A férfi, miután helyrehozhatatlanul impotens lett, elhatározta: cölibátusi fogadalmat tesz.

Ez ugrott be Fegyházőr levitézlett Nomentum-főmufti javaslatán:

A srácnak immár semmi esélye semmilyen állásra vagy karrierre pártja színeiben, így javasolja: az szűnjön meg.

Ami érdekes: a hívek 90+ %-a egyetért a megszűnéssel.

Nagy bajban lesznek most a keddenkénti Hatházi-ökörségeken résztvevő nomentumosok, mind a húszan. Ők vért izzadva küzdenek a 2026-os 1 %-ért, s erre volt elnökök kést döf a hátukba, hát miféle dolog ez?

Íme egy érdekes összehasonlítás.

Kb. 3 éve van az orosz-ukrán háború. A civil áldozatok száma - független elemzők szerint - kb. 17 ezer fő. 70 % az ukrán oldalon, 30 % az orosz oldalon.

Kb. 1,5 éve van az izraeli-palesztín háború. A civil áldozatok száma - független elemzők szerint - kb. 75 ezer fő. 98 % a palesztín oldalon, 2 % az izraeli oldalon.

Nyilván a párhuzam nem teljes: hiszen az egyik egy több Magyarországnyi területen zajlik, míg a másik egy Budapest méretű területen, azaz az utóbbi esetben mindenképpen több a járulékos kár. Mégis ez a 9-szeres áldozati arány nem magyarázható meg ezzel.

Ami a következtetés: az izraeliek és a palesztínok egymás lakosságát is ellenségnek tekintik, míg az oroszok és az ukránok csak egymás fegyveres erőit.

Az előbbi egy ókori típusú háború. Az ókorban volt ez szokás: nincs civil és katona, mindenki likvidálandó az ellentáborból, hiszen nem hadseregek, hanem népek harcolnak egymással. A középkor ebben hatalmas javulást hozott: ott sokszor a polgári lakosság csak annyit vett észre egy-egy háborúból, hogy plusz adókat kellett fizetniük, de életük nem került veszélybe, s ha egy adott terület átkerült egy másik uralkodó alá, az a lakossággal került át, mely ugyanúgy élt tovább, mint addig. Az újkor sajnos ismét visszahozta a totális háborút, de ennek oka csak a műszaki fejlődés, a modern fegyverekkel hatalmas károkat lehet okozni.

Egy ismerősöm édesanyjával történt.

A nő nagyon butuska volt, de kőkeményen hitt a marxista, szocialista, kommunista eszmében. Nem látszólag, nem érdekből, hanem tényleg hitt benne. Persze csak amolyan spontán módon, hiszen nem volt különösebb ideológiai képzettsége. Mint a hívő ember, aki valami megmagyarázhatatlan módon beleszeret egy felekezetbe, s olyan fokú érzelmi kötődés alakul ki nála, ami miatt már képtelen felmérni: végülis miben hisz.

Ő is ilyen volt. Hitte, hogy a Pártnak mindig igaza van, hiszen az fel van vértezve a marxista-leninista eszme eszközeivel, azaz képes látni a jövőt. Persze hülye ő se volt, látta a problémákat bőven, de azokat sose az eszme terhére rótta fel, hanem annak tudta be, hogy egyrészt sok az elmaradott ember, másrészt az ellenség beférkőzött a Pártba.

A bajok 1988-ban kezdődtek. Ekkor kezdett az országban megjelenni az ellenzékiség nyíltan is, lett Fidesz és MDF, aztán SZDSZ is, s érezhető volt: a hatalom nem bánik el immár keményen az ellenzéki magatartással, hanem azzal egyre szoftabb eszközöket bevetve harcol. Amit már nem tudott értelmezni az az első nagy ellenzéki tüntetés szabadon megtarthatósága volt: ez a romániai falurombolás elleni tüntetés volt 1988. június 27-én - bár ő maga is szidta egyébként a román rendszert, de ez az ő narratívájában úgy ment, hogy a román rendszer azért rossz, mert Ceaușescu letért a "lenini útról".

Ekkor már elkezdte levelekkel bombázni a Pártközpontot, hogy "ellenforradalom készül", "az ellenség készül megdönteni a néphatalmat", stb. Ezekre kapott is választ: ilyen semmitmondó, nyugtató válaszokat.

1989 januárja végképp betette nála helyzetet, de ekkor is félreértett mindent: azt hitte, hogy a Pártban az "egészséges erők" Grósz elvtárs vezetésével küzdenek az "ellenséges erők" ellen, akiket Pozsgay vezet. Hamarosan csalódott: az MSZMP négytagú felső vezetése - azaz Grósz elvtárs részvételével - nyíltan beismerte, hogy a fennálló rend nem legitím, tehát rendszerváltozás kell. Ez volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdése.

S a nő volt annyira nem hülye, hogy belátta: ezzel a rendszer kihúzta saját maga alól a szőnyeget, amin állt. Hiszen mindegy mi lesz a tárgyalásokon, mindegy mit tud elérni az MSZMP, maga a tárgyalás ténye már vereség.

Lassan rájött: nem "ellenforradalmárok" döntik meg a "néphatalmat", hanem maga a Párt akarja megdönteni saját magát.

Ezt már nem tudta kibírni, egészsége súlyosan leromlott, s meg is halt.

Akkor ezen sokat gondolkodtunk. Mert a mi tapasztalatunk az volt egész idő alatt, hogy az emberek 95 %-a nem szereti a rendszert, hanem egyszerűen elviseli azt, s alig 5 % az aktív támogató, de ők is nagyrészt amolyan "kisebbik rossz" alapon. Olyan ember, aki tényleg elhiszi az ideológiát, s ez még személyes hite is lesz nagyon kevés volt.

Még az állami és pártapparátusban dolgozó kb. félmillió ember körében is ez volt a meghatározó hozzáállás (ezt személyesen tudhatom, lévén mindkét szülőm ennek az apparátusnak volt tagja, persze nem felsővezető beosztásban, de annyira azért igen, hogy bele lehessen látni a helyzetbe):

• 80 %: "ez van, ezt kell szeretni" - azaz ez az eszme a hivatalosan kötelező, nincs mit tenni, nem mi akartuk, ez lett, alkalmazkodni kell hozzá,
• 10 %: amolyan absztrakt baloldaliság, azaz "az eszme marhaság, nem működik, de az alapja valahol igaz, jó lenne egy igazságosabb társadalom, bár ez nem ilyen",
• 10 %: "igen, igazuk volt Marxnak és Leninnek".

Látható, ez utóbbi ritkaság volt. S ezek egy része is simán elfogadta, hogy a dolog nem pont úgy jó, ahogy van, mert pl.:

• a "reformisták": mert még nem érték el a termelőerők a szükséges szintet, azaz túl korai a rendszer,
• a "dogmatikusok": mert a rendszer nem volt elég határozott, Sztálin elvtárs után minden lassan elveszett,
• az "emberi tényező" hívei: mert hatalomittas emberek elrontották a rendszert,
• a "nemzetközi tényező" hívei: mert túl erős a nemzetközi kapitalizmus, el tudta fojtani a szocializmust.

