Lukácsi Kati, aki abból él évek óta, hogy kilépett a KDNP-ből (nem vicc!) igyekszik elmagyarázni - érdemes megnézni/meghallgatni az anyagot - ballibbant megmondóember kollégáinak, hogy a folyamatos orbánozás marhaság. Persze, pont az ő szájából ez kissé visszás, dehát ettől még igaz meglátás.
A reakció: majdnem Orbán ügynökének kiáltják ki. A korábbi fanatikus orbánista Csintalan szerint igenis állandóan orbánozni kell.
Egyébként Kati az, aki szerint nem szabad trollokkal vitázni, s mindenki troll, aki vitázik vele (ez a "minden krétai hazudik" ógörög paradoxon modern verziója lehet...), de úgy tűnik, mégis akadnak néha világos pillanatai a ballibbant részegség alatt.
Nem jósolok neki hosszú jövőt, valószínűleg ő lesz az azóta a sajátjai által szemétbe dobott Nagy Trágár Blanka idősebb kiadása.
Ínyenceknek: itt Kati személyesen is megemlít engem, lásd 1:18:42-től. Viszont érdeme: sose tiltott le engem a kommenteléstől saját irányítású profiljain.
Amikor 2001-2004 között egyházi vezető voltam, fő tevékenységem egy peres ügy intézése volt. Tulajdonképpen ezért is lettem egyházi vezető, én voltam az aktív egyháztagok közül az egyetlen, aki képes volt átlátni a peres ügy lényegét.
Akkoriban nagy segítséget jelentett, hogy a ellenfelünknek volt egy totál idióta fia, aki úgy próbálta apja érdekeit védeni, hogy meggondolatlan marhaságokra ragadtatta el magát, amit mi aztán folyamatosan képesek voltunk kihasználni. Az illető sokat könnyített dolgunkon.
Ez jutott eszembe a napokban Dr. Dániel-Kápó Petronella DK-s aktvista tevékenysége kapcsán. Íme ezt a képet tette közzé:
Annyira nevetséges, hogy direkt javítottam rajta. Pedig nem vagyok egy grafikus művész. Hogy egy picit hihetőbb legyen, legalább a füvet kicsit szerkeszteni kellett volna:
Ugyanott a következő kép is szerepel:
Szerintem Gyurcsányné válságstábot hívott össze, hogyan lehetne óvatosan Petronella tudomására hozni, lassítson picit a hülyeség ütemén.
Szóval, csak így tovább, Petronella, ne hagyd abba! Küzdj a "diktatúra" ellen!
Van ez a modern kiégés nevű betegség. Én még sose égtem ki, mert nem volt miért. Pedig - a szó liberális értelmében - sose voltam sikeres.
A kiégés teória értelmében ugyanis csak az nem ég ki, aki sikeres, természetesen a siker szó liberális értelmében, azaz sikerül olyan szintre elérnie, amikor már nem kell dolgoznia, mégis képes magas szinten megélni.
A liberális kiégés betegségből a liberális elveket elfogadva tényleg csak 2 módon lehet mentesülni: ha "sikeresek" leszünk, ill. ha remete életet választva kivonulunk a társadalomból. Leegyszerűsítve: mindenki kiég aki nem milliárdos vagy szerzetes.
Valójában a kiégés leánykori neve elidegenedés a munkától főleg, de általában az egész társadalomtól. S teljesen normális dolog. A polgári társadalom kötelező jelensége ez. Hiszen a liberális elvek szerint felépülő társadalom atomizált, az egyének lehető legteljesebb szabadsága az alapelv, így éppenhogy pozitív érték az elidegenedés, hiszen ez jelzi a lehető legnagyobb szabadságfokot: minél jobban el van idegenedve a társadalomtól egy egyén, annál szabadabb.
Csakhát a valóság tesztje ripityára zúzza a liberalizmus eszméjét: minél liberálisabb egy társadalom, annál boldogtalanabb, s ennek egyik fő oka éppen az elidegenedés.
A leginkább ismert a marxi megoldás, mely bizonyítottan nem működik. Ma már tudható: a magántulajdon megszüntetése nem szünteti meg az elidegenedést, szimplán csak kiszolgáltatottabbá teszi a továbbra is elidegenedett egyéneket. Aki élt kommunista rendszerben, az jól tudja ezt.
A marxi megoldás valójában tüneti kezelés. Nem a magántulajdon a baj, hanem annak hatalma. S ez a hatalom a hatalom nélküliekkel szemben akkor is fennáll, ha az állam veszi át a tőke szerepét. A dolgozó kisember akkor is el van nyomva, ha minden vállalkozás az állam kezében van, sőt talán ez még rosszabb, mintha sok kisebb tőkés van, akik között érdekellentét feszül, amit aztán a kisember képes időnként kihasználni.
Mit tehet a kisember, aki nem képes - vagy nem is akar - milliárdos lenni, s ki se akar vonulni a társadalomból?
A társadalom helyes alapra helyezése az egyetlen valós megoldás. S ezt nem hatalmas tervekkel lehet a legjobban elérni, hanem a mindennapi magatartással. Mindannyian kis propagandisták vagyunk ugyanis. A harc színtere az egyén, s az egyik egyén a legjobban a másik hozzá hasonló egyén viselkedését veszi észre, azaz nem hivatásos politikusok, celebek, megmondóemberek viselkedését: ezekre ugyanis az a jellemző reakció "persze, ő megengedheti magának, de én nem".
Az emberiség 500 éve tartó vészkorszaka csak így fog véget érni. A liberalizmus, a polgári demokrácia, a felvilágosodás ugyanis mind betegségek, veszélyes daganatok. S persze jó hír, hogy mindez magától, belülről omlik össze. Mi csak ülünk és nézzük, nem csinálva semmit. De magatartásunk az az erő, ami segítheti a folyamatot, de hátráltathatja is.
Persze az amit a legelején mondtam nem teljesen igaz: magam is időnként érzem a hatalmas nyomást, pl. amikor órák óta dolgozom valamit teljesen értelmetlenül, csak a havi fizetés megkapása miatt. De aztán jellemzően sikerül meglátnom a nagyobb képet, s lenyugszom.
Ül otthon a házaspár járványkaranténban, ekkor megszólal a férfi:
Lefilmezlek a telefonommal.
Oké, kezdjek vetkőzni?
Nem, nem olyan film.
Valahogy így kezdődhetett az új angol sci-fi film készítése. A férj írta a forgatókönyvet, ő az operatőr (a telefonjával, nem vicc), s persze ő a rendező. A feleség meg az egyetlen főszereplő, sőt szinte az egyetlen szereplő, mert a film 99+ %-ában ő van egyedül a képen.
