Az állatok mindenképpen materialisták, semmivel se törődnek, ami közvetlenül és azonnal nem érzékelhető. Se múlttal, se jövővel nem foglalkoznak, se feltételezésekkel, csakis a jelen van. Ha látszólag segítőkészek és önzetlenek, akkor is ez mindig hideg számítás eredménye.

A házi kedvencként tartott háziállat persze eltanul az embertől egyet és mást. De ez csak díszlet, a lényeg ott is a tiszta gyakorlatiasság.

Kétszer volt terhes és szülő kutyám: 1984-ben és 2005-ben. 1984-ben a németjuhászom 7 egészséges kölyköt szült, ill. a legkisebb beteg volt - asztmás -, de a lényeg, nem volt életet veszélyeztető betegsége. (A sors fintora: végül az asztmás kutya 18 évet élt le, többet mint az átlag.)

A másik eset viszont problémás volt: a szibériai höszkim 3 kölyköt szült, egyet halva.

Az anyakutya ilyenkor megtette azt, amit minden szabadon szülő kutya szokott: megrázta a mozdulatlan kölyköt, pár másodpercig nyalogatta a mellét és a fejét, majd mikor a kiskutya persze nem mozdult meg, egy utolsó pillantást vetett rá, majd megfordult, s visszament melegíteni a két élő kölyköt.

Mi meg ástunk egy lyukat - akkor kertes házban laktunk -, s eltemettük a halott állatot. Az anyakutya oda se nézett erre.

Emberi szemmel kegyetlen viselkedés, egy emberi anya ilyenkor zokogott volna, s képtelen lett volna egy ideig az élő gyerekekkel foglakozni.

A kutya viszont teljesen racionális: felesleges lenne erőt pazarolni a már úgyis halott kölyökre, mikor ott a két élő kölyök, akik várják a meleg anyai testet és persze az anyatejet, plusz meg kell őket alaposan nyalogatni, hogy lejöjjön róluk minden piszok, ami születésük közben rájuk ragadt.

A gazda iránti kutyaszeretet is inkább racionális. Amióta a farkas elszegődött emberi szolgának, az ember ad neki lakhelyet és ételt, így abszolút anyagi érdek, hogy a gazda le legyen kötelezve.

Az én mostani kedvenc kutyám - mert kettő van, de az egyikkel jobb a viszonyom - mindig üdvözöl, ha megérkezem valahonnan, ha lefekszem, mindig hozzám, a lábamhoz dörzsöli magát fél percig, ha pedig leülök a nappaliban a füleimet megnyalja, sőt ha a számítógép előtt vagyok, akkor néha az ölembe ugrik és megnyalja az orrom.

Igyekszik mindig jelen lenni. De ez se olyan önzetlen, emberi típusú szeretet. Ha más ember vette volna meg őt szülei gazdáitól, most más embernek igyekezné megnyerni a kegyeit.

Persze így is szeretem őt. A kutyabarát nagyszerű stresszoldó. S nincs negatív mellékhatása.

Mik is voltak azok a kérdések, melyek foglalkoztatták az európai értelmiséget a középkorban?

Persze akkoriban az értelmiség kisszámú volt, s ez is 95 %-ban egyházi személyekből állt. Viszont ezek a kérdések másokat is foglalkoztattak.

Rövid összefoglaló. Előre jelzem, leegyszerűsítve.

Íme a következő kérdések:

• mi a hit és a tudás kapcsolata,
• mi az általános és a konkrét viszonya,
• mi az egyed státusza.

A legkönnyebben persze az első érthető meg.

Alapvetően a hit és tudás viszonyáról a következő megállapítások lehetségesek:

• csak az egyik számít,
• mind a kettő számít, s a kettő közt ellentmondás van,
• mind a kettő számít, s a kettő közt nincs ellentmondás.

Az az álláspont, hogy csak az egyik számít szinte nem létezett. Egyrészt nem létezett a modern ateista álláspont, mely szerint a tudás minden, másrészt szinte kihalt az az ókorban még előforduló álláspont is, mely szerint a hit minden. Ez persze meglepetés azoknak, akik a felvilágosodáskori mantrában hisznek a "sötét középkorról", amikor állítólag a vallás betiltotta a tudományt, s aki nem hitte el, hogy a Föld lapos, azt máglyán égették meg élve.

Az akkori intellektuális csúcs, a teológiai tanári pálya feltétele volt pl. az úgynevezett 7 szabad művészetből a képzés elvégzése, az elképzelés az volt ugyanis, hogy aki nem érti a tudományt, az a teológiához képzetlen. Az áltudományos marhasásokat beszélő pap szóval modern, s nem középkori jelenség.

Az ellentmondást feltételező álláspont viszont népszerű volt, ez egyébként arab hatás volt Nyugat-Európában. Azt állította, hogy bár a hit és a tudás is igazság, a hit van az átlagembereknek, míg a tudás az elitnek. A hit tehát ugyanazt magyarázza, csak közérthetőbben, de mindkettő egyszerre igaz. Azaz az igazság nem egy, hanem kettő, s ezek között lehet ellentmondás, hiszen az egyik egy teljes sokrétű magyarázat, míg a másik egy leegyszerűsített egymondatos állítás.

A római pápa 1277-ban hivatalosan is eretnekségnek nyilvánította ezt az álláspontot.

Onnantól 2 fő verziója lett az ellentmondást tagadó álláspontnak (ezek persze nem ekkor keletkeztek, az ókorban is léteztek már):

• a tudás szerepe, hogy segítse a hitet, az ismert idézet szerint "a filozófia a teológia szolgája",
• a tudás és a hit módszertana egészen más, nem ugyanazzal foglalkoznak, van ami az egyik felségterülete, s van ami a másiké, így eleve nem is lehetséges a köztük lévő ellentmondás.

A modern kereszténységben jellemzően az utóbbi a domináns, kivételt csak egyes újprotestáns felekezetek jelentenek manapság, melyek közül a hagyományelvűek számára a hit minden, míg a progresszívek számára jellemzően a tudás minden. De a hagyományos kereszténység - katolicizmus, ortodoxia, sőt a történelmi protestantizmus is - jellemzően abszurdnak tekinti ezt a nézetet, annak mindkét alakjában. Miért?

Alapvetően mert ez az eredeti fősodrú keresztény hagyomány. A magyarázat alapja az, hogy az ember egyetlen sajátos vonása az élővilágban az értelem, azaz a bibliai teremtéstörténet értelmezése az, hogy az "Isten hasonlatosságra teremtés" azt jelenti: az értelem ez a hasonlatosság, azaz Isten a tiszta értelem, s ebben részesedik az ember. Ha pedig ez így van, akkor az értelem használata, azaz a tudomány, a tudás nem ellenkezhet a hittel, sőt a kettőnek teljes egysége kell, hogy legyen.

S a második kérdés.

Az általános és a konkrét, pontosabban a kategóriák és a fajok kérdése volt a legnépszerűbb téma. Ez osztotta meg a leginkább a gondolkodókat. Ezt nevezték univerzálé-vitának.

Röviden egy példa: létezik-e kutya mint olyan, vagy csak kuvaszok, németjuhászok, pomeránok, pulik, stb. léteznek, sőt csak Bodri és Rex léteznek-e. Bodrit és Rexet mindenki látta, de úgy általában kutyát senki, mégis mindenki tudja mi az a kutya, s azt is tudja, hogy mind Bodri, mind Rex kutya. Hogyan lehetséges ez?

A két szélső álláspont:

• az általános valóságos létező, a "kutya" tényleges létező,
• csak a konkrét valóságos létező, az általános nem más mint a konkrét dolgok alapján levont következtetés, csak Bodri és Rex van, s kizárólag elmei következtetés a "kutya", a valóságban nem tudható van-e egyáltalán "kutya", ez csupán egyfajta közmegállapodás, hogy van.

Hogy legyen kicsit tudományosabb hangzása a cikknek, nevezzük a két fenti álláspontot "universalia ante rem" és "universalia extra rem" alakban. Ugyanis minden eszmetörténeti cikkhez kötelező pár felesleges latin szó.

Azonban mindkét változat ritka volt, hiszen mindkettő ellentmond a józan észnek. Persze mind a kettő kimagyarázható. Csak hát az "ante rem" megalkotója maga Platón volt, aki aztán egyúttal megadta az elmélet cáfolatát is.

Ezért inkább ezek mérsékelt verziója volt jellemző:

• az általános létezik a szellemi térben, de nem az anyagi világban, azaz van "kutyaság", valóságos jellemzőkkel, ez egy objektív szellemi létező, mely viszont csakis konkrét dolgokon keresztül van jelen az anyagi világban ("universalia in rem"),
• az általános létezik a szellemi térben, de nem az anyagi világban, azaz van "kutyaság", valóságos jellemzőkkel, de ez nem egy objektív szellemi létező, hanem csak egy objektív eszmei következtetés a konkrét dolgok alapján ("universalia post rem").

Ez a kérdés abszolút nem tiszta teológia, bár kezdetben nyilván ez volt az egyik fő következtetés. Tulajdonképpen a kérdés máig létezik a filozófiában.

Könnyen felismerhető: az "ante rem" egyfajta örök, statikus világképet eredményez, mely mindig volt és mindig lesz, s soha semmi nem változik benne. Ez eleve ellenkezett a keresztény tanítással, mely szerint a világ nem örök, így ahhoz, hogy egyáltalán összegyeztethető legyen a kereszténységgel, módosítani kellett. A nézet keresztény verziója jellemzően az, hogy az "általános" Isten elméjében létezett a dolgok előtt, azaz ez valamiféle közbülső elem a teremtésben.

Ha viszont nincs semmi "általános", az meg a teljes parttalansághoz vezet, hiszen ez kihúzza a talajt szinte minden tudományág alól, mivel a tudomány éppenhogy az általánost keresi. Egyébként baromi jól passzol mindez a modern, progresszívista nézetekhez, melyek szerint minden "társadalmi" képződmény, s tulajdonképpen semmi sincs objektív módon, lásd a genderizmust, mely szerint végsősoron nem léteznek emberi nemek, ezek csupán az adott közösség ideiglenes és helyi képzetei.

S az utolsó kérdés. Mely részben összefügg a másodikkal. Miben térnek el az azonos fajú dolgok, mi státuszuk oka?

Azaz - maradva a példánál - ha Bodri és Rex is kutya, akkor miért nem azonosak?

