A magyar politikai élket egyik sajátos jelensége, hogy a polgári erők baloldaliak. Legalábbis abban a táborban vannak, mely így nevezi magát. Sajátos, mert a nyugati alapséma eredetileg az, hogy a jobboldal a polgári, a baloldal meg a bérből és fizetésből élők képviselete.

Az eddigi legpolgáribb magyar parlamenti képviselő, az erősen elmebeteg-gyanús Kész Zoltán pl. kifejezetten közös ellenzéki képviselő volt, így is híresült el, mert 2015-ben miatta szűnt meg a Fidesz parlamenti kétharmadja: Navrasics EU-biztossá kinevezése miatt választókerületében időközi választásokra volt szükség, s ezt nyerte meg az akkor az eseményre egyesült ballib ellenzék, az ő jelöltjük volt Kész.

Ballibnek lenni skizofrénia, polgárinak lenne pedig gonoszság, szóval számomra persze semmi különös nincs a jelenségben.

Aki persze hisz valamiféle pozitív polgárságban - ez máig a Fidesz fősodra -, azt nyilván zavarja amit most írtam, ez a réteg abban hisz, hogy van klasszikus, pozitív polgárság és van baloldali álpolgárság. Én ezt nem osztom, szerintem a polgári értékrend feltétlen rossz, így nekem semmi bajom azzal, hogy azonosítsam a polgári erőket a ballib erőkkel.

Készéknek azért van egy érdemük: legalább nyíltan kimondják marhaságaikat.

Most nézem a hozzájuk - Készhez és pár neves társához, mint pl. Somogyi Zoltán és Kerék-Bárczy Szabolcs - Polgári Platform nevű izéjének kiáltványát. Szeretek ilyenek olvasni, mert sokat lehet nevetni a bizseregtető hülyeségeken.

А "legyen világbéke" típusú szólamokra nem vesztegetnék időt, lásd "átláthatóság" és "bürokráciamentesség". De a lássuk a legviccesebb rögeszméket:

• ne magolás legyen, hanem kritikus gondolkodásra nevelés - ősi ballib marhaság, a végeredmény: hülyegyerekek "kritikusan" halandzsáznak, mivel lexikai tudás nélkül nincs miről gondolkodni, mondjuk adok egy saját példát: kb. nulla a tudásom kémiából, nagyjából annyit tudok, hogy pár elemnek mi a jele, meg hogy mi a víz és a levegő tartalma, ezen túl hiába "gondolkodom", maximum hülyeségek fognak kijönni a számból,
• teljes tanszabadság - az iskolai korrupció biztos receptje,
• a könnyűdrogok engedélyezése és ezzel párhuzamosan a droghasználat visszaszorítása - a valóságban nincsenek könnyűdrogok,
• "Az állam semmilyen módon ne szóljon bele két, bármilyen nemű ember egymás iránti szeretetébe." - s miért pont két ember? miért akarja a Polgári Platform akadályozni mondjuk 2 férfi és 5 nő szeretetét, vagy egy egész háztömb boldog házasságát?,
• "Magánpénztárakon alapuló tőkefedezeti nyugdíjrendszert az elszegényítő-piramisjáték-alapú felosztó-kirovó rendszertelenség helyett." - azaz állami "piramisjáték" helyett legyen magán piramisjáték,
• s a kedvencem: "Jöhessen vissza az uber és minden hasonló utazásszervező szolgáltatás." - milyen jó is lesz, ha a budapesti taxizás a Kajmán-szigeteken termel hasznot!

Tulajdonképpen ez a DK programja lenne, ha mernék vállalni magukat. E kör kedvence volt MZP is mellesleg, csak ő volt olyan hülye, hogy nyíltan is kikotyogott egyes elemeket.

A fényképészetben pár éve fontos változás következett be.

Eddig, ugye, tiszta helyzet volt, létezett 3 kategória:

• a kis kompakt gépek, elférnek tenyérben is, könnyűek, s ma már kiváló képeket készítenek nem túl extrém körülmények között, tulajdonképpen a mai telefonok is ide sorolhatók,
• a nagy, súlyos, nehéz tükörreflexes gépek, melyekhez sokféle objektív van, itt egy jó objektívvel minden lefényképezhető, olyan is, amit a kompakt gépekkel nem,
• s a kettő közti átmenet, a "híd" (bridge) gépek, itt nem cserélhető az objektív, de sokféle beállítás lehetséges.

A kompakt gépek kb. 50 eurónál kezdődnek, s a legeslegdrágábbak 2500 körül vannak. (Bár nem értem ki az elmebeteg, aki 300-400 eurónál drágább kompaktot vesz.) A bridge az 200 eurónál kezdődik, s kb. ott a felső határ, ahol a kompatoknál.

A tükrös gépeknél az alsó határ 400-500 euró, a felső meg a csillagos ég, a legdrágábbak között van több tízezer eurós ár is. S ez csak maga a test, mert az objektívek között vannak aztán igazi luxus árak.

A világ legdrágább objektíve 2,1 millió euróba kerül, ez a Leica terméke, egy 1600 mm 5.6-os objektív, súlya 70 kg. Összesen 2 darab készült belőle, az egyiket a Leica a saját múzeuma számára csinálta meg, a másikat egy katari hercegnek, akinek a fényképezés a hobbija. A katari herceg egy sport Mercedesszel együtt rendelte meg, ebbe szerelték bele a objektívot - a herceg így esténként ki tud kocsikázni a sivatagba, majd onnan csillagászati fényképeket készíteni. Meg mondjuk arra is alkalmas, hogy pl. kimegy a palotája elé, s onnan fényképezi a szomszéd palota előtti virágon mászó bogarat. Az én lehetőségeim jóval szerényebbek, mint a hercegnek, így én ilyen célra csak egy Tamron 70-300 mm 4-5.6-ost használok, ennek megvétele is sok gondolkodást okozott, mert 250 euró volt. S az én enyém csak 0,6 kg, szóval a kezemmel tartom, nem rendeltem hozzá Mercedest.

Sok ideje elmélkedem ezen. S azt vettem észre magamon, hogy elmegyek helyekre nem magammal víve a szép nagy gépemet. Mert egy nagy táska tele izékkel, nyűgös az egész hurcolászás. Persze hosszú útra azért elcipelem. Viszont a telefonom mindig nálam, csak azzal meg nem lehet bonyolultabb képeket készíteni.

Idén elmentem hosszú útra, s nem vittem már el. Ez volt a jel. Eladtam nemrég. Minek tartogassak olyat, amit nem használok ki?

9 éve jelent meg a negyedik kategória, a tükörnélküli gépek. Először ezek nevetségesek voltak, olyan olcsó kompakt kinézetük volt. Aztán elkezdtek fejlődni, 2-3 éve már mindent tudnak, amit a tükörreflexesek. Az árszint 500-5000 euró.

A nagy előnyük: mivel nincs bennük tükör, sokkal kisebbek. S egy hatalmas plusz: nem kattognak. A tükörreflexesek nagy baja eddig ez volt: nem lehetett őket csendes helyen használni, mert zajt keltett a tükör kattogása. Emiatt ki is tiltottak fényképészeket pl. csendes sporteseményekről, komolyzenei hangversenyekről, mert a fényképezésük zavarta az eseményt. A tükörnélküli gépeknél viszont kívülről észre se lehet venni, hogy éppen fényképez valaki. Jó lenne, ha elterjednének, mert pl. marha idegesítő, hogy mondjuk sajtókonferencián nem hallani mit mond a fontos ember, mert egyszerre 40 újságíró fényképez. Különösen amikor beteszik a gépet sorozatkép üzemmódba, aminek az eredménye, mintha sorozatlövéseket adnának le.

Szóval most átálltam erre. Azt hiszem könnyű kitalálni, hogy én az 500 euróhoz vagy az 5000 euróhoz közeli árú gépet vettem-e. Egy hátrány persze van, azaz kettő: szokni kell a fogást, mert kisebb a gép, így kisebb a fogási felület is, s az elem fele idő alatt lemerül, mint egy tükörreflexesben, szóval a jelszó "hozz magaddal még egy elemet!".

Korábban minden nap olvastam az ultraliberális és magyarellenes Kolozsszaros blogot, de egy ideje abbahagyram, mert kezdett untatni, hogy ugyanazokat a frázisokat ismétleni ugyanaz a 4-5 szerző. Azóta csak hetente nézek be hozzájuk.

Amikor benéztem pár napja, olyan cikket láttam, mely sok vidámságot okozott, íme ezt. Na ez az óvodás szintű ateizmus mintapéldája, melyre a valóságban is elhangzott érvet szoktam említeni, lásd "nincs Isten, baszdmegy, mert nálunk tavaly becsapott a villám a templomtoronyba".

A téma a magyar ateisták népszámlálási felhívása. Ami egyébként akkora butaság, hogy nemrég a Klub Rádióban (!) a műsorvezető - ha jól emlékszem, Szénási, de most ennek nem néztem utána -megsemmisítette a főateista Waldmann Tamást, gyakorlatilag 2 perc alatt annyira zavarba hozta, hogy szegény nyögni se tudott a végén.

A szerző itt fel van háborodva, miért állítja egy KDNP-s politikus, hogy "Ha ugyanis semmilyen hozzánk képest magasabb szintű rendezőelv nincsen, értelmetlenné válnak olyan fogalmak, mint erkölcs, önfeláldozás, jövőkép.", hiszen a fideszesek és KDNP-sek mindannyian korruptak és gerinctelenek. Most ne foglalkozzunk a "bizonyítással", mert először is a gerinctelen és a korrupt nem ugyanaz, másrészt a ballib mesevilágon kívül nem tény ez a korruptság, harmadszor meg, még ha valaki gerinctelen és korrupt is, abból még nem következik, hogy ne lehetne igaza.

A lényeget nézzük: "Erkölcsösnek lennyi annyit tesz, hogy az ember betartja a társadalmi normákat és nem tesz olyat, amivel másokat megsérthet, másoknak kárt okoz." szól az állítás, ami azt jelenti erkölcs=törvénytisztelet, a második része "másokat megsért, kárt okoz másnak" természetesen értelmetlen, hiszen szinte minden sért valakit, azaz káros számára, tehát önmagában a sértés és a károkozás kevés. Ha az erkölcs egyenlő lenne a törvénytisztelettel, akkor nem lenne rá külön szó.

Az erkölcs éppenhogy "magasabb szintű rendezőelv", ami ellen a szerző ennyire tiltakozik. S valóban nem szükséges kereszténység, sőt más szervezett vallás se ehhez, simán lehet ez amolyan materialista típusú - pl. sztoicista - rendezőelv, de rendezőelv mindenképpen kell. Nélküle ugyanis minden megengedett, ami segíti az egyén önérdekét.

