Az OnlyFans és a hozzá hasonlatos szolgáltatások kapcsán.

Először is párhuzamos példaként egy nem szexipari szolgáltatás.

A magyar csatornákból szinte csak a közéletieket nézem. A legnagyobb magyar közéleti YT csatorna a Partizán, durva számításaim szerint 5000 amerikai dollár a havi bevételük a YT reklámprogramjából. Úgy számolható ugyanis átlagban, hogy ha egy videót megnéznek egy hónap alatt naponta legalább 500-an, az nagyjából 1 dollár havonta a feltöltőnek.

Magyar mértékkel a Partizán szuper sikeres, dehát ez a bevételük nevetséges, valószínűleg költségeik tizedét se fedezi. Ha nem lennének az amerikai szponzorok, bezárt volna rég a "bolt".

Ez az 5000 dollár akkor lehetne elfogadható bevétel, ha egyetlen feltöltőé lenne, azaz a tipikus egyemberes videó blogger kategória. Talán még 5-6 magyar lehet, aki eléri a Partizán számait. Közéleti kategóriában senki. Az ismertebbek közül mondjuk Puzsér meg se közelíti ezt, durva számításaim szerint 600-700 dollár lehet a havi bevétele a YT-tól.

Csak a pontosság kedvéért. A magyar első számú YT-sztár Dancsó Péter, nem nézem őt, mert nem közeleti tematika, meg eleve nincs olyan témája, ami számomra fontos. Az ő jövelme havi 6-7 ezer dollár lehet.

De most a szexiparról. Adott a fiatal lányka, különösen Kelet-Európában, elolvassa a fejszédítő statisztikákat, csak sose nézi, ezek amerikai sztárok, alulról oda bekerülni olyan, mint hogy a kisgyerekből nemzetközi hírű sztárfocista lesz.

Jön tehát a teljesen normális tartalom kezdetben. Olyan enyhe erotikus ízzel, de nagyon finoman. A lányka ruhákat mutat be, sétálgat, stb. A YT a szofterotikát sem tiltja 18 éven felüliek esetében. S megjön aztán a havi 10-15 dollár, ha meg eléri a 100-at, már sztár. Mert ez a műfaj határa. Persze így is többet keres, mintha mondjuk a kutyás vagy sportolós videókat csinálna, de nem ez volt az álma.

Persze lehet még fizetett influenszer, de ez rögös út: előbb híresnek kell lenni, csak aztán jönnek az ajánlatok. Meg nehezebb is, nem elég csak illegni-billegni.

S akkor jön az OnlyFans. Ott a tartalomért fizetnek, s nincs is ez az egész szoft korlát, lehet "merésznek" lenni. Még a Patreon is, bár az nem annyira népszerű.

Csak aztán kiderül, fullasztó a konkurrencia. Kiderül a végen: vagy pokoli szerencse kell vagy keménypornó LiveJasmin stílusban, csak annyival jobb, hogy legalább nem Gattyán típusú gazemberek gazdagodnak belőled.

A vége meg úgyis a prostítúció, jobban is fizet, könnyebb is.

A lejtő csúszos. Persze van aki megáll rajta. De azokból gazdag se lesz.

Csúszás közben viszont sajátos jelenség a mosoly. A lányka tudja, nem rendes dolgot művel, s a mosoly mögé rejtőzködik, mintha csak viccelne. Ennek verziója még a hamis meglepettség, mintha valaki csak kényszerítené, mintha véletlen lenne az egész.

A legvége persze már mosolytalan, az már a cinikus üres tekintet.

Aki már korábban se ad elő hamis mosolyt, arról tudható: nem lesz zuhanás a vége.

Egyébként semmi bajom a művészi igényű erotikával, de az más. Szóval nem vagyok puritán keresztény.

Lényegtelen protokoll interjú egy lényegtelen, bukott, bár mindenképpen profi politikussal. Egyetlen egy része van, ami mond valamit: a múlt megítélése.

Nehéz a ballib politikus élete. Hiszen egyszerre kell éljeneneznie a nyugatot és szidnia a kommunizmust, de az utóbbiban óvatosnak kell lenni, mert a kádárista kisember nem tűri a kemény kritikát a Kádár-rendszer ellen.

Továbbá persze ott a minden emberben működő lelki béke hatás: kevesen képesek nem egyenesvonalú fejlődésnek felfogni saját életüket. Én erre nagyon vigyázok, igyekszem nem így tenni, de valószínűleg én is így teszek sokszor, csak esetleg más szinten.

Mint amikor az ókori V. századi Athénben Digenész megszidta Platónt, hogy lakása gazdagon berendezett, elitként él, miközben a szépet és jót hirdeti egyedüli értékként, így felemeli magát az emberek fölé, mire Platón azt mondta: te teljesen ugyanezt csinálod, csak más alakban, a kényszeres szegénységeddel emeled magad az emberek fölé. Ugyanaz a kevélység.

Szóval szinte karikatúra, amit előad Újhelyi. A narratívája szerint a Kádár-rendszerben a rosszak azok voltak, akik szóban idomultak a rendszerhez, miközben nem szerették, ezekből a "gerinctelenekből" lettek a rendszerváltozás utáni "véresszájú" antikommunisták. Míg voltak a jók: a reformerek, akik meg mindig nyugatot akartak, ők mindegy mit tettek, hiszen életük a bizonyíték nagyszerűségükre.

A röhej: maga Újhelyi személyesen nem is érintett, hiszen 14 éves volt a rendszerváltozáskor, azaz még KISZ-tag se lehetett. Mégis köteles a ballib tábor ma is létező kádárista nosztalgiája miatt ezt a baromságot előadni.

A volt Brit India legsajátosabb része Pakisztán, itt máig bonyolult a nemzeti identitás kérdése.

A volt Brit India 3 mai államot jelent: Banglades, India, Pakisztán.

Indiában sikerült idővel kialakítani egyfajta közös identitást. A központi kormányzat viszonylag gyenge, az egyes államok jelentős hatalommal bírnak. Az India közel felét kitevő hindu/urdu nyelvű lakosság pedig - az előzetes tervek ellenére - beletörődött, hogy az angol nyelv a hindivel együtt országos hivatalos nyelv, s helyi szinten minden állam maga dönt saját hivatalos nyelvéről, sőt a hindi még iskolai tárgyként se kötelező, ha az adott állam így akarja.

Bangladesben adottság volt az identitás. A lakosság 90 %-a muszlim bengáli, további 8 %-a pedig hindu bengáli, a nyelv az összekötő elem.

Pakisztánban viszont a probléma az, hogy az eredeti terv az állam létrehozására sose valósult meg.

A pakisztáni államiság alapötlete: a muszlim indiaiak kapjanak saját államot, ez az állam pedig az Indiát a brit uralom előtt 3 századon keresztül uraló Mogul Birodalom egyfajta visszaállítása lesz. A Mogul Birodalom annak idején szinte az egész mai Indiát uralta (a legdélibb részt leszámítva), valamint a mai Pakisztánt, Bangladest, se még Afganisztán nagy részét is.

A terv szerint Pakisztán magva az "5 muszlim régió", ezek neveiből van a Pakisztán szó is: P mint Pandzsáb, A mint Afgána, K mint Kasmír, I mint Szindh, s "sztán" pedig Beludzsisztánból.

A brit uralom végén (1947) megállapodás volt, hogy a brit gyarmati terület a többségi vallás alapján lesz megosztva a 2 új állam, India és Pakisztán között. Beludzsisztán, Szindh és Afgána Pakisztáné lett (az utóbbiból természetesen az a rész, mely nem volt a már független Afganisztán része). Panzsab két kb. egyenlő részre lett osztva, a szikh és hindu többségű keleti rész Indiához került, a muszlim többségű nyugati meg Pakisztánhoz.

Vallási alapon ketté lett választva Bengália is, a nyugati hindu rész Indiáé lett, a keleti muszlim rész Pakisztáné. Csak éppen ez a terület majdnem 2000 km-re feküdt Pakisztán többi részétől. A helyzet nem is működött, Kelet-Bengália véres háború után - jelentős indiai segítséggel - elszakadt Pakisztántól, 1971 óta független állam Banglades néven. Nem csak a távolság volt probléma, hanem bármiféle közös identitás hiánya is Nyugat- és Kelet-Pakisztán között, az egyetlen közös elem az iszlám volt, de ez nem volt elegendő. A fő probléma az volt, hogy a pakisztáni elit nagyrészt nyugat-pakisztáni volt, miközben lassan népesebb lett Kelet-Pakisztán, mint Nyugat-Pakisztán, ezen kívül a nyelvi kérdés: nyugaton történelmi okokból a Mogul Birodalom nyelvét, az urdut akarták egyedüli nyelvként, míg a bengáli nyelvű keletiek számára ez súlyosan sértő volt.

De volt még egy probléma még Brit India felosztásakor. Hivatalosan, jogilag csak a terület egy része volt brit gyarmat, a többi része jogilag brit védnökség volt, formálisan független státusszal. A megállapodás szerint ezek az államok dönthettek hová csatlakoznak, de függetlenek is maradhattak. A függetlenség választása azonban minden esetben meg lett gátolva, nyomásgyakorlással, de megesett, hogy katonai eszközzel is. Az egyik ilyen állam Kasmír volt, ahol végül, miután a helyi vezetés megértette, hogy nem lehet független, Indiát választotta, annak ellenére, hogy a lakosság zöme Pakisztánhoz akart csatlakozni. Emiatt tört ki az első indiai-pakisztáni háború, melynek máig ható eredménye, hogy Kasmír nyugati harmada Pakisztánban van, középső és keleti része pedig Indiában. Az indiai Kasmír állam ma az egyetlen muszlim többségű indiai állam.

A pakisztáni identitás problémája az, hogy nem teljesült a "muszlim indiai" képzet, hiszen ma a volt Brit India muszlim lakosságának nagyobb része él Indiában és Bangladesben, mint Pakisztánban.

Ezen kívül Pakisztánon belül több nemzetiség van. Az ország hivatalos nyelve, az urdu, a lakosság kevesebb mint 10 %-ának az anyanyelve, ez tulajdonképpen az India felosztásakor Pakisztánba menekült elit nyelve, mely elit máig a legerősebb csoport az országban.

A legnagyobb csoort a pandzsábi 40 % aránnyal, s még vannak kb. 20-20 % aránnyal a szindhiek és a pastuk. (A pastukat általában Afganisztánnal azonosítják, pedig Pakisztánban több a pastu, mint Afganisztánban.) S van még 3 % körüli baludzs, az ország délnyugati részén.

napjaink leghíresebb pandzsábi családja: a brit kormányfő és a felesége (ők azonban a pandzsábiak között a hindu kisebbségből származnak)

Mai határokkal a volt Brit India. Világoszöld: Kasmír ma 3 országban, az északkeleti részt elfoglalta Kína, ezt Pakisztán elismeri, India nem. Narancs: Pandzsáb, ma 2 országban. Piros: Bengália, ma 2 országban. Szürke: nem tartozott a Brit Indiához. Sötétzöld: eredetileg független állam, később lett India része.

Az, hogy mi a nyelv és mi a nyelvjárás tiszta ügy. Nem objektív, de tiszta: ugyanis csakis szubjektív akarat kérdése mikor az egyik, mikor a másik. De világos: nyelvjárás az, ami magát annak akarja tekinteni.

A "nyelvjárási tudat" ismérvei:

• a beszélő nem akarja minden helyzetben használni nyelvét, ezt nem is igényli,
• nyelvét vagy alacsonyabbrendűnek, csak egyszerű élethelyzetekre alkalmasnak tekinti, vagy ha mégse, azaz büszke a nyelvére, akkor is azt amolyan belső közösségi értéknek tartja, melynek nincs helye a közösségen kívül,
• a magas műveltséghez elengedhetetlen elem az adott nyelv szabványosnak tekintett verziójának ismerete.

Pl. az amerikai négerek nyelvjárása - ez a legismertebb, mert a halivúdi filmekből mindenki hallotta már, lásd néger bűnözők a gettóban tematika - teljesen sajátos, sokszor angol anyanyelvűek se értik rendesen, de ez tipikus "alacsony" nyelv: a beszélői se használják máshol, maga a drogdíler se így beszél a gettón kívül. Tulajdonképpen az egyetlen terület, ahol még használják az a néger könnyűzene.

