Időről időre egy-egy drogozásba beleunt, kiöregedett nyugat-európai vagy észak-amerikai rocksztár, miután kipróbálta a hetero- és homoszexuális szex minden változatát, valamint tagja volt 25 szektának, új hobbit talál magának és pénzt kezd gyűjteni az úgymond "éhezők" javára, majd összeszed 100-200 millió eurót, azon búzát, rizst, cukrot vesz és az egész áruhalmazt ledobja valahol Afrikában több tucatnyi kamera előtt, majd hazautazik és átvesz fél tucat kitüntetést.

Persze, sok afrikai ember örül, valószínűleg nekem is tetszene, ha szélsőbalos aktivisták elkezdenének téliszalámival és libamáj-konzervekkel dobálni helikopterről. Azonban azt még senki sem vette észre a önjelölt segélyszervező messiások klubjából, hogy éppen a "segély" nevű médiaakciózás teszi tönkre Afrikát.

Afrikaiak próbálnak vállalkozásokat létrehozni, dolgozni, befektetni, munkahelyeket teremteni. Valaki kiépít sikeres vállalkozást, üzlethálózatot, majd jön valami nyegle nyugat-európai életunt multimilliomos gigasztár és hirtelen elkezdi ingyen osztogatni ugyanazt, amit az afrikai vállalkozó termel és elad. Ezt Európában tisztességtelen konkurrenciának hívnák és az illetőt gazdasági bűncselekmény gyanújával hivatná az ügyész, ha viszont valaki Afrikában csinálja ezt, akkor tapsolnak neki, majd becsületlovaggá vagy nem tudom mivé ütik és kap még 15 kitüntetést azért, hogy sikeresen tett tönkre egy üzletágat Afrikában.

Valójában a "segély" a legdurvább gyarmatosító politika folytatása. Hiszen a segély ledobása után egy hónappal elfogy a segély, megeszik, s az emberek tényleg éhezni kezdenek, mert már időközben a vállalkozó is tönkrement, s senki sem vállalja, hogy újra belekezdjen bármilyen vállalkozásba, hiszen sosem tudni mikor jön egy újabb rocksztár 200 milliónyi ingyen élelmiszerrel, amit esetleg éppen egy működni próbáló helyi vállalkozás közelében fog leszórni az égből.

Nettó átlagbérek az EU-ban

2011-es adatok

Kitenben voltunk, ez ma egy város, akkoriban azonban Primorszko város része volt. A lényeg: a bolgár tengerpart déli részen helyezkedik el.

1987 nyarán kiderült, hogy mehetünk két hétre egy kiteni szakszervezeti üdülőbe. Még egy éves házasok sem voltunk, na és nászúton sem jártunk, így megörültünk a hírnek. Kiderült, hogy kellene szakszervezeti tagkönyv. Mivel ilyen egyikünknek sem volt, gyorsan szólni kellett egy ismerősnek, hogy szerezzen nekünk. Csak egy fényképet kért és egyévi tagdíjnak megfelelő pénzt. Így lettem egy bolgár szakszervezeti tagsági igazolvány büszke tulajdonosa. Az igazolvány szerint 5 évvel idősebb voltam valódi koromnál, s a Bolgár Tudományos Akadémiánál dolgoztam, mint közgazdász-aspiráns, s természetesen egyéves munkaviszonyom kezdete óta rendesen fizettem a szakszervezeti tagdíjat. Mondanom sem kell, hogy én egyébként bölcsészkari egyetemista voltam, s a Bolgár Tudományos Akadémiával a kapcsolatom kimerült abban, hogy többször elmentem a központi épülete előtt.

Hozzá voltam szokva a szakszervezeti/vállalati üdülők alacsony színvonalához, 1973-1984 között - két évet leszámítva - minden évben az egyik ilyen balatoni üdülőben voltunk két hetet, de a bolgár üdülő annál is alacsonyabb szinten volt. Csak két szobának volt egy közös fürdőszobája, amiben iszonyú büdős volt, s a falak pedig nyálkásak voltak. Nem is mertem a padlójára ráállni, papucsban zuhanyoztam mindig, s igyekeztem továbbá elkerülni a kapcsolatot a szürkére színeződött mosdóval. A szoba valószínűleg lomtalanításból visszamaradt bútorokkal lehetett berendezve. Az ágynemű pedig - bár ki volt frissen mosva - feltételezhetően idősebb volt nálam. A beépített szekrényben éjszakánként furcsa zajok voltak, egyik nap észleltük, hogy a furcsa zajok valószínű birtokosai szép kerék lyukat rágtak feleségem csodaszép csíkos farmernadrágjába, pedig azt 35 dollárért vásároltuk még házasságunk előtt.

Este érkeztünk meg az első nap. Ez is kissé bonyolult volt, mert Burgaszig még rendesen eljutottunk vonattal, de onnan már egy rejtély volt, hogy hogyan tudunk továbbmenni. A taxik nem akartak elvinni, mert "éppen nem arra mentek".

A kommunista taxi ugyanis egy fejlettebb tudatú valami a kapitalista taxihoz képest. A kapitalista taxi - mint egy tudatlan barom -egyszerűen megáll, az utas beszáll és közli úticélját, majd a taxi elindul és meg sem áll a bemondott úticélig, ahol az utas miután kiegyenlítette a taximéteren lévő összeget, kiszáll. Dehát - ismerjük el - ez egy rothadó, alacsonyabbrendű, kizsákmányoló társadalmi rendszer taxija.

A kommunista  (szocialista) taxi ezzel szemben egy magasabb fejlettségi fokot tükröz vissza. Mindenekelőtt csak akkor áll meg az utazni kívánó intésére, ha éppen olyan a kedve, nem hagyja magát megaláztatni azzal, hogy csak úgy bárki jöttment intésére megáll. Aztán a taxiba beszállni nem lehet, míg az utasjelölt meg nem mondja, hogy hová szeretne eljutni. Ilyenkor, miután az utas közölte úticélját, a taxi gondolkodóba esik, s a gondolkodás vége leggyakrabban az, hogy ő nem arra megy.

Egy kapitalista országból érkezett ismerős ezzel kapcsolatba feltette egyszer a kérdést, hogy vajon a taxinak nem arra kellene-e mennie, amerre az utasa megy? Dehát ilyen elmaradott kérdést csakis egy kapitalista gondolkodású ember tehet fel, a fejlett szocializmusban ez a kérdés fel sem vetődhet: a kommunizmusban egyszerűen tény, hogy a taxi az egy öntörvényű független entitás, melynek úticéljai emberi ésszel nem foghatók fel, ezért csak reménykedni lehet abban, hogy az előttünk megállt taxi kifürkészhetetlen útjai esetleg valahogy mégis egybeesnek a mi úticélunkkal. Amennyiben ez a szerencsés egybeesés megtörténik, a taxi nagy kegyesen, mintegy szívességet téve, beengedi magába az utast, de továbbra is érezteti, hogy ki az úr a házban, nehogy már úgy érezze az utas, hogy pénzével egyszerűen egy szolgáltatást vett meg.

Sajnos a mi esetünkben a szerencsés egybeesés nem következett be. Értelmetlen taxizási próbákozásunkon egy öreg néni segített, aki megszánhatott minket, s szólt, hogy van itt egy buszjárat, ami elhalad Kiten közelében, s így nem fog kelleni sokat gyalogolnunk. Valóban: sokat nem kellett gyalogolnunk, csak másfél kilométert. A lényeg, hogy megérkeztünk az üdülőbe, s sikeresen megkaptuk szobánk kulcsát. Szerencsére csak a szakszervezeti tagkönyvet meg a beutalót kérték, az igazolványt nem, ellenkező esetben valószínűleg nehezen lehetett volna kimagyarázni, hogy sem a születési időpont sem a születési hely nem egyezik a két okmányban.

Másnap reggel szembesültünk az üdülői étkezdével. Elsőre az tűnt fel, hogy több üdülővendég evőeszközökkel, szalvétacsomaggal, cukorral, tejjel, bögrével és egyebekkel felszerelkezve lép be az étkezdébe. Ezen csodálkoztam, de hamar kiderült, hogy ezek az emberek egyszerűen tapasztalt üdülővendégek: tudják, hogy mi nincs az étkezdében, s ezért mit érdemes magukkal vinni. Viszonylag gyorsan sikerült elsajátítanom a vaj, a krémsajt és a lekvár kanállal való kenyérre kenésének művészetét, de azért furdalt a kiváncsiság, hogy miért csak kanál és villa van az asztalokon. Miután egy szúrós tekintető nénitől megkérdeztem, meg is kaptam a határozott választ:

- Mert a késeket a magukfajták ellopják!

A következő napokban az étel minősége az egyszerűen rossz és a nagyon rossz között váltakozott. Volt például nullatojásos tészta adagonként 4-5 gram sajtreszelékkel, borsófőzelék mócsinggal, 10 %-os hústartalmú fasírt, valamint adagonként egy darab csirkeszárnyból és köretből álló főétel. Ez mind sok régi emléket hozott vissza bennem: kezdtem visszaemlékezni a hetvenes évek közepére, budapesti általános iskolai tanulmányaimra és az ottani iskolai ebédekre. Azért hálás voltam, hogy a bolgár üdülői étkezde nem konzultált a budapesti iskolai ebédlővel, s így legalább üres kelkáposztafőzelék és szintén üres sárgaborsófőzelék nem volt, ugyanis ezek voltak a budapesti iskolánk étkezdei vezetőjének csúcskedvencei, olyan hét nem volt, amikor ne lett volna egyik nap az egyik, másikon meg a másik.

Sajnos az étkezdei italok sem voltak igazán élvezhetők. Volt pl. ajran, ami egy a Közel-Keleten és a Balkánon elterjedt ital, gyakorlatilag enyhén sózott vízzel hígitott joghurt. Ez egy igen jó termék, csak ajánlhatom, de természesen nem úgy kell elkészíteni, hogy 10 liter vizet elkeverünk egy pohár joghurttal, hanem kb. fele-fele a helyes arány. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy ha ehhez az italhoz hozzáteszünk fokhagymát és apróra vágott uborkát, majd az egészet egy kendőn keresztül leszűrjük, akkor az eredmény az a szintén közelkeleti-balkáni étel, amit a magyar ember "caciki" néven ismer általában - ezt a magyar éttermek, rejtélyes okokból, előszeretettel "tzatziki" formában szeretik leírni -, mivel ez a görög neve és a magyar ember az étellel legelőször görögországi útjain találkozott. Bolgár neve egyébként sznezsánka, a török neve pedig cacık, aminek ejtése kb. "dzsadszák" (a török helyírás - ellentétben a magyarral - szinte teljesen fonetikus, csak meg kell tanulni az egyes betűket: a sima "c" pl. mindig dzs, a pontnélküli i betű (ı) pedig a magyar "a" és "ő" közötti torokhang, ugyanaz mint a románban az ă), innen a görög "caciki" név, csak mivel a görögöknek nehézkes a dzs hang ejtése, a dzs-ből c-t csináltak.

S nem mondtam: az étel nemcsak kétes minősége volt, hanem KEVÉS is. Így nagybetűsen kevés: ezt az is bizonyítja, hogy nem csak nekem volt kevés, mert  ez nem ismérv semmire, hiszen nekem általában minden adag kevés szokott lenni, hanem a 45 kg-os, 154 cm magas feleségemnek is kevés volt. Balatonnál ez nem volt gond, mert hát a gulyáskommunizmusban számtalan maszek étkezde volt: ha más nem, hát kolbászos, lángosos, halas. Csak hát ez Bulgária volt, ahol igazhitű reformmentes kommunizmus volt a rendszer legeslegvégéig. Így hát nem voltak maszekok. Azért persze állami étkezdék voltak, ha nem is nagy mennyiségben. Hamar kiderítettük, hogy Kiten túlsó végén van egy pizzéria és egy fagylaltozó, a település közepén meg egy sülthalas-sülkrumplis talponálló létesítmény. (Csak összehasonlításképpen: manapság ugyanott kb. százszor több étkezde van, de ez inkább csak egy óvatos becslés, mert valószínűbb a kétszázas szorzószám.) Rendszeres esti programunkká vált a pizzéria látogatása.

Mivel mindenki más is odajárt, átlag 45-50 perces sorbanállást jelentett minden látogatás. Alig 5-6 asztal volt, de szerencsére az üzletvezetőnek volt egy kis esze (gondolom, prémiumot kaphatott), s nemcsak leülős rendszerben szolgálta ki a vendégeket, hanem elvitelre is. Így hát megvettük a napi három nagy pizzát (kettő nekem, egy feleségnek) és jóllakottan végeztük a napot. Persze a pizzáról tudni kell, hogy nem ám olyan válogatós-vevőbecézgető pizza volt ez, hogy nézi a vevő az étlapot és hosszason gondolkodik, hogy mit szeretne. A gondolkodási teher meg volt spórolva, étlap nem volt, ugyanis kettő típusú pizza volt kapható: a "sonkás" és a "vegyes". A különbség a kettő között nem igazán volt észrevehető.

Gyorsan el is regéltem hát többeknek pizzavárakozás közben kedvenc angol sorozatomból, a Fawlty Towers-ből (Magyarországon: Waczak Szálló) a vonatkozó részt, melyben Basil Fawlty "ínyencvacsorát" rendez, s három étel közül lehet választani: van cseresznyés pulyka, narancsos pulyka, és pulykameglepetés. Az egyik vendég rákérdez, hogy mi az a pulykameglepetés, mire a válasz: "pulyka cseresznye és narancs nélkül".

Persze a sonkás pizzában a sonka szó nem érthető szó szerint, mert ez leginkább valamilyen apró szeletekre vágott virslit jelentett. Dehát volt rajta sok paradicsomszósz, meg szép sajtréteg és borsikafű (a bolgár konyha egyik népszerű fűszere), s frissen meleg is volt, szóval kifejezetten ízletes volt.

A fagylaltosnál kevesebbet kellett várni, természetesen itt is kétféle fagylalt volt csak: csoki és vanília. Oda is gyakran elzarándokoltunk.

Szórakozási lehetőség volt az üdülőfaluban a helyi vidámpark nagyjából 3 darab atrakciója, valamint időnként zenélés és egy nyári mozi.

De mi nagyjából egész nap a strandon lazsáltunk, egy-két alkalommal helyi hajójáratra szállva megtekintve közeli helyeket. Dél felé nem mehettünk, mert Kiten déli határa után már határövezet volt, ami Bulgáriában egészen a kilencvenes évek elejéig 20 km-re kezdődött a határtól és a helyi lakosok is csak engedéllyel mehettek ki és be.

Ami a strandot illeti, az egyébként hivatalosan nemlétező nudista strandra jártunk. Egyébként nem is vagyunk nudisták, de akkoriban a nudizmusnak amolyan "rendszerellenes-ellenzékieskedő" íze volt, s hát hozzállásunk olyan volt, hogy valószínűleg a homokot is megettük volna, ha elterjedt volna, hogy a homokevés egy bevált tiltakozási forma  a rendszer ellen. Hivatalosan Bulgáriában nem is voltak egyébként nudista strandok, sőt kezdetben a hatóság begyűjtötte a "szeméremsértőket", de a kelet-német nudisták - Kelet-Németországban a nudizmus államilag támogatott volt - spontán nudista strandjai miatt a hatóság a tiltott kategóriából kénytelen volt a tűrt kategóriába áthelyezni a nudizmust. Mielőtt az olvasó megijedne, szeretném hozzátenni, hogy akkoriban még nem 128 kg volt a súlyom, bár sovány akkor se voltam persze...

A nudizmus témát nem részletezném, csak azt a megfigyelésemet szeretném elmondani, hogy a nudista férfiak sosem a meztelen nudista hölgyeket bámulták titokban, hanem az éppen megérkező, még nem-meztelen hölgyeket. Egyes exhibicionistább hajlamú nudista hölgyek, észlelve a titokban bámulókat, meg is tetézték a helyzetet azzal, hogy utcai ruhában érkeztek meg a helyszínre, majd álló helyzetben nem túl sietősen szabadultak meg teljes ruházatuktól. Az ingyenes sztriptízszámok legnagyobb műélvezői ilyen esetekben a parttól nem messze álltak, derékig érő vízben a part felé fordulva. Hamarosan kiderült, hogy miért pont a derékig érő víz a kedvenc hely: a mélyebb víz messzebb van, rosszabbul látni a sztriptízt, a derékon aluli víz meg hát azért nem jó, mert akkor meg a partról észlelhető lenne a műélvező közönség bizonyos testrészének méret- és irányváltoztatása, ami a nudista etika szerint súlyos illetlenségnek minősül.

Ami a nudizmust illeti, egy régi ismerősömmel értek egyet. Ő egy, a kádárizmus utolsó éveiben aktív és közismert demokratikus ellenzéki aktivista volt (nevét most nem mondom, mert biztos nem örülne, hogy éppen ebben a szövegkörnyezetben említem őt, hiszen végülis egy nagyon komoly és ismert személy lett belőle), aki mellékesen lelkes nudista is volt akkoriban. Annak idején vele voltam először nudista strandon, tulajdonképpen ő volt az egyik szamizdat-kapcsolatom, de egyszer elhívott, hogy ha úgyis ráérek, kísérjem el az egyik népszerű Budapest környéki nudista strandra. Ott aztán azt mondta:

- Figyelj, sokat beszélnek a nudizmus filozófiájáról, hogy szabad test meg szabad lélek, meg hasonlók. Hülyeség az egész. Valójában az egész csak arról szól, hogy nem nyomja a töködet a vízes gatya.

Ami minket illet, részben orvos is javasolta a nudizmust. Feleség fogékony volt különféle gyulladásokra, s egy orvosismerős azt mondta, hogy igen előnyös ilyen esetben a forró sziklán való napozás. Hát meztelenül még előnyösebb, gondoltuk...

Hogy nehogy véletlenül jó emlékeink maradjanak az üdülői étkezdéről, az utolsó előtti napon romlott tojásétellel vendégeltek meg minket, amit sajnos mindketten megettünk. Így az utolsó nap programja meg is volt: félóránként vécéremenés. Ebből az állapotból félig kigyógyulva hagytuk el az üdülőt, s indultunk haza.

Sajnos a hamis szakszervezeti tagkönyvet vissza kellett adni annak, aki beszerezte, pedig milyen jó lett volna most beszkennelni és betenni ide...

Karácsony az december 25-én van. Mindig, mindenhol. Minden ortodox templom december 25-én ünnepli a Karácsonyt. Az egyházi naptárban ezen a napon ez áll: december 25. - Karácsony. Viszont az ortodox egyházak nem mind ugyanazt a naptárat használjak, ezért egyes ortodox egyházak esetében előfordul, hogy az egyházi naptár szerinti december 25. a hivatalos "világi" naptárban január 7. De nem minden esetben, ezért tévedés "ortodox naptárról" beszélni - ilyen nincs ugyanis. Lássuk ezt részletesebben!

A katolikus egyház a XVI. században áttért az addigi juliánus naptárról a gregoriánus naptárra. Az ortodox egyházak - mivel szervezetileg 15 önálló egyházat alkotnak - egyenként döntöttek arról, hogy maradjanak-e a juliánus naptárnál, vagy térjenek-e át az újjuliánus naptárra, mely a gyakorlatban azonos a gregoriánus naptárral. A döntés szerint alakult ki két csoport: réginaptáristák és újnaptáristák.

A réginaptáristák azok, akik kizárólag a juliánus naptárat használják, náluk amikor a templomi naptárban december 25. van, akkor a külvilágban már január 7. van. Ezzel szemben az újnaptáristák fele-fele arányban használják a juliánus és az újjuliánus naptárat, mégpedig oly módon, hogy a fix dátumú ünnepeket a gregoriánus naptárral gyakorlatilag egyező újjuliánus naptár szerint számolják, a mozgó dátumúakat viszont a juliánus naptár szerint. Tehát az újnaptárista ortodoxoknál a templomi naptár szerinti december 25. egyezik a külső világ december 25. dátumával.

Azaz az újnaptárista ortodoxoknál a Karácsony (egy fix dátumú ünnep) ugyanakkor van, mint a katolikusoknál, viszont 13 nappal korábban, mint a réginaptárista ortodoxoknál. Ami viszont a Húsvétet illeti (ami egy mozgó dátumú ünnep), az ugyanakkor van a réginaptárista ortodoxoknál és az újnaptárista ortodoxoknál, s - általában, de nem mindig - máskor mint a katolikusoknál. A 15 kanonikus ortodox egyház közül újnaptáristák a következők: alexandriai, antióchiai, bolgár, ciprusi, görögországi, konstantinápolyi, lengyelországi, román.

Az albániai, az amerikai és a cseh-szlovák egyház pedig engedélyezi templomjainak, hogy saját hatáskörben döntsenek újnaptárista vagy réginaptárista rendet alkalmaznak-e, bár többségileg újnaptáristák.

A többi ortodox egyház réginaptárista: a grúz, a jeruzsálemi, az orosz, a szerb,

(A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy vannak "legújabbnaptáristák" is, akik teljesen a gregoriánus naptárt alkalmazzák, azaz a mozgó dátumú ünnepekre is, ez az Észt Ortodox Egyház és a Finn Ortodox Egyház, ezek azonban nem független egyházak, hanem a Konstantinápolyi Egyház autonóm részegységei.)

Az új magyar alkotmány preambulumának olvasása közben folyton volt egy olyan érzésem, hogy valahol már láttam valami hasonlót. Tegnap rájöttem, hogy hol. A fordítást 20-25 perc alatt készítettem, bocs a stilisztikai pongyolaságért és az esetleges hibákért és pontatlanságokért. Eredeti szöveg itt.

A Nemzeti Mozgalom alapelveit meghatározó törvény
(1958. május 17.)

Én, Francisco Franco Bahamonde, Spanyolország vezére, tudatában  felelősségemnek Isten és a történelem előtt, a Királyság Parlamentje jelenlétében, ezennel kihírdetem a Nemzeti Mozgalom alapelveit, melyek a spanyolok közösségének eszményeit alkotják és melyek életet adtak a Keresztes Hadjáratnak, a következők szerint:

I.
Spanyolország sorsegységet képez az egyetemességben. A Haza egységének, nagyságának és szabadságának szolgálata minden spanyol szent kötelessége és közös feladata.

II.
A spanyol nemzet becsületbeli ügyének tekinti Isten törvényének való megfelelést, a Szent Római Katolikus és Apostoli Egyház tanítása szerint, mely hit igaz és elválaszthatatlan a nemzeti öntudattól, s mely ihletet ad a törvényhozásnak.

III.
Spanyolország a népek egy nagy családjának gyökere, e népek iránt elválaszthatatlan testvéri érzéseket táplál, s arra törekszik, hogy a nemzetek közt igazságosság és béke jöjjön létre.