Szóval az nagyon ritka madár volt, aki elhitte, hogy minden szuper. Mi nem is hittük el, hogy ilyen lehetséges. Azt hittük, ezek az emberek csak megjátsszák magukat. Tulajdonképpen itt is csak a halál bizonyította: komoly volt, nem megjátszás.

Az orosz ortodoxia sajátos jelensége volt a katakomba egyház.

Amikor megtörtént a kommunista hatalomátvétel, alapvetően 3 magatartás lett az egyházi hierarchiában:

• menekülés az országból,
• megbékélés a helyzettel,
• illegalitásba vonulás.

A helyzet 1927-ben lett igazán kritikus, amikor Szergij érsek-metropolita, az Orosz Egyház ügyvezetője (1943-1944 között moszkvai pátriárka) hűségesküt tett le a szovjet hatalom felé, cserébe egyfajta korlátozott működésért.

Ezt a másik két csoport elfogadhatatlannak tekintette. A külföldre távozott egyházi hierarchia ekkor hivatalosan is elszakadt Moszkvától, Határontúli Orosz Ortodox Egyház néven, központja New Yorkban volt.

Az illegálisok sok részre oszlottak, különböző püspökök vezetése alatt. Az ortodoxiában rendkívül fontos az apostoli folytonosság fenntartása, így nem lehetséges kanonikusan felszentelt papság nélkül a működés, ez alól az illegalitás se ad felmentést.

Amikor kihalt egy-egy vonal, új papok felszentelése úgy történhetett ezekben a csoportokban, hogy azt működő püspököktől kapták meg, ezek lehettek:

• a hivatalos egyház püspökei, akik titokban támogatták az illegálisokat,
• külföldi püspökök, akik inkognitóban beutaztak a Szovjetunióba.

Ez utóbbi miatt, egyre gyakoribb lett, hogy sok oroszországi katakomba csoport egyenesen csatlakozott a Határontúli Orosz Ortodox Egyházhoz.

Az Orosz Ortodox Egyház 1990-ben hivatalosan visszavonta Szergij 1927-es nyilatkozatát, de aláhúzta: bár a nyilatkozat az állami hatalom kényszere miatt született, abban nem volt egyetlen eltérés sem az egyházi dogmáktól. Ami azért fontos, mert ez azt jelenti: a szovjetpárti hivatalos egyház ortodox volt, nem sértette meg a hitelveket azzal, hogy kiállt a kommunista állam mellett.

Így megindult egy bizonyos újraegyesülési folyamat.

A Határontúli Orosz Ortodox Egyház a szovjet rendszer után kezdetben kitartott a mellett, hogy hiába vonta vissza Moszkva az 1927-es nyilatkozatot, ez kevés, tettekre van szükség, hogy igazolják: valóban szakítottak a múlttal.

A jelképes gesztus végül az lett, hogy a moszkvai pátriárka hivatalosan elítélte a volt cári család meggyilkolását, majd az egész család szentté lett avatva. Hatalmas katedrális - "Vér Temploma" - is épült azon a helyen, ahol a cárt és családját kivégezték 1918-ban:

Ez meggyőzte a határontúliakat, 2007-ben felülvizsgálták korábbi álláspontjukat, s újraegyesültek az Orosz Ortodox Egyházzal. Kijelentették: a „hivatalos” egyház hibázott ugyan az 1927-es nyilatkozattal, de nem követett el eretnekséget. Azóta a Határontúli Orosz Ortodox Egyház autonóm részegyház az Orosz Ortodox Egyházon belül.

Természetesen akadtak olyan határontúliak, akik nem fogadták el az egyesülést, ők elszakadtak, ma is léteznek, de létszámuk kicsi. A vicces, hogy az egyesülésellenesek azóta Oroszországban is megjelentek hivatalosan és vannak ott is templomaik.

Ami a katakomba csoportokat illeti, ezek nagyobb része visszatért 1990 után a fő egyházba, de máig létezik 8 csoport, mely működik, immár persze nem illegalitásban. Ezek taglétszáma pár száz főtől pár tízezerig is terjed. Kevesebben vannak, mint egy jóval korábbi szakadás eredménye: az óhitűek, akik ma is kb. 400-500 ezer főt jelentenek.

Korábban komoly tevékenységet fejtettek ki a katakombisták. Moszkvában még a legkeményebb időszakban is volt 10 katakomba egyházközség.

Kapcsolatuk a "hivatalos" egyházzal ma sokféle: a nyílt ellenségeskedéstől egészen a nem-hivatalos közösségig.

Történelmileg szerepük inkább pozitív: a szamizdatok korában, különösen a brezsnyevi időszakban számtalan vallási kiadványt készítettek és terjesztettek. Nekik köszönhetően ismerhette meg sok hívő azokat az anyagokat, melyek hivatalosan nem voltak terjeszthetőek.

A szovjet egyházellenes politika úgy ment, hogy tilalom sose létezett, de egyrészt drasztikusan le lett csökkentve a templomok száma (a kommunista hatalomátvetel előtti kb. 40 ezer templomból a II. vh. kezdetére 3 ezer maradt), a papok száma esetében is drasztikusan csökkentés zajlott, a papképzés nagyon korlátos lett, s a legfontosabb: minden nem szigorúan templomi tevékenység tilos lett.

S természetesen senki se lehetett pap, ha nem írta alá az együttműködési nyilatkozatot a KGB-vel.

Ma a helyzet rendkívül jó. Kisebb területen - ma Oroszország kb. 17 millió m², a kommunista hatalomátvétel előtt kb. 23 millió m² volt - ma kb. 40 ezer templom van, az egyházi oktatási, kulturális tevékenység fantasztikus méreteket ölt. Az internet kora óta pedig egyenesen paradicsomi állapotok lettek: ma nemcsak hatalmas mennyiségű irodalom van, de még ingyenes is.

Vásárhelyi olyat tett, ami a 90-es években még főbenjáró bűnnek számított és a Szalonból való örökös kizárással járt volna:

Tartalmilag persze marhaság, de mindegy: hiszen semmilyen "népirtás" nem volt Bucsában. Miért? Mert egyrészt nem történt semmilyen bűncselekmény, de még ha történt is volna katonai bűncselekmény, az se népirtás.

A bűn más itt: a zsidó holokauszthoz viszonyítani bármi mást. A 90-es évekbeli nagy ballib "konszenzus" egyik fontos pontja volt: a zsidók elleni népirtás egy egyedi esemény, kimagaslik minden másból az emberiség történelméből, így nem csak tagadása bűn, hanem egyediségének kétségbe vonása is.

Amikor a Fidesz megalkotta a ma is hatályos holokauszttagadás-törvényét, a ballib keménymag fő kritikája is az volt, hogy az csak a nyílt tagadást és a jelentéktelenítést tiltja, de az egyediségének vitatását nem.

