15 éve volt, hogy az egyik budapesti üzletközpontban azt láttam "mexikói ételek", hát kiváncsian elmentem amerre a nyíl mutat. Oda is jutottam.

Aztán megláttam a létesítmény nevét: "Viva la Mexico!" - gyorsan meg is fordultam, s nem kóstoltam meg semmit. Okfejtésem lényege: ha még a saját nevüket se képesek leírni helyesen, akkor valószínűleg a mexikói konyhához se értenek.

Pedig azt a spanyolul nem tudó emberek is tudják, ez talán a spanyol nyelv egyik abszolút egyedi vonása, hogy a kérdőjelet és a felkiáltójelet nem csak a mondat végére, hanem elejére is ki kell tenni, szóval legalább azt vártam volna, hogy ¡Viva la Mexico! legyen kiírva.

S ez tényleg spanyol sajátosság, nem ismerek más nyelvet, ahol ez létezne még. Európában talán még a görög sajátos ebben, a kérdést nem kérdőjellel, hanem pontosvesszővel jelölik (s ezt vette át az egyházi szláv is, de az nem élő nyelv, az élő szláv nyelvek pedig kérdőjelet használnak), de ott is csak a végét jelölik, a kezdetét nem.

Aztán, a sok latin-amerikai szappanoperából annyi azért lejött, hogy a "la" az nőnem, míg az o-ra végződő nevek meg hímnem. Szóval: ¡Viva el Mexico!, a ¡Viva la Mexico! alak egyszerűen röhejes spanyolul. Kb. mintha elmenve Mexikóba, ott magyar ételeket hirdetne valaki egy hatalmas "MAGYAR ETELOK" felirattal. Rögtön tudnánk, hogy az illetőnek fogalma sincs a magyar konyháról.

Egyébként ha teljesen helyesek akarunk lenni, akkor a felirat ¡Viva el México!, de feliratokban nem számít hibának az ékezetek ki nem írása.

Viszont aztán eszembe jutott valami: honnan gondolta a felirat kiírója, hogy névelő kell Mexikó elé, mikor magyarul egyetlen országnév előtt sincs névelő (hisz nem mondjuk, hogy pl. "a Magyarország", "az Ausztria").

Ez meglepő, hiszen a könnyebbet nem tudja, de a nehezebbet igen! Magyarul nem mondunk olyat, hogy "éljen a Mexikó". Magyarul egyetlen országnév előtt sincs névelő, hacsak az nem összetett név vagy annak rövidítése (lásd "az Egyesült Királyság", "az USA", ez mind helyes) - egyetlen kivétel az "a Szovjetúnió" volt, de ezt az magyarázza, hogy ezt a magyar nyelvérzék összetett névnek érzékelte.

Spanyolul viszont van egy furcsa hagyomány: a legtöbb országnév előtt nincs névelő, de ez alól van 10-15 kivétel - Afganistán, Argentina, Brasil, Camerún, Canadá, Chad, Congo, China, Ecuador, Gabón, Guinea, India, Líbano, México, Pakistán, Paraguay, Perú, Salvador, Senegal, Sudán, Togo, Uruguay -, bár a használat csökken, én pl. Kanadát sokkal többször hallottam névelő nélkül, mint névelővel, s Mexikót is az esetek 95 %-ában névelő nélkül használják (Google-statisztika: névelő nélkül 50-szer gyakoribb!). De pl. Argentína és Peru esetében fordítva van: ott a névelős változat az általános - különösen Latin-Amerikában, viszont Spanyolországban nem annyira -, Salvador esetében pedig egyenesen 100 %-os a névelős verzió, én még sose hallottam az ország nevét spanyolul névelő nélkül.

Persze sejtem a megoldást. A felirat készítőja nem mélyedt el a spanyol nyelv rejtelmeiben, hanem azt gondolhatta, hogy a "viva la" az azt jelenti, hogy "éljen", egyfajta kifejezésként.

Egyébként egy spanyol anyanyelvű ember azt mondaná: ¡Viva México!. A névelő modorosnak, régiesnek hat itt, egy mai spanyol anyanyelvű fiatal egyenesen hibásnak gondolja a névelős verziót. De ez más kérdés.

Mit jelent független bíróságnak, más határozathozó szervnek lenni?

A válasz egyszerű: a ballibek javára kell dönteni.

Ha pl. egy nem-ballib megsért egy ballib közéleti személyt, akkor a bíróság akkor független, ha elmarasztalja a sértő felet.

De persze egészen más a helyzet, ha egy ballib sért meg egy nem-ballib közéleti személyt. Ebben az esetben akkor független a bíróság, ha nem marasztalja el a sértő felet.

Ha bármelyik fenti esetben másképp dönt a bíróság, akkor az a bíróság a hatalom kézivezérelt csicskása! Persze csakis, ha a hatalom nem-ballib.

A Karikó Katalin narratívája az állatorvosi ló a ballib hülyeségre.

Íme a sztori lépései.

Első szakasz: a ballib propganda megpróbált Karikóból Zorbán által elüldözött tudóst faragni. Gyorsan kiderült: még Kádár alatt hagyta el az országot. Hát ez nem jött össze!

Második szakasz: Zorbán megsértette Karikót, mert nem nevezte nemváltó szivárványembernek, hanem asszonyságnak. Hűha, most Karikó meg fog sértődni, a ballibek oldalára áll emiatt, lehet még belőle akár közös ellenzéki listavezető is! Kiderült: Karikó nem sértődött meg. Na, ez se sikerült!

Harmadik szakasz: Karikó a jó járványkezelés, Zorbán meg a rossz járványkezelés. Most majd Karikó lerántja a leplet Zorbánról! Kiderült: Karikó nem ránt le semmin sehonnan, apró megjegyzései akadtak csak. A fenébe!

Negyedik szakasz: Karikó nem fog elmenni Zorbánhoz, mert ő független civil amerikai szakember és nincs szüksége a diktatúra támogatására. Kiderült: Karikó elfogadta Zorbán meghívását. Kezd kínos lenni!

Ötödik szakasz: oké, elment Karikó Zorbánhoz, de karakán módon viselkedett, a földbe döngölte Zorbánt, míg ő a tudományról értekezett a bunkó cigány paraszt Zorbánnak, Zorbán meg csak a disznósajtról beszélt. Zorbán összeomlott, megnyertük a 2022-es választást! Kiderült: kedélyesen beszélgettek, a disznósajtot is Karikó hozta szóba. Atya Isten, ez a Karikó egy fasiszta, nem kellene tüntetést szervezni ellene???

Szerencsére a munkanélküli amerikai állampolgár Bartus blogjára mindig lehet számítni, ő már megérezte az új idők szelét:

Aki mai fiatal, az valószínűleg nagyon meg van lepődve azon, milyen sok korosztályombeli - azaz mondjuk a 60-es években születettek nemzedéke, akik a rendszerváltozáskor 20-29 évesek voltak - járta be azt a furcsa utat, hogy a két egymástól legtávolabbi 90-es évekbeli párt híve is volt egymás után, az ultraliberális SZDSZ-é és a nemzeti radikális MIÉP-é.

Sokan eleve már nem is tudják mik voltak ezek a pártok. A MIÉP a rendszerváltó MDF népi szárnyából lett 1993-ban. Az első szélsőjobb magyar parlamenti párt volt, mely a második szélsőjobb párthoz - a Jobbikhoz - képest jelentősen mérsékeltebb: hiányzott mind a náci-nosztalgia, mind a cigányozás. Ennek fő oka a pártalapító Csurka István volt, akinek példaképe Szabó Dezső volt, aki egyszerre ellenezte a liberalizmust, a nácizmust, sőt Horthyt is. Szabó tipikus népi író volt, aki egyszerre utálta a németeket és a zsidókat. Ma sokan megdöbbennek ezen, de a Horthy-rendszer jellemzésére a "görénykurzus" kifejezést nem egy kommunista vagy liberális személyiség találta ki a 20-as években, hanem Szabó Dezső.