A lehetséges válaszok:

• eleve a kérdés értelmetlen, hiszen nincs objektív módon általános, minden egyedi - ez az extra rem egyenes következménye, persze nevetséges, mindenki "érzi", ez abszurdum,
• minden más eset abból indul ki, hogy van általános a szó valamilyen értelmében, ebben az esetben a lehetőségek:
  • az egyediben az adott általános különböző fokban van meg - ez is abszurdum, mert pl. azt jelentené, hogy Bodri kutyasága erősebb, mint Rexé,
  • az egyed az adott általános mint eszme és valami más keveréke, az általános azonos, míg a más eltér:
    • ez a más a semleges anyag, az eltérés az anyag miatt van, azaz Bodri és Rex egyformán kutya, egyszerűen csak más az anyaguk, innen az eltérés - a gond ezzel ott van, hogy ezek szerint az anyag nem egységes, ami megint ellentmond a józan észnek (meg mellékesen a modern tudománynak is), szóval a semleges anyag nem semleges, ami önellentmondás,
    • a megoldás az lehet, hogy nem az anyagban van az eltérés, hanem magában az álatlánosban, mégpedig úgy, hogy a meghatározó általános mellett vannak járulékos tulajdonságok is, ezek is általánosak, de az adott esetben kiegészítő szerepet játszanak, lásd Rex simaszőrű, Bodri meg gyapjasszőrű, de nyilván nem szőrük adja kutyaságukat,
• olyan megoldás is lehetséges, hogy az egyediség csak képzet, ez az első tézis megismétlése, csak éppen ellenkező alapon: azaz csakis egység, csakis általános van, s csak látszat ennek felosztása.

A modern tudomány egyszerre vallja az egyediséget és annak hiányát. Az elemi részecskék szintjén nem létezik egyediség (lásd, minden elektron azonos, az eltérés csak számbeli), míg minden, az elemi szintnél magasabb szinten igen. Az meg már világnézeti kérdés, ezt ki hogy magyarázza.

Az USA-ban - azért USA, mert a legtöbb film az amerikai valóságot állítja bemutatni, ezért az a legismertebb - egy átlagos kólcenter szerű munkahelyen egy nem vezető beosztású alkalmazott nagyjáből havi nettó 3 ezer dollárt keres. Ott ez a szellemi munka legalja, pl. egy átlag középiskolai tanár ennek a másfelét keresi, egy felsőoktatásban dolgozó oktató meg a 2,5-szeresét.

Az EU legszegényebb országában, Bulgáriában ugyanez a munka átlag havi nettó 1 ezer dollárt eredményez. S ezzel ez a szellemi munka felső része, egy átlag középiskolai tanár nyugdíj előtt, 3 évtized munkaviszonnyal is kevesebbet keres.

Az USA-ban a kólcenteres álma, hogy máshol kapjon munkát, mert szinte bármi más több pénzt jelent. Bulgáriában meg az értelmiségi álma, hogy felvegyék egy kólcenterbe.

Nyugati kólcenteres kollégák mesélték, náluk a dolgozók 80-90 %-a részmunkaidős diák, aki nem akar fizikai munkát vállalni tanulmányai alatt.

Az ideális helyzet persze, amikor a nyugati kollégát kiküldik Bulgáriába pár hétre, nyugati fizetéssel, hogy mondjuk tartson képzést, csináljon tapasztalatmegosztást.

Korábban Kelet-Európában sose járt angolok ámultan mondták, sose éltek még ilyen jól, mint Szófiában: egész este ettek-ittak, s még így is csak annyit költöttek, mint otthon egy gyorsbüfében.

S a fő szám a sör: egy korsó sör otthoni árából öt korsó, fantasztikus!

Rosszkedvűen mentek haza Staffordshire-be, ahol az ember kénytelen számolni a pénzét a kocsmában, mert különben nem marad lakbérre. Minek mennek ezek a bolgárok Angliába, ahol drága a sör, s még az időjárás is szar?!

Gyakori érv: a nyugatellenesek miért nem keletre mennek élni, befektetni, tanulni, nyaralni?

A kérdés valójában nem tartalmatlan, azaz ténylegesen is foglalkozni kell vele, nem lehet szimpla marhaságként lesöpörni mint a legtöbb ballib érvet.

Én először akkor szembesültem ezzel, amikor még messze nyugatpárti és liberális voltam. Szöget ütött a fejemben az a latin-amerikai sajátosság, hogy teljesen általános Latin-Amerikában 2 teljesen összeegyezhetetlen dolog együttes megjelenése:

• vágy az USA-ba költözésre,
• mély megvetése mindannak, amit az USA jelent.

Persze nem teljesem azonos a párhuzam, de erősen létezik.

Én azt hiszem a természetes emberi gyarlóság a legjobb magyarázat. A legjobb példa talán a nőkhöz való viszony az átlag férfiben. Az átlag kamasz fiú, fiatal férfi egyszerre csinál 2 teljesen ellentétes dolgot:

• imádja a nagyon "nyitott" viselkedésű nőket, nem haboz élni az adódó lehetőségekkel e tekintetben,
• amint azonban érzelmi köteléket alakít ki egy adott nő iránt, elvárja, hogy az a nő ne legyen nyitott, csakis az övé legyen minden tekintetben.

Kubában ez pl. teljesen patológikus méreteket ölt. Távolról meg lehet állapítani melyik kubai nőnek/lánynak van stabil párkapcsolata, akinek ugyanis van, az még az öltözködésben is visszafogott, ugyanis a partnere nem engedi neki a nőiesebb öltözéket.

Én ezt személyesen sose vittem ilyen végletekig. Számomra az volt a cél, hogy a mindenkori csajom legyen csak az enyém, ebben legyen "zárt", de ezzel együtt pl. az öltözködésben legyen maximálisan nyitott.

S - talán ebből következően - sose szerettem a nyitott viselkedésű nőket. Akkor se, ha a helyzet kedvezményezette lettem vagy lehettem volna.

Múzsámmal - persze nyilván nem most, amikor már öreg, hanem amikor még fiatal volt és az átlagvélemény szerint is szexis, csinos volt - sokszor megesett, hogy megkérdezték tőle, hogyan nézhet így ki, nem haragszom-e rá ezért én. Majd amikor elmondta, akkor haragudnék, ha nem így nézne ki, sokan nem értették.

De jól tudom. én vagyok a kisebbségi nézet.

Ahogy a nyugathoz való viszonyban is kisebbségi nézet az, hogy valaki nem szereti a nyugatot és nem is él a nyugat bájaival. Sokkal-sokkal gyakoribb az a választás, hogy megvetjük a kurvát, de azért élünk szolgáltatásaival.

Csak aztán ezt a nyugat hívei félreértik. Egyrészt azt hiszik, hogy a nyugat bájai nyugatpártiságot teremtenek. Másrészt azt, hogy a bájak népszerűsége egyben a nyugati rend valamiféle felsőbbrendűségét is jelenti.

Pedig a folyton kurvázó, feleségét megcsaló férfi is kellemetlenül meglepődne, ha a feleségéről megtudná, hogy időnként hobbiból kurva. Az meg egyenesen felbőszítené, ha a saját lányából lenne "szexmunkás" típus.

Csak két út van, mondta a korombeli, nálam pár évvel idősebb spanyol ismerős mostantól számítva 27 éve. Spanyolországban.

Spanyolország sajátos hely, sok mindenben ugyanúgy eltér az európai fősodortól, ahogy Kelet-Európa, bár egész más módon.

Spanyolországban a történelem úgy alakult, hogy a liberális demokrácia csak a XX. sz. 70-es éveiben jelent meg, a korábbi időszakban előbb káosz, majd egy totális diktatúra lett, mely persze lassan enyhült, a 60-as évek második felére már egy élhető autoritárius hatalommá vált. De a fősodrú nyugati típusú rend csak 1978-tól számítható, sőt megszilárdulása csak 1981-től.

Egyébként a spanyol diktatúra nagyon furcsa volt. Bizonyos dolgokban kőkemény volt, másoknban meg hihetetlenül engedékeny. Pl. simán engedték, hogy az országban repülőgéppel tranzitáló külföldiek vízum nélkül beléphessenek az országba, csak jelezni kellett az igényt a repülőtéri rendőrörsön, ahol így bemondásra kiadtak engedélyt ingyenesen. S bárkinek, azaz a hivatalosan ellenséges államok polgárainak is, lásd a kelet-európaiakat.

Múzsám gyerekként a szüleivel sokszor volt így Spanyolországban a 70-es években. Az apja Kubában, majd Mexikóban volt hivatalos kiküldött, s jellemzően Madridon keresztül utaztak.

Szóval Spanyolországban ment folyamatosan ugyanaz, ami nálunk, csak úgy 15-20 évvel korábban, ez a "csatlakozunk Európához" hullám. 1982-ben lettek NATO-tag, 1986-ban EU-tag: az 1982-es NATO-csatlakozás elleni aláírásgyűjtésben majdnem részt vettem, megállítottak az utcán szocialista aktivisták, hogy írjam alá, majd csalódva vették tudomásul, hogy hiába nézek ki helyinek, nem vagyok spanyol állampolgár. Később a spanyol szocik lettek egyébként a NATO legfanatikusabb hívei, sőt a volt vezérük NATO-főtitkár is lett (Javier Solana), de ez már más ügy, ami persze szinte hasonlít a magyar helyzethez, ahol a NATO-csatlakozást először éppen az MSZP vetette fel.

Ment is mindez a folyamat lelkesen, gyakorlatilag csak marginális csoportok ellenezték az egészet, egyes pár százalékos kommunista és anarchista csoportok, s még kisebb francóista csoportok. De még ezeknek a köröknek a zöme is európaista volt, a kommunisták nagy tönbbsége is. A francóisták zöme meg megreformálta magát, s átállt az átlag nyugati középjobb konzevatív-liberális vonalra. (A spanyol Néppárt de iure a francóista állampárt utóda.)

Kicsit mint a magyar helyzet, Spanyolországban is simán átmentette magát a diktatúra elitje, csak persze a másik oldalon.

A 90-es évek elejére kialakult a "nincs más út" ideológia, azaz aki ellenzi a rendszert, az hülye és vagy fasiszta vagy kommunista.

A mélyben ez teljes erkölcsi széthulláshoz vezetett. Minden szemszögből. Franco annyira túltolt mindent, hogy utána megjelent mindenben az ellenkező véglet. Franco alatt a rendőr megbírságolta az utcán egymást megcsókoló párokat (normál heteroszex párokat!), mert ez közbotrányokozásnak minősült, utána meg minden tele lett színültig homokosokkal, s immár semmilyen erkölcsi érv nem számított, az emberek mindenre legyintettek. Spanyolország lett a világ harmadik országa, ahol bevezették a homokos "házasságot", megelőzve pl. Skandináviát, Angliát, Németországot.