Ezt a típusú embert egyébként hitlerezéssel lehet a legjobban zavarba hozni, hiszen ha a törvénytisztelet az erkölcs, akkor a zsidók irtása erkölcsös volt, az ezzel szembeni ellenállás meg gazemberség. Ilyenkor persze jön az, hogy "az más", de miért lenne más?, hát "mert törvény nem mehet szembe alapvető normákkal", Sakk-matt, ezzel az illető kimondta azt önként, ami ellen tiltakozott.

A meterológus műbotrány kapcsán ismét megjelent az ősi ballib érv, mely szerint borzasztó, hogy az ideológia átveszi a tudomány szerepét, mert a XXI. században nem ideológiák kellenek, hanem racionalitás és tudás.

A tézis alapja a liberalizmus egyik legnagyobb hazugsága. E szerint egyrészt vannak a borzalmas szubjektív eszmék mint vallás, de politikai eszmék is, másrészt meg van a tiszta racionalitás, a valóság tiszta és tudományos felfogása.

A liberális üdvtörténet szerint az előbbitől haladunk az utóbbi felé, a progresszió lényege, hogy egyre inkább hátérbe szorul az ideológia, s egyre inkább átveszi a helyét a tudományosság. Lásd, az ősember még azt hitte, a Felhőisten mérges, ezért dörög az ég, így imádkozott hozzá, legyen végre vidám, hogy ne mennydörögjön, ma viszont tudjuk, mindez csupán egy meterológiai jelenség, melynek oka puszta fizika.

Ezt a marxizmus is használta egyébként annak idején, de nem a marxizmus találta ki, a marxisták csak átvették a felvilágosodáskori tézisekből. Persze a marxizmus legalább nem tagadta magáról, hogy ideológia lenne, a marxisták szerint ideológiák harca zajlik, s a marxizmus az elnyomottak ideológiája, egyszerűen csak az elnyomottak képviselik a normalitást, a racionalitást. Lásd, az őskorban kommunizmus volt, majd lassan ez elferdült, így lett osztálytársadalom. (Természetesen őskommunizmus sose létezett, semmi bizonyíték rá, sőt minden éppen arra mutat, mindig volt magántulajdon. Még egyes majomfajtáknál is megfigyelték a magántulajdon nyomait.)

A liberális verzió alattomosabb: e szerint a liberalizmus nem ideológia, hanem maga a racionalitás kisugárzása, amolyan ideológiamentes ideológia. Az ember, e szerint, természetes szűzi állapotban liberális. Persze aki ilyet állít, az valószínűleg még sose látott kisgyerekeket.

De mi is a valós helyzet? Három dolgot kell megjegyezni.

Egyrészt nem létezik tiszta racionalitás, ez alapvető filozófiai képtelenség. A dolgok magukban nem adottak, azokat mindig meghatározza az értelem, márpedig mivel ez történik, mindez mindig szubjektív.

Erre a legjobb példa egy olyan banális dolog, mint a szín. Minden egészséges emberi szem azonosan látja a színeket, erre vannak kutatások. Mégis teljesen kultúrafüggő ki milyen színt "lát".

Vannak őskori szinten élő népek Ausztráliában és Pápuában, melyek összesen 2 színt látnak: feketét és fehéret, s minden sötét és világos színt a fekete, ill. a fehér árnyalatainak fognak fel. Az ellenkező végleten meg vannak nyelvek, ahol 12 alapszín van. A magyarban pl. 10 alapszín van: a magyar sajátossága, hogy a pirost felosztja sötétre és világosra (vörös és piros), miközben a kéket nem osztja fel, ellentétben mondjuk az orosszal, ahol külön szó a sötétkék és a világoskék. S a magyar számára nem alapszín a rózsaszín és a narancssárga se.

A lényeg: racionális alapon nem mondható meg hány szín van, mert lehet bármennyi, teljesen szubjektív ez a kérdés. Egyszerűen nem létezik "tudományos" szín.

Másodsorban. még ha létezne is tiszta racionalitás, abból semmi se következne. Maradva a fentinél: ha lennének is természetesen adott alapszínek, az nem jelentené, hogy az embereknek így kellene őket használniuk. Kb. mint az, hogy a "napkelte" szó se irracionális, pedig tudjuk, a Nap nem kel fel, a Föld fordul el.

Harmadsorban pedig, maga a liberalizmus, még ha el is fogadnánk, hogy az alapja a racionalizmus, akkor is csak a racionalitás egyik lehetséges értelmezése lenne.

Persze a valóságban a liberalizmus egy ideológia, semmi más. S - mint minden más ideológia - szubjektív: axiómákon és bizonyíthatatlan következtetések alapszik.

Ideológiamentes tudomány egyszerűen nem létezik. Sokan ezt könnyedén felismerik a humán tárgyaknál, csak a legelvadultabb liberálisok hisznek pl. olyanban, mint ideológiamentes közgazdaságtan. De valójában a reál tudományok esetében se más a helyzet, ott is ideológikus az alap, ott a "tudományosan" csak az értendő: "megfelel a szubjektíven megállapított alapszabályoknak".

Kuba a legjobb példa a kétféle diszkrimináció eltérésére. A két verzió: a jogalapú és a pénzalapú.

A jogalapú teljesen tiszta helyzet: egyszerűen jogi eszközökkel, hatalmi szóval el van döntve, hogy egyes jogokat kik gyakorolhatnak és kik nem. Aki megpróbálja ezt megsérteni, azt a hatalom legitím erőszakkal szankcionálja.

1994-ig pontosan ez volt a kubai helyzet. Voltak üzletek és más objektumok - szórakozóhelyek, éttermek, szállodák -, ahová nem léphetett be bárki, csak erre jogosultak. Jellemzően a valós ok az idegen pénznem birtoklása volt, de ezt nyilván nem lehetett nyíltan kimondani, így ehelyett egyszerűen minden kubai ki volt tiltva, kivéve egy szűk privelegizált kört, viszont minden idegen turista meg be volt engedve.

Voltak vegyes helyek is, ahová mehettek helyiek és idegenek is, de az utóbbiak elsőbbséget élveztek. Életemben először kubai diszkóba 1986 elején mentem, a későbbi múzsámmal, s pár 25-30 év közti bolgár sráccal. Döbbentem szemléltem: hatalmas a sor, de a minket vezető tapasztalt srác az egész sort megelőzve rögtön az ajtóhoz megy, majd mondja a kidobóembernek "5 személy külföldi", s azonnal bemehettünk.

Itt még olyan abszurditás is volt, hogy a két csoportra más-más szabályok vonatkoztak. Egy példa erre: egyes kubai szórakozóhelyek mániákus ragaszkodása a hosszú ingujjhoz, azaz férfi nem mehetett be rövid ingben vagy pólóban. Nos, ez nem volt érvényes a valutás külföldiekre! A modern kubai népköltészet meg is alkotta erre a "hosszú ingujj vagy dollár!" vicces, de teljesen igaz mondást.

A helyzet eredménye: hiába szerzett pl. egy kubai dollárt, nem tudta elkölteni, előbb keresnie kellett valakit, ami bemehet a valutás boltba és vásárolhat ott. A havannai magyar kereskedelmi kirendeltségen pl. dolgozott összesen 3 kubai, de ezek közül csak 1 - a kirendeltség sofőrje - rendelkezett belépési engedéllyel a diplomata üzletekbe, így a másik 2 személy minden hónapban listát készíttett, majd ez alapján a jogosult személy bevásárolt nekik.

1994-től a kubai vezetés kénytelen volt minden jogi korlátot eltörölni. Nem jött immár a hatalmas támogatás Moszkvából, már a havannai buszközlekedés is leállt benzinhiány miatt, az ország fizetésképtelen lett, közeledett a teljes csőd, szóval már minden lehetséges pénzforrásra szükség lett.

Így tehát bejött immár a nyugaton is szokásos rend: mindenki tehet bármit, ha van rá pénze. Hirtelen minden dollár legális lett, s senkinek se kellett magyarázkodnia honnan jutott hozzá, hanem mehetett a boltba venni amit akar. Az eddig üldözött és elleforradalmárnak minősített feketepiaci csencselő és a luxusprosti hirtelen felemelkedtek a társadalom elitjébe!

Plusz hirtelen jól kezdtek járni azok, akiknek vannak disszidens rokonaik, a kubai állam hirtelen engedélyzte a Western Union működését az országban: a Kuba elleni amerikai embargó ugyanis nem vonatkozik a kubai származású amerikaiakra személyenként havi maximum 300 dollár értékig, s mivel a amerikai bankrendszerről le van választva Kuba 1962 óta, az egyetlen gyors és biztonságos pénzküldési mód a Western Union. (Persze a kubai állam plusz üzletet csinált magának ezzel: minden dolláros utalásra 10 % "forradalmi adót" vetett ki, ez a sajátos "adó" csak 2020-ban lett megszüntetve.)

A sajátos helyzet azonban nem javította a hangulatot, hanem rontotta. Hiszen a kubai lakosság 80 %-a se nem dolgozik külföldiekkel, se nem csencselő, se nem luxusprosti, se nincs külföldi pénzküldő rokona. Viszont immár ők is mind bemehettek az eddig számukra zárt létesítményekbe, csak épp vásárolni voltak képtelenek, hiszen nem rendelkeztek dollárral.

Szóval most már tudták mi az amit nem tudnak megvenni. Pont mint az afrikai gettólakos, aki immár tévét néz, s rádöbben, máshol az emberek 100-szor jobban élnek, mint ő. Amíg nem volt tévéje, csak mindenféle pletykákat hallott, de most már biztos benne, hogy a pletykák igazak. Itt persze az eltérés nem akkora, hiszen Kuba nincs afrikai szinten, de így is jó nagy: már az is elegendő, ha rádöbben a kubai, hogy ha szeretne a lakásába új műszaki cikkeket venni, mondjuk tűzhelyet, hűtőt, tv-t, mikrohullámút, akkor ehhez kb. a következő 20 évnyi fizetésére lesz szüksége, úgy hogy abból semmit se költ másra, míg ugyenez egy átlag kelet-európai országban is maximum 3 havi átlagbérért elérhető, nem beszélve az USA-ról, ahol ez egyhavi bért jelent.

A Castro-kor alatt ez csak passzív elégedetlenséget okozott, azóta - 2021 áprilisa óta a hatalom teljesen átment új kezekbe - az emberek immár nyíltabban is kifejezik magukat. Az utóbbi hónapokban több eset is volt, hogy betörték kövekkel valutás üzletek ablakait.

