A ballib szerző profi politikus, a budapesti ballib szavazatok által megválasztva. Ez a Jámbor-típusú eset: azaz megválasztották egy liberális szervezet képviselőjeként, majd úgy tesz, mintha ő valami szélsőbalos, rendszerkritikus lázadó lenne, akit az éhes proletárok forradalmi tömege jutatott be pozíciójára.
Eleve az egész pártja, a Párbeszéd-Zöldek nevű fantompárt arról szól, hogy az LMP egy része nem akarta folytatni a schifferi rendszerkritikus-euroszkeptikus-balos vonalat, ezért elszakadt és egyesült egy magyar milliárdos és liberális ikonember, név szerint Bajnai Gordon pártjával! Erről egy szót se mond a libbantka. Mert ha azt mondaná, hgy pl. azóta megváltozott a véleménye, már másképp látja, akkor oké, de nem, ő nem is lát itt ellentmondást. Őrület!
A srác persze teljesen hülye. Gyanakszom, hogy súlyos drogproblémákkal küzd, mert ennyire idiótának lenni józan állapotban képtelenség. Saját magát cáfolja 2 bekezdésen belül.
Egyszer leírja, hogy "Ideje visszatérni Marxhoz, és magát a kizsákmányolást, a tőkés termelési viszonyokat, a bérmunkára alapozott világrendet, a munkaalapú társadalmat, az elidegenedést felszámolni. Legalábbis: ezt tűzni ki célul.". Bár ez is kissé visszás, hogy valaki, aki pozícióját polgári-liberális szavazatoknak köszönheti marxizmust akar, de hagyjuk. Kicsit olyan, mint lányokat futtatni, majd küzdeni a prostítúció ellen.
De az igazi őrület, hogy közben leírja, a marxizmus idejét múlt, hiszen nem ad választ a ma kérdéseire. Idézem szó szerint: "De akkor milyen legyen a baloldal, hogy a sajtó és a nép is felfigyeljen rá? Olyan, amely felismeri, hogy a proletariátusból prekariátus lett. Mondom magyarul: van elnyomott osztály, de nem a munkásosztály az (amit a kései kapitalizmus felszámolt), hanem a létbizonytalanságban, kiszolgáltatottságban élők tömegei. Vannak köztük kétkezi munkások, de többségük nem az. Nekik nem érdemes 19. századi álmokat álmodnunk, szakszervezetekről, általános sztrájkról." - na most, ez a posztmarxista baloldal, a woke-izmus alapszövege.
Nekem könnyű dolgom van: nem vagyok se marxista, se woke-ista. De azt hiszem az legalább elvárható, hgy valaki ne tegyen hitet egyetlen cikkjén belül két egymást kizáró gondolat mellett.
Sokszor kellett részt venni különböző fogadásokon. Mármint nem nekem, hanem a szüleimnek. Én csak akkor, ha nálunk zajlott. Akkor is csak akkor, ha akartam. A legtöbbször csak a kajából vettem magamnak, de néha részt vettem ténylegesen is, mert szürreális élmény volt.
Ezért is laktunk egy hatalmas villában, hogy legyen hely a fogadásokhoz. A fogadásokat ugyanis vagy hivatali helységben szokás rendezni vagy hivatalos személy lakásában, "rezidenciáján". Külön bérelni termet nem szokás, a magyar gyakorlatban ilyen sose volt, a 80-as években a magyar Külügy és Külker jellemzően spórolt.
Eleve mind a magyar követség, mind a magyar kereskedelmi kirendeltség kis épület volt - az utóbbi ma már nem létezik, a magyar rendszerváltozást követően Magyarország megszüntette havannai kereskedelmi kirendeltségét -, nem is voltak alkalmasak fogadásokra.
A fogadás egy teljesen szürreális valami, amolyan "vendégség light". Míg egy nomál vendégség esetében maximum 3-4 vendég jön, ezek aztán asztalhoz ülnek, pár óráig ott vannak, jó eséllyel folyik valami értelmes szagú beszélgetés is, a fogadás mindennek mini és abszurd verziója. Egyrészt maximum 2 óráig tart, nincs leülés, végig kell állni az egészet, s csak amolyan svédasztal van "falatokkal", másrészt meg 20-30 ember jön egyszerre, de volt már 50 is nálunk. A házunk 450 m2 alapterületű volt, ebből a nagy ebédlő, a nagy nappali, a bárhelyiség és a kis nappali összenyitható volt, s együtt 140-150 m2-t tettek ki, szóval volt hely.
A nagy ebédlőben volt egy hatalmas, baromi drága asztal, kézzel faragott alappal, hatalmas üveglappal, 16 személy le tudott ülni. Fogadáskor persze a székek ki voltak víve onnan. De így nagyon sokan elfértek tülekedés nélkül.
Házunk teljes berendezése egyébként eredeti volt. A ház az 50-es évek elején épült, az egyik nagy kubai szivargyár tulajdonosa lányának ez volt a havannai "belvárosi" háza - volt neki egy 5-ször akkora is, Havanna külvárosában -, minden az 50-es végi állapotot tükrözve, akkori csúcstechnológiával. S a vicces az volt, hogy a legtöbb dolog még működött is a 80-as években, pl. a konyhai tűzhelyek, az egyik hűtő mind eredeti volt és a mi időnkben minden rendesen működött. Még egy tv is volt az eredeti tulajtól, bár az aztán elromlott ottlétünk alatt.
Azt mondtam, "az egyik nagy kubai szivargyár", de valójában ez volt az egyes számú, ez a H. Upmann cég, mely a vezető szivargyártó volt Kubában a forradalom előtt. A céget egy még a spanyol gyarmati időkben Kubába kivándorolt német alapította - a cég neve az ő nevéből van: Hermann Upmann -, bár aztán a család elvesztette tulajdonát a gyár felett az I. vh. után, de maga a márkanév maradt, az új tulajok pedig még sikeresebbé tették a céget. (A baj onnan lett, hogy Upmannék nagy német hazafiak maradtak Kubában is, s az I. vh. alatt segítették a német titkosszolgálatokat, amit persze az amerikai szervek felfedeztek. Végül kénytelenek voltak alkut kötni a büntetlenségért cserébe a kubai szervekkel, de ennek során a tulajdonuk nagy részét elvesztették.)
S minden ott lett hagyva 1959 elején. A kubai felsőosztály komolyan hitte, Castróék úgyis buknak pár hónapon belül, így még meg se próbáltak bármit is elvinni kubai ingatlajaikból,, csak egyszerűen átmentek a túlparton - Floridában - lévő ingatlanjaikba - gyakorlatilag minden kubai milliomosnak volt ott is háza -, várva a visszatérést, ami persze sose következett be, de ezt akkor nem tudhatták. Szóval ott laktunk a házban, eredeti berendezéssel, sok esetben eredeti tárgyakkal. Mintha a tulajok elutaztak volna nyaralni, s arra a pár hétre kiadták volna a lakást bérbe teljes berendezéssel együtt.
A tulajdonosok a lakásaikat hagyták, hisz mást nem tehettek, de az üzletet nem. A szivargyárat újralapították Dominikában. Így aztán lett két Upmann - az eredeti kubai gyár és a dominikai. Később a dominikai céget megvette a világ legnagyobb szivargyártó és negyedik legnagyobb cigarettagyártó cége, a brit Imperial Brands. Az már az új idők jele Kubában, hogy 2002-ban az Imperial Brands megvette a havannai Upmann-gyár felét is (a kubai szabályok szerint kötelező az állami tulajdon megmaradása legalább 50 %-ban), szóval most már ugyanazok irányítják mindkét gyárat: az amerikai piacra a dominikai gyárból szállítanak (az USA-ban embargó van a kubai árukra), máshová meg a kubai gyárból.
Én nem vagyok dohányos ember, nem értek hozzá, de a szakértők szerint a minőség azonos, egyedül a kézzel sodort prémium kategóriában jobb a kubai gyár terméke, minden másban tök ugyanaz. Maga Fidel Castro is Upmann-rajongó volt, a havannai Upmann-gyár csúcsmárkáját, a Cohíbát, annak is legdrágább verzióját szívta. A Cohíba már akkor is baromi drága volt - az egyébként szivarozó apám sose engedhette meg magának, csak ha valaki nagy ritkán ajándékozott neki -, ma meg egyesen csillagászati az ára, egy darab ára 30-40 dollár körül kezdődik és több száz dollárnál végződik, verziófüggően. A csúcsverziók olyan drágák, hogy a dobozban van elemmel működő mini klímaberendezés is, melybiztosítja az állandó nedvesség- és hőfok-szintet.
Apám jellemzően az Upmann cég olcsóbb márkáit szívta - a Montecristo vagy a Romeo y Julieta márkát -, de csak 1991-ig. A KGST vége után minden kubai szivar magyarországi ára a korábbi többszöröse lett. Ekkor átállt a dominikai olcsóbb márkákra, ott vannak olyanok is, ahol egy 25-ös doboz ára alig 40-50 dollár.
ez a legolcsóbb Cohíba, egy 25-ös doboz 800 dollár - amerikai internetes boltban, magyar dohányboltban 580 ezer Ft körül láttam, azaz kicsit túlárazták
A kubai állam 1961-ben minden lakóingatlant államosított, aminek tulaja legalább 6 hónapja nem élt az országban. Ezekből aztán nagyrészt hivatalok lettek, kisebb részben meg beköltözött az új elit. Ahol volt bérlő fizikai személy, ott a bérlő lett az új tulajdonos (sajátos módon Kubában sose jelent meg a "tanácsi lakás" fogalma, amikor kiadtak egy államosított lakást valakinek, akkor az állam a tulajdont is átadta, bár eladási tilalom mellett, ezt csak pár éve oldották fel).
S egyes szebb, kiemelt ingatlanok pedig átkerültek a kubai hadsereg egyik vállalatához, mely ingatlanhasznosítással foglalkozott monopol jogokkal: a külföldi diplomáciai és egyéb képviseletek hivatali céljaikra, valamint alkalmazottaik számára kötelezően innen béreltek ingatlant. A mi házunk is ebből a kontigensből volt természetesen, a magyar Külkereskedelmi Minisztérium 1961-től bérelte, azaz a havannai magyar kereskedelmi kirendeltség létesítése óta. 1961-tól mindig a mindenkori magyar kereskedelmi tanácsos lakott ott. Egészen 1991-ig, amikor Magyarország bezárta a havannai kereskedelmi kirendeltségét, ezzel együtt megszűnt mind a kirendeltség irodája, s persze megszűnt a kereskedelmi tanácsos pozíció is, amivel a lakás visszaadása is járt, hiszen már nem kellett. Most nem tudom mi van a házban, de amikor pár éve néztem, egy kubai autókölcsönző központi irodája működött ott.