Sokszor a külső érdeklődés egyenesen ellenérzést vált ki. Ha egy idegen a jamaikaiak nyelvét igyekszik tanulni, azt a jamaikaik betolakodásnak érzik. Hiszen ők is csak családi, utcai helyzetekben beszélik. A műveltség jele Jamaikában, hogy valaki tudja jól utánozni a brit angolt. Az utca nyelvét beszélni "hivatalos" helyen olyan, mint papucsban menni az operába vagy böfögni vendégségben.

A svájci német beszélői már nem ellenségesek, de ők se értik, minek akarna pl. valaki svájcinémetül írni, mikor azon csak beszélni szokás.

A nyelvjárás azon esete a legérdekesebb, amikor az adott nyelvjárás nyelvjárásnak tekinti magát, azonban mégsincs semmilyen jellemző "nyelvjárási tudat", azaz:

• a beszélő minden helyzetben használja nyelvét,
• nyelvét teljesen egyenértékűnek tartja a nyelv más változataival,
• a magas műveltséghez tekjesen elegendő az adott nyelv ismerete, nem kell más verziót ismerni.

Az amerikai angol a legismertebb példa. De ilyen az ausztráliai angol is. Aki brit angolt beszél ott, az nem "szépen" beszél angolul, hanem külföldi.

A spanyol esetében sokkal több nyelvváltozat van. Spanyolország esetében még volt történelmileg olyan jelenség, hogy "fontos" helyzetben a "művelt" ember kasztíliai spanyolt beszél, bár ez is egyre inkább csökken, ma már ellenkező jelenség is van, a régióbeli identitására büszke ember direkt nem beszél kasztíliaul. Ma már pl. az andalúziai tv-csatornákon is kisebbségi a kasztílai kiejtés.

A 6 fő latin-amerikai spanyol nyelvjárés esetében pedig mindez fel se merül. Aki kasztíliai spanyolt beszél ott, az spanyol turista, helyi ember ilyet sose tenne, semmilyen helyzetben, semmilyen műveltségi szinten. Egyszerűen a nyelvjárás a szabvány, s bár magát nyelvjárásnak tekinti, egyetlen más nyelvjárást se tekint magasabbrendűnek.

Minden spanyol anyelvű ember egyértelműen felismeri ki helyi és ki idegen spanyolnyelvű.

Az egyes nyelvjárások között természetesen a legnagyobb eltérés a kiejtésben van. Bár van persze szóhasználatban és nyelvtanban is, de ezek sokkal kisebbek. (Én pl. máig nem tudok többes szám második személyben rendesen ragozni spanyolul, mert Latin-Amerikában tanultam, ahol nincs többes szám második személy.) A kiejtés viszont erősen regionális.

A probléma a modern korban jelentkezett. Amikor beindult a spanyol nyelvű filmipar, egyrészt Latin-Amerikában, márészt Hollywoodban is van is van spanyol filmipar. Amíg egy film nem akar nemzetközinek hatni, nem gond persze. De amikor egy adott produkciót eleve úgy akarnak eladni, hogy azt mindenki a "sajátjának" érezze, már nagy probléma a kiejtés megválasztása.

E célból ki lett találva a "kiejtés-semlegesítés" nevű módszer. Egyrészt el lett vetve a 2 legtávolibb hangzású kiejtás: az argentín-uruguayi és a kasztíliai. Az előbbi a benne szereplő "zs" hang miatt, mely más spanyol nyelvjárásban nincs, plusz amiatt, hogy egyes igékben a hangsúly nem ott van, ahol máshol. Az utóbbi pedig a selypítős "sz" és a "th" miatt, ami ismét sehol máshol nincs, s a már említett többes szám második személy miatt, mely Spanyolországon kívült, mintha ma valaki Magyarországon a kihalt múlt időket használná.

A karibi spanyolt nem szeretik a gyorsasága miatt, a közép-amerikait a sajátos személyes névmás használat miatt. A mexikói spanyol a leglassúbb, ott ráadásul nincs hangelharapás, szóval ideális a szappanoperákhoz, de azért valamelyest keverik egyfajta lassított karibi spanyollal és andoki spanyollal.

Élő ember persze így nem beszél, de ez a verzió jó a néző számára, a hatás: idegen beszéd, de nem azonosítható egy régióval se. Plusz lassú, tagolt, minden érthető. A latin szappaneopera-sztárokat tanfolyamra járatják, hogy megtanulják saját anyanyelvűket a forgatás alatt "szabvány szappanoperásan" beszélni.

Alapvetően a nacionalizmus egy marhaság.

Történetileg a nacionalizmus eleve egy liberális találmány, célja egyedül a normalitás felrúgása volt.

Ettől teljesen független tény: ma a nacionalizmus egy hasznos eszközzé lett a liberalizmus ellen. De ettől még nem több, csak hasznos eszköz, ez nem változtat eredeti károsságán.

Egyébként még ma is megpróbálják használni a nacionalizmust a liberálisok új országok esetében. Régi emlékem, még a 90-es évekből egy beszélgetés valamelyik magyar tv-műsorban, az akkor éppen nyíltan polgárháborús észak-macedóniai helyzetről. Válogatott liberális társaság beszélgetett, CEU-n oktató macedón professzor, macedóniai albán megint a CEU-ról, magyar részről meg a témát állítólag ismerő, bár nevetségesen elfogult - félig bolgár, félig magyar - Krasztev Péter, szintén a CEU-ról persze.

Vicces volt: még az egyébként liberális hitű macedón és albán se osztotta Krasztev elméleteit. Krasztev ugyanis arról szónokolt, hogy íme, alig pár éve létezik Észak-Macedónia államként (akkor persze még "Észak-" nélkül), s micsoda nagyszerű lehetőség ez egy nyugati, polgári nacionalizmus kialakítására, mint ami az USA-ban is van, hogy az amerikai nemzet állampolgársági alapú, nem etnikai (ami egyébként ma már az USA-ra se igaz, de ezt most hagyjuk).

Krasztev meg nyomta, nyomta a szöveget, a valóság ugyanis sose zavarja a meggyőződéses liberálist. Hiába mondta neki a macedón, hogy ilyen nem létezik náluk, s sose létezhet, mert ők nem az USA, nem bevándorló ország, s az állampolgárság jogi tényező, nem nemzetalkotó elem. Az albán résztvevő elmondta, természetesen tiszteli a macedón államot, ellenzi a nagy-albán nacionalizmust, ellenzi az albán szeparatizmust, de neki is a nemzettársa inkább egy albániai vagy koszovói albán, mint egy macedóniai macedón, mert az állampolgárság jogi kötelék, a nemzet meg természetes, történelmi egység.

Krasztev meg bámult maga elő, egyre kétségbeesettebben, olyan "hát még a CEU is tele van fasisztákkal!" nézéssel. Képtelen volt végig megérteni, hogy nem lehet polgári, "multietnikus" meg "nemzetiségsemleges" nemzetet teremteni a Balkánon, a legtöbb ami elérhető az a nemzetek békés együttélése egy adott országban.

Pedig még Jugoszláviát is felhozták neki. Ahol a kommunista diktatúra is gyorsan felismerte, nem lehet jugoszláv nemzetet csinálni, abba is lett ez a terv hagyva szinte a legelején, Tito hivatalos politikája onnantól a nemzetek "barátsága és testvérisége" volt. Még a Belgrád-Zágrád autópálya neve is Autoput Bratstvo i jedinstvo (Testvériség és egység autóút) volt Tito alatt.

Ahogy a Szovjetunióban is gyorsan letettek a "szovjet nemzet" projektről, a hivatalos álláspont az volt, hogy majd valamikor a távoli jövőben lesz ilyen, de most nem ez van, hanem "szocialista testvérnemzetek barátsága".

A komcsik tehát megértették, a libbantak nem.

De honnan is ez. Onnan, hogy az ellenkezője legalább akkora hülyeség. Egy ostoba cikk az Indexen, mely szerint a lángos valamiféle magyar világszabadalom. Az internet kora előtt tömegével léteztek ilyen mítoszok. De ma, amikor mindennek fél perc utána néznI?

Mivel gyakorlatilag egyszerre több nemzeti kulturális hatás alatt nőttem fel, több ország és hagyomány hatott rám, már zsenge kamaszkorban felismertem a nemzeti mítoszok abszurditását. Amikor ugyanis egy gyerek több helyen hallja ugyanazt a mítoszt, akkor elgondolkodik.

Gyerek- és kamaszkorom 3 legviccesebb mítosza:

• a mi konyhánk a legjobb a világon, ezt mindenhol elismerik,
• a mi lányaink a legszebbek a világon, ezt közismert tény az egész világon,
• s persze: a mi nyelvünk a legnehezebb a világon, idegen ember sose tudja megtanulni.

Aztán amikor az embert ugyanazt, néha szó szerint, hallja több országban, mindig ugyanazzal a határozottsággal, akkor gyorsan rájön: ez kamu.

Egyszer Kubában találkoztam egy Saint Kitts-Nevis-i sráccal. Elmondta, a kubai lányok nagyon szépek, de a Saint Kitts-Nevis-i lányok a legszebbek a világok, ez az egész világon ismert tény. Annyira lelkes volt a srác, hogy nem akartam megbántani azzal, hogy szerintem a világ 95 %-a nemhogy a Saint Kitts-Nevis-i lányokról nem hallott semmit, de arról se, hogy van egyáltalán egy Saint Kitts-Nevis nevű ország.

Szóval természetesen a lángos nem magyar találmány, s nem világhírű. Az emberiség, amióta tésztát használ, készít különféle kenyértípusokat. Ezek egyike a lepény. Sok verzió létezik. Egyes verziókat tűzön sütnek, így ropogós lesz, másokat olajban, zsírban, ezért lágyabbak. A magyar lángos a lágy típushoz tartozik.

A Balkánon tök ugyanez létezik, mekica vagy mekika néven (az előbbi bolgár, az utóbbi szerb), a "mek" (lágy) szóból a név. Az alapanyag és a sütés módja ugyanaz, mint a lángosé. Az eltérés: a szerbek vastagabb tésztát sütnek, a bolgárok meg a magyarhoz hasonló vastagságút, de kisebb darabokat.

Egyébként innen az egyik számomra teljesen abszurd bolgár szokás: porcukorral vagy lekvárral enni a lángost. Nekem ez teljesen idegen, én a balatoni lángoson nőttem fel, azaz "üresen", esetleg fokhagymás szósszal, de édesen soha. Ahogy mai modern magyar lángosevés is taszít, hogy szinte pizzát csinálnak belőle.

S miért rossz a nemzeti mítoszok túltengése? Mert a sok "mi vagyunk a legjobbak" kamuban elvész az, amiben tényleg azok vagyunk.

A ballibek csak nem értik hogyan lehetett a romániai tanársztrájk sikeres, a magyarországi meg nem.

A romániai eseményeket nem figyeltem közelről, de egy tanársztrájkot átéltem Bulgáriában, s az is sikeres volt.

Ez a 2007-2008-as tanévben volt, gyakorlatilag az egész első félév ráment. Érintett voltam, a kisebbik fiam akkor még iskolás volt, szóval szeptember közepétől január közepéig nem járt iskolába. (Bulgáriában a tanév kezdete szeptember 15.)

Íme mik is voltak a fő sajátosságok, melyek mind egyben eltérések is a magyar sztrájkhoz képest:

• maguk a tanárok szervezték az egészet, nem törpe szakszervezetek (Bulgáriában se szakszervezeti tag a tanárok 85 %-a),
• a szervezők eleve azzal kezdték, hogy a sztrájk nem politikai, így mind a kormánypárti, mind a kormányellenes, mind a semleges tanárok örömmel csatlakoztak,
• a sztrájknak volt egy határozott célja, a bérszint megemelése 100 %-kal, s nem sok pontból álló, részben teljesíthetetlen követelések halmaza, lásd Brian élete típusú követelések, hogy "48 órán belül építsék le az egész Római Birodalom teljes hatalmi gépezetét",
• a sztrájkolók nem fogadtak el aktív támogatást ellenzéki pártoktól, ismert közéleti szereplőktől,
• amikor az első heti jelképes sztrájkot (napi 1 óra elhagyása) nem vette komolyan a kormányzat, a második héttől egyszerűen bezártak az iskolák.

Mindezzel szemben a magyar verzió az volt, hogy az egész valamiféle kormánybuktató akcióterv része. A támogatók között azonnak megjelentek a legszélsőségesebb ellenzéki személyek, ami ezt meg is erősítette. Aztán jöttek az abszurd követelések. Mindez sikeresen elérte: a tanárok 90+ %-a nem csatlakozott.