Az 1994 előtti kubai vicc az akkori helyzetről:

Megy be a tipikus kubai ember a nagy szállodába. Eléáll az őr:

• Elvtárs, ide nem mehetsz be.
• Dehát én itt születtem, kubai vagyok, miért ne mehetnék be?
• Sajnos nem lehet.
• Dehát én a Sierra Maestrában is harcoltam, ott voltam a Disznó-öbölben, tőlem 200 méterre állt Fidel.
• Akkor se lehet, elvtárs.
• Azt hiszem, valami féleértés lehet itt... A Sierra Maestrában én mint őrmester harcoltam Fidelék ellen Batista hadserében, aztán a Disznó-öbölbe a CIA küldött ki, majd elkaptak Fidelék, bebörtönöztek, a következő évben ki lettem cserélve kommunista kémekkel, most meg idén hazalátogatok mint amerikai turista.
• Elnézést, uram, fáradjon be!

Érdekes cikket írt Lakner Zoltán. Lakner ez egyik kedvencem a ballib megmondóemberek között, szoktam követni megnyilatkozásait: ennek oka, hogy szinte sose beszél félre, taktikázik, hanem nyíltan és egyenesen kimondja azt amit hisz. Ő már a megmondóemberek fiatalabb nemzedéke, aki nem ködösít, hanem szépen kimondja az álláspontját. S mivel ez az álláspont minden szemszögből européer, nyugatos, ultraliberális, így kiválóan tükrözi tábora igazi véleményét. Tulajdonképpen az egyet csúsztatás Laknernél, hogy magát baloldalinak mondja, miközben minden megszólalása jobboldali, dehát ez magyar szokás.

Persze mondanom sem kell, hogy jellemzően semmiben se értek vele egyet, de ez, azt hiszem, alapból nyilvánvaló annak, aki kicsit is ismer engem.

Most az Orbán-Csurka viszonyt elemzi. Hogy hogyan is jutott el oda a Fidesz, hogy Csurka ádáz ellenzéséből mára Csurka lett az egyik pozitív hivatkozási pont.

Én már akkor Csurka híve voltam, amikor a Fidesz még messze kerülte őt. Nagyjából 1993-1999 között voltam csurkistának minősíthető. Bár akkor se értettem persze egyet vele mindenben, de abban az időszakban mindenképpen a legélesebben látó magyar közéleti személyiség volt szerintem. Miközben a "baloldal" és a "jobboldal" azon veszekedtek, ki tudja jobban nyalni a nyugat seggét, s ki képes hatékonyabban nyugati rendet építeni az országban, addig Csurka az események mögé látott, észrevette a történelmi távlatokat, s kimondta: eleve minek is kellene a nyugathoz idomulni.

Alapvetően Csurkának mindenben igaza volt, 3 apró, de fontos kérdést leszámítva:

• a zsidókérdés,
• a kommunizmus és a liberalizmus azonosítása,
• s persze maga az egész stílus.

Az első nyilvánvaló. A liberális világrend etnizálása súlyos hiba. S nem csak taktikailag hiba - hogy emiatt jön a nácizás -, hanem tartalmilag is az: ha tényleg a zsidók lennének a baj, miért van ott és akkor is baj, ahol és amikor nem játszanak vezető szerepet. Persze erre azt szokták mondani, ez nem "etnikai zsidó", hanem "civilizációsan zsidó", ami viszont így káros és értelmetlen kifejezés. Kb. mintha a "kommunista" szót az "orosz" szóval helyettesítenénk.

A második hiba alapja egy tény: hogy Magyarországon egy adott időszakban az új liberális elit tényleg nagyrészt a volt kommunista elitből lett. Csakhát ettől még itt nincs azonosság. Éppenhogy ez úgy is magyarázható, hogy a kommunizmus kései szakaszában megbújt a liberalizmus. De a Csurka féle szöveg, hogy Kun Bélából vezeti le az MSZP-t és az SZDSZ-t teljesen komolytalan. Ez súlyosan téves leegyszerűsítés, nem kisebb, mint az ellenoldal antiliberális=náci szövege.

A harmadik meg az, amiatt sose lett a MIÉP nagy párt. Minden rendkívül okos ember gyakori hibája, hogy lenézi környezetét, arról fel se tételezi, hogy esetleg megérti őt, ezért elkezd végletesen leegyszerűsíteni. Én ezt felnött gügyögésnek hívom, annak mintájára amikor a felnőtt kisgyerekül próbál beszélni, miközben a kisgyerek ettől meg van döbbenve, miért tesz ilyet a felnőtt. Mivel én is rendkívül okos ember vagyok, nagyon vigyázok erre, inkább megkockáztatom a félreértést, de nem "gügyögök".

Szerintem még Csurka zsidózásának is ez volt a valódi oka. Azt gondolta, úgyse értik meg miről beszél, ha elmondja rendesen, ehelyett inkább "a zsidókról" beszélt, mert azt mindenki érti.

Annak idején volt egy orosz vicc, hogy a szovjet jogrend teljes mértékben biztosítja a szólásszabadságot, hiszen tényleg bárki bármit szólhat, viszont nem biztosítja a szólás utáni szabadságot.

Manapság pontosan ez a nyugati gyakorlat. Szólhatsz, de ha nem úgy szólsz, ahogy "kell", akkor megnézheted magadat.

A legviccesebb: a szólásszabadság és művészi kifejezés totális hívei ennek tapsolnak. A legújabb: egyes nyugati egyetemeken az orosz diákokat kirúgják, ha nem határolódnak el az orosz politikától.

Az úgy kezdődött, hogy még amikor Kuba spanyol gyarmat volt (1898-ig), már be volt vezetve de facto az USA-dollár mint helyi pénznem. A kubai jegybank kiadott pesót, de mindig csak 100 %-osan dollár alapon. Azaz a kubai peso tulajdonképpen az USA-dollár helyi változata volt csak. (Mint most a boszniai márka vagy a bolgár leva az euróhoz viszonyítva.)

A kubaiak teljesen vegyesen használták a két pénznemet, mivel semmi értelme nem volt ezeket megkülönböztetni. Sőt, kubai érme nem is létezett 1915 előtt, addig az amerikai érméket használták csak.

Kis kitérő itt. 1915-ben úgy lett megtervezve a kubai érmék rendszere, hogy különbözzön az amerikaitól. Míg az USA-ban a centérmék hagyományosan 1, 5, 10, 25, addig Kubában a rendszer 1, 2, 5, 10, 20, 40 lett. Amikor az 50-es évek elején a kubai kormányzat eltervezte a két rendszer egységesítését, azaz Kubában is legyen 20-as helyett 25-ös érme, 40-es helyett meg 50-es, ez ellen hatalmas népi felháborodás tört ki, ezt mindenki az USA előtti meghajolás újabb jeleként értékelte, s népi mozgalom indult a tervezett 25 kubai centavo ellen. Olyan erős lett az ellenkezés, hogy végül Batistáék lemondtak a tervről, s máig maradt a sajátosan kubai 20-as és 40-es érme. Ma már persze az egésznek semmi jelentősége, a havannai buszjegy is immár 2 peso.

1960-ban szűnt meg a kubai peso rögzítése az USA-dollárhoz. Ekkor a szovjet rubelhez lett rögzítve a kubai peso - 1 peso = 0,90 rubel értékben -, de ennek gyakorlati jelentősége nem volt, hiszen megszűnt a kubai peso szabad átválthatósága, azaz rubelre se lehetett váltani. Egyébként az akkori hivatalos árfolyamon 1 USA-dollár 0,90 rubel volt, azaz elméletileg így is maradt a peso=dollár közeli árfolyam, csak ennek immár nem volt gyakorlati hatása. A valóságban a fekete árfolyam már 1 USD = 5 kubai peso lett.

Kubában prezstízskérdés maradt, hogy 1 USD érjen hivatalosan kb. 1 pesót, s ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor a Szovjetúnió előbb felértékelte, majd leértékelte a rubelt. A legutolsó szovjet hivatalos árfolyam az ország megszűnése előtti hónapokban immár 1 USD = 28 rubel volt, de ez nem hatott ki Kubára, pedig elvileg rögzítve volt az árfolyam.

A Szovjetunió vége után akkora válság lett Kubában, hogy ideiglenesen be lett vezetve az USA-dollár mint második hivatalos pénznem, továbbra is fenntartva a hivatalos 1:1 árfolyamot, ami teljesen virtuális volt, hiszen senki se váltott. A feketepiacon egyébként 20-25 pesóba került 1 dollár.

A kubai kormányzat 1994-ben igyekezett politikailag megfelelőbb megoldást találni, az USA-dollár használata meg lett tiltva, helyére - azonos értékben - be lett vezetve a kubai konvertibilis peso, közben pedig a "normál" peso árfolyama 1 konvertibilis peso = 25 normál peso lett. Így továbbra is el lehetett mondani, hogy 1 peso az 1 dollár, csak éppen közben elhallgatva, hogy az eredeti peso le lett értékelve 25-szörösen.

Miközben már mindenhol máshol megszűnt ez a sajátos kommunista kettős valutarendszer, Kubában fennmaradt 2021-ig. Tavaly volt a nagy reform, immár nincs konvertibilis peso tavaly július 1. óta.

A gond az, hogy azóta kiderült: a 25-ös árfolyam se tartható. Megint kialakult a feketepiac, melyen immár 80-150 pesót kezdtek adni 1 dollárért.

Közben ezt segítettte az is, hogy megjelent az MLC nevű számlapénz. 1 MLC = 1 USD. Bármely kubai bankban nyitható MLC-számla, erre szabadon be lehet fizetni konvertibilis valutában. A bank kiad kártyát, aztán ezzel lehet fizetni az MLC-boltokban, melyek 2019 óta léteznek, először csak műszaki cikkeket árultak, ma már mindent, élelmiszert is.

A helyzet ma már az, hogy az MLC-boltokon kívül szinte semmi se kapható.

A nagy hír idén júliusban született. A kubai gazdasági minisztérium rendeletet hozott, melynek értelmében a bankok saját maguk állapíthatják meg az árfolyamot. Mivel persze Kubában minden bank állami, így ez valójában a központi árfolyam megváltoztatását jelenti. Tulajdonképpen a feketepiaci árfolyam lett hivatalosan bevezetve idén augusztustól: 1 USA-dollár immár 120 peso.

Most tehát oda jutott a helyzet, hogy egy átlagos tanári fizetés, ami kb. 5 ezer peso, jelenlegi értéke 42 dollár.

