Érdekes jelenség, hogy aki kiábrándul valamiből, az záros határidőn belül nem semleges lesz, hanem az ellenoldal lelkes híve.

Szerintem ez csak vallásos hit esetében indokolható magatartás, mert ott jelentős az érzelmi elem. Amikor a hithű keresztény kétségekbe esik, hamarosan harcos ateista lesz, s nem mondjuk szkeptikus agnosztikus. Ahogy amikor a harcos ateista kétkedni kezd, hamarosan Bibliával a kezében látjuk prédikálni a sátáni ateizmus ellen, ritkán lesz agnosztikus, szkeptikus.

De ugyanez politikában? Szerintem baromi éretlen dolog.

Érdekes megnézni az egyik kiábrándult fideszes fő megmondóember, Dévényi István fergetes karrierjét. Szóval Dévényi "Igazijobboldali" István immár bebocsátást nyert a feketöves ballib megmondóemberek közé is. Itt szerepel a Klub Rádió heti fejtágítójában is, egyenrangú vendégként.

Gratulálok, István, nemsokára befutó listás helyed is lesz Gyurcsányné listáján!

Felmerült nemrég a kérdés, hogyan lehet az olimpián 205 résztvevő ország, mikor ennyi ország nem is létezik.

A megoldás a kérdésre vicces, de nem túl bonyolult.

1996 előtt ad hoc alapon dőlt el ki lehet a Nemzetközi Olimpia Bizottság tagszervezete, nem volt rá pontos szabály. 1996 előtt lehetséges volt, hogy egy nem-független ország, tehát egy független ország része önállóan tag legyen. Pl. Magyarország a kezdetektől önálló tag, azaz 1896 óta, annak ellenére, hogy ekkor Magyarország még nem volt jogilag független állam. De pl. Finnország is külön tagsággal rendelkezett, 1917 előtt is, amikor Finnország még nem volt önálló ország, hanem Oroszország részét képezte. Vannak más példák is.

A XX. sz. 90-es éveiben káosz keletkezett ebből, hiszen drasztikusan nőtt a nemzetközileg nem elismert államok száma. Emiatt 1996-ban a NOB eldöntötte: ezentúl szigorú szabályok határozzák meg ki lehet tag. Az új szabályrendszer:

• tag lehet minden ENSZ-tagállam (ez jelenleg 193 ország),
• minden nem ENSZ-tagállam, melyet az ENSZ elismer országnak (ez jelenleg 4 eset: Cook-szk., Niue, Palesztína, Vatikán),
• minden nem ENSZ-tagállam, melyet az ENSZ nem ismer el országnak, de melyet az ENSZ-tagállamok többsége elismer országnak (ilyen jelenleg 1 van: Koszovó).

Viszont mindehhez hozzájárul a "szerzett jog" elve, azaz aki nem felel meg a fenti 3 szabály egyikének se, de már tag volt 1996-ban, annak megmarad tagsága.

Fentiek miatt:

• mind a 193 ENSZ-tagállamnak van elismert olimpiai tagsága,
• van olimpiai tagsága a Cook-szigeteknek, Koszovónak, s Palesztínának (Niuének nincs nemzetközi szintű olimpiai bizottsága, sportolói Új-Zéland színében játszanak, a Vatikánnak meg nincs sportszervezete),

De a legérdekesebb, a "szerzett jog" alapján tagok:

• Amerikai Szamoa - a mai szabályok szerint az USA részeként kellene versenyezniük, de 1987 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Amerikai Virgin-szk. - a mai szabályok szerint az USA részeként kellene versenyezniük, de 1967 óta elismert tag ("Virgin-szk." név alatt), így önálló tagságuk fennáll,
• Aruba - a mai szabályok szerint Hollandia részeként kellene versenyezniük, de 1986 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Bermuda - a mai szabályok szerint az Egyesült Királyság részeként kellene versenyezniük, de 1968 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Brit Virgin-szk. - a mai szabályok szerint az Egyesült Királyság részeként kellene versenyezniük, de 1982 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Guam - a mai szabályok szerint az USA részeként kellene versenyezniük, de 1986 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Kajmán-szk. - a mai szabályok szerint az Egyesült Királyság részeként kellene versenyezniük, de 1976 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Hongkong - a mai szabályok szerint Kína részeként kellene versenyezniük, de 1950 óta elismert tag, még mint brit gyarmat lett tag, s ezt a Kínához való csatlakozás után is fennmaradt, csak a hivatalos név lett új, a mostani név "Hongkong Kína", hivatalos jelképe a hongkongi zászló, de a kínai himnusz,
• Puerto Rico - a mai szabályok szerint az USA részeként kellene versenyezniük, de 1948 óta elismert tag, így önálló tagságuk fennáll,
• Tajvan - eredetileg elismerve 1920-ban, az olimpiai bizottság a kínai polgárháborúban a tajpeji kormány mellé állt, így a pekingi kormány mellett új olimpiai bizottság alakult - ez után több évtizedes vita indult, mely csak 1979-ben oldódott meg a pekingi kormány javára, onnantól a NOB számára "Kína" csak a pekingi kormányt jelenti, míg a tajpeji kormány számára a "Kínai Tajpej" név használatos - ez az egyetlen olimpiai tagszervezet, mely nem használhatja országa hivatalos zászlóját (helyette egy speciális olimpiai zászlót használnak), továbbá a hivatalos tajvani himnusz se használható az olimpiai eseményeken, helyette egy másik, szintén nemzeti jelképnek számító dalt használnak (kb. mintha Magyarország nem használhatná a Himnuszt, hanem helyette csak a Szózatot).

Más nemzetközi sportszervezetek kevésbé szigorúak. Pl. a FIFA máig ad hoc alapoan ad tagságot. Ezért lehetséges pl. olyan csapatok létezése ott, mint Feröer-szk. és Gibraltár, meg sok más hasonló.

Egy vicces elem. A tajvani zászló tiltása miatt a tajvani szurkolók 2010 előtt a mianmari zászlót használták, az ugyanis rendkívül haszonlított a tajvani zászlóra. Sajnos ez ma már nem lehetséges: 2010-ben a mianmari zászló drasztikusan megváltozott.

A háziállatokat nem ismerők tévhite: a kutya szabad akar lenni. Semmi se hamisabb ennél, a kutya természetes közege, hogy egy gazda hatalma alatt áll.

Mi van a gazdátlan kutyákkal azonban? Mert megesik a gazdátlan kutya. Kidobott szaporulat, megunt háziállat, meghalt gazda, ahol az örökös nem akar kutyát, stb.

Mellékszál. Egyszer én is kidobtam kutyát. Régen volt, de megtörtént. Mentségemre csak azt tudom felhozni: utólag meggondoltam magamat, s érte mentem, ismét befogadtam. Egy napnál rövidebb ideig volt gazdátlan.

Persze a gazdátlan kutyák egy része gyorsan meghal. A kicsiket jellemzően elgázolják, mert nagyjából másfél éves korban érnek el oda a kutyák, hogy képesek vigyázni magukra a városi forgalomban, addigra már képesek biztonságosan közlekedni. Néha látok zebránál álló idős kutyákat, nem indulnak el, míg nincs ember, aki szintén elindulna. De egy kiskutya erre még nem képes. Aki viszont túléli ezt a másfél éves sajátos természetes szelekciót, az jó eséllyel sokáig fog élni.

Van egy kis réteg, mely elvadul, bandába - falkába - verődik, gyakorlatilag mint egy bűnöző embercsoport, s elkezd saját ellenőrzés alá vonni minden környező élelemforrást, onnan erőszakosan elkerget minden idegen kutyát. Mint a farkasoknál, hierarchia alakul ki az ilyen falkáknál. Kirívó esetekben az emberre is veszélyes lehet egy-egy falka. De a legtöbb esetben az ilyen falkák a területüket kizárólag idegen kóbor kutyákkal szemben védik. Régi tapasztalatom: az ilyen falkaterületre be lehet menni kutyával, ha az pórázon van, ebből a terület "gazdái" tudják, az áthaladó kutya nem kóbor, azaz nem jelent veszélyt számukra.

Sok azonban a magányos kóbor kutya is. Ők azt hiszik, találnak gazdát. Követnek egyes embereket, hátha azokból gazda lehet. Ez ritkán sikeres, de azért megesik, én is ismerek ilyen gazdát. A legtöbb magányos meghúzza magát valahol, jó esetben akad egy-egy "félgazda", aki nem fogadja ugyan be, de időnként ad neki ételt, jellemzően éttermek és boltok maradéka ez, néha magányos nyugdíjasok, akik igazi gazdák nem akarnak lenni, de szeretnének mégis félig-meddig egy háziállatot.

Vannak állatvédők, akik begyűjtenek. A gond: ritkán akad befogadó. A legtöbb új kutyatulaj kiskutyát akar, ez pedig ritka az állatvédő-telepeken, ott jellemzően idősebb állatok vannak.

Szófiában pár éve azt találta ki valaki, begyűjti a kóbor állatokat, aztán ivartalanítja őket, majd visszateszi őket oda, ahol voltak. Meglepő, de sikeres: 2010-2020 között drasztikusan lecsökkent a kóborlók száma, ráadásul el lett kerülve az, amitől mindenki berzenkedik: az állatok "elaltatása".

Épületes vita, különösen az utolsó félóra. Három úgynevezett kiábrándult fideszes beszélget.

Mindhárman "igazi jobboldaliak", s egy-egy kamupárt vezetői: Pálinkás József, Bencsik János, Márki-Zay Péter.

A beszélgetés első kétharmada érdektelen, mindenki eldarálja a szokásosat. Az igazán érdekes rész az utolsó félóra.

Kiderül: Pálinkás és Bencsik képesek érvelni, sőt logikusan gondolkodni, míg mindez MZP számára olyan, mint született vaknak a színek világa.

A két ember többször is próbál MZP eszére apellálni, mindvégig sikertelenül. Két kérdés merül fel.

Az egyik, mi van azzal, aki nem akar az Összefogásra szavazni, mert teljesen elutasít benne valakit, jellemzően itt a DK-t utálokra utalnak. Bencsik és Pálinkás elmagyarázzák, az ilyen ember éppenhogy úgy lehet eltántorítani a Fidesztől, hogy van más opció is az Összefogáson kívül. MZP nem hagyja magát, kijelenti, mindenki aki ilyen opciót kínál, az áruló és fideszes kamupárt.

A másik: lehet-e egyszerű többséggel kétharmados törvényeket hozni. Bencsik és Pálinkás érvelnek, nem lehet: se jogilag, se belpolitikailag, se külpolitikailag. MZP szerint viszont ez nemcsak lehetséges, hanem egyenesen kötelező is, egyetlen érve "mert a Vörös Imre azt mondta".

A végén a műsorvezető Puzsér - aki bevallottan MZP híve - érzi, MZP egyre jobban elsüllyed a hülyeségben, így megkegyelmez neki: bezárja a vitaestet.

Legalább egyre nyilvánvalóbb, ez az MZP mekkora egy gondolkodni képtelen akarnok.

A kémszoftver ügyében olyan novicsok-utóérzésem van. Ugye a novicsok az egy szupertitkos, 0,0001 mp alatt halált okozó KGB-méreg, melyből 1 nanogram elég ezer ember kiirtására.

Aztán minden alkalommal, amikor valakire novicsokkal támadnak, az csodásan kigyógyul, sőt hamarosan makkegészséges lesz.

Ez a Pegasus cucc valami erősen hasonló. A legtitkosabb, földalatti izraeli barlangban fejlesztették ki, az izraeli titkosszolgálatok szigorú ellenőrzése alatt áll.

Aztán ha valakinek telepítik a telefonjára, annak elegendő elmennie a sarki számítógépes üzletbe vagy megkérnie az informatikában picit is járatos szomszéd kamaszt, s azonnal ki is derül a szofter jelenléte, sőt gyakorlatilag ki lehet naplózni annak teljes múltbéli tevékenységét.

Azt azért nem szeretném állítani, hogy nincs ilyen kémszoftver, de arra erősen hajlom, hogy ez az egész sztori nem áll semmilyen kapcsolatban a tényekkel...

Az utóbbi napokban sokat olvastam ballib agymenéseket a rendszerváltozás előtörténetéről. Így igyekszem összegezni.

*

Tehát, valamikor a 70-es évek végén és a 80-as évek elején a komcsik rosszabb fele megérezte, hogy vége a kommunizmusnak, így elkezdtek felkészülni pokoli tervekkel a rendszerváltásra.

Az egyik kulcsszereplő az erdélyi cigány születésű idősebb Orbán volt, aki gyakorlatilag egész Fejér megye legendás és hírhedt agit-prop kiskirályaként tartotta rettegésben a környéket. Fiát, a még kamasz Viktort azonnal kiszemelte mind a KGB, mind az MSZMP rosszabbik vezetése. A fiatal Viktor rendkívül alkalmas személy volt, mert egyrészt fanatikus kommunista volt, másrészt rendkívül törtető, egocentrikus személyiség, így előtérbe tolható, de egyben kézben tartható volt.

Miközben a MSZMP reformköreiben és a KISZ-ben gyülekeztek a demokraták, akik a NATO-ért és az EU-ért küzdöttek már akkor, rendkívül bátran, mert életük veszélyben forgott a KGB miatt. Ekkor Viktor azt a pokoli megbízatást kapta Moszkvából KGB-től és az MSZMP retrográd, neosztálinista erőitől, hogy alapítsa meg a Fideszt. Ezzel két cél is el lett érve: egyrészt így Viktor besúgóként beférkőzhetett a nemeslelkű Soros György és a demokratikus ellenzék legbelsőbb köreibe, másrészt kiképző iskolát biztosított a fiatal sztálinistáknak.

Míg az igazi ellenállás rettegett, addig Orbán és társai szabadon álellenzékieskedtek. Egyrészt megvédte őket a KGB, másrészt a sötét sztálinista Pozsgay, harmadrészt meg Stumpf apósa. Még a világ legokosabb emberét, Soros Györgyöt is sikeresen átverte Orbán, aki pénzt adott neki!