De most már az orkrán hisztéria láthatóan annyira elhomályosította a mélyballib agyakat, hogy immár képesek a zsidó holokauszt egyedisége ellen is véteni.

Magyar szempontból persze a dolog problémás.

Minden kelet-európai nacionalizmus nagy problémája, hogy megkésett. Míg Nyugat-Európában egyes régiókban sikeresen lement az etnikai homogenizáció már a nacionalizmus kora előtt, de legalábbis korai szakaszában, addig keleten erre esély se volt: a népek birodalmakban éltek: orosz, oszmán, osztrák.

Nyugaton a legtöbb nemzetállam úgy lett, hogy sikeresen ki lett alakítva egy közös nemzeti identitás, s aki nem volt hajlandó ebben részt venni, azt erőszakkal integrálták. Keleten erre esély se volt: egy birodalom se akart egységes nemzetet kialakítani.

Így aztán amikor lettek nemzetállamok keleten is, jöttek a problémák: a kisebbségek. A kisebbség ugyanis mindig probléma, hiszen ez egyfajta rés a nemzetállamban - nyilván a gyenge, szétszórt vagy kisszámú kisebbségek nem okoznak problémát, ezek amolyan díszek csak.

Románia esetében úgy alakult, hogy a fő problémás kisebbség a magyar. Aki román hazafi és erős Romániát akar, az mindenképpen szembesül ezzel. Hogyan lehet ezt megoldani? Szerintem sehogy.

Annyit lehet tenni: megértetni a román nacionalistákkal, hogy több a közös érdekük a magyarokkal, mint az ellentét.

Mindenesetre ennek ellenére nem szabad úgy tenni, mintha probléma lenne egy román ultranacionalista valószínű győzelme a román elnökválasztáson. A rendszerkritikus erők győzelme mindig pozitív fejlemény.

A bukaresti alkotmánybíróság pedig sokat segített. Már tavaly sokan mondták ezt: a rendszerkritikus jelölt kizárása csak erősíteni fogja a rendszerkritikus erőket. S így is lett: most George Simion majdnem dupla annyi szavazatot szerzett, mint a tavaly kizárt Călin Georgescu.

A nyugati liberális diktatúra egyre kevésbé képes kézben tartani a dolgokat, kénytelen a nyílt terror eszközéhez nyúlni.

Készülőben a német AfD betiltása.

Vicces, rendkívül primitív cikk, elég a kép belőle:

Régi trükk ez, minden kisgyerek spontán módon alkalmazza a felnőttekkel szemben. Lásd, a kisgyerek valami rosszat tesz, aztán ha minden simán megy, büszke magára, ha meg nem és lebukik, sírni kezd az őt felelősségre vonó felnőttek előtt "dehát én csak egy kicsi gyerek vagyok!".

Verziója még ennek a nőnek vagy öregnek levés. Annak idején pl. a Biszku-per idején a bevett ballib érv az volt, hogy "az idős embert miért nem hagyják békén?". Persze nagyon átlátszó, mert ex-nácik esetében ugyanezek habzó szájjal követelik a 105-évesek szigorú megbüntetését is.

Itt is ez van: a nomentumos leszbi kimegy jogszabályt sérteni a közterületre, ekkor ő még bátor civil, de amint a rendőrség intézkedik, már "160 centis gyerek" lesz belőle. Ahogy ezt a ballib médiák szokták mondani "vasággyal együtt 40 kilós", ez itt valamiért kimaradt.

Még szerencse, hogy még a ferencistáknál is kisebbségben vannak a humanisták.

A humanizmus legelső jelei az ókori Görögországban vannak. A szofista iskola vetette fel először az ötletet: nincs biztos pont, de az ember a lényeg, így mindenben az emberi szempont az egyetlen helyes. Ahogy a szofizmus tulajdonképpeni megalapítója, Prótagorasz mondta: "Minden dolog mértéke az ember, a létezőké abban, hogy léteznek, a nemlétezőké abban, hogy nem léteznek.".

Az elv téves jellege közismert volt, a legnagyobb korai filozófusok - Platón és Arisztotelész - fél munkássága arról szólt, hogy a szofisták ellen küzdjenek.

A késő középkorban jelent meg ismét az ötlet. Jellemzően ez előszele volt az ateizmusnak.

Sajnos a szó alattomos. Kb. mint a "liberalizmus" szó: sokan nem merik magukat antiliberálisnak mondani, mert ezzel mintha azt mondanák, hogy a szabadság ellenségei. Itt is ez van: tabu antihumanistának lenni, mert ez mintha emberellenességet jelentene. Pedig nem, egyáltalán nem ezt jelenti. Csak arról van szó: nem lehet az ember a saját mércéje.

A cikk itt sajnálkozik, még mindig nem humanista a katolicizmus, mert lám, még a progresszív római pápa is ellenezte a "nők önrendelkezési jogát". Persze, hiszen maga a női önrendelkezési jog egy keresztényellenes ideológia szava.

A helyes magatartás a szavak visszahódítása. Azaz ki kell mondani bátran: igen, antihumanisták vagyunk!

Amerika kiszáll.

Várható volt: az USA nem lesz a továbbiakban aktív az ukrajnai konfliktus ügyében.

Trump nem tudott olyan ajánlatot tenni Putyinnak, ami miatt érdemes lenne a háborút befejezni.

Az amerikai terv eredetileg az lehetett, hogy Oroszország szakítson Kínával. Ez azonban túl magas ár, még egész Ukrajnáért se érné meg. S nem mintha Oroszország és Kína közeli haverok lennének, mert sose voltak azok. Amit Putyin ad az természetes: egy esetleges amerikai-kínai konfliktus esetében Oroszország semleges lesz, nem fog beavatkozni Kína oldalán - ugyanaz, amit Kína is tett Ukrajna esetében, sose lépett fel Oroszország oldalán. Tulajdonképpen ez meg is felel Amerikának.

Amerika terve pedig a saját régió biztosítása lehet, ehhez nem szükséges Ukrajna, sőt csak teher.

Az egyetlen terület, melyet Amerika mindenképpen meg fog védeni saját régióján kívül: Izrael. Ennek elsősorban ideológiai okai vannak, az amerikai Republikánus Pártban minden trumpizmus ellenére máig erős tényező a keresztény-cionizmus. S ennek az eszmének valószínűleg a híve maga Trump is.

Izrael háborút akar Irán ellen, ezt viszont Trump nem akarja. Valószínűleg az a terv, hogy Oroszország hasson Iránra, hogy az ne jelentsen veszélyt Izraelre a közeljövőben.

A rossz hír: az ukrajnai háború még eltart pár hónapig. A jó: világháború nem lesz.

Európa persze nagyon háborúzni akar, de szerencsére ennek a perverz koszfészeknek nincs meg az ereje ehhez.

A kereszténység történetének dilemmája volt ez mindig.

Az igaz tanítás védelme az egyik oldalon, míg a másikon a jó keresése.

Az előbbi világos: Isten megmondta mi a helyes, így azt védeni kell bármi áron. Ha a világ nem vevő a tanításra, akkor az a világ baja.

