Nyelvi gyarmatosítás Afrikában - érdekes téma.

Leszámítva arab Afrikát - ami egy egészen más világ - a kép az, hogy az európai gyarmatosítók nyelve idegen nyelvként maradt meg, kényszerből, mert az afrikai országok túlnyomó többsége multietnikus, erős túlsúlyban lévő helyi nyelv nélkül.

Az alábbi térképen sárga színben azok az országok, ahol a volt gyarmatosító nyelve ma a lakosság minimális - 10 % alatt - részének anyanyelve. Elsősorban egyes nagyvárosokban fordul elő, hogy egyes helyi lakosok átvették a gyarmati nyelvet, az az anyanyelvük lett.

Zölddel ahol az arány 10-20 % közötti. Példa erre Nigéria, ahol a tengerparti részén sokan angol vagy angol alapú kreol anyanyelvűek, ennek oka, hogy nagyobb kapcsolat volt a gyarmatosítókkal.

A portugál gyarmatok esete is ilyen, a portugálok kifejezetten asszimilálni akartak, s ez részben sikeres is volt, így minden volt portugál gyarmaton van jelentős portugál anyanyelvű lakosság.

Pirossal azok az országok, ahol 20 % feletti a lakosság:

• Seychelle-szk. és Mauritius: nyelvileg francia alapú kreol és francia gyakorlatilag a teljes lakosság,
• Zöld-foki-szk. és São Tomé és Príncipe: portugál alapú kreol és portugál anyanyelvű gyakorlatilag a teljes lakosság,
• Angola: a lakosság fele portugál anyanyelvű, gyakorlatilag a városi lakosság 100 %-a.

Dél-Afrika és Namíbia esetében a kép csalóka, mert ez a 2 egyetlen afrikai ország, ahol a volt gyarmatosítók jelentős része helyben maradt, nem ment "haza". Mindkét országban van kb. 10 % fehér lakosság, Dél-Afrikában ugyanennyi kevert fehér-néger lakosság is. A dél-afrikjai és namíbiai fehérek nyelvileg kétharmadban afrikaans nyelvűek, egyharmadban angol nyelvűek.

Namíbiában vannak nagyvárosi négerek, akik szintén átvették a fehérek nyelvét, Dél-Afrikában is ez a jellemző a kevert lakosságra, valamint az ország nyugati felében a néger lakosság egy részére is.

Istenhez legközelebb ott lehet lenni, ahol a legkisebb a külső zavar esélye.

Ez nyilván nem egy templom, a templom szerepe más. A templom középület, ahol sose lehetünk magunkban. Ott egy kész környezetben vagyunk, ahol kötnek minket viselkedési szabályok, s mások is jelen vannak. Képtelenség ilyen helyen elvonatkoztatni a külső körülményektől.

Olyan helyzet és környezet kell, melyben maximálisan magunkban vagyunk.

Valószínűleg a legideálisabb helyzet a kivégzésünk előtti éjszaka és hajnal. Itt minden már biztos, csak csodára számíthatunk. Csakhát ez egy nehezen utánozható helyzet, ráadásul nem is praktikus.

Tehát olyat kell keresni, ami közel áll ehhez, de nem vezet halálunkhoz. Valamilyen kivédhetetlen helyzet, ahol olyan a teher, hogy a külső körülmények már alig hatnak ránk.

Valószínűleg ez olyan helyzet, mely várakozás valamilyen elkerülhetetlen kellemetlenségre, melyben nem számíthatunk semmilyen külső segítségre. Valószínűleg ilyen lehet egy átlagember számárú a háború: a várakozás a csatára. De hát ez se egy reális élethelyzet manapság. Talán a legközelebbi: várakozás a fogorvosnál valamilyen hosszadalmasabb bevatkozásra, feltéve persze, hogy legalább alapszinten félünk a fogorvostól. De ez lehet egy nő számára az első szülés előtti pár óra is. Még enyhébben: egy olyan vizsgára készülés, melyre nem készültünk fel rendesen és melyen kizárt a puskázás.

Bár apai ágon színbolgár vagyok ameddig csak vissza tudom vezetni családfámat, a bolgár kultúra abszolút idegen volt számomra míg először ki nem költöztem Bulgáriába 1986-ban (akkor 1992-ig éltem ott). Egy dolog ugyanis Bulgáriában felnőni bolgár környezetben, más dolog félig bolgár családban más országban. Kis túlzással de 18 éves koromig annyit tudtam a bolgár kultúráról, hogy ismertem egy rakás bolgár ételt, melyet az átlag magyar nem ismert, valamint tudtam, hogy van 2 Húsvét, a magyar és a bolgár, s ezek nem ugyanakkor vannak, meg tudtam: a fejbólintás nem feltétlen "igen", mert lehet "nem" is a jelentése.

De, a túlzásokat félretéve, amit biztosan nem ismertem, az a kortárs bolgár zene volt. Eleve nem voltam zenei érdeklődésű persze, de a kommunizmusban volt egy olyan sajátosság, hogy az egyes kommunista országok lakosai nem ismerték egymást. Pl. visszamlékezve, az átlag magyarnak fogalma se volt milyen zene van Lengyelországban, valószínűleg az egyetlen ismert kelet-európai sztár Magyarországon Karel Gott lehetett.

De mivel 1980-1986 között Kubában éltem, erősen hatott ez rám, hiszen ez pont legfontosabb életszakaszomra, kamaszkoromra esett. Kubában pedig a zene sokkal jobban benne van az emberek életében, mint Magyarországon. Szóval a 80-as években az átlag kubai tudta ki Koncz Zsuza, Kovács Kati, az Omega együttes, stb., miközben egy átlag magyar senkit se ismert a kubai zenei életből.

De az átlag kubai ugyanígy ismerte a kor legnevesebb keletnémet, lengyel, szovjet, csehszlovák, stb. előadóit is. (S természetesen a nyugati zenét is. Meg a latin-amerikait, de ez utóbbi Kubában gyakorlatilag fél-hazainak számít.) Szóval a bolgár zenével Kubában ismerkedtem meg.

A 80-as években a bolgár zene populáris része kb. 3 részre oszlott: hagyományos táncdal, diszkó-pop, rock. Érthető módon, a legelső nehezen exportálható, hiszen érteni kell a szöveget. Erről jut eszembe: az István a király bemutatása Kubában. Hatalmas bukás lett, az átlag kubai számára az egész egy érthetetlen nyelven való kornyikálás furcsa díszletek előtt, dögunalmas módon. Persze, hiszen az egész a nyelv és a törtlénelmi kor legalább alapfokú ismerete nélkül valóban teljesen nulla értékű.

Mint mondtam, a zene nem igazán érdekelt, csak látvány szinten vonzott. (A zene iránt csak 2007 körül kezdtem el érdeklődni, 40 éves koromban.) Nyilván a leglátványosabb a diszkó-pop stílus.

Aztán jött egy zsidó srácból és két bolgár csajból álló együttes, mely azonnal meghökkentett: a srác abszurd mozgása kombinálva a csajok szexis nézésével. Mindez a kor népszerű europop stílusában, de annak olcsósított kelet-európai utánzatával.

Először röhögtem rajta, de aztán megtetszett. Aztán amikor pár hónappal később megismerkedtem a múzsámmal, s később a szerelmem is lett, persze jött az a személyes elem, hogy időnként pont úgy nézett szexisen, mint az együttes alacsonyabb, feketehajú csaj tagja.

Ma is retrósztároknak számítanak, a Sztárban sztár bolgár verziójában többször le lettek utánozva, az egyik:

A napokban láttam az illető csajt, csak most már elmúlt 60 éves. Félig elnagymamásodott, de azért félig még nyoma van benne a múltnak. Büszkén hozzáteszem: a múzsám sokkal kevésbé nagymamásodott el azóta.

1990 után a bolgár zene lassan teljesen lezüllött. De ez már más sztori, melyről már írtam.

A liberális gondolkozású és a nem-liberális gondolkodású ember között az alapvető eltérés a gőg megléte és hiánya.

A liberális nem ismer el más igazságot a sajátján kívül. Meg van győződve, hogy akinek eltérő a véleménye, annak egyetlen lehetséges oka a butaság. Tehát a másként gondolkodót tanítani kell, informálni kell, s az aztán magától is rádöbben a liberális igazságra. Ha meg ezután se döbben erre rá, akkor az illető gonosz alak.