Az árszint pedig amerikai és nyugat-európai. Ezt csak 2 dolog enyhíti: a jegyrendszer, mely egyes alapvető élelmiszereket jutat mindenkinek, nagyjából a havi adag egy hétre elegendő, s az államilag támogatott, gyakorlatilag ingyenes árak: rezsi, tömegközlekedés, oktatás, egészségügy, mozi, színház könyvkiadás, sportesemények, hangversenyek, stb.

A rendszer hívei azt mondják: szegénység ez, de nem nyomor, Afrika nagy részén sokkal rosszabb az életszínvonal. Csak az átlag kubai az USA-t nézi, ahol nagyjábóül két órányi munkabérnek felel meg a kubai havi átlagkereset.

Röviden: Puzsér cikke marhaság.

A modern liberális meghatározása a művészeti szabadságnak: mindent szabad, ami tetszik a liberálisoknak, s persze semmit se szabad, ami nem tetszik nekik, mert ez viszont visszaélés a szabadsággal.

Salman Rushdie természetesen nem a művészi szabadság üldöztetésének áldozata, hanem egy ostoba gyalázkodó provokátor, akinek annyira merész volt, hogy mert a hatalomnak tetsző módon gyalázkodni, mely aztán évekig testőröket rendelt védelmére.

Az igazi merészség nem ez, hanem az, ha az ember kockáztat is valamit.

Rushdie ott hibázott, hogy azt hitte, 35 év múltán elfelejtették neki amit csinált. Tévedett. Ennyi az egész.

Arra azért kiváncsi lennék, mi lenne, ha egy iráni vagy libanoni antiszemita karikaturista nyugaton a művészi szabadságra hivatkozna. Persze ez nem történhetne meg, eleve a művészi szabadság nyugaton nem létezik, hiszen a hatalommal való egyetértés joga nem szabadság.

Nem vagyok az iszlám híve semmilyen tiszten - tulajdonképpek csak az ateizmussal összehasonlítva látok pozitívumot az iszlámban -, azonban a modern liberális iszlamofóbiát szimplán gusztustalannak tartom, különösen ha az direkt sértően gyalákodó.

Maga Rushdie meg lényegtelen alak. Másodrendű író, akit évtizedek óta érdemtelenül sztárol a liberális elit. Értéke nulla.

Rushdie német verzióját, Julius Streichert Nürnbergben 1946-ban felakasztották. Nem azt mondom, hogy ezt érdemelné Rushdie, inkább azt, hogy Streicher se érdemelte ez, pedig ő is pont olyan gusztustalan alak volt, mint Rushdie.

Pihentet-e az üdülés? Engem nem.

Sőt hosszútávon rosszul hat rám, hiszen ráébreszt arra amit eleve tudtam: milyen is lenne egyáltalán nem dolgozni. A válasz: jó lenne.

Figyelem: nem-dolgozás alatt nem azt értem, hogy az ember nem csinál semmit, hanem azt, hogy nem végez semmilyen tevékenységet, melynek egyetlen oka a megélhetési kényszer.

Nálam olyan nincs, hogy nem csinálok semmit. Nyaralni is úgy járok, hogy a kézitáskám csak azért van, hogy legyen hová tenni az informatikai és fényképészeti eszközeimet. Nyaralás alatt is az egyik fő bajom az volt, hogy csak a szálloda recepciójától 10 méterig volt wi-fi, nekem meg az előfizetésem alig napi 200 MB mobil adatforgalmat engedélyez az EU területén kívül (EU-n belül korlátlan). Márpedig napi 20 MB már csak az alap életre elmegy, hogy jelezze a telefon az időjárást, az irányokat, legyen térkép, mert bár van GPS is rajta, az jobban működik, ha van mellé mobil adat is (persze az alaptérképeket előre letöltöttem, még ingyenes adatforgalommal).

Kezdek ismét belefulladni az adatokba. Megrendeltem egy új 4 TB-os külső merevlemezet, augusztusi holtszezonban jó árak vannak. Nyaralás után azzal szembesültem: a meglévő külső merevlemezemen alig 100 GB üres hely maradt minden lementése után.

Ez az "alig 100 GB" humorosan hangzik visszagondolva 1992-re, amikor első pc-m lett, amin 120 MB volt, azaz ennek kicsit kevesebb mint az ezrede, ami akkor ez szép nagy lemeznek tűnt.

Aki majd kutatja 100 év múlva a tevékenységemet, annak nehéz dolga lesz. Kicsit sajnálom is őt. Szóval amikor közelinek érzem majd a halálomat, majd megsemmisítem az adataim feleslegesnek tűnő részét, hogy kevesebb bajlódása legyen a kutatónak. Még így is sok gondja lesz hatalmas netes lábnyomommal.

Egyébként kaptam közben 2 új munkaajánlatot is, de még a mostanibbnál is szarabbak a feltételek. Szóval egyelőre megy ez, ami most van. De közben azért gondolkozom, mert jelenlegi helyemen immár 2 éve vagyok, ami túl sok helyen. Viszont sajnos - ill. a "sajnos" nem jó szó erre - a bérezés átlag feletti, így az ember nehezen hagyja el.

A következtetés tehát: a jó nem mindig jó. Persze van annyi eszem, hogy képes vagyok racionálisan viszonyulni a fentiekhez.

Bár netes csalásokról hosszú évek óta tudok, személyesen ritkán találkozpm ilyesmivel. Persze leszámítva a napi átlag 10-15 lánclevelet mesés örökségekről, hatalmas lottónyereményekről, elutalt milliókról, meg hasonlókról. De ezek nem nekem szólnak személyesen, ezeket elküldik egyszerre több ezer embernek.

Időnként egyébként szoktam válaszolni az ilyeneknek, mert sokszor marha vicces az eredmény. Egyszer hetekig leveleztem egy elefántcsontparti "üzletemberrel", nagyon lassan forgott az agya, s idő kellett, hogy rájöjjön, hogy szórakozok vele.

Néha a kamu honlapokra is rákattintok. A gépem védve van, a Kaspersky fizetős verzióját használom, s jó mulatság kitölteni kamu adatokkal az ilyen adathalász honlapokat. Mindig valós ímélt adok meg viszont, hogy értesülhessek a fejleményekről. Akad ugyanis olyan csaló, aki képes felháborodni, hogy hamis adatokat adtam meg.

A teljesen abszurd neveken és címeken sose döbbennek meg a csalók, de a kamu bankszámlaszűámot és kártyaszámot persze kiszúrják.

Most azonban eljött többször is a személyre szabott csaló.

A nem használt műszaki tárgyakat meg szoktam hirdetni. általában sikeresen.

A legújabb csalási módszer a különböző netes hirdetésekre való válasz. Az ember hirdet valamit, mire jelentkezik a vevő, meg akarja venni a terméket, de nem a szokott módon, azaz utólagos fizetéssel, hanem - valami zavaros okra hivatkozva - szeretne előre fizetni, majd elmondja, hogy a hirdetési honlapnak vagy valamilyen ismert futárcégnek van szállítási-fizetési szolgáltatása, azon keresztül fog fizetni. Ezután, azt mondja, mindjárt intézi is, majd fél óra múlva küld egy linket, egy kamuhonlapra, mely az eredetivel 99 %-ban azonos, ott szerepel az összeg is, meg a kitöltendő bankkártya-adatok (a magyarázat: a kártyára utal a rendszer), majd van egy gomb "összeg megkapása" felirattal.

Ha valaki kitölti az űrlapot a valós adataival, majd megnyomja a gombot, akkor természetesen fizetni fogja a jelölt összeget, nem megkapni azt. (Nálam mondjuk ez se működne, mert kb. 10 ezer Ft felett minden kártyás művelethez kell másodlagos azonosítás is, ami nem lehetséges a telefonom fizikai birtoklása nélkül.) Már hallottam viszont emberről, akit sikeresen átvertek ezzel.

A csalók magyarázata: megkapod az összeget, ezt visszaigazolod, majd küld futárt a termékért.

Egyébként a módszer profi. Ha a link gyökerét beírod egy böngészőbe, azonnal átirányul a valós honlapra. Aki nem ismeri jól a netet és nem ismeri a valódi cég tevékenységét, az akár könnyen meg is lehet zavarni ezzel.

A legújabb trükk: a csaló megadja a saját fényképét is, ezzel további bizalmat generálva. Lásd, Viberen ír, nyitott profillal. Persze nyilván ez nem valós fénykép, valószínűleggel valaki másnak a valódi képe a netről. De elég profi: 30 éves körüli ártatlan lányka, valószínűleg bizalomgerjesztőbb, mintha mondjuk az én képemmel próbálna csalni.

Most a következő módszert alkalmaztam. Vártam 2 napot, majd írtam a "lánynak", hogy megkaptam a pénzt, küldheti a futárt. Döbbent csend, majd pár órával később csak azt válaszolta, hogy "?".

Tegnap este felrobbantották Alekszandr Dugin orosz filozófus és politikus autóját Moszkva agglomerációjában, a városhatártól kb. 15 km-re. A kocsiban a 30 éves lánya ült, Darja, aki szintén politikus, aki azonnal meghalt a helyszínen.

Most mindenesetre nem lennék semmiképpen se Soros fiának helyében. Ugyanis mindenképpen ő az ideális párhuzamos válaszcélpont.

Törökországi nyaralásom során a vallás szerepét is sikerült megfigyelnem.

Az iszlám rendkívül szigorú a nők ruhaviseletét illetően. Az alapszabály: a nőnek csak a keze, lábfeje, arca lehet látható idegen felnőtt férfiak számára.

Természetesen vannak vallási és földrajzi eltérések is. A siíták jellemzően kevésbé szigorúak, mint a szunniták, s a szunni iszlámon belül vannak egészen radikális irányzatok is, ahol pl. az arcot is eltakarják. Etnikailag pedig a kaukázusiak, pakisztániak, indonézek, törökök, négerek, perzsák, közép-ázsiaiak kevésbé szigorúak, mint az arabok.

A törököknél a szunni iszlám hanafi irányzata a legerősebb, az oszmán időkben ez volt a szultánok által is preferált verzió. Itt abszolút nem szokás az arctakarás.

Persze manapság vannak erősődő fundamentalista irányzatok is, egyesek egészen extrém dolgokat hirdetnek. Pár éve találtam egy muszlim radikális honlapon cikket a cicanadrág és a feneket éppen csak takaró tunika ellen, hogy ezek formailag megfelelnek ugyan a Koránnak, de tartalmilag nem, hiszen bár a teljes testet takarják, túlságosan tapadnak, azaz mégis kiemelik a testet, szóval "igaz muszlima" cicanadrág helyett széles nadrágot visel, s tunikája meg leér majdnem a térdéig. A vallási oktató bölcsen meg is jegyzi "vajon hordott volna Amina, a Próféta édesanyja, vagy a lánya Fatima cicanadrágot?".

