Amerikai protestánsoktól ismerem legjobban ezt a jelenséget, mármint azoktól, akik igyekeznek még ragaszkodni a keresztény elvekhez. Amint csökken az aktív egyháztagok száma, ez mindig vészharangot kongat. Amerikában már tisztán túlélési szemszpontból is, mert a hívők adományain kívül gyakorlatilag nem kétezik más anyagi forrás, szóval ha lemegy a hívők száma, a pénz is lemegy, s aztán az állások is megszűnnek. Nem lehet ugyanis mindent önkéntességi alapra tenni, így nem végezhető teljesértékű munka.
Szóval amikor lecsökken a hívők száma, a jellemző reakció a modernizáció. Lásd, ósdiak vagyunk, nem alkalmazkodunk a korhoz, ezért nem jönnek az emberek. Aztán alkalmazkodunk, merészen modernizálunk. Majd még kevesebb ember jön.
Meglepő, pedig nem az. Eddig legalább a hagyományhű kevesek eljöttek, de most már ők se, mert nekik meg nem tetszenek az újítások. A modernséget követelők meg se eddig sem jöttek, s most se fognak, mert nekik a teljes likvidálás lenne csak megfelelő, s minden ami ennél kevesebb, az még mindig maradiság.
Amíg egyes keresztények elfogadják a modernista, liberális, kereszténydemokrata nyelvezetet, annak akarnak megfelelni, addig a kereszténység folyamatos visszavonulásban lesz. Ennek a nyelvezetnek az elfogadásában ugyanis már benne van a vereség.
Lásd mondjuk az abortusz kérdését. Lásd az "én támogatom a nők önrendelkezését, de" típusú mondatok. Nos, ha az abortuszt már belekeverjük a női önrendelkezésbe, akkor ezzel már a kereszténység ellen foglaltunk állást. A keresztény álláspont az, hogy a kettőnek egymáshoz nincs köze.
Mindig jobb a gyakorlatban engedményt tenni, míg az elvekben tett engedmény feltétlen rossz. Az ortodox keresztény teológia különbséget tesz akribea (ἀκρίβεια = pontosság) és oikonomia (οἰκονομία = kezelés) között, az utóbbi azt jelenti a gyakorlatban: eltérünk egy nagyobb jó érdekében egy szabálytól a gyakorlatban.
A konkrét esetben: olyan nem állíthat egy magát kereszténynek tartó hatalom, hogy az abortusz megengedhető, de azt megteheti, hogy elfogadva a nem-keresztény közhangulatot az abortuszt nem helyezi teljes tilalom alá. Mindez ugyanis a kisebb rossz. (Az oikonomia ugyanis mindig rossz, csak kisebb rossz.) A nagyobb rossz az lenne, ha elkezdenénk relativizálni az abortuszt "bűn, de" alapon.
Vicces élményem 20 évvel ezelőttről, pontosabban 19 évvel ezelőttről.
Magyarországon élve az általam leghallgatottabb rádió a Tilos Rádió és a Pannon Rádió volt, ez utóbbi alig 3 évig működött. Csak ez a 2 rádió volt akkoriban olyan, mely eltért a fősodortól. Az egyik szélsőbalosnak volt elkönyvelve, a másik szélsőjobbosnak - az előbbi esetében ez teljesen abszurd meghatározás volt persze, de az utóbbi esetében is csak részben igaz.
A Tilos nagy érdeme még az is volt, hogy olyan zenéket sugárzott, melyeket senki más. Akkoriban minden nap kocsival kellett vinnem a gyerekeimet iskolába, ez sokszor másfél órás út volt a csúcsforgalomban, ami kibírhatatlan lett volna a normál kereskedelmi rádiók debil zenéivel.
S a közéleti műsorok is jók voltak, szabadon engedtek ellenvéleményt. Szóval érdemes volt követni, annak ellenére, hogy a rádió 2 fő rögeszméjének egyikével se értettem egyet: ezek a homoklobbizmus és a drogliberalizáció. A Tilos érdekessége az volt, hogy nem tartották be a ballib szalon szabályait: erre egy példa, hogy amikor a Jobbik megalakult, azt minden ballib média bojkottálta, de a Tilos meg meghívta adásba beszélgetni Novák Elődöt.
2003 decemberében kitört a nagy Tilos-botrány. Az egyik - részeg - műsorvezető azt mondta adásban "kiirtanám a keresztényeket". Lett hatalmas tiltakozás. Mivel a tiltakozók "jobboldaliak" voltak, az összes törzs "baloldali" elkezdte védeni a rádiót. Csak volt egy kis baj: a Tilost az őt megvédők 99 %-a nem is ismerte, csak annyit tudott róla "valami balos rádió, amit a jobboldal el akar tiporni". Aztán ebből sok mulatságos jelenet lett, olyan is felszólalt, aki még a rádió nevét se tudta, az egyik gyöngszemet saját fülemmel hallottam 2004 elején: egy középkorú ballib hölgy akciózott "a Piros Rádió szabadsága érdekében".
Most ugyanez van fordítva. A Magyarságkutató Intézet közzétett egy érdekes dolgozatot, melyet persze a nagy többség el se olvasott, csak értesült róla félig-meddig, elsősorban a tv-ből:
- de még a tv-adást se sikerült sokaknak értelmezni.
S jönnek a buta vélemények, hogy "győzelem a finnugrok felett", meg hasonlók.
Valójában a kutatás éppenhogy megerősíti a finnugor kapcsolódást, csak azt nagyobb keretbe helyezi el. A fő megállapítások:
az európai hunok és az ázsiai hunok (hsziungnuk) között nem pusztán névegyezés van, hanem azonosság,
az avarok hun leszármazottak,
a magyar honfoglaló elit származásilag hun, szarmata és ugor,
létezett ugor ősnép, ezekkel a homfoglaló magyarok rokonságban álltak, ezek északra tolódott mai maradványai a mai obi-ugorok,
a magyar nép mint olyan az i. sz. III-IV. században jött létre mint egység, amikor a hunok egy csoortja - a mai Mongóliából történt i. sz. II. századi kiűzésük után nyugatra vándorolva - egyesült a dél-uráli kevert szarmata-ugor népességgel.
A "kiakad" szót utálom, ezt 40 éve csak kamaszok használták. Azóta bement a normál nyelvbe is. Ami sajnálatos, dehát ilyen egy élő nyelv: változik. S persze nem lehet minden változás kedves nekem.
Szóval kiakadt a nyugati díszpinty homoklobbista. Hát, akadjon csak ki szabadon, tapsolunk.
Szerencsére az a legjobb ezekben a magukról megfeledkezett nyugatiakban, hogy teljesen elvesztették kapcsolatukat a valósággal. Ehelyett egy mesterséges, szivárványos léggömbben élnek, s bebeszélték maguknak: a léggömb belsején kívül minden más a nagy semmi. Sőt, ez komolyan el is hitték. Ez az emberke pl. kifejezetten őszintének tűnik, olyan tisztességes, bár tenyérbemászó pofázata van, szóval joggal hihető, hogy nem hazudik.
Nem baj, annál nagyobb lesz a meglepi, amikor a lufi kipukkad.
Idegen nyelvekben mindig az a nehéz, amire nincs rendes szabály. Ha ugyanis van szabály, azt meg lehet tanulni, s már csak gyakorlás kérdése az egész.
Ha viszont nincs szabály, nincs mit megtanulni, marad csak a magolás, értsd begyakorlás.
Jó esetben a szabálytalanságok száma kicsi. Mondjuk az angolban van kb. 200 szabálytalan ige, az összes többi meg szabályos. A latinban viszont sokkal több a szabálytalan ige, mint a szabályos: egyetlen megoldás a gyakorlás.
A magyar igék jók a magyart idegen nyelvként tanulók számára, két kézen megszámolhatók a szabálytalan igék: eszik, hisz, iszik, jön, lesz, megy, tesz, van, vesz, visz. Minden más magyar ige ragozása szabályos, van pár igeosztály, ezek szabályai megtanulhatók.