Természetesen az eredeti SZDSZ se az volt, ami később lett. A kezdeti SZDSZ - a Fidesszel együtt - a legradikálisabb rendszerváltó párt volt. Míg az MDF jó viszonyt ápolt az MSZMP/MSZP népi szárnyával, addig az SZDSZ ellenezte határozottan a volt kommunistákat - ez csak 1992-ben változott meg.

Az SZDSZ-ben voltak szocdemek, liberálisok, polgáriak is, de nem ez számított, hanem a radikális antikommunizmusa. Az SZDSZ alapállása az volt, hogy radikális, teljes szakítás kell a Kádár-rendszerrel. Ez, azt hiszem, magyarázza, miért volt sok fiatal a hívük.

Aztán a párt népszerűsége köreinkben elpárolgott, alapvetpen 3 okból, melyek közül nem mindegyik volt azonban meg mindenkinél:

• a párt közeledése az MSZP-hez,
• a párt eredeti célja - a nyugat követése - immár sokunk számára nem tűnt megoldásnak,
• a párt lenézős, "mi vagyunk a mindentudó szakértők" stílusa.

A MIÉP pedig a kor egyetlen rendszerkritikus pártja volt. Azaz ott volt még a Munkáspárt is, de az kommunista volt, így a régi rendszerhez kötődött.

S így lettek tömegesen ex-SZDSZ-es MIÉP-esek.

Elolvastam/meghallgattam a Vörös Imre féle mestertervet, hogy kell alkotmányozni jogosultság nélkül, mert ez a "jogállam" visszaállításának módja. Érdemes, mert e mestertervről zeng manapság minden fanatikus ballib.

Az elmélkedés sarokköve a hatályos alkotmány C) cikk (2) bekezdésén alapszik, mely szerint "Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.".

Mi is a gond ezzel? Az, hogy ha a "hatalom kizárólagos birtoklása" elvet szűken értelmezzük, akkor Orbán ezt nem sérti meg sehogyan se, hiszen nem birtokolja kizárólagosan a hatalmat. Ha pedig - ahogy Vörös szeretné értelmezni - szélesen nézzük, akkor viszont minden létező kormányzat kizárólagosan birtokolja a hatalmat, gyakorlatilag csak 100 %-os parlamenti támogatottsággal lehet kormányt alakítani, hiszen minden más mód "kizár" valakit, sőt - ad absurdum - a parlementen kívül maradt pártok egyetértése is szükséges lehet kormányalakításhoz. Eleve ha ezt komolyan vesszük, akkor ezentúl tilos elsöprő győzelmet aratni egy választáson, hiszen ezzel megsérthetjük a kizárólagos hatalombirtoklás tilalmát. Tulajdonképpen választásokat se kell ezentúl kiírni, egyszerűen össze kell hívni az összes pártot, aztán meg azok jussanak konszenzusra, hiszen a többség nem hivatkozhat többé többségére, hiszen ez alkotmánysértő lenne.

Aztán Vörösék további elmélkedése: a ballib győzelem után a parlament felszólítja az Alkotmánybíróságot, lépjen annak érdekében, hogy a Fidesz alkotmányellenes hatalomgyakorlása alatt hozott jogszabályokat semmisítse meg. De ha az Alkotmánybíróság nem fogad szót? Semmi gond, ebben az esetben a parlament magához vonja az alkotmánybíráskodás jogát, s maga nyilvánít mindent alkotmányellenessé és semmissé. Mindegy, hogy nincs kétharmadom, elegendő az egyszerű többség, csak meg kell állapítanom egyszerű többséggel, hogy a kérharmados felhatalmazáshoz kötött szerv nem hajlandó nekem tetsző módon cselekedni.

Kb. olyan ez, mintha beadnék egy feljelentést a szomszédom ellen, majd miután a hatóság - rendőrség, ügyészség, bíróság - nem nekem ad igazat, akkor kijelenteném: mivel a hatóság nem hajlandó akaratom szerint cselekedni, így én mnt állampolgár és ezen szervek megbízója magamhoz vonom a büntetőjogi hatáskört, majd betörök a szomszédhoz és igazságot teszek, saját elképzeléseim szerint.

Vörös bácsi, ezért téged megbuktattak volna már első évfolyamon jogász szakon...

A mésik bukfenc meg persze az önellentmondás: az egyszerű parlamenti ballib többség mindezzel a cselekedetsorozatával megvalósítaná a tiltott kizárólagos hatalomgyakorlás elvét.

A magyarázatnak szintjei vannak. Van amikor szellemi szint kell, amolyan elméleti-filozófiai alapon. Van amikor közéleti magyarázat kell. S van - ez a legalacsonyabb - hétköznapi, bulvárszintre kell levinni a magyarázást.

Sokszor írtam az első 2 szinten a modernitásról.

De mit mondok azoknak, akik ennél egyszerűbbet akarnak?

Nos, én azt szoktam mondani, a modernitás legfőbb jelen a nagyipari állattartás. S nem, nem vagyok se vegetáriánus, se állatijogok híve. Igenis az állat az embernek van, semmi gond a megölésével.

A modernitás előtt a háziállat megölésének egyetlen célja az élelem biztosítása volt. Az ember tisztában volt cselekedetével, tudta annak tartalmát, sőt bűnös lényegét is - emlékeztető: a keresztény tanítás szerint a húsevés ideiglenes jelenség, nem kötelező része az emberi természetnek, az újjászületett ember a jövőben növényevő lesz.

A modernitásban viszont a háziállat megölésének célja a profit. Immár nem azért öljük meg pl. a csirkét, mert levest szeretnénk belőle készíteni, hanem mert a szabad piac láthatatlan keze azt parancsolja, hogy öljük meg, hiszen így lesz több pénzünk.

Ez a különbség jól érzékelteti a modernitás mocska és a pre-modern szakralitás eltérését.

Van a Mátrix első részében egy rész a vége felé, amikor Neo hirtelen kódokként látja a valóságot, így a valóság immár nem hat rá: meglátja ugyanis a látszólagos valóság valódi alapját.

Ugyanilyen a keresztény világnézet: a vele felfegyverkezett ember körülnéz, s meglátja a látszólagos valóság mögött rejlő isteni valóságot.

Az ellenzéki tábor (nem a pártok, hanem a szavazók, ideértve a potenciális szavazókat is) több egymással nem kompatibilis csoportra oszlanak, ezek durván a következők, ballibaista eltökéltség szerint csökkenve rangsorolva:

• a harcos gyurcsányista, más szóval hagyományos ballib keménymag, aki nem akar mást mint 1990-2010 visszahozatalát, minden mást engedménynek, legfeljebb ideiglenes célnak tekint,
• a mérsékelt ballib, aki hibáztatja a 2010 előtti kort is, bár a mait annál rosszabbnek tekinti, számára a gyurcsányista kimenet csak ideiglenes célként fogadható el,
• a nedvesen álmodó, aki még mindig valami nyugati, európai izét akar, ő jelenleg még bárkire szavazna a ballib táborból kisebb rossz alapon,
• a kiábrándult fideszes, aki nem akarja Orbánt, de Gyurcsányt se, ha csak a kettő között lehetne választani, nem menne el szavazni,
• a bizonytalan, aki unja Orbánt, de ha helyette rosszabbnak vélt jönne, akkor mégis inkább maradna Orbánnál.

