Az igazi haladár most hogy Homokbüszkeség Hónap van, nem tud dönteni, ukrán vagy homokzászlót lengessen, mit tűzzön magára. Mert ha az ukránt választja, akkor áttételesen homofób. Ha meg a szivárványost, akkor meg áttátelesen oroszpárti. Mindkét esetben fasiszta. Nehéz ügy.
Egyszerre se lehet a kettőt, mert akkor az relativizálja mindkettőt. Gúnyt űz a szent jelképekből. Megint fasiszta.
Még jó, hogy a BLM kezdett lecsengeni, mert akkor három jelkép harca zajlana.
A nyugat most már tudja: elbukott ez a terv is. Ahogy 2008-ban nem sikerült megalázni Oroszországot Grúzia felhasználásával, most se ment Ukrajnával.
A nyugat most már kármenteni akar. A francia elnök nyíltan békét akar Oroszországgal, a német vezetés meg folyamatosan szabotálja a fegyverküldést az ukrán kormányzat számára.
Csak hát Grúzia esete könnyű volt, ott nem voltak Oroszországnak területi igényei, nem volt orosz kisebbség, se orosznyelvű grúzok. Könnyű volt megegyezni.
Itt a helyzet nem ilyen. Oroszország lendületben van minden fronton, s nem fog megállni ingyen.
A nyugat immár szívesen elismerné a februári helyzetet, a Krím, valamint Donyeck és Luganszk orosz ellenőrzésű tereületét már átengedné, s megígérné a NATO-tagságból kizárását. Az idő viszont sürget. Ha nincs megállapodás, az év végére Kijevből Nyugat-Kijev és Kelet-Kijev lesz. Az orosz hadsereg egyszerűen el fog fogyni, napi ezer fő elvesztését nem képes kibírni az ukrán haderő, miközben az orosz veszteség ennek a negyede, s korlátlan az utánpótlás. A fegyverek terén még nagyobb az aránytalanság.
Az orosz fél pedig nincs tárgyalási kényszer alatt. Idejük van bőven, az idő nekik dolgozik.
Az ukránok meg napról napra egyre jobban megutálják az őket átverő nyugatot.
A Szent Kereszt és Szivárványzászló gigantikus háborújában megint csatavesztésre áll a utóbbi tábor.
Szóval lesz még Orbán Viktor az EU fő tárgyalója Moszkvában...
Alapvetően nem hiszek a gyors jellem- és véleményváltozásban. Ez csak vallásosság terén szokott igaz lenni, sőt még ott is sokszor hamisnak bizonyul utólag. Talán még valamilyen nagyon érzelmileg töltött esemény is lehet alapja nagyon gyors változásnak. Már mondtam, nagyjából 11 éves koromig a szőke lányokat kedveltem, aztán beleszerettem Szűcs Juditba, s onnantól - máig - a sötéthajú lányokat szeretem.
De amikor nincs erős érzelmi motívum, ritka az igazi és hirtelen változás. A világnézet, a politikai álláspont pedig ilyen: a hirtelen változás jellemzően nem igaz. Én legalábbis nem ismerek senkit, aki hirtelen megváltozott volna, s ez igaz változás lenne.
Az igazi változáshoz gondolkodás kell ugyanis, ehhez pedig idő kell. Mondjuk Orbánéknak 15 év kellett a nyugatpártiságból eljutni a nyugatszkepicizmusig, a liberalizmustól a populizmusig. Az viszont komolytalan volt, amikor az MSZMP hirtelen egy délután alatt 1989-ben kommunistából szocdem lett - valójában egyik sem voltak soha, se korábban nem voltak komcsik, se aztán szocdemek.
Én mindig örülök az igaz pozitív változásnak.
Amikor 2015-2017 között a Coca-Colánál dolgoztam, volt egy érdekes kollégám. A Coca-Cola teljes ügyfélközpontja Kelet-Európára ugyanis Szófiában van. A kolléga bolgár volt és nálam egy nemzedékkel fiatalabb, ezért is szokatlan volt érdeklődése a világ dolgai iránt. Valahogy megtaláltuk egymást, sokszor együtt utaztunk tömegközlekedésen munka után, mindig átlag 20-25 percet beszélgetve.
Gyakorlatilag semmiben sem értettünk együtt. Ő protestáns hívő volt (ez eleve sajátos dolog Bulgáriában), plusz lelkes liberális, szinte már libertariánus. Tuajdonképpen az egyetlen közéleti téma, melyeben hasonló volt a véleményünk a homokos kérdés volt: kálvinista hívőként elítélte a homoklobbit.
A srác a bolgár elithez tartozott származásilag. Vidéki volt, de amikor elment Szófiába egyetemre, nem kellett lakást bérelnie, a szülei vettek neki egy lakást Szófiában. Aztán egyetem után elment Londonba tanulni PhD-képzésre, maga a képzés ingyen ment, ösztöndíja volt, de maga a Londonban élés képessége munka nélkül is már jelzi az anyagi helyzetet.
Valószínűleg az volt neki a legérdekesebb bennem, hogy okosnak tartott, miközben rácsodálkozott, mennyire másképp látom ugyanazt, amit ő. Én meg részemről kedevelem a velem nem egyetértő, de értelmes emberek társaságát.
Aztán 2017 után semmi kapcsolatom nem maradt vele. Csak követtem a Facebookon - nálam a Facebook úgy van beállítva, hogy ki van iktatva a Facebook eredeti algoritmusa, így időrendben minden ismerős aktivitását látom, viszont csak őket, oldalakat és reklámokat nem látok soha.
S hát adta a tipikus liberális értelmiségit. Azon persze sajnálkoztam, amikor buta liberális mémeket osztott meg, ezek közül a legbutább talán az „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” - Margaret Thatcher nagy mondása, persze teljesen hamis és demagóg, de rendkívül népszerű, Magyarországon is imádják ezt sokan, sajnos a fideszes tábor nagy része is. Ez még a régi Fidesz öröksége: liberális álérvekkel hadakozni a baloldal ellen.
Aztán a haver elhallgatott. Hirtelen semmi jó 3 éven keresztül.
A tavalyi év végén ismét aktív lett. Először azt hittem, ez valami tévedés. De nem, folyamatosan jött a szöveg.
A srác mindent másképp lát már. A londoni PhD, meg a szakmai gyakorlat az amerikai óriáscégnél tényleg hasznos volt. Mint annak idején francia ismerősöm, aklnek 1 év kubai tartózkodás elég volt, hogy lelkes kommunistából meggyőződéses antikommunista legyen.
Egyik múltkori posztján tíz percet röhögtem. Lefordítom:
Hogyan légy progresszív liberális - 12 pont:
- Növessz Trockij-szakállt, kösd kontyba szivárványszínűre festett hajad.
- Fogyassz kizárólag öko-bio-vegán ételeket, pl, kinoát rukkolával.
- Rendszeresen jógázz egy neves zen mesternél.
- Járj munkába elektromos rollerrel.
- Légy csoportvezető egy kólcenterben, miután kinyaltad főnökeid seggét. Légy erre az eredményre rendkívül büszke.
- Használj feleslegesen angol szavakat, pl. "holnap" helyett mondd azt, hogy "tomorrow".
- Tegyél ukrán zászlót a Facebook-profilképedre. Tüntess a meghalt ukrán gyerekekért, a szír és iraki gyerekeket viszont mondd sajnálatos, de elkerülhetetlen járulékos veszteségnek.