A nem liberális viszont elismeri, valakinek esetleg más az értékrendje, mások a kiinduló elvei, ezért más a véleménye, ezért értékel valamit másképp.

A szivárványkérdéssel kapcsolatban rendszeresen tapasztalom ennek a gyakorlati megjelenését.

A homofób álláspontú ember készségesen elismeri, hogy a homoklobbista álláspontú azért homoklobbista, mert alapértékei másak: pl. nem tartja fontosnak a családot, a házasságot, a gyerekek jogait. S belátja: ha valaki ilyen alapokról indul ki, akkor valóban teljesen koherens magatartás homoklobbistának lenni.

A homoklobbista viszont komolyan hiszi, az ő kiindulópontjai semlegesek, racionálisak, nyilvánvalóak, így az azokból logikusan következő nézet az egyetlen érvényes.

Mi nem-liberálisok sose mondjuk, hogy semlegesek vagyunk. Ellenben azt állítjuk, elkötelezettek vagyunk. Ahogy a liberálisok is elkötelezettek a maguk módján, a maguk értékei mentén. S elismerjük: a mi alapértékeink elfogadása nélkül egyáltalán nem logikusak következtetéseink. Sőt, nem állítjuk alapértékeinkről, hogy azok axiómák lennének.

Nyilván, az állítjuk, alapértékeink a természetes rendből következnek, azaz a természetes jót képezik, de mint a szabad akarat hívei azt is állítjuk, mindezt nem kötelező elfogadni.

A szó eredeti értelmében mi vagyunk a toleránsak, s ellenfeleink az intoleránsak.

1976 nyarán éppen kéthetes vakáción voltam nagynénémnél Kazincbarcikán, amikor leszállt a Marsra a Viking-1 szonda. Ez volt az első valóban sikeres misszió a Marsra, az összes korábbi próbálkozás vagy nem tudott pályára állni a Mars körül és elment a nagy semmibe, vagy pályára állt de nem tudott biztonságosan leszállni, vagy leszállt ugyan épen, de megszakadt vele a kapcsolat.

A Viking-1 volt az első, mely ténylegesen is kutatásokat végzett, s erről adatokat továbbított.

Nagynénémék a kazincbarcikai stranddal szemben laktak, pont az út másik oldalán, csak át kellett menni a zebrán és ott is volt a strand. Szóval mentünk aznap a strandra, s vártam a híreket. Akkoriban ez nehézkes volt, végül alig pársoros hír volt az eseményről a sikeres leszállás másnapján.

Akkoriban mindenki meg volt győződve róla, hogy az ezredfordulóig ember utazik a Marsra. Ha akkor azt mondta volna nekem valaki, hogy 45 évvel később még mindig csak 10-15 éven belül tervezik a Mars-utazást, nem hittem volna neki.

A jelenlegi állás szerint, 70 éves koromra - 2037 - várható az első Mars-utazás. Akkor Kazincbarcikán, 9 évesen ezt sose hittem volna.

Legmaradandóbb emlékem a kazincbarcikai strandról egyébként az, hogy egy nap egy hatalmas méretű úszó emberi ürüléket láttam a mélyvízes medencében.

Egy érdekes interjú, amit a Partizán csinált. Az interjúalany Barabás János, a későkádári hatalmi apparátus másodvonalának jeles tagja.

Barabás nálam pont 20 évvel idősebb, szóval a szüleim nemzedéke, s valóban tipikus karrierista a korból. Ez a kor azé a nemzedéké, mely a Kádár-kor elején szocializálódott, majd Kádár utalmának utolsó harmadára sikeres karriert ért el. Alapvetően egy utálatos típus, de ez nem személyes ítélet.

Ez már nem felkapaszkodott, Rákosi-korra jellemző büdös bunkó káder típus, hanem a jó családból származó srác, aki művelte magát, csak időben rájött: szakmai vonalon sose fog bekerülni az elitbe, így elment lélekölő aktatologatónak a KISZ apparátusába, majd ott nagy küzdelemmel eljutott a csúcsra.

Kedélyes alak, nem haragudott senkire, valószínűleg nem tett rosszat senkinek, csak azoknak az apparátcsik kollégáinak, akikkel karrierharcot folytatott. Valószínűleg segített a szomszéd néninek gyorsabban telefonvonalat kapni, meg az osztályidegen szomszéd gyerekének bejutni az egyetemre. De az egész ember egy hatalmas üres gépezet, akinek sose akadt saját gondolata, mindig abban "hitt", amit éppen hinni kellett, persze abban se hitt, csak úgy tett.

Barabás nagy pechje: a rendszerváltozás nem késett 5 évet. Mert ha késett volna, akkor éppen beért volna a hatalom első vonalába. Így lezuhant. S mivel nem azokkal barátkozott, akik aztán az MSZP-ben vezető szerepet kaptak, az új hatalom is ejtette őt, ötödrangú tanácsadói kamuállásokra kárhoztatva őt.

De az igazi baj nem ő, hanem a típusa. Ma ez a típus még inkább előfordul, csak immár multik karrieristáinál, hiszen ma az a tuti karrier, nem a politika ingoványos világa.

Az Európai Néppárt egy kereszténydemokrata szervezet, azaz liberális-konzervatív.

A kereszténydemokratizmus nem úgy értendő, ahogy azt a Fidesz belföldi célokra használja. A valóság az, amit Weberék mondanak: azaz a kereszténydemokrácia tényleg egy liberális-konzervatív eszme.

A mai Európai Néppárt jobboldala tartja magát ehhez az eszmiséghez. Ez az eszmeiség kb. az első Fidesz-kormányzat eszmeiségével azonos.

A mai Európai Néppárt baloldala pedig ma már gyakorlatilag progresszív-liberális.

Nekem egyik se vonzó. Az világos, hogy nem vagyok progresszív-liberális, utoljára ilyen nagyjából a 90-es évek közepén voltam, de egyes kérdésekben - pl. abortusz, homokos jogok, vallás - akkor se értettem egyet az eszme főáramával.

De kereszténydemokrata se vagyok, hosszú évek óta gyűlölöm a kereszténydemokráciát, éppen a "keresztény" szó miatt. Alapvetően fatális és kártékony tévedésnek találom a kereszténydemokrácia alapötletét, hogy lehetséges keresztény értékekkel enyhíti, pórázon tartani a liberális eszmét.

Tulajdonképpen a kereszténydemokráciát jobban utálom a progresszív-liberalizmusnál, mert az utóbbi legalább őszinte.

Szóval amikor a Fidesz átlépett a liberálisoktól a néppártiakhoz 2000-ben, ez teljesen logikus volt, hiszen ezzel lett külsőleg is elismerve a Fidesz változása a progresszív-liberalizmustól a liberális-konzervatívizmusig.

Csak hát azóta a Fidesz sokat változott. Én nagyjából 2009-re teszem a Fidesz újabb változását. Azóta folyamosan adják fel a kereszténydemokrata értékeket és vesznek fel újabb és újabb újjobbos értékeket. Ami jó dolog. Tulajdonképpen a Fidesz baja az, hogy részben ma is még kereszténydemokrata.

A Pesti Srácok múltheti cikke igencsak elgondolkoztatott: mennyire is téves a magyar jobboldal tudása a nyugati multikról.

Az alapfeltételezés szerint a multik céltudatosan politikai szerepet játszanak. A cikk leírja a Coca-Cola egyik abszurd kampányát, majd ebből igyekszik következtetéseket levonni.

Nos, én magam a Coca-Cola alkalmazottja voltam 2 éven keresztül, 2015-2017 között. Így alapból cáfolom ezt a kultúrmissziós elméletet.

De röviden a Coca-Cola struktúrájáról. Az amerikai központ csakis a központi vezetéssel, kampányokkal, s a "titkos" alapanyag (sűrítmény) gyártásával foglalkozik. Minden más messzemenően decentralizálva van.

Magyarország pl. az athéni központú régióhoz tartozik, ahol még ott van egész Kelet-Európa (Albánia kivételével), valamint Görögország, Ciprus, Ausztria, Olaszország északi és középső része, Svájc németajkú része, valamint - ez vicces - Nigéria.