Ha olyan ember vezeti majd a ballib stratégiát, aki ért is hozzá, akkor Kari Geri(nctelen) fog nyerni ősszel. Majd kézbe veszi őt, s kioktatja, hogyan próbáljon úgy tenni, mintha komoly ember lenne.

Mivel az emberek 99 %-a képtelen idegen nyelvet helyes kiejtéssel megtanulni, így eleve csak a helyest megközelítő kiejtés része a jó nyelvtudásnak.

Miért nehéz a helyes kiejtés megtanulása? Nos, az ok nyelvészeti és biológiai.

A világ hangjainak száma több száz, s a legtöbb hangot tartalmazó nyelvben sincs 150-nél több hang. Ez az egyik akadály. De van egy sokkal nagyobb: az egyes hangok csoportosítása, azaz annak meghatározása, hogy mi számít fonémának, ugyanis ez minden nyelvben egyedi. Talán úgy lehetne ezt érzékeltetni, mint a színlátást: nem minden ember látja azonosan a színeket, az egyes színek határai nem rögzítettek, s így megesik, hogy ugyanazt X egy adott színnek hiszi, míg Y másnak: lásd, egy halvány narancsszín sokak szerint sötétsárga, vagy a kék és zöld határa se egyértelmű.

Az pedig, hogy míg a hangok határai és milyen alapú a csoportosításuk az egyedi, nyelvenként változik. Csak 3 példa erre:

• a magyar ember számára az angol "man" és "men" szó ugyanúgy hangzik, kis eltérés hallatszik csak, míg az angol anyanyelvű számára ez 2 önálló fonéma (most arra nem térnék ki, hogy a mai normál brit ejtésben a két szó ejtése egészen más, szóval vegyük az amerikai ejtést),
• a magyar "a" hangot a legtöbb idegen vagy "á"-nak vagy "o"-nak hiszi,
• az orosz kemény/lány párokat az átlag magyar nem hallja meg, csak a d/gy, n/ny, t/ty-t, ugyanis ezek magyarul is vannak - egy orosz számára meg rejtély, hogy ha valaki képes hallani a t/ty-t, akkor miért nem képes a kemény b és lágy b "párt" is.

Az anyanyelv megtanulásakor a gyerek megtanulja az adott nyelv határait és csoportosításait, ez rögződik 5-7 éves kor között, beáll mind a nyelvi központ az agyban, mind az egyes hangképző szervek, s onnan nem változnak. Az adott nyelvből hiányzó, "felesleges" hangokat már nem képezi a hangképző apparátus, az egyes hangok azonosítása pedig az adott nyelv rendszere szerint történik.

Mi van a többnyelvű gyerekekkel? Az ő agyuk és hangképzésük több nyelvre áll be. De bármilyen más nyelvre az ő rendszerük is zárt lesz.

Két fiamat pl. szándékosan és kifejezetten kétnyelvűeknek neveltük. Az eredmény: képesek mind a bolgár, mind a magyar nyelv rendszerének tökéletes, anyanyelvi szintű reprodukálására. Agyuk egyszerűen az átlagember szerint azonos, de a valóságban jelentősen különböző hangokat külön kezeli. Az angolban létezik kétféle "l" hang: ezt az angolok "dark l" és "clear l" néven nevezik, az előbbi a szavak vége felé szokott lenni, míg az utóbbi a szavak eleje felén - pl. a "black" szóban az l az "clear", míg a "milk" szóban "dark". Na most, a magyarban kizárólag "clear l" van, míg a bolgárban csak "dark l" - legalábbis a normál köznyelvben. (Magyar füllel a dark l kb. olyan, mintha valaki "normál" magyar l-t akarna mondani, de közben a nyelvét rossz helyre teszi, hátradugja azt, mintha lenne valami falat a szájában, amit meg akarna piszkálni.) A két hang egyértelműen l-nek hallatszik, de mégis: azonnal felismerhető eltérésük. Aki a magyar l helyett bolgár l-t mond, az csak kicsit furcsán hangzik magyar füllel, míg aki a bolgár l helyett magyar l-t mond, az bolgár füllel egyenesen humoros.

Amikor nagyobbik fiam már olyan korban voltam, hogy képes volt megérteni egy tudományos kérdést, nagyjából 9 éves volt, meg is interjúvoltam mint nyelvész: "nem okoz gondot a kétféle l, nem kevered őket esetleg?", mire ő megadta a választ, amire egyébként számítottam "ne viccelj, miért keverném őket, ez 2 külön hang!".

Ilyen dologból azonban nagyon sok van az ember anyanyelve és a tanult idegennyelv között. S bizony nagyon, nagyon nehéz ebben átállni. Ezért van az, hogy szinte nincs idegennyelvet anyanyelvi szinten beszélő ember.

Ezt csak arra az idióta érvre, hogy lám, Orbán beszél folayamatosan angolul, de borzasztó a kiejtése.

Lelkendezik a ferencista blogger: megvan végre az első transznemű püspök az evangélikus egyházban.

Csodálkozom: mi ennek a hírértéke?

Hiszen ennél mégiscsak nagyobb hír pár éve, hogy megvan az első ateista római pápa a katolikus egyházban.

A legfrissebb liberális kampány szerint vegyük vissza életünket, ne legyünk közösségi hálókon, ne netezzünk, inkább találkmozzunk barátokkal, sétáljunk, beszélgessünk, kiránduljunk.

Sokszor ezt mág kifejezetten antiliberális szövegekkel próbálják eladni.

Az egész kampány lényege azonban átlátszó.

Miután Soros gazda és filantróger haverjai képtelenek kontroll alatt tartani a netet, így most a netellenességet kezdték propagálni. Ha már nem lehet az övéké, másé se legyen.

A kisemberek azonban átlátnak ezen a szánalmas próbálkozáson.

Jó mulatság a ballibbant előválasztás, pedig még csak a kezdetei zajlanak.

A legostobább vezérek

• Kari Geri(nctelen), aki demokrata mivoltát azzal bizonyítja, hogy nem tud idegen nyelveken, viszont edzi testét és nem vesz fel fasiszta gyűrött gatyát,
• Jakab, a brüsszelita kishitler,
• az emberarcú Soros - MZP,
• Mindenfeketeéletszámít-Győr, aki a töprengésen is töpreng,

komolyan azt hiszik, hogy nyerni fognak.

A háttérben meg nagyokat röhög rajtuk Gyurcsány és felesége, akik értik a valóságot, s képesek eligazodni benne. Csak ők tudják, jövőre nem lesz leváltva a Fidesz, hanem a DK-n kívül mindenki más lesz leváltva.

Így tehát ez is a cél minden más ballib erő legyőzése. A Jobbik és az LMP már megölték magukat, jövőre le is húzzák a rólót. Most az MSZP van hátra, Kari Geri(nctelen) idióta viselkedése csak segít az MSZP leradírozásában.

Gyurcsánynak az is jó, ha Kari Geri(nctelen) lesz a kormányfőjelölt-jelölt, akkor majd ő lesz a hibás, hogy nyert a Fidesz!

Ha meg a saját felesége lesz a jelölt, akkor pedig mindenki más lesz a hibás, hogy "gyurcsányozott", ezzel segítve a Fideszt.

Szóval ezt a csatát nem vesztheti már el Gyurcsány.

u. i.: Múlt hét csütörtökön és pénteken érdemes volt hallgatni Bolgár Gyuri bácsi műsorát. Én egy percet se hagytam ki az adásból. A betelefonáló civilek és a felhívott "független" szakértők egymással verekedve igyekeztek bizonygatni, hogy egy kormányfőnek teljesen felesleges nyelveken beszélnie.