- Készíts listád ellenségeidről, s nevezd őket orosz trolloknak. Folyamatosan jelentsd fel őket a Facebookon.
- Ha bárki nem ért egyet veled, mondd azt 5G-összeesküvéshívőnek, laposföldesnek, gyíkember- és chemtrail-hívőnek, fasisztának, kommunistának, s Putyin szentpétervári bérkommentelőjének.
- Üvölts a lehető legtöbbet az oroszok és a kínaiak ellen, ezzel bizonyítod, hogy demokrata vagy.
- Végy részt melegfelvonuláson, akkor is, ha nem vagy meleg.
- Aki nem ért egyet a genderizmussal, az rasszista és náci és szexista. Találj ki legalább egy új gendert!
A pre-MZP-ita blogger HAFR demagóg állításokkal kezdte újra tevékenységét a blog.hu-n. Tavaly még átment a HVG-re, de ott le se szarták HAFR-t, így visszakullogott. Ő az, ki már 10 éve is igazikonzervatív volt, azaz MZP előképe. Persze intellektuálisan HAFR sok lépcsőfokkal MZP felett áll, de ez itt csak azt jelenti: képes értelmesen megfogalmazni ugyanazt a marhaságot.
Azt mondja: "Egy ország gazdagsága azon múlik, hogy a polgárai mennyire gazdagok, pont." - ez még igaz is, de aztán azt mondja "Ez meg azon múlik, hogy mekkora (piaci) érték előállítására képesek, pont." - ami viszont marhaság. Ez ugyanis körkörös érvelés: minál több érték, annál gazdagabb, s minél gazdagabb, annál több érték.
Valójában az érték csak attól függ mik a hatalmi viszonyok. Ha a nemlétező kertemben lenyíratom a füvet áprilisban és júniusban, áprilisban 5000 Ft-ot fizetek ezért, majd júniusban meg 20 ezret, akkor a júniusi fűnyíróm 4-szer akkora értéket állított elő? (Most vonatkoztassunk el az inflációtól a példa kedvéért.) Dehogy, teljesen ugyanazt csinálta, ugyanaz az érték keletkezett.
Vagy másik példa: az IKEA stockholmi és kijevi üzletében a pénztáros keresete 8:1 arányú. Pedig ugyanazt csinálják teljesen. Tényleg 8-szoros értéket állít elő a svéd áruházi pénztáros?
S végül a szerző leghamisabb érve: "Az előállított piaci érték meg döntően azon múlik, hogy mennyire képzettek az állampolgárok, pont." - hát, pont hogy ezen semmi se múlik.
Lehet valaki bármennyire is képzett, ha az adott ország kereseti viszonyai alacsonyak, akkor keresete alacsony lesz. S lehet valaki bármennyire is képzetlen, ha az adott ország kereseti viszonyai magasak, akkor keresete magas lesz. A bangladesi programozó sokszorta kevesebbet keres, mint a norvég takarítónő. Peidg az utóbbihoz csak pár hét gyakorlat kell, az előbbihez meg több év tanulás és sok év gyakorlás.
Az oktatás pedig fontos, de sose lehet fő lépés. Előbb az országot vissza kell ugyanis venni, hogy a gazdasága aztán belföldre termeljen profitot. Hogy aztán legyen megfelelő bérezésre is pénz. Addig az öncélú oktatásfejlesztés csak egy drága hobbi marad, mely még rontja is az ország helyzetét, hiszen a gazdag országoknak termel ingyen szakembereket.
Az az ezer színű világ homoklobbista blog álkérdést vet fel: vajon a homokosság eredete "természetes", azaz biológialag meghatározott, vagy "természetellenes", azaz külső hatás eredménye.
Igen, ez egy népszerű homoklobbista álérv. Azt próbálja sugallni, mintha mindaz, ami természetes, az egyben jó is, míg minden természetellenes pedig rossz. Ezért is igyekszik a homoklobbi a homoszexualitást veleszületettnek, míg a pedofíliát torzulásnak bemutatni.
Én egyébként egyetértek azzal, hogy a homoszexualitás természetes, azaz nem külső hatásra jön létre, hanem az ember eleve így születik. Csakhogy ugyanezt gondolom a pedofíliáról is. Erősen kétlem, hogy valaki normálisnak születne, majd egy adott pillanatban pedofil lesz külső hatás miatt.
Abban hiszek, hogy a szexuális ösztönnek nincs racionális magyarázata, az ember egyszerűen annak születik ami éppen. Talán legjobban a szexuális fétisek terén látható be ez a legjobban.
Mondjuk vegyünk egy elég népszerű fétist, az ápolónőset. Van elég sok férfi, aki szexuálisan izgatónak látja az ápolónőket. Én meg az ellentáborba tartozom, nekem viszont az ápolónőkről az jut eszembe, hogy mindjárt elővesz egy injekciót és a seggembe döfi, így rám mindez pont ellenkezőleg hat: elmúlik minden szexuális vágyam. Bármennyit is magyarázták volna nekem gyerekkoromban, milyen szexisek az ápolónők, nem változott volna álláspontom. Egyszerűen veleszületett módon nem tetszik az ápolónő fétis.
S az ellenpélda. Kora kamaszkoromban megfigyeltem már, mennyire vonzanak a nedves, vizes ruhás lányok. Amikor megeredt az eső a csopaki strandon a 70-es éve közepén, én megbámultam a teljesen felöltözött lányokat, akiknek ruhája vizes lett az eső miatt, míg más korosztályombeliek számára ez érdektelen látvány volt. S megint csak: ez így lett, sose volt másképp. Akinek ez nem tetszik, annak hiába is lenne magyarázni, mennyire szexis ez, mert képtelen így érezni.
De hol a csúsztatás? A természetesség és a jóság között. A szadizmust mindenki rossznak tartja, s mégis: akarattal senki se lesz szadista. Azaz természetes, de rossz.
Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz.
A homoszexuális propaganda se azért káros, mert nem-homokosokat homokossá lesz. Elég kevesen hiszik, hogy a propaganda képes lenni egy ember szexualitását megváltoztatni.
A homoszexuális propaganda kára az, hogy egy nem-normális magatartást normálisnak állít be.
Ráadásul mivel a mai modern liberális narratívában a homokosság egyfajta jópofa, megtapsolandó dolog, sok kamasz annak állítja magát, akkor is, ha nem ez, csak mert ő ezen jópofa közösség része szeretne lenni.
Valójában ez a személyiségfejlődés zavara, s nem az, amit a cikk állít.
Őrület. Olekszandra Koval, az ukrán Kulturális és Információs Minisztériumhoz tartozó Ukrán Könyv Intézet elnöke nyilatkozik az orosz irodalom betiltásáról.
Direkt az eredeti forrást néztem meg. A nő sok marhaságot mond, de a legjobb rész ez, íme az eredeti:
Щодо таких улюблених нашими бібліотекарями і деякими читачами Пушкіна і Достоєвського, то слід сказати, що саме ці двоє авторів заклали підвалини "руского міра" і месіанства. З дитинства наповнюючись цими наративами, люди вважають, що місією російського народу є не займатися своїм життям і своєю країною, а "рятувати" світ всупереч його волі. Це насправді дуже шкідлива література, вона може дійсно впливати на погляди людей. Тому, моя особиста думка, що ці книжки також мають бути вилучені з публічних і шкільних бібліотек. Вони, напевно, мають залишитися в університетських і наукових бібліотеках для вивчення фахівцями коренів зла і тоталітаризму. Думаю, буде ще написано багато наукових роздумів і досліджень, щодо того, як російська класика вплинула на менталітет росіян і як вона опосередковано призвела до такої агресивної позиції і намагання дегуманізації будь-яких інших народів світу, зокрема українського.