A magyar igeragozás nehézsége nem a ragozás, henm az igekötők elhelyezése, itt csak szabályszerűségek vannak, nem teljes értékű szabályok. Lásd "nem mentem be" és "nem bementem". Ezt a magyar diákoknak szóló könyvek "logikai hangsúllyal" magyarázzák, ami azonban semmit sem jelent egy külföldi számára, ez majdnem olyan, mint mikor egy orosz ismerősöm azt állította, hogy ha sokat gondolkodunk, akkor "rájövünk" az egyes orosz főnevek nemére - persze marhaság, esetleg egy anyanyelvi beszélőnél ez működik (ott se), de idegennél nem.
A magyar főnevek viszont sokkal nehezebbek. Csak 2 dologban, de ezek pontosan hatalmas nehézséget jelentenek egy idegen számára. Ahogy az orosz, német, latin főneveknél meg kell tanulni a nemet, a magyaroknál a tárgy- és birtokos esetet! Ugyanis ezekre nincsenek pontos szabályok. Mondjuk ha egy idegen megtanulja a magyar "ház" szót, azt érdemes "ház, házat, háza" alakban megtanulni, mert simán lehetne "házt" és "házja" is a tárgyeset és birtokjeles eset. A magyar főnevek kis része olyan, ahol biztosan megjósolható a tárgyeset és a birtokjeles eset.
A tárgyeset esetében az egyetlen biztos pont: ha magánhangzóra végződik a főnév, akkor a rag "t" - lásd "kutya" - "kutyát". Itt már csak 2 alszabályt kell megtanulni: a szóvégi a/e helyére á/é kerül (a "kutya" az egyik példa), s vannak egyes rejtett tövű főnevek (mondjuk a "ló" töve valójában "lov").
A birtokjeles esetnél a helyzet még zavarosabb. Vannak szavak, ahol kötelezően "a/e" van és van ahol "ja/je", de csak a magánhangzó végűekre van teljesértékű szabály. S vannak szavak, ahol a magyarok párhuzamosan használják a két alakot. A gond: mindez csak megszokható, de szabály nincs.
A birtokjeles alakok külön érdekessége, hogy folyamatosan változik a használat. Ahogy az ikes ragozás esetében, itt is nemzedéki eltérés tapasztalható.
Vannak ugyanis esetek, amikor a magyar nyelv különbséget tesz nem csak a birtok számát illetően (azaz az egy vagy több), hanem a birtokosok számát illetően is. Lásd:
egy birtokos és egy birtok: "a szomszédnak van gyereke",
egy birtokos és több birtok: "a szomszédnak vannak gyerekei",
több birtokos és egy birtok: "a szomszédoknak van gyerekük",
több birtokos és több birtok: "a szomszédoknak vannak gyerekeik",
Na most, ez a megkülönböztetés eltűnőben van, a 40 év alattiak alig használják. Számukra:
"a szomszédoknak van gyerekük" helyett: "a szomszédoknak van gyereke",
"a szomszédoknak vannak gyerekeik" helyett: "a szomszédoknak vannak gyerekei".
Ezzel függ össze a következő. A napokban láttam egy magyar média bulvárrovatában, hogy "Jelen volt William és Harry a feleségükkel", majd az alcímben már "Jelen volt William és Harry a feleségeikkel" - sajnos elfelejtettem lementeni, s már nem találom. Azaz ingadozó használat. Az utóbbi alak nevetést eredményezett volna 30-40 éve, mert azt jelentette volna, Willaim és Harry többnejűek. Ma már viszont egyfajta aláhúzása annak, hogy Williamnek és Harrynek nem ugyanaz a felesége. Úgy tűnik, a volt többbirtokos alakok jelentése egész más lesz lassan.
A magyar kommunista rendszer bevezetése után, valamikor az 50-es években sikerült kialakítani egy orosz-magyar átírási rendszert. Persze volt benne egy sor logikátlanság, meg még kivételek is, de mégis: lett egy rendszer.
Most nem részletezném, de most az alap az oroszra jellemző keménység/lágyság átadásának kérdése. A szabályzat lényege ebből a szemszögből:
az orosz lágy d, n, t mindig jelölendő, mégpedig magyar gy, ny, ty betűvel,
minden más orosz lágy mássalhangzó csak akkor jelölendő magyarul, ha a, o, u előtt áll, ezekben az esetekben egy j-vel,
kivételesen jelölendő még a ьи kapcsolat mint ji.
A rendszerváltozás után a rendszer egyre halványodott. Lassan az angol átírás került helyére, mely viszont nem egységes.
A fenti rendszer mellett létezett hivatalos ukrán-magyar, belarusz-magyar és bolgár-magyar átírási rendszer is. Magukon az egyes rendszereken belül is voltak súlyos ellentmondások (én pl. a hivatalos bolgár-magyar átírást emiatt sose használom). De még nagyobb gond a "szovjet" átírások közti logikátlanság. Ez persze nem okozott gondot a szovjet korban, mert akkor mindent oroszból írtak át, nemigen volt valós szükség belarusz és orosz nevek átírására.
A posztszovjet korban azonban a probléma megjelent. Most az orosz-ukrán háború kapcsán megjelent a kényszeres ukranizáció is. Az eredmény: az átlagember számára teljesen érthetetlen az egész rendszer.
A legbizarrabb szabályrészlet: az orosz esetében "minden más - azaz nem d, t, n - lágy mássalhangzó csak akkor jelölendő magyarul, ha a, o, u előtt áll, ezekben az esetekben egy j-vel", miközben az ukrán esetében ez "ha a, e, o, u előtt áll". A különbség teljesen indokolatlan, ráadásul értelmetlen.
Szóval van ez a város rendszeresen a hírekben, a Luganszki NK által magáénak tartott területen. A város orosz neve: Северодонецк, míg ukrán neve: Сєвєродонецьк. A név második felében van tényleges eltérés, ez a "Donyec" folyó nevében az eltérés.
A mai Ukrajnában 4 hatalmas észak-déli irányú folyó van, ezek nyugatról keletre: a Dnyeszter (Dnyiszter), a Déli-Bug (Buh), a Dnyeper (Dnyipro), s a Donyec (Donec). Most tulajdonképpen a követlen orosz cél a háborúban a Donyec teljes bal partjának meghódítása, ez majdnem teljesen sikerült is.
A Donyec nevében oroszul lágy "n" és kemény "c" van, míg ukránul fordítva: kemény "n" és lágy "c".
A város nevének előtagja, a szever/szjevjer rész viszont teljesen azonos. Az írásalak eltér, mert:
orosz е = ukrán є,
orosz э = ukrán е,
de a kiejtés teljesen azonos: a két kezdeti mássalhangzó mindkét nyelven lágy "sz" és lágy "v".
A magyar átírás abszurditása miatt viszont úgy tűnik, ezek eltérő ejtések: hiszen az orosz verziót Szevero-, míg az ukránt Szjevjero- alakban írjuk át. Ennek azonban egyetlen oka: az orosz-magyar és az ukrán-magyar átírás közti inkoherencia. Viszont tessék meghallgatni orosz és ukrán híreket: az ejtés természetesen azonos.
Nekem személyesen semmi bajom azzal, ha valaki ragaszkodik az ukrán verzióhoz. Ezzel semmi gond, míg nem hiszi azt, hogy ez eltér az orosztól, miközben valójában semmilyen szever/szjevjer eltérés nincs, ez csupán a zavaros magyar átírásban létező eltérés.
Azért írtam, mert páran kérték, magyarázzam el a "rejtélyt".
Nyilván nem arról van, amikor egy ország neve ténylegesen is megváltozik, ez szuverén döntés kérdése ugyanis. Lásd amikor a volt belga Kongó 1971-ben Zaire lett, majd 1997-ben ismét visszavette a Kongó nevet. (Egyébként a Zaire név alatt legalább nem volt meg a máig létező "két Kongó" probléma.) Vagy még: amikor Felső-Volta neve Burkina Faso lett, vagy amikor Nyugat-Szamoa elhagyhta nevéből a "nyugat" részt, s ennek tükörpéldája, amikor meg Macedóniából Észak-Macedónia lett. S sok hasonló.