Hatalmas kabarémester BG Gyuri bácsi!

Napjaink gyakori liberális híre: XY ki lett átkozva, el lett bocsátva, minden szerződés meg lett vele szakítva, mert kiderült róla: nagycsoportos óvodásként 30 éve kimondta a "néger" szót vagy erőszakkal puszit adott egy vele egykorú kislánynak.

A liberálisok tapsolnak: lám, a nyugat nem egy következmények nélküli társadalom.

Még a szovjet kommunista rendszer is megbocsátóbb volt ennél.

Termékeny hetet zárt a ballibológia, különösen annak diplomáciai szakága.

Kiderült: a miniszterelnöki pozícióhoz felesleges a nyelvtudás, egyáltalán nem kell tudni pl. angolul, semmilyen szinten.

Viszont a tökéletes testalkat elengedhetetlen követelmény, továbbá a divat követése is, pl. Zorbán alkalmatlan, mivel alacsony, kövér, s a nadrágja buggyos.

Számomra az egyik legmegdöbbentőbb változás az utóbbi fél évszázadban az orosz zsidók állapotában ment végbe.

Valójában az "orosz zsidó" kifejezés nem is helyes, ez "oroszajkú zsidó". Oroszországban van ugyanis orosz és van zsidó, a kettő együtt kizárt. Aki asszimilálódik az oroszok közé, az megszűnik zsidó lenni, aki pedig nem, az meg nem lesz orosz. Az "oroszajkú" azt jelenti, ezek az emberek nyelvileg, kulturálisan oroszok, de identitásban nem. Ugyanis az oroszországi zsidók eredeti nyelve - a jiddis - ma már a kihalás szélén van, történelmi okokból: a nyelv területe egyezik azzal, ami német megszállás alatt volt a II. vh. alatt, s onnan a németek a zsidók kb. 99 %-át kiirtották, azaz csak mutatóba maradtak jiddis anyanyelvűek.

Az orosz-zsidó viszony pedig a történelem során hagyományosan rossz volt. A kommunizmus előtti korban is, a szovjet korban is, talán még Sztálin alatt volt a legkevesebb probléma, mert Sztálin egyes népeket veszélyesnek tekintett, de a zsidók pont nem voltak közöttük. Sztálin antiszemitizmusa kései fantázia, nem igaz.

Az oroszajkú zsidók, amint elmentek Oroszországból, igyekeztek elfelejteni minden orosz kötődést. S persze az oroszok meg nem közösködtek az oroszajkú zsidókkal. Kb. fal húzódott a két csoport között.

Ehhez képest sokkoló változás ment végbe a Szovjetúnió vége óta. Először is az Oroszországban megindult zsidó reneszánsz (a zsidósággal régóta aktívan nem foglalkozók is hirtelen érdeklődnek, nyelvet tanulnak - ma már persze hébert, nem jiddist), s mégis olyan oroszpártiság lett közben, ami sose korábban. Olyan szinten, hogy az Izrael zsidó lakosságának negyedét kitevő oroszajkúak is ma már masszívan oroszpártiak.

Ha nekem valaki ezt megjósolta volna 1985-ban, azt mondtam volna, teljes képtelenség, hamarabb lesz ember a Marson, mint oroszpártiság Izraelben.

A legújabb divat felvonulni május 9-én, párhuzamosan az oroszországi ünnepléssel, oroszajkú zsidók felvonulnak veterán rokonaik képeivel, a nevekből látható, csupa zsidó veteránokról van szó:

a videó készítője borzasztó orosz akcentussal beszél héberül (van egy kis rész, ahol egy nem oroszajkú zsidó nőnek magyaráz 10:30-tól)

Korábban titkolták az Izraelbe kivándoroltak korábbi, szovjetkori életüket, ma egyesen ünneplik a szovjet-zsidó veteránokat:

Közérdekű reklám:

Számomra megdöbbentő mindez a fejlemény.

Szemfelnyitó videó. Nem nekem, én ezt hosszú ideje így mondom, de Bogár nálam jóval több embert ér el.

S főleg fideszeknek jó az anyag, mert rámutat, az általános fideszes képzet csak részigazság, mely azonban nagyobb, szélesebb keret nélkül egyenesen hazugság.

Ha Bogárnál is szélesebben nézzük az alapkérdést, akkor a lényeg: lehet-e a rossz rendszeren belül jónak lenni? A válasz természetesen "nem": a rendszer nem egyéni magatartások alapján működik, így a barátságos viselkedés még erősíti is a rendszert, nem gyengíti. Ez már bele van eleve számítva. Egyedül a szabotálás segíthet egyéni magtartásként, de ez se teszi jóvá a rendszert.

Ami további fontos eleme az előadásnak - amit mind terjesztek évek óta:

• a renderszkritikus baloldaliakat figyelni kell, mert hasznosak, s akkor is azok, ha helyes kérdésekre helytelen válaszokat adnak - ez még mindig jobb, mint a liberális főáram, mely helytelen kérdésekre helytelen válaszokat ad - igazi ellenségeink nem a kommunisták, hanem a liberálisok,
• nincs jó liberalizmus: ezt ismételgetni kell folyamatosan, mert ez a legnagyobb fideszes tévképzet, mely szerint a mai liberalizmus álliberalizmus, mely meghamisította a jóságos nemzeti klasszikis liberalizmust,
• a rendszert erősítjük mind a benne való emelkedéssel, mind a rendszeráldozatok elleni hamis hitünkkel.

Le a kalappal! Nagyon hasznos, csak félek, kevesen értik meg.

A ballib mitológia szerint az elnöki köztársaság diktatúra. De lássuk a valóságot.

Az elnöki köztársaság tulajdonképpen az alkotmányos (értsd: nem parlamentáris) monarchia köztársasági verziója.

Mik az elnöki köztársaság előnyei:

• a végrehajtó hatalom fejét a nép közvetlenül választja meg, ez nem parlamenti alku eredménye,
• a végrehajtó hatalom független a törvényhozó hatalomtól,
• nagyobb stabilitás, a kormányt nem lehet megbuktatni parlamenti szavazással.

Persze vannak hátrányai is:

• ha az elnök mögött nem áll parlamenti többség, az elnök képtelen bármilyen törvényjavaslatot átvinni a parlamenten,
• nincs parlamenti konszenzuskényszer.

Akik liberális szemszögből ellenzik az elnöki köztársaságot, azoknak: valójában a hatalmi ágak megosztása liberális elvének éppen az elnöki köztársaság felel meg a legjobban.

A világ 204 országából 45 parlamentáris köztársaság, 72 pedig elnöki köztársaság. (Van még 26 félelnöki köztársaság is, mely egyfajta átmenet a kettő között. A félelnöki köztársaságban a végrehajtó hatalom megoszlik a közvetlenül választott államfő és a parlament által választott kormányfő között, kompromisszumkényszer van a 2 hatalom között.)

Ha hozzáadjuk a 45 parlamentáris köztársasághoz a 29 parlamentáris köztársaságot is (ezek de facto ugyanis köztársaságok), akkor a parlamentáris rendszerek összes száma 74. Azaz az elnöki és parlamentáris rendszerek aránya kb. fele-fele.

Az elnöki köztársaságoknak van 2 fő altípusuk:

• az elnök állam- és kormányfő egyben,
• az elnök csak államfő, nem kormányfő, de a kormányfőt ő nevezi ki saját döntés alapján, s ez a kormányfő egyfajta kettes számú adminisztratív vezetője a végrehajtó hatalomnak.

