Puzsér "vitázik" MZP-vel. MZP nem érti, Puzsér meg félreérti, ez a fő eltérés köztük.

Azt mondja Puzsér, van két rossz: az autoritárius hatalom és a globális hálók. Mindkettő problémája szerinte a demokratikus felhatalmazás hiánya: az előbbi esetben ez a jogállamiság hiánya miatt, az utóbbiban meg mert ez tisztán pénzért vett politikai hatalom.

Puzsér olyan, mint egy szovjetellenes marxista. Azt hiszi, van egy ideális nyugat, melyhez képest a valódi nyugat eltorzult. Szóval egyszerűen csak meg kell ráznia magát a nyugatnak, le kell vetnie magáról az idegen elemeket, s immár tündökleni fog ismét.

A gond ezzel, hogy a háttérhatalom (mert ez az, amit Puzsér globális hálóknak nevez) léte egyáltalán nem mond ellent a nyugati ideálnak. A klasszikus liberális demokrácia éppen arról szól, akinek több a pénzteremtő képessége, az többet is ér, így méltóbb tagja a társadalomnak, azaz minden joga megvan beleszólnia a társadalmi kérdésekbe. Azaz liberális szemmel nézve - ellentétben Puzsér álláspontjával - abszolút nem antidemokratikus, hogy pl. Soros György alapítványai politizálnak.

MZP szövegéről nem írok: iszonyú buta ez az ember, képes pár mondaton belül saját magának is ellentmondani. Gyakorlatilag egy harmadosztályú ballib megmondóember szintjén gágog.

Fura katolikus bázisközösség alakult, sajátossága, hogy katolikus tagja nincs.

Eddigi tapasztalatom: a tagok hírhedt liberális megmondóemberek, gyerekkúróisták, s perintisták, nyilván az utóbbiak dominálnak, hiszen a szervező maga Szent Perinta Messiás.

Bő két és fél óra orbánozás és liberális közhelyek ismételgetése.

Pl. ezredszer is elhangzik: az autonóm, független, polgári személyiség az, aki mindenben tapsol a ballibbant narratívának.

De érdemes volt meghallgatni/megnézni. Megkönnyebbültem: ez a szemét aljas banda semmilyen veszélyt nem jelent a normalitásra.

Mára egyébként Perinta meg is találta főszponzorát a Klub Rádió személyében, ezzel be is zárta magát végleg: sztár lesz egy 30-40 ezres DK-s nyugdíjastábor számára, s mindenki más kiröhögi. De még a gyurcsányista nyugdíjasok is kicsit ódzkodnak azért tőle, mert ő katolikusnak mondja magát. Ami ezekben a körökben nem cseng jól.

Jól van ez így. Csináld, Perinta, sokat segítesz a ballibbantak népszerűségének további csökkentésében.

Engem most győzött meg Kína, hogy immár a termelése világszínvonalú.

Úgy kezdődött, hogy a kínaiak másoltak, rossz minőségben. Aztán jött a másolás immár jó minőségben. Majd jött az összeszerelés. Aztán a saját gyártás, egyre jobb minőségben.

Számomra az igazi jel, hogy a kínai cégek beléptek a fényképészeti technikák területére is.

Ez eddig nyugat-európai, amerikai és japán felségterület volt teljes mértékben.

A szakma csúcsa a svéd Hasselblad cég, ez egy 180 éves cég, ahol máig nincs gépesítve a gyártás. Ülnek a magasan bérezett dolgozók az asztalnál és egyenként kézzel szerelnek, meg egyenként tesztelnek mindent. Évente átlag 10 ezer fényképezőgépet gyárt a cég, ami röhejes szám, a két nagy profi márka - a Canon és a Nikon - tízmilliós nagysárrendben gyárt gépeket évente, de a feltörekvő közepes cégek - pl. a Sony - termelése is milliós nagyságrend.

Szóval a Hasselblad amolyan Rolls-Royce a fényképészetben, egy átlag fényképezőgépük árából megvehető 5 darab legdrágább Canon- vagy Nikon-gép.

Ami a lencséket (objektíveket) illeti, az ár a képességüktől függ. Minél magasabb az F-szám (= keskenyebb a zár) és minél közelebb áll az emberi szem látásszögéhez, annál olcsóbb egy objektív, ehhez kell ugyanis a legkevesebb műszaki feltétel. Szóval az olyan 35-50 mm-es és 3.5-5.6 közti F-számű objektív a legolcsóbb jellemzően.

Az átlag bolti jó, amatőr, de azon belül felső kategóriás géphez ilyen objektív szokott járni "csomagban" akciósan.

Egy ilyen alapobjektív újonnan jellemzően 100-150 euró közötti áron kapható. Használtan, jó állapotban a feléért akár.

Ugyanez jobb F-számmal (azaz kisebb F-számmal, mert minél kisebb, annál jobb) már 400-700 eurós kategória.

Ezek az árak persze a tömegtermelésre szakosodottt cégekre igazak, azaz amit az amatőr és profi fényképészek használnak általánosan. Tehát nem a speciális kategória, ahol tényleg Hasselblad-gépeket használnak. Mondjuk Neil Armstrong és Buzz Aldrin persze Hasselbladot használtak a Holdon. (S egyéblént ebben a kérdésben egység volt, a szovjet űrhajósok is ilyen típust használtak.)

A profik két tábora egyébként a Canon- és a Nikon-párt. Ezek sokszor úgy viselkednek egymással, mintha ellenséges focidrukkerek lennének. Annak idején, amikor megvettem első komolyabb gépemet - ez 2011-ben történt -, sokat vaciláltam, melyik "párthoz" csatlakozzak. Aztán 3-hetes gondolkodás után legyintettem, s vettem egy Sony-gépet.

A Canon- és a Nikon-párt egy dologban egyetért: hogy aki nem Canont vagy Nikont vesz, az hülye. De ez számomra csak plusz indíttatás volt, hogy ne vegyek se Canont, se Nikont.

A fényképész embert 2 dolog szokta izgatni, mikor már mindent megcsinált a normál objektívvel: a távfényképezés meg a széles fényképezés. Az előbbi tipikus területe a paparazzik műfaja és a Hold fényképezése, az utóbbi a tájfotósoké és az ingatlanügynököké, azaz lehessen befogni a képbe az egész szobát meg az egész hegyvidéket.

Az olcsóbb kategóriában - azaz abban, ami számomra is elérhető - a teleobjektív az olcsóbb, a széles a drágább.

Teleobjektívet vettem pár éve, 250 euró körüli áron. A Sony géphez persze eredeti Sonyt nem tudtam venni, az nekem túl drága, de vannak független cégek, melyek kb. féláron gyártanak kompatibilis eszközöket, ilyen pl. a szintén japán Tamron.

De széleset nem tudtam venni, egyszerűen túl drága volt.

Aztán idén eladtam a Sony-gépet, a nagyobb tükrös Sonyt lecseréltem kisebb tükörmentes Sonyra. Maradt is pénz. S akkor megláttam!

Teljesen ismeretlen kínai cég széles lencséje. 160 euróért. A harmada minden hasonlónak mástól.

Nyilván hiányoznak egyes képességek: teljesen manuális, azaz nem állítható a gépről semmi, csak a zársebesség és az ISO-szám. Dehát ezért a pénzért több nem is várható, maga a lencse tökéletes.

De máig meg vagyok döbbenve: immár képes kínai cég ilyen dolgot gyártani.

Most hogy a DK megalakította az árnyékszéki kormányzóságot, végre fellélegezhetünk.

Egyrészt újabb konfliktus kezdődik a ballib seregen belül, másrészt ismét világos lett ki is az ellenzék vezetője.

Mindez maximálisan pozitív minden olyan ember számára, aki semmiképpen se akar ismételt ballib szakértői országrontást.

Ha nem lenne ez a Gyurcsány és a felesége, az Okos, Intelligens, Többnyelvetbeszélő, Szakember Nő, ki kellene őket találni.

Az árnyékszék kormányzóságának taglistáját még nem láttam, de már most szívesen fogadnék, hogy csupa rendkívül ellenszenves, nemzetközileg elismert szakértő lesz, azaz olyanok, akik semmit se értenek a magyar valóságból, viszont kiválóan ismételgetik a globaloliberális narratívát.

S még az "értelmiségiek" is támogatják őket - ez mínusz 5 % a népszerűségben!

Már megvan Föld S., Juszt, Vásárhelyi! Már csak Kulka János, Mihancsik Zsófia és Ungváry Rudolf hiányzik, s indulhat is a pezsgős fogadás Orbán irodájában! Ezek a nevek ugyanis garanciát jelentenek, hogy az általuk támogatott akció biztos kudarc.

Az eredeti 1943-as kurszki csata előtörténete az volt, hogy ekkor volt az utolsó nagy remény, hogy az 1943 februárjában Sztálingrádnál totális vereséget szenvedett nyugati koalíció vissza lesz képes venni az események irányítását a keleti fronton.

Sztálingrádnál a nyugati koalíciós erők - a tengelyhatalmak - kb. 800 ezer katonát vesztettek, ebből a magyar veszteség 140 ezer volt. Az orosz oldal ugyan többet vesztett - 1,2 millió embert -, de megnyerte a csatát.

A gyors orosz előrenyomulást azonban sikerült megállítani Kurszknál, sőt a német haderő sikeresen kezdett ismét keletre haladni. A helyzet július végére olyan lett, hogy a szovjet vezetés komolyan kezdett aggódni, a német erők ugyanis közel álltak ahhoz, hogy 2 millió főnyi szovjet haderőt bekerítsenek.