Orbán folyamatosan napi kapcsolatban állt a KGB moszkai központjával, pl. onnan elsőként tudta meg a szovjet kivonulást, így gond nélkül követelhette Nagy Imre temetésén a már rég eldöntött szovjet csapatkivonást.

Orbán legközelebbi embere a 6 nemzedék óta komcsi Kövér László - a nagyapja Kun Béla legjobb haverja volt -, aki a 80-as évek végén az MSZMP KB titkos politológiai intézetének volt az egyik főembere.

Teltek-múltak. Aztán évekig rejtette Orbán valódi szándékait, de 2010-ben kibújt a szög a zsákból: a KGB utasítására Orbán kikiáltotta a diktatúrát, melyben immár 11 éve rettegünk és szenvedünk.

Az utolsó "lyukat" is bepótolom. 2012-től már élt a BircaHang Média, sok cikkel, így a lyuk 2011 végéig tart.

2008

Az év azzal telt el, hogy Gyurcsány éjt nappallá téve dolgozott - persze akaratlanul - a Fideszért. Fő teljesítménye: sikeresen elérte balfácánkodásával, hogy a szociális népszavazás fölényes Fidesz-győzelmet eredményezzen.

Számomra az év eseménye az oszétiai háború. Ez volt az a pont, amikor kezdtem lassan felhagyni 1999 óta viselt liberális-konzervatív nézeteimmel. Ez volt az az esemény, amikor kiderült, Vlagyimir Putyin nem egy a sok posztkommunista orosz vezető közül, hanem valóban független személyiség, a kötelező nyugati narratíva ellenében. Én ekkor lettem Putyin híve, ami azóta is vagyok, napjaink legkiemelkedőbb politikusának tartom őt.

Emlékeztető az olimpiai háborúnak is becézett oszétiai háborúról (mert a pekingi olimpia nyitó napján kezdődött): a nyugat le akarta tesztelni Putyint, vajon komolyan gondolja-e 2007-es müncheni beszédét, melyben kijelentette, hogy immár az orosz külpolitika nem fog a nyugati fősodor szerint működni. A tesztelés módszere: az akkor éppen nyugatpárti Grúzia fel lett bújtva az USA által, támadja meg az orosz védnökség alatt álló Dél-Oszétiát. A grúz vezetés azzal lett meggyőzve, hogy egyrészt a NATO segíteni fog Grúziának, másrészt az oroszok nem fognak úgyse merni reagálni a grúz agresszióra (persze mindkettő hazugságnak bizonyult később: az oroszok reagáltak, s a NATO pedig nyilatkozatok kiadásán kívül nem tett semmit). Az eredmény ismert: az orosz vezetés 24 óráig habozott, majd úgy döntött, nem veszi figyelembe a nyugati fenyegetéseket, s aztán visszatámadott Grúziára, mely 72 óra alatt teljes és feltétel nélküli megadásra kényszerült.

Ami a magyar belpolitikát illeti, én az MSZP-Fidesz viszályban abszolút semleges voltam. Nem is igazán láttam a két főerő között lényegi eltérést. Ami jónak tűnt az MSZP-ban: a keleti nyitás apró próbálkozásai. Ami pedig jónak tűnt a Fideszben: törekvés a teljesen egyoldalú ballib médiahelyzet megtörésére.

De alapjában véve, akkor a felállás az volt, hogy az MSZP és a Fidesz azon versengtek ki tudja jobban másolni a nyugati modelt, s egymást azzal kritizálták, hogy a másik nem eléggé nyugathű. Szóval mindkettő abszolút rendszerpárt volt. Az eltérés csupán a kultúrpolitikában volt meg: az MSZP kozmopolita volt, a Fidesz meg nacionalista. Nyilván nekem is szimpatikusabb volt az utóbbi, de nem lelkesített fel túlságosan azért: a nacionalizmust sose kedveltem, legfeljebb csak kisebb rossznak tartom a kozmpolitzmushoz képest.

A Fidesz továbbá számomra kifejezetten ellenszenves volt az MSZP-t is felülműló nyugatpártiságával. Az egyik jellemző momentum: Szíjjártó akkor még fideszes ifjúsági vezetőként kiállt ordítani a budapesti orosz követség elé, tiltakozva az valójában nem létező "orosz agresszió" ellen, hívei meg "Grúzia 1956" táblákat hordtak magukkal. Nyilvánvalóan egy ilyen pártra én nem akartam semmiképp se szavazni, de az ellenfélre, az MSZP-re se.

Akkoriban sokan éreztek hasonlóan. S legtöbbjük jobbikos lett. Én sose lettem viszont a Jobbik híve, egyrészt mert az egész párt szellemileg óvodásnak tűnt nekem (sablonok ismételgetésén kívül sose hallottam mást tőlük), másrészt pedig a harcos ultranacionalizmus az égvilágon semmit se képes megoldani, csak újabb károkat okoz. Plusz a zsidózás és cigányozás teljesen idegen számomra, akkor is az volt. Aztán ott volt nem-hivatalos orgánumuk, a szörnyű Kuruc Infó, ahol a lehető legprimitívebb szinten ment a haladzsázás.

Valójában egyébként ebben az időszakban volt Magyarország a legközelebb a nyugati politikai modelhez, azaz van két liberális nagypárt, az egyik középbalnak, a másik középjobbnak mondja magát, de szinte mindenben egyetértenek, csak az egyik valamivel szívesebben mutatkozik templomban, míg a másik inkább a homokmeneten.

2009

Az év eseménye: a háttérhatalom leváltatta az immár harmadik éve balfácánoskodó Gyurcsányt. Helyére a nemzetközi bankvilág ügyintézője, Bajnai került. Akkor úgy tűnt, Gyurcsánynak vége, ma már tudjuk: azoknak lett vége, akik akkor ellene léptek fel.

Másrészt, ez a Jobbik csúcséve, majdnem 15 %-ot szereznek az EP-választáson. Ekkor derül ki mindenki számára, ez nem egy parlamenti küszöb környéki kispárt.

Minden a Fideszt segíti: egyrészt a Jobbik biztos szövetséges, másrészt az MSZP saját maga alatt vágja az ágat. Az általános narratíva: a ballibek tönkretették az országot 7 év alatt, most pedig most megszorításokat vezetnek be saját hibáik miatt. Ráadásul a Jobbik megjelenése lehetőséget adott a Fidesznek, hogy magát centrumnak pozícionálja, a szélsőségek között.

Annyira katasztrofálisnak bizonyult Gyurcsány kormányzása, hogy MSZP-s törsszavazók is tömegesen immár az MSZP ellen fordultak.

A ballib megmondóemberek ekkor már csak azt számolgatták, a Fidesznek jövőre kétharmadja lesz vagy csak egyszerű többsége. A legnagyobb rettegést az okozta, nehogy kicsit a többség alatt maradjon a Fidesz, mert akkor a "szörnyűséges" Jobbikkal fog koalícióra lépni. (Mai szemmel ez persze nagyon vicces, de az nagyon más helyzet volt akkor.) Komikus elem volt, hogy megjött Kovács László, aki esélyt jósolt az MSZP-nek a választási győzelemre - a sajátjai röhögték körbe.

2010

Bajnai kevés pozitívumai között mindenképpen meg kell említeni: tudatosan nem segítette az MSZP kampányát. Ennek okát nem tudom, valószínűleg saját politikai tervei lehettek. A lényeg azonban: ez tovább rontotta az MSZP esélyeit.

Szóval jött a Fidesz hatalmas győzelme: a 176 körzetből 173-ban nyertek. Listán pedig 53 %-ot értek el. Összehasonlításképpen: a nagy 1994-es MSZP-győzelemkor az MSZP 176 körzetből 149-ben nyert, de még a teljes későbbi kormánykoalíció (MSZP-SZDSZ) együtt is csak 165 körzetben nyert akkor. Az MSZP és az SZDSZ együtt kapott listán 53 %-ot 1994-ban, ugyannyit, amit a Fidesz egyedül 2010-ben.

Azzal kezdeném, hogy én egyáltalán nem örültem a Fidesz győzelmének a választásokon. Akkor még nem látszott jele annak, hogy a 2010 utáni Fidesz más lesz, mint az 1998-2002 közötti. Én arra számítottam: megy szépen minden tovább a liberális kurzus által kijelölt úton, csak talán kicsit kevesebb hibával és balekséggel, s nacionalistább lesz a hivatalos politika a jelképek szintjén. De drasztikus változás nem lesz semmiképpen. Őszintén bevallom: én nem számítottam másra.

Szóval számomra a Fidesz későbbi politikája hatalmas kellemes meglepetésnek bizonyult. Folyamatosan távolodtak a polgári, kereszténydemokrata értékektől, s közeledtek ahhoz, amit a legtöbben jobboldali populizmusnak neveznek. Tulajdonképpen a Fidesz ugyanazon az úton ment, amin én, csak késve hozzám képest: mint mondtam, én már 2008-ban elkezdtem a szakítás a liberális-konzervatívizmussal, s pár év alatt oda jutottam, ahol a Fidesz még ma sincs.

2010 pozitív eseménye még az LMP megjelenése a politikai színtéren. Nyíltan és valóban baloldali párt, ilyen eddig nem volt az országban. Ez akkor is hatalmas dolog, ha később az LMP csúnyán elzüllött, belezüllött lassan az évek során a ballib fősodorba.

Szóval a Fidesz megtette azt, ami várható volt. Az évek óta abszurd módon megoldatlan könnyített állampolgárság kérdése meg lett oldva pár nap alatt. Aztán, tanulva az 1998-2002 közti idő hibáiból, gyorsan átvette a teljhatalmat az állami médiákban, majd megkezdődött az alkotmányozás folyamata, olyan ügyekkel, melyeket korábban a ballibek is terveztek (kevesebb képviselő, egyfordulós választás, stb.). Én egyébként magát az alkotmányozást új alkotmány formájában máig hibának tartom, az új alkotmány bevezető ünnepélyes részét pedig zavaros szócséplésnek, de a tényleges és értelmes változások mindenképpen pozitívak.

Csak az év végén kezdett világossá válni, hogy ez a Fidesz már nem a régi Fidesz. Számomra ez 2 látványos dolog miatt lett világos: Matolcsy György lett a főember a pénzügyek terén, s ő látványosan szembement alapvető dogmákkal és szokásokkal, majd a manyup-rendszer likvidálása. Ekkor értettem meg, itt egy egészen más model lesz, s nem a korábbi "csináljuk ugyanazt, csak jobban" logika. Ettől kezdve tudtam, itt szakítás történik a rendszerváltozás alapvető logikájával, s valami új készül. Ez önmagában hatalmas pozitívum, amit mindenképpen támogatnom kell.

2011

Befejeződik az alkotmányozás, erről az előbb már megírtam véleményemet. Érdekes momentum: a Jobbik az új alkotmány ellen szavazott, azt brüsszeli diktátumnak nevezve. Szóval amikor manapság a Jobbik emlékeztet, hogy ők se szavazták meg az alkotmányt, az valahogy mindig kimarad mi volt ennek az oka.

Ekkor indul az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű ballib szervezet munkássága, tényleg jelentős tüntetéseket képesek összehozni a kezdeti időszakban. A szervezet célja annak megakadályozása, hogy médiaegyensúly alakuljon ki az országban, ők ugyanis ragaszkodnak a korábbi szokásjoghoz, hogy totális a ballib médiafölény. Később a szervezet Bajnai projektje lesz a politikai visszatérésére, majd gyorsan meg is bukik, elsősorban az MSZP fúrja meg őket.

Az új médiatörvény miatt megkezdődik a Magyarország elleni azóta rendszeressé vált brüsszeli támadássorozat első eleme. Akkortól válik világossá: Orbán nem a brüsszeli modelt akarja tökéletesíteni az országban, hanem alternatívát kínál.

Kitör az év botránya, a szenilis Kertész Ákos cikkben értekezik a magyarok genetikusan alattvaló jellegéről. Később Kertész elintézi saját kamumegveretését, majd erre hivatkozva menedékjogot kap Kanadában, máig luxussegélyből él ott ennek köszönhetően. A ballib médiák se állnak ki mellette, egyedül a nem beszámítható Amerikai Népszava blog támogatja őt.

Hivatalossá válik Gyurcsány és az MSZP szakítása, megalakul a Demokratikusan Koalíció. Akkor mindenki azt hitte, vége Gyurcsánynak, ma már tudjuk: éppen ellenkezőleg, ez volt emelkedésének kezdőpontja. Hozzáteszem: én egyébként azt hittem - bármennyire is viccesen hangzik ez ma -, hogy a Demokratikus Koalíció egy jobb MSZP lesz. Egyébként, ha hinnék a nyugati modelben, a DK híve lennék, ugyanis minden számítás szerint ők a leginkább nyugatpárti és legliberálisabb magyar párt.

Az év nemzetközi eseménye: az átfogó liberális agresszió Líbia ellen, aminek eredményeképpen Líbia máig egy káoszban tengdődő, valójában nem is létező ország. Aztán ugyanezt megpróbálják Szíriában, ahol azonban Oroszország bevatkozik a megtámadott fél oldalán, meghiúsítva a liberális fordulatot. Aki még hitt abban, hogy a 2008-as olimpiai háború valami véletlen volt, az is itt már látta a valóságot. A gyengülő nyugat ráveti magát a világra, mindenhonnan rabolva. Orbán ezt vette észre: itt az alkalom a nyugat gyengeségének kihasználására.

Én magam egész idő alatt mint kólcenteres dolgoztam, egymás után két különböző cégnél. Szar munka, de végülis jól fizet, plusz nem követel meg teljes erőbedobást. Nekem ugyanis a legfontosabb a szabad idő és a friss agy. Küldetésem van ugyanis.

Érdekes olvasmány Mariana Mazzucato amerikai-olasz közgazdász The Value of Everything: Making and Taking in the Global Economy című műve. A széles közönségnek szánva, nem szükségesek közgazdasági előismeretek megértéséhez.