Az egész hangulat apokaliptikus lett. A korábbi mérsékelt optimizmus helyett. Ma gyakorlatilag a spanyol az egyetlen spanyol nyelvű nép, ahol az életérzés nem "latinos". A spanyol életszínvonal kb. tizedén élő átlag kubai pl. teljesen idegen bármilyen pesszimizmustól, pedig hát lenne rá oka.

1995-ben ezt legjobban ez az ismerős fogalmazta meg: itt vagy dolgozol, kicsit csalsz, trükközöl, pénzt spórolsz, majd kis üzletember leszel, vagy ha ez nem sikerül, akkor drogos leszel, harmadik út nincs.

Pedig ő utálja mind a két utat, de nem tud mit tenni - mondta.

S valójában máig ez a helyzet. A spanyol rendszerkritikusság máig nem következetes. Az újbaloldalból tipikus woke-szekta lett. De a magyar fideszes sajtóban népszerűsített újjobb, a Vox is abszolút ultraliberális a gazdaságpolitikában, valójában magyar viszonylatban a Momentumhoz áll közel, nem a Fideszhez - a Fidesszel való közös elem a kulturális mező és a szoft EU-szkepticizmus.

Persze ha spanyol lennék, a Voxra szavaznék, de csak szigorúan kisebb rossz alapon. Nem rendszerkritikus párt, csak rendszerreformista párt ők, s alapvető axiómájuk téves.

Az ismerőssel meg nem tudom mi lett. Hamarosan személyes konfliktus alakult ki. Szerelmes lett a múzsámba, még házassági ajánlatot is tett neki. Ez meg aztán persze meggátolta a további kapcsolatot.

Teljes tévhit, hogy a polgári engedetlenség törvényes. Sőt éppen az a lényege, hogy nem törvényes.

A polgári engedetlenség azt jelenti, nem értek egyet a fennálló törvényes renddel, azt tudatosan bojkottálom. S a legfontosabb: valamilyen magasabb érték nevében vállalom a következményeket, jellemzően a törvényes rend válaszát.

Úgy polgárilag engedetlenkedni, hogy elvárom nem lesz semmi bajom ebből az minden csak nem polgári engedetlenség. Ez kb. olyan, mint úgy éhségsztrájkolni, hogy közben fel vagyok háborodva miért vagyok éhes.

Mindez azzal a ballib szöveggel kapcsolatban jutott eszembe, mely szerint a hatalom törvénytelenül rúgta ki a polgári engedetlenkedéssel élő fanatikus ballib pedagógusokat, akik csak éltek törvényes jogukkal.

Néha - tényleg nagyon ritkán - belemegyek vitákba a ballib buborék tagjaival. A legnagyobb ballib fórumokról persze ki vagyok tiltva örökre, így erre kevés hely adódik: valami csoda folytán a Telex elfelejtett kitiltani, így ott ez lehetséges.

Íme egy átlag vita menete, amikor elhangzik ellenvélemény bármilyen ballib felvetésre, mondjuk nevezzük a ballibbant agymenés 8 lépcsőjének:

• 1 - Röhögő fejet tesz a hozzászólásomra, majd megjegyzi, nem igaz, amit írok.
  • Megkérdezem, pontosan mi nem igaz.
• 2 - Kijelenti, hogy amit írok az tényszerűen nem igaz.
  • Persze, hogy nem igaz. De hogyan is lehetne tényszerűen igaz vagy nem igaz egy vélemény?
• 3 - Kijelenti, hogy a véleményem nem az enyém, hanem a fideszes propagandmédiák szövegét szajkózom, meg egyébként is megvettek 2 zsák krumplival. Meg Mészáros ma is 100 milliárdot lopott, plusz Kaleta és Szájer, meg a pedofil papok.
  • Megjegyzem, hogy minden vélemény valamilyen idegen hatás eredménye, senki se találja fel a melegvizet, azaz ez eleve nem lehet érv. Továbbá megjegyzem, hogy mégis nagyon kevés ember van, aki egy az egyben másol mást, szinte mindenki hozzátesz valami egyedit. Minél intelligensebb egy ember, annál inkább felismeri, hogy az ő saját véleménye nem a sajátja, hiszen már évezredek óta gondolkodik az emberiség. Hozzáteszem: magyar médiafogyasztásom 90 %-a ballib, pl. a Telexet naponta olvasom, az Origót meg havonta. Ahogy mondjuk a Demokratát is csak havonta, míg a HVG-t meg naponta.
• 4 - Kijelenti, ez nem igaz. Ha tényleg gyakran olvasnám a Telexet és a HVG-t, akkor nem mondanék ilyen hazugságokat.
  • Megkérdezem: valaminek az elolvasása agymosó hatású-e, azaz aki x-t olvas, az egyet is ért vele. Ugye itt vezette magát csapdába, hiszen az előbb még saját gondolatról beszélt. Ráadásul ismét előjön a hazug és igaz vélemény kérdése, ami teljes abszurditás, egy vélemény sose lehet hazug, ill. csak abban az értelemben lehet az, ha valaki tudatosan nem azt mondja, amit gondol, de ez egy egészen más eset.
• 5 - Kezdi észrevenni, hogy saját maga ellen adott érvet, így kijelenti, hogy nem fogja velem az idejét vesztegetni, mert annyira buta vagyok, hogy úgyis képtelen lennék megérteni a szent igazságot.
  • Szó szerint megismétlem neki ugyanezt.
• 6 - Elmondja, íme csak papagájkodni tudok. Kifejezi reménységét, a fajtám kipusztul, új idők jönnek, s beköszönt a racionalitás kora, amikor a sötét, vallásos, mucsai agyak kisebbség lesznek, majd kihalnak.
  • Megjegyzem, jelenleg éppen az ő életterük csökken, nem a miénk. Az egész világon.
• 7 - Ez már dührohamot indít be. Elkezd átkozódni.
  • Megjegyzem, íme nincsenek érvei.
• 8 - Felkeresi a FB-profilomat, s elkezd hülyeségeket beírni a képek és posztok alá.
  • Ezeket sose törlöm. Ill. csak ha más embert is érintenek. Mondjuk aki Darja Dugina halálával szemétkedik, annak a kommentjét törlöm. Meg aki mondjuk kurvázza a múzsámat, az a komment is törlődik. Aki viszont velem trágárkodik, annak marad a kommentje.
• +1 - A legagresszívebb típus küld személyes üzenetet is, trágárságokkal, aztán blokkol, ne tudjak válaszolni. A legfrissebb üzenet:

Szórakoztató. Köszönöm Istennek, hogy ilyen ellenséget adott nekünk. Mely csak erőpozícióból képes megszólalni, érvelni nem képes, s komolyan elhiszi, hogy minden ellenvélemény egyetlen oka a butaság.

A liberális dogmatika szerint az erős állam rossz, mert elveszi az emberek szabadságát.

Ellenben még a klasszikus liberalizmus is azt vallotta, kell egy túlerő az emberek felett, mely biztosítja az egyéni szabadság kereteit. Thomas Hobbes ideális állama egy felvilágosult abszolút monarchia, mely egyrészt olyan erőfölénnyel bír, mely ellen a társadalom legerősebb tagjai se képesek felvenni a harcot, másrészt ez az államhatalom csakis a társadalmi béke érdekében gyakorolja ezt a hatalmát. Azaz szerinte éppenhogy az erős államhatalom a biztosíték a szabad polgári társadalomhoz. Ellnekező esetben ugyanis mindenki mindenki ellen küzd, anarchia van, s csak a legagresszívebb egyének lesznek szabadok, de még ők sem érezhetik biztonságban magukat.

Könnyen belátható: a gyenge állam csakis a legerősebb egyedek érdeke. Ez a legjobban a lehető legspontánabb emberi közösség, kisgyerekek csoportja vizsgálatával látható be. Ha jelen van az óvónéni, a kisgyerekek szépen játszanak, figyelnek egymásra, még segítik is egymást, ha azonban nincs óvónéni, a legerősebb kisgyerekből diktátor lesz, aki pár havert maga köré gyűjtve terrort vezet be, elveszik a többi kisgyerek játékait, ételét, esetleg meg is verik őket. Az átlag kisgyereknek a lehető legkisebb rossz az erős óvónéni, aki ugyan az ő szabadságát is korlátozza, pl. nem feküdhet be a pocsolyába és nem ehet csokit alma helyett, de egyúttal azokat is visszafogja, akik egyébkén elvennék játékát, ételét, sőt megvernék őt.

A liberális polgári demokrácia tehát önellentmondás. Ha az állam eleve gyenge, hiába minden demokrácia, hiszen a megválasztott szervek jogosultsága olyan gyenge lesz, hogy nem lesznek képesek ellátni feladatukat. Ha viszont az állam erős, két lehetőség van: vagy az államhatalom önkényes lesz vagy a közérdeket segíti elő.

Az ideális megoldás a nem-liberális demokrácia. Azaz a hatalom erős és demokratikus.

Én nagyobb fogyasztója vagyok a ballib tartalmaknak, mint egy ballib törzsszavazó.

De alapvetően kell legalább egy érv ahhoz, hogy az ember neki nem tetsző dolgokat kövessen:

• legyen az színvonalas, azaz fejtse ke a saját álláspontját szabatosan, értelmesen,
• ha ez nem megy, legyen legalább olyan rossz, hogy röhögni lehessen rajta.

Amt viszont sose követek: ami színvonaltalan, hülyeség, s egyszerűen csak középszerűen unalmas. Itt nincs értelme a tájékozódásnak.

Pottyondy Edina pont ez a kategória: tehetségtelenül adja elő az unalmas közhelyeket. Amikor megjelent, meghallgattam pár adását, aztán abbahagytam.

Most a lecsengett celebek jól ismert trükkjével él: bejelenti, hogy abbahagyja, hogy aztán folytathassa.

Ásít a kisember.

Az utóbbi 10-15 év egyik legidiótább divatja a seggrázás, eredeti nevén twerking.

Akik művelik, azt hiszik, ez valamiféle szexis, kellemes, izgató dolog.

Én egyébként fenékpárti vagyok, a nőkön mindig a bokát, a feneket, s az arcot nézem meg legelőször, a mellet csak később.

Ennek ellenére nem látom, mi a jó a seggrázásban. Nem erotikus, nem izgató, nem érdekes, sőt kifejezetten nőietlen.

A spanyolok okosak, "kutyázásnak" fordítják a seggrázást.

A szakszervezetek szerepe az utóbbi 30 évben drasztikusan csökkent.

Ma Európában az átlagszám 25 %, azaz a dolgozók átlag 25 %-a szakszervezeti tag.