Ügyelve, hogy csak törökül beszélők alapján ítéljek, kb. ez a tapasztalatom:

• 40 % - nyugati fürdőruha, normál bikini,
• 30 % - burkini,
• 30 % - átmeneti csoport: egyrészes fürdőruha, selyemkendővel a fejen.

A legérdekesebb tapasztalat: a vegyes lánycsoportok. Élmény: 4 barátnő strandol együtt, egy bikinis, kettő burkinás, egy "átmeneti". Láthatóan semmi bajuk nem volt egymással. Nagy a tolerancia.

Kubában egyetlen autópálya sincs. A legnagyobb utak is magyar szóval autóutak, azaz nincs vagy csak részben van fizikailag elválasztva a két irány. Ill. most már épülnek igazi autópályák is, részben készen is vannak, de amikor én ott éltem a 80-as években, még ilyen nem volt.

Kubáról tudni kell, hosszú keskeny ország. Az ország területe kb. mint Magyarországé (15 %-kal nagyobb). Kuba valójában egy szigetcsoport, mely 1500+ szigetből áll, de ezekből 95 % lakatlan, s a fő sziget - melynek neve szintén Kuba - foglalja el az ország területének 96 %-át.

A fő sziget 1250 km hosszú, tehát kicsit több, mint Magyarország és Ausztria együttvéve, viszont a szélessége a legtöbb helyen alig 50-60 km, a legszélesebb központi részen is csak 190 km.

Fentiek következtében az utak iránya nyugat-kelet: a két fő út a sziget középső részén, ill. az északi partvidéken halad. Az északi út Havanna és Matanzas közti szakaszának neve Vía Blanca (Fehér Út), ez még 90-100 éve épült, az állapota is olyan mellesleg. Matanzas azért fontos idegenforgamilag, mert ez a nagyváros van a legközelebb Varadero üdülőhelyhez.

A világkommunizmus bukásáig szinte csak Varadero volt az egyetlen kiemelt kubai üdülőhely. Ma már sok más is van, a kubai rezsim komolyan fejleszti az idegenforgalmat nagyjából 1995 óta, többet között teljesen szűz helyeken is.

Szóval mi is sokszor mentünk Varaderóba. Bár a kubai ember sose jár télen strandra, nagyjából november és március között a kubaiak szerint tél van. A kubai tél azt jelenti: 28 fok helyett a levegő csak 24 fokos, a tengervíz meg ugyanígy: 28 helyett 24 fokos. (Nem tévedés, azonos szokott lenni a levegő és a víz hőfoka.) Sokan egyébként röhögnek a kubaiak télfogalmán, pedig van alapja: télen több a tengeri növény, nagyobb a hullámzás, gyakoribbak az egyes emberre veszélyes vízi állatok, növények, mint tengeri sün, s hasonlók. Szóval nem a hideg a kubai tél veszélye.

Én 6 évet éltem ott, ez alatt a leghidegebb egy január végi napon volt, amikor a hőmérséklet leesett éjszaka 13 fokra. Ezt az átlag kubai úgy reagálta le, mintha földrengés lenne.

A lényeg: érdemes volt télen elővigyázatosan strandolni. A megfázástól persze nem kellett tartani, de a leírt jelenségektől igen.

A kubai tél nagy előnye az is volt, hogy ilyenkor tök üresek voltak a strandok. Hiszen csak külföldiek strandoltak.

Varaderóban ez persze nem volt szempont, oda eleve nem léphettek be kubaiak. E tekintetben Kuba teljesen abszurd ország volt: a saját lakosság ki volt tiltva az idegenforgalmi objektumokból. S nem úgy, ahogy egyes más kelet-európai országokban is, hogy voltak szállodák és szórakozóhelyek, melyek csak nyugati vendégeket fogadtak, hanem a legdurvább módon: még a közelbe se lehetett menni.

Szóval megyünk hazafelé Havanna felé kocsival. Előttünk egy rozoga kubai autó. Majdnem minden kubai autó rozoga, csak egyes kiemelt emberek vehettek szovjet Ladát az államtól, de a kubai nedves éghajlaton azok is gyorsan rozsdás ronccsá változtak. Hirtelen lerobban a kocsi, éppen meg tudunk állni, hogy ne rohanjunk belé. Viszont a mögöttünk haladó szintén diplomata rendszámú kocsi vezetője figyelmetlen, s nem áll meg időben, nem túl nagy sebességgel ugyan, de belénk megy. Szerencsére nem történik sérülés, a kocsin is csak enyhe horzsolás. Gondoltuk: nem történt semmi baj.

Igenám, de a belénk ütköző kocsi vezetője másképp gondolja. Láttam a rendszámát, az első 3 szám jelezte mindig az országot (a magyarok rendszáma pl. mindig 027 számmal kezdődött), s láttam, hogy svájci, ami a gyakorlatban az USA-t jelentette nagy valószínűséggel.

1961-2015 között nem volt diplomáciai viszony Kuba és az USA között. Ami persze nem jelentette a képviselet teljes hiányát. Havannában a svájci követség képviselte az USA-t. Washingtonban meg a csehszlovák követség képviselte Kubát, egészen Csehszlovákia szétesésésig, majd onnantól szintén a svájci követség. A valóságban mindkét képviselet önálló volt, az amerikai képviseleti iroda Havannában pl. nem a svájci követség épületében volt, hanem a volt amerikai követség épületében. De a formális jegyek hiányoztak természetesen: nem lehetett kint az amerikai zászló, helyette a svájci volt kitéve, az amerikai képviseleti iroda vezetője nem vehetett részt az idegen államok képviselőinek rendezett hivatalos eseményeken, s az autók rendszáma is ilyen jel volt.

Viszont a gyakorlatban minden megvolt, a "svájci" irodában pl. működött amerikai vízumkiadás, meg még a testőrség is amerikai tengerészgyalogosokból állt.

Szóval a kocsi vezetője kiugrik, s elkezd iszonyú amerikai kiejtéssel mérgesen spanyolul magyarázni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert túl hirtelen álltunk meg, s neki most többezer dolláros kára keletkezett a kocsin, Kubában meg nincs biztosítás, így fizessünk neki. Arra az érvre, hogy azért álltunk meg hirtelen, mert az előttünk menő lerobbant, azt mondta, ez őt nem érdekli, ez a mi bajunk, bele kellett volna rohannunk, de semmiképpen se hirtelen fékezni.

Az amerikaiakra a végletesség volt jellemző ebben, számtalanszor tapasztaltam ezt Kubában, s persze azóta is. Az egyik véglet pont ez az embertelen agresszív lenézés, nagyjából "dögölj meg, szart se érsz úgyse".

Persze nem szabad elfeledkezni a másik végletről se. Nagy élményem 1986 eleje. Pontosabban április vége. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert éppen a Líbia elleni amerikai támadás utáni hét volt.

Volt egy kubai zsidó barátnőnk, s az ő jóvoltából ismerkedtünk össze két amerikai zsidó újságíróval, férj és feleség voltak, pár évvel idősebbek akkor nálunk, olyan 25-30 köztiek. Amikor megtudták, hogy kelet-európaiak vagyunk, először örültek ennek, aztán, amint kiderült, hogy nem vagyunk a kommunista rendszer hívei, kissé kezdett lohadni az örömük. Röviden: a pár olyan kőkommunista volt, hogy a korabeli szovjet közéletből is kilógtak volna már túl marxista szövegeikkel. A beszélgetés során kiderült, szerintük a világ minden elképzelhető bajáért az USA a hibás, s a kubai meg a világ legcsodásabb rendszere.

Az eszmecsere akkor szakadt meg, amikor megkérdeztem: biztosak-e benne, hogy ők New Yorkban élve, évente 1 hetet Kubában töltve gazdag privilegizált külföldiként, képesek megítélni a kubai rendszer milyenséget. Erre durcik lettek, valószínűleg az "gazdag privilegizált" minősítést trágár sértésként élték meg.

Állandóan fényképezni azért jó, mert az ember mindig kiszűri a valóságot, így annak egyes elemeit nem veszi észre, csak második nézés során, ez pedig csakis filmezés/fényképezés segítségével lehetséges.

A marmarisi szállodánk recepcióját persze azonnal kiszúrtam.

De a kitett zászlókat az épület bejáratánál csak utólag észleltem:

A legtöbb vendég orosz és ukrán volt. Sajnos nehéz őket megkülönböztetni, mert mindkét csoport oroszul beszél. Talán egyszer hallottam egy ukrán mondatot elhangzani.

Én alapvetően úgy okoskodtam, hogy ahol középkorú nőt látok férfi nélkül, az ukrán, mert a férje nem utazhatott vele a katonaköteleskorúak kiutazási tilalma miatt. Míg ahol nő és férfi együtt nyaral, azok oroszok. Persze tudom, kissé merész ez a módszer, de talán valamennyire közelít a valósághoz.

Az állandó fényképezés fő terhe: aztán napokig tart az anyag feldolgozása. Nekem most a 8 napról összesen 140 GB (giga!) anyag gyűlt össze.

A "piaci fundamentalizmus" kifejezés a "neoliberalizmus" szinonímája, a közös jelentésük, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs.

A "neoliberalizmusról" már sokat írtam, tisztáztam, hogy a valóságban semmi más mint szín liberalizmus, azaz semmi "neo" nincs benne. A szó védői arra szoktak hivatkozni, így különböztetik meg a gazdasági és a kulturális-jogi liberalizmust, ami elég furcsa érv, mert akkor mondjanak "gazdasági liberalizmust", mi az "új", hogy a "neo" szó indokolt legyen?

Persze tudom a valódi okot: a gazdasági liberalizmust ellenző, de legalábbis vele szemben szkeptikus progresszívek így akarják megnyerni a liberálisokat: a narratíva kb. az, hogy volt egykor a jó klasszikus liberalizmus, majd az valahogy "elromlott", s a csúnya Pinochet-Reagan-Thatcher trió jóvoltából megszületett a rossz "neoliberalizmus". Azaz íme szövetkezhetnek a jó liberalizmus hívei a progresszívokkal, hisz közös ellenségük a "neoliberalizmus"!

A "neoliberalizmus" szó azonban kezd eltűnni. A fő ok: zavarja így is a liberálisokat. Voltak próbálkozások a "neokonzervatívizmus" szóval is, de ezt meg senki se érti, ráadásul azt a látszatot kelti, hogy van a rossz neokonzervatívizmus és a jó neoliberalizmus, ami viszont a progresszíveket idegesíti, hiszen nem ez a szándékuk.