Mivel azt hiszem, magyarul nem lett kiadva, néhány szót a könyvről.

A könyv vázolja az alapvető eltérést a klasszikus és a neoklasszikus közgazdaságtan között. Az alapvető eltérés: az érték mint fogalom.

A klasszikus közgazdaságtan - és annak elődjei - megkülönböztetett hasznos hasznos és haszontalan gazdasági tevékenységet. Hasznos az, mely új értéket teremt, s haszontalan az, mely csupán meglévő értéket továbbít. Abban azonban nem volt egyetértés ezen áramlatok között, mi is az érték, az hogyan mérhető. Volt aki az arany és más nemesfémek mennyiségében látta az értékmérőt, mások a földben. A klasszikus közgazdaságtan a munkában látta meg az értéket, azaz a munka az, mely képes értéket teremteni: valamilyen alapanyagból létrehoz valami mást, s e más többet ér, mint amit az alapanyagok értek.

Ami értékteremtésből származó haszon csak az profit, minden más passzív jövedelem, azaz járadék.

A klasszikus közgazdaságtan 3 névhez kothető: Adam Smith (1723–90), David Ricardo (1772–1823), s Karl Marx (1818–83). Az eltérések köztük ugyanis már az értelmezésben, a következtetések levonásában vannak, nem magukban az alapokban. Lásd, Adam Smith és Karl Marx egyezve egymással gondolták, hogy a munakerő teremti az értéket, csak míg Smith jogosnak tartotta, hogy a haszon a tőkéshez menjen, addig Marx ebben igazságtalanságot látott - de az alapkérdésben nincs eltérés köztük. S természetesen abban is egyeztek egymással, hogy csak az a gazdasági tevékenység hasznos, mely értéket teremt. Smith szerint haszontalan tevékenység az állam működése, a háztartásbeli tevékenység, s a szolgáltatások. Marx ebben annyiban gondolt más, hogy a szolgáltatásokat is átsorolta a hasznos tevékensyégekhez.

A XIX. sz. során - Marxtól függetlenül is - felmerült a kérdés társadalmi oldala: ha egyszer a munka hoz létre értéket, mi az oka annak, hogy az értéktöbbletet kizárólag a tőkés vállalkozó kapja. Erre nem születtek kielégítő magyarázatok, hiszen az nem volt meggyőző érv, hogy a tőkés munkája - ami pénze befektetéséből, a kockázat vállallásból, a munkafolyamat irányításából áll - annyival többet érne a munkáséhoz képest, ami indokolná a teljesen egyenlőtlen elosztást.

Nyilván a marxi válasz elfogadhatatlan volt a nagy többség számára, így az egész klasszikus közgazdaságtan ki lett dobva a szemétre mint alkalmatlan.

A neoklasszikus elmélet - melynek neve abszurd, inkább antiklasszikusnak kellene nevezni - egyszerűen kimondta: érték mint olyan önmagában nem létezik. Az "érték" valójában piaci ár, annyi amennyit egy dologért valaki más megfizet. Ezzel meg is oldódott a klasszikus közgazdaságtanból következő társadalmi kérdés: hiszen ha nincs inherens érték, akkor igazságtalanság sincs - a munkás annyi bért kap, amennyit a piac hajlandó adni neki, azaz ennyi munkája értéke, az értéktöbblethez pedig semmi köze, eleve az is csak akkor valósul meg, ha a munkáltatója képes a terméket eladni a piacon.

Tehát ezzel megszűnik a járadék fogalma is, minden haszon immár profit.

Innentől kezdve a mű mondanivalója: annak bizonyítása miért alkalmatlan a neoklasszikus közgazdaságtan. A fő gondolat: egyre inkább járadék a haszon, nem profit, azaz egyre több a haszontalan, nem értékreremtő tevékenységből származó haszon, mely csak statisztikailag érték, de a valóságban nem az.

Először is a GDP mint mérőszám alkalmazhatatlansága mellett érvel. Ezzel nem foglalkoznék különösebben, a téma ugyanis közismert. Talán csak azt az igaz, de vicces érvet ismertetném, hogy ha egy országban minden ember a saját lakásában él, az nem növeli a GDP-t, míg ha hirtelen mindenki kölcsönösen átköltözik a szomszédja lakásába, majd a szomszédok egymásnak azonos összegű bérleti díjat fizetnek, ez azonnal hatalmas mértékben növeli a GDP-t.

A neoklasszikus elmélet egyedülivé válásával párhuzamosan ment egyre több tevékenység értékesnek minősítése, lásd a pénzügyi műveletek is immár ilyennek lettek átnevezve a XX. sz. 70-es éveitől. Így pedig immár beleszámítottak a GDP-be.

Az eredmény: az államok és a pénzügyi szektor érdekei egyre inkább azonosak lettek. Hiszen egy politikus számára a legnagyobb siker, ha kormányzása alatt nő a GDP, márpedig a legnagyobb mértékű GDP-növekedés a pénzügyi szektorral érhető el. A valós érték egyre kevésbé számít, a lényeg, hogy a statisztika mit mutat ki. S a pénzügyi szektor pedig vethetetlen, hiszen semmilyen gyártással nem hozható létre olyan haszon, mint egyes pénzügyi műveletekkel. Immár a pénzügyi szektor nem hagyományos banki tevlékenységből él, mely indokolt és hasznos, hanem egyre abszurdabb spekulációs műveletekből. Ezek a műveletek azonban kizárólag a neoklasszikus elmélet, annak is csak a legújabb értelmezése szerint teremtenek értéket.

A szerző szembemegy a neoklasszikus elmélet egyik fő dogmájával, a "rossz állami tulajdon, jó magántulajdon" cíművel. Elmondja, az államot azon az alapon tekintik nem értékteremtőnek, mert eleve úgy határozzák meg az értéket, hogy abba ne számítson bele az állam, pedig hát nehezen lehetne pl. nem értékteremtésnek tekinteni egy állami közút megépítését - abszurd ezt azon az alapon kizárni, hogy az állam aztán ingyenesen biztosítja az út használatát. Ez ugyanaz, mint a GDP esetében a lakás paradoxon: ha az utat magáncég építené, s útdíjat szedne, akkor ugyanaz az út hirtelen értéknek számítana.

Konkrét példa az értékteremtés nélküli értékkivonásra a brit BHS kiskereskedelmi hálózat esete. 1928-ban alapították a céget, 2004-ben megvette Philip Green befektetési vállalkozó 200 millió fontért, majd 2015-ben eladta 1 fontért. Amíg a cég az irányítása alatt állt, Green és családja 580 millió font osztalékot, bérleti díjat és kamatot vett ki a cégből. Az eredmény: 11 ezer dolgozó munkanélküli lett, s csődbe ment a cég nyugdíjalapja. Green haszna értékteremtásnek számít a statisztika szerint, maga az egész művelet pedig tisztességes vállalkozói magatartásnak. Miközben mindenki más számára ez egy abszurd kifosztás.

Azaz kialakul egy olyan általánosan elfogadott kép a valóságról, mely nem tükrözi a valóságot. Mára az a helyzet, hogy a világ összes pénze együtt kb. 1200 billió dollár, míg a világ összes vagyona 350 billió dollár, azaz több mint 3-szoros a pénzmennyiség a teljes vagyonnál, s az arány folyamatosan növekszik.

Mindez mára visszahatott a valós értéket előállító gazdaságra is. A szerző több példát felhoz, de én mondok magyar példát: a Tesco Magyarországon több pénzt keres pénzügyi műveletekből, mint termékeladásból.

A szerző felsorol egy sor abszurd gyakorlatot a pénzügyi szektoron kívül is:

• a részvény célja ma már nem tartós tulajdonlás egy adott sikeres cégben, hanem spekuláció,
• a részvényárfolyam mesterséges felverése visszavásárlások által,
• teljes elszakadás a cég és a menedzseri szint érdekei között,
• az abszurd szabadalmak,
• az újítások esetében a haszon magánosítása, de a veszteség társadalmasítása.

Tulajdonképpen az egész rendszer egyfajta mlm-piramis, mely azzal igazolja saját létjogosultságát, hogy kevesek nyertesek lesznek.

Már előző nyelvi cikkemben akartam erről írni, de gondoltam, legyen külön cikk.

Az uráli-altáji nyelvek egyik sajátossága a hangrend, azaz a magánhangzók minősége alapján kategorizálva vannak a szavak, s az egyes szavak illeszkedése a hangrendtől függ.

A téma közismert, ezért nem elemezném különösebben, csak egy kis ismertető:

• az a, á, o, ó, u, ú mély hangrend,
• az ö, ő, ü, ű magas hangrend,
• az e, é, i, i pedig hangrendileg semleges (az "e" és az "é" státusza vitatott, sokak szerint az "i" és "í" státusza is, egyesek szerint ugyanis ezek egyfajta sajátosan magas hangrendűek, azon az alapon, hogy pl. a magas hangrendű ragváltozatban ezek gyakori magánhangzók, de én ezt nem tartom meggyőző álláspontnak, mert a hangrendi illeszkedésben ez nem működik szabályosan).

Tehát minden magyar szóban vagy csak mély, vagy csak magas magánhangzók lehetnek (ill. korlátlanul lehetnek semlegesek ezek mellett), ez alól csak egyes - különböző hangrendű részekből álló - összetett szavak, idegen eredetű szavak, egyes sajátos egyalakú képzők (de ez utóbbiak felfoghatók úgy is, mintha eredetileg összetett szavak lennének!) kivételek. Ezért van a magyar ragoknak mély és magas verziója, hogy mély szavakhoz a mély rag legyen, magasakhoz a magas - lásd "kutyának", "embernek".

Az esetek 95 %-ában a rendszer tűpontos, egy magyarul tanuló idegennek csak kis megszokás kell, de nem kell szavakat megjegyeznie, mert kivételek szinte nincsenek: egy idő után már a megérzést is el lehet tanulni, ahogy ezt egy magyar anyanyelvű nem képes hibásan mondani, mondjuk élő magyar ember nem mondana olyat, hogy "kutyánek" vagy "embernak".

A maradék 5 % az érdekes természetesen, de itt is van tűpontos szabály:

• ha a hangrend vegyes, s a szótő utolsó magánhangzója nem semleges hangrendű, akkor a szó attól függően viselkedik magas vagy mély hangrendűként, hogy az utolsó magánhangzó milyen: lásd "parfümmel" és nem *"parfümmal", viszont "amőbával" és nem *"amőbável" (általában ezek mind idegen szavak).

Tehát marad az esetek kb. 1 %-a, ami valós nehézséget okoz.

Vannak a semleges hangrendű szavak - azaz melyekben nincs más magánhangzó az e/é/i/í kivételével -, itt az alapszabály az, hogy a hangrendileg ezek magasak, lásd "víz": "vízben", "december": "decemberben".

• A gond: itt van kb. 40 kivétel, melyek mély hangrendűként viselkednek. Ezeket egy idegen csak bemagolni tud, mert nincs rá semmilyen használható szabály. Példa: cél - "célok" és nem *"célek". A magyarázat erre az szokott lenni, hogy az ősmagyar nyelvben több magánhangzó volt, mint a mai nyelvben, volt pl. magas "é" és mély "é", ezek később egyesültek, de megmaradt az eltérő hangrendi viselkedés.

Továbbá az utolsó szabály: ha szótő utolsó magánhangzója semleges hangrendű, akkor a szó jellemzően attól függően viselkedik magas vagy mély hangrendűként, hogy az utolsó nem-semleges magánhangzó milyen: lásd "papírral" és nem *"papírrel", viszont "üveggel" és nem *"üveggal". A gond itt a legnagyobb: a fenti szabály nem kizárólagos, de az ellenlezője se igaz a legtöbb esetben. A magyarok egyszerre használnak egyes ilyen szavakat mély és magas hangrenddel. Íme:

• ha az utolsó magánhangzó "e":
  • nagyon sok szó esetében szabad ingadozás van - példa: "hotelban"/"hotelben" - egy kis kereséssel az arány 40:60),
  • viszont egyes szavak - szerencsére ezek vannak kisebb számban - esetében nem lehetséges az ingadozás, a magyar anyanyelvűek kizárólag magas vagy mély alakot használnak, pl. csak "októberben" lehetséges, az elvileg szabályos *"októberban" hiba, vagy fordítva: az egyedül helyes alak az elvileg szabályos "sameszok", nem lehetséges *"sameszek", ezeket csak megtanulni lehet,
    • az egyetlen támasz: ha az utolsó előtti magánhangzó is semleges, akkor a szó mindig magas, lásd "operettben", nem *"operettban";
• ha az utolsó magánhangzó "é":
  • könnyebbség, hogy itt a hangrend mindig vagy "szabályos" vagy ingadozó, s az esetek 90 %-a az utóbbi:
    • az esetek kisebb része: pl. "kávé": "kávéban" az egyetlen lehetőség,
    • a legtöbb eset: lásd "oxigén", "oxigénnal" és "oxigénnel" is előfordul;
• ha az utolsó magánhangzó "i" vagy "í":
  • itt a hangrend mindig "szabályos", pl. "papír", kivétel:
    • ha az utolsó előtti magánhangzó is semleges: ebben az esetben szabad ingadozás van, pl. "agresszív": "agresszívan" és "agresszíven" is lehetséges.

Ami megfigyelésem: az összes fenti esetben folyamatosan nő az ingadozó alakok aránya a rögzített alakokhoz képest. Pl. a "kódex" szó 20 évvel ezelőtti nyelvkönyvekben példaként volt felsorolva mint "szabályrontó" szó, azaz kötelezően magas hangrendű, miközben ma már simán találkozik az ember mély hangrendű használattal is. Azaz a nyelvhasználat igyekszik folyamatosan újraszabályosítani, azaz kizárni a "logikátlan" elemeket. A jövőben valószínűleg csak a gyakori szavaknál fog megmaradni az elvileg szabályrontó alak, lásd marad az "októberben", sose lesz "októberban".