Az utóbbi meg az ellenkezője: a dolgok nem fekete-fehérek. Mivel nincs abszolút rossz, így mindenben meg kell találni a jót.

Az előbbi eltúlzása oda vezet, hogy zárt szekta leszünk a gonosz világban. Az utóbbi eltúlzása meg oda, hogy végül semmiben se hiszünk, saját magunkban se, csak egy amolyan "legyünk jók" érzés marad.

Sajátos jelenség ez: a liberális rasszizmus.

Persze mindigis ez volt a jellemző. Csak másképp.

A nyugat-európai eredetű liberális eszme eredetileg is kétféle módon viszonyult a nem-nyugateurópai emberekhez:

• ők fejletlen korcsok, de taníthatók, szóval mi fejlett jóemberek odamegyünk és felemeljük őket,
• ők a romlatlan természetes ember, tanulnunk kell tőlünk.

Ez még a XX. századi hollywoodi filmeben is látszik, ott kétféle indián van:

• a sárban fetrengő, ostoba alak, emberhúst eszik, a vécében alszik: még szerencse, hogy odamegy az angolszász hős és oktatja őket, így a mocskos indiánok megmosakodnak, rendes ruhát vesznek, elkezdenek fura nyelveken gagyogás helyett a haladó emberiség nyelvén, angolul beszélni,
• csodalény, kapcsolatban áll a Világegyetem Szellemével, nincsenek anyagi szükségletei: szóval oda kell mennünk, s tanulnunk kell tőlük.

Lassan kiderült azonban: bármennyit is oktatják a nyugati felvilágosítók a "vadembereket", azok ragaszkodnak saját értékeikhez, melyek mindig közelebb állnak a normalitáshoz, mint a nyugati liberális értékvilág.

S máig tény: ha bármi perverz vagy abnormális dolog jelenik meg a világban, annak esélye, hogy mögötte fehér ember áll, a nyugati kultúrkörből - olyan 99 %.

Óvatlan volt Perinta, kicsúszott a száján: Erdő Péterrel az a baj, hogy haverjai mindenféle négerek, akik igencsak messze állnak az européer perverzitástól. Vicces.

Nagy hiba éles vonalat húzni a diktatúra és a demokrácia, a kommunizmus és a liberalizmus közé. Persze elviekben az eltérés hatalmas, de a gyakorlatban szinte semmi. Az emberek ugyanis ugyanolyanok az őskor óta, a viselkedésminták nem változnak. Az meg szinte mindegy, hogy milyen a társadalom.

Gyerekkorom vicces jelensége volt az ifjúsági vezető. Ez azt jelentette: a KISZ-ben karriert építeni akaró embereket megbízták mindenféle feladatokkal. S akinek nem akadt jó pártfogója, azt bizony a legszarabb feladatokkal bízták meg. A lehető legkellemetlenebb munka a pártfogóság volt, ez azt jelentette, hogy a KISZ-karrieristát elküldték úttörőkhöz (ez a 10-18 év közti korosztályt jelentette), hogy segítse őket, pl. az úttörőtevékenység szervezésében, az úttörők ideológiai felkészítésében, stb.

Én de facto úttörő csak 3 évet voltam: 1977-1980 között, ez alatt több ilyen pártfogó ifjúsági vezetővel volt dolgom. Ez az esetek zömében semmilyen problémát nem okozott: jellemzően jött egy 20-25 éves srác/csaj, aki leült az úttörőgyűlésen, mondott 3 mondatot, majd leült és mindenkit hagyott, csináljon amit akar. Szóval a teljes formalitás, ahogy ez szokás volt a Kádár-rendszerben.

Egyszer azonban nagy meglepetés történt: jött egy lelkes fiatal lány, aki láthatóan tényleg hitt a KISZ-eszmében és az ideológiai foglalkozáson megpróbált ideológiai foglalkozást tartani. Az osztály - hatodikosok voltunk - ezen mélyen felháborodott, hiszen mindenki megszokta, az úttörőgyűlés azt jelenti, szabad játék van, csak csendben kell lenni.

Az osztály tehát passzív ellenállást tanúsított, nem kollaborált a pártfogóval. Ráadásul az osztály mókamestere - ilyen minden osztályban van, nálunk ezt a szerepet egy elálló fülű, vörös hajú osztálytárs töltötte be, szóval már a kinézete is vicces volt - elkezdte provokálni a csajt hülyeségekkel.

A pártfogó kezdetben próbálta magát nyugtatni, többször is beszélni próbált a hős nicaraguai forradalmárokról, de egyre idegesebb lett, mikor észlelte, senki se figyel rá. A végén elvesztette türelmét, tombolni kezdett.

Ezzel az osztály is elérte a célját: többet sose jött az a lány hozzánk. Minden későbbi pártfogónk a megszokott típus volt: azaz nem csinált semmit.

Ő - ez a lány - jutott eszembe pár éve, amikor a Coca-Cola dolgozója voltam. Megtaláltam ugyanis az embertípusa liberális verzióját.

Egy nap, álmos délelőtt volt, egy középkorú nő, olyan kifőnöki státuszban berobbant a terembe, ahol mi ügyintézők ültünk, nagyjából 80 fő, majd kezében egy üres kólásüveggel sírós hangon megszólalt:

• Ezt találtam a szemetesben. Nem értem. Pedig annyi oktatásunk volt az üvegek újrafelhasználásáról. S még az itt dolgozók se értették meg. Hát hogyan fogja akkor az emberiség megérteni a zöld eszme fontosságát? Ki dobta ki a szemétbe az üveget?

Persze senki se jelentkezett. Mire a nő tombolni kezdett:

• Szomorú, nagyon szomorú! Hibázni emberi dolog. De hibát nem beismerni bűn. Kezdem elveszteni hitemet az emberiségben.

Aztán kiment. A fiatalabb kollégák riadtan néztek körbe. A kicsit idősebbeken meg látszott, nehezen tartják vissza röhögésüket.

A balliberális Válasz azokra számít, akik nem ismerik a régió történelmét.

Ami ugyanis a magyaroknál természetes, az nem feltétlenül van így más népeknél.

Egy magyar számára természetes alapigazság, hogy az ember nem lehet magyar, ha nem magyar az anyanyelve, de legalábbis nem tud magyarul magas szinten. Egyszerűen a két dolog szervesen kapcsolódik. Ha valaki nem tud magyarul, de közben magát magyarnak mondja az mindenképpen viccesen hat.

Míg vannak népek, ahol ez egyáltalán nincs így. Simán lehet pl. zsidónak, kínainak, örménynek lenni az adott nyelv ismerete nélkül. Sőt, egyes népeknél, a nyelvtudás hiánya az alapjellemző: pl. az írek 75-80 %-a egy szót se tud írül, s alig 4-5 % beszél anyanyelvi szinten írül.

Az ukrán eset is teljesen egyedi. Történelmileg úgy alakult, hogy az ukránoknak 2 nyelvük van: az orosz és az ukrán. S, szintén történelmileg, úgy alakult, hogy az identitás folyékony az egész orosz-ukrán határvidéken: amikor a hatalom ukrán, akkor több az ukrán, amikor meg orosz, akkor több az orosz, miközben a személyes identitás ugyanaz.

