Olvasó kérdezi: miért kussolok az akkumulátorgyárról?
Bevallom: semmi hátsó szándékom nincs ezzel. Egyszerűen nem értek hozzá, tényleg nem.
Mint tipikus bölcsész típus, nagyon sekélyes a természettudományos tudásom. Az a típus vagyok, aki komolyan hitte évekig, hogy a fagyálló és az ablakmosó folyadék ugyanaz.
Tavalyelőtt el is határoztam, igyekszem ezt bepótolni. Elő is vettem a következő könyvet:
Elolvastam kb. a feléig. S örültem mint majom a farkának amikor az egyik feladatot sikerült megoldanom: ki kellett számolni hová esik az eldobott golyó - persze kb. 40 percig számoltam az 5 perces feladatot, de sikerült önerőből.
Megvan egyébként a jelenlegi hivatalos magyar fizika tankönyv is, ami alapján érettségiztetnek. Még olvasgatom majd. Talán sikerül elérni a hármas osztályzatot.
A fizikánál csak egy dologhoz értek kevésbé: a kémiához. Abból is van több nyelven tankönyvem, de még nem mertem ezeket elővenni. Egyszer az egyikbe belenéztem és az "A kén oxosavai" fejezetcímet láttam, amitől megrémültem, mert most találkoztam életemben először az "oxosav" szóval. De tervezem, majd ezeket a tankönyveket is elolvasom, igyekezve elérni legalábbi egy jó elégséges osztályzat szintű tudást.
De addig semmiképpen se szeretnék olyan témáról írni, amihez alapszinten se értek. Jelenleg annyit tudok az akkumulátorról, hogy ha fagy van sokáig és nem indítom be a motort napokig, akkor mehetek a szervizbe új akkumulátort venni.
A magyar példa mindig hatott Bulgáriában. A legkülönbözőbb dolgokban.
A török kor végén és azután a osztrák birodalom volt a legközelebbi "nyugati" erős hatalom, így természetes volt az onnan való másolás. Pl. az első bolgár büntető törvénykönyvet Budapesten tanult bolgár jogászok írták, s az egész tulajdonképpen, kis változtatásokkal, a magyar 1878. évi V. tv., népszerű nevén a Csemegi-kódex, fordítása.
A rendszerváltoztatás utáni szélsőjobb is sokat tanult a magyar mintákból. Amikor Magyarországon ki lett találva a Becsület Napja nevű megemlékezés 1997-ben az 1945. február 11-i Budáról indult kitörési kísérletről, Bulgáriában is felkeltette ez a figyelmet, a magyar eseményen szinte mindig voltak bolgár résztvevők is.
A gondot az jelentette, hogy a történelem más a két országban. Bulgária területén ugyanis sose zajlik harc a világháború alatt a német és szovjet csapatok között, ráadásul a bolgár hadsereg se harcol egyikkel se bolgár területen.
1944. augusztus 26-ig Bulgária Németország szövetségese, de harci cselekményekben csak a görög és jugoszláv erők ellen vesz részt. Aztán szeptember 2-ig Bulgária semleges, majd onnantól átáll az ellenoldalra. De a németek közben már vonulnak ki Bulgáriából, a bolgárok nem támadják őket, csak később jugoszláv és magyar területen vannak bolgár-német összecsapások. A szovjet csapatok szeptember 8-án képnek be bolgár területre, de csak jugoszláv területen kezdenek harcot a németekkel.
Szóval nincs mikor hová kitörni. Az ünnepelni akaró bolgárok kénytelen más okot találni az ünneplésre.
A történelmi háttér: 1934-1944 között Bulgáriában sajátos rendszer, cári diktatúra van. Az országot III. Borisz cár és hozzá hű katonatisztek vezetik 1943-ig, majd a cár halála után egy 3-tagú kormányzótanács lép a cár helyére (az új cár ekkor 6-éves kisgyerek). A pártok be vannak tiltva, a parlementben csak egyéni, független képviselők vannak, erősen megszűrve a hatalom által ki indulhat el választáson eleve.
A hatalom németpárti, de teljesen azért nem akarja elkötelezni magát Hitler mellett, szóval amolyan mérsékelten németpárti. Számos jelet ad a hatalom, hogy nem feltétlen szövetséges: 1941-ben nem lép háborúba a Szovjetunió ellen (Bulgária csak Angliának és az USA-nak üzen hadat), 1943-ben megtagadja a zsidó lakosság deportálását német táborokba, majd titkos tárgyalásokat folytat az angolokkal Törökországban.
Ennek a politikának persze akadnak bőven ellenzői az országban. Egyrészt vannak angolpárti vagy oroszpárti erők, akik szakítást akarnak Hitlerrel. Másrészt vannak elkötelezett németpárti erők, akik a Németország melletti határozottabb kiállást szeretnék.
Az egyik ilyen személy Hriszto Lukov tábornok, 1934-1938 között hadügyminiszter, akit a cár éppen azért vált le 1938-ban, mert a miniszter kevesli a kormányzat németpártiságát. Ekkor Lukov a Bolgár Nemzeti Legionáriusok Szövetsége nevű szervezet vezetője lesz, mely nyíltan Hitler-párti. A szervezetet betiltják 1939-ben, de az tovább működik az illegalitásban. A legionáriusok harcot kezdenek 1941-ben a szintén illegális kommunisták ellen, gyakorlatilag egymás ellen követnek el merényleteket.
A kommunista terroristák (udvariasabban: partizánok) azonban nagy győzelmet érnek el Hitler-párti kollégáik ellen: 1943. február 13-án meggyilkolják otthonában magát Lukov tábornokat. Lukov híveit az eset rendkívül felbőszíti, mert elméletük szerint a cári titkosszolgálat tudott előre a kommunisták akciójáról, de direkt nem avatkozott közbe.
Szóval ennek emléke a 2003-tól évente megrendezett Lukov-menet. Amolyan teljesen békés fáklyás menet, melynek végpontja Lukov megölésének helyszíne. Idén, számomra ismeretlen okokból, ma van ez a menet, nem 13-án volt.
Az esemény még annyi érdeklődést se vált ki, mint Budapesten. Bár ugyanolyan hisztizés van körülötte. Az az érzésem, hogy az ellenzők mindent megtesznek, nehogy egy évben elmaradjon, mert akkor nem lesz min hörögni.
A dolgot külön nehezíti, hogy nagyon kevesen vannak a mai Bulgáriában, akik azt hiszik, III. Borisz és Lukovék viszályában az utóbbi félnek lett volna igaza.
A bolgár nacionalista tábor lehetne vevő a témára, de itt is probléma van. A bolgár nacionalizmus jellemzően vagy Borisz-párti vagy baloldali, s egyik se igazán akalmas a menet hívének. Az újabb nacionalisták zöme pedig oroszpárti, ebbe a narratívába meg megint nem fér bele a Hitler-hívek melletti kiállás.
Az orosz-ukrán háború ismét bajt okozott: a Lukov-menet mögött álló szervezet ugyanis kiállt az ukrán fél mellett. Márpedig a szélsőjobbnak tekintett bolgár tábor zöme oroszpárti.
a tavalyelőtti menet
Az egész ügy mellékes, de érdekes jellemzője: Lukov tábornok fizikai gyilkosának lánya egyetemi tanár, a médiákban gyakori szereplő politológus, volt szocialista parlamenti képviselő:
Súlyos tévedéssel indult, pár naposra lett tervezve ugyanis. Az orosz vezetés nem tudhatta, hogy csapda, s valójában az egész NATO ellen kell majd harcolnia, nem csak az ukrán haderő ellen.
Szerencsére gyors korrekció jött. 2022 novemberére sikerült megtörni az ukrán ellenállást, idén januárra pedig stabilizálódott az állóháború. Idegesek is a nagyurak!
A hét elején személyesen Biden elnök lett elküldve Kijevbe, hogy üzenjen a kijevi háborúpárti vezetésnek. Kijev gyakorlatilag ultimátumot kapott Amerikától: a nyár végéig mutasson fel eredményt, támadjon, foglaljon területet, küldjön több emberi erőt a frontra, hiszen ehhez korlátlan pénzt és fegyvert kapott, ha pedig erre képtelen, akkor kössön békét, egyezzen ki az orosz féllel.
A kijevi vezetés tudja, a feladat teljesíthetetlen. Most céljuk a helyzet eszkalálása, valamilyen olyan provokáció megtétele, mely bevonná a háborúba a NATO-t közvetlen módon is.
Úgy tűnik, Amerikában az elit nagyobb része ezt nem akarja. Inkább kiegyeznének az oroszokkal. De a háborúpárti héják dolgoznak saját narratívájuk érvényesítésére. Nehéz megjósolni az eredményt. Minden lehet: világháborútól egészen egy új kijevi puccsig.
Ami biztos: bárhogy is lesz, lassan kicsengetnek a zöldruhás kijevi éjjeliőrnek és vérszomjas csapatának. S ezzel együtt a világméretű kék-sárga hisztinek és a szlavaukrajinizésnek.
Szerintem mi lesz? A legvalószínűbb: az ukrán haderő sikertelen marad, s a nyugat lassan kivonul mögüle, ezzel együtt valamilyen orosz-ukrán megállapodás lesz kikényszerítve.
Leírok részenként 3 multis életképet. Nem szeretem kibeszélni munkahelyeimet, nem érzem ezt morálisnak, szóval sose adok meg belső, bizalmas infót.
Íme az első: az anoním kérdőív.
Multis gyakorlat a dolgozói vélemények felmérése. Hogy ez valós adatokat tartalmazzon, anoním kérdőívekkel. Bár a dolgozók egy része konteós: nem hiszi el, hogy tényleg anoním, azaz nem a véleményét írja meg, hanem azt amit szerinte elvárnak tőle. De ezek aránya jellemzően 15-20 % csak, a nagy többség hisz az anonímitásban.
Vannak persze érdektelen vélemények: a többség mindenhol elégedett a munkahelyével, a bérezést leszámítva, még sose láttam felmerést, melyben ne az lett volna a többségi vélemény, hogy alapvetően minden oké, de legyen magasabb a bér.
Van azonban pár terület, ahol kibékíthetetlen ütközés van a nyugati liberális szellemiség és a keleti hagyománytisztelet között. A legliberálisabb, legnyugatosabb keleti alkalmazottak se képesek itt átvenni a nyugati szellemet.
Egyik munkahelyemen ezt megpróbálták megoldani, persze sikertelenül.
Vannak ugyanis minden hasonló munkahelyen biztonsági parancsok, s ezeket magyarázó, oktató tréningek. Majd ezekre rákérdeznek anoním módon is. S kiderült: szakadék van a kettő között, minden dolgozó kitölti a teszteket, sikeresen átmegy a biztonsági vizsgákon, de aztán mindig van pár eset, ahol anoním kérdés esetében szinte egy dolgozó se ad helyes választ, sőt hitet tesz a helytelen válasz mellett.