Azonban Zsukov marsall felismerte a német bekerítés irányát, s azt sikeresen megakadályozta. Napok alatt összeomlott a német támadás, s ismét hatalmas vereség lett a vége. Megint vesztettek a németek 200 ezer embert, s bár az oroszok a dupláját, az utóbbiak nyertek. Továbbá kiderült: a fejlettebb német haditechnika se képes sikert eredményezni.

A szovjet belügyek szempontjából ekkor indult meg Zsukov karrierje: másodjára derült ki, hogy Zsukov jobban ért a hadügyekhez, mint Sztálin, s ezt immár Sztálin is elismerte. Innentől kezdve Sztálin soha többet nem hozott katonai döntéseket Zsukov megkérdezése nélkül.

De a lényeg: innentől a németek már csak hátráltak.

Remélhetőleg most is ez lesz a végkimenetel. A kijevi liberális-náci koalíciós erők várhatóan menekülésre fogják, s végre hazamennek Berliniv és Washingtoniv felé.

Furcsa véletlen folytán többször is kapcsolatba kerültem velük. Persze erősen közvetett módon.

Gyerekkoromban Budapesten volt a szobám falán egy ezüstszínű dísztányér koronával és a 25-ös számmal. 1978-as gyártmány, a trónralépés/koronázás 25. évfordulójára volt kiadva, rajta is volt a tányér hátulsó részén, hogy "silver jubelee". Emiatt sokáig azt hittem, hogy II. Elisabeth 1953-ban lett államfő, pedig valójában 1952-ben, csak az angol alkotmány szerint a koronozás nem jelenti a cím megkapását, hanem utólagos esemény, de ezt akkor még nem tudtam.

A tányért apám kapta üzleti ajándékként. Apám a rendszerváltozás előtt mindvégig külkeres volt, különböző beosztásokban, egészen 1962-től, amikor az első munkahelye lett. S amikor az átlagember 3-évente utazhatott nyugatra, ő évente átlag 10-szer utazott. Bár elsősorban Latin-Amerika volt a fő területe, utazott máshová is, 1978 őszén történetesen Angliában volt pár napot. S az angol partner ezt ajándékozta neki.

A kommunista rendszerben az üzleti ajándékozás kényes téma volt. A kelet-európai üzleti utazók ugyanis jellemzően koldusoknak tűntek a nyugati szinthez képest, így nagyon nézték ki mit fogad el. A naptár, notesz, toll, helyi szuvenír, üveg ital volt az elfogadott szint, a nagy ajándékot vagy vissza kellett utasítani vagy utólag bejelenteni és átadni a Belügynek.

Ugyanis a nagy ajándékot a rendszer a "nyugati beszervezés" kísérleteként értékelte, s ilyenkor a szerveknek dönteniük kellett: nem lehet-e az esetet kihasználni "visszaszervezésre", azaz kettős ügynök létrehozására.

Az egész szovjet-amerikai - s ezek kapcsolt részei közti - kémkedés ezen alapult: minden tele volt kettős ügynökökkel. Tulajdonképpen ez volt minden kémjelölt számára az igazi veszély: ha mondjuk egy magyar - esetleg belső meggyőződésből - beállt nyugati kémnek, erről szinte biztosan tudomást szereztek a szovjet szervek, a nyugatra beépült embereiken keresztül. S a nem-leleplezés semmit se jelentett, sok esetben direkt felhasználták az ellenséges kémet - annak tudtán kívül - dezinformációk átadására. Ha meg úgy adódott, mert éppen ez hozta a nagyobb taktikai hasznot, a kémet lebuktatták.

Amikor pl. a CIA segítségével kiépült pár alagút Berlin két része között, a 60-as évek elején, a szovjet KGB erről azonnal értesült - az egyik magasrangú CIA-vezető Nyugat-Berlinben a KGB-nek dolgozott -, de hagyták működni az alagutakat hónapokig. Aztán így sikerült több KGB-ügynököt nyugatra küldeni "politikai menekült" álcával. S persze ugyanez fordítva is működött.

Én magam is ismertem egy bukott kémet. Apám munkatársa, egy időben jó haverja volt az illető. Egyszer, kb. 10-éves gyerekként, én is jártam nála vendégségben, jól emlékszem, nagyon kedves kutyája volt, akkori fejjel ez maradt meg bennem. Neve Halmi Zoltán, a magyar Wikipédiában van is róla cikk.

Szóval a Kádár-korban minden állami szervnél és cégnél volt "belügyes" felelős, aki csak a belügyi ügyeket intézte, azaz pl. a titkos dossziékat rendezte az összes alkalmazottról. Apám a rendszerváltozás után ki is kérte saját volt dossziéját, ez jelenleg az én birtokomban van. 160 oldal szöveg, rendkívül kalandos olvasmány. Hihetetlen, de apró jelentéktelen részletek is vannak benne.

Igazán elérzényekültem azon a jelentésen, hogy "az utóbbi hónapokban rendszeresen késik reggelente, megróvást kapott". Ugyanis ez 1967 első fele, s a késés okát ismerem: az anyám velem volt terhes, s gyakran rosszul lett a buszon, amiatt mind a ketten leszálltak, s persze aztán elkéstek a munkából (ugyanannál a cégnél dolgoztak, sőt ott ismerkedtek össze).

Az, hogy ki volt egy adott szervnél a "belügyes" hivatalosan sose lehetett tudni. De általában erről erős pletykák keringtek az adott szerven/cégen belül. Pl. a 80-as évek közepén a Külker Minisztériumban mindenki "tudta", hogy a belügyes neve Martonyi János, a későbbi külügyminiszter. Amikor kinevezték1998-ban, apám rögtön mondta "ő volt nálunk a belügyes".

De visszatérve, legközelebb 1981-ben kerültem kapcsolatba az angol cirkuszi főbohócokkal. Teljesen véletlenül épp akkor voltunk Londonban - hazafelé Havannából -, amikor Charles első esküvője volt. Röhejes volt, hogy a személyi kultusz 10-szer akkora volt, mint az akkori Szovjetunióban, nem lehetett olyan irányba nézni, hogy az ember ne Charlest és Dianát lássa. Különösen mulatságos volt, hogy egyes ábrázolások olyan primitív szintűek voltak, hogy az egyébként se túl szép Diana egyenesen mesebeli szörnyetegnek tűnt rajtuk.

Aztán éppen beköltöztünk új házunkba 1997-ben, ugyanazon a héten halt meg az angol cirkuszi művészek primadonnája, Diana. Munkabalesetben: éppen celebkedett, s ebbe halt bele. Szerencsétlen ostoba libuska volt. Persze híveihez képest akadémikusi magasságokban állt, ez alá kell húzni.

Most is megjelent persze ez az agyatlan rajongói sereglet. Lassan már-már a XX. század kimagasló személyiségévé hazudják II. Elisabeth-et, pedig csak egy csendes néni volt, aki szerette a kutyákat, a virágokat, meg az autószerelést, s éldegélt hosszú éveket egy luxus öregotthonban.

Olyan ez, mint amikor a ballib mitológiában mára már rendszerváltó galaktikus főhőssé nőtte ki magát Szent Árpi Bácsi, az Egyetlen És Megismételhetetlen Örökös Köztársasági Elnök, miközben a valóságban egy ötödrangú mellékszereplő volt. De ismerjük el, Göncz legalább tényleg csinált valamit (ha többnyire hülyeséget is), míg Elisabeth semmit.

Egyébként személyesen semmi bajom ezzel a Charlesszal, sőt egyenesen szimpatikus fejnek tűnik az egész bohócseregletben. Ahogy a második felesége is mindenképpen szimpatikusabb - bár ő se szép -, mint az első.

Amikor bohóckodás van, akkor ugyanis arról lehet felismerni a normális embert, hogy láthatóan kevesebbet bohóckodik.

Akkor történt, amikor még bőven liberális voltam, bár már nem progresszív - nagyjából olyan nézeteim voltak, mint a középső Fidesznek, csak korábban, mint ők.

Szófiában éltem, s munkát kellett keresnem. Akkor a bolgár munkaerőpiac nagyon rossz helyzetben volt. Egyrészt anyagilag teljesen lent volt, az akkori - nem túl magas - magyar szint harmadán volt (most a háromnegyedén van). Átszámolva a havi száz dolláros fizetés már jónak számított.

Plusz teljesen vad szokások voltak divatban, melyek Magyarországon sose jelentek meg.

Pl. teljesen normálisnak szmított nem megmondani a bér összegét a dolgozónak, mert a dolgozónak örülnie kellett, hogy alkalmazzák, s tiszteletlenségnek minősült, ha "kiváncsiskodik" - milyen jogon tisztelenkedne, talán nem bízik a munkáltatóban???

Meg a munkaidő sajátos értelmezése. Nem volt szabad a munkaidő végén hazamenni, a dolgozó addig maradt a munkahelyén, míg nem jött a főnöke, s nem "engedte" haza. A munkaviszony ugyanis amolyan patrónus-kliens viszonynak számított, mint az ókori Rómában, csak éppen az ókori római garanciák nélkül a dolgozó számára.

Ahová én jelentkeztem, az ehhez képest normális hely volt, idegen cég volt. A posztkommunista Bulgária első évtizedében ugyanis a legrosszabb munkahelyek a bolgár vállalkozók által üzemeltetettek voltak, különösen az antikommunista vállalkozók általiak.

Ezt meg kell magyarázni. A ppsztkommunista bolgár vállalkozók 3 fő történelmi típusa ugyanis a maffiózó, a komcsi, s az antikomcsi volt.