Egykor egyes nyugati országokban - elsősorban Franciaország és Olaszország - a dolgozók 90 %-a szakszervezeti tag volt, ma ennek nyoma sincs. Ma egyedül Skandináviában szakszervezeti tag a dolgozók több mint fele, mindenhol máshol a többség nem tag. A negatív rekorder ma Franciaország, ahol 10 % alatti a szakszervezeti tagok aránya.

Kelet-Európában a kommunizmus alatt a szakszervezeti tagság persze 99 %-os volt, ez automatikusan ment, hiszen a szakszervezet az állam része volt. Ahogy a diákból automatikusan úttörő lett, úgy a dolgozóból meg szakszervezeti tag, abszolút formalitás volt mindez.

A kommunizmus bukásakor szinte mindenki ki is lépett, hiszen ezt addig csak kényszernek tekintették. Ma Kelet-Euróában egyedül az ex-jugoszláv országokban magasabb a szakszervezeti tagság aránya, ott is csak 35 %, máshol 10-20 % közti. Magyarországon az arány 12 %. Bulgáriában 15 %.

A kelet-európai helyzet nagy furcsasága: a legtöbb szakszervezeti tag állami cégeknél van, nem ott, ahol kellene, azaz a tőkés cégeknél. Magyarországon is ez van: a legerősebb szakszervezet olyan helyeken van, mint MÁV és BKV.

Bulgáriában a helyzet szinte teljesen azonos. Vasút, tömegközlekedés, állami hivatalok, iskolák - ezek a fő helyek, ahol van értékelhető szakszervezeti tevékenység.

Egy csomó multinál dolgoztam az utóbbi 15 év során, a közös vonás: szakszervezet nem létezett egyikben sem.

Egy érdekes eset: 2008-ban az akkori multi munkahelyemen egy idősebb kolléga, aki korábban sokat élt Lengyelországban, elkezdett szakszervezetet szervezni. Én nem léptem be, nem hiszek az ilyesmiben. De biztos voltam benne, az egész csődbe megy. Egyrészt, alig lépett be valaki, a nagy többség hülyeségnek minősítette az egész próbálkozást. Másrészt, a szervezőt hivatta a vezetőség, s felajánlotta neki, közös megegyezéssel távozzon a cégtől azonnal, kompenzálásként kap plusz 2 havi munkabért. Ő meg látva az egyébként is gyér érdeklődést simán belement. Így a szerveződő szakszervezet meg is szűnt.

Egy időben, amikor még kevés volt az internet, azaz valamikor a 90-es években, sokat néztem tv-t.

Ekkor még nem létezett a letöltés se tartalmilag, se műszakilag. Egyszerűen olyan lassú volt a net, hogy megoldhatatlan volt bármi nagy anyag fel- és letöltése.

Én 1992 óta használom a netet, azaz még a világháló létrejötte - 1995 - előtt óta. Tehát végigéltem a leglassabb adatátviteltől mindent a szélessávig. Ma az otthoni nethozzáféresemmel 1 GB letöltése kb. 5-szer gyorsabban megy, mint 25-30 éve 1 MB letöltése, azaz kb. 5000-szeres a növekedés.

Szóval volt akkor videókölcsönző, meg persze a tv-sugárzás. Ha egy film nem volt népszerű, akkor ahhoz nem lehetett sehogy se hozzáférni.

Az ember nézett pl. sorozatokat tv-ben, számtalan reklámszünettel. Kellemetlen volt, de más nem volt.

Párszor megesett velem: elalszom a reklám alatt, majd a reklám végén nem ébredek fel. S mire felébredek, már egy másik film megy.

Ilyenkor először megpróbáltam mindig értelmezni a cselekményt. Hosszú percek kellettek rájönni, ez nem ugyanaz a film. Különösen vicces volt, amikor még álmodtam is közben, így már 3 eseményvonal keveredett.

A ballibaizmus egyik vonása a súlyos képmutatás.

Azt még valahogy meg tudom érteni, hogy valaki pl. homokbeteg, s ezt megpróbálja kimagyarázni. Ez alapvetően természetes emberi reakció. Senki se szeret önmagával ellentétben lenni. Ha mondjuk kleptomániás lennék, akkor esetleg igyekeznék kitalálni valamilyen elméletet, mely igazolja e mániámat.

Ez mellesleg nehéz téma. Minden ember hajlamos arra, hogy az, ami iránt pozitív érzelmei vannak, azt automatikusan jónak is állítja. Pedig esetleg az rossz, de legalábbis semleges. Ezzel máskor is vigyázni kell.

Szóval - visszatérve - érthető, hogy valaki aki valami egyértelműen rosszat művel, igyekszik azt legalábbis semlegesnek beállítani. Természetes reakció, az önvédelem alakja.

Ami viszont a perverzió csúcsa: nem művelni valamit, azt mégis hirdetni, de megtapsolva tartózkodni tőle.

A friss bulvárhír szerint Donáth Annácska gyereket szült. Semmi gond ezzel. Azonban a hírek szerint fiút szűlt, ez viszont már teljesen megmagyarázhatatlan. A Donáth-félék szerint ugyanis emberi nemek nem léteznek, ezek csak társadalmi konstrukciók. Szóval honnan tudja Annácska, hogy kisfiúja van? Esetleg megkérdezte a gyereket, aki szabadon nyilatkozott neméről? Ez kizárható.

Én azt sejtem, hogy Annácska ránézett gyermekére, azon egy hím nemi szervet tapasztalt, s ez alapján - fasiszta, kirekesztő, gendertudománytalan módon - arra következtetett, hogy a gyerek fiú. Azaz úgy tett, mint ahogy egyébként minden normális ember.

Viszont Annácskáék européer szektája szerint a normalitás elvetendő, s nemet megállapítani így nem szabad.

Na most, mikor mond igazat Annácska, amikor a saját esetében normálisan viselkedik, vagy amikor politikusként tagadja a normalitást? Ez a vizet iszik, bort prédikál magatartás, ami sokkal-sokkal rosszabb a vizet prédikálva borivásnál.

Annál ugyanis nincs rosszabb, mint amikor valaki normális, azonban ennek ellenére harcol szavakban a normalitás ellen. Ennél egy perverz abnormális is jobb, neki legalább megvan a mentsége, hogy saját magát védi.

A munkavégzés, az üzleti élet egyik fontos eleme az érdeklődés felmutatása. Ennek két alakja lehetséges: a kamuhozzászólás és a kamukérdezés, nyilván utóbbi a rövidebb út.

Egyébként mindez teljesen független a társadalmi rendszertől. Semmilyen értékelhető eltérés nincs egy kommunizmuskori gyűlés és egy mai modern multis üzleti értekezlet között.

A kamuhozzászólás a nehezebb műfaj. Módszere: kitapogatózni mi éppen a kötelező vélemény a cégnél, majd azt előadni kicsit más szavakkal, a legjobb ha beleszúrunk egy vicces mondatot is, hogy aztán emlékezzenek ránk. A kommunizmusban ez a típusú beszéd jellemzően úgy kezdődött, hogy "csatlakozva az előttem szólókhoz". A liberális verzió kicsit nehezebb, ott ugyanis már szimulálni kell valamilyen egyedi ötletet is. A legbiztosabb megoldás: figyelmesen meghallgatjuk, elolvassuk a vezetőség legfrissebb szövegeit, majd azokat elismételjük. Persze hozzátéve valami egyedit. Mondjuk javasoljuk, minden második pénteken legyen sárga nap, ekkor a kollégák vegyenek fel egy sárga ruhadarabot. Miért? Hát mert növeli a csapatszellemet!

Nem vicc. Egyik korábbi munkahelyemen időnként volt egészség nap. Ez azt jelentette, aznap ne a liften menjünk fel az emeletre, hanem a lépcsőn. Szerencsére ritkán volt, átlag félévente. Egyszer még én is felmentem a lépcsőn, a következő alkalmakkor már nem, csak azt mondtam "köszönöm" a lift előtt álló aktivistáknak, majd beszálltam a liftbe. Furcsán néztek rám, de eleve furcsa ember hírében álltam.

A legjobb, legegyszerűbb a kamukérdés. Nem kell hosszasan beszélni. Óvatosnak kell lenni, olyat ne kérdezzünk, ami pár perce elhangzott, mert ezzel csak saját figyelmetlenségünket áruljuk el. Olyat kérdezzünk, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt előre tudjuk a választ. Fontos azonban, hogy a kérdésünk ne tűnjön szarkazmusnak, ezt nem szeretik a vezetők. Legyen mindig valami teljesen banális ügy.

Mondjuk mondhatod azt, szerinted nagyon fontos az ökológiai felelősség, mert globűális melegedés van, s mindjárt fél kilométerrel nő a tengerszint, ha nem teszünk semmit. S ezzel kapcsolatban kérdésed: lesz-e idén is több akció e tekintetben.

Ha ezt nem követed, sose lesz a cégnél karriered. Ugyanis a multik pont ugyanúgy működnek, mint a kommunista vállalatok, szinte minden teljesen a személyi kapcsolatoktól függ, s ehhez alapvető a saját személy reklámozása.

Még liberális koromban komolyan hittem, a profitéhes magáncégek jobban működnek, mint a kommunista állami vállalatok. Az első multi munkahelyemen el kellett töltenem 3 hónapot, hogy rájöjjek, fatálisan tévedtem. Fő megállapításaim ezek voltak:

• a profit ötödrangú szempont, a jó személyi kapcsolatokkal rendelkező vezető vagy részleg simán lehet vesztességes, akkor se lesz eltávolítva, míg a nem megfelelő személyi hálóval rendelkező meg akkor is el lesz távolítva, ha pénzt hoz a cégnek,
• alapvetően nyerő magatartás a munkaszimulálás, a csajok ezt nagyon tudják, még ebédidőre is úgy állnak fel, hogy panaszkodnak a sok munka miatt,
• az elvárt modellek utánzása.

Ez utóbbiról egy vicces sztori. Volt egy kollégám, aki karriert akart, de ennek ellenére velem valahogy és valamiért szimpatizált, szóval simán vette a rendszerkritikus szövegeimet. Nagy nehezen elért egy kisfőnöki pozíciót. Aztán látom, a folyosón szalad egy laptoppal a kezében és mosolyog, siet az egyik konferenciaterem felé. Mondom neki "már alakul, öregem, de még dolgozni kell a mosolyon: az igazi vezető gondterhelten néz maga elé, sose mosolyog".

Persze lehet semmit se csinálni ebből, amit leírtam, de akkor nincs karrier, s az első leépítésekor is téged rúgnak ki.