Az athéni központú régióban a központi vezetés természetesen Athénben van, de ott csak a régiós központi ügyeket intézik. Van 2 darab szolgáltatási központ - Szófiában és Nyizsnyij Novgorodban -, ezekben összesen 3-4 ezer ember dolgozik, itt folyik szinte minden a könyveléstől, a logisztikán keresztül, egészen a panaszkezelésig, de még a személyzetisek is itt vannak, nem az egyes országokban. Az egyes országokban lévő országos irodák csak a helyi specifikumokat intézik, Magyarországon ez Dunaharasztiban van.

Ami a marketinget illeti - ennek 2 fő része van: a közvetlen reklám és a szponzorálás - erről sose az atlantai központ dönt, ez mindig helyi kompetencia. A cég globális kampányai nem mennek le minden országban, s ha le is mennek, nem feltétlenül azonos tartalommal.

A marketingesek persze régiósítanak mindig, azaz nem terveznek kampányokat országos szinten, de országcsoport szinten mindenképpen. A konkrét esetben van EU és RU marketing, személyes élményem ezzel kapcsolatban: az atlantai zenés reklámból, mely boldog párokat ábrázolt, akik mosolyogva kólát isznak, a RU marketingre ki lett vágva a két szakállas srácból álló "boldog pár" - hivatalosan mint "controversal content", azaz az adott piacon negatív reakciót kelthet nagy valószínűséggel. Érdekes módon, a cég azonnal elfelejtette szivárványpozitív elhatározottságát, amikor felmerült: esetleg csökken majd az oroszországi termékértékesítés.

De mondhatnám a szocsi olimpiát, ahol a Coca-Cola természetesen aranyfokozatú főszponzor volt, s simán elfogadta, hogy a helyszínen nem tesz ki szivárványos plakátokat.

Szóval, a multik számára mindig első szempont a profit, s a profitot sose - ismétlen soha - nem fogják veszélyeztetni más ügyek érdekében.

A multi azt mondja tehát: íme, itt van egy régió, ahol a szivárványpropaganda többet hoz, mint amennyit visz, így csinálni fogjuk, míg íme amott meg egy másik régió, ahol ugyanez többet visz, mint hoz, így nem fogjuk csinálni. Aláhúzom: minden döntés alapja ez és csakis ez.

A multik hibáztatása reklámjaik miatt tehát kb. a ló szekér mögé befogásának az esete, az ok és az okozat keverése. A feladat: nekünk olyan környezetet teremteni, mely aztán a multikat arra készteti, alkalmazkodjanak hozzánk. Ez persze sokkal bonyolultabb, mint szidni a csúnya multikat, elismerem.

A tipikus korbetegségek korbetegségek között van sok kamubetegség, pl. a kiégés. De van egy nagyon is valós: a depresszió.

A depresszió középosztálybeli betegség. Az alsóosztályokat anyagi küzdelmeik megóvják a depressziótól. De a középosztály folyton attól retteg, lecsúszik az alsó osztályok közé. Ez az érzés keveredik azzal a feleslegesség érzéssel, amit a liberális demokráciában elfoglalt helyzete okoz. A középosztálybeli állandóan szakítani akar függőségével, de sose tudja ezt megtenni. Ez a furcsa érzés szokott súlyos depressziót okozni.

A család, a hobbi, a szeretett szakma lehet megoldás. Azonban az én tapasztalatom az, hogy a legtartósabb megoldás a nagyobb keretbe foglalás. Annak idején, még későkamaszként mint filozófia szakra készülő ember azt mondtam: képzeljük el, hogy a strandon vagyunk, s átöltözünk, ezért bemegyünk a kabinok egyikébe - most egy Kádár-kori balatoni kabinsort képzeljünk el, ezek primitív szerkezetek voltak, fedelük nem is volt, s alul is csak félméteres magasságtól kezdődtek a könnyűszerkezetes falak -, s ott problémánk akad, de aki mondjuk 15-20 méter magasságból nézi az egészet, annak nevetségesnek tűnik az egész probléma, hiszen látja az egészet. El is nevezte ezt egy hasonló érdeklődésű, azóta sajnos elzüllött haverom kabinelméletnek.

Platón olvasása nélkül feltaláltam a platonizmust tulajdonképpen.

Viszont a csak felülről nézés vissza is üthet. Volt egy régi jóbarátom, aki teljesen leépült, mert folyton az Erőt kereste - komolyan vette a Csillagok Háborúját, s elhatározta, megkeresi az Erőt. A végén teljesen bekattant. Szerencsére sikerült kigyógyulnia, s kombinálnia azóta a nagy egészet a hétköznapi élettel.

A volt LMP-s, majd P-s képviselő Scheiring Gábor könyvet írt Egy demokrácia halála címmel (az angol verzióban ez már Egy liberális demokrácia halála lett). Ajánlom a könyvről szóló beszélgetést is, bár abból nem derül ki minden, ill. más derül ki sok tekintetben.

Mi a mű lényege nagyon röviden? Az, hogy a NER nem a "bunkó magyarok", se összeesküvés eredménye, hanem természetes folyamat, melynek alapja az, hogy 2010-re egyszerűen szinte mindenki eléegdetlen lett az 1990-2010 közti rendszerrel, további kiderültek eddigre a rendszer alaphibái:

• a nemzeti tőke megelégelte alávetett helyzetét,
• a kisemberek nem akarták továbbra is elfogadni alávetett megalázásukat,
• elfogyott minden kompenzációs elem ereje eddigre:
  • elveszett az emberek hite a nyugatban,
  • a magyar baloldal nem vállalta fel a kisemberek képviseletét, helyette ez elit pártja lett,
  • a kapitalizmus és a demokrácia inherens ellentéte immár nem volt tovább rejthető,
• bizonyossá lett, hogy a külföldi tőke dominanciájára épülő rendszer nem megoldás,
• világossá vált, hogy a gazdasági liberalizmus nem hoz feltétlenül elégedettséget.

Külön érdekesség, hogy a ballib körök perifériáján mozgó szerző egy sor Orbánnal kapcsolatos ballib dogmát gyakorlatilag marhaságnak minősít.

Gyakorlatilag kiderül egész korrekten az Orbán-rendszer gazdaságpolitikai lényege a könyvből: olyan új alku kötése a nemzetközi nagytőkével, mely nagyobb teret ad a nemzeti tőkének.

Mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet. Ha valakit untatnak a túl hosszú elemzések, annak is ajánlom a középső részét az interjúkkal.

Ami pedig különösen mulattat engem ennél az újmarxista társaságnál ahová a szerző is tartozik: viszonylag korrekten elmondják miért hülyék a ballibek, miért hibás alapjaikban is az egész politikájuk, majd... a legközelebbi választáskor a ballibeket támogatják. Ez baromira vicces.

Meghallgattam a Momentum programbeszédét. Vicces élmény.

A lényege: szakértők segítségével - élükön Szigeti Flóra parafenomén jogásszal - vissza lesz állítva a jogállam, mégpedig jogállamon kívüli eszközökkel, melyek azonban mégis jogállamiak. A terv egy része titkos, nehogy Zorbán fel tudjon készülni! Hiszen tudjuk, Zorbán bukása már biztos, ez abból is látszik, hogy menedéket adott az észak-macedóniai volt kormányfőnek, így jelezve Putyinnak, hogy kér egy lakosztályt magának Putyin titkos fekete-tengeri palotájában.

Annyit azonban azért tudhatunk a titkos tervből, hogy a nyertes választások után azonnal hatalomba fog lépni az új kormány, gondolom, már a választások utáni éjszakán. Áder ugyanis kénytelen lesz azonnal megbízást adni Fegyőrnek a kormányalakításra a hatalmas tüntetések miatt.

Zorbán emberei persze a választás napján igyekezni fognak pénzeket utalni, okmányokat hamisítani, majd este magánrepülőiikre szállva menekülni az országból. De - ha-ha-ha - felesleges lesz próbálkozniuk, mert a Momentum szakértői mindent tudnak és látnak, utólag majd feltárják a hamisításokat, leállítják az utalásokat, s a felszállni készülő repülők ellen repülési tilalmat vezetnek be. Aztán másnap az összes NER-oligarcha előzetes letartóztatásba kerül.

Fontos még, hogy a fideszes médiák nem kaphatnak majd hirdetéseket, így kénytelenek lesznek abbahagyni az álhírterjesztést.