A nyelvi identitás és a nemzeti identitás nem is egyezik. Magyar szemmel felfoghatatlan, de simán lehet valaki egyszerre orosz anyanyelvű és ukrán nacionalista, ahogy ukránul beszélő és orosz identitású is.

Ez ismert a világ más részein is. Spanyolországban is megesik ez egyes régiókban.

Az meg nem valamiféle elnyomás eredménye, hogy az elitnyelv az orosz Ukrajnában. Így alakult: orosz nagyvárosok, a körülöttük ukrán falvak. S ezen 30+ év ukránosítás se tudott változtatni.

A cikkben is említett szurzsik egy orosz-ukrán keveréknyelv: a nyelvtan és a szókincs inkább ukrán, míg a kiejtés és a kifejezések inkább orosz jellegűek. Persze hozzá kell tenni, az orosz és az ukrán nyelv a XV. századtól kezdtek egymástól elválni, a szókincs 70 %-a máig azonos - ez kb. olyan közelség, mint a spanyol-portugál esetében.

A fiatal ballib Pottyanti (ex-Puzsérné) előadja azt, ami a legvadabb fanatikusokra jellemző:

Ebből bizony hatalmas bukás lesz. Csak nem úgy, ahogy Pottantiék hiszik: nem az Zorbán fog bukni, hanem ők.

A magyar nép egyik jellemzője, hogy utálja a fanatizmust. S a fanatikusok a legjobban akkor képesek lerontani saját helyzetüket, ha nem alkalmazkodnak ehhez, nem mérséklik magukat, hanem addig hergelik magukat, hogy komolyan elhiszik: a nép zöme ezt akarja.

Ez ballib betegség. Úgy tűnik, a fiatal ballib nemzedék nem tanult szüleik hibáiból.

A szakértő kiválóan leírja:

Már a zöld hullám kezdetekor, a 70-es években is tudható volt: az egész zöld eszme abszurd.

Az alattomos benne az, hogy első látásra jól hangzik, hiszen ki ne akarna tiszta természetet.

Minden ördögi eszme ilyen: első látásra pozitívnak tűnik.

Az újabb műbotrány:

Szerintem eleve nem mészárolt senki: az egész egy orkrán PR-akció.

Azaz a normál háborús halottak "preparálva" lettek utólag, mintha civil áldozatok lennének, hogy ez hasznos legyen az orkrán háborús propaganda számára.

Bevett módszer ez háborúban, amikor hírverésre van szükség.

A tipikus kamuhír:

Van ugyanis a világon kb. 10-15 ország, melynek állampolgárságát kb. képtelenség megkapni, ha az ember nem született állampolgárnak. S ezek egyike az Egyesült Arab Emirátusok.

Alapvetően vannak országok, melyek nehezen adnak idegeneknek állampolgárságot. Ezek fő oka: meg akarják őrizni a helyi kultúrát. Egyes országoknál plusz ok: az állampolgárok olyan kedvezményeket kapnak, melyekre csak úgy van pénz, hogy az állampolgárok száma nem nő drasztikusan.

Európában pl. ilyen ország Liechtenstein és Monaco.

Egyes gazdag muszlim államokban még ezekhez képest is nehezebb ügy az állampolgárság, ezek: Bahrein, Brunei, Katar, Kuvait, Omán, s az Egyesült Arab Emirátusok. Itt a kérelem beadásához is 30 év várakozás és helyben tartózkodás kell, a kérelmek 99+ %-ára a válasz így is "nem". Kivételt csak olyan nőkkel tesznek, akik helyi állampolgárhoz feleségül mennek és gyereket szülnek, nekik csak 7 évet kell várniuk. Miután levizsgáztak arab nyelvből és persze muszlim vallásúak. S még kedvezményes az állampolgárság a katariak és a bahreiniek számára - ezek amolyan "majdnem belföldiek" ott: amikor az Egyesült Arab Emirátusok megalakult, az eredeti tervek szerint ez 9 sejkség szövetsége lett volna, de végül csak 7 sejk csatlakozott, ketten - a bahreini és a katari - inkább kívül maradtak.

Persze kivétel mindenhol van. Az Egyesült Arab Emirátusok 7 sejkje jogosult egyéni alapon bárkinek állampolgárságot adni különleges érdemei alapján. Évente ez megesik kb. 10-15 esetben. A legutóbbi híres eset az orosz Pavel Durové volt - a VK és a Telegram alapítója -, aki ezt azzal érdemelte ki, hogy kb. 10 milliárd dolláros vagyonát Dubaiba vitte és ő maga is oda költözött.

Nem tudom mennyi Tiborcz vagyona, de még ha a legmerészebb ballib adatokat is veszem, az az összeg olyan, amin egy rendes sejk csak nagyot nevet, hogy miféle koldusok akarnak tőle állampolgárságot kunyerálni.

Remekmű cikkre leltem. Ha megkérném az AI-t írjon egy paródiát a korlátolt ateista világnézetről, valami ilyet írna:

A Kolozsszaros Blogot levettem 1 éve rendszeres médialistámról, mert dögunalmas, de most kivételesen feljött nekem ez a cikk.

A szerző persze egy közismerten ostoba, rögeszmés heveny magyarellenességben szenvedő hülyegyerek. De ez itt csak emel az egész cikk hatásán: jobban lehet nevetni rajta.

Összefoglalom a mondanivalót 12 pontban:

• Ferenc nem volt liberális, de liberálisabb volt,
• nem várható el tőle, hogy lemondjon vallása alapjairól, ez a homokosok és a nők jogfosztása, de legalább enyhített ezeken,
• az embereknek egy kevésbé tetszik a kereszténység, ennek fő oka a pedofília,
• sok országban az egyház segít a nép elnyomásában,
• az egyház kínhalállal büntetné azokat, akik gondolkodnak, de ez ma már nehezen megy,
• az emberek nem vevők az elavult keresztény tanításokra,
• az egyháznak el kellene gondolkodnia, vajon ne haladjon-e a korral,
• sajnos azonban még a picit liberálisabb Ferencet se fogadta el sok hívő,
• rossz idők jönnek: konzervatív utódja lesz Ferencnek,
• az új római pápa azokat fogja képviselni, akik állandóan misére járnak, misék között pedig megverik, majd megcsalják feleségüket, mert ők a múltban rekedtek, nem hajlandóak jó útra térni,
• Ferenc sikertelen volt, de még mindig jobb, mint az olyan szörnyetegek mint II. János Pál vagy XVI. Benedek,
• sajnos ilyen a világunk: a hatalmas bűnöket elkövetett katolikus egyház milliók életet befolyásolja!

Csúcs vagy, szivárványos fiúka!

Az européerek mindenhol hazaárulók.