A maffiózó: aki nyíltszíni lopással szerezte a vagyonát, jellemzően ex-sportolók, akik védelmi pénzt szedő verőemberekből vagy szimpla rablókból lettek.

A komcsi: aki fehérgalléros módon lopta el az állami vagyont, mert erre lehetősége volt a kommunista rendszer alatti pozíciójának köszönhetően.

S az antikomcsi: aki a bolgár reprivatizációban kapta vissza vagyonát. Bulgáriában ugyanis a kommunizmus alatt államosított teljes vagyon vissza lett adva a volt tulajoknak és azok örököseinek.

Talán meglepő, de munkáltatóként a maffiózók voltak a legjobbak. Egyszerűen volt bennük amolyan betyárbecsület, hogy "én loptam, mindenki lop, a dolgozóm is lopni fog, tehát kicsit jobban bánok vele, ne lopjon túl sokat".

A messze legrosszabb pedig az antikomcsi munkáltató volt, gyakorlatilag a dolgozókon bosszulta meg a kommunista rendszert. S a leginkább hitt a nyugati propagandában, a halivúdi marhaságokban.

A bolgár népnyelv külön szót talált ki az államosított vagyont visszakapókra: resztitutka реститутка, a prosztitutka проститутка, azaz prostituált szó mintájára - a "restitúció" szó alapján, a bolgár szaknyelv ugyanis az államosított vagyon visszaadását nem - mint Magyarországon - reprivatizációnak, hanem - s ez a jobb szó - restitúciónak nevezte. Azt hiszem, mindent elmond a szóhasználat. A bolgár kisember jobban utálta a vagyonukat visszakapott ex-tulajokat, mint a banditából lett tőkéseket: s nem vélelenül, az előbbiek sokkal szemetebb embereknek bizonyultak.

Ahová én mentem, az idegen cég volt: egy libanoni volt a fő tulajdonos, kiemelt hülyeségek nem voltak, de persze az általános divat azért hatott.

Az interjún szembe találkoztam az élő halivúdi hr-es nővel. Magabiztosságát azonban letörtem nagyon durván. Pedig alig szóltam, s csúnya szó nem hagyta el a számát.

A kezdetén leültünk, én, a hr-es, s a jövendő közvetlen főnököm. A hr-es néz rám várakozóan, majd rám szól, miért nem veszem elő az önéletrajzomat, amit most megbeszélhetnénk. Mire én jeleztem: mert nincs nálam példány belőle. A nő fölényesen rámförmedt: most akkor miről fogunk csevegni. Mire én azt mondtam: ez informatikai állás, gondoltam, elegendő elküldeni ímélben. A nő lelohadt, ez még a 90-es évek voltak,  az ímélezés még nem volt általános, s íme kiderült, ő az aki nem halad a korral.

A nő zavarodottsága ment tovább, igyekezett revansot venni. Ám én láttam a főnök halvány mosolyát: láthatóan tetszett neki a viselkedésem. s gyorsan megértettem: utálja a hr-es nőt, plusz engem meg megkedvelt.

A nő megpróbált bullshit szöveggel kitörni a kellemetlen szituációból, Elmondta, higy a cégnél mindenki fiatal vagy fiatalos lelkületű, de mindenki kivétel nélkül lázasan tevékenykedik, idegesen futkos fel és alá a cég céljai érdekében. Erre egy szót se válaszoltam, de látszódhatott a fejemen, hogy a hülye szöveg lepereg rólam. A mő megrázta a fejét, magyarázkodni kezdett "az ideges alatt azt értem, tettvágggyal telítettek, nem a szó rossz értelmében".

Az interjú végén megsajnáltam a nőt. Én akkor 25-30 között voltam, ő nagyjából 10-zel több. Azaz még a kommunizmusban tanulta meg a munkát, majd hirtelen peresztrojkát hajtott végre magán, s elkezdte próbálni az új divatot, csak éppen láthatóan nem ment neki: íme egy huszonéves is képes volt őt kihozni "komfortzónájából".

Persze felvettek a céghez. Bár csak fél évet dolgoztam ott. Aztán elköltöztem Budapestre. A volt főnököm máig ismerősöm a FB-on. Maga a cég meg csődbe ment, pedig a tevékenysége nem volt rossz, csak rossz időben voltak rossz helyen.

Aztán egyébként a céget újraindították az 1997-1998-as második nagy bolgár gazdasági válság után, azt persze nem tudom, most mi a tulajdonosi kör. Én magával a közvetlen üzleti tevékenységgel eleve nem álltam semmilyen kapcsolatban, az informatikai osztályon dolgoztam, az ügyfelek és a termékek adatbázisát tartottam karban. Akkor Windows 95-ban dolgoztunk, az volt az utolsó operációs rendszer, melyet még értettem magas szinten, a későbbiekben már lementem egyszerű felhasználói szintre,. A fizetésem havi nettó 130 dollár volt, ami magasnak számított akkoriban, az átlag 60-70 között volt a második nagy bolgár válság előtt.

Pedig akkor még inkább amolyan refornliberális voltam, nem antiliberális. Hittem magában a rendszerben, csak azt gondoltam, azt rosszul működtetik, ezért működik rosszul. De a hülye szövegekben már messze nem hittem.

Tulajdonképpen a legnagyobb hatást rám akkor a főtulaj felesége tette. Ez külön érdekesség: muszlim férfi és zsidó nő házassága. A férfi mint mondtam, libanoni arab volt, 50 év körüli, nő meg dél-afrikai zsidó, kb. 35 éves. Ma már magam se értem miért, de nagyon szépnek láttam a nőt: hófehér bőre volt és élénk vörös haja.

Mindenképpen egyszerű az angol alkotmány, ezt el kell ismerni. Nem kell se választást tartani, se összecsődülni, de zászlót lobogtatni se, egyszerűen csak átszáll a mindenkori köztársasági elnöki tisztség mindenkori viselője halálakor. Elég praktikus megoldás egy teljesen hatalom- és értelemmentes pozícióhoz, ezt mindenképpen érdemes beismerni.

Aztán persze vannak a díszletek, mind utólag, de ezek már turistalátványosságok csak. Maga a pozíció átszáll előző viselője halálakor. Az ágyúlövés, tűzijáték, ide-oda menés, zászlóhúzogatás csak a turista kedvéért van: legyen mit bámulnia, hiszen magához az elhunythoz úgyse engedik oda, mégiscsak egy ember volt, akit a sok bizeregtető hülyeség ellenére megilletnek egyes kegyeleti jogok.

A magyar párhuzam mondjuk az lenne, ha a magyar alaptörvény kimondaná, az ország szellemi ura a Munkásőrség országos parancsnoka, neki semmilyen feladata vagy szerepe nem lenne, még megszólalnia se lenne szabad, csak időnként felolvasná a kormányfő által kezébe adott rövid beszédet, olyan Biden módon, azaz benne lenne az is, hogy "menj be", "nézz jobbra", "mosolyogj", "tapsolj". Eközben csinos munkásőrlányok kezükben műanyag gépfegyverekkel táncot lejtenének a "Nem vagyunk mi fényes úri hadsereg" dalt előadva.

A nép meg zokogna: meghalt az Országos Parancsnok, pedig milyen rendes ember volt, szerette simogatni a kutyákat és rendszeresen locsolta kertjében a virágágyást!

Hogy érdekesebb legyen, mindenféle furcsa tisztségek is léteznének, s aztán ezekről lehetne hosszasan vitázni. Pl. ha a Parancsnok nő, akkor a férjét Országos Parancsnok hitvese, a Tiszántúl Védnöke néven emlegetnék, míg ha férfi, akkor a feleségét az Országos Parancsnok Asszonyság cím illetné meg.

Az Angliai Köztársaság fővárosában, Londonisztánban mindehhez nagyon értenek, aprólékosan kidolgozott protokoll van még arra is, milyen színű bugyiban kell sétálni holdtöltekor.

Tulajdonképpen az egyetlen értékes elem: Händel német-angol zeneszerző írt így darabot az alkalomra a XVIII. sz. elején, s máig ezt játsszák.

Valójában csak ezért tervezem megnézni jövőre az Országos Parancsnok beiktatási ünnepségének végső elemét.

A magyar ballibbant ellenzéki sereglet egyik fő jellemzője a magyarellenesség, a másik a gyűlölködés, a harrmadik a katasztrófáért imádkozás.

A legkedvesebb: amikor a megmondóemberek meghívnak hozzájuk közeli, de mégis szakember megszólalókat, akik aztán ellentmondanak a ballib prekoncepcióknak.

Minapi nem túl vidám éjszakai műszakom alatt egész jó lett a kedvem az ilyen esetek miatt. Először meghallgattam Gulyásék Zsiday-interjúját. Persze a Gulyás Marci ma már eléggé profi, igyekezett visszafogni magát, rejteni érzelmeit. De még így is tapintható volt a levegőben Gulyás csalódása, hogy Zorbán nem fog bukni, mert lám a szakember is csak nehézségeket jósol, nem apokalipszist. A légkör csak akkor fagyott meg, amikor Zsiday képes volt a forintban megtakarítást javasolni az euróban/dollárban való megtakarításhoz képest. Mikor minden valamire való ballib törzskommentelő már régesrég megszakértette, hogy 1946-os hiperinfláció lesz, s egy kiló kenyér egy kilónyi húszezres bankjegybe fog kerülni a "forró ősz" végén. Erre meg ez a Zsiday miket beszél? De hagyjuk, biztosan megvette őt a Zorbán kilóra!