Lassan megszületett hát a "piaci fundamentalizmus" kifejezés. Magyarországon Pogátsa Zoltán kezdte népszerűsíteni, ő az éppen zuhanó skandináv modell híve, mára teljesen hátra lett szorítva, ennek fő oka - egyébként dicséretes - gyurcsányfóbiája, de emellett helyét teljesen átvette a nála sokkal jobb amerikai kapcsolatokkal rendelkező Gulyás Márton, akit Soros és az amerikai Demokrata Párt alapítványa finanszíroz, míg Pogátsa mögött egyedül a német Friedrich-Ebert-Stiftung áll, ami azért az előbbiekhez képest másodosztály.

Persze a piaci fundamentalizmus is marhaság. A liberalizmus ugyanis per definitionem piaci fundamentalista, hiszen azt állítja, a szabad piac képes megoldani a társadalom problémáinak szinte minden részét, az állam szerepe csak korlátozott, s csak azokra a részekre kell, ahol a piac nem tud megoldást hozni. Magyarul: nem piacifundamentalista liberalizmus nem létezik, ill. kb. olyan, mint a tőkepárti kommunista, a húsevő vegetáriánus és a homoklobbista keresztény.

Most lett a harmadik súlyos jogsértésem a YT-on.

Az első eset még érthető: kereskedelmi csatorna műsorának részletét töltöttem fel.

A második a YT-os pedofil ügyem. Egy 25-perces videóban pár másodpercig látható volt az unokám meztelen feneke.

A harmadik, a mostani a legsúlyosabb: szerzői jogok megsértése.

Marmarisban van egy szökőkút, ahol minden este 21-től fény- és zenejáték van. A nagy probléma: a zenében vannak szerzői joggal védett részek. Még jó, hogy a marmarisi szökőkút tulajdonosa nincs a YT joghatósága alatt, mert képzelem mekkora szankciókkal kellene szembesülnie.

Elkezdtem szerkeszteni a videót, levettem teljesen a hangot, bár kissé furcsa az éneklő szökőkút ének nélkül. De íme eredeti zene nélkül, immár jogsértésmentesen, csak a YT által engedélyezett zenével:

Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy a törökök barátságként élik meg a volt meghódított népekhez való viszonyt. Magyar turisták régen nagyon rácsodálkoztak erre, abban az időben, amikor még nem volt se Orbán-Erdoğan barátság, se keleti nyitás, se kipcsák testvériség, se semmi más hasonló.

Meglepő volt, hogy míg a magyar kép a törökökről erősen negatív, hiszen bejöttek Mohácsnál, pusztítottak, megszálltak, míg a török kép ugyanerről valamiféle idilli szimbiózis.

Talán még meglepőbb, hogy a sokkal terheltebb bolgár-török viszony török megítélése ugyanaz, a bolgárokat az átlag török barátoknak tekinti.

Még a leginkább terhelt - mert annak aktuálpolitikai jellege is van - görög-török viszony sem teszi a görögöket személyükben ellenséggé.

A mai Törökország nagy része görög volt, vagy etnikailag - ez az európai rész és az ázsiai rész tengerpartja -, vagy közvetve, kulturálisan a Macedóniai Birodalom általi hellenizálás következtében az i. e. IV. századtól. S a görög etnikai jelenlét csak a XX. sz. 20-as éveiben szűnt meg, amikor az új, köztársasági törük hatalom gyakorlatilag a teljes görög lakosságot elűzte. A kb. 2 milliónyi ázsiai görögség pár hónap alatt megszűnt létezni: aki nem menekült el, azt szimplán megölték Atatürk katonái. Kb. ugyanaz, ami az asszír és az örmény kisebbség ellen is végbement.

Ma mégis a görög örökséget a törökök büszkén mutatják, nem is próbálják annak görög jellegét elhazudni. Mint bölcsész emberek sose voltunk mániákus strandolók, szóval természetesen felkerestük a város egyetlen múzeumát, mely a volt katonai erődítményben található. Ott teljesen korrekten be vannak mutatva a régió török hódítás előtti emlékei.

A török hozzáállás rendkívül pragmatikus, szinte cinikusan őszinte: ti is jöttetek valahonnan, ti is elűztetetek és asszimiláltatok másokat, mi se tettünk semmi mást, csak mi később tettük ugyanezt.

Kimaradt az előző cikkből: a török üdülőövezetben balkáni állapotok uralkodnak. Nem mint magyar sértés, hanem ténymegállapításként van ez.

Ha ugyanis húzunk egy vonalat, mely északnyugaton indul, mondjuk Skandináviában, s délkeleten, mondjuk Bangladesben ér véget, akkor az egyik vég a tökéletes rend, míg a másik a tökéletes káosz. Az emberi természet azonban utálja mind a teljes rendet, mind a teljes káoszt, a legjobb valahol középen van.

A Balkán nagyjából az a hely, ahol a káosz kissé domináns, de csak kissé. Magyarország - és Közép-Európa általában - meg az, ahol a rend dominál, de megint csak kissé. Alapvetően mind a kettő megfelel az emberi természetnek.

Tehát Törökország tipikusan balkáni. A legjobban a közlekedésben látszik: azaz a zebra nem számít az autósoknak, nem adnak elsőbbséget a gyalogosoknak, viszont cserébe a nem zebrán átkelő gyalogost is tolerálja az autós. A közmegállapodás az, hogy a szabályt nem tartja be senki, de azért mindenki figyel a másikra közben.

Erről egy 70-es évekbeli vicces, de igaz történet. Amikor beindult a radikális feminizmus nyugaton, az egyik adat a női szabadságra az volt, hány nő él házasságon kívüli párkapcsolatban. S jött a döbbenet: Európában az aranyérmes Törökország, ami pedig nem éppen egy feminista ideál. A lényeg persze éppen az adatok összehasonlíthatatlansága és a definícióprobléma. A magyarázat: Törökországban a valóságban a párkapcsolatban élő nők 99+ %-a házasságban élt a 70-es években, csak éppen a legtöbb vidéki házaspár nem ment el az anyakönyvvezetőhöz, csak a helyi muszlim egyházköségben rendezett esküvőt. Ezek az emberek mindenki számára házasok voltak, kivéve az államot, mely csak az állami anyakönyvvezető előtti házasságot ismerte el házasságnak.

De vissza az eredetihez. Szóval ott tartottam, hogy nyaral az alsó-középosztály a török "Riviérán". Az orosz kényszerből, mert olcsó desztináció Törökországon kívül egyedül még Egyiptom és Tunézia, az összes többi kedvelt orosz célpont kiesett a szankciók miatt. Szóval mindenki e 3 célpont valamelyikére megy.

A felső-középosztály persze most is válogathat, de azok a célpontok már túl drágák a szerényebb anyagiakkal rendelkezők számára, lásd Indonézia, Thaiföld, Tanzánia, Seychelles-szk., Maldív-szk., Mauritius, stb.

Mauritius pl. annyira elitista, hogy nem kaphat leszállási engedélyt "fapados" légitársaság, s tilos az "AI" 4 csillag alatt.

Az alsó-középosztály álma pedig éppen az AI, ami nem azt jelenti, hogy "artificial intelligence", hanem azt, hogy "all inclusive", magyarul minden étkezés svédasztalos, s minden étkezés már benne van a nyaralás teljes árában. Magyarul: előre mindent kifizetek, csak valami költőpénz kell.

A 90-es évek orosz turistája már a múlté. Ő volt az, aki rohamot kapott a svédasztaltól, s a zsebeit is igyekezett étellel megtölteni, ha svédasztalhoz került. A mostani orosz turista már a nyugatival azonosan viselkedik, még a tányérja közepére csak egy kis salátát tévő orosz nőt is láttam már. Amiról azonban meg lehet ismerni az oroszt az a külső: a magatartás már nem más, de a kinézet messze nem nyugatias. Az orosz nőturista pl. korai reggelinél is teljesen ki van sminkelve, s persze magassarkúban megy a strandra is.

Persze mi is ilyen helyre mentünk. A 3-csillagos szállodánkban csak helyiek és kelet-európaiak voltak, 90 %-ban oroszok. Valami kötelező orosz tanfolyam lehetett, mert még a török takarítónő is oroszul szólt hozzám "kicserélem a törülközőket és kidobom a szemetet" mondattal, amikor egyszer bekopogott.

Múzsám hasonló élménye: angolul kért egy pohár bort (az alkohol is ingyen van az AI-ben, de nem svédasztalos, külön kérni kell a bárpultos pincértől), a pincér nem értetette, mire elismételte oroszul, amit a pincér már azonnal megértett.

Egyébként volt sok nyugati turista is, nagyrészt hollandok - vagy belgák, nem tudok különbséget tenni a belgiumi és a hollandiai holland beszéd között. Ők viszont inkább az első sorbeli, közvetlenül a parton lévő szállodákban laktak, s nem éltek AI-vel. Az igazán menő dolog ugyanis csak a svédasztalos reggeli, minden más meg étlapról. Hiszen a svédasztal mindig alacsonyabb minőség, még a 4-5 csillagos szállóban is, nem beszélve a 2-3 csillagosról.

Az idősebb nemzedékbeli turistáknál máig más a kelet-európaiak és a nyugat-európaiak arckifejezése. A nyugati jellemzően unottan bámul, míg a keleti kissé feszült.

Magyarokat egyszer láttam. Ősi magyar szokás szerint az árfolyamról tanakodtak. Álltak egy kirakat előtt, s megpróbálták átszámolni az árat. Majdnem odaszóltam nekik "szorozd meg 20-szal, kb. annyi forint", de végül inkább maradtam inkognitóban.

Megléptem azt, amit az alsó-középosztály nyaralás címszó alatt el szokott követni.

8 napot és 7 éjszakát töltöttem el a testvéri Törökországban, az égei-tengeri part legdélibb részén, ott ahol álllítólag a határa van az Égei- és a Földközi-tengernek. Ez az ősi ógörög Ióniától közvetlenül délre elterülő rész, ahol nem volt jelentős görög lakosság azokban az időkben, csak amolyan halász-telepek léteztek Rodoszról létrehozva.

Rodosz egyébként 40 km-re van az üdülővárostól. A település csak a török időkben lett nagyobb jelentőségű, itt lett megépítve egy török erődítmény a XV. században, ahonnan kiindulva meg lett hódítva Rodosz és környéke 1522-ben.

