A Partizán szerdai adása ismét szenzáció lett. Nem gúny, komolyan mondom.

Az adásból megtudtam:

• nem a GDP számít, fontosabb nála, hogy kinél realizálódik,
• jobb a hazai tulajdonos, mint a külföldi tulajdonos,
• hiba volt a magyar modell, a cseh modell volt a nyerő, mely lassan privatizált,
• az állam nem rossz gazda,
• szükséges lett volna a kommunista nomenklatúra lusztrációja,
• a hazai gazdaság fejlesztése nélkül nincs kibontakozás.

S mindez egy magát baloldalinak nevező, a ballib összefogást támogató műsorban.

A főszerkesztő Gulyás Márton nálam 19 évvel fiatalabb, szóval akkor kezdte az általános első osztályát, amikor éppen dúlt az ádáz szellemi harc Csurka és a Demokratikus Charta között. Szóval nem lehet erről személyes élménye.

Vajon tudja-e, hogy akkoriban ilyen vélemények mint a fentiek egyedül Csurka lapjában, a Magyar Fórumban jelenhettek meg. S ezekre a véleményekre a korabeli "demokrata" értelmiség és szakértősereglet reakciója kétféle volt:

• röhögés: Csurka nem ért a közgazdasághoz, a pénzügyekhez, ezért mond ilyen nyilvánvalóan szakmaitlan dolgokat,
• Csurka fasiszta, sőt ez a szöveg kódoltan antiszemita.

Le is írom mi volt a fenti pontokra a tévedhetetlen ballib független szakértői ellenvélemény 20-30 éve:

• "nem a GDP számít, fontosabb nála, hogy kinél realizálódik" - hihi, nem lehet azt felosztani, ami nincs, márpedig a haza tőkés szegény és nem rendelkezik megfelelő tudással,
• "jobb a hazai tulajdonos, mint a külföldi tulajdonos" - hahaha, nem fogja kivinni a külföldi befektető a gyárat a hátan, érdekes, hogy az jól működjön,
• "hiba volt a magyar modell, a cseh modell volt a nyerő, mely lassan privatizált" - huhuhu, igazi tulajdonosok nélkül nincs kibontakozás, a cseh megoldás csak elódáz mindent, eredménye a lassú fejlődés, míg lám mi a régió éltanulói vagyunk,
• "az állam nem rossz gazda" - haha-hihi, az állam mindig rossz gazda, mert elválik a tulajdonos személye az irányító személyétől, továbbá hiányzik az egyéni kockázatvállalás,
• "szükséges lett volna a kommunista nomenklatúra lusztrációja" - húúúúú, nem lehet visszamenőlegesen jogalkotni, nem lehet nem jogállami módszerekkel jogállamot építeni,
• "a hazai gazdaság fejlesztése nélkül nincs kibontakozás" - hehehe, a hazai gazdaság mucsaibunkó, fejlesztése csak pénzkidobása, tapasztalt nyugati befektetők kellenek.

Én egyébként a fejingatáson túl örülök anmnak a fejleménynek, hogy a korábban megbélyegzett antiliberális eszmék ma már megjelennek a ballib nyilvánosságban is, akkor is, ha csak a perifériáján.

Avagy hogyan kell rosszul meccsezni.

Ezt a meccset Feriék a Vatikánban elbukták.

Túl nagyot akartak mondani, aztán saját csapdájukba estek.

Hogyan kellett volna ezt az egészet csinálni? Nem találkozni Orbánnal, arra hivatkozva, csak pár órára jött, nincs idő erre, plusz eleve ez nem hivatalos látogatás. Aztán lehetett volna híresztelni, hogy ez valójában finom jelzés akart lenne a gonosz Orbán felé.

De nem, ők ezt keveselték. Így előre elhíresztelték, hogy ez tiltakozás lesz Orbán ellen. Ezzel időt hagytak az ellenfélnek, az pedig lépett. Az eredmény: kénytelen lesz Feri találkozni Orbánnal.

Úgy tűnik, Feri csapata nem bővelkedik PR-szakértőkben.

Ezért még Ferit a szőnyeg szélére állítják a főnökei New Yorkban...

2000 annak az éve volt, amikor a Fidesz rádöbbent: el fogja veszteni a következő választ. Azonban nem a helyes következtetés lett ebből levonva, hogy szükség van saját médiákra.

Két részben kezdett a kormányzat tevékenykedni.

Először is jelképes politizálás a nemzeti érzelmű tábor felé. Erre azért volt szükség, mert e tábor számára a Fidesz még mindig liberálisgyanús volt. Ez a kampány teljesen sikertelen lett, éppen a médiaháttér hiánya miatt, hiszen az ellenséges médiák így csak a hibákat emelték ki.

Másodsorban pedig elindult az egységes jobboldal kialakítása, amiből azonban csak Kisgazdapárt ledarálása sikerült, a folyamat 2000-ben kezdődött el. Többek között el lett felejtve az 1998-ban még a Kisgazdapártnak ígért köztársasági elnöki pozíció.

A legidiótább a polgározás volt, valaki kitalálta, hogy a "polgár" egy varázsszó.

A kormány kampánya minden tekintetben sikertelen lett, minden közvéleménykutatás szerint hatalmas lemaradásban volt a Fidesz az MSZP-hez képest.

Az év fő médiaeseménye a nyári napfogyatkozás volt.

A fő kamuvita pedig arról szólt, hogy 2000 az a XXI. sz. első éve vagy a XX. sz. utolsó éve. Erről az akkor már működő netes fórumokon a hozzászólók napokig képesek voltak vitázni.

A római pápa jelezte, tervezett magyarországi látogatása során nem kíván találkozni a magyar állami vezetőkkel.

Szerintem ez teljesen érthető: ha én megveszekedett ateista lennék, mint ami a római pápa, én se szívesen találkoznék keresztényekkel.

A római pápa valószínűleg a magyar katolikus vezetéssel se szívesen találkozik, bár velük kénytelen, mert a magyar katolikus főpapok legnagyobb része nem tartozik Ferike krisztusgyűlölő frakciójába.

Szivárvány Ferenc valójában egyáltalán nem illik a katolicizmusba. Neki skandináv evangélikusnak kellene lennie, ahol a kereszteket tiltják, homokosokat tapsolnak mise helyett, s térdepelnek az iszlám előtt.

Pár éve az a balszerencse ért, hogy 200 méterre tartózkodtam a jelenlegi római pápától. Ez a távolság is kevés volt, hogy a szél eloszlassa a belőle áradó kénköves gyűlöletet.

Aki épeszű, annak javaslom kerülje messziről a cápalátogatás - használva a Magyar Narancs 90-es évekbeli kifejezését, mely azonban most jogos - alkalmával azokat a helyszíneket, ahol nevezett eretnek makákó vihorászva celebkedik.

A legújabb liberális őrület a homokbüszkeség hava. Immár egy teljes hónapon keresztül kell ütemesen tapsolni egy embercsoportnak, melynek egyetlen ismertetőjele az, hogy szexuális orientációja beteges (udvariasabban megfogalmazva: szexuális orientációja alternatív).

Annak idején 5 teljes évet jártam orosz iskolába, ott is érettségiztem. Még a szovjet kor alatt, a Brezsnyev-éra végén, majd az átmeneti Andropov- és Csernyenko-intermezzóban, aztán még elkaptam a Gorbacsov-kor legelejét is (Gorbacsov márciusban lett az új szovjet vezér, én májusban érettségiztem).

A szovjet rendszer rendkívül profi volt a propagandában, kiváló apparátus létezett minden propagandaesemény megtervezéséhez: szerintem a legjobbak a zenében voltak egyébként, a szovjet propaganda olyan dalokat, dallamokat teremtett meg, melyek abszolút megállják a helyüket teljesen politikamentes módon. A szovjet himnusz is erre remek példa, ha nem figyelünk oda a butuska szövegre, ez a tökéletes himnusz: nem véletlen, hogy vissza lett állítva az ezredfordulón, persze immár rendes szöveggel.

Tele volt a tanév mindenféle eseménnyel: a Vörös Hadsereg napja, nőnap, Gagarin-nap, Lenin születésnapja, május 1., az októberi forradalom napja - ezek voltak a fő ünnepek. S a legfőbb fő, mindent elhomályosító ünnep pedig természetesen május 9. volt, a II. világháborús szovjet győzelem napja (máig is ez a legfontosabb, a mostani Oroszországban is). Úgy nagyjából egy hétig volt intenzív téma ez.

Az a legvadabb szovjet propagandistának se jutott eszébe, hogy mondjuk májust kinevezze a "győzelem havának". Ha más nem, tudta, ezzel meguntatna mindenkit, márpedig végülis ez az ünnep - ha lebontunk róla minden politikát - egy teljesen normális ünnepnap, hiszen arról szól: a hazánkat idegen agresszió érte, majd azt 4 év küzdelemmel sikerült legyőznünki totális módon, hisz a végén mi tűztük ki a zászlónkat az ő fővárosuk központjában, s nem ők a miénkben. Szóval abszolút hazafias ünnep, mellyel az is azonosult, aki egyébként nem is kedvelte a rendszert.

A mai liberálisok szerencsére nem profik, ők orrvérzésig nyomatják hülyeségeiket. Amit nehéz elviselni, de megvan az a járulékos haszna, hogy legalább sok embert feldühít.

Személyesen én egyébként rendkívül szerencsés helyzetben vagyok. Bár amerikai cégnél dolgozom, nálunk a homokbüszkeség úgy van ünnepelve, ahogy a klasszikus szovjet-orosz-zsidó viccben:

Rabinovics pártagitátornak áll. Becsenget vadidegenekhez, majd amikor ajtót nyitnak neki, ezt mondja: - Jó napot! Csak annyit akartam mondani, hogy a szovjet rendszer nagyon jó. Elnézést kérek a zavarásért, viszontlátásra!

Szóval az én munkahelyemen is így zajlik a homokhónap: május utolsó napján kapunk egy körímélt, hogy júniusban "büszkeség hónap" van. Slussz, más nem történik ez után. Bevallom, ez a típusú "ünneplés" még engem se zavar különösebben.