Ezek a fenti esetek nyilván átmennek idegen nyelvekbe is.
A kérdés akkor releváns, amikor a név a valóságban nem változik, hanem az illető állam más nyelvekben létező nevére akar hatni.
Ugyanez a márkaneveknél teljesen megszokott. De egy ország neve nem cégnév, egyetlen ország se rendelkezik hatalommal a nyelv felett, s végképp nem minden nyelv felett.
Kicsiben ez az átírás kérdése, azaz x nevet hogyan kell leírni y nyelven. Kinek a joga erről dönteni, a név birtokosának vagy y nyelv felhasználóinak. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi.
Mondjuk a koreai Daewoo cég neve onnan ered, hogy az eredeti név 대우 - ennek ejtése az eredetiben kb. "teu", de a cég a hagyományos latin koreai átírást használja, így lett daewoo, ez viszont - alkalmazkodva az amerikai normákhoz - "dajvu" alakban lett ejtve, azaz ez így sajátos direkt félreejtés. A megszokott magyar ejtés pedig már az amerikai ejtés magyarosítása, furcsa középkori-latin beütéssel, azaz "dévu".
Eddig nyilvánvaló. De mi lenne, ha holnap a koreai kormányzat felszólítaná Magyarországot ezentúl a "Korea" szó legyen magyarul pl. "Corya". Abszurd, nem?
Az persze senkit se gátol, hogy a saját nevét úgy írja le, ahogy akarja, de ez nem lehet másra kötelező. Ilyen még Magyarország is csinált 1989-2012 között, amikor az ország hivatalos neve "Magyar Köztársaság" volt - ennek az angol fordítása "Hungarian Republic" lenne, de a magyar kormányzat helyette minden angol nyelvű okmányban a "Republic of Hungary" alakot alkalmazta.
Néha a kérdés politikai. Az NSZK neve magyarul a korabeli nyugatnémet okmányokban mindig "Németországi Szövetségi Köztársaság" volt, miközben a normál magyar verzió meg "Német Szövetségi Köztársaság".
Viszont van pár modern eset, ahol egy adott ország egyenesen követeli, hogy más nyelvek alkalmazkodjanak hozzá. Íme egy nem teljes gyűjtés:
Elefántcsontpart 1986 óta harcol nevének lefordítása ellen, s megköveteli az eredeti francia név Côte d'Ivoire használatát,
a legismertebb eset Grúzia, mely a grúz-orosz háború (2008) óta küzd a "Grúzia" név ellen, helyette a "Georgia" verziót akarja,
a Zöld-foki-szk. 2013 óta követeli, az ország neve csak eredeti portugál változatában legyen használva minden nyelven, azaz Cabo Verde, s ne legyen lefordítva szó szerint,
2019 óta Hollandia is azt kéri, az ország nevének idegen verziói ne a Holland névből, hanem a Nederland névből legyenek: itt az ok teljesen racionális, akkor van szó, hogy eredeti értemében Hollandia az csak a mai ország nagyjából délnyugati része, majd ez a név elterjedt az egész területre, de ez félreértésekre adhat okot
2020-es eset Szváziföld: az ország megköveteli az Eswatini nevet, mely az ország szvázi nyelvű neve.
A magyar ezekről az esetekről nem szokott tudomást venni. Az egyetlen kivétel Grúzia, de itt is az esetek 90 %-ában a "Grúzia" verzió van használatban magyarul. A magyar kormány hivatalosan a "Georgia (Grúzia)" kettős alakot használja, nemhivatalosan meg a "Grúzia" alakot. Az ok itt nylván tisztán politikai: a 2008-as háború alatt a Fidesz a grúz oldalt támogatta, ezt a névhasználatban is kifejezve, aztán a Fidesz már kormányon jó kapcsolatokat épített ki Oroszországgal, de már visszás lett volna a nevet illetően is visszatáncolni, így lett a dupla alak. Manapság az erősen oroszellenes magyar médiák ragaszkodnak a "Georgia" alakhoz egyébként.
A mai nemzetközi nyelv az angol. Ennek rossz oldala, hogy hatalmas idegen hatás éri az angolt. Mivel mindenki a nemzetközi használatot nézi, s ez az angolt jelenti, így ott sokszor mindez a marhaság átmegy a tényleges használatba is.
Egyébként a poroszos-liberális vitában mindig a poroszos oldalon álltam. Miért? Mert nem lehet "gondolkodni tanítani" adatok nélkül. De az ellenkező véglet se jó, amikor abszurd adathalmozás folyik, ráadásul nem kiszámolt szinten.
Jó szórakozás az egyes országokban használt iskolai tankönyveket nézegetni. Ma már a digitalizálásnak köszönhetően ez ingyenesen is megtehető a legtöbb esetben. Magyarországon ez ráadásul teljesen legális is.
Elkezdtem nézegetni a 9. osztálynak szánt magyar irodalom tankönyvet. Képzelem a 14-15 éves gyerek szenvedését, aki ebből tanul. Gyakorlatilag egyetemi szint, csak onnan tudható, hogy középiskolai tankönyv, hogy a szerzők tegezik az olvasót.
Én jártam ókori irodalom egyetemi kurzusra az 1985/1986-os tanévben. Meg - bár a nyelvszakokon mindig inkább a nyelv rész érdekelt, nem az irodalom - van azért valamennyi ismeretségem is itt. De mindezzel az előélettel is néha nehéz olvasni ezt a kilencedikes tankönyvet.
Hogyan is reagál erre a diák? Nagyjából 3 kiút van:
Azt mondja, ez iszonyatos unalom, nem tanul semmit, majd igyekszik valahogy átvergődnie magát az egészen: pl. letölt a netről rövid válaszokat, majd ezeket bemagolja.
Megpróbálja megérteni, de nem érti, majd örökre megutálja az egészet.
Felkeltődik benne az érdeklődés, s utána olvas, majd megérti. Mivel ez azonban hatalmas időt igényel, az összes többi tárgyból megbukik.
Velem pont így bánt el ez a hozzáállás, csak más területen. 10 éves koromban elcipeltek az Erkel színházba, megnézetni a Traviatát, ami 3 óránál hosszabb, ráadásul olasz nyelvű. Kb. 15 percig figyeltem oda, aztán már a székeket számoltam és játszottam az ujjaimmal, meg néztem a nézőket, számolva mikor ér véget a szenvedés.
Akkora volt a sokk, hogy amikor 35 éves koromban, azaz 25 évvel később, a közelben éltem, s gyakran jártam kutyát sétáltatni az Erkel Színház melletti parkban, még borzongott a hátam a színház láttán. Ösztönösen kerültem a park színházhoz közeli felét.
Nagyjából 40 éves koromra múlt el rettegésem bármilyen komolyzenei műfajtól.
Valójában a könyv persze kiváló, mondjuk érdeklődő felnőtteknek, szép bevezetés lehetne egy irodalomtörténeti és elméleti kurzushoz. De hogy gimnazistáknak ez amolyan "traviata-élmény" az biztos.
A kereszténység 3 fő része - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia - természetesen az ortodoxia jelenti a legnagyobb veszélyt a nyugatra, a polgári, liberális eszmevilágra.
A protestantizmus a liberalizmus közeli haverja, hiszen valójában éppen a protestantizmus alapozta meg a liberalizmust. Persze ma már a protestantizmusra nincs szükségse a liberalizmusnak, azaz a modern liberálisok egy része immár szeretné likvidálni a protestáns eszmét, így immár akadnak bőven protestánsok, akiknek nem tetszik a modern liberalizmus. Ezek nyilván a szövetségeseink, de ez nem változtat az alaphelyzeten: az igazi protestantizmus bizony egy polgári liberalizmust megalapozó eszme.
A katolivizmus hagyományos két lábon egyensúlyoz: egyrészt az alapja antimodernista, másrészt a gyakorlata modernista. Jelenleg belső küzdelem ez zajlik náluk: a ferencista eretnekek és a tradicionalista katolikusok élet-halál harcot vívnak. A küzdelem kimenetele nehezen jósolható meg, de a katolicizmusban már megjelent a fertőzés, elsősorban a fehér nyugat-európai katolikusok jelentős része mélyen krisztustagadó sátánista.