A haladó bolgár értelmiség a volt római pápa halála óta folyamatosan napirendben tartja a témát, órákig értekeznek a volt római pápa nagyságáról, csodás tetteiről, hatalmas haladár szellemiségéről. Nagy a felháborodás, hogy a bolgár ortodox vezetés összesen kb. 2 mondatban emlékezett meg a volt római pápáról, kb. "részvétünk a katolikus közösségnek, Isten bocsássa meg az elhunytat" stílusban.

Már akkor morgás volt az ortodox vezetés ellen, amikor a római pápa pár éve Bulgáriába látogatott. Az ortodox vezetés ugyanis aláhúzta, ez nem egyházi, hanem állami esemény, s a római pápát a bolgár pátriárka csak magánszemélyként fogadta, kifejezetten "udvariassági" alapon, közben a római pápa ünnepélyes állami fogadtatásán Szófia központjában, ahol katolikus mise is zajlott, a bolgár egyházi vezetés nem vett részt.

Egyébként Bulgáriában a katolikusok aránya alig 1 % (pontos számmal: 0,96 %). S az országban egyetlen terület van, ahol a katolikusok többségben vannak, ez Plovdiv megyében Rakovszki járás, az egyetlen járás Bulgáriában, ahol a többségi vallás a katolicizmus (ott se érik el az 50 %-ot, de relatív többségben vannak).

A kevés katolikus hívő miatt nincs is teljes kiépített egyházszervezet. Valójában 3 egység van:

• az észak-bulgáriai latin rítusú egyházmegye Rusze központtal, vezetője püspöki rangú,
• a dél-bulgáriai latin rítusú egyházmegye Plovdiv központtal, vezetője szintén püspöki rangú,

a kettőnek nincs közös vezetése, mindkettő közvetlenül alá van rendelve a római pápának, ez így szokás, amikor egy adott területen nincs jelentős katolikus lakosság;

• az egész Bulgáriát magában foglaló bizánci rítusú Bolgár Görögkatolikus Egyház Szófia központtal, püspöki rangú vezetővel (egyébként itt van a kevesebb hívő, a bolgár katolikusok 60-70 %-a latin rítusú), ez egy keleti-katolikus fél-autonóm egyház, nagyrészt a XIX. sz. végén a katolicizmusba áttért ortodoxok leszármazottaiból áll a tagság.

Természetesen a bolgár européer értelmiség se a katolicizmust ünnepli, az neki ugyanolyan ellenszenves, mint az ortodoxia. Számára egyedül az elhunyt római pápa haladársága az, ami lázba hozza őket. Különösen homoklobbista "toleranciája" az ami felizgatja képzeletüket.

Hihetetlen számok: Zorbán diktatúrája alatt, 2010 óta 360 ezer magyar tántorgott ki külföldre!

De ezt csak a ballib burok tagja veszi be. A valóságban ez rekord, de fordított rekord, sehonnan Kelet-Európából nem mentek el ilyen kevesen.

Tehát le lehet vonni a következtetést: a Zorbán-diktatúra olyan szörnyű, hogy a magyarok kétségbeesésükben nem vándorolnak ki!

Az még nem biztos, hogy lesz jövő januártól bolgár euró, de az érmek már készen állnak.

Sajátos döntéseket sikerült hozni ebben a kérdésben.

Az euró-érmékről tudni kell: az érmek hátsó oldala sokféle. Jelenleg 24-féle hátsó oldal van (Bulgáriával 25-féle lesz), azaz minden hivatalos és társult eurózóna-tagállam jogosult saját hátsó oldalt csinálni, ez nem befolyásolja az érmék elfogadását, azaz minden érme elfogadott fizetőeszköz mindenhol.

A bolgár hatóságok azt a döntést hozták, hogy nem döntenek, azaz a 2-euróson a mostani 2-levás érme képe lesz, az 1-euróson a mostani 1-levás képe, az 50-centesen meg természetesen a mostani 50-sztotinkás képe.

Na most, el lehet képzelni, a rosszul látó idős nénik azonnal össze fogják ezeket keverni, az előoldalon azonos szám, hátul szinte azonos kép.

S a gond: az érték kb. a fele. 1 euró = 1,95 leva.

Szerintem tömegesek lesznek a "2 euró helyett 2 levát kaptam vissza" típusú panaszok.

Ráadásul még az a sajátos döntés született, hogy a cent érmék hátoldalán ne a "cent", hanem a "sztotinka" szó szerepeljen. Azon az alapon, hogy két szó ugyanazt jelenti - "század" -, ami tény, de ez még jobban segíti az összekeverést.

Mivel az érmek hátoldala nemzeti hatáskör, bármit lehet rájuk írni, nem kötelező a "cent" szöveg. Ezzel egyébként eddig egyedül Görögország élt, a görög euró-érméken nem "cent" van, hanem "lepta" (magyarul: fillér):

A középkori viták még egy népszerű problémája: a fogalmak milyensége. Ez más, mint amit az előző cikkben leírtam.

A kérdés: hogyan, milyen fogalmakkal írható le Isten. Alapvetően 3 elmélet született, időbeli sorrendben: hasonlóság, kétértelműség, egyértelműség.

A hasonlóság elmélet azt mondja: Istenről elmondható mindaz, ami a teremtett világról, de figyelembe kell venni, hogy ezek más fogalmak, viszont hasonlók. Azaz pl. "az Isten jó" és "az ember jó" mondatban a két "jó" egymáshoz hasonló, de nem azonos. Nyilván az emberi "jó" az isteni "jó" tükröződése, hiszen Isten a teremtő, de nem lehet azonos a két dolog, mivel a teremtetlen Isten se azonos a teremtett világgal. Az hogy mi az azonosság tartalma nem fogalmazható meg racionális módon: racionálisan csak közelíteni tudunk a megoldáshoz, de csakis hit által fogható fel milyen Isten.

A kétértelműség elmélet azt mondja: Istenről nem mondható el semmi, hiszen emberi ésszel nem érhető fel. Fogalmaink emberi fogalmak, így csak a teremtett világra használhatók. Azaz pl. "az Isten jó" egy hibás mondat, hiszen a "jó" a teremtett világra lehet igaz, helyesen: "Isten nem jó és nem rossz". Valójában Isten se nem jó, se nem rossz, felette áll a fogalmaknak. Isten megismerése csakis hit által lehetséges.

Az egyértelműség elmélet pont az ellenkezőjét mondja: Istenről minden elmondható, mivel fogalmaink is Istentől vannak. Azaz pl. "az Isten jó" és "az ember jó" mondat is helyes, s a két "jó" azonos. Mivel persze a teremtetlen Isten nem azonos a teremtett világgal, a két "jó" nem egyenlő, de az eltérés mennyiségi: az isteni "jó" végtelen, az emberi pedig véges. Racionálisan csak közelíteni tudunk Isten megismeréséhez, csakis hit által fogható fel teljesen Isten, hiszen nem vagyunk képesek az isteni végtelenség felfogására racionálisan.

Alapvetően egyik se hivatalos keresztény tanítás. Mivel ez nem befolyásolja az üdvözülést, nincs erről dogma. Azonban elmondható, a nyugati kereszténységben a hasonlóság a legelterjedtebb, míg keleten a kétértelműség, de mindkettőben előfordul mind a 3.