Itt van egy esemény, mely számomra minden mást elhomályosít: a háború Szerbiában. Ez tartósan hatott rám, s alapjaiban megváltoztatott.

Az éppenhogy NATO-tag Magyarország azonnal bekapcsolódik a Szerbia elleni agresszióba. Hatalmas szégyen. Minden este láttuk az agresszív katonai tömb gépeit, s imádkoztunk pilótáik és azok családja haláláért.

Azt mindenesetre láttuk: mi is ilyen bombázást kaptunk volna, pl. a NATO humanitáriusan lebombázta volna a Városliget az ottani földalatti iszlamista vegyifegyverek miatt, ha ellenállunk, s nem lépünk be az euroatlanti pöcegödörbe "önként".

Mindesetre ez az esemény vitt oda, hogy szakítsak a MIÉP-pel örökre, s minden szélsőjobbbal. Történt ugyanis, hogy megemlítettem MIÉP-eseknek, hogy a szerbeknek van igazuk a nyugattal szemben, mire szitkozódást kaptam válaszként, vagy olyan érvelést, hogy "tényleg igazuk van, de nem baj, mi most vegyük vissza a Vajdaságot!".

A Demokrata képes volt még cikket is közölni a témában a beszámíthatlan idióta Lovas István tollából, aki szerint "égő szerb háztetők - gyönyörű látvány". Írtam is egy levelet Lovas ellen a szerkesztőségnek, s megdöbbententem, mert ugyan levelem nem jelent meg a lapban, de érdemi választ kaptam a főszerkesztőtől, Bencsik Andrástól. Szóval Bencsik megírta nekem, érti álláspontomat, részben egyet is ért vele, szerinte is szerencsétlen volt Lovas cikke, sőt ő a közlése ellen volt, de a szerkesztőségi ülésen leszavazta őt a többség, így végül bekerült a lapszámba. Azóta tudom, Bencsik rendes ember.

Egyébként nem voltam egyedül a MIÉP hirtelen jött NATO-pártisága miatti felháborodásban. Akadt több MIÉP-szervezet az országban, mely feloszlott emiatt: többen kiléptek. Az én hozzáállásom persze nem nyomott sokat a latban, hiszen sose voltam tagjuk, csak amolyan pártoló szimpatizáns.

Hír csak egy megyei szintű MIÉP-vezetőből lett. Sajnos már nem emlékszem a nevére, de egy magyarországi szerb volt, azt hiszem Baranyában volt megyei alelnök vagy hasonló beosztásban a MIÉP-nél. Amikor a MIÉP Amerika oldalára állt a kérdésben, ő hangosan kilépett. Aztán még egy gusztustalan rövid cikk is született róla a Magyar Fórumban, hogy lám ilyenek ezek a befurakodott idegenszívűek: 300 éve vándoroltak be az ősei Szerbiából menedéket kapva a török üldözés elől, magyar hazafinak hazudja magát, de az első éles helyzetben lehull az álarc: kiderül, hogy benne még most is szerb és nem magyar szív dobog.

A szélsőjobb nacionalizmusa addig is zavart, de ez volt az, hogy rájöttem, maga az alapeszme a hibás: ugyanis a nacionalizmusok kizárják egymást. Ma már meg is tudom ezt alaposan indokolni, akkor még csak ösztönösen éreztem meg.

Mindenetre mindez visszabillentett a liberális táborba, bár immár nem annak progresszív, hanem konzervatív áramlatába. Mai szemmel persze ez csöbörből vödörbe hatás volt, de akkor ezt nem láttam át. Ma már szégyellem, de tény: odáig jutottam, hogy még Ayn Randot is kezdtem komolyan venni, sőt komolyan azt hittem, hogy Bokros Lajos egy jó politikus.

Oroszországban meg közben Putyin az új elnök. Akkor még úgy tűnt, egy jelentéktelen bürokrata az illető, aki semmin se fog változtatni. Talán ez volt legtévesebb előrejelzésem.

Az év fő médiaeseménye egyébként nem a NATO-agresszió volt, hanem a viszkis rabló elfogása. Amit akkor se értettem.

A kínaiellenes hisztizés hülyéje címet az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre nyerte el.

Lássuk miket mondott a tüntetésen a Mércének:

• "különbséget kell tenni a marxista ideológia és az elnyomó államkapitalizmus között",
• "neki nem az egyetem ideológiájával van problémája, hanem azzal, ahogyan a Fudan egyetem területet vesz el a Diákvárostól, ráadásul mindezt a magyar adófizetők pénzéből finanszíroznák"
• "sokakban zavart okoz a kommunistázás, mivel a kommunizmus sehol sem valósult meg".

Próbáljuk ezeket kibogozni. Komjáthi szerint tehát a marxizmus jó dolog, a kapitalizmus meg rossz dolog. Oké, ez a véleménye, amihez joga van (persze ez a vélemény marhaság, de most ez hagyjuk!), viszont ha így gondolja, akkor ő miért van egy kapitalizmust pártoló, antimarxista pártban, s főleg miért tölt be ott egyenesen alelnöki posztot?

A következő kövekeztetés: Kínában a rendszer nem marxista, hanem államkapitalista. S mivel Kína "szörnyű diktatúra", így nyilván az egyetem is a hivatalos állami ideológiát követi. Tehát a kínai egyetem államkapitalista. De miért nincs vele baj, ha Komjáthi 30 másodperccel korábban még azt mondta, baj van vele?

A kommunizmus nem valósult meg? Persze olcsó szójáték egy szó több jelentésével érvelni. Lásd, ősszel nem hullottak le a fákról a levelek, mert nem láttam egy postai borítékot se a fák alatt. De eleve mi köze az egésznek ahhoz, hogy megvalósult-e a kommunizmus, még ha el is fogadjuk, hogy az nem valósult? (Most hagyjuk azt, hogy nem valósult meg, mert megvalósult.) Nyilván az antikommunizmus nem elsősorban a - szerinte sose megvalósult - kommunizmus elutasítását jelzi, hanem eleve az eszme ellenzését.

Persze a dúsgazdag ballib miliomosokkal "éhségmenetelő" Komjáthitól valóban nem várható el túlzott logika és értelem, dehát ez a szint még a kamuéhezésen is túlmegy.

A röhej persze az, hogy Komjáthit saját gazdái fogják a szőnyeg szélére állítani. Ugyanis éppen elkészült az "antikommunista ellenzék a kommunista Fidesz ellen" narratíva, mire Komjáthi beleköp a levesbe.

Szovjet Pravda típusú cikk a Mércében: a tények hiányoznak, de az értékelés megvan tízszeresen. Hisztérikus cikk a spanyol Vox párt ellen, mert annak elnöke Budapesten vendégeskedett.

Olyan szinten abszurd a cikk, hogy érdemes foglalkozni vele.

A Vox párt történetét jól ismerem. Sok mindenben tipikus újjobbos párt, de a spanyol specifikumok miatt mégis egyedi jelenség.

A spanyol modern történelem annyiban hasonlít a magyarra, hogy ugyanúgy volt benne egy 40-éves diktatúra, csak az nem baloldali, hanem jobboldali volt.

A Franco-diktatúra után ismét bevezetésre került a liberális demokrácia. Az első választás 1977-ben volt (Franco alatt is voltak választások, de azok a szó polgári demokrata értelmében nem tekinthetők azoknak, ugyanis nem volt pártok közti versengés, s a legfelsőbb hatalom független volt a választás eredményétől, azaz ugyanúgy, ahogy Kádár alatt Magyarországon, bár a Franco-rendszer azért kicsivel demokratikusabb volt a Kádár-rendszernél, a parlament kicsit több volt, mint formális, nem működő díszlet).

Lassan kialakult Spamyolországban aztán a helyzet, hogy lett két erős, egyre inkább liberális tömb - egy enyhén jobboldali és egy enyhén baloldali. A jobboldal a Franco-kor állampártjának reformereiből lett, míg a baloldal az illegális ellenzék mérsékeltjeiből. (Ezek legstabilabb alakulatai a Néppárt - Partido Popular - és a Spanyol Munkás Szocialista Párt - spanyol rövidítésével PSOE.) Mellettük pedig regionális - elsősorban katalán és baszk - pártok, valamint kisebb marginális pártok, köztük hagyományosan a legerősebb párt a kommunisták voltak.

1982-ig a jobboldal kormányzott, aztán a baloldal, majd többször váltották egymást. Más erő - leszámítva a regionális pártokat - nemigen rúgott labdába. A legnagyobb kispárt, a kommunisták 5-10 % között mozgott, aztán lassan mikropárt lett belőlük.

Amikor a rendszer kezdett kifáradni - ahogy az egész nyugati világban, az ezredforduló után -, Spanyolországban is kezdtek megjelenni az új erők. Mivel azonban itt a jobboldal a rossz múlt jelképe, a volt diktatúra miatt, így az erjedés baloldalon kezdődött. Az újbal berobbant, egy időben 20 % fölötti eredményt tudott elérni és képes volt magába integrálni a volt kommunistákat is - ez az újbal a Podemos párt ("podemos" spanyolul = kb. "képesek vagyunk").

Mára kifáradtak. Végül ahelyett, hogy leváltották volna a szocialistákat (PSOE), a kisebb partnerük lettek. Ezzel lassan vesztik el hitelüket, hiszen az egyértelműen liberális szocialisták támogatásával nehezen egyeztethető össze az újbalos program.

Éppen a napokban történt meg velük a migránsválság miatti új csapás. A Podemos eredetileg migránspárti, a spanyol kormány (melynek része a Podemos is) szeret jelképes akciókat végrehajtani, pl. befogadni olyan "menekülthajókat", melyeket Olaszország nem enged kikötni. Ehhez képest, amikor közvetlen válság alakult ki, lásd idén májusban a marokkói hatóságok megharagudtak Spanyolországra, s ezt azzal fejezték ki, hogy a marokkói-spanyol közös szárazföldi határ védelmét abbahagyták a marokkói oldalon - az eredmény: több ezren másztak be spanyol területre. Persze a spanyol kormány - amiben a Podemos elnöke miniszterelnök-helyettes! - most hirtelen józan észről tett tanulságot, azaz igyekezett megvédeni a határt a hadsereg bevetésével. Amivel nincs is semmi gond, csak éppen teljesen az ellenkezője, mint amit a Podemos mondani szokott e kérdésről.