Én sose követtem ezt, még sose szólaltam meg semmilyen értekezleten, kizárólag hozzám intézett direkt kérdésre válaszolok. Dehát én eleve harcolok minden karrier ellen.

A humor a legjobb eszköz mindennek az elviselésére. Már a régi rendszerben éltem ezzel.

Amikor orosz iskolába jártam még a 80-as években, a legjobb orosz haverom apja magasrangú KGB-tiszt volt, rendkívüli karrierrel, pl. az USA-ban éltek évekig, a New York-i szovjet ENSZ-képviselet alkalmazottja volt, hivatalosan tolmács, a valóságban hírszerző. Apja magas rangja miatt a fiút az iskola vezetősége folyamatosan pátyolgatta. Ő meg baromira utálta az egészet, azt akarta, hagyják békén, de nem hagyhatták, pl. beválasztották az iskolai Komszomol-bizottságba tagnak. Ő meg eljárt a bizottsági ülésekre, de folyton hallgatott, ami egy idő után kezdett kellemetlen lenni. Mondja nekem a srác, mi a baja, valamit végre mondania kellene, de nem tudja mit, mert utálja az egészet. Ő tulajdonképpen csak elektromos zenét akar hallgatni (lásd Kraftwerk), meg nyelveket tanulni, nem Komszomol-marhaságokkal bajlódni. Erre előadtam neki egy bizottsági gyűlés paródiát.

A következő héten röhögve meséli, minden szuper, a paródiám egyik mondatát komolyan előadta a gyűlésen. Az én paródiámban volt egy rész "az elvtársak önéletrajzának megvitatása" címmel, itt elmondtam az összes akkori szovjet banalitást, lásd a nagymamája személyesen látta Lenint beszélni, az apja meg Berlinig jutott géppuskával 1945-ben, stb., majd "és rendkívül szerény egyéniség". Szóval a srác előadta a "rendkívül szerény egyéniség" megjegyzést, s végre lett egy hozzászólása a gyűlésen.

Az előző cikkhez kiegészítés.

Minden úgy lett, ahogy írtam, a sorrend nem változott. Apró korrekciók csak.

Az összesített eredmény szerint 7 párt jutott be:

• GERB: 25,3 %
• PP: 20,2 %
• török-muszlim: 13,8 %
• Újjászületés: 10,2 %
• BSZP: 9,3 %
• DB: 7,4 %
• Bolgár Felemelkedés: 4,6 %.

Területi eloszlásban a 31 belföldi választókerületben nyertes:

• a PP nyert 2 választókerületben: Szófia-főváros 3 választókerületéből 2-ben: északkelet és dél,
• a török-muszlim párt 5 választókerületben: Kardzsali, Razgrad, Sumen, Szilisztra, Targoviste,
• a GERB nyert a többi 24 választókerületben.

A külföldi szavazatokban természetesen - mint mindig - a török-muszlim párt nyert.

Mivel Bulgáriában se jelent semmit a szó eredeti értelemben a baloldaliság és jobboldaliság, a legegyszerűbb úgy érzékeltetni a bolgár politikát, hogy elhelyezzük az euroatlantizmus szerinti tengelyen.

Az egyértelműen euroatlantista erő a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP nevű párt (a PP a "Folytatjuk a változást" mondat bolgár rövidítése):

• a Demokratikus Bulgária a 90-es évekbeli bolgár antikommunisták maradványa, sokáig aztán parlamenten kívüli erő, majd lassan felépítették magukat újra, egyértelműen kötődnek a nagy amerikai pénzosztó alapokhoz, köztük a Soros Alapítványhoz,
• a PP tavaly alapított új párt, talán azt lehetne mondani róla, hogy a Demokratikus Bulgária emberarcú verziója, tele van fiatalokkal és hazatért bolgár emigránsokkal, az irány ugyanaz, de azt kevésbé dogmatikusan és sokkal lazábban adják elő.

Magyar párhuzam nehezen található. Talán mint a 90-es évek elején az SZDSZ és a Fidesz, amikor a Fidesz még nem kezdett kifarolni a ballib táborból.

Arról is szó volt, hogy együtt indulnak, de a szakértők kiszámolták, ez csak csökkentené a szavazatszámot.

Bulgáriában még ezek az erők se vállalják be egyébként a nyugati progresszívista értékrendet. Az ortodox kereszténység hatása miatt ez nagyon tabu téma, azaz pl. senki se beszél nyíltan homokos jogokról, genderizmusről, ateizmusról. (A bolgárban a "gender" szó elterjedt pár éve, kissé megváltozott értelemben, sértés jelentéssel, kb. magyarra a "köcsög" szóval fordítható, lásd "hé, te gender".)

Szóval az identitárius progresszív tematika egyszerűen nem téma, mert hivatalosan mindenki elutasítja. S ha valakit megvádol az ellenfele, hogy e téma híve, az azonnal igyekszik tiltakozni, kijelentve, ő keresztény ember és a hagyományos családokat támogatja. Még azok a politikusok is, akik közismertek homokosok.

Szóval ezek az egyértelműen euroatlantista erők se beszélnek ilyesmikről, ők csak a "nyugat része vagyunk" szöveget nyomják (ami egyébként nem igaz, Bulgária még annyira se volt soha nyugati, mint Magyarország, pedig Magyarország is csak nagyon tág összefüggésben volt az), meg utalgatnak arra, hogy a nyugat a nyertes erő, jólétet ad, szóval már csak haszonelvűségi alapon is a lehető legjobb megoldás nyugatosnak lenni.

A tengely másik vége az Újjászületés Párt, mely egyértelműen anti-euroatlantista. A NATO-tagságot ellenzi határozottan, az EU-tagságot félig-meddig.

Az összes többi párt a két véglet között van.

A volt miniszterelnök Bojko Boriszov pártja, a GERB egyértelműen az euroatlantista állásponthoz van közelebb, talán olyan, mint a Fidesz volt 2010 előtt. Az Európai Néppárt egyértelműen a GERB mellett kampányolt.

Viszont együttműködés egyrészről a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP, másrészről a GERB között nem lehetséges. Ennek oka, hogy a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP egész léte Boriszov elutasításán alapszik, sőt a PP-t eleve arra alapították, hogy megdöntse a GERB-kormányt.

Nyugatról egyébként komoly nyomás van, hogy legyen ilyen hármas koalíció, különösen most az ukrajnai háború miatt. A PP még azt is felvetette, egy Boriszov nélküli GERB esetleg partner lehetne, csak hát GERB Boriszov nélkül olyan, mint Fidesz Orbán nélkül, képtelen ötlet.

A bolgár szocialisták - meglepő módon magyar szemmel - még egy kicsit távolabb vannak az euroatlantizmustól, bár hivatalosan kiállnak mellette. De számtalan konkrét kérdésben nagyon kilógnak az Európai Szocialista Pártból, egyértelműen homofób álláspontot visznek, nem állnak ki Ukrajna mellett, s ellenzik a szekularizmust, plusz jó adag nacionalizmus van bennük.

Eddig ők voltak a Demokratikus Bulgária nevű koalíció és a PP koalíciós partnere, de ez is erősen kényszerszagú volt. Nyugaton a bolgár szocik oroszpárti hírben állnak, s a legjobban azt szeretnék, ha nem kapnának kormányzati szerepet. Mindenesetre a Demokratikus Bulgária és a PP számára egyértelműen a BSZP a kisebb rossz a GERB-hez képest.

S persze van egy tengelyen kívüli erő, a török-muszlim párt. Mely bárkivel koalíciót köтne, de vele senki se akar: aki eddig megtette, az vesztett ugyanis. Egyrészt nagyon korrupt párt hírében állnak, másrészt ez mégis egy "idegen" párt bolgár szemmel. Egyébként formailag a török-muszlim párt liberális, de ennek sok valós jelentése nincs. Néha elképzelem, amint a török-muszlim párt EP-képviselői elmennek valamelyik színtörök faluba valahol Kardzsali vagy Razgrad mellett és elmagyarázzák a helyi fejkendős muszlim néniknek, hogy 72 gender van és házasodjanak az azonos neműek, hülyeség az iszlám, kínzás a kisfiúk körülmetélése, s egyébént meg mindenki azonnal dobja el a kendőjét. Valószínűleg a kövekkel megdobálás lenne a legenyhébb reakció.

Az előzetes eredmények szerint nyert a GERB, 25 % az eredménye (a bolgár választási rendszer majdnem teljesen arányos, azaz ez kicsivel nagyobb mandátumarányt jelent,, nagyjából 26-27 % körül).

Második a PP, 19 %. Harmadik a török-muszlim párt, 15 %. Negyedik az Újjászületés 10 %-kal. Ötödik a BSZP 9 %-kal. Hatodik a Demokratikus Bulgária 7 %-kal.

További 2 pártnak azt jósolták a közvéleménykutatások, hogy talán elérik a 4 %-os küszöböt, talán nem. Mindkettő közelebb áll az anti-euroatlantizmushoz, mint a pro-euroatlantizmushoz. Az egyik - ITN - a kettővel ezelőtti választásokat még megnyerte! Ez mutatja a bolgár pártrendszer hihetetlen dinamikusságát, a semmivel létrejött pártok simán nyerni tudnak, majd meg simán elsüllyednek.

Az előzetes eredmények szerint az ITN nem jut be, kicsivel 4 % alatt marad, míg a másik párt, a Bolgár Felemelkedés nevű új párt meg éppen 4 % felett van, azaz bejut. A Bolgár Felemelkedést a volt hadügyminiszter alapította, aki azért mondott le tavasszal, mert nem értett egyet a kormány túl ukránpárti irányával. Ez is sajátos bolgár valami: az oroszpárti NATO-tábornok jelenség.

Az eredményekből látszik: hamarosan megint választás lesz, képtelenség így stabil kormányr alakítani.

Pontosítás: éjszaka - hacsak nem nagyon kötelező mást tenni - a kedvenc hobbim az alvás, szóval a cikket lezártam a hivatalos eredmények bejövetele előtt. A külföldi szavazás eredményei még hozhatnak apró változást, elsősorban kicsit növelni szokták a török-muszlim szavazatok számát, mert a külföldön élő aktív szavazók átlag kétharmada rájuk szavaz.

Épületes interjú, csak semmi értelme.

Különösen nők szeretik ezt a védekezési módszert: hülyének tettetik magukat.

Az interjúból kiderül, hogy Lendvai kb. egy ostoba liba, aki soha semmit nem tudott, értett, fogott fel. Persze tudjuk, hogy ez marhaság, a nő maximálisan intelligens, ellenkező esetben 5 percig se lett volna képes fennmaradni abban a ballib elitben, melyben pedig évekig fontos tényező volt.