Hogy legyen a cikkben egy kis politika is: lássuk a "pedofil" szót. Az arány 1:9 az elvileg szabálytalan magas és elvileg szabályos mély hangrend között (lásd "pedofilek" és "pedofilok").

Még egy kedvenc sznobságom: a "férfi" szó. Ez volt az álműveltek kedvence hosszú éveken keresztül. Kb. a "nincs médiák szó, mert a média már többes szám" című marhaság elődje. Amint valaki a "férfi" szót magas hangrendűen ragozta, lecsaptak rá mint a dögkeselyűk, hogy "ha-ha-ha, nincs férfinek, csak férfinak", pedig ez a szó az egyik sajátos ingadozó magyar szó: kizárólag egyes alakokban ingadozik, pl. senki se mond *"férfiek"-et "férfiak" helyett.

Felnőttkorom elérésetől 24 éves koromig Magyarországon kívül éltem. Most erről az időszakról.

A technika maihoz képesti fejletlensége miatt akkor az ember nehezen jutott információhoz. 1985-1986 között szinte csak a rádió, aztán már egyes lapok is. Szófiában akkor még működött a Magyar Kulturális Intézet boltja (intézet ma is van, de bolt már nincs), ahol magyar lapok is voltak.

1985

1985 nagy eseménye Gorbacsov megválasztása volt a Szovjetunió élére. De hazudnék, ha azt mondanám, akkor tudtuk, hogy ez nagy esemény. Valójában csak 1987-ben kezdett érződni, hogy valami változik.

Személyes emlékem 1985 nyaráról, hogy Madridban kommunista aktivisták aláírást gyűjtenek az EU-ba való belépés ellen. Nem igazán értettem, hogy mi is ennek a jelentősége.

Szóval mi abban a tudatban voltunk, hogy a szovjet és a kommunista rendszer ha nem is örökké, de évtizedekig tart még. S aki más rendszert akar, annak egyetlen lehetősége nyugatra vándorolni.

1986

A meglévő rendszerrel való elégedetlenség meg hát a fiatal életkor arra késztetett minket, hogy átessünk az ellenkező végletbe, azaz maximálisan idealizáltuk a nyugatot. Ennek egyik jele, hogy pl. keményen kiálltunk az USA mellett, mikor az bombázta Líbiát 1986-ban.

Nem hittünk Gorbacsovnak se, s mindenben a nyugatnak adtunk igazat. Szóval a folyamatos híreket a szovjet reformokról nem vettük komolyan.

Személyesen persze ez a legfontosabb évünk: márciusban eldöntöttök, nem fog szétválni soha, s októberben össze is házasodtunk.

1987

1987-ben kezdett érződni, hogy valami változás kezdpdik. Le lett váltva a magyar államfő, Losonczi Pál, aki persze semmilyen valós hatalommal nem rendelkezett, de ő már akkor ezen a poszton volt, amikor én megszülettem 1967-ben, szóval maga a változás ténye mutatott valamit. A kormányfő személye is változott - fiataloknak megjegyzés: a kormányfői tisztség a Kádár-rendszerben nem a fő állami tisztség volt, ahogy ma, hanem annál jóval alárendeltebb -, az antiferormista hírében álló Grósz Károly lett az új miniszterelnök.

Grósz talán legnépszerűbb lépése a kiutazási engedély megszüntetése: 1988. január 1-től külön engedély nélkül utazhat minden magyar állampolgár külföldre, maximum 30 napig utazásonként. Korábban csak 5 országba lehetett kiutazási engedély nélkül utazni: NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária.

Egyébként Grósz nem volt antireformer, csak ő kínai típusú reformokat szeretett volna, azaz a gazdaság megnyitását, de a politikai hatalom megtartását.

Nemzetközileg két fontos változás történt Kelet-Európában. A csehszlovák pártvezér leváltásával megindult a kelet-európai vezetés cseréje. S megtörtént az első lépés Jugoszlávia szétesésében: Slobodan Milošević lesz a győztes a szerbiai hatalmi harcokban.

1988

1988-ban már kemény változások indultak. A Szovjetunióban olyan dolgok kezdtek megjelenni, melyek addig soha. Nem, sajtószabadság még messze nem volt, de a tűrt kategória hatalmas méretűre szélesedett. Még megvolt a fő tabu, Lenin és maga a rendszer, de ezen belül gyakorlatilag mindent el lehetett mondani, egyszerűen csak hozzá kellett tenni, hogy az ember "a szovjet rendszer megtisztítását szeretné", meg "visszaállítani a lenini szellemiséget", majd elő lehetett állni akár színtiszta antikommunista programmal is ezzel a "vörös farokkal".

Magyarországon megalakult márciusban az első nyíltan ellenzéki párt, a Fidesz. (Az MDF már 1987-ban megalakult, de óvatosságból még kifejezetten nem pártként, hanem "mozgalomként".) A Fidesz alapítóit a hatóság először üldözni próbálta, aztán a nyugati nyomás miatt nem lett semmilyen komoly szankció. Májusban megalakult az SZDSZ előszervezete is hivatalosan. Majd megjelentek az újralapított "történelmi pártok" is: ezek közül komolyan későbbi szerepet csak a Kisgazdapárt és a KDNP kapott. A leghatalmasabbat bukó történelmi pártnak az MSZDP bizonyult.

Az MSZMP-ben akkor még 4 csoport volt:

• az ókádáristák - akik azt hitték, a válság csak ideiglenes, s Gorbacsovot meg nem is kell komolyan venni,
• Pozsgay és köre - akik valamiféle harmadikutas rendszert akartak, nagyjából Nagy Imre 56-os szellemiséget, lásd semlegesség, s szocialista, de a szovjetektől független berendezkedés,
• Grósz és köre - akik kínai típusú kibontakozást akartak,
• Németh, Nyers, Horn és köre - gyakorlatilag a teljes szakértői réteg ide tartozott, s a gazdaságban és pénzügyekben teljhatalmuk volt.

Aztán májusban a 3 utóbbi csoport egyesült az ókádáristák ellen, s minden jelentősebb személy le lett váltva, maga Kádár is. Ugyan Grósz került a helyére, de sose tudta pozícióját meszilárdítani, mindig függött a másik két csoporttól is. Az év végén a kormányfői tisztségtől meg kellett válnia, azt átadta Németh Miklósnak. s ekkor ez már valós hatalmat jelentett, nem szimplán a pártfőtitkár beosztottja volt.

Grósz két lépésével sikeresen leamorizálta magát:

• augusztusban baráti találkozón vett részt Nicolae Ceaușescu román vezérrel, ami után kijelentette, hogy a romániai magyarok helyzetével valójában nincsenek is igazi problémák,
• novemberben beszédet tartott a Sportcsarnoknak, ahol fasiszta veszélyről értekezett, meg hogy a Pártnak meg kell védenie mindenáron a rendszert.

Az év végén, november 7-én volt a híres Gorenje-nap: ez volt az utolsó év, amikor Magyarországon még hivatalos ünnep volt november 7., s mivel ez hétfőre esett, a hosszú hétvégét arra használták ki sokan, hogy Ausztriába menjenek vásárolni, a kor slágerterméke pedig a Gorenje-hűtőláda volt. A Gorenje-napon sokkal többen vettek részt, mint amennyien bármilyen politikai gyűlésen, tüntetésen. Ugyanezen a napon a Fidesz kiment a Vörösmarty térre sepregetni, ezzel tiltakozva, hogy november 7. munkaszüneti nap - ez tényleg vicces akció volt.

A legnagyobb tüntetésen - mely szintén nem a magyar belpolitikáról szólt - én magam is részt vettem, ez a romániai falurombolás elleni tüntetés volt 1988. június 27-én. Tényleg nagyon sokan voltunk, s talán az egyetlen alkalom, amikor a későbbi "bal" és "jobb" hívei együtt voltak. A hatalom igyekezett elhallgatni az egészet, a legviccesebb elem az volt, hogy valami bátor szerkesztő az MTV-nél bemondta az eseményt előző este a híradóban, persze trükkösen, kb. így: "a rendőrség felhívja a figyelmet a rendbontások elkerülésére a Hősök terén holnap késő délután kezdődő tüntetés kapcsán".

Az év nemzetközi eseménye: Gorbacsov kijelenti, a volt csatlósállamok teljesen szabadok. Tegyük hozzá: akkor sokan ezt még csak ünnepélyes szólamnak gondolták, s nem hitték, hogy tényleg ez a szovjet álláspont.

Ami engem illet, én az SZDSZ-Fidesz vonal feltétlen híve voltam, mindkettőnek tagja is voltam a legkorábbi időktől számítva. Talán csak két kérdés volt, melyben eltért a véleményem az általános SZDSZ-Fidesz fősodortól: a vallás és nemi erkölcs kérdése, azaz én nem voltam ateista, s nem támogatottam se a homokosokat, se az abortuszt. De ezek akkor nem voltak központi kérdések se az SZDSZ-ben, se a Fideszben.

Személyesen fontos év: első fiam megszületett.

1989

Ez volt a nagy változások éve, mindenhol megbukott a rendszer. S ahol hivatalosan nem - Albánia, Szovjetunió -, ott is ekkor kezdődött a bukás végső folyamata.

Magyarországon gyakorlatilag a névleg kommunista hatalom maga mondott le az egész rendszerről. S ez Magyarországon haladt a legelőrébb. Mindenhol máshol még az volt a kérdés, hogy hogyan küzdenek egymással a (poszt)kommunisták és ellenzékiek, addig Magyarországon az év végére már az MDF-SZDSZ viszály lett az igazi kérdés, míg a posztkommunisták marginális tényezővé váltak.

Az első bombát Pozsgay dobta be a nyilvánosságba, amikor kihasználva Grósz külföldi útját, bejelentette a rádióban, hogy 1956 nem volt ellenforradalom. Talán ez ma már nem fogható el, de a Kádár-rendszer alapja az volt, hogy 1956 ellenforradalom volt, szóval ez egy rendkívüli esemény volt.

Aztán nyáron megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások. Ezt nyílt beismerése volt annak a hatalom részéről, hogy immár az MSZMP sem tekinti legitímnek a rendszert. Innentől már világos volt: a kommunista rendszernek vége lesz hamarosan. Személyes élményem: ekkor már normál standokon, nyíltan árultak szamizdatokat a Felszabadulás téren (ma: Ferenciek tere).

Tulajdonképpen a kerekasztal-tárgyalások határozták meg, kiből lesz aztán esélyes politikus. Aki akkor ott jelentős tevékenységet fejtett ki, az ismert ember lett, aki pedig maradt a másodvonalban, az kiesett a politika élvonalából. Ekkor emelkedett ki az MDF és az SZDSZ mint fő pártok, s mellettük kisebb testvéreik, az egyik oldalról a KDNP és Kisgazdapárt, a másikról a Fidesz. A nagy vesztesek a Néppárt és a szocdemek voltak.

Közben megvolt Nagy Imre újratemetése, melynek fő eredménye: Orbán Viktor országosan ismert lett. Személyes elem ebben: egy idős rokonom, aki élete végéig meggyőződéses nyilas és antiszemita volt, szintén elment a temetésre, majd ott teátrális produkciót adott elő: ráborult, majd megcsókolta Nagy koporsóját. Mivel idős ember volt már, senki se avatkozott be, így a hírek arról szóltak, hogy "egy idős résztvevő". Bezzeg ha tudták volna, mik az idős bácsi politikai nézetei...

Szeptemberben a magyar kormány felmondja az NDK-val a hatáellenőrzési egyezményt. Ez azt jelenti, ezentúl a magyar hatóságok nem ellenőrzik, hogy a magyar határon kilépni akaró NDK-állampolgárok rendelkeznek-e az ehhez szükséges engedélyekkel. Ez volt az első eset, hogy a bolgár vezetés nyíltan kritikával illette Magyarországot.

Az MSZMP utolsó próbálkozása a narratíva kézben tartására a köztársaság kikiáltása volt októberben. Máig képtelen vagyok megérteni, hogyan voltak képesek tömegek ezt bevenni. Eleve abszurd volt, mert a népköztársaság is köztársaság, szóval nem is volt mit kikiáltani.

S eközben egészen novemberig, Bulgáriában semmi se történt. Nemhogy enyhülés nem volt, de még durvult is a hatalom. 1989 májusában kezdődött az "újjáéledési folyamat" harmadik, utolsó szakasza. Az "újjáéledés" lényege: a bulgáriai törökök "ráébrednek", hogy ők valójában bolgárok. A harmadik szakasz azt jelentette: aki mégse ébredt erre rá, azt kitették a bolgár-török határra. Aztán november 10-én megbuktatták Todor Zsivkovot, majd pedig tízszeres gyorsasággal a magyarhoz képest lezajlott a rendszerváltozás.

1990

Erről az évről nem írnék sokat. Közismert minden: a rendszer megváltozott immár hivatalosan is.

A fő viszály immár az MDF és az SZDSZ között volt. Az MDF jóban volt a MSZMP Pozsgay-féle csoportjával, ezt használta ki az SZDSZ, mely ezt úgy állította be, az MDF nem akar igazi rendszerváltozást, hanem meg akar alkudni a régi rendszerrel. Tehát aki határozott, teljes szakítást akar a múlttal, majd nyugati jólétet, az a szavazzon az SZDSZ-re!

Én is pontosan így gondoltam, az SZDSZ és a Fidesz híve voltam, így nem örültem a választási eredménynek. Viszont az őszi taxisblokád volt az első pont, amikor kezdett meginogni politikai preferenciám. Ez volt ugyanis, amikor egyértelműen kiderült: az SZDSZ nem veszi komolyan saját hangoztatott elveit se.

Viszont ekkor a bolgár politikai élet már sokkal érdekesebb volt, mint a magyar. De ez külön téma lenne.

1991

Ez az év, amikor mindenki lassan ráébred: nem lesz nyugati életszínvonal. Bulgáriában ez nagyon gyorsan kiderül, de Magyarországon is - picit lassabban.