Meg ezentúl senki se lehet majd kormányfő 2 ciklusnál tovább. Ez biztosítja, hogy ne lehessen megint diktatúra.

Röviden: kamudélután idiótáknak idiótáktól.

Annyi azért megfordult a fejemben: ha én gonosz NER-oligarcha lennék, mi okom lenne a választás napjának reggeléig várni az utalással, s kivárni az ellenzék győzelmét a repülőgéppel meneküléshez? Én pl. már ma utalnám a pénzemet, s a választások előtt repülőre szállnék! Persze megértem, hogy ezen tervem furfangossága olyan magas szintű, hogy erre nem gondolhatott a Momentum nemzetközi és hazai szakértői agytrösztje.

De komolyra fordítva a szót: lehet persze forradalmi törvénykezést hirdetni, de ezt mi ok lenne jogállamiságnak nevezni? A jogállamiság egyik alapvető jellemzője ugyanis, hogy a létező, hatályos jogrend alapján váltunk rendszert.

Egyébként ez a taktika teljesen téves. Nagyotmondásos marhaságok, mert azt mindenki tudja, hogy ha nyerne is az ellenzék, nem ezt tennék, amit itt vázoltak. Szóval nagyotmondással meg akarják nyerni a ballib törzsszavazók keménymagját, gyakorlatilag ez az üzenet Gyurcsányné ellen szól, hogy "lám, mi még Gyurcsánynál is jobban utáljuk Orbánt". Pedig ez nem fog működni sehogy se, mert ezzel éppen a semleges szavazókat, sőt a ballib perifériát vesztik el.

Nagy csalódás a Fake Famous című film. Pedig nagyon reklámozták alternatív médiák.

Bárhogy is értelmezem, én egy szál rendkívüli leleplezést se látok az egészben. A filmkészítő tegnap született, hogy rácsodálkozik, a reklámok nem a valóságot tükrözik?

A film lényege: ismeretlen emberekből sok erőfeszítéssel és pénzzel híres embereket készítenek, majd ezek tényleg híresek lesznek. Na és?

Pedig maga a film megadja a választ. A médiák száma exponenciálisan megnövekedett az utóbbi 30 évben, így már a valódi sztárok - színészek, sportolók, zenészek - száma túl kicsi, tehát gyártani kell. Ez pedig szakma. A szakma pedig kialakítja a maga működésének optimális szabályait.

Hogy az influencerek nem a valóságot mutatják be? Persze, de ki gondolt mást? Az influencer szimplán egy új típusú reklámozó, semmi egyéb.

Persze lehet egy internetes személyiség hiteles is. Egy adott témában adja magát, s ennyi. S ha reklámoz is, ez nincs rejtve. Lásd, vannak szakácsok például, akik egy adott étel elkészítését mutatják be, majd közben ajánlanak x márkájú hozzávalót az adott ételhez. Nyilvánvalóan ez is reklám, de hiteles, nem becsapós. Nem mint az álfogorvos a fogkrémreklámban.

Tulajdonképpen csak egy dolog tetszett a filmben: a vécédeszka mint repülőgépablak. Ez nekem nem jutott eszembe.

Gyakorlatilag ugyanezt a témát sokkal jobban feldolgozta egy 10 évvel ezelőtti film: The Greatest Movie Ever Sold.

Régi tervem, hogy megírom 1 oldalon a nyugati filozófia történetét. Persze rájöttem, képtelen feladat, de íme megközelítőleg az eredmény, 5 oldalon belül.

Előre szólok, erősen szubjektív lesz.

S még valami: "nyugati" alatt itt nem nyugat-európai értendő, hanem európai, azaz nem kelet-ázsiai, nem indiai, sőt nem muszlim és nem zsidó. (Más nincs: annak ellenére, hogy nagyon erőlködnek, nem sikerült amerikai indián, afrikai, ausztrál-óceániai filozófiát kitalálni utólagosan.)

A nyugati filozófia egyedisége - s ebben különbözik minden más filozófiától -, hogy nem része a vallásnak, még akkor se, ha vallásos.

A kezdet a preszókratikus iskolák (ez nyilván csak későbbi elnevezés). Az alapkérdés: mi a valóság alapja? A mögöttes gondolat: a sokféleség nem lehet öröktől való, kell lennie valamilyen kiinduló momentumnak. Íme a különböző válaszok hogy mi a kiinduló pont:

• természetfilozófusok (milétosziak): valamilyen ősanyag, a szellem ennek csak tulajdonsága,
• püthagoriánusok: a matematika, azaz szellemi tényező, az anyag másodlagos,
• epheszosziak: nincs kiinduló pont, véletlenek kavargása van, a szellem másodlagos,
• eleaiak: a valóság csak látszat, az igazi lét a szellem, mely egy és örök,
• pluralisták: 4 alapelem van és 2 alaperő, azaz egyszerre anyagi és szellemi vezérelv,
• atomisták: a világ örök és anyagi, alapja az atomok, melyek végtelen módon kapcsolódnak egymáshoz, ennek eredménye minden.

A filozófia máig legnagyobb neve Platón - aki tanárától, Szókratésztől elválaszthatatlan - tulajdonképpen az elaiak, a püthagorianusok és az epheszosziak elveit vonta egybe. A platonizmus lényege: két világ van, egy eszmei és egy anyagi, az utóbbi az előbbi tökéletlen másolata, az ember mindkettőben jelen van, az emberi értelem képes megismerni az eszmei világot, valójában az ember potenciálisan rendelkezik mindezzel a tudással, azt csak elő kell hívni.

Platón legnagyobb ellenségei a szofisták voltak, akik egyszerűen elhárították az alapkérdést, azt állítva, az ember szempontja a lényeg, s minden nézőpont kérdése, nincsenek örök igazságok. Szóval ők voltak az ókori posztmodern.

Arisztotelész leírható mint egyfajta reform, realista, miszticizmusmentes platonizmus. Nincs megkettőzött világ, csak egy, a dolgok fajtákba rendőzödnek, ezek azonban csupán közös jellemzők. A dolgok oka a céljuk, a legfelsőbb ok pedig Isten, bár ez keresztény teremtő Isten, sokkal inkább egyfajta világszellem.

A logika a fő eszköz a dolgok megismerésére, ezt már Platón megállapította, de a logikai alapelveket Arisztotelész írta le először.

Arisztotelész 2 fontos eredménye még:

• a dolgok jellemzőinek felosztása lényegiekre és járulékosokra, az előbbiek miatt azok a dolgok amik, az utóbbiak pedig változhatnak,
• a mozgás felosztása lehetőségsszerűségre és valóságszerűségre (potencialitásra és aktualitásra), az előbbi az, amire elvileg képes az adott dolog, az utóbbi az ami ténylegesen is bekövetkezik.

A hellenizmus korában az erkölcs lett a filozófia központi témája. Ennek oka az is, hogy a kor filozófiai irányzatai erősen materialista világnézetet képviselnek, még inkább mint a korábbi iskolák zöme. Az egyes iskolák lényege:

• hedonizmus: minden anyagi, ráadásul a világ nem ismerhető meg, csak az biztos, amit érzünk, az erkölcsöt illetően ezért a helyes magatartás úgy élni, hogy a lehető legkevesebb fájdalom érjen minket,
• epikurenaizmus: tulajdonképpen az atomizmus újrafogalmazása, az anyag örök és kizárólagos, az erkölcsöt illetően a lélek békéje a fő cél, ez a semleges, szélsőségektől mentes, embertársainkat és az államot tiszteletben tartó magatartással érhető el,
• cinizmus: nem foglalkozik a világ mibenlétével és eredetével, az erkölcs alapja a természet, az emberi társadalom szabályai feleslegesek, egyedül a természet szava szerint kell élni, az egyén célja az aszkézisen keresztül elérhető tökéletes nyugalom,
• szkepticizmus: semmi se biztos, a valóság létezése se, így felesleges foglalkozni vele, erkölcsileg pedig: el kell fogadni a végcél, teljes nyugalmunk érdekében az általános nézeteket, semmi értelme küzdeni a társadalom ellen se, az általános társadalmai szokásokat is be kell tartani, tehát ez amolyan "cinizmus light",
• sztoicizmus: a világ anyagi és racionális, ez a racionalitás nevezhető akár Istennek (de ez nem keresztény Isten, nem mindenható és teremtő), de a kettő ugyanaz (tehát panteizmus), az ember képes megismerni a világot, hiszen annak része, erkölcsileg: az ember ha lemond érzelmeiről, képes racionálisan gondolkodni, ezzel megismerni a világ természetes rendjét, majd ennek alapján cselekedni, ha pedig ezt megteszi, akkor erkölcsös lény.