A rodoszi szigetcsoport hivatalos neve Dodekanészosz-szigetcsoport. A régió tipikus görög történetét osztja: azaz az ismeretlen eredetű őslakosságot kiszorították, asszimilálták a bejövő görögök, előbb az akhájok az i. e. XV. században, majd a dórok az i. e XI. században, aztán a görögök és a perzsák sokat háborúztak a régióért, míg az i. e. V. századtól stabilan görög lett. Aztán jött Macedónia, majd Róma uralma, mindkettő megerősítette a régió görög jellegét. A régió görög maradt Konstantinápoly eleste után még majdnem egy századig, s mint írtam, 1522-ben lett török.

Ami a nagy sajátosság, s ezt kevesen tudják: a két világháború között a terület olasz uralom alatt volt. Ezzel lett ugyanis kompenzálva Olaszország, amiért az I. világháborút lezáró békeszerződések nem vették figyelembe teljes mértékben az olasz igényeket az akkor létrehozott Jugoszlávia kárára. Az olasz uralom persze nem tartott sokáig, a II. világháború után a terület át lett adva Görögországnak, ami etnikailag teljesen indokolt is volt.

Szóval amikor a területen megszűnt a török uralom az I. vh. után, olasz lett 25 évre.

A mai görög-török határ kb. úgy néz ki, hogy a teljes ázsiai szárazföld török, míg a mellette lévő szigetek meg mind görögök (van kivétel: pár kisebb török sziget). Az eredeti "török Trianon" szerint az ázsiai szárazföld egy része is görög lett volna, plusz szinte a teljes európai Törökország (továbbá a szovjet-török határ is nyugatabbra húzódott volna, meg lett volna a mai Délkelet-Törökországban egy kurd állam is), de a török vezetés sikeresen fellázadt a békeszerződés ellen, s 1923-ben új béke lett kötve, melynek eredménye a mai görög-török határ is.

Egyébként Marmarisból van rendszeresen közlekedés Rodoszra, mi is mentünk volna, de végül a magas ár (60 euró személyenként) elriasztott minket.

Az utóbbi 15 évben rendkívül népszerű lett Bulgáriában a "török Riviéra". Egyrészt olcsóbb Bulgáriánál, másrészt változatosabb, meg hát jobb is: a bolgár tengerparti idegenforgalom fő célcsoportja a nyugati lumpenek és alkoholisták, ami viszont mindenkit mást elriaszt.

Az olcsóság tény. Marmaris árszintje Szófiának kb. a 70-80 %-a (s Szófia meg Budapestnek a 80 %-a). Tulajdonképpen egyedül a taxizás, a kávé és az alkohol drágább, mint Bulgáriában.

A "török Riviéra" 3 repülőtere küzül 2-re rendszeres járatok vannak Szófiából és Várnából. De egész Kelet-Európában népszerű ez a helyszín.

A helyszínen kiderült: az Oroszország elleni szankciók egyik nagy nyertese a török idegenforgalom. Már érkezéskor, a Milas–Bodrum repülőtéren feltűnt, több orosz gép van a parkoló repülők között, mint török. Magában Marmarisban úgy átlag minden harmadik ember orosz, a boltokban mindenhol angol és orosz feliratok vannak, sőt az eladók igyekeznek oroszul gagyogni az orosznak vélt kinézetű emberekkel. Ami viszont engem is meglepett: pár boltban láttam "fizethet rubelben" orosz nyelvű szöveget.

Holnap még folytatom a témát. Van mit hozzátenni.

A liberalizmus gyereknevelési programja a sátánizmuson alapszik.

"Alkosd újra a világod!", "Add önmagad!", "Tégy ahogy jól esik!" - mondja a Cartoon Network.

A józan ésszel is szembegy, hiszen közismert tény: a kisgyerek bűntelenül gonosz, azaz állatias ösztönlény. Pont ezért foglalkozott minden eddigi társadalom a gyerekek nevelésével.

Itt a javaslat: mindez marhaság, a gyerek jobban tudja, nem szabad őt nevelni.

A legaljasabb, hogy ezt persze ők se gondolják komolyan. Vajon mi lenne a reakció, ha a gyerek úgy alkotná újra a viláégát, hogy abban nem kapnának helyett a liberális értékek, ha így adná önmagát és a liberális elvekkel szembe tenné azt ami jól esne neki? Azonnal pszichiáterek és pszichológusok hada venné őt kezelésbe.

Szóval a jelszavak valódi jelentése: "Alkosd újra a világod a mi értékrendünk keretein belül!", "Add önmagad, ha egyetértesz velünk!", "Tégy ahogy jól esik, ha az esik jól, ami nekünk jól esik!".

A világon van jelenleg 15 olyan terület, melynek ország-státusza nem általánosan elismert, ezek oka jellemzően:

• kiszakadás más államból, melyet azonban nem ismer el mindenki: Észak-Ciprus, Koszovó, Szomáliföld, ill. most már a Donyecki NK és a Luganszki NK is,
• a Szovjetunió szétesését követő káosz eredménye: Abházia, Dél-Oszétia, Hegyi Karabah, Transznisztria,
• a dekolonizációs folyamat rendezetlen maradványa: Nyugat-Szahara,
• az arab-izraeli viszály eredménye: Palesztína,
• szimplán a nem egyértelmű nemzetközi státusz miatt: Cook-szigetek, Máltai Lovagrend, Niue. 

Ezek közül a gyakorlatban nyilvánvalóan nem ország Nyugat-Szahara, a Máltai Lovagrend, s Palesztína - ezek egyike se rendelkezik az ország státusz gyakorlati ismérveivel. Nyugat-Szahara a valóságban egy menekülttábor, a Máltai Lovagrend egy sajátos nemzetközi szervezet, Palesztína meg egy autonóm körzet Izraelben.

A sajátos eset Tajvan, mely valójában saját magát nem is tekinti önálló országnak. Csakhát gyakorlati szempontból mégis az.

Valójában - azaz jogilag - Tajvan a az egymással konkurráló kormányok esete. A II. világhábrút követő kínai polgárháború 1949-ben a kommunista erők győzelmével végződött. Miután a győztes kommunisták megalakították a Kínai Népköztársaságot, a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra távozott, a Kínai Népköztársaság erőinek pedig nem állt módjukban kiterjeszteniük hatalmukat Tajvanra.

Így két kínai kormány működött 1949-től, mindegyik magát az egyetlen legitím kínai kormánynak tartva. A kommunista államok természetesen a pekingi népköztársasági kormányt ismerték, a nyugati hatalmak meg általában a tajvani köztársaságit. Az ENSZ-ben Kínát a tajpeji kormány képviselte.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem tartható, hiszen az ENSZ-szempontból legitím köztársasági kormány Kína területének 99 %-át ténylegesen nem tartotta ellenőrzése alatt, 1971-ben az ENSZ közgyűlése átadta Kína ENSZ-képviseleti jogát a pekingi kormánynak.

Hivatalosan mind a mai napig a tajvani kormány magát az egyetlen kínai kormánynak tartja, bár ma már egyes tajvani politikusok hajlanának arra, hogy alakuljon meg egy Kínától különálló tajvani állam. Ezt azonban nem fogadja el sem a pekingi kormány, sem a hagyományos álláspontot képviselő tajvani többség.

Valójában tehát senki sem ismeri el Tajvant államként, mivel Tajvan sem tartja magát önálló államnak. A Tajvant elismerők listáján szereplő országok is valójában Kínát ismerik el, csak nem a pekingi, hanem a tajvani kormányt.

A világ egyetlen városa, ahol egyszerre van a pekingi és a tajvani kormánynak is követsége Róma. A megoldás: Olaszország Pekoinget ismeri el, míg a Vatikán Takpejt.

Mivel mind a pekingi, mind a tajvani kormány bőségben van anyagiakban, gyakori, hogy igyekeznek pénzért vásárolni elismerést. A pekingi diplomaták megkörnyékeznek a tajvani kormányt elismerő kis szegény államokat, s “gazdasági segítséget” ajánlanak, ha “átállnak”. A tajvani diplomatáknak is megvan ugyanez a szokásuk csak éppen fordítva. Az egymással licitálló ajánlatok miatt kialakult egy országcsoport, mely eddig többször változtatott, hogy éppen melyik kínai kormányt ismerje el. Drasztikus eset pl. Libéria: 1957–1977 között a tajvaniakat ismerte el, majd átállt a pekingiekhez, aztán 1989–ben ismét a tajvaniakat ismerte el, majd 1993-ban a pekingieket, majd 1997-ben megint a tajvaniakat, de csak 2003-ig, amikor, úgy tűnik, a pekingiek adtak ismét visszautasíthatatlan ajánlatot.

Kiribati is vicces eset: 2003-ban átállt Pekingtől Tajpejhez. A tajvaniak hoztak is több milliós segélyt. Többek között segítették a kiribati futballt. A kiribatiak ősi vágya, hogy a FIFA tagjai lehessenek, mert az ország legnépszerűbb sportja a foci. A FIFA szabályzatában azonban követelmény, hogy a tagországban legyen legalább egy darab FIFA-szabványnak megfelelő stadion. Kiribatiban azonban egy ilyen stadion sincs, a fővárosban lévő egy darab stadion homokos talajú, márpedig gyepnek kellene lennie. A tajvaniak tehát belekezdtek a nagyléptékű stadionfelújításba. Aztán 2019-ben amikor Peking sokkal több segélyt ajánlott, ha az ország visszáll Pekinghez, fontos tárgyalási pont lett a stadionkérdés. A kiribatiak azt mondták "szívesen átállunk, de akkor mi lesz a tajvani stadionépítéssel". A válasz gyorsan meglett, Peking kötelezte magát, hogy folytatja a tajvani stadionépítési terveket. Ezután a kiribati kormány immár tényleg átállt, s megszakította diplomáciai kapcsolatait Tajpejjel.

A tömegember mind negatív, mind pozitív módon félreérti az emberiséget.

A negatív mód még meg is magyarázható. Mindig könnyú magamnak megbocsátani, míg másnak nehéz. Lásd, amikor én indokolatlanul goromba vagyok, azt mondom, a stressz miatt, meg mert korábban valami más miatt megsértettek. Egyébként meg kedves ember vagyok, nem szokásom a gorombaság, de most így alakult: tulajdonképpen én alig vagyok hibás. Ha viszont más goromba, ő azért az, mert ilyen a lelke: ő egy goromba ember, aki ezért goromba, nincs mentsége a viselkedésére.