Bulgáriában ezzel szemben eleve csak egy téma volt, a bérszint. A kormányzat ajánlott emelést, azt nem fogadták el a sztrájkolók, végül - 3 hónap sztrájk után - el lett fogadva a 100 % emelés 2 részletben.

Az egésznek semmi politikai következménye nem lett. A kormányzat hatalmon maradt, a következő 2009-es választásig, még az oktatási miniszter is a helyén maradt. A 2009-es választást aztán elvesztette ugyan a kormánykoalíció, de teljesen más okokból. Tulajdonképpen a tanársztrájk követeleséinek teljesítése még növelte is a kormány népszerűségét 2007-2009 között.

Magyarországon meg mindig ugyanaz megy ezen a téren: bármi elégedetlenség is van, arra azonnal ráugrik a ballib keménymag, hogy "na most bukik a Zorbán!", amivel sikeresen eléri az elégedetlenség lelohadását.

Botrányt keltett Bulgáriában egy vezető macedón politikus nyilatkozata, pedig a baj, hogy lényegileg igazat mondott.

Észak-Macedóniával kapcsolatban tudni kell, a politikai élet sokban hasonlít ahhoz, ami Magyarországon volt 2010 előtt.

Egyrészt van a "baloldal", a volt kommunista párt utódja, mely azonban régóta nem baloldali a szó igazi értelmében, ezt mára teljesen felváltotta a nyugati középbal és az európai értékrend kritikálatlan elfogadásával. Persze széles a szavazói tábora: lelkes nyugatpártiaktól egészen olyanokig, akik egyszerűen emlékeznek a "szép" jugoszláv időkre. Szóval tipikus 2010 előtti MSZP-hangukat: nyugatimádat kádárista nosztalgiával.

Sajátos, de a volt Jugoszláviában ma Észak-Macedóniában van a legnagyobb Tito-kultusz. De ennek megvan a maga logikus magyarázata.

Van persze a "jobboldal" is, ez lényegében a VMRO. Eredetileg mint a Jugoszláviából való kiválás fő támogatója, nyugatpárti. Aztán miután az ex-kommunisták lahagyták őket a nyugatpártiságban, a VMRO kezdett amolyan óvatosan euroszkeptikus lenni, s nagyobb erővel nacionalista és hagyománypárti irányt venni.

A magyar médiákból is jól ismert Nikola Gruevszki volt az a VMRO-vezető, aki tulajdonképpen végig vitte ezt a váltást, azaz alatta lett a párt egyértelműen nyugatosból inkább szkeptikus. Tulajdonképpen Orbán útját járta be valamilyen formában, talán ezért is kaphatott Magyarországon menedékjogot, mikor az éppen baloldali macedón kormány börtönbe akarta záratni.

Maga a VMRO név is sajátos. Ez egy 1893-ben Thesszalonikiban alakult illegális szervezet (mai szóval: terrorista csoport), a cél az akkor török uralom lévő Macedónia felszabadítása. Bár voltak a szervezetnek olyan részei, melyek ki akartak egyezni a török hatóságokkal, azaz csak autonómiáért harcoltak, a fő rész egyedül a fegyveres harcban hitt. Amikor széleskörű felkelést robbantott ki a VMRO 1903-ban, az totális vereséggel végződött. Ezután a szervezet részekre esett végleg.

A vereséghez nagyban hozzájárult, hogy Bulgária semleges maradt a felkelés során. Természetesen külpolitikai okokból. Csak a vesztes felkelés után menekülőket fogadta be.

Az eredeti cél, a török uralom elleni harc, okafogyott lett 1913-ban, hiszen a balkáni háborúk végével Törökország elvesztette európai területeit, a ma is meglévő részt leszámítva. Innentől a macedón kérdés bolgár-görög-szerb lett, a terület legnagyobb részét felosztotta egymás között Görögország és Szerbia, egy kis rész (az északkeleti régió) pedig Bulgáriáé lett.

A görögök a macedónkérdést telepítéssel oldották meg. Miután a törökök kiűzték Kis-Ázsiából a görög lakosságot az I. vh. után, a menekülteket a görög állam Dél-Macedóniában telepítette le, ma ez a terület etnikailag immár száz éve görög. Aki maradt az eredeti lakosságból, az pedig vagy "hellenizált" vagy mehetett át a határon Bulgáriába.

A szerb (jugoszláv) területen a szervezet egy része autonóm jogokat akart, a másik rész fegyveres harcot hirdetett. Az akkori hivatalos szerb álláspont ugyanis az volt, hogy a macedónok szerbek, akik elfeledkeztek szerb identitásukról, azaz csak vissza kell integrálni őket a szerb nemzetbe.

A fegyveres rész jó kapcsolatokat épített ki az olasz fasisztákkal és a horvát usztasákkal. Legsikeresebb akciójuk a jugoszláv király és Louis Barthou francia külügyminiszter meggyilkolása volt 1934-ben. A VMRO kiképzőtábora egyébként Magyarországon volt, legalábbis ott is, Horthyék támogatták őket a közös anti-jugoszláv érdek miatt.

A VMRO eközben működött Bulgáriában politikai pártként, egészen 1934-ig, amikor minden pártot betiltottak. Eleve a VMRO már súlyos problémát jelentett a bolgár kormányzat számára, mert miatta nem volt lehetőség a kapcsolatok normalizására Jugoszláviával.

Egészen a kommunizmus bukásáig a VMRO természetesen nem létezett, egyedül emigrációban. Ezek egy nagyobb része bolgár nacionalista volt, kisebb része autonomista, mely lassan elfogadta az önálló macedón nemzet elméletét.

A kommunizmus alatt a nagy változás az volt, hogy Tito harcot kezdett a szerb nacionalizmus ellen, ennek része volt a "szerbségüket elfelejtett macedónok" tézis elvetése. A hivatalos jugoszláv álláspont a korábbi autonómista macedón tant fogadta el, mely szerint a macedónok valójában egy ősi szláv nemzet, mely különbözik mind a szerbektől, mint a bolgároktól. Tulajdonképpen Tito a macedón nemzet alapítója, így nem csoda, hogy máig ott a legnépszerűbb.

A kommunizmus végével ismét lett hivatalosan VMRO, persze azonnal két darab, Bulgáriában és Észak-Macedóniában is. A bolgár VMRO párt ma éppen egy zuhanóban lévő 1 %-os párt, de voltak már 10 % körül is, sőt a kormánykoalíció része is voltak. A mostani harmadik legerősebb bolgár párt, az Újjászületés egyébként a VMRO várnai szervezetéből leszakadt csoportként indult. Az Újjászületés radikálisabb az eredeti VMRO-nál: míg a VMRO szoft-euroszkeptikus, NATO-párti, oroszkérdésben semleges, addig az Újjászületés egyértelműen oroszpárti, NATO-ellenes, EU-ellenes.

A macedóniai VMRO pedig ma a macedóniai nem-albán fő jobboldali párt. Macedóniában ugyanis albánkérdés van, a macedón jobb és bal egyformán 20-40 % között teljesít rendszeresen, s a mérleg nyelve mindig az albán pártok. Most éppen a baloldal mellett vannak az albánok, ezért a baloldal van kormányon. Hivatalos adatok szerint ma Észak-Macedónia lakosságának negyede albán, de ez sokak szerint valójában 30 %, a népszámlálás adatai ugyanis nem megbízhatóak.

De visszatérve a kiindulópontra, mit is mondott a macedón politikus és miért? A téma ugyanis az, hogy Bulgária megvétózta Észak-Macedónia EU csatlakozási tárgyalásait, követelve, hogy legyen Észak-Macedóniában alkotmányosan elismerve a bolgár kisebbség, valamint az iskolai tankönyvekben ne szerepeljenek bolgárellenes megállapítások. Valójában mindkettő mögött a valós üzenet: a macedónok ismerjék el bolgár eredetüket, ami nyilvánvalóan nem teljesíthető, egyetlen nemzet se hajlandó ilyen öngyilkosságra. Főleg nem egy fiatal nemzet, melynek nincs valós múltja pár évtizednél régebbről.

Az észak-macedóniai politika hozzáállása pedig sokféle. A VMRO és az egész jobboldal eleve bolgárellenes, ők hazaárulásnak tekintenek minden egyezményt. Az albánok viszont támogatják a bolgár követeléseket, nekik végülis az egész téma érdektelen: hiába minden nyugati erőfeszítés a "soknemzetiségű macedón nemzet" megteremtésére, annak nulla az eredménye, a macedóniai albánok ma ugyanúgy nem tekintik magukat a macedón nemzet részének, ahogy eddig se, a radikálisaik pedig nyíltan kimondják, a valós cél az "albán földek" egyesítése, azaz Albánia, Koszovó, Nyugat-Macedónia, valamint Montengeró és Szerbia határvidékének egyetlen albán államba egyesítése.

Az észak-macedóniai baloldal meg sarokba van szorítva: egyrészt nem beszélhet az EU ellen, hiszen ez a fő hivatkozási pontja, másrészt meg nem mondhat igent se a bolgár követelésekre, mert ez azonnal a hazaárulás bélyegét hozná magával. Szóval össze-vissza beszélnek, egyszer ezt, aztán azt. Várva a csodára, hogy majd valahogy megoldódik az egész ügy magától.

Az USA és az EU valóban hosszú ideje nyomják Bulgáriát, ne akadályozza Észak-Macedónia csatlakozási folyamatát. Még az aduász is be lett vetve, hogy "aki nem akarja Észak-Macedónia EU-csatlakozását, az a Kreml ügynöke". De a téma egyszerűen túl érzékeny.

Tavaly volt egy francia javaslat a probléma megoldására: Bulgária emelje fel a vétót, legyen helyette "feltételes vétó", azaz legyenek a tárgyalások hivatalosan megnyitva, de aztán csak akkor folytatódhassanak, ha Észak-Macedónia leszámol a "gyűlöletbeszéddel", melynek része a már említett követelések megoldása. Ezeket meg nem teljesítették, pedig már a vétő felemelése is súlyos bajt okozott Bulgáriában, tulajdonképpen ez volt a közvetlen oka a bolgár kormány bukásának akkor.

Mit mond tehát a macedón politikus, íme a cikk, tulajdonképpen a VMRO politikusa azt vázolja, hogy Bulgária csak ürügy, az EU csak azért nem tárgyal, mert rossz a baloldali korrupt kormány, míg ha jó lenne, már mennének a tárgyalások, majd Bulgária szemszögéből rendkívül sérelmesen nyilatkozik, lefordítom szó szerint:

"Bulgária az EU leggyengébb tagállama. Nem az EU legerősebb tagjával van bajunk, hanem a leggyengébbbel, s Bulgáriának sokkal nagyobb szüksége van az Európai Unióra, mint Bulgáriára az EU-nak.

Senki sem tud meggyőzni arról, hogy az EU legnagyobb fővárosai ne gyakorolhatnának nyomást Bulgáriára. Ha úgy gondolják, hogy Macedónia megérdemli a tárgyalások megkezdését, egy délután alatt megoldanák az ügyet. Küldenének egy nehézsúlyú diplomatát, az Szófiában találkozna, akivel találkozni kell, még az éjszakát se kellene ott töltenie, s kész is lenne az egész."

(Azt hiszem sokat elmond a macedón nyelv "önállóságáról", hogy soha egy percet se tanultam macedónul, de simán értem a szöveg 98-99 %-át, az 1-2 %-ot meg kitalálom a szövegkörnyezetből. Ehhez képes az orosz-ukrán eltérés tényleg 2 teljesen eltérő nyelv, pedig ott is értem 75-80 %-ban az ukrán szövegeket.)

S elmondtam többeknek, a macedón politikusnak sajnos abszolút igaza van. A bolgár politikai elitnek van egy török korból örökölt súlyos hiányossága: komolyan hiszik, hogy aki meghajol az erősök előtt, annak jutalmat adnak. S aztán szerencsére akadni szoktak emberek, akik ezzel reménytelen harcot folytatnak, ezzel azonban mégis akadályozva ezt az általánis tendenciát.

Most is ez zajlik. Ukrajna is példa erre. Immár akadnak olyan megmondóemberek, akik Amerikát is kritizálják, amiért az nem hajlandó jobban segíteni az orkrán rezsimet. S szerencsére akadnak, akik - akár nyíltan, akár csalárdan - Ukrajna megsegítése ellen dolgoznak.

A macedón ügy ugyanaz: kemény kéz kell, nem megértés. A macedónok az ellenségeink, semmi ok segíteni őket, ahogy semmi ok a teljesen tájidegen kijevi bábállam segítésére se.