Dehát így a legegyszerűbb: direkt hülyeségeket beszélni.

A kedvencem: rossz az államosítás, de jó a közösségi tulajdon. Namármost, ha nem vagyunk anarchisták - márpedig Lendvai nem az -, arra gyorsan rájöhetünk, hogy minden közösségi tulajdont valahogy irányítani, igazgatni kell, még akkor is, ha a közösségi jogosult kisszámú. S ha nagyobb számú? Mondjuk egy ország méretű? Nos, akkor is. S mi a neve az igazgató, irányító szervnek? A neve állam. Innentől pedig halandzsa a "közösségi tulajdont akarok, államit nem" szöveg. Kb. mint a "csak állatélet elvételét nem gyakorló mészárszéktől veszek húst".

Tulajdonképpen egy dologra azonban jó ez az egész: az egyik fő ballib archetípus bemutatására. Alapvetően 3 fő ballib archetípus létezik:

• a mindent és mindenkit lenéző gátlástalan gazember,
• a szolgalelkű, igazodó pondró,
• a hatalomban lubickoló nagyokos.

Azt hiszem, nyilvánvalóan ez a harmadik típus.

Régen elévült, megírható már. Meg hát eleve nem bűncselekmény.

Egy időben jó megbízóm egy erősen ex-titkosszolgálati hátterű bolgár üzletember volt. Akkoriban én még 30 se voltam, ő meg 55 körül volt, szóval most 80 felett van, ha még él.

Nem az a tipikus ex-komcsi újgazdag volt. Utálta a luxust. ami szokatlan volt ezekben a körökben. A valószínű ok: a különböző ázsiai harcművészetek fanatikus híve volt, díjai is voltak, s 55 évesen még simán gyakorolt: minden nap felkelt hajnalban, s egy órát gyakorolt a szabadban.

Egyébként kinézetre gyomorbajos, nélkülöző könyvelő kinézete volt. Senki soha nem találta volna ki, hogy a valóságban multimilliomos karatebajnok, aki valószínűleg egy egész csoport hulligánnal képes lenne puszta kézzel megbirkózni.

Ő keresett engem. Akkor Szófiában laktam. Volt egy hirdetésem, hogy bolgár-magyar fordítást vállalok. Felhívott, elmentem hozzá, adott 1 oldal szöveget, utólag kiderült, kamu volt, csak látni akart, megbízhat-e bennem. Megcsináltam, fizetett, majd megkérdezte: lehet-e szó tolmács-eszkort szolgáltatásról. Mert dolga van Budapesten, s tárgyalni akar, de ő csak bolgárul és oroszul beszél (Moszkvában végzett a KGB Akadémián, még a 70-es évek végén), a partnerek meg magyarul és németül, meg angolul, s megbízható tolmács kellene.

Megállapodtunk, jól fizetett, 3 napra az akkori bolgár havi átlagfizetésnél kicsit többet ajánlott.

Elmentünk, majd többször is. Azt, hogy pont miről tárgyaltunk, azt nem írom le, ez bizalmas infó továbbra is, de semmi bűnös nem volt benne: szimpla kereskedelmi ügylet, persze nagy összegről volt szó.

Aztán máskor is mentünk. Még beszélgettönk is sokat, bár haverok sose lettünk, mindvégig csendőrpertuban voltunk: én magáztam, ő tegezett, viszont - ez vicces volt - "Marinov úr" alakban szólított.

Bár hasznos tanácsot adott azért. Amikor pl. egy nagyobb összeget akartam áthozni Budapestről Szófiába készpénzben, azt terveztem, megyek olcsón, busszal, mire ő "ne hülyéskedj, Marinov úr, költs egy repülőjegyre", majd elmondta, ha bejelentem az összeget a Szerbiába való belépéskor Horgoson a határon - ahogy ezt meg kellett tenni a szabályok szerint -. a határőrök leadják azonnal az infót a haverjaiknak, aztán a busz meg lesz állítva 40-50 km-rel arrébb, s ki leszek rabolva. Még azt is mondta, ha kell, vesz nekem jegyet, s majd legközelebb levonjuk a megbízási díjamból.

Szót is fogadtam. S áthoztam a pénzt, pár ezer dollár volt, neki persze filléres összeg, de nekem jelentős.

De az érdekes, ami miatt az egészet írtam.

Egyszer megkérdezi, tudok-e németül vagy angolul. Mondtam, németül nem, angolul közepesen. Mondja, oké, akkor menjünk el Genfbe, egy napra, este megérkezünk, másnap délben vissza, mert kell tolmácsolni. Én mondtam, dehát én nem vagyok angol tolmács, érteni értek elég jól, de a beszédem közepes. Ő erre azt válaszolta: neki a megbízhatóság a fontosabb, nem a tökéletes nyelvtudás, nem akar más tolmácsot választani, mert azzal még egy ember tudna a dolgairól, míg engem már úgyis ismer, s megbízhatónak bizonyultam.

Meg persze nekem az az előnyöm is megvolt, hogy magyar útlevelemmel nem kellett vízum (neki meg volt állandó vízuma, fene tudja hogyan).

A bolgár állampolgároknak csak a 2000-es évek elején lett vízummentes Nyugat-Európa.

Szóval mentünk Genfbe. Nyilván nem fogok részleteket leírni erről se, de egy momentum van, ami miatt ezt leírom.

Az emberkének 3 helyen volt számlája, s az egyik bankba mentünk ezek közül. Úgy tűnik, ez volt legkevésbé fontos számlája, alig pár százezer frankja volt ott.

Jön a banki alkalmazott, olasz lehetett, legalábbis olaszos akcentusa volt angolul, külön szobába leülünk, majd lassan elmondja, hogy nagyon elnézést kér, de probléma van, mivel a bank úgy döntött, leépíti a lakossági szolgáltatásait, s a kis számlák fel lesznek mondva. Kiderült: 1 millió frank alatt minden számla kicsi.

Bolgár ember tudomásul vette, azt mondta, gondolkodik még, átviszi-e a pénzt máshová vagy megnöveli az egyenleget 1 millió fölé. Távoztunk.

Kifelé odaszólt nekem "ezek a majmok teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal, az egyenlegem több, mint 20 évnyi svájci átlagfizetés, s ez nekik kevés - megértek a pusztulásra az idióta operettországukkal együtt".

S ez volt az a pillanat, amikor a leginkább egyetértettem vele hosszú, pár éves együttműködésünk alatt.

1997 óta nem tudok róla semmit.

A cégnél 5 műszak van.

Egyik rosszabb a másiknál.

A reggeli 7-től 16-ig van. 5-kör fel kell hozzá kelni, ami nem jó. Aztán napi kétszer felesleges utazás oda és haza. Egyetlen előnye: szabad az este.

Van a délutáni műszak. 15-től 24-ig. Még rosszabb. Éjfélkor nem jön időben a taxi (a cég fizeti), egyszer fél 2-re értem csak haza, a kedvenc kutyám még fel is sírt, miért ilyenkor jövök.

A csúcsrossz persze az éjszakai műszak: 23:30-tól 7:30-ig. Még otthoni munkával is szar volt, de még rosszabb irodában töltve. Plusz ilyenkor nem jár taxi.

Egyetlen előnye: a munkaidő 1 órával rövidebb. Jár étkezési hozzájárulás is, éjszakánként 12 leva (kb. 2400 Ft), de nincs hol elkölteni, mert a közeli benzinkúton nincs semmi normális étel. Szóval előre kell készülni, vagy a neten rendelni, de ki akar hajnalban ebédelni? Senki, szóval az éjszakai "ebédszünetben" szinte senki se eszik.

Van viszont a cégnél játékterem, billiárddal, pingponggal, hasonlókkal. ahol van egy rakás divány is, szóval le lehet feküdni. Meg van előtér is nagy és széles bűtorokkal.

Az éjszakai műszak olyan, hogy több nap után összeomlik az ember, még a huszonévesek is panaszkodnak.

Minden dolgozó be van osztva havonta 4 vagy 5 éjszakai műszakra. S mindig egymás utáni napokon.

S van két féléjszakai műszak: 17-től 2-ig, s 19-től 4-ig, az előbbi nem olyan rossz, kb. a késői lefekvés esete, az utóbbi nagyon rossz.

A éjszakai órák alatti munka előnye az, hogy ilyenkorra nem szerveznek semmilyen közösségi eseményt, megbeszélést, oktatást, egyéb marhaságot.

Bár az olyan megbeszélésekkel nincs bajom, ahol nem kell megszólalni. A gond: ilyenkor is oda kell figyelni félfüllel, mert esetleg név szerint kérdeznek valamit tőlem. Sokszor nem figyeltem oda félfüllel se, de mindig mázlim volt, sose buktam még le.

Alapvetően mindig mázlista voltam, egész életemben, a Sors mindig megsegített problémás helyzetekben. Egyszer megesett, hogy a másfél órás "fontos" megbeszélés alatt elmentem szakállat igazítani és zuhanyozni, jó 25 percre, s éppen visszaértem, felvettem a fejhallgatót, majd 30 másodperccel később meg lettem szólítva - na, ez az igazi mázli!

De spagettifőzést is csináltam már ilyen pillanatokban. Egy kollégám bevallotta, ő meg kutyát sétáltat a tréningek alatt.

De ez a múlt, ilyen dolgokat csak az otthoni távmunkánál lehetett csinálni. Az irodában csak a neten olvasni lehet ilyenkor, meg hallgatni valamit, de az utóbbi rizikós.

A cégnél a bérezés magas, persze nem a nyugati szinthez képest, de kelet-európai szemmel igenis magas, így szinte nincs kolléga drága telefon és más hasonló eszköz nélkül, szóval mindenki tud netezni munka közben a saját eszközén. s nincs rászorulva a céges, lekorlátozott gépekre.

Ha csak a fejhallgatókat nézem, a kollégák negyede felsőkategóriás fejhallgatót használ, mint amit én is. Még olyan is láttam, aki velem azonosat használ, pedig én tényleg az amatőr kategória legfelső szegmensében mozgok. Néha el is szégyellem magamat, hogy a fejhallgatóm ára több, mint egy átlag bolgár nyugdíjas házaspár havi össznyugdíja.

Egyébként az egész szféra olyan valóságonkívüli élményt ad. Az ilyen nemzetközi kólcenterek és ssc-k fő jellegzetessége, hogy mintha egy idegen állam követsége lennének. A helyi viszonyok alig hatnak, még az ünnepnapok se számítanak. Ahogy a nyelv se számít, minden angolul van, az ország hivatalos nyelve nincs használatban. Egyenesen vannak kollégák, akik egy szót se tudnak bolgárul. Az embernek olyan érzése van, mintha egy repülőtér tranzit termében dolgozna, valami VIP-várószobában.