Saját fordításom, ami azért nem 100 %-os, mert nem tudok egy szót se ukránul, de más szláv nyelvekből származó ismereteim alapján képes vagyok alapból érteni minden ukrán szöveget 70-80 %-ban, a maradékot meg kitöltöm szlavisztikai ismereteimmel és a józan ésszel:
Ami könyvtárosaink és egyes olvasőink kedvenceit, Puskint és Dosztojevszkijt illeti, azt kell mondani, hogy ez a két szerző fektette le az "orosz világ" és a messianizmus alapjait. Gyermekkoruk óta ezekkel a narratívákkal táplálják az embereket, akik azt hiszik, hogy az orosz nép küldetése nem a saját életükkel és hazájukkal való foglalkozás, hanem a világ "megmentése" annak akarata ellenére. Ez valójában tehát nagyon káros irodalom, mely valóban befolyásolhatja az emberek nézeteit. Ezért személyes véleményem, hogy ezeket a könyveket a nyilvános és iskolai könyvtárakból is el kell távolítani. Az egyetemi és a kutatói könyvtárakban kellene maradniuk, hogy tanulmányozhatók legyenek a gonoszság és a totalitarizmus gyökerei. Azt hiszem, sok tudományos dolgozat és kutatás fog születni arról, hogy az orosz klasszikusok hogyan befolyásolták az oroszok mentalitását, s hogyan vezetett mindez közvetve olyan agresszív álláspontokhoz és dehumanizáló próbálkozásokhoz a világ sok népe - köztük az ukrán - ellen.
A progresszívek eleve marhaságokat hangoztatnak. Jellemzően álbaloldaliak, azaz a kapitalizmus elleni harcot lecserélik mindenféle valóságidegen célra, lásd küzdelem a magukat tölgyfaként meghatározó hímnők önálló vécézésének jogáért, s hasonlók.
De legalább elmebeteg gondolataikat ők maguk eszelik ki drogozós partikon.
A progresszív kelet-európai ehhez képest egy fokozottabb habzású ökörség: ők maguk kitalálni se mernek semmit, nehogy véletlenül eltérjenek a központban, pl. New Yorkban megálmodott kánontól. Így egyszerűen meglesik mi van nyugaton, majd azt másolják agyatlan módon.
Pl. tüntetést szerveznek kelet-európai városokba a négerek hátrányos megkülönböztetése ellen, mert éppen BLM-divat van nyugaton. Az meg nem számít, hogy Kelet-Európában történetesen nincsenek négerek. Aztán "meglepi" van, hogy a tüntire összesen 25 ember megy el, ők is mind a nyugatról pénzelt "civilek" fizetett alkalmazottai.
A Mérce friss cikkét meg lehet könnyezni, annyira vicces.
Harc valamiféle "neoliberális" lakáshelyzet ellen. Amolyan, ahogy "Móricka elképzeli" alapon. A szervezők valami filmben láthatták, hogy zsíros tőkések többezer lakást birtokolnak, a nép meg ezekben él. Aztán "a tulajdonviszonyok osztályalapú és rasszizált története" - a szervezők hozzáálmodtak még valami faji alapú szegregációt is, elfelejtve, hogy nálunk ilyen nem létezi,, dehát nyugaton állítólag van, szóval nálunk is kell, hogy legyen.
Van még "a munkásosztály módszeres kisemmizése és kitelepítése" is, miközben Magyarországon a lakáshelyzet egészen más. A magyar lakáshelyzet az, hogy a lakások 90 %-a a bennük élő tulajdonos egyetlen ingatlana. Továbbá Magyarországon a bérlakás ritka, valójában mindenkinek vagy van saját lakása, vagy ha még nincs, akkor erre törekszik.
Vicces még: "az állami lakások tömeges privatizációja az antikommunizmus nevében" és "a közösségi és szociális lakásállomány leépítése" - teljesen valóságidegen dolgok.
Ez a két pont a magyar álbalos progresszívek mániája egyébként. A múltkor szintén kiválóan mulattam Gulyás Marci Botka-interjúján. Marci kötelezően szembesíti a szegedi polgármestert: miért építette le a "szociális bérlakásokat" a "baloldali" Szeged. Mire Botka teljesen korrekten és türelmesen elmagyarázza mintha elmefogyatékosoknak magyarázna - lásd itt 15:01-től -, hogy a kérdés hülyeség, a valóság nem is ez, hanem eleve kvázitulajdonok lettek privatizálva, s ezek az ingatlanok csak jogilag voltak önkormányzati tulajdon, ténylegesen semmilyen jogosultsága nem volt az önkormányzatnak, azaz nem elherdálás zajlott, hanem a semmi eladása valamiért, egy természetellenes helyzet normalizálása.
Valójában a magyar lakáshelyzet egyetlen valós problémája a bankok túlhatalma az ingatlanzálogoknál. Ezért talán lehetne harcolni. Persze ez a pont egyáltalán nem szerepel az ELMO harci tervei között. Lehet, hogy az ELMO név az "ELMefOgyatékos" szóból van?
Annak idején a Szovjetunióban sok furcsa lépés született a kisebbségi politikában.
Tudni kell, a Szovjetunió mint állam nem Oroszország helyett lett tervezve, hanem világállamként. Ezt jelezte, hogy nem volt hivatalos nyelv, se bármilyen orosz jelkép, a címer a földgömb volt, a zászló teljesen nemzetmentes, a himnusz meg az Internacionálé.
Persze a tényleges helyzet a 30-as évek második felétől más lett: az, hogy a Szovjetunió egy orosz állam. Ezt lassan a jelképek változása is követte, pl. az Internacionálé helyett elfogadott új szovjet himnusz immár utalt Oroszországra. De a kisebbségi politika kialakítása még a kezdeti időszakban indult meg.
A két időszak ellentétei egyszerre szabták meg a kisebbségi politikát. Sokszor bizarr eredményekkel.
Lenin számára a legnagyobb veszélyt az orosz nacionalizmus és az orosz birodalmi gondolat volt, így az alapcél: az orosz súly csökkentése, más "szocialista nemzetek" kialakítása az orosz erő ellensúlyozására.
A tervezet megkülönböztetett alapszinten 3 típusú "nemzetet":
A pragmatizmus persze mindig beleszólt az elméletbe:
Ami most érdekes az Szovjet Közép-Ázsia. A kezdeti állapot: két autonóm köztársaság az orosz köztársaságon belül.
1924-ben beindult a tagköztársaságok szervezése itt: először Türkmenisztán és Üzbegisztán, majd Tadzsikisztán, végül (1936-ban) Kazahsztán és Kirgizsztán.
Kazahsztán eredetileg mint az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság lett 1924-ben, s 12 évvel később lett teljesjogú tagköztársasággá emelve. Amíg az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság státuszuk volt, a terület nagyobb volt, hozzájuk tartozott az Orenburgi megye is.