Az ortodoxia viszont bevehetetlen bástya, nem lehet se "modernizálni", se polgári-liberális eszmékkel fertőzni. Az ortodoxia alkalmatlan harmonikus együttálésre a modernitással. Azaz liberális szemszögből az egyetlen megoldás az ortodoxia leverése.
Sorosék hosszú ideje igyekeznek ezt a célt elérni. Ezen erőfeszítések fontos része most a Kirill pátriárka elleni szankciózás.
Le a kalappal Orbán előtt, hogy sikeresen kereket kötött a keresztényellenes brüsszeli támadásokba.
Soros embere bánatos: ismét nem tudta megrontani Kirillt
Az öregedés fontos jele a hallgatóból mesélővé válás.
A fiatal csak hallgató, nincs kinek mesélnie. Legfeljebb jelen tapasztalait képes elmondani, de ez senkit se érdekel. Pedig egyébként érdekes lenne, viszont itt egy áthághatatlan akadály van: képtelenség a saját korai gondolkodásmódot átadni, a legtöbb ember korosodva még a saját korábbi gondolkodásmódját is elfelejti. Én tudatosan törekedtem a nem-felejtésre, s még így is vannak fehér folyjaim.
Viszont ami lehetséges: az idősebbek élményeinek átadása. Nagyjából 50 éves kor körül jön el az a pillanat, amikor az ember már rendelkezik közönséggel.
A feminista, akit szeretek természetesen latin-amerikai. A latin-amerikai feminizmus a feminizmus emberi arcú verziója. Nem azért küzd, hogy a nemek keveredjenek, hanem azért, hogy legyenek elismerve a nők.
Persze még így is mond elég sok butaságot, de azt is valahogy kecsesen, nőiesen. Pl. ha a nő el ekarja hagyni a férfit, akkor "menj, ne akadályozd boldogságom", ha meg fordítva, akkor viszont "miért hagytál el, mocsok".
A kecsesen, nőiesen előadott marhaságot pedig hajlandó az ember megbocsátani. Olyan ez, mint Sarah Palin amerikai politikus esete, masszív marhaságokat mondott, amikor az amerikai politika élvonalában volt, de olyan lágyan és szexisen adta mindezt elő, hogy az ember legyintett.
Valahogy olyan ez, mint a régi idők homokosai. Akkor még inkább viccesek voltak, tudták a helyüket. Kelet-Európában még 20 éve is ez volt: maguk a homokosok is bohócoknak állították be magukat, lásd a korabeli ukrán versenyzőt:
A latin-amerikai feminista meg ráadásul énekesnő, hangja kiváló, szóval még jobb. A mexikói Lupita D'Alessio - amikor először hallottam, 26 éves volt, s azonnal megtetszett. Ma már 68 éves, borzasztóan néz ki, de a hangja megmaradt teljesen.
amikor híres lesz: bekerül a mexikói "Ki mit tud?" döntőjébe 1978-ban
már a legismertebb Mexikóban, egyik fő dalával
a másik fő dala, melyről őt magát nevezték el "az alvó oroszlánnő"
a 80-as évek második felében, talán a legjobb időszaka
ez idei felvétel (a férfi a fia) - ugyanaz, mint az előző dal, de kb. 35 évvel később
A mai Mexikóban amolyan Koncz Zsuzsa és Kovács Kati státusza van, azaz egyértelműen nem a mai nemzedék kedvence, de az előző nemzedékek általánosan elismert sztárja.
Először egy amerikai filmben néztem késő kamaszkoromban, a 80-as évek első felében. Ez a Flasdance című film volt. Maga a sztori unalmas, agymosó és demagóg, eleve az emberek vagy a zenéjéért nézték vagy a félsztriptíz számokért a filmben.
A főhős jelentkezik a balettiskolába, de "botrányosan" viselkedik, erre a zsűri felfigyel, de ő "fellázad", amivel legyőzi a zsűrit.
Legutoljára a 80-as évek végén, a 90-es évek elején volt ilyen érdekes a világ, mint most.
Akkor az eredmény 10-15 évnyi totális nyugati túlhatalom lett, mely alatt a nyugat - s különösen annak vezető ereje, Amerika - úgy viselkedett, mint az agyament lottónyertes, aki azt hiszi, sose lesz vége a pénzének. Ezzel persze maga alatt vágva az ágat, amin ül, dehát ezt akkor senki se tudta. Mivel nem szeretek feleslegesen hazudni, bevallom, hogy én se tudtam, azt hittem most jön 50-100 év nyugati uralom, s nincs más út, mint valahogy alkalmazkodni hozzá. Mentségemre csak annyit mondhatok, a túlzásoktól azért próbáltam tartózkodni: míg a 2003-as népszavazáson igennel szavaztam, addig az 1997-esen nemmel.
Aztán szerencsére kiderült: a nyugatot idióták vezetik, akik nem képesek orruknál távolabb látni, így saját esélyeit rontatta el a nyugati hatalom. Mára a 30-35 éve még masszívan nyugatpárti Kelet-Európa nyugatszkeptikus, egyedül a baltiak és az albánok jelentenek kivételt: a baltiak azért mert értik, jelenlegi helyzetük szokatlan és ideiglenes, s teljes mértékben függ a nyugat világhatalmától, az albánok meg egyszerűen hálásak Nagy-Albániáért.
De maga a folyamat rendkívül érdekes volt, minden nap történt "valami". Annak idején volt is egy magyar kaberészám erről: egy ember elalszik tv-híradó közben, majd mikor félébred, azzal szembesül, minden teljesen más, mint volt 1 órája.
Persze mint akkor, most is hatalmasak az emberi és anyagi áldozatok.
Ami biztos, hatalmas változások lesznek. Én a következőkre számítok:
a NATO és az EU teljes hitelvesztése - ez jó hír,
Kína megerősödése - ez részben jó, ideiglenesen mindenképpen az,
s persze a legjobb: a polgári, liberális modell további zuhanása.
Úgy tűnik, Amerika elhatározta, nem kockáztat világháborút. Viszont számítok Ukrajnában részleges NATO-beavatkozásra, mégpedig Lengyelországon keresztül. Arra számítok, Lengyelország be fog vonulni Nyugat-Ukrajnába, de szigorúan alá lesz húzva, ez nem közös NATO-akció, azaz nem vonatkozik rá a kölcsönös NATO-s védelmi kötelezettség.
Próbálom tanulmányozni a liberális nemzetközi jogot. De sajnos a téma elég bonyolult.
Pl. a napokban megtudtam, hogy Kína nem rohanhatja le Tajvant. Annak ellenére sem, hogy Tajvan a nemzetközi jog szerint Kína része. Miért nem léphet be valaki a saját területére fegyveres erővel? Mert csak. S ha megtörténne egy kínai támadás Tajvan ellen, az egész progresszív emberiség teljes joggal segíthetné Tajvant.
Grúzia viszont lerohanhatta Oszétiát 2008-ban. Miért? Mert nemzetközi jogilag a része! Sőt, itt Oroszország az agresszor, mely segített Oszétiának a grúz támadás ellenében.
Most is így van ez. Ukrajna felszabadíthatja a Krímet és a Donyecki és Luganszki NK-okat, mert ezek nemzetközi jogilag a részei. S ezt segítheti bárki. Az, hogy közvetlenül nem segít senki, annak az egyetlen oka a gonosz és kb. tucatnyi halálos betegségben szenvedő Putyin fenyegetése atomtámadással.
A Donyecki és Luganszki NK minden kísérlete viszont, hogy saját területének ukrán ellenőrzés alatti részét megszerezze meg teljességgel tilos.
Aztán: a Szerb Köztársaság nem szakadhat ki Boszniából, mert csak. Viszont Bosznia kiszakadhatott Jugoszláviából, mert csak. Ahogy a Vajdaság nem szakadthat ki Szerbiából, de Koszovó igen. Koszovóból pedig nem szakadhat ki a 99 %-ban szerb lakosságú Észak-Koszovó. S Koszovó visszaszerzése szerb részről agresszió lenne persze.