Mi vagyunk a nemzetközi nagytőke segédmunkásai. S még mázlink is van, Bangalorében az ilyen segédmunkások havi 150-200 dollárt kapnak, s így is örülnek, mint majom a farkának, mert az átlagbér ott nettó 70 dollár körüli egy normál - azaz nem nemzetközi - indiai cégnél. Itt meg, a félperiférián, a legrosszabb helyeken is 4-szer több a bér, mármint a 150-200-hez képest.

Szoktak megkeresni engem állásajánlatokkal. Az eddigi legrosszabb ajánlat az idei év során 2200 leva bruttó volt, ez nagyjából 880 dollár nettó. Persze azonnal nemet mondtam, szóba se jöhet nálam 1000 dollár nettó alatti bér. Azt mondtam az ajánlattevőnek, alapvetően 1500 dollárt akarok, s esetleg le tudok menni 1200-ra, ha egyébként jók a körülmények, azaz otthon lehet maradni és nincs éjszakai műszak. A normális hr-esek szeretik az őszinte beszédet, a csaj megmondta őszintén "nincs rá keret", majd azért hozzátette "de felírtalak, s ha lesz egy drágább új projekt, szólunk".

Így megy ez a világ.

A multicégek idióta belső nyelvezetével 2007 óta ismerkedem, de még mindig képes vagyok röhögni rajta. A "legjobb" egy korábbi munkahelyemen volt, ahol a falra is rá voltak írva egyes jelszavak.

Íme az utóbbi 15 év tapasztalata. A 12 legnagyobb marhaság:

• 1. Szinergia. Eredetileg azt jelenti: kölcsönös hatáson alapuló együttműködés. A multivilágban azt jelenti: mndenki csinálja azt, amit a főnökség mond, úgy, ahogy a főnökség mondja, aminek a neve azonban nem szinergia, hanem alárendeltség.

• 2. Lépj ki a komfortzónádból! Eredeti jelentése: próbálj meg szokatlan, szabályellenes (unortodox) megoldásokat. Na most, ha ezt valaki tényleg megtenné, alapesetben azonnali kjrúgásba részesülne. Valójában azt jelenti tehát: tedd azt, ami a te komfortodnak ellentmond, de a cég komfortjának jó.

• 3. Nyitott ajtók politikája. Azaz minden főnök nyitott, bármikor felkereshető. Nehogy megtedd! Megjegyeznek mint bajkeverőt, s rossz véged lesz. A legritkább esetben beszélj főnökkel, s ha megteszed, mert másképp nem tehetsz, mindig csak a közvetlen főnököddel beszélj. Ha egy nagyobb főnökhöz fordulsz, az a lehető legnagyobb szabálysértő magatartás.

• 4. Használd a legjobb gyakorlatot (best practice). Eleve ez tökéletesen ellentmond a 2. pontnak. Azt jelenti: ne okoskodj, ne eredetiskedj, hanem csináld ahogy le van írva, hiszen nálad okosabb és tapasztaltabb emberek már rájöttek hogyan a legjobb csinálni. Magyarul ez kb. a "ne találd fel a melegvízet" mondás.

• 5. Agilis. Tulajdonképpen: fürge, lelkes, gyors. A valóságban: aki gyorsan megtanulja a folyamatosan és ok nélkül változó szabályokat, s azokat gondolkodás nélkül alkalmazza minden esetben.

• 6. Új szintre emelés. Magyarul: kicsit más lesz, lesz pár új szabály, mert a főrészvényesek keveslik a profitot. Szinte biztosan része ennek a bérek nem emelése és egyesek kirúgása. A szó kommunista verziója a "racionalizálás" volt.

• 7. Holisztikus szemlélet. Eredetileg: a részről csak az egész ismeretében szabad megszólalni, dönteni. A valóságban: csak a profit számít, mindent az irányából kell nézni. Valós jelentése tehát: profitközpontú szemlélet, ami persze nem baj - hiszen erre épül az egész polgári rend -, de minek átkeresztelni?

• 8. Csapatmunka. A csapat minden tagja csinálja tök ugyanezt, úgy ahogy a főnök mondta.

• 9. Az "a nap végén" mondás (at the end of the day). Először egy nem angol anyanyelvű főnöktől hallottam. Azt hittem, nem elegendő angoltudása miatt ismételgeti ezt folyton. Aztán kiderült: nem, az amerikaiak, kanadaiak, angolok, írek még többet használják ezt a kifejezést. Ez tulajdonképpen egy mindent ütő aduász, azt jelenti: csak az fontos, amit most mondok, azaz minden ellenérv felesleges.

• 10. Átszervezés, mert az ügyfelek vagy a piac ezt követeli meg. Jellemzően senki se követel meg semmit, meg se kérdezték az ügyfeleket vagy a piacot, csak akadt egy túlmozgásos vezető, aki éppen bizonyítani akarja, hogy szükség van teljesen felesleges munkájára. Legviccesebb formája: az eddigi 12 csoportból 15 lesz, s aki eddig az irodaház bal szárnyán ült, az most a jobb szárnyán fog. A "szakértők" háttértanulmánya szerint ugyanis mindez növelni fogja másfél éven belül a KPI-ket 6,5 %-kal.

• 11. KPI. Ez a kommunista tervgazdálkodási mutatók multiul. Jellemzően valamilyen számok összessége, kb. mint a Biblia protestáns értelmezésben, azaz melyből minden és annak ellenkezője is kiolvasható. Célja: a főnök jelentést készít a főnökének, az az ő főnökének, aztán így tovább olyan 10-12 lépcsőfok után megszületik az egyoldalas nagybetűs Jelentés a tulajdonosok számára, amit aztán megnéznek évente egyszer, de akkor se értenek belőle semmit. Ami nem csoda, hiszen az egész eleve nem egy értelmes adathalmaz.

• 12. Izgalom. Amikor valami különösen nagy marhaságot döntöttek el fent, azt mindig "izgatottan" közlik. Jelenlegi munkahelyemen a legutóbbi "izgalom" akkor volt, amikor eldöntötték, vége a távmunkának, be kell járni.

Több a multi jelszó és üres szólam, mint annak idején a kommunista.

Jövőre Horvátország bevezeti az eurót, míg Bulgária nem. Mi az oka ennek?

A közhiedelem ellenére ugyanis az euró bevezetése kötelező minden EU-tagállamban, egyedüli kivétel Dánia, mely mentességet kapott a legutóbbi EU-alapszerződés elfogadásakor.

Viszont ez a kötelezőség virtuális, nincs dátuma, azaz a végtelenségig lehet húzni a belépést, lásd Svédország ezt csinálja hosszú évek óta: egyszerűen sose adja be a csatlakozási kérelmet, pedig régesrég teljesítette a belépési követelményeket.

Jelenleg a helyzet tehát az, hogy 19 tagállamban euró van, s 8-ban nincs.

Ha egészen pontosak akarunk lenni, meg kell jegyezni:

• történelmi jog alapján 4 nem EU-tag miniállam is eurózóna-tag,
• az EU-tagállamok külső és távoli területein nem kötelező az euró bevezetése, ezzel jelenleg él Franciaország részben és Hollandia teljesen: a francia óceániai külterületeken és az összes holland külterületen nem az euró a hivatalos pénznem,
• s vannak országok melyek eurót használnak az eurózónával való megállapodás nélkül: Koszovó és Montenegró.

Ha abszolút pontosak akarunk lenni, van egy brit terület is, ahol az euró a hivatalos pénznem. Ez is történelmi jog alapján, de valójában inkább praktikus szempontból, ez Akrotiri-Dekelia terület, ami de facto két brit katonai támaszpont Cipruson, ahol a britek nem is tartanak fent polgári közigazgatást, azaz a pénzben is Ciprushoz alkalmazkodnak.

Amikor Ciprus független ország lett, a volt brit gyarmattartó két kis területet megtartott magának, ezek jogilag máig nem Ciprus részei, de a gyakorlatban igen: így intézték el a britek, hogy a két támaszpontjuk örökre az övék maradjon, s ne kelljen róluk egyeztetni a ciprusi hatóságokkal. Így pl. Líbia bombázásakor a NATO használta a két ciprusi bázist, s ehhez nem kellett beleegyezés a ciprusi kormánytól, mely egyébként ellenezte a bevatkozást.

S persze van kb. 10 ország, ahol saját pénznem van, de az árfolyam az euróhoz rögzítve van. Európában ilyen: Bosznia, Bulgária, s tavaly óta Horvátország.

Ami kiderült: minden szöveg csak kamu, valójában politikai döntés az eurózóna-tagság kérdése.

Bulgária és Horvátország egyszerre jelezték az eurózónába való belépés igényét, mégis jövőre csak Horvátország léphet be, Bulgária nem.

Miközben a hivatalos feltételek teljesítésében Bulgária még kicsit jobban is áll, mint Horvátország!

A hivatalos magyarázat: a bolgár infláció túl magas, nem teljesülnek a belépés feltételei. Ami igaz is, mert 2 % a maximálisan megengedhető éves infláció. Mindkét ország a covidra hivatakozva kért mentességet e követelmény alól, de ezt az EKB csak Horvátországnak adta meg. Ami vicces.

Valójában tehát az ok politikai. Nyilván a pontos ok nem ismerhető. Ami sejthető: a döntés idejében éppen omladozott a nyugatbarát bolgár kormányzat, továbbá Magyarország mellett Bulgária volt az egyetlen NATO-tagállam, mely megtagadta a fegyveres segélyt Ukrajnának.

Egyébként a bolgár átlagember szemszögéből teljesen mindegy, hogy mi a pénznem, a bolgár leva rögzítve van az euróhoz 1997 óta, nemrég volt a 25. évfordulója az árfolyamrögzítésnek.

Azóta az árfolyam csak technikai okokból változott. Az eredeti rögzítés 1 német márka = 1000 régi bolgár leva volt, ez lett aztán előbb 1 márka = 1 új leva, majd a német márka megszűnésekor 1 euró = 1,95 leva.

A bolgár átlagember 1:2 arányt számol egyébként, az egyszerűség kedvéért. Ha mondjuk a magyar turista leszáll repülővel Burgaszban, s mondjuk el akar jutni taxival Szozopolba, akkor a taxis azt mondja neki, hogy "óra bekapcsolása nélkül 60 leva vagy 30 euró".