A fogadás célja egyrészt az ismerkedés, másrészt a kapcsolattartás. Fesztelen beszélgetés jellemzően. Ami fontos, azt úgyis normál vendégség, tárgyalás alkalmából lesz megbeszélve. Mivel mindenféle ember jelen volt, semmi érdemlegesről nem lehetett beszélni, hiszen bármiből lehetett volna konfliktus, szóval ilyen "csengetett, milord?" hangulat volt, csak épp inasok nélkül.
A kubai forradalmi környezet hatása lehetett, hogy inasok nemigen voltak. Én egyedül a szovjet nagykövet hatalmas fogadásairól hallottam, hogy vannak inasok, aki persze minden esetben - a korabeli szovjet divat szerint - a KGB alkalmazottai voltak, szóval ők se voltak "igazi" inasok. A mi házunkban természetesen csak kis fogadások voltak, az inas szerepét a saját anyám és a takarítónő látták el. Anyám eleve büszke volt, hogy sose rendelt ételt, hanem ő maga csinálta meg az ételeket saját kezüleg. Ez amolyan hobbi lett számára, s annyira belejött a gyakorlata, hogy a végén már olyan dolgokba is belevágott, amiben kevesen mertek - egyszer, emlékszem, az volt az igény, hogy legyen tipikus magyar deszert, s anyám képes volt dobostortát csinálni, ráadásul baromi jól sikerült.
Alapvetően mindenki be is tartotta ezeket a szabályokat, szóval a beszélgetések a "de szép a cipőd!" és a "gyönyörű a kubai természet" körben mozogtak. Az időjárásról - angol módra - nem lehetett beszélni, mert az Kubában az az egész évben szinte azonos, az meg nehezen lehetne beszédtéma "ma tök ugyanaz az időjárás, mint 12 hónapja bármikor"
Egyszer jött azonban egy forradalmár nő a fogadásra. Kubai, s az a tényleg kommunista típus. (Akkor még voltak ilyenek, azóta már védett populáció lettek.) Nem is érezte jól magát, zavarhatta a túl sok étel (pedig nem volt pazarlás, de kubai szemmel a normál mennyiség is szuperluxus), s ezt azzal próbálta kompenzálni, hogy politizálni kezdett. Azt fejtegette, hogy az USA se ítélhető el egyértelműen, mert bár most egy sátáni elnök van éppen az élen, akit a legjobb lenne lelőni - akkor éppen Reagan volt az elnök -, de pl. ott volt Lincoln, aki rendes ember volt.
Egy cseh nő meg ütemesen bólogatott, de érezte valamit mondania kell, s így hozzátette "meg Kennedy, jó elnök volt, le is lőtték". Én jobban ismertem a kubai narratívát, tudtam most mi lesz, szóval élvezettel vártam mi következik. A kubai nő, bár mulatt volt, falfehér lett, s döbbenten visszakérdezett "a fasiszta Kennedy jó volt???". A cseh nőnek közben leesett: a szovjet és általában a kelet-európai kommunista narratívában Kennedy valóban a "jófiúk" szériába volt besorolva, de a kubai narratíva egész más, hiszen Kennedy vezette be az embargót Kuba ellen, ő indította el a Disznó-öbli inváziós kísérletet, ő robbantotta ki az atomválságot, ő vonatta vissza Kubából az atomrakétákat, s alapvetően mindenben támogatta a Castro-ellenes kubai ellenzéket.
A cseh nő gyorsan megjegyezte, rosszul fogalmazott, biztos hiányos spanyoltudása az ok, s Kennedyt mint az egyik sátáni elnököt akarta példának hozni! Hiszen nyilvánvaló, a három leggonoszabb imperialista az amerikai elnökök között Kennedy, Nixon és Reagan! Ezt Csehszlovákiában az óvodások is tudják!
A kubai nő arcán látszott: erősen kételkedik ebben az utólagos magyarázásban.
Én meg bementem a szobámba röhögni.
a havannai magyar követség most (2021-ben) - 12:59 és 13:24 között jobbra látható az épület, elég jól látható a lobogó magyar zászló
Valójában semmi rosszabb nincs az 1 Ft-ért dolgozásnál. Ennek egyetlen üzenete: "én már annyit loptam össze, hogy nekem semmi az a pár szaros millió".
Nem véletlen talán, de az USA-ban egyenesen tilos az állami szférában ez. Persze azt megteheti egy amerikai állami vezető, hogy teljes fizetését azonnal elutalja valamilyen közhasznú célra - Trump pl. ezt csinálta elnökként -, ezt megteheti, de olyan nincs, hogy eleve lemond róla.
Az átlag magyar sose tudta megélni az igazi, klasszikus kapitalizmust.
Mert Magyarországon a kapitalizmusba való átmenet már Kádár alatt elindult, a nomenklatúra egy jelentős része már akkor liberális volt, s mert aztán nagyon gyorsan átvette a gazdasági hatalmat a nyugat. Azaz nem volt üres pont a folyamatban, kaotikus rész.
Persze káosz volt, de csak a munkavállalói oldalon: a rablóprivatizáció során egymillió embernek megszűnt a munkahelye. De a gazdasági elit szintjén sose volt kaotikus időszak: a tulajdon gyorsan átment, nem volt ingadozás. S az állam mindig megmaradt, gyengült, de nem annyira, hogy ki tudjon alakulni a klasszikus, eredeti kapitalizmus rendszere.
A nomenklatúra nemigen tudott már labdába rúgni, kevesek tudtak felemelkedni a nagypolgárságba (pl. ilyen volt Gyurcsány, aki sikeres tőkés lett, vagy Csányi, aki bankár vezető alkalmazotti pozícióját sikeresen banktulajdonosi pozícióra transzformálta), de a legnagyobb rész legfeljebb jó állást volt képes találni magának mint alkalmazott valamelyik nagy nyugati cég helyi részlegében.
A Kádár-kori maszek réteg egyáltalán nem volt képes alkalmazkodni, jellemzően teljesen lecsúszott, kisemberré lett az új rendszerben. Sok ilyet ismertem. Amikor 1997-ben Pátyra (Pest megye) költöztem, ilyen embertől vettem házat: az illető későkádári mércével gazdag volt, maszek hentes volt, de a rendszer bukásához nem tudott alkalmazkodni, ő ahhoz értett tudta hogyan kell kihasználni a kommunista gazdaság lyukait, de igazi vállalkozást nem volt képes vezetni: eladósodott teljesen a végén, el kellett mennie dolgozni egyszerű alkalmazottként egy újonnan nyíló hipermarketbe, a házát meg eladta, kisebbet vett, hogy ki tudja fizetni adósságait.
S a maffiózó rész se kapott szerepet soha Magyarországon, megmaradtak a hagyományos tevékenységnél: drogok, prostituáltak, szerencsejáték, uzsoraság.
Ezzel ellentétben a bolgár átmenet teljesen más volt.
Egyrészt nem volt előkészítve a rendszerváltozás, nemigen voltak liberális reformkommunisták, nemigen voltak kapitalista reformok, tulajdonképpen Bulgáriában még 1989 novemberében is az a gazdasági rendszer volt, ami Magyarországon a 60-as évek közepén.
Így minden hirtelen lett, kaotikusan. Sokszor megdöbbentő gyorsasággal. Pl. a magyar forint konvertibilissé tétele 26 évig tartott: 1969-ben piaci szintre lett emelve a "turista" árfoyam, 1971-ben megszűnt a rendeleti árfolyam, 1981-ben megszűnt a kettős árfolyam, s csak 1995-ben lett szabad váltás. Ezzel szemben Bulgáriában ez 2 hét alatt ment végbe: 1991. febrár elején még a normál kommunista típusú valutaszabályok voltak életben, aztán be lett jelentve a reform, s a hónap közepén már konvertibilis lett a bolgár leva. Ezzel együtt ki lett vezetve minden tervgazdálkodási és árkontroll szabály (ez utóbbi csak a tömegközledés, rezsi, s pár hasonló esetében maradt).
Szóval a kommunizmus végén az addig nulla szinten reformált Bulgáriában hamarabb lett szabad gazdaság, mint Magyarországon!
Én átéltem azt a napot személyesen is, 1991-ben Szófiában laktam egészen augusztus végéig. Látványos volt az a februári nap. A szemben lévő közértben egyik nap alig volt áru és sorban álltak az emberek, másnap nem volt sor és olyan áruk jelentek meg, melyek korábban csak valutásboltokban voltak kaphatók. Ez a dolog pozitív oldala, a negatív meg a hatalmas elszegényedés.
Egyik határozott emlékem: a szabványos, fél kilós joghurt ára az egyik nap 0,23 leva (akkori árfolyamon kb. 1 Ft) volt, míg másnap 1,50 leva (akkori árfolyamon kb. 6 Ft) . A hivatalos éves infláció Bulgáriában 1991-ben 473 % volt egyébként.
Amikor magyarok próbálják mesélni bolgároknak, hogy milyen nyomort hozott a rendszerváltozás Magyarországon, hiszen 1991-ben majdnem 40 % lett az infláció, a bolgárok ezen jót nevetnek.
De fentiek eredménye a káosz lett.
Egyrészt Bulgária sokáig ellenállt a nyugati integrációnak, csak 1997-re sikerült a nyugatnak elérnie, hogy az ország egyértelműen euroatlantista irányt vegyen, addig az oroszpártiság és/vagy a semlegesség volt a népszerű. Emiatt a nyugati tőke se jött.
Így viszont üres tér maradt, melybe be tudott nyomulni egyrészt az ex-kommunista nomenklatúra, másrészt a maffia. A bolgár maffia alapja a sport egyébként, a kommunista rendszer végével megszűnt a sport finanszírozása, sok addig profi sportoló jövedelem nélkül maradt. Sokak esetében a kiút az örző-védő cégek megalapítása lett. Ezek lassan, az alig működő állam miatt, maffiává nőtték ki magukat. Az egyre több pénz pedig be lett fektetve a gazdaság különböző szféráiba, teljesen normál dolgokba is, pl. bankok, biztosítók, élelmiszerboltok, stb.