Szintén problémát okozott a Podemos-vezér magánélete. Azzal meg nem lett gond, hogy a párt egy fiatal funkcionáriusával, egy nála 10 évvel fiatalabb pszichológus hölggyel titkos kapcsolata lett, amit aztán nyilvánosságra is hozott. A botrány abból indult, hogy összeköltöztek, majd vettek egy házat egy kifejezetten jó környéken 600 ezer euróért. Bár semmilyen vád nem merült fel a pénz eredetével kapcsolatban, pénzügyileg minden teljesen tiszta, ez mégis disszonáns elemnek tünt az addigi "éhes proletárvezér" képhez képest. S az se segített, hogy a koalíciós kormányban, ahol Iglesias miniszterelnök-helyettes, miniszter lett az élettársa is (a de facto házaspár azzal bizonyítja "baloldaliságát", hogy hivatalosan nem házasok), mégpedig az erősen kamuszagú "egyenlőségügyi minisztérium" vezetését kapta.

Aztán persze a jobboldalon is elindult a változás. Lett a Ciudadanos nevű párt (a szó jelentése: Polgárok), mely tulajdonképpen pont ugyanaz, mint ami a magyar Momentum akart volna lenni a ballib egyesülés előtt: fiatalos, friss, klasszikus liberális párt. Persze azzal a jelentős eltéréssel, hogy ez Spanyolországban természetesen jobboldal, de itt már a magyar politikai élet a furcsa, hogy klasszikus jobboldali szöveggel baloldalinak lehet számítani. A Ciudadanos is elért 15 %-ot, bár azóta a párt összeomlott, eltaktikázták magukat, az eredeti cél végülis a Néppárt helyére lépés lett volna, de a Néppárt vezetése sokkal ügyesebbnek bizonyult. Ezután megpróbálták a Néppártot immár jobbról támadni, de ezt viszont nem vette be a szavazótábor.

S megjelent a Vox is ("Vox" latinul "hang", a párt nevének spanyolos ejtése "boksz", ami spanyolul nem asszociál a boksz nevű sportra), amihez hatalmas áttörés kellett. Nem is tudom ezt igazán lefordítani magyarra, de kb. olyan ez, mintha Magyarországon megjelenne egy új párt, mert azt állítaná, Kádár Jánosnak alapvetően igaza volt, s bár követett el súlyos hibákat, mégis: a kommunizmus egy nagyszerű cél. S mindez működne, mára ez a párt lenne a legnagyobb kispárt a parlamentben, a harmadik legerősebb párt lenne!

Nyilván a konkrét esetben nem Kádár, hanem Franco a támpont. De érzékeltetni akartam a hatást.

A Vox 2015-ben indult először választáson, akkor még az 1 % is elérhetetlennek tűnt, aztán 2019-re hirtelen 10 % feletti parlamenti párt lett, a szavazótábora 60-szorosára nőtt. A legutolsó választáson immár 15 %-ot szerezve a harmadik párt.

Alapvetően több tényező is segítette a Voxot:

• eltelt egy nemzedék Franco után, s ma már nem automatikusan tabu a Franco-korszak,
• a 2008-as világválság, melyre se a középbal, se a középjobb, se a kommunisták/újbalosok nem tudtak választ adni,
• szakítás a francóizmus időtmúlt formájával, s részben tartalmával is,
• az általános kiábrándulás a 2 nagy spanyol politikai erőből, azok titkos egyeszségeiből és korrupt gyakorlatából,
• üres tér lett a spanyol közéletben: nem volt erő, mely kifejezte volna az antiprogresszivista nézetvilágot,
• s végül az internet, melynek hála megtalálták egymást olyan emberek, akik korábban nem merték nyíltan hangoztatni véleményüket, de így egymásra találva, rájöttek: nincsenek egyedül - a Magyarországon is aktív CitizenGo internetes mozgalom, mely társadalompolitikai kérdésekben nyíltan szembeszáll a progresszivista értékrenddel volt a legfontosabb erő a Vox mögött.

Vannak dolgok, melyekben a Vox hasonlít a hasonló újjobbos európai pártokra, de van pár specifikus elem is, ezek:

• a Vox gazdaságpolitikailag nem populista, sőt egyenesen ultraliberális, a kapitalizmus problémáit több kapitalizmussal akarja megoldani - ennek oka az, hogy az antikapitalizmus annyira összefonódott Spanyolországban a baloldallal, hogy egyszerűen nem-baloldaliként képtelenség ezzel egyetérteni,
• a Vox erősen nacionalista, az ilyen pártoknál megszokottnál erősebb mértékben - ennek oka az, hogy a spanyolországi autonómiák ellen csak így lehet fellépni,
• a VOX támogatja az USA-t, az amerikaellenesség szinte teljesen hiányzik,
• a Vox támogatja a spanyol monarchia intézményét abban a formában, ahogy az ma működik.

A spanyol politikai élet pozitív eleme a humor. Az egymás kigúnyolása ugyan első látásra negatívumnak tűnhet, de mégis, ezzel emberközeli lesz az ellenfél. Mind a Vox, mind ellenfelei kiválóan alkalmazzák ezt. Nekem a kedvencem ebben a TV3 katalán állami tv-csatorna Polònia című szatirikus műsora. A katalán nyelvet sajnos csak 30-40 %-ban értem meg, de a szatírikus műsor szkeccseinek zöme spanyolul van, nem katalánul, a spanyol pedig egykor anyanyelvem volt, s bár már nem az, ma is jól értem, Ez a tv-csatorna katalán függetlenségpárti, így érthető módon az autonómiák eltörlésével kampányoló Vox a legádázabb ellenségük.

De lássuk magát a cikket! A cikk szerint a Vox "nem hajlandó az egyetlen héten partnere által meggyilkolt öt nő (és egy gyermek) emléke előtt néma csenddel tisztelegni a madridi Kongresszusban" és "azokban a régiókban, ahol erre lehetősége van, megpróbálja felszámolni a nők jogegyenlőségét és védelmét előmozdítani hivatott intézményeket, a finanszírozás vagy a működés ellehetetlenítésével". Mi is a valóság? Az említett 5 megölt nő esetében a Vox javasolta, legyen néma felállás minden családi erőszak áldozata miatt, ne csak a heteroszexuális férfiak által megölt nők miatt. Ezt a baloldal elutasította, s ez után tagadta meg a részvételt a megemlékezésben a Vox. Kb. mint a "black lives matter" és "all lives matter" sztori előadva spanyol verzióban. Ami pedig a nőellenes intézkedéseket illeti, egyszerűen arról van szó, hogy a Vox leépíti a feminista ihletésű szabályokat, melyek súlyosan diszkriminálják a férfiakat.

A kovetkező állítás: a párt "kísérő nélküli menekült gyerekek befogadása ellen kampányol, esetenként a kiskorúak szállása előtt, leendő bűnözőknek, falkának titulálva őket kísérő nélküli menekült gyerekek befogadása ellen kampányol, esetenként a kiskorúak szállása előtt, leendő bűnözőknek, falkának titulálva őket". A valóság: a Vox ellenzi az illegális migrációt, abban az alakban is, hogy egyesek a gyerekeiket előre küldik, majd "családegyesítés" címszóval csatlakoznak hozzájuk immár legálisan.

A cikk fokozza a szörnytetteket: a Vox nem csak nőket és gyerekeket üldöz, de még arra gonosztettre is képes lenne, hogy elintézi, a spanyol iskolákban spanyol zászló és spanyol himnusz legyen! Bizonyára ez hatalmas botrány minden prpgresszívista számára, de józan ésszel nem világos, mi is ezzel a konkrét probléma.

Amiről szó van valójában az a Magyarországon jól ismert jelenség, amit immár Spanyolországban is ki mernek mondani egyesek: a kettős mérce. Ha az egyik oldal - konkrét esetben az ultraprogresszívek - a saját ügyeiket terjesztik a társadalomban, akkor az "fejlődés", amit mindenki köteles kérdés nélkül megtapsolni, míg ha az ellenvéleményen lévők is elmondják akaratukat, az "fasizmus".

A cikk végkövetkeztetése: Santiago Abascal - a Vox vezetője - "emberellenes politikákat szorgalmazó megélhetési gyűlölködő". Bár sok mindenben nem értek egyet Abascallal, elsősorban liberális gazdasági elképzeléseivel, meg a kisebbségellenességét is kontraproduktívnak tartom, de nem látok benne se emberellenességet, se gyűlölködést, az egész Vox jelenség arról szól, hogy megjelent egy olyan erő, mely képes kifejezni azok véleményét is, akik szerint nem egy agresszív kisebbségnek kellene meghatároznia az ország politikáját. A szerző szerint "alulról szervezkedő" mozgalom lehetne a Vox ellenszere, miközben a Vox éppenhogy abszolút "alulról szervezkedő" - ezért is ennyire mérgesek rájuk, gyakorlatilag átvették a baloldal hálózatépítési technikáját, majd azzal egy a baloldali szervezeteknél sokkal sikeresebb mozgalmat alakítottak ki.

1998 első nagy médieseménye a Fenyő-gyilkosság volt. Személyes elem: a gyilkosság helyszínén jártam annak megtörténte előtt fél órával!

A Horn-kormány kifizette a teljes magyar adósságot az IMF-nek. Ezt minden ballib média hatalmas lelkendezéssel fogadta, ami vicces azt tudva, hogy amikor Orbán ugyanezt tette 2012-ben, ugyanazok mélyen fel voltak háborodva.

Aztán nyert a választáson Orbán, annak köszönhetően, hogy a 2 forduló kööztt paktumot kötött Torgyánnal. (Egyébként listán az MSZP nyert.) Emiatt hatalmas médiakampány lett ellene, pedig hát tudni lehetett, a kisgazdák nem fognak az egészből különösebben profitálni.