A fő ellenérvek:

• a hasonlóság ellen: végülis nem ad választ semmire,
• a kétértelműség ellen: kizárja az észt, miközben az ész Isten adománya,
• az egyértelműség ellen: elfedi a határt teremtő és teremtett közé.

A kérdést én már könnyedén magyarázom, a modern technika kiváló példát ad ugyanis. Ha Istent egy számítógépes játék programozójának tekintjük, a teremtett világot pedig a játéknak, akkor vajon mi a helyzet? Amikor a játékon belül a játék szereplője csinál valamit az vajon ugyanaz, mint amit a programozó csinál? Vajon:

• a két cselekvés más, de mégis hasonló,
• a két cselekvés egész más: hiszen a programozó a valóságban él, míg a játék szereplője meg egy programozott algoritmus a játék virtuális világában,
• a két cselekvés azonos, persze a programozóé igazabb, hiszen a valóságban zajlik, míg a másik csak annak halvány mása.

A bolgár kertészből a magyarban "bolgárkertész" lett, azaz sajátos típusú kertészet.

A szó eredete kb. a következő.

Természetesen valamilyen migráció mindig volt Bulgáriából Magyarországra, de tömegesen csak két alkalommal: a XVII. sz. végén és a XIX. sz. 90-es éveitől a XX. sz. 30-as éveig.

Az előbbi egy sikertelen felkelés miatt volt. 1688-ban felkelés tört ki Bulgária egyes északnyugati területein a török uralom ellen.

A felkelés alapja az, hogy 1683-ben a törökök csatát vesztenek Bécsnél, majd a Habsburgok elkezdik a törököket egyre délebbre szorítani. 1686-ban több más ország, még Oroszország is csatlakozik a törökellenes szövetséghez. A törökellenes koalíció komoly sikereket ér el, 1688-ban Belgrádot is elvesztik a törökök.

Ezekből az eseményekből arra következtetnek egyes bolgár aktivisták, hogy hamarosan az egész Balkánon meg fog szűnni a török uralom. Ez tévedés volt. A törökellenes koalíciónak erre nem volt ereje, így végül békeszerződés született új határokkal (karlócai béke). Maradt Bulgária török, s jött a bosszú.

A habsburgok azonban, mivel bíztatták a bolgár felkelést, erkölcsileg úgy érezték, le vannak kötelezve, így politikai menedékjogot adtak minden bolgár aktív fegyveres felkelőnek, s jogot, hogy együttesen letelepedjenek a Birodalom területen. Ezzel a joggal élt kb. 2000 ember. Végül Temesvár környékén lettek letelepítve. Utódaik a "bánáti bolgárok", ma kb. 10-15 ezer fő, 80 %-ban a mai Romániában, a többi Szerbiában.

Ezzel szemben a második migrációs hullám teljesen gazdasági okok miatt volt.

Miután Bulgária 1878-ban ismét önálló állam lett, a gazdaság nagyrészt összeomlott, hiszen elveszett az addigi hatalmas oszmán piac. A mezőgazdaság helyzetét külön rontotta, hogy szinte teljesen kisbirtokosok és földtelenek voltak az emberek, alig volt életképes méretű gazdaság.

A bolgár zöldségtermesztés egyik központja a Jantra folyó völgye volt. Ez a Duna egyik mellékfolyója. Itt kiváló a termőföld, majd amikor a a XVI. század elején megérkezett a paradicsom és a paprika Amerikából, ez bizonyult a paradicsom- és paprikatermesztésre leginkább alkalmas területnek a régióban.

Azonban egyre nehezebb lett megélni ebből az új viszonyok között. Így elindult a tömeges kivándorlás. Az egész világba, de persze leginkább Európába, s a kedvelt célpont Ausztria-Magyarország volt. Hiszen közel van. S még közelebb lett a modern közlekedéssel. Meg jogi akadály se volt: Ausztria-Magyarország nem korlátozta a bevándorlást.

Gyakorlatilag a kivándorlók 100 %-a kertész volt, s 80 %-uk ebből a térségből jött, a Jantra völgyéből.

Akkor bolgár szemmel Ausztria-Magyarország kb. "Kalifornia" volt: gazdag hely, van munka, könnyű oda menni, nincsenek problémák. Ma Bulgária gazdasági erőben a magyar szint kb. 70 %-án van, életszínvonalban meg kb. a 90 %-án, ez azonban a XIX. sz. végén, a XX. sz. elején abszolút nem így volt, akkor ez 2 szám nagyjából 25 % és 40 % körül lehetett. Szóval érdemes volt kitántorogni oda.

Gyorsan eljutni Bulgáriából Magyarországra a XIX. sz. 80-as éveinek végétől lehetett, ekkor nyílt meg - pontosan 1888-ban - az Isztanbul-Bécs vasúti vonal, mely Szófián, Belgrádon, Budapesten keresztül haladt. Korábban volt az országúti megoldás, ami az autóközlekedés feltalálása előtt 2-3 hét utazást jelentett. Gyorsabb a hajó volt, Rusze-Budapest az kb. 5 nap volt.

Ausztria-Magyarországon belül persze nem csak a mostani Magyarországra mentek emberek, hanem más részekre is. Nekem is vannak rokonaim, akik ma Csehországban élnek. De a fő célpont a mai Magyarország területe volt a hasonló természeti körülmények miatt, ez elsősorban 3 régiót jelentett: Budapest, Miskolc, Pécs, s ezek környéke. Budapest esetében ez a környék elsősorban a mai pesti agglomeráció, a legnagyobb részben a Csepel-sziget, Miskolc esetében pedig a városnak mind keleti (Alsó- és Felső-Zsolca), mind a nyugati (Diósgyőr, Tapolca, Ózd) agglomerációja

Mint minden hasonló esetben, a migránsok zöme egyedülálló fiatal férfi, sőt kamasz fiú volt. Alapvetően csak dolgozni érkeztek, nem letelepedési szándékkal. A korabeli szokás szerint Demeter-napon - október 26. - hazamentek Bulgáriába, majd Trifon-napon - február 14. - megint vissza, hiszen a 2 dátum között nem volt szükség mezőgazdasági idénymunkásra. Jellemzően gazdagabb bolgár kertészek alkalmazták őket amolyan segédmunkásként, egyes esetekben szerb gazdálkodókhoz is mentek dolgozni, hiszen ott a magyar nyelv nem ismerete nem okozott problémát.

Télen csak az maradt, aki vagy sikeresen meggazdagodott, tehát önálló kertész tudott lenni, vagy megházasodott.

A sikeresen megtelepültek jobbmódú része egyenesen saját vállalkozást indított, azaz földet vett, sőt megszervezte a termékek eladását is, zöldségkereskedő is lett, nem csak termelő. A középrétegben meg közös vállalkozások alakultak, ezek jellemzően bérelt földön termeltek.