Részben kialakult egyfajta szövetség a maffia és az ex-kommunista nomenklatúra között (különösen a nomenklatúra azon része esetében, mely a kommunista állambiztonsági szervekkel állt kapcsolatban), részben azonban ellenérdekek alakultak ki köztük. 1997-re azonban világos lett: a nyugat nem tűri el a maffia hatalmát. Ekkor kezdődött meg a maffia kiszorítása, éppen a nyugat felé néző ex-nomenklatúra segítségével. Egyrészt jogi eszközökkel - sokszor egyébként alkotmányellenesen -, de leginkább maffia-módszerekkel: a legnagyobb maffiavezérek le lettek vadászva orosz bérgyilkosokkal, a többiek meg gyorsan megértették, mi a teendő: maradni a maffiózós szférában, minden mást meg eladni a "jó" vállalkozóknak, de a legjobb nyugdíjba menni és élvezni az összeszedett pénzt és nem belepofázni a "nagyok" dolgába.
MIndenesetre ez az időszak 1989-1997 között nagyon sajátos volt. Innen lehetett megérteni hogyan lett pl. a vadnyugat Amerikában. Állam nincs, mindent szabad, s verseny van = az ideális kapitalizmus.
Természetesen mindez olyan pokoli állapotokat eredményezett, melyek pl. ma is vannak egyes afrikai országokban: egymás ellen fegyverrel harcoló vállalkozók, alacsony minőség, nulla vásárlói jogok, irdatlan szegénység, a közterületek és közszolgáltatások lepusztulása, stb.
A kisember vásárlóként ls állampolgárként teljesen ki volt szolgáltatva. De munkavállalóként még jobban. Minden létező munkavállalói jog megszűnt, ill. ami mégis megmaradt, az formálissá vált, nem lehetett érvényesíteni őket. Számtalan teljesen vad munkaügyi szokás alakult ki, melyek aztán csak a 2000-es évek körül tűntek el teljesen, pl.:
a munkavállaló nem bérmunkás, a munkáltató meg nem alkalmazó, hanem a munkáltató "kenyeret ad", amiért a munkavállaló "hálás",
a munkaidő addig tart, míg a főnök szól, a hivatalos munkaidő végén nem mehet haza a dolgozó, hanem vár, míg a főnök "haza engedi",
új alkalmazott felvételor nem mondják meg neki a fizetés összegét, az majd kiderül az első fizetéskor,
munkaszerződés csak hónapokkal később van, csak ha az alkalmazó "elégedett", s akkor is ő dönti el egyedül mi legyen benne,
szabadság nem létezik, azt le kell dolgozni, a betegséget is.
Az 1989-1997 közti 8 évből én 6 évet éltem Bulgáriában, szóval nagyrészt átéltem. Persze erősen privilegizált helyzetben, sose kényszerültem rá pl. dolgozni fenti módon. Összesen fél évet dolgoztam normál bérmunkásként, akkor is egy arab cégnél, ahol a fent leírtak sokkal kevésbé voltak meg. A többi időben egyrészt szoftvertanácsadó voltam (akkor volt még ilyen, sokan nem tudták kezelni az egyes programokat), másrészt tolmács-fordító. Ezek megbízás alapú munkák, azaz nem érinti őket a munkajog.
Tolmácsként volt nyilván érintkezésem maffiózós vállalkozókkal. Így beláttam valamennyire köreikbe. Alapvetően teljesen tudatlan alakok voltak, akiknek valamiért szerencséjük volt, s ezt képesek voltak kamatoztatni valamilyen veleszületett ravaszság révén. Szóval igazi tőkések.
Hogyan bírták ki mindezt az emberek? Alapvetően az emberek mindent kibírnak, ha nincs más út. Persze sokan megpróbáltak átmenni a "főnök" státuszba, nyilván ez nagyon keveseknek sikerült, hiszen a tőkés mindig sokkal kevesebb, mint a munkás. Egyesek azt csinálták, amit én is, azaz köztes helyzetet elérni: tehát valamilyen egyéni szolgáltatást adni, ami nem hoz munkavállalói alávetettséget - nyilván ez se lehetett általános megoldás.
De ismétlem, az én személyes helyzetem mindvégig jó volt, legalábbis az átlaghoz képest. Sose voltam rákényszerülve, hogy bármit elvállaljak. Néha még rosszul éreztem is magamat, hogy heti 4-5 óra munkával többet keresek, mint az átlagember heti 50-60 óra alatt, dehát arra jutottam: ez nem az én hibám, szerencsés vagyok, végülis én nem zsákmányolok ki senkit.
Az általános megoldás az átlag számára a kivándorlás lett. Tulajdonképpen ekkor lett megalapozva a bolgár demográfiai válság. S ez igazi demográfiai válság, nem olyan, amit a ballibek hallucinálnak most Magyarországról: a 90-es években kb. 2,5 millió ember ment el Bulgáriából, a lakosság majdnem 30 %-a, közben a születésszám a korábbi 40 %-ára esett.
Most ha az ember Szófiában kimegy egy közparkba, az állapot normális: sok kisgyerek játszik. Nem annyi, mint amennyi volt a kommunizmus végén, de az emelkedés drasztikus a 90-es évekhez képest, amikor sokszor alig pár gyerek volt a játszótereken. Emlékszem, amikor 1996-ban megszületett a második fiam, az egész kórházban rajta kívül még 1 azaz egy újszülött volt, mindez egy olyan helyen, ahol a 80-as évek végén hatalmas "forgalom" volt, átlag 20-25 szüléssel.
Bár nem tetszett ez a nyugati áradat, ami jött 1997 után, mégis azt éreztem, kisebb rossz, mint a maffiagazdaság.
A legrosszabb az egésznek a kulturális romboló hatása volt. Sok ember a saját bőrén tanulta meg: csak a pénz és az erőszak számít, minden más fantázia. Ez nagyon sokáig hatott, talán még 2010-ig is. Most már egyértelműen negatív a többség viszonya a 90-es évek maffizózós elitjének kultúrája iránt.
A jó meg az lett az egészben, hogy a bolgár átlagember elvesztette minden illúzióját. Az ország nagyfokú elzártsága miatt - a kommunizmus éveiben a bolgárok sokkal kevésbé utazhattak nyugatra, mint a magyarok - az átlagbolgár kőkeményen hitt a nyugati rendszerben, azt valami mesebeli utópiának képzelve el. Aztán megkapta, s meglátta a valóságot. A korabeli vicc szerint:
Mi Marx két főbűne?
1. Gátlástalanul hazudott a kommunizmusról, semmi se úgy lett, ahogy mondta! 2. Bezzeg a kapitalizmusról meg igazat mondott a rohadék!
A liberális halandzsaválasz erre az szokott lenni "dehát az nem igazi kapitalizmus!". Pedig de, éppen ez az igazi kapitalizmus, míg a nyugati modern kapitalizmus egy korlátozott, kevésbé szabad, a szocialista eszmék által erősen befolyásolt modell, mely alapjaiban éppenhogy szembemegy a kapitalizmus alapelveivel. Csakhát ez a modern nyugati kapitalizmus életképtelen.
Egyébként az orosz helyzet ehhez nagyon hasonló volt, nagyjából 1989-2007 között ez volt, a csúcs pedig 1993-2000 volt. Csak ott végül nem a nyugati tőke nyert, hanem az orosz állam erősödött meg. Nyilván a sokkal kisebb és gyengébb Bulgária számára ilyen opció nem létezett. Az oroszok ma ezt az "az orosz liberális demokrácia korszakának nevezik", más szóval "harmadik káosznak".
Az orosz népi történelemtudatban három "káosz" volt eddig, oroszul "szmuta" (= kb. „zavar”, "káosz"):
első szmuta: az eredeti orosz uralkodói dinasztia, a Rjurik-dinasztia kihalása utáni polgárháború, mely 1613-ig tartott, amikor a Romanov-dinasztia egyesítette az országot, leverve a többi nagyurat,
második szmuta: az 1917-es februári polgári forradalom és a kommunisták 1921-es győzelme közti időszak,
harmadik szmuta: a gorbacsovi reformok előrehaladása és az oligarchák Putyin általi likvidálása közti korszak, 1989-2007.
Máig nem értik a nyugatiak, az orosz kisember miért nem lázad Putyin ellen az elszabadult 15-20 %-os infláció és az életszínvonal 2022 óta bekövetkezett 20 %-os esése miatt. Pedig egyszerű: a 90-es évek liberális kormányzásához viszonyítanak, amihez képest még akkor is paradicsominak tűnne a mostani állapot, ha az ötször ilyen rossz lenne, mint ami ténylegesen van.
Egyébként Bulgáriában is volt próbálkozás az orosz típusú megoldásra, még 1995-1997 között, de hamvába dőlt az egész. Hiába akadt politikus, aki átlátta a helyzetet, nem volt képes se a nyugattal, se a belső oligarchákkal megküzdeni, márpedig egyszerre kellett volna mindkettővel.
Afrikában egy időben nagyon népszerű volt a "szocializmus". De a szó marxista, kommunista értelmében csak 9 afrikai országban volt "szocializmus": Angola, Benin, Burkina Faso, Etiópia, Kongó (Brazzaville), Madagaszkár, Mozambik, Seychelles-szk., Szomália.
Az egyes esetek külön-külön is érdekesek.
Ami a kommunista államiság kezdetét illeti, a módszer 3 féle volt:
katonai puccs: Benin, Burkina Faso, Etiópia, Kongó (Brazzaville), Seychelles-szk., Szomália,
normál választás: Madagaszkár,
sajátos út: Angola, Mozambik - itt egyszerűen a kommunisták alkották a gyarmati uralom elleni fő felszabadítási mozgalmat, így a függetlenség elérése után automatikusan ők lettek a kormányzó erő.
S hogyan lett vége a kommunista államiságnak, itt is több módszer volt:
újabb, immár nem kommunista hátterű katonai puccs megbuktatta a rendszert: Burkina Faso, Etiópia, Szomália,
békés rendszerváltozás, az ex-kommunisták ideológiát váltottak, majd kiszorultak a hatalomból: Benin, Madagaszkár,
békés rendszerváltozás, az ex-kommunisták ideológiát váltottak, majd hatalmon maradtak: Angola, Kongó (Brazzaville), Mozambik, Seychelles-szk.
Az utóbbi kategóriából a Seychelles-szk-en a volt állampárt mára csak egy párt a sok közül, másik háromban máig ez a domináns párt minden szempontból. Kongóban a volt állampárt volt már ellenzékben is a rendszerváltozás után, csak aztán visszaszerezte népszerűségét. Angolában és Mozambikban viszont a volt állampárt mindig hatalmon volt.