Léteznek még egyéb típusok is, de minden más ritka: 3 ilyen ország van. Ezek Bostwana, Dél-Afrika, s Svájc - itt a parlament választja meg az elnököt meghatározott időre, ő a végrehajtó hatalom feje és leválthatatlan mandátuma vége előtt.

Sokszor megesik, hogy egy politikus elveszti a kapcsolatot a valósággal, s elkezd elmebajosként viselkedni. De ez azért ritkaság, hogy egy orvosi értelemben vett tényleges elmebeteg politikai hatalmat szerez. Kuba ilyen ritka hely.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy immár azt is megírhatom, amit korábban személyiségi okokból titkolnom kellett.

Ugyanis tavaly ősszel meghalt az az ember, aki fő forrásom volt azzal kapcsolatban, amiről írok. A hírhedt argentín elmebetegről, Ernesto Guevara de la Sernáról (1928-1967) - közismertebb neve: Ernesto Che Guevara. A "Che" nevet kubai ismerősei adták neki először gúnynévként, de aztán rajta ragadt, s ő maga is használni kezdte - a "che" szó magyarul kb. "izé" vagy "aha", amolyan beszédtöltelék, de mivel csak egyes dél-amerikai spanyol nyelvjárásokban - s különösen az argentín-uruguayiban - használatos, így a karibi spanyol nyelvjárást beszélő kubaiak számára vicces volt, s erről a szóról nevezték el őt.

Ismerősöm vele együtt dolgozott vele fiatal szakemberként Che kubai pályafutása idején, még a 60-as években.

Amit tudni kell Cheről: magát kommunistának vallotta, de ez olyannyira radikálisan értelmezett kommunizmus volt, hogy Che mindenképpen kilógott a kommunista eszme fősodrából. Sok tekintetben ellene volt a szovjet hivatalos kommunista eszmének, részben inkább Trockij felé mozgott, de valójában radikálisabb volt nála is - később Che legnagyobb híve a kambodzsai Pol Pot lett, aki ténylegesen meg is valósította a Che-féle kommunista álmot. Talán ma már ezt kevesen tudják: a kambodzsai Pol Pot rendszer erősen szovjetellenes volt, a szovjet rendszert "burzsoának" és "ellenforradalminak" tekintette - végül Pol Pot rendszerét éppen a szovjetpárti Vietnám döntötte meg 1979-ban.

Che korai életéről annyit érdemes tudni, hogy az argentín felsőosztályból származik, mindkét szülője az argentín elit része volt, tehát ő maga unatkozó dúsgazdag gyerekként nőtt fel.

Szóval az unatkozó milliárdoscsemete esete, aki képtelen magának életcélt találni, ezért elhatározza: messiás lesz, megmenti az emberiséget, akár akarja az, akár nem. De kellett egy eszme. Erre a célra Marxot választotta ki a fiatal Che, bár Marxot valahogy túl mérsékeltnek, lagymatagnak találta.

26 évesen végre találkozott a később győztes kubai forradalom vezéralakjaival, a Castro-fivérekkel és Camilo Cienfuegossal, lassan ő - Che - lett a négyes számú vezető a mozgalomban. A mozgalom vezetősége egyébként heterogén volt még akkor: Cienfuegos hívő katolikus volt amolyan keresztényszocialista eszmékkel, Raúl marxista volt szovjet mintára, Fidel pedig szimplán csak amerikaellenes nacionalista.

Amikor 1956-ban elkezdődött a fegyveres harc Kubában a forradalmi mozgalom és a kubai kormányzat között, Che lett a 9 legfelsőbb katonai vezető egyike, ő irányította a fegyveres harcot Kuba nyugat-közép részében.

Így ő is a "forradalom parancsnoka" rangot birtokolta, ami Kubában máig a legfőbb katonai tisztség. Ez a rang egyenesen kívül áll a normál kubai rangokon, tehát több a "normál" tábornoknál. A 9 "forradalom parancsnoka" közül ma már csak hárman élnek, érdekesság, hogy az egyik az USA-ban, ugyanis az illető a Forradalom győzelme és annak kommunista irányba fordulása után szembeszállt a vezetőséggel, bebörtönözték, majd az USA-ba menekült.

A forradalom győzelme után Che előbb a Kubai Nemzeti Bank elnöke lett (bármilyen szakirányú ismeret nélkül), innen Fidel leváltotta őt, miután Che meg akarta semmisíteni a pénzrendszert. (Ezt Che nagy utóda Pol Pot megvalósította: Kambodzsában 1975-1979 között nem létezett pénz.)

Arról, hogy hogyan lett Che a kubai jegybank elnöke, van egy vicces - de állítólag igaz - történet. Fidel összegyűjtötte a vezérkart és megkérdezte "van köztünk közgazdász?", mire Che feltette a kezét - mint kiderült a spanyol "economista" (közgazdász) szót úgy hallotta, hogy "comunista" (kommunista).

Ezután a bakelnökséget követően Che megkapta az ipari miniszter tisztséget, amihez szintén nem értett. (Che egyébként orvosi diplomával rendelkezett.) Ismerösöm itt dolgozott vele.

Itt három történetet mesélt nekem.

1961 - Che döbbenten konstatálta, hogy az Ipari Minisztériumban dolgoznak emberek, akik már a forradalom győzelme előtt is ott dolgoztak. Az új hatalom ugyanis csak a vezetőket cserélte le. Ekkor Che elrendelte, gyűjtsék össze az udvarra az összes "ellenforradalmárt", azaz mindenkit, aki a régi hatalom alatt is ott dolgozott. Che kijelentette: az ellenforradalmárokat azonnal ki kell végezni sortűzzel ott helyben. Ez végülis elmaradt, mert az egyik józanabb forradalmár sikeresen meggyőzte Chet, az ellenforradalmárokat inkább bíróság elé kell állítani, mert esetleg fontos információkat birtokolnak, melyek hasznosak lehetne a Forradalom ügye számára.

1963 - Amikor a kubai gazdaság egyre nagyobb válságba került, Che azonnal "megtalálta" a válság okát: szabotázs! Mégpedig a szabotőrök a minisztériumban vannak, hiszen onnan nem forradalmi lelkesedést propagálnak a gyárakba, hanem mindenféle terveket küldenek ábrákkal, grafikonokkal. Che összegyűjtötte az összes ilyen ábra- és grafikonkészítő embert, lelövést már nem helyezett kilátásba (ezek már mind a Forradalom után kinevezett emberek voltak, köztük az én ismerősöm, aki Lengyelországban volt kubai ösztöndíjas, s mint friss diplomás éppen 1963-ban kezdett dolgozni a minisztériumban), de fegyverrel hadonászva elmagyarázta: a dokumentum mint olyan burzsoá szokás, semmi szükség ilyen dolgokra egy forradalmi államban: a forradalmárok tudata ugyanis annyira fejlett, hogy spontán módon termelnek, amit kell. Azaz az Ipari Minisztérium feladata nem felesleges, burzsoá ízű számokkal foglalkozás, hanem lelkesítő forradalmi előadások tartása a gyárakban, üzemekben.

1965 - Szovjet szakértők jöttek Havannába, bemutatni hogyan kell átszervezni a gazdaságot szovjet módra. A szovjetek azonban elkövették azt a hatalmas hibát, hogy forradalmi lelkesedés helyett mindenféle papírokat vettek elé, tervekkel, grafikonokkal, ábrákkal. Ettől Che bevadult, majd kitépte a szovjet delegáció tagjaitól a táskáikat, azok tartalmát pedig fegyverrel hadonászva kidobta az ablakon, közben artikulálatlanul üvöltve "emberek, a szovjet burzsoá imperialisták gyarmatosítani akarnak minket!".