De aztán jött a desszert, a másik Gulyás képében: Gulyás Balázs Holoda Attilával beszélget. A valószínűleg Kálmán Olgától interjúkészítést tanult Gulyás sok vidám pillanatot szerzett nekem. Pont mint az Olga, felenged és enyhén mosolyog, ha rossz hírt hall Zorbánra vonatkozóan, majd amikor már éppen belelovalja magát, jön a hidegzuhany: a hír mégse annyira rossz, Zorbán nem fog ebbe se belebukni - ilyenkor Olga durcis tinilánnyá változott, na ezt utánozza a mi Gulyásunk is. Itt csak hang van, kép nincs, de így is tökéletes az alakítás.

Holoda szinte szadista módon kínozza meg Gulyást: sorban cáfolja a ballib marhaságokat.

Aztán meg extra desszertként jöhetnek még "független" diákaktivisták, akik nagy nehezen előadják a tükör előtt betanultakat: ez az előző Gulyás műsora, valami senki által nem ismert, tegnap este elakult Kamudiákok Sorosért Mozgalom van a terítéken. Az adás közepére az ember megsajnálja a "diákokat", hogy ilyen hálátlan szerepre kényszerültek.

Bevallom, ilyen anyagokkal nem is olyan nehéz az éjszakai műszak.

Soros gazda műhelyében rádöbbentek: Magyarországon a férfiimitátor leszbi figura nem nyerő, így inkább a szexis könyvtároslány alakítással próbálkoznak.

A vulgárateista elképzelés szerint egyrészt van egy gonosz, kissé szadista szakállas, Isten nevű bácsi, aki értelmetlen szabályokat talál ki, másodrészt meg ugyanő még meg is kínozza azokat, akik e szabályokat nem tartják be, s ezen embertelen szadista kínzás helyes a pokol.

A kereszténység szerint viszont egyetlen isteni szabály se értelmetlen. Minden betartandó isteni szabály egyszerűen nem több, mint hasznos tanács, kb. mint a "ne nyúlkálj a konnektorba" meg "ne ugorj ki a tizedikről", az előbbi esetben a cél az áramütés, az utóbbiban a meghalás elkerülése.

Ateista logikával ez olyan, hogy valójában semmi értelme a konnektorba nyúlkálás tilalmának, s aki kitalálta a "ne nyúlkálj a konnektorba" parancsolatot, az valójában egy rosszindulató diktátor, aki ha észreveszi, hogy valaki belenyúl a konnektorba, iszonyú mérges lesz az engedetlenség miatt, s áramütést küld a megszegőre.

Miközben mindenki tudja, az áramütés nem természetfeletti bosszú, hanem teljesen materiális következmény.

A pokol tehát az a hely vagy állapot, ahol az emberek elviselik a következményeket. Semmi más. A legtöbb keresztény eleve nem helynek tekinti, hanem állapotnak. Az ortodox többségi álláspont szerint egyenesen ugyanott van a pokol és a mennyország, a kettő teljesen ugyanaz az állapot, egyszerűen a szabálytartók ezt kellemesnek, míg a szabálysértők kínnak élik meg. Kb. mint ahogy egy Bach-hangverseny élvezet a komolyzene kedvelője számára, míg szenvedés annak, aki nem szereti a komolyzenét.

Amióta legutoljára kitelepültem Bulgáriába 15 éve - ez 2007 augusztusában történt - volt sok munkahelyem. Az elsőt 2007 decemberében szereztem.

Egy rövid ideig munkanélküli segélyen is voltam, 2014 decembere és 2015 májusa között. Egyszerűen jobban megérte segélyen lenni, mert ennek összege Bulgáriában az előző 2 év átlagától függ, nekem meg ez magas volt, tehát kihasználtam a lehetőséget majdnem fél év pihenésre. (Ezért is igaz Orbánék érve: a magas segély lebeszél a munkakeresésről.) Ez idő alatt megnéztem kb. 600 filmet, bepótoltam sok mindent. A film ugyanis olyasmi, amihez otthon kell lenni, mert hangoskönyvet olvasni, előadást, rádiót hallgatni lehet útközben, sőt sokszor munka közben is, de a filmhez le kell ülni egy adott helyre.

Minden munkahelyemen volt rossz is, jó is. Alapvetően mindenhol inkább a jó dominált.

Egyetlen kivétel volt, egy amerikai-bolgár cég, ahol webáruház-adminisztrátor voltam. 2015 májusa és 2016 áprilisa között. Ez a munkahely egyértelműen rossz volt.

S nem a munka mennyisége miatt, naponta alig 7-8 rendelés érkezett az én részlegemre. Ez semmi, egy átlag hasonló helyen 120-150 rendelés szokott lenni.

A baj a vezetőség abszurd hozzáállásában volt. A valóságtól elszakadt hollywoodi elveket követtek.
Egyrészt a webáruházban kb. a világ összes terméke szerepelt, mármint a cég profiljából, ami a sportszerek-táplálékkiegészítők voltak. A valóságban a raktárban az áruk kb. 15 %-a volt csak meg. A vezetőség elképzelése szerint a dolgozó feladata az, hogy amikor az ügyfél rendel, s a megrendelt termék nincs, a dolgozó felhívja az ügyfelet, majd ráveszi, vegyen helyette valami mást, azt ami van a raktárban! Amolyan "add el nekem ezt a tollat" mentalitás.

Mondanom se kell, a magyar ügyfelek 90 %-ánál ez nem működött, sőt ellentétes hatást ért el: az átlag magyar ügyfél ugyanis mérges lett ("miért reklámozzátok, baszdmeg, ha nincs"), s még azt se vette meg, ami volt, jellemzően a teljes rendelést lemondták.

A vezetőség szerint mi voltunk a hibásak, a "mi" a két dolgozót jelentette, aki a magyar ügyfelekkel foglalkozott. A kolléga fel is mondott, megunta a hülyeséget, én maradtam. Ez annyiban segített, hogy a vezetőség megijedt, hátha én is felmondok, így csökkent a nyomás.

A vezetőség immár nem is szólt hozzám, de kineveztek egy román csajt csoportvezetőnek, hogy majd ő felviszi a magyar eladásokat.

Végül felvettek még egy embert is mellém, egy szintén bolgár-magyar keverék egyént, aki viszont pont annyira állt távol a kereskedelemtől, mint én: művészettörténész volt.

Szóval immár ketten intéztük a napi 7-8 rendelést. A román csaj meg egyre abszurdabb igényeket vezetett elő. Ezeket nem is lehetett teljesíteni, sőt a végén már meg se próbáltuk őket teljesíteni.
Valami olyan volt az igény, hogy mi majd bevadulunk az eladásokra járó jutaléktól, ezért elkezdünk pörögni mint a forgómorgó, s csoda lesz az eredmény.

Hamarosan a művészettörténész srác megunta a román csaj hülyeségeit, s elment a cégtől egyik napról a másikra. Közben ugyanis a román csaj teherbe esett, s az a típusú nő volt, akinél a terhesség stresszt okoz. Van ugyanis 2 női főtípus: az egyik lenyugszik terhesség alat, a másik meg az ellenkezője.

Megint egyedül maradtam, a román csaj már nem mert baszogatni.

Aztán egy nap döntöttem: ez az egész marhaság, semmi értelme ott maradnom. Felmondtam.
Pedig végülis a napi 8 óra munkaidőből átlag napi 1 órát töltöttem tényleges munkával. De az egész valahogy bizseregtetően idegesítő volt.

Plusz idegesítő elem volt a vezetőség mániája, hogy állandóan akciózni kell. Szóval hetente volt akció. Az egyiknek még nem volt vége, de már indult az új: a túl sok akció ellenhatást ért el.

Ahogy egyszer én reagáltam egy "csak most, csak egyszeri" akcióra, amikor valaki nekem akart eladni valamit. Azt mondtam "még várok ezzel", mire az ügynök "de csak ma estig él az akció", erre én azt mondam "nem gond, lesz megint akció". Az ügynök persze esküdözött "nem lesz", de én kijelentettem "szerintem meg lesz", hatalmas csalódást okozva neki. Szóval nálunk az ügyfelek pont így reagáltak az akciókra.

Nekem persze tök mindegy volt, eredeti szakmám végülis tolmács-fordító, azaz nekem nagyon kis megerőltetés volt a heti akciók szövegét lefordítani. De az idegesítő volt. hogy a marketingesek mindig késtek, emiatt túlórázni kellett. Mindig szombat hajnalban indították az új akciókat, s soha, egyszer se tudták előkészíteni péntekre, a munkaidő végére. Volt, hogy pénteken emiatt 23 óráig bent kellett maradni.

Aztán kerestek embert a helyemre, de senki se vállalta. Majd bezárták az egész magyar részleget.
A hollywoodi vonat bolgár megállóval is kisíklott Magyarországon.

Bulgáriában a kommunizmus - ellentétben a magyar verzióval - sose szelídült meg, a legvégéig kőkemény volt, sőt még keményedett is az utolsó éveiben, erről már sokszor írtam.

De most ez művészetileg. Amikor valami középületre belül vagy kívül kellett valami dísz, mindig pártos művészet került oda. Pl. valami ilyen röhejes darab:

Volt persze rendesen megcsinált szocrealista művészet is, de a nagy többség olyan volt, mintha az alkotó parodizálná a műfajt.

Magyarországon a későkádári időszakban már nem is volt igazi szocrealizmus, helyette valamilyen "polgári" műfajt alkottak jellemzően.

A napokban kórházba mentem. Leültem várakozni, s meglátom, a lépcsőház falán friss alkotás. A volt szocrealista röhej helyén.