A budapesti Árpád hídi halálos baleset kapcsán.

Ahol most lakom Szeredőcön, ott van 2 nagy széles sugárút is. Én éppen a központ külső határánál lakom, budapesti párhuzammal azt mondanám "Zugló". Azaz pont az a rész, ahol még nem külváros, de nem is igazi központ már.

Be is jelöltem a két hozzám közeli ilyen utat, mely kiválóan alkalmas a gyorshajtásra. Ezek ugyanis többsávos utak, a normál napközbeni forgalomra tervezve, így túl üresnek tűnnek az esti csúcsforgalom után egészen a reggeli csúcsforgalomig.

Természetesen minden nap vannak gyorshajtók, s nem kis mértékben, hanem teljesen abszurd, mértéktelen módon. A legidegesítőbbek a 150-nel haladó motorosok, de persze a gyorshajtó autók veszélyesek.

Fiatalon én is csináltam ilyesmit, persze sokkal óvatosabban, azaz nem itt, hanem pl. a Niš és Belgrád közti autópályán, ott mentem gyakran 200+ km/h sebességgel is.

Szóval tudom miért csinálják ezt emberek. Amolyan enyhe kábítószer, hamis jólétet ad. Mint nőknél a túlárazott márkás ruha viselésének vágya.

Ki kell nőni. S rá kell döbbenni, hogy ha magasra visszük a küszöböt, minden unalmas lesz. Nekem is idő volt ráébredni, hogy sokkal jobb "kábítószer" az apró dolgok élvezete.

Kifejezetten érdekes előadás Ungvárytól ügynökök, kommunista bűnök kérdésében:

Nyilván persze a nálam 2 évvel fiatalabb Ungváry személyesen nem tehet semmiről, nem volt semmilyen hatása a rendszerváltozáskor arra, ami végleg történt, az viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy az akkori "ungváryk" pont az ellenkezőjét mondták akkor, mint amit most ő.

Ha megváltozott a véleményük, az persze dicséretes.

Mindenesetre akkoriban minden mérvadó értelmiségi szélsőségesnek, bajkeverőnek, polgárháborús uszítónak minősítette volna a mai Ungváryt hallva. S mivel akkor gyakorlatilag minden média a "mérvadók" kezében volt, a közhangulat is pont ez volt: vagy megbocsátunk mindenkinek mindent automatikusan és vakon vagy véres polgárháború lesz és szétesik az ország.

Tulajdonképpen Ungváry szabatosan elmondja miért volt marhaság, sőt bűnös a 90-es évek eleji "mérvadó" álláspont. Minden szavával gyakorlatilag egyet lehet érteni.

Persze van bőven vörös farok, ki van hegyezve egyes fideszes emberekre, s a ballib felelősök nevét nem mondja ki, pl. Kuncze Gábort a neve kimondása nélkül kritizálja, míg Martonyi János nevét többször is elmondja. De a tartalom így is megállja a helyét.

Akkoriban aki az "egyetlen igaz" álláspontot kétségbe vonta, azzal nem vitáztak, hanem kijelentették róla, az illető tudatlan mucsai, aki nem ért semmihez. Az 1991-es igazságtételi törvényjavaslat szerzői, Zétényi és Takács pedig mindennek el lettek mondva. A törvény meg is lett semmisítve a Göncz-Sólyom liberális bűnbanda által. Teljesen abszurd érvekre hivatkozva.

Kb. az volt az érvelés, mint a Monty Python Holy Grail filmjében, amikor Lancelot tévedésből megtámadja a Mocsaras Kastélyt, ott leöli az esküvői vendégeket, majd amikor rájön hibájára, a kastély ura azzal intézi el, hogy "ne civakodjunk, ne vitatkozzunk többet azon, hogy ki ölt meg kit".

Vicces: mindezt a CEU-n mondja el. 30 éve ilyet maximum az alakuló MIÉP valamely klubjában mondhatott volna el, de ott se biztos.

Amikor 2011-ben egy Geri Tibi nevű unatkozó nyugdíjas katonatiszt blogger kitalálta az alkotmányos ellenállást, még csak a 2012-ben hatályba lépett új alkotmány volt a téma.

Az akkori tézis: nem volt joga Orbánéknak alkotmányozni, mert, a fő érvek, mondjuk a 8 jellemző:

• felesküdtek a korábbi alkotmányra,
• nem szóltak előre, hogy alkotmányozni fognak,
• nem volt négyötödös többségük,
• nem rendeltek el népszavazást az új alkotmányról,
• a korábbi alkotmány tiltja az alkotmányozást,
• megváltoztatták az ország nevét, azaz nem szűnt meg a Magyar Köztársaság,
• alaptörvényt alkottak, nem alkotmányt, tehát az alkotmány hatályban maradt,
• nincs alkotmányozási joga a parlamentnek, csak a nép alakotmányozhat.

Persze mind a 8 pont fatális tévedés, 30 mp alatt cáfolhatók, de ez még legalább valahol az értelmes vita perifériáján volt.

Azóta a dolgok súlyosan eldurvultak. Erről ma már Tibi mester nem is mindig tehet, nála butább emberek is megjelentek az egész eszme környékén, akik még Tibi szintjén se értenek a témához: Tibi legalább tényleg járt jogász szakra, igaz ő se dolgozott soha jogászként egy percet se.

Időnként odafigyelek a különböző alkotmányozó mozgalmakra, jelenleg van nagyjából 8 csoport, mind masszív 15-20 fős tagsággal, ezek egymást is utálják, s leginkább baromságok állításában versenyeznek egymással.

Nagy vonalakban eddig a következő agymenések voltak, a történelemben visszamenve.

Megjelentek az 1989-es de facto alkotmányozást elvetők. Ugye 1989-ben de facto új magyar alkotmányt szerkesztett az utolsó pártállami kommunista parlament a kerekasztal-tárgyalások döntései alapján, de ezt nem hirdették ki új alkotmányként, hanem formailag ez az 1949-es alkotmány 1972-es átírásának az átírása.

Aztán jöttek az 1949-es alkotmányozást megkérdőjelezők. Hiszen idegen megszállás, diktatúra, népszavazás hiánya, stb.

Megjelent a történelmi alkotmány koncepciója. Itt a kérdés meddig volt legitímitás:

• 1949-ig,
• Szálasi bukásáig,
• a német megszállásig.

Az igazi ádáz vita azonban csak ezután indult: legitím volt-e Horthy rendszere vagy sem. Az egyik frakció szerint igen, hiszen Horthy a Károlyi-Kun országrontás után visszaállította a rendet, a történelmi alkotmányt. A másik frakció szerint viszont Horthy csak hivatkozott erre, de nem ezt tette: lám, a törvényes királyt kiűzte az országból, s a történelmi alkotmányos rend helyett saját diktatúráját építette ki.

Lassan ez utóbbi szerzett több hívet, azaz maradt a Horthy (és persze Kun és Károlyi) előtti alkotmányossághoz való visszatérés elmélete.

Már éppen arról elmélkedtek mi a gyakorlati teendő: alkotmányozó nemzetgyűlást összehívni a Városligetben, esetleg aláírást gyűjteni, vagy írni az ENSZ-nek, esetleg felkérni Orbán Viktort, adja át a hatalmat az alkotmányozó ideiglenes kormánynak, amikor becsapott a villám!

Az egyik "alkotmánytudós" ugyanis kiszámolta: az egész magyar államapítás alkotmányellenes volt! Hiszen Géza fejedelem diktátor volt, alkotmányellenesen uralkodott, így nyilván a belőle következő istváni államalapítás se lehet más mint az alkotmány eltiprása.

Szóval a hazaáruló Géza 973-ben Quedlinburgban alávetette a magyar államot a németeknek, ezzel puccsot követett el a magyar alkotmányosság ellen. Azóta alkotmányon kívüli állapotban van a magyarság, de szerencsére egyfajta titkos tanításként mindig továbbélt a magyar alkotmányhoz való visszatérés szándéka, ez a Szent Korona Tan.

Persze ez tényszerűen se igaz, a Szent Korona Tan nem ezt jelenti, s eleve későbbi, XIII. századi elmélet.

Az igazi baj viszont a jog alapvető nem értése, ez már az eredeti Geri-féle tanítás fő hibája is. A három fő fatális félreértés könnyedén elkerülhető lenne, ha megértenék a következőket, ez olyan elsőéves jogelmélet:

• Az államiság és az alkotmányos rend nem ugyanaz. Az alkotmányozás nem csinál új államot. Az alkotmányos rendben való szakadás nem jelenti az állam megszűnését.
• A jog okozat és nem ok. Nem a farok csóválja a kutyát, hanem fordítva.
• Az időmúlás minden sebet begyógyít. A legdurvább jogsértés is joggá válik, ha elég idő telik el, különösen ha ez közjogi kérdés, mely esetben a közösség beletörődése mindent legitimál.

Egy ismerősöm mondta régen: a legitimizmus olyan, mintha el kellene vinnem egy csomagot Budapestről Bécsbe, ezt teljesítném is, mire azonban Bécsben a csomag címzettje tiltakozna "nem, nem, vissza az egészet, te Budaörsnél túllépted a sebességkorlátot, szóval nem érvényes a csomagkézbesítés".

Sajnos a tradicionalizmus híveinek egy része is hajlamos erre a hibára: legitimizmusra redukálják a tanítást.

Ma van a parlamenti választás Spanyolországban. Történelmi esemény lesz.

Sok a hasonlóság Magyarország és Spanyolország között, csak mindig éppen "fordítva".

Spanyolország közigazgatása kissé habókos, ugyanis hivatalosan egységes nemzetállam, míg a valóságban egy szövetségi állam. Az ország 19 autonómiára oszlik, mindegyik jelentős jogokkal rendelkezik, hivatalosen nem, de ténylegesen a spanyol autonómiák nagyobb jogokkal rendelkeznek, mint az USA államai. S mivel az ország teljes területe valamely autonómia része, így ez a gyakorlatban egy laza szövetségi állam.

Az autonómiák megyékre oszlanak, azok járásokra. Vannak autonómiák, ahol egyetlen megye van, s van 2 autonómia, ahol egy sincs, ez a 2 legkisebb - a két spanyol város az afrikai kontinensen -, itt az egész autonómia 1-1 járás.

Miért fontos ez? Mert a választási rendszert is befolyásolja. Bár a választási rendszer rendkívül arányos, - csak a 3 %-os bekerülési küszöb számít, viszont ezt is csak autonómia szinten nézik - így a rendszer mégis enyhén torzít a kisebb autonómiák javára, hiszen egyrészt nem lehet autonómia képviselő nélkül, másrészt a helyi kis párt is lehet országos párt, ha helyben eléri a 3 %-ot, míg országosan nem.

Mindenesetre, mivel egyéni képviselők nincsenek, a magyar rendszernél így is arányosabb a végeredmény. Pl. a legutóbbi választáson a győztes párt 28 % választási redménnyel megszerezte a parlamenti helyek 34 %-át.

Természetesen önérdekből az egyes pártok tömbökbe szerveződnek. A négy nagy tömb:

• középjobb,
• középbal,
• radikális jobb,
• radikális bal.

Aki ezen kívül van, az vagy nem számít hosszú távon, vagy olyan párt, mely eleve csak regionális szinten akar politizálni, ilyen pl. a legtöbb katalán és baszk párt.

A középjobb ma már teljesen a PP, ez a Néppárt, ez a volt francóista állampárt reformista kezdeményezéseinek romjain kialakult nagy párt. Azaz mintha a magyar MSZP spanyol verziója lenne, persze "fordítva", csak itt szétesés és gyengülés helyett éppen erősödés következett be.

A Néppárt mára teljesen európai középjobb, liberális-konzervatív, erősen EU-párti.

A középbal a Franco alatti mérsékelt ellenzék utódja, ez alapvetően a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), eredetileg marxista párt, a marxizmussal szakítottak Franco halála után, mikor ismét legális párt lehettek, ma ez tipikus európai középbal, szocdem-liberális párt, erős progresszívista programmal.

A PP és a PSOE között apró eltérések vannak a gazdaságpolitikában, de alapvetően ezek a liberális paradigmán belüli viták: pl. a PP csökkentené a vállalkozók adóját, a PSOE meg nem. Az igazi eltérés az identitáskérdésekben van: a PP egységesebb spanyol államot akar, a PSOE erős autonómiákat; a PP ellenzi a túlzott feminizmust, a PSOE feminista; a PP nem akarja átírni a múltat, a PSOE máig harcol Franco emléke ellen; a PP szégyellősen támogatja a homoklobbit, a PSOE meg tapsolva; a PP nehezíteni akarja a bevándorlást, azt csak spanyol anyanyelvű latin-amerikaiak számára könnyítve, a PSOE meg a "menekültek" integrációjáról beszél, stb.