Amikor az ókor elfáradt mindettől, mert a materialista korszellem egyre kevésbé elégítette ki a kisembert, eljött a kereszténység nagy pillanata. Tulajdonképpen azért is tudott a kereszténység olyan gyorsan akkora sikerrel terjedni, mert éppen jó helyen volt jó időben. A kereszténység az erkölcs mellett ismét foglalkozni kezdett behatóan a metafizikával is.

A kereszténység erkölcsében épített a sztoicizmusra, de metafizikájában a platonizmusra. A kereszténység egyes ellenségei, lásd Nietsche a kereszténységet egyenesen "platonizmus light" (nem ezekkel a szavakkal persze) névvel illették.

A kereszténység metafizikája: az egyetlen valódi, változatlan létező Isten, minden más az ő akaratából lett teremtés útján, a dolgok pedig azért olyanok amilyenek, mert Isten így határozta meg a dolgok törvényszerűségeit. A teremtett világból kiemelkedik az ember, mert őt Isten olyan képességgel teremtette meg, hogy az képes "elérni" Istenhez.

Ehhez fontos tényező volt a platonizmus fejlődése is, ezt ma újplatonizmusnak nevezzük utólagosan. Az újplatonizmus részletesen kidolgozta Platón szellemi világának koncepcióját. Sok esetben nem keresztény alapon a keresztény tanítással megdöbbentően hasonló következtetésekre jutva, talán a leglátványosabb ezek közül az újplatonikus háromtagú istenség és a keresztény Szentháromság hasonlósága.

A kezdetekben még jelent volt a kereszténységben egyfajta filozófiaellenesség, különösen Nyugat-Európában gndolták azt, hogy a filozófia szükségtelen, pogány tanítás, "nekünk elegendő Krisztus". De hamarosan győzött az ellentétes álláspont, először a keleti egyházban, de aztán nyugaton is, s megjelent a keresztény filozófia, mely gyakorlatilag a platonizmus "kijavítása" volt. Ezt hívjuk patrisztikának.

A patrisztika megfogalmazza és megmagyarázza a keresztény dogmákat, azokat összekapcsolja filozófiai alapelvekkel, további kidolgoz olyan keresztény elméleteket is, melyekről nem szól a dogmatika.

A skolasztika a patrisztika folytatása. Szerepe: a már kidolgozott keresztény filozófia összekapcsolása a korai nem-keresztény filozófiákkal. Nyugaton ez kezdetben a platonizmus, majd a arisztotelianizmus beemelését jelenti, míg keleten mindvégig a platonizmus a fő erő. Tulajdonképpen ennek következménye, hogy a keresztény latin nyugat inkább racionálisabb, míg a keresztény görög és szír kelet inkább misztikusabb lett.

A skolasztika nagy kérdése tulajdonképpen az, Platónnak vagy Arisztotelésznek van-e igaza: van-e kettős világ vagy nincs. Természetesen Platónnak, de Ockham borotvája Arisztolésznek adott igazat.

A XVII. századtól indul a racionalizmus. Lényege: az emberi gondolkodás mindennek az alapja. Isten ezentúl opcionális elem. Mi csak azt tudjuk a világról, amit gondolatilag felfogunk, de nem tudhatjuk mi a kapcsolat a világ és a gondolataink között, csak remélhetjük, hogy az helyes.

További probléma: hogyan viszonyul a gondolkodás a testhez? A lehetséges válaszok:

• valójában a kettő ugyanaz, csak másképp megfogalmazva,
• Isten előre meghatározta vagy minden adott pillanatban meghatározza a kettő kapcsolatát.

A racionalizmus ellentételeként jött az empírizmus, mely szerint a tapasztalás mindennek az alapja, hiszen a gondolkodás csak azzal tud foglalkozni, amit tapasztaltunk. Itt is az az állítás, hogy nem tudhatjuk mi a világ valójában, az érzekeinken kívül.

Ha mondjuk fel kellene sorolni a legjelentősebb 5 filozófust, Kant biztosan bekerülne közéjük. Kant igyekezett egyesíteni a racionalizmust és az empírizmust, mindkettőt neghaladva. Az emberi gondolkodás része a világnak, képzeteink ugyanúgy eredményei a világnak, mint gondolkodásunk eleve létező működési módjának. Valóban két világ van, de nem úgy ahogy Platón mondta, hanem van a világ önmgában és az a világ, amit érzekelünk - de mivel az előbbivel nincs semmilyeb valós kapcsolatunk, nem is kell különösebben foglalkozni vele. Az erkölcsöt illetően azt vallja, racionális alapon is lehetséges erkölcsösnek lenni: egyszerűen csak olyan elv mentén szabad csalekedni, melyet elfogadnánk általános elvnek is.

Hegel hozzáadja Kanthoz: maga a megismerés egy folytonosan változó folyamat, mely egyre jobban képes megismerni, s idővel eljut az abszolút ismerethez.

Kant egyik követője, Schoppenhauer tagadja Hegelt. Nem lehetséges az abszolút megismerés, a megismerhető világ pedig, mivel függ az egyénektől, szükségszerűen viszályt okoz az egyének között. A megoldás az ezt felismerő egyén számára a világtól való visszavonulás.

Hegel követője Marx, aki azonban materialista módon értelmezi át a fejlődést. Nem a megismerés tökéletesedése a mozgatő erő a történelemben, hanem az anyagi erő, az osztályharc, a gazdasági rendszerek változása. A vezető ideológia mndig az uralkodó osztályt kiszolgáló eszme, melyet azonban átvesznek az elnyomottak is, egészen addig míg az elnyomottak rá nem ébrednek erre a helyzetükre.

A kor - XIX. sz. - fő problémája az elidegenedés, erre a megoldás a forradalom, a magántulajdon megszüntetése, s a proletárdiktatúra bevezetése. Aztán kezdődhet az igazán szabad társadalom, a kommunizmus kiépítése.

Másik irány a nihilizmus,mely nem hisz semmilyen állandó értékekben. Az ezt felismerő egyén képes felülemelni magát társadalma szokásai fölé.

Az egzisztencializmus teljesen elutasítja a racionalitást, azt vallja hit szükséges a hiteles és erkölcsös élethez, ez lehet akár nem vallásos hit is. A cél a hiteles létezés.

Marx ellenében az ellentétes elmélet az utilitarizmus, mely sok tekintetben az ókori hedonizmus újrafogalmazása. Lényege: a kapitalizmus természetes, szükségszerű, ezért jó. Sőt a kapitalizmus a lehető legjobb rendszer, mert a lehető legnagyobb számú embernek képes boldogságot adni.

A pragmatizmus azt vallja, a filozófiának azzal szabad csak foglalkoznia, ami a valós életben jelentőséggel bír.

A Kant által felvetett két világ problémájára az egyik válasz a fenomenológia. Célja: az érzékelhető világ milyenségének feltárása, az emberi tudat tartalmának egzakt leírása.

A fenomenológia és az egzisztencializmus összeadásából származik Heidegger - valószínűleg a legnagyobb filozófus Platón óta - filozófiája. Visszamegy egészen az ókori filozófusokhoz, s felveti: éppen az alapkérdés megválaszolása maradt el az utóbbi 2000+ év során: mi a lét mint olyan? Az erre való válasz nélkül azt se tudjuk megválaszolni mi mint egyének hol vagyunk. Az egyén célja: a hiteles létezés, mely az által lehetséges, hogy magunk határozzuk meg kik vagyunk.

Egészen más út az analitizmus, mely nyelvi problémáknak tekinti a filozófiai kérdéseket.

Az utóbbi évtizedek fő témája a filozófiában a tudatfilozófia: mi az emberi tudat. Azt hiszem, ez az irány visszavezethet a felvilágosodás előtti korba, azaz a tudat rejtemein keresztül ismét téma lesz a metafizika.

Azt mondják, az ellenzéki összefogás azért fog megbukni, mert összegyeztethetlenek az egyes pártok programjai.