Ami szintén kiderül - de egyelőre csak Bulgáriában -, hogy a nyugat nem veszi komolyan a demokráciát, azaz csak akkor fogadja el egy demokratikus választás eredményét, ha az eredmény tetszik neki. Ha pedig az eredmény nem tetszik a nyugatnak, akkor teljesen szabadon és minden nem-demokratikus eszközzel küzd az eredmény megváltoztatásáért.

Még nem voltam kiábrándulva a nyugatból, de már feltétlen híve se voltam.

Nemzetközileg ez az év a kommunizmus hivatalos vége: megszűnik a KGST, a Varsói Szerződés, s a Szovjetunió, Németország meg egyesül.

A magyar belpolitika legfontosabb eseménye az igazságtételi törvényjavaslat, mely szerint nem érvényes az elévülés a kommunista rendszer alatti legsúlyosabb bűncselekményekre. Máig nem teljesen világos számomra miért, de a teljes liberális tábor hatalmas botrányt kelt, végül Göncz Árpád és Sólyom László hathatós segítségével a törvényjavaslat elbukik. Az ügy nagyon érdekes mai szemmel különösen, amikor manpság a liberális szakértők arról értékeznek, hogy egy ballib választási győzelem után az Orbán-korszak törvényeit hatályon kívül lehet helyezni megfelelő felhatalmazás nélkül is. Akkori álláspontom az volt, hogy semleges vagyok, mert egyrészt értettem a liberáis álláspontot a jogbiztonságról, másrészt az ellenoldal is teljesen érvényesen hivatkozott arra, hogy - ahogy ez Nürnbergbnen volt a háború után - a jog nem állhat a valóság felett. Mindenesetre a kormányzat álláspontját koherensnek tartottam. Az ellenzékét viszont nem, hiszen folyamatosan az antifasizmusra hivatkoztak. A liberálisok álláspontja utólag persze hazugnak bizonyult, hiszen amikor ez az ő érdekük volt, akkor simán hivatkoztak ugyanarra, amire a kormányoldal ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán.

Pár megfigyelésem a mai magyar kiejtésről a magánhangzók terén.

A magas nyelvállású magánhangzók - i, í, u, ú, ü, ű - esetében egy eleve létező jelenség erősödését látom (hallom):

• egyre inkább elvész a megkülönböztetés a rövid és hosszú párok között a hétköznapi kiejtésben:
  • egyre több hosszú magánhangzót töviden ejtenek a magyarok - kedvenc példám a "Hűvösvölgy" helynév, amit a magyarok 99 %-a ü-vel ejt,
  • viszont van pár ellenpélda, ahol következetesen hosszabbodás van - lásd "kör" ejtése mint /kőr/,
  • egyedül a szóvégi magánhangzók esetében áll fenn a következetes megkülönböztetés - rendkívül jól jellemzi ezt pl. a "híradó" szó, ahol az általános ejtés /hiradó/, azaz az í-ből i lesz, de az ó marad ó,
  • s máshol pedig ott ahol ennek jelentésmegkülönböztető szerepe van (pl. "zug" és "zúg"), de egyes esetekben még ott se (lásd "áru" és "árú", szinte sose hallani az ú-s ejtést),
• természetesen mindez nem igaz a művelt ejtésre, de az eleve egy korábbi nyelvállapotot tükröz, másrészt mesterkélt, azaz ez az ejtés rendkívül ritka (tulajdonképpen csak tv-bemondók, rádió-bemondók, szónokok, kampányoló politikusok szoktak így beszélni).

A középső nyelvállású magánhangzóknál - é, o, ó, ö, ő - a párok esetében:

• szóvégi helyzetben gyakorlatilag teljesen hiányoznak a rövid magánhangzók, ez olyan erős tendencia, hogy bármilyen új idegen jövevényszó esetében is hat - "konteó", "portfólió", idegen nevek esetében is, pl. "Diego Armando Maradona" - /diegó armandó/ lesz magyarul, pedig az eredetiben mindkettő rövid, ráadásul hangsúlytan, azaz emiatt sincs valamiféle hosszabodás

Az alsó nyelvállású magánhangzók esetében - a, á, e - a helyzet stabil. Itt nyilván az ok az, hogy az a/á és az e/é pár sokkal erősebben különbözik egymástól, mint a többi 5 pár.

Az az érzésem, 20-30 év múlva az fog állni a magyar nyelvkönyvekben, hogy a magyarban nem 14, hanem 9 magánhangzó van: a, á, e, é, i, o, ö, u, ű. A többi mostani magángangzó nem fonémának (önálló hangnak), hanem allofónnak (hangváltozatnak) fog minősülni. Ahogy ma is van ā, ȧ, ē, ë mint ilyen hangváltozat (hosszú a, rövid á, hosszú e, rövid é).

Ami a kettőshangzókat illeti, a magyar köznyelv annyira elutasító velük szemben, hogy semmilyen idegen hatás nem képes ezt megváltoztatni. Az összes i-s vagy u-s hangkapcsolat sorsa, akár idegen szóról, akár magyar szóról van szó:

• a leggyakrabban: a kettőshangzóból a magyarban két szótag lesz, lásd "trauma" /tra-u-ma/,
• ritkán: a kettőshangzó "i" tagja "j"-vé változik, mindig csak idegen szavaknál fordul elő, de ott se feltétlenül, "normál" magyar szavaknál pedig sose, lásd "szeizmikus" jellemzően nem lesz "j", de "kaleidoszkóp" jellemzőbb a "j"-s ejtás, viszont magyar családneveknél - ahol gyakori az "ai" végződés - soha, pl. "Szalay" az egyetlen lehetőség a /sza-la-i/,
• még ritkábban, egyes csak u-s kettőshangzók esetében: az "u" kiesik, s az előtte lévő magánhangzó meghosszabodik: talán az egyetlen ilyen eset az "augusztus" szó, melyet a nagy többség /ā-gusz-tus/ alakban ejt, valamit az "Európa" szó, melyet azonban csak a magyar beszélők egy része ejt így: /ē-ró-pa/, a legtöbben szimplán /e-u-ró-pa/ alakban mondják (az augusztust én is hosszú a-val ejtem, az Európát viszont e-u alakban, engem személyesen kifejezetten idegesít a hosszú e-s ejtés),
• tulajdonképpen az egyetlen eset, amikor a magyarok zöme valódi kettőshangzót ejt, az az "auto" tartalmú idegen szavak, lásd "automata", de itt is egy kisebbség két szótagként ejti az "au"-t,
• nagyon marginálisan - amolyan sznobságként - megesik még az "Európa" és "euró" szavak kettőshangzós ejtáse, de még az értelmiség körében se általános,
• amikor gyerek voltam, a 70-es években még hallható volt a "Svájc" szó sajátos ejtése kettőshangzóval azaz /sveic/ az akkori nálam kettővel idősebb nemzedék egy részétől, de ez mára gyakorlatilag teljesen kihalt.

Sokféle politikai irányzat van, de alapvetően pár fő csoportba sorolhatók. Egy elnagyolt leírás ezekről.

A modernitás legfőbb eszméje természetesen a liberalizmus. Ennek egyenes következménye az, amit hagyományosan jobboldalnak neveznek. Az alapgondolat az, hogy szabad egyének társadalma kell, ahol jogi egyenlőség van minden ember között, racionális módon képesek a lehető legjobb társadalmat létrehozni. Az ilyen társadalomban nincs semmilyen ideológia, pontosabban az egyetlen kötelező ideológia a szabadság, abban az értelemben, hogy az egyének szabadsága a vezérlő elv, minden más eszme pedig az egyének magánügye.

Van persze a jobboldalból 3 alaptípus:

• mely mindent a szabadság eszméjének rendel alá,
• mely a szabadság eszméje mellett a hagyományokat is megtrataná bizonyos mértékben,
• mely a szabadságot közösségi szintre helyezi.

Tulajdonképpen az előbbiek a klasszikus liberálisok, aztán jönnek a konzervatívok (más néven: liberális-konzervatívok), s az utóbbiak a különféle szélsőjobb irányzatok.

Vele szemben áll a baloldal, mely a fentieket elfogadja, de azt vallja, a szimpla egyéni szabadság nem elegendő az igazságos társadalomhoz, ehhez valamilyen szintű vagyoni egyenlőség is kell, továbbá a versenyben lemradtak számára valamiféle kompenzáció.

Két verzió van:

• mérsékeltek: akik elégedettek a liberális rend reformjával,
• radikálisok: akik rá akarnak építeni a liberális rendszerre.

Előbbiek a szociáldemokraták, utóbbiak a kommunisták.

Új jelenség az újjobb és az újbal, mindkettőnek van több, egymásnak ellentmondó verziója.

Újjobb:

• újkonzervatívok: akik valamiféle visszatérést akarnak a klasszikus liberalizmushoz,
• tradicionalisták: akik az egész liberális eszmét hibásnak vallják.

Újbal:

• a kommunista eszme valamiféle felújított verziója,
• a liberalizmus elfogadása, azt kombinálva progresszívista identitáspolitikával.

Megírom a "lyukakat" is, mert bár ebben az időszakban nem éltem Magyarországon, minden eseményt követtem, s volt is hozzájuk viszonyom.

1994

Ez volt a Fidesz átmeneti időszaka. Már nem volt progresszív-liberális, de még konzervatív-liberális se volt. Ez az az eszme, amit máig dicsőítenek a "harmadik oldal" hívei. A Fidesz alapeszméje azon a fatális téveszmén alapult, hogy egyrészt vannak a csúnya komcsik, másrészt meg a múltban rekedt konzervatívok, mind a kettő rossz, így liberális harmadik oldalra van szükség. Persze látványosan meg is bukott az egész, hiszen a "csúnya komcsik" éppenhogy már liberálisok voltak, így az erősebb liberális párt - az SZDSZ - velük paktált le, nem a Fidesszel. Ez persze utólag öngyilkosságnak bizonyult az SZDSZ számára, de ez már más téma. Pozitívuma pedig az, hogy e csalódás hatására indult el a Fidesz lassú távolodása a liberalizmustól.

Mai szemmel, amikoris a ballib megmondóemberek egyik kedcenc szövege a csúnya "összeszerelőüzemek" elleni küzdelem, vicces, hogy az első ilyen üzemet éppen ők, a Horn-kormány hozta be, 1994 végén: ez a győri Audi.

A kor "nolimpiája" a bécsi-budapesti világkiállítás volt. Máig se értem miért, de ballib oldalról az Antall-kormány egyik főbűnének lett kikiáltva az 1996-os világkiállítás terve. Ezt vissza is mondta az új kormányzat a választások után. A választásokon totális MSZP-győzelem született, bár a 2010-es fideszes győzelemhez képest azért valamivel kisebb arányú.

A választások idején már nem voltam ballib, sőt a MIÉP-nek drukkoltam. Amit tudtam már akkor: az MSZP-SZDSZ olyan esztelen tombolást fog véghez vinni, aminek eredménye totális zuhanásuk lesz. Abban viszont tévedtem, hogy én ezt a zuhanást már 1998-ra vártam, miközben csak 12 évvel később következett be.

Mi volt a "jobboldal" totális vereségének az oka? Az, hogy ők voltak kormányon éppen. Ha a "baloldal" lett volna kormányon, ők zuhantak volna le. Hiszen egyik oldal se mondta el a valóságot az embereknek, azt, hogy a rendszerváltozás hatalmas gazdasági és életszínvonalbeli esést fog okozni, ehelyett mesék lettek előadva, hogy 1995-re osztrák életszínvonal várható.

A kormányzat egyoldalúan, az ellenzékkel és civilekkel való konzultáció néklkül, megváltoztatta a választási törvnyt. Teljesen legitím módon, megvolt a szükséges kétharmadjuk. Ez csak annak fényében érdekes, hogy 2010 óta folyton az "ellenzékkel és civilekkel való konzultáció hiánya" lett az egyik ballib vezérmotívum.

1995

A vidámságot a kormányon belüli viszály okozta. Az SZDSZ és a hozzá közeli kvázi-SZDSZ-es MSZP-sek totális liberalizálást akartak, míg az MSZP zöme érzekelte, ez öngyilkosság lenne, az emberekre is oda kell azért figyelni, így ellenállt. Végül azonban az erősebb fél, az SZDSZ győzött, s jött Bokros. Ezzel végleg, mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a Horn-kormányzat nem a rendszerváltás előtti időket hozza vissza, hanem éppenhogy gyorsítja a piacosítási folyamatokat. Azaz baloldal = gazdasági liberalizmus. Míg a jobboldal az, mely ehhez kritikusan viszonyul. Tehát nem a nyugat-európai model, ahol a jobboldal több piacot akar, a baloldal meg kevesebbet.

Ma már viccesen hangzik, de a fő ellenzék a Kisgazdapárt volt. A Fidesz jelentéktelen volt akkor. A MIÉP-nek meg olyan rossz volt a sajtója, hogy ez gátolta népszerűségének növekedését.

A pozitívum: alapvetően megdőlt az a nézet, hogy 1990-1994 között azért csökkent az életszínvonal, mert hozzá nem értő emberek, muzeológusok, folklórkutatók, halbiológusok, történészek vezették az országot, de lám, most jönnek a közgazdászok és pénzügyi szakemberek, akik mindent tudnak, így gyorsan helyre is hoznak mindent.

1996

Az MDF haláltusája: az egyébként is kis párt kettészakad, kiválnak a "nemzeti liberálisok", MDNP név alatt. Az már két évvel későbbi emlékem, az 1998-as kampányból, hogy az MDNP röhejes óriásplakátokkal kampányolt, melyeken 10-14 % közötti "tudományos" előrejelzéseket hangoztatott (a tényleges eredmény egyébként 1,4 % lett).

Közben az SZDSZ aktivizálja a kamunácijaikat. Ez Szabó Albert operettnáciskodásának csúcspontja.