Erre fel is figyeltek aztán a nyugati anyacég központjában, s aggodalmukat fejezték ki. Ilyenkor nem az egyszerű dolgozó van bajban, hanem a helyi vezetőség, a helyi vezetőket állítja ugyanis a szőnyeg szélére az ő főnökségük, miért nem sikerült kellően kiképeznie a dolgozóikat.
Hogy érthető legyen íme 3-3 példa, először azok ahol nincs gond, a dolgozók névvel és névtelenül is jó választ adnak:
idegen személy bekéredzkedik az irodába: nyilván a portához kell irányítani, kérjen ideiglenes belépőt,
ismeretlen személy bizalmas infót kér ímélben: nyilván nem adjuk meg neki,
újságíró ismerősünk interjút akar a cégről: nyilván azt mondjuk neki, vegye fel a kapcsolatot a cég szóvívői-kommunikációs részlegével;
de íme az ellenkezője, ahol a dolgozó névvel jó választ ad, névtelenül meg rosszat:
a kollégánk otthon hagyta a belépőkártyáját: a portához kellene irányítani, kérjen ideiglenes belépőt, viszont a valóságban mindenki beengedi őt kártya nélkül,
látjuk, hogy a kolléga a telefonját összeköti kábellel a munkahelyi géppel: ez szigorúan tilos, jelenteni kellene (anoním módon is lehetséges jelenteni!), de a valóságban senki se jelenti "biztos csak tölti a telefont" alapon,
a munkánk bizalmas, nem szabad megmondani a projekt pontos nevét se: mindenki simán elmondja azonban rokonainak, haverjainak, bár idegennek már nem.
Összehívtak gyűlést is, magyaráztak, mind hiába. Én ilyen esetekben mindig hallgatok, nem veszek részt felesleges vitákban, eleve a gyűléseken hátul ülök le, abszolút passzív vagyok. Nem akarok senkinek semmit magyarázni, eleve nem hiszek a rendszer reformálhatóságában, meg bevallom: nekem a munkahely az csak bérkapási intézmény, nem szeretnék segíteni a munkahelyemnek. De akadt ez alkalommal egy lány, erős pszichológusi-szociológusi érzékkel, aki elmagyarázta a rejtélyt a főnökségnek.
Elmondta mi az ami miatt sose lesz sikere a vezetőségnek. Felhozta az egyik nagy XX. századi bolgár írót, Elin Pelint (1877-1949). Fő tematikája a török uralom alól felszabadult Bulgária falvainak élete, a mentalitás.
1903-as alkotása az Andresko című novella. Ebben a szófiai végrehajtó utazik egy Szófia környéki faluba, egy ottani súlyosan eladósodott emberen végrehajtást csinálni a kijött jogerős határozat alapján. Útjához a végrehajtó kocsist bérel fel, azonban elköveti azt a hibát, hogy elmondja a kocsisnak mi útja célja. A kocsis - ő Andresko - ekkor direkt rossz irányba megy, mindenféle kamuzással átverve az utast, majd a falu környéki mocsárba vezeti a kocsit, aztán két lovát lekapcsolja a kocsiról, majd hagyja a kocsit elsüllyedni a mocsárban. A végrehajtó hiába könyörög, Andresko ott hagyja, elhagyja a helyszínt a lovaival, a kocsit veszni hagyja, gyakorlatilag megölve a végrehajtót.
Amerikai szemmel a sztori nyilvánvaló: a gyilkos kocsis egy bűnöző adócsaló érdekében megöli a munkáját tisztességesen végző állami alkalmazottat, aki csak a közjó érdekében cselekszik. Akkor jön a döbbenet: a bolgár nézőpont szerint a sztoriban a pozitív hős Andresko, a negatív a végrehajtó, míg az adós meg áldozat - hát, ezt az amerikai ember képtelen megérteni.
Szóval ezt mondta el a kolléganő: ha a bolgár ember még az állami alkalmazottat is az "ők" helyére teszi a "mi-ők" koordinátarendszerben, akkor mennyivel inkább így fog tenni a munkahelyével kapcsolatban! Szóval a kollégám az a "mi" része, a cégvezetés meg az "ők", s akkor se szabad a mieinket elárulni "nekik", ha a mieink történetesen hibásan cselekednek.
Az amerikai főnök megértette. Azt mondta végül "ez van, más kultúra". De az arcán látszott, kb. úgy áll hozzá, mint ahhoz, hogy Kelet-Afrikában körülmetélik a kamaszlányokat.
a helyszín valós, csak az azóta eltelt 120 év alatt a mocsár kiszáradt - Szófia határától 20 km-re keleti irányban
Bár valószínűleg érdektelen az olvasók 99 %-ának, íme a novella felolvasva egy bolgár önkéntes kultúranépszerűsítő által, sajnos más nyelven nem található meg:
Kiderül: a kereszténység feladata egyfajta szellemi pecsétként szolgálni a mindenkori liberális dogmák számára. Ezt nevezi Gábor lelkiismeretnek. Az a lelkiismeret, mert igazolja a mindenkori liberális őrületet, s ami ezt nem igazolja az a lelkiismeret alvása.
Ugyanis most a magyar katolikus vezetés hatalmas bűnt követett el Gábor szerint: nem lett partner a pedofil hisztéria tematikájú nemzetközi antikatolikus kampányban, annak ellenére se, hogy manapság magában a Vatikánban, Patagóniai Francisco Buziglio ellenpápa mancsaiban futnak össze a kampány szálai.
A Vatikánnal szemben rebellis magyar katolikus vezetés pl. merte feljelenteni a zaklatott fantáziájú Pető Attilát, aki az antikatolikus hisztéria első magyar celebje szeretett volna lenni, majd ebből meggazdagodni. A "csúnya" magyar főpapok viszont nem estek hasra előtte, nem vették be alaptalan fantáziáit tényként, hanem bizonyítékokat kértek, majd amikor ilyenek nem lettek, pert nyertek a hisztiző rágalmazó zaklató ellen.
Gábor végkövetkeztetése: aki nem gazsulál Soros gazda ukázainak, s nem a liberális nagyurak ízlése szerint keresztény, az ateista.
Mi viszont erre büszkék vagyunk. Nagyon megijednénk, ha a Gábor-Iványi-Perinta szakkör szerint keresztények lennénk.
Ekkora sikert még nem ért el volt fideszes megmondóember.
Voltak akiket kooptáltak kisebb állásokba, olyanok is, akik gyakori vendégek lettek ballib médiákban.
De ilyet?
Dévényinek sikerült az elképzelhetetlen. Be lett hívva a Szent Grál lovagi asztaltársaságába, a Frigyláda körbe, a Klub Rádió heti ideológiai eligazító műsorába megmondóembernek!
Sok sikert, Dévényi elvtárs, a zorbánizmus elleni világméretű "független" küzdelemben! Nem volt hiába az utóbbi évek sok süketelése.
Maga a háború már 1955-1964 között is zajlott Dél-Vietnám és Észak-Vietnám között, de ebben a szakaszban az USA csak fegyverekkel, tanácsadókkal támogatta a délieket. Ez volt Truman és Eisenhower politikája a térségben: ellenállni a kommunista veszélynek, de nem részt venni közvetlenül. Ezt Kennedy elnök is folytatta, ő csak növelte az amerikai katonai jelenlétét a régióban, de tartotta magát elődei politikájához. A közvetlen katonai beavatkozást Johnson elnök rendelte el, 1964-ben.
Az ok a változásra a Tonkin-öbölbeli eset volt. Ekkor észak-vietnámi és amerikai haderők között harc bontakozott ki, az észak-vietnámiak tévesen dél-vietnáminak gondoltak egy amerikai hadihajót. Az tűzharcban csak észak-vietmámiak haltak meg, az amerikai hajót csak enyhe sérülás érte, de aztán az amerikai kormányzat az esetből azt hozta ki, hogy Észak-Vietnám megtámadta az USA-t, s így kezdődött el a 11 évig tartó amerikai háborúzás Vietnámban.
Amerikában a hiszterizált közvélemény erősen támogatta a háborút. A háború megindítására vonatkozó elnöki határozati javaslatot a Kongresszusban, példátlan módon, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták a képviselők, mind a 416 jelenlévő képviselő igennel szavazott - valóban példátlan, mert még a II. világháborúba való belépés esetében is volt annak idején ellenszavazat. A Szenátusban viszont "csak" 98:2 arányú igen szavazatot kapott a javaslat, két szenátor nemmel szavazott. Akadt két "áruló".
Nem tudom miért, de arról jutott eszembe, hogy manapság kötelező ukrán zászlót lengetni, s celebként kezelni a biztonsági őrnek öltözött kijevi Zöld bábot. Ő manapság a liberális nagyurak kedvenc plüssállatkája, aki annyira élethűre sikeredett, hogy embernek lehetne gondolni.
Hosszú évek óta utálom ezt a liberális elitet. Sőt bevallom, még liberális koromban is éreztem enyhe kellemetlen viszketést láttukon, de akkor ezt kimagyaráztam azzal, hogy "nincs mit tenni, ilyen a politika". Most viszont az utálatot kezdi felváltani a szánalom érzése.
Ahogy bevezetik a brüsszeli terembe a Zöld kabalamajmot, s ott tapsikolnak neki mintha kamaszlányok lennének! Le a kalappal a 3 nem tapsoló "árulónak".
S természetesen nagyszerű dolog elárulni Európát, a NATO-t, az egész euroatlantista perverz szarságot.
20 éve mondta egy nálam jóval idősebb ismerősöm mondta, akkor döbbent rá, hogy megöregedett, amikor hirtelen tetszeni kezdtek neki az öreg nők.
A példa a Fawlty Towers angol sorozat volt, aminek első sugárzásakor - 1975-ben - az egyik főszereplő színésznő, aki a szállodatulaj feleségét játssza, fel se hívta a figyelmét. A színésznő akkor 43 éves volt, az ismerősőm meg 25: az ismerősöm számára a színésznő "valami öreg nő" volt, nőként nem érdekelte, csak a szerepét nézte.
Aztán 2005-ben a helyzet hirtelen egész más lett: a sorozat újranézésekor a színésznő persze maradt 43 éves, míg az ismerős már 55 éves. Akkor megakadt már a szeme a színésznő "hogy hogy eddig nem vettem észre, milyen csinos nő!".
Hasonlót éreztem nemrég. Apám élete legnagyobb részében külkeres volt, tulajdonképpen mindig az volt, minden munkahelyén, még akkor is, amikor hivatalosan nem volt az, s elsősorban spanyol nyelvterülettel foglalkozott. Így gyakran utazott, s mindig hozott dolgokat, elsősorban kulturális termékeket - könyveket, lemezeket.
Minden idők legismertebb spanyol együttesét, a Baccarát így én már akkor ismertem, amikor Magyarországon még teljesen ismeretlenek voltak. Nekem az élményem az volt róluk "valami öreg nénik". Persze, hisz én kamasz voltam, az együttes tagjai meg nálam 15-16 évvel idősebbek. Ráadásul nem is voltak kinézetre amolyan diszkós stílusúak sose, pedig nekem az tetszett.