A pozitív oldal nevetségesebb, s ahogy hülyül a társadalom, egyre gyakoribb. Ez a pozitív tulajdonságok téves halmozása jelenség. Ha én mondjuk ballib vagyok, szeretek síelni és bályeget gyűjteni, akkor elhiszem, hogy ez a 3 jellemző valahogy együtt ját, s mélyen megdöbbenek, hogy akad fideszes sí-kedvelő is.

Két valós példa.

Egy, Egy fideszes ismerősöm nudista volt. Nem értették, mert a nudizmus el lett könyvelve liberális dolognak.

Kettő. Egy ballib ismerősöm meg azt hangoztatta, szerinte Wass Albert jó író volt. Hát neki meg még nagyobb baja lett ezzel.

Annak idején, amikor Castróék harca folyt, népszerűségük folyamatosan növekedett.

Hivatalosan a kubai forradalom 1953. július 26. (ez a mai kubai nemzeti ünnep) és 1959. január 1. (ezen a napon menekült el Kubából a korábbi vezteő, Batista elnök) között zajlott, a valóságban az egész alig kicsit több mint 2 év volt: 1956 novembere és 1958 decembere között.

Elmondható, a kubai lakosság 90+ %-a a forradalmárok oldalán állt, persze passzív módon.

A latin-amerikai rendszerek jellemzően két típusba sorolhatók: korruptak vagy hazaárulók. Nos, Batista rendszere egyszere volt mind a 2: egyrészt iszonyúan korrupt volt, másrészt mindenben kiszolgálta az amerikai érdekeket. Ez így együtt túl sok, mert ha csak korrupt, de legalább hazafias, akkor számíthat egy bizonyos támogatásra, s akkor is, ha idegen érdekeket képvisel, de legalább nem korrupt.

Plusz ok volt csalódás Batista személyében, aki karrierjét mint nagy reformer kezdte, korrupcióellenes volt és hazafias is, s ehhez képest kései tevékenysége nagy változás volt.

Immár több mint 60 éve áll fenn a kubai kommunista rendszer. Ilyen hosszú ideig kommunista rendszer kevés országban volt. Persze vannak kétségtelen eredemények, amiket kár tagadni, de az alapígérete a forrdalomnak sose valósult meg, s ma már a rendszer leghűebb hívei se hisznek ebben.

Ami ténylegesen megvalósult:

• a kb. 10 %-os mélyszegénység megszüntetése: ma nincsenek nyomorgók Kubában, se éhezők, se hajléktalanok, a lakosság 95+ %-a egyenlő szintű szegénységben él,
• ingyenes oktatás, egészségügy van, persze ez utóbbi sok problémával, a jellemző: orvos van, de az orvosnak nincs megfelelő gyógyszere,
• nincs az a máshol megszokott latin-amerikai állapot, hogy nyomornegyedek, nogo-zónák vannak, a kubai városok borzasztóan néznek ki ugyan, alig van karbantartás, de a hatalom arra azért ügyel, hogy ne alakuljanak ki gettók sehol.

Persze - akár magyar szemmel is nézve - az élet hihetetlenül szegényes. Képzeljük el: az átlag kubai fizetése 15 ezer Ft, az árak meg olyanok, mint Magyarországon - ez még úgy is elképzelhetetlen, hogy a lakbér és a rezsi kb. nullába kerülnek, meg nincs semilyen adózás.

A forradalom azt ígérte: Kuba szuverén lesz, jóléti állam, nagyfokú igazságossággal. Ebből egyedül a szueverenitás lett igaz, Kuba tényleg teljesen független bármely nagyhatalomtól. A jólét sehol sincs, mára Kuba lett Latin-Amerikai második legszegényebb országa. Az igazságosságból meg csak annyi lett, hogy a mélyszegények fel lettek emelve a normál szegénység szintjére. Viszont a felső oldalon ma legalább olyan igazságtalanság van, mint korábban: aki olyan szerencsés, hogy jó kapcsolatai vannak, vagy külföldi segítői vannak, vagy illegális tevékenységet űz, az ma százszor jobban él az átlaghoz képest.

Lassan újra kiépül az átlagtól elszakadt felső osztály, pont ahogy 1959 előtt. Csak ma az eltérés a kettő között nagyobb, mint akkor.

Egy praktikus példa Kubából. Havanna központjában található egy parkban a Coppelia, ami a leghíresebb kubai fagylaltozó. A minőség valóban kiváló, Magyarországon csak a legjobb helyeken taláni hasonló minőséget. Korábban ez a Forradalom egyik büszkesége volt, a 60-as években épült, s a cél világszinvonalú fagylalt árusítása volt a népnek. Persze a kommunista gazdasági modell alkalmazásával: azaz államilag támogatott, irreálisan alacsony árakon. A projekt mögött Fidel Castro személyes mániája is ott volt: Fidel imádta a fagylaltot. Szóval a létestímény fenn volt tartva, s nem lett soha megengedva, hogy a minőség leessen.

S az árak nevetségesek voltak. Én gyakran jártam ott a múzsámmal 1985-1986 között, s az egyetlen ok, hogy nem mentünk sokkal többször az volt, hogy nem volt kedvünk minden egyes alkalommal végigvárni a 2-3 órás sort. Ez ugyanis az olcsóság átka: túl sok a vevő. Abban az időben a legnagyobb fagylaltkehely 3 peso volt, de a legolcsóbb sima 1 gombóc fagylalt meg 0,70 peso, ez mai vásárlóértéken kb. 50 Ft.

A szovjet rendszer összeomlása után Kuba rendkívül nehéz helyzetbe került. A fagylalt is luxusnak lett minősítve, így az állam egyre kevésbé tudta fenntartani a híres fagylaltozót. Egy időben oda fajultak a dolgok, hogy már sorba állni se lehetett, előzetes helyfoglalás kellett 1-2 nappal korábban. Mondjuk hétfőn elmegy a vevő a fagylaltozóba, sorba áll, de nem ám fagylaltért, hanem regisztráltatja fagylaltigényét, mire az alkalmazott sorszámot ad neki, hogy "szerdán 14:30-kor jöhetsz fagytlaltozni, 15 percnél nagyobb késés esetében elveszted fagylaltevési jogodat".

A 2010-es évek végén a kubai vezetés nagy reformra szánta el magát, Többek között ki lett jelentve, hogy a fagylaltozás mégse alkotmányos alapjog, hanem az fagylaltozzon ezentúl, aki képes megfizetni a termék valós árát! Persze mindez a szokásos kubai kommunista újbeszél nyelven előadva, ahol a "jenki imperializmus", a "gazdasági blokád", az "illegális Guantánamo-öbli amerikai támaszpont", meg még sok más hasonló is fel lett sorolva mint az olcsó fagylalt megszűnésének oka. Az már a reformszellemiség jele, hogy az okok között szerepelt azért a "mert drága a jó minőségű tej" is.

Egy időre bezárták a létesítményt, ez alatt tataroztak, felújítottak, rendbe hozták az épületet. Aztán a tavalyi év végén újranyílt. Az első látogatókat persze sokk érte, amikor meglátták: 1 gombóc fagylalt immár 0,70 peso helyett 9,00 peso, ami majdnem 1300 % áremelkedés.

Viszont tény: azóta nem kell sorszám, sőt sorba se kell állni. Immár bármikor be lehet jutni fagylaltozni, mert az átlag kubai számára megfizethetetlen az új ár. Emiatt aztán sorok se alakulnak.

Magyar szemmel persze az új ár is baromi alacsony, ez kb. 200 magyar Ft, Budapesten ennél drágább fagylalt is van. De a magyar medián átlagbér a kubainak kb. a 15-szöröse.

Pár éve jelent meg az akciókamera mint kategória.

Nagyjából 15 éve. Az első ilyen kamerák nevetségesek voltak: az egész rezgett, plusz rendkívül röviden lehetett velük filmezni. Plusz a felhasználók még ki is röhögtették magukat, hogy a kamerát fejpántra tették.

Nagyjából 5 éve jutott oda az iparág, hogy az akciókamerák elértek a használható szintre. Engem persze az egész nem érdekelt, mert utálok sportolni, viszont ezeket a kamerákat sportolók kezdték használni, pl. biciklisták, gördeszkások, stb.

Aztán megjelent egy váratlan kategória: a kutyatulajdonosok, akik a kutyájukra rögzítették a kamerát, majd visszanézték, milyen volt a kutya játéka/sétája kutya perspektívából.

Ekkor kezdtem meglátni az eszköz értelmét. Nagy, normál géppel ugyanis kényelmetlen videózni, mert pl. nyílt utcán az embereket ez zavarja, kimennek a képből, vagy ha nem is mennnek ki, elkezdenek természetellenesen viselkedni. Szóval pici eszköz kell, ami nem kelt feltűnést, amit az átlagember akár még mobiltelefonnak is vél. Meg kell állandó működés, valamint testre rögzíthetőség, plusz valamilyen stabilizációs szoftver. Ez 2017-ben lett meg.

Idén eldöntöttük elmegyünk nyaralni, nem voltunk nyaralni 2012 óta. Így megszületett a döntés: akciókamera kell a dokumentáláshoz. Immár 3 hete tesztelem a gépet, még csak a víz alatti képfelvevést nem próbáltam, mert bár hivatalosan vízhatlan a gép (ajánlják könnyűbűvároknak is), rettegek vízbe tenni.

S mivel rettegek az objektívek karcolodásától is, természetesen tettem rá lencsevédőt. Emiatt talán a fény csak 95 %-os, de megéri ez a kis veszteség, mert nagyobb baj lenne a lencse tönkremenése.

Szerintem marha jó dolog, megéri. Én persze - szokásomhoz híven - az elavult modellt vettem meg, mert annak a legjobb az ára mindig. A telefonommal is így tettem: akkor vettem meg a Samsung S10-et, amikor kijött az S20-as, s emiatt mindenhol drasztikusan levitték az S10 árát.

Az egyetlen hátrány: az eleme kb. 45 percig bírja, aztán lemerül. Szóval érdemes felszerelkezni több tölthető elemmel, ha az ember órákig használná. Ja, s egy elem újratöltése 2 óra!

Tesztként a jelenlegi lakásom környékén való mozgást örökítettem meg az utókornak. Egykor ezek fontos kordokumentumok lesznek. Íme egy videó, majdnem eredeti, enyhén vágtam csak meg. A látható furcsa mozgások oka: pórázon vezetem az egyik kutyámat közben, s az időnként meg-megáll, félreránt, szagolgat.

Ez egy, helyi mércével, közepes környék Szófiában. Budapesti példával azt mondanám, olyan Zugló kategória, azaz se nem szegény, se nem gazdag rész. Persze rosszabb Budapestnél, alapvetően Bulgária kb. a 15-20 évvel ezelőtti Magyarország szintjén van.