Tegnap este felrobbantották Alekszandr Dugin orosz filozófus és politikus autóját Moszkva agglomerációjában, a városhatártól kb. 15 km-re. A kocsiban a 30 éves lánya ült, Darja, aki szintén politikus, aki azonnal meghalt a helyszínen.
Most mindenesetre nem lennék semmiképpen se Soros fiának helyében. Ugyanis mindenképpen ő az ideális párhuzamos válaszcélpont.
Törökországi nyaralásom során a vallás szerepét is sikerült megfigyelnem.
Az iszlám rendkívül szigorú a nők ruhaviseletét illetően. Az alapszabály: a nőnek csak a keze, lábfeje, arca lehet látható idegen felnőtt férfiak számára.
Természetesen vannak vallási és földrajzi eltérések is. A siíták jellemzően kevésbé szigorúak, mint a szunniták, s a szunni iszlámon belül vannak egészen radikális irányzatok is, ahol pl. az arcot is eltakarják. Etnikailag pedig a kaukázusiak, pakisztániak, indonézek, törökök, négerek, perzsák, közép-ázsiaiak kevésbé szigorúak, mint az arabok.
A törököknél a szunni iszlám hanafi irányzata a legerősebb, az oszmán időkben ez volt a szultánok által is preferált verzió. Itt abszolút nem szokás az arctakarás.
Persze manapság vannak erősődő fundamentalista irányzatok is, egyesek egészen extrém dolgokat hirdetnek. Pár éve találtam egy muszlim radikális honlapon cikket a cicanadrág és a feneket éppen csak takaró tunika ellen, hogy ezek formailag megfelelnek ugyan a Koránnak, de tartalmilag nem, hiszen bár a teljes testet takarják, túlságosan tapadnak, azaz mégis kiemelik a testet, szóval "igaz muszlima" cicanadrág helyett széles nadrágot visel, s tunikája meg leér majdnem a térdéig. A vallási oktató bölcsen meg is jegyzi "vajon hordott volna Amina, a Próféta édesanyja, vagy a lánya Fatima cicanadrágot?".
Ügyelve, hogy csak törökül beszélők alapján ítéljek, kb. ez a tapasztalatom:
A legérdekesebb tapasztalat: a vegyes lánycsoportok. Élmény: 4 barátnő strandol együtt, egy bikinis, kettő burkinás, egy "átmeneti". Láthatóan semmi bajuk nem volt egymással. Nagy a tolerancia.
Kubában egyetlen autópálya sincs. A legnagyobb utak is magyar szóval autóutak, azaz nincs vagy csak részben van fizikailag elválasztva a két irány. Ill. most már épülnek igazi autópályák is, részben készen is vannak, de amikor én ott éltem a 80-as években, még ilyen nem volt.
Kubáról tudni kell, hosszú keskeny ország. Az ország területe kb. mint Magyarországé (15 %-kal nagyobb). Kuba valójában egy szigetcsoport, mely 1500+ szigetből áll, de ezekből 95 % lakatlan, s a fő sziget - melynek neve szintén Kuba - foglalja el az ország területének 96 %-át.
A fő sziget 1250 km hosszú, tehát kicsit több, mint Magyarország és Ausztria együttvéve, viszont a szélessége a legtöbb helyen alig 50-60 km, a legszélesebb központi részen is csak 190 km.
Fentiek következtében az utak iránya nyugat-kelet: a két fő út a sziget középső részén, ill. az északi partvidéken halad. Az északi út Havanna és Matanzas közti szakaszának neve Vía Blanca (Fehér Út), ez még 90-100 éve épült, az állapota is olyan mellesleg. Matanzas azért fontos idegenforgamilag, mert ez a nagyváros van a legközelebb Varadero üdülőhelyhez.
A világkommunizmus bukásáig szinte csak Varadero volt az egyetlen kiemelt kubai üdülőhely. Ma már sok más is van, a kubai rezsim komolyan fejleszti az idegenforgalmat nagyjából 1995 óta, többet között teljesen szűz helyeken is.
Szóval mi is sokszor mentünk Varaderóba. Bár a kubai ember sose jár télen strandra, nagyjából november és március között a kubaiak szerint tél van. A kubai tél azt jelenti: 28 fok helyett a levegő csak 24 fokos, a tengervíz meg ugyanígy: 28 helyett 24 fokos. (Nem tévedés, azonos szokott lenni a levegő és a víz hőfoka.) Sokan egyébként röhögnek a kubaiak télfogalmán, pedig van alapja: télen több a tengeri növény, nagyobb a hullámzás, gyakoribbak az egyes emberre veszélyes vízi állatok, növények, mint tengeri sün, s hasonlók. Szóval nem a hideg a kubai tél veszélye.
Én 6 évet éltem ott, ez alatt a leghidegebb egy január végi napon volt, amikor a hőmérséklet leesett éjszaka 13 fokra. Ezt az átlag kubai úgy reagálta le, mintha földrengés lenne.
A lényeg: érdemes volt télen elővigyázatosan strandolni. A megfázástól persze nem kellett tartani, de a leírt jelenségektől igen.
A kubai tél nagy előnye az is volt, hogy ilyenkor tök üresek voltak a strandok. Hiszen csak külföldiek strandoltak.
Varaderóban ez persze nem volt szempont, oda eleve nem léphettek be kubaiak. E tekintetben Kuba teljesen abszurd ország volt: a saját lakosság ki volt tiltva az idegenforgalmi objektumokból. S nem úgy, ahogy egyes más kelet-európai országokban is, hogy voltak szállodák és szórakozóhelyek, melyek csak nyugati vendégeket fogadtak, hanem a legdurvább módon: még a közelbe se lehetett menni.
Szóval megyünk hazafelé Havanna felé kocsival. Előttünk egy rozoga kubai autó. Majdnem minden kubai autó rozoga, csak egyes kiemelt emberek vehettek szovjet Ladát az államtól, de a kubai nedves éghajlaton azok is gyorsan rozsdás ronccsá változtak. Hirtelen lerobban a kocsi, éppen meg tudunk állni, hogy ne rohanjunk belé. Viszont a mögöttünk haladó szintén diplomata rendszámú kocsi vezetője figyelmetlen, s nem áll meg időben, nem túl nagy sebességgel ugyan, de belénk megy. Szerencsére nem történik sérülés, a kocsin is csak enyhe horzsolás. Gondoltuk: nem történt semmi baj.
Igenám, de a belénk ütköző kocsi vezetője másképp gondolja. Láttam a rendszámát, az első 3 szám jelezte mindig az országot (a magyarok rendszáma pl. mindig 027 számmal kezdődött), s láttam, hogy svájci, ami a gyakorlatban az USA-t jelentette nagy valószínűséggel.
1961-2015 között nem volt diplomáciai viszony Kuba és az USA között. Ami persze nem jelentette a képviselet teljes hiányát. Havannában a svájci követség képviselte az USA-t. Washingtonban meg a csehszlovák követség képviselte Kubát, egészen Csehszlovákia szétesésésig, majd onnantól szintén a svájci követség. A valóságban mindkét képviselet önálló volt, az amerikai képviseleti iroda Havannában pl. nem a svájci követség épületében volt, hanem a volt amerikai követség épületében. De a formális jegyek hiányoztak természetesen: nem lehetett kint az amerikai zászló, helyette a svájci volt kitéve, az amerikai képviseleti iroda vezetője nem vehetett részt az idegen államok képviselőinek rendezett hivatalos eseményeken, s az autók rendszáma is ilyen jel volt.
Viszont a gyakorlatban minden megvolt, a "svájci" irodában pl. működött amerikai vízumkiadás, meg még a testőrség is amerikai tengerészgyalogosokból állt.
Szóval a kocsi vezetője kiugrik, s elkezd iszonyú amerikai kiejtéssel mérgesen spanyolul magyarázni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert túl hirtelen álltunk meg, s neki most többezer dolláros kára keletkezett a kocsin, Kubában meg nincs biztosítás, így fizessünk neki. Arra az érvre, hogy azért álltunk meg hirtelen, mert az előttünk menő lerobbant, azt mondta, ez őt nem érdekli, ez a mi bajunk, bele kellett volna rohannunk, de semmiképpen se hirtelen fékezni.
Az amerikaiakra a végletesség volt jellemző ebben, számtalanszor tapasztaltam ezt Kubában, s persze azóta is. Az egyik véglet pont ez az embertelen agresszív lenézés, nagyjából "dögölj meg, szart se érsz úgyse".
Persze nem szabad elfeledkezni a másik végletről se. Nagy élményem 1986 eleje. Pontosabban április vége. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert éppen a Líbia elleni amerikai támadás utáni hét volt.
Volt egy kubai zsidó barátnőnk, s az ő jóvoltából ismerkedtünk össze két amerikai zsidó újságíróval, férj és feleség voltak, pár évvel idősebbek akkor nálunk, olyan 25-30 köztiek. Amikor megtudták, hogy kelet-európaiak vagyunk, először örültek ennek, aztán, amint kiderült, hogy nem vagyunk a kommunista rendszer hívei, kissé kezdett lohadni az örömük. Röviden: a pár olyan kőkommunista volt, hogy a korabeli szovjet közéletből is kilógtak volna már túl marxista szövegeikkel. A beszélgetés során kiderült, szerintük a világ minden elképzelhető bajáért az USA a hibás, s a kubai meg a világ legcsodásabb rendszere.
Az eszmecsere akkor szakadt meg, amikor megkérdeztem: biztosak-e benne, hogy ők New Yorkban élve, évente 1 hetet Kubában töltve gazdag privilegizált külföldiként, képesek megítélni a kubai rendszer milyenséget. Erre durcik lettek, valószínűleg az "gazdag privilegizált" minősítést trágár sértésként élték meg.
Állandóan fényképezni azért jó, mert az ember mindig kiszűri a valóságot, így annak egyes elemeit nem veszi észre, csak második nézés során, ez pedig csakis filmezés/fényképezés segítségével lehetséges.
A marmarisi szállodánk recepcióját persze azonnal kiszúrtam.
De a kitett zászlókat az épület bejáratánál csak utólag észleltem:
A legtöbb vendég orosz és ukrán volt. Sajnos nehéz őket megkülönböztetni, mert mindkét csoport oroszul beszél. Talán egyszer hallottam egy ukrán mondatot elhangzani.
Én alapvetően úgy okoskodtam, hogy ahol középkorú nőt látok férfi nélkül, az ukrán, mert a férje nem utazhatott vele a katonaköteleskorúak kiutazási tilalma miatt. Míg ahol nő és férfi együtt nyaral, azok oroszok. Persze tudom, kissé merész ez a módszer, de talán valamennyire közelít a valósághoz.
Az állandó fényképezés fő terhe: aztán napokig tart az anyag feldolgozása. Nekem most a 8 napról összesen 140 GB (giga!) anyag gyűlt össze.
A "piaci fundamentalizmus" kifejezés a "neoliberalizmus" szinonímája, a közös jelentésük, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs.
A "neoliberalizmusról" már sokat írtam, tisztáztam, hogy a valóságban semmi más mint szín liberalizmus, azaz semmi "neo" nincs benne. A szó védői arra szoktak hivatkozni, így különböztetik meg a gazdasági és a kulturális-jogi liberalizmust, ami elég furcsa érv, mert akkor mondjanak "gazdasági liberalizmust", mi az "új", hogy a "neo" szó indokolt legyen?
Persze tudom a valódi okot: a gazdasági liberalizmust ellenző, de legalábbis vele szemben szkeptikus progresszívek így akarják megnyerni a liberálisokat: a narratíva kb. az, hogy volt egykor a jó klasszikus liberalizmus, majd az valahogy "elromlott", s a csúnya Pinochet-Reagan-Thatcher trió jóvoltából megszületett a rossz "neoliberalizmus". Azaz íme szövetkezhetnek a jó liberalizmus hívei a progresszívokkal, hisz közös ellenségük a "neoliberalizmus"!
A "neoliberalizmus" szó azonban kezd eltűnni. A fő ok: zavarja így is a liberálisokat. Voltak próbálkozások a "neokonzervatívizmus" szóval is, de ezt meg senki se érti, ráadásul azt a látszatot kelti, hogy van a rossz neokonzervatívizmus és a jó neoliberalizmus, ami viszont a progresszíveket idegesíti, hiszen nem ez a szándékuk.
Lassan megszületett hát a "piaci fundamentalizmus" kifejezés. Magyarországon Pogátsa Zoltán kezdte népszerűsíteni, ő az éppen zuhanó skandináv modell híve, mára teljesen hátra lett szorítva, ennek fő oka - egyébként dicséretes - gyurcsányfóbiája, de emellett helyét teljesen átvette a nála sokkal jobb amerikai kapcsolatokkal rendelkező Gulyás Márton, akit Soros és az amerikai Demokrata Párt alapítványa finanszíroz, míg Pogátsa mögött egyedül a német Friedrich-Ebert-Stiftung áll, ami azért az előbbiekhez képest másodosztály.
Persze a piaci fundamentalizmus is marhaság. A liberalizmus ugyanis per definitionem piaci fundamentalista, hiszen azt állítja, a szabad piac képes megoldani a társadalom problémáinak szinte minden részét, az állam szerepe csak korlátozott, s csak azokra a részekre kell, ahol a piac nem tud megoldást hozni. Magyarul: nem piacifundamentalista liberalizmus nem létezik, ill. kb. olyan, mint a tőkepárti kommunista, a húsevő vegetáriánus és a homoklobbista keresztény.
Most lett a harmadik súlyos jogsértésem a YT-on.
Az első eset még érthető: kereskedelmi csatorna műsorának részletét töltöttem fel.
A második a YT-os pedofil ügyem. Egy 25-perces videóban pár másodpercig látható volt az unokám meztelen feneke.
A harmadik, a mostani a legsúlyosabb: szerzői jogok megsértése.
Marmarisban van egy szökőkút, ahol minden este 21-től fény- és zenejáték van. A nagy probléma: a zenében vannak szerzői joggal védett részek. Még jó, hogy a marmarisi szökőkút tulajdonosa nincs a YT joghatósága alatt, mert képzelem mekkora szankciókkal kellene szembesülnie.
Elkezdtem szerkeszteni a videót, levettem teljesen a hangot, bár kissé furcsa az éneklő szökőkút ének nélkül. De íme eredeti zene nélkül, immár jogsértésmentesen, csak a YT által engedélyezett zenével:
Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy a törökök barátságként élik meg a volt meghódított népekhez való viszonyt. Magyar turisták régen nagyon rácsodálkoztak erre, abban az időben, amikor még nem volt se Orbán-Erdoğan barátság, se keleti nyitás, se kipcsák testvériség, se semmi más hasonló.
Meglepő volt, hogy míg a magyar kép a törökökről erősen negatív, hiszen bejöttek Mohácsnál, pusztítottak, megszálltak, míg a török kép ugyanerről valamiféle idilli szimbiózis.
Talán még meglepőbb, hogy a sokkal terheltebb bolgár-török viszony török megítélése ugyanaz, a bolgárokat az átlag török barátoknak tekinti.
Még a leginkább terhelt - mert annak aktuálpolitikai jellege is van - görög-török viszony sem teszi a görögöket személyükben ellenséggé.
A mai Törökország nagy része görög volt, vagy etnikailag - ez az európai rész és az ázsiai rész tengerpartja -, vagy közvetve, kulturálisan a Macedóniai Birodalom általi hellenizálás következtében az i. e. IV. századtól. S a görög etnikai jelenlét csak a XX. sz. 20-as éveiben szűnt meg, amikor az új, köztársasági törük hatalom gyakorlatilag a teljes görög lakosságot elűzte. A kb. 2 milliónyi ázsiai görögség pár hónap alatt megszűnt létezni: aki nem menekült el, azt szimplán megölték Atatürk katonái. Kb. ugyanaz, ami az asszír és az örmény kisebbség ellen is végbement.
Ma mégis a görög örökséget a törökök büszkén mutatják, nem is próbálják annak görög jellegét elhazudni. Mint bölcsész emberek sose voltunk mániákus strandolók, szóval természetesen felkerestük a város egyetlen múzeumát, mely a volt katonai erődítményben található. Ott teljesen korrekten be vannak mutatva a régió török hódítás előtti emlékei.
A török hozzáállás rendkívül pragmatikus, szinte cinikusan őszinte: ti is jöttetek valahonnan, ti is elűztetetek és asszimiláltatok másokat, mi se tettünk semmi mást, csak mi később tettük ugyanezt.
Kimaradt az előző cikkből: a török üdülőövezetben balkáni állapotok uralkodnak. Nem mint magyar sértés, hanem ténymegállapításként van ez.
Ha ugyanis húzunk egy vonalat, mely északnyugaton indul, mondjuk Skandináviában, s délkeleten, mondjuk Bangladesben ér véget, akkor az egyik vég a tökéletes rend, míg a másik a tökéletes káosz. Az emberi természet azonban utálja mind a teljes rendet, mind a teljes káoszt, a legjobb valahol középen van.
A Balkán nagyjából az a hely, ahol a káosz kissé domináns, de csak kissé. Magyarország - és Közép-Európa általában - meg az, ahol a rend dominál, de megint csak kissé. Alapvetően mind a kettő megfelel az emberi természetnek.
Tehát Törökország tipikusan balkáni. A legjobban a közlekedésben látszik: azaz a zebra nem számít az autósoknak, nem adnak elsőbbséget a gyalogosoknak, viszont cserébe a nem zebrán átkelő gyalogost is tolerálja az autós. A közmegállapodás az, hogy a szabályt nem tartja be senki, de azért mindenki figyel a másikra közben.
Erről egy 70-es évekbeli vicces, de igaz történet. Amikor beindult a radikális feminizmus nyugaton, az egyik adat a női szabadságra az volt, hány nő él házasságon kívüli párkapcsolatban. S jött a döbbenet: Európában az aranyérmes Törökország, ami pedig nem éppen egy feminista ideál. A lényeg persze éppen az adatok összehasonlíthatatlansága és a definícióprobléma. A magyarázat: Törökországban a valóságban a párkapcsolatban élő nők 99+ %-a házasságban élt a 70-es években, csak éppen a legtöbb vidéki házaspár nem ment el az anyakönyvvezetőhöz, csak a helyi muszlim egyházköségben rendezett esküvőt. Ezek az emberek mindenki számára házasok voltak, kivéve az államot, mely csak az állami anyakönyvvezető előtti házasságot ismerte el házasságnak.
De vissza az eredetihez. Szóval ott tartottam, hogy nyaral az alsó-középosztály a török "Riviérán". Az orosz kényszerből, mert olcsó desztináció Törökországon kívül egyedül még Egyiptom és Tunézia, az összes többi kedvelt orosz célpont kiesett a szankciók miatt. Szóval mindenki e 3 célpont valamelyikére megy.
A felső-középosztály persze most is válogathat, de azok a célpontok már túl drágák a szerényebb anyagiakkal rendelkezők számára, lásd Indonézia, Thaiföld, Tanzánia, Seychelles-szk., Maldív-szk., Mauritius, stb.
Mauritius pl. annyira elitista, hogy nem kaphat leszállási engedélyt "fapados" légitársaság, s tilos az "AI" 4 csillag alatt.
Az alsó-középosztály álma pedig éppen az AI, ami nem azt jelenti, hogy "artificial intelligence", hanem azt, hogy "all inclusive", magyarul minden étkezés svédasztalos, s minden étkezés már benne van a nyaralás teljes árában. Magyarul: előre mindent kifizetek, csak valami költőpénz kell.
A 90-es évek orosz turistája már a múlté. Ő volt az, aki rohamot kapott a svédasztaltól, s a zsebeit is igyekezett étellel megtölteni, ha svédasztalhoz került. A mostani orosz turista már a nyugatival azonosan viselkedik, még a tányérja közepére csak egy kis salátát tévő orosz nőt is láttam már. Amiról azonban meg lehet ismerni az oroszt az a külső: a magatartás már nem más, de a kinézet messze nem nyugatias. Az orosz nőturista pl. korai reggelinél is teljesen ki van sminkelve, s persze magassarkúban megy a strandra is.
Persze mi is ilyen helyre mentünk. A 3-csillagos szállodánkban csak helyiek és kelet-európaiak voltak, 90 %-ban oroszok. Valami kötelező orosz tanfolyam lehetett, mert még a török takarítónő is oroszul szólt hozzám "kicserélem a törülközőket és kidobom a szemetet" mondattal, amikor egyszer bekopogott.
Múzsám hasonló élménye: angolul kért egy pohár bort (az alkohol is ingyen van az AI-ben, de nem svédasztalos, külön kérni kell a bárpultos pincértől), a pincér nem értetette, mire elismételte oroszul, amit a pincér már azonnal megértett.
Egyébként volt sok nyugati turista is, nagyrészt hollandok - vagy belgák, nem tudok különbséget tenni a belgiumi és a hollandiai holland beszéd között. Ők viszont inkább az első sorbeli, közvetlenül a parton lévő szállodákban laktak, s nem éltek AI-vel. Az igazán menő dolog ugyanis csak a svédasztalos reggeli, minden más meg étlapról. Hiszen a svédasztal mindig alacsonyabb minőség, még a 4-5 csillagos szállóban is, nem beszélve a 2-3 csillagosról.
Az idősebb nemzedékbeli turistáknál máig más a kelet-európaiak és a nyugat-európaiak arckifejezése. A nyugati jellemzően unottan bámul, míg a keleti kissé feszült.
Magyarokat egyszer láttam. Ősi magyar szokás szerint az árfolyamról tanakodtak. Álltak egy kirakat előtt, s megpróbálták átszámolni az árat. Majdnem odaszóltam nekik "szorozd meg 20-szal, kb. annyi forint", de végül inkább maradtam inkognitóban.
Megléptem azt, amit az alsó-középosztály nyaralás címszó alatt el szokott követni.
8 napot és 7 éjszakát töltöttem el a testvéri Törökországban, az égei-tengeri part legdélibb részén, ott ahol álllítólag a határa van az Égei- és a Földközi-tengernek. Ez az ősi ógörög Ióniától közvetlenül délre elterülő rész, ahol nem volt jelentős görög lakosság azokban az időkben, csak amolyan halász-telepek léteztek Rodoszról létrehozva.
Rodosz egyébként 40 km-re van az üdülővárostól. A település csak a török időkben lett nagyobb jelentőségű, itt lett megépítve egy török erődítmény a XV. században, ahonnan kiindulva meg lett hódítva Rodosz és környéke 1522-ben.
A rodoszi szigetcsoport hivatalos neve Dodekanészosz-szigetcsoport. A régió tipikus görög történetét osztja: azaz az ismeretlen eredetű őslakosságot kiszorították, asszimilálták a bejövő görögök, előbb az akhájok az i. e. XV. században, majd a dórok az i. e XI. században, aztán a görögök és a perzsák sokat háborúztak a régióért, míg az i. e. V. századtól stabilan görög lett. Aztán jött Macedónia, majd Róma uralma, mindkettő megerősítette a régió görög jellegét. A régió görög maradt Konstantinápoly eleste után még majdnem egy századig, s mint írtam, 1522-ben lett török.
Ami a nagy sajátosság, s ezt kevesen tudják: a két világháború között a terület olasz uralom alatt volt. Ezzel lett ugyanis kompenzálva Olaszország, amiért az I. világháborút lezáró békeszerződések nem vették figyelembe teljes mértékben az olasz igényeket az akkor létrehozott Jugoszlávia kárára. Az olasz uralom persze nem tartott sokáig, a II. világháború után a terület át lett adva Görögországnak, ami etnikailag teljesen indokolt is volt.
Szóval amikor a területen megszűnt a török uralom az I. vh. után, olasz lett 25 évre.
A mai görög-török határ kb. úgy néz ki, hogy a teljes ázsiai szárazföld török, míg a mellette lévő szigetek meg mind görögök (van kivétel: pár kisebb török sziget). Az eredeti "török Trianon" szerint az ázsiai szárazföld egy része is görög lett volna, plusz szinte a teljes európai Törökország (továbbá a szovjet-török határ is nyugatabbra húzódott volna, meg lett volna a mai Délkelet-Törökországban egy kurd állam is), de a török vezetés sikeresen fellázadt a békeszerződés ellen, s 1923-ben új béke lett kötve, melynek eredménye a mai görög-török határ is.
Egyébként Marmarisból van rendszeresen közlekedés Rodoszra, mi is mentünk volna, de végül a magas ár (60 euró személyenként) elriasztott minket.
Az utóbbi 15 évben rendkívül népszerű lett Bulgáriában a "török Riviéra". Egyrészt olcsóbb Bulgáriánál, másrészt változatosabb, meg hát jobb is: a bolgár tengerparti idegenforgalom fő célcsoportja a nyugati lumpenek és alkoholisták, ami viszont mindenkit mást elriaszt.
Az olcsóság tény. Marmaris árszintje Szófiának kb. a 70-80 %-a (s Szófia meg Budapestnek a 80 %-a). Tulajdonképpen egyedül a taxizás, a kávé és az alkohol drágább, mint Bulgáriában.
A "török Riviéra" 3 repülőtere küzül 2-re rendszeres járatok vannak Szófiából és Várnából. De egész Kelet-Európában népszerű ez a helyszín.
A helyszínen kiderült: az Oroszország elleni szankciók egyik nagy nyertese a török idegenforgalom. Már érkezéskor, a Milas–Bodrum repülőtéren feltűnt, több orosz gép van a parkoló repülők között, mint török. Magában Marmarisban úgy átlag minden harmadik ember orosz, a boltokban mindenhol angol és orosz feliratok vannak, sőt az eladók igyekeznek oroszul gagyogni az orosznak vélt kinézetű emberekkel. Ami viszont engem is meglepett: pár boltban láttam "fizethet rubelben" orosz nyelvű szöveget.
Holnap még folytatom a témát. Van mit hozzátenni.
A liberalizmus gyereknevelési programja a sátánizmuson alapszik.
"Alkosd újra a világod!", "Add önmagad!", "Tégy ahogy jól esik!" - mondja a Cartoon Network.
A józan ésszel is szembegy, hiszen közismert tény: a kisgyerek bűntelenül gonosz, azaz állatias ösztönlény. Pont ezért foglalkozott minden eddigi társadalom a gyerekek nevelésével.
Itt a javaslat: mindez marhaság, a gyerek jobban tudja, nem szabad őt nevelni.
A legaljasabb, hogy ezt persze ők se gondolják komolyan. Vajon mi lenne a reakció, ha a gyerek úgy alkotná újra a viláégát, hogy abban nem kapnának helyett a liberális értékek, ha így adná önmagát és a liberális elvekkel szembe tenné azt ami jól esne neki? Azonnal pszichiáterek és pszichológusok hada venné őt kezelésbe.
Szóval a jelszavak valódi jelentése: "Alkosd újra a világod a mi értékrendünk keretein belül!", "Add önmagad, ha egyetértesz velünk!", "Tégy ahogy jól esik, ha az esik jól, ami nekünk jól esik!".
A világon van jelenleg 15 olyan terület, melynek ország-státusza nem általánosan elismert, ezek oka jellemzően:
Ezek közül a gyakorlatban nyilvánvalóan nem ország Nyugat-Szahara, a Máltai Lovagrend, s Palesztína - ezek egyike se rendelkezik az ország státusz gyakorlati ismérveivel. Nyugat-Szahara a valóságban egy menekülttábor, a Máltai Lovagrend egy sajátos nemzetközi szervezet, Palesztína meg egy autonóm körzet Izraelben.
A sajátos eset Tajvan, mely valójában saját magát nem is tekinti önálló országnak. Csakhát gyakorlati szempontból mégis az.
Valójában - azaz jogilag - Tajvan a az egymással konkurráló kormányok esete. A II. világhábrút követő kínai polgárháború 1949-ben a kommunista erők győzelmével végződött. Miután a győztes kommunisták megalakították a Kínai Népköztársaságot, a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra távozott, a Kínai Népköztársaság erőinek pedig nem állt módjukban kiterjeszteniük hatalmukat Tajvanra.
Így két kínai kormány működött 1949-től, mindegyik magát az egyetlen legitím kínai kormánynak tartva. A kommunista államok természetesen a pekingi népköztársasági kormányt ismerték, a nyugati hatalmak meg általában a tajvani köztársaságit. Az ENSZ-ben Kínát a tajpeji kormány képviselte.
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem tartható, hiszen az ENSZ-szempontból legitím köztársasági kormány Kína területének 99 %-át ténylegesen nem tartotta ellenőrzése alatt, 1971-ben az ENSZ közgyűlése átadta Kína ENSZ-képviseleti jogát a pekingi kormánynak.
Hivatalosan mind a mai napig a tajvani kormány magát az egyetlen kínai kormánynak tartja, bár ma már egyes tajvani politikusok hajlanának arra, hogy alakuljon meg egy Kínától különálló tajvani állam. Ezt azonban nem fogadja el sem a pekingi kormány, sem a hagyományos álláspontot képviselő tajvani többség.
Valójában tehát senki sem ismeri el Tajvant államként, mivel Tajvan sem tartja magát önálló államnak. A Tajvant elismerők listáján szereplő országok is valójában Kínát ismerik el, csak nem a pekingi, hanem a tajvani kormányt.
A világ egyetlen városa, ahol egyszerre van a pekingi és a tajvani kormánynak is követsége Róma. A megoldás: Olaszország Pekoinget ismeri el, míg a Vatikán Takpejt.
Mivel mind a pekingi, mind a tajvani kormány bőségben van anyagiakban, gyakori, hogy igyekeznek pénzért vásárolni elismerést. A pekingi diplomaták megkörnyékeznek a tajvani kormányt elismerő kis szegény államokat, s “gazdasági segítséget” ajánlanak, ha “átállnak”. A tajvani diplomatáknak is megvan ugyanez a szokásuk csak éppen fordítva. Az egymással licitálló ajánlatok miatt kialakult egy országcsoport, mely eddig többször változtatott, hogy éppen melyik kínai kormányt ismerje el. Drasztikus eset pl. Libéria: 1957–1977 között a tajvaniakat ismerte el, majd átállt a pekingiekhez, aztán 1989–ben ismét a tajvaniakat ismerte el, majd 1993-ban a pekingieket, majd 1997-ben megint a tajvaniakat, de csak 2003-ig, amikor, úgy tűnik, a pekingiek adtak ismét visszautasíthatatlan ajánlatot.
Kiribati is vicces eset: 2003-ban átállt Pekingtől Tajpejhez. A tajvaniak hoztak is több milliós segélyt. Többek között segítették a kiribati futballt. A kiribatiak ősi vágya, hogy a FIFA tagjai lehessenek, mert az ország legnépszerűbb sportja a foci. A FIFA szabályzatában azonban követelmény, hogy a tagországban legyen legalább egy darab FIFA-szabványnak megfelelő stadion. Kiribatiban azonban egy ilyen stadion sincs, a fővárosban lévő egy darab stadion homokos talajú, márpedig gyepnek kellene lennie. A tajvaniak tehát belekezdtek a nagyléptékű stadionfelújításba. Aztán 2019-ben amikor Peking sokkal több segélyt ajánlott, ha az ország visszáll Pekinghez, fontos tárgyalási pont lett a stadionkérdés. A kiribatiak azt mondták "szívesen átállunk, de akkor mi lesz a tajvani stadionépítéssel". A válasz gyorsan meglett, Peking kötelezte magát, hogy folytatja a tajvani stadionépítési terveket. Ezután a kiribati kormány immár tényleg átállt, s megszakította diplomáciai kapcsolatait Tajpejjel.
A tömegember mind negatív, mind pozitív módon félreérti az emberiséget.
A negatív mód még meg is magyarázható. Mindig könnyú magamnak megbocsátani, míg másnak nehéz. Lásd, amikor én indokolatlanul goromba vagyok, azt mondom, a stressz miatt, meg mert korábban valami más miatt megsértettek. Egyébként meg kedves ember vagyok, nem szokásom a gorombaság, de most így alakult: tulajdonképpen én alig vagyok hibás. Ha viszont más goromba, ő azért az, mert ilyen a lelke: ő egy goromba ember, aki ezért goromba, nincs mentsége a viselkedésére.
A pozitív oldal nevetségesebb, s ahogy hülyül a társadalom, egyre gyakoribb. Ez a pozitív tulajdonságok téves halmozása jelenség. Ha én mondjuk ballib vagyok, szeretek síelni és bályeget gyűjteni, akkor elhiszem, hogy ez a 3 jellemző valahogy együtt ját, s mélyen megdöbbenek, hogy akad fideszes sí-kedvelő is.
Két valós példa.
Egy, Egy fideszes ismerősöm nudista volt. Nem értették, mert a nudizmus el lett könyvelve liberális dolognak.
Kettő. Egy ballib ismerősöm meg azt hangoztatta, szerinte Wass Albert jó író volt. Hát neki meg még nagyobb baja lett ezzel.
Annak idején, amikor Castróék harca folyt, népszerűségük folyamatosan növekedett.
Hivatalosan a kubai forradalom 1953. július 26. (ez a mai kubai nemzeti ünnep) és 1959. január 1. (ezen a napon menekült el Kubából a korábbi vezteő, Batista elnök) között zajlott, a valóságban az egész alig kicsit több mint 2 év volt: 1956 novembere és 1958 decembere között.
Elmondható, a kubai lakosság 90+ %-a a forradalmárok oldalán állt, persze passzív módon.
A latin-amerikai rendszerek jellemzően két típusba sorolhatók: korruptak vagy hazaárulók. Nos, Batista rendszere egyszere volt mind a 2: egyrészt iszonyúan korrupt volt, másrészt mindenben kiszolgálta az amerikai érdekeket. Ez így együtt túl sok, mert ha csak korrupt, de legalább hazafias, akkor számíthat egy bizonyos támogatásra, s akkor is, ha idegen érdekeket képvisel, de legalább nem korrupt.
Plusz ok volt csalódás Batista személyében, aki karrierjét mint nagy reformer kezdte, korrupcióellenes volt és hazafias is, s ehhez képest kései tevékenysége nagy változás volt.
Immár több mint 60 éve áll fenn a kubai kommunista rendszer. Ilyen hosszú ideig kommunista rendszer kevés országban volt. Persze vannak kétségtelen eredemények, amiket kár tagadni, de az alapígérete a forrdalomnak sose valósult meg, s ma már a rendszer leghűebb hívei se hisznek ebben.
Ami ténylegesen megvalósult:
Persze - akár magyar szemmel is nézve - az élet hihetetlenül szegényes. Képzeljük el: az átlag kubai fizetése 15 ezer Ft, az árak meg olyanok, mint Magyarországon - ez még úgy is elképzelhetetlen, hogy a lakbér és a rezsi kb. nullába kerülnek, meg nincs semilyen adózás.
A forradalom azt ígérte: Kuba szuverén lesz, jóléti állam, nagyfokú igazságossággal. Ebből egyedül a szueverenitás lett igaz, Kuba tényleg teljesen független bármely nagyhatalomtól. A jólét sehol sincs, mára Kuba lett Latin-Amerikai második legszegényebb országa. Az igazságosságból meg csak annyi lett, hogy a mélyszegények fel lettek emelve a normál szegénység szintjére. Viszont a felső oldalon ma legalább olyan igazságtalanság van, mint korábban: aki olyan szerencsés, hogy jó kapcsolatai vannak, vagy külföldi segítői vannak, vagy illegális tevékenységet űz, az ma százszor jobban él az átlaghoz képest.
Lassan újra kiépül az átlagtól elszakadt felső osztály, pont ahogy 1959 előtt. Csak ma az eltérés a kettő között nagyobb, mint akkor.
Egy praktikus példa Kubából. Havanna központjában található egy parkban a Coppelia, ami a leghíresebb kubai fagylaltozó. A minőség valóban kiváló, Magyarországon csak a legjobb helyeken taláni hasonló minőséget. Korábban ez a Forradalom egyik büszkesége volt, a 60-as években épült, s a cél világszinvonalú fagylalt árusítása volt a népnek. Persze a kommunista gazdasági modell alkalmazásával: azaz államilag támogatott, irreálisan alacsony árakon. A projekt mögött Fidel Castro személyes mániája is ott volt: Fidel imádta a fagylaltot. Szóval a létestímény fenn volt tartva, s nem lett soha megengedva, hogy a minőség leessen.
S az árak nevetségesek voltak. Én gyakran jártam ott a múzsámmal 1985-1986 között, s az egyetlen ok, hogy nem mentünk sokkal többször az volt, hogy nem volt kedvünk minden egyes alkalommal végigvárni a 2-3 órás sort. Ez ugyanis az olcsóság átka: túl sok a vevő. Abban az időben a legnagyobb fagylaltkehely 3 peso volt, de a legolcsóbb sima 1 gombóc fagylalt meg 0,70 peso, ez mai vásárlóértéken kb. 50 Ft.
A szovjet rendszer összeomlása után Kuba rendkívül nehéz helyzetbe került. A fagylalt is luxusnak lett minősítve, így az állam egyre kevésbé tudta fenntartani a híres fagylaltozót. Egy időben oda fajultak a dolgok, hogy már sorba állni se lehetett, előzetes helyfoglalás kellett 1-2 nappal korábban. Mondjuk hétfőn elmegy a vevő a fagylaltozóba, sorba áll, de nem ám fagylaltért, hanem regisztráltatja fagylaltigényét, mire az alkalmazott sorszámot ad neki, hogy "szerdán 14:30-kor jöhetsz fagytlaltozni, 15 percnél nagyobb késés esetében elveszted fagylaltevési jogodat".
A 2010-es évek végén a kubai vezetés nagy reformra szánta el magát, Többek között ki lett jelentve, hogy a fagylaltozás mégse alkotmányos alapjog, hanem az fagylaltozzon ezentúl, aki képes megfizetni a termék valós árát! Persze mindez a szokásos kubai kommunista újbeszél nyelven előadva, ahol a "jenki imperializmus", a "gazdasági blokád", az "illegális Guantánamo-öbli amerikai támaszpont", meg még sok más hasonló is fel lett sorolva mint az olcsó fagylalt megszűnésének oka. Az már a reformszellemiség jele, hogy az okok között szerepelt azért a "mert drága a jó minőségű tej" is.
Egy időre bezárták a létesítményt, ez alatt tataroztak, felújítottak, rendbe hozták az épületet. Aztán a tavalyi év végén újranyílt. Az első látogatókat persze sokk érte, amikor meglátták: 1 gombóc fagylalt immár 0,70 peso helyett 9,00 peso, ami majdnem 1300 % áremelkedés.
Viszont tény: azóta nem kell sorszám, sőt sorba se kell állni. Immár bármikor be lehet jutni fagylaltozni, mert az átlag kubai számára megfizethetetlen az új ár. Emiatt aztán sorok se alakulnak.
Magyar szemmel persze az új ár is baromi alacsony, ez kb. 200 magyar Ft, Budapesten ennél drágább fagylalt is van. De a magyar medián átlagbér a kubainak kb. a 15-szöröse.
Pár éve jelent meg az akciókamera mint kategória.
Nagyjából 15 éve. Az első ilyen kamerák nevetségesek voltak: az egész rezgett, plusz rendkívül röviden lehetett velük filmezni. Plusz a felhasználók még ki is röhögtették magukat, hogy a kamerát fejpántra tették.
Nagyjából 5 éve jutott oda az iparág, hogy az akciókamerák elértek a használható szintre. Engem persze az egész nem érdekelt, mert utálok sportolni, viszont ezeket a kamerákat sportolók kezdték használni, pl. biciklisták, gördeszkások, stb.
Aztán megjelent egy váratlan kategória: a kutyatulajdonosok, akik a kutyájukra rögzítették a kamerát, majd visszanézték, milyen volt a kutya játéka/sétája kutya perspektívából.
Ekkor kezdtem meglátni az eszköz értelmét. Nagy, normál géppel ugyanis kényelmetlen videózni, mert pl. nyílt utcán az embereket ez zavarja, kimennek a képből, vagy ha nem is mennnek ki, elkezdenek természetellenesen viselkedni. Szóval pici eszköz kell, ami nem kelt feltűnést, amit az átlagember akár még mobiltelefonnak is vél. Meg kell állandó működés, valamint testre rögzíthetőség, plusz valamilyen stabilizációs szoftver. Ez 2017-ben lett meg.
Idén eldöntöttük elmegyünk nyaralni, nem voltunk nyaralni 2012 óta. Így megszületett a döntés: akciókamera kell a dokumentáláshoz. Immár 3 hete tesztelem a gépet, még csak a víz alatti képfelvevést nem próbáltam, mert bár hivatalosan vízhatlan a gép (ajánlják könnyűbűvároknak is), rettegek vízbe tenni.
S mivel rettegek az objektívek karcolodásától is, természetesen tettem rá lencsevédőt. Emiatt talán a fény csak 95 %-os, de megéri ez a kis veszteség, mert nagyobb baj lenne a lencse tönkremenése.
Szerintem marha jó dolog, megéri. Én persze - szokásomhoz híven - az elavult modellt vettem meg, mert annak a legjobb az ára mindig. A telefonommal is így tettem: akkor vettem meg a Samsung S10-et, amikor kijött az S20-as, s emiatt mindenhol drasztikusan levitték az S10 árát.
Az egyetlen hátrány: az eleme kb. 45 percig bírja, aztán lemerül. Szóval érdemes felszerelkezni több tölthető elemmel, ha az ember órákig használná. Ja, s egy elem újratöltése 2 óra!
Tesztként a jelenlegi lakásom környékén való mozgást örökítettem meg az utókornak. Egykor ezek fontos kordokumentumok lesznek. Íme egy videó, majdnem eredeti, enyhén vágtam csak meg. A látható furcsa mozgások oka: pórázon vezetem az egyik kutyámat közben, s az időnként meg-megáll, félreránt, szagolgat.
Ez egy, helyi mércével, közepes környék Szófiában. Budapesti példával azt mondanám, olyan Zugló kategória, azaz se nem szegény, se nem gazdag rész. Persze rosszabb Budapestnél, alapvetően Bulgária kb. a 15-20 évvel ezelőtti Magyarország szintjén van.
Fontos emlékem: Budapest, 1977. ősze, már iskolakezdés után pár héttel. Kint az idő rossz, de még nincs hó.
Én sajnos azok közé tartoztam, akik fiatalon bekerültek az iskolába. Szóval 1977-ben már felsőtagozatos voltam, pedig alig 10 éves. Ennek oka: aki augusztus végéig született, az ugyanabban az évben iskolakezdő volt. Így az osztályomban a legfiatalabbak közé tartoztam.
Az ember élete során csak tudásban és tapasztalatban növekszik, az alapvető jellemvonások nem változnak.
Szóval akkor a tanteremben unatkozva ülve pont ugyanaz volt az érzésem, mint manapság munkahelyen: teljesen értelmetlen időpocsékolásban veszek éppen részt, s az egyetlen ok, hogy nem állok azonnal fel, a kényszer. Akkor a kényszer persze személyi volt, ma meg anyagi: de az végeredmény azonos.
Pedig 45 év telt el azóta. Magyarországon ugyan a 45 év nem jelkép, de Bulgáriában igen: hagyományosan ennyinek veszik a kommunizmus időszakát (1944. szeptember 9. - 1989. november 10.). De bárhogy is, ez majdnem 2 nemzedéknyi idő.
Szóval minden rendszerváltó romantikával ellentétben a 2 rendszer között sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés.
Amikor lemegyünk a kisember szintjére, kiderül: minél nagyobb az elvi szabadság, annál kisebb az a gyakorlatban.
Közismert, hogy a modern kapilista modellek közül a legszabadabb az angolszász típusú, a legkisebbek az adók, a legkevesebb a munkajog, a lehető legkevesebb hatósági engedély szükséges a vállalkozáshoz. Nyilván pont ezért a legrosszabb munkavállalói szemszögből ugyanez a modell.
Erről egy valós sztori előző munkahelyemről, mely egy amerikai multi bulgáriai leányvállalata volt. Időnként, sőt meglehetős rendszerességgel rendeztek onlájn tanácskozásokat a helyiek és a központ között. Az egyik ilyenen - a közvetlen főnököm mesélte az esetet, aki részt vett rajta - az amerikai főnökség felvetette, miért van ekkora munkaerő-ingadozás ősszel és télen a bulgáriai cégben. A bolgár vezetés elmondta: mert ilyenkor sokkal többen lesznek hirtelen betegek. Hosszú percek kellettek, míg ezt az amerikai vezetés megértette: hogyan lehet, hogy a dolgozó szimplán nem megy be dolgozni, hanem ehelyett orvoshoz megy, majd csak küldi az igazolást, ezt miért engedi a vezetőség - az amerikai vezetés meg volt döbbenve mélyen, hogyan lehetséges ez, mert Amerikában a közvetlen vezető engedélye kell ehhez, nem lehet csak úgy hipp-hopp betegszabadságra menni. Már azon nagyon meglepődtek, hogy egy kezdő alkalmazott alapból évi 20 nap fizetett szabadságra jogosult, de ez a "szabad betegeskedés" kiverte a biztosítékot. A végén persze beletörődtek: ez van, sajnos Európában sehol se "vállalkozóbarát" a gazdasági környezet. Azzal vígasztalták magukat, hogy van ennél rosszabb is Európában: Norvégiában pl. 25 nap jár alapból, s ez folyamatosan nő, nyugdíj előtt ez lehet akár 40 nap, s ha az alkalmazott köhint egyet, már szalad is betegszabadságot kivenni, plusz kirúgni embert szinte képtelenség.
Viszont a nagy vállalkozói szabadság, a nagyon vállalkozóbarát környezet nem csak a munkavállalói oldalt sérti, hanem a vállalkozni akaró kisembert is. S ebben is - sajátos módon - az angolszász modell a rosszabb.
Amerikaiak meg szoktak döbbenni Nyugat-Európában azon, hogy az új lakónegyedek eleve úgy épülnek, hogy be vannak tervezve kis üzletek. Az USA-ban a lakónegyed az tisztán lakónegyed, azaz semmilyen üzlet nincs. Üzlet csak az üzleti negyedben van. Azaz egy átlagos amerikai lakónegyedben képtelenség saját kocsi nélkül meglenni, mert a legközelebbi bolt több km-re van, ahová másképp eljutni rendkívül fáradságos lenne. Azaz nincs olyan, ami Nyugat-Európában teljesen természetes: vannak kisebb boltok a lakónegyedekben is, az üzleti negyedben csak a nagyobb boltok vannak.
S persze még nagyobb döbbenet az amerikaiaknak Kelet-Európa, ahol meg az ellenkező véglet van: Budapesten is ismert jelenség, hogy a panel lekótelepen a földszinti lakásból hirtelen vállalkozás helyszíne lesz. ügyfélforgalommal.
Szóval Amerikában a kisembernek sokkal nagyobb kezdőtőke kell egy vállalkozáshoz. Ha pl. kisboltot akar, akkor vennie vagy bérelnie kell egy ilyet az üzleti negyedben, olyan nincs, hogy átalakítja a saját lakása egy részét üzletté.
Plusz a hatalmas bírságok. Mindenért. A kisembert hetek alatt el lehet lehetetleníteni. Magyarországon gyakori panasz: a rendetlen szomszéd bajt kever, s a hatalom meg nem csinál semmit, csak perelni lehetne, de ez meg évekig tart. Én is laktam magyar községben 1997-2006 között, ott az ilyesmi megesett: szomszéd nem foglalkozik a kertjével, emiatt gazos lesz minden, ami aztán átmegy a szomszédokhoz, vagy nem törődik a háza előtti közterülettel: nem vágja a gazt nyáron, télen meg nem takarítja a havat, s aztán hiába kap bírságot, az egyrészt nevetséges összeg, másrészt az ember fellebez, s évek múlva van csak jogerős döntés, addigra meg teljes a káosz - a rendszer a szabálysértőt segíti.
Nos, Amerikában az ellenkező véglet van. Minden kiszabott bírság napi! Szóval jön a községi hivatal, konstatálja, hogy pl. gaz van, amire azt mondja: 250 dollár bírság. Másnap - ha még ott a gaz - megint 250 dollár, s így tovább a végtelenségig. 2-3 hónap után kamatos kamattal simán összejön 25-30 ezer dollár, csak ezért a jogsértésért. S ha más is van, akkor mindenre plusz bírság, Ha valaki megsért 4-5 apró szabályt, 1 év alatt simán akkora lesz a bírsága, hogy kisebb ingatlan esetében eléri az ingatlan értékét: jön a árverés és a hajléktalanság.
Bulgáriában a 90-es években a legdrágább lakások a földszinti erkélyes lakások voltak: mert simán lépcsőt lehet építeni az erkélyhez, a lakásból meg azonnal bolt lesz így, utcai bejárattal. Ráaádául biztos vevőkör is van azonnal: a környező épületekben lakók. Akkor építési engedély se létezett, persze elvileg létezett, de senki se kért ilyet. Mivel pedig a hatóság képtelen lett volna betartatni a szabályokat, bírság helyett mindenhol "fennmaradási illeték" lett, azaz az illegális építkezések után beszedtek valami kis összeget, s így minden legalizálva lett. Ténylegesen csak a teljesen pofátlan építkezéseket bontatták le, azaz ahol pl. teljesen közterületre lett építve valami vagy valami súlyos környezetkárosítás zajlott.
Gyerekkoromban még a 70-es években a 4. születésnap volt a felöltözködési korhatár a strandokon. Azaz a 4 éves kort betöltött gyerekek már jellemzően fürdőruhában voltak, míg az az alattiak meg meztelenül.
Mindez teljesen természetesnek számított, annyira, hogy aki nem tartotta be, azt megszólták. Mert akkor is akadtak renitensek, akik pl. a 2 éves kislányukra normál női kétrészes fürdőruhát adtak: az ilyenekre a többség azt mondta "kínozzák szegény gyereket".
Aki nem tartotta be a szokást, az is mindig higiéniai okokra hivatkozott, sose esztétikaiakra, lásd "a kislány nemi szervét ne érje közvetlenül a víz", ezek így jellemzően nadrágot adtak a kislányokra, de felsőt ők se.
Aztán amióta eljött - nagyjából 15-20 éve - a pedofil hisztéria, immár hatalmas lett a nyomás. Ma már felelőtlennek számít mindaz a szülő, aki engedi a kisgyerekét meztelenül szaladgálni a strandon. Az indoklás: ezzel veszélynek teszi ki a gyereket az ott rejtőzködő pedofil vadászok számára.
A tények senkit se érdekelnek, hogy pl.:
A jellemző magyarázat: ma sokkal könnyebb fényképezni, mint 15-20 év. Szinte teljesen rejthető gépek is vannak olcsón, míg korábban mindenki észrevette azt, aki fényképez. Mintha komolyan azt kellene hinni, hogy a pedofil képgyűjtemények onnan származnak, hogy emberek kémkamerákkal járják a strandokat.
Én a magam részéről a legnagyobb bajnak azt látom, hogy ma az számít felelősnek, aki nem lát azonnal szexuális objektumot egy kisgyerekben.
Ez az a kép, melyért 3 napra letiltott a Facebook pár éve, íme a link - azért csak link, mert ha betenném a képet magát, a Google letiltaná ezt a cikket a keresőmotorjából. A képen egyébként én vagyok 1968 tavaszán, kb. 8 hónapos koromban.
A ballibek már megint pofára estek.
Az ostobább ballibek persze csináltak maguknak egy öngólt is. Lásd MZP-t és a Momentumot, akik megpróbáltak a KATA-tüntetéseken politikai tőkét csinálni. Az okosabb ballibek, lásd Gyurcsány, meg se próbált beleállni egy veszett ügybe, így csak a FB-on volt aktív.
Az első ballib pofon: a tüntetők keménymagja utálja a ballibeket. Volt, hogy a megjelent ballibeket elkergették. Csak a Kutyapárt volt tolerálva, de az eleve viccpártnak nevezi magát.
A második pofon: a futárok kezdenek rádöbbenni, a vállalkozásuk valójában munkaviszony, s az egész jogi háttér csak a munkáltatóknak kedvez.
Gyorsan eljött a pillanat, lásd Mérce címlap a múlt héten "Már nem csak a kormányra, a Woltra is dühösek a futárok".
A magyar kapitalizmus egyik különösen torz vonása a kényszervállalkozóság. Lényege: színtiszta alkalmazottakból vállalkozókat faragnak csakis adóoptimalizálási céllal. Én is voltam ilyen: 1997-ben pár hónapig éjjeliőr voltam a Blaha Lujza téren lévő EMKE irodaház recepcióján. Ez amolyan "vagyonőr" munka volt, azzal a pozitívummal, hogy megkövetelték a nyelvtudást is, emiatt az akkori átlaghoz képes jobban fizettek, 280 Ft volt az órabérem, akkoriban egy átlag biztonsági őr 180-220 Ft között keresett, szóval tényleg több volt a piaci átlagnál. Viszont a munka könnyebb volt az átlagosnál, mert egy irodaházban a recepción ülni azért sokkal könnyebb, mint mondjuk egy raktárt őrizni. Ráadásul éjjel, amikor szinte senki se megy se ki, se be.
De a rendszer ott is az volt: mindenki jelentkezzen be egyéni vállalkozónak, majd a munkáltató szerződést kötött vele mintha egy másik céggel szerződne. Pedig az egész teljes egészében alkalmazottiság.
Az igazi egyéni vállalkozó legalább részlegesen önálló. Mondjuk egy szabadúszó újságíró vagy tolmács-fordító, meg bármilyen mesteremeber. A taxiscég taxisa és a futárcég futárja viszont nem az, ők alkalmazottak a valóságban.
Természetesen a futárság segédmunka, nem kell hozzá tudni semmit, azaz szinte mindenki alkalmas rá. S még nyugaton is az a jellemző, hogy a futárokat kőkeményen kizsákmányolják, pl. irreális targetek vannak, s a rendszerhibákat a futárokra terhelik, de ott legalább alkalmazotti státusz van.
A bolgár kapitalizmus máshogy működik. Az alkalmazotti státuszt megkapják a futárok, viszont minimálbérre van mindenki bejelentve. S persze a nyugati trükkök ugyanúgy megvannak, csak itt sokkal kisebb bérrel. A magyar rendszerhez képes a bolgár hátránya még az is, hogy Bulgáriában egyáltalán nem szokás a borravaló, így a futár erre se számíthat.
A nagymester személyesen, Bolgár Gyuri bácsi felvázolta a múlt héten, július 26-i műsorában, hogy mi a migráció helyes megítélése. Kb. 16:00 és 16:30 között hangzott el, de elmondom a lényeget.
Szóval:
Tessék mondani, ez valami vicc?
Egyébként érdemes a műsort 17:20 után is hallgatni, ahol Bolgár-Schiffer csata zajlik. Az se semmi. Bolgárt csak a rutinja választja el attól, hogy ne küldje el Schiffert a kurvaanyjába, mert az már megint nem fogad szót a ballib konszenzusnak.
A mormonok egyik kedvenc ellensége a katolicizmus, mégis szinte teljesen átvették a katolikus hierarchiát, csak azt a katolikus gyakorlatnál is keményebbre csinálták.
A radikális protestánsok, az újprotestánsok, s a marginális vallások jellemzője a guruság. (Azért írtam így, mert egy radikális protestáns vagy egy újprotestáns nagyon felháborodna, ha valaki a mormonokat hozzá sorolná.)
A gurura nagy szükség van, hiszen nélküle az egész szervezet szétesne. Ugyanis az ilyen felekezetek jellemző sztorija:
Ilyenkor persze vannak megoldások:
A legbiztosabb megoldás kézenfekvő: ha egyszer az alapító képes volt megállapítani az igaz tanítást, miért ne hagyományozta volna át e képességét a jövőre is? Bizonyára a visszaállított igaz kereszténység vezetője is hasonló képességekkel rendelkezik! Akkor viszont semmi gond, hiszen a mindenkori vezető majd képes lesz mindig utat mutatni, megmondani mi az éppen igaz tanítás!
Szerintem a XIX. századi katolicizmus is így gondolkodhatott, amikor kitalálta a római pápa tévedhetetlenségét. Persze a katolikus vezetés azért érezte, ennek nagyon guruszaga van, így bekorlátozta a római pápa tévedhetetlenségét: csak hit és erkölcs ügyében, s csak ha a római pápa kifejezetten hivatkozik a tévedhetetlenségére.
Hozzá kell tenni: a katolikusok is mindig érezték, ez a tévedhetetlenség "bűzlik", így 1870-es bevezetése óta összesen 1 azaz egy alkalommal éltek vele, 1950-ben, akkor is egy teljesen elvont teológiai kérdés ügyében, melynek nincs közvetlen kapcsolata a hétköznapi élettel.
Dehát a katolicizmus alapjai erősek, nem is kell folyton frissíteni a tanítást.
Az újalapítású vallások esetében viszont nincs ilyesmi, ott néha pár évtized alatt is elavul minden, szóval kényszer a folyamatos "megújulás".
A mormonizmus a jó példa erre. Mormonizmus alatt a nagy mormon egyházat értve (van még pár kisebb mormon felekezet is).
A mormonok minden elnöke, mindenkori elnöke látnok és próféta, aki Istentől kinyilatkoztatásokat kap.
Az egész prófétaság azonban mára önmaga paródiájává vált. Egyrészt, a mindenkori próféta kiválasztása bürokratikus automatizmusba torkolt. A mormon hit alapítója, Joseph Smith, halála, s azt követő vezetőváltás óta előre lehet tudni ki lesz a következő próféta: mindig a legidősebb - pontosabb a legtöbb ideje a tisztséget betöltő - "apostol".
Iszonyúan bonyolult a mormon hierarchia - egyrészt földrajzi, másrészt központi -, szinte a katolikus szervezetet utánozva, de azt még megtoldva pár szinttel. Nem írnám most le, de a lényeg: a legmagasabb tisztség az apostol, ezekből mindig legalább 13 van, de lehet akár 15 is. Ennek oka a csavaros amerikai észjárás egyébként. Szóval a lényeg: nem minden apostol tagja a Tizenkettők Tanácsának. Maga az egyházelnök is apostol, de ő se tagja, mert ő Jézus modern verziója, s hát Jézus se volt a tizenkettők egyike.
Szóval a mindenkori második leghosszabb idejű apostol lesz az új elnök, s ezzel próféta, a jelenlegi elnök halálakor. Csak akkor nem lesz az, ha előbb hal meg a éppen elnöklőnél.
Az eredmény persze, mint a kései szovjet rendben: félig magatehetetlen, szenilis öregember a mindenkori próféta, aki még a saját nevére se emlékszik tisztán, nemhogy bármiről is prófétálni tudna, ill. valóban prófétai hatalom kell, hogy emlékezzen saját nevére.
Kb. mintha a katolikusoknál az új római pápa mindig a legrégebb óta szolgáló bíboros lenne. Ráadásul a mormonoknál nincs nyugalmazott státusz se.
A másik viszont az, miféle próféta az, aki nem mond semmit közhelyeken kívül, s ha mégis mond valamit, az az éppen meglévő divatnak felel meg? Valahogy furcsa, enyhén szólva.
Évek óra megy Kubában az átállás, a lassú leválás a marxizmusról.
Persze ez ismert Kelet-Európából, ahol az összes állampárt ezt az utat járta be (kivéve a cseh kommunistákat, de ők teljesen ki is kerültek a hatalomból), azaz lassú, de inkább gyorsuló átmenet a marxizmusból a szocdemokráciába, sőt - lásd a magyar és lengyel esetet - egyenesen a liberalizmusba,
Kubában azonban erről szó sincs. A hatalom semmilyen politikai reformokat nem akar, a diktatúra gépezete kőkemény máig, teljesen hézagmentes. Kicsit olyat próbál Kuba, mint amit Kína mentén megvalósított kicsiban Laosz és Vietnám, de mindenképpen szerényebb módon: Kuba nem engedheti meg magának ugyanis a teljes gazdasági nyitást, mint amit Laosz és Vietnám tettek meg, mert ez Kubában mindenképpen politikai változásokhoz vezetne: ha bejöhetne korlátlanul az amerikai tőke, s különösen az amerikai-kubai gazdag réteg elkezdene szabadon befektetne az óhazában, az lassan lerombolná az egész politikai rendszert.
Viszont a marxizmus tévedésnek bizonyult, valahogy le kell szakadni róla.
Nézem a kubai "Népszabadság", azaz a Párt központi lapjának vezércikkét a kubai nemzeti ünnep alkalmából. A "kommunista" szó egyszer szerepel benne, az is csak mint a kubai államfő rangjának megnevezése (ugyanis a kubai elnök egyben a kommunista párt első titkára), de Marx vagy Lenin neve nem szerepel egyszer se benne. Mindez teljesen elképzelhetetlen lett volna 3-4 évtizede, de még 1 évtizeddel ezelőtt is.
A kubai nemzeti ünnep 1959 óta a Fidel Castro és társai mozgalmának első - egyébként sikertelen - akciójának dátuma: 1953. július 26.
Már a vezércikk címe is sokat mond: "Kuba továbbra is antiimperialista és szuverén marad", s szó se arról, hogy "szocialista" maradna.
Maga a cikk persze egy nagy nulla: semmitmondó bürokratikus nyelven írt altatódal. Csak maga a szóválasztás az érdekes, ahogy ezt már megjegyeztem.
Mivel felmerült többször is a római pápa kérdése, leírom, mi az ortodox elvi álláspont.
Nem a mostani római pápa a téma, az ő megítélése katolikus körökben is negatív, hanem általában az a célom: megvilágosítsam miért nem fogadjuk el a katolikus tanítást a római pápáról.
Lássuk mik azok a katolikus tézisek a római pápáról, melyek vitásak:
Ami az eredetet illeti, az ortodoxok természetesen elfogadják, hogy Péter vezetőnek lett kinevezve, hiszen ez feketén-fehéren szerepel a Bibliában, lásd "Te Péter vagy, s én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." (Máté 16:18-19).
A vita itt az, mi is e vezetői tisztség tartalma és hogyan öröklődik az. A tartalmat illetően az ortodox felfogás elutasítja, hogy a vezető azonos lenne az Egyházzal, s szerepe mint valamiféle abszolút uralkodóé lenne. Erre a legfőbb érv megint Máté: "Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is." (Máté 18:18), azaz ugyanazok az szavak, melyeket Péterhez intézett Jézus, csak itt az összes apostolhoz intézve.
Nyilván itt a katolikus értelmezés az, hogy a 2 szöveg egyben értelmezendő, míg az ortodox meg az, hogy az előbbi az utóbbi része. Azaz tisztán bibliai alapon a vita nem eldönthető.
Ami az öröklődést illeti, eleve elvetik az ortodoxok, hogy ilyen lenne: Jézus nem azt mondta, hogy minden római pápa örökli a vezetőséget, hanem csak Péterről beszélt. Eleve azt se fogadja el minden ortodox, hogy Péter lett volna az első római pápa. De ha az is volt, ez nem lehetett Istentől kijelölt vezetőség. Az ortodox álláspont szerint szimplán praktikus szempontok miatt lett a mindenkori egyházvezető a római püspök, ez nem isteni elrendelés volt, hanem emberi döntés.
Erre az indoklás a II. Egyetemes zsinat 3. kánonja, mely - mivel a Birodalom második fővárosa Konstantinápoly lett - Konstantinápoly püspökének státuszát megemelte, aztán tisztán egy külső esemény miatt: "A konstantinápolyi püspököt a római püspök után tiszteletbeli előjog illeti meg, mivel Konstantinápoly az új Róma.".
Ugyanezt kimondta a IV. Egyetemes zsinat 28. kánonja is: "Az Új Róma, azaz Konstantinápoly püspöke a Birodalom felosztása következtében ugyanazokat a kiváltságokat élvezi, mint a Régi Róma püspöke. Ezért a pontoszi, ázsiai és trákiai metropolitákat, valamint a barbár püspököket a konstantinápolyi püspök szenteli fel.". Itt már arra is van utalás, hogy a római püspök nem felettese a konstantinápolyinak.
S ami a legfontosabb: az ortodoxia határozottan elutasítja az abszolút hatalmú vezető elméletét. Az ortodox értelmezés szerint az egyházvezető első az egyenlőek közül, nem a többiek felett álló rang. A bbliai idézet ehhez: "Legeltessétek Isten rátok bízott nyáját. Viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésből, hanem buzgóságból; nem uralkodva a választottak fölött, hanem mint a nyájnak példaképei." (1 Péter 5:2-3.)
Az ortodox értelmezés szerint maga a római püspök se hirdette abszolút hatalmát a IX. sz. előtt.
Ráadásul még később is megesett, hogy a katolicizmus vezető testülete de facto leváltott római pápát, ami abszurd katolikus szemppontból. A nyugati egyházszakadások alatt ez pedig megesett: a bíborosok az érvényesen megválasztott római pápa nélkül hoztak döntéseket.
A tévedhetetlenség kérdése még egyszerűbb, ezt a római pápák se hirdették a XIX. sz. előtt.
Valójában ma már ez az egyetlen komoly akadály a katolicizmus és az ortodoxia újraegyesülése előtt. Minden más teológiai vitás kérdés gyakorlatilag vagy már megoldott vagy megoldható. Ami sehogy se oldható meg az a római pápa szerepének felfogása.
Gyakori gondolat: nyugdíjasnak kellene lenni.
Sajnos ennek semmi realitása, mert még ha sikerülne is hivatalosan elérni a nyugdíjas státuszt, a nyugdíj összege nem fedezne a megélhetést.
Azaz marad a napi átlag 9 óra munka, ami egyébként teljesen elvesztegett idő. S még jó, hogy nem kell irodába járnom, mert akkor napi 11-12 óra elvesztegett idő lenne.
Sokat elmélkedem a téma megoldásán, de egyelőre semmi értelmes nem jutott eszembe.
Ettől teljesen függetlenül: a jövő hónaptól már nem lesz napi minimum 2 új cikk, ennek oka elutazás. Aztán majd meglátom mi lesz, a napi 1 cikk szinte biztos, mert ötletem van rengeteg, az napi 5 cikkre is elég lenne, csak a lejegyzéshez az idő nem biztos, hogy rendelkezésre áll. S augusztus első felében esetleg nem fogok kommentekre válaszolni.
Orbán humoros ember, tudja mivel lehet a ballibeket aktivizálni.
Pl. a "faj" szó használatával. Még jó, hogy létezik onlájn értelmező szótár manapság, így könyedén tudok idézni:
A legősibb trollkodást választotta Orbán, többértelmű szó használatát. Adok rá egy teljesen más példát:
- A kommunizmusban elnyomták az embereket, jobban, mint nyugaton.
- Még soha, sehol se volt kommunizmus!
Számtalan ilyen teljesen értelmetlen vitát láttam már. Pedig a megoldás: a két vitázó a "kommunizmus" szót eltérő értelemben használja, az egyik a marxi és általános nyugati értelemben, a másik a lenini és általános szovjet értelemben.
Itt is ez van: "ne keveredjenek a fajok" - automatikus idióta válasz: "minden ember egyetlen fajhoz tartozik". Aztán lehet hetekig vitázni a semmin.
Egyébként szerintem nem minden ember azonos fajú. Amikor még szabad volt a témát kutatni, s nem volt kötelező azt vallani, hogy minden rasszok közti eltérés csakis szociális alapú, a témát komolyan kutatták. S ma is nyilvánvaló mindenki számára, hogy komoly, szociális okokkal nem magyarázható eltérések vannak az egyes fajokban (rasszokban), pl. az alkohol jobban hat a sárgákra, mint a fehérekre, míg a kábítószer meg jobban hat a négerekre, mint a fehérekre. S nem beszélve a fizikai eltérésekről: az impotencia pl. sokkal ritkább a négereknél, mint a fehéreknél. Számtalan betegség esetében vannak ilyen faji jellegzetességek.
A tudomány - amikor még kutathatott - abban egyetértett, hogy a fehér, a sárga, a néger azonos biológiai fajhoz tartoznak, de akadt egy olyan kislétszámú rassz, mely esetében kétségek merültek fel. Ezek a néger rassz egy altípusa, a busmanok/hottentották, akik messziről is teljesen másképp néznek ki, mint akármelyik "normál" néger embertípus.
Sajnos a témát nem kutatják, pedig jó lenne. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, ők egy biológialag önálló faj. Még a beszédszerveik is sajátosak. Mondjuk az Orbán-témához semmi köze, csak úgy eszembe jutott.
Ez most nem egy normál cikk, segítséget kérek. Tudom, van az olvasók között IT-szakember is bőven.
Szóval pár napja nem tudok a Windows 10 rendszerű számítógépről Android eszközre fájlokat másolni! Másolás elindul, aztán megszakad.
További infók:
A legfurcsább: fordított irányban semmi gond, azaz Android eszközről a számítógépre simán lehet másolni. Ugyanazzal a kábellel, ugyanazon az USB-n.
Persze, megoldható a probléma, kiveszem a kártyát a telefonból/tabletből, beleteszem egy közvetlenül bedugható USB-kártyaolvasóba. De ez így nekem sok idővesztés.
Mi lehet a megoldás?