Ez a megye azonban el lett véve tőlük a tagköztársasági státusz megkapása előtt. Miért? Teljesen pragmatikus félelmekből. Az ok: a Volga-menti türk-muszlim vidék - Baskíria és Tatársztán - ne legyen közvetlenül határos egy szintén türk-muszlim tagköztársasággal. Szóval kommunista eszme ide vagy oda, volt mégis bizalmatlanság az erősen nem-orosz identitásúak irányában,
A keskeny sáv neve Kuvandik-folyosó. Ez Orenburg megye legkeskenyebb része. Egyébként a kazah és a baskír-tatár nacionalizmus mind a mai napig sérelemként éli meg, hogy nincs a két terület között közvetlen határ.
Engem ez Afganisztán északkeleti csücskére emlékeztet. A Wakhan-folyosó, melyet egy brit-orosz megállappdás hozott létre a XIX. sz. végén, hogy se az oroszok ne legyenek közvetlenül határosak a brit Indiával (a mai Pakisztánnal), s a britek az orosz érdekszférába tartozó Horezmmel és Hívával.
Mindenki talán még emlékszik Marina Ovszjannyikova orosz újságíróra, aki 2022. márcis 14-én élő adában az egyik orosz tv-csatornán fellépett egy plakáttal az Ukrajna elleni orosz támadást ellenezve.
Az utótörténet bizarr.
Március 27-én egy orosz bíróság elítélte Ovszjannyikovát, jelképes büntetést kiszabva rá. Áprilisban állást kapott a német Axel Springer SE-től, majd Berlinbe költözött.
Ovszjannyikova azonban nem állt bele a teljes oroszellenes kampányba, csak a háborút ítélte el. Pár hét ujjongás után ezért megritkultak hívei.
Először csak ukrán szervezetek, majd azokkal szimpatizáló más szervezetek is lassan "leleplezték" Ovszjannyikovát, hogy ő valójában a putyini propagandagépezet ravasz munkatársa!
Pl. olyanokat mondott, hogy az átlag orosz nem felelős a háborúért, hogy az orosz és az ukrán baráti népek, meg hogy az őt támadó ukránok valójában akaratlanul Putyint segítik.
Most ott tart az ügy, hogy az ukrán Mirotvorec feltette őt a halállistájára mint háborús bűnöst, igen, ugyanarra a listára, melyen Orbán Viktor is szerepel.
Ez van...
A cím direkt manipulatív, mert a szerző nem a Szikra Mozgalom tagja, hanem a baloldal és a liberalizmus között vergődő egykori blogger (természetesen engem ktiltott a kommentelésből évek óta, dehát ez jó is így). Amolyan tipikus ballibbantka, de mégis az értelmesebb fajtából. Mégis amiról ír, az a leginkább a szikrás minipártra igaz mint utalás.
A szerző korrekten leírja mi is az igazi választóvonal a magyar politikában:
Mindebből következően, az egyik narratíva szerint a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer "árulás, Magyarország történelmi küldetésének szabotálása, egy fontos pillanat elmulasztása, egy talán soha vissza nem térő alkalom elvesztegetése", míg a másik szerint "az ország tényleges helyzetére adott adekvát válasz, a félperifériás helyzetből való menekülés, az ország önrendelkezésének visszaszerzése irányába tett lépéssorozat".
Ez így egy teljesen korrekt elemzés. Persze ezt egyik oldal törzsszavazója se fogadja el, a fideszes törzszavazó szerint az ellenoldal "hazaáruló, idegenszívű", míg az ellenzéki törzszavazó szerint meg a Fidesz működése leírtható a "korrupció, lopás" szavakkal. Miközben mind a kettő marhaság. Az igazi alap az, amit a szerző is leír: két teljesen eltérő világnézet, világértelmezés.
A szerző is gyorsan bekerülhet a "fideszes ügynök" szerepébe ezzel a szövegével, mely elutasítja a szabványos ballib kánont. Ezt érzékelteti is: "Innen adódhatnak azok a zavarbaejtő és dühítő élmények a nagy hagyomány hívei számára, amikor azt látják, hogy Orbán hívei és a progresszív nagy hagyományt elutasító ellenzékiek nagy egyetértésben kritizálják a számukra legszentebb értékeket.". Persze ez a fideszes táborban is előfordul, ellenkező előjellel, bár tény: ott ennek ereje gyengébb.
Az amit én azonban sose értek meg - s ezért is ez a címe írásomban -, hogy milyen mágikus erő készteti a rendszerkritikusokat a rendszerhűekkel való összefogásra. S itt nyilván nem a rendszerhűvé lett Jobbikról és LMP-ről van szó, hanem mondjuk a Szikra mikropártról. Hanem mondjuk a Szikráról.
Az a jó a progresszióban, hogy nem ismer határt, így saját magát teszi nevetségessé. Mert mindent eltúloz, mert mohóan csak teljes kiütéses győzelmet fogad el. Aztán ezzel még saját mérsékelt híveit is elidegeníti.
Nem vagyok focirajongó, azaz az angol-magyar meccset se néztem. Csak utólag értesültem a műbotrányról.
Most már a liberális érvrendszer enyhült, már nem az, hogy aki nem térdel, az rassiszta, hanem az, hogy aki nem tartja tiszteletben más térdelését, az bunkó. Állítólag ez tiszteletlenség más hagyománya iránt.
Teljesen abszurd érv. Itt nem arról van szó, hogy az angol csapatnak van egy hagyománya, melyet ápol, s ezt mások megzavarják. Az angol csapat itt egy politikai akciót ad elő egy olyan helyen, melynek politikamentesnek kellene lennie. Ráadásul ez nem egy angol magánhely, hanem egy közös térben zajló cselekmény. Márpedig politikai akciót lehet ugyan előadni, de tudomásul véve, hogy akkor más is akciózni fog. Lásd, aki nem ért egyet a térdepelés mögötti amerikai néger rassszista BLM mozgalommal. az nemtetszését fejezi ki.
Meg lehet persze abban állapodni, hogy a meccs legyen politikamentes, de ez akkor viszont mindkét félre vonatkozik. Olyan nincs ugyanis, hogy szabad éljenezni a BLM-et, de nem szabad ellenezni. Ez a régi liberális trükk: ha ők mondják, akkor az semlegesség, ha más, akkor részrehajlás.
Ilyen egyszerű ez.
Még egyszerűbben: ti kezdtétek, mi reagálunk. Ha abbahagyjátok a térdelést, mi is abbahagyjuk a fütyülést.
Vidám pillanat: a Klub Rádió sztárújságírója is elszégyelli magát.
Szénási Sándor vendége Zentai Péter "újságíró". Szénási kifogástalan ballib pedigrével rendelkezik, de mégis van a fejében valami kapcsolat a valósággal is.
Ez az adás fantasztikus: Zentai fanatizmusrohama megy az elejétől a végéig, közben Zentai láthatóan feszeng, egyre kellemetlenebbül érzi magát a sok sületlenség miatt. Eleinte még próbálgat közbevetni tényeket is, hátha Zentai észreveszi magát, s közelít kicsit a valósághoz. De nem, nem megy, Zentai nem veszi észre magát, s egyre jobban belelovalja magát. A végén Szénási már a hallgatást választja, hagyja az őrültet, hadd tombolja ki magát.