A megmaradt MDF viszont ekkor kezd közeledni a Fideszhez, mely lassan kezdi magát elhatárolni a liberalizmustól, ekkor kezdődik a "polgári alternatíva" hangoztatása. Ugyanez zajlik a szintén kettészakadt KDNP-ben: az egyik szárny az MDF-hez és a Fideszhez közeledik, a másik a MIÉP-hez.

A legnagyobbik segítséget a Fidesz körül formálódó tömbnek és a többi ellenzéknek a Tocsik-ügy adja. Tocsik Márta 804 millió Ft jutalékot kapott azért, mert közvetítette a semmit két állami szerv között, ez hatalmas felháborodást okoz.

Én e 3 év alatt Bulgáriában voltam, ez idő alatt alig kétszer utaztam Magyarországra. Az időt kihasználtam őskutatásra is, ellátogattam többek között Draganovóba, apai nagyapám szülőfalujába.

Munka szinten egyébként először szabadúszó tolmács-fordító voltam, majd számítógépes programokkal kereskedtem, végül egy libanoni cég szófiai képviseletén voltam segéd-rendszergazda.

S persze a fő esemény, megszületett második fiam 1996-ban.

Nem akarok erkölcscsősz szerepbe kerülni. Eleve történelmileg nézve egy folyamat a modernista Európában a szűzesség elvesztésének korhatárában a változás.

Ma a szűzesség elvesztésének átlag életkora 15 év. Amikor pedig én voltam ebben az érzékeny korban - 80-as évek első fele - ez még 17 év volt.

Alapvetően én azt hiányolom, hogy a mai kamaszoknál kimarad egy fontos időszak: a semmi és a szex közti állapot. Mintha ismét a XIX. században lennénk, ahol a lopott csók és a házasságon belüli szex mellett más nem maradt tisztességes emberek számára.

Amikor a 80-as évek elején elmentem moziba a Barátnővel, s anyám kérdezte, mikor jövök vissza. Aztán csodálkozás, miért nem leszek otthon 6-7 órán keresztül a 2-órás film miatt. Mert éppen a mozin kívüli idő a lényeg: sétálgatni, rejtett helyet keresni, "beszélgetni".

Szóba se jöhetett semmilyen szex, bármilyen ilyen próbálkozást az átlag lány sértésnek vett volna, s akár még a kapcsolat végét is eredményezhette volna. Nem csak a szex, de bármilyen kvázi-szex is tabu volt.

Ami viszont abszolút elvárt volt minden lány részéről: átölelés, csók arcon, nyakon, vállon, simogatás minden nem erotikus részen (azaz mell és ágyék kizárva), s persze hosszadalmas csókolózás. Visszagondolva nem is értem, hogyan voltunk képesek néha másfél órás hosszan csókolózni, minden unalom nélkül.

Az már előrehaladott szerelmes viszony volt, hogy a lány a fiú ölébe ölt, s az végképp ha engedte a mellei simogatását ruhán keresztül. Az pedig, hogy meztelenül lehessen simogatni egy lány melleit, az nagyon-nagyon komoly dolog volt. Amikor egy találkára a Barátnő szokatlan módon nem testhez álló öltözékben jött, hanem tág pulóverben, először csalódott voltam, csak aztán derült ki a mesterterv: a szokásos csókolózás közben felszólított, nyúljak a pulóver alá.

Nyilván manapság is zajlik ugyanaz a fiataloknál, csak korábban, sokkal inkább a gterekkor végén, nem a kamaszkor elején. Ami ahhoz vezet, hogy nem eléggé kifejlett érzékkel jön az élmény. Mint amikor a gyereket elviszik olyan színdarabra, amit nem képes teljesen megérteni. Ez pedig érzelmi veszteséghez vezet.

Alapvetően ez a kifogásom a korai szex ellen.

A lélekbetegség/létbetegség az egyén szakralitás iránti tudatalatti vágyakozásának a tünete. A modernitás ketrecében ide-oda vetődő egyén előbb-utóbb rádöbben a nagy hiányra.

Mi hiányzik neki? Az, hogy teljesértékű helye legyen a világban. S ennek be nem teljesülése boldogtalansághoz vezet.

Sokan észreveszik, a szegényebb ember boldogabb. De ebből téves következtetés lenne az, hogy a pénz, a vagyon az okozója a hiányérzetnek. Egyszerűen ez egy járulékos jelenség. Íme hogyan.

Van 4 fő szint:

• biológiai szükségletek kielégítése,
• szociális szükségletek kielégítése,
• lelki szükségletek kielégítése,
• szellemi szükségletek kielégítése.

Minél nehezebb az alacsonyabb szintek elérése, annál inkább van az egyén elmerülve a hétköznapi életben. Ennek pedig sajátos mellékhatása: nem ér rá mással foglalkozni. S fordítva: minél több van elérve az adott egyén által, annál több szabad gondolata marad, s ezek mindenképpen eljutnak oda, hogy megjelenik a nagy hiány érzete.

A modernitás többféle gyógyszert kínál:

• a vallást annak pozitív vagy negatív alakjában: azaz lehet ez istenhit és annak hiánya, azaz ateizmus: az istenhívő hisz, reménykedik abban, hogy a túlvilágon megkapja a teljes életet a földi deszakralizáltság helyett, az ateista pedig meggyőzi magát, az ami van, valójában tökéletes, s ennek tökéletes kiélvezése a megoldás,
• a test manipulálását, mely elvezet a lélek elhomályosításához: azaz alkohol, drogok.

Valójában itt a vallás is csak pótszer, mert nem képes megoldást adni a földi életre. Hiszen azt mondja: várj, de nem ad receptet a földi élet helyrehozására. A legmélyebben hívő ember se képes magának szakrális környezetet teremteni, mert egyszerűen nem csak tőle függ ez.

Amikor egy adott területre jellemző zenei műfaj váratlanul második hazára lel egy olyan területen is, melynek semmi köze az eredeti területhez. Íme két sajátos eset.

A tangó a spanyol gyarmati uralom alól felszabaduló Argentínában és Uruguayban született meg, a Río de la Plata folyó torkolata vidékén, ahol a két ország fővárosa található: délnyugaton Buenos Aires, északkeleten pedig Montevideo. A helyi, sokféle térségből összejött lakosság egyik identitásképzője lett a helyi alsóosztályok sajátos új zenéje, a tangó, mely szintén sokfajta zenei stílus sajátos keveréke. A XX. sz. elejére a tangó már túlnőtt városi és alsóosztályi jellegén, gyakorlatilag ez lett az argentín és uruguayi nemzeti zene és tánc. A tangó eredeti nyelve a spanyol argentín-uruguayi nyelvjárása. A dalok tematikája pedig enyhén szomorkás stílusban nosztalgia a múlt iránt, az idő múlásának kérlelhetetlensége, szerelem, férfiak-nők közti kapcsolatok bonyolultsága, szinte sosincs társadalmi, politikai üzenet.

Persze a tangó elterjedt lassan az egész világon. De valószínűleg nem akadt volna élő ember, aki megjósolta volna, hogy a tangó második hazája a világ másik végén lesz, Finnországban. Ott társadalmi értelemben fordított folyamat zajlott le, az felső osztályok zenéjeként indult, majd nemzeti zene lett belőle. Egyesek azt mondják, a szomorúság az, ami megfogta a finneket.

A dzsessz az USA-ban jött létre, Louisiana államban, alapvetően a néger zenei alapok keveredése az európai klasszikus zenével. Legfontosabb eleme a spontán önkifejeződés, az improvizáció. A fő tematika a nagy kérdések kerülése, hanem helyettük a hétköznapi élet.

Itt megint lett egy második haza, ami ismét teljesen szürreális: egy teljesen fehér és muszlim ország, Azerbajdzsán. Az I. vh. után jelent meg a dzsessz Azerbajdzsánban, majd folytatódott a szovjet időkben is. Egy időben majdnem tiltás alá került mint "amerikai" zene, de végül mindig maradt a "tűrt" kategóriában, sőt időnként "támogatott" zene is volt: a legkeményebb sztálini időkben lett engedélyezve egy állami dzsessz zenekar alapítása, majd Sztálin után egyenesen dzsessz szak lett létesítve a szovjet zenei főiskolákon. Amikor Azerbajdzsán független lett 1992-ben, az államhatalom egyenesen megtalálta a dzsesszt mint az azeri nemzeti identitás egyik elemét. Manapság a legfelsőbb azeri vezetés - az Əliyev-család, mely majdnem 30 éve irányítja az országot - védnökségével zajlanak állami dzsessz fesztiválok.

Miről ismerszik meg a kiábrándult fideszes, másszóval az "igazi konzervatív"? Ez jutott eszembe a Soros Magyar Hangja által produkált Kötöttfogás múltkori adásáról.

Alapvető dupla erővel orbánozni az átlag ballib megmondóemberekhez képest. A Soros Magyar Hangja köréhez képest kifejezetten racionális viselkedésnek tűnik amit egy átlag nem ex-fideszes ballib megmondóember szokott produkálni. Továbbá: a lehető legultraliberálisabb elveket kell fejet és öklöt rázva, enyhén falcett sápítozással képviselni.

A legszánalmasabb alak Pörzse, aki 25 éve még kivont karddal zsidókat akart irtani, mert a csúnya zsidók mind magyarellenesek (persze a haverját, Lovas Istvánt leszámítva). Ma pedig mélyen átélve tombol, hogy nem engedi Orbán a gyerekek megrontását homokaktivisták által.

Bevallom, ez a kedvenc viccműsorom az utóbbi időben, sose szalasztom el, s az eléjétől a végéig megnézek minden adást.

Hogyan szavaztak a bolgár EP-képviselők a Magyarországot elítélő EP-nyilatkozat kapcsán?

• Európai Néppárt: 5 nem, 1 tartózkodás, 1 nem vett részt a szavazáson,
• Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége: 2 igen, 3 nem vett részt a szavazáson,
• Újítsuk meg Európát: 3 igen,
• Európai Konzervatívok és Reformisták: 2 nem.

A többi frakcióban nincs bolgár tag.

Az áprilisi eredményekhez képesti változások a tegnapi választáson.

Lényegi változás nem zajlott, továbbra sincs senkinek kormányalakításhoz szükséges többsége.

Az első két helyezett helyet cserélt, azaz a volt kormánypárt tehát második lett, de esése mininális, 1 %-on belüli: maradt 24 %-on. Azaz a helycsere oka, hogy a volt második több szavazatot tudott vonzani, 24 %-a lett.

Maradt a 6 párt, újak nem jöttek be.

Minden más változás apró: a szocialisták ismét picit lejjebb mentek, a Demokratikus Bulgária párt viszont 3 %-pontot javított.

A táblázat értelmezéséhez segítség, íme a pártok neve bolgárul és magyarázat magyarul – a friss eredmény egyébként itt látható (ez a csak bolgár nyelvű hivatalos bolgár választási bizottsági honlap):

• ПП ИМА ТАКЪВ НАРОД – Szlavi Trifonov pártja,
• ГЕРБ-СДС – GERB,
• БСП за БЪЛГАРИЯ – szocialisták,
• ДЕМОКРАТИЧНА БЪЛГАРИЯ – ОБЕДИНЕНИЕ (ДА България, ДСБ, Зелено движение) – Demokratikus Bulgária,
• Движение за права и свободи – ДПС – török-muszlim párt,
• ИЗПРАВИ СЕ! МУТРИ ВЪН! – ez a “tüntetéspárt”,
• БЪЛГАРСКИТЕ ПАТРИОТИ – ВМРО. ВОЛЯ И НФСБ – nacionalista párt,
• ВЪЗРАЖДАНЕ – nacionalista párt,
• ГРАЖДАНСКА ПЛАТФОРМА БЪЛГАРСКО ЛЯТО –  ez egy kamupárt, egy bolgár milliárdos szervezte.

Azt mondják a ballib médiák - s ebben nem hazudnak -, hogy sok nyugati, egyébként a Fidesszel sok mindenben hasonló nézeteket valló párt már nem homofób, sőt íme a "náci" AFD egyik vezetője nyíltan homoszexuális, s ki is áll az "alternatív nemiség" jogaiért (bár az egyneműek házasságát ő is ellenzi).

A gond ezzel az, hogy ez így hamisság. Az "alternatív nemiség" elismerése ugyanis felborítja az egész rendszert. Ez kb. olyan, hogy vegetáriánus vagyok, de minden szombaton rántott húst eszek. Vagy kommunista vagyok, de nem látok bajt a magántulajdonban, ha az nekem szimpatikus szexi tőkésnők kezében van. Vagy keresztény vagyok, de minden harmadik héten abban hiszek, hogy Isten nem létezik.

Egyszerűen vannak kötelező elemek, ahhoz hogy valami az legyen ami. Arisztotelésszel mondva, a nemi normatívitás nem συμβεβηκός, hanem οὐσία, azaz nem járulékos, hanem lényegi tulajdonság. (Ez az előbbi mondat amolyan TGM-paródia, ő imádja felesleges idegen szavakkal teletűzni cikkeit. De a mondatom mondanivalója természetesen nem vicc.) A normalitás alapja a természetes jó, az emberi társadalomban pedig jellemzői: Isten központi helye, a közösség az egyén előtt, s a család. A család pedig nem létezik nemi normatívitás nélkül.

Ez kb. olyan, mintha lefaragnánk egy háromlábú asztalka egyik lábát, majd meglepődnénk, miért nem áll meg, pedig a másik két lábát milyen szépen is gondoztuk, sőt a harmadik is csak félig lett lefaragva, most az egy "alternatív" asztalláb.

Megmondom őszintén: én jobban szeretem a normalitás nyílt ellenségeit, mint a normalitás olyan önjelölt harcosait, akik "alternatív" módon harcolnak.

Az az ellenérv pedig, hogy "oké, dehát mégis majdnek normálisok" rendkívül veszélyes.

Ha már megírtam mi az ortodox egyházszervezet, íme a katolikus is. Katolikus alatt az értendő: aki a római pápa vezetése alatt áll.

Figyelem: "ortodox" szóval csak a khalkedóni ortodoxokat értem itt, míg a nem-khalkedóni ortodoxokat "ókeleti" néven nevezem, az egyszerűség kedvéért.