Ez utóbbi volt az a helyzet, ami után Moszkvából üzentek Fidelnek: ezentúl csak katonai segélyt kap Kuba, gazdaságit nem, s ebben addig nem lesz változás, míg Che bármilyen hatalmi szerepet tölt be Kubában, ugyanis dühöngő őrültekkel nem szeretnének együttműködni.

A többi ismert: Che 1965 áprilisában "önként" elhagyta Kubát, fegyveres felkelést kezdeményezve Kongóban és Bolíviában. 1967 októberében ölte meg őt a bolíviai rendőrség terrorizmusellenes egysége - a meg nem erősített infók szerint a szovjet KGB közölte a CIA-val Che pontos elérhetőségét, a CIA pedig az akkori amerikabarát bolíviai kormánnyal megosztotta ezt, gyakorlatilag utasítva a likvidálását.

A sors legnagyobb csapása: a Che által mélyen gyűlölt kapitalizmus mára sikeresen kapitalista árut csinált belőle. A túlvilágon Che valószínűleg dühösen fetreng emiatt, meg a sok debil miatt, akik a "jópofaság" jelképeként hordják az ő képmásával ellátott ruhadarabokat.

Egy dolog biztos: ha lehetősége lenne erre, Che a túlvilágról azonnali sortüzet rendelne el a Che-pólós idióták ellen. Ebben mindenképpen egyet kell értenünk vele.

Nézem a Bayer-só múltkori adását Demeterrel, s látom: erősen keverednek az igazságok, a féligazságok, s a marhaságok.

Demetert nem szívesen kritizálom, mert tevékenysége hasznos, de az igazság még fontosabb.

Két dolgot szeretnék kiemelni.

A "jó fehér ember szemben mindenki más alacsonyrendűvel" hozzállás. Ez egy rendkívül káros elmélet. Mint mondtam máskor is, minden rosszat, amit produkált az emberiség - reformáció, felvilágosodás, liberalizmus, ateizmus, az egész modernitás - mind 100 %-ban színfehérek munkája. S ma is látható ez: szinte minden új rombolás mögött az értelmi szerzők fehérek.

Sőt, a tapasztalat az, hogy a természetközelibb, primitívebb nem-fehérek között a hülyeség is jóval ritkább. Még az USA-ban is ez látható: a négerek vallásosabbak a fehéreknél, jobban ellenzik az abortuszt, a homokosságot, stb.

A dolgokat faji alapon nézni abszurdum, ez nem faji kérdés. Nem a fehér fajt kell megvédeni, hanem a normalitást, mely pedig színfüggetlen.

"A Kárpát-medence a nyugati kultúra horgonya" - nos, Isten ments attól, hogy az legyen, s szerencsére nem is az. Eleve miféle gyerekes dolog azt állítani, hogy x évig jó volt a nyugati kultúra, aztán meg megromlott? Tudom, hogy csúnyán hangzik, de a mai nyugati borzalmas kultúra nem az égből hullott alá véletlenül, hanem szerves következménye a korábbi nyugati kultúrának.

Szóval tessék örülni annak, hogy a Kárpát-medence nem része, s sose volt része a nyugati kultúrkörnek. Ahogy Bayer is mondta finoman, az Ady-féle nyugatnyalás elvetendő.

Azért viszont le a kalappal Demeter előtt, hogy az ortodox kereszténységet dicséri. Erre kevés romániai magyar képes, az ottani alaphozzáállás az ortodoxia szidása nemzetiségi alapon.

1985. október 27-től november 1-ig kórházban voltam, Havannában. Ez legközelebbi személyes élményem a kubai egészségüggyel.

A kubai rendszer állandóan két vívmányára hivatkozik: az oktatásra és az egészségügyre.

Most elmondom, ezt mit jelent a valóságban. A kommunizmus előtt Kubában az az egészségügyi rendszer működött, ami az USA-ban, azaz magánbiztosítási rendszer, minden piaci alapon, s aki a rendszeren kívül van, azoknak pár jótékonysági - elsősorban egyházi - intézmény rossz minőségű szolgáltatása. Tehát embertelen rendszer, ahogy az a mai USA-ban is van.

A kommunista diktatúra a teljes szektort államosította, egyedül kis orvosi rendelők maradtak meg magánkézben, ahol kizárólag egy ember - maga a tulajdonos orvos - dolgozhatott pénzért, államilag engedélyezett tarifák alapján. Ezek a magánorvosok így gyakorlatilag igen kis szerepet játszottak.

Az államosított szektor 100 %-ban ingyenes lett mindenki számára. Mivel Kubában nem létezik adózás a legtöbb ember számára (csak a magánvállalkozók adóznak), így állampolgársági alapon megy az ingyenesség.

Érthető, hogy mindenki hatalmas eredménynek tekinti ezt.

A kubai egészségügy legnagyobb hiányossága, hogy nincs általános mentőszolgálat, azaz a beteget valahogy el kell vinni a kórházig magánúton.

Minden többi probléma pénzhiányból ered. A kubai korházak jellemző állapota: sok orvos (Fidel Castró mániája volt az orvosképzés), viszont anyaghiány miatt sokszor az orvos nem tud mit tenni a beteggel.

Amikor egyszerű segédeszközök hiányoznak, az még nem gond. Ez Magyarországon is ismert jelenség: a betegnek be kell vinnie magával különféle tárgyakat.

Az igazi probléma a gyógyszerhiány. S részben a műszaki eszközök hiánya.

Szóval Kubában nem azért kell várólistára kerülni, mert nincs elég orvos, hanem mert az orvos éppen nem tud mivel dolgozni.

A jellemző helyzet az, hogy nagyon nagy presztízsértékű műtéteket simán megoldják, ezekre ugyanis megvan minden ami kell, hiszen ez politikai kérdés is: lám, sikeres szívátültetés! Ha valakinek ilyen súlyos problémája van, akkor semmi gond.

Az alapszintű dolgokat is megoldják, hiszen ezekre van eszköz, s ezekhez nem is kell annyira speciális berendezés.

Ami probléma, az a középrész. Nagyjából: ha új szív kell, az nem gond, az se, ha szimpla kéztörést kell rendbe hozni, de ha valakinek tüdőgyulladása van, ami akár bele is halhat a várakozás miatt, míg lesz gyógyszer. Szóval Kubában az orvosi várólista valójában a gyógyszerre várakozás listája.

Jellemző jelenet a kubai orvosnál, hogy az orvos megkérdezi a beteget "van rokonod az USA-ban?", s ha igent válaszol a beteg, akkor az orvos leírja, mit küldjenek a gyógykezeléshez az USA-ból. (A Kuba elleni amerikai embargó nem vonatkozik magáncélú gyógyszerexportra, szóval mindez csak az USA-ban élő rokon pénzügyi helyzetének függvénye.) S ha nincs rokon, aki tudna küldeni, akkor jön a várólista: ha szerencsés a beteg, akkor nem hal meg a gyógyszer érkezéséig.

Az orvosi eszközöknél a probléma szintén pénzügyi. Egyszerűen nem tartják karban az eszközöket, mert ez drága.

Összességében mégis a kubaiak elégedettek az egészségüggyel, mert az összehasonlítási alap egyes latin-amerikai országok, ahol pénz nélkül semmilyen szolgáltatás nincs, valamint az USA, ahol meg minden hatalmas összegekbe kerül.

A kubai egészségügy fő bevétele a pénzes külföldiek kezelése. El lehet végeztetni egyes bonyolultabb műtéteket Kubában, jellemzően az USA-beli ár harmadáért, negyedéért.