Én egyébként a MIÉP-re szavaztam. A Fidesz nekem túl liberálisnak tűnt, s nem igazán éreztem nagy váltást Hornhoz képest.

Egyébként persze a MIÉP-nek se voltam feltétlen híve. Alapvetően 3 fő problémám volt velük:

• Csurka személye, aki láthatóan írónak, közírónak kiváló volt, de politikusként nagyon tehetségtelennek bizonyult,
• a sok teljesen abszurd zsidózás,
• az egész ősmagyarkodó légkör a dákoromán stílusú marhaságaival: a magyar a világ "ősnyelve", Jézus a pártus-magyar herceg, Dobogókőn csakra, stb.

A Fidesz-kormány elleni első támadás a TB-önkormányzat megszüntetése miatt volt, pedig az MSZP is ugyanezt tervezte: az önkormányzati modell ugyanis hatalmas veszteségekhez vezetett.

Ekkor történt meg először az, ami azóta százszor: a ballibek nemzeti hőssé kiáltottak ki valakit, mert az éppen konfliktusba keveredett Orbánnal. Akkor ez Cser Ágnes volt, aki a TB-önkormányzat vezetője volt, s védte az önkormányzati modell fennmaradását. Évekkel később a ballib közvélemény Cser Ágnest orbánistának kiáltotta ki, mert kiderült róla: nem hajlandó ballib zászlóvívő lenni.

Ami különösen vicces a fekete-fehér ballib keretezésre: a teljesen azonosan viselkedő Cser Ágnes magatartása egyszer pozitívnak, majd negatívnak lett mondva. A nagyasszonyi stílusú Cser 1998-ban mint "elegáns hölgy, aki szembeszáll a mucsai paraszt Orbánnal" lett keretezve, majd amikor ki lett tagadva a szalonból hirtelen "rongyrázó vénasszony, Orbán bábja" lett.

Nagyon jó volt a ballibeket ismét ellenzékben látni, mert kimutatták mindenben egész szellemiségük romlottságát. Akkor éreztem, mindez vissza fog hullani rájuk. Akkor tévesen azt hittem, 2006 körül, a dátumban tévedtem, de egyébként igazam lett.

A következő műbotrány Simicska Lajos APEH-elnöki tevékenysége volt, a ballib értelmezés szerint Simicska adatokat "lopott" kihasználva pozícióját.

A Fidesz egyre jobban be volt szorítva a sarokba - ne feledjük, a Fidesznek akkor nem voltak médiái, az állami médiákat se tudta leuralni, minden ballib kézben maradt. Orbán akkor még nem jött rá, hogy nem lehet politizálással harcolni az ellenséges médiák ellen, s hibát hibára halmazott: mivel nem tudta saját narratíváját érvényesíteni, így még azzal is nevetségessé vált, amiben nyilvánvalóan igaza van.

Talán a legjobb példa erre az őszi Tisza-árvíz keretezése. A ballib médiák egyszerre harsogták, hogy "Orbán nem segít" és hogy "Orbán zavarja a munkálatokat". Nekem ekkor lett szimpatikus Orbán, mint mondtam, nem rá szavaztam, túl liberálisnak tekintettem, s ebben csak az változtatott meg, hogy láttam a gusztustalan és igazságtalan támadásokat ellene a médiákban.

A teljes közvélemény - a ballib irényítású médiák jóvoltából - egyre negatívabban viszonyult Orbánhoz. Ahogy 1990-1994 között Antallék és Borosék "kriptofasisztákként" és a legjobb esetben "tehetségtelen, múltba révedőknek" voltak keretezve, úgy Orbán esetében jött a "nagyvárosba beszabadult parasztfiú, aki most tanul késsel-villával enni" toposz, időnként súlyosbítva azzal, hogy Orbán nem is magyar, hanem cigány (egyébként a ballib körökben tabu azt mondani, hogy a cigány az nem magyar, de itt kivétel volt téve) - míg ezzel szemben a Horn-kormány a "nemzetközileg elismert szakemberek" voltak.

Szóval azon vettem észre magamat, hogy Orbánnak drukkolok, s nem azért mert különösebben kedveltem volna, hanem mert az őt támadók egyre elllenszenvesebbek lettek számomra.

Az év szégyene: Magyarország nevében Orbán aláírja az agresszív katonai tömbhöz való csatlakozás okmányát. Máig súlyos folt NATO-tagnak lenni. Elhiszem, hogy kényszer, s nincs más választás, s különösen 1999-ben nem lehetett nem belépni (Szerbia megtagadta a belépést, cserébe hetekig bombázták), de minden erővel szabotálni kell ezt avéreskezű gazember szervezetet, s amint lehet azonnal kilépni, s ha lehet, akkor jelentős kárt okozva nekik.

Személyes sorsomat illetően ez volt az utolsó év, amikor volt normális munkahelyem Magyarországon, ez ebben az évben szűnt meg, amikor kirúgtak a bankból, ahol dolgoztam, sokakkal együtt létszámleépítés címszó alatt. Aztán soha többet nem voltam képes munkahelyet találni az országban, egészen 2007-ig, amíg Magyarországon éltem: aztán folyamatosan csak kényszervállalkozó voltam.

Annak idején, még a távoli 80-as években jártam pszichológia szakra. Aztán abbahagytam, nem tartottam magamat alkalmasnak a szakmára. De szerint ahhoz, amit írok, nem is kell pszichológusnak lenni, elegendő átlagos intelligencia és élettapasztalat.

Van egy üzleti tárgyalási taktika, a túlzás, ami rendkívül sikeres, sőt abszolút szükséges: többet kérünk, hogy aztán megkaphassunk kevesebbet, ami azonban pont annyi, amennyit valójában akartunk. A magánéletben is hasznos ez a taktika.

Amikor azonban negatív módon túlzunk, ez akkor is működik, csak természetesen immár fordítva. Azaz ha valakit olyannal vádolunk, aminek csak a felét, harmadát, negyedét követte el, azzal nem magunkat segítjük, hanem őt.

Ha pl. egy ismerősünk angoltudása szerény szintű, azzal tudjuk megvédeni, ha azt állítjuk róla: egy szót se tud angolul. Ezek után az illetőnek csak prezentálnia kell szerény tudását, s nyert ügye van, mi pedig veszítünk. Ha valóban ártani akarnánk ugyannek az ismerősnek, a valósággal vádolnánk, ez számunkra nyertes ügy lenne.

Aki nem érti, hogyan lehet Orbán sikeres a járványkezelésével, miközben a magyar halálozási számok rendkívül rosszak, annak tudnia kell: a ballib narratíva adta Orbánnak meg a sikert. Mert túlzóan vádolták, az egész egészségügy összeomlását jósolták, tömeghalált vizionáltak. Ami persze nem következett be.

Egy dologra azért kiváncsi lennék: a ballib megmondóemberek direkt segítik Orbánt vagy tényleg ennyire hülyék?

A torrentezés, az ingyenes illegális letöltés ellen gyakori érv, hogy ez lopás, de legalábbis a másik megkárosítása, hiszen így miből is fog megélni a tartalom készítője - a zenész, az előadó, az író, stb. -, amiből az a gyakorlati kifejlemény következik, hogy a végén senki se fog semmit előállítani, hiszen nem fog kapni érte semmit.

Ez az érvelés persze hibás, hiszen egy nagy alkotó nem azért alkot, mert pénzt szeretne, hanem számára az alkotás kényszer és élvezet. De annyiban igaz, hogy helyes lenne, ha az alkotó mégiscsak kapna valamit munkája ellentételezéseként, miközben az ingyenes letöltésből nulla összeget kap, ami biztosan nem tisztességes.

Én a magam részéről olyan digitális könyvtárral rendelkezem, hogy ha 120 éves korig is élnék, akkor is képtelen lennék mindent elolvasni. Egyrészt gyűjtök ingyenesen legálisan letölthető anyagokat, ha azok figyelemre érdemesek, másrészt tag vagyok több torrent rendszerben. Harmadrészt, még az is megesik, hogy valamit legálisan megveszek: jellemzően akkor, ha az nagyon kell, de sehol se tölthető le. Ez nem olyan gyakori, de megesik, s ha megesett, az illető anyagot feltöltöm torrentre másokra gondolva.

Munkahelyemen +200 % bérpótlék jár, ha munkaszüneti napon dolgozik az ember. S mivel munkahelyem három műszakban működik, ez gyakran megesik. A múlt hónapban ez többször is megesett, így a szokásosnál magasabb bérhez jutottam. Ilyenkor aztán szoktam extra dolgokra költeni. Többet között vettem egy magyar e-könyvet legálisan. Itt szembesültem most ismét azzal az élménnyel, hogy a papíralakban 5699 Ft-ba kerülő könyv elektronikus alakban 4190 Ft, azaz az eredeti ár 74 %-a. Ez abszolút nevetséges tekintve, hogy az e-könyv esetében a kiadó és a terjesztő költsége nulla körüli. S ez nem valamiféle abszurd magyar gyakorlat, mert Amerikában erősen hasonlók az arányok, nem ennyira durván, de ott is igaz, hogy az e-könyv csak kicsivel olcsóbb a papíralapúnál.

A megoldás pedig kézenfekvő. Ahelyett, hogy az iparág ragaszkodna foggal körömmel egy korábbi privilegizált helyzethez, újítani kellene. Hiszen már a könyvnyomtatás feltalálása 500 éve is súlyosan károsította a korábbi privilegizált réteg érdekeit. Gutenberg előtt hatalmas pénzeket lehetett keresni másolással: az ember kölcsönkérte az őt érdeklő könyvet, azt bevitte egy másoló mesterhez, aki azt kézzel lemásolta pár nap munkával. Egyes egyházi intézmények is szépen ki tudták egészíteni jövedelmüket azzal, hogy a papok amikor nem láttak el papi feladatokat, "másodállásban" megrendelésre másoltak.