A katolicizmus két nagy részből áll, nyugatiból és keletiből. A nyugati az a rész, mely a nagy egyházszakadáskor (1054) a római pápa alá tartozott, a keleti pedig minden más. Az arány a hívők számát illetően kb. 95:5.

A keleti részhez pedig azok tartoznak, melyek valamely egyházszakadás idején (431, 451, 1054) külön váltak, majd valamely későbbi időpontban csatlakoztak a római pápához. Ez összesen 23 keleti katolikus részegyház. Együtt ők a keleti katolicizmus. Teológiai értelemben nincs eltérés a nyugati és keleti katolikusok között, teljesen azonos a hitvallás, de más kérdésekben vannak fontos eltérések:

• a nyugati részegyházban valamely nyugati rítus van használatban (elsősorban a latin), míg a keletiekben valamelyik keleti (bizánci, szír, örmény, káldeus, kopt),
• míg a nyugati egyházrészben a hatalmi struktúra közvetlen, addig a keleti egy részében jelentős autonómiát élveznek egyes részegyházak (a nagyobbak jellemzően),
• külön egyházi törvénykönyv van a nyugati egyházrészre és a keletiekre, apróbb eltérésekkel:
  • az előbbiből következik a leglátványosabb eltérés: míg a nyugati egyházrészben kötelező papi nőtlenség van, addig a keletiekben nem, ennek megfogalmazása az, hogy míg nyugaton minden pap kötelezően szerzetes (s a szerzetesek mind nőtlenek), addig keleten van szerzetes pap és világi pap, s természetsen csak az előbbi kötelezően nőtlen, így a keleti katolikus papok 90+ %-a nős.

A magyar közbeszédben a "keleti katolikus" szó helyett a "görögkatolikus" használatos, ez azonban téves. Valójában igaz ugyan, hogy minden görögkatolikus keleti katolikus, de nem minden keleti katolikus görögkatolikus. A 23 keleti katolikus részegyházból 14 görögkatolikus. A "görög" jelentése: a használt rítus a bizánci

A másik népszerű tévhit: a keleti katolikusok valamiféle ortodox-katolikus keverék, a két felekezet között középen van. Nos, nem, ebből semmi se igaz, a keleti katolikusok 100 %-ban katolikusok, s az összes olyan vitás kérdésben, melyben vita van a 2 felekezet között, minden esetben a katolikus álláspontot fogadják el.

Mivel a részletes statisztika az egyes keleti katolikus csoportokról olvasható számtalan helyen, nem ezt ismételném meg, hanem rendszerezném őket történeti szemszögből.

A katolikus egyház célja az volt, hogy a római pápától független egyházak szűnjenek meg, azaz menjenek be a római pápa alá. A firenzei zsinaton (1439-1445) eltervezett újaregyesülés ugyanis kudarcba fulladt, bár az ott résztvevő nem-katolikus főpapok többsége beleegyezett az egyesülésbe, elfogadva a római pápa egyetemes egyházfőségét, azonban ez a gyakorlatban sose valósult meg, a papság és a hívők tiltakoztak a zsinat ellen, így a zsinati döntéseket az illető egyházak hamarosan fel is mondták.

Ezután az új megoldás az lett, hogy a meglévő nem-katolikus egyházakról részek legyenek leszakítva, majd ezek egyesítve Rómával.

Az egyesülés menete gyakorlatilag az jelentette, hogy uniót elfogadó egyházi struktúrák megtartották szervezeti felépítésüket, a papok megtartották rangjukat, megmaradtak az egyes specifikus szokásaik is (persze csak ha azok nem ellenkeztek a katolikus hitelvekkel), megmaradt a rítus, azaz a katolizálás nem jelentette a latin rítus átvetelét, viszont az összes vitás katolikus-ortodox hitelvi kérdésben a katolikus álláspontra kell áttérniük, melyek között természetesen a legfontosabb a római pápa egyházfőségének az elismerése.

Ha mondjuk az ember elmegy egy bizánci rítusú ortodox misére, majd egy görögkatolikus misére, a figyelmetlen néző azt hihetné, ugyanazt hallotta. S tényleg: a szöveg 99 %-ban azonos, csak ott tér el, ahol teológiai eltéréstől függ a pap beszéde: a hitvallás szövegében a katolikus verzióban van egy szó betoldás, s a fő egyházi elöljáró említése más (a katolikusban a római pápát említik, míg az ortodoxban az adott autokefál egyház vezetőjét).

Íme az egyes esetek régiónként.

Az alapmodel Kelet-Európában: a breszti unió

Az előzmény az, hogy a kijevi metropolita áthelyezte székhelyét a XV. sz-században keletebbre (a végső székhely Moszkva, ennek későbbi eredménye a moszkvai pátriárchátus), viszont a papság egy része folytatta a kijevi metropolitai címet Kijevben (egy időben Vilniusban), így létrejött két párhuzamos hierarchia: egy orosz befolyás alatt, egy másik pedig lengyel-litván befolyás alatt.

1596-ban a Vilnusban székelő kijevi metropolita aláírta az uniót Rómával. A hívők és a papság jelentős - nagyobb - része nem fogadta el a döntést, aminek következtménye lett az 1620-ban visszaállított ortodox kijevi metropolita, kezdetben a jeruzsálemi pátriárka alatt, majd átkerült Moszkvához, mivel a két párhuzamos ortodox hierarchia időközben egyesült.

Ami a sikerességet illeti, a breszti unió sikeresnek mondható, mert bár nem tudta az egész régió ortodoxiáját katolizálni, de egy jelentős kisebbséget siketesen elszakított, nagyjából az illető korban 1:4 körül volt a katolizáló otrtodoxok és az azt elusítók aránya.

A breszti unió közvetlen leszármazottja a mai Ukrán Görögkatolikus Egyház, mely többségi vallás 3 nyugat-ukrajnai megyében ma is, de Ukrajna más részein a lakosság 1-2 %-a csak a tagja (kivéve Káropátalját, ahol a lakosság 20 % görögkatolikus, de ennek más az oka: az ungvári unió, erről mindjárt).

A breszti unió magyarországi verziója az ungvári unió (1646) és a gyulafehérvári unió (1698), melyek célja a Magyarországon élő ortodox ruszinok, ill. románok katolicizmusra áttérítése volt. A románok esetében ez csak részsikernek bizonyult, nagy többségük maradt ortodox, viszont a ruszinoknál az arány fordított lett: a nagy többség katolizált. Így lett a mai Ruszin Görögkatolikus Egyház és a Román Görögkatolikus Egyház.

A ruszin egyházból származik a magyar és a szlovák görögkatolikus egyház, de ezek már XX. századi fejlemények. A Magyar Görögkatolikus Egyház gyakorlatilag a magyar nyelvű görögkatolikusokat fogja össze. Eredetileg a magyar nyugati-katolikus egyházszervezet része volt, 2015 óta önálló, közvetlenül Róma alá rendelt részegyház. A jelenlegi Magyarországon a görögkatolikusok aránya a legmagasabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de ott se ők a legnagyobb feleket.

Fontos adat: több kommunista államban a görögkatolicizmus be volt tiltva:

• Csehszlovákiában: 1950-1968 között,
• Romániában: 1948-1990 között,
• a Szovjetunióban: 1946-1989 között.

Jelenlegi taglétszám:

• ukrán görögkatolikusok: 8 millió fő,
• belarusz görögkatolikusok: 10 ezer fő,
• orosz görögkatolikusok: 8 ezer fő,
• magyar görögkatolikusok: 270 ezer fő,
• román görögkatolikusok: 750 ezer fő,
• ruszin görögkatolikusok: 600 ezer fő,
• szlovák görögkatolikusok: 370 ezer fő.

Igazi siker egyik esetben se mondható el katolikus szemszögből, mindegyik esetben csak kis részt sikerült áttéretíni véglegesen. A legnagyobb katolikus sikere a ruszinok esete, ahol kezdetben a lakosság 90 %-a katolizált. Azonban itt is létezett folyamatos visszamenés az ortodoxiához. A jelenlegi helyzet pedig az, hogy a ruszinok kb. fele ortodox és fele görögkatolikus, Kárpátalján pedig egyenesen 1:3 az arány az ortodoxia javára.

A balkáni görögkatolikusok - 5 kislétszámú részegyház

A próbálkozás a Balkánon az ortodox lakosság körében minimális sikerrel járt, a hívők 99 %-át sehol se sikerült áttéríteni a katolicmusra. Viszont mindenhol lettek kis létszámú katolikus csoportok. Ma létezik itt 5 darab görögkatolikus részegyház: az albán, a bolgár, a görög, a horvát, s a macedón - a legrégibb és legnagyobb a horvát kb. 40 ezer fő tagsággal. Ennek története a következő.

A 15-éves oszmán-habsburg háború (1591-1606) alatt a szerbek fellázadtak az oszmán uralom ellen, azonban a háború vége (zsitvatoroki béke – 1606) után a szerbek tömegesen menekülni kezdtek a Habsburg területekre, így először jelent meg jelentős ortodox vallású lakosság a Habsburgok irányítása alatti területen. A katolikus egyház igyekezett őket áttéríteni, ezért 1611-ben megalapításra került a zágrábi püpöknek alárendelt Stara Marčai Egyházmegye (Stara Marča – jelenleg Horvátországban), melyből 1771-ben hozta létre a római pápa a horvát latin szertartású katolikus egyházi közizgazgatástól független, közvetlenül az esztergomi, majd a zágrábi érsek alá tartozó bizánci szertartásrendű Körösi Egyházmegyét (Körös – jelenleg Križevci, Horvátország).

Az Egyházmegye tevékenysége totális kudarcnak bizonyult, sosem sikerült a tömeges áttérítés a katolikus hitre. Aminek fő oka nemzetiségi: a katolikus szerb horváttá válik előbb-utóbb, így a vallásváltás a nemzetiségi hovatartozást is megváltoztatja. A Körösi Egyházmegye mai utódja a horvát görögkatolikus egyház, mely egyesíti a horvátországi és szerbiai görögkatolikusokat. Jelenleg a hívők zöme a Vajdaságban van, s ruszin nemzetiségű.

A bulgáriai katolicizmus eredete XIX. századi, amikor alapvetően politikai okokból a konstantinápolyi bolgár diaszpóra egy része áttért a katolicizmusra: így számítottak nyugati segítségére Bulgária török uralom alóli felszabadításához. A történet másik eleme, hogy 1872-ben a bolgár papság önhatalmúlag - és a török állam segítségével - megalakította az autokefál bolgár egyházat, mely addig a konstantinápolyi része volt. Ez a lépés egyházjogialg természetesen törvénytelen volt, a bolgár egyház egyházjogi helyzete csak 1945-ben rendeződött, amikoris Konstantinápoly elismerte azt. Ez a zavaros helyzet is segítette a katolikussá válást. Később azonban a folyamat megfordult, a katolizált bolgárok legnagyobb része visszatért az ortodoxiába. A katolikus hiten megmaradt bolgárok száma ma kb. 50 ezer fő, ebből kb. 10 ezer görögkatolikus.

A görög és macedón görögkatolikusok száma ennél is kisebb, pár ezer fő. Ugyanez igaz Albániára is, de ott a katolikusok száma magas - a lakosság 10 %-a -, viszont ezek nagy többsége nyugati katolikus, de ezek eredetileg is katolikusok voltak, azaz nem későbbi katolikus térítés eredménye.

Olaszországban

Speciális eset az italo-albán görögkatolikus egyház, mely eredetileg a dél-olaszországi görögök egyháza volt, azonban később – a XV. sz. során – az albánok bevándorlása miatt albán jellegűvé vált. A VIII. századtól a római pápa hatalma alatt állnak, azaz ez nem is nevezhető a szó eredeti értelmében unitus részegyháznak. Speciális státusza annak köszönhető, hogy a bizánci szertartásrendet használja. A hívek száma kb. 60 ezer.

Nyugat-Ázsiában

Az egyetlen ázsiai központú görögkatolikus részegyház a melkita egyház, Damaszkusz (Szíria) székhellyel. Híveinek száma 1,3 millió.

Az ősi antiochiai patriárkátus területén a szakadás 451-ben kezdődött meg. A szakadás 518-ban lett végleges, ettől az időponttól lett két antiochiai pátriárka: egy “görög” és egy “szír” ókeleti: az arány kb. 1:4 a "szírek" javára.

Az 1054-es nagy egyházszakadás után a római pápa igyekezett innen is részeket átcsábítani magához. Ez 1724-ben sikerült is. Viszály támadt az egyházon belül, s a vetélkedő frakciók közül az egyik Rómához fordult, s Róma természetesen segített is katolizálás fejében. Így lett a Melkita Görögkatolikus Egyház. Ez egy jelentős egyház, a régióban ma a katolikusok és az ortodoxok között az arány 1:2. Tehát katolikus szemszögből ez a legsikeresebb görögkatolikus egyház.

Mindegyik felsorolt egyház ma már a helyi nyelvet használja, plusz a szláv egyházak még az egyházi szlávot is. Tehát pl. a melkiták arabul miséznek, ami rendkívül érdekes. A felületes szemlélő itt nagyon meg szokott lepődni, amikor az "Allah" szót hallja egy katolikus templomban, pedig az "Allah" szó - a közhiedelemmel ellentétben - nem valamiféle muszlim istenség neve, hanem szimplán annyit jelent arabul, hogy "Isten".

A nem görögkatolikus keleti katolikusok

S a 9 nem-görögkatolikus katolikus egyház.

Nyugat-Ázsia

Ezeknél a katolikus missziók sokkal nagyobb sikert értek el, mint Európában. A térségbeli keresztényeknek ma kb. a harmada katolikus.

Az örmények esetében a lakosság 10 %-a katolikus, 90 % ókeleti. A libanoni örmények egy csoportja 1742-ben csatlakozott a Vatikánhoz, így jött létre az örmény katolikus egyház. Jelenleg is Bejrútban van az egyház központja. Libanonban az örmény kisebbség kb. ötöde katolikus, a nagy többség ókeleti.