Ma ha valami semlegeset akarnak alkotni, absztrakt alkotás az eredmény. Ez a kor szelleme. Ez a darab nem is rossz. Örüljünk neki, mert az alternatíva, hogy büszkén gyereket kúró szivárványos progresszíveket festenek a falakra, meg más liberális jelszavakat.

Magyarországon sok a masszív részeg. Különösen estefelé felszállva budapesti tömegközlekedési eszközre az ember nagy eséllyel érez mindent átjáró alkoholszagot. A tipikus magyar alkoholista ilyenkor a nyugdíjas korú: jellemzően fásult rongyos bácsi és otromba fogatlan néni. Általában a férfi csendes, néz maga elé, csak dülöngél, míg a nő beszél folyamatosan valami teljesen érthetetlen szöveget. De megvannak magukban, nem kötnek bele senkibe.

Bulgáriában a részegség sokkal-sokkal ritkább, nem reprezentatív felmérésem szerint 10-szer ritkább. Miközben az átlag bolgár több alkoholt fogyaszt, mint az átlag magyar!

A magyarázat: egyszerűen más az ivási szokás. A bolgár alkoholista mindig eszik az alkohol mellé. Jellemzően összejönnek a haverok, elővesznek 1 vagy több üveg szölőpálinkát (ez a bolgár alapalkohol), s órákig iszogatnak, közben nagy mennyiségű salátát és kolbászt, sonkát elfogyasztva. Anyagi helyzet függvénye persze, hogy mit esznek, de a legcsóróbbak is esznek, ha másra nincs pénz, hát kígyóuborkát felvágva, ecettel, olajjal, kenyérrel.

Az étel pedig hat, felszívja az alkoholt, így ritka eredmény a tökrészeg ember.

Ezért is lepett meg minap a magyar típusú részeg látványa Szófiában. Felszállt a villamosra, alig bírt felszállni, minha én lennék az, de nekem van erre tisztes okom: a covid-fertőzés mellékhatásaként a lábizmaim legyengültek, a kezemmel be kell segítenem. Ő viszont 30-35 éves erős, sportos srác.

De vissza az emberhez. Szóval felszáll. Dülöngélni kezd, majd leül, de még ülve se képes egyenesen tartani magát.

Aztán a villamos elfordul jobbra, azon a vonalon van jobbra és egyenesen előre menő járat is. Az emberke nyilván előre akart menni.

Mire felugrik, a villamosvezető fülkéjéhez rohan, s üvölteni kezd "nagy hibát vétettél, ez nem a jó irány", majd ezt még elkiáltja 10-szer.

Aztán a következő megállóban leszáll.

Végig gondolva, lehet, hogy végülis igaza volt. Pedig a helyzet első látásra csak humoros. Az önkívületi hatásban lévő ember sajátos mellékhatása azonban, hogy az ember nagy igazságokat képes kimondani. Persze sok marhasággal együtt, de mégis.

A Soros Magyar Hangjának utazó cirkusza, a Kötöttfogás most már annyira unalmas, hogy a főszereplők is lassan elalszanak beszéd közben.

Dévényi, Pörzse, Gulyás adják magukat. Pörzse pár éve még zsidókra akart vadászni a Belvárosban, ezt most kénytelen dupla orbánozással kompenzálni, hátha a nagyurak megbocsátanak neki, s kevéske jövedelemkiegészítést utalnak ki neki nyugdíja mellé. Gulyás kezd lassan Kálmán Olga férfiváltozatává változni. Dévényin meg folyamatosan látszik a mély életundor, szerintem legkésőbb másfél éven belül kitántorog tányért mosogatni a Brit Köztársaságba vagy beáll pornószínésznek az olasz pornóiparágba, ahogy ezt Nagy-Trágár Blanka tette.

Az azért vicces, hogy Csintalan kb. akadémikusnak tűnik ebben a társaságban, pedig ez a helyzet. Persze ő is marhaságokat beszél, de legalább érteni látszik valamit a valóságból.

A celebsztár ezúttal Puzsér. Az egyre inkább a ballib tábor felé tolódó ordító celeb megint elordítja rögeszméjét, mely szerint már I. István király a XI. században letette voksát az Európai Unió, a NATO, s a Szivárvány Zászló mellett, s ez azóta is kötelez minket, van ugyanis egy erről szóló láthatatlan örök égi törvény.

Ilyen egyébként volt már Rákosi alatt is, akkor is ez volt a hivatalos narratíva: hogy Petőfi tudtán kívül marxista volt, Kossuth pedig a devreceni trónfosztással az 1949-es népköztársaság szellemi megalapozója.

Már írtam erről a sorozatról - For All Mankind. Most megy a harmadik évad. Kezd egyre humorosabb lenni az egész.

Most pl. megtudhattuk a következőket, íme az 5 legfontosabb üzenet:
- Minden amerikai a lehető leghevesebben támogatja a szivárványosok ügyét, csak pár idős agyament ellenzi, de ők biztosan csak rejtőzködő homokosok.
- Az oroszok nem értenek az űrkutatáshoz, mindent Amerikából loptak valójában. Rejtély hogyan tudták megelőzni Amerikát...
- Az amerikaiak természetesen a legokosabbak a világon, gyakorlatilag nem létezik probléma, amit ne lennének képesek megoldani 25-30 perc alatt. Csak egy lelkesítő energikus vezető kell, aki összehívja a szakemberek csapatát, majd rájuk parancsol "oldjátok meg!",
- Oroszországban a KGB van hatalmon, még maga a párt főtitkára is retteg tőlük. Aki pedig disszidál Oroszországból, annak otthon maradt családtagjait a KGB meggyilkolja.
- Az amerikai siker receptje: ha ott születtél, légy nem-fehér vagy legalább fehér homokos, de a legjobb, ha bevándorló vagy, aki a zsebében 4 és fél centtel érkezett az országba pár éve, egy szót se tudva angolul.

Egyszerűen Halivúd ma már képtelen nézhetőt alkotni. Akkora a Párt nyomása és a cenzúra, hogy hiába születnek jó ötletek, azokat gyorsan tönke teszi a hatalmas nyomás a liberális diktatúra részéről.

Sokszor megesett már, hogy azzal vádolnak, nem élek az elveim szerint. Mindig hamis a vád, éppenhogy mindig az elveim szerint élek, az utóbbi 15 évben mindenképpen. Amint ugyanis az ember közelebb van a halálhoz, mint a születéshez, elgondolkodik arról, mi az ami igazán fontos.

S itt nem valamiféle zavaros, buta, sírós romantikáról van szó. Sokszor elmondtam, nem azért választom azt, amit választok, mert szenvedni akarok, hanem pont ellenkezőleg: hideg számító önérdekből. A keresztény ugyanis önérdekből cselekszik, csak éppen érdekei magasabb szinten vannak.

Nemrég mesélte valaki, Indiában a hindu többségű részeken az alkoholt nem tiltják egyáltalán, szemben a muszlim területekkel, ahol eleve tilos, viszont az alkoholos italok üvegére ráírják, hogy kb. "gondold át, érdemes-e tönkretenned a családodat és karmádat részegségeddel!". Ez kb. a "fogyaszd mértékkel" nyugati felhívás hindu verziója.

Azaz igyál, ha nagyon akarod, de ha az ital rabja leszel, elrontod földi életeted, s még a karmádat is a követlkező életedre. S ez hat, Indiában az alkoholfogyasztás átlagban a tizede, mint a legtöbb európai országban. S nem szenvednek az emberek, hanem úgy érzik, a mértékletes fogyasztással saját önérdeküket segítik.

2007 óta másodszor teszem meg azt, amit minden liberális értékrend szerint hülyeség lenne meglépni: felmondok biztos munkahelyemen, s új helyre megyek, ahol a fizetésem kisebb lesz.

Jelenlegi helyemen 2 éve vagyok, most szeptember 17-én lesz a 2. évfordulóm, s felmondtam szeptember 1-jén október 31. időponttal. Két okból: egyrészt meguntam amit csinálni kell, másrészt rendkívül terhes a home office totális megszüntetése. Ráadásul minden műszakban irodai munka van immár, ma pl. 23-tól 7-ig dolgozom, ami teljesen abszurd: home office-ban még elviselhető, de irodában tényleg a lehető legnagyobb marhaság.

Új helyemen a mostani bruttó bérem 82 %-át fogom kapni. Nettóban a helyzet jobb: a mostani nettóm 86 %-át fogom kapni. (Kicsit több a fizetésen kívüli juttatás az új helyen.)

Mostani munkámról pedig cikket fogok írni pont 1 évvel kilépésem után, addig el fog avulni minden esetleges belső infó, ha ilyet véletlenül esetleg megosztanék, bár vigyázni fogok, ilyet ne osszak meg. A téma ugyanis kifejezetten érdemes megírásra. De ez nem írja felül a tisztesség szabályait: azaz hülyeség ellenében se nyúlok tisztességtelen eszközökhöz.

A jelenlegi munkahelyemen beütött a back-to-office hisztéria. A high tech Kaliforniában ugyanis megmondták a bölcsek, hogy a neten keresztül dolgozni csúnya, rossz, nem-progresszív dolog, szóval minden proletár menjen szépen az irodába, s pont.

Szóval bementem. Aztán be a büfébe. Ekkor jött a váratlan esemény: az eladónő azt mondta "nem láttam magát 2 éve". Emlékezett rám. Persze könnyű, nálunk az átlag proletár 35 alatti, szóval az öregek kitűnnek a tömegből.