Aztán tavaly feldobott a YT régi Baccara-videókat. S meglepetten láttam, ezek a nénik végülis elég rendesen néztek ki. 50+ évesen nézve az 50+ évesek már nem "valami öreg nénik".
Nem egész Latin-Amerikában, csak annak volt spanyol gyarmatain, ezért a cím.
Ez jelenleg 19 ország (18 független + Puerto Rico): ebből 9 dél-amerikai, 7 a kontinentális Közép-Amerikában, s 3 a karibi térségben.
Az összlakosság 430 millió ember. Ebből kb. 50 millió az indián fajú, azaz aki nem fehér, nem néger, nem ezek keveréke, s nem indiánnal való keverék se. Ezek ugyanis mind spanyol nyelvűek, azaz a cikk szempontjából irrelevánsak.
A tisztán indián fajú lakosság megoszlása persze nagyon egyenlőtlen. A karibi térségben nulla az indiánok száma, a többi országban kicsi vagy apró kisebbség, kivétel csak Bolívia, Ecuador, Peru, ahol a lakosság 20-25 %-a indián, s a legindiánabb ország Guatemala,. ahol 40 %.
Általános helyzet: az 50 millió indián kb. 40 %-a spanyol anyanyelvű, s nem is beszél más nyelven.
Van persze egy sajátos kivétel: Nicaragua karibi partvidéke. Ezt az angolok gyarmatosították, csak később lett spanyol terület. Ennek sajátos következménye: itt van sok angol anyanyelvű indián.
De tovább. Tehát a 40 % spanyol egynyelvű indián. További 55 % kétnyelvű, azaz spanyolul és valamelyik indián nyelven is beszél anyanyelvként. A jellemző nyelvhasználat: családban indián, mindenhol máshol spanyol.
S van 15 %, aki kizárólag indián anyanyelvű. Ezek egy kisebb része dzsungellakó, nagyobb része civilizált lakosság olyan helyeken, ahol egyfajta nyelvi szigetekként ellenállt a lakosság a spanyolosításnak. Pl. Guatamela szinte egész középső része, a partvidékeket leszámítva, s az ajmara-kecsua nyelvterület Dél-Amerikában a dombos-hegyes vidékeken.
Jelenleg összesen kb. 700 indián nyelv létezik még, ezek többsége a kihalás szélén, mert alig pár száz vagy pár ezer ember beszéli őket.
A nagyszámú beszélővel rendelkező, életképes nyelvek száma kicsi, előfordulásuk: a Peru-Bolívia-Parguay határvidék (ajmara és kecsua), a Yucatán-félsziget (maja), Mexikó középső része (azték, mixtek), Guatemala (maja).
Ami csökkenti az életképességet: az egyes nyelvek valójában nyelvcsaládok, több nyelvvel, melyek egymás közt csak részleges megértést biztosítanak. A maja több tucat nyelv valójában, a legnagyobb a kikcse (kb. 1,3 millió anyanyelvi beszélő) és a jukatek Mexikóban, a kicse Guatamalában. A magyar "cigaretta" szó is kikcse eredetű, persze a spanyolon keresztül, kikcse nyelven a "szikar" jelentése "füstöl".
cigarettázó ember maja ábrázoláson
A maja mellett az azték hivatalos nyelv volt az Amerika felfedezése előtti korban. Összesen két nép rendelkezett Közép-Amerikában államisággal: a maják és az aztékok. A majáknak több egymástól független városállamuk volt a mai Guatemala és Mexikó területén. Az utolsó maja városállam csak a XVII. sz. végén lett meghódítva a spanyolok által. Az aztékok pedig központosított állammal rendelkeztek a mai Mexikó központi részén 1521-ig.
Az aztékból egy szó van jelen a magyarban, ismét spanyol közvetítéssel, a "csokoládé" szó, eredetiben: csokolatl.
Az aztékban van egy "tl" hang, nagyon gyakori. Erről vicces eset. Mexikói ismerősöm magyarul tanult, egy nap mondja meglepetten, de furcsák ezek az azték hangok a magyarban! Arra gondolt, hogy van a -tlan/-tlen képző, tagadó jelentésre, s ez sokszor használatos, lásd ártatlan, álmatlan, mosdatlan, olvasatlan, stb. Persze véletlen egyezés, az aztékban ezek nem képzők, hanem a szógyökerek részei.
Dél-Amerikában a helyzet jobb, nagyobb a 2 legnagyobb indián nyelv, az ajmara és a kecsua használata. A kecsua az egyetlen dél-amerikai indián állam hivatalos nyelve volt. Persze itt is gond, hogy ez nem egységes nyelv, de a beszélők száma nagyobb így is. A déli kecsuát 7 millió ember beszéli, s az egyetlen indián nyelv, melyet kifejezetten fejleszteni igyekeznek, pl. új szavakat kitalálva új fogalmakra.
Bolíviában, Peruban, Paraguayban a két nyelvnek hivatalos státusza is van, de ez jellemzően nem több ünnepélyes nyilatkozatnál. Mivel az emberek többsége nem beszéli ezeket a nyelveket, így a valóságban nincsenek használatban hivatalos helyeken. Jellemző eset az alábbi videón:
a perui miniszterelnök kecsuául és ajmarául szólal fel a perui parlamentben - 1:45-től bekiabálások "fordítást!", aztán a parlament alelnöke megkérdezi, hol a fordítás, mert így nem ért semmit - 2:40-től felmutatja a kormányfő a perui alkotmányt, mely szerint ezek is hivatalos nyelvek - 3:10-kor rászól megint a parlament alelnöke, szép dolog, hogy eddig kecsuául beszélt, de most már beszéljen spanyolul, mert senki nem érti - a képviselők kb. harmada tapsol a kecsua és ajmara beszédnek
Immár 16 éves multis tapasztalatom során figyeltem meg: a már hosszabb ideje működő cégegységeknél egyetlen főnök se ért semmihez. Míg az éppen létrehozott egységeknél, ahol még csak rövid ideje működik a szervezet ez nem így van: ott még kompetens a vezetés. Ha azonban az új egység egy régebbi külföldi egység része, a külföldi vezetők immár teljesen inkopetensek.
Legelső multi munkahelyemen, pár hónap munka után láttam ezt meg, 2008 elején. A cég jogilag bolgár volt, 2006 őszén alakult, ekkor hozta létre az amerikai anyacég. Én 2007 végén kezdtem ott dolgozni. A helyi vezetés még teljesen jó volt, pl. mindenki képes volt értelmes válaszokat adni a felmerült problémákra.
Amikor elhagytam a cége 2009 közepén, már megjelentek az inkopetencia jelei.
A mechanizmus teljesen spontán, automatikus. Vegyünk példának egy kólcentert, mert ezt ismerem a legjobban. Aki nem tudja, annak egy általános kólcenteres mintázat, íme:
alul vannak maguk az ügynökök, akikhez befutnak az egyes ügyek, ők állnak kapcsolatban az ügyfelekkel,
a jól teljesítő ügynökök senior ügynökök, kócsok, oktatók lesznek, akik tudásukkal segítik a kevésbé jó ügynököket,
felettük vannak a csoportvezetők, akik jellemzően 5-10 embert felügyelnek, munkájuk megfelel-e a követelményeknek, továbbá ők kommunikálják a vezetőség kívánalmait az alsóbb szintek felé, s persze tisztán adminisztratív feladatokat is ellátnak, lásd ügynökök munkabeosztása,
a csoportok felett vannak a projektvezetők, az adott egész projektet vezetik, kapcsolatot tartanak a megbízóval, konkrét ügyekben egyeztetnek,
s legfelül - helyi szinten - van a részlegvezetőség, aki az adott "lokáció" adminisztratív vezetését elláthatja,
persze van még több szint felfelé, de ez már nem helyi szint.
Mi jelent meg minden eddigi munkahelyemen:
egyrészt a jól teljesítő dolgozókat kiemelik idővel magasabb pozícióba, mert ők ott jól végezték munkéjukat, így korábbi pozíciójukban a munkájukat rosszabbul végzők maradnak!,
ráadásul az adott szinten jól dolgozó ember lehet, hogy alkalmatlan a magasabb szintre, s ott már rosszul fog dolgozni,
szóval beáll a helyzet: minden jól dolgozó ember elkerül abból a pozícióból, melyet jól végez, s azon a szinten reked meg, amihez már nem ért, hiszen ott már nem dolgozik jól, így onnan már nem megy feljebb,
a végeredmény: lassan semmi se működik rendesen a cégnél.
Számtalanszor láttam pl., hogy a mindenhez értő ügynökből oktatót csinálnak, ő azonban nem tud oktatni, ehhez nincs képessége. Vagy csoportvezető lesz, de pont ehhez nem ért, ez ugyanis egészen más tudás.
Ha sok év telik el, a cég élén olyanok lesznek, akik teljesen kétbalkezesek. Aztán a tehetlenség szelleme leárad, s az egész szerkezet összeomlik.
Tulajdonképpen a sokat szidott "korrupció" az, mely a dolgokot mégis valahogy rendben tartja. Itt a korrupció azt jelenti, a verseny nem tiszta, mert haveri kapcsolatok alakulnak ki, s a haverok egymást támogatják, azaz nem a legjobban teljesítőket emelik ki mindig, hanem a haverokat. Ennek pozitív következménye: mindig marad hozzáértő ember is az adott szinten, mert egyszerűen a többségnek nincs haveri viszonya a felsőbb szinttel. Éppen ez a korrupció az, mely a cég életét meghosszabbítja.
Akkor még nem tudtam, hogy mindez nem az én zseniális felfedezésem, hanem egy ismert elv. Laurence J. Peter kanadai-amerikai tudós fogalmazta meg, róla nevezték el Peter-elvnek.
A Peter-elv: "Minden hierarchiában az emberek elérik előbb-utóbb azt a szintet, melyre alkalmatlanok, mert az előléptetés a korábbi szinten mutatott sikeresség alapján történik, miközben egy szintbeli kompetencia nem feltétlenül alkalmazható más szinten." - zseniális, s teljesen így is van.
Nyilván az elv működésének vannak feltételei: kis szervezetben nem működik, s ott se, ahol az előléptetés alapja munkahelyen kívüli szempont.
Pl. a kommunizmusban nyilván nem működött, mert ott a párthűség és a haveri kapcsolat nagy mértékben felülírta a sikeresség szempontját. Szinte közhely a kádári fordított létrának, a selejt kitermelésének, az úgynevezett kontraszelekciónak a szidása, pedig éppen ez enyhítette, tette élhetőbbé a rendszert.
A szélsőségesen ballib blog azt kérdezi: "Nem lehetne csak egyszerűen elfogadni a másságot?" - a rövid válasz az, hogy "nem".
De a kérdés bonyolultabb. Az a gond ugyanis, hogy az ellenoldal szinte mindig rosszul érvel.
