogy te 24 éves létedre 60 kilóval nehezebb vagy nálam és nem tudsz futni?

- Neked ahhoz semmi közöd, hogy én hány kiló vagyok! NE LOPD A BANÁNT, mert nem hagyom annyiban!

- Figyelj, kislány, ahová te mész, én onnan jövök, az anyád lehetnék, nem tanítottak meg a szüleid, hogy tiszteld a nálad idősebbet?! S különben is: nem fog neked megártani egy kis fogyókúra, a bálnáknak bőven elég napi egy alma.

- Inkább bálna, mint magáról megfeledkezett öregasszony, aki tinédzsernek hiszi magát, óránként sminkel, s képes párducmintás cicanadrágban megjelenni egy irodában!

- Nagyon irigy vagy rám, kislány, de nem én tehetek róla, hogy rád a négy-XL-es méret is kicsi és még sosem volt barátod. Fizess egy fiúnak, hogy kényeztessen, ingyen semmi esélyed, aztán lenyugszol.

Aztán mielőtt fizikai akció stádiumba lépett volna a vita, közbelépett egy másik kolléganő és elvonta a felek figyelmét.

Így ment ez fél évig, s mindig viták voltak. Közbelépett a HR-osztály is, mediációs beszélgetések folytak, s speciális konfliktuskezelő tréningek. De a viták maradtak. Végül a vezetőség bejelentette, hogy a világválság miatti pénzügyi takarékoskodás következtében szünetel meghatározatlan időre a Fitnessz Program.

Éveken keresztül folytatódott a keletnémet vezetés harca a nemzetközi jog ellen. Ennek kulminációja volt a 80-as évek középén Honecker kvázi miniháborúja az egész világ ellen.

Amikor Németországot legyőzték 1945-ben, 4 megszállási övezetre osztották, s ugyanígy a fővárost Berlint is.

A megszállási övezeteket megszüntették Németországban 1949 és 1955 között fokozatosan, mind nyugaton, mind keleten. A berlini megszállási övezetek azonban maradtak, mivel nem született Berlin végleges sorsáról megállapodás a 4 megszálló hatalom által.

Gyakorlati szempontból persze Nyugat-Berlin integrálódott Nyugat-Németországba, míg Kelet-Berlin pedig Kelet-Németországba, tehát pl. pénz, gazdaság, állampolgárság szempontjából. Viszont katonai szempontból és jogilag az integráció nem történt meg.

A nagy változás 1961-ben történt. A Fal megépítése és a berlini válság lezárása után a Szovjetúnió egyoldalúan megszüntette saját berlini megszállási övezetét, s minden irányítást átadott az NDK kormányának. Nyugati részről erre tiltakozás lett a válasz, hiszen a Szovjetúnió nem dönthetett volna egyedül a város egy részéről. A helyzet furcsaságát az is növelte, hogy eközben a város megosztását kimondó 1945-ös potsdami megállapodásokat a Szovjetúnió nem mondta fel, sőt továbbra is élt a szerződésből fakadó jogaival. Az egyik ilyen jog az volt, hogy a négy megszálló hatalom - a Szovjetúnió, az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország - hivatalos képviselői szabadon mozoghattak Berlin mind a 4 szektorában, akadálymentesen, s nem vonatkozott rájuk sem a keletnémet, sem a nyugatnémet hatóságok joghatósága.

A furcsa helyzet így az volt 1961 után, hogy Kelet-Berlin az NDK része lett, de ezt a 4 hatalomból csak a Szovjetúnió ismerte el. Eközben Nyugat-Berlinben hivatalosan is megmaradt a 3 nyugati megszálló hatalom felségjoga (pl. joguk volt az összes nyugat-berlini jogszabályt megvétózni, s hatályon kívül helyezni), s pár más kérdésben is megnyilvánult Nyugat-Berlin jogi különállása Nyugat-Németországtól: pl. a nyugat-berliniek nem szavazhattak a nyugatnémet szövetségi választásokon, s nem kellett sorkatonai szolgálatot teljesíteniük a nyugatnémet hadseregben.

1971-ben ráadásul az új négyhatalmi egyezményben a 4 fél ismét elismerte egymás jogait. Tehát a Szovjetúnió álláspontja az volt, hogy ő átadta Kelet-Berlint az NDK-nak, de ennek ellenére fenállnak jogai Nyugat-Berlinre vonatkozóan, s ezeket a jogokat elismeri a 3 nyugati hatalom részére is Kelet-Berlinre vonatkozóan.

A nyugati hatalmak tudomásul vették ezt a szovjet álláspontot, hiszen a Szovjetúnió továbbra is elismerte a nyugati hatalmak jogait. Viszont a nyugati hatalmak sosem fogadták el azt, hogy a Szovjetúnió megszüntette berlini megszállási övezetét, azaz Kelet-Berlint továbbra is keletnémet polgári igazgatás alatt álló, de jogilag az NDK-hoz nem tartozó, szovjet katonai főhatalom alatt álló megszállási övezetnek tekintették.

A keletnémet vezetés persze a nyugati álláspontot súlyos sértésnek könyvelte el, s a következő 19 évben - egészen az NDK megszünéséig - folyamatosan próbálta "áttörni" a nyugati álláspontot, sokszor akár még szovjet jóváhagyás nélkül is.

Az "áttörési" kísérletek fő módszere volt különféle újabb és újabb jogszabályok kitalálása a Berlin keleti és nyugati része közti átkelésre vonatkozóan. A keletnémet hatóság a Nyugat-Berlinbe való belépéshez és az onnan való kilépéshez megkövetelte útlevél felmutatását. Illetve kiállítottak állandó átlépési engedélyeket is a jogosultak (pl. külföldi diplomaták) számára. Igenám, de azok az országok, melyek nem ismerték el, hogy Kelet-Berlin az NDK része, nem voltak hajlandók útlevelet használni, mert útlevél csak országhatáron kell, míg az ő álláspontjuk szerint Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin között nem volt országhatár, csak szektorhatár, márpedig szektorhatáron nem kellhet útlevél. A keletnémet átlépési engedélyt szintén nem használhatták, mert az azt tartalmazta, hogy utazásra jogosít fel "az NDK és Nyugat-Berlin között", márpedig ők nem az NDK-ból utaztak, hanem Kelet-Berlinből, ill. Kelet-Berlinbe.

A megoldás az lett, hogy a NATO-tagállamok diplomatái SOSEM mentek át a Falnál lévő átjárókon, mert ezzel elismerték volna, hogy Kelet-Berlin az NDK része, márpedig a NATO ezt nem ismerte el. Így a szerencsétlenek mindig kénytelenk voltak egy kört tenni: kimenni Berlin területéről, s az NDK Berlinen kívüli részéről átmenni Nyugat-Berlinbe (jellemzően a potsdami határátkelőnél), majd vissza ugyanúgy.

Fentiek természetesen nem vonatkoztak az amerikai, brit és francia diplomatákra és katonákra. Velük szemben a keletnémet hatóság nem mert bevezetni semmilyen újítást, hiszen e 3 ország a Szovjetúnióval együtt aláírta a négyhatalmi egyezményt, s az jogot adott ezen államok minden hivatalos személyének a korlátozásmentes mozgásra a szektorokon belül. Olyan szintű volt ez a jog, hogy ha valaki amerikai, brit, francia vagy szovjet katonai egyenruhában jelent meg, elegendő volt a katonai igazolványát felmutatnia, hogy igazolja nem lopta az egyenruhát és tényleg ő az, de ezentúl semmilyen okmányt nem lehetett tőle követelni, sem bármit kérdezni tőle, vámvizsgálat alá vetni, megállítani, lassítani, stb. Ugyanez vonatkozott a diplomatákra is, akik csak diplomataigazolványt kellett, hogy prezentáljanak, s velük szemben szintén nem volt a keletnémet - és nyugatnémet - hatóságnak intézkedési joga.

Aztán a 80-as évek közepén Honecker eldöntötte, hogy most már a sarkára áll, nem tűri tovább a "megalázást". Már az is eléggé megalázó volt, hogy a nyugati államok nem voltak hajlandók kelet-berlini diplomáciai képviseleteikre kiírni az NDK nevét, s következetesen pl. az "Amerikai Egyesült Államok követsége Berlinben" szöveget használták, s sosem az "Amerikai Egyesült Államok követsége a Német Demokratikus Köztársaságban" szöveget, ráadásul a "Berlin, az NDK fővárosa" szóösszetétel helyett mindig a "Kelet-Berlin, az NDK kormányának de facto székhelye" kifejezést használták.

Szóval egy szép nap bevezették egy újfajta határigazolványt, s megkövetelték immár mindenkitől ezen igazolványok használatát. A szovjet vezetéssel nem is konzultak ez ügyben, ez Brezsnyev halála és Gorbacsov vezetővé válása közti interregnum idején volt, amikor a Szovjetúnió élén félig halott személyek álltak. Honeckerék döntöttek: a félhülye szovjet vénembereket nem kérdezzük, mi függetlenek vagyunk, s kész helyzetet csinálunk, aztán meg majd csak beletőrödik mindenki.

A hatálybalépés első napján persze az amerikaik rögtön le is tesztelték az új rendet. 3 amerikai diplomata elment a szektorhatárra, ott bemutatták diplomata igazolványukat. Mivel egyéb okmányt is kértek tőlük a keleti határőrök, vita alakult ki, s nem engedték át az amerikaikat. Ők gyorsan vissza is mentek a követségükre, telefon Washingtonba, hogy az NDK nem ismeri el az USA korlátlan mozgási szabadságát a szektorokon keresztül. Fehér Házból meg telefon a Kremlbe, hogy "tessék mondani, mi a Szovjetúnió hivatalos álláspontja, tartja-e magát a Szovjetúnió a négyhatalmi egyezményhez", mire onnan persze döbbenten válaszoltak, hogy "természetesen, igen" és nem értették miért kérdeznek ilyet tőlük Washingtonból.

Ekkor az amerikaik kicsit megnyugodtak, hogy akkor ez mégsem egy új szovjet berlini blokád, mint 1949-ben és 1961-ben, hanem valami más, s vázolták a helyzetet, hogy az NDK hatóságai, úgy tűnik, nem ismerik el a 4 hatalom szuverén felségjogait Berlin területén, ezért az USA kéri a  Szovjetúnió vezetését, hogy vesse be befolyását az NDK kormányánál a "félreértés" tisztázására. Igencsak jó lenne, ha a szovjet bevatkozás sikeres lenne mondjuk 24 órán belül, mert ellenkező esetben az  USA kénytelen lesz az ügyet komolyan venni és kiadni a parancsot a Nyugat-Berlinben állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának, hogy egy tankot indítson meg a szektorhatár felé, majd erőszakkal nyisson utat Berlin keleti szektora és nyugati szektorok között, s ott létesítsen átkelőhelyet, ezzel megszüntetve a a jogellenes állapotot. Az amerikaiak hozzátették, hogy természetesen e harci cselekmény során nem kívánják megsérteni a Szovjetúnió jogait a szovjet megszállási övezetre vonatkozóan semmilyen formában, azaz természetesen az új átkelőhelyet azonnal 4-hatalmi ellenőrzés alá fogják helyezni.

Moszkvából persze leordították Honeckerek fejét 5 percen belül, "meg vagytok bolondulva? háborúzni akartok az amerikaiakkal? s minket is bele akartok keverni? azt hiszik, hogy mi találtuk ki az egészet!". Szóval végülis fél óra múlva tájékoztatta az NDK kormánya az amerikai követséget, hogy "félreértés történt, a határpont parancsnoka hibát követett el, félreértette az új szabályzatot, ezért megrovásban lett részesítve, természetesen semmilyen változás nem állt be a 4 hatalom státuszában berlini jogaikat illetően".

A 2011-es bulgáriai népszámlálás érdekesebb adatai.

A szabályok a magyarországival azonosak, azaz azokat veszi számba, akik állampolgárságtól függetlenül - saját bevallásuk szerint - legalább 12 hónapja életvitelszerűen élnek Bulgária területén, leszámítva a külföldi diplomatákat.

Összlakosság: 7 351 234 fő. Hozzáteszem: ez egész Európában példa nélküli csökkenés, 10 éve még 7 932 984 volt, de most nem ez a témám.

Természetesen a legérdekesebbek azok a kérdések, melyekre nem kötelező válaszolva, azaz nemzetiség, anyanyelv, vallás.

A legalább 1000 főt elérő nemzetiségek aránya:

• bolgár - 84,77%
• török - 8,85%
• cigány - 4,85%
• orosz - 0,15%
• örmény - 0,10%
• román/vlah - 0,07%
• karakacsán* - 0,04%
• ukrán - 0,03%
• macedón - 0,02%
• görög - 0,02%
• zsidó - 0,02%
• egyéb, 1000 főn aluli nemzetiség - 0,29%
• nem válaszolt a nemzetiségét érintő kérdésre - 0,80%

Az anyanyelvi eloszlást illetően, szintén csak az 1000 főt elérő nyelvek:

• bolgár - 85,18%
• török - 9,14%
• cigány - 4,25%
• orosz - 0,23%
• román/vlah - 0,11%
• örmény - 0,08%
• görög - 0,05%
• ukrán - 0,03%
• tatár - 0,02%
• arab - 0,02%
• macedón - 0,02%
• egyéb, 1000 főn aluli nyelv - 0,15%
• nem válaszolt az anyanyelvét érintő kérdésre - 0,72%

Az érdekesebb nem-egyezések nemzetiség és anyanyelv között:

• a törökök 96,55 %-a török, 3,24 %-a bolgár anyanyelvű,
• a cigányok 85,02 %-a cigány, 7,49 %-a bolgár, 6,68 %-a török, 0,57 %-a román anyanyelvű,
• az örmények 82,31 %-a örmény, 16,46 %-a bolgár anyanyelvű,
• a zsidók 79,38 %-a bolgár, 5,40 %-a orosz, s 14,07 %-a egyéb anyanyelvű (valószínűleg ez utóbbi a hébert és a ladinót jelentheti).

Mivel Bulgáriában a legneuralgikusabb etnikai kérdés a "macedónkérdés", érdemes ezt részletesen is megnézni. A magát macedón nemzetiségűnek nyilvánított 1 609 főből 1 163 macedón nyelvet, 411 bolgár nyelvet, 13 egyéb nyelvet vallott be (a többiek pedig nem válaszoltak a kérdésre). Viszont 151 magát bolgárnak valló macedón anyanyelvet vallott be, s ugyanígy tett 5 cigány, 13 egyéb nemzetisű, valamint néhány olyan személy, aki nem válaszolt a nemzetiségét érintő kérdésre. A Macedóniai Köztársaság szerint egyébként Bulgáriában félmillió-millió, de legalábbis több százezres létszámban élnek macedónok - kár, hogy erről az érintettek nem tudnak... :-)

Ami a vallást illeti, a nemzetiségi és anyanyelvi adatok egyeztetése a vallási adatokkal nem publikus! Azaz a vallási adatok csak külön vannak meg.

• ortodox keresztény - 75,96%
• szunnita iszlám - 9,48%
• protestáns keresztény - 1,12%
• katolikus keresztény - 0,85%
• siíta iszlám - 0,48%
• egyéb iszlám - 0,06%
• örmény egyház - 0,03%
• izraelita - 0,01%
• más vallás - 0,16%
• felekezeten kívüli, ateista - 4,73%
• nem válaszolt a vallását érintő kérdésre - 7,12%

Itt az érdekes, hogy az utóbbi évek alatt a protestánsok száma meghaladta immár a katolikusokét. Az iszlám vallás híveinek jelentős száma pedig annak tudható be, hogy a 99  %-ban muszlim törökökön kívül jelentős a bolgár és a cigány nemzetiségű muzulmánok száma is.

Ami az adatok értékelését illeti, a szakértők azt vélik, hogy egyedül a cigány nemzetiség esetében az adatok nem felelnek meg a valóságnak. Egységes vélemény szerint a cigányok létszáma a bevalottnak a duplája sőt több is lehet. Egyszerűen a cigányok nagyobb része bolgárnak vagy - amennyiben muzulmán vallású - töröknek vallja magát, mivel sértőnek tartja a "cigány" kategóriát még egy anoním felmérés esetében is.

Ami a területi megoszlást illeti, a 28 megyéből 26-ban a többség bolgár nemzetiségű és anyanyelvű, míg 2 megyében (Kardzsali megye és Razgrad megye) török nemzetiségű és anyanyelvű. Vallási megoszlás terén, 25 megyében a többség ortodox keresztény, míg 3 megyében (Kardzsali megye, Razgrad megye és Szmoljan megye) szunnita iszlám.

Megjegyzés:

* - a karakacsánok görög eredetű, de a görögöktől bizonyos fokig önálló identitású népesség

A böjt célja a testi, lelki és szellemi megtisztulás. A példa a keresztények számára Jézus 40 napos böjtje.

Ami a szabályokat illeti, az általános szabályokat írom le, vannak helyi sajátosságok e tekintetben.

Nagyon lényeges, hogy a keleti kereszténységben a keresztény ember böjtje személyes ügy, ez rá és Istenre tartozik. Nyilvánosan szenvedni, látványosan böjtölni NAGYOBB bűnnek számít, mint nem böjtölni. Tilos szintén, hogy az egyházközségi böjtölő hívők "megvitassák" egymás közt a nem böjtölőket. A pap is csak tanácsot adhat, de nem utasíthatja a hívőt. Úgyszintén szigorúan tilos a saját egészség veszélyeztetése, ezért a böjt nem ajánlott olyanok számára, akik valamilyen egészségügyi okból nem böjtölhetnek (jellemző eset: cukorbeteg, akinek naponta többször ennie kell). Az ilyen személyek számára a böjt teljes elhagyása vagy - amennyiben mégis böjtölni szeretnének - a böjt mérsékelt változata ajánlott: pl. szigorú böjti napon is egyen halat, csak a húst hagyja el. Ugyanez az ajánlás vonatkozik kisgyermekekre, terhes és szoptató anyákra és nagyon idős emberekre. A régebbi időkben az utazók számára is ez volt az ajánlás, azonban a modern időkben, mivel manapság az utazás jellemzően nem jelent több napos kimerítő gyaloglást vagy lovaglást, ez a szabály a gyakorlatban értelmét vesztette.

Érdemes szintén tudni, hogy a böjt nem fogyókúra. A böjtnek a fizikai oldala (ételtől való tartózkodás) önmagában nem csinál keresztény böjtöt, sőt kifejezetten károsnak számít. A lelki elmélyedés (pl. imádság) elengedhetetlen eleme a keresztény böjtnek. Az imádáság nélküli böjtöt egyenesen negatívnak, "ördögök böjtjének" nevezték a korai egyházatyák.

Ortodoxok (khalkedóni ortodoxok)

Az ortodoxokkal kezdeném, mivel ők képviselik a legnagyobb létszámú keleti irányzatot. Majd hozzájuk képest mutatnám be a másik két irányzatot. Ezzel nem az ortodox irányzat elsőbbségét szeretném sugallani, ennek oka kizárólag a gyakorlatiasság.

Fontos tudni, hogy az ortodox egyházak egy része a régi, juliánus naptárt használja, más része pedig az újjuliánus naptárt (ez de facto egyezik a gregoriánus naptárral*). Erről részletesebben már írtam itt. (Van két autonóm, azaz nem autókefál ortodox egyház, mely teljes egészében a gregoriánus naptárt használja, de erre most nem térnék ki, mert nem releváns.)

A megadott dátumok a fix dátumú ünnepnapok esetében mindkét egyházcsoportra vonatkoznak, csak azt mindegyik egyház a maga által használt egyházi naptára szerint tartja be. Pl. minden ortodox saját egyházi naptára szerint december 25-én ünnepli Karácsonyt, azonban ez az egyházi naptár szerinti december 25 az újjuliánus naptárt követő ortodoxok esetében EGYEZIK a "világi" (gregoriánus) naptár szerinti december 25-tel, míg a juliánus naptárt követő ortodoxok december 25-e a világi naptár szerint január 7-re esik. Tehát valójában a réginaptárista ortodoxok is decembert 25-én ünneplik a Karácsonyt, csak náluk ez a december 25 a világi naptár szerint január 7-re esik.

Ami a mozgó dátumú ünnepnapokat illeti, itt mindkét egyházcsoport a juliánus naptár szerint számolja ezeket a napokat, tehát akár a juliánus, akár az újjuliánus naptárt is használja egy adott ortodox egyház, a mozgó ünnepek ugyanarra a napra esnek mindkét egyházcsoportnál, azonban ugyanazt a napot a két egyházcsoport más dátummal nevezi meg. Tehát pl. idén az ortodox Húsvét április 4-én volt a gregoriánus naptár szerint - mind a juliánus, mind az újjuliánus ortodoxok ezen a napon ünnepelték, azonban az újjuliánusok naptárában ezen a napon április 4 volt, míg a juliánusok naptárában március 22.

Még mielőtt azonban rátérnék részletesebben, az esetleges félreértések elkerülése végett, ismertetném böjti szempontból a fő kategóriákat.

1. Vannak olyan napok, amikor kifejezetten tilos a böjt. Ezek általában a legnagyobb ünnepnapokhoz kötődnek. A Húsvéten kívül (ami a legnagyobb ünnep) 12 nagy ünnep van - amikor ilyen nap nem-böjti időszakra esik, akkor a böjt tilos, amikor pedig böjti időszakra vagy normál böjti napra (szerda és péntek - ez a két nap mindig böjti nap, az alább ismertetendő kivételekkel), akkor enyhíti a böjti szabályt. Ezeket a napokat az ortodox naptár "nem böjti nap" jelöléssel jelzi vagy - böjti időszakban - az érvényes enyhítést jelöli, mely a legtöbb esetben - valójában minden esetben kivéve szeptember 14-ét, a Szent Kereszt felmagasztalásának napját - "hal engedélyezett" napot jelent. (Egy példa: a Virágvasárnap értelemszerűen mindig a Nagyböjt időszakába esik, azonban ezen a napon "hal engedélyezett" nap van.)

Szigorúan nem böjti napok, melyek sosem esnek böjti időszakba és melyek esetében még akkor sincs semmilyen böjt, ha az illető nap szerdára vagy péntekre esik:

• a  Karácsony (december 25) és január 4 közötti napok,
• a Nagyböjtöt megelőző 3. hét,
• Húsvétvasárnaptól a Húsvét utáni 1. vasárnapig,
• Pünkösdvasárnaptól Mindszentekig (ami az ortodox kereszténységben a Pünkösd utáni 1. vasárnap, azaz NEM november 1),
• Vízkereszt (január 6).

2. Vannak egyszerűen nem-böjti napok, amikor természetesen lehet böjtölni egyéni döntés alapján, de az Egyház ezt nem írja elő. Ez az év napjainak a többsége. Hagyományosan mindig tilos a vér fogyasztása, a fulladásos halállal meghalt állat fogyasztása, s az idegen vallásban feláldozott állat fogyasztása, bár ezek a szabályok ma már a gyakorlatban alig szerepelnek. Ami a vér tilalmát illeti, ez szűken értelmezendő, azaz a vért tartalmazó termékek, ételek fogyasztása nem tiltott. Valójában ez a hármas szabály eredetileg is inkább ajánlás volt, nem kifejezett tilalom. Ami az áldozati állatokat illeti, a tilalom - pontosabban az ajánlás - ma már kevés gyakorlati jelentőséggel rendelkezik, hiszen keresztények eleve nem vesznek részt idegen állatok áldozásában, így nemigen kerülnek olyan helyzetbe, hogy enniük kellene ezen állatokból. Ezeket a napokat az ortodox naptár "nem böjti nap" jelöléssel látja el.

3. Vannak olyan böjti napok, amikor minden termék fogyasztása engedélyezett, kivéve a húst, és a húskészítményeket. Ezeket a napokat az ortodox naptár "tejtermék, tojás, hal engedélyezett" jelöléssel látja el. Ilyen időszak kizárólag a Nagyböjtöt megelőző hét.

4. Vannak olyan böjti napok, amikor minden termék fogyasztása engedélyezett, kivéve a húst, a húskészítményeket, s az állati (marha, sertés, baromfi, juh, kecske, stb.) eredetű egyéb termékeket, pl. vaj, sajt, túró, tojás. Fontos, hogy a hal nem számít húsnak böjti szempontból. Ezeket a napokat az ortodox naptár "hal engedélyezett" jelöléssel látja el.

5. Vannak ennél szigorúbb böjti napok, amikor a fentieken kívül a hal sem engedélyezett. Ezeket a napokat az ortodox naptár "olaj és bor engedélyezett" jelöléssel látja el.

6. Még szigorúbb böjti nap az, amikor továbbá olaj és bor sem engedélyezett. Szoros értelmezés szerint az olaj tilalma csak az olívaolaj tilalmát jelenti, más olaj fogyasztása engedélyezett, s bor tilalma nem jelenti más alkohol tilalmát. Tágabb értelmezés szerint viszont minden olaj tiltott és minden alkohol. Jellemzően a szerzetesekre kötelező a tágabb értelmezés, míg a többi hívő saját belátása és hite szerint dönt. Ezeket a napokat az ortodox naptár "szigorú böjt" jelöléssel látja el.

7. Legszigorúbb a teljes böjt, amikor nem fogyasztható semmilyen élelmiszer vagy ital. Ez általában csak ajánlás, jellemzően a szerzetesekre kötelező, míg a többi hívő saját belátása és hite szerint dönt, hogy teljes böjtöt tart-e vagy marad a hagyományos szigorú böjtnél. Ezeket a napokat az ortodox naptár szintén "szigorú böjt" jelöléssel látja el.

Fontos tudni, hogy a rákok, kagylók, egyéb tengeri és édesvízi állatok, melyek se nem emlősök, se nem halak böjti szempontból nem-állatinak minősülnek. Ez ahhoz vezet, hogy a böjtöt tartó ortodoxok között igen népszerűek a japán étkezdék, hiszen a halat nem tartalmazó japán ételek - s sok ilyen van - teljesen megfelelnek az ortodox szigorú böjti előírásoknak, még az olajat teljesen kizáró ortodoxoknak sem jelent ez gondot, hiszen a japán konyhában sok a főtt és érlelt, ill. nyers étel. Régebben egy, az Amerikai Ortodox Egyház hoz kapcsolódó vidám honlapon olvastam azt a viccet, hogy onnan lehet megismerni az egyházi szabályokat betartó ortodox hívőt, hogy szerdán és pénteken a legközelebbi japán gyorsétteremből rendel kaját.