Manapság a másolás immár másodperces munka, nyomdagép se kell, s a "másolat" azonos az eredetivel.

A megoldás egyszerűen a legális torrent lenne, ahol alacsony előfizetési díjért az ügyfél letölthet. Nyilván a szerző egy-egy letöltésért nevetséges összeget kapna így a normál könyvterjesztésben elérhető jutalékhoz képest, de ez mennyiség ez részben kompenzálná. Csak a legnagyobb szerzők számára lenne ez előnytelen.

Egyes lapok esetében már létezik ilyen működő ötlet, lásd pl. Lap Tapír, de korlátozottabban a Digitál Stand is (bár ez utóbbi irreálisan drága), csak ezt a modellt kellene kiszélesíteni.

Népszerű téma: a mai tudással visszamenni a múltba, majd ebből anyagi hasznot húzni. A legegyszerűbb módja: a nyertes lottószámok ismeretében kitölteni lottószelványt a húzás előtt.

De lehetséges-e ez? Mármint feltételezve, hogy már ismerjük az időutazás módját. A helyzet az, hogy nem lehetséges.

Az idő elképzelhető 2 módon: mint egyedi, egységes vonal és mint folyamatosan szétágazó idővonalak. Az előbbi a hagyományos elképzelés a XX. sz. elejéig, az utóbbi a kvantumelmélet egyik értelmezése.

Az előbbi esetben az ami már elmúlt, az rögzített, utólag nem változtatható meg. Azaz minden próbálkozás a múlt megváltoztatására egyszerűen sikertelen lesz.

Az utóbbi esetben a jövő ismerete pedig nem fog segíteni a múltban, mert amint változtatunk bármin a múltban, annak a múltnak a jövője már nem lesz azonos az általunk ismert jövővel.

Tehát két eset lehetséges. Vagy nyertünk volna a lottón időutazás nélkül is. Vagy pedig számtalan jövő valósul meg, több millió, s az egyikben mindig nyerünk, a többiekben meg soha, s ismét teljesen hatástalan az időutazás.

Az időutazás egyetlen célja az elfeledett múlt megismerése tehát.

Komoly ballib belvillongás az ATV miatt.

A ballib megmondóember, holdudvar 2 táborra oszlik:

• vannak a keménykötésű feketeövesek, akik máig a 90-es évek médiaviszonyival álmodnak, s abban hisznek, hogy minden "független" média szent feladata a Ballib Agytröszt éppen hatályos üzenetével való egyetértés, a legjobb példa erre a Klub Rádió, annak is emblematikus Megbeszéljük című műsora, ahol immár majdnem 3 évtizede minden nap elmagyarázza Bolgár Gyuri bácsi, miért szent és tévedhetetlen igazság amit a ballib vezetás éppen mond, akkor is, ha korábban a tévedhetetlen igazság a mai ellentéte volt,
• van azonban egy fiatalabb nemzedék, aki belátta, a szólásszabadság tiltása kontraproduktív, s sokkal hasznosabb annak engedélyezése, ha az ember sokféleképpen lehet ballib - az ATV Öt című műsora jó példa erre.

Egyébként a ballibek egyetlen komoly előnye éppen ez: engedik a saját táborukban a többszólamúságot. A Fidesznek meg ez a fő hátránya: a fideszes médiák között gyakorlatilag nincs semmilyen véleményeltérés.

Aztán időnként a 2 ballib csapat összekap: az első csapat a másodikat fideszesnek gyalázza, a második meg erre lehülyézéssel válaszol.

A német nyelv nem tudta a magyart kiszorítani, bár erre minden esélye megvolt a XIX. sz. elején.

Van viszont máig számos vonás, ahol a német - bár az angol miatt egyre gyengülőbben - hat a magyar nyelvhasználatra.

Régi szokásom, hogy néha az emberek beszédébe úgy hallgatok bele, hogy nem a szavak értelmét nézem, hanem csak a kiejtést.

Három legfontosabb megfigyelésemet osztanám meg.

Az első kihalóban van, de idősebb nemzedékeknél még aktív. Az st-/sp- kezdetű idegen szavakat ma már - angol hatásra - a magyar fiatalok [szt]/[szp] alakban ejtik. De az idősebbek bizony [st]/[sp]-t mondanak, akkor is, ha ez helytelen. Magyarázat: a németben ez így van, de csak a németben. Régebben bejött idegen nevek esetében ez mára rögződött is, lásd Svédország fővárosa minden más nyelven [sztokholm] vagy valami ehhez hasonló, csak magyarul [stokholm].

A németnek van egy olyan sajátossága, hogy gyakrabban zöngésít, mint a magyar. A magyar kizárólag akkor zöngésít egy zöngétlen mássalhangzót, ha az zöngés mássalhangzó előtt áll, s az illető zöngétlen hangnak van zöngés "párja" (kivéve ha ez utóbbi hang a "v" - ez nem zöngésít), pl. a "képzel" szó ejtése [kébzel].

A németben viszont a zöngétlen réshangok zöngésednek magánhangzók között is (a magánhangzók mindig zöngések). Pl. a német "utaz" szó gyöke "reis", itt az "s" ejtése [sz], míg a reisen alakban már [z], mivel magánhangzók között van.

A magyarban mindez teljesen ismeretlen, simán lehetnek magánhangzók között zöngétlen réshangok, lehet "f", "s", "sz", ezekből nem lesz soha "v", "zs", "z" a magánhangzók hatására. Sőt egyszerre lehet mind a kettő, jelentésmegkülönböztető szereppel, lásd "ezek" és "eszek", ezeket élő magyar ember sose keveri össze.

Viszont az idegen szavak bejövetele esetében már aktiválódik a német modell tudat alatt. Talán a legjobb példa erre 20 évvel ezelőtt volt, amikor megjelent a boltokban a Dosia márkanevű mosópor. Ejtése nem lett [dosia], mert a magyar ember felismeri, ez valami idegen szó, azaz az "s" az nem [s], viszont az elvárható [sz] se lett az ejtése, hanem [z], ráadásul még az a német sajátosság is mejelent, hogy a nyitott szótagok meghosszabbodnak (ami szintén nem jellemző a magyarra), így az ejtés egyenesen [dózia] lett. Pont ahogy nagyjából az átlag német ember mondaná.

Hozzáteszem: a korábbi időkben a s-zs átmenet is gyakori volt, ennek bizonyítéka pl. a bibliai Józsua/Józsué próféta magyar neve, mely az eredetiben nem [zs], hanem [s]. Ma már ez azonban nem aktív, az új idegen szavaknál nem zajlik ez le, pl. az Auchan neve a cég bejövetelekor kis vacilálás után [ósan] lett, nem lett belőle [ózsan].

A harmadik jelenség szintén aktív. A "néma h". A németben a "h" szerepe négyes:

• a magyar h-t jelöli,
• a megelőző magánhangzó hosszúságát jelzi,
• néma, csak történelmi okokból írják ki (leginkább a "th" kombináció részeként),
• "ph" kombináció része, csak idegen szavakban.

Na most, amikor egy magyar idegen szóban h-t lát, német módra gondolkodik róla. Ha "szokatlan" helyzetben lát h-t, akkor azt hiszi, az a h néma. Erre két vicces példa:

• az összes létező indiai név: az indiai nyelvek egyik sajátossága a sok hehezetes mássalhangzó, gyakorlatilag minden "normál" mássalhangzónak van hehezetes "verziója" is, ezek önálló fonémák - Mahatma Gandhi vezetéknevének ejtése tehát [gandhi] és nem [gandi],
• amikor 2008-ban dúlt az oszétiai háború, sokszor előkerült a dél-oszét főváros neve: Chinvali vagy Chinval (oszétül: Цхинвал) - nos, itt 2 tábor alakult ki, a fiatalabbak azt mondták, angolos alapon, hogy [csinvali], míg az idősebbek azt, hogy ez [cinvali], páran továbbgondolva egyenesen a [kinvali] alakra jutottak, pedig a tényleges ejtés [chinvali].

Mindez azért is érdekes, mert ma a német nem egy igazán beszélt idegen nyelv a magyarok körében. Mégis van valamilyen minta, ami máig hat, a német nyelv ismerete nélkül is.

Életemben eddig 4 országban éltem életvitelszerűen. Ebből Magyarországon 1967-1970, 1973-1980, 1992-1993, s 1997-2007 között. Elterveztem, megírom röviden mi volt ezekben az években a rendszerváltozást követő időszakban Magyarországon, kezdem az 1997-2007 közti időszakkal. Célom nem az események pontos leírása (erre vannak enciklopédiák), hanem akkori és mostani - ha ezek eltérnek - viszonyom az akkori eseményekhez.

*

Először 1997. Ekkor tértünk vissza Magyarországra 4 év Bulgária után.

Politikai nézeteim szélsőjobbosak voltak akkoriban. S ebben az évben lettem hivatalosan is keresztény, ekkor keresztelkedtem meg 29 évesen, nem sokkal 30. születésnapom előtt, bár már 2 éve hittem a kereszténységben.

Aki ma a sajtószabadságról halandzsázik, annak érdekesek lesznek 1997-es magyar élményeim. Ekkor összesen 1 azaz egy darab nem liberális napilap volt, az Új Magyarország, egyébként elég unalmas lap volt, én csak a szombati hosszabb számot vettem meg rendszeresen. A hetilapok közül pedig csak a Demokrata és a Magyar Fórum volt nem liberális.

A Demokrata elég gagyi volt egyébként, túltengett benne a magyarkodó fantáziálás (kb. dákoromán receptre), s nagy hatással volt a lapra a rendszerváltozás utáni legrosszabb magyar nemzeti érzelmű újságíró, Lovas István, aki zsidóként képtelen volt feldolgozni saját zsidóságát, így aztán minden cikkében vagy a zsidókról vagy Izraelről írt, jellemzően marhaságokat. Máig értetlenül állok kultusza előtt (lásd Lovas István emlékdíj).