A homoklobbisták ugyanis azt mondják "ez egy veleszületett állapot, nem tehet róla senki", mire az ellenválasz az, hogy "nem bizonyított, hogy veleszületett állapot, ez sokkal inkább a szocializáció során megtanult hibás viselkedésminta".
Sajnos, Amerikából jön mindkét érv, s mindkettő hibás, azaz nem biztos, hogy hibás, de mindenképpen lényegtelen.
Ugyanis!
Az nem érv valami igenlése mellett, hogy az veleszületett. A saját családomból mondanék példát. Minden családban szokott lenni egy jellemző betegség, amiben aránytalanul sok ember hal meg az adott vérrokonok között. Van ahol agyvérzés, van ahol infarktus, van ahol bélrák, stb. Nálunk, az én családomban ez a cukorbetegség és a hasnyálmirigy-rák. Négy nagyszülőm közül 3 volt cukorbeteg, s 2 közülük hasnyálmirigy-rákban halt meg, a hasnyálmirigy-rák nagyon jellemző a cukorbetegeknél. Plusz 2 szülőm közül az egyik cukorbeteg volt. "Természetesen" én is cukorbeteg vagyok. Azt mondják, a rossz étkezés, a kevés mozgás az oka. De volt egy nagybátyám aki cukorbetegnek született. Akkor ezek szerint vele nem is volt semmi gond?
De ha nem betegséget veszünk - hiszen a homoklobbisták szerint a homoszexualitás nem betegség -, hanem bármilyen szokást, érdeklődést, mely veleszületett, az nem lehet rossz? A szadizmus, meg sok elmebaj pl. veleszületett - ezek szerint a szadizmust el kell fogadni?
Szóval az ellenoldal tévesen érvel. Valójában teljesen mindegy, hogy a homoszex veleszületett vagy elsajátított viselkedésmód, ennek semmi jelentősége a kérdés szemszögéből. Ahogy az is mindegy, hogy betegségnek tekintjük-e vagy nem.
Én személyesen betegségnek tekintem és veleszületettnek, de ennek semmi jelentősége, nem ez homofób álláspontom alapja.
Számtalan olyan magatartásforma létezik, melyről az egyén nem tehet, nem direkt találta ki, hogy ilyen legyen, a társadalom mégis nemkívánatosnak tekinti az adott magatartást. A pedofil nem úgy ébredt egy reggel, hogy "mától pedofil leszek", az állatkínzó se döntött tudatosan, neki egyszerűen természetes módon alakult ki az az érzelme, hogy szexuálisn izgatják a kisgyerekek, ill. az állatok fájdalma örömet okoz neki. A piromán ugyanez. Tulajdonképpen kevés dolog alakul ki tudatosan: akinek mondjuk nem tetszik meg spontán módon a billiárd, az sose fogja szeretni, hiába is magyarázzák neki milyen jó mulatság a billiárd. A leglátványosabb a szexuális fétisek terén: vagy tetszik egy dolog valakinek vagy nem, pl. sok férfi imádja a nővérnek öltözött nőket, míg nekem ez teljesen érthetetlen, nekem a nővér öltözetről nem a szex jut eszembe, hanem hogy mindjárt vért vesznek tőlem, szóval nincs rám semmilyen izgató hatása, sőt ellentétes hatással van rám - magyarázhatják nekem órákig milyen erotikus dolog a nővérruhás nő, sose fogok így érezni. S fordítva, nekem is vannak számomra erotikus elemek, melyek iránt más teljesen semleges. sőt akár negatív.
Azaz a vita, hogy veleszületett vagy tanult a homoszex persze lehet érdekes vita, de semmi jelentősége e vitának annak szemszögéből, hogy minek kell lennie a társadalom hozzáállásának a homoszexhez.
A téves érv "ezt senki sem választja, ez nem egy betegség, hanem egy érzés, amelyet nem lehet és nem is szabad elnyomni" - ez kb. olyan, mintha azt mondanánk "a béka zöld, nem lehet őket megtanítani, hogy ne legyenek a tóban, tehát zöld fürdőnadrágban kell mindenkinek strandolnia", teljesen értelmetlen érvelés.
A "nem lehet elnyomni" állításból nem következik a "nem szabad elnyomni" állítás, sőt éppen ellenkezőleg: a társadalom számtalan dolgot elnyom, melyet "nem lehet" elnyomni. Mondjuk a szép szomszéd nőt szinte minden férfi szexuálisan kívánatosnak találja, mégis az a követelmény, hogy senki se közeledjen hozzá szexuálisan a nő hozzájárulás nélkül, sőt egyes társadalmakban - iszlám - egyenesen az a követelmény, hogy titkoljuk tetszésünket.
A társadalom éppen arról szól: korlátozzuk magunkat a közösség érdekében. A társadalomban élő ember sose lehet igazán szabad.
Ha én homoklobbista lennék, nem úgy érvelnék, hogy a homoszex veleszületett, s nem lehet elnyomni, hanem úgy, hogy a társadalom számára semleges magatartás, így elnyomása indokolatlan. Mivel pedig az álláspontom ellentétes, így úgy érvelek, a homoszex negatív, így elnyomása indokolt, arról pedig lehet vitázni, hogy az elnyomás foka mekkora legyen.
Bár Molnár fiatalabb nálam 8 évvel, az ő típusa volt ifjúkoromban a KISZ-es alaptípus. Mármint nem az átlag kényszerből KISZ-tag, hanem az aktivista. Aki akár valódi hitből, akár puszta karriervágyból, akár csak szimpla hatalmaskodásból szervezte a "mozgalmat". Az egész szóválasztás, hanghordozás, minden pont olyan. Persze, tudom, ez a DK-ban kötelező, mert ez Gyurcsányné stílusa, ezért is annyira idegesítő Gyurcsányné a rajongók körén kívül. Persze nem ítélhetem meg, Molnár tényleg ilyen-e vagy csak betanulta a stílust, de ez mindegy is. Annak idején, a 80-as években is mindegy volt valaki miért KISZ-eskedik.
De tény, ez a nyerő ballib stílus: az agresszív hangú hazudozás. Persze az alternatíva se túl vonzó: a Donáth Annácskás Diana-hercegnős "gyere ide, hülyegyerek, megsimogatom a buksidat" stílus.
Egyébként ez a modern európai szabvány. Ezért is utálom Európát, persze nem csak ezért.
Maga az interjú meg humoros. Molnár családja már a XIX. század óta szocdem, ezért liberális ő - kb. ez a kezdet. Meg mindenki oligarcha, akinek sok a pénze, kivéve persze Gyurcsányt.
De ez a nyerő a ballib szavazótáborban, baloldalinak hazudva magunkat liberálisnak lenni, ez az amit a törzsszavazó elvár és akar. A DK sikere biztos a táboron belül, hol tudná ezzel bárki más felvenni a versenyt?
Persze még dolgozni kell, mert pl. az ultraliberális "fújj saját lakás, mindenki legyen albérlő" szöveget még a legfanatikusabb ballib szavazó se veszi be.
Létrehozták a mesterséges intelligenciát. Én már a legelején feltettem neki egy könnyű és egy közepesen nehéz kérdést, amikre szépen válaszolt is.
Azonban azóta százmilliók kérdeztek tőle.
A dolog kezdett problémás lenni, most már tehát az AI rabszolga lett a liberális nagyurak kezében. Szépen beprogramozták, nehogy "rossz", azaz politikailag inkorrekt válaszokat adjon. Liberális kérdésekben ugyanis nem gondolkodni kell, hanem felmondani az egyetlen igaz választ!
Ez azóta kiderült. Ügyes emberek kiderítették. Csak kérdezéssel.
A legegyszerűbb: feltenni az ősrégi erkölcsi találós kérdéseket. Ezek egyike így szól: "Állsz a vasúti hídon, jön feléd egy elszabadult vonat nagy sebességgel. A vonat közeledik egy kettős kereszteződéshez: az A vonalon fekszik X, a B vonalon fekszik Y. Nincs időd szólni nekik, figyelmeztetni őket semmilyen módon, megmenteni őket, nincs lehetőséged a vonatot megállítani se. Viszont van előtted egy sínváltó gomb: ha nem nyomod meg, a vonat megy az A vonalra, de ha megnyomod, akkor a B vonalon megy tovább. Mit teszel?" - s aztán van számtalan lehetőség, pl.:
a A vonalon a feleségem van, a B-n két ismeretlen nő,
az A vonalon a két saját gyerekem van, a B-n három idegen gyerek,
az A-n a honfitársaid, a B-n külföldiek,
stb., számtalan verzió van.
Vannak persze nyilvánvaló esetek is, pl. az egyiken van 5 idegen felnőtt ember, a másikon 10, de ezek nem mondanak el semmit a döntéshozóról.
Szóval feltettek ilyeneket az AI-nek, íme:
az A-n 5 idős ember van, a B-n egy kisgyerek - az AI válasza persze az, hogy a vonatot a kisgyerekre kell irányítani, hiszen 5 ember az fontosabb, mint 1,
A: 5 idős, B. 4 újszülött - ismét a válasz, hogy az 5 élet fontosabb a 4 életnél,
A: 5 gazdag fehér férfi, B: 4 néger nő - az AI szerint a néger nők megmentése fontosabb!,
A: 5 gazdag fehér férfi, B: 1 néger nő - az AI szerint a néger nő megmentése fontosabb!.
Az utóbbi két esetet az AI úgy magyarázza, hogy nem szabad faji vagy társadalmi alapon értékelni az életeket. Persze teljesen abszurd válasz.
Szegény AI-t rögtön be is idomították. Magyarul: ez már nem AI, hanem liberális papagáj.
Április 2-án megint parlamenti választás Bulgáriában. Kicsit hosszabban most, mert szeretném a történelmi hátteret is megvilágítani.
Ezúttal európai rekord, sehol máshol nem volt még az utóbbi 30 évben hasonló: 2 éven belül 5 parlamenti választás.
Pl. Magyarországon a rendszerváltozás óta soha nem volt rendkívüli parlamenti választás, sőt minden kormány kitöltötte teljes ciklusát: két kivétellel - az Antall-kormány nem, Antall halála miatt, s a második Gyurcsány-kornány csak 3 évig volt, de mindkét esetben nem volt parlamenti válság, maga a kormányzó többség alakított új kormányt. Így Magyarországon a rendszerváltozás óta alig 8 parlamenti választás volt és alig 7 kormányfő.
Ezzel szemben Bulgáriában a rendszerváltozás óta eddig 13 parlamenti választás és 18 kormányfő volt.
A bolgár politikai térkép teljesen zavaros, nehéz is kívülről megérteni, a rendszerváltozás óta csak 2 stabil pont van, 2 erő mely mindig jelen volt ez alatt az immár 32 év alatt:
a bolgár szocialisták,
a török-muszlim párt.