Ami érdekes: a hálapénz szinte ismeretlen, azaz valóban csak hála jele lehet és sokkal inkább tárgyi ajándék, nem pénz, semmiképpen se magyar módra, hogy gyakorlatilag kikényszerített díjról van szó.

Ami pedig a kubai elitet illeti, őket a rendszer fizetős külföldiekként kezeli, persze ingyenesen.

Hont András (akit egyébként Hontalan Andrisnak szoktam hívni, de most megtisztelem, mert értelmeset írt) felveti a médiamunkás felelősségét a médiáért, ahol dolgozik. A konkrét téma nem érdekes (harc az ATV és Klub Rádió között).

Én a kérdést kiszélesíteném: egyáltalán mi a bármilyen bérmunkás felelőssége azért, amit munkáltatója tesz.

A nyilvánvaló esetekről nincs mit vitázni: amikor valaki alkalmazottként morális rosszat tesz, akkor nem lehet mentség a "parancsra tettem" vagy az "én csak más akaratát teljesítem". Ez nyilvánvaló.

De akkor mi van, ha a bérmunkás feladata az olyan hazudozás, csúsztatás, félrebeszélés, más hasonló tevékenység, mely nem okoz közvetlen kárt ugyan senkinek, de közvetve igenis rossz következményekhez vezet.

Én a kérdést úgy döntöttem el a magam számára, hogy a határ közvetlen/közvetett és a nyilvánvaló/esetleges között van. Ha pl. szobafestő lennék, s arra kapnék utasítást, hogy egészségre káros festékkel fessek, megtagadnám, de ha csupán az lenne a feladatom, hogy rossz minőségű, olcsó festéket használjak, mely hamarosan le fog pattogni a falról, ott nem látok okot morális pánikra.

Most írok sokadszor az idei bulgáriai választásokról. Ami azt jelenti, a helyzet érdekes. Sőt, egyenesen vicces.

Szóval röviden: az április 4-i parlamenti választás eredményeképpen két furcsa parlamenti tábor alakult ki a bolgár parlamentben:

• az úgynevezett "régi rend" hívei: a GERB párt, a szocialisták, s a török párt - ezek azonban egymással koalícióképtelenek, a GERB és a szocialisták egymást fő ellenfelüknek tekintik, ahogy a török pártot is elutasítják:
  • a GERB párt nagyjából a Fideszhez hasonlít annak középső szakaszában: egyszemélyű vezetésű középjobb párt, erősen euroatlantista, szociálisan konzervatív, gazdaságilag erősen liberális, mérsékelten nacionalista,
  • a szocialisták elvileg a magyar MSZP testvérpártja, de gazdaságilag kevésbé liberálisak, szociálisan pedig egészen másak: szinte a magyar Fidesz elveit vallják (ellenzik az egyneműek házasságát, ellenzik a feminizmust, támogatják a hagyományos családmodellt, ellenzik a migrációt, támogatják a kereszténységet, stb.),
  • a török párt elvileg liberális, de ez egy etnikai-vallási párt a valóságban (csak mivel a bolgár alkotmány tiltja az etnikai-vallási pártokat, egy ez nem mondható ki nyíltan), szóval az ideológiának itt nincs különösebb jelentősége - magyar párhuzam nincs rá, mert Magyarországon nem léteznek erős nemzeti és/vagy vallási kisebbségek - ha Magyarországon létezne egy erős független Cigánypárt, az lenne a párhuzam;
• az úgynevezett "változás hívei": ezek ismét 3 párt, melyek azonban csak abban tudtak megegyezni, hogy utálják a "régi rend" pártjait, egyébként utálják egymást, bár valószínűleg valamilyen egyeszségre jutottak volna ennek ellenére, de így se lenne meg a szükséges többségük: a bolgár parlamentben a kormányalakításhoz legalább 121 mandátum kell, a 3 pártnak pedig együtt 92 van csak, nagyságrendben:
  • "Van ilyen nép" párt: népszerű bolgár tv-s szeméyiség és zenész pártja, máig nem világos mit akarnak, amit mondanak, hogy "változást" és "korrupciómentességet" akarnak, de ennél konkrétabb nem derült ki - ez egy annyira abszurd szerveződés, hogy el se tudok képzelni magyar párhuzamot rá,
  • "Demokratikus Bulgária" pártszövetség: az egyetlen a "változás" erői közül, akikről legalább tudni lehet mi a programjuk, tulajdonképpen a nyugat-európai rendszer másolását akarják, ez egy hagyományos liberális-konzervatív erő, nagyjából a német CDU-CSU mintájára, csak egyes szociális kérdésekben nem értenek egyet a nyugattal (pl. ellenzik az isztanbuli egyezményt), de egyébként messze a leginkább nyugatpárti erő Bulgáriában - nagyjából mint a magyar MDF volt annak utolsó szakaszában,
  • "Állj fel! Kifelé a pofákkal!" párt: egy volt szocialista politikus és a tavalyi GERB-ellenes országos tüntetéshullám szervezőinek a szervezete, túl az absztrakt követeléseken - lásd, ne legyen "korrupció", viszont legyen "jólét" - nem tudni mit is akarnak, magyar párhuzam nemigen van, talán akkor lehetne, ha mondjuk Hadházy Ákos csinálna egy saját pártot.

A bolgár alkotmány szerint háromszor lehet kormányalakítással próbálkozni, ha a harmadik se sikeres, akkor a parlamentet fel kell oszlatni, s 2 hónappal később új választást kell tartani. Azonban - ez a bolgár alkotmányjog furcsasága - ilyen esetben a kormány megbízása is megszűnik, helyette úgynevezett "szolgálati kormány" lép hatalomba ideiglenesen, melyet a köztársasági elnök nevez ki egyszemélyi felelőséggel és döntéssel.

A helyzet jelenleg pontosan ez. A három kormányalakítási próbálkozás megvolt (ebből kettő a gyakorlatban nem, de jogilag igen: azaz a megbízott kormányfőjelölt azonnal visszaadta a megbízást), most tehát a júliusi új választásig szolgálati kormány irányít.

A helyzet sajátossága, hogy a köztársasági elnök nem független, még a magyar Ádernél is kevésbé semleges személy, sőt ő a politikai harc egyik központi szereplője. A bolgár köztársasági elnök a szocialisták jelöltjeként lett elnök 2016-ban (Bulgáriában az egyébként jelképes hatalmú köztársasági elnököt a nép választja közvetlenül), de időközben eltávolodott a szocialistáktól, nagyobb ellenzéki lett a GERB-kormánnyal szemben, mint a szocialisták, sőt majdnem nyíltan támogatja a "változás" pártjait, különösebben köztük a legkisebbet, a már említett vicces nevűt: a párt neve ugyanis szó szerint "Állj fel! Kifelé a pofákkal!", a bolgár szlengben a "pofa" jelentése kb. "bűnöző", "maffiózó", "verőlegény".

A lényeg: idén októberben elnökválasztás is lesz, szóval az elnök simán bukhat most szolgálati kormánya miatt, ha az valamit rosszul csinál. Érezhető, hogy az elnök igyekszik óvatos lenni, elhatárolódni a "változás" erőinek legvadabb ötleteitől.

A fő "változáspárti" erő, a "Van ilyen nép" azt mondta, nem elegendő a parlamenti támogatottság az "új rendszerváltáshoz", ezért kellenek új választások. Valójában sokkal valószínűbb fejlemény, hogy a következő választáson nem növekedni, hanem csökkenni fog támogatottságuk. Sokak számára kiábrándító volt, hogy meg se próbáltak kormányt alakítani. Plusz legkisebb potenciális szövetségesük, az "Állj fel! Kifelé a pofákkal!" a kiesés határán billeg, erősen elképzelhető, hogy júlisban már nem jutnak be a parlamentbe.