A Magyar Fórum volt az, ahol komoly cikkek is megjelentek. De Csurka esetében ég és föld volt az írása és a beszéde. Sajnos egyszer találkoztam vele személyesen is, akkor vettem észre, hogy pont ugyanaz a viszonya a kisemberekhez, mint a liberálisoknak: azaz elitistaként mindenkit mélyen lenéz. Ettől függetlenül, cikkei tartós értéket képviselnek ma is.

A havilapok terén kicsit jobb volt a médiahelyzet, ot volt pár, minimális példányszámú nem liberális lap. Egy havilapot mindig sokkal könnyebb megfinanszírozni, ott jellemzően nincsenek munkaviszonyban állandó munkatársak.

S a korra jellemző: egy csomó helyen, ahol liberális lapokat árultak, a nem liberális lapok nem voltak kaphatóak. Ekkor ez úgy volt magyarázva, hogy nincs rájuk "kereslet", meg persze az eladóhelyek magáncégek, azaz nem kötelesek mindent árulni. Emlékszem, a benzinkutak közül csak a MOL-nál volt kapható az Új Magyarország.

Egyébként az év végére immár minden napilap liberális lett, az Új Magyarország ennek az évnek a végén szűnt meg.

Az ember amikor nem liberális lappal volt a kezében közterületén, komolyan úgy érezte magát, mintha szamizdat lenne a kezében.

A kor másik érdekessége a "nemzeti érzelmű könyvesbolt", mivel a normál könyvesboltokban egyszerűen nem voltak bizonyos könyvek! Ezek a könyvesboltok a szélsőjobbos szubkultúra részei voltak, így bizony sok marhaságot is árultak (lásd kamunyelvészek baromságait a magyar "ősnyelvről"), de emelett értékes, máshol nem kapható könyveik is voltak. Legnagyobb választék két helyen volt: a ma is létező Püski Könyvesbolt az I. kerületben és a ma már nem létező Fehérlófia Könyvesbolt a VIII. kerületben, szemben a Központi Antikváriummal. Ez utóbbiban vettem meg 1997-ben Adolf Hitler német szerző Harcom c. könyvét is, akkoriban ezt a könyvet annyira üldözték és tiltották a liberálisok, hogy csak emiatt kénytelen voltam beszerezni. (Egyébként csalódás volt a mű, azt hittem van annyi eszük a libbantaknak, hogy legalább valami remekművet tiltanak ekkora erőbedobással.)

Szóval 1997-es médiatapasztalatom alapján tudom: a mai ballib panaszkodás 100 %-os hazugság. Ma médiapluralizmus van Magyarországon, akkor 95 %-os ballib túlsúly volt - s tessék megkapaszkodni, akkor az összes "független" "nemzetközi" szervezet szerint minden rendben volt a sajtószabadsággal, ma viszont nincs. Következtetésem: amit ezek a "függtelenek" gágognak azt egy másodpercre se szabad komolyan venni, nekik a sajtószabadság azt jelenti, hogy minden az övék, s mindenki másnak meg kuss van.

Az év első nagy médiaeseménye a gazdák tiltakozása volt. Erről a hivatalos ballib vélmény az volt kb., hogy kapzsi kulákok többmilliós traktorokkal hisztiznek, mert már megvették tavaly az első Mercedes S 600-asukat, de másodikra nem tellik.

A Fidesz 1998-as sikerét azonban leginkább az 1997-es Postabank-botrány segítette. Itt volt minden, milliárdos lopások, de a kisemberekre legjobban az úgynevezett VIP-betétek és VIP-hitelek ügye hatott: egyes kiválasztott ballib megmondóemberek, személyiségek speciális, kedvező kamatfeltételekkel kapták ezeket a banki termékeket. Ez sokkal jobban hatott, mert az emberek közvetlenül értették: hiszen az, hogy XY milliárdos ellopott még pár milliárdot, az a kisember számára kb. lényegtelen, távoli, zavaros adat, de az már valóban felháborodást okoz, hogy XY ballib újságíró úgy kap hitelt, hogy az átlagemberre érvényes kamat harmadát fizeti.

Az év fontos eseménye volt a NATO-népszavazás, amin természetesen nemmel szavaztam.

Ebben az évben indult meg a kereskedelmi televíziózás az országban. Gyyorsan kiderült: szart se ér se a TV2, se az RTL Klub. A jó hír az volt, hogy az erősen Soros-kötődésű TV3 nyerését megakadályozta közös megállapodással az MSZP és a Fidesz, az MSZP ügyesen átverte saját koalíciós partnerét, az SZDSZ-t, így a TV3 maradt kábéltévé státuszban, aztán lassan el is tűnt.

Eleinte még úgy gondoltam, lehetnék politikus. Közel kerültem a MIÉP-hez és a KDNP-hez, de végül nem lettem aktivista, csupán elmentem pár rendezvényre. Valahogy taszított mind a demagógia, mind a pártfegyelem.

Ebben az évben családi házba költöztünk, aminek én nagyon örültem, de végül ez zsákutcának bizonyult a napi utazások miatt. Pátyra (Pest megye nyugati fele) költöztünk, ahonnan Budapestre bemenni csúcsidőben másfél óra - mind a két lehetséges útvonal (Budakeszin keresztül Budapest II. ker. felé és Biatorbágyon/Budaörsön keresztül Budapest XI. ker. felé) folyamatosan be volt dugulva. Hozzáteszem: máig sajnálom a házat, s különösen a kertet.

Első kapcsolat alatt azt értik, amikor két faj először találkozik egymással. Nyilván ez sci-fi téma, hiszen nem tudunk eddig dokumentáltan ilyen esetről. De földi első kapcsolat is van, amikor két nép először találkozik egymással.

Az a tévhit van általánosan - s ez szinte minden ilyen sci-fi film üzenete is -, hogy minden azon múlik, hogy a "fejlettebb", pontosabban erősebb félnek mi a szándéka: ha békés, akkor semmi gond, ha meg nem, akkor bizony baj van.

Ez narratíva szerint ha az erősebb fél "gonosz", akkor elveszi mindenünket, az éghajlatot megváltoztatja a neki kedvezőre, leöl minket, jobb esetben csak rabszolgát csinál belőlünk, míg ha az erősebb fél "jóságos", akkor megsimogatja a buksinkat, gyógyszert ad minden létező betegségünkre, az átlagos életkort felviszi 120 évre, s csak akkor alkalmaz erőszakot, ha valaki olyan gonosz közöttünk, hogy nem hajlandó elfogadni mindezt a jót tőlük.

Mindezt elvetem. Valójában sokkal jobb egy nálunk kicsivel erősebb és "gonosz" faj, mint egy nálunk sokkal erősebb és "jóságos". Minél "fejlettebb" az idegen faj, annál rosszabb, s teljesen mindegy, hogy céljai jók vagy rosszak.

A nagy történelmi találkozások során a legagresszívebb gyarmatosítás, az európai gyarmatosítás a leggyengébbeket megsemmisítette. Lásd Amerika felfedezését. Az eltérés csak annyiban volt, hogy az angol típusú gyarmatosítást fizikai megsemmisítést is jelentett, míg a spanyol típusú csak asszimilációt. De mindkét esetben az eredeti kultúra megsemmisült. Az amerikai őslakosok mai utódai kulturálisan európaiak.

Ahol az erőfölény az európaiak javára megvolt ugyan, de kisebb mértékű volt (lásd Afrikát), ott nem semmisült meg a helyi emberek kultúrája, egyfajta keveredés alakult ki. Ott pedig, ahol az erőfölény minimális volt (lásd India és Kína), ott a gyarmatosítók kultúrája nem volt képes a helyi szokásokat eltörölni.

Most gondoljunk bele mit teszünk az állatokkal. Az ember és az állat között az eltérés a sokszorosa, mint két emberi társadalom, egy magasan fejlett ipari civilizáció és egy őskőkori törzs között.

A távolság akkora, hogy eleve fel se merül, hogy valami jó-e vagy rossz. Eldöntjük pl., hogy építünk egy kórházat - nyilvánvalóan egy jó cél -, aztán hozzálátunk. Az építési területen él számtalan állat. Nyilván ha van ott egy számunkra szimpatikus állat, pl. kóbor kutya, macska, akkor azt nem bántjuk, sőt esetleg még akad gazdájuk is, továbbá ha van más értékesebbnek tűnő lény, pl. madarak, sündisznó, méhecske, stb. azokat időben elzavarjuk, nem fogjuk leönteni őket betonnal. De arra már nem fogunk oda se figyelni, hogy mi lesz a rágcsálókkal, rovarokkal. Ha szerencséjük van, időben elmenekülnek, ha nem, akkor így jártak. Bármennyire is csodáljuk a hangyák várépítási és önszerveződési képességeit, attól még meg lesz építve a kórház, akárhány hangyaboly is van az építési területen.

Persze hogy nincs középosztály. Ill. van, csak nem úgy, ahogy ezt a liberális propaganda állítja. Az újbalos - tényleg újbalos, azaz nem balosnak hazudott liberális - szerző cikke meglepően korrekt a Mércében.

Ehhez fűznék pár gondolatot.

Alapvetően a "középosztály" az a szöveg, melyet minden oldal nyomat a rendszerváltozás óta. Lényege pár abszolút téves elképzelés:

• létezik tisztességes módon elérhetően olyan állapot, hogy egy társadalom legnagyobb része gondmentesen megél, magas szinten: kb. úgy, ahogy az amerikai filmekben a milliomosi szintet közvetlenül alulról súroló réteg, azaz dolgozni jár az ember (tehát nincs elegendő tőkejövedelme, az legfeljebb csak kiegészítés a családi költségvetésben), de a bére olyan, hogy abból simán fenntart a család egy szép, nagy, jó helyen lévő házat, van 2 gépkocsi, nem gond orvoshoz menni (Amerikában ez jellemzően gond az átlagember számára), ha van is hitele, azt simán törleszti, a ház be van rendezve a legmodernebb módon, a gyerekek mind jó iskolába járnak, mindnek saját szobája van teljesen berendezve, a 16 éves fiúnak már saját kocsija is van, mindenki divatos, a család simán jár kirándulni bárhová, s a hónap végén még marad is pénz, stb.,
• a fenti állapot a természetes állapot, s ha nem ez van, azért hibás valaki, jellemzően a csúnya kormány,
• ha a kormány nem csúnya, akkor csak az nem éri el a fenti szintet, aki drogos lumpen, lusta disznó, más destruktív egyén.