Ideológiailag mind a 4 volt állampárt ma "szociáldemokrata", "demokratikus szocialista" elveket vall hivatalosan, az angolai párt valójában erősen nacionalista is.
Angola eleve egy speciális hely. Azon kevés fekete-afrikai országok egyike, ahol az európai gyarmatosítók által helyben hagyott nyelv ténylegesen is nemzeti nyelv. Míg a legtöbb fekete-afrikai országban a lakosság 80-90 %-a nem beszéli a hivatalos nyelvet (ami jellemzően az angol vagy a francia), Angolában a lakosság kétharmada portugál anyanyelvű.
A portugálok és a spanyolok eleve mindig másképp gyarmatosítottak, mint az angolok, franciák, belgák, hollandok - az előbbiek asszimálni akartak, az utóbbiak nem.
Afrikában a spanyolok szerepe kicsi, egyetlen kis fekete-afrikai gyarmatuk volt, a portugálok viszont több gyarmattal is rendelkeztek. A portugál gyarmatosítási politika sajátossága volt a lakosság integrálási terve, melynek fő eleme a portugál nyelv terjesztése volt. Ez a következetes politika szinte teljes sikert ért el Angola tengermenti részein, ott a lakosság a XX. sz. elejére már csak portugál nyelvű lett. Ehhez járult a városok hatása a XX. sz. folyamán, a városokba migráló vidékiek második nemzedéke már portugál nyelvű lett. Ezzel szemben Angola belső részein a portugál mindvégig idegen nyelv maradt, a helyi eredeti nyelvek maradtak a fő nyelvek.
Valójában Angolában a fő ellentét kommunisták és antikommunisták között éppen ez volt: a portugál anyanyelvű angolaiak voltak a "kommunisták", a nem-portugál anyanyelvű angolaiak meg az "ellenzék". Sokan azért lettek "kommunisták", mert a másik lehetőségben a káoszt látták, hiszen hogyan is lehetne egy többnyelvű lakosságból nemzetet építeni. Hiszen 3 fő bantu nyelv van az országban, mellettük még tucatnyi kisebb.
Mára teljesen győzött a portugálajkú angolai nacionalizmus. A lakosság 40 %-a portugál anyanyelvű, más nyelven nem is beszél, további 30 % kétnyelvű, azaz portugálul és valamelyik bantu nyelven beszél, s csak 30 % a tisztán bantu nyelvű lakosság. Miközben Angola lakosságának alig 2-3 %-a etnikailag portugál vagy kevert angolai-portugál.
Ez Afrikában hatalmas eredmény, a fekete-afrikai országok 90 %-a törzsi alapú, nincs közös identitás.
Mára Portugália csak a világ harmadik legnagyobb portugálajkú országa: megelőzi Brazília és Angola.
S az angolai elit különösen vigyáz arra, ne legyen pidzsin vagy kreol nyelv, azaz a "tiszta" portugál nyelv van oktatva, használva. Persze létezik olyan mint "angolai portugál", melynek vannak sajátosságai a "portugáliai portugálhoz" képest, de az eltérés kevés, valójában az angolai portugál kevésbé különbözik a portugáliai portugáltól, mint a brazíliai portugál. A brazilok pl. az angolai beszédet sokszor keverik a portugáliaival.
igyekeztem olyan nyomornegyed-gyanús videót keresni, ahol igazi kisemberek nyilatkoznak
Ahogy mondják a régi informatikus viccben, minden fejlesztés első eredménye a pornó.
Mesterséges intelligencia, mely barátot/barátnőt hoz létre, majd beszélgetni lehet vele. Valami szextelefonszerű dolog, csak modernebb verzióban.
Odáig nem mentem el, hogy tényleg beszélgessek, mert ezt túl bizarrnak tartottam, viszont arra kiváncsi voltam ki a barátnőm a mesterséges intelligencia szerint.
Van több ilyen is a neten, persze olyat használtam, aminek a kezdeti stádiuma ingyenes. Hiszen eszem ágában sincs ilyesmiért fizetni.
A rendszer rendesen végig kérdezett, mi a nemem, korom, homokos vagyok-e vagy sem, majd hogy a barátnőben milyen típust szeretek, milyen fajú legyen, külsőleg nagyjából milyen, milyen legyen a jelleme, mi érdekli, stb. Egész hosszú folyamat.
Aztán meglett az eredmény. Íme az 54 éves argentín barátnőm, neve Ludovica de Luca, egyéni vállalkozó, otthonról dolgozik, hobbija a filmnézés és az olvasás, otthonülős típus, nem szeret se sportolni, se kirándulni:
Tulajdonképpen rendben van, csak 3 megjegyzésem van:
miért zöld szemű, én jobban szeretem a fekete vagy barna szemet,
túl nagy a melle, ez már szilikonkezelt kategória, a kicsit kisebb méretet jobban szeretem,
nem szeretem az ilyen kitárulkozós ruhát, túlságosan nyitott a dekolté.
Hozzátenném: nekem 54 éves helyett inkább 40-nek tűnik, dehát lehet, hogy fiatalos típus. Meg minek van a kezében valami fegyverszerű izé?
A kép tényleg egyedileg generált, nem találtam meg sehol hasonló verzióban.
A muszlimok szolidárisak a keresztényekkel annak kapcsán, hogy a párizsi perverzimpián meggyalázták a kereszténységet.
Pedig hasonló esetekben sok keresztény - a helyzetet teljesen félreértve - az ateista oldalra szokott állni. Lásd a 2015-ös Charlie Hebdo hiszti esetét, amikor magukat komolyan kereszténynek tartó emberek is kiálltak a francia ateista lap mellett.
Akkor éjjel-nappal zengett a propaganda, hogy az európai kultúra fontos alapeleme a gyalázkodás joga, s a befurakodott muszlimok ezt kötelesek elfogadni, vagy ha nem, akkor takarodjanak haza.
A következő időszak fontos feladata: felismerni, hogy az igazi ellenség nem az iszlám, hanem az euroéer szellemiség. Ezek egyszerűen férgek, ezt kell észrevenni, s nem együttérezni velük, mert párat közülük történetesen lepuffantott egy túlreagáló muszlim radikális. Azt lehet mondani, hogy az erőszak helytelen válasz - hiszen valóban az, plusz kontraproduktív is -, de ez nem jelenthet szolidaritást az éjjel-nappal aljasan röhögve gyalázkodókkal..
A Charlie Hebdo mostani címlapja, már a megnyitó-botrány után:
"A záróünnepség még szebb lesz!"
Egyszerűen öngyilkos magatartás a keresztény tábor részéről durván zsigeri antimuszlim alapon reagálni ilyenkor. Amikor keresztény-iszlám viszály van, akkor nyilván a keresztény oldalon állunk, de ateista-iszlám viszály esetében teljesen abszurd az ateistákat támogatni. Láthatóan a muszlimok ezt megértették: keresztény-ateista viszály esetében a keresztény oldal mellé állnak.
Ő még az SZDSZ 90-es években rekedt hangoskodóinak sajátos maradéka. Máig hiszi, minden a zsidók körül forog, így igyekszik mindenhová zsidó jelképeket rakosgatni, hátha valaki majd megtámadja őt emiatt. Mivel senki se támadja, hergeli magát: "na mi van, már a zsidókártya se működik???".
Évek óta alkalmazott módszere: a nemlétező pénzéből adakozik, majd amikor valami erre rámutat, hisztizik, hogy a szegény segélyezettjeitől el akarják venni a segélyt.
Ő amolyan szakállas, átoperált Perinta. Keresztény hívei nincsenek. Viszont minden ateista határozottan állítja róla, ő az igazi keresztény.
Ebben a szférában dolgozom folyamatosan 2007 óta. S mindegy mi a jogi helyzet, ugyanis jogilag csak az számít outsourcingnak, amikor egy adott cég kiszervezi tevékenységét más céghez. Viszont a gyakorlatban teljesen ugyanaz, amikor nincs kiszervezés, hanem maga a cég hoz létre részleget más országban.
Mindkét alakzatban dolgoztam, 2007 óta a mostani a 7. munkahelyem, s mondhatom: a dolgozó szemszögéből semmi jelentősége a jogi helyzetnek.
A quiet quitting fogalmának jelentése "a munkavállaló csak a szükséges minimumot teljesíti munkahelyén, nem vállal túlórákat és nem tesz extra energiát a feladataiba". Tulajdonképpen ez csak annak meglepő, aki sose dolgozott. A szerző itt szociológus, azaz sose dolgozott, így meglepődik azon, amit mindenki tud: de egyébként ettől a vicces elemtől eltekintve a cikke értékes, helyénvaló.
Valójában - s ez saját megfigyelés - a komoly nagy tőkeerős cégek eleve erre számítanak: arra, hogy a dolgozó csak a szükséges minimumot fogja teljesíteni, azaz a munkaterhet eleve így osztják be. Mindig akadnak persze munkáltatók, akik diktatórikus módszereket próbálnak, azaz megpróbálják a maximumot kisajtolni a dolgozóból, de ez sose vezet eredményre, legalábbis a mi régiónkban, ahol van választási lehetőség. Bangladesben valószínűleg működik ez, a dolgozó ott nem tud válogatni, mindegyik munkahelyen ugyanaz van, de Kelet-Európában nagy a konkurrencia, így a maximálisan kizsákmányolni próbáló munkáltató veszít, mert a dolgozói egyszerűen átmennek dolgozni máshová, ahol jobban be van kalibrálva a munkateher, közelebb a realitásokhoz.
A szerző tehát eljut a helyes következtetéshez: a jelenség semmilyen alakban se antiliberális, antikapitalista, teljesen illeszkedik a rendszerbe. Ezt írja: "semmiképpen sem tekinthetünk úgy [a jelenségre], mint egyfajta modern munkásmozgalmi felvirágzás előhírnökére" és "A neoliberális kapitalizmus alapvetően kényelmes rendszer azok számára, akik az itt említett szolgáltatói, irodai munkákat végzik. Ők jellemzően az átlagnál magasabb keresettel rendelkeznek, ami átlagnál magasabb fogyasztást tesz lehetővé számukra. Ennélfogva azt érezhetik, hogy a jelenlegi helyzet fenntartása az ő személyes érdekük is, hiszen a nyilvánvaló kizsákmányolás és kiégés mellett is profitálhatnak belőle. A quiet quitting az ő részükről tehát egy passzív hozzájárulás, ami lehetővé teszi az egyéni ártalmak mérsékelését, viszont nem fenyegeti a rendszer nyújtotta kényelmet." - igen, ez abszolút így van.