Ezt én erősen kétlen, nem látok ilyen összeegyeztethetlen dolgokat, sőt valójában a 6 összefogó párt között alig van elvi eltérés.

Lássuk!

• A DK egy klasszikus jobboldali liberális párt (a "jobboldali" nyilván nem a szó magyar értelmében értendő, hanem nyugati értelmében).
• Az MSZP mindigis eszmementes párt volt, az eredeti cél a volt reformkomcsik átmentése volt, ez lezajlott régóta, azóta szerep nélkül maradva ténferegnek, szóval bármilyen eszmére vevők, jellemzően mindig alkalmazkodva az éppen erősökhöz, ez most a DK,
• Az LMP elvesztette eredeti ideológiáját. Ma már csak valami kis zölséget akarnak csak. Majd a DK megígéri, hogy pl. a sárga útjelek ezentúl zöldek lesznek, ez elég is nekik.
• A P nem párt, hanem pár ember klubja. Minden mindegy nekik.
• A Jobbik naponta változik, programjuk nincs. Amit hivatalosan akarnak éppen - modern konzervatívizmus - arra nincs piac.
• A Momentum a DK ifjúsági tagozata. Egyetlen eltérés a nagyokhoz képest, hogy nem utálják nyíltan a határontúli magyarokat.

Szóval nem lesz itt gond a programokkal.

Az LMP és a Jobbik úgyis megszűnnek 2022-ben. Az MSZP beolvad a DK-ba. A P már most se létezik a valóságban.

Csata lesz, a DK és a Momentum között. Majd azon vesznek össze, ki miatt nyert megint a Fidesz. A Fidesz ugyanis nyerni fog, mert ahhoz, hogy ez ne így legyen, valami hatalmas marhaságot kell elkövetniük a választások előtti 3 hónapban, aminek esélye kicsi.

Aztán pedig meg fog születni ismét egy harmadik oldal, én arra tippelnék, hogy ez valamilyen új LMP lesz, mert immár be fogja írni az alapszabályába: soha semmilyen megállapodás a ballibekkel.

Amióta a tudás mennyisége megfoghatatlan - úgy a középkor óta -, nagy probléma a szaktudás és az általános tudás közti ellentét.

Az ókorban még könnyű volt: egy művelt, elegendő szabadidővel rendelkező ember képes volt nagyjából 20-25 év alatt minden tudást felhalmozni. Ez az utóbbi kb. 700-800 évben immár képtelenség.

Azóta probléma mi jobb:

• egy adott területen szakembernek lenni, elvesztve ezzel az összképet, vagy:
• az általános képre törekedni, ezzel azonban egyetlen területen se lenni szakembernek.

A szakemberség hívei azt mondják a másik táborról: felületesek, csak össze-vissza halandzsáznak, semmi szükség "általános" összképpel foglalkozó emberekre, mert teljesen elegendő, ha összeállnak a szakemberek, mindenki ismer jól valamit, az összeredmény pedig az összkép, azaz semmi szükség emberekre, akik ezt megtennék önmagukban.

Ennek az elképzelésnek a népszerű következménye az úgynevezett "szakértői kormány" nevezetű ideálkép. Ami természetesen marhaság, szakértők nem képesek ugyanis kormányozni, a kormányzás valójában egy külön szakma, a politikusi szakma része, s a politikusi szakma pedig éppen arról szól, hogy nézzük az összképet.

Az összkép hívei természetesen pontosan ezt állítják, a másik tábort - túlzó módon persze - "szakbarbároknak" minősítve.

A női válságról már írtam, ideje a férfi változatról is.

A férfiaknál nem okoz semmilyen komoly traumát a külső változása. Ez hatalmas előny. A férfiaknál az egyetlen biológiai probléma a szexuális képességek csökkenése, de pont erre van gyógyszer bőven. Szóval aki nagyon szeretné ismét fiatal férfiként élni életét, az megteheti ezt gyógyszeres segítséggel. Bár szerintem az érettség egyik jele, hogy ekkor már nem ez az ember fő prioritása.

A férfiaknál a fő baj a sikertelenség tudata. Azaz nem lettünk se milliomosok, se híres emberek - nyilván leszámítva azt a 0,01 %-ot, aki milliomos lett vagy híres ember. Pedig a modern liberális társadalom elvárja ezt mindenkitől. Aki nem teljesíti a liberális elvárást, az lúzer, aki pedig még tagadja is ennek szükségességét, az egyenesen lumpen.

Pedig éppen az utóbbi a megoldás: a liberális sikereszmény el nem fogadása. Sajnos kevesen jutnak el ide.

Pedig már Platón megmondta 2500 éve: az 50 éves kor a legalkalmasabb a filozófiával való foglalkozás megkezdésére.

Mi lesz azzal a többséggel, aki ezt nem látja át? A leggyakoribb megoldási próbálkozás fiatal csaj beszerzése, azon mágikus hit miatt, hogy majd a fiatal nő valahogy átsugározza ránk fiatalságát, mintha a nemi közösülés egyfajta tápláló köldökzsinór lenne.

Ha ez nem megy - s sokaknak nem megy, mert pl. nincs elég pénzük fiatal nőre -, a legkézenfekvőbb alternatíva az alkoholizmus. Különösen Kelet-Európában népszerű ez.

Nekem még a legszimpatikusabbak a hobbimániások. A késő kádári kor idősödő férfitípusa, aki se nem iszik, se nem csajozik:, a szombat kora reggel az autója alá fekvő ember, aki aztán érthetetlen szerelési műveleteket hajt végre egész vasárnap késő délutánig, jellemzően furcsa tisztogatási rituálékkal együtt: kedvencem volt kamaszkoromban az autókerekeket órákig fogkefével pucoló szomszéd. Az informatika széles elterjedésével ez a típus ma már otthon van a szobájában és állandóan javítja a számítógépét, ha kell, ha nem.

Az egyik ballib módszer az alkalmatlan számokkal való bűvészkedés. Van egy ábra, melyre rendszeresen hivatkoznak, íme ez:

Ezek persze valós adatok, de önmagukban semmit se mondanak. Először a minimálbér nem sokat árul el az életszínvonalról. Másodszor: a vásárlóérték szerint nem korrigált béradat értelme kb. nulla. Harmadszor: a bruttó összegek nem értelmesek az életszínvonal céljából.

Mi a vásárlóérték szerinti korrekció? Nem azonos az árszint minden országban, így ugyanazért az össszegért nem ugyannyi termék vehető.

Régiónkban (melyet most a 11 EU-tag kelet-európai országként értek) a legdrágább ország Szlovénia, a legolcsóbb Bulgária. 100 magyar forint Szlovéniában 76 forintot ér, míg Bulgáriában 122 forintot.

Íme a teljes lista. Beletettem összehasonlításként a legszegényebb 6 nyugat-európai EU-tagállamot is:

Íme mi történik ha a minimálbéreket összehasonlítjuk:

Amit látunk, az érdekes, pl. a ballib bezzegország, Észtország minimálbére immár alig 4 %-kal van a magyar felett. A román viszont magasabb, mint a cseh. Persze az igazi összehasonlításhoz nettó összegek kellenének, ezek kiszámolásához viszont nincs időm.

De talán objektívebb a nettó átlagbérek összehasonlítása:

Megint érdekes: Szlovákia szegényebb, mint Románia. De ami a legfontosabb: egyedül Szlovénia emelkedik ki jelentősen, az se sokkal.

Ami a helyzet: az egész régió együtt mozog, a ballib narratíva a magyar zuhanásról és mindenki más erőteljes felzárkózásáról egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

A kitörés napja kapcsán ismét kiderült, a ballibek nem értik a "hős" szó jelentését katonai kontextusban.

Pedig egyszerű: katonai hős az, aki katonaként meghal. A szó nem jelenti azt is, hogy feltétlenül támogatandó az az ügy is, melyért az illető katona harcolt.

A ballib Ungváry kezdeményezése viszont támogatandó, szinte egyedüliként kibeszélt a ballib kórusból. Ez bizony bátor tett.

Bulgáriában ez a téma jól megoldott. Mivel Bulgária mindkét oldalon harcolt a háborúban, 1941 márciusától 1944 szeptemberéig a tengelyhatalmak oldalán, majd 1944 szeptemberétől 1945 májusáig a szövetségesek oldalán, az az általános hozzáállás, hogy a két időszak között nincs eltérés a hősiességet illetően. Csak kisszámú szélsőségesek - mindkét oldalon - utasítják el ezt.