Egyéni szinten még 20 éve is megesett, hogy PP és a PSOE hívei egymást fasisztázták, ill. kommunistázták. Ma már ez nem jellemző, mert megjelentek mind a 2 oldalon az erős alternatívák.

A PP-t most a felmérések 33-35 %-ra jósolják, a PSOE-t pedig 27-29 %-ra.

A radikális baloldal persze Spanyolországban mindig erős volt, hiszen ők voltak végül is a Franco-rendszer legkeményebb ellenzéke. A kommunisták az első szabad választáson 1977-ben 10 %-ot kaptak, aztán sokáig az örök harmadik párt voltak, ellenzékben vagy támogatva a PSOE-t.

A szovjet kommunizmus vége súlyos csapás volt a spanyol kommunistákra is, akik - ellentétben pl. az olasz kommunistákkal - szinte végig szovjetpártiak voltak, de nem tűntek el. Aztán éppen a PSOE túlzott középre húzódása, liberalizálódása hozta meg számukra az új esélyt. 2015-ben különböző szélsőbalos és újbalos erők szövetségeként 21 %-ot kaptak, majdnem elérve a PSOE-t. Podemos (= "tudunk", "képesek vagyunk") név alatt.

Aztán persze, azóta lassú zuhanásban vannak. A választóik csalódtak bennük, a szóbeli radikalizmusuk és a gyakorlati mérsékeltségük közti eltérés miatt. Leginkább a PSOE liberális politikájának támogatása vitt el tőlük sok szavazót. Plusz sok bajt okozott a pártvezetés több taktikai hibája is. A pártvezér ingatlanügye is sokaknak nem tetszett, vett magának egy szép, kellemes, középosztálybeli környéken új házat, s bár minden tiszta volt, azaz a fizetéséből vette, valahogy ez nem illett a "dühös és elnyomott kommunista forradalmár" képhez.

Tavaly új radikális bal szervezet jött létre, Sumar (= "összeadni", "hozzáadni") néven, azóta ehhez csatlakozott a Podemos is.

A Sumart most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.

A radikális jobb más kérdés. Ilyen sose volt sikeres. A Franco-rendszer nem-reformista híve elvesztettek minden hatalmat, majd miután 1981-ben katonai puccsal próbálkoztak, elvesztették minden hitelüket is. Egy nemzedéknyi idő kellett a változáshoz, immár az új újjobb szelek mentén.

A Vox a semmiből lett hirtelen komoly párt, 2019-ben azonnal 10 %-kal került be a parlamentbe, jelenleg már ők a harmadik párt 15 %-kal. A legutolsó választáson 2 autonómiában a Vox lett a nyertes párt.

Közben a PP feladta korábbi Vox-ellenes álláspontját, több régióban is koalícióban kormányoz a Voxszal együtt. Most egyre több helyen is ez van: a PP vagy ellenzékbe vonul, vagy koalícióra lép a Voxszal.

Rendkívül vegyes azonban a szavazótábor. Bár van olyan réteg, mely egyértelműen Franco-nosztalgiákat táplál, sokkal inkább a mértéktelen bevándorlás, az EU, a feminizmus, a homoklobbi, az ateizmus elleni ellenérzések a meghatározóak, ahogy a PP túlságos középre húzódása.

A Voxt most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.

Hacsak nem lesz ma nagy meglepetés, a PP fog nyerni, de nem lesz meg az abszolút többsége. S dönthet: nyíltan koalíció a Voxszal vagy ellenzéki szerep. A külföldi nyomás itt jóval kisebb, a Vox kevésbé démonizált párt, mint sok más hasonló nyugati párt, ráadásul a gazdasági kérdésekben a Vox kifejezetten liberális.

Ezen kívül a Vox nem rasszista, a párt egyik vezetője egy félig néger politikus (az anyja Egyenlítői Guinea volt spanyol gyarmatról származik). A bevándorlást is kulturális, nem faji alapon ellenzik. A nácikérdés sem áll, hiszen Spanyolország semleges volt a világháborúban. Ahogy antiszemitizmus-kérdés sincs: a Vox kifejezetten Izrael-párti az izraeli-palesztín viszályban, eleve ez Spanyolországban nem kérdés, maga Franco is befogadott nagy számban a háború alatt zsidó menekülteket, miközben ezzel párhuzamosan hangoztatta, egyébként egyetért Hitlerrel a "zsidó tőke" elleni harcában. Az ukrajnai háború se gond: a Vox ukránpártibb, mint mondjuk a francia Le Pen pártja. Tulajdonképpen a fő "baj" velük a homoklobbi, a genderizmus és a feminizmus ellenzése.

A Vox eleve nem igazán radikális, sokkal inkább reakció a baloldali radikalizmusra. A felmérések szerint az átlag Vox-szavazó diplomás középosztálybeli, aki egyszerűen mérges az ellenoldal dolgai miatt: folyamatos kedvezés a különböző kisebbségeknek, az ország szétesése felé vezető lépések, destruktív tendenciák.

Szóval a legvalószínűbb: megtörik a Franco halála óta létező konszenzus, s immár hivatalos kormányzati tényező lesz egy eddig szalonképtelennek tekintett párt.

Vox választási plakát Madrid központjában: "Vox - döntsd el mi a fontos", a "fontos" dolgok: pénzbehajtás, bizonytalanság, megosztottság, szegénység, elhagyatottság, ... (eltakarja a fa a többit), mellette meg egy kéz kidobja egy szemetesbe a nem fontos dolgokat: autonomista zászló, feminista zászló, szivárványos zászló, katalán zászló, Agenda 2030 (= az ENSZ fenntartható fejlődés programja), a többi nem látszik, azt hiszem egy sarló-kalapácsos zászló van lent balra még mint kidobandó.

Én alapvetően nem a Vox szövegeit követem, hanem az ellenük szólókét. Ebből sokszor több tudható meg. Egy ideje nagyon keményen megy ellenük a kampány a spanyol médiákban, melyek 90 % körüli arányban progresszívisták. A cél mindig ugyanaz: mélyen rasszista, nőellenes, Franco-párti, bigott, középkorban rekedt kép bemutatása, ráadásul annak sejtetése, hogy aki ellenzi a homoklobbit, az látens homokos - magyar szemmel meglepő a lejáratásban 2 dolog hiánya, pedofil papozás és antiszemitázás nincs, az utóbbit már magyaráztam miért nem téma, az előbbi meg feleslegesen megsértene sokakat, elég sok ember van, aki egyszerre baloldali és katolikus, a baloldali pap se ritkaság, plusz eleve a mostani római pápa progresszív ikonnak minősül.

Amikor egy nyelv nem a latin ábécét használja, gond mindig a latin betűk ejtése az adott nyelven. Pedig ez elkerülhetetlen, hiszen a latin a nemzetközi ábécé.

Ha a nyelv eleve latinbetűs, nincs gond: egyszerűen az adott nyelven ejtik ki a latin betűket. Lásd, Magyarországon ez a szokás a legtöbb esetben: az ejtés olyan, mintha magyarul lenne, függetlenül, hogy az eredetiben mi az ejtés, lásd OMV az ó-em-vé, UNICEF az u-ni-cef, USA az u-sa, stb, lényegtelen, hogy az eredeti ejtés nem ez. Inkább az az érdekes, hogy vannak ez alól kivételek, melyekre azonban nincs semmilyen szabály, lásd CIA az szí-áj-éj, sose ci-a, egyes esetekben meg ingadozás van, pl. az IMF lehet áj-em-ef és í-em-ef is.

A spanyol nyelv pl. ebben sokkal "hazafiasabb", sose ejtenek idegen betűneveket, náluk pl. a CIA is szi-a, ne szí-áj-éj. Egyenesen hibának - de legalábbis idióta sznobizmusnak - számít náluk idegen betűneveket mondani. Személynevekben is spanyolul ejtenek!

A saját betűnevek használata nem gond soha, hiszen egyértelmű az adott nyelven belül. Az meg, hogy az egyes betűnevek neve minden nyelvben más-más az nem számít, hiszen mindig csak egy adott célnyelven használatos az adott név.

Azaz pl. teljesen mindegy, hogy a latin ábécé betűinek neve magyarul nem teljesen azonos, mint más ejtés, mondjuk eltér az eredeti latin betűnevektől is. Egyébként az eltérés kevés, lényegileg csak ezek:

• C - magyar: cé, eredeti: ké,
• Q - magyar: ku, eredeti: kuu,
• S - magyar: es, eredeti: esz,
• X - magyar: iksz, eredeti: eksz,
• Y - magyar: ipszilon, eredeti: í grajka,
• Z - magyar: zé, eredeti: dzéta vagy zéta (sőt népiesen: széta).

Amikor viszont a saját írás nem latinbetűs, 2 út van: átvenni egy másik nyelv neveit vagy valamilyen specifikus betűzési rendszert kell használni. A gond, hogy az ritkán egységes.

A görögöknél egyenesen 3 rendszer van: az idősebbek az olasz betűneveket használják, a fiatalabbak az angol betűneveket, s ha meg valaki nagyon hivatalos akar lenni, akkor a NATO betűzési ábécéjét.

Egy időben olyan kólcenterben dolgoztam, ahol hozzám közel ültek, hallótávolságban a román, a lengyel, a görög és az orosz kollégák. A románok és a lengyelek esetében soha semmi gond nem volt, hiszen a betűket mondták románul/lengyelül, az oroszok nagyjából megvoltak, náluk az idősebbek a francia neveket használják, a fiatalabbak az angolt, de kevés az összetéveszthetőség, a görögöknél viszont rendszeresen többször ismételgették ugyanaz. Az ok: egyes betűnevek teljesen eltérőek, pl. a H betű lehet "ákka", "éjcs", "hotel". Plusz még az olasz neveket csak a görögországi görögök ismerik, a ciprusiak nem! Szóval néha olyan érzésem volt, mint a magyar "Nehéz szám" élő verzióját hallgatnám:

Az indiai kólcenterek viszont profik, náluk megtanítják mindenkinek a NATO-ábécét, s csak azt használják. Hogy az utca embere mit használ, nem tudom, gondolom az angol betűneveket. Az indiai nyelvek a szanszkrit írást használják vagy annak valamilyen rokon írását. Ők arra büszkék, hogy írásrendszereik sokkal régebbiek az európai (cirill, görög, grúz, latin, örmény) ábécéknél, s logikusabbak (meg nehezebbek).

Bulgáriában az eredeti az oroszon keresztül átvett francia betűnév-rendszer, de nem teljesen azonos az orosszal mégse. Viszont a kommunista rendszer vége óta az angol hatás olyan nagy, hogy ma már a fiatalok nem is ismerik az eredeti rendszert, simán az angol betűneveket használják.

Ami ennek a hátránya az a kényszeres fordítás. Azaz azon az alapon, hogy ha már úgyis át van valami írva latin betűkkel, akkor inkább fordítsuk angolra. Intézményneveknél meg csak-csak elmegy ez, de helyneveknél egyenesen nevetséges. Plusz az ilyen felesleges fordítás megnehezíti az idegen turista dolgát.

De ilyen hibás túlfordításra Budapesten is láttam példát, azaz ez egy teljesen írásrendszer-független kérdés. Pár évvel ezelőtti budapesti tapasztalat: angol nyelvű turistatáblák, hogy merre van a Vár, a Parlament, a Bazílika, a repülőtér, stb., mind angolul. Eddig rendben, de aztán ott egy tábla, hogy merre van az "Eastern Railway Station". Nos, súlyos hiba ez. A turista keresi a Keletit, ez a neve, s neki tök mindegy, hogy a szó mit jelent, tehát ha azt látja, hogy arra kell menni az "Eastern" felé, tudja, neki nem oda kell mennie, hiszen ő a Keletit keresi. Szóval a fordításelmélet félreértése.

Semmi nem segít jobban egy ügynek, mint az ügyet ellenző szélsőséges. Olyan károkat képes okozni a saját oldalának az aki az oldalon belül marhaságot művel, mint amit sose képes az ellenoldal legaktívabb harcosa se.

Íme két friss példa.