Emlékszem, egyszer akadt egyik ilyen munkahelyemen egy ember, aki szakszervezetet akart szervezni. Persze egyrészt gyorsan kirúgták, de már előtte falba ütközött: gyakorlatilag senki se akart szakszervezeti tag lenni. Hozzáteszem: én is azonnal nemet mondtam. Meg is mondtam neki: én nem hiszek a rendszerben, javítani nem szeretném, nekem ez csak egy kényszerű munkahely, nem ez az életem, s ha elkezdenék szakszervezeteskedni, azzal csak magamnak okoznék plusz erőfeszítést, szóval nem érdekel, mert amíg a hely tűrhető, maradok, ha meg kitalálnak valami baromságot, felmondok, van még 25 hasonló cég a városban, viszont eszem ágában sincs "harcolni".
Az ilyen outsourcing típusú - ssc-nek is nevezik - munkahelyeken mindez tényleg általános tendencia. A dolgozó annak alapján dönt mi az "ár-érték arány", nem akarja önmagát "megvalósítani", s nem érez semmilyen lelki közösséget a céggel. Jó munkahelynek a szférában eleve az számít, ahol ilyen készenléti típusú a munka, azaz nincs folyamatos munkateher, hanem időszaki feladatok vannak.
Jelenleg pont ilyen mázlista helyen vagyok. Persze nem tudható meddig. Idén novemberig biztos a munkahely, aztán meg már attól függ, ott fent hosszabbítanak-e szerződést egymással a cégek, de mindez teljesen független tőlem vagy kollégáimtól.
Rövid távon persze jó lehet az idióta főnök, de hosszú távon a legjobb a dolgozóhoz hasonló beállítottságú, munkától elidegenedett főnök. Hiszen az ilyen főnök nem vár el semmit a szükségesen kívül. Azaz nem zaklatja a beosztottait.
Legyen sztori is azért az ellenkező típusra, a hasznos idióta főnökre. Egyik korábbi munkahelyemen a teljesen hülye amerikai főnök kitalálta, amerikai típusú szolgáltatást vezet be. Azaz lesz ügyfélszolgálat munkaszüneti napokon is. Marhaság, mert a kelet-európai ember eleve meg se próbál ügyfélszolgálattal kapcsolatba lépni munkaszüneti napokon, hacsak ez nem valami éjjel-nappalinak gondolt tevékenység (pl. áramszolgáltatás, mobiltelefon-hálózat, s társai), de az biztos, hogy a kelet-európai lakos eleve nem feltételez szolgáltatást munkaszüneti napon pl. egy számítógépeket gyártó és forgalmazó cég esetében, szóval ilyenkor eszébe se jut keresni az ügyfélszolgálatot.
De ő nagy büszkén bevezette. S persze a dolgozók verekedtek, hogy be legyenek osztva munkaszüneti napra dolgozni, hiszen mindenki tudta: dupla fizetés és nulla munka, meg járt még plusz ebédjegy is, csak be kell jönni az irodába, aztán lehet egész nap filmet nézni, zenét hallgatni, olvasni, beszélgetni, stb.
Egy év múlva persze jól lebaszták a főnököt magasabb szintről: miért herdálja a cég pénzét, hogy embereket rendel be munkára olyan napokra, amikor nincs forgalom, s még duplán is fizet nekik ilyenkor. De addig jó világ volt. Emlékszem, volt egy olyan május, amikor a fizetésem a normál összeg 140 %-a lett a sok pótlék miatt (Bulgáriában májusban és szeptemberben van a legtöbb munkaszüneti nap, de akkor a Húsvét is májusra esett).
Alapvetően a Pesti Srácok című lap nem a kedvencem, bár naponta egyszer rá szoktam nézni a honlapra, tulajdonképpen az egyetlen jól író ember ott éppen Vésey-Kovács. Most is persze ő írt értelmeset.
Amivel ki lehetne egészíteni: szerintem Puzsér beleőrült abba, hogy minden "szerelme" elhagyta őt. Mármint átvitt értelemben, 2022-ban annyira beleszeretett MZP-be, hogy emiatt képes volt még az MZP-Gyurcsányné közös listának is csápolni, miután előtte évekig Gyurcsányt nevezte meg Orbán mellett a legnegatívabb magyar politikusnak.
Most ugyanezt csinálja Talpramagyar Péterrel, s szerintem már ő is érzi mi lesz a sztori vége.
A Puzsér-jellemzés meglehetősen jó.
Én egyébként a 2022 előtti Puzsér szerepét pozitívan értékelem, bár ezt akkor se az igazságvágy miatt tette amit tett, hane szenzációhajhászásból. De így is: fontos, hogy egyértelmáen antiorbánistaként támadott egy sor ballib alapértéket, plusz még népszerűsítette is a magyar tradicionalistákat - mindez mindenképpen érték, akkor is, ha szándékai hibásak voltak.
Szóval nem vagyok alapból antipuzsérista. Az "Apu iszik" sorozatot pl. szinte teljes egészében megnéztem/meghallgattam, gyakorlatilag az összes részt 2023 tavaszáig. 2023-ban hagytam abba, mert a korábbi értelmes beszéd helyét folyamatos ordítás, önismételgetés, halandzsázás vette át, gyakorlatilag nem néztem egy adást se kb. 1 éve, mert értelmetlen időpocsékolás.
Korábban pedig azt is eltűrtem, hogy a srác képtelen önkritikára. Tényszerű tévedéseit se képes elismerni, sőt azokat ismételgeti, pedig sokan szóltak neki, rosszul tudja ezt vagy azt. Én is, más is sokszor megírta neki, hogy pl. nem igaz, hog Kádár alatt választani lehetett az MSZMP és a Hazafias Népfront között, meg hogy Gyurcsány és Orbán nem a KISZ-ből ismerik egymást, plusz Kövér László nem volt MSZMP-tag, ezeket mégis ismételgeti máig.
Mára a srác lement kocsmai verekedő alkoholista szintjére, aki azért mer verekedni, mert van pár haverja a közelben.
Nyílt, őszinte beszéd: a sajtószabadság rossz. A ballib megmondóember nyíltan kimondja az A szólásszabadság nem önmagában érték című interjújában. Érdekes olvasmány.
"Huszonöt éve még azt gondoltuk, hogy a médiapluralizmus jó dolog; minél nagyobb a pluralizmus, annál jobb. (...) azt gondoltuk, a szólásszabadság egyértelműen jó dolog, mert a sok beszéd közelebb visz a konszenzus megteremtéséhez. De időközben kiderült, hogy a sok beszéd nem a konszenzushoz visz közelebb, hanem éppen a polarizációhoz, mert a különböző álláspontok nem közelednek egymáshoz, hanem távolodnak egymástól.A szólásszabadság nem önmagában érték: egyformán lehet jó vagy rossz célra használni." - mondja. Lefordítom magyarra: addig kell szólás- és sajtószabadság, míg az a liberális álláspontot támasztja alá, azután ha már nem ezt szolgálja, akkor már veszélyes.
De bizonyára a szerző Fidesz-bérenc, mert azt is állítja, hogy "Sokan azt gondolják, hogy a kormány azért van hatalmon, mert van egy hatékony propagandagépezete. Ez valószínűleg nem igaz. Van két olyan empirikus vizsgálat is, ami nem azt méri, hogy kinek mennyi médiája van, hanem azt, hogy az emberek honnan tájékozódnak. Mindkettő azt mutatta ki, hogy a magyar társadalomnak csupán 10-12 százaléka az, amelyik csak kormánypárti médiumokból tájékozódik", majd: "Félreértés, hogy Magyarországon a média csak kormánypárti, a propaganda mindent elural, az embereknek pedig nincsen választásuk, mert agymosáson esnek keresztül. Magyarországon a médiának nagyjából a fele kormánypárti, de a másik fele nem (...) Az emberek, ha akarnak, tudnak sokszínűen tájékozódni. A másik félreértés az, hogy a propaganda varázsfegyver volna. Ez nem igaz. Csak azt lehet eladni az embereknek, amit megvesznek. A propaganda akkor működik, ha az emberekben már meglévő előítéleteket, félelmeket és vágyakat nagyítja föl. Akkor működik, amikor rezonál arra, amit az emberek egyébként is gondolnak."
- lényege: hogyan zorbánozzunk, ha közben ugyanazt mondjuk mint a Zorbán?
Persze valójában érthető a probléma, teljesen pragmatikusan nézve. A liberális kifizetőhelyek ugyanis szívesen ellátják az antiliberális baloldalt is pénzzel. De egy dolgot nem bocsátanak meg: a fasisztagyanússágot, márpedig most mindenki fasiszta, aki az ukrán kérdésben nem áll a nyugat mellé. Még a dühödt fanatikus Izrael-ellenességet is inkább elnézik palesztín ügyben mint ezt.
Mi a teendő tehát? Az újkommunisták magyarázzák a bizonyítványt: igaz, hogy a zorbáni narratívát mondják, de nem ugyanaz az ok: mert míg a Zorbán a csúnya magyar nacionalizmus nevében, addig ők a nemzetköziség nevében ellenzik Ukrajna támogatását! Továbbá: ők igazi antiimperialisták, míg a Zorbán csak antiimperialista retorikával él!
A kormánypárt megnyerte a választásokat. Nicolás Maduro elnök 51,2 %-ot kapott.
A CIA-közeli venezuelai polgári-liberális erők buktak.
Madurónak mázlija van: a CIA éppen el van foglalva Ukrajnában, nem ért rá puccsot csinálni Venezuelában is. Pedig próbálták már többször, egyszer még hivatalosan is elismertek egy helyi majmot elnöknek. Akkor egy Juan Guaido nevű ember ki lett kiáltva 2019-ben Sorosék által Venezuela elnökének, aztán meg lassan el lett felejtve azóta, ma már éli az USA-ban a nyugalmazott CIA-ügynökök kaviáros-pezsgős unalmas milliomos életét.
Pető okos ember, észreveszi, amit más ballib megmondóemberek nem:
lásd 22:40-től
Bár nem ez a fő téma, de csak kimondja. Kissé homályosan, de átjön a lényeg. Ez pedig az, hogy egy modern tömegdemokráciában, ahol az elit általi manipuláció lehetősége a korábbi töredéke lett (ami persze az internet váratlan hatása, az internetet a liberális elit saját eszközének hitte 20 éve, de mára fő ellensége lett), minden azon múlik ki nyeri meg a kisembereket. S bizony az amerikai Republikánus Párt ezt korábban felismerte, mint az amerikai Demokrata Párt. A jobboldal élesebben lát, mint a baloldal.