Az már csak politikai oldal alapú eltérés, hogy a "baloldal" szerint a középosztálybeli "nyitott", míg a "jobboldal" szerint "polgár". Ahogy a szerző írja: "Egyesek inkább a világra nyitott, liberális, illetve városi „középosztályért” lelkesednek, mások a nemzeti, keresztény, konzervatív, illetve polgári „középosztályt” kívánják megerősíteni vagy inkább újrateremteni.".

De mi is a valóság? Az, hogy a középosztály mérete, aránya minden társadalomban szimpla politikai kérdés: minden attól függ, az illető ország milyen pozíciót tölt ne a nemzetközi pénzügyi-kereskedelmi rendszerben. A magállamokban a középosztály széles, mert egyszerűen ezek az országok a fő nyertesei a világrendszernek, míg a periférián alig van középosztály, mert ezek az országok adják át pénzüket a magállamoknak. Mi - Kelet-Európa - meg a kettő között vagyunk, jóval gazdagabbak vagyunk a perifériánál, de jóval szegényebbek a magállamoktól, így nálunk a középosztály létezik, de nem széles.

A gyakorlatra lefordítva:

• a periférián kevés pénz marad, a felső osztálynak nem marad pénze, amit át tudna adni másoknak, így középosztály sincs gyakorlatilag, mindenki vagy szupergazdag vagy nyomorog, talán csak a felsőosztály közvetlen környezete képes ezt az áhítitott "közép" státuszt elérni (felső menedzseri réteg),
• a magállamokban bőségesen van pénz, hisz az egész világ pénze oda áramlik, így a felső osztály bőven tud adni másoknak is, kénytelen is adni a társadalmi béke miatt - akár elég egy jó munkahely és egy jó szakma, s a kisember is simán középosztálybeli lenni (lásd a fenti amerikai filmes példámat),
• nálunk pedig, a félperiférián, kevés szakma és kevés munkahely adja meg a középosztálybeliséget, de azért ez lehetőség mégis létezik, s nem kell feltétlenül gyárigazgatónak, menedzsernek lenni hozzá - akár egy alacsony rangú, semmilyen vezető szerepet nem betöltő tehetséges programozó is képes eljutni ide.

A lényeg: a "széles középosztály" abszurd cél, mert nem érhető el. Ugyanis be kellene kerülni a magállamok közé a megvalósításához, ami viszont:

• nem megvalósítható, a magállamok közé bekerülni nagyon nehéz, de kiesni viszont ki lehet onnan,
• eleve kérdés, erkölcsös-e erre egyáltalán törekedni.

Mindig jobb egy rossz rendszer áldozatának lenni, mint nyertesének. Ráadásul mi Kelet-Európában nem is igazán panaszkodhatunk: áldozatok vagyunk, de ezen belül az elit. Mondjuk ezt úgy képzelhetjük el: a világ 80-85 %-a kint dolgozik az ültetvényeken, verik őket a munkafelügyelők, mi meg házi rabszolgák vagyunk, könnyű munkát végzünk, s sokkal jobb az ellátmányunk is.

Lehet perre arra vágyakozni, hogy fogadjanak be minket magunk közé az urak, dehát ez mindig csak kevesek számára lehet reális cél. Számomra sokkal vonzóbb cél belülről támogatni az ültetvényen robotolókat.

Alapvetően értékrend kérdése, hogy mi "középen" az urakkal vagyunk szolidárisak a kintiek ellen, vagy a kintiekkel az urak ellen.

Egy biztos: az a terv, hogy minden ültetvényes rabszolgából legyen házirabszolga abszurd (ezt jelentené konkrét esetben a "széles középosztály" tervezete), mert akkor ki dolgozna végsősoron?

Ez rövid lesz. Csak le akartam ismét szögezni valamit, amit eddig többször is.

Ismételt támadás Belarusz népe ellen Washington irányításával.

Nagyon nehezen emészthető tény a liberálisok számára, hogy van egy nagyhatalmi státusz nélküli állam Európában, mely immár 25 éve nem hajlandó a liberális mércék szerint ugrándozni.

Egyébként meg mi van, Nahalnij elvtárs már nem is haldoklik?

Olvasom a pedofilellenes tv. tervezetét. Szerintem nevetséges.

Az még rendben van, hogy a pedofil bűncselekmények súlyosabb szankcióval fognak járni.

Az el nem évülés viszont indokolhatatlan. Ez a legsúlyosabb bűncselekmények közé emeli az aktív pedó tevékenységet. Jelenleg csak olyan bűncselekmények nem évülnek el soha, melyek életfogytiglani börtönnel büntethetők, miközben nincs terv arra, hogy a pedó bűncselekményekért életfogytiglani járna.

De szerintem a legrosszabb újítás a nyilvános lista az elítéltekről. Amerikában van ilyen, s az eredménye negatív. Ítéletet kapni ugyanis lehet úgy is, hogy az ember nem követ el semmi erkölcstelent, de aztán így is felkerül a listára, ami örök megbélyegzést jelent. Pár éve hír volt: egy 50 éves "pedofil bűnöző" képtelen normális életet élni a lista miatt, pedig bűne abban áll, hogy 18 évesen szexelt egy 17 éves lánnyal, aki egyébként azóta is a felesége.

Eleve abszurd ez az egész hisztéria. Ez olyan, mint a boszorkányüldözés párszáz éve: minden, kicsit is furcsább embert azonnal boszorkánynak nyilvánított a közvélemény. Ennek egyetlen valós eredménye: a valódi boszorkányok könnyedén megbújnak a sok kamuboszorkány között.

A kutatások szerint az emberek 0,1 % pedofil nemi orientácójú, s nagyobb részük passzív. Kb. minden kétezredik ember aktív pedó. Ezzel szemben az ügy úgy van kezelve, mintha legalábbis minden sarkon állna legalább 2-3 akcióra kész pedó.

Az egész persze a választási kampány része, jól tudom, de hosszú távon abszolút káros a hatása mindennek.

Az éghajlat jelentősen kihat a közérzetre is, de - s ez kevésbé ismert - az egyes éghajlati jelenségek is máshogy értekelődnek.

A meleg éghajlaton kevesebb a depresszió, mert a viszonylagos állandóság csökkenti a stresszt.

De lássuk a természeti jelenségek értelmezését.

Európában a mennydörgés és a villámlás vészjósló jelenségek. Az ősi vallásokban a mennydörgés és a villámlás valamiféle isteni elégedetlenséget jelez. Azaz mindenképpen rossz jelek.

Miért? Mert Európában a csapadék egyenletes, nincsenek se igazán nedves, se igazán száraz időszakok, egész évben van csapadék. Az egyes évszakok között az eltérés gyakorlatilag csak a hőmérséklet: meleg nyár, hideg tél, s a kettő közti idő tavasszal és ősszel. Így ha nagy vihar támad, az abnormális, hiszen ilyen esetben túl sok csapadék lesz. A túl sok csapadék pedig nem áldás, hanem probléma.

Vannak azonban a világnak olyan tájai, ahol az egyes évszakok drasztikusan eltérnek egymástól. Ilyen pl. India, annak különösen a középső és déli része: gyakorlatilag az év fele - októbertől májusig - tél, ami meleg száraz időjárást akar, a másik fele meg nyár, ami meleg és nedves időjárást jelent. Áprilisban, májusban már fatális mértékű a száraszság, ebben az időben az iparosodás előtti időkben tömeges emberhalál is bekövetkezhetett a szegényebb rétegekben. Aztán megjelennek a hatalmas felhők május végén, június elején, villámlik és mennydörög, majd megállíthatatlanul esni kezd.

Nem véletlen, hogy az indiai mitológiában a mennydörgés és a villámlás nem az isteni elégedetlenséget jelzi, hanem ellenkezőleg: az isteni jóakaratot, hiszen végre van víz, nőni kezd a természet, lesz étel bőségesen.

A Partizán megpróbálja elemezni a pornót. Persze ismét sikertelenül: álmarxista, újbalosnak hazudott liberalizmussal nem is lehetséges ez.

Az elemzés lényege kb. az, hogy nagyot csökkent az életszínvonal Magyarországon a rendszerváltozás után, s a nők még jobban áldozatai voltak ennek, ezért aztán a magyar nőkből tömegesen pornószínésznő lett.

Röhejes marhaság. Először is, én azért elég sok magyar nőt ismertem akkor is, s - csoda! - egy se lett közülük pornószínésznő, pedig volt aki munkanélküli lett akkoriban.

Mi is a valóság? Az, hogy a prostitúció - mert ennek része a pornó is - mindig sokkal könnyebb megélhetést biztosít, mint a rendes munka, így aki hajlamos erre, az akkor is ezt fogja választani, ha nem esett le életszínvonala.

S miért lett olyan sok pornós Magyarországon a 90-es években? Mert akkoriban a liberálisok a nők szabad önrendelkezéséről harsogtak, meg "szexmunkásokról". Úgy volt az egész beállítva, hogy mindez végülis semmi különös, csak egy munka a sok közül.

Egyébként Kelet-Európában Magyarország nem a fő pornóhatalom, az első helyen messze Csehország áll. Magyarország talán a második helyezett.

Az egész Partizán-műsort egyetlen dolog miatt érdems megnézni: a Hajdú Péteres rész miatt - ez 18:20-nál kezdődik. Jól bemutatja ez: mennyire hamis a bulvárvilág. Amikor az egyébként is undorítóan nyálas Hajdú Péter úgy tesz, mintha valóban vonzaná őt a nála kb. 25 évvel idősebb Cicciolina, de annyira rossz színész Hajdú, hogy azonnal látszik rajta: a valóságban undorodik.