Mint már említettem, szerda és péntek mindig böjti nap, a már ismertetett kivételekkel (Vízkereszt, valamint a Karácsony, a Húsvét, s a Pünkösd, s az azokat követő hét). Normál esetben ez szigorú böjtöt jelent. Amikor azonban szerda vagy péntek valamely nagy ünnepre esik, akkor ez jellemzően "hal engedélyezett" nap.

Az egyházi évben az első böjti időszak a Karácsonyi Böjt. Ennek első napja november 15, utolsó napja pedig december 24.

A Karácsonyi Böjt (vagy Adventi Böjt vagy Fülöp-böjt, mivel november 14 Szent Fülöp apostol ünnepnapja) alatt szigorú böjt minden hétfői, szerdai és pénteki nap, engedélyezett az olaj és a bor minden keddi és csütörtöki napon, s engedélyezett a hal minden szombaton és vasárnap. Szigorú böjt van úgyszintén december 20 és 24 között, kivéve ha ezen időszakban valamely nap szombatra vagy vasárnapra esik, ez esetben ez "olaj és bor engedélyezett" napnak számít. Ez az év minden időszakára jellemző: szombat és vasárnap ünnepnap, így ezen a két napon sosincs szigorú böjt, mindig legalább "olaj és bor engedélyezett" e két napon (kivéve a három egynapos böjtöt, lásd a végén).

A böjtölés szigorú változata szerint, mennyiben december 24 nem szombatra vagy vasárnap esik, akkor teljes böjt van ezen a napon napnyugtáig, majd normál szigorú böjt napnyugta után. Tehát innen van az az ortodox szokás, hogy Szentestén nem esznek sem húst, sem halat.

Egyes, a Karácsonyi Böjt alatti ünnepek esetében "hal engedélyezett" nap van, függetlenül attól, hogy az illető nap mely napra esik. Minden esetben - mint ezt már tisztáztuk - "hal engedélyezett" nap  november 21 (Szűz Mária bemutatása), mivel ez a 12 nagy ünnep egyike. Ilyen napnak számíthat még - ez azonban nem általános, hanem közösségenként változó - pl. többek között december 6 (Szent Miklós) és december 20 (Szent Ignác).

Elterjedt szokás a juliánus naptárt használó ortodoxoknál, hogy a világi naptár szerinti január 1-jén nincs böjti nap, bár ez a nap a juliánus naptár szerint december 19-re esik, azaz beleesik a Karácsonyi Böjtbe. Ez egyszerűen egy pragmatikus engedmény a világi Újév iránt. A nem-keresztény országokban élő ortodoxok azonban ezt az engedményt nem alkalmazzák.

A Karácsonyi Böjtnél szigorúbb Szűz Mária elszenderedésének böjtje, ez augusztus 1-14 között van. Az elnevezés igen fontos, mivel a keleti egyházak nem beszélnek Szűz Mária menybeviteléről a szó katolikus értelmében. A nyugati és a keleti dogma között itt értelmezésbeli különbség van. A keletiek szerint Mária - mint minden más ember - élete végén meghalt természetes halállal, majd a harmadik napon Isten feltámasztotta őt és felvitte a menybe. Ezzel szemben a nyugati hagyomány nyitva hagyja azt a kérdést, hogy meghalt-e egyáltalán Mária, s nem lett-e élete végén azonnal felvíve a menybe.

Szűz Mária elszenderedésének böjtje alatt minden nap szigorú böjti nap, kivéve a hétvégeket, melyek "csak olaj és bor" napok. Mivel erre az időszakra esik a 12 nagy ünnep egyike, augusztus 6 (Jézus színeváltozása), ezen a napon "hal engedélyezett" nap van.

Az Apostoli Böjt a legenyhébb. Minden szerda és péntek szigorú böjti nap, minden más nap pedig "hal engedélyezett" napok. A legtöbb közösségben Keresztelő Szent János napja (június 24) - mely mindig az Apostoli Böjt idejére esik akkor is "hal engedélyezett" nap, ha szerdára vagy péntekre esik.

Az Apostoli Böjt "furcsasága", hogy hossza változik. Végső napja mindig június 28 (június 29 Péter és Pál apostolok napja, az ő tisztelükre van a böjt is), kezdő napja pedig a Mindszentek (a Pünkösdvasárnapot követő első vasárnap) utáni hétfői nap. A Húsvét legkorábbi lehetséges dátuma a juliánus naptár szerint március 22 (= újjuliánus április 4), legkésőbbi lehetséges dátuma pedig április 25 (= újjuliánus május 8). Így az Apostoli Böjt lehető legkorábbi kezdőnapja május 18 (= újjuliánus május 31), lehető legkésőbbi kezdődnapja pedig június 21 (= újjuliánus július 4). Ebből az következik, hogy a juliánus naptárt használó ortodoxoknál az Apostoli Böjt hossza akár 42 nap is lehet, míg lehető legrövidebb időtartama alig 8 nap. A helyzet mégérdekesebb az újjuliánus naptárt használó ortodoxoknál. Esetükben az Apostoli Böjt legnagyobb lehetséges hossza 29 nap. A lehető legrövidebb hossza viszont NULLA, hiszen előfordulhat, hogy a böjt kezdőnapja a böjt utolsó napja utáni napra esik! Ilyenkor nincs Apostoli Böjt. Valójában ez történik minden olyan évben, amikor a Húsvét a juliánus naptár szerint április 20-25 közé (újjuliánus május 3-8) esik. Ez egyébként a juliánus naptárt használó ortodoxok egyik kritikai észrevétele az újjuliánus ortodoxok naptára ellen: miféle naptár az, mely időnként eltöröl egy teljes böjtöt!

S végül - de nem utolsósorban - a Nagyböjt. A Nagyböjt Húsvétot megelőző 7. hét hétfőjén kezdődik, s Húsvét napján ér véget, azaz 48 napig tart.

A Nagyböjtnek van egy háromhetes előkészítő szakasza is. A Nagyböjt előtti 3. hét teljesen böjtmentes, azaz szerda és péntek sem böjti nap ezen a héten. A Nagyböjtöt közvetlenül megelőző hét pedig - ez az egyedüli ilyen hét az évben - "tejtermék, tojás, hal engedélyezett" hét, azaz bármi fogyasztható húson és hústermékeken kívül.

A Nagyböjt alatt minden hétköznap szigorú böjt van, hétvégeken pedig "olaj és bor engedélyezett" nap. "Hal engedélyezett" nap kizárólag Virágvasárnap és március 25.

A nagyböjti böjtölés szigorú változata szerint teljes böjt tartandó Nagypénteken és a Nagyböjt első hetének hétköznapjain, oly módon hogy csak napi egy étkezés van ezeken a napokon, ill. még szigorúbb változatban csak a Nagyböjt első hetének szerdáján és péntekén fogyasztandó egy étel.

A felsoroltakon kívül van néhány egynapos böjt is, ezek:

• január 5. - azaz a Vízkereszt előtti nap,
• szeptember 14 - a Szent Kereszt felmagasztalása napja,
• augusztus 29 - Keresztelő Szent János lefejezésének napja.

Ezeken a napokon minden esetben szigorú böjt van, akkor is, ha hétvégére esnek.

Mindezen kívül ajánlott a böjtölés minden hívőnek, aki részt vesz a vasárnapi istentiszteleten, hogy ne egyen semmit reggeli felkelése és a mise vége közötti időben. Különösen azoknal ajánlott ez, akit részt vesz az eucharisztia szentségében. Kivételt képez a húsvéti eucharisztia, ez a böjtöt nem tartóknak is kifejezetten ajánlott.

Miafiziták (nem-khalkedóni ortodoxok)

Áttérve az ortodoxokról a miafizitákra (nem szeretem ezt a szót használni megnevezésként, de kénytelen vagyok, mert nincs rá jó magyar szó, angolul a terminológia a két csoportra Eastern Orthodox és Oriental Orthodox, de magyarra ez nem fordítható le sajnos). Megpróbálom a "nem-khalkedóni ortodox" kifejezést, hátha megtetszik valakinek...

Itt meg kell említeni, hogy a 6 elismert egyház között nagyobbak a különbségek a böjtölési szokásokat illetően, mint a 15 elismert ortodox egyház között.

Ami a naptárt illeti, a 6 egyház 3 csoportra osztható:

1. Az örmény egyház a gregoriánus naptárt használja (kivéve az örmény egyház egyik autonóm alegyházat, mely a juliánust használja ma is),
2. A szír egyház a juliánus naptárat használja a mozgó dátumú ünnepekre, s a gregoriánust a fix dátumú ünnepekre, az indiai egyház kizárólag a gregoriánust minden ünnepre.
3. Az etióp és az eritreai egyház az etióp naptárat, a kopt egyház a kopt naptárat használja. Az etióp és a kopt naptár rendszere egyezik egymással, csak más a hónapok neve és más az évek számozása: az etióp naptárban az évek számozása 276-tal több - így a két naptár között az átmenet nem jelent semmilyen gondot, csupán egy egyszerű kivonási vagy  hozzáadási művelet az egész. A számozás különbsége miből adódik? A kopt naptár 1. éve Diocletianus római császár uralkodásának kezdeti éve (284 a gregoriánus naptár szerint), aki az utolsó nagy keresztényüldözést hajtotta végre a Római Birodalomban, s kölönösen Egyiptomban volt sok az áldozat, a kopt mártírok emlékére így a császár uralkodásának kezdőéve lett a naptár kezdete. Az etióp naptár kezdeti éve pedig a gregoriánus számítás szerinti 8. év, ugyanis erre az időpontra számították ki az etióp naptár készítői Jézus születésének idejét. (Később - mint a juliánus naptár esetében is egyébként - ez az időpont tévesnek bizonyult, de a naptáron utólagosan már nem változtattak.)

Mindkét naptár a juliánus naptár rendszerét használja: azaz minden negyedik év szökőév, s nincsenek ez alól kivételek. A hónapok elrendezése azonban más: az év 13 hónapból áll, melyek közül az első 12 hónap egyformán 30-napos, míg az utolsó hónap 5- vagy 6-napos, attól függően, hogy az illető év szökőév-e. Az év kezdete a gregoriánus naptár szerinti szeptemberben van.

Az etióp/kopt naptár szerinti ünnepszámítás egyezik a juliánus naptáréval, azaz pl. Karácsony a negyedik hónap (kopt: kojak, etióp: tahsas) 29. napján van, ez egyezik a juliánus naptár szerinti december 25-tel (gregoriánus: január 7), azonban 2100-tól az etióp/kopt naptár 4. hónapjának 29. napja már "csúszni" fog - a juliánus naptárral együtt - a gregoriánushoz képest egy napot, azaz Karácsony már a gregoriánus naptár szerinti január 8-án lesz. A továbbiakban nem az egyébként szinte mindenki számára értelmezhetetlen etióp/kopt dátumot fogom megadni, hanem a gregroriánus naptár szerinti dátumot a jobb érthetőség kedvéért.

Az érdekesség kedvéért álljon itt példaként a különböző naptárakra az eheti  jeles nap, a 2010-es nyár első napja:

• a gregoriánus és az újjuliánus naptár szerint: 2010 június 21,
• a juliánus naptár szerint: 2010 június 8,
• a kopt naptár szerint: 1726 szane (tizedik hónap) 14,
• az etióp naptár szerint: 2002 paoni (tizedik hónap) 14.

A szír egyházban 5 böjti időszak van:

• Adventi Böjt - december 15-24. Az általános böjtölési szabályok érvényesek, lásd lejjebb.
• Ninivei Böjt - Jónás próféta emlékére. A Nagyböjt kezdete előtti 3. héten hétfőtől szerdáig. Szigorú betartása esetében e három napon teljes böjt van, a hívők semmit sem esznek és semmit sem isznak. Enyhített változatában csak napkeltétől napnyugtáig kell tartózkodni az evéstől, s víz iható ebben a napszakban is. (A muszlimok innen vették át egyébként a napkeltétől napnyugtáig való böjt szokását, melyet böjti időszakukban gyakorolnak.)
• Nagyböjt - a khalkedóni ortodox szabállyal egyező időtartamban, azonban létezik egy enyhített változat is, melyben csak a Nagyböjt első és utolsó hetén van böjt. Az általános böjtölési szabályok érvényesek, lásd lejjebb. Viszont van egy szigorított változat is, mely a növényi eredetű ételek közül nem engedélyezi az édes ételeket sem.
• Apostoli Böjt - június 26-28. Az általános böjtölési szabályok érvényesek, lásd lejjebb.
• Szűz Mária böjtje - augusztus 10-14. Az általános böjtölési szabályok érvényesek, lásd lejjebb.

Minden héten a szerda és a péntek böjti nap, kivéve a Húsvét és a Pünkösd közti időszakot, a Karácsony és Vízkereszt közti időszakot, ezen kívül a Ninivei Böjt és a Nagyböjt közötti időszakban csak a szerdai nap böjti nap, a pénteki nap nem.

A szerdai és pénteki böjtnek is van enyhített változata: ennek értelmében aki nem tudja betartani a napnyugtáig tartó böjtöt, az böjtölhet csak délig.

A szír egyházban a böjtnek két alapváltozata van:

1. tartózkodás a böjti napokon minden ételtől napkelte és napnyugta között, s a nap többi részében pedig kizárólag növényi eredetű táplálék és csak víz vagy más alkoholmentes ital fogyasztása,
2. akik nem tudják a fentieket betartani, de böjtölni szeretnének, azok számára: tartózkodás az állati eredetű termékektől kizárólag nagkelte és napnyugta között.

Szombaton és vasárnap teljes böjtöt tartani nem szabad, böjti időszak alatt sem, így hétvégén napkeltétől napnyugtáig is fogyasztandó növényi eredetű étel és víz (alkoholmentes ital), sőt ez kötelező, a hétvégi böjt  bűnnek számít (kivéve: Húsvétszombatot, amikor szabad a teljes böjt). Amennyiben a hívő vasárnap részt vesz a misén, úgy azon a napon a mise végéig nem eszik és iszik semmit.

Sajátos szabály, hogy egyetlen böjt sem kezdődhet vasárnapi napon, így ha a böjt első napja vasárnapra esik, a böjt egy nappal rövidül és hétfőn kezdődik.

Fontos szabály, hogy a napokat nem éjféltől éjfélig számítják, hanem napnyugtától napnyugtáig. Azaz pl. a szerdai böjt nem szerda 0-24 óra között tart, hanem kedden napnyugtától szerdán napnyugtáig.

Az indiai egyházban 6 böjti időszak van:

• Adventi Böjt - december 1-24.
• Ninivei Böjt - a Nagyböjt kezdete előtti 3. héten hétfőtől szerdáig.
• Pünkösdi Böjt - Jézus menybemenetele és Pünkösd között. Ez a böjt csak az indiai egyházban fordul elő, más egyházakban ismeretlen.
• Nagyböjt - a khalkedóni ortodox szabállyal egyező időtartamban, a böjt teljes időszaka alatt napi egy étkezés ajánlott.
• Apostoli Böjt - június 16-28. 13 napig tart, mivel így emlékeznek meg Jézusról és 12 apostoláról.
• Szűz Mária böjtje - augusztus 1-14 és szeptember 1-7.

Minden héten a szerda és a péntek böjti nap, kivéve a Húsvét és Jézus menybemenetele közti időszakot, valamint egyes nagyobb ünnepnapokat, melyek szerdára vagy péntekre esnek.

Szombaton és vasárnap teljes böjtöt tartani nem szabad, böjti időszak alatt sem, kivéve: Húsvétszombatot.

A böjtölés minden esetben a teljesen növényi étrendet jelenti és a dohánytól, valamint - a bor kivételével - minden alkoholtól való tartózkodást. A növényi olaj használata engedélyezett. Böjti napon külön szabály, hogy tilos a szex.

A kopt egyházban, az etióp egyházban és az eritreai egyházban van az összes apostoli keresztény egyház közül a legtöbb böjti nap, a legszigorúbb szabályokkal. Mivel a szabályok teljesen azonosak, együtt nézzük a három egyházat. 5 böjti időszak van (amit 7-nek is számolnak, mivel a Nagyböjt 3 önálló részből áll):

• Adventi Böjt - 43 nap, november 25 és január 6 között.
• Jónás Böjtje - a Nagyböjt kezdete előtti 3. héten hétfőtől szerdáig.
• Nagyböjt - 55 napi tart, melyből az első 7 nap előkészítő böjt, az utolsó 6 nap a Fényes Hét böjtje (Húsvét hetében hétfőtől szombatig), s a közbenső időszak maga a szűk értelemben vett Nagyböjt.
• Apostoli Böjt - hossza változik. Végső napja mindig június 28, kezdő napja pedig a Mindszentek (a Pünkösdvasárnapot követő első vasárnap) utáni hétfői nap.
• Szűz Mária böjtje - augusztus 7-21.

Ezeken kívül egynapos böjt a Vízkereszt (január 19) előtti nap. Amennyiben ez a nap szombatra vagy vasárnapra esne, úgy az azt megelőző pénteki napon kell böjtölni.

Minden héten a szerda és a péntek böjti nap, kivéve a Húsvét és Pünkösd közti időszakot.

Szombaton és vasárnap teljes böjtöt tartani nem szabad, böjti időszak alatt sem, kivéve: Húsvétszombatot.

A böjtölés alapesetben a teljesen növényi étrendet jelenti. Kivételt képez az Apostolu Böjt és az Adventi Böjt alatti napok szerda és péntek kivételével, valamint Virágvasárnap napja, amikor hal fogyasztása engedélyezett. A növényi olaj használata mindig engedélyezett.

Az ajánlott böjti rend böjti napokon az, hogy 0 órától napnyugtáig teljes böjt tartandó, s az engedélyezett böjti étel csak napnyugtától éjfélig fogyasztható. Azonban - ha a hívő nem tudja betartani a teljes böjtöt - a teljes böjt elhagyható teljesen vagy részlegesen napnyugta előtt is, a részleges elhanyás előtt az értendő, hogy csak délután 3-ig vagy csak délig tart az esetben a teljes böjt. Nagypénteken mindenképpen erősen ajánlott a teljes böjt szigorú betartása a nagypénteki mise végéig.

Ajánlott, de nem kötelező, a szextől való tartózkodás a böjti napokon.

Amikor a hívő részesül az eucharisztiában, előtte mindenképpen 9 órányi teljes böjt tartandó.

Az örmény egyház esetében az egyes egyházközségek maguk döntenek a böjtökről. Általános szabályok szerint a következő böjti időszakok vannak:

• Adventi Böjt - december 29-től január 5-ig, ez valójában a Vízkereszt (január 6) ünnepéhez kapcsolódik. Mivel - ebben az örmény egyház egyedülálló - Karácsony mint önálló ünnep nem létezik az egyházban, Jézus születését Vízkeresztkor ünneplik.
• Nagyböjt - a khalkedóni ortodox szabállyal egyező időtartamban.
• Krisztus Színeváltozásának Böjtje - hét nap az ünnep előtt, időpontja változó, mivel Krisztus színeváltozásának napja az örmény egyházban a Húsvét utáni 14. vasárnap.
• Szűz Mária böjtje - augusztus 8-14.
• Szent Kereszt Felmagasztalásának Böjtje - szeptember 7-13.

Minden héten a szerda és a péntek böjti nap, kivéve a Húsvét és Pünkösd közti időszakot, valamint egyes nagyobb ünnepnapokat, melyek szerdára vagy péntekre esnek.

Vasárnap és szombaton teljes böjtöt tartani nem szabad, böjti időszak alatt sem.

A böjtölés minden esetben a teljesen növényi étrendet jelenti. A növényi olaj használata engedélyezett. A teljes böjt kizárólag kenyeret és vizet jelent.

Az örmény egyház szokásai sokban különböznek a többi ortodox (khalkedóni és nem-khalkedóni) egyháztól. Ennek oka, hogy az egyház székhelye csak rövid ideig volt része a Római Birodalomnak, így a Római Birodalmon belül kialakult keresztény  nem hatottak az örményekre. Így sok mindenben ősibb szokások maradtak meg az örményeknél. Ennek egyik jele a már említett Karácsony-kérdés. Ugyanez mondható el a harmadik keleti irányzatról, a nesztoriánusnak is nevezett asszír kereszténységről, mely szintén mindvégig a Római Birodalmon kívül fejlődött, így méginkább a keresztény szokásosok legősibb változatát őrzi.

Nesztoriánusok (asszír keresztények)

• Adventi Böjt - december 1-23, kizárólag növényi eredetű táplálék.
• Vízkereszti Böjt - január 3-5. Kizárólag növényi eredetű táplálék és hal fogyasztható.
• Ninivei Böjt - a Húsvét előtti 9. héten hétfőtől szerdáig (kezdőnap tehát a Nagyböjt kezdete előtt 20 nappal). Kizárólag növényi eredetű táplálék. Teljes böjt napnyugtáig, vagy mérsékelt formában délután 3-ig vagy legalább délig.
• Nagyböjt - 49 napig tart, kezdete a Húsvét előtti 7. vasárnap, vége Húsvétszombat. Kizárólag növényi eredetű táplálék. Teljes böjt napnyugtáig, vagy mérsékelt formában délután 3-ig vagy legalább délig - kivéve Nagypénteket, amikor legalább délután 4-ig kötelező a teljes böjt és Nagyszombatot, amikor a teljes böjt napnyugtáig tartandó. A Nagyböjt idejére eső vasárnapokat, amikor a teljes böjt csak a mise végéig tart.
• Apostoli Böjt - június 15-28. Kizárólag növényi eredetű táplálék és hal fogyasztható.
• Szűz Mária böjtje - augusztus 1-14. Kizárólag növényi eredetű táplálék.

Amikor a hívő részesül az eucharisztiában, előtte mindenképpen teljes böjt tartandó éjféltől.

Minden héten a szerda és a péntek böjti nap, kivéve a Húsvét és Pünkösd közti időszakot.

Vasárnap teljes böjtöt tartani nem szabad, böjti időszak alatt sem.

____________

Megjegyzés:

* Az újjuliánus naptár 2800-ig egyezik a gregoriánus naptárral, ezért mondom, hogy de facto egyezik vele. Valójában az 1923-ban létrehozott újjuliánus naptár pontosabb a gregoriánus naptárnál. A különbség a szökőévek számításában van. Míg a gregoriánus naptárban minden negyedik év szükőév, kivéve minden századik évet, azonban kivéve minden négyszázadik évet (tehát 1900 és 2100 nem szökőév, de 2000 az volt), addig az újjuliánus naptárban szintén minden negyedik év szökőév, s szintén minden századik nem az, azonban ez alól kivétel nem minden 400-zal osztható év, hanem minden olyan év, mely 900-zal osztva 200 vagy 600 maradékot eredményez. Így az első különbség 2800-ban fog bekövetkezni, mely a gregoriánus naptár szerint szökőév lesz, az újjuliánus szerint viszont nem.

Kedvenc irodalmi művem egy magyar regény. Címe Kazohínia. Írta Szathmári Sándor (1897-1974), gépészmérnök. Igazi egykötetes író, mert bár írt más is, többi műve szürke, érdektelen, a Kazohínia viszont igazi remekmű.

A mű egy modern - pontosabban a XX. század 30-as éveiben játszódó - Gulliver-történet. Műfaja: sci-fi, antiutópia, paródia, s társadalomkritika egyben.

Összesen négy változatban jelent meg: először 1941-ben egy erősen cenzúrázott változatban. Majd 1946-ban cenzúrázatlanul, kiegészítve egy új fejezettel. Majd a végső változat megjelent 1957-ben, ez egyezett az 1946-os változattal, de kimaradt belőle az 1946-os változat új fejezete.

A Kádár-korszak hivatalos értelmezése szerint a szerző egy kommunista társadalom tökéletes utópiáját mutatja be művében, s ennek ellentéteként a kapitalizmus értelmetlenségét és őrült mivoltát.

Valójában aki elolvasta a könyvet, kinevette a kádárista hivatalos értelmezést, mert a könyv egészen mást mond: bár kritizálja az emberi társadalom visszaságait, ezzel együtt éppenhogy arra mutat rá, hogy az utópista társadalmak gyilkos rendszerek.

Mindezt sajátos humorral ötvözve.

Sajnos a szerző nemzetközileg teljesen ismeretlen, pedig Orwell és Huxley méltó társa lehetne az antiutópiás irodalomban. Sajnos még Magyarországon is szinte ismeretlen, jellemző, hogy a többkötetes egyetemi irodalmi tankönyvben ("Magyar irodalom története", népszerű nevén: "Spenót") egy sor sincs róla.

A könyv története lényegében az, hogy Gulliver, a hajóorvos ismét hajóra száll, majd hajótörést szenved, s egy teljesen ismeretlen szigetre vetődik, ahol a szigetlakók, a hinek, kommunista társadalomban élnek. A hinek nem ismerik a pénzt, az államot, a társadalomtudományokat, az érzelmeket, a művészetet, sőt nemcsak hogy nem ismerik mindezt, de mindezt egy betegség következményének tartják, a betegség neve pedig "lélek". A hinek szerint a lélek a legsúlyosabb emberi betegség, mert arra készteti a "lelkes embereket", hogy az anyagi világ helyett mindenféle valóságban nem létező dologgal foglalkozzanak.

A hinek társadalomban is vannak olyan egyének, akik nem tudnak beilleszkedni a "tökéletes" társadalomba. Ezeket belohineknek nevezik, s tanítják őket. Azok a belohinek pedig, akik a tanítás ellenére sem képesek beilleszkedni, azok behineknek minősülnek, ami nem-embert jelenti, ezeket bezárják egy magas és vastag falakkal ellátott telepre, s ott élhetik a maguk világát. A behinek mindenben a hinek ellenkezője, ők értelmetlen szabályok szerint élnek, nemlétező fogalmakra új szavakat találnak, s vitatkoznak a nemlétező fogalmakról, mert két csoportra oszlanak a konákra és a kemonokra.

Egy jellemző részlet a hin társadalomból, miután Gulliver munkát vállal, mint betegápoló egy kórházban:

"Kollégám mindjárt az első nap megkérdezte nevemet is. Meglepődtem, hogy egyáltalán érdeklődnek az alkalmazottak kiléte iránt, de kiderült, hogy a szakközlönyt akarják címemre küldeni.

Mikor megmondtam, azt felelte, hogy az nem név, mert - semmi kapcsolatban nem áll velem!

El voltam képedve, hogy merészel ilyet állítani, elvégre én csak jobban tudom, hogy hívnak, de ő változatlanul erősítgette, hogy a Gulliver szóval semmi kapcsolatban nem vagyok, az egy értelmetlen betűhalmaz, és majd segíteni fog nevemet eszembe juttatni.

Ha a nevetést nem tekintenék behinségnek, igazán nagyot tudtam volna kacagni, de ő a világ legtermészetesebb hangján születésem ideje és lakásom címe felől érdeklődött, majd születésem napját az ő időszámításukra átszámítva, azt mondta:

- Na látod, a te neved Zamono Nital.

Szájtátva bámultam rá, majd hosszas fejtörés után sütöttem ki "nevem" értelmét: a "Z" betű azt jelzi, hogy a szó személynév, a többi születési adatokat, nemet és szaktudást, a második szó pedig telefonszámomat jelenti, ami lakcímemmel azonos. A hinek tehát költözéskor nevük felét is megváltoztatják.

Én azon csodálkoztam, miért nincs a hineknek saját nevük, ő pedig azon, hogy nekünk miért nincs sajátnevünk, csak oda nem tartozó, értelmetlen betűhalmazunk.

- Mi másra való a név - kérdezte -, ha nem arra, hogy az illetőt megismerjük belőle?

Én ellene vetettem, hogy tárgyi adatokból úgysem lehet az illetőt mint karaktert megismerni, de csak körülírva tudtam kifejezni, mert a karakterre sincs szavuk, és akkor is azt felelte, hogy furcsa ország lehet az én hazám, őnáluk bizony minden ember egyformán oxigént lélegzik be, és szénhidrátokkal meg fehérjékkel táplálkozik.

De amennyire távol voltak ők az egyéniség megértésétől, annyira távol voltam én az ő gyakorlati tudásuktól."

Gulliver elborzad, amikor tapasztalja hogyan oktatják a hin gyermekeket:

"Ma sem tudom, milyen területen álltam, mikor egy kézikocsi tűnt szemembe, amit egy férfi tolt, és rajta minden lepel nélkül egy férfihulla feküdt.

A látvány megriasztott, de némileg szokva voltam hozzá, hogy a hinek között ne keressek szégyent, tehát belenyugodtam, sőt örültem, hogy a kocsi nyomán eltalálok az orvosi fakultásra.

Nyomába szegődtem tehát. A kocsi egy ajtóhoz közeledett, amely magától szétnyílt előtte. Egy folyosóra kerültünk.

Legnagyobb meglepetésemre a folyosón egész apró gyermekeket láttam, a hin pedig minden emóció nélkül tolta végig köztük a hullát. A gyermekek közül néhányan fel is figyeltek, és érdeklődve követték a kocsit.

Ez mégis több volt, mint amennyit felháborodás nélkül el tudtam fogadni.

És ez még csak a kezdet volt! Igazi meglepetésem akkor következett, mikor a hin betolta a hullát egy terembe. A teremben már három másik asztalon feküdtek meztelen emberi hullák, körülvéve mindkét nembeli ártatlan apróságokkal!

A gyermekek gumikesztyűs kezében pedig kés, és minden megilletődés nélkül boncolták a hulla beleit és nemi részeit.

A döbbenetes látványtól elállt a lélegzetem.

Egy felnőtthöz fordultam, aki magyarázott a gyermekeknek. Megkérdeztem, hogy ezekből lesznek-e az orvosok, bár már az is különösnek tűnt fel, hogy hét-nyolc éves korukban csepegtetik beléjük azt, amit a művelt Európában csak húszéves korban fednek fel a kifejlett lélek előtt.

Azt a feleletet kaptam, hogy ezek még nem tanulnak szakmát, csak az élethez szükséges elemi ismereteket, az orvosok a másik épületben vannak.

Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem:

- Akkor mi címen kerül a hulla a gyermekek kezébe?

Erre a világ legtermészetesebb hangján azt válaszolta, hogy ezzel kezdődik a tanítás. Az embernek először saját testét kell megismernie.

A gyermeki ártatlanságnak ilyen trágár és otromba legázolása olyan undorral töltött el, hogy szó nélkül kifordultam, és nem voltam többé kíváncsi az orvosi fakultásra sem. Inkább nem kell a tudományuk, semmint hogy az emberi lélek e frivol meggyalázását akár passzív szemlélettel is el kelljen szenvednem."

Mivel végülis Gulliver képtelen beilleszkedni a hin társadalomba, behinnek nyilvánítják és beteszik a behin telepre. Első találkozása a behin társadalommal:

"Egy padon valaki könyvet olvasott. Rövid tétovázás után megszólítottam:

- Zavarlak, ha kérdezlek?

Az ujját az orrára téve azt mondta:

- Pricc-prucc - és mosolygott.

- Engem most hoztak ide - szóltam kérlelve. - Ismeretlen vagyok. Kérlek, hogy felelj nekem.

Erre hirtelen megenyhülve fordult hozzám.

- Á! Nem tudtam. Akkor persze más az eset. Minden kvari. Értem. Tehát megtanítalak. Pricc-prucc, azbelki.

- Micsoda? - rökönyödtem meg.

- Belki - felelte a legnagyobb lelki nyugalommal, míg én a menekülést kerestem. - Te persze ezt nem érted, mert nem tudod, hogy mi a ketni.

- Ketni?!

- Ketni. Ha azt mondják, pricc-prucc, azt neked vissza kell mondanod, és az ujjadat az orrodra tenni, mert nálunk ez a belki. Ha ezt nem teszed, nem viselkedsz ketni módon, és persze hogy enoálnak miattad.

- Enoálnak?!

- Na hallod? Még ne is enoáljanak, ha valaki nem viselkedik ketni módon?!

- Persze, persze - mondtam csillapítóan. - És az mi?

- Ja, igaz, ezt sem tudod. Hát, ahogy én a könyvbe visszabújtam, az mutatta, hogy belül enoáltam miattad. Vigyázz, mert annak is kiteheted magadat, hogy megütnek, ha nem vagy ketni.

- Ha nem mondom, hogy pricc-prucc?

- Persze! Mit csodálkozol ezen?

- És ha azt mondom, hogy pricc-prucc?

- Akkor mosolyognak, és megvakarják a farodat, mire te visszavakarod az övékét. Ez jelzi, hogy nem enoáltok egymás miatt, és mindketten ketni vagytok.

- Hát ez hülyeség! - mondtam felcsattanva.

Az összevonta szemöldökét.

- Vigyázz, ne beszélj így a ketniről, mert a legnagyobb enoának lehetsz kitéve. Én kvarálom viselkedésedet, mert most jöttél, de tanuld meg a ketnit, ami minket a kinti bivak tömeg fölé emel.

- Bivak?!

- Bivak. Mert úgy viselkednek, mint egy bivak. Ha mi belkizünk nekik, oda se figyelnek, sőt, ha a farukat megvakarjuk, hülyén bámulnak ránk. Mind hülye. Egytől egyig! És fogalmuk sincs a ketniről.

Ezzel a faromat megvakarta, és nekem vissza kellett vakarni, hogy ép elmémet bebizonyítsam!"

A behin iskolában Gulliver bajba keveri magát:

"De a sors, jobban mondva a téboly nem engedte, hogy csak ennyi kalanddal ússzam meg a mai napot.

Amint ugyanis a kapun kiértem, az egyik gyermek játék közben rohanva menekült egy társa elől, és teljes lendülettel belém szaladt. Mérgesen rászóltam:

- Nyisd ki a szemed, fiacskám!

A gyermek értelmetlenül bámult rám.

- Mit? - kérdezte.

- A szemed! Nézz körül, ha szaladsz!

- Mi az, hogy szemem?

Már majdnem összeszidtam, azt hittem, bosszantani akar, de a gyermek a legkomolyabb arccal kért, magyarázzam meg neki, mi a szem.

- Ez a két fényes golyó az orrod fölött - mondtam rámutatva.

- És mért nyissam ki?

- Hogy láss.

- A smaragdkővel látni? - mondta csodálkozva.

Most már láttam, hogy a gyermek nem ismeri a szemét, és minden bosszúságom ellenére pár szóban megmagyaráztam, hogy az nem smaragdkő, hanem szem, amivel látunk, de a gyermek csak nevetett, majd hirtelen megfordult, és a prokóhoz szaladt.

- Vaké! Vaké! - jajgatta lelkendezve. - Ez az ember azt mondta, hogy a smaragdkő a szemem, és azzal látni kell.

Én már nem törődtem tovább vele, utamra akartam indulni, de a proko néhány ugrással előttem termett, megragadott, félrevonszolt, és ott izgatott szavakkal esett nekem.

- Miért rontod meg ezt az ártatlan csöppséget?

- Én rontom?

- Ne tagadd! A gyermek nem magától mondja, hogy szeme van, és azzal látni kell! Ezt csak tőled tudhatja!

Elhűlt bennem a vér. Nem tagadtam, hogy én mondtam, csak azt kérdeztem, miért volna ez rontás?

- Neked az nem rontás, ha a gyermek idő előtt megismeri szerveit? Nem rontás, ha megtudja, hogy azokkal mit kell csinálni?

Ez ellen a leghatározottabban tiltakoztam, mondván, hogy ennek semmi reális értelme, a gyermek úgyis rájön, hogy mire való a szeme, a szerveket úgysem lehet más célra használni, és ha ezt eltitkoljuk, csak veszélyek származnak belőle a gyermekre, míg szervei ismeretéből csak haszna lehet. Sőt, ezzel kell kezdődnie a tanulásnak, hogy a gyermek legelőször saját testét ismerje meg. Hogy tudja különben védeni egészségét?

- Ó, te aljas! Neked nem veszély az, ha ez a zsenge teremtés nyitogatja a szemét, és azzal látni akar?

Már nagyon felmérgelődtem, és nem bírtam magamat türtőztetni. Azt ajánlottam, hogy ha bolond, kezeltesse magát, de ne molesztáljon az utcán értelmes embereket. Szó szót követett, a járókelők közül többen körém gyűltek, akiknek elpanaszoltam az aljas inzultust, de akár hiszik, olvasóim, akár nem, nem támadómat intették csendre, hanem még nekem támadtak, és csak gyors futásban tudtam menedéket találni az elmeháborodottak elől. Még akkor is azt kiabálták utánam, hogy tönkreteszem a gyermekek bruhuját!"

A behineknél az élelem tabu, bár esznek, de ezt nem mondják nyilvánosan, ehelyett abban hisznek, hogy a hónaalj alá szorított kavics tartja fenn az emberi életet. Gulliver megpróbál ennek utána járni:

"A kavicsszorítás őrülete azonban nem hagyott nyugodni, és egyszer megkockáztattam Zemöki előtt azt az állítást, hogy talán mégsem tápláló. Bizonyságul hivatkoztam rá, hogy a világon egyetlen élőlény sem táplálkozik ilyen módón. Viszont Zemöki megmagyarázta, hogy épp ezen tény által van igazolva a kavicsteória, mert az embernek bruhuja van, tehát nem tartozik a világ közönséges élőlényeihez, és így magától értetődően más szükségletei vannak.

Azt feleltem, hogy ahogyan az ember anatómiáját az oxfordi egyetemen megismertem, gyomrától a haja száláig minden egyes szerve táplálékot, és nem kavicsot kíván. Zemöki azonban figyelmeztetett, hogy újból szememre és tapasztalatomra hivatkozom, ami nem jó, és melegen ajánlotta, hogy óvakodjam a kavicstáplálkozás kétségbevonásától, mert ez is aneba, és a behinek nagyon kényesek a bruhujukra, úgyhogy az ilyen gyalázkodást nem egy lamikon véresen torolták meg."

Ezek után többet nem mondok, aki nem ismerte volna, annak ajánlom a könyvet.

Néhány érdekesség a két, Magyarországot érintő békeszerződésből: a trianoni békéből és a párizsi békéből.

Tranoni Békeszerződés (1920. június 4.) - kihirdetve: 1921. XXXIII. tc.

* A szerződő felek nem csak az akkori nagyhatalmak és az érintett szomszédos államok, hanem rajtuk kívül még Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Portugália, Sziám.

* Magyarország elismeri Luxemburg semlegességének megszűnését.

* Magyarország nem mondhat le függetlenségéről, a Népszövetség előzetes hozzájárulása nélkül.

* Magyarország elismeri az Egyiptom feletti brit gondnokságot.

* Magyarország lemond Sziámban és Kínában lévő tulajdonáról, leszámítva a diplomáciai és konzuli helyiségeket.

* A magyar hadsereg kizárólag önkéntesekből állhat, a hadkötelezettség el van törölve. A magyar hadsereg nem vethető be az ország határain kívül.

* A szabad átmenet joga Magyarország részére az Adriai-tengerhez.

* Csehszlovákia részére az átmenet joga magyar területen keresztül az Adriai-tengerhez vasútvonalon.

* A Duna nemzetközi folyói státuszt kap.

*

Párizsi Békeszerződés (1947. február 10.) - kihirdetve: 1947. XVIII. tv.

* A szerződő felek között szerepel az akkor még nem független India és két szovjet tagköztársaság: Belarusz és Ukrajna.

* A szerződés visszállítja a határokat az 1938. január 1-jei állapot szerint, kivéve három községet, melyet átad Csehszlovákiának: Dunacsún, Horvátújfalu és Oroszvár.

* Magyarország nem vásárolhat vagy gyárthat olyan polgári vagy katonai repülőgépet, mely jelentős arányban német vagy japán alkatrészt tartalmaz.

* Magyarországnak nem lehet atomfegyvere.

* Míg a trianoni béke még garantálta mind a magyarországi kisebbségek, mind a határontúli magyar kisebbségek jogait, a párizsi béke már csak a magyarországi kisebbségek jogait garantálja.

Van olyan, hogy szükség van jól hangó üzleti kifejezésekre. Értekezleten vagyunk, s nem tudunk mit mondani, pedig már nagyon kellene mondani valamit. A régi rendszerben ez könnyebb volt, a primitív marxista-leninista "filozófiában" elég volt betanulni 10-12 mondatot és ezeket csak kombinálgatni kellett.

Például: "Az osztálytársadalmak mennyiségi változásainak minőségi változásokba való átfordulása során, mint erre Lenin is rámutatott, a történelem kerekének előregördülése  és a valóság jelenségeinek törvényszerű összefüggései kíválóan érzékeltetik a marxizmus-leninizmus alapigazságát az ellentétek egységének és harcának példáján keresztül." Ezt most találtam ki 20 másodperc alatt. Semmi értelme, de nagyon marxistán hangzik.

A mai üzleti világban sajnos már ez nem ilyen egyszerű. Ezért találták ki az üzleti ökörség létrehozó segédeszközt:

- csak frissíteni kell az oldalt és nagyszerű mondatokat hoz létre. Mutattam egyik munkatársamnak, s szerinte a mi nagyfőnökünk az oldal gyakori használója, mert heti többszöri lelkesítő üzeneteiben felismerni vélhető több innen származó nagyszerű gondolat, melynek pontos jelentését mindmáig nem sikerült megfejteni.

Szerencsére már elkészült a szolgáltatás magyar változata is:

itt nagyszerű kifejezéseket találhatunk, pl.

"Ennek szellemében kell kiterjeszteni a stratégiai céloknak megfelelõ ügyfélorientált trendeket."

"Kreatív módon kell hatékonyabbá tenni az irányvonalnak megfelelõ rendszertervezési technológiát."

"Megpróbáljuk kiválasztani a súrlódásmentes megoldásokat."

"Még ma szükséges allokálni a költséghatékony csatlakozási pontokat."

"Egy absztrakciós létra mentén kell szinergizálni a költséghatékony ügyfélorientált trendeket."

De többet nem mondok, mindenki maga generáljon magának annyi mondatot, amennyire csak szükség van!

*

Még valami. Amikor megkapjuk a szokásos ajánlatot Nigériából, néha érdemes válaszolni a feladónak. Ehhez nékülözhetetlen segítség a

szolgáltatás. Sajnos magyarul még nem létezik, pedig már kellene, de van egy nagyszerű megoldás. A megkapott angol szöveget lefordítjuk a http://translate.google.hu/ szolgáltatás segítségével magyarra. A minőség nem gond, hiszen a feladó is pontosan itt fordította levelét magyarra.

Jó szórakozást!

A bolgárok eredete Bulgáriában részben politikai kérdés is. A hagyományos szemlélet azt tartja, hogy a mai bolgárok a VII-IX. század során három elemből alakultak ki: ezek a trákok, a szlávok, s a bolgárok, ez utóbbiakat előbolgároknak vagy ősbolgároknak is nevezve a mai bolgároktól való megkülönböztetés (?) céljából.

A II. vh. előtti időszakban vagy az ősbolgár elemet hangsúlyozták ki, vagy a szláv elemet. A kommunista Bulgáriában természetesen a szláv elem volt a leginkább hangsúlyos, viszont a kommunizmus utolsó 20 évében megjelent alternatívaként a trák elem elsőbbsége is. A kommunizmus bukása után ismét beállt a véleményszabadság. Az uralkodó elmélet az a modern felfogás, hogy a modern bolgárok elődei nem jöttek sehonnan sem, hanem mindigis helyben voltak: ezek elsősorban trákok, leginkább elszlávosodott vagy elgörögösödött trákok, valamint több később beáramlott szláv törzs, s ezt a népességet szervezték államá a VII. sz. végén a térségben megjelenő (ős)bolgárok. Az arányokról csak feltételezések vannak.

A szlávokról annyit tudni biztosan, hogy a mai Bulgária területére a VI. században érkeztek. Államot sosem alapítottak, önálló törzsekben éltek, melyek közül egyesek laza törzsszövetséget alkottak.

A trákok a térség őslakossága, azonban a római és a görög hódítás hatására eredeti kultúrájukat elveszítve latinizálódtak ill. göröggé váltak, majd pedig a szláv betelepülés után jelentős részük elszlávosodott.

Az ősbolgárok Közép-Ázsiából érkeztek, uráli-altáji nép (kisebbségi vélemény szerint az indoeurópai népek iráni ágához tartoztak). Önálló államot először 632-ben alapítottak, miután sikeresen elszakadtak a Nyugati-Türk Kaganátustól. Ez az állam a magyar történelemből ismert Etelköz területén volt, de hozzá tartozott az Észak-Kaukázus is egészen a Kaszpi-tengerig, valamint a Fekete-tenger partvidéke a Duna torkolatáig (a Duna északi partja volt bolgár terület, a déli part bizánci volt akkoriban). A bolgár állam központja a Fekete-tenger északkeleti partvidékén volt, a Kercsi-szorosz keleti oldalán. Ezt az államot Nagy-Bulgária vagy Régi Bulgária néven szokták emlegetni.

Az államalapító halála után az öt rivális örökös viszálya miatt az állam egysége felbomlott. A nép ennek következtében öt részre bomlott, minden rész egy-egy örököst követve.

Egy rész északkelet felé vándorolt, a Volga-Káma vidékre (gyakorlatilag a Magna Hungaria néven ismert terület közvetlen északi szomszédságába), ahol megalapították a volgai bolgár államot, mely aztán fél évezredig állt fenn, egészen a XIII. század közepéig, amikor a mongolok a területet meghódították. Később a területet a mongolok ellen hadakozó oroszok szállták meg, végülis a XVI. sz. közepére a területet teljes egészében Oroszországhoz csatolva. A bolgárok nagy része keveredett a mongolokkal és más népekkel, így alakult ki a tatár néven ismert nép volgai ága. A volgai tatárok egy kisebb része ma is bolgár identitású (ezen álláspontú mai tatárok neve: bulgaristák), míg a túlnyomó többség - bár elismerve a bolgár ősöket - az új tatár identitást tartja sajátjának, mivel azt a bolgár identitástól különbözőnek fogja fel. A volgai bolgár állam északi részein kevesebb volt a keveredés, itt a bolgárok jobban megmaradtak, belőlük alakult ki a mai csuvas nép. A csuvas nyelv gyakorlatilag egyezik az ősbolgár nyelvvel, annak kései változata.

A volgai tatárok mai létszáma kb. 8 millió, de - mint említettem - a magukat bolgárnak tartók, azaz a volgai tatárok bulgarista irányzatának hívei (tulajdonképpen a bulgarizmus azt állítja, hogy a "bolgár" és a "tatár" ugyannak a népnek két különböző elnevezése) ebből talán 10-15 % lehet.

A csuvasok mai létszáma kb. 2 millió fő. A csuvas nyelvet tartják a legközelebbinek az eredeti (ős)bolgár nyelvhez.

Magyar szempontból érdekes, hogy mind a bolgárok, mind a többi felsorolt nép a magyarokat nagyon közeli rokonnépnek tartja. A csuvas nyelvvel - és így az (ős)bolgárral is - kapcsolatban érdekes, hogy bár ma a nyelvészek többsége az altáji nyelvek türk ágához sorolja, legközelebbi rokonaként a kazár és a hun nyelvet megjelölve, kisebbségi vélemény szerint a csuvas valójában finnugor nyelv, mely sokat átvett a közeli türk nyelvektől, tehát ez ugyanaz az álláspont, ami a magyar nyelvvel kapcsolatban a többségi tudományos álláspont: finnugor nyelv erős türk hatásokkal!

De visszatérve Nagy-Bulgária felbomlásához, lássuk a további csoportokat! Egy kisebb néprész helyben maradt, majd később a Kaukázus északkeleti részén telepedett le végleg. Ez a mai balkár nép. Szintén az ősbolgár nyelvet beszélik, azaz annak egy kései változatát. A balkárok onnan ismertek leginkább a modern történelemből, hogy a II. vh. idejében az egyike voltak a Sztálin által "náci-kollaboráns gyanúsnak" minősített népeknek, ezért a németek közeledtével a teljes lakosságot erőszakkal kitelepítették szülőföldjéről, s csak Hruscsov idejében térhettek vissza. A balkár nép jelenlegi létszáma kb. 100 ezer fő, főképpen a mai Oroszország kabardino-balkár (autonóm) köztársaságában élnek, ahol azonban csak a lakosság 12 %-át teszik ki (az autonóm köztársaság többségi népe a kabardin, mely egy, a bolgárokkal nem rokon, kaukázusi nép).

Két másik népcsoport nyugat felé indult, az egyik a mai Magyarországra, a másik a mai Olaszországba. Az "olaszországi bolgárok" hamarosan elvesztették önálló identitásukat, teljesen beleolvadtak a helyi lakosságba, a fő megmaradt nyom róluk tulajdonképpen az a tény, hogy oda vándoroltak. A Magyarországra vándoroltak hamarosan összetűzésbe kerültek az avarokkal, s emiatt elhagyták a térséget, dél felé vonulva, a mai Macedónia területére, ahol egyesültek később a bolgárok ötödik részcsoportjával, melyről most lesz szó.

A legnépesebb, ötödik csoport (akik "dunai bolgárok" néven is ismertek, így különböztetve meg őket a "volgai bolgárok" csoportjától), Aszparuh (vagy Iszperih) kán vezetésével átkelt a Dunán, benyomulva a Bizánci Birodalom területére, elfoglalva a mai Északkelet-Bulgária és a mai román tengerpart (Dobrudzsa) területét. Miután a bizánciak nem tudták kiűzni őket, kénytelenek voltak az új államot 681-ben elismerni. Ez az évszám számít hivatalosan a mai Bulgária megalapítása évének, bár egyes történészek ezt a dátumot vitatják, s a kontinuitás elméletét vallva azzal érvelnek, hogy a dunai bolgár állam nem új állam, hanem csupán a 632-ben alapított Nagy Bulgária terjeszkedése, azaz 681 nem az államalapítás éve, hanem a Bizánc által való elismerés időpontja. Mindenesetre - bár valószínűleg tényleg helyesebb lenne a 632-es évet említeni - ma is a 681 a legismertebb dátum Bulgáriában, a kommunista időszak bolgár címerén szerepelt is ez a évszám.

A bolgár állam hamarosan terjeszkedni kezdett, lassan elfoglalva csaknem a Balkán-félsziget teljes déli részét, egészen az Adriai-tengerig, északnyugaton pedig előrenyomulva a Duna-Tisza-köze északi vidékéig és Erdélyig, mely területek Árpád magyarjainak érkezéséig a a bolgár állam határvidékéhez tartoztak. Eközben a bolgár állam allatvalóivá váltak a helyi lakosok, akik elsősorban szlávok voltak. A szláv törzsek előkelői hamarosan bekerültek az állami vezetők közé, bár maga a főhatalom mindigis a bolgár előkelő családok kezében maradt.

Az elkövetkező 200 évben a dunai szlávok nyelve egyre jobban terjedt, lassan kiszorítva a bolgár nyelvet. A kereszténység felvétele (864) tovább erősítette ezt a folyamatot. Két szerzetes, Cirill és Metód (Kíril és Metódij bolgárul, Kürilosz és Methodiosz görögül) szlávra fordították a Bibliát és más vallási könyveket, a Thesszaloniki környéki szláv nyelvjárást alapul véve. Ehhez megalkották a saját szláv ábécét (addig a szlávok nem rendelkeztek írásbeliséggel, ill. szükség esetén görög betűket használtak), a glagolita ábécét. (Később ezt váltotta fel a Cirill tiszteletére cirill ábécének nevezett új szláv ábécé.) Tehát a kereszténység terjesztése is szláv nyelven történt.

A X. sz. elejére megtörtént a teljes nyelvváltás: ezután már a szlávok nyelvét nevezték bolgárnak. Bizonyos hatások megmaradtak az eredeti bolgár nyelvből, nemcsak egyes szavak, de a nyelvtani logika egy része is, ez a magyarázata annak, hogy nyelvtani szempontból a bolgár nyelv erősen különbözik az összes többi szláv nyelvtől: az összes többi szláv nyelvtől eltérően csak a bolgárban van névelő, csak a bolgárban van bonyolult igeragozási rendszer, csak a bolgárból haltak ki a névszói esetragok, s csak a bolgárban tapasztalhatók egyes, birtokos raghoz hasonlító nyelvi elemek.

Bulgária a kereszténységet Bizáncból vette fel, azonban arra törekedett, hogy a bolgár egyház független legyen Bizánctól. Mivel a kereszténység felvétele idején a bolgár állam erős regionális hatalom volt, ez a törekvés hamarosan sikerrel végződött, 919-ben a bolgár egyház magát függetlennek nyilvánította, s ezt 927-ben Bizánc is elismerte.

Tehát ott tartottunk, hogy az időközben nyelvileg egyre inkább elszlávosodó Bulgária felvette államvallásként a kereszténységet 864-ben, 919-ben pedig függetlenné vált a bolgár egyház, s ezt a függetlenséget Bizánc is elismerte 927-ben.

Ezzel egy időben vált regionális hatalommá Bulgária, legnagyobb kiterjedése idején majdnem az egész Balkán-félsziget bolgár uralom alá került. Ennek jeleként I. Szimeon bolgár fejedelem (uralkodott 893-927 között) volt az első bolgár uralkodó, aki felvette a császár (bolgárul: cár) címet (ezt magyarul hagyományosan királynak szokás fordítani, de ez nem fejezi ki pontosan a lényeget), ezzel gyakorlatilag magát a bizánci császárral egyenrangúvá emelve.

Bulgária a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelően hol Bizánc szövetsége, hol ellensége volt. A bizánci politika természetesen nem tűrhette ezt a helyzetet, s Bulgáriával folytatott politikájának fő célja mindvégig a régi statusquo visszállítása volt: azaz Bulgária önálló államként való megsemmisítése vagy legalábbis valamilyen formában Bizánc alá való vetése. Ugyennek a tükörképe bolgár oldalon is megjelent: a bolgár uralkodók azon vágyában, hogy átvegyék a bizánci császár szerepét, így pl. I. Szimeon egy időben magát „bolgárok és bizánciak cárjának” neveztette.

Mindkét fél mindent elkövetett saját céljai érdekében, szövetségeseket keresve egymás ellen. A X. század közepén pl. a kalandozó magyarok bizánci szövetségesekként öt ízben támadtak Bulgáriára. Ennél súlyosabb veszteséget okozott a szintén bizánci szövetséges besenyők támadása, majd pedig a X. század második felében az orosz (Kijevi Rusz) támadás. Bizánc sikeresebbnek bizonyult, aminek következtében 971-ben a bizánciak elfogták magát II. Borisz bolgár cárt is, aki néhány évvel később bizánci fogságban halt meg. Bizánc Bulgária területét magához csatolta, bár ténylegesen csak az ország keleti felében érvényesült a bizánci hatalom.

Az ország nyugati felében a bolgárok sikeresen ellenálltak még évtizedekig Bizáncnak, így az ország teljes területe csak a fölényes bizánci győzelemmel végződő kljucsi csata (a mai bolgár-macedón-görög hármashatár közelében található) után lett betagozva a Bizánci Birodalomba, 1018-ban.

1018-tól 1185-ig nem létezett Bulgária. 1185-ben a szerb és magyar támadások miatt meggyengült Bizánc helyzetét kihasználta két bolgár nemes, Péter és Aszen, akik sikeres felkelést szítottak a bizánci uralom ellen, melyt követően kinyilvánították Bulgária visszaállítását. Ezt hívja a bolgár történelemírás második bolgár királyságnak.

A XIII. századtól már nem a meggyengült Bizánc, hanem az oszmán-törökök veszélyeztették Bulgária függetlenségét. Bizánchoz hasonlóan Bulgária sem volt képes magát megvédeni, sőt az oszmán-törökök dolgát még meg is könnyítette, hogy Bulgária a XIV. században három független bolgár államra esett: az egyik az ország központjában lévő Veliko Tarnovo központtal, a másik a Duna-parti Vidin (akkori magyar nevén: Bödöny) központtal, a harmadik pedig a jelenlegi Fekete-tengerparti üdülőváros, Kavarna központtal.

Az oszmán-törökök egymás után hódították meg Bulgária részeit, utolsóként a vidini bolgár állam esett el 1396-ban, illetve újabb kutatások szerint részben 1422-ig még fennállt a vidini állam.

Ezután Bulgária be lett tagozva az Oszmán Birodalomba. Magyarországgal ellentétben – mely az oszmán hódítás idején mindigis határterület maradt -, Bulgária távol volt az oszmán határvidékektől, így a Birodalom szerves része lett a Rumélia nevű oszmán tartomány részeként, ennek minden következményével: betelepítés, iszlámosítás (többnyire önkéntes alapon, de részben erőszakkal is), az addigi berendezkedés helyett az oszmán rend teljeskörű bevezetése.

Az oszmán politikának megfelelően a hatalom a legalsó szinteken nem szólt bele a nem-iszlám vallásúak életébe: községi szinten megmaradt a bolgár „önkormányzat”, iszlám vallású feleket nem érintő kisebb ügyekben még a hagyományos községi szervek bíráskodási jogát is elismerték, szintén nem akadályoztak különösebben a bolgár templomok oktatási tevékenységét.

Természetesen ez nem jelentette, hogy a bolgárok egyenjogú alattvalói lettek volna az oszmán szultánnak, hiszen az Oszmán Birodalom vallási hovatartozás alapján kategorizálta az alattvalókat, s minden nem-iszlám vallású személy jogilag másodrendű alattvalónak számított, akire szigorú korlátozó szabályok és negatív diszkrimáció volt érvényben az élet számos területén. Sok példát lehetne hozni a negatív diszkriminációra: talán a legszörnyűbb a „véradó” volt, mely azt jelentette, hogy bizonyos időszakonként minden nem-iszlám család köteles volt egy egészséges fiúgyermeket adóként átadni a janicsárok testületének.

Érdekes módon viszont a gazdaság terén éppen az iszlám vallásúak voltak diszkriminálva, mert a szigorú iszlám szabályok (pl. a kamat tilalma) nem vonatkoztak a nem-iszlám vallásúakra, valamint pedig az oszmán állameszme eleve alantasnak tekintette a gazdasági tevékenységet, így az a furcsa helyzet alakult ki az Oszmán Birodalomban, hogy a gazdasági elitet, pl. a leggazdagabb kereskedők rétegét a jogilag egyébként másodrendű alattvalók alkották: elsősorban görögök, örmények és zsidók, de egyes bolgárok is sikeresen bekerültek.

Az Oszmán Birodalom másik sajátossága a nemzeti/etnikai alapon való megkülönböztetés hiánya volt. Az oszmán állam kizárólag vallási alapon kategorizálta az alattvalóit. Az „igazhitű” muszlimokon kívül a „gyaúrok” (hitetlenek) vallásuk szerint voltak beosztva osztályokba, törökül milletekbe, melyek még egyfajta korlátozott belső autonómiával is rendelkeztek. Volt pl. zsidó millet az isztanbuli főrabbi vezetése alatt. Volt örmény millet az ókeleti örmény egyház hívei számára. Volt külön millet a nesztoriánusoknak, s külön a szír jakobitáknak.

A legnagyobb „gyaúr” millet az ortodox keresztény volt, a konstantinápolyi (isztanbuli) pátriárka vezetése alatt. E sajátosság miatt az a helyzet alakult ki, hogy a bolgár nyelvet és kultúrát nem a török nyelv és kultúra veszélyeztette, hanem a görög, ugyanis a bolgár templomok a millet-rendszer miatt a görög nyelvű konstantinápolyi pátriárka és annak szintén elsősorban görög nyelvű főpapjai alá voltak rendelve, akik természetesen görögül képzelték el az egyházi életet és az azzal kapcsolatos tevékenységeket.

A XIX. századi nacionalista mozgalom a bolgárokat sem hagyta hidegen. Egyre erősebb lett a vágy az ország 4 évszázada elvesztett függetlenségének visszállítására. Ez először egyházi vonalon indult, s sikerrel végződött 1870-ben, amikor az oszmán szultán – megbontva az addigi vallási alapon való megosztást – önálló milletet hozott létre az ortodox bolgárok számára Bolgár Exarchátus néven, ezzel a bolgár egyházat kivéve a konstantinápolyi pátriárka főhatósága alól. Jellemző a konstantinápolyi egyház reakciója: kiátkozta a bolgár egyházat, s ez az átok csak a II. világháború után került visszavonásra! Hozzá kell ehhez tenni: vallási szempontból szemlélve a kérdést bizony a konstantinápolyi pátriárkának volt igaza.

A bolgár függetlenségi mozgalom politikai harcai viszont nem hoztak sikert, az 1876-os bolgár felkelést a hatalom vérbe folytotta. Bulgária országként való visszaállítása külső tényezőknek lett köszönhető, mindenekelőtt az 1876-1878-as orosz-török háborúnak, mely orosz győzelemmel végződött.

A modern bolgár állam első előzménye a már említett, 1870-ben, az oszmán szultán rendelétével létrehozott önálló bolgár ortodox egyház, a Bolgár Exarchátus volt. Bár ez csupán egy vallási területi egység volt, nemzeti jelentősége az volt, hogy határai gyakorlatilag etnikai alapon kerültek megállapításra, azaz az Oszmán Birodalom mindazon területeit felölelte, ahol a bolgár etnikum alkotott többséget. Területe a mai Bulgárián kívül magában foglalta Macedóniát, Albánia keleti határvidékét, Görögország teljes északkeleti területét, a mai román Dobrudzsa egészét, Nis várost és környékét (Szerbia), valamint a mai európai Törökörszág északnyugati részét.

Az orosz győzelemmel végződő 1876-1878-as orosz-török háború végülis visszaállította Bulgáriát, mint államot. Az 1878. március 3-án San Stefanóban (mai neve: Yeşilköy) aláírt békeszerződés a Bolgár Exarchátus területét vette alapul, azonban Oroszország két szövetségesét is ebből a területből akarta megjutalmazni, így Nis város és környéke Szerbiához lett csatolva, Dobrudzsa (kivéve annak déli sávját) pedig Romániához. Mind a mai napig a szansztefanói bolgár határok képezik a bolgár nacionalizmus alapját, ez a nagy viszonyítási alap. Az 1878-as békeszerződés fontos eredménye természetesen Bulgária független államkénti elismerése is volt.

Bulgária és a  környező államok a San Stefanóban aláírt békeszerződés szerint

piros vonal = mai határok 

kék vonal: szansztefanói határ

A nagyhatalmak azonban nem ismerték el a békeszerződést, ezért még ugyanebben az évben, júliusban felülvizsgálatára került sor, Berlinben. A berlini megállapodás értelmében Bulgária független állam helyett de facto függetlenné, azonban de iure az oszmán szultán vazallus államává vált, területe pedig a mai Észak-Bulgáriára és Szófia környékére korlátozódott. A mai macedón és északkelet-görög területek vissza lettek csatolva az Oszmán Birodalomhoz annak szerves részeiként. A mai Dél-Bulgária Kelet-Rumélia autonóm tartomány néven (fővárosa: Plovdiv) úgyszintén vissza lett csatolva az Oszmán Birodalomhoz.

Bulgária és a  környező államok a berlini megállapodás szerint

Így tehát sikerült azonnal megadni Bulgáriának nemzeti programját: ez a berlini megállapodás által elvett területek visszaszerzése lett.

1885-ben kihasználva a nemzetközileg kedvező helyzetet, a bolgár kormány támogatásával felkelés tört ki Kelet-Ruméliában, mely kimondta a terület csatlakozását Bulgáriához. Alig egy év kellett, hogy a kész tényt elismerje a nemzetközi közösség is. (Hasonló módon került sor az oszmán szultánhoz fűződő vazallusi kötelék felmondására és a teljes függetlenség kinyilvánítására: ez 1908-ban történt meg, kihasználva a boszniai helyzet okozta zűrzavart.)

A fő cél ezek után a bolgár többségű oszmán területek megszerzése lett. A helyi lakosság 1903-as sikertelen felkelése után, csak a háború maradt mint alternatíva. Bulgária szövetségi megállapodást kötött Szerbiával, Görögországgal és Montenegróval, a cél az Oszmán Birodalom teljes európai területének megszerzése volt.

Ezt a célt a szövetségesek 1913 februárjában el is érték, Isztanbul közvetlen környékén kívül a teljes európai oszmán terület a szövetséges balkáni államok kezébe került.  Mivel az oszmán területek felosztása a szövetséges államok között nem volt előre eldöntve, hamarosan megjelentek a belső viszályok. Görögország és Szerbia különmegállapodást kötöttek Macedónia megosztásáról, mire válaszként Bulgária megtámadta két volt szövetségesét. A görög-szerb ellentámadás azonban sikeresebbnek bizonyolult, ráadásul időközben Románia is csatlakozott hozzájuk, így Bulgária hamarosan kapitulálni volt kénytelen.

A háborút lezáró bukaresti békében Bulgária csak Macedónia legkisebb, pirini részét kapta meg, a terület zömét Görögország és Szerbia egymás közt szétosztotta. A volt oszmán európai Fehér(Égei)-tengeri partvidékből is csak annak keleti részét kapta Bulgária, ráadásul pedig Dobrudzsa addig Bulgáriához tartozó déli részét is megkapta Románia.

Mindez automatikusan a központi hatalmakhoz sodorta Bulgáriát az I. világháborúban, melyet Bulgária ismét a vesztes oldalon fejezett be, ezúttal elvesztve immár a teljes Égei-tengeri partvidéket Görögország javára, valamint több kisebb területet a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság javára.

A II. világháborúba Bulgária 1941-ben lépett be, a görög és a jugoszláv frontokon vett részt ténylegesen katonai cselekményekben. Az ex-bolgár jugoszláviai és görögországi területeket Bulgária katonai erővel csatolta vissza, Dél-Dobrudzsát pedig közös bolgár-román megállapodás értelmében.

Két érdekes sajátossága volt Bulgária második világháborús szereplésének:

1. Bulgária bizonyult az egyetlen Hitler-szövetséges államnak, mely világháborús revíziós területének egy részét sikeresen megtarthatta a háború után is. Ez Dél-Dobrudzsa, melyet Bulgária megtartott mind a mai napig.
2. Bulgária bizonyult az egyetlen Hitler-szövetséges államnak, mely egyetlen saját zsidó állampolgárát sem adta ki a német szövetségesnek. Hozzá kell tenni, hogy Bulgária kiadta az „idegen” - görög és jugoszláv - zsidókat, akik a Bulgária által visszacsatolt területen éltek (összesen kb. 18 ezer ember), a védelem csak a bolgár állampolgárságú zsidókra vonatkozott, ők viszont teljes létszámban megmenekültek a zsidó holokauszttól.

Miután nyilvánvalóvá vált 1944-ben, hogy Németország elvesztette a háborút, Bulgária megpróbált átállni a szövetségesek oldalára. Bár ez sikeresen megtörtént, Bulgária így sem menekült meg sem a szovjet megszállástól, sem a kommunista hatalomátvételtől, mely még 1944 szeptemberében megtörtént.

Magyarországtól eltérően Bulgáriában de facto nem volt a háború után koalíciós időszak, gyakorlatilag azonnal a kommunista párt vette kezébe a hatalmat, mely azt 2-3 éven belül totális diktatúrává alakította át. A kommunizmus bulgáriai bevezetése is példátlan erőszakkal párosult. A bosszúéhes Georgi Dimitrov, Sztálin legszűkebb körének tagja, hihetetlen erőszakkal vezette le a hatalomátvételt. Korai halála után, rövid átmeneti időszakot követően, Dimitrov sógora, Valko Cservenkov veszi át a hatalmat. Sztálin halála után, 1954-ben egy addig másodrendű pártvezető, Todor Zsivkov lesz a párt első titkára, 2 évig Cservenkovval együtt vezeti az országot, majd Cservenkov lemondatása után a kollektív vezetőség vezető tagjaként egészen 1989 novemberéig, így Zsivkov a második leghosszabb ideig uralkodó európai kommunista vezető (csak Enver Hoxha előzi meg).

Zsivkov kommunizmusának fő sajátossága a Szovjetúnióhoz való példátlan hűség, mely olyan méreteket öltött, hogy 1968-ban hivatalosan kérte, hogy a Szovjetúnió vegye fel 16. tagköztársaságnak Bulgáriát – a szovjet pártvezetés Brezsnyevvel az élen döbbenten utasította el a bolgár kérést.

Ezen kívül külsőségekben is megnyilvánult mindez: az orosz nyelv kötelező tantárgy volt magas óraszámban az oktatás minden szintjén, az állami ünnepeken mindig ki volt téve a szovjet zászló is a bolgár zászló mellé (tehát nem a sima vörös zászló volt kitéve, mint ahogy ez a kommunista Magyarországon volt divatban, hanem egyenesen a szovjet zászló!), a hét egy napján a bolgár tévé nem sugárzott adást, hanem a szovjet egyes csatorna műsorát adták, a bolgár városok tele voltak orosz könyvesboltokkal, s Szófia volt az egyetlen kelet-európai főváros, ahol Brezsnyevnek halála után szobrot emeltek.

Az orosz kultúra hatásával kapcsolatban viszont meg kell jegyezni egy fontos dolgot Bulgáriáról. A modern Bulgária 1878-as megszületése óta a bolgár szellemi életben két fő „szekértábor” vitázott egymással: az oroszbarátok és az oroszellenesek. A jobboldal és a konzervatívok voltak elsősorban az oroszbarát oldalon, míg a liberálisok, szocialisták, kommunisták az oroszellenes oldalon álltak. A Bolgár Kommunista Párt alapítója volt az egyik vezető egyéniség az oroszellenes szekértáborban. Tehát a hagyományos bolgár szellemi életben az oroszbarátság és az antikommunizmus testvérek voltak. Ezt jelképes kapcsolatok is megerősítették: a Bulgária török alóli felszabadulását elhozó orosz-török háború idején Oroszország vezetője II. Sándor cár volt, ugyanaz, akit néhány évvel később meggyilkolt a Népakarat nevű orosz terrorista csoport, melynek egyik tagja Alekszandr Uljanov, a később Lenin néven hirhedtté váló politikus bátyja volt. (Alekszandr Uljanovot később terrorista tevékenységéért halálra ítélték és felakasztották.) A oroszországi 1917-es kommunista államcsíny után is megnyilvánult mindez: nagyon sok antikommunista meggyőződésű orosz Bulgáriában kapott politikai menedéket. Így tehát Bulgáriában – ellentétben a többi kelet-európai országgal – az „oroszpártiság” és a „kommunistapártiság” elvált egymástól.

Természetesen a Szovjetúnió megalakulása után a bolgár kommunisták igyekeztek alkalmazkodni az új helyzethez és gyorsan megfeledkezni oroszellenes gyökereikről. A kommunista hatalomátvétel után ez méginkább jelentkezett: a hatalom ügyesen használta ki a lakosság egy részének oroszbarát hozzáállását, s bár továbbra is sokan voltak a „szovjetellenes és oroszbarát” állásponton, mindez valóban hatott.

A sors fintora ezek után az 1985 utáni eseménysorozat. A Gorbacsov-féle reformkommunista korlátozott sajtószabadság, majd pedig a szinte teljes és valódi sajtószabadság megdöbbenést keltett Bulgária vezetésében. Az addig szürke és dögunalmas szovjet tévéműsorok, újságok, könyvek, filmek, folyóiratok hirtelen érdekessé váltak, s az előző évtizedek politikája miatt mindez akadálytalan ömlött Bulgáriába. A két nyelv közelsége miatt eleve megérti alapszinten az átlagbolgár az orosz nyelvet, de az iskolai orosz nyelvtanítás nagy óraszámban és az orosz nyelv hatalmi propagálása miatt az átlagbolgár kifejezetten jól értette az orosz nyelvet, így semmi akadályt nem okozott az orosz nyelvű kultúra megértése. Ez volt az, amire a bolgár pártvezetés sosem gondolt volna: az ideológiai lazítás és a rendszerellenes kritika fő forrása nem az „imperialista” Szabad Európa Rádió, BBC és Deutsche Welle bolgár adásai, hanem a „baráti Szovjetúnió” hivatalosan kiadott kultúrtermékei lettek. Az első bolgár ellenzéki szervezet neve "A Glasznoszty és Peresztrojka Támogatóinak Klubja" lett...

Ellenzék nagyon nem volt a kommunista Bulgáriában. A kezdeti években mérhetetlen erőszakkal írtottak bármilyen rendszerkritikusságot, még a 70-es évek elején is működtek koncentrációs táborok az országban. Az új diszidens próbálkozásokat pedig azonnal, gyökerében irtották ki. A nyolcvanas évek végének kisszámú ellenzéke is leginkább amolyan értelmiségi vitaklubok voltak.

A párton belüli ellenzék pedig elsősorban nem a reformkommunista volt, hanem a „baloldali kommunisták”. Részben sztálinisták, akik szerint a posztsztálini szovjet tábor rátért a burzsoá kapitalizmus útjára, részben pedig Mao és Che Guevara hívei, akik szerint „új forradalom” kell a burzsoáziává változott pártnomenklatúra ellen. Ilyen csoportok minden kelet-európai országban léteztek, de Bulgáriában ténylegesen is erősek voltak, sőt Bulgáriában meg is próbálkoztak a hatalom átvételével. 1965-ben egy volt bolgár partizánvezér, több tábornok és tiszt, valamint szimpatizánsok összeesküvést készítenek elő, melynek célja „a kapitalista Bulgária visszatérítése a szocializmus útjára”. Szerencsére a csoportot időben leleplezik egy „áruló” segítségével, s mindenkit hosszú börtönbüntetésre ítélnek, a vezetőknek pedig „baráti alapon” megsúgják, hogy családjuk érdekében jobban teszik, ha öngyilkosok lesznek cellájukban.

Zsivkov Bulgáriájának jellemzője emellett a mozdulatlanság, a reformok teljes hiánya is volt. Sosem próbálkoztak reformokkal, a hatalom pedig sosem lazult meg. Nem volt ideológia lagymatagság. A nyolcvanas évek végén is ugyanaz volt a hatalom ideológiája és módszertanja, mint a hatvanas évek elején (hozzáteszem: én személyesen a hatvanas évek végén születtem, dehát ismerősök, rokonok elbeszélése, olvasottak alapján mondom ezt).

Szinte hihetetlen: a Berlin fal leomlása napján, 1989. november 9-én Bulgáriában MÉG a hagyományos kommunista uralom működött. Todor Zsivkov a következő nap, november 10-én délután lett megbuktatva, gyakorlatilag palotaforradalommal. Gorbacsov néhány bolgár híve a legfelsőbb vezetésben összeesküdött, a délutáni párttanácskozás utolsó napirendi pontjaként felolvasták, hogy a vezetőség elfogadja érdemei elismerése mellett Zsivkov elvtárs lemondási kérelmét, a tévé pedig megörökítette Zsivkov döbbent arckifejezését, mert ő is akkor értesült először, hogy lemondási kérelmet nyújtott be. Aztán pedig megsúgták Zsivkovnak, hogy a szófiai laktanyák az összeesküvésben részt vevő honvédelmi miniszterhez hű tisztek vezetése alatt várnak, hogy nem kell-e kijönni a laktanyákból az utcákra. Nem kellett, mert Zsivkov alapvetően ravasz és intelligens ember volt, s gyorsan belátta, hogy 35 év után most az egyszer ő vesztett.

Az új vezetés nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze” elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy az elnyomó hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösön az állambiztonsági szervek vezetősége, de a második és harmadik vonalbeli párt-nomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.

Ez a bolgár átmenet egyik sajátossága: a dolgok nagyon gyorsan történtek, ez különösen a gazdasági téren igaz, de erről majd külön és később, mert túl nagy téma, hogy ebben a cikkben részként szerepeljen.

Az új vezetés nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze" elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy az elnyomó hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösen az állambiztonsági szervek apparátusa, s a második és harmadik vonalbeli pártnomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.

Így tehát Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, mert az addig sziklaszilárd rendszer hihetetlen sebességgel omlott le. Mladenov államfő (a Zsivkov elleni puccs egyik fő alakja) 8 hónapot sem tudott eltölteni államfői posztján, 1990 júliusában lemondatták. A Zsivkov elleni puccs második fő alakjának, Lukanov későbbi miniszterelnöknek a sorsa tragikusabb: 1996-ban háza előtt egy bérgyilkos lelövi.

Az ellenzék valójában csak Zsivkov bukása után kezd komolyan megszerveződni. Kezdetben az sem világos, hogy mit is jelent ellenzéknek lenni. Az első nagy szófiai ellenzéki tömeggyűlésen (néhány nappal Zsivkov bukása után) még kommunista párttagok is részt vesznek.

A legnagyobb ellenzéki szervezet, a Demokratikus Erők Szövetsége (bolgár rövidítése: SZDSZ) decemberben alakul meg, akkor még ez egy ideológiailag teljesen heterogén szervezet, mely szinte mindenkit egyesít, aki valamiért ellenzi a kommunista pártot. Csak jóval később alakul ki a szervezet jobbközép identitása.

A lengyel és magyar minta nagyon erősen hatott Bulgáriára. Sokszor érezhető az utánzás mind a kommunista, mind az ellenzéki oldalon. A  Demokratikus Erők Szövetségének vezetősége pl. lefordíttatta a magyar SZDSZ kék könyvecskéjét (mivel nem kenyerem az álszerénység, hozzáteszem, hogy az egyik fordító e sorok írója volt), s aztán a szervezet választási programjában bizony ismerősen vissza-visszaköszönt néhány ismerős mondat a magyar kék könyvecskéből.

1990 januárjától kerekasztal-tárgyalások indulnak, a majd fél évig tartó tanácskozás-sorozat fő célja a demokratikus átmenet jogi hátterének megvitatása. Végülis abban állapodnak meg a felek, hogy a zsivkovi alkotmányt hatályon kívül kell helyezni, s új alkotmányt kell megszövegezni. Közben a zsivkovi alkotmány legdrasztikusabb pontjait még a totalitárius korból visszamaradt kommunista parlament megváltoztatja. 1990 áprilisában a kommunisták megváltoztatják pártjuk nevét Bolgár Szocialista Pártra, bár ekkor még nem világos a párt ideológiája, mivel harc folyik a párt különböző frakciói között, melyek közül egyesek a reformkommunizmus hívei, mások szociáldemokraták, míg megint mások pedig nacionalista irányzatot képviselnek.

1990 nyarán történnek az első szabad választások, melyeket - egyesek meglepetésére - a szocialisták nyernek, sőt abszolút többséget szereznek, a mandátumok kb. 53 %-át megszerezve. Az ex-kommunisták győzelme több okra vezethető vissza:

- az ellenzék heterogén jellege és tapasztalatlansága,

- a lakosság egy részének álláspontja, mely szerint nem a kommunista rendszer volt rossz, hanem Zsivkov uralma,

- az ellenzék egyes részeinek radikálisan ijesztő megnyilvánulásai, melyekhez képest a szocialisták sikeresen tudták magukat a „mérsékelt erő" szerepébe pozicionálni.

Az álszerénységet ismét félretéve, e sorok írója megjósolta, hogy a szocialisták megnyerik a választásokat. Nem használtam sem drágán dolgozó szakértőket, sem bonyolult felméréseket. Egyszerűen végigsétáltam Szófia egyik nagy panel-lakótelepén és megszámoltam az emberek által az ablakokba kitett választási plakátokat. Tudniillik akkoriban a frissen kapott szabadság sokakat arra késztetett, hogy kedvenc pártjukat önként reklámozzák az erkélyekre, ablakokra kitett választási kampányanyagokkal. Így hát nem kellett más tenni, mint végigszámolni, hogy hány lakás ablakában, erkélyén van a Bolgár Szocialista Párt és hányban pedig a Demokratikus Erők Szövetségének plakátja (voltak más politikai erők is persze, de szerepük ebből a szempontból marginálisnak minősíthető). Az igen olcsó „közvéleménykutatás" eredménye az lett, hogy a lakások 55 %-a ex-kommunista, 40 %-a Demokratikus Erők Szövetsége, s 5 % egyéb. Ennek alapján 60 %-os szocialista mandátumarányt állapítottam meg a választások előtt 2 héttel. Végül 53 % lett, de a lényeg: az ellenzéki vezetők és szakértők megdöbbenésére tényleg a szocialisták nyertek, mégpedig abszolút többséggel.

Az eredmény valójában a nyertes szocialistákat is kellemetlenül érintette, mert legkevésbé ez hiányzott nekik: hogy egyedül kell, hogy vállalják a felelősséget az átmeneti időszakban, annak minden negatívumával együtt. Az ezután következő parlamenti és utcai ellenzéki nyomás tehát kifejezetten jól jött a szocialistáknak. Az ellenzéki nyomásra lemondott Mladenov köztársasági elnök helyére augusztusban a szocialista többségű parlament a Demokratikus Erők Szövetségének elnökét, Dr. Zselev filozófust választotta meg, majd decemberben lemondott Lukanov szocialista miniszterelnök és kormánya is, helyére '"szakértői kormány" került egy, a politikán kívüli, bár a szocialistákhoz közel álló közgazdász vezetése alatt. A szakértői kormányban mindkét nagy parlamenti erő szakértői szerepet vállaltak.

Miközben a parlament az új alkotmány kidolgozásával foglalatoskodott, a szakértői kormány gyakorlatilag megalapozta gazdasági téren a kapitalizmus bevezetését. Bulgária a sokkterápiát választotta, annak is a legradikálisabb változatát. Olyan döntések, melyek más országokban hosszú előkészítés után lassan lettek bevezetve, Bulgáriában sokszor egyik napról a másikra léptek életbe. Az árak felszabadítása és a leva konvertibilitásának bevezetése pl. 1991. február 1-ján történt meg: január 31-én még állami árak voltak és a bolgár leva nem volt konvertibilis, éjfél után pedig már minden ár szabad lett és a leva meg hirtelen konvertibilissé vált.

Mivel az említett időszakban Bulgáriában tartózkodtam, ezekről az eseményekről felejthetetlen élményeim maradtak. Január végén a szófiai élelmiszerboltok még a kommunista tervgazdálkodásnak megfelelő dicstelen képet nyújtották: félüres polcok, alig néhány alapvető élelmiszer, s sorbanállás minden jobb termékért. Ezen kívül minden „luxus" kategóriájú termék csakis valutáért árusító boltokban volt kapható, a luxus kategóriába beleértve többek között a csecsemőcumit, a jobb sampont, az akkoriban -azóta ismét - divatos női sztreccsnadrágot, valamint multivitamin-készítményeket, s még számtalan árucikket. Aztán február elején ugyanezekben a boltokban sorban álló vásárlók helyett az ember plafonig halmozott termékeket láthatott, köztük olyanokat, melyek még valutásboltokban sem voltak addig kaphatók, a valutásboltok pedig igen gyorsan megszűntek, azaz egyszerűen attól fogva bolgár levával kezdtek dolgozni. Természetesen mindez valódi sokkal járt együtt az árakban. Az egyik népszerű - és valóban igen jó minőségű - bolgár termék árával tudnám leginkább érzékeltetni a sokkot: a hagyományos, bolgár tehéntejből készült natúr joghurt ára január végén 0,23 leva volt, s persze a boltokból már reggel rendszeresen kifogyott, majd ugyanez a termék február elején 1,50 levába került, s persze már nem volt gond fellelhetőségével, este is volt belőle a boltban. Abban az évben (1991-ben) az infláció meghaladta az 500 %-ot. Az árat az átlagember fizette meg: a megtakarítások elolvadtak, az életszínvonal lezuhant, azonban ennek ellenére nem volt komoly elégedetlenség, az átlagember olyan mértékben érezte utálatosnak a kommunista rendszer áruhiányát, sorbanállásait, hogy ahhoz képest az új helyzet inkább a „kellemetlen, de tűrhető" és a „kisebbik rossz" kategóriáiban lett elkönyvelve.

Miután az új alkotmány 1991 közepén elfogadásra került, az ellenzék kiharcolta a parlament mandátumának megszűntetését és új választások kiírását. Az őszi választásokat a Demokratikus Erők Szövetsége nyerte, alig 1 %-kal több mandátumot szerezve, mint a szocialisták. Az új miniszterelnök kijelenti, hogy „kicsivel nyertünk, de örökre", ami hamisnak bizonyult, mert alig egy évvel később a kormány megbukik egy parlamenti bizalmi szavazáson (a magyar gyakorlattal ellentétben Bulgáriában nem a konstruktív bizalmatlanság intézménye működik, hanem a hagyományos bizalmatlansági intézmény, melyben csak ellenszavazati többség kell a kormány parlamenti megbuktatásához). Új szakértői kormány alakul, a gyakorlatban a szocialisták hallgatólagos támogatásával. A kormány 2 teljes évig marad hatalmon, majd az új választásokon a szocialisták alakítanak kormányt, mely 1997-ig marad hatalmon. Ezek az évek elsősorban a határozatlanságról szólnak, a szocialisták képtelen alapvető kérdésekben dönteni, pl. a NATO- és EU-csatlakozásról.

1996 végén súlyos gazdasági válság alakul ki az országban, ismét elindul a hiperinfláció, a bolgár leva összeomlik napok alatt. A bolgár leva konvertibilitásának bevezetése után, 1991-ben a leva árfolyama nagyjából 1 USD = 14 BGL szinten stabilizálódik, ami jelentős eredmény, mert a nyolcvanas évek végi 4-5 levás piaci dollárárfolyam 1990 végére eléri a 20-25 levás szintet is. Ez az árfolyam 1991-től 1996 végéig lassan 60-70 levás dollárárfolyam szintre emelkedik. 1996 végén azonban elszabadul a pokol, az árfolyam naponta esik 20-40 %-kal, 1997 januárjában elérve az 1 USD = 3000 (háromezer) BGL szintet. Ezek az események a szocialista kormány bukását hozzák. Szakértői kormány alakul az egyik ellenzéki politikus vezetésével, majd új választásokat tartanak, melyen az ellenzék fölényes győzelmet arat. Az árfolyam időközben kissé visszaesik és stabilizálódik a 2000 levás dolláronkénti szinten. Ez után történik meg a valutatanácsi rendszer bevezetése Bulgáriában (lényege leegyszerűsítve, hogy a teljes bolgár leva bankjegytömegnek 100 %-os fedezete kell hogy legyen, ebből következően nem lehet költségvetési hiány sem, hiszen a nemzeti bank nem bocsáthat ki pénzt anélkül, hogy annak meglenne a teljes fedezete), s ezzel együtt rögzítésre kerül a bolgár leva a német márkához 1 DEM = 1000 BGL árfolyamon. Mind a mai napig ez a valutatanácsi rendszer működik Bulgáriában, s mind a mai napig ez a bolgár leva rögzített árfolyama. (Természetesen mivel időközben megszűnik a német márka és a bolgár levából pedig levágnak három nullát, az új rögzített árfolyam immár 1 EUR = 1,95583 BGN, ez azonban átszámítva ugyanaz, mint az eredeti 1000 leva/márka árfolyam.)

Ettől az időszaktól számítva Bulgária fejlődése lassúnak bár, de egyenletesnek mondható. Az 1996-1997-es válság a szocialistákat radikális változásra készteti: az új pártvezetés határozottan kiáll a nyugati szociáldemokrácia mellett, a pártban meglévő egyéb irányzatok teljesen marginalizálódnak. Ezzel együtt a Demokratikus Erők Szövetsége kormánya sikeres stabilizációs programot hajt végre.

Az ezt követő kormányváltások már inkább egy normál demokráciában szokásos módon mennek végbe, szakítva az előző évek káoszával. Az ellentétek ellenére is folytonosság mutatkozik az egymás követő kormányok politikájában, ami azt alapvető célokat érinti. A következő kormányváltásokról csak azért számolok be, hogy ne maradjon hiányérzete az olvasónak.

A 2001-es választásokon az időzközben Bulgáriába visszatért volt államfő, Szimeon Szakszkoburgotszki (II. Szimeon cár néven gyerekként 1943-1946 között volt Bulgária államfője) majdnem abszolút többséget szerez. Részben ennek hatására is a hagyományos jobboldal, elsősorban a Demokratikus Erők Szövetsége kezd részekre hullani. Bár a korábbi években is volt ilyen jelenség, most kezd ez komollyá válni. A szocialisták megerősődnek, felépülnek 1997-es válságukból, sikeresen megszerzik az államfői posztot (Bulgáriában az államfő elsősorban jelképes funkciót tölt be, azonban a nép közvetlenül választja meg), előbb nem-hivatalosan, majd 2005-től hivatalosan is koalícióra lépnek Szimeon ex-cár pártjával.

A NATO-tagság 2004-ben valósul meg, többek között olyan bolgár politikusok is lelkesen üdvözlik a csatlakozást, akik alig 5 éve, 1999-ben még, a Szerbia elleni NATO-bombázások idején NATO-ellenes gyűléseken szónokoltak. Az EU-tagság 2007 januárjától válik valóra.

Időközben az ex-cári párt is a hagyományos jobboldal sorsára jut, marginalizálódik. A 2009-es választásokon egy teljes új, magát középjobbnak definiáló, valójában inkább populista néppárt nyer, melyet Szófia polgármestere, volt ex-cári politikus (eredeti foglalkozására nézve tűzoltó) szervezett meg. A második parlamenti erő a szocialista párt. Jobboldali pártból három is bejutott (a Demokratikus Erők Szövetsége töredékei), szerepük jelentéktelen, a parlamenti küszöböt éppenhogy elérték.

Még két bolgár pártról kell mindenképpen megemlékezni a teljesség kedvéért. Az egyik a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű párt, mely a gyakorlatban a bulgáriai török kisebbség pártja, bár politikusai között szerepelnek nem-törökök is. A párt minden választáson sikeresen bekerült a parlamentbe, több kormányban szerepet is vállalt, ill. egyes kormányokat kívülről támogatott. Nagy szerepe volt a pártnak abban, hogy mivel sikeresen lefedte a teljes bulgáriai török és muzulmán lakosságot (a törökök és a muzulmánok körében gyakorlatilag minden más párt mind a mai napig esélytelen), nem engedett teret semmilyen radikális mozgalomnak e körökben, így Bulgáriában sikerült elkerülni a jugoszláviai vagy macedóniai típusú etnikai polgárháborús veszélyeket. Az érem másik oldala, hogy ez a párt - szinte minden elemző szerint - a legkorruptabb párt Bulgáriában.

A másik párt a 2005-ban létrejött Támadás Párt, mely az első bolgár szélsőjobb párt, mely sikeresen bejutott a parlamentbe. A pártot egy volt liberális újságíró alapította, fő programja a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért ellen való propaganda, valamint zavaros marxista és nacionalista elemek keveréke, illetve az utóbbi időkben enyhítve nacionalista szólamain a szimpla populizmus útjára kezd térni. Egyes vélemények szerint a párt alapítója és vezetője tényleges elmebeteg, bevallom, én is osztom ezt a véleményt.

Két fő negatív fejleményt kell megemlíteni a kommunizmust elvető Bulgáriáról. Az egyik a hihetetlen méretű demográfiai katasztrófa. A kommunizmus bukásától napjainking közel 2 millió fővel csökkent az ország lakossága. Ennek egyik oka a születések drasztikus csökkenése, melyből csak mostanában kezd az ország kilábalni. A másik ok a hatalmas kivándorlás, mely a 90-es években rendkívüli méreteket öltött, de még napjainkban is jelentős.

A másik negatív fejlemény a bűnözés. A kommunista Bulgária a Szovjetúnió és az NDK után harmadik helyen állt a sport támogatásában, ez amolyan presztizskérdés volt a rendszer propagandájában. Ennek eredményeképpen több százezer sportoló volt az országban, akik többsége hivatalosan valamely állami intézmény dolgozója volt, azonban valódi munka helyett csak sportolt. A kommunizmus bukásával ez a sporton kívül általában semmihez sem értő kontingens egyik napról a másikra az utcára került: csak a nehézatléták 70-80 ezren voltak, a felmérések szerint. A jövedelem nélkül maradt sportolók gyorsan rátaláltak arra a területre, ahol pénzhez juthatnak: illegális bűnszövetkezetekbe szerveződtek ill. legális  (elsősorba örző-védő) cégek álarca mögött gyakorlatilag maffia-tevékenységgel kezdtek foglalkozni: védelmi pénzek szedése, zsarolás, szervezett rablás, prostituáltak exportja, lopott autókkal való „kereskedelem", kábítószercsempészet, sőt bérgyilkosság. Ez a jelenség nagyban megnehezítette a gazdasági kibontakozást, s csak a 90-es évek végére sikerült visszaszorítani az ex-sportolói maffiát. A maffiához kapcsolódó csoportok vagy eltűntek vagy „kifehéredtek", azaz az illegális tevékenységet hátrahagyva átálltak a legális szférába. Végsősoron a már említett 2009-ben nyertes populista pártot is egy olyan személy alakította, aki ezekhez a körökhöz tartozott: az ex-tűzoltó miniszterelnök korábban bolgár karatebajnokvolt, majd egy testőrcég tulajdonosa.

A fenti jelenség miatt a modern bolgár nyelvben a „birkózó" szó az eredeti jelentést háttérbe szorítva, az „örző-védő" jelentést vette. Az egyik, különösen a 90-es években népszerű bolgár vicckategória a „birkózós viccek" csoportja volt, melyek főszereplője az iszonyúan műveletlen ex-birkózó, aki örző-védő cégben „dolgozik", valójában szervezett bűnözéssel foglalkozik.

Így jöjjön néhány hagyományos bolgár „birkózós" vicc:

1.

Elhatározza a birkózó, hogy hívő keresztény lesz. Rendszeresen járni kezd a templomba, gyakran imádkozik is. Egyik nap szokása szerint imádkozik:

- S kérlek, Istenem, segíts, hogy gond nélkül átmenjen a vámon a holnapi szállítmány, az Olaszországba kiküldött lányainknak legyen sok ügyfelük, s védj meg minket a konkurrenciától...

Közben azonban meghallja, hogy mellette áll egy idős néni aki szintén imádkozik:

- Segíts, Istenem, hogy ne kapcsolják ki a villanyt és ki tudjam fizetni a villanyszámlámat...

Dühbe gurul a birkózó, elővesz a zsebéből egy 100-dolláros bankjegyet, odanyomja az idős néni kezébe:

- Figyelj, nyanya, itt ez a pénz, de aztán többet meg ne lássalak a templomban, hogy elvonod Isten figyelmét mindenféle hülye apró üggyel!

2.

Az örző-védő cég tulajdonosa igyekszik növelni az alkalmazottak műveltségét, ezért időnként kulturális eseményeket szervez. Ezuttal is így tesz, ezért összehívja a birkózóit:

- Fiúk, szombaton megyünk Figaró esküvőjére, de nehogy megint szégyenbe hozzatok, mint a múlt hónapban, amikor gumipapucsban és rövidnadrágban jelentetek meg!

Meg is jelenik az összes birkózó öltönyben, kezükben ajándékok és torta.

- Barmok, minek ezek az ajándékok, ez nem igazi esküvő, hanem színházi előadás!

- Jól van, főnök, mindenki tévedhet azért. Ne felejtsd el, hogy a múltkor te is horgászbottal érkeztél a Hattyúk tavára!

3.

A birkózó megállít egy kisgyereket a szendvicsbár előtt:

- Figyelj, gyerek, itt ez a pénz, menj be és vegyél nekem 2 szendvicset, a visszajáró a tied!

- De miért nem megy be maga?

- Próbáltam, de amint meglátnak, felteszik a kezüket és átadják a teljes napi bevételt, én még közben éhenhalok...

4.

Az iskolai bizonyítványosztás előtt a birkózó kérdezi a fiát:

- Na, idén milyen lesz a bizonyítvány?

- A szokásos, 6 tárgyból bukni fogok.

- Fiam, ugye tudod, hogy ebből nagy verés lesz?

- Persze, apa, már meg is szereztem mind a 6 tanár címét.

5. (ez kissé durva lesz)

Látja a birkózó, hogy egyre több ember hord a nyakán keresztet. Elhatározza, hogy ő is vesz egyet. Bemegy egy egyházi üzletbe:

- Ez a kereszt itt mennyi?

Megmondják neki az árat.

- Na és ez?

Megmondják neki annak is az árat.

- Na és az ott a tornászfiúval? - mutat a falon lévő feszületre.

Végül egy kis érzékeltetés a bulgáriai életszínvonalról. A legsúlyosabb helyzet 1997-ban alakult ki, a második hiperinflációs hullám idején, amikor 3 hónap alatt egy amerikai dollár 60 leváról 3000 levára emelkedett. Az árak természetesen követték az árfolyamot (leszámítva az „állami" árakat, tehát pl. a még állami tulajdonú közüzemi szolgáltatókat), míg a bérek maradtak az eredeti szinten. A leva stabilizálása előtt olyan időszak is volt, hogy egyes üzletek egyszerűen nem nyitottak ki vagy kizárólag valutát kezdtek elfogadni az árfolyamkockázat miatt. Az átlagfizetés havi 5 amerikai dollár alá esett. Ezután azonban hatalmas fejlődés kezdődött, s ez az életszínvonalban is gyorsan jelentkezett. A jelenlegi bruttó átlatfizetés Bulgáriában 620 leva, ez a dicsőséges utolsó hely a 27 EU-állam között, ez nagyjából 85 ezer magyar forint, ami a magyarországi bruttó átlag alig 40 %-a. Persze ehhez hozzá kell tenni néhány fontos kiegészítést.

A legfontosabb, hogy Bulgáriában az adóteher az egyik legkisebb az EU-ban, a magyaroszágihoz képest az elvonás nevetséges (persze ez nem nagy teljesítmény, hiszen Magyarország az elsők között van az EU-ban az adóteher nagyságát illetően...), Bulgáriában az egészség- és nyugdíjbiztosítás 11 %-ot von le a bruttó bérből (egységesen ennyit, de ráadásul degresszív, azaz van egy plafon, ami felett 0 % az elvonás), a bolgár APEH meg egységesen 10 %-ot von le (az az egyetlen adókulcs, mindenkinek ennyi, s tőkejövedelemre, sőt gazdasági társaságok adóját illetően is ugyanennyi), azaz a bruttó bér 79 %-a a munkavállalónál marad nettó jövedelemként (van persze még munkaadó által fizetendő adóteher is a dolgozó után, a bruttó bér felett, de ez egy részről szintén alig 10 %, s most nem is lényeges a helyzet érzékeltetésére), így bulgáriai nettó átlagfizetés kb. 67 ezer forint magyar pénzben. Magyarországon viszont óriási az adóteher, a bruttó bér kb. 56 %-a marad a dolgozónál nettóban, azaz a magyar nettó átlag alig 118 ezer forint. Így alakul ki az a furcsaság, hogy a bulgáriai bruttó átlagbér a magyarországi 40 %-a, viszont nettó átlagok esetében az arány már nem 40 %, hanem 57 %.

Hozzá kell tenni szintén, hogy az árszínvonal alacsonyabb, mint Magyarországon. Átlagban kb. 40 %-kal kisebb, elsődleges fontosságú termékek esetében meg kb. 25 %-kal. Így ugyanaz a pénz vásárlóértékben kb. 1/3-dal többet ér. Tehát ha az ember mindezt összeszámolja, az jön ki, hogy a bulgáriai életszínvonal kb. a magyarországi 75 %-án van, nem a 40 %-án. Persze ezzel együtt is utolsó helyen van Bulgária az EU-államok között. A fejlődés viszont óriási a kiindulási helyzethez képest.

A „bolgár modell" sajátossága a konszenzus abban, hogy nem szabad változtatni a valutatanácsi modellen és a rögzített árfolyamon, ezt fent kell tartania az euró bevezetéséig. A költségvetés emiatt mindig többletes. Mindennek az ára a szociális kiadások alacsonyan tartása. Az állampolgár mindent megfizet: tandíjmentesség teljes hiánya a felsőoktatásban, családi pótlék minimális összegű és így is csak bizonyos jövedelemszintig jár, minden egyes vizitáció az orvosnál az éppen aktuális havi minimálbér 1 %-ába kerül, erősen korlátozott a támogatott gyógyszerek köre. Az állami/önkormányzati pénzhiány legrosszabb eredménye a számtalan rendezetlen közterület az országban, nem ritka az olyan utcaszakasz vagy park, ahol 30 éve nem volt semmilyen felújítás, karbantartás.

Bár a bolgár átlagemberre is nagyon jellemző a panaszkodás és a pesszimizmus, mégis az az általános vélemény, hogy a konszenzusos gazdasági-pénzügyi modellt meg kell tartani, mert az esetleges alternatíva rosszabb lehet csak. S egyelőre úgy tűnik, hogy igaza van az átlagembernek... a bolgár kapitalizmus sikeres, s csak ez hozhatja fel az országot.

Érdekes jelensége a magyar nyelvnek az idegen földrajzi nevek tekintetében a szabálytalanság. Magyarul tanuló külföldiek többször is kérdezgettek, hogy van-e egyáltalán szabály. Sajnos nincs semmilyen. Az egyetlen szabály: a szokásjog, azaz valahogy kialakult az adott név magyar használata, s rögződött.

Ugyanezt nem földrajzi nevek esetében is láthatjuk. Elég csak idegen márkanevek magyar használatára gondolni!

Alapvetően több kategóriát különböztethetünk meg:

1. Az idegen név magyar ejtése az eredeti ejtésnek felel, természetesen ez alatt az eredetihez legközelebbi magyaros ejtést értve. Pl. IMF - ájemef, HBO - éjcsbió, Nike - nájki, GDP - dzsídípí, stb.
2. Az idegen nevet magyarosan ejtjük, azaz mintha magyar szó lenne, nem véve tudomást az eredeti ejtésről. Pl. USA - usa, OMV - óemvé, UNICEF - unicef, NGO - engéó, stb.
3. Az előbbi kettő között létezik egy átmeneti csoport is, amikor egyszerre van jelen az eredetihez közelítő magyar ejtés és a tisztán magyaros ejtés. A két alak harcol egymással, s egyes szavak esetében a magyaros alak van jobban elterjedve, más esetében pedig az idegen alak. Pl. OPEC - opec vagy opek, Barcelona - barcelóna vagy barszelóna, Göteborg - gőteborg vagy jőteborj, Habsburg - habsburg vagy habzburg, stb.
4. A legfurcsább kategória, amikor az idegen név olyan kiejtésváltozata terjed el a magyarban, mely sem az eredetinek nem felel meg, sem a szó magyar ejtésének. Pl. złoty - zlotyi az eredeti zloti helyett, Illinois - ilinojsz az eredeti ilinoj helyett, Boeing - bőing az eredeti bóing helyett, Sopianae - szofiáné az eredeti szopiáné (szopiánáj) helyett, Helsinki - helzinki az eredeti helszinki helyett, stb.

Az pedig, hogy egy új idegen szó melyik csoportba kerül, kifürkészhetetlen, semmilyen szabály nincs rá, a "birkaszabályon" kívül, azaz melyik változatot követik többen, ezáltal melyik rögzül. A belga-francia Auchan áruház első magyarországi megjelenése kapcsán kéjes örömmel éltem végig ezt a párhónapos folyamatot. Kezdetben az auhan, óhan, ósön, ósán, osán változatok versengtek, ma már viszont szinte kizárólagos az ósan alak.

Na és most az országnevek! Csak a 193 ENSZ-tagállamot vettem számba, az egyszerűség kedvéért.

147 olyan országnév van, ahol az országnak vagy magyar neve van, vagy pedig az eredeti idegen név a magyar nyelv szabályai szerint van ejtve.

A fenti csoportból érdekes megjegyezni 5 sajátos esetet. Finnország esetében az ország német nevéből alkotta a magyar nyelv az országnevet, nem az eredei Suomi alakból. Ugyanaz történt Grúzia és Örményország esetében, ahol az ország orosz ill. latin nevéből alakult ki a magyar alak, az eredeti alak Szakartvelo ill. Hajasztán. Érdekes eset Mianmar, ahol az eredetiben a szóvégi r nem ejtendő, az eredeti ejtés miama vagy mianma. Szintén jelentős az eltérés Kiribati esetében, ahol az eredeti ejtés kiribász.

29 olyan országnév van, ahol az ország neve az eredeti ejtéshez közelítő módon van ejtve.

Találtam 8 átmeneti esetet, ahol ingadozik az elterjedt magyar ejtés.

2 olyan országnév van, ahol kevert magyar/idegen írás van az ország nevében.

S végül 7 olyan országnév van, ahol az ország nevének kiejtése sem az eredeti ejtésnek, sem a magyar írás szerintinek nem felel meg, ill. más sajátosság áll fenn.

1. Bissau-Guinea. Itt a magyar változat egyszerűen az eredeti név megfordítása.
2. Comore-szigetek. Az eredeti ejtés komór, magyarul viszont a komóre terjedt el. Valószínű német hatás.
3. Honduras. Az eredeti ejtés ondurasz, a magyar ejtés hondurasz. Az ok: a név a németen keresztül került a magyarba.
4. Jamaica. Ismét német hatásra jamaika. Furcsa, hogy a Jamaika alak nem terjedt el.
5. Mauritius. Mauriciusz magyarul, a középkori latin német-magyar ejtésének a "bosszúja". A név azonban angol, s az angolos latin ejtésben sosem létezett a "ti" ejtése "ci" formában. Valójában a klasszikus latinban SOSEM ejtették a "ti" összetételt "ci" formában, ez csak a vulgárklatin egyik változatában és onnan középkori latin németes ejtésében jelent meg, a magyar pedig ezt vette át.
6. Saint Lucia. A magyar ejtésben lúszia, szemben a eredeti lúsa ejtéssel. Az ok minden bizonnyal spanyol/olasz/német hatás.
7. Sierra Leone. Az eredetiben león, magyarul leóne. Az ok a már megszokott: a név a németen keresztül terjedt el.

Sajnos azt tapasztalom, hogy egyébként jóakaratú, de agnosztikus-ateista emberek bedőlnek az újnyilasok önbevallott keresztény hitének, s részben a kereszténységet hibáztatják a nyilas eszmék miatt. Sajnos ez teljes félreértés. A nyilas értelmezésű kereszténység nem kereszténység, hanem egy zavaros, eklektikus zagyvaság, melyre valaki már kitalálta a vicces horogkereszténység szót.

A nyilasmagyar szellemi holdudvar persze több részre osztható. Az őszintén bevallott nem-keresztény nyilas vallási eszmékkel nem foglalkoznék, mert nem tartozik a témához. Bár itt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy van-e bármilyen közös az illető eszmék eredeti és nyilas változata között...

A nyilas újpogánysággal szintén nem foglalkozom. Ez egy alapvetően ezoterikus kotyvalék, nagyjából a DaVinci-kód féle tudálékos ökörségek szintjén, azt kissé "gazdagítva" sovinizmussal, antiszemitizmussal, áltudományokkal. Hitleréknek is hasonló volt a vallásfelfogásuk: földönkívüliek, Tibet, Atlantisz, árják, mind együtt egyesülve az "alsóbbrendű sátáni fajok" ellen.

Ami engem foglalkoztat az az a nyilas holdudvar, mely magát kereszténynek vallja. A gond az, hogy a kereszténységnek van egy bizonyos alapja és egy bizonyos hagyománya. Bár megjelentek többféle értelmezések (különösen a protestantizmus létrejöttével), az alapok, a fő alapok meghatározottak, s ezeket még a radikális újprotestáns szekták sem kérdőjelezik meg.

Persze lehet nem elfogadni a kereszténység alapjait, semmi gond ezzel. Azonban aki ezeket nem fogadja el, az nem keresztény. Viszont nagyon álságos, hogy valaki úgy mondja magát kereszténynek, hogy közben a kereszténység alapjait is tagadja. Ez kb. olyan, mintha vegetáriánusnak vallanám magamat, azonban kijelenteném, hogy az én vegetarianizmusom azt jelenti, hogy minden nap sok húst eszem, mert az "igazi vegetarianizmus" a húsevés, mivel a marha- és a csirkehús valójában növényi eredetű, mert a marha és a csirke élete során növényeket eszik, ezáltal "elnövényesültek".

A horogkeresztény áltudomány kedvenc kiindulópontja Jézus nemzetisége. Szerintük nem volt zsidó, sőt egyesek szerint egyenesen magyar volt valamilyen formában.

Az egyik "bizonyíték" az, hogy nem héber, hanem arámi nyelven beszélt. Ez igaz, azonban akkoriban a szentföldi zsidóság teljes egészében arámiul beszélt, ez volt a latin és a görög mellett a kor harmadik legnagyobb nyelve, mely a zsidóknál annyira elterjedt, hogy kiszorította a hébert. A héber megmaradt mint istentiszteleti nyelv és részben mint írásos nyelv, de az emberek nem héberül, hanem arámiul kommunikáltak. A héber és az arámi ugyahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik és az írásrendszerük is gyakorlatilag ugyanaz, ez nagyban megkönnyítette a héber kiszorulását, a két nyelv közelsége miatt az átlag arámi beszélő elég jól megértette a hébert. Példaként talán a két mai szláv vagy két mai újlatin nyelv kapcsolatát tudnám felhozni.

A másik érv szerint Jézus azért nem volt zsidó, mert nem júdeai, hanem galileai volt. Tény, hogy nem volt júdeai, azonban Galilea ugyanúgy zsidó terület volt, mint Júdea, Jézus idejében szinte a teljes galileai lakosság már zsidó vallású volt, a i. e. I. sz. elején a galileai nem-zsidók is szinte teljes egészében felvették a zsidó vallást, ami egyenértékű volt az etnikai asszimilációval.

Mivel Szűz Máriáról semmilyen adat nincs, mely bizonyítaná nem-zsidó mivoltát, sőt a meglévő adatok zsidóságát bizonyítják, az összes tézis pártus, magyar, vagy bármilyen más nemzetiségéről abszurdum. Szűz Mária zsidó nemzetiségű volt, s zsidó vallású, majd pedig természetesen keresztény vallású, bár az i. sz. I. sz. közepéig még nem volt a két vallás teljesen elkülönülve.

Komolyabb nyilasmagyar érv, mert mélyen keresztényellenes, Pál apostol pocskondiázása. Pál apostol a kereszténység kettes számú személye, az egyetlen, aki ténylegesen - a szó eredeti értelmében - sosem volt apostol (azaz nem volt Jézus tanítványa), mégis apostoli címet kapott a korai őskeresztényektől.

A nyilasmagyar hipotézis szerint volt egy eredeti jó kereszténység, amelyet a zsidó érdekeket kiszolgáló Pál meghamisított, vagy pedig két irányzat volt az őskereszténységben: egy jó változat (ezt időnként pártus, káldeus, sőt szkíta-magyar kereszténységnek is nevezik) és egy rossz változat, a Pál féle zsidó-kereszténység. Egyes "szakértők" még azt is tudni vélik, hogy Pál Júdás testvére volt, s mindketten "Moszad-ügynökök", azaz zsidó kémek voltak: miután Júdásnak nem sikerült, a zsidó hatalom aktivizálta Pált, akinek sajnos sikerült elzsidósítania és gonosszá tennie az eredeti Jézus-féle pártus/káldeus/szkíta-magyar kereszténységet.

Sajnos ezek az elméletek rendkívül népszerűek, amit az is elősegít, hogy nagyon hasonló áltörténeteket - bár antiszemitizmus nélkül - propagál sok más tudálékos bulvárirodalom, kezdve a DaVinci-kódtól egészen a ZeitGeist-nevű valamiig.

Mi a valóság?

Az I. századi őskeresztény egyházban nem volt nemzetiségi alapú vita. Azért nem, mert az I. sz. közepéig szinte kizárólag zsidó nemzetiségűek voltak egyháztagok, az első nem-zsidó nemzetiségű a 30-as években lépett be az Egyházba, s esete kivételes volt.

A két egymással küzdő frakció tézise, mely szerint volt egy "jó" zsidóellenes és egy  "rossz" zsidópárti csoport, szintén csak egy alaptalan állegenda. A tények mást mutatnak: a nem-zsidó nemzetiségű keresztények megjelenése azt a kérdést vetette fel, hogy a zsidó szokások betartása kötelező-e a nem-zsidó gyökerű új keresztényekre vagy sem. A két ellenkező véleményt Pál apostol és Jakab, Jézus unokatestvére, Jeruzsálem első püspöke képviselte. Jakab szerint Mózes törvényeit nem törölte el Jézus, így azok kötelezőek minden keresztényre. Pál szerint viszont Jézus feltámadásával a mózesi törvények nem hatályosak többé, mert Jézus egy új szövetséget hozott, ami a régi szövetség végét jelenti. Tehát - a nyilas álkeresztények megdöbbenésére - éppen Pál volt az, aki a zsidó vallással szemben elhatárolódó álláspontot képviselte!

Az i. sz. 49-ben megtartott Apostoli Zsinat tisztázta végül, hogy mi a kereszténység álláspontja: a zsidó szokások betarthatók, de nem kötelezőek, az étkezési tilalmak közül kizárólag az idegen vallások áldozati állatainak és a megfulladt állatoknak a húsa, valamint a vér fogyasztása esik tilalom alá.

"(...)nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől." (Apostolok Cselekedetei 15:19-20.)

Felmerül a logikus kérdés: az állítólag zsidó érdekeket védelmező Pál apostol miért volt azon az állásponton, hogy szakítani kell a zsidó szokásokkal? S miért jutott az egész Egyház ugyanerre az álláspontra, amikor az akkor vezető szerepet betöltött Pálnak elvileg épp az ellenkező nézetet kellett volna kikényszerítenie? Válasz nincs.

Ami az egyháztörténetet illeti, a zsidó szokások megtartásának szokása egyre inkább hátrébb szorult a zsidó gyökerű keresztények körében is, bár valóban maradtak olyan zsidókeresztény csoportok, melyek továbbra is betartották a zsidó szokásokat. Azonban ezeknek a csoportoknak a zöme nem szakadt el sosem az Egyháztól, nem alkotott külön vallást, hanem a kereszténység része maradt, ugyanazokat a hitelveket vallva, mint a többi keresztény.

A legismertebb ilyen csoport a nazarénusok csoportja (nem keverendő az újkori protestáns nazarénus felekezettel), akik olyan zsidók voltak, akik felvéve a kereszténységet, továbbra is gyakorolták a zsidó szokásokat. A csoport mind a mai napig létezik Indiában, kb. 5 millió nazarénus él ott, természetesen az idők során az eredetileg tisztán zsidó nemzetiségű nazarénusok missziós tevékenysége miatt más népek között ma már a legtöbb nazarénusnak nincsenek zsidó gyökerei, de a nazarénus tudat mind a mai napig fennáll. Az indiai nazarénusok nem alkotnak külön felekezetet, hanem elsősorban a nem-khalkedóni ortodox (ókeleti) keresztény egyházak tagjai, részben pedig keleti-katolikusok. Az indiai nazarénusok alcsoportja a knanaják, akik még jobban ragaszkodtak zsidó szokásaikhoz, többek között kizárólag egymás között házasodtak (azaz a többi kereszténnyel sem), azonban ők sem egy önálló felekezet, hanem ugyanahhoz a két egyházhoz tartoznak, mint a többi nazarénus.

Valójában csak egy kis zsidókeresztény csoport, az ebioniták alkottak külön csoportot az Egyháztól az I. században. Ők voltak azok akik elutasították Pál apostolt, azonban éppen azon az alapon, hogy szerintük Pál apostol és az egész Egyház hátat fordított a zsidó szokásoknak, pedig azok szerintük továbbra is kötelezőek voltak. Azaz ők elutasítják Pált, de éppen mai horogkeresztényekhez képest ellentétes okokból! Az ebioniták az Apostoli Zsinatot sem ismerték el, s az egyik első szakadár eretnek keresztény csoportot alkották, mely azonban sosem volt jelentős létszámú. Van olyan elképzelés is, hogy az ebioniták a jeruzsálemi templom lerombolása után Arábiába vándoroltak, s ott egészen a VIII. századig fennmaradtak, amikor is felvették az akkoriban keletkező, új iszlám vallást - ezen elképzelés szerint a muszlimok Jézusról való elvei (nem Isten, hanem egy nagy proféta, akit a zsidók megöltek, a keresztények pedig félreértettek és meghamisítottak) az ebionitáktól származnak.

A történetnek van egy finomított változata is. E szerint van egy igazi titkos-keresztény irányzat és van a rossz zsidókeresztény irányzat. Ez a történet különösen népszerű az ezotéria iránt érdeklődők körében. A keresztény gnoszticizmus egy jelentős eretnek irányzat volt a kereszténység első 250 éve alatt, a keresztény tanok pontos megfogalmazása részben éppen a gnosztikusok elleni vitákban teljesedett ki. Sőt, a gnoszticizmus hivatalos elítélése után is megmaradtak hasonló eszmék egészen a késő középkorig, mint ezt sok keresztény-gnosztikus eretnekmozgalom léte is bizonyítja (katárok, bogumilok, albigensek, patarénok, stb.). Érdekes dolog tanulmányozni a keresztény gnoszticizmust, érdekes vizsgálni eltéréseit a keresztény hagyományhoz képest, de rejtély, hogy a nyilasok miért tartják igazi kereszténységnek ezt az Egyház hagyományától idegen eszmerendszert, az pedig, hogy mindezt hogyan és milyen alapon tartják aktuálpolitikailag fontosnak, az még rejtélyesebb. Persze, ha valaki gnosztikus, legyen az, nem gond, de miért nevezi magát "igazi kereszténynek", amikor az Egész története a kezdeti időkben éppen arról szólt, hogy az apostolok, majd az egyházatyák hogyan védekeztek éppen a gnoszticizmus ellen? Itt megint csak a húst evő vegetáriánus vicces példáját tudnám újra elmondani.

A gnosztikus elméletekkel gyakran keveredik az esszénus elmélet a nyilas vallástanban. Az esszénusok egy zsidó eredetű, de számos ponton a zsidó vallástól elkülönült vallási csoport volt 19-21 századdal napjaink előtt. Az esszénusok nem voltak keresztények, kapcsolatba hozni őket a kereszténységgel abszurdum. A kapcsolat annyi, hogy az esszénusoknak voltak olyan tanaik is, melyek emlékeztetnek egyes keresztény tanokra. A kereszténység kialakulásában azonban szerepet nem játszottak. Miért szeretik a témát egyes nyilasok - rejtély. Különösen vicces, amikor az esszénusokat pártus-káldeus-sumér-szittya-magyar etnikai kontextusban tüntetik fel - a "gond" az, hogy az esszénusok zsidók voltak, nem is folytattak missziós tevékenységet, egy zárt, titkos közösség voltak, szigorú szabályokkal.

Megállapítható tehát: a horogkereszténység, azaz a kereszténység nyilas "értelmezése" igencsak távol áll mind a kereszténység tanaitól, mind annak hagyományaitól.

Jelen sorok közzétételére egy antiglobalista ismerősöm kért meg.

Íme:

Nem maradt időm antiglobalista-antikapitalista bokros harci teendőim mellett, de most úgy gondoltam, nem lehet nem írni. Így megosztom veletek az utóbbi hónapok eseményeit.

Idén nyáron már nagyon untuk magunkat a haverokkal. Nem volt se G-8 ülés, se EU-csúcs, még a Bilderberg Bizottság sem gyűlt össze titokban, sőt valahogy a bálnák sem vetették partra magukat, így nem volt mit akcióznunk. Márpedig mit ér egy antiglobalista harcos akció nélkül? Eleinte persze a megszokott módon - drogozás és csoportszex - ütöttük agyon az időt, dehát az ember ezt is megunja, mégsem lehet hetekig éjjel-nappal ezt csinálni!

Bezzeg tavaly nagyon jó év volt! Első osztályon utaztunk az egyik partravetődött bálnától a másikig, közben pedig beugrottunk Amazóniába tiltakozni az ellen, hogy  a helyi fölművesek büszke környezettudatos éhenhalás helyett termelnek, ezzel súlyosan veszélyeztetve a kókuszpálmák emberi jogait. Nagyon jó buli volt, ott tébláboltunk három napon keresztül "Földműves - nem! Kókuszpálma - igen!" plakátokkal, minden nap 11-től 18-ig, azért csak 18-ig, mert az ötcsillagos szállodánkban fél 7-kor volt a svédasztal, s arról nem akartunk lekésni.

De térjünk vissza az idei évre! Szóval hát végül egyik havernak mentő ötlete támadt: menjünk ki sátortáborozni a város központjába! Mivel ezt eddig még nem csináltuk, nagyszerű ötletnek tűnt. Ráadásul egy másik haver kitalálta, hogy úgy fogunk polgárilag engedetlenkedni, hogy direkt nem használjuk a nyilvános vécéket, hanem ott a közterületen szarunk-pisilünk. Ez mindenkinek nagyon tetszett, egyik szakértőnk szerint a bűz szinte biztosan megdönti majd a világkapitalizmust.

Az idő meg kellemesen telt. Jöttek a médiák is, én is rákerültem egy címlapra (be is kereteztem a lapot, most ki van téve az északi nappalimban a kandalló felett). Közben Marx-, Mao-, Lenin-, Che Guevara- és Pol Pot-szemináriumokat tartottunk. Meg antiglobalista filmeket néztünk, az én kedvencem a ZeitGeist-sorozat, s Alex Jones filmjei. Ezekből tudom, hogy akkora világösszesküvés van, hogy az csak na! Például már tudom, hogy a 2001-es New York-i merényleteket áttételesen Obama és a holland királynő szervezték abból a célból, hogy növeljék a Federal Reserve pokoli hatalmát.

Egyszer még ellentüntetést is szervezett ellenünk pár, a globalisták és a szabadkőművesek által felbérelt gyanús alak. Az egyik azzal vádolt minket, hogy mi a kubai rendszer hívei vagyunk. Ezt nem értettem. Én januárban Kubában üdültem 3 hetet, s mindent nagyon jónak láttam, amikor naponta többször elsétáltam ötcsillagos szállodám és a tengerpart között. Szép volt a svédasztal, sok pia volt, s a lányok is marha olcsók voltak, szóval nem értem miért ijesztgetnek folyton ezzel a Kubával minket! Hát persze, hogy híve vagyok a kubai rendszernek, nem is tagadom!

Aztán teltek-múltak a hetek, kezdett unalmas lenni. A médiák is már megszoktak minket, s egyre  ritkábban jöttek. A végén kénytelen voltam apámnak - aki egy tévécsatorna tulajdonosa - szólni, hogy küldjön már ki valakit kamerával. De ő meg nem küldött. Mondhatom, ez csak növelte elszántságomat, s utálatomat a kapitalista médiák ellen!

Aztán végképp szar lett, jött Tél tábornok. Kezdtünk fázni, így a végén hazamentem, s gyorsan befűtöttem. Azóta a neten folytatom a polgári engedetlenséget, pl. egy matricával leragasztottam a számítógépmonitor márkajelzését, így tiltakozva a gonosz óriáscégek ellen. Aztán lementem a garázsba, s az autómról levettem a Mercedes-feliratot, helyére "Mentsd meg a partravetődött bálnákat, küzdj a globális felmelegedés ellen" feliratot helyezve.

A lényeg: a harc nem állt meg.

Lehet, hogy én is haladó elme leszek.

Megalkotom mondjuk az AKVIZMUS eszméjét.

Lényege, hogy elemzem, hogy milyen sivár a szárazföldi élet, hiszen változik a hőmérséklet, fúj a szél, esik, havazik, egyfolytában dolgozni kell, hogy ne fázzunk télen, legyen árnyékunk nyáron, legyen mit enni és inni, ezért mindezzel fel kell hagyni, tehát hagyjuk abba a szárazon élést és mindannyian vonuljunk a víz alá kopoltyút növesztve, mert ott jó állandó a hőmérséklet, van hely mindenkinek, s nem kell termelni, mert van elegendő plankton.

Ez egy nagyon szép eszme, szintén sírok szépségétől.

Arra most nincs időm, hogy elmondjam hogyan kell kopoltyút növeszteni, de majd csak lesz valahogy,  a lényeg, hogy egyesüljünk, döntsük meg a szárazföldi sivár életet, s induljunk el a tengerpart felé.

Aztán mikor meghaltam, jönnek mások, akik végre a gyakorlatban is kipróbálják a nagyszerű eszmémet.

Először forradalmi erőszakkal próbálkoznak: megfullad mindenki, akit a víz alá nyomnak. Majd kipróbálják önkéntes alapon is - de egyetlen önkéntes sem bírja három percnél tovább a víz alatt. Szerencsére megjön egy felszabadító gondolat: el kell ismerni, hogy ez nem megy azonnal, a kopoltyúnövesztés nehéz ügy, de harcolni kell érte! Így mindenki a vízpartra megy, időnként bedugja a fejét a víz alá, de időben ki is húzza, hogy meg ne fulladjon. De a parton nincs se állandó hőmérséklet, se plankton, így egy idő után meg is bukik az egész elméletrendszer a gyakorlatban.

Ekkor alakulnak ki az igazi viták. Abban minden haladó elme egyetért, hogy az akvizmus egy nagyon szép és nemes elmélet, viszont viták alakulnak ki a megvalósításról. Egyesek szerint először tavakban kellett volna próbálni, semmiképp tengerekben. Mások szerint az volt a baj, hogy ősszel kezdték megvalósítani, pedig tavasszal kellett volna. Van egy reformista frakció is, mely szerint - bár nagyon szépek a gondolataim - elméletem nem teljesen jó, ezért kénytelen-kelletlen folytatni kell a szárazon élést, de közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a végső cél a kopoltyúnövesztés.

A többség szerint viszont éljünk a szárazföldön, mert ez így van jól. Természetesen minden haladó elme csak gúnyos kacajjal tud gondolni ilyen retrográd véleményekre.

Gyakori hiba a rítus keverése az egyházzal. Amikor bizánci rítust látunk, akkor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ez egy khalkedóni ortodox templom, amikor meg latin rítust látunk, akkor azt gondoljuk, hogy akkor az egy katolikus templom. Természetesen ez téves ebben a formában.

Többféle rítus létezik, a 6 fő keresztény rítus:

• latin,
• bizánci,
• alexandriai,
• örmény,
• antiókiai vagy nyugati-szír,
• káldeus vagy keleti-szír.

Ezek a fő rítusok, az egyes fő rítusokon belül léteznek alváltozatok is.

A rítusok a szertartások rendjét jelentik, nem a hittételeket. A legelterjedtebb keleti-katolikus és khalkedóni ortodox rítus pl. a bizánci, azonban ennek magukra a hittételker ennek nincs befolyása: a bizánci keleti-katolikus (görögkatolikus) templomok a katolikus hittételeket vallják bizánci rítus használatával, a bizánci rítusú khalkedóni ortodox templomok pedig a khalkedóni ortodox hittételeket vallják a bizánci rítus használatával. Ugyanígy minden más rítus esetében: a latin rítusú khalkedóni ortodox templomok a khalkedóni ortodox hitelveket vallják.

Olvasható méretben: http://maxval1967.files.wordpress.com/2012/05/ritusok.gif

Rítusok szerinti táblázat: rózsaszín - latin, sárga - bizánci, lila - örmény, piros - alexandriai, zöld - nyugati-szír, barna - keleti-szír.

A magyarországi választások alapján szeretett volna valaki összehasonlítást készíteni más volt kommunista államokkal, s az egyik hiányzó - pontosabban nem elég részletesen dokumentált - példa Bulgária lenne.

Történelmi visszatekintés

A bolgár parlamentarizmus története 1879-ben kezdődik. Az első parlamenti választás 1879-ben történt. Ezzel a választással alakult meg az Első Nagy Nemzetgyűlés. A "nagy nemzetgyűlés" név nem nagyzolás eredménye, hanem jogi terminus. Ugyanis a bolgár alkotmányjog a kezdetektől különbséget tesz a "nagy nemzetgyűlés" és az "egyszerű nemzetgyűlés" között. A kettő között a különbség az, hogy új alkotmányt csak nagy nemzetgyűlés fogadhat el, s úgyszintén a hatályban lévő mindenkori alkotmány bizonyos - magában az alkotmányban meghatározott - paragrafusait kizárólag nagy nemzetgyűlés változtathatja meg: ezek jellemzően az alkotmány legfontosabb részei.

A másik bolgár sajátosság az alkotmánycentrikusság. Minden nagy változás első lépése új alkotmány elfogadása volt. Miután Bulgária 1878-ban felszabadult az oszmán-török irányítás alól (fél-független állam lett, a szultán jelképesnek mondható főhatalma alatt), 1879 elején összehívásra került az Alapító Nemzetgyűlés. Ez jogilag szintén nagy nemzetgyűlésnek minősül, bár nem nevezik annak, mivel ebbe  a nemzetgyűlésbe csak a képviselők egy része került be választás útján, a képviselők jelentős része kinevezés útján nyert mandátumot. Ez a nemzetgyűlés alkotta meg az első bolgár alkotmányt, mely 1879-1946 között volt hatályban. Miután az alkotmány megalkotásra került, a nemzetgyűlés nem-választott tagjainak mandátuma megszűnt, helyükre új választás útján új képviselők kerültek megválasztásra, míg a választás útján mandátumot kapott képviselők mandátuma folytatódott, ezzel megalakult 1879-ben az Első Nagy Nemzetgyűlés, mely összesen egy napig ülésezett, majd pedig - természetesen még szintén 1879-ben - az Első Egyszerű Nemzetgyűlés is megválasztásra került.

Bolgár sajátosság, hogy a nemzetgyűléseket számozzák. Kivétel az említett Alapító Nemzetgyűlés, melynek nincs száma, mivel nem minden képviselője volt választott. Így az egyes számot az 1879 végén működni kezdett és egy napot ülésezett Első Nagy Nemzetgyűlés viseli. A bolgár szokás szerint a nagy nemzetgyűlések és az egyszerű nemzetgyűlések számozása külön történik.

A nagy nemzetgyűléseknél a 7-es számnál tartunk (a Hetedik Nagy Nemzetgyűlés 1990-1991 között működött), míg az egyszerű nemzetgyűléseknél a 41-es számnál (a Negyvenegyedik Egyszerű Nemzetgyűlés a jelenlegi, 2009-ben megválasztott).

A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a kommunista alkotmány életbelépése utáni első "választáson" a hatalom, demonstrálandó, hogy új rendszer van, újrakezdte a számozást, azaz 27. egyszerű nemzetgyűlés helyett 1949-ben az 1. nemzetgyűlés kezdte meg "munkáját" ("egyszerű" jelző nélkül). Ez erősen zavaró, hiszen majdnem ugyanezen a néven már volt egy egyszerű nemzetgyűlés - mint említettem - 1879-ben. A kommunista időkben 9 nemzetgyűlésig jutottak el. A zavar 1990-ben került megoldásra, amikor visszamenőlegesen átszámozták a kilenc kommunista nemzetgyűlést, egyszerű nemzetgyűlésnek 27-től 35-ig számozva őket, így az első ismét demokratikusan megválasztott egyszerű nemzetgyűlés már a 36-os számot viselte 1991-1994 között.

A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy az 1991-es bolgár alkotmány - bár továbbra is fenntartja a kétféle parlament közti különbség - immár a "nagy nemzetgyűlés" és a "nemzetgyűlés" szavakat használja, azaz hivatalosan elhagyta az "egyszerű" jelzőt. Azonban itt továbbra is az "egyszerű nemzetgyűlés" kifejezést fogom használni a félreértések elkerülése végett.

A hét posztkommunista parlamenti választás

A rövid - de szükséges - történeti kitérő után a kommunizmus bukása utáni helyzetről számolok be, mivel végülis ez a fő témám.

A kommunizmus bukása után még néhány hónapig működött a 9. nemzetgyűlés (új nevén: Harmincötödik Egyszerű Nemzetgyűlés), melye elfogadta a legfontosabb jogszabályokat a kerekasztal-tárgyalások döntései alapján. Az elve ugyanaz volt, mint a kommunista időkben: míg akkoriban a Párt döntéseit fogadta el érdemi vita nélkül a parlament, most a kerekasztal-tárgyalásokét, ugyanúgy érdemi vita nélkül.

Azóta 7 parlamenti választás történt Bulgáriában:

• 1990 - Hetedik Nagy Nemzetgyűlés,
• 1991 - Harminchatodik Egyszerű Nemzetgyűlés,
• 1995 - Harminchetedik Egyszerű Nemzetgyűlés,
• 1997- Harmincnyolcadik Egyszerű Nemzetgyűlés,
• 2001- Harminckilencedik Egyszerű Nemzetgyűlés,
• 2005- Negyvenedik Egyszerű Nemzetgyűlés,
• 2009- Negyvenegyedik Egyszerű Nemzetgyűlés.

Választási rendszer

A választási rendszer szerint 3 csoportba osztható a 7 választás:

• A nagy nemzetgyűlésbe 400 képviselő került megválasztásra. 200 képviselő megyei területi zárt pártlistákon (azaz a választópolgár nem változtathat egy adott pártlistán belül a jelöltek sorrendjén) 4 %-os parlamenti küszöb mellett nyerte el mandátumát, míg 200 képviselő egyéni választókörzetekben, két fordulóban került megválasztásra - az első fordulóban az szerzett mandátumot, aki az érvényes szavazatokból 50 % + 1-et megkapott, s amennyiben ilyen nem volt, akkor a második fordulóba az első fordulóban az első 3 helyen végzett jelölt került, s közülük a második fordulóban szerzett jelölt nyerte el a mandátumot. Az egyéni választókerületben vesztes jelöltekre leadott szavazatokat nem kompenzálta a rendszer. Országos kompenzációs lista nem volt, a területi listák közti kompenzáció a D'Hondt-módszerrel került megállapításra. Független jelöltek kizárólag egyéni körzetben szerepelhettek.
• Az 1991-2005 között megtartott egyszerű nemzetgyűlési választásokon 240 képviselői mandátum került kiosztásra, szintén kizárólag zárt pártlistás alapon. Az ország 31 választókerületre lett felosztva: Bulgáriában 28 megye van, ezek közül 26 egy-egy választókerületet alkotott, míg a 2 legnépesebb 2 ill. 3 választókerületre lett osztva. A rendszerben lehetőség volt független jelöltek indulására is, minden független jelölt  egyszerűen egy külön egytagú pártlistának számított, ugyanazokkal a követelményekkel, mint a pártok listái. A 4 %-os küszöb itt is megvolt, szintén a D'Hondt-módszer lett alkalmazva a mandátumok megállapítására.
• A 2009-es egyszerű nemzetgyűlési választásokon szinte azonos volt a rendszer, mint 1991-2005 között. Csupán két újítás lett bevezetve. Az egyik, hogy az addig - logikailag értelmetlen okokból - sokat kritizált D'Hondt-módszert lecserélték a Hare-Niemeyer-módszerre a mandátumszámításnál. (Nem mesélném el a különbséget, mert túl hosszú, lásd az angol Wikipédiát erről, mindkét rendszerről van cikk.) A másik jelentős újítás, hogy a 240 képviselőből csak 209 lett a megszokott zárt területi pártlistás rendszerben megválasztva, 31 képviselő egyéni körzetben került megválasztásra, minden választókörzetben 1-1 egyéni jelölt volt, egyfordulós rendszerben (a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyeri el a mandátumot). A vesztes egyéni jelöltekre leadott szavazatokat nem kompenzálta a rendszer.

Eredmények

Természetesen nem célom részletesen bemutatni a 7 parlamenti választás eredményét: ez egyrészt 20 oldal terjedelem lenne, más részről pedig egy magyar szempontú összehasonlítás számára úgyis teljesen irrevelánsak a pontos eredmények pártok szerint. Csak a tendenciákat szeretném jelezni.

Az 1990-es nagy nemzetgyűlési választáson három erő került a parlamentbe. A szocialisták - a Bolgár Kommunista Párt a választások előtt nevét Bolgár Szocialista Pártra változtatta, tehát nem újraalakult, hanem csupán nevet változtatott - vezette választási tömb (de facto ez nem egy valódi választási szövetség volt, mivel a benne szereplő pártok saját súllyal nem rendelkező fantomszervezetek voltak) a mandátumok 58 %-át szerezte meg. Az ellenzéki szövetség 37 %-ot szerzett meg, míg a török kisebbségi párt a mandátumok fennmaradó részét: 5 %-ot. Az ellenzéki szövetségről (Demokratikus Erők Szövetsége) tudni kell, hogy ez egy teljesen heterogén szervezet volt, magyar példával úgy lehetne mondani, mintha az 1990-es magyar választásokon az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP, az MSZDP és az FGKP egyetlen pártszövetségként indultak volna. Szinte egyetlen közös vonásuk az volt, hogy elutasítottak a kommunista rendszert.

A következő térképeken igyekeztem választókerületek szerint reprezentálni a helyi szinten nyertes politikai erőt:

A szocialisták alakítottak kormányt kezdetben (a kormányfő az utolsó kommunista kormány vezetője lett), azonban hamarosan lemondani kényszerült az ellenzék által támogatott utcai tüntetések miatt, így nagykoalíciós kormány alakult a Bolgár Szocialista Párt és a Demokratikus Erők Szövetsége részvételével, egy független, bár a szocialistákhoz közeli miniszterelnökkel.

A fő jobbközép erő identitásáról már szóltam, de lássuk a két további fő pártot is, mely jellemző volt a kezdeti időszakban.

Ami a szocialistákat illeti, tipikus posztkommunista pártról van szó. Az MSZP-hez hasonlítva a fő különbség talán az, hogy kezdetben - nagyjából a nagy 1997-es szocialista bukásig - ez egy nagyon heterogén párt volt, melyben mind a szociáldemokrata, mind a hagyományos reformkommunista, mint a "baloldali nacionalista" (lásd Milosevicset Szerbiában) irányzat jelen volt. Az 1997-es szocialista bukás utáni pártvezetés (akit gyakorlatilag a jelenlegi köztársasági elnök fémjelzett) kiszorította a pártból mind a nacionalista, mind a reformkommunista irányzatot, így lett a párt a nyugat-európai modellhez hasonlítható balközép politikai erő. Az ideológiai letisztulás ellenére ez még mindig azonban leginkább nemzedéki nosztalgiapárt. Minél idősebb egy korosztály, annál több a szocialista szavazó, a nyugdíjasok között egyenesen ez a legnagyobb politikai párt.

A török kisebbségi párt (Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért) hivatalosan nem kisebbségi párt, mert a bolgár alkotmányjog tiltja az etnikai vagy vallási alapú pártokat, de a gyakorlatban erősen az. Bár a pártban vannak etnikailag nem törökök is, s kis számban kap nem török szavazatokat is, a bulgáriai törökök 95 %-ban mindig erre a pártra szavaznak. A párt egyébként magát liberálisként azonosítja, tagja is különböző nemzetközi liberális szervezeteknek, azonban a kisebbségi jelleg miatt nem fogható fel egyszerű liberális pártként.

Az 1990-es parlament mandátumának végéig a Demokratikus Erők Szövetségéről részek váltak le és önállósultak. A következő évi, 1991-es választásokon ezek az önállóan induló új pártok egyike sem tudott bejutni a parlamentbe. Ismét három erő került be a parlamentbe. A szocialisták ezúttal a mandátumok 44 %-át megszerezve elvesztették a választásokat. A török párt 10 %-ot szerzett. A választást az immár letisztultabb, homogénebb, magát már jobbközépnek definiáló Demokratikus Erők Szövetsége nyerte, a mandátumok 46 %-ával.

Jobbközép kormány alakult, a török párt támogatásával. Azonban az új kormány alig egy évig maradt hatalomban. A kormánypártban ellentétek alakultak ki, közben a török párt is megvonta támogatását a kormánytól. Miután a szocialisták és a török párt megegyezett egymással, nem került sor új választásra, hanem "szakértői" kormány alakult, a két párt támogatásával - valójában a szocialisták kerültek vissza a hatalomba, a török párt támogatását élvezve.

A "szakértői" kormány 1994 végén lemondott, helyére szolgálati ideiglenes kormány került néhány hónapra, a kormányfő a köztársasági elnök jelöltje volt:  a köztársasági elnök eredetileg a Demokratikus Erők Szövetségének elnöke volt, de időközben súlyosan megromlott a viszony a párt és annak volt elnöke között.

Az 1994-ös választásokon megszületett új parlamentben (mandátuma 1995 elején kezdődött meg) a szocialisták abszolút többséget szereztek, a mandátumok 52 %-ával. A török párt 7 %-ot szerzett. A jobbközép Demokratikus Erők Szövetsége és egy belőle kiszakadt szintén jobbközép, új politikai erő (Népi Szövetség) együtt 36 %-os mandátumarányt szereztek.

A választás érdekessége egy új populista (de nem szélsőjobb és nem is nacionalista) politikai erő megjelenése a parlamentben: a Bolgár Üzleti Tömb nevű ideológiailag teljesen definiálhatatlan párt megszerezte a mandátumok 5 %-át.

Szocialista egypárti kormány alakult. Az ország 1996 végére teljes káoszba fulladt, többszáz százalékos hiperinfláció jelentkezett, így a kormány 1997 elején megbukott, új választások lettek kiírva. A kormányzást ismét egy szolgálati (= ügyvivő) ideiglenes kormány vette át, a kormányfő a Demokratikus Erők Szövetsége egyik ismert személyisége lett.

Az 1997-es választásokon a szocialisták óriási vereséget szenvedtek, a mandátumok 24 %-át szerezve meg. A Demokratikus Erők Szövetsége vezette jobbközép szövetség 57 %-ot kapott. A török kisebbségi párt 8 %-ot szerzett. A Bolgár Üzleti Tömb 5 %-ot ért, éppen bekerülve a parlamentbe. Megjelent egy új párt is, egy, a szocialistákból kiszakadt új baloldali-centrista párt, a mandátumok 6 %-át sikerült megszereznie.

Az 1997-es parlament és a megalakult jobbközép kormány voltak az elsők a posztkommunista Bulgáriában, melyek kitöltötték rendes 4-éves mandátumukat.

A 2001-es parlamenti választásokon 4 erő került be a parlamentbe. A szocialisták és a jobbközép választási szövetség közel egyforma eredményt értek el: a szocialisták a mandátumok 20 %-át, míg a jobbközép erők 21 %-át szerezték meg. A török párt 9 %-ot kapott. A választásokat a mandátumok kereken 50 %-ával egy, a választások előtt néhány héttel alakult új párt, az időközben Bulgáriába visszatelepedett volt bolgár király (uralkodott 1943-1946 között) pártja nyerte. Bár a cári párt magát liberálisnak definiálta (mind a mai napig a Liberális Internacionálé tagja), választási eredménye gyakorlatilag az akkor rendkívül népszerű ex-cár személyének tudható be.

Koalíciós kormány alakult a cári párt és a török kisebbségi párt részvételével.

A 2005-ös választásokon a cári párt visszaesett, a mandátumok 22 %-át szerezte meg. A szocialisták 34 %-ot szerezve nyertek. A török párt 14 %-ot szerzett. Ez a három párt alakította meg az új kormánykoalíciót

Az ellenzékben két csoport alakult ki. Egy részről bekerült összesen 21 % mandátumaránnyal három önálló jobbközép párt, az időzben ismét széthullott jobbközép választási szövetség részei. Más részről, megjelent, először a posztkommunista Bulgária történetében, egy szélsőjobb formáció is, a mandátumok 9 %-át megszerezve.

A tavalyi, 2009-es választásokon jelentős változás következett be. A szocialisták elvesztették mandátumarányuk felét, 17 %-ot megszerezve. A török párt és a szélsőjobb párt megtartották pozíciójukat, a törökök a mandátumok 16 %-át, míg a bolgár újnácik a mandátumok 9 %-át szerezték meg. Katasztrófális vereséget szenvedtek a liberálisok (az ex-cári párt) és a jobbközép: az ex-cári párt nem tudta elérni a parlamenti küszöböt, a jobbközép erők - bár részben újraegyesültek - együtt is alig a mandátumok 10 %-át szerezték meg. A választások nyertese, a mandátumok 48 %-ával ismét egy új párt lett, a GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért), mely Bojko Boriszov, szófiai polgármester gyakorlatilag egyszemélyi vezetésű pártja. A párt ideológialag eredetileg erősen meghatározhatatlan volt, majd magát jobbközépnek definiálta. A jelenlegi parlamentben egyedül kormányoz, kisebbségi kormányként, de a hagyományos jobbközép és a szélsőjobb kívülről támogatják.

Érdekességek

A csodavárás nagyon jellemző. Mind 2001-ben, mind 2009-ben a nyertes párt egy addig teljesen ismeretlen, addig parlamenten kívüli erő lett. Mindkét párt kizárólagosan vezetője népszerűségének köszönhetően nyert. A mobilitást jellemzi, hogy azóta az egyik párt 8 év parlamenti jelenlét után képtelen volt teljesíteni a 4 %-os parlamenti küszöb követelményét.

A hagyományos jobbközép súlya minimális az utóbbi 10 évben, jelenleg alig 10 % körüli támogatottsággal rendelkezik, szavazóit felszívta az új GERB párt.

Évekig a csak-listás választási rendszer lett kikiáltva mint a rendszer nagy hibája, mivel így a választók nem tudnak úgymond "egyéniségekre" szavazni. Amikor 2009-ben be lett részlegesen vezetve az egyéni képviselői intézmény, kiderült, hogy a választó valójában nem igényli az egyéni képviselőket: mindenhol a helyileg legerősebb párt egyéni képviselőjelöltje nyert, akkor is tudott nyerni, amikor teljesen tapasztalatlan és ismeretlen személyként egy kevésbé népszerű párt ismert, tapasztalt jelöltjével került szembe.

*

Kiegészítés

2013-es választások:

2014-es választások:

Az utóbbi években nagyon hatalmas nemzetközi cégeknél dolgoztam, s mindig olyan beosztásban, hogy magyarországi és nem-magyarországi, de magyarnyelvű ügyfelekkel álltam kapcsolatban, ezen belül is leginkább panaszos ügyfelekkel.

A kissé szürke munkában nagy vidámságot okoztak mindig a furcsa ügyfelek.

Egyik kategória a káromkodó ügyfél. Káromkodós ügyfelek vannak más országokból is, de a magyarok esetében ez egy erősen felülreprezentált csoport, ráadásul hihetetlen találékonyság is tapasztalható.

Mivel a nagy nemzetközi cégeknél sok nyelvi részleg szokott lenni, igyekeztem tapasztalatot cserélni a kollégákkal. Megérdeklődtem, hogy mennyire jellemző a káromkodás más országbéli ügyfeleknél. Kiderült: a magyar valóban erősen felülreprezentált, de nem egyedül, mert pl. az orosz ügyfelek is káromkodóak. S - bár kisebb mértékben - minden országból jönnek káromkodósak.

Viszont egy dolgon megdöbbentem: a rasszista, nacionalista, soviniszta kifejezésekkel kombinált káromkodás hungarikum. Semmelyik másik részlegnél ilyesmi nincs. Kérdeztem a kelet-európai részlegeket: a románt, az oroszt, a horvátot. Sehol semmi ilyesmi. Káromkodás az van, nagy durvaság is, de rasszista elemek nélkül.

Néhány IGAZI példa, annak idején feljegyeztem az ilyesmiket, tudtam, hogy valamikor majd fel fogom őket hozni példának:

"Buzik, a kurva anyátokat, dögöljetek meg, faszszopó mocskos cigány maffia!"

"A geci kurva anyátokat! Rohadt mocskos gázkamrába való férgek!"

"Ne lopjatok, zsidó gazemberek! Holokauszt nem volt. Hanem lesz, tolvaj banda!"

A másik a felsőbb szinten panaszkodni akaró ügyfél. Ez már inkább vicces. Úgy gondolja, hogy ő nem fog magyarul írni, mert ő a felső vezetőségnél akar közvetlenül panaszkodni. Na most ha tud angolul ténylegesen, akkor ez nem gond, a vezetőség olvasatlanul lepasszolja az ilyen emailt az angol nyelvű ügyfelekkel foglalkozó kollégáknak, s azok válaszolnak. Azonban a legtöbb angolul panaszkodó ügyfél nem tud angolul egy szót sem, s a Google Translator nevű vagy más hasonló szolgáltatást vesz igénybe. Ilyenkor a vezetőség megdöbbent, hogy vajon mit is jelenthet az adott email, majd átküldte a magyar nyelvi osztálynak (pl. nekem), hogy próbáljuk valahogy megfejteni hatalmas tudásunkkal, hogy az adott email miről szólhat. Ugyanis az ilyen üzenetek általában értelmetlenek, nem érthetőek se angolul, se magyarul.

Megfejtés közben sokszor nem bírtam röhögésemet visszatartani, a magyarul nem tudók meg csodálkoztak, hogy elmebeteg vagyok-e, hogy hivatalos emaileken röhögök. Sajnos a legtöbb esetben nem is lehet elmagyarázni, hogy min röhögök, mert magyartudás nélkül nem érthető, hogy mi a vicc. Kedvencem: bal oldalon az amit az ügyfél mondani akart, jobb oldalon az amit angolul elküldött a Google Translator (vagy esetleg más hasonló szolgáltatás) alkalmazása után...

"Mi lett a panaszom sorsa?" - "What is the predestination of the Latvian complaint?"

A köztársasági elnök közvetlen választásának gondolata is felmerült a napokban. Erre az az ellenérv hangzik el rendszeresen, hogy nem lehet, mert a köztársasági elnököt csak elnöki és félelnöki köztársaságokban szokás közvetlenül választani, Magyarország viszont parlamentáris köztársaság, így nem lehet eltérni a közvetett, parlament általi választástól. Most ezt szeretném konkrét nemzetközi adatokkal cáfolni.

A világ 202 országából 45 parlamentáris köztársaság.

E 45 országból hárommal nem érdemes párhuzamot vonni, mert e három országban az államfői és a kormányfői tisztség közös, azaz a parlament által megválasztott kormányfő egyben automatikusan államfővé is válik, s államfői mandátuma addig szól, míg kormányfői mandátuma él.

Marad tehát 42 ország, melyben a "magyar" rendszer működik, tehát:

- parlamentáris köztársaság,

- a miniszterelnök a végrehajtó hatalom feje,

- az államfő külön személy, s jellemzően ceremoniális a szerepe, gyenge vagy középgyenge hatalmi funkcióval.

Lássuk, hogy e 42 országban hogyan történik az államfő, a köztársasági elnök megválasztása!

• A "magyar" megoldás, azaz a parlament választja meg az államfőt: Albánia, Banglades, Dominica, Észtország (ha a parlamenti választás sikertelen, speciális testület választja meg), Etiópia, Görögország, Irak, Izrael, Koszovó (a tervek szerint idén fognak áttérni a közvetlen választásra), Lettország, Libanon, Magyarország, Mauritius, Málta, Moldova, Nepál, San Marino, Szamoa, Trinidad és Tobago - 19 ország.
• Külön erre a célra létrehozott szerv (tagjai a szövetségi parlament tagjai és a szövetségi államok/tartományok parlamentjeinek delegáltjai: India, Németország, Olaszország, Pakisztán, Vanuatu - 5 ország.
• Közvetlenül a nép választja meg az államfőt: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország (a jelenlegi elnököt még a parlament választotta meg, de időközben változtattak a szabályon, a következő elnököt már közvetlenül fogják megválasztani), Finnország, Horvátország, Izland, Írország, Kelet-Timor, Lengyelország, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Törökország (a jelenlegi elnököt még a parlament választotta meg, de időközben változtattak a szabályon, a következő elnököt már közvetlenül fogják megválasztani), Zöld-foki-szigetek - 18 ország.

Tehát látható: közvetett választás van 24 országban, közvetlen pedig 18-ban. Azaz egyáltalán nem állítható az, hogy a közvetlen választás nem létezik, sőt: az érintett  országok 43 %-ában a választás közvetlen.

Azaz a parlametáris köztársaság intézményével NEM összeegyeztethetetlen az államfő közvetlen választása.

Néhány általánosan elterjedt, azonban téves adatot ill. vélekedést írtam az alábbiakban össze a Bibliával és a kereszténységgel kapcsolatban.

1. Ádám és Éve egy alma megevésével vétettek Isten parancsának. Valójában az alma egy kései, elsősorban nyugat-európai interpretáció. A Biblia nem azonosítja, hogy pontosan milyen gyümölcsről van szó. Úgyszintén előfordult a zsidó és különösen a keresztény hagyományban búzával, függével, szöllővel, birsalmával, sőt - Amerika felfedezése után - paradicsommal való azonosítás.

"A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz." (Teremtés Könyve 2:16-17.)

2. A Tízparancsolat tiltja a hazugságot. Valójában a hamis tanúskodást tiltja, azaz csak a hazugság egyik változatát.

"Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen." (Kivonulás Könyve 20:16.)

3. A Tízparancsolat parancsai azonosak az egész zsidóságban és kereszténységben. Maguk a parancsok valóban azonosak, azonban a számozásuk eltérő. Ezért hibáznak egyes kvízműsorok, mikor pl. megkérdezik, hogy melyik az 5. parancsolat, ugyanis hozzá kellene tenniük, hogy melyik hagyomány szerint.

Alapvetően három különböző számozási rendszer létezik: zsidó, görög, s latin!

A zsidó rendszerben:

1. "Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából."
2. "Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok."
3. "Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi."
4. "Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte."
5. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked."
6. "Ne ölj."
7. "Ne törj házasságot."
8. "Ne lopj."
9. "Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen."
10. "Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé."

A görög számozási rend a zsidó rend szerinti 1. parancsolatot egyszerűen bevezetőnek tekintette a 2. parancsolathoz, viszont a 2. parancsolatot pedig két részre osztotta. Tehát a görög számozási rend szerint az első két parancsolat:

1. "Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem."
2. "Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok."

A 3.-10. parancsolat egyezik a görög és a zsidó számozási rendben.

A latin számozási rend - érthető okokból ez a legismertebb Magyarországon -  különbözik a legjobban a másik két rendszertől. A latin számozás a zsidó és a görög számozási rend szerinti első két parancsolatot egynek veszi, azaz a latin számozásban az első parancsolat így hangzik:

1. "Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok."

A latin számozási rend szerinti többi parancsolat így eggyel "késik" a zsidóhoz és a göröghöz képest, azaz a 3. zsidó/görög parancsolat pl. csak a 2. a latin számozásban. Viszont, hogy megmaradjon a parancsolatok száma tíznek, a 10. zsidó/görög parancsolatot a latin rendszer ketté választja a következő módon:

1. "Ne kívánd el embertársad feleségét."
2. "Ne kívánd el embertársad házát, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé."

A latin számozási rendszert a katolikusok és a luteránosok használják. Míg a görög rendszert a keleti egyházak (khalkedóni ortodox, nem-khalkedóni ortodox, asszír), a kálvinisták, az anglikán, s a legtöbb egyéb protestáns felekezet használja. Egyes újprotestáns felekezetek a zsidó számozási rendet használják.

4. A szeplőtelen fogantatás katolikus dogmája. A szeplőtelen fogantatás katolikus dogmája a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelenti, hogy Mária szeplőtelen módon hozta a világra Jézust. Ezt ugyanis az egész kereszténység vallja. A szeplőtelen fogantatás katolikus dogmája azt vallja, hogy maga Mária született szeplőtlenül. Ezt csakis a katolikusok vallják.

5. Mária Magdaléna, a prostituált. Valójában kora-középkori latin értelmezésről van szó. Sem az eredeti szövegben, sem a nem-latin hagyományban nem szerepel Mária Magdalénáról, hogy prostituált lett volna, mielőtt Jézus követőjévé vált. Az eredeti szöveg szerint démonok által volt megszállva Mária Magdaléna, de nem volt semmi esetre sem prostituált.

"Vele {Jézussal} volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akiből hét ördög ment ki" (Lukács Evangéliuma 5:1-2.)

6. Jézus volt az első kommunista. Személyesen ezt a legaljasabb rágalomnak tartom, bár sok esetben az ok nem rágalmazási vágy, hanem őszinte tudatlanság. Jézus nem volt se kommunista, se fasiszta, se kapitalista, se demokrata, se antidemokrata, se semmilyen más -ista vagy -ata! Jézus nem akarta sem a létező politikai hatalmat megdönteni, se vagyoni egyenlőséget nem akart.

"Adjátok meg a császárnak, ami a császáré" (Máté Evangéliuma 22:21.)

"A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe.Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik. Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok?" (Máté Evangéliuma 20:1-15.)

"Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. - Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. - Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. - Te mihaszna, lusta szolga! - kiáltott rá ura. - Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!" (Máté Evangéliuma 25:14-30.)

7. A Biblia azt mondja: "Segíts magadon, Isten is megsegít". Nem mondja azt, ez egy közmondás, nem bibliai idézet.

8. A gonosz, hataloméhes papok meghamisították a Bibliát, s mindenfélét beleirkáltak. A manapság népszerű, összeesküvéselméletekre alapuló bulvárkönyvek és filmek egyik kedvenc témája a gonosz keresztény egyház, mely még a Bibliát is képes volt átírni, hogy így nagyobb hatalomra tegyen szert, s ezáltal is növekedhessen az egyház vagyona és a pedofil papok száma. Tévedés, a modern bibliakritika csak apró elírásokat és egyes fordítási hibákat tudott felmutatni, ezek az elemzések segítettek a pontosabb új szövegváltozatok létrehozása érdekében. Nincs semmilyen betoldás, változtatás, törlés a legrégebbi szövegekhez képest a későbbi változatokban.

9. A Biblia nem ér semmit, mert Konstantin császár állapította meg a tartalmát hatalmi szempontokat figyelembe véve, a 325. évi nikaiai zsinaton. Tévedés. A nikaiai zsinat határozatait el lehet olvasni, még csak nem is foglalkoztak a Biblia tartalmával. Tartalmának megállapítása és véglegesítése egy hosszú folyamat eredménye, mely csak a IV. sz. végén zárult le. Ez is bizonyítja, hogy nem az Újtestamentum hozta létre az Egyházat, hanem az Egyház hozta létre az Újtestamentumot, mint hagyománya írásos részét. A Biblia és az Egyház egymás ellen való kijátszása népszerű, de teljesen alaptalan.

10. Jézus i. e. 1-ben december 25-én született. Nem, az év Dionysius Exiguus, szerzetes (V-VI. sz.) téves számításán alapszik, a dátum pedig direkt úgy lett kiválasztva, hogy a téli napforduló korabeli napjával egyezzen, azaz kiválasztásakor sem valódi születésnapnak, hanem emléknapnak számított. A lényeg, hogy az évszámot illetően a legtöbb modern kutató i. e. 4., 5., 6. évet határozza meg, ami pedig a dátumot illeti,  a legkülönbözőbb elképzelések léteznek, a legnépszerűbbek áprilisra, májusra, novembere teszik, de a Karácsony napjához közeli decemberi és januári dátumnak is vannak hívei.

Mivel 1986-1992 között életvitelszerűen Bulgáriában éltem, sikerült átélnem a bolgár kommunista uralom utolsó éveire jellemző kisebbségellenes üldözést is, különösen annak csúcsát 1989 nyarán. Bár mindvégig Szófiában voltam, ahol az üldözött kisebbségeknek nem igazán éltek képviselői, a hangulatot sikerült átéreznem.

A probléma megértéséhez tudni kell annak gyökereit is.

Hogyan lett Bulgáriában török és muzulmán kisebbség?

Miután a oszmán-törökök 1354-ben megjelentek Európában, azonnal fenyegetést jelentettek Bulgáriára. Bulgária oszmán meghódítása szinte azonnal megkezdődött, majd 1396-ban gyakorlatilag végleg befejeződött, bár egyes kis területrészek még 1422-ig ellenálltak.

Az oszmán uralom Bulgáriában egészen más jellegű volt, mint Magyarországon. Magyarország török hódoltsági része mindvégig határvidék maradt, így sosem került sor a terület valódi integrálására az Oszmán Birodalomba. Ezzel szemben Bulgária esetében pontosan ez történt, ami együtt járt két, a téma szempontjából fontos tényezővel: az egyik a török betelepülés, a másik a félhivatalosan működő iszlám hittérítés, mely leginkább önkéntes alapon folytatódott, egyes időszakban azonban erőszakos formákat is öltött.

A török beletepülés mai eredménye a bulgáriai török kisebbség, mely 99 %-ban szunita iszlám vallású. A legutóbbi bulgáriai népszámláson (2001) 747 ezer bolgár állampolgár vallotta magát török etnikumúnak (9 %). Iszlám vallásúnak viszont 967 ezer személy vallotta magát (12 %). A magukat nem töröknek valló muzulmánok két részre oszthatók: egyik rész a cigányok (a bulgáriai cigányok kb. fele-fele arányban muzulmánok, ill. keresztények) és a pomákok.

A pomákok egy sajátos etnikai-vallási csoport, saját önelnevezésük egyszerűen "muzulmán", etnikai tudatuk tulajdonképpen nincs. Maga a pomák név külső elnevezés, eredetileg sértő célú, jelentése "muzulmánná csinált", ma már nem minősül ugyan sértőnek, de az átlag pomák nem használja magára. Ők azon bolgár keresztények utódai, akik az oszmán uralom idején önkéntesen vagy erőszakos térítés következtében áttértek az iszlám vallásra. A oszmánkori Bulgáriában az iszlámra áttért bolgárokat a keresztény bolgárok nem tekintették többé bolgároknak, így azok elszigetelődtek, s mivel bolgár nyelvük megmaradt, a törökök sem tekintették őket törököknek. A pomákoknak kifejlett etnikai identitásuk ma sincs, egy rész (elsősorban az értelmiségiek egy része) bolgárnak mondja magát, más rész töröknek, a többség leginkább egyiknek sem.

A XIX. századi bolgár nemzeti ébredési mozgalom, mely közel 500 éves szünet után a független Bulgária újraélesztését tűzte ki célul - a balkáni viszonyok között meglepőnek mondható módon - nem volt kisebbségellenes. A nemzeti ébredési mozgalom vezetői szinte kivétel nélkül szabadkőművesek voltak, s igencsak liberális eszméket vallottak, többek között az etnikumok teljes egyenlőségének elvét. Elveik szerint a bolgárok ellenségei nem a törökök, hanem az elmaradott, megreformálhatatlan oszmán állam, amely elleni harc érdeke mind bolgárnak, mind töröknek. Ennek eredményeképpen az önálló (kezdetben még csak autonóm) Bulgária újjászületése után a bulgáriai törökök zöme nem menekült el az országból, hanem az új rendben is helyén maradt, elfogadva az új bolgár-keresztény uralmat. Érdemes összehasonlítani Szerbiával és Görögországgal, ahonnan gyakorlatilag a teljes török népesség kiüldözésre került a két ország önállóságának visszaszerzése során és után szintén a XIX. században.

A bolgár kisebbségi politika

Ez a liberális toleráns szemlélet alapját képezte az 1879-es bolgár alkotmányban megalkotott új rendnek is. Az új hatalom egyik első intézkedése a személyes bosszúk megtiltása volt. Bosszúvágy sajnos volt, hiszen az 1876-os sikertelen bolgár felkelés után tömeges megtorlás történt a felkelők és támogatóik ellen, mely megtorlásokban a helyi muzulmánok sokszor nagyobb aktvitással vettek részt, mint a hivatalos oszmán hatóságok. A legismertebb eset Batak községben (nem messze Plovdivtól) történt, ahol a helyi pomákok majdnem a teljes lakosságot kiirtották, 5000 keresztény bolgárt mészároltak le néhány nap alatt, miután a község vezetése csatlakozott az oszmánellenes felkeléshez. Azonban az új Bulgária vezetői úgy gondolták, hogy a bosszúállás beláthatatlan következményekkel járhat, így az ilyen próbálkozásokat szigorúan megtiltották.

A közhangulat Bulgáriában alapvetően csak az I. vh. után változott meg. A vesztes Balkán-háborúk és a vesztes I. vh. után, valamint az ezekkel kapcsolatos területvesztések kapcsán megerősödött a bolgár nacionalizmus. A huszas és a harmincas években több lakosságcserére is sor került Bulgária és Törökország között.  1934-ben  kezdte meg működését a Rodina (Haza) Szövetség (egy magánegyesület, mely azonban félhivatalos állami helyeslés mellett végezte tevékenységét), mely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a pomákok (akik a szervezet szerint mind kényszerből vették fel az iszlám vallást az oszmán uralom idején) visszatérjenek "őseik hitére", azaz kereszténnyé váljanak és arab-török nevüket változtassák bolgárrá. Bár alapvetően ez a "felvilágosító" tevékenység önkéntes alapon működött, a hatalom támogatása miatt ez mégis félelmet kelett az érintettekben.

A Bulgáriában 1944-ben hatalomra jutott kommunizmus nemzetiségi politikája kezdetben kifejezetten kisebbségpárti volt. A Rodina Szövetség vezetőit egytől egyig meggyilkolták, mint "fasiszta nacionalistákat". Az új kommunista hatalom saját kommunista török értelmiséget akart kiépíteni, melynek segítségével felvehette volna a harcot a muzulmán vallási befolyással szemben. A török és pomák lakosság körében azonban nem lett népszerű a kommunista kisebbségi politika, annak vallásellenes, ateista irányultsága miatt, mely visszatetszést keltett az akkoriban szinte 100 %-ban mélyen hívő muzulmánok körében.

Sztálin halála után a Todor Zsivkov nevével fémjelzett új vezetés irányt váltott a kisebbségi politikában. Az addigi kisebbségi jogok helyett a bolgár nép egysége lett hangsúlyozva. A bulgáriai muzulmánok szokásai ellen harc indult, mint a "fanatizmus, maradiság" jelei ellen, melyek összeegyeztethetetlenek a modern, szocialista társadalommal.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon erre emlékeztetnek a mai nyugat-európai fejlemények, melyek az iszlám vallásúakra bizonyos ruhadarabok viselésének tilalmát rendelik el. Természetesen a totalitárius kommunista diktatúra keményebb kézzel lépett fel. A rendszerinti eljárás az volt, hogy fiatal "népnevelők" látogattak muzulmán falvakba, ott letépve a nők arcáról a kendőt, s ollóval belevágva hagyományos salvarjukba (a salvar lenge, bő szárú nadrág), azt használhatatlanná téve, helyettük szoknyákat kiosztva a nőknek, az iskolás gyerekeknek pedig direkt az iszlám vallás által tiltott disznóhúst tartalmazó étkeket kiosztva, igyekeztek "modernitásra nevelni" az áldozatokat. Ezért is - bár, bevallom, nem tartozik az iszlám kedvenc vallásaim közé - tartom rasszizmusnak és jogtiprásnak a mai nyugat-európai "iszlámellenes harcot". Túlságosan emlékeztet a bolgár kommunizmusra... De ezt csak zárójelben mondtam, térjünk vissza témánkhoz!

Az első hivatalos intézkedések elsősorban a pomákok ellen irányultak, 1960 és 1976 között összesen kb. 220 ezer pomák nevét kényszerbolgárosították. Miután Törökország 1974-ben agressziót követett el Ciprus ellen, a hatalom suttogó propagandája terjeszteni kezdte, hogy Törökország Bulgáriát is készül megtámadni a török és muzulmán kisebbség védelmének ürügyével, ezért meg kell "oldani" a "törökkérdést" is.  Az új 1977-es bolgár alkotmányból már hiányzott a "kisebbség" szó.

A "törökkérdés" megoldása

A hatalom 1984-ben kezdte meg a "törökkérdés" "megoldását". A vezetés kijelentette, hogy Bulgáriában egyáltalán nincsenek törökök, a hatalom történészei pedig olyan elemzésekkel álltak elő, melyek szerint valójában Bulgária területére sosem volt török betelepülés az oszmán időkben, s az összes bulgáriai muzulmán az oszmán hatalom által erőszakosan iszlám hitre térített bolgár keresztények utódai, akik az oszmán uralom alatt "tévesen" török identitásra váltottak. Így a törökök valójában bolgárok, s a hatalom hazafias feladatot lát el azzal, hogy a magukat törököknek gondolókat ráébreszti bolgár gyökereikre.

Bár a bolgár lakosság zöme sosem hitte el ezeket az új történelmi "tényeket", hiszen szemben állt nem csak a józan logikával, de még a néhány évvel korábbi kommunista történelemkönyvekkel is, a suttogó propaganda "török veszély" kártyája sokakban azt a hitet keltette, hogy Bulgária előtt valóban az a veszély áll, hogy Törökország hamarosan meg fogja támadni, azaz megismétlődik a ciprusi eseménysorozat, így az átlagbolgár mindezt valamiféle jogos önvédelemnek tekintette. A józan hangok, melyek szerint abszurdum, hogy a hidegháborús viszonyok között egy NATO-tagállam csak úgy megtámadja a Varsói Szerződés egyik tagállamát, süket fülekre találtak. Így a bolgár lakosság zöme nem tiltakozott a hatalom intézkedései ellen.

1984-ben új "névtörvény" lépett hatályba Bulgáriába, minden bolgár állampolgár köteles volt bolgár nevet felvenni, kivételt csak a bulgáriai zsidó és örmény kisebbség képezett. Kötelező lett a vezetéknevek bolgár végződése is, azaz az -ov/-ova, -ev/-eva, -szki/-szka végződés, az említett zsidó és örmény kisebbséget leszámítva csak egyes egyedi esetekben tettek kivételt a hatóságok, viszont a rendelkezéseket a muzulmánok esetében kivétel nélkül alkalmazták és teljes szigorral.

Míg a muzulmán vallású cigányok kifejezetten örömmel fogadták az intézkedéseket, mivel azokat "bolgárnak való elismerésük" jeleként értékelték, a törökök körében mindez felháborodást keltett. Aki nem kérelmezett magának új bolgár nevet, annak a hatóság adott új nevet. A régi nevet tartalmazó igazolványokat, ha azokat tulajdonosaik nem adták át, a hatóságok érvénytelenítették, így azok tulajdonosai nem kaptak a továbbiakban munkát sem, s el lettek zárva a normális élet összes lehetősége elől.

Egyes településeken helyi törökök de facto felkelést kezdeményeztek az új, bolgár nevet tartalmazó személyazonossági okmányaik miatt. Több esetben szabályos harc is kialakult bolgár állambiztonsági egységek és helybéli törökök között. Összesen több száz törököt gyilkolt meg a hatalom a helyi felkelések leverésekor, a pontos szám ismeretlen.

Időközben megszerveződött az elsősorban passzív török ellenállás mellett a radikális török szárny is, mely terrorizmussal kívánt harcolni jogaikért. Török terroristák több merényletet is elkövettek: a szófiai cirkuszt felgyújtották (máig nincs állandó cirkusza Szófiának), aminek emberi áldozata ugyan nem lett, de az összes cirkuszi állat élve elégett, majd több halálos vonatrobbantásra is sor került, ill. Fekete-tengeri idegenforgalmi objektumok is támadások áldozatául estek. Egyes későbbi - sosem megerősített - beszámolók szerint a radikális török terroristák mögött valójában a bolgár Állambiztonság állt, mely elégedetlenkedve a nem kellően törökellenes közhangulattal, így próbálta az átlagbolgárt meggyőzni a török veszély valódiságáról. Ezt az összeesküvéselméletet látszik alátámasztani a terrorista merényletek nyilvánvalóan provokatív célpontválasztása: a cirkuszi állatok értelmetlen felgyújtása, majd a vasúti merényletek esetében direkt olyan vagonok felrobbantása, melyben kisgyerekes anyák utaztak (a legnagyobb vonatrobbantásnak pl. hét nő és két gyerek volt a halálos áldozata), miközben egyetlen rendőrt, katonát, hivatalos személyt nem ért soha semmilyen támadás.

Mindezek ellenére, 1989-re a közhangulat egyre kevésbé hitt a hatalom hivatalos változatában, a törökök ellenállására egyre több értelmiségi immár mint a kommunista hatalom elleni bátor ellenállásra tekintett, s nem mint "bolgárellenes veszélyre". A bolgár kommunista hatalom időközben elvesztette a Szovjetúnió támogatását is. Mindezek miatt a hatalom elszánta magát az utolsó lépésre: a bulgáriai törökök Törökországba való kényszerkitelepítésére.

1989 nyarán történt a később a népnyelvben  „Nagy Kirándulás” néven ismertté vált eseménysorozat, melynek kereteiben a hatóságok útleveleket adtak kiválasztott törökök kezébe, kényszerítve őket az ország elhagyására, rendszerint 24 órát adva értékeik összeszedésére. A későbbi adatok szerint összesen 360 ezer személy hagyta el Bulgáriát, egy részük önkéntesen távozott. Sok török azonban nem akarta elhagyni szülőfaluját, ellenük a legkülönbözőbb kényszerintézkedéseket alkalmazták: a falvakat rendőri és katonai egységek vették körül, a lakosok nem hagyhatták el falvaikat, a falvakban viszont az élelmiszerboltokat bezárták, s az orvosi ellátást megtagadták a betegektől.

A közhangulatban azonban a változás a hatalom számára meglepő módon fordítottnak bizonyult. Míg az igencsak anyagias szemléletű átlagbolgár a névváltoztatást a ciprusi példa emlegetése miatt még elfogadta amolyan önvédelmi intézkedésként, 360 ezer ember anyagi kisemmizése már együttérzést keltett az áldozatokkal. Az anyagi kisemmizés tény volt, hiszen a rövid határidő alatt a török családok általában kénytelenek voltak ingóságaikat nevetségesen alacsony áron elkótyavetyélni, hogy pénzhez jussanak, hiszen nem vihettek magukkal mindent. Ráadásul az emberek hangulatát az is negatív irányban befolyásolta, hogy híre ment sok esetnek, amikor helyi kommunista pártemberek vásárolták fel a kiűzésre ítélt törökök vagyonát, így hatalmas nyereséghez jutva.

Fontos mindehhez hozzátenni, hogy mindez teljes hírzárlat mellett történt, az egyes eseményekről a sajtó nem számolt be semmilyen formában. Értesüléseket csak magánemberek útján lehetett szerezni, de az összkép teljesen ismeretlen maradt abban az időben. Bár a Szabad Európa Rádió bolgár részlege (a legnépszerűbb rádióadó az akkori Bulgáriában) tudosítást adott sok mindenről, valójában az összkép számukra is ismeretlen maradt, így még onnan sem lehetett teljes képet kapni az egész folyamatról. A hírzárlatot a hatalom ügyesen ki is használta, a suttogó propaganda fantasztikusnál fantasztikusabb álhíreket terjesztett, melyek sokakban valódi félelmet keltettek. Közben a hatalom "spontán" tüntetéseket is szervezett pl. a  szófiai török követség előtt, tiltakozva az "agresszív török politika" ellen.

A hisztéria- és pánikkeltésben nagyon sikeresek voltak a kommunisták. Akkoriban volt éppen egyéves nagyobbik fiam, s gyakran sétáltattam a szófiai lakásunkhoz közeli parkban. Így sokszor fültanúja voltam a tényleges hisztériának és pániknak, mely egyeseket megfertőzött. Egy esetben egy sétálóbotos bácsitól arról értesültem, hogy a török tankok már áttörtek a határon, s megindultak Plovdiv felé, s éppen szovjet-amerikai tárgyalások folynak a török támadás megállításáról. Máskor síró idős assszonyt láttam az egyik parki padon, aki elmondta, hogy ő már öreg, neki már mindegy, de sajnálja a gyerekeket, mert a törökök napokon belül Szófiába érnek, s mindenkinek elvágják a torkát. De kisgyerekes kismamát is láttam, aki kijelentette, hogy a jövő héttől valószínűleg csatlakozik a "bolgár partizánokhoz", mert így tudja segíteni a harcot a török megszállás ellen, mely már megindult, de az újságok direkt nem írták még meg, hogy nehogy pánik törjön ki.

Utólagos események

A későbbi magyarázatok szerint az egész intézkedéssorozat valódi célja a bolgár nép egységének növelése volt, s egy ellenség találása, így elkerülendő, hogy az emberek az egyre növekvő gazdasági csődről, a életszínvonal zuhanásáról, valamint a Szovjetúnió-beli reformokról beszéljenek. A bolgár kommunista vezetés érezte, hogy már Moszkvára sem számíthat, hiszen a gorbacsovi politika már nem támogatta a "szocializmus" bármi áron való fenntartását a volt szovjet csatlósállamokban. Ez a számukra rémisztő helyzet késztette arra a bolgár kommunista vezetést, hogy diktatórikus hatalmukat nacionalista, "nemzetmentő" alapon próbálják újrafogalmazni és megtartani.

Mindenesetre egy biztos: ez volt a legveszélyesebb és legkárosabb ötlete a kommunista Bulgária vezetőségének. Csak szerencse, hogy nem történt belőle nagyobb baj. A kommunizmus 1989 novemberében bekövetkezett bulgáriai bukása után nagyon gyorsan intézkedések történtek a megtörténtek "visszacsinálására": minden elüldözött visszakapta bolgár állampolgárságát, a kényszerből eladott ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződéseket visszamenőlegesen érvénytelenítették, s mindenki gyors adminisztratív procedúrával visszakaphatta vagy eredeti nevét vagy bármilyen más nevet választhatott magának, amennyibe áldozata volt a kényszer-névváltoztatásnak (egyébként Bulgáriában a névváltoztatás nem egyszerű dolog, hosszadalmas bírósági ügymenettel jár, s alapesetben nem is engedélyezik nyomós ok hiányában). Szintén segített a megbékélésben, hogy a török és a muzulmán lakosság alapvetően nem a "bolgárokban" látta az üldözés elkövetőit, hanem a kommunista vezetőkben, így kevés kivétellel nem alakultak ki etnikai alapú konfliktusok. Úgyszintén pozitív szerepet játszott, hogy hamarosan megalakult a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű párt, mely mind a mai napig monopolszerepet tölt be a bulgáriai törökök és muzulmánok politikai képviseletében, így a radikálisabb irányzatú törökök és muzulmánok nem jutottak sosem politikai szerephez.

Sajnos az egész "újjáéledési folyamat" kitervelőit és irányítóit SOSEM ítélték el. Bár már 1990-ben megindultak perek ez ügyben - többek között Todor Zsivkov volt az egyik vádlott - az összes ilyen per éveken keresztül húzódott, a vádlottak egy része közben meghalt, majd 2009-ben letelt a 20-éves elévülési idő.

Végül egy érdekes videó, angol feliratokkal: https://www.youtube.com/watch?v=a1R6_4U3ykI.

kék: bolgár keresztény többség, zöld: török többség,

sárga: bolgár és török vegyes, nincs többség, piros: bolgár muzulmán többség

Gyakori urbanlegend a magyar médiákban, hogy a magyar útlevelek abszurd módon csak magyarul tartalmazzák borítójukon az ország nevét és az "útlevél" szót, s ez teljesen érthetetlen, mert más országokban ez egész máshogy van: ott mindig ki van írva az ország neve és az "útlevél" szó valamilyen nagy nemzetközi nyelven is. Mivel eddig számtalanszor hallottam ezt a teljesen téves infót, megírtam ezt a bejegyzést, ily módon cáfolva a teljesen alaptalan infót.

A világ összes országát nem volt kedvem végig nézni, de az európai országokat mind megnéztem.

A következtetés: nemhogy a magyar gyakorlat furcsa, hanem épp ellenkezőleg, a magyar gyakorlat felel meg a nemzetközi gyakorlatnak. A legtöbb országban - Magyarországhoz hasonlóan - CSAK az illető ország hivatalos nyelvén (nyelvein) szerepel az ország megnevezése és az "útlevél" szó.

Ehhez a nemzetközi gyakorlathoz Magyarország nem mostanában vagy a rendszerváltozás után állt át, hanem sokkal régebben: már a sötét kommunista útlevelek borítója is kizárólag magyar nyelvű volt.

Íme egy térkép, a színek jelentése:

- piros: az útlevélborítón csak az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat (a 27 EU-tagállamból 23 ország tartozik ide),

- sárga: az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat, valamint angolul (a 27 EU-tagállamból 2 ország tartozik ide: Bulgária és Ciprus),

- zöld: az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat, valamint angolul és franciául (a 27 EU-tagállamból 1 ország tartozik ide: Lengyelország),

- lila: speciális esetek, pl. az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelveinek egyikén szerepel csak a felirat (a 27 EU-tagállamból 1 ország tartozik ide: Luxemburg, az útlevél felirata csak francia, bár Luxemburgnak 3 hivatalos nyelve van, s közülük csak az egyik a francia).

A térkép direkt nem teljesen méretarányos, hogy a nagyon kis országok, pl. Monaco, is láthatóak legyenek rajta.

Amikor mindezt előadom, szokott jönni az "igenám, de a legtöbb európai nyelven valami paszport jellegű szó az útlevél, bezzeg magyarul egész más" című érv.

Csakhát ez sem igaz. Először is a határőr jellemzően nem nyelvész, s pl. nem valószínű, hogy a "Reichepass" szóból az útlevélre asszociál. A thaiföldi vagy mexikói útlevélkezelő alkalmazott számára a német nyelv a magyarral vetekszik, azaz mindkettő teljesen érthetetlen.

Na és - ez szokott lenni végső érvem, a kegyelemdöfés - lásd a görög útlevelet, ahol a nem-latinbetűs görög szövegen kívül nincs semmi a borítón. A nagyon művelt átlagos határőr talán még ismeri az alfa. béta, gamma, delta betűket, de ezen túl nullához közeli a valószínűsége, hogy el tudja olvasni a görög útlevél borítóját.

Hozzáteszem: a határőrségek világszerte nem úgy működnek, hogy a határőr olvasgatja a neki bemutatott könyvecskét, majd eldönti, hogy az útlevél-e és melyik országé, s egyáltalán elismeri-e országa a másik ország útlevelét. Nem, ez nem így történik, hanem úgy, hogy van egy nagy könyv, benne az összes elfogadható útiokmány képével és biztonsági jeleivel - ill. ma már ez nem könyv, hanem adatbázis a számítógép képernyőjén. Aztán amikor a monacói turista Nauruba látogat, a naurui tisztségviselő megnézi a számítógépén, hogy milyen a monacói útlevél, s ha az adatbázisban lévő adat egyezik a monacói turista által bemutatott okmánnyal, akkor azt elfogadja.

A kommunista magyar útlevelek történetének egy részét egy régebbi írásomban nagyjából felvázoltam.

1967-ben születtem, nagyjából 1977-1978 óta vagyok antikommunista.

Számomra a gulyáskommunizmus az egyébként is ember- és emberiségellenes kommunizmus egyik legelaljasabb, legocsmányabb változata volt.

Számomra - gyerekként, kamaszként, majd fiatal felnőttként - Kádár János, a mucsai sunyi diktátor agyromboló hatású képe után három ember volt, akik a magyarországi kommunizmus parasztos debilségét jelképezték.

Mindhárom egy-egy médiajelenség.

• Az egyik a mindig hazudó Ipper Pál, aki cinikus pofával hányta le nap mint nap a képernyőről a nézőket olyan hülyeségekkel, melyekben szerintem többnyire saját maga sem hitt.
• A másik Hajdú János, Hét-műsorvezető volt, a kezicsókolomozó és hajlongó gerinctelen tévéróka.
• A harmadik pedig Schmitt Pál és családja volt, amely minden este betolakodott az otthonok nyugalmába, úgynevezett tévétorna ürüggyel.

Különösen idegesítő volt, hogy az átlagbunkó mindhármat kedvelte, mint ahogy manapság is kedveli az átlagbunkó a Big Brother-féle műsorok sztárjait. Ipper volt a "jajj, de okos, művelt", Hajdú a "micsoda úriember", Schmitték meg az "utyuli-putyuli, jajj de aranyos".

Bevallom, én abban reménykedtem, hogy a kommunizmus bukásával ezek az alakok eltűnnek a történelem szemétdombján.

Ipper pofára esett, pozitívumként lehet róla elmondani, hogy még a rendszerváltás előtt önként visszavonult. Hajdú átpofátlankodta magát az új rendszerbe is, rövid ideig parlamenti képviselő volt a 90-es években, további sorsáról nem tudok (nem is érdekel...). A kommunista tévétornászokból meg a nemzet egységét kifejező, az államszervezet demokratikus működését biztosító tényező lett 2010-ben...

Szóval ilyen nyálas, szánalmas hely manapság ez a Magyarország...