Lassan mégis megértettem mi a nemzetközi alapelve! Az, hogy ami tetszik Amerikának, azt szabad, sőt egyenesen kötelező, ami meg nem, az szigorúan tilos. Így már legalább kezd érthetővé válni a nemzetközi jog!
A halál előtti években az öregemberre két dolog valamelyike jellemző:
bölcs lesz, hagyni akar maga után valami értéket,
megkereseredik, s kegyetlen lesz.
A nyitott társadalom gonosz eszméjének neves hívétől persze nem is volt semmi más várható, mint az utóbbi.
Soros azt mondja: ha nem az lesz, amit ő akar, akkor inkább ne legyen semmi. Ha nem lehet mindenhol a legalapvetőbb emberi értékeket tagadó nyílt világtársadalom, akkor ne legyen emberiség - vallja Soros gazda, a rabló oligarcha.
Sorosék egyébként már az idősebb Bush és Clinton alatt kárhoztatták az amerikai vezetést, miért nem használja ki a nagy lehetőséget Oroszország megsemmisítésére.
Ugyanis 1991 augusztusa és 1994 augusztusa között Oroszországnak volt 5 teljesen védtelen éve.
1991 augusztusában volt a puccskísérlet Gorbacsov ellen, melynek hatására Gorbacsov minden befolyását elvesztette. S jött 5 év káosz, csak 1996 augusztusában a csecsen háború ébresztette fel az orosz elitet milyen a valós helyzet.
Aztán az amerikai Külügy vezérkara nemet mondott mindkét elnök alatt. Az ok nem az persze, hogy oroszpártiak lettek volna, hanem az, hogy abban hittek, egy szétszakított Oroszország nagyobb veszély, mint egy gyenge Oroszország.
Aztán persze Jelcinék lassan kezdtek távolodni a nyugattól, majd jött Putyin, aki 2007-ben nyíltan felmondta Oroszország félgyarmati státuszát.
2008-ban próbált a nyugat korrigálni: az amerikai csatlós Grúzia feluszításával. Totális kudarc lett. 2013-2014-ben jött a Majdan-puccs, aztán puccskísérlet Belaruszban is.
Most is totális kudarc ígérkezik. A zsidónáci kijevi NATO-alkirályság seregei folyamatosan szorulnak vissza, A kezdeti fejetlenség után ugyanis az orosz hadvezetés megtalálni látszik a helyes taktikát és stratégiát.
Kissinger mint reálpolitikus egyszerűen menteni akarja a nyugat számára azt ami menthető. Gyakorlatilag egyfajta finnlandizációt javasol: Ukrajna folytathasson szabadon kulturális éa gazdasági kapcsolatokat a nyugattal, de kül- és hadpolitikai téren legyen szigorúan semleges.
Számítása jó: Putyinék ezt elfogadnák. Hiszen az orosz vezetésnek is jobb megállapodni és nem elveszteni még pár tízezer katonát a harctéren, ami pedig szükséges lenne a teljes ukrán ellenállás leveréséhez.
Én úgy láttam a Soros és Kissinger által képviselt háttérhatalmista frakciók harca következik. Egyre inkább úgy tűnik, nem zárható ki egy erőszakos hatalomátvétel Kijevben, mégpedig nem Oroszország, hanem Amerika szervezésében.
A gyerek iránti érzelem teljesen természetes dolog, alapvető ösztön a fajfentartás. Így a gyerek sérelmére elkövetett tett nagyon negatív megítélést eredményez, ez is az oka annak, hogy pl. a pedofíliát az átlagember nemcsak természetellenesnek, de undorítónak és aljasnak is tartja. Mert egyszerűen a kisgyerek nem arra való, hogy szexuális vágy tárgya, sőt akár csak normál szexuális tárgy legyen, miközben felnőtt nő esetében ezt csak feministák gondolják. Aki a barátnőjéről/feleségéről erotikus képet csinál, arra azt mondják: "mert szereti őt". Aki ugyanezt teszi kislánnyal, arra meg azt: "perverz állat". De ugyanez van a gyerekgyilkossággal is: szinte mindenki súlyosabbnak hiszi, mint egy felnőtt meggyilkolását.
A háziállat már kicsit más, a modern civilizációkban egyesekből ez az ösztön kiveszett. Emiatt pl. képtelenek megérteni egymást a háziállat-ellenesek és a háziállat-pártolók: az egyik tábor szerint kutya nem való lakásba, a kutyapiszok hatalmas baj, míg a másik tábor szerint a háziállat természetes szükséglet.
De talán a haszonállatoknál mindkét tábor egyetért. Pl. egy barbár, kegyetlen módon végrehajtott disznóvágás negatív érzelmet vált ki szinte mindenkiből, egy keményen kutyaellenes emberből is. Mert kell a disznó húsa, ezért azt meg kell ölni, de az ölésnek megvannak az évezredes szabályai, s aki másképp tesz, az barbár szadista.
A társállatoknál - lásd kutya, macska, hörcsög, papagáj, stb, - meg maga a társszerep a fontos azoknak, akikben él még ez az ösztön. Hányan lehetnek? Szerintyem az emberek kétharmada, de tudományos felmérést nem láttam erről, ez csak a saját nem-reprezentatív felmérésem. Lehet, hogy kevesebb: mivel én magam a "pro" táborhoz tartozom - jelenleg 6 darab háziállatom: 2 kutya, 2 macska, 2 papagáj -, lehet, hogy egy "contra" párti nem őszinte velem.
Mindenesetre közhely, hogy "gyerek vagy kutya a filmben" jó marketing eszköz.
Az utóbbi 2 hétben az ukrán propaganda elkezdett kutyázni. Sorra jönnek a képek ukrán katonákról kutyákkal. Ez a végső elkeseredés jele.
Van egy tippem: a következő az lesz, hogy részeg orosz katonák kutyákat gyilkolnak.
A legjobb 10 ballib komment, amivel az utóbbi időben találkoztam. A választás utáni gyűjtés.
"A magyar Európa legpocsékabb nemzete, genetikusan alattvaló."
"Schiffer András egy lappangó és rejtőzködő náci."
"Hülye az Unió, ha enged a magyar latorállam zsarolásának."
"A szomszédban egy állig felfegyverezett több 100 ezer veterán katonával rendelkező ország, ami teljes joggal gyűlöli a magyarokat."
"A magyar nem nemzet! Magát magyarnak valló csürhéről beszélhetünk csak esetükben."
"Nem kívánom, hogy csődbe menjen az ország, de ha ez az ára, hogy megszabaduljunk Orbántól, ám legyen."
"Igazi magyar: lusta, haszonleső, hasát fetrengve vakargató, tanulni, fejlődni nem akaró, előrejutni csak a nála jobb lerontásával képes, mindenki-adjon-pénzt népség."
"A fidióta nincstelen nyomorult falusi tahók, akik a hordavezírre és a fidiotizmusra szavaznak, azok szívják meg igazán, azok döglenek halomra."
"A népirtó orbánnal, meg a népirtó sleppjével szemben csak az akasztás az elfogadható megoldás. A hazaáruló, országrontó, társadalomnyomorító fideSSes pribékek így járnak."
"Igen, magyarellenes vagyok. Igen, utálom a magyarokat."
A kommunizmusban az üdülés egy sajátos fogalom volt. Mai szemmel nagyon furcsa volt.
Az alapgondolat: minden dolgozónak jár az olcsó nyaralás.
Ez egyébként az egész kommunista rendszer egyik alapja volt: azért keres kevesebbet a kommunista államokban a munkás, mint nyugaton, mert míg nyugaton minden drága, addig a kommunista állam egy sor nyugaton pénzbe kerülő dolgot ingyen vagy jelképes áron ad.
Szóval az egyik ilyen dolog az üdülés volt. Minden nagy cégnek és a szakszervezeteknek is volt kiterjedt üdülőhálózata az országban. A jellemzőbb az volt, hogy az egyes ágazati szakszervezeteknek voltak üdülőik, de voltak olyan szektorok is, ahol maguk az állami cégek közvetlenül kezelték az üdülőket. A dolognak persze valós jelentősége nem volt, a formális tulajdontól függetlenül minden cégnél a szakszervezeti bizottság kezelte az üdülési jogot, a szakszervezetek meg a pártállam részei voltak.
Ezért is marhaság, amikor utólag valaki megpróbál különbséget tenni Párt és Állam között. Kedvencem: amikor Kövér Lászlót azzal támadják, a kommunista párt alkalmazotta volt 1987-ben, mert munkahelye jogilag valóban az MSZMP egyik intézménye volt. Ugyanakkor Orbán meg az egyik minisztérium egyik intézményében dolgozott. A valóságban a kettő között nem volt semmilyen lényegi eltérés.
A nagy állami cégeknél eleve az volt a szokásos beosztás a Kádár-rendszerben, hogy trimuvirárus vezeti a céget: az igazgató, a párttitkár, s a szakszervezeti titkár, s hozzájuk negyedikként csatlakozott, de csak amolyan "kistestvérként" a KISZ-titkár is.
Az üdülési jog úgy zajlott, hogy a vállalat minden dolgozója benyújtotta igényét a szakszervezeti bizottsághoz, hogy "beutalót" kér maga és családja számára 1 vagy 2 hétre (az utóbbi volt a jellemző), majd ez a bizottság elosztotta a meglévő helyeket. Ahhoz, hogy valaki ne kapjon beutalót valamilyen súlyos munkahelyi büntetés kellett, szóval a gyakorlatban mindenki kapott minden évben, az eltérés csak az lehetett, hogy a jobb kapcsolatokkal rendelkezők jobb üdülőkbe kaptak minden évben, míg a rosszabb kapcsolatokkal rendelkezők esetleg csak két-három évente kaptak jobb helyre, a többi évben valami kevésbé felkapott helyre.
Én 6 alkalommal voltam üdülni, a 70-es években mint "üdülésre jogosult gyereke": 1973-1978 között minden nyáron, 2 hétig, majd még egyszer 1982-ben. Mivel mind a két szülőm jogosult volt ugyanabban a szektorban (külkereskedelem), így mindig jó helyen voltunk, a Balatonnál. Szüleim nagyon szerették a megszokott dolgokat, így mindig ugyanabban az üdülőben voltunk, Csopakon, a Külker Üdülőben.
A csopaki Külker Üdülő a Kőkoporsó utcában volt, kb. 400 méterre a Balaton partjától, hatalmas kertben 2 darab 4-emeletes ház, kb. 80 szobával, minden szobához volt egy kis fürdőszoba és egy kis terasz. A "kőkoporsó" név eredete a csopaki Kőkoporsó-domb, aztán a 70-es évek végen a sok panasz miatt meg lett változtatva a morbid hangzású név - lásd "üdülés a kőkoporsóban" -, az új név máig: Kőkorsó utca.
Mivel az üdülés tömeges volt, mindenki üdült, azaz tömegnyomor volt, alig lehetett mozdulni, máig emlékszem a csopaki strandra: ha az ember nem ment ki időben, azaz kora reggel, később már szabályosan vadászni kellett a szabad helyre. Ugyanígy minden lehetséges kereskedelmi egységnél sorbanállás volt, átlag 20-25 perc. A normál vendéglátás akkoriban még állami monopólium volt, de kisebb étkezdék már létezhettek magánkézben, így voltak ilyenek nem nagy mennyiségben: a szedvicsárus, a fagylaltárus, a sülthal-árus, a lángosárus, s hasonlók.
Már az újkapitalista rendben elmentem ugyanoda, s döbbentő volt az eltérés: az egykor tömegnyomoros strandon alig 25-30 ember.
sajnos ez nem saját kép, a netről "loptam", de valamikor a 70-es évek közepéről származik - jól látható a tömeg
saját kép ugyanott 2004-ből - senki nincs a vízben, az ugyanazon a lejáraton lévő 3 ember mind rokon (balról jobbra: múzsa, a nagyobbik fiam, a múzsám testvére)
Végülis, meggondolva az üdülés értéket, az olcsó kommunista nyaralás komoly értéket jelentett, ezt persze akkoriban nem fogtuk fel. A Külker Üdülő privatizálva lett a 90-es évek elején, s aki megvette, máig működteti szállodaként. 1999-ben elmentünk oda 1 éjszakára, s bizony a szoba 2 felnőttnek + 2 gyereknek összesen 10 ezer Ft volt, ez mai áron kb. 25 ezer Ft. Szóval mai áron 2 hét az 350 ezer Ft lenne. S akkor nem csak a szoba használatát kaptuk, hanem napi 3 étkezést is.
Persze az étkezés minősége legendásan rossz volt és mennyisége legendásan kevés. Csak akkor kezdett a csopaki menza utólag nem is olyan rossznak tűnni, amikor 1987-ben elmentem 2 hétre egy bolgár szakszervezeti üdülőbe, ott ugyanis az étel még rosszabb és még kevesebb volt.
Szóval mindenki evett magánétkezdében is a hivatalos üdülői reggeli, ebéd és vacsora után: ez jellemzően magyaros hamburgert jelentett, azaz zsemlében rántott hús csalamádéval, sült halat (mely sose helyi hal volt, valahonnan hozták fagyasztva, de frissen sütve végülis jó volt), s még fokhagymás lángost is jelenthetett. Akkoriban jelent meg Magyarországon a hotdog, így az is volt kapható, mindig rákérdeztek "kecsuppal vagy mustárral kéred?". Komoly, verekedésig fajuló nyelvészeti viták zajlottak arról hogy mi a helyes ejtés: a "kecsöp" párt és a "kecsap" párt harcolt a legkeményebben, én harmadikutas voltam a "kecsup" verzióval.
A keményebb férfiak a sült kolbászra és hurkára is vállalkoztak, bár azok akkoriban nem voltak szokásos nyári ételek. A korabeli közvélekedés szerint "télen szokás disznót vágni, akkor kell kolbászt és hurkát enni".
A gyerekeknek meg volt fagylalt (3 íz: vanília, csoki, puncs, más nem létezett) és vattacukor. A vattacukor árus magánvállalkozó olyan 50-60 közti kövér szakállas férfi volt (szóval nagyjából mint én most), aki mindig viccelődött a kislányokkal, egyik kedvenc szövege a "kislány koromban én is nagyon szerettem a vattacukrot" - akkor ez még viccnek számított, ma már a modern genderista időkben ez kamingautnak minősülne, s senki nem merne nevetni rajta.
a volt Külker Üdülő ma (Google)
saját kép a volt üdülő kertjéből 1999-ben (múzsa + 2 gyerek)
Már akkor furcsa gyerek voltam. Míg más korombeliek vagy lányokkal ismerkedtek vagy fociztak, esetleg horgásztak, addig én az üdülő könyvtárát látogattam, meg senki által nem figyelt dolgokat tanulmányoztam. Persze aztán mindig összehaverkodtam 1-2 hasonló sráccal: a nagy számok törvénye szerint mindig akadt legalább még 1 kamasz, aki csajozás, focizás, horgászás helyett a gyakorlati életen teljesen kívül álló dolgokról szeret vitatkozni.
Többet között valószínűleg én voltam az egyetlen, aki elolvasta a minden falra kihelyezett házirendet minden évben: röhejes hivatali műnyelven megfogalmazott szabályokat tartalmazott, köztük olyanokat, melyeket élő ember sose tartott be. Nagyon tetszett, hogy ezt akkoriban egy magyar humorista is felfedezte, s kabarészámot csinált belőle. Hála az internetnek, a szám megvan:
s bármennyira hihetetlen, ez nem a humorista fantáziája, a bevezető utáni minden szó a valódi szabályzatból van!
Liberális közhely, hogy a szélsőségek találkoznak. Ami persze még igaz is, ha minderről levesszük a liberális elfogultságot. Ez a liberális állítás valójában azt jelenti: aki nem liberális, annak vannak közös értékei, akkor is, ha másban nem értenek egyet.
Valójában persze teljesen komolytalan manapság a politikát csak egy darab tengelyen nézni: azaz baloldal és jobboldal. Ráadásul Magyarországon ez nem is alkalmazható, eleve mást jelent ez a két szó, mint nyugaton.
Schiffer András definíciója sokkal jobb: nála van jobb és bal, s globalista meg lokalista. Az ő szemszögeből a ballibek a globalista jobboldal, míg a Fidesz a lokalista jobboldal. Azért jobboldal, mert mindketten kapitalizmuspártiak. Ő meg lokalista baloldal. Persze az egész hibája: ki a globalista baloldal, talán a kommunistákat teszi ide? Szerintem ehhez hozzá kellene tenni ma már a kulturális szemszöget is, azaz progresszívista és hagyománypárti, meg még esetleg a individualista-kollektívist tengelyt is.
Ami azonban minden rendszerből kimarad az a fokozatok. Lásd pl. Schiffer nyilvánvalóan progresszívista, de semmiképpen se woke. Vagy Schiffer szerint mind a ballibek, mind Fidesz rendszerpárt, csakhát mindenki látja a fokozatbeli eltérést itt: a Fideszben van mérsékelt rendszerkritikusság, míg a ballibekből ez teljesen hiányzik.
Ez jutott eszembe egy beszélgetés kapcsán, íme:
Ami meglepően pontos az Schiffer azon meglátása, hogy a "tényellenőrzés" rosszabb, mint a cenzúra. Ugyanis a cenzúra csak annyit tesz, hogy kimondja "ez és ez a vélemény nem kivánatos", míg a tényellenőr azt mondja, "ez és ez a vélemény téves".
Aki próbált már liberálissal hosszasan vitázni, az jól tudja, a liberális sose fogja elismerni, hogy az ő véleménye és a vele ellentétes vélemény szimplán ellentétesek narritívák, melyek egyszerűen eltérő világnézetekből erednek. Ő ragaszkodni fog a végsőkig, hogy van egy racionális, tudományos nézet, s minden más meg egyszerűen tévedés. Az egész liberális gondolkodás ugyanezen ezen alapszik. Ezért is nem liberális hír számára nem ellentétes interpretáció, hanem álhír.
Sorosék egész nyílt társadalom koncepciója ezen alapszik: amit ők állítanak az nem csupán egy lehetséges nézet, hanem az egyetlen racionális nézet. Sok liberálistól hallható emiatt: a liberalizmus nem is ideológia, hanem valamiféle ideológiamentes racionalizmus.
Pedig természetesen nem létezhet racionális világnézet. Minden világnézet szubjektív, nincs tudományos világnézet, a szcientizmus se az.
Szóval nem a szélsőségek találkoznak, hanem az abnormalitás ellenzői, akik különböző szempontok szerint elleneznek.
Annak idején talán egy zászlót se utáltam annyira, mint a szovjetet, s egy címer se volt annyira ellenszenves, mint a gyerekes, búzakalászos-csillagos kommunista egyencímerek.
Egyedül a szovjet himnusszal nem volt bajom, persze csak a zenéjével, mert az zenei mestermunka, ezt akkor is elismertem.
Aztán jött a modern kor a kommunizmus bukása után. A mindenhová beerőszakolt EU-zászlók, majd ennek fokozott alakja, a szivárványzászlók agresszív propagálása oda vezetett bennem, hogy végülis ehhez képest a szovjet jelképrendszer propagálása kifejezetten szerény volt: a nagyobb ünnepnapokon kívül alig volt jelen a hétköznapi életben. Magyarországon pl. április 4. és november 7. kivételével szinte sose volt látható a szovjet jelképrendszer, de még a Kádár-címer se volt ott mindenhol
Persze, most se lengetnék szovjet zászlót, a szovjet kort alapvetően egy káros zsákutcának látom Oroszország történelmében, de be kell vallanom: sokkal kevésbé zavarnak a szovjet zászlót lengetők, mint a szivárványos lengetők.
Ez most aktuális lett: az ukrajnai háború során egyes oroszpártiak szovjet zászlóval ünneplik a folyamatosan felszabaduló területeket.
A kommunista címerekről jut eszembe. Az egyes kommunista államok jelképpolitikája azért nem volt egységes. 3 csoport volt:
teljesen kommunista jelképek bevezetése, ez volt a legjellemzőbb megoldás, jó példa erre Magyarország, ahol a kommunista címer teljesen új volt az eredetihez képest;
ahol egyáltalán nem vezetettek be kommunista jelképeket, ez ritka volt, de létezett, ezek:
a ma már nem létező Dél-Jemen,
Grenada - de ott igencsak rövididejű volt a kommunista irányítás,
bármennyire is hihetetlen, de Kuba - se a zászló, se a címer, se a himnusz nem lett megváltoztatva a kommunista hatalomátvátel után,
Szomália - speciális eset, mert a kommunista hatalom nem volt hosszú;
a köztes megoldás, ahol az eredeti címer megmaradt, csak hozzá lett adva egy kis kommunista "íz":
Albánia - a címersasról lekerült a süveg, helyette vöröscsillag lett,
Csehszlovákia - a címeroroszlánról lekerült a korona, helyére vöröscsillag került,
Lengyelország - a címersasról lekerült a korona.
a kubai himnusz egy XIX. századi eseményről szól - s a szövege még nyelvtanilag is archaikus: a kubai spanyolban nem létező többes szám második személy van benne
szóval ugyanaz az antikommunista ellenzék rendezvényén az USA-ban
Az egyetlen eltérés: a havannai eseményen a végén ott van, hogy "¡Patria o Muerte! ¡Venceremos!" ("Haza vagy Halál! Győzni fogunk!", ami Fidel Castro jelszava, míg a miami eseményen meg "¡Viva Cuba libre!" ("Éljen szabad Kuba!").
Bulgáriában persze a szinkronszínészet sokkal ritkább, s emiatt lenézettebb szakma is. Ismerősöm pont ez volt sokáig: szinkronszínész.
Európa nagyjából 3 övezetre oszlik szinkronszemszögből:
a német modell: ahol teljes szinkron a szokás, azaz az idegen filmek eredeti hangja teljesen eltűnik, csak egyes zenei betétek esetében marad meg az eredeti hang, felirattal - mondanom se kell, a magyar gyakorlat teljesen a németet követi,
az orosz modell: ahol nem létezik semmilyen szinkron, minden esetben alámondás van, azaz jól hallatszik az eredeti, s mellette hangosabban az orosz szöveg, jellemzően szenvtelen, semleges hangon - itt nincs is igazi szinkronszínész, ez inkább szimpla felolvasás,
a köztes verzió (mondjuk Lengyelországban és Romániában ez jellemző): azaz tudományos műsorokat és gyerekműsorokat szinkronizálnak, minden mást nem.
Bulgária alapvetően a köztes modell. Bár egy időben próbálgatták a német modellt, csak a közönség rosszul reagált rá, így ahol a német modellt próbálták, inkább az oroszt alkalmazzák ma már. A szappanoperákat jellemzően alámondják, a komolyabb filmek meg feliratosak - a mozinézés népszerű hobbi az országban, s az átlag bolgárt idegesíti, ha nem hallja a színész eredeti hangját.
Szóval az ismerős a kevés szinkronszínész egyike volt. De már munkanélküli, mert - mint mondtam - a német modellt lassan kivezették. Igazi színész nem tudott lenni, bár játszott, de csak ötödrangú szerepeket.
Viszont jó volt a dikciója az embernek, szépen beszélt. Én templomban ismerkedtem meg vele, éles, jól érthető hangja miatt persze gyorsan templomi felolvasó lett: aki a mise során egyes helyzetekben felolvas, ez jellemzően a Hiszekegy szövege.
Az illető viszont nem tudta megtagadni színész mivoltát, így ez amolyan sajátos animált felolvasás lett.
Az ortodoxiában a Hiszekegynek mindig a hosszú verzióját mondják, ezt a katolicizmus Niceai Hitvallásnak mondja és nem mindig használja, sokszor a "rövidített" verziót mondják a katolikusok - ezt a katolikusok Apostoli Hitvallásnak nevezik. Szóval ebben van egy rész, hogy "de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat" (mármint Jézus lejön a mennyből, majd azután ezt teszi).
Nos, itt az ismerős kigúvasztotta a szemeit, majd enyhe bosszúálló hangon mondta az "élőket és holtakat" részt, még körbe is nézett hatásszünettel. Aztán egyszer szóltak is neki "öreg, a Hitvallás nem fenyegetés!", de aztán a törzsközönség megszokta ezt a sajátos stílust.
Aztán amikor elköltözött, sokan még hiányolták is, hol van a "horrorfilmes" felolvasó?
Íme saját felvételem a bolgár Hiszekegyről, normál papi előadásban. Mint látható, a nyelv nem egyházi szláv, hanem modern bolgár, csak kissé archaizál:
a gyertyás hölgy NEM a múzsám, csak hasonlít kicsit rá, mert a testvére
A szöveg természetesen szinte teljesen azonos a magyar verzióval, azaz: "Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen."
Természetesen az egyetlen eltérés a katolikus verziótól, hogy míg a katolikusban "aki az Atyától és a Fiútól származik" szerepel, addig az ortodoxban "aki az Atyától származik" - ez a nevezetes Filioque-betoldás, az 1054-es egyházszakadás formális oka.
Milyen az archaizált modern bolgár? A modern bolgárban a főneveknek nincsenek esetragjaik (kivétel: pár tulajdonnév és köznév esetében a hívóeset), viszont ebben a verzióban használatban van a birtokos eset a "Pontius Pilátus" és a "Szentlélek" szavak esetében - ilyen a modern normál bolgárban nincs. Továbbá a normál modern bolgárban a névmásoknak csak alanyesetük és tárgyesetük van (s az utóbbi is kihalóban egyes névmásoknál), a pap viszont itt a kihalt részesetet is használja.
Hogyan hangzik az archaizált bolgár egy átlag bolgár számára? Kb. mint ahogy egy átlag magyar számára egy olyan szöveg, melyben használatban van valamely már kihalt múltidő vagy az ikes ragozás felszólító vagy feltételes módban - azaz mindenki megérti, de így sose beszélne, s ha beszélni is próbálna így, valószínűleg elrontaná. Mondjuk minden magyar érti a Szózatban a "hordozák véres zászlóidat" részt, de így senki se beszél, ez mindenkinek "hordozták véres zászlóidat", s aki megpróbálná utánozni, az szinte biztosan elrontaná, hogy a kihalt 3 magyar múltidőt hogyan is kellene használni.
A bruhu Szathmári Sándor Kazohínia című regényéből van. Ott az őrültek társadalmában mindennek a végoka a bruhu - ez egy láthatatlan szerve az embernek, mely csupa olyan dolgokat akar, amik egyébként az ember számára teljesen feleslegesek. Pl. sárga kavicsot kell a hónalj alá szorítani, mert ez jó a bruhunak.
Nyilván a szerző persze a keresztény "lélek" fogamát akarja parodizálni. A szerző kommunista és ateista, de remekművet alkotott, melynek üzenete függetlenedett a szerzői akarattól.
А liberálisoknál a kezdetben mindenre az önérdek és az egyéni szabadság volt a végső magyarázat. Persze már is baromság, de liberalizmus fejlődésével lassan megjelent a liberális alapértékek nevű izé is, mely csupa olyat akar az embertől, melyet még önérdeke és egyéni szabadsága alapján se akarna megtenni.
A fő támadás 3 irányú: Isten, haza, család.
Isten nem kell, mert nem tudományos és nem racionális, továbbé idejétmúlt és nevetséges. Csakhát a tagadásra nem lehet építeni, ahogy a racionalitásra se. Az embernek egyszerre van szükségük racionálisra és irracionálisra. Ha pl. elromlott a vécé víztartálya (ez nem kitalált eset, nálam most éppen elromlott), akkor a megoldás racionális: meg kell javítanom vagy - s ez az én esetem - ki kell hívni egy szakembert. De arra viszont nincs semmilyen racionális megoldás miért szeretem jobban a diós bejglit, mint a mákosat, vagy miért tetszenek jobban a sötét hajú nők, mint a szőkék.
Ha nincs Isten, jön helyére a valláspótlék.
A haza az a közösség, melynek tagjai vagyunk széles értelemben. A többi tag nem a rokonunk, nem a haverunk, még nem is értünk egyet számtalan dologban, sőt utálhatjuk is egymást akár, mégis van egy közös érdek: a közösség maradjon meg, s más közösség ne vegye el életterünket.
A modern libbant értékrend ez mind rossz, mert mesterséges, az egyetlen igazi közösség bolygószintű, sőt ma már nem is csak emberekből áll, hanem minden létezőből.
Csakhát ez olyan, mint egyből lakónegyedet építeni lakásépítés nélkül - képtelen vállalkozás. Persze fontos az összkép, de az összkép csak úgy tud kialakulni, hogy előbb kialakulnak a részei.
Ha nincs semmi, összkép sincs, s akkor az összképtudat szimpla nihilizmusba megy át.
A család egy kommunista alapú közösség, valójában az egyetlen tényleg működő kommunista szerveződés. Még tisztán anyagilag nézve is alapvető önérdek családban élni. Nem beszélve a lelki, szellemi igényekről.
Lehetnek alacsonyabbrendű érdekek időlegesen, melyek nem valósíthatóak meg a család miatt. De ezt minden ember tudja jól: nem érdemes hosszantartó és tartós célokat semmibevéve ideiglenes és rövidtávú érdekeket megvalósítani.
A liberális családellenesség pedig pont ezt mondja: legyél "önmagad", ne nézz semmit a pillanaton kívül, minden más kikényszerített vagy önként vállalt rabság. A talán legundorítóbb magyar együttes, a Pa-Dö-Dő ezt meg is énekelte: "Gyere velünk és légy szabad! / Mindig vállald önmagad! / Ne hidd el azt, hogy nem lehet! / Büszkén éld az életed!".
Aztán meg csak a büszke öngyilkosság marad a végén, amikor az e szerint élő ember anyagi és szellemi támogatás nélkül marad öreg korára.
A kedvenc Michael Douglas filmem természetesen a Lezuhanás (hivatalos magyar fordítás: Összeomlás, az eredeti jobb).
Nyilván a film legtöbbet idézett jelenete a gyorséttermi jelenet, mert ez az egyik legviccesebb és legkönnyebben megérthető is.
Valójában van a filmnek egy teljesen nem-amerikai, egyenesen kelet-európaian anti-liberális jelenete: a golfklubos rész.
Részletesen nem mondanám el, de a lényeg: a főhős bemegy egy golfklub területére, természetesen bármilyen jogosultság nélkül, majd megzavarja két golfozó játékát, amiből konfliktus alakul ki. Az egyik golfozó természetesen a magántulajdon szentségére hivatkozik "azért fizetem a tagdíjat, hogy golfozhassak, ez az én golfpályám!". Mire a főhős azt mondja "itt gyerekeknek kellene játszaniuk, családoknak kellene piknikelniük" - azaz valamiféle jogrenden felüli erkölcsre utal.
Persze a film keretezése azt is hozzáteszi: így csak egy őrült viselkedik, hiszen a főhős végülis egy sokféle okból bekattant ember.
Viszont mindez Kelet-Európában teljesen természetes, sőt az volt nyugaton is kb. 100 éve még: a jogrend nem minden, s különösen a magántulajdon nem szent.
A mostani oroszellenes szankciókat az átlag orosz mélyen elítéli. Egyetlen egy elem van, aminek mégis tapsol: amikor azt hallja, hogy XY orosz milliomos vagyontárgyát zárolták nyugaton. Erre az átlagorosz pezsgőt bont, s nem irigységből, hanem "a tolvajok ellopták a tolvaj zsákmányát" alapon. Majd ad még egy piros pontot Putyinnak: nagyszerű elnökünk van, még a tolvaj milliomosainkat is képes volt megszorítani picit! Aztán az orosz kisember sóhajt "sajnos vissza fognak kapni mindent legkésőbb pár hónap múlva".