Az egész irodázás persze rendkívül kellemetlen. Meg drága is. Egyetlen előnye van: oda- és visszamenet be lehet merülni a kisemberek világába. Nem vezetek autót, tömegközlekedéssel megyek. Nem ezért nem vezetek autót, hanem azért mert meromlott a látásom, nem vagyok képes az árnyékokat rendesen megkülönböztetni - túl lassan megy be az infó a szemembe, így az agyamba is késik, ami elég rizikós dolog autóvezetésnél. (Nem megyek autóval sehová 1 km-nél messzebb, azt is csak nappal.) Még gyalog is baj, estem már el, mert nem láttam meg időben hol a határ a lépcsőfok és az árnyéka közt. Sajnos kénytelen leszek elmenni szemműtétre, pedig rettegek az ilyesmitől. Annak ellenére rettegek tőle, hogy fájdalommentes. Viszont ha az ember megcsináltatja a műtétet, aztán legkevesebb 10 évre minden rendbe jön.

A két ország közti eltérés e műtétnél is érzékelhető. A jólétibb Magyarországon teljesen ingyenes az egész műtét, csak persze van kb. egyéves várólista. A liberálisabb Bulgáriában nincs várólista, viszont csak az orvosi munka ingyenes, maga az anyag - a szemlencse-pótlék - nem, ennek ára, az alapminőségnél - keményebb lencse - 900 leva (kb. 185 ezer Ft), míg a jobb, lágy lencse 1800 leva körül van. (Az átlag bolgár havi nyugdíj 480 leva egyébként, érdemes a nyugdíjhoz viszonyítani, mert ez a betegség jellemzően öregkori.) Nyilván mindenki az utóbbit javasolja, mert kisebb a kockázat a műtét után, minimális  a veszélye annak, hogy a szem elkezd könnyezni, vörösödni, allergiás reakciót produkálni. Ez az ár egy szemre vonatkozik, azaz tessék kettővel szorozni.

Most hogy meghalt Gorbacsov, érdemes elmagyarázni a sokak által nem értett jelenséget: hogyan lehet valaki ennyire népszerű külföldön és ennyire népszerűtlen belföldön.

A legjobb magyar párhuzam Károlyi Mihály. De még ez is pontatlan, mert a magyar társadalom liberális része számára Károlyi máig hős. 

Vele ellentétben viszont Gorbcsovnak nincsenek hívei Oroszországban. A mai orosz társadalom kb. egyharmadát kitevő kommunisták számára egyértelműen maga a Sátán, mert beférkőzve a rendszer vezetésébe azt szétverte, megszűntette az ország kommunista jellegét, visszállítva a kapitalizmust. Jó esetben számukra Gorbacsov jóakaratú dilettáns volt, rosszabb esetben a nyugat fizetett ügynöke.

Azonban az antikommunista kétharmad számára is ellenség Gorbacsov. Ez a kétharmad 2 nagy és 1 kis részre oszlik. 

A nacionalisták számára Gorbacsov ősi orosz területek elvesztője. A Szovjetunió 15 - sőt 19 - országra bomlása ugyanis ezt is jelenti orosz szemszögből. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a Szovjetunió nem úgy lett, hogy egyesültek korábban létezett országok, hanem Oroszország lett felosztva közigazgatási egységekre, jellemzően olyan határokkal, melyek nem képviselték az orosz érdekeket - ennek persze addig semmi jelentősége nem volt, míg az ország egy volt, de 1992 óta ezek immár országhatárok, melyek miatt 20 millió orosz került külföldre.

Az orosz harmadikutasok - nevezzük így a "sajátos orosz út" híveit - számára Gorbacsov még nagyobb ellenség. Szétvert egy történelmileg kiforrt egységet, majd a maradékot átadta a nyugatnak, ez akkor is fennáll, ha azóta - Putyinnak köszönhetően - ez a kár csökkent.

S még a kisszámú orosz liberális tábor számára se példakép Gorbacsov. Mert egyrészt nekik nem volt elég liberális, másodsorban pedig meggondolatlan reformjai vezették oda, hogy ma minden 10 oroszból átlag 9 a totális káosszal és a szemtelen lopással azonosítja a "liberalizmus" szót.

Személyes emlékem, hogy 17 éves voltam, amikor Gorbacsov lett a főnök. Éppen érettségi előtt voltam egy szovjet iskolában. S akkor még a nyugat se ismerte fel mi fog történni. Anatolij Dobrinyin volt szovjet ENSZ-nagykövet írja az emlékirataiban, hogy sok tárgyalás úgy ment, hogy jöttek a nyugatiak a követeléseikkel, szépem felépítve a tárgyalás tervét, mire Gorbacsov "asztalt borított", eleve többet ajánlott, mint amit a nyugati fél álmodott - először a nyugat azt hitte, itt valami trükközés zajlik, mire rádöbbentek, Gorbacsov tényleg egy idióta. Amint persze erre rájött a nyugat, szépen át is verték Gorbacsovot, de ez egy másik kérdés.

Ami megdöbbentő: Gorbacsov még zuhanása alatt is - az 1991. augusztusi puccskísérlet és decemberi lemondása között -, amikor már alig maradt hatalma, is folyamatosan hitt a nyugatnak, miközben már mindenki látta mi zajlik. Ezt is Dobrinyin írja.

Tulajdonképpen egyetlen valós érdeme: nem lett atomháború a szovjet összeomlás káosza alatt. Amint észlelte, hogy a hatalom kiment a kezéből, gyorsan lemondott, átadva az atomirányítást Jelcinnek, azaz nem konzultálva senkivel, pedig elvileg ez az összes szovjet tagköztársaság kompetenciája lett volna. Persze akkor ezt a nyugat is erősen támogatta, nem akartak 15 vagy 19 atomhatalmat, pont jó volt, hogy csak 1 maradt az 1 helyén. 

Ezért is marhaság a mai ukrán sírás, hogy ők bezzeg lemondtak az atomfegyverzetükről. Valójában sose volt nekik atomfegyverzetük, egy pillanatra se állt az ukrajnai atomfegyverzet a kijevi hatóságok ellenőrzése alatt. S a nagy USA meg szólt is az ukránoknak, hogy igenis írjanak alá mindent ami a "lemondással" kapcsolatos. Így is lett: előbb átvette Jelcin az irányítást az "ukrán" atomfegyverek felett, majd az ukránok ünnepélyesen lemondtak róluk. 

Tegnap írtam Lengyel cikkéről. De van még egy fontos rész benne. Lengyel elvtárs ugyanis azt is írja: "Az elmúlt évtized arról szólt, hogyan bújj ki minden felelősség alól, mondj le a közszabadságokról saját házi szabadságodért, próbálj egyenlőbb lenni az egyenlőknél és ne légy szolidáris senkivel."

Nos, ez éppenhogy a liberalizmus, a liberális átmenet alapgondolata. Mely átmenetnek egyébként maga Lengyel elvtárs is egy nagy nyertese.

Akkor volt az, hogy a "gazdátlan" állami tulajdonnak gyorsan igazi tulajdonost kell keresni, mindegy milyen módon, mert az állam rossz gazda, az ex-kommunista nomenklaturista viszont kiváló szakember. Aki meg olyan helyzetben van, hogy mindehhez nem fér hozzá, azaz az ország 99 %-a? Hát, ők így jártak, meg hát úgyis olyan paradicsom lesz fenti szakembereknek hála, hogy ők is csak nyernek az egészen.

Az az egészben a röhej, hogy ez az a típusú cikk Lengyeltől, amit aztán a ballib törzsközönség hetekig egymásnak küldözget a Facebook-on, lelkendezve valamiféle felső kinyilatkoztatásnak tartva - "de jól megmondta Zorbánnak!". Pedig csak torz elemzés egy hazug és romlott szemüvegen keresztül, melyen a személyes düh is átérződik, hogy 2010 óta nem jönnek a kormányzati megrendelések.

A valóságban éppen az Orbánék titka, hogy szakítottak az ilyen Lengyel és társai féle szakemberkedéssel, s a kisemberek felé fordultak. Az meg, hogy közben óbégatnak a "szakemberek", hogy ezt így nem lehet, csak segíti az Orbán-kormányzat működését.

Lengyel elvtárs rácsodálkozik, ahogy minden ballib megmondóember is évek óta, miért is van az, hogy a kisember jobboldali, míg az elit meg baloldali, persze mindkettő a szó magyar értelmében. Azt írja "az alacsony jövedelmű és képzettségű, vagyon nélküli, vidéki, állam-függő Hunnia szavazói tartják fenn a rendszert szavazataikkal, a magasabb jövedelmű és iskolázottabb, vagyonosabb, államtól kevésbé függő szavazókkal szemben".

Pedig saját mondatában benne van a válasz! Amióta - úgy 6 ezer éve - létezik az állam nevű fogalom, az a dolgok természetes rendje, hogy az emberek nagy többsége államfüggő, hiszen ha nem így lenne, nem vetnék alá magukat az emberek önkéntesen egy sok tekinteben terhes felettes hatalomnak. De alávetik, mert ez az érdekük, az állam ugyanis olyan szolgáltatásokat nyújt, melyek ellensúlyozzák az ezért általa megkövetelt terheket.

Jared Diamond szociológus írja, aki személyesen is éveket élt őskori körülmények közt élő emberek között Pápuában, hogy az a pápuai őslakos, aki egyszer beköltözött a városba, soha onnan nem akar visszamenni az erdőbe. Hiába minden romantikus elképzelés a szabad életről az erdőben. S hiába jelent ez a városi lét jellemzően nyomornegyed szintet, kb. gettót, ami fehérember szempontból egyértelműen amolyan borzalmas nogo-zóna, még ez a csökkentett szintű államiság is hatalmas biztonságot ad az erdei élethez képest.