Annak idején ismertem a zentaik kommunista verzióját. S ők is válogatott barmok voltak. S rajtuk is lehetett röhögni.
Ajánlom minden rosszkedvű olvasónak a belehallgatást, biztosan el fog múlni a rosszkedv.
A magyarságtól szabad és független jómadarak szellemisége olyan, hogy nélkülözhetetlen. Bármilyen alakban is, de mindig jelen vannak.
Sajátos magyar vonás egyébként az öngyűlölet. Persze marginálisan mindenhol van ilyesmi, mondjuk jó példa erre az USA progresszív értelmiségének fehér része, aki a négereknél háromszor hangosabban áll ki a BLM mellett. Különösen vicces típus a progresszív amerikai zsidó értelmiségi, aki magát palesztín kendőbe burkolva éjjel-nappal Izrael ellen harcol.
Mindenhol jelen van tehát, de sehol se olyan hangsúlyos, mint Magyarországon. Talán még Oroszországban létezik ez a jelenség erősebben: ott a nagyvárosi orosz értelmiség egy része az életét tette fel az orosz értékek elleni küzdelemre: annyira elvakultak, hogy még az ország nevét se hajlandók kimondani rendesen, helyette annak gúnynevét mondják Россия (Rosszija) helyett Рашка (Raska).
A jelenséget már a XIX. század végén megmagyarázta Augustin Cochin francia történész. A modernitást egy kicsiny szellemi elit szervezte meg szerinte, utalva ezzel a korabeli felvilágosodási eszmét terjesztő különféle vitaklubokra. Ezek jellemzője, hogy mélyen megvetik a nagy többséget, mely nem hajlandó a "világosságot" befogadni. A kis elit ezért missziójának tartja, hogy felvilágosítsa, "felszabadítsa" az ostoba népet, mely arra is képtelen, hogy saját érdekeit felismerje, akár erőszak is indokolt ezért. Hiszen ez jó erőszak, mely az ostobákat felszabadítja saját maguk alól!
S aztán mi van, ha már minden jogot megkapott a nép, s ezzel mégse él? Mert van általános szavazati jog, szervezkedési jog, vannak felvilágosult pártok. S a nép mégse ezekre szavaz.
A jelenség ismert a mai magyar közéletből: a magyar genetikusan alattvaló, mucsai bunkó, veleszületett fasiszta rasszista.
Szerencsére mindig akadnak éles liberális eszmék, akik még ezen is átlátva megtalálják a baj gyökerét. S most idézek: "A fél XIX. századi magyar irodalom fasiszta hőbörgés, Vörösmarthy Mihály pl. dísztagkönyvet kapott volna az NSDAP-ben a Szózatért." - a szerzőt nem írom meg, mert nem érdemli meg. Akit név szerint kritizálok, azt tisztelek is, mert az ellenségszámba vétel a tisztelet egy fajtája. Ez viszont nem ellenség, hanem nulla. Ezzel a típussal nem a vita vagy a jog eszköze szükséges, hanem a pofánverés és agyagba döngölés.
Én egyébként mégis örülök az ilyeneknek. Minél több marhaságot gágognak, annál kisebb az esélye, hogy ez a típusú emberszabású valaha is hatalmat kap a kezébe ismét.
Megjöttek a vendégek
- Bocs, késtünk.
- Dehogy, pont időben jöttetek.
- Jajj, de aranyos kutya!
- Ne féljetek, nem harap, csak morog, aztán lenyugszik.
- S a kis Burkus hogy megnőtt!
- Helyedre, Rex, ne ugass!
- Nagyon nehéz ajándékot választani kamasz fiúnak, remélem szereted ezt a zenét, Burkus!
- Fú, Burkus, Omega!
- Gyönyörű virág! Igazán nem kellett volna.
- De csinos vagy!
- Á, éppen csak magamra kaptam egy rongyot, hogy ne legyek totál neglizsé.
- Milyen szép lakás!
- Érezzétek magatokat otthon!
- Igyunk az egészségre, mert az a legfontosabb.
- Pistának gyümölcslét önts, mert vezetni fog.
- Mennyei, odaadod a receptjét?
- Tettem bele csillagánizst is, szeretitek ti is, remélem.
- Burkus, ne zabálj ilyen hangosan és ne idétlenkedj!
- Hagyd a gyereket, lakjon csak jól, így lesz erős férfi belőle.
- Ti viszont olyan keveset esztek, hogy meg fogok sértődni.
- Nagyon finom volt, de tele vagyok, odaadhatom a maradékot Rexnek?
- Becsomagolhatok egy keveset a sültből?
- De jó volt látni benneteket.
- Gyertek megint bármikor.
Vendégség volt.
A mérséklet nem minden esetben érték.
Amerikai protestánsoktól ismerem legjobban ezt a jelenséget, mármint azoktól, akik igyekeznek még ragaszkodni a keresztény elvekhez. Amint csökken az aktív egyháztagok száma, ez mindig vészharangot kongat. Amerikában már tisztán túlélési szemszpontból is, mert a hívők adományain kívül gyakorlatilag nem kétezik más anyagi forrás, szóval ha lemegy a hívők száma, a pénz is lemegy, s aztán az állások is megszűnnek. Nem lehet ugyanis mindent önkéntességi alapra tenni, így nem végezhető teljesértékű munka.
Szóval amikor lecsökken a hívők száma, a jellemző reakció a modernizáció. Lásd, ósdiak vagyunk, nem alkalmazkodunk a korhoz, ezért nem jönnek az emberek. Aztán alkalmazkodunk, merészen modernizálunk. Majd még kevesebb ember jön.
Meglepő, pedig nem az. Eddig legalább a hagyományhű kevesek eljöttek, de most már ők se, mert nekik meg nem tetszenek az újítások. A modernséget követelők meg se eddig sem jöttek, s most se fognak, mert nekik a teljes likvidálás lenne csak megfelelő, s minden ami ennél kevesebb, az még mindig maradiság.
Amíg egyes keresztények elfogadják a modernista, liberális, kereszténydemokrata nyelvezetet, annak akarnak megfelelni, addig a kereszténység folyamatos visszavonulásban lesz. Ennek a nyelvezetnek az elfogadásában ugyanis már benne van a vereség.
Lásd mondjuk az abortusz kérdését. Lásd az "én támogatom a nők önrendelkezését, de" típusú mondatok. Nos, ha az abortuszt már belekeverjük a női önrendelkezésbe, akkor ezzel már a kereszténység ellen foglaltunk állást. A keresztény álláspont az, hogy a kettőnek egymáshoz nincs köze.
Mindig jobb a gyakorlatban engedményt tenni, míg az elvekben tett engedmény feltétlen rossz. Az ortodox keresztény teológia különbséget tesz akribea (ἀκρίβεια = pontosság) és oikonomia (οἰκονομία = kezelés) között, az utóbbi azt jelenti a gyakorlatban: eltérünk egy nagyobb jó érdekében egy szabálytól a gyakorlatban.
A konkrét esetben: olyan nem állíthat egy magát kereszténynek tartó hatalom, hogy az abortusz megengedhető, de azt megteheti, hogy elfogadva a nem-keresztény közhangulatot az abortuszt nem helyezi teljes tilalom alá. Mindez ugyanis a kisebb rossz. (Az oikonomia ugyanis mindig rossz, csak kisebb rossz.) A nagyobb rossz az lenne, ha elkezdenénk relativizálni az abortuszt "bűn, de" alapon.