A bolgár politika a kérdésben alig megosztott, egyetlen komoly párt van, mely ellenzi az eurót, ez egy 10-15 % közti népszerűségű nacionalista, EU- és NATO-szkeptikus, oroszbarát, covid-tagadó párt, nagyjából magyar szemmel kb. Mi Hazánk. A többi párt két részre oszlik: az azonnali bevezetést akarók, s a megfontolt de gyors bevezetést akarók.

Most a hétvégén lesz a bolgár parlamenti választás - ez a 14. alkalom a rendszerváltozás óta, amiből látható, Bulgáriában a választások zöme rendkívüli.

A bolgár példa jelzi, hogyan lehet egyenlő szabályokkal elriasztani az embereket a szavazástól.

A bolgár rendszerben ugyanis azonos lehetőséget kap minden párt az állami médiákban. Továbbá a választási részvétel követelményei olyan lazák, hogy csak az nem teljesíti, aki nem akarja teljesíteni.

Most pl. 29 - huszonkilenc - résztvevő van, ami bolgár mércével kevés, mert általában 40-50 résztvevő szokott lenni, de a 90-es években 150-200 se volt ritka. A legnagyobb rész sose hallott szervezet vagy tipikus 10-tagú fantompárt.

A 90-es évek elején humoros műsornak számítottak a választási adások, ma már csak unalmasak. Akkor még voltak egzaltált vicces figurák, kedves emlékeim: egy sündisznóhajú kövér nő, a "Bolgár Sólyom" párt elnöke, meg egy férfi, aki a fogait mutatta a kamerának "kiverték a komcsik a fogaimat!" ordítással, valamint egy Belgiumban élő szemüveges, csendes elmebetegnek tűnő alak, aki egy A3-as lapra köröket és négyzeteket rajzolt, kijelentve, hogy ez a jólét titka, de addig nem árul el részleteket, míg meg nem választják.

Ma már ebből csak egyes pártok neve maradt. Pl. indul az "Egység Nemzeti Mozgalom", az "Egységes Néppárt" (megfigyeltem: minél többet szerepel az "egység" és "egyesült" szó egy párt nevében, annál kisebb az illető szervezet), a "Koalíció Érted, Bulgária", s a "Jogok, Reformok, Alternatíva, Lehetőségek, Felelősség, Tolerancia és Egység Párt" (nem vicc, tényleg ez a nevük).

Valószínűleg sokan ismerik a Švejket, ahol szerepel a Törvényes Keretek Közti Mérsékelt Haladás Pártja. Miközben ez a párt tényleg létezett az I. vh. előtti Csehországban, ez volt a világ első viccpártja, s tényleg Jaroslav Hašek, a Švejk szerzője alapította.

Ezekre a bolgár pártokra jellemzően csak saját 10-20 tagjuk szavaz, s néhány haver, meg véletlenül még pár rosszullátó nyugdíjas néni, aki elnézi a szavazólapot.

Szóval aztán az állami tv-be meghívják az összeset, főműsoridőben, ahol aztán marhaságokat beszélnek. Én kifejezettem nézni szoktam minden választási műsort, de most már engem is sikerült lebeszélni erről.

Most már a komolyabb pártok eleve részt se vesznek az ingyenes választási műsorokban, nem akarják kiröhögtetni magukat ugyanis.

Lehet-e más érdekét képviselni úgy, hogy a képviselő nem része a képviselt érdekközösségnek.

Annak idején a kommunista mozgalom alapproblémája éppen ez volt: a proletárok képviselői csupa jómódú ember, de legalábbis szegény értelmiségi volt, igazi proletár nemigen volt.

Az eredmény: a kommunista mozgalom sose volt képes szerves kapcsolatot kiépíteni azokkal, akiket állítólag képviselt.

Amikor ezt kezdték felismerni a II. vh. utáni nyugati kommunista pártokban, voltak is megoldási próbálkozások, jellemzően vicces álmegoldások. Pl. a francia kommunistáknál tilos volt egy időben a szakmunkás átlagbérnél többet keresni, a többletet be kellett fizetni a pártkasszába, ez persze csak a politikai tisztségekből származó fizetésekre vonatkozott. Ráadásul a pártvezetőséget nem érintette, mert az olyan pénzen kívüli juttatásokban részesült, hogy az bőségesen kompenzálta a pénzmegvonást.

Mint egyes modern vallásokban, ahol azt hazudják, náluk mindenki önkéntes, nincs fizetett papság, miközben képtelenség nagy szervezetet fenntartani fizetett, csak azzal foglalkozó emberek nélkül. Jó példa a mormonok, akik verik a mellüket, hogy náluk mindenki önkéntes, csak aztán ez csak a legalacsonyabb tisztségekre vonatkozik a valóságban. Az utcán térítő fiatal misszionáriusok valóban nem kapnak semmilyen fizetést, ez tény, de a főnökeik már igen, bújtatott alakban. Nagyon régen ismertem egy mormon misszióvezetőt, nagy ember volt, később a mormonok egyik felső szervébe is bekerült (ugyan nem a legfelsőbe, de az aztán következőben, mindjuk kádárista szakszavakkal nem volt sose se a PB, se a Titkárság tagja, de a KB-tagságig eljutott). Úgy élt mint egy bankfiók vezetője, rendkívül magas életszínvonalon, s közben nem származott gazdag családból. A megoldás: az egyik mormon intézmény magasrangú alkalmazottja volt, ami már nem számít papi tisztségnek, így nem vonatkozott rá az ingyenesség követelménye.

Annak idején a szovjet propaganda úgy magyarázta a nyilvánvaló furcaságot, hogy a proletárforradalmat nem proletárok szervezték, hogy ezek olyan osztályidegen emberek voltak, akik képesek voltak osztályérdekeiken felülemelkedni.

Mert hát Engels nagytőkés volt, Trockij gazdag kereskedő fia, Lenin felső-középosztálybeli kisnemes család gyereke. Még Marx és Sztálin legalább tényleg nyomorogtak, de egyiknek se volt így se proletár a származása.

Szóval a hivatalos magyarázat közröhej tárgya volt.

Valójában ez kommunista kontextuson kívül is valós kérdés. Nagyapám mondta, a Horthy-rendszer alatt a lehető legjobb munkahely a szakszervezeti funkcionáriusé volt, ő ugyanis sose vesztette el állását.

Sokszor magamon is érzem ez. Nem hamis-e, hogy az ellen a rendszer ellen írok, melynek végülis a kedvezményezettje vagyok? Mert világszinten - bárhogy is számítom - benne vagyok a felső félmilliárdban, ez a világ 5-6 %-a, de talán inkább a felső 200 millióban vagyok benne inkább, ez még elitebb pozíció. Vajon nem olyan ez, mint Engels harca a tőke ellen?

A választ nem adom meg, nem az én dolgom ez.

Ha kiskutyákat ölnek, hörög a világ, ha embereket, akkor nem - mondja Ungváry abortuszellenes cikkében.

Jó meglátás.

Tulajdonképpen egyetlen tévedés van cikkében, az "Embert ölni márpedig nem szabad." mondás. Ez ugyanis nem igaz. A kereszténység sose volt feltétlenül életpárti, s nem is kell, hogy az legyen. A kereszténység feltételesen életpárti: azaz fő érték az élet, de nem abszolút érték. Van ugyanis egy sor kivétel.

Semmi gond katonának lenni és ölni, rendőrként lelőni valakit, kivégezni a bűnöst, önvédelemből ölni, sőt még a terhes anya is megölheti gyerekét, ha az veszélyezteti életét.

Ahogy egyébként az állatölés is, csak ott nyilván sokkal több a kivétel, hiszen nem erkölcstelen étkezési céllal állatot ölni se.

Az persze röhejes, hogy manapság a meg nem született gyerek kisebb érték progresszív körökben, mint a házi kedvenc. Mondom ezt úgy mint abszolút állatbarát, jelenleg 6 darab háziállatom van, ebből 2 kutya, s számomra a kutyáim abszolút baráti státuszban vannak.

A felnőtt emberek közti kapcsolatoknak sok szintje van.

Az alapszint az idegenség. Úgy teszünk, mintha ott se lenne a másik, nem köszönünk neki, nem reagálunk rá, s ha kényszerű helyzetben közel kell lenni hozzá huzamosabb ideig - pl. liftben vagy tömegközlekedésben -, akkor igyekszünk átnézni rajta.

Aztán jön sok szint, mely mind egyre magasabb kapcsolatot jelent: szomszéd, kolléga, távoli rokon, haver, közeli rokon.

A testvéri kapcsolat a legmagasabb fok a rokonságban, sajnos nem tudok róla semmi közvetlent, mert nincs testvérem.

Aztán jön a közeli baráti viszony és az azzal szinte egyenértékű szerelmi kapcsolat.

Azt hihetnénk, a kiteljesedett szerelem a legmagasabb fok, hiszen ott a felek egymást meztelenül tapasztalják, ráadásul a nemi kapcsolat révén a testek egymásba hatolnak.

Valójában nem. A legmagasabb fok az a kapcsolat, melyben a felek nem szégyellik egymás előtt biológiai jellegű szerves tevékenységüket, lásd szabadon vécéznek egymás előtt, ezt természetesnek véve.

A felső szint tehát az, amikor a másik előtt nem szégyelljük azt, amit minden más helyzetben szégyellnénk, rejtve tennénk.

Egy dolog ugyanis a szex valakivel, de ennél sokkal intímebb más előtt vécére menni nagydologra. Hiszen már gyerekkorban megtanuljuk, a felnövés fontos állomása, hogy már saját anyánk elől is bezárkózunk a vécébe kakiláskor, pedig hát ő aztán mindent látott rólunk ami csak elképzelhető, születésünk után hónapokon keresztül törölte a seggünket, a lehető leggusztustalanabb dolgokat megtapasztalva. Mégis eljön a pillanat, amikor saját anyánkat se engedjük immár, hogy lássa hogyan vécézünk.

Én későn szakadtam le anyámról, nagyjából 5 és fél éves korban jött el csak az a pillanat, hogy elbújok előle vécézéskor. De pl. a kisebbik fiam már 2 éves korában kizárt engem és anyját ilyen alkalmakkor.

Én azt hiszem a legfelső fok a fingás. Néha van ilyen inger. Amikor az utcán éri az embert, mindig körülnéz nincs-e más a közelben, s csak ha nincs, lépi meg akaratát.

Az intimítás végső foka az, amikor a másik ember előtt szabadon fingunk. Ez a legszorosabb barátság, lelki közelség fizikai jele.

Ahogy Isten mindent lát, s semmi bajt nem látunk abban, hogy érzékeli fingásunkat, hiszen ez egy természetes biológiai igény, nem bűn.

Ha nincs ember, aki előtt szabadon finghatunk, akkor valójában nincs igazán közeli embertársunk se.