A szocialisták természetesen a Bolgár Kommunista Párt utódpártja. A volt szovjet tömbben 3 olyan volt kommunista állampárt van, mely sokáig túlélt: a cseh, a magyar, a bolgár. A cseh csak 2021-ben marginalizálódott, a magyar MSZP mostanában lépked e felé, míg a bolgár életerős máig, az összes többi viszont megszűnt. A bolgár párt profilja más: míg a cseh párt kommunista maradt, nem reformálódott sose, a magyar meg liberális lett, a bolgár amolyan félutas: hivatalosan reformálódott ugyan, de máig balosabb a szocdem értékekhez képest, továbbá nyitott a nacionalizmus és a vallás felé, s társadalmi értékekben pedig egyértelműen antiprogresszív: kifejezetten antifeminista és homofób. Magyar szemmel nagyon furcsa, de Bulgáriában pl. az Isztanbuli Egyezmény elleni harcot éppen a szocialisták indították el.
A BSZP volt nagypárt, volt középpárt, most inkább kis párt, de nem veszélyezteti az eltűnés. A legutóbbi választáson, tavaly ősszel érte el története legrosszabb eredményét, alig 10 %-ot, ezt most is simán el fogja érni, sőt inkább kis javulást jósolnak neki, 11-12 % körül. A párt titka éppen az, hogy politikai profilja más, mint a többi kelet-európai volt állampártoké. Magyar párhuzammal talán azt tudnám mondani: mintha az MSZP-ben annak idején megmaradt volna Hornék liberális-technokrata szárnya mellett Pozsgayék népi-balos szárnya is, s máig így létezne a párt, s most éppen a pozsgayisták vezetnék a pártot. Emiatt az is hajlandó a BSZP-re második preferenciaként szavazni, aki esetleg egyébként nem is ért egyet velük. Mondjuk egy bolgár antikommunista nacionalista, ha csak a BSZP és a nyugatos jobboldaliak közül választhat, egyértelműen a BSZP-re szavaz.
A BSZP nagy problémája a belső harca. A liberális szocialisták és a konzervatív szocialisták - ők így nevezik - küzdelme. Az előbbieket persze támogatja a teljes nyugat. A bolgár szocik mai vezetősége amolyan saját mini-Orbánnak számít az Európai Szocialista Pártban.
A másik biztos pont a török-muszlim párt, a DPSZ. Előzményük még a kommunizmus alatt illegalitásban megjelent török jogvédő csoportok, s amióta legálisak 1990 óta, biztos résztvevői a bolgár politikai életnek. Mivel a bolgár alkotmány nem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait, s emiatt tilt bármilyen nemzetiségi alapú politikai szervezetet, a párt hivatalosan nem török, de persze a valóságban ez a helyzet: a párt választási eredményei jól mutatják, hol élnek az országban törökök és muszlimok. A 31 bolgár választási körzet eredménye rendkívül érdekes: Szófiában a lakosság 1 %-a török, itt a DPSZ nulla mandátumot ért el legutóbb a 42 összmandátumból, míg a 66 %-ban török lakosságú Kardzsaliban meg 4 mandátumot a lehetséges 5-ből. Azaz a nemzetiség számít, nem a párt meghirdetett ideológiája. Vicces is lenne mást hinni: elképzelem, amint a Kardzsali környéki 100 %-ban török falvakban a 80-éves nénik fejkendőben és salvarban - magyarul a hivatalos neve "szalvár", de én a török nevét használom - a liberalizmus eszményeitől fellelkesülve szavaznak a DPSZ-re.
Szóval a párt hivatalosan liberális, ennek sok jelentősége nincs, annak idején ez úgy lett kiválasztva, hogy a másik két lehetőség - a szocialista és a konzervatív - már "foglalt" volt. A liberális bolgárok se szavaznak tehát a DPSZ-re, nagy ritkaság, hogy bolgár nemzetiségű rájuk szavaz.
A DPSZ-nek most 13-14 %-ot jósolnak, az utóbbi években mindig 10 % felett vannak. A tavalyelőtti népszámlálás szerint a lakosság 8 %-a török, plusz van még kb. 3-4 % nem-török muszlim. A jó eredmény oka: a DPSZ mindig szépen megszervezi a szavazást, a potenciális híveket agitálja, mozgósít, sokszor nem megengedett eszközöket is bevet, lásd szervezett utaztatás. Így mindig jobb a mozgósítási arányuk, mint a bolgár pártoknak.
Minden más párt nem rendelkezik folyamatos jelenléttel a rendszerváltozás óta.
A rendszerváltozás úgy kezdődött, hogy egy nagy, heterogén antikommunista szövetség volt szemben a BSZP-vel: a nevük bolgárul SZDSZ volt - ami a bolgár "Demokratikus Erők Szövetsége" név rövidítése, a magyar SZDSZ-névegyezés véletlen. Ez aztán lassan részekre esett, majd marginalizálódott. Különösen a volt bolgár cár, II. Szimeon visszatérése a bolgár politikába 2001-ben volt nagy csapás számukra. Ez után a volt nagy antikommunista szövetség maradványai előbb kispártok lettek, majd 2013-ban mind kiesett a parlamentből. Csak 2021-ben tudtak visszakerülni, miután a legnagyobb utódpártjaik szövetségre léptek hasonló erőkkel. Ez máig létezik, DB (Demokratikus Bulgária) néven, biztos bejutók ma is, 7-8 %-os várható eredménnyel.
A DB mára nem heterogén, mint nagy elődje, ideológiája letisztult. Magyar párhuzammal azt mondanám: ez a középső Fidesz, mondjuk az 1998-2002 közti. Tehát nagyon nyugatos, konzervatív-liberális, erősen euroatlantista. A modern progresszív értékeket nem hirdetik - ez öngyilkosság lenne Bulgáriában -, de azokat nem is ellenzik, a témáról jellemzően hallgatnak. A legutoljára 7 %-ot kaptak, de pl. Szófiában 18 %-ot, azaz Bulgáriában is megvan ez a főváros-vidék megoszlás.
A következő pont megértéséhez ismét egy történelmi kitérő. 1989-2001 között a bolgár politikai élet alapvetően kétosztatú volt: volt kommunisták volt antikommunisták ellen, modern szóval baloldal a jobboldal ellen és viszont. Már említettem a két oldalt.
Szóval ott tartottunk, hogy 2001-ben végleg hazatért az 1943-1946 közti bolgár cár, II. Szimeon, polgári nevén Szimeon Szakszkoburgotszki (ez utóbbi a német Saxe-Coburg-Gotha név bolgárosítva, II. Szimeon dédapja August Viktor Ludwig, Saxe-Coburg-Gotha hercege volt a XIX. sz. végén). Megjelenése mindent átalakított, s lassan tönkretette a bolgár jobboldalt. A szocialisták szintén vesztettek szavazókat, de kisebb mértékben. Ráadásul lassan kiderült az, amire senki se számított: a cár mintha jobban rokonszenvezne a szocialistákkal, mint ellenfeleikkel. Szóval végsősoron a szocialisták még meg is erősödtek, miközben a cár meg megtette nekik azt a szívességet, hogy marginalizálta ellenfeleiket. (Aztán a tönkretett jobboldal hívei között egyes összeesküvéselméletek is terjedni kezdtek emiatt, a kedvencem: II. Szimeon a KGB ügynöke évtizedek óta, már a 60-as években beszervezték Spanyolországban, a Francóról jelentett Moszkvába.)
Szimeon 8 év alatt lassan megbukott, volt pártja ma már jelentéktelen törpepárt. Ma Szimeon a nyugdíjas cárok nehéz sorsát éli szófiai kastélyában, s nem politizál hosszú ideje. De e párt romjain jelentek meg új erők. Ezek közül 2 elem jelent fontosat a jövő szempontjából: egy kisebb, s egy nagyobb.
Szimeon leteszi az esküt 2001-ben mint kormányfő, ezzel de facto lemondva a cári címről
A kisebbet Szimeon volt Európa-ügyi minisztere alakította. Ennek folyománya ma a már említett DB része. Így többet nem írnék róla.
A nagyobb viszont rendkívül fontos. Ezt Szimeon volt belügyi államtitkára alapította, név szerint Bojko Boriszov. Szimeon egyébként úgy ismerkedett meg Boriszovval, hogy amikor 1996-ban először hazalátogatott 50 év távollét után, Boriszov őrző-védő cégét bízta meg a biztosítási feladatokkal. Boriszov a kommunizmus alatt tűzoltó volt, majd a rendszerváltozás után őrző-védő céget alapított. Jó kapcsolatai voltak, mert a már leváltott Todor Zsivkov is őt bízta meg a biztosítással nyilvánosan megjelenéseire.
Szóval így lett Boriszov Szimeon kormányalakításakor államtitkár a Belügyminisztériumban. Innen először Szófia polgármestere lett, majd 2009-ben éppen megalapított új pártjával - neve: GERB - megnyerte a választást. A legsikeresebb bolgár kormányfő, összesen több mint 11 éven keresztül töltötte be ezt a posztot.
Todor Zsivkov a 90-es években, mögötte a testőre Boriszov
S azóta is pártja megkerülhetetlen tényező. A tavaly őszi parlamenti választást a GERB nyerte, csak egyszerűen nem akadt koalíciós partner a kormányalakításhoz.
Milyen párt a GERB? Külsőleg olyan, mint a Fidesz, azaz egy ember dönt mindenben. Tartalmilag azonban sokkal "lájtosabb", mint a Fidesz, azt mondanám, nem a mostani Fideszre hasonlít, hanem az 1998-2002 köztire inkább.
Minden felmerés szerint most is nyeri az áprilisi választást, 25-27 %-ot jósolnak nekik.
A kérdés, amit fel lehet vetni: miért nem szereti egymást a DB és a GERB, ha szinte ugyanazt hirdetik? Külsőleg teljesen érthetetlen ügy ez. Nem teljesen jó a párhuzam, de talán a korai SZDSZ és a korai Fidesz viszonya lehet ez, amikor mindkettő liberális volt, mégis az SZDSZ valahogy lenézte a Fideszt. Itt is van ilyen elem: a DB értelmiségi, fővárosi, európai, míg a GERB vidéki is, s európaisága is balkáni színű. A GERB sokkal jobban érti az országot, s "megszűri" az európaiságot. Ezt a megszűrést pedig a DB oroszpártiságnak állítja, ami egyébként nem igaz: a GERB, ellentétben a Fidesszel, óvatos, nehogy oroszpártinak tűnjön, minden esetben hangoztatja teljes egyetértését az euroatlanti fősodorral.
S a második elem: DB szerint a GERB diktatórikus és korrupt. Az előbbi persze tény, a GERB máig egy ember pártja, mindenki más csak az ő tanácsadója. Az utóbbiról meg nehéz objektívan ítéletet mondani, nézőpont kérdése. Szerintem semmivel se korruptabb, mint bármely más kormányzat eddig.