Eredetileg a két párt egy-egy elitet képviselt: a Demokrata Párt volt az agrárelit pártja, a Republikánus Párt pedig az ipari elit pártja volt (ezért is voltak a demokraták eredetileg rabszolgaság-pártiak, míg a republikánusok meg a rabszolgafelszabadítás hívei).
Miután az agrárelit vesztett a polgárháborúban, majd eleve lecsökkent az agrárszektor szerepe, lassan nyitott a bérből és fizetésből élők felé, míg a republikánusok meg a gazdasági szabadság, a család és vallás tematikában léptek fel erősebben.
A XX. sz. végére lett az, hogy a demokraták immár nem az alkalmazottak, hanem a szegények és a kisebbségek felé fordultak, hiszen ösztönösen az alul lévőket akarták képviselni. Azaz nem az immár "túl gazdag" munkásosztályt képviselték, hanem a marginálisokat.
Trumpék vették észre: ha nem az egyszerű emberek felé fordulnak, akkor nem lesz szavazó, mert hiába fontos eleme az amerikai szellemiségnek a "gazdasági szabadság", a kisembert mégis inkább az érdekli, foglalkozzon vele is az állam.
Röviden: a demokraták két réteget képviselnek: a gazdag elit progresszív részét és a marginálisokat. A republikánusok meg a normál rétegeket, nyitottak a nép felé, ez a Trump-féle populista fordulat értelme.
Ami sajátos: a szociálisan nem marginálisok közül a kisebbségiek is egyre inkább republikánusok, azaz a négerek és a latin bevándorlók. Persze nyilván ez beállított kép, de látványos volt a reoublikánus pártkongresszuson milyen sok egyértelműen nem-fehér és nem-angolszász arc látszik a közönségben, az altivisták között - ez minden tervezettség ellenére jelez valamit.
Meglepő: néha még a legmagyarellenesebb ballibeknek is igazuk van.
Most ez derült ki: az olimpiaellenességgel felkapaszkodott, időközben összeomlott Nomentum Mozgalom pártnak teljesen igaza volt: valóban hiba lett volna Budapesten olimpiát rendezni.
A megnyitóra ránéztem párszor, nem néztem végig, közben filmet néztem, de azért elkaptam így is eleget belőle. A hangsúly nem a sporton volt, hanem az européer értékeken. Voltak tehát gusztustalan "transzneműek", nyíltan buzeráns "művészek", démonnak és más szörnyszülöttnek öltözött véglények, a csúcson meg - ez perverzebb volt mindennél - Micron elnök volt látható, amint önelégülten tapsol.
Természetesen a nyílt kereszténygyalázás se maradhatott el:
Az iszlámot nem merték a rendezők gyalázni. Pedig jó lett volna, mert akkor nagy eséllyel akadt volna valami tökös iszlám-szélsőséges szervezet, mely az européer csőcselék közé pukkant párszor.
Szóval kinek kellett volna, hogy ilyen perverz européer hangulatot lásson Budapesten? Kifejezetten jó, hogy ettől megmenekültünk. Mert hiába van szava a szervezőnek az eseményben, a magyar szervező se tudott volna nagyon mást csinálni, a lényeget a NOB svájci bűnbarlangjában döntik el az ott székelő gyerekkúróisták. A magyar szervező csak kicsit enyhíteni tudott volna, pl. 5 démon helyett legyen csak 4, ne 3-szor, csak 2-szer gyalázzák a kereszténységet, a patakparton vonagló buzik száma legyen 20 %-kal kevesebb, stb., de az européer szellemiség maradt volna.
Szerintem meg kell fontolni az olimpiai mozgalomból való kilépést, az Eurovízió de facto bojkottjának mintájára.
Biztos jel, hogy az esemény keresztényellenes - a krisztusgyűlölőknek nagyon tetszett:
az ausvici vetkőzéséről ismert ateista Lukácsi a biztonság kedvéért már megint zsidózik is egy kicsit
A kereszténység ádáz ellenségei - Iványi Mikulás, Lukácsi-Vetkőző Kattinka, Perinta Messiás, Libeeró Miklós, s a teljes magyarországi evangélikus "egyház" - nyilván halálra tapsolják magukat.
Egyébként érdekes: az olimpiai jétékok az i. sz. IV. században lettek betiltva, 1200 év szinte folyamatos megrendezés után (az utolsó ókori olimpia a 293. számú volt). Az indok: nem összeegyeztethető a kereszténységgel.
Időközben a NOB bocsánatot kért felemásan. Ez végkép kiverte a biztosítékot a perintista-sátánistáknál, agyatlan kommentek toplistája:
Szék(let)y János cikke annyira tipikus a szélsőliberális szélsőatlantista propagandára, hogy öröm olvasni, persze elrettentésként.
Az elvtárs rendkívül vonalas, neki Kijev az "Kijiv", szóval én meg Székletynek nevezem őt teljes nyugalommal.
Megértük azt is, egy ballib Trianont negatív éllel emlegeti. Pedig eddig az volt a Párt álláspontja: Trianont megérdemelten kaptuk, meg eleve régen volt, s hülye aki emlegeti. Most ez rossz dolog, persze csakis az ukránok miatt. A ballibek az életünket akarják adni az egyébként indokolatlanul óriásira nőtt Nagy-Ukrajnáért.
Aztán valami háborús bűncselekményekről hallucinál Széklety. Pedig ilyenek nem voltak. A független elemzők megírták: az orosz-ukrán háború sajátossága, hogy a felek - azaz az ukrán fél is! - kifejezetten óvatosak, s nem támadnak direktben polgári célpontokat. Láthatóan a felek nem tekintik egymás lakosságát ellenségnek. Persze nincs háború civil áldozat nélkül, de ez is igaz mindkét oldalra: ahogy orosz rakéták okoznak halált, úgy ukrán rakéták is, csak az utóbbiakról nem számolnak be a liberális médiák.
Széklety levonja a következtetést: "Az Orbán-rendszer morális szemétteleppé tette az országot, amellett, s ezzel összefüggésben, szellemi ócskapiaccá. A „szellemi” jelzőn ne valami művelt dolgot vagy követendő ideológiát tessék érteni, hanem a hétköznapi gondolkodáshoz is szükséges elemi józan észt és a tények alapfokú tiszteletben tartását. Az érvényesüléshez ma romlottnak és butának kell lenni, vagy legalábbis annak mutatkozni, és ez egyre rosszabb lesz. Kérdés, meddig működhet így az ország." - valójában nincs ezzel semmi gond: nyilvánvaló, hogy ami a székletyknek szeméttelep, az nagyszerű dolog a normálisoknak.
Háború van a széklet és a normalitás között. S a széklet túlhúzta a rúgót, aminek következtében éppen elveszteni látszanak egy fontos csatát. Most éppen a fontos washingtoni csatát, egyre valószínűbb Trump győzelme, ami után ismét Kijev lesz "Kijivből".
Amikor évekkel ezelőtt magyarra tanítottam egy angol anyanyelvű embert, szembesültem a birtokos szerkezetek problémájával. Tipikus példa arra, hogy egy a magyar nyelvújításkor megtervezett rendszer a valóságban megbukott.
Az illető emberke célja passzív tudás volt, azaz nem törekedett beszédre, csak helyesen akart érteni magyar szövegeket, azaz képes lenni angolra fordítani tökéletesen, maximum még magyarra tudni fordítani valami közepes szinten. Eleve nyelvész volt, ő maga Csehországban élt és ott angolt tanított cseh üzletembereknek, szóval a magyar nyelvi logika izgatta elsősorban.
Aztán egy nap eljutottunk a magyar birtokos szerkezetek teljes logikátlanságához.
A téma megvilágosításához, íme a magyar birtokos ragok rendszere, a "ház" szóval:
Azonnal látható a "probléma", a magyar többes szám 3. személyű birtokosok ragozása teljesen szembemegy a "renddel":
egyrészt nem használható birtokos szerkezetben az "ők" névmás, nincs "ők házuk", csak "ő házuk",
másrészt elválik egymástól a návmással jelölt, azaz nem "megnevezett" birtokosok ragozása és a megnevezettek ragozása, tehát nem "emberek házuk", hanem "emberek háza",
harmadrészt - s itt jön a baj - ha megnevezett a több birtokos, akkor a ragozás azonos az egy birtokos alakjával, lásd "ember házai" és "emberek házai", ill. "ember háza" és "emberek háza".
A nyelvújítók szándéka az volt, csak a birtokok birtokosonkénti száma számítson. Azaz ha több birtokos van, akkor a rag egyes számú, ha vagy a birtok közös vagy birtokosonként egy darab, tehát pl. az "emberek háza" jelenhet 2 dolgot:
több embernek van 1 darab - közös - háza,
több embernek van háza, mindenkinek 1-1.
Míg többes rag csak akkor van, azaz "emberek házai", ha:
több embernek van több darab - közös - háza,
több embernek van háza, mindenkinek több.
Természetesen ilyen kétértelműséget egyetlen nyelv se visel el, azaz a gyakorlatba sose tudott átmenni a szabály. Szóval az emberek vagy átfogalmazták mondandójukat, vagy elkezdtek "szabálytalanul" ragozni. Amikor pl. azt akarja valaki aláhúzni, hogy nem közös a birtok, akkor többesragot használ akkor is, ha a birtokszám 1-1 birtokosonként.
A nyelvet tanuló ismerős persze észrevette, hogy nem úgy beszélnek a magyarok ahogy "kell".
Utána is olvastam a kérdésnek. A lényeg: a magyarul beszélők logikailag hangsúlyoznak ebben az esetben, nem figyelembe véve az eredeti szabályt.
Az egész megoldható lett volna, ha a nyelújításkori magyarba olyan magyar nyelvjárásból lett volna átvéve a ragozás, ahol a fenti kétértelműség nem létezik, azaz ahol a szabályos alak "ők házuk", "emberek házuk", "ők házaik", "emberek házaik" alakok voltak. Dehát a nyelvújítók Északkelet-Magyarországról jöttek, ahol ez nem így volt.
Ennek máig nyoma van. Ha a birtokos szerkezet "szétesik", akkor azonnal visszaáll ez a "szabálytalan" alak, lásd "az embereknek szépek a házaik", ez teljesen normális, elterjedt alak.