Juhi Peti, a narkózás egyik magyarországi apostola, bukott ballib politikus kifejti, minden rendes ellenzéki alapvető kötelessége aktívan szolidáris lenni a homoklobbival. Miközben a ballib tábor zöme is homofób, de legalábbis semleges e téma kapcsán.

Peti nem veszi észri, csak a Fideszt segíti szövegével. Azzal, hogy ő nem fogad el olyan ellenzékiséget, mely nem homokpárti. Ez minden bizonytalan szavazót elriaszt a ballibektől.

Aztán szembejött egy nem követett videócsatorna - Juhit követem egyébként -, mely még jobb példa ugyanerre.

A fanatikus ballib blogger átkozza a ballib Partizánt! Miért? Mert a Partizán időnként elemez, kilép a "mindenki fogatlan mucsai analfabéta, aki nem ballib" elméletből. A srác személyes sértésnek érzi, hogy a Partizán kilép ebből időnként, ezt természetesen úgy értékeli, hogy Zorbánhoz idomul a Partizán!

Én természetesen hosszú, egészséges, aktív életet kívánok mind Juhinak, mind Dávidnak, remélem, még hosszú ideig ilyen hevesen segítik a ballibek elleni kampányt! Tavaly kicsit megijedtem, amikor a választás után Juhi elhallgatott. De aztán pár hónap után feldolgozta a ballib bukást, s visszatért mint blogger. Azóta is szorgalmasan - persze akaratán kívül, de ezt túl fanatikus észrevenni - dolgozik a következő fideszes kétharmadért.

Sok sikert nekik! S fel is iratkoztam Dávidra.

S még egy, harmadik példa. Úgy tűnik, az eddig hithű ballib Czeglédi Zoltán - egykor még fizetett Momentum-alkalmazott is volt - rálépett a ballibtalanodás rögös útjára. A következő elemzésben gyakorlatilag minden megállapítása igaz. Persze szidja a Fideszt, de olyan módon, ami egyre jobban kilóg a ballib narratívából:

Viccből bekommenteltem, hogy "a Zorbán megvette kilóra a Czeglédit!", amit többen - jellemzően a legostobább típusú törzsballibek - komolyan vettek és lelkesen helyeseltek. (A kommentem nem látható, senki se keresse, aztán Ungár törölte természetesen, már így is súlyos teher számára saját anyja a ballib tábor számára, nem akarja ezt még fokozni is Birca-kommentekkel.)

A rendszeres nyugati, migránsokozta zavargások nagyszerű események.

Mármint nem az ottani kisembereknek, hanem nekünk.

Ugyanis mindennek két kimenete van.

Vagy a nyugati államok észbe kapnak, erőt találnak magukban, majd kidobva a perverz, öngyilkos, polgári-liberális eszméket rendet teremtenek, melynek következtében egyrészt leállítják a korlátlan bevándorolást, másrészt a már bevándoroltakat erővel a rend elfogadására kényszerítik.

Vagy folytatódik az öngyilkos polgári deviancia, s lassan kiemelkednek a migráns közösségek hangadói, akik aztán új alapon rendet teremtenek az országokban. Pl. Franciaországból iszlám állam lesz. Ebben az esetben a helyi öngyilkos polgári erők lesznek a helyükre téve, erővel rákényszerítve az új rend elfogadására.

Mi Kelet-Európában nem veszthetünk, mind a 2 fenti kimenet teljesen kielégít minket.

A ballib alkotmányjogászok előtt jóval megszületett az alkotmánytagadók egylete. Első fészkük a Nol Blog volt 12 éve. Sokszor írtam már róluk.

A ballib jogászok sose karolták fel őket, mert teljesen vállalhatatlan baromságokat hangoztattak. Mert bár látszólag mindez Orbán elleni szöveg volt, a mélyben értelmetlen zagyvaság volt, kb. ezek a fő elveik:

• a hatályos alkotmány nem hatályos, mert “közjogilag érvénytelen”,
• ezért a Magyarország nevű állam nem létezik,
• össze kell szedni egy helyre az ország lakosságának 1 %-át, azaz 100 ezer embert, akik kijelentik, hogy ők nem a Magyarország nevű “magánállam” állampolgárai, hanem a jogfolytonos magyar államé,
• ezzel párhuzamosan - sőt ettől függetlenül - létezik ma is a Magyar Köztársaság.

Alakult is több csoport erre, néha még 50-60 fős tüntetést is sikeresen megszerveztek. Az eddigi legsikeresebb alkotmányos lázadó egy Bertalan Attila nevű kamionsofőr, aki egyszer 10 ezer embert összetrombitált a Városligetbe.

Mára megkopott az ő hírneve is. Ma csak kis szekták vannak, a leghumorosabbak a sumérmagyarkodást az alkotmányozással összekötők, ezek amolyan "ahogy Móricka elképzeli a honfoglalókat" típusú ruhákban gyűlnek össze "alkotmányozni", azaz halandzsázni. Szövegeik nagyon viccesek: kvantumelmélettől 50-ezer éves magyar népig minden van benne, mindez sajátos módon keverve neoezoterizmussal, zsidózással és orbánozással. Meg persze teljesen alaptalan áljogászkodással.

A legújabb fejlemény: beindult az üzleti tevékenység is. Immár személyi igazolványt és parkolási okmányt (nem, ez nem vicc!) is kiválthatnak a visszaállított Magyar Köztársaság állampolgárai:

Bulgáriában ősszel lesznek az önkormányzati választások.

Ezzel kapcsolatban humoros eset. A legnyugatosabb, leghangosabban liberális párt egy 45 éves milliárdost jelölt Szófia polgármesterének. Már ez is probléma Bulgáriában, a bolgár közvélemény a magyarhoz hasonlít, azaz minden túl gazdag ember alapból gazembernek minősül.

De az igazi baj vele: a családi megterheltség. Az apja tiszt volt a bolgár Állambiztonságnál, igaz legalább a polgári hírszerzésnél, nem a belső elhárításnál. Viszont a nagybátyja már a belső elhárításnál dolgozott. A nagyapa pedig kommunista partizán volt a II. vh. alatt, majd az Állambiztonságnál tábornoki rangig emelkedett és az Állambiztonság katonai főosztályát vezette éveken át.

Magyarul: tökéletes kommunista családfa. Ő maga persze a rendszerváltozáskor alig 11 éves volt, dehát láthatóan már gyerekként segítette a családi háttér: elitgimnázium Szófiában, majd a blagoevgradi (Bulgária) Amerikai Egyetemen diploma.

A bulgáriai Amerikai Egyetem az majdnem olyan, mint a CEU, az eltérés, hogy a Soros Alapítvány csak az egyik fenntartó, a másik egy amerikai kormányhivatal, a USAID. De lényegileg ugyanaz: angol tannyelv, amerikai tananyag, amerikai tankönyvek. A tandíj évi 12-15 ezer dollár, plusz lakhatás, egyebek, évi 20 ezer dollár kell nagyjából egy diáknak. Ismerek magyarokat, akik oda jártak/járnak, mindenki Soros-ösztöndíjjal.

Szóval a srác mindkét rendszerben az elit része lehetett. S persze ez nem véletlen összefüggés, hanem előző elltségéből következett a későbbi: Bulgáriában még Magyarországnál is nagyobb az ex-kommunista nagyemberek aránya az új demokratikus elitben.

Hogyan lett milliárdos? Tulajdonképpen még ez a legtisztább rész: csinált egy programozó iskolát és szoftverfejlesztő céget 24 évesen, ez nagyon híres lett, s el tudta adni később egy amerikai cégnek negyedmilliárd dollárért. Aztán ebből kockázati befektetéseket csinált, s szerencséje volt. Azaz nem elprivatizált állambiztonsági vagyon az eredet, hanem inkább jó kapcsolatok és szerencse.

Személyesen persze nekem nem okoz az egész ügy problémát. Számomra az igazi probléma nem a komcsi tábornok nagyapa, hanem a Forbes-hős státusz. Meg eleve nem szavazok ilyen típusú alakra, bármit is mond. Én ha fiatal, sikeres üzletemberről hallok, azonnal kibiztosítom nemlétező fegyveremet. Szóval számomra az egész téma tisztán elméleti.

Mindenesetre a srác buta, mint a sötét éjszaka, s ezt annyira nem veszi észre, hogy nem alkalmazott PR-szakembereket se. Mert hát simán ki lehet jönni a rossz családi háttérből, a háború utáni Németországban is akadtak náci főember szülővel karriert befutott emberek, csak eleve azzal kell kezdeni, hogy pl. "nem osztom szüleim politikai nézeteit".

Itt azonban a gyerek elhitte saját kivételességét, mert a túl sok pénznek jellemzően ez a negatív mellékhatása. S azzal kezdte, hogy milyen sokat adott neki a csalkádja, majd előadott egy halivúdi mesét, nagyjából "légy szorgalmas, milliomos leszel" stílusban. Aki nem tudná a valóságot, az a végén komolyan elhihetné, hogy a bolgár kommunista Állambiztonság éjt nappallá téves küzdött a nyugati értékekért, a kommunizmus ellen.

Aztán persze rászóltak, s elkezdett kárt menteni. De már késő. Ráadásul az őt támogató párt fanatikus híveinek is egy része erősen fanyalog.

Most már olyat is olvastam, hogy az illető párt megállapodást kötött egy másikkal, s direkt vesztes embert választottak ki, hogy a másik párt embere esélyesebb legyen.

Azért annak örülök, hogy nekem ilyen személyes problémám sose akadt. Nincs felmenőim között "problémás" ember. Szüleim persze Kádár alatt az elit alsó részéhez tartoztak, apám párttag is volt 1969-1989 között, de arra apám kínosan vigyázott mindig, ne kerüljön soha olyan pozícióba, mely már látható a nyilvánosság számára is. Teljes rokonságomat nézve meg egyetlen rokonom van, aki betöltött valaha fontos pozíciót, egyik másodunokatestvérem MSZMP KB osztályvezető-helyettes volt, majd KB-tag is, bár utóbbi az MSZMP utolsó másfél évében csak. Aztán csúnyán meg is bukott, ugyanis az MSZMP-MSZP átalakuláskor ő Grósz csapatában volt, eleve Grósz csinált belőle KB-tagot is, így mind a Pozsgay-, mind a Horn-csoport számára nemkívánatos személy lett. Annyi befolyása maradt, hogy saját magának el tudott intézni egy külszolgálatot, s aztán se az Antall-, se a Horn-, se az Orbán-kormány nem bántotta őt, meghagyták diplomata állásában nyugdíjig, a 90-es évek végéig.

Bár annyi idős nem vagyok, hogy dolgozhattam volna a kommunista rendszerben is, hiszen a rendszer vége idején 22 éves voltam, de szülők és más idősebbek életét azért láttam. S a tapasztalat az, hogy szabadabb volt a munkahelyi légkör. Persze a lényeges dolgokba akkor se lehetett beleszólni, de az apróságokba nem volt belepofázás fentről.

Különösen mióta - 2007 óta - nyugati multiknál dolgozom folyamatosan, van lehetőségem megtapasztalni a multis munkakultúrát.

Tulajdonképpen az egész csak azért viselhető el, mert nem veszik ők se komolyan. Kicsit olyan ez, mint a kései Kádár-rendszer: egyrészt voltak a kőkemény marxista elvek, másrészt a gyakorlat - s még a vezetők se vették komolyan az elveket. Elég volt úgy tenni, mintha komolyan vennénk azokat, majd a valóságban nem tőrődni velük.

Innen volt az a sajátos helyzet, hogy Kádárék jobban gyűlölték a marxista kritikát, mint az antimarxistát. Az antimarxista kritika ugyanis le volt söpörhető azzal, hogy "ellenséges propaganda", míg a rendszeren a saját elveit való számonkérés már kényes kérdés volt.

A multik kelet-európai telepein hasonló van. Bólogatni kell a központi utasításoknak, majd azokat nem betartani. S ez - a közhiedelemmel ellentétben - nem valamiféle kelet-európai nemzeti sajátosság, mert a helybe delegált színnyugatiak ugyanígy kezdenek el viselkedni, amit megszokják a helyzetet és alkalmazkodnak a körülményekhez.

A svájci kollégám 2 hónap után már ugyanolyan természetességgel dobta a szófiai járdára a cigarettacsikket, mintha született bolgár lenne. S sokszor elmondta, hogy Szófia jobb hely, mint Genf. Pl. otthon csak úgy mert torrentezni, hogy beült a kocsiba egy laptoppal, majd keresett valahol a városban szabad wi-fit, megállt, letöltött, míg Szófiában a lakásában éjjel-nappal torrentezhet, a saját netes előfizetésével, s semmi baja nem esik.