Teljesen elképzelhető, hogy júliusban a "változás" erőinek már nem 92 mandátumuk lesz, hanem 60-70.

Az új választás kedvezményezettje két erő lesz:

• a török párt, mert most megváltoztatták a választási törvényt, tovább könnyítva a szavazást külföldön, ez pedig a török pártnak nagyon kedvező, hisz szavazóinak egy része Törökországban él,
• az áprilisban a parlamentből kiesett nacionalisták, akik most egyesülni fognak júliusra, így biztosan számíthanak 7-10 %-ra, a nacionalisták pedig határozottan a "változás" erői ellen vannak,

szóval az "új erők" öngólt fognak rúgni.

Úgy tűnik, az események jól haladnak, ez lesz most a leggyorsabban elbukó bolgár messiás.

Ellentétben a magyar közhiedelemmel, a szó eredeti értelmében a liberalizmus nemhogy nem baloldali eszme, hanem egyesen a jobboldaliság alapja. A liberalizmus fő ellentétje pedig nem a konzervatívizmus, hanem a szocializmus.

Viszont a modern használatban sok eltérés van. Sok helyen mást értenek "liberalizmus" alatt. De az alapeszme máig ugyanaz, minden verzióban.

A liberalizmus alapeszméje: a lehető legteljesebb egyéni szabadság kell, hogy legyen a társadalomban mint fő alapelv. Ez természetesen egy utópia, pontosabban antiutópia, mert ez megvalósítható ugyan, de az eredményben nincs köszönet. Mert a megvalósult tökéletes liberális társadalom azt jelentené: egy vékony elit korlátlan szabadsága áll szemben minden más rabságával.

Az ugyanis abszurd utópia, hogy a "szabad piac" megold mindent. Ez nem kisebb utópia, mint a marxista, mely szerint az emberek valahogy majd annyira fejlettek lesznek, annyira magas tudatuk lesz, hogy emiatt erőszakmentesen, racionálisan önszervező társadalmat lesznek képesek alkotni.

Szóval mivel gyorsan kiderült, az eredeti klasszikus liberalizmus egy működésképtelen (anti)utópia, jöttek be egymás után a különféle módosítások: keresztény és/vagy szocialista alapú megkötések.

Aki klasszikus liberalizmust akar, az ilyet ma már csak a harmadik világ szegényebb részében talál, ahol pl. a kisegyerek "szabadon" szerződik a tőkéssel, hogy tanulás helyett dolgozzon, a felnőtt munkás meg "szabadon" vállalja a napi 14 óra munkát heti 7 napban éhbérért, a tőkés pedig magánhadsereget szervez a problémák megoldására, pl. lövet a sztrájkoló munkásokra. Szóval ott ma is teljes az egyéni szabadságok rendszere, a szerződési szabadság tökéletes, s az állam pedig nem "pofázik" bele az egyének szabad életébe pl. munkajoggal.

De máshol ma már sehol sincs tiszta liberalizmus. Két opció van a modernitásban:

• az erősebb azt csinál, amit akar - kb. ez a libertárizmus,
• van egy túlerős, lehetőleg semleges hatalom, mely mindenkit megver, aki nem fogad szót, így az egyének közti erőszak korlátok közé van szorítva, de nem szól bele semmi másba ez a hatalom - ez a klasszikus liberális elmélet.

Ma a klasszikus liberalizmus az áll a legközelebb, amit ma a baloldal szeret "neoliberalizmusnak" szidni.

Az idők során ugyanis a liberalizmus folyamatosan enyhült, vett fel új elemeket - először keresztény, majd szocialista alapról -, aztán lett a XX. sz. alatt egy ellenáramlat - mondjuk Mises és Rand -, mely azonban sose ment át a gyakorlatba. S aztán a 70-es, 80-as években megvalósult részben, lásd Thatcher, Pinochet, Reagan. Ez a "neoliberális" forradalom éppen arról szólt: vissza a klasszikus liberalizmushoz, tisztítsuk meg a liberalizmust az idegen - elsősorban baloldali - elemektől, lásd: nem kell munkajog, sztrájkjog, szakszervezet jog, minimálbér, munkaidő-korlát, segélyek, mindezt majd elintézik egymást közt a szabadon szerződő tőkések és bérmunkások, az állam legyen kicsi, csak arra figyeljen, ne legyen bűnözés, biztosítsa a közrendet, de ne "pofázzon" bele szabad egyének szerződéseibe,

Ezzel párhuzamosan meg megjelent egy progresszívista áramlat is, mely baloldali alapról indult, de a baloldalból elhagyta a marxizmust. Hibásan ezt nevezik "neomarxizmusnak", pedig nem az, nincs benne semmi marxizmus.

Ma tehát a liberalizmus két aktív alakja:

• a "neoliberalizmus" - legyen kis állam, erős tulajdonjogok, kevés szociális jog,
• a progresszívista liberalizmus - legyen erős állam, de az csak a szociális szférában működjön, a tulajdonjogokat rendezze továbbra is a "szabad piac".

A libertárianizmus a "neoliberalizmus", azaz a klasszikus liberalizmus szélsőséges alakja. A progresszívista verzióban pedig sokféle árnyalat van, mi is szabályzandó és mi nem.

Sose néztem a liberalizmus főünnepét, az Oszkár-díjak átadását Hollywoodból, az emberiség pöcegödrének székhelyéből. Nem is érdekelt soha, ki nyer, ki veszít.

Idén azonban kivételt tettem, nagyon vártam az eredményeket.

Mi az oka ennek? Mert idén egy bolgár színésznő volt a jelöltek között. A legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ez Marija Bakalova, aki a Borat-2 című iszonyúan rossz és tehetségtelen alkotásban a főszereplő Borat lányát játssza.

Szóval az Oszkár-eset előtti 3-4 hétben az összes bolgár média erről zengett, képtelenség volt nem beleütközni ebbe a témába.

Nagyon megutáltam emiatt Bakalovát, pedig valószínűleg ő nem is tehet erről: kapott egy felkerést egy szerepre, jó gázsival, s vállalta a munkát, pont.

Tudtam, ha megnyeri a díjat Bakalova, még 2-3 hónapig ez főhír lesz, ha viszont veszít, akkor 1 héten belül eltűnik a hír. Szóval nagyon drukkoltam: ne nyerjen Bakalova.

S győztem! Bakalova nem nyert. Mint egy nem éppen amerikapártiságáról ismert bolgár elemező mondta: Bakalovának se a nemzetisége, se a bőrszíne, se a vallása, se a neme, se a nemi irányultsága nem politikailag korrekt, így esélytelen.

Washingtonban a demens Joe Adolf Biden megkezdte előkészületeit a kétfrontos háborúhoz: egyszerre akarja olyan tökéletes liberális demokráciává bombázni Oroszországot és Kínát, hogy még a CIA-fiókszervezet Freedom House is kénytelen legyen 100 pontra értekelni ezt a két országot.

Szerencsére az egész csak propaganda, Amerika nem fog harcolni ténylegesen. S ha mégis a washingtoni legliberálisabb héják győznének, azaz katonai akciók indulnának, az csupán az utolsó ukránig fog tartani, amerikaik vagy NATO-szivárványosok meg se jelennek sehol a frontvonaltól 100 km-es távolságon belül.

Szóval nincs miért aggódni. Az egész csak egy haldokló, ideges Birodalom halálrángása. Nem kell komolyan venni.

Ez is az igazi jó hír: Amerikát egyre kevésbé kell komolyan venni.