Az állami létet borzalmas elnyomásként csak az az apró réteg éli meg, mely eleve rendelkezik mindazzal az anyagi forrással, ami szükséges a biztonság megteremtéséhez. Ez pedig mindig minden társadalomban egy törpe kisebbség.

Ezért is abszurd a liberális szólam az erős, államfüggetlen, módos középosztályról. Ez a réteg ugyanis a világ leggazdagabb országaiban is kisebbség. Ahhoz, hogy ez a réteg többség legyen - ez volt a helyzet Nyugat-Európában a 60-as és 70-es években, talán még ma is így van Skandináviában -, az kell, hogy külső forrásból legyen finanszírozva a modell, azaz másoktól kell elvenni a szükséges pénzt hozzá. Látványosan ilyen eset máig pl. a gazdag arab olajállamok, ahol a lakosság zöme jogtalan idegen vendégmunkás, akik működtetik a rendszert.

A magyar "baloldal" természetesen történelmi okokból mindig az elit érdekeit képviselte. Mire fel tehát, hogy meglepetés, hogy csak az elit szavaz a "baloldalra"? Polgári pártra miért szavazzon az, aki nem polgár?

A milliárdosok szabványos hobbija a luxus, mondjuk csináltatnak egy 24-szintes jachtot, azt berendezik elefántcsonttal ívelt aranyozott perzsőszőnyeggel, nyugalmazott topmodelleket vesznek fel takarítószemélyzetnek, majd így utaznak a világ különböző pontjain található ingatlanjaik között. Közben meg intézik a pénzügyeket, hogy a vagyon növekedjen.

Van rosszabb eset. Amikor képtelen a milliárdos elfoglalni magát, így bizarr drogos szexpartikat rendez. Jó esetben csak felnőttek részvételével.

Aztán van egy olyan kategória is, melyben buzog a "tenni akarás". Se a luxus nem vonzza, se a különféle extremitások, ő a jövőnek dolgozik.

Mondjuk tipikus példa erre Soros gazda, aki eldöntötte, Kelet-Európa egyfajta szellemi árnyékvezére lesz, aki utat mutat a régió népeinek a liberális paradicsom felé.

Kicsiben ilyen Ungár Péter is. Túl sok pénze van, s nem elégíti ki semmilyen hétköznapi cél. Ő szeret megvalósíthatatlan extrém célokat kergetni.

Adott ez az LMP nevű izé, mely eredetileg azért alakult, hogy legyen egy rendszerkritikus baloldali - a szó nem-magyar értelmében baloldali - párt, mely egyszerre határolódik el mind a ballibektől, mind a Fidesztől. Ehhez képest mára a párt a ballib tábor oszlopos tagja, kb. 0,1 % a népszerűsége, s csak az különbözteti meg őket Gyurcsányéktól, hogy gyakrabban beszélnek zöldséget.

Kicsit olyan, mint a Jobbik, csak a Jobbik még nagyobbat esett. A Jobbik Gyurcsány ellen alakult, manapság meg a DK fantomszervezeteként működik.

Végülis nem gond, még mindig jobb mintha Ungár bedrogozva tombolna.

A magyar politikai élket egyik sajátos jelensége, hogy a polgári erők baloldaliak. Legalábbis abban a táborban vannak, mely így nevezi magát. Sajátos, mert a nyugati alapséma eredetileg az, hogy a jobboldal a polgári, a baloldal meg a bérből és fizetésből élők képviselete.

Az eddigi legpolgáribb magyar parlamenti képviselő, az erősen elmebeteg-gyanús Kész Zoltán pl. kifejezetten közös ellenzéki képviselő volt, így is híresült el, mert 2015-ben miatta szűnt meg a Fidesz parlamenti kétharmadja: Navrasics EU-biztossá kinevezése miatt választókerületében időközi választásokra volt szükség, s ezt nyerte meg az akkor az eseményre egyesült ballib ellenzék, az ő jelöltjük volt Kész.

Ballibnek lenni skizofrénia, polgárinak lenne pedig gonoszság, szóval számomra persze semmi különös nincs a jelenségben.

Aki persze hisz valamiféle pozitív polgárságban - ez máig a Fidesz fősodra -, azt nyilván zavarja amit most írtam, ez a réteg abban hisz, hogy van klasszikus, pozitív polgárság és van baloldali álpolgárság. Én ezt nem osztom, szerintem a polgári értékrend feltétlen rossz, így nekem semmi bajom azzal, hogy azonosítsam a polgári erőket a ballib erőkkel.

Készéknek azért van egy érdemük: legalább nyíltan kimondják marhaságaikat.

Most nézem a hozzájuk - Készhez és pár neves társához, mint pl. Somogyi Zoltán és Kerék-Bárczy Szabolcs - Polgári Platform nevű izéjének kiáltványát. Szeretek ilyenek olvasni, mert sokat lehet nevetni a bizseregtető hülyeségeken.

А "legyen világbéke" típusú szólamokra nem vesztegetnék időt, lásd "átláthatóság" és "bürokráciamentesség". De a lássuk a legviccesebb rögeszméket:

• ne magolás legyen, hanem kritikus gondolkodásra nevelés - ősi ballib marhaság, a végeredmény: hülyegyerekek "kritikusan" halandzsáznak, mivel lexikai tudás nélkül nincs miről gondolkodni, mondjuk adok egy saját példát: kb. nulla a tudásom kémiából, nagyjából annyit tudok, hogy pár elemnek mi a jele, meg hogy mi a víz és a levegő tartalma, ezen túl hiába "gondolkodom", maximum hülyeségek fognak kijönni a számból,
• teljes tanszabadság - az iskolai korrupció biztos receptje,
• a könnyűdrogok engedélyezése és ezzel párhuzamosan a droghasználat visszaszorítása - a valóságban nincsenek könnyűdrogok,
• "Az állam semmilyen módon ne szóljon bele két, bármilyen nemű ember egymás iránti szeretetébe." - s miért pont két ember? miért akarja a Polgári Platform akadályozni mondjuk 2 férfi és 5 nő szeretetét, vagy egy egész háztömb boldog házasságát?,
• "Magánpénztárakon alapuló tőkefedezeti nyugdíjrendszert az elszegényítő-piramisjáték-alapú felosztó-kirovó rendszertelenség helyett." - azaz állami "piramisjáték" helyett legyen magán piramisjáték,
• s a kedvencem: "Jöhessen vissza az uber és minden hasonló utazásszervező szolgáltatás." - milyen jó is lesz, ha a budapesti taxizás a Kajmán-szigeteken termel hasznot!

Tulajdonképpen ez a DK programja lenne, ha mernék vállalni magukat. E kör kedvence volt MZP is mellesleg, csak ő volt olyan hülye, hogy nyíltan is kikotyogott egyes elemeket.

A fényképészetben pár éve fontos változás következett be.

Eddig, ugye, tiszta helyzet volt, létezett 3 kategória:

• a kis kompakt gépek, elférnek tenyérben is, könnyűek, s ma már kiváló képeket készítenek nem túl extrém körülmények között, tulajdonképpen a mai telefonok is ide sorolhatók,
• a nagy, súlyos, nehéz tükörreflexes gépek, melyekhez sokféle objektív van, itt egy jó objektívvel minden lefényképezhető, olyan is, amit a kompakt gépekkel nem,
• s a kettő közti átmenet, a "híd" (bridge) gépek, itt nem cserélhető az objektív, de sokféle beállítás lehetséges.

A kompakt gépek kb. 50 eurónál kezdődnek, s a legeslegdrágábbak 2500 körül vannak. (Bár nem értem ki az elmebeteg, aki 300-400 eurónál drágább kompaktot vesz.) A bridge az 200 eurónál kezdődik, s kb. ott a felső határ, ahol a kompatoknál.

A tükrös gépeknél az alsó határ 400-500 euró, a felső meg a csillagos ég, a legdrágábbak között van több tízezer eurós ár is. S ez csak maga a test, mert az objektívek között vannak aztán igazi luxus árak.

A világ legdrágább objektíve 2,1 millió euróba kerül, ez a Leica terméke, egy 1600 mm 5.6-os objektív, súlya 70 kg. Összesen 2 darab készült belőle, az egyiket a Leica a saját múzeuma számára csinálta meg, a másikat egy katari hercegnek, akinek a fényképezés a hobbija. A katari herceg egy sport Mercedesszel együtt rendelte meg, ebbe szerelték bele a objektívot - a herceg így esténként ki tud kocsikázni a sivatagba, majd onnan csillagászati fényképeket készíteni. Meg mondjuk arra is alkalmas, hogy pl. kimegy a palotája elé, s onnan fényképezi a szomszéd palota előtti virágon mászó bogarat. Az én lehetőségeim jóval szerényebbek, mint a hercegnek, így én ilyen célra csak egy Tamron 70-300 mm 4-5.6-ost használok, ennek megvétele is sok gondolkodást okozott, mert 250 euró volt. S az én enyém csak 0,6 kg, szóval a kezemmel tartom, nem rendeltem hozzá Mercedest.

Sok ideje elmélkedem ezen. S azt vettem észre magamon, hogy elmegyek helyekre nem magammal víve a szép nagy gépemet. Mert egy nagy táska tele izékkel, nyűgös az egész hurcolászás. Persze hosszú útra azért elcipelem. Viszont a telefonom mindig nálam, csak azzal meg nem lehet bonyolultabb képeket készíteni.