Vicces élményem 20 évvel ezelőttről, pontosabban 19 évvel ezelőttről.
Magyarországon élve az általam leghallgatottabb rádió a Tilos Rádió és a Pannon Rádió volt, ez utóbbi alig 3 évig működött. Csak ez a 2 rádió volt akkoriban olyan, mely eltért a fősodortól. Az egyik szélsőbalosnak volt elkönyvelve, a másik szélsőjobbosnak - az előbbi esetében ez teljesen abszurd meghatározás volt persze, de az utóbbi esetében is csak részben igaz.
A Tilos nagy érdeme még az is volt, hogy olyan zenéket sugárzott, melyeket senki más. Akkoriban minden nap kocsival kellett vinnem a gyerekeimet iskolába, ez sokszor másfél órás út volt a csúcsforgalomban, ami kibírhatatlan lett volna a normál kereskedelmi rádiók debil zenéivel.
S a közéleti műsorok is jók voltak, szabadon engedtek ellenvéleményt. Szóval érdemes volt követni, annak ellenére, hogy a rádió 2 fő rögeszméjének egyikével se értettem egyet: ezek a homoklobbizmus és a drogliberalizáció. A Tilos érdekessége az volt, hogy nem tartották be a ballib szalon szabályait: erre egy példa, hogy amikor a Jobbik megalakult, azt minden ballib média bojkottálta, de a Tilos meg meghívta adásba beszélgetni Novák Elődöt.
2003 decemberében kitört a nagy Tilos-botrány. Az egyik - részeg - műsorvezető azt mondta adásban "kiirtanám a keresztényeket". Lett hatalmas tiltakozás. Mivel a tiltakozók "jobboldaliak" voltak, az összes törzs "baloldali" elkezdte védeni a rádiót. Csak volt egy kis baj: a Tilost az őt megvédők 99 %-a nem is ismerte, csak annyit tudott róla "valami balos rádió, amit a jobboldal el akar tiporni". Aztán ebből sok mulatságos jelenet lett, olyan is felszólalt, aki még a rádió nevét se tudta, az egyik gyöngszemet saját fülemmel hallottam 2004 elején: egy középkorú ballib hölgy akciózott "a Piros Rádió szabadsága érdekében".
Most ugyanez van fordítva. A Magyarságkutató Intézet közzétett egy érdekes dolgozatot, melyet persze a nagy többség el se olvasott, csak értesült róla félig-meddig, elsősorban a tv-ből:
- de még a tv-adást se sikerült sokaknak értelmezni.
S jönnek a buta vélemények, hogy "győzelem a finnugrok felett", meg hasonlók.
Valójában a kutatás éppenhogy megerősíti a finnugor kapcsolódást, csak azt nagyobb keretbe helyezi el. A fő megállapítások:
Egyébként érdemes elolvasni a teljes anyagot.
A "kiakad" szót utálom, ezt 40 éve csak kamaszok használták. Azóta bement a normál nyelvbe is. Ami sajnálatos, dehát ilyen egy élő nyelv: változik. S persze nem lehet minden változás kedves nekem.
Szóval kiakadt a nyugati díszpinty homoklobbista. Hát, akadjon csak ki szabadon, tapsolunk.
Szerencsére az a legjobb ezekben a magukról megfeledkezett nyugatiakban, hogy teljesen elvesztették kapcsolatukat a valósággal. Ehelyett egy mesterséges, szivárványos léggömbben élnek, s bebeszélték maguknak: a léggömb belsején kívül minden más a nagy semmi. Sőt, ez komolyan el is hitték. Ez az emberke pl. kifejezetten őszintének tűnik, olyan tisztességes, bár tenyérbemászó pofázata van, szóval joggal hihető, hogy nem hazudik.
Nem baj, annál nagyobb lesz a meglepi, amikor a lufi kipukkad.
Idegen nyelvekben mindig az a nehéz, amire nincs rendes szabály. Ha ugyanis van szabály, azt meg lehet tanulni, s már csak gyakorlás kérdése az egész.
Ha viszont nincs szabály, nincs mit megtanulni, marad csak a magolás, értsd begyakorlás.
Jó esetben a szabálytalanságok száma kicsi. Mondjuk az angolban van kb. 200 szabálytalan ige, az összes többi meg szabályos. A latinban viszont sokkal több a szabálytalan ige, mint a szabályos: egyetlen megoldás a gyakorlás.
A magyar igék jók a magyart idegen nyelvként tanulók számára, két kézen megszámolhatók a szabálytalan igék: eszik, hisz, iszik, jön, lesz, megy, tesz, van, vesz, visz. Minden más magyar ige ragozása szabályos, van pár igeosztály, ezek szabályai megtanulhatók.
A magyar igeragozás nehézsége nem a ragozás, henm az igekötők elhelyezése, itt csak szabályszerűségek vannak, nem teljes értékű szabályok. Lásd "nem mentem be" és "nem bementem". Ezt a magyar diákoknak szóló könyvek "logikai hangsúllyal" magyarázzák, ami azonban semmit sem jelent egy külföldi számára, ez majdnem olyan, mint mikor egy orosz ismerősöm azt állította, hogy ha sokat gondolkodunk, akkor "rájövünk" az egyes orosz főnevek nemére - persze marhaság, esetleg egy anyanyelvi beszélőnél ez működik (ott se), de idegennél nem.
A magyar főnevek viszont sokkal nehezebbek. Csak 2 dologban, de ezek pontosan hatalmas nehézséget jelentenek egy idegen számára. Ahogy az orosz, német, latin főneveknél meg kell tanulni a nemet, a magyaroknál a tárgy- és birtokos esetet! Ugyanis ezekre nincsenek pontos szabályok. Mondjuk ha egy idegen megtanulja a magyar "ház" szót, azt érdemes "ház, házat, háza" alakban megtanulni, mert simán lehetne "házt" és "házja" is a tárgyeset és birtokjeles eset. A magyar főnevek kis része olyan, ahol biztosan megjósolható a tárgyeset és a birtokjeles eset.
A tárgyeset esetében az egyetlen biztos pont: ha magánhangzóra végződik a főnév, akkor a rag "t" - lásd "kutya" - "kutyát". Itt már csak 2 alszabályt kell megtanulni: a szóvégi a/e helyére á/é kerül (a "kutya" az egyik példa), s vannak egyes rejtett tövű főnevek (mondjuk a "ló" töve valójában "lov").
A birtokjeles esetnél a helyzet még zavarosabb. Vannak szavak, ahol kötelezően "a/e" van és van ahol "ja/je", de csak a magánhangzó végűekre van teljesértékű szabály. S vannak szavak, ahol a magyarok párhuzamosan használják a két alakot. A gond: mindez csak megszokható, de szabály nincs.
A birtokjeles alakok külön érdekessége, hogy folyamatosan változik a használat. Ahogy az ikes ragozás esetében, itt is nemzedéki eltérés tapasztalható.