A főszereplő felébred, nem tudja hol van, sehol senki, s elkezdi keresni mi is a helyzet. Lassan kiderül: ő egyfajta videójáték szereplője, halad szintről szintre, s ha nagy hibát ejt, akkor "meghal", visszakerül a start pozícióba. Ha meg helyesen "lép", akkor közeledik a célhoz.
Ő pedig okos, lassan megtalálja a "szoftvercéget", ahol az egészet csinálják. Rájön, az egész egyfajta teszt egy másik, párhuzamos világból, ahol az ottani tudósok így tanulmányozzák az emberi viselkedést.
Katarzis nincs: rájön nem tud hatni a "felső" világra, abból csak pillanatokat képes meglátni.
Nem hiszek benne, de érdekes. Mármint a virtuális világban hiszek, de nem e módjában.
A sportolók, s általában a sztárok, celebek politikai véleménynyilvánítása fontos tényező, hiszen hatalmas a reklámértéke.
Persze vigyázni kell nagyon! A sztár akkor mondhat csak véleményt, ha az előzetesen engedélyezett, helyes vélemény.
Én ezt már megéltem, a másik oldalon, a szovjet rendszerben. Akkor is korlátlanul lehetett önkéntesen támogatni bármilyen, a Pártnak kedves ügyet. Ezért külön dicséret is járt. Ahogy ma: ájult tiszteletet és tapsot kap minden sportoló, aki önként propagál bármilyen a hatalomnak kedves témát, pl. átkozza Kínát, Oroszországot, kiáll a szivárványosokért, azok gyermekrontási alapjogaiért, az abortuszért, szidja Trumpot, vagy támogatja a négerek rasszizmusát, stb. Sok ilyen "jó ügy" van, lehet közülük válogatni.
Továbbá, a kevésbé spontán sztároknak meg vannak speciális kötelező programok: néha tisztelegni kell, néha letérdelni, csoportos foglalkozások vannak. S jajj annak, aki kibújik a kötelesség alól. Olyan lesz a sorsuk, mint akik nem mentek el az önkéntes kommunista szombatra fát ültetni vagy parkot söpörni!
Persze vannak nagyon rossz sztárok is. Ők képesek saját ötletekkel fellépni, az engedélyezett témákon kívül. Szembe átallnak menni a progresszív értékekkel. Pl. azt mondják, hogy ALL LIVES MATTER! Az ilyenektől azonnal meg kell vonni a sztár rangot! Eleve az ilyen fasisztákat nem is illeti meg a véleménymondás joga.
Amikor kiskamasz voltam, a 70-es években, sokat álmodoztam a szükséges találmányokról, melyekre szükség lenne. Kizártam az eleve fantasztikusnak látszó dolgokat, lásd mindenkinek repülő autó és hétvégi nyaralás a Marson, igyekeztem realisztikus lenni.
Három fő dolog jutott eszembe.
Egy. Olyan rendszer, mellyel a televízió, a rádió, s a mozi műsorai bármikor visszanézhetőek/hallgathatóak. Valamiféle adatbázis, mely tartalmaz mindent, s melyhez hozzá lehet férni.
Úgy képzeltem, hogy van valamiféle kábelhálózat, mint az áram, s minden lakásban van egy konzol (nagyméretű konzolt képzeltem el), mellyel keresünk az adatok között, majd a tv képernyőjén megjelentetjük az adott műsort.
Azaz eszembe se jutott internet típusú megoldás.
Ez mára részben megvalósult, nagyon sok műsor tényleg bármikor hozzáférhető a neten.
Kettő. Hordozható telefon mindenkinek. Ez nyilván teljesen megvalósult mára. 1997-ben döbbenten rá, hogy ez teljesen jelen van, amikor azt láttam, immár a takarítónőknek is van mobiljuk, nem csak kiemelt üzletembereknek, mint a 90-es évek elején.
Három. Minden létező könyv legyen hozzáférhető otthon. A digitalizációra nem gondoltam, valamiféle csőpostarendszert képzeltem el, melyen az ember kiválasztja mit akar, majd pár perccel később megkapja.
Nyilván a digitalizáció sokkal jobb megoldás, de az sajnos nem jutott eszembe.
Nemrég elgondolkoztam ugyanezen. S megint kiválasztom a három legfontosabbat.
Íme:
olyan alkalmazás, mely képes emberi hangot utánozva felolvasni szöveget - a jelenleg elérhető alkalmazások olyan mesterkélt gépi hangon olvasnak fel, ami nehezen bírható ki pár percnél tovább, még angolul sincs ilyesmi, nemhogy más, kisebb nyelven + valós idejű tolmácsalkalmazás funkciója is legyen ennek a felolvasó gépezetnek,
valós idejű műholdas térkép, melyet nem csak titkosszolgálatok tudnak elérni, olyan mint a Google Maps, de valós időben és állandóan,
a szerzői jog lassú megszüntetése - legyen kötelező minden kulturális adat ingyenes közzététele az interneten, legyen minden kereshető, s legyen minden múltbéli anyag is feltéve.
Nemrég napokig vitáztam egy fanatikus ballibbel, aki váltig állította, Kádár alatt a külföldre utazás szabad volt.
Csak emlékeztetőül a valóság röviden.
1972 előtt a külföldre utazás nem számított jognak, hanem kiváltságnak. Az ember kérelmezte, majd vagy kapott engedélyt vagy nem, a pontos szabályok nem is voltak ismertek.
1972-ben az a könnyítés következett be, hogy 5 kommunista országba való utazáshoz már nem kellett útlevél: az NDK-ba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába személyi igazolvánnyal lehetett utazni, ahhoz úgynevezett "betétlap" kellett, ennek igénylése pár napot vett igénybe, míg az útlevéligénylés 1 hónap volt.
A Kádár-rendszer liberalizációjának első lépése 1978 volt. Az 1978. évi 20. tvr. kimondta, az utazás jog. Ekkor lett a piros útlevél a "szocialista" utazásokhoz, s a kék útlevél a nyugati utazásokhoz. A piros útlevéllel szabadon lehetett utazni a már említett 5 országba, legfeljebb 30 napra, míg a kék útlevélhez külön kiutazási engedélyt kellett igényelni minden egyes utazáshoz.
1984-ben meg lett szüntetve a piros útlevél, immár minden utazáshoz kék kellett, de minden kék útlevélbe bele lett pecsételve az az NDK-ra, Lengyelországra, Csehszlovákiára, Romániára, Bulgáriára érvényes állandó kiutazási engedély, míg mindenhová máshová továbbra is utazásonként kellett külön kiutazási engedély.
Létezett általános állandó kiutazási engedély is az egész világra, ehhez magasrangú tisztség kellett azonban. S jellemzően ilyet magánútlevélhez nem is adtak, hanem csak egyes szolgálati és diplomata útlevelekhez.
A kiutazási engedélyt az 1987. évi 25. tvr. szüntette meg, 1988. január 1-jei hatállyal, a korabeli köznyelv szerint ez volt a "világútlevél" bevezetése. Gyakorlati szempontból nézve ez a teljesen szabad utazást jelentette az emberek 99,9 %-a számára. Apró korlátozások maradtak csak, melyeket már a rendszerváltozás szüntetett meg.
Viszonylag kevesen tudják, hogy "ellenőrzési közösség" volt 6 kommunista ország között a 70-es és 80-as években. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, s Románia között kölcsönös egyezmény volt hatályban az állampolgáraik ellenőrzéséről. Ennek 2 fő gyakorlati következménye volt:
pl. a magyar kiutazási engedély hatályát vesztette Magyarországon kívül is, ha az ember egyszer már felhasználta: ha pl. egy magyar kiment Ausztriába, majd onnan átment Csehszlovákiába, már nem utazhatott ki Csehszlovákiából ismét nyugatra, ehhez új magyar kiutazási engedélyre volt szüksége,
más országba élőkre is vonatkoztak a helyi szabályok, ha pl. egy magyar állampolgár letelepedett Csehszlovákiában, külföldi utazásához szüksége volt csehszlovák engedélyre is, nem csak magyarra.
Egy diáktárs fordítókat keres. Nem is fizet rosszul.
Aztán kiderül pár hónap múlva, ő maga a fordító, elvállal munkákat, majd azokat továbbadja az általa kialkudott díjazás 70 %-áért. Hatalmas botrány lett: az illető tehát élősködik, ő semmit se csinál, nem dolgozik, csak beszed részt más munkájából.
Én meg elmondtam: mi ezzel a gond, ez a kapitalizmus. Pedig akkor még bőven kapitalizmuspárti voltam, de megvolt a realitásérzékem.
Rám támadtak. Nem, ez nem kapitalizmus, ez mások kihasználása, a kapitalizmus egy csodálatos, humánus, erkölcsös rendszer!
S tényleg ez volt a kor általános nézete. Hogy az erkölcstelen kommunizmus eltávozott, s most jön egy igazságosabb rend. Mert a nyugat igazságos.
Én viszont akkor kapitalizmuspártiként is abban hittem: a kapitalizmus egyetlen erkölcse a hatékonyság. Lenin azt mondta, az erkölcsös, ami megfelel a Párt céljainak. A kapitalizmus pedig azt: az erkölcsös, ami hatékony. Márpedig a kapitalizmus kétségtelenül hatékonyabb a marxista tervgazdaságnál.
De hogy alkalmazható lenne a hagyományos erkölcs? Abszurd elmélet.
A diáktárs annyit tett: talált fordíttatni akaró embereket, munkát vállalt tőlük, majd talált embereket, akik ezt a munkát elvégzik helyette, ráadásul olcsóbban. Ő meg megkapta a különbözetet. Igen, valóban eltitkolta, hogy ő egy egyszemélyes fordítóiroda, egy közvetítő csupán, dehát ezen kívül bűnös-e? S ha bűnös, csakis az állammal szemben bűnös, hogy nem fizet adót, dehát a fordítók se adóztak, szóval milyen alapon sérelmeznék ezt?
Rámutattam: lehet őt tisztességtelennek tartani, de akkor koherens módon kommunistának kell lenni (abban az időben csak abban a kltpólusos rendszerben gondolkodtam, hogy kapitalizmus-kommunizmus). Ha viszont kapitalizmushívek vagyunk, akkor kötelesek vagyunk diáktársunkat tisztességesnek tartani.
Nem vagyok a modern zene híve, de a mai zene a modern zene, így nem lehet elzárkózni tőle. Ahogy a politikában, úgy a zenében se vagyok a modernitás híve, dehát a környezetből megragad mindig egy-egy hangsorozat.
Három időszakot tudnék mondani 18 éven aluli életemből: kisgyerekkor, kezdő kamaszkor, későkamasz idő.
Későkamasz koromban, ami a 80-as évek első fele, volt egy amerikai énekesnő, mely alig 3 számmal ugyan, de világhíres volt 2-3 éven keresztül.
azt hiszem, ezzel lett híres, ha jól emlékszem
Aztán mindig az érettségimre fog emlékeztetni a következő dal, mert akkoriban állandóan adták. Akkoriban ráadásul - az internet nemlétezése miatt - egy-egy sztárdal sokkal nagyobb hatást ért el, mint manapság.
Amikor az énekesnő 52 évesen hirtelen meghalt - ráadásul nem mint a sztárok szoktak, drogozásban, hanem "normál" betegségben -, olyan volt, mintha egy rokonom halt volna meg. Különösen megrázó ennek tudatában harmadik slágere:
Amikor kiskamasz voltam, akkor nem volt még videó szinte sehol, a tv-ben se adtak zenét, szinte csak a rádió volt. Általános iskolás koromban minden reggel kocsival vittek iskolába (10 km-re laktunk az iskolától), s az autórádió volt a zeneforrás. Átlag hetente 3-4-szer leadták a következőt:
Erről emlékeim vegyesek. Egyrészt a bugyuta, vidám dallam, másrészt az iskolába járás kellemetlen érzése. Magát az együttest egyébként csak kb. 20 évvel később láttam meg, addig csak a hangjukat ismertem. Már a YouTube megjelenése kellett, hogy megnézzem, hogyan is néznek ki ezek az emberek.
Meglepő, de máig léteznek, s elő is adnak amolyan retróelőadókként:
De jöjjön kisgyerekkori élményem is. Ez ugyanis a semmi hangja a 70-es évek kezdetéről. Erről nyilván nem tudok semmit linkelni, bár pár éve megpróbáltam leutánozni:
ez a "semmi", de zenei aláfestéssel, ami kissé önellentmondás
Nagyszüleim Rákosszentmihályon laktak, kis családi házban, olyan utcában, mely még aszfaltozva se volt, sőt nem volt víz- és gázvezeték se az utcában. Utcai világítás is alig-alig volt. Akkoriban a forgalom olyan gyér volt, hogy egy autó elhaladása eseményszámba ment. Szóval akkori esti emlékem, hogy fekszem az ágyban, alvásra készülve, tök sötét van, alig van külső zaj, s csak az árnyékok változnak a falakon.
Meg kell mondanom, ez a "zene" a kedvencem, jobb mint a Brotherhood of Men vagy Laura Branigan, máig emlékszem rá, s már akkor tudtam 7-8 évesen, hogy 30 évvel később is emlékezni fogok rá. (Akkor még csak az ezredfordulóig számoltam előre, nem gondoltam, hogy majdnem 50 évvel később is emlékezni fogok rá.)
ma így néz ki az utca (Google Street View szerint)
A magyar blogvilágot nehezen tűrik a feketöves libbantak. Ugyanis a liberalizmus fő akadálya a valóság. A blogvilág pedig alapvetően a valóság szabad kifejeződése.
Hiszen miben más egy blogcikk egy normál honlapi cikkhez képest? Egyetlen egy dologban: számít kommentekre.
A legnagyobb magyar blogrendszer az Index anyacége által üzemeltetett blog.hu - érdekes, de tény: a tulaj sose próbált beavatkozni a működésbe, azaz tényleg csak jogszabály sértésének gyanúja esetében törölnek blogbejegyezést vagy egyenesen blogot. S ez így volt nemcsak a mai fideszes tulaj esetében, de korábban is: mind a simlicskás, mind a hagyományos ballib korszakában a cégnek.
Természetesen a szerkesztőség mindig alkalmazta a befolyásolás módjait, elsősorban a kiemelés révén - a nem tetsző írások sose lehettek kimelve, s persze az Index címlapra meg nagyon szűrve kerülhetett bármi is a blog.hu terméséből. De ezzel semmi gond, ez nem megy túl a normális szerkesztési politikán.
szinte mindig ott vagyok
Én évek óta minden cikkemet közzé teszem a blog.hu-n, sőt ma is picivel több ott az olvasóm, mint saját szerveremen. A klasszikus ballib korban néha kitettek a címlapra mint "ilyen is van", azóta soha, bár amióta fideszes lett a cég, az Index címlapja, de a blog.hu címlapja szinte mindig kiemel engem.
2014-ben még szerepeltem az Index-címlapon is néha
Amikor a cég nyíltan fideszes lett, a legöntudatosabb ballib bloggerek elmenekültek. Egy részük a hvg.hu blogrendszerébe, ahová csak meghívásos alapon lehet regisztrálni. Itt azonban az a gond, hogy két opció van: vagy minden kommentelés letiltása vagy Facebook-kommentelés, ez utóbbi azonban nem tiltható le egyéni alapon (ez a Facebook kommentmodul egyik sajátos tervezési hibája).
Ez utóbbi helyzet pánikot idézett elő egyes keménykötésű ballib bloggereknél, egyesek teljesen abba is hagyták a bloggolást. Pl. az ex-fideszes fanatikus ballib Béndek vagy Péntek nevű ember tavaly óta nem ír. A krisztustagadó ferencisták szintén a blog.hu-ról menekültek ide, s pánikban vannak: hol engedélyezik a kommentet, hol letiltják, egyelőre képtelenek megérteni, hogy lehet, hogy akit letiltanak a Facebook-profiljukon az miért tud mégis kommentelni a blogjukban.
A teljesség kedvéért még megemlíteném a blog.hu elmebetegét, a magányos ballib harcos Berlinger vagy Berlindel Mátyást, akinek életcélja a kommentelés ellehetetlenítése: e célból ugyanazt a kommentet bemásolja több százszor, néha több mint ezerszer is, átlag percenként háromszor.
Pedó Matyi - ez az ismert beceneve - kommentjeire egy példa: ugyanaz többször 2 percen belül
Matyika elsősorban a ballib blogokat rombolja egyébként, ami persze vicces kissé, de elmebeteg az illető, így nem is várható el tőle a gondolkodás.
Persze, teljesen érthető, a liberalizmust igencsak és joggal zavarja a szólásszabadság.
Alapvetően jó hír, hogy a katolicizmuson belül működő sátánista frakciók éppen egymás haját tépik.
Egy radikális homoklobbista katolikus szervezet éppen harcol a szintén homoklobbista római pápa ellen, sérelmezik, hogy a pápa nem eléggé homoklobbista.
Kedves eretnek szülők! Saját gyerekeitek ellen munkálkodtok. A rosszra áldást kapni súlyos károkozás lenne.
Ami érdekes, egyes ateista kommentelők értelmesebbek ezeknél az álkatolikusoknál. Többek között megjegyzik, miért akarnak egy az ő szempontukból kártékony szervezettől áldást, miért nem szakítanak a nekik nem tetsző szervezettel inkább?
S tényleg! Én mint húsevő ember se megyek el a vegetáriánusokhoz áldást kérni a paprikás csirkémre. Egyáltalán mi értéke lenne számomra egy ilyen esetleg megkapott áldásnak, mikor nem értek egyet az áldást adóval?
A liberális Kötöttfogás lefrissebb adásában az ultraliberális Reichert János elmagyarázza, hogy az egyetemalapítás az gyarmatosítás. Hát, ezt ha Soros hallaná... de most ez mindegy.
Akkora marhaságokat beszél hosszú perceken keresztül Reichert minifűrer, hogy még Konok Péternél is elszakad a cérna, s udvariasan lehülyézi Reichertet.
46:14-től kezdődik a roham
Remélem, Jancsika, drogoztál az adás előtt. Mert ha ezt józanul adtad elő, akkor rossz hírem van számodra: diszkvalifikálva lettél a Soros-Gyurcsányné-Szálasi összefogdosás listájáról, ugyanis ekkora kapitális barmok min te még oda se kellenek.
A ballibek megismétlik a migránsügyet, most ez az oltás és a járvány ügye.
A ballibeknek úgy tűnik, nincsenek szakértőik. Ha lennének, tudnák, egy járvánnyal akkor lehet kampányolni, ha a járvány felfelé megy, azaz terjed. A 2022-es tavaszi parlamenti választásokra azonban minden létező számítás szerint a magyar járványhelyzet sokkal enyhébb lesz a magyar járványhelyzet.
Mi történik tehát? Adnak Orbán kezébe egy kész adut pont a választásokra.
A témát már érintettem többször, de most ismét - aktualitása kapcsán.
Ahol nyilvánvalóan nincs szólásszabadság az a képviselet - akár munkavállalóként akár szerződéses félként. A képviselő arra van, hogy képviselje megbízóját. Ilyen például egy cégvezető, szóvívő, diplomata, stb. Eléggé abszurd lenne, ha egy ilyen ember azt mondaná "hivatalosan a véleményen ez és ez, de magánemberként az ellenkezője".
Ez majdnem pont olyan, mint egy médiánál alkalmazott ember esete, ahol a munka lényege a véleménymondás. Minden médiának van egy adott irányvonala, szóval az alkalmazott annyit tehet, hogy olyanhoz szegődik, melynek irányvonalával alapokban egyetért.
Eddig tehát a helyzet világos, s nem is szokott különösebb bajt okozni.
A gond a következő helyzetekben van:
egy normál, nem politikai tevélenységet folytató cég mit követelhet meg alkalmazottjától, arra hivatkozva, hogy egyes alkalmazotti magatartások sértik a cég érdekeit,
mennyiben van köze egy cégnek ahhoz, alkalmazottja mit csinál munkaidején kívül.
Vannak persze nyilvánvaló esetek:
az alkalmazott nyilván nem beszélhet cége termékei ellen, magánemberként se, ha a cég nadrágokat gyárt, nem mondhatja azt az alkalmazott, hogy szerint nő csak szoknyát viseljen,
az alkalmazott kötelezhető lehet munkaidőben cége termékeinek használatára, lásd egy csomó helyen egyenruha van,
az alkalmazott nem adhat magáról olyan képet, mely ellentétes a cég által sugárzott képpel, pl. egy sminkeket áruló cég alkalmazottja nyilván nem lehet sminkmentes.
De a gondok ott vannak, ahol a dolgok nem egyértelműek. A tipikus példa: mi nem tiltjuk az emberek jogát arra, hogy homofóbok legyenek, de a homofób alkalmazottat kirúgjuk, ugyanis vevőink többsége homofóbia-ellenes, így egy homofób alkalmazott megléte rontaná cégünk hírnevét.
A gond itt még az is, hogy kettős mérce van hatályban. Ha egy hagyománypárti cég elbocsát egy progresszívista alkalmazottat, akkor az "önkény", míg fordítva pedig megtapsolandó tett.
Szerintem a megoldás ott lehet, hogy ahogy jogos üzleti érdekből se szabad diszkriminálni az alkalmazottat faji, nemzeti, vallási, nemi, stb. alapon - pl. nem számít érvényes oknak, hogy bár én nem vagyok cigányellenes, de sokan a vevőim közül azok, ezért elbocsátom a cigány alkalmazottamat, hiszen rontja az üzletemet jelenléte -, úgy szólásszabadsága se legyen korlátozható. Amíg az alkalmazott aláhúzza, hogy nem cégét képviseli véleményével, számítson diszkriminációnak szólása miatti elbocsátása.
Az állam nagyobb szerepe a megoldás tehát. Amíg a szabad piac dönt, addig az önkény az úr.
A legviccesebb magyar értelmiségi póz, mely mindkét szekértábort elveti. Aztán nevezik magukat furcsa nevekkel, lásd Puzsér "centrumát" például.
Majd elmondják, kellene végre egy igazi jobboldali párt, mely modern, európai módon jobboldali, kereszténydemokrata, szentistváni-euroatlantista, meg mindenben hibátlan! Ez aztán alaposan megvédené a polgári, keresztény értékeket, meg a szabadpiac láthatatlan kezének végtelenül igaz birodalmát. Vagy - ha ilyen a sznob hozzáállása -, akkor kellene végre egy igazi modern, európai módon baloldali, szociáldemokrata, skandinávutas, hibátlan párt! Ez aztán alaposan szakszervezeteket alakítana, megvédené a bérből és fizetésből dolgozókat. Mert fújj, a ballibek nem igazi baloldal, a Fidesz meg még fújjabb, nem igazi jobboldal!
Az persze igaz, hogy a ballibek nem igazi baloldal és a Fidesz meg nem igazi jobboldal, e szavak eredeti értelmében, de kinek is kellene igazi baloldal/jobboldal Magyarországon? S ha lenne, valószínűleg, éles helyzetben, még a fenti sopánkodók se szavaznának rá.
Mik a tények? Magyarországon 2 oldal van, s mind a 2 maximálisan lefedi a társadalmi igényeket. A ballibek képviselik a nyugathoz való örök csatlakozási vágyat, melyért érdemes az önfeladást is megadni, a nemzetiek pedig a mindenáron való függetlenkedést. Minden egyéb csakis ebből következik. A ballibek nem azért liberálisak, mert hisznek a liberalizmus alapértékeiben, hanem azért és csakis azért, mert a liberalizmus a mai nyugati konszenzusos alapeszme, s a nemzetiek pedig ugyanezért antiliberálisak. Mindkettő ösztönös reakció.
Szóval az igazi jobboldalt kereső sznob marginális leszavaz a ballibekre, hiszen azok liberálisabbak a nemzetieknél. Az igazi baloldalt kereső esetében már nehezebb a helyzet: negyedük a ballibekre szavaz, negyedük a nemzetiekre, felük pedig örökös szavazásbojkottáló.
A rendszerváltozás egyik mellékhatása, hogy a szexuális magatartást illetően Kelet-Európa teljesen felzárkózott a nyugathoz. Míg pl. a 80-as években a magyar lányok első nemi aktivitása 17-18 éves kor között következett be, addig ez ma 14-15 éves korra esett vissza. Gyakorlatilag csak egyes vallási szubkultúrák tagjainál fordul elő manapság, hogy pl. egy érettségizős lány még szűz.
Ugyanez teljesen igaz egész Kelet-Európára is. A kommunista rendszerek egyik sajátossága az volt, hogy a társadalmi értékeket illetően abszolút konzervatív értékrend volt hivatalos, azaz házastársi hűség, kiskorúak szextilalma, homoszex elítélése, pornó tiltása, nem-hagyományos szexuális magatartások stigmatizálása, női promiszkuitás erkölcstelennek minősítése, stb. volt hatályban.
Pedig a szovjet rend nem így indult, 1917 után a szovjet rendszer még úgy kezdődött, hogy "forradalom" kell a szexben és a családi viszonyokban is, ezekben is fel kell szabadulni a burzsoá és keresztény láncok alól. Csak ez aztán akkora felháborodást okozott az orosz társadalomban, hogy a 30-as években Sztálin vezetése alatt a hivatalos ideológia szépen lassan, kimondatlanul ugyan, de "lemondta" a szexuális forradalmat, s visszatért az 1917 előtti, alapvetően keresztény alapú hagyományos családi, házastársi, szexuális erkölcshöz. S Magyarországra már ebben az alakjában érkezett meg a marxizmus 1948-ban.
Ahol lazább volt az erkölcs - lásd Kubát -, ott se forradalmi alapon volt az, hanem mert a hivatalos marxista ideológia ott eleve a helyi szabadosabb szokásokhoz alkalmazkodott.
Két korabeli vicc, egy orosz és egy kubai. Az orosz:
Ivanovot hivatja a párttitkára:
Ivanov elvtárs, Önre súlyos panasz érkezett. Az Ön felesége azt állítja, hogy Ön nem teljesíti házastársi kötelességeit. Mit tud felhozni mentségére?
Hát, kezdeném azzal, hogy én elsősorban impotens vagyok...
Téved, Ivanov elvtárs, Ön elsősorban nem impotens, hanem elsősorban és mindenek előtt kommunista, s mint ilyen köteles teljesíteni házatársi kötelezettségeit!
S a kubai vicc:
Hazatér kétéves "önkéntes" angolai fegyveres kiküldetéséből a kubai ember, hivatja a párttitkár:
Elvtárs, rossz híren van számodra, amíg te önzetlenül internacionalista kötelességedet teljesítetted Angolában, itt a feleséged összejárt mindenféle férfivel.
Nem, ezt nem hiszem el!
De elvtárs, bizonyítékaink vannak!
Akkor se hiszem el, én megbízom a feleségemben. Ő nem ilyen nő!
Elvtárs, akkor választanod kell. Tudod, mi nem tűrünk meg a Pártban felszarvazott férfiakat.
Rendben, itt a párttagkönyvem, kilépek, én a feleségemet választom!
Hazamegy az ember, a feleségére ordít:
Te szajha, mit műveltél, míg nem voltam itthon? Az egész pártszervezet a kurválkodásodról beszél! Azonnal takarodj a lakásomból! Holnap reggel beadom a válási papírokat.
A feleség távozik, a férfi pedig leül és elmosolyodik:
Hát, ez tényleg az én napom ma: végre viszajöttem Angolából, aztán pedig megszabadultam a Párttól és a feleségemtől is!
Szóval a kor konzervatív volt mindenképpen, nem ért el minket a nyugati szexuális forradalom.
S minden ehhez alkalmazkodott.
Az, hogy 14-éves lány szexel az fel se merült. S a hasonló korú fiúk is csak idősebb partner megszerzése útján reménykedhettek ebben.
Bár a dolog személyesen nem érint, már idős bácsi vagyok és nincsenek lánygyerekeim, amit azért észrevettem az internet segítségével, hogy a dolgok elértéktelenedése zajlik a kor alra csúszásával. S míg ez a fiúknál csak ideiglenes zavart okoz, addig a lányoknál súlyos lelki sérüléseket eredményez.
Ma már Nyugat-Európában ismeretlen fogalom a szólásszabadság. Ott csak azt lehet szólni, amit szabad - ez így volt annak idején a Szovjetunióban is, szabadon lehetett támogatni a Pártot, de minden másért megnézhette magát az ember.
A dolgozó engedetlen volt, finoman elhatárolódott. Szóval nem tartotta be a dolgozó a pártvonalat, ezért lesújtott rá a Párt ökle, eltávolították ezt a gusztustalan népellenséget!
Tegyük hozzá: a szovjet rendszer az utolsó 20 évében már picit engedékenyebb volt a mai nyugati liberális rendnél. A szovjet rend a 70-es és 80-as években már megengedte a hallgatást, nem volt kötelező nyíltan kiállni és elszavalni a Párt programját!
Bár természetesen nem vagyok katolikus, a katolicizmus mégis fontos, már csak számszerűsége miatt is: a kereszténység kb. fele a katolicizmushoz tartozik. Így ami a katolikusoknál zajlik, az fontos akkor is, ha az ember nem katolikus, sőt akkor is, ha antikatolikus.
Idén márciusban egy kisebb csata pozitív eredményt hozott: a hagyományhű katoikusok legyőzték a ferencista katolikusokat, március 15-én lett közétéve a Hittani Kongregáció, ami a katolicizmus legfelsőbb szerve dogmatikai és tanításbeli kérdésekben, februári hivatalos nyilatkozata, melyben elutasítja az azonosnemű "párok" megáldásának eretnek szokását egyes ferencista katolikus papok által. A nyilatkozatot maga Argentín Szivárvány Ferenc is kénytelen volt elismerni!
Természetesen minden magára valamit is adó progresszív kör és keresztényellenes szervezet mélyen felháborodott. Ami persze jó jel: amikor ők felháborodnak, akkor mi tapsolunk.
A magyar kampányt több homokos álkeresztény szervezet vezeti, élükön dr. prof. dupladoktor Réka von dr. Perintdoktorfalvival, a gráci Lucifer Egyetemről. A neves blogger mára oda jutott, hogy minden komment lehetőséget törölt minden cikkében, annyira retteg.
A Kádár-diktatúrában a középiskola első osztálya volt a KISZ-be lépés időpontja. Én ezt a kort a 1981-1982-es tanévben értem el.
Az akkori helyzet Magyarországon az volt, hogy országos szinten már nem volt kötelező a KISZ-tagság (jogilag persze sose volt az). Abszolút iskolafüggő volt, hol vették komolyan ezt és hol nem - ahol komolyan vették, ott erős nyomás nehezedett a diákokra, lépjenek be.
Egyébként a KISZ ekkor már sehol se jelentett valós ideológiai tevékenységet, jellemzően a bulizás volt a KISZ-gyűlések lényege. Ill. persze lehetett lépcső a karrierben is, de ehhez mindenképpen túl kellett jutni az érettségin, az iskolai KISZ-tisztségből feljebb kellett menni a területileg illetékes KISZ-szervezetbe vagy a felsőoktatási intézmény KISZ-bizottságába.
De én semmiképpen se akartam belépni, tisztán ideológiai okokból.
Na most, a helyzetem speciális volt, hiszen nem Magyarországon léptem KISZ-es korba, hanem Kubában, így a magyar követségen működő KISZ-szervezetnek lett felettem "joghatósága". Mint már meséltem, a Kádár-kor jellegzetessége az volt, hogy a követségek sokkal hűebbek voltak ideológiailag, mint ez belföldön szokásban volt, így a nyomás is nagyobb volt.
Szóval megkésve, valamikor 1982 őszén kaptam meghívást a követségi KISZ-szervezet gyűlésére mint "tagjelölt". Én ezt akkor úgy intéztem el, hogy nem jelentem meg a gyűlésen. Pár nap múlva meg is keresett egy KISZ-illetékes, hogy ha nem megyek el a tagjelölti gyűlésre, annak az a végzetes következménye lehet, hogy sose leszek tag. Erre elmagyaráztam, hogy nekem pontosan ez a célom. Ezt elmondhattam őszintén, mert csak négyszemközt voltunk, így ha továbbadta volna az infót az illető, neki lett volna baja belőle. Ez már a rendszer sajátossága volt: hazudni kellett és alakoskodni, s aki ezt megsértette, az lett a hibás.
Nagy szerencsém az volt, hogy már akkor magányos farkas voltam, a helyi kb. 15-20 darab KISZ-korú magyar ember meg laza baráti társaságot alkotott, melybe én nem tartoztam bele még a leglazábban sem. Így tulajdonképpen nem is hiányoztam senkinek. Szóval meghívtak még egy tagjelölti gyűlésre, amire megint nem mentem el, majd többet nem erőltette senki az ügyet.
Ez így is maradt egészen 1984 nyaráig, amikoris apámat hívatta a főnöke, hogy panasz van, mert a fia nem KISZ-tag, s ez nem jó így. Ráadásul olyan rémhírek terjednek rólam, hogy ideológialag nem vagyok helyes úton, mert többen hallottak tőlem megkérdőjelezhető állításokat, azaz igencsak rám férna a KISZ keretein belül az ideológiai felvilágosítás.
Apám említett főnöke - az akkori Külkereskedelmi Minisztérium egyik főosztályvezetője - civilben apám haverja volt, szóval az előbbieket csak kötelességszerűen adta elő. Érzékeltette, szerinte ez az egész ügy persze marhaság, de úgy kell tennie, mintha komolyan gondolná. Az illető számtalanszor volt nálunk vendégségben, én is jól ismertem. Ugyanúgy ahogy apám, ő is a későkádári technokrata reformisták informális tagja volt, a marxizmusról, a Pártról, a KISZ-ről és minden más hasonlóról a véleménye kb. az volt, hogy "állati nagy hülyeség, de ezt nem szabad kimondani, mert Moszkvában megharagszanak".
Apám másnap szólt, elmondta mi volt, majd azt, talán be kell mégis lépnem, legalább egy gyűlésre majd elmegyek, aztán 1 évet kell csak kibekkelni, egyetemista leszek, s akkor már nem fog senki zaklatni emiatt. Megállapodtunk, majd szól, ha lépni kell.
Aztán az egész 1984-1985-ös tanév lassan letelt, meglett az érettségi, s sikerült közben folyamatosan halasztgatni a KISZ-tagjelöltséget, míg már "késő" lett.
Magyarul: az egész el lett sumákolva. A leghatásosabb kelet-európai elintézési mód!
Aztán már 18 éves lettem, apámat többet nem zaklatták velem. Végülis: a teljes kubai magyar KISZ-korú kontinengensből összesen 2 ember akadt, aki nem volt KISZ-tag: én és egy magyar ösztöndíjas diáklány, aki vallási okokra hivatkozva nem lépett be.
ez én vagyok, Havannában, már 3 hónappal érettségi után
Lezajlott az már említett bolgár parlamenti választás. Viccesek, persze tragikusan viccesek az eredmények.
A fő kormánypárt - a mérsékelten kereszténydemokrata liberális-konzervatív GERB - nyert, 25 %-kal, ez sorozatban az ötödik győzelmük immár parlamenti választáson, ami abszolút bolgár rekord, de ez az eredmény most semmiképpen sem elég a kormányzáshoz, s nincsenek potenciális szövetségeseik se.
Úgy tűnik a valószínű jövő: a mostani fő kormánypárt ellenzékbe vonul, átadja a terepet, várva, hogy az új kormány elbukjon, majd visszatér 1-2 év múlva rendkívüli választáson. Ez már egyszer lezajlott Bulgáriában 2013-2014 között.
A legnagyobb valós győztes persze a "csalga-párt", Szlavi Trifonov tv-személyiség pártja 19 %-kal (mi a csalga, lásd itt). Pártja nem rendelkezik semmilyen koherens ideológiával, programja nagyobb része banális jelszavak (kedvencem: "a kis- és középvállalkozások támogatása", ezt Magyarországon is mindig minden politikus elmondja minimum 100-szor havonta, 1990 óta, valós konkrét tartalmát a mondatnak mindeddig nem sikerült megfejtenem), kisebb részt meg meggondolatlan marhaságok (egyik különösen őrült ötletük az angol választási rendszer bevezetése Bulgáriában).
A vesztesek sokan vannak, de a két fő vesztes a szocialisták és a nacionalisták.
A szocialisták nemhogy lemaradtak a győztestől (erre számítani lehetett), de a lemaradás hatalmas - a szocialisták eredménye 15 %, de a második helyezettől is lemaradtak, ami történelmi kudarc. Kár értük, mert a mostani szocialista pártvezetés kifejezetten hasznos tevékenységet folytatott, pl. az egész európai szocialista-szociáldemokrata pártcsalád véleményével szembehelyezkedve volt merszük nyíltan ellenezni a feminista és szivárványos családellenes kezdeményezéseket, többek között az Isztanbuli Egyezményt is határozottan elutasítják.
A nacionalisták pedig sikeresen öngyilkosok lettek. Összesen 9 %-ot kaptak, de ezt 4 pártként, így egyik se jutott be a parlamentbe. Még az a 2 nacionalsta párt se fogott össze, melyek között csak mikroszkóppal látható ellentétek voltak és személyes utálat se volt a vezetők között.
Jó hír azért, hogy a tavalyi tüntetéssorozat fő szervezői nem tudtak nagyon profitálni az egészből, bejutottak ugyan, de csak 5 %-kal. A tüntetéspárti szavazók inkább Trifonovot támogatták és a liberális-konzervatív Demokratikus Bulgáriát.
Én személyesen legjobban a Demokratikus Bulgária nevű pártot utálom, szóval nem örülök 11 %-uknak. Ők a leginkább nyugatpárti erő ma Bulgáriában.
Mivel Bulgáriában a külföldön leadott szavazatokat külön számolják (ellentétben a magyar szabályokkal), így az is ismert. Külföldön:
Trifonov pártja: 30 %, ők győztek! - szóval a külföldre szakadt bolgárok nagyobb barmok, mint a belföldön maradtak, ellentétben a kötelező "elmentek a nép legjobbjai, a fiatalok és a vállalkozó szelleműek" című mítosszal,
Demokratikus Bulgária: 18 %,
török-muszlim párt: 14 % - ennek magyarázata az, hogy ez a törökországi bulgáriai törökök szavazata, szóval ebben semmi szokatlan,
GERB: 9 % - szóval alig a negyedik helyezés.
Ahogy ez Magyarországon is van, a főváros speciális hely. Szófiában a Demokratikus Bulgária a győztes, második a GERB - nagyjából 23:21 arányban, a csak harmadik Szlavi Trifonov pártja.
a szavazatok 54 %-ának megszámolása utáni pillanatkép (én a számokat kerekítettem cikkemben)
A táblázat értelmezéséhez segítség, íme a pártok neve bolgárul és magyarázat magyarul - a friss eredmény egyébként itt látható (ez a csak bolgár nyelvű hivatalos bolgár választási bizottsági honlap):
ГЕРБ-СДС - GERB,
ПП ИМА ТАКЪВ НАРОД - Szlavi Trifonov pártja,
БСП за БЪЛГАРИЯ - szocialisták,
ДЕМОКРАТИЧНА БЪЛГАРИЯ – ОБЕДИНЕНИЕ (ДА България, ДСБ, Зелено движение) - Demokratikus Bulgária,
Движение за права и свободи - ДПС - török-muszlim párt,
ИЗПРАВИ СЕ! МУТРИ ВЪН! - ez a "tüntetéspárt",
ПП ВМРО – БЪЛГАРСКО НАЦИОНАЛНО ДВИЖЕНИЕ - nacionalista párt,
БНО - ez egy kamupárt, egy bolgár milliárdos szervezte,
ВЪЗРАЖДАНЕ - nacionalista párt,
ПАТРИОТИЧНА КОАЛИЦИЯ – ВОЛЯ И НФСБ - nacionalista párt,
ПП РЕПУБЛИКАНЦИ ЗА БЪЛГАРИЯ - a GERB pártból kiszakadt kispárt.
A múlt hónap közepén ballibbant akció volt Budapesten, Orwell nevével:
A gond az, hogy egyre több ember ismeri Orwell nevét, s ezzel párhuzamosan egyre kevesebben értik ki volt, mik voltak az elvei, s miket írt. Ami ma ismert az az Orwell "mém", annak is valamilyen liberális kifacsarása.
Orwell átértelmezése mint a liberális demokrácia apologétája egyszerűen nevetséges. Bár ezt a 80-as évek óta igyekszik elérni a liberális médiaipar, ez tény, erre a legviccesebb példa az 1999-es Állatfarm film, melyben az állatok fellázadnak, de rájönnek, hogy képtelenek szabadok lenni, ezért új gazdát hívnak a farmra, aki végre rendesen képes irányítani őket. Nem vicc: ez a film azzal végződik, hogy a boldog állatok önfeledt tapssal fogadják az új gazdát! Az új gazda egy dolgos, fiatal, kisgyerekes házaspár, nem iszákos egyedülló középkorú férfi, amilyen az eredeti gazda volt, aki ellen fellázadtak.
Szóval szögezzük le: Orwell marxista volt, egész életében, s a nyugati liberális demokrácia ellenfele. Tény: a szovjet rendszer ellenfele is volt, de csak azért, mert azt a marxista elvekkel ellentétesnek látta. Orwell nagyjából trockista típusú marxista volt.
Fel szokták hozni, hogy önkéntes informátora volt a brit titkosszolgálatnak, ami igaz, de sose teszik hozzá ennek okát: Orwell a brit liberális rendszert megvédendőnek tartotta mint kisebbik rosszat a német náci és az orosz kommunista rendszerhez képest, egyszerűen brit hazafi volt, aki azt akarta, országa maradjon független.
Hozzáállása a brit rendszerhez olyan volt, mint az orosz antikommunistáknak a szovjet rendszerhez a II. vh. alatt, akik kiálltak Sztálin mellett csak mert Hitler megszálló hatalmához képest a kevésbé rossz megoldásnak látták.
Szóval Orwell mint a liberális demokrácia védnöke csak annak adható el, aki sose olvasta Orwellt. S mivel a többség sose olvasta, így eladható.
Továbbá, az orwellista típusú múlthamisítás, cenzúra manapság legjobban éppen a progresszív liberalizmusra igaz, nem Orbánra és a hozzá hasonlóan gondolkodókra. Azaz erősen izzadságszagú az egész narratíva.
Új kampány ezen a héten a liberális médiákban. A veszély hatalmas: orosz katonák vannak orosz területen! Mi ez, ha nem agresszió? Egy ország hadserege csak úgy mozog a saját területén, s ehhez nem kéri se az ENSZ, se a NATO, se más sóhivatal, sőt még a független civilek hozzájárulását se? Nyilvánvalóan ez hatalmas botrány!
Ha az oroszok el akarnák foglalni a kijevi kamuholodomor államot, ehhez 48 óra kellene egyébként. De minek tennék ezt?
A szovjet rendszerben a kritika sokkal kevésbé volt lehetséges, mint a Kádár-rendszerben. Nemhogy Tanú jellegű filmek elképzelhetetlenek voltak vagy Hofi típusú házi humoristák, de enyhébb típusú kritika se volt engedett.
A kritikának nagyon politikamentesnek és többszörösen rejtettnek kellett lennie, hogy átmenjen a cenzúrán.
Ennek két fő alakja volt: a vers - s különösen a megzenésített vers - és a sci-fi.
Az előbbi jobban ismert. Fő alakja Vlagyimir Viszockij színész, költő, énekes, aki saját verseit adta elő megzenésítve, s olyan népszerű lett szamizdat módon terjedve, hogy végül a hatóság jobbnak látta beemelni őt a hivatalos nyilvánosságba. Sose kritizálta magát a politikai rendszert, de művei a szovjet valóság abszurditásairól szóltak.
A sci-fi esetében a kritika még inkább rejtett. Kedvenc szovjet filmemről már írtam, de íme egy szovjet sci-fi szerző, Vagyim Sefner (1915-2002). A "Sefner" név magyarázata: az író az Oroszországba települt németek utódja.
A legröhejesebb leírása a szovjet gondolkozásnak Szerény zseni c. novellájában szerepel, mely magyarul is megjelent a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban a 70-es évek végén.
A főhős egy fiatal tudós, aki folyamatosan feltalál fantasztikus dolgokat, melyek azonban az égvilágon semmire se használhatók a gyakorlati életben.
Fő találmánya a hibátlan konzervnyitó, melyet elnevez Gépi Univerzális Konzervnyitó Egységnek, mellyel azonban van egy kis gond: 5 tonna a súlya és vasbeton alapozás szükséges hozzá. De semmi baj, a feltaláló ezt is megoldja, Konzervnyitó Egység ugyanis nem minden háztartásban lesz, hanem minden városnegyedben egy-egy, mégpedig Egységes Városi Konzervnyitó Központ néven. A háziassszont fogja a kinyitandó konzervjét, elutazik a legközelebbi Egységes Városi Konzervnyitó Központba, ott leadja a konzervet a recepciósnak, kifizeti az 5 kopejka díjat, majd nyugtát kap. A recepciós címkét tesz a konzervre, azt szállítószalagra helyezi. A háziasszony pedig leül a váróteremben egy kényelmes karosszékbe, megnéz egy rövidfilmet a konzerviparról, majd hamarosan szólítják nyugtája alapján, aztán nyugtája leadása ellenében megkapja a kinyitott konzervet, s már utazhat is haza.
Ma ez röhejesnek tűnik, de tényleg kb. így működött a szovjet tervgazdaság, ilyen volt a mögöttes logikája.
Manapság a divat: a feketét fehérnek hazudni. S aki kimondja, a fekete az fekete, azt meg megvádolni mindenféle bűnnel.
Röhejes minapi példa az ATV műsorából:
Egy divatlap Down-szindrómás címlaplányt használ.
Közismert: a Down-szindróma torz arcot eredményez, így az ilyen ember nem szép. De most annak kell hazudni.
A konkrét eset: a címlapon a modell úgy van fényképezve, hogy ne látszódjon Down-szindrómája! Vajon miért? Ha a Down-szindróma szép, akkor miért tettek így vele?
Továbbá: a címlap miatt lelkendező ATV-műsorvezetőket is meg kellene nézni. A férfiről nehezen tudnék nyilatkozni, mivel nem vagyok homokos, de a nő egy kifejezetten szép arcú, tökéletes testalkatú, rendesen megcsinált hölgy, haja és sminkje töléletes, plusz felvett magára egy a testét kiemelő műbőr cicanadrágot rövid felsővel! Vajon miért nem sminkeletlenül, kócosan, ormótlan zsákruhában vezet műsort, s miért nem hízik a duplájára?