A kiküldött főnök esete ugyanez. Tőle az elvárás, produkáljon eredményt. Hiszen miért is van csinálva leánycég Prágában, Krakkóban, Budapesten, Bukarestben, Szófiában, stb.? Hát mert ugyanaz a munka elvégeztethető 4-szer olcsóbban. Ebből a bérszint jellemzően a nyugati 30-50 %-a, de az még így is magasabb a helyi átlagnál. Erre csak egy példa: 2007-ben kaptam munkaajánlatot Budapesten (végül nem kezdtem dolgozni ott, de most ez mellékes), ez a General Electric ma már bezárt újpesti irodaháza volt a Váci út külső részén - azóta ugyanazon az úton beljebb költöztek, közelebb a belvároshoz -, akkor a kezdő fizetés 270 ezer Ft bruttó lett volna, miközben az országos átlag akkor 190 ezer Ft volt.

Viszont a munkahelyen stabilitás is kell. Ezt egyrészt elvégzi a HR, hogy ne legyenek teljesen összeférhetetlen dolgozók, másrészt kell valamilyen alaphangulat. Az alaphangulatot pedig nagyon el lehet rontani olyan követelésekkel, melyek a helyiek számára röhejesek.

Na, itt jönnek képbe a szabályok. A nyugaton szokásos szabályok közül azokat, melyek helyileg népszerűtlenek, egyszerűen nem kell alkalmazni. Hallgatólagosan, azaz ezt nyilván nem szabad így nyíltan kijelenteni, de éreztetni kell: ezt nem kell komolyan venni. Kedvenc 3 példám az utóbbi 16 évből:

• "tilos telefont a számítógéphez csatlakoztatni" - de ha lemerült, nyugodtan töltsd fel, csak tedd kicsit hátrébb a telefont, ne látszódjon annyira!;
• "dresszkód: business casual" - á, ne törődj vele, ez csak akkor, ha látogató van a központból! szar is lenne, ha minden csaj ugyanúgy, unalmasan nézne ki!;
• "szigorúan tilos az íróasztalon enni" - jó étvágyat, csak ne egyél fokhagymásat, mert lehet, hogy zavarja a többieket! a fokhagymás lángost én is a nyomtatónál eszem.

Persze mindig akadnak túlbuzgó vezetők. Ahogy Kádár alatt is akadtak olyan emberek, akik komolyan megkövetelték a marxizmust. Dehát ezeket akkor is mindenki utálta, s most is mindenki utálja őket. S emiatt ezek a végén jellemzően megbuknak.

Amikor sok idő telt el egy nyelv írásának megalkotása óta, mindig felmerül az írott és a mondott alak közti eltérés problémája.

A két véglet: a ragaszkodás az íráshoz és az írás folyamatos igazítása a beszédhez. Az előbbire példa az angol, ahol máig úgy kell írni, ahogy a XVI. században ejtették a nyelvet. Még drasztikusabb példa a görög, ahol egyenesen 2500 évvel ezelőtti írásalakok vannak. Az ellenpélda meg mondjuk a szerb és a horvát írás, ahol nem létezik rossz helyesírású ember, hiszen úgy kell írni, ahogy azt mondják az emberek.

Az első sztendertizált helyesírás természetesen a IX. századi, amikor a cirill ábécé létre lett hozva. A cirillt eleve a mai Thesszaloniki környéki bolgár nyelvjárások alapján csináltak, majd elterjedt innen. Az eredeti írás amolyan szent dolognak is számított, így nem lett igazítva a későbbi változásokhoz.

A XIV. századtól a XIX. századig eleve nem létezett bolgár állam, így hatóság se volt, mely ezzel foglalkozott volna. Az Egyház meg az eredetit használta, mind nyelvben, mind írásban, bár az az átlagember számára nem volt már könnyen érthető.

Időközben hatalmas változások álltak be a kiejtésben. Az eredeti cirill természetesen a IX. századi kiejtést tükrözte, amikor a maihoz képest sokkal bonyolultabb hangrendszer volt.

A mássalhangzók terén teljes kemény-lágy paradigma létezett. Ez eredetileg egy szláv sajátosság, de mára csak a keleti-szláv nyelvekben maradt meg, továbbá még a lengyelben van jelen bizonyos mértékben. A dél-szláv nyelvekben ez nagyrészt eltűnt mára, a mai szerbben/horvátban pl. csak a cs, dzs, l, n esetében van kemény-lágy pár: horvát írással ez č - ć, dž - đ, l - lj, n - nj, ugyanez szerb írással ч - ћ, џ - ђ, л - љ, н - њ.

A bolgár esetében a dolog annyiban nehezebb, hogy máig ez vitás kérdés. Az egyik álláspont szerint a bolgárban vannak kemény-lágy párok, csak előfordulásuk helyileg korlátozott, azaz csak egyes hangok előtt fordulnak elő, míg a másik álláspont szerint a bolgárban nincsenek kemény-lágy párok. A kommunista időszakban ez politikai kérdés is volt, mert mivel az oroszban vannak kemény-lágy párok, így nem volt szabad azt állítani, hogy a bolgárban nincsenek.

Teljesen független füllel hallgatva a bolgár beszédet, egyrészt az irodalmi nyelvben nincsenek kemény-lágy párok, másrészt meg nyelvjárásfüggő. A délkeleti nyelvjárásokban vannak kemény-lágy párok, az északnyugatiakban nincsenek, északkeleten csak d, n, t esetében fordul elő, míg délnyugaton meg csak g, k, l, n esetében van.

Aki Bulgáriában művelt embernek akar tűnni, az nem használ lágy mássalhangzót soha, ennek kifejezetten "mucsai" értéke van.

A délnyugati bolgár nyelvjárások alapján létrehozott macedón nyelv ezeket jelöli írásban is: a lágy g ѓ, a lágy k ќ, a lágy l љ, a lágy n њ. (A ѓ és ќ ejtése azonban változó régiónként.)

Különösen a magánhangzók terén jelentős a változás azonban. A bonyolult IX. századi szláv magánhangzórendszer eltűnt. Az eredetiben volt külön betű minden alap magánhangzóra, minden nazalizált magánhangzóra, minden úgynevezett ultrarövid magénhangzóra, valamint a legtöbb esetben ezek jésített verziójára is. Lásd: а, є, и, і, о, у, ѣ, ъ, ꙑ, ь, ѧ, ѫ + jésítettek: я, ѥ, ї, ю, ѩ, ѭ.

Részletesen nem, de azért nagy vonalakban melyik mi: а - rövid magyar á, є - rövid magyar é, и - magyar i, і - magyar i-nél zártabb, о - magyar o, у - magyar u, ѣ - magyar e, ъ - magyar ö-szerű, ꙑ - magyar ü-szerű, ь - egészen zárt e, ѧ - "en", ѫ - "on".

Fentiek közül a bolgárban mér a korai időszakban megszűnt az и, і, ꙑ közti minden különbség, később a ѧ, ѫ, ѣ, ь eredeti hangértéke is eltűnt, így a legtöbb jésített betű szerepe is megszűnt (bár ma is van olyan délkeleti nyelvjárás, ahol van még ѣ hang).

Viszont ennek ellenére egészen a XIX. századig maradt az írásban az и, і, ꙑ, hagyomány miatt, ahogy a ѧ, ѫ, ѣ, ь is. Ahogy az azonosan ejtett ъ és ѫ írása is megmaradt.

A modern korban a bolgár nem követette a szerb-horvát "írd, ahogy ejted" írásmódot, hanem maradt a magyarban is használt szóelemző, részben hagyományelvű írásnál. Azaz mindent úgy kell írni, ahogy azt ejteni kellene, ha önálló szó lenne hangsúly alatt. Bár a kommunista hatalom 1945-ben 30 betűre csökkenti a betűk számát, így is maradt több fonetikus ejtés ellenében ható elem:

• megmaradt csakis hagyomány okán a щ betű, ez nem jelöl önálló hangot, hanem két hang (s+t) kapcsolatát jelöli,
• megmaradt csakis hagyomány okán a ь betű, ez azonos a й betűvel, de így kell írni a "jo" hangkapcsolatot mássalhangzó után,
• az а betű hangértéke bizonyos esetekben nem a, hanem ъ hangértékű,
• ugyanígy a я betű hangértéke bizonyos esetekben nem я, hanem йъ hangértékű.

Az oroszban hasonló folyamat ment végbe, de ott I. Péter cár alatt lett megcsinálva a nagy írásreform. Amihez képes a kommunista 1918-as írásreform kisebb jelentőségű. Hozzá kell tenni, a mai orosz hangrendszer egészen más, mint a bolgár.

Idén május végén izgatott körímél érkezett munkahelyi postafiókomba. Küldője ujjongva közölte, íme eljött az év legnagyobb eseménye, a "prájd", s ez egész hónapban kitart. Színes ímél volt, ujjongó, lelkes emberekkel, színes lufikkal, plüssmacikkal, pöttyös labdákkal.

Kicsit megijedtem, mert csak tavaly november óta dolgozom itt, szóval még nem ismerem az itteni szokásokat. De megnyugtattam magamat: nagyon más itt se lehet, mint 2007 óta minden más nyugati tulajdonú multi munkahelyemen.

Aztán jött június 1. és semmi. Majd mentek a napok, s minden nap semmi. Egy árva szó se a "fontos" eseményről.

Előző munkahelyemen legalább jött 1 azaz egy darab plusz ímél, hogy ingyenes onlájn, homofóbiát gyógyító szeminárium van, melyre szívesen várnak minden kollégát, aki homofób érzelmeivel küzd. Nem jelentkeztem, pedig vannak homofób érzelmeim, viszont nem küzdök velük, hanem büszke vagyok rájuk, így nem éreztem magamat megszólítva a kedves hangú meghívó által.

Még a rendes évi szófiai homokmenetről se küldtek legalább fél sornyi reklámot!

Vártam, vártam a tisztesség kedvéért máig, hátha lesz mégis valami, legalább valami összegzés e nagyszerű hónapról. De nem, semmi.

Bevallom, ha a "prájd" azt jelenti, hogy nem történik semmi, akkor magam is elkötelezett prájdpárti vagyok...

Olyan ez, mint a 70-es évekbeli szovjet-orosz viccben:

Ideológiai felvételi vizsga az egyetemen. A hallgató nem tud semmit. A bizottság azonban sajnálja meghúzni őt, így feltesz neki egy mentő kérdést, amire a választ az óvodások is tudják, annyiszor van ez említve mindenhol:

• Melyik évben született Lenin?
• Nem tudom.
• Hogyan nem tudja? Maguknál nincs tv, rádió, újságok?
• Se tv, se rádió, újság is csak nagyon ritkán.
• Hát honnan jött maga?
• A Jeges-tenger partjáról, Muhoszranszkból*.

Ekkor a bizottság tagjai összesúgnak egymás közt: kollégák, emlékeztek, a múltkor éppen azt vitatottuk meg, hová lenne érdemes a tanszéknek üdülni mennie.

* Muhoszranszk - beszédes helynév, szó szerint "Légypiszok"

Jó hír a vilniusi NATO-csúcsról: Amerikában győztek a galambok.

Miután a kijevi főkormányzóság nem tudott eredményt felmutatni a fronton a kapott billiók ellenére, az amerikai elit döntött: kivonul míg nem késő, nem erőlteti a csatát most Moszkvával.

Ez a csúcs valódi lényege, hivatalosan ki lett mondva, Orkrajna nem lehet soha a NATO tagja.

Tombolnak is most az euroatlantista radikálisok, mármint az okosok, akik értik is mi van. Ami ismét jó jel.

A világ minden kultúrájában létezik olyan közmondás, hogy "Nyúsd neki a kisujjadat, az egész kezedet elveszi".

A homoklobbi ősi módszere: tevékenysége kezdetekor csak teljesen normálisnak tűnő, egyenesen méltánylandónak kinéző dolgokért száll síkra. Lásd: mi a 4 fal között csak nyugalmat akarunk, ne legyen kötelező a törvény elől rejtőzködnünk, hiszen senkinek se ártunk, de még ha ártanánk is, csak magunknak ártunk mi, aki 2 felnőtt vagyunk!