Vannak ugyanis esetek, amikor a magyar nyelv különbséget tesz nem csak a birtok számát illetően (azaz az egy vagy több), hanem a birtokosok számát illetően is. Lásd:
Na most, ez a megkülönböztetés eltűnőben van, a 40 év alattiak alig használják. Számukra:
Ezzel függ össze a következő. A napokban láttam egy magyar média bulvárrovatában, hogy "Jelen volt William és Harry a feleségükkel", majd az alcímben már "Jelen volt William és Harry a feleségeikkel" - sajnos elfelejtettem lementeni, s már nem találom. Azaz ingadozó használat. Az utóbbi alak nevetést eredményezett volna 30-40 éve, mert azt jelentette volna, Willaim és Harry többnejűek. Ma már viszont egyfajta aláhúzása annak, hogy Williamnek és Harrynek nem ugyanaz a felesége. Úgy tűnik, a volt többbirtokos alakok jelentése egész más lesz lassan.
A magyar kommunista rendszer bevezetése után, valamikor az 50-es években sikerült kialakítani egy orosz-magyar átírási rendszert. Persze volt benne egy sor logikátlanság, meg még kivételek is, de mégis: lett egy rendszer.
Most nem részletezném, de most az alap az oroszra jellemző keménység/lágyság átadásának kérdése. A szabályzat lényege ebből a szemszögből:
A rendszerváltozás után a rendszer egyre halványodott. Lassan az angol átírás került helyére, mely viszont nem egységes.
A fenti rendszer mellett létezett hivatalos ukrán-magyar, belarusz-magyar és bolgár-magyar átírási rendszer is. Magukon az egyes rendszereken belül is voltak súlyos ellentmondások (én pl. a hivatalos bolgár-magyar átírást emiatt sose használom). De még nagyobb gond a "szovjet" átírások közti logikátlanság. Ez persze nem okozott gondot a szovjet korban, mert akkor mindent oroszból írtak át, nemigen volt valós szükség belarusz és orosz nevek átírására.
A posztszovjet korban azonban a probléma megjelent. Most az orosz-ukrán háború kapcsán megjelent a kényszeres ukranizáció is. Az eredmény: az átlagember számára teljesen érthetetlen az egész rendszer.
A legbizarrabb szabályrészlet: az orosz esetében "minden más - azaz nem d, t, n - lágy mássalhangzó csak akkor jelölendő magyarul, ha a, o, u előtt áll, ezekben az esetekben egy j-vel", miközben az ukrán esetében ez "ha a, e, o, u előtt áll". A különbség teljesen indokolatlan, ráadásul értelmetlen.
Szóval van ez a város rendszeresen a hírekben, a Luganszki NK által magáénak tartott területen. A város orosz neve: Северодонецк, míg ukrán neve: Сєвєродонецьк. A név második felében van tényleges eltérés, ez a "Donyec" folyó nevében az eltérés.
A mai Ukrajnában 4 hatalmas észak-déli irányú folyó van, ezek nyugatról keletre: a Dnyeszter (Dnyiszter), a Déli-Bug (Buh), a Dnyeper (Dnyipro), s a Donyec (Donec). Most tulajdonképpen a követlen orosz cél a háborúban a Donyec teljes bal partjának meghódítása, ez majdnem teljesen sikerült is.
A Donyec nevében oroszul lágy "n" és kemény "c" van, míg ukránul fordítva: kemény "n" és lágy "c".
A város nevének előtagja, a szever/szjevjer rész viszont teljesen azonos. Az írásalak eltér, mert:
de a kiejtés teljesen azonos: a két kezdeti mássalhangzó mindkét nyelven lágy "sz" és lágy "v".
A magyar átírás abszurditása miatt viszont úgy tűnik, ezek eltérő ejtések: hiszen az orosz verziót Szevero-, míg az ukránt Szjevjero- alakban írjuk át. Ennek azonban egyetlen oka: az orosz-magyar és az ukrán-magyar átírás közti inkoherencia. Viszont tessék meghallgatni orosz és ukrán híreket: az ejtés természetesen azonos.
Nekem személyesen semmi bajom azzal, ha valaki ragaszkodik az ukrán verzióhoz. Ezzel semmi gond, míg nem hiszi azt, hogy ez eltér az orosztól, miközben valójában semmilyen szever/szjevjer eltérés nincs, ez csupán a zavaros magyar átírásban létező eltérés.
Azért írtam, mert páran kérték, magyarázzam el a "rejtélyt".
Nyilván nem arról van, amikor egy ország neve ténylegesen is megváltozik, ez szuverén döntés kérdése ugyanis. Lásd amikor a volt belga Kongó 1971-ben Zaire lett, majd 1997-ben ismét visszavette a Kongó nevet. (Egyébként a Zaire név alatt legalább nem volt meg a máig létező "két Kongó" probléma.) Vagy még: amikor Felső-Volta neve Burkina Faso lett, vagy amikor Nyugat-Szamoa elhagyhta nevéből a "nyugat" részt, s ennek tükörpéldája, amikor meg Macedóniából Észak-Macedónia lett. S sok hasonló.
Ezek a fenti esetek nyilván átmennek idegen nyelvekbe is.
A kérdés akkor releváns, amikor a név a valóságban nem változik, hanem az illető állam más nyelvekben létező nevére akar hatni.
Ugyanez a márkaneveknél teljesen megszokott. De egy ország neve nem cégnév, egyetlen ország se rendelkezik hatalommal a nyelv felett, s végképp nem minden nyelv felett.
Kicsiben ez az átírás kérdése, azaz x nevet hogyan kell leírni y nyelven. Kinek a joga erről dönteni, a név birtokosának vagy y nyelv felhasználóinak. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi.
Mondjuk a koreai Daewoo cég neve onnan ered, hogy az eredeti név 대우 - ennek ejtése az eredetiben kb. "teu", de a cég a hagyományos latin koreai átírást használja, így lett daewoo, ez viszont - alkalmazkodva az amerikai normákhoz - "dajvu" alakban lett ejtve, azaz ez így sajátos direkt félreejtés. A megszokott magyar ejtés pedig már az amerikai ejtés magyarosítása, furcsa középkori-latin beütéssel, azaz "dévu".
Eddig nyilvánvaló. De mi lenne, ha holnap a koreai kormányzat felszólítaná Magyarországot ezentúl a "Korea" szó legyen magyarul pl. "Corya". Abszurd, nem?
Az persze senkit se gátol, hogy a saját nevét úgy írja le, ahogy akarja, de ez nem lehet másra kötelező. Ilyen még Magyarország is csinált 1989-2012 között, amikor az ország hivatalos neve "Magyar Köztársaság" volt - ennek az angol fordítása "Hungarian Republic" lenne, de a magyar kormányzat helyette minden angol nyelvű okmányban a "Republic of Hungary" alakot alkalmazta.
Néha a kérdés politikai. Az NSZK neve magyarul a korabeli nyugatnémet okmányokban mindig "Németországi Szövetségi Köztársaság" volt, miközben a normál magyar verzió meg "Német Szövetségi Köztársaság".
Viszont van pár modern eset, ahol egy adott ország egyenesen követeli, hogy más nyelvek alkalmazkodjanak hozzá. Íme egy nem teljes gyűjtés:
A magyar ezekről az esetekről nem szokott tudomást venni. Az egyetlen kivétel Grúzia, de itt is az esetek 90 %-ában a "Grúzia" verzió van használatban magyarul. A magyar kormány hivatalosan a "Georgia (Grúzia)" kettős alakot használja, nemhivatalosan meg a "Grúzia" alakot. Az ok itt nylván tisztán politikai: a 2008-as háború alatt a Fidesz a grúz oldalt támogatta, ezt a névhasználatban is kifejezve, aztán a Fidesz már kormányon jó kapcsolatokat épített ki Oroszországgal, de már visszás lett volna a nevet illetően is visszatáncolni, így lett a dupla alak. Manapság az erősen oroszellenes magyar médiák ragaszkodnak a "Georgia" alakhoz egyébként.