Egyébként az adás tömény marhaság. Gyöngyszeme a csikló és a kapitalizmus viszonyáról való fantáziálás. Nyilván Gulyás Marci mint homokos nem rendelkezik saját tapasztalattal e téten, dehát biztos akadnak azért nem-homokos haverjai, akiket megkérdezhetett volna...

Az "expat" egy modern kifejezés. Legtágabb értelmében mindenki expat, aki hazáját elhagyta. De ez esetben azonos jelentésű lenne a "migráns" szóval, azaz felesleges lenne.

Vegyük hát a szűk értelmét a szónak. Úgy szűkítsük le, hogy nézzük mi ki nem expat! Nos, nem expat:

• a menekült - ő ugyanis nem jószántából költözött,
• a diplomata és minden más hivatalos képviselő - ő ugyanis hazájától nem szakad el sehogy, sőt éppenhogy azt képviseli,
• a bevándorló - ő ugyanis éppenhogy be akar tagozódni új országában.

Az expat tehát az, aki másik országba megy, önszántából és nem az ott való integrálódás céljából. Mik is lehetnek az ilyen emberek, alapvetően a leggyakoribbak a következő csoportok:

• vendégmunkás - elment valahová, mert ott talált munkát, de végcélja a későbbi hazaköltözés, ennek a csoportnak a legfelső szegmense a multicég magasrangú alkalmazottja, aki kimegy egy másik országbeli részlegbe vezető beosztásba, alsó szegmense pedig a feketemunkás, aki külföldön jobb anyagi feltételet kap, mint hazájában,
• kváziturista - aki elment egy szegényebb országba tartósan, mert ott többet ér a pénze, mint otthon,
• diák, tudós - aki tanulni megy máshová,
• családegyesítő - aki kimegy helyi partneréhez lakni.

Európában az expatok aránya a legkisebb Albániában. Érthető okokból, az életszínvonal a magyar fele, egyszerűen nem érdemes oda menni vendégmunkásnak, márpedig ez a fő expat-ok. A legnagyobb az arányuk pedig Monacóban, ahol a lakosság zöme expat, ott egyenesen többen vannak, mint a helyiek.

Ha valahol az expatok aránya minimális, az azt jelenti: ott rendkívül alacsony az életszínvonal.

Ha valahol az expatok aránya túlteng, akkor ez 2 dolog valamelyikét jelentheti:

• az illető hely egy identitásmentes, kozmopolita rakás,
• az illető helyen apartheid működik, egyszerűen a lakosok jogfosztott szolgákat importáltak.

Volt a rendszerváltozás után két teljesen abszurd szubkultúra.

Az egyik, a szélsőjobbos közismert, mára nagyrészt eltűnt. Lényege az volt, hogy aki nemzeti érzelmű, az egyben kötelezően éljenzi Horthyt, a kedvenc írója Wass Albert, plusz hisz ősmagyar álnyelvészkedésben (lásd szumír-magyar, Húsvét-szigeteki magyarok, egyiptomi-magyar hieroroglifák, stb.) és délibábos mesetörténelemben (lásd Jézus a pártus-magyar herceg, stb.).

A másikról írnék. Az politikamentes. Mivel bioboltunk volt, a legközelebbi kapcsolatban álltam vele.

Van több szféra, melyek egymástól teljesen függetlenek, felsorolom a 10 leginkább relevánsat:

• keleti vallások,
• ezotéria és annak hazudott álezotéria,
• miszticizmus,
• gyógynövények ismere és használata,
• keleti orvoslás.
• homeopátia,
• asztrológia, numerológia,
• jóga, rejki, hasonlók,
• biotáplálkozás,
• vegetarianizmus.

Ezeket lehet egyenként szeretni vagy elvetni, mindegy, de ezeknek egymáshoz nincs közük. De nem ám a 90-es évek magyar bióökovegánezotérikus szubkuktúrájában, ahol mindenből össze lett gyúrva egy egységes hitvilág.

Pl. egy gyógynövény-tea egy teljesen egzakt, materiális valami. Akár egy hithű ateista is fogyaszthatja, nem szükséges része a hatásmechanizmusának se az imamondás, se az, hogy mondjuk csak teliholdkor érdemes a teát inni fehér ruhában. S persze ha közben húst fogyasztunk, az nem rontja a hatását.

Valójában ez a szinkretikus kvázivallás nagy kárt okozott minden résznek, mely önállóan akart híveket toborozni.

Az idei eurovíziós dalfesztivál vicces momentuma a német versenyző volt.

A németek fanatikus emberek, mindegy mi éppen az ideológia, de abban ami az adott pillanatban hatályos, abban fanatikusak.

Szóval adott egy heteroszex srác, aki homokosnak öltözik, majd jelszavakat énekel a színpadról. Mondanivalója, hogy ő árja felsőbrendű, akarom mondani, szivárványliberális felsőbbrendű, aki mindenkit lenéz, s ezt a "nem érzek gyűlöletet" mondattal magyarázza.

Azt hittem, valahol a csúcs közelében fog végezni ezzel, de kellemes meglepetés: a zsűritől kapott 3 pontot, a közönségtól meg 0 pontot, így 25. lett a 26-fős mezőnyből. Tessék mondani, ezek szerint antiliberális a zsűri és a közönség is?

Persze volt még más mélyrepülés is. A svéd versenyző természetesen egy menekült volt - mi más is lehetne? -, de úgy néz ki, ez nem tűnt elégnek, így pluszban még nemváltónak is maszkírozták.

Az oroszellenes bojkott erős volt, még az se segített, hogy Oroszországot egy Putyin-ellenes, homoklobbista aktivista képviselte.

Az est röheje a pizsomás bolgár versenyző, akinek sikerült olyan csúnyán felöltöznie, hogy az énekét már nem is nézte senki, mindenki az idétlen ruháját bámulta. Azt mondta utólag, így akart elütni a szexisen öltözött többi énekesnőtől. Ez sikerült is, de nem világos, ennek mi értelme van.

Hogy kik énekeltek jól? Az mindegy, nem ez a dalfesztivál lényege, így ezt nem is írom le.

15 éve volt, hogy az egyik budapesti üzletközpontban azt láttam "mexikói ételek", hát kiváncsian elmentem amerre a nyíl mutat. Oda is jutottam.

Aztán megláttam a létesítmény nevét: "Viva la Mexico!" - gyorsan meg is fordultam, s nem kóstoltam meg semmit. Okfejtésem lényege: ha még a saját nevüket se képesek leírni helyesen, akkor valószínűleg a mexikói konyhához se értenek.

Pedig azt a spanyolul nem tudó emberek is tudják, ez talán a spanyol nyelv egyik abszolút egyedi vonása, hogy a kérdőjelet és a felkiáltójelet nem csak a mondat végére, hanem elejére is ki kell tenni, szóval legalább azt vártam volna, hogy ¡Viva la Mexico! legyen kiírva.

S ez tényleg spanyol sajátosság, nem ismerek más nyelvet, ahol ez létezne még. Európában talán még a görög sajátos ebben, a kérdést nem kérdőjellel, hanem pontosvesszővel jelölik (s ezt vette át az egyházi szláv is, de az nem élő nyelv, az élő szláv nyelvek pedig kérdőjelet használnak), de ott is csak a végét jelölik, a kezdetét nem.

Aztán, a sok latin-amerikai szappanoperából annyi azért lejött, hogy a "la" az nőnem, míg az o-ra végződő nevek meg hímnem. Szóval: ¡Viva el Mexico!, a ¡Viva la Mexico! alak egyszerűen röhejes spanyolul. Kb. mintha elmenve Mexikóba, ott magyar ételeket hirdetne valaki egy hatalmas "MAGYAR ETELOK" felirattal. Rögtön tudnánk, hogy az illetőnek fogalma sincs a magyar konyháról.

Egyébként ha teljesen helyesek akarunk lenni, akkor a felirat ¡Viva el México!, de feliratokban nem számít hibának az ékezetek ki nem írása.

Viszont aztán eszembe jutott valami: honnan gondolta a felirat kiírója, hogy névelő kell Mexikó elé, mikor magyarul egyetlen országnév előtt sincs névelő (hisz nem mondjuk, hogy pl. "a Magyarország", "az Ausztria").

Ez meglepő, hiszen a könnyebbet nem tudja, de a nehezebbet igen! Magyarul nem mondunk olyat, hogy "éljen a Mexikó". Magyarul egyetlen országnév előtt sincs névelő, hacsak az nem összetett név vagy annak rövidítése (lásd "az Egyesült Királyság", "az USA", ez mind helyes) - egyetlen kivétel az "a Szovjetúnió" volt, de ezt az magyarázza, hogy ezt a magyar nyelvérzék összetett névnek érzékelte.

Spanyolul viszont van egy furcsa hagyomány: a legtöbb országnév előtt nincs névelő, de ez alól van 10-15 kivétel - Afganistán, Argentina, Brasil, Camerún, Canadá, Chad, Congo, China, Ecuador, Gabón, Guinea, India, Líbano, México, Pakistán, Paraguay, Perú, Salvador, Senegal, Sudán, Togo, Uruguay -, bár a használat csökken, én pl. Kanadát sokkal többször hallottam névelő nélkül, mint névelővel, s Mexikót is az esetek 95 %-ában névelő nélkül használják (Google-statisztika: névelő nélkül 50-szer gyakoribb!). De pl. Argentína és Peru esetében fordítva van: ott a névelős változat az általános - különösen Latin-Amerikában, viszont Spanyolországban nem annyira -, Salvador esetében pedig egyenesen 100 %-os a névelős verzió, én még sose hallottam az ország nevét spanyolul névelő nélkül.

Persze sejtem a megoldást. A felirat készítőja nem mélyedt el a spanyol nyelv rejtelmeiben, hanem azt gondolhatta, hogy a "viva la" az azt jelenti, hogy "éljen", egyfajta kifejezésként.

Egyébként egy spanyol anyanyelvű ember azt mondaná: ¡Viva México!. A névelő modorosnak, régiesnek hat itt, egy mai spanyol anyanyelvű fiatal egyenesen hibásnak gondolja a névelős verziót. De ez más kérdés.