A későkommunizmusban, a 80-as években, a későkamaszok előtt nem sok választási lehetőség állt. Ez talán még jobban kimutatta az egyéni jellemet.

Akiket a legjobban utáltunk: a karrieristák. Ők voltak azok, akik komolyan vették a KISZ-t, de legalábbis úgy tettek, mintha komolyan vették volna.

Összesen 3 ilyen embert ismertem. Az egyikről aztán kiderült, valójában nem is KISZ-karriert akar, hanem az Ifjú Gárdában akar szerepelni (ez a Munkásőrség fiatal verziója volt), mert imád menetelni, maga az ideológia nem is érdekli. Ezt az is igazolta, hogy istenítette az amerikai hadsereget, ami azért nem volt szabványos viselkedés egy KISZ-aktvista szájából. Szóval mindezt elfogadhatónak tekintettük, "megbocsátottunk" neki. Aztán az illető katonai pályára is lépett, ma már ezredes vagy alezredes, nem láttam évek óta. Végül semmi gond: van aki bélyeget gyűjt, más biciklizik, megint más könyveket olvas - s hát olyan is akad, aki egyenruhában menetelni szeret.

A másik ismerős egyszerűen kommunista volt, ténylegesen. Nem karriert akart, hanem komolyan hitte az egészet. Ez is megbocsátható.

A legkellemetlen az az ismerős volt, aki egyszerűen tudta, a karrier a leggyorsabb mindig politikai vonalon. S komolyan örültem, hogy az illető pofára esett a rendszerváltozással. Minden igyekezete a semmibe esett ugyanis. Pár évnyi KISZ-karrierrel nem tudott még olyan magasra jutni, ahonnan át tudta volna menteni magát az új rendszerbe. Kezdetben még megpróbált átállni, de akkor is elhagyta ösztöne: az MDF-hez ment, pedig az SZDSZ-hez kellett volna vagy a Fideszhez. Végülis az MDF-től átment ugyan a Fideszhez a 90-es évek végén, de már túl késő volt és ismét nem volt kiépítve helyzete, nem tudott soha több lenne, mint sokadik alkalmazott valamely másodrendű politikus csapatában. A 2002-es kormánybukás számára a vég lett, de azt hiszem megtalálta nyugalmát: ma szürke középvezető egy multinál, minden politikai ambíció nélkül.

A másik magatartás az ellenzékiség volt, ami persze kamaszkorban teljesen normális. Ellenzékiség nem csak mint politikai hozzáállás, hanem általánosan társadalomellenes módon. Ez persze gyerekes magatartás, szinte mindig elmúlik.

Egyetlen egy akkori ismerősöm van, akinél ez nem múlt el. Belőle alkoholista lumpen lett - ez az utolsó infóm róla, 15 éve nem láttam. Ráadásul sértődött ember, még most 60 évesen is nagyon haragszik minden 30-40 évvel ezelőtti "ellenzéki" haverjára, aki azóta "elárulta" az eszmét, s megbékélt a "rendszerrel".

Aztán volt még egy csoport: a szakemberek csoportja. Akik választottak maguknak valamilyen szakmát, s azt mondták, őket ez érdekli, s minden más nem számít. Akkor nem volt szimpatikus ez a magatartás, de most utólag be kell ismernem: én voltam a hülye.

De nyilván a végére marad az én csoportom, ezt talán hullámzóknak tudnám nevezni. Ez eléggé népszerűtlen csoport: a karrieristák szerint ambíció nélküli lumpenek voltunk, az ellenzékiek szerint megalkuvóak, a szakemberek szerint pedig össze-vissza halandzsázó komolytalan alakok.

A hónap vicce: Biden elnök aggódik a Klub Rádió miatt. Próbálom elképzelni, s sehogy se megy. Röhej.

Egyébként: ha én a Fidesz illetékese lennék, mindent megtennék, hogy a Klub Rádió ismét frekvenciát kapjon. Ugyanis aligha van olyan média még, mely ennyire segítené a Fidesz kampányát, mint a Klub Rádió.

A Klub Rádió lényege: a ballib törzstábor folyamatos heccelése, hergelése, a fő közömség a kommentekben minden fideszest felakasztani akaró gyurcsányista kisnyugdíjas. Ez olyan szinten ellenszenves azonban mindenki más számára, hogy még a Fideszt nem különösebben kedvelő semleges szavazókat is elgondolkoztatja, nem kellene-e mégis inkább a Fideszre szavazni.

A csúcsműsor persze Bolgár Gyuri bácsi beszélgetős adása. Egy időben minden nap hallgattam, azóta csak időnként, mert már nem adott semmi újat, de máig mindig hatalmas élmény belehallgatni. Bolgár bácsi ugyanis abszolút profi keménykötésű liberális szakember a megmondológiában: mézes, békes hangon úgy képes hergelni, hogy sose lehessen megfogni őt. Sose mond semmi konkrétumot, mindig csak sejtet, de olyan hanghordozással, hogy a reakció halálbiztos. Nagyon-nagyon ritkán veszti el önuralmát, de akkor is képes magát türtőztetni.

Szóval nem csak budapesti frekvenciát kellene adni a Klub Rádiónak, hanem több regionálisat is. Feltételként szabnám, hogy ezentúl Bolgár bácsi műsora napi 5 órán át menjen.

Már írtam az öregedésről.

Ennek van egy specifikus időszaka mind a férfiaknál, mind a nőknél. Most jöjjenek a nők.

A nőknél az egész folyamat rendkívül látványos. Hiszen alapja biológiai: a peteérés megszűnése. A nők ilyenkor elkezdenek látványosan öregedni, egyes típusoknál ez a folyamat hosszabb, lassabb, s már korábban kezdődött, másoknál hirtelen, szinte pillanatszerű. Nyilván vannak szerencsés típusok is, akiknél a folyamat későn kezdődik és lassú, de náluk is megvan.

Sajnos a nők legnagyobb része - én ezt 90-95 %-ra saccolom - szélsőségesen reagál. Vagy "most már minden mindegy" alapon beltörődik a vég kezdetébe, lassan búskomorságba esve, vagy extrém módon küzdeni kezd az öregedés ellen, lásd különféle műtétek végzése és fiatal szeretők beszerzése. A celebvilágban ez utóbbi a jellemző. Gyerek- és kamaszkori magyar nőidolom, Szűcs Judit pl. olyan arcplasztikát csináltatott magának, amitől kirakati bábunak kezdett kinézni, ezzel pont az ellenkező hatást elérve: látva a mozdulatlan arcát mindenkinek azonnal beugrik az "öreg nő" archetípusa.

Egy 5-10 %-os kisebbség az, mely megtalálja az arany középutat: tudomásul veszi, hogy nem lesz ismét fiatal, de ez nem ejti depresszióba, hanem fenntartja magát az ideális szinten.

Már írtam arról, hogy mennyire fontos a harc a nyelvért. Ha uraljuk a szavakat, az ellenség beszorul a sarokba, ahonnan kétségbeesett kapálózása már csak minket segít.

A ballibek is kiválóan értik ezt. De szerencsére nagyon rosszul csinálják. Tulajdonképpen az utóbbi 10 évben egyetlen sikerük volt, a "rabszolgatörvény" szó. Az összes hasonló meccset mind a Fidesz nyerte meg.

A nyelv élő organizmus, nem lehet kapkodni, se erőszakoskodni vele. De finoman lehet irányítani. Ehhez odafigyelés, türelem, kitartás kell. Ezek mind hiányoznak a ballibekből, ők azonnal akarnak mindent. Jól látható ez a tüntetésekhez való viszonyukból: mára sikerült saját törzstáborukat kétségbeesésbe kergetni azzal a hamis hozzáállással, miszerint az igazi tüntetés az, mely miatt a kormány megbukik, minden más csak idővesztés, céltalan sétálgatás. Pedig a tüntetések célja sose a kormánybuktatás, hanem a hangulatkeltés, mely lassan növekszik, majd esetleg egy adott pillanatban elvezethet a kormány bukásáig. Azzal, hogy minden egyes tüntetéstől elvárják a kormány bukását éppen ezt a hatást nullázzák le.