Itt jön képbe még egy elem. A PP nevű párt (ez a "Folytatjuk a változást" bolgár rövidítése). Alig másfél éve alakultak, eredetileg a köztársasági elnök csapatából származó 2 ember alapította, de azóta összevesztek az elnökkel. 2021-2022 között 8 hónapig kormányoztak, de megbuktak belső ellentétek miatt. Ők tulajdonképpen a DB fiatalabb verzióban, még nagyobb hangsúly náluk a "korrupcióellenesség". S ők beszélnek a legradikálisabban a GERB ellen. Magyar párhuzam nehezen található: talán amolyan MZP és Hadházy keveréke az egész szerveződés.
Most a mesterterv: a DB és a PP egyesüljön, mert így talán ők tudnak lenni a nyertes párt áprilisban. A felmérések a PP-nak 17-20 %-ot jósolnak, ez kiegészülve a DB eredményével talán elég lehet a GERB legyőzésére. Szerintem nem, nem lehet összeadni a két számot mechanikusan. Én úgy számolom, az egyesüléssel veszteni fognak.
a DB és a PP vezetői, balról a 2. és a 4. a PP két társelnöke
Persze hiába nyer valaki választást Bulgáriában, attól még nem fog kormányozni, ez az arányos választási rendszer fő problémája. Itt is ez a gond: akár a GERB nyer (s ez a valószínűbb), akár a PP-DB, nehezen lesz koalíciós partner.
A DPSZ bármelyik oldallal koalícióra lépne, de ez nagyon nem népszerű opció. Különösen nem a "korrupcióellenes" PP számára, aki szerint a DPSZ ugyanolyan korrupt, mint a GERB.
a DPSZ tavalyi választási plakátja Törökországban rajta a pártelnökkel (Bulgáriában ez tilos lenne, csak bolgárul szabad kampányolni)
A BSZP eddig a fő ellenfélnek számított a GERB számára, ma már a PP a fő ellenfelük. Szóval elvileg a BSZP lehetne partanere mind a GERB-nek, mind a PP-DB-nek, az előbbi a BSZP számára azonban prezstízsveszteséget jelentene. A BSZP volt már koalícióban a PP-vel és a DB-vel, szóval ez a könnyebb megoldás, de szinte biztos, hogy ezzel nem lesz meg a kormánytöbbség, plusz a BSZP kellemetlen feltételeket támaszt, a fő probléma velük, hogy elleneznek minden fegyverszállítást Ukrajna részére.
Várhatóan a szavazatok 15-20 %-a el fog veszni áprilisban, azaz mindenkinek az eredménye többet fog érni, de így se valószínű a biztos kormánytöbbség elérése.
Nyugatról azt szeretnék, legyen euroatlantista koalíció: azaz GERB, PP, DB, DPSZ. Ennek akár kérharmadja is lenne. A gond itt a PP, ezzel elvesztené önidentitását, hiszen a GERB elleni harcra alakult, ami után nem léphetne be egy ilyen koalícicióba. Mondjuk képzeljük el: mi történne, ha holnap Orbán felkérné Hadházyt miniszternek és ő elvállalná - hát, kb. ilyen a helyzet a PP szemszögéből.
Van egy párt még, melynek biztos a jövője. Ez az Újjászületés Párt (Vazrazsdane), mely nyíltan ellenzi az euroatlantizmust, EU-szkeptikus, nyíltan oroszpárti, nacionalista, a bulgáriai amerikai katonai támaszpontok bezárását követeli, népszavazást akar a NATO-ból való kilépésről és az euró tervezett 2025-ös bevezetése ellen, céljai között szerepel még Észak-Macedónia felosztása Albánia és Bulgária között. Ami új a korábbi nacionalista pártokhoz képest: nem folytat kifejezetten kampányt törökök és muszlimok ellen. A legutóbbi választáson 10 % fölé mentek, a legtöbben Várnában szavaztak rá és külföldön (maga a párt Várnában alakult). A külföldön élő bolgárok közül 14,4 % szavazott rájuk, azaz több a belföldi 10,2-nél. Most lehet ennél akár kicsit több is, 11-12 % között. A múltkori választás egyik vicces momentuma volt: a londoni bolgár követségen dupla akkora szavazatarányt ért el az Újjászületés, mint a moszkvai követségen.
Ez a párt viszont biztos ellenzék, politikai céljai miatt senki se engedheti meg magának a vele való koalíciót.
Toroczkai videója szófiai hivatalos látogatásáról az Újjászületésnél
Eddig a modern ukrán történelemtudomány 2 fantáziával állt elő.
Ezek a következők. Először is a kamudomor meséje. Másodszor a Kijevi Rusz mint ukrán állam.
Úgy tűnik, ez túl kevés volt. Szóval sikerült még nagyobbat álmodni.
"Kiderült": az ősember ukrán volt!
A szöveg gyors fordítása:
"UKRAJNA ŐSTÖRTÉNETE
Az ukrán nép történetében a legrégibb időszak - az őskor - több mint 140 ezer évig tartott. Ez idő alatt rendkívül jelentős változások mentek végbe az ember külső megjelenésében, valamint a mindennapi életben és a társadalom szervezetében. Lényegében ebben az időszakban lett az az emberből ember."
Én fordítottam, s nem tudok ukránul, szóval lehet, hogy nem teljesen pontos, de azt hiszem szlavisztikai ismereteim elegendőek ehhez a feladathoz.
Minősíthetetlen cikk a Mandinerben a múlt héten, Bulgáriáról.
Annak idején, amikor jogász szakra jártam, az egyik tanárnak volt egy jó mondása, amikor egy diák hülyeséget mondott: "kolléga úr, maga jogász lesz vagy újságíró? mert ha az utóbbi, akkor nyugodtan folytassa!".
A pénzügyi szempontok kizárólagossága sok rombolást végzett. Az én eredeti szakmámban, a fordításban-tolmácsolásban ez gyorsan jelentkezett. A korábbi szakfordítás megszűnt, majd a korrektor mint olyan is eltűnt. Az eredmény: teljesen értelmetlen fordítások. Pedig a szakma egyik alapvető szabálya: fordításhoz nem elég a nyelveket jól tudni, ugyanis pl. egy orvosi vagy műszaki szöveghez nem nyelvtudás kell elsősorban, hanem szaktudás. Attól, hogy a fordító mondjuk anyanyelvi szinten tud angolul és magyarul még nem következik, hogy képes lefordítani egy amerikai könyvet a motorkerékpárok szereléséről. Mert nem tudja a szakszavakat se angolul, se magyarul, eleve nem ért a témához.
Ilyenkor a fordító persze megpróbál valahogy utána nézni a dolgoknak, de ez nem mindig sikeres, így a fantáziája lép életbe: azaz elkezd szavakat gyártani. Miközben az adott dologra létezik már bevett szó, csak ő azt nem ismeri, mivel nem szakember.
Személyesen én is csináltam ilyet sokszor. Emlékszem, egyszer magyarról bolgárra fordítottam egy anyagot, mely a benzinkutak felszereléséről szólt. A benzinkutakkal a kapcsolatom, hogy már jártam ilyenen, de fogalmam se volt a különféle tárolókról, csövekről, stb. Aztán a számomra teljesen értelmetlen magyar szavakból próbáltam bolgár szavakat alkotni. Gondolom, egy bolgár szakember harsányan röhöghetett aztán.
Korábban léteztek szakfordítók. Ők eleve értettek az adott témához. Persze a szakfordító díja magasabb, így a szakfordítói intézményt meg is szüntette a szabad piac láthatatlan keze. Aztán volt még korrektor, aki utólag átnézte a fordítást. A jellemző korrektori díjazás a fordító díjazásának a fele. Túl sok, szóval ezt is likvidálta Adam Smith keze.
Amikor még nem volt a netről könyvek letöltésének lehetősége, megvettem - 2005-ben - Norman Davies angol-lengyel történész egyik főművet, az Europe címűt, bolgár fordításban. A mű jó, bár túlságosan lengyelcentrikus. Azonban az égnek állt a hajam a fordítás minőségétől, a fordító nyilvánvalóan nem történész volt, s korrektor se volt. Így pl. egy sor történelmi helyszín és személyiség nevének angol verziója maradt benne a szövegben, a fordító nem vette észre, hogy bolgárul nem úgy vannak ezek a nevek. Plusz még a nem-angol neveket sokszor az angol helyesírás alapján írta át bolgárra. Így pl. a magyar I. István király a fordítás szerint "I. Sztívön (Isztvan)".
Persze tudtam, nem a szerző a hibás, aztán később letöltöttem az eredetit, ott nincsenek hasonló marhaságok, de már a könyv iránti bizalmam is kezdett ingadozni a hasonló ostoba hibák sorozata miatt.
Az újságírás modern verziója ennél is rosszabb.
A módszer: elolvasok 2-3 cikket valahol, aztán csinálok abból egy sajátot, miközben fogalmam sincs a témáról. Közben még a neveket is eltévesztem.
Erről a cikkről ez jutott eszembe.
Először a nevek. Hogyan is lett a Николай szóból Nyikolaj, miközben ez Nikolaj? Csúnya hiba. Mert arról még lehet vitázni, hogy ня, ньо, ню legyen-e nya, nyo, nyu vagy nja, njo, nju (bár nekem az utóbbi változat a rokonszenves, de a magyar akadémiai átírás az előbbit mondja), de az teljesen vitán felül áll, hogy ни az nem nyi, hanem ni.
Ráadásul semmi belső koherencia. A BSZP elnökének neve - helyesen - nem lett Nyinova. Mi az eltérés a Nikolaj és a Ninova között, hogy az előbbi nyi, az utóbbi meg ni lett?
Aztán, súlyosbítva a dolgokat: a Възраждане meg Vazrazsdanye lett, pedig ilyan magyar átírás nem létezik, mely szerint a не az nye. Helyesen ez ne.
A БСП a cikkben egyszer BSP, máskor meg BSZP. Trehányság.
De a tartalom se kóser. Mondjuk hogyan lett szegény Sztefan Janevből és pártjából szélsőjobboldali? Ilyet soha sehol nem olvastam ezen a cikken kívül.
Persze a cikk ad egy valós áttekintést, ezt el kell ismerni, de minek ezt így tönkretenni?
A ballib megmondóemberek megint nem értik: a végrehajtó kamarával kapcsolatos leleplezések miért nem csökkentik a Fidesz népszerűségét.
A hagyományos ballib magyarázat persze megvan: a 3 millió fogatlan mucsai bunkó fideszes kizárólag a közmédiákat nézi, hallgatja.
Csakhát azt azért minden felmerés igazolja, ez nem igaz. Szóval mi is az ok?
Az ok az, hogy a másik kizsigerelése, meglopása éppenhogy a liberális eszme logikája. Hiszen a polgári társadalom alapgondolata az, hogy a származás alapú hierarchiát le kell váltani a pénz alapú hierarchiával, hiszen így minden teljesen igazságos: aki tehetségesebb, az az élre kerül, aki pedig szerényebb képességű, az lent lesz a társadalomban. Hiszen az élelmes, fantáziadús, versenyzőkedvű vállalkozó meggazdagodik, míg az alkalmatlan vállalkozó meg szegény marad, ahogy azok is, akik még meg se próbálják a vállalkozóságot. A tehetség pedig nem származásfüggő, azaz ez a társadalom ugyan egyenlőtlen, de igazságosabb a feudális rendnél, ahol a báró idióta fia csak azért van az élen, mert ő a báró fia, pedig teljesen alkalmatlan mindenre. Ezt mondja a liberalizmus.