Ahogy a szír ortodoxiából lett egy rész katolikus, ugyanez történt a szír ókeletieknél is: ez a Szír Katolikus Egyház, 1781-ben jött létre, a hívek száma kb. 100 ezer. Ez külön áll a melkitáktól, mivel ennek az egyháznak a rítusa nem bizánci, hanem nyugati-szír.

Speciális csoport a maroniták. Saját elmomdásuk szerint mindig a római pápa alá tartoztak, de erre nemigen van bizonyíték. A maroniták egy vallási csoport, akik az iszlám hódítás során a mai Libanon északi részére menekültek, itt egy sajátos zárt közösséget létrehozva. A keresztes hajáratok sorám fogadták el hivatalosan a római pápa főhatalmát. Ők ma Libanon keresztény lakosságának legnagyobb felekezete, a gyakorlatban ma már a "maronita" etnizálódott, azaz nem szimpán egy vallás.

Indiában

Indiában a kereszténység már az I. században megjelent. Az indiai keresztények kisebb része a nyugat-szír rítusú ókeleti irányzathoz tartozott, nagyobb a keleti-szír "nesztoriánus" irányzathoz.

Az indiai keresztények nyugati-szír részének egy része 1930-ban csatlakozott a Vatikánhoz. Ez a szír-malankara egyház. Központja: Trivandrum, Kerala állam fővára. A hívek száma kb. 400 ezer. A hívek nagyobb része viszont nem csatlakozott a Vatikánhoz, az ő létszámuk jelenleg kb. 2 millió. Azaz az arány 1:5. Ma már a malajalam nyelvet használják a templomban is.

Afrikában

Afrikában a katolikus sokkal kisebb sikerrel jártak, mint Nyugat-Ázsiában. A katolikus próbálkozások eredményei a kopt rítusú katolikusok. (Egyiptom "kopt" alatt, így jelző nélkül az ókeletieket értik, ami jogos is, hiszen ők vannak a legtöbben. Az ortodox koptokat "görög kopt", míg a katolikus koptokat "latin kopt" névvel illetik.)

A Kopt Egyház egy kis frakciója (alig kétezer fő) a római pápa oldalára állt 1741-ben sikeresen a maga oldalára állított, az így létrejött kopt katolikus egyház. A mai helyzet a térségben: a keresztények 95 %-a ókeleti, 3 %-a ortodox,  2 %-a katolikus.

Ugyanez igaz Etiópiára és Eritreára. A portugálok próbálták először áttéríteni az ókeleti lakosságot a katolicizmusta, még a XV. században. Az akció sikertelen lett, sőt az etióp állam a következő századokban betiltotta  a katolikus misszionáriusi tevékenységet. A XIX. sz. során engedélyezték a katolikus missziós tevékenységet, de csakis az etiópiai muszlimok körében, de ez sem járt sok sikerrel. A XX. sz. során már sikeresebb volt a katolikus missziós tevékenység. Ennek eredményeként ma Etiópia lakosságának kb. 1 %-a katolikus. Ez az etióp katolikus egyház. Összhasonlításképpen: Etiópia lakosságának 45 %-a ókeleti.

Eritrea függetlensége miatt az eritreai katolikusok ma már szintén önálló részegyházat alkotnak, ez az eritreai katolikus egyház. Itt a lakosság kb. 2 %-a katolikus, 60 % pedig ókeleti.

A nesztoriánusok ága

Nesztoriánusoknak azokat a keresztényeket nevezik, akik csak az első két egyetemes zsinatot ismerik el. Itt a katolikus misszók szinte teljes sikert értek el, ma már a keresztények zöme katolikus, egy kis rész maradt csak meg nesztoriánusnak.

1692-ben jött létre a mai Irakban a kelet-szír rítusú Káldeus Katolikus Egyház, a nesztoriánusokból. Ma az arány 1:6 a katolikusok javára, kb. 2,5 millió káldeus katolikus van, míg alig 0,5 millió ember maradt meg a nesztoriánus káldeus egyházban (hivatalos nevén: Asszír Keleti Egyház). Aki érdekel a történet részletesebben, annak ajánlom a magyar Wikipédia vonatkozó cikkét - ezt én írtam 95 %-ban, amikor még Wikipédia-szerkesztő voltam.

A nesztoriánusok indiai ágánál még inkább ez a helyzet. A hívők 95 %-a elfogadta az uniót Rómával, ez ma a kelet-szír rítusú Szír-Malabár Egyház. 4 millió tagjuk van, szemben az uniót nem elfogadó nesztoriánusokkal, akik alig 100 ezren vannak.

Én személyesen nagyon haragszom a Vatikánra a nesztoriánusok szinte teljes bekebelezése miatt, de ez az én egyéni problémám.

*

S egy kis kiegészítés. Amikor a felületes kutató rákeres anyagokra, könnyen összezavarodik. Ugyanis a "katolikus" és az "ortodox" szó teológiai jelentése más, mint a hétköznapi jelentés. Minden hagyományos keresztény felekezet katolikusnak (azaz egyetemesnek) és ortodoxnak (azaz hithűnek) nevezi magát, a tőle különbözőket meg nem. Egy kis ízelítő ebből:

• a katolikusok számára az ortodoxok "görögkeletiek", sőt egyenesen "nem egyesült görögök", az ókeletiek pedig "monofiziták", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• az ortodoxok számára a katolikusok "latinok", az ókeletiek pedig "monofiziták", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• az ókeletiek számára a katolikusok "latinok", az ortodoxok pedig "görögök", míg a nesztoriánusok meg nesztoriánusok,
• a nesztoriánusok számára a katolikusok "latinok", az ortodoxok "görögök", az ókeletiek pedig "monofiziták", s mind a három együtt meg a "nyugatiak".

Miközben mind a 4 saját magát "az Egyháznak" tekinti, mindenki mást meg belőle kiszakadt részeknek.

Puzsér új ATV-s műsora legutóbbi kiadásában a részvénytársaságok károsságát elemzi. Semmi gond ezzel, megállapításai helyesek. Partnere, Schiffer még pontosabban fogalmaz.

A probléma az egész vége, amikor elmondja a "megoldást", hogy szerezzük vissza jogainkat, legyenek a cégek számonkérhetőek. Ez kb. olyan, mint amikor a szépségkirálynő azt mondja legyen világbéke, majd a pontosító kérdésre kb. azt válaszolja, ezentúl senki se fegyverkezzen.

A probléma nem a részvénytársaságokkal van, sőt, ha bármilyen más cégforma lenne helyettük, akkor se lenne jobb. A probléma rendszerszintű: ezt a problémát törvényszerűen ki fogja termelni ugyanis a kapitalizmus, a liberalizmus (leánykori nevükön: piacgazdaság és polgári társadalom). A piacgazdaság alapelve, hogy a piac leuralja az embert, ezek után abszurdum azon csodálkozni, hogy jé, milyen borzasztó, a piaci érdekek fontosabbak az embereknél. A polgári társadalom alapelve pedig az, hogy formális egyenlőséggel van elrejtve a valós egyenlőtlenség, mely természetesen pénzalapú. Ezek után elég furcsa azon csodálkozni, hogy minél több pénze van valakinek, annál több a tényleges joga.

Az alapkérdés nem tudomásul vétele olyan, mintha folyton fájdalomcsillapítót szednénk fájó fogunkra, de sose mennék el a fogorvoshoz.

Mondtam már, hogy amolyan sci-fi rajongó vagyok. Nagyon sokat olvastam e tematikában, s szinte minden ilyen filmet megnézek, legalábbis elkezdem a nézést, mert ha iszonyatosan rossz, akkor abbahagyom, lásd Mátrix 2. és 3 része.

Philip K. Dick eleve az egyik kedvencem, így nyilván a belőle készült filmeket is láttam, többet között a 40-részes Az ember a magas várban sorozatot.

Nem mondom el a sorozatot, a lényeg itt, hogy a 30. részben a náci hatalom megsemmisíti az amerikai történelem legfontosabb műemlékeit, többek köztt felrobbantja a Szabadság-szobrot New Yorkban, miközben zeng az Európai Unió himnusza! Aztán az esemény miatt fellelkesült náci fiatalság szétszéled az utcákon, majd tör-zúz, többek között könyvtárat gyújt fel.

Eszembe ötlött: még jó, hogy a sorozat 2019-ben be lett fejezve, mert egy évvel később már lecsapott volna rá a cenzúra. 2020-ben ugyanis mindez a legbutább néző számára is a néger rasszista BLM-mozgalom kemény kritikájának tűnt volna.

Kezdetben ez a Fidesz éve volt, a Fidesz lett a legnépszerűbb párt. Ennek oka az MDF gyengülése volt. De aztán az év végére az MSZP visszavette a vezetést.

Ebben az évben szakadt az MDF. Kilépett a párt népi szárnya, MIÉP néven. Gyorsan a hívük lettem, bár se a nacionalizmussal, se a zsidózással soha nem értettem egyet, nem beszélve az ősmagyarkodós szubkultúrával. Mégis: a MIÉP volt az első, mely alapjaiban volt kritiikus, s nem pártkritikát, hanem rendszerkritikát gyakorolt. Nekem pont jól jött, mert nagyjából éppen addigra ábrándultam ki a ballib eszmevilágból.

Máig ez a magyar újbal legnagyobb bánata: hogy Magyaroszágon a rendszerkritikusság jobboldali, s nem baloldali jelenség.

A MIÉP indulását segítette a magyar-ukrán alapszerződés aláírása, ezt a MIÉP árulásnak tekinti ugyanis, úgy vélve, itt lett volna az esély Kárpátalja visszaszerzésére, amit a kormány elmulasztott.

Közben kialakult végleg a máig létező 2 nagy tömb: a liberális és a nemzeti. A Fidesz éppen amiatt szenvedett kudarcot, mert egyikhez se állt be, hanem amolyan nemzeti-liberális centrumot szeretett volna, amire azonban nem akadt kereslet. Kezdetben az SZDSZ még kiáll a Fidesz mellett ebben, de hamarosan a Charta-szellemiség győz: az SZDSZ az MSZP-hez közeledik, s a Fidesz marad a két szék között a földön. (Végülis 1994-ben a Fidesz éppenhogy bekerül a parlamentbe, ez után dönti el Orbán, hogy átigazol a nemzeti táborba.)

Antalléknak sikerül végre leváltania a liberális MTV- és MR-vezetést, de immár késő a közhangulat megfordításához. Különösen a Fidesz népszerűségének drasztikus csökkenése után már érezhető volt az MSZP jövő évi győzelme.

Ősszel megtörténik Horthy újratemetése az országban. Ez hatalmas hisztériarohamot vált ki a médiákban - a ballib megmondóemberek fasiszta diktatúrát hallucinálnak, s megjelenik ismét a demagóg szöveg a bepakolt bőrönd toposszal gyors menekülés céljából. Az akkor már ballib pártkatona Hofi Géza egyenesen halottgyalázó műsort ad elő ez alkalomból. Nem mintha Horthy híve lettem volna (most se vagyok az, rossz politikusnak tartom), de az ellene való mocskolódás olyan mértéket öltött, hogy kezdett már-már szimpatikus lenni.

Egyébként ebben az évben indul az internet, mai ismert alakjában (azaz böngészhető honlapok formában), nekem saját PC-számítógépem ekkor pont 1 éve van.

Végül az év folyamán elköltöztünk Bulgáriába. Alapvetően családi okokból, amik alapja az anyagiak voltak.

Ami pedig eszmei fejlődésemet illeti, jól látható az eddigiekből, hogy nem azért hagytam el a ballibeket (akiknek 1990 végéig határozott, majd még 1993-ig vonakodó híve voltam), mert megtetszett egy másik erő. Egyáltalán nem tetszett meg más erő. A ballibekkel lassan szakító Fidesz nem volt számomra szimpatikus, az ő eltávolodásuk a ballibektől számomra túl mérsékelt volt. Az MDF pedig teljesen idegen volt nekem nem csak eszmeileg, de leginkább stílusában. A MIÉP aztán tetszett valamelyest, de nem a MIÉP miatt szakítottam a ballibekkel.

Az én nemzedékben egyébként nagyon gyakori volt az SZDSZ-MIÉP váltás, egy rakás korombeli járta ezt az utat.

A kommunizmus bukásának egyik belső oka a hazudozáskényszer. Még a legmérsékeltebb kommunista rendszer se engedte meg a hivatalos narratíva nyílt ellenzését.

Aminek eredménye a rendszer lassú rohadása.

Ha ugyanis látszólag mindenki a rendszer híve, a végén az a paradox helyzet áll elő, hogy nemcsak hogy értékét veszti a rendszereszme, de a hatalom a végén már azt se tudhatja, ki a híve és ki nem az. Az eredmény: a valóban rendszerhű javító szándék is elsikkad, hiszen nem tudható, hogy az ami.

Kaliforniában élő, de a kommunista Magyarországon szocializálódott, magyar ismerösöm mondja, náluk ma már a szólásszabadság olyan szintű, mint a Kádár-rendszerben volt a 70-es években: rokonok, haverok között pofázhatsz bármit, de ha bárhol máshol ellentmondasz az hivatalos állami eszmének, jól megnézheted magadat. Ha krizálsz, annak mindenképpen rendszerhű kritikának kell tűnnie, s kell bele "vörös farok", azaz a rendszer alapvető dicsérete is. Ha nem így teszel, véged van: ha alkalmazott vagy, kirúgnak, ha pedig vállalkozó vagy, hirtelen minden üzleti partnered megszakít veled minden kapcsolatot. Csak ha az ember nagyon vagyonos, akkor engedheti meg magának a tényleg szabad véleménynyilvánítást.

Tudom, ebben élni szörnyű lehet. Nekünk, a szólásszabadság Kelet-Európájában könnyű. De a dolog pozitív oldala: az a rendszer, mely teljes egyetértést követel, rendkívül gyenge, s egyre gyengül.