A nyelv még finomabb eszköz. Kitartó ismételgetés szükséges a hatáshoz.

Nemrég két esetben láthattuk a ballib nyelvi politika kudarcát: "asszonyság" és "közjószág".

Az előbbi egy bizalmaskodó, műnépies szó - szerintem használata nevetséges, leszámítva az enyhén humoros stílust, de hogy képtelenség belőle feminista fegyvert kovácsolni az biztos, hiszen inkább dicsérő, mint lenéző. A fejlett nyugaton valószínűleg valóban tényleges botrányt okozna, de ott a nő előre engedése a liftnél is botrányos. Magyarországon viszont ez alkalmatlan a botránykeltésre, még a legvadabb magyar liberális is csak kényszerből háborodik fel, de a lelke mélyén ő se érti, mi ebben a botrány. Szóval ebből ügyet csinálni kb. ugyanaz, mint azok a szerencsétlenek, akik tavaly Black Lives Matter tüntetést szerveztek Budapesten - még a feketeöves ballib megmondóemberek nagy része is nevetségesnek tartotta a kezdeményezést.

Ami pedig az utóbbit - "közjószág" - illeti, ez egy szakszó, a közgazdaságtan használja. Használata a köznapi nyelvben szokatlan. De ismét képtelenség belemagyarázni azt, amit a ballib propaganda állított: kb. hogy Orbán államosítani akarja a gyerekeket. A szóhasználat világos.

A nagy többség eleve nem is ismerte a szót eddig, így emiatt se képes felháborodni. Aki pedig ismerte, az meg is érti jelentését. Nincs kit meggyőzni.

A ballib igyekezetek mögött látható azonban valami mély érzelem: a 90-es évek utáni vágyakozás, amikor szinte minden média ballib kézben volt. ha ugyanis uralja az ember a nyilvánosságot, akkor van valós esélye, hogy ténylegesen is botrányt csináljon egy nembotrányból. Hiszen ha minden tévé és lap egymás után szólaltatja meg a "szakértőket", akik mind egybehangzóan állítják mekkor nagy botrány van, akkor előbb-utóbb a kisember is elhiszi, itt botrány van, de legalábbis "helyzet" van, azaz felmerül a célszemély felelősége.

Csak hát van egy rossz hír a ballib megmondók számára: a magyar médiák kb. fele nem az ő irányításuk alatt van, így nem képezhető egységes narratíva. Pechjükre pluralizmus van.

A koronavírus járványban is kiváló lehetőséget láttak a liberális nagyurak egy kis oroszellenes kampányra.

Ki lett adva az ukáz, s azóta minden igaz demokrata ismételgeti "én csak Fájzerrel oltatom be magamat".

Ez a narratíva azonban már január közepén kezdett szétesni, mára pedig kezd egyenesen nevetségessé válni: az összes oltás közül a legtöbb negatív tapasztalat éppen az egyik nyugati szerrel kapcsolatban merült fel, míg az orosz esetében a visszajelzések kifejezetten jók. Ezek a hírek dührohamot váltottak ki sok magyar ballib megmondóemberből. Az okosabbak persze igyeznek most már kihátrálni a zsákutcából, melybe büszkén meneteltek be, de a legbutábbak még kitartanak mint a dzsungelben 1946-ban is harcoló japán katona.

Mai szemmel hihetlennek tűnik, de a kommunista rendszerben voltak a felsőoktatásban úgynevezett kötelező ideológiai tárgyak. A témát csak személyesen szeretném érinteni, azaz azt leírni amin személyesen is keresztül mentem.

Kubában az első évben volt egy Marxista-Leninista Filozófia nevű tárgyunk. Ezen 1985-1986 közt vettem részt.

Magyarországon az 1986-1987-es tanévben tanultam, de még az első félévben évet halasztottam, szóval gyakorlatilag nulla kapcsolatom volt a tárggyal. Erről tehát nem is írnék.

Bulgáriában az első két évem ment le a kommunista időszakban, első évben volt a Bolgár Kommunista Párt Története nevű tárgy, másodikban meg a Marxista-Leninista Filozófia nevű tárgy, ez utóbbit megúsztam, bemutattam a Kubában sikeresen letett vizsgát, azt elismerték, így nem kellett a témával foglalkoznom.

Szóval a kubai Marxista-Leninista Filozófia és a bulgáriai Bolgár Kommunista Párt Története tantárgyról fogok beszámolni.

A kubai oktatás tulajdonképpen 2 teljesen különböző félév volt. Az első félév egy teljesen normális filozófiatörténet volt. Minden ideológia ellenére ezt Kubában teljesen európacentrikusan adták elő, azaz egy halvány szó se volt kínai, indiai, sőt iszlám filozófiáról. Azaz ahogy ez szinte minden átlagos filozófiaitörténeti könyvben van, lásd: preszókratikusok, Platón, Arisztotelész, hellenizmus, patrisztika, skolasztika, racionalizmus, empirizmus, Kant, Hegel, Marx, nihilizmus, egzisztencializmus, fenomenológia, analatizmus. A második félév pedig a marxizmus volt részleteiben.

Az eltérés: az első félév miatt tanulni is kellett, hiszen valós adatok voltak jelen a tananyagban. A második félévet viszont meg lehetett úszni minden tanulás nélkül, tulajdonképpen csak 3 mondatot kellett megjegyezni, mert ezek kombinálásával aztán minden kérdésre válaszolni lehetett:

• minden anyagi, az anyag mozog, a mozgás 3 fő alakja: az elentétek egysége és harca, a mennyiség átcsapása a minőségbe, s a tagadás tagadása,
• minden ideológia alapja a gazdasági érdek,
• az emberi történelem az osztályharcok története, a kommunizmus győzelme elkerülhetetlen.

Az ellentétek egysége és harca volt a fő vicctéma egyébként. A klasszikus korabeli orosz vicc erről:

Mi az oka annak, hogy a rádióban, tévében, a lapokban arról értesülünk, hogy bőség van, miközben a boltokba elmenve, ott áruhiányt tapasztalunk? Ez nem más, mint a marxizmus-leninizmus egyik alaptételének az igazolása: az ellentétek egysége és harca.

Szóval bármilyen tételt húzott is az ember a vizsgán, simán ki lehetett magyarázni egy kis fantáziával.

Sajnos a bulgáriai Bolgár Kommunista Párt története tantárgy már megúszhatatlan volt. Hiszen semmilyen halandzsázási képességgel se lehetett kitalálni a válaszokat. Odáig persze tiszta volt a kép, hogy 1944 előtt minden rossz volt, a kommunisták meg küzdöttek a jóért, aztán 1944-től meg a győztes kommunisták megvalósítják a jót, persze apróbb hibákat vétve a "személyi kultusz" időszakában, de ez egy mondatra volt csak elég, s úgy 10-15 mondat alatt nemigen lehetett átmenni a vizsgán. Szóval meg kellett tanulni egyes adatokat is.

A kommunista rendszer előtti időszak legalább még valamennyire érdekes volt, de az 1944 utáni, s különösen megszilárdult kommunista hatalom (1946-) időszaka dögunalmas volt megtanulásra. Az egyes kongresszusok számának és évének bemagolása már segített picit, mert el lehetett mondani legalább azt, hogy:

• a kongresszus elemezte a korábbi időszakot,
• fontos döntéseket hozott a következő időszakot illetően

de ezek után jött a probléma: az embernek valahogy emlékeznie kellett mi volt a pártvezér fő témája az adott időpontban. Mivel ezeknek a témáknak gyakorlatilag nem volt valós értelmük, csak bemagolni lehetett az egészet, mert pl. a "Hatékonység és minőség" című Zsivkov-beszéd évét nem lehet kikövetkeztetni logikailag sehogy se. Viszont már ismerve a címet, lehetett a továbbiakban halandzsázni - aki nem teljesen idióta, az könnyen kitalálhatja a "Hatékonység és minőség" beszéd tartalmát. Valószínűleg nem volt élő diák, aki elolvasta volna a beszéd rövid tankönyvi kivonatát, de mégis mindenki kiválóan el tudta mondani miről szólt.

Pár éve dézsavű érzésem van a liberális megmondóemberek kapcsán. Csak a téma címét kell elolvasnom, s már előre el tudom mondani a cikk/interjú/beszéd szövegének fő mondatait.