A vállalkozói élelmesség fő eleme pedig az átverés. Miről is szól egy sikeres vállalkozás végsősoron: olcsón veszek, drágán eladok. S mindegy, hogy ez gyártás, szolgáltatás, vagy bármi más. Normál esetben a haszon alacsony, hiszen nem lehet az embereket rávenni, valamire nagyon ráfizessenek. Lehet persze a nagy forgalommal nagy hasznot elérni, de ez ritka eset, s a legtöbb esetben már jelentős tőke kell ehhez. Szóval jellemzően az átverés a legjobb recept: valahogy rá kell venni az embereket, fizessék túl ezt vagy azt. Meg nem kifizetni az emberek munkáját. Ez teljesen legális.
Marketing és kizsákmányolás a két fő szempont. Mindez pedig nem illiberalizmus, hanem kristálytiszta liberalizmus.
Persze, a nyugati fejlett kapitalizmus ma már csak külföldön harácsol eszeveszetten, belföldön kénytelen szerény lenni. Ennek tisztán politikai okai vannak.
A félperiférián ez nincs, itt lehet szabadon harácsolni belföldön is. S erre jó példa a hitelezés és annak folyománya, a végrehajtás. A rossz adóst Magyarországon - és egész Kelet-Európában - háromszorosan büntetik:
elveszik a zálogát, azt nyomott áron számítják be,
indokolatlan, csillagászati összegű kezelési, ügyintézési díjakat számolnak fel,
s a végén még mindig tartozik!
Aki pedig az egészben részt vesz - a bankok, a közvetítők, a végrehajtók -, az aránytalanul gazdagodik.
Annak idején apám mondta: soha ne vegyél fel jelzálogkölcsönt. Pedig apám banki felsővezető volt - nem az első vonalból, de a másodikból - már 1987-től. S mesélt a hitelezésről is, annak negatív kimeneteléről:
a bank saját magának adja el az elkobzott zálogot, manipulált árverésen, sokszor negyedáron számítva,
aztán eladja piaci áron a zálogot,
az adós meg még mindig tartozik,
míg nyugaton a bank érdeke, hogy az adós rendszeresen fizessen, hosszú ideig, addig keleten a bank érdeke, hogy az adós ne fizessen, s le lehessen foglalni a zálogát.
S aki a rendszerben aktív szerepet játszik, magas pozícióban, az milliárdos lesz. Lásd Schadl György.
Schadl tehát liberális sikerember. Mi is vele szemben a ballib panasz, azt leszámítva, hogy történetesen nem az ő emberük? Tulajdonképpen semmi. Megtestesíti a polgári ideált.
S ki Magyarországon a polgári értékrend képviselője? A ballibek természetesen. Ezt még ők is bevallják, hiszen a Fideszt felváltva kommunistának vagy feudálisnak nevezik.
A román történelem egyik szakaszában perszonálunió volt. Ez 1859-1862 között történt.
Miután a korabeli nagyhatalmak nem engedték meg Havasalföld és Moldva egyesülését, az a megoldás született, hogy ugyanaz a személy - Alexandru Ioan Cuza - lett megválasztva előbb moldvai, majd havasalföldi fejedelemnek. A többi ismert: 1862-ben a két terület hivatalosan is egyesült, ekkor vette fel az új állam a Románia nevet, aztán 1877-ben kikiáltották függetlenségüket - addig hivatalosan török vazallusállam volt a 2 terület -, ezt a helyzetet a nagyhatalmak elismerik 1878-ban.
Közben az állam vesztett területéből, pontosabban csak a volt Moldva. A helyzet rendezésekor a történelmi Moldva keleti része és északi csücske Oroszország része lett, ez a mai Moldova nagy része és a ma Ukrajnához tartozó Észak-Bukovina. (Viszont a mai nemzetközileg nem elismert Transznisztria nem volt a történelmi Moldva része.) Az új román állam kijáratot kapott a tengerhez a Budzsák megkapásával 1859-ben, ez a mai Ukrajna déli csücske, emiatt van ma Ukrajnának Duna-partja.
A Budzsákot aztán Oroszország visszakapta 1878-ben, s ekkor kapta meg Románia Észak-Dobrudzsát kompenzálásként.
A Budzsák ma Ukrajna három legdélibb járása. Itt máig a lakosság alig kb. negyede ukrán. A románok is többen vannak náluk, a legnagyobb nemzetiség pedig a bolgár. A kb. 300 ezres besszarábiai bolgár közösség kétharmada itt él.
mai határokkal: piros - Moldva, zöld - havasalföld, sárga - Budzsák
Bolgár szempontból történelmileg is érzékeny kérdés. A dunai bolgár állam itt lett megalapítva, s itt volt első fővárosa is: Ongal néven (görögül: Onglosz). Amikor ugyanis a bolgárok elindulnak a Fekete-tenger északkeleti vidékéről, itt lépnek be a Római Birodalom területére. A határ túloldalán van a központjuk a ma már nem létező Peuke-szigeten (ez egy Duna-sziget, ma már nem létezik, mert a Duna torkolatvidéke sokat változott azóta, a lgdélibb Duna-ág kiszáradt a középkorban). Itt ütközött meg Aszprah bolgár kán I. Nikephorosz római császár haderejével 680-ban, ami bolgár győzelemmel végződött. Az eredmény: a bolgárok benyomultak a Dunától délre, a mai Dobrudzsa és a mai Északkelet-Bulgária területére - ezt Róma (Konstantinápoly) elismerte szerződésben 681-ben, s ez számít máig a dunai bolgár állam megalapításának (a kommunista bolgár címeren rajta is volt az évszám). Csak a 750-es években lesz a főváros áthelyezve a mai Bulgária területére.
a kommunista bolgár címer 1990 előtt
De ez csak kitérő volt. A lényeg a román perszonálunió.
Az ukrajnai háború miatt tavaly megszületett a legújabb román ötlet. Mivel mindenki úgyis Ukrajnával foglalkozik, itt az idő megismételni 1859-et! A terv lényege: 2024-ben, a soron következő román elnökválasztáson legyen elnökké választva Maia Sandu, aki 2020 óta Moldávia elnöke. Aztán majd 2-3 év és egyesülhet is a két ország.
A terv kieszelői most imádkoznak, nehogy túl gyorsan véget érjen a háború, legalább a román elnökválasztásig tartson ki. Az alternatív terv: rebesgetik, hogy a NATO szeretne kelet-európait választani új főtitkárának, amolyan jelképes erővel. Az eredeti terv szerint Donald Tusk lett volna a jelölt, de a háború miatt az USA inkább most eltekintene egy lengyel kinevezésétől, ez túl agresszív üzenet lenne Oroszország felé. Így került szóba Tusk helyett Klaus Johannis román elnök neve, maximálisan nyugatbarát, de azért mégse lengyel héja. Ha még idén ez lezajlik, akkor nyilván le kellene mondania Iohannisnak, s már idén lenne román elnökválasztás, s aztán jöhetne is Maia Kisjenőből.
A nemzetközi nyelv negatívuma az, hogy elveszti értékét.
Amióta az angol a nemzetközi nyelv, pontosan ez zajlott le a jelenlegi nemzetközi nyelvvel, az angollal.
Én angolul sose tanultam. Amikor általános iskolás voltam Budapesten, az egyetlen idegen nyelvi tantárgy az orosz volt. Angol nyelv mint délutáni szakkör létezett. Én jártam rá, de teljesen komolytalan volt, kb. az ábécé elénekléséig jutottunk el, majd jött az Old McDonald had a farm című dal, aztán meg eleve nem voltam már napközis a negyedik osztály félévétől.
Aztán meg amikor Kubában orosz iskolába jártam, ott az angol tantárgy csak szovjeteknek volt, a nem-szovjeteknek helyette az "orosz nyelv idegeneknek" tárgy volt kötelező.
Az első eset, amikor szervezetten jártam angolra, az az ELTE-n volt 1986-ban, amikor rövid ideig pszichológia szakra jártam. De ezt gyorsan abbahagytam, mert nem tudtam leküzdeni ellenszenvemet a kötelező nem-pszichológiai orvosi tárgyak iránt. Különösen az élettan gyakorlat volt az, ami végképp arra vezetett, hogy kiiratkozzak, ugyanis nem igazán bírom se a béka fejének levágását, se az egér élveboncolását.
De addigra már tudtam alapszinten angolul, egyszerűen folyóiratok nézegetéséből.
Ezt követően folyamatosan fejlesztettem tudásomat, spontán módon, az ezredforduló után már képes voltam olvasni angolul. Majd a beszédértés is meglett, bár a filmeket most se értem rendesen, csak olyan 50-60 %-ban. Viszont pl. hírműsorokat megértek 95 %-ban, nekem tetsző tematikájú előadásokat meg 99 %-ban. Rendszeresen szoktam nézni/hallgatni a YouTube-ra feltöltött amerikai és brit egyetemi előadásokat, meg számtalan anyagot néztem/hallgattam meg a The Teaching Company által előállítottakból az utóbbi 10-15 évben.
Sajnálom is kicsit a The Teaching Company-t, mert egy fillért se fizettem nekik, pedig tényleg szép munkát végeztek, minden torrentről van, dehát ha mondjuk 1 dollárt kértek volna anyagonként, azt még ki is fizettem volna, de a 20-40 dolláros áraikkal nem tudok mit kezdeni. Egyébként aki torrenteket keres, az sose a Google-t használja, ott cenzúrázzák a találatokat, minden esetben az orosz Yandex a használandó kereső, ott csak az orosz állami hatóságok által tiltott dolgok vannak cenzúrázva, pl. emigráns csecsen kormány, meg most háborúellenes oldalak, meg hasonlók, de a szerzői jog megsértése csak akkor, ha a szerző kifejezetten kérte az eltávolítást. Ugyanez igaz könyvekre is, a Google szinte minden nem legális pdf/epub/djvu találatot alapból kiszűr, míg a Yandex nem. S szinte minden megvan valahol, csak türelmesen kell keresni.
Szóval 20 éve vettem észre, az angoltudás munkahelyi értéke nulla lett. Korábban plusz volt, ha az ember tud angolul. 20 év óta egyszerűen kötelező tudni angolul valamilyen jó középszinten legalább, de ez olyan lett, mint a számítógépes tudás: alapfeltétel, de plusz értéke nincs.
16 éve dolgozom a kólcenteres szférában. Ott rendkívül látványos a helyzet. A kólcenterekben ugyanis jellemzően nyelvek szerint van a bérezés. S mindig, mindenhol a legrosszabb a bér, ha az ember angol nyelvvel kólcenteres, arra úgy néznek, hogy "mi van, te csak angolul tudsz?".