Mindig pontosan így kezdődik a harc. A vége pedig az, ami a legfejlettebb, legprogresszívebb liberális demokráciákban történik: kötelező aktívan támogatni a homoklobbit. Persze nem törvényileg kötelező, de a gyakorlatban igen, kb. mint ahogy Kádár alatt se írta elő senki nyíltan, hogy valaki párttag legyen, de egy sor munkahelyen nulla körüli esély volt a karrierre, ha valaki nem volt párttag. Sőt, talán ma még rosszabb a helyzet: Kádár megengedte ugyanis, hogy valaki ne csináljon karriert és csendben legyen, nem kellett jelszavakkal éltetni a rendszert, elég volt nem pofáznia ellene.

Mellékes elem: a kettős mérce.

Amikor bárki a normálisok közül azt mondja, hogy egy országba beköltöző idegennek tiszteletben kell tartania új országa szokásait, ez súlyos gyűlöletbeszédnek számít. Mert a progresszívek szerint mindenki a bolygó lakosa, nincsenek határok, s minden szokás önkényes felépítmény és butaság. Szóval nem a házigazdának van igaza, hanem a vendégnek. A vendég szent joga bármit megtennie.

Na most, hirtelen kiderül: ez azért mégsincs így. Mert a vendég szent joga addig tart, míg a helyi normalitást bontja, rombolja. Amikor pl. az követeli a muszlim migráns, ne legyen disznóhús az állami iskolában, mert ez őt sérti, vagy a nők hordjanak kendőt, mert ez is felháborítja őt, vagy hogy ne legyen kép Mohamed prófétáról a tankönyvben, mert ez szentségtörés. Igenám, de mi van, ha a muszlim migráns nem a helyi normalitást rombolja, hanem azt erősíti, pl. azt mondja, neki nem tetszik az iskolai "prájd" ünneplés, nem akarja, hogy azon a gyereke részt vegyen?

Ebben az esetben hirtelen minden másképp van. Ilyenkor az eddig korlátlan befogadást és vendégjogot üvöltők sajátos módon a migránsra ordítanak: tessék szépen alkalmazkodni, hiszen te jöttél ide, te vagy a vendég, ha meg nem tetszik a mi országunk, miért nem takarodsz el?

Jellemző ballib hozzáállás: a zsigerkommentelés.

Új korlátozás lépett életbe a szerencsejátékok terén Magyarországon.

A téma maga nagyon régi, de az emberek 99 %-a semmit se tud róla.

A lényeg: az internetes szolgáltatások megfoghatatlansága. Adott egy kereskedő, szolgáltató, mely bejegyzi magát valamely nulla adózású adójoghatóság területére, majd onnan szolgáltat az egész világra. Ezzel elérhető az adómentesség.

Amikor a szolgáltatás egy konkrét, megfogható áru, akkor persze a probléma fele megoldható: egyszerűen vámot kell terhelni az árura. De ha az áru virtuális, akkor nincs semmilyen eszköz.

Így tehát vagy magát a szolgáltatást kell blokkolni (ami azonban nem hatékony, ahhoz, hogy ez tényleg működjön, kínai típusú állami tűzfal kell, ami szinte sehol máshol nincs), vagy a szolgáltatás használatát nehezíteni kell.

Egyébként Magyarországon 2011 óta tilos az onlájn szerencsejáték. Papíron, mert ennek semmilyen gyakorlati jelentősége nincs. Azóta is csak az nem játszik, aki nem akar játszani. Most a változás annyi: a magyar bankok kötelesek blokkolni a ki- és befizetést szerencsejáték cégek felé/felől.

A kommentek szerint kb. most majd Mészárosnál lesznek kénytelenek pókerezni az emberek. Nem baj, hogy Mészárosnak nincs onlájn szerencsejáték üzlete, mert majd lesz.

A valóság: létezik egy csomó teljesen megbízható elektonikus pénztárca szolgáltató a neten, melyek virtuális bankkártyát állítanak ki bárkinek. Persze adódik többletköltség, de filléres. Viszont ezek a kártyák olyanok, mint a kriptovaluta, legalábbis az adóhatóság szemszögéből. Korlát persze van, egyrészt ezek a kártyák sose anonímek, s mindig van fizetési határ: ha nem így lenne, akkor alkalmasak lennének pénzmosásra is, ami miatt be lennének tiltva mindenhol. De a szerencsejátékosok 99 %-a számára mindez teljesen elég.

Magyarul: az új magyar rendelkezés csakis egyes bankokat sújt, így elesnek valamennyi jutaléktól. A játéktól viszont csak egyes kezdő játékosokat riaszt el, akik nem hallottak még a virtuális kártyákról.

2009-2014 ilyen cégnél dolgoztam magam is.

A kettős mércére jellemző: az USA-ban 2006 óta tilos az onlájn szerencsejáték, kivéve ha a cég be van jegyezve az USA-ban, ott van a szervere, s van normál, offlájn kaszinója is. Plusz ha korábban is működött, utólagosan be kell fizetnie adót "illegális" tevékenysége után, adó mértékét pedig a cég képviselője és az amerikai igazságügyminiszter közti "tárgyaláson" dől el. Képzelem mekkora üvöltés lenne, ha Magyarországon lenne bevezetve ilyen szabályozás: politikus dönt adómértékről, nincs írott szabályzat, kiszámíthatatlanság, utólagosan kifosztás, beavatkozás a piacba, diktatúra!

S az USA hatóságai nem csak magát a szerencsejáték céget üldözik, hanem annak minden kiszolgálóját is, pl. aki reklámot fogad el tőle, a bankokat, s még az elektronikus pénztárca cégeket is. S mivel az amerikai piac nagy, a cégek "önként" szót fogadnak, rettegve az amerikai állam reakciójától.

Amikor ott dolgoztam, épp akkor járt le a türelmi időszak az USA-ban. 2011-ben a PartyPoker be is szüntette amerikai játékosok regisztrációját, s minden már meglévő amerikai számláját pedig blokkolta. Pedig a játékosok kb. fele amerikai volt. S mindez a cég részvényeinek árfolyamának 60 %-os esését eredményezte.

Én személyesen jól jártam, mert minden legalább 5 évet ledolgozott alkalmazottnak járt részvény, engem meg 4 és fél év után rúgtak ki, szóval még nem volt 1 szál részvényem se, azaz nem volt minek leessen nálam az árfolyama.

De minden hiába, a cég hiába fogadott szót önként, még bűnösnek is kellett vallania magát, majd fizetnie 300 millió dollár "elmaradt adót", s még ekkor se mehetett vissza az amerikai piacra. Csak 2013-ban lett újra PartyPoker az USA-ban, miután a cég vett ott egy offlájn kaszinót, majd ezek után is csak New Jersey államra kapott engedélyt (ez persze kijátszható, mi akadályozna meg egy más államban élő amerikaiat, hogy New Jersey államot írja be címeként).

Mellesleg, a PartyPoker addig a három fő cég között volt a világon, 20 % körüli piaci aránnyal. Ma már nemhogy az első 3-ban, az első 10-ben sincs benne, s talán 2-3 % lehet a piaci aránya. Tulajdonképpen a céget az amerikai állami "önkény" tette tönkre. De ezt persze nem szabad mondani, mert az demokrácia, piacgazdaság, jogállam.

Hozzáteszem: nem kell aggódni, a Party tulajai személyesen jól jártak. A cég az egyik első onlájn póker cég volt annak idején. A cég előtörténete rendkívül sajátos. Az ötletet 2 indiai adta, az egyik személyesen csinált meg minden dizájnt, a másik a programozást, majd a pénz egy amerikai nőtől jött, aki telefonos szex szolgáltatással gyűjtött össze jelentős összeget, ez lett befektetve az új cégbe.

Amikor 2010-ben mind a hárman kiléptek, ezt egyenként félmilliárd dollár körüli összegért tették, ennyit kaptak a cégbéli részesedésükért a bwintől, mely így megvette az egész Partyt. (2016-ban pedig a bwint vette még egy másik cég, a GVC, ma már az egyik legnagyobb az egész üzletágban.)

Az egyik indiai aztán bekerült a hírekbe még. Azzal, hogy vagyona 95 %-át elajándékozta, indiai iskoláknak adományozott felszerelést, ösztöndíjakat, stb., a hagyományos brahmin életút filozófiáját végrehajtva, azaz az anyagiaktól elszakadva meditáló idős kort választva. Bár nem aszketizmus ez így se, a vagyon 5 %-a is több, mint ami a bolygó lakossága 99,99 %-ának van.

Én meg? Amióta nem dolgozom ott, 2014 decembere óta, sose pókereztem. Egy egész életre meguntam. Régebben élveztem a lapok kattogását, most már elálmosít. Pedig még nagyjából emlékszem mik a játék fő taktikái, egykor a versenyekben voltam a legjobb.

Kiváló cikk a HVG-ben. Ellenkező előjellel elmondja mindazt amit nem akarunk.

Mit is ír a cikk:

• "mindenki az lehet, aki lenni akar" - Ne legyen mindenki az, ami lenni akar. A társadalom lényege: az egyének korlátozzák magukat a közösség érdekében.
• "mindenki azt szerethet, akit szeretni akar" - Ez minden elemi erkölcsi, együttélési norma lenullázása.
• "polgármester közölte" - Ne közöljön semmit. Nornmális országban a polgármester a várost vezesse, de abnormálisok menetét.
• "népünnepély jellegét öltő, karneváli hangulatú szombati felvonulás" - Ahol az abnormalitás nem megtűrt kisebbség, hanem éljenzett karnevál, az a társadalom megérett a pusztulásra.
• "tömeg létszáma megközelíthette az egymilliót" - Riasztó számok. Amin meglepődtem, a "királyi család" nevű paraziták miért nem vettek részt, arra nem is merek gondolni, hogy ők esetleg homofób klerikálfasiszták???

Meg persze "a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása" - Angliában, a Brit Köztársaságban vajon milyen "jog" hiányzik még az angol buzeránsoknak?

A lényeg: igen, mi pont ilyen országot nem akarunk, mint ami pl. a Brit Köztársaság.

Szerencsére ez a modell zuhan, agóniában tekereg. A polgári értékrend, a polgári államiság utolsó stádiuma ez. A gonoszság egyik mellékhatása, hogy beleőrül saját túlhatalmába, majd likvidálja magát.

Jó hír: a felvilágosodásba belebuzult polgárság kollektív öngyilkosságot követ el. Csak csinálnák gyorsabban!

Megint tabut döntöget a Partizán műsora.

Egymás után cáfolják a ballib dogmákat, köztük a szent státuszú Hatházit is, amihez komoly bátorság kell manapság. A legfontosabb:

• nem igaz, hogy a közmédiák meghatározóak,
• nem igaz, hogy az emberek buborékban élnek, tulajdonképpen buborékban csak a ballib megmondóemberek élnek,
• míg a Fidesz széles tömegnek politizál, addig a ballibek a saját elitjüknek,
• tehát marhaság a NyomtassTe és a hasonló logikán alapuló gondolkodás, mert nem a hírek eljuttatása a kulcselem, hanem a hihetőség, a narratívaképzés.

Ez utóbbi tényleg teljesen vicces, mert tényleg minden ballib elhiszi. Mindig amikor elmondom ballibeknek, hogy magyar médiafogyasztásom 90+ %-a ballib, hihetetlenkedést kapok, hiszen ha így van, akkor miért nem vagyok ballib. S ezt komolyan mondják.

Egyébként a műsort nem érti a ballib tábor. A kommentek zöme negatív, az átlag ballib törzsszavazó inkább abban akar hinni, hogy a fideszesek mind mucsai fogatlan bunkók, akik egész nap az M1-et lesik. Ez sokkal jobban beleillik a ballibaista világnézetbe.

A hét végén hatalmas liberális szenzáció volt Szófiában: pár órára az országba látogatott a progresszív NATO- és szivárvány-emberiség élő istene, személyesen Szent Halivúdi Zöldi.

Szent Zöldi leereszkedett híveihez, mindenkit euroatlantista kézfogással üdvözölt. A szkeptikusokhoz persze volt azért pár udvarias, de kemény szava. A Kreml fizetett ügynökeit pedig ignorálta.

A progresszív ukránság már 1942-ben kinyilvánította, hogy a NATO része akar lenni:

Egy kis szépséghiba: Zöldi nagyapja akkoriban a ellenkező csapatban, a Kreml oldalán harcolt fegyverrel a kezében. Hadnagyi rangot ért el, megkapta a Vörös Csillag kitüntetést is, melyet kifejezetten harci cselekményekért adományoztak. De valószínűleg mindez a halivúdi hős nagyapjáról csak orosz álhír.