A közös vállakozások bolgár neve "tajfa", ami a bolgárban török jövevényszó, a mai bolgárban meg már csak szleng (a bolgár felszabadulás után mozgalom volt a török jövevényszavak ellen, nagy részük el is tűnt, egy kisebb rész megmaradt, de ezek egy része szlenggé vált). Maga a szó persze nem török, hanem arab (nagyon sok arab szó került a törökbe a vallás miatt), eredeti jelentése "nemzetség" vagy "uradalom", a bolgár szlengben már csak "csapat" vagy "banda". Magyarul a szó azok számára ismert, akik foglalkoztak spanyol történelemmel: amikor a Kalifátus hatalma időnként meggyengült, sőt megszűnt a mai Spanyolország területén, helyén kisebb muszlim "hercegségek" alakultak, ezeket a spanyolországi muszlimok "tajfák" néven emlegették.

A siker jelentős volt, mert az alkalmazott módszerek ismeretlenek voltak Magyarországon. Egyrészt palántákat ültettek - ezeket lefóliázott területeken keltették ki a tél végén -, másrészt vegyesen ültettek, egymás mellé többféle zöldséget, harmadrészt az öntézéshez az úgynevezett elárasztásos módszert alkalmazták. Mindez oda vezetett, hogy sokkal több hasznot eredményezett egy adott földterület, mint a megszokott magyar módszerrel. Lassan a magyar gazdák is átvették a módszereket, ekkor nevezték el mindezt "bolgárkertészetnek".

Mivel a vallás akkoriban fontosabb volt a nemzetiségnél, így gyakori volt a beházasodás szerb családokba, ennek eredménye, hogy sok magyarországi szerbnek bolgár gyökerei vannak. A másik megoldás az volt, hogy az október-február közti téli szünet alatt otthon Bulgáriában találtak feleséget maguknak. Később, amikor már volt elég megtelepedett család, a helyi bolgár feleség is megoldás lett. A II. vh. előtti időkben ritkaság volt idegen vallásúval házasodni.

Nagyon sokan így éltek egészen 1947-ig, azaz folyamatosan ingáztak a 2 ország között. Ennek a kommunizmus vetett véget, ekkor dönteni kellett, vagy itt vagy ott, utazgatni nem lehet, s pont. Kb. kétharmad arányban Magyarország mellett döntöttek az emberek ekkor.

Persze korábban is akadt, aki elment Magyarországra, szeretett volna meggazdagodni, ez nem sikerült, így pár év múlva inkább hazament. Ruszében és Veliko Tarnovóban élő rokonaim mind ilyen emberek leszármazottai.

Viszont a nagy többség csak bolgár állampolgár volt. Se a Monarchia, se a Horthy-rendszer nem engedélyezte a többes állampolgárságot, majd a kommunista rendszer is ezt folytatta. A bolgárok zöme inkább nem mondott le a bolgár állampolgárságról, érzelmi okokból. (Az én saját nagymamám 1995-ben lett magyar állampolgár, amikor már ehhez nem kellett lemondani a bolgárról. 1990-tól megszűnt mindkét országban a többes állampolgárság tilalma.)

A hagyományos kertészeti tevékenységet szinte teljesen megszüntette a tsz-esítés. Ez nagy csapás lett. Bár máig létezik kis számban bolgár kertész és pár zöldségkereskedő is van, de már messze az a helyzet, amikor a budapesti piacokon az árusok harmada bolgár volt. Aztán jött a bolgár iskolák megszüntetése: a pécsi és a miskolci egyszerűen be lett zárva 1950-ben, a budapesti megmaradt, átadva, a budapesti bolgár követség alá rendelve. A Bolgár Egyesület megmaradt, sikerült alkalmazkodni az új viszonyokhoz, így immár a két "szocialista nép" barátságának jele lett, azaz maradhatott.

A kis létszám meg eleve a bolgárok könnyű beilleszkedése miatt erős kisebbség sose lehetett. S a II. vh. után már megindult a vallás háttérbe szorulása, ez is hatott, plusz az, hogy ennek mellékhatásaként sok lett a vegyes házasság, melyből aztán a gyerekek szinte mindig színmagyarok lettek.

De így is máig létezik. Személyes megfigyelésem: a legkésőbb kihaló nemzeti jellegzetesség az étkezési szokás. Még teljesen elmagyarosodott, a bolgár nyelvet egyáltalán nem beszélő embereknél is tapasztaltam, hogy a "magyaros étel" kifejezés náluk "rossz étel" jelentéssel bír, lásd valami zsíros, pörköltszerű, szaftos valami tésztával, míg a finom étel az valami roston sült húsféle sok zöldséggel.

Egyszer egy gyűlésen pár embernek elmondtam, nekem személyesen mind a két konyha tetszik, pl. szerintem jó dolog a paprikás csirke nokedlivel, mire többen furcsán néztek rám, hogy én most biztosan csak viccelek, hiszen nyilvánvaló, hogy a nokedlis csirkepaprikás az sehol sincs a sült paprikával és paradicsomkrémmel felszolgált roston sült fasírhoz képest.

Meg hasonló eset. Kellett egy fürdőkád-szakember. Kihívtam egyet a telefonkönyv alapján, teljesen ismeretlenül. Aztán amikor jön, bemutatkozott, kiderült, ugyanaz a neve, mint nekem. Kiderült: szinte nulla a kapcsolata a bolgárokkal, annyi maradt, hogy a Húsvétot kétszer ünnepli, egyszer nyugati, másszor keleti naptár szerint, mert gyerekként ortodoxnak keresztelte a nagymamája, de nem tud többet 10 szónál. Aztán egyszer csak mesél, hogy volt nyaralni Bulgáriában, s "bezzeg ott mennyivel jobb ételek vannak".

Rendkívül őszinte.

Egyrészt megerősítik az adatot: aki Magyarországról kivándorol Izraelbe, azok több mint fele hazatelepül idővel. Mert ott csak egy a sok közül, itt meg az elit része.

Másrészt: amiről sokáig nem volt szabad beszélni, hogy a magyar zsidó Magyarországon baloldali, míg ugyanaz az ember Izraelben jobboldali.

Pedig ez mindig mindenhol így van és volt. Jugoszlávia szétesése után írták le a jelenséget: a vajdasági horvátok tömegesen megkapták a horvát állampolgárságot, s ez ott azonnal szavazati jogot is jelentett, s kiderült - a szerb választásokon ugyanaz az ember a legkevésbé nacionalista szerb pártokra szavaz, míg a horvát választásokon a legkeményebb nacionalistákra.

Egyébként Izraelben is ezt csinálja az arab kisebbség (melynek egy része izraeli állampolgár, azaz szavazhat): egyszerre támogatja a legbékepártibb zsidó pártokat és a legharciasabb arab pártokat.

Tulajdonképpen ez természetes. Önvédelem.

Az abszurd az, ami a magyar ballib eszme: egyáltalán nem zsidók is komolyan hangoztatták hosszú éveken keresztül, hogy a magyar nacionalizmus az fasizmus, míg a zsidó nacionalizmus pedig a haladó eszmék kötelező eleme.