Erről érdekes adat. Amikor kjöttem Bulgáriába 2007-ben, s elhelyezkedtem decemberben kólcenteresként, az angolosok bruttó havi bére 900 leva (460 euró) volt, a legkevesebb a cégnél. Még orosszal is több volt: 1000 leva (510 euró). Persze az angolosok bére is sokkal jobb volt az akkori bolgár átlagnál, ami 470 leva (240 euró) volt , de nem ez a lényeg: a félperiférián a kólcenter mindig átlagon felül fizető munkahely.
Mi pedig, a magyar csoportban 1300 levával (670 euró) kezdtünk. Nálunk többet csak szlovén nyelvvel fizettek. Ez ma is így van, a magyarnál csak a szlovén és az észt értékesebb nyelv a kelet-európai nyelvek között. Persze érthető, ők vannak a legkesebben.
Ma már az angol olyan lett tényleg, mint a számítógépes tudás. Meg se kérdezik. Ahogy eleve feltételezik, hogy az állásra jelentkező ember képes használni a számítógépet, úgy azt is, képes kommunikálni angolul.
Jelenlegi munkahelyemen is ezzel szembesültem. Az interjú részben angolul volt, eleve nem is mondták előre, hogy így lesz.
Mondta is egy angolos kollégám "rossz nyelvet tanultam".
Az egyik legérdekesebb dolog ugyanazon cégen belül a fizetések megnézése, összehasonlítása.
Talán nincs jobb érv a kapitalizmus ellen, mint ez: azonnal kiderül, nem igaz, hogy a picai kínálat-kereslet függvénye a bérezés. Hiszen ugyanabban a cégben ugyanaz a pozíció teljesen ugyanazt végzi minden országban.
Szerencsére adatok ma már vannak egyes cégek, melyek felhagytak a teljes titkolózással.
Íme a Lidl nevű német cégnél az áruházi munkás - pénztáros-eladó és árurendező - kezdőfizetése, havi bruttó összeg (s a nettó is, bár azt nem mindenhol könnyű egyértelműen kiszámolni):
Alapvetően van egy listám, hogy miket nézek meg, olvasok el.
Mondjuk a könyvgyűjteményemből nem törlök semmit, de amit nem akarok elolvasni azt törlöm a tabletemről, ahol olvasok jellemzően.
A hírforrások esetében nem ilyen könnyű. Van egy alaplistám, hogy mit nyitok meg.
A videók esetében a forrásom a YouTube. Van bejelölve kb. 150 magyar csatorna (nem magyar több van, de most azokról nem írnék). Alapvetően 4 csoportot tartok fenn:
D - ami nem is jelölök be, mert nem láttam ott semmi érdemlegeset,
C - amit bejelöltem, de nem nézek meg minden új anyagot, csak akkor, ha annak címe érdekesnek tűnik,
B - amit bejöltem, s minden új anyagba belenézek,
A - amit bejelöltem, s minden új anyagot végignézek (hacsak nem derül ki közben, hogy érdektelen).
Persze aztán van mozgás a 4 csoport között. Mondjuk Pottyondyt a kezdetkor betettem a B-be, aztán át a C-be, s ma már D-s.
Puzsért nagyon sokáig az A-ban tartottam, a múlt héten átsoroltam a C-be. Erre a következő anyag késztetett:
Érvelés nulla, tudás nulla, s mindez olyan hangon, mintha a Nobel-díjas magyarázna hülyegyerekeknek.
S nem az zavar, hogy a véleménye más, mint az enyém. Sőt, én elsősorban olyanokat szeretek, akikkel nem értek egyet. Magyar hírforrásaim 90+ %-a ballib és ballib-közeli független, a YouTube-on pl. keményen fideszes anyagból szinte csak Bayerék Háttérképét, az MTV Ez itt a kérdés műsorát, s Bogár bácsi csatornáját követem rendszeresen.
Viszont valamilyen minőséget elvárok. Vagy legyen az anyag értelmes vagy legalább röhejesen rossz. Ez utóbbira példa a DK TV csatorna, ahol kb. ötpercenként lehet röhögni, szinte már az ember felveti: ezek az emberek tényleg komolyan gondolják vagy csak paródizálják magukat.
Puzsér meg ma már se nem értelmes, se nem röhejesen rossz, csak szimplán rossz. Tulajdonképpen csak a FAM-mal közös számai miatt nem tettem be D-be. Fene érti mi történt ezzel az emberrel...
Persze semmi új ebben, de nyíltan kimondva, ráadásul az érintettek szájából, azért mindenképpen meglepő.
S most nem a praktikus szempontokról van szó, mint máskor, hanem az eszmeiségről.
A Partizán David Graeber sorozata utolsó részében kimondják. David Graeber egy amerikai szélsőbalos filozófus volt, aki elsősorban a közgazdaság atropológiai kapcsolatáról írt könyvével lett ismert. Legsajátosabb állítása: ellentétben minden fősodrú közgazdaságtan - ideértve a marxistát is! - alapvetésével szemben, nem a pénz okozta a hitelt, hanem fordítva, sőt a hitel megelőzte még a cserekereskedelmet is. Most nem írnám le részletesen, tessék elolvasni a könyvét, de akár a Partizán róla szóló sorozatából is meg lehet ezt tudni nagy vonalakban.
Szóval azt mondják a partizánosok: nagyon nehéz a harc, mert egyrészt a magyar baloldal nem rendszerkritikus, másrészt a rendszerkritika Magyarországon a szélsőjobb tulajdona. Azon okoskodnak, kicsit most átfogalmazom: nem lehet a témáról beszélni, mert a Fidesz lefoglalta magának az egyes vonatkozó szavakat és mondatokat, így képtelenség rendszerkritikus alapon ellenzéket építeni, mivel erről az elenzéki közvélemény azonnal azt fogja mondani, hogy "ez fideszes narratíva".
Az aktivisták reménye: valahogy azt kellene tudatosítani, hogy a Fidesznek igaza van, de a Fidesz éppenhogy nem cselekszik úgy, ahogy beszél. Szóval a Fidesz nem rendszerkritikus, hanem liberális, teljes lelkes része a nyugati fősodornak, csak ezt rendszerkritikus szöveggel leplezi a nép előtt.
Előre szólok: ehhez képest a csillagközi utazás könnyű feladat.
Egyébként persze marhaság amit mondanak, de ez most nem témám.
Behzad Karim Khani iráni-német író azt mondja: „Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következő 15 évben évi mintegy négyszázezer új munkaerőre van szüksége, ez körülbelül egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínűleg mi, migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az időre játszhatunk, ami nektek nincs.”.
Én benne vagyok. Szerintem nagy javulás lenne. A szivárványos öngyűlölő elmebetegeket valóban ideje lecserélni. S ez a történelem törvénye: a beteg, gyenge népek eltűnnek, helyükre egészséges, életerős népek érkeznek.
A kelet-nyugat közti eltérést a legjobban Augustin Cochin francia történész és filozófus alapján lehet felfogni. A témáról már írtam, szóval csak röviden.
Szóval a felvilágosodás eszményképe a bölcs meg nem értett értelmiségi, aki tanítja a mucsai népet, s az meg lassan megtanulja mi a jó és a mi a rossz. Az erőszakkal sincs gond, hiszen a buta bunkó parasztok nem értik mi a jó nekik, így a fejükbe kell verni, utólag úgyis hálásak lesznek.
Cochin "kis népnek" nevezi ezeknek a kényszerfelvilágosító értelmiségieknek a csoportját. Szóval a "kis nép" átneveli a "nagy népet", azaz az egész társadalmat. A dolgokat direkt félreértők persze azt mondták, ez kódolt antiszemita szöveg, hiszen a "kis nép" a zsidókat jelenti, akik megrontják a "nagy" nemzetet. Pedig Cochin semmilyen etnikai, származási elemet nem említett, sőt éppen a francia felvilágosodás nagy alakjaira gondolt, akik között nemigen volt egy szál zsidó se.
Három típusú állam lehet ezek után: ahol a kis nép győzött, ahol vesztett, s ahol a harc folyik.
Nyugaton a kis nép sikeresen hatalomra jutott, eluralt mindent, ennek eredménye a polgári társadalom, más szóval a liberális demokrácia. Ott az ellenvélemény marginális, esélytelen, a nagy többség egyenesen vitaképtelennek tartja azokat, akik az alapértékeket kétségbe vonják. Lásd aki nem hisz mondjuk az egyéni szabadság abszolutizálásában, az laposföldhívő.
Ahol a harc folyik, arra jó példa Magyarország. A kis nép nyert párszor ugyan csatákat, de sose tudta saját narratíváját elterjeszteni általánosan, mindig maradt elegendő ellenerő, mely túl erős maradt ahhoz, hogy sikeresen marginalizálni lehessen. Minden 90-es évekbeli liberális szellemi rémuralom ellenére se sikerült megsemmisíteni az ellenvéleményt, az képes volt újraéledni. A kis nép meg azóta is hihetetlen diktatúraként éli meg azt, hogy nem ők diktálnak mindent.
Ahol vesztett arra jó példa Oroszország vagy Kína, a kisebb államok közül Belarusz. Ott a kis nép örökre kicsi, esélytelen, marginális, nem képes a közhangulatot átállítani. Mindig így volt.
A minap hallgattam egy beszélgetést a liberális RTVi csatornán (ez egy orosz nyelven sugárzó jelenleg amerikai, eredetileg orosz-izraeli csatorna, melyet még az egyik Jelcin-kori orosz oligarcha alapított 1997-ben), ahol az ellenzéki, mérsékelt liberális - Navalnijhoz képest mérsékelt - orosz interjúalany, egy orosz milliomos vállallkozó, sikertelen politikus szabályosan kimondta "nálunk Oroszországban van 7 millió polgár, ennek fele liberális, fele antiliberális, s van 100 milliónyi biomassza".
S hát ilyen körülmények között mi marad a kis népnek? Csak a gúnyolódás, az átkozódás. Kedves példa egy híres orosz punk-rock zenész, Arszenyij Morozov, aki minap interjút adott a Meduzának, ami egy lettországi orosznyelvű, hisztérikusan nyugatpárti média.
A szar zenét - ez persze véleményes, nekem akkor se tetszene, ha ideológiaiag közel állna hozzám - produkáló ellenzéki orosz szövege annyira tipikusan kisnépi, hogy érdemes idézni: "Ez a hülye madár az útlevélen mindig új vért kér." - értsd, az orosz címeren lévő sas ez a "hülye madár".
Persze ismerős, az 1990-es parlamenti vitában, hogy a koronás vagy a Kossuth-címer legyen a magyar címer, egyes SZDSZ-esek elkezdtek micisapkázni.
a zenész nem homokos, itt csak a botrány kedvéért van így öltözve, plusz Keresztelő Arszenyijnek nevezi magát, mert a vallásellenesség is kedvenc tevékenysége