Idén elmentem hosszú útra, s nem vittem már el. Ez volt a jel. Eladtam nemrég. Minek tartogassak olyat, amit nem használok ki?

9 éve jelent meg a negyedik kategória, a tükörnélküli gépek. Először ezek nevetségesek voltak, olyan olcsó kompakt kinézetük volt. Aztán elkezdtek fejlődni, 2-3 éve már mindent tudnak, amit a tükörreflexesek. Az árszint 500-5000 euró.

A nagy előnyük: mivel nincs bennük tükör, sokkal kisebbek. S egy hatalmas plusz: nem kattognak. A tükörreflexesek nagy baja eddig ez volt: nem lehetett őket csendes helyen használni, mert zajt keltett a tükör kattogása. Emiatt ki is tiltottak fényképészeket pl. csendes sporteseményekről, komolyzenei hangversenyekről, mert a fényképezésük zavarta az eseményt. A tükörnélküli gépeknél viszont kívülről észre se lehet venni, hogy éppen fényképez valaki. Jó lenne, ha elterjednének, mert pl. marha idegesítő, hogy mondjuk sajtókonferencián nem hallani mit mond a fontos ember, mert egyszerre 40 újságíró fényképez. Különösen amikor beteszik a gépet sorozatkép üzemmódba, aminek az eredménye, mintha sorozatlövéseket adnának le.

Szóval most átálltam erre. Azt hiszem könnyű kitalálni, hogy én az 500 euróhoz vagy az 5000 euróhoz közeli árú gépet vettem-e. Egy hátrány persze van, azaz kettő: szokni kell a fogást, mert kisebb a gép, így kisebb a fogási felület is, s az elem fele idő alatt lemerül, mint egy tükörreflexesben, szóval a jelszó "hozz magaddal még egy elemet!".

Korábban minden nap olvastam az ultraliberális és magyarellenes Kolozsszaros blogot, de egy ideje abbahagyram, mert kezdett untatni, hogy ugyanazokat a frázisokat ismétleni ugyanaz a 4-5 szerző. Azóta csak hetente nézek be hozzájuk.

Amikor benéztem pár napja, olyan cikket láttam, mely sok vidámságot okozott, íme ezt. Na ez az óvodás szintű ateizmus mintapéldája, melyre a valóságban is elhangzott érvet szoktam említeni, lásd "nincs Isten, baszdmegy, mert nálunk tavaly becsapott a villám a templomtoronyba".

A téma a magyar ateisták népszámlálási felhívása. Ami egyébként akkora butaság, hogy nemrég a Klub Rádióban (!) a műsorvezető - ha jól emlékszem, Szénási, de most ennek nem néztem utána -megsemmisítette a főateista Waldmann Tamást, gyakorlatilag 2 perc alatt annyira zavarba hozta, hogy szegény nyögni se tudott a végén.

A szerző itt fel van háborodva, miért állítja egy KDNP-s politikus, hogy "Ha ugyanis semmilyen hozzánk képest magasabb szintű rendezőelv nincsen, értelmetlenné válnak olyan fogalmak, mint erkölcs, önfeláldozás, jövőkép.", hiszen a fideszesek és KDNP-sek mindannyian korruptak és gerinctelenek. Most ne foglalkozzunk a "bizonyítással", mert először is a gerinctelen és a korrupt nem ugyanaz, másrészt a ballib mesevilágon kívül nem tény ez a korruptság, harmadszor meg, még ha valaki gerinctelen és korrupt is, abból még nem következik, hogy ne lehetne igaza.

A lényeget nézzük: "Erkölcsösnek lennyi annyit tesz, hogy az ember betartja a társadalmi normákat és nem tesz olyat, amivel másokat megsérthet, másoknak kárt okoz." szól az állítás, ami azt jelenti erkölcs=törvénytisztelet, a második része "másokat megsért, kárt okoz másnak" természetesen értelmetlen, hiszen szinte minden sért valakit, azaz káros számára, tehát önmagában a sértés és a károkozás kevés. Ha az erkölcs egyenlő lenne a törvénytisztelettel, akkor nem lenne rá külön szó.

Az erkölcs éppenhogy "magasabb szintű rendezőelv", ami ellen a szerző ennyire tiltakozik. S valóban nem szükséges kereszténység, sőt más szervezett vallás se ehhez, simán lehet ez amolyan materialista típusú - pl. sztoicista - rendezőelv, de rendezőelv mindenképpen kell. Nélküle ugyanis minden megengedett, ami segíti az egyén önérdekét.

Ezt a típusú embert egyébként hitlerezéssel lehet a legjobban zavarba hozni, hiszen ha a törvénytisztelet az erkölcs, akkor a zsidók irtása erkölcsös volt, az ezzel szembeni ellenállás meg gazemberség. Ilyenkor persze jön az, hogy "az más", de miért lenne más?, hát "mert törvény nem mehet szembe alapvető normákkal", Sakk-matt, ezzel az illető kimondta azt önként, ami ellen tiltakozott.

A meterológus műbotrány kapcsán ismét megjelent az ősi ballib érv, mely szerint borzasztó, hogy az ideológia átveszi a tudomány szerepét, mert a XXI. században nem ideológiák kellenek, hanem racionalitás és tudás.

A tézis alapja a liberalizmus egyik legnagyobb hazugsága. E szerint egyrészt vannak a borzalmas szubjektív eszmék mint vallás, de politikai eszmék is, másrészt meg van a tiszta racionalitás, a valóság tiszta és tudományos felfogása.

A liberális üdvtörténet szerint az előbbitől haladunk az utóbbi felé, a progresszió lényege, hogy egyre inkább hátérbe szorul az ideológia, s egyre inkább átveszi a helyét a tudományosság. Lásd, az ősember még azt hitte, a Felhőisten mérges, ezért dörög az ég, így imádkozott hozzá, legyen végre vidám, hogy ne mennydörögjön, ma viszont tudjuk, mindez csupán egy meterológiai jelenség, melynek oka puszta fizika.

Ezt a marxizmus is használta egyébként annak idején, de nem a marxizmus találta ki, a marxisták csak átvették a felvilágosodáskori tézisekből. Persze a marxizmus legalább nem tagadta magáról, hogy ideológia lenne, a marxisták szerint ideológiák harca zajlik, s a marxizmus az elnyomottak ideológiája, egyszerűen csak az elnyomottak képviselik a normalitást, a racionalitást. Lásd, az őskorban kommunizmus volt, majd lassan ez elferdült, így lett osztálytársadalom. (Természetesen őskommunizmus sose létezett, semmi bizonyíték rá, sőt minden éppen arra mutat, mindig volt magántulajdon. Még egyes majomfajtáknál is megfigyelték a magántulajdon nyomait.)

A liberális verzió alattomosabb: e szerint a liberalizmus nem ideológia, hanem maga a racionalitás kisugárzása, amolyan ideológiamentes ideológia. Az ember, e szerint, természetes szűzi állapotban liberális. Persze aki ilyet állít, az valószínűleg még sose látott kisgyerekeket.

De mi is a valós helyzet? Három dolgot kell megjegyezni.

Egyrészt nem létezik tiszta racionalitás, ez alapvető filozófiai képtelenség. A dolgok magukban nem adottak, azokat mindig meghatározza az értelem, márpedig mivel ez történik, mindez mindig szubjektív.

Erre a legjobb példa egy olyan banális dolog, mint a szín. Minden egészséges emberi szem azonosan látja a színeket, erre vannak kutatások. Mégis teljesen kultúrafüggő ki milyen színt "lát".

Vannak őskori szinten élő népek Ausztráliában és Pápuában, melyek összesen 2 színt látnak: feketét és fehéret, s minden sötét és világos színt a fekete, ill. a fehér árnyalatainak fognak fel. Az ellenkező végleten meg vannak nyelvek, ahol 12 alapszín van. A magyarban pl. 10 alapszín van: a magyar sajátossága, hogy a pirost felosztja sötétre és világosra (vörös és piros), miközben a kéket nem osztja fel, ellentétben mondjuk az orosszal, ahol külön szó a sötétkék és a világoskék. S a magyar számára nem alapszín a rózsaszín és a narancssárga se.

A lényeg: racionális alapon nem mondható meg hány szín van, mert lehet bármennyi, teljesen szubjektív ez a kérdés. Egyszerűen nem létezik "tudományos" szín.

Másodsorban. még ha létezne is tiszta racionalitás, abból semmi se következne. Maradva a fentinél: ha lennének is természetesen adott alapszínek, az nem jelentené, hogy az embereknek így kellene őket használniuk. Kb. mint az, hogy a "napkelte" szó se irracionális, pedig tudjuk, a Nap nem kel fel, a Föld fordul el.

Harmadsorban pedig, maga a liberalizmus, még ha el is fogadnánk, hogy az alapja a racionalizmus, akkor is csak a racionalitás egyik lehetséges értelmezése lenne.

Persze a valóságban a liberalizmus egy ideológia, semmi más. S - mint minden más ideológia - szubjektív: axiómákon és bizonyíthatatlan következtetések alapszik.

Ideológiamentes tudomány egyszerűen nem létezik. Sokan ezt könnyedén felismerik a humán tárgyaknál, csak a legelvadultabb liberálisok hisznek pl. olyanban, mint ideológiamentes közgazdaságtan. De valójában a reál tudományok esetében se más a helyzet, ott is ideológikus az alap, ott a "tudományosan" csak az értendő: "megfelel a szubjektíven megállapított alapszabályoknak".