A mai nemzetközi nyelv az angol. Ennek rossz oldala, hogy hatalmas idegen hatás éri az angolt. Mivel mindenki a nemzetközi használatot nézi, s ez az angolt jelenti, így ott sokszor mindez a marhaság átmegy a tényleges használatba is.
Egyébként a poroszos-liberális vitában mindig a poroszos oldalon álltam. Miért? Mert nem lehet "gondolkodni tanítani" adatok nélkül. De az ellenkező véglet se jó, amikor abszurd adathalmozás folyik, ráadásul nem kiszámolt szinten.
Jó szórakozás az egyes országokban használt iskolai tankönyveket nézegetni. Ma már a digitalizálásnak köszönhetően ez ingyenesen is megtehető a legtöbb esetben. Magyarországon ez ráadásul teljesen legális is.
Elkezdtem nézegetni a 9. osztálynak szánt magyar irodalom tankönyvet. Képzelem a 14-15 éves gyerek szenvedését, aki ebből tanul. Gyakorlatilag egyetemi szint, csak onnan tudható, hogy középiskolai tankönyv, hogy a szerzők tegezik az olvasót.
Én jártam ókori irodalom egyetemi kurzusra az 1985/1986-os tanévben. Meg - bár a nyelvszakokon mindig inkább a nyelv rész érdekelt, nem az irodalom - van azért valamennyi ismeretségem is itt. De mindezzel az előélettel is néha nehéz olvasni ezt a kilencedikes tankönyvet.
Hogyan is reagál erre a diák? Nagyjából 3 kiút van:
Velem pont így bánt el ez a hozzáállás, csak más területen. 10 éves koromban elcipeltek az Erkel színházba, megnézetni a Traviatát, ami 3 óránál hosszabb, ráadásul olasz nyelvű. Kb. 15 percig figyeltem oda, aztán már a székeket számoltam és játszottam az ujjaimmal, meg néztem a nézőket, számolva mikor ér véget a szenvedés.
Akkora volt a sokk, hogy amikor 35 éves koromban, azaz 25 évvel később, a közelben éltem, s gyakran jártam kutyát sétáltatni az Erkel Színház melletti parkban, még borzongott a hátam a színház láttán. Ösztönösen kerültem a park színházhoz közeli felét.
Nagyjából 40 éves koromra múlt el rettegésem bármilyen komolyzenei műfajtól.
Valójában a könyv persze kiváló, mondjuk érdeklődő felnőtteknek, szép bevezetés lehetne egy irodalomtörténeti és elméleti kurzushoz. De hogy gimnazistáknak ez amolyan "traviata-élmény" az biztos.
A kereszténység 3 fő része - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia - természetesen az ortodoxia jelenti a legnagyobb veszélyt a nyugatra, a polgári, liberális eszmevilágra.
A protestantizmus a liberalizmus közeli haverja, hiszen valójában éppen a protestantizmus alapozta meg a liberalizmust. Persze ma már a protestantizmusra nincs szükségse a liberalizmusnak, azaz a modern liberálisok egy része immár szeretné likvidálni a protestáns eszmét, így immár akadnak bőven protestánsok, akiknek nem tetszik a modern liberalizmus. Ezek nyilván a szövetségeseink, de ez nem változtat az alaphelyzeten: az igazi protestantizmus bizony egy polgári liberalizmust megalapozó eszme.
A katolivizmus hagyományos két lábon egyensúlyoz: egyrészt az alapja antimodernista, másrészt a gyakorlata modernista. Jelenleg belső küzdelem ez zajlik náluk: a ferencista eretnekek és a tradicionalista katolikusok élet-halál harcot vívnak. A küzdelem kimenetele nehezen jósolható meg, de a katolicizmusban már megjelent a fertőzés, elsősorban a fehér nyugat-európai katolikusok jelentős része mélyen krisztustagadó sátánista.
Az ortodoxia viszont bevehetetlen bástya, nem lehet se "modernizálni", se polgári-liberális eszmékkel fertőzni. Az ortodoxia alkalmatlan harmonikus együttálésre a modernitással. Azaz liberális szemszögből az egyetlen megoldás az ortodoxia leverése.
Sorosék hosszú ideje igyekeznek ezt a célt elérni. Ezen erőfeszítések fontos része most a Kirill pátriárka elleni szankciózás.
Le a kalappal Orbán előtt, hogy sikeresen kereket kötött a keresztényellenes brüsszeli támadásokba.
Nem valamiféle magasztos, költői értelemben. Csak szó szerint.
Szóval az igazi férfi 2 ismertetőjele:
Én még nem láttam férfit, aki valamikor élete során ne szűnt volna meg igazi férfi lenni.
A fenti két ismerv teljesen összefügg egyébként.
Az öregedés fontos jele a hallgatóból mesélővé válás.
A fiatal csak hallgató, nincs kinek mesélnie. Legfeljebb jelen tapasztalait képes elmondani, de ez senkit se érdekel. Pedig egyébként érdekes lenne, viszont itt egy áthághatatlan akadály van: képtelenség a saját korai gondolkodásmódot átadni, a legtöbb ember korosodva még a saját korábbi gondolkodásmódját is elfelejti. Én tudatosan törekedtem a nem-felejtésre, s még így is vannak fehér folyjaim.
Viszont ami lehetséges: az idősebbek élményeinek átadása. Nagyjából 50 éves kor körül jön el az a pillanat, amikor az ember már rendelkezik közönséggel.
Akkor lesz hallgatóból mesélővé.
A feminista, akit szeretek természetesen latin-amerikai. A latin-amerikai feminizmus a feminizmus emberi arcú verziója. Nem azért küzd, hogy a nemek keveredjenek, hanem azért, hogy legyenek elismerve a nők.
Persze még így is mond elég sok butaságot, de azt is valahogy kecsesen, nőiesen. Pl. ha a nő el ekarja hagyni a férfit, akkor "menj, ne akadályozd boldogságom", ha meg fordítva, akkor viszont "miért hagytál el, mocsok".
A kecsesen, nőiesen előadott marhaságot pedig hajlandó az ember megbocsátani. Olyan ez, mint Sarah Palin amerikai politikus esete, masszív marhaságokat mondott, amikor az amerikai politika élvonalában volt, de olyan lágyan és szexisen adta mindezt elő, hogy az ember legyintett.
Valahogy olyan ez, mint a régi idők homokosai. Akkor még inkább viccesek voltak, tudták a helyüket. Kelet-Európában még 20 éve is ez volt: maguk a homokosok is bohócoknak állították be magukat, lásd a korabeli ukrán versenyzőt:
A latin-amerikai feminista meg ráadásul énekesnő, hangja kiváló, szóval még jobb. A mexikói Lupita D'Alessio - amikor először hallottam, 26 éves volt, s azonnal megtetszett. Ma már 68 éves, borzasztóan néz ki, de a hangja megmaradt teljesen.
A mai Mexikóban amolyan Koncz Zsuzsa és Kovács Kati státusza van, azaz egyértelműen nem a mai nemzedék kedvence, de az előző nemzedékek általánosan elismert sztárja.