A Mérce eheti cikke szerint "az antifasizmus civilizációnk morális alapállása".
Hamis, abszurd állítás.
Sajnos a magyar jobboldal is vétkes. Nem mert nyíltan fellépni az antifasiszta boszorkányüldözés ellen, így azt az abszurd megoldást választotta, hogy a kettős mérce megszüntetését követelte, a kommunizmus elleni boszorkányüldözést kérve. Súlyos hiba: egy hülyeség ellen sose megoldás a hülyeség megduplázása.
A legabszurdabb példáját ennek 15 éve láttam: valaki komolyan leírta, hogy ha Hitler Harcomja tilos, akkor legyen Marx Tőkéje is, mert utóbbi is gyűlöletkeltő. S hosszasan bizonygatta ezt idézetekkel a Tőkéből. Egyrészt marhaság, mert ez a gyűlöletkeltés olyan kiterjesztése, hogy már a "nem ízlik ez a szendvics" kijelentés is gyűlölködésnek minősülne a szendvics készítője ellen, másrészt totális öngól.
A fasizmus - sőt, a nácizmus is, mert azt is bele szokták érteni - egy ideológia, egy eszme, s semmi ok alapból tiltani, diszkriminálni. Természetesen ellenezni lehet, ahogy harcolni is ellene, de kijelenteni, hogy ellenzése alapja a társadalomnak, sőt a civilizációnak abszurd nézet. Ez mélyen kirekesztő, indokolatlanul kirekesztő állítás.
Ráadásul kontraproduktív. Sajnos személyesen is ismerek embert, aki azért lett élete fiatal szakaszában náci, mert ez volt az az eszme, ami leginkább tündökölt a tiltottság fényében.
Először is a mássalhangzók alapvető csoportosítása.
Először is légáram szemszögéből egyedül a tisztán tüdővel képzett hangok vannak meg minden emberi nyelvben, minden más tipus - hangszalagréssel ejtés, nyelcsettintéssel ejtés, s e kettő valamilyikének kombinálása a tüdővel - rendkívül ritka, pl. nyelvcsettintős hangok csak Afrika egy részében fordulnak elő, a hangszalagrés-hangok jóval gyakoribbak, a nyelvek kb. ötödében léteznek (Európában csak a Kaukázusban).
Szóval kizárhatók a fentiek. Persze van ebben ellentétes álláspont is, mely arra mutat rá, éppenhogy a csettintés teljesen természetes hangképzés. De ezt most hagyjuk. Maradnak tehát a tisztán tüdővel képzettek.
A két nagy csoport az obsztruensek – a hang a légáram akadályozásával képződik - és a szonoránsok – a hang folyamatos légáram-áramlással képződik -, mindkettő teljesen természetes hangképzés, azaz gyakori.
Mindenképpen feltételezhető az energiatakarékosság, azaz az első emberek olyan hangokat mondtak, melyek képzése kis erőfeszítést igényel. Ahogy ezt a magángangzóknál láttuk, ahol az á, az i és az u a feltételezhető 3 "őshang".
Itt a mássalhangzóknál a kérdés bonyolultabb. Lássuk csoportonként:
obsztruensek:
réshangok (frikatívák) – az akadály a szájban van és részleges, a három legjobban elkülöníthatő hely az ajak-fog környék, a fogíny-szájpadlás, s a száj hátsó része,
zár-réshangok (affrikáták) – az akadály kezdetben teljes, majd részlegessé válik - ez nyilvánvalóan egy összetett ejtés, az összes ilyen hang kizárható, azaz "bukik" a magyar c, cs, dz, dzs, gy, ty,
zárhangok (okkluzívák) – az akadály a szájban van és teljes - ezek teljesen természetesek, ezeket a legkönyebb ejteni, elég könnyű elkülöníteni 3 ejtési helyet;
szonoránsok:
közelítőhangok (approximánsok) – a hangképző szervek csak megközelítik egymást vagy csak kis erővel érintik egymást - jellemzően ezek amolyan fél-magánhangzók, a j és a w a világ nagyon sok nyelvében megvan (pech: a magyarban w pont nincs),
orrhangok (nazálisok) – a légáram akadályozva van a szájban, de távozik az orron keresztül - ezek teljesen természetes hangok, tulajdonképpen spontán módon vannak, az egyetlen akadály az egyes hangok elhatárolása, de pl. a magyarban is megesik az m és az n hasonulása,
oldalhangok (laterálisok) – a légáram a nyelv mentén halad, de a nyelv akadályozza azt - az l típusú hangok teljesen természetesek, szinte minden nyelvben léteznek,
pergőhangok (tremulánsok) – a légáram rezegtetésel képződött hangok - ezek kifejezetten bonyult hangok, pl. az átlag magyar kisgyerekek se képesek sokáig r-t mondani.
A szonoráns hangok alapesetben mindig zöngések, ez a természetes, könyebb állapot, kifejezetten ritka a zöngétlen szonoráns a világ nyelveiben, míg az obsztruens hangok esetében a helyzet fordított: ezek alapesetben zöngétlenek, viszont itt gyakoriak a zöngés hangok is.
Szóval eddig az eredmény mik lehettek az őshangok:
réshangok: feltételezhető f, sz, h megléte,
zárhangok: legalább egy p/t, egy k, s bizonyára egy hátrább képzett - a magyarból történetesen hiányzó - q, s ezeknek a rés
közelítőhangok: j és w,
orrhangok: kell, hogy legyen legalább m, de az n, ny, veláris n is gyakori a nyelvekben (a veláris n a magyarban nem fonéma),
oldalhangok: l.
Hozzá kell tenni, teljesen realisztikus feltételezni, hogy a zárhangoknak lehett réshang vagy közelítő hang ejtése, magyarul ugyan nem nyilvánvaló, mert a magyarban a zárhang mindig zárhang, sose lesz már, de pl. a modern spanyolban egyes zárhangokat szinte mindig közelítőhangként ejtenek, innen van az a magyar füllel sajátos érzés, hogy a spanyolok gyorsan, de valahogy "lustán" beszélnek, míg fordítva meg, spanyol füllel, a magyar beszéd olyan agresszívan "németes", pattogó.
Én pl. ebből tudom felismerni a magyar akcentust spanyolul, nagyon kevés magyar képes levetni a "b", "d" és "g" magyaros ejtését spanyolul. Mondjuk annak idején tapasztaltam: a Kubában élő magyarok 99 %-a képtelen volt a Havanna és a Kuba szót helyesen kimondani spanyolul: spanyolul Habana és Cuba, a gond a "b", magyarul olyan v és b köztinek hallatszik, pedig mind a kettő hibás, spanyol füllel egyenesen vicces.
a blogger csaj az legelső mondatában kimondja mind a 2 szót
De visszatérve. Összegezve én azt mondanám, az ősnyelv hangjai ezek lehettek: a, f, h, i, j, k, l, m, p, q, sz, t, u, w.
Ami nem teljesen egyezik az egyes hangok jelenlegi előfordulásával a mai emberi nyelvekben, lásd a magyarban nincs se q, se w. De nagy világnyelvek esetében is van ilyen. Ha megnézzük a világ 10 legnagyobb nyelvát (sorrendben: kínai, spanyol, hindusztáni, arab, angol, portugál, bengáli, orosz, japán, vietnámi), kiderül: a kínaiban az r marginális, a spanyolban és a portugálban nincs q és a w csak marginálisan van, a hindusztániában és a bengáliban marginális a q és a w, az arabban nincs p, az angolban nincs q, az oroszban nincs q és w, a japánban csak marginálisan van l, vietnámiban nincs p és q.
Íme pedig a Frankfuri Egyetem statisztikája erről, a 10 leggyakoribb hang elemzésük szerint:
Mivel a legkönnyebb az egyetlen szótag, s mássalhangzó-magánhangzó kapcsolódás, így az ősnyelv szavai ezek lehettek, íme az összes lehetséges "tiszta" kombináció:
A hajdan volt hatalmas gyarmatbirodalmakból mára semmi se maradt. Ma már a magállamok nem gyarmatosítanak nyíltan, ez túl drága megoldás, sőt még igyekeznek is gyarmataikait elveszteni. A bevált olcsó megoldás a gazdasági-pénzügyi függőség formális függetlenséggel.
Ezért aztán manapság alig pár olyan terület van a világban, ahol harc zajlik a gyarmattartó ellen.
A legtöbb létező gyarmat tulajdonképpen teher ma már, jellemző a helyi lakosság akaratából van még meg.
Hajdanán Észak-Amerikában hatalmas francia gyarmatbirodalom működött. Mára ebből egy darab kicsi, fél Budapest méretű szigetcsoport maradt Kanada partjaitól 15 km-re. Kétszer leszálltam a ganderi repülőtéren, szóval felülről volt szerencsém látni ezeket a francia szigeteket.
A történet kezdete a XVIII. század "világháborúja", a Hétéves háború (1756-1763). Alapja a francia-angol viszály volt a gyarmati területeik felett, de ehhez csatlakozott aztán többet között Ausztria a francia oldalon, Poroszország pedig az angol oldalon. A lényeg: az angolok nyertek.
A francia vereség területi következménye az lett, hogy az összes észak-amerikai területüket elvesztették, innentől lett a későbbi Kanada csak angol gyarmat. Az angolok azonban pár, francia-baszk halászok lakta jelentéktelen szigettel kapcsolatban kijelentették, hogy ez a terület nem érdekli őket, így ezek maradtak francia kézen: ez a Saint Pierre- és Miquelon-szigetcsoport, melyből kettőn van lakosság.
Ma ez tehát az egykori hatalmas Francia Amerika utolsó maradványa. Ennek következménye, hogy a helyi identitás közelebb áll az európai-franciához, mint a francia-kanadaihoz.
A lakossága 6 ezer fő. Sose létezett semmilyen igény az elszakadásra, valójában a terület életképtelen önmagában. Ráadásul se őslakosság nincs (az európai felfedezéskor lakatlan volt), s négerek sincsenek (a rabszolgaság idején ide nem szállítottak rabszolgákat), szóval a lakosság 99 %-ban francia, fehér, legnagyobb részben az eredeti telepesek leszármazottai.
Viszont mivel a lakosság száma kb. mint egy nagy falué, kialakult egyfajta sajátos regionális identitás. Minden megtartott népszavazáson a lakosság elutasította nem csak a függetlenséget, de a teljes integrációt is Franciaországgal.
A francia közjog ugyanis különbséget tesz megye (département) és közösség (collectivité) között. A megye az az ország szerves része, a tengerentúli megye státusza teljesen azonos az európai megyékével, az esetleges eltérések csak a sajátos földrajzi helyzetből adódnak, pl. ezekre nem hatályos a Schengen-egyezmény, de ezek az EU területének részei, minden vonatkozó következménnyel. Ezzel szemben a tengerentúli közösség az az ország autonóm része, eltérhet a francia jogrendtől egyes kérdésekben, pl. csak akkor részei az EU-nak, ha ezt külön kérik.
Szóval Saint Pierre-Miquelon ezt a státuszt alkalmazza. Jogilag, identitásbelieg Franciaország, gazdaságilag Kanada, hiszen a terület kis mérete miatt egy csomó szolgáltatás helyileg nem létezik, ezekhez át kell menni Kanadába, ami autóval is lehetséges, rendszeres kompjárat van, a jegy 45 euró, az út másfél óra.
Az életszínvonal a kanadai átlag alatt van. De nem sokkal, mert a francia kormány segélyezi a helyi költségvetést, s minden állami szolgáltatás ugyanúgy van, ahogy az európai Franciaországban. Szóval aki oda költözik, nem azért teszi, hogy gazdag legyen, inkább azért, mert nyugodt helyre vágyik.
Szóval pl. magyar útlevéllel be lehet utazni szabadon, vízummentesen, 3 hónapig tartózkodni lehet, de letelepedéshez engedély kell, azaz nem érvényes az EU-s szabad korlátlan mozgás joga.
Tulajdonképpen az egész helyről senki se tudna semmit, ha nem lenne a furcsa helyzet, hogy tengeri határ van Franciaország és Kanada között.
A kiegés alapvetően egy kamubetegség. Nem abban az értelemben, hogy ne lenne valós az érzés, de a magyarázat teljesen hamis.
Éber Márkot egyébként kedvelem, az alapvetően ballib Mérce kevés tényleg baloldali szerzőinek egyike. Nem mintha ő ne lenne progresszívista, de ő legalább nem a baloldalisága helyett progresszív. Azt persze nem mondanám, hogy egyetértek vele, mert leginkább többnyire nem, de mégis az olvasásra érdemes emberek listáján van nálam. S persze rendkívül hasznos ember politikailag: egy rakás ballib dogmát cáfolt az évek során.
Szóval a kiégés valójában a rendszer fel nem ismerése. A szegénységből kiemelkedetteket érinti. Szegénység alatt itt a valódi szegénységet értem, azaz nem a magyar életszínvonalat, mely valójában gazdag. Annak ellenére, hogy a közhiedelem szegénynek hallucinálja a magyar átlag szintjét, az világviszonylatban bizony gazdag.
Aki tényleg szegény ugyanis, az nem tud kiégni, mert nincs erre ideje. Ahogy ez volt az emberi történelem nagyobb részében is.
A kiegés tehát azt jelenti, a már nem szegény ember, aki azonban nem is gazdag annyira, hogy lehetősége legyen anyagilag önálló, független létezésre rádöbben arra, hogy amit kénytelen csinálni, annak semmi értelme a bér megkapásán kívül. Ez aztán elkezdi kezelni ezt felületi módszerekkel.
A tőkések is igyekeznek kezelést adni. Ennek jellemző formája a kamuképzések. Ezeken azt hazudják az alkalmazottaknak, hogy munkájuk fontos, sőt valamiféle magasabb értékrend része.
Kedvenc személyes élményem erről még 1997-ből. Kénytelen voltam elmenni pár hónapra éjjeliőrnek. Ennek követelménye volt a biztonsági őr képesítés. Szóval elvégeztem egy 3-hetes tanfolyamot, levizsgáztam belőle. S még ott is elő lett adva az a kamuzás, hogy a biztonsági őr az nem egy állás, nem egy foglalkozás, hanem "hivatás", valamiféle nemes dolog, amire egyes emberek vágynak. Én elég sok biztonsági őrt ismerek, s egy sincs köztük, aki ne kényszerből lenne az.
Eleve a mai foglalkozások zöme alkalmatlan arra, hogy kielégülést lehessen találni benne, mert:
egy rész eleve nem értékteremtő, csak profitteremtő,
más rész meg értékteremtő ugyan, de az adott foglalkozás olyan apró eleme az adott tevékenységnek, hogy végzője nem is látja át az egészet.
A foglalkozások kis része ad eleve lehetőséget a foglalkozásbeli örömérzetre.
Éber helyesen jegyzi meg "A munkásprés nyomásának fokozódása miatti felháborodást, dühöt és tiltakozást a pozitív gondolkodásra hivatkozva némítják el. A munka és a megélhetés nehézségeinek felszínre kerülését az alkalmatlanság, a felelőtlenség és (jellem)gyengeség megérdemelt következményeként kárhoztatják." - tényleg, talán ez a mindenféle "személyiségfejlesztő" tréningek leggusztustalanabb vonása, ez tényleg valódi áldozathibáztatás: a szar helyzetben lévő ember hibáztatása miért nem tetszik neki a szar helyzete.
Ennek demagógabb verziója a "fejlődj, legyél te is vállalkozó, építs céget, adj munkát sok embernek" álérv, mely kb. a "miért nem nyersz te is a lottón" érv verziója, csak az utóbbi képtelenségét mindenki könnyedén belátja: hiszen ha tényleg mindenki nyerne a lottón, akkor mindenki kb. 150 forint nyereményt érne el, aminek következménye az lenne, hogy senki se lottózna.
Én azt vallom: egyetlen gyógyszer a rendszer lényegének felismerése.
Immár kb. 30 éve semmi jóra nem számítok a rendszertől, nem keresek semmit a munkában, s eleve semmilyen pozitív várakozásom nincs egy munkahelyen se. Így kerülöm el a kiégést.
Hozzáteszem: liberális koromban se hittem ebben a liberális maszlagban. Akkor úgy gondolkodtam: ahogy minden korban volt, a polgári társadalomban is van elit és alattvaló, csak a polgári társadalomban az elit kiválasztásának módszere a profittermelési tehetség megléte, s ez így van jól. Most is így gondolom, persze a "s ez így van jól" rész nélkül.
Nem tartozik közvetlenül a témához, de Éber megint üt egyet cikkében a ballib dogmákon. Azt írja: "a centrumban végzett bérmunkáért két oknál fogva járhatnak magasabb munkabérek és kaphat időlegesen nagyobb fokú védelmet: mert a (fél)perifériákon végzett olcsó munka mindezt lehetővé teszi, kipótolja, s mert a munkabérrel ellentételezett formális termelőmunkát az olcsóvá vagy egyenesen ingyenessé tett informális és reproduktív munka alapozza meg". Ez a szabványos ballib dogma szerint konteó, laposföld-hívőség (a 90-es években még kódolt zsidózás is volt), butaság, hiszen a liberális demokrácia és a jól működő piacgazdaság eredményezi csakis a jólétet, s ha mégse, akkor meg az az az oka, hogy az illető ország csak látszólag demokrácia, de a valóságban autoriter állam, a gazdasági csodát pedig megbotlatja a "korrupció" és az állam belevatkozása.
Igen, teljesen igaz, ugyanezt, legalábbis az első okot nevezik orbáni nyelven nyugat általi gyarmatosításnak.
A NATO-val kapcsolatban gyakori euroatlantista érv: ez csak védelmi szövetség.
Persze tényszerűen se igaz, a NATO léte során számtalan agresszív támadásban vett részt, amikor nem támadott senki a NATO területe ellen.
De lássuk az elvi szintet! Minden szövetségi rendszer arról szól, valakiket védjén valaki másokkal szemben. A védelem egyetlen módja pedig a másik elleni folyamatos készülődés.
A védelem célja, hogy elég erősek legyünk, az ellenség meg ne legyen az. A legolcsóbb, leghatékonyabb védelem tehát az, ha az ellenség megszűnik.
Azaz a védelmi szövetség mindenképpen támadó, agresszív.
Árulkodó dolog a történelem. A NATO-t a szovjet fenyegetésre hivatkozva hozták létre. Aztán a szovjet fenyegetés megszűnt, hiszen maga a Szovjetúnió szűnt meg, volt tömbje szétesett. Mi lett erre a válasz? A NATO nemhogy nem szűnt meg, hanem terjeszkedett.
Abból kiindulva, hogy az emberiség egy helyről származik, s a nyelv kialakulása már az őshazában megtörtént, a természetes hangképzés lehetett a nyelv alapja.
Magánhangzók esetében 3 természetes hang van:
a nyelvet hátulra helyezzük a szájban, itt a legtermészetesebb a szájat zárva vagy középállapotban tartani, az eredmény valamilyen u féle hang,
a nyelvet előre helyezzük a szájban, itt is a legtermészetesebb a szájat zárva vagy középállapotban tartani, az eredmény valamilyen i féle hang,
a nyelvet középen tartjuk a szájban, itt az előbbiek ellenkezője a legtermészetesebb, azaz a szájat teljesen kinyítjuk, az eredmény valamilyen á féle hang.
Az már egyedi, hogy ezekkel a hangokkal mi történt később. A szabványos magyarban 9 magánhangzó van tisztán meg - "tisztán" alatt azt értve, ahol a eltérés fő ismerve nem a rövidség-hosszúság, tehát e szemszögből az i/í, o/ó, u/ú, ö/ő, ü/ű egy hangnak számít. Egyes magyar nyelvjárosokban van egy tizedik magánhangzó is, ez a nyelvészetben ä betúvel jelölt e-ejtés - egyes dunántúli nyelvjárásokban fordul elő -, nem keverendő az ë-vel jelölt zárt e-vel, ami viszont e szempontból nem "tiszta" alak. (Ahogy nem számítjuk tiszta alaknak a többeshangzókat és a tónust se, de ezek a magyar esetében nem relevánsak.)
Ami érdkes: rendkívül kevés nyelv maradt meg a csak 3 magánghangzónál, s ezek is földrajzilag koncentráltak: Ausztráliában ilyen a nyelvek többsége, valamint ez elég gyakori jelenség még Amerikában (az indián nyelvek kb. felére igaz) és a Kaukázusban.
Az ausztráliai nyelvekről rendkívül korlátozottak az ismereteim, így példát a másik 2 régióból hozok: az ajamara és a kecsua Dél-Amerikából ilyen, s a Kaukázusban meg pl. az abház.
Az abházban csak 2 magánhangzó fonéma van: egy á-szerű és egy ü-szerű. Az á bizonyos helyzetekben e vagy i lesz, az ü pedig o vagy u.
Az ajmara-kecsua eset olyan, hogy még a helyi spanyolra is kihatott. Az ajmartában és a kecsuában csak 3 magánhangzó fonéma van: a, i, u - az i és az u egyes mássalhangzók hatására nyílik, s ekkor lesz belőlük e/o. Dél-Amerikának ennek a vidéken a "műveletlen" spanyol beszéd jellemzője az e/i és o/u keverése. (A szabványos spanyolban 5 magánhangzó van: a, e, i, o, u.) A kevéssé iskolázott embert pl. Peruban arról lehet megismerni, hogy írásban keveri az e/i és az o/u betűt, mert - hibásan - azonosan ejti őket.
Tulajdonképpen az ajmara és a kecsua a két legnagyobb nyelv, melyben csak 3 magánhangzó fonéma van.
Az ellenkező véglet? A magyart mondtam: 9 tiszta magánhangzó, ami európai összehasonlításban sok, bár nem a legtöbb. A brit angolban 12 van. Tudomásom szerint az európai rekorder a dán 14 hanggal.
a három leggyakoribb az IPA magánhangzó ábráján (zöld szín = a magyarban létező fonémák)
Amikor az elnyomó környezet elér egy olyan szintet, hogy nem szabad beszélni ellene, a kisember a helyzet parodizálásával reagál.
A kommunizmusban jól látható volt ez. Bizonyos dolgokat nem lehetett elhárítani, mert az embernek baja eshetett, így ki lettek találva spontán módon szelepek, melyeken keresztül az egészet ki lehetett bírni.
Ma is ez van a munka liberális világában. A teljesen felesleges szavak spontán átértelmezése folyamatosan megy az érintettek által, ezzel komolytalanná téve a céges célokat. Két példa erre.
Egyik multi munkahelyemen kitalálták, hogy a dolgozók teljesítményének értékelésekor nem szabad a valódi szavakat használni, hogy pl. "jó", "rossz", "közepes", "nagyon jó", hanem ezeket mind egységesen pozitív csomagolásba kell tenni. Onnantól a "rossz" szó be lett tiltva, helyére a "fejlesztésre szorul" szó lépett, még rövidítése is született: NI (az angol "needs improvement" alapján).
Aztán egy nap áll egy csoport kolléga a buszmegállóban. Jön a céges busz, de valami baj van vele, füstöl, aztán hoznak is új buszt. Valaki megszólal: "ez a busz NI volt". Mindenki röhög.
Ugyanez a "megköszönik a munkámat" kifejezés. Mára azt jelenti "kirúgtak". Most már nem lehet tényleg megköszönni a munkáját valakinek, mert a szó eredeti jelentése elveszett.
Immár kiderül ebből a cikkismertetőből, hogy egy szépségversenyen nem a versenyzők szépsége, hanem a versenyzők "küldetéstudata" számít! Semmi gond, csak az akkor nem szépségverseny. Nevezzék át küldetéstudat-vetélkedőnek.
Kezdődött ez a torz, Dawn-kóros kisgyerekek szépnek hazudásával, de akkor még legalább valami egyébként valósat hazudtak. Mert ő "másképp szép" és "belül szép", ami persze hazugság, de legalább a szépség mint fogalom létezése nem lett kétségbe vonva. Apropó, a "belül szép" szó is gyorsan a "ronda" szinonímája lett. Mára elért oda azonban a helyzet, hogy már nem is hazudnak, hanem teljesen elvették a szót.
Ezen az alapon elmegyek egy futóversenyre, lefutok 100 métert 3 perc alatt, ami kb. a 20-szorosa a világrekordnak, majd mégis én nyerek, mert nagy állatbarát vagyok, s a verseny szervezői szerint a futóversenyen sokkal fontosabb a versenyzők állatbarátsága, mint futástudása.
1989 óta már nem lehet ugyanezt átélni. A legnevezetesebb hidegháborús határ átkelését. A berlini fal.
A kérdés érdekessége: valójában sose lett rögzítve ennek a határnak a kérdése, végül úgy szűnt meg 1991-ben a határ, hogy nem volt sose rendezve.
Amikor 1945-ben le lett győzve Németország, mind az ország, mind Berlin fel lett osztva megszállási övezetekre. Míg a fő területen a felek lassan megállapodtak, s lett két Németország, addig Berlin esetében nem sikerült megállapodni. Az összes megállapodás csak gyakorlati volt, nem jogi: azaz Nyugat-Berlin de facto nyugatnémet, Kelet-Berlin meg de facto keletnémet. A megállapodás az volt, hogy nincs megállapodás: Berlin jogilag nem tartozik sehová, területén a 4 megszálló erő viszi a főhatalmat, mindenki a saját szektorában, de közösen is az egész város fölött a közös ügyekben.
Aztán a Szovjetunió megsértette ezt 1961-ben. A Fal megépítése után a Szovjetunió megszüntette saját berlini megszállási övezetét és minden irányítást átadott az NDK kormányzatának. Nyugati részről erre tiltakozás lett a válasz, arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió nem dönthet egyedül a város egy részéről.
A helyzet furcsaságát az is növelte, hogy eközben a város megosztását kimondó 1945-ös potsdami megállapodásokat a Szovjetúnió nem mondta fel, sőt továbbra is élt a szerződésből fakadó jogaival. Azaz a szovjet hivatalos személyek továbbra is szabadon mozoghattak Nyugat-Berlinben, az ilyen személyektől csak személyazonosságuk igazolását kérhették a nyugati erők, de nem köthették semmlyen engedélyhez belépésüket és mozgásukat, s természetesen a nyugatnémet hatóság egyáltalán nem ellenőrizhette az ezzel a joggal való élést.
S természetesen a Szovjetunió megerősítette, nem vonja kétségbe a három nyugati erő hasonló jogát Kelet-Berlinre. A vicces az volt, hogy az NDK viszont nem ismerte el hivatalosan ezt a jogot, de persze ők is teljesítették hallgatólagosan. Amikor párszor megpróbáltak erősködni, ebből botrány lett, s ilyen alkalmakkor a szovjet vezetés gyorsan kihátrált a keletnémet vezetás mögül.
1971-ben a 4 megszálló erő új megállapodást kötött Berlinről, ebben rögzítették az egyet nem értést, azaz hogy a szovjet fél szerint Kelet-Berlin az NDK része, míg a nyugatiak szerint nem az, de ettől függetlenül minden szerzett jog hatályban marad. Az NDK hivatalosan ezt se ismerte el, de mivel teljesítette a megállapodásokat, ennek csak elvi jelensége volt.
1961-1989 között a helyzet az volt, hogy a nyugat-berliniek korlátozás nélkül mehettek Kelet-Berlinbe, az NDK hatóság ugyan vízumot adott ki nekik belépéskor, de ez ingyenes volt és nem kellett előzetesen megigényelni. Az igazi költség az volt, hogy minden látogatáskor kötelezően be kellett váltaniuk személyenként egy összeget, ez a 80-as években 25 nyugatnémet márka volt, s ezt 1:1 árfolyamon váltották, s a kapott összeget nem lehetett aztán visszaváltani (a valós árfolyam 1:5 volt egyébként), magyarul: az NDK a nyugat-berliniek minden keleti irányú határátlépésekor beszedett 20 nyugati márkát emberenként.
Fordítva rendkívül nehéz volt utazni, nagyon jó kapcsolatokkal kellett rendelkeznie egy kelet-berlininek, hogy kiutazási engedélyt kapjon az NDK hatóságoktól Nyugat-Berlinbe.
a friedrichstraßei átkelőhely korabeli keletnémet térképen
ugyanaz ma (Google Maps)
Magyar állampolgárok számára Nyugat-Berlin egyszerűen nyugat volt, azaz nyugatra szóló kiutazási engedély kellett egészen 1987 végéig.
Volt több átkelőhely is, ezek zöme csak helyiek számára. A külföldiek számára a fő átkelőhely gyalogosan vagy autóval a friedrichstraßei átkelőhely volt - nyugati nevén: Checkpoint Charlie -, s a világ legfurcsább határátkelőhelye: a friedrichstraßei metróállomás. A nyugat-berlini 6-os metróvonal ugyanis áthaladt Kelet-Berlinen: 6 darab kelet-berlini metróállomás volt itt, ezek közül 5 befalazva, lezárva, 1 pedig megnyitva a határátkeléshez.
Én 3-szor jártam arrafelé. Összesen 8-szor átmenve a határon, ebből 1-szer metróval. Nyugatról mentem keletre metróval, az útlevélellenőrzés kb. 50 percig tartott.
Van persze az egészben valami rendkívül perverz elem. Az az emberi sajátosság, hogy örülünk annak, ami végülis semmi, mert ez csak egy adminisztratív akadály leküzdése, de örömünk azért ekkora, mert a nagy többségnek ugyanez nem adatik meg. Ha mondjuk szabadon járhattak-kelhettek volna a kelet-berliniek - ahogy ez 1961-ig volt - az egészben nem lett volna semmi érdekes.
saját kép, a friedrichstraßei átkelőhely kezdete keleti oldalról
Hodász ex-atya bűnbánatot tart keresztény múltja miatt.
Vagy csak megirigyelte Szent Perinta Messiás szédületes karrierjét, aki ma már napi szinten szakértősködik a ballib médiákban, mindig meghívják, ha Krisztust kell gyalázni.
Nemrég Hodász rádöbbent, korábban papok molesztálták. Szerintem még pár hónap, s azt is be fogja vallani, hogy eredetileg lánynak született és ukrán származású. Most már a Szemlélek nevű szélsőségesen ferencista-eretnek blogban nyomul. Jövőre a Nyugati Fényben.
Sajnos rossz hírem van, ex-atya! A ballibek sose fogják megbocsátani korábbi keresztény álláspontodat a homoklobbiról. Talán ha a következő pár homokmeneten kimész szivárványos bugyiban, ukrán zászlót lengetve, pávatollal a seggedben ordítani Zorbán ellen, akkor van még esélyed.
Amikor Kubában éltem 1980-1986 között, ez 6 hazautat jelentett (a magyar kiküldötteknek fizetve volt az első kiutazás, az utolsó hazautazás, s köztük minden nyáron az oda-vissza út). A 6 hazautazásból 1 észak felé volt (Montréal), 3 közvetlen Havanna-Madrid járat, 1 ugyanaz leszállással San Juanban, s 1 hajóval, ez a témám most, bár említettem már részben.
Normál utasszállítás nincs Kuba felé hajóval, ma sincs. Ahogy körutazások sincsenek. Pedig a karibi térség a legnépszerűbb a világon az olcsóbb hajós körutazások között. De szinte minden ilyen hajótársaság amerikai, azaz az embargó hatályos rá. Így semmilyen utazási célú hajóforgalom nincs Kubából vagy Kubába. Ami van, az csakis kereskedelmi hajóforgalom. Kereskedelmi hajóval utasként utazni pedig privilégium, külön ismeretség kell hozzá. A mi helyzetünk pont ez volt: keletnémet hajóval utaztunk, külön engedély alapján, s a hajó egyetlen civil utasai voltunk.
1986. augusztus 20-án délután szálltunk hajóra, de csak éjfél után indult el a hajó. A normál tengeri határ 22 km, ezen belül engedély kell még az áthaladáshoz ki, kivéve olyan szűk nemzetközi útvonalakat, egyes szorosokat, ahol minden víz valakihez tartozik - az ilyen vizeket csak háborús időben szabad lezárni. A hajó amint kijutott a kubai vízekről, északi irányban haladt, a Bahama-szk, és az USA között, a két ország között kb. 70 km a távolság, azaz középen nemzetközi vízek vannak.
Ez, ugye, a világ egyik leggazdagabb vidéke, így minden tömve van hajókkal. Bármerre néztem, hajókat láttam a környéken. Leginkább jachtokat.
A Bahamákon csak így jártam, a szigetek körül, meg repülővel felette. Bár mindig izgatott "Kolumbusz szigete". Máig nem tisztázott ez melyik sziget, több elmélet is van, a legelterjedtebb szerint ez a San Salvador sziget a Bahamák keleti részen. Ennek a közelében se jártam:
az emlékmű a Bahamákon, a legtöbbek szerint itt lépett partra Kolumbusz
A Turks- és Caicos-szk. szerint azonban nem itt volt a partraszállás, hanem a Grand Turk szigeten, persze itt is van felirat:
Ez utóbbit legalább láttam fentről.
De vissza az úthoz. Aztán mentünk egészen a Bahamák északi végéig, majd onnan immár "kifordulás" északkeletre a nyílt óceánra. Ez így 1 nap nagyjából az indulástól. 1 nap alatt kb. 800 km-t tesz meg egy hajó, normál körülmények között.
Bár a hajók nemzetközi vízeken mennek, igyekeznek közel haladni lakott helyekhez. A hagyományos észak-atlanti déli útvonal esetében (mert van egy észak-atlanti északi útvonal is, lásd Titanic) - s ezt máig tartják a hajók - ez két helyet jelent: Bermudát és az Azori- vagy a Kanári-szigeket. Bermuda kb. másfél napnyira van a Bahamáktól. Nagyjából 30-40 km-re mehettünk el tőle, azaz magát a földet nem lehetett látni (nagyjából 10 km-re lehet ellátni tengeren, magas fények esetében esetleg 25 km-re), de a helyi FM-rádiók jele bejött pár órán keresztül.
Szóval a Bernuda-háromszögön nem csak sokszor légi úton, de egyszer hajóval is áthaladtam.
Az Azori-szigetek nyugati csücske kb. 2,5 napnyi távolság az európai szárazföldtől (földrajzilag az Azori-szk. nyugati szigetei - Corvo és Flores - Amerikához tartoznak!).
S Bermuda és az Azori-szk. között a nagy "semmi" 3000 km-en keresztül, ez jó esetben 4 nap hajóút, nálunk inkább 5 volt, mert vihar volt közben másfél napig. Kemény vihar is volt, olyan 2-méteres hullámokkal. Nagyjából 70 centis az a hullám, amit még meg lehet szokni, minden nagyobb idegesítő, különösen, ha viharral párosul.
Indulástól számítva a 8. napon értük el az európai szárazföldet. Valahol a spanyol-portugál határ környékén, persze mi mindvégig nemzetközi vízeken haladva, azaz csak a rádióadások nyelvéből lehetett következtetni (nem volt akkor még GPS).
Innen még 1 nap a La Manche csatorna. Sajnos a csatorna legszűkebb szakasza éjszakára esett, azaz aludtam, nem néztem meg, de itt megint nagyon sok hajó volt.
Akkor a hajóskapitány elmagyarázta, most két lehetőség van: vagy megkerüljük Dániát vagy a Kiel-csatorna. Békésen mentünk az Északi-tengeren, a kapitány azt mondta, pénzügyileg mindegy merre megy: a Kiel-csatornán az átmenés díja kb. ugyanannyi, mint amennyi plusz üzemanyag kell Dánia megkerüléséhez, de viszont 1 nap plusz idő az utóbbi. Mivel most az utasításai szerint augusztus 31-én ki kellett kötnie otthon, ami Rostockot, az akkori NDK-t jelentette, a csatornát választotta.
Vicces volt a politikai helyzet. A keletnémet hajók pont úgy működtek, mint a normál kommunista vállalatok. Szóval felül volt a kapitány, második helyen meg a párttitkár. A nyugatnémet területeken és azok közelében a matrózok szabadidejükben szépen nézték a nyugatnémet tv-t, de amint megjelent a teremben a párttitkár, kikapcsolták.
31-én tehát megérkeztünk dél körül, összesen 10 és fél nap lett a teljes hajózás.
Mennyibe került? Szerintem semmibe. Szívességi alapon ment. Ez persze azt is jelentette, hogy nem volt ez szokásos hajókirándulás. Nem volt semmilyen szórakozás az utasoknak. Az a szórakozás volt, ami eleve volt a személyzetnek: minden este filmvetítés az egyik teremben, ezeket sose néztem, mert németül voltak. Napközben volt strandolás, volt egy medence a fedélzeten, ezt megtöltötték tengervízzel, s körülötte lehetett napozni. Volt még egy terem, ahol meg az emberek beszélgettek, meg időnként műveltségi vetélkedők zajlottak, persze németül, szóval ide se jártam.
Az étkezés is teljesen menzaszint volt, a kor keletnémet szokásai szerint. Minden nap ebédre 3-féle főétel közül lehetett választani, olyan tipikus német dolgok mint pl. főtt marhahús főtt krumplival és céklával. A levesek és a desszertek minden nap ugyanazok voltak, kivéve szombatot, amikor eper tejszínhabbal volt a desszert. Ami tetszett: vacsorára mindig volt tatárbifsztek is, én meg ezt szeretem. Aki nem szerette a tatárbifszteket, az ehetett omlettet. Akinek meg se az omlett, se a tatárbifsztek nem volt kedvére, az éhes maradt. Két ebédlő volt: egy tiszti és egy személyzeti, de láttam, tök ugyanaz a kaja volt, csak a tisztiben kényelmesebb volt, mert kevesebb ember volt együtt. Mi persze a tiszti ebédlőben voltunk elhelyezve.
Beszélgetni nem igen lehetett, az emberek 95 %-a semmilyen nyelven nem beszélt a németen kívül. A párttitkár volt a legműveltebb, tudott angolul és oroszul, de mogorva alak volt, szóval vele más okból nem lehetett beszélni. A kapitány tudott angolul, időnként társalgott az apámmal. A matrózok között akadt egy oroszul valamennyire tudó szorb ember, vele néha beszéltem, de az ő is inkább amolyan szorb-orosz keveréknyelvet beszélt, szóval nem volt könnyű érteni.
A németországi szorbok szerencsés kisebbség. Minden rendszerben imádta őket a hatalom: Hitler kinevezte őket "árja szlávoknak", aztán meg az NDK alatt ők lettek a "nagy szovjet nép helyi kistestvérei". Ennek ellenére erősen identitásvesztési állapotban vannak: az elnyomás hiányának a rossz oldala, hogy segíti az önkéntes asszimilációt. Ma már alig 30 ezer ember beszél szorbul, ráadásul ez is 2 egymástól jelentősen különböző, nem teljesen kölcsönösen érthető nyelvjárásra oszlik - az alsószorb a lengyelre hasonlít, a felsőszorb a csehre -, s ma már csak a legidősebbek közt akad tisztán szorb nyelvű ember, mindenki más német anyanyelvű is, a legfiatalabbak nagy része pedig nem vagy alig tud szorbul.
A két legnevezetesebb szorb: Baldur von Schirach, a Hitlerjugend első vezetője, vele mostanában kevesebbet büszkélkednek, s Stanislaw Tillich, Szászország előző kormányfője.
Tillich szorbul mond beszédet
Nekem szeptember 1-jén Budapesten kellett volna lennem egyébként, ami persze nem sikerült. Csak 6-án értem oda. De ez már egy másik történet.
Teljesen elvonatkoztatva a mai modern progresszívisták hülyeségétől. Persze ott a vörös farok "a jobboldal is ezt csinálja", pedig nem igaz, nem csinálja ezt, én még nem hallottam manapság nem "baloldali" cenzúrázási törekvésről.
Magyarországnak szerencséje van: a kommunista uralom masszív cenzúrázása miatt még a legvadabb nyugatpártiak is jellemzően hülyeségnek tartják az amerikai eredetű múltátírás gyakorlatát.
A múltat persze lehet átértelmezni, ez folyamatosan zajlik, mindig zajlott, de a múlt eltörlése orwelli gyakorlat.
Sajnos viszont a szájbarágásnak nagy a magyar hagyománya. De szerencsére ezt csak filmeknél csinálják rendszeresen. Az érv: a magyar néző nem érti meg a külföldi filmet, ezért nem csak le kell neki fordítani, de meg is kell magyarázni neki.
Innen jönnek az eszelős filmcímek is, melyek célja "kifejezőbbé" tenni az eredeti címet. Pedig alapvető fordításelméleti szabály: a kifejezőbb fordítás rossz fordítás, hiszen a fordítás célja az eredeti lehető legpontosabb visszaadása, nem annak kijavítása.
Ilyen "kifejezőbb" fordítást még tolmácsolásnál is láttam. Valamikor 2004-ben volt, egy bírósági ügyben vettem részt a Markó utcában. Kellett tolmács, mert az egyik fél magyarul alig beszélő bolgár volt - s én nem fordíthattam, mert én pont az ellenoldal egyik képviselője voltam, s a szabályok szerint ez érdekütközés, összeférhetetlenség.
Az összeférhetetlenség túlértelmezése egyébként vicces. Pl. házasságkötésnél ha az egyik fél nem tud magyarul, tolmács kell, de az nem lehet a másik fél, mert ez összeférhetetlenség lenne. Mintha ezzel bárhogy vissza lehetne élni! Pl. azt mondja a külföldi a kérdésre, hogy meg akar-e házasodni, hogy "nem", s ezt a gonosz tolmácsoló "igennek" fordítja? Elég abszurd feltételezés.
De vissza. Szóval kirendeltek tolmácsot a bíróság költségen. S jött egy színmagyar csaj, aki nagyjából B2 szinten tudott bolgárul, valószínűleg a fő nyelve az orosz lehetett, mert többször hallottam, hogy félig oroszul, orosz-bolgár keveréknyelven beszél a magyarul alig tudó emberkének. Plusz kicsit nehezebb szavakat nem ismert, volt hogy a mi oldalunk segített neki pár szó esetében. De mindegy, ez a minőség témája, tele a szakma dilettánsokkal, szóval ez a csaj se volt kirívó.
A megdöbbentő inkább az volt, hogy nem tolmácsolt, hanem magyarázott. A tolmács szakma egyik alapvető szabálya, hogy szó szerint fordítunk, szenvtelenül. Már az is dilettantizmus, hogy harmadik személyben fordítunk, lásd "azt mondja, hogy", de az hogy hozzáteszünk a mondandóhoz az teljesen abszurd. De ez a csaj nem csak ezt csinálta, hanem gesztikulált, magyarázott, érvelt. A bíró kicsit furán nézett, de nem mondott semmit, hiszen ő végülis nem értette a bolgár nyelvű mondatokat, csak azok "fordítását".
A magyar filmfordítás alkalmazása a bíróságon.
A legabszurdabb ilyen filmfordítást 2003-ban láttam, akkor még néztem moziban és tv-ben filmeket, még nem volt lehetőség letöltésre. Szóval az amerikai Bruce Almighty című vígjáték. Az egyik jelenetben megtalálják Jimmy Hoffa holttestét. Jimmy Hoffa nevezetes alak az amerikai történelemben, neves szakszervezeti aktivista volt a XX. sz. 50-70-es éveiben, s az egyik leghíresebb rejtélyes eltűnési esetnek számít Amerikában: máig nem tudni mi történt vele.
Szóval a magyar filmfordító meg gondolkodik: az átlag magyar nem tudja ki az a Hoffa, ezzel valamit csinálni kell! Ki tűnt el rejtélyesen és közismerten Magyarországon? Hát Petőfi Sándor! Kész!
S nem vicc: a magyar verzióban tényleg Petőfi Sándornak van fordítva Jimmy Hoffa!
Vitáztam már e témáról. Mindig az volt az ellenérv, hogy nem értené a jelenetet a magyar néző Hoffával. Csakhát ezen az alapon akkor írjuk át Washingtont Budapestre, George W. Busht Medgyessy Péterre (s ha most sugározzuk, akkor meg Orbán Viktorra), a Kongresszust meg Országgyűlésre. S persze minden létező amerikai utalást is változtassunk meg, pl. számoljuk át a dollárösszegeket forintra.
Szóval abszurd ellenérv. Ezen az alapon nem lehetne semmilyen művet alkotni, ami a legbutább és megműveletlenebb emberek szintjét meghaladná, hiszen hiába valakinek magyar az anyanyelve, attól még nem biztos, hogy megért kicsit is összetettebb magyar vonatkozású utalásokat.
"A NATO az USA erőszakszervezete" - írja a Magyar Nemzer február 17-i számában. Meglepő, ezt eddig nyíltan nem engedte meg magának fideszes média, csak egyes fideszes megmondóemberek mondogattak ilyesmit, közülük is csak a marginálisabbak, lásd Bogár.
A NATO a nagytőke nemzetközi hadereje, célja a folyamatos vérontás és fékevesztett agresszió,
Sajnos kénytelenek voltunk belépni. Ha nem léptünk volna be 1999-ben, ugyanabban az évben Magyarországot is bombázta volna az amerikai haderő a Szerbia elleni agresszió alatt.
Én nemmel szavaztam ugyan a népszavazáson, de tudtam, be kell lépni, az alternatíva rosszabb.
Ezt a kényszertagságot fel kell számolni, csak az időpontot kell jól megválasztani. Érdemes tanulni Horthy példájából, s ezúttal alaposan megszervezni, előkészíteni a Kiugrást.
Ez most nem saját gondolat, idegen cikket fogok ismertetni. Azt hiszen érdemes, mert nem hiszem, hogy sokan olvasnák a Counter Punch honlapot.
A liberális médiák sulykolása ellenére ugyanis a világ négyötöde nem áll ki az ukrán ügy mellett, nem öltözik sárga-kékbe, nem szlavaukrajiniázik, s nem bojkottálja Oroszországot.
A világ lakossága 8 millárd fő, ebből 6,3 milliárd él a fejlett világon kívül. A felmérés szerint ezek 66 %-a oroszpárti, 70 %-a pedig kínaipárti. Az orosz- és/vagy kínaipártiság a legkisebb Délkelet-Ázsiában, de még ott is 62 %-os többséget alkot.
Az okok? Öt okot sorol fel a cikk.
1. - A szimpátia hiánya a volt gyarmatosító hatalmak iránt. A gyarmatosító nyugat azt hiszi, problémái világméretűek, pedig a gyarmatosítottak szerint ez nem így van. Ráadásul miért kellene azokkal szimpatizálni, akik egyébként csak saját problémáikkal törödnek?
2. - A gyarmati múlt hatása. Kína és Oroszország jellemzően a gyarmatosítottak oldalán álltak a gyarmatosítás alatt, amikor ezek az országok harcoltak gyarmattartóikkal. Miért támogatnák most a gyarmatosítottak a gyarmattartókat, s eleve miért állnának ki azok ellen, akik nem gyarmatosították őket?
3. - Az ukrajnai viszály európai belügy, miért érdekelne bárkit is máshol? Eleve ez nem a világ problémája, a fejlődő világnak vannak súlyos, valós problémái.
4. - Gazdasági érdek. Ma már a nyugat nem dominálja a világgazdaságot. Jelenleg az USA már csak a világgazdaság 15 %-át ellenőrzi, míg Kína már 19 %-ot. A nyugat centrumát képező G7 jelenleg 1 milliárd fő alatti lakosságot és 41 billió dollár GDP gazdasági erőt jelent, míg a BRICS államok 4 milliárd fő lakosságot és 42 billió dollár GDP-t.
5. - A nemzetközi jog többé nem lehet a nyugati érdekek álcája. A fejlődő világnak elege van abból, hogy csak akkor kerül szóba a jog, ha az éppen a nyugat érdekeit szolgálja, míg ellenkező esetben a nyugat bármit szabadon megtehet.
U. i.: Időközben szemlézte a Mandiner is, de én még az előtt pár órával írtam ezt.
Eddigi népszerűséged oka egyetlen dolog: évekig nem-fideszesként támadtad az alapvető ballib értékeket. Követőid zöme semleges anti-ballib és fideszes volt, a ballibek sokszor jobban utáltak téged, mint a fideszes megmondóembereket.
Tavaly közeledni kezdtél a Ballibbant kisbolygóhoz, azóta pályára is álltál körülötte, most pedig fékező spirálpályán vagy: hamarosan le is szállsz.
Senkinek se kellesz, két szék között seggre huppantál. Talán még mutogatnak téged a ballibek miután kitömtek mint új egzotikus zsákmányt, de bízni nem fognak benned soha.
Ma van a bolgár nemzeti ünnep. Március 3. – ez hivatalosan a Felszabadulás napja – a török uralom bulgáriai megszűnését jelentő előzetes orosz-török békeszerződés aláírásának napja 1878-ban (eredeti dátuma február 19., de ez a juliánus naptár szerinti dátum, s mióta 1916-ban Bulgária áttért a gregoriánusra, át lett számolva, így azóta március 3.).
A kérdés Bulgáriában sajátos kultúrharc terepe. De először magáról az eseményről a történelemben, hogy világos legyen a háttér.
Az összesen 12 orosz-török háború közül ez a tizenegyedik orosz-török háború - ez nem egységes, van aki a krími háborút nem számolja, s akkor ez "csak" a tizedik -, mely 1877-1878-ben zajlik.
A háború lényege. 1877. áprisban Oroszország megtámadja Törökországot. A törökök számítottak erre, de az oroszok meglepetést okoznak mégis: az orosz erők ugyanis nem a Fekete-tengeren támadnak, hanem Románián keresztül (ill. akkor még nem "Románia", hanem a két román fejedelemség), mert az orosz diplomácia sikeresen ráveszi a románokat, hogy álljanak át az ő oldalukra. Szóval a románok átállnak, az orosz csapatok akadálymentesen átvonulnak rajtuk, sőt román egységek is csatlakoznak a háborúhoz. (Jól is jártak a románok, tulajdonképpen ennek köszönhetően lett meg a Fekete-tengerhez való kijutásuk.)
Az orosz csapatok - románok részvételével - gyorsan előrehaladnak a Balkán-hegység vonaláig, egyedül Pleven városa fejt ki komolyabb ellenállást, itt a török erők 5 hónapon keresztül védik a területet a kétszeres orosz-román-bolgár túlerő ellenében.
Közben Oroszország második frontot indít. A Nyugat-Kaukázusban is megtámadja Törökországot. A mai grúz-örmény-azeri-iráni-török határvidéken Oroszország magához csatol kb. 20 ezer km2 török területet - ennek kb. 90 %-át Törökország visszaszerzi 1918-ban. Ez egyébként az örmények egyik nemzeti tragédiája, ugyanis ők ezt a területet mint Nyugat-Örményország részét tartják számon.
a Kaukázus környéke mai határokkal, sötétzölddel a szóban forgó terület
A XIX. századi katonai etika ma már elképzelhetetlen jellemzője ebből a háborúból. Amikor 5 hónap után a pleveni török erők kapitulálnak 1877 decemberében, Osman Nuri marsall, a helyi török erők vezetője átadja a kardját a győztes parancsnoknak, Ivan Ganyeckij orosz dandártábornoknak, ami a megadás és a katonai fogoly státusz elismerésének számított, az orosz cár utasítja Ganyeckijt, adja vissza a kardot a török tábornoknak, ezzel elismerve, hogy a harc tisztességes volt, Nuri pasa nem sértette meg a katonai erkölcsöt. Ennek is köszönhetően, veresége ellenére Osman Nuri hős marad a török kormányzat szemében, a háború után ő lesz a török hadügyminiszter.
A Balkán-hegység vonalát sokáig sikeresen védik a törökök, csak 1878 januárjában sikerül áttörni. A legismertebb bolgár emlékmű a legfontosabb áttörési pontnál van, a Sipka-szorosban. Ezután az oroszokat már nem lehet megállítani a sík vidéken. Amikor az orosz erők már Konstantinápoly határában vannak, Törökország kapitulál, elismeri az orosz győzelmet. Ez az említett előzetes orosz-török békeszerződés, aminek napját ünnepli az ország nemzeti ünnepként (a kommunista uralom alatt persze nem ez volt a nemzeti ünnep, hanem az 1944-es kommunista hatalomátvétel napja).
Aztán történik sok minden, az ideiglenes békekötés ás a végleges békekötés közti 3 hónapban, ezek persze fontos és tragikus események bolgár szemszögből, de ezekre most nem térnék ki.
A lényeg maga a tény: a harmadik bolgár állam, Bulgária visszaállítása 1878-ban egy orosz katonai győzelem eredménye. Ez nehezen feldolgozható tény minden nyugatbarát bolgár, de legalábbis ezek kiengesztelhetetlenül fanatikus magja számára, magyarul: a bolgár ballibek keménymagja számára
Amit Magyarországon ballibnek szokás nevezni azt Bulgáriában más névvel kell nevezni, hiszen a bolgár "ballibek" nem csak a jobboldalon vannak, de jobboldaliaknak is nevezik magukat.
Íme pár elnevezés rájuk:
Az egyik elnevezés a "sötétkék", ez onnan ered, hogy a rendszerváltozás utáni időkben a piros volt az ex-komcsik színe, míg a kék az ex-antikomcsiké. Szóval utóbbiak radikális magja a "sötétkék".
Ennek fokozása a "kék hunvejbinek", sajnos ez magyarul nemigen érthető, mert kevéssé használatos. Az eredeti hunvejbinek Mao kulturális forradalmának az aktivistái, a 60-as évekbeli Vörös Gárdák tagjai, akik meg akarták semmisíteni a "kapitalista múltat", ami alatt kb. a múlt 99,9 %-át értették. (Ha az ember rákeres a magyar Google-ben, a találatok fele az én cikkeim, szóval tényleg nemigen használatos!)
Ehhez hasonló a "hisztero-kék" név.
Persze a 90-es évek végére megszületett a "sorosoida" név is, ez már tökéletesen érthető magyarul is. Tulajdonképpen Bulgáriában sokkal korábban kezdődött az "sorosozás", mint Magyarországon. Ennek oka az antiszemitizmus szinte teljes bulgáriai hiánya lehet.
Talán a legviccesebb név a "sárgamacskakövesista". Szófia központjában ugyanis sárga macskakövekkel van burkolva a terület, s ezen a területen szeretnek tüntetni a nevezett eszmék legelkötelezettebb hívei.
Ehhez hasonló a "grantista", ez az angol “grant” (ösztöndíj, alapítványi támogatás) szóból van, hozzá bolgárul a török erederű foglalkozást jelölő képző, azaz aki abból él, hogy különféle nyugati alapítványoktól pénzt kap.
Persze van még egy szó, az eredeti, ez a ruszofób, ez "oroszellenest" jelent.
Szóval ilyenkor március 3. környékén nagy a vidámság. Nevezett emberek tömegesen nyilatkoznak, minden létező helyen, s a lehető legnagyobb marhaságokat adják el.
Tehát mai napom rendkívül jó hangulatban telik. Meg is találtam már kora reggel a gyöngyszemet. Egy neves bolgár sárgamacskakövesista "Március 3. egy átverés" címmel nyilatkozik, ebben arra a megállapításra jut, hogy az egész háború kamu volt, valójában a két "Európa-ellenes" hatalom - Oroszország és Törökország - előre megállapodtak a bolgárok lakta földek felosztásáról, továbbá az egész ünneplés ma a komcsik műve. Nem vicc, tényleg ezt írja.
"Március 3. egy átverés"
"Március 3-át a szocialisták erőltették ránk, mert a szeptember 9. már leamortizálódótt" (1944. szeptember 9. volt a kommunista hatalomátvétel napja)
Nem tudom kik a készítők, de fantasztikusan tehetséges angol humoristák (legalábbis brit angolt beszélnek), a számaik telitalálatok.
A kedvencem ez:
Vagy jó a képzelőtehetségük vagy dolgoztak nagy cégnél.
Igyekeztem magamat mindkét rendszerben távol tartani a karriertől, így szerencsére kevés ilyen élményben volt részem. De azért láttam ilyet a valóságban, mind rendszerváltozás előtti kommunista értekezletet, mind azt követően liberális tanácskozást. A megdöbbentő: hatalmas a hasonlóság az eltérő szavak ellenére.
A legfontosabb: a valóságtól való távolságtartás alapvető követelmény. Az értékezlet valamiféle önmagáért való dologgá válik, ahol mintha egy filmben lennénk: maga a film a téma, minden külső elem irreleváns.
Lelkes liberális koromban még hittem, a kapzsiság, a profitéhség elegendő szervező erő, képes ésszerűséget teremteni, hiszen a tőkésnek nem érdeke pazarolnia pénzét marhaságokra. Később, már visszafogottabban liberális koromban ilyen illúzióm nem volt, már csak - Churchill mintájára - "rossz, de minden más rosszabb" alapon viszonyultam a polgári rendhez,
Kiderült: semmi se igaz ebből. Hiába van fent a tőkés a maga profitérdekével, amint létrehozza a céget, az önálló életre kel, még akár a tulajdonosával is képes harcba kelni. S a Cég elkezd élni, küzdeni saját magáért, jönnek a felesleges szervezeti egységek, abszurd tervek, értelmetlen folyamatok. S a Cég erős, simán átveri a tulajdonost is, hiszen az nem látja át a tevékenységet, így könnyedén beadható neki, hogy a sok felesleges elem abszolút szükséges, nélkülük leállna a profittermelés.
A karrierhez a legközelebb kettővel ezelőtti munkahelyemen voltam. Felmondott a projektvezető, a helyére került az egyik részlegvezető, az ő helyére az egyik csoportvezető. Pont a miénk. Szóval kellett új csoportvezető. Meghirdették, s a levegőből sugárzott: nekem kell jelentkeznem. Jól bevált módszeremmel hülyének tetettem magamat, s persze nem jelentkeztem. Szerencsére a hatályos cégvezetési elvek között szerepel, hogy az ambíciózus kollégákat kell kiemelni, s nem az ambíciótlanokat, így megmenekültem. Mert azért mégis más az értekezleten hallgatva bólogatni, mint megszervezni egy ilyet.
A liberális világmegváltás hülyeségére szoktam példának mondani a japán borravaló esetét.
A borravalóadás szokása tipikusan olyan dolog, mely a világban rendkívül változatos: egyrészt a mértéke nem azonos, másrészt elterjedése sem azonos.
Vannak helyek, ahol kötelező adni. Sértés, ha az ember nem ad. Amerikában a kaszinókban pl. egyenesen bunkóság nem adni, ott egyes kaszinókban az alkalmazottak fizetése minimálbér, sőt nulla, csak a borravaló a bevételük. S az ellenkező véglet Kelet-Ázsia, ahol meg a borravaló adása sértés. Minden más meg a kettő között van. A Balkánon pl. kevésbé szokás a borravaló, mint Közép-Európában: az a természetes, ha az ember nem ad.
Szóval Japán nyugatosodása során kezdték elsajátítani a nyugati szokásokat. Mindent meg is csináltak nyugati mintára, sokszor persze japán tartalommal. Lásd ünneplik a Karácsonyt, de bármiféle keresztény tartalom nélkül. Az egyik bizarr japán karácsonyi szokás pl. ilyenkor KFC-csirkét enni - mindkettő Amerikából jött, a Karácsony is és a KFC is, szóval miért ne lehetne együtt?
Amikor a japánok először hallottak a borravalóról, meglepődtek: miért nem utasítják vissza az ilyen extra pénzt kapó alkalmazottak a sértést, miért hagyják magukat megalázni? Aztán megértették, hogy van egy ilyen furcsa szokás egyes helyeken, s ott ez nem sértés. Így aztán a japán turista udvariasan megkérdezi, mennyi a borravaló összege. Aztán amikor megtudja, hogy pl. 10 %, fillérre pontosan 10 %-ot ad. Hiszen be akarja tartani az idegen föld szokásait.
Mint a viccben a japán fociról:
Más országokban, ha a csapatuk veszít, a futballhulligánok üvöltenek, összetörik a berendezést, majd megkéselik az ellenfél hulligánjait, de mi a japán szokás?
A japán futballhulligánok, amikor csapatuk veszít, először is összeszedik a szemetet a stadionban, rendbe teszik az ülőhelyeiket, aztán udvariasan meghajolnak az ellenfél hulligánjai felé, majd megkéselik saját magukat.
Valahogy ilyen a világ a nyugati, liberális agyakban: a világ lassan fejlődik, s így végül átveszi a nyugati, liberális megoldásokat, s eljön a földi paradicsom.
Már a XIX. századi liberális gyarmatosítás mögöttes eszmei háttere ez volt az anyagi haszonszerzés mellett: a vad népek csak jól járnak azzal, ha meghódítjuk őket, hiszen ők koszban fetrengő emberevők, akik képtelenek saját magukat irányítani, mi meg civilizáljuk őket, így 2-3 nemzedék alatt rendes ember lehet belőlük. Tulajdonképpen ennek kistestvére a magyar ballib agytröszt halálbiztos meggyőződése, mely saját magán kívül mindenhol félhülye, fogatlan, mucsai bunkókat lát, akiket valahogy rá kellene ébreszteni az SZDSZ-szellem mennyei jóságára.
Ez most megjelent orosz tematikában is. Komolyan hisznek emberek abban a narratívában, hogy valami titokzatos erő tartja rabul az oroszokat, emiatt nem képesek rádöbbenni a nyugat fényesen ragyogó egyetlen igaz igazságára.
Az orosz nemzeteszme egyik érdekes kérdése a normannizmus/antinormannizmus vita.
Az általánosan elfogadott álláspont szerint a szláv őshaza valahol a mai lengyel-belarusz határvidéken és attól kissé keletre lehetett. Innen kezdődött a szlávok kirajzása, először nyugat, észak, kelet felé már az i. e. III. századtól, majd az i. sz. VI. századtól délre is. Ez utóbbi feltehetően a VI-VII. századi "kis jégkorszak" következménye, amikor a globális hőmérséklet drasztikusan lecsökkent, ennek okaként a fő feltételezés egy 536-as hatalmas vulkánkitörés, melynek hatására az egész bolygón elterjedt a vulkán hamuja a légkörben.
A lényeg most: a keleti szláv törzsek léteztek évszázadokon keresztül az óorosz államalapítás előtt.
A legrégibb fennmaradt óorosz irat, az Elmúlt idők elbeszélése XII. századi, ez az állalapítás történetét és az azt megelőző és követő eseményeket beszéli el, szerinte: két szláv és két finnugor törzs elhívták a viking (normann) Rjurikot, hogy uralkodjon felettük, ezzel az állam megalakult Novgorod központtal 862-ben.
Egészen a modern korig ez volt az egyetlen elmélet azn orosz történelem kezdeteiről.
Az óorosz állam lakossága tehát kb. fele-fele arányban lehetett szláv és finnugor, vékony viking uralkodó réteggel. A vikingek elszlávosodtak, ahogy ez a finnugor lakosság zömével is megtörtént. Az orosz uralkodók egészen a XVI. sz. végéig az alapító dinasztiából származtak.
A Rjurik-dinasztia 1598-ban halt ki, az utolsó Rjurik-cár I. Fjodor 1584-1596 között. Aztán jött 1613-tól I. Mihail, a Romanov-dinasztia megalapítója - Mihail rokona volt az utolsó Rjurik-cárnak, de nem vérrokona. (Az 1596-1613 közti időszakot nevezi az orosz történelemírás szmutának, azaz "káosz", "zavar". Szokás második szmutának nevezni az 1917-1921 közti időt, s most már harmadik szmutának Gorbacsov idejét a peresztrojkától egészen Putyin hatalomra kerüléséig.)
Az új állam azonnal terjeszkedni kezdett, déli irányban a többi keleti-szláv törzs felé és keletre a finnugor területek – a mordvák és marik földje – felé. 882-ben a főváros átkerült Kijevbe, innen az állam ma legismertebb neve „Kijevi Rusz”.
Aztán a XII. században elkezdődött a központi hatalom meggyengülése. Három hatalmi központ alakult ki: északon Novgorod, nyugaton Kijev, keleten pedig Vlagyimir. E szétesés későbbi következménye az orosz-ukrán-belarusz szétválás.
A XVIII. században a nyugati felvilágosodás hatására Oroszországban is kialakult az a nézet, hogy meg kell szabadulni a dogmáktól, s mindent a racionalitásra kell alapozni. Az egyébként természettudósként világhírűvé lett Mihail Lomonoszov körül alakult ki egy "revizionista" kör, mely az Elmúlt idők elbeszélését besorolta a mesék közé, kétségbe vonva az általa sugallt eredetképet. Ami leginkább zavarta a hazafiasan gondolkodó értelmiségi kört az az következtetés volt, hogy, leegyszerűsítve: lám, a primitív benszülött szláv népek képtelenek voltak államot csinálni, így be kellett jönnie egy nyugatinak, aki rendet teremt és megtanítja a barbárokat késsel-villával enni. Ezt sértőnek érezték, így igyekeztek elvetni a "dogmákat", helyükre tudományos elméleteket helyezni.
Az alaphangulat erősen segítette ezt, ez a Romanov-dinasztia nyugatra fordulásának kora volt. Ennek jelképe volt, hogy 1712-ből át lett helyezve az orosz főváros az "ázsiai" "vad" Moszkvából az "európai" "civilizált" Szentpétervárra. Eleve sok orosz hazafi sérelmesnek érezte az erős német orientációt a hatalomban. Bár az 1613-ben hatalomba került Romanov-dinasztia orosz volt, gyakori lett német házastársak választása, s eleve németek behívása az országba fontos kormányzati pozíciókba.
Tegyük hozzá, ennek nagyon ellentmond, hogy a ma egyik legnagyobbnak tekintett orosz cár, Nagy Katalin cárnő (II. Jekatyerina) színnémet volt, szóval a nemzetiség nem számított túl sokat. Többek között ma aktuális téma: Katalin szerezte meg Törökországtól Oroszországnak azt a területet, ahol manapság folyik az orosz-ukrán háború.
A "hivatalos" normann elmélettel szemben megjelent tehát az úgynevezett antinormannizmus mint alternatív "hazafias" elmélet. Egységes antinormann elmélet sose jött létre, egymásnak ellentmondó verziók lettek, íme a 2 fő verzió:
az Elmúlt idők elbeszélésének teljes tagadása, azaz az egész csak egy szép mese, de a valósághoz nincs köze, azért lett csak az egész kitalálva, hogy az orosz uralkodók kreáljanak maguknak dicső múltat, kb. mint a rómaiak trójai eredete, lásd Aeneis,
az Elmúlt idők elbeszélésének elfogadása azzal, hogy az ott leírt normannok valójában egy szláv törzs, akiket eddig tévesen germánoknak hittek.
Ez így ment egészen a kommunista uralomig. A normannisták és antinormannisták vitatkoztak egymással, de a normann elmélet volt mindig az elfogadottabb, egyszerűen sok adat szólt mellette. A kommunista uralom idején a normannizmus volt az egyetlen elmélet, leszámítva a II. vh. idejét, amikor szabad teret kaptak az antinormannisták is, politikai okokból: Hitler ugyanis kb. a "németek alapították Oroszországot" érvet hozta elő, s erre válaszként jó megoldásnak tűnt az egész tagadása.
Már a szovjet kor végén és a rendszerváltozás után jelent meg ismét szabadon az antinormannizmus. Megint sok verzióban. Új verzió pl. az iráni elmélet, e szerint az orosz állapító felső réteg szarmata és nem viking származású - egyébként hasonló elmélet Lengyelországban is létezett már a XVII. századtól, e szerint a lengyel köznép szlávokból áll, míg a nemesek szarmata származásúak.
A mai Oroszországban a "hivatalos" elmélet a normannizmus egyfajta mérsékelt verziója, ez van pl. az iskolai tananyagban, azaz valóban jöttek vikingek, ők voltak az állam vezetése, de őket az orosz vezetés hívta, azaz nem idegenek voltak az alapítók, hanem a helyi vezetés, mely egyszerűen idegen segítséget kért, s a behívott idegenek is gyorsan helyiekké váltak. Ennek még alternatívabb értelmezése is népszerű - de a tankönyvekben nem ez van -, hogy valóban eredetileg idegen hatalmat képviseltek a vikingek, hódítani akartak, de ezt az orosz nép sikeresen legyőzte, az idegeneket "áttérítetve", legyőzte ezt a próbálkozást.
Tény: a vikingek sehol se tudtak saját viking államot alapítani Skandinávián kívül, mindenhol máshol alkalmazkodtak, beolvadtak a helyiekbe. A legismertebb példa Normandia a mai Franciországban, ahonnan a normann hódítók Angliába már mint francia nyelvű nép mentek a XI. században.
A. Vasznecov orosz festő híres képe: A vikingek behívása
Hasonló van Bulgáriában is, de a kérdés a bolgár nemzettudatban nem okozhatott problémát. A bolgár államalapítás hagyományos dátuma 681, ekkor jöttek be a bolgár törzsek a Fekete-tenger északi vidékéről, majd a helyi szlávok segítségével legyőztek a rómaiakat (bizánciakat). Ezt megelőzően nem volt szláv államiság a Balkánon, csak törzsek és laza törzsszövetségek. Viszont mivel a mai bolgár nemzettudat azonosítja magát a bejött bolgárokkal, annak ellenére, hogy genetikailag a mai bolgár népben alig 5 % körüli az ősbolgár elem, a szláv meg 25-30 %-os - azaz "mi jöttünk be" -, így nem jelent ez gondot a nemzeti büszkeségben. (Én csináltam magamnak genetikai vizsgálatot, s bár apai ágon színbolgár vagyok, 0 azaz nulla % ősbolgár vér van bennem.)
Érdekes ebből a szempontból a fiatal macedón nemzettudat. A valóságban a XIX. sz. végén kezdődött és csak a XX. sz. második feláben stabilizálódott macedón nemzettudat szeret tudományos-fantasztikus történeteket kitalálni. A legvadabb verzió szerint kontinuitás van az ókori macedónok és a maiak között. A “hivatalos” macedón álláspont ennél kicsit enyhébb: ez VI. századi etnogenezisről beszél, az első macedón államot az északról bejövő szlávok alapították, majd ezt semmisítette meg a VII. században bejött vad ázsiaiak ("bolgár-tatárok") hódítása.
Szóval a macedón történelemírás szerint egyes balkáni szláv törzsek egyesültek a VI. században és létrehoztak egy Szlavinia nevű államot. Ehhez még királyokat is sikerült találni. Természetesen minden kitalált szlaviniai királynak ma szobra van Szkopjében.
Hacon, Szlavinia királya, szobor Szkopjében - a macedón történelemkönyveken kívül senki se hallott se ilyen királyról, se királyságáról
Valójában évek óta nincs rendes kampány Bulgáriában, az átlagember leszarja az egészet. Rendszeresen 40 % se megy el szavazni. Azaz szinte csak az megy el, akit kifejezetten érdekel a téma, ezek nagy része meg eleve rendelkezik saját véleménnyel, azaz nehéz hatni rájuk. Szóval felesleges sokat költeni kampányra. Így alig van kampány, az is simán megesik, hogy egyes pártok még az ingyenes tv-s kampányeseményekre se mennek el.
A legveszélyesebb dolog mostanában: a két fő erő euroatlantizmusban vetélkedik egymással, egymást vádolva, hogy nem eléggé nyugatpárti. Magyarországon is volt ilyen, tulajdonképpen csak a Fidesz 2009 utáni fordulata óta nincs ez, de korábban pont ez ment az MSZP és a Fidesz között.
Persze a GERB pártban mindenképpen van realitásérzék, míg a PP pártból ez teljesen hiányzik. Szóval mindhatnánk, hogy a GERB a kisebbik rossz, de szövegük így is rendkívül veszélyes.
A normalitás most a káoszban reménykedhet csak, azaz abban, hogy a GERB és a PP annyira utálják egymást, hogy nem fognak megállapodni, azaz nem lesz kormány a választások után se. Ha ugyanis lenne kormány, az radikálisan ukránpárti politikát kezdene folytatni.
Az eredetileg teljesen jelentéktelen köztársasági elnök hirtelen fontos ember lett: az alkotmányosság határain lépkedve szabotálja Ukrajna támogatását, persze csak tettekben, mert szavakban keményen ukránpárti, dehát a tettek számítanak. A bolgár alkotmány szerint ha a parlamentben nincs kormánytöbbség, a köztársasági elnök nevez ki kormányt, parlamenti felhatalmazás nélkül, innen az államfő hatalma. Ma már a legradikálisabban euroatlantista körök elkezdtek a államfő idő előtti elmozdításáról is beszélni.
a háború 1. évfordulóján ukránpárti tüntetés a köztársasági elnök hivatala előtt, a tábla felirata "ez itt nem Moszkva!"
Segélyen lenni parazita életmód. Pont ugyanaz, mint az ellenkező oldal: passzív jövedelemből élni tőkebefektetés révén. Mindkettő káros jelenség társadalmilag.
Amikor egyszer magam is segélyen éltem, rögtön megértettem. Ilyenkor ugyanis az ember közvetlenül benne van az adott helyzetben, s kénytelen a helyzet keretein belül cselekedni, a helyzet szabályait követve.
2014. december közepén, 1 héttel Karácsony előtt rúgtak ki a munkahelyemről. Persze a dolog érett már hónapok óta: napi 9 órás munkahelyi létemből átlag 20 percet töltöttem tényleges munkával, nyilvánvaló volt, hogy munkám felesleges. Végülis még szerencsém is volt: 4-5 hónapot átlag feletti fizetéssel töltöttem el, rengeteg szabadidővel. Persze a munkába járás és onnan a hazamenés ott volt napi nyűgnek, dehát így is abszolút elviselhető állapot volt ez.
Akkoriban az átlag havi nettó bér Bulgáriában 915 leva (= 470 euró) volt, az én nettóm meg 1620 leva (=830 euró) volt, szóval én benne voltam az országos felső 10 %-ban és közben alig dolgoztam ténylegesen. Azaz panaszra kevés okom volt.
Plusz rendkívül szerencsés volt a helyzetem abban is, hogy a munkáltató nem szeretett maga után hagyni ellenséges dolgozókat, így mindenkit kedvező feltételekkel bocsátott el, amikor erre szükség lett. Tulajdonképpen csak azokkal bántak rosszul, akik idióta módon viselkedtek, lásd munka nyílt szabotálása, abszurd hiányzások, botránykeltés, stb. Szóval én már úgy voltam, hogy szinte vártam a kirúgást.
Egy nap aztán ki is rúgtak. Persze a szokásos barátságos módon, nagyfőnök kezet fog, beszédet mond, majd azzal fejezi be, 15 napon belül kifizetnek minden fel nem használt szabadságot, plusz utalnak 4-havi bért búcsúként, mert az esetet betették a "csoportos elbocsátás" kategóriába, ahol a bolgár munkaügyi szabályok szerint nem 1, hanem 4 hónapi elbocsátási pénz jár.
Szóval jó hangulat, mindenki örül. Én úgy számoltam, akkor bejelentem magamat munkanélkülinek, így 8 hónapig járt a munkabér 70 %-a, ez az esetemben kb. 1130 leva lett volna, azaz kb. 580 euró. Nem olyan sok, de azért nem is rossz, ha az embernek- mint nekem - van saját tehermentes lakása, plusz eleve több az átlagbérnél. Szóval akkor úgy fél évig otthon ülök, aztán keresek munkát, s a segély folyósításának végen, úgy augusztus körül elkezdek megint dolgozni.
Kicsit szégyelltem magamat a munkanélküli ügyintéző irodában, hiszen tudtam, az ott dolgozók fizetése kisebb az én segélyemből, de ezen gyorsan túltettem magamat.
Az időt igyekeztem jól hasznosítani, már az első héten megnéztem 25 filmet, melyre addig nem volt időm.
Aztán jött a villámcsapás: már januárban kaptam munkaajánlatot. Olyan 1300 leva lett volna a nettó. S nemet mondtam, kiszámoltam, ez alig 170 levával több annál, amit a semmiért kapok, azaz napi átlag 8 leva, s hát hülye leszek napi 8 leváért dolgozni járni, mikor otthon is ülhetek könyvet olvasva és filmet nézve.
Végül aztán nem töltöttem ki a tervemet teljesen. Áprilisban olyan munkaajánlatot kaptam, hogy azt már kockázatos lett volna nem elfogadni, szóval májustól munkába álltam.
De ez az idő pont elég volt ahhoz, hogy megértsem, miért marhaság a feltétel nélküli minimálbér, a hosszantartó magas segély, s társai (nyilván itt nem az indokolt segélyekre gondolok, lásd önhibán kívüli munkaképtelenség). Persze nyilván nem lenne baj a feltétel nélküli minimálbérrel, ha az emberiség nagyobb gazdagság birtokosa lenne és a rendszer is más lenne. De jelenleg a helyzet nem ez. Messze vagyunk még attól a műszaki-tudományos szinttől, mely képes lenne ezt biztosítani, plusz még meg kellene dönteni még a polgári rendet is mindenhol a bolygón.
Ha nyílt a tiltás, akkor az tiszta helyzet. Nem okoz lelki zavart, nem ront meg senkit.
A modern világ kezd egyre viccesebb lenne. Egy minapi eset.
A fő médiahonlapom be van kötve több szociális hálóhoz. Alapvetően nagyon korlátozottan használom a szociális hálókat: a Facebookot még nézem időnként, a többit szinte soha. Viszont be vagyok kötve pl. a Twitterre, a Tumblrre, a VK-ra, a Telegramra. Úgy van beállítva, hogy minden új cikk automatikusan megjelenjen ezeken is.
Nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni, így is kevés a napi 24 óra. Szerencse, hogy amióta elértem a 45 éves kort, alvásigényem drasztikusan csökkent. Pl. idén februárban 1 azaz egy alkalommal fordult elő, hogy 9-ig aludtam. Munkanapokon elegendő lenne 8-kor kelnem, de rendszeresen 6-kor kelek. S nem ritka, hogy felébredek 4-5 óra körül. Pedig jó alvó vagyok, szinte sose küzdöm elelvási problémával.
Szóval, automatikus beállításaim vannak. Ezekhez persze külső eszközöket használok.
Döbbenten vettem észre, az antiszemita tematikájú cikkem nem jelent meg a platformokon, miközben mind az előtte lévő, mind az utána következő igen. Egyszerűen van egy nem publikus szűrő az automatikusan publikáló eszközökben, mely bizonyos szavakra rászűr! Nevetséges, de más magyarázatot nem látok.
Ja, s a Telegram profilomat most ne tessék nézni, mert ott eleve van valami probléma, amit nem tudtam még megoldani. Szóval ott lehet más ok, bár ha egyébként működne, ott is ez lett volna. Nem valószínű, hogy a szűrés más lenne az egyes platformokra külön-külön.
a FB-re feltettem manuálisan, mert ott sok követőm van
Aki most arra számít, leírom, hogy a multik milyen borzalmas értérendek propagálására jöttek létre, az csalódni fog. Ugyanis a helyzet egyáltalán nem ez.
Sokszor láttam fideszes és hasonló médiákban: a multiknál kötelező progresszívnak lenni, pl. az embereket kiparancsolják a rendes évi homokmenetre. Azaz a multik Kelet-Európában valamiféle harcos kiállást követelnek meg alkalmazottaiktól.
Meg kell mondanom: nem igaz. Immár 16 éves tapasztalattal mondom ezt: sose láttam ilyet.
A dolog persze nem ilyen egyszerű. Egyrészt a multicégek bőszen hirdetik a legperverzebb progresszívista értékeket is, másrészt fatális tévedés azt hinni, hogy ezeknek a cégeknek ne a profit lenne a fő céljuk. Ezek a cégek nem propagandista alapítványok, mint pl. a Nyitott Társadalom Alapítvány és társai, melyeknek valóban egy adott értérend terjesztése a fő tevékenységük. Soros apó célja pl. nem a profit, hanem éppen ez.
Viszont a nagy cégek esetében a helyzet teljesen fordított: a propagandaterjesztésben odáig és csakis odáig mennek, amilyen szintig ez abszolút szükséges megítélésük szerint.
Hosszú éves tapasztalatom során arra jutottam, a multik és a liberális-progresszív eszme kapcsolata lkb. olyan, mint Kádár-kori kisemberé és a marxista eszméé: kényszer alapú. A Kádár-kori kisember tudta mennyit kell megadnia a rendszerhűségből, hogy a rendszer békén hagyja, s ezt meg is adta neki, közben nem is komolyan véve az egészet.
A multik úgynevezett társadalmi felelősséget vállalnak. Ez a cég számára egy ki nem kerülhető költség, egyszerűen a marketing szerves része. Pl. aggódni kell a globális melegedés miatt, zöldnek kell lenni, így ez nem hiányozhat a cég profiljából se. Jellemzően ez valami totális kamu, vagy ha nem is az, teljesen lényegtelen tevékenységi elem. Mondjuk miközben a cég hatalmas kamionflottával rendelkezik, melyek nyilván károsítják a természetet, hiszen üzemanyagot égetnek, a cégvezetés kocsijait hibridekre cserélik, majd ezt meghirdeti a cég nagy betűkkel. Abszolút pótcselekvés, ráadásul feleslegesen drága is, de ki lehet írni.
Azonos a helyzet a kifejezetten társadalmi woke-ügyekkel. Nyugaton a woke-ideológia komoly hatalommal remdelkezik, nagy butaság lenne szembemenni vele, szóval kell pl. csináltatni az irodaházban wc-ket a harmadik nemnek, utalni pénzt valami társadalomromboló szervezetnek, s rendszeresen részt venni pár látványos eseményen, mondjuk a transzgyerekek énekfesztiválján és a rendes éves homokmeneten, plusz a homokbüszkeség hónapban kitűzni a homoklobogót, meg valami nagyon csúnya leszbit kinevezni a cég reklámarcának.
Mindenben semmilyen valós meggyőződés nincs. Egyetlen dolog van: követni az íratlan követelményeket, mert ha nem, akkor ezt valaki kiszúrhatja, s baj lesz.
Az egész propaganda hamissága ott érezhető a legjobban, hogy amikor a nyugaton lelkesen woke cég terjeszkedik olyan régióban, ahol a woke eszme marginális, ott hirtelen más lesz a hozzáállás.
Szemályes tapasztalat. Amerikai cég bulgáriai részlege. Értesülünk minden rendezvényről. A központban a Homok Hónap - már nem hét, hanem hónap - alkalmából még beöltözés is van, termek díszítése, s persze közös részvétel a homokmeneten. Nálunk meg? Egy A4-es papírlap a hirdetőtáblán, hogy Homok Hónap van. Nem viccelek, semmi más.
Pont mint a régi szovjet viccben:
A szovjet kisember nem talál munkát, egyetlen lehetősége a pártmunkási állás. Feladata az eszmét hirdetni a lakosság körében. Így hát elindul, becsenget lakásokba, majd azt mondja: "Jó napot, csak annyit szeretnék mondani, hogy a szovjet rendszer nagyon jó. Elnézést a zavarásért, viszlát!".
A ballib médiák azt vetik fel Orbán ellen, aminek az ellenkezőjét Horthy ellen.
Horthy politikájának fő iránya a keretek közti mozgás volt, nem szembemenni a fallal, de nem is válni a fal részévé. A hibáztatás jellemzően az Horthy ellen utólag, hogy nem volt elég következetes, késlekedett, habozott, sodródott az eseményekkel, majd mindez nemzeti katasztrófát eredményezett.
Most nem akarnám részleteiben elemezni Horthy kudarcát, nem ez a célom, ez csak párhuzam.
Ami lényeg: most a ballibek azt róják fel Orbánnak, miért nem a nyugat kritikálatlan, feltétlen híve, kb. mintha azt vetnék fel Horthy ellen, miért nem volt Horthy határozottabban németpárti.
A gyakorlati politika mindig veszélyes műfaj. Egyensúlyozni kell elvek és lehetőségek között.
Ami biztos: határozottan, keményen kiállni egy háborúban az egyik oldal mellett veszélyes dolog, hiszen nem biztos, az az oldal nyer-e. Másrészt ha nyer is, az nem biztos nekünk jó-e. S persze a legbiztosabb: nem szabad keményen kiállni azok mellett, akiknek érdekei nagyon különböznek a mi érdekeinktől.
Teljesen semlegesen nézve - ami persze nem vagyok, én az orosz győzelemben bízok, de most teljesen cinikusan nézve - Orbán szinte biztosan nyerő. Egyetlen helyzet van, melyben Orbán csúnyán bukna: ha az ukrán oldal fényesen nyerne, kiszorítaná az orosz erőket a teljes, általa sajátnak tekintett területről. Ennek valószínűsége kb. nulla a nyugati elfogultan oroszellenes elemzők szerint is. Másrészt ha ennek a valós veszélye fennállna, Oroszország atomfegyvert vetne be, ami megint egész más helyzet lenne.
Szóval az események szinte minden lehetséges lefolyása Orbánnak győzelmet fog eredményezni. Gyakorlatilag az lesz a vége, mint a migránsügyben pár éve: ma már Orbán azt mondhatja "én megmondtam", s ezt egyre többen ismerik el.
Lesz még Orbán EU-küldött Moszkvában... vicces lesz.
S mellékesen manapság gyerekjáték érettségizni. Nemrég teljesen véletlenül rátaláltam az egyébként hitgyülis fenntartású Bornemisza Péter Gimnázium YT-csatornájára, ahol gyakorlatilag az összes gimnáziumi érettségi tétel fent van videóban. Valóban hatalmas vállalkozás, s bár az M5-ön volt hasonló, itt teljesebb körű: gyakorlatilag ha a diák semmit sem tesz, csak ezeket végignézi figyelmesen, már sikeresen le tud érettségizni. Szinte sajnálom, hogy nem kell érettségiznem!
Belehallgattam persze pár adásba. Jók. Ami a kifogásom az, ami persze nem az ő sajátosságuk, hanem általános magyar jelenség: a spanyol nevek kiejtése.
Persze tudom, ez az én speciális bajom, 18 éves korom előtti életem pontosan felét spanyol nyelvterületen éltem le, sőt kisgyerekként anyanyelvem is volt a spanyol, szóval kiemelten érzékeny vagyok a témára.
A zavaró jelenség: az "sz" hang "z" alakban ejtése. Nyelvészileg mondva: a "sz" zöngésedése.
Persze az ok ismert. A spanyol nevek magyarra a latinon és a németen keresztül jöttek be, ráadásul a latinnak is a középkori olasz és német ejtésében.
Tudni kell: a németben és az olaszban is általános jelenség az "sz" zöngésedése. A németben szinte csak szóvégen és máshol zöngétlen mássalhangzó előtt ejtenek "sz"-t, mindenhol máshol "z" lesz belőle. Az olaszban még inkább így van: szinte minden "sz" ejtése "z".
A klasszikus latinban "z" hang egyedül görög eredetű szavakban létezett, a görög ζ (eredeti ejtése: zd) és a zöngés mássalhangzó előtti görög σ átadására. Az egyházi latin ejtés Magyarországon német-olasz átvétel, így a zöngés hangok közti "sz"-ból "z" lett sok esetben a szokásos magyaros latin ejtésben is.
Az olasz "z" a vulgáris latin fejlődése során jelent meg. Viszont ez csak az olasz verzióra igaz. A spanyol verzióban a folayamat vége az lett, hogy a vulgáris latin "z" eltűnt, "sz" vagy "th" lett belőle (a "th" csak Spanyolország északi és középső részén, délen nem, s a déliből származó latin-amerikaiban se).
Ma tehát a spanyol ejtében az "sz"-ból kizárólag zöngés mássalhangzó előtt lesz "z" és még ez se kötelező: lehet ilyenkor is "sz" hangot ejteni. Ami biztos: a magánhangzók (ezek mindig zöngések) sose fejtenek kis ilyen hatást.
Azaz - ahogy mellesleg a magyarban is van - két magánhangzó között lehet zöngés és zöngétlen mássalhangzó is, ennek semmi akadálya. Ahogy magyarul nem lesz pl. a Budakeszi ejtésében "budakezi", hanem marad "budakeszi", úgy spanyolul pontosan ugyanez a helyzet. Az sz-ből z csinálása súlyos hiba, ez amolyan német-olasz akcentus spanyolul, anyanyelvi beszélő ilyet sose mondana.
Eleve a spanyolban önálló fonémaként nincs is "z" hang. Mint mondtam, egyesek így ejtik az sz-t zöngés mássalhangzó előtt.
Nem végeztem tudományos felmerést, de intenzív személyes tapasztalataim alapján:
a spanyol anyelvűek 99 %-a zöngés mássalhangzó előtt is sz-t ejt, nem z-t, ha ez a mássalhangzó obsztruens, pl. a "desde" (jelentése: hol/ahol) szót én nagyon-nagyon ritkán hallottam "dezde" alakban, szinte mindenki "deszde" alakban ejti,
ugyanez a helyzet, ha az illető mássalhangzó szonoráns, de nem orrhang, itt szerintem 100 % nem zöngésít, pl. az "islam" (Iszlám) szót még életemben nem hallottam "izlam" alakban,
egyedül orrhangok esetében - a spanyolban ezek: m, n, ñ), ezek előtt hallható gyakran a "sz" mint "z" de itt se több az arány 10 %-nál, szóval a "gyakran" az relatíve értendő.
Tanácsom tehát: sose ejtsük az "sz"-t "z"-nek, ez biztosan nem hibás. Míg a "z"-s ejtés vagy fatális hiba vagy rendkívül ritka ejtés spanyolul.
Ami meg teljesen biztos: magánhangzók között sose lesz az "sz"-ből "z". Szóval semmi "hoze" és "pizarro", ez "hosze" és "piszarro" (José, Pizarro).
argentín történelmi YT-csatorna, ez argentín-uruguayi nyelvjárás, de ez az sz-z kérdésben mindegy: jól hallható Pizarro neve
Antiszemita kártya nélkül búslakodik a ballibbant megmondóember, úgy érzi magát, mint hal szárazon. Miket is ír, lássuk!
Azt mondja, a "nemzetközi spekuláns" csupán a "zsidó spekuláns" kódolt verziója. Mi is ebből a következtetés, íme a lehetőségek:
olyan hogy spekuláció nem is létezik a valóságban, ez laposföld elmélet kategória, s ilyen marhaságokat csak antiszemiták terjesztenek,
spekuláció van, zsidók csinálják, a spekuláció nagyszerű dolog, aki ellene beszél, az nyilván dühös, hogy ő nem olyan okos, mint a spekulánsok;
na most, bármelyiket is választjuk, nagy a baj.
De nézzük tovább! Kiderül, a kommunista propaganda is valójában antiszemitizmus. A kommunista propagandárok is nyilván csak zsidózni akartak, de visszafogták magukat, így a gonosz zsidó spekuláns alakját "Coca-Cola mámorban fetrengő, kubai szivart pöfékelő, az amerikai zászló színeiben és elemeiben pompázó viseletbe bújtatott Uncle Sam" alakban jelenítették meg.
Magyarul:
a marxista, kommunista eszme az antiszemitizmus kódolása, a valóságban semmi más tartalma nincs,
aki bármilyen módon antikapitalista, az nem más mint szégyellős antiszemita,
sőt az is antiszemita, aki a kapitalizmus pártján áll ugyan, de nem tekinti jónak a spekulációt.
S persze aki nem ért egyet a szerző fanatikus elfogultságával, abszurd véleményévek, az "panelproli". Szerintem meg - hadd fejtsek én is kódot - ezzel azt akarta mondani: fogatlan, vidéki, mucsai bunkók, szemét magyarok, akik a bő gatyán és fütyülős barackon kívül képtelenek voltak bármit is kitalálni, hiszen mindent a zsidók adtak nekik.
Gábor erősen lépked Landeszmann és Kertész nyomdokában, sőt talán még náluk is jobban gyűlöli a magyarokat. Plusz igencsak buta ember, de ez az ő baja - bár szerintem inkább nem buta, csak feszíti lelkét a mérhetetlen gyűlölet, különösen azt nem képes elviselni, hogy táborán kívül le se szarják őt.
A gond persze az, hogy az én dekódolásom igaz. Szemben az övével.
Mert racionális magyarázat nincs más. Komolyan nem gondolhatja a szerző se, hogy Orbán antiszemita, vagy pedig hogy ugyan nem az, de az antiszemita érzelmű szavazókra nagy szüksége van, hisz nélkülük bukna, s ezért zsidózik kódoltan.