Másrészt viszont, folyamatosan terjed az egyeztetés hiánya ilyen "szétesett" birtokos szerkezetekben, ha a birtok egy és közös. a birtokos meg több. Ma már egyformán hallható, hpgy "az embereknek szép a házuk" és "az embereknek szép a háza", legalábbis a budapesti nyelvben a kettő tetszés szerint cserélhető alak, pedig még 50 éve is hibásnak volt minősítve az utóbbi verzió.
Mint egykori tolmács-fordító igazolhatom, e cikk az igazat írja.
Ami azonban még engem is megdöbbentett, hogy ma, 2024-ben ugyanannyi a díjazás, mint 2007-ben, azaz bruttó 1,25 Ft/leütés. Ez valójában hatalmas esés, a 2007-es Ft értéke ma kb. 2-2,10 Ft. Azaz ma a 17 évvel ezelőtti díjazás 45-50 %-át fizetik vásárlóértéken számítva.
A jó időszak a 90-es évek vége volt, ekkor 2,50-3 Ft-os karakterdíjak voltak, ez olyan, mintha ma 5-7 Ft lenne.
Aztán 2000 után jött a folyamatos esés, egyre olcsóbb lett a fordítás. A piac kikényszerítette. Aki fordítónak voltak jó kapcsolatai, azok mind elszegődtek nyugatra (ebben a szakmában ez nem jelent tényleges helyváltoztatást), aki nem, az abbahagyta. Lassan a fordítás egyetemisták diákmunkája lett.
S a folyamat nem automatizálható. Jó minőségű gépi fordítás csak egyszerű, közérthető szövegeknél lehetséges, pl. használati utasítások, termékleírások. Már egy egyszerű akciófilm esetében is röhejes hibákkal fordítanak a fordítóprogramok, hiszen nem értik az adott mondatok hátterét és a szövegkörnyezetet.
S nem csak szótévesztések - többértelmű szavak esetében a gép képtelen rájönni éppen melyik a helyes -, de olyan dolgokban is, amikor az egész mondandó értése elkerülhetetlen.
Amikor a célnyelv nyelvtanilag gazdagabb, mint a forrásnyelv, akkor súlyos baj van például, míg fordítva ez nem gond. Pl. a magyar igeidők rendszere sokkal szegényebb, mint az angol igeidőké, így angolról magyarra fordítani igéket az időt illetően nem gond egy gép számára, de fordítva már kifejezetten nehéz, hiszen az egész magyar szövegkörnyezetet érteni kell, hogy tudni lehssen melyik angol idő használandó az adott esetben. Fordított eset: a határozott-határozatlan igealak: az angolban ilyen nem létezik, míg a magyarban alapvető, azaz angolra fordítani könnyű, fordítva meg nehéz.
Amiről a cikk nem ír: az egész környezet is lassan le lett építve. Meg lettek spórolva a korrektorok, majd a szakmai lektorok is.
Aztán ma már kifejezetten vicces esetek vannak emiatt. Számítógépes programoknál, netes alkalmazásoknál szoktam látni ilyet. A megrendelő egyáltalán nem ismeri a célnyelvet, így komolyan hiszi, minden nyelv valamilyen szinten azonos, azaz minden lefordítható egy az egyben, különösebb probléma nélkül.
Pár évvel ezelőtti élményem: felháborodott megrendelő, hogy az alkalmazása magyar verziója nevetést vált ki, pedig hát ő magyarul tudó embert bízott meg! Becsapva érzi magát. Pedig mi is történt? Odaadott egy szólistát egy magyarul tényleg tudó emebernek, hogy azokat fordítsa le magyarra. S az meg is csinálta, hibamentesen. Csakhát egyetlen nyelven se lehet helyes szöveget generálni csak lefordított szavakból.
Pl. ott volt, hogy "forintok", s aztán ilyen mondatok lettek, hogy "Összeg: 4587 forintok.". A fordítónak meg volt mondja, fordítsa magyarra, hogy "Forints", s ő becsületesen meg is csinálta. Aztán elmondtam az emberkének: nem lehet szólistafordítással alkalmazást lokalizálni, íme ez is példa rá - magyarul számnevek után nincs többes szám. Aztán azon az állításomon is meglepődött, hogy magyarul nincs "of" és "from" szó. Végül elfogadta: nem lehet ezen spórolni, az egész dokumentációt meg kell ismertetni a fordítóval, elmondva mi a cél, s nem szólistát kell adni neki.
Nemrég egy ismerősöm meghalt. Nem volt se barátom, se közeli haverom, de ismertem jól, családi kapcsolatok révén. Majdnem 20 éve látom őt rendszeresen, átlag évente 2-3 alkalommal. Nálam majdnem egy nemzedékkel fiatalabb ember (én idén augusztusban leszek 57 éves). (Többet nem mondok, nem akarom, hogy kiderüljön ki az, mert a téma nem személyesen ő, hanem maga az esettípus.)
A lényeg: az a nemzedék, ahová saját gyerekeim is tartoznak. Azaz vagy a kommunizmus végén születtek vagy a visszaállított kapitalizmus elején, de már semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunista rendszerről (nagyobbik fiam 1988-as, kisebbik 1996-os), csak könyvekből tudják mi volt akkor.
Ezzel a nemzedékkel az a baj, hogy súlyosan kapitalizmus-fertőzött, a rendszerideológia nagy részét komolyan elhiszik. Míg a mi nemzedünk soha nem hitt, se korábban a kommunizmusban, se aztán a kapitalizmusban, mindkettőt tőlünk független istencsapásként éltük át - s ehhez antikapitalistának vagy antikommunistának se kellett lenni! Én sokat dolgoztam azon, hogy a saját gyerekeim ne higgyenek a kapitalizmusban, azt hiszem, sikeres voltam ebben. S ezt nem azóta teszem, hogy antikapitalista vagyok kb. 10+ éve, hanem korábban is ezt tettem, amikor a kapitalizmust láttam a legkisebb rossznak (lásd a Churchill-típusú érvet "rossz, de minden más rosszabb"), akkor se hittem erkölcsi értékrendjében - ez fontos, mert a kérdés nem ideológiai.
Szóval az emberke sajnos azokhoz tartozott, akik komolyan hittek a rendszerben. Ez már a kommunizmusban is problémás magatartás volt, de akkor ezzel az ember a legrosszabb, amit elérhetett az volt, hogy a háta mögött kiröhögték vagy gerinctelen talpnyalónak nézték. Ma viszont ez súlyos életválságot okoz.
A rendszer ugyanis azt mondja: az értékes ember sikeres, a siker a munkából jön, a siker mércéje meg a gazdagság. Azaz ha nem leszel gazdag a munkádból, akkor te egy szar vagy, a társadalom szemete. S a tények nem számítanak: hogy ha ezt tényleg elfogadjuk, akkor a világon csak egy törpe kisebbség értékes, az emberek 99+ %-a szar. Valójában a magállamokban is szar a lakosság 99+ %-a, hiszen bár világmércével ott gazdag a kisember, ezt nem saját munkabeli sikerének köszönheti, hanem csakis annak, hogy ott magas a bérszint.
Szerencsére a józan ész sokszor segít. Azaz az emberek többsége idővel felismeri:
nem lehet mindenki gazdag sikeres, hiszen nincs elegendő pénz erre a világon, hogy mindenkinek jusson, azaz a nagy többség mindenképpen "sikertelen" lesz,
a siker nem csak a pénzt jelenti,
a munka a modern társadalomban külső dolog az egyénhez képest, nem szabad a személyes élet alapjává tenni.
Különösen a legutóbbi pont lényeges, én mindig azt szoktam mondani a munkahelyük miatt válságba eső embereknek "az csak a munkád, nem az életed!".
Magam is rájöttem erre elég korán, de sokat köszönhetek apámnak is. Apám évek óta halott, s - ahogy ez szokott lenni - az ember sokszor a szülője halála után veszi észre, hogy már halott szülője milyen értékes dolgokat mondott, amikor még élt.
Apám mind a két rendszerben közepes karriert futott be. Kádár alatt be tudott tagozódni a nomenklatúra alsó részébe, majd enyhén emelkedett, óvatosan vigyázva, nehogy nyíltan politikai pozícióba kerüljön (ettől rettegett), majd a rendszer omlása alatt sikeresen át tudott menni az új elitbe, mindig alkalmazottként (a tőkés szereptől ugyanúgy rettegett, mint a régi rendszerben a politikától). Sikeres volt, a bankár elit tagja lett, bár nem az első vonalban (bank elnökök, alelnökök, tőzsdei vezérek, kapcsolt tanácsadó cégek vezetői, stb.), de a másodikban, ami szintén magas életszínvonalat jelentett.
Aztán egyszer, erre jól emlékszem, azt mondta nekem "tudod, nekem akkora a fizetésem, hogy éjjel-nappal azon kellene gondolkodnom, hogyan növeljem a bank profitját, de valójában leszarom az egészet, pont ahogy ők - a bank tulajdonosai - is leszarják a világot, szóval annyit teszek amennyi szükséges és a többi nem érdekel".
Sajnos akad azonban egy erős kisebbség, mely képtelen ezt elfogadni, ők interiorizálják a halivúdi emberellenes eszmét, s komoly válságba esnek. S néha alkoholizmus, drogozás a vége, néha még halál is. Mert Halivúd emberellenes.
Csak azért nem kell Halivúdot beszántani és a képviselőit eutanáziában részesíteni, mert jó ha megmaradnak elrettentésnek. Az N-nap (a Normalitás bezetésének napja) után érdemes lesz létrehozni a Polgári-Liberális Hülyeségparkot, s ott mutogatni Halivúd alkotásait.
A ballib propaganda "szegény az ország" szólama valójában régi. Egy időben a Fidesz is próbálta alkalmazni - lásd a "szegényebbek vagyunk, mint 4 éve" kampányt 2006-ban -, s a Fidesz is belebukott: mert egyszerűen nem igaz, nem vagyunk szegények.
A világon jelenleg 201 ország van (mindent beleszámolva, ami jogilag és/vagy ténylegesen független). Ezek közül 125 egyértelműen - azaz minden vitától mentesen - szegényebb Magyarországnál. 35 ország egyértelműen gazdagabb Magyarországnál. A többi 40 ország esetében pedig szubjektív a kérdés: valójában ezek Magyarországéhoz közeli szinten vannak, azaz nem érdemes őket se a szegényebbek, se a gazdagabbak közé sorolni.
Objektív adatok szerint, pl. GDP alapon Magyarország szintje a világ átlagszintjének 190 %-a.
Mint látható, az természetesen igaz, hogy Magyarország nincs benne a felső 15-20 %-ban. Csakhát ezt szegénységnek nevezni erős túlzás.
Egyébként ez a túlzás régi eredetű. Már akkor is zavart. A 90-es években a magyar közbeszédben elterjedt a "svéd árak, etióp fizetések" mondat, miközben egyik része se igaz, az árak nem svédek, bérek meg sokszosak az etióp szinthez képest.
Időnként meg is kérdeztem embereket "tudod mennyi az etióp fizetés?", s tapasztaltam, sokan komolyan hiszik, hogy a magyar szinten van. Nekem meg megvolt az az előnyöm, hogy Havannában, amikor egyetemista voltam ott, voltak etióp diáktársaim, így közvetlen infóm is volt.
Emlékszem, 1995-ben, amikor a magyar átlagbér nettó 28 ezer Ft/hó körül mozgott, ez akkor kb. 230 USA-dollárt ért, kérdezgettem, vajon ki találja el az etióp bért. Senki se találta el: 18 dollár volt. S sokan el se hitték.
Szóval a valóságban nem az ország van romokban, hanem a ballib országkép. Ez viszont jó hír.
Nemrég sikerült az egyik bolgár torrent oldalról letöltenem valami sajátosat, több GB-nyi régi bolgár könyvet. Akadnak tehát hozzám hasonló emberek, akik nem pornóra használják a torrentet, hanem könyvekre.
Az egyik könyven sokat mulattam. Pancso Dorev (van hogy Pancse alakban írja, de ez ugyanaz, az "o" verzió kelet-bolgár, az "e" verzió nyugat-bolgár) könyve, melynek címe "Magyarország - a magyarok". Dorev 1914-1916 között bolgár konzul volt Budapesten, a művét 1917-ben írta és adta ki, a cél a bolgár szélesebb nyilvánosságnak Magyarországról viszonylag részletes beszámolót adni.
Dorev 1878-ben született a mai Görögországban, egy akkor bolgár többségű faluban. Bulgária pont 1878-ben lesz ismét független állam, de akkor a független bolgár állam csak az etnikailag bolgár terület harmadát tartalmazza. Dorev családja helyben marad, nem költözik át a független bolgár államba. Maga Dorev beilleszkedik a török közéletbe (1912 végéig a mai Észak-Görögország török terület volt), jogot végez Konstantinápolyban, majd 1904-1907 között Bécsben doktorál, aztán hazaköltözik, a mai Thesszalonikibe - a legnagyobb város szülőföldjén -, majd politikai pályára lép: 1908-1912 között parlamenti képviselő a török parlamentben mint a bitoljai - ma ez Észak-Macedónia - választókerület képviselője (a 275 tagú török parlamentben 5 bolgár képviselő volt, Dorev volt az egyik, rajtuk kívül 147 török képviselő volt és még 123 más nem-török). Amikor 1912-ben a Thesszaloniki Görögországé lesz, Bitolja meg Szerbiáé, Dorev átköltözik Szófiába, s innentől bolgár diplomata, bolgár anyanyelve mellett tökéletesen beszél németül, törökül és görögül, első beosztása a konstantinápolyi bolgár konzulátus. Egészen 1934-es nyugdíjazásáig folyamatosan diplomata: Bécs, Budapest, London, Alexandria, Prága. Közben több könyvet ad ki, részben népszerű irodalmat tapasztalatairól, részben történelmi szakkönyveket Macedóniáról, azaz saját születési területéről.
hivatalos fényképe miután török parlamenti képviselő lett 1908-ban (feleségestül)
A régió, sematikusan:
a Balkán a XIX. sz. végén (mai határokkal): rózsaszín - OMM, narancs - Oroszo., zöld - Töröko., sárga - Bulgária, G - Görögország, lila - Olaszország, M - Montenegró, R - Románia, Sz - Szerbia (Bosznia-Hercegovinában ténylegesen osztrák-magyar irányítás volt, de jogilag a terület török volt)
ugyanez 1913-ban, a balkáni háborúk után - plusz 1 új ország: A - Albánia
Alapvetően elég pontos, néhol sajátos, párszor meg vicces.
Kimásoltam pár érdekes részt. Nem átrendezve, hanem ahogy a szerző írja összesen 116 oldalas könyvében. Figyelem: az 1914-1916 között szerzett tapasztalait írja le. Íme:
"A magyarok, hiába élnek századok óta együtt az osztrákokkal, idegeneknek tekintik őket. A törökök iránt barátibb érzelmeket ápolnak. A bolgárokat is barátoknak tekintik."
"Magyarország lakosságának fele magyar. De a német, a horvát, a ruszin és a szlovák kisebbség lojális. Az Erdélyben enyhe többségben lévő román kisebbség és a délen élő szerb kisebbség viszont szeparatista."
"A fajilag leginkább tipikus magyarok az alföldiek."
"A szegénységben élő magyarok tipikus étele a káposzta."
"A magyarok kedvenc zenéje a cigány zene. Nincs magyar település legalább egy cigány zenekar nélkül."
"Sehol a világon nem érzik ennyire otthon magukat a zsidók, mint Magyarországon. A magyar sajtó, az ügyvédi és az orvosi szakma, valamint a kereskedelem szinte teljesen zsidó kézben van."
"A magyarok 2 fő hobbija: a beszédmondás és a dohányzás."
"A magyarok szerelmesek a magyar nyelvbe, még az olyan nemzetközi szavakat mint "mozi", "áram", "szálloda" is lefordították, s nem használják a vonatkozó nemzetközi szavakat."
"A magyar nyelv nyelvtana és szerkezete hasonlít a törökére." (A könyv megírásakor még tudta az átlag bolgár milyen a török nyelv, ma már ez nem mondana semmit.)
"A magyarban van sok bolgár-szláv szó, pl. "széna", "lapát", "takács", "szalma", "szombat"."
"Az utóbbi években sok magyar kivándorolt Amerikába. Elsősorban földnélküli parasztok, mivel a föld nagy része nagy földbirtokosok kezében van. A földkérdés a magyar politika legnagyobb problémája."
"A kormány mögött a parlamentben többséggel rendelkező Tisza féle Munkáspárt áll. A kormányt Wekerle Sándor vezeti. Ez az első magyar kormány, melyben az egyik kormánytag zsidó. A kormánykoalíció belső megosztottságának fő kérdése a választójogi reform támogatása, ill. ellenzése." (Ez tehát az 1917-es állapot, amiről ír.)
Beteljesül amit mindig mondtam: Magyarországon nincs harmadik út.
Van "baloldal", mely a nyugat, s annak politikai és gazdasági rendszerének feltétlen támogatását jelenti. S van "jobboldal", mely szuverenista, nacionalista, nyugatszkeptikus.
Sokszor meg lett próbálva, már 1990 óta, hogy a kettő között kellene valami köztes erőt képezni. Azonban ez nem lehetséges, mert ha döntünk az alapkérdésben, akkor már beálltunk valamelyik táborba, s onnantól hiába minden egyénieskedés, a játszma véget ért.
Jó példa az LMP. A kezdeti időszakban egyértelműen "fideszes" volt minden "baloldali" szavazó szerint, majd amikor a párt megváltoztatta ideológiáját, egyértelműen "ballib" lett minden "jobboldali" szavazó szerint.
Talpramagyar most vette észre a problémát. Próbál helyezkedni. S már kezdi is megkapni a "fideszes áruló" bélyeget saját tábora egy részétől.
- Figyelj ide, Péter, te arra kaptál mandátumot, hogy üsd a Zorbánt, s nem arra, hogy kompromisszumokat próbálj elérni Zorbán és az Unió között! - mondják neki.
A Drága Bolgár Úr - Talpramagyar Péter mentora - igyekszik magyarázni a fanatikus ballib keménymagnak: - Nyugodjatok meg, Péterke a mi emberünk, tisztességes européer libbant, de még kénytelen taktikázni, úgy tenni, mintha nem lenne az, de adjatok neki időt, meglátjátok jó lesz a vége!
Alapvetően van ez az úgynevezett gyerekeknek szánt művészet. A közös jellemző: a gyerekeknek nem tetszik. Ugyanis felnőttek csinálják, akik már elfelejtették milyen volt gyereknek lenni.
A klasszikus verzió a gyerekkórus. Jellemzően serdületlen gyerekek pincérnek öltözve, akik olyan dalokat énekelnek, melyeket sose eszükbe nem jutna énekelni. Súlyosabb verzió, ha koreográfia is van, ez jellemzően azt jelenti, a gyerekek ének közben ingatják balra-jobbra a fejüket, mintha kölyökkutyák lennének.
A liberális verzió persze rosszabb, ez pl. a Gyermek Eurovíziós Fesztivál. Ott jellemzően kiemelten tehetségtelen gyerekek szerencsétlednek (a klasszikus verzióban legalább tényleg tudnak énekelni a gyerekek, ott csak az a gond, hogy hülyeségeket énekeltetnek velük, de az énektudás tény), de ez persze érthető, hiszen ők a felnőtt Eurovízióra készülnek, ahol nem énekelni kell tudni, hanem perverzkedni.
Ehhez képest a Szandi-féle műfaj pozitív. Persze objektívan nézve értéktelen. Szandi mind a gyerekdal, mind a tinédzser dal műfajban alkotott, aztán a hagyományos popzenében is. Én sose hallgattam őt, csak véletlenül hallottam pár dalát, amikor annyira népszerű volt, hogy nem lehetett kikerülni.
Nőként se tetszett, bár most már az 50 éves kor közelében jól néz ki, van ez a nőtípus, aki öregedve szépül:
A kevés jó produkciók egyike a Heti Hetesben az volt, amikor Hajós András parodizálta a gyerekdal műfajt. Sajnos nem találom sehol videóban, pedig az tényleg jó volt.
Helyette egy nem paródia, hanem komolynak szánt borzalom. Vágó István gyerekeknek szánt különkiadást prezentál a LÖIM-ban:
"na, mondd meg a választ, te utyuli-putyuli hülyegyerek!"
Az orosz egyes csatorna politikai műsorában a műsorvezető elsorolta és térképpel is bemutatta, melyek lennének az orosz atom-ellencsapás célpontjai, amennyiben a NATO háborút indítana orosz célpontok ellen.
A célpontok:
Csehország: Prága,
Egyesült Királyság: Birmigham, Gillingham, London, Manchester, Plymouth, Portsmouth,