IV.
Spanyolország földjének és népének egysége sérthetetlen. A Haza egysége és  függetlensége  a nemzeti közösség elsődleges követelménye. Spanyolország Hadseregeinek, melyek biztonságának és népünk hősi erényei megnyilvánulásának biztosítékai, rendelkezniük kell a szükséges erővel, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassák a Hazának.

V.
A nemzeti közösség alapja az ember, mint örök értékek hordozója, s a család, a társadalmi élet alapja. Az egyéni és közösségi érdekek minden esetben alárendeltetnek a megelőző, a jelenlegi és jövőbeli nemzedékek által képviselt Nemzet közjavának. A Törvény az összes spanyol jogát egyenlően védi.

VI.
A társadalmi élet természetes alapelemei: a családok, az önkormányzatok és a szakszervezetek a nemzeti közösség alapvető alkotóelemeit képezik. A más jellegű intézmények és a vállalatok, melyek megfelelnek az általános társadalmi érdeknek, támogatásban részesítendők, hogy képesek legyenek hatékonyan részt venni a nemzeti közösség céljainak fejlesztésében.

VII.
A tekintély, a szabadság és a szolgálat alapján álló jogrendben egyesült spanyol nép Nemzeti Államot alkot. Államformája, a Nemzeti Mozgalom megváltoztathatatlan elvei keretében és az Örökösödési Törvény és egyéb sarkalatos törvények szerint, a hagyományos, katolikus, szociális és képviseleti monarchia.

VIII.
Politikai intézményeink alapelve azok képviseleti jellege. A nép részvétele a törvényhozási folyamatban és más általános érdeklődésre számot tartó feladatokban a családon, az önkormányzaton, a szakszervezeten és más, a törvény által elismert szerves képviseleti szervezeteken keresztül megy végbe. Bármilyen politikai szervezet, mely kívül áll ezen képviseleti rendszeren, jogellenesnek minősül.
Minden spanyol, érdemei és képességei szerint, jogosult közhivatalt és tisztséget betölteni.

IX.
Minden spanyol állampolgár jogosult:
1. Független igazságszolgáltatásra, mely ingyenes az anyagilag rászorultak számára;
2. Általános és szakképzésre, amely sosem tagadható meg anyagi eszközök hiánya miatt;
3. Szociális biztonsági ellátásokra és társadalombiztosításra, valamint
4. A nemzeti jövedelem és az adóterhek igazságos elosztására. A keresztény társadalmi igazságosság elvei alapjain álló Munkaügyi Törvény ihleti a politikát és a törvényeket.

X.
A munka elismerésben részesül, mint a spanyol hierarchia, kötelesség és becsület forrása, úgyszintén a magántulajdon, annak minden formájában, mint jog, mely függ társadalmi funkciójától. A gazdasági tevékenység alapját képező magánkezdeményezés ösztönzendő, keretekben tartandó és adott esetben, kiegészítendő állami fellépés által.

XI.
A vállalkozás, mint emberek és termelőeszközök társulása, érdek- és célközösséget képez. Az alkotórészei közti kapcsolatoknak az igazságosságon és a  kölcsönös tiszteleten kell alapulniuk, a gazdasági értékek a emberi és társadalmi rend értékei alá vannak rendelve.

XII.
Az állam arra törekszik minden lehetséges eszközzel, hogy javítsa a spanyolok fizikai és erkölcsi egészségét, biztosítsa a lehető legjobb emberséges munkakörülményeket, elősegítse a nemzet gazdasági fejlődését, javítsa a mezőgazdasági ágazatot, terjessze az öntözéses gazdálkozást és segítse a vidék társadalmi reformját,  meghatározza az igazságos foglalkoztatást és elossza a közterheket, védje és előmozdítsa a természeti erőforrások feltárását és kiaknázását, fokozza az iparosítást, támogassa a tudományos kutatást, valamint előmozdítsa a tengerészeti tevékenységeket, hogy ki tudja elégíteni tengeri akosságunk növekedését és haditengerészeti flottánkat.

Fentiek alapján, elrendelem:

• 1. cikk – A jelen nyilatkozatban megfogalmazott alepelvek, amelyek összefoglalják az 1947. július 6-án kelt Nemzeti Alaptörvényt megihlető elveket, természetüknél fogva, állandóak és megváltoztathatatlanok.
• 2. Cikk - Minden álami szerv és hatóság köteles jelen Törvény betartására. A köztisztviselői eskü kötelezően hivatkozik jelen Törvény alapelveire.
• 3. Cikk – Minden törvény vagy bármilyen jogszabály, mely sérti vagy aláássa a jelen sarkalatos Törvényben foglaltakat, semmis.

Kelt, 1958. május 17-én, a Parlamentben, annak ünnepi ülése alatt.

Francisco Franco Bahamonde

Emberokozta globális melegedés NEM létezik, NINCS. Lássuk a tényeket!

Egy egyszerű vulkánkitörés több "kárt" okoz, mint 200 év ipari termelés.
A hőmérséklet-változás teljesen természetes folyamat, köze az emberi tevékenységhez a nullához közelít.

Az ipari forradalom előtt voltak sokkal melegebb időszakok, mint jelenleg. Az emberi faj egy hideg időszak alatt jelent meg, az utolsó nagy jégkorszak idején. Az i. e. VIII. évezredben indult meg a globális melegedés és azóta folytatódik időszakos visszaesésekkel. Bizonyára az őskori közösségi élet ipari termelése indíthatta meg a globális melegedést... :-)

Az i. e. VI. évezred elején volt egy "kis jégkorszak", majd folytatódott a melegedés, így a VI. évezred végére elkezdődött a mai sivatagok kialakulása, a tengerszint jelentős emelkedése. A III. évezredben a melegedés már olyan fokot ért el, hogy az emberi civilizációban jelentős változás következett be: éppen e melegedés hatására indult el az emberi civiláció virágzása Mezopotámiában. A melegedés csúcsa az i. sz. V. és XII. század között volt, ekkor nevezték el pl. Grönlandot Zöld Földnek, a névvel jelezve a mainál jóval melegebb éghajlatú szigetet. A XIII. században ismét egy "kis jégkorszak" kezdődött, mely tartott egészen a XIX. sz. elejéig. Azóta újabb melegedési időszak van. Jellemző, hogy csak a XX. sz. második felében találták ki, hogy a teljesen természetes melegedés valójában "káros folyamat" és a "környezetromboló emberi tevékenység" az oka.

Sajnos azonban ma már egy tudományos maffia él meg a globálismelegedési mítoszból. Rendszeres - amolyan tudós jehovisták mintájára - a világvége jóslása.

Ajánlott film:

Great Global Warming Swindle (magyar felirat)

Minden adat 2011-es

*

GDP/fő nominális értéken

piros: 40 ezer USA-dollár felett

sötétzöld: 30-40 ezer USA-dollár között

világoszöld: 20-30 ezer USA-dollár között

sárga: 10-20 ezer USA-dollár között

barna: 10 ezer USA-dollár alatt

*

GDP/fő vásárlóértéken

piros: 40 ezer USA-dollár felett

sötétzöld: 30-40 ezer USA-dollár között

világoszöld: 20-30 ezer USA-dollár között

sárga: 10-20 ezer USA-dollár között

*

Nettó havi átlagbér (nominális)

piros: 3 ezer euró felett

sötétzöld: 2500-3000 euró között

világoszöld: 2000-2500 euró között

világoskék: 1500-2000 euró között

sárga: 1000-1500 euró között

lila: 750-1000 euró között

sötétkék: 500-750 euró között

barna: 250-500 euró között

*

Nettó havi átlagbér (vásárlóértéken)

piros: 3 ezer euró felett

sötétzöld: 2500-3000 euró között

világoszöld: 2000-2500 euró között

sötétkék: 1500-2000 euró között

sárga: 1000-1500 euró között

(750-1000 euró között egyetlen ország sincs)

lila: 500-750 euró között

barna: 250-500 euró között

Mivel a bulvársajtó ismét kezdi propagálni félművelt olvasóinak a nemlétező globális éghajlati katasztrófa mítoszát, miközben az úgynevezett zöldek kollektív öngyilkosságra szólítják fel az emberiséget úgymond a környezetvédelem érdekében, újra elő kell venni ezt a témát.

Le kell szögezni: a globális melegedés egy teljesen természetes folyamat, amit tudomásul kell venni. Harcolni ellene abszurdum. Ezen az alapon harcolni lehetne az ellen is, hogy a Vénusz közelebb van a Naphoz, mint a Földhöz vagy a napsugárzás ellen.

Valójában éppen a zöldek képviselik a leginkább természetellenes ideológiát. Ahelyett, hogy azt követelnék, hogy az emberek alkalmazkodjanak a változó éghajlatú bolygónkhoz, mindenáron meg akarják erőszakolni a Földet, leállítva annak természetes éghajlati ciklusait!

A zöld különösen intoleráns is, a kommunista és a náci modern keveréke: mindenbe bele akar avatkozni, mindent tiltani akar, utálja a szabadságot és az egyéni boldogulás iránti természetes emberi vágyat.

A zöld politika a fejlett világ luxusa. Nemcsak a harmadik világban nem lehetséges ilyen politikát alkalmazni, de még a fejlett világ alsó szegmensében (ahová Magyarország is tartozik) sem. Persze jó lenne, ha Budapesten kamionok és autóforgalom helyett cseresznyefa-ligetek lennének, s a Városliget mondjuk a tízszerésére növelné méretét, valamint a Csepel-szigeten nyaralóparadicsom lenne, s mindenhol zöldellő sétálóutcák lennének. Bevallom, jó lenne. De sajnos ez nem lehetséges. 45 évig kommunizmus volt, ez elvesztegetett idő volt, nagyon sokat kell behozni. Ráadásul ne feledjük: a kommunizmus előtt is csak a fejlett világ alsó szegmensében volt Magyarország! Fellendülés kell, nem nyugalom. Nyugalom nem lehet egy fejlődő fővárosban. A főváros a lázas tevékenység, a dübörgő gazdaság helye. Kaminok kellenek, melyek 5-6 sávos utakon zajosan szállítják az árukat, lázasan siető üzletemberek, vállalkozók, szellemi alkalmazottak, kétkezi munkások. A cseresznyefa alatt meditáló nyugdíjas nem alternatíva.

A céges tréningnapoknak sokak örülnek, mert akkor, ugye, nem kell dolgozni. Nekem azonban a tréningek fárasztóbbak, mint a normál munkanapok. Kissé a kommunizmusbeli értelmetlen gyűlésekre emlékeztetnek.

Nekem ezekről a tréningekről egy 27 évvel ezelőtti eset jut eszembe, amikor Havannába érkezett az egyik szovjet atom-tengeralattjáró meg még két hadihajó, s természetesen a "baráti kubai nép" is meg lett hívva, hogy látogasson el megtekinteni a hajóhadat.

A havannai szovjet követség jóvoltából a Kubában lévő "baráti követségek" részére természetesen volt egy külön nap, hogy ne kelljen a "pórnépekkel" együtt tolongani. Az egyik meghívott követség természetesen a magyar volt. Apámnak, lévén párttag, természetesen kötelező volt mennie, de ezúttal én is kifejeztem igényemet, hogy mehessek, mert kiváncsi voltam, hogy milyen belülről egy szovjet hadihajó, tengeralattjáró.

Szóval elmentünk. Külön szóltak, hogy fényképezni szigorúan tilos. Erre én előre számítottam, így vittem magammal fényképezőgépet, s amikor senki sem látott, bizony fényképeztem. Az ember 17 éves korában hajlamos valamit csakis azért csinálni, mert tiltják...

Tehát végignéztük az objektumokat, én még időnként fordítottam is oroszról néhány közelemben lévő magyarnak, hogy mit is magyaráz a hajókapitány.

Aztán a legvégén a kapitány elővett egy nagy vörös könyvet, hogy mint hiperfontos baráti látogatók legyünk szívesek beleírni, hogy mi a véleményünk. Én bele is írtam, hogy "Köszönöm. Érdekes volt.", de ekkor a magyar külképviselet legfontosabb emberei halkan magyarul tanakodni kezdtek, hogy "mi a fenét" írjanak be a könyvbe. (Érdekes egyébként ez a magyar magabiztosság: a magyarok külföldi környezetben meg vannak győzödve, hogy őket senki sem érti, így hajlamosak nem vigyázva szóválasztásra, stílusra megtárgyalni egymás között dolgokat.) Valami nagyon bombasztikusat akartak beírni. Aztán valami olyat írtak bele, hogy "Most már biztonságban érezzük magunkat, miután láthattunk a nagy Szovjetúnió békeszerető haderejét!" - szerintem a hajó legénysége aztán ezen röhöghetett hetekig.

Szóval ez a tanakodás és aztán a röhejes beírás szokott eszembe jutni a céges tréningeknél.

Hozzáteszem, nem a szakmai tréningekről beszélek, mert ezek valóban fontosak és hasznosak. Ráadásul nálunk - mint internetes játékokkal foglalkozó cégnél - igenis fontos a naprakész ismeretek átadása, mert a verseny hatalmas ezen a téren, így valóban naprakésznek kell lenni.

Tehát én az úgynevezett "személyiségfejlesztő" tréningekről beszélek. Ezeknek se füle, se farka, s a személyiséget maximum lefelé "fejlesztik".

A múltkor 8-órás személyiségfejlesztő tréningben vettem részt. Most sem értem, hogyan sikerült ezt 8 órára elhúzni.

Azzal kezdtünk, hogy megcsináltuk a Balbin-féle Csapattag Tesztet. Még ez lett volt a legérdekesebb rész, ha már nem csináltam volna meg ugyanezt a tesztet előtte 3-szor vagy 4-szer.

A Balbin-féle Csapattag Teszt lényege az, hogy minden ember csapattagsági szempontból 8 kategóriába sorolható. Ha már szóba hoztam, röviden leírom a 8 típust:

• Befejező típus - aki a projekt befejezését csinálja, kijavítja az apró hibákat, hátránya, hogy sokszor lényegtelen dolgokat is hibának minősít, s azok kijavításával húzza az időt. Tipikus példája ennek az az embertípus, aki pl. észreveszi, hogy a lapok nem lettek megszámozva az anyagban, ugyanakkor azt is kijelenti, hogy a sötétzöld kiemelések túl sötétek, ezért legyenek kicsit világosabbak és a margó is 1 mm-rel nagyobb a kelleténél,
• Csapatjátékos típus - aki igyekszik a csapatban létrejött ellentéteket megoldani, gondoskodik a jó hangulatról, azonban ő az, aki ténylegesen a legkevesebbet dolgozik, mert neki mindig van más, "fontosabb" dolga: a szomorú kolléga megvígasztalása, a beteg kollégának gyógyszer vásárlása, a problémás kollégával a probléma természetének részletes megvitatása, vagy ha egyik sem, akkor esetleg kiszalad az épületből átsegíteni a vak embert a zebrán,
• Elbíráló típus - akinek az erőssége, hogy a munkafolyamatot képes objektíven elbírálni, megállapítani, hogy az helyes irányban megy-e, viszont semleges, túlságosan objektív hozzáállása elveszi a csapat minden meglévő lelkesedését,
• Növény típus - akinek nagyszerű ötletei vannak, de azokat nem képes végig vinni, megszervezni a megvalósításukat. Tipikus: újabb és újabb javaslatokkal bombázza a többieket, de amikor a csapat elfogadja valamelyiket, őt már az egész nem érdekli, mert neki közben még újabb ötletei támadtak valami egész másról,
• Szakértő típus - ő az, aki alig szólal meg, viszont meg van győződve róla, hogy ő ért a legjobban mindenhez, s ha nem ért valamihez, akkor maga jár utána a kérdésnek, mástól a legritkább esetben kér tanácsot. Várja, hogy a többiek hozzá forduljanak szaktanácsért, de súlyos probléma vele, hogy ha nem fordul hozzá senki, nem mond semmit, nyugodtan hagyja, hogy hiba maradjon az anyagban, hiszen szerinte az a legjobb, ha mindenki a maga kárán tanul. További hátránya, hogy ha kérdezik, sokszor elkezd helyes, de teljesen lényegtelen információkat ontani magából, melyek elterelik a figyelmet az éppen aktuális munka lényegéről. Tipikus: felmerül, hogy a török ügyfelek Európa vagy Ázsia fejezetben szerepeljenek-e, őt is megkérdezik, mire kijelenti, hogy a probléma jelentős, Törökország területének 3 %-a Európában van, s egyébként ez nem csak török probléma, hiszen még egy sor más transzkontinentális ország van a világon, majd ezeket fejből felsorolja a többiek megdöbbenésére, akik egyes esetekről most hallanak életükben először, s végül a csapat szinte észrevétlenül másfél óráig azzal foglalkozik, hogy hol van Francia Guyana és Ceuta, teljesen megfeledkezve, hogy csak arról kellett volna dönteni, hogy a török ügyfeleket az európai vagy az ázsiai fejezetbe jobb-e besorolni,
• Szervező típus - aki képes a beindult projekt folyamát figyelemmel kísérni, viszont maga nem vesz részt a folyamatban, ő csak kiosztja a szerepeket a projektet végző csapat tagjainak. Tipikus példaként ez az ideális főnök,
• Végrehajtó típus - aki folyamatosan, szorgalmasan végzi a neki kiadott feladatokat, hátránya, hogy saját ötletei nincsenek, s mindig a papírformát nézi, attól szükség esetén sem tér el. Ha tűz üt ki az irodában, jelenti közvetlen felettesének, de nem tesz semmit, hacsak nem utasítják,
• Vizsgáló típus - aki képes gyorsan átlátni, hogy egy ötlet megvalósíthatóságához mi szükséges, viszont jellemzően elveszti érdeklődését az ötlet tényleges megvalósítása során. Tipikus eset: kiszámolja, hogy mennyibe kerül az új kanadai képviselet létrehozása, de az nem érdekli, hogy egyáltalán minek nekünk képviseleti iroda Kanadában.

A tesztelés lényege az, hogy egy jó csapatban mindegyik típusra nagy szükség van, de ha csak egyes típusok dominálnak, akkor az egy potenciálisan konfliktusos csapat.

Tehát ismételten megtudtam, hogy egyértelműen a "szakértő" típusba soroltatok be, ezzel ismét állítólag sokat fejlődött személyiségem.

Ezután kezdődtek a játékok.

Az első játékban fővárosokat írtunk össze, majd kijavítottuk egymás hibáit. Mivel egyik kedvencem a politikai földrajz, igyekeztem magamat visszafogni, alig 20 fővárost írtam le, viszont Európán kívülieket, hiszen biztos voltam benne, hogy az európaiakat úgyis leírják mások is. Kellemes meglepetés volt, hogy mások leírásaiban alig 2 hibát találtam, s azok sem durva hibák.

A második játék már nem volt ilyen jó. Itt azt kellett elképzelnünk, hogy kajak-kirándulásra mentünk, s eltévedtünk. A kérdés, hogy mit teszünk. Elénk lett téve egy 20 pontból álló lista, hogy milyen lehetséges teendők vannak és ezeket kellett sorba tenni. Majd pedig közösen megvitatni, hogy mi legyen a csapat közös sorrendisége. Bár nem szeretek nagyon tárgyalgatni és hallgatni szoktam ilyen esetekben, mint a ponty, jelen esetben kénytelen voltam hozzászólni, mivel az a tény, hogy nemcsak a legidősebb vagyok a csoportban, hanem úgy a legidősebb, hogy a második legidősebbnél is 8 évvel idősebb, kikényszerítette a szereplést. Ha az emberre huszonéves kiváncsi ártatlan lányszemek merednek várva a "bölcs öreg" megszólalását, az ember mégiscsak kénytelen valamit mondani. Pedig én arra készültem, hogy jó szokásomhoz híven majd geometriai ábrákat fogok rajzolva egy előttem lévő papírlapra, s időnként bólogatok. Szóval sikeresen lebeszéltem a csoportot a vetkőzésről, ugyanis a lehetséges egyik pont a teendők között az volt, hogy "levesszük vizes bélelt ruhánkat". Én meg elképzeltem magamban, hogy az ismeretlen helyre került kajakosak első dolga az egyébként vízhatlan (hiszen bélelt) ruha levétele lenne, s megéreztem, hogy ez hülyeség. Nyilván előbb valakinek át kell vennie a csoport vezetését, megnézni ki hiányzik, majd menedéket kell keresni, tüzet gyújtani, megpróbálni kapcsolatba lépni a vízimentőkkel, s csak azután vetkőzni, ruhát váltani.

Aztán jött egy úgynevezett szabotázs-játék, ahol egy közös feladatot kellett elvégezni, s a játékban ki lett osztva, hogy kik a szabotőrök, azok, akik titokban direkt hátráltatják a folyamatot. Valójában senki sem volt szabotőr, de az "éber" csoport mégis talált ilyeneket.

A végén jött a játékelméleti játék. Ezt jól sikerült felborítani, ugyanis mindkét csoport arra törekedett, hogy a lehető legtöbb pontja legyen, s nem arra, hogy mindkettőnek pozitív legyen a pontszáma.

Ez volt hát a tréning.

Nem célom bemutatni részletesen az egyes nem-apostoli irányzatokat, célom leginkább az apostoli irányzat bemutatása, az egyes vele ellenkező fontosabb ellenirányzatok kontextusában.

***

Fontos tudni, hogy az Egyház tanítása értelmében az apostoli irányzat nem alakult ki, hanem mindigis létezett, ez az a tanítás, amit az apostolok Jézustól kaptak, majd továbbadtak az apostoli atyáknak (azaz közvetlen tanítványaiknak), majd azok pedig továbbörökítették a tudást az egyházatyákon és püspökökön keresztül mind a mai napig. Tehát az apostoli irányzatnak csupán a megfogalmazása, írásban való lefektetése történt meg az első századokban, nem annak érdemi kidolgozása. A tanítás ugyanis nem emberi filozófiai rendszer, hanem szent tudás, Szent Hagyomány. A Szentírás ennek kiemelt része, a Szentírást - bár isteni ihletésre - az Egyház hozta létre, szintén a továbbadott apostoli hagyomány keretein belül.

A korai egyház idejében a platonizmus volt az alapfilozófia, ez volt az, ami a művelt emberek használtak a világ magyarázásához. A keresztény tanok közül különösen három olyan volt, mely elfogadhatatlan volt az őskeresztény kor átlagos művelt embere számára: a világ semmiből való teremtésének gondolata, Isten embertől való születése, s a feltámadás.

***

A keresztény vallás egyik legnagyobb sajátossága a Szentháromság-tan. Bár az Egyház úgy tartja, hogy a Szentháromság magyarázata isteni titok, s ember nem képes megérteni teljes mértékben, szükséges volt mégis megmagyarázni, hogy mi is az a Szentháromság. A különböző magyarázási kísérletek álltak sok esetben az egyházi viták középpontjában. Maga a Szentháromság-tan viszonylag gyorsan győzött az azt elutasító, ill. az azt radikálisan másképp magyarázó egyéb elképzelésekkel szemben.

A legkorábbi eretnek tanítás azonban nem csupán ezzel állt kapcsolatban, hanem elsősorban a judaizmussal való viszony mentén alakult ki. A judaizmussal való viszony központi jellegű probléma volt, hiszen az Egyház összes apostola, s a korai egyházatyák túlnyomó többsége mind eredetileg zsidó vallású volt. A zsidó szokások a legtöbb esetben nem is csak vallási kérdést jelentettek a korai keresztények számára, hanem mindez személyes életvitelük természetes része volt.

Ehhez hozzá kell venni azt is, hogy a korai kereszténység magát nem akarta a judaizmustól elkülöníteni, hiszen saját magát a judaizmus betöltésének, a judaizmus univerzálissá válásának tekintette. A judaizmustól való elkülönülés csak akkor vált tényezővé, amikor nyilvánvalóvá vált: a zsidó vallás híveinek nagy többsége elutasítja Jézust.

Egy kis zsidókeresztény csoport, az ebioniták közvetlenül az Egyház megalapítását követő években különöltek el. Ők voltak azok akik elutasították Pál apostolt, azon az alapon, hogy szerintük Pál apostol és az egész Egyház hátat fordított a zsidó szokásoknak, pedig azok szerintük továbbra is kötelezőek voltak. Véleményük szerint a kereszténységbe az út a zsidóságon keresztül vezet.

Ez a kérdés eleve vitás volt az Egyházban, a két álláspont fő képviselője Pál apostol és Jakab, az első jeruzsálemi püspök volt, az előbbi úgy vélte, hogy Jézus érvénytelenítete a zsidó törvényt, míg az utóbbi azon az állásponton volt, hogy a zsidó törvény továbbra is érvényes.  Hozzá kell tenni: Pál és Jakab között a vita nem dogmatikai jellegű volt, hanem a betartandó szokásokra vonatkozott - ez nagyon sokan elfelejtik, s megpróbálják az ellentétet vallási ellentétként feltüntetni.

Végül az i. sz. 49-ben megtartott Apostoli Zsinat tisztázta a kérdést: a zsidó szokások betarthatók, de nem kötelezőek, az étkezési tilalmak közül kizárólag az idegen vallások áldozati állatainak és a megfulladt állatoknak a húsa, valamint a vér fogyasztása esik tilalom alá, ez sem igazi tilalom, hanem tanács.

"nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől" (Apostolok Cselekedetei 15:19-20.)

Az ebioniták azonban a kérdést nem csak szokásokra vonatkozó vitaként, hanem dogmatikai problémaként értékelték.  Apostoli Zsinatot sem ismerték el, s az egyik első szakadár eretnek keresztény csoportot alkották, mely azonban sosem volt jelentős létszámú. Az ebioniták ragaszkodtak a zsidó monoteista felfogáshoz, s nem fogadták el Jézus isteni mivoltát, Jézust csupán Isten legnagyobb profétájának tekintették.

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy van olyan elképzelés is, mely szerint az ebioniták a jeruzsálemi templom lerombolása után Arábiába vándoroltak, s ott egészen a VIII. századig fennmaradtak, amikor is felvették az akkoriban keletkező, új iszlám vallást - ezen elképzelés szerint a muszlimok Jézusról való elvei (nem Isten, hanem egy nagy proféta, akit a zsidók megöltek, a keresztények pedig félreértettek és meghamisítottak) az ebionitáktól származnak.

Tehát itt a kérdés az volt, hogy Jézus valójában ki, ember vagy isten? A két véglet: az ebionita felfogás és a docetista (az eredeti görög kifejezés alapján: doketista) felfogás.

Az ebionita felfogás lényege, hogy Jézus egyszerű ember volt, egy proféta. Az iszlám Jézus-képe egyezik ezzel. Ezzel szemben a doketista felfogás az ellenkező végletet képviselte, szerinte Jézus kizárólag Isten volt, embernek látszó Isten (δοκέω dokeo = látszik görög nyelven).Mind az ebionita, mind a doketista elképzelésnek létezett több későbbi változatban is.

Mivel a kérdés alapvető jelentőségű, több magyarázási kisérlet született, mely igyekezett levezetni, hogy miképpen lehetett az ember Jézus egyben Isten. Jézus isteni képességeinek megmagyarázása született az adopcionista (más néven: dinamikus monarchianizmus) elképzelés, eszerint Isten örökbefogadta az eredetileg teljesen emberi Jézust – ez fogantatása idején vagy megkeresztelkedésekor következett be -, így lett belőle Isten. Ez az elképzés - mint sok más - újjáéledt a későbbi protestantizmusban is, pl. az unitáriusok hasonló nézeteket vallanak.

A két nézettel szemben az apostoli keresztény tanítás szerint Jézus egyszerre ember és egyszerre Isten, teljesen Isten és teljesen ember. Se nem Isten, aki emberi álarcot öltött, sem nem ember, akit Isten a fiává fogadott.

***

A másik jelentős ellenirányzat a keresztény gnoszticizmus volt az apostoli hagyománnyal szemben. Szemben a többi ellenirányzattal, a gnoszticizmus annyira veszélyesnek számított, hogy még az Újszövetségbe is bekerült – lásd Simon mágust az Apostolok cselekedete 8. fejezetében. Bár a gnoszticizmusnak több változata létezett, alapként elmondható a keresztény szempontból releváns irányzatokról, hogy dualisták, szerintük az Ószövetség és az Újszövetség istene két különböző isten. Van egy jó isten, a Legfelsőbb Lény, aki közvetlenül nem megismerhető, ő az Újszövetség istene. Az Ószövetség istene ezzel szemben Demiurgosz (kb. kézműves), a világ létrehozója, aki egy rossz isten. A Legfelsőbb Lény küldte el az emberekhez Krisztust és a Szentlelket, akik segítségével az emberek vissza tudnak térni a Legfelsőbb Lényhez.

A gnosztikus Szentháromság tehát valójában a Legfelsőbb Lény és az általa küldött alacsonyabbrendű két szellemi lény, Krisztus és a Szentlélek. Krisztus tehát a gnosztikusok szerint teljes egészében szellemi lény, emberi megnyilvánulása csak látszat volt. A gnosztikus tan elítélése végül hivatalosan a III. sz. második felében következett be az Egyházban. Azonban a tan túlélte a kort és a középkorban egészen a XIII. századig jelen volt (lásd katárok, bogumilok).

Az az elképzelés, hogy Jézus szellemi lény, vagy valamiféle isten, azonban nem egyezik az Atyával, annak alárendeltje igen népszerű maradt a gnoszticizmus elítélése után is. A XIX. században létrejött mormonizmus Szentháromság-képe hasonló ehhez, mely három önálló, hiererchikusan egymásnak alárendelt istenről beszél.

A gnosztikus-keresztény irányzattal szemben, különösen annak Szentháromság-értelmezése ellen, mely szerint a Szentháromságot egy mindenható isten és az ő által küldött két alacsonyabb rangú szellemi lény alkotja, az Egyház igyekezett bizonyítani, hogy a Szentháromság három személye között nem létezik fel- ill. alárendeltségi viszony.

Ez a gondolat vezetett el a másik véglethez, a modalisztikus monarchianizmushoz, (ill. szabelianizmushoz) mely azt tanította, hogy a Szentháromság három személye közt teljes azonosság áll fenn, Isten csupán három különböző módozatban jelenik meg.

Az Egyház által kifejtett apostoli hagyomány végülis úgy magyarázza, hogy Istennek egyetlen lényege, lénye (uszia, substantia vagy essentia) van és három személye, hiposztázisa (ὑπόστᾰσις, persona). Míg a lényeg azonos, tehát azonos ereje, hatalma, dicsősége, hatása van a Szentháromság három személyének, viszont a három személynek van külön hiposztázis-tulajdonsága, tehát egylényegűek, de nem azonosak.

***

A Szentháromság három személye közti viszony félreértelmezése adta az alapot a gnoszticizmus utáni legjelentősebb ellenirányzatnak, az arianizmusnak. Hatását tekintve a gnoszticizmusnál is fontosabb volt.

Az arianizmus alapvető tétele, hogy Krisztus nem egylényegű az Atyával, hanem más lényegű (azaz nem homousziosz, hanem heterousziosz) és teremtett szellemi lény, őt teremtette elsőként az Atya, aki az egyetlen igaz Isten. Az arianizmus egy másik változata (félaranizmus) szerint Jézus se nem azonos lényegű, se nem más lényegű, hanem homoiusziosz, azaz hasonló lényegű. (A XIX. században kialakult jehovizmus tanítása nagyon hasonló ez utóbbihoz.)

A homousziosz szó használata kezdetben gondot okozott, mivel ugyanezt a szót használták korábban a modalisztikus monarchianizmus képviselői is, azonban más értelemben: míg a monarchianisták a szót abban az értelemben alkalmazták, hogy ez a Szentháromság részeinek teljes egységét jelzi, addig az apostoli hagyományt folytató irányzat ez alatt a 3 hiposztázis lényegi egységét értette, mely nem jelenti azonban a hiposztázisok azonosságát.

Miután a niceai zsinat (325) írásban is tisztázta az apostoli tanítást, az említett homousziosz szó értelmezése továbbra is gondott okozott. Csak a konstantinápolyi zsinaton (381) sikerült egyértelműen tisztázni, hogy a kifejezés nem a már elítélt szabelianizmust éleszti újra. A zsinat által írásban lefektetett hitelv immár egyértelműen fejezte ki az apostoli keresztény hitet:

"1. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében;
2. és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával, és aki által mindenek lettek;
3. aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és emberré lett;
4. aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett,
5. és feltámadott a harmadik napon az Írások szerint;
6. és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján;
7. és újból eljő dicsőséggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;
8. és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, aki a próféták által szólott.
9. Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban.
10. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára.
11. Várom a holtak feltámadását
12. és az eljövendő örök életet. Ámen."

***

A Szentháromság három személyének kapcsolatáról, s különösen Krisztus magyarázatát illetően több álláspont létezett továbbra is, ugyanis ezeket nem tisztázták a zsinatok.

A fő kérdés az volt, hogy Krisztus emberi mivolta milyen kapcsolatban áll isteni mivoltával.

A két fő teológiai iskola - az alexandriai és az antiochiai - különböző módon viszonyult a kérdéshez.

Az alexandriai iskola fontosnak tartotta Krisztus egységét hangsúlyozni, míg isteni és emberi mivoltát magától értetődőnek tartotta. Ezzel szeretette volna az adopcionizmus bármilyen lehetőségét kizárni.

Az antiochiai iskola viszont fontosnak tartotta Krisztus isteni és emberi mivoltának kihangsúlyozását, az egységet tartva magától értetődőnek. Ezzel szeretette volna a doketizmus bármilyen lehetőségét kizárni.

A két iskola egymás nézeteit sokszor félreértette: az alexandriaiak az antiochiai iskola megfogalmazásait úgy értelmezték, mintha az két külön, egymással laza kapcsolatban álló személyről beszélne Krisztussal kapcsolatban. Az antiochiai iskola viszont az alexandriai iskolát értelmezte úgy, hogy az Krisztus emberi természetét eltörli.

***

Az antiochiai iskola ellenében született meg a monofizitizmus, mely Krisztus egyetlen isteni természetét hirdette. Két fő ága létezett: a korábbi apollinarizmus és a későbbi eutichizmus. Végülis mindkettő azt vallotta, hogy Krisztus emberi természete kezdetben létezett, azonban később feloldódott magasabb rendű isteni természetében. Az emberi természet elhomályosodott, sőt megsemmisült a két természet egyesülésekor.

Az alexandriai iskola ellentétében született meg a nesztorianizmus, mely igyekezett olyan magyarázatot adni, mely nem keveri össze Krisztus isteni és emberi természetét. A nesztoriánus értelmezés szerint dogmatikailag pontatlan, ahogy Isten születéséről és szenvedéséről beszélnek, hiszen Krisztus isteni természete sem nem születhetett, sem nem szenvedhetett, ez csak emberi természetével történhetett meg.

Az alexandriai iskola azzal vádolta Nesztorioszt, hogy szerinte Krisztus két személy, emberi és isteni. Valójában a nesztoriánusoknak nevezett asszír keresztények ezt sosem vallották történelmük során, sőt szerintük Nesztoriosz sem tanította sosem ezt. Valójában az asszír keresztények diofiziták a szó khalkedóni értelmében.

Az efeszoszi zsinat (431) azonban elítélte Nesztorioszt, s így alakult ki az asszír keresztények önálló egyháza.

A vita azonban továbra is az maradt, hogy az egyetlen krisztusi személyben az isteni és az emberi természet milyen módon van jelen: egyetlen természet van vagy két természet.

Az Alexandriában győztes miafizitizmus szerint mind az isteni, mind az emberi rész jelen van az egyetlen természetében, mind a kettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül van jelen.

Az Antiochiában győztes diofizitizmus szerint viszont két természetről kell beszélni, egy isteni és egy emberi természetről, melyek mindegyike a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül van jelen.

Látható, hogy itt majdnem ugyanazt mondja a miafizita és a diofizita álláspont. A viták során a miafiziták a diofizitákat burkolt nesztorianizmussal vádolták, a diofiziták a miafizitákat pedig burkolt monofizitizmussal.

Valójában a két álláspont között lényegi különbség nincs, hiszen az egy természeten belüli isteni és emberi, mindkettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül nem igazán más, mint a két külön isteni és emberi természet, mindkettő a maga teljességében, elkülönülés és keveredés nélkül.

Azonban azokban az időkben ezeket a különböző megfogalmazásokat súlyos tartalmi különbségként értékelte a közösség, így szűnt meg az egység 451-ben a miafizita ókeletiek és a diofizita ortoxok között.

Az érdekes az, hogy Nesztoriosz megérte a khalkedóni zsinatot (451) és a zsinat által megfogalmazott diofizita álláspontot a saját álláspontjával egyezőnek találta. Az egység azonban nem állt sosem helyre.

Ezen viták alapján alakult ki a három keleti ág. Hozzátesszük: a diofizita megfogalmazás közelebb áll hozzánk, úgy gondoljuk, hogy az pontosabb, ennek ellenére meggyőződésünk, hogy mindhárom ág teológiája ugyanazt az apostoli tanítást tartalmazza, más-más szavakkal kifejezve. Szintén hisszük, hogy a három ág elkülönülése emberi félreértések és hibák miatt történt, s csak idő kérdése, hogy ez az egység ismét helyreálljon.

***

További szakadások is történtek, ezek közül azonban csak hármat említenénk, mert lényegesnek tartjuk őket.

Egy korai tan a montanizmus tana. Két fő jellegzetéssege az apostoli tanítással ellentétben, hogy az egyházat tökéletes emberek gyülekezetének tartja, így kizárt a közösségből minden olyan keresztényt, aki bűnbe esett, valamint a Szentlélek szerepét illető felfogás: a montanisták szerint a "nyelveken szólás" az igaz keresztény gyülekezet egyik fő jele. Sokban hasonlítanak a különféle modern újprotestáns puritán és pünkösdista felekezetekre.

Az eredeti bűn értelmezése egy másik fontos kérdés. Míg nyugaton az eredeti bűn átöröklődéséről kezdtek beszélni, addig keleten a bűn következményének átöröklődéséről. Mindmáig ez egy jelentős különbség: a katolicizmus és a protestantizmus zöme az előbbit vallja, míg a keleti egyházak az utóbbit.

Végül a filoque kérdése, azaz az, hogy a Szentlélek az Atyától vagy az Atyától és a Fiútól származik. Az 1054-es egyházszakadás formális fő oka ez volt. A keleti egyházak az apostoli tanítás értelmében elutasítják a filioque-tant, s a Szentlélek csakis az Atyától való származtatását vallják. Az apostoli tan szerint a filoque-tan összkeveri a Szentháromság személyeit. A keleti energia-tan az, mely a kérdést tisztázza: ez különbséget tesz a Szentlélek személyeinek származása és hatása között. Nyugaton ez a tan nem terjedt el, de a katolikusok hivatalosan is elfogadják ezt a tanítást. Valójában a filioque-tan az, melyben a katolikusok hallgatólagosan már elismerték a keletiek igazát.

Igyekezem összefoglalni ezt a témát: mi is az a macedónkérdés.

Magyarul időnként előfordul a makedón/macedón megkülönböztetés, ezt nem fogom használni.

A Balkánnak azon a területen, ahol a mai macedón nép és a jelenlegi Macedóniai Köztársaság is létezik, hagyományosan négy nép él, az albán, a bolgár, a görög és a szerb. Érdemes először tehát bemutatni e négy nép "véleményét" a macedónkérdést illetően.

A különböző szomszédos álláspontok

Görögök

A görög álláspont szerint a macedónok a görög történelem részei. Az ókori macedónok vagy egy görög nép voltak vagy pedig egy nem-görög nép, mely a görögség részévé vált. A macedón identitás a görög identitás részévé vált, a macedón nyelv pedig kihalt már az i. e. IV. században. A macedónok annyira a görögség részei, hogy éppen ők terjesztették el a görög kultúrát Nagy Sándor birodalma és annak utódállami révén az i. e. III-IV. században. Ettől kezdve a macedón identitás egyszerűen észak-görög identitást jelent, s nem ellentétes a görög identitással, hanem annak része, Macedónia pedig nem más, mint Észak-Görögország.

A Balkánra való tömeges szláv betelepülés során (i. sz. VI. sz.) a térség lakosságának jelentős része elszlávosodott. A VII. században megtörtént a térségben a bolgár államalapítás, mely később szintén szláv állammá vált. Így alakultak ki a környékbeli szláv népek: bolgárok, montenegróiak, szerbek.

Az, hogy az egyes szláv népek között milyen nemzeti identitások alakultak ki, a görögöket nem érdekli. A lényeg csupán az, hogy a "macedón" és a "Macedónia" név már foglalt, s senki más ne használja ezeket saját identitásának megnevezésére. A görögök számára sértő és emiatt elfogadhatatlan e szavak használata a görög kultúrkörhöz nem tartozó jelenségek megnevezésére.

A görög önállóság megszünte után (i. e. II. sz.) a terület a Római Birodalom része lett. A Római Birodalom a birodalom nyugati részének megszünése (i. sz. V. sz.) után még ezer évig létezett keleten, egészen 1453-ig. A történelmi Macedónia területe előbb római (bizánci), majd váltakozva bolgár, bizánci, szerb uralom alatt állt. Ez az oszmán hódítással változott meg, akkortól fél évezreden keresztül az egész terület az Oszmán Birodalom részévé vált.

A történelmi Macedónia déli részét Görögország 1913-ban szerezte meg a balkáni háborúk után az Oszmán Birodalomtól. A terület lakossága nagyjából fele-fele arányban volt görög és szláv nyelvű. A görög álláspont szerint a szláv nyelvűek valójában elszlávosodott görögök. A görög politika miatt a szláv lakosság egy része elmenekült, elsősorban Bulgáriába. A hivatalos és nem-hivatalos asszimilációs politika és a betelepülések hatására ma már ez a terület 95 %-ban görög etnikumú - a terület a mai Észak-Görögországgal azonos, ez Görögország 9 hagyományos tájegységének egyike, neve jelenleg is Macedónia (Μακεδονία - Makedonia).

A görög állam a Macedóniai Köztársaság 1991-ben történt megalakulása óta következetesen bojkottálja az új államot bármilyen olyan esetben, amikor az hivatalosan próbálja használni  a "macedón" és "Macedónia" szavakat. Legutoljára ez akkor következett be, amikor Görögország megvétózta Macedónia NATO-csatlakozását, mert az nem volt hajlandó mellőzni hivatalos nevének használatát. Az EU és Macedónia közti tárgyalások is csak azért lehetségesek, mert azokat Macedónia a FYROM név alatt folytatja (FYROM = Former Yugoslav Republic of Macedonia).

Bolgárok

A bolgár álláspont egyetért a görög állásponttal ami az ókori macedónokat illeti, bár túlzásnak tartja a görög álláspont névhasználatra vonatkozó részét, s azt vallja, hogy a "macedón" és "Macedónia" szónak lehet egynél több jelentése is, s ez nem sérti a görögök jogos igényeit az ókori macedónokra vonatkozóan.

A bolgárok szerint a VII. században megtörtént bolgár államalapítás során, amikor a történelmi Macedónia területének nagy része is a bolgár államhoz került, az egész területen kialakult a közös bolgár-szláv identitás, a türk nyelvű bolgárok és a balkáni szláv törzsek szintézise során, majd az így létrejött nép fokozatosan átvette a szláv nyelvet. Ez a mai bolgár identitás alapja és eredete. Természetesen regionális alidentitások is léteztek, minden egyes tájegységen, így Macedóniában is. Azonban macedón nép sosem létezett (leszámítva természetesen a görögségbe beolvadt ókori macedónokat), így macedón identitás, mint a bolgártól elkülönülő identitás sosem volt. Erre bizonyíték nemcsak a bolgár történelem, de az összes létező külföldi forrás is: egyetlen példa sincs arra a XIX. sz. végét megelőzően, hogy a macedóniai szláv nyelvű lakosságot ne bolgárként határozták volna meg. Ebben mind a nyugat-európai, mind a görög, mind a török források ugyanazt állítják: a "macedóniai szláv" és a "bolgár" szinonímák. A macedón nép egy "mesterséges" XX. századi képződmény, melyet azért alakítottak ki, hogy ezzel lehessen indokolni azt, hogy Macedóniát elvették Bulgáriától.

Szerbek

Történelmileg a szerbek a macedónkérdésben nem voltak érdekeltek, bár a XIV. sz. során pár évtizedig a középkori szerb állam fennhatósága a történelmi Macedóniára is kiterjedt. Érdeklődésük csak a XIX. században kezdődött, amikor szóba került az akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozó Macedónia hovatartozásának kérdése. (A történelmi Macedónia legészakibb sávját Szerbia még a XIX. sz. elején megszerezte, ezen a területen a lakosság zöme albán és szerb volt.)

Az Oszmán Birodalom Macedónia területének többi 95 %-át az I. balkáni háborúban (1912-1913) vesztette el. A történelmi Macedónia legnyugatibb sávja ekkor az újonnan megalakult albán államhoz került - ez a területrész eleve albán többségű volt. A II. balkáni háború után Macedónia területének zömét megosztotta egymás között Görögország és Szerbia, egy kisebb rész pedig Bulgáriához került.

Ez, a második balkáni háborúban megszerzett szerb területrész 99 %-ban azonos a mai Macedóniai Köztársaság területével. A szerb álláspont szerint Macedónia szláv nyelvű lakossága valójában "déli szerbek" vagy "hegyi szerbek", akik megfeledkeztek szerb identitásukról. Mivel azonban a szerbesítési politika minimális sikerrel járt, maguk a szerbek sem hittek benne komolyan, az egész célja csupán a területi igények etnikailag igazságos mivoltának alátámasztása volt, a hivatalos Szerbia elfogadta az "önálló macedón nép" elméletét az I. vh. után, bár a jugoszláv állam államalkotó népeinek csak a szerbek, a horvátok és a szlovének számítottak, az állam hivatalos neve is ez volt 1929-ig: Szerbek, Horvátok és Szlovének Királysága. A második Jugoszláviában (1945-1991) viszont már államalkotó nép lett a macedón. A Szerbia által 1913-ban megszerzett macedón területből pedig megalakult a jugoszláviai macedón tagköztársaság, mely a mai független Macedóniai Köztársaság elődje. Érdekesség, hogy Jugoszlávia felbomlásakor a macedón tagköztársaság volt az egyetlen, mely háború nélkül, békés úton vált ki a jugoszláv szövetségi államból.

Fentiek következtében ma már Szerbia nem tartja magát érdekeltnek sem a macedónkérdésben, sem a görög-macedón névvitákban.

Albánok

Az albánok semmilyen formában nem érdekeltek az ügyben. Igényeik csupán a macedóniai albán kisebbség (mely Nyugat-Macedóniában ma már valójában többség) helyzetére terjednek ki. Az albániai (és koszovói) kislétszámú szláv nyelvű kisebbséget az albánok váltakozva bolgárként és macedónként határozzák meg.

Mint látható, a 4 álláspont között tulajdonképpen egyetértés van a fő vonalakat illetően. Valódi vita nincs a 4 álláspont között. Sőt, mind a négy álláspont alapvetően igaz.

A történelmi Macedónia (zölddel jelölve) és a jelenlegi országhatárok

Mi a macedón álláspont?

A macedón álláspont szerint a szlávok Balkánra való betelepülése (VI. sz.) után rögtön kialakult egy önálló macedón identitás, mely különböző volt, mind a szerbekétől, mind a bolgárokétól.

Bár a "hivatalos" macedón álláspont VI. századi etnogenezisről beszél, erős tábora van azoknak is, akik összekötik az ókori macedónokat a kései macedónokkal. Eszerint az ókori macedónok és a kései macedónok között a kontinuitás folytonos, sosem szakadt meg, csupán nyelvváltás történt, az eredeti ómacedón nyelvről macedón-szlávra. A legmerészebb elképzelések pedig egyenesen az ókori és a kései macedónok, sőt a két nyelv azonosságáról beszélnek.

A hivatalos Macedónia hivatalosan ugyan nem támogatja a macedón kontinuitást, nem-hivatalosan elég sok nyoma van a támogatásnak. Az 1991-ben függetlenséget nyert Macedóniai Köztársaság első címere és zászlaja ómacedón jelképeket alkalmazott, de pl. jellemző, hogy a szkopjei repülőtér Nagy Sándorrol lett elnevezve... és sok más hasonló példa is felhozható.

A macedón álláspont szerint a macedón identitás tehát évszázadokon keresztül létezett minden görög, bolgár. szerb, török uralom ellenére. Ez az identitás mindig különböző volt a többi szláv nyelvű népétől, mint ahogy a macedón nyelv is különbözőzik mind a szerb, mind a bolgár nyelvtől, bár ez utóbbival nagyon közeli rokonságban áll.

A macedón állásppont szerint a macedón nép valójában a szláv kultúra létrehozója, hiszen az első szláv írásbeliség a macedón volt (IX. sz.), az első két szláv ábécé, a glagolita és a cirill ábécé, is a macedón néphez köthető. A macedón identitás másfél évezredes fennmaradásának a gyümölcse a XIX. sz. végén érett be, amikor a macedónok elkezdtek önálló államért harcolni a környező népek elnyomásával szemben. Ez a harc részsikert ért el a jugoszláviai tagköztársaság 1945-ös létrehozásával, majd pedig végre teljes sikert 1991-ben, a független Macedóniai Köztársaság megalapításával. A környező országokban mind a mai napig milliós macedón kisebbség él, melynek jogait sajnos azonban nem hajlandó senki sem elismerni. Különösen a bolgárok és a görögök ellenségesek: a bolgárok kisajátítottak a macedón történelmet és kultúrát, a görögök pedig gazdasági és politikai zsarolással igyekeznek tönkretenni a macedón államot.

Lássuk a tényeket!

Nyilvánvaló, hogy az ókori macedónok nem tűntek el nyomtalanul, azaz akár a mai macedónok ősei között is lehetnek ókori macedónok. Ez azonban minden más környező népre ugyanúgy igaz. A lényeg: a görögtől különálló macedón identitás utoljára az i. e. IV. százaban létezett.

A teljes középkor során egyetlen nyom sincs macedónokról, mint népről. A macedón kizárólag mint "macedóniai lakos" szerepel. Bármiféle önálló macedón identitásról vagy önálló macedón nyelvről sincs egyetlen adat sem. A macedón történelem de facto 100 %-ban fantázia.

Az oszmán időkben eleve nem beszélhetünk nemzetiségekről a szó szoros értelmében. Az oszmán állam vallási alapon működött, a lakosságot felekezeti alapon kategorizálta. Minden muzulmán egyszerűen csak "muzulmán" volt, függetlenül attól, hogy török, arab, albán, bosnyák vagy más. Ugyanígy minden ortodox keresztény is csak "keresztény" volt, függetlenül, hogy szerb, bolgár, görög vagy más.

Ami a nyelvi megoszlást illeti, az egyházi statisztikák adnak csak valamilyen érdemi adatot. Itt azonban a megoszlás csupán görög vagy szláv, mely utóbbi az egyházi szláv nyelvet jelentette, mely közös volt az összes ortodox szláv számára (sőt a nem-szláv ortodox románok is ezt használták egyházi nyelvként).

Az első modernnek mondható oszmán felmérések a XIX. században készültek, ezek mindig csak görögökről, szerbekről, bolgárokról szólnak, egyetlen egy sem szól macedónokról. Úgyszintén egyetlen egy európai forrás sem tud macedónokról.

Érdekes módon az első lexikon, melyben szerepelnek macedónok, mint önálló entitás, a magyar Pallas Nagylexikon 1897-es kiadása. De többségükben még az I. vh. utáni európai kiadványok sem tudnak macedónokról. A macedón nyelv első említése 1903-ból származik. Az első nemzetközi dokumentum, mely macedónokról, mint önálló népről beszél, egy 1934-es Komintern-határozat.

Az első nyomai annak, hogy az akkor még oszmán uralom alatt lévő Macedónia felszabításáért küzdők a macedón identitást, mint önállót fogadják el, a XIX. sz. 90-es éveiből származnak. Azonban ezek a vélemények mindigis abszolút kisebbséget alkottak a macedón felszabadító mozgalmakon belül.

A bolgár identitás még a II. vh. idején is élt, Jugoszláv Macedónia Bulgáriához való 1941-es csatolását felszabadulásként élte meg a helyi lakosság. Még a helyi kommunista partizánmozgalom is az illegális Bolgár Kommunista Párt keretein belül tevékenykedett.

Viszont tény, hogy a II.vh. után elkezdett kialakulni egy önálló macedón nemzettudat a jugoszláviai macedón tagköztársaságban.

A jugoszláv hatóságok mindent megtettek a macedón identitás kialakításárt. 1944-ben megalkotásra került a macedón irodalmi nyelv, alapja a dél-nyugati bolgár nyelvjáráscsoport bitolai nyeljvjárása lett: ez állt a legtávolabb mind a szerb, mint a bolgár irodalmi nyelvtől. 1945-ben megszerkesztésre került az új macedón ábécé és helyesírás, a szerb ábécé és helyesírás alapelvei alapján. A macedón irodalmi nyelvet megtisztoták az idegen szavaktól, helyükre olyan szavakat téve, melyek nem szerepeltek a bolgár irodalmi nyelvben. (Ennek ellenére a bolgár irodalmi nyelv és a macedón irodalmi nyelv szókincse még ma is 95 %-ban azonos.) A külön macedón identitás kialakulásában az egyik fontos esemény a 40 évig fennállt "vasfüggöny" volt a korabeli jugoszláv-bolgár határon a XX. sz. negyvenes éveinek végétől a nyolcvanas évek végéig. Ráadásul az élet sokkal szabadabb és jobb minőségű volt a kommunista Jugoszláviában, mint a kommunista Bulgáriában, ez eleve alacsony presztízsűvé tette Bulgáriát a lakosság szemében.

A nyelv mellett kellett saját kulturális hagyomány is, saját irodalom, saját történelem is. Az első macedón történelmi enciklopédia csak a 60-as években jelent meg, ez már másfélezer éves macedón népről számol be. A bolgár történelemből és irodalomból ki lettek válogatva, hogy kik a "macedónok", így sikerült saját macedón történelmet és irodalmat kreálni. Ekkor sikerült a macedón tudósoknak azt is "kideríteniük", hogy az első szláv írásbeliség a macedón, hiszen Cirill és Metód a macedón nyelvjárások alapján hozta létre az első írott szláv nyelvet.

A macedón nemzettudat megszilárdult. A 80-as évek elejétől már valóban beszélhetünk macedónokról, mint önálló népről.

Azt lehet tehát mondani: a macedón nép gyökerei a XIX. sz. 90-es éveire mennek vissza, kialakulásában a döntő időszak a II. vh. utáni évek, a megszilárdulása pedig kb. 30-40 éve fejeződött be.

Persze egy nép nem értéktelenebb attól, mert újabb, mint ahogy a hosszabb történelem sem érték önmagában.

Természetesen azonban a nemzetté válás folyamata kizárólag a mai Macedóniai Köztársaság területén zajlott. A történelmi Macedónia azon területein, melyek ez időben nem tartoztak Jugoszláviához, ilyen folyamat nem zajlott le, így ott nem is alakult ki önálló macedón nemzeti tudat. Ennek eredményeképpen ezeken a területeken jellemzően a macedónok 1 % vallja magát macedónnak.

Személyes élmények

Kifejezetten vicces, hogy közintézmények, utcák, közterületek gyakran ugyanazokról a történelmi és irodalmi személyiségekről vannak elnevezve Bulgáriában és Macedóniában, mindkét országban "nemzeti hősöknek" minősülnek, csak éppen az egyik az egyik országban ugyanaz a személy "bolgár nemzeti hős", a másikban meg "macedón nemzeti hős". Bitola (a második legnépesebb macedóniai város) legnagyobb egyeteme és Szófia legnagyobb egyeteme pl. UGYANAZT a nevet viseli: Szent Kliment Ohridszki Egyetem.

Érdemes a Wikipédiát is megnézni a XIX. sz. végi törökellenes felszabadító mozgalom fő vezetőiről szóló cikkeket illetően. Kiválasztottam 3 nevezetes személyiséget: Goce Delcsev. Dame Gruev, s Jane Szandanszki. Természetesen a bolgár Wikipédiában mindegyikük bolgár, a macedónban pedig mindegyikük macedón. Az angol Wikipédiában pedig jellemzően a téma el van kenve, vagy hosszas és zavaros magyarázat van az illető személyek nemzetiségéről. (Érdemes megnézni ilyen cikkek szerkesztői történetét és vitáját is, jellemzően évekig tartó vitákat találunk a legtöbb esetben.)

Goce Delcsev:

• macedón szöveg: "macedón forradalmár"
• bolgár szöveg: "bolgár forradalmár és nemzeti hős"
• angol szöveg: "fontos személyiség az oszmán uralta Macedóniában és Trákiában"

Dame Gruev:

• macedón szöveg: "macedón nemzeti mozgalom"
• bolgár szöveg: "bolgár forradalmár és nemzeti hős"
• angol szöveg: "felkelővezető oszmán Macedóniában és Trákiában"

Jane Szandanszki:

• macedón szöveg: "macedón forradalmár és nemzeti hős"
• bolgár szöveg: "bolgár forradalmár"
• angol szöveg: "forradalmár"

Ezek hasonló példákat még fel lehetne hozni százával.

A bolgár népre nem különösen jellemző a vad nacionalizmus, így az átlag bolgár leginkább röhögni szokott az ilyen és ehhez hasonló macedón vélekedéseken. Az egyik népszerű vicc:

- Mit mond az első macedón űrhajós, amikor leszáll a Holdra?

- Egy könnycseppet ejt és azt mondja "Hold, Hold, te macedón föld...".

*

Végül egy vicces, de igaz történet, mely Szófiában dolgozott volt magyar kollégámmal esett meg. A gyerek olyan autodidakta módon tanult bolgárul, közepes nyelvhelyeséggel beszélt. de elég sok szót tudott, s sosem félt beszélni. Egy hosszú hétvégén a barátnőjével átugrottak Macedóniába megnézni az ohridi tavat. Persze ott is magabiztosan beszélt. Meg is kérdezte tőle pár macedón, hogy honnan származik, ő meg mondta "Magyarországról". Ekkor jött a második kérdés:

- Na és hol sikerült megtanulnod macedónul? - kérdezték a macedónok barátságosan.

- Sosem tanultam macedónul. De Szófiában dolgozom másfél éve, s kicsit megtanultam bolgárul - jött a magyar kolléga válasza, mire a macedónok neheztelő tekintetéből rögtön érezte, hogy ezzel a mondattal vége a barátkozásnak.

A témával kapcsolatban Magyarországon, s főleg a magyar médiákban jelentős mennyiségű tévhit él, sajnos még a színvonalas magyar sajtóban is gyakran olvasni téves információkat. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha Magyarországon kívül mindenki mindennel tisztában lenne a témát illetően, de meggyőződésem, hogy Magyarországon az átlagosnál több a tévhit, s sajnálatos módon a tévhitek egy része erős gyökeret vert. Célom ezért az, hogy a témát körüljárjam, s a tévgyökereket kihúzogassam a magyar talajból.

Először maga az elnevezés! Magyarul használjuk az ortodox kifejezést, s ne a pravoszláv szót, ami - bár a szláv nyelvű ortodoxok így nevezik magukat - magyarul számtalan tévedésre ad lehetőséget. A szláv nyelvekben a szláv népnév és a pravoszláv szó "szláv" része két különböző szó, az előbbi a szlovo (szó), az utóbbi a szlava (dicsőség) szóból ered, azaz az egyiknek a másikhoz semmi köze.

Sajnálatos módon azonban magyarul a kettő egybeesik, összefonódik, így arra a logikus, de teljesen hibás következtetésre ad lehetőséget, mintha a pravoszláv szónak valamilyen kapcsolata lenne a szlávokkal, mint néppel vagy nyelvvel. Aláhúzom: a pravoszláv szónak semmilyen kapcsolata nincs a szláv népnévvel vagy a szláv nyelvekkel.

A szláv nyelvekben használatos православ (pravoszláv) szó valójában a görög ορθός δόξα (ortosz doxa = helyes dicsőítés) kifejezés szláv nyelvű tükörfordítása, tehát a pravoszláv szó a szláv nyelvekben pontosan ugyanezt jelenti: helyesen dicsőít, azaz helyes módon dicsőíti Istent, fordítható akár "igaz hit" formában is.

Látható tehát, hogy a pravoszláv szónak így semmi köze a szlávokhoz. A magyar potenciális kavarodás miatt ezért az ortodox vagy ortodox keresztény kifejezés javaslandó.

Sajnos a kavarodás nem csak potenciális, már olvastam magyar cikket a pravoszlávok és az ortodoxok harcairól, a keleti szláv és a pravoszláv törzsek történelmi kapcsolatairól, stb.

Magyarországon használatos még a görögkeleti kifejezés. Egy részről ez hibás, mert sem nem feltétlenül görög, sem nem feltétlenül keleti az ortodox kereszténység. Más részről történelmileg ez egy sértő kifejezés, mely a Katolikus Egyház lenéző hozzáállásat testesítette meg az ortodox keresztények irányában. Bár ma már nem sértő cél van a kifejezés használata mögött, sőt egyes magyarországi ortodoxok magukra is használják, jobb a kifejezés kerülése.

A XIX. sz. végéig volt még egy magyar kifejezés az ortodoxokra: nem egyesült keleti, ami szerencsére azóta kihalt, ez egy teljesen katolikus terminológia volt, ma már a katolikusok sem használják.

További ok a görögkeleti szó mellőzésére, hogy erősen keverik a görögkatolikus szóval. A görögkatolikusok olyan katolikusok, akik a bizánci rítust használják és nem ortodoxok. A görögkatolikusok katolikusok, s semmi közük az ortodox kereszténységhez.

Természetesen az ortodox szóval is van gond, hiszen ortodox névvel a keleti kereszténység 3 ága közül kettő is nevezi magát. De ez legyen külön probléma, erről szintén lesz szó, viszont Magyarországon ez nem is annyira releváns probléma. Mindenesetre: az ortodox szó jó, mert elkerüli az összekeveredést mind a görögkatolikusokkal, mind a szláv népekkel/nyelvekkel.

A sznobra leginkább az jellemző, hogy valamit tud, de csak félig és azt is szinte mindig rosszul. A másik jellemzője, hogy lenéz mindenkit, aki nem úgy tesz, ahogy ő azt helyesnek gondolja.

A sznob egyik kedvenc vesszőparipája az ikes ragozást szerinte helytelenül használók lenézése. A sznob eldöntötte, hogy minden ikes igét alanyi ragozásban kijelentő mód egyes szám első személyben -m végződéssel KÖTELEZŐ ellátni, s aki ezt nem teszi, az műveletlen bunkó. A nyelvi gyakorlatból hozott példákat a sznob lesöpri az asztalról "nem számít, a bunkó többség gyakorlata nem bont szabályt" felkiáltással. Az íróktól, költőktől idézett "bunkóságok" láttán már kicsit megdöbben a sznob, de aztán ezeket gyorsan "költői szabadság" címszó alatt minősíti rossz érvnek. Kijelenti, hogy pl. "válom", "születem" a helyes alak, akkor is ha rosszul hangzik, akkor is, ha a magyar anyanyelvűek 99,99 %-a sosem mondja így, mert ez a szabály és kész. Persze ő se mondja így soha, viszont a helyes "válok", "születek" alakot sem mondja, hanem kikerüli az ilyen igealakokat, helyettük más szavakat használ, körülír, hogy nehogy véletlenül a bunkóság bűnét kövesse el. Fokozott esetben a sznob még az iktelen igékhez is -m végződést tesz. Kijelenti, hogy a "hallom" (tárgy nélkül), "köhögöm" választékos alak. Amikor megtudja, hogy ilyen szabály SOSEM volt, sőt ezek az alakok egyenesen HIBÁSAK, csodálkozik. A kicsit engedékenyebb sznob már bevonja harci eszköztárába az álikés kategóriát, azaz az olyan igéket, melyek csak első szám harmadik személyben ikes ragozásúak, egyébként iktelen a ragozásuk minden más esetben. A nagyon kivételes sznob már arról is hallott, hogy vannak ingadozó ikes igék, melyek lehetnek ikesek és iktelenek is. De egy valamiben az összes sznob megegyezik: ha nem álikes az ikes ige, akkor a végződés kijelentő mód egyes szám első személyben -m és kész. Aki nem így mondja, az bunkó, vita lezárva. A sznob általában leragad a kijelentő módnál, azon belül is az egyes szám első személynél, mert arról általában még ő sem értesült, hogy az ikes ragozás más esetekben is létezik. Persze vannak csúcssznobok, akik a teljes ikes paradigmáról hallottak, ők csúcsbuták is egyben, mert a teljes paradigmát siratják, utálják a gonosz világot, hogy a régi jó így eltűnt, s a legszívesebben máglyán égetnék a "bunkókat", azaz a magyar anyanyelvűek úgy 99 %-át. Úgy gondoltam, érdemes lenne egy kis alaptájékoztatást adni, hátha a sznobok is esetleg átgondolják egy kicsit mélyebben, hogy miről is van szó...

Egy "alapigazság" a nyelvről

A nyelv a kommunikáció eszköze, szabályait a beszélők közössége alakítja ki, a "hivatalos" szabályok valójában UTÓLAG kodifikálják azt, amit a közösség MÁR kialakított. Mivel a közösség változik, változnak a szabályok is. Az új szabályok sokszor éppen úgy alakulnak ki, hogy a beszélők közösségének többsége "hibázni" kezd, azaz már - valamilyen okból - nem alkalmaz egy addigi szabályt. Amennyiben a jelenség elterjed és valóban tömegessé kezd válni, új szabály lesz belőle, a régebbi szabály pedig megmarad egy ideig a választékos beszédben, majd onnan is kiesik, s régies, majd előbb-utóbb vicces, sőt érthetetlen és HIBÁS használattá válik a beszélő közösség szemében. Amióta van írásbeliség is, a dolog annyiban más, hogy sokszor az írott nyelvben hosszabb ideig megmaradnak régebbi szabályok, olyanok is, melyek a beszélt nyelvből már hiányoznak.

Mi egyáltalán az ikes ragozás?

Az ikes ragozás az ősmagyar kor jellemzője. Az ősmagyar nyelvben kötött szórend volt, mégpedig alany-tárgy-állítmány sorrendben, tehát egy mai példával: nem lehetett azt mondani, mint ahogy ezt lehet a mai, kötetlen szórendű magyar nyelvben, hogy pl. "az ember eszik egy halat" vagy azt sem, hogy "egy halat eszik az ember", az egyetlen alak az "az ember egy halat eszik" alak volt. A kötött szórend egyik előnye, hogy kevesebb nyelvtanra van szükség, mivel a szórend már önmagában megmutatja egyértelműen, hogy elől van az alany, a végén az állítmány, köztük meg a tárgy. A kevesebb nyelvtan az ősmagyar nyelvben meg is mutatkozott, a tárgyhoz nem kellett rag, hiszen önmagából látszott, hogy melyik szó a tárgy. Tehát az "az ember egy hal eszik" kifejezésből egyértelmű, hogy mit jelent, tudni lehet, hogy az ember eszi a halat, s nem a hal az embert, ezért nem kellett a hal szót tárgyraggal ellátni. Az igazság és a teljesség kedvéért érdemes hozzátenni: ez csak a határozatlan tárgyra volt igaz, a határozott tárgyat az ősmagyarban is tárgyraggal látták el, ily módon különböztetve meg azt, hogy a tárgy határozatlan-e vagy határozott. Ennek oka egészen más, részben a névelők történetével kapcsolatos, amit most nem részleteznék Egyszer csak a sok ősmagyar bunkó - bizonyára a korabeli gonosz globalizáció és a multinacionális-nemzetellenes médiák hatására - elkezdett "hibásan" beszélni, nem betartva a kötött szórendet, s hirtelen már nem lehetett tudni, hogy az ember eszi-e a halat vagy a hal az embert. Amikor valami nem egyértelmű, a nyelv segít magán, kialakulnak olyan alakok, melyek megszűntetik a kétértelműséget. Melyek ezek?

1. Kialakult a tárgyas ragozás (az ősmagyarban nem létezett külön alanyi és tárgyas ragozás), hogy ily módon jelölve legyen az állítmány, amikor tárgy kapcsolódik hozzá.
2. A tárgyrag átterjedt a határozatlan tárgyakra is.
3. Kialakult egy bizonyos jelentésű igék esetében egy külön igetípus: az ikes ige.

A fenti ember-halas példában pl. a második esetről van szó. De hagyjuk ezt a példát, mert az ikes igék szempontjából ez nem releváns a továbbiakban. Az ikes ragozás szerepe az volt, hogy megkülönböztesse, hogy egy ige aktív cselekvést jelez-e vagy pedig arra utal, hogy valami elszenved egy adott történést ill. a cselekvés visszaható jellegű. Pl. "tör" és "törik". Mivel időközben a fentebb felsorolt első és második pont is megjelent, az ikesség szerepe feleslegessé vált, hiszen a tárgyas ragozás és a tárgyrag már tökéletesen megszűntette a kétértelműséget, már nem lehetett összekeverni, hogy "a fa magától törik el" vagy pedig "valakik eltörik a fát". Ezzel is magyarázható, hogy az ikesség nem is alakult ki teljesen, pl. ennek jele az, hogy SOSEM alakultak ki többes számú ikes ragok, az ikes ragozás megmaradt az egyes szám három személyére korlátozottan. Azért nem alakult ki teljesen az iges igeragozás rendszere, mert MÁR nem volt rá szükség. A már kialakult ikesség és az ikes ragozás azonban nem tűnhetett el egyik percről a másikra, hanem ehelyett lassú haldoklásnak indult. Közben a középmagyar korban már olyan igék is ikessé váltak, melyek nem voltak sem szenvedő, sem visszaható típusúak. Az ikes rendszer lényege eltűnt, már semmilyen megkülönböztető funkciója nem maradt. Ami megmaradt, az a tudat, hogy vannak ikes és iktelen igék. Sokszor keveredtek is, változtak, a megszokáson kívül semmilyen ok nem maradt létezésükre. Mivel a nyelv nem tűr felesleges kategóriákat, lassan meg is szűnt az önálló ikes igeragozás, ami eleve is csak jelen időben, egyes számban és értelemszerűen csakis alanyi ragozásban létezett. Többes számú, ill. tárgyas ragozású ikes igeragozás SOSEM létezett. Tárgyas ikés ragozás eleve nem is létezhetett, hiszen az ikes igék eredetileg csakis tágyatlan igék lehetettek, az időközben megjelent tárgyas ikes igékre pedig a nyelv nem alakított ki külön tárgyas ragozást, hanem egyszerűen alkalmazta az iktelen tárgyas ragozást - ennek nyoma, hogy mind a mai napig nagyon sokan keverik az ikes és a tárgyas ragozást, a kettőt ugyannak gondolva. Úgyszintén múlt vagy jövő (ill. a többi, már kihalt) időben sem alakult ki sosem ikes ragozás.

Lássuk az eredeti ikes igeragozást!

Vegyük az "alszik" és a "lakik" igéket. Összehasonlításként legyen mellettük két iktelen ige is: "beszél" és "olvas".

Jól látható, hogy második személyben az ikes és az iktelen ragozás egyesült. Az eredeti tipikus -l ikes rag ma már nem az ikes igék sajátossága, hanem minden -dz / -s / -sz / -z végződésű ige -l ragot vesz fel, az iktelen igék is ezt teszik. Az "olvasosz" forma ma már annyira régies, hogy még egy nagyon igényesnek tűnni kívánó sznob sem venné a szájára. Az iktelen "olvas" ma - illetve immár 2-3 évszázada - az eredetileg ikes -l ragot viseli. S ez fordítva is igaz. A nem -dz / -s / -sz / -z végződésű ikes igék pedig az iktelen -sz ragot viselik, az ikes ragozásért életét adni kívánó sznob is "laksz"-ot mond "lakol" helyett. Tehát nincs ikes és iktelen ragozás második személyben,  a kettő egyesült, s szimpla hangási szempontok szerint alakult ki, hogy minden - ikes és iktelen - ige, mely dz / -s / -sz / -z hangra végződik, -l végződést kap, s minden más ige pedig -sz végződést. A sznob kedvence persze az első személy. Itt mosolyog fölényesen, ha valaki - egyébként teljesen helyesen - iktelenül ragozza az ikes igéket. Az "alszok", "lakok" alak már teljesen helyes. Az úgynevezett választékos nyelvben még az ikes alak ("alszom", "lakom") élvez előnyt, de a magyarul beszélők nagy többsége már nem használja az ikes alakot, sőt esetleg hibásnak is érzi  az ikes alakot, azt már hibásan használt tárgyas ragozásnak érezve, s így használja, teljesen logikusan: "Iszok a kocsmában. Most éppen ezt a korsó sört iszom." Azaz az átlag magyar beszélő első személyben NEM használja az ikes ragozást. Ezt hibának, sőt bunkóságnak nevezni ugyanolyan abszurd, mintha bunkónak nevezné valaki azokat, akik "lakol" helyett "laksz"-ot mondanak, azaz a magyarul beszélők 100 %-át... pedig értelmetlen itt a kettős mérce, hiszen miért lenne elfogadott második személyben nem használni az ikes ragozást, amikor meg első személyben nem az??? A sznob nem tudja, hogy melyek az ikes és az iktelen igék, neki a legfontosabb az -m végződés, ezért igyekszik sokszor iktelen igéket is ikesen ragozni harmadik személyben, sőt egyes alakok el is terjedtek: pl. "köhögöm", "edzem". A sznob is fejleszti, gazdagítja a nyelvet: az eredetileg hibás és logikátlan "könyörgöm" annyira elterjedt, hogy már meghonosodott önállósult kifejezésnek tekinthető.

Látható, hogy a második személyben sosem volt külön ikes ragozás. Ami a harmadik személyt illeti, ma már a választékos használat sem ragoz ikesen, az ikes ragozás régiesnek, sőt már értelemzavarónak minősül, az "ő aludnék egy kicsit" mondatot a magyar beszélők nagy többsége egyszerűen hibának érzékeli, s nem választékos használatnak. Az "aludnék" és "laknék" alakok helyett az "aludna" és a "lakna" a szabványos. Ugyanez a helyzet első személyi alakokkal is, bár itt még fellelhető nagyon választékos beszédben a szinte teljesen elterjedt "aludnék" és "laknék" helyett az eredeti ikes "aludnám" és "laknám" alak egyes igéknél, azonban ennek ma már nagyon régies íze van. A sznob egyébként általában nem is hallotta, hogy egyáltalán létezett valamikor is ikes ragozás feltételes módban. Levonhatjuk a következtetést: feltételes módban az ikes ragozás gyakorlatilag teljesen eltűnt a magyar nyelvből.

Látható, hogy a második személyben a felszólító módban sem volt soha külön ikes ragozás. Ami a harmadik személyt illeti, ma már erősen választékosnak, ünnepélyesnek minősül az ikes ragozás. Az "aludjék" és "lakjék" alakok helyett az "aludjon" és a "lakjon" a szabványos. Kivétel az önálló kifejezésként rögződött "tessék" szó, bár a "tessen" is használatos. Ugyanez a helyzet első személyi alakokkal is, bár itt még valamivel gyakoribb az ikes alak választékos beszédben a szinte teljesen elterjedt "aludjak" és "lakjak" helyett. A sznob igyekszik itt ikesen ragozni elsősorban harmadik személyben, nagyon műveltnek gondolja az -ék végződést, ezért nagy igyekezetében sokszor az iktelen igéket is megpróbálja ikesen ragozni: így lesz pl. "számoljon"-ból teljesen tévesen "számoljék". Levonhatjuk a következtetést: felszólító módban az ikes ragozás gyakorlatilag teljesen eltűnt a magyar nyelvből, leszámítva a nagyon választékos használatot egyes igék esetében.

Tehát a kijelentő mód egyes szám harmadik személyű alakot (-ik) kivéve NINCS a mai magyar nyelvben ikes igeragozás, maradványai vannak csak a választékos nyelvhasználatban, melyek teljes kihalása csak rövid idő kérdése. Tehát, sznob, ne beszélj ezentúl félre!

Gondoltam utána nézek a Magyarországon legismertebb bolgárnak. Ki ez a Nikolaj Georgiev? Sajnos a magyar médiákban hibásan "Nyikolaj Georgijev" formában jelent meg a neve.

Nikolaj Georgiev 1925-ben született Szófiában.

Édesapja Nicso Georgiev tábornok volt, akit 1945-ben háborús bűnösként halálra ítélt és kivégzett a bolgár kommunista "népbíróság".

Georgiev 1943-ben érettségizik a szófiai Francia Középiskolában, majd beiratkozik jogász szakra a Szófiai Egyetemre. 1944-ben önkéntesként bevonul a hadseregbe.

Az egyetemről nem zárják ki apja kivégzése ellenére, így el tudja végezni az egyetemet, de mint "fasiszta bűnös fiát" eltiltják a jogász szakma gyakorlásától. Így irodai munkákat végez különböző munkahelyeken.

A sporttal 1957-ben kerül kapcsolatba, amikor Vladimir Sztojcsev, a Bolgár Olimpiai Bizottság (bolgár rövidítéssel: BOK) akkori elnöke munkát ajánl neki a szervezet nemzetközi osztályán. 1968-ban Georgiev már a BOK titkára.

Georgiev 1983-ban Szófiában megismerkedik Juan Antonio Samaranch-csal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkori elnökével, s ajánlatot kap tőle, hogy dolgozon a NOB lausanne-i központjában. Georgiev az ajánlatot elfogadja, de a bolgár hatóságok 4 éven keresztül nem engedik ki az országból. Végül 1987-ben a BOK akkori elnöke, Ivan Szlavkov - aki egyben Todor Zsivkov veje - intézi el neki, hogy kapjon útlevelet.

Így tehát Georgiev 1987-től Lausanne-ban dolgozik a NOB alkalmazottjaként. Amikor pedig a NOB megalapítja az Olimpiai Múzeumot 1993-ban, Georgiev a Múzeum alkalmazottja lesz.

Összesen 40 publikációja van az olimpiai mozgalom és egyes sportágak történetéből.

Georgiev 2005-ben hal meg, Bernben.

Magyarország a szegény ország, ahol éhbéren vegetálnak az emberek?

Magyarország a 202 ország egy főre eső vásárlóerő szerinti listáján a 45. hely körül van. Tehát a felső negyedben van bent, azaz a GAZDAG országok között. Magyarország gazdag ország. Más kérdés, hogy a gazdagok KÖZÖTT az utolsók között van. Azonban az utolsó helyeken lenni a gazdagok között nem jelent sem szegénységet, sem nyomort.

Átlagjövedelem szempontjából ugyanez a helyzet.

Tehát Magyarország NEM szegény ország!

ZeitGeist-hívők ne olvassák tovább a bejegyzésemet, mert a következőkben olyan vélemények hangoznak el, melyek minden bizonnyal sérteni fogják vallási érzelmeiket!

Általában az a szokásom, hogy tartózkodom az éppen divatos, felkapott dolgoktól, mert ezek szinte mindig orbitális butaságoknak bizonyulnak. Az egyik ilyen nagyon ismételgetett szenzáció ez a ZeitGeist nevű valami. Úton-útfélen lelkendeznek emberek, szélsőbaltól szélsőjobbig egységesen, s ez hosszú hónapokon keresztül ment. Nem néztem meg! 2-3 alkalommal megnéztem a honlapjukat, meg megnéztem az egyik filmből 4 percet, de abbahagytam. De a nyomás egyre növekedett, hogy meg kell néznem, mert hű, milyen jó, meg egyébként is meg kell nézni és kész.

Így végül beadtam derekamat, megnéztem! Mindkét filmet.

Az első film első részének 5. percében kezdtem erősen viszketni, de most már végignézem, ha egyszer elkezdtem. Annak idején így voltam a DogVille című méretes ostobasággal: végigültem becsületesen a 3 órát, pedig már a 20. percben tudtam, hogy hibát követek el. Dehát a végén még azt mondja valaki, hogy azért nem értem, mert nem néztem végig. Végignéztem, megértettem, s égrengetően rosszul megcsinált filmnek találtam.

De vissza a ZeitGeist nevű valamihez, nem tudom, hogy pontosan minek nevezzem... a műfaj valahol a rossz dokumentumfilm, a szovjet propagandafilm, a manipulatív szektareklám és a hollywoodi sablon-akciófilm között van.

Az első rész egy ateista propagandafilm. Én magam hívő vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok nyitott más véleményekre is. A jól megírt ellenvéleményt szívesen olvasom, bár a saját vallási meggyőződésemen lényegileg még egyetlen ilyen ellenvélemény sem tudott változtatni. A minőségi ellenvélemény viszont jó arra, hogy az ember átgondolja saját véleményét újra, utánanézzen az esetleg nem kellően végiggondolt részleteknek, majd ily módon megerősítse saját véleményét. Azaz szeretem az ellenvéleményeket minden téren, többek között vallási téren is.

A ZeitGeist-féle ateizmus azonban semmire sem jó. A film közben szinte szeretettel gondoltam vissza a marxista-leninista tudományos ateizmusra, mert ehhez képest az magasröptű elmélkedés volt.

Nem mondom, hogy egy embernek értenie kell mindenhez, de ha már nyilvánosságra hozza gondolatait, legalább nézzen utána egy-két dolognak. Sajnos a film készítője semminek sem nézett utána.

A film magyar feliratának készítője a filmkészítővel azonos színvonalon van. Egymás után jönnek a rosszabbnál rosszabb magyar szövegek. A fordító az általános műveltséghez tartozó legegyszerűbb magyar kifejezéseket sem ismeri, pl. nem hallott a "csillagkép" szóról, ezt "csillagi konstelláció" formában fordítja.

Bár az egyiptomi mitológiáról nekem is csak felületes ismereteim vannak, rögtön szemet szúrt, hogy a szerző szerint Hórusz az egyiptomi napisten, pedig közismert, hogy Rá a napisten. A filmben ugyanis központi szerepet játszik Jézus azonosítása Hórusszal (ez nem vicc!). Nem is kellett volna mitológia-szakértővel konzultálni, elég lett volna egy sci-fi rajongót kérdeni: a Csillagkapu sorozat óta minden sci-fi rajongó tudja, hogy a napisten az Rá...

Aztán ott van Dionüszosz és Krisna, akik a film szerint szűztől születtek, pedig nem. Aki nem hiszi, nézzen utána. Ajánlott forrás: Wikipédia. Az istenségeknél megemlíti a film, hogy mindenkinek 12 tanítványa volt. Ezen az egyezésen én is meglepődtem, de nem sokáig, mert amikor utánanéztem, gyorsan kiderült: csak Jézusnak volt 12 tanítványa, azaz filmbeli adat ismét téves.

Nagyon sokat okoskodik a film Jézus december 25-i születésnapjáról is, ami felesleges kissé, tekintve, hogy a keresztény teológia szerint Jézus nem december 25-én született. A legvalószínűbb születési időpont a kutatók szerint i. e. 6. április 17.

A film ezek után asztrológiai vidékekre evez, s kijelenti, hogy Jézus a Halak állatövi csillagkép jelképe. Valójában a hal-jelkép Jézus nevének görög rövidítése: ΙΧΘΥΣ (a "Jézus Krisztus, Isten fia, megváltó" kifejezés minden szavának első betűje), ami történetesen egyezik a görög "hal" szóval (ihtisz), tehát valójában ez a hal-jelkép eredete.

Az asztrológiai fejtegetések zavaros jelképmagyarázatokba torkolnak. "Kiderül", hogy a 12 apostol a 12 állatövi jegy, s közepen pedig Jézus a Nap, s a kereszt pedig az asztrológiai térkép jelképe. Ezen az alapon a magyar címer meg egyiptomi eredetű, hiszen a hármashalom a kereszt alatt három egypúpú tevét jelképez.

A film következő érve a plágium. Azaz a kereszténységet már régebben is létezett elképzelésekból állították össze. Ez végülis igaz, de nem abban a formában, ahogy azt a film értelmezi. Egyetlen keresztény sem tagadja azt, hogy a keresztény vallás elemei léteztek a kereszténység előtt is különböző vallásokban, ez csak a film szerzője számára megdöbbentő újdonság.

Majd szóba kerül a sötét középkor közhely is, melyet már a modernebb marxista történelemkönyvek sem nagyon használtak. Szintén jön a gonosz Vatikán elmélet, mely mára kötelező elemévé vált minden valamit magára adó összeesküvés-elméletnek. "Kiderül", hogy az első egyetemes zsinat idején (325) kezdődött a gonosz vatikániak összeesküvése és ez 1600 éven keresztül tartott. Kár, hogy a szerző nem tudja, hogy a Római Egyház egészen a nagy egyházszakadásig (1054) csak egy volt az 5 nagy egyház közül, s nem bírt hatalommal az egész egyház felett. Szintén abszurdum a római pápa világi hatalmáról beszélni az egész korszakot illetően, mikor tény, hogy a római pápának a XI. sz. előtt nem volt szinte semmilyen világi hatalma. A niceai zsinat pedig olyannyira állt a "gonosz" római pápa befolyása alatt, hogy ő még részt sem vett rajta! Ami pedig Nagy Konstantin császár egyházi dogmaalkotását illeti, ebből semmi sem igaz, a niceai zsinat valójában nem tett egyebet, mint kodifikálta, írásban rögzítette a korai egyház első 300 évének szokásjogát, meghatározva immár, hogy hivatalosan mik a keresztény egyház dogmái. Nincs semmilyen adat arra vonatkozóan, hogy a niceai zsinaton valamiféle új nézeteket fogadtak volna el.

Miután a felsorolt érvek mindegyike tévesnek bizonyult, a film levonja a "következtetést", hogy a kereszténységet valójában a rómaiak találták ki! Minek találtak volna ki egy új vallást, mikor volt már olyan vallásuk, mely érdekeiket szolgálta - erről nem esik szó.

Ezzel vége az első résznek. Aki nem teljesen tudatlan a témában, az ezek után választhat: vagy mérges lesz, hogy elvesztegetett az életéből fél órát egy primitív ökörségre és nem nézi tovább, vagy ezek után az egészet egy paródiaként fogja fel. Picit pihentem azért, s a pihenés közben elgondolkodtam, hogy talán mégis szükség lenne vallásoktatásra kötelező tárgyként az iskolákban, hogy aztán ne lehessen ilyen átlátszó butasággal olyan sok embert átrázni.

A második rész már nem mond semmi újat. Itt jól ismert paranoid összeesküvés-elméletek hangzanak el, különösen a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletekre koncentrálva. Kiderül, hogy minden esemény összeesküvés eredménye. Egy kicsit ki kellene pofozni a történetet, ide-oda aljas zsidókat és vérszomjas bolsevikokat beletenni, s máris folytatásokban közölhetné le az egészet a magyar újnyilas sajtó.

Ami tényként elmondott butaságokat illeti, ezeket már százszor megcáfolták szakértők, nem írnék erről részletesen, mert csak jól megírt cáfolatokat ismételgetnék rosszabb formában, ezért ajánlom az eredeti 9/11-es mítoszokat cáfoló honlapok meglátogatását, én leginkább a debunking911.com honlapot ajánlanám az érdeklődőknek. Mint sci-fi kedvelő, egyébként hiányoltam, hogy nem voltak e részben földönkívüliek. Pedig milyen jól is hangzana, hogy pl. földönkívüliek férkőztek az amerikai kormányba és ők vannak az egész mögött!

A harmadik részt nem bírtam egyszerre végignézni, két részletben néztem meg, mert egyszerre túl sok volt. Míg az első részre a legjobb szó az ignoráns bunkóság, a másodikra meg a színes bulvár, addig a harmadik az igazi ideológiai üzenet.

A harmadik rész első fele ismeretterjesztés bulvár stíluselemekkel: elmagyarázza, hogy a mi a mai modern pénz fogalma. Akit a téma jobban érdekel, annak én azért inkább ismét a Wikipédiát ajánlanám, mert ott sokkal érthetőbben és részletesebben van ugyanez elmagyarázva. Közgazdaságtani tanfolyamokon ugyanazt tanítják, amikor a pénzrendszert magyarázzák, csak kicsit jobban. Azt hogy ebben mi a leleplezés, nem igazán értem. Sajnos a filmkészítő ilyen tanfolyamon még nem járt soha és semmit sem olvasott a témáról. Így hallhatók olyan abszurd kijelentések pl. hogy a bankjegy egy értéktelen papír. Érdekes, én az előbb vásároltam pl. két kiló mandarint, s bankjeggyel fizettem, s nem mondták a boltban, hogy a bankjegyem értéktelen papír volna. Lehet, hogy a filmrendezőnek meg kellene ismerkednie az értéktelen szó jelentésével is...

Ezek után következik az amerikai jegybank bemutatása, mely a film szerint egy összeesküvés kereteiben került létrehozásra. Ismét hallhatjuk az amerikai elnök által kinevezett banki igazgatótanács irányítása alatt álló szervezetről azt a téveszmét, hogy az egy magánbank. Valójában az amerikai Federal Reserve hasonlóan működik, mint minden más állam központi bankja. Megint a Wikipédiát ajánlanám, ahol jól el van magyarázva, hogy mi a Federal Reserve, s bár valóban vannak olyan vonásai, mint egy magánbanknak, része az amerikai államnak, egy független, non-profit intézmény az amerikai elnök és a törvényhozás irányítása alatt.

Ami a többi megdöbbentő állítást illeti, pl. hogy az amerikai alkotmány 16. módosítása sosem lépett hatályba és a szövetségi adózás illegális az USÁ-ban, mert nincs rá semmilyen jogszabály, mivel halvány fogalmam sem volt róla, hogy mi a helyzet ezekkel kapcsolatban, kedves legjobb barátaimhoz, a Wikipédiához és a Google-hez fordultam, s 10 perc alatt megtaláltam mindkét állítás cáfolatát:

• a 16. alkotmánykiegészítés részletezése és a ratifikációk listája,
• az amerikai adótörvény részletezése és magának a jogszabálynak a szövege.

A filmkészítő olyan buta talán, hogy amerikai létére nem tudta ugyanezt megtalálni, amit én percek alatt megtaláltam nem-amerikaiként, vagy direkt hazudik?

Ezek után jön a háborúelemzés. A film szerint a Lusitania hajó elsüllyesztése vezetett az USA belépéséhez a világháborúba. A gond csak az, hogy a hajó elsüllyesztése 1915-ben történt, az USA pedig 1917-ben lépett be a háborúba.

Jön ezután a szokásos Pearl Harbor összeesküvéselmélet reciklált változata.

Majd megtudjuk, hogy a vietnámi háború alatt David Rockfeller finanszírozta a szovjet hadiipart! Bizonyíték vagy magyarázat, hogy egy amerikai milliárdos hogyan is finanszírozta az 100 %-ban állami tulajdonú szovjet hadigyárakat - nincs!

Aztán arról is szó esik, hogy az USA direkt vesztette el a vietnámi háborút! Majd következik még egy sor összeesküvés-elmélet, a legtöbb neonáci forrásokból, melyeket nem részleteznék.

Mindez furcsa fényeffektusokkal, sőt gépi nevetéses (!) aláhangolással előadva. Kb. mintha Michael Moore amerikai kommunista rendező megcsinálta volna a DaVinci Kód folytatását dokumentumfilm-változatban, mindezt kisiskolásoknak szánt szinten. Valaki mindezt képes komolyan venni?

Következő nap jött a folytatás. Biztos kasszasiker volt az első rész, ezért megszületett a második rész, a ZeitGeist Addendum. Ez már fájóan hosszú, két óránál is tovább tart. Két részre osztható: először az első rész lényegének ismétlése, majd jön a hittérítés. Itt nem lehet sokat mondani, mert ez a gyakorlatban az első rész ismétlése, kiegészítése, majd pedig a felvetett állítólagos problémákra a megoldás ismertetése.

Ami az első részt illeti, a film ismét a modern pénzrendszert "leplezi le", olyan tényeket bemutatva, melyek közismertek - a téma sokkal jobban be van mutatva bármely közgazdasági tankönyvben, kezdetnek ajánlom a magyar Wikipédia cikkét. Nem egy egyszerű téma, ha az ember nem közgazdász (én sem vagyok az), de egy kis olvasással megérthető, s kiderül: ez nem egy összeesküvés és nincs benne semmi leleplezni való.

Amit kiemelnék, hogy nem igaz az, hogy a kamat - amit a film az egyik főellenségnek kiált ki - a modern pénzrendszer jellemzője. Valójában a régebbi típusú, pl. az aranyra alapuló pénzrendszerben is ugyanúgy volt kamat.

Ezek után az amerikai külpolitikáról szól egy hosszú rész, melyet nem érdemes elemezni, mivel nem igazán látható, hogy mi is a kapcsolat a többi résszel. Igen, a nagyhatalmak igyekeznek a befolyásukat az egész világra kiterjeszteni, s igen, az USA az egy nagyhatalom, ezek tények. Na és?

Persze elhangzanak a filmben igaz állítások is. Pl. az, hogy minden szervezet legfontosabb érdeke saját önfenntartása. Igen, így van, na és akkor mi van?

De térjünk át a hittérítő részre! Megjelenik személyesen a vallásalapító Jacque Fresco. Sok dolgot kinyilatkoztat, ezek egy része igaz - jellemzően banális, közismert tény, más része téveszme vagy csúsztatás.

De nézzük magát a "megoldást", az utópiát! Bár magával a probléma meglétével sem értek egyet (szerintem a film által leírt probléma valójában nem létezik), de ha létezne is, a megoldási javaslat akkor is abszurdum.

Mivel túl kevésnek és túl általánosnak tűnt a vallásalapító Fresco hitbuzgalmi beszéde, meglátogattam a felekezet honlapját tövábbi információkért, hogy jobban képben legyek.

A felvázolt utópia ugyanolyan utópia, mint bármely más utópia: abszurd és megvalósíthatatlan. Ráadásul a kifejezetten káros és emberellenes utópiák közé tartozik.

Néhány főbb megjegyzésem:

• Az erőforrások korlátlansága nem bizonyított. A még korlátlan errőforrások is felhasználható formába alakítandóak, az ehhez szükséges erőfeszítés pedig már biztosan nem korlátlan.
• A pénz megszűntetése nem szűnteti meg az egyes termékek értékét, egymás közti viszonylagos értékét.
• Nem lehet minden automatizálni. Még a film is arról beszél, hogy a tevékenységek 90 %-át lehet majd teljesen automatizálni. A 10 %-hoz emberi munka kell tehát. Ki fogja elvégezni ezt ingyen? Ki szervezi meg ezt a munkát? Utoljára ilyesmit Che Guevara, a hírhedt argentín kommunista kalandor javasolt Kubában, hogy a dolgozó tömegek ÉRZIK forradalmi lelkesedésük alapján, hogy éppen mit is kell termelni.
• A profit nem gonoszság, hanem természetes dolog. Minden ember szeretne tevékenysége, ötletei, meglátásai, javaslatai alapján valamit visszakapni azoktól, akik élvezik ezek eredményét. A taps és a megbecsülés a legtöbb esetben nem elegendő motiváció.
• Nem működhet egyetlen társadalom sem szabályok nélkül. A propagált államnélküliség, törvénynélküliség vagy káoszt eredményez vagy leplezett diktatúrát. Ha másra nem, legalább arra kellenek szabályok, hogy a közjavak hogyan kerülnek elosztásra. A film megoldása, hogy "számítógépek csinálják ezt" nem válasz, mert a számítógépek is valamilyen program alapján működnek, mely programot valakik valamilyen szempontok alapján megírnak.
• A pénz megszűntetése nem eredményezi az emberek kiemelkedési vágyának végét. Nem minden ember pénz miatt akar uralkodnia másokon. Sőt, a világtörténelem tele van kifejezetten nem-anyagias, szinte puritán vezetőkkel, akiket nem a pénz, hanem a puszta hatalom vonzott: Hitler, Sztálin, Castro, Che Guevara, Kádár...
• A vetélkedés, a verseny ternészetes dolog. Az nem versenyez, aki halott vagy halni készül. A versenyt rossznak bemutatni abszurdum. A verseny viszi előre az emberiséget. Lehetnek egy társadalomnak nem-versenyző egyénei, de a társadalom egészként nem mondhat erről le, mert ez kollektív öngyilkosság.
• A társadalmi deviancia nem feltétlenül a pénz eredménye. A devianciákat a társadalomnak kezelnie kell. Ha nincs erre szervezet, akkor ki teszi ezt meg? Az emberek spontán módon összegyűlnek és meglincselik azt, akit deviánsnak gondolnak?
• Pénz vagy valamilyen értékmérő nélkül megbénul a társadalom, nem működik a gazdaság. A filmben elképzelt központi tervgazdálkodás már egyszer megbukott. Számítógépek nem tudják a piacot helyettesíteni.

A végkövetkeztetés: a kommunizmus akkor sem működik, ha számítógépeket használunk hozzá, s akkor sem ha sci-fi díszleteket használunk propagálásához. S hála Istennek! Mert a kommunizmus az emberiség kollektív öngyilkossága lenne. Ráadásul az itt propagált kommunizmus radikálisabb, mint a hagyományos marxizmus-leninizmus, csak le van öntve egy vallási szekta sci-fi tervrajzos agybénításával.

Vicces a film végén az akcióterv is. Kijelentésre kerül, hogy csak két út van előttünk: rabszolgának lenni vagy csatlakozni a ZeitGeist-Vénusz felekezethez. Ilyet már láttam, legutoljára egy jehovista misszionáriusnál, aki azt mondta, hogy vagy sátánista lehetek vagy csatlakozom hozzájuk. Amikor megkérdeztem, hogy honnan lehet tudni, hogy éppen a Jehova Tanúi Isten egyetlen választott igaz egyháza, azt a választ kaptam, hogy onnan, hogy ezt mondta a vezetőség Brooklynban (ott van a jehovisták közpönti székháza). Nos, itt nem Brooklynban van a központ, hanem Floridában, a Venus nevű tanyán, s a mindenttudó valaki pedig nem a "vezetőség", hanem Friss Jakab bácsi, akinek fő szakértője egyébként saját felesége. Az akcióterv egyik fontos pontja pl. az, hogy ne nézzünk hírműsorokat a tévében és ne a három a filmben felsorolt bankban tartsuk pénzünket, hanem más bankban - nem viccelek, ez két komoly pont az akciótervben.

Nem tudok szabadulni egy gondolattól: lehet, hogy a film és a felekezet mögött állók csak vicceltek, s hamarosan előjönnek, hogy "beee, ez csak vicc volt, ti meg, birkák, el is hittétek?".

 ***

Ha már időt szenteltem a ZeitGeist sorozat első és második részének, kénytelen voltam megismerkedni a harmadik résszel is, melynek címe ZeitGeist Moving Forward.

Magyar nyelven megtekinthető több helyen, bár bevallom én csak az első negyedrészét néztem meg, tovább nem bírtam a propagandisztikus speciális effektek miatt. Így az egyszerűség kedvéért letöltöttem a film eredeti angol szövegkönyvét, onnan tájékozódtam az utolsó három negyedről.

Az első negyedrész a megszokott recept szerint megy: közismert tények csodás szenzációkként való tálalása idegbénító hang- és fényeffektusokkal.

Többek között "megtudjuk", hogy a dohányzás káros, azonban ennek ellenére (!) a dohányipar nyereséges. S ezt nem viccnek szánta a rendező.

Ezután alapfokú pszichológiai ismeretek átadása következik. Pl. megtudjuk, hogy az embert a születése előtt ért hatások befolyásolják, s azt is, hogy a genetika szerepe elsősorban hajlamokat befolyásol, de nem determinál, a viselkedésben fontosabb a társadalmi környezet befolyása.

A második negyedben folytatódik az előző részekből ismert marxista antikapitalista demagógia. Természetesen a sok csúsztatás és hamis információ időnként féligazságokkal keverve. Pl. megemlítésre kerül az a tény, hogy a GDP nem egyenlő a jóléttel. Na de ki mondta, hogy egyenlő lenne?

Ősi demagóg módszer, hogy állítunk valamit, azt valakinek a szájába adjuk, olyan valamit, amit valójában az illető sosem mondott az idézett formában, majd az állítást győzedelmesen megcáfoljuk, s kihirdetjük, hogy az ellenfél vereséget szenvedett.

Ami ezek után következik, az már semmi egyéb, mint az előző részek téveszméinek sűrített ismétlése, ezekről már írtam. A lényeg: sötétzöld környezetvédelmi alarmizmussal megspékelt klasszikus marxista propagandát láthatunk/hallhatunk. Felmerül többet között, hogy a piacképes terméknek olcsónak kell lennie, így nem lehet a lehető legjobb minőségű. Na és? Minden fogyasztó választ: megveszi-e a kínai tornacipőt, melyet hordani fog 3 hónapig, vagy a valódi bőrből készültet, mely 3 évig lesz a lábán.

Ismét az unalomig ismétlődnek a hamis eszmék a "semmiből létrejövő" pénzről, ismétlődik az előző két rész összes antikapitalista marxista agyréme.

A harmadik negyedben jön a XIX. század közepi vulgármaterializmus, a tudományba vetett határtalan hittel. Az, hogy mindez megdőlt azóta, még nem jutott el a ZeitGeist Mozgalom vezéreinek agyáig. Mindez persze sci-fi elemekkel kombinálva. Pedig a marxizmus attól még nem lesz igaz, hogy a Csillagkapú-sorozat díszletei között propagáljuk.

A negyedik rész a befejező agymosás. Jön a régóta lejárt lemez, a túlnépesedés, az emberokozta globális melegedés erősen zavaros elmélete, s persze a gonosz környezetszennyezés. Mindez hamis adatokkal, melyek szerint a világ egyre szegényedik. Valójában persze a világon az életszínvonal folyamatosan növekszik, de miért is törődnének valódi statisztikákkal a ZeitGeist Egyház főpapjai?

Végkövetkeztetésként megállapítható: ez a harmadik film semmi újat nem mond az első és a másodikhoz képest. Úgy tűnik, hogy az első rész harcos ateizmusa miatt nem lett elég beetethető hívő, így most ez alig-alig jelenik meg. Más különbség nincs. Unalomig ismételgetett XIX. századi elavult marxista téveszmék, sötétzöld alarmizmussal, jó sok demagógiával.

S mi történik, ha mindenki kiveszi a pénzét minden bankból, s megsemmisíti? Semmi. Újraindul a pénzrendszer.

Az Egyházat Jézus alapította meg 33-ban, Jeruzsálemben. Egyház egyetlen van. Amikor több egyházról beszélünk, akkor ez alatt részegyházakat értünk.

Mi az Egyház ismérve?

Két ilyen ismérv létezik:

• a szerves kapcsolat Jézus 33-ban megalapított egyházával,
• a jézusi és apostoli tanítás továbbvitele és hirdetése.

S akkor lássuk, hogy mely mai felekezetek felelnek meg az előbbi ismérvnek. A keleti kereszténység mellett még a katolicizmus, az anglikanizmus, s a luteranizmus egyes részei, sőt még egyes további felekezetek esetében is létezik ez a kapcsolat valamilyen formában. Ezek a felekezetek őrzik a szerves kapcsolatot az apostoli örökség intézményén keresztül.

Na és az utóbbi ismérv. Itt meg kell állapítunk, hogy ennek az ismérvnek csak a keleti kereszténység felel meg. Minden más felekezetről csak azt állapíthatjuk meg, hogy mennyire közel vagy távol van az ismérvhez, azonban egyik sem teljesíti az ismérvet teljes mértékben.

Melyek azok a felekezetek, melyek nem felelnek meg a fenti ismérveknek?

Az apostoli jogfolytonosságot megtartó, de az apostoli tant megváltozttaó felekezetek szakadárok, elszakadt "egyházrészek". Az elszakadás sok esetben az apostoli tanítást is megrontja, mint láthattuk, azonban ennek ellenére ezek a felekezetek mindenképpen a szélesebb értelemben vett kereszténység részeinek tekinthetők. Ezek a felekezetek érvényesen képesek lefolytatni misztikus cselekedeteiket továbbra is, azaz a helyzetük felemás.

A távolabbi felekezetek - melyek nem rendelkeznek apostoli folytonossággal - nem tekinthetők egyházrészeknek, szakadároknak. Ők valójában világi klubok, melyek olyan ideológiát terjesztenek, mely bizonyos pontokon egyezik a keresztény tanítással. Az egyezés foka más és más minden felekezet esetében.

Elítélendők ezek a felekezetek? Semmiképpen! Hiszen mivel tartalmaznak hitvilágukban legalábbis keresztény csírákat, fontos eszközt jelenthetnek a híveik számára az Egyház megtalásában. Ezzel együtt azonban nem szabad elmenni az ellenkező végletbe sem: azaz nem elítélésük semmiképpen sem jelenthet elfogadást.

Az egyháztagság önmagában elegendő?

Semmiképpen. Nem létezik automatizmus. Isten nem a cégbíróságon jegyeztette be az egyházát. A Szentlélek az, mely az Egyházat életben tartja és szintén az, mely meghatározza, hogy kinek mik az érdemei és bűnei.

Miért keleti?

Ez csupán egy esetleges, jól érthető elnevezés. Valójában nincs szó égtájról, hiszen az Egyház egyetemes.

Miért van több keleti ág?

A három keleti ág között a különbség minimális, s emberi hibákra vezethetők vissza.

Miért ortodox, ókeleti és asszír?

Esetleges elnevezések.

Valójában a három keleti ág önelnevezése és egymás megnevezése más és más. Mivel nincs egyetemes elnevezés, s mivel mégis kell használni valamilyen elnevezést, ezért az ortodox, ókeleti és asszír nevet fogjuk használni.

Ortodox alatt azt az ágat értjük, melyből 1054-ben kivált a katolicizmus, alternatív elnevezés: "khalkedóni ortodox". Amikor csak az ortodox szót használjuk, ezt mindig "khalkedóni ortodox" értelemben tesszük.

Ókeleti alatt azt az ágat értjük, mely 451-ben a khalkedóni zsinaton kialkult vita miatt különölt el. Hagyományos ortodox elnevezésük "monofizita", ami azonban pontatlan. Újabb ortodox elnevezésük miafizita. Ők magukat egyszerűen ortodoxnak nevezik, az ortodoxokat pedig khalkedóniaknak, s az asszírokat meg nesztoriánusoknak nevezik, alternatív elnevezés: "nem-khalkedóni ortodox".

Asszír alatt azt az ágat ártjük, mely 431-ben az efeszoszi zsinaton kialakult vita miatt különölt el. Hagyományosan nyugati egyházaknak nevezik a másik két keleti ágat. Bár nem tartják magukat a szó eredeti értelmében nesztoriánusnak, ma már magukra is használják ezt a kifejezést informálisan, így alternatív elnevezésük: "nesztoriánus".

A népszerű közhelyt cáfolva: Magyarország NEM kis ország. A 193 ENSZ-tagállamból Magyarország népesség szempontjából a 83. helyen áll, azaz több a Magyarországnál kevesebb lakossággal rendelkező államok száma, mint a Magyarországnál több lakossággal rendelkezőké.

Ami a területet illeti, itt Magyarország már csak a 108. helyen áll az ENSZ-tagállamok között. De ez is mindenképpen középmezőny.

Ami az Európai Úniót illeti, itt még nyilvánvalóbb a helyzet. A 27 tagállamból Magyarország terület szempontjából a 12., népesség szempontjából pedig a 13. helyen áll. Tehát abszolút középmezőny ismét.

Azaz jegyezzük meg: Magyarország KÖZEPES ország!

Annak idején első évfolyamdolgozatomat a nemzetközi mesterséges nyelvekről írtam. A téma nagyon érdekelt, kicsit úgy mint a kommunizmus. Úgy értem, hogy ellenzem mind a kommunizmust, mind a nemzetközi mesterséges nyelveket... s a téma ezért érdekel.

A mesterséges nemzetközi nyelvek konstruálása egy újkori, elsősorban a XIX. század második feléhez és a XX sz. elejéhez kötödő "betegség". Számtalan ilyen nyelvet kitaláltak azóta. Egy részüket hobbiból, mást részt nyelvészek csinálták szórakozásként, megint más részük valamilyen könyvhöz, filmhez kapcsolódóan jött létre és kezdett önálló életet élni. Ez utóbbi kategóriára a legismert példa a klingon nyelv, mely a Star Trek sorozatban szereplő klingon nép nyelve - a sorozatban csak néhány kifejezés hangzik el klingonul, azonban a film rajongói klubjai részleteiben kidolgozták a nyelvet, megalapítva a Klingon Nyelvi Intézetet. De hasonló a Gyűrűk Ura népeinek nyelve, bár itt nem alakult ki a nyelvek iránt akkora érdeklődés a rajongók körében, mint ami a klingon nyelv esetében történt.

Olyan nyelv, amit kifejezetten nemzetközi közvetítői nyelv szerepre találtak ki, s valamilyen sikert is aratott kevés volt. A legsikeresebb eszperantón kívül ide sorolható az eszperantót időben megelőző volapük nyelv, az eszperantista mozgalom szakadárai által megalkotott reform-eszperantó nyelv, az idó, s több de facto reformlatin (egyszerűsített latin) kitalált nyelv: a latino sine flexione, az occidental, a novial és az interlingua, valamint egy kevert görög-latin nyelv, a glosa.

A mesterséges nyelvek legsikeresebb kora a két világháború közti időszak volt Európában. Ebben az időszakban - miután addigra az erősen germán alapú volapük népszerűsége drasztikusan csökkent - az eszperantónak 3 millió körüli aktív beszélője volt, de az occidentalnak is 2 millió körüli beszélője volt, míg az idónak pedig több százezer (az interlingua csak a második világháború után jött létre).

A felsorolt sikeresebb nyelvek közül a volapüköt és az eszperantót jobbára jóakaratú dilettánsok csinálták és tartották fenn, míg a többi projektben szakmai szempontok is érvényesültek.

Érdekes, hogy éppen a legsikeresebb eszperantó nyelv a jó példa arra, hogy hogyan NEM kell nyelvet csinálni, szinte egy mintapéldája annak, hogy hogyan lehet szakmailag abszurd módon megalkotni egy nyelvet. Bár már visszahozhatatlanul elmúltak a XX. század huszas és harmincas évei, melyek az eszperantó csúcsidőszakának tekinthetők, az akkori többmilliós táborhoz képest, egyes adatok szerint akkoriban 3 millóan használták aktívan a nyelvet, míg a mai szám 200-300 ezernél nem lehet több. Abban az időszakban történt, hogy a Népszövetség komolyan fontolóra vette, hogy ne tegye-e meg egyik hivatalos nyelvének az eszperantót (végül a Közgyűlés leszavazta). Sőt abban az időszakban egyes elkötelezett eszperantista szülők kizárólag eszperantóul beszéltek gyermekeikhez, így létrehozván egy 2-3 ezer fős eszperantista anyanyelvű közösséget. Az egyik ilyen híres eset Soros (eredetileg Schwartz) Tivadar magyar-zsidó, nemzetközileg elismert eszperantista aktivista, aki gyermekéhez kizárólag eszperantó nyelven beszélt annak születésétől. A gyermek neve Soros György, az ismert amerikai-magyar üzletember.

Érdekes az eszperantista mozgalom politikai vetülete. Többnyire szociáldemokrata elkötelezettségűek voltak a legnagyobb aktivisták. A szélsőséges politikai ideológiák viszonya az eszperantóhoz változó volt. A kommunista ideológia a 30-as évekig támogatta az eszperantizmust, majd ez hirtelen teljes elutasítássá változott, az eszperantó a "burzsoá kozmopolitizmus" egyik jelképévé vált. A hivatalos kommunista ideológia - mind a Szovjetúnióban és csatlósállamaiban, mind Kínában - csak a XX. század 60-as éveinek elején fogadta el ismét az eszperantizmust, sőt megindult hivatalos támogatása is, a hatalmon lévő kommunista pártok az ideológiai propaganda egyik eszközeként tekintettek a nyelvre, miután a mozgalom vezetését "megbízható" személyekkel töltötték fel.

Ami a szélsőjobbot illeti. a nácizmus mindvégig elutasította és tiltotta az eszperantót, azt a "zsidók" által kitalált új nyelvnek tekintve, melynek célja a "zsidó világuralom" könnyebb megvalósítása. Ezzel szemben a fasiszta Olaszországban viszont támogatásban részesült az eszperantó, az olasz fasiszták az eszperantót a latin kultúra részeként, az olasz nyelv rokonaként tartották számon. Más szélsőjobbos rezsimekben változó volt az eszperantóhoz való viszony. Franco Spanyolországában pl. kezdetben "baloldali tolvajnyelvnek" tekintették, míg a 60-as évektől támogatták, 1968-ban az Eszperantó Világkongresszust Madridban tartották, Franco államfő fővédnöksége alatt. Jellemző, hogy a XX. század 60-as évei óta a nemzetközi eszperantista mozgalom tiltja a politikai alapú szerveződést, s igyekszik semleges maradni politikai kérdésekben.

Ami Magyarországot illeti, itt a mozgalom szintén elsősorban baloldali kötődésű volt a két világháború között, de Magyarország az eszperantizmus egyik központjává nőtte ki magát, így a mozgalom kisebb mértékben ugyan, de elterjedt más irányzatok között is. Érdekes pl., hogy ebben az időszakban működött kifejezetten radikális jobboldali eszperantista szervezet is az országban, mely többek között revizionista irományokat fordított eszperantóra és ezeket terjesztette a nemzetközi eszperantista közösségen belül, így próbálva népszerűsíteni a külföldi eszperantisták körében a trianoni békeszerződés magyar szempontú értelmezését és a területi revízió jogosságának gondolatát.

De a történelmi-politikai kitérő után lássuk magát a nyelvet és a mozgalom "fejlődését"!

Magával Zamenhoffal (vagy Szamenhoffal, orosz anyakönyvi kivonatában mint Lazar Zamenhof szerepelt, viszont a zsidó hitközség nyilvantartásában mint Eliezer Szamenhof volt nyilvántartva) egyébként nincs "baj". Végülis egy jóindulatú orosz-zsidó szemorvos volt, kissé naív pacifista eszmékkel, s azzal a rögeszmével, hogy a világbéke egyik fő akadálya, hogy az emberek nem értik meg egymást, mert nincs közös nyelvük, ezért a megoldás egy közös nemzetközi nyelv kialakítása, mely nem fogja ugyan felváltani az egyes emberek anyanyelvét, de azok mellett mindenkinek a második, tanult nyelve lesz, így előmozdítva a háborúk megszűnését és a tartós világbékét.

Zamenhof (1859-1917) nyelvi tehetség volt. Két anyanyelve volt: az orosz-belarusz (a kettő akkoriban egy nyelvnek volt tekintve) és a jiddis, az előbbit belarusz-orosz nemzetiségű édesapjától, az utóbbit zsidó nemzetiségű édesanyjától örökölte. (A családban mindkettőt beszélték, ő maga édesanyja identitását vitte tovább, magát elsősorban zsidónak tartotta és vallásilag is a judaizmus híve volt.) Ezen kívül jól beszélt még majd 10 nyelven: latinul, görögül, héberül, németül, franciául, angolul, spanyolul, litvánul, lengyelül.

Egyetlen nagy hibája volt Zamenhofnak: a nyelvészethez sajnos alapszinten sem értett, márpedig ez "kissé" komoly hiányosság, amikor az ember nyelvet akar konstruálni... az őszinte lelkesedés és a nagy adag jószándék nem tudja helyettesíteni a szaktudást ezen a területen sem...

Egy mesterséges nemzetközi nyelvtől alapvetően elvárható szempont, hogy fonetikailag ne tartalmazzon sok hangot, a benne meglévő hangok az emberiség zöme számára könnyen kiejthetők legyenek. "Kicsit" furcsa megoldás lenne pl. a belarusz nyelv fonetikai bázisán kialakítani a mesterséges nemzetközi nyelv hangrendszerét. Zamenhof doktor biztos okkal nagyon tisztelte édesapját, de hogy tiszteletét azzal fejezte ki, hogy édesapja anyanyelvére alapozta az eszperantó fonetikai rendszerét - nem éppen egy szerencsés megoldás.

Hemzseg a nyelv a c, dzs (ĝ), s (ŝ), z, zs (ĵ) hangoktól, melyek kiejtése és megkülönböztetése fél Európa számára súlyos gond. A magyarok ezzel eddig jól jártak ugyan, de a számukra is súlyos fej- és nyelvtörő a magyarban allofón gyenge h és erős h megkülönböztetése - szinte hihetetlen, de igaz, ez az eszperantóban két külön fonéma: h és ĥ. Magánhangzóból ugyan Zamenhof doktor csak ötöt tett a nyelvbe, de hogy nehogy ez túl egyszerű legyen, gyorsan melléjük tett kettőshangzókat is, mint pl. aj, ej, stb. Ez azonban még nem minden: az eszperantóban van egy, az angol w-hez hasonló félhangzó is, jelölése: ŭ. Hogy ez minek? Hát mert a belaruszban is van ilyen!

Na és az eszperantistál által propagált eufónia, a kellemes hangzás. Mivel az eszperantóban nincs semmilyen szabály a hangok illeszkedésére, bármilyen hang kerülhet bármilyen hang mellé az egyes szóekelemek egymáshoz való illesztése során. Ezzel szörnyszülöttek jönnek létre, nemcsak mássalhangzó-torlódások, de magánhangzó-torlódások is - csupa nyelvtörő szinte minden nem-szláv anyanyelvű ember számára.

Elvárható lenne úgyszintén egy nemzetközi mesterséges nyelvtől, hogy az írásrendszere a normál latin ábécén alapuljon. De nem! Zamenhof a nyugati szláv nyelvek ábécéjét vette alapul, furcsa mellékjelekkel, melyek ma már nem okoznak ugyan gondot a modern Unicode-kódolásnak köszönhetően, de ne felejtsük el, hogy a nyelv 100 éve lett megalkotva, amikor szinte képtelenség volt ezeket a jeleket kinyomtatni. Lengyel, cseh, horvát nyomdák persze megbirkóztak volna ezzel, de itt Zamenhof cselt vetett be (nehogy már ilyen könnyű legyen!), direkt nem a hagyományos hacseket (ˇ) alkalmazta, hanem annak fordítottját: ˆ.

Az eszperantisták nagyon büszkék arra, hogy, úgymond, elég egy szót megtanulni, egy alapszót, s abból képzők rendszerével magunk tudunk képezni új szavakat. Félreértés és dilettantizmus! Először is furcsa elgondolás éppen az agglutinációs nyelvi modelt alkalmazni egy nemzetközi nyelvben, mely az egyik legritkább a világ nyelvei között.

A világ nyelvei 4 nagy típusra oszthatól belső nyelvi logikai szempontból. A 4 csoport persze nem tiszta, keverednek a nyelvek, de alapvető nyelvi logikaként a 4 csoportra osztás.

1. Izoláló nyelvek. Ahol szinte teljesen hiányzik a szoros értelemben vett nyelvtan. A mondatok egymás után helyezett szavakból állnak, s a szórendiség meg a szövegkörnyezet alapján dönthető el, hogy az egyes szavak jelentése miként kapcsolódik egymáshoz. Az izoláló nyelvek sajátossága, hogy a szó és a morféma egyezik, a szóösszetételek valójában egymás után helyezett önálló szavak. Izoláló nyelv pl. a kínai.
2. Az izoláló nyelvek tökéletes ellentétét képezik a poliszintetikus nyelvek. Itt egy gondolat gyakorlatilag egy szó, a szavak nagy mennyiségű morfémából állnak. Ezért a poliszintetikus nyelvek egyik sajátossága, hogy iszonyúan hosszú szavak vannak. Ilyen pl. a grönlandi nyelv. Aki gyönyörködni szeretne a grönlandi nyelvben, annak ajánlom pl. a grönlandi kormány honlapját.
3. Flektáló nyelvek. Itt toldalékok járulnak a szógyökhöz, ezek a korlátozott számú toldalékok különféle nyelvtani kategóriákat fejeznek ki. Európa legtöbb nyelve ide tartozik, de ide tartoznak szemita-hamita nyelvek is.
4. Agglutináló nyelvek. Itt ugyanúgy toldalék járulnak a szógyökhöz, azonban ezek száma óriási, s az egyes toldalékok az esetek többségében egyetlen nyelvtani kategóriát fejeznek ki. Ide tartozik az összes uráli-altáji nyelv (köztük a magyar), a koreai, a japán, a kaukázusi nyelvek, a bantu nyelvek... és az eszperantó...

Na most mindenképpen ténykérdés, hogy a világ többsége számára az agglutináció eléggé idegen dolog. Magyar szempontból éppen nincs gond, mivel a magyar is agglutináló nyelv. Dehát elég csak arra gondolni, hogy egy magyarul tanuló indoeurópai anyanyelvű személy számára kezdetben milyen furcsa  a magyar nyelv logikája, s bizony idő kell, hogy belejöjjön és megszokja. Zamenhof doktor a magyart nem ismerte, de valószínű, hogy valamennyire ismerhette az észt vagy a finn nyelvet, s onnan tetszett meg neki az agglutináció. Az eszperantisták szerint az agglutináció azért jó, mert pl. könnyedén képezhetők szavak egy szógyökből, így állítólag a nyelv könnyebb! Ezen biztos minden "magyar hazafi" nagyon megdöbben most, hiszen a "magyar hazafiság" egyik alaptétele, hogy a magyar a világ egyik legnehezebb nyelve, erre ezek az eszperantisták meg képesek azt állítani, hogy a legkönnyebbek az agglutináló nyelvek! Természetesen sem a "magyar hazafiaknak", sem az eszperantistáknak nincs igazuk. Minden nyelv egyformán nehéz, s önmagában nem nehéz egyik nyelvi logika sem, legfeljebb valaki szempontjából lehet szokatlan, mert esetleg az ő anyanyelve más típusú. Kérdéses azonban, hogy egy nemzetközi nyelv miért éppen azt a nyelvi logikát választja, mely az egyik legritkább. Ésszerű ok erre nincs, leszámítva persze a dilletantizmust.

Ugyanis az absztrakt jelentésű képző egynél több dolgot jelenthet, ráadásul mindenki - anyanyelvétől függően, vagy más nyelv hatása alatt - teljesen mást érthet ugyanaz alatt. Így végül ugyanúgy meg kell tanulni a képzős szavakat külön, mert hiába képezünk mi szavakat az alapszó és a képzők ismeretében, lehet, hogy az általunk képzett szó valójában nem azt jelenti, amit az eszperantista mozgalom szótára szerint jelent. Ezen kívül az emberiség egy jelentős része (pl. a kínaiak) olyan nyelvet beszél, melyből teljesen hiányzik a képzők által kialakított szóbokrok rendszere. Egy magyar szerencsés helyzetben van, a magyarban is pont ilyen szóbokrok vannak, azaz maga a fogalom ismert, de a tanulás szükségessége nem  szűnik meg ezáltal. S még valami: a sok képző sokszor éppen a már említett módon nehezen kimondható hangkombinációkat eredményez.

De néhány példa az állítólag egyszerű szóképzésre!

• Az -et képző kicsinyítő képző. Pl. libro = könyv, libreto = könyvecske.
• Akkor hogyan mondjuk azt, hogy kisebb istenség, a dio = isten szó ismeretében? Nyilvánvaló, hogy dieto= kisebb istenség, de sajnos nem talált, mert dieto = diéta.
• Az -er képző valaminek a kisebb részét jelenti. Pl. ĉeno = lánc, ĉenero = láncszem.
• Akkor hogyan mondjuk azt, hogy csepp, a suko = lé szó ismeretében? Nyilvánvaló, hogy sukero = csepp, de sajnos nem talált, mert sukero = cukor.
• Az -ar képző csoportképző. Pl. homo = ember, homaro = emberiség.
• Vajon mi akkor az eraro? Az ero = részecske, akkor az eraro mi más lehet, mint részecskék halmaza vagy valami hasonló. De nem, mert az eraro = hiba.

S még számtalan hasonlót lehetne említeni. A nyelv alkotója azt sem vette észre, hogy egyes szóvégződéseket nem használhat, mivel egyeznek egyes képzőkkel!

Valójában az egyszerű szóképzés semmivel sem könnyebb, sőt nehezebb, mert ugyanúgy meg kell tanulni a szótári képzett alakokat, hiszen logika alapján nem tudjuk kitalálni az egyes képzős szavakat, azaz nem nagyobb mértékben, mint bármely más nyelvben. Egy magyar példával, hogy egyszerűbb legyen megérteni: ha egy magyarul tanuló külföldi ismeri az ad szót, ismeri az -ó és a -zás morfémákat, az élete végéig gondolkodva sem fog csak ennek az alapján rájönni az adózás szó jelentésére. Amint megnézte egyszer a szótárban, persze konstatálni fogja, hogy milyen jó kis szó ez az adózás szó és milyen szépen lett képezve az ad szóból, de hogy könnyebb lenne ez bármilyen más megoldásnál: súlyos tévedés. Valójában se nem könnyebb, se nem nehezebb, ugyanúgy meg kell tanulni az egyes szavakat. Vegyünk csak néhány magyar példát, mely az ad szóból alakult ki és ezek angol megfelelőit:

adó - tax

adás - transmission

adósság - dept

adomány - donation

Könnyebb a magyar nyelv az angolnál, mint ahogy ezt az eszperantisták állítják? Dehogy! Ugyanolyan nehéz, sőt egy kezdő nyelvtanuló számára inkább nehezebb, mert egy nyelvtanuló könnyebben jegyez meg egymástól különböző szavakat, mint egymáshoz hasonlókat, hiszen utóbbiakat sokkal könnyebben keveri össze.

S nemcsak ez. A bonyolult képzőrendszer és a rengeteg toldalék súlyosan megnehezíti a nyelv tanulását, egy mesterséges nyelvben mindennek semmi helye.

A nyelvtan a következő dilletantizmus. Még jó, hogy Zamenhof nem ismerte a magyart, mert akkor biztosan teletömte volna a nyelvét legalább 30-40 esetraggal is. Így "csak" a teljesen felesleges tárgyesetet tartotta meg, a vicces -n raggal, ráadásul ez kötelező. Minek? Teljesen érthetetlenül. De "természetesen" az eszperantóban a jelzőket egyeztetni kell a jelzett névvel szám és eset szerint. Így tele a nyelv, nyelvtörő -jnvégződésekkel.

• blanka homo = fehér ember
• blankan homon = fehér embert
• blankaj homoj = fehér emberek
• blankajn homojn = fehér embereket

Vicces, ugye?

De az igeragozásból is sikerült egy, a klasszikus latinnal vetekedő rendszert előállítani. (Zamenhof nagyon szerette a latint, valójában az eszperantó megalkotása előtt a latint szerette volna élő nyelvvé tenni, s elterjeszteni nemzetközi nyelvként.) A latinhoz képest az egyszerűség az eszperantóban csupán annyi, hogy minden számban és személyben ugyanaz az igerag, a számot és a személyt a kötelezően kiteendő névmás jelzi az ige előtt, tehát kb. mint a modern angol nyelvben. De ezzel be is fejeztük az egyszerűséget, mert a továbbiakban találkozunk 6 igeidővel (elméletben 18 - nem vicc, TIZENNYOLC - igeidő van, bár még a legelvadultabb eszperantisták sem használnak 6-nál többet, amikor nincsenek kábítószer hatása alatt), 3 igemóddal, külön főnévi igenévvel, valamint 3-3 típusú cselekvő és szenvedő melléknévi igenévvel! Hogy ugyanazt ki lehetne fejezni nagyszerűen segédigékkel, körülírással is? Biztos, de akkor túl könnyű lenne, márpedig miért legyen egy nemzetközi mesterséges nyelv könnyű?!

Lehet, hogy az eszperantó valódi célja az volt, hogy miután megismerkedtünk az eszperantóval, könnyebb legyen a belarusz nyelv elsajátítása? :-)

Lényegtelen végülis, mivel az eszperantó nyelv tetszhalott állapotban van, s néha kel fel csak a sírjából ijesztgetni a gyanútlanul a temető környékén tébláboló óvatlan járókelőket.

Ami megmaradt az eszperantóból, az a Mozgalom, így nagy betűvel. Ez egy laza klubhálózat. Zamenhof eredeti célja (a világbéke, s mint ennek eszköze, egy nemzetközi nyelv) ma már a gyakorlatban nem is igen szerepel az eszperantó klubmozgalom programjában, legfeljebb díszként van ott a sok egyéb pont között. A legfanatikusabb eszperantistákat kivéve, ma már minden eszperantista tudja: a nyelv csúfosan megbukott. Valójában a mozgalmon kívüli egyébként is minimális használata ma már a nullához közelít. Néhány nem-eszperantista rádióállomás maradt, mely sugároz rendszeresen ezen a nyelven, a legjelentősebb ezek közül a Vatikáni Rádió eszperantó nyelvű adása. Még Lengyelországban van néhány rádióadónak eszperantó műsora, a lengyelek Zamenhofot lengyelnek tartják, mivel - bár ő magát sosem tartotta lengyelnek - szülővárosa a mai Lengyelország területén található.

A nemzetközi nyelv, mint cél már évek óta nem szempont. Az eszperantista klubok fő tevékenysége társasjátékok lebonyolítása, s a grafomán eszperantisták eszperantó nyelvű verseinek, novelláinak felolvasása, megtapsolása. Szintén népszerű a közös természetjárás. Emellett az eszperantista világmozgalom ma már legfontosabb tevékenysége a Pasporta Servo (Útlevélszolgálat), melynek keretein belül az egyik ország eszperantistái ellátogatnak a másik ország eszperantistáihoz, egymásnak ingyen szállást, s sok esetben ingyen ellátást biztosítva turistáskodásuk ideje alatt. Minden egyébben, pont olyan az egész, mint egy rajongói klub: himnusz, zászló, saját ünnep (Zamenhof születésnapja). Összejönnek az eszperantisták: tisztelegnek a zöld zászló előtt, majd könnyeikkel küzdve közösen eléneklik az eszperantó himnuszt, azután pedig sakkoznak, ételrecepteket cserélnek, beszélgetnek. Fanatikusok - mint mindenhol - itt is előfordulnak, de ma már ez nem jellemző vonása a mozgalomnak. A 70-as években egy angliai eszperantista szimpóziumon még előfordult, hogy egy csinos, középkorú angol eszperantista hölgy zöld cicanadrágban, zöld hosszú pulóverben, zöld cipőben és a fején zöld diadémával, valamit ezüst-smaragd nagy fülbevalóval kijelentette, hogy az "igaz eszperantista" zöld ruhában jár. De általánosságban ez már egy teljesen ártalmatlan kis klubmozgalom, mely nem csinál ugyan semmi hasznosat (minek is csináljon, hiszen ez csupán egy hobbi!), de egyébként a légynek sem árt. Ha már viszont hobbi, nekem a klingon azért jobban tetszik...

*

Végül néhány szövegminta, a Miatyánk szövege (rövid változat):

volapük:

O Fat obas, kel binol in süls, paisaludomöz nem ola!
Kömomöd monargän ola!
Jenomöz vil olik, äs in sül, i su tal!
Bodi obsik vädeliki govolös obes adelo!
E pardolös obes debis obsik,
äs id obs aipardobs debeles obas.
E no obis nindukolös in tendadi;
sod aidalivolös obis de bas. Jenosöd!

eszperantó:

Patro nia, kiu estas en la ĉielo.
Via nomo estu sanktigita.
Venu via regno,
plenumiĝu Via volo,
kiel en la ĉielo, tiel ankaŭ sur la tero.
Nian panon ĉiutagan donu al ni hodiaŭ.
Kaj pardonu al ni niajn ŝuldojn,
kiel ankaŭ ni pardonas al niaj ŝuldantoj.
Kaj ne konduku nin en tenton,
sed liberigu nin de la malbono. Amen.

idó:

Patro nia, qua esas en la cielo,
tua nomo santigesez,
tua regno advenez,
tua volo facesez quale en la cielo
tale anke sur la tero.
Donez a ni cadie l'omnadiala pano,
e pardonez a ni nia ofensi,
quale anke ni pardonas a nia ofensanti,
e ne duktez ni aden la tento,
ma liberigez ni del malajo. Amen.

latino sine flexione:

Patre nostro, qui es in celos,
que tuo nomine fi sanctificato.
Que tuo regno adveni;
que tua voluntate es facta
sicut in celo et in terra.
Da hodie ad nos nostro pane quotidiano.
Et remitte ad nos nostros debitos,
sicut et nos remitte ad nostros debitores.
Et non induce nos in tentatione,
sed libera nos ab malo. Amen.

occidental:

Patre nor, qui es in li cieles.
Mey tui nómine esser sanctificat,
mey tui regnia venir.
Mey tui vole esser fat
qualmen in li cieles talmen anc sur li terre.
Da nos hodie nor pan omnidial,
e pardona nor débites,
qualmen anc noi pardona nor debitores.
E ne inducte nos in tentation,
ma libera nos de lu mal. Amen.

novial:

Nusen Petre, kel es in siele,
mey vun regno veni;
mey on fa vun volio
kom in siele anke sur tere.
Dona a nus disidi li omnidiali pane,
e pardona a nus nusen ofensos,
kom anke nus pardona a nusen ofensantes,
e non dukte nus en tentatione,
ma liberisa nus fro malu. Amen.

glosa:

Na parenta in Urani; na volu;
tu nima gene revero.
Tu krati veni; tu tende gene akti
epi Geo homo in Urani Place;
don a na nu-di na di-pane;
e Tu pardo na plu mali akti.
Metro na pardo mu; qui akti mali de na.
E ne dirige na a plu moli ofere;
sed libe na ab mali. Amen.

interlingua:

Nostre Patre, qui es in le celos,
que tu nomine sia sanctificate;
que tu regno veni;
que tu voluntate sia facite
super le terra como etiam in le celo.
Da nos hodie nostre pan quotidian,
e pardona a nos nostre debitas
como nos pardona a nostre debitores,
e non duce nos in tentation,
sed libera nos del mal. Amen.

klingon:

vavma' QI'tu'Daq, quvjaj ponglIj:
ghoSjaj wo'lIj, qaSjaj Dochmey DaneHbogh
tera'Daq QI'tu'Daq je.
DaHjaj maHvaD DaHjaj Soj yInobneS,
'ej yemmeymaj tIbIneSQo'
maHvaD yembogh nuvpu' DIbIjbe'moH.
ghotlhu'moHneSQo', 'ach mIghghachvo' ghotoDneS.
reH SoHvaD wo', HoS je, batlh je.

Életem abból áll, hogy erőt nem kímélve a közjó és az emberiség nevében tüntessek a világ legkülönbözőbb pontjain. Szerencsére mindig van alkalom, ha meg nincs, kitalálunk egyet a haverokkal.

Most is szóltak, hogy összeült a G-8 vagy az EU vagy a Nemzetközi Félhold vagy valami más, kit érdekel mi ül össze, a lényeg, hogy megyünk tüntetni!

Kezdtem is csomagolni. A szokásos holmik már eleve össze is voltak készítve: tibeti zászló, sarlókalapács, Greenpeace- és WWF-logó, Che-póló, horogkereszt, palesztín fejkendő, valamint amerikai és izraeli zászlók nagyobb mennyiségben (ezekből azért kell több, mert fogyóeszközök, ugyanis égetve lesznek).

Küldtem apámnak – aki egy multinacionális cég ügyvezető igazgatója – egy emailt, hogy fogytán a pénzem, s legyen szíves átutalni aranykártyámra egy kisebb zsebpénzt, mondjuk 50 ezer dollárt, mert csak valahogy meg kell élnem a két hét alatt, míg a tiltakozás tart. Apám erre csak 40 ezret utalt át – hát, ez csak növelte antiglobalista elszántságomat és gyűlöletemet a multinacionalista cégek ellen!

Mondták, hogy most kell csomagolni homoszexuális szivárványzászlót is. Ettől kicsit megijedtem, mert én csak a lányokat szeretem, de azokat nagyon. Ha egy buzi esetleg megpaskolná a seggemet, hát azonnal bevernék a pofájába. De aztán a haverok megnyugtattak, hogy nem kell ténylegesen is homoszexuálisnak lennem, csak távolról kell őket támogatni. Ja, hát így más. Ha nem próbálnak kikezdeni velem, örömest támogatom őket, s lengetem zászlójukat.

Kérdeztem, hogy kell-e vinni festéksprét, de mondták, hogy most nem, mert ezúttal nem fogunk festéket spriccelni szőrmekabátot viselő járókelőkre ily módon kiállva a hódok és az oposszumok polgári és politikai szabadságjogaiért, hanem mi magunk fogunk szőrmébe öltözni: egyik részünk pandának lesz öltözve, másik részünk jegesmedvének. Állítólag a XXI. sz. végéig a tengerek vízszintje fél kilométert emelkedik, s csak a Himalája marad szárazon, ami sérti a jegesmedvék és a pandák jogait, s mindezt a rohadt világcégek csinálják, mert szemét üzleti érdekük, hogy magas legyen a vízszint!

A haverok állati jók. Az egyik haverom tavelyelőtt még neonáci volt, aztán megunta és kommunista lett, de most már azt is megunta, így jelenleg meggyőződéses reformbudhista és minden idejét a partravetődött bálnák megmentésének szenteli. A másik haver eddig hat szektában volt tag, de mind megunta, most éppen ateistaként küzd a  pandák emberi jogaiért. Hárman együtt lépcsőzetes éhségsztrájkot tartunk immár 10 hónapja: én nem eszem három órán keresztül, majd az egyik haver nem eszik három órán keresztül, s így tovább.

Szóval nagyszerűnek igérkezik a tüntetés. Két hétig fog tartani, persze majd esténként visszamegyünk ötcsillagos szállodai szobánkba, mégiscsak meg kell mosakodni, meg erőt gyűjteni a következő napra.

Nekem legjobban az tetszik, amikor drogozunk, majd megkeressük a legközelebbi McDonalds-gyorséttermet, s bezúzzuk az ablakait, majd felborogatunk közeli autókat.

Amikor a rendőrség elkap minket, akkor meg azt mondjuk, hogy polgári engedetlenséget gyakorlunk, s egyébként meg a rendőrség a multinacionális korporációk bábja. Ha ezután sem engednek szabadon, telefonálunk apámnak, aki majd küldi az ügyvédjét.

Sok tévhit terjed a cirill ábécéről. Ezért igyekszem a témát megvilágítani kissé, megszokott sajátos szempontomból... Ha valakinek a betűk nem jelennek meg helyesen, akkor bocs - én kipróbáltam Operával, Chrome-mal és Firefoxszal Windows XP és Windows 7 alatt, ment jól minden...

1. tévhit - a cirill az első szláv ábécé

Sajnos ezt a tévhitet még a szláv írásbeliség történetének popularizálói is időnként megerősítik. Valójában ez az első, tömegesen elterjedt ábécé, de semmiképpen sem időbelileg az első.

A szlávoknak eredetileg volt egy ma már feledésbe merült, rovásírás-szerű írásuk már az ősidőkben is.

A Csernorizec Hrabar álnevet viselő IX-X. századi bolgár iró - egyes elméletek szerint ez I. Szimeon bolgár cár álneve - szerint a szlávok régebben "vonásokkal és rovásokkal" írtak.

"Прѣждє ѹбѡ словѣнє нє имѣхѫ книгъ. Нѫ чрътами и рѣзами чьтѣхѫ и гатаахѫ погани сѫщє. Кръстившє жє ся, римсками и гръчьскыми писмє ны нѫждаахѫ ся писати словѣнскы рѣчь бєзь ѹстроєниа. Нѫ како можє ть ся писати добрь Гръчьскыми писмєны:"

("Régebben a szlávoknak nem voltak könyveik. Vonásokat és rovásokat rajzoltak és velük jósoltak, mivel pogányok voltak. Miután pedig megkeresztelkedtek, római és görög betűkkel voltak kénytelenek zavarosan írni. De hogyan lehet jól írni görög betűkkel:" itt példák következnek szláv szavakra, melyek olyan hangokat tartalmaznak, amelyek hiányoznak a görögből)

(Csernorizec Hrabar: A betűkről című művének bevezető sorai)

Ami az első, rovásírásos szláv írást illeti, vitatott, hogy létezett-e, viszont a következő szláv ábécé, a glagolita ábécé nem képezi vita tárgyát.

Valójában a cirill ábécé tehát csak a harmadik szláv ábécé.

*

2. tévhit - a cirill ábécét Szt. Cirill és Szt. Metód szerzetes-testvérpárt alkotta meg

Cirill és Metód a korábbi szláv ábécét, a glagolita ábécét alkotta meg. A cirill ábécéhez semmi közük. A cirill ábécé megalkotója ohridi Szt. Kelemen, Cirill tanítványa. Tanára tisztelére nevezte így el az új ábécét.

A cirill ábécé valójában azért nyert a glagolitához képest, mert egyszerűbb volt és jobban hasonlított a görög ábécéhez. A balkáni szlávok között már elterjedt volt a görög ábécé használata a szláv nyelv lejegyzéséhez. Kliment ezt a hagyományt folytatta. Megtartotta a 24 betűből álló görög ábécét, viszont kiegészítette azt új betűkkel, olyan hangokra, melyek a görögből hiányoztak, viszont a szlávban szerepeltek. Az új betűket elsősorban a glagolita ábécéből vette át, mely pedig leginkább görög, grúz, örmény és héber forrásból dolgozott.

A kutatás mai állása szerint a világ összes írásrendszere három írásrendszerből alakult ki: ezek a kínai írás, az indián írás, s a sínai írás. Az Európában leginkább ismert írásrendszerek - latin, cirill, görög, arab, héber, asszír, egyiptomi, kopt, etióp, sumér, grúz, örmény, türk rovásírás (a magyar rovásírás őse), stb. - mind a sínaiból erednek.

*

3. tévhit - a cirill ábécé és a kommunizmus kapcsolata

Kevésbé műveltebb körökben hallani ilyen véleményeket. Nem, nem Lenin találta ki a cirill ábécét... :-)

A cirill ábécé a IX. sz. végén keletkezett a mai Bulgária/Görögország/Macedónia területén, s először Bulgáriában lett hivatalosan bevezetve. Majd onnan terjedt el más szláv népek felé. Tehát kb. ezer évvel Marx előtt.

A kommunizmussal való kapcsolatból annyi igaz, hogy a Szovjetúnióban - elsősorban a XX. sz. 30-as éveiben - sok nem-szláv nép nyelvének írásrendszere cirill alapúvá lett változtatva - ezek egy része régebben nem rendelkezett semmilyen írásrendszerrel, más részük esetében volt saját, nem-cirill alapú írásrendszerük, amit ezekben az években cirill alapúra cseréltek. Érdekes, hogy Sztálin saját anyanyelvéhez, a grúzhoz nem nyúlt, az megmaradt hagyományos ábécéjénél.

Az akkoriban cirill-betűs ábécét kapott nyelvek közül mind a mai napig a cirill ábécét használja - csak a nagyobb nyelveket említve - az abház, a baskír, a csuvas, a kazah, a kirgíz, s az oszét. Érdekes, hogy a mongol nyelv szintén mind a mai napig a cirill ábécét használja, az eredeti mongol írást ma is csak amolyan ünnepélyes írásként használják, de hétköznapi célokra nem használatos.

Több ex-szovjet nyelv időközben lemondott a cirill ábécéről, jellemzően nem az eredeti írásra visszatérve, hanem a latin ábécét bevezetve. Kicsit abszurd, hogy míg a legidősebbek még az eredeti ábécét tanulták, majd a következő két nemzedék a cirillt, a legfiatalabb nemzedék viszont a latint, azaz alig 4 nemzedék alatt 3 ábécé volt ezeknél a nyelveknél.

Az azeri nyelv eredetileg az arab ábécét használta. 1918-ban áttért a latinra, majd 1939-ben a cirillre, majd 1991-ben visszatért a latinra.

A tatár nyelv 2000-ben vezette be a latin ábécét, azonban a cirillről sem mondott le. Mindkét ábécé hivatalos, bár természetesen a cirill jóval gyakoribb a hétköznapi életben.

Az eredetileg szintén arabbetűs üzbég a 90-es években kezdett áttérni a latin ábécére, jelenleg mind a cirill, mind a latin ábécé használatos, azonban a távlati cél, hogy teljesen átálljanak a latin ábécére.

A tadzsik nyelv az egyetlen, ahol a Szovjetúnió széthullása után kisérlet történt az eredeti arab ábécéhez való visszatérésre. (A volt 5 közép-ázsiai szovjet köztársaság közül az egyetlen nem-türk ország Tadzsikisztán, a tadzsik nyelv gyakorlatilag a perzsa nyelv változata.) Azonban a gyakorlatban mind a mai napig a 30-as években bevezett tadzsik cirill ábécé van használatban.

A türkmén nyelv 1929-ig az arab ábécét használta, majd rövid latinbetűs időszak után a cirillt. 1991-ben tért át a latin ábécére.

Érdekes eset még a román/moldáv cirill ábécé esete. A román nyelv 1860-ig a cirill ábécét használta, akkor bevezetésre került a latin ábécé. A Szovjetúnióhoz tartozó Moldáviában azonban a 30-as években ismét bevezetésre került a cirill ábécé, s egészen 1989-ig volt hivatalosan használatban, amikor áttértek a latinbetűs román ábécére. A Moldovától elszakadó, nemzetközileg nem elismert Transznisztria azonban továbbra is a cirill alapú moldáv ábécét használja mind a mai napig.

*

4. tévhit - a cirill ábécét I. Péter orosz cár találta ki

A tévhit abból a tényből alakult ki, hogy valóban I. Péter volt az, aki a cirill betűk eredeti, díszes alakját egyszerűsítette, közelítette a latin betűkhöz. A cél az volt, hogy a nyomdák egyszerűbben tudjanak orosz nyelvű szövegeket kinyomtatni. Az eredeti díszesebb betűrajzok azonban mind a mai napig használatban vannak az egyházi szláv nyelvet használó egyházakban.

Tehát I. Péter csupán egyszerűsítette a betűk rajzolatát, s semmilyen ábécét nem talált ki.

*

5. tévhit - a szláv cirill ábécé egységes

Nem az. A cirill ábécének változatai vannak: orosz, ukrán, belarusz, ruszin, bolgár, szerb, macedón, egyházi szláv, sőt újabban már montenegrói is (csak a szláv cirill ábécéket soroltam fel). Mint ahogy a latin ábécének is több változata van, a cirillnek is. Bár igaz, hogy a cirill ábécé egyes változatai között kisebb a különbség, mint a latin ábécé egyes változatai között, a különbségek itt is fennállnak.

Egy érdekesség ezzel kapcsolatban. A latinbetűs nyelvek egy részére (mint pl. a magyarra) jellemző, hogy a más latinbetűs neveket nem írja át, hanem úgy írja le, ahogy az eredeti nyelvben van, akkor is, ha az erdetiben olyan betű van, ami a célnyelvben nem is létezik. Ez a jelenség a cirill nyelvek között ismeretlen. Minden cirillbetűs nyelv csak a saját betűit használja, s a más cirillbetűs nyelvek neveit mindig átírja saját cirillbetűs ábécéjére. Tehát pl. Mihail Gorbacsov vezetékneve oroszul Горбачёв (írják Горбачев formában is), viszont szerbbül vagy bolgárul  Горбачов lesz, a szerb elnök (Borisz Tadics) neve szerbül Борис Тадић, viszont oroszul vagy bolgárul Борис Тадич lesz, s Neszebar bolgár tengerparti üdülőhely bolgárul Несебър, azonban oroszul Несебр, szerbül pedig Несебар lesz.

Lássuk most az egyes betűket a 8 modern cirill ábécében és az egyházi szlávban. (Az egyházi szlávnál a kiejtés kérdése kissé meghatározhatatlan, mert több változatban ejtik, jellemzően aszerint, hogy melyik egyház használja, azaz van bolgáros, oroszos, szerbes, stb. ejtése.) Természetesen csak a különbségeket jelzem. Nem adok meg pontos kiejtést, csak körülbelülit és magyar szempontból.

Mássalhangzók:

Mássalhangzók, melyek mind a 9 nyelvben szerepelnek:

б в г д ж з к л м н п р с т ф х ц ч ш

Fontosabb ejtési különbségek:

в - ejtése ukránul kb. mint az angol w hangé, az összes többi nyelvben v

г - ejtése belaruszul, ruszinul és ukránul kb. h, az összes többi nyelvben g

Mássalhangzók, melyek csak egyes nyelvekben szerepelnek:

ґ - csak ruszin és ukrán: g

ѓ - csak macedón: lágy g

ђ - csak montenegrói és szerb: lágy dzs

з́ - csak montenegrói: lágy z (vitatott javaslat)

ѕ - csak egyházi szláv és macedón: dz

й - csak belarusz, bolgár, orosz, ruszin és ukrán: j

ј - csak macedón, montenegrói és szerb: j

љ - csak macedón, montenegrói és szerb: lágy l

њ - csak macedón, montenegrói és szerb: ny

ć - csak montenegrói: lágy sz (vitatott javaslat)

ћ - csak egyházi szláv, montenegrói, szerb - montenegrói és szerb: lágy cs; egyházi szláv: dzs vagy gy

ќ - csak macedón: lágy k

щ - csak bolgár, egyházi szláv, orosz, ruszin, ukrán - bolgár és egyházi szláv: st; orosz, ruszin és ukrán: scs

џ - csak macedón, montenegrói, szerb: dzs

ѯ - csak egyházi szláv: ksz

ѱ - csak egyházi szláv: psz

ѳ - csak egyházi szláv: th vagy t vagy f

Magánhangzók és más betűk:

Magánhangzók, melyek mind a 9 nyelvben szerepelnek:

а  о

Fontosabb ejtési különbségek:

- hangsúlytalan helyzetben az а bolgárban a/ö felé redukálódik

- hangsúlytalan helyzetben az о a bolgárban, a ruszinban és az ukránban o/u felé redukálódik, az oroszban a felé

Magánhangzók és más betűk, melyek csak egyes nyelvekben szerepelnek:

е - az összes nyelvben az egyházi szlávot kivéve - belarusz és orosz: je (az oroszban hangsúlytalan helyzetbenje/ji felé redukálódik); összes többi: e (hangsúlytalan helyzetben a ruszinban és az ukránban e/i felé redukálódik)

є - csak egyházi szláv, ruszin, ukrán - egyházi szláv: e; ruszin, ukrán: je (hangsúlytalan helyzetben je/ji felé redukálódik)

ё - csak belarusz, orosz és ruszin: jo

и - a belaruszt kivéve mindegyik nyelvben - ruszin, ukrán: ü/i közötti magánhangzó;
többi nyelvben: i (az oroszban lágyítja az előtte lévő mássalhangzót, a többi nyelvben nem)

і - csak belarusz, egyházi szláv, ruszin és ukrán: i (lágyítja az előtte lévő mássalhangzót)

ї - csak egyházi szláv, ruszin, ukrán - egyházi szláv: i (lágyítja az előtte lévő mássalhangzót); ruszin, ukrán: ji (lágyítja az előtte lévő mássalhangzót)

ѹ - csak egyházi szláv: u

у - az összes nyelvben az egyházi szlávot kivéve: u (hangsúlytalan helyzetben bolgárban o/u felé redukálódik)

ў - csak belarusz: mint az angol w

ѡ - csak egyházi szláv: o

ы - csak belarusz, egyházi szláv, ruszin és orosz: ü/i közötti magánhangzó

ь - csak belarusz, bolgár, egyházi szláv, orosz, ruszin, ukrán - egyházi szláv: ja/jö közötti magánhangzó; többi: lágyságjel (bolgárban csak o előtt állhat, a többi nyelvben bárhol)

ъ - csak bolgár, egyházi szláv, orosz, ruszin - bolgár és egyházi szláv: a/ö közötti magánhangzó; ruszin, orosz: keménységjel

ѣ - csak egyházi szláv: é, későbbi ejtése ja vagy e

э - csak belarusz és orosz: e

ю - csak bolgár, belarusz, egyházi szláv, orosz, ruszin, ukrán: ju (hangsúlytalan helyzetben bolgárban jo/ju felé redukálódik)

я - csak bolgár, belarusz, egyházi szláv, orosz, ruszin, ukrán: ja (hangsúlytalan helyzetben bolgárban jö/ja felé redukálódik)

ѥ - csak egyházi szláv: je

ѧ - csak egyházi szláv: en

ѩ - csak egyházi szláv: jen

ѫ - csak egyházi szláv: on

ѭ - csak egyházi szláv: jon

ѵ - csak egyházi szláv: ü vagy i vagy u

' - csak belarusz és ukrán: keménységjel

Figyelem: a fenti kiejtési tájékoztatók igencsak kezdetlegesek voltak és körülbelüliek. Ha az egyes nyelveket valaki szeretné ténylegesen megismerni, a fentieket csak általános bevezetőként vegye figyelembe!

Összegezve:

bolgár ábécé - 30 betű

belarusz ábécé - 32 betű

egyházi szláv ábécé - 44 vagy 45 betű - az і és az ї gyakran egynek számít

macedón ábécé - 31 betű

montenegrói ábécé - 32 betű

orosz ábécé - 32 vagy 33 betű - a ё helyettesíthető az е betűvel

ruszin ábécé - 36 betű

szerb ábécé - 30 betű

ukrán ábécé - 33 betű

*

6. - a magyar hibák

Hosszú éveken keresztül Magyarországon az a tévhit élt és még most is él, hogy a cirill ábécé egyetlen változata az orosz. Így bevett szokás volt az összes cirill betűs nevet az orosz alapján átírni.

Így lesz például a magyar sajtóban a volt ukrán miniszterelnökből "Tyimosenko", pedig neve helyesen Timosenko (Тимошенко). De így lesz Koprivstica (Копривщица) bolgár üdülőhelyből "Koprivscsica". De így lesz a bolgár fillérből sztotinka (стотинка) helyett tévesen "sztotyinka". A hírhedt bolgár kommunista politikust, Georgi Dimitrovot (Димитров) csak az mentette meg a "Gyimitrovvá" válástól, hogy volt Budapesten egy jelentős tér róla elnevezve. A Schmitt-ügy kapcsán ismertté vált bolgár olimpiai sporttörténész neve is Nikolaj Georgiev, s nem "Nyikolaj Georgijev".

Ma már a helyzet annyiban változott, hogy egyre kevesebben ismerik a cirill betűket Magyarországon, így már nincsenek oroszos hibák sem olyan gyakran. A mai szabvány szokás, hogy a lapok meg sem próbálják alkalmazni az átírást, hanem egyszerűen az angol forrás angol átírását használják. Ez persze ellenkezik a magyar hagyománnyal, de ez már más kérdés.

Ami a szerb (és horvát, bosnyák, montenegrói) neveket illeti, volt egy régi magyar szokás a magyarban nem létező lágy dzs (ђ) és lágy cs (ћ) hangok átírására, eszerint az előbbi "gy", az utóbbi "ty". Természetesen ez helytelen (pontatlan), de a magyarországi szerbek és horvátok egy része között is elterjedt. Mivel különösen a ћ igen gyakori a szerb/horvát nevek végződésében, a "probléma" igencsak elterjedt volt, sokszor a család egyik tagja magyarul ty-vel, a másik tagja meg cs-vel írta a nevét. Neves magyarországi szerbek/horvátok is vagy az egyik, vagy a másik változatot használják: pl. az aradi 13-ak magyarországi szerb tagja magyarul mint Damjanich János használta a nevét, tehát cs-vel, de pl. az énekes-dalszerző szintén szerb Zorán meg Sztevanovity Zorán magyarul hivatalosan. Magyarország egyetlen szerb nemzetiségű miniszterelnöke a "gondot" úgy oldotta meg, hogy "magyarosította" nevét mielőtt belépett volna a nagypolitikába, így lett eredetileg Sztojakovich Dimitrije (Димитрије Стојаковић) helyett Sztójay Döme.

Hosszas, életre-halára vívott vitát is olvastam már magyar vitafórumon arról, hogy a volt szerb elnök neve Milosevity vagy Milosevics. A válasz: valójában egyik sem (hallásra magyar füllel a szerb/horvát lágy csvalójában a magyar cs és ty közé esik), mert a név utolsó betűje a magyarból hiányzó lágy cs (ћ). Szerintem helyesebb a cs-vel való átírás.

A szerb lágy dzs-vel (ђ) a helyzet ugyanez. A meggyilkolt volt szerb miniszterelnök neve az a szerb név, mely a magyar sajtóban 4-5 féleképpen szerepelt. A politikus neve Зоран Ђинђић, tehát mind lágy dzs, mind lágy cs van benne. Így aztán a magyar sajtóban volt Gyingyity, Gyingyics, Dzsingyity, Gyindzsics, s még sok más változat. Valójában a leghelyesebb a Dzsindzsics lenne. Persze a legegyszerűbb egyszerűen a szerb/horvát latin betűs ábécé szerint leírni magyar szövegben (Zoran Đinđić), bár ilyenkor meg a rádió- és tévébemondók szájából hallani az 5-6 különböző ejtésváltozatot. Én a dzs átírás mellett állok.

Magyar átírásban még hagyományosan gondot okozott az orosz ы és a bolgár ъ átírása. Az előbbi átírásakor az ü/i szokott váltakozni, de leghelyesebb - és a magyar átírási szabályzat is ezt javasolja - az i átírás. Ami pedig az utóbbit illeti, itt előfordul a, ö, e, i, u is magyar átírásban. A leghelyesebb - a szabályzat ajánlása szerint is - az a.

Még sok kérdésre nem tértem ki, de azt hiszem ez pont elég volt a lényeg